KÖNYV= É S
EME
FOLYÓIRATSZEMLE
1. Nyelvtudomány. B E K E ÖDÖN: A székelyek dunán túli kapcsolatai és a népies állat nevek. V a s i Szemle II. (1935). 77—80 1 A cikkíró a székelység d u n á n túli kapcsolatait szóföldrajzi tények kel is igyekszik támogatni. Nép nyelvi közlések és s z ó t á r a k a l a p j á n végzett k u t a t á s a a r r a az eredményre! vezette, hogy v a n n a k népies állatnevek, amelyeket az egész m a g y a í nyelvterületen csak a Székelyföldön és a D u n á n t ú l o n találunk meg. I l y e nek pl. szántóka ( = pacsirta), fa tetű ( = harkály), kigyópásztor (= szitakötő), szakadék ( = darázsfajta) sőt hetevény (a f i a s t y ú k népies neve). A f á r a d s á g o s m u n k á v a l összeg y ű j t ö t t s z a v a k a t abból a szempontból is m e g kellene vizsgálni, hogy v á j j o n c s a k u g y a n n e m fordulnak-e elő sehol m á s u t t az egész m a g y a r nyelvterületen. E n n e k a megállapít á s n a k azonban m é g a k k o r sincs semmiféle bizonyító ereje, m e r t a n y e l v f ö l d r a j z szerint egyes nyelvegységek h a t á r a i n elütő f o r m á k , régiességek mutatkoznak. E z különösen jól vizsgálható a r o m á n nyelvekben és könnyen figyelemmel kísérhető a f r a n c i a és az olasz-rétoromán nyelvatlaszok l a p j a i n . B. G. C S Ü R Y B Á L I N T : A mondat hanglejtés. Debreceni Szemle, 1935. m á r cius 105—119. 1. A debreceni egyetem m a g y a r tan á r a m á r r é g ó t a foglalkozik ezzel a t á r g g y a l (1. M a g y a r Nyelv X X I . 1. 59., X X I I . 106., X X I V . 42., X X V I . 249.). Ez a t a n u l m á n y eddigi kutat á s a i n a k összefoglalása. Az emberi beszédnek v a n n a k látható elemei
(mozdulatok, arcjáték, a beszélő a l a k j a ) és hallható tényezői (hangszín, időtartam, erősség és magasság). A h a n g m a g a s s á g n a k a beszédben való változásait nevezzük hanglejtésnek. egyes nnondatfajoknak állandó, szkémába foglalható h a n g l e j t é s ü k van, amelyet mondathanglejtésnek nevezhetünk.". A mond a t h a n g l e j t é s k i a l a k u l á s á b a n értelmi és érzelmi tényezők e g y a r á n t szerepelnek. A m a g y a r kijelentő, kérdő és felszólító hanglejtés után, a csodálkozás, elégedetlenkedés és kifakadás, m a j d a kiegészítendő és eldöntendő kérdés, továbbá a személytélen közlés (prédikáció) hanglejtésének hangjegyekkel való b e m u t a t á s a következik. A kétféle kérdés és a személytelen közlés hanglejtése lényegében az egész m a g y a r nyelvterületen egyforma. A párbeszédes hangsúlyról viszont — szamosháti, székely és moldovai csángó példák a l a p j á n — megtudjuk, hogy ez n e m mindenütt egyforma. A mondathanglejtéssel kapcsolatos érdekes következtetések igazolására a m a g y a r nyelvterület többi részeit is föl kellene dolgozni ebből a szempontból. B. G. DRÁGANU NICOLAE: Vechimea ráspándirea Románilor pe haza ioponimiei $i a onomasticei. (Confer i n t á t i n u t á la Bra§ov.) Válenii de Munte, 1934. Tip. D a t i n a Romaneascá. 8-r. 58 1. ós egy térképvázlat. A szerző e t a n u l m á n y á b a n ugyanazzal a kérdéssel foglalkozik, amely az egy évvel előbb megjelent és fol y ó i r a t u n k m u l t évi 1—3. számában ismertetett művének is t á r g y a . (Románii in veacurile IX—XIV. pe baza toponimiei a onomasticei. Bucure§ti, 1933.) A t a n u l m á n y egy előadás
EM99E kibővített alakja, és mint ilyen, a szerző nagyobb m u n k á j á b a foglalt gondolatok és eredmények népszerűsítése. A tárgyilagosnak szánt és a célnak megfelelő könnyed bevezető fejtegetésekben futólag ismerteti és természetesen cálfolja főképp a magyar kutatóknak a románság pannóniai (dunántúli) őslakossága kérdésében elfoglalt álláspontját, egyedül Pais Dezső félremagyarázott véleményét fogadja el. A dolgozat nagyobb része a volt Magyarország területének helynévtörténeti vizsgálata; az eredmény itt is ugyanaz, mint előbbi műveiben: a történeti helynév- és személynévanyag a románságnak a m a g y a r honfoglalás előtti, illetőleg árpádkori ittlétét bizonyítja. Nincs itt terünk rámutatni a mű értékeire vagy fogyatkozásaira, csupán jelezzük, hogy e tanulmány eredményeinek elfogadása csak a magyar helynévkutatás szélesebbkörü megindulása és az így nyert bizonyító erejű megállapítások u t á n lehetséges. Szta. ECKHARDT SÁNDOR: Magyarfrancia szótár. Bp. Eggenberger kiadása. Év n. (1935). 952 1. Ez a tíz éves munkát felölelő hatalmas szótár a m a g y a r tudományos élet jelentős eseménye. Eekhardt Sándor, a budapesti egyetem francia nyelv- és irodalomtörténet tanára, ezzel a munkájával az első teljes, kimerítő magyar-francia szótárt adta, amely egyben a ma élő m a g y a r nyelv szókészletének legfrissebb, legpontosabb és legkimerítőbb gyűjteménye. Nemcsak a magyar-francia, de minden eddig megjelent szótárunk fölött áll minden tekintetben. Nagyban megkönnyíti azoknak a, tanulását, akik a francia nyelvet magánúton akarják elsajátítani, a műfordítók számára pedig nélkülözhetetlen. A rokonértelmű szavak bő felsorolásával megkönnyíti az adott esetben legmegfelelőbb szót, f e l t á r j a a francia stílus szótári lag érzékeltet-
