17 th Building Services, Mechanical and Building Industry days International Conference, October 2011, Debrecen, Hungary

17th „Building Services, Mechanical and Building Industry days” International Conference, 13-14. October 2011, Debrecen, Hungary

ÉRZÉKELÉS, EMLÉKEZÉS ÉS LÁTOMÁS A PESTI DUNAPARTON Képzeletbeli beszélgetés az Erzsébet-hídon a Piarista, az Építész, a Filozófus, az Író és Kakuk Marci részvételével Golda János Ybl-díjas építész, c. egy. docens, tud. munkatárs Széchenyi István Egyetem, Győr [email protected] Kulcsszavak: Érzékelés, emlékezés, tér, idő és látomás Abstract: Piarists have been presented at the left coast of the River, opposite to the Hill since the beginning of the XVIII. century. At that time in Pest “people spoke German and drank sweet Serbian wine”. This three century formed the City to the Danube’s most beautiful town and also “the imitation of the imitation”, which does not remember any more of itself. The Piarist Palace was being built during the First World War, when the XIX. century’s Big Vision suddenly became scenery and got cold. Seeking the secrets of the building’s future and past we manage to get into the jungle of the senses’ amnesia…

Író Lám-lám, a Duna szélesen hömpölyög tova, esti szél fújdogál a korzó teraszai felett, mintha a megvénült Európa sóhajtozna, hogy nem csinál többé történelmet, csak csendesen fogyasztja… Budapest túldíszített eklekticizmusa, kevert stílusa a Habsburg-világ történelmen túli örököseinek, egy katasztrófasorozat túlélőinek nagyvonalúan bábeli otthona. Kakuk Marci Belülről elviselhetetlennek tűnik… Író Budapest akkor is a Duna legszebb városa. Éppoly ügyesen mutatja magát, mint Bécs, csak erőteljesebb, elevenebb osztrák riválisánál… Ez a modern Budapest újabb kori képződmény, és teljesen más, mint 18. századi barokk elődje, amelyik – Mikszáth szavával – „édes szerb bort ivott és németül beszélt”. KM Jó-jó, de tulajdonképpen hogyan érzékeljük ma a valóságot? A teret és az időt…


Filozófus Szerintem mindig, így ma is minden az Anyával, bőrének tapintásával kezdődik. Az újszülött először a szájába veszi a világot. Azután jönnek az első hangok, a szemkontaktus, az illatok, az ízek. Száj, fül, orr, kéz. És persze a szem. A fény mágiája. Képek, színek, jelek. Látni tanulunk és a képek nagyon mélyen bevésődnek. Piarista Az érzékek iskoláját később a megismerés abc-je követi: szavak, mondatok, beszéd. A nyelv belső látást fejleszt. Azután következik az írás, olvasás, a fogalmi gondolkodás elsajátítása. A mozgás és a formaalkotás. A megismerés során egyre összetettebb képekben fogalmazódik meg a világ, ezek rétegesen rávetülnek a már meglévőkre. Mindenkinek föl kell építenie a belső képet, a teremtés teljességét soha szem elől nem tévesztve. KM Közben azonban folyamatosan távolodunk is az érzékek ősi paradicsomától. Civilizálódunk? Az érzékelés halványulásával kép és valóság mintha fokozatosan helyet cserélne. Harmóniák, ritmusok, kompozíciók bomlanak ki. Vizuális emlékképek és effektek, zajok és zenék, virtuális labirintus, belső hallás és képzelet drogként kering az agy és az idegrendszer pályáin, egyre összetettebben és kibogozhatatlanabbul… A káosz vonzásába kerülünk. A valóság képe mozaikossá válik és az egységes kép felbomlik. A látás manipulálódik. Radikálisan erősödő kép-terror kerít hatalmába. A valóság halványulása érzékelhető kiszolgáltatottságot szül. Piarista A dolgok, a világ érzéki birtokbavétele és vizuális megismerése, megtanulása mindenkinek az egyszeri életidejében zajló lassuló folyamat. Úgy érezzük, hogy minden megtörtént már velünk életünk első egy, három vagy éppen húsz évében. Ezért pótolhatatlanok az iskolaévek. Író Igen, de mostanában az ötven utáni ’második élet’ is felértékelődik. Piarista Szent Ágostontól Heideggerig a mindenkori legjobbak foglalkoztak tér és idő titkával, szakralitásával, humanizálásával a középkori szerzetesektől az újkori filozófusokon át a modern tudósokig és sportolókig. Sokszor éppen az építészet eszközeivel. A feladat ma is ugyanaz, mint száz vagy ezer éve: a látás, a téri érzékelés és figyelem eszközeivel sajátunkká tenni teret és időt. Megalkotni életünk idejének térbeli művét. Jelen lenni a sorsunkban. Író Ezzel szemben az elidegenedett, funkcionális ember mégsem korunk hőse, ugyanis… lemondott a valóságról, az egzisztenciáról. Így az egyes ember nem a saját valóságát, csupán a funkcióját éli, saját sors nélkül, …életén a tragédia lehetősége helyett a semmi csillan át. Filozófus Igen, de nyomás van minden oldalról. Az idő rövid és túl sok az elintéznivaló… Az élet egy taposómalom. Letaposva, bedöngölve és ledarálva erővel szinte minden belefér. Egy rettenetes gyümölcsprés ez a világ itt. A nedv kifreccsen belőle és rá a borász öltözetére. A vérfoltokat nem lehet eltávolítani. Maga Isten is vérfoltos… A nyomás az egyes emberre nyomasztóan hat. Súlyként nehezedik rá és megnehezíti az életét… Ám fortéllyal ki lehet fogni a nyomáson és a nehézségen. A fortély a művészet, amivel a nyomást és a nehézséget oldalra lehet csúsztatni. Átcsúszik az ember felett és elcsúszik mellette, az ember kihasználja a lendületét, hogy továbbcsúsztassa… Álombéli szárnyalás húz át a nyers felületen, semlegesíti foltjait és kitágítja a képzelőerő terét… A nyomás egy pillanatra lecsúszik a teljességről, de nem adja föl, hogy újra és újra mindent rendbe hozzon, mindent jóvátegyen, minden hiányosságot felszámoljon, és mindegyre újakat idézzen elő. A figyelmet megint leköti a foltos és tiszta, jó és rossz, elrontott és sikerült, szép és csúnya megkülönböztetésének igénye, és az öncélú elválasztásnak nem lehet a végére jutni.


