TAGGYŰLÉS 2015
1
1. napirendi pont Beszámoló az előző Taggyűlés óta végzett tevékenységről, javaslat a 2015. évre tervezett feladatokra
Előadó:
Vada Erika Magyar Könyvvizsgálói Kamara Fővárosi Szervezetének elnöke
Határozati javaslat: A Taggyűlés elfogadja a 2014. évi Taggyűlés óta eltelt időszak alatt végzett szakmai tevékenységről szóló beszámolót. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Budapest Fővárosi Szervezetének Taggyűlése tudomásul veszi a 2015. évre tervezett főbb feladatokat.
2
Beszámoló az előző Taggyűlés óta végzett tevékenységről, javaslat a 2015. évre tervezett feladatokra Bevezető Az elmúlt évben, hasonlóan az előző évekhez, a Fővárosi Szervezet Elnökségének eltökélt célja az volt, hogy tovább támogassa a fővárosi könyvvizsgálók munkáját, elsősorban a szakmai tovább fejlődés tekintetében. Célunk volt, hogy minél több szakmai programot szervezzünk tagjainknak, kiemelten kezeljük a jogszabályváltozásokból eredő feladatokat, különösen a költségvetési szférában bekövetkezett jogszabályi változásokat. Munkánk minőségének biztosítására havi gyakorisággal szerveztünk Költségvetési Klubot, de tovább működött a Könyvvizsgálói Klub is, ahol a tagság igényei szerint szerveztünk előadásokat. Feladatunknak tekintettük, hogy érvényesítsük a tagság érdekeit a projekt könyvvizsgálata tekintetében. Ezért felvettük a kapcsolatot az illetékes minisztériummal az országos elnök felhatalmazása alapján, ahol a könyvvizsgálói jelentés formátumában értünk el jelentős sikereket. Ebben az évben is biztosítottuk mindazon tagunknak, akik adószakértői, vagy adótanácsadói képesítéssel rendelkeznek, hogy a fővárosi szervezet keretein belül szerezze meg a tárgyévi kreditpontjait. Tagságunk jogszabályi ismeretek naprakészségének továbbra is működtetjük a jogszabályfigyelőt.
3
biztosítására,
A fővárosi iroda naponta segít a könyvvizsgálóknak a napi problémáik megoldásában. A napi nehézségek ellenére a minőségellenőrzésre kijelölt kollégák jól teljesítettek a megmérettetés során. A szűkülő lehetőségeink ellenére valamennyi programunkat teljesítettük, úgy hogy a kitűzött pénzügyi tervünket is megvalósítottuk.
Budapest, 2015. február 23.
Vada Erika s.k. MKVK Budapest Fővárosi Szervezetének elnöke
4
1. Képviselet A Fővárosi Elnökség az elmúlt év vonatkozásában hat alkalommal ülésezett, elmaradások nélkül tárgyalta meg az esedékes feladatokat, és hozta meg a szükséges döntéseket. Vitatott döntésünk az elmúlt évben sem volt. Az Elnökség jelentős feladatának tekinti a fővárosi könyvvizsgálók szakmai képviseletét, mind az Országos Kamara munkájában, mind a külső gazdasági és szakmai kapcsolatok irányában. A budapesti küldöttek részére minden országos küldöttgyűlés előtt tartottunk felkészítő megbeszéléseket. A 2011-ben megválasztott 29 fő fővárosi küldött hatékonyan látta el feladatát és képviselte a fővárosi tagság érdekeit az országos küldöttgyűléseken 66 % részvételi arányban.
2. Szakmai tevékenység Szakmai kapcsolattartás területén tovább erősítettük az online kapcsolattartást. Az oktatások nagy többségére, ügyfélkapun keresztül tudnak regisztrálni a tagok. Az elektronikus úton történő kapcsolatok gyorsabbak, hatékonyabbak és költségtakarékosabbak. A jövőben is ezt az irányt kívánjuk követni. Piaci szerepvállalásunk bővítéséhez, a könyvvizsgálói munka társadalmi elismeréséhez nélkülözhetetlen szakmai munkánk minőségének további javítása. Ennek érdekében felmértük tagjaink körében, hogy mik azok a témák és érdeklődési körök, amelyek még jobban segítik a munkájukat a szakmai felkészültségüket, hogy 2015. évben ezeket az oktatási programba beépíthessük. A 2012 óta, havi rendszerességgel megtartott Könyvvizsgálói és Költségvetési Klubunk, a mai napig nagy érdeklődésre tesz szert, hiszen lehetőséget biztosít tagjaink számára nívós előadások meghallgatására, az ezzel kapcsolatban felmerült kérdések megbeszélésére és egymás szakmai tudásának erősítésére.
5
A 2013-ban elindított, havi rendszerességgel kiküldött Jogszabályfigyelőnkben mindig összefoglaljunk a szakmát érintő aktuális jogszabályváltozásokat, remélve, hogy ezzel segíteni tudjuk a tagság munkáját.
Az elnökség folyamatos kapcsolatban áll társszervezetekkel, annak érdekében, hogy feltárja a piacbővítési lehetőségeket, valamint kapcsolatokat építünk a könyvvizsgálók, könyvvizsgálói munka bemutatására a vállalkozások körében. Javaslatokat kívánunk tenni olyan változtatásokra, amelyek a könyvvizsgálók érdekeit és piacaikat védik.
3. Minőségellenőrzés
A tagoktól bejövő vélemények többsége az elvégzett ellenőrzésekről megerősítette, hogy minőségvizsgálatuk korrekt módon, jónak mondható szakmai színvonalon valósul meg és pozitív hatással van szakmai fejlődésükre; az elmúlt években a minőségellenőrzés rendszere sokat fejlődött.
3.1. Közfelügyelet szerepe 2013. július 1-től a közfelügyeleti minőségellenőrzés teljesen kikerült a kamara látóköréből, annak lefolytatása a kamarától teljesen függetlenül történik. Sajnos a kérdőív teljesen más léptékű, közel 250 kérdést tartalmaz, köztük három „vétó” kérdést, ami sok problémát vet fel az ellenőrzéseknél. Általános tapasztalat, hogy ezek az ellenőrzések szigorúbbak, jellemzően rosszabb eredményekkel végződnek, és olyan terülteket emelnek ki (csalásokkal, visszaélésekkel kapcsolatos könyvvizsgálati munka ellenőrzése), melyek nem tartoznak szorosan a beszámolóhoz. A közfelügyeleti eljárás egyszintű, tehát fellebbezésre nincs lehetőség, így azon könyvvizsgálóknak, akik nem értenek egyet az elsőfokú határozattal, kizárólag a bírósági út marad.
6
3.2. Visszajelzések a 2014-es évben ellenőrzöttektől A tagjainktól kapott információk és tapasztalatok alapján, a tagság túlnyomó többsége pozitív visszajelzést adott. A visszajelzésekről és a 2014. évi ellenőrzések tapasztalataiból rövid összefoglalót készítettünk. A fontosabb visszajelzések: Pozitív:
a Kamara szabályzatában leírtak betartásával valósult meg az ellenőrzés
a Fővárosi Szervezet által tartott előadás minőségellenőrzés témában, nagyon hasznos volt és segítette a felkészülést
az előre ismert önellenőrzési nyomtatványok kitöltése a munkát segítette
szigorú és mindenre kiterjedő, korrekt, célirányos, tárgyilagos ellenőrzés
a minőségellenőr felkészültsége az ellenőrzött cégből nagyon pozitív hozzáállást mutatott, és az ellenőrzés folyamatát gyorsította
a digitális verziók is megfeleltek, nem volt szükség rengeteg oldal felesleges kinyomtatására
segítség volt a tiszta és érthető kérdőív a felkészülésben
a (külföldi) tulajdonosok nyilatkozatait immár nyelven is tudjuk alkalmazni, így logikus, értelmes
pozitív, hogy az egyes témaköröknél a bizonyíték tartalmi jóságára, bizonyító erejére tudtunk koncentrálni. Az egyes ügyfeleknél eltérő formátumokat használnak sok mindenben, de ugyanúgy használhatók, és jók. Az ellenőrzés elfogadta ezeket, nem ragaszkodott egységesített táblázatokhoz, megszokott mintákhoz.
