1. Preambulum Józsefváros fejlődésének alapvető iránya, a kerületfejlesztés stratégiája, az 1996-os kerületfejlesztési koncepció óta változatlan. Az elkészült fejlesztési és rehabilitációs koncepciók az alapértékeket és a célokat pontosították, meghatározták a szükséges eszközöket. A megfogalmazott fejlesztések a gazdasági - társadalmi helyzet erősödését, a fővárosi státus emelkedését és a jelentkező társadalmi problémák oldását célozzák. Jelen stratégia bemutatja az 1998 óta eltelt időszak változásait. A beindult folyamatok alapján határozza meg a tervezett fejlődés céljainak teljesülése érdekében szükséges stratégiai programokat és lépéseket. Az önkormányzat pusztán az egyik szereplője a kerület életének, a társadalmi és gazdasági élet szereplőinek mozgásait, azok fejlesztési tevékenységét szabályozó eszközeivel (adópolitika, rendeletek, terület felhasználás szabályozása, stb.) alakítja. Emellett közvetlen beruházásifejlesztési programjaival is jelentős hatást gyakorol a kerület életére. Ezzel a kettős szerepvállalással válik a helyi gazdaság egyik legmeghatározóbb szereplőjévé a helyi önkormányzat. Az 1998 óta eltelt időszak legmeghatározóbb eredménye a kerület vonzerejének jelentős növekedése. Az utóbbi években a kerületben megélénkültek a fejlesztési beruházások, különösen a lakásépítés területén. Fontos mutató a hagyományosan erős kiskereskedelem jelentőségének tovább erősödése is. Az eredmények mellett tovább erősödött a különbség a kerület különböző részei között, a társadalmi problémák jellemzően két területi egységben (Orczy negyed, Magdolna negyed) sűrűsödnek össze. Ezért továbbra is elmondható, hogy ezekben a negyedekben jellemző a magas munkanélküliség, az alacsony iskolázottság és a rendkívül alacsony minőségű lakásállomány. Az 1998-ban megindult rehabilitáció már látható eredményeket hozott a Belső- és a Középső-Józsefvárosban: önkormányzati lakóépületek, intézmények, közterületek, infrastruktúra hálózatok újultak meg. Az elmúlt években megvalósult beruházások hatásai leginkább a környezeti elemek változásán érezhetőek. Jelentősebb változások a BelsőJózsefvárosban a közterületi rekonstrukciók hatására és a középsőjózsefvárosi - Futó, Tolnai, Illés utcákban - a lakásépítési beruházások során történtek. A rehabilitáció megindulásának ellenére a lakásállományra sok területen még mindig a korszerűtlen szerkezet és az alacsony minőség a jellemző. Az önkormányzati tulajdon aránya bár folyamatosan csökkent, de még mindig a fővárosi átlag többszöröse. Az 1998 és 2003 közötti időszak egyik legmeghatározóbb eredménye a közbiztonság jelentős mértékű javulása volt. Az elmúlt években megszűnt az erős fenyegetettség, és a közterületek biztonsága érezhetően javult.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
1
A kerület társadalmi helyzetének fejlesztéséhez ezért elsősorban a lakhatási feltételek, a lakásállomány minőségének javítása, valamint a társadalom szerepének erősítésén keresztül, az itt élők munkához jutási lehetőségének elősegítése, a munkaerőpiaci versenyképesség fejlesztése szükséges. Az önkormányzat gazdasági helyzetét tekintve elmondható, hogy 1998 és 2003 között az önkormányzat kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatott, minden évben egyensúlyi költségvetést valósított meg jelentősebb adósságállomány nélkül. Mindezek lehetővé tették, hogy olyan nagyobb szabású fejlesztési programot indítson el, mint a Corvin-Szigony Projekt. A stratégiában az átfogó programokként megfogalmazott eszközök- a lakásprogram és a társadalomfejlesztési program – az egész kerületet célozzák. Ezek az átfogó programok megjelennek az egyes negyedekhez tartozó egyedi programokban, és azokon keresztül valósulnak meg. A stratégia javaslatot tesz Józsefváros 11 önálló arculattal rendelkező területi egységre - ún. negyedekre - történő felosztására. A negyedek elkülönítése az egyes kerületrészek – negyedek – eltérő arculatának hangsúlyozását, identitásuk fejlesztését szolgálja. A negyedekhez tartozó programok olyan integrált fejlesztési programok, melyek az egyes területi egységek sajátosságai, egyedi helyzetük és problémáik alapján határozzák meg a szükséges fejlesztéseket, önkormányzati beavatkozásokat. A negyedek programjai a kerületi átfogó programokban általánosabban megfogalmazott célok és feladatok megvalósításának eszközei. Az önkormányzati fejlesztések megvalósításának alapja a hosszútávon egyensúlyos költségvetés. Az önkormányzat által elfogadott 10 éves költségvetési terv alapján jelen anyag 15 évre tervezi meg a szükséges és lehetséges önkormányzati, pályázati, és egyéb forrásokat, valamint a tervezett fejlesztési programok költségtervét. Ezeket egyensúlyba állítva jelöli meg azokat a kereteket, melyek között az önkormányzat által elhatározott fejlesztések megvalósíthatóak a terv időszaka alatt.
Józsefváros – 2004. 09.01
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
2
2. Tartalomjegyzék 1.
Preambulum
1
2.
Tartalomjegyzék
3
3.
Helyzetértékelés
4
3.1.
Koncepcionális előzmények
4
3.2.
A kerület társadalmi helyzete
8
3.3.
Gazdasági háttér
4.
A stratégia alapvető célkitűzései és eszközei
14
26
4.1.
Célkitűzések
26
4.2.
Eszközök
27
5.
Az átfogó programok
30
5.1.
Átfogó program 1.: Lakásprogram
30
5.2.
Átfogó program 2.: Társadalomfejlesztési program
32
6.
A negyedek programjai
37
6.1.
Palotanegyed
41
6.2.
Népszínház negyed
47
6.3.
Csarnok negyed
51
6.4.
Józsefváros központ
55
6.5.
Magdolna negyed
61
6.6.
Orczy negyed
69
6.7.
Tisztviselő telep
75
6.8.
Ganz negyed
79
6.9.
Kerepesi negyed
83
6.10.
Százados úti negyed
87
6.11.
Szigony negyed
91
7.
A stratégia megvalósíthatósága
7.1.
Az önkormányzati lépések megvalósíthatósága
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
98 98
3
3. Helyzetértékelés A „Helyzetértékelés” fejezet az 1998-2003 között eltelt időszak változásait mutatja be a megelőző koncepcionális tervek vizsgálatai, az elkészített vizsgálatok és az összehasonlító elemzések alapján.
3.1.
1998-2003 változások értékelése
Koncepcionális előzmények
Jelen stratégia az 1996-ban elkezdődött kerületfejlesztési folyamat meghatározó elemeire épül. A fejezet a megindult kerületfejlesztési folyamat legfontosabb elemeit foglalja össze. Az 1996 és 2003 között született koncepciók részben olyan átfogó koncepciók - Kerületi Rehabilitációs Koncepció (1996), Józsefvárosi Rehabilitációs Programterv (1998), Józsefvárosi Kerületfejlesztési Koncepció (2001) -, melyek az egész kerületre vonatkozó rehabilitációs folyamatokat szabályozzák, részben pedig olyan koncepciók, amelyek egy szűkebb városrészre - Corvin-Szigony Projekt –, vagy egy funkcionális területre – Kerületi Lakáskoncepció (2000), 2003-as Józsefvárosi KVSZ - koncentrálnak. A kerületi rehabilitációs folyamatok első lépésének az 1996-ban elkészített Kerületi Rehabilitációs Koncepció tekinthető. Az 1996-os kerületfejlesztési stratégia szerint a kerület egyik legfőbb problémája, hogy a különböző társadalmi és gazdasági szempontú hátrányok (alacsony iskolázottság, magas munkanélküliség, alacsony minőségű lakásállomány, stb.) halmozottan, hatásukban egymást erősítve jelennek meg a területen.
Kerületi Rehabilitációs Koncepció / 1996 > leromlás megállítása > rehabilitáció > oktatás
A stratégia legfőbb céljaként ezért a kerület gazdasági és társadalmi helyzetében végbemenő romlási folyamatot kívánta megállítani, illetve megfordítani. A célokat elsősorban a rehabilitációval összekapcsolt területfejlesztéssel, valamint a leszakadó réteg felzárkóztatása érdekében történő oktatás-nevelés fejlesztésével kívánta elérni. 1998-ban elfogadásra került a Józsefvárosi Rehabilitációs Programterv, mely az 1996-os koncepcióhoz hasonlóan a Józsefvárosi-élet minőségének javítását, a kerület gazdasági potenciáljának növelését, a kerület piaci pozíciójának stabilizálását és a városmegújulás elmaradásából adódó negatív fejlődési spirál megállítását tűzte ki a megújítás alapvető céljaiként. A Programterv szerint a rehabilitációs stratégia egy átfogó, szervezett folyamat, amely területileg differenciált és változatos eszközökkel valósítja meg a kitűzött célokat. A Rehabilitációs Programterv kiemelt szerepet szán a lakásállomány és a városi életminőség fejlesztésének, az önkormányzati lakásvagyon összetételének és minőségének javításának. A 2000-ben született Kerületi Lakáskoncepció a városrehabilitáció egyik leginkább meghatározó szektorával a lakással / lakhatással foglalkozik. A korábbi koncepcióban megjelenő lakhatásra vonatkozó elemeket fejlesztette tovább.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
Józsefvárosi Rehabilitációs Programterv / 1998 > életminőség javítása > átfogó rehabilitáció > lakásvagyon javítás
Kerületi Lakáskoncepció / 2000 > megfizethető lakások > fenntartható önkormányzati lakásportfolió > lakásrendeletek
4
A koncepció legfőbb célja, hogy 2025-ig a kerület lakáskörülményei adjanak módot mindenki számára teherbíró képességeinek megfelelően lakható, egészséges, fenntartható és megfizethető lakások választására. A koncepció szerint a célok eléréséhez szükséges a meglévő rossz minőségű lakásállomány átstrukturálásával (lakások elidegenítése, lecserélése, építése, lakásszám csökkentése) és különböző önkormányzati szabályzók (rendeletek) létrehozásával egy olyan fenntartható önkormányzati lakásportfolió kialakítása, amely hosszú távon képes kielégíteni a társadalmi igényeket. A 2001-ben elfogadott 10 évre szóló Józsefvárosi Kerületfejlesztési Koncepció a kerület státusának emelését a városias lakóterület hagyományos értékeinek megerősítése, hangsúlyosan új, nagyvárosias életminőség létrehozása által kívánta megvalósítani. A koncepció 3 éves és 10 éves fejlesztési programokat határozott meg céljainak megvalósítására, melyek nagyrészt leromlott lakásállomány megújítása, az oktatási intézményi rendszer fejlesztése, széleskörű ellátó és támogatási rendszer kialakítása, valamint a szolgáltató szektor erősítése köré épültek. 1999 és 2002 között került kidolgozásra a Corvin-Szigony Projekt koncepciója. Az összetett program a terület megújításához szükséges elemeket és eszközöket tartalmazza, melyek megvalósítása a projekt célkitűzéseinek a teljesüléséhez vezet. A program célja a terület városrehabilitációs eszközökkel történő megújítása, a leromlott épületek bontása, új lakások építése, kiskereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó és egyéb üzleti funkciók vonzása, a megvalósításba külső – Befektető – partner bevonása. A Projekt meghatározó eleme jelentős új közterület-zöldfelület létrehozása. A városrész léptékű beavatkozás legfőbb célja a belvárosi terület újraélesztése, valódi értékeinek megóvása mellett egy olyan korszerű igényeknek megfelelő városrész kialakítása, amely az egész kerület társadalmi, gazdasági és kulturális szerepét erősíti. A 2002-ben elkészült Fővárosi Városfejlesztési Koncepció a kerület egész területére fogalmaz meg összefüggően célokat és programokat. A koncepcióban a belső városi területek megújítása, a szociális városrehabilitáció, és a roma kulturális központ jelenik meg kiemelten az általános városfejlesztési eszközök mellet. 2004-ben fogadta el a Józsefvárosi Önkormányzat a kerület egész területére a Kerületi Városrendezési Szabályzatot (KVSZ). A szabályzat a kerületre elkészült koncepcionális előzményekre épül.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
Józsefvárosi Kerületfejlesztési Koncepció / 2001 > a kerület státusának emelése > leromlott lakásállomány megújítása > oktatási intézményrendszer fejlesztése
Corvin Szigony Projekt / 1999 - 2002 > a kerület státusának emelése > leromlott lakásállomány megújítása > oktatási intézményrendszer fejlesztése
Fővárosi Városfejlesztési Koncepció / 2002 > szociális városrehabilitáció
KVSZ / 2004
5
3.2.
A stratégia illeszkedése a fővárosi és a regionális fejlesztési stratégiákhoz
Józsefváros 15 éves kerületfejlesztési stratégiája által kitűzött célok megvalósításának lehetőségét a kerületnél magasabb területi szintekre vonatkozó fejlesztési tervekdokumentumokban megfogalmazott fejlesztési irányvonalak befolyásolják, gyakorolnak rá hatást. A Közép-magyarországi régió Stratégiai Tervében, valamint Regionális Akciótervében megfogalmazott társadalmigazdasági-környezeti célrendszer, fejlesztési prioritáskör közül minden olyan elem visszatükröződik a Kerületfejlesztési Koncepció által Józsefváros fejlődése számára meghatározott fejlesztési irányvonalakban is, mely a főváros VIII. Kerülete számára kitörési lehetőség lehet. A Közép-magyarországi régió átfogó céljai: „versenyképes”, erős „társadalmi kohézióval” rendelkező és „élhető” régió kialakítása. Területileg koncentrálódó szociális problémák; foglalkoztatási problémák; a kisebbségek problémái; a szociális és egészségügyi infrastruktúra korszerűtlensége; magas bűnözés; demográfiai problémák (elöregedés); parkolási gondok; közlekedési hálózat kapacitás-problémái; romló minőségű és esztétikai megjelenésű lakásállomány; mind olyan településfejlesztési szegmensek, melyek a Kerületfejlesztési Stratégiában is megfogalmazódnak. Kiemelendő, hogy a Régió specifikus céljai közül csaknem mindegyik teljesül a kerületi fejlesztési elképzelésekben: innovativitást hordozó gazdasági és társadalmi elemek fejlesztésére; a régió vonzerejének növelésére; térszerkezeti és fejlettségi egyenlőtlenségek mérséklésére; természeti és épített környezet megújítására; aktív, szolidáris társadalmi kezdeményezések fejlesztésére irányuló törekvések egyaránt ötvöződnek a helyi fejlesztési stratégiában. A Kerületfejlesztési Stratégia lényegesen nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi és területi rehabilitáció által megvalósítható helyi népességmegtartó képesség erősítésére, továbbá a közösségfejlesztésre, melynek érdekében a Kerületfejlesztési Stratégiában kidolgozásra került a kerület „szociális város-rehabilitációs programja”. Ezen kívül a Régió élhetőségének kialakítását szolgálják a Stratégia által megfogalmazott, a települési környezet
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
6
komplex átalakítását szolgáló intézkedések: köz- és zöldterület fejlesztés, közműfejlesztés, kedvezőbb üzleti és gazdasági környezet kialakítása. A Kerületfejlesztési Stratégia leginkább a kerület negyedekre történő felosztása révén járul hozzá az élhető település kialakításához. A szubszidiaritás elvének megfelelően a fejlesztés (területi kiegyenlítés) számára jobban kezelhetőbb, kisebb területi és közösségi egységek kialakítására törekszik. Budapest 2002. évi Városfejlesztési Koncepciójában kiemelt szerepet kap a lakhatóság megteremtése, a belső városrészek megújítása a komplex városrehabilitáció eszközével. A koncepció által megállapított hét funkcionális hosszú távú stratégiai cél közül három is teljes összhangot mutat a helyi fejlesztés céljaival: 1. „Az épített környezet minőségének javítása: a városrehabilitáció felgyorsítása, a közterületek fejlesztése, a lakáshelyzet javítása … annak érdekében, hogy javuljon a város népességmegtartó képessége.” 2. „a kommunális infrastruktúra és a zöldterületi rendszer fejlesztése” 3. „fenntartható társadalom”: a területi szegregáció és a szlömösödés megakadályozása a legveszélyeztetettebb városrészek leszakadásának fékezésével. Emellett kiemelt hangsúlyt kap a kerület hosszú távú fejlesztésében a tervezett 4.sz. metróvonal I. ker. Virágpiac - VIII. ker. Baross tér közötti szakasz kialakítása, mely Kerületünk új fejlődési tengelyévé válhat. További kiemelt jelentőségű kerületi – és egyben fővárosi – stratégiai cél, a Belvároshoz kapcsolódó kerületek közterület-fejlesztése és forgalomcsillapítása (különösen a VI., a VII., és a VIII. Kerületben), továbbá az ún. „jó helyek“ hálózatának megteremtésével e városrészek lakó és intézményi funkcióinak megőrzése, erősítése. Összességében elmondható, hogy Józsefváros 15 éves Kerületfejlesztési Stratégiája illeszkedik a kerületet magában foglaló tágabb térség (Budapest, ill. Középmagyarországi régió) stratégiai céljaihoz, prioritásaihoz és az általuk hordozott értékekhez.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
7
3.3.
