1. A PORTOLÁN TÉRKÉPEK LEÍRÁSA A tudományos kartográfia elméleti alapjait ókori görög és közel-keleti tudósok, Eratoszthenész, Hipparkhosz, türoszi Marinosz és Ptolemaiosz fektették le. Ezt követően, a középkor első felében a tér (a világ vagy a földfelszín) ábrázolásában átmenetileg visszaszorultak a természettudományok. Ez volt az O-T térképek korszaka, amikor matematikai elvek és geográfiai tények nélkül, csak vallási vagy bibliai elképzelések alapján teoretikus, olykor meseszerű rajzokat és térképeket készítettek. A 13. században a Földközi-tenger vidékén fellendült a gazdaság, aminek következtében a kereskedelem és a tengeri hajózás intenzív fejlődésnek indult. Ezzel egy időben a tudományos módszerekre alapozott kartográfia ismét feléledt, és megjelent egy új térképtípus, a portolán térkép, amely rövid idő alatt, az iránytű tengerészeti használatával együtt terjedt el. Gyakorlati célja a tengeri tájékozódás és a hajózási útirány megtervezésének elősegítése volt, és ez megkövetelte a földrajzi környezet valóságnak megfelelő, pontos ábrázolását. A tudományos alapokra a korabeli térképekhez képest szokatlan földrajzi pontosság és a rendkívül részletes partvonalrajz utal. Ezzel szemben a szárazföldek belső területei üresen maradtak, mert a tengerpartoktól távol eső vidékek megjelenítése a navigáció szempontjából szükségtelen volt. A portolán térkép a Földközi-tenger tengerészei által évszázadokon keresztül gyűjtött hajózási tapasztalatok és földrajzi feljegyzések grafikus összegzése. A térképek anyaga és formája nem szokványos. Papír helyett általában kikészített állatbőrre, pergamenre rajzolták, amelyen gyakran az állatbőr nyakrésze is megmaradt. Számos esetben különböző színű tintákkal és művészien kidolgozott díszítő elemek alkalmazásával hangsúlyozták vagy kiegészítették a térképi tartalmat. A fennmaradt térképek egy részén sajátos módon ábrázolták a tengerektől távol eső országokat, esetleg a teljes ismert világot. Ezek a dekoratív térképek nem a navigációt szolgálták. Már a készítésük idején értékes műalkotásnak tekintették őket, és rendszerint uralkodók vagy gazdag hajótulajdonosok birtokában voltak (1. kép). A Földközi-tenger mellékét és az európai kontinenst ábrázoló hajózási térképek
11
történeti szempontból igen fontos forrásanyagnak számítanak, mivel az európai tengerjáró népek térbeli érdeklődéséről, információ-szükségletéről adnak képet. Értékes adatokat tartalmaznak a korabeli nemzetközi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról, és általuk közvetve, az egyes államok külpolitikájának jónéhány fontos eleme is világosan felismerhető. A felfedező utak során apránként bővült az európaiak által megismert terület. A portolán térképeken nyomon követhető, amint az addig ismeretlen Afrika, Ázsia és Amerika körvonalai fokozatosan kirajzolódtak. A 16. század újabb előrelépést hozott a tudományos kartográfiában. A térképeket a század közepétől kezdődően földrajzi szélességi fokbeosztással látták el, majd a század második felében elterjedt a Mercator-vetület alkalmazása. A portolán térképek kora a 18. század elején, néhány évtizeddel a földrajzi hosszúság
pontos
meghatározásának
egyszerű
és
megbízható
módszerének
kidolgozása előtt leáldozott. Az időkülönbség mérésén alapuló módszerrel meghatározott földrajzi hosszúsági fokok már nem portolán térképeken jelentek meg.1 Az elmúlt évszázadok során a portolán térképek és atlaszok viszonylag nagy számban maradtak fenn. Vizsgálatuk azonban nehézségekbe ütközik, mert az egyes darabokat a világ számos országában, különböző gyűjteményekben őrzik.2
1. 1. A PORTOLÁN TÉRKÉP MEGNEVEZÉSÉNEK VÁLTOZATAI
1. 1. 1. A portolán térkép megnevezése idegen nyelveken E térképfajtának egy-egy nyelven belül is több megnevezési formája létezik, ami jelentősen megnehezíti a téma kutatását. A térképek készítői leggyakrabban carta-nak (Petrus Vesconte de janua fecit ista carta anno domini MCCCXI), vagy ritkán plananak nevezték térképeiket, a könyvbe kötött térképek lapjait pedig tabula-nak. Bizonyos esetekben a készítő nevét, a készítés idejét és helyét rögzítő szűkszavú 1
2
Az első, időkülönbségek mérésére alkalmas órákat John Harrison órásmester készítette 1761-ben (3. számú óra) és 1762-ben (4. számú óra), azonban a londoni Hosszúsági Bizottság csak a 4. számú órát fogadta el 1773-ban. GREGUSS (1986): 101. o. Tony Campbell 1986-ban elkészítette az ismert 14. és 15. századi portolán térképek és atlaszok jegyzékét, amelyben 120 térképet és 59 atlaszt sorolt fel. CAMPBELL (1986) Corradino Astengo a közgyűjteményekben található 16. és 17. századi portolán térképek és atlaszok listájában 340 térképet és 324 atlaszt sorolt fel. ASTENGO (2007): 238–259. o.