hető finomságait. A felvett szókincs az arányaival is jóval felülmúlja eddigi nagyterjedelmű szótárainkat. Az egyes kifejezések mentesek az elszótáriasodott jellegtől és teljes elevenségükben lépnek elénk. A különböző tudományágak műszavait gazdagon adja.: az orvostudomány, politikai és jogi élet, sport, vasút, háztartás, rádió, iskola, egyetemi élet műszavait mind megtaláljuk benne. Ezenkívül a mindennapi élet ágaiban előforduló kifejezéseket, fordulatokat és árnyalatokat pompásan ülteti át franciára. A m u n k a a szerző kitűnő francia tudását és elsőrangú stílusérzékét bizonyítja. I. E. GALDI LÁSZLÖ: Constantin Cantacuzino és a magyar nemzeti hagyomány. Magyar Nyelv, X X X I . (1905), 238—242. 1. Érdekes román-magyar vonatkozású X V I I . századi adatokra h í v j a fel a figyelmet e kis közlemény. E g y ú j a b b a n Cantacuzino Konstantinnak tulajdonított, de szerzőnk által cím szerint nem idézett műben a magyarhún rokonságra vonatkozó adatok olvashatók. Cantacuzino forrásként a r r a az élőszóbeli értesülésre hivatkozik, amelyet két erdélyi Brankovios-testvértől hallott, akik oroszországi követségük alkalmával a „jugriai szkíták közül" való emberekkel „találkozván és magyarul beszélvén", emezek és a magyarok nyelve közötti hasonlóságot állapítottak meg. A továbbiakban Cantacuzino forrásáról, a két Brankovics testvér kilétéről, a Cantacuzino-család és emezek egymáshoz való viszonyáról tájékoztat a szerző a vonatkozó irodalom bőséges felhasználásával. Szta. HARTNAGEL ERZSÉBET: Üjabb német jövevényszavainkról. Magyar Nyelv, X X X . (1934.) 20—36. és 77— 91. 1. Ez a tanulmány arról a német jövevényszó-áradatról szól, amely a X V I I I . században ós a mult század
'i 00
legelején nyert rövidebb-hosszabb időre polgárjogot a m a g y a r nyelvben, főleg az előkelő társaság nyelvében, ahonnan azután lejjebb is terjedt. Az író megemlékezik ugyan a f r a n c i a és német nevelőnőkről, az egyre szaporodó németajkú városi iparosságról, a külföldet járó magyarokról, de a gáláns élettel bevonuló szavakat főleg a bécsi társadalmi élet kelet felé való kisugárzásának t a r t j a . A második közlemény példákkal rajzolja azt a — s a j n o s — jól ismert tényt, hogy nem elég a szótározott a n y a g vizsgálata, mert a szótárakból egy egész sor szó kimaradt, noha a r r a is van eset, hogy szövegelőtti szótárfeljegyzést találunk. Végül néhány jellegzetesebb átvétel bővebb ismertetése következik szélesebb körben való elterjedésének igazolására. Az író azt a k a r j a megmutatni, hogyan lehet egy jövevényszócsoportot művelődéstörténeti keretbe beágyazni. B. G. és RÁSONYI LIGETI LAJOS NAGY LÁSZLÓ: Török jövevényszavainkról. Magyar Nyelv, X X I X . 157—160, 218—221, 275—279, X X X . 157 —160, 200—208, X X X I . 35-42. 1. Ligeti L a j o s öt, Rásonyi Nagy László egy cikkben egészítik ki a honfoglalás előtti m a g y a r jövevényszavak sorozatát, illetőleg bővebb m a g y a r á z a t t a l szolgálnak a m á r régebben elfogadott v a g y csak odavetett szószármazások alaposabb igazolására. A szóbanforgó jövevények a következők: egy (egyház), kapu és koporsó, kar, kár, orvos, őröl, örvény, szárny, szőlő, szűcs, üdül. B. G. MORAVCSIK GYULA: A magyar szt. korona görög feliratai. Bp. 1935. 52 lap + 8 tábla. A M a g y a r Tud. Akadémia nyelvtudományi értekezései sorozatában jelent meg Moravcsik Gyula 1. tag, egyet, t a n á r székfoglalója a sokat vitatott és végérvényesen eddig meg
EME nem fejtett feliratokról. Míg első korona-vizsgálóink, Révai koronaőr (1613), H o r á n y i Elek piarista történész (1795), Koller, Scliwartner, Szombat J., m a j d m á r az Akadémia megbízásából Pulszky, Henszlmann és Ipolyi Arnold (1880-ban) csak a korona művészi és történelmi leírásával foglalkoztak, s még 1916-ban V a r j ú Elemér és Gerevich is csak a pontos régészeti leírást adták, most a szerző a döntő fontosságú feliratokkal foglalkozik. A bizánci korona Krisztus-képe, valamint Mihály és Gábor arkangyalok, Szt. György és Demeter, Kozma és szt. D á m j á n zománcmellképeinek köriratai általában könnyebben tisztázottak, az alsó korona fölött a bizánci koronát ajándékozó Dukás császár (1071—78) és fia, Konstantin, a bíborban született, valamint Géza m a g y a r király köriratai egészen pontos betűfejtegetés alapján Moravcsik dolgozatában nyernek pontos magyarázatot. A piros (császári jellegű) két bizánci császári névjelzés és a kékes színű „Géza, Turkia hivő királya" felírás finom különbségeit is fejtegeti. G. P. SZABÓ T. ATTILA: A helynévgyűjtés jelentősége és módszere. Magyar Nyelv, X X X . 160—180. 1. A szerző azóta m á r pályadijat is nyert tanulmányában a r r a mutat rá, hogy eredetileg minden helynév értelmes szó volt. Ez az eredeti értelem később elhalványodhatott, sőt sokszor teljesen el is veszett, de felkutatása sok értékes adatot n y ú j t h a t főleg a történettudomány, földrajz és a nyelvészet számára. Ezért van a helynévgyüjtésnek jelentősége. Ezután módszertani utasításokat ad, m a j d a m a g y a r helynóvgyüjtés kilenc évtizedes m ú l t j á t m u t a t j a be vázlatosan. Különösen a módszertani rész becses azok számára, akik helynévgyüjtéssel akarnak hozzájárulni a m a g y a r s á g múltjának tüzetesebb és alaposabb megismeréséhez. B. G.
EME 101
H O R V Á T H C Y R I L L : Hogyan szóIának? M a g y a r Nyelv, X X X . (1934.) 136—150. 1.
sammle ieh Fluhrnamen?-jét, sőt a fiatal magyar helynévkutatás újabb eredményeit sem. Szta.
A Königsbergi Töredékek legrégebben ismert d a r a b j á r ó l ú j a b b a n ismét kétségbevonták, hogy vers volna. Ez a cikk paleographiai és v e r s t a n i érveket sorol föl annak a bizonyítására, hogy az említett szöveg kötött versforma. Ezt szerinte nemcsak az összecsengő szókezdetek igazolják, hanem főleg az, hogy az egész szöveg 4, 4 / 4, 3 alaptípusú verssorokra bontható. A hellyel-közzel mutatkozó egyenetlenségekre középkori latin versekből m u t a t hasonló példákat. B. G.
T R E M L L A J O S : Az oláhok nemEgyetemes Philologiai zeti nevéről. Közlöny, 1933. III—IV. f. és kny. 10 1.