Piarista Hosszú, nagyon hosszú a visszaút a mindent megváltoztatni és tökéletesíteni akaró általános és dühös agresszivitástól a „már minden rendben van” tevékeny józanságáig. A szépség mindenáron való erőszakos kikényszerítésétől a csendes rácsodálkozás éberségéig, a szelíd jelenlét aktivitásáig. Filozófus Tér és idő interferenciáinak misztikus élménnyé növelt gazdagsága nem a bepillantás, hanem a megpillantás élménye. A transzcendencia ily módon nem új valóságként, hanem a meglévő immanens valóság lényegének feltárulásaként mutatkozik meg. Piarista De kell még valami… „Aki egyet befogad a kicsinyek közül, engem fogad be…” A ’pietas’ valami okos és mégis gyöngéd érzelmekkel átszőtt alapmagatartás. Tisztelet a teremtés minden értéke iránt, családias közvetlenség, amellyel az ember képes mindenhol megtalálni a helyét. Az igazság munkatársává, cooperator veritatis-szá szegődik, akire figyelem, csodálkozás és alázat jellemző. Filozófus Az első keresztények az üldözések elől gyakran menekültek a sivatagba. Néhányan közülük azonban az üldözések elmúltával is ott maradtak. Várakozással teli remete-létük során misztikus élményként tárult fel előttük hely és idő immanens lényege, a teremtés csodája, a világ részletekben kibontakozó gazdagsága. Végül megláthatták önmaguk kendőzetlen, igazi lényét, ami a korai egyházatyák szerint több, mint halottat feltámasztani. A középkori szerzetesség ezt az egyéni spirituális alapélményt, a megszelídített és lakhatóvá tett teret és időt közvetítette – egyébként nagyrészt az építészet révén -- az újkor gondolkodói, művészei és tudósai számára, máig mintát adva a vad és ellenséges külvilággal, a hatalommal szembeni külső ellenállás vagy belső elvonulás gyakorlatához. Piarista Az otthon, a hely nagyon fontos. Mi például a hosszúra nyúlt, öt évtizedes Mikszáth-téri száműzetés végén, csak a kétezres évek legelején kezdtük újra lassan a magunkénak érezni a komor, keretes beépítésű piarista palotát a Váci utca torkolatában. Akkorra nagyjából kiköltöztek már az épületből az ELTE bölcsészei, akik nagyon szerették az egykor jobb napokat látott épületet, kopott előadótermek és kicsiny tanszéki szobák kafkai labirintusát. Író Nemrég láttam egy filmet, amelyik ott fönt, az egykori Bölcsészkar Dunára néző nagy tetőteraszán játszódott. Baksa Sós János, Halász Péter, Xantusz János, a hatvanas-hetvenes évek avantgardjának klasszikus figurái jelentek meg benne. Ebben a házban nemcsak az eredeti piarista aura létezik, utána beleköltözött ide egy teljesen másik, lefojtott bölcsész világ is. Gondoljunk csak az Egyetemi Színpadra. Ez a ház annak a közösségnek is az otthona lett. KM Nekünk viszont – mint a városlakóknak általában – az utóbbi években jobbára fekete lyukként tátongott ez a hely, a város kiürült közepe: elhagyatott, titkokkal teli épületmonstrum, építési terület bedeszkázott üzletportálokkal, parkoló-dzsungellel, a lesüllyesztett ókori romok között hajléktalantanyával. Piarista Pedig akkor már hosszú évek óta folytak az előkészítő tárgyalások, fejlesztési koncepciók születtek, tanulmányok és engedélyezési tervek készültek különböző változatokban, miután az 1990-es években sorra visszakapta a piarista rend államosított egykori iskoláit és rendházait, köztük évtizedes várakozás után, 2001. június 5-én a legnagyobbat, a Duna-parti épületegyüttest is. Az volt a kérdés, hogy lehet-e itt egyáltalán újra otthonra lelni, itt, a nagyváros kihűlt közepén, a 21. század