A kerület társadalmi helyzete
Jelen fejezet az 1998 és 2003 között eltelt időszak társadalmi változásait mutatja be.
3.3.1. Józsefváros népessége Józsefváros lakónépessége 1998-ban 84 520 fő, állandó népessége – bejelentett állandó VIII. kerületi lakcímmel rendelkezők -, pedig 85 194 fő volt. A kerület népessége a budapesti népességhez hasonlóan az elmúlt években folyamatosan csökkent, melynek hatására a népesség 2003-ra 80 226 főre fogyatkozott.
> a kerület népességének csökkenése lelassult 2000-től
A 1. táblázatban Józsefváros népességének 1998-2003 közötti alakulása látható. A táblázat jól mutatja, hogy 2000-től a népesség számának fogyása lelassult, sőt a lakónépesség esetében 2001-ben egy kismértékű növekedés is megfigyelhető volt.
1. táblázat / Népesség alakulása Népesség (jan.1.)
1998
1999
2000
2001
2002
2003
Lakónépesség
84 520
83 397
82 321
81 499 81 603 80 226
Állandó népesség
85 194
84 075
80 418
78 642 76 851 75 463
A népességszám-csökkenés lassulásához a rehabilitációs tevékenységek következtében megélénkült kerületi lakásépítések is nagymértékben hozzájárulnak. A beruházások hatására az elmúlt években megállt a lakásállomány csökkenése, és 2002-től már növekedett a kerületi lakások száma. A következő évek beruházásait figyelembe véve a kerületi lakásállományban jelentős minőségi és mennyiségi változás várható, melyek mind a népességcsökkenés lassulásának irányába hatnak. A népesség korösszetételét vizsgálva megállapítható, hogy a budapesti arányokhoz hasonlóan a kerületben is magas az időskorúak aránya, ugyanakkor az átlagéletkort tekintve a kerület népessége fiatalabb, mint a többi kerületé. A rehabilitációs tevékenységek hatására a népesség korszerkezetében a középkorú, családos, kisgyermekes rétegek részarányának növekedése várható.
> a kerületben magas az időskorúak aránya > a kerület az átlagéletkort tekintve fiatalabb a többi kerületnél
Az iskolai végzettséget tekintve a kerületi népesség körében a felsőfokú végzettségűek aránya jelentősen elmarad a fővárosi átlagtól. Bár 1990hez képest 2001-re a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya (a 25 év feletti lakosság körében) 16,07%-ról 19,2%-ra növekedett, ez mégis messze a 24,9%-os fővárosi átlag alatt marad.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
8
2. táblázat / Felsőfokú végzettséggel rendelkezők adatai (KSH adatok)
Területi egység
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma
Felsőfokú végzettségűek aránya a 25+ lakosságon belül
Felsőfokú végzettségűek aránya az összes lakosságon belül
Palota negyed
2 925
22,0%
29,7%
Népszínháznegyed
1 169
15,1%
20,1%
Csarnok negyed
1 470
13,3%
18,3%
Józsefváros központ
1 610
12,9%
18,2%
Magdolna negyed
809
6,7%
9,8%
Orczy negyed
737
8,5%
12,3%
Tisztviselőtelep
572
21,5%
33,1%
Ganz negyed
168
9,8%
13,1%
Kerepesi negyed
187
17,8%
23,1%
Százados úti negyed
594
17,2%
25,3%
Szigony negyed
961
12,7%
17,6%
11 202
13,7%
19,2%
320 899
18,0%
24,9%
Józsefváros Budapest
Az arányokat illetően jelentős különbségek figyelhetők meg Józsefváros területi egységei között. Míg a Tisztviselő telep és a Palotanegyed lakói körében kiemelkedően magas a felsőfokú végzettségűek aránya, 33,1% és 29,2% - ami a fővárosi átlagot is meghaladja -, addig a Magdolna és az Orzcy negyedben ez az arány csak 9,8% és 12,3%.
> a kerületben a felsőfokú végzettségűek aránya jelentősen marad el a fővárosi átlagtól
3.3.2. Háztartások helyzete A kerületben az 1990-es népszámlálás alkalmával 42 885 háztartást számoltak össze, mely a népesség folyamatos csökkenésének eredményeképpen 2001-re 38 073-ra fogyatkozott. A családháztartások száma hasonló tendenciát mutatva 21827-ről 20 062re csökkent. A háztartások szerkezetében azonban lényeges változás nem történt. Továbbra is kiemelkedően magas az egyszemélyes háztartások aránya, 41,9%, amely a budapesti átlagnál jelentősen magasabb.
> kiemelkedően magas a kerületben az egyszemélyes családok aránya
3. táblázat / Háztartások aránya Összes háztartás
Háztartások 1
2
3-4
5+
Személlyel
Józsefváros 1990
42 885
40,9%
31,0%
25,0%
4,1%
Józsefváros 2001
38 073
41,9%
29,0%
24,6%
4,4%
770 083
34,6%
30,0%
30,6%
4,8%
Főváros 2001
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
9
A 2001-es adatok szerint 100 józsefvárosi háztartásra 208 személy és 83 foglalkoztatott jutott, a háztartások 3,8%-ában fordult elő legalább egy munkanélküli, ez az arány a budapesti kerületek között Józsefvárosban volt a legmagasabb, a fővárosi átlag csak 2,4% volt.
3.3.3. Foglalkoztatottság A kerületben elvégzett korábbi társadalomkutatások is azt mutatják, hogy az itt élő lakosság jövedelmi pozíciója és foglalkoztatottsági helyzete gyengébb a budapesti átlagnál. Józsefváros helyzetének relatív gyengüléséhez az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétegek folyamatos leszakadása is hozzájárult.
> magas a kerületben a munkanélküliek aránya
Az 1998 utáni időszak adatai - 2001-es népszámlálási adatok - szerint Józsefváros népességének 43%-a gazdaságilag aktív, melynek 8,8%-a vallotta magát munkanélkülinek, és ez sajnos nem mutat javuló tendenciát. A Főváros egészét nézve a népesség 44,7% gazdaságilag aktív, melynek csak 6,3%-a munkanélküli. A foglalkoztatottsági helyzetet tekintve is jelentős különbségek tapasztalhatók Józsefvároson belül az egyes területi egységek között. Az alacsony iskolázottsággal is összefüggésben a Magdolna és az Orczy negyedben volt a legmagasabb a munkanélküliség: 12,6% és 10,9%.
> a foglalkoztatottsági helyzet jelentős különbségeket mutat a kerület egyes részei között
4. táblázat / Gazdasági aktivitás Munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva
Népességszám
Gazdaságilag aktív népesség
13 299
44,2%
6,5%
7 742
42,9%
8,2%
Csarnok negyed
11 035
42,0%
10,0%
Józsefváros központ
10 297
43,0%
9,5%
Magdolna negyed
12 068
40,3%
12,6%
Orczy negyed
8 690
42,5%
10,9%
Tisztviselőtelep
2 655
37,1%
6,7%
Ganz negyed
1 707
50,6%
4,4%
Kerepesi negyed
1 052
44,3%
4,9%
Százados úti negyed
3 449
43,3%
5,2%
Szigony negyed
9 793
46,7%
7,7%
81 787
43,0 %
8,8%
1 777 921
44,8 %
6,3%
Területi egység
Palota negyed Népszínháznegyed
Józsefváros Budapest
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
10
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
11
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
12
3.3.4. Lakáshelyzet 1998-ban a kerület lakásállománya összesen 40 264 lakásból állt. 1998 és 2003 között a lakások mennyiségében és minőségében nem történt lényegesebb változás, 2003-ban 40 113 lakás tartozott a kerületi lakásállományba. A tulajdoni viszonyok tekintetében tovább folytatódott a rendszerváltás után megindult privatizációs folyamat, melynek hatására az 1998-ra jellemző 40%-os önkormányzati tulajdoni hányad 2003-ra 22%-ig csökkent. Azonban még ez a 22%-os arány is többszöröse a budapesti átlagnak. A kerületi lakásállományra a magas önkormányzati tulajdoni arány mellett a leromlott műszaki állapot és a korszerűtlen összetétel a jellemző, mely az elmúlt évtizedekben felhalmozódó felújítások elmaradásának a következménye. A lakások jelentős része - a 2001-es felmérés szerint a fele – 1900 előtt épült, ezek nagy része felújításra szorul. Az állomány alacsony minőségét jelzi, hogy a 2001-es adatok szerint a lakások mintegy 24% nem komfortos (félkomfortos, komfort nélküli, szükséglakás) lakás volt, ezzel szemben a fővárosi átlag csak 9,8%. Az összkomfortos lakások aránya 27% volt, ami szintén lényegesen elmarad a budapesti átlagtól.
> a kerületi lakások számában és összetételében lényegi változás nem történt 19982003 között
> magas az önkormányzati lakások aránya
> magas a leromlott lakások aránya
5. táblázat / Lakások összetétele Területi egység
Önk.-i lakások aránya
Nem komfortos lakások aránya
Palota negyed
13,3%
13,0%
Népszínháznegyed
15,0%
16,9%
Csarnok negyed
25,8%
23,3%
Józsefváros központ
38,9%
23,8%
Magdolna negyed
42,0%
37,3%
Orczy negyed
43,3%
38,2%
6,8%
15,2%
28,7%
47,7%
2,3%
11,8%
Százados úti negyed
14,4%
10,2%
Szigony negyed
13,1%
8,7%
Józsefváros
26,6%
23,5%
8,5%
9,8%
Tisztviselőtelep Ganz negyed Kerepesi negyed
Budapest
Az önkormányzati lakásállomány még a kerületi átlagnál is lényegesen rosszabb képet mutat. Az elmúlt évtized(ek) gazdálkodása következtében 2003-ban az önkormányzati tulajdonban maradt lakások nagy része igen alacsony minőségű. A 7500-8000-es lakásállomány közel 70%-a kis alapterületű egyszobás, és mintegy 60%-a nem komfortos lakás.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
13
Józsefváros területi egységei közötti különbségek a lakások esetében is megfigyelhetőek. A 2001-es népszámlálási adatok szerint a nem komfortos lakások (félkomfortos, komfort nélküli, szükséglakások) aránya a Magdolna, az Orczy és a Ganz negyedben volt kiemelkedően magas. Ezekben a negyedekben az önkormányzati tulajdoni arány is jelentősen meghaladta a kerületi átlagot. A rehabilitációs tevékenységek következtében az utóbbi években elindult egy kedvező folyamat, mely során 2000-től megélénkültek a kerületi lakásépítési beruházások. Az 1998-as 5 új lakással szemben 2002-ben már 247 lakás épült Józsefvárosban. 2003-ban a felmérések szerint a kerületben közel 1000 lakás építése volt folyamatban. Koncentráltabb építkezés történt a Tolnai, Fecske, Futó és Illés utca környékén. A lakásállomány megújulása a következő években várhatóan tovább fokozódik. Csak a Corvin-Szigony Projekt során 1100 lakás kerül lebontásra, és mintegy 2500-3000 új lakás kerül felépítésre.
> az önkormányzati lakásportfolióban a szubsztandard lakások aránya nagyon magas
> az önkormányzati lakásportfolió minősége kerületen belül jelentős eltéréseket mutat
> a kerületben a rehabilitáció hatására érzékelhetőek a változások
6. táblázat / Lakások számának változása 1998 Lakások száma Új lakások száma Megszűnt lakások száma
3.4.
1999
2000
2001
2002
40264
40239
40086
39946
39939
5
8
33
84
247
30
161
63
72
73
2003 40113
Gazdasági háttér
A kerület gazdasági helyzetének bemutatását nem lehet önállóan megtenni, hiszen a gazdasági élet csak egységesen, a főváros egészében értékelhető. Ezért a kerületben területileg megtalálható gazdasági szervezetek értékelésére kerül csak sor, ill. a területet érintő látható gazdasági aktivitások kerülnek bemutatásra, az 1998 – 2003-as időszak változásai alapján. A stratégia megvalósításában aktív szerepet vállaló önkormányzat gazdasági-költségvetési helyzete alapvető, ezért ezt is bemutatjuk ebben a fejezetben.
> a kerület gazdasági élete része a fővárosnak
3.4.1. Intézmények A kerület legnagyobb gazdasági szereplői az itt található országos és összvárosi intézmények (egyetemek, főiskolák). Ezek nem közvetlen módon gyakorolnak hatást a kerületre, csak áttételesen. Közvetlen környezetük életére gyakorolt hatásuk jelentős. Fontos kerületi érdek, hogy ezen intézmények fejlesztési szándékait vonzani tudja a kerület. Kismértékű eredményeket tud az eltelt 1998-2003 közötti időszakban a kerület felmutatni.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
> a kerület legnagyobb gazdasági szereplői az országos és összvárosi hatású intézmények
14
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
15
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
16
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
17
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
18
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
19
3.4.2. Gazdasági vállalkozások A kerületben - csakúgy, mint a többi belvárosi kerületekben - az ipar szerepe jelentősen csökkent. Ennek ellenére a kerületben továbbra is a fővárosi átlagot meghaladóan találhatók ipari területek, jelenleg vegyes intenzitással. Józsefvárosban az iparterületek aránya jelentős a külsőjózsefvárosi területeken. A Ganz negyedben tradicionális nagyipari területek voltak találhatóak, itt helyezkedik el a MÁV logisztikai bázis is, mely az elmúlt 5 évben végérvényesen elvesztette jelentőségét, és bonyolult tulajdoni viszonyainak köszönhetően jelentős átstrukturálódáson esett át (kínai piac). A kerület másik ipari területe a Százados negyedben megőrizte pozícióját és bizonyos mértékben korszerűsödésen esett át. Józsefváros hagyományos területe volt - még a 1960-70-es években is – a kisiparos és kiskereskedelmi tevékenységeknek. A szolgáltató iparban végbemenő szerkezetváltás megszüntette a gazdasági alapját ezeknek a vállalkozásoknak. A vállalkozások területén a rendszerváltás hatására indult el újból a vállalkozások számának erőteljes növekedése, mely ugyanakkor a 90-es évek végére jelentősen le is lassult. 1998-ban összesen 10 026 vállalkozás működött Józsefvárosban, 2002-re mindössze 4%-kal növekedett a számuk. Az egyéni vállalkozások tekintetében pedig egy 10%-os csökkenés történt. 1998-ban 3798 egyéni vállalkozás működött a kerületben, 2002-ben már csak 3417.
> a kerület rendelkezik jelentős méretű ipari területekkel
> a kerület hagyományos területe a kisiparnak és a kiskereskedelemnek
> a kerületi vállalkozások száma 2000-ig csökkent majd lassan növekedett
3.4.3. Kiskereskedelem A bevásárló- és kereskedelmi központok térnyerése ellenére az elmúlt években erősödött a kiskereskedelem szerepe a kerületben. Ezt jelzi a kiskereskedelmi üzletek számának nagymértékű növekedése. 1998 és 2003 között több mint másfélszeresére nőtt a kerületi üzletek száma, 1857-ről 2830-ra. Ezzel Budapesten belül a kerületben található a legtöbb kiskereskedelmi üzlet, mely nagyrészt Józsefváros kedvező adottságainak, belvárosi fekvésének köszönhető.
