13 5:55 PM

Oláh Gábor – Hazudtam neked 001-248.indd 1

3/11/13 5:55 PM


3/11/13 5:55 PM

GABO


3/11/13 5:55 PM

Copyright © Oláh Gábor, 2013 © GABO Kiadó, 2013

A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

A könyvet tervezte: Szabó Vince | Malum Stúdió

Kiadja a GABO Könyvkiadó 1054 Budapest, Vadász u. 29. www.gabo.hu Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva

ISBN 978-963-689-649-2

A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPO II Telefon: +36 23 332 105 E-mail: [email protected] A Gabo Kiadó könyvei megvásárolhatók a Talentum Könyvesboltban Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 66. Telefon: + 36 1 311 8824


3/11/13 5:55 PM

Aki a boldogságot keresi, készüljön fel kedvezőtlen körülményekre. Saul Bellow


3/11/13 5:55 PM


3/11/13 5:55 PM

1

Tizennyolc voltam, amikor történt, hány éve ennek? Csak huszonhat? Nekem száznak tűnik. Azért érdekes, mert azt hisszük, úgy ismerjük egymást, mint a tenyerünket. De ki az, aki ismeri a tenyerét? Meg tudod mondani, mennyi vonal szabdalja? Vegyünk csak egyetlenegyet, azt a híres életvonalat, tudod meddig ér? Nem azért, mintha hinnék a babonának, csak úgy érdekességből. Nem tudod. Én se tudom. Az se tudta, akiről beszélni fogok. Igenis, hazudtam neked. Rengeteg apróságot, mert az olyan vicces, mert szükséges, mert nélküle száraz és unalmas (fontos szó!), és egy lényeges dolgot, mert nem akartam fájdalmat okozni. Kinek? Egyikünknek se, tudod, ami neked fáj, az előbb vagy utóbb nekem is fáj. Hogy is volt? Képzelj el egy szekrényt, benne egy vékony, fázós lányt és vastag sötétséget. Vártam, nem tudom mire, valami kiútra, valami mesebeli segítségre, egy földrengés például jól jött volna, de nem mozdult semmi. Én még valahogy túléltem volna a szégyent, de a szülők aligha. Tudom, aszottra soványodott anyámról és elhízott apámról

7


3/11/13 5:55 PM

nehéz elképzelni, hogy ők mozgatták az egész rohadt világmindenséget, de hidd el nekem, nélkülük nem forgott volna tovább. Valaki levette a képről a hangot, még a kutyák is elhallgattak, ez volt benne az egyetlen jó. Tudod, hogy rettegek a kutyáktól. Ötéves voltam, amikor egy kertben anyám elengedte a kezem, farkaskutya rontott nekem, hanyatt döntött, a mellemre rakta a mancsát, ahogy a ragadozók teszik, mozdulni se mertem. Végül az a vicces festőművész parancsolta le rólam, aki rajzórákat adott volna, de soha többé be nem tettem a lábam a kertjébe. Azt mondta, hogy csak játszik a kutyus, és nem kell betojni, senkit nem bánt. Én valahogy nem szeretem az ilyen játékot, amikor a pofámba liheg egy fogait villogtató vadállat. Szóval a szekrény. Utáltam a szekrény büdös szagát, és még a neve se jutott az eszembe. Valahogy ezekből az emlékekből az illatok, a szagok, a büdös, a kellemes és a bizsergető kipárolgások maradtak meg bennem a legjobban. Pár méterre tőlem, néhai gyerekszobámban aludt Dávid, mennyi volt akkor, talán négyéves, a fürdőszoba mögött az ősök horkoltak, mégis úgy éreztem, hogy egy másik bolygón vagyok. Dávid még kis lüke volt, anyu és apu meg munkamániás güzünép. Szenvedtem a szagtól, csuklottam, makacs, felsikkantó hanggal, hiába szorítottam a hasamra a kezem. Legalább levendulát raktak volna a ruhák közé, képes voltam ezen mérgelődni. Voltunk egyszer Hvar szigetén, az egykori Jugoszláviában, az egészet betakarta a lila virág és a vele járó illat, még a Zsiguliban terjengő benzinszaggal is megbírt. Keskeny úton haladtunk, mély szakadék mellett, és akkor az anyu felkiáltott, jaj vigyázz,

8


3/11/13 5:55 PM

apu meg ijedten félrerántotta a kormányt, és kis híján lezuhantunk, egy elkóborolt tyúk miatt majdnem meghaltunk. Elzsibbadt a lábam, alig bírtam felállni, ezer tű szurkált, valahogy kitámolyogtam a konyhába, hogy vizet igyak, pontosan kilenc kortyot, hogy elállítsa a csuklást. Ahogy letettem a poharat, levertem a kenyérvágó kést, a kilencedik cigányútra szaladt, kellett volna valaki, hogy megütögesse a hátamat, kuckuc, a nagyi ilyenkor mindig azt mondta: fujtsd meg uram, ne kínozd. Kapkodtam a levegőt, és csak bámultam a kést, lehajoltam érte, és akkor hirtelen abbamaradt a csuklás és a köhögés, minden kitisztult, végre tudtam, hogy mit kell tennem. Sima ügy. A bal csuklómra helyeztem a kés élét, lehunytam a szemem, mintha csókolóznék, és elkezdtem nyiszálni. Életlen volt, eltartott egy darabig, amíg átvágta a bőrt, és beleszaladt a húsomba, csodálkoztam, hogy nem is fáj, kinyitottam a szemem, rohadt büszke voltam, hogy meg mertem csinálni, és végre befejezem az egész nyavalygást, úgysincs semmi értelme az egésznek. Eszembe se jutott abban a pillanatban Dávid, meg anyuék, vagy akárki, csak arra gondoltam, milyen jó lesz végre aludni. Ha tényleg kíváncsi vagy rá, akkor ezeket is el kell mondanom, lehet, hogy az egészhez semmi köze, de akkor is. Tudom, van, amit már elmeséltem, de a lényegről hallgattam. Ez volt az első és az utolsó öngyilkossági kísérletem, ha leszámítom azt, hogy férjhez mentem hozzád. Hiába nézegeted, már nem látszik a nyoma. Nem, az csak egy ránc, de látod itt ezeket a kidagadó kék ereket, most sokkal könnyebb lenne rendesen végigcsinálni.

