1911 október 1 10-ik szám. II-ik A Mária kongregáció A klerikálizmust megerosítő egyletek közt legveszedelmesebb és valamennyinek koronája az ellenreformáció óta hírhedt Mára-kongregáció. Szűk keretűnkben is kénytelenek vagyunk vele hosszabban foglalkozni. A cim egészen ártatlan, megtévesztő, fűzeteik és kiadványaik azonban elárulják a társaság veszélyes, éppenséggel nem pietisztikus törekvéseit. A Máriakongregáció a jezsuiták alkotásai."A ."Jézus-társaság" nem járt egyedűl a diadalútján. Mindenűtt ott találjuk mellette harcias ternszetű gyermekét, a kongregációt'. "jézus társasága adott neki életet és ennél nagyobbat nern is alkotott. Saját lelkét lehelte bele és saját szellemében nevelte tel . .. Ezekböl világos, hogy a kongregáció nem más, mintt a Jézus-társaság szellemének visszatűkrözése a szerzet falain kívűl. A kongregáció céljaiban, erkölcseiben és minden izében anyjára vall, :úgy hogy a genuinus szellmu kongregációról Jézus-társaságárát lehet ismerni és viszont. (P. Bús JakaB S(ocietas) J(esu): Kalauz a Máriakongregációk számára 267--8. old.) "Oly hos lelkek gyűlekezete ez a kongregáció, kik kűzdeni akar nak, nem közönséges harcosok módjára, hanem mint Máriának válogatott serege - mindenutt az előtérben". "Hisz a Máriakongregáció Jezus társasága harmadik rendjének mondható. A kongreganisták a világban élő szerzetesek ép úgy, mint szent Ferenc harmadrendjének tagjai". Ez már maga eleget megmagyaráz, többet, mint a papság szeretné s ép ezért az életben a jezsuita szellerntöl méltán idegenkedő hivöket azzal álltatják, hogy a jezsuitáknak semmi közűk a kongregációkhoz. A Kalauz is megkockáztatja ezt az állilást, a 90. oldalon azonban nyomatékosan kiemeli : " . . a Jézus-társaság generáilisaitól megállapí tott általános szabályok nélkűl nem létesűlhet kongregáció és azokon. a P. Generális beleegyezése és helybenhagyása nélkűl Lényegesen változtatni nem szabad". Az új kongregációknak a római központival olyan merev összeköttetésben kell lennie, mint amilyenben vannak a testrészek a fejjel.És csakugyan "nem is viseli jogosan" az új csoport a kongregáció nevet, rnig a római központba (Prima primaria) be nem iktatják", ez az a szervezet, amelyben
"a földkerekségen létezo kongregációk mind egy magasabbfokú egységbe olvadnak össze". A megalakításra jogosultak a jezsuiták és az egyházmegyék fu pásztorai. Rendesen megbíznak egy áldozópapot, praesest, aki aztán tagokat toboroz. Ezek "mérsékelt joggal" választják maguk közűl a praefektust és a két assis tenst. akik a praesesszel egyűtt alkotják a magistratust. Ennek űlésein beszélik meg a teendőket. A tagokat társadalmi állásuk szerint csoportosítják a tanulók, tiszt visel ők, egyetemet végzett urak, főrangú nemesek, azután a tanoncok, iparosok és kereskedők meg a munkások kongregációjába. Természetesen nők számára is vannak ugyanilyenek. A toborzásnál űgyelnek, hogy mindegyik osztálytól a szinejavátt kerítsék meg; a legjobb diákokat, a vagyonuknál vagy tehetségűknél fogva legtekintélyesebb férfiakat és nöket. A bejutás nem könnyű. Eloször jetentkezni kell a praesesnél, aki engedélyt ad a kongregáció néhány ósszejövetelén való megjelenésre. Közben a tagok is megpróbálják a jelentkező kiismerését, majd a három hónapig tartó jelöltség ideje alatt a praeses hasonló célból folytat vele megbeszeléseket. Csak ezek után veszi fel a beválót tagnak a magistratus. Így lesz Mária leventéje, harcosa. A kongregációhoz tartoznak azonban a kiérdeműlt, vagy tiszteletbeli tagok (iskolaiból az urak stb, kongregációjába lépett tag) és végűl a levente sereg "hadurui", a fővédők vagy pártolók (pűspökök stb.) A megalakult kongregáció aztán a siker érdekében a munka felosztás alapján osztályokra válik. Minta a barcelonai kongregáció ! A vasárnapi áldozás szakosztálya, mely sűrgeti legalább a heti áldozást, mert áldozás előtt gyónni kell, azaz alkalmat adni a papnak a kongreganista lelki világának legaprólékosabb megismerésére és befolyásolására. PI. böjtölsz-e? Miért nem? Ha apád nem engedi, bűnös; imádkozzál érte, mert örökre elkárhozik stb, stb. Így pillant be a gyóntató a családi életbe és okoz annyi elhidegűlést főleg a leány és szűlő között. A József-szakosztály az éjjel-nappal kevés bérért dolgozó, állati sorral beérő munkás-eszménykép terjesztésén fáradozik. "Az irgalom és béke szavávál áll a munkásnép közé, megtanítja őket, hogyan kell meg menteni a munka becsűletét és hasznát. Hogyan kell dolgozva imád kozni, a csuró verejtéket égi gyémántokká változtatni". Ezt a munkásoktól kétségtelenűl nagy lelkesedéssel fogadott célt azonban sokkal hathatósabban szolgálja a Kláver Péter vagy szociális osztály, melyet már a középiskolai tanulók kongregációiban is létesítenek a keresztény szociálizmus, kora elplántálására. Mert ők a politikát nem viszik be az iskolába ! Érdekes, hogy Barcelonában is vallásos körmenettel merész kedtek ki e szakosztály emberei elöszőr az utcára, akár Budapesten a Katholikus Népszövetség Felvonulásakor. A katholikus sajtóvédo-szakosztály szinte csodákat muvel a kleri kális lapok terjesztése és a progresszív lapok visszaszorítása terén. Az Egyházi Közlöny 1909 szeptember 17-iki vezércikke az osztrák kongre gációk ezen szakosztályáról zeng méltán himnuszt. Például a lustenai kongregáció Pressklubjának nyolc tagja végig járt 700 házat és elo fizetot szerzett 300-nál több katholikus lapra. A linzi nokongregáció 349 elofizetöt szerzett és 25 keresztény családból dobatta ki a zsidó"Leibjournalt". A wíeni tanonckongregáció egy év alatt járatott 70 SodalenKorrespodenz"-t, kiosztott 180,000 példány "St. Bonifazius Blatt"-ot, 3000 Christlichsociale Zeitung"-ot, 800 .,Reiehspost"-ot, 500 klerikális
Arbeiferzeitung"-ot a Pius-Verrein 15,000 röpiratát. Hogy nálunk is muködik ez a szakosztály, arról a "Mária-Kongregáció" 1910 februári száma tanúskodik. A jogi és bölcseleti szakosztály vitat ilyen tételeket: "Az általános szavazójogot nem lehet a természet törvényeinek alapján követelni." A természettudomány pedig Wassmann jezsuita és Prohászka szellemében igyekszik a tudomány és vallás összeférhetoségét igazolni. A művészet fejleszto szakosztály az irodalmi és muvészeti termékek rendorség és űgyészség figyelmébe ajánlásával oldja meg Feladatát. Ime, a minden téren csatázó jezsuiták harcias gyermeke. Ezekre a feladatokra kell a templomban feldíszitett oltárnál leventévé űtött éretlen gyereknek eskűdnie, mikor elmondja: , s amennyire tolem telik, azon leszek - hogy neked (t, i. Máriának) mindenki híven szolgáljon.` Hisz a katolikus egyházon kívűl nincs űdvösség és az ország is elpusztul, ha protestánsai, zsidai, pantheistái és monistáival egyűtt hamarosan vissza nem fejlodik Regnum Marianummá ! ,.Nemzeti nagy voltunkat a boldogságos szent Szűznek köszönjűk. A jövőben sincs másban biztosítva (önmaradásunk... Szűz Mária nélkűl nem találunk hont e hazában." Alig akadhat a világon csak egy kissé is művelt katolikus, aki ezt a történeti felfogást a legnagyobb mértékben vissza ne utasítaná s ne tiltakoznék az ellen, hogy az ifjúságot ilyen demoralizáló, létharcra képtelenné tevő tanokkal telítsék! A klerikáliz musnak természetesen érdeke, hegy hívei mindent felűlről s ne a saját erejűktől várjanak mert az égi segítségnek ők a nem éppen olcsó köz vetítöi. Ha az emberek csak önerejűkben bízva vívnák meg a létharc kemény tusáit a klerikálizmus elesnék a mennyei támogatásért járó zsíros provízióktól. Amikor aztán sikerűl a hívőket gyámoltalanná gyúrni s ezzel a kulturális multjánál fogva életképes zsidósággal és részben protestánsokkal szemben versenyképtelenné tenni, akkor a farizeusok egyenes lelkűlségével rámutat a katolikusok nem érvényesűlése okaira: a zsidóság és protestanizmusra, a szabadkőművességre, a - haladásra ! És ezt a magasztos valláserkölcsös felfogást beviszi a kongregációk révén az iskolákba. Itt van előttűnk az az eskűminta, melyet a szatmári főgimnáziumi érettségi előtt álló diákjaival tétettek le: "Én N. N. főgimnáziumból már-már kilépő VIII. osz!