> 1998-2003 között másfélszeresére nőtt a kerületben az üzletek száma, Budapesten egyedülállóan
7. táblázat / Kiskereskedelmi egységek számának alakulása 1998 Kiskereskedelmi egységek száma
1 857
1999 1 968
2000 2 545
2001 2 702
2002 2 825
2003 2 830
Az üzlethelyiségek elhelyezkedését és kihasználtságát részletes vizsgálataink alapján a mellékelt térképek mutatják. Az üzletek jelentős része Belső- és Középső-Józsefvárosban a forgalmasabb útvonalak, csomópontok mentén helyezkedik el.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
20
3.4.4. Magán fejlesztések, beruházások A kerület iránti érdeklődést és a helyi gazdaság élénkülését jelzi, hogy az elmúlt években jelentős magán és közösségi (önkormányzati, állami) beruházások valósultak meg a kerületben. A magánberuházások többsége lakásépítéshez és társasházi felújításhoz kötődött. A rehabilitációs tevékenységek hatására megélénkült lakásépítéseknek köszönhetően 2000 óta közel 1000 lakás készült el. A kerületben jelenleg is több lakásépítési beruházás zajlik, a nagyobb ingatlanfejlesztési projektek (Balusztrád, OTP Ingatlan Rt, Kévés) során további 1000 lakás építése folyik. 2005-ben elkezdődik Corvin-Szigony Projekt Befektetői Programja is, mely során 10 év alatt mintegy 25003000 új lakás kerül felépítésre, üzleti, kereskedelmi, vendéglátó és egyéb szolgáltató funkciókkal kiegészítve. A kerületben a rehabilitációs tevékenységek következtében az utóbbi években több lakóépületfelújítás történt, a Belső-Józsefváros és a Középső-Józsefváros területén.
> erős befektetői érdeklődés a kerület iránt
> közel 1000 új lakás készült el 2000 óta, és további 1000 lakás építése van folyamatban
Az üzleti, kereskedelmi funkcióhoz köthető magánberuházások között a jelentősebbek az Orczy téri, a Kálvin téri és több Baross utcai irodaház felépítése. Emellett felújításra és bővítésre került –többek között- a Palace Hotel és a Hauer cukrászda is.
3.4.5. Fővárosi, országos közösségi fejlesztések, beruházások A közösségi célú fejlesztések között több meghatározó jelentőségű közterület- és intézményfejlesztés valósult meg az utóbbi 5-6 évben. Fővárosi beruházásként felújításra került a Rákóczi út Astoria - Baross tér közötti szakasza, a Fiumei út, a Baross utca-Kőbányai út (Illés u. – Orczy tér – Könyves Kálmán körút közötti része) és a Könyves Kálmán körút.
> jelentős, fővárosi és kerületi intézmény és infrastruktúra felújítások történtek és új intézmények létrehozása
A Szabó Ervin tér – Ötpacsirta utca - Reviczky utca megújításának folytatásaként önkormányzati beruházás keretében 2004-ben befejeződött a Krúdy utca – Lőrinc pap tér teljes rekonstrukciója. Megújításra került a Vajda Péter utca is, ahol megszüntetésre került a vágány zóna, és a helyén új burkolatot kapott az utca. Jelentősebb intézményi fejlesztések közé tartozik a Nemzeti Múzeum épületének részleges felújítása, valamint az Uránia mozi és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár teljes megújítása, melynek köszönhetően a két intézmény visszanyerte kulturális központi szerepét. A Pázmány Péter Egyetem Információs Technológiai Kar Szigony térre és a Magyar Természettudományi Múzeum az Orczy parkba költözésével pedig további országos jelentőségű intézményekkel gazdagodott a kerület. Fővárosi fejlesztési tervek között szerepel az új metróvonal kialakításával kapcsolatban a kerületben 3 új metróállomás kialakítása a Rákóczi térnél, a Baross térnél és a Köztársaság térnél.
3.4.6. Önkormányzat gazdasági befolyásolása A kerület életében az önkormányzat a társadalmi és gazdasági élet szereplőinek mozgásait, azok fejlesztési tevékenységét szabályozó eszközeivel (adópolitika, rendeletek, terület felhasználás
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
> kettős önkormányzati szerepvállalás a kerület életében
21
szabályozása, stb.) befolyásolja, tereli a kerület számára legmegfelelőbb irányba. Emellett közvetlen beruházási-fejlesztési aktivitásai révén gyakorol jelentős hatást a kerület életére. Ezzel a kettős szerepvállalással a gazdaság egyik legmeghatározóbb szereplője a helyi önkormányzat. 1998-ban a kerületben megindult egy tudatos kerületfejlesztési folyamat, melynek eredményeképpen megszületett fejlesztési koncepciók, önkormányzati rendeletek, szabályozások kedvező feltételek megteremtésével nagymértékben elősegítették a helyi gazdaság élénkülését. A szabályozó eszközök hatásait az önkormányzat közvetlen beruházásai egészítik ki, melyek során az önkormányzat olyan, a kerület fejlődése szempontjából meghatározó fejlesztéseket is végrehajt, amelyeket a piaci szereplők saját erőből nem hajlandóak megvalósítani. Az elmúlt évek egyik legfontosabb ilyen önkormányzati fejlesztése a térfigyelő rendszer kiépítése volt. A térfigyelő kameráknak köszönhetően a kerület közbiztonsága érezhetően javult, és ezzel egy jelentős akadály hárult el a területek fejlődése elől. A közbiztonság javulása további piaci beruházások számára tette vonzóbbá a kerületet. Az önkormányzat gazdasági helyzetét, fejlesztési beruházásainak keretét a költségvetése határozza meg. A következő táblázatokban az önkormányzat éves költségvetésének 1998 és 2003 közötti alakulása látható.
> az önkormányzati fejlesztések alapja az egyensúlyos költségvetés
8. táblázat / Önkormányzati költségvetés bevételei 1998-2003 (mFt) 1998
1999
2000
2001
2002
2003
Intézményi működési bevétel
1 283
1 177
1 132
1 271
1 636
1 392
Önk. sajátos működési bevételei
3 657
4 165
5 031
5 838
6 771
7 270
Működési célra átvett pénzeszköz
857
946
889
1 082
1 199
1 414
Állami támogatás
1 249
1 345
1 241
1 445
1 926
2 419
Működési bevételek összesen
7 046
7 633
8 293
9 636
11 532
12 495
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
800
718
2 026
1 361
2 031
961
Hitelfelvétel, Kölcsönök visszafizetése
73
446
128
423
235
199
Felhalmozásra átvett pénzeszközök
218
241
248
131
190
252
Felhalmozási bevételek összesen
1 091
1 405
2 402
1 915
2 456
1 412
Összes bevétel (értékpapír és pénzmaradvány tételek nélkül)
8 137
9 038 10 695
11 551
13 988
13 907
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
22
A kedvező gazdálkodásnak köszönhetően az elmúlt években az önkormányzatnak sikerült egyensúlyi költségvetést megvalósítania, ahol is a működési bevételek fedezték a működési kiadásokat, amely lehetővé tette az önkormányzat számára, hogy a vagyonértékesítéséből származó bevételek nagy részét a fejlesztésekre tudja fordítani. Jelentősebb hitelfelvétel nem történt, így a hitelállományt is sikerült alacsony szinten tartani. Mindezek jelentős szerepet játszottak abban, hogy az önkormányzat el tudott indítani egy olyan nagyszabású fejlesztési programot, mint a Corvin-Szigony Projekt. A táblázatokból látható, hogy az elmúlt években az önkormányzat bevételeinek mintegy 80-90%-a működési bevételekből és a fennmaradó 10-20% pedig a felhalmozási bevételekből tevődött össze. Az utóbbi évek tendenciái szerint a működési bevételeken belül csökkent az intézményi bevételek és az egyéb önkormányzati sajátos bevételek részaránya. Ez utóbbi nagyrészt az elmúlt évek lakás és helyiség elidegenítéseinek köszönhető. A folyamatosan csökkenő állomány következtében egyre kevesebb bevétele származik az önkormányzatnak a lakás és helyiségek hasznosításából. Mindezekkel párhuzamosan az adóbevételek szerepe folyamatosan növekedett az utóbbi években. A felhalmozási bevételek változatosan alakultak 1998 és 2003 között. 2000-ben és 2002-ben az önkormányzati vagyon értékesítéséből származó bevételek (felhalmozási és tőke jellegű bevételek) kiemelkedően magasak voltak, a telekértékesítéseknek köszönhetően mindkét évben meghaladták a 2 milliárd Ft-ot.
> az önkormányzati költségvetési bevételekben 80% a működési és 20% a felhalmozási bevételek aránya
> a telek és lakás értékesítésből származó bevételek 2000-2002-ben éves szinten meghaladták a 2 MdFt
Az önkormányzati bevételek összetételét vizsgálva elmondható, hogy a bevételek mintegy 40-45%-a tekinthető saját bevételnek, olyan bevételeknek, amelyekre az önkormányzat közvetlen hatást tud kifejteni. Saját bevételek az intézményi működési bevételek, egyéb sajátos működési bevételek (lakások, helyiségek bérleti díja, bírságok, stb.) és a felhalmozási bevételek. A fennmaradó részt pedig olyan bevételek alkotják, amelyekre az önkormányzat csak közvetett módon képes hatni. Ilyen bevétel az állami támogatás, mely nagyrészt az állami hozzájárulás mértékétől és a mutatószám (lakosságszám, ellátottak száma, stb.) alakulásától függ, vagy az adóbevételek mintegy 80%-át kitevő iparűzési adó, mely a Főváros forrásmegosztása alapján kerül vissza az önkormányzathoz. A bevételekhez hasonlóan a kiadások túlnyomó részét, 77-89%-át a működési kiadások teszik ki, melyek 2003-ban meghaladták a 12 milliárd Ft-ot. Az utóbbi években, részben a törvényi változások hatására, a személyi juttatások és a hozzá kapcsolódó munkaadót terhelő járulékok aránya az összes kiadáson belül jelentősen megnőtt. Míg 1998-ban az összes kiadás mintegy 30%-át adták a személyi jellegű kiadások, addig 2003-ban már a 45%-át.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
23
9.táblázat/Önkormányzati költségvetés kiadásai 1998-2003(mFt) 1998
1999
2000
2001
2002
2003
Személyi juttatások
1 922
2 344
2 430
3 095
3 836
4 720
Munkaadót terhelő járulék
846
957
945
1 120
1 307
1 530
3 460
3 588
3 879
4 304
4 778
4 671
Működésre átadott pénzeszközök
735
855
809
973
1 161
1 268
Működési kiadások
6 963
7 744
8 062
9 492
11 082
12 189
Felújítás
1 303
887
596
514
612
473
Felhalmozás
408
249
256
865
982
758
Felhalmozásra átadott pénzeszközök
256
312
124
147
547
249
Kölcsön nyújtás
64
213
53
67
91
46
Hitel törlesztés
11
16
17
67
295
168
Felhalmozási kiadások
2 042
1 677
1 046
1 660
2 527
1 694
Összes kiadás (finanszírozási kiadások nélkül)
9 005
9 421
9 108
11 152
13 609
13 883
Dologi kiadások
A felhalmozási kiadások éves szinten 1-2 milliárd Ft körül alakultak, az összes kiadás nagyjából 10-20%-át tették ki. Az önkormányzati fejlesztési beruházások nagyrészt a felújítás és a felhalmozás sorok között jelennek meg. A felhalmozásra átadott eszközök között két fontosabb tétel szerepel, az önkormányzat társasházi felújítás támogatása és a lakáselidegenítési bevételek visszafizetése (bevételek 50%-a). A hitelek törlesztésének kiadásai az alacsony hitelállománynak köszönhetően 2002-ig nem voltak jelentősek. A 2001-es hitelfelvételek hatására 2002-re a hiteltörlesztésre fordított kiadások megközelítették a 300 millió Ft-ot, amely a következő évben lecsökkent 168 millió Ft-ra. A Corvin-Szigony Projekt során felvett hitelek hatására azonban 2004-től ismét jelentőseb emelkedés várható.
3.4.7. A változások összefoglalása A 1998 és 2003 közötti időszak társadalmi helyzetét elemezve összefoglalóan elmondható, hogy a kerület legfőbb társadalmi problémáit továbbra is a magas munkanélküliség, az alacsony iskolázottság és a rendkívül alacsony minőségű lakásállomány jelenti. Erősödött a különbség a kerület területi egységei között, a társadalmi problémák jellemzően 2-3 területi egységben (Orczy, Magdolna, Ganz negyed) sűrűsödnek össze. Hiába indult meg a rehabilitáció, a kerületi lakásállományra még mindig a korszerűtlen szerkezet és az alacsony minőség a jellemző. Az önkormányzati tulajdon aránya, bár folyamatosan csökkent, még mindig a fővárosi átlag többszöröse. Az 1998 és 2003 közötti időszak egyik legmeghatározóbb változása a közbiztonság jelentős mértékű javulása volt. Az elmúlt években a
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
24
kerületben megszűnt az erős fenyegetettség és az utcák, közterületek biztonsága érezhetően javult. A kerület társadalmi helyzetének fejlesztéséhez ezért elsősorban a lakhatási feltételek, a lakásállomány minőségének javítása, valamint az oktatás, kultúra szerepének erősítésén keresztül a népesség versenyképességének fejlesztése szükséges. A 1998 és 2003 közötti időszak gazdasági változásai közül a legmeghatározóbb pozitív eredmény Józsefváros vonzerejének növekedése. Az utóbbi években a kerületben megélénkültek a fejlesztési beruházások, különösen a lakásépítési beruházások. A kerület gazdaságát jellemző többi mutató alig tér el a fővárosi trendektől. A kerületre jellemző hagyományosan erős kiskereskedelem jelentősége tovább nőtt 1998 és 2003 között, eltérően a budapesti átlagtól, több mint másfélszeresére nőtt az üzletek száma, és a Fővárosban a kerületben található a legtöbb kiskereskedelmi üzlet. Az önkormányzat gazdasági helyzetét tekintve elmondható, hogy 1998 és 2003 között az önkormányzat kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatott, minden évben egyensúlyi költségvetést valósított meg jelentősebb adósságállomány nélkül. Mindezek lehetővé tették, hogy olyan nagyobb szabású fejlesztési programot indítson el, mint a Corvin-Szigony Projekt. Az 1998-2003 között eltelt időszak a legjelentősebb változásai a környezeti állapotokban történt. A rehabilitáció megindult a Belső- és a Középső-Józsefvárosban, önkormányzati lakóépületek, intézmények közterületek, infrastruktúra hálózatok újultak meg. Az elmúlt években megvalósult fejlesztési beruházások hatásai leginkább a környezeti elemek változásán érezhetőek. Jelentősebb környezeti változások Belső-Józsefvárosban a közterületi rehabilitációk hatására és középső-józsefvárosi Futó utcában, a lakásépítési beruházások során történtek. Ezzel párhuzamosan sajnos a környezeti minőséget tekintve a kerület erősen polarizálódik. Míg a Palota negyed és a Tisztviselő telep magasabb minőségű környezeti elemekkel (közterület, lakásállomány) rendelkezik, addig a kerület társadalmi problémákkal leginkább veszélyeztetett részein (Magdolna, Orczy negyed) a környezet minősége tovább romlik.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
25
4. A stratégia eszközei 4.1.
alapvető
célkitűzései
és
Célkitűzések
Józsefváros fejlődésének alapvető irányai és a kerületfejlesztés stratégiája elsőként az 1996-os kerületfejlesztési koncepcióban kerültek megfogalmazásra. Az elkészült további fejlesztési-rehabilitációs koncepciókban az alapértékek és a célok pontosításra, a szükséges eszközök részletezésre kerültek. A kerületi fejlődés legfontosabb irányának a gazdasági - társadalmi helyzet erősödését, a fővárosi státus emelkedését és a jelentkező társadalmi problémák oldódását határozták meg a koncepciók. Az 1998 óta eltelt időszak változásai (2.3.6. fejezet) alapján, az elvárt kerületi fejlődés eléréséhez az alább megfogalmazott céloknak kell teljesülni. A stratégia olyan programokat és lépéseket határoz meg az Önkormányzatnak, melyekkel ezeket a célokat eléri. A kerületfejlesztés legfontosabb társadalmi céljainak tekinthető a kerületi életminőség fejlesztése, mindenki számára megfizethető, megfelelő színvonalú lakhatási lehetőség – lakás – biztosítása. A stratégia a kerületi társadalom bevonásával - a társadalmi sokszínűség megőrzése mellett - közösségfejlesztésre koncentrált eszközeivel kívánja elérni a kerület népességmegtartó erejének növekedését és a vonzerejének erősödését.
