10MILA 2015 A tökéletes nap Előszóként csak annyit írnék, hogy eléggé hosszú lett, így akit csak a verseny érdekel, az tekerjen addig előre. A kiegészítő részeket leginkább magamnak írtam le, hogy majd később elolvashassam, de persze ha valakit érdekel, akkor csak nyugodtan...
A gépünk csütörtökön indult Virággal és Mátéval, így volt pár napunk ismerkedni a skandináv terepekkel.
Az edzések Csütörtök délután volt egy 5 kilis pálya, kb. fél percenkénti indítási közökkel, ahol Máté már a kettesre megfogott, de elég sokáig tartani tudtam. Aztán egy hosszú átmenetben beálltam mögé, hogy megnézzem, mennyire tudom követni, ha más megy elől. Az eredmény kielégítő volt, eléggé jól haladtunk és be is fogtuk az első indulót. Aztán Máté hibázott, így én nyertem. Virágnak úgy ment mint nekem tavaly, azaz az elején jól, aztán meg már csak terepfutó edzés lett belőle, ugyanis eltévedt egy kicsit :). Bár az igaz, hogy én tavaly csak egy kb. fél négyzet kilométeres területet tudtam behatárolni, ahol lehettem :). Az esti program szaunázás és tóban fürdés volt, kellemes 10-13 fokos 'melegben'. Ez kellően ellazította a tagjainkat, így nyugovóra tértünk. Másnap délelőtt futottunk, ez kb. 8 kilis pályát farstázva tömegrajttal, Mátéval és Philippel, aki Máté svájci csapattársa a finn klubjában. Az egyes pontra szépen lassan mentem, és el is vesztettem a többieket szem elől, csak azt láttam, hogy Philip rossz felé megy. Miután az egyes után kiértem egy útra, nem tudtam, hogy merre vannak a többiek, így mentem tovább. Az egész pályát egyedül teljesítettem és a többiek előtt 5 perccel értem be. Ez nagyon meglepett, főleg, hogy Máténak sokkal több skandináv tapasztalata van, de aki itt nem koncentrál, az bizony mellémegy. Ez a futás se volt még az igazi Virágnak, de második skandináv futásnak nem volt rossz.
Délután megjött Bugic is, így kezdődhetett az igazi móka: az éjszakai edzés. Négyen mentünk fiúk, ugyanis Virág valamiért nem akart jönni. A feladat váltott vezetés volt, amit Philip kezdett, ugyanis ő első futó volt. Ez is egészen jól ment, ugyanis amikor a többiek hibáztak, akkor mindig tudtam, merre járunk, és én is csak egyszer mentem fel egy másik dombra, egy tankönyvbe illő párhuzamhibával. A tempó eléggé lassú volt, mert mindig megálltunk és megbeszéltük merre mentünk, és ha rontottunk, akkor a hiba okait.
A verseny előtt A versenyre Virág már reggel korán elutazott, ugyanis első futó volt a klub második női csapatában és 14:30-kor rajtoltak. Mi Bugiccal még sétáltunk egyet egy 5000-es térképpel, csakhogy megszokjuk a jelöléseket, kerestük, hogy mi a furcsa, mi miben különbözik a hazaitól, találtunk ám bőven. A versenyre kifelé menet hallgattuk a svéd rádióban a női verseny állását 5 percenként és a sofőrünk fordított. Amikor kiértünk még a 4 futók futottak, megnéztük, ahogy útnak indítják az utolsó emberüket, majd a befutókat is. A nőknél nem voltak komoly befutócsaták, az egyik esélyes Domnarvets GOIF nyert, Emma Johansson kiváló utolsó futásával, a második a végig vezető Järla Orientering lett, de a lányok így is nagyon örültek, a harmadik helyre Tove Alexanderson hozta be a Stora Tuna OK-t. Virág jó versenyzéssel a 131. helyen jött be kb. 6 perc hátránnyal a több, mint 300 fős mezőnyből. Nem volt nagy hibája és végig ment a bollyal, ami mivel eléggé rossz rajtszámmal indult nem volt a legerősebb. De így legalább ő tudta merre jártak, általában :). Mikor megtaláltuk rögtön ki is faggattuk, a terepről. Elmondása szerint könnyű és gyors, legalábbis nappal. De ugyanezt állították a Szerencsi lányok is. A futásunk előtt még volt bőven esemény, de ezek nem tartoznak az érdekes kategóriába, úgyhogy valahogy elütöttük az időt a tömegrajtig, ahol nagyban szurkoltunk Csabinak, olyannyira, hogy a hangzavarban meg is hallotta, és ettől úgy megijedt, hogy véletlenül elesett valaki mellőle, úgy, hogy ő azért érezte a lábát még előtte. A porzó fényáradat elhaladta után volt még vagy két óránk, ami gyorsan elrepült, így alig volt időm normálisan bemelegíteni, de nem is terveztem túlzásba vinni a dolgot. A rajtba beállás előtt még visszaszaladtam a sátorba, ugyanis az egyik hosszú zoknimat jobban kellett rögzítenem. Mire visszaértem az első csapatok már elmentek
és mivel nem működött a képernyő a rajtban, nem tudtam mikor jön az emberem és mennyi a hátrányunk. Csak annyit láttam, hogy egyre csak váltanak előttünk. Aztán megjött a 2. futónk egy jó nagy boly vége felé.
