187. aukció 2012. december 11. kedd 2012. december 12. szerda
Régi mesterek és 19-20. századi festmények Árverés:
2012. december 11-én, kedden 17 órától 2012. december 12-én, szerdán 17 órától A kiállítás megtekinthető:
2012. december 1-től 9-ig naponta 10–18 óráig Dates of sale:
Tuesday 11 December 2012 5 pm Wednesday 12 December 2012 5 pm On View:
1-9 December 2012 daily 10 am - 6 pm
Budapest V., Balaton utca 8. Telefon: +36-1-475-6000, +36-1-475-2090 • Fax: +36-1-475-6005 További információk a
[email protected] e-mail-címen. A Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetségének tagja
A festményeket felvette:
Mayer Vera festménybecsüs Mecseki Eszter művészettörténész, igazságügyi szakértő Nagy József festmény- és műtárgybecsüs ✝ Nagyházi Csaba festmény- és műtárgybecsüs Pavlicsné Haász Mónika műtárgybecsüs Az árverés vezetője:
Soóky Marietta A címlapon a 106. tétel, a hátsó borítón a 41. tétel látható. Nyomtatta:
Árverési feltételek 1. A Nagyházi Galéria mint árverési ház az árverést – az árvereztetők megbízásából mint kereskedelmi képviselő – szervezi, rendezi és vezeti. Az árvereztetők által átadott tételek a katalógus sorrendjében kerülnek kikiáltásra úgy, hogy az árverésvezető a sorra kerülő tárgy katalógusszámát valamint kikiáltási árát élő szóval kihirdeti, amire a venni szándékozók tárcsa feltartásával teszik meg ajánlatukat. Árverezni kizárólag az aukció megkezdése előtt, ügyfélkártya, illetve név és lakcím szerint regisztrálva, licitáló tárcsával lehet. A vevők a tárcsa átvételével, mint ráutaló magatartással kifejezik, hogy az árverési feltételeket magukra nézve kötelezően fogadják el. 2. A tárgy tulajdonjogát az árvereztetőtől leütéssel az az árverési vevő szerzi meg, aki a legnagyobb árajánlatot teszi, kivéve, ha a katalógusban jelzett VÉDETT tárgy esetében az 2001. évi LXIV. tv.-ben biztosított elővásárlási jogát a magyar állam érvényesíti. 3. Az Aukciósház mint kereskedelmi képviselő az árvereztető – megbízó – nevében és képviseletében, annak teljeskörű meghatalmazása alapján jár el, e meghatalmazás alapján jogosult az aukció során legmagasabb vételárat kínáló vevővel az adás-vételi szerződés megkötésére és a vételár átvételére. Az Aukciósház fentartja a jogot, hogy a katalógusban szereplő egyes tételek árverezését mellőzze. Licitlépcsők Emelkedés 20 eFt alatt 1 eFt 20 eFt és 50 eFt között 2 eFt 50 eFt és 100 eFt között 5 eFt 100 eFt és 200 eFt között 10 eFt 200 eFt és 500 eFt között 20 eFt 500 eFt és 1 000 eFt között 50 eFt 1 000 eFt és 2 000 eFt között 100 eFt stb. 4. A vevő a vételárat készpénzben vagy annak 20%-át foglalóként az árverésen azonnal tartozik kifizetni. Amennyiben a teljes vételár egy összegben az árverésen kifizetésre kerül, úgy a tárgy a helyszínen átvehető. A vételár kiegyenlítése történhet hitelkártyával (Visa, Master, Amex) is, ez esetben 3 % hitelkártya jutalékot számolunk fel. A kereskedelmi képviselő biztosítja annak lehetőségét, hogy az árverési vevő a foglalót meghaladó vételárrészt az árverés időpontjától számított 14 napon belül egyenlítse ki. A vételárba a foglaló összege - határidőben történő teljesítés esetén - beleszámít. Amen�nyiben az árverési vevő a megadott határidőig az árvereztetőnél a teljes vételárat nem rendezi, úgy ez esetben a kereskedelmi képviselő (az Árverési ház) az árverési vevő ajánlatát érvénytelennek tekinti. Ebben az esetben a vevő által adott foglaló részére nem jár vissza. 5. A vevő a kereskedelmi képviselő részére közvetítői díjat tartozik fizetni 13 000 eFt (€ 50 000) leütési árig 21%-ot, ezt meghaladó leütési ár esetén a 13 000 000 HUF feletti összeg 18%-át. 6. A vevő a vételár kiegyenlítését követően köteles gondoskodni a megvett tárgy elszállításáról saját költségére és felelősségére. Ennek elmulasztása esetén a kereskedelmi képviselő nem felel a tárgy sérüléséért, és az árverést követő 15. naptól a vételárra számított havi 5% tárolási díjat számol fel. Amennyiben az árverési vevő az árverést követően felszólítás ellenére a megbízás tárgyát nem szállítja el, úgy ez esetben 6 hónap elteltével a kereskedelmi képviselő a tárgyat szabadon értékesíti – a költségei levonását követően – a fennmaradt összeget pedig a vevő javára letétként őrzi. 7. Tilos mindenféle összebeszélés vagy vállalkozás, amely arra irányul, hogy harmadik személyeket szerfelett magas vételár kínálatára rávegyen és így megkárosítson. 8. Az árverés előtti kiállításon és az árverésen minden tárgy megtekinthető. 9. A katalógusban szereplő leírások és illusztrációk kizárólag azonosításul szolgálnak, így a vevőknek saját maguknak kell – az árverést megelőzően – meggyőződniük az árverési tételek állapotáról és arról, hogy azok megfelelnek-e a katalógus leírásának. A leütés után kifo-
gásnak, vagy felszólamlásnak nincs helye kivéve, ha a tárgy hamis – bár a katalógusban eredetinek van feltüntetve. Ebben az esetben az árverési vevő írásban, a tárgy származásával, vagy eredetiségével kapcsolatban felmerülő első kételytől számított 3 hónapon belül, de legkésőbb az árverés napjától számított 5 éven belül felszólamlással élhet. Az Aukciósház vállalja, hogy az adás-vételi szerződés megkötésétől számított 5 éven belül a felszólamlótól az értékesített tárgyat a leütési ár, valamint az árverési közvetítői díj összegének ellenében visszaveszi, amennyiben arról független igazságügyi szakértő megállapítja, hogy nem eredeti. 10. A tárgyak szavatosság nélkül, minden hibájukkal és hiányosságukkal együtt abban az állapotban kerülnek eladásra, melyben az árverés idején vannak. 11. Az eladásra kerülő tárgyak kikiáltási ár alatt nem vásárolhatók meg. Az árverező által tett ajánlatért, a lefizetett árverési árért a kereskedelmi képviselő felelősséget nem vállal, és nem kötelezhető, hogy nevezett tételt ugyanezen az áron egy későbbi időpontban újra árverésre ajánlja vagy forgalomba hozza. 12. VÉTELI MEGBÍZÁS: Amennyiben a vevő személyesen nem kíván részt venni az árverésen, úgy az általa adott vételi megbízás alapján, helyette a kereskedelmi megbízott – a megbízásnak megfelelően – hivatalból árverezhet, illetve telefonon személyesen licitálhat. Telefonos vételi megbízást 300 euró, ill. 80 eFt alatt nem fogadunk el. Telefonos vételi megbízás esetén – amennyiben a telefonos kapcsolat nem jön létre (a hívott fél bármilyen oknál fogva nem elérhető) – a kikiáltási áron való vételi szándéknak tekintendő. Esetleg felmerülő kommunikációs problémákért felelősséget nem vállalunk. Vételi megbízásban meghatározott összeg 20%-a előlegképpen lefizetendő, amiről a megbízó fél átvételi elismervényt kap. Ha ugyanarra a tárgyra harmadik személy magasabb összegre ad megbízást vagy az árverés résztvevői magasabb ajánlatot tesznek, úgy a megbízó az árverés után az előleget – a vételi megbízás elismervényének ellenében – minden levonás nélkül visszakapja. Amennyiben a vételi megbízás sikeres, az előleg foglalónak tekintendő. 13. Az árverési katalógusban „VÉDETT” jelzéssel szereplő tárgyakat Magyarországról kivinni nem lehet. A „VÉDETT” jelzésű tárgyak mindenkori tulajdonosait a múzeumok nyilvántartásba veszik, a tulajdonosváltozás kötelezően bejelentendő. 14. KIVITELI ENGEDÉLY: A kulturális javak külföldre viteléről a 2001. évi LXIV. törvény rendelkezik. Engedélyköteles kulturális javakat véglegesen csak a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, Műtárgyfelügyeleti Iroda engedélyével lehet kivinni az országból. Az engedély nélkül, valamint a végleges kiviteli engedéllyel kivihető kulturális javak külföldre vitelével (engedélyeztetés, csomagolás, vámkezelés, szállítás) a Nagyházi Galériával együttműködő szakértő cég foglalkozik. FOR-ANT-EX, H-1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49. A részletekkel kapcsolatos előzetes információ és árajánlat a +36-1-321-3742-es telefonszámon vagy az
[email protected] e-mail címen kérhető. 15. Az árverés végén az el nem kelt tárgyak újraárverezését lehet kérni a kereskedelmi képviselőtől. A katalógusban jelzett euróárak kizárólag információs céllal szerepelnek. Az elszámolás alapja minden esetben a vételár kiegyenlítése napján érvényes valuta árfolyam. 16. SZÁLLÍTÁS: A tárgyak elszállítása vevő költségére és felelősségére történik. Nagyházi Galéria és Aukciósház, mint kereskedelmi képviselő Budapest, 2012. november
5
Conditions of sale 1. The auction is organized, handled and conducted by the auctioneer, Nagyházi Galéria Árverési Ház, acting as an agent on behalf of the vendor. The lots called up are in succession as in the catalogue. The auctioneer announces the catalogue number of the lot in question and buyers indicate their wish to bid by raising their paddle. Buyers may participate in the bidding only with a numbered bidding paddle. To receive a paddle buyers shall be registered with name and address, or client card preceding the auction. Being registered buyers acknowledge to accept the conditions of sale. 2. On the fall of the auctioneer’s hammer, title to the offered lot will pass to the highest bidder acknowledged by the auctioneer. However, in case of lots marked as "protected items" (VÉDETT) in the catalogue, Hungarian museums reserve the right to buy the item at the hammer price. (Law No. LXIV. of 2001.) 3. The buyer has to pay 20 % of the hammer price, as deposit, in cash immediately after the sale. In case the whole price is paid, the buyer can have the object after the sale. A possibility to pay the amount over the deposit within the space of 14 days is rendered by the agent. The deposit is part of the hammer price on condition that it is paid within 14 days. In case of non-payment within two weeks of the date of the sale, the agent Nagyházi Galéria Árverési Ház regards the buyer's bid as null and void in which case the buyer has no right to reclaim the deposit. Nagyházi Gallery reserves the right to reject the auctioning of certain lots listed in the catalogue. Bidding steps under 20 000 HUF 1 000 HUF between 20 000 – 50 000 HUF 2 000 HUF between 50 000 – 100 000 HUF 5 000 HUF between 100 000 – 200 000 HUF 10 000 HUF between 200 000 – 500 000 HUF 20 000 HUF between 500 000 – 1 000 000 HUF 50 000 HUF between 1000 000 – 2 000 000 HUF 100 000 HUF 4. A buyer’s premium shall be added to the hammer price and paid by buyers: 21% (including 5% artists’ royalty as enacted by Law No. LXXVI 1999.) of the hammer price up to and including 13 000 000 HUF (€ 50 000) and 18% of the amount exceeding 13 000 000 HUF (Law No. XXIX. 1996). 5. Immediately after sale the buyer assumes full risk and responsibility thereof for the lot including any loss or damage and for shipment. The auctioneer is not responsible for any damage occuring after the sale. If the buyer fails to ship the purchased item the auctioneer has the right to charge 5 % of the price as storage and handling price per month from the fifteenth day of the date of the auction. In case the buyer fails to removed the goods - in spite of being called upon to do so - after 6 months the agent has the right to sell the item and will preserve the amount for the buyer as deposit minus expenses. 6. No seller may bid nor may any third party bid on seller's behalf in order to reach an unreasonably high price thus inflicting a loss on any other party. 7. All lots are available for inspection prior to and during the sale. 8. Descriptions and illustrations in the catalogue are for identification only. Buyers should satisfy themselves prior to the sale as to the condition of each lot and should rely on their own judgement as to whether the lot accords with its description. The Auction House will not accept any complaints after the fall of the auctioneer’s hammer ont he lot unless the item proves not to be genuine despite being marked so in the catalogue. In such case the buyer may contest the sale in writing within three months of his/her doubt to the provenance or the authenticity of the item, but no later than five years from the date of the auction. The Auction House undertakes to repurchase the item from the buyer for a price including the hammer 6
price and the agency fee if an independent expert establishes that the item is not genuine. 9. All goods are sold with all faults and imperfections they have at the time of the sale without any warranty. 10. No object will be sold for an amount less than the estimate price in the catalogue. The auctioneer bears no responsibility for validity of the bids. The Auction House shall not be obliged to re-offer the lot for the hammer price at a future auction. 11. In our discretion, The Auction House will execute order bids or accept telephone bids as a convenience to clients who are not present at auctions in accordance with a purchase assignment. Telephone bids will not be accepted for items with starting prices below € 300 (80 000 HUF). If the connection cannot be established in case of telephone bids (i.e. the bidding person cannot be reached for any reason), it is consedered a bid for purchase placed on the starting price. We assume no liability for any difficutlies in telecommunication that may arise. Fifty per cent of the amount agreed upon in the order bid is to be paid prior to sale on which the buyer is to be given acknowledgement of receipt. In case a higher bid is left for the same lot by a third party or is by buyers in the saleroom, the the advance will be paid back to the absentee bidder. If the order to buy is succesfully executed, 20% of the purchase price is to be considered as deposit from the advance. 12. No objects marked "VÉDETT" (protected) in the catalogue may be taken abroad. Owners of protected goods will be registered by museums which should be notified in the case of any change in ownership. 13. The exportation of cultural goods is governed by the Law No. LXIV of 2001. Cultural goods may be finally exported from the country only in the possession of a license issued by the National Office of Cultural Heritage (hungarian name: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, Műtárgyfelügyeleti Iroda). A special company – in corporation with Nagyházi Gallery – deals with the exportation of cultural goods to be exported without license or with a final exportation license (licensing, packaging, customs clearance, transportation). For further information, as well as expertise and quotation, please contact FOR-ANT-EX (H-1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49.)on the phone number 00-36-1-321- 3742 or by their e-mail address:
[email protected]. 14. Unsold lots may be asked to be re-auctioned by the agent at the end of the sale. The Euro rate indicated in the catalogue is only for information. The basis of the account shall always be the exchange rate at the date of the payment of the purchase price.
Nagyházi Galéria és Aukciósház as agent/auctioner Budapest, November 2012
Fontos információk a vásárlók számára Írásbeli vételi megbízás Megbízás alapján is teljesítünk vásárlásokat. Szolgáltatásunk ingyenes. A tételt a többi licit függvényében a lehető legalacsonyabb áron biztosítjuk. Ugyanolyan összegű megbízás esetén a korábban beérkezőt részesítjük előnyben. Kérjük, mindig határozza meg a felső limitet, azt az összeget, amit, ha részt vesz az aukción, megadna a tárgyért. Enélkül vásárlási megbízásokat vagy korlátlan limiteket nem fogadunk el. Telefonmegbízásokat csak a megbízó kockázatára és írásbeli (levelével vagy fax bank garancia) megerősítés alapján fogadunk el. Faxszámunk vételi megbízás esetén: Nagyházi Galéria (36-1) 475-6005. A sikeres licit érdekében határozottan felhívjuk a figyelmét, hogy megbízását legkésőbb 24 órával az aukció előtt juttassa el.
Licitálás tárcsával Az aukció megkönnyítése érdekében kérjük kedves vásárlóinkat, hogy tárcsával árverezzenek. A számozott tárcsák megkönnyítik az aukció vezetőjének, hogy az Ön licitjét azonosítani tudja. Abban az esetben, ha Ön a sikeres licitáló, kérjük, győződjön meg arról, hogy az aukció vezetője az Ön számával ütötte le a tételt. Bármilyen probléma esetén azonnal jelezzen az aukció vezetőjének. Az Ön kényelme érdekében lehetőség van regisztrálásra. Ez esetben az Önnél leütött tételeket tárcsaszámával gyűjtjük, melyet licitálása befejezése után egyben rendezhet.
A katalógusban előforduló szakkifejezések magyarázata 1. Az a festmény, amely a katalógusban a festő nevével szerepel, véleményünk szerint az illető festő műve. Pl. Steen Jan H. (1626–1679). 2. Az a festmény, amely a katalógusban „…nak tulajdonított” műként szerepel, véleményünk szerint feltehetőleg annak a festőnek a műve. 3. Az a festmény, amely mellett a „műhely” jelzés áll, véleményünk szerint az illető művész műhelyében készült, akár személyes közreműködésével. 4. Az a festmény, amelyet „köre” jelzéssel láttunk el, véleményünk szerint egy, a festő hatása alatt dolgozó másik művész egykorú munkája. 5. Az a festmény, amelyet „…követője” jelzéssel láttunk el, véleményünk szerint egy, a feltüntetett művész stílusában készült, de később működő művész munkája. 6. Az a festmény, amelyet „…iskola” jelzéssel láttunk el, továbbá hely vagy régió és/vagy dátum megnevezéssel, véleményünk szerint abban az időben és helyen készült, pl. nápolyi iskola 17. század. 7. A „jelzés” véleményünk szerint azt jelenti, hogy a szerzőt nem lehet teljes biztonsággal azonosítani, vagy hogy a jelzés később került a képre, más kéztől származik. 8. A képek méretét cm-ben adjuk meg (magasság, szélesség).
Fizetés módja A fizetés módja az árverési feltételek 4. és 5. pontja szerint készpénzzel történik. A kikiáltási árakat euroban a katalógus lezárásakor érvényes árfolyam alapján számítottuk ki. Az árverés idején ettől eltérő árfolyam lehetséges. Telefonon történő licit vagy írásbeli vételi megbízás esetén a vételárat a Nagyházi Galéria számlájára: forint átutalása esetén IBAN HU 56 10300002-20110565-00003285; euró átutalása esetén IBAN HU 38 10300002-51200042-26304883; GB Pound átutalása esetén IBAN HU 38 10300002-2011056540420017 (Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. Budapest, Váci u. 38.) küldeni szíveskedjék. A szállítás költségei a vevőt terhelik.
7
Important Information for Buyers Absentee Bids
If instructed we will execute bids and advise intending purchasers. This service is free. Lots will always be bought as cheaply as is allowed by other bids. In the event of identical bids the earliest will take precedence. Always indicate a „top limit” – the amount to which you would bid if you were attending the auction yourself. „Buy” of unlimited bids will not be accepted. Orders when placed by telephone are accepted only at the sender’s risk and must be confirmed before the sale by letter or fax (with bank guarantee attached)Fax no. for bids only: Nagyházi Galéria (36-1) 475-6005. To ensure a satisfactory service to bidders we strongly urge you to send bids so that they are received at least 24 hours before the sale.
Paddle Bidding
To assist the progress of the sale all intending buyers are asked to collect a bidding paddle before the commencement of selling. All intending purchasers should bring with them some personal identifications. The numbered paddle may be used to indicate your bid to the auctioneer during the sale. Should you be the successful buyer of any lot please ensure that your bid paddle can be seen by the auctioneer and that it is your number that is called out. Should there be any doubts as to price or buyer please draw the auctioneer’s attention to it immediately. All lots sold will be invoiced to the name and address given on the issue of the numbered bid paddles and cannot be transfered to other names and addresses. Please do not mislay your paddle. In the event of loss please inform the sales clerk immediately as others could misuse your paddle. At the end of the sale please return the paddle to the registration desk.
Storage Charges
Items not collected within 14 days will be liable to storage transport and insurance charges.
Methods of Payment
Payment should preferably be made in cash immediately after the sale (see conditions of sale, point 3. and 4). The starting prices placed in the catalogue are given in euro based on rates of exchange i.e. the date for the dead-line of the catalogue. Please, note, that rates of exchange may be different on the date of sale. For telephone bidding and absentee bids only: payment in HUF to the bank account of Nagyházi Galéria IBAN HU 56 10300002-20110565-00003285 (Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1056 Budapest, Váci u. 38.); payment in EUR to the bank account of Nagyházi Galéria IBAN HU 38 10300002-51200042-26304883 (Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1056 Budapest, Váci u. 38.); payment in GB Pound to the bank account of Nagyházi Galéria IBAN HU 38 10300002-20110565-40420017 (Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1056 Budapest, Váci u. 38.). Please include lot number, your name, account number and invoice number
8
with your instructions to the bank. (Payment has to be made immediately for absentee bids and telephone bidders.) Buyers are advised that property will not be released until payments have been cleared. Despatch will be at the buyers expense.
Explanation of Cataloguing Terms 1. Pictures catalogued under the surname and Christian name of the painters are in our professional opinion works by the artists indicated, e.g. Steen, Jan (1626–1679). 2. Pictures catalogued with the phrase tulajdonított (=attributed to) are in our learned opinion works made probably by the artist indicated. 3. Pictures catalogued with the phrase műhelye(= Studio of) are in our learned opinion works made in the studios of the artists indicated, executed possibly under their direction e.g. Studio of Steen, Jan H. 4. Pictures catalogued with the phrase köre (= Circle of) are in our learned opinion works made in the period of the indicated artists’ activity and under their influence. 5. Pictures catalogued with the phrase követője (= Follower of) are in our learned opinion works by an other artist working in the style of the indicated artists but at later dates. 6. Pictures catalogued with the phrase iskolája (= School) each accompanied by a placename and date are in our learned opinion works executed at the indicated time and location, e.g. Olasz 18. század, Italy. 18th century. 7. The term jelzés (=„bears a signature”) means that the artist could either not be identified or that the artist’s name has been added at a later date by another hand. 8. Dimensions are given in cms, height before width. 9. The prices in the catalogue are not estimated but first bidding prices as is the custom in Hungary.