12
feliratban látható egyes szám első személyű személyes névmás (me) utal a térképre, például Iorge daguiar me fez em lixboa no anno domini … de 1492 vagy Mecia de
viladestes me fecit in ano MCCCCXIII. Luís Albquerque leírta, hogy a 13. század tengerészei a compasso szót megkülönböztetés nélkül használták a portolán könyvre és a hajózási térképre.3 Egy 1354-ben kiadott katalán rendeletben és egy 1443-as portugál okiratban a ma portolán térképnek nevezett térképtípus carta de marearként van megemlítve.4 A legújabb kor tudományosan közelítette meg a régi hajózási térképeket, és az egyes irányzatok nyomán több különféle megnevezés született. 1868-ban Sophus Ruge
Ueber Compas und Compaskarten című művében jelent meg első alkalommal az iránytűtérkép (Kompasskarten, compass charts, mappa compasso) megnevezés, amely az iránytű és a térképen feltüntetett irányvonalak együttes használatára utal.5 Edward L. Stevenson szerint az iránytűtérkép megnevezés nem helyes, mert nem lehet biztosan állítani, hogy az iránytű a térkép szerkesztésében is szerepet játszott.6 A loxodróma térkép (loxodromischen Karten, loxodromic charts) megnevezést 1881-ben Arthur Breusing javasolta.7 A loxodróma szó jelentése „ferde futás”. Azt a két gömbi pontot összekötő görbe vonalat nevezzük így, amely valamennyi hosszúsági körrel ugyan azt a szöget zárja be. A loxodrómák csak a normál elhelyezésű szögtartó hengervetületben, vagyis a Mercator-vetületben képződnek le egyenes vonalként. A portolán térképek esetében az irányvonalakat akkor lehetne loxodrómáknak tekinteni, ha azt feltételeznénk, hogy a térképek Mercator-vetületben készültek. Ezzel szemben a 19. századi szerzők és számos 20. századi szerző a portolán térképeket vetület nélkül készített térképként határozza meg. A loxodróma térkép megnevezés tehát csak akkor helyes, ha bizonyítható, hogy a térkép normál elhelyezésű szögtartó hengervetületben készült. A. E. Nordenskiöld a portolán térképek tanulmányozásának és leírásának úttörője.
Periplus című munkája, a portolán térképek első átfogó és részletes leírása, 1897-ben
3 4 5 6
7
ALBUQUERQUE (1984): 6. o. CAMPBELL (1987): 375. o. Uo. STEVENSON (1911): 15. o. Ezt az elméletet a 20. század második felében végzett kutatások megcáfolták. Lásd 63. és 64. jegyzet. CAMPBELL (1987): 375. o. Habár a loxodrómia fogalma már a 16. században megjelent. ALBUQUERQUE (1984): 386. o., 3. jegyzet.
13
jelent meg. A portolán térkép megnevezésére a portolano, loxodróma térkép és a
normál portolán kifejezéseket használja.8 A könyvszerűen összefűzött tengerhajózási térképeket portolán atlasznak nevezi9, a térképek aránymértékének mértékegységét pedig portolán mérföldnek, amelynek hossza egyetlen korabeli mértékegységgel sem egyezik meg.10 Angol szerzőknél a 20. század előtt sokáig általánosan használt megnevezés volt a
portolan. Ez azonban nem volt szerencsés szóhasználat, mert ma már nem minden esetben egyértelmű, hogy az utalás a térképre vonatkozik-e, vagy a kikötőket leíró könyvre. A további félreértések elkerülése érdekében az 1890-es években áttértek a
portolan chart (illetve portulan chart) megnevezésre.11 A régi térképekkel foglalkozó angol nyelvű kiadványokban a nautical chart és a sea chart kifejezés is gyakran előfordul. Ezek a megnevezések is könnyen megtéveszthetnek minket, ugyanis a napjainkban készített tengerészeti térképeket is így nevezik. 1925-ben Max Eckert az irányvonalas térkép (Rhumbenkarten, rhumb line charts) kifejezést javasolta.12 A fenti megnevezések mellett Irmédi-Molnár László megemlíti a magyar szakirodalomban ritkán használt rombusztérkép kifejezést, amely az irányvonalak által kimetszett háromszög és rombusz alakzatokra utal.13 Irmédi-Molnár a leggyakrabban a tengertérkép14 kifejezést használja a portolán térkép szinonimájaként, ez a megnevezés azonban túl keveset mond erről a speciális térképtípusról. A portolán szó a hajózási útvonalak írott gyűjteményét jelenti, tehát térképet érteni ez alatt helytelen. Mégis a korai hajózási térképtípus megnevezésére ez a kifejezés terjedt el a legszélesebb körben. A portolán térkép meglehetősen új megnevezés,
valójában
a
térképtörténészek
kompromisszum eredménye.15
8 9 10 11 12 13 14 15
NORDENSKIÖLD (1897): 3. és 16. o. Uo. 16. o. Uo. 19. o. CAMPBELL (1987): 375. o. Uo. IRMÉDI-MOLNÁR (1970): 42. o. Uo. 41–44. o. CORTESÃO – MOTA (1987): I. köt.: xxvi, 9. jegyzet.
14
között
létrejött
megegyezés
és
A portolán szónak újlatin eredete van, és változatait sok nyelvben megtaláljuk.16 Ennek ellenére az újlatin nyelvekben a portolán térkép (carta portulano) helyett gyakran a hajózási térkép kifejezést használják: carta de navegar, carta pro Navigando,
carta de marear, mappa maris, carte nautique, carte nautiche, carta náutica. Ugyanez az elnevezés terjedt el az angol nyelvterületen is: nautical chart, sea chart, harbor-
finding chart.