a minőség-ellenőrzést végző könyvvizsgáló kolleganő vállalkozásában szintén könyvvizsgált a nálam minőség-ellenőrzött társasággal azonos tevékenységi körű (szállodaipari) társaságot, így a „szakma specifikus” témák megítélése azonos volt, melyet tovább erősített, hogy mindkét társaságnál (a minőség-ellenőrzött és a minőségellenőrzést végző 7
(általános) idegen
kolleganő vállalkozásában könyvvizsgált) azonosak voltak az informatikai szakmai (szállodai, vendéglátó, gyógyászati) alrendszerek is. Ez a körülmény a minőségellenőrzést mindkét fél részről gördülékennyé, szakmailag azonos megítélésűvé tette
megkönnyítette az munkát, hogy a Fővárosi Szervezet irodájában is le lehetett bonyolítani az ellenőrzést
a Fővárosi Szervezet dolgozói segítették munkánkat a kitöltésben és az irodában zajló vizsgálat közben egyaránt
Negatív:
az ellenőrzésre szánt idő nem tette lehetővé, hogy a minőségellenőr mélységében áttekintse a dokumentációt, ezért érdemes lenne az időkeret növelése, melynek során a minőség ellenőrnek ki kellene térni nem csak a könyvvizsgálati eljárások formai betartására, hanem azok tartalmi vonatkozásaira is
némi diszkrepanciát okozott a támogató szoftver néhány nyomtatványa és a kamarai nyomtatvány közötti eltérés
a Pmt. betartásának ellenőrzése mindig neuralgikus téma. Sajnos kevéssé ismert, hogy a törvény nem írja elő egyedi azonosító lapok ügyfelenként papíralapú nyilvántartását, azonban a minőségvizsgálók kivétel nélkül ezt keresik. Néhány könyvvizsgáló cég kizárólag elektronikus táblázati nyilvántartást vezet a szükséges adatokkal, amelyet az ügyfél - bármilyen hihetetlen - nem ír alá. Az ügyfél kizárólag a tényleges tulajdonos kapcsán tesz nyilatkozatot, amely a szerződés utolsó mondata. Mindez költség-megtakarítást és áttekinthetőséget biztosít. Szerencsés lenne, ha ezt oktatnák a minőségvizsgálók számára.
az ellenőr hibának minősítette olyan dokumentáció hiányát, mely a cég ismeretében nem volt meghatározó, illetve annak elkészítése nem lett volna megoldható, csak igen sok többletráfordítással, és az elért eredmény a könyvvizsgálói minősítést nem módosította
8
3.3. Statisztikai adatok a Budapest Fővárosi Szervezetre vonatkoztatva Változás az előző időszakhoz képest
megfelelt megfelelt, megjegyzés nem megfelelt
Egyedi db 2014 107 15 3
MER db 2014 91 9 1
Egyedi db 2013 124 30 15
MER db 2013 120 19 3
összesen
125
101
169
142
Egyedi % 2014 86% 12% 2% 100%
MER % 2014 90% 9% 1% 100%
Egyedi % 2013 73% 18% 9% 100%
MER % 2013 85% 13% 2% 100%
Darabszám
Megoszlás megfelelt megfelelt, megjegyzés nem megfelelt összesen
*Megjegyzés: 2015. 02. 17–én fennálló állapotot tükrözi.
A statisztikai adatokból megfigyelhető, hogy a minőségellenőrzés „megfelelt” eredménye mindkét esetben nőtt tavalyhoz képest a „nem megfeleltek” száma pedig csökkent.
A főváros helye országos összehasonlításban
Darabszám
Egyedi db
MER db
Egyedi db
MER db
megfelelt megfelelt, megjegyzés nem megfelelt összesen
Főváros 107 15 3 125
Főváros 91 9 1 101
Országos 302 34 3 339
Országos 268 25 1 294
9
Megoszlás
Egyedi %
MER %
Egyedi %
MER %
megfelelt megfelelt, megjegyzés nem megfelelt összesen
Főváros 86% 12% 2% 100%
Főváros 90% 9% 1% 100%
Országos 89% 10% 1% 100%
Országos 91% 8% 1% 100%
*Megjegyzés: 2015. 02. 17–én fennálló állapotot tükrözi.
Statisztikailag a főváros nem tér el jelentősen az országos adatoktól.
3.4. Következtetések, javaslatok a jövőre nézve A minőségellenőrzési rendszer továbbfejlesztése egységes ellenőrzési gyakorlat kialakítását igényli, minél kevesebb szubjektív elemmel a vizsgálatok során. Nem függhet egy ellenőrzés eredménye attól, hogy éppen melyik minőségellenőr kerül kijelölésre. Továbbá szükséges még, a lehetőségek figyelembevételével, hogy a minőségellenőrök a kiválasztott megbízás iparágában bírjanak tapasztalattal. Ez megkönnyíti és gördülékennyé teszi az ellenőrzések lefolytatását. Szükséges a módszertani anyagok ismételt oktatása, a standard változások átvezetése a módszertani anyagokon, illetve a speciális területekre (kisebb gazdálkodó egységekre) módszertani útmutatók kidolgozása, ezek további propagálása. A Fővárosi Szervezet örömmel fogadta a kis és közepes hitelintézetek megújított módszertani útmutatóját, mely 2014. év január elejétől érhető el a Kamara honlapján. A Fővárosi Szervezet továbbra is figyelemmel kíséri tagjai minőségellenőrzési tapasztalatait és lehetővé teszi a vélemények szintetizálását a rendszer működésének továbbfejlesztése érdekében. Tervezzük a változó elvárások bemutatását szakmai rendezvények keretében, ahol a Bizottság tájékoztatja a tagokat a változásokról. Továbbá, havonta egyszer Könyvvizsgálói Klubot rendezünk, ahol a minőségellenőrzéssel kapcsolatos felvetések is megvitathatóak.
10
Mindezeken túl a Fővárosi Szervezet konzultációs szolgálata e-mailen továbbra is a tagok rendelkezésére áll, a felvetett kérdésre, problémára visszakapott e-mail lefűzhető a könyvvizsgálói dokumentációban a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának minőségellenőrzéséről szóló 220. témaszámú nemzetközi könyvvizsgálati standard 18. pontja és A22-es magyarázata szerinti konzultáció gyanánt. Kérjük a Fővárosi Szervezet tagjait, hogy éljenek a lehetőséggel!
4. Szakmai továbbképzés, oktatási tevékenység 4.1. Kötelező szakmai továbbképzés, oktatási tevékenység A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Budapest Fővárosi Szervezete a kamarai Szakmai Továbbképzési Szabályzatnak - a felmerülő változtatásokat is figyelembe véve, szervezte a szakmai továbbképzéseit a 2014. évben is. A Fővárosi Szervezet tagsága jelenleg 1902 fő (lekérdezés ideje 2015.01.28.), melyből 5 főnek (mivel 2014. július 1-jét követően tettek esküt) még a Szakmai Továbbképzési Szabályzat szerint sem kellett teljesítenie a 2014. évi kötelező oktatást, valamint a Szabályzat módosítása alapján 93 fő 65. életévét betöltő szüneteltető tagnak csak 8 kreditet kellett teljesítenie az oktatási időszakban. (Az 2014. évi kötelező 1. napos oktatás kezdetén a tagság létszáma 1945 fő volt.)
11
4.2. Általános továbbképzés A jogszabályi előírásoknak megfelelően, a 2014. évben a Szakmai Továbbképzési Szabályzat alapján összesen 16 kredit a kötelezően előírt, teljesítendő kreditszám, a 65. életévét még be nem töltött szüneteltető, valamint - korhatártól függetlenül - a főállású kamarai tagoknak. Az előírások teljesítése és időbeni ütemezése – alkalmazkodva a központi előírásokhoz - minden évben nagy feladatot hárít úgy a tagságra, mint a felelősséggel tervező, ütemező és gazdálkodó helyi szervezetre. A Fővárosi Szervezet Elnöksége az előírtakon felüli lehetőségekkel, maximálisan biztosította mind a fővárosi-, valamint az egyre nagyobb létszámban bejelentkező vidéki tagoknak ingyenes előadások formájában az összes kreditpont megszerzését, aktuális témájú és színvonalas szakmai rendezvények, valamint egy-egy kiemelt szakmai téma köré szervezett-, valamint a költségvetési minősítéssel rendelkező tagok számára konzultációs klub formájában.