Névmutató A.C. monogrammal, 19. sz. eleje 264 A.O. monogrammal 439 Aba-Novák Vilmos 540, 541, 542, 543 Ács Ágoston 402 Adam, Jean Victor 214 Adorján Attila 681, 683 Angol festő, 1800 körül 126 B. Mester a kockával, 16. sz. első fele 4 Bachmann, Hans 239 Balázs János 626 Bálint Endre 628, 647, 648, 650 Balla Béla 403, 415, 431 Balla József 414 Bánovszky Miklós 553 Bánsághy Vince 423 Barabás Miklós 164, 203, 208 Barabás Miklós után, 19. sz. 207 Barkász Lajos 413 Bärkmann, M.(?) jelzéssel, 19. sz. második fele 171 Basch Andor 460, 584 Basilides Sándor 443, 485, 578 Bassano, Jacopo iskolája, 17. sz. első fele 77 Bayros, Franz von 526 Belga szobrász, 20. sz. eleje 310 Bencze Ferenc 289 Benczúr Gyula 210, 213 Benedek Jenő, id. 472 Berger, Johann jelzéssel 112 Berkes Antal 242, 461, 462, 511, 545, 546 Berki Viola 593 Bernáth Aurél 659 Beszédes János László 299, 300 Betlen Gyula 687 Biai - Főglein István 498 Bihari Sándor 205, 220 Birkás István 646 Boldizsár István 506, 517 Bolognai festő, 17. sz. második fele 133 Bor Pál 562 Boromisza Tibor 574 Borsos Miklós 604 Bory Jenő 688, 689 Bourgonnier, Claude-Charles 452 Böhm Pál 286 Börzsönyi Kolarits Ferenc 589, 592 Breanski, Alfred I. de 159 Bresciai festő, 1580 körül 65 Brouthy, Charles 478 Bruck Lajos 241, 554 Brugnoli, Emanuelle 254 Bujdosó Ernő 663 Chabada Béla, Weenix, Jan után 81 Chagall, Marc 652, 656 Chevalier, Adolf 157 Chinard, Joseph után, 19. sz. 309
Chiovini Ferenc 483 Ciotta, F. P. jelzéssel, 19. sz. vége 259 Cipper, Giacomo Francesco 97 Clodion jelzéssel 304 Conrád Gyula 479 Costa, Giuseppe 182 Coypel, Antoine után, 1800 körül 68 Czencz János 447 Czóbel Béla 535, 537 Csák Máté 606 Csánky Dénes 474 Csikós Antónia, Krizsán Jánosné 555 Csók István 209, 441, 444 Danhauser jelzéssel, 19. sz. második fele 117 Darabos János, Szentgyörgyi 305 Deák Adrienne, Henczné 489 Deák Ébner Lajos 223, 539 Dedinaue jelzéssel 229 dee-Mont Vali jelzéssel, 19. sz. első fele 137 Deim Pál 633 Dél-itáliai festő, 18. sz. 99 Dél-itáliai vagy spanyol szobrász, 17. sz. 41 Dél-német festő, 18. sz. 58 Derfla, Rudolf Anton 288 Derkovits Gyula 530 Dési - Huber István 615 Diener Dénes Rudolf 510 Dinnyés Ferenc 547 Dunántúli szobrász, 1800 körül 8, 10 Éder Gyula 190, 233, 240 Égly Sára 416 El Kazovszkij 675, 678 Emőd Aurél 435, 494 Ender, Johann 212 Engel Károly jelzéssel 221 Észak-itáliai festő, 1600 körül, Agostino Caracci metszete után 64 Észak - itáliai festő, 18. sz. 113 Észak-itáliai festő, 18. sz. 60, 98 Észak-itáliai festő, 18. sz. közepe 87 Fáy Győző 587 fe Lugossy László 625 Ferenczy Valér 450, 491 Ferraris Artúr 197 Flamand festő, 17. sz. 62 Flamand festő, 19. sz. második fele 78 Flamand miniatúrafestő, 18. sz. 123 Fóth Ernő 667 Francia festő, 19. sz. második fele 243 Francia festő, 19. sz. vége 284 Francia művész, 19. sz. közepe 125
Francia szobrász, 19. sz. második fele 292 Francia szobrász, 19. sz. vége 291 Frank Frigyes 503, 521 Fried Pál 454, 457, 458, 567 Froment jelzéssel, 1900 körül 95, 218 Fürjesi Csaba 680 Gabay László 308 Gábor Móric 585 Gadányi Jenő 558 Gáll Ferenc 459 Geisser, Johann Joseph 184 Gelli, Edoardo 178 Gilot, Francoise 665 Glars, G. jelzéssel 536 Glatter Ármin 449 Goldberg, L. jelzéssel, 20. sz. eleje 247 Gráber Margit 586 Grubacs, Marco 256, 257 Guardi, Ciacomo-nak tulajdonított 88 Gulácsy Lajos 527 Gyarmathy Tihamér 614, 627, 672, 673 Gyelmis Lukács 600 Gyémánt László 660 Haidl, S. jelzéssel 30 Halmi Artúr 448 Haraszty István 644 Hartimmer, C. jelzéssel 531 Hayer, A. jelzéssel 146 Hegedűs László 201, 418 Heinrich, Frans 160 Hell jelzéssel, 19. sz. vége 128 Herman Lipót 497 Hertel, Oscar 303 Heyne jelzéssel, 19. sz. vége 196 Hikádi Erzsébet, Czene Béláné 594 Hincz Gyula 674 Holland festő, 17. sz. vége 93 Holland festő, 18. sz. 183 Holland festő, 19. sz. vége 139 Hondecouter, Melchior után, 18. sz. 75 Horemans, Jan Josef id. 106 Houfnagel, Georg 2, 3 Itáliai festő, 16. sz. közepe, Giovanni Francesco Caroto után 54 Itáliai festő, 17. sz. második fele 67 Itáliai festő, 1700 körül 70 Itáliai festő, 18. sz. 56, 72, 84, 94 Itáliai festő, 19. sz. eleje 162, 163 Itáliai festő, 19. sz. vége 189 Itáliai művész, 19. sz. első fele 263 Itáliai szobrász, 19. sz. vége, antik előkép után 293 Iványi-Grünwald Béla 407, 426 Jacques, Charles A. 278 Jakovits József 630, 631
Járitz Józsa 602 Jaschke, Franz 118 Jeges Ernő 505 Jobbágyi Gaiger Miklós 514 Jose, M. jelzéssel, 1900 körül 685 Jost, Joseph 492 Kada Alajos 411 Kádár Béla 520, 538, 616 Kalivoda Kata 422 Kántor Lajos 666 Karlovszky Bertalan 234, 453, 455 Károlyi Ernő 662, 664 Károlyi Szécheny Irma jelzéssel 80 Kárpáthy Jenő 468, 469 Katona Nándor 410, 430, 463 Kaufmann, Adolf 225 Kaufmann, Karl 227 Kerényi Jenő 702, 703, 707, 708 Kéri László 661 Kernstok Károly 544, 581 Klie Zoltán 421, 515, 645 Knopp Imre 199 Kóbor Henrik 466 Kohán György 519 Kokoschka, Oskar 658 Kolozsváry Zsigmond 679 Kondor Béla 611 Koszkol Jenő 258 Kotász Károly 409, 557 Kovács Margit 691, 692, 693, 694, 695, 696, 697, 698 Kozina Sándor 161 Körmendi Frim Ervin 588 Körösfői-Kriesch Aladár 219, 596 Kőváry(?) jelzéssel 202 Köves Boldizsár 580 Közép-európai festő, 18. sz. közepe 32 Közép-európai festő, 20 sz. eleje 548 Közép-európai művész, 1800 körül 115 Közép-európai szobrász, 15. sz. vége 36 Közép-európai szobrász, 18. sz. eső fele 42 Kricheldorf, Carl 438 Kubányi Lajos 175 Kunffy Lajos 432, 607 Kümmerle Pál 419 Lampi, Johann Baptist II. 114 Lentz, A. jelzéssel 262 Léo, A. jelzéssel, 19. sz. vége 127 Liezen-Mayer Sándor 186 Ligeti Antal 168 Locatelli, Romualdo Federico 456 Lombard festő, 17. sz. második fele 103 Lóránt János Demeter 676 Lotz Károly 236, 244, 246 Lotz Károlynak tulajdonított 245
9
Mácsai István 603 Maes, Nicolaes 100 Maggiotto, Domenico-nak tulajdonítva 110 Magyar festő, 19. sz. közepe 181 Magyar festő, 19. sz. második fele 177, 179, 217 Magyar festő, 19. sz. vége 194 Magyar festő, 1900 körül 436 Magyar festő, 20. sz. eleje 465, 500, 501, 502, 624 Magyar művész, 1900 körül 132 Magyar szobrász, 19. sz. eleje 9 Magyar szobrász, 20. sz. eleje 295 Magyar szobrász, 20. sz. első fele 296 Magyar vagy osztrák festő, 19. sz. közepe 111 Magyarországi szobrász, 16. sz. vége 37 Magyarországi szobrász, 18. sz. 38 Magyarországi szobrász, 19. sz. vége 43 Marchig, Giannino 446 Marcioni, Elisabetta köre, 1700 körül 90 Márffy Ödön 516 Markó András 170 Markó Károly, id. 147, 167 Markup Béla 709 Marosán Gyula 621 Martyn Ferenc 655 Maugsch Gyula 306 Medgyessy Ferenc 699, 700, 704, 706 Mednyánszky László báró 268, 269, 270, 271, 272, 273, 274, 275, 276, 277 Mene, Pierre Jules 301 Mengand, Lucien, 19. sz. második fele 222 Merner, V. jelzéssel, 20. sz.. eleje 248 Mihalovits Miklós 250, 260 Milles, Ruth 302 Miro, Joan 657 Mohácsi A. Győző 568 Mohi (Muhy) Sándor 576 Moldován István 620 Moldvai ikonfestő, 19. sz. 12 Molnár C. Pál 473, 571, 572, 573 Móra Antal 563 Móricz Margit 619 Morland, George-nak tulajdonított 96 Munkácsy (Lieb) Mihály 211 Nádler István 677 Nagy Imre, Zsögödi 583 Nagy Kálmán 298 Nagy Oszkár 509 Nagybányai festő, 20. sz. eleje 406 Náray Aurél 518 Nazilhat, P. jelzéssel, 1900 körül 252 Német festő, 1600 körül 63
10
Német festő, 1700 körül 107 Német festő, 18. sz. 73, 74, 89, 92, 131, 135 Német festő, 18. sz. közepe 83 Német festő, 18. sz. második fele 187 Német festő, 18. sz. vége 85, 86 Német festő, 18. sz., 17. századi holland modorban 82 Német festő, 19. sz. 140, 145 Német festő, 19. sz. második fele 76, 105 Német festő, 19. sz., flamand előkép után 40 Német mester, 15. sz. 11 Német mester, 18. sz. 6 Német művész, 18. sz. 124, 148, 149 Német szobrász, 17. sz. vége 35 Német szobrász, 18. sz. 44 Németalföldi festő, 1700 körül 66 Németalföldi festő, Giampietrino követője, 16. sz. közepe 51 Neogrády Antal 401 Neogrády László 412 Nyugat-magyarországi szobrász, 18. sz. 39 Olasz festő, 19. sz. közepe 71 Olcsai Kiss Zoltán 701 Orbán Dezső 475 Orosz ikonfestő 13, 16, 27 Orosz ikonfestő, 1800 körül 26 Orosz ikonfestő, 19. sz. 14 Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele 18, 19, 20, 22, 24, 29 Orosz ikonfestő, 19. sz. vége 15, 17, 25, 28 Orosz ikonfestő, 1900 körül 21, 23 Osztrák festő 191 Osztrák festő, 18. sz. 33, 46, 47, 61, 153, 156 Osztrák festő, 1800 körül 57 Osztrák festő, 1870 körül 143 Osztrák festő, 19. sz. 59, 119 Osztrák festő, 19. sz. eleje 165 Osztrák festő, 19. sz. első fele 49, 109 Osztrák festő, 19. sz. közepe 155 Osztrák festő, 19. sz. második fele 151, 158, 172, 232, 235, 279, 283, 285 Osztrák festő, 19. sz. vége 34, 129, 136 Osztrák festő, 1900 körül 195 Osztrák mester, 18. sz. második fele 7 Osztrák miniatúrafestő, 18. sz. 138 Osztrák miniatúrafestő, 18. sz. vége 134 Osztrák miniatúrafestő, 19. sz. 130 Osztrák művész, 18. sz. 116 Osztrák művész, 18. sz. közepe 5 Osztrák vagy magyar festő 176 Osztrák vagy magyar festő, 19. sz. közepe 122, 193 Osztrák vagy német festő, 19. sz. második fele 281
Paál Albert 499 Pádly Aladár 249 Pálfy József 467 Palmié, Charles Johann 215 Pap Géza 561 Papp Oszkár 623 Páris Erzsébet 595 Pásztor János 307 Pataky László 290 Patzo jelzéssel 686 Pautsch, Fryderyck 437 Pechán József 445 Peel, Paul után, 20. sz. eleje 188 Péli Tamás Károly 575 Peter, E. jelzéssel 120 Picasso, Pablo 651 Pichler, C. jelzéssel, Friedrich Gauermann után 173 Pick, Anton 226 Pleidell János 591 Poelenburgh, Cornelius van követője, 17. sz. 48 Poll Hugó 200 Pólya Tibor 434, 440 Poosch, Max von 507 Pór Bertalan 206 Prohászka József 582 Püttner, Joseph Carl Berthold 154 Raffaello Santi után, 19. sz. 53 Raffaello Santi után, 19. sz. második fele 52 Raffaello után 19. sz. 121 Rátz Péter, Tagyosi 476 Rembrandt, Haarmens van Rijn után, 19. sz. vége 79 Remsey Jenő György 470 Réth Alfréd 577 Reyne, Charles André 224 Ricci Ezio 198 Rippl-Rónai József 486, 487 Roehn, L., 19. sz. második fele 150 Roger, Guillamme Georges 417 Római festő, 18. sz. 91 Román György 549, 618 Rónai Géza 508, 560 Rotari, Pietro 101 Rózsa jelzéssel 228 Rozsda Endre 425, 512, 605 Rubens, Pieter Paul után, 19. sz. 69 Rubovics Márk 266, 267 Rudnay Gyula 482, 484, 496 Ruzicskay György 464, 579, 590 Sagnowski, Karol Raffal 185 Say Géza 433, 481 Scarsella, Ippolito 50 Schadl János 424 Scheiber Hugó 522, 523, 524 Schitthelm(?) jelzéssel, 19. sz. 144 Schönberger Armand 608 Schönian, Alfred 253 Schuster, Joseph 238 Scognamilio, Cavaliere Antonio I 251 Seutter, Georg Matth„us 1 Simonsen, Niels 166
Somogyi Árpád 705 Spanyol szobrász, 17. sz. vége 45 Splitgerber, August Karl 280 Stademann, Adolf 142 Stock, Johann Friedrich 104 Stone, W. jelzéssel, 19. sz. második fele 141 Stotz, Otto 174 Sugár Gyula 622 Svensen, Axel 282 Swierkiewicz Róbert 613 Szabó Vladimir 556, 565, 612, 617, 649 Szánthó Mária 451 Szántó Piroska 534 Szász Endre 668, 669, 670, 671 Szegedy-Maszák Leona, Túry Gyuláné 488 Székely Bertalan 204, 237 Székely, Pierre 629, 653, 654 Szentgyörgyi István 294, 297 Szentgyörgyi Kornél 599 Szentgyörgyvári Gyenes Lajos 490 Szigeti Jenő 495 Szikszay Ferenc 429 Szobotka Imre 428, 552 Szőnyi István 550, 551, 559 Tagyosi Rátz Péter 504 Telepy Károly 169 Thelen, Wilhelm 265 Tomassi G. jelzéssel, 1900 körül 192 Tornai Gyula 566 Tornyai János 405, 408 Tóth Menyhért 597, 598, 601 Troger, Paul köre 55 Uitz Béla 532 Újváry Ferenc 404 Ujváry Ignác 427 Váli Dezső 682, 684 Vasarely, Victor 632, 634, 635, 636, 637, 638, 639, 640, 641, 642, 643 Vass Elemér 420 Vastagh Géza 287, 569, 570 Vaszary János 525, 528 Vedres Márk 690 Vén Emil 609, 610 Vernet, Joseph után, 19. sz. első fele 102 Vidovszky Béla 471, 477, 480 Vidra Ferdinánd 31 Vilhelm Károly 493 Viski János 442 Vízkeleti Witman Eta 255 Vörös Géza 513, 529, 564 W. L. monogrammal 231 Wagner, C. jelzéssel, 19. sz. második fele 216 Wagner, Hans Johann 261 Waldmüller, Ferdinand II 180 Weber Henrik 108 Zannoni, Ugo 710 Ziffer Sándor 533 Zimmermann, August Albert 152 Zubriczky Lóránd 230
1. 2.
1. Seutter, Matthias Georg (1647 – 1756) Braunschweig Lüneburg családfája színezett rézmetszet, papír, 610 × 525 mm, j.j.l. a metszeten: Matth. Seutter, sérült
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 260
2. Houfnagel, Georg (Antwerpen, 1542-Bécs, 1600) Aden látképe színezett rézmetszet, papír 390 × 520 mm, j.n.
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 300
11
3. 4. 5.
3. Houfnagel, Georg (Antwerpen, 1542-Bécs, 1600) Győr látképe, 1594 rézmetszet, papír, 390 × 520 mm j.b.l.: Georgius Houfnagelius (a metszeten)
4. „B” mester a kockával, 16. sz. első fele Psyché megajándékozza nővéreit rézmetszet, papír, 210 × 270 mm, Apuleius: Psyché története alapján készült 32 lapos sorozat 11. sz. lapja, Ant. Salamanca kiadása
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 300
5. Osztrák művész, 18. sz. közepe Gábriel arkangyal és Nepomuki Szent János hátoldalán festett üveg, eredeti flóderes keretében, 30,5 × 25 cm, sérült
Kikiáltási ár: 90 eFt
12
€ 330
€ 220
6. 7.
6. Német mester, 18. sz. Ereklyetartó kereszt fekete pácolt talpas fa kereszten Krisztus és Mária ábrázolással, talpdobozában Assisi Szent Ferenc ereklyéjével, nyomokban aranyozott réz és ezüst, m: 44 cm
Kikiáltási ár: 130 eFt
€ 480
7. osztrák mester, 18. sz. második fele Kolostormunka – Szent Domonkos akvarell, papír, textil és fémszál applikáció faragott, aranyozott díszkeretben, 31 × 23,5 cm
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 670
13
8. 9. 10.
8. Dunántúli szobrász, 1800 körül Apostol faragott, aranyozott fa, m: 23 cm, sérült
9. Magyar szobrász, 19. sz. eleje Talpas kereszt faragott, aranyozott hársfa, m: 37,5 cm, sérült
10. Dunántúli szobrász, 1800 körül Apostol faragott, aranyozott fa, m: 23 cm, sérült
Kikiáltási ár: 75 eFt
Kikiáltási ár: 40 eFt
Kikiáltási ár: 75 eFt
részletfotók a 11. tételről:
14
€ 280
€ 150
€ 280
11.
11. Német mester, 15. sz. Körmeneti kereszt fa korpuszon tűzaranyozott réz egyik oldalán keresztrefeszített Krisztus, Atyaisten, két evangélista és Bűnbánó Magdolna ábrázolásával, másik oldalán Mária, m: 73 cm, sérült, hiányos
Kikiáltási ár: 1 100 eFt
€ 4 070
15
12. 13. 14. 15.
12. Moldvai ikonfestő, 19. sz. Jézus bemutatása a templomban olaj, fa, 32,5 × 26 cm, sérült
13. Orosz ikonfestő, 19. sz. vége Vlagyimiri Istenanya olaj, fa, 36,5 × 29,5 cm, sérült
Kikiáltási ár: 50 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 190
€ 300
14. Orosz ikonfestő, 19. sz. vége Ünnepi ikon olaj, fa, 49 × 39 cm, sérült
15. Orosz ikonfestő, 19. sz. vége Tisztaságos Istenszülő oltalmának képe olaj, fa, 53 × 43,5 cm, sérült
Kikiáltási ár: 110 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
16
€ 410
€ 670
16. 17. 18. 19.
16. Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele Tanító Krisztus, Szent Miklós, Szent György, Szent Mihály olaj, fa, 37,5 × 30,5 cm, sérült
Kikiáltási ár: 110 eFt € 410
17. Orosz ikonfestő, 19. sz. vége Ünnepi ikon olaj, fa, 35 × 31 cm
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 300
18. Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele Ünnepi ikon olaj, fa, 35 × 30,5 cm, sérült
19. Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele Ünnepi ikon olaj, fa, 52 × 41,5 cm, sérült
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 440
€ 670
17
20. 21. 22. 23.
20. Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele Kazányi Istenanya olaj, fa, préselt, részben aranyozott ezüst okláddal, 17,5 × 14,5 cm
21. Orosz ikonfestő, 1900 körül Keresztelő Szent János olaj, fa, 36 × 29 cm
Kikiáltási ár: 70 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 260
€ 220
22. Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele Tyihvini Istenanya olaj, fa, préselt réz okláddal, 24 × 19,5 cm
23. Orosz ikonfestő, 1900 körül Szent Miklós olaj, fa, ezüstözött sárgaréz okláddal, kiotban, 20 × 18 cm
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 65 eFt
18
€ 220
€ 240
24. 25. 26. 27.
24. Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele Istenszülő a kisdeddel és szentekkel olaj, fa, préselt ezüst okláddal, dicsfény hiányzik, 40,5 × 33,5 cm
25. Orosz ikonfestő, 19. sz. vége Felhőkön trónoló Istenszülő olaj, fa, préselt réz okláddal, 27 × 22 cm
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 50 eFt
€ 810
€ 190
26. Orosz ikonfestő, 1800 körül Szent István első vértanú és Julitta szent vértanú olaj, fa, 28,5 × 22 cm
27. Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele Szent Harlamis élete és vértanusága olaj, fa, 51,5 × 43,5 cm
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 300
€ 960
19
28. 29. 30.
28. Orosz ikonfestő, 19. sz. vége Naptár ikon olaj, fa, 30,5 × 25 cm
29. Orosz ikonfestő, 19. sz. második fele Kazányi Istenanya szentekkel olaj, fa, 28 × 24 cm, sérült
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 330
30. Haidl, S. jelzéssel Szent Család és férfi szent (templomi zászló), 1748 olaj, vászon, 116,5 × 80 cm, j.j.l.: S. Haidl 1748
Kikiáltási ár: 550 eFt
20
€ 2 040
€ 220
31. 32. 33. 34.
31. Vidra Ferdinánd (Veszprém, 1815-Bilke, 1879) Az angyal megjelenik Szent Józsefnek olaj, vászon, 45 × 38 cm, j.b.l.: Ferd. Vidra ... pinx.
32. Közép-európai festő, 18. sz. közepe Szent Vencel olaj, vászon, 61 × 40 cm, j.n., ökörszemes keretben
Kikiáltási ár: 460 eFt
Kikiáltási ár: 480 eFt
€ 1 700
VÉDETT
NO EXPORT
€ 1 780
33. Osztrák festő, 18. sz. Püspökszentek olaj, vászon, 44 × 34,5 cm, j.n.
34. Osztrák festő, 19. sz. vége Szent Adalbert és Szent Imre olaj, vászon, 86 × 67 cm, j.j.l.: olvashatatlan, ho.: latin nyelvű felirat
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 280 eFt
€ 670
€ 1 040
21
35. 36.
35. Német szobrász, 17. sz. vége Szent Borbála faragott, festett fa, m: 83 cm, sérült
36. Magyarországi szobrász, 15. sz. vége Szent Jakab festett, faragott fa, m: 63 cm, sérült
Kikiáltási ár: 850 eFt
Kikiáltási ár: 1 900 eFt
22
€ 3 150
€ 7 040
37.
37. közép-európai szobrász 15. sz. vége Mária a gyermek Jézussal festett, faragott fa, sérült, m: 83 cm
Kikiáltási ár: 3 400 eFt
€ 12 590
23
38. 39. 40.
38. Magyarországi szobrász, 18. sz. Piéta festett, faragott fa, m: 47 cm, sérült, hiányos
39. Nyugat-magyarországi szobrász, 18. sz. Keresztrefeszített Krisztus faragott, festett fa, m: 71 cm, sérült
Kikiáltási ár: 380 eFt
Kikiáltási ár: 130 eFt
€ 1 500
40. német festő, 19. sz., (Flamand előképek után) Krisztus siratása olaj, vászon, 115 × 152 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 1 200 eFt
24
€ 4 440
€ 480
41.
41. Dél-itáliai vagy spanyol szobrász, 17. sz. A tizenegyezer szűz egyike – ereklyetartó büszt faragott, aranyozott, festett fa, gyöngy és üveg berakással, m: 41,5 cm
Kikiáltási ár: 3 200 eFt
€ 11 850
25
42. 43. 44.
43. Magyarországi szobrász, 19. sz. vége Mária a gyermek Jézussal faragott, festett fa, öntött bronz koronákkal, m: 61 cm
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 300
42. közép-európai szobrász, 18. sz. első fele Nepomuki Szent János faragott, festett hársfa, m: 174 cm, sérült, hiányos
44. osztrák szobrász, 19. sz. vége Férfi szent faragott hársfa, m: 117 cm, hiányos
Kikiáltási ár: 600 eFt
Kikiáltási ár: 280 eFt
26
€ 2 220
€ 1 040
45. 46. 47.
45. Spanyol szobrász 17. sz. vége Ecce homo – ereklyetartó faragott, festett hársfa, m: 36 cm sérült, SZM 22/93
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 670
46. Osztrák festő, 18. sz. A gyermek Jézus a Passió eszközeivel olaj, vászon, 37,5 × 29 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 160 eFt
€ 590
47. Osztrák festő, 18. sz. Hitetlen Tamás olaj, vászon, 49,5 × 42 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 150 eFt
€ 560
27
48. 49. 50.
48. Poelenburgh, Cornelius van követője, 17. sz. Szent Család olaj, fa, 46 × 36 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 800 eFt
€ 2 960
49. Osztrák festő, 19. sz. első fele Válaszúton olaj, fémlemez, 63,5 × 46,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 160 eFt
€ 590
50. Scarsella, Ippolito (Ferrara, 1551-Ferrara, 1620) Szerzetes látomása olaj, vászon, 36 × 29,5 cm, j. ho.: Scarselino di Ferrara és gyűjteményi viaszpecsét
Kikiáltási ár: 1 800 eFt
28
€ 6 670
VÉDETT
NO EXPORT
51.
51. németalföldi festő (giampietrino követője), 16. sz. közepe Mária a gyermek Jézussal olaj, fa, 66 × 50,5 cm, j.n., 32 Báv 122. tétel, ho. Ernst Múzeum aukciós címke és cédulán felirat
Kikiáltási ár: 2 000 eFt
€ 7 410
29
52. 53.
52. Raffaello Santi után 19. sz. második fele Madonna della Sedia olaj, vászon, 82 × 82 cm, j.n., egykorú keretben
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
53. Raffaello Santi után, 19. sz. Mária a gyermek Jézussal és Keresztelő Szent Jánossal olaj, vászon, 69 × 54 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 340 eFt
30
€ 1 260
54.
54. itáliai festő, 16. sz. közepe (Giovanni Francesco Caroto után) Madonna a gyermek Jézussal olaj, fa, 60,5 × 45 cm, j.n., 17. századi aranyozott, faragott fa keretben
Kikiáltási ár: 8 500 eFt
€ 31 480
31
55. 56. 57. 58.
55. Troger, Paul (Welsberg, 1698-Bécs, 1762) köre Mária a gyermek Jézussal és egy angyallal olaj, vászon, 40 × 32,5, j.n.
56. Itáliai festő, 18. sz. Mária az alvó gyermekkel olaj, vászon, 25 × 18,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 670
€ 300
57. Osztrák festő, 1800 körül Fájdalmas Krisztus olaj, vászon, 54,5 × 41 cm, j.n., ökörszemes keretben
58. Dél-német festő, 18. sz. Keresztrefeszített Krisztus olaj, vászon, 68 × 37 cm, j.n., ökörszemes keretben
Kikiáltási ár: 140 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
32
€ 520
€ 330
59. 60. 61.
59. Osztrák festő, 19. sz. eleje Páduai Szent Antal látomása olaj, vászon, 23 × 33 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 190 eFt
€ 700
60. Észak-itáliai festő, 18. sz. Mária a gyermek Jézussal olaj, vászon, 108 × 83 cm, j.n.
61. Osztrák festő, 18. sz. Bűnbánó Magdolna olaj, vászon, 86 × 70 cm, j.n., sérült
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 1 040
€ 1 410
33
62. 63.
62. Flamand festő 17. sz. Szatír és a nimfa olaj, fa, 44,5 × 56,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 1 800 eFt € 6 670 VÉDETT NO EXPORT
63. Német festő 1600 körül Vénusz tájban olaj, rézlemez 17,5 × 27,5 cm j.n., sérült ökörszemes keretben
Kikiáltási ár: 260 eFt € 960
34
64.
64. Észak-itáliai festő, 1600 körül (Agostino Caracci metszete után) Öreg férfi, fiatal nő olaj, vászon, 115,5 × 91,5 cm, j.n., b.l. latin nyelvű felirat: „Ogni cosa vincel oro” Kikiáltási ár: 3 200 eFt € 11 850 VÉDETT NO EXPORT
35
65. 66. 67.
65. Bresciai festő, 1580 körül Salome olaj, vászon, 98,5 × 89 cm, j.n., keret nélkül
Kikiáltási ár: 750 eFt
€ 2 780
66. Németalföldi festő, 1700 körül Páncélos vitéz olaj, vászon, 40 × 35,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
67. Itáliai festő 17. sz. második fele Vulkánusz műhelyében olaj, vászon, 66 × 42,5 cm, j.n., sérült
Kikiáltási ár: 750 eFt
36
€ 2 780
68. 69.
68. Coypel, Antoine (1661-1722) után, 1800 körül Galatea diadala olaj, vászon, 74 × 88 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 800 eFt
€ 2 960
69. Rubens, Pieter Paul után, 19. sz. Diána hazatér a vadászatból olaj, vászon, 47,5 × 58,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 750 eFt
€ 2 780
37
chiari, giuseppe bartolomeo (Róma, 1654 – Róma, 1727) -nak tulajdonított Assisi Szent Klára az oltáriszentség segítségével elűzi a szaracénokat, 1700 körül
A mű különleges ikonográfiai témát dolgoz föl. Az egyetemes festészet több évszázada alatt is meglehetősen ritkán örökítették meg azt a történetet, melyet assisi Szent Klára csodatételei közt tartanak számon. II. Frigyes német-római császár és szicíliai király, szaracén katonákból álló elit alakulatai 1240 szeptemberében átvonultak Umbrián és a ferences apácák védtelen San Damiano kolostorát ki akarták fosztani. Szent Klára kihozatta az oltáriszentséget a templomból, melynek fényétől a szaracénok megrémültek és elvonultak a kolostor falai alól.1 A legenda tanúsága szerint a szaracénok, azaz a mórok fegyverei semmit sem értek a keresztény hit erejével szemben. Az oltáriszentség, Krisztus teste, az eucharistia csodája és ereje segített a klarisszák megmentésében. A téma festői feldolgozása a hitviták idején a rekatolizáció mozgalmaiban nyerhetett aktualitást. 1700 táján, képünk készülése idején Európában számos olyan ország létezett, melyet Rómában reformáció súlytotta területnek tarthattak. Valószínűsíthető, hogy festményünk megrendelője ilyen ferences pasztorációjú vidék, rendház, templom számára készíttette azt. A kompozíció méretei nem feltétlenül indokolják templomi installációkénti elhelyezését. Nem kizárt egyházi, vagy főúri gyűjteményi szerepe sem. Sajnos a festménynek jelenleg nem ismertek pontos származástörténeti adatai.2 G.B. Chiari: Önarckép, Firenze Uffizi A barokk évszázadokban kizárólag Itáliában került sor néhány alkalommal e téma festői megfogalmazására.3 Ha nem is tekinthető festményünk közvetlen művészeti előzményének, de szintén Rómában készült Giuseppe Cesare, azaz Cavalliere d’Arpino (1568-1640) azonos témájú kompozíciója.4 Nem ismerjük ettől közelebbi ábrázolási előzményét a budapesti képnek. A Szent Klára elűzi a szaracénokat c. művet stíluskritikai jegyei alapján a római barokk festészet kitűnő mesterének Chiari Giuseppe Bartolomeonak tulajdonítjuk. A festett felületek traktálása, a figurák karaktere, szín és formaképzése alapján mestermegjelölésünk határozott, de sajnos Chiari korszerű, művészettörténeti feldolgozása sajnos még várat magára. Chiari szinte gyerekként Carlantonio Galliani műhelyében kezdete, majd a kifinomult klasszicizáló római barokk művészet nagymesterénél Carlo Marattánál tanult és segédkedett (1666-tól). Chiari a római egyházi és világi mecénások olyan nagyszabású megrendeléseit teljesíthette, mint a S Maria del Suffragio Marcaccioni kápolnájának díszítése, a Montioni család templomi és privát történeti táblakép igényei, vagy a Barberinik palotájában freskót festett Bellori programja alapján. Dolgozott a Palazzo Collona mennyezetén, festett mitológiai sorozatokat, kabinetképeket a Spadaknak, éveken át vásároltak tőle gyűjteményükbe a Schaumburg-Lippe grófok. De a 18. sz. elejétől megrendelői között az első között kell említeni XI. Kelemen pápát, aki a festő elsőszámú pártfogó megrendelője volt.5 Szent Klára elűzi a szaracénokat c. képünk szempontjából fontos mozzanat, hogy a legenda helyszínét a S Damiano kolostort jelző architektúrának a valóságos, Assisiben lévő épülethez semmilyen értelemben nincs köze. A festményen látható épület leginkább a Bernini által tervezett S Andrea Quirinale templom homlokzatának motívumaihoz hasonlít, ahová Chiari Muzsikáló angyalok. c. freskóját készítette. De minden bizonnyal végignézhette a templom 1658 és 1670 közötti fölépítését is. 1675-ben a templom közelében festett freskót a Chigi család számára. Így tehát jól ismerte a Bernini féle homlokzatot és festményén annak átköltött motívumait alkalmazta. Nem véletlen, hogy a Raffaello, Reni és Maratta klasszicizló festészeti hagyományán nevelkedett, s azt folytató festőre a klasszicizáló barokk római építészet meghatározó mestere ilyen erősen hatott.6 A Szent Klára legyőzi a szaracénokat c. kép rendkívül összetett kompozícióját a monumentális falfestmények készítésén iskolázódott rendkívüli rutinnal rendelkező, biztos formai és kompozíciós tudással bíró Chiari az 1690-es évek végén vagy 1700 körül készíthette. Stiláris készségeit és részleteit tekintve a Palazzo Barberini és a Palazzo Colonna számára festett freskói közötti időszakban. Az általában sok figurát alkalmazó, az égi és földi szférákat is megjelenítő Chiari számára rendkívül jó alkalomnak kínálkozhatott a téma csatakép-szerű földolgozása. A kompozíció domináns eleme az egzotikus színekben pompázó ruházatú szaracén katonák hevesen gesztikuláló menekülő serege. Az alakok színbeli és formai kialakítása raffaelloi reminiszcenciákat tükröznek. Különösen a misztikus fényben tekergő zászlók, ágaskodó és lerogyó paripák között eszméletét vesztett, földön heverő harcos kompakt, klasszicizáló formáin és a menekülők gesztusaiban érzékelhető ez a hatás. A freskófestő tömegeket mozgató nagyvonalú festésmódja pedig a háttérben látható szaracén tábor megjelenítésében érzékelhető. Chiari az egyik legszínvonalasabb festője a két évszázad határán bekövetkezett római barokk festészeti stílus változásainak. Erősen kötődött mestere Carlo Maratta formai hagyományaihoz, hatott rá Sebastiano Conca stílusa is. Nagylélegzetű kompozícióinak egyre több egymással azonos rangú, mellérendeltségi viszonyban lévő eleme jól példázza a 18. századi római barokk festészet stiláris változásait. Rómában az 1700 as évek elejére egyébként is minden ilyen stílushatás összetettebb, több forrásból táplálkozó szintézis eredményként értelmezhető csak. Látványos festői módszereinek és stílusának méltó folytatója és örököse Antonio Masucci (1690-1768) lett Chiari 1727-ben bekövetkezett halála után.7 A Giuseppe Bartolomeo Chiarinak tulajdonított, 1700 körül készült mű a római barokk festészet ritka emléke. Chiari művei a világ számos nagy múzeumi gyűjteményében megtalálhatók, jelenleg Magyarországon ez az egyetlen ismert alkotása. Lengyel László 1 II. Frigyes császár a megbékélés híve volt felekezeti ügyekben, így keresztények, muszlimok és zsidók békés együttélését segítő törvényeket vezetett be birodalmában. A pápai állammal támadt konfliktusaiban pedig támaszkodott arra a húszezer szaracénra aki vállalta a dél-kelet itáliai Lucerába (Lucaera Saracenorum) történt letepítése fejében, hogy katonai csapatot tart fenn a császári seregben. Názer Ádám: II. Frigyes muszlim csapatai a Pápa ellen, Rubiconline, Múltbanéző/Középkor. Letöltve: 2012.11.04. 2 Mindössze annyi tudható, hogy a 20. század elejétől a mai napig kétlaki, Pesten és Bécsben egyaránt érdekeltségekkel rendelkező kereskedő család tulajdonából került Bécsből Budapestre. 3 Pigler Andor: Barockthemen: eine Auswahl von Verzeichnissen zur Ikonographie des 17. und 18. Jahrhunderts. Budapest: Akademie Verlag, 1974. I. 447. 4 Giuseppe Cesari: Szent Klára megvédi az assisi kolostort a szaracénoktól, olaj, fa, 37 x 45 cm, Szentpétervár, Ermitázs. 5 Dieter Graf: G.B. Chiari, Art Dictionary, London 1991, p. 568-569.; Chiari, G.B. In: La Pittura in Italia Il Setecento II. Milano 1989, p.664-665. 6 Itt köszönöm meg Tátrai Vilmosnak, hogy tanácsaival segítette és megerősítette a mű attribúciójára vonatkozó elképzelésemet. 7 Giancarlo Sestieri: Repertorio della pittura romana della fine del seicento e del settecento I. Torino 1994. p.51-54.