9


3/11/13 5:55 PM

Ahogy folydogált a vérem a tányérokra, a vér sós szaga összevegyült a csatornabűzzel, részegítő volt, el is szédültem, kicsúszott a kezemből a kés, a hegyével pont a lábfejemre. Ösztönösen odébb ugrottam, feljajdultam. Ez már fájt, olyan volt, mint amikor a holdkóros az ágy elé készített lavórba lép. Rászorítottam a sebre a mosogatórongyot, és berohantam a fürdőszobába. Ahogy a gyógyszeresszekrényben a gézt kerestem, belenéztem a tükörbe, egy zavarodott arc bámult rám. A véremmel indián jeleket mázoltam a homlokomra, egy darabig élvezkedtem, aztán lemostam, és bekötöztem a kezem. Hallgatóztam, nem mozdult senki. El kellett onnan húzni minél hamarabb, és már azt is tudtam, hová. Ebből a szempontból direkt jól jött a krízis, különben otthon ragadok, ennyi kellett a kezdősebességhez. A kamrában a polc tetejéről leszedtem az utazóbőröndöt, Dávid szobája előtt megtorpantam, legszívesebben bementem volna hozzá, hogy jó szagú fejéhez hajolva útravalót gyűjtsek, de nem mertem kockáztatni. Felébred, és akkor fuccs a tervemnek. Becsomagoltam, nem kapkodtam, legyen minden, amire szükségem lehet. A sportszatyrot is megtömtem, és egy újság szélére üzenetet írtam: Bocsássatok meg, Flóra. Csak ennyit. Mellé tettem az egyetemi értesítőt a sikertelen felvételiről. Igen. Ez volt a dráma oka. Jogra jelentkeztem, erős szülői nyomásnak engedve, és nem vettek fel. Nem volt semmi kifogás, származás, helyszűke vagy más mellébeszélés, egyszerűen nem értem el a szükséges pontszámot. Simán csapnivaló szereplés, különben rohadt pechem volt, a lehető legkönnyebb tételt húztam, abba meg bele

10


3/11/13 5:55 PM

se lapoztam, azzal a felkiáltással, hogy úgyis tudom. Hát nem tudtam. Na jó, ezen nem nyaralok. Végre eszembe jutott a szekrény kellemetlen szagának a neve, ki is mondtam hangosan: naftalin. Ettől valahogy helyrebillentem. Mégsem vagyok teljesen hülye. Halk osonás, a bejárati ajtó bekattintása, tolvajléptek. Végre odakint voltam. A szabadság mámora, az elszakadás fájdalma és egyéb líraiságok elmaradtak. Abban a pillanatban ért véget a gyerekkorom, mondaná a költő. Egyetértek vele. Erre vár az ember óvodás korától, hogy független legyen, és végre azt tehesse, amit folyton tiltanak. Fene érti, mégis ijesztő, amikor elérkezik a pillanat. Visszanéztem arra a nyavalyás házra, nem tudom, miért. Kedvem lett volna ordítani, hogy mindenki felébredjen. Fáradtan caplattam egy telefonfülke felé, a nagy koffert a kerekein vonszoltam magam után, zörgött és nyikorgott, egyik vállamon repülőtáska, a másikról sportszatyor himbálózott. Az volt a baj, hogy az összevagdalt csuklóm eléggé fájt, féltem, hogy megnyílik a seb, és útközben elvérzek, mint Seneca. Különben is. Tudod, az első lépések, amikor az ember azt fontolgatja, hogy mégis jobb lenne visszafordulni. A fülke ajtaja nehezen nyílt, üvege betört, odabent tömény húgyszag fogadott. Mázlim volt, a kagyló nem volt letépve, a pénz benne maradt, tárcsáztam, türelmetlenül hallgattam a búgást, a recsegést, míg végre kapcsolt. Fehér Miklós adjunktus urat keresem. Kapcsolom a szülészeti ügyeletet. Újabb zörgés, surrogó hangok, már azt gondoltam, megszakadt, amikor végre felvették. Tessék. Fehér doktor. Halló. Halló.

11


3/11/13 5:55 PM

Bizsergető, meleg hangjával együtt járt egy különleges illat, ahogy meghallottam, azonnal éreztem, hogy ott áll mellettem. Ettől mindig bezsongtam. Szia Mikulás, Flóra vagyok. Felébresztettelek? Mit képzelsz? Éjjel-nappal az emberiség szolgálatában. Mi az ábra? Kellene antibébi. Tudnál adni? Elmúltál tizennyolc? Mikulás, tudod jól, májusban van a szülinapom. Azért beléd kukkantanék, mielőtt felírom, holnap ugorj ide, babácska. Ezt utálom. Nem vagyok babácska. Ne kapd fel a vizet. Most mit csinálsz? Operálok, világra segítek, doktorosdit játszom. Szóval normál ügymenet, semmi rendkívüli. Vajon kitől örökölted ezt a rámenősséget? Nem bánom, szaladj ide, úgyis régen láttalak. Tíz perc, több időm nincs. Világos? Letettem a kagylót, és azonnal eszembe jutott, pézsmaillat. Ez az. Vagy más a neve? Ámbráscet? Mindegy, valami óceánlakó. Ahogy önelégülten megfordultam, és indultam volna, a fülke előtt fekete árnyékot vettem észre, és nagyon úgy tűnt, hogy füle van. Nem mertem kinyitni az ajtót. Toppantottam, zörögtem a bőrönddel, de az árnyék kitartóan figyelt, rácsaptam az üvegre, erre felhúzta az ínyét, és kivillantak a fogai. Végem van, soha nem szabadulok innen, egy telefonáló akad rá a csontvázamra. Nem tudom, mit reméltem tőle, de újra feltárcsáztam

