1893. A HET. Évfolyam

IY.

Évfolyam.

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési

feltételek:

Egész évre

frt 10.—

Félévre

»

5.—

Negyedévre

»

2.50

1893.

17/173.

A HET

T Á R S A D A L M I , IRODALMI E S M U V E S Z E T I KÖZLÖNY. SZERKESZTI K I S S

Egyes szám ára 20 kr.

JÓZSEF.

B u d a p e s t , Á p r i l i s hő 23.

K r ó n i k a . április

20.

E g y ló m i a t t . K. Gy. Egynémelyik újság elég gyöngéd volt, hogy csak ezekkel a kezdőbetűkkel jelezze annak a honvédezredesnek a nevét, akit egy taknyos ló miatt megfosztottak rangjától és hat havi várfogságra Ítéltek. Ebben a gyöngédségben benne volt a megbecstelenités. Mert ily módon az újságok azoknak a famíliáknak és ősi neveknek a hirét szokták kimélni, melynek tagjai eljátszották becsületüket. De aztán egy nappal később már kiírták mind a teljes nevét. A hir igaznak bizonyult, a büntetés is, de a becsületen nem esett folt. Károly Gyula, a degradált, a várfogságtól csak királyi kegyelem utján szabadult ezredes emelt homlokkal vegyülhet el a polgári társaságban, melynek soraiba, mint becstelent lökték. A becsületére legkényesebb polgár is tisztelettel néz arra az ősz főre, melyet a legnagyobb gyalázat ért, ami katona-embert érhet, hogy nem tartják méltónak a szines posztó viselésére. Csodálatos, hogy a katonáékkal szemben annyira érzékeny, és a "mindnyájunk halunk a hazáért, ha kell« jelszavu nyárspolgár és fölfelé demagogoskodó lateiner még nem lázadt föl ellene, hogy a katonai osztály holmi Szibériának használja a czivilis osztályt, ahová az ő bűnöseit és gazembereit száműzi. Tagadják a kétféle becsület elméletét, de eltűrik, hogy a katonára előbb ráadják a polgári ruhát és csak azután akasztják föl. Nincs semmi kivetni való benne, hogy a katonaság féltékeny a maga becsületére és nem tür meg senkit a maga kebelében, akinek becsülete nem tiszta, de mégis csak van abban, ami a polgárembert lealázhatná, hogy katonáék a maguk erkölcsi sebesültjeiket és halottaikat a gyalázat jeléül teszik meg czivilnek. A nagy szenzáczióban is, melyet Károly Gyula polgártársunk esete keltett benne van a nagy szerencsétlenség és megaláztatás érzete, hogy egy ló miatt a kitűnő katonát polgárnak degradálták. Pedig voltaképen nem nagyobb az ő szerencsétlensége, mint egy bankigazgatóé, akinek le kell mondania, mivel pénztárosa sikkasztott, v a g y egy polgármesteré, akit állásától felfüggesztenek. Az a bankigazgató és az a polgármester azért emelt homlok-

szám.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések

f e l v é t e l e ugyanő tt. Kéziratok nem adatnak

vissza.

<|r*--

kal jár közöttünk, az ő bajuk egyszerű jövedelmi baj, de nem becsületbeli. A degradált katona szivében azonban benne van a fullánk, nemcsak azért, mert ugyanazok a hagyományok között élt, melyeknek gyilkos hatását érzi, hanem mert maguk a polgárok is oly szánó szemmel néznek reá, amiért ő most kénytelen adófizető polgártárs lenni. Amiből szinte az következik, hogy minden társadalom megérdemli azt a katonaságot, amelyet tart. V a n azonban ebben a szenzáczióban egy másik elem is, mely nevezetessé teszi az esetet. Nem azt a filantropikus sopánkodást értem, melylyel az emberek a kikötés és a katonai büntető eljárás egyéb kegyetlenségei ellen kikelnek. Hiszen a katonai külön becsület főképen a büntetés szigorúságában találja mentségét és némiképen jogosultságát. Ha élvezik a tisztább becsület tisztességét, szenvedjenek meg érte jobban, ha vétkeztek ellene. De nem tagadhatunk meg magunktól bizonyos jól eső érzést, melylyel a szigorúan megbüntetett férfiúban az érintetlenül becsületes férfiút tekintjük. A közvélemény Ítélőszéke a maga éleslátó verdiktjeivel eddigelé sok-sok férfiút itélt el, akiket a rendes büntető fórumok fölmentettek ezen v a g y azon paragrafus alapján, sokszor paragrafus nélkül. Ha valaki olyan polgári állást ért el, mely körülbelül megfelel az ezredesi rangnak, nagyon, de nagyon nehéz őt hathavi fogságra itélni. Minálunk csak a fogorvosokat szokták elitélni és a kis ballerinákat, de nem a méltóságos urakat, akiknek érdekében és magasabb g y ö nyörűségére a fogorvosok és ballerinák vétkeztek. A nemzeti kaszinó tagjai egyszerűen rágalomnak nyilvánítanak minden ellenük forduló vádat és sűrű bizalmi nyilvánítások mellett tartják meg továbbra is pozicziójukat a turfon, társadalomban és politikában. Mi türés-tagadás benne? Ami részvétünk is a szerencsétlenül járt ezredes felé hajlik, mi is kegyetlennek és igazságtalannak tartjuk a büntetést, melylyel bűnét megtorolták. Sőt mi is u g y érezzük, hogy nemcsak bűnről, sőt hibáról sem lehet itt szó. De viszont nem szabadulhatunk attól a gondolattól, hogy a katonai igazságszolgáltatás némiképen fölötte áll a polgári igazságszolgáltatásnak. Nem emberibb, nem igazságosabb, de tisztább. Ott az ember nem kezdődik a hadnagynál és a bűnös nem végződik az őrmesternél. Ott az ezredes mindenét veszti oly bűnért, melyért a baka legfölebb börtönbe kerül. Igaz, hogy az igazságot tisztán a katonai becsület szempontjából s nem a morál szempontjából kezelik E g y krajczárnak jogtalan elsajátítása, egy keményebb szó eltűrése 1

262 súlyosabb

megtorlásra

talál, mint e g y

védtelen

polgár-

A mi polgári becsületérzésünket ellenben nem igen érheti az a vád, hogy túlságos mértékben őrködnék az emberek

ember összekaszabolása. De hát ez a katonai szellem. E z t a katonai szellemet mi, polgáremberek,

tarthatjuk bornirtnak,

cselekedetei fölött. E z a kíméletlen

tarthatjuk a

rangbéli tekintetnek, amilyen mértékben hibáinak mondha-

gári szellem

a

legfényesebb nonsens, a

legalantabbjáró

tók a

katonai

a

souverain

hagyományhoz és

képül vele szembe a mi szellemünket.

ez a pol-

ez

a

avultnak, gőgösnek és akárminek, csak ne állítsuk mintaMert

paragrafushoz,

ragaszkodás

mellőzése

igazságszolgáltatásnak, ép oly mértékben

megtagadása minden önérzetnek, a legcsodálatosabb elme-

képezik

erényét. A

filantropikus

rültség megemésztetlen jelszavak

és meghazudtolt

sürgeti

a

büntetőtörvénykönyv

sok

figyelemmel

áradatában.

Méltóztassanak

a szenzácziót, melyet e g y kompromittált kelt, szemben

olyannal, melynek

a mi rangosztályunkból.

Az

kisérni azt

nagy

ur

ujságbeli referadák terjedela különbség

A z egyenlőségért

egyszerűen

jön, melyen A

biráink

rajongó

egy

tegnap is más

polgár

nagyúr egy

esete

hőse e g y kicsi polgár

mében meg van adva szabatosan nek érzi, hogy

frázi-

ugyanarra

zsebtolvaj

mértéke. hihetetlen-

a padra

faczér

kerül-

pinczér

ült.

lelkülettel Ítélnek az előkelő vádlott

fölött és a gonosztevő

urak

is előszeretettel

nagyurak-

bele

katonai

akarván

minden

hozni

a

maga

polgári jogérzet

egyre

.reformálását,

emberségesebb

érzületét.

A katonai körök pedig ép oly

csökönyösen

védekeznek

e követelés ellen, nem akarván

behozni a polgári lazább

fölfogást a becsület mivoltáról. Nem akarnak tenni az e g y lóért, v a g y e g y vagyonért

különbséget

hibázó

katonák

között, mert ha megteszik, nagyon meg találnának szaporodni azok,

akik

egy

vagyonért

hibáznak.

S mindenek

fölött nem akarják elismerni a becsületbeli hibák taksálását. Nem

akarnak

ismerni

becsületes embereket. A

félig,

becsület

majdnem

és

egészen

fogalma e g y

és

oszt-

képen szerepelnek, mert az elegáns nyakravaló mögött a

hatatlan s akire egészében nem alkalmazható, azt szám-

czivisek nem keresik a zsinegre való nyakat. E s ha e g y

űzik a polgárság

zsebtolvaj v a g y csaló grófnak adja

halálig elélhet.

ban

számitják

be

ki magát, . sűlyosab-

neki,

mintha

Szabó

Kohn Móricznak hazudja

magát.

Szóval

Gergely mi

létére

embersége-

körébe, a hol megmaradt

Katonáék kényes

becsületéből

prepotencziájának nem u g y lehet

véget vetni, ha az ő külön becsületüket tagadjuk, hanem

sebben Ítélkezünk, mivel az elkövetett vétkek között job-

ha szembe

ban

körülirt polgári becsületet. De ehhez valamivel

distingválunk, de szolgaiabbul, mivel

az

emberek

között is distingválunk. Az

ezredes esetét fogadták, ebben »Egy

ló

miatt!

S

a fólkiáltásban

pláne e g y

takonykóros

Semper.

kulminál: ló

miatt!*

Goetheböl.

először is azt

kalmárszellemével.

A legkisebb hajszálnak is megvan a maga árnyéka. *

kérdik, hogy mennyi? s

az összeg n a g y s á g á v a l arányos a szenzáczió. A kis sikkasztót azonban számba sem veszik, sőt kinevetik: »anynyiért bizony nem volt érdemes az exisztencziáját

kocz-

káztatni*. a

tipikus hivatkozás

a praktikus üzleti észre,

A világ egy harang, melynek repedése van: zörög, de nem cseng. *

Vannak emberek, a kik sohasem tévednek, mert soha okos dologra nem határozzák el magukat.

mely még a bűnnél is megköveteli a chanceok és a rentibilitás mérlegelését, súlyosan jellemzi a mi felületes becsületérzésünket.

Azt a derék, becsületes

ezredest is legfő-

képen a félbeszakadt pályájáért, a megrontott

ember nem emiatt, hanem azért szenved halálosan, mivel katonai

bojtjától fosztották meg. A z

becsületérzés

szenvedteti

meg,

melyet

a

külön polgári

érdekeink megóvása czéljából kötelesek v a g y u n k tagadni, de amely tényleg mégis csak létezik. Károly G y u l a érezvén az őt ért büntetés súlyát, még sem lázad föl ellene u g y , mint e g y

elcsapott

tanár. Mert ő becsületesebben

látja az esetét, mint mi. Hivatalos minőségében ajándékot kért, nem is a m a g a számára, nem is megvesztegetésképen, de inkorrektül. E z t ő érzi és meg van benne is a katonai szellem, mely a z inkorrektséget nem

az

egyeztet-

heti össze a katonai becsülettel. Mindenesetre kegyetlenül tűlzott felfogás, de épen a becsület

*

Őszinte legyek ? ígérem ; de pártatlan nem lehetek. *

exiszten-

cziáért sajnáljuk. Pedig nagyon érthető, hogy ez a katonaaz ő katonatiszti

kevesebb

osztrák értékre lehetne konvertálni!

elárasztotta a gondolkodásunkat az ő

Ez

és tisztán

V a g y e g y becsületes Panama-pör.

A z örvendetesen fejlődő ipar és kereskedelem nagyon A sikkasztásnál

ép oly mereven

hiúság, valamivel több önérzet és e g y uj próféta kell.

a n a g y méltatlankodás is, melylyel Károly ex-

Mintha a becsületet

állítjuk vele az

fogalmának a túlzása.

Egy szivárványra, mely már egy negyedórája van fenn az égen, senki sem hederit többé. *

A molnár azt mondja, hogy a rozs csak azért terem, hogy legyen neki mit őrölnie. *

A titkok még nem csodák. *

Azt mondják a művésznek: tanulmányozd a természetet,. De nem könnyű ám a durvából a nemest, az alaktalanból a szépet kifejteni. *

A tömeg nem nélkülözheti a tetterős embereket, de azért azok neki terhére vannak. Viktor.

•263

Péter.

K a t ó .

Mikor utolszor láttuk egymást, Te édesajkú, csalfa lány, Te mosolyogva lépegettél Egy finom úrfi oldalán. Hogy hiítelen vagy, nem panaszlom, Hisz erre soli se volt jogom, De megbocsáss, ha elborulva, Elszomorodva suttogom: ..Hogy elfeledtél kis Kató, Ez egyszerűen megható!" Az illető, ki most karon fog, Nálam bizonynyal gazdagabb, Lehet, hogy mézesebb a szó is, Amely az ö ajkán fakad. Nem lehetetlen, hogy a lelke Lelkeddel csudamód rokon, De megbocsáss, ha elborúlva Elszomorodva suttogom: „Hogy elfeledtél kis Kató, Ez egyszerűen megható!" Lehet, hogy ő is tenyerén hord, Mint én csináltam eddig ezt, Lehet, hogy gyémánt lesz nyak-éked S nem egyszerű aranykereszt, Lehet Trouvilleben fogsz nyaralni És többé nem Siófokon, De megbocsáss, ha elborúlva Elszomorodva suttogom: „Hogy elfeledtél kis Kató, Ez egyszerűen megható!" Valószínű, hogy fogatot kapsz Es a fogathoz lovakat, Aki a lovaid kifogja, Lehet, hogy olyan is akad. Lehet, hogy ott fogsz szerepelni A turfon, jégen, bálokon, De megbocsáss, ha elborúlva, Elszomorodva suttogom: •Hogy elfeledtél kis Kató, Ez egyszerűen megható !" Lehet, hogy azt is ott hagyod majd, Ki most büszkélkedik veled, Es uj gavallért fogsz keresni Az elcsapott ficsúr helyett, De már ez aztán megvigasztal S én kaczagom a bút, a bajt, Helyettem ez fog epekedni S borúsan ez sóhajtja majd: „Hogy elfeledtél kis Kató Ez egyszerűen megható!" Heltai Jenő.

Irta: IGNOTUS.