38
70.
70. chiari, giuseppe bartolomeo (Róma, 1654 – Róma, 1727) -nak tulajdonított Assisi Szent Klára az oltáriszentség segítségével elűzi a szaracénokat, 1700 körül olaj, vászon, 105 × 77 cm, j.n., korabeli, faragott, aranyozott keretben
Kikiáltási ár: 7 000 eFt
€ 25 930
39
71. 72.
71. Olasz festő, 19. sz. közepe Városrészlet szökőkúttal olaj, vászon, 39,5 × 85 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
72. Itáliai festő, 18. sz. Antik romoknál olaj, vászon, 47 × 63 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 420 eFt
40
€ 1 560
73.
73. Német festő, 18. sz. Pihenő pásztorok – párkép olaj, fa, 37 × 50,5 cm, j.n., ho. felirat: Coelestina Simonus 1888, 26. BÁV au 237-238. tétel
Kikiáltási ár: 800 eFt
€ 2 960
41
74. 75.
74. Német festő, 18. sz. Vadászat után olaj, vászon, 24 × 32 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 670
75. Hondecouter, Melchior után, 18. sz. Baromfiudvar olaj, vászon, 87,5 × 111,5, j.n.
Kikiáltási ár: 800 eFt
42
€ 2 960
76. 77.
76. Német festő 19. sz. második fele Pihenő jószágok olaj, vászon, 21 × 27 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
77. Bassano, Jacopo (1510/15-Bassano, 1592) iskolája 17. sz. első fele Pihenő pásztorok – töredék olaj, vászon, 46,5 × 63,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 550 eFt
€ 2 040
43
78. 79. 80. 81.
78. Flamand festő, 19. sz. második fele Pipázó férfi olaj, vászon, 40 × 32 cm, j.n.
79. Rembrandt, Haarmens van Rijn után, 19. sz. vége Leány portré olaj, vászon, 87 × 66 cm, j.b.f.: cop. Rembrandt (töredékes)
Kikiáltási ár: 550 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 2 040
€ 440
80. Károlyi Szécheny Irma jelzéssel Faun és nimfa, 1925 olaj, vászon, 95 × 73 cm, j.b.l.: Károlyi Szécheny Irma
81. Chabada Béla (Budapest, 1878-?) Weenix, Jan után Vadászcsendélet olaj, vászon, 93,5 × 75 cm, j.b.k.: Jan Weenix u. Chabada Béla München 190...
Kikiáltási ár: 95 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
44
€ 350
€ 440
82. 83.
82. Német festő, 18. sz., 17. századi holland modorban Utasok pihenője olaj, vászon fára ragasztva, 30,6 × 38,8 cm, j.n.; SZM 413/2005
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 1 410
83. Német festő, 18. sz. közepe Csatajelenet olaj, vászon, 76.5 × 101 cm, j.n., sérült, ökörszemes keretben
Kikiáltási ár: 800 eFt
€ 2 960
45
84. 85. 86.
84. Itáliai festő, 18. sz. Romantikus táj zenélő alakokkal olaj, vászon, 73 × 89 cm, j.n., sérült
Kikiáltási ár: 420 eFt
€ 1 560
85. Német festő, 18. sz. vége Vízparti táj alakokkal olaj, fa, 31 × 43 cm, j.n., ökörszemes keretben
86. Német festő, 18. sz. vége Tájkép majorsággal olaj, fa, 31 × 43 cm, j.n., ökörszemes keretben
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 220 eFt
46
€ 810
€ 810
Kikiáltási ár: 2 200 eFt
€ 8 150
87. Ricci, marco (Belluno, 1676 – Velence, 1730) Köre Jézus és a szamariai asszony olaj, vászon, 53 × 117 cm, j.n.
87.
47
88.
88. Guardi, Giacomo (Velence, 1764 – Velence, 1835) -nak tulajdonított Capriccio, I-II. olaj, vászon, 104 × 70 cm, j.n. Kikiáltási ár: 18 000 eFt € 66 670 VÉDETT NO EXPORT
48
49
89. 90. 91. 92.
89. Német festő, 18. sz. Páncélos nemesúr portréja olaj, vászon, 95,5 × 74,5 cm, j.n., sérült
90. Marcioni, Elisabetta köre, 1700 körül Virágcsendélet olaj, vászon, 94 × 74 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 380 eFt
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 1 410
€ 1 410
91. Római festő, 18. sz. Virágcsendélet háttérben kastéllyal olaj, vászon, 62 × 37 cm, j.n.
92. Német festő, 18. sz. Bíboros portréja olaj, vászon, 63,5 × 44 cm, j.n., sérült, aranyozott ökörszemes keretben
Kikiáltási ár: 480 eFt
Kikiáltási ár: 220 eFt
50
€ 1 780
€ 810
93. 94.
93. holland festő, 17. sz. vége Éjszakai látogatás olaj, vászon, 48 × 46,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 1 200 eFt
€ 4 440
94. Itáliai festő, 18. sz. Csendélet papagájjal olaj, vászon, 64 × 88 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 420 eFt
€ 1 560
51
95. 96.
95. Froment jeanne (működött a 19. sz. végén) Bárányok akolban olaj, vászon, 74 × 100 cm, j.b.l.: Froment
96. Morland, George (London, 1763-London, 1804) után, 19. sz. Birkaakolban olaj, vászon, 48 × 55 cm, j.j.l.: M. G. (utólagos)
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 240 eFt
€ 1 040
€ 890
Cipper, Giacomo Francesco „il todeschini” (Feldkirch, 1664-Milano, 1736): Borozgató férfi A voralbergi Feldkirchben született, osztrák származású Cipper életének korai szakaszáról szinte semmit sem lehet tudni. Vittorio Caprara kutatásainak köszönhető, hogy rekonstruálni lehetett származását és 1696-os milánói letelepedését.1 Csekély ismert életrajzi adatának 1986-os előkerülése előtt művészneve „il Todeschini” alapján is föltételezhető volt, hogy németajkú külföldiként már házasságkötését megelőzően is hosszabb ideje élhetett Lombardiában. Tipikusan olyan életmű Cipperé, melynek feldolgozásához írott források kevéssé álnak rendelkezésre, ezzel ellentétben karakteres hangvételű művei nagy számban ismertek. Művészettörténeti feldolgozása Ausztriában és Magyarországon kezdődött el legkorábban, ez volt az a terület ahová megrendelői és korabeli gyűjtői révén művei a legnagyobb számban eljutottak. A magyar szakkutatás jelentős mértékben hozzájárult Cipper életművének megismeréséhez.2 Cipper Milánói megjelenése idején teljesedett ki ebben a régióban egy sajátos realista festészeti stílus, melynek egyik meghatározó mesterévé vált. Lombardiai kortársai, így Pietro Bellotti, Agostino Cifrondi és Giacomo Ceruti művészete gyakorolta rá a legnagyobb hatást. E sajátos életképeket, karakteralakokat és allegóriákat ábrázoló iskola stílusához egy dán születésű Rembrandt tanítvány, Bernardo Monsu (eredetileg Eberhard Keilhau) révén jutott el a holland művészet G.F.Cipper: Önarckép festőállvány előtt, hatása. De realista és festéstechnikai befolyások érték más irányból is, így Giuseppe Ribera caravaggioi hagyományokat angol magángyűjteményben közvetítő tenebrozo festészete is meghatározóan hatott a 18. század eleji lombard életképfestészetre. Cipper csendéletek festésével kezdhette pályáját, erről tanúskodik ismert legkorábbi datálású (1700) kompozíciója. Elsősorban életképek festőjeként vált ismertté, de valószínűleg zsánerképein ezért szerepelnek sokszor hangsúlyosan csendéleti elemek. Életképeinek szereplői a társadalom perifériáján létező, egyszerű faragatlan emberek, földművesek, koldusok, öregek és gyermekek. Alakjai sokszor karikatúra-szerűen eltúlzottak, ellentmondásosan nem életszerűek. Olyan szórakoztatóan humoros és szerethető alakokat festett, melyek úgy mutatják be a hétköznapi embereket, ahogyan az arisztokrácia szerette volna látni őket.3 Kedves együgyűséggel, és vidámsággal viselt szegénység. Nem szociális érzékenység, sokkal inkább a kuriózumokhoz, a rendkívülihez való vonzódás generálta a festett bumfordi alakok megjelenését a főúri paloták falain. Az elkoszolódott, rongyos, de mindig vidám csavargók karakterfigurái igényelt ábrázolatokká váltak. Alamizsnát adni az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását, az üdvözüléshez vezető úton való járást jelentette a keresztény ember számára. Így vált igényelt ábrázolási típussá a 18. század elején Lombardiában a néző felé markát nyújtó, rongyaiban is szeretetre méltó kéregető koldus képe. Cipper festői realizmusa nemcsak alakjainak vaskosságában és trivialitásában, hanem képfelületeinek tenebrozo traktálási módjában és intenzív színhasználatában is rejlik.4 Cipper stiláris hajlandósága az iróniára és a túlzásokra azt a lehetőséget vetik föl, hogy ő maga is deviáns lelki hajlandóságú ember lehetett, s nem pusztán a megrendelők ízlése és igényeik befolyásolták képalkotó módszereit. Ezt igazolja ismert önarcképe is. Az a mód ahogyan láttatja személyét, olyan fickót demonstrál, aki inkább választja az öniróniát, a „röhögni a halálon” stratégiáját, mint az édes szépelgést.5 Nyers és harsány festői módszerekkel alakította általában félalakos karakter figuráit. Ezek típusokba sorolhatók, különféle foglalkozások művelői, zenészek, szakácsok, suszterek, piaci árusok, gyerekek és öregek, vagy csak étkező, iszogató parasztok. Miként a „Borozgató Férfi c. itt aukcionált festményén is, ábrázolt alakjai „kinéznek” a képből, poharukat egyenesen a kép nézőjére emelik, a nézőt bíztatják, azt köszöntik, s ösztönzik széles vigyorral óhatatlanul mosolygásra. Ez a madártollal ékesített, félrecsapott, kürtős posztókalapot viselő férfi egész lénye olyan vagabund fickót mutat, mint aki csak az élet örömeinek él. Kicsit a németalföldi tréfacsináló népi hős, a szellemességeiről és trágárságairól híres Till Eulenspiegel rokona. A Milánóban németként (Todesco) megkülönbözetett festő minden bizonnyal ismerte az 1450 óta több évszázadon át szinte népkönyvként számos kiadást megért Eulenspiegel történeteket. A német népi hős és az itáliai népszínművek nyers és gunyoros alakjai egyaránt hathattak Cipper figuráinak karakterére, azok kialakítására.6 Talán egy pince előtt, egy kőre könyökölve szorongatja gyékényfonatos gömbölyded borospalackját ez a kékszemű, szikár, de vidám alak. Kompozíciója több mint egyszerű zsáner. Harsány érzéki öröme a vörösbor hétköznapi diadala is, minden komolykodástól mentes boldog érzékelés allegória. Lengyel László 1 Apja Johann Caspar Cipper, mesterségéről nincs információnk, anyja Eva Ruodolphin. 1696-ban Milánóban a San Vito al Pasquirolo plébánián jegyzik be, majd ugyanebben az évben megnősült, elvéve egy közjegyző lányát Galdone, Giulia Franceset. Vittorio Carpara: Notizie biografiche zu Giacomo Francesco Cipper il Todeschini, Paragone, XXXVII. 1986. 83-86. 2 Életművének magyarországi történeti gyűjteményekben föllelhető alkotásai kapcsán egyik korai földolgozója Mojzer Miklós volt, (Mojzer M.:Giacomo Francesco Cipper, Acta Historiae Artium, Academiae Scientiarium Hungaricae IV. 1957/1-2. 77-98; Mojzer M.: XVII-XVIII. Századi német és osztrák festmények. Szépművészeti Múzeum Budapest, 1969.) 3 Németh István: Zsánerfestészet a 17-18. századi Közép-Európában, In: Zsánermetamorfózisok, Szépművészeti Múzeum Budapest, 1993. 70. 4 Geraldine Gruber: Realisic Elements int he Work of Giacomo Francesco Cipper before 1715. Artibus et Historiae, Vol.22. No.43. 2001. 109-125. 5 G.F. Cipper: Önarckép stafeláj előtt, 1710 körül, olaj, vászon. Christie’s, London, 2000.12.13. nr.95. A. L. Mayer: Cipper gennant Todeschini, als Pesudospanier, Monatshefte Kunstwissenschaft, no. 11, 1918, p. 106. pl.23, fig.1. 6 Önarcképének festőállványán egy nagyon Till Eulenspiegel-szerű karakterfejet fest éppen mesterünk.
52
97.
97. Cipper, Giacomo Francesco „il todeschini” (Feldkirch, 1664-Milano, 1736) Borozgató férfi olaj, vászon, 76 × 63 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 5 000 eFt
€ 18 520
53
54 Kikiáltási ár: 1 900 eFt
€ 7 040
98. Észak-itáliai festő, 18. sz. Viharos tengeren olaj, vászon, 69 × 81 cm, j.n.
98.
99. Dél-itáliai festő, 18. sz. Halas csendélet olaj, vászon, 64,5 × 80 cm, j.n. SZM 165/979 Kikiáltási ár: 1 400 eFt € 5 190 VÉDETT
NO EXPORT
99.
55
Maes, Nicolaes (Dordrecht, 1634-Amszterdam, 1693): Kislány képmása forrásnál, 1675 körül
Proveniencia:
Julius Böhler, München 1909-ig, 1909-1945-ig Lederer Sándor gyűjteményében majd 1945 –től a Lederer örökösök tulajdonában
Kiállítva:
Köztulajdonba vett műkincsek első kiállítása,1919 Budapest, no. III. 8. Régi mesterek magyar magántulajdonban, Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Budapest, 1946, kat.no. 55. Válogatás magyar magángyűjteményekből 1981 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Publikálva:
Lederer Sándor: Selbstverfasster Kritischer Katalog meiner Gemälde, Budapest, 1920, no. 78. (kézirat) Géber Antal: Magyar gyűjtők II. Bp. 1970. (kézirat , szerk. Tóth Melinda) Mravik, L.-Sinkó, K.-Szigethi, Á.: Válogatás magyar magángyűjteményekből, 1981, kat. no. 83,(Ember Ildikó) p.76.
Nicolaes Maes a 17. századi holland életkép- és portréfestészet kiemelkedő mestere. Nem kisebb személyiségtől tanulta a szakmai ismereteit, mint Rembrandt van Rijn. 1650 és 1653 között töltötte tanulóéveit Rembrandt műhelyében, ahol a legtehetségesebb tanítványok között tartották számon.1 Ezt követően visszatért szülővárosába Dordrechtbe, ahol Rembrandt stílusának erős befolyása alatt bibliai témájú műveket és elsősorban zsánerképeket festett. Ebben az időszakban készült műveinek meleg színhasználata és figuratípusainak karaktere, valamint fény és árnyékhatásokra épülő rembrandtesk jellege volt a meghatározó. A stílusazonosságot mi sem jellemzi jobban, hogy a 19. században fals szignóval fölszerelt festményével előfordult, hogy hosszú ideig Rembrandt műveként határozták meg.2 Az 1650-es évektől a megrendelői igények egyre inkább a portréfestészet művelésére szorították. E korai portréi még tradicionálisabb formai megoldásokat, elsősorban a dordrechti festészet hagyományait és a rembrandti tradíciókat követték. E periódusának jellegzetes stíluselemeit kitűnően szemlélteti az egykor az Eszterházy-gyűjteményhez tartozott, ma a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött párdarab portréja.3 A posztumusz portré Jacob Trip, svédországi bányáinak bevételéből meggazdagodott kereskedőt és feleségét, Margaretha de Geert ábrázolja (olaj, vászon, 88 x 64 cm, inv. no. 231, 233.).4 Az 1660-as évek második fele jelentős változást hozott Maes festői felfogásában. Ennek elsődleges kiváltó oka a flamand portréfestészet jeles mestereinek Jacob Jordaens és Anthonis Van Dyck művészetének megismerése volt. Arnold Houbraken is megemlékezett Nicolas Maes 1665 körüli antwerpeni utazásáról, amikor fölkereste Jordaenst. Korábbi tradicionális fölfogású műveinek puritán nyelvezetét fölváltotta a barokk reprezentációs portré gazdagságot és pompát sugárzó kifejezésmódja. A flamandok, és főként Van Dyck jelentős hatása mellett, Maes stílusváltásának másik fontos kiváltó oka a francia kultúra és divat erős befolyása a 17. század utolsó harmadának Hollandiájára. A korszak arisztokratáinak és nagypolgárainak társadalmi státuszát hangsúlyozó festői eszköztár és formanyelv kifejezésre jutott Maes modelljeinek beállításában, környezetük és öltözetük pompőz megjelenítésében. Maes 1673-ban Amszterdamba költözött családjával, ahol nagyszámú portrémegrendelésnek kellett eleget tennie. Hollandia számos városából, korának társadalmi elitje halmozta el portrémegbízásokkal. Életművének jól elkülöníthető műfaji csoportja a gyermekportrék köre. A festőnek ebből a korszakából származik a Léderer gyűjteménybe 1909-ben került Kislány képmása forrásnál c. képe. A festményt a Tanácsköztársaság idején 1919-ben a Köztulajdonba vett műkincsek kiállításán ismerhette meg a nagyközönség és a hazai szakkutatás.5 1920-ban a művet maga Léderer Sándor (1854-1924) rendezte gyűjteményének katalógusába.6 Az életmű művészeti és üzleti értelemben is legcsillogóbb időszakához tartozik az itt aukcionált leányportré. A leányka drága szatén kelméből készült ruhájának és finom bőrének anyagszerűségét mesterien fokozta Maes a figurán egyenletesen szétáramló fénnyel, mely megcsillan az ékszerek barokk gyöngyein. Az arc és kezek részletezőbb előadásmódjával szemben sokkal nagyvonalúbb, szélesebb ecsetkezeléssel oldotta meg a mester a drapéria modellálását. Nemcsak a narancsszínű szaténból szabott, virtuóz módon megfestett ruha és buzérvörös köpeny, hanem a szabadon hagyott, csigákba rendezett szőke hajviselet is a korabeli divatot tükrözi. Az apró vízesésként felszínre törő forrás kútjánál időző, kottafüzet mellé támaszkodó leányka ábrázolási toposzát, mint a tisztaság, az ártatlanság és a művészetekre fogékony gyermek típusát sokszor alkalmazta Maes. A műteremben készült képmás tájba helyezése a naplemente fényeinek érzékeltetése mellett, a festő fantáziáját és mesterségbeli felkészültségét dicséri. A jelzett festményt stíluskritikai megfontolásokból az 1675 körüli évekre datáljuk. Maes oeuvre-jében az 1776-os datálású háromnegyed alakos Férfi portré kútnál c. festményt tartjuk festményünk legközelebbi rokonának (olaj, vászon, 127 x 102 cm, j. j. l.: N Maes/1776, Hamburg, Kunsthalle, inv.no.635). Nicolas Maes művei a világ számos nagy múzeumának megbecsült gyűjteményi darabjai, a budapesti Szépművészeti Múzeum 6 portrét őriz a mester életművéből. A 17. századi barokk reprezentatív portréfestészet kiemelkedő mestereként számon tartott Nicolas Maes életművének kiváló darabja a Kislány képmása forrásnál c. festménye. Lengyel László
1 2 3 4 5 6
56
Houbraken, Arnold: De groote schouburgh der Nederlantsche konstschilders en schilderessen, 3 kötet, 2. kiadás, The Hague 1753, II., 273-374. old Krempel, León: Studien zu den datierten Gemälden des Nicolaes Maes (1634-1693) Petersberg, 2000. p. 283. Ember Ildikó-Urbach Zsuzsa: Summary Catalogue Volume 2, Old Masters’ Gallery, Early Netherlandish, Dutch and Flemish Paintings, Budapest, 2000. p. 99. Németh István: De portretten van Jacob Trip en Margaretha de Geer door Nicolaes Maes in Boedapest, in: Out-Holland 110, 1996, p. 79-84. Köztulajdonba vett műkincsek első kiállítása, 1919 Budapest, no. III. 8. Lederer Sándor: Selbstverfasster Kritischer Katalog meiner Gemälde, Budapest, 1920, no. 78. (gépirat)
100.
100. Maes, Nicolaes (Dordrecht, 1634-Amszterdam, 1693) Kislány képmása forrásnál, 1675 körül olaj, vászon, 74 × 52 cm, j.k.l.: Maas Proveniencia: Julius Böhler München 1909-ig, 1909-1924-ig Léderer Sándor, majd 1924-től a Léderer örökösök tulajdonában Kikiáltási ár: 8 500 eFt € 31 480 VÉDETT NO EXPORT
57
101. 102.
101. Rotari, Pietro (Verona, 1707-Szentpétervár, 1762) Levelet olvasó nő olaj, vászon, 73 × 57 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 1 800 eFt VÉDETT
€ 6 670
NO EXPORT
102. Vernet, Joseph után 19. sz. első fele Tengerparti jelenet olaj, vászon, 36 × 49 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 380 eFt
58
€ 1 410
103. 104.
103. Lombard festő 17. sz. második fele Merengő olaj, vászon, 92,5 × 65 cm j.n., restaurált
Kikiáltási ár: 1 800 eFt
€ 6 670
104. Stock, Johann Friedrich (Berlin, 1802-1866, Breslau) Város a folyóparton, 1860 olaj, vászon, 39 × 47 cm j.b.l.: f. F. Stock 1860, sérült
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
59
105.
105. Német festő, 19. sz. második fele Kandalló előtt olaj, fa, 48 × 36,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 160 eFt
€ 590
Id. Jan Josef Horemans (Antwerpen, 1682–Antwerpen, 1752): Mikulásünnep Az antwerpeni Horemans festőcsalád már nem teljesen ismeretlen a hazai árveréseket látogató műkedvelők előtt. A főként Münchenben működött Peter Jacob Horemans két remek életképét éppen egy évvel ezelőtt aukcionálták, míg bátyja, az idősebb Jan Josef Horemans egy műve 1999-ben került kalapács alá. Ezúttal ismét ez utóbbi mester újabb munkájával találkozhatunk, amely első ízben 1980-ban tűnt fel Magyarországon a BÁV aukcióján. A képen a gyermekek várva várt téli ünnepének, a Szent Miklós napnak egyik örömteli eseményét láthatjuk. A tágas, kőpadlós, famennyezetes szoba falépcsőjének korlátján áthajló férfi méretes kosárból almát önt a lent játszadozó gyerekek közé, akik egymást lökdösve, tülekedve igyekeznek minél többet összegyűjteni a szerteszét guruló gyümölcsökből. A kép bal oldalán egy fehér fejkendős nő kézen fogva bátorít egy megszeppent kislányt, aki szemmel láthatóan megriadt a váratlan nyüzsgéstől. Jobbra egy nagyobbacska fiú a gyaníthatóan iskola berendezéséhez tartozó padokat félreállítva próbál helyet csinálni a vidám siserehadnak. A 17. századi németalföldi életképfestészet hagyományaihoz kapcsolódó Horemans 1694-95-ben a szobrász Michiel van der Voort tanítványaként kezdte tanulmányait, majd az Antwerpenben működött holland festő, Jan van Pee műhelyében mélyítette el festészeti ismereteit. A művészt 1706-07 táján már a Szt. Lukács céh tagjai között találjuk. Jan Josef néhány portré mellett első sorban anekdotikus zsánerképeivel tett szert hírnévre, melyeket a korabeli műpiac különösen nagyra értékelt. Igen termékeny festőnek számított, aki a mindennapi élet jeleneteinek ábrázolására specializálódott, művein az egyszerű városi mesteremberek hétköznapjai éppúgy megjelennek, mint az előkelő polgárság társasági életének különféle epizódjai. Horemans legkedveltebb előképei között elsősorban David Teniers, Jan Steen, Cornelis Bega és Richard Brakenburgh említhető. Ez utóbbi mester ugyancsak megfestette a Szt. Miklós ünnep témáját, a művet a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye őrzi. Jóllehet az árverésre kerülő festmény nem viseli a mester szignatúráját, a Horemans életművével foglalkozó szakemberek soha nem kérdőjelezték meg a mű attribúcióját, mely stíluskritikai érvekkel meglehetős biztonsággal alátámasztható. Jan Josef köztudottan előszeretettel festett párdarabokat, s ilyen esetben többnyire csak az egyik képet szignálta. A budapesti mű esetében sem elképzelhetetlen, hogy eredetileg létezett egy jelzett párdarab. Horemans festményein gyakran találkozunk visszatérő képi toposzokkal, figurákkal, belső terekkel, formai megoldásokkal. A Mikulásünnep helyszínéül szolgáló szobabelső pl. kísértetiesen emlékeztet a stockholmi Nemzeti Múzeum gyűjteményében lévő Festőműterem kulisszájára, és a kislány kezét szorongató főkötős nő alakja is ismerősnek tűnik a bécsi Kunsthistorisches Musem Suszterműhely című festményéről. A wiesbadeni képtár Iskolabelsőt megjelenítő kompozíciója mind a gyerekek, mind a berendezés ábrázolásának tekintetében ugyancsak számtalan hasonlóságot mutat a budapesti képpel. Jan Josef műveit olykor nem könnyű megkülönböztetni fiának és tanítványának, az ifjabb Jan Josefnek a munkáitól, akivel hosszú ideig közösen is dolgozott. Talán az apa valamelyest sötétebb, melegebb tónusokat alkalmazó színvilága az egyetlen, amely némiképp eltér a fiú világosabb, olykor élénk lokális színeket is bátran alkalmazó festésmódjától. Dr. Kovács Zoltán Irodalom: P.Bautier: La peinture en Belgique au XVIIIe siècle, Bruxelles, 1945, pp. 10–11. P. Wouters: ’De schilderfamilie Horemans en een werk uit het Koninklijk Museum voor Schone Kunsten’, Jaarboek van het KMSK Antwerpen, 1992, pp. 187–213.
60
106.
106. Horemans, Jan Josef id. (Antwerpen, 1682-Antwerpen, 1759) Mikulásünnep olaj, vászon, 65 × 83 cm, j.n., SZM 791/80; BÁV 53/93 Kikiáltási ár: 5 000 eFt € 18 520 VÉDETT NO EXPORT
61
107. 108. 109.
107. Német festő, 1700 körül Arisztokrata férfi páncélos portréja olaj, vászon, 73 × 60 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 1 300 eFt
€ 4 810
108. Röder jelzéssel Nemesúr portréja, 1840 olaj, rézlemez, 27,5 × 21 cm j.b.l.: Röder p. 1840, egykorú keretben
Kikiáltási ár: 340 eFt
€ 1 260
109. Osztrák festő, 19. sz. első fele Katonatiszt portréja olaj, vászon, 70,5 × 56,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 180 eFt
62
€ 670
110. 111. 112.
110. Maggiotto, Domenico (Velence, 1713-Velenece, 1974)-nak tulajdonítva Fiatal férfi furulyával olaj, vászon, 70,5 × 50,5, j.n. Prof. Egidio Martini szakvéleményével
Kikiáltási ár: 1 900 eFt
€ 7 040
111. Magyar vagy osztrák festő 19. sz. közepe Nemesúr portréja olaj, vászon, 60,5 × 50 cm j.n., egykorú keretben
Kikiáltási ár: 130 eFt
€ 480
112. Berger, Johann jelzéssel Ifjú portréja, 1847 pasztell, karton, 48,5 × 37 cm j.j.l.: Johann Berger pinx 1847, sérült
Kikiáltási ár: 46 eFt
€ 170
63
113.