4.3. A 2014. évi kötelező oktatás 1. nap A korábbi évek visszajelzései alapján és tapasztalatai szerint a tagság igényeit figyelembe véve, 2014-ben egy budai és két pesti helyszínen biztosítottunk lehetőséget az elsőnapos oktatás teljesítésére.
12
2013-tól a budai helyszín a Villányi úti Konferencia Központ által biztosított dupla terme, a pesti oldalon a korábban már ismert SALDO Zrt. Mór utcai előadótermében, valamint két alkalommal az MKVK Oktatási Központ Kft. „Radnóti” termében zajlottak a képzések. 2014-ben a kötelező oktatás első napját a Fővárosi Szervezet 2014. október 15től 2014. december 17-ig, összesen 27 alkalommal, valamint 10 alkalommal külső helyszínre kihelyezett oktatással szervezte meg. A 2014. évi kötelező oktatás 1. napjára az Oktatási Bizottság határozatát figyelembe véve a Fővárosi Szervezet pótcsoportot nem szervezett. A kötelező 1. napot nem teljesítő kamarai tagok számára az MKVK Oktatási Bizottsága 2015 márciusában még egy alkalommal pótcsoportot szervez. A helyszínválasztások előnyei: 1. Villányi úti Konferencia központ 418-419 tanterem (budai helyszín) 2.
befogadóképessége a törzsanyag oktatásának megfelelő a teremben természetes fény is van a helyszín megközelítése jó, a terem elérhetősége akadálymentes (lift) a terem felszereltsége megfelelő bérleti költsége kedvező SALDO Zrt. és MKVK Oktatási Központ Kft. „Radnóti terem” (pesti helyszínek)
oktatóterem megfelelő a terem elérhetősége szintén akadálymentes, tömegközlekedéssel és gépkocsival is könnyen megközelíthető a bérleti költségeik kedvezőek a termek felszereltsége megfelelő kedvező a pesti kerületekből érkezők számára A SALDO esetében a környéken viszonylag jó és ingyenes parkolási lehetőség
13
A tagság 2014. szeptember 29-én az elsőnapos beosztásról e-mailben kapott tájékoztatást, melyet minden adott oktatási napon egy emlékeztető e-maillel erősítettünk meg. A beosztás szerinti időpontról tájékoztatást-, módosítást, új időpontot ebben az oktatási időszakban 421 alkalommal kértek, ez szinte azonos, mint a 2013. évi átjelentkezések száma. (2013-ban 425 alkalommal éltek a módosítás lehetőségével.) A Villányi úti Konferencia Központban összesen 17 alkalommal 1033 fő-, a SALDO helyszínén 8 alkalommal 402 fő-, az MKVK OK helyszínen 2 alkalommal 137 fő-, míg a külsős helyszíneken (összesen 10 alkalommal) 320 fő teljesítette a kötelező oktatás 1. napját. A többi fővárosi kamarai tag, vagy az oktatók oktatásán, vagy vidéki szervezetnél teljesített, illetve felmentési kérelmet nyújtott be az Oktatási Bizottsághoz. Az Oktatási Bizottság a kötelező 1. napra benyújtott kérelmeket mind a szüneteltető, mind a főfoglalkozású tagoknál szigorúbban vette a korábbi évekhez képest. Az elsőnapos továbbképzésnél - mivel a törzsanyag gyakorlati-, módszertani téma volt - a Főváros egy-egy alkalommal törekedett átlagosan 50 főre (SALDO), illetve 70 főre (Villányi úti konferencia központ és MKVK Oktatási Központ Kft.) maximalizálni a csoportok létszámát. A 2014. évi elsőnapos oktatásokra a frissített oktatói adatbázist figyelembe véve és a korábbi évben az Oktatási Bizottság felé leadott értékelő lapok összesítése - (a tagság által jellemzően kiváló minősítéssel értékelt), valamint a központi téma specialitása alapján, a Fővárosi Szervezet oktatóként ismételten olyan előadókat hívott meg, akik előadásmódjukkal, szakmai tudásukkal egyaránt elnyerték a tagság szimpátiáját. A kötelező elsőnapos képzést (oktatói és szakmai anyag ellenőrzését) 2014-ben a Közfelügyeleti Hatóság és az Oktatási Bizottság nem ellenőrizte. A 2014. január 28-i lekérdezés alapján 29 fő fővárosi tag nem teljesítette még a kötelező oktatás 1 napját (és kérelmét el is utasította az Oktatási Bizottság), melyet még pótolhat a Központ által szervezett pótcsoporton 2015 márciusában.
14
Az Oktatási Bizottság által kért értékelések alapján a Villányi úti Konferencia Központban, a SALDO-ban és az MKVK Oktatási Központ Kft. „Radnóti” termében lebonyolított előadások és 8 külsős helyszíntől beérkező értékelésének összesítő adatai
Helyszín
Összesítő adatok (átlagolt adatok) A tananyag a helyi szervezet oktatásszervezési színvonala alkalmazhatósága munkájáról
az oktatási helyszínről
Villányi úti Konferencia Központ
4,17
4,05
4,86
4,58
SALDO
4,27
4,06
4,86
4,7
MKVK OK
4,465
4,1
4,81
4,76
Külsős helyszín
4,267
4,21
4,87
4,93
A 2014. évi kötelező oktatás 1. napján a Fővárosi Szervezet által szervezett és a 10 külső helyszínen szervezett csoportnál oktatók voltak dr. Adorján Csaba, Bukri Rózsa, Buzás Dóra, dr. Csemniczky Jánosné, Fridrich Péter, Gyurikné Sós Margit, dr. Ladó Judit, dr. Lukács János, Mádi – Szabó Zoltán, dr. Nagy Lajos, Pappné dr. Nagy Ilona, dr. Szima Mária, dr. Szatnó Imre, Timár Pál, dr. Veit József, Vörös Lászlóné dr. 4.4. 2014. évi 2-3-4. napos továbbképzés A Fővárosi Szervezet a 2-3-4. napos továbbképzések teljesítését 2014-ben is több ingyenes előadással (köztük több speciális minősítésre vonatkozóval), a SALDO Zrt-vel kötött keretmegállapodás szerint e-learning előadásokkal biztosította a helyi szervezet a kamarai tagok számára. A 2-3-4. napos továbbképzések formája a következők: speciális (biztosítói-, befektetési vállalkozói-, IFRS-, költségvetési, pénztári és pénzügyi intézményi) minősítésre vonatkozó előadások
15
ingyenes előadások e-learning előadások A Szakmai Továbbképzési Szabályzat 2015. január 1-i változása miatt a korábbi években külön kérelem jóváhagyása utáni gyakorlat (mely szerint a januári előadások szükség szerint az előző évre még beszámíthatóak voltak) a 2014. évi oktatási szezonban nem volt érvényesíthető. A 2014. évi oktatási előírásokat ennek értelmében 2014. december 31-ig bezárólag volt lehetőségük a tagoknak teljesíteniük.
A kamarai Szakmai Továbbképzési Szabályzat kötelező továbbképzésre vonatkozó szabályozása 2014. december 31-ig
16
A kamarai Szakmai Továbbképzési Szabályzat kötelező továbbképzésre vonatkozó szabályozása 2015. január 1-től
A rendezvényekről az összefoglalást a következő táblázat tartalmazza. Speciális minősítéshez kötött rendezvények ssz.
Időpont
S/01/001
2014. január 22., február 20., március 20.; április 24.; május 22.; október 30.
S/01/002
2014. január 23.
S/01/003
2014. január 31.
S/01/004
2014. november 3.