álybeli tanuló, a mindenható Isten szent színe s a boldogságos Szűz Mária oltára előtt szentséges atyánknak, Xlll. Leó pápának "Harnanum genus" kezdetű körlevelében kárhoztatott titkos társulatokat ezennel kárhoztatom és űnnepiesen megígérem, hagy semminemű ilyen hit és egyházellenes szövetkezésekbe soha, bármily igéretek és fenyegetések dacára be nem lépek s ezt az igéretemet a kongreganisták szokása szerint évenkint megújítom. Segítsen erre a szeplőtlen Szűz és tiszta jegyese, Szent JózseF. Amen. Szatmár-Németi, 19... N. N." Egy magyarra is lefordított pápai körlevél szerint a szabadkoművesek és társaik bűnei: 1. Az egyháznak vezérszerepét az állam kor rnányzásában megszűntetik, sőt állam és egyház szétválasztására törekszenek. 2. Megfosztották (?) a pápát világi hatalmától, szabadságának és jogainak eme védőpajzsától. (A hittanok szerint úgy tudjuk, Krisztus van a világ végezetéig az egyházzal s azért nem vehetnek rajta erőt még poklok kapui sem.) 3. A naturálisták és szabadkőművesek semmit nem hivén abból, amit Isten kinyilatkoztatásából
tudunk ; tagadják, hogy az emberi nem ősatyja vétkezett. s azt tartják, hogy az ember szabad' akarata nem gyöngűlt s nem hajlandó a rosszra. 4. A polgári házasságot és a válás megkönnyítését sűrgetik. 5. Az iskolát világivá, papmentessé akarják tenni. 6. Vallják, hogy az emberek mind egyenjogúak s semmiben sem kűlönböznek egymástól; természeténél fogva mindenki egyenIöen szabad . . . s erőszakot követ el az emberi nemen az, ki a tekintélyt máshonnan származtatja, mint az emberektől. Minden tehát a szabad nép akaratától fűgg; a nép, a hatalom és a jog birtokosa; ha a nép akarata megváltozik, az uralkodókat még akaratuk ellenére Is szabad trónjaiktól megfosztani. Minden polgári jognak és kötelességnek kút forrása és alapja a nép s a modern tanok szerint szervezett állam hatalom. 7. Követelik, hogy az állam egyik vallást se részesítse előnyben, mivel azok kűlönben is egyenlő értékűek." Ezeket a tételeket köteles az érettségi elott álló, megállapodott világ nézettel egyáltalán nem biró ifjú kárhoztatni és rnegfogadni, hogy soha sem lép olyan társaságba, amely ezeket az elveket vallja. Ezt a fogadalmát évenként szóval, vagy ha a kongregációtól távol van, a Renovo (meg újítom) kezdetu sajátkezuleg aláírt blanketta bekűldésével köteles meg újítani, Elég erkölcstelenség, hogy teljesen egyoldalú ideologiában nevelt ifjakkal szerzetesi fogadalmakat tétetnek és oket egész életűkre megkötik, de hogy a világi fiatalságra is állami asszisztenciával kiterjeszszék a fenti fogadalom letételét, az egyszeruen minosíthetlen túlkapás. Hiszen nem elég, hogy iskoláinkban a kiváltságos osztályok védelmére ma is teljsen uralkodóvá teszik ez ultramontán és klerikális szelllemet meg akadályozzák a természet, társadalomtudományi ismeretek' tárgyilagos hamisítatlan tanítását, a kongregációk révén még az önképzést is lehe tetlenné teszik az egyházi index betartásával. Mert kongreganistának tilos az egyháztól kiátkozott vagy csak helytelenített könyvek olvasása a muvészetek eloitélet nélkűl való tanulmányozása. Hogy ily módol kiket nem szabad olvasniok, mutatóul leközlök néhány nevet, amelyet az Indexbol nemrég szedtűnk össze egyik barátommal: Verulami Bacon: De augmentis, Balsac: Le pére Goriot és valamennyi muve, Béranger Chansons, Comte, Condorect, Darwin Dumas (Pater et filus), Flaubert: Madame Bovary, La Fontaine: Contes et nouvelles en vers, Fourier, George Sand, Heine, Hobbes, Hume, Hugo Viktor, Kant, Lenau, Locke, Michelet, Montaigne, Proudhon, Ranke, Rousseau, Swiff, Taine Hippolyt, Voltaire, Legrange, Fogazzaro, Stendhal. Az emberiség legnagyobb bűszkeségei tehát nem szólhatnak az ifjúsághoz, hogy csak ultramontán és klerikális képzetek legyenek úrrá agyveleikben. Ha hozzáfuzöm, hogy a nem klerikális vagy éppen antiklerikális lapokat (még a BudapestiHírlapot sem !) és folyóiratokat szintén tilos a kongreganistáknak olvas niok, az ifjúság szabad, egészséges fejlodése ellen való merénylet egész világosan áll elöltűnk. Az ilyen diák alig lesz képes valamikor is tárgyilagos ítéletekre s ha fel akar szabadulni a klerikális lidércnyomás alól, tengernyi hasznos munkára fordítható energiát kénytelen lelki harcaira, emberi öntudatának a korhadt ideologiából való kifejtésére fordítani. A zsidó és protestáns ifjúság nem ismeri ezt a hihetetlenűl nagy kűzdelmet s ezen idonyereséget energiájának életképes felhasználására fordíthatja s így aztán könnyebben is boldogul. Éppen katolikus szempontból kell tehát a Ieghatározotabban tiltakozni gyermekeink megtévelyítése, önmeg hasonlásba kergetése természetellenes irányítása, a létharcban életkép telenné tétele ellen. A következmények igazolják álláspontunkat. A józan észjárásból kiforgatott kongreganista példaképei a természetellenes élet mód miatt korai sírba dolt szent
Imrék, szent Alajosok, szent Szaniszlók lesznek. Aztán meg a "kongregáció virágai", a szabadkömuvesség ellen dűhöngö, kIerikális lapokra elöfizetoket gyujto Barbarics Péter, akirol az ifjúság számára írt életrajzában olvassuk: Péter elöljáróiban éppen nem az embert tekintette, hanem Istent, ki kelyettesei állal nyilvánítja ki nekűnk legszentebb akaratát . . . Elöljáróinak nézetét mindig sajátjává tette, úgy hogy gondolkozásmódja egyik barátját ez éppen nem szó szerint való nyilatkozatra bírta: "Azt vélem, ha valamelyik elöljáró azt mondta volna, hogy a hó fekete, Barbarics inkább hozzájárult e véle ményhez, semhogy egy szóval is ellenezte volna." Lehetetlen, hogy szűlök gyermekeik ilyen deformálása ellen ne tiltakozzanak. Vegyűk számitásba még táboruk nagyságát. A budapesti Urak Kongregaciója 1904-ban nyolc taggal indult meg. Roppant óvatosan bővűl, de l907/8ban már száz tagja van s ezzel 800 uriembernél többet tud megmozgatni - búcsújárásra, melynek felekezeti gyűlölséget terjesztő szelleméről minden évben tanúságot tesznek Máriabesenyön. Csak a középiskolai kongreganisták száma 1907/3-ban meghaladja már csupán Budapesten az 1200-at, a nőké szintén 1200 tag ugyancsak a fovárosban. Ha azóta tetemesen nem emelkedett is a tagok létszáma, a megalapozás, a szervezés munkája annál intenzívebbé vált. A Mária kongregációk 1909 július 3-án Budapesten megtartott Vlll, országos kongresszusán 70-80 kongregáció képviselte magát. A tisztán jezsuiták vezetése alatt levok tűntetésszerűen távolmaradtak. Folyóiratuk szerint kongregáció van Magyarországon: Brassó, Eger, Eperjes, Kalocsa, Kassa, Keszthely, Kézdivásarhely, Kiskunfélegyháza, Kisszeben, Kolozsvár, Ko márom, Körmöcbány (állami főreál),Koszeg, Léva, Lőcse, Lugos, Nagy Kanizsa, Nagyszombat, Nyitra, Pápa, Pécs, Pozsony, Sopron, Szatmár, Szeged (áII. főreál és fő.ginm.!), Szombathely. Trencsén. Ungvár. Nagybecskerek, Érsekújvar városokban. Alig van város, ahova be ne férkozött volna. De kűlön figyelmet érdemelnek a budapesti Urak Kon gregációnak kolóniái: Debrecen, Eger, Sopron, Szeged, Temesvár, Nagybecskerek, Nagyvárad, Miskolc, Zombor városokban. Ebből megérthetjűk, miért tudnak már barátságos összejövetelekre is alkalmas, nagy budapesti Kongregáció Otthont is megépíteni. Ime a klerikális szervezkedés módja, eszközei és eredményei! Kétségtelenűl örvendetes jelenség az egyháznak ez a harcba szállása, se hideg, se meleg álláspontjából való kiemelkedése, mert így a gyakorlati élet terén válik majd csak minden ember elött világossá, mekkora, mily veszedelmes ellensége a klerikálizmus országunk anyagi és kulturális javának. S amily mértékben köztudattá válik ez az igazság, olyan arányban fogja a legszerényebb tehetség is erejét az ország is az egész emberiség boldogságát siettető antiklerikális kűzdelemnek áldozni. A klerikális veszély országpusztító veszedelem. Irta: Fáber Oszkár
Finale.