elején, a régi Nagy-Magyarországra és fővárosára méretezett központi rendház és főgimnázium egykor patinás tereiben? Építész A gimnázium udvarában 2006-ban végzett régészeti feltárás során ókori római útmaradványok, avar és kvád cölöpös halászfalu agyagba kövesedett lenyomatai, középkori ezüstkincsek, török gőzfürdő alapfalai és légfűtéses épített álpadlózata, az egykori barokk piarista rendház, a Glöckersberg-palota keleti alapfalai és szennyvízcsatornái kerültek elő. Ezeket az emlékeket a régészek pontosan dokumentálták, majd gondosan és szakszerűen visszatemették. Piarista Demkó Sándor piarista atya 1717. november 4-én ötödmagával harangozott be először a piarista gimnázium két zsúfolt tantermében 165 diáknak, ott, a belvárosi plébániatemplom apszisa mögötti földszintes iskolaházban (akkoriban a szüret idején volt a vakáció). A pesti polgárok ugyanis féltették fiaikat a napi viszontagságos dunai átkeléstől, főleg ezért hívták a felvidéki piaristákat. Addig csak a gazdag budai jezsuiták iskolája volt a közelben. 1755-ben már hatszáz gimnazista járt a piaristákhoz, amikor végre sikerült megvásárolniuk a Főtéren álló kétszintes barokk palotát, amit a hódoltsági területeken rohamosan terjedő tanítórend tanárképző központjává akartak fejleszteni. A gimnáziumban ekkor az elsős parvisták és principisták, majd a másodikos syntaxisták és grammatisták osztályát a felső évfolyamokban poétikai és retorikai osztályok követték. Sőt, 1743-tól két további évig egyetemi szintű filozófiai képzést is kaptak a jobbak. KM De honnan jön ez a rend és ki volt az a messzi spanyol földről Rómába zarándokló, kimagasló képességű, szép papi karrierre vágyó fiatalember, aki négyszáz éve, a modern kor hajnalán a tanítás szenvedélyétől hajtva megszervezte az első piarista iskolákat? Piarista Róma a 16. század végén, a nagy felfedezések idején nem volt sem szép, sem nagy város. A római bíborosok, hercegek és gazdag kereskedők fényűző reneszánsz palotái és gyönyörű templomai mögött, sötét sikátorok nyomorúságos viskóiban, fizikai és erkölcsi züllésben élt a kibontakozó új világot kiszolgáló nincstelen római nép, egészségtelen körülmények között, elzárva a szellemi és művelődési lehetőségektől. Don José Calasanc Aragonés a római templomokat járva döbbenten szembesült a drámai életkörülményekkel, az utcákon lődörgő, neveletlen, magukra hagyott fiúk kilátástalan sorsával. Hogyan lehetne a csavargó vadócokat emberi méltóságra, becsületes felnőtté, jó keresztény polgárrá nevelni? 1597-ben a Tiberisen túli szegénynegyedben, a Szent Dorottya templom sekrestyéjében kezdte néhányukat írásra, olvasásra, számolásra, hittanra tanítani, miután a plébániai és rendi iskolák sorra elzárkóztak a legelesettebbek nevelésétől. Ingyenes iskolának, ’Scule Pie’-nek nevezte kezdeményezését, mert a lassan bontakozó elemi és középfokú oktatásban egyébként mindenhol kötelező volt a tandíj. Másfél évtized múlva már nyolcszáz diákja volt a Piazza Navonánál, a San Pantaleo templom melletti Torres-palotában, a gyorsan terjedő Kegyes Iskolák központi házában. A következő húsz évben a piarista iskolák elterjedtek egész Itáliában, Szicíliában, Szardínia szigetén, valamint Közép-Európában morva, lengyel és magyar földön. „Breve relatione del modo che si tiene nelle Scuole Pie per insegnar li poveri scolari.” A latint,szépírást, zenét, magasabb matematikát új módszerekkel oktató, önként csatlakozó tanítók között – főleg Firenzében - Galilei tanítványai is akadtak. Ez magával hozta az inkvizíció vizsgálatát, majd a meghurcoltatást. A rendalapító halála után hamarosan őt magát, majd a rendet is rehabilitálták, egy évszázaddal később pedig szentté is avatták. Építész Jó, de térjünk vissza az otthonhoz és a költözéshez. A lassan kibontakozó új építészeti koncepció a tekintélyt parancsoló múlt és a kihívást jelentő bizonytalan jövő metszéspontjában


