1Móz 1,24-31 Szárazföldi állatok és az ember teremtése „Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat csúszó-mászó állatokat, és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a szárazföldi vadak nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És monda Isten: Íme néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekbenben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn. És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.” Bevezetés Isten helyreállító munkájának utolsó részéről olvastunk ebben az igeszakaszban, a szárazföldi állatoknak és az embernek a teremtéséről. A történeti vonatkozásokról nem akarok szólni, azonban az Ige prófétai jelentéséről, és a jelenkorban nekünk szóló szellemi üzenetéről igen. Amint már láttuk - a 90. zsoltár és Péter második levele szerint -, egy-egy nap Istennél annyi, mint ezer esztendő. A hatodik nap - prófétailag és szellemileg is - a hatodik ezer esztendőre mutat. 1.) Az Ige prófétai jelentései Mit jelentenek a szárazföldi állatok, amiket Isten a hatodik napon teremtett? „Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn.” Három állatot szeretnék megemlíteni az Igéből, melyeknek teljesen világos a jelentésük. Benne vagyunk a hatodik napban, mert a hatodik ezer év az, aminek a végén most járunk. Krisztusig négyezer esztendő, és azóta már majdnem kétezer esztendő telt el. (1) A kígyó „Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, a ki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangéliumot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek. […] Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen" (2Kor 11,3-15).
Azt mondta Isten az embernek, hogy uralkodjék a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon, tehát a kígyón is. Ádám nem uralkodott, mert a kígyó becsapta. Most, az időknek a végeztével, ismét itt van ez a régi kígyó, és eljön még az újjászületett emberekhez is. Akik új teremtések, még azokhoz is. Ezért mondja Pál: „Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől.” Ennek nagy veszélye van most is. Ha megfigyelték a testvérek, amikor Isten megteremtette a szárazföldi állatokat, annyit mondott: „És látá Isten, hogy jó.” Ez, hogy „jó” - ebben a vonatkozásban -, nem azt jelenti, hogy olyan, mint Isten. Az Úr Jézus egyszer azt mondta: „… Senki sem jó, csak egy, az Isten…” (Mt 19,17). Itt a „jó” azt jelenti, hogy megfelel annak a célnak, amire Isten rendelte. Isten a gonosznak is megengedte abban a korszakban, hogy működjön, de egy bizonyos célnak az érdekében. Ezt a célt most is teljesíti a kísértő. Akkor is, amikor úgy jön, mint ahogy a kígyó, a maga álnokságával; és akkor is, amikor ezen a világon, mint világosság angyala jelenik meg. Még a keresztyén emberek között is feltűnik, elsősorban ott kell megjelennie világosság angyalaként. Úgy, hogy más Jézust prédikál, amit nem prédikáltak az apostolok; más szellemet és más evangéliumot. A hatezredik évben - különösen annak a végén - a kígyó a maga álnokságával ott van a hívő emberek között is azért, hogy valami mást fogadjanak el. Valami könnyített evangéliumot, ami kedvez a léleknek, a testnek. Nem azt az evangéliumot, nem azt a Jézus Krisztust és nem azt a Szellemet, amit kezdettől fogva hirdetett az Úr, és hirdettek az apostolok. Ennek az évezrednek a vége, ennek a korszaknak a vége különösen nehéz lesz, mert a nagy nyomorúságba fog beletorkollni. A nagy nyomorúság idejében - amiről a Jelenések könyve is szól -, megint csak olvashatunk a kígyóról, a Sátánról. A Jelenések könyve 13. részének 4. versében ez áll: „És imádák a sárkányt, a ki hatalmat adta a fenevadnak; és imádták a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?” (Erről a vadállatról lesz még szó a föld vadjaival kapcsolatosan.) A Sátán, a