113. Észak-itáliai festő, 18. sz. Tájkép alakokkal – párkép olaj, vászon, 72 × 91 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 3 400 eFt
64
€ 12 590
65
német vagy osztrák festő Luise von Mecklenburg-Strelitz főhercegnő, porosz királyné portréja, 1802 és 1810 között
A portré Luise von Mecklenburg-Strelitz (1776-1810) főhercegnőt ábrázolja. Luise 1793-ban férjhez ment a Hohenzollern ház koronahercegéhez III. Friedrich Wilhelmhez. 1797-ben pedig férje révén, aki II. Friedrich Wilhelm porosz király halála után megörökölte a trónt, porosz királyné lett. A Napóleonnal folytatott háborúban Poroszország megmentéséért legendás női szépségét és kedvességét is bevetve 1807-ben a francia császárral személyesen is tárgyalt. Személyét korai halála ellenére szinte kultikus tisztelet övezte hazájában. Az itt aukcionált festmény Josef Maria Grassi (1758, Bécs - 1838, Drezda) által 1802-ben a főhercegnőről készített portréjának inspirációjára készült, melyet Berlinben a Schloss Charlottenburgban őriznek. Az osztrák Grassi a bécsi Akadémián tanult F.H. Fügernél, de a mester támogatását nem élvezve előbb Varsóban majd Drezdában keresett megrendelőket. Grassi, mint portretista kereste kenyerét, számos lengyel, orosz és német arisztokrata portréját elkészítette, mára azonban nagyrész feledésbe merült művészete, elsősorban Louise von Mecklenburg-Strelitzről készített portréja révén ismert. Az aukcionált kép festője átvette ugyan a beállítás attitűdjét, de stilárisan és számos részletében eltér Grassi művétől. Míg Grassi festészete a 18. század végének érzelmesebb és oldottabb formaképzésű és színhasználatú festői világához tartozik, addig az itt aukcionált portré klasszicizáló stílusa tisztább, hűvösebb, porcelánosabb. Festője ugyanazzal a diadémmal és a ruhája vállrészét díszítő brossal ábrázolta a királynőt, mint Grassi, de ott még egy vállperec, itt pedig egy a diadémhoz hasonló öv díszíti a királynőt. Fontos eltérés a királynő alakját finoman átfogó uralkodói rangjára utaló hermelin palást és a királynő egyértelműen szőke haja. A kompozíció mindkét kép esetében álló téglalap formájú és szélekig festett, nem félköríves záródású és nem nyolcszögletű, miként a berlini, vagy a budapesti kép esetében ezt a díszkeretek takarása sugallja. A kompozíció változtatásai udvari megrendelőt feltételeznek, és festői másságai is udvari festőre utalnak. Az időszak berlini udvari festői közül a kasseli Akadémián végzett Johann Heinrich Schroeder (1757-1812) Luise királynőt ábrázoló portréja felfogásában az egyik legközelebbi ismert hasonló kompozíció. A mű nem sokkal Grassi művének készülése után, annak inspirációjára 1802 és 1810 között készülhetett.1 Lengyel László
J. M. Grassi: Luise von Mecklenburg-Strelitz portréja, 1802
1
Itt köszönjük meg Buzási Enikőnek a festmény meghatározásában nyújtott segítségét.
66
Johann Heinrich Shroeder (1757-1812): Luise von MecklenburgSterlitz főhercegnő és porosz királynő képmása, 1800 körül
114.
114. német vagy osztrák festő Luise von Mecklenburg-Strelitz főhercegnő, porosz királyné portréja, 1802 és 1810 között olaj, vászon, 70 × 53,5 cm, j.n., korabeli aranyozott keretben
Kikiáltási ár: 2 000 eFt
€ 7 410
67
115. 116. 117. 118.
115. Közép-európai művész, 1800 körül Nepomuki Szent János festett tűzzománc, d: 6,5 cm, j.n.
116. Osztrák művész, 18. sz. Kolostormunka – Szent Szabina tempera, pergamen, fémszál díszítéssel, 11 × 9,5 cm, ho.: ereklyével
Kikiáltási ár: 26 eFt
Kikiáltási ár: 50 eFt
€ 100
117. Danhauser jelzéssel 19. sz. második fele Útmenti fohász olaj, fémlemez, d: 16,5 cm, j.k.l.: Danhauser
Kikiáltási ár: 50 eFt
68
€ 190
€ 190
118. Jaschke, Franz (Rosenthal, 1775-Bécs, 1842) Munkács vára
olaj, fa, d: 8,5 cm, j. ho.: Die Festung Müngatsch in Ungarn nach der Natur gezeich. von Franz Jaschke, Reprodukálva: Különlenyomat az Ars Hungarica 1997/1-2. számából
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 330
119. 120. 121. 122.
119. Osztrák festő, 19. sz. Előkelő hölgy gyermekével tempera, elefántcsont, 9 × 7,5 cm, j.b.l.: olvashatatlan ho. felirat: „Lady Dover and Son”
120. Peter, E. jelzéssel, 19. sz. Női portré tempera, elefántcsont, 9 × 7,5 cm j.j.l.: E. Peter
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 220
€ 220
121. Raffaello után, 19. sz. Madonna a gyermek Jézussal és szentekkel (Folignoi Madonna) festett porcelán, 11,5 × 9 cm, j.n.
122. Osztrák vagy magyar festő, 19. sz. közepe Fiatal arisztrokrata hölgy portréja akvarell, fedőfehér, papír, 245 × 200 mm, j.b.k.: ligatúrás monogram
Kikiáltási ár: 44 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 160
€ 300
69
123. 124. 125. 126.
123. Német miniatúrafestő, 18. sz. Tájkép halászokkal tempera, papír, 5 × 4,5 cm, j.n., sérült
124. Német művész, 18. sz. A Matterhorn csúcs festett porcelán, 8 × 9 cm, j.n., porcelán jelzett ho.: Rosenthal
Kikiáltási ár: 36 eFt
Kikiáltási ár: 28 eFt
€ 130
€ 100
125. Francia művész, 19. sz. közepe Párizsi emlék gouache, papír, 10 × 6,5 cm, j.n.
126. Angol festő, 1800 körül Anya gyermekeivel olaj, papír, 19 × 13 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 50 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
70
€ 190
€ 300
127. 128. 129. 130.
127. Léo, A. jelzéssel, 19. sz. vége Házikoncert színes tűzzománc, d: 7,5 cm, j.b.l.: A. Léo, sérült
128. Hell jelzéssel, 19. sz. vége Családi portré tempera, elefántcsont, 17 × 12,5 cm, j.j.l.: Hell
Kikiáltási ár: 38 eFt
Kikiáltási ár: 65 eFt
€ 140
€ 240
129. Osztrák miniatúrafestő, 19. sz. vége Ifjú hölgy tempera, elefántcsont, 6 × 5 cm, j.n., sérült
130. Osztrák miniatúrafestő, 19. sz. közepe Fiatalúr portréja tempera, elefántcsont, 7 × 5,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 32 eFt
Kikiáltási ár: 38 eFt
€ 120
€ 140
71
131. 132. 133. 134.
131. Német festő, 18. sz. Arisztokrata hölgy tempera, elefántcsont, d: 4,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 96 eFt
72
€ 360
132. Magyar művész, 1900 körül Női portré tűzzománc, 11,5 × 9 cm, j.b.k.: Koller tanár utódai
Kikiáltási ár: 48 eFt
€ 180
133. Bolognai festő, 17. sz. második fele Kecskével játszó puttók olaj, vászon, d: 61,5 cm, j.n., ho.: gyűjteményi viaszpecsét töredék
134. Osztrák miniatúrafestő, 18. sz. vége Hölgy portré tempera, elefántcsont, 5 × 3,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 32 eFt
€ 810
€ 120
135. 136. 137. 138.
135. Német miniatúrafestő, 18. sz. Férfi portré tempera, elefántcsont, 4 × 3 cm, j.n.
136. Osztrák miniatúrafestő, 19. sz. vége Ifjú hölgy tempera, elefántcsont, d: 3,5 cm, j.j.l.: P. 95(?), mikromozaik berakású keretben
Kikiáltási ár: 28 eFt
Kikiáltási ár: 26 eFt
€ 100
€ 100
137. dee-Mont Vali jelzéssel, 19. sz. első fele Fiú portréja tempera, papír, d: 6,2 cm, j.j.l.: dee Mont-Vali
138. Osztrák miniatúrafestő, 18. sz. Habsburg főherceg portréja tempera, papír, d: 6,3 cm, j.n., sérült
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 330
€ 220
73
139. 140. 141.
139. Holland festő, 19. sz. vége Holland kikötő olaj, fa, 26 × 38 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
140. Német festő, 19. sz. Tájkép beszélgetőkkel olaj, fa, 12 × 17 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 300
141. Stone, W. jelzéssel 19. sz. második fele Vadászó róka olaj, vászon, 40 × 60,5 cm j.j.l.: W. Stone, keret nélkül
Kikiáltási ár: 160 eFt
74
€ 590
142. 143.
142. Stademann, Adolf (München, 1824-München, 1895) Fakutyázók a befagyott tavon olaj, vászon, 47,5 × 92 cm, j.j.l.: A. Stademann
Kikiáltási ár: 750 eFt
€ 2 780
143. Osztrák festő 1870 körül Alpesi táj alakokkal olaj, vászon, 72 × 98 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 960
75
144. 145. 146.
144. Schitthelm (?) jelzéssel, 19. sz. Folyóparti város akvarell, papír, 220 × 310 mm, j.j.l.: Schitthelm (?)
Kikiáltási ár: 50 eFt
€ 190
145. Német festő, 19. sz. A lichtensteini öreg vár akvarell, papír, 75 × 110 mm, j.n.
Kikiáltási ár: 38 eFt
€ 140
146. Hayer, A. jelzéssel Átkelés a hídon, 1893 akvarell, papír, 230 × 305 mm, j.j.l.: A. Hayer 1893
Kikiáltási ár: 40 eFt
76
€ 150
147. 148. 149.
147. Markó Károly, id. (Lőcse, 1793-Villa l’Appeggi, 1860) Itáliai táj, 1836 ceruza, akvarell, papír, 290 × 490 mm, j.k.l.: Markó, 1836; j. lent felirat; ho. felirat: „Id Markó Károly rajza”
Kikiáltási ár: 240 eFt
€ 890
148. német művész, 18. sz. Városrészlet alakokkal ezüstfóliába karcolt, hátoldalán festett üveg egykorú keretben, 13,5 × 20,5 cm
149. német művész, 18. sz. Halászok ezüstfóliába karcolt, hátoldalán festett üveg egykorú keretben, 13,5 × 20,5 cm
Kikiáltási ár: 190 eFt
Kikiáltási ár: 190 eFt
€ 700
€ 700
77
150. 151.
150. Roehn, L. jelzéssel, 19. sz. második fele Alpesi falu látképe olaj, vászon, 68,5 × 105,5 cm, j.b.l.: L. Roehn, aranyozott, egykorú keretben
Kikiáltási ár: 480 eFt
€ 1 780
151. Osztrák festő, 19. sz. második fele Alpesi táj olaj, fa, 20 × 31,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 220 eFt
78
€ 810
152.
152. Zimmermann, August Albert (Zittau-Sachsen, 1808-München, 1888) Vándorló szerzetesek itáliai tájban olaj, vászon, 127 × 159 cm, j.j.l.: Zimmermann
Kikiáltási ár: 6 000 eFt
€ 22 220
79
153. 154. 155.
153. Osztrák festő, 1800 körül Tájkép aratókkal tempera, pergamen, 50 × 67 cm, j.n., ökörszemes keretben, sérült
Kikiáltási ár: 650 eFt
€ 2 410
154. Püttner, Joseph Carl Berthold (Plau, 1821-Hallstadt, 1881) Várromnál beszélgető pár, 1867 olaj, fémlemez, 35 × 52 cm, j.j.l.: J.C.B. Püttner 1867
155. Osztrák festő, 19. sz. közepe Falusi jelenet olaj, fémlemez, 48 × 63 cm, j.n., egykorú keretben
Kikiáltási ár: 140 eFt
Kikiáltási ár: 110 eFt
80
€ 520
€ 410
156. 157. 158.
156. Osztrák festő, 1800 körül Tájkép vándorokkal tempera, pergamen, 50 × 66 cm, j.n., ökörszemes keretben, sérült
Kikiáltási ár: 650 eFt
€ 2 410
157. Chevalier, Adolf (1831-?) Alpesi táj ökrökkel olaj, vászon, 48 × 64 cm, j.j.l.: A. Chevalier
158. Osztrák festő, 19. sz. második fele Zubogó patak olaj, vászon, 46 × 58,5 cm, j.j.l.: J. Lidely (?)
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 330
€ 440
81
159. 160.
159. Breanski, Alfred I. de (1852- Greenwich, 1928) Hegyvidéki táj olaj, vászon, 51 × 77 cm, j.b.l.: Al. I. de Breanski
Kikiáltási ár: 1 200 eFt
€ 4 440
160. Heinrich, Frans (1802-Brünn, 1890) Itáliai táj pihenő alakokkal akvarell, papír, 260 × 335 mm j.j.l.: F. Heinrich, egykorú keretben
Kikiáltási ár: 120 eFt
82
€ 440
161. 162. 163.
161. Kozina Sándor (Felsőság, 1808-Felsőpulya, 1873) Tengerparti táj birkapásztorral olaj, vászon, 56 × 76 cm, j.j.l.: A Kozina, ökörszemes keretben
Kikiáltási ár: 950 eFt
€ 3 520
162. Itáliai festő, 19. sz. eleje A Palazzo Reale látképe a Po folyó mentén gouache, papír, 115 × 185 mm, j.n., ho. olasz nyelvű felirat: Veduta del Palazzo Reale detto il Valentino sulla riva del Fiume Po
163. Itáliai festő, 19. sz. eleje A Sacra di San Michele a Susa völgyben gouache, papír, 115 × 185 mm, j.n., ho. olasz nyelvű felirat: Veduta della Sacra di S’Michele nella valle Susa
Kikiáltási ár: 100 eFt
Kikiáltási ár: 100 eFt
€ 370
€ 370
83
164. 165. 166.
164. Barabás Miklós (Kézdimárkosfalva, 1810-Budapest, 1898) Leány rózsával, 1869 olaj, karton, 55,5 × 44 cm j.b.k.: Barabás Miklós 1869
Kikiáltási ár: 650 eFt
€ 2 410
165. Osztrák festő, 19. sz. eleje Szerelmesek olaj, fémlemez, 31,5 × 23,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 670
166. Simonsen, Niels (1807-1885) Arab tengerész naplementében olaj, fa, 29 × 23 cm, j.b.l.: N. Simonsen, sérült
Kikiáltási ár: 180 eFt
84
€ 670
167.
167. Markó Károly, id. (Lőcse, 1793-Villa l’Appeggi, 1860) Fürdőző nimfát megleső pásztor olaj, fa, 33 × 40,5 cm, j.k.l.: C. Markó; ho. címke Nr. 1932/24, pecsét: Téli kiállítás Budapest
Kikiáltási ár: 3 000 eFt
€ 11 110
85
168. 169.
168. Ligeti antal (Nagykároly, 1823-Budapest, 1890) „Füzér”, 1854 olaj, vászon, 38,5 × 59 cm, j.b.l.: Ligeti A., j.l.: Füzér 28 July 854
Kikiáltási ár: 650 eFt
€ 2 410
169. Telepy Károly (Debrecen, 1828-Budapest, 1906) Várrom naplementében olaj, vászon, 30 × 51 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 650 eFt
86
€ 2 410
170.
170. Markó András (Bécs, 1824-Marti, 1895) Pihenő aratók olaj, vászon, 92 × 71 cm, j.j.l.: And. Markó
Kikiáltási ár: 3 600 eFt
€ 13 330
87
171. 172. 173.
171. Bärkmann, M. (?) jelzéssel, 19. sz. második fele Alpesi táj olaj, fa, 31 × 26 cm, j.b.l.: M. Bärkmann (?)
172. Osztrák festő, 19. sz. második fele Falusi jelenet olaj, vászon, 79 × 63,5 cm, j.n., egykorú keretben
Kikiáltási ár: 100 eFt
Kikiáltási ár: 160 eFt
€ 370
€ 590
173. Pichler, C. jelzéssel (Friedrich Gauermann után) Vihar előtt, 1865 olaj, vászon, 74 × 95 cm j.b.l.: C. Pichler 1865
Kikiáltási ár: 220 eFt
88
€ 810
174. 175.
174. Stotz, Otto (Ludwigsburg, 1805-Bécs, 1873) Lovasbaleset olaj, vászon, 68,5 × 94,5 cm, j.j.l. a sziklán: Stotz
Kikiáltási ár: 1 600 eFt
€ 5 930
175. Kubányi Lajos (Alsóesztergály, 1855Alsóesztergály, 1912) Készül a vacsora olaj, vászon, 34 × 52,5 cm j.b.l.: Kubányi Lajos
Kikiáltási ár: 120 eFt € 440
89
176. 177. 178. 179.
176. Osztrák vagy magyar festő Fiatal hölgy portréja, 1869 olaj, vászon, 68 × 55 cm, j.b.k.: ligatúrás monogram 1869
177. Magyar festő, 19. sz. második fele Férfiportré olaj, vászon, 75 × 60 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 590
178. Gelli, Edoardo (1852-1933) Ábrándozó, 1892 olaj, vászon, 69 × 55,5 cm, j.j.l.: E. Gelli 1892 ökörszemes biedermeier keretben
Kikiáltási ár: 160 eFt
90
€ 590
€ 440
179. Magyar festő, 19. sz. második fele Ifjú hölgy portréja olaj, vászon, 75 × 61,5 cm, j.n., keret nélkül
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 520
180. 181.
180. Waldmüller, Ferdinand II (Brünn, 1816 – 1885) Johann Heinrich Ludwig és Louise Georgina Henriette Behrens portréja olaj, vászon, 29 × 24 cm, j.j.l: a női portrén: F. Waldmüller Jun Braunschweig 838, sérült
Kikiáltási ár: 950 eFt
€ 3 520
181. Magyar festő, 19. sz. közepe Házaspár portréja olaj, vászon, 88 × 71,5, j.n., korabeli aranyozott keretben
Kikiáltási ár: 440 eFt
€ 1 630
91
182. 183. 184.
182. Costa, Giuseppe (Nápoly, 1852-1912) Kukoricát evő leány olaj, fa, 39 × 25 cm, j.j.l.: G. Costa
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
183. Holland festő, 18. sz. Horgászók olaj, fa, 31,5 × 22,5 cm, j.n., ökörszemes keretben
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
184. Geisser, Johann Joseph (1824-1894) Kislány kutyával és cicával olaj, vászon, 54,5 × 45,5 cm, j.b.l.: J. Geisser
Kikiáltási ár: 650 eFt
92
€ 2 410
185.
185. Sagnowski, Karol Raffal (Krakkó, 1836-Lemberg, 1879) Olasz lány hegyvidéki tájon, 1865 olaj, vászon, 71 × 67 cm, j.b.l.: K. Sagnowski 1865 Kikiáltási ár: 650 eFt € 2 410 VÉDETT NO EXPORT Karol Rafał Sagnowski 1853 és 1855 körül a krakkói művészeti iskolában kezdte, majd a bécsi művészeti akadémián folytatta tanulmányait. A rövid életű festő, mint egyházi témájú művek és portrék alkotója vált ismertté. Bécsben, Krakkóban és Lembergben működött. A krakkói városi múzeumban, a Wavelben egy Szt. Sebestyént ábrázoló 1859-ben készült művét, a lembergi Nemzeti Galériában önarcképét őrzik. Bécsi működését pedig egy 1867-re datált Szt. Pétert és Keresztelő Szt. Jánost ábrázoló festménye reprezentálja. A lengyelországi Zołkiew Kollégiumi-templomának falfestményei dokumentálják monumentális műfajokban is jártas voltát. A 19. században is népszerű, a művészek számára szinte kötelező – bár sokaknak csak vágyott – program volt az itáliai tanulmányút a „Grand tour.” Képünk ábrázolt témája is az itáliai tanulmányutak ikonográfiai terméke. Az utazó művészeket nemcsak az antik világ, a letűnt korok művészeti csodái, de az itáliai táj és a hétköznapi élet számukra egzotikusnak tűnő szereplői is ámulatba ejtették. Itália különböző vidékeinek jellegzetes embertípusait (pásztorokat, földműveseket, kereskedőket, vadászokat, halászokat, brigantikat) szívesen örökítették meg életképeiken az Európa más országaiból származott művészek. Vizsgált képünk Nápoly környéki népviseletbe öltözött pásztorlányt ábrázol kissé keresett, beállítottnak tűnő pihenő pózban. Az egy hegyi út jelzőkövére könyöklő, kontraposztban álló alak ruházata viselettörténeti szempontból is pontos dokumentum. Vörösektől, kékektől és fehérektől eleven színű hímzett köténye, díszített ingujja, fejkendője és ékszerei kevéssé utalnak egyszerű foglalkozására. Ezt a földön előtte heverő pásztorbot, egy kobaktökből készült ivókulaccsal és a háttérben álló kalapos pásztor figurája teszi egyértelművé. A türkíz-kék ég alatt a napfény aranyló sugaraitól meleg színekben fürdő sziklás hegytetőn látható életképi jelenet a 19. századi európai festészet egyik fontos ábrázolási toposza, s annak minden erényét fölvonultatja. Sagnowski kompozíciójának festői kvalitásai alapján megállapítható, hogy kevéssé ismert életműve érdemes volna a korszerű művészettörténeti feldolgozásra. Magyarországon ez a festő egyetlen ismert alkotása. Lengyel László
93
186. 187. 188. 189.
186. Liezen-Mayer Sándor (Győr, 1839-München, 1898) Madonna olaj, vászon, 77 × 54,5 cm, j.b.f.: Liezenmájer Sándor
187. Német festő, 18. sz. második fele Arisztokrata hölgy portréja pasztell, papír, 38,5 × 28,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 670
€ 330
188. Peel, Paul (1860/61-1902) után, 20. sz. eleje Fürdés után olaj, vászon, 101 × 76 cm, j.j.l.: Paul Peel
189. Itáliai festő, 19. sz. vége Cicával játszadozó leány olaj, vászon, 31 × 23,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
94
€ 590
€ 220
190. 191. 192.
190. Éder Gyula (Kassa, 1875-Budapest, 1945) Akt puttókkal olaj, vászon, 90,5 × 120 cm, j.b.l.: Éder Gy.
Kikiáltási ár: 800 eFt
€ 2 960
191. Osztrák festő, 19. sz. második fele Virágcsendélet olaj, fa, 48 × 37 cm, j.n., faragott, aranyozott díszkeretben
Kikiáltási ár: 240 eFt
€ 890
192. Tomassi G. jelzéssel, 1900 körül Csendélet olaj, vászon, farostra ragasztva, 69 × 57,5 cm, j.b.l.: G. Tomassi
Kikiáltási ár: 550 eFt
€ 2 040
95
193. 194. 195.
193. Osztrák vagy magyar festő, 19. sz. közepe Női képmás olaj, vászon, farostra ragasztva, 88 × 73 cm, j.n., restaurált
194. Magyar festő, 19. sz. vége Női portré olaj, fa, 60 × 44,5 cm, j.n., h.o.: felirat: Benczúr Gyula és gyűjteményi pecsét
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 440
195. Osztrák festő, 1900 körül Családi portré olaj, vászon, 65 × 112 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 180 eFt
96
€ 670
€ 300
196. 197. 198. 199.
196. Heyne jelzéssel, 19. sz. vége Lány szőrmesapkában olaj, vászon, 51,5 × 42 cm, j.b.l.: Heyne
197. Ferraris Artúr (Galkovitz, 1856-?) Előkelő hölgy, 1895 olaj, vászon, 117 × 89 cm, j.b.k.: Ferraris 1895, faragott fa keretben
Kikiáltási ár: 70 eFt
Kikiáltási ár: 480 eFt
€ 260
€ 1 780
198. Ricci, Ezio (1885-1968) Eltörött esernyő olaj, vászon, 41 × 30,5 cm, j.b.f.: E. Ricci
199. Knopp Imre (Pest, 1867-Budapest, 1945) Kalapos férfi olaj, vászon, 54,5 × 45 cm, j.j.l.: Knopp Imre
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 300
€ 440
97
200. 201. 202. 203.
200. Poll Hugó (Pest, 1867-Budapest, 1931) Férfiportré, 1899 olaj, vászon, 103 × 81 cm, j.k.f.: Poll Hugó 1899
201. Hegedűs László (Szentes, 1870-Budapest, 1911) Krisztus, 1904 olaj, fa, 32 × 24 cm, j.b.l.: Hegedűs L. 1904, ho.: kiállítási címke
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 670
€ 440
202. Kőváry endre (Torda, 1832 – Kolozsvár, 1918) Szakállas férfi portréja, 1880 olaj, vászon, 27 × 21,5 cm j.b.l.: Kőváry 880
203. Barabás Miklós (Kézdimárkosfalva, 1810-Budapest, 1898) Ottoványi Winter Franciska, Házmán Ferencné portréja, 1884 olaj, vászon, 74,5 × 58 cm, j.b.k.: Barabás M. 1884, Kiállítva: Budapesti Történeti Múzeum 2010, Házmán Ferenc (1810 – 1894) Buda polgármestere – a kiegyezéstől a városegyesítésig
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 380 eFt
98
€ 300
€ 1 410
204. 205. 206.
204. Székely Bertalan (Kolozsvár, 1835-Mátyásföld, 1910) Női portré olaj, fa, 68 × 50 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 1 500 eFt
€ 5 560
205. Bihari Sándor (Rézbánya, 1855-Budapest, 1906) Hegedűs olaj, vászon, 56 × 45 cm, j.b.l.: Bihari S.
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
206. Pór Bertalan (Bátaszék, 1880-Budapest, 1964) Férfi portré (Vámbéry Ármin ?), 1909 olaj, vászon, 72 × 51 cm j.k.l.: Pór 1909
Kikiáltási ár: 280 eFt
€ 1 040
99
207. 208. 209. 210.
207. Barabás Miklós után, 19. sz. Schmidt Emma, Nagysándor József menyasszonya akvarell, tus, fedőfehér papír, 460 × 330 mm, j.n., sérült
208. Barabás Miklós (Kézdimárkosfalva, 1810-Bp., 1898) Kisfiú portréja ceruza, papír, 465 × 360 mm, j.b.l.: Barabás
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 300
€ 520
209. Csók István (Sáregres, 1865 – Bp. 1961) Lány portré, 1885–1887 körül ceruza, papír, 430 × 355 mm, j.b.l.: Csók
210. Benczúr Gyula (Nyíregyháza, 1844-Dolány, 1920) Matróz szén, papír, 550 × 410 mm, j.j.k.: B. Gy.; (ho.: Igazoljuk, hogy a túloldali rajzot Apánk Benczúr Gyula eredeti rajzának tartjuk Bp. 1948. jan. 7. Benczúr Ida)
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
100
€ 440
€ 670
211. 212. 213. 214.
211. Munkácsy (Lieb) Mihály (Munkács, 1844-Endenich, 1900) Krisztus Pilátus előtt (vázlat) ceruza, papír, 215 × 165 mm, j.j.l.: Munkácsy Paris
212. Ender, Johann (Bécs, 1793 – Bécs, 1854) Török fürdőben, 1818 ceruza, akvarell, papír, 240 × 270 mm j.n., j.l.: Türkisches Bad in den Dardanellen 1818, SZM 183/99
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 300
€ 810
213. Benczúr Gyula (Nyíregyháza, 1844-Dolány, 1920) Mária kréta, papír, 435 × 340 mm, j.j.l.: B. Gy.
214. Adam, Jean Victor (Párizs, 1801 – Viroflay, 1867) Festő és tanítványa akvarell, lavírozott tus, papír, 165 × 120 mm, j.k.l.: J.A., SZM 176/2000
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 300
€ 220
101
Palmié, Charles Johann (Aschersleben, 1863-München, 1911) Patak A poroszországi Ascherslebenben született Palmié már 14 évesen egy chemnitzi festő-dekorátornál tanult, és három év múlva a drezdai udvari színház dekoráció-festőjének, Emil Rieck-nek a műhelyében dolgozott. 1883-ban a drezdai festő, Eduard Leonhardi házának (a mai Leonhardi-Múzeum) romantikus stílusú kifestését végzi, de különféle ösztöndíjak lehetővé teszik számára, hogy közben a drezdai akadémia óráit látogassa. A következő évben Münchenbe költözik, és tanulmányait August Fink és Josef Willroider irányítása alatt folytatja. 1886-tól önállóan dolgozik, és szinte minden nyáron ellátogat az Alpokba. A 90-es években felfedezi az Altmühltahl, Wörnitz, a Duna és Lausitz vidékének szépségeit. Palmié egyik alapító tagja lesz az 1909-ben Kandinszkij elnökletével életre hívott „Neue Künstlervereinigung München” nevű művészcsoportnak, amelyből azonban eltérő művészi nézetei miatt hamarosan kilép. A bajor fővárosban azonban régi vágya vált valóra: végre tájképfestő lehetett. Eleinte csendes alkonyatokat, misztikus holdfényes éjszakákat és komor hangulatú tájakat festett, azonban a francia plein air festészet hatására szemléletmódja hamarosan megváltozott. „Mily óriási fordulat, mily meglepő optikai forradalma a szemnek, mily józan realitás az előbbi romanticizmus helyett, mekkora lelki erély az önmagát való megtagadásban, s mily intelligencia a kor újabb szózatának megértésében...” E szavakkal jellemezte Palmié művészetét névtelen méltatója a Nagymező utcai Könyves Kálmán Szalon katalógusának előszavában 1907-ben. A kortárs magyar művészet bemutatásában is jelentős szerepet játszó rövid életű intézmény, amelynek kiállításain számos kortárs francia és német festő is szerepelt, 1907-ben Palmié gyűjteményes kiállításának adott helyet. Ebből az alkalomból a művész 44 tájképet mutatott be. Az idézett mondat a festő szakértői szemmel örvendetes stílusváltására utal, mely szerint a korábbi akadémikus, patetikus hangvételű, komoly lírát kifejező, romantikus, gyakran holdfényes, műteremben festett képeit felváltották a szabad természet szemlélése által ihletett, napfény által átjárt, és igazi impressziókat kifejezni képes tájképek. Palmié szakadatlan természetstúdiumai – saját bevallása szerint – az impresszionizmus irányába terelték művészetét. Szemléletmódja abból az alapelvből indult ki, hogy minden amit látunk csak napsugarak által jelenik meg, és legfőbb törekvése, hogy képein e sugarak titokzatosságát minél teljesebben visszaadja. Az árverésre kerülő nagy méretű kompozíció kétségtelenül Palmié természetelvű festészetének egyik főműve. A felkelő nap reggeli fénye által megvilágított patakparti táj kitűnő lehetőséget kínált a festő számára, hogy a napsugarak hatására ébredező természet titokzatos szépségeit mesteri módon ábrázolja. A dús parti föveny harmatos fűszálain gyöngyökként megcsillanó fénypontok, a nyírfák vakítóan fehér törzse, a lombokon átszűrődő meleg fénysugarak, a hűs patak lágyan fodrozódó vizének fényjátéka, vagy a háttérben elterülő párás rét feletti köddel birkózó, még erőtlen, de hamarosan győzedelmeskedő napfény csodája szemmel láthatóan megihlette a festőt. A rutin és a nagyfokú formabiztonság könnyed, szinte játékos ecsetkezeléssel párosul, amely még a kényes ízlésű műértők számára is vonzóvá, élvezhetővé teszi a monumentális kompozíciót. A legjobb értelemben vett látványelvű művészet ez, magas színvonalú, „színes szélesvásznú” előadásban. A képet maga Palmié is fontosnak tartotta saját életművében, hiszen ezzel nevezett az 1902-es Nagy Berlini Művészeti Kiállításra, ahol teljesítményét a komoly szakmai elismerést jelentő kis aranyéremmel jutalmazták. A századforduló táján a kortárs műítészek szerint Palmié Németország legjobb tájképfestői közé számított. Új, modern stílusú képei számos elismerést hoztak számára nemzetközi kiállításokon is. A müncheni Luitpold-Gruppe tagjaként Palmié elkötelezte magát a magas művészi minőség mellett. Előbb Münchenben, majd 1902-ben a berlini kiállításon vívta ki kis aranyéremmel a szakértő zsűri elismerését, később pedig Bécsben megkapta az állami nagy aranyérmet is. Budapesten a már említett 1907-es kiállításon kívül 1911-ben is rendeztek egy gyűjteményes kiállítást műveiből, ezúttal a Művészotthonban. A megvásárolható művek közül e két alkalommal a művész több alkotása is magyar tulajdonba került. A müncheni Neue Pinakothek, valamint a chemnitzi, dessaui, lipcsei, magdeburgi és nürnbergi múzeumok mellett a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye is rendelkezik a művész egy kitűnő tájképével. Dr. Kovács Zoltán Irodalom: Münchner Maler im 19. Jahrhundert, Bruckmanns Lexikon der Münchner Kunst, Bd. 3., München 1982. Thieme-Becker XXVI, Leipzig 1932, 183. Münchner Jahrbuch der Bildenden Kunst 9 (1914/15), 148. Der Cicerone 3 (1911), 935. CharlesJ. Palmié gyűjteményes kiállítása, Művészotthon, Budapest 1911. Művészet 10 (1911/2), 90. Charles J. Palmié gyűjteményes kiállítása, Könyves Kálmán Szalon, Budapest 1907.