Ajkamon csókod, szíved verését érzem pihegő kebled két halma rnegett . . . S aggódó kétely kínkarma, lángja mégis reám csap, uzi, zilálja testemben az izzó ideget, eret . . . Kutató szemmel lelkedbe törnék; súgod enyém vagy, csókolsz . , de látom: ajkadon bűnos remegések élnek és a míg két karod átfeszűl rajfam, lelked odadobtad titkos gondolatban, támadó, mámoros, idegen kéjnek. Mintha csak tested, a fehér, a hamvas szoborszilhűje vón csak enyém s a lelked, a szíved álmodó láza reszketve gyönyörben, szerelmet szikrázva támadó, idegen új lstent imádna. Csókos szép szerelműnk mintha szállna, fogyna, hamvában hamvad el a régi tűz . . . Parazsas erőben ég a véred láza, lángokra vágyol újult lobogásra . . . Újult nagy szerelmek vihara űz! Érzem: ámítsz míg csókoló ajkad ajkamra vonva kéjt mutatsz nekem, bódult agyadban izzó álmok forrnak, s az egybeforró hosszú-hosszú csóknak, kéjét ha érzed is; de nem - velem! Az én nyaram úgy-e let űnt előtted? Fakó, nagy búsulásom miért is értenéd? Tiéd a ma, az ifjúság, az élet, kopott, vén szűrke, mit keresnék véled . . . Mikor a Mámor, az Élet int feléd? Nihil
MAGYAR IRÓK SZERVEZKEDÉSE.
A kérdés az volt: Szűkséges-e a ezerzöi jog védelme érdekében, a magyar Íróknak és művészeknek szervezetbe tömörűlni ? Az ankéton való rész vételre és véleménynyilvánitásra a Világ felkérvén felelős szerkesztőnket is, aki a következőket írta: Hódmezovásárhely, julius 26. Magyar írók és művészek szervezkedése végett ankétet tart a Világ szerkesztősége s az ankéten résztvevők közűl számosan űtik a vidéket és a vidéki írót. Az ankét íróinak, illetve a vélemények egyik jelentős hányada nyilatkozatának az élc : a vidéki sajtó ellen irányul. Hogy a vidéket meg kell rendszabályozni, mert tárnákat, cikkeket ollóz át fovárosi lapokból "meg hallgalás, engodelem- nélkűl, hogy a vidék nem fizet honoráriumot a másodközlésekért, hogy a vidéki sajtó "jogtalanul eltulajdonít, kalózkodik". Mindez az állítás: kicsinyeskedés. Mert ha csak ily okokból kellene szervezkedniök a magyar íróknak, akkor, szerintem, kár volna minden lépésért. Nem ismeri ma már a szervezett, komoly, intelligens sajtót az, aki ilyet állít. A vidéki nagyobb lapok szerkesztőségei, vezércikk és tárca rovatai nincsenek az ollóra oly nagyon rászorulva. Tessék kérem meg nézni az aradi, szegedi, temesvári, nagyváradi stb. sajtót, majd minden szerkesztoségben intelligens tollú, országos nevu írók is dolgoznak és éppen a lap irodalmi rovataiban és akiknek intellektualitása, képossége, neve, öteles és gazdag vénájú tolla bőven ellátja a lap irodalmi rovatait s nem szorulnak arra, hogy a hirtelen sudárba szökött fővárosí titánoknak, a leközléstől annyira féltelt furcsaságaiért ,?kalózkodjanak". Ma, kérem, a vidéki sajtó - az intelligensebbet értem - nem lop, vagy legalább is nem lop többet és inkább, mint a fővárosi lapok, amelyeknek például tulnyomó része, még nem is olyan régen, a közönség egyik legkedvesebb szórakoztatóját: a regényt, igen gyakran engedelem nélkűl vette át, leginkább orosz, francia és német kiválóságoknak, országunkban jogvédelemben nem részesűlő művekből. Hogy azután néhány elkényszeredett vidéki lapocska, vasárnapi vagy egyéb űnnepi számaihoz, jeles, ismert nevű irótól átvesz egy-egy tárcát, van ebben valami? Hiszen ez csak reklám az írónak. Reklám, mert az író nevét megismerik legalább olt is, a vidéken, ahol bizony még igen fogyatékos az irodalmi és művészeti kultura. És ha néhány jó tárcát, elsőrendű írók tollából átvág az a vidéki lap, hát nem sokkal jobban teszi, mintha a helyi joggyakornoki, postatiszti, néptanítói és varrónői kar "ihletett" pillanatainak szomorú erőlködéseit, vagy fontoskodó egyesűleti titkárok és tanárok innen-onnan összefércelt kulturcsevegéseit tálalják elő? Hiszen a szellemi mű tulajdonképpeni első, de végső célja is: a gondolatközlés, a tudás, a művészi szép, a műveltség terjesztése. Hát husz koronánál - mert ennél többet aligha fizethet egy kis vidéki lap egy másodközlésért - nem többet ér meg annak az írónak is, ha a nevét, gondolatait terjesztik? Ezért szűkségtelen a szervezkedés s akik azt mégis iniciálják, azok alighanem csek ifjú pihésszájú művészverebecskék még csak a fovárosi Olimpon, akik igy akarnak maguknak nevet és reklámot szerezni, hogy őket az - olvasók ellen védelmezzék meg. Az volna már igazán a kalózkodás, ha a szerény, kicsi, de mégis csak a kultura szolgálatában álló vidéki lapocska méhéből, a szerzői jog védeméről szóló törvény révén, néhány koronát fakasztana egy-egy pesti fiskális.
A vidéki visszaélések szempontjából tehát nincs sok jelentősége a szervezkedésnek; ellenben az országos és nemzetközi védelemre való szervezkedés űgye fölött már kivánatosabb az eszmecsere. Partikuláris védőegyesűleteknek ismét nem volna sok értelműk, mert az legfeljebb azt eredményezné, hogy egy csomó olyan egyén jusson jövedelemhez, aki legfeljebb csak szagolni szokott a; írókhoz és művészekhez s ki majd erre fogja s akarja alapítani az egzisztenciáját. Ehhez országos jelentoségű dolgok kellenének s ezt országos szempontból kellene beállítani, amire viszont frappánsan jegyzi meg Révész Béla: hogy a magyar író idehaza is bitang jószág, kit agyonbunkóznak éppen azok, akikre ennek az országnak a magyarsági dolgai vannak bizva. Persze lehetne is itt tenni valamit, de mindenekelott azoknk: az uraknak az eltakarításával, akik ma a bástyákon a magyar kulturát csinálják. Csakis ilyen földrengés által kerűlhetnénk új talajra. Hát ki ellen kell az iró és az írói értékek megvédése érdekében szervezkedni ? Hiszen elsorendu, igen jónevu íróemberek követték el, bir tokomban lévő pozitív adatok szerint a következoket:Szerkesztoségekbol kikopott és kimaradt fovárosi .,írók:" szövetkeztek, hogy a vidéken elso rendű fővárosi írókkal és művészekkel nagy kulturestélyeket rendeznek, hogy végre a jó vidék is hozzaférthessen a patent fovárosi kulturához. A terv jól volt kieszelve. Az író szemét kidugják néhány kisebb bankóval, a közönség, a jó vidék pénzét besöprik az író és muvész nevével és presz tízsével s a hasznot bezsebeli az élelmes írótársaság". És ez a szövetség restellem megnevezni, hogy tényleg mily előkelő nevű fővárosi írókat és művészeket vitt lépre s nyert rajtuk ropogós, kékhasú bankókat. Hát bizony az ilyen kulturtársaságok ellen nem ártana egy védői intézményt állítani fel. .Ám menjűnk csak tovább. Az országos tekintetekbol való védekezés céljaira szolgál Magyar országon az 1848 XVI, t..c., mely határozottan megállapítja,hogy,.a szerző vagy jogutódjának kizárólagos joga van, valamely az irodalom és muvészet körébe eső szellemi terméke felett. Ez a törvény védelemben részesíti az írói műveket, a zenei műveket, a képzőművészet alkotásait, a tér képeket, ábrázolásokat, söt még a fényképeket is. Ez a szerzői jog, mely vagyonjogi természetébol folyólag többszörözés, közzététel és forgalombahozás céljából átruházható. És ez az úgynevezett kiadói űzlet. Nem sok eredménynyel azonban, mert a magyar birodalom elenyészoen csekély kűlföldi szerepe a törvényes lépések igénybevételét alig provo kálta, a kűlföld pedig a magyar fordítások jogellenességére nem reflektált, a legnagyobb valószinuséggel arról tudomást sem vevén. Változott azonban igen lényegeset a helyzet a magyar irodalom és muvészet újabbkori hatalmas megújulásával, a modern irodalom magyar renaissance-jávai, a nyugati kulturának a magyar megelevenedésével. Egyszerűen hihetetlen mérvű az a térfoglalás, amelyet magyar írók és muvé szek az utóbbi években, kűlönösen a szinm ű-irodalom, festészet és szobrászat terén érnek el a kűlföldön s minthogy ezen a vonalon tényleg súlyos visszaélések történtek és kűlönösen még csak ezután történhetnek a kűlfölddel szemben védtelen magyar muvekkel, ha védői egyesűlet szer vezéséről akarunk beszélni, úgy ez a tér volna az. Az alkotásaink oda volnának bazírozandók, hogy irodalmi és művészeti tekintetben a mi országunk is bekapcsoltassék abba a nemzetközi szervezetbe, amely az irodalmi