A verseny Megkaptam a térképem és elkezdtem nyomni, ahogy a csövön kifért. Pár méter után megpróbáltam megcsodálni a térképet, de nem sikerült megtalálnom a rajtot se, mert akkora nagy lepedő volt, így átraktam a térképet a másik kezembe mert kezdett már zsibbadni, és ahogy elértük a rétet nyomattam a 3:20-at és kapaszkodtam szépen fölfelé (én nyertem az első pontot). A 2. pont után lehiggadt egy kicsit a tempó, így sikerült megnéznem a térképet, olyannyira, hogy a következő hosszúra is vethettem egy pár pillantást. Miután megnéztem, rájöttem, hogy fogalmam sincsen mi lehet itt a jó útvonal, így mentem a többiek után. Az átmenet vége felé még tudtam, hol vagyok, aztán jött a homály. Egészen a 14 pontig nem tudtam, hogy hol vagyunk, olyannyira, hogy abban se voltam biztos, hogy hányadik pontot fogjuk. Az egész futásomat jól jellemzi, hogy nem is néztem egyáltalán kódot. De visszatérve a homályos részre... A kezdetén berobbant elém egy PanKristianstad-os bozótfelső (mint a végén kiderült ő Gernot Kerschbaumer volt a legjobb osztrák, aki a teljes mezőnyből a legjobb időt futotta, bár ő se nézett rá a térképre), olyan tempóban, hogy biztos voltam benne, hogy ő egy jó futó. Így hát eldöntöttem, hogy őt fogom követni a bolyban a helyezkedés során. Meg volt ennek az ára, ugyanis egyszer majdnem lelökött Emil Svensk egy 3 méteres szikláról :). De miután kivívtam magamnak kb. a 10. helyet kicsit lehiggadtak a környékemen. Aztán elkezdtem néhol látni messze előttünk fejlámpákat és gondoltam, előre megyek szólni, hogy gyorsítsunk már egy kicsit srácok, hátha megfogjuk őket. Ugyanis én végig azt hittem, hogy azok a jó csapatok akiket látok mind második eresztés, így nem kezeltem őket sztárokként. De hál’ Istennek nem szólaltam meg, mert minden bizonnyal összevertek volna a pofátlanságomért. De azért az átfutó pont előtt fölfutottam a harmadik helyre a bolyban, majd utána még egyet előre léptem, de nagyon azt láttam mindenkin, hogy az első embernek megadják a kellő tiszteletet és nem akarják megzavarni a vezetésben. Ezután újra elindult a verekedés a helyekért, de jött egy út ahol újra előre tudtam menni. Itt megfogtunk egy adag lengyelt, akik előre álltak a vezető kék bozótfelső mellé és elkezdtek dumálgatni, ja a tempó persze 3:30 körül volt. Ez nem annyira tetszett az vezetőnek, így hamarabb beugrottunk az erdőbe, mint kellett volna (ezt
onnan tudom, mert itt kivételesen néztem térképet, egészen az átfutóponttól), de ezzel elérte a célját, és szépen mindenki befogta, és elkezdett újra helyezkedni. Ez nekem olyannyira jól sikerült, hogy a második helyen tudtam maradni 3,5 átmeneten keresztül. Aztán kiértünk egy rétre, ahol megláttam egy Kalevan Rasti-s bozótfelsőt. Azt gondoltam, itt a nagy alkalom, végre utolértünk egy nagyon jó klub 2. csapatját, így nagy nehézségek árán lenyomtam az addigi elsőt és fölfutottam rá. Ahogy beértünk az erdőbe biztos lettem benne, hogy nem olyan jó a srác, mert egyből nézelődött jobbra-balra, nem úgy mint az addigi első, ő végig nyílegyenesen ment, mintha kötélen húznák. Kisvártatva mindenki visszafutott ránk. Aztán jött egy pont, ahol úgy sikerült megfognom a dobozt, hogy én kerültem legelőre. Ettől rendesen meg is ijedtem, olyannyira, hogy csak a tájolót néztem, hogy el ne rontsam legalább az irányt és kiérjünk a rétre előttünk. Azokat a szerencsétleneket akik utánam jöttek szépen belevittem egy sűrű fenyvesbe, ahol