I. Simon Péter, Jónának fia, zavaros fővel ődöngött a hideg éjszakában. Csak olykor riadt tol, ha a szikkadt föld egy-egy palaszilánkja élesebben hasogatta mezítelen lábát, kérges bokáit. Nem igen volt helyén az esze — ma egész este forog már vele a világ. A jobbkezében valami sajgást érez és egyszerre eszébe jut, honnan jön. Nincs egy félórája, hogy álmából felriadva, tiz társával botorkált az Ur után, aki ma egész este olyan szomorú volt, olyan végtelen szomorú, szomorú mindhalálig, igen, igen ezt m o n d t a : szomorú az én lelkem mindhalálig — aztán ott hagyta őket az olajfák között, ő m a g a pedig lassú léptekkel ment fölfelé a hegynek. Péter már nem tudja, mi okból. A mai pogácsás ünnepek vecsernyéjén bort ivott, attól nehéz a feje. Olyan rég ideje, hogy bort nem ivott, de most meg kelletett innia, hiszen az Ur azt mondta, hogy ez az ő vére. É s ő sokat nem értett abból, amit az Ur mondott, de mindig követte — attól a percztől fogva, hogy elszólította a hálójától, halászsajkájától, hűséges eb módjára járt a nyomában és szent áhítattal nézte azt a szépséges szomorú fiatal férfit, akinek országa nem e világból való Az Ur egyszer azt mondta neki: »lészen a te neved Petrus, kőszikla, és erre a sziklára épitem én az én hitem házát.« Ime, az Ur tudta, milyen hivséges tanítványa neki Simon Péter, ma este mért mondta mégis, hogy »mire a kakas szólana, háromszor is megtagadsz te engemet ?« Ó, ha mindnyájan megbotránkoznának is az Úrban, Péter nem botránkozna meg benne soha. É s ha betelik is, amit ma este mondott, hogy egyikőjök elárulja, ha az a képmutató szelid J ú d á s el is árulta az Urat, Péter soha sem fogja megtagadni! Hol is hagyta csak el ? . . . igen, ott vártak az Ú r r a az olajfák között. Sötét is volt már, csak a csillagok pislogtak az ágak között. Betlehem felő! az egyik olyan szépen ragyogott! Forró nappal után egyszerre rajtuk ütött a dermesztő hideg és a mámoios álmosság háromszor is lebírta őket. Kétszer is fölkeltette őket az Ur, harmadszor hítta, mennének vele. Tizenegyen voltak, a tizenkettedik, a szelid szemű, fehér kezű Júdás nem volt közöttük. E g y szerre csak fáklyafény közeledett, fegyvercsörgés kisérte. N a g y csapat ember jött, fustélyos, fegyveres poroszlók. Aztán csak kivált közülök egy és futvást rohant az Ur felé. J ú d á s volt, a tizenkettedik. Péter még most is hallja a lihegését és látja, mint csókolja lehunyt szemmel kétszer is az U r a t : "Mester, Mester!« A fustélyos emberek erre mind neki esnek a védetlen emberfiának és a tanítványait ellökdösik mellőle Egyikőjük sem mozdult, csak ő, Péter, ugrott elé, elkapta az egyik ember szablyáját és mámoros hadonázásban lemetszé vele a szeplős Málkus fülét. De szomorú mosolylyal m a g a az Ur mondta, ne ontson vért. Hát arra se tartja jónak, hogy megvédje ? . . . Elejtette a szablyát, az emberek meg neki estek ő pedig futvást menekült a többiekkel és elszéledének a világ tizenegy tájéka felé Az éjjeli szellő feléje sodorta az Ur néhány s z a v á t : »Mint egy latorra, u g y jöttök ellenem fustélylyal és fegyverekkel « II. Hová vihették, mit akarhattak vele ? A helytartó fogatta volna el? Az nem lehet, hiszen a császár ellen soha egy szót nem szólt. V a g y a farizeusok váltották volna be, amivel fenyegetőztek ? Szék elé hurczolták volna most, páskák ünnepén, amikor inkább a rabokat is szabadon szokták bocsátani?

264 Holnapra virradóra majd kitudódik. Baja u g y sem eshet; aki holtakat éleszt, sebeket gyógyít — isten fiának baja hogy eshetne? Péter is nyugton volna, csak a feje ne volna olyan nehéz. Ebben a sötét éjszakában hová menjen, mitévő legyen Amire évek óta nem gondolt, most eszébe jutott, hogy neki se hazája, se hajléka Hosszú évek óta ma van először egymagában és az első éjszakát tölti ugy, hogy nem hallja a társai lélekzetét és álmatag szemmel nem virraszt felettük az Ur. Álmatag szemével — azzal a csodálatos, ragyogóbarna szemével, amivel megigézte a szegény, e g y ü g y ü szivü Simont, aki azóta hivséges lábbal követi az Urat, ki tudja mért, ki tudja, hová. Tizenketted magával járja már igy évek óta ezt a titokzatos, kalandos utat. Csoda csodára pereg le értetlen szeme előtt és ő csak titokban meri furcsállani, mi jogon lett ő különb a többi embernél, mi okon szakadt el régi társaitól. Mért kell vándorolnia, éheznie, fáznia, holott ő eladdig olyan boldog, nyugodt és csöndes halászéletet élt. Szóval nem merte ezt soha uj társaitól kérdeni, röstellette az ő nagy együgyüségét. Érezte, hogy a többiek sem a maguk eszéből követik az Urat, — azokat is, mint őt, a Mester ragyogó homloka, szelid szeme sugara viszi ellenállhatatlanul magával. Néha, viharos éjszakákon, ha néhányan volt halászok összebújtak, mindnyájok ajkán ott kisértett a hebegő kérdés: mire való mindez, ez a bolyongás, ez a törődés? De egyikök sem mert szólani — nem különösen két társuk miatt, akik az ő tudásuk és tapasztalásuk hegyéről olyan kicsinylő szemmel tudtak rájok lenézni. Az egyik a fehérkezü Júdás volt, aki valami nagy nemzetségből való lehetett; olyan fehér volt a bőre, olyan ápolt a vöröses szőke hullámos haja és olyan válogatott a szava járása. Tudott irni, nagy kerek görög betűket vetni, aminthogy a görög szó sem volt tőle idegen. A másik Pál volt, élemedettebb ember, akit a publikánusok közül, a vám mellől szólított maga mellé az Ur és aki tudott az idegen hóditó méltóságos nyelvén is. Az egyik görögül szólott, a másik latinul, mig a szegény Péter nem tudott, csak héberül, azt is parasztosan ejtette, foghegyről, mint a galiléusok, A z ő szava csak arra való volt, hogy ne vegyék semmibe, az érzése csak arra, hogy elfojtsa és megtagadja. Az ő fiatal, vértől duzzadó szive akárhányszor megszólalt, ezek ketten csak letorkolták. Ezek ketten, akik közül az első elárulta az Urat, mint valami latrot, a másik pedig a kis ujját sem mozdította meg, mikor a poroszlók nekiestek a Mesternek. .. ő , Péter, volt az egyetlen, aki szablyát rántott az Ur védelmére, holott az Ur soha semmi dolgáról vele nem szólott, mindig csak Judással, mindig csak Pállal Ezek, akik egy kiélt élet keserű seprőjével, kiégett szívvel és lemondó lelkiismerettel menekültek az Úrhoz, kinevették és kigúnyolták a szegény Pétert, ha ez mélázva, egymagában vissza-visszasírta boldog halászéletét, amikor még nem kereste a mennyek országát és nem kerülte az aszszonyt.... Ezeknek nem kellett asszony. Maga az Ur nem volt e világból való és ha meg is bocsátott a parázna asszonynak, a bűnbánó Magdolnának, ölelésre a karja sohse tárult, csókra az ajka sohse vágyott, ha száz aszszony törülgette is selyemhajával fáradt lábait. Pál is egyre azt hirdette, hogy jó a férfiúnak asszonyt nem illetni és lekorholta Pétert, mikor ez azt mondta, éljen a férfi az ő asszonyával, mint illik értelmes emberhez, az asszonyi edénynek, mint erőtlenebbnek tisztességet tévén É s Péter nem mert többet mondani, csak titkon, loppal gondolt Leára, az ő szépséges kedvesére, akitől elszakadt, hogy vakon kövesse a Mestert.

III.

É s a hideg éjszakában Péternek szivébe szállt a mámor és eltöltötte a keserűség az Ur ellen, aki még azt sem engedi meg, hogy hivséges tanítványa szablyával oltalmazza a poroszlók ellen. Annyit se adnak rá, mint egy kuncsorgó ebre — ezért hagyta ő oda kenyerét, hazáját, szépséges mátkáját? Szétzüllöttek, szertefutottak, egyikök elhagyta a másikat, az Ur elhagyta valamennyiöket. Pétert nem köti többé hozzájok semmi. Ma még itt jár a hideg éjszakában, holnap tűi lesz a határon, holnapután otthon lesz a hálójánál, halászsajkájánál. A hajnal is közel lehetett, mikor nagy zsivajra riadt fel. Á főpap háza elé ért, aholott füstös fáklyák fényinél sürgött-forgott a sokaság. Valami nagy bűnösről beszéltek, istentagadóról, pártütőről, aki most áll a főpap Kajafás előtt. Péter bekerült a kapun és keresztül törte magát az udvaron nyüzsgő népségen, fel a főpap háza tornáczába. Megállt, hogy körülnézzen. Végig a tornáczon hosszú asztal állott, fehér abroszszal leboritva, tele üres kancsókkal, félig telt kupákkal, otthagyott eledelekkel. A pogácsás vecsernyét ünnepelték itt is, annak maradékai állanak az asztalon. Péter dermedt ujjal kapta fel az egyik kupát és egy hajtásra kiürítette. Minden vére a fejébe tolult az erős bortul és egy oszlophoz támaszkodott, hogy el ne dőljön. Lehunyt szeme előtt vérvörös színben forgott valami idegen világ, kék hegyeket látott és kék tengert és látta Leát, a kis halászlányt, amint g ü g y ö g v e hívogatja: Gyere vissza Simon, hadd el a földönfutó kóborokat, légy az én jó uram! Nehéz léptekkel botorkált tovább. A tornáczon szenes serpenyők előtt melegedtek az emberek, kufárok, nagyszakállú zsidók, bozontos római poroszlók vegyest. Az izzó szén néha, egy-egy perezre, homályos pirral öntötte el az arezukat. Át az ablakon és a nyitott ajtón, keresztül a nyüzsgő farizeusok csürhéjén fegyverzörej, káromlás és vesszősuhogás hallatszott. A tornácz egyik sarkából felfelrikitó vihogás vegyült bele. Az egyik lány nagyot sikítva ugrott el egy részeg katona csókja elől. A fellobbanó fény egy pillanatra arczára esett és Péter feldobbanó szívvel ismert r á : Lea volt, az ő mátkája. Odaugrott hozzá, megfogta a karját: — Lea, te v a g y itt? kinél v a g y itt, ki v a g y itt, mi v a g y itt? Rossz személy lettél, részeg katonák szeretője lettél? A leány ijedten nézett rá. Megismerte és kitépte magát a kezéből. — Ha az lennék is, mi közöd hozzá. Mátkád voltam, elhagytál. Búcsút se mondtál, csak világnak mentél, kóborló istentagadóknak lettél a czimborája. Annak a galiléusnak lettél az embere! — Nem igaz asszony, nem igaz, nem is ismerem — — Nem ismered? Nem te mentél vele? Levelet sem irtál, izenetet se küldtél. Hagytál volna éhen veszni. Ha szolgálatba nem állok, el is veszhettem volna a te názáretbeli Jézusod miatt. A népség köréjük gyűlt. Rongyos gyerkőczök rángatni kezdték a Péter kopott köntösét. Cselédlányok a kovásztalan kenyérből galacsinokat gyúrtak és a sötétben találomra dobták a Péter fejéhez. E g y katona rekedten rikkantott: — Csapjuk agyon, ez is a Jézus emberei közül való! — Nem igaz ember, nem is ismerem! kiáltott Péter mámoros rémülettel. — Az ő embere v a g y , a szavad járása is elárul, a galiléus beszéded! A sarokban álló katonák is figyelmesek lettek. E g y r e fenyegetőbben tódultak a sötétben Péter köré. Lea is

•265 megijedt, féltette a kedvesét és a köntösénél fogva bevonta magával az első szobába. A másik szobából n a g y világosság látszott, de Péter a sok embertől nem láthatott be oda. A z emberek olykor be-bekiabáltak: "Üssétek a g y o n az istentagadót, a hamis királyt.« De Péter se látott, se hallott. Csak Leát érezte, amint odaszorul hozzá és szorongatja a karját. Odahajolt a lány füléhez: Lea, suttogta, Lea, nem v a g y o k az ő embere, nem leszek az ő embere. A tied akarok lenni, a te hűséges urad. Gyere velem, hazaviszlek, visszamegyünk a falunkba, a tenger partjára. Szeretjük egymást, mintha sohse váltunk volna el. Gyerünk, gyerünk, viszlek is már A zsivajt egyszerre csak éles kakasszó szakította meg. A hajnalt jelentette a kakas. A z emberek szétváltak az ajtó elől és Péter ijedten kapta, föl a fejét. Belátott a fáklyafényes szobába. Látta a főpapot, amint toporzékolva tépi a szakállát. Valami pirosság felé hadonáz. Részeg katonák üvöltözve suhogtatják vesszejüket valaki fölött, aki piros palástban ül a szoba közepén, e g y székre kötve. A kakasszóra a z ajtó felé fordítja a fejét. Töviskoszoru van a homlokán és a vér nehéz csöppekben pereg végig az arczán. Világos homloka alól szelid fénynyel, mosolygó szemrehányással küldi a szeme sugarát egyenesen a Péter szemébe, aki ijedt hörgéssel ismeri meg benne a Mestert. IV. É s kifordula Péter a tomáczra és keservesen zokogott. Azon sirt, hogy milyen gyarlandó a férfiember és milyen hatalmas a z asszonyi állat, amikor egy cselédleányért a leghivebb tanitvány is háromszor megtagadja a z ő Mesterét, mire a kakas egyet szólana.

Virágrege. T a v a s z volt, illatos tavasz

volt,

Mikor életre ébredett Egy hamvas arczú csepp leányka, Ki maga volt a kikelet; Bimbófakasztó, enyhe szellő Suhant az üde légen át, S ő álldogált az utczasarkon : — Vegyenek ibolyát 1 Es jött a nyár, mely hév sugárral Hervasztja rózsák szirmait — Átélte ő is forró lázban A sziv nyáréji álmait, De illó harmat ki nem állja A nap emésztő sugarát — Ez ejté lassú hervadásba A szép — kaméliát. Majd jött az ősz, — gyorsan lepergett, Egy-egy köny is perdült vele, A hervadt szirmot szerte hordá A kora ősz fagyos szele, S a tél oly hirtelen köszönt be És szenvedést hozott, sokat — Most ablakán elnézi hosszan A jégvirágokat.

Galló.

K r ó n i k a II. — április

20.