P É T E R 1)1 OTTÓ: Az észak-bakony. aljai német falvak dűlőnevei. Német Philologiai Dolgozatok. L X I . sz. Bp. 1934. 63 1. E helynévtörténeti t a n u l m á n y néhány északbakonyaljai német falu (Bakonygyirót, Bkoppány, Bpéterd, Bszentivány, Fenyőfő, Románd és Szűcs) 200 éves helynévtörténetének az összefoglalása. A dolgozat első része a „dülőnévkutatás" mibenlétét) módszerét és jelentőségét igyekszik elénk állítani a kezdő helynévkutató tapogatódzó bizonytalankodásával. A m a g y a r helynévkutatás történetéről sem kapunk olyan képet, amilyet megérdemelne. A t a n u l m á n y második fele a kérdéses terület német nyelvjárásának és a dűlőneveknek egymáshoz való viszonyát, azután a községhatárok X V I I I . században törtónt beosztását igyekszik tisztázni. Legtöbb kifogásolni valót az egyes községek helysógnévanyaga vizsgálatának módszerében t a l á l h a t u n k . A szerző válogató g y ű j t é s i módszere, a történeti és élő h e l y n é v a n y a g külön nem választása módszeresség szempontjából sok elhanyagolt követelményt j u t t a t eszünkbe. E ponton a szerző nem vette tekintetbe a német helynévkutatás egyik legkiválóbb útmutatóját, F r . Geschwendt: Wie
Az ú j l a t i n nyelvek északkeleti á g á t alkotó román („oláh") népnek a történelem f o l y a m á n n a g y o n sok nevét i s m e r j ü k . E nevek részben a vlah: oláh, részben a román n é p n é v csop o r t j á b a tartoznak. Kétségtelen, hogy „az oláhok s a j á t népi nyelve mindig r u m á n v o l t . . . hisz a m a g u k a t vlah, vlav-neik nevező isztriai és megleni oláhok névcseréje aránylag ú j a b b keletű". M i u t á n mindezt bőséges •adatfelsorolással és a belőlük levonható következtetésekkel szerzőnk m e g á l l a p í t j a , r á t é r az „oláh nép" és m á s nemzetek által h a s z n á l t ú j a b b elnevezések v i z s g á l a t á r a . I t t védelmébe veszi a m a g y a r nyelvészeti irodalomban m a is általánosan használt „oláh" elnevezést, m i n t melyet a mag y a r nyelvészek „nem lealacsonyító v a g y éppen megbélyegző értelemben használnak", h a n e m a t u d o m á n y o s pontosság szempontjából, hisz a román szónak, m i n t egyben népcsaládnévnek, h a s z n á l a t a sok félreértésre a d n a alkalmat. Szta. 2. Történettudomány. ASZTALOS MIKLÓS: A történeti Erdély. E r d é l y i F é r f i a k Egyesülete kiadása, 1936. Bp. 740 1. 55 szövegközti kép, térkép, 64 műmelléklet. A t u d o m á n y n a k 16 elismert szakembere f o g l a l t a össze Asztalos Miklós szerkesztésében mindazt a tudnivalót, a m i t egy földről, népről és annak alkotásairól csak n y ú j t h a t az Eneyclopaedia. 1918-ig dolgozták fel E r d é l y f á j d a l m a s a n szép m ú l t j á t , minden rendű, r a n g ú és k o r ú olvasó igényéhez alkalmazva mondanivalóikat. P á r a t l a n s valóban tiszteletet parancsoló összefoglalás ez, amelynek
EME 102
ismertetése kötelesség is, de az alapos birálatot is megérdemli, egyes szaktudományoknak megfelelően. — Minden fejezethez csatoltan kapjuk a feldolgozott eddigi irodalmat; tehát a tovább kutatók is nagy haszonnal f o r g a t h a t j á k ezt a hatalmas méretű és igényű diszművet. Gaál István geológus Erdély földrajzi egységének, a medencének évmilliók alatt létrejött kialakulását, Fodor Ferenc egyet, t a n á r Erdély földrajzát (földje, vize, éghajlata, termelési földrajza, közlekedése, települése, politikai földrajza stb.), Roska Márton pedig Erdély őskorát, népvándorlási ós m a g y a r honfoglaláskori történetét a d j a világos, tömör összefoglalásban a legújabb ásatások, irodalmi viták és kutatások anyagának feldolgozásával. Buday Árpád szegedi egyetemi t a n á r a 'római korszakot, a szerMiklós múzeumi kesztő Asztalos könyvtárnok Erdély további történetét 1918-ig, Szilády Zoltán egyet, t a n á r a néprajzunk vázlatát s egyes vidékek leírását n y ú j t j a . Tamás Lajos egyet, m a g á n t a n á r az erdélyi román nép történetét í r j a meg eredeti f o r r á s k u t a t á s a i nyomán, Pukánszky Béla egyet, t a n á r pedig a szászok helyzetét s az erdélyi gondolat kialakításában való szerepét vázolja. Húszár Lajos a pénz történetét, Kampis Antal az iparművészetünket, Genthon István általános művészettörténetünket, Bartha Dénes egyet, m a g á n t a n á r az erdélyi zene sajátos hármas, párhuzamosan egymást formáló és gazdagító létét, a magyar, román és szász zenei k u l t ú r a s legkivált a népi zene történetét ismerteti. Kozocsa Sándor múz. könyvtáros Erdély három népének irodalomtörténetét foglalja össze gazdag bibliográfiai melléklettel és eddig sehol nem közölt kéziratok, hasonmáslenyomatok, ékes könyvkötések képeivel. Némethy Imre a jogtörténeti, Hofbauer László az erdélyi akadémiai mozgalmakra vonatkozó anyagot dolgozta fel és Teleki Pál gróf meleghangú előszóban a j á n l j a ezt az
áldozatos lélekkel, egyesületi tagdíjakból megteremtett 740 oldalas könyvet a magyarságnak. G. P. Néhai BUNYITAY VINCE és Dr. MÁLNÁSI ÖDÖN: A váradi püspökök a száműzetés s az újraalapítás korában (1566—1780). Debrecen, 1935. 490 1. A váradi püspökség történetének egy fontos korszaka pereg le. előttünk B u n y i t a y Vince nagy munkáj á n a k eme negyedik kötetében, ameiy negyvenhat évi késéssel és szerzőjének halála u t á n mintegy húsz évvel jelent meg most dr. Málnási Ödön ku tatásaival kiegészítve. Egy mindmáig sorsüldözött egyházmegye régi szenvedései peregnek le előttünk. L á t j u k a váradi püspökség és káptalan felbomlását, tanúi vagyunk a világi katolikusok hitehagyásának 3 az erdélyi fejedelemség erélyes intézkedéseinek, amelyeknek eredményeképen merő hányattatássá lett a katolikus papság élete.A kor mélyén élő törekvések eredménye, Szent László székesegyházának elpusztítása is, melyet a több évtizedes török megszállás követ. A hanyatlás évtizedeit azonban követi az újjáépítés és szervezés nagy, munkás kor szaka, a kultúrális és valláserkölcsi megújhodás lassú folyamata, mihelyt a Váradtól távol, királyi területen élő püspökök közül a tizennegyedik az egyházmegye területére visz szatérhet. A rendkívül alapos munk.'i az adatok töméntelen sorát n y ú j t j a olvasóinak 8 gazdag okmánytárt közöl függelékül. S. I. BIRÓ VENCEL: Altorjai Gróf Apor István és kora. Az Erdélyi Katolikus Akadémia kiadása. Cluj, 1935. 208. 1.
Az előző évtizedekben nagyon kevés gondot fordítottak Erdély múltjának, belső történeti életének feltárására, megismertetésére. Erdély mostani általános helyzetét megér-
EME 103
teni, jövő arcát tudatosan formálni máskép nem tudjuk, csak ha ismer jük múltjának közéleti, kultúrpolitikai, társadalmi és gazdasági szálait, amelyek szorosan belefonódnak a jelenbe. Erdély történeti m ú l t j á n a k egyik legképzettebb és legmélyebbre látó kutatója, Biró Vencel, ebben a mostani könyvében széles történelmi távlatokkal m u t a t j a be Erdélynek azt a korszakát, amely Bethlen Miklós mellett altorjai gróf Apor István, a hatalmas erdélyi kincstartó, nevéhez fűződik. A nagy alapító életével kapcsolatban bepillantunk E r dély akkori történeti, kultúrpolitikai, társadalmi helyzetébe, a katolicizmus erdélyi meggy öker esed ésébe. I t t a legnagyobb érdem gróf Apor Istvánt illeti, aki nagy tudásával és széles látókörűségével, fejedelmi adományokkal és a katolicizmus vallásközösségének a tudatával j á r u l t hozzá az erdélyi katolicizmus megszilárdításához. Ugyancsak a nagy alapító nevéhez fűződik az erdélyi románoknak a katolikus egyházzal való uniója is. Nemcsak az anyag nagysága, melyet Biró Vencel hosszas évek munk á j a eredményeként könyvében öszszegyűjtött, hanem annak művészi elrendezése is meglepő és elismerésreméltó. Kiállítása ízléses, minden dicséretet megérdemel. 7. E. \ / E N D E S MIKLÓS: Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története. Szerző s a j á t kiadása, Bp. 1935. A kitartásnak, szorgalomnak remek példája ez a mű, amelynek szépen rendszerezett óriási anyagát a szerző félszáz éven keresztül gyűjtötte. Fáradhatatlan szívóssággal j á r t a végig Erdély valamennyi levéltárát, majd 1919 óta a magyarországiakat is. A nagyjelentőségű történeti anyagot éppen Endes közigazg. bíró, egykor az erdélyi státus vezető férfia, volt leginkább hivatva feldolgozni. Mélyreható megállapításait az egyes