és művészeti alkotások általános nemzetközi oltalma tárgyában rendelkezik s minden kulturműnek védelmet biztosít Egyre és egyre nagyobb szűkség volna erra, kiváltképp a színpadi védettségűnk szempontjából. Példa volt már rá, hogy egyik igen jeles szinmu írónk legpompásabb művét, szinte minden írói tantiém nélkűl, elbitorolta egy amerikai társulat s míg az angol igazgató százszor meg százszor adta a darabot és söpörte be ,Az ördög" után a teli kasszát, Molnár Ferencnek minden, a tantiémekre vonatkozó akciója,, a nemzetközi jogvédelem hianyában eredménytelen maradt. A magyar írók szervezkedésének tehát kifejezetten a kűlföldi jog védelem biztosításának megszerzésére kell irányulni Már most e tekintetben első volna a kulturállamok között még az 1886-ik évben kötött úgynevezett berni egyezmény aláírása. A szellemi tulajdonok nemzetközi védelmére szolgáló emez egyezményt Magyarország, sajnos, még nem irta alá, de minden olyan államnak, mely az egyezményt alá nem írta, szabadságában áll hozzájárulási nyilatkozatával a szövetség tagjai közé lépni. Az egyezmény alapelve az, hogy a szerződött országok szerzoi, az egyesűletet alkotó államok mindegyikében ugyanazokat a jogokat élvezik, mint aminoket az egyes államok mindenkori törvényei a belföldi szerz őknek biztosítanak. Rohamosan fejlő dö kulturális viszonyaink involválják, hogy Magyarország a többi jog- és kulturállamok mintájára mihamarabb belépjen a szövetségbe. Amikor azonban a szerzők védelmét célzó országos szövetkezés ily célból létesűl, ily akcióba kezd, azt hiszem, ez csak az első lépés volna. Mert ezután következne most a magyar irónak és magyar művésznek a kűlföldön való beállítása.Ez volna már a szervezetnek a magasabbrendű az ideális célja. Meg volna az internacionális jogvédelem és zsenialitása frisseségével, erős intellektualitásával, színes, erős, merész beállitásaival, öntudatos, mesteri formakészségével, kiváltkép annyira fejlődő színpadi készségével, ott teremne a magyar író és művész, épp az ily irányban öntudatosan és tervszeruen muködö magyar írói szervezet révén a kűlföldön, ahol azután kitartással, kűzdelemmel és tehetséggel elfoglalhatná a majdan értéke után ott őt megilleto nemzetközi pozíciót. Ha ily irányban szervezkedik a magyar író- és művészvilág, ha így akar súlyt adni a benne rejlo érték- és erőkapitálisoknak, ha az egyesű lésben rejlő legyőzhetetlen erők félreismerésével, egymás szellemi értékei nek rendszeres és legszélesebbköru internacionális propagálása után igyekszik gazdaggá, ismertté, becsűltté tenni a magyar írót és muvészt; akkor azt a szövetkezetet, annak tervezőit és vezetőt:minden magyar író-, művész és kulturember, lelke teljes rajongásával űdvözölheti és megalakításához sikert kíván. De vigyázni tessék. Verebekre ne lövöldözzűnk és ne a vidéki lapok tolvajságaitól védjűk meg a magyar írót, de szövetkezzűnk azért, hogy a magyar kulturának tere legyen itt is, a kűlföldön is Irta Dr.Gonda József.
Axiomák egy premiérhez. Budapesten 1911 szeptember 2. Vígszínház. Hölgyek öröme. Irták: Hennequin és Michel. Sűrgönyprognózis: erös depresszió az elsö emeleten, vihar a karzaton. A Vigszinház nemcsak,vig volt a múlt szezonban, hanem a legszívósabb is. Ma csak víg volt. Adva van a darab síkjában egy szimetria tengely : két pár férj és feleség, egy pár (összesen egy-egy) férj és feleség, ezek közt jár tojástáncot a Hölgyek öröme + 3 qu. disznóság (elokeloen: pickantéria) 1 drb komikus-inas, egynéhány 38,5 C. vérmérsékletu naiva és 0,5 liter artisztikum. Ezt összekeverve úgy hívják, hogy szellemes francia vígjáték. Csortos a már oly rég érdemtelenűl sokra becsűlt szinész boldog volt, hogy pozort kreálhat - a játéka nagyon naiv és rossz volt. A publikumnak vajmi kevés újabban a kivánni valója, mertzajosan honorálták. A publikum is ép oly pozor, mint Csortos. A többiek jól játszottak. Legjobban Vendrei. A publikum a nyaralásból visszatéro jókedvu kompánia volt, találkozatm egykori magyartanárommal, aki nagyon kedves és nagyon fess volt. A leányok mind csúnyák voltak. Érdekes a pikáns darabok mellett a csúnya leányok tartanak ki. Celta
AZ IFJÚ MODERNEKRŐL. Bevezető cikk egy vidéken meg jelenő ujságiró-Almanachhoz. Írók Almanachja a vidéken? Alig, akarok hitelt adni a saját pen námnak. Hát vannak írók a vidéken ? Írók, akik Almanach kiadására és szerkesztésére vállalkoztak ? Akik tehetséggel, intellektualitással és ízléssel rendelkeznek egy ily Almanach produkálásához? Hát volnának itt körűlöttűnk, a mi kis balkáni allűrökre emlékeztető vidéki perifériáinkban modernűl képzett, irodalmi stylussal bíró hivatásosak és a mi fo, volna közönség, mely e tisztán kultur vállalkozást honorálná is? Hát történt itt már az utóbbi időben valami? Az a forró, egészséges számum, mely a modern radikálizmus jegyében támadván a messze Nyugaton, országszerte lázas gyorsasággal hódít s a kultra szolgálatára gyujtsa fel a szíveket: megérkezett volna már tán a vidékre is? Hát nem a nőegyleti paprikáshalevés, nem a jóízu csongrádi karcossal itatott decemberi disznótorok járják már, nem alsóznak a kaszi nókban, nem csinálnak frivol és hazug demagógiát. Az olvasókörökben az ujságok nem egymást marják, nem egymás becsűletéröl és tisztességéről szedik le a keresztvizet a szerkesztők, volna hát talán már itt is egy kulturélet, volnának modern ujságok és ujságírók? Ha már Almanachon törik a fejűket, így kell hogy legyen bizonyára! Már csak szétnézek hát jobban a környezetemen, had Iássam, hogy hány zsákkal telne hát, ha ugy jól megszorítanók oket, ezt a frissen támadt, bennűnket talán messze
elhagyott újabb generációt, kik az o új látásaikkal, rapszódikus álmaikkal eleven, bátor, új rendeket törő fel fogásukkal és stylusokkal, gondolataik szertelenűl zseniális csatangolá saival, egész lényűk, minden akarásuk szertelenségével, úgy állanak ki országszerte a Forum elé, cselekedni, dolgozni, újat alkotni, annyira da gadó mellel és hangos szavakkal, hogy nekem így, a közeledő leszere lés bús percei közt, sikoltó fájdalmat és a zöldnél is zöldebb színu frigy gyulölködést okoz, még az oket való látás is. Hogy ok mennyire eroseknek, mennyire frisseknek, egyéniségeknek mondják magukat, kaján keseruség marja ugyan a torkom, de azért boldognak érzem magamat, hogy végre idáig jutott ez az ország s idáig jutottunk volna benne mi is a - vidéken. Hogy én, szegény, jóravaló versenyparipa, amúgy ördögigazán le maradtam légyen, ez maradjon csak egyéni pechnek, a fő, hogy az út, a melyen valaha régen, 10-15 évvel ezelőtt oly kevesen bódorogtunk, most már a korszellem és modern civilizáció dicsőségére egyre jobban és jobban népesedik. Törtűk az ugart, vágtuk a rendet, gyújtogattuk a világosságot s megvérzett a bozót, kifárasztott a rögtörés és arcunkba röhögött a -- butaság. Ám az ember idegei sincsenek drótkötelekbol fonva s azok bizony elpusztúlnak, ha túlfeszítjűk. Egyik-másik soh'sem jut a célhoz, meg rokkan, az uton összeroskad s az út árkába hagyja veszni az - emberi kegyelet és társadalmi humanizmus. A szemrehányó panaszkodás krokodil könnyeit azonban kétszeres okból is még is csak törűljűk le. Elsobb is azonban, életerotol duzzadó, ambíciótól féktelen tehetségekben gazdag kulturtényezők mutatkoznak már a feltört utakon. Ugy látom, bátor és kemény legények. Szinte gascogni gőggel és granadai főtartással. Majd elvégzik ők azt jól, mibe nehányunk bicskája szomorúan belétörött. Hát ez volna kérem az egyik ok, a miért nincs okom a kesergore ; a másik, no az meg már teljesen individuális dolog. Ez az én legbel sobb énem világába esik. Hát hol volnék ma én, ha a fiatalos lobogás a gyilkos, idegölő munka, a kemény ökölharcok, a forró szerelmek, a nyers, durva szenvedélyek viharos lázában, egyszer csak meg nem állította volna a rohanó, kűzdő, szerető, de a léptennyomon örvények és fekete meredékek felett járó oktalan vándort: egy szempár. Egy asszony keze. Egy asszony szerelme. Egy asszony finom, puha érintése. Egy asszony melegséggel bugyogó bársonyos hangja. Egy asszony lelke? Hová lett volna az a két okos szemu, kedvesen gagyogó, élénk, fűrge gyermek, a fiú, meg a leány, a kölyök, aki öt éves és Rózsa Sándor akar lenni s a kisasszony, aki a harmadik telet éli s aki már oly édesen, annyi naiv örömmel kérkedik: - Ugy ám bácsi, én primadonna leszek: Hova lettek volna ők és mivé lettem volna én ? A munka hevített, az ambíció, a tenniakarás ujabb és ujabb erőkifejtésekre, erőrohamokra inspirált, az ifúság ereje uzött, az asszonyi vér forrásága, az asszonyi test fehér márványszerűsége ingerelt, minden minden csak az életre nevelt, az életre hívott és emlékeztetett s ebben a vad, merész orűlt rohamban, a munka, a harc, az életöröm, a szerelmi Iáz idegöl ő gyehenájában, hogy perzselődött volna már rég hamuvá bennem minden öntudat, minden erő, minden idegszál, minden emberi: ha nem jött volna valaki, aki az uttalan utast meg nem állítja s magához nem hívja.