A r á c z eposz. Nem kezdhetem azzal, hogy »fér fiat énekelek*, — hisz 1. S a c z a ő felsége csak augusztusban lesz 1 7 éves. S bár Sebők Zsiga a belgrádi goszpodi pomiluj-ünnepen szép körszakált látott rajta sarjadozni, ez csak cserjést bizonyit, mely erdővé majd az idővel növi ki m a g á . A bibliabeli nagyerejü s nagyszőrü Sámsonnak szintigy ütögethetett a bajusza-szakálla, mikor még Sámika volt. A vitás kérdést különben eldöntötte maga I. S a c z a igen bölcsen, kijelentvén, hogy ő csak ebéd előtt szándékozik nagykorú és király lenni: ilyenkor referáltat államügyekről, elnököl a minisztertanácsban, szemlézik a csapatok felett, ád általános kihallgatásokat, — de ebéd után visszavonul a gyermekszobába és tanul a professzoraitól. Mely rendelkezés jóformán kizárja Natália mama gyengéd livádiai tervét, hogy S a c z a nősüljön: v e g y e el a muszka czár unokahugát, — hisz még érettségi bizonyítványa sincs. V a g y tán nincs is a z ő érettségének ilyen papirostanura szüksége? A z államcsiny v a g y palota-forradalom történeti cselekedet volt, mely a fiu nevét s jelentőségét hirtelen elismertté tette E u r ó p á b a n : Ő ma a nap hőse, a szerencse kegyeltje, külföldön respektált, otthon népszerű. Bismarcknak két nagyhatalmat kellett leverni a vér és vas politikájával, mig ennyire vitte, ahova I. S a c z a e g y főtt csuka és e g y tál alvé á la Obrenovics elpusztítása árán a nagypénteki udvari ebéd közben könnyű szerrel eljutott. S a szerb nép kivilágit, veri a dorombot, tánczolja a kólót s nagyokat kurjongat azon való örömében, h o g y a kis S a c z a oly fényesen becsapta és lefőzte a próbált furfangu vén ravasz Riszticset, akivel elődeinek ketteje: a meggyilkolt Mihály és Milán papa nem tudtak birni. A kelet e primitiv fejlettségű népfajának csak két hatalom tetszik s imponál: az erő, meg a furfang. A z erős ott mindig népszerű is, mig a furfang le nem teperte a lábáról: akkor rá köpnek s a z utóbbit szedik vállukra, mig nem akad e g y még erősebb, ki ezt is letaszítsa onnét. Ebből áll odalenn az élet: kicsiben családi, községi rámák közt, nagyban az állampolitika mesgyéin. A z erős leteperi a többit, ami esztetikai s erkölcsi gyönyörűség az egész fajnak: gyönyörködik minden rácz az erőben, ezért tűri, sőt hízeleg is neki. De csak addig, mig teli az erő s rajta rések, fogyatkozások, g y e n g e pontok nem tűnnek szembe; ilyenkor a bálványledöntés szenvedelme mozgatja a kritikus rácz elmét s a furfang jogaiba lép, hogy a gyengeségekhez hozzá férkőzzék s a z erőt Achiles sarkán megragadva, kivesse súlypontját helyéből és rajta gázolhasson. E z az orthodox nevelés, a bizanczi erkölcs h a g y o m á n y a , n a g y r a növekedve a szláv vér hajlamainak tápláló nedvétől. Hogyne ujjongana ma tehát egész Szerbia, mikor uj királyában: I. Saczában a kölyök-oroszlán és kölyök-róka leendő n a g y erejének s n a g y furfangjának tipikus keverékét, a rácz faj ideáljának nagyreményű képviselőjét látja megnyilatkozni mindjárt trónralépte alkalmával. Mert mondják bár, hogy a z államcsínyhez S a c z a csupán a királyi pecsétgyűrűt s az ebédet a d t a ; h o g y a játékhoz a kártyát a mama, ez a nőoroszlán keverte s a papa, ez a himfarkas, osztotta, — az á tout-t pedig Miloszánevics Kóka hadsegéd e g y helyőrségi parancscsal mondta ki: a nyereséget végre is S a c z a söpörte be s a dicsőség az övé nemcsak a sikerért, hanem legfőkép azért, h o g y a merész játékba belement s azt balekmódra el nem rontotta. E z tetszik a marha- és disznókupeczek

•266 pátriájában mindenkinek, s még a plűrc esett liberálisok is mulatnak vezérük: Risztics bukásán. A »szerb Cavour* álmában se hitte volna, hogy szobor helyett e g y rúgás plasztikus ábráját a rácz S a v o y a ház legzsengébb sarjától közpályájának emlékeül kapja a dereka alá. A z ő álmai magas röptűek valának: világtörténeti alaknak látta magát, ki a kelet Solferinoját fogja vívni, háta mögött e g y »másik« hatalmas Caesarral, hogy a balkáni Piemontból kikerekítse az egységes rácz czárságot. A z analógiákat látta megteremtve lenni a Balkán egész tagozatában: Bosznia és Herczegovina rája nézve Lomba rd-Velencze volt, ezeknek megszerzéseért elszenvedett volna e g y kis Custozát; Bulgária és Keletrumélia neki Nápolyt és Szicziliát képviselte, — fájdalom, a rácz marsalai ezerek Slivniczánál kissé kompromittálták Garibaldivicset; Novibazar persze nem számitott nála egyebet Parmánál, — tán mert azt is, ezt is osztrákok okkupált á k ; Montenegro se ért többet Modenánál, — tán mert az uralkodó herczeg ott is, itt is hatalmas császári rokonságából élt; Maczedoniát persze megtette Toskanának, — Drinápolyból kikerült ideiglenes fő- és székváros gyanánt a keleti Flórencz. Albániát — analógia hiányában — tán átengedte volna Risztics a görögnek, hogy annál biztosabban bevonulhasson végül a kelet Rómájába: Konstantinápolyba. Álom, álom, édes álom A z Aja Sofia tetején görög kereszt r a g y o g megint, az arany kupola alatt a rácz metropolita énekli a goszpodi pomilujt, a trónon Obrenovics Viktor Emánuel ül, s hálásan öleli keblére Risztics Cavourt a »mű« sikereért, — odaát a Dolma bagdzse palotában pedig az igazhivők kalifája elzárkózva él, mint a Vatikán foglya (az a háremhölgyek, ez a biboros urak kollégiumától környékezve), — s a palota körül a rácz miliczia hősei állnak silbakot, kivánva a nagyúrnak (mint az őrtálló karabinierik a szent atyának) két óránkint dobru noc-t, — s a nagyúr (miként a vatikán foglya enciklikákban) hatalmas irádékban tiltakozik e bitorlás ellen E u r ó p a s az igazhivő világ fülehallatára, melyekre a »szrb Cavour« a seraskier palotájából csak e g y - e g y gűnyos mosolylyal felel Álom, édes álom! I. S a c z a a n a g y álmodót kissé gorombán ébresztette föl, arra se h a g y v á n neki időt, hogy a kelet ez egységes Itáliájához Trentino és Trieste gyanánt a temesi bánságot, meg Horvátországot Fiúméval hozzá csatolja a rácz irredenta közgyűlésein, melyeken felváltva ivott vala Nisben, Szófiában, Szalonikiben és — Zabrebuban, ha S a c z a estebédjén végkép el nem rontja a gyomrát. S most vége a szép fata morganának, melyet Jovan Risztics Topcsidertől Djuniszig, Slivniczától a mult hétig fáradhatlanul űzött, mig most megnyugodhatnak végre — Penziopoliszban. Sic fata (morgana) tulere! Lehet, hogy I. S a c z a egykoron még ott is elválasztja őket egymástól s a n a g y szerb czárság gondolatát megint visszafogadja az államszolgálatba, honnét most — a »szrb Cavour«-ral együtt — ki van tiltva. A z lesz Riszticsnek a nagypénteki vacsoráért egyetlen elégtétele; ma csak abban vigasztalódhatik, h o g y a jövő a szerb történetírás lapjain nem tér oly könnyen napirendre az ő személye és jelentősége fölött, mint a "hálátlan S a c z a * . B ú s magányában Bismarckhoz méri magát, kinek szintily sors jutott osztályrészül: lám, II. Vilmos császár hálátlansága iskolát csinál a — keleten. Mi lesz már most a rácz éposz folytatása? Mert az bizonyos, h o g y eddig csak e g y éneket hallottunk, a kis S a c z a pedig sokkal fiatalabb még, semhogy több énekre ne volna kedve, becsvágya. De az is bizonyos, h o g y az eztán következendők nehezebb feladatokat rónak a rácz hősre, mint amilyen a nagypénteki sült csuka

mcgevése, s a lefőzött régenseknek a konak belsejében letartóztatása vala. E z a siker is hajszálon mult: ha a palotába rendelt katonatiszteket nem sikerül a gyengéd erőszaknak megnyerni, akkor ezek a döntő pillanatban a királyi hadsegédet megkötözik s a kis S a c z a kerül a konak belső termeiben Risztics őrizete alá. V a g y ha a kaszárnyában erősebb a hűség az alkotmány betűjéhez, mint a kis király bátor fellépése iránt a hódoló elismerés, — akkor a csapatok be se bocsátják I. Saczát a kapun, visszaküldik nevelőjéhez s az államcsiny a történetben pucs nevet kap. No de ma már tárgytalan a kontroverz okoskodás. . I. S a c z a erősen megüli a szerb trónt, népe rájong érte, ellenesei is elismerik, hogy dolgát jól végezte. Pályája epopőának indul. Töltse be hivatását népe boldogitásában, a békés munka (nem pedig a harczias muszka) utjain, a vagyoni és kulturális erők gyarapításában, a rendezett társadalmi szervezet befejezésében. E z ma e g y modern fejedelmi n a g y s á g méltó becsvágya. A fata morganának pedig hagyjon békét, — az elvezette Milán papát Djuniszhoz, Slivniczához, Risztics régenst a polgárháború küszöbéhez. Nehogy a kis király oda visszatérjen. Óvakodjék mindenek fölött Riszticsnél vacsorálni, kivált nagypénteken, mikor sült csukát és alvé á la Obrenovicsot szolgálnak fel. — 1.

Indiai katona-élet. Irta : J U S T H ZSIGMOND.

Jeypore-tói Delhi-ig sivatag, a háttérben piszkos sziklás hegyek, akár mint csak Egyptomban, az előtérben zöldelő vetés, szántó-vető indiaiak, itt-ott ökörjáromra járó kut, amelynek nyikorgása messziről ide hallatszik. Pár órával Delhi előtt valamivel lakottabb, kultiváltabb a vidék. N a g y darabokat lep el a mangó, az ut szélén a gummifa sűrű lombozatja sötétlik, itt-ott akácz-sorok húzódnak. A tájkép rendkivül hasonlit a mi alföldünkre, amely hasonlatosság még jobban szembe tűnik, midőn Delhi kupoláit karcsú tornyait elhagyjuk s a Punjáb sikokra érünk. Este itt is kigyuladnak a pásztor-tüzek csak u g y , mint a mi pusztáinkon, a tilinkó hangja itt is csak oly panaszos, mint a T i s z a partján Szinte u g y érzem, haza jutottam! *

Mian Mir-be reggeli hét órakor érkezünk A vonatnál szállásadó barátom, vár reám. D. már évek óta az egyik bennszülött ezrednél szolgál, s már nem e g y kalandos expediczióban vett részt. A z én kedves barátom testén hosszú sárga juhbőr, himzett afgán bekecs; fején hegyes s a p k a ; m a g a s lovagló csizmák lábain; feszes vászon uniformis testén. Hatalmas négy üléses bárka vár reánk, Imám, (hindu szolgám) mintegy majom összeguborodva ül a bakon, didereg szegény. Punjákban a hajnali órákban hűvös idő jár. A két kis kabuli-ló elindul, s mi n a g y zökögéssel elérjük Mian Mir — Lahore katonai állomásának — poros mail-jét. * A város, ha u g y a n annak lehet nevezni, csupa egyenes avenuekből áll, hatalmas utak, amelyeknek szélein, vén korhadt tamaricskák s gummifák, két oldalt a katonatisztek bungalow-jai** kertek, v a g y poros udvarok "

* Főut. Villa,

közepén. Egyik-másik kert igen szép; pálmák sokféle neme, a granátfák, a hibiskusok, bauhoniák buja összevisszaságban — V a g y negyedórai döczögés után a kocsi barátom háza előtt megáll. Leirom, mert D »home«-ja egyúttal e g y angloindian tiszt bungalow-jának typusát is adja A z épületet lapos fedelű, s e g y gyékény-ponyvákkal védett oszlopos folyosó veszi körül. A ház körül tágas udvar, melynek végében v a g y öt-hat vityilló áll, itt laknak a cselédjei, mint alább meglátjuk, szép számmal. A ház frontján három szoba, a z egyik benyíló, a másik, barátom rendelő szobája, itt adja ki a bennszülött tiszteknek a napi parancsot. A harmadik a tisztek's altisztek váróterme. Innen D. hálószobájába nyitunk, ez v a g y három öl hosszú s két öl széles fülke. A szoba közepén thibeti gyapottakarókkal letakart á g y , e szobában aztán van minden, amit ember elképzelhet. Hatalmas állványon nyergek, amott a falon fegyvergyűjtemény, egy asztal tele kótával (többnyire tréfás dalok, lévén a »comic song« az angol tisztek egyik accomplishementje), az egyik sarokban könyvtár, amelyben azonban csak a mesterségére vonatkozó könyvek. Ott egy ostor-gyüjtemény, e g y »bot muzeum« mellett a kandalló előtt v a g y huszonöt pár csizma és czipő áll, a toilette-asztal mellett a falon hosszú zsinóron ugyanannyi nyakkendő. A nyitott kasznikban az uniformisok rengetege. Á g y a felett hatalmas punkah, * amelyet nyáron folyton hajt e g y kuli. éjjel nappal. A hálóterem mellett külön, minden kényelemmel ellátott fürdőszoba, az épület két szárnyán vendégszobák. Éjszaknak a szalon. Még nagyobb szoba, mint a hálóterem, s tökéletesen kifejezi D. egyéniségét. A kandallón angol tisztek fényképei között budhista szobrok, (többi között e g y igazi műremek, Budhának e g y tibeti képmása), s az imádsághoz szükséges tárgyak. A falakon himzések, e g y ellenzőn a kandalló mellett afgán aranyvirágokkal, arabeszkekkel tarkított kartonok, íróasztala felett tibeti bőrtárgyak, amott kashmiri s japáni bibelok. A föld tökéletesen beborítva többé-kevésbbé értékes szőnyegekkel. A z íróasztal jobbján kézikönyvtár, néhány D. egyéniségét kirajzoló k ö n y v : a házasság története Westermaschtól, a Mahdismus Egyptomban, Wingatetől, Max Müller s Monier könyvei a Vedák s Suttrákról, Light of Asia E d w i n Arnoldtól, Tennyson, Ibsen, Huysmans, Zola, Turgenieff, Tolstoi, Goncourt, Maupassant, Haraucourt és Berge. A költők mellett pár theosophikus könyv és Darwin Ezzel nem akarom persze azt mondani, hogy minden angc! tiszt műveltsége ily m a g a s fokon áll, távol ettől, de mindenesetre jellemző az, hogy akad ilyen is köztük. *

De hogy

a

kagylót megértsük, pár szót a — csi-

gáról. Nem hiszem, hogy indiskrécziót követek el, ha életét pár szóval jellemzem. E kis vázlat tán jellemezni fogja az egész angol faj szívósságát, életképességét. D. ma huszonhét éves. E z t előre bocsájtom, mert jó tudni, hogy mit lehet mindent e rövid idő alatt végezni. Svájczban született, gyermekkorát Jerseyben, serdülő éveit Angolországban tölté. De — mindig egyedül. Atyja Indiában e g y ezredet vezényelt, édes anyja korán elhalt. Rövid időt Rouenban tölt, majd Sandhurstbe megy, hol a katonai akadémiát végzi. Mint fiatal siheder előbb Maltába jut, majd onnan — a z egyptomi háború idején — Suakim-ba " Zsinóron járó, nagy kifeszített vászon legyező.