fejezetekhez fűzi, amelyek bizony elevenünkbe vágnak, örök erdélyi problémákra adnak találó és igazbírói feleletet. í g y a honfoglaláskori helyzet képével, a székelység eredetének, a szászok, románok történelmi szerepének, a székely székek kialaku lásának fejtegetésével végtelenül fon tos m u n k á t végzett. Hiszen az igazság kimondása éppen m a n a p s á g hősiességet kíván. Miért csak három nemzet, miért a négy vallás önkormányzata, — ennek az alapvetően fontos erdélyi párhuzamos intézménynek egész kifejlődése, szerepe, története talált hivatott tudósra dr. Endes személyében. G. P. GÁL K E L E M E N : A kolozsvári unitárius kollégium története (1568— 1900). Cluj, Minerva R. T. 1935, I—II. 568 s 590. 1. Ez a hatalmas, kétkötetes és többszáz oldalra terjedő iskolatörténeti munka egybefoglalása Gál Kelemen iskolatörténeti kérdésekkel foglalkozó munkásságának. M i n d j á r t az első kötet elolvasása u t á n az a benyomásunk, hogy a mű nemcsak terjedelmében, de összefogó erejében is nagy s hosszabb idő rendszeres tanulmánynak az eredménye. Az első kötet a fejlődés sorrendjében az óvári, a piaci, a magyar-utcai kollégium és a szentpéteri külvárosi iskola történetét, valamint az igazgatást adja. Az iskolatörténetet háttérben párhuzamosan az u n i t á r i u s egyház története kíséri, s ez azért megokolt, m e r t éppen a kolozsvári unitárius kollégium volt az, amely századok folyamán a m a g y a r unitárizmus védőbástyájaként szolgált. A kollégium története és az egyháztörténet szorosan egybekapcsolódnak. A második kötet részletesen ismerteti a kollégium szervezetét, oktatását, önképzését, felszereléseit, az internátus belső szervezetét kedves és megkapó képekkel a diákok életéből, a r e n d t a r t á s r a vonatkozó törvényeket, m a j d a kollégium nevesebb tanárainak életét és mun-
104
kásságát. A kollégium története a XVI. sz. közepén kezdődik és t a r t a XX. sz.-ig, a negyedik kollégium működésének kezdetéig. Az innen kezdődő további történetet majd a jövő iskolatörténet í r ó j a van hivatva megírni. Gál Kelemennek ez a m u n k á j a mindenesetre például szolgálhat erdélyi m a g y a r iskoláink történetének hasonló megírására. 7. E. GYALÓKAY J E N Ő : Erdély várai 1736-ban. Hadtörténeti Közlemények, 1935. 233—257 1. Gyalókay tűzérezredes, a katonai tudományokban régóta ismert jeles kutató, akadémiai tag ismerteti a L u dovika-akadémia értékes könyvtárának kéziratos művét, Weiss Konrád császári mérnök-ezredesnek 18 vízfestésű képpel, térképekkel és v á r r a j zokkal ellátott m u n k á j á t . A pontos felmérésű városképek, térképek 200 éve meglehetősen szokatlan alapossággal, szakértelemmel készültek, de a történeti, műszaki leírások naivak, használhatatlanok. Néhány érdekes, jellemző képet m u t a t be ez a tanulm á n y Weiss művéből, amely Fogaras, Csíkszereda v á r a " mellett „Kolozsvár fellegvárát" s városképét, „Nagyszeben", „Gyulafehérvár", „Brassó", „Segesvár", „Beszterce", „Medgyes", „Szamosújvár", „Szászsebes", végül „Marosvásárhely" és „Székelyudvarhely" várait, egyikmásiknak térképét m u t a t j a be. Mag y a r népünk nehezen barátkozott meg a haditudományoknak ezzel az ágával. Várrendszerünket olasz, német mérnökök építették. A fejedelemség megszűntével az udvari haditanács az erdélyi várakkal is törődni kezdett. 1725-ben küldte Erdélybe Weiss fő strázsa me ste r t (őrnagy), aki 13 éven át volt országrészünk hadimérnöke. Pontos leírásából megtudjuk, hogy városunk Fellegvára 1719ben készült el a régebbi v á r helyén; t. i. legtöbb kezdetleges v á r u n k ú. n. templomvár lévén, „Kolozsvár v á r a " is csak játékszer lett a középkor után
EME fejlődő ostromló eszközök, majd az ú j k o r i ágyúk elenében. Csíkország védbástyáját a tatárok dúlták fel s Steinville gróf állítatta helyre 1716ban. Érdekes olvasnunk „Szamosújvár" épüléséről, hogy az egykor ennek helyén volt Bálványosvár öszszeomolván, a mait Martinuzzi (Fráter) György építette. Bethlen Gábor csak újjáépítette, de azóta sem törődtek javításával vagy a környező Szamos p a r t j á n a k rendezésével. Az egykor Székelyvásárhelynek nevezett székely főváros „erődjét" szintén egy magaslati dombon levő templom köré húzott palánk és fabástyák alkották, igazában mindig ú. n. nyilt város volt. G. P. L U P A S J Á N O S Dr.: Ráscoale £aranilor din Trandilvania la anul 1784. (Biblioteca ist. a Astrei II.) 1934. 230 1. A magyarországi és erdélyi részek X V I I . század végi és X V I I I . századi parasztlázadásainak sorába állítja be a szerző a Hóra-lázadás 150 éves évfordulója alkalmával e sokféleképen értelmezett megmozdulást. A mű első két fejezete a Tisza meg a Kárpátok közötti foradalmi szellemet, illetőleg annak megnyilvánulásait vizsgálja a magyar, cseh és erdélyi mezőgazda sági reformkísérletekkel kapcsolatban. Fontos a III. fejezet, amelyben a Hóra-lázadás okaival és kitörési körülményeivel foglalkozik. A következőkben a lázadás lefolyását és annak két szakaszát a vármegyei nemesi csapatokkal és a császári ha dakkal vívott, sok kegyetlenséggel folytatott harcot í r j a le. Egészen részletes szól a mozgalom elnyomásának körülményeiről, nem feledkezve meg azokról a mozzanatokról sem, melyek e népszerű formában megírt könyv olvasóiban a nemzeti hősök ellen alkalmazott büntetések olvasásakor a f a j i ós osztálygyülölet elfojtására, illetőleg mérséklésére koránt sem alkalmasak. Külön fejezet foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miként
EM E 105 él Hérának és társainak emléke a mócok lelkében és milyen emlékek találhatók ma Hóra és társai szűkebb hazájában r á j u k vonatkozólag. Ma gyar szempontból itt különösebben is érdekesek azok a sorok, amelyeket Lupa?, egy román paraszt szájár ói jegyzett le Kossuth L a j o s r a és Ferenc Józsefre vonatkozóan (199—200. 1.) Könyvészeti összefoglalás, a mozgalom helyi vezetőiről való kimuta tás és névmutató zárja be ezt a sok egykorú és korunkbeli képanyaggal díszítetett könyvet. Szta. LUPAS J Á N O S : Cronicari istorici romőni din Transilvania. — Scoala Ardeleana I—II. köt. („Clasicii románi comentati" sorozat.) Craiova, é. n. 470 1. + 1 sztln lev. Mintegy 58 erdélyi román történetíró munkájából összeállított szemel vényes történelmi olvasókönyv az előttünk fekvő két kötet. Bevezető fejtegetésében Lupa§ az erdélyi román történetírás XV—XIX. századi fejlődésével (Desvoltarea istoriogra fiei románé din Transilvania in sec. XV—XIX.) foglalkozik. Az első nyomokat egy XV. századi ismeretlen nevű erdélyi papnak egy latin krónikához fűzött töredékes megjegyzéseiben fedezi fel. Az erdélyi román történetírók közé sorozza a m a g y a r művelődéstörténetéből jólismert Oláh Miklós esztergomi prímást is. — E két író munkássága képviseli csak a XV. és XVI. századi erdélyi román történetírást. A XVII. századból is csak két történetíróval. [Protopopul (— esperes) Vasile din Brasov és Protopopul Radu Tempea] ismerkedünk meg. Az erdélyi román történetirodalom f á j á n a k lombosodása a X V I I I . század közepén kezdődik, de igazában csak a X I X . században virágzik ki a Miku-Klein, Sincai, Maior és tanítványainak működésében. E Cogál niceanu szerint „romano-mániá"-ban szenvedő irányzattal szemben megjelennek a román történelmet bírálóbb szemmel néző történetírók is. A X I X .