csak teljes erővel beledőlve sikerült átmennem. Szépen visszacsatlakoztunk a főmezőnyre. Egy útra kiérve gondoltam megnézem már a rajtszámát a Kalevan-os csávónak. Hát mellé mentem oldalra világítottam, de az eredményt nem akartam elhinni: 1, bemagyaráztam magamnak, hogy biztosan a második csapat kapta meg ezt a számot, hogy taktikázzanak, de rájöttem, hogy ez baromság. Így el kellett hinnem, hogy a tavalyi győztes csapatot fogtuk be, aki elsőnek ment ki ezen a pályán. Innentől megint zsebre vágtam a térképet, ugyanis a hosszú átmenetben esélyem se volt lekövetni merre is megyünk de a kék bozótfelsősön kívül senki sem próbálkozott vele. A vége közeledtével ismét elkezdődött a helyezkedés, és az utolsó pont előtt még 4. voltam, de a végén egy kicsit mellémentünk, és a pillanatnyi megtorpanásom még 3 helybe került. Ha valaki világversenyen befutócsatát akar nyerni váltón, annak csak azt tudom ajánlani, hogy csak 200-ra eddzen.
A váltásnál sajnos nem ismert fel a csapattársam, így ott kiabáltam még vagy fél percig, de ez már nem az én időmből ment. Nagyon boldog és hálás voltam a végén, hogy ez így összejött, ahogy Boxi mondta kegyelmi állapot volt, és ezzel teljesen egyetértek. A kék felső nem másé volt, mint Olexander Kratov-é (aki talán a legjobb tájfutó éjszaka, valamint a tavalyi vb-n 3. lett középtávon) és a tempó azért tűnt néhol nem túl erősnek, mert hibátlanul és nem kapkodva mentünk. Neki köszönhetően a 63. helyről a 7.-re jöttem föl (85:11 16,5km), persze tudom, hogy ehhez én is kellettem, de nekem 'csak' fizikailag és mentálisan kellett odatennem magamat. Nagyon jó volt ez a futás arra, hogy megláthassam, hogyan is választják meg a megfelelő sebességet a legjobbak, és persze, hogy majd beírhassam a 'tájfutó önéletrajzomba' :). A csapatunk végül a 71. helyen végzett, ami nem rossz, ugyanis javítottunk 25 helyet a tavalyin, persze van még feljebb is, de sajnos nem sokkal, mert a csapatban velem együtt csak 3 fiatal van. Bugic ugyanezt a pályát futotta 140 perc alatt teljesen egyedül küzdve végig, így ő tudja is merre járt. A hazafele út simán ment, és idén csak fél órát késett a gép nem fél napot. ÉS végül köszönöm mindenkinek a támogatást, és a szurkolást, nagyon sokat jelentett, és azt, hogy lehetővé tettétek ezt a jó eredményt.
Néhány útvonal
Ebben az átmenetben az nyert, aki a Kratovval ment, de a viccet félretéve, az aki, kikerülte a benőtt mocsarat, ugyanis a Lidingo ment át rajta leginkább, mi (OK Orion) meg a legkevésbé, és az idők magukért beszélnek. A pontfogásnál mindenki a völgyet használta támadópontnak.
Itt is mi voltunk a leggyorsabbak, de szerintem nem a legjobb útvonalon mentünk, én egyedül biztosan balról körbefutottam volna, de a legjobb választásnak a Tampeerené tűnik, a ligetes végéig, onnan meg rá kéne csatlakozni a Järlä útvonalára.
Itt szintén egyértelműen körbementem volna, ha egyedül vagyok, de így megint csak a leggyorsabbak között mentem (zöld). Érdekes még a Nightfoxes csapat (női) választása is, de nem túl nyerő.
Itt mindenkinél az alapvető választási elv a a zöld kerülése volt, bár a Järlä-nak megint majdnem bejött a külön útvonal, de most a Linne kerülése célravezetőbb volt, én ugyanúgy mentem volna mint a IFK Göteborg és ahogyan én is mentem. Érdemes megnézni a távokat és a kilométer átlagokat.
.
Végül pedig egy érdekesebb darab. Szerintem a leggyorsabb a lányok útvonala a rét végéig és onnan a Linne-é.