A lázas dicsoség, az intellektuális érvényesűlés s a nagy, lobogó szellemi máglyalángokba való elégés kábítóan szép, de félelmetesen szomorú régiói helyett az oszinte, igaz meglátások, a komoly, intenzív, tartós és meleg szerelmek silhouttja között mint álomjáró élek s ha azt akarom, hagy boldog legyek, hogy nagyon dobogjon a szívem, hogy reszkessenek kopott, elhasznált, nyugtalan idegeim, az ölembe szedem a két pajkos kölyköt s hallgatom az okoskodásukat és bámulom a gyer meki meglátásaikat és filozófiájukat . . . Azaz, hogy egyűtt bámuljuk mindezt vele, az édes anyjukkal, ki asszonyi fiatalosságának forró erejé ben, frissen, szépen, megérto, szereto tekintettel szintén odasimul hozzánk. Hát ha ez nem is éppen kultura és nem is éppen modern irodalom, de kulturáról és irodalomról írván, róluk ép most meg nem felejtkezhetem, mert hogy íme, nézhetem színes, erőteljes bimbók fakadását, új, friss, tehetségek, bontakozó energiáját, hogy teleszívom a lelkem a kultura gyö nyöruségeivel : azt mind nekik köszönhetem, neki, aki -megállított . . . Ám rajta. Nézem a gogös fejeteket fiúk, hogy csillog a szemetek bogara, hogy tudtok lelkesedni egy-egy modern zengése halk melódiáért, egy zivataros Ady-költeményért. Uj vér van bennetek. Új látások, új megismerések, új helyzetek izgatnak s én úgy érzem, hogy letörtek, meg fáradtak, nem éltűnk hiába, megtörvén a közöny fagyát, megszabván az új ösvényt, amelyen haladva megépítitek majd ti a mi sok szép álmunkat . . . A mi időnk még igen mostoha volt. Nagyon szélrűl állottunk, nagyon semmibe se vettek bennűnket. Meddo közöny, elfogult maradi ság ellen pazaroltuk lázas erofeszítéssel ambíciónkat. Amit elértűnk, leg feljebb annyi volt, hogy észrevettek bennűnket és-elszánt bátorságunk, szókimondásunk, minden vonalon kiirott radikálizmusunk némi nyugtalanságot keltett. Ám a levego egyre inkább telítve Iett a haladás villa mosságával s a civilizáció szikrái mégis csak belevilágítottak a jobb hiszeműek koponyáiba s ma már mégis csak megpuhult valamennyire a talaj s vannak már sokan, akik az új, az igaz, az egyetemes emberi civilizációt érinto eszmék iránt érdekl ődni kezdenek s akik ezt kultur nyelven, muvészi és irodalmi formában hirdetik : azokat meghallgatják ... Amidon tehát a vidéki írók egy ily irodalmi Almanach keretében azt a nívót akarják bemulatni, amelyen az o irodalmi készségűk, tehet ségűk, meglátó erejűk jelenleg áll, amidon a saját kűlön hangjukon, a maguk intellektuálitásával a közönség elé lépnek : bizonyára az a céljuk, hogy egy lépéssel tovább vigyék ideáik megvalósítását, hogy egynéhány új, friss, eredeti gondolattal gazdagítsák a köztudatot, hogy a már meg indult kulturális érdeklődés anyagát kibővítsék, hogy új híveket szerezzenek. Széttekintvén a gárda felett, van itt minden. Van csupán merő jóakarat, apróbb lélekzetű törekvés, kizárólag csak ambíció, van szűrkeség, hétköznapiság, sablon, de felcsillan, sőt egyenesen világít is ám egyszer-másszor a nagyrahivatott, intellektuális tehetség, artisztikus, a reális muvészet színeiben pompázó hangja. Van itt ero is, hang is, stílus is, forma is, vannak itt friss, meglepo új gondolatok, értékesen vibráló költoi színek, finom, mély álmodások, vakmerő, gyors meglátások és egyenetlen, a lélekből felbugyogó közvetlen színek és hangulatok. Hát egyelore ennyi is elég. Ifjú tehetségek komoly elöretörekvése. Biztató, reményekre jogosító írói produktumok. A kultura nagy ereje, Nyugat világosságának teremtő fényessége, a modern tudás egyéníto perspektívája, a
gyors, pillanatlátások villanyos szikrája szállván közéjűk az ujkor fűzes nyelvei gyanánt: kell, hogy működésűk nyomán ige' fakadjon, sötétség pusztuljon és jöjjön el a tiszta, napfényes világosság. Szatyr.
Régi tavasz vágya Jó nők, öreg nők, - búsak, szerények, szomorúságát érzik a szegénynek, bolond vígságát értik a szegénynek. Jó nők,?, öreg nők, - elzűllött remények. Fájnak a szerelemszűlte komoly ráncok, holt mámorok, hajnali táncok . . . EIzűIlött remények: jó nők, öreg nők, azt a régi tavaszt áthervadni újra ó, be szeretnétek, ó, be szeretnők ! Simonka György
PHYSIC-CULTUR. Második közlemény. Irta: Keleti Armand. A physic-cultur Európában legszebben Svédországban épűlt fel. Legtöbbet ugyan Londonban beszélnek róla, de biztos, hogy az angol physic-culturban van annyi póz, mint lényeg. Elmondhatjuk kűlönben hogy minden nemzel physic-culturja magán viseli az illető nemzet speciális tulajdonságait. Szóljunk a skandinávokról. A svéd gyakorlatokat mindenki ismeri. Előre hátraoldalt törzshajlltások mély Iélekzéssel, terpesz- és támadó állásokkal jelentéktelennek látszó apróságok, tíz percet vesznek igénybe a lefekvés elölt és csodákat képes muvelni. A svéd fiatalemberek nem járnak görnyedt derékkal és jó tűdejuek. És a svéd leányok! A nö emancipáció legszebb diadalának tartom, mikor a svéd tornatéren be mutatják testedzési eredményeiket a leányok: száz és száz szebbnél szebb kar, formásnál-fomásabb láb, gyönyörűen alkotott testek mind, mind a tornászattal építődtek meg. A prűderisztikus gondolkozásnak nyoma sincs, semmi álszemérem : a svéd leány boldogan mutatja kidolgozott izmait, azonban van gondja arra is, hogy izmai túl ne tengjenek, mert a .,szép test" szót ok a klasszikus értelemben értik és a vastag mészároskarok ép oly gyűlöletesek,
mint a fejletlen bicepsek. Igaz, a skandináv egészségűgy fejlődésének sok véletlen elömozdítója volt: a klíma és a sós tengeri levegő. A gondolkozó ember meg fogja a kapcsolatot találni a skandináv cultur-physic és antialkoholista állam intézmények közölt. Ott, ha a rendőr részeg embert talál az utcán, kocsiba űlteti, szállodába viszi, aludni fekteti, a költségek azt a vendéglost terhelik, akinél lerészegedett. Ugyancsak a vendéglős felelős azokért az anyagi károkért, amelyeket a nála lerészegedett emberek követnek eI. Anglia Norvégiától tanulta a vasárnapi alkoholkimérés tilalmát. Nem tartom véletlennek, hogy a polgári buncselekmények és kihágások Iegkedvezobb statisztikáját ezek az államok mutatják ki Az angol cultur-physictol nem lehet bizonyos szalónszeruségeket elválasztani. Amilyen jelszó volt tíz év elott Londonban a "tökéletes gentlemen", olyan ma a "physic-culturist" Igaz, hogy a sok túlhajtott sport sokat leront és az angol versenyzőkedv homlokegyenest ellenkezik a physic-culturis céltudatos önmérsékletével, de higiénia tekintettben az angol példaszerű. A németek nagyon sajátszeruen kezelik a physic-culturt. A legprimitivebb oldalait ragadják meg, de roppantul problematikusan. A német physic-culturist a sulyzóiban látja a fizikum befejezett muvelését, náluk túl teng ő a szobatorna, amely természetesen nélkűlözi a ,jó levegőt. Újabban kezd náluk is elterjedni a borlélekzési gyakorlat ami abban áll, hogy szabad levegőn e célra berendezett pályán futni kezd, a ruháit futásközben lehajítja magáról Iassankit, végre egy szál űszó nadrágban futkos. Oroszországról is szólhatunk. Amilyen visszamaradt és gyalázatos a közigazgatása olyan a physic-culturja is. Az ő hősi tornájuk ilyen: télen felvágják 100 méter hosszan az egyik folyó jegét és a 10-15°ree; C. vízben úszóversenyt rendeznek. Hogy valaki azt a hőmérsékletet meg bírja, ahhoz borzasztó hosszas és kínos training kell. Ez a barbár emberkínzás a cár atyuska pártfogása alatt álló nemzeti űnnep, a győztes mellére valamelyik orosz főhercegnő tuzi az érmet és úgy gondos kodnak róla, valamint a régi görögök az olimpiádok gyozteseirol. A horribilis pénzjutalom és erkölcsi dicsoség sokakat trainingre bír és bizony nagyon sokan fizetnek életűkkel. Pedig ha senki, úgy Orosz ország rászorul mégis a cultur-physicre, mert ott pusztít legjobban a tűdővész. És hazánkban. Svájcnak nincs szűksége cultur-physicre, ott a természettol fogva mindenki physic-culturist. De mi? Ez az agyonnyaggatott, szociális és gazdasági nyomás alatt álló Magyarországunk? Ahol a munkásegészségűgy ép olyan elore haladott állapotban van, mint az erkölcsrendészet? Nálunk van csak szűkség igazi physicculturra! A mi haladásunkat igazán jellemzi a kű vetkezö adat: Egy német barátom Magyarországba jött lakni a múlt hónapban. EIső dolga volt, hogy az ablakra egy vasrudat szereltetett fel acélrugókkal, hogy ott minden reggel és este tornázzék friss levegon. A gyakorlatokat egy szál úszónadrágban kell végezni. Szemközt az emeleten egy űgyvéd lakott a családjával. Az egyik (zárójelben nagyon csúnya) leánya, mikor barátomat meglátta tornázni, megbotránkozva hívta papáját az ablakhoz. Másnap detektívek figyelték meg barátomat és nyomban vitték a rendorkapitányhoz. Megbírságolták 50 koronával, tekintetbe véve az enyhítő körűlményeket, szemérem elleni vétség cimén. Svédországban az ilyen rendőrkapitányt hivatalvesztésre itélnék és a följelentők fotografiáit gyászkeretben hoznák a lapok. Nálunk így rendezik az erkölcsöt . . .