102
215.
215. Palmié, Charles Johann (Aschersleben, 1863-München, 1911) Patak olaj, vászon, 190 × 250 cm, j.j.l.: Charles Palmier, Kiállítva: Grosse Berliner Kunstausstellung, Berlin 1902, ho. a kiállítás etikettjei és „Bach” felirat
Kikiáltási ár: 1 800 eFt
€ 6 670
103
216. 217. 218.
216. Wagner, C. jelzéssel 19. sz. második fele Falurészlet alakokkal olaj, fa, 31 × 47,5 cm j.j.l.: C. Wagner (utólagos)
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 960
217. Magyar festő 19. sz. második fele Alföldi táj olaj, vászon, 21,5 × 47 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 300
218. Froment, jean (működött a 19. sz. végén) Birkaakolban olaj, vászon, 22,5 × 41 cm j.j.l.: Froment
Kikiáltási ár: 90 eFt
104
€ 330
219. 220. 221.
219. Körösfői-Kriesch Aladár (Buda, 1863-Budapest, 1920) Konyhában, 1894 olaj, vászon, 65 × 81,5 cm, j.j.l.: KA. (ligatúrás) 94
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 1 410
220. Bihari Sándor (Rézbánya, 1855-Bp., 1906) Kos
221. Engel Károly jelzéssel Soubrette, 1937
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
olaj, vászon kartonra ragasztva, 26,5 × 22,5 cm, j.b.l.: Bihari S. ho.: Bihari Sándor hagyatéka 1906. 174. szám cédula
€ 220
olaj, vászon, 50 × 60 cm j.j.l.: Engel Károly Alag 1937
€ 300
105
222. 223. 224.
222. Mengaud, Lucien (működött a 19. sz. második felében) Tájrészlet alakokkal olaj, vászon, 61,5 × 50,5 cm j.b.l.: Lucien Mengaud
Kikiáltási ár: 360 eFt
€ 1 330
223. Deák Ébner Lajos (Pest, 1850-Bp., 1934) Beszélgető asszonyok olaj, fa, 32 × 25 cm, j.b.l.: Deák Ébner L.
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
224. Reyne, Charles André (1873-1917) Gordonszetter a tóparton olaj, vászon, 92,5 × 73 cm, j.b.l.: Ch. Reyne
Kikiáltási ár: 380 eFt
106
€ 1 410
225. 226.
225. Kaufmann, Adolf (Troppau, 1848-Bécs, 1916) Tavaszi virágzás olaj, vászon, 66 × 95 cm, j.j.l.: A. Kaufmann
Kikiáltási ár: 550 eFt
€ 2 040
226. Pick, Anton (Görz, 1840-Bécs, 1905) Tájkép horgásszal olaj, vászon, 42 × 69 cm, j.j.l.: A. Pick
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 670
107
227. 228. 229.
227. Kaufmann, Karl (Neuplachonitz, 1843-Bécs, 1901) Halászhajók, 1904 olaj, vászon, 32 × 63,5 cm, j.j.l.: L. Perla 904
Kikiáltási ár: 550 eFt
€ 2 040
228. Rózsa jelzéssel Hadihajó, 1903 olaj, vászon, 81 × 121 cm j.b.l.: Rózsa 903
Kikiáltási ár: 280 eFt
€ 1 040
229. Dedinaue jelzéssel A nápolyi öböl a Vezúvval, 1906 tempera, papír, 330 × 640 mm j.j.l.: Dedinaue 906, j.b.l.: Y. Citana, sérült
Kikiáltási ár: 38 eFt
108
€ 140
230. 231. 232.
230. Zubriczky Lóránd (Esztergom, 1869-?) Keleti jelenet olaj, vászon, 65 × 95 cm, j.b.l.: Zubriczky Bp.
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
231. W. L. monogrammal Történelmi jelenet, 1880 olaj, vászon, 93 × 116,5 cm, j.j.l.: W. L. 1880
232. Osztrák festő, 19. sz. második fele Áhitat olaj, vászon, 73,5 × 59 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 1 040
€ 670
109
233. 234. 235.
233. Éder Gyula (Kassa, 1875-Budapest, 1945) Androméda, 1909 olaj, vászon, 90 × 65 cm, j.b.l.: Éder Gy. 1909
234. Karlovszky Bertalan (Munkács, 1858-Bp., 1938) Akt vörös drapérián olaj, karton, 94 × 67 cm, j.j.l.: Karlovszky Bertalan
Kikiáltási ár: 550 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 2 040
€ 520
235. Osztrák festő 19. sz. második fele Rokokó jelenet olaj, vászon, 38 × 46 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 180 eFt
110
€ 670
236.
236. Lotz Károly (Homburg vor der Höhe, 1833-Bp., 1904) Flóra, 1902 olaj, vászon, 144 × 115 cm, j.j.l.: f. Lotz K. 1902; ho.: felirat és pecsét (Novák Ágostonné, Fenyvessy Károlyné), faragott, aranyozott 18. sz. végi keretben
Kikiáltási ár: 5 500 eFt
€ 20 370
111
237. 238. 239. 240.
237. Székely Bertalan (Kolozsvár, 1835-Mátyásföld, 1910) Arkangyal tempera, papír, 530 × 525 mm, j.n.
238. Schuster, Joseph (Graz, 1812-Bécs, 1890) Virágcsendélet olaj, fa, 18 × 14 cm, j.j.l.: J. Schuster
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 150 eFt
€ 590
€ 560
239. Bachmann, Hans (Winikon, 1852-Luzern, 1917) Altatás, 1881 olaj, fa, 32 × 23,5 cm, j.j.l.: H. Bachmann, Düs. 81
240. Éder Gyula (Kassa, 1875-Bp., 1945) Angyal olaj, fa, 48 × 25 cm, j.j.l.: Éder Gy.
Kikiáltási ár: 650 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
112
€ 2 410
€ 300
241. 242. 243. 244.
241. Bruck Lajos (Pápa, 1846-Budapest, 1910) „Audiencia” olaj, vászon, 116 × 81 cm, j.n., ho.: hagyatéki kiállítási cédula
242. Berkes antal (Bp., 1874-Bp., 1938) Hölgy kalapban, 1903 olaj, karton, 67 × 38 cm, j.b.l.: Berkes Antal 1903
Kikiáltási ár: 480 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 1 780
243. francia festő, 19. sz. második fele Női képmás olaj, vászon, 56 × 50 cm j.j.f.: J. B. L.; SZM 53/82
Kikiáltási ár: 1 800 eFt VÉDETT NO EXPORT
€ 6 700
€ 670
244. Lotz Károly (Homburg vor der Höhe, 1833-Budapest, 1904) Női portré olaj, vászon, 65,5 × 53,5 cm j.j.l.: Lotz K.; ho.: cédulán felirat
Kikiáltási ár: 750 eFt
€ 2 780
113
245. 246. 247.
245. Lotz Károly (Homburg von der Höhe, 1833-Budapest, 1904)-nak tulajdonított Alvó Bacchánsnő olaj, fa, 20,5 × 32 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 320 eFt
€ 1 190
246. Lotz Károly (Homburg vor der Höhe, 1833-Bp., 1904) Hölgyportré olaj, vászon, 69 × 56 cm, j.j.l.: f. Lotz. K.
247. Goldberg, L. jelzéssel, 20. sz. eleje Fiatal férfi portréja olaj, vászon, 29 × 20 cm, j.j.l.: L. Goldberg
Kikiáltási ár: 480 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
114
€ 1 780
€ 300
248. 249.
248. Merner, V. jelzéssel 20. sz.. eleje Pihenő arabok – Imádkozó arabok – párkép olaj, vászon, 48 × 90 cm j.j.l.: Merner V., j.j.l.: Merner
Kikiáltási ár: 340 eFt
€ 1 260
249. Pádly Aladár (Bp., 1881-Veresegyháza, 1949) Szamarkandi utcarészlet olaj, vászon, 30 × 40 cm j.b.l.: Pádly Aladár Samarkand
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 330
115
250. 251. 252.
250. Mihalovits Miklós (Bp., 1888-Bp., 1960) Rabszolgavásár olaj, vászon, 81 × 60 cm, j.j.l. Mihalovits M.
251. Scognamilio, Cavaliere Antonio I (működött a 19. sz. végén) Naplemente az oázisnál olaj, vászon, 39,5 × 33 cm, j.b.l.: Cav. A. Scognamilio, sérült
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 670
252. Nazilhat, P. jelzéssel, 1900 körül Keleti utcarészlet olaj, vászon, 55 × 68 cm, j.b.l.: P. Nazilhat
Kikiáltási ár: 160 eFt
116
€ 590
€ 960
253. 254. 255.
253. Schönian, Alfred (Frankfurt, 1856-München, 1936) Velence látképe olaj, vászon, 23 × 35 cm, j.j.l.: A. Schönian, sérült
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
254. Brugnoli, Emanuelle (1859-1944) Velencei részlet akvarell, papír, 270 × 180 mm, j.b.l.: Brugnoli
255. Vízkeleti Witman Eta (működött 1900 körül) Római utcarészlet virágárusokkal olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.j.l.: Vízkelety W. E.
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 100 eFt
€ 440
€ 370
117
256. 257. 258.
256. Grubacs, Marco (1839-1910) A Szent Márk tér Velencében olaj, fa, 27,5 × 14,5 cm, j.b.l.: M. Grubacs
257. Grubacs, Marco (1839-1910) A Rialto híd Velencében olaj, fa, 27 × 14,5 cm, j.b.l.: M. Grubacs; SZM 781/85
Kikiáltási ár: 190 eFt
Kikiáltási ár: 190 eFt
€ 700
€ 700 258. Koszkol Jenő (Dorog, 1868-Budapest, 1935) Velence akvarell, papír, 400 × 550 mm j.b.l.: Koszkol Jenő
Kikiáltási ár: 130 eFt
118
€ 480
259. 260.
259. Ciotta, F. P. jelzéssel 19. sz. vége Szieszta olaj, vászon, 105 × 69 cm j.b.l.: F. P. Ciotta
Kikiáltási ár: 1 500 eFt
€ 5 560
260. Mihalovits Miklós (Budapest, 1888-Budapest, 1960) Leányvásár olaj, vászon, 60 × 81 cm j.j.l.: Mihalovits M.
Kikiáltási ár: 200 eFt
€ 740
119
261. 262. 263. 264.
261. Wagner, Hans Johann (Döbling, 1866-Perchtoldsdorf, 1940) Kikötő olaj, vászon, 69 × 56 cm, j.j.l.: H. Wagner
262. Lentz, A. jelzéssel Sziklás táj, 1856 akvarell, papír, 320 × 230 mm, j. hátul: A. Lentz 3/2 56
Kikiáltási ár: 240 eFt
Kikiáltási ár: 50 eFt
€ 890
€ 190
263. Itáliai művész, 19. sz. első fele Itáliai város alakokkal akvarell, gouache, papír, 200 × 265 mm, j.n.
264. A. C. monogrammal, 19. sz. eleje A velencei Szent Márk tér gouache, papír, 150 × 215 mm, j.j.l.: A. C.
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
120
€ 220
€ 220
265. 266. 267.
265. Thelen, Wilhelm (Düsseldorf, 1917-Düsseldorf, 1985) Olasz tengerpart olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.j.l.: W. Thelen Df.
Kikiáltási ár: 360 eFt
€ 1 330
266. Rubovics Márk (Pest, 1867-Budapest, 1947) Balatoni vitorlások olaj, fa, 35 × 50 cm, j.b.l.: Rubovics M., ho.: „Balaton” felirat
267. Rubovics Márk (Pest, 1867-Budapest, 1947) „Hullámzó Balaton” olaj, vászon, 50 × 70 cm, j.j.l.: Rubovics M.
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 110 eFt
€ 330
€ 410
121
268. 269. 270. 271.
268. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Katonatiszt portréja akvarell, szén, fedőf, papír, 520 × 340 mm, j.j.l.: Mednyánszky ho.: hagyatéki bélyegző és Pálmai József aláírás
269. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Fiumei vitorlás ceruza, papír, 350 × 255 mm j.j.l. Mednyánszky Fiume és hagyatéki bélyegző 1919
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 330
€ 260
270. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Gondolkodó fiú szén, papír, 310 × 450 mm, j.j.l.: Mednyánszky és hagyatéki pecsét
271. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Hegyvidéki táj ceruza, papír, 115 × 470 mm, j.j.l.: Mednyánszky és hagyatéki pecsét, sérült
Kikiáltási ár: 70 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
122
€ 260
€ 260
272. 273. 274.
272. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Tájkép akvarell, ceruza, fedőfehér, papír, 290 × 490 mm, j.j.l.: Mednyánszky Kanton és hagyatéki bélyegző; ho felirat: „Leltározta Pálmai József Bécs 1919 Május ho”
Kikiáltási ár: 240 eFt
€ 880
273. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Téli táj kréta, papír, 310 × 240 mm, j.j.l.: Mednyánszky; b.l.: hagyatéki pecsét
274. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Ülő kalapos fiú ceruza, papír, 398 × 302 mm, j.j.l.: Mednyánszky és hagyatéki pecsét
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 65 eFt
€ 220
€ 240
123
275. 276.
275. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Vízparti táj olaj, karton, 23 × 29,5 cm, j.j.l.: Mednyánszky
Kikiáltási ár: 900 eFt
€ 3 330
276. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Vízparti alkony olaj, vászon, 20,5 × 37 cm, j.j.l.: Mednyánszky
Kikiáltási ár: 600 eFt
124
€ 2 220
277.
277. Mednyánszky László báró (Beckó, 1852-Bécs, 1919) Erdei tájkép olaj, vászon, 79,5 × 60 cm, j.b.l.: Mednyánszky
Kikiáltási ár: 2 200 eFt
€ 8 100
125
278. 279. 280.
278. Jacques, Charles A. (működött a 19. sz. második felében) Legelésző birkanyáj olaj, karton, 20 × 31 cm, j.b.l.: Ch. Jacques
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
279. Osztrák festő 19. sz. második fele Folyópart olaj, vászon, 48 × 77 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
280. Splitgerber, August Karl (Steingaden, 1844-München, 1918) Erdőrészlet alakokkal olaj, vászon, 36,5 × 61 cm, j.b.l. A. Splitgerber
Kikiáltási ár: 180 eFt
126
€ 670
281. 282. 283.
281. Osztrák vagy német festő, 19. sz. második fele Naplemente olaj, vászon, 34 × 50 cm j.b.l.: A. Rückt (?)
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 330
282. Svensen, Axel működött 1900 körül Fjord olaj, vászon, 69 × 105,5 cm j.j.l.: Axel Svensen
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 960
283. Osztrák festő 19. sz. második fele Naplemente az Alpokban olaj, vászon, 59,5 × 89 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 100 eFt
€ 370
127
284. 285. 286. 287.
284. Francia festő, 19. sz. vége Folyóparti táj olaj, fa, 23,5 × 29 cm, ho.: ARLEUX 18... felirattal
285. Osztrák festő, 19. sz. második fele Vízparti táj olaj, karton, 16 × 21,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 330
€ 330
286. Böhm Pál (Nagyvárad, 1839-München, 1905) Alkonyi fasor, 1873 olaj, fa, 20,5 × 15 cm, j.j.l.: P. Böhm 873
287. Vastagh Géza (Kolozsvár, 1866-Budapest, 1919) Erdőrészlet, 1909 olaj, karton, 40 × 33 cm, j.j.l.: Vastagh Géza 1909; b.l.: Szováta
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
128
€ 220
€ 220
288. 289. 290.
288. Derfla, Rudolf Anton (1849-?) Parasztlakodalom olaj, fa, 17,5 × 31 cm, j.j.l.: R. Derfla
Kikiáltási ár: 320 eFt
€ 1 190
289. Bencze Ferenc (Bátaszék, 1874-Budapest, 1926) Fronton, 1917 olaj, vászon, 76 × 56 cm, j.j.l.: Bencze Ferenc 1917
290. Pataky László (Brád, 1857-Alvincz, 1912) Huszárok hóesésben olaj, vászon, 71 × 55 cm, j.b.l.: Pataky L.
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 440
€ 810
129
291. 292.
291. Francia szobrász, 19. sz. vége A hajnal és az alkony allegóriája patinázott bronz, m: 27 cm; m: 28 cm j.n., posztamensek sérültek
Kikiáltási ár: 160 eFt
€ 590
292. Francia szobrász 19. sz. második fele Az ősz és a nyár allegóriája – párdarab bronz, márvány talapzaton, j.n. m: 20,5 cm; m: 19,5 cm
Kikiáltási ár: 90 eFt
130
€ 330
293. 294.
293. Itáliai szobrász (Antik előkép után) 19. sz. vége Pompei táncoló szatír bronz, m: 81 cm, j.n.
295. 296.
Kikiáltási ár: 550 eFt € 2 040
294. Szentgyörgyi István (Bégaszentgyörgy, 1881-Bp., 1938) Fiú akt bronz, fa talapzaton, m: 72 cm; j. a talpon: Szentgyörgyi I. kiállítási címke: Exposition Internationale d'Art Moderne Bruxelles 1935, talapzat sérült
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
295. Magyar szobrász 20. sz. eleje Súlylökő bronz, márvány talapzaton m: 35 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 300
296. Magyar szobrász 20. sz. első fele Versenyló vas, 29,5 × 32,5 cm, j.n. talapzaton „Rumene” jelzéssel Hungária díj 1954
Kikiáltási ár: 55 eFt
€ 200
131
297. 298. 299. 300.
297. Szentgyörgyi István (Bégaszentgyörgy, 1881-Bp., 1938) Dél – az irredenta szoborcsoport része bronz, fa talapzaton m: 29 cm, j.b.l.: Szentgyörgyi
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 670
298. Nagy Kálmán (Kiskunhalas, 1872-Budapest, 1902) Parasztember bronz, m: 39 cm, j.j.l.: Nagy K.
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 670
299. Beszédes János László (Feled, 1874-Budapest, 1922) Vízhordó bronz, márvány talapzaton m: 38 cm és talp: 4, 5 cm j.j.l.: Beszédes, talpon apró sérülés
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
300. Beszédes János László (Feled, 1874-Budapest, 1922) Vadász és társa bronz, márvány talapzaton m: 46 cm és talp: 6 cm j. hátul: Beszédes, talpon apró sérülés
Kikiáltási ár: 240 eFt
132
€ 890
301. 302. 303.
301. Mene, Pierre Jules (Párizs, 1810-Párizs, 1879) Vadász kutyájával bronz, m: 44,5 cm, j. a talpon: P. J. Mene
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 1 410
302. Milles, Ruth (Wallentuna, 1873-1941) Holland lány virágokkal bronz, m: 21,5 cm j. a talpon: Ruth Milles, talapzata sérült
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
303. Hertel, Oscar (működött 1900 körül) Kaszafenő bronz, márvány talapzaton m: 20,5 cm, j. talpon: O. Hertel
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
133
304. 305. 306. 307.
304. Clodion jelzéssel, 19. sz. vége Faun és nimfa bronz, fa talapzaton, m: 70 cm talpon jelzett: Clodion, talp sérült
Kikiáltási ár: 480 eFt
€ 1 780
305. Darabos János, Szentgyörgyi (1885-?) Szépítkező hölgy bronz, márvány talapzaton, m: 86 cm j. a talpon Szentgyörgyi Darabos János, sérült
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
306. Maugsch Gyula (Besztercebánya, 1882-Ausztria, 1946) Nyújtózkodó bronz, m: 35 cm, j. ho.: Maugsch
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 220
307. Pásztor János (Gyoma, 1881-Budapest, 1945) Álló akt, 1928 bronz, márvány talapzaton, m: 38,5 cm j.b.l.: Pásztor J. 928
Kikiáltási ár: 280 eFt
134
€ 1 040
308. 309. 310.
308. Gabay László (Budapest,1897-Budapest,1952) Ülő akt, 1936 faragott márvány, m: 38,5 cm j. hátul a talapzaton: Gabay L. 936
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
309. Chinard, Joseph (1756-1813) után, 19. sz. Madame Récamier faragott alabástrom, m: 63,5 cm, j.n. (az eredeti a Musée des Beaux Arts Lyon-ban található), sérült
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
310. Belga szobrász 20. sz. eleje Oroszlán faragott márvány m: 37 cm, h: 51 cm, j.n., restaurált
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
135
MÁSODIK NAP
401. 402. 403. 404. 405. 406.
401. Neogrády Antal (Galsa, 1861-Alag, 1942) Napernyős hölgy pihenője olaj, fa, 60 × 80 cm, j.b.l.: Neogrády A.
402. Ács Ágoston (Budapest, 1889-Budapest, 1947) Beszélgető asszonyok olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.j.l.: Ács Ágoston
Kikiáltási ár: 190 eFt
Kikiáltási ár: 130 eFt
€ 700
€ 480
403. Balla Béla (Arad, 1882-Nagybánya, 1965) Udvarház napsütésben 1910 olaj, vászon, 69 × 99,5 cm, j.j.l. Balla Béla 1910
404. Ujváry Ferenc (Kisoroszi, 1898 – ?, 1971) Leánderes udvar olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.j.l.: Ujváry Ferenc
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 670
€ 300
405. Tornyai János (Hódmezővásárhely, 1869-Bp., 1936) Juhász és kutyája olaj, fa, 23 × 27 cm, j.b.l.: Tornyai
406. Nagybányai festő, 20. sz. eleje Delelő olaj, vászon, 27,5 × 33 cm, j.j.l.: olvashatatlan
Kikiáltási ár: 240 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
136
€ 890
€ 220
407. 408. 409.
407. Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867-Budapest, 1940) Gomolygó felhők a Hortobágy felett olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.j.l.: Iványi Grünwald Béla
Kikiáltási ár: 300 eFt
€ 1 110
408. Tornyai János (Hódmezővásárhely, 1869-Bp., 1936) Udvaron olaj, vászon, 55 × 69,5 cm, j.j.l.: Tornyai
409. Kotász Károly (Budapest, 1872-Budapest, 1941) Itatás alkonyatkor, 1903 olaj, vászon, 52 × 74,5 cm j.b.l.: Kotász K. 1903
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 1 040
€ 440
137
410. 411. 412. 413. 414. 415.
410. Katona Nándor (Szepesófalu, 1864-Budapest, 1932) Tátrai táj olaj, fa, 39,5 × 50 cm, j.j.l.: Katona Nándor
411. Kada Alajos (Budapest, 1882-?) Napfényes rét, 1911 olaj, vászon, 81 × 101 cm, j.j.l.: Kada Alajos 1911
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 300
€ 520
412. Neogrády László (Budapest, 1896-Bp., 1962) A Dunakanyar tavasszal olaj, vászon, 61 × 80,5 cm, j.b.l.: Neogrády László
413. Barkász Lajos (Hódmezővásárhely, 1884-Bp., 1960) Visegrád olaj, vászon, 40 × 60 cm, j.j.l.: Barkász
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 810
€ 330
414. Balla József (Arad, 1910-Nagybánya, 1991) Folyópart, 1960 olaj, vászon, 80,5 × 99,5 cm, j.j.l.: Balla J. 960
415. Balla Béla (Arad, 1882-Nagybánya, 1965) Pihenő a Bódi tó partján („Tavaszi hangulat”) olaj, vászon, 53 × 65 cm, j.j.l.: Balla Béla; ho.: kiállítási cédula
Kikiáltási ár: 150 eFt
Kikiáltási ár: 240 eFt
138
€ 560
€ 890
416. 417. 418. 419.
416. Égly Sára (Nagybánya, 1902-Sao Paulo, 1971) Nagybányai kert olaj, vászon, 74 × 72 cm, j.b.l.: Égly
417. Roger, Guillamme Georges (Párizs, 1867-Párizs, 1943) Holland táj olaj, vászon, 55,5 × 46,5 cm, j.j.l.: Guillamme Roger
Kikiáltási ár: 260 eFt
Kikiáltási ár: 110 eFt
€ 960
€ 410
418. Hegedűs László (Szentes, 1870-Budapest, 1911) Ligetes táj olaj, vászon kartonra ragasztva, 41 × 35, j.n., ho.: Hegedűs László hagyatéki kiállítása 1912 címke, hagyatéki címke töredék
419. Kümmerle Pál (Budapest, 1873-?) Folyópart, 1900 olaj, vászon, 80,5 × 66 cm j.j.l.: Kümmerle P. München 1900
Kikiáltási ár: 70 eFt
Kikiáltási ár: 110 eFt
€ 260
€ 410
139
420. 421. 422. 423. 424. 425.
420. Vass Elemér (Budapest, 1887-Tihany, 1957) Napfényes falurészlet, 1919 olaj, karton, 63 × 84 cm, j.b.l.: Vass E. 919
421. Klie Zoltán (Szekszárd, 1897-Budapest, 1992) „Nagymaros” olaj, farost, 40 × 50 cm, j.j.l.: Klie
Kikiáltási ár: 240 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 890
€ 440
422. Kalivoda Kata (Letenye, 1877-Szurdokpüspöki, 1936) Nagybányai udvar tavasszal olaj, vászon, 75,5 × 87,5 cm, j.b.l.: S. Kalivoda Kata
423. Bánsághy Vince (Resicabánya, 1881-?) Árnyas falusi részlet olaj, vászon kartonra ragasztva, 46 × 55,5 cm, j.b.l.: Bánsághy Vince
Kikiáltási ár: 260 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 960
€ 260
424. Schadl János (Keszthely, 1892-Tata, 1944) Kúria udvara olaj, vászon kartonra ragasztva, 28,5 × 38,5 cm, j.j.l.: Schadl
425. Rozsda Endre (Mohács, 1913-Párizs, 1999) Kertrészlet, 1951 olaj, vászon, 59 × 79 cm j.j.l.: Rozsda 1951
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 240 eFt
140
€ 590
€ 890
Kikiáltási ár: 2 400 eFt
€ 8 890
426. Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867-Budapest, 1940) Faluvégén, 1910 olaj, karton, 51 × 74,5 cm, j.b.l.: Iványi Grünwald 910; j.j.l.: Iványi Grünwald Béla
426.
141
427. 428. 429. 430. 431. 432.
427. Ujváry Ignác (Pest, 1860-Kisoroszi, 1927) Tavasszal olaj, vászon, 75,5 × 100 cm, j.b.l. Ujváry I.
428. Szobotka Imre (Zalaegerszeg, 1890-Bp., 1961) Mediterrán táj olaj, vászon, 70 × 90 cm, j.j.l.: Szobotka I.
Kikiáltási ár: 240 eFt
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 890
€ 1 410
429. Szikszay Ferenc (Pest, 1871-Orsay, 1908) Virágzó fa, 1906 olaj, vászon, 41,5 × 51,5 cm j.j.l.: Szikszay 906
430. Katona Nándor (Szepesófalu, 1864-Bp., 1932) „Tavasz”, 1910 olaj, karton, 25,5 × 35,5 cm, j.j.l.. Katona Nándor Lengyel 910 IV.; ho.: hagyatéki címke és pecsét 1932
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 330
€ 300
431. Balla Béla (Arad, 1882-Nagybánya, 1965) „Tavasz a kertben” olaj, vászon, 91 × 101 cm, j.n. ho: kiállítási címke
432. Kunffy Lajos (Orci, 1869-Somogytúr, 1962) Somogyi táj tavasszal olaj, vászon, 55,5 × 65 cm, j.j.l.: Kunffy
Kikiáltási ár: 320 eFt
Kikiáltási ár: 150 eFt
142
€ 1 190
€ 560
433. 434. 435. 436.