századi adatgyűjtő, helytörténeti és történeti részletkérdésekkel foglal kozó írók nevének meg munkásságuk jelentőségének rövid jellemzése u t á n a legújabb időkig nyomon követi az író mindazokat az eredményeket, amelyeket a román történetirodalom a gazdaság- és a politikai történelem terén felmutathat. Röviden azokat az intézményeket és folyóiratokat is ismerteti, amelyeknek keretében az erdélyi román történettudomány legújabb munkássága folyik. Lupa§, úgy látszik, nem híve a történettudomány öncélúságának, hanem azt abba a gyakorlati mozgalomba a k a r j a beállítani, amelynek célja az, hogy miként a múltban, úgy a jövőben is „szilárd és ellenálló alapot" nyújtson a románság nemzeti egységének és szabadságának megőrzéséhez, úgyannyira, hogy azt „a poklok kapui se döntsék meg" ( X X X I V . 1.). Lehet ugyan, hogy ilyenszerű kijelentései csak azzal magyarázhatók, hogy e kiadás elsősorban szélesebb körök történeti tudatának emelésére és nem szakemberek számára készült. Mut a t j a ezt az is, hogy a bevezetést követő szemelvényes forráskiadás tudományos igényekkel nem lép fel, hisz igen sokszor másodkézből eredő fordításokban közli a szövegeket. Mégis a könyv gazdag könyvészeti jegyzékével ( X X X V I — X X X I X . 1.) és bő névmutatójával (445—470. 1.) néhol a szakembernek is tájékoztatást n y ú j t ; egyébként azonban inkább csak az iskolák művelődéstörténeti oktatásában alkalmazható célravezető segédkönyv gyanánt. Szta. BÁRÓ PETRICHEVICH HORVÁTH E M I L : A Petrichevich család általános története. Első rész, I. k. 1069-1526. 371 1. Bp. 1934. A szerző meglehetősen nagy munkát végzett, amikor egy olyan család történetét í r t a meg, amely Dalmáciából eredve Horvátországon és a mai Magyarországon át Erdélyben telepedett le. A tudományos kutatást
106
megnehezítette az is, hogy a fent említett országokat ma ú j határok választják el. A könyv első fejezetében í r ó j a a horvát nemzetségek és a Mogorovich nemzetségen keresztül jut el az első Petricheviehekhez. Majd a család lucei, dresneki, raduchi, miketihinozi, széplaki és komlódi ágait vezeti le az egyes családfák szerint. A szerzőtől közölt levéltári okmányok nemcsak a főúri családok eredetére, de a különböző korok szellemére és a régi Magyarország különböző területi szervezeteire is rávilágítanak. Érdekes a könyv végén közölt sematikus térkép, mely a Petrichevich család településének helyeit m u t a t j a . A m u n k a gazdag név- és tárgymutatóval szolgál. Az egész könyvön látszik —• beleszámítva a sűrűn előforduló adatokat, — hogy sok évi alapos kutatásnak és tanulmánynak a komoly eredménye. I.E. RÉVÉSZ I M R E : Szempontok a magyar „kálvinizmus" eredetének vizsgálatához. Századok, L X V I I I . évf. (1934.) 257—275. 1. A szerző Asztalos Miklós tévedéseit kimutatva hangsúlyozza, hogy a magyarországi r e f o r m á t u s protestántizmus, amely kálvinizmusnak csak erős fenntartással nevezhető, nem Wittenbergből ered, s onnan erősítést is csak annyiban kapott, amennyiben az ott tanuló m a g y a r diákok a lutheri teológiának nem szélsőséges, hanem békülékeny a l a k j á v a l ismerkedtek meg. A színmagyarságban hiányzottak azok a lutheránizmushoz odarögzítő szálak, amelyek a hazai németséget elszakíthatatlanul a lutheri reformációhoz kapcsolták. Azt, hogy a r e f o r m á t o r i irányok XVI—XVII. századi m a g y a r küzdelmében az ú. n. kálvinizmus m a r a d t a győztes, a hel vét i r á n y roppant "rős terjeszkedési lendülete, a gyakorlati egyházirányításban nagyobb radikalizmusa, hatalmas földesuraknak és a rohamosan növekvő tekintélyű Debrecennek a melléje állása és Erdély túl-
EME nyomó politikai befolyása magyarázza meg. Viszont annak is, hogy a m a g y a r r e f o r m á t u s protestántizmusból nagyon sok lényeges kálvini vonás hiányzik, különleges hazai okai vannak. A m a g y a r „kálvinizmus" a maga érdekesen kialakított, eklektikus-egyéni vonásait a XVI. századtól fogva mai napig megőrizte, mée némely teológiai pontokban is, annál inkább egyéb, a kálvini kereszténység arculatára nézve éppoly fontos egyházi és egyházon kívüli kérdésekben. Ennek a megállapításnak a m a g y a r történettudományban való mielőbbi köztudattá válása a szerző szerint tárgyi és módszertani szem pontból egyaránt kívánatos. Szta. DR. RAMNEAJSTTU P I E R R E : Ori gine etnique des Séklers de Transylvanie. Revue de Transylvanie. Cluj. Tome II. No. 1. 1935. Aoűt- Septembre. 45—59. 1. Grafikonnal és statisztikai táblákkal fölszerelt cikk. Szerzője vér elemzéssel f a j i hovatartozást megállapító kutatásokat végzett a Székelyföldön s eredményeit ebben a tanulmányban a d j a közre. Közel 50 székelyföldi falunak 3.858 román és 10.600 székely lakójától vett vérrel végezte a kísérleteit s eredményeit összeveti a m a g y a r és román szaktudósoknak Debrecen-vidéki és bácskai, illetőleg erdélyi és moldvai kutatásaival. A számadatokból levont végső következtetéseit így fogalmazza meg: „1. A négy székely vármegyében lakó románok vércsoportbeli arányszáma a moldvai és erdélyi románok arányszámai közé esik. Statisztikailag egyáltalán nem különböznek. 2. A három székelymegyei székelyeknek tömegükben ugyanaz az etno-antropológiai eredete, mint a románoké. Nincs hasonlóság a székelyek s velük szemben a magyarok, bolgárok és finnek vércsoportjának az arányszámai között. 3. A Maros-megyei magyaroknak ugyanaz a vérösszetételük, mint a debreceni vagy dél-