a veres tenger partjára, a föld leggyilkosabb vidékére. Innen áthelyezik három évi szolgálat után Indiába. Mig azonban ő az indiai oczeánon hajózik Bombay felé, addig atyja hazafelé hajózik. A t y a és fiu 1 7 évig nem látják egymást. Alighogy Bombaybe érkezik, megkapja az irtóztató rheumatikus lázat, amely hónapokra á g y b a dönti. Mindegy! »Előre« ez a jelszava. Előbb Sialkotba van állomáson, majd ide helyezik át. Mian Mir tudvalevőleg e g y darab paradicsom télen, de nyáron a föld hátán a legegészségtelenebb tájék. A z angolok »coffin of the vvith people«-nek" nevezték el. Itt majdnem öt éve már. Télen, csak meg van valahogy, de nyáron! Küzdeni 42°-os melegekkel, mely alig szűnik éjszaka, e mocsaras vidék irtóztató vissza-visszatérő lázaival, vezetni a kolera sátrakat (itt minden nyáron visszatér a kolera), küzdeni emberrel, állattal, elcsigázott lélekkel, testtel harczolni folyton, s ha már sem a test, sem a lélek nem birja többé, elmenekülni a közeli Tibet v a g y Kashmir magányos fensikjaira, s ott táborozni egyedül, hónapokig, de csak lázaktól, kolerától, himlőtől körülvéve. É s ilyen élet mellett volt ideje megtanulni perzsául, az afgán, hindu és punjabi nyelveket, megőrizni lelke egyensúlyát, nyugalmát s azt a tiszta becsületes mosolyt, amely folyton ott van az ajka körül, s amely nem akar pesszimizmusról, világfájdalomról, czinizmusról tudni semmit. Lelkének frisseségéből még másoknak is juttat valamit, azoknak kiknek tán könnyebb volt az élete, de lelke nem volt olyan agyagból g y ű r v a , mint az övé, amely trainirozva van harczra és békére, életre és halálra. De — ez még nem minden. T a v a l y tavaszszal e g y veszett kutya harapta meg. Öt hónapig nem szólt senkinek, csak várt. Mikor Párizsban — (az időben, h o g y Pasteur-nél járt) találkoztunk, igen nyugodtan igy beszélt a szörnyű veszedelemről, amely minden perczben a feje felett lebegett: Élet és halál a sorsunk; sokaknál többet éltem, holnap meghalhatok. Sorsom u g y a n a z tehát, mint mindnyájunké. S z a v a egyszerűen volt mondva, s igen jellemző reá nézve c s a k ú g y , mint fajára. Lényegében szavai hasonlítanak a m a g y a r nép józan világbölcsességéhez. " V a l a h o g y csak lesz, sehogy még nem volt« mondja a mi parasztunk, egykedvű nyugalommal a megpróbáltatás pillanataiban s — pipál tovább. »Van a h o g y van, mert h o g y lehetne máskép« mondja az evolváltabb typus nálunk** s igy érez a z angol is, kinek fajtája^a világot hódította meg. E g y s z e r , hogy D.-vel életéről beszéltünk, szavaimba vágott: (az angol nem szereti a z ilyen »subjektiv« társalgásokat.) »Könnyű volt a dolgom, mert tudtam mindig mi a kötelességem! Minálunk az igazságnak csak e g y formája v a n ! « mondta s más tárgyra vitte át a beszélgetést. É s ebben igaza volt. Mind e fiuk kik itt a félig vad, kultiválatlan világban az angol királyné szavára országokat foglalnak el, mindezek oly természetesnek találják a z élet e nemét, soha egyiknek arczán sem láttam a csüggedés, a kétkedés nyomát. É n Istenem, de messze is vannak ezek a mi siránkozó nyomorult századunk divatos kislelkü világnézletétől! E g y szót tanultak meg ifjú korukban s ez a : kötelesség, ez adja meg nekik az irányt, ezért élnek, ezért halnak. *

Pedig a parancsszó, amelyet követnek, nem mindig a legbölcsebb. Csak e g y példát: V a g y öt esztendő előtt * A fehér ember koporsója. ** Czóbel Minka »Maya«.

•268 cantonement-re * keresett helyet e g y generális. Lahore egész környékét bejárta, egyszerre csak ujját a mappara téve, diadalittasan igy kiáltott fel: "Heuréka! m e g ' v a n . E z az — Mian Mir lesz az uj telep.* S z a v á r a — a nélkül, hogy megvizsgálnák a talaj minőségét, fekvését, itt felépitik a várost, v a g y 1 0 0 bungalowt, kaszárnyákat s e g y igen n a g y és szép templomot. Üt ezred, s az ezredek tisztikara n a g y pompával berukkol, elfoglalja állomását s v a g y három, v a g y négy év elteltével, midőn a lázak, kolera, typhus és himlő a legénység s tisztikar e g y ötödét elpusztította, veszik észre, hogy Mian Mir egész éjszakindia legegészségtelenebb helye. A dolgot megvitatni n a g y haditanács ül össze, mármár elhatározzák, hogy a telepet áthelyezik más egészségesebb részére a punjab-nak, midőn egyszerre csak a tábornok (ugyanaz, aki Mian Mirt telepitette) megállítja a tanácskozást, remegő ajkkal feláll s i g y szólal m e g : — Lehetetlen, az Isten házához nem nyulhatunk. Mian Mirben templomot építettünk, a templomot nem hagyhatjuk el Ott marad a templom s igy ott keil a cantonementnek is maradnia. É s igy Mian Mir meg maradt annak, ami volt. A templom gyönyörű kert közepén áll, tornyát sok mértföldnyire ellátni. Hajójának két oldalán pedig azok a síremlékek arról tanúskodnak, hogy hány embert áldoztak ennek a gyönyörűséges épületnek! *

Séta a cantonement-ban barátommal. E z a klub, mondja e g y csinos házra mutatva, mely n a g y semitropikus kert közepén fekszik, itt az ezredes lakott — folytatja. — Hát már nem lakik itt? — Meghalt, feleli röviden D. A z idén nyáron napszúrást kapott, az vitte el. — Hát itt? kérdem más tárgyra vive át a társalgást. — Ebben a n a g y épületben a tábornok lakik Lord F. T a v a l y igen sokat mulattunk nála, kellemes nyilt ház volt.... — Már nem az, már nem fogadnak? — Nem, mert a lányuk az őszszel typusban meghalt. — É s itt? e g y közeli bungalow-ra mutatva. — Itt az őrnagy fekszik halálos betegen, vérhasban. Hm. Nem folytatom invesztigátiómat Csak még egy kis statisztika a punjab egészségi állapotáról. A punjabi k i r á l y ^ g n a k 1 5 millió lakosa van, s a mult héten (november utolsó hetében) 3 0 ezer ember halt meg határain belül a z intermittens láz következményeiben. A csatornázás, mely oly termékenynyé tette a punjab-ot — elviszi magával lakóinak jó részét is — az anyaföldbe humusnak! *

Villásreggelire, ebédre a mess-be** járunk. A mess szép szellős épület, virágok, felfutók, illatos bokrok közepén. A házban hat terem: ebédlő, biliárd-szoba, könyvtár, zeneszoba, szalon. Akárcsak e g y kisebbszerübb klub. Legkitűnőbb borok és konyha. Ebédnél v a g y kilenczen vannak rajtam kivül, a húszasok angol tisztikara. Igen jellemző, h o g y a mess asztalánál legyen a tiszt tábornok v a g y hadnagy — mind egyenlő. Itt nincs rangfokozat, s itt csak gentleman a katonatiszt és semmi más. De mennyire a z ! A mess-reglement egyik szabálya, hogy nő nevét az asztalnál kiejteni nem szabad. Mert borozás közben »nem illik« hölgyekről megemlékezni. C s a k ú g y , mint * Katonai telep. ** Az angol kantine — persze csak tisztek számára.

to taik shop, katonai dolgokról való társalgás sem illő, nehogy ez által a mess egyik-másik vendégét untassák, mert hiszen a vendégnek csak u g y , mint házigazdájának otthon kell itt éreznie magát. S azt hiszem, a z angol hadsereg sokat köszönhet ez intézménynek. Aki kitalálta n a g y emberismerő, s finom diplomata volt. Otthont adnak a bungalovv- s a mess-ben az angol tisztnek. E z e k a fiuk igy aztán nem igen tudnak mindarról, amit az ember rendesen házon s otthonon kivül szokott megismerni. Ha tán szeretik is az italokat, ha tán néha napján ki is rúgnak a hámból, azért — s ez a fődolog — megőrzik lelkük tisztaságát, amely aztán táplálja, élteti mindazon tulajdonokat, amelyekkel világokat hódítanak meg. *

Guest night * — a messben. Két-három ezred tisztikara, meg egy lahorei magas államhivatalnok ebédel velünk. Mindnyájan a legnagyobb díszben A katonatiszteknek külön mess-uniformisuk van, amely a frakkhoz hasonlít. Mi - czivilisták, mint különben a messben mindig estélyi öltözetben vagyunk. A ház előtt a z ezred zenekara Strausskeringőket, s Wagnert játszik, az asztalon nehéz ezüsttálak, gyümölcs- és virágtartók, az asztalkendőn szétszórt rózsák, Crysantheumok. A z ebéd kissé feszes, csak a fekete kávénál változik a hangulat, a legtöbb military men-ből lassan-lassan n a g y gyermek, ifjú legényke lesz. A zenekar eljátszotta a God save the queent, az őrnagy poharát a királynéra emelte, mi mind felkelünk. S aztán a társaság szétoszlik, e g y része kártyázni m e g y az olvasó szobába, néhányan biliárdoznak, a legtöbben pedig át a zongoraterembe. Eleinte komolyabb muzsika szól, néhány szentimentális dal, majd az egyik piros dolmányos odaül a zongorához s e g y induló ütemeit kezdi rajta kiverni. A fiuk a zongora köré sorakoznak, az egyik dalol — a többi áhítatos arczczal hallgatja: Where are the boys of the old Brigádé Who fought with us side by side ? Shoulder to shoulder and blade by blade Fought till they feli and died A refrain e z : Ready and strong, maching along Like the boys of the old Brigádé. De ezt már kórusban fújják, minden e g y e s versszaknál nagyobb hévvel, nagyobb lendülettel, s mondjuk ki, vadabbul. Az utolsónál sorba állanak, az egyik felkap e g y billiárd-dákót, s vezeti a »hadosztályt«, körül mars ütemeinél a zongora-szobán, billiárd-termen, a fiuk szemei felvillannak, kifeszített mellel, magasra emelt fővel, de kaczagva. s nagyokat ugrálva át a szobákon; vezetőjük feszítve elől. A billiárdozó öreg generálisok előtt megcsóválja a dákót feje felett, szalutál, majd tovább most már mind énekel, mind erősebben, mind tulcsapongó kedvvel, egyszerre a kis hadnagy, ki veri a zongorát, keringőbe csap át s most az ezred két tisztje kezet ád egymásnak s e g y vad néger tánezot jár el a mindnyájunk örömére. Vacsora alatt a hangulat még rózsásabb, mindegyik toastot mond, s egyik bolondabbat a másiknál, mindegyik toaszt után felállnak székeikre, egyik lábukat az asztalra teszik s u g y kiáltják: hipp hipp hurrah! E g y i k vendégünk, egy tüzértiszt, most felkel s komikus komolysággal poharat emel távollevő barátainkra, azokra, kik távol, de azért mégis mindig jelen vannak köztünk. Azokra, kikről mindennap megemlékeznek. É s csak arra kéri őket, h o g y ne feiejtsék el, hogy ott e g y * Minden szombaton vendégeik vannak,

269 angol mértföldnyire tőlük van egy kert, abban a kertben tamaricskák, a rózsaszínben virágzó tamaricskák alatt nagy darab üresen álló terület, ha majd egyszer ő is oda szegődik kertésznek, csak arra kéri társait, hogy ne felejtsék ki a távollevők közül, higyjék el — mondja még komolyabb arczot vágva, hogy nem saját akaratából lesz távol, mert sokkal jobban szereti az ő társaságukat a vakandok s szárazföldi patkányokénál. Hipp hipp hurrah! hangzik ismét karban. A toast kemény, kissé durva angol humorral volt mondva, de rémségesen talált. "Barátunk«, ki ilyen módon köszöntötte fel társaságunkat, egy koronként visszatérő mérges indiai láz szerencsétlen igavonója, amely már évek óta rágja szervezetét, s amely, tudja jól, hogy csak ott a tamaricskák alatt fogja elhagyni. A többiek meg, kik hallgatják, ismerik jól az "eshetőségeket.® Tudják jól, hogy hány barátjuk van már »távol.« Tudják azt is, hogy hányat visz el »Fairy India« arany sugáru napja közüle k egy esztendő leforgása alatt. É s azért a toast után csak ugy nevetnek, tréfálnak, mint azelőtt, a poharak csak oly vigan csengenek össze, mint az első toast után. Ragadja, viszi őket a jókedv. Pár perez multán megint ott vannak a zongoránál mindnyájan. Az egyik néger dalokat énekel, a többi mind tánczol. É s milyen jó az Angolországra nézve, hogy az igy van. Ezek a fiuk nem félnek attól, hogy én, az idegen, ki ilyet még nem láttam, még tán ki is nevethetném őket. Nem félnek senki ítéletétől sem, mert naiv-ak frissek, szinte öntudatlanok maradtak. Nem félnek a kritikától, mert ők maguk nem kritikusok. É s ez a hiányuk (vagy nevezzük erényük, hisz csak a szemponttól függ!) teszi őket erőssé. Erősek, szilárdak, készek mindenre, mert meg vannak győződve arról, hogy minden ugy van jól, ahogy van. Hogy az ilyen »rózsás« pillanatban öntudatlan gyermekké változnak át, ez teszi őket erőssé akkor, ha erőre szükségük van. A meggyőződéshez naivitás kell. Mi az öreg kontinens öreg gyermekei már jóformán kételkedni sem tudunk! Az öntudat megöl mindent. A kötelességérzet, a tekintélyek respektálása (mily kevéssé modern tulajdonság, hisz ma a jelszó: a tekintély én vagyok magam!), az adaptivitás rendkivüli foka: ez a hármas tulajdon teszi szerintem az angol nemzetet a legerősebbé a világon! Zichy Margit komtesz. A poéta-művész Zichy Géza intendánsságával mintha nem mindenki volna megelégedve. Vannak; akik semmiféle intézkedését nem helyeslik, de azok is szivesen elismerik, hogy az intendánsi páholyt kedvesebben benépesíteni, mint ő, egyhamar nem tudná más intendáns. Gyakran, nagyon gyakran válik ki az ő páholya piros drapériáiból egy fehér női toilette, egy karcsú termet, finom szép arcz és az az arcz mosolyogva és fesztelenül tűri a sok fekete lövegek kíváncsi czélzását, melyek a földszintről feléje irányulnak. Ez a fehér tündére az intendánsi páholynak Zichy Margit grófnő, az intendáns leánya és a boldog gróf Zichy Jánosnak a menyasszonya, nemsokára hites felesége. Zichy Géza intendánsi hivatottságának kérdése fölött az utókor véres tusákat fog még vívni, de hogy ereiben határozottan művészvér kering, arról csak egy vélemény lesz. A geniális félkarú zongoraművész művészi temperamentumából az ő leányának is jutott. Valahány főúri konczert van, a műsor egyik fénypontját Zichy Margit grófnő zongorajátéka képezi. Büszke is reá szerfölött az arisztokráczia, egy zenekritikus pedig a grófnő egyik debut-je alkalmával annyira extasisba jött, hogy fölsóhajtott: »Kár, hogy grófnő«. — A naiv ember!

Egy csodálatos nap. Irta : B E D E JÓB.