kígyó, vagy a sárkány - ahogy írva van az Igében - hatalmat adott a fenevadnak arra, hogy pusztítson, öljön és romboljon. Tudjuk az Igéből, a Sátán „… emberölő volt kezdettől fogva…” (Jn 8,44). (2) Az oroszlán A másik szárazföldi állat az oroszlán. „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen: A kinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be" 1Pét 5,8-9). Itt az ördögöt, mint ordító oroszlánt mutatja be az Ige. Eljön az idő - és voltak is már ilyen idők a keresztyénség történetében -, amikor úgy jött a Sátán, mint ordító oroszlán, hogy széttépje, megkínozza, megölje Isten gyermekeit. Ennek a korszaknak a végén, különösen a nagy nyomorúság ideje alatt, ismét így jelenik meg. Most térnék vissza a Jelenések könyve 13. részének 1-9. verséhez: „És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve. És e fenevad, a melyet láték, hasonló volt a párduchoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája; és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat. És látám, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ő halálos sebe meggyógyíttaték; és csodálván, az egész föld követé a fenevadat. És imádák a sárkányt, a ki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádák a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele? És adaték néki nagy
dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig. Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat a kik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen. Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, a mely a Bárányé, a ki megöletett, e világ alapítása óta. Ha van füle valakinek, hallja!” Ez az idő áll előttünk! Az ördög, a Sátán hatalmat ad a fenevadnak, ami nemcsak az oroszlánhoz hasonlít: „…az ő szája, mint az oroszlán szája…”. Egyesíti magában mind azokat, amiket felsorolt az Ige: párduc, medve, oroszlán; és a sárkány pedig adta neki az erejét. Dániel könyvéből tudjuk, hogyan következtek egymás után a világhatalmak, birodalmak. Azt is, hogy hogyan hasonlította Isten az ő Igéjében egyiket a medvéhez, másikat pedig a párduchoz. Ez az, akinek rettenetes hatalma lesz, aki Isten ellen szól. Mindenek fölé akarja emelni magát, ami Istené vagy istentiszteletre méltó, és mindenkit üldöz. Mindenkit meg akar ölni, aki csak az Isten nevét féli. Ez is prófécia! Erre az időre vonatkozik. Istennek célja van vele, mert így lesz nyilvánvalóvá, hogy kik félik az Ő nevét, és kik igazán az Övéi. Kik azok, akik többre becsülik az örökkévalóságot, a mennyeieket, az istenit, mint mást; még a saját életüknél is többre! (3) A farkas Még egy földi vadállatról szólok, a farkasról. „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit. És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt" (ApCsel 20,28-32). Míg az oroszlánhoz, medvéhez, párduchoz hasonló szörnyűséges vadállat az egész világon, az egész földön kívül pusztít, addig a farkas elsősorban a nyájat támadja meg. Arról beszél az Ige, hogy magatok közül is támadnak gonosz farkasok. Belül, a Gyülekezeten belül, a hívőkön belül, a keresztyénségen belül. Akik nem kedveznek a nyájnak, hanem maguk után akarják vonni a tanítványokat. „…tudom azt, hogy az én eltávozásom után jönnek ti közétek gonosz farkasok […] Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy […] meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit.” Hogyan lehet vigyázni, mire kell emlékezni? Pál azt mondja: „És most atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek, és az ő kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget…”. Istenre és Isten Igéjére bízza Istennek a gyermekeit! A madarak, a levegőbeli gonosz hatalmasságokat jelentik, akik elkapkodják az Igemagot. Arról is esett szó, hogy a gonosznak elsősorban nem az a célja, hogy bűnre csábítson, hanem az, hogy elkapja az Igét: ne értsük meg azt, és Ige nélkül éljünk. Pál apostol kihangsúlyozza: „…ajánlak titeket az Istennek, és az ő kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet…” Nagyon fontos az Ige, a jól megértett Ige, a szívbe hullott Ige, a megfogant Ige, aminek engedelmeskedik az ember! „…aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.” (4) Jézus Krisztus: „Júda Oroszlánja”