EM E 107 magyarországi m a g y a r o k é n a k . Mindazonáltal ezeknek az európai jellege fejlettebb és az ázsiai gyengébb, ami egy elmagyarosított r o m á n rétegnek az idő f o l y a m á n tett óriási h a t á s a mellett bizonyít. Hivatkozunk a r r a , hogy az utóbbi megyében végzett kutatásokra csak kevésszámú vérelemzés állt rendelkezésre." Vérképletünknek e k i s a j á t í t á s á t , b á r m e n n y i r e komolyén viszi is végbe a szerző, egyáltalában nem t u d j u k elhinni, m e r t hiszen szakkörökben távolról sem egyöntetűek a vélemények arról, hogy az „agglutinációs-reakció" emb e r f a j t á k a t meghatározó eredményei milyen mértékben megbízhatók. K. B. SZÁSZ B É L A : A római földkérdés története. I. 75 1. II. A Gracchusok. 198 1. Bp. Szerző kiad. 1935. A szerző közel 25 éves k u t a t á s á n a k , a római imperiálizmusra és demokráciára vonatkozó óriási történeti irodalom t a n u l m á n y o z á s á n a k kis ré szét adta most közre ebben a két kötetben. A r ó m a i társadalom- és gazdaságtörténet legérdekesebb fejezeteivel foglalkozik, a két Gracchus föllépésétől, sőt azt megelőzőleg az ősrómai település történetétől kezdve az ager megoszlásán, a közföldek fogalmának finom boncolásán, meghatározásán á t Tiberius Gracchus f o r r a dalomkori haláláig. Az első rabszolgalázadás indítékainak n a g y forrásanyagából szerencsés kézzel válog a t j a ki a hitelt érdemlő, t á r g y i l a g o s a d a t o k a t A t t a l u s korát s az ázsiai felkelést, Scipió szerepét, végül G. Gracchus fellépését, első tribunságát, fontos mezőgazdasági törvényeinek egész sorát t á r g y a l j a ; államférfiúi nagyságáról művészi képet fest. A földkérdés I. kötetében a szerző csak a köztársaságkori föld-megoszlás történetét a d j a , kissé szokatlanul hangzó, modern szakkifejezésekkel tarkítva (dömping, merkantil-politika, nincstelen-tömegek stb.); nem véletlen azonban ez a szóhasználat,
h a n e m merész, de találó érzékeltetésül szolgál a m a i földbirtok-politikai és gazdasági kérdések hasonlatosság á r a : a 2200 év távlatából a m á n a k bizonyos nehéz problémáival való p á r h u z a m o s s á g r a utal.. G. P. 3. Művészettörténet. B A L O G H I L O N A : Magyar fatornyok. (Dissz.) Bp. 1935 194. L 50 képpel. Ez a terjedelmes m u n k a a m a g y a r művészettörténet és n é p r a j z eddig elhanyagolt területén végez fontos a d a t g y ű j t é s t . A Magyaroszágon egykor állott, v a g y m a is álló fatemplomok, f a t o r n y o k és f a h a r a n g l á b a k kimerítő h e l y r a j z á t és könyvészetét a d j a . E mellett részletesen elemzi stílusfejlődésüket. K i v á l t E r d é l y gazd a g és sokrétű népi építészetével foglalkozik b e h a t ó a n ; egybeveti a mag y a r emlékeket a szász és r o m á n faépítészet alkotásaival. R á m u t a t a mag y a r faépítészet önálló f o r m a k i n csére. K é p a n y a g a igen figyelemreméltó. B. J. B A L O G H J O L Á N : Kolozsvár műemlékei. Bp. 1936. 50. 1. T é r k é p és 133 fénykép. A szerző szerényen csak a jelentősebb műemlékek rövid seregszemléjének nevezi művét, amely azonban úttörő összefoglalás: sikerült v á z l a t a E r d é l y f ő v á r o s a képzőművészeti emlékei történetének. Stílustörténeti rendszerezésben sorolja fel a X I I . században épült félkörös ablakú „kolozsmonostori bencés apátságot", melynek csak későbbi átépítésű szentélye m a r a d t m e g a Monostoron; m a j d a X I V — X V . századi csúcsíves Szt. Mihály-, F e r e n c r e n d i és „Farkasutcai" templomot. Szerző, aki a vil á g h í r ű Szentgyörgy szobrunk mon o g r á f i á j á v á ! , Kolozsvári M á r t o n és György életrajzával, a n n y i r a beleélte m a g á t v á r o s u n k h a j d a n i virágzó művészi életébe, végig vezet művében
108
a s a j á t erdélyi képünkre áthasonított egyes stílusokon: a „kolozsvári gótika", renaissance, bárok, empire jelentős alkotásain. Sokszor f á j d a l m a s megállapításai éppen nekünk esnek legrosszabbul: műkincseink zöme pusztulásnak indult. Könyvének jelentékeny képanyaga m á r csak az Erdélyi Múzeumhói volt annakidején megszerezhető (feliratos kövek, X V I I . sz. eleji sírkövek, díszes könyvkötések, céhjelvények, stb.). Egykori, XIV—XVI. századbeli m a g y a r mesterek hosszú sorából Miklós festő, Balázs, Miklós kőfaragó, Jakab, Lőrinc, István ötvösök, Márton, György stb. asztalosok (egyben mennyezetfestők) nevét ismerjük csupán; innen származott el a garamszentbenedeki híres oltárfestő: Thomas de Coloswar, s a Riminiben élt, olasszá vált világhírű betűmásoló, festő P r á t e r Bartol omeus is . . . A „Farkas-utca" művészi hangulatáért a szerző meghatottan lelkesedik, a lebontott régi Magyar Színház, a Teleki-ház, az öreg ref. kollégium és főleg a térlezáró hároniszög-frontu templom a d j a ez utcának feledhetetlen p a t i n á j á t . Ez a templom-típus különben Erdély-szerte elterjedt, ú. n. magyar-gótika remeke, egyhajós, zömök, sajátosan erdélyi alkotás. Az egyszerűség monumentális nyugalmával uralkodik ezen a városrészen. Legrégibb városi fénykép-sorozat á r u l j a el, mily kedves, nemes építészeti összhangban voltak még 70—80 évvel ezelőtt városunk polgári házsorai is. Ezek is pusztulnak, hiszen a minden a r r a j á r ó t megihlető „Minorita-utcai" Üjhelyi-féle ház, ötvösmesteri jelvénnyel, virágkerettel ékes ablakaival m á r szintén a múlté. Az erdélyi „virágos renaissance" egyik szép f a r a g o t t emléke volt ez, de még szerencsére a templomfestés (menynyezet, padok, szószék, korona) finom, eleven színű emlékei „Kalotaszeg" r e f o r m á t u s templomaiban romlatla nul megvannak s ezeket is Erdély fővárosában tanult mesterek csinálták 1665—1780 között.
