1Móz 1,6-8 A vizek elválasztása „És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.” Bevezetés Láttuk eddig az Igéből, hogy „Kezdetben”, vagyis Krisztusban, megteremtette Isten az eget és a földet. Azt is láttuk, hogy nem olyannak teremtette, amilyen lett a Sátán lázadása következtében: kietlen, puszta, sötét és mély. Isten Szelleme ott lebegett a vizek felett, és Isten nem hagyta ilyennek a földet, hanem helyreállította. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy Isten helyreállító munkája egymás után, sorozatosan, négy napon át mindig az, hogy elválaszt. Az első napon a világosságot a sötétségtől, a másodikon a mennyezet alatt való vizeket a mennyezet fölött való vizektől, a harmadikon pedig a vizet a szárazföldtől. A negyedik napon a Napot, Holdat és a csillagokat helyezte az ég mennyezetére azért, „…hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtől” (1Móz 1,18). Isten elválaszt! Azt is láttuk, hogy ez a helyreállító munka az egész emberiség történetének a próféciája is. Ahogyan a zsoltáríró mondja a 90. zsoltár 4. versében: „Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel.” Ahogy jönnek az ezer évek az emberiség történetében, úgy teljesedik be a prófécia is. Az első ezer évben Isten a világosságot elválasztotta a sötétségtől. Az egész emberiség szellemi sötétségbe jutott a bűn miatt, de beragyogott Isten világossága: az asszony magva a kígyó fejére tapos. Azután következik a második ezer év, amelyről most lesz szó. Ahogy jönnek egymás után az ezredévek, szakadatlanul folyik - szellemileg is - az elválasztó munka. A Sátán munkája mindig az összekeverés, Isten munkája pedig mindig a szétválasztás! Ugyanez történik ma is. Ezt jó, ha mindig szem előtt tartjuk. Isten nem kever, hanem világos vonalak mentén szétválaszt! Mondja is: „…a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét” (2Tim 2,15), az Igét! Ott is szét kell választani bizonyos dolgokat. Nézzük meg a fenti Igét történeti (hiszen ahogy itt le van írva, Isten azt megcselekedte, az úgy történt) és prófétai vonatkozásában, valamint azt, hogy mit üzen ma nekünk ez által Isten! Az Ige üzenetéből mindig ez a legfontosabb! 1.) Az Ige szó szerinti jelentése (a vizek fizikai szétválasztása) Történeti vonatkozásban mit jelent az, hogy: „Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől” ? Láttuk, hogy a sátáni lázadás és az azt követő ítélet folytán kaotikus lett a föld, és sötétség volt. Ezt rendezte el Isten az első napon. „…Isten Lelke lebeg vala a vizek felett” (1Móz 1,2), vagyis vízzel volt elborítva az egész föld. A második nap Isten ezeket a vizeket két részre választotta, lettek felső vizek és alsó vizek, és közéjük egy mennyezetet húzott. (1) Mit jelent a mennyezet? Ne olyasmire gondoljunk, hogy valahol a Föld légkörén túl van valamilyen szilárd boltozat, és afölött hatalmas vizek vannak, mert az Ige nem beszél ilyenről. Egyszerűen ez a mennyezet, amelyet Isten égnek nevezett, ez a levegőég. Nem sok bolygón van levegőég. Amelyen nincs, ott nagyon szélsőséges viszonyok vannak. Amikor rásüt a Nap, pokoli a hőség, semmi nem fogja föl a sugarait (a károsakat sem). Amikor pedig árnyékba kerül, és a Nap nem süti, akkor pedig azonnal dermesztő a hideg, de nemcsak hideg lesz, hanem koromsötét is (nincs levegőég!). Nagy szélsőségek uralkodnak!