12


3/11/13 5:55 PM

Miklóst. Elnyafogtam, hogy fogságba estem, azt javasolta nagy okosan, hogy dobjak csontot a kutya elé, közöltem vele, hogy momentán nincs nálam, erre elégedetlenül cöcögött, hogy voltam képes elindulni ilyen fontos tartozék nélkül, a humorizálás közben eszembe jutott, hogy van egy fél tábla csokim, az is megteszi babácska, dobd ki neki, és menekülj. Várlak. A kutyát ne hozd. Megkerestem a táskámban a csokit, leharaptam belőle egy darabot, semmi kedvem sem volt az egészet odavetni, aztán résnyire nyitottam a fülke ajtaját, és igyekeztem jó messzire elhajítani. A kutya elszaladt érte, én meg botladozva, kapkodó szívvel, remegve futottam a megálló felé, imádkoztam, hogy a buszok istene küldjön egyet, még mielőtt a kutya nekifog a főételnek, becses személyemnek. Amíg vártam, elbarikádoztam magam a bőrönddel, magam elé tartottam a táskát. Bedöcögött a busz, felpakoltam a bőröndöt, felléptem a táskákkal, és közben azt vártam, mikor harap a bokámba. Csattanva csukódott mögöttem az ajtó, addigra minden erő kiszállt belőlem, alig tudtam eljutni az első ülésig, félájultan leroskadtam. De ezzel nem ért véget a megpróbáltatásom. A busz citerázott, a szék remegett, rázott, hiába ültem görbén, előretolt vállal, hintáztak a melleim, a szemben ülő kövér pasi meg piszkosul bámult. Tudtam, hogy valamit tenni kell, rajtunk kívül csak egy banya és egy részeg srác ült a buszban a vezetőfülke közelében, tőlük akár fel is darabolhatott volna az a tömeggyilkos. Mégis képtelen voltam mozdulni. A férfi olajos, vastag kezét az ölében gyűrögette, kifehéredtek az ujjai, jobban féltem tőle, mint

13


3/11/13 5:55 PM

a kutyától. Az arca telehintve szeplővel, de az is lehet, hogy vér fröccsent rá a korábbi áldozatából. Megmozdult, előredőlt, most azt hinnéd, hogy erős fokhagymaszaga volt, de nem, valami kék szag volt, talán aceton, a gyerekeknek van ilyen leheletük, ha kezdenek kiszáradni, akkor végre felocsúdtam, remegve felálltam, és a cuccaimmal a hátsó peronra hurcolkodtam. A melós is felállt, imbolygott, kapaszkodott az összenyomorított alumíniumfogantyúkba, és elindult felém, én meg behúzódtam a sarokba. Mi lesz? Mit csinálok, ha nekem esik? Sikoltok? Belerúgok? És akkor mi van? Tényleg jobb lett volna otthon maradni. Akkor a busz minden átmenet nélkül fékezett, kipenderültem a sarokból, elszakadtam a korláttól, és veszedelmesen sodródtam a férfi felé, aki az utolsó pillanatban hátat fordított, és leugrott a buszról. Mázlim volt. De még sokáig reszkettem, ha tudni akarod az igazat.

14


3/11/13 5:55 PM

2

A kórházi liftben a hordágyon egy nagy hasú asszony idegen nyelven hadart valamit mellettem a lábát markolászó férfinak. A karján kidagadtak az erek, feszült rajta a virágos mintájú szoknya, kúpos tetején a köldök dombjával. Az ajka feldagadt, vér szivárgott belőle. Sarkait maga alá húzta, combja szétnyílt. Nyögött, ordított, rövid szavakat köpött az alacsony, beijedt férfi felé. Ujjai kapaszkodtak a hordágy szélébe, mintha százemeletes mélység felett függne, tekintetét elhomályosította a rettegés és a hullámokban érkező fájdalom. Azt mondogattam magamban, hogy sose akarok gyereket, soha, soha. Ehhez képest két fiút is világra hoztam, ha nem számítom a vetélést. Egy normális nő előbb vagy utóbb nem tud a vágynak ellenállni, hogy gyereke legyen, és akkor eszébe se jut a fájdalom. Mindig besétálunk a természet csapdájába. Anyám mosolygott, amikor elvitte a mentő, hogy világra hozza az öcsémet. Akkor úgy gondoltam, hogy ez csodaszép, nem véletlenül mondják a viselősre, hogy áldott állapotban van, megfogadtam, hogy minimum hat gyerekem lesz. Anyut elnyelte a szirénázó autó, és amikor apuval beértünk a kórházba, már nem találkoztunk vele, egy ablaktalan szobában várakoztunk, ahová órákon át sikoltások, jajgatások szűrődtek ki, csak ak-

15


3/11/13 5:55 PM

kor láttuk megint, amikor már ott volt mellette a paprikapiros rondaság, amire mindenki ráfogta, hogy gyönyörű. Én tisztán láttam, hogy ámítják anyut, nem akarják azzal kínozni, hogy egy csupasz macskát szült, egy üvöltő húsdarabot. Mindegy. Hamar elmúlt a viszolygásom, megtanultam, hogyan kell cumiztatni, büfiztetni, tisztába tenni, bekenni a fenekét krémmel és megtisztítani a fütyijét. Vicces ezt elképzelni erről a kétméteresre nőtt világcsavargóról. Azt se tudom, most merre van. Legutóbb Balin járt, azt hiszem, onnan Kambodzsába nyomult, fotózik, kavicsokat gyűjt. Ezer módja lenne, hogy jelentkezzen, internet meg amit akarsz, de ő gyalogol, öreg masinával fényképez, és nagy ritkán kézzel írt levelet ad fel postán. Nem tudom, mit akar ezzel. Pótanyuka lettem, megkedveltem az eleven játékot. Volt végre valaki, aki felett gyámkodhattam, akinek megengedhettem és megtilthattam dolgokat, és akire rákenhettem a balhékat, a szokásosakat, ki törte el, ki döntötte fel, ki égette ki. Dávid a rajongóm volt, a közelében óriásnak, tökéletesnek éreztem magam. Nehezen kezdett beszélni, furcsa szavait csak én értettem, ezen a titkos nyelven beszélgettünk, egy idegen bolygó gyermekei. Így született a nevem is, te ezt nem is tudod, már régen elfelejtettük, a Papa és a Mama szavakból rakta össze, így lettem Pama. Szerettem ezt a nevemet. Nem, nem lenne jó, ha te is így hívnál, ez Dávidé, a kicsi Dávidé, mára már ő is elfelejtette. De az is lehet, hogy magában még mindig így hív. Ha levelet ír – félévenként egyet –, akkor meg se szólít, csak folytatja a korábbit, és el se búcsúzik a végén, olyan