Szonett egy elmenő leány után. Kinyi/ott piros rózsák illatából. Hagyott itt nekűnk is egy keveset. Úgy rnent el, mintha nagyon messze menne Messze a város már fekete lett. Már fölöttűnk is,fűrtös fátyol lengett És barnán hajolt elébűnk az út. Az ég olyan volt, mint egy tépett fűggöny. S elfogódottan hangzatt a szavunk. Oldalt kis bokrok harmattól csillogtak, Mikor arcáról lepergett a fény S eltévedt széledt fűvek tengerén. És mellette silhoueteé forrtak Szárnyas ágak s jött az este már Messziről, mint egy fáradt madár. Branyiczky Dezső
A HAJNALI TÁNCOSNŐ Éjfélig űnnep volt, szép, tavaszi űnnep, ámító megvilágításokkal és árnyékokkal, zsongó népű kis vendéglő nagy éjszakája. S éjfélig azt hittem, hogy én udvart tartok, trónolok és uralkodom, gyönge, bárgyu, avagy rossz alattvalók vegyes kórusát hallatván. Holott akkorára már, mint Allan Poe, ittam és annyi, sötét nehéz bort ittam, hogy százszor megölhettem volna a bennem lakozó ellenséget. ..Rendben van", szólottam hirtelen, kissé s már-már omladozni kezdo úrmagamhoz "így múlnak eI az országok és a birodalmak' Szinte évezredek nagy példaadásait akartam beleérezni az én két-három órás tavaszi és múló, fonnyatag uralkodásomba. Mindenki eltávozott már ekkor, nő és férfiak, elrohantak tőlem aludni, csókolni, avagy egyszeruen csak pihenni. Fáradt vo!tam, mert dekadens korszakok s lezuhanni indult hódító fajták kísértései és rémségei égtek bennem s táncoltak előttem. A közelgő s ősidök óta kegyetlen Hajnal nagyon csúnyának láttatott maganmak, magamhoz, magam előtt s az egész világnak.
Szeműgyre vettem a trónomat: hitvány, gyönge építésu, ingó, rossz fonású, buta nádszék volt s egyik mására, testvérére támaszkodtam. Ilyeneken űlnek az öreg királyok, így támaszkodnak a megfogyott, vagy leálcázott hatalmak, ilyen trónokon. Így esik le annak a Feje, aki még mindig koronát érez rajta, holott csak tarságos utacskák kanyargóznak már azon. Ejnye, ejnye és hirtelenűl veszedelmes világossággal kezdtem nézni, látni s most igazán és alattvalók hijján uralkodni kűlönös, undoros örömmel. "Hatalom, szépség, szerelem, harc és bélre, bizony ezek nem voltak én nem lesznek a tieid", - dűnnyögtem. Fájt és jól esett, hogy így, ilyeneket szólhattam magamra s hogy igazat szóltam is önön magamat megszégyeníthettem. Sokat beszéltem ezen az estén harsányan, bizakodóan, magamba behazudva hódító erőt és ifjú gerjedelmeket. Most, íme, elmentek, akik űltek környékezve és hallgattak s akik most röhögve gondolnak :; trónoló, vén, szomorú bohócra. Ha ugyan gondolnak, mert nyilván örvendetesebb dolgokkal enyelegnek s én egy kicsi stációja voltam mai, henye kiváncsiságuknak. Hallgattak, néztek, furcsáltak, mert ennyi legalább is dukál annak, kinek a neve, élete szállós és ismeros. "Bizony, vén bolond, itt a trónon, - mormoltam - te voltaképpen egész hitvány életedben sem kaptál magad és magadért semmit. Amit itt-ott, hébe-hóba kaptál, a neved kapta, ez a meghurcolt, híres, szegény, rongyos zászló." Nini, valóban: a megszűletésem, az anyám emlője, talán egy-két gyermekkori öröm volt az enyém, csak az enyém. Azután nem volt semmi sokáig,s azután jött kínlódások és ostoba véletlenek kálváriáján a híres ség És azóta barátai vannak a nevemnek, vannak erős ellenségeim, jönnek asszonyok és leányok, kik hiúságból egy-két órára eltűrik azt a nevet. Én ma már senki se vagyok, egy elnyűtt ember, önnevének meg rokkanni tiltott, ifjúságot hazudó rabszo!gaja. Ezek a pincérek itt a nevemnek hajbókolnak s a szomszéd korcsmaasztalok bámészai a nevemet bámulják. S ebben a nagy városban nincs hely és, perc, amikor úgy szökhetnék meg a nevemtől, hogy fölszabadult, bűszke víg örömeim lehessenek. Hiszen csakugyan nem lehetek kedves úr, megindító barát, szédítő hím nem, semmiképpen sem nagyszerű ember. De mégis, egyszer leg alább igazán, érdemesen, míg van vágyam, fogam, hajam, izmom, hódít hatnék valamit magamért, magamnak. - Ez a lány először van itt, súgta a főpincér s rámutatott egy most érkezett, nagyon fiatal, óriás kék szemeiben a lomha álmosság harcát palástoló, fehérboru, majdem kékhajú gyermeket. - Kezdo táncosnő itt közel, az Athén szinházban, -súgta még hozzá konfidens kedve s hunyorgatott az éjszakázástól vörösre vert szemeivel. S a lány valami példátlanul suta bátorsággal már két perc mulva, nagyon piciny lábaihoz méltatlan cammogással, de határozottan odajön az asztalomhoz. - A főpincér úr mondta, hogy idejöjjek és nincs is gazdátlan asztal, - magyarázta friss, oktondi, furcsa, kedves hangon - hát idejöttem. Nagyon szép volt a Hajnal, nagyon utáltam magamat, éjszakámat és életemet és azt akartam, hogy megtudjak valamit, ha belehalnék is. És szörnyu pazarsággal kerűlt az asztalra a kis vendéglo minden jósága, drágasága, ételben, italban, virágban, cicomában. - Édes, kis lányom, beszéljen magáról, az estéirol, a családjáról, a céljairól s a szerelméről, ha van, - mondtam. Kűlönösen, majdnem megvetően nézett reám, nem érthette a beszédemet s kutatott rajtam bizalmatlanul, nyugtalanul.