Téma
Költségvetési minősített klub Aktuális változások a költségvetési szerveknél (költségvetési minősített előadás) Aktualitások a Pénz és Tőkepiac területén, IFRS aktualitások 2014. (biztosítói, befektetési vállalkozói, pénztári, pénzügyi intézményi, IFRS minősített rendezvény) Pénzintézeti szakmai klub (biztosítói, befektetési vállalkozói, pénztári, pénzügyi intézményi minősített rendezvény)
17
Előadó
kredit
Szamkó Józsefné
alkalmanként 1 kredit, maximum 2 kredit
Lilliné Fecz Ildikó
2 kredit
Agócs Gábor
2 kredit
Agócs Gábor
1 kredit
Agócs Gábor Bíróné Zeller Judit Lipcsei János Könczöl Enikő
2 kredit
Seregdi László Szalai Péter Bíró Ferenc
2 kredit
Szamkó Józsefné
2 kredit
2014. december 8., délelőtt
MKVK PTT-vel közösen szervezett szakmai előadás (biztosítói, befektetési vállalkozói, IFRS, pénztári, pénzügyi intézményi minősített rendezvény)
Csendes Zsoltné Kiss Szilvia Farkas Ákos Malatinszki Julianna Bánhegyi Réka dr. Molnár Andrea dr. Dobner András Molnár Csilla
2 kredit
2014. december 8., délután
MKVK PTT-vel közösen szervezett szakmai előadás (biztosítói, befektetési vállalkozói, pénztári, pénzügyi intézményi minősített rendezvény)
Mádi-Szabó Zoltán Bíróné Zeller Judit Csáki Zsuzsanna
2 kredit
S/01/005
2014. november 12., délelőtt
S/01/006
2014. november 12., délután
S/01/007
S/01/008
S/01/009
2014. november 20.
SZ/01/01
2014. január 24.
SZ/01/02
2014. január 30.
SZ/01/03
2014. március 12., április 2., június 18., június 24.
SZ/01/04
2014. március 26.
SZ/01/05
2014. szeptember 24.
SZ/01/06
MKVK PTT-vel közösen szervezett szakmai előadás (biztosítói, befektetési vállalkozói, IFRS, pénztári, pénzügyi intézményi minősített rendezvény) MKVK PTT-vel közösen szervezett szakmai előadás (biztosítói, befektetési vállalkozói, pénztári, pénzügyi intézményi minősített rendezvény) Aktualitások az államháztartási számvitelben 2015-re
2014. október 6., 2014. október 13.
Ingyenes oktatások A Társasági adó és kisvállalkozói adó aktualitásai; Az államháztartási kontrollok; Látvány-csapatsportok támogatása A Cégtörvény és Társasági törvény változásai Könyvvizsgálói szakmai klub Taggyűlés és szakmai előadás: A számviteli törvény változásai és a Kamara helyzete 2014-ben Aktualitások a MER-ben A reklámadó aktualitásai (Könyvvizsgálói klub 2 alkalom)
18
Ácsné Molnár Judit dr. Szima Mária Antal Ferenc Dr. Sárközy Tamás dr. Gál Judit dr. Gál Judit, Berényiné Papp Mariann, Sike Olga
4
4 alkalmanké nt 1 kredit, maximum 4 kredit
dr. Lukács János
1 kredit
Szabó Zsuzsanna
3 kredit
dr. Németh Nóra
1 kredit /alkalom
SZ/01/07a
SZ/01/07b
SZ/01/08a SZ/01/08b SZ/01/09a
SZ/01/09b
2014. november 4.
2014. november 13.
2014. december 5. 2014. december 12. 2014. december 3.
2014. december 16.
A szabadtulajdon könyvvizsgálata; Az új PTK. aktualitásai; Üzleti protokoll
Bary László, dr. Lőrinczy Gyula, Nagy József Tagok kiértesítése mellett ügyfélkapus bejelentkezéssel
4 kredit
Felszámolás - végelszámolás a gyakorlatban; Aktuális Adópolitikai kérdések A számviteli törvény aktualitásai 2015.;
dr. Adorján Csaba, Pankucsi Zoltán, dr. Lukács János, Mészáros László
4 kredit
Matlné Kisari Erika, ADÓKONFERENCIA 2015. Ácsné Molnár Judit, (SZJA+EVA+KATA, TAO+KIVA, Lepsényi Mária, TB, ÁFA) Sike Olga, dr. Futó Gábor
4 kredit
E-learning SZ/01/11 SZ/01/12
SZ/01/13
2014. január 1. – 2014. december 31-ig
Környezetvédelmi termékdíj
Fekete Balázs
2 kredit
Devizás elszámolás, speciális devizás ügyletek
Kardosné Birkás Anikó
2 kredit
Követelésekkel, kötelezettségekkel kapcsolatos számviteli elszámolások
Fényesné Hörcsik Mária
2 kredit
A fentiek alapján látható, hogy a Fővárosi Szervezet a 2014. évi oktatási időszakra: 10 alkalommal szervezett ingyenes, személyes részvételt igénylő előadást. 3 témában volt lehetőségük a fővárosi tagoknak ingyenes e-learning keretében kreditpontokat gyűjteni. 7 alkalommal speciális minősítésre (2 alkalommal költségvetési minősítésre vonatkozóan, 1 alkalommal önálló Fővárosi Szervezet szervezésében és 4 alkalommal a kamara PT Tagozatával közös szervezésben biztosítói – befektetési vállalkozási - pénztári - pénzügyi intézményi és IFRS minősítésre), vonatkozó oktatást és 6 alkalommal költségvetési minősítésre 1 alkalommal PT minősítésre vonatkozó szakmai klubot 6 alkalommal kreditpontos könyvvizsgálói klubot. A kamarai tagság időbeosztását segítve, illetve a korábbi év tapasztalatait figyelembe véve (elsődlegesen szervezés a költséghatékonysági szempontjából) 2014. évben már kizárólag ügyfélkapus regisztrációval hirdettük
19
meg szakmai előadásainkat, ezzel biztosítva az oktatási időszak rugalmas tervezését. Az ügyfélkapus regisztrációs rendezvények esetében a jelentkezőknek az előadásokat megelőzően egy emlékeztető e-mailt küldtünk, mellyel kapcsolatban továbbra is folyamatosan pozitív visszajelzés jött a tagság részéről. Feltehetően az oktatási Bizottság határozata befolyására az előző évhez képest az emlékeztető e-mailek és folyamatos tájékoztatás mellett is a tavalyi 20 főről 2014-ben 38 főre emelkedett a továbbképzést nem teljesítők száma. (Köztük többen részleges vagy teljes felmentést kértek, melynek bírálata még folyamatban van.) A továbbképzések anyagainak döntő részét biztosították az előadók 2014-ben is a résztvevők számára, melyet elektronikus formában, minden alkalommal az előadó hozzájárulásától függően küldtünk meg a résztvevőknek az adott előadásokat követően. Az előadás anyagok a Fővárosi Szervezet honlapján is elérhetőek. A 2014. évi oktatási időszakban szervezett Adókonferenciák – ingyenes részvétellel – nem csak könyvvizsgálói kredites, hanem „adókredites” rendezvényként kerültek megrendezésre. Tekintettel arra, hogy a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Budapest Fővárosi Szervezete önálló jogi személyi státusz hiányában, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara pedig adminisztrációs szankció rendezése miatt, jelenleg még nem jogosult felnőttképzési akkreditációs tevékenységre, emiatt az Adókonferencia szervezését és lebonyolítását célszerű volt egy felnőttképzési akkreditációval rendelkező partnernek kiadni. A Fővárosi Szervezet ezen megfontolásból, előzetes ajánlatkérést követően 2014-ben a Kompkonzult Kft.-t kérte fel az Adókonferencia adókredites akkreditációjának intézésére és a rendezvény közös szervezésére. A Fővárosi Szervezet és a Kompkonzult Kft. így 2014-ben 2 alkalommal, 2014. december 3-án és december 16-án ingyenesen biztosította a fővárosi tagok számára az Adókonferencián való részvételi lehetőséget. Mindkét rendezvény nagy létszámú (átlagosan 740 fős) hallgatósággal valósult meg.