16


3/11/13 5:55 PM

mintha egy-egy lapot kitépne a naplójából, se eleje, se vége. Én bírom ezt. Amikor a lift megállt az űrutazás végén, és végre kinyílt az ajtó, megérkeztem a félelmetes kinti világból oda, ahol közeli ismerőse voltam az égi hatalmak képviselőjének. Na jó, lehet, hogy akkor nem egészen így fogalmaztam, de amikor megcsapott a jellegzetes kórházszag, a semmihez se hasonlítható hipó, gyógyszer és citrompótlós tea illatkeveréke, azonnal bennfentesnek éreztem magam. Nem csak Miklós miatt. Tizennégy voltam, amikor váratlanul beleszúrt a hasamba a fájdalom. Ezerszer hallottam, hogy nagyanyámat és anyut is pont tizennégy éves korában operálták vakbéllel, egyből tudtam, hogy mi az ábra. Kettesben voltam Dáviddal, telefonunk nem volt, cselekedni kellett. Felöltöztettem, átvittem a szomszédba, és hagytam egy cetlit a konyhaasztalon: Bementem a kórházba, vakbélgyulladásom van, meg kell operálni, Dávid Rékáéknál. Diagnózis, döntés, intézkedés. Mindezt egyedül, határozottan. Azt hiszem, az ilyen esetek miatt alakult ki bennem, hogy csak magamra számíthatok, hogy nekik ezer más dolguk van, és valami feje tetejére állított, kifordított logikával azt gondoltam, hogy én csak azért vagyok nekik, hogy legyen kire hagyni az öcsémet, belelovaltam magam a sértődött árva-lány-hangulatba. Ezzel együtt a felnőttes viselkedés összetapadt bennem a jellegzetes kórházi szaggal, ott, ahol az emberek gyámoltalanok és kiszolgáltatottak voltak, én lubickoltam a magabiztosságban. Mások alig viselik el az orvosságszagot meg a vonuló fehérköpenyeseket, én meg pont ellenkezőleg. Mert jól döntöttem, és mire anyuék beliheg-

17


3/11/13 5:55 PM

tek, addigra már túl voltam a műtéten. Biztos rohadtul érezték magukat, én meg rettenetesen élveztem a szitut. Faggattak, hogy mi volt, hogy volt, mit érzek, mit hozzanak, én meg játszottam a nagyot. Nem nagy ügy az egész, és mélyen hallgattam, hogy hétrét görnyedve járok pisilni, meg ilyesmi. Csak azt kérdeztem, hogy mi van Dáviddal, adtak-e neki enni, hogy aludt, mintha valami nevelőszülőkkel tárgyaltam volna a saját gyerekemről. Anyutól örököltem a határozottságot. Apu körülményesebb, egyszerre tolulnak fel benne az érvek és az ellenérvek, ezt meg azt kellene tenni, de mi van akkor, ha az ellenkezője helyes. Totojázik. Mindig a dolgok többféle igazságát vizsgálta, ma már tudom. De akkor is totojázás. Flóra az én példaképem, a vakbélműtét után gyakran mondogatta, amit idétlen viccnek tartottam, ócska bohóckodásnak, ami csak arra jó, hogy rajtam röhögjenek. Miklós a lift előtt állt. Tudtam, hogy nem engem vár, mégis úgy fogtam fel, megöleltem, letüdőztem a Miklós-illatot, de ő lefejtett magáról, és inkább az üvöltő asszony férjével váltott néhány szót. Ha idegen nyelven beszélt, minden átmenet nélkül megváltozott a hangszíne, nem kereste a szavakat, a világ minden nyelve el volt a fejében raktározva, ha valaki ismeretlen nyelven szólította meg, akkor néhány percig figyelt, odabent rákeresett a megfelelő dossziéra, és válaszolt. Nem tudom, hogy csinálta. Mikre emlékszik az ember, elképesztő. A terhes nő férjének a nyakán volt egy gennyes kelés, a közepe fehér, a széle égővörös, ismered az érzést, amikor valamitől nagyon undorodsz, és mégsem tudod róla levenni a tekinteted, olyan volt, mint egy kitörni készülő vulkán.

18


3/11/13 5:55 PM

Miklós rövid, határozott kérdéseket tett fel, és intett a mentősnek, és a jajgató nőt elgurították. Kipakoltam a liftből a cuccaimat. Hová utazol? – kérdezte Miklós. Még csak annyi fix, hogy elindultam. Mi a balhé tárgya? Nem vettek fel. Mert? Mert hülye vagyok, hogy drága anyucim szavával éljek. Mire az ősök elűztek. Még nem tudják. Miklós segített cipelni az ügyeleti szobáig. Még mielőtt beléptünk volna, kioktatott. Ma itt alhatsz, de holnap másik megállóhely után kell nézned, babácska. Ezt a babácskázást alig bírtam elviselni, nagyra voltam vele, hogy már betöltöttem a tizennyolcat, és utáltam az idétlen gügyögést. Miklós odanyújtotta az orvosi szoba kulcsát, én meg ügyetlenül vettem el, a szeme megakadt a vérfoltos kötésemen, nem szólt semmit, csak egy pillantással jelezte, érti. Nem akart papolni, az nem az ő stílusa, különben is a nevét kiabálták, sarkon fordult és otthagyott. Ment doktorosdit játszani. Izgatott voltam, az első akadályt jól vettem, a neheze még hátravolt. A szobában kipakoltam, két kedvenc poszteremet az ablak kilincsére és a szekrény kulcsára akasztottam, az olvasólámpára színes selyemsálat borítottam, ledobtam magamról a ruhát, és beálltam a zuhany alá.