1. 1. 2. A portolán térkép névmagyarázata a magyar szakirodalomban A magyar nyelvű szakirodalomban többféle névmagyarázat, névelmélet olvasható. Stegena Lajos a portolán szót két részre bontva (portus = kikötő, lana = gyapjú, bőr) arra a következtetésre jutott, hogy a portolán térkép bőrre rajzolt kikötőtérkép.17 Ezt az elméletet azonban kizárja az a tény, hogy a lana szó nem rendelkezik bőr jelentéssel.18 Papp-Váry Árpád a portus szó kikötő jelentésének és a középkorban gyakorolt partközeli tengerhajózás együttes értelmezéséből arra a következtetésre jutott, hogy a portolán térkép elnevezése a kikötőtől kikötőig kifejezésből származik.19 Vagács Géza szerint „… az olasz nyelvben vannak olyan képzők, melyek más indoeurópai nyelvben nem léteznek (pl. -one, ami nagyítóképző). Lehet, hogy a középkori olasz nyelvben a -lano is valamilyen képző volt (pl. valamivel kapcsolatos). Vagy pedig (de ezt kevésbé tartom valószínűnek) a ’lano’ az irány, vonal szónak (= linea) egy elferdülése. A ’portolán’ szóval kapcsolatban még annyit kell megjegyezni, hogy ez a mai szótárakban is megtalálható (…= kalauzkönyv, hajózási kézikönyv, kikötőkönyv). … A portolán szó mindenképpen könyvet jelent, amelynek melléklete lehet egy térkép.” 20 A portolán szó módszeres etimológiai vizsgálatát Vidos Benedek Elemér végezte el. „Megállapította, hogy a szó a délolaszban, közelebbről minden valószínűség szerint annak szicíliai nyelvjárásában keletkezett, mint portulánu-purtulanu ’kikötői 16
17 18 19
Néhány példa a portolán szó változataira: portulánu, purtulanu (dél-olasz), portolan (velencei olasz), portolano (toscanai olasz), portulan (francia), pourtulan (provençal), portolà (katalán), portulano (spanyol), portolano (portugál). KISS (1988): 131. o. STEGENA (1981): 47. o, STEGENA (1984): 53. o. Lásd a Függelék 1. és 2. pontjában KLINGHAMMER – PAPP-VÁRY (1983): 44 o. és PAPP-VÁRY (2007): 44. o. Irmédi-Molnár László is a part menti hajózásból eredezteti a megnevezést. IRMÉDI-MOLNÁR (1970): 41. o.
15
tisztviselő,
révkalauz’.
Alapszava
a
latin
portus
’kikötő’
helyi
folytatása.
Képzésmódjához analógiaként l. a latin hortus ’kert’ kései latin származékát, a hortolanus ’kertész’ foglalkozásnevet. A ’kikötői tisztviselő, révkalauz’ jelenésből funkcióbeli hasonlóságon alapuló névátvitellel ’a kikötők helyszínrajzát tartalmazó könyv, kalauzkönyv, hajóskönyv’ jelentés fejlődött. … Minthogy a révkalauzkönyv jelentős mértékben térképvázlatokból, a kikötők tervrajzából állott, a szó jelentéstartományának kibővülésével létrejött a … ’középkori tengerhajózási térkép’ jelentés is.”21 A magyar portolán szó forrásaként Kiss a velencei olaszban használt „portolan” szót jelöli meg, de felhívja a figyelmet arra, hogy a szó német közvetítéssel is eljuthatott hozzánk.22
1. 2. A PORTOLÁN TÉRKÉPEK EREDETE
1. 2. 1. A portolán térképek megjelenésének térképtörténeti háttere A középkorban a szellemi munka, ezen belül a térképkészítés, elsősorban az egyházi intézményekben, főként a kolostorokban zajlott. Az ún. kolostor-kartográfia sajátos térképtípusa az egész világot bemutató, vetület nélkül készített körtérkép volt. Ez az ábrázolási forma már az ókori görögöknél és rómaiaknál ismert volt, de csak a 10. és a 15. század között teljesedett ki.23 Mai megnevezése O-T térkép, amely részben a világtérkép latin megfelelőjének (Orbis Terrarum) rövidítéséből, részben pedig a térkép megformálásából származik. A Föld alakját korongnak gondolták, ezért a térkép kör alakú (O), a szárazföldek, és egyben a térkép középpontja Jeruzsálem. A T alakzatot a szárazföldeket feldaraboló vizek rajzolják ki: szára a Földközi-tenger, tetejének bal oldala a Tanais-folyó (Don) vagy a Fekete-tenger, jobb oldala a Nílus vagy a Vörös-tenger. A keletre tájolt térképeken felül Ázsia, baloldalon Európa, jobboldalon Afrika látható.
20 21
22
23
VAGÁCS (1988): 126. o. Vidos Benedek Elemér: Storia delle parole marinaresche italiane passate in francese. Contributo storico-linguistico all’espansione della lingua nautica italiana. Firenze, 1939. KISS (1988): 131–132. o. A térképekhez hasonlóan a kalauzkönyveknek is több megnevezési formája létezik: portolano (olasz), derrotero, libro portulano (spanyol), pilot book (angol), rutter (angol), seebuch (német) routier (francia), roteiro (portugál). További magyar megnevezés az irány- vagy kikötőkönyv. Görög példa Hekataiosz oikumené térképe az i. e. 6. századból, római példa Pomponius Mela római kozmográfus (i. sz. 1. század) könyvében lévő iniciálé (O betű).
16
Az O-T térképekre általánosságban jellemző, hogy a földfelszínről kevés információt adnak, ugyanakkor misztikus, mondabeli lények és a keresztény vallás jelképei nagy számban megjelennek rajtuk. Szép példa az ebstorfi világtérkép (1235), amelyen a Paradicsom, az első emberpár és Jézus Krisztus ábrázolását is megtaláljuk. A körtérképek rendszerint kódexek szövegeit illusztrálták, de templomi használatra, az oltárok díszítésére, nagyobb körtérképek is készültek.24 Az O-T térképek közül részletességével kiemelkedik Fra Mauro világtérképe (1457–1459), amely szinte földrajzi térképként is használható. A kolostor-kartográfia másik jellemző térképtípusa az ókori görög eredetű klímaöves, más néven Krátész-típusú világtérkép. Ez is kör alakú, s a Föld felszíne vízszintes vonalakkal zona calida, zona temperata, zona frigida elnevezésű klímaövekre van osztva. Az első klímaöves térképet Macrobius (i. sz. 395–435) készítette.25 A harmadik térképtípus az O-T térkép és a klímazónás térkép kombinációja.26
1. 2. 2. A portolán A portolánok megjelenése a 10–11. századra tehető, amikor elsősorban az itáliai városállamok aktivitása révén, a mediterrán városok között zajló kereskedelem jelentősen felélénkült.27 A tengeri hajózásban nélkülözhetetlenné váltak azok a leírások, amelyekben felsorolták a Földközi-tenger partján fekvő kikötőket és a tengerpart jellegzetes felszíni formáit (szirteket, földfokokat, öblöket, stb.). Ebből az időszakból nem maradt fenn egy portolán sem, de a 14–15. századi példányokból következtetni lehet arra, hogy a szűkszavú leírások az egyes helységek és tájékozódási pontok egymáshoz viszonyított irányát és a közöttük lévő távolságokat tartalmazták. A stílust és a szerkesztést tekintve megállapítható, hogy a portolánok eredete visszavezethető az ókori görög világból ismert peripluszokhoz, amelyek irányokat, 24
25 26
27
Az ún. angolszász térképen, a 10. századi Codex Cottonianusban látható a magyarok első térképi megjelenítése Hunorum gens néven. STEGENA (1984) p. 45. Oltárképként használt körtérkép volt az ebstorfi világtérkép (feltehetően Tilbury Gervasius készítette 1230 körül), amely a második világháborúban az ebstorfi templommal együtt elpusztult. A 19. század végén két másolat készült róla, ezek ma is láthatók (Ernst Sommerbrodt, 1891, Hannover és Konrad Miller, 1896, Stuttgart). Ehhez hasonló a herefordi világtérkép, amelyet Richard de Haldingham et de Laffard készített 1283 előtt. STEGENA (1984): 48. o. Például Valcavadói Beatus Apokalipszisről írt könyvében (8. század), vagy Pierre d’Ailly térképe, az Ymago Mundi (1410). STEGENA (1981): 39–43. o. STEVENSON (1911): 15. o.