> a kerület státusának emelése > a kerület gazdasági és társadalmi helyzetének erősítése > a kerületi társadalmi problémák megoldása
10. táblázat / Társadalmi értékek, célok a kerületi életminőség fejlesztése mindenki számára megfizethető, megfelelő színvonalú lakhatás biztosítása közösségfejlesztés, társadalmi kohézió erősítése kerület vonzerejének, fejlesztése
a
kerület
népességmegtartó
erejének
A stratégia a kerület gazdasági pozíciójának erősítése érdekében mindent megtesz a gazdasági aktivitás élénkítéséért. Ezért a programok megcélozzák a kerület jövedelemtermelő és önfenntartó képességének javítását, a helyi munkaerőpiac fejlesztését és ezzel a tartós munkanélküliség csökkentését.
11. táblázat / Gazdasági értékek, célok a kerület gazdasági aktivitásának erősítése a kerület jövedelemtermelő és önfenntartó képességének javítása az önkormányzati lakás- és helyiségvagyon értékének megőrzése, növelése helyi munkaerőpiac fejlesztése
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
26
A stratégia kiemelt szerepet szán az önkormányzati lakásvagyon megújításának - mely társadalmi céljainak teljesülését szolgálja - és az önkormányzati helyiség-vagyon értékmegőrzésének, melynek bevételei jelentik az alapját a kerületfejlesztési célok megvalósulásának. A kerületfejlesztési stratégia és rehabilitáció legfontosabb környezeti célja, hogy a kerület közterületei és épületei jelentsenek megfelelő környezetet a megújuló kerület társadalmi-gazdasági változásainak. Alapvető cél tehát a kerület közterületeinek, zöldfelületeinek mennyiségi és minőségi növelése, a parkolási lehetőségek kialakítása, vonzó, korszerű és fenntartható lakókörnyezet létrehozása.
12. táblázat / Környezeti értékek, célok a kerület általános környezeti minőségének javítása azonosítható kerületegységek létrejöttének támogatása közterületek, növelése
zöldfelületek
minőségének
és
mennyiségének
parkolási lehetőségek kialakításának támogatása
4.2.
Eszközök
A kerületfejlesztés egy hosszú távú folyamat, melyet ez a stratégia vezényel. A stratégiában megfogalmazott megvalósítási eszközök – átfogó és részletes programok – biztosítják az időben állandóan változó feltételekhez és körülményekhez történő folyamatos alkalmazkodást. A stratégia funkcionális (pl. lakásprogram, társadalomfejlesztési program) térbeli (negyedek) és időbeli (már futó programok, tervezett programok és még igényelt programok) szerkezetbe rendezi a beavatkozásokat azért, hogy a szerkezet biztosítsa a leghatékonyabb megvalósítást és a többlet előnyök (szinergiák) kinyerésére legalkalmasabb összeállítását. A fejlődés megvalósításában az itt élő és itt dolgozó társadalmi és gazdasági szereplőkkel együtt tudja az önkormányzat elérni a kitűzött célt. A stratégia szerint az önkormányzatnak aktív szerepet kell vállalnia a társadalmi szereplők, civil szervezetek bevonásában. A stratégiában javasolt negyedek is azt a célt szolgálják, hogy a civil és társadalmi szereplők erőteljesebb munkába történő bevonásával, egyes önkormányzati feladatok alacsonyabb szintre történő delegálásával a megvalósításba minél több itt élőt lehessen bevonni. A stratégia célja is a kerületrészek – negyedek – identitásának hangsúlyozása, az arculatuk fejlesztése, az eltérő hangulatok erősítése. A javasolt negyedek pontos körülhatárolása, valódi közösséggé történő átalakulása része lehet a kerületfejlesztési folyamatnak.
a kerületfejlesztés hosszú távú folyamat a stratégia biztosítja az időben változó feltételekhez történő alkalmazkodást
a stratégia funkcionális, térbeli és időbeli szerkezetbe szervezett az önkormányzat a stratégiát csak az itt élőkkel és dolgozókkal együtt tudja megvalósítani
a javasolt negyedek lényegi elemei a stratégiának a közösségek kialakulásának lehetőségét biztosítják
A sokszínűség miatt az itt élők a saját kerületrészükhöz is erősen ragaszkodnak, és ott érzik otthon magukat. A mikrokörnyezethez való kötődés erősítése egyben az egész kerülethez való kötődést is támogatja.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
27
A kerület különböző negyedeiben a fejlődést sajátosságokhoz igazodva kell segíteni, támogatni.
ezért
a
helyi
13. táblázat / A negyedek javasolt határai Palota negyed
Múzeum körút – Rákóczi út – József krt.– Üllői út
Népszínháznegyed
Rákóczi út – Fiumei út – Népszínház utca – József körút
Csarnok negyed
József körút – Népszínház utca – Nagyfuvaros utca – Koszorú utca – Baross utca
Józsefváros központ
József körút – Baross utca – Leonardo da Vinci utca – Práter utca - Szigony utca – Üllői út
Magdolna negyed
Nagyfuvaros utca – Népszínház utca – Fiumei út – Baross utca – Koszorú utca
Orczy negyed
Baross utca – Orczy út – Üllői út – Korányi Sándor utca – Illés utca
Szigony negyed
Baross utca – Leonardo da Vinci utca – Práter utca - Szigony utca – Üllői út – Korányi Sándor utca – Illés utca
Tisztviselő telep
Orczy út – Vajda Péter utca – Könyves Kálmán körút – Üllői út
Ganz negyed
Vajda Péter utca – Orczy út – Fiumei út – Salgótarjáni út – Hungária körút
Kerepesi negyed
Fiumei út – Baross tér – Thököly út - Verseny utca – Dózsa György út - Kerepesi út Asztalos Sándor utca – Salgótarjáni út
Százados úti negyed
Asztalos Sándor utca – Kerepesi út - Hungária körút
A stratégiában kitűzött célokat az önkormányzat szabályozó eszközeivel és közvetlen beavatkozásaival (fejlesztési beruházások) valósítja meg. A szabályozó eszközei lehetőséget biztosítanak az önkormányzat számára, hogy céljai irányába terelje a helyi gazdasági és társadalmi folyamatokat, és kedvező feltételeket teremtsen a kerület fejlődése számára. A szabályozási folyamatot az önkormányzat közvetlen lépései, fejlesztési beruházásai egészítik ki, melyek során olyan - a kerület fejlődése szempontjából meghatározó - fejlesztéseket is véghez visz az önkormányzat, amelyek megvalósítása nem várható el a piaci szereplőktől.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
az önkormányzat szabályozó eszközeivel és fejlesztési beruházásaival vesz részt a kerület fejlesztésében
28
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
29
5. Az átfogó programok A kerületi átfogó programok a kerület egészét érintő programok, melyek a két legfontosabb szektor, a lakhatás és a társadalom fejlesztését célozzák meg. Az átfogó programok megjelennek az egyes negyedekhez tartozó egyedi programokban, és azokon keresztül valósulnak meg.
5.1.
átfogó programok > lakásprogram > társadalom fejlesztési program
Átfogó program 1.: Lakásprogram
A társadalmi helyzetről összefoglalóan elmondható, hogy a kerület legfőbb társadalmi problémáinak tekinthető továbbra is a munkanélküliség, az alacsony iskolázottság és a rendkívül alacsony minőségű lakásállomány. Ezen belül erősödött a különbség a kerület területi egységei között. A társadalmi problémák jellemzően 2-3 területi egységben (Orczy, Magdolna, Ganz negyed) sűrűsödnek össze. Hiába indult meg a rehabilitáció, a kerületi lakásállományra még mindig a korszerűtlen szerkezet és az alacsony minőség a jellemző. Az önkormányzati tulajdon aránya bár folyamatosan csökkent, még mindig a fővárosi átlag többszöröse. Az önkormányzati lakásállomány a kerületi átlagnál is rosszabb minőségű. A leromlott önkormányzati épületállomány fenntartása gazdaságtalan, egyre magasabb költséget emészt fel az elmaradt karbantartási munkák miatt az állagmegóvás. A bérleti díjakból a meglévő állapot szinten tartása sem valósítható meg, a minőségjavítás pedig már olyan magas kiadást igényelne az önkormányzat részéről, amelyet már nem bír el az éves költségvetése. A „Lakásprogram” ezeket a problémákat kívánja megoldani. A program legfőbb célja olyan lakáskörülmény kialakítása, mely mindenki számára a társadalmi helyzetének megfelelő egészséges, fenntartható és megfizethető lakások választására ad lehetőséget.
5.1.1. A Lakásprogram társadalmi célokat szolgáló eszközei A társadalmi célok eléréséhez szükséges egy lakhatást biztosító szabályozó rendszer kialakítása. Ennek elemei a lakások (önkormányzati és nem önkormányzati lakások) és a kapcsolódó önkormányzati szabályozók (lakás elosztási rendeletek, lakbér rendeletek, és a különféle támogatások rendszere). A rendszer része a lakásfenntartási szolgáltatások megerősítése, színvonalának emelése és a „felhasználó barát” szolgáltatási magatartás kialakítása. Ezek a lépések fontos állomásai lehetnek a lakosság bizalmának megerősítésében.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
30
5.1.2. A Lakásprogram gazdasági célokat szolgáló eszközei Az önkormányzati lakásgazdálkodás a kerületi gazdálkodás jelenleg egyik leghangsúlyosabb eleme. A lakásportfolió átstrukturálása alapvető a kerületi feladatok finanszírozhatósága érdekében. A gazdaságtalan, nem fenntartható és építészeti értéket nem képviselő elemek elidegenítésével, lebontásával, az alacsony minőségű lakások arányának folyamatos csökkentésével a jelenlegi 7500 lakás helyett egy 4000-4500 lakásból álló fenntartható portfolió létrehozása cél, mely minőségi és ugyanakkor megfizethető szolgáltatás nyújtását teszi lehetővé. Az átalakítás része egy kontrolált bérű állomány létrehozása az önkormányzati lakásvagyonon belül. Ez a kontrolált bérű lakásállomány magasabb bérleti díj beszedését teszi lehetővé, amely elősegíti a fenntarthatóság megvalósítását. Az önkormányzat a piaci és a non-profit/civil szektor bevonásával segítheti leginkább forrástakarékosan a lakásállománya átalakítását. Az önkormányzat beruházási kiadások nélkül – vagy csak minimális mértékű kiadással - juthat új lakásokhoz, ha támogatatja a vállalkozói bérlakásépítéseket és a közhasznú szervezeteket. Az önkormányzati bérlakás állomány fenntartásában nagyobb szerepet kell juttatni a bérlői közösségeknek. A bérlők bevonása a lakóházműködtetésbe és felújításba erősíti a bérlők felelősségérzetét és odafigyelését a saját környezetük iránt, ezért a hosszú távú fenntarthatóság egyik lényeges eleme. Ezeknek a támogatásoknak több formája lehet: kedvező szabályozási feltételek teremtése, kedvezmények megítélése, kedvező telekár, stb. Ebbe a körbe tartozik a társasházak felújításának támogatása is, amely a kerület környezeti megújulását is elősegíti.
5.1.3. A Lakásprogram környezeti célokat szolgáló eszközei A környezeti eszközök a környezeti minőség javítását, a vonzó, korszerű és fenntartható lakókörnyezet kialakítását segítik elő. Legfontosabb eszközök a leromlott állapotú nem felújítható lakásállomány lebontása, és a jelenlegi lakóépületek felújítása.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
31
14. táblázat / Lakásprogram (összefoglaló táblázat) Társadalmi célokat szolgáló eszközök
Gazdasági célokat szolgáló eszközök
Környezeti célokat szolgáló eszközök
5.2.
kerületi lakásfenntartási rendszer kialakítása lakásrendszerhez illesztett szolgáltatás kialakítása, a szolgáltatások minőségének javítása lakótámogatási rendszer átláthatóbbá tétele átjárható, többszektorú lakásrendszer kialakításának támogatása lakáselosztási rendszer kialakítása és hosszútávon történő fenntartása az önkormányzati lakásportfolió átstrukturálása, minőségének javítása, fenntartható lakásállomány létrehozása kontrolált-bérű lakásállomány létrehozásának támogatása vállalkozói bérlakás állomány létrehozásának támogatása értékesítéssel összekapcsolt lakóépület felújítások támogatása lakásépítések támogatása leromlott állapotú nem felújítható lakás állomány lebontása építészeti értéket képviselő lakóépületek felújítása a lakóépületek közvetlen környezetének javítása, közterületek zöldfelületek kialakítása
Átfogó program program
2.:
Társadalomfejlesztési
A kerület társadalmi helyzete az elmúlt 5 év alatt változott. A legfőbb társadalmi problémákat tekintve elmondható, hogy a kerületre még mindig jellemző a munkanélküliség és az alacsony iskolázottság. A társadalmi problémák jellemzően 2 területi egységben (Orczy, Magdolna) sűrűsödnek össze. Az előző átfogó program a rendkívül rossz lakásállomány átalakítását célozza meg. Jelen átfogó program a kerület egészét illetően fogalmazza meg – természetesen területenként eltérő eszközökkel - a társadalomfejlesztési feladatokat. Az átfogó program célja a kerületi kötődés erősítése, a kerület vonzerejének növelése, a felnövekvő generációk számára többlet lehetőségek biztosítása. Az átfogó program az oktatás és a kultúra intézményrendszerének megújítása, újra programozása. A krízisterületeken ez a program a társadalmi leszakadás hátterének megszüntetése.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
32
5.2.1. A Társadalomfejlesztési program társadalmi célokat szolgáló eszközei Alapvető feladat az intézmények szerepének és környezetükre kifejtett hatásának erősítése. Az intézmények közül csak a bölcsődék területén van mennyiségi hiány. Az iskolák és óvodák területi eloszlása egyenlőtlen, illetve több közöttük az elavult, jelentős felújítást igénylő intézmény. A részletes programok tartalmazzák a tervezett megújítási programokat. Az újraprogramozás során a nyitottság erősítését, differenciált programok létrehozását (pl. a képzőművészet, mozgásművészet), ill. az oktatás mellett kulturális szerepek felvállalását kell megvalósítani. Az iskolák, óvodák és a kerületi kulturális intézmények közötti kapcsolatok fejlesztése, közös programok létrehozása is erősíti az intézmények szerepét.
5.2.2. A Társadalomfejlesztési program gazdasági célokat szolgáló eszközei A társadalomfejlesztési program hatása a gazdasági célokra kettős. A kerületi társadalom szintjén az itt élők versenyképességének növelését, a munkaerőpiacon való sikeres fellépést segíti elő. Az intézmények - az iskolák-óvodák-kulturális helyek - szolgáltatásaik fejlesztésével tudnak többletforrásokhoz jutni. A felújítások (rekonstrukciók), a szolgáltatások fejlesztése során nő az intézmények kihasználtsága és ezzel az üzemelés gazdaságosabbá válik, csökkennek az intézmények fajlagos fenntartási költségei. A feladat tehát a programok során, hogy a szolgáltatások növekedése mellett csökkenjenek a költségek.
5.2.3. A Társadalomfejlesztési program környezeti célokat szolgáló eszközei A környezeti eszközök közé új óvodák létesítése és integrált kulturális helyek kialakítása, valamint a meglévő intézmények rekonstrukciója, felújítása tartozik.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
33
15. táblázat / Társadalomfejlesztési program (összefoglaló táblázat) Társadalmi célokat szolgáló eszközök
Gazdasági célokat szolgáló eszközök
Környezeti célokat szolgáló eszközök
iskolák-óvodák környezetre kifejtett hatásának erősítése differenciált programok létrehozása, (pl.: képzőművészeti, mozgásművészeti) az iskolákban iskolák-óvodák és a kerületi kulturális intézmények közötti kapcsolatok támogatása, erősítése integrált kulturális helyek kialakítása munkerőpiaci versenyképesség növelése felújítások rekonstrukciók során a létrejövő intézmények fajlagos üzemelési költségének csökkentése kulturális szolgáltatások fejlesztéséből többletforrás gyűjtés iskolák-óvodák felújításának, karbantartásának tervszerűvé tétele, szinkronizálása a területi és más ágazati programokkal új intézmények építése integrált kulturális helyek létesítése intézmény felújítások
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
34
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
35
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
36
6. A negyedek programjai A stratégia javaslatot tesz Józsefváros 11 önálló arculattal rendelkező területi egységre - ún. negyedekre - történő felosztására. A negyedek elkülönítése az egyes kerületrészek – negyedek – eltérő arculatának hangsúlyozását, identitásuk fejlesztését szolgálja. A negyedekhez tartozó programok olyan integrált fejlesztési programok, melyek az egyes területi egységek sajátosságai, egyedi helyzetük és problémáik alapján határozzák meg a szükséges fejlesztéseket, önkormányzati beavatkozásokat. A negyedek programjai a kerületi átfogó programokban általánosabban megfogalmazott célok és feladatok megvalósításának eszközei.