I. Reggel nyolez óra volt. Az ágy mellett (ki a földön, ki a széken, egyik az asztal lábánál, másik a ládán) négyen ültek a gyermekek. Kicsik voltak, szépek se voltak. Csak mosdatlanok és kórosak voltak. Három fiu, egy leány. A legnagyobb kilencz éves; ez a leány volt. A fiuk között Izidor volt a legidősebb: hét éves. Az ágyban az apjuk feküdt. Épen mint a szomorú történetekben szokás. Az apjuk betegen feküdt az ágyban, nagyon betegen, összeaszottan. Alig tudott már beszélni is. A szobában rendetlenség volt. A ruhakefe egy kávéscsészén hevert s a kiflit a mosdótál mellé tették. Bocsánat, de igy volt. Sötét is volt. Mert a szoba szűk utczára nézett és a nap kétszáz perczentre uzsoráskodott, akár csak egy részvénj'-társaság, mely egy év alatt három palotát épit. A nap nem épitett három palotát és mégis fukar volt e néppel szemben, mely alig fért a kis szobában. Az anyjuk az ágy szélére ült és sirt. Egyszer aztán felkelt az ágy széléről, kinyitotta az almáriumot és kivett belőle egy zöldre festett, fenyőfából való skatulyát, melynek fényes üvegfedele volt s két széléhez piros szalag volt húzva. Az üvegfedél azért, hogy látni lehessen, hogy a skatulya tele van édességekkel piros, zöld, sárga, de mindenféle szinü olcsó czukrokkal és négy szegeletüre vágott dalauzi szeletekkel. A piros szalag arra való volt, hogy annál fogva a skatulyát az ember a nyakába akaszthassa. A gyermekek egyszerre felugráltak és örvendve, visongva összeszaladtak: — Nini! de szép; add nekem mamuskám, add nekem' Még a legnagyobb, a leány is kapkodott utána, különösen azonban az apróbbak törték érette magukat, a legkisebb, a négy éves Jóska, rettenetesen szenvedett, hogy hiába ágaskodik, nem éri el a fényes fedelű, piros szalagos czukros skatulyát. — Add nekem, mamuskám; nekem add! Az anyjuk folytonosan sirt. Aztán kiválasztotta a gyermekek közül Izidort és megcsókolván a homlokát, igy szólt hozzá: — Izidor, te okos gyermek vagy. Itt ez a skatulya, tele czukorral, nesze, ide akasztom a nyakadra. Igy kell kinyitni. A czukorból egyet sem szabad megenni, hanem elmégysz vele az utczára s az embereknek azt mondod: »Bácsi, vegyen czukrot!« az asszonyoknak azt mondod: »Néni, vegyen czukrot!« Minden darab ezukorért egy krajezárt kell kérni. Senkinek oda ne add a ezukrot, mig a krajezárt meg nem kapod. Eredj Izidor a czukrokkal, kedves kis Izidor, eredj. Add el mind, hozd haza a pénzt beteg a p u s k á n a k . . . . Az ágyban a beteg ember nyöszörögve felemelkedett és szólott: Igen, Régi, jól teszed, csak küld el a gyermekeket! De előbb . . . É s intett a kezével. Az asszony odavitte mind a négyüket az ágyhoz és megcsókoltatta velük az apjukat. — Na, most menj Izidor! A kicsik már nem kívánkoztak a skatulya után, megnyugodtak, hogy ez Izidort illeti. — Mink is Izidorral megyünk, mamuskám! — Menjetek, jó, ti is Izidorral. Mindez olyan különösnek, olyan szépnek tetszett A gyermekek irigységgel vegyitett örömmel szemlélték 2

•270 Izidort. Izidor rendkívül tekintélyesnek s büszkének nézett ki a czukrokkal. A fukar nap is kegyeskedett e g y sugárkévét átdobni a szük ablakon. A vékony aranyszálak glóriát vontak a család feje köré, ragyogót, vidámat. É s a gyermekek nem vették észre, hogy e jelenetben mért oly bus az édes anyjuk s miért sir oly őszinte, kesergő sirással. Nem gondolkoztak bánatról, mert kicsiny szivük tele volt örömmel, hogy ők mennek Izidorral, az üvegfedeles, pirosszalagos skatulyával a czukrokat árulni. II. A z utczán hetivásár volt. E g é s z csomó nép jártkelt, futott, czammogott, alkudozott, veszekedett és kaczagott az utczákon. Nagyobb részint gyorsan jártak, mert tél volt. Néha egy-egy sikoltás hallatszott. Valaki megsiklott, v a g y e g y leánynak mondott illetlenséget e g y legény! A többi gyermekek már iskolában voltak. Izidorék négyen észre se vették, hogy e sokadalomban ők egyedül gyermekek. Kezdetben semmi sem történt. Izidorék el voltak telve büszkeséggel, azt hivén, hogy mindenki az ő piros szalagos, üvegfedelü ezukros skatulyájukat bámulja. C s a k u g y a n egy-két oláh legény, meg oláh asszony, de különösen néhány oláh asszony, megállott és nézte a gyermekeket. Sőt szólott is róluk valamit. — Milyen kicsinyek és már — pénzt keresnek! — szólott e g y mezőségi asszony. — T i már pénzt kerestek. T e pénzt keressz — szólította Izidort gúnyosan ez az asszony. — No persze, a zsidó élelmes. Hány éves v a g y fiacskám? De Izidor e g y szót sem szólott erre. Eszébe jutott, hogy mikor egyszer az ügyvédék kis fia ráöltötte a nyelvét s azt mondta neki, hogy »zsidó!», e g y perez nem telt el s a tiz körme az arczán volt. Most ezt nem tehette. Először azért, mert ez az asszony n a g y és erős; másodszor, mert baj történhetnék az üvegfedeles, piros szalagos ezukros skatulyával. E helyett szépen és alázatosan megszólította az asszonyt: — Néni, vegyen édes ezukrot! E g y krajezár e g y ezukor. A más három gyermek fázott és kezeit dörzsölgetve, lábait emelgetve állott Izidor mellett. A z asszony gondolkozott. — Néni, édes ezukrot v e g y e n ! — biztatgatta a többi gyermek is — néni, vegyen ezukrot! Orczáik pirosak voltak s ajkaik szederjesek. A z asszony kibogozta kendőjét; sóhajtott, n a g y lassan kivett e g y krajezárt és kiválasztott e g y ezukrot, e g y piros szinü ezukrot, a melyik legnagyobb volt. Milyen vigan, milyen diadallal tették el az első krajezárt a ezukros skatulya szögeletébe! Mint e g y vasúti vállalkozó, ki az első engedményt kapja helyi érdekű és megyei segéllyel építendő vasútra a méltóságos főispánnak a nagyméltóságú miniszternek drága közbenjárása segítségével. A z oláh asszony nézte a ezukrot s aztán a gyermekeket, gondolkozva, hosszan. Aztán lassú léptekkel czammogott tovább a havas uton. A középutezában ökörszekerek állottak sorjában búzával, kukoriczával. N a g y szarvaikat néha megrázogatták az ökrök, azonban Izidor bátor volt. Ide is betolakodott, miként e g y comis voyageur és az utcza közepén, a bérkocsik és buzakereskedők tolongásában is felhallatszott vékony, fázós hangja :

— Bácsik, nénik! édes ezukrot v e g y e n e k ! É d e s volt a világ. É n azt hiszem, hogy voltak emberek, akiknek jól folyt ez időtájban a dolguk. Nem járkáltak künn a havas hideg utczákon. hanem puha vánkosok között álmodoztak még, bűbájos szelid álmokat szőve, semmittevésből semmittevésbe. Valahol meleg volt, valahol csókokkal éltek könnyen, boldogan. É s gyermekek játékaikat törték össze Ha ide, ez édes, puha fészkekbe felhat az Izidor hangja, talán megrezzen e g y sziv és megkérdezi, hogy miért kell Izidornak hét éves korában testvérkéivel hideg télen czukrokat árulni az utcza közepén, vásárosok között? Azonban az ablakok sűrűen be valának függönyözve s az álom, a játék mámoritó volt. Nem hallotta senki Izidornak a szavát. A z utcza pedig pillanatnyi szeszélyekre hajlik s e perczben Izidortól talán megvásárolja az egész doboz ezukrot, v a g y e g y pillanatban összetöri a skatulyát, szétszórja a szines édességeket és Izidort elűzi. Igy volt. Itt e g y kocsis vágott feléje az ostorral. Amott e g y hordár lépett lábaira vasszeges csizmáival. A testvérkéi elmaradoztak, hogy alig tudta őket összeszedni. Jött e g y rendőr s kiűzte a gyermekeket az utcza közepéről. E g y másik rendőr a járdáról kergette le. E g y ur két krajezárt dobott az Izidor kezébe és nem kért érette ezukrot. Izidor futott az ur után, de az elűzte: — Kell is nekem a te piszkos ezukrod! Ilyenek történtek Dél volt már s a ezukros skatulyában összesen három krajezár volt, sem több, sem kevesebb. Izidornak eszébe jutott, hogy az anyja mit mondott. A ezukrot el kell adni mind s a pénzt hazavinni beteg apuskának. De nagyon fázott ő is és a többi gyermekek is. A legkisebb sirni kezdett, hangos, keserves sirással, hogy ideges lett tőle, aki hallotta s az utczán sétáló nagyságos urak dühösen fakadtak ki: — Botrány! E g y czivilizált egyetemi városban siró gyermekek az utczán ! Rendőr! Igy lassanként kituszkolták őket a városból s Izidor a czukrokkal meg három testvérkéjével felkerült a feleki útra. III. Bizony el volt keseredve Izidor a rossz nap miatt. S z ó nélkül haladt fölfelé a hegyen, fáradtan, kimerülve. A három gyermek többé-kevésbé elmaradozva poroszkált a nyomában. Vékony csillagokban ritkásan hullani kezdett a hó s a nap átragyogta a csillagokat, fényes, égi világot alkotva a levegőben. A hószemek ráhullottak a ezukros skatulyára is s egészen beborították az üvegfedelet és a piros szalagot. Nem látszott sem a ezukrok szine, sem a szalag pirossága. Nem volt már semmi öröm az Izidor ezukros skatulyájának nézésében. A Kelek dombján egyszer csak hangos szóval köszöntik Izidort: — Izidor hé! Izidor! gyertek »ereszkedni.« Két gyermek, a györgy-utezai boltos két íia, ereszkedett le kézi szánkóval az ut dombján. Erősen integettek és biztatták Izidort, akit a többi gyermekekkel együtt megszállott a kisértés ellentállhatatlan v á g y g y a l , hogy a hegyen alárohanjanak a sikamlós szánkóval. Izidor ráült s behunyta szemét a g y ö n y ö r ű s é g miatt, mig a szánkó villámosan siklott alá. E g y s z e r csak kopp! A h ! A z üvegfedeles skatulya messze röpült, összetört. Szerteszét a sok ezukor, piros, fehér, zöld, kék, de

271 mindenféle szinü czukor, villogott a hómezőn lefordult a szánkóról.

Izidor

*

Alig lehetett összeszedni néhány szemnyit; a három krajezár pedig végkép elveszett, hiába keresték napalkonyatig. Kétségbeesetten jajgatva, lassan, félénken sompolygott haza a négy gyermek. Leghátul Izidor ment. É s beérkezve a szobába, nagyon megrémültek. Mert az anyjuk nem verte meg őket a hibájuk miatt, hanem ráborulva az ágyra, rettenetesen kaczagott, csókolva az apjukat, aki olyan volt, mintha viaszból lett volna. Meg se mozdult, nem is lélegzett. Kicsiny eszükkel eltűnődtek: — Milyen csodálatos nap is ez a mai. Mikor az anyjuk a szép skatulyát odaadja Izidornak: sir. Mikor pedig a skatulya összetörik: kaczag.

Az aranyrózsa. Az aranyrózsa a női erények pápai rendjele De olyan magasrangu rendjel, amelyet majdnem egyedül fejedelmi dámák szoktak megkapni. Csekélyebb származású hölgyeknek nem * igen virul ez a drága és ritka virág. Minden évben csak egyszer hajt ki és akkor fényes pompával adják át annak, akit a pápa erre a rendkivüii kitüntetésre kiszemel Legutóbb Mária Krisztina spanyol királyné kapta, ez a fölséges asszony, aki a világ bámulatára érdemesen viseli szomorú özvegyi fátyolán a fényes, de nehéz, nagyon nehéz koronát. Az idén Mária Lujza pármai herczegnőé lesz az aranyrózsa, kinek fején ma már ott fényeskedik a bolgár korona. Mindazok, akik ismerik, tudják, hogy a herczegnő már eddigi életével bőven kiérdemelte az erények pápai rendjelét. Odaadó ragaszkodása szülőihöz, gyöngéd szeretete testvérei iránt, szivének fönkelt nemessége, lelkének buzgó vallásossága méltóvá teszik őt arra, hogy helyet foglaljon azoknak előkelő társaságában, akik birják a pápai kegyelemnek ezt a jelét. Hanem fiatal életének csöndes folyamán bármenynyire érdemesnek mutatta magát a pármai herczegnő e kitüntetésre, azért női erényeire a koronát mégis most teszi föl, amikor nem riad vissza semmi veszedelemtől, semmi megpróbáltatástól, és kezét nyújtja szive választottjának : Ferdinánd bolgár fejedelemnek. Ezért egymagában szivesen oda lehetne ítélni Mária Lujzának az aranyrózsát.

uralkodónak s miniszterelnökének életét. Ezekben a veszedelmekben kell osztozkodnia Mária Lujzának, attól a pillanattól kezdve, hogy átlépi uj hazájának határát. Akik Ferdinándot üldözik, talán még erősebben gyűlölik majd a feleségét; mert eleven záloga és reménye a bolgár uralkodó család megalapításának. Semmi sem kelletlenebb pedig a muszkáknak, mint egy bolgár dynasztia. Nekik bolgár tartomány kell, és a czár akar bolgár fejedelem lenni. Aki a Vitos tövében ül, az pusztán az ő alázatos helytartója legyen. Az asszony, aki elég hősi lélekkel bir, hogy szembeszáll ilyen veszedelmekkel uráért és egy derék nép boldogulásáért, az önérzettel teheti a szótiai palota ablakába az aranyrózsát. *

Kétségtelenül nem az aranyrózsa lesz a pármai herczegkisasszony egyedüli jutalma azért, amiért ilyen bátran szembeszáll ezekkel a fenyegető bajokkal. Bulgária nagy jövővel biró, gazdagsággal bőven megáldott ország. Természeti szépségekben sem szenved hiányt. A fejedelem nyaraló helyei méltán versenyezhetnek Európa legpompásabb vidékeivel. A bolgár eszes, higgadt, komoly, szorgalmas faj, amely érti, miképen kell kizsákmányolnia hazája kincseit. Szeret dolgozni; inkább híve a munkának és a takarékosságnak, mint a túlságos politizálásnak, amiben előnyösen különbözik szerb szomszédjától. Az ipar és kereskedelem épen olyan gyorsan föl fog virágozni Bulgáriában, mint a földmivelés. E z a szerencsés ország minden kilátással bir arra, hogy jólétet és tekintélyt szerez rövid időn. Ilyen nemzetért érdemes nagy áldozatot hozni. Annyival inkább, mert meg tudja becsülni az áldozat értékét. Ferdinánd fejedelem egészen idegen volt a bolgárokra nézve, amikor le ment közéjük. Néhány hónappal azelőtt nevét sem hallották. Hanem egy csapással fölkeltette rokonszenvüket, amikor az útjába tornyosuló akadályok ellenére elfoglalta a neki fölajánlott trónt és segítségére sietett a szorongatott, szegény országnak. E z t a rokonszenvet ragaszkodássá és szeretetté fokozta az a bátor és komoly kitartás, amelylyel az ifjú honvédhuszár főhadnagy fejedelmi kötelmeit teljesiti. É s méltán büszkék a bolgárok a herczegnőre, aki nagy szolgálatot tesz nekik, megosztván Ferdinánddal a bolgár fejedelmi élet megpróbáltatásait. Az egész országban örömriadás üdvözli a bájos fiatal asszonyt és az egész nemzet szeretettel fonja körül Mária Lujzát, századok óta, a nagy bolgár birodalom összeomlása óta, az első fejedelemasszonyt a bolgár trónon. Ilyen nemzet szeretete gazdag kárpótlást nyújthat az aranyrózsával kitüntetett áldozatért. »