17
távolságokat és navigációs utasításokat tartalmazó útleírások voltak. A peripluszok írásos formában maradtak fenn, az ismeretlen szerzők időről időre kijavították, pontosították az eredeti szövegeket. Hozzájuk kapcsolódó térkép feltehetően nem készült. Ennek ellenére nagy segítséget jelentettek a hajósok számára, mert lehetővé tették a biztonságos tengerei közlekedést. A ma ismert portolánokhoz sem tartozik térkép. A portolánkészítés hagyománya fokozatosan elterjedt a mediterrán országok között. Itáliából indult, s először Aragóniába jutott, majd Franciaországba, Portugáliába és Kasztíliába, ezt követően pedig az összes többi hajózó nemzethez.28 Az alapvető hasonlóságok ellenére azonban a portolán több szempontból különbözik az ókori periplusztól. A portolánokban a görög településneveket az itáliai hajósok által használt nevekkel helyettesítették. Sok új település jelent meg, ugyanakkor több régi nevet kihagytak, valamint a távolságokat stadion helyett mérföldben adták meg.29 A legkorábbi portolánok az itáliai kereskedők által érintett tengerpartokat írták le. Így végigkövethető a Földközi-tenger teljes partvonala, az összes szigetet is beleértve. Vannak olyan portolánok is, amelyekben a leírás kiterjed a Fekete-tenger partjáig.30 A hajózott terület kiszélesedésével a portolánok is bővültek. Így foglalták a leírásokba a Flandriáig vezető tengeri útvonalat, Anglia és Írország déli részét, a Kanári-szigeteket valamint Afrikának a Bojador-fokig terjedő atlanti partvonalát.31 Az 1500 előtti időkből kb. 16 portolán maradt fenn, ezek egy része azonban csak töredék.32 A legrégebbi ismert példány, az itáliai Il compasso da navigare, valószínűleg a 13. században készült. Ebben az időszakban kezdődött a kereskedelem és a tengeri közlekedés fellendülése, aminek következtében egyre gyorsabban kellett az útvonalak ismertetését érthetően és követhetően a hajókapitányok részére előállítani. Ezzel egy
28 29 30
31
32
ALBUQUERQUE (1984): 387. o. STEVENSON (1911): 12. o. KRETSCHMER (1962): 420–552. o. A Fekete-tenger déli partja Szevasztopolig a Rizo-portolánban. Uo. 516–518. o.: Fekete-tenger. Portolánok eredeti szövegei olvashatók KRETSCHMER (1962) 233–552. o.: Adam von Bremen, Marciana (töredékek); Marino Sanudo, Pietro de Versi, Parma-Magliabecchi, Gratiosus Benincasa, Rizo (teljes szöveg). További portolánok: Bacchisio R. Motzo: Il compasso da Navigare: opera italiana della meta del secolo 13. Cagliari, Annali della Facoltà di lettere e filosofia della R. Università di Cagliari, 1947 és David W. Waters: The rutters of the sea. The sailing directions of Pierre Garcie. A Study of the First English and French Printed Sailing Directions with Facsimile Reproductions. New Haven, London, 1967. STEVENSON (1911): 12. o.