19


3/11/13 5:55 PM

Amikor Miklós egy órával később belépett a lepukkant szobába, az gondolhatta, hogy eltévesztette az ajtót. Lepedőt csavartam magam köré, csuklómra friss kötést szerváltam, éppen lobonc hajamat ápoltam egy zakatoló hajszárítóval. Becsukta az ajtót, és végigmért, láttam a szemén, végre felfogta a lényeget, már nem vagyok babácska. Volt egy ócska hűtőszekrénye, vodkás üveget vett elő, rám nézett kicsit bizonytalanul, én buzgón bólogattam, hogy persze, én is, naná. Mindkettőnknek töltött, kortyoltunk az olajosra hűlt italból, kibírtam köhögés nélkül, csak a szememet futotta el a könny. Fiú lett, vagy lány? Kicsoda? Hát a ruszkinak a gyereke. Ja? Nem orosz a csaj, bolgár. Ikrek voltak, az egyik fiú már a hasában meghalt. Szegény. Miklós nem volt megrendülve, sőt úgy tűnt, hogy elégedett, én viszont beleképzeltem magam a nő helyébe, milyen lehet most neki, hogy viseli el a sok szenvedés után ezt a szörnyűséget. Halott babát szült? Kicsin múlott, hogy a másik életben maradt. Neki szerencséje volt. Lehet, hogy költő lesz belőle. Miért gondolod? Tudod, Radnótinak volt egy ikertestvére, aki a születésekor meghalt. Ír erről a naplójában is. Ezt nem tudtam, megint úgy éreztem, hogy menthetetlenül üres a fejem. Az ilyeneknek köszönheted, hogy tele van a pol-

20


3/11/13 5:55 PM

cunk könyvekkel, mert azóta is a lemaradásomat próbálom behozni. Itt vizsgálsz meg, Mikulás? – kérdeztem, és szétnyitottam a lepedőt. Vártam a hatást. Érdekes, hogy mennyire bíztam magamban, miközben hosszú, vékony karjaim úgy lógtak mellettem, akár egy bábszínházi figurán, a combom csenevész volt, a hasamon a vakbélműtétem hege fehéren domborodott, szőrzetem túl fekete volt és drótszerű, bordáimat meg lehetett számolni. Mit bámulsz? Ne csodálkozz, neked öt évvel később volt szerencséd engem ruha nélkül látni, addigra már felszedtem pár kilót, és másképpen viseltem a testemet. Sokat számít öt év abban az életkorban. Főleg olyan öt év. Ez még korai, de annyit azért elárulok, nem voltam hajszálpontos, amikor azt állítottam, hogy a talajtorna vette el a szüzességemet. Be lehet úgyis állítani, hogy átvertelek, de úgy is nézheted a dolgot, hogy nem akartalak lelombozni, és még az is lehet, hogy mire te jöttél a képbe, visszatalált a testem a startvonalra. Van ilyen, nemrég olvastam egy tudományos cikket erről, komolyan. Emlékszel, amikor a gyémántos fülbevaló miatt, amit a nagyitól örököltem, kilukasztattam a fülemet, és egy darabig nem hordtam, később már nem tudtam visszatenni, mert összenőtt, egy újabb belövéshez meg semmi kedvem se volt. Az ember teste ilyen, valahogy még emlékszünk gyík ősünkre, hogyan kell visszanöveszteni elvesztett farkunkat. Most ne röhögj, nem úgy értettem. Szóval a lényeg, nem érdemes ezen rágódni. Tiéd a második hely a dobogón, de az is van olyan magas, mint az első. Oké?

21


3/11/13 5:55 PM

Ott álltam bátran és öntudatosan, és úgy éreztem, ragyog a testem. Ritkán fordul elő egy lánnyal, hogy el van telve magától, és akkor elérkezett a pillanat. Valami mágneses tér vett körül. Égett az arcom, a mellbimbóim ágaskodtak, úgy éreztem, ellenállhatatlan vagyok. De Miklós felvette a fapofát. Reggel légy oly bátyám, és idebent menjél ki, azzal lerakott elém valami befőttesüveget, és egyetlen mozdulattal visszatekerte rám a lepedőt. Jó kis lányszobát varázsoltál ebből a lepratelepből, nem kellene a jogi pályát erőltetned, legyél lakberendező. Mikulás, igazán, adj egy olyan tablettát, amit utána kell bevenni. Legalább egy szemet, jó? Majd ha megvizsgáltak, és odabent minden a helyén van, akkor kapsz. Máskülönben könnyen szakállad nőhet, vagy még két melled. Kösz, nekem ez is elég – próbáltam kidülleszteni a meglévőket. – Csak egy szemet legalább. Kérlek. Igazán. Hová rohansz? Holnap is ráér, nem? Közelebb léptem hozzá. Jó közel. A száját néztem, úgy suttogtam. Nem biztos. Megborzolta a hajamat, ahogy kisfiúknak szokás. Jó, hogy nem adott egy kokit. Egy-kettő, kapjál fel valamit, mielőtt kifenekellek, babácska. Ezzel annyira fel tudott húzni. Hagyjál már. Volt neked fiatalabb csajod is.