(2) Milyen vizek vannak a mennyezet alatt és felett? Isten, amikor a levegőeget megteremtette, akkor bizonyos vizeket helyezett el benne. Tudjuk, hogy ebben van a pára, a köd, és innen hullik az eső is. Azt, hogy Isten erre gondolt, a Mózes első könyve 7. részének 11. és 12. versében láthatjuk: „Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának. És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel.” Amikor megnyíltak az ég csatornái, akkor esett az eső. Így választotta el Isten a kétféle vizet. A földön vannak a tengerek, a folyók, a tavak, és a föld vízerei. A levegőégben van az, ami mindig vagy áldásként, vagy ítéletként hullik a földre. Amikor bezárja Isten az eget - erről sokszor van szó Mózes könyvében -, akkor Isten figyelmezteti az ő népét. Ha nem maradnak meg az ő útjain: „…berekesztetik az ég, és nem lészen eső, mert ellened vétkeztek…” (1Kir 8,35). Ez azt jelenti, hogy nem lesz eső. Szárazság, aszály, nyomorúság és ítélet lesz. Az is ítélet, amit olvastunk Noé özönvizénél, amikor Isten kinyitja az ég csatornáit, és pusztít az áradat. Ha idejében adja, és megfelelő mennyiséget, mindig áldás az eső. A mennyezet tehát a levegőég, az ott levő víz az eső. A mennyezet alatt való víz pedig a többi, ami a Föld felszínén van. Ezt Isten nyilván azért rendezte el így, hogy a föld - ahogy olvasható Ézsaiás könyvében - lakásul legyen az ember számára. Csak ebben a levegőégben, esővel megöntözve teremhet a föld, élhetnek meg az állatok, repülhetnek a madarak és létezhetnek az emberek is. 2.) A vizek szétválasztásának prófétai jelentése Nem geológiáról, nem földtörténetről kell most nekünk beszélnünk, mert Isten Igéje nem ezért van megírva. Azért van megírva, mert: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3,16). Nézzük meg, mire tanít Isten ezáltal prófétailag bennünket! Mi történt a második ezer esztendőben? Mit jelentenek a vizek a Szentírás képes nyelvén, prófétai vonatkozásban? (1) A vizek népeket jelentenek „Mivel megútálta e nép Siloahnak lassan folyó vizét, és Reczinben és Remalja fiában gyönyörködik: Azért íme rájok hozza az Úr a folyónak erős és sok vizét, Assiria királyát és minden ő hatalmát, és feljő minden medre fölé, és foly minden partjai felett, És becsap Júdába, és megáradván átmegy rajta, s torkig ér, és elterjesztett szárnyai ellepik földednek szélességét, oh Immánuel!" (Ézs 8,6-8). Mit jelent, hogy Isten rájuk hozza a folyóvizet, amely kilép a medréből, és minden partja felett folyik, becsap Júdába, megárad, torkig ér? Azt jelenti, hogy Asszíria királya eljön, és Asszíria népe le fogja igázni őket. Itt tehát a vizek népeket jelentenek, éppen Asszíria népét. A 6. versben ez áll: „…megútálta e nép Siloahnak lassan folyó vizét…”. Ez az Úrról szól, az Úr népéről, akikben az atyák bíztak, akik hűségesek. Őket megutálták, más vizekben bíztak, más népekben: Reczinben és Remalja fiában. Ezért egy harmadik népet hoz az Úr, Asszíriát, és ezáltal ítéli meg őket. Tehát a víz népeket jelent. „És jöve egy a hét angyal közűl, a kinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vizen ül" (Jel 17,1). „És monda nékem: A vizek, a melyeket láttál, a hol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek" (Jel 17,15). Tehát a vizek népek, sokaságok, nemzetek és nyelvek. (2) A népek szétválasztása A második ezer esztendőben az történt az emberiség életében, hogy elszaporodtak és kialakultak a különböző népek. „Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének" (1Móz 6,1). Ez közvetlenül Noé özönvizét előzi meg. Noé özönvize a második ezer esztendőnek a vége felé volt. Mit jelent tehát akkor az, hogy Isten elválaszt vizeket vizektől? Azt, hogy elválaszt népeket népektől. Mit jelent az, hogy a mennyezet alatt való víz és a mennyezet fölött való víz? Azt, hogy alapjában véve kétféle népet lát Isten. Akik a mennyeiek felé tekintenek, azokat a