18
időben elterjedt az iránytű használata is, és a kalauzkönyveket fokozatosan felváltották a térképek.33
1. 2. 3. A portolán térképek kialakulásának elméletei Az O-T térképekkel szemben a portolán térkép rendeltetése teljes egészében gyakorlati jellegű volt. A partközeli vizek, a szigetek és a tengerpart apró részleteinek feltüntetésével tényszerű, reális képet mutatnak. A portolán térképeken jellemzően a Földközi-tenger és a Fekete-tenger teljes partvonalát, valamint a Vörös-tenger északi részét ábrázolták. Az ábrázolt terület nyugati, és egyben északi határa Európában a Finisterre-foknál húzódik. Nordenskiöld úgy gondolta, hogy a fent leírt tipikus (normál) portolán térkép elrendezése, megjelenése a 13. század folyamán alakult ki számos, a tengerpartról készített vázlatrajzból. Ez az elmélet reális és elfogadható, habár a fejlődési folyamat korai állomásaiból nem maradt fenn egyetlen térkép vagy vázlatrajz sem, így ez a térképtípus látszólag előzmények nélkül bukkant fel.34 A Földközi-tenger vidékének ábrázolásában nem figyelhető meg lényeges változás, vagyis a ma ismert legelső munkák a partvonal rajzában és a térkép megformálásában ugyanazt a képet mutatják, mint a későbbi, 16–17. századi térképek. Ez azt jelenti, hogy a térképek elkészítésének elve és gyakorlata a 13. század végére már teljesen kialakult. Léteznek olyan elméletek, amelyek szerint a portolán térképek készítésének föníciai, bizánci vagy görög eredete van. Ez utóbbi szerint a latin, különösen az itáliai tengerészek nem sokkal 1000 után konstantinápolyi görögöktől tanulták a térképek használatát és készítését lemért távolságok és vázlatrajtok alapján. Ezek egyelőre csak feltételezések, mivel nem ismert egyetlen olyan bizánci, vagy görög eredetű térkép sem, amely mintául szolgálhatott volna.35 Ennek ellenére a görögök szerepe a korai portolán térképek kialakításában nem zárható ki, mert ebben a korban a görögök körében igen élénk kartográfiai tevékenység folyt. Ezt bizonyítja Maximos Planudis (1260–1310) munkája, aki megszerezte Ptolemaiosz Geográfiájának egy másolatát, és a térképeket Ptolemaiosz utasításai szerint elkészíttette. Ma a Geográfia 51 görög 33 34 35
STEVENSON (1911): 15. o. CEREZO MARTÍNEZ (1994): 27. o. és STEVENSON (1911): 2. o. STEVENSON (1911): 3. o., BROWN (1949): 114–121. o. CAMPBELL (1987): 380–381. o., TÖRÖK (2004): 32. o.
19
másolata ismert, ezek közül 14 esetben térkép is készült.36 Nordenskiöld az általa megvizsgált térképek névanyaga és a távolságok mérésére használt, általa portolán mérföldnek nevezett mértékegység alapján úgy vélte, hogy ez a térképtípus egyértelműen ibériai, azon belül katalán eredetű. 37
1. 2. 4. A legrégebbi portolán térképek és portolán atlaszok A legkorábbi példányok szerzői ismeretlenek, és a készítés pontos időpontját sem lehet tudni. A legrégebbi ismert portolán térképet, az ún. Carte Pisane-t (2. kép), a feltételezések szerint 1300 körül készítették. Másik korai munka a Cortona-térkép, amely a 14. század első évtizedéből származik. A partvonalrajz és a névanyag vizsgálata alapján több szerző úgy gondolja, hogy ez a térkép egy, a pisai térképnél korábbi térkép másolata lehet.38 A genovai Giovanni Carignano 1307 körül készített térképén nem csak a partvonalakat ábrázolta, hanem feltüntette a kontinensek belsejében található fontosabb helyeket, valamint címereket és feliratokat is elhelyezett.39 Az első dátummal ellátott térképet a szintén Genovából származó Pietro Vesconte készítette 1311-ben. A portolán atlaszok a térképekkel szinte egy időben jelentek meg. A legkorábbi ismert atlasz (1313) szintén Pietro Vesconte munkája.40
1. 3. A PORTOLÁN TÉRKÉPEK HASZNÁLATA
A térképeket és atlaszokat két típusba lehet sorolni. Az egyszerűbb megjelenésű, kevésbé színes és kevésbé vagy egyáltalán nem díszített művek a hajózásban használt navigációs segédeszközök voltak. Ugyanannak a navigációs tartalomnak a színes, dekoratív, esetenként több lapra készített változatait gazdag hajótulajdonosok, kereskedők és a hajózást vagy expedíciókat támogató uralkodók számára készítették. Ez utóbbiak a tengerpartok formáin és településein kívül részletesen ábrázolták az egyes országokat, régiókat, a Szentföldet vagy akár a teljes ismert világot. Minden kartográfus mesternek volt egy sablon- vagy etalontérképe, amelynek 36 37 38 39 40
TOLIAS (1999): 18. o. NORDENSKIÖLD (1897): 47. o. CAMPBELL (1987): 402. o., uo. 243. jegyzet és 418. o. CORTESÃO (1969): 222. o. A dolgozatban említett portolán térképek készítőinek működési idejét lásd a Függelék 3. pontjában.
20
tartalmát folyamatosan aktualizálta, bővítette a portolánok, a kereskedők és a navigátorok beszámolói alapján. A tengeren sohasem az eredeti térképeket használták, hanem az etalonról készített másolatokat.41 A 14. század közepétől minden hajón egyidejűleg legalább két példányt kellett tartani.42 A kapitány kiválasztotta a térképen az útirányt, a navigátor pedig meghatározta azt az irányvonalat, amely a legrövidebb utat követte a kiindulópont és a célállomás között. Ezután az iránytűt figyelte, nehogy a hajó eltérjen a kiválasztott iránytól.43 Egy homokóra, egy egyszerű sebességmérő eszköz (a log) és egy táblázat segítségével kiszámolta a megtett út hosszát, amelyet tolómérővel lemért a térképen. Ezzel a módszerrel a távolságot csak hozzávetőlegesen lehetett meghatározni.44 A tengerentúli kereskedelem fellendülése kiélezte az új területek felfedezéséért folytatott versenyt. A földrajzi információk jelentősen felértékelődtek. A spanyol és a portugál királyi tengerészeti hivatalok elkészíttették a saját, nagy méretarányú etalontérképüket, az ún. Padrón Realt, amelyet gondosan elzárva tartottak. A hajókapitányoknak és a navigációs tiszteknek, fizetség ellenében, erről a térképről kellett az útjukhoz szükséges térképet lemásolni. Hazatérésük után beszámoltak a hivatalban szolgálatot teljesítő fő navigációs tisztnek az újonnan felfedezett területekről, és bemutatták az út során készített felmérési rajzokat. A tiszt elbírálta a rajzok és az adatok pontosságát, és ha megfelelőnek ítélte azokat, az új területeket felvezették a Padrón Realra. A térkép pontosságára nagyon nagy hangsúlyt fektettek. A tengerészeti hivatal navigációs tisztjei havonta kétszer átnézték, és elvégezték a szükséges korrigálásokat. Ezen kívül egy évben kétszer a fő navigációs tiszt és a hivatal kozmográfusai is felülvizsgálták a térkép teljes tartalmát.45 A portolán térképek készítőinek egy részéről semmilyen adat nem maradt fenn. Az ismert személyek között többen, mint például a 15. században Andrea Bianco, Grazioso Benincasa és fia, Andrea Benincasa, tengerészek voltak.