*

Mert sok bátorság kellett ahhoz, hogy bolgár fejedelemasszony legyen valaki; épen ugy, mint a bolgár fejedelemséghez. Osztoznia kell mindabban a veszedelemben, amely urát fenyegeti. A muszkák nagyon ki nem állhatják Ferdinánd fejedelmet. Rettenetesen utjukban v a n ; minden áron azon mesterkednek tehát, hogy eltegvék az útból. Miképen történjék ez, afölött lelkiismereti furdalásokat nem igen éreznek. Hiszen ez politika; pedig akik a politikát csinálják, azok nemcsak Oroszországban, hanem egyebütt sem valami túlságosan skrupulozusak. Bomba, gyilok, méreg, revolver nagyon jó eszközök a politikai czélok elérésére. Megtanulták ezt az oroszok odahaza; trónjuk ilyen uton-módon szokott megüresedni. Hát ha jó ez a rendszer a nagy Oroszországnak, miért ne volna jó a kis Bolgárországnak ? Lehet talán, ilyen okoskodás révén honosították meg a pánszlávok az orgyilkosság és az összeesküvés rendszerét az általuk nagylelkűen •fölszabadított* fejedelemségben, és fenyegetik napról-napra az

Szófiát, aki tizenöt évvel ezelőtt látta, ma ugyan meg nem ismeri A piszkos viskókból összetákolt régi nyomorúságos török város eltűnt. Nem maradt kő kövön és csak a Vitos felhőkbe kapaszkodó ormával megkoronázott vonzó vidék emlékeztet az elmúlt időkre. Széles boulevardok, fényes középületek, imponáló hidak és a modern, diszes házak hosszú sorai alkotják Bulgária uj fővárosát, amely körül a kecses villák egész telepe keletkezik. De a társadalmi élet átalakulását remélni ilyen rövid időtől, az már teljes képtelenség. A sok századokon át viselt török rabiga nyomai belevésődtek a bolgár nemzeti és családi életbe; ki kívánhatná észszerűen, hogy ezek a nyomok most varázsütésre eltűnjenek? Ki kívánhatná, hogy modern nagyvárosi élet pezsegjen Szófia utczáin, hogy a nyugateurópai nagyvilági élet által elkényeztetett ember, amihez hozzászokott, mindazt föltalálja ott, ahol tizenöt évvel ezelőtt török basák parancsoltak ? hogy olyan társaság előkelő élvezeteivel kínálja az idegent, mint Budapest, Bécs, Párizs v a g y London? Hát 2*

•272 mindez azok közé a lehetetlenségek közé tartozik, amelyeket a bolgárok sem képesek legyőzni. Szófiában nincs opera, nincs színház, nincs magasabb értelemben vett társaság, hiányoznak azok a szellemi élvezetek, amelyek az életet reánk nézve kellemessé és vonzóvá teszik. N a g y lelki erőt kivánó lemondást kell tehát gyakorolnia annak a fejedelmi hölgynek, aki születésétől fogva hozzászokott a legmagasabb fokon álló czivilizáczió minden kényelméhez, fényűzéséhez, szellemi élvezetéhez s ezeket úgyszólván az élet elkerülhetetlen kellékeinek tekinti, most pedig rászánja magát, hogy ott töltse életét, ahol ezeknek n a g y részét nélkülöznie kell. Mária Lujza fenkölt lelkülete, vonzó példája azonban bizonyosan elő fogja idézni társadalmi téren a gyökeres átalakulást, amihez különben a bolgárok lelkületében különben megvannak a z összes föltételek.

Szokolay Kornél.

INNEN-ONNAN. O "Sötétben..

Add vissza, ó kegyelmes Ég, a

„ta-ra-ra

boom de-ay"-i, add vissza a „Grosswardein"-t, add viszsza a „Fischerin dn kleiné"-1, vagy add akár vissza a fodrosszoknyáju, de egyébként kiállhatatlan „Körösi lány"-1, — csak vedd el tőlünk azt a nyomorult nótát, hogy „Sötétben" ! Ma a „Sötétben" a veszedelme Budapest utczáinak s rövid pár nap alatt veszedelme lesz már az egész hazának. Mért nincs arra törvény, hogy tilos olyan nótát gyártani, amelynek semmi egyéb tulajdonsága nincs, mint, hogy belemászik az ember fülébe s ott motoz örökké, kiirthatatlanul ? Ez borzasztó valami! Minden utczakölyök és minden ablakmosó szobaleány azt rikoltozza most reggeltől estig Budapest utczáin, hogy a kötényét nem adja — „sötétben". Ki az ördögnek is kellene az ő kötényük — „sötétben" ? Mikor pedig az ember hazamenekül a kiállhatatlan nóta elői s elzárkózik dolgozó szobájába, egyszer csak rajta kapja magát, hogy a Nemzet komoly vezérczikkeit önkéntelenül erre a nótára olvassa — „Sötétben". Éjjel a kávéházakból felcsap a hálószobába a czigányzene s az ember mérgében majd kiugrik az ágyából „sötétben". Gerö ur »Próbaházassága* igazán ügyes vaudéville, de mégis jobb lett volna soha meg nem irni, soha elő nem adni. Nem egyébért, mint, hogy eredetileg abban van ez a nóta, az tette népszerűvé azt, hogy „Sötétben". A csinos, kedves Küry Klárika is bűnös ebben a rossz nótában. Olyan tetszetősen adta elő, hogy az emberek elhitték, hogy az szép. Hisz talán csinos is lehet addig, mig az ember látja hozzá a kellemes kis primadonnát. De végre is a függöny legördül, a kis primadonna haza megy -a mamájával aludni s az ember künn van a boulevardokon, ahol éjfél felé eloltogatják a gázlángokat. Nincs már Klárika, hanem az istentelen nótája, hogy „Sötétben" még egyre zeng a sötétben. S így sötétben valami csúnya, valami bosszantó egy nóta ám az a „Sötétben"! X X

X

O Tilos a banda. Valljuk be, hogy a nagy, dicső, fenséges komolyságu turini remetén, az ősz Kossuthon hamarjában alig esett nagyobb méltatlanság, mint aminő az az elcsépelt ,,halljuk a Kossuth nótát!"-heccz. A honossági törvény, mely őt a feketesárga zászlós, kétfejű sasos konzulokhoz utalta a magyar állampolgárságért, kevesebb ügyetlenség volt ellenében, mint az, hogy egy igen-igen felületes bohózat karzati közönsége a grimasszokat vágó komikustól minduntalan és minden ok nélkül harsogva követeli azt a nótát, melyet a konvenczió a magyar nép Kossuth-himnuszává avatott. Ez olyanféle dolog, mint mikor a kapatos férj az éjjeli kávéházban a festett némberek előtt magasztalja a felesége nemes, tiszta

erényeit. Bizonyos, hogy Kossuth sokkalta nagyobb, sokkalta komolyabb, sokkalta több és tisztább kegyeletet parancsoló alak, semhogy ilyen alkalmakból s ilyen módokon lenne szép és tapintatos szent nevével demonstrálni. Hanem hát hiába, ez már megtörtént szerte a magyar hazában mindenütt. Megtörtént ; nem jól, nem helyesen történt; — dc nem is rosszakarattal történt. Gyermekes ügyetlenség az egész, melyet valami színházigazgatói vagy rendőri tutbölcseség provokált. Tapintatlanság van benne Kossuth ellen, de bántás nincs ellene sem. Ami azonban mindenekfelett nincs benne: az a felségárulás, a veszedelem, az érdemesség arra, hogy észre és komolyan vétessék. És ime, a magas katonai körök a semmiséget, az egyszerű tapintatlanságot rémitő komolyan vették s eltiltották a magyar színházak orchestrumaitól a katonabandákat. Hát hogyne! Hiszen a legfelsőbb hadúr, ki egyúttal Szent István koronájának felkent viselője s hivatása szerint szerető apja a magyar népnek — még ennél is kevesebbé veszedelmes és maguktól értetődő dolgokat szintén igen komolyan és zokon vett s elhagyta leghívebb országát, trónjának legbiztosabb tán egyetlen tartósan biztos — bázisát. Eme példa után nem csodálatos, hogy a katonák aprehendálnak és nem fújják többé a nótákat a magyar színházakban. A magyarok csak nézik a? ilyen jelenségeket s elgondolják a magukét. Sokat irnak és beszélnek is ezekről az aprehenziókról, többet mint kellene. Ha nem fújja nekünk a német, hát fújja fel a mesterségét; majd fujjuk mi magunk! Ezt kellene most gondolnunk, mondanunk és c szerint kellene cselekednünk. Tessék magyar zenekarokat csinálni! Tanuljanak meg muzsikálni a magyarok is ; nem fog nekik ártani egy cseppet sem. Sőt bizonyos, hogy egy igazán czivilizált nép nem is szorul "arra, hogy hol czigány, hol cseh, hol rácz, hol zsidó, hol német muzsikáljon neki. Ha a katonabandák tőlünk történt eltiltásának az az eredménye lesz, hogy végre minden jóravaló magyar városban alakul egy-egy ügyes szinházi zenekar, akkor áldja meg az Isten azt a nagyképű generálist, aki a Kossuth-nóta országra szóló »halljuk«-oltatására kimondta, hogy az »unerhört« s hogy ilyen viszonyok között a katonabanda a magyar színházakban tilos. X

X

X

/i. Apponyi és a posc. Mi módon kerül ez a két szó össze ? Hogyan lehet ezt a két ellentétes fogalmat egyszerre említeni: Apponyi és a pose. Milyen játéka a véletlennek! A »Magyar Bazár« szerkesztősége kérdőiveket küldött a közélet jeleseihez. Legkiválóbb politikai szónokunk ügyesen kikerüli a hozzá intézett két tuczat kérdést. Nem árulja el, mi a kedvencz étele. Milyen politikai előrelátás! Majd hogy országos kőrútjain mindennap azt tálalják elébe és két-három hétig ne kapjon egyebet a kedvencz ételénél. Mert az étel nem politikai programm. Ez utóbbit fel lehet minden városban minden nap tálalni. A politikai programm csak egyetlen ételhez: a savanyu káposztához hasonlítható. Ez is annál jobb, minél többször melegítik fel — de csak másoknak. Mondjuk, a nemes gróf a huszonnégy kérdő pontot elhárította magától, csupán egyre felelt. Erre a kérdésre : »mit gyűlöl ön?« kijelentette nyíltan, hogy egyedül a pose-t gyűlöli. Igy került össze ez a két ellentétes szó: Apponyi és a pose. Az éjszaki sark a délitől nem esik messzebb, mint Apponyitól a pose. Az éjszaki delejesség eltaszítja a déli sarkot. A természetben ugyan megfordítva áll, hanem azért Apponyi eltaszítja magától a pose-t. Gyűlöli. Hogyne gyűlölné, mikor annyiféle kiadásban látja maga előtt. Bizony megunhatta, meggyülölhette. A szónokoknak általában, a politikai szónokoknak pedig különösen egyik főeszköze a pose. A szónoki nyelv : pose; a szónoki fogás: pose; a szónoki fordulat: pose. Mikor azt mondhetná: a törvényjavaslatot nem fogadom el, és e helyett két óráig foglalkoztatja a házat a saját személyével, ez is pose. Mikor ugy tesz, mintha haragudnék, mintha fel volna háborodva és közben ráér a szavai hatását vizsgálni: hát ez nem pose ? Vagy mikor ugy látszik, mintha a parlamentnek beszélne,

273 és ahelyett haza beszél ? A szavaknak a csoportosítása, minden szó, minden hang, minden mozdulat kiszámított. Az is csak pose talán, hogy van egy látatlan tükör, melyet senki se vesz észre, csak a szónok látja benne saját képét s ő ehhez beszél, ennek agitál, mosolyog, haragszik és ennek a képnek akar tetszeni. És mikor elvégezte dikezióját, közömbös az általános tetszés iránt, csak ennek a hasonmásnak veregeti meg a vállát, felé kacsint: Derék gyerek vagy fiam, meg vagyok veled elégedve. Mind pose, csupa merő pose. És Apponyi a szónoklat nagy mestere hogyne gyűlölné ezt a fogást, ezt a poset; mikor mások olyan ügyetlenül alkalmazzák, mikor olyan kontár módra bánnak vele. A mester utálhatja az inasok gyarló dolgait. Apponyi gyűlöli a pose-t.

® Két milliomos Nálunk mindjárt mindenki milliomos, mihelyt van egy-két rongyos milliója. Belgiumban nagyobb és komolyabb gazdagságok vannak (aminthogy nagyobb és komolyabb a szegénység is) s akit már ott is elismernek milliomosnak, no, annak már csakugyan van némi vagyona. Ime, Piccard és Vau der Velde urakról ugy beszél egész Belgium, mint milliomosokról. Ugy imának róluk a belga lapok is, ha ez időszerint még jelennének meg belga lapok. De belga lapokat még egy-két napig hiába kérünk a kávéházakban; Belgiumban sztrájkolnak egyebek közt a szedők is és nincs lap. Hirlaptudósitók mindazonáltal vannak Belgiumban bőven — mint rendesen minden hareztéren — s ezek révén tudja az egész világ azt az igen figyelemreméltó körülményt, hogy a belga proletár forradalom fővezére a két milliomos: Piccard és Vau der Velde. Iil is fogta mind a két urat a rendőrség s nem kevesebbet rónak fel nekik bűnül, mint, hogy a különben is izgatott sztrájkolókat elszánt, radikális harezra lázitgatták. A gondolkozó ember e hirre visszakapja fejét az újságjából s meghőkölve rebbent el ajkáról valamely indulatszót. Mert az komoly, igen komoly dolog, ha már a milliomosokig csaptak fel a szocziálista hullámok s ha már magukkal sodornak egyet-egyet ezek közül is. Emlékezzünk csak! Mikor Krisztus világmegváltó nagy forradalmának tanait még csak egyszerű mesteremberek és kósza szegények hirdették, a caesari imperiumnak és a finom pogány társadalomnak nem volt ettől semmi baja. De amint az első úriember odaállt az apostolok közé és azok élére került, amint Saulus megtért I'aulusnak — az uj tan megkezdte világromboló s világépitő diadalutját. Teljes lőn pedig a forradalom csak akkor, mikor már a császárok is belátták, hogy veszni kell a réginek, győzni az újnak. És sokkal később: Rousseau csak megpendítette a nagy franczia forradalmat szülő eszméket, de azok diadala akkor lőn bizonyos, mikor egy Mirabeau gróf harsogta szemébe a királynak és a népnek, hogy ezeké az eszméké a világ. És most ? . . . Most már nem csak elkeseredett bányász-, takács-, kovács-, szabó- és szedőlegények s nemcsak elméleteket szövő tudákos professzorok hirdetik, hogy a világ mai rendje — az emberek mai éles elkülönzése szerencsés gazdagokra és szerencsétlen koldusokra kegyetlen és elvetendő, hanem ugyanezt hirdeti Belgium két milliomosa is. És tán több milliomosa, bárha eddig közülök csak kettőt csuktak be. S valószinü, hogy az a kettő és a többi, aki velük érez és gondolkozik, nem is a milliomosok alja. Alighanem a legjobbra való milliomosok ezek, bárha az sincs kizárva, hogy egész részvételük a szocziális forradalomban nem egyéb léha ficsurkodásnál. Mert ficsurkodni — magyarán : gigerliskedni — sokféleképpen lehet. Lehet úgyis, hogy az unatkozó milliomos ficsúr nemcsak egészen uj divatú, különös pantallont, hanem egészen uj divatú különös meggyőződést is ölt fel. Tán mulattatja, mint szalad a puskacsőnek, az ő unszoló szavára, a bárgyú és dühös bányászlegény, mialatt őt palotája erkélyén keresi fel az udvarias rendőrbiztos és könynyed meghajlással kéri, hogy kövesse. Az ilyen urak rendesen kellemes külön zárkát kapnak börtönül s megengedik nekik, hogy ételt, italt a legközelebbi előkelő hotelből hord .ssanak.