A szárazföldi állatok nemcsak rosszat jelentenek. Jézus Krisztust is hasonlítja az Ige az oroszlánhoz. „És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzőtt a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét. És láték a királyi szék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, a mi az Istennek hét Lelke, a mely elküldetett az egész földre. És eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben ülőnek jobb-kezéből. És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai. És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit; mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből" (Jel 5,5-9). Ezekben az Igékben mindjárt két állatról is esik szó, akikhez hasonlítja az Urat. Nemcsak az oroszlánhoz, hanem a bárányhoz is. Ilyen a mi Urunk, ez a jellemvonása! Nagyon szépen fejezi ki az Ige: „Ne sírj: ímé győzőtt a Júda nemzetségéből való oroszlán, […] És láték a királyi szék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani”. Mint Bárány halt meg a Golgota keresztjén, de a Sátánnal szemben mégis úgy győzött, mint Júda Oroszlánja. Ebből is sokat tanulhatunk. A mi győzelmünk is csak úgy lehetséges, mint az Úré. Nem olyan fegyverekkel, nem olyan lelkülettel és nem olyan módszerrel, mint ahogy a Sátán jön: ordító oroszlánként. Nem testi erővel. Akkor győzünk, amikor megadjuk magunkat, és azt mondjuk Istennek, amit Krisztus is mondott: „…mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Mk 14,36). Képesek vagyunk egészen átengedni Istennek az életünket? Ha meggyengít, ha félretesz, ha halálba ad, vagy bármit tesz velünk, akkor is az Ő akarata legyen meg. Mint egy bárány, aki megnémul. Elhallgat. Akkor is hallgat, hogyha megölik. Ez a lelkület az, ami kedves Isten előtt, ami a gonosz szellemvilágnál nagyobb hatalom. A szellemvilágban ez a „Júda Oroszlánja”. Az ilyen lelkülettől, ilyen szellemiségű emberektől retteg a gonosz szellemvilág, mert tudja, hogy nem velünk áll szemben, hanem Istennel. Csendben maradtunk, és mindent átengedtünk Istennek. Tudja, Istennel szemben nincs semmi esélye! (5) Az Ember Fia Most nézzük meg a másik oldalt, prófétai szempontból az embert, akit Isten a hatodik napon teremtett! Úgy olvastuk a 27. és 28. versekben: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt; férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik..." Ha megfigyeltük, eddig Isten azt mondta mindig arra, amit teremtett, hogy jó. Áldást csak kétszer mondott. Az első áldást akkor, amikor megteremtette a vízi állatokat, és a második áldást most, amikor megteremtette az embert. Tehát, akkor ez is valami nagyon jót jelent! Mit jelent „az ember” szellemileg? Tudjuk azt, hogy az Úr Jézus Krisztus gyakran nevezte magát így: az Ember Fia. „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.” Arról is beszél az Ige, hogy Isten emberré lett, úgy jelent meg közöttünk, Krisztusban. A Korinthusiakhoz írt levélben arról szól az Ige: „…Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám [Krisztus] megelevenítő szellemmé. […] Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való” (1Kor 15,45-47). Nyilvánvaló, hogy amikor azt mondja, „ember”, akkor Krisztusról van szó. Pilátus Rá mutatott és azt mondta: „Ímhol az ember!” (Jn 19,5). Az igazi Ember, az Isten gondolata szerinti Ember, az Isten képére teremtett Ember.