20
4.5. Speciális továbbképzés A Szakmai Továbbképzési Szabályzat szerint a minősítéssel rendelkező kamarai tagoknak 2014-ben is minősítésenként 2 kreditet, de maximum 4 kreditet kellett teljesítenie. Az MKVK Fővárosi Szervezete a 2014. évi továbbképzés keretében a 2012. évtől bevezetett Költségvetési Konzultációs Klubon is lehetőséget biztosított a minősítéssel rendelkező tagoknak kreditpont szerzésére. A novemberi és decemberi minősített rendezvényt a Fővárosi Szervezet a Kamara Pénz- és Tőke Piaci tagozatával közösen szervezte ebben az évben is, mely 2013-tól már az IFRS minősítéssel rendelkező tagok számára is kreditpontszerzési lehetőséget biztosított. A speciális minősítésre vonatkozó oktatást 21 fő nem teljesítette 2014-ben.
A különböző minősítéssel rendelkező Fővárosi tagok aránya 2015-ben
21
A különböző minősítéssel rendelkező Fővárosi tagok aránya 2014-ben
4.6. Külső oktatási intézmények által szervezett képzések A Kamara Szakmai Továbbképzési Szabályzata szerint 2009. június 1-től a kamara által elfogadott társaság, intézmény által szervezett továbbképzések engedélyezése, kreditpont értékének meghatározása az illetékes területi szervezet elnökségének hatásköre. Az MKVK Budapest Fővárosi Szervezethez a 2014. oktatási időszakra vonatkozóan, mintegy 471 kérelem érkezett jóváhagyásra. A korábbi évek tapasztalata alapján több szervező ugyanazon témára (változatlan tematika és előadók mellett) több alkalommal nyújtott be kreditkérelmet, melyet 2011-től az adminisztráció csökkentése érdekében, következetesen, egy kérelmen minden alkalom feltüntetésével illetve az előadás oktatási időszakának feltűntetésével nyújtottak be a kamara által elfogadott társaságok. A benyújtott kérelmekre összesen 457 alkalomra adott jóváhagyást könyvvizsgálói kredites képzésekre a helyi szervezet Elnöke, melyből 65 alkalommal speciális minősítésre vonatkozott a jóváhagyás.
22
Az elutasított kérelmek témái amellett, hogy magas szakmai színvonalú előadások voltak, a könyvvizsgálói kompetenciába nem tartoztak, a szakmai tudást nem fejlesztették, ezért volt indokolt ezen előadások kamarai kreditpontos kérelmének elutasítása. 2014-ben a pozitívan elbírált kérelmek aránya: 97 %
A Fővárosi Szervezet számára egyre több adminisztrációt jelent a (külsős) továbbképzések ellenőrzése és nyilvántartása is.
4.7. Felmentések a 2014. évi oktatás alól Az MKVK Budapest Fővárosi Szervezete tagjai közül 2014-re vonatkozóan még nem rendelkezik pontos adattal a felmentéseket kérő és azt megkapott számáról. A rendelkezésre álló információk alapján, a lekérdezés idejében 12 fő kapott felmentést részben, vagy a teljes oktatás alól. Mivel az Oktatási Bizottság még egy alkalommal szervez a 2014. évi kötelező első napos oktatásra pótcsoportot, arra vonatkozóan csak különösen indokolt esetben adták meg a felmentést. A felmentési kérelmek indoklása a hölgyek esetében elsősorban gyermekük születése, illetve ellátása, általánosan külföldi kiküldetés, tartózkodás és sok esetben aktuálisan rossz egészségi állapot volt.
4.8. A 2014. évi oktatási időszak tapasztalatai A tagság valós szakmai igénye fontos szempont a Fővárosi Szervezet számára. A 2014. évi oktatási időszak tervezését komoly mértékben segítette az oktatási szezon előtt kiküldött szakmai témákra vonatkozó igényfelmérő kérdőív. A beérkezett válaszok nagyban befolyásolták az oktatási időszakban adott előadások témaválasztását, melyek kedvező hatása a korábbi évekhez viszonyítva a nem teljesítő kamarai tagok létszámának csökkenését is indokolja.
23
A 2014. évi oktatási időszakban, szintén a tagság igényeire reagálva a Fővárosi Szervezet meghirdette az IFRS minősítésre vonatkozó, 5 napos, kifejezetten a minősítővizsgára való felkészítő tanfolyamot. A többszörös egyeztetések, és a jelentkezők tájékoztatása után a csoport végül nem indult el, mert az előzetes tudásszint felmérő tesztet beküldők száma nem érte el a csoport elindításához szükséges 15 főt. A Fővárosi Szervezet – figyelembe véve a Kamara azon törekvését, hogy a tagság elsősorban e-ügyintézést alkalmazzon - a 2014. évi oktatási időszakban 18 alkalommal biztosította az ügyfélkapun történő bejelentkezést az egyes előadásokra, melyet egyre több kamarai tag sikerrel ki is használt. Az Ügyfélkapus regisztrációs előadásokat megelőzően, a bejelentkezett tagok egy emlékeztető e-mailt kaptak az előadás pontos paramétereiről (dátum, téma, helyszín). Az előadásokat követően, a résztvevő kamarai tagok, az adott előadó hozzájárásától függően megkapták elektronikus formában az előadás anyagát. A Szakmai Továbbképzési Szabályzat 2014. évig érvényes szabályairól elektronikus formában tájékoztatta a Fővárosi Szervezet a teljes tagságát. Az ügyfélkapus regisztrációval meghirdetett előadások szervezése hosszú távon a helyi szervezet költséghatékonyságát is elősegíti, mivel az elmúlt időszak tapasztalatai szerint az ügyfélkapun bejelenetezett tagok létszáma maximum ± 10% eltéréssel változik az egyes előadások helyszíni regisztrációja alkalmával. Szintén a tagság igényeit figyelembe véve, valamint azon törekvést előtérbe helyezve, hogy a tagok egyéni időbeosztásuk szerint mobilisan tudják a Szakmai Továbbképzési Szabályzat előírásait teljesíteni, kísérleti jelleggel 2014. december 31-ig 3 témában e-learning előadásra szerződött a Fővárosi Szervezet a SALDO Zrt.-vel. Az e-learning előadások amellett, hogy rugalmasan, bármely napszakban elérhetőek, nem csak a könyvvizsgálói kamarai kreditjeit, hanem az adószakértő/adótanácsadó/okleveles adószakértői, valamint a mérlegképes
24
kötelező oktatás kreditjeit is elérhetővé tették a résztvevők számára az egyes modulok meghallgatásával és a modulzáró feladatok megválaszolásával. Az e-learning előadásokkal 2014-ben a tagok a kötelező továbbképzés 2-3-4. napján teljesítendő 12 kreditből maximum 6 kreditpontot tudnak teljesíteni.
5. A 2014. évi adatszolgáltatás tapasztalatai A Központi Kamara, majd külön a Fővárosi Szervezet is minden budapesti aktív kamarai tagot, valamint könyvvizsgáló céget e-mailben tájékoztatott a 2014. évi adatszolgáltatás teljesítéséről. Az éves adatszolgáltatás elsősorban azért érdemel említést, mert a Kamara belső információs rendszerének lényeges alapját képezi. Segítségével megállapításra kerülnek a tagdíjak, képet kaphatunk a tagság szakmai tevékenységéről, valamint a felelősség biztosítás ellenőrzéséhez is aktuális információkkal szolgál. Az éves adatszolgáltatási kötelezettségét törvény és kamarai szabályzatok írják elő: a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Kkt.), Magyar Könyvvizsgálói Kamara Alapszabályának 146. és 291. pontjai, Minőségellenőrzési Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata (IV. fejezet). Az adatszolgáltatás három részből áll, ezek: tagnyilvántartási adatlap minőségellenőrzési - adatlap kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó adatlap
A 2010-ben bevezetett online adatszolgáltatást a tagság nagy része sikeresen alkalmazta. A 2014. évi kötelezettségnek - továbbra is ügyfélkapus belépést követően - a Kamara honlapján keresztül online lehetett eleget tenni.