Igen jó szivarokat szíhatnak addig is, mig biztosíték mellett szabad lábra helyeztetnek. Ha már egyszer szabad lábon vannak, hatalmas összeköttetéseik utján könnyen elintézik a többit. Felmentetvén, elmennek egy nagyobb utazásra s tán tigrist vadásznak egy ideig. Mindössze is kellemes izgalomban robotolták le életük néhány hónapját. Azonközben a rend katonái agyonlőttek néhány szabólegényt s bebörtönöztek egy sereg szegény ördögöt. Azért sokkal okosabb, ha az ember milliomos, mint ha szegény ördög. A milliomosnak könnyebb még a szocziális taság is.

® A vörös kakas. Elmúlt a tél, rég tavasznak kellene már lenni, de nem jött még meg sem a fecske, sem a gólya. Megjött azonban helyette csapatosan a vörös kakas, ez a gonosz, szélvészröptü madár, mely a falusi tetőkön dühödten röpül végig s üszköt, kormot, nyomort, kétségbeesést hagy maga után, ahol rövid időre megfészkelt. Égnek, lobogó lánggal országszerte faluk és városok. Rémségesen pusztul a vagyon s kisül, hogy a biztositó társaságok hallatlan versenye s tulbuzgó, örökös kinálatai daczára, a magyar nemzeti vagyonnak csak egy kis hányada van még biztositva. A felcsapó lángok szörnyen rávilágítanak az általános nemzeti indolencziára s mikor soronként százával égnek le a házak, mindenki azt kérdezi : hát a tűzoltók hol vannak ? Hol ? — Tessék csak elmenni a vidéki városok vásáraira s a kis falvak búcsúira. Azok a czifra sisakos operettgenerálisok, akik ott ragyogtatják piros, aranyos egyenruháikat, ahol folyik a bor és muzsikál a czigány, azok a tűzoltó főparancsnokok. Főparancsnokok vannak sűrűn, de kevesen vannak azok, akiknek parancsolhatnának.

S Z Í N H Á Z . Falusi

történet.

Népszínmű 3 felvonásban. Irta ifj. Bokor József. Először adják a népszínházban 1893. április 22-én.

Milyen szivtelen ember ön, ó ifjabb Bokor J ó z s e f i A szent inkviziczió fejei csupa vajszivü Hirsch bárók önhöz képest! V a g y talán nem is szivtelen, csak könnyelmű és nem fontolja meg a tettei következményeit. Ön leül és ir e g y népszínművet, két népszínművet, három, n é g y meg egy féltuczat népszínművet és nem gondolja meg, h o g y akadhat véletlenül színigazgató, aki e g y ilyen darabot elő adat és ekkor lesz e g y csomó színész, akinek játszania kell e darabban és e g y csomó ujságiró, akinek irnia kell felőle. Ó ifjabb Bokor József, ha ön ma ott volt a főpróbán és látta a mi utolérhetetlen Blahánénk vergődését, akit — valószínűleg puszta véletlenségből — ujabban csupa biztos bukást váró darabban léptetnek föl és aki hiába igyekezett az ön népszínművét megmenteni — ó, ha önnek szive van, akkor hazatér, magábatér és megesküszik ősei emlékére, hogy soha, soha többé darabot nem ir. Ön ezt nem fogja tenni, mert ön kiméletlen és tekintetek nélkül való, mint a genie általában és a karmesterek különösen. Á genie szót nem gúnyosan használom, igaz bámulattal nevezem Önt bizonyos tekintetben genienek. Rövid irói pályám alatt volt szerencsém több kiváló iróemberrel megismerkedni, köztük elsőrendű talentumokkal is és mindannyian megegyeztek abban, h o g y a hét elején kétségbeestek afelett, mit fognak ők a hét végén irni, honnan veszik azt a tenger sok anyagot és tárgyat, amit az irói szakmánymunka megkövetel. Ó mily irigylésre méltó Ön! Ön sohasem fog kétségbeesni. U g y mondják, h o g y a Garai-pályázatra nem kevesebb, mint öt darabját nyújtotta b e ; ebben a mai darabjában is leg-

'

\

•274 alább négy cselekmény van összezagyválva. Ah, a z Ön múzsája nem az a márványkeblü hölgy, akit csak hosszas küzdelemmel lehet e g y rövid forró csókra megejteni, az Ön múzsája egy odaadó házinyúl, aki folytonos egymásutánban szül — igaz, hogy nem párduczokat. . . Nem kivánom kritizálni a mai darabot, ép oly kevéssé, mint a h o g y nem Ítélnék fogságra egy javíthatatlan pirománikust. Csak egynémely sajátságait emelem ki, amelyekben nálánál sokkal különb darabokkal osztozik és amelyek közremunkálnak azon, hogy az a m ú g y is haldokló népszínművet időnek előtte kimulaszszák. Elsőbb is azt, hogy mig egyfelől a darab némely személyei ez élethivségen tul is parasztoskodnak és például Blaháné olyan menyecskét ad, akiből csak u g y dől a pálinkaszagu káromkodás, — másfelől a bőkezű szerző szimpla parasztaszszonyokkal magas stilü tirádákat mondat el, amelyekben a gerundiumnak nincs kisebb szerepe a coniugtio periphrastica acűvánál és passivánál. A z se' kutya, (mondatná ifj. Bokor József), amit itt az énekbetétekkel művelnek. A z első felvonás elején Blaháné vigasztalni jön Lukács Juliskát, aki mélységes gyászban őrzi a házat, mialatt meggyilkolt apját temetik és e csupa gyász-alkalommal nincs jobb dolga, mint roppant vig csárdásokat énekelni

volt egy-egy szerencsés momentuma. Játékában absolute nem tudta érvényre juttatni sem a hűtlen komédiásné, sem a hűtlen Columbina jellemét. Mint Nedda szintelen, kifejezéstelen volt, mint Columbina karrikirozott. Hanggal sem győzte s ami szinte érthetetlen, különben fényes koloraturája a madárdal pár taktusánál teljesen cserben hagyta. A csütörtöki előadás gavottcjánál pláne az a malheurje is volt, hogy elvétette a taktust s majd bele nem sült. A harmadik Neddával egyidejűleg a második Silvio is lépett sorompóba Takács szerepében, akinek nagy fáradságába került, hogy c túlságosan magasan fekvő szerepet elénekelje. De szerencsésen kivágta magát Mindenkinek akad helyettesitője, még a mi derék Dalnokinknak is, kinek Arlechinoját Kiss Béla énekelte szokott ügyefogyottságával, de meglepően ügyes játékkal, csak a mi szerencsétlen Canionknak, Signorininak nem akad párja. Valóban szerencse, hogy a szomJbati próbán történt balesetét (elcsúszott a sikos színpadon és kificzamitotta a lábát) hamarosan kiheverte, mert Szirovatka, akit hamarosan bc akartak ugratni, aligha tudott volna oly fényesen kétségbeesni, mint ez a derék talján, aki oly nagyon megszerette szép fővárosunkat.

a maga mulatságára és a Lukács Juliska épülésére É s ezek a nóták! Olyanok, mint a tavaszi versek, amelyek igy április táján százával kisértenek a szerkesztőségekben ; csupa fonnyadt zenei közhely, olcsó koszorúba fűzve. Elég is volt. A z igazság kedvéért kiemelek e g y pár jóizü durczáskodó jelenetet, amelyet e g y ifjú házaspár között játszat le a szerző, akinek, mint ezek a jelenetek mutatják, különb dolgokra van tehetsége, csak a művészi gond és a lelkiismeretesség hiányzik belőle. A főpróba alatt e g y szomszédom kétségbeesve kiáltott fel: Ha már népszínművet irnak, Írjanak olyat, mint Giovanni Verga. É n erre bátor voltam megjegyezni, hogy mért nem parancsol rá zenészeinkre, hogy Cavalleriákat, költőinkre, hogy Faustokat Írjanak? Pató Pál.

IRODALOM.

Opera. A jó öreg Meyerbeer mult szombaton egy regen nem hallott darabbal köszöntött be hozzánk, élénken demonstrálván, mekkora utat tett meg a modern opera az utolérhetetlen Meyerbeertől a fiatal Leoncavalloig. Bizony egy kicsit manirirozott, egy kicsit ósdi, egy kicsit üresnek tetszett a Próféta muzsikája, mely nagyon rászorul a látványos nagy tableaukra, ballettekre, hogy a szem gyönyörűsége elvonja a figyelmet attól, amit a fül kap. A diszletek a szombati előadáson, fájdalom, nem voltak nagyon fényesek s ennek az árát az énekesek adták meg, akik pedig sok igyekezetet és művészetet fejtettek ki. Az igyekezet főképen Brouliknál volt meg, aki hangjának töredékeit egy kétségbeesett rohamra konczentrálta, hogy a közönséget meghódítsa, ami részben sikerült is, nem a hangjának ugyan, mely elkényszeredetten és agyonhajszolva vergődött ki a torkából, sem a játékának, mely nem egyéb a tenorista poseoknak geniális izetlenséggel való összehalmozásánal, hanem régi jó hírnevének, mely megfoghatlan módon utolsó hangját is túl fogja élni. Azt hisszük, a közönség szánalomból tapsol neki, mert szívszaggató módon meglátszik rajta a kétségbeesett erőlködés. Fényes alakítást nyújtott azonban Hilgermann Laura asszony Fides szerepében. Művésznőink között drámai játék tekintetében határozottan első helyen áll Hilgermann Laura, aki minden szerepét egy drámai színésznőnek is becsületére váló műgonddal dolgozza ki. Éneke is kifejező, értelmes és ahol kellett, hatalmas volt. - A Bajazzók természetesen e héten is domináltak, ezúttal ismét uj szereplőkkel. Harmadiknak Bárdossy Ilona asszony próbálkozott meg Nedda szerepében — sajnálattal konstatáljuk — a legkevesebb szerencsével. Alig

Bródy Sándor regényét, a Parist orvost, Oscar v. Krückcn német fordításában adta ki Berlinben Janke. A gemüthlich Bécsben, ahol jó Ízlésben és művészi értékben nincs hiány — juttathatnának nekünk ebből is harmincz százalékot — ez a bizarr kis chef-d'oeuvre nagy feltűnést keltett és teljes elismeréssel adóztak a mi ezerszeszélyű művészemberünknek. Kíváncsian várjuk, a Faust hazájában hogy fogadják a problémának ezt a felfogását, a teljesen eredeti irói egyéniségnek ezt a legérdekesebb munkáját. Dióssy Béla. A budapesti német zsurnalisztika igen előkelő tagja, a ki a Neues Pester Journál zenerovatában nagy zenei tudást, sok malicziát, nem mindennapi szellemességet fejt ki élénk, fogékony német nyelven. Ujabban pedig egy kötet novellával lépett a nyilvánosság elé, melynek czime: Flugsand! (futóhomok). E czimmel nem annyira novelláinak fölületes, jelentéktelen voltát, mint inkább igénytelenségét akarta jelezni. Sorra követik egymást benne a jókedvű, könnyű történetek, élénk, pittoreszk nyelven irva, biztos karakterizáló rajzzal s bizonyos bonhomikus fumigálásával az irodalmi pretensióknak. Kellemes olvasmány, amilyen a németek között ritkán akad, élénk, változatos, pikáns, néha frivol, gyakran burleszk. A kötet Singer és Wofner kiadásában jelent meg és a német sajtó részéről igen hízelgő fogadtatásban részesült. Kőrös Mihály. Nyugalmas órák czimen adu ki ez a fiatal poéta első kötetét. Találó czim; valóban, ezek a versek a munkátalan pihenés csöndes reflektáló hangulatát tükrözik vissza. A kulturember resignált mértéktartásával kerüli a nagy szenvedélyeket; az ujjongó öröm és a túlcsapongó fájdalom között valami kellemes, mélabús középutat tart meg. Érző sziv és figyelmes elme nyilatkozik meg e kötetben, amelyben csak olyankor hagyja el a poétát az ereje, hogyha neki idegenebb műfajokkal próbálkozik meg és balladát vagy allegorikus dr;lmoletet ir. Nem utolsó érdeme a verselésbeli ügyesség; mindig korrekt, de sohasem erőltetett. A nyugalmas órák az olvasónak kellemes órát jelentenek és a nemes érzések egész raját keltik föl benne. A fiatal poéta további működése elé megokolt érdeklődéssel nézünk. A csinosan kiállított kötet Révai testvérek kiadásában jelent meg. Magyarország földbirtokosai czim alatt a napokban egy nagyszabású magyar és német nyelvű mű hagyta el a sajtót, mely nemcsak forrás-munkát képez mindazoknak, kik a magyar birtokviszonyokat tanulmányozzák, de rendkivül fontos szolgálatot tenni hivatott üzleti és pénzvilágunknak is. — Almanachja

275

Jb

ez, arany könyve a magyar földbirtokosoknak, kik 100 holdnál többet birnak a haza földjéből, felsorolásával egyúttal annak, hogy mennyi birtokukból a szántóföld, a rét, a legelő, erdő, szőlő, nádas stb. — Az óriási anyag, mely egy nagy quart . alakú könyvnek 1 2 0 0 lapját veszi igénybe, czélszerü beosztással van könnyen kezelhetővé téve. — Egybeállítását rövid idő előtt elhalt tudósunk: dr. Szontagh Albert kir. tanácsos a m. kir. földmivelési minisztérium birtok-statisztikai osztályának vezetője kezdette meg a pénzügyigazgatóságok legutolsó hiteles kimutatása alapján, kinek halála után Baross Károly, az orsz. magyar gazd. egyesület titkára rendezte sajtó alá és adta ki. — Minden megye adatai elé Németh József m. kir. földmivelési ministeri fogalmazó megírta az illető megye terjedelmes gazdasági monographiáját. — A mű ára kötve 16 frt, kötetlen 15 frt, megrendelhető a Singer és Wolfner czég utján valamennyi könyvkereskedésben vagy a mű kiadóhivatalában Budapest, (Köztelek.)

HETI POSTA. Nagyvárad. Melinda. Ignotusnak, legfiatalabb munkatársunknak valódi nevét, amelyre Nagysád annyira kíváncsi, nem publikálhatjuk, egyszerűen azért, mivel az, aki e szerény álnévnek súlyt és tekintélyt szerzett, idegenkedik attól, hogy polgári nevét közhírré tegyük. Ezt az aversiót némileg érthetővé teszi az, hogy a kis Ignotusnak (mi magunk közt igy hijjuk) az édes apja, a nagy Ignotus, akinek neve, ha a magyar publiczistika történetét megírják, mindig ott fog tündökölni az elsők és legnagyobbak között, teljes életében megelégedett két kis csillagocskával és fényes, olykor egész Európát foglalkoztató czikkei alá sohasem bigygyesztette a nevét. A fiu sem akar jobb lenni az apjánál. Ignotus akar maradni és megelégszik azzal, hogy az olvasóközönség mohón olvassa az Ignotus aláírással megjelenő czikkeit, a melyekben az ő üde, fiatal lelkének szines röppentyűit eregeti. Több oldalról azt a kérdést intézik hozzánk, hogy vájjon az az Ignotus, aki azokat az érzelmes verseket írja lapunkban, azonos-e azzal a Pató Pállal, aki könyveket birál és novellákat ir ? Egy füst alatt e kérdésekre is felelünk: igen, ugyanaz. Megesik azonban, hogy olykor, ha czikkeivel nincs megelégedve (és ez sürün fordul elé) kölcsönkéri • Toldi szerelmének* egyik hősétől a még sürübb sisa krostélyt és nagy furfanggal Tar Lörincz nevét irja czikkei alá. A beavatottak azonnal észreveszik a turpisságot, hogy valaki a saját idegen tollaival hivalkodik. Hogy azonban az elhallgatott névért némiképen kárpótoljuk Nagysádat, ide nyomatjuk az ő hiven talált fotográfiáját. Ez a fésületlen kóczos, torzonborz fej annak a vastag szivarcsutkának a végében, Ignotusnak vonásról vonásra hű képmása. Ha lesütött szemeit felütné, egy pár apró, barnán villogó okos szem mosolyogna Nagysádra, és ha véletlenül közelébe jutna, ellenállhatatlan vágyat érezne, belemarkolni az ő természetes csigákban omló, szénfekete selymes hajába, amit mi meg is cselekszünk olykor, amikor valami nagyon szépet ir, mint például ma is, a Péter czimü kis mesteri rajz alkalmából, melyben Nagysád bizonyára gyönyörködni fog. Megjegyezzük még, hogy ez az ügyes kis tollrajz ugyancsak Ignotusnak, a harmadi knak és legfiatalabbnak a műve. A Viktoregygyerek rajzolta. Isten segítségével majd csak ebből is válik valami.