„…Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra…”. Krisztus az, aki Isten képét hordozza: „A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása” (Zsid 1,3). A Korinthusiakhoz írt levélben is olvassuk, hogy Jézus Krisztus arcán fel lehet ismerni az Ő dicsőségének a ragyogását (2Kor 4,6). Tehát Ő ez az Ember, aki Isten képére lett teremtve, aki hordozza az Isten-képet (szellemileg értettem). Hogyan kapcsolódik ez a hatodik naphoz, a hatodik ezer esztendőhöz? Amikor eljött az Úr Jézus Krisztus - kétezer évvel ezelőtt -, akkor láttuk, hogy az Ige a Naphoz hasonlította. „…meglátogatott minket a naptámadat a magasságból” (Lk 1,78). Most, a hatodik ezer év végén ismét el fog jönni, kétszer is, nem sokkal egymás után. Először eljön a levegőégbe, de akkor nem látja meg ez a világ. Akkor elragadja a Gyülekezetet: „…elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk” (1Thess 4,17). Kik azok, akik elragadtatnak? A Gyülekezet, amiről azt mondja az Ige: „Mely az Ő Teste, teljessége Ő néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel” (Ef 1,23). Ennek az ezredévnek, ennek a századnak a végére elkészül a Gyülekezet, a Krisztus Teste. A Krisztus Teste ragadtatik el, készen, egészben! Az a csodálatos Test, amire azt mondja az Ige: „mely az Ő Teste, teljessége Ő néki.” Egyesül a Fej és a Test! Elkészül teljesen, ami Isten tervében benne volt. Az Ember, a krisztusi Ember! Azokban is, akik a Krisztuséi, ki fog ábrázolódni a krisztusi arc. Amikor az antikrisztusi kornak vége lesz, akkor ismét megjelenik, minden szem meglátja Őt, még azok is, akik általszegezték. Megjelenik nagy hatalommal és dicsőséggel. Vele együtt megjelennek az Ő szentjei is. Sír az egész föld, de főleg Izráel siratja. Akkor döbbennek rá, hogy mégis a Názáreti Jézus volt a Messiás - az az Ember, akit ők nem ismertek fel -, hogy Ő az Isten Fia. Nyilván, éppen ezért fog megjelenni nagy hatalommal és dicsőséggel. Akkor majd felismerik, hogy Ő az az Ember! Íme az Ember, akit elvetettünk; íme az Ember, Akit Isten küldött őértük is, mint ahogy miértünk is! (6) „A bűn embere, a veszedelem fia” Ennek az ezredévnek a végén, egy másik ember is meg fog jelenni. A Thessalonikaiakhoz írott levél szól arról, hogy nem jön el az addig, amíg valami be nem teljesedik. „Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja [itt az a helyes, hogy az Úr napja]. Ne csaljon meg titeket senki, semmiképen. Mert nem jön el az addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia” (2Thess 2,1-3). Ez egy másik ember, a bűn embere. Ki a bűn embere? Az Antikrisztus! Ez világos a következő versekből: „A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még tinálatok valék? […] És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; A kinek eljövetele a sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a
hazugságnak, Hogy kárhoztassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thess 2,8-12). Kik között tud pusztítani a bűn embere, a veszedelem fia, az Antikrisztus? Azok között, akik elvesznek. És kik vesznek el? Akik „…nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségökre […] akik nem hittek az igazságnak…” Tudjuk, Jézus Krisztus az igazság! Jézus Krisztust az Igén keresztül lehet befogadni. Igen nagy jelentősége van annak, hogy befogadjuk és szeressük Istennek Igéjét! Aki nem fogadja be, nem szereti, nem kell neki majd a gonosz elkapkodja a Magot. Amikor eljönnek a gonosz idők, az ember nem képes megállni, sőt maga Isten „…bocsátja reájuk a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak”. Nincs más, ami megvédené az embert, csak az, amit Pál is mond: „…ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének…" (ApCsel 20,32). Isten megtartása, segítsége, oltalma az Igén keresztül van. Nem azt mondom, hogy másképp nem tart meg, nem őriz meg Isten. Amikor mi valamit nem tudunk, nincs hatalmunkban, nem értünk, de a szívünk vágyik az Úr után; megtart nehéz körülmények között is. Az Ő Igéjét adja nekünk mindig: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre felkészített” (2Tim 3,16-17). Ez által készít fel Isten bennünket. Akiknek az Ige nem kell, Isten majd a tévelygés erejét bocsátja rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak, mert nem hittek az igazságnak. 