egyrészt újra szerethetővé akarta tenni a monumentális épületegyüttest a visszafogottan eklektizáló homlokzatok új - budai mészköveket idéző - világos színével, az ostromban elpusztult tetőidomok pontos visszaépítésével, pikkelyes fémlemezfedésével, a homlokzati díszítések és tagozatok, a vörösréz-burkolatú üzletportálok és ablakok felújításával, a közvetlen és tágabb környezet közterületi megújításával. Másrészt az udvar „ház-a házban” elvű beépítésével új térstruktúrát hoztunk létre, amelyben elkülönülnek az iskolai-rendházi és közvetlenül az utcáról nyíló, városiasságot és finanszírozhatóságot biztosító üzleti funkciók. A régi udvar kerengője a fölé feszített kazettás vasbeton gerendarácson keresztül napfénnyel elárasztott többszintes aulatérre és benne az új, dőltfalú tornaterem reneszánsz földszínekkel díszített, múltat és jövőt egyszerre idéző tömbjére néz. Emlékeztetőül mindarra, ami alattunk a földben és bennünk pihen őskori, ókori római, kelta, szarmata, gepida, kvád, avar, középkori magyar, germán, aztán török és újkori német, szláv, görög és mindenféle mai emlékek mementójaként. KM Most, amikor az elkészült épületben jártunk, úgy éreztük, hogy a Belváros tapinthatóan sűrű közegében mozgunk. Építész Ház a városban, város a házban, – mintha egy folyamatos térbeli labirintusban lennénk, vagy beléptünk volna egy Escher-, vagy Orosz István-képbe. De miközben a látvány, a térméretek lépésről lépésre változnak, egy pillanatra sem veszítjük el tájékozódó-képességünket, átlátjuk az összefüggéseket. Világosan érzékeljük, hol vagyunk az épületben: a Városban vagyunk, amikor az Épületben vagyunk. A bejárás közbeni felfedezés egyúttal birtokbavétel is, a kulturált és öntudatos városlakó érzése. Nekünk építették, nekünk találták ki, akkor is, ha éppen csak most járhatjuk be. Szinte maguktól tárulkoznak fel a terek. Mindenki tudja, érzi, hogy ez olyan ajándék, amire régen rászolgáltunk: visszakaptunk valamit, ami régen, többször is a miénk volt, városlakóké. De nem ugyanazt kaptuk vissza, hanem többet, mást, mint ami régen volt. Mégis, mintha mindig is ilyen lett volna. Mintha már álmodtunk volna ezekről a terekről, a Városról, az átjárható házról, ami a miénk, a városlakóké. Létrejött egy térsor, amiben megint emelt fővel járhatunk: Európa közepén vagyunk, egyszerre Párizsban, Rómában és Firenzében. Itt vagyunk, Budapesten, Pest-Budán. Író Hogy Budapest város volna? Ahogy Párizs, Amszterdam vagy Stockholm? Szóval tényleg ott feküsznénk a Duna két partján festőien? Hídjaink csak úgy ívelnek, mint szebbnél szebb gondolat? És egyáltalán: az atmoszféra! Ez a sajátos zsongás meg rejtett tánc, mely megkülönbözteti a városokat, meg az arcok az utcán, melyekben a sajátunk fürdik és tükröződik, azért, hogy magunkról tudjunk meg olyat, amit sehol másutt? Volt egy nap Budapest városának történetében, amikor mindenkinek minden sikerült. Álmomba ne jöjjön elő! Annyi szenvedést város még nem látott. Budapest nincs, elmenekült… És mégis – azt is le lehetne írni, hogy a boldogtalan város minden pillanata magába foglal egy boldog várost, amely azt se tudja magáról, hogy létezik, és azt, hogy valamennyi jövendőbeli Budapest már jelen van ebben a pillanatban, egyik a másikba csavarodva, összeszorulva, egybepréselve, szétbonthatatlanul. KM Az átjárható háznál tartottunk és a ház-a-házban elvű tornaterem-tömegnél. Fölötte, a negyedik emeleti iskolaudvar és az ötödiken a rendházi pihenő-terasz pedig kisvárosi hangulatot idéz a nagyváros szívében. Építész Az udvar a negyedik emelet magasságában olyan, mintha egy fennsíkon lennénk, de egy barlang is lenne a mélyben. Érzékeljük a téri szituáció különlegességét. Tudjuk, hogy tornacsarnok van alattunk, ahol nincsenek közbenső alátámasztások. Ez a helyzet erőt ad a csarnoknak is és az