EME A piarista gimnázium, a Báthoryszeminárium, unitárius templom és mellette a „régi kollégyom", m a j d a polgári házak sora, s az óvári Bornemissza kúria, a királyutcai Kordaház, Teleki-, Mikes-, Bánffy-paloták, Mátyás királyunk szülőháza, a Bethhen-bástya, a tűzoltók tornya stb. bástyaromok és itt-ott megmaradt kedves bárok, vagy renaissance-házak mind drága ismerősként bukkannak elénk e csupaszív, Erdélyért s népéért való rajongással szerkesztett könyv képsorozatában. A város „nemeslevele", a költői szépségű Házsongárdi-temető beszédes sírköveiből is sokat látunk itt s érdekes megállapítás, hogy a XVI—XVII. sz.-ból fennm a r a d t feliratok közt alig akad 1—2 német szövegű, s akár céhjelvényes. akár tudományt jelképező faragványokkal ékes követ nézünk, mind a rég elporladt m a g y a r polgárok nevét olvashatjuk rajtuk. Figyelmességére vall a szerzőnek összefoglalása városunk minden neves művészéről egészen Székely Bertalanig, aki azonban a párizsi és a pesti levegőben m á r teljesen elvesztette szülővárosával való kapcsolatait. Bizony igaz Erdély fővárosára tett az a megállapítása, hogy elvesztette a művészi életben irányító sze repét. Befelé forduló, mélységes szellemi élete lassanként kimerült, sajátos városkultúrája sablonok u t á n haladt, holott a letűnt századokban (éppen a bemutatott nemes szépségű emlékei tanúságaként) bensőséges, helyi k u l t ú r á j a Erdély oktatójává, irányító központjává tette. G. P. BIRÓ J Ó Z S E F : Két kolozsvári főúri barokk-palota. Kny. Arch. Értesítő, X L V I I . 1934. 115—132. I., 10 képpel. A szerző levéltári kutatásai alapj á n Erdély fővárosában a volt Farkas-utcai Teleki-ház és a volt Király-utcai Tholdalagi-Korda (most Bánffy-) ház építéstörrténetét í r j a meg. A Teleki-palotát Teleki Ádám
EM E 109 gróf megbízásából a XVLTI. század kilencvenéves éveiben építi lel Léder József építőmester. A második palotát Tholdalagi László gróf és neje, Korda Anna grófnő, építik (1801—1809) Carlo Justinak, a főkormányszék olasz eredetű geometra provinciálisának, terveivel és vezetése mellett. Számos ú j mesternév kerül felszínre ezekkel az építkezésekkel kapcsolatban. A szerző az erdélyi későbarokk művészet fejlődésére és sajátos helyi vonásaira is rámutat. Gy. L. BÓNISNÉ WALLON EMMA: Vác művészete a XVIII. században. (Dissz) Bp. 1935. 104. L, 16 képpel. A X V I I I . század elején ú j életre lendült Vác műemlékeinek történetét, a Forgáchok, Althannok, Migazzik alkotásait dolgozza fel levéltári kutatásai alapján a szerző. Vác legjelentékenyebb barokkori művei: a székesegyház (Oraosek-Pilgram, Hausmann-Canavale), Maulbertsch freskójával és oltárképeivel, a maga nemében Magyarországon egyedüli diaadalkapú (Canavale, 1764), a ferencestemplom berendezése, a dominikánus és piarista-templomok, a városház és a kispréposti palota. Ismeretlen forrásokat és fényképeket is közöl. B. J. F E T T I C H NÁNDOR: A honfoglaló magyarság művészete. Ars Hungarioa, 11. sz. Bp. 1935. 34 1., 32 képes tábla. A honfoglaláskori régészet kiváló művelője nagyvonalúan foglalja öszsze gazdagon illusztrált könyvében a honfoglaláskori magyarság fennmaradt emlékeit. Elemzi a sírleletek (tarsolylemezek, ővdíszek, stb.) művészeti forrásait. R á m u t a t arra, hogy a honfoglaláskori m a g y a r s á g művészetének kialakulása a honfoglalás előtti korokra esik, kivált Levediára, Az ú j hazában m á r nehezen tudta tartani m a g á t s a n y u g a t felől jövő szellem nem kedvezett további virág-
zásának. A keleti hatásokat csakham a r feladta, de a művészet szelleméből az örökértékű vonásokat igyekezett híven megőrizni. B. J. E R N S T M I H Á L Y : A dunántúli falfestés középkori emlékei. (Dissz.) Bp. 1935. 83. 1. 27 képpel. A szerző a Dunántúlon a XI—XV. századig előforduló falképeket teszi beható vizsgálódás t á r g y á v á ; jelesen az Aquila J á n o s kezétől származó veleméri (1378), bántornyai (1383), mártonhelyi (1392), valamint a muraszombati, nagytétlaki, stb. freskókat. A képek elemzése ós leírása mellett jelentősek az elsőízben közzétett fényképek. Az előforduló faifestmények zömének jellegét a változó erővel jelentkező olasz befolyás határozza meg. B. J. LÁSZLÓ GYULA: Adatok az avarkori műipar ó-keresztény kapcsolataihoz. (Dissz.) Bp. 1935. 48. 1. X I . képes tábla. A magyarországi a v a r k a r i régészeti a n y a g keresztény művészeti kapcsolatait nyomozza a szerző képanyaggal gazdagon kísért m u n k á j á ban, kivált a préselt g a r n i t ú r á k madaras ővvereteinek csoportja, alapján. A keresztény vonatkozású avarleletek külön csoportot alkotnak. A szerző kimutatja, hogy ősi. keletről hozott műhelyhagyományok jelentkeznek bizánci, illetőleg olasz motivumokon. E kutatások legfőbb tanulsága az, hogy a kereszténység a V I I . század folyamán az avarságban is elterjedt. B. J. G E R E V I C H TIBOR — GENTHON I S T V Á N : A magyar történelem képeskönyve. Bp. K i r . magy. egyet. ny. 1935. X X X V I I I . lap (27 szövegképpel) és 210 képes tábla. Gerevich professzor nagyvonalú tanulmányában r a j z o l j a meg a m a g y a r művészet fejlődését. R á m u t a t a r r a az eklekticizmusra, amely mindig meg-
110
óvta a magyarságot attól, hogy valamelyik n a g y művésznemzet egyoldalú h a t á s a alá kerüljön. í g y a mag y a r művészeti jellemvonások: a tiszta képalkotások, a közvetlen természeti szemlélet, a részletekbe nem vesző tömör formaadás, a világos, érthető előadásmód, a németes torzítástól való idegenkedés és a nemes olasz formaideálhoz való közeledés világosan érvényesülhetnek a műalkotásokban. A műemlékek és m ű t á r gyak a történelem leghivatottabb magyarázói. A könyv gazdag képanyaga, amelyet sok kevéssé ismert fényképből és metszetből válogatott ki és kísért m a g y a r á z a t t a l Genthon István, világosan m u t a t j a a m a g y a r történelemnek műremekekben lerögzített változatos mozzanatait. B. J. MIHALIK, A L E S S A N D R O : Gioielli di Santa Elisabetta d' Ungheria a Udine ed a Cividale. Pubblicazioni della R. Acoademia Ungherese di Roma. E s t r a t t o dalia Corvina, vol. X X V — X X V I I I . Roma, 1935. 25. 1., 10 képpel. Magyarországi Szent Erzsébetnek olasz földön, Udinéban és a cividalei Museo Civiaco-ban őrzött ékszereivel foglalkozik e t a n u l m á n y á b a n a m a g y a r ötvösság kiváló kutatója. Gertrudis királyné zsoltárkönyve, Szt. Erzsébet fogadalmi könyve, s a cividalei dómbeli ereklyetartója nemcsak művészeti tekintetben képviselnek magas értéket, hanem az Árpádházi Szent különös tieztelete folytán becses m a g y a r történelmi ereklyék is. B. J. H O R V Á T H H E N R I K : Pannóniai antik elemek továbbélése román épületplasztikákban. Pannónia-könyvtár.. 10. sz. Pécs, 1935. 36. 1. 8 képpel. A középkori m a g y a r művészet kiváló k u t a t ó j a a Pannóniában mélyen gyökeret vert antik hagyományok jelenlétét m u t a t j a ki a f e n n m a r a d t