2.) Az Ige személyes üzeneteik Az Ige számunkra szóló személyes üzenete eléggé összefonódik annak prófétai jelentésével, hiszen prófétailag már benne vagyunk ebben a korban. Azt olvastuk: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra". Isten tehát olyan embert teremtett, amelyik hasonlított Rá. Mit jelent ez a hasonlóság? Nem külső arcot, nem külső formát. Semmiképpen nem, hiszen az ember testét a föld porából formálta , és az „élet leheletét” lehelte az orrába. Tehát a Szellem Istenből való. Szellemileg hasonlítunk Istenhez. Az Isten Szellem, és akik Őt imádják, szükség, hogy szellemben és valóságban imádják. Az Ige elmondja, mik azok a legfontosabb területek, ahol Isten gondolata szerint az embernek hasonlítania kell Őhozzá! Ezekből most csak kettőt említek meg. (1) Uralkodásra vagyunk teremtve „…Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön”. Uralkodásra teremtette Isten az embert. Mit jelent Isten gondolata szerint uralkodni? Egyáltalán nem azt, ahogy most az emberek uralkodnak. Amikor az Úr Jézus itt járt, egyszer azt mondta a tanítványoknak: „…a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon… De ne így legyen közöttetek; hanem a ki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok; És a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok” (Mt 20,27). Egy másik Ige - az utolsó vacsora alkalmával történt eseményről - a János evangéliuma 13. részének 2-15. verse: „És vacsora közben, a mikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Judásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt, Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki [figyeljük meg: amikor tudta, hogy Neki mindent hatalmába adott az Atya, Ő mindenek felett uralkodik!], és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy, felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körűlköté magát. Aztán vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, a melylyel körűl
vala kötve. […] Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját felvette, újra leülvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek? Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek”. Ezt jelenti az uralkodás! Szolgálatot! Isten szempontjából, az Ő hatalmával uralkodni azt jelenti: gondoskodni azokról, akik felett uralma van. A családban az apa gondoskodik Az apa uralma nem azt jelenti, hogy az asztalra üt, és reszkessen mindenki, mert ha nem úgy lesz, ahogy akarja, akkor… Jó rend legyen, és mindenkinek minden meglegyen, amire szüksége van: szellemileg, lelkileg, és testileg is! Ez gondoskodást jelent! Isten uralma ilyen! Az ember nemsokára megromlott. Amikor a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, és Éván keresztül Ádámot, akkor egy másik arc kezdett az egész emberiségen kiábrázolódni. Nemzett fiakat és leányokat a maga képére. Ádám a maga képére, Káin a maga képére és így tovább. Ádám arca már nem az isteni arc volt - szellemileg értve -, mert megrontotta a bűn. Azóta még inkább látszik, mennyire más ez az arc. A 45. zsoltár 3. versében olvasunk Krisztusról: „Szebb, szebb vagy az ember fiainál". Ő Isten arcát tükrözte. Amikor a golgotai kereszten volt és felvette az egész világnak a bűnét, akkor azt olvassuk, hogy „...oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt” (Ézs 52,14). Nem volt se isteni - mert az Isten nem rút -, de nem volt emberi sem. Milyen volt, ha oly rút volt, hogy nem is emberi? Amilyenné a bűn tette az embert: csúffá, rúttá, sátánivá. Olyanná tette Krisztust is, amikor felvette a bűneinket: „… átokká lévén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ” (Gal 3,13). Ahogyan az ember arca és a jelleme elferdült - mert a sátáni uralom alá került -, egészen más lett az uralkodása is. Az ember - amikor uralkodik - nem gondoskodik a földről és az állatokról. Mit csinál? Pusztítja. Van egy Ige, hogy jaj azoknak, „…a kik a földet pusztítják” (Jel 11,18). Másik nézőpontból pedig, nem uralkodik az ember, hanem fordítva van: a teremtett világ uralkodik az emberen. Uralkodik az emberen a pénz, a vagyon. Uralkodik egyik ember a másikon, pusztítja egyik a másikat. Minden a feje tetejére állt. Uralkodik az emberen a bűn. Aki a bűnt cselekszi, szolgája a bűnnek. Minden teljesen felfordult. Az ember nem tud a földön igazán uralkodni. Nem elég neki, hogy azt elpusztította, elkezdi építeni a modern, huszadik századi „Bábel tornyot”. Megy a földről az űrbe, a Holdra, a csillagokba. Hová akarna