udvarnak is. Az udvar létrehozása a magasban akkora ’hőstett’, mint a ’masztaba’ beépítése a palota, a város kellős közepébe. Az udvarfödémnek túl sokat kell tudnia (teherhordás, bevilágítás, vízhatlanság, hőszigetelés, tűzgátlás, füstelvezetés, stb.), de mégsem ettől érezzük különösnek, bár kétségtelenül ezek miatt is az. Szinte lábujjhegyen járunk: érezzük, hogy alattunk van a Palota és a Város. Fellegvár. A Város mindig a kultúra, a tudás összegzése: amit tudunk, azt a Városban és a város tereiben halmozzuk fel. A téralkotás persze nemcsak tudás, hanem luxus is: fényűzés, a városépítő szellem fényűzése. KM Kétségtelen, kicsit mintha messzire ment volna ez az udvar, mint minden tér, ami a kultúrának nevezett fényűzés jegyében fogant! Egyensúlyoznunk kell, vissza kell tartanunk még a lélegzetünket. Nem vagyunk ehhez hozzászokva. Az elmúlt évtizedek elvették az önbizalmunkat. De meg fogjuk tanulni ezt a teret, csak hit kérdése. Piarista Megújult a gimnázium eredeti főbejárata és a klasszikus kétszintes előcsarnokból induló kettős főlépcsőház is. Ebben az északi szárnyban megváltoztatták azonban a szintek eredeti alaprajzi rendszerét: a belső udvarra néző, déli tájolású tantermi traktust kerengő jellegű közösségi terekké alakították. Az egykor sötét, mély iskolaudvarban ma szoborszerűen álló tornateremépítmény körüli bevilágító-térképző zóna áttekinthetővé, levegőssé teszi az egyébként sűrű térstruktúrát. Építész A piarista rend belvárosi épületében a térhasználat - kötött formái és szakralitása ellenére híjával van a kötöttségből eredő merevségnek. A térszervezés és a térhasználat ugyanis nem rituális: a régi és az új épületrészek közötti közlekedés és az átlátások szabadok, a térsoroknak kötött rendjük van ugyan, de a köztük való mozgás mégis kötetlen. Talán ezért is érezzük úgy, mintha a város utcái-terei folytatódnának az épületben. Az épületben uralkodó rend hierarchikus és demokratikus egyszerre. A mozgás irányított is, de kötetlenül áramló is. Vasmarokkal összefogva, imponáló erővel létrejött a rend, ami mégsem nyomasztó, hanem biztonságot ad és könnyed is. A nagy keresztmetszetű vasbeton kazetták közeit finoman tagozott lécrács betétek bélelik. A gerendákon felülről ferdén zuhog be a fény és játékos geometrikus osztásokat rajzol a ferde betonfelületekre. Mire tanít ez a tiszta térrendszer és a beleállított tiszta forma? Rendre, őszinteségre, világos gondolkodásra, egyenes beszédre. Arra, hogy az alapigazságok mindig összetettek. Hogy egy kijelentő mondat mögött mindig jön egy következő; egy tér, egy tömeg mindig tovább nyílik, ami külső zárt forma volt, abban tornacsarnok, előadóterem van és a következő ajtókat a tudatunk nyitja tovább. Mindig van beljebb, mindig van tovább. Mintha azt éreznénk, hogy a tér (a világ) megismerhető, de a megismerés folyamata nem öncél. A rend, a struktúra mindig érzékelhető, ezért a folyamat bizalmat és erőt ad. Ez a tanító szándék érezhető ki a terek összefüggő és továbbvezető rendjéből. Ez a bizonyosság, ez a felemelő józanság, ami mindig további ráismerésre vezet és a ráismerés mindig örömet okoz. Ez a tanítás lényege. A ház jó tanító, a ház rendje tanít, a Rend tanít. Piarista Az biztos, hogy az idők során egyre szenvedélyesebben tanítottunk. A 17. század végi magyarországi piaristák negyede lengyel, negyede közép-európai német, negyede morva és cseh, további negyede pedig magyarországi szlovák volt. Erdélyben még a 19. században is ’tót szerzetnek’ hívták őket. A 18. századi fénykor rendi közössége viszont már sokkal egységesebb. Jellegzetes alakja a köznemesi származású, klasszikus műveltségű, magyar szokásokban jártas, de aszkétikus fegyelmezettségű, nagy tudású, környezetében mindenütt megbecsült piarista volt. A