EME románkori töredékeken (óbudai, pécsi, székesfehérvári, somogyvári leleteken) s ezzel kapcsolatban a románkori klasszicizmus eddig figyelembe nem vett áramlatát fejtegeti a m a g y a r művészet történetében. Rámutat arra, hogy az 1200 körüli félévszázad válaszúton álló európai művészetében a Dunántúlnak egyáltalában nem jutott periférikus szerep. Ezeket a reményteljes csirákat azonban a t a t á r j á r á s vihara épúgy elfojtotta, mint ahogy Korvin Mátyás által fénypontra juttatott mag y a r reneszánsznak a török hódoltság vetett véget. B. J. SCHANZER MÁRIA: Mednyánszky. (Dissz.) Bp. 1935. 52. 1. 11 képpel. A századforduló hányatott életű és sorsú nagy m a g y a r festőjének, Mednyánszky László bárónak (1852—1919) életét és művészi fejlődését rajzolja meg a szerző. A s a j á t ú t j á n járó, semmiféle iskolához nem tartozó magányos mester legfőbb iszerelme a magyar t á j festése volt. Mély lírai hangulatú és színpompás képeinek egész serege m a r a d t fönn. Nagyszámú, 622 fennmaradt képének időrendbeli felsorolása a munka jelentékeny érdeme. B. J. H E K L E R ANTAL: A magyarországi barokk szobrászat európai helyzete. Akad. értekezések, X X V . kötet, 5. szám. Bp. M. Tud. Akadémia kiadása, 1935. 24. 1. X I . képtábla. Hekler professzor akadémiai székfoglalójában a magyarországi barokszobrászafcra ható külföldi kapcsolatokat ismerteti s behatóan elemzi a magyarországi bárok alkotásokat, mint a budapesti Angolkisasszonyok templomának főoltárszobrait, a belvárosi templom keresztoltárának Kálvá" ria-csoportját, vagy az esztergomi K á l v á r i a .szobrait. Hangsúlyozza, hogy a magyarországi bárok szobrászatnak nem egy alkotása helyezhető egy sorba a nagy külföldi mestereké-
EM E 111 vei, eleven cáfolatául annak, hogy a magyar bárok nem alkotott volna kiválót és a vidéki színvonalon felülemelkedőt. A m a g y a r bárok szobrászat emlékei méltó helyet érdemelnek az európai művészettörténetben. B. J. HORVÁTH H E N R I K : Budai kőfaragók és kőfaragójelek. (Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái, 6. sz.) Bp. 1935. 144. 1. XL. tábla. A m a g y a r főváros gyűjteményeinek főigazgatója e nagyszabású munkájában a pest-budai középkori művészetnek ismeretlen korszakait vizsgálja. K i m u t a t j a a budai kőmaradványokban a különböző külföldi hatásokat, részletesen foglalkozik a technikai kérdésekkel és az előforduló kőfaragójegyekkel. Rámutat, hogy a m a g y a r kőfaragójegyek külön csoportot tesznek; ezek alapján „Brassó" is Budához tartozik. Végső elemzésben a kölni és a strassburgi főpáholyokhoz áll a m a g y a r gótika szervezése legközelebb. A vezető szerepet Kassa viszi. Részletesen foglalkozik a kőfaragó-céhek belső életével; sok ú j adatot n y ú j t a nevesebb kőfaragók élettörténetéhez. Buda várostörténete Horváth e m u n k á j a nyomán teljesebb képet nyer. Pontos tanulsága, hogy, noha az európai hatások sorra elérik a középkori budai művészetet, a sajátos jelleg és kifejezésmód megmarad. B. J. SCHEY ILONA: A középkori ötvösművészet és az antik hagyományok. (Dissz.) Bp. 1935. 110. 1. 20. képpel. Behatóan foglalkozik a középkori ötvösművészet fontos műhelyeivel, a francia, német és olasz iskolákkal s vezető mestereivel. Részletezi a középkorban használatos technikai eljárásokat; bőven ismerteti az ornamentika formakincsét? különös tekintettel a fennmaradt antik ele-
mekre. K i t é r a középkorban használatos antik ötvösmüvekre is. A munka becses forrás az ötvösséggel fogB. J. lalkozó kutatók számára. SCHOEN ARNOLD: Óbuda jából. Bp. 1935. 64. 1. 21 képpel.
múlt-
A pest-budai bárok művészet nagyszorgalmú k u t a t ó j a Óbuda X V I I I . századi egyházi műemlékeinek történetét s levéltári kutatásainak az alkotó mesterekre (így Bebo K á r o l y szobrászra) vonatkozó adatait n y ú j t j a e munkájában, A Zichy grófi család óbudai ágának nagynevű a l a k j a , Zichy Miklós gróf, nagy érdemeket szerzett Óbuda barokkori felvirágzásában. A munka jelentékeny f o r r á s a a pest-budai művészetnek. B. J. SOMOGYI A N T A L DR.: A modern katolikus művészet. Dom kiadás. Bp. é. n. 184. 1. A modern egyházművészeti törekvések egyik jeles ismerője n y ú j t e kötetben általános tájékoztatót a templomépítés és díszítés bontakozó ú j ízlés-áramlatairól. Ismerteti korunk stílusának kialakulását, azokat a történeti erőket, amelyek az egyszerűség és arányok e m ű v jszotét létrehozták, valamint azokat a technikai feltételeket, amelyek mellett a Jugendstil vagy Baustil kialakulhatott, s vizsgálja ennek viszonyát azokhoz a liturgikus előírásokhoz, amelyeket az Egyház az építőművészettől a m a g a céljaira követel. Ezu t á n részletesen végigkíséri a modern templomépítés ú t j a i t E u r ó p a egyes országaiban, elsősorban a kezdeményezőknél, Hollandiában és Németországban, szemlét t a r t a keresztény festészet egyes külföldi irányain s rövid vázlatát a d j a a szobrászat és üvegfestészet m a i egyházművészeti hasznosításának is. Ebből az európai távlatból bontakozik ki előttünk a m a g y a r modern katolikus templomépítészet képe. S. I.
EME
112
4. Folyóiratok. S Z E G E D I F Ü Z E T E K . Szerkeszti: Mészöly Gedeon. Acta. 1934. 1—12. sz. 4 füzet. Mészöly Gedeon a s í k s á g és a r ó n a szó eredetét i r o d a l m u n k tükrében mut a t j a be. Sík Sándor pompás értekezést közöl A r a n y J á n o s stílusművészetéről. Cs. Sebestyén Károly a mag y a r gémeskútak eredetéről értekezik. Csefkó Gyula érdekesen fejtegeti a „ H á t r a v a n még a fekete leves" szólásmód eredetét. Iványi Béla E p e r j e s v á r o s á n a k középkori magyarságát m u t a t j a be a v á r o s i számadáskönyvek a l a p j á n . Solymossy Sándor a honfoglaláskori magyarságot dicsőítő egykorú európai énekekről számol be. Cs. Sebestyén Károly a honfoglaláskori m a g y a r s á g kenyérkészítési módj á t ismerteti. Tímár Kálmán a szegedi premontrei apácák magyar nyelvemlékeit f o g l a l j a össze. Csefkó Gyula a „bakot nyer, bakot lő" népi szólásmód értelmezését és eredeti jelentését n y ú j t j a . Kiss Géza az orm á n y s á g i n y e l v j á r á s tájszókincsét közli. MAGYAR N Y E L V . Szerk. Melich J á n o s és Szinnyei József közreműködésével Pais Dezső. 1936. 1—2. sz. György Lajos a r r ó l értekezik, hogy a X V I I I . század végén és a X I X . sz. első h a r m a d á b a n milyen különféle elnevezésekkel illeték a m a i regényt. Ezek közül legáltalánosabbá vált a román. A regény szó először pontosan száz évvel ezelőtt az „Abafi" f íml ap-
j á n jelent meg. A szó nem Jósikától, hanem Szemere Páltól származik. J ó s i k a csak népszerűsítette és elterjesztette. Losonczi Zoltán a legrégibb nyelvemlékeink óta nyelvünk fejlődéstörténeti korszakait ismerteti. Hegedűs Lajos az a f f r i k á t á k kérdéséhez szól hozzá, Weidlein János a dűlőnevek s a j á t o s nevéről és a telepítéskérdésről értekezik. Varjú Elemér a „ m a g y a r Simplicissimus" (Ungarischer Simplicissimus) szerzőjét deríti ki. N Y E L V T U D O M Á N Y I KÖZLEMÉN Y E K . Szerk. Gombocz Zoltán. 1934. Laziczius Gyula „Bevezetés a fonológiába" címmel közöl hosszabb értekezést. Klcmm Antal a mordvin tagadó és tiltó szerkezetek történetéről, Hadrovics László a Muraköz helyneveiről és Lakó György a permi nyelvek szóvégi magánhangzóiról értekezik. MAGYAROSAN. Szinnyei József közreműködésével szerk. Zsiraí Miklós. 1936. 1—2. sz. Ezeket az értekezéseket találjuk benne: Nagy J. Béla: A személynevek kérdése. Zolnai Gyula: Sashalmi vagy sashalomi? M. L.: A m a g y a r nyelv kártevői. Tiszamarti Antal: A mag y a r nyelv védelmében. Hartnagel Sándor: Szó, mint száz. Kardeván Károly: A m a g y a r á-hang veszedelme. bg.: Idegen csodabogarak. Bg.: Siek. N. J. B.: Lerövidít és lemérsékel. Baboss Ernő: M a g y a r nyelv, német szellem.