még menni? Nem fog tudni, mert Isten nemsokára véget vet ennek. Még egy dologról szeretnék szólni az uralkodással kapcsolatban. Isten azt mondta, „uralkodj”, és felsorolja tételesen: „…a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon…”. Soha nem fog megvalósulni Isten akarata és szándéka? Az egész teremtettség az emberrel együtt csődbe jut? Meg fog valósulni! Személyesen, a hívő ember életében valósul meg, mert ott van Jézus Krisztus! Az új embernek új élete van, és az új teremtéshez tartozik, és akkor kiábrázolódik az isteni arc: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk” (2Kor 3,18). Ez abban mutatkozik meg, hogy tudunk helyesen uralkodni. Tudunk uralkodni a kígyón és minden kísértés fölött. Nem a magunk erejével, de tudunk, mert az Isten képe, ereje, Szelleme bennünk van. Meg is van írva: „A békességnek Istene megrontja a sátánt a ti lábaitok alatt hamar…" (Róm 16,20).
Tudunk uralkodni a farkasok felett is. Észrevesszük, világosságot ad az Úr, hogy mi az, vagy ki az, aki rombol. Tudunk uralkodni a bűn felett is: „…a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róm 6,6). Tudunk helyesen uralkodni mindazok fölött is, akik ránk vannak bízva, mert az a lelkület van bennünk, hogy gondoskodjunk és szolgáljunk nekik. Nem rút nyerészkedésből, ahogy Péter mondja egyik levelében, hanem mint példaképei a nyájnak. Így valósulhatnak meg mindezek bennünk. (2) Az ember eledele Mi az embernek az eledele? „És monda Isten: Íme néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelül. És úgy lőn." Az embernek tehát a magot adta eledelül és a gyümölcsöt, amiben a mag van. Erről volt szó - amikor a harmadik nap történetét olvastuk -, hogy a mag Krisztust jelenti. „Nem mondja És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről: És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal3,16). Vannak égi madarak, amiket az előző napon teremtett az Úr. Még inkább elszaporodtak, megsokasodtak a levegőbeli hatalmasságok. Még jobban működnek, és még inkább arra irányul a szándékuk, hogy elkapkodják az Igemagot. Isten bőven adja az Ő Igéjét. Miért van az, hogy hiába hangzik az Ige - mégis olyan kevés ember életében látszik meg annak hatása? Az égi madár elkapja a Magot. Mit jelent ez? A Máté evangéliuma 13. fejezetből elolvasom ennek a példázatnak egy részét, ami erre vonatkozik, a 4. vers: „És a mikor ő vet, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdosák azt. […] Ti halljátok meg azért a magvető példázatát. Ha valaki hallja az ígét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. Ez az, a mely az útfélre esett” (Mt 13,4. 18-19). Az útfél, az kemény! Nézzük meg azokat a gyakorlati okokat, ami miatt el tudja kapkodni a gonosz a Magot a célból, hogy ne keljen ki; ne legyen hatása az Igének; ne tudjunk táplálkozni az Igével; a krisztusi arc ne ábrázolódjon ki rajtunk. Évtizedeket „elülhetünk” az Ige mellett úgy, hogy semmi hatása nem lesz az életünkre. Ezzel kapcsolatban négy okot szeretnék megemlíteni. Az egyik ok az, hogy az útfél, ahová esik a mag, kemény. Azért kemény, mert nincs felszántva. A felszántás a szenvedéseket jelenti: „Szántók szántottak hátamon, hosszúra nyujtották barázdáikat” (Zsolt 129,3). „A kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt, és a belső részekig hatócsapások" (Péld 20,30). Azért is lehet kemény, mert a szenvedések nem felszántották, hanem még inkább megkeményítették. Van, akit a szenvedés megkeményít, nem pedig megtör. Isten azt mondja, hogy: „Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is…" (Ézs 57,15). Amikor szenvedéseket, nehézségeket, próbákat, hoz Isten, akkor vagy megtörik az ember, és a szívébe hulló Igemag jó talajba esik; vagy olyan is van, akit nem tör meg, nem szánt fel, nem sebez meg, hanem megkeményít, ledöngöl. Olyan lesz, mint a letaposott út. Szemben áll Istennel, perel vele, hogy miért adsz nekem ilyen meg olyan nehézséget? Ez a megkeményedett szív - az Istennel perlő; az Istennel szembenálló; az Istent felelősségre vonó; az Isten jóságában kételkedő - alkalmatlan lesz arra, hogy befogadja a Magot. Ez az ember úgy gondolkodik, hogy ne beszéljen nekem Isten! Ne beszéljen nekem az ő szeretetéről, amikor olyan kegyetlen velem! Ne beszéljen nekem az az ember sem, aki hirdeti az Igét… ezért vagy azért! Ennek az embernek megkeményedett a szíve, ez az igazi ok!