25
Az online adatszolgáltatás előnyei:
hiba esetén a rendszer jelez automatikusan navigálja a kitöltőt a kitöltés bármikor szüneteltethető és folytatható az adatok nem vesznek el az adatok a beküldést követően azonnal bekerülnek a rendszerbe az adatfeldolgozás nem igényel időt költséghatékony
Az ügyfélkapun történő adatszolgáltatás részletes útmutatóját, valamint az ehhez mellékelt képernyőképet a kamara honlapján lehetett megtalálni és letölteni. Az elektronikus adatszolgáltatásban elakadt könyvvizsgálók hívásait, illetve személyes megkeresését készséggel fogadták az iroda dolgozói, segítették a tagokat a továbbhaladás tekintetében. Amennyiben valamelyik tag nem rendelkezett ügyfélkapus regisztrációval, vagy nem rendelkezett „portál ügyintézővel” - akit meg tudott bízni az adatszolgáltatás kitöltésével - a Fővárosi Szervezet kollegái segítségével, személyesen az irodában rögzíthette adatait, a munkatársak pedig igyekeztek motiválni őt az új rendszer megismerésére, annak használatára.
26
Statisztikai adatok: Budapesti tagok % FŐ Adatszolgáltatásra 1056 100% kötelezettek száma Teljesített 1056 100% adatszolgáltatás *Megjegyzés: 2015.01.29–án fennálló állapotot tükrözi.
Budapesti társaságok % DB 733
100%
731
0,99%
Szervezetünk vezetése, és területi irodája részéről törekedtünk arra, hogy tagságunk a hiányosságokat rendezze, és e-mailen, valamint telefonon igyekeztünk utolérni, azokat a tagokat, ahol hiányt észleltünk, elkerülve ezzel a fegyelmi eljárást. A fenti adatok azt mutatják, hogy szervezetünk tagsága adatszolgáltatási kötelezettségének szinte hiánytalanul eleget tett.
6. Statisztikai adatok a Főváros életéből 6.1 Taglétszám Fővárosi taglétszám:
Taggyűlés
Összesen
Aktív tagok száma
Szüneteltető tagok száma
2014. év
1945 fő
1104 fő
841 fő
2015. év
1902 fő
1067 fő
835 fő
*Megjegyzés: a 2014. évi adat a 2013. évi beszámoló készítésekor-, a 2015. évi adat a 2015.02.02 –án fennálló állapotot tükrözi.
A 2014. évi taggyűlés óta összesen 43 fővel csökkent a fővárosi kamarai tagok száma, melyből az aktív tagok száma 37 fővel csökkent, a szüneteltető tagok esetében pedig 6 fővel csökkent.
27
A bejegyzett könyvvizsgáló társaságok száma összesen 751 db, tavalyhoz képest minimális csökkenés.
6.2. Szakmai tagozatok A szakmai tagozatok munkájában részt vevő fővárosi kamarai tagok száma:
Tagozat megnevezése
Fővárosi Kamarai tagok száma Fővárosi Kamarai tagok száma / 2015 / 2014
Adótagozat
237 fő
239 fő
Igazságügyi könyvszakértői tagozat
129 fő
132 fő
Informatikai tagozat
56 fő
55 fő
Költségvetési Tagozat
135 fő
137 fő
Könyvelői Tagozat
143 fő
140 fő
38 fő
38 fő
Pénz és tőkepiaci tagozat
241 fő
239 fő
Összesen
979 fő
980 fő
Natúra Tagozat
*Megjegyzés: 2015.01.29–án fennálló állapotot tükrözi.
A szakmai tagozatok létszáma tavalyhoz képest, 1 fővel csökkent.
6.3. Ügyfélkapu Tagjaink 97%-a (1851 fő) rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval, melynek segítségével be tud jelentkezni a Kamara honlapjára. Jelenleg a honlapon található valamennyi dokumentum elérhető jelszavas belépés nélkül is. Az ügyfélkapus azonosító megegyezik a www.magyarorszag.hu oldalán használt központi azonosítóval, tehát belépni ugyanazon 28
jelszóval kell, mellyel (például) az adóbevallásuk leadásakor lépnek be a NAV oldalán.
Ahhoz, hogy a tag be tudjon lépni a saját kamarai oldalára, előtte meg kell küldeni részünkre az ügyfélkapun megadott „Viselt nevét" és e-mail címét, hogy rögzítenie tudjuk rendszerünkben. Az ügyfélkapus bejelentkezés legfontosabb előnyei: lehetővé válik, hogy a honlapon keresztül megtekinthessék és módosíthassák a Kamarában nyilvántartott adataikat bizonyos esetekben ügyintézés is kezdeményezhető megtalálhatóak a Kamarával kapcsolatos pénzügyi, biztosítási adatok lehetőség van az elektronikus számlák letöltésére online beküldhető az adatszolgáltatás egy kattintással fel lehet jelentkezni az ügyfélkapus rendezvényekre naprakészen követni tudják a megszerzett kreditpontokat.
7.0 Szervezetünk irodájának tevékenysége Szervezetünk elnöksége, választott tisztségviselői, alapvető céljuknak tekintik, hogy minél hatékonyabban fejtsék ki tevékenységüket a tagság érdekében. Ilyen értékek szolgálata határozza meg a szervezetünk irodájában dolgozó munkatársak munkáját is. Irodánk dolgozói készséggel álltak tagjaink rendelkezésére különféle egyedi jellegű ügyek intézésében is. Kamarai szabályváltozások esetén összefoglalót készítettünk a tagságot érintő fontosabb részekről, segítve ezzel a őket az eligazodásban. Az ügyfélkapun keresztül szervezett rendezvényeink előtt, emlékeztető e-mailt küldtünk az előadásról, valamint figyelemfelhívásokat a speciális jellegű előadásokról. Külön értesítettük a kredithiánnyal rendelkező tagokat az oktatási év zárását megelőző hetekben arról, hogy hol és milyen feltételekkel tudják pótolni a hiányt, amennyiben szükségesnek tartottuk, úgy pótelőadásokat is tartunk a tervezett előadásokat meghaladva. Az adatszolgáltatási időszak végének közeledtével - ha elmaradást észleltünk -
29
egyénenként (telefonon, mailben) is megkeressük a tagokat, és felajánljuk segítségünket, a mihamarabbi pótlás érdekében. A Fővárosi Szervezet saját weboldallal rendelkezik (budapest.mkvk.hu), ahol közzétesszük a szervezetünk működésével kapcsolatos aktuális, fontos információkat, rendezvényeket, oktatási anyagokat. Az iroda dolgozói minden rendezvényen, klubfoglalkozáson, elnökségi és küldöttértekezleten, szabadidejük terhére is segédkeznek a gördülékeny rendezvények lebonyolítása érdekében, és itt is készséggel állnak a tagok rendelkezésére. Összefoglalás A Fővárosi Szervezet elnöksége 2014. évben tovább folytatta azon új tendencia alakítását, hogy a Fővárosi Szervezet minél igényesebben szolgálja a tagjai szakmai igényeit, támogassa a szakmai fejlődést és a szakma iránti elvárásoknak való megfelelést. Szakmai rendezvényeink sikeresek voltak, kapcsolataink a társszervezetekkel folyamatosan erősödnek, társadalmi megítélésünk jelentősen javult.
30
A 2015. évre tervezett főbb feladataink
2015. év a kamarai választások éve, ennek ellenére nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szakmai szervezeteknél tovább érvényesítsük érdekeinket, hogy megtegyünk mindent annak érdekében, hogy az elmúlt időszakban háttérbe szorult könyvvizsgálói tevékenység létjogosultságát visszaszerezzük. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a könyvvizsgálói munkára a nehéz gazdasági helyzetben is szükség van. Feladatunknak érezzük, hogy a könyvvizsgálói munkát erősítsük, hogy a könyvvizsgálói tevékenység bővülése érdekében dolgozzunk. Feladatunknak tartjuk az, hogy felhívjuk az Országos Elnökség figyelmét arra, hogy a Közfelügyeleti Ellenőrzésre fel kell készíteni a tagságot, a „nem megfelelt” minősítések elkerülése érdekében. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk az Országos Elnökség figyelmét azokra a jogszabályi módosítási lehetőségekre, amelyek a könyvvizsgálói tevékenységet bővíthetik. Mindenekelőtt feladatunknak érezzük, hogy tovább segítsük a fővárosi szervezet tagjainak a munkáját.
Budapest, 2015. február 23.