16. táblázat / A negyedek programjainak részletes leírása Palota negyed
6.1. fejezet
Népszínház negyed
6.2. fejezet
Csarnok negyed
6.3. fejezet
Józsefváros központ
6.4. fejezet
Magdolna negyed
6.5. fejezet
Orczy negyed
6.6. fejezet
Tisztviselő telep
6.7. fejezet
Ganz negyed
6.8. fejezet
Kerepesi negyed
6.9. fejezet
Százados úti negyed
6.10. fejezet
Szigony negyed
6.11. fejezet
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
37
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
38
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
39
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
40
6.1.
Palotanegyed
A „Palotanegyed” a kerület legfejlettebb és legegységesebb területe, kialakult erős identitású társadalmi környezettel. A negyed épületállománya a kerületben a legjobbak közé tartozik, jellemzően jó, ill. közepes állapotú paloták, 4-6 emeletes bérházak találhatók a területen, szép belső udvarokkal. Az intézményi ellátottságot tekintve is kedvező a helyzet.
Palotanegyed határai: Múzeum körút – Rákóczi út – József körút – Üllői út
A területen nagy számban találhatók magas presztízsű, országos jelentőségű intézmények, köztük vezető szerepet betöltő egyetemek is (Semmelweis Egyetem, BKÁE, ELTE, PPKE). A negyedet kiemelt fontosságú utak határolják, melyek a belvárosi fekvésnek köszönhetően üzleti, vendéglátó és szolgáltató funkciók kialakulását tették lehetővé. A lakosság összetételét tekintve is kedvező a helyzet. A kerületre jellemző társadalmi problémák a negyed területén nem jelentek meg. Adottságainak és gazdasági potenciáljának köszönhetően a negyed képes a folyamatos megújulásra. Így folyamatos közvetlen önkormányzati beavatkozásra, beruházásokra nincs szükség. Az Önkormányzat a negyed fejlődésének elősegítését szabályozási eszközeivel támogassa, ill. a hiányzó városszolgáltatások fejlesztésével növelje a terület vonzerejét.
6.1.1. Az önkormányzati támogatások, rendeletek
Palotanegyed
17. táblázat / támogatások, rendeletek
Önkormányzati
Városrendezési szabályozás
A magántulajdonú társasházak megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási működtetése
Parkolási helyzet javítása
Önkormányzati rendeletekkel támogassa szintalatti parkolási kapacitások fejlesztését, magánerő bevonásával.
Intézményi kapcsolatok továbbfejlesztése
A terület és az egész kerület gazdasági, kulturális jelentőségét meghatározó nagy oktatási és kulturális intézményekkel való kapcsolatok fejlesztése.
Társadalmi kapcsolatok továbbfejlesztése
A területen működő civil szervezetek bevonása a terület életébe, feladatok telepítése
pályázati
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
rendszer
41
6.1.2. Önkormányzati fejlesztések
Palotanegyed
18. táblázat / Megvalósulás fejlesztési programok
alatt
álló
PN2 - Közterület rekonstrukció
Krúdy Gyula utca - Lőrincz pap tér
Palotanegyed
19.táblázat / Tervezett fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
PN1 - BelsőJózsefvárosi egészségügyi szolgáltatás rekonstrukciója
A Trefort utcai meglévő épület hasznosítása, és egy új kerületi szolgáltatási igény 1 000 000 felmérés alapján megtervezett új épület létrehozása a Rökk Szilárd utcában
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
2005-2010
Palotanegyed
20. táblázat / További fejlesztési programok
megvalósítandó
Programok
Programok leírása
PN3 - Közterület rekonstrukció
a Lőrincz pap tér és Kiscsibész tér közötti szakasz
80 000
2010-2014
a Tempo30-as PN4 forgalom csillapítási környezetvédelem rendszer befejezése
20 000
2010-2014
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
6.1.3. Tervezett fejlesztési projektek leírása
PN1
Belső-Józsefvárosi egészségügyi szolgáltatás rekonstrukciója
A Palotanegyed városszolgáltatásai közül az egyik legfontosabb a járóbeteg ellátás, mely jelenleg a Trefort u. 3-5. alatti palotában működik,
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
42
mintegy 4500 m2 nagyságú területen. Az épületegyüttes jelenlegi helyén és formájában nem képes a további fejlődésre és a szolgáltatások nyújtását is csak korlátozottan képes ellátni. Az épületegyüttes elöregedett, eredeti funkcióját tekintve sem egészségügyi ellátásra tervezték. Az épületre hatalmas kihasználatlan belső terek, nagy belmagasságok jellemzők. Mindezekből kifolyólag az üzemeltetés és a karbantartás nem gazdaságos, jelentős költségeket emészt fel. További probléma, hogy a parkolás kérdése nem megoldott. Az épület jelenlegi formájában ingatlanpiaci szempontból is alulhasznosított. Az intézménytől elvárt szerepnek megfelelően szükséges az alapellátás fejlesztése és az egészség megőrzéséhez kapcsolódó ún. prevenciós funkciókkal történő kiegészítése. Az intézményfejlesztés optimális megoldása, a Rökk Szilárd utca 4.sz. ingatlanon egy új épület létesítése. Az új intézmény funkcióit és szolgáltatásait részletes, az egész kerületet érintő orvos-szakmai vizsgálat után lehet meghatározni. A telek vizsgálata megtörtént, lehetőség van egy új, a kialakított funkciókhoz igazodó intézmény létesítésére. Az új épület közel helyezkedik el a Rákóczi térhez, amely jelenleg is kiváló tömegközlekedési kapcsolatokkal bír és a 4-es metróvonal kiépítésével ez még tovább fejlődik.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
43
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
44
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
45
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
46
6.2.
Népszínház negyed
A „Népszínház negyed” a kerület szinte teljesen beépített, átlagos fejlettségű és adottságú területe, helyét kereső társadalmi környezettel. A negyed épületállománya jellemzően 4-6 emeletes, közepes és jó állapotú, sűrűn beépített, jó minőségű bérházakból áll. A lakosság összetételére is változatosság, sokszínűség és vegyes társadalmi rétegződés a jellemző. Ezt mutatják a statisztikai adatok is, amelyek szerint a negyedre szinte minden mutatóban a kerületi átlag, vagy annál egy kicsit kedvezőbb helyzet felel meg.
Népszínház negyed határai: Rákóczi út – Fiumei út – Népszínház utca – József körút
A negyed jellegzetes színfoltja a Népszínház utca, a helyi kereskedők utcája, mely megőrizte hagyományos üzleteit és vásárló közönségét. A negyed másik jellemző környezeti eleme a Köztársaság tér, mely az Orczy park után a legnagyobb összefüggő zöld terület a kerületben. Az egykori Városi színház, a mai Erkel színház jövője meghatározó a negyed kulturális fejlődése szempontjából, fontos, hogy a fővárosi szerepkörén kívül a kerületi szempontok is érvényesülhessenek. A Köztársaság téren épül meg a 4-es metró vonalán a negyed 3. metrómegállója. Ezáltal egy olyan metrómegálló háló alakul ki, mely megteremti a lehetőséget arra, hogy negyeden belül bárhonnan gyalogosan 5 perc alatt metróhoz lehet érni. A tömegközlekedés fejlesztésével a negyed adottságai még kedvezőbbé válnak, a folyamatos megújulás lehetősége biztosítva van. Az Önkormányzat legfőbb feladata, hogy a negyed fejlődésének elősegítését szabályozási eszközeivel támogassa, ill. a hiányzó városszolgáltatások fejlesztésével növelje a terület vonzerejét.
6.2.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek Népszínház negyed
21. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
A magántulajdonú társasházak megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási működtetése
Intézményi kapcsolatok továbbfejlesztése
Az egykori Népszínház, a mai Erkel színház rekonstrukciója meghatározó
Társadalmi kapcsolatok értékőrzés
Népszínház utcai portál program, kereskedelemfejlesztési program
pályázati
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
rendszer
kis
47
6.2.2. Önkormányzati fejlesztések
Népszínház negyed
22. táblázat programok
/
Programok
Programok leírása
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
NN1 - integrált kiskereskedelem fejlesztés
Teleki téri rekonstrukció
1 500 000
Népszínház negyed
23. táblázat / További fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
NN2 - építészeti értékőrzés
Népszínház utcai portál program, kis kereskedelemfejleszt ési program
piac
Tervezett
fejlesztési
2005-2009
megvalósítandó
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
20 000
2005-2009
6.2.3. Tervezett fejlesztési projektek leírása
NN1
Teleki téri piac rekonstrukció
A Teleki téren jelenleg működő piac és környezete teljes átalakítást igényel. Az átalakítás előtt azonban szükséges a piac pontos szerepének tisztázása, karakterének meghatározása (állandó és napi árusítóhelyek, alacsony árfekvésű, tisztán tartható, átlátható, biztonságos). A piac megújítását a jelenlegi tulajdonosokkal és árusokkal együttműködve kell megvalósítani, a meglévő kisárusok megtartása és helyzetük javítása mellett.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
48
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
49
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
50
6.3.
Csarnok negyed
A „Csarnok negyed” változó, átalakuló és arculatát kereső mikrotársadalmi környezet jellemzi. A negyed kapcsolatai minden irányban erősek és jellegzetesek, fontos terekkel (Blaha Lujza tér, Rákóczi tér, Köztársaság tér, Mátyás tér, Horváth Mihály tér) és utcákkal (József körút, Baross utca, Népszínház utca), mely útvonalak mentén erős kiskereskedelmi, szolgáltató és egyéb vállalkozó tevékenység alakult ki.
Csarnok negyed határai: József körút - Népszínház utca – Nagyfuvaros utca – Koszorú utca – Baross utca
Az elmúlt években a terület jelentős fejlődésnek indult. A térség a közbiztonsági problémáitól megszabadult, a terület identitása erőteljes fejlődésnek indult. A negyed ismét keresett városrésszé vált, a terület összes üres telkeit sikerült értékesíteni és megindultak a lakásépítések is. Az elmúlt 1-2 évben közel 200 lakás épült fel, és még legalább 2-300 lakás építése fog megindulni a közeljövőben. Az új metróvonal a területen kialakításra kerülő 2 metrómegállóval tovább erősíti a megindult fejlődést.
6.3.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek
Csarnok negyed
24. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
A magántulajdonú társasházak megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási pályázati rendszer működtetése
Parkolási helyzet javítása
Önkormányzati rendeletekkel támogassa a szintalatti parkolási kapacitások fejlesztését magánerő bevonásával.
Lakhatási helyzet javítása
Lakhatási feltételek javítása főként a lakásépítések támogatásával, új típusú bérlakások létrehozásával. A terület adottságai lehetővé teszik, hogy a térségben induljon el a következő nagyobb szabású vállalkozói bevonásra épülő rehabilitációs program
Kiskereskedelem fejlesztése
a kisvállalkozások, kiskereskedelem szerepének erősítése a területen főként a Népszínház, József utca környékén
Társadalmi kapcsolatok fejlesztése
A területen működő civil szervezetek bevonása a terület életébe, feladatok telepítése.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
51
6.3.2. Önkormányzati fejlesztések Csarnok negyed
25.táblázat / Tervezett fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
CSN1 – Óvodaépítés
Bacsó Béla utcai óvoda kialakítása
400 000
2005-2009
CSN2 - Közterület rekonstrukció
Bacsó Béla utca közterület megújítása
150 000
2005-2009
Csarnok negyed
26.táblázat / További fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
CSN3 - Közterület rekonstrukció
Nagyfuvaros utca közterület megújítása
220 000
2010-2014
CSN4 Önkormányzati lakásépítés
több helyszínen 70 lakás építése
660 000
2010-2019
CSN4 – Önk.-i nyugdíjasház építés
egy helyszínen 80 férőhelyes nyugdíjasház építése
740 000
2010-2014
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
megvalósítandó
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
6.3.3. Tervezett fejlesztési projektek leírása
CSN1
Bacsó Béla utcai óvodaépítés
CSN2
Bacsó Béla utca közterület rekonstrukció
A területtel kapcsolatos közvetlen önkormányzati fejlesztés egy integrált infrastruktúra és intézményfejlesztési program. A fejlesztési program két fő eleme a Bacsó Béla utca közterületi megújítása és az utcában kialakításra kerülő új óvoda. A Bacsó Béla utca 17-23. alatti telkeken kialakításra kerülő óvoda, egy 4+1 csoportos napköziotthonos óvoda, jelentős méretű játszó-, pihenő-, sportterülettel és zöldfelületekkel, mely magas színvonalú szolgáltatásnyújtást tesz lehetővé. Az óvoda a meglévő, leromlott állapotú Tolnai utcában található óvodát váltja ki, növelve ezzel a városszolgáltatások színvonalát. A program másik eleme a Bacsó Béla utca megújítása, mely során az utca közterületi rekonstrukciója valósul meg. A megújítás az utca funkcióváltásával jár, a rekonstrukcióval egy vegyes forgalmú utca kerül kialakításra. A megújítással az utcában lévő üzlethelyiségek is felértékelődnek, ami kiskereskedelmi és vállalkozó tevékenységek élénkülését is elősegíti.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
52
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
53
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
54
6.4.
Józsefváros központ
A „Józsefváros központ” a kerület tradicionális központja, az utóbbi évtizedekben egészen a rehabilitációs tevékenységek megindulásáig (2000-ig) sokat vesztett társadalmi presztízséből. A területen egy negatív fejlődési folyamat volt megfigyelhető, mely során az épületállomány erőteljes romlásnak indult, ami együtt járt a területen élők társadalmi leszakadásának felerősödésével. Ezek a tendenciák főleg a Práter utcától délre eső területeken jelentkeztek, ahol nagy számmal találhatók komfort nélküli, kis alapterületű lakások, melynek többsége önkormányzati tulajdonú. A 2000-ben elindított rehabilitációs programoknak azonban sikerült megállítania ezeket a kedvezőtlen folyamatokat és mára jelentős javulás történt a terület lakásállományában.
Józsefváros központ határai: József körút - Baross utca – Leonardo da Vinci utca – Práter utca - Szigony utca – Üllői út
A megindult fejlesztések mellett a városrész kedvező adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy ismét Józsefváros központjává váljon. Kedvező fekvésének köszönhetően a területet 3 főbb fővárosi út is határolja (József körút, Üllői út, Baross utca), mely útvonalak mentén a kiskereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató funkciók megőrizték jelentőségüket. A terület több meghatározó jelentőségű intézménnyel is rendelkezik. Ilyen például a Corvin Mozi is, mely a mai napig megőrizte kulturális központi szerepét a Fővárosban. A területen több fontosabb oktatási intézmény is található (Práter utcai általános iskola, szakképző iskola, Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Józsefvárosi Zeneiskola). Országos jelentőségűek a Semmelweis Egyetem és az MTA területen lévő intézményei. A kerület hagyományos központjában (Horváth Mihály tér és környéke) található Józsefváros igazgatási központja, a Polgármesteri Hivatal épülete is. A városrész fejlesztésével kapcsolatban erős az önkormányzati szerepvállalás, az önkormányzati beavatkozások legfontosabb céljai a városrész adottságainak kihasználása mellett a hagyományos központi szerep felerősítése, a terület kerületközponttá alakítása és a városi életminőség javítása.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
55
6.4.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek Józsefváros központ
27. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
A magántulajdonú társasházak megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási pályázati rendszer működtetése
Parkolási helyzet javítása
Önkormányzati rendeletekkel támogassa szintalatti parkolási kapacitások fejlesztését, magánerő bevonásával.
Kiskereskedelem fejlesztése
a kisvállalkozások, kiskereskedelem szerepének erősítése a területen, főként a Futó utcában
Társadalmi kapcsolatok fejlesztése
A területen működő civil szervezetek bevonása a terület életébe, feladatok telepítése.