mennyezeten felül való vizek jelképezik, és akik végérvényesen ezen a földön akarnak berendezkedni, azokat pedig a mennyezet alatt való vizek jelképezik. (3) A mennyezet alatt való víz: Káin nemzetsége A Szentírást olvasva látjuk, hogy Ádámnak elsőszülötte Káin volt. Őt követte Ábel, aki Isten felé fordult. Meg is kellett halnia, Káin megölte. Isten adott Ádámnak Ábel helyett egy másik gyermeket, Séthet. Káin egy olyan nemzetséget képviselt - egészen végig a Szentírásban -, amelyet Isten megátkozott. Előtte nem átkozta meg az embert, csak a földet és a kígyót: „…Átkozott legyen a föld te miattad" (1Móz 3,17). Amikor Káin megölte Ábelt, azt mondta: „Mostan azért átkozott légy e földön" (1Móz 4,11). Ez a nemzetség végig Isten ellen fordult, és végig ezen a földön akart berendezkedni. Városokat építettek, belőlük kerültek ki a vas- és rézszerszámok kovácsolói, valamint a különböző zenészek, akik különböző hangszereket készítettek és azokon játszottak. Még gyilkosok is támadtak közülük. Istennek ezzel a néppel nem volt terve, mivel teljesen elfordult Tőle. (4) A mennyezet felett való víz: Séth nemzetsége Séth vonalával Istennek terve volt. Séth nemzetségéből született Énók: „És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé” (1Móz 5,24). Nem látott halált, eltűnt, nem találták meg, Istennel járt, a mennyeiek felé fordult. Ebből a nemzetségből való Noé, akiről ugyanez van megírva: „Istennel jár vala Noé” (1Móz 6,9). Igaznak találta Isten a vele egykorúak között, és megmentette az özönvíznek az ítéletében. Kétféle nép. Az egyik, aki a földiekkel törődött, a másik, aki a mennyei felé fordult. Istennek ez volt a terve és célja, hogy az Ő népe, amely istenfélő nép, az mindig legyen külön. Mindig legyen köztük egy „mennyezet”. Egy alig látható - mert a levegőég alig látható -, de egy nagyon határozott választóvonal. Ne keveredjen össze a kettő! Mert ismétlem, a Sátán szándéka mindig az összekeverés, Isten szándéka mindig a tisztaság! A szétválasztás célja: ami nem együvé való, ami nem egynemű, ami nem együvé tartozik, az váljon külön! Egy jó ideig külön is élt ez a két nemzetség. (5) Káin és Séth nemzetségeinek összekeveredése Elérkezett egyszer az idő: „Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének” (1Móz 6,1). Itt a föld színén, a „mennyezet alatt való vizek”, ezek Káin leszármazottai. „És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala. És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz, Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem a földnek színéről…" (1Móz 6,2-7). Ekkor jött Noé özönvize! Mi történt hát? Megsokasodott az emberiség, és „Isten fiai” itt az istenfélő Séth nemzetségét jelentik. Vannak bibliamagyarázók, akik úgy látják, hogy „Isten fiai” ebben az igerészben az angyalokra vonatkoznak, mert Jób könyvében is olvasunk arról, hogy: „Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök” (Jób 1,6). Azt mondják, itt arról van szó, hogy „Isten fiai” a bukott angyalok. Emberi test formájában lejöttek a földre, és házasságra léptek az emberi leányokkal. Ezért születtek ezek az óriások, híres-neves emberek; ezért kellett Istennek eltörölnie az emberi nemet. Én azonban nem így látom, két okból. Az egyik az, hogy meg van írva, hogy amikor az Úr Jézus beszélt a sadduceusokkal, ők azt mondták: volt egy asszony, akinek a férje meghalt. A törvény szerint annak a férfinak a