22


3/11/13 5:55 PM

Ezt meg honnan veszed? Ödön mondta, tudod jól, hogy kiről beszélek, a dinnyecsöcsű Beácska. El volt tőled szállva, azt mondta, csakis szakemberrel szabad dolgoztatni. Erre kiröhögött. Kisanyám, nem kell mindent megkajálni. Vedd már észre, mekkora baromság, kalauz bácsi lyukassza ki nekem. Mit képzelsz? Viselkedj rendesen, mert kiraklak, és a folyóson alhatsz. Megértetted? Én viszont el voltam szánva, nem akartam meghátrálni. Gondoltam, ledobom magamról a lepedőt, és átölelem, csak beindul rám, de akkor megcsörrent a telefon. Úgy szólt, akár egy vészcsengő. Megijedtem, azt hittem, az anyu, azt gondoltam, hogy máris a nyomomban vannak. A számra szorítottam az ujjamat, vadul hadonásztam magam előtt, nem vagyok itt, rólam semmit, az ágyig hátráltam, Miklós mosolyogva nyugit intett. Felvette a kagylót, az első hangra átszabta az arckifejezését, magyarázkodó lett, megpróbált könnyednek, lazának mutatkozni, elég gyatrán sikerült. Hogy elfelejtette, majd holnap megcsinálja, hogy a gyerek nem fog éhen halni, hogy befizette, hogy amaz speciel kiment a fejéből, hogy az asztalossal azért nem beszélt, mert operált, valahogy sürgősebbnek tűnt, és így tovább, végül egy fordulatra felkaptam a fejem. Jó lenne holnap egy frankó helyen vacsorázni, még kérded, hogy miért, nocsak, a te pedáns agyadból is kimehet valami? Például holnap olyan öreg leszek, hogy már csak egy kell a fél

23


3/11/13 5:55 PM

évszázadhoz, vagy inkább várjuk ki a kerek évfordulót? Enikő, Kecskemétről visszaérhetsz estére, nincs a világ végén. Nekem nyolc, tarthatjuk a hétvégén is, nem szaladok el. Aha, gondoltam, ez frankó, szülinapja lesz a Mikulásnak, van egy különleges ajándékom a számára, csak piros masnit kell kötnöm a derekamra. Akkoriban a harminc körülieket vénségnek éreztem, az mégsem sújtott le, hogy Miklós majdnem ötven, neki nem volt kora, tőlem akár száz is lehetett volna, ő akkor is a Miklós volt. Az én szememben a férfi. Már úgy értem, hogy akkor, nem kell mellre szívni. Benyitott a szobába egy kontyos debella, keményre vasalt fehér köpenyben, nyakában sztetoszkóppal, amikor meglátott, vissza akart fordulni, de Miklós intett, hogy jöjjön nyugodtan. A csaj feltűzött hajából egy vörös tincs kiszabadult, szemüvegének a kerete meggörbült, ferdén ült az orrán, és ettől a nyakáig gombolt köpenye és apácás mozdulatai ellenére olyan benyomást keltett, mint aki percekkel korábban kapkodva szeretkezett. Táskájából selyempapírba bugyolált antik pisztolyt pakolt elő. Miklós nem hagyta abba a telefonálást, vállával a füléhez szorította a kagylót, elvette a fegyvert, forgatta, megpörgette a forgótárat, felhúzta a kakast, és a padló felé tartva meghúzta a ravaszt, figyelte a tompa csattanást, megszagolta a csövet. Ez a színjáték teljesen lenyűgözött. Ahogy a fülébe érkező folyamatos duma ellenére képes volt a rozsdás vacakra irányítani a figyelmét, láttam a debellán, hogy rajong érte, hogy minden szavát szentírásnak veszi. Világos volt, hogy Miklós nem halandzsázik, látszott, hogy ért hozzá. Közben egy-egy igennel lendítette tovább a túloldalon

24


3/11/13 5:55 PM

lévőt, akinek be nem állt a szája, Miklóst ez nem zavarta, elemében volt. Játszott a pisztollyal, egyik markából a másikba ejtette, célzott vele az ablak felé, megforgatta a mutatóujján, ahogy a filmekben a cowboyok. Végül a kontyos nem bírta tovább cérnával, közelebb lépett, visszavette tőle, és felhúzott szemöldökkel várta az ítéletet. Miklós komoly pofával nemet intett, a debella rosszkedvűen vette tudomásul a döntést, de nem vitatkozott, elpakolta a pisztolyt, és kivonult. Nem tudom, mi volt ez, a nő eladásra kínálta, vagy csak szakértői véleményt kért, teljesen mindegy, engem ez nem is érdekelt. Én csak annyit vettem le az egészből, hogy ebben is nagyszerű. Ahogy a nyelveket beszéli, ugyanúgy érti ezeknek az ócskaságoknak a szavát. Azt gondolod, hogy ez csak kamasz lányos rajongás volt? Sokak szerint minden ilyesmi bohóckodás volt a részéről, én ezt másképp láttam, de ha mégis, akkor remek színész volt, hitelesen alakította a legváltozatosabb szerepeket. Ha kellett, orvos volt, máskor műértő, a bulikon egyszemélyes zenekar, esetleg tolmács, és még ezer más. Zöld ruhás műtősfiú dugta be a fejét az ajtón, véres kezét törölgette, sípolva vette a levegőt. Adjunktus úr, jöjjön, a bolgár nőből ömlik a vér, a férje leütötte Szabó doktort, nem tudjuk lecsillapítani. Miklós lecsapta a kagylót. Egyedül maradtam a szobában. Ittam egy korty vodkát, de másodjára megköhögtetett, alig tudtam abbahagyni. Az ujjammal megmostam a fogamat, mert a fogkefét otthon felejtettem, felvettem a hálóingemet, és bebújtam