barokk kor aszkétikus és szerény piaristái mellett azonban az 1750-es években feltűntek a világi tudományokkal foglalkozó tudós tanárok, akik könyveket és drága fizikai műszereket gyűjtöttek, főnemesi rokonaik segítségével pedig európai tanulmányutakat tettek. A felvilágosodás korának piaristái igyekeztek szintézist teremteni az új eszmék és a keresztény ideál között: „Mi, akik tanítással és neveléssel foglalkozunk, két lehetőség előtt állunk. Vagy elragad bennünket az új áramlatok sodra, vagy pedig józan eszünkkel a hasznosat kiválogatjuk belőlük, az ártalmasokat meg elvetjük”. 1848. májusában reformszellemű fiatal piaristák a rend vagyonának állami kezelését és polgári ruha használatát kérték Eötvös József minisztertől. Jónéhányan közülük tábori lelkésznek, tucatnyian egyszerű honvédnek álltak, sokan nemzetőrként harcoltak. A megtorlás idején sok piaristát letartóztattak, eltiltottak a tanítástól, megtiltották növendékek fölvételét. Az osztrák kormányzat a rend eltörlését is fontolgatta. Író A modern Bécs Haussmann báró Párizsát utánozza, Budapest pedig Bécs utánérzéses városszerkezetét (meg a Hősök terénél kicsit Berlint, az Országháznál kicsit Londont): ekképp az utánzat utánzata, talán ezért is hasonlít annyira a költészet platóni felfogásához. Látképe nem annyira a művészetre magára emlékeztet, mint inkább a művészet eszméjére. Nem véletlen, hogy a pesti századforduló pezsgő kulturális életének képviselői olyan intenzíven kutatták lélek és forma kölcsönhatását, és tették fel a kérdést, vajon a felszínes sokféleség mögött ott rejlik-e az élet lényege, a puszta dolgok mögött az ideális. Ez a fikcióra épülő színjáték, amely éppen az 1896-os milléneumi ünnepségek monumentális, historizáló látványosságában érte el csúcspontját, kedvezett a mesterkéltség eszméjének, a kísérletezésnek, az új nyelv keresésének és megalkotásának, mint azt a magyar képzőművészeti és zenei avantgárd nagyszerűsége is bizonyítja. És kedvezett az irodalom esszéisztikus hajlamának is. Rájöttek, hogy többé nem autentikus a közvetlen érzékelés, óriási szakadék tátong az élet és a benne rejlő jelentés között. Ezért kerülő utakon próbálták megragadni az érzékek fölötti jelentést. Aki tudatára ébred a hiányának, annak újra meg újra felbukkan. Budapest lenyűgözően giccses díszlete arra sarkallta gondolkodó lakóit, hogy a való életet keressék és a forma igazságát kutassák. Az elveszített valós karaktert részben kárpótolja Budapest csillogása, amely a burjánzó eklektikus historizmusban fejeződik ki. Ez nagyon pontosan fejezte ki az új magyar nagypolgár és a Habsburg-sas ellentmondásos szövetségét. Az 1867 és 1914 közötti „kicsinyített Amerika” elevenségbe, vidám nyüzsgésbe burkolódzott. Gazdagon díszített homlokzatok, kariatídák, frízek és erkélyek rejtik azóta is szemérmesen a modernség tragédiáját. Piarista Az 1870-es évektől a ’páter’ megszólítás helyett a pesti gimnáziumban is elterjedt a ’tanár-úrazás’. A követelmények, amelyek a tanársághoz kötődtek, napról napra lehetetlenné tették mindazon szerzetesi szabályok betartását, melyek valamikor általánosan kötelezőek voltak. A társas ima ekkor már csak az újoncoknál létezett. A bővülő rendházakban megjelent a világias kényelem és jólét. Elkezdődött a nagy tanáregyéniségek korszaka. Lassan kinőtték a mai Március 15. tér helyén másfél száz éven át nagy odaadással bővített-fejlesztett, de egységessé soha nem váló barokk iskola-együttesüket. A hídfőhöz szoruló két háztömbnyi főgimnáziumot és központi rendházat ott jobbra előttünk több évtizedes előkészítés és a Fővárossal az 1880-as évek óta – tehát három évtizedig - tartó viszontagságos tárgyalássorozat végén éppen az első világháború alatt építette fel a rend, pesti megtelepedésük kétszázadik évfordulójára. Építész A századfordulós Budapest robbanásszerű városépítészeti fejlesztésének origója az akkor már fél évszázados Lánchíd környéke, egyik kiemelt helyszíne viszont az új Erzsébet-híd és a pesti hídfő környéke, a régi Pest középkori eredetű központja volt. A nagyszabású koncepció kedvéért