41 42 43 44 45
CEREZO MARTÍNEZ (1994): 32. o. KLINGHAMMER – PÁPAY – TÖRÖK (1995): 11. o. és CAMPBELL (1987): 440. o. Az irányvonalak követésének technikájáról részletes leírás olvasható CORTESÃO (1960): 160–163. o. KLINGHAMMER – PAPP-VÁRY (1983): 80. o. BROWN (1949): 142–143. o.
21
1. 4. TÉRKÉPÉSZETI KÖZPONTOK46
A portolán térképek elterjedése, később a felfedező utakban való érdekeltség miatt új kartográfia központok jöttek létre. Ennek során kialakultak az egyes nemzetekre jellemző sajátos stílusirányzatok is.
1. 4. 1. Itáliai központok A 14. századtól készültek térképek Velencében (Grazioso Benincasa, Pietro Vesconte, Albertin de Virga, Francesco és Marco Pizigano, Giacomo Giroldi, Battista Agnese, Francesco Ghisolfi, Georgio Sideri, Antonio Millo) és Genovában47 (Niccolo de Caveri, Albino de Canepa, a Maggiolo család, Bartolomeo Pareto, de a 16. században a városállamtól szerzett monopóliuma révén már csak a Maggiolo család).48 További központok voltak Ancona (Ottomanno és Angelo Freducci), Nápoly (Vesconte Maggiolo, Domingo Olives) és Livorno (Vincentius Demetrei Volcius, Pietro és Giovanni Battista Cavallini, Joan Oliva). A 16. század közepétől a 17. század végéig Messinában is sok térkép készült (Joan Oliva, Joan Martines, Pietro és Jacopo Russo).
1. 4. 2. Katalán központok Velencével és Genovával nagyjából egy időben alakult ki a katalán térképkészítés központja Mallorcán, Palma városában (Agelino Dalorto [Dulcert], Abraham és Jafuda Cresques, Gabriel Valseca, Petrus Roselli, Mecia de Viladestes, Guillelmus Soleri, Bartolome és Jaume Olives, Matteo és Vicente Prunes). 1503-ban Sevillában létrehozták a Tengerentúli Kereskedelmi Hivatalt (Casa de la Contratación de las
Indias), amelynek hidrográfiai hivatalában több térképrajzoló is dolgozott (Diogo Ribeiro, Alonso de Santa Cruz, Sebastian Cabot, Pedro de Medina, Diego Gutierrez). Egy-egy térképkészítő mester tevékenysége révén rövidebb ideig térképészeti központ volt Cádiz, Barcelona és Puerto de Santa Maria (Juan de la Cosa).
46
47
48
CAMPBELL (1986); ASTENGO (2007); CORTESÃO – MOTA (1987); CEREZO MARTÍNEZ (1994); BROWN (1949); LA IMAGEN DEL MUNDO (1992): 11–32. o. Feltehetően a Carte Pisane Genovában készült. Azért nevezik pisainak, mert a 19. században egy tehetős pisai család tulajdonában volt. CAMPBELL (1987): 404. o. ASTENGO (2007): 209. o.
22
1. 4. 3. Portugál központok A portugál tengerészeti térképezés a 15. században kezdődött, de 16. században virágzott fel. Európai központja Lisszabon, tengerentúli központja az indiai Goa volt (Jorge de Aguiar, Pedro Reinel, Fernão Vaz Dourado, Diogo Homem, Lázaro Luís, Bartolomeu Lasso). Tengerész Henrik (1394–1460) sokat emlegetett sagresi akadémiája azonban nem létezett. A tengerészeti iskola létezéséről a Portugáliában akkor trónon lévő Viseu-ház krónikásai jóval Henrik halála után, a 16. század közepén, tettek említést először feltehetően azért, hogy az elhunyt herceg hírnevét tovább növeljék.49
1. 4. 4. Francia központok Franciaországban későn, csak a 17. században jött létre az első jelentősebb tengeri térképészeti központ Marseille-ben (Pierre Collin, Augustin Roussin, Salvatore Oliva, François Ollive, a Bremond család), de később Dieppe-ben és Le Havre-ban is készítettek hajózási térképeket.
1. 5. A PORTOLÁN TÉRKÉP JELLEGZETESSÉGEI
A térképeket birka, kecske, disznó vagy borjú, ritkán nyúl bőréből készített pergamenre rajzolták tintával. Sokszor a bőr nyakrészét is meghagyták, innen származik a portolán térképek jellegzetes alakja. A nyak az északra tájolt térképeknél általában a nyugati részen (bal oldalon) található, de több olyan térkép is van, ahol a keleti (jobb) oldalra, és néhány olyan, ahol északra került.50 A térképeket általában feltekercselve és szalaggal összekötve tárolták. A szalagot a térképek nyakrészén vágott párhuzamos bemetszéseken vezették át. A térkép méretét és méretarányát a rendelkezésre álló bőrdarab határozta meg. Ha egy bőrnél nagyobb felületre volt szükség, kettő vagy több téglalap alakúra vágott
49
50
Damião de Góis (1502–1574) írt először az iskoláról. PINHEIRO MARQUES – KILDUSHEVSKAYA (2002): 28. és 35. o., valamint ALBUQUERQUE (1991): 72. o. A nyakrész jobb oldalon (keleten) van: Carte Pisane; Giovanni Carignano (1310 k.); Petrus Vesconte (1311); Perrinus Vesconte (1327); ismeretlen szerző, 14. század, KAMAL (1936), Tome 4. Fasc. 2. 1206. o.; Giacomo Giroldi (14. század eleje). A nyakrész északon van: Kunstmann III. (1506); Gaspar Viegas (1534); José da Costa Miranda (1681). A nyakrész délen van: Andrea Bianco (1448).