A másik ok, amiért a gonosz el tudja kapkodni a magot, az okoskodás. Máté evangéliuma 11. részében olvassuk: „…Hálákat adok néked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted” (25. vers). A Rómaiakhoz írt levélben: „…az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett" (Róm 1,21). Van, akinek azért kapja ki a gonosz a szívéből az Igét, mert amikor meghallja azt, okoskodni és filozofálni kezd: ha ez így van, akkor itt ellentmondás van az Igében; ez így mondja, az amúgy mondja; kibúvókat, látszólagos ellentmondásokat keres. Filozófiai tanokat, szép tanításokat, tetszetős teológiát dolgoz ki magának, és nem úgy veszi az Igét, ahogy Isten adja. Fogadjuk a szívünkbe, mint élő Magot! Hagyjuk, hogy dolgozzon, hajtson ki, formáljon át bennünket! Ne mi kezdjük az Igét formálni, csűrni, csavarni a magunk vesztére! Nem úgy kell azt érteni - mondja az okoskodó ember -, ahogy mondja az igehirdető, ahogy mondja az Ige, mert: ez inkább így van; én emitt úgy hallottam, és akkor elveszíti az Igét. Az egyik tehát a kemény szív, a másik az okoskodó szív: Az ember az ő okoskodásával balgataggá lesz. Ha nem úgy fogadjátok az Igét - mondja az Úr -, mint ez a kisgyermek, semmiképpen nem mehettek be… A kisgyermekre az a jellemző, hogy amit hall, azt elhiszi. Nem támadnak benne kételyek. A felnőttek persze nem hisznek el mindenkinek mindent. Ez így rendben is van. Amikor Isten Igéje szól, azzal szemben csak olyanok legyünk, mint a kisgyermek. Higgyük el, amit Ő mond, akkor is, ha nem értjük, és ne okoskodjunk rajta! A következő ok: a bűnhöz való ragaszkodás. „Ha mégis leplezett a mi evangéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: A kikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát [hogy ne higgyenek az Istennek]" (2Kor 4,3-4). János evangéliumában az egyik helyen arról ír az apostol, hogy eljött a Világosság ebbe a világba, de az emberek inkább szerették a sötétséget, mivel az ő cselekedeteik gonoszak voltak. Van, amikor Isten Igéje világosan szól valakihez, és rámutat az életének egy pontjára. Azt mondja: ez a te bűnöd. Nem általában, hogy bűnösök vagyunk, jaj én nagyon bűnös vagyok! Konkrétan azt mondja, ez a te bűnöd: parázna vagy, sötét gondolataid vannak, gyűlölködő vagy, hazug ember vagy, harácsoló vagy, fösvény ember vagy. Valamire rámutat az Úr: nem vagy jó viszonyban azzal a valakivel. Rámutat: ez a te bűnöd. Az ember mégis ragaszkodik hozzá. Szereti azt a bűnt. Nem akarja feladni. Mindenki más és más okból. Végeredményben mindegy, hogy miért. Amíg valaki ragaszkodik a bűnhöz, mindig visszautasítja Isten Igéjét, inkább szereti a bűnt, a sötétséget, addig a madarak mindig elkapják a Magot. Talán a szívében azt mondja: igen; ez mind igaz, amit Isten mond; mind nagyon szép, mind nagyon jó; de amikor odamutat az Isten Igéje: itt az életednek meg kell változni, akkor „lehúzza a rolót”. Nem! Jön a gonosz, elkapja a