testvére sógorsági házasságot kötött az asszonnyal, de az is meghalt. Akkor elvette a harmadik, az is meghalt. Hét férfitestvér volt, mind a hét elvette, mind a hét meghalt. Ha van feltámadás - a sadduceusok tagadták a feltámadást -, no akkor, ha van, mondja meg nekik az Úr Jézus, a túlvilágon ki lesz a férje? Mind a hét a férje volt. Mit mondott az Úr? „Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát. Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben” (Mt 22,29-30). Azt látom, hogy az angyaloknak (a bukottaknak is) nincs meg az a képességük és szabadságuk - mint ahogy a Mózes első könyve 1. részének 1. és 2. versében olvastuk, hogy az Isten fiai feleséget vettek maguknak és szültek -, hogy házasodjanak. Ez az egyik. A másik ok pedig az, hogy miért nevezné éppen a bukott angyalokat „Isten fiainak” szemben az „emberek leányaival”? Hadd említsek még egy harmadik bizonyítékot is. A Szentírás sehol nem beszél arról, hogy a bűn bukott angyalokon keresztül jött volna be az emberi nem közé. Hanem azt mondja: „… egy ember által jött be a világra a bűn…” (Róm 5,12). Ez az egy ember: Ádám. Ez elhatott mindenkire. Közben nem történhetett még egy „gonosz beütés” is, egy gonosz angyaltól! Elég volt az, hogy Ádám elbukott, és rajta keresztül, az „egyen” keresztül elhatott a bűn mindenkire. Azt példázza, hogy az egy Jézus Krisztus által jött be Isten kegyelme, a megváltás is (Róm 5,15), ez is elhat sokakra. Csak „zárójelben” jegyeztem meg, miért látom azt, hogy „Istennek fiai” - ha nem is Séht nemzetségének az egésze - azok az istenfélők, akik Séth nemzetségéhez tartoztak, akik a mennyeiek felé fordultak. Láttuk, eljött az idő, amikor az emberek leányai megtetszettek nekik. Összekeveredtek házasság révén, de azt nem kellett volna megtenniük! (6) Az összekeveredés romlást és ítéletet hozott Mi lett ennek az összekeveredésnek a vége? Emberi szemmel nézve nagyon szép dolgok, mert óriások születtek. Hogyne örülne a szülő, amikor nő a gyermeke, és látja, hogy nagyobb, mint ő. Erős, szálas, derék. Tele van a szülőnek a szíve örömmel: „ez igen, nahát, ez igen!” Akkor is, amikor később férfiúvá válik, és híres-neves lesz, nagy dolgokat hoz létre, tudós lesz. Ez mind nagyon szép, emberi szempontból. De mi lett a következménye Isten szempontjából? Eláradt a bűn! Úgy olvastuk az Igében: „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” (1Móz 6,5). Ez manapság is így van. Vajon a tudomány előre viszi az embert az erkölcsben, az istenfélelemben, a tisztaságban, a másik megsegítésében, a boldogságban? Nem! Csak a gonoszságban: „…szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz…” Nagy figyelmeztetés ez számunkra! Ma is, ha Isten népe összekeveredik azzal, ami nem Isten népe - a világgal -, nagy dolgok jöhetnek ki földi síkon, de isteni szempontból végképp megromlik az egész föld. Megérik a pusztulásra! Az antikrisztusi pusztítást közvetlenül megelőző esemény is az lesz, mint Noé özönvizénél. Az igaz nép összekeveredik a világgal, és nem lesz tovább semmi, ami megakadályozná a romlást. Ezért nem vár tovább semmi más az emberiségre, csak az ítélet. Érdekes, hogy Isten milyen ítéletet hozott. Mit tett Isten a második napon? Elválasztotta a vizeket a vizektől, mennyezet felett való vizekre és mennyezet alatt való vizekre. Amikor az emberiség összekeveredett - a két nép, a mennyeiek felé forduló nép és a földi nép -, akkor Isten azt mondta: jó, amit ti összekevertetek, én is össze fogom keverni. „… Felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai [ezek a mennyezet alatt való vizek], és az ég csatornái megnyilatkozának [ez a mennyezet fölött való víz]. És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel” (1Móz 7,11-12). Isten tehát a második napon elválasztotta a „mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől”, és ugyanígy az istenfélőket az istentelenektől. Amikor az istenfélő nép összekeveredett az istentelen néppel, ítélet jött a népre is és a földre is. Ha az isteni nép (az isteni mag) összekeveredik azzal, ami nem isteni, hanem földi: mindig csak az ítéletet vonja maga után!