-- Maga alighanem színész vagy íróféle, - merte végre kimondani a nagy megfigyelések eredményét és pezsgős poharát fölhajtotta és ásított. - Nem ismer, - mormogtam s mint egy bolond, szerettem volna fölhallelujázni, kacagva ordítani s ideparancsolni mindent és mindenkit e kis nő lábai elé. És még soha nőnek élő, meleg szóval olyan szépeket nem mond tak mint én akkor és soha férfi-ember nem óhajtotta magát akként kedveltetni. És amikor, soha meg nem írhatóan szép verseimet, életemet s vágyaimat elmondtam neki, ő megint ivott;és ásított, de már távozásra is készűlt. - Az anyám ilyenkor már fölébred s meg azután nekem vőlegényem van, egy komikus, most ugyan beteg, de máskor tíz pengőt keres estenként És álmossága és semmibevevése úgy hullott reám, mint manna, avagy mint a Halat kiérdemelt elő-verejtéke. Elhozattam neki Budapest nek a reggel kapható legjobb fiakkerét s szépeket hadarva, mellette titokban imádkoztam : óh, csak megalázna. Nem tudta a nevemet álmos volt, eszébe se jutott megkérdezni valakitol s önmagamért pedig, rajongásomért, mely untatta, megcsókolhattam ötször a haját. Ő nyilván azt hitte, hogy ezzel tartozik a lako máért, a kocsiért s elég szépen elviselte, habár gyönyöru szavaimért örűltnek tarthatott s már leplezni se tudta, hogy álmos. És én imádkoztam és az imádságnak foganatja volt: leugrott a kocsiból, megcsókolta, se undorral, se undor ,nélkűl a homlokomat, hazament. Gyönyöruséges kínomban úgy kacagtam, hogy a kocsisom szinte megijedt s beszéltem magamhoz: "Lásd, ez vagy, ennyi vagy, ennyit érsz." "Semmi se vagy a neved nélkűl s ha a nevedet nem ismerik, dög vagy, dögölj meg, kutya." De visszamentem a kis vendéglőbe s eldűlt trónom elölt eskettem meg a főpincért, hogy holnap se és sohase nevez meg ennek a némbernek. Nehogy eljöjjön bűnbánóan a nevemért s a nevemhez s nehogy valahogyan is elfelejtsem, hogy egy éjszakai, csókra való táncos lány mindazt álmosan és hallgatással megmondta, amit az élettel s az emberekkel gonosz cimboráskodásban egymásnak össze-vissza hazudtunk, avagy beszédesen elrejtegettűnk. Irta: Ady Endre.
Martinovics Először Sigrayt vezették köztűk el, Szolárcsik felbukott a lépcsőhöz közel Szenrmarjay vadul ellökte a papot. Hajnóczy sirva ment. Őz Pál viaskodott. Martinovics igy szó lnak a régí krónikák, Ájult volt, midon a padra hurcolták; Nyitott, tajtékos ajkán, nehéz mosoly, fakó, -
Két hóna alányulva, cipelte a bakó. Kuszált, vizes haja, sovány gyermek feje Rácsuklott csendesen a hóhér keblére S melyet nyirkos pirossal az olvadt vér elöntött: Két karja átölelte szeliden a fatönköt. Karinthy Frigyes
Virrad A butorok közt hamvas fényű foltok, Kűzködnek a zugok árnyaival... Az utca felöl lágy ritmusu zsongás Halk muzsikáju hajnali zaj. Az asszonyom alszik. Én a hajába Merítem lágyan ujjaimat, Simogatnak a lágyselymű szálak Miy a szobában csöndben virrad. És nézem a csókos, szomorú ajkat, És hallom már hív a reggel, a nap. Váddal kétséggel telve a lelkem: Ki tudja mit hoz egy új virradat? Ha életre csókoltam valakit ma Ezen a csókos szent űnnep éjen Ha elkapja majd az élet, a harcMegáld-e vagy megátkoz engem? Dutka Ákos
A tulso szobában Aludj fiam. Kis ágyad mellől Most fel kell állnom. Most jön az én másik, az én nyomorult álmom. A te pihegésed felváltja egy másik
S milyen más zene. Dicsőség álma vár a réztányér-csörgés közt Jön már felém Jön már : a hiuság istene. Aludj fiam. Egyedűl hagylak Most az anyáddal. Most kelek birokra egy bűnös, régi vággyal. Van már puha fészkem s hirkolduló lantom Mégis felveszem? Dicsőség álma vár, a tulso szobában : Ajtót nyitok. És azután behuzom, csöndesen. Aludj fiam. A boldogságom... Gűgyögsz? Hiába. Most bele kell kiáltanom a sikt világba. Piacra mindennel, legszentebb titkommal Vivni rongy csatát. Dicsoség álma vár, ébren kell maradnom, Aludj fiam, Most csal meg először az apád. Gellért Oszká r
IRODALOM
A VÁRMEGYÉBőL Irta: Sz. Szigethy Vilmos. Nem a hypermodern novellisták világából való ez a nagyon kedves, nagyon intimus lelkű író, nincsenek lázas vértű, röt hajú démonai, nem a szélsőségek veszedelmes sziklái közt törtet, lágy, meleg, egyszerű sorai könnyed, stilusos meséket közvetítenek, okos, eredeti, tanulságos történeteket ír vonzó bájjal és egyszerűséggel. Ezt a könyvét 1000 koronával jutalmazta a szegedi Dugonics Társaság s a jutalom arra méltó műnek jutott. Egyszeru, könnyed szövésű meséjével visszaszál az író képzelete a regényes szinezetű, patriarchális, legendákban gazdag vármegyei vi lágba, a gentryk közzé, akik bűszkék voltak armálisaikra és szép aszszonyaikra s kik hajh de nagyon megválogatták így a nemesi kutyabőr szempontjából még a közéjűk kívánkozó utolsó írnokot is. Asszonyok irányítók a vármegye politikáját, puha.-kezecskéik nélkűl megakadt volna a közigazgatás s egy-egy restauració elott az volt a dönto, hogy a haj dani daliás, de már elpotrohosodott tisztikar helyett, törjön előre a tán cokban űgyes és
hajlékonyságban elökelo ifjúság. Finom a látása, semminek sem fog mellé, alakjai élesen domborodnak ki, merészen szögellenek elő a mult idők homályából s úgy látja a falat a mino: a maga plébánosával, jegyzőjével, orvosával, akik mind az elsőségre törekednének, akik mind egymáson koptatják a nyelveiket s akik a maguk kicsi dolgainak akkora jelentőséget tulajdonítanak, mint valami korszakos államűgynek. Szigethy jól látja s jól jellemzi is oket; enyhe a humora, finom a szatírája, elnézo a gyengéikkel szem ben, de azért minden kis törfénetébol muvészi bensoséggel kicsillog a tanulság. A ravasz alispán, a délceg szolgabíró, a közigazgatás a maga egész sajátszerűségeiben, a maga ágas-bogas tudományával, konzerva tivságával, szóval alakok és helyzetek s az egész kopott, javításra váró rendszer, űgyesen kikarikírozva, de valami senkit se bántó szelíd, nyu godt derűvel van a Szigethy könyvében megfestve. Szerelmes történeteit romantikusságuk jellemzik. Olyan Herczeg Ferenc-izű stílusos, dzsentris mesék, egy kis holdvilággal, mélabúval, égben járó hangulatokkal, de ezek is színesek és szépek s olvasásuk közben meglep a levegőjűk tisztasága, egészséges életbölcselete s az a lágy, meleg kolorit amely a novellák összeségén elömlik, emlékeztet ugyan régi novellisták technikájára, de azért Szigethy senkit sem utánoz, saját ízlése, önálló írói egyénisége, saját látóköre van s ezen belűl alkot mindenben. Nem megrováskép, de azért mégis felemlitjűk, hogy Sziqethy könyvén erősen meglátszik, hogy Szigethy - poéta is. A novelláinak kiépí tése, tónusa, meséje, felfogása és konzekvenciája élénken és erősen lyrai. Egy-egy nagyobb költemény, csak versekbe kellene szedni Nemcsak hátrányára van azonban ez a novelláinak, hanem határozottan bájt és színt kölcsönöz nekik. A könyv Szegeden jelent meg. Minden finomabb izlésű olvasó gyönyörködni fog Szigethy írásaiban Delila
SEMPER IDEM! Gonda József dr. uj könyve Ez alatt a cím alatt a közeli hetekben jelenik meg az A Jövendo felelős szerkeszt őjének Gonda József dr.-nak egy cirka 20 ivet kitevő könyve mely társadalombölcsészeti, filozófiai, kritikai, kriminológiai és szociális tárgyú cikkeit tartalmazza. A könyv ára -4 korona lesz s oly díszes és fényes kiállításban jele nik meg, hogy már kűlső alakjaival is fűltunést fog kelteni. A kötet elöszavát itt adjuk: Szeges útját jártam mindig az életnek, szakadtak fejemre megpró báltatások, kísértések, veszedelmek s tűnö örömök, röpke mámorok, izgalmas hangulatok között futottam meglátásaim, ábrándjaim, álmaim után, hogy a lelkem befogadja, megértse és feldolgozza az ember fogalmának ezerféle furcsaságait, az élet kűlönös, új, örökké változó színhatásait. Szépség, bű n, mámor, életharc, az egyéniség kűzdelme a tömeg akarattal, az új morál és hamis, kendözött erkölcs, a porba görbedt, rút megalázkodás s a régi bálványokat döngetű új istenek, új elméletek megismerése, az új hitek, hangok evoluciók, támadások és symbolumok s a régi kadavereken végzett boncolások