6.4.2. Önkormányzati fejlesztések Józsefváros központ
28. táblázat / Megvalósulás fejlesztési programok
JK2 - Integrált rehabilitációs program
Corvin-Szigony Projekt
JK3 - Integrált közterület rekonstrukciós program
Futó utcai Partnerség (EU támogatott program)
Józsefváros központ
29. táblázat programok
Programok
Programok leírása
JK1 - Nap tér rekonstrukció
Nap tér közterületi rekonstrukciója
/
Tervezett
alatt
álló
fejlesztési
Beruházási Megvalósítás költség (eFt) 45 000
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
2005-2009
56
Józsefváros központ
30. táblázat / További fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
JK4 - Közterület rekonstrukció
Harminckettesek tere- Kisstáció utca – Horváth M. tér
150 000
2010-2014
Baross u. 61 , Polgármesteri Hivatal integráció bővítés
700 000
2005-2009
Harminckettesek tere lakásóvoda kiváltás
Bacsó Béla utcai óvoda kiváltja
2005-2009
JK5 - Intézményfejlesztés
JK6 = CSN1 Óvodafejlesztés
megvalósítandó
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
6.4.3. A tervezett fejlesztési projektek leírása
JK1
Nap tér rekonstrukciója
A lakótelepi környezet fejlesztésének fontos eleme a meglévő park rekonstrukciója. A megújított park több elemből áll, mely a differenciált igények kielégítését szolgálja. A közparki funkció mellett kisgyermekes védett játszótér és különböző közösségi terek is kialakításra kerülnek.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
57
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
58
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
59
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
60
6.5.
Magdolna negyed
A Magdolna negyed a kerület egyik legszegényebb városrésze, ahol a szlömösödés jegyei erőteljesen jelentkeznek. A terület környezeti állapota erősen leromlott, az épületállomány korszerűtlen összetételű és rendkívül rossz minőségű, nagy az aránya a kis alapterületű nem komfortos lakásoknak. A területen magas a hátrányos helyzetű családok koncentrációja és a roma népesség aránya is. A társadalmi problémákat jelzi, hogy a kerületben itt a legmagasabb a munkanélküliség, és az iskolázottságot tekintve is itt a legnagyobb a lemaradás. A városrész gazdasági potenciálját, foglalkoztatási helyzetét tekintve az egyik legrosszabb terület Józsefvárosban.
Magdolna negyed határai: Nagyfuvaros utca – Népszínház utca – Fiumei út – Baross utca – Koszorú utca
A fizikai környezet folyamatos romlása és az évek óta tartó lefelé mozgó társadalmi spirál következtében a városrész egyre jobban leszakad a kerület többi részétől. A negyeddel kapcsolatos legfőbb városfejlesztési feladatok ezért a romló társadalmi folyamatok és a terület leszakadásának megállítása. A cél, hogy a negyed újra Józsefváros lakható részévé váljon, mely képes befogadni és hosszútávon megtartani, otthont teremteni a különböző kultúrájú és társadalmi háttérrel rendelkező rétegek, generációk számára. Identitásának fejlesztésével a Magdolna negyed önálló, egyedi arculatú, de a környező területekhez szervesen kapcsolódó városrésszé váljon. A városrész kedvezőtlen helyzete, a területen jelentkező súlyos társadalmi problémák miatt fontosnak tarjuk, hogy a Magdolna negyedben mielőbb meginduljon egy komplex, összefogott szociális rehabilitáció. A fejezetben bemutatásra kerülő fejlesztési programok mind ennek a nagyobb léptékű, összetett szociális rehabilitációnak a részei. A beavatkozások célja a biztonságos élet és lakókörnyezet kialakítása a területen élő emberek számára, azoknak a feltételeknek a biztosítása, amelyek képesek segítséget nyújtani az egyéneknek saját fejlődésükhöz, társadalmi kapcsolataik kiépítéséhez, megteremtve életlehetőségeiknek és lakhatási körülményeiknek javítását. A városmegújítási program fontos céljának tekintjük a helyi társadalom és gazdaság erősítését, a foglalkoztatási helyzet javítását. A program mind a munkaerő kereslet, mind a munkaerő kínálat pozícióinak javítását célozza. A rehabilitációs program fő célja megállítani az itt lakók egyre súlyosabb társadalmi leszakadását, és folyamatosan csökkenteni a családokban felhalmozódott és generációkon keresztül öröklődő hátrányokat, elősegíteni a szegénységi spirálból történő kitörést, a társadalomból való kirekesztettség megszűntetését. Hozzásegíteni őket egy vállalhatóbb, és saját felemelkedésüket is elősegítő egyéni életstratégiákhoz. Külön célként fogalmazódott meg, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hátrányos helyzetű és különböző kulturális háttérrel rendelkező fiatalok integrációjának elősegítésére, a negyedben kialakult szegregáció csökkentésére. A közösségi ház és az Erdélyi utcai iskola együttműködése a fent felsorolt célok elérését segíti elő.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
61
A városnegyed-megújítás végrehajtásának és az eredmények fenntarthatóságának alapfeltétele a biztonságos lakókörnyezet kialakítása. A Magdolna negyed megújításának keretében ezért a helyi közbiztonságot javító, bűnmegelőzést szolgáló programokat is el kell indítani egy, a különböző szakterületek munkatársainak részvételével kialakított munkacsoport irányításával.
6.5.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek
Magdolna negyed
31. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
A magántulajdonú társasházak megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási pályázati rendszer működtetése
Szociális rehabilitáció
Kisvállalkozás, kiskereskedelem élénkítése, új munkahelyek teremtése, közbiztonság javítása
Társadalmi kapcsolatok fejlesztése
A negyedben működő civil szervezetek bevonása a terület életébe, feladatok telepítése.
Bérlők bevonása a lakóépületek működtetésébe
Az önkormányzati tulajdonú lakóépületek esetében a bérlők bevonása a lakóház működtetésébe, fenntartásába.
6.5.2. Önkormányzati fejlesztések
Magdolna negyed
32. táblázat / Megvalósulás alatt álló fejlesztési programok
MN6 - Szociális bérlakás építés
Dankó utca 34, 40
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
62
Magdolna negyed 33.táblázat / Tervezett fejlesztési programok Programok MN1 - Iskola felújítás
Programok leírása Erdélyi utcai iskola szerepének megerősítése az iskola teljes felújítása
MN2 - Társadalom- Mátyás téri Közösségi Ház létrehozása fejlesztés Erdélyi utca MN3 - Közterület közterület rekonstrukció rekonstrukció
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
160 00
2005-2009
350 000
2005-2009
190 00
2005-2009
MN4 - Bölcsőde építés
Erdélyi utcában bölcsőde létrehozása
300 000
2005-2009
MN5 Bűnmegelőzési program
szakemberképzés, közbiztonsági infrastruktúra fejlesztés
60 000
2005-2009
Magdolna negyed
34. táblázat / További fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
MN7 - Építészeti értékvédelem
Zsibárus házak teljes műemléki rekonstrukciója,
MN8 - Közterület / Mátyás tér mélyparkoló
megvalósítandó
Beruházási Megvalósítás költség (eFt) 220 000
2010-2014
600 000
2015-2019
3 000 000
2010-2019
MN9- Szociális bérlakás építés
300 db szociális bérlakás építése
MN10 - Óvoda felújítás
Dankó utcai óvoda
100 000
2010-2014
MN11 - Óvoda felújítás
Koszorú utcai óvoda
100 000
2015-2019
MN12 - Szociális lakás modernizálás
Lakások korszerű átalakítása, fenntartható lakásállomány fokozatos kialakítása 500 db
1 200 000
2005-2019
MN13 - Intézmény fejlesztés
családsegítő központ bővítés
50 000
2005-2009
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
63
6.5.3. Tervezett fejlesztési projektek leírása
MN1
Erdélyi utcai iskola felújítás
Az Erdélyi utcai általános iskola vezetői által kidolgozott felzárkóztató szakmai program végrehajtása kiemelkedően fontos a városrészben élő hátrányos helyzetű gyerekek és – közvetve - családjaik számára is. A projekt célja, hogy fejlessze az oktatási program megvalósításának körülményeit, technikai feltételeit, valamint adjon lehetőséget az iskola negyedben betöltött oktatási, kulturális szerepének bővítésére. A projekt közvetett célja továbbá, hogy az iskola fokozatosan váljon vonzó intézménnyé mind a negyedben, mind az azon kívül élő gyermekek, szülők számára. Ennek megvalósítása érdekében a „nyitott iskola” programjait össze kell kapcsolni a szomszédságában kialakítandó „Közösségi Ház ” programjaival. A közösségi házban számítástechnikán alapuló audio és vizuális kultúra oktatás kapna helyet. A képzés során a modern informatikai technikák és a művészetek kapcsolódási lehetőségeit ki lehet aknázni.
MN2
Mátyás Téri Közösségi Ház
Az akcióterületi rehabilitáció társadalmi-gazdasági céljainak megvalósításához szükséges a társadalmi kohézió erősítése, a különböző társadalmi és kulturális háttérrel rendelkező csoportok közös aktivitását segítő programok és annak helyet biztosító terek, intézmények létrehozása. A közösségi ház létrehozása az első lépés ahhoz, hogy a negyedben élő embereket meg lehessen szólítani és ezáltal lehetőséget biztosítani számukra, hogy bekapcsolódhassanak a rehabilitációs folyamatba, esélyt adni számukra a változtatáshoz, mind a saját sorsuk, mind a környezetük tekintetében, hogy valódi részesei legyenek városrész megújításának. A közösségi ház amellett, hogy a Magdolna negyed rehabilitációját segíti, mint önálló és független közösségi intézmény egyedi arculatával, programjaival a kerületi, sőt a fővárosi fiatalokat is képes megszólítani, ezáltal képes kizökkenteni, kimozdítani a negyedet előítéletekkel terhes helyzetéből. Ezért a ház közösségi jellegén kívül nagyon erős hangsúlyt kapnának olyan egyedi, kreativitásra épülő képzési programok, mint a vizuális – művészeti képzés. A Mátyás tér 15. alatti, volt kesztyűgyár átalakításával létre lehet hozni egy olyan komplexumot, amely helyet tudna biztosítani alternatív kulturális és oktatási programoknak, közösségi helyet biztosítana a környéken élő lakóknak, fiataloknak.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
64
A közösségi ház szolgáltatásai, programjait tekintve az alábbi fő csoportokba sorolhatók: a) ifjúsági tanácsadás és segítségnyújtás b) vizuális oktatási és képzési programok c) kulturális és szabadidős programok e) rehabilitációs programok szervezése d) civil önszerveződések támogatása A közösségi ház fontos célkitűzése a közösségfejlesztés és tanácsadás mellett, az Erdélyi utcai iskola oktatási programjának kiegészítése egyedi, a kreativitásra épülő foglalkozásokkal az ott tanuló gyerekek képességének fejlesztésére. A közösségi ház képes oldani az Iskola elszigeteltséget és lehetőséget, esélyt adni az itt tanuló gyerekeknek a kitörésre, és közvetett módon esélyt adni az iskolának a szegregáció csökkentésére. A közösségi fejlesztés, ifjúsági tanácsadás, oktatás eredményeként hosszabb távon elérhető cél, hogy a Magdolna negyedben a jelenlegi szlömösödési (gettósódási) folyamat megszűnjön, az itt lakó fiatalok számára valódi jövőkép alakulhasson kép, a veszélyeztetett gyerekek száma fokozatosan csökkenjen, a lakások korszerűsítésével emelkedjen a lakáskörülmények színvonala. Összességében létrejöjjön egy fenntartható város-rehabilitációs folyamat.
MN3
Erdélyi utcai közterület
A környezeti megújulásnak másik fontosabb eleme az Erdélyi utca közterületi megújítása Az Erdélyi utca korlátozott forgalmú, sétáló utcává történő átalakítással az iskola, a Közösségi ház és a bölcsőde közvetlen környezete újulhat meg, ezzel segítve az épületek biztonságos megközelítését. Az időszakosan a forgalomtól elzárt utca alkalmassá tehető gyermekprogramok – sport, játék – számára. Az Erdélyi utca rekonstrukciója elősegíti az Erdélyi utca épületeinek megújulását, új fejlesztések megindulását, a Mátyás tér – Erdélyi utca – Teleki tér menti kisvállalkozás, kiskereskedelem élénkülését is.
MN4
Erdélyi utcai bölcsőde
Józsefvárosban a József krt. – Rákóczi út – Fiumei út - Baross utca által határolt területen, amely a Magdolna negyedet is magában foglalja, nincs bölcsőde. A jelenlegi kapacitások és igények vizsgálata alapján indokolt egy 40 állandó férőhellyel és további 20, rugalmas ellátást biztosító férőhellyel rendelkező bölcsőde létesítése a negyedben vagy annak környezetében. A beruházás szervesen illeszkedik a negyed megújításának programjához, a gyerekek nappali elhelyezésével elősegíti a hátrányos helyzetű családok tagjainak munkába állását, és néhány új munkahelyet is teremt.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
65
MN5
Bűnmegelőzési program
A különböző szakterületek munkatársainak részvételével ki kell alakítani a helyi közbiztonság erősítését célzó munkacsoportot és intézkedési tervet. Fontos, hogy munkacsoport fogalmazza meg a negyed egységes közbiztonsági, bűnmegelőzési elveit, „szemléletét”. A munkacsoport és az intézkedési terv alapján fogalmazhatóak meg azok az eszközök, amelyek a negyed biztonságossá tételéhez szükségesek, így például a térfigyelő rendszer bővítése, helyi körzeti megbízotti iroda kialakítása, kríziskezelő szolgáltató központok kialakítása, információs tájékoztató szolgálatok létrehozása.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
66
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
67
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
68
6.6.
Orczy negyed
Az Orczy negyed - a Magdolna negyed mellett - a kerület társadalmi problémákkal leginkább veszélyeztetett városrésze.
Orczy negyed határai: Üllői út – Orczy út – Baross utca – Illés utca – Korányi Sándor utca
A terület épületállománya korszerűtlen összetételű és meglehetősen rossz állapotú. Az épületek közel 90%-a 1945 előtt épült és több mint a fele 1900 előtt. A lakások túlnyomó része substandard, a nem komfortos lakások aránya igen magas, 40% körüli, ami mintegy négyszerese a fővárosi átlagnak. Az önkormányzati bérlakások aránya itt a legmagasabb a kerületben, a fővárosi átlag ötszöröse. A környezet műszaki állapota oly mértékben leromlott, hogy már a legelszántabb lokálpatrióták sem hisznek abban, hogy saját erejükből változtatni tudnának ezen. A lakókörnyezet fenntartásában részt vevő elkötelezett rétegek már elhagyták a területet, és nagyrészt csak az a szegényebb réteg maradt, akinek nem volt anyagi lehetősége az elköltözésre. A negyed lakossága többségében a szegényebb társadalmi rétegekből kerülnek ki. A területen a kerületi átlagot meghaladó a munkanélküliség, és a népesség iskolázottságát mutató adatok is mesze a fővárosi átlag alatt maradnak. A 2001-es népszámlálási adatok szerint a felsőfokú végzettségűek aránya 8,5% volt az Orczy negyedben, míg a fővárosi 18% volt. A társadalmi feszültségeket tovább erősíti, hogy nagy az aránya a hátrányosabb helyzetű roma lakosságnak. A környezet leromlása és az itt élő népesség elszegényedése, a társadalmi problémák sűrűsödése egymást erősítő folyamatként egy negatív fejlődési spirált eredményeztek, mely egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja az itt élő embereket. Mindezek következményeként a városrész egyre jobban elszigetelődik a kerület többi részéről. Az elmúlt évek rehabilitációs tevékenységeinek köszönhetően az Önkormányzatnak sikerült elindítania egy fejlődési folyamatot, mely során a kerületnek ezen a részén is megindultak a nagyobb léptékű lakásépítési beruházások, mint pl. az Illés utcai, 144-es tömb rehabilitációja, vagy a Kőris utcai lakásépítések. A negyed területén 2003-2004 során mintegy 500 új lakás épült. A társadalmi problémák megoldásához azonban ezek a fejlesztések önmagukban nem elegendőek, a negyed felemelkedéséhez további lépések szükségesek. A negyed társadalmi-gazdasági problémáinak megszüntetése aktív önkormányzati részvétel nélkül nem lehetséges. Az Önkormányzatnak a támogató, szabályozó szerepe mellet meghatározó jelentőségűek a közvetlen fejlesztési lépései is. Az önkormányzati beavatkozások legfőbb célja a térség társadalmi-környezeti helyzetének javításán keresztül a szegénység oldása, a megindult negatív fejlődési spirál megállítása, megfordítása, valamint a leszakadás mielőbbi megállítása és a térség felzárkóztatása a kerület több részéhez, ezáltal a többi negyed felé való átjárás-költözés lehetőségének biztosítása. A térség identitását legerősebben meghatározó elem az Orczy kert, amely méretét tekintve a Főváros egyik legjelentősebb parkja lehetne, azonban - az elmúlt 50 év során kialakult - leromlott állapota és rendezetlen tulajdonviszonya következtében a park még a lokális szerepét sem képes betölteni.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
69
6.6.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek
Orczy negyed
35. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
A magántulajdonú társasházak megújulási lehetőségeinek támogatása a városrendezési szabályozással.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási működtetése
Lakásépítések támogatása
A megindult lakásépítési beruházások támogatása, elősegítése és további beruházások területre vonzása
Szociális, kulturális intézmények fejlesztése
A terület szociális, kulturális intézményeinek fejlesztése. Kulturális nyitott hely kialakítása, szociális intézmények, mint pl. a családsegítő megerősítése. További országos jelentőségű kulturális intézmények területre költözésének elősegítése.