/

AK

I

Bodajki választó. Meghatott szívvel olvastuk a panaszait. Hogy nevetségül szolgált a kemyelnek, mikor késsel ment neki a mártásos halnak. Hogy a vájnpurs vihogott, mikor ebéd után leitta a fodorméntás langy vizet, limonádénak tisztelvén ezt a szájöblögető folyadékot. Avval a kéréssel fordul hozzánk, hogy, ha már — amit eleddig nem tudott — az evés is művészet, küldjük meg önnek e művészet kátéját, nehogy újfent blamérozódjék, ha Atzél báró legújabb megválasztatása is megsemmisíttetvén, a nemes báró hetedszer is bejut majd a Házba és bankvétummal üli meg e már nem szokatlan esetet - Édes uram, az evés igazán nagyon kellemes és szükséges rossz, amely, mint a legtöbb természetes dolog, példának okáért a

szerelem is, alapjában véve fölöttébb inaesthetikus. Lord Byron felbőszült, ha szép nőt enni látott és valóban, a legszebb női arcz is torzzá válik, ha a szép asszony nem tud chicce! harapni, rágni és — ah, hogy igy van ! —- nyelni. Innen az a bölcs berendezés, hogy ebédlőszobában nincs tükör — igy csak máson nevetünk, ha szálkát nyel és feledjük a magunk kezében a gerendát. Mint a szerelemnek, az evésnek is meg van a maga költészete, amelynek legklasszikusabb darabja a Brillat-Savarin könyve Az Ízlelés fiziológiájáról. És meg van a maga művészete is, amelynek kátéját a mi kértünkre és az ön üdvösségére a következőkben foglalta össze egy nagyvilági hölgy, aki mindennemű etiquette kérdésekben első rangú tekintély; tapintat dolgában oraculum; modor tekintetében maga a keresetlenség és szeretetreméltóság : a mi mondaine úrhölgyünk az evés művészetéről a következőkép nyilatkozik : • Mint a mindennapos közlekedésnek, az étkezés módjának is megvannak a maga határozott szabályai, amelyeket az egész polgárosult világ elfogadott és amelyek ellen büntetlenül senki sem véthet. Az evőeszközökkel bánni nem tudni nevelési hiba és aki jobb tudomása ellenére is e szabályok ellen cselekszik, csak azt árulja el, hogy nehézkes medve, aki öreg korára már röstelli megtanulni, amit fiatal korában elmulasztott. Harmincz év előtt még nem ismerték a franczia villát és a késnek még borzalmasan nagy volt a divatja. Azóta megkaptuk őket és hajlított öblös formájuk kínálkozik arra, hogy a főzeléket és a hus egyéb járulékait késsel a villára téve, villán emeljük a szánkhoz. A kés, édes istenem, a kés csakis vágásra való és ezen a kerek világon semmi egyéb rendeltetése nincs. Elfog a borzongás, ha látom, hogy némely ember csupa vétkes tudatlanságból mint emeli a kést a szájához és nem gondolja meg, hogy e művelet mögött ott lappang egy vigyázatlan mozdulat, ügyetlen vágás, nyelvrák, végső elemzésben gyászos halál ! A következőkben hadd rajzolom pár vonással a korrektül evő európai embert. Jobbjában a kése, baljában a villája, mind a kettőt a végén fogja, hüvelyk-, mutató és öregujjával, a mutatót könnyedén kinyújtja — én istenem, nincs ennél könnyebb valami. A tányérján, ha egy darab hus van, arról egyszerre csak egy darabocskát vág le és villával emeli a szájához. A kés csakis a segédcsapat szolgálatait végzi. A mártáshoz kanalat vesz, kenyeret pedig nem márt bele. A halat sohse v á g j a ; villával a jobbjában, kis kenyérdarabbal a baljában, vagy akár két villával is csupa öröm milyen könnyen végez vele. Főzeléknél, ha azt magában eszi, a villa a balkezébe kerül, a kenyér a jobbikba. Tortát és más édességet sem vág, itt is elegendőnek véli jobbkezében a villát. Magvas gyümölcsöt, pl. almát, körtét, baraczkot a baljában lévő villára szúr fel, ugy hámozza meg a jobbkezében tartott késsel. Puszta kézzel nem érint semmit, csupán csak a kenyeret, amelyet ismét sohasem vág, mindig csak letör. Sajtból levág egy darabkát, ezt késsel egy kis darab kenyérre teszi és a sajtot nem érintve kézzel emeli a szájához. Szárnyasat puszta kézzel enni a legnagyobb borzalom rjfki, amit még a legsötétebb Kelet lakóinak sem néz el. Nem csámcsog, nem habzsol — általában mentül zajtalanabbul eszik. Ha a kik »késse! esznek« vagyis a kést a szájukba veszik csak egyszer megkisérlenék erről a rettenetes szokásukról letenni, bámulva látnák, milyen jól és kényelmesen túrja ki bitorolt szerepéből a kést a legitim villa. Müveit embertől megköveteli a világ, hogy korrektül egyék és aki a világban él, kénytelen magát, törvényeinek alája vetni.* Budapest. M. A Hét hét könyvéről szóló sorozatra még összegyűlt egy közleményre való, köztük több, beküldőik egyénisége folytán is igen érdekes válaszlap. Ezeket pótlólag még ki fogjuk adni. Apponyi Albert grófot is meginterviewoltuk volt, de nem akart belemenni a gyónásba. Akkor nemértettük egészen, hogy miért ne mondhatná meg egy olyan nagykaliberü politikus, hogy micsoda könyveket kedvel mindenek fölött, holott semmi kétség, hogy Bismarck vagy Gladstone minden scrupulus nélkül megneveznék kedvencz könyveiket a legparányibb lap legparányibb reporterének is, ha épen tudni akarja. Ma már tisztában vagyunk vele: a nemes gróf egy másik lapnak meggyónta, hogy fél a pose-tól és »a hét könyv* kérdésénél olyan csábító alakban incselkedett vele a pose kísértete, hogy jobbnak látta, kitérni előle, mint szembe szállani vele. Nyíregyháza. G. Emma. Köszönjük kedves sorait. Mi nyugodtak voltunk, hogy beérkezik. Üdvözlet. Rábahidvég. Bársony Istvántól tudtunkkal eddig, csak egy kötet jelent meg még pedig évekkel ezelőtt. Ujabb dolgai összegyűjtvenem kaphatók. Többeknek. Az e héten begyült versek között sok volt a konkoly, kevés a szem. Belőlük egyiket se fogjuk kinyomatni. Kolozsvár. Plim-Plim. Levél jött. Válasz megy. Paprika Jancsi várja. Különben a mama czikke legközelebb jönni fog. Gugát megdorgáljuk. Ha nem javul, kiirjuk az újságba. Viszontlátásra ! Mai s z á m u n k h o z mellékeljük Beöthy Zsolt magyar irodalomtörténetének prospektusát, m e l y e t figyelmébe ajánlunk.

illusztrált olvasóink

•276 a tartalékok szaporítása és jelentékeny leírások után 118,458 frt 64 kr tiszta nyereségben nyilvánul. A közgyűlésnek részvényenként 5 frtnyi osztalék kifizetése fog inditványoztatni.

KÉPTALÁNY.

Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS JÓZSEF VII., Erzsébet-körut 6. szám.

A Fonciére, pesti biztositó-intézet rendes évi közgyűlését e hó 29 én tartja meg. Az intézet mult évi .zán-zámlrijaból a következő számadatokat vesszük á t : A törlések levonása után fennmaradt m. évi díjbevételek az elemi biztosítási ágakban 4.219,068 frt 76 krra, az életbiztosítási ágban 996,848 frt 30 kr és a balesetbiztosítási ágban 84,630 frt 30 kr, összesen 5.300,547 frt 36 krra rúgnak, mig a későbbi években esedekes dijállomány a tüzbiztositási ágban 5.397,573 frt 87 krt, és a balesetbiztosítási ágban 667,436 frt 69 krt tesz ki. Az 1891. évvel szemben tehát a készpénzdijbevételben 166,147 frt 77 krnyi, a későbbi években esedékes dijakban pedig 498,764 frt 15 krnyi szaporodás mutatkozik. Az életbiztosítási ágazat biztosítási összállománya 20.512 407 frt tőke, és 9,333 frt járadékösszegre emelkedett; az 1891-iki állománnyal szemben a tiszta szaporodás tőkében e szerint 1.484,798 frt. A készpénz díjtartalékok a viszbiztositások hányadának levonása után az elemi biztosítási ágakban 757,373 frt 35 krt, az életbiztosítási ágban 3.873.926 frt 12 kr, és a balesetbiztosítási ágban 29,514 frtot lesz ki. A készpénzbeli díjtartalékok, szemben a tavalyi állománynyal 308,407 fit 03 krra rúgnak. A tartaléktőke, a tavalyi üzlet eredményből reá fordított javadalmazása után 163,845 frt 41 krt tesz ki. A zárlat eredménye,

S e l y e m h a m i s í t v á n y . Égessünk el egy mintát a venni szándékolt fekete selyemből s a hamisitás rögtön kiderül: Mert mig a valódi s a jól festett selyem az elégetésnél nyomban összepödürödik és csakhamar kialszik, maga után csekély világosbarna hamut hagyván ; addig a hamisított selyem (mely zsiros szinü szalonnás lesz és könnyen törik) lassan tovább ég (minthogy rostszálai a festanyagtól telittetten tovább izzanak) és sötét barna hamut hagy maga után, de valódi selyem módjára soha össze nem pödörödik, csak meggörbül. I l e n n ebe r g (1. (cs. kir. udvari szállító) s e l y e m g y á r a Z ü r i c h b e n , házhoz szállítva, postabér- és vámmentesen szívesen küld bárkinek is mintákat, akár egyes öltönyökre való akár egész végekben levő valódi selyem szöveteiből. Svájczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Zongoravásárlóknak különös figyelmébe ajánljuk a KLINGER-féle zongora- és pianinótermeket Erzsébet-körut 1. sz. a hol a világ legjobb gyártmányai közöttük Ehrbar, Peine, Lyra, Erard stb. zenei szakismerettel gondosan kiválasztva ez időben legolcsóbban eladók és bérelhetők. Budapesten, Erzsébetkörut 1. sz.

C O G N A C GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN PROMONTOR, mely kizárólag csak a legmagasabb kitüntetéseket nyerte, saját töltésű palaczkokban mindenütt kapható. '«*> A gróf Keglevich István-féle cognac-gyár promontori igazgatósága Budapesten.

rnnmmmmiimmmí

Magyar kir. államvasutak. Pályázati

hirdetmény.

A m. kir. államvasutak mezőtúri állomásán levő felvételi épület megnagyobbítása, átalakítása és ugyanott egy uj veranda építésének biztosítására ezennel nyilvános pályázat hirdettetik. Az építési munkák egységárak szerint és utánmérés alapján fognak kiadatni. A tervek, ajánlati költségszámítások, az épités végrehajtására vonatkozó feltételek és a szerződési tervezet a m. k. államvasutak aradi üzletvezetősége pályafentartási és építési osztályának hivatalos helyiségeiben (Arad, főút, Arad-csanádi vasúti palota 1. emelet) valamint a mezőtúri osztálymérnökségnél (Mezőtúr, Bazárépület I, emelet) a hivatalos órák alatt megtekinthetők és 50 krért megszerezhetők. Az építkezés elvállalására az ajánlati költség számitási űrlapokba a munkák teljesítésére vonatkozó egységárak bejegyzendők s azok a zárt ajánlattal együtt kellően bélyegezve f. évi április hó 30-ának déli 12 órájáig a következő czimzéssel adandók b e : »A m. kir. államvasutak üzletvezetőségének Aradon. Ajánlat a mezőtúri felvételi épület megnagyobbitására és átalakítására.* Az ajánlatok benyújtását megelőző napon, azaz 1893. évi ápril hó 29-én déli 12 óráig 2100 forint, azaz o. é. kétezeregyszáz forint bánatpénz lesz a m. kir. államvasutak aradi üzletvezetősége gyüjtőpénztárába készpénzben, vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban leteendő. Az ajánlatokban a fenti bánatpénz lefizetésének megtörténte felemlítendő. Az értékpapírok a budapesti illetőleg bécsi tőzsdén legutóbb jegyzett, 14 napnál nem régibb utolsó napi árfolyammal számitandók, de soha névérteken felül. Készpénzben letett óvadék után kamat nem követelhető. Ezen feltételektől eltérő, vagy határidő után, vagy pedig táviratilag beérkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. I'osta utján beküldött ajánlatok és bánatpénzek tértivevénynyc! adandók lel. Az ajánlatok között a szabad választás jogát az üzletvezetőség magának fentartja, tekintet nélkül az ajánlott egységárak nagyságára. A pályázat eredményéről f. é. április hó 30-ika után való napokban a pályáz ó k értesíttetni fognak.

A Magyar Asplialt Részvénytársaság Budapest, Andrássy-ut

30.

e l v á l l a l j a — vidéken is — udvarok, folyosók, istállók magtárak, járdák, vágóhidak stb.

asphalttal

burkolását,

valamint nedves falak (lakások stb) g y ö k e r e s s z á r a z z á t é t e l é t , jótállás mellett legolcsóbban. Ajánl : elismert, legjobb minőségű asphalt-anyagot és gép-olajat. Telefon.

AKAD. SZOBRÁSZ

Magyar-boszniai vasúti forgalom uj díjszabás kiadása.

ELSŐ 0RSZ. SZABADALMAZOTT

A magyar-boszniai vasúti forgalomban f. é. május hó 1-én u j díjszabás lep életbe, mely által az 1889 évi szeptember hó 1. óta érvényes hasonnevű dijszabás I—III. sz. pótlékával együtt hatályon kivül helyeztetik. A mennyiben egyes esetekben az u j dijszabás dijfelemelést tartalmaz, az eddigi díjtételek még f. é. junius hó 15-ig érvényesek. Az u j dijszabás a részes vasutaknál 50 krért megszerezhető. Budupest, 1893. april hóban.

BUDAPESTEN. JiraktáréiirodaJáraYilíria utcza 2 "

Az

' k

GYÁROSOK

GYÁRI TELEPés MŰTEREM Kerepesi út90sz.

igazgatóság.

(Utánnyomás nem dijaztatik.) Budapest, 1893. Nyomatott az » A t h e n a e u m «

I

irodalmi és nyomdai r. társulat betűivel.

I I I