eredményei, a hogy végigrezegtek a lelkemen, meggyőződést váltottak ki onnan s filozófiát adtak. Nyúltam bár mindazonáltal a társadalmi kérdések nagy moráljához s érdekelt egy-egy kriminológiai, vagy pszichológiai eset, tettem bár tanullmány tárgyává az irodalom, muvészet decens titkait s elméleteit, alakjait, avagy kritikám boncoló kését a szociológia és antropológia tör vényei értelmezésére vontam is elő; egyetlen vezérfonál, egyetlen irány elv minden rendi és rangú meglátásaimnál jelentkezett, az tudniillik, hogy mindig és mindenben a dolgok, a nézetek, a konzekvenciák evoluciójára, fejlődésére helyezzem a súlyt. Nem állottam meg a tények konstatálásánál, de kerestem a fejlődést azokban, kerestem a jelen morálját s megrajzoltam a jövő előrelátható ereményeit. Akár a muvészet, akár a szociológia, akár az irodalom terén akadt a tollam hegyére megbeszélni való, lelkem és tudásom egész hevével a radikális, az előretörő állás pont mellé szorított mindig újat akaró, bálványromboló harci kedvem. Semper idem ! Mindig és mindenben legyen forrás, nyugtalanság, mindig és mindenben harc a tespedt, avult elvek és levitézlett Don Quixott-jok ellen: ebben a harci jelszóban egy a könyvem minden gondolata, semper idem ! A praktikus álláspont, az élettel való célszeru megalkuvás nem volt a kenyerem. Pedig az emberek kényelmesek és elfoglalja életűk a napi gond. Senki se szereti, ha újabb evoluciók megzavarják a nyugodt élete folyását; hiszem tehát, hagy az én feljegyzéseim sem fognak éppen a legszívesebb fogadtatásra találni. Hozzá vagyok szokva, nem fog meglepni. Szeretem az egyedűl való, a magukrahagyott embereket, a tömegek előtt népszerűtlen, nehezen emészthető gondolatokat, csak újak és igazak legyenek. Fonyadt Ielk ű filiszterek, pózoló erkölcsbírók, romantikus frazeológok olcsó babéraira sohasem vágytam. Ám izgat és munkára sarkal az igazi Szép. Szeretem, élvezem, értékelem és megcsodálom a talentumot s szent, megmásíthatatlan a bizakodásom, hogy az a Forrongó intellektuális közhangulat, mely a kulturkérdések mindenikében bontakozni kezd még a magyar ugaron is, diadalmas bevezetése Nyugat eleven kulturájának
A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HELYI FIÓKJA. Csendben, zajtalanul szervezkedtek néhány hó óta Hódmezövásár helyen a budapesti Társadalomtudományi Társaság helyi tagjai, abból a célból, hogy városunkban is megalakíthassák a Társaság helyi fiókját, hogy azután a fiók kebelében végzendő intenzív kulturmunkával járuljanak a társadalom intelligenciájának szellemi neveléséhez, oktatásához. A Társaság a legszélesebb köre, a legáltalánosabb kulturmunkát végzi s programjában találjuk a szociálpolitikai kérdéseket általában. Kűzd az európai nívón álló választói jogért, progresszív adók behozataláért, a szekularizációért, a
népoktatás államivá -tételéért, az olcsó igazságszol gáltatásért és jó közigazgatásért. Programjában van felolvasások, elő adások általa néptömegek tanítása, felvilágosítása, azon elvbol indulván ki, hogy a felvilágosodott, tanult munkás- és alsó-osztály energiája, gazdasági helyzete javul s tökéletesedik, ha a mostani kultura nélkűli állapotából kiemeli a józan és okszerű tanítás. A Társaság központja ezt a radikális nép- és köztanítást a vidéki fiókok utján szokta végeztetni s e célra alakulnak a vidéki fiókok. Virágzó fiókok vannak már Szegeden, Aradon, Lugoson, Miskolcon, Nagyváradon s még számos nagyobb városban. A Társaság központja most végzi a helyi vezetőkkel az ide vonatkozó tárgyalásokat s úgy tervezik, hogy az alakuló közgyulést egy nagyobbszabású felolvasó estélylyel kötik egybe, amelyen a központ részérol Jászi Oszkár dr, és Rónay Zoltán dr. jönnek le. A Társaság helyi tagjai eddig a következok: Altheim Jeno dr, űgyvédjelölt, Adamo vics Jenó adótiszt, Bauer Imre gozmalomtulajdonos, Czukor Bálínt dr. űgyvéd, Faragó Mátyás igazgató, Fáry BéIa dr. orvos, Goldmann Mór dr. űgyvéd, Gonda József dr. városi tanácsos, Gravátz Ferenc lapszerkeszto, Hajdu Béla dr. orvos, Halász Manó dr. űgyvéd, Ispán, Jeno gyógy szerész, Jelinek Mór mérnök, Keleti kmre földbirtokos. Epítomunkások szövetsége, Miklovicz Sándor könyvvezet ő, Műller Perenc dr. orvos, Műller Mór gyógszerész, Csiky János dr, orvos, Reic Ede v. fomérnök, Reiter Oszkár dr. orvos, Róna Lipót állatorvos, Sándor Jeno dr. űgy véd, Simonka György hírlapíró, Singer Sándor űgyvéd, Visch Béla igaz gató és Vészi Artur dr, űgyvéd. Akik a Társaság tagjai közé óhajtanak lépni jelentsék be e szándékukat a Társaság központi megbizottjánál, Gonda József dr.-nál. E helyen jegyezzűk meg, hogy a Társaság központja, egyik utóbbi választmányi gyűlésén jegyzőkönyvi köszönetét fejezte ki dr. Gonda József városi tanácsosnak az ,A Jövendő szerkesztésével s általában a Társaság helyi propagálásával a Társulat érdekében kifejtett radikális munkájáért. A választmány köszönő elismerését, meleg szavakban, jegyzőkönyvi kivonattal tolmácsolta Jászi Oszkár dr., a Társaság főtitkára.
ÚJABB MAGYAR KÖLTŐK Megjelent a Nyugat kiadásában. Összeválogatta: Elek Arthur Ára 3 korona. A modern irodalom keletkezésének első értékes termelésének, az általános kulturális állapotokra való hatásának jövőbeli krónikása kitűnő gyűjteményt, pompás anyaghalmazatot talál ebben a ritka izléssel és nemes kritikával egybegy űjtött anthológiában, amelyet a fenti cím alatt a Nyugat adott ki s Elek Artur válogatott össze. Minden valamire való érték, a maga legigazabb köntösében, a legegyénibb sajátosságait visszatűkrözo alkotásával képviselve van e kötetben, úgy hogy aki a modern renaissance-költészet elso tíz évének termését ismerni akarja, minden kűlönösebb kutatás nélkűl, itt találja meg, egyűtt, mindazt, ami e kor alkotásaiból, szépségei b ol, nemes ércéböl a legjava. Szinte senki sem hiányzik azok ból, akik
valamire valók voltak mindegyikbol mutat be egy-egy finom, kristályosodott gyöngyszemet, egy-két meglepoen új gon dolatot, egy-egy merész, tűzes szárnyalást úgy hogy olsvasván ötven modern költo gazdagon tartalmas verseit s az elűtő minden féle ihlettol, színes százféleképpn kűlönbözo hangulatoktól meg szállt költemény-relifeket érezzűk a saját lelkűnkön is átszűrodni azt a tenger sok mámort, színt, melegséget melyet a fiatal nagyságok intenzív önállósága onnan kivált: a modern verses irodalom egyik legértékesebb termékének kell, hogy tartsuk ezt a pompás gyűjteményt. Bontakozó, friss, virágos tavasz ez az új lyra, mondhatni csak az utolsó öt esztendo terméke. A kellemes, játékos, pajkos lyráját a 90-es éveknek felváltja ez az új, ez a se]telmes egy mindig önmagá val vívo nagy Elégedetlennek. zakatoló, pihenést nem ismerö örökk nyugtalansága; a világfájdalmas, romatikus lyra helyett, a gondolatokkal, világproblémákkal, bölcsészettel revelláló új kor meta fizikáját adja vissza, de mély és nagyon sötét, vigasztalhatatlan han gokban és konturokban; borus akkordok színezik legpazarabb lá tomásaikat is. Az emberi lélek eddig? titokban tartott megremegé sei, a fájdalom kimeríthetoen anyaga, helyűket nem találó nyers, forró érzések százszínben égo erupciói adják a költészetűk bús anyagát. Mint ahogy előszavában Elek Artur is irja, vannak köztűk kész, kiforrott egyéniségek, akiknek mindenségűk, egész életűk a köl tészet s vannak mások, vívódók, kezdok, kik azért teljes energiával törekednek lyrájuk, muvészetűk átérzésére, söt vannak olyanok is kik dalaikat rég eldalolták s mint beteg, haldokló madár, hattyu dalaik pazar pompájával remegtetik meg a lelkeket. Sok van köz tűk még gyermekifjú, egyikneknek - másiknak, furcsa a lantja pengetése, de a tökéletlenségűk excentrikus voltában is meru isten adta, vagy istenverte tehetségek kiknek jövő ,jére mégis bizalommal gondol az ember. Ötven írótól közöl egy-két költeményt az album és pedig betű rendben a következok vesznek részt: Adv Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Balla Ignác, Barcsai Géza, Bárd .Miklós, Bodor Aladár, Bródy Miksa, Dutka Ákos, Emod Tamás Erdos René, Farkas Imre, Fuss Milán, Gárdonyi Géza, Gáspár Kornél, Gellért Oszkár, Heltai Jeno, Ignotus, Incédi László, Horváth Elemér, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Kemény Simon, Kosztolányi Dezso, Kozma A ndor, Lackó Géza, Leszkai Anna, Makai Emil, Martos Ferenc, Mik Iós Jutka, Mohacsi Jeno Móricz Zsigmond, Nagy Zoltán, Oláh Sán dor, Pásztor Árpád, Peterdi István, Reichard Piroska, Somlyó Zoltán, Szabolcska Mihály, Szalay?Fruzána, Szász Zoltán, Szentessy Gyula, Szép Ernő, Szini Gyula, Szilágyi Géza., Telekes Béla,-Tóth Árpád, Veszelei károly. Közli ezenkivűl az album röviden a költok élet rajzi adatait Mai számunkban néhány? remek verset közlűnk, a szépségektol, ihletett erok szellemi gazdagságától terhes kötetbol. dr. g.j