23
lapot összeragasztottak. Később, a technika fejlődésével papírra nyomtatott portolán térkép jellegű hajózási térképek is megjelentek. A portolán térképek másik megjelenési formája a több kisebb lap összefűzésével kialakított, atlaszhoz hasonló könyv. A lapokat általában két pergamenlap vagy két, az érdesebb felületén érintkező bőrdarab összeragasztásával alakították ki. Ezek a művek általában könyvtárakban, gyűjteményekben voltak, nem voltak kitéve a tengeri utazások és az időjárás viszontagságainak, ezért sokkal jobb állapotban maradtak meg. Az atlaszok valójában csak könyv alakjukban különböznek a portolán térképektől. Szerkesztésükben, grafikai megjelenítésükben ugyanazok a szempontok érvényesültek, mint a nagyobb, egész bőrre rajzolt térképek esetében.51 Készítőik a navigációs szempontokat szem előtt tartva, a lehető legrészletesebb és legpontosabb formában az egész ismert világot szándékozták ábrázolni. A térképekhez hasonlóan az atlaszokból is készültek egyszerűbb rajzolatú és gazdagon díszített példányok.52
1. 5. 1. A rajzolás technikája A térképek nagy része műhelyekben készült. Nem zárható ki, hogy egy-egy kartográfus egyedül is készített térképeket, azonban bizonyos, hogy ez nem volt általános. A műhelyben a munka megoszlott a kartográfus, a nevek írója, a kiemelések megírója és egy vagy több festő között. 53 A térképek vázlatai és sablonjai nem maradtak fenn, ezért a rajzok elkészítését csak más, korabeli rajztechnikák alapján, elméleti módon lehet leírni. A térkép rajzolatát sablonnal készítették, és feltételezhető, hogy térképkészítőknek különböző méretű (méretarányú) sablonjaik voltak. A partvonalak formáját többféleképpen is átvihették a bőrre. A legegyszerűbb megoldás az volt, amikor a sablont közvetlenül a bőrdarabra fektették, a megfelelő pozícióban rögzítették, és a széle mentén körülrajzolták. Ennél bonyolultabb eljárás volt a freskófestészetben ismeretes karton-módszer, amelynek során a pergamenre a kontúrvonalak mentén átlyuggatott sablont helyeztek, amit hamuval vagy korommal beszórtak, így a sablon eltávolítása
51 52
53
Lásd a magyarországi Benincasa-atlasz (1474, OSZK KT Fol. Ital. 8 [51. kép]) A legszebb példákat a 16. századi portugál kartográfia tengerészeti atlaszai között találjuk. Egyszerű megjelenítésű atlaszt készített például Bartolomeu Lasso (1590), a legszebben díszített atlaszok Fernão Vaz Dourado műhelyéből származnak. CORTESÃO – MOTA (1987) 3. köt. CAMPBELL (1987): 429–432. o.
24
után a lyukak helyén halványan kirajzolódott a kontúrvonal.54 Szintén szokás volt, hogy a sablonként használt térképet egy vékony papírlapra rajzolták. Ezt a bőrdarabra helyezték, a kettő közé pedig kormozott papírlapot helyeztek. Amint a sablon vonalain végigvezettek egy tompa eszközt, a térkép átmásolódott a bőrre.55 E módszereken kívül a négyzetráccsal történő másolás, kicsinyítés és nagyítás nem csak a művészetekben, hanem a térképkészítésben is ismert volt.56 Egy 1783-ból fennmaradt leírásból tudni lehet, hogy a térképek rajzolásához használt színeket milyen anyagokból állították elő. A fekete tus lámpakorom, répacukor és esővíz keveréke, a barna színt esővízben kifőzött kávé, vagy leveles dohány adta. A (berlini) kék rézrozsda kénsavval oldott vegyületéből, a zöld szín rézrozsda, borkő, cukor és esővíz keverékéből adódott. Ez utóbbinak egyik árnyalatát kapták, ha vörösbort is kevertek hozzá. A vörös szín (karmi festék) előállításakor a kaktuszok egyik kártevőjének, a bíbortetűnek ammóniákos oldatát timsóval keverték össze. Az íráshoz és a rajzhoz hollótollat, a részletekben gazdag miniatúrákhoz pedig mókusszőr ecsetet használtak. A rajz a bőr finomabb felületére került, mert ezen az oldalon a színek sokkal szebben jelentek meg.57 Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy az irányvonalakat a térkép megrajzolása előtt vagy az után szerkesztették-e a térképlapra. Campbell leírt négy olyan térképet, amelyen az irányvonalak a kontinensek kontúrvonalai alatt húzódnak58, azonban léteznek olyan művek, amelyeken az irányvonalak tintája fedi a kontúrvonalakét.59 Valójában az irányvonalak csomópontjainak elhelyezése a térképi tartalomtól független, és elrendezésüket csak az állatbőr mérete határozta meg. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy az irányvonalak hálózatának a térképi tartalomhoz viszonyított elhelyezésére nem vonatkoztak olyan szigorú szabályok, mint azt a téma kutatói korábban feltételezték. 54 55 56
57 58 59
CAMPBELL (1987): 391. o. CEREZO MARTÍNEZ (1994): 32. o. Paul Pfinzing 1598-ban megjelent Methodus Geometria című könyvében a topográfiai térképezés módszerei mellett leírja a térképek kicsinyítésére szolgáló rácshálózat használatát is. KLINGHAMMER – PÁPAY – TÖRÖK (1995): 65. o. CSENDES (1980): 22. o. CAMPBELL (1987): 390. o. Lásd a 4. fejezetben Grazioso Benincasa atlaszát (1474, OSZK Fol. Ital. 8). További példa Battista Agnese atlasza (16. század, BSGL, 14-A-12).