Kisvállalkozás, kiskereskedelem fejlesztése
Kisvállalkozás kiskereskedelem munkahelyek teremtése
Társadalmi kapcsolatok fejlesztése
A negyedben működő civil szervezetek bevonása a terület életébe, feladatok telepítése.
Bérlők bevonása a lakóépületek működtetésébe
Az önkormányzati tulajdonú lakóépületek esetében a bérlők bevonása a lakóház működtetésébe, fenntartásába.
pályázati
rendszer
élénkítése,
új
6.6.2. Önkormányzati fejlesztések
Orczy negyed
36. táblázat / Megvalósulás fejlesztési programok
ON2 Önkormányzati bérlakásállomány növelése
szociális lakás portfolió megteremtése 40 db lakás
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
alatt
álló
70
Orczy negyed
37.táblázat / Tervezett fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
ON1 - Integrált közterület fejlesztés
Orczy park megújítása
Orczy negyed
38. táblázat / További fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
Beruházási Megvalósítás költség (eFt) 1 500 000
Lakások korszerű átalakítása, fenntartható ON3 - Szociális lakásmodernizálás lakásállomány fokozatos kialakítása 500 db ON4 - Közterület rekonstrukció
Diószeghy megújítása
utca
ON5 Önkormányzati bérlakás építés
100 db lakás építése
ON6 - Közterület rekonstrukció
Illés köz
2010-2019
megvalósítandó
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
1 200 000
2005-2019
360 000
2015-2019
1 000 000
2005-2019
50 000
2005-2009
A jelenlegi intézményi épületének kiváltása. A térség * Fővárosi fejlődése ON7 - Roma költségvetés szempontjából Kulturális Központ ben szerepel meghatározó jelentőségű, hogy a központ új épülete a negyed területén kerüljön kialakításra
2010-2014
6.6.3. Tervezett fejlesztési projektek leírása
ON1
Orczy park
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
71
A térség identitását legerősebben meghatározó eleme az Orczy kert. A kert adottságait tekintve sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek a területben, mint amennyi jelenleg kihasználásra kerül. A Nagyvárad tér és a Klinikák között elterülő mintegy 11 hektáros, 200 éves kert a kerület József körútig terjedő sűrűn beépített részén az egyetlen olyan nagyobb zöldfelület, ahol biztosítani lehet a területen lakók számára a kikapcsolódást, a kulturált szórakozást. A kert a jelenlegi rossz állapota és a fejlesztéseket akadályozó rendezetlen tulajdonviszonya miatt még a lokális szerepét sem tudja betölteni. A kert egy részében az elmúlt évtizedben megindult egy fejlődési folyamat, mely során jelentős kulturális intézmények költöztek a területre. A 90-es évek közepétől elkezdődött a jelenleg is zajló Ludovika-rekonstrukció, mely lehetővé teszi, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum valamennyi részlegével együtt a területre költözzön. A rekonstrukció három üteméből kettő már be is fejeződött, a teljes rekonstrukció a tervek szerint 2008-ban ér véget. 1998-ban egy másik jelentősebb kulturális intézmény, a Bárka Színház is a területre költözött, a Ludovika épületegyüttes egy kisebb részébe. A fejlesztések célja, hogy a környezet helyreállításán, rekonstrukcióján keresztül az Orczy kert visszanyerje fővárosi jelentőségét, és a kerület, valamint az egész város lakossága számára kulturált kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget jelentsen. A kert rekonstrukciójával egyben cél az Orczy negyed környezeti helyzetének fejlesztése, a térség életminőségének javítása és ezzel a társadalmi felemelkedés elősegítése. Hosszú távú cél a kert és intézményei kulturális szerepének erősítésén, további intézmények területre vonzásán keresztül az Orczy kert országos jelentőségű kulturális központtá fejlesztése. A fejlesztések egyik legfontosabb lépése az Orczy kert környezeti rekonstrukciója, mely a leromlott állapot helyreállításával, a kert szolgáltatásainak minőségi javításával alkalmassá teszi a kertet, hogy betöltse a tőle elvárt társadalmi szerepeket (rekreáció, szabadidő, kultúra) és visszanyerje fővárosi jelentőségét. A megújítás megvalósításához elengedhetetlen a meglévő intézményi és tulajdonosi struktúra átalakítása, mely jelenlegi formájában nem alkalmas a kert hosszú távú fenntartására. A fenntarthatóság érdekében ezért szükséges elválasztani a fejlesztő/fenntartó és a tulajdonos/kezelő szerepeket, intézményesíteni a kert működtetését, és a kert adottságainak és szerepeinek megfelelő további beruházások számára is lehetőséget kell biztosítani a területen. A struktúra átalakításának része a kertbe nem illő funkciók leválasztása is, mely a BKV buszgarázs elköltöztetésével már megkezdődött.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
72
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
73
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
74
6.7.
Tisztviselő telep
A „Tisztviselő telep” a Palota negyed mellett a kerület egyik legfejlettebb városrésze. A Népliget és az Orczy kert között elhelyezkedő laza kertvárosi telep a kerület magas színvonalú lakóövezete magas arányú zöldterülettel, melyet a főutak mentén intézmények, szállodák és egyéb vállalkozások határolnak.
Tisztviselő telep határai: Vajda Péter utca – Könyves Kálmán körút – Üllői út – Orczy út
A területen kialakult egy erős, mikro-társadalmi környezet és az ezzel koherens erős identitás. A terület népességére jellemző, hogy az átlagnál magasabb az idős korúak (60+) aránya, ugyanakkor a terület társadalmi presztízsét jelzi, hogy a kerületben itt a legmagasabb a felsőfokú végzettségűek aránya. A kialakult erős identitás, társadalmi környezet jelzi, hogy a területen nagyon erős a civil szervezetek szerepe. A terület fejlődését - a magas magántulajdoni arányoknak köszönhetően - leginkább a magánszféra határozza meg. Az Önkormányzat ezen a területen inkább csak szabályozó, támogató szerepet tölt be, melyek során a negyed környezeti minőségének megőrzése, fejlesztése, és a helyi identitás erősítése a cél. A Tisztviselő teleppel kapcsolatban az önkormányzati fejlesztési lépések, közvetett módon a szomszédos területek fejlesztésén keresztül jelennek meg. A városrész fejlődése szempontjából ugyanis meghatározó jelentőségű, hogy a Ganz és az Orczy negyed határoló területeinek negatív hatásai ne szivárogjanak át a Tisztviselő telepre.
6.7.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek
Tisztviselő telep
39. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
A Hungária körút mentén a szállodák és az országos jelentőségű intézmények mentén még találhatók alulhasznosított területek. Az önkormányzat feladata ezekkel kapcsolatban a területek hasznosításának elősegítése.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási pályázati rendszer működtetése
Társadalmi kapcsolatok fejlesztése
A negyedben működő civil szervezetek bevonása a terület életébe, feladatok telepítése.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
75
6.7.2. Önkormányzati fejlesztések
Tisztviselő telep
40. táblázat / További fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
TT1 - Óvoda felújítás
Vajda Péter utcai óvoda felújítása
megvalósítandó
Beruházási Megvalósítás költség (eFt) 80 000
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
2005-2014
76
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
77
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
78
6.8.
Ganz negyed
A történeti városfejlődés adott periódusára jellemző módon klasszikusan nagytelkes és monofunkciós tevékenységeknek helyet adó térség szerepköreinek változása új szakaszba lépett. Az itt zajló folyamatokra a spontaneitás és a nagy fokú koordinálatlanság jellemző. Igaz ez a tulajdonviszonyok folyamatosan zajló kaotikus változására, valamint a rendezetlen területen zajló követhetetlen használati mód változásokra.
Ganz negyed határai: Vajda Péter utca – Orczy út – Salgótarjáni út Hungária körút - Könyves Kálmán körút
A terület egészének jelenlegi állapotára jellemző az általános leromlottság, a rossz utak, a környezeti károk, közlekedési és parkolási káosz. A Ganz-Mávag nagy múltú gyára mára a korábban is meglévő törésvonalak mentén darabjaira bomlott, gyártási kultúrája megszűnt. A terület átalakulása feltartóztathatatlan. A még meglévő ipari termelés várhatóan nem tűnik el teljes mértékben, de nagy valószínűséggel még tovább fog csökkenni. A kedvező városszerkezeti pozíció és kapcsolatok miatt a már megjelent tercier szektor tovább fog erősödni. A terület kisebb-nagyobb elemekből álló, sokszereplős vállalkozási zónává alakulhat át, ahol az egységes fejlesztési törekvések csak nagy erőfeszítések árán valósíthatók meg. A napjainkban zajló folyamatot meghatározó mértékben bevándorlók vezérlik, nemzetközi méretű elosztó és raktározó helyeket létrehozva. A tercier szektor gyakorlatilag „újrahasznosítja” az ipar által „lelakott” fizikai környezetet. A jelenleg itt működő tőke a fizikai környezet megújítására, alkotásra, építésre nem vállalkozik, legfeljebb az előírt és szükséges karbantartást finanszírozza. A Ganz-Mávag területen az Önkormányzat szabályozó eszközeivel, közvetett módon beavatkozhat a változások irányításába, melynek eredményeként kialakulhatnak a terület áttörései, feléledhet a belső úthálózat, a területen rendezett viszonyok között vállalkozási/kereskedelmi zóna erősödhet meg. A nehézipar fokozatosan elhagyja a területet, csökkentve a környezeti terhelést. Kitelepül a Józsefvárosi pályaudvar, beköltözik a Baross Gábor remíz az Északi Járműjavítóba, megtisztul a Ganz sporttelep szemét és sitt lerakója. A pályaudvar helyén kialakított vegyes övezetekben lassan beindul a fejlődés (főleg lakások, kereskedelem, szolgáltatás). A negyed egy lehetséges, a kerületfejlesztési célokat leginkább szolgáló jövőképe egy magas színvonalú lakásfunkció kialakítása a területen. A terület fejlődését nagymértékben elősegíthetik olyan, az érintett Önkormányzatok és az egyes tulajdonosok által közösen létrehozott fejlesztési társaságok, partnerségek, amelyek célja a fentebb vázolt folyamatok irányításában való együttműködés.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
79
6.8.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek
Ganz negyed
41. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
Az MÁV területeinek és a Ganz Mávag megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással. A szabályozási eszközökkel kell - a tulajdonosokkal egyeztetve - a negatív fejlődési irányok blokkolását (fekete gazdaság, közbiztonság) megoldani
Jövőkép kialakítása
A terület tulajdonosaival a lehetséges sikeres jövő kigondolása, akár több változatban
Tulajdonosi kapcsolatok intézményesítése
A társadalmi-üzleti kapcsolatok intézményesítése a kerület vezetésével, az érdekeltek bevonásával
Intézményi kapcsolatok kialakítása
Szövetségesek gyűjtése, a terület jellege (brownfield zóna, kerülethatárhoz csatlakozó helyzete) alkalmassá teszi kerületközi kapcsolatok kiépítésére (X. kerület, IX. kerület), kvázi „kistérség” létrehozása
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
80
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
81
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
82
6.9.
Kerepesi negyed
A „Kerepesi negyed” a kerület nagy kiterjedésű intézményekkel átszőtt része a kerületnek. A Kerepesi negyedre az intézményi, az ipari, és a gazdasági funkciók a jellemzőek, lakófunkció csak a Baross tér melletti tömbökben található (5-600 lakás). Ennek köszönhetően a kerületben itt a legalacsonyabb a lakónépesség száma (1000 fő körüli). A térség meghatározó elemei a Kerepesi úti temető, az Ügető területe és a Keleti Pályaudvar.
Kerepesi negyed határai: Fiúmei út – Baross tér – Thököly út Verseny utca – Dózsa György út – Asztalos Sándor utca – Salgótarjáni út
A Keleti Pályaudvar fejlődése, átstrukturálódása megindult. MÁV tervei alapján folyamatban van a 2 vasúti sínpár építése, melyek a Józsefvárosi Pályaudvar kiváltására szolgálnak. A Keleti Pályaudvar jelentőségének, elővárosi szerepének növelése fontos feladat a MÁV részéről. Ezt segíti elő a területen új elemként megjelenő Baross téri metrómegálló bővülés, mely tovább erősíti a terület és a Keleti Pályaudvar kapcsolatát a Főváros többi részével. Az Ügető átépítése évek óta húzódik. A terület francia tulajdonosa a tervek szerint az Ügető területén egy bevásárló központot épít fel, mely áttételes pozitív hatást fejt ki környezetére. A területen található intézmények, ipari területek, és a lakások nagyobb része is magán vagy állami tulajdonban van. A térség fejlődése ezért a leginkább a magántulajdonosoktól függ. Az Önkormányzat szerepe a terület fejlődésében elsősorban a megindult folyamatok támogatása és a kedvező szabályozási feltételek megteremtése.
6.9.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek
Kerepesi negyed
42. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
Az ipari területek, az Ügető és a Baross tér megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással.
Parkolási helyzet javítása
Önkormányzati rendeletekkel támogassa szintalatti parkolási kapacitások fejlesztését, magánerő bevonásával.
Intézményi A területen a MÁV-val az Ügető tulajdonosával ill. kapcsolatok további jelentős tulajdonosokkal és további továbbfejlesztése intézményekkel való kapcsolatok fejlesztése.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
83
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
84
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
85
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
86
6.10. Százados úti negyed A Százados úti negyed a kerület egyik legvegyesebb funkciójú városrésze (ipari, üzleti, lakó, intézményi, sport, rekreáció). Identitással jelenleg csak részelemei rendelkeznek (Művész telep, Sport pályák).
Százados úti negyed határai: Asztalos Sándor utca – Kerepesi út – Hungária körút – Salgótarjáni út
A városrész képét alapvetően javította, hogy a rossz lakások és az elavult gyárépületek többségét már lebontották, és jelentős mennyiségű új lakás (MH) épült a területen. Ennek köszönhetően a terület lakásállománya a kerületi átlagot meghaladó minőségű. A negyed fejlődését meghatározza, hogy a fekvésének (nagyrészt vasútvonalak határolják) köszönhetően nem rendelkezik igazi kapcsolattal a józsefvárosi szövettel. A Hungária körút és a Kerepesi út ugyanakkor jelentős fejlesztő erőket vonz a területre. A pályaudvarok közelsége és a Hungária körút logisztikai szerepének növekedése pedig kedvező feltételeket jelent az ipari, gazdasági funkciók erősödésének. Ezt jelzi az is, hogy az utóbbi években megindult az Asztalos Sándor utca menti ipari területek átalakulása, korszerűsítése. A sportpályák megújítása, kerületi életbe történő bevonásuk egy fontos kapcsolódási pontja a terület fejlődésének, azonban a jelenlegi tulajdonviszonyok (magán/állami) következtében ezek megvalósítására kevés lehetőséggel rendelkezik az Önkormányzat. Magántulajdon dominanciája miatt a térség fejlődését döntően a magánszféra fejlesztési lépései határozzák meg. Az Önkormányzatnak a területen elsősorban támogatási, szabályozási feladatai vannak.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
87
6.10.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek Százados úti negyed
43. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
A magántulajdonú társasházak megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási pályázati rendszer működtetése
Építészeti érték megőrzés
Az egyik legfontosabb önkormányzati feladat a Művész telep értékmegőrzése. A Művész telep döntően magántulajdonban van, ezért az Önkormányzat az értékmegőrzést szabályozó és támogató eszközei révén tudja elősegíteni, elsősorban a lakóépületek megújításának, az identitás megőrzésének és erősítésének támogatásán, valamint a Művész telep kerületi kulturális életbe történő bekapcsolásán keresztül.