Vada Erika s.k. MKVK Budapest Fővárosi Szervezetének elnöke
31
2. napirendi pont Az MKVK Budapesti Fővárosi Szervezetének a 2014. évi üzemgazdasági (pénzügyi) terv teljesítése
Előadó:
Vörös Lászlóné dr. Magyar Könyvvizsgálói Kamara Fővárosi Szervezetének elnökségi tagja
Határozati javaslat: A Taggyűlés jóváhagyja a (pénzügyi) terv teljesítését
32
2014. évi üzemgazdasági
MKVK Budapest Fővárosi Szervezete A 2014. évi üzemgazdasági pénzügyi terv teljesítése A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Fővárosi Szervezetének elnöksége nevében beterjesztjük a 2014. évi üzemgazdasági (pénzügyi) terv teljesítésére vonatkozó részletes bemutatást és a számszerű összeállítást. Jelentjük a Taggyűlésnek, hogy a 2014. évi gazdálkodási feladatainkat a Taggyűlés által meghatározott feladatok mentén eredményesen folytattuk.
A 2014. évre fejlesztési kiadásként 5.000 ezer Ft-ot terveztünk. Elsősorban számítástechnikai eszközök beszerzésére. A tényleges beszerzés egy számítógép és hozzá tartozó szoftver volt 747 ezer Ft értékben és egyéb kis értékű irodai- és számítástechnikai kiegészítők 451 ezer Ft összegben. A Fővárosi Szervezet részére a központtól átvett tagdíj és hozzájárulási díj - a küldöttgyűlés jóváhagyása alapján – 64.361 ezer Ft volt. Saját bevételként 6.700 ezer Ft-ot terveztünk az IFRS képzésre a könyvvizsgálók általi befizetésekből, ezen tételek nem a fővárosnál realizálódtak. Csak 54 ezer Ft bevételünk származott a „Nemzeti Jogszabálytár” használata miatti térítésekből. Könyvvizsgáló tagjaink részére a kreditpontos szakmai előadásokat továbbra is térítésmentesen rendeztük meg. A kötelező első napos oktatás terembérleti díjaként és a büfészolgáltatásra együttesen 3.200 ezer Ft-ot állítottunk be, a tényleges ráfordítás 2.609 ezer Ft volt. A megtakarítást – a hosszú évek óta tartó kapcsolatból adódóan – a terembérletnél értük el. A szabadkredites előadásokra terembérletként és számlás előadói díjként, valamint e-learning előadás és az IFRS képzés költségeire összesen 11.940 ezer Ft-ot terveztünk, a tényleges igénybevett szolgáltatási költség 4.811 ezer Ft
33
volt. A lényeges eltérés abból adódott, hogy e-learning és IFRS képzési költség nem merült fel, a számla alapján kifizetendő előadói díjak helyett szerzői megbízási díjként kerültek kifizetésre az előadók díjai. Így a személyi jellegű kifizetéseknél jelentkezett többlet költség a tervezethez viszonyítottan. A 2014. március 13-i taggyűlés terembérletére és a büfészolgáltatásra járulékaival együtt 850 ezer Ft –ot terveztünk, a tényleges kiadás 737 ezer Ft volt. A Fővárosi Szervezet működési költségeként energia- és közüzemi díjként, nyomtatvány és irodaszer költségeként 1.950 ezer Ft-ot terveztünk, a tényleges teljesítés 1.949 ezer Ft-ban teljesült. Az igénybevett szolgáltatásoknál telefon-, internet-, postaköltségre, valamint takarítási, javítási-, karbantartási költségekre 8.500 ezer Ft-ot terveztünk, a tényleges teljesítés 8.639 ezer Ft volt. A bankköltségre, illetékre 402 ezer Ft-ot fordítottunk. A Fővárosi Szervezet dolgozóinak munkabére 17.198 ezer Ft, a cafetéria és a járulékok együttes összege 8.932 ezer Ft volt. A bérek a tervezett szinten alakultak, a minimális túllépés a járulékoknál volt. 2014. évi értékcsökkenési leírás 1.205 ezer Ft, a kamatbevétel 844 ezer Ft volt. A fejlesztési kiadások is elmaradtak a tervezettől, így az értékcsökkenési leírás is csak fele a tervezettnek. A kamatbevétel pedig a kamatok csökkenése miatt marad el a tervezettől. A fentiekben részletezettek – elsősorban az IFRS képzés és az e-learning elmaradása – miatt a tényleges 6.772 ezer Ft-os nyereség több mint háromszorosa a tervezettnek.
Budapest, 2015. február 23.
Vada Erika s.k. MKVK Budapest Fővárosi Szervezetének elnöke
34
MKVK Budapest Fővárosi Szervezet Mérleg 2014.12.31. A tétel megnevezése
Budapest 2014. terv. 2014. tény
A. Befektetett eszközök (02.+04.+06. sorok) I. IMMATERIÁLIS JAVAK
29 422 0
27 167 214
29 422
26 953
0
0
43 756 46
44 179 43
10
5 850
0
0
43 700
38 286
5 900
434
ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (01.+08.+13. sorok)
79 078
71 780
D. Saját tőke (16.+18.+19.+20.+21.+22.+23. sorok)
66 209
70 819
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK B. Forgóeszközök (09.+10.+11.+12. sorok) I. KÉSZLETEK II. KÖVETELÉSEK III. ÉRTÉKPAPÍROK IV. PÉNZESZKÖZÖK C. Aktív időbeli elhatárolások
I. JEGYZETT TŐKE
0
III. TŐKETARTAKÉK
0
IV. EREDMÉNYTARTALÉK (Tőkeváltozás)
64 085
V. LEKÖTÖTT TARTALÉK
0
VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK
0
VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY E. Céltartalékok F. Kötelezettségek (26.+27.+28. sorok) I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK ebből: - központnak hosszúlejáratú kölcsöntartozás III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK ebből: - központnak rövidlejáratú kölcsöntartozás - központnak kamattartozás kapott kölcsön után - központnak térítendő egyéb szolgáltatás költségei (bérkiterhelés, járulékkiterhelés, egyéb terhelés) G. Passzív időbeli elhatárolások FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN (15+24+25+29 sorok)
35
64 047
2 124
6 772
0
0
12 330 0
863
0 0 12 330
863
0 0 9 300 539
98
79 078
71 780
Az MKVK Budapest Fővárosi Szervezet Eredmény kimutatás 2014.12.31. Tételszám
A tétel megnevezése
Budapest 2014. terv
2014. tény
6 700
54
0
0
64 361 64 361
64 361 64 361
1 950
1 949
28 840
16 398
380
402
0
0
0 31 170
0 18 749
20 276
20 319
Személyi jellegű egyéb ráfordítások
10 066
11 334
Bérjárulékok
6 325 36 667
6 800 38 453
2 300
1 205
0
80
924
5 928
1 200
844
0
0
0 1 200
0 844
2 124
6 772
0
0
0 0
0 0
2 124
6 772
I.
Értékesítés nettó árbevétele
II.
Aktivált saját teljesítmények
III.
Egyéb bevételek Ebből: átvett tagdíj Anyagköltség Igénybevett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Eladott áruk beszerzési értéke Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke
IV.
Anyagjellegű ráfordítások Bérköltség
V.
Személyi jellegű egyéb ráfordítások
VI.
Értékcsökkenési leírás
VII.
VIII.
Egyéb ráfordítások ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE (I+II+III-IV-V-VI-VII) Pénzügyi műveletek bevételei
IX.
Pénzügyi műveletek ráfordításai
A.
ebből: kamattörlesztés központnak
X.
PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (VIII-IX) SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (+A+B) Rendkívüli bevételek
XI.
Rendkívüli ráfordítások
D.
RENDKÍVÜLI EREDMÉNY (X-XI)
E.
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (+C+D)
B. C.
36
3. napirendi pont Az MKVK Budapest Fővárosi Szervezetének 2015. évi üzemgazdasági (pénzügyi) terve
Előadó:
Vörös Lászlóné dr. Magyar Könyvvizsgálói Kamara Fővárosi Szervezetének elnökségi tagja
Határozati javaslat: A Taggyűlés megalkotja az előterjesztésnek megfelelően a 2016. évi Taggyűlésig érvényes 2015. évi üzemgazdasági (pénzügyi) tervet.