25


3/11/13 5:55 PM

az ágyba. Hiába erőlködtem, hogy ébren maradjak, elnyomott az álom. Arra ébredtem, hogy Miklós becsúszik mellém, nekem hátat fordítva, vigyázva arra, nehogy hozzám érjen. Én meg úgy tettem, mint aki mélyen alszik, és álmában mocorog és bújik ahhoz, aki éppen mellette van. Hallottam, hogy egyre sűrűbben veszi a levegőt, és meg se mer mozdulni, én meg véletlenül rátettem a lábam a lábára, és a nyakába szuszogtam. Sajnos elég hamar rájött, hogy miben mesterkedem. Nyughass, különben a széken alszol. Jó. De előbb megmasszírozlak. Miklós beletörődve felsóhajtott. Rendben, de az első gyanús mozdulatnál a padlón landolsz. Világos? Értettem főnök. Úgy masszírozlak, hogy hozzád se érek. Hasra fordult, én meg a hátát kezdtem gyúrni erős ujjakkal, úgy markolásztam, dögönyöztem, akár egy sportmasszőr. Bevette a cselt. Elhagyta magát, nyögdécselt, ellazult. Átvetettem a lábam a derekán, ráültem, futkároztak az ujjaim a gerincén, aztán talpak, vádli, combok, haladtam a célom irányába. A mellemmel, a hasammal szánkáztam a hátán. Mit csinálsz? Keleti masszázs. Egész testtel kell. Továbbítom az energiát. Mellbimbóim átütöttek a hálóingem anyagán, ábrákat rajzoltam vele a bőrére. Miklós ingerülten megfordult, mit mondjak, észrevettem az eredményt. De még mielőtt bármit tehettem volna, felemelt, és

26


3/11/13 5:55 PM

lepakolt a padlóra, a fejem alá tette a párnát, és betakart a lepedővel. Mit meséljek? Nem vagyok pólyás – válaszoltam dühösen. Nevetett. Figyelj ide, belátom, igazi nőci lett belőled, odalesznek érted a srácok. De nekem gyerek maradtál, fogd már fel. Én húztalak ki az anyukádból, nem is olyan könnyen. Miklós, ne prédikálj. Felkelt, felvette a köpenyét, el akarta leplezni azt, amit jól láttam. Levette a gitárját a szekrény tetejéről, leült az ágy szélére, halkan pengetett, dúdolt. Imádtam mélyen rezgő hangját, de most nem volt hozzá kedvem, dühösen figyeltem. Akkor tűnt fel, hogy milyen büdös van, felbüfögött a csatorna. Nagyon utálatos vagy. Igen? Sajnálom. És mi ez a szörnyű bűz? Csak az országos hullaszag, ne is törődj vele. Tudod, mi a vicces? Egyszer egy házibulin, valamikor kétszáz évvel ezelőtt, felvetettem az anyádnak, hogy smároljunk, ő meg csak vihorászott, ha akkor jobban ráhajtok, most én lennék az apád. De nem vagy. Majd egyszer a lelked mélyén kotorászó szakember kideríti, hogy tulajdonképpen az apádba voltál szerelmes, ezért választottad az egy fokkal kisebb vétséget, apád barátját. Süket duma. A papába én, teljesen elmentek nálad?

27


3/11/13 5:55 PM

Nem lenne rendkívüli. A görög drámairodalomban is szerepel a téma. Jobban örülnél, ha egy szakbarbár esne nekem? Itt van egy nulla kilométeres bige, te meg kéreted magad. Állítólag nem olyan nagy ügy, nem halnál bele. Sose tudhatod. A fél osztály túl van a konzervnyitáson, én meg tessék, be vagyok varrva, úgy érzem magam, mint egy fogyatékos. Majd óvatosan csináljuk, bácsika. Kopj már le. De én próbálkoztam, elkaptam a lábát, simogattam, csókoltam, ő meg kitépte magát, a mosdóhoz ment, megmosta az arcát, a tenyerébe vett egy kis vizet, és a nyakamba zúdította. Sikítottam. Kussolj, még a végén azt hiszik, hogy disznóvágás van. Reménytelennek tűnt. Erőlködtem, közben féltem is az egésztől, nem tudtam, hogy mit kellene tenni, mennyire fájna, milyen lenne, ha Miklós elfogadna. Négyéves korom óta bele voltam zúgva. Akkor az egyik óvodás társam bulijára meghívtam, egész délután énekelt és gitározott, és annyira büszke voltam, hogy ő az én barátom. Aztán, amikor iskolás lettem, és hallottam a nagyoktól ezt meg azt, zavaros dolgokat, elhatároztam, hogy csakis neki adom a kincsemet, ahogy a nagyi nevezte. Már egyesek menstruáltak, nekem még mindig nem jött meg, alig tudtam kivárni, hogy én is mondhassam a tornatanárnak, sajnos ma nem úszhatok, teccik tudni, ünnepelek, és a tanár zavartan bó-

28


3/11/13 5:55 PM

lintson, jól van, Flóra üljön a padra, mert attól kezdve jár a magázás is. De ha az ember egyre türelmetlenebbül sürgeti az időt, akkor az egyre lassabban cammog. Nem is tudtam kivárni, vettem egészségügyi vattát, beletettem a bugyimba egy öklömnyit, és előadtam a mesét a tornatanárnak, simán bevette. De ez nem volt elég, mert a valódi érzés hiányzott belőle, mert tudtam, hogy az egész csak bohóckodás. Aztán megtörtént, váratlanul, éppen a közértben voltam, amikor éreztem, hogy folyik valami a lábamon, azt hittem, hogy bepisiltem, szaladtam haza, és otthon láttam, hogy megjött. Valami igazán szenzációs érzésre vártam, de az elmaradt. Megtanultam, hogy mivel jár, anyu előre figyelmeztetett, addig örüljek, amíg nincs, mert ő is olyan keservesen kínlódott minden hónapban, akár a nagyi, napokkal előtte zizegett, görcsölt, utána meg olyan volt, mint az őszi légy, hát ezt hagyta rám örökül. Aszpasz ugyanaz a nóta. Miklós a szekrényfiókból dossziét vett elő, rajzokat terített az ágyra, válogatott, egyet fecnikre tépett, végül kettőt nekitámasztott a falnak, két portrét, a férfi mosoly helyett inkább vicsorgott, erőlködött, a szemét az összefutó ráncok beszűkítették, a nő arcát nagyobb megértéssel ábrázolta, magabiztos, energikus tekintettel, az elkent ajkak arra utaltak, hogy képtelen nyugton maradni. Ismerősek? Gondolom apu és anyu. Pontosan, okos kislány.