Magot. Kész! Nincs tovább az Igének hatása! Nagyon gyakori dolog ez is. Évtizedek telhetnek el úgy, hogy valakinek életében rámutat az Úr egy bizonyos dologra, és nem hajlandó feladni! Megakad az élete. A gonosz elkapkodja a Magot, nem tud fejlődni, nem tud növekedni, vagy ha még nem hívő, nem tud soha „életre” jutni, mert Igemag nélkül az nem lehet! Megemlítem még a negyedik okot. Máté evangéliuma 13. részének a 10. versétől: „A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nekik példázatokban? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg." Létezik ilyen, hogy valakinek nem adja meg Isten, hogy értse? Hiszen ez a feltétele annak, hogy a szívéből elkapja, hogy ne értse. Miért nem adatott meg, hogy értsék? 13-15. versek: „Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja:
Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." Így mondhatnánk: a megkövéredett szív. A megkövéredett szív kimondottan a vallásos és a hívő emberek nyomorúsága és betegsége. Sok jó Igét hallottak, és megkövéredtek, mint a zsidó nép. Azt mondták: hozzánk szólt Isten, a mi Istenünk, az igazi Isten. Annyit szólt hozzájuk az Úr - a többi népekhez nem szólt -, így azt mondták: mi vagyunk valakik; mi jól értjük az Igét; nekünk már sokat szólt Isten; de amikor újból szólt, már meg sem hallották. A kövér, jóllakott ember elé hiába tesznek az asztalra finomabbnál finomabb ételeket. Nem kell neki. Válogat, mert jól lakott. Ilyen a megkövéredett ember! Így van ez ma is! Akikhez gyakran, helyesen, tisztán szól Istennek az Igéje, azoknak a nyomorúsága ez! Elhallgatnák napestig, gyönyörködnek benne, sokat tudnak az eszükkel, vitáznak másokkal: te nem is jól tudod ezt; én sokkal jobban tudom, és nekem van igazam. Sok mindent tud, de csak az eszével. A szívében semmi sincs, mert mindent kikapott a gonosz. Mindent! Egy tapodtat sem megy előre az élete. Megkövéredett szívű ember. Hiába hall újabb és újabb szépségeket és mélységeket Istennek az Igéjéből, semmit nem visz át a gyakorlati életébe. Mindent kikap a gonosz, mert mindent csak az eszével ért meg. Mindent csak abból a szempontból, hogy majd mások előtt villogjon: te még ezt sem tudod? Én már ilyen mélységeket, én már ilyen tanítást is hallottam! Én már ilyen korszakokról is tudok! Ilyen titkokat is ismerek, te meg nem ismersz semmit! Közben az élete sehol nem tart, mert „megkövéredett e népnek a szíve”, és nem adatott meg, hogy értse. Elkapkodja előle a gonosz. Befejezés Az Úr azt mondja: „Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van…”. Táplálkozzunk ezzel az eledellel! Ne vitákat folytassunk arról, hogy milyen ez a gyümölcs, hányféle vitamin és ásványi só van benne! Milyen ez a mag, hogy helyezkedik el a maghéja, milyen a szerkezete? Ez semmit nem ér! Táplálkozzunk vele!! Táplálkozzunk Krisztusból, mert ez használ nekünk, és csak ez használ, semmi más!!! Ámen. Debrecen, 1994. február 13.