3.) Az Ige személyes üzenete Térjünk át az Igének a mai, számunkra szóló személyes üzenetére. Teljesen nyilvánvaló, hogy Istennek most is az elválasztás a szándéka. Most is a vizeket a vizektől, a mennyezet fölött való vizeket a mennyezet alatt való vizektől választja szét. (1) Hívők és hitetlenek A mennyezet fölött való víz Isten népét jelképezi, akik a mennyei elhívásnak a részesei. „Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei…" (Zsid 3,1). Így szólítja meg a hébereket, és így szólít meg bennünket is az Ige: „mennyei elhívásnak részesei”. Ezek azok, akik Isten gyermekei, akik újjászülettek, akik hívő emberek. Mennyei elhívásunk van! A mennyezet alatt való víz a többi embert jelenti. Nyilvánvaló, hogy ők vannak többen, mint ahogy a természetben is így van: a tengerekben, a folyókban, a föld alatti erekben sokkal több víz van, mint ami az esőből esik a földre. Sokkal több ember, sokkal több nép az, aki most is a földiekkel törődik. De van egy mennyei nép is! Mit akar Isten? Azt, hogy ez a két nép élesen el legyen egymástól választva. Ez, a szemmel nem látható, de éppen ezért nagyon is valóságos mennyezet, mint egy nagyon erős határ, mint egy nem akárki számára átjárható országhatár - ahol csak vízummal lehet átmenni, ahol igencsak megnézik, amikor valaki átlép -, legyen ott e két nép között! Ne keveredjen össze a kettő! Ne keveredjen a mi szívünkben sem össze a kettő! Legyünk tudatában annak, hogy hová tartozunk! (2) A sötétség hatalmában és a Fiú országában „A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába…" (Kol 1,13). Isten a mennyezet alól, ahol a Sátán az úr, megszabadított bennünket, akik Isten gyermekei vagyunk. Ebből a sátáni országból, sátáni hatalomból átvitt egy másik országba, az Ő szeretett Fiának országába. Ez egy másik ország. A Sátán országa a sötétségnek a birodalma. A szeretett Fiú országa a világosságnak a birodalma. Hiszen „…Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). E között a két ország között van egy határ, egy mennyezet, amelyen nem akárhogy lehet átjutni. Ezen az országhatáron csak Isten tud átvinni! Nem lehet kijátszani, mint a földi határokat, hogy pl. a „zöldhatáron” átmegyünk. Erre Isten vigyáz! Ezen csak Ő vihet át, és csak azokat viszi, akik Jézus Krisztusban újjászülettek, akiknek a bűneit Jézus Krisztus vére eltörölte, akik az Ő áldozatát magukra nézve elfogadták, akiknek a szívében ott van a Szent Szellem! Ide szellemileg halottak nem mehetnek be! „…A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé” (Róm 8,9). Azokat átvitte ezen a határon, akiknek életében ott él hit által Krisztus: „Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben" (Ef 3,17). Többet már nem tartoznak a sötétség hatalmába. Ez a határvonal, ez a mennyezet, ez az ég, ott feszül a két nép között. Ezt Isten rendezte így! Nincs átjárás, csak amikor valaki újjászületik. Nincs más átjárás! Éppen ezért nekünk, akik a világosság birodalmához tartozunk, nagyon sok figyelmeztetést mond az Ige. Figyeljük csak meg, Noé idejében hogy romlott meg! „És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok…” (1Móz 6,2). Nem az emberek leányai mentek oda, hanem az Istennek fiai mentek az emberek leányaihoz! (3) Az odafelvalók és a földiek