Az USA kialakulása és alkotmányos fejlődése (1773-1870) IV. Modern demokráciák működése/18.
Az első politikai mozgalmak a felvilágosodás jegyében A felvilágosodás nem csak a világszemléletet alakította át, hanem közvetlenül is hatott a politikai eseményekre. Előbb a központi kormányzatok politikusait „hódította meg”, főleg a periférián (felvilágosult abszolutizmus). A század utolsó harmadára pedig egyre nagyobb szerepük lesz azoknak a gondolkodóknak, politikusoknak és mozgalmaknak, melyek a felvilágosodás eszméivel felvértezve éppen a központi hatalommal szemben lépnek fel, és elsősorban egyes fejlettebb országokban. E politikai mozgalmak hátterében ugyanis ott voltak mindazok a társadalmi konfliktusok, amelyek ezeken a helyeken éppen a nagy gazdaságitársadalmi átalakulásoknak, a gyors népességnövekedésnek, a városok, ipar, kapitalizmus gyors térhódításának voltak köszönhetőek. A felvilágosodás szülőhazájában, Angliában ezek a mozgalmak viszonylag szelídek, az újabb angol hagyományoknak megfelelően megegyezést keresőek voltak. Fő céljuk a választójog kiszélesítése, a választási visszaélések megszüntetése volt; vagyis nem a fennálló berendezkedés eltörlése, hanem tökéletesítése. Már komolyabb konfliktusok voltak Amerikában. Az egész kontinensen gyorsan szaporodtak a szabadkőműves páholyok és egyre határozottabban terjedt az a nézet angol és spanyol telepesek, illetve meszticek, feketék, kreolok, indiánok körében, hogy az emberi és politikai jogok, az önrendelkezés joga gyarmati lakosokat is megilleti. Számos felkelés robbant ki a kontinensen. A legjelentősebb és legsikeresebb az észak-amerikai angol gyarmatok függetlenségi háborúja volt. Egy kis kitérő:
Az amerikai függetlenségi háború Észak-Amerika atlanti partvidékén tizenhárom egymással részben határos, de igazgatásában különálló angol gyarmat jött létre a XVIII. századig. (Ezek mellé a hétéves háborút követően újabb angol fennhatóságú területek csatlakoztak (1763), itt azonban évtizedekig még alig éltek angol telepesek.) A tizenhárom gyarmat a XVIII. század folyamán óriási fejlődésen ment keresztül. Lakóinak száma nagyjából tízszeresére (kb. 3 millió) növekedett, gazdaságának növekedése pedig még ennél is nagyobb mértékű. Az egyes területek szakosodtak az ott megfelelő termékre, és élénk kereskedést folytattak egymással, Angliával és – Anglia engedélye nélkül – Európa más országaival is. Elsősorban a mezőgazdaság volt fejlett (északon gabona, len, délen pedig „olcsó” fekete rabszolgákkal művelt gyapot, dohány, rizs, indigó ültetvények), de északon manufaktúrák is alakultak. Az átlag életszínvonal a XVIII. századra magasabb volt mint Angliában, ugyanakkor adót nem fizettek. A hétéves háború alatt – mely részben éppen az amerikai telepesek érdekében folyt a franciák ellen – Anglia súlyosan eladósodott. Hiába kívánta azonban a telepeseket megadóztatni. Ők, akik nemzedékek óta nem csak a természettel és a franciákkal harcoltak keményen létfeltételeikért, de könyörtelenül szorították vissza az indiánokat és elevenítették fel a rabszolgaságot a feketék számára, ők, ha a saját jogaikról és társadalmi szerződésükről volt szó, akkor rettenthetetlenül szálltak szembe uralkodójukkal is. Azt vallották, hogy mivel nincs képviseletük az angol parlamentben, adózni sem kötelesek. Anglia megijedt a telepesek gyorsan fejlődő öntudatától és gazdaságától – melyben az
1
anyaország veszedelmes versenytársát látták – ezért korlátozni akarták további gyarapodásukat. Megtiltották újabb területek betelepítését, egyre újabb adófajták bevezetésével próbálkoztak. Ezek túlnyomó részét a gyarmatosok ellenállása miatt kénytelenek voltak visszavonni, ám ragaszkodtak a szimbolikus nagyságú teaadóhoz, amit az öntudatos telepesek elvből utasítottak el. Egy angol teaszállítmányt a tengerbe szórtak (bostoni teadélután, 1773), megtagadták az adófizetést és mindenféle angol áru behozatalát, s létrehozták a gyarmatok együttműködését az ellenállás megszervezésére (1774). Anglia, a spanyol, francia és holland birodalmak legyőzője nem viselte el saját alattvalói engedetlenségét, fegyveresen próbált rendet teremteni. Háború robbant ki az Egyesült Királyság és gyarmatai között (1775-1783). Utóbbiak 1776-ban Függetlenségi Nyilatkozatban hozták a világ tudtára elszakadásukat az emberi jogokat eltipró, a társadalmi szerződést felrúgó zsarnoki hatalomtól. (A nyilatkozat megfogalmazói között volt Thomas Jefferson és Benjamin Franklin.) Számos európai uralkodó – főleg a francia (XVI. Lajos), de a spanyol és a holland is – fegyveresen támogatta a királyukat zsarnoknak nyilvánító, fellázadt gyarmatokat. Anglia meggyengítésének lehetőségét ugyanis nem akarták elszalasztani, s közben nem vették tekintetbe, hogy az újféle elvek az ő koronájukra is veszélyeket tartogathatnak. A franciáktól megszerzett területek angol kézben maradtak, de a tizenhárom gyarmat Amerikai Egyesült Államok néven függetlenné vált. A harcot George Washington vezette, ő lett a független ország első államfője, majd fővárosának névadója.
AZ ELSŐ MODERN ALKOTMÁNY • Az Egyesült Államok feudális hagyományok és rétegek
hiányában szabadon állíthatta fel a felvilágosodás eszméinek megfelelő államot. Ennek fő elemei egyrészt a helyi parlamentek, felelős kormányokkal és kormányzókkal. Másrészt a közös szövetségi szervek, így a törvényhozás (kongresszus), melynek a felsőházába (szenátus) az államok delegáltak 2-2 főt (vagyis ez is választott szerv, az angol Lordok Házával ellentétben), alsóházába (képviselőház) pedig a lakosság arányába küldtek képviselőket. Az államforma köztársaság lett, élén nem király, hanem a nép által közvetetten négy évre megválasztott elnök állt, aki a végrehajtás (kormány) feje, (külön miniszterelnök nincs, a miniszterek nem felelősek a kongresszusnak, csak az elnöknek, a hadsereg főparancsnoka, és háromszori vétójogával a törvényhozást is befolyásolhatja. Bár hatalma időben korlátozott és felelős a kongresszusnak, befolyása óriási. (Ezért az ilyen típusú államot prezidenciális - elnöki demokráciának nevezik, ellentétben az angol típusú parlamentárissal.) A bíróság itt is független. Ez tisztább demokrácia, mint az angol, elvben általános választójoggal. Ám az egyes államok a választójogot korlátozhatták, s nem rendelkeztek azzal a színesbőrűek és a nők. A rabszolgaságot sem törölték el. (AZ összlakosság kb. 3-4%-ának volt választójoga.) itt is két nagy párt alakult, a konzervatívabb demokrata és a liberálisabb republikánus (arculatuk később megváltozott, ma a republikánus a konzervatív).
2
A prezidenciális köztársaság Az Egyesült Államokban a Montesquieu-féle hatalommegosztást valósították meg (törvényhozó és végrehajtó hatalom). A két kamarából álló kongresszusnak kizárólagos joga, hogy a törvényeket és a költségvetést megszavazza; az államtitkárokat az elnök jelöli ki, s ezeknek nincs semmi kapcsolatuk a képviselő-testületekkel. Minden az alkotmányban meghatározott törvényhozó hatalom a Kongresszust illeti, ami a Szenátusból és a Képviselőházból áll. A Képviselőház az egyes államok népe által minden második évben választott tagokból áll, a Szenátus pedig az egyes államokat képviselő két-két szenátorból áll, akiket az állam törvényhozó testülete választ 6 évre. Minden szenátor egy szavazattal rendelkezik. Közvetlen az első választást követő összeülés után a szenátorokat a lehetőség szerint három egyforma létszámú osztályba kell sorolni. AZ első osztályba tartozó szenátorok mandátuma a második év, a második osztályba tartozó szenátorok mandátuma a negyedik, a harmadik osztályba tartozó szenátorok mandátuma a hatodik év végén megszűnik, így a Szenátus egyharmadát kétévenként választják újjá. A Szenátus hatásköre közjogi vita esetén a tárgyalás lefolytatása. Amikor magát az elnököt vonják felelősségre, az elnöki tisztet a Legfelsőbb Bíróság elnöke látja el; marasztaló ítélet minden esetben csak a jelen lévő tagok kétharmadának egyetértésével lehet meghozni. Közjogi felelősségre vonás esetén a meghozott ítélet nem mehet túl a hivatalból való elmozdításon, és megtisztelő tisztség betöltésétől való eltiltáson. Az elítélt személy ellen vádat lehet emelni, bíróság elé állítható és a törvény szerint polgári vagy büntető ítélettel lehet sújtani. A végrehajtó hatalom az Amerikai Egyesült Államok elnökét illeti. Hivatalát 4 éven át viseli (egyszer újraválasztható); az ugyan ilyen időtartamra megválasztott alelnökkel együtt. Az amerikai elnök megválasztása elektori rendszerű. A KONGRESSZUS ÉS AZ ELNÖK • A Képviselőház és a Szenátus által elfogadott
törvényjavaslatot az elnök elé kell terjeszteni, egyetértése esetén aláírja, ellenkező esetben ellenvetéseivel együtt visszaküldi a Kongresszus ama Házának, amelyik a törvényjavaslatot kezdeményezte; e Ház az ellenvetések figyelembevételével újratárgyalja a törvényjavaslatot. Amennyiben a tárgyalás után az adott Ház kétharmada elfogadja a javaslatot, akkor azt az ellenvetésekkel együtt átküldi a Kongresszus másik Házának, amely azt hasonlóan újratárgyalja. E Ház tagjainak kétharmada által történt elfogadás esetén az törvényerőre emelkedik.
3
A Függetlenségi Nyilatkozat és az Egyesült Államok alkotmányának alapelvei 1787. szeptember 17-én a philadelphiai konvenció elfogadta az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát. Az USA alapokmánya nemcsak a független tagállamok együttműködésének kereteit biztosító történelmi dokumentum, hanem a modern demokrácia első gyakorlati kísérletének bizonyítéka. Az addig ismert államfejlődésben minta nélkül álló alkotmányos konstrukció a polgári államnak korábban csak elméletben létező demokratikus köztársasági modelljét valósította meg. Nem kevés sikerrel: a képlet életképesnek bizonyult, az alkotmány még ma is hatályban van, melyhez 1789 óta mindössze 27 módosítást csatoltak. Az Amerikai Egyesült Államok 1776. július 4-én jött létre azáltal, hogy a 13 brit gyarmat elfogadta a Thomas Jefferson által megfogalmazott Függetlenségi Nyilatkozatot. Thomas Jefferson az emberi jogokat veleszületett jogoknak tartotta. A nyilatkozat első megfogalmazásában még szerepelt a rabszolgaság eltörlése is, de a déli államok ezt elvetették. Elidegeníthetetlen jogként rögzítették az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez való jogot, az államot pedig ezen jogok biztosítására való intézményként definiálják. Ezért szintén a nép joga a kormányok választása és leváltása, amennyiben azok nem látják el ezeket az alapvető feladatokat. A 13 gyarmat függetlenségének kinyilvánítása után ezen nyilatkozat értelmében kezdte meg az államszervezet alapjainak lerakását és hozta meg alkotmányát 1787-ben. A szövetségi alkotmányozó gyűlés által elfogadott alkotmány az 1791-es kiegészítésekkel vált teljessé. Az alkotmány az elnököt ruházza fel a végrehajtó hatalommal, akit 4 évre közvetlenül elektorok által választanak. Az elnök államfő, a hadsereg vezetője és a végrehajtó hatalom feje. Ezt az erős hatalmat nevezzük prezidenciális jellegűnek. A törvényhozó hatalom a kongresszusé, amely a képviselőházból és a szenátusból áll. A képviselőházba az egyes tagállamok lélekszámuk arányában küldhetnek képviselőket, míg a szenátusba minden állam két-két képviselőt delegálhat. A törvényhozás és a végrehajtó hatalom bizonyos kérdésekben korlátozhatja egymás tevékenységét a túlzottan erős hatalmi gócok kialakulásának megakadályozása érdekében. A bíróságok függetlenedtek az egyéb szervektől, ezeknek szétválasztásáról több biztosíték is gondoskodott. Az 1791-es kiegészítések deklarálták a vallás-, a szólás- és a gyülekezés szabadságát. Fontos jellemzője az alkotmánynak, hogy biztosítja a többségi akarat és a kisebbségi jogok érvényesítését. Az USA Alkotmánya – több kiegészítése ellenére – mind a mai napig hatályban van, és így az egyik legrégebbi alaptörvény. AZ ALKOTMÁNY • A Magna Chartában gyökerező brit jogi tradícióban a parlament testesíti
meg a nép hatalmát és jogait, az angolszász jogrendszerek másik „mintaállamában”, az Egyesült Államokban viszont egészen más gondolkodásmód uralkodik. Az USA államrendszerében az alkotmány szentsége és sérthetetlensége a legfontosabb elv. Az alkotmány törzsszövege megváltoztathatatlan, csupán ún. alkotmánykiegészítéseket lehet szigorú feltételekkel hozzáfűzni. Természetesen a lex posterior elve szerint, ha egy alkotmánykiegészítés valamely korábbi, akár az eredeti szöveg szerinti rendelkezéssel ellentétes, akkor az időben későbbit kell alkalmazni (tipikusan ilyen példa az 1787-ben még érinthetetlennek tűnő kérdés, a rabszolgaság problémaköre). Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya két fő részből áll: a preambulumból és a törzsszövegből. A preambulumban felsorolták az alkotmányozás alapelveit, vagyis indokolták, miért van szükség az alkotmány elfogadására. Az alkotmány céljai eszerint: a
4
tökéletesebb unió megalkotása (a konföderáció helyett), az igazságosság megteremtése, a tagállamok biztonságának és nyugodt működésének garantálása, az államok közös védelmének biztosítása, a közjó, az általános jólét előmozdítása, valamint a „szabadság áldásainak” szavatolása mind az akkori lakosság, mind az utókor számára. Az egyes tagállamok jogállására vonatkozó alapvető rendelkezéseket a IV. cikkely tartalmazza, amely 1. §-ában leszögezi, hogy az egyes államok jogi aktusai az államszövetség többi államában is érvényesek. Ez a polgári jogi nyilatkozatokra, szerződésekre, hatósági aktusokra, közigazgatási és bírói eljárási cselekményekre egyaránt vonatkozik (tipikus érintett jogterület a házasságkötés, a családjogi aktusok kérdése). A IV. cikkely 2. §-a értelmében az állampolgároknak azonos jogokkal és mentességekkel kell rendelkezniük minden államban. Ennek megfordítása is igaz: amennyiben valaki az egyik államból a másikba menekül a büntető igazságszolgáltatás elől, a többi állam köteles kiadni őt az eljárást lefolytató állam hatóságai részére. Ez feloldja azt a látszólagos ellentétet, hogy ugyanezen cikkely 1. §-a a büntetőjogi aktusokra nem vonatkozik. A szabályozás lényege, hogy a büntető törvényhozást és törvénykezést az egyes államok kizárólagos jogként élvezték az alkotmány elfogadását követően is. A IV. cikkely 3. §-a rendezte a tagállamokkal kapcsolatos talán legjelentősebb kérdést: az új államok problematikáját. Eszerint a kongresszus joga az új államok beléptetése, azonban valamennyi érintett állam törvényhozásának és a szövetségi kongresszusnak a jóváhagyására szükség van ahhoz, hogy már meglévő államok szétválása vagy egyesülése útján jöjjenek létre új tagállamok. Az új területekre vonatkozó egyéb szabályozás a kongresszus hatásköre maradt. A 4. § garantálja az unió valamennyi tagállamának köztársasági államformáját és minden állam védelmét akár külső, akár belső támadásokkal szemben. Az V. cikkely szintén igen fontos és vitás kérdéssel foglalkozik: az alkotmány integritásával és módosításának lehetőségével. A Konföderációs Cikkelyek egyik legnagyobb hibája éppen megváltoztathatatlansága volt: a gyakorlatban ugyanis ezt jelentette az a megoldás, mely szerint valamennyi állam egyhangú hozzájárulására volt szükség a dokumentum módosításához. Az alapító atyák ezért úgy döntöttek, valamivel egyszerűbbé teszik az alkotmány rendelkezéseinek megváltoztatását, de megvédik az eredeti normaszöveg sérthetetlenségét is. A megoldást az alkotmánykiegészítés jogintézménye jelentette. Az alkotmány módosítására tehát úgy kerülhet sor, hogy az eredeti alkotmányszöveg változatlan formájában megmarad, és ehhez fűznek kiegészítő cikkelyeket. Mindez jól példázza az amerikai gondolkodást, az alkotmány elsődlegességébe vetett hitet – még ha így gondot is okozhat annak eldöntése, hogy a leírt alkotmányszöveg eredeti formájában érvényes-e, vagy időközben „észrevétlenül” módosították. A VI. cikkely kimondja, hogy az USA törvényei (az alkotmány, a szövetségi kongresszus által alkotott törvények, valamint az alkotmányos eljárás szerint ratifikált nemzetközi szerződések és egyezmények) az unió jogszabályi hierarchiájának csúcsán állnak, egyúttal kizárják bármely azokkal ellentétes tartalmú tagállami jogszabály érvényességét. Ez a tagállami alkotmányokra is vonatkozik, tehát egyetlen állam alkotmánya sem állhat ellentétben akár a legalacsonyabb szintű szövetségi jogszabállyal sem. AZ EMBERI JOGOK • Az USA alkotmányának megszövegezésekor az alapító atyák tartották
magukat az elsődleges célhoz, a konföderációhoz képest „tökéletesebb unió” (more perfect union) megteremtéséhez. Ezért a törzsszövegben a hatalom megosztását, a szövetségi állam működését és tagállamokhoz való viszonyát szabályozták. Az emberi jogok kérdését különválasztották a fő alkotmányszövegtől, és úgy döntöttek, hogy azt alkotmány-kiegészítés formájában csatolják a dokumentumhoz. A két legnagyobb állam, Virginia és New York ódzkodott is az alkotmány ratifikációjától, végül a Bill of Rights
5
megszövegezésében bekövetkezett előrehaladás győzte meg őket arról, hogy az alapokmány elfogadásra érdemes. Az eredetileg tervezett tizenkét kiegészítő cikkely közül tízet fogadtak el, amelyek 1791ben, a megfelelő számú ratifikációt követően léptek hatályba az Egyesült Államokban. Ezt a tíz kiegészítő cikkelyt nevezik amerikai Bill of Rightsnak, ez a jognyilatkozat tartalmazza az amerikai polgárok legfontosabb jogait és mentességeit. Ezek a szakaszok természetesen a korabeli emberjogi felfogásnak felelnek meg, és azon területeket érintik, ahol az államnak valamilyen mértékig tartózkodnia kell az állampolgár életébe történő beavatkozástól, vagyis ahol a polgárnak az állammal szemben védelmet kell élveznie. Az 1. alkotmánykiegészítés megtiltja a kongresszus számára a vallásszabadságnak, a szólás- és sajtószabadságnak, a békés gyülekezés jogának és a panaszjognak a csorbítását. A 2. alkotmánykiegészítés foglalja magában a fegyvertartás és fegyverviselés jogát, amelyet azzal indokol, hogy a szabad állam biztonságához jól képzett és szervezett milíciát kell fenntartani, azaz célszerű, ha az állampolgár tudja, hogyan védje meg magát. A 3. alkotmánykiegészítés kimondja, hogy békeidőben civil lakost nem lehet arra kényszeríteni, hogy katonákat elszállásoljon, és háború idején is csak a kongresszus rendelhet el törvényben beszállásolást – a rossz emlékű brit beszállásolási törvény (Quartering Act) miatt érezték szükségesnek a kérdés külön cikkelyben történő rendezését. A 4–8. alkotmánykiegészítések különböző biztosítékokat sorolnak fel a büntető- vagy általában a bírói eljárásban. Ilyen garancia, hogy senkit nem lehet alapos ok nélkül házkutatásnak, lefoglalásnak alávetni vagy éppen letartóztatni. Senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy saját maga ellen tanúskodjon. Senkit nem lehet megfelelő törvényes eljárás (due process of law) nélkül életétől, szabadságától, tulajdonától megfosztani, közcélokra történő kisajátításra pedig csak igazságos kártalanítás ellenében kerülhet sor. Mindenkinek joga van elfogulatlan esküdtszék előtt számot adni tettéről. A terheltnek joga van a nyilvános és gyors tárgyalásra, megismerheti az ellene felhozott vádakat, meghallgathatja az ellene felsorakoztatott tanúkat, továbbá a bíróság az ő tanúit is köteles meghallgatni. Az amerikai alkotmány is elismeri a védelem jogát, miszerint mindenkinek joga van arra, hogy az eljárás során jogban járatos személy lássa el a képviseletét. Tilos az indokolatlanul magas óvadék megállapítása és túlzott mértékű pénzbüntetés kiszabása. A 8. alkotmánykiegészítés pedig kimondja a „kegyetlen vagy szokatlan” büntetés kiszabásának tilalmát is. Felmerül a kérdés, hogy a halálbüntetés nem számít-e ilyennek – a válasz Amerikában egyértelműen tagadó. Az egyes államokra van bízva, hogy elismerik-e a halálbüntetést, viszont alkotmánysértést követnek el, ha annak végrehajtási formája az elítélt számára indokolatlanul hosszú szenvedést okoz (ilyen szempontból problematikus a villamosszék alkalmazása, de ma még ez sem tilos). A 9. alkotmánykiegészítés deklarálja, hogy a Bill of Rights nem jelent taxatív felsorolást, tehát védelem illeti meg azokat az egyébként elismert jogokat vagy szabadságokat (ún. „nép által élvezett jogok”) is, amelyekre az alkotmány nem tér ki konkrétan. Ilyen például a magánélethez való jog (privacy). A 10. alkotmánykiegészítés némileg eltér az előzőektől, és a szövetségi állam egy fontos alapelvét fogalmazza meg: mindazon hatáskörök, amelyeket az alkotmány nem az USA kizárólagos hatásköreként definiál, vagy amelyeket az államoktól nem tagad meg kifejezetten, az egyes államokat és az amerikai népet illetik meg. Így többek között a tagállamok joga a helyi adók meghatározása, az oktatás és a család kérdéseinek szabályozása, a tagállami bírósági rendszer létrehozása, a jóléti és egészségügyi törvényhozás, a polgári jogi szerződések és a társasági jog megalkotása. A 10. alkotmánykiegészítés sokak szerint túl széles jogkört biztosított a tagállamok számára, és az a veszély is felmerült, hogy az államok saját hatáskörben szigorúbb
6
szabályokat alkalmaznak, mint az unió. E problémát további alkotmánykiegészítésekkel és garanciák megteremtésével próbálták megoldani, bár a föderalizmus hívei és a tagállami önállóságot pártolók között máig komoly vitakérdés, hogy a szövetségi állam meddig mehet el az egyes tagállamok befolyásolásában. A 14. ALKOTMÁNYKIEGÉSZÍTÉS • Az Egyesült Államok alkotmányához összesen
huszonhét kiegészítést csatoltak. Ezek közük a 14. alkotmánykiegészítés jelentősége még a többihez képest is óriási. A tagállamok ugyanis – a Bill of Rights utolsó cikkelye, a 10. alkotmánykiegészítés által biztosított jogkörükön felbátorodva – mindent megtettek, hogy a nem kifejezetten szövetségi hatáskörbe utalt kérdésekben a maguk érdekeinek megfelelően szabályozzák az életviszonyokat. Ez a szigorú helyi szabályozás kiterjedt a szabadságjogok tárgykörére is. A megszorító tagállami gyakorlatot a szövetségi Legfelsőbb Bíróság is megerősítette, amikor a sajtószabadságot korlátozó egyik tagállami törvénnyel kapcsolatban 1833-ban megállapította, hogy az nem ütközik az 1. alkotmánykiegészítésbe, mivel ez utóbbi csak a szövetségi kongresszusnak tiltja meg a sajtó szabadságának csorbítását. A 14. alkotmánykiegészítés konkrét történeti előzménye persze nem ez, hanem az északi, rabszolgaság-ellenes államok totális győzelme a polgárháborúban, melyet követően be kellett biztosítani, hogy az Egyesült Államok egyik lakosától se lehessen megvonni az alapvető állampolgári jogokat és szabadságokat. Ennek megfelelően került sor a 14. kiegészítő cikkely elfogadására, amely 1868-ban lépett hatályba. A kiegészítés 1. §-a kimondja, hogy az Egyesült Államok minden polgára egyben az unió és a tagállam polgára is. Ebből eredően egyik tagállam sem vonhatja meg polgáraitól mindazon mentességeket és jogokat, amelyek őket mint amerikai állampolgárokat az államszövetségben megilletik. A 2. § megszüntette a háromötödös szabályt, vagyis „a nem adózó indiánok” kivételével minden polgárt beszámított a képviselő-választás alapjául szolgáló lakosságszámba. Ha egy állam a 21. életévüket betöltött állampolgárok bizonyos körétől megvonja a választójogot, ugyanolyan arányban csökkenteni kell azt a lakosságszámot, amely alapján a képviselői helyek elosztásra kerülnek. Ez nyilvánvalóan abban az irányban presszionálta a tagállamokat, hogy az egykori rabszolgáknak adják meg a választójogot, ám ez a közvetett nyomásgyakorlás sem volt elegendő, így csak a két év múlva megalkotott 15. alkotmánykiegészítés rendezte véglegesen a kérdést. Valamennyi polgári demokráciára jellemző alapelv a LOCKE és MONTESQUIEU államelméletéig visszavezethető hatalommegosztás és ahhoz kapcsolódóan a klasszikus hatalmi ágak, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom elválasztása, önálló, zavartalan működésének biztosítása. Ez az amerikai jogrendszerben is megvalósul, mind tagállami, mind pedig szövetségi szinten. AMERIKAI POLGÁRHÁBORÚ • Tekintettel arra, hogy a tétel címében 1870-ig kell az
alkotmányos fejlődés, az amerikai polgárháborút is beleszőném röviden az anyagba, hátha szóba kerül. Ehhez a Wikipedia megfelelő szócikkét használtam forrásként, ami rám nagyon nem jellemző, de most megesett. Az amerikai polgárháború (1861–1865) Észak-Amerikában, az Amerikai Egyesült Államok területén lezajlott fegyveres konfliktus. 24 többnyire északi szövetségi állam (unionisták) és az Amerikai Államok Konföderációjába (konföderációsok v. szecesszionisták) tömörült 11 déli állam között. A déli államok 1860 és 1861 között kikiáltották függetlenségüket és kinyilvánították az Uniótól való elszakadáshoz (szecesszió) való jogukat. A háború több mint 970 000 fő veszteséget követelt (a lakosság 3,09%-a), ebből kb. 56 300 elhalálozás (1,78%), ami magasabb veszteség, mint amit az Egyesült Államok bármely más háborújában elszenvedett. A polgárháború okai (illetve maga a háború elnevezése is) vita 7
tárgyát képezik. (A déli államok néhány szószólója nem fogadja el a polgárháború elnevezést, mondván független államok, államszövetségek közti konfliktusról van szó). OKOK • Az ipari gazdálkodásban érdekelt Észak, valamint az ültetvényes, rabszolgatartó Dél között a század folyamán egyre élesebb ellentétek alakultak ki. Sértette a déliek érdekeit, hogy az amerikai iparvállalatok vámokkal védték a belső piacot, így szabadulva meg az európai versenytől, míg a Dél biztosította az olcsó nyersanyagot és felvevőpiacot. Északon a farmerek kis parcellák foglalásában voltak érdelkeltek, ezzel szemben a déliek ültetvények kialakításában. Amikor egy új állam felvételére került sor, felmerült a kérdés, hogy engedélyezzék e ott a rabszolgatartást; hiszen ha engedélyezik, ültetvények, ha nem, farmok jönnek létre. A rabszolgatartást a lakosság nagy része ellenezte, így a század elején megjelent az abolicionista mozgalom, a feketék felszabadításáért küzdő mozgalom. Az ellentétek akkor éleződtek ki, amikor Kansas felvételekor a 1820-ban Missouri felvételekor a megoldást kompromisszummal halogatták. A Missouri-kompromisszum nem valósult meg, nem tudtak megegyezni a terület hovatartozásáról. ESEMÉNYEK • 1861 januárjában Abraham Lincoln köztudottan rabszolgaságellenes volt,
ezért az elnökké választásában fenyegetést látó Dél-Carolina kilépett az Egyesült Államokból. Tettét hat másik állam követte, (Mississippi, Alabama, Florida, Texas, Georgia és Louisiana). A kivált államok létrehozták az Amerikai Konföderációs Államokat. Februárban a Konföderációs Államok megfogalmazták saját alkotmányukat, és elnökükké választották Jefferson Davist. Márciusban a Konföderáció elkobozta a területén található Szövetségi erődöket, valamint visszavert egy a Sumter erődbe tartó, utánpótlást szállító hajót, mely visszatért New Yorkba. Áprilisban Lincoln utánpótlást küldött a Charlestoni-öbölben található Sumter erődbe. A déliek - cseltől tartva - az erőd parancsnokát megadásra szólították fel. A visszautasítás után tüzet nyitottak az erődre, melynek védelmét egynapos ostrom után parancsnoka, Robert Anderson őrnagy a szabad elvonulás ellenében feladott. Április 12-ével kezdetét vette a polgárháború. Májusban további négy állam csatlakozott a Konföderációhoz: (Virginia, Észak-Karolina, Tennessee és Arkansas). Virginia székhelye, Richmond lett a Konföderáció fővárosa. Júniusban Virginia nyugati megyéi nem támogatták a Konföderációt, megalkották Nyugat-Virginiát, mely 1863-ban felvételt nyert az Egyesült Államokba. Az északi csapatok tengeri blokádot hoztak létre, hogy elvágják a déli csapatok utánpótlási vonalait. 1865 májusában az utolsó konföderációs csapatok is megadták magukat. Május 10-én elfogták Jefferson Davis-t. A polgárháború befejeztével a két országrész ismét egyesült. Több mint 620 000 amerikai halt meg a harcokban, de a járványok miatt elhunytak száma ennek a kétszerese.
8