433. Say Géza (Székesfehérvár, 1892-Székesfehérvár, 1958) Erdőbelső olaj, vászon, 86 × 68 cm, j.j.l.: Say G
434. Pólya Tibor (Szolnok, 1886-Szolnok, 1937) Piknikezők olaj, vászon, 67 × 53,5 cm, j.j.l.: Pólya T.
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 300
€ 960
435. Emőd Aurél (Budapest, 1897-Budapest, 1958) Nyári pihenő olaj, vászon, 80 × 89 cm, j.b.f.: Emőd; ho.: Nemzeti Szalon címketöredék
436. Csuk jenő (Zákány, 1887 – Bp., 1927) Kertben olaj, vászon, 68 × 78 cm, j.j.l.: Csuk
Kikiáltási ár: 320 eFt
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 1 190
€ 810
143
437. 438. 439. 440.
437. Pautsch, Fryderyck (1877 – Krakkó, 1950) Főkötős nő portréja olaj, karton, 62,5 × 49 cm, j.b.f.: F. Pautsch
438. Kricheldorf, Carl (Celle Niedersachsen, 1863-München, 1940) A szerelmeslevél olaj, vászon, 61 × 46 cm, j.b.l.: Karl Kricheldorf CLK (ligatúrás)
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 320 eFt
€ 440
€ 1 190
439. A.O. monogrammal, 20. sz, eleje Népviseletbe öltözött lány olaj, karton, 74 × 69,5 cm, j.j.f.: A.O. (ligatúrás)
440. Pólya Tibor (Szolnok, 1886-Szolnok, 1937) Kucsmás férfi olaj, vászon, 50,5 × 40 cm, j.j.l.: Pólya Tibor
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
144
€ 440
€ 220
441. 442. 443.
441. Csók István (Sáregres, 1865-Budapest, 1961) „Áldomás” (vázlat), 1905 körül olaj, vászon, 39 × 58 cm, j.n., Proveniencia: egykor Márk Lajos festőművész tulajdonában Kiállítva: Csók István emlékkiállítás, Budapest, Polgár Galéria, 2001. november 2–15. Reprodukálva: Magyar Művészet, 1927/1. 29. Irodalom: Gerő Ödön: A magyar népéletkép. Magyar Művészet, 1927/1. 1–34.
Kikiáltási ár: 950 eFt
€ 3 520
442. Viski János (Szokolya, 1891-Budapest, 1987) Vágtató szekér olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.b.l.: Viski J.
443. Basilides Sándor (Balassagyarmat, 1901-Bp., 1980) Lovasok olaj, falemez, 25 × 33,5 cm, j.j.l.: Basilides Sándor ho.: Basilides Alíz ajándékozási felirata
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 130 eFt
€ 670
€ 480
145
Csók István (Sáregres, 1865-Budapest, 1961) Züzü a tükör előtt, 1918
Hajlamosak vagyunk minden meggypiros szájú fiatal leányban Züzüt látni, ha Csók képein bukkan fel. Ezúttal azonban valóban a festő lánya tekint ránk a képről, méghozzá a Züzü-képek egy különleges, eddig lappangó egyedi darabjáról. Tőle nem szokatlan módon Csók kosztümös szerepképet festett 1918-ban nyolc éves lányáról. Züzü a családi enteriőrben jelenik meg, de egy jól ismert, népszerű képtípus beállításában, a holland zsánerek mintáit követve. Züzü, azaz Csók Júlia (aki édesanyja keresztnevét kapta, ezért használták becenevét) 1909 karácsonyán született Párizsban. Édesapja ekkor 45 éves volt, sikerei csúcsán járt. Közvetlenül a kislány születése után a család hazaköltözött Budapestre. Ettől kezdve Csók szebbnél-szebb festményeket szentelt imádott gyermekének. Nem egyszerű arcképek voltak ezek, hanem jellemzően cselekményes, tárgyakban gazdag impresszionista jellegű zsánerek. Csók szívesen csempészett bele életképeibe jelképes elemeket: így az Első sétán a tradicionális népélet és a világias városi létezést jelképező nőalakokat, vagy a jól ismert Züzü a kakassal emberméretű kakasával utalt a gyermeki világ miénktől eltérő arányrendjére. A festmény jelenetének színhelye a Csók-család új otthona, az első kerületi Hunfalvy-villa, ahová 1917 nyarán költöztek. A környék különösen kedves volt Csók számára, hiszen a közelben volt a Toldy Gimnázium, ahol gyermekként meghatározó éveket töltött. A ház rózsakertje, üvegezett verandája és az onnan nyíló lenyűgöző panoráma számos művét ihlette. Az 1918-ban festett Kilátás rózsák közül hátterében feltűnik a Batthyány téri Szent Ferenc templom tornya és a Vásárcsarnok jellegzetes teteje. Tavasz a télben című képén a tanuló Züzüt festette meg, háttérben a Dunával és a Batthyány térrel. Holland zsánereit súlyos művészi válságát követően kezdte el. A sorozat első darabját Dolce far niente (Édes semmittevés) címen 1897-ben állította ki. A prémes kabátkában édesen a nézőre mosolygó bájos hölgy és környezete 17. századi holland minták alapján beállított klasszikus mestereket idézett. Csók kiváló érzékkel élesztette újra azt a németalföldi eszményi polgári milliőt, ami Vermeer van Delft vagy Pieter de Hooch képei nyomán újabb reneszánszát élte a nosztalgiázó századfordulón. Nőalakjai gondtalan semmittevésben élvezték saját ifjúságukat és a problémamentes jólét adományait, jelenetei „bútorképek”, hivatásuk nem egyéb, mint némi derűt és optimizmust csempészni környezetükbe. Csók szívesen „keresztezte” különböző műveinek színtereit, szereplőit. Ezúttal a jelen családi idilljét a múltbéli aranykor díszletei közé helyezte. A jelenet előzménye egy 1905-ben festett holland zsánere, amelyen a modell azonos tartásban és mozdulattal fordul a néző felé (Varró nő, 1905, MNG). A sikeres kompozíciónak később Csók több változatát is elkészítette. Az újabb és újabb változatokhoz nyilván olykor leánya ült modellt, így idővel a varrogató holland lány arcvonásai az övéhez igazodtak. Az egyik környezetében éppen Züzü egyik Reynolds modorában megfestett arcképe került. Az előtte megjelenő toilette-asztalka a sorozat egyik 1926-ban reprodukált darabján tér vissza. A kép a képben motívummal a Züzü-portrén is tudatosan él: a szemközti falon Csók egyik legkedvesebb képe a Züzü beteg függ, amelyet haláláig műtermében tartott. A szomszédos szoba áttűnő falán pedig a Vámpírok egyik vázlata tűnik fel. Hasonló kosztümös szerepjátékkal ekkortájt Csók feleségét is megörökítette, aki a Passziánsz címen ismert holland zsánerek mozdulatával jelenik meg a Hunfalvy-villa kertjében. Züzü azért ölti magára egy távoli világ kifinomult mozdulatait, mert a földi Paradicsom lakója. Annak az idilli családi körnek és otthonnak a megtestesítője, amely Csók számára az első világháború éveiben a teljességet jelenti. A festmény befejezését követően, a húszas évek elején került Dr. Kuncz Ödön (1884-1965) jogász, közgazdász, egyetemi tanár birtokába. Kéziratos önéletrajzában úgy emlékszik vissza, hogy a művet szakmai szolgálataiért „cserébe” kapta a festőtől. Csók ekkor a Szinyei Merse Pál Társaság elnöke volt. A társaság egy olyan törvénytervezet kidolgozásában kérte a jogász segítségét, amely a nagy haszonnal járó, másodlagos eladások esetén szabályozta volna az alkotók járandóságát. Kuncz Ödön e munka kapcsán kötött ismeretséget a társaság jeles művésztagjaival, akik kültagnak is megválasztották. A féltve őrzött mű Budapest ostroma alkalmával megsérült. Az apró javításra 1948-ban Kuncz Ödön az erre legavatottabb személyt, Csók Istvánt kérte fel, aki saját kezű restaurálásának időpontját egy újabb szignatúra társaságában külön feltüntette a képmező bal alsó sarkában. Révész Emese
146
444.
444. Csók István (Sáregres, 1865-Budapest, 1961) Züzü a tükör előtt, 1918 olaj, vászon, 94 × 85 cm j.b.l.: Csók I. Bp 18, Restauráltam 1948 Csók Proveniencia: Dr. Kuncz Ödön hagyatékából
Kikiáltási ár: 5 500 eFt
€ 20 370
147
445. 446. 447. 448.
445. Pechán József (Dunacsév, 1875-Verbász, 1922) Kalapos hölgy portréja olaj, vászon, 115 × 95,5 cm, j.b.l.: Pechán József
446. Marchig, Giannino (Trieszt, 1897-Genf, 1983) Hölgy kutyával, 1927 olaj, farost, 91,5 × 66 cm j.b.l.: Giannino Marchig Firenze 1927
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 590
447. Czencz János (Ostffyasszonyfa, 1885-Szekszárd, 1960) Szépítkezés, 1932 olaj, vászon, 44,5 × 33,5 cm, j.j.l.: Czencz J. 932; ho.: A művész saját kezű ajándékozási cédulája, Szombathely, 933 nov. 11.
448. Halmi Artúr (Pest, 1866-New-York, 1939) Kislány portré, 1911 pasztell, papír, 101 × 75 cm j.j.l.: Halmi 1911
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
148
€ 300
€ 1 410
€ 300
449. 450. 451. 452.
449. Glatter Ármin (Szepsi, 1861-Budapest, 1931) Fotelben ülő nő olaj, vászon, 48 × 38,5 cm, j.j.l.: Glatter Á.
450. Ferenczy Valér (Körmöcbánya, 1885-Budapest, 1954) Térdeplő akt vörös fotelben olaj, vászon, 90 × 73 cm, j.b.l.: Ferenczy Valér; ho.: kiállítási cédula töredék
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 150 eFt
€ 220
€ 560
451. Szánthó Mária (Szeged, 1902-Budapest, 1994) Fekvő akt olaj, vászon, 64 × 109,5 cm, j.j.l.: Szánthó Mária
452. Bourgonnier, Claude-Charles (Párizs, 1879-1921/22) Alvó akt olaj, vászon, 27 × 41 cm, j.b.f.: C. Bourgonnier
Kikiáltási ár: 320 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 1 190
€ 670
149
453. 454. 455. 453. Karlovszky Bertalan (Munkács, 1858-Budapest, 1938) A modell olaj, fa, 69,5 × 37 cm, j.n. ho.: Karlovszky Bertalan hagyatékából cédula
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 960
454. Fried Pál (Budapest, 1893-New York, 1976) Szőke akt pasztell, karton, 70 × 50 cm j.j.f.: Fried Pál
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
455. Karlovszky Bertalan (Munkács, 1858-Budapest, 1938) Akt vörös drapérián olaj, fa, 39,5 × 50 cm j.j.l.: Karlovszky B
Kikiáltási ár: 150 eFt
150
€ 560
456. 457. 458.
456. Locatelli, RoMualdo federico (Bergamo, 1905 – Manila, 1943) Berber lány olaj, falemez, 100 × 70 cm j.j.l.: R. Locatelli
Kikiáltási ár: 3 000 eFt
€ 11 110
457. Fried Pál (Bp., 1893-New York, 1976) Kán kán pasztell, karton, 70 × 84 cm j.b.l.: Fried Pál
Kikiáltási ár: 280 eFt
€ 1 040
458. Fried Pál (Budapest, 1893-New York, 1976) Fekvő akt pasztell, papír, 70 × 100 cm j.b.l.: Fried Pál
Kikiáltási ár: 480 eFt
€ 1 780
151
459. 460. 461. 462. 463. 464.
459. Gáll Ferenc (Kolozsvár, 1912-Párizs, 1987) Saint Tropez-i fürdőzők olaj, karton, 46 × 65 cm, j.j.l.: F. Gall St. Tropez
460. Basch Andor (Budapest, 1885-Budapest, 1944) Mediterrán parkrészlet, 1929 olaj, karton, 40 × 50 cm, j.b.l.: Basch Andor 1929
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 1 040
€ 520
461. Berkes Antal (Budapest, 1874-Budapest, 1938) A Március 15. tér olaj, vászon, 70 × 60 cm, j.b.l.: Berkes A.
462. Berkes Antal (Budapest, 1874-Budapest, 1938) Nyári városrészlet olaj, vászon, 62 × 82 cm, j.b.l.: Berkes A
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 1 040
€ 670
463. Katona Nándor (Szepesófalu, 1864-Budapest, 1932) „London”, 1899 olaj, fa, 16,5 × 25 cm, j.b.l.: Katona Nándor London 14.1.99. ho: hagyatéki címke és pecsét 1932
464. Ruzicskay György (Szarvas, 1896-Szarvas, 1993) Korzó pasztell, papír, 30 × 40 cm, j.j.l.: Ruzicskay
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
152
€ 300
€ 300
465. 466. 467. 468.
465. Magyar festő, 20. sz. eleje Fiú Bretagne-ban, 1904 olaj, vászon, 70 × 59 cm, j.j.l.: olvashatatlan 1904 Bretagne
466. Kóbor Henrik (Budapest, 1885-?) Holdfényes vízpart, 1931 olaj, vászon, 50 × 40 cm, j.b.l.: Kóbor 931
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 600
€ 300
467. Pálfy József (Kisjenő, 1864-Debrecen, 1934) Mediterrán tengerparti város, 1902 olaj, vászon, 63 × 97 cm, j.j.l.: Pálfy PJ 02 (ligatúrás monogram)
468. Kárpáthy Jenő (Debrecen, 1870-Bp., 1950) Adriai kikötő vitorlásokkal olaj, vászon, 60 × 70 cm, j.j.l.: Kárpáthy Jenő
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 590
€ 670
153
469. 470. 471. 472. 473. 474.
469. Kárpáthy Jenő (Debrecen, 1870-Budapest, 1950) Sziklás tengerpart olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.j.l.: Kárpáthy Jenő
470. Remsey Jenő György (Nagykőrös, 1885-Gödöllő, 1980) Alkonyi táj olaj, vászon, 50 × 60 cm, j.b.l.: Remsey J.
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 95 eFt
€ 440
€ 350
471. Vidovszky Béla (Gyoma, 1883-Budapest, 1973) Tavaszi virágzás olaj, vászon, 75 × 100 cm, j.j.l.: Vidovszky Béla
472. Benedek Jenő, id. (Kecskemét, 1906-Bp., 1987) „Viharfelhő” olaj, farost, 35 × 50 cm, j.j.l.: Benedek
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 810
€ 330
473. Molnár C. Pál (Battonya, 1894-Budapest, 1984) Battonyai táj olaj, vászon, 31,5 × 41 cm, j.b.l.: MCP
474. Csánky Dénes (Budapest, 1885-Sao Paolo, 1972) Táj patakkal és híddal, 1927 olaj, vászon, 63 × 81 cm, j.b.l.: Csánky 927
Kikiáltási ár: 150 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
154
€ 560
€ 440
475. 476. 477.
475. Orbán Dezső (Győr, 1884-Sydney, 1986) Bárkák, 1926 olaj, vászon, 50 × 66 cm, j.b.l.: Orbán Paris 1926
Kikiáltási ár: 950 eFt
€ 3 520
476. Tagyosi Rátz Péter (Csaszló, 1879-Nagypeleske, 1945) „Notre Dame este, Paris”, 1909 olaj, vászon, 38 × 46 cm, j.b.l.: Rátz P. Paris 1909
477. Vidovszky Béla (Gyoma, 1883-Budapest, 1973) Mediterrán városrészlet olaj, karton, 35 × 46 cm, j.b.l.: Vidovszky
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 590
€ 300
155
478. 479. 480. 481.
478. Brouty, Charles (1897-1984) Gitáros olaj, vászon, 73 × 54 cm, j.b.l.: Ch. Brouty
479. Conrád Gyula (Budapest, 1877-Budapest, 1959) Szalonban olaj, karton, 61,5 × 47,5 cm, j.j.l. Conrad Gyula
Kikiáltási ár: 380 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 1 410
€ 440
480. Vidovszky Béla (Gyoma, 1883-Budapest, 1973) Műterem belső olaj, vászon, 60,5 × 80,5 cm, j.b.l.: Vidovszky
481. Say géza (Székesfehérvár, 1892-Székesfehérvár, 1958) Szobabelső olaj, vászon, 69,5 × 80 cm, j.j.l.: Say G.
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
156
€ 670
€ 330
482. 483. 484. 485.
482. Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878-Budapest, 1957) Mulató társaság olaj, karton, 67,5 × 54 cm, j.b.l.: Rudnay
483. Chiovini Ferenc (Besenyszög, 1899-Budapest, 1981) Velencei részlet olaj, karton, 60,5 × 50 cm, j.j.l.: Chiovini
Kikiáltási ár: 320 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 1 190
€ 440
484. Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878-Budapest, 1957) Történelmi jelenet olaj, vászon, 49 × 64,5 cm, j.k.l.: Rudnay
485. Basilides Sándor (Balassagyarmat, 1901-Bp., 1980) Sírbatétel olaj, vászon, 90 × 120 cm, j.j.l.: Basilides Sándor
Kikiáltási ár: 360 eFt
Kikiáltási ár: 480 eFt
€ 1 330
€ 1 780
157
486.
486. Rippl-Rónai József (Kaposvár, 1861-Kaposvár, 1927) Könyöklő nő, 1895 körül pasztell, vászon, 55 × 38,5 cm j.n.
Kikiáltási ár: 3 200 eFt
€ 11 850
Rippl-Rónai József életmûvében a nôi portrék kiemelkedô helyet foglalnak el. A jól ismert Lazarine, Anella vagy Zorka arcképein kívül Rippl nôi portréinak zöme számunkra ismeretlen modelleket ábrázol. Ezek az ismeretlenek azonban épp sejtelmességük, minden kacérságot mellôzô eleganciájuk, sôt a szépségeszménytôl olykor elütô egyéni karakterük hangsúlyozása révén mégis közel állnak a mai szemlélôhöz. Rippl modelljeinek természetességével élesen szembenáll ugyanakkor a modellek gesztusa. Olykor kissé mesterkélt kecsesség, finomkodó pózolás, az elidegenítô profilnézet gyakori eszközök Rippl nôi reprezentációjában. Mindezek együtt alkotják azt a komplex és egyéni látásmódot, ami Rippl festészetének sajátja, s aminek legizgalmasabb és legeredetibb megoldásai Rippl párizsi korszakában jöttek létre. A most bemutatott nôi portré modellje fesztelen természetességgel fordul felénk a képbôl. Ezzel a könnyedséggel azonban ellentétben áll a figura mély, elgondolkodó és kissé szomorú tekintete. Ilymódon a modell kommunikál is a nézôvel, de be is zárkózik a külvilág elôl. Rippl egészen egyszerû, de mégis nagyon hatásos eszközökkel tudta érzékeltetni nôi portréinak ezt a sejtelmes, ambivalens karakterét. A dekoratívan vezetett kontúrok szigorúságát a színezés szinte neutrális egyszerûsége oldja. Modelljeinek szándékosan sápadt arcszínével enyhén pirosló ajkuk érzékiségét állította szembe. Az alak erôteljesen stilizáló, olykor merev felfogásával szemben pedig a tekintet, a pillantás elevensége kap nagyobb hangsúlyt. Az ismeretlen nôt ábrázoló portré datálását a hozzá stilárisan legközelebb álló mûvek alapján végezhetjük el. A Kieselbach Galéria 18. árverésén szerepeltetett 1894-es Nô türkiz medállal nemcsak stílusában áll rendkívül közel a most bemutatott portréhoz, hanem bizonyosan ugyanazt a modellt is ábrázolja. Színvilágában, a pasztelltechnikából következôen egyszerre rajzos és festôi felfogás tekintetében pedig az Ibolyát szagoló nô 1896 körüli kompozíciója tekinthetô jó analógiának. Különösen Rippl-Rónai párizsi pasztelljeire jellemzô a szinte papírfinomságú vászon használata is. Bellák Gábor, 2005
158
487.
487. Rippl-Rónai József (Kaposvár, 1861-Kaposvár, 1927) Nő zongoránál, 1910 körül pasztell, karton, 26,5 × 43 cm, j.j.l.: Rónai Proveniencia: Antal Frigyes gyűjteményéből Kiállítva: Panama-Pacific International Exposition, San Francisco, Palace of Fine Arts, 1915 Irodalom: Catalogue de Luxe of the Department of Fine Arts Panama-Pacific International Exposition, Ed. John E. Trash and Nilsen Laurvik, I-II, San Francisco, Paul Elder and Company, 1915 I. 272.
Kikiáltási ár: 1 800 eFt
€ 6 700
159
488. 489. 490.
488. Szegedy-Maszák Leona, Túry Gyuláné (Budapest, 1874-?) Virágzó peóniák olaj, vászon, 98,5 × 148 cm, j.j.l.: Szegedi Maszák Leona
Kikiáltási ár: 160 eFt
€ 590
489. Deák adrienne, henczné (Bp., 1890-Bp., 1956) Pünkösdi rózsák olaj, vászon, 80 × 60 cm, j.b.l.: Henczné Deák Adrienne
490. Szentgyörgyvári Gyenes Lajos (1890-1971) Virágcsendélet, 1929 olaj, vászon, 69,5 × 55,5 cm, j.b.l.: Sz. Gyenes 929
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
160
€ 810
€ 520
491. 492. 493.
491. Ferenczy Valér (Körmöcbánya, 1885-Budapest, 1954) Noémi hímez olaj, vászon, 62 × 50 cm j.j.l.: Ferenczy Valér ho.: kiállítási címke töredék
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 1 410
492. Jost, Joseph (Heckendalheim, 1875-1948) Virágcsendélet olaj, fa, 68 × 56,5 cm, j.j.l.: Joseph Jost
Kikiáltási ár: 500 eFt
€ 1 850
493. Vilhelm Károly (Arad, 1943-Budapest, 2011) „Kardvirágok”, 1985 olaj, vászon, 80 × 60 cm, j.j.f.: Vk 85
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
161
494. 495. 496. 497. 498. 499.
494. Emőd Aurél (Budapest, 1897-Budapest, 1958) Balatoni táj olaj, vászon, 60 × 70 cm, j.j.l.: Emőd
495. Szigeti Jenő (Budapest, 1881-Hollandia, 1959 ) Felhős táj szénaboglyákkal pasztell, karton, 40,5 × 50,5 cm, j.j.l.: Szigeti Jenő
Kikiáltási ár: 260 eFt
Kikiáltási ár: 130 eFt
€ 960
€ 480
496. Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878-Budapest, 1957) Bábonyi táj, 1938 olaj, vászon, 40 × 50 cm, j.k.l.: Rudnay, b.l.: Bábony, j.l.: 1938
497. Herman Lipót (Nagyszentmiklós, 1884-Bp., 1972) Festő a szabadban olaj, karton, 33 × 47 cm, j.j.l.: Herman Lipót
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 670
€ 260
498. Biai-Főglein István (Besztercebánya, 1905-Bp., 1974) Déli pihenő, 1936 olaj, vászon, 75 × 100 cm, j.b.l.: Biai Föglein István 936; ho.: Akt piros kendőben
499. Paál Albert (Arad, 1895-Arad, 1968) Nagybányai domboldal házakkal olaj, falemez, 56,5 × 64,5 cm, j.b.l.: Paál Albert
Kikiáltási ár: 70 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
162
€ 260
€ 520
500. 501. 502. 503.
500. Magyar festő, 20. sz. eleje „Sokác menyecske” olaj, vászon, 85 × 71,5 cm, j.n., ho.: kiállítási cédula töredék
501. Magyar festő, 20. sz. eleje Menyecske olaj, vászon, 83 × 70 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 260 eFt
Kikiáltási ár: 240 eFt
€ 960
€ 890
502. Magyar festő, 20. sz. eleje Városrészlet olaj, vászon, 70,5 × 70,5 cm, j.n.
503. Frank Frigyes (Budapest, 1890-Budapest, 1976) „Kis ház a zöldben” olaj, vászon, 61 × 62 cm, j.n., vakrámán felirat: „Frank Frigyes Kis ház a zöldben”
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 280 eFt
€ 810
€ 1 040
163
504. 505. 506. 507. 508.
504. Tagyosi Rátz Péter (Császló, 1879-Nagypeleske, 1945) Tájrészlet templommal olaj, vászon, 62 × 74 cm, j.j.l.: T. Rátz P. NB, keret nélkül
505. Jeges Ernő (Torontálvásárhely, 1898-Bp., 1956) Nyári domboldal olaj, vászon, 50 × 60 cm, j.j.l.: Jeges
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 810
€ 960
506. Boldizsár István (Orosháza, 1897-Bp., 1984) Nagybányai táj olaj, vászon, 63 × 86 cm, j.b.l.: Boldizsár
507. Poosch, Max von (Póla, 1872-Bécs, 1968) Vidéki táj falu látképével, 1924 olaj, fa, 28 × 36 cm, j.b.l.: M. Poosch 24
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 190 eFt
€ 670
508. Rónai Géza (Debrecen, 1886-Debrecen, 1944) Falurészlet – párkép, 1942 pasztell, papír, 56 × 68 cm, j.j.l.: Rónai Géza Nyerges-Újfalu 1942
Kikiáltási ár: 140 eFt
164
€ 520
€ 700
509. 510. 511.
509. Nagy Oszkár (Pécska, 1883-Nagybánya, 1965) Műteremben, 1941 olaj, vászon, 90 × 99,5 cm, j.b.l. Nagy Oszkár 941
Kikiáltási ár: 650 eFt
€ 2 410
510. Diener Dénes Rudolf (Nyíregyháza, 1889-Bp., 1956) Budapest pasztell, papír, 50 × 70 cm, j.j.l.: Diener Dénes
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 220
511. Berkes Antal (Budapest, 1874-Budapest, 1938) Hajnali utcarészlet pasztell, papír, 40 × 49,5 cm, j.j.l.: Berkes A., sérült
Kikiáltási ár: 95 eFt
€ 350
165
512. 513. 514. 515.
512. Rozsda Endre (Mohács, 1913-Párizs, 1999) Kilátás az ablakból olaj, vászon, 79 × 59 cm, j.n., keret nélkül
513. Vörös Géza (Nagydobrony, 1897-Budapest, 1957) Nagyvárosi utcarészlet, 1948 pasztell, papír, 40 × 30 cm, j.b.l.: Vörös Géza 948
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 810
€ 220
514. Jobbágyi Gaiger Miklós (Szentgotthárd, 1892-Bp., 1959) Párizsi részlet, 1931 olaj, vászon, 54 × 62 cm, j.j.l.: Jobbágyi Gaiger M. Paris 1931
515. Klie Zoltán (Szekszárd, 1897-Budapest, 1992) Bükkszentkereszti utca akvarell, papír, 340 × 485 mm, j.j.l.: Klie
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
166
€ 1 040
€ 220
Kikiáltási ár: 2 800 eFt
€ 10 370
516. Márffy Ödön (Budapest, 1878-Budapest, 1959) Napsütötte domboldal (Rózsadomb) olaj, karton, 34,5 × 50 cm, j.b.l.: Márffy Ödön
516.
167
517. 518. 519.
517. Boldizsár István (Orosháza, 1897-Budapest, 1984) Virágos fotelben fekvő akt olaj, vászon, 70 × 94,5 cm, j.j.l.: Boldizsár
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 1 410
518. Náray Aurél (Bp., 1883-Bp., 1948) Anya gyermekével olaj, vászon, 70 × 50 cm, j.j.k.: Náray Aurél
519. Kohán György (Gyulavári, 1910-Gyula, 1966) Női portré pasztell, karton, 42,5 × 29 cm, j.b.l.: Kohán
Kikiáltási ár: 140 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
168
€ 520
€ 300
520.
520. Kádár Béla (Budapest, 1877-Budapest, 1956) Porcelánfigurák, 1900-as évek eleje olaj, vászon, 65 × 54 cm j.j.l.: Kádár Béla
Kikiáltási ár: 2 800 eFt
€ 10 370
Kádár Béla (1877-1956) életművének korai szakaszában, vagyis az 1910-es évek végéig tartó periódusban, számos olyan műfajt és technikát kipróbál, amelyekhez később, majd érett művészként is visszatér. Sőt számos olyan képtémával is foglalkozik, amelyek a későbbi életmű bizonyos korszakaiban válnak meghatározóvá. Az biztos, hogy a csendélet műfaja Kádár festészetében több perióduson és több különféle stílusvilágon keresztül is meghatározó műfaj marad. Tudjuk, hogy festői pályája kezdetén a közvetlen környezete tárgyait és helyszíneit próbálja megragadni és feldolgozni, de érdekes módon az életmű legelső szakaszából nem ismerünk csendéleteket. Korai szakaszának első fordulópontja a Művészházban rendezett 1909-es kiállítás volt. Ekkor már az a dekoratív, színes stílus jellemzi festészetét, ami bizonyos módosulásokkal szinte az egész életműre jellemző marad. Az 1909 előtti korszak képeiből keveset ismerünk, s éppen ezért pont ezek az évek tekinthetőek Kádár festészetének legizgalmasabb, legfordulatosabb, sőt a legtöbb meglepetést tartogató periódusnak. Ami a jelen festményt illeti, a porcelántárgyakból összeállított, furcsa beállítású, de nagyon eredeti csendélet- kompozíció számos olyan jellegzetességet mutat, amik szinte megelőlegezik a késői, vagy érett Kádár festészetének kvalitásait. Ahogy ő maga is említette, a valóság egyszerű másolata nem jelentett számára kihívást. A legegyszerűbb motívumokat, kompozíciókat is mind átírta a saját képi koncepciójának megfelelően. Ezen a képen nemcsak a kis tükrös szelencébe állított figurák kompozíciója tűnik izgalmas megoldásnak, hanem a női porcelánfigura dobozfedélen tükröződő, s emiatt kissé fakóbb megfestése is, amit akár bravúrosnak is tarthatunk. A kép kétségkívül legeredetibb, s festői szempontból a legnagyszerűbben és legizgalmasabban megoldott részlete a háttér virágmintás, de egyébként teljesen absztrakt hatású felülete, illetve a figurákat jobbról keretező, belibbenő függöny bravúros és finom megfestése. Ezeken a részleteken már arra a „nagy” Kádár Bélára ismerünk, aki az 1920-30-as években az egyik legtetszetősebb és legkönnyedebb art decós stílust művelte. A fehér függönyt finoman felhordott festékrétegekből építi fel, olykor belekarcol, vagy belefest egy-egy kacskaringós motívumot, nagyon szépen érzékeltetve a drapéria áttört mintázatát (1. sz. kép- részlet a festményből). A festmény ultra-viola fényben teljesen homogénnek tűnik, javítások, retusok nem láthatóak rajta. Az egyébként is jellegzetesen írt szignó is teljesen egykorú a képpel, ami a vászon anyaga, a festett felület állapota alapján is kb. 100 éves lehet. Mindent összefoglalva: a festmény Kádár Béla 1909 előtti korszakának egy nagyon szépen, helyenként bravúrosan megfestett, sajátkezűleg szignált darabja. A kép a korai Kádár-életmű mindenképpen figyelemre méltó alkotása. Dr. Bellák Gábor, művészettörténész, igazságügyi festményszakértő
169
521. 522. 523. 524.