A világ nem tud ebbe az országba behatolni, de az ott élő Isten gyermekei tehetnek mégis olyan dolgokat, melyekben a sötétség hatalma és e világ szerint járnak el. Életükben összekeverednek az „alsó vizek” (a világ) a „felső vizekkel” (ahová Isten elválasztott bennünket). „Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén; Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben" (Kol 3,1). Azt mondja tehát nekünk az Ige: „…ha feltámadtatok…”. Márpedig feltámadtunk! Aki újjászületett, az feltámadt, élete van Krisztussal együtt. Akkor az odafelvalókat keressük, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülvén! Azzal törődjünk, ne a földiekkel!
Ha egy hívő ember nem marad meg ebben az elválasztásban, hogy én mennyei vagyok, nekem a mennyeiekkel kell törődnöm, az odafelvalókkal, akkor elkezd a földiekkel törődni. Mit jelent ez, hogy a földiekkel törődni? Természetesen a hívő ember is ellátja a mindennapi munkáját: törődik a családjával, megfőzi az ebédet, kimossa a ruhát, takarít, elmegy dolgozni, megkeresi a kenyerét. Nem arról van szó, hogy ezt ne csinálja! Ez szükséges, erről beszél is az Ige! Amikor azonban úgy beleveti magát ennek a világnak a dolgaiba, hogy szinte már csak azzal törődik: itt akar berendezkedni; itt akarja a jövőjét megalapozni (de még az unokájának is); itt akar legyökerezni; belekezd sok mindenbe (pl. vállalkozásokba); teljesen el van foglalva földi dolgokkal: a valuta árfolyamoktól kezdve, a politikáig mindennel, akkor ez már nem az odafelvalókkal való törődés, hanem a földiekkel! Ennek súlyos következménye lesz az ő életére is, a gyülekezet életére is, de kitekintve az egész világ életére is! Hogyha Istennek népe megromlik - nincsen, aki a mennyeiekkel törődjön, hanem mindenki csak a földiekkel -, akkor olyan összekeveredés lesz, mint Noé idejében. Megromlik az egész föld! Továbbá azt is jelenti „az odafelvalókkal” való törődés, ahogy folytatja a Kolosséiakhoz írott levélben az Ige: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás, Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat, haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt, És felöltöztétek amaz új embert…" (Kol 3,5-10). Ne a földiekkel! Már nem úgy járunk! Nem engedhetjük meg magunknak! Van hatalmunk nem megengedni! Nem igaz, hogy nincs! „Állj ellent a bűnnek, mely lelkedre tör!” Ezt az éneket senki ne úgy vegye, hogy a magam erejével álljak ellent. Az nem megy! „…a mi alkalmatos voltunk az Istentől van…” (2Kor 3,5); „…ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban…” (Kol 1,12). Járjunk méltóan az Úrhoz, „…mint világosságnak fiai úgy járjatok” (Ef 5,8). Ehhez adott Isten erőt és hatalmat. Így járjunk! Ha beengedjük az életünkbe azokat, amik ebben a világban vannak, és ha mi összekeveredünk a világgal (a fentiek módján), az a mi életünkben is súlyos tragédiához, ítélethez vezet! (4) A mi országunk a mennyekben van „Legyetek az én követőim, atyámfiai, és figyeljetek azokra, a kik úgy járnak, a miképen mi néktek példátok vagyunk. Mert sokan járnak másképen, kik felől sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei; Kiknek végök veszedelem, kiknek Istenök az ő hasok, és a kiknek dicsőségök az ő gyalázatukban van, kik mindig a földiekkel törődnek. Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket" (Fil 3,17-21). A mi országunk a mennyekben van, onnan várjuk Krisztust vissza! Azt mondja az Ige, ne a földiekkel törődjünk, mint azok, akiknek istenük a hasuk: mit együnk, mit igyunk, mibe ruházkodjunk, hogy menjen a földi élet! Nem ez a mi dolgunk! Isten nagyon jól tudja, hogy ennünk kell, innunk kell, meg ruházkodnunk is kell. Keressük csak először Isten országát, az odafelvalókat, a többi ráadásul megadatik nékünk (Mt 6,31-33; Fil 3,19; Kol 3,2)! Ha a hívő ember elkezd aggodalmaskodni a földi dolgok miatt, megromlik, mert összekeveredett ezzel a világgal! „És várjátok az ő Fiát az égből, a kit feltámasztott a halálból, a Jézust, a ki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól" (1Thessz 1,10). „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Aztán mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel" (1Thessz 4,16). Mivel mennyei nép vagyunk, nem is a földön találkozunk az Úrral. A földi népek itt fognak,
mert ők földiek, ők „mennyezet alatt való vizek”. Amikor eljön az Úr, felállítja az Ő dicsőségének királyi székét, és „…elébe gyűjtetnek mind a népek” (Mt 25,32). Itt ezen a földön: ahol őt megvetették, ahol meggyalázták, ahol megfeszítették, ahol nem törődtek vele, ide fog jönni, és itt ítéli meg a népeket. Mi, akik mennyeiek vagyunk, „mennyezet felett valók”, elvisz a mennyezet fölé, „… elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel” (1Thessz 4,17-18). Ez a mi dolgunk, várni az Urat! Nem az, hogy a világban mi lesz! Nem az, hogy a világot megjavítsuk! Vannak ilyen elképzelések, de ez a legnagyobb lehetőség arra, hogy Isten népe összekeveredjen azzal! Amikor Isten népe azon fáradozik, hogy megjavítsa, reménytelen vállalkozásba kezd, hiszen meg van írva, hogy erre a világra ítélet vár. Nem tudom, mit gondoltak Istennek a fiai Noé idejében, mikor bementek az emberek leányaihoz. Lehetséges, hogy azt várták, majd általuk megjavulnak. Lehet, hogy nem így volt, de azt tudom, hogy most nagyon sokszor - amikor a hívő ember elkezd a nem hívőkkel együtt munkálkodni, vagy egy hívő egy nem hívővel házasságra lépni-, abban a balgatag gondolkodásban vannak, hogy: majd általam megjavulnak; majd általam az Úrhoz térnek; majd én misszionálom őket… Nem fog menni, hanem meg fog romlani! Örök törvény: Isten elválaszt, nem összekever! A Sátán pedig összekever, és amit a Sátán összekever, az meg is fog romlani! „Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta. Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd" (2Tim 2,4). Az még a kisebbik dolog - ha küzd is valaki, de nem szabályszerűen -, hogy a koronát elveszíti. A nagy dolog az, hogy amikor a harcos beleelegyedik az élet dolgaiba, akkor már nem Annak a kedvében jár, Aki őt harcossá avatta. Nekünk egy dolgunk van, hogy „ama nemes harcot” harcoljuk meg! Az Úr az, Aki minket elhívott, az Ő kedvében járjunk, hogy életünk végén elmondhassuk, mint ahogy Pál apostol is: „Ama nemes harczot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2Tim 4,7). Nem akartam ezzel a világgal összeelegyedni! Az elválasztás végig megmaradt! Befejezés Szeretném újra nyomatékosan hangsúlyozni a testvéreknek: az Úr Jézus a mi korszakunkat - az Ő