11
6
15
9
2
10
1
8
14 12
3 7
5
4
13
1 A meglévő uszoda bővítése 2 Új rendezvény és sportcsarnok tervezett helye 3 Bácskai vágta versenypályája 4 A 2009-ben átadott evezős sportcentrum 5 Városi teniszcentrum pályáinak rekonstrukciója 6 Műfüves kispálya 7 Műfüves nagypálya építésének helye 8 Ijfúsági Szálló 9 Felújítandó Sugó Hotel 10 Kemping teljes körű rekonstrukciója 11 Véndió 12 Sobri Halászcsárda 13 Vizafogó 14 Rendezvénytér felújítása 15 Jégpálya télen
252
100 éves a Baja Városi Sporttelep
Összefoglaló A sporttelep évszázados történetének ismertetése végén elmondható, hogy szorosan a pályához kapcsolódó események, történések csak a könyv második felét teszik ki. Ennek elsődlegesen az az oka, hogy a versenysportot 1908-ban megteremtő Baja Sportegylet létrejöttével indulhatott el a XX. századot jellemző társadalmi igényeket kielégítő városi sportélet. Az egyes sportágak versenyszerű űzéséhez sportpályákra, eszközökre volt szükség, elsősorban hitelesített futballpályára. Ez a pálya Baja város hathatós támogatásával a terület biztosításával, valamint a város polgárainak társadalmi hozzájárulásával (pl.: téglajegyek) jöhetett létre. Az MLSZ által hitelesített futballpálya megépülése biztosította a bajai labdarúgásnak az országos bajnoki rendszerbe való bekapcsolódásának lehetőségét, ez pontosan 100 éve történt 1912-ben, azzal együtt, hogy Baján ezt megelőzően, vagyis már 1908-tól hivatalosan elismert sportágnak számított a labdarúgás. Éppen ez a 2008-as Centenáriumi dátum íratta meg A Baja Város labdarúgása 1908-2008 című sportkönyvet, amely megírásának célja a bajai futballal kapcsolatos események, eredmények a csapatokban szereplő felnőtt játékosok, valamint edzők és vezetők nevének és tetteinek megismertetése volt a T. Olvasóval. A könyv megjelenésének napján (2008. június 14-én) a városi sporttelepen fotókiállítással egybekötött ünnepélyes futballgála megrendezésére került sor, amelynek eseményei a BLSE első a 2008-as ÉVKÖNYVÉBEN kerültek megörökítésre. A fotókiállítás a megjelent sportkönyvben szereplő 685 db fényképmásolatból és mintegy 200 db egyéb dokumentációból lett kiválogatva és került kiállításra a sportpályán a tribünön a Centenáriumi gála keretében, majd átkerült a városházára ahol a nyár folyamán volt megtekinthető. A kiállítás képanyagát később 2009-ben kibővített formában a legjobb bajai labdarúgók képeivel és az elmúlt 100 év bajai bajnokcsapatainak tablóival, valamint a magyar futball dicső múltja dokumentációjával, közöttük az ARANYCSAPAT bemutatásával saját garázsomban (Baja, Budai N. A. u. 74/b) állítottam ki mintegy 60m2-es falfelületen, állandó tárlatként. Két évvel a Baja város labdarúgása 1908-2008 című sportkönyv megjelenését követően kijelenthető volt, hogy a könyv sikert aratott a sportkedvelők körében. Ennek ellenére az alábbiak miatt Szerzői kiegészítés alcímmel egy album jelent meg a városi helytörténet és az utókor számára, mert: - Szerettem volna bemutatni, hogy milyen minőségben, albumszerűen szerkesztett képekkel akartam megjelenttetni az eredeti könyvet, ha az anyagilag megoldható lett volna. - A könyv megjelenése után kritika tárgyát képezte az utánpótlás nevelés hiánya a könyvben. (holott a sportkönyv Előszavában szó szerint ez állt: “A gyerek, serdülő és az ifi korú labdarúgással a könyv nem foglalkozik”) Így a Szerzői kiegészítésben pótlólagosan leírtam a 100 éves bajai labdarúgáson belül az utánpótlás kialakulásának kezdeteit, majd az intézményes ifjúsági focinevelés, a Leventefutball vázlatos rövid általános bemutatásával ismertettem az utánpótlás nevelés történetét. Kiemelve Bencze István (Pista bácsi) és Fekete Kovács Győző (Győző bácsi) nevelő tevékenységét és a ma folytatott utánpótlás nevelést a BLSE és KINDERBALL keretein belül. 2011-ben a bajai nevelésű Dunai II. Antal olimpiai bajnok elmúlt 50 éves élvonalbeli futballal kapcsolatos tevékenységéről állítottam össze egy kiadványt a Türr István Közgazdasági Szakközépiskolában számára állított és ünnepélyesen leleplezett márványtábla avatása alkalmából. Az előzőekben felsorolt irományok vonatkozó részei: a focikönyv, a szerzői kiegészítés, az évkönyv, a garázsmúzeum katalógusa és az évszázados bajai futballpályáról szóló események összegségükben a “100 éves a Baja Városi Sporttelep” címszó alatt megjelenő könyv tartalmát teszik ki, amely tartalom magába foglalja a város labdarúgásának monográfiáját, valamint azon sportágak részmonográfiáját, amelyek a sportteleppel kapcsolatba hozhatók voltak. 100 éves a Baja Városi Sporttelep