25
1. 5. 2. A portolán térképek és atlaszok által bemutatott terület A portolán térképek ugyanazokat a területeket ábrázolják, mint amelyeket a kalauzkönyvek leírnak. A tipikus portolán térkép, amint az Pietro Vesconte 1318-ban készített térképén látható, a Földközi-tenger, a Fekete-tenger és Nyugat-Európa partvonalát az Elba torkolatáig, Északnyugat-Afrika partvonalát, valamint jelzésszerűen a Vörös-tenger északi részét mutatja be. A szárazföldek belső területei teljesen üresen maradtak. A Skandináv-félsziget, Izland, Grönland és Afrika délebbi vidékei csak később jelentek meg.60 A világóceánok meghódítása során készített térképeken a kontinensek körvonalai a Mediterráneum térképeihez hasonló, aprólékos kidolgozással és a korabeli térképezési módszerekkel elérhető legnagyobb pontossággal jelennek meg. Észak-Afrika atlanti partját rendszerint a Non-fokig, vagy a Bojadorfokig rajzolták meg. A térképek rendszerint feltüntetik a Madeira- és a Kanáriszigetcsoportokat is.61 Néhány esetben a Brit-szigeteket és Észak-Európát is ábrázolták. Ekkor a Skandináv-félsziget déli partja és Balti-tenger déli része is felkerült a térképre. A portolán atlaszokat az ábrázolt terület nagysága alapján két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba azok a művek tartoznak, amelyek csak az ún. tipikus portolán térkép területét ábrázolják, vagyis a Földközi-tenger három lapon jelenik meg. A Fekete-tenger a Földközi-tenger keleti medencéjével együtt, vagy önállóan egy külön lapon szerepel, Európa és Észak-Afrika atlanti partvidéke pedig további egy vagy két lapon jelenik meg.62 Ennél a típusnál azonban lényegesen nagyobb számban maradtak fenn azok az atlaszok, amelyek az Európán kívüli területekről is tartalmaznak térképeket. Az ábrázolt területek és az oldalak száma nagy változatosságot mutat, ami a térképkészítő birtokában lévő információ mennyiségére és az egyedi megrendelések sajátosságaira utal.63 60 61
62
63
NORDENSKIÖLD (1897): 18. o. Kanári-szigeteket az európaiak már az ókorban ismerték, azonban a 14. században újból felfedezték őket. A szigetekről először 1312-ben Lanceloto Malocello írt jelentést. A Madeira-szigetcsoport az itáliai tengerészek előtt már 1345-ben ismert volt (BROWN [1949]: 107. o.), a portugálok azonban csak 1419–1420-ban jutottak el ide először (CASTRO BRANDÃO [1995] 17. o.). Pietro Vesconte atlasza (Genova 1313, BnF) Grazioso Benincasa atlasza (1474, OSZK, Fol. Ital. 8), hasonló a francia név nélküli portolán atlasz (1600 k. HL, HM 34). Battista Agnese, 1553 (HL, HM 27): 1. Kör alakú kalendárium; 2. Deklinációs táblázat; 3. Armilláris kör; 4. Csillagképek; 5. A Csendes-óceán, egy kis rész Észak- és Dél-Amerikából, Ázsiából és a kelet-
26
1. 5. 3. A térképek tájolása A legtöbb portolán térkép északra tájolt, ami bizonyíték lehet arra, hogy az iránytű is szerepet játszott a térképek szerkesztésében és használatban. A névrajz tájolása azonban ennél bonyolultabb. A tengerparti nevek természetesen minden esetben a partvonalak futását követik, a szárazföldek belső névanyagának tájolása azonban területenként és térképenként változó lehet. Angelino Dulcert (Dalorto) 1339-es térképnek kontinentális névanyagában az afrikai megírások északra, az ibériaiak keletre tájoltak, Európa többi részének névanyaga pedig déli tájolású. Ugyanezt az elrendezést találjuk a Katalán atlaszban is. Petrus Roselli 1468-as térképének déli felén a nevek északra, északi felén pedig délre tájoltak. Az OSZK Cod. Lat. Medi aevi No. 353 jelzetű térkép minden feliratát egységesen északra, míg Georgio Sideri 1541-ben készített térképének feliratait délre tájolták.
1. 5. 4. A mágneses deklináció megjelenése a térképeken A partvonalak és szigetek rajzolatában megfigyelhető, hogy egyes pontok északabbra jelennek meg, mint ahol a valóságban vannak, vagyis a térképi rajz kissé elmozdult az óramutató járásával ellentétes irányban. Az 1300 és 1500 között készített térképeken az elfordulás mértéke észak-déli irányban 8–10°. Ez a torzulás a térképeken mindenütt jelen van, a mértéke azonban regionális különbségeket mutat. A legnagyobb eltérés a Földközi-tenger keleti medencéjében figyelhető meg. A 16. század elejétől a térképek készítésénél már számításba vették a mágnestű eltéréséből adódó hibákat, és az etalontérképeket ennek ismeretében korrigálták.64 Ennek ellenére a torzulás csak a század közepén tűnt el végleg a térképekről.65 A minden térképen megjelenő, jellegzetes torzulás mértéke megegyezik a mágneses észak és a földrajzi északi irány közötti különbséggel, ami azt bizonyítja,
64 65
ázsiai szigetvilágból; 6. Az Atlanti-óceán Észak- és Dél-Amerika, Európa és Afrika partvonalaival; 7. Az Indiai-óceán Afrika, Dél-Ázsia partjaival és a kelet-ázsiai szigetvilág egy része; 8. NyugatEurópa: a Brit-szigetek, Franciaország és Ibéria északi része; 9. Az Ibériai-félsziget ÉszaknyugatAfrikával; 10. A Földközi-tenger nyugati medencéje és Itália; 11. A Földközi-tenger keleti medencéje, Itália és az Égei-tenger; 12. A Fekete-tenger; 13. Az Égei-tenger; 14. Ovális világtérkép. Diogo Homem – Anonim, 1558 (BnF): 1. Távol-Kelet, India, Japán; 2. A Földközi-tenger keleti medencéje, Fekete-tenger, Kaszpi-tenger; 3. Európa Skandináviával, az atlanti part a Zöld-foki-szigetekig; 4. Az Atlanti-óceán északi medencéje; 5. Közép-