visszajövetele előtti időt - Noé özönvize előtti időhöz hasonlítja. Most is olyan idők vannak, amikor Isten népe alig érti meg azt az isteni munkát, szándékot és akaratot, hogy: Ő szétválaszt! Kizárólag azokat az embereket tudja az Úr a világ javára használni, csak azok által tud munkálkodni a világban, akik elkülönültek attól. Aki belekeveredett ebbe a világba, az el is elegyedett azzal, az nem használ semmit. Ez az elválasztás nem azt jelenti, hogy külsőleg válunk el: kimegyünk és remeték leszünk, hogy szóba sem állunk azzal, aki nem Isten gyermeke. Nem ilyet jelent! Hanem azt, hogy bennünk nincs e világból semmi, nem akarunk e világnak tetszeni, nem akarunk e világ kedvébe járni, nem akarjuk a világot megváltoztatni, nem akarjuk megváltani! Ezzel már el is késtünk, mert Jézus Krisztus megváltotta! Kihívott bennünket, és mint kihívottak megértjük, hogy ez a kihívás elválasztást jelent. Mennyeiek vagyunk, és nem földiek. Ahogyan Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől, elválasztotta a vizeket a vizektől, elválasztotta a szárazföldet a tengertől, elválasztotta a napot az éjszakától. Mennyivel inkább elválasztott minket, akiknek a neve: „Eklézsia”. Ez is azt jelenti: „kiválasztottak, kihívottak”. Kihívottak vagyunk. Járjunk méltóan az Úrhoz! Szívünkben és szellemünkben elkülönülve ettől a világtól! Prófétailag mi várható most, a mi időnkben? Az, hogy a hűségeseket, akik szívükben különválasztva élnek e világtól – ahogy a Thesszalonikaiakhoz írott levélben áll-, elviszi az Úr. Maradnak még itt istenfélő emberek, de azok legnagyobb része összefog a világgal, annak megjavítása érdekében. Amikor szédületesen nagy eredményt érnek el, mint Noé idejében óriások születnek, óriási dolgok, híres-neves emberek, híres-neves dolgok -, amikor kimondják: békesség és biztonság, elértük a célt, megjavult az emberiség, most már béke van, most már
biztonság, jólét van, „… akkor hirtelen veszedelem jő rájok…” (1Thessz 5,3). Miért? Nem vették észre, hogy az által, hogy a világgal együtt munkálkodtak, létrejött egy nagy világvallás egy nagy világegyház, egy nagy „egyveleg”, amibe beletartozik a kereszténységtől elkezdve a buddhizmusig, a dalai lámától, a mohamedánokig mindenki -, hogy ez a nagy „egyház”, az Antikrisztus egyháza, az Antikrisztus szolgálatában áll. Akkor hirtelen veszedelem jön, s megítéli az Úr a nagy nyomorúság által az egész földet. Vigyázzunk! Akkor használunk mi a világnak, amikor látszólag a legkevesebbet használunk! Ábrahám különváltan élt, csak ő tudta, hogy mi következik Sodomára, és csak ő tudott közbenjárni. Csak ővele beszélt az Úr. Amíg Istennek olyan népe van itt, amelyik nem e világból való, s amelyik nem elegyedik össze a világgal, amíg van „mennyezet felett való víz”, addig mindig van áldáseső ezen a világon. Amikor ilyen már nem lesz, akkor jön a pusztulás és az ítélet. Ha feltámadtunk Krisztussal, az odafelvalókkal törődjünk! Mi köze van a világosságnak a sötétséghez, az „alsó vizek”-nek a „felső vizek”-hez, a tengernek a szárazföldhöz, Krisztusnak Béliálhoz, és a hívőnek a hitetlenhez? A mi dolgunk az, hogy „…várjátok az Ő Fiát az égből […], a ki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól” (1Thessz 1,10). Ámen. Debrecen, 1994. január 30.