521. Frank Frigyes (Bp., 1890-Bp., 1976) Férfi portré olaj, vászon, 54 × 35,5 cm, j.j.l.: Frank Frigyes
522. Scheiber Hugó (Budapest, 1873-Budapest, 1950) Kalapos önarckép pasztell, karton, 73 × 53 cm, j.j.l.: Scheiber H., ho.: Haulich Lenke bírálata, 1989
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 650 eFt
€ 670
€ 2 410
523. Scheiber Hugó (Bp., 1873-Bp., 1950) Kokott I. pasztell, szén, papír,, 48 × 30 cm, j.j.l.: Scheiber H., restaurált, ho.: Haulisch Lenke bírálatával 1989
524. Scheiber Hugó (Bp., 1873-Bp., 1950) Kokott, II. pasztell, szén, papír, 48 × 30 cm, j.b.l.: Scheiber H., restaurált, ho.: Haulisch Lenke bírálatával 1989
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
170
€ 670
€ 670
525. 526.
525. Vaszary János (Kaposvár, 1867-Budapest, 1939) Kalapos hölgy, 1911 tus, papír, 570 × 380 mm, j.b.f. Vaszary J. 911.
Kikiáltási ár: 600 eFt € 2 220 védett no export 526. Bayros, Franz von (Agram, 1866-Bécs, 1924) Szimbolikus jelenet lavírozott tus, grafit, papír, 345 × 455 mm j.j.l.: F. Bayros; SZM 64/2008; ho.: vázlat
Kikiáltási ár: 150 eFt
€ 560
171
527.
527. Gulácsy Lajos (Budapest, 1882-Budapest, 1932) Veronai utcarészlet ceruza, papír, 180 × 247 mm, j.j.l.: Gulácsy Verona
Kikiáltási ár: 480 eFt
€ 1 780
Vaszary János (Kaposvár, 1867-Budapest, 1939): „Szomorúság”, 1923 körül „A színnek győzni kell a rajz felett, mert ő a festészet lelke, ő az az imaginárius érték, melyet soha senki sem tanulhat meg, mert nincsenek szabályai, csak titkai vannak, melyeket csak a kevés kiválasztottaknak árul el. Az igazi koloristáknak. Vaszary ilyen kolorista.” – olvasható Lázár Béla katalógus előszavában, melyet Vaszary János 1924-ben rendezett, nagy gyűjteményes kiállításához adott ki a budapesti Ernst Múzeum. A most felbukkant, ruhátlan női alakot ábrázoló Vaszary festményt e katalógus címlapján reprodukálták először és mostanáig utoljára. A jegyzékben Szomorúság címen szereplő kép nem véletlenül került a katalógus borítójára, mivel méltón reprezentálta Vaszarynak az első világháború befejeztével ismét alapvetően megújuló festészetét. Vaszary egész életművének egyik meghatározó jellegzetessége a folyamatos újdonsággal, az addigitól gyökeresen eltérővel, a legmodernebb kortárs művészi törekvésekkel való állandó kísérletezés. Ez a fajta nyitottság biztosította számára azt a mindig friss művészi alapállást és látásmódot, mely az 1880-as évek naturalista indulásától az 1930-as évek dekoratív festészetéig ívelő, hatalmas, mégis szervesen összefüggő életművet eredményezett. A mindig új és új stílusokkal való kísérletezés természetesen sosem a nulláról való újraindulást jelentette, mivel a stílus Vaszarynál sosem volt öncél, inkább csak eszközként szolgált a körülötte lévő, állandóan változó világ minél hitelesebb megragadásához. Vaszary az 1920-as évek első felében az addigiaktól ismét eltérő, elsősorban a német expresszionisták hatásáról tanuskodó művek lenyűgöző sorozatát alkotta meg. Ezek közé tartozik a most aukcióra kerülő Szomorúság is. Legközelebbi párdarabja a szintén 1924-ben kiállított és a legutóbbi, 2007-ben a Magyar Nemzeti Galéria által rendezett Vaszary gyűjteményes kiállításon is bemutatott Halálos ítélet című kompozíció. Ezen a művész a nagy francia forradalom korába helyezte saját közelmúltjának, a Tanácsköztársaság sötét oldalának és az azt követő fehérterrornak az emlékét. A sötét háttérből kivilágító, szinte előrobbanó színek, az expresszív, lendületes és pasztózus ecsetvonások, valamint a szinte plasztikusan formázott festék azok a művészi eszközök, melyekkel Vaszary elérte az általa kívánt hatást. A festésmód tekintetében azonban nemcsak ez a komor téma kínálkozik kiváló analógiaként, hanem az 1923-ban született, színpompás színházi előadást megidéző Finálé is szorosan idetartozik. A Finálén megjelenő, félig mezítelenül ünneplő női figurák szinte édestestvérei az ezzel ellentétes lelki állapotot megidéző Szomorúság nőalakjának. Sajnálatos, hogy nem néhány évvel korábban bukkant fel ez a magányos női aktot ábrázoló festménye Vaszarynak, mert remek párhuzamba vonta volna, hiányzó láncszemként kapcsolta volna össze a fentebb említett, témájukat és hangvételüket tekintve oly különböző két kompozíciót. Vaszary életkörülményei az első nagy világégést követően gyökeresen megváltoztak. Feleségével közös vagyonuk a háborút követően elértéktelenedett, így csekély fizetésért is kénytelen volt szerződéses tanári állást vállalni a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Az első időkben főként portrémegrendelésekből éltek, majd 1923-ban bekövetkezett „rendes” tanárrá való kinevezését követően anyagi helyzetük normalizálódott. A háborút követő fél évtizedben Vaszary az uralkodó korstílusnak megfelelő expresszív kifejezésmódban rejlő minden lehetőséget kimerített. Nagyvonalú, pasztózus ecsetkezelésű képeinek témái között újdonságként jelent meg a színház, a cirkusz és a revü egzotikus világa. Ekkori művészetére egyfajta expresszív-naturalista felfogás jellemző, melyben teljesen egyéni módon forrt össze a valósághű látvány visszaadása és a felszín alatt működő energiák érzékeltetése. E viszonylag rövid korszakának kivételesen fontos, jelentős és ihletett darabja a Szomorúság című alkotása. Rum Attila
172
528.
528. Vaszary János (Kaposvár, 1867-Budapest, 1939) „Szomorúság”, 1923 körül olaj, karton, 48,5 × 33,5 cm, j.n., ho. felirat: „Ez a férjem műve özv. Vaszary Jánosné” Kiállítva: Vaszary János gyűjteményes kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1924 február (kat. 71. Szomorúság) Reprodukálva: Vaszary János gyűjteményes kiállításának katalógusa, Budapest, Ernst Múzeum, 1924, címlapkép
Kikiáltási ár: 3 000 eFt
€ 11 110 173
529. 530. 531. 532.
529. Vörös Géza (Nagydobrony, 1897-Budapest, 1957) Önarckép, 1925 tus, papír, 200 × 185 mm, j.j.l.: VG 925 III. 6.
530. Derkovits Gyula (Szombathely, 1894-Bp., 1934) Remete, 1918 akvarell, tus, papír, 235 × 200 mm, j.j.f.: Derkovits Gy. 918
Kikiáltási ár: 46 eFt
Kikiáltási ár: 280 eFt
€ 170
€ 1 040
531. Hartimmer, C. jelzéssel Oroszlánok, 1894 tus, papír, 660 × 430 mm, j.j.l. C. Hartimmer 1894
532. Uitz Béla (Mehala, 1887-Budapest, 1972) Fürdés után, 1916 rézkarc, papír, 230 × 182 mm, j.j.l.: Uitz B. 916
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
174
€ 440
€ 220
533. 534. 535. 536.
533. Ziffer Sándor (Eger, 1880-Nagybánya, 1962) Kalapos férfi
ceruza, papír, 275 × 170 mm, j.n., Reprodukálva: Borghida István: Ziffer Sándor, Kriterion Kiadó, 1980, 29. old. 6. kép ill. Ziffer: Vad színek Egertől Nagybányáig, Eger, Dobó István Vármúzeum, 2007, kiállítási katalógus, 27. old.
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 330
534. Szántó Piroska (Kiskunfélegyháza, 1913-Bp., 1998) Cirmos tus, papír, 240 × 160 mm, j.b.l.: Szántó P.
Kikiáltási ár: 18 eFt
€ 70
535. Czóbel Béla (Budapest, 1883-Bp., 1976) Pipázó önarckép, 1973 ceruza, papír, 240 × 190 mm, j.j.l.: Nellykének hódolattal Czóbel 1973 20/II. pest, h.o.: levél: „Kedves Arató Pál...”
536. Glars, g. jelzéssel Pirandello portréja, 1931 szén, papír, 330 × 260 mm, j.j.l.: G. Glars Paris 931; j.l.: Luigi Pirandello
Kikiáltási ár: 140 eFt
Kikiáltási ár: 50 eFt
€ 520
€ 190
175
537. 538. 539.
537. Czóbel Béla (Budapest, 1883-Budapest, 1976) Zöldségválogató tempera, pasztell, papír, 495 × 645 mm, j.j.l.: Czóbel
Kikiáltási ár: 190 eFt
€ 700
538. Kádár Béla (Budapest, 1877-Budapest, 1956) Halászok akvarell, tus, papír, 185 × 240 mm j.j.l.: Kádár Béla
Kikiáltási ár: 160 eFt
€ 590
539. Deák Ébner Lajos (Pest, 1850-Budapest, 1934) Cserépvásár akvarell, papír, 190 × 265 mm j.b.l.: Deák Ébner L.
Kikiáltási ár: 120 eFt
176
€ 440
540.
540. Aba-Novák Vilmos (Bp., 1894-Bp., 1941) „Kónyi Lolu 2 hónapos korában”, 1910-es évek vége olaj, vászon, 58 × 48 cm j.b.l.: Aba-Novák, k.l.: Kónyi Lolu 2 hónapos korában
Kikiáltási ár: 1 400 eFt
€ 5 190
Aba-Novák Vilmos (1894-1941) életművét az utóbbi években nagyszabású életmű-kiállítás (Debrecen, Modem, 2008) és egy gazdagon illusztrált monográfia (Molnos Péter, 2006) is feldolgozta. Mindezek ismeretében is adódhatnak azonban nehezen megválaszolható kérdések az egyes alkotásokkal kapcsolatban. A most vizsgált kép, ez a nagyon frissen és virtuóz módon megfestett baba-portré is számos ilyen kérdést vet föl. Az az első pillantásra is látszik, hogy a festmény egy könnyeden és gyorsan megfogalmazott portré. Lendületesen és nagyon magabiztosan odavetett ecsetvonásokból, bátran kevert színekből áll. Az ábrázolt csecsemő arca pedig rendkívül kifejező. A kép aljára írt szöveg pedig nemcsak az ábrázolt személyre és korára utal („Kónyi Lolu 2 hónapos korában”), hanem az íráskép és a szignó alapján a kép alkotója is egyértelműen és biztosan megállapítható: Aba-Novák Vilmos. A művel kapcsolatban legfontosabb kérdés azonban nem is a kép hitelessége, vagyis Aba-Novák szerzősége, hanem inkább a kép kora. Aba-Novák festészetének több nagy korszaka van s e korszakok olykor a használt technikák és anyagok alapján különíthetőek el, olykor pedig a képek tematikai vagy stiláris sajátosságai alapján. Az határozottan állítható, hogy Aba-Novák az 1929-es itáliai útja során hagyott föl az olaj/vászon technikával, s tért át a tempera/ fa technikára. 1930 után már csak tempera/fa technikájú képekkel találkozunk. Ebből a szempontból vizsgálva a képet készülésének korát mindenképpen az 1929 előtti évekre tehetjük. A kép színvilága, különösen a fehér-hússzín-ultramarinkék színharmónia azonban sokkal jellemzőbb az 1930 utáni évekre. Ez a kék, olykor a kobaltkék árnyalataival is kiegészülve Aba-Novák itáliai városképein jelenik meg és válik szinte a művész kolorisztikus névjegyévé. Alig találunk olyan alkotást az 1930 utáni években, melyen ne fordulna elő ez a szín. A kérdés tehát az, hogy a színhasználat, vagy az anyaghasználat alapján határozzuk-e meg a kép datálását. A választ megkönnyíti, hogyha még egy szempontból is megvizsgáljuk a képet, s ez pedig a megfestés stílusa. Aba-Novák legelső képei (1910-es évek eleje) szélesen és a kontúrok, körvonalak pontos érzékeltetésével megfestett művek. A művésznek az első világháború után kialakuló nagyon egyéni stílusát azonban egy sokkal expresszívebb, mozgalmasabb ecsetkezelés jellemzi, ráadásul egy olyan fajta festésmód, amire nagyon mély hatást gyakorolt Aba-Novák rézkarcolói tanultsága. A festéket is különböző irányokból, egyenes állású sávokban hordja fel, olyan hatást érve el, mintha valami satírozó technikát használna. Érdekes módon ez a festéstechnika meg is marad az életmű végéig, még a temperaképeken is. A jelen képen szélesen, pasztózusan fölhordott festéksávokat látunk, s bár a kivitelezés módja nagyon elegáns és virtuóz, az a fajta sávozó–satírozó felületalakítás, ami az 1920-as évek elejétől jellemzi Aba-Novák festészetét, itt még nem észlelhető. A festmény Aba-Novák Vilmos jelzett alkotása az 1910-es évek második feléből. Dr. Bellák Gábor, művészettörténész, igazságügyi festményszakértő
177
541.
541. Aba-Novák Vilmos (Bp., 1894-Bp., 1941) „Savonarola” rézkarc, papír, 500 × 420 mm j.j.l.: Aba-Novák; b.l.: „Savonarola”
542.
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 220
542. Aba-Novák Vilmos (Bp., 1894-Bp., 1941) Önarckép szakállal, 1923 rézkarc, papír, 215 × 200 mm j.j.l.: Aba Novák 23 b.l.: „Én szakállal 1923-ban”, Mátraszállás
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 220
Aba-Novák Vilmos (Budapest, 1894-Budapest, 1941): Tündérhegyi szanatórium, 1931 A művészettörténeti szakkutatás számára ez idáig ismeretlen Tündérhegyi szanatórium című festmény nyolc évtizedes lappangás után kerül most a nagyközönség elé. A festmény a XII. kerület Szilassy út 6. szám alatt található, ma is látható villaépületet ábrázolja, mely az 1920-as évektől, mint a dr. Preisich Kornél alapította Preisich Szanatórium, később, mint Tündérhegyi Szanatórium működött. A későbbi átalakítások ellenére is korabeli arculatát megőrző, jelenleg elhanyagolt állapotban lévő épület az 1970-es évek végétől ismételten kórházként működik. Dr. Rusti Gyula – Preisich Kornél mellett az intézmény másik vezető orvosa és társtulajdonosa kapta a képet személyes ajándékként Aba-Nováktól, akinek Judit lányát az intézményben kezelték. A Tündérhegyi Szanatórium című festményt ugyanolyan becsben őrizte meg eredeti tulajdonosa és annak családja, mint az orvostárs, Preisich Kornél az életmű emblematikus darabjaként számon tartott, rendszeresen kiállított, 1930-ra datált Cefalú című művet. Az 1931re datált festmény kuriózumnak számít Aba-Novák életművében, hiszen a művész pályáján új korszakot nyitó, az oeuvre-ben körülhatárolható műegyüttest képező itáliai veduták hazai témára átültetett, egyedülálló példáját képviseli. Aba-Novák 1929 janurájától Gerevich Tibor, a római Magyar Akadémia kurátora meghívására 14 hónapot töltött ösztöndíjjal Rómában, a Palazzo Falconieriben működő Collegium Hungaricumban. Az ösztöndíjas évek alatt bejárta Itália fontosabb művészeti centrumait, a szintén ösztöndíjjal kint tartózkodó Patkó Károly társaságában eljutott egészen Szicília ókeresztény és középkori emlékekben gazdag kisvárosaiba is. Aba-Novák leveleiből kiderül, hogy Róma barokkos miliője helyett a tengerparti halászfalvak, a középkori kisvárosok inspirálták a művész új témaválasztását; a ceruzarajzokban, akvarellekben rögzített vázlatok alapján később római műtermében dolgozta ki Aba- Novák nagyméretű temperafestményeit. Az Itáliában eltöltött időszak nemcsak új tematikát biztosított, de az olajfesték használatáról a temperával való festésre való áttérés technikai téren, stilárisan is megújulást hozott, mely ettől kezdve végigvonul az életművön és meghatározó lesz a festő haláláig. A szilaj hegyekre felkapaszkodó olasz kisvárosokat, tengerparti kikötőket ábrázoló vedutái az itáliai trecento és quattrocento táblaképek és freskók színvilágához közelítő felületeinek különleges hatását fokozta a kréta alapozású falemez alkalmazása is. A korábbi, fény által modellált tónusfestésről Aba-Novák áttért az intenzív színfoltokat árnyalatok nélkül egymás mellé rendelő valőrfestésre. Aba-Novák esetében az új médium választása stílusformáló tényezővé vált, a művész páratlan technikai felkészültségének, rajzi készségének tökéletesen megfelelt a gyorsan száradó, változtatásokat nem igazán megengedő tempera alkalmazása. Aba-Novák 1930 júniusában érkezett haza Budapestre Rómából. Az itáliai tartózkodás alatt készült nagyméretű vedutákat 1931 februárjában mutatta be az Ernst Múzeum kiállításán a hazai közönségnek. A művész városlátképeinek megkapó modernségét Ybl Ervin (Magyar Művészet 1931/3. 137-146. o.) és Farkas Zoltán (Új Szín, 1931. I/2. 52-64.o.) méltatta:…”Megilletődött csodálkozással emlékezik vissza az adriai tengerpartok, vagy az olasz hegységek sziklafészkeire….ezek a látományok egyáltalában nem fátyolosak, nem bizonytalanok. Sőt kegyetlen élességgel és erővel jelentkeznek: világító színeik, határozott és kemény vonalvezetésük nem hagynak semmi sejteni valót, pontosan fejeznek ki mindent, az ábrázolásmód hangsúlyozott félre nem érthetőségére csak a temperafesték szürkés hamvassága borít némi párát.” A Tündérhegyi Szanatórium című festmény a hófedte kertből ítélve vagy az 1931-es év elején – közvetlenül az új képeket bemutató kiállítás időszaka körül – vagy az év végi, novemberi-decemberi hónapban készülhetett. Művész és megrendelő különleges viszonyáról árulkodik az életműben egyedülállónak számító, az épület architekturális jegyeit hűen bemutató „portré”, melynek rajzosságát a baloldalon hóembert építő – feltehetően a szanatóriumban elszállásolt – gyermekek nagyvonalúan megfogalmazott színes sztaffázs alakjai oldanak. A sötét háttérből élesen kibontakozó sárga villaépület bemutatásához decensen használta ki Aba-Novák a hordozó falemez felületét. A freskófestés technikájához hasonlóan a világos alapból kiindulva nagyvonalúan kihagyta a hófödte részeket, rutinosan, könnyedén érzékeltette a kertet, a villa hóborította tetőrészleteit, a hóember tömegét. Ez utóbbi esetében is csak az árnyékos oldala, a fekete kalap és szemek érzékeltetik a gyerekek kedvencének jelenlétét. A háttérben meredeken leszakadó hegyet is olyan gyors gesztusokkal hordta fel Aba-Novák, mely kivételes festői rutinról árulkodik. A Tündérhegyi Szanatórium című festmény egyedülálló darabja az életműnek, mely összekötő kapocsként értelmezhető az itáliai veduták és az új technikával immár itthon kivitelezett művek között. Sugárzik belőle az az öröm és biztos kezűség, mellyel Aba-Novák birtokba vette érett korszakát meghatározó új festői módszerét. Mecseki Eszter Irodalom: Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete in: Magyar Művészet, 1931/3. 137-146. old. Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete in: Új Szín 1931. I/2. 52-64. old. B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos Budapest 1966. Molnos Péter: Aba-Novák, Budapest, 2006.
178
543.
543. Aba-Novák Vilmos (Budapest, 1894-Budapest, 1941) Tündérhegyi szanatórium, 1931 olaj, tempera, falemez, 57 × 77 cm, j.b.f.: Aba-Novák 31, Proveniencia: Dr. Rusti Gyula, a szanatórium egykori orvosa és társtulajdonosa hagyatákából
Kikiáltási ár: 5 000 eFt
€ 18 520
179
544. 545. 546. 547. 548. 549.
544. Kernstok Károly (Bp., 1873-Bp., 1940) Tavaszi szántás olaj, fa, 40 × 48 cm, j.j.l.: Kernstok Károly
545. Berkes Antal (Budapest, 1874-Budapest, 1938) Budapest, 1911 olaj, vászon, 74 × 96 cm j.j.l.: Berkes A. 1911 Budapest
Kikiáltási ár: 140 eFt
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 520
€ 810
546. Berkes Antal (Budapest, 1874-Budapest, 1938) Falkavadászat akvarell, karton, 430 × 625 mm, j.j.l.: Berkes A.
547. Dinnyés Ferenc (Budapest, 1886-Szeged, 1958) Őszi domboldal olaj, vászon, 49,5 × 70 cm, j.j.l.: Dinnyés F.
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 440
€ 330
548. Közép-európai festő, 20 sz. eleje Piaci jelenet olaj, karton, 33 × 43,5 cm, j.n.
549. Román György (Budapest, 1904-Budapest, 1983) Hegy Nagymaros mellett ősszel, 1953 akvarell, papír, 350 × 490 mm, j.j.f.: Román György 1953
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
180
€ 220
€ 670
550. 551. 552.
550. Szőnyi István (Újpest, 1894-Zebegény, 1960) Zebegényi Dunapart, 1926 akvarell, papír, 380 × 415 mm, j.j.l.: Szőnyi I. 1926
Kikiáltási ár: 600 eFt
€ 2 220
551. Szőnyi István (Újpest, 1894-Zebegény, 1960) Zebegényi háztetők akvarell, papír, 205 × 335 mm, j.j.l.: Szőnyi I.
552. Szobotka Imre (Zalaegerszeg, 1890-Bp., 1961) Dunakanyar akvarell, papír, 245 × 340 mm, j.j.l.: Szobotka
Kikiáltási ár: 220 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 810
€ 300
181
553. 554. 555. 556. 557. 558.
553. Bánovszky Miklós (Besztercebánya, 1895-Szentendre, 1995) „Bükkös patak” olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.b.l.: Bánovszky
554. Bruck Lajos (Pápa, 1846-Budapest, 1910) Patakparton olaj, vászon, 55 × 69 cm, j.n. ho.: hagyatéki és kiállítási címkék
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 300
€ 670
555. Csikós Antónia, Krizsán Jánosné (Debrecen, 1887-Nagybánya, 1987) Téli falu olaj, vászon, 50 × 60 cm, j.b.l.: Csikós A.
556. Szabó Vladimir (Balassagyarmat, 1905-Budapest, 1991) „Dráma hajnalban”, 1986 olaj, farost, 60 × 70 cm, j. ho.: SZV. 86
Kikiáltási ár: 110 eFt
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 410
€ 960
557. Kotász Károly (Budapest, 1872-Bp., 1941) Vándorok olaj, vászon, 40 × 51 cm, j.j.l.: Kotász K.
558. Gadányi Jenő (Budapest, 1896-Budapest, 1960) Téli dombok, 1955 olaj, karton, 60 × 80 cm, j.b.l.: Gadányi Jenő 955
Kikiáltási ár: 140 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
182
€ 520
€ 520
Kikiáltási ár: 1 800 eFt
€ 6 670
559. Szőnyi István (Újpest, 1894-Zebegény, 1960) Kéveszedők olaj, tempera, vászon, 58 × 74 cm, j.b.l.: Szőnyi I.
559.
183
560. 561. 562. 563.
560. Rónai Géza (Debrecen, 1886-Debrecen, 1944) Falurészlet pasztell, karton, 25,5 × 35,5 cm, j.j.l.: Rónai Géza
561. Pap Géza (Ungvár, 1883-?) Napfényes utca olaj, vászon, 40 × 50 cm, j.b.l.: Pap Géza
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 280 eFt
€ 330
€ 1 040
562. Bor Pál (Budapest, 1889-Budapest, 1982) Család, 1932 pasztell, papír, 60 × 48 cm, j.j.l.: Bor Pál 1932 ho.: Műgyűjtők Galériája, 1994 május aukciós cimke, 216. tételszám
563. Móra Antal jelzéssel, 20. sz. eleje Pihenő aratók olaj, vászon kartonra ragasztva, 49,5 × 39 cm j.j.l.: Móra Antal
Kikiáltási ár: 150 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
184
€ 560
€ 300
564.
564. Vörös Géza (Nagydobrony, 1897-Budapest, 1957) Párizsi erkély madárkalitkával olaj, vászon, 63 × 55 cm, j.j.l.: Vörös Géza Paris
Kikiáltási ár: 1 600 eFt
€ 5 930
185
565. 566. 567. 568. 569. 570.
565. Szabó Vladimir (Balassagyarmat, 1905-Bp., 1991) „Magányos festő”, 1980 olaj, farost, 50 × 60 cm, ho.: Brenner Györgynek SZV 89 j. ho.: SZV 80, keret nélkül
566. Tornai Gyula (Görgő, 1851-Budapest, 1928) Palotaudvar olaj, vászon, 42,5 × 53 cm, j.b.l.: Tornai Gy.
Kikiáltási ár: 240 eFt
Kikiáltási ár: 95 eFt
€ 890
€ 350
567. Fried Pál (Budapest, 1893-New York, 1976) Rodeo pasztell, akvarell, karton, 73 × 104 cm, j.b.l.: Fried Pál
568. Mohácsi A. Győző (Bp., 1902-Bp., 1962) Kun László megöletése tempera, karton, 315 × 425 mm, j.j.l.: Mohácsy Á. Győző
Kikiáltási ár: 260 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 960
€ 260
569. Vastagh Géza (Kolozsvár, 1866-Budapest, 1919) Oroszlán olaj, vászon kartonra ragasztva, 31 × 47,5 cm, j.j.l.: Vastagh Géza
570. Vastagh Géza (Kolozsvár, 1866-Bp., 1919) Oroszlán, 1908 pasztell, papír, 40 × 52 cm, j.j.l.: Vastagh Géza Berlin 1908
Kikiáltási ár: 150 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
186
€ 560
€ 330
571. 572. 573.
571. VISSZAVONVA
572. Molnár C. Pál (Battonya, 1894-Budapest, 1984) Madonna a gyermekkel olaj, farost, 50 × 39 cm, j.b.l.: MCP
573. Molnár C. Pál (Battonya, 1894-Budapest, 1984) Tájkép alakokkal olaj, fa, 45 × 34 cm, j.b.l.: MCP
Kikiáltási ár: 320 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 1 190
€ 670
187
574. 575.
574. Boromisza Tibor (Bácsalmás, 1880-Szentendre, 1960) „Hólapátoló”, 1937 olaj, karton, 50 × 70 cm j.j.k.: rovásírással; ho.: Nemzeti Szalon kiállítás 58. Magyar Képírók kiállítása cédula; ho.: jelzett 1937
Kikiáltási ár: 420 eFt
€ 1 560
575. Péli Tamás Károly (Budapest, 1948-Budapest, 1994) Ősapáink I.-IV., 1985 olaj, pozdorjalap, 47,5 × 41 cm j. két képen b.l.: PTK 85 j. két képen j.l.: PTK 85,
Kikiáltási ár: 320 eFt
188
€ 1 190
576. 577. 578. 579.
576. Mohi (Muhy) Sándor (Derc, 1902-Kolozsvár, 2001) Sapkás arckép olaj, vászon, 57,5 × 50 cm j.j.l.: Mohi
577. Réth Alfréd (Budapest, 1884-Párizs, 1966) Jácintos csendélet olaj, vászon, 41 × 24,5 cm, j.j.l.: Réth
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 200 eFt
€ 1 040
578. Basilides Sándor (Balassagyarmat, 1901-Budapest, 1980) Zenebohócok olaj, vászon, 59 × 51 cm, j.j.l.: Basilides Sándor
579. Ruzicskay György (Szarvas, 1896-Szarvas, 1993) Önarckép, 1955 olaj, farost, 33,5 × 43 cm, j.j.l.: Ruzicskay 955
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 440
€ 740
€ 220
189
580. 581. 582.