29


3/11/13 5:55 PM

Csontot neki. Kiemeltem a tartóból egy rajzot. Azonnal gyanús volt. És ez? Ki ez a nőci? Nem ismered. Aha. Tudtam, mit jelent az ilyen fenn maradó hangsúly és azonnal mozduló kéz. A védelmező gesztus. De nem engedtem, hogy visszarakja. Nem rossz. Csak tudod, mi a gáz vele? Egy kicsit kőkemény. Kőkemény? – vette meglepetten a kezébe. Jobban a fény felé fordította. De miért? Nem, ez nem igaz, hajtogatta. Ezt rosszul látod. Piszkosul irigyeltem azt a nőt, hogy abból jutott neki, amit én képtelen voltam elérni, az illatán kívül azt is, ahonnan párolog. Az irigység, a vesztes helyzet mindig kihozta belőlem a fondorlatos machinátort. A suliban képes voltam bármikor összeugrasztani a legjobb barátokat, kiforgatni a legártatlanabb szavakat, és bizonyítékkal szolgálni a másik árulására, ha úgy éreztem, valami sérelem ért. Volt bennem egy alapvető féltékenység, ami arra sarkallt, hogy bosszút forraljak, ha nem engem hívtak meg a buliba, ha vesztettem egy játékban, ha azt láttam, hogy a padtársam mással sugdolózik, és nem velem osztja meg a titkait. Vagy bármi, amiből kimaradtam. Most is ármánykodó lassúsággal húztam végig az ujjamat a keskeny szájvonalon, és közben figyeltem Miklóst. Vedd már észre. Látod ezt? Nem neked való. Szabadulj meg tőle, minél előbb. De csak annyit mondtam: Te rajzoltad ezt, nem én. Jobb, ha tisztában vagy vele, ne akarj pofára esni.

30


3/11/13 5:55 PM

Esküszöm, még soha nem láttam ennyire kiborulni. Egyszeriben tétova lett, ami rá nem volt jellemző. Majdnem dadogott. Komolyan. Akkor éppen dühös volt valami miatt. Csak egy pillanatra. Te meg elkaptad, akár egy riporter? Ne linkelj. Tudod, miről szól ez a rajz? Arról, hogy a lelked mélyén tartasz tőle. Miklós felnevetett. Marianntól? Kizárt dolog. Én csak Enikőtől tartok, senki mástól az égadta világon. És tőle miért? Hivatalból. Remek csaj, egyetlen bibi van vele, folyton győzni akar. Te is. Én? Ezt meg honnan veszed? Eszem ágában sincs. A dobogó felső fokára állni, hogy gyűlöljön a második meg a harmadik, mert eloroztam az aranyérmet? Erre semmi szükségem. Nekem éppen elég, ha nem veszítek. Enikő más eset, ő állandóan a csúcs felé tör, és ahogy feljebb jut, úgy nő az orra előtt a hegyfok, ezért amit megcéloz, lehetetlen elérni. Ezer év se lenne hozzá elég. Szerinte én tutyimutyi vagyok, többre vihetném, ha nem lennék kényelmes. Tudod, mi erről a véleményem? Mondok valamit. Afrikában a legszűkösebb körülmények között, a legnagyobb hőségben is jól dolgoztam. Hibátlanul. Ugyanis én szeretem a munkámat. Az viszont tény, hogy a felhőkbe sohase kívánkoztam. Rátaláltam egy másik rajzra, furcsán összefonódó párt ábrázolt. Miklós vigyorgott. Jó, mi? Elkaptam a lényeget.

31


3/11/13 5:55 PM

Kik ezek? Nem jöttél rá? A kedves őseid, Eszter és István, ölelik és fojtogatják egymást. Ha odakint nem megy, megvívják a szabadságharcukat otthon. És te? Engem nem érdekel a szabadság, unalmas, és minden vita felesleges szócséplés, semmi kedvem eszmékért harcolni, se az utcán, se az ágyban. Eredmény sosincs, csak vér és hullahegy. Komolyan gondolod? Teljesen. A túlélés egyetlen módja a felismerés, hogy merre vagy, és mi vesz körül. Hagyjuk. Egy laza mozdulattal jelezte, hogy ebből elég, nincs több filozófia. Vastag grafitceruzát vett elő, hátradőlt a sarokba, és lendületes vonalakkal rajzolni kezdett. Fel-felnézett rám, és vissza a papírlapra. Miután a lelkiismerete másképpen nem engedte, így akart magáévá tenni. Elnyúltam és figyeltem. Nekem rajzolod? Nem adom ki a kezemből. Miért? Mert dilettáns vacak. Ez egyáltalán nem volt meggyőző. Közelebb húzódtam hozzá, erre felemelte a lábát, hogy távol tartson magától, én kihasználtam a lehetőséget, és nekidőltem. A talpa reszelős volt, a körmei ápoltak, keskeny lábfeje elütött erős felsőtestétől, a vádliján egyetlen szőrszál se akadt, mintha egy táncosnőtől kapta volna kölcsön. Azért rajzolsz le, hogy mindig kéznél legyek?

32


3/11/13 5:55 PM

Beképzelt majom vagy. Mást mondasz és mást érzel. Még itt vagyok. Még nincs reggel. Gyere. Keress másik kalauz bácsit. Akkor taktikát változtattam. Tudom, utálod a dobogó felső fokát. És a második hely? Le akart rázni. Régi taktika, egyezz bele, akkor nem nyúznak tovább. Esetleg. Megcsókoltam a talpát, a reszelős, imádni való talpát. Nagyságos doktor bácsi, végre megegyeztünk. Megyek, keresek egy kalauzt, és máris jövök. Nevetett. Azt hitte, viccelek. Még befejezte a rajzot, álmosan ágyba bújtunk, reggelig hozzá se értem, úgy aludtunk egymás mellett, mint a túlzó szaladgálástól kimerült kistestvérek.

33


3/11/13 5:55 PM

13 5:55 PM

Recommend Documents