253
A könyvben szereplő fényképmásolatok, könyvek, kiadványok, újságcikkek, dolgozatok, oklevél másolatok, igazolvány másolatok, plakett másolatok, plakátok, táblázatok eredete. A kötetben összen 550 db fényképmásolat (amelyek részben a szerepeltetett könyvekből, kiadványokból, újságcikkekből, dolgozatokból származnak) 18 db újságcikk, 1 db eredeti oklevél másolat, 3 db igazolvány másolat, 3 db korabeli plakát, 2 db belépőjegy és 8 db korabeli emlékérem másolat, valamint 8 db eredeti tabló másolat szerepel. A dokumentumok Baja város labdarúgása 1908-2008, (Dr. Szilárd Illés 2008), Kosaraskönyv (Tax Imre 1990), BLSE évkönyv (2008), Garázsmúzeum katalógusa (2009), Szerzői kiegészítés (Dr. Szilárd Illés 2010), Dunai II. olipiai bajnok (Dr. Szilárd Illés 2011) című könyvekből, Kispályások nagy léptékben (Antal Tibor főiskolai diplomamunka 2000), Volt egyszer egy dokk... (dolgozat 2010 - Pass Dániel III. Béla Gimnázium 12/b osztály), valamint 18 db újságcikkből, múzeumi, levéltári, könyvtári kutatásból származnak és sportszerető magánszemélyektől kapott képekkel egészítettem ki saját több mint fél évszázados gyüjteményemet. A fényképmásolatokat biztosító magánszemélyek névsora:
Aba Zoltán (Zolibácsi) Acsai János Agatics József (Batyi) Albert Ferenc Antal Tibor Ágfalvi György Ápity Milos Bácskai Sándor (Keve atya) Barna György Barta György Bencze István (Pistabácsi) Bognár György Bódy László Buzánszky Jenő Dobosi János Doszkocs János Dujmov (Dunai I. János) Dujmov (Dunai II. Antal) Csanyik Antal Dr. Csicskó István Csuvár Zoltán Erődi János Farkas István Fekete Károly Fekete Kovács Győző (Győzőbácsi) 254
Fekete Kovács István Fuchs György (Gyuribácsi) Füredi Ferenc Gergely András Gugán István (Sztipán) Gyulavári József Halmos László Hidasi Albert Hirmann Endre (Bandibácsi) Horváth Ferenc (Ráró) Horváth László (Pigele) Ihos Lajos Ihos Sándor Kazal Ferenc (Frakkos) Kámán István Kámán László Korognai Pál Kovács Gyula Krémer Károly Lieber József Maróczky Géza Márity János Márton László Márton Sándor Mátics Nándor (Dacsi) Michler Ferenc
Morvai Tamás Molnár Jenő (Bige) Nagy István (Nagypista) Nagy László Orbán János (Janika) Orbán Tamás Ormódi Béla Ónody Tamás Papp István Pataki László Dr Pálmai István Popp József Rápity József (Szkupi) Sárközi István (Sári) Szalai Ottó Szatmári János (Szatyi) Szörényi László (Szörpi) Teket László Tettinger Ede (Edebácsi) Tiszavölgyi József Váits István (Brícó) Várnagy István Viszmeg István (Görbe) Welker Gyula Károly Werner Ferenc Zsakvir Ernő 100 éves a Baja Városi Sporttelep
Aranyoldal Rendhagyó oldalként a könyv tartalomjegyzékének végén szerepeltetjük az alábbiakban városunk büszkeségeit, akik az évszázados bajai versenysport neveltjeként szereplői voltak a világ legkiemelkedőbb sporteseményeinek az Olimpiáknak. Időrendben a bajai olimpikonok: - 1924 Párizs
Dr. Pósta Sándor (kardvívás, tőrvívás) Molnár Ella (úszás, Ő volt az első magyar úszónő aki olimpiai résztvevő volt)
- 1960 Róma
Dr. Dunai I. János (labdarúgás)
- 1964 Tokyó
Gálos László (röplabda) Tüske Ferenc (röplabda) Lantos Csaba (röplabda) Rácz János (kosárlabda)
- 1968 Mexico
Dunai II. Antal (labdarúgás) Petrovácz Ferenc (sporlövő)
- 1972 München
Dunai II. Antal (labdarúgás) Marosvári Kornél (sportlövő)
- 1980 Moszkva
Janák Mária (atlétika, gerelyhajítás)
- 1992 Barcelóna - 1996 Atlanta - 2000 Sidney - 2004 Athén
Pekli Mária (cselgáncs, Magyar szinekben) Pekli Mária (cselgáncs, Magyar szinekben) Pekli Mária (cselgáncs, Ausztrál szinekben) Pekli Mária (cselgáncs, Ausztrál szinekben) Varga Tamás (evezés, kétpárevező) Pekli Mária (cselgáncs, Ausztrál szinekben) Varga Tamás (evezés, kétpárevező) Hosszú Katinka (úszás)
- 2008 Peking
- 2012 London
Hosszú Katinka (úszás) Varga Tamás (reményeink szerint kvótát szerez)
100 éves a Baja Városi Sporttelep
255
DVD borító előoldalának belső oldala
Mai főbejárat
Judo csarnok Mai főbejárat Műfüves csarnok
Régi főbejárati kapu háttérben a tribün és a Judo csarnok
Műfüves csarnok háttérben a Rókus tornya, középen a tribün, jobb oldalt a Judo csarnok
Háttérben a Barátok temploma, középen a tribün, jobb oldalt Márton féle műfüves pálya
DVD borító hátoldalának belső oldala
Úszó dokk Fedett uszoda
1957.-1965. 1984.
1951.-1956.
Városi Sporttelep, bajnoki a futballpályán
Labdarúgó pálya 1912.