Intézményi kapcsolatok továbbfejlesztése
A területen jelen levő összvárosi hatású sportegyesületekkel való kapcsolatok fejlesztése.
Társadalmi kapcsolatok továbbfejlesztése
A területen működő civil szervezetek bevonása a terület életébe, feladatok telepítése
6.10.2. Önkormányzati fejlesztések
Százados úti negyed
44. táblázat / További fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
SZÚN1 - Óvoda felújítás
Százados úti óvoda
megvalósítandó
Beruházási Megvalósítás költség (eFt) 80 000
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
2005-2014
88
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
89
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
90
6.11. Szigony negyed A Szigony negyed jellegzetességeit két eltérő funkciójú, sajátos arculattal rendelkező rész határozza meg, a Szigony – Tömő lakótelep és a Szigony utcánál található tudományos jellegű intézmények által határolt terület, mely magába foglalja a negyed jelentős részét kitevő klinikai tömböket is.
Szigony negyed határai: Szigony utca – Práter utca – Leonardo da Vinci utca - Baross utca – Illés utca – Korányi Sándor utca Üllői út
Az 1970-es években kialakított Szigony – Tömő lakótelep a befejezetlen Szigony körút torzóként itt maradt része, mely magán viseli a városfejlesztési beavatkozás minden káros jegyét. A lakótelepre jellemző a kerületi átlagot is lényegesen meghaladó magas népsűrűség, melyhez mérten nagyon kevés és leromlott állapotú közterület található az épületek között. A közterületek jelentős részét lefoglalják a parkoló autók, a maradék kevés zöldfelület pedig nem tudja megfelelően kielégíteni az általános igényeket. A rossz állapotú lakókörnyezetnek köszönhetően a Szigony-Tömő lakótelep a harmadik legolcsóbb lakáskínálatú lakótelep Budapesten. A zöldfelületek hiánya, a leromlott állapotú lakókörnyezet közrejátszott a negatív társadalmi folyamatok felerősödésében. A területről a tehetősebbek elköltöznek, folyamatos az elvándorlás az alsóközéposztályhoz tartozó lakók, köztük a diplomával rendelkezők körében. Ugyanakkor a területen nagy hagyománnyal rendelkező, jelentős eredményeket felmutató civil szervezetek dolgoznak. A területtel kapcsolatos önkormányzati beavatkozások legfontosabb feladata a környezet minőségi fejlesztése és ezen keresztül a lakótelep vonzó-megtartó képességének erősítése. A városrész és az egész kerület kulturális szerepének fejlesztése során kiemelt jelentősséggel bír a Szigony utcánál található tudományos intézmények (MTA KOKI, Semmelweis Egyetem intézményei és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem) által határolt terület. A terület adottságai, az országos jelentőségű tudományos intézmények területi koncentrációja és az intézmények között létrejött szoros kapcsolat lehetővé teszi, hogy a tudományos jelleg továbbfejlesztésével egy Tudásközpont kerüljön kialakításra a térségben. A fejlesztések legfőbb célja, hogy a terület tudományos szerepének erősítésével, további tudományos jellegű intézmények területre vonzásával és létesítésével egy országos jelentőségű tudományos központ (Tudásközpont) kerüljön kialakításra, mely hozzájárul az egész kerület kulturális és gazdasági szerepének erősítéséhez. A Tudásközpont kialakítása a terület intézményei, az Önkormányzat, a Rév8 Rt és szakmai befektetők szoros együttműködésére épül, mely során további tudományos jellegű intézmények kerülnek kialakításra a területen. A 136-os tömb jelentős intézményfejlesztésre nyújt lehetőséget. A tömbben lévő mintegy 7000 m2 nagyságú területtel a kerület már 2000 óta intézményi célú területként számol.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
91
6.11.1. Önkormányzati támogatások, rendeletek
Szigony negyed
45. táblázat / Önkormányzati támogatások, rendeletek
Városrendezési szabályozás
A magántulajdonú társasházak megújulási lehetőségeinek támogatása városrendezési szabályozással.
Társasházi támogatás
Társasház felújítási pályázati rendszer működtetése
Parkolási helyzet javítása
Önkormányzati rendeletekkel támogassa szintalatti parkolási kapacitások fejlesztését, magánerő bevonásával.
Intézményi kapcsolatok továbbfejlesztése
A terület és az egész kerület gazdasági, kulturális jelentőségét meghatározó nagy oktatási és kulturális intézményekkel való kapcsolatok fejlesztése.
Társadalmi kapcsolatok továbbfejlesztése
A területen működő jelentős eredményeket felmutató civil szervezetek bevonása a terület életébe, feladatok telepítése
6.11.2. Önkormányzati fejlesztések
Szigony negyed
46.táblázat / Tervezett fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
SZN1 - Közterület /mélyparkoló
Szigony téri közpark és mélyparkoló kialakítása
SZN2 - Közterület rekonstrukció
Losonci tér
Beruházási Megvalósítás költség (eFt) 1 400 000
2005-2014
90 000
2010-2014
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
92
Szigony negyed
47. táblázat / További fejlesztési programok
Programok
Programok leírása
SZN3 - Óvoda felújítás
Szigony utcai óvoda
60 000
2005-2009
SZN4 - Közterület rekonstrukció
Molnár Ferenc tér
80 000
2005-2009
SZN5 - Közterület rekonstrukció
Práter oldal
80 000
2010-2019
SZN6 - Közterület rekonstrukció
Szigony lakótelep
100 000
2010-2019
SZN7 - Iskola felújítás
Losonci téri iskola
150 000
2010-2019
utca
páros utcai
megvalósítandó
Beruházási Megvalósítás költség (eFt)
6.11.3. Tervezett fejlesztési projektek leírása
SZN1
Szigony tér rekonstrukciója
A fejlesztési program a lakótelep környezeti minőségének javítását a Szigony tér 21. századi igényeknek megfelelő rekonstrukcióján keresztül valósítja meg. A program két főbb elemre, a közpark és a mélyparkoló kialakítására épül. A terület egyik legfőbb környezeti problémáját a parkoló autók jelentik, melyek lefoglalják a lakótelep közterületeinek jelentős részét, és a maradék zöldfelületek pedig nem alkalmasak funkciójuk betöltésére. A mélygarázs megépítésével lehetőség nyílik arra, hogy a szigony téri felszíni parkolást közpark funkciója váltsa fel, és ezzel a környék lakói jelentős mennyiségű, differenciált igényeket kielégítő zöldterületet nyerjenek vissza. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának a területre költözése további parkolási igényeket jelent, mely még sürgetőbb feladattá teszi a mélygarázs megépítését. Az egyetem és a lakosság parkolási igényeinek biztosításához ezért elengedhetetlen a mélyparkoló megépítése. 2003-ban a Szigony tér közterület rendezése és a mélyparkoló kialakításával kapcsolatban már született egy tanulmányterv. A tervek szerint a köztéri parkolás nagy részét egy 230-240 férőhelyes mélyparkoló váltja fel. A mélyparkoló a korábban kidolgozott Kerületi Parkolási Program alapján szakmai befektető bevonásával - PPP modell keretében - kerül megépítésre és működtetésre.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
93
A parkolási modell fontos eleme, hogy a környék lakói számára biztosítva legyen a megfizethető parkolás lehetősége. Ezért a Szigony tér alatt felépítésre kerülő mélygarázs esetében is a környék lakói kedvezményesen vehetik igénybe a parkolási szolgáltatásokat. A lakótelepi környezet fejlesztésének fontos eleme az új közpark kialakítása. A köztéri parkolást felváltó mintegy 5000 m2 közpark jelentős mennyiségű új zöldfelülettel gazdagítja a környéket. Az új park több elemből áll, mely a differenciált igények kielégítését szolgálja. A közparki funkció mellett kisgyermekes védett játszótér és különböző közösségi terek is kialakításra kerülnek. A program céljaként, a társadalmi bevonás megvalósítása érdekében a park és a közösségi helyek fenntartásában szerepet kapnak a helyi közösséget szervező civil szervezetek is, melyek feladata elsősorban a lakók érdekeltségének megszervezése, bevonása a környezet ápolásába, a park gondozásába és különböző közösségi programok létrehozása. Az új városszolgáltatások megjelenése (őrzött parkoló, új zöldfelület) jelentős minőségi változást eredményeznek a lakótelep környezetében. Az új környezet növelve a terület vonzerejét és a terület iránti elkötelezettséget nagymértékben elősegítheti a lakótelephez kötődő negatív képzetek megszűntetését.
SZN2
Losonci tér rekonstrukciója
A lakótelepi környezet fejlesztésének fontos eleme a meglévő park rekonstrukciója. A megújított park több elemből áll, mely a differenciált igények kielégítését szolgálja. A közparki funkció mellett kisgyermekes védett játszótér és különböző közösségi terek is kialakításra kerülnek.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
94
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
95
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
96
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
97
7. A stratégia megvalósíthatósága 7.1.
Az önkormányzati lépések megvalósíthatósága
Az önkormányzati fejlesztések megvalósításának alapja a hosszútávon egyensúlyos költségvetés. Az Önkormányzat Képviselő-testülete 2004-ben elfogadta a Józsefváros Önkormányzat 10 éves költségvetési tervét, így a jelen anyagban szereplő fejlesztési programok megvalósíthatóságának pénzügyi kereteit ez a 10 éves terv határozza meg a leginkább. A 10 éves terv egy olyan egyensúlyi gazdálkodás megteremtését célozza meg, amely fenntartható működés mellett biztosítja a folyamatos fejlődés megvalósítását is. A 10 éves költségvetési terv tartalmazza azokat a feltételeket, alap elhatározásokat és önkormányzati lépéseket is, melyek az egyensúlyi fejlődést biztosító gazdálkodás megvalósításához szükségesek. A terv egyik legfontosabb alap elhatározása, feltétele, hogy az Önkormányzat költségvetésében a működési bevételek és kiadások tartósan legalább egyensúlyban legyenek. 2004-ben a működési és a felhalmozási bevételek aránya 75-25% körül alakult, az értékesíthető vagyonelemek jelentős csökkenése miatt ez az arány hosszabb távon 9010%-ra változik, így a költségvetési egyensúly biztosítását egyre nagyobb mértékben a működési bevételek növelése (kiadásokhoz mérten) jelenti. Az egyensúly, illetve a pozitív működési eredmény eléréséhez szükséges egyik legfontosabb önkormányzati lépés az önkormányzati vagyon hasznosítását és értékesítését is szabályozó hosszú távú vagyonpolitika kidolgozása és megvalósítása. A hosszú távú helyiségekkel és a lakásokkal kapcsolatos vagyonpolitika főbb elvárásai a következőkben foglalható össze: Az Önkormányzat sajátos bevételeinek jelentős részét 40-45%-át a helyiség bérbeadásából származó bevételek adják, a vagyonpolitikának a bevételek folyamatos megtartására, lehetőség szerinti növelése érdekében kell lépéseket tenni. A 2600 elemből álló helyiségportfolió átvizsgálása után az értéktelenektől illetve a hosszú távon üres helyiségektől (jelenleg 1000 körüli a kihasználatlan helyiségek száma), melyek csak a kiadásokat növelik, meg kell szabadulni (értékesítés, selejtezés).
Működési kiadások és bevételek hosszú távú egyensúlya, pozitív eredménye
Hosszú távú helyiség és lakás vagyonpolitika kialakítása és megvalósítása
Értéktelen, üres helyiségek elidegenítése, leselejtezése
Bérbeadásról a hozam alapú értékbecslés alapján történjenek a döntések
Ezzel párhuzamosan a hozamalapú értékbecslések alapján kell a többi helyiség megtartásáról illetve értékesítéséről dönteni. A hosszú távú lakás-vagyonpolitikával kapcsolatban felmerült elvárások a korábbi lakáskoncepcióban és a jelen anyagban is szereplő elvekkel, célkitűzésekkel összhangban kerültek megfogalmazásra. A lakásportfolió átalakulásának 20 év alatt le kell zajlania, ennek keretében a jelenleg 7500 db körüli önkormányzati lakásállományt le kell csökkenteni 4000-4500 db-ból álló fenntartható, jó minőségű állományra.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
4000-4500 db-ból álló fenntartható, jó minőségű lakásállomány kialakítása
98
Fontos elvárás, hogy a lakásállomány hasznosításából származó bevételek (bérleti díjak) biztosítsák a fenntartást, azaz haladják meg a működtetésre, karbantartásra fordított kiadásokat. Az egyensúlyi működés megvalósításának másik fontos lépése az intézményi működés racionalizálása. Korszerűsítés, racionalizálások, átszervezések és egyéb lépések révén a fajlagos intézményi bevételek növelése és a működésre fordított fajlagos kiadások csökkentése. A kerület fejlődésének biztosításához szükséges, hogy az Önkormányzat a költségvetési bevételeinek 10-15%-át hosszabb távon a fejlesztésekre tudja fordítani. A további fejlesztési lehetőségeket erősen befolyásolja a Corvin-Szigony Projekt. A Projekt kiadásai 2009-ig 2-3 milliárd Ft körül alakulnak, 2012-ben merülnek fel az utolsó beruházási kiadások, ezt követően már csak a felvett hitelek, kölcsönök törlesztése jelent kiadást a Projekttel kapcsolatban.
a működési bevételek és kiadások pozitív eredménye lakásfenntartás során
Intézményi működési kiadások és bevételek racionalizálása Önkormányzati költségvetési bevételek 10-15%-át fejlesztésekre kell fordítani
A következő táblázat a 10 éves költségvetési terv alapján az Önkormányzat fejlesztésekre fordítható kiadásait mutatja. A CorvinSzigony Projekten felül az első 5 évben nagyjából 2,9, a második 5 évben 3,2 milliárd Ft-ot lehet fejlesztésekre fordítani. 2015 és 2019 között már nem jelentkeznek a Projekttel kapcsolatban beruházási kiadások és a hiteltörlesztések is folyamatosan csökkennek, így a harmadik 5 éves időszakban több forrást tud az Önkormányzat a fejlesztésekre felhasználni.
48. táblázat / Önkormányzati fejlesztésekre fordítható kiadások (mFt) 2005-2009 2010-2014 Fejlesztési kiadások Corvin-Szigony Projekten felüli fejlesztésekre fordítható összeg
2015-2019
13 500
4 200
8 800
2 900
3 200
8 800
A fejlesztések finanszírozása során fontos szerephez jutnak a pályázatokon elnyerhető támogatások. 1998 és 2003 között az Önkormányzatnak összesen mintegy 1,5 milliárd Ft támogatást sikerült elnyernie különböző fővárosi, állami és EU-s pályázatokon. A fejlesztések megvalósításához ennél nagyobb összegű támogatás megszerzése szükséges. A 10 éves költségvetési tervezet során azzal számoltunk, hogy a CorvinSzigony Projekttel kapcsolatban az Együttműködési Megállapodás szerint a Főváros 3 milliárd Ft támogatást biztosít a Józsefvárosi Önkormányzat részére, és a Projekten felül évente még 100 millió Ft támogatást sikerül az önkormányzatnak megszereznie.
5 éves periódusokra vetítve 2-2,5 milliárd Ft összegű támogatás megszerzése
A Projekt befejezését követően, pedig évi 400-500 millió Ft összegű támogatás szükséges a fejlesztések finanszírozhatóságához. Így 5 éves időszakokra vetítve 2-2,5 milliárd Ft összegű támogatás megszerzése szükséges a fejlesztési programok megvalósításhoz. Ekkora összegű támogatás elnyerése nem könnyű feladat, a korábbiaknál lényegesen több erőfeszítést igényel az Önkormányzat részéről.
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
99
A következő táblázatok az előző fejezetben szereplő önkormányzati fejlesztési programok várható kiadásait mutatják összesítve, ötéves ciklusokra lebontva.
49. táblázat / Tervezett fejlesztési programok (eFt) Összesen Várható összes költség Önkormányzati forrás Tervezett külső forrás
2005-2009 2010-2014
2015-2019
7 145 000
4 655 000
1 990 000
500 000
2 405 000
1 615 000
690 000
100 000
4 740 000
3 040 000
1 300 000
400 000
50.táblázat / További megvalósítandó fejlesztési programok(eFt) Összesen Várható összes költség Önkormányzati forrás Tervezett külső forrás
2005-2009 2010-2014
2015-2019
11 100 000
1 590 000
3 550 000
5 960 000
7 150 000
1 190 000
2 560 000
3 400 000
3 950 000
400 000
990 000
2 560 000
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
100
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
101
Józsefváros - 15 éves kerületfejlesztési stratégia
102