37
MKVK Budapest Fővárosi Szervezet A 2015. évi üzemgazdasági pénzügyi terv A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Fővárosi Szervezetének elnöksége az alábbi szöveges bemutatással táblázatos formában benyújtja a Taggyűlésnek jóváhagyásra a 2015. évi üzemgazdasági (pénzügyi) tervet, amely elfogadása esetén a Magyar Könyvvizsgálói Kamara összesített pénzügyi tervének részeként fog szerepelni.
A 2015. évre fejlesztési kiadásként 5.000 ezer Ft-ot terveztünk. Számítástechnikai eszközök beszerzésére és a saját tulajdonú társasházi iroda kémény bélelésére. A Fővárosi Szervezet részére a központtól átvett tagdíj és hozzájárulási díj - a küldöttgyűlés jóváhagyása alapján – 62.621 ezer Ft, 2.7 %-kal alacsonyabb a korábbi három évinél. Saját bevételként a szakmai rendezvényeken résztvevő nem könyvvizsgálók befizetéseiből, 350 ezer Ft-ot terveztünk. Könyvvizsgáló tagjaink részére a kredit pontos szakmai előadásokat továbbra is térítésmentesen kívánjuk megrendezni. Így tervezett költségeink jelentős része ezen a területhez kapcsolódik. Anyagjellegű ráfordításként a kötelező első napos oktatás terem bérleti díjaként 1.400 ezer Ft-ot, számla alapján fizetett előadói díjakra 1.200 ezer Ft-ot terveztünk. Személyi jellegű ráfordításként az előadók szerzői megbízási díjaként 1.600 ezer Ft-ot (320+1.280), büfé szolgáltatásra 900 ezer Ft-ot állítottunk be. A szabad kredites előadásokra, valamint a konzultációs klubfoglalkoztatásokra terembérletként 2.800 ezer Ft-ot, számlás előadói díjként 500 ezer Ft-ot állítottunk be. Az előadók szerzői megbízási díjaként 3.600 ezer Ft-ot (720 ezer Ft + 2.880 ezer Ft), valamint büfé szolgáltatásként 2.980 ezer Ft-ot terveztünk. A személyi kiadások adója 975 ezer Ft. 2015. évben a választások miatt három taggyűlést tervezünk. Terembérként és a szavazás gépi lebonyolításáért, valamint a meghívott előadók díjaként 3.400 ezer Ft-ot, a büfé szolgáltatásra járulékaival együtt 1.700 ezer Ft-ot, összesen 5.100 ezer Ft-ot terveztünk.
38
A Fővárosi Szervezet elnökének havi tiszteletdíjaként 80 ezer Ft-ot, az elnökségi tagoknak havi 20 ezer Ft-ot állítottunk be. A Fővárosi Szervezet működési költségeként energia és közüzemi díjként, nyomtatvány és irodaszer költségeként 2.000 ezer Ft-ot irányoztunk elő. Az igénybevett szolgáltatásoknál telefon-, internet-, postaköltségre, valamint takarítási, javítási-, karbantartási költségekre 8.400 ezer Ft-ot terveztünk. A bankköltségre, illetékre 420 ezer Ft-ot. Az iroda munkatársainak munkabérét 3 %-os növekedéssel terveztük, a személyi jellegű ráfordítások és a járulékok várhatóan közel azonos szinten alakulnak. 2015. évi tervünkbe 1.000 ezer Ft-os értékcsökkenési leírást, valamint 400 ezer Ft kamatbevételt vettünk figyelembe. Mindezek együttes hatásaként 36 ezer Ft adózás előtti nyereséget irányoztunk elő.
Budapest, 2015. február 23. Vada Erika s.k. MKVK Budapest Fővárosi Szervezetének elnöke
39
Az MKVK Budapest Fővárosi Szervezet 2015. évi mérlegterve e Ft-ban A tétel megnevezése
2014.12.31. tény
A. Befektetett eszközök (02.+04.+06. sorok) I. IMMATERIÁLIS JAVAK II. TÁRGYI ESZKÖZÖK
2015. 12. 31. terv
27 167
31 167
214
225
26 953
30 942
44 179
39 989
43
39
5 850
4 150
38 286
35 800
434
200
71 780
71 356
70 819
70 855
64 047
70 819
6 772
36
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK B. Forgóeszközök (09.+10.+11.+12. sorok)
I. KÉSZLETEK II. KÖVETELÉSEK III. ÉRTÉKPAPÍROK IV. PÉNZESZKÖZÖK C. Aktív időbeli elhatárolások
ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (01.+08.+13. sorok)
D. Saját tőke (16.+18.+19.+20.+21.+22.+23. sorok) I. JEGYZETT TŐKE III. TŐKETARTAKÉK IV. EREDMÉNYTARTALÉK (Tőkeváltozás) V. LEKÖTÖTT TARTALÉK VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY
E. Céltartalékok
0
F. Kötelezettségek (26.+27.+28. sorok)
863
481
I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
0
ebből: - központnak hosszúlejáratú kölcsöntartozás
III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
863
481
98
20
71 780
71 356
ebből: - központnak rövidlejáratú kölcsöntartozás - központnak kamattartozás kapott kölcsön után - központnak térítendő egyéb szolgáltatás költségei (bérkiterhelés, járulékkiterhelés, egyéb terhelés)
G. Passzív időbeli elhatárolások
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN (15+24+25+29 sorok)
40
Az MKVK Budapest Fővárosi Szervezet 2015. évi eredményterve
41
Az MKVK Budapest Fővárosi Szervezet 2015. évi fejlesztési terve
Fejlesztési kiadások Tervezett fejlesztés pontos megnevezése Számítástechnikai berendezés Kéményfelújítás
Összesen Irodavásárlásra tervezendő központi kölcsön Összesen
e Ft-ban Összeg
1 500 3 500
5 000
5 000
42
4. napirendi pont Egyebek
Előadó:
Vada Erika Magyar Könyvvizsgálói Kamara Fővárosi Szervezetének elnöke
43
Tartalomjegyzék 1. napirendi pont Beszámoló az előző Taggyűlés óta végzett tevékenységről, javaslat a 2014. évre terezett feladatokra Bevezető……………………………………………………………………... 3 1 Képviselet 5 2. Szakmai tevékenység ……………………………………………
5
3. Minőségellenőrzés …………………………………………………….
6
3.1 Közfelügyelet szerepe……………………………………………….... .6 3.2. Visszajelzések a 2014-es évben ellenőrzöttektől …………………….. 7 3.3. Statisztikai adatok ……………………………………………………9 3.4. Következtetések, javaslatok a jövőre nézve ………………………… 10 4. Szakmai továbbképzés, oktatási tevékenység 11 4.1. Kötelező szakmai továbbképzés, oktatási tevékenység ………………………………………………………… 11 4.2. Általános továbbképzés ……………………………………………. 12 4.3. A 2014. évi kötelező oktatás 1. nap …………………………………12 4.4. 2014. évi 2-3-4. napos továbbképzés ………………………………. 15 4.5. Speciális továbbképzés ……………………………………………... 21 4.6. Külső oktatási intézmények által szervezett képzések ………………………………………………………….... 22 4.7. Felmentések a 2014. évi oktatás alól ………………………………. 23 4.8. A 2014. évi oktatási időszak tapasztalatai ………………………… 23 5. A 2014. évi adatszolgáltatás tapasztalata ……………………… 25 6. Statisztikai adatok a Főváros életéről…………………………… 27 6.1. Taglétszám ……………………………………………………… 27 6.2. Szakmai tagozatok……………………………………………….. 28 6.3. Ügyfélkapu………………………………………………………. 28 7. Szervezetünk irodájának tevékenysége …………………………. 29 A 2015. évre tervezett főbb feladatok ………………………………. 31
44
2. napirendi pont MKVK Budapest Fővárosi Szervezete, A 2014. évi üzemgazdasági pénzügyi terv teljesítése ………………………………………………... 32 3. napirendi pont Az MKVK Budapest Fővárosi Szervezetének 2015. évi üzemgazdasági (pénzügyi) terve ………………………………………………………… 37 4. napirendi pont Egyebek …………………………………………………………………. 43
45