580. Köves Boldizsár (Budapest,1888-Budapest,1944) Akt tájban olaj, vászon, 80 × 60,5 cm, j.j.l.: Köves B.
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 300
581. Magyar festő, 20. sz. eleje Támaszkodó akt olaj, vászon, 101 × 75 cm, j.n. vakkereten felirat: Kernstok Károly
Kikiáltási ár: 220 eFt
€810
582. Prohászka József (Bodrogkisfalu, 1886-Kecskemét, 1964) Kékruhás hölgy, 1931 olaj, vászon, 53 × 42 cm j.b.l.: Prohászka 931; ho.: fekvő aktok (vázlat)
Kikiáltási ár: 80 eFt
190
€ 300
583. 584. 585. 586.
583. Nagy Imre, Zsögödi (Csíkzsögöd, 1893 – Csíkszereda, 1976) Férfi portré (Gróf Bethlen István) olaj, vászon, 54,5 × 45 cm, j.n., ho.: Nagy I.
584. Basch Andor (Budapest, 1885-Budapest, 1944) Akt tájban olaj, karton, 40 × 33 cm, j.j.l.: Basch
Kikiáltási ár: 1 200 eFt
Kikiáltási ár: 110 eFt
€ 4 440
€ 410
585. Gábor Móric (Kisújszállás, 1889-Budapest, 1987) Virágcsendélet, 1959 olaj, farost, 48 × 37 cm, j.j.f.: Gábor Móric 1959 VIII
586. Gráber Margit (Budapest, 1895-Budapest, 1993) Őszi csendélet olaj, vászon, 75 × 65 cm, j.j.l.: Gráber
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 190 eFt
€ 220
€ 700
191
587. 588. 589. 590. 591. 592.
587. Fáy Győző (Újpest, 1918-) „Mi hárman a Taorminai görög színháznál” olaj, vászon, 95 × 104 cm, j.b.l.: Fáy GY. V.
588. Körmendi Frim Ervin (Bp., 1885-Bp., 1939) Mediterrán tengerpart olaj, vászon, 55 × 62,5 cm, j.j.l.: Körmendi
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 150 eFt
€ 1 040
€ 560
589. Börzsönyi Kolarits Ferenc (Bp., 1901-Bp., 1963) „Lombos öreg fák” olaj, karton, 40,5 × 55 cm, j.j.l.: Börzsönyi
590. Ruzicskay György (Szarvas, 1896-Szarvas, 1993) Kertben pasztell, papír, 26 × 32 cm, j.j.l.: Ruzicskay
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 670
€ 260
591. Pleidell János (Hontfüzesgyarmat, 1915-Dunaújváros, 2007) Mediterrán városrészlet olaj, vászon, 60 × 80 cm, j.b.l.: Pleidell
592. Börzsönyi Kolarits Ferenc (Budapest, 1901-Budapest, 1963) Alakok panorámával olaj, vászon kartonra ragasztva, 44 × 58,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 140 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
192
€ 520
€ 670
593. 594. 595. 596.
593. Berki Viola (Kiskunhalas, 1932-2001) „Hunor és Magor” olaj, vászon, 133 × 71 cm, j.j.l.: Berki Viola Rerprodukálva: Berki Viola, Művészetek Kiskönyvtára, 1978. Corvina Kiadó, 31. képtábla
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
594. Hikádi Erzsébet, Czene Béláné (Bp., 1911-Bp., 2008) Madonna tájban olaj, farost, 90 × 66 cm, j.j.l.: Hikádi E.
Kikiáltási ár: 110 eFt
€ 410
595. Páris Erzsébet (Kabola-Polyána, 1887-?) Korcsolyázók, 1941 pasztell, karton, 42,5 × 52,5 cm, j.j.l.: Páris Erzsi 1941
596. Körösfői-Kriesch Aladár (Buda, 1863-Budapest, 1920) Beszélgetők a mezőn akvarell, papír, 245 × 495 mm, j.n.
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 300
€ 520
193
597. 598. 599.
597. VISSZAVONVA
© Zsellér Jenő
© Zsellér Jenő
600.
598. Tóth Menyhért (Mórahalom, 1904-Budapest, 1980) Fürdőzök, 1952 olaj, karton, 31,5 × 30,5 cm, j.j.l.: T. M.
Kikiáltási ár: 420 eFt
€ 1 560
599. Szentgyörgyi Kornél (Budapest, 1916-Budapest, 2006) Ablakban olaj, farost, 60 × 80 cm, j.j.l.: Szentgyörgyi
600. Gyelmis Lukács (Szabadka, 1899-Budapest, ?) Asztali csendélet olaj, vászon, 45,5 × 55 cm, j.j.l.: Gyelmis L.
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
194
€ 440
€ 260
601.
© Zsellér Jenő
602.
601. Tóth Menyhért (Mórahalom, 1904-Budapest, 1980) Portré,1947 olaj, karton, 28,5 × 21 cm, j.j.l. T.M.
Kikiáltási ár: 550 eFt
€ 2 040
602. Járitz Józsa (Budapest, 1893-Budapest, 1986) Esőben, 1957 olaj, vászon, 83 × 97 cm j.b.f.: Járitz J. 1957
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 1 410
195
603. 604. 605. 606.
603. Mácsai István (Budapest, 1922-2005) Fehér rózsa olaj, farost, 30 × 21 cm, j.b.l.: Mácsai
604. Borsos Miklós (Nagyszeben, 1906-Bp., 1990) Plakátterv tus, kréta, papír, 700 × 500 cm, j.j.l.: BM
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 220
605. Rozsda Endre (Mohács, 1913-Párizs, 1999) „Souvenir d’une coquette”, 1964 akvarell, karton, 280 × 200 mm, j.j.l.: Endre Rozsda Kiállítva: Várfok Galéria 2003
Kikiáltási ár: 120 eFt
196
€ 440
€ 330
606. Csák Máté (Budapest, 1938-) Cím nélkül akvarell, papír, 600 × 400 mm j.j.l.: Csák Máté
Kikiáltási ár: 36 eFt
€ 130
607. 608. 609. 610.
607. Kunffy Lajos (Orci, 1869-Somogytúr, 1962) Zöldruhás nő olaj, vászon, 55 × 46 cm, j.j.f.: Kunffy Lajos
608. Schönberger Armand (Galgóc, 1885-Bp., 1974) Női portré olaj, fa, 46 × 28 cm, j.b.l.: Schönberger A.
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 320 eFt
€ 330
€ 1 190
609. Vén Emil (Fiume, 1902-Budapest, 1984) Virágcsendélet olaj, vászon, 49,5 × 59,5 cm, j.j.l.: Vén
610. Vén Emil (Fiume, 1902-Budapest, 1984) Virágcsendélet olaj, farost, 60 × 50 cm, j.j.l.: Vén
Kikiáltási ár: 150 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 560
€ 670
197
611. 612. 613. 614.
611. Kondor Béla (Pestlőrinc, 1931-Budapest, 1972) „Emberkék” rézkarc, papír, 300 × 285 mm, j.j.l.: Kondor B., b.l.: Próba
612. Szabó Vladimir (Balassagyarmat, 1905-Bp., 1991) Műteremben rézkarc, papír, 310 × 220 mm, j.j.l.: SzV (nyomaton)
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 32 eFt
€ 440
€ 120
613. Swierkiewicz Róbert (1942, Pécs-) „Ginsberg szakálla”, 1974 monotípia, papír, 990 × 700 mm, j.j.l.: 74 b.l.: Ginsberg szakálla II. Swierkiewicz Róbert
614. Gyarmathy Tihamér (Pécs, 1915-Budapest, 2005) Absztrakt kompozíció, 1969 tus, papír, 850 × 595 mm, j.j.l.: Gyarmathy 969
Kikiáltási ár: 650 eFt
Kikiáltási ár: 550 eFt
198
€ 2 410
€ 2 040
615. 616. 617.
615. Dési-Huber István (Nagyenyed, 1895-Budakeszi, 1944) Csendélet Új Szín folyóirattal akvarell, tus, papír, 340 × 240 mm j.j.l.: Dési Huber Reprodukálva: Dési Huber István: Levelek a szülőföldre, Kriterion, Bukarest, 1982, 21. kép, Merítés a KUT-ból X. jubiláris kiállítás katalógusa, Haas Galéria, Budapest, 2006, 7. oldal Kiállítva: Merítés a KUT-ból XI. Dési Huber István emlékkiállítása, Haas Galéria, Budapest, 2007. október 18 – december 1., 39. kép
Kikiáltási ár: 700 eFt
€ 2 590
616. Kádár Béla (Budapest, 1877-Budapest, 1956) Lovak tus, papír, 140 × 210 mm, j.n.
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 220
617. Szabó Vladimir (Balassagyarmat, 1905-Budapest, 1991) „Középkori vásár” rézkarc, papír, 400 × 700 mm j.j.l.: Szabó Vladimir, sérült
Kikiáltási ár: 40 eFt
€ 150
199
618. 619. 620. 621. 622. 623.
618. Román György (Budapest, 1904-Budapest, 1983) Városrészlet, 1948 olaj, karton, 50 × 70 cm, j.b.l.: Román György 1948
619. Móricz Margit (Dombovár, 1902-Budapest, 1990) Martinászok, 1939 olaj, karton, 59,5 × 77 cm, j.j.f.: Móricz 39; ho.: hagyatéki bélyegző
Kikiáltási ár: 260 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 960
€ 260
620. Moldován István (Budapest, 1911-Budapest, 2000) Alföldi tanya olaj, farost, 49,5 × 69,5 cm, j.b.l.: Moldován I.
621. Marosán Gyula (Budapest, 1916-Toronto, 2003) Asztali csendélet, 1967 olaj, vászon, 48 × 65 cm, j.j.f.: Marosán 967
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 220
€ 670
622. Sugár Gyula (Dunaföldvár, 1924-Budapest, 1989) Műterem, 1967 olaj, fa, 60 × 80 cm, j.j.l.: Sugár 67
623. Papp Oszkár (Budapest, 1925-) Cím nélkül olaj, vászon, 74 × 57 cm, j.b.f.: P O
Kikiáltási ár: 240 eFt
Kikiáltási ár: 340 eFt
200
€ 890
€ 1 260
624. 625. 626. 627.
624. Magyar festő, 20. sz. eleje Munkások olaj, vászon kartonra ragasztva, 54,5 × 48 cm, j.n.
625. Lugossy László (Budapest, 1947 –) „Egyben”, 2003 pasztell, szén, papír, 425 × 300 mm, j.j.l.: fell 03
Kikiáltási ár: 100 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 370
€ 330
626. Balázs János (Alsóbukin, 1905-Salgótarján, 1977) Alak tájban olaj, farost, 48 × 39 cm, j.b.k.: Balázs János
627. Gyarmathy Tihamér (Pécs, 1915-Bp., 2005) Cím nélkül olaj, papír, 61 × 43 cm, j.b.l.: Gyarmathy
Kikiáltási ár: 180 eFt
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 670
€ 1 410
201
628. 629. 630. 631.
628. Bálint Endre (Bp., 1914-Bp., 1986) Madár, 1970 linometszet, papír, 420 × 280 mm, j.b.l. Bálint 70., b.l.: ajándékozási felirat, ho. felrat: Boldog Újévet, húsvétot és karácsonyt kívánok 1971 és 1980 közötti műszakra kíváló tisztelettel a Keszthelyi családnak. Bálint Endre 971
Kikiáltási ár: 80 eFt
629. Székely, Pierre (Budapest, 1923-Párizs, 2001) „Le Beau est Rouge” litográfia, merített papír, 530 × 530 mm, j.n., sérült
Kikiáltási ár: 170 eFt
€ 630
€ 300
630. Jakovits József (Bp., 1909-Bp., 1994) Kompozíció, 1988 szitanyomat, papír, 330 × 170 mm, j.j.l.: Jakovits 88, b.l.: 18/70
631. Jakovits József (Budapest, 1909-Budapest, 1994) Kompozíció szitanyomat, papír, 310 × 205 mm, j.j.l.: Jakovits 88, b.l.: 18/70
Kikiáltási ár: 26 eFt
Kikiáltási ár: 26 eFt
202
€ 90
€ 90
632. 633. 634. 635.
632. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Chiron szitanyomat, papír, 700 × 500 mm, j.j.l.: Vasarely, b.l.: 4/30
633. Deim Pál (Szentendre, 1932-) „Hárman”, 2010 akrill, vászon, 30 × 20 cm, j.b.l.: Deim Pál
Kikiáltási ár: 70 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 260
€ 520
634. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Kinetikus kompozíció szitanyomat, plexi, 35 × 25 cm, j.k.l.: Vasarely
635. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Kinetikus kocka szitanyomat, plexi, 10 × 10 × 10 cm, j.j.l.: Vasarely (nyomtatott)
Kikiáltási ár: 110 eFt
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 410
€ 330
203
636. 637. 638. 639.
636. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Arany-vega szitanyomat, papír, 500 × 700 mm, j.j.l.: Vasarely, b.l.: 1/50
637. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Konstruktív kompozíció szerigráfia, papír, 680 × 490 mm, j.j.l.: Vasarely,
Kikiáltási ár: 60 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 220
€ 260
638. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Sárkányok szitanyomat, papír, 390 × 600 mm, j.j.l.: Vasarely, b.l.: 3/30
639. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Világító zebrák szitanyomat, plexi, 16 × 18 cm, j.k.l.: Vasarely
Kikiáltási ár: 70 eFt
Kikiáltási ár: 190 eFt
204
€ 260
€ 700
640. 641. 642. 643.
640. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Színes kollázs műanyagfólia, litográfia, műlemez 72 × 52 cm, j.j.l.: Vasarely
Kikiáltási ár: 120 eFt
641. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Színes zebra szitanyomat, papír, 390 × 570 mm, j.j.l.: Vasarely, b.l.: 30/70
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 260
€ 440
642. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Ezüst kompozíció szitanyomat, papír, 360 × 300 mm, j.k.l.: Vasarely; b.l.: 28/90
643. Vasarely, Victor (Pécs, 1906-Párizs, 1997) Kristály-periódus szitanyomat, papír, 700 × 625 mm, j.j.l.: Vasarely, b.l.: 5/45
Kikiáltási ár: 70 eFt
Kikiáltási ár: 70 eFt
€ 260
€ 260
205
644. 645. 646.
644. Haraszty István (Pestszentimre, 1934-) Szétszedett idő, 2010 72 × 82 cm, j.j.l.: Haraszty István; ho.: autográf felirat, olaj, farost, kollázs
Kikiáltási ár: 550 eFt
€ 2 040
645. Klie Zoltán (Szekszárd, 1897-Budapest, 1992) Kompozíció olaj, farost, 50,5 × 60,5 cm, j.j.l.: Klie
646. Birkás István (Kunmadaras, 1947-) „Talált tárgyak”, 2011 II. vegyestechnika, fa, homok, 62 × 50 cm, j.b.l.: BI
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 160 eFt
206
€ 440
€ 590
647. 648. 649. 650.
647. Bálint Endre (Budapest, 1914-Budapest, 1986) Vanitas, 1971 monotípia, papír, 185 × 280 mm j.b.l. Bálint 71. Zsennye, j.l.: ajándékozási felirat
648. Bálint Endre (Budapest, 1914-Bp., 1986) Szentendrei emlék, 1974 monotípia, papír, 220 × 300 mm, j.j.l. Bálint 74 b.k.: ajándékozási felirat....1979 karácsonyára Bálint Bandi
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
€ 300
649. Szabó Vladimir (Balassagyarmat, 1905-Budapest, 1991) Álló akt akvarell, papír, 325 × 250 mm, j.n. b.l.: Sz. V. Párizsi vázlatkönyvéből
Kikiáltási ár: 38 eFt
€ 140
€ 300
650. Bálint Endre (Budapest, 1914-Budapest, 1986) Halvány emlékek monotípia, papír, 230 × 235 mm, j.n.
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 220
207
651. 652. 653. 654.
651. Picasso, Pablo (Malaga, 1881-Mougins, 1973) „Toros” litográfia, papír, 510 × 650 mm j.n., j.l.: 257/1000
Kikiáltási ár: 48 eFt
€ 180
652. Chagall, Marc (Vityebszk, 1887-Saint-Paul de Vence, 1985) A misztikus keresztrefeszítés, 1950 (Derriere le miroir) litográfia, papír, 370 × 520 mm j.j.l.: Chagall (nyomtatott)
Kikiáltási ár: 48 eFt
€ 180
653. Székely, Pierre (Budapest, 1923-Párizs, 2001) Kőcirkusz mappa Kötéltáncos litográfia, papír, 700 × 500 mm, j.j.l.: Székely
Kikiáltási ár: 22 eFt
€ 80
654. Székely, Pierre (Budapest, 1923-Párizs, 2001) Kőcirkusz mappa A zene bohóc litográfia, papír, 700 × 500 mm, j.j.l.: Székely
Kikiáltási ár: 22 eFt
208
€ 80
655. 656. 657. 658. 659.
655. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899-Pécs, 1986) Táncoló szörnyeteg szitanyomat, papír, 705 × 505 mm, j.j.l.: Martyn, b.l.: 40/100 Bihari Ottónak 80.3.13. Martyn Ferenc
656. Chagall, Marc (Vityebszk, 1887-Saint-Paul de Vence, 1985) Bibliai jelenet litográfia, papír, 630 × 440 mm j.j.l.: Marc Chagall; b.l.: 17/374
657. Miro, Joan (Montroig, 1893-Palma de Mallorca, 1983) Kompozíció litográfia, 760 × 550 mm j.j.l.: Miro
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 440
€ 440
€ 440
658. Kokoschka, Oskar (1886-1980) Madár színezett litográfia, papír, 655 × 480 mm, j.k.l.: Oscar Kokoschka (nyomtatott)
659. Bernáth Aurél (Marcali, 1895-Bp., 1982) „Gedeon”, 1956 tinta, papír, 420 × 300 mm, j.n., oeuvre katalógus szám: 1956/36
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
€ 330
€ 670
209
660. 661. 662. 663.
660. Gyémánt László (Budapest, 1935-) Bob Marley olaj, vászon, 65 × 50 cm, j.j.l.: Gyémánt
661. Kéri László (Budapest, 1949-) Megfigyelők, 1979 olaj, farost, 100 × 90 cm, j.j.l.: Kéri László 79
Kikiáltási ár: 320 eFt
Kikiáltási ár: 420 eFt
€ 1 190
€ 1 560
662. Károlyi Ernő (Pestszenterzsébet, 1923 – ) Barna kollázs kollázs, papír, 42 × 32 cm, j.n.
663. Bujdosó Ernő (Lajosmizse, 1944 – ) Rozsda, 1993 olaj, vászon, 100 × 80 cm, j.j.l.: Bujdosó Ernő 93
Kikiáltási ár: 65 eFt
Kikiáltási ár: 320 eFt
210
€ 240
€ 1 190
664. 665. 666. 667.
664. Károlyi Ernő (Pestszenterzsébet, 1923 – ) Barnásszűrke kollázs III., 1983 kollázs, papír, 30 × 40 cm, j.j.l.: Károlyi Ernő 1983
Kikiáltási ár: 65 eFt
€ 240
665. Gilot, Francoise (Neuilly-Sur-Seine, 1921 – ) A lemenő Nap a nárciszok fölött, 2006 olaj, vászon, 35 × 45 cm, j.j.l.: F. Gilot 06
Kikiáltási ár: 1 600 eFt
€ 5 930
666. Kántor Lajos (Vajdácska, 1922-) Szentendre, 1977 olaj, vászon, 70 × 90 cm, j.j.l.: Kántor L 977
667. Fóth Ernő (Nagysitke, 1934-) Nagycenki Széchenyi gobelin karton részlet 156 × 60 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 420 eFt
Kikiáltási ár: 420 eFt
€ 1 560
€ 1 560
211
668. 669. 670. 671.
668. Szász Endre (Csíkszereda, 1926-Mosdós, 2003) Hölgy gyümölcsös kalapban olaj, farost, 45 × 45 cm, j.j.l.: Szász E.
669. Szász Endre (Csíkszereda, 1926-Mosdós, 2003) Szakállas férfi olaj, műlemez, 45 × 44 cm, j.j.l.: Szász E.
Kikiáltási ár: 300 eFt
Kikiáltási ár: 300 eFt
€ 1 110
€ 1 110
670. Szász Endre (Csíkszereda, 1926-Mosdós, 2003) Tenger mélyén, 1965 48 × 36 cm, j.j.l.: Szász Endre 65, olaj, plexi
671. Szász Endre (Csíkszereda, 1926-Mosdós, 2003) A nagy hal olaj, műlemez, 31 × 39,5 cm, j.j.l.: Szász
Kikiáltási ár: 160 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
212
€ 590
€ 670
672. 673. 674.
672. Gyarmathy Tihamér (Pécs, 1915-Budapest, 2005) Kék-sárga kompozíció 60 × 60 cm, j.n. az 1968-as Bonyhádi Biennálén kiállítva, Rádóczy Gyarmathy Gábor (a művész fia) eredetiség igazolásával
Kikiáltási ár: 600 eFt € 2 220
673. Gyarmathy Tihamér (Pécs, 1915-Budapest, 2005) Cím nélkül, 1960 tus, papír, 62,5 × 86 cm, j.j.l.: Gyarmathy Tihamér 960
Kikiáltási ár: 350 eFt
€ 1 300
674. Hincz Gyula (Budapest, 1904-Budapest, 1986) Vörös és kék 22,5 × 23 cm, j.n., ho.: hagyatéki pecsét
Kikiáltási ár: 65 eFt
€ 240
213
675. 676.
675. El Kazovszkij (Leningrád, 1950-2008 ) Ülő akt olaj, vászon, 80 × 60 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 320 eFt
€ 1 190
676. lóránt jános demeter (Békésszentandrás, 1938 – ) Fejés után pasztell, papír, 30 × 48 cm, j.b.l.: Lóránt J.
Kikiáltási ár: 180 eFt
214
€ 670
677. 678. 679. 680.
677. Nádler István (Visegrád, 1938-) „Feketebács, No. 2., 1987” olaj, vászon, 151 × 110 cm, j. hátul: Nádler István, keret nélkül
Kikiáltási ár: 650 eFt
€ 2 410
678. El Kazovszkij (Leningrád, 1950-2008 ) „Mediterrán Grál”, 1996 olaj, vászon, 63,5 × 54 cm, j.j.l.: El Kazovszkij; ho.: „El Kazovszkij 1996 Mediterrán Grál”
Kikiáltási ár: 600 eFt
€ 2 220
679. Kolozsváry Zsigmond (Bánffyhunyad, 1899-La Chaux-de Fonds, Svájc, 1983) Absztrakt kompozíció, 1962 olaj, vászon, 53,5 × 73 cm, j.j.l.: Kolos-vary 1962
680. Fürjesi Csaba (Salgótarján, 1969-) Mindennapi kenyerünk akrill, vászon, 60,5 × 80,5 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 280 eFt
€ 1 040
€ 1 040
215
681. 682.
681. Adorján Attila (Balassagyarmat, 1968-) Nyaralás az NDK-ban, 2007 olaj, vászon, 100 × 120 cm, j.j.l.: A A 2007
Kikiáltási ár: 850 eFt
€ 3 150
682. Váli Dezső (Bp., 1942 – ) Lakályos sarok kollázs, papír, 18 × 14 cm, j.j.l.: V
Kikiáltási ár: 140 eFt
216
€ 520
683. 684.
683. Adorján Attila (Balassagyarmat, 1968-) 2008. április 24. olaj, vászon, 100 × 120 cm, j.b.f.: Adorján
Kikiáltási ár: 850 eFt
€ 3 150
684. Váli Dezső (Bp., 1942 – ) Kamaszlány kollázs, papír, 13 × 16 cm, j.j.l.: V
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 520
217
685. 686. 687. 688. 689.
685. Jose, M. jelzéssel, 1900 körül Női portré bronz, márvány, m: 26,5 cm, j. ho.: M. Jose
686. Patzo jelzéssel, 20. sz. eleje Férfi akt bronz, márvány talapzaton, m: 35 cm, j. a talpon Patzo
Kikiáltási ár: 190 eFt
Kikiáltási ár: 120 eFt
€ 700
€ 440
687. Betlen Gyula (Budapest, 1879-Budapest, 1963) Térdeplő akt mécsessel bronz, fa talapzaton, m: 31 cm j. a talpon Betlen Gy. G. V. F. Kistarcsa Ont Szili
688. Bory Jenő (Székesfehérvár, 1879-Székesfehérvár, 1959) Csók, 1906 bronzírozott kerámia, m: 62 cm j. ho.: Bory Jenő, 1906
689. Bory Jenő (Székesfehérvár, 1879-Székesfehérvár, 1959) Szégyenlős akt, 1922 bronz, márvány talapzaton, m: 52 cm j. a talpon: Bory J. 1922
Kikiáltási ár: 90 eFt
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 180 eFt
218
€ 330
€ 300
€ 670
690.
690. Vedres Márk (Ungvár, 1870-Budapest, 1961) Fuvolázó fiú bronz, márvány talapzaton, m: 96 cm, j.j.l.: Vedres Márk Irodalom: A művészet kiskönyvtára, 80. Vedres, Corvina Kiadó, 1973
Kikiáltási ár: 1 200 eFt
€ 4 440
219
691. 692. 693. 694.
691. Kovács Margit (Győr, 1902-Budapest, 1976) Leány festett, mázas kerámia, m: 15 cm j. ruháján KM
692. Kovács Margit (Győr, 1902-Budapest, 1976) Furulyázó festett, mázas kerámia, m: 13,5 cm j ruháján KM
693. Kovács Margit (Győr, 1902-Budapest, 1976) Juhász festett, mázas kerámia, m: 15,5 cm j. ruháján KM
Kikiáltási ár: 50 eFt
Kikiáltási ár: 46 eFt
Kikiáltási ár: 50 eFt
€ 190
694. Kovács Margit (Győr, 1902-Budapest, 1976) Kórus, 4 db festett, mázas kerámia, m: 14-16 cm, j. ruhán KM
Kikiáltási ár: 180 eFt
220
€ 670
€ 170
€ 190
695. 696. 697. 698.
695. Kovács Margit (Győr, 1902-Budapest, 1976) Esőleső mázas cserép, m: 40 cm, j.j.l. a szoknyán KM
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
696. Kovács Margit (Győr, 1902-Budapest, 1976) Haját fonó lány, 1956 mázas cserép, m: 34 cm, h.o.: K.M.
Kikiáltási ár: 260 eFt
€ 960
697. Kovács Margit (Győr, 1902-Budapest, 1976) Leány könyvvel festett, mázas kerámia, m: 33 cm j. a keszkenőjén KM
Kikiáltási ár: 220 eFt
€ 810
698. Kovács Margit (Győr, 1902-Budapest, 1976) Díszkancsó, 1941 mázas cserép, m: 18 cm, elöl KM, mázhibás
Kikiáltási ár: 60 eFt
€ 220
221
699. 700. 701. 702. 703.
699. Medgyessy Ferenc (Debrecen, 1881-Budapest, 1958) Medve bronz, márvány talapzaton, m: 17 cm, j.b.l.: Medgyessy
700. Medgyessy Ferenc (Debrecen, 1881-Budapest, 1958) Indus nő bronz, m: 25 cm, ho.: MF
Kikiáltási ár: 280 eFt
Kikiáltási ár: 140 eFt
€ 1 040
€ 520
701. Olcsai Kiss Zoltán (Szalagfő, 1895-Budapest, 1981) Táncospár, 1957 bronz, márvány talapzaton, m: 15 cm, jelezve a talapzaton: Olcsai Kiss Z. Köztéri változata Kazincbarcika Egressy Béni tér 1957
702. Kerényi Jenő (Budapest, 1908-Bp., 1976) Kiskakas II. bronz, m: 28 cm, h.l.: KJ 61
703. Kerényi Jenő (Budapest, 1908-Budapest, 1976) Kiskakas III. bronz, m: 17 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 85 eFt
Kikiáltási ár: 150 eFt
222
€ 300
€ 310
€ 560
704. 705. 706. 707.
704. Medgyessy Ferenc (Debrecen, 1881-Budapest, 1958) Súroló asszony faragott tölgyfa, m: 17,5 cm, j. a talpon: MF (ligatúrás monogram)
705. Somogyi Árpád (Karcag, 1926-Bp., 2008) Furulyázó fiú bronz, m: 42 cm, talapzaton: Somogyi A.
Kikiáltási ár: 80 eFt
Kikiáltási ár: 380 eFt
€ 300
706. Medgyessy Ferenc (Debrecen, 1881-Budapest, 1958) Fiú portré bronz, fa talapzaton, m: 31 cm j.j.l.: Medgyessy, b.l.. önt. Ficzek
707. Kerényi Jenő (Budapest, 1908-Budapest, 1976) Támaszkodó bronz, m: 25 cm hátul talapzaton: KJ 71
Kikiáltási ár: 120 eFt
Kikiáltási ár: 320 eFt
€ 440
€ 1 410
€ 1 190
223
708. 709. 710.
708. Kerényi Jenő (Budapest, 1908-Budapest, 1976) Csúszkáló bronz, m: 16 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 140 eFt
709. Markup Béla (Diósgyőr, 1873-Bp., 1952) Majompár mázas kerámia, m: 29 cm, j.n.
Kikiáltási ár: 90 eFt
€ 330
710. Zannoni, ugo (Verona, 1836-Milano, 1898/1919) Csigalány bronz, márvány talapzaton, m: 7 cm, j.ho.: Ugo Zannoni
Kikiáltási ár: 70 eFt
224
€ 260
€ 520
225
1055 Budapest Bal aton u tc a 8. Telefon: (+36)1 475 6000 Fa x : (+36)1 475 60 05 E -m ail : nag@nagy h a zi.hu w w w. n ag y h a z i . h u
226