lebontották a klasszicista Városházát és a környék csaknem összes barokk vagy klasszicista épületét. A híd nyomvonalába eső plébániatemplomot is sokáig le akarták rombolni, hogy helyette új stílusú főtemplomot építsenek a historizáló monumentalitásával környezetét meghatározó új piarista palota elé. Író A Duna mint emlékezés… …A kontinens ütőere. Történelemfolyó. Időfolyó. Kultúrfolyó. Szerelemfolyó. A népeket összekötő béklyó. Szabadságbilincs… …Hiába! Mert ez a város néma, hallgatag, megnémult, nyelve elveszett. A leírásnak, hogy milyen ma Budapest, magában kellene foglalnia Budapest teljes múltját. De a város nem beszél a múltjáról, magába zárja, mint tenyérvonalait a kéz, felrajzolva az utcák hajlatába, az ablakok rácsaira, a lépcsők korlátaira, a villámhárítók antennáira, a zászlók rúdjára, minden vonalat át- meg átszelnek a még újabb karcolások, fűrésznyomok, vésetek, vonalkák… Minden városnak van titka. Budapest titka a csalárdság. Valami rossz fátyol borul erre a városra, akár egy harmadosztályú táncosnőn, látod lecsüngő hasát, a háj gazdag redőit, a horpadt combokat, a megduzzadt bokát. Budapest olyan, mint Bécs, csak az működik. De a városokat sohasem szabad összetéveszteni az elbeszéléssel, amely leírja őket. Mégis a kettő között szoros összefüggés van. Ha leírom a budapesti nők csípőjének mozgását, amelytől kivilágosodik az Oktogon, megárad a Duna, és vidám kis sajkák kóborolnak a vízzel borított belvárosi utcákon – Közép-Európa Velencéjében (lásd Reitter Ferenc nagykörúti Duna-csatorna vízióját) –, akkor ebből az elbeszélésből azonnal érthető, micsoda koromfelhő lepi be Budapestet, és milyen ragacs tapad a házak falához, s hogy az utcai tolongásban manőverező járművek a falhoz lapítják a gyalogosokat… Hogy Budapest azért ilyen-e, mert félbehagyták építését, vagy mert lerombolták, varázslat van-e mögötte, vagy csak szeszély, azt én nem tudom. Budapest formáját az adja meg, hogy milyen hangulatban van az, aki nézi. Gyere, gyere, bárki vagy is, csinálj egy új Budapestet… És van egy másik Budapest is a Dunában, a Duna tükrében. A Duna olykor növeli, olykor megsemmisíti a dolgok értékét. Ami a tükör fölött értékesnek látszik, nem mindig bizonyul értékállónak visszatükröződve. A két ikerváros nem egyforma, mert abból, ami Budapesten létezik vagy történik, semmi nem szimmetrikus: minden arcra és gesztusra a tükörből egy pontosan megfordított arc és gesztus válaszol. A két Budapest egymásért, állandóan egymás szemébe nézve él, de nem szeretik egymást. Építész Végül pénzszűke miatt megmenekült a város legfontosabb műemléke, a plébániatemplom: a híd is és a piarista épület is megkerüli a gótikus szentélyt. A Kígyó utca folytatásában kocsi-átjáró köz építését írta elő a hatóság a hídra való felhajtás biztosítására, így alakult ki a Piarista köz nyolc méter magas, íves nyílása. A terveket a többfordulós meghívásos tervpályázat győztese, dr. Hültl Dezső építész, műegyetemi tanár készítette, aki előzetesen 2,75 millió koronára becsülte az építési költségeket. 1914. februárjában kezdték a pincetömb kiemelését, és 1915. augusztusára kellett volna teljesen elkészülni az egész házzal. Piarista Tizennégy nyarán azonban kitört a világháború, ezért két évet késett a befejezés, és a takarékos megoldások ellenére a költségeket is jelentősen túllépték. A tömör nagyméretű téglával falazott, fölfelé szintenként vékonyodó hosszfőfalakra az akkor legkorszerűbb acélgerendás vasbeton födémek fekszenek. A pincében kialakított széntüzelésű kazánház radiátoros központi fűtést látott el. Egyébként Hültl Dezső, a felvidéki bányakapitány fia, Hauszmann Alajos későbbi tanítványa, munkatársa, tanársegédje és veje 1888-ban érettségizett jeles eredménnyel a budapesti piarista gimnázium régi, templomra néző épületében – körülbelül ott, ahol most a „városkút” áll. Bérpaloták, rendházak, iskolák, kórházak, ipari épületek tervezése mellett az újkori építészettörténet


és lakóházak tervezésének professzora, dékán, majd rektor volt a Műegyetemen, amelyet utóbb a Parlament felsőházában is képviselt. Életműve a nagy városalapító építészgeneráció utáni második nemzedék megbízható teljesítménye, amely a neobarokk eklektizálás és a modern kor új kihívásai között inkább a hagyományos, historizáló megoldások felé vonzódott, de ösztönösen nyitott volt a letisztultabb szerkezeti formák és a korszerű mérnöki szemlélet felé is. Ő tervezte és irányította három évtizeden keresztül a piarista rend összes építkezését Budapesten (1912-18), Nagykanizsán (1923-28), Tatán (1929-30), Kecskeméten (1930-33), Vácott (1938-41) és végül a Nemzeti Sírkertben (piarista sírbolt,1942). Hauszmann elfogult véleménye szerint az új budapesti piarista palota „a főváros legsikerültebb alkotásai közé tartozik”. Építész A Váci utca és az Erzsébet-híd felől előnyösen kiadható galériás üzlethelyiségeket terveztek Hültlék míves bronzlemez burkolatú, elegáns portálokkal. A homlokzatok vertikális tagolása tükrözte a funkcionális elrendezést: alul kétszintes üzletek, középen a nagyobbik északi tömbben a háromszintes, 16 tantermes gimnázium, a kisebbik déliben pedig a 35 fős rendház, felül a tető alatt az egész tömbben körben 70-80 fiatal tanár és tanárjelölt szobái. A nagyobbik udvart tornaudvarként alakították ki, ide néztek az osztálytermek, és ehhez kapcsolódott a Duna-parti szárnyban a díszteremként is használt földszinti tornaterem. Fölötte, a második emeleten helyezték el külön lépcsőházi bejárattal a díszes kialakítású iskolakápolnát. A rendház és a gimnázium főbejáratát egymástól és a forgalmas Váci utcától elválasztva a tömbök északi homlokzatainak tengelyében jelölték ki. Író Budapest egy nagy falu. Mindenki ismer mindenkit. Engem is ismernek. Ismerlek, szép maszk, mosolyognak rám a falumbeliek. Egyikőjük éppen befőz…, azt állítja, hogy megszólalásig hasonlítok a nagybátyámra. És beletúr a hajamba. Piarista Trianon után a rend magyarországi megújulásának kulcsa a növendéknevelés és a cserkészmozgalom lett. Ennek a piarista reformgenerációnak a nagyjai már országosan ismertek voltak és „semmit nem mondtak, semmit nem tettek nevelői szándék nélkül”. A diákegyesületek élete hamarosan túlnőtt az iskolák keretein, létrejöttek a piarista diákszövetségek. Az 1948-as iskola-államosítás és a szerzetesrendek 1950-es feloszlatása, majd a részleges újraindulás után a piaristák kétharmada ’kereten kívülre’ került. A Mikszáth-téri budapesti piarista gimnázium azonban – elsősorban a ’kereten belüli’ legendás tanároknak köszönhetően – az ország egyik legjobb középiskolája maradt. 1990 után a magyarországi piarista iskolarendszer újra kibővült, de közben alapvetően megváltozott az oktatási rendszer, az iskola szerepe és a társadalom értékrendszere. Nyitott lett a jövő. Építész Budapestet, mint a legtöbb nagyvárost, szokás „kozmopolita városnak” nevezni. Valóban elkápráztat minket a formák, a motívumok sokfélesége. Az Iparművészeti Múzeum egy Loire-menti kastélyra emlékeztet, a Zeneakadémián az asszir-babiloni építészet motívumai jelennek meg, bent a karzatokon ülve, mintha egy portugál gályán hajóznánk, a másik utcasarkon velencei lagúnák palotái tűnnek elő, a következő téren a Palazzo Ruccelai, a Várkert bazár kupolái az angol kastélyparkokba importált indiai hagymakupolákat formázzák, és így tovább. Szűrreális a kép, egyik ámulatból a másikba esünk. A Belvárosi templom melletti tanító-rend városi házában a „quattrocento masztaba” besorolódik ebbe a bódító sokféleségbe, az architektúra, a forma egzotikumként van felmutatva: ennyiben a koncepció a korábbi századelő kultúráját is idézi. A „masztaba” kívülről érzékelt, „külső nézőpontra szerkesztett” tömege, mint tértest, belülről


térüregként is megjelenik. A külső és a belső egymás leképezései. Hasonlót érzünk akkor, ha egy városi teréről belépünk a templomtérbe, egy erős világból egy másik erős világba. Itt azonban a város tere, a külső tér maga is a ház belső tere. Mintha Comenius Orbis Sensualium Pictusa elevenedne meg: „az ábrán ez itt a Külső tér, ez itt a Belső tér, ez a Tömeg, itt pedig a kettő határán ez a Felület”. Hüttl Dezső eredeti épülete gazdag de mégis visszafogott ornamentikájával az akkori elvárásoknak megfelelő reprezentációt valósította meg. Most új darabot kell előadni, a hangszereket újra össze kellett hangolni, a kürtökből és trombitákból kevesebb kellett, több az oboa és a klarinét. Finomra hangszerelés, hogy minden hang megszólaljon, de úgy, hogy egyik se nyomja el a másikat. Ez az építészet. Menjünk, nézzünk körül a házban!

Felhasznált irodalom Író Claudio Magris (1986) Danubio, (1992,2011) Duna (ford. Kajtár Mária, Barna Imre), Európa Könykiadó, Budapest Esterházy Péter (1993) Könyvek, Hahn-Hahn grófnő pillantása – lefelé a Dunán –, Magvető Könyviadó, Budapest Kertész Imre (…) Gályanapló, Magvető könyvkiadó, Budapest Filozófus Hannes Böhringer (2009) Daidalosz vagy Diogenész – Építész- és művészetfilozófiai írások (ford. Tillmann J.A.), Terc Kiadó, Budapest Varga Mátyás (2005) Kint és bent – A bencés szerzetesség tér-képe, Bencés Kiadó, Pannonhalma Építész Sugár Péter (2011) Vázlat a belvárosi piarista rendház épületéről

17 th Building Services, Mechanical and Building Industry days International Conference, October 2011, Debrecen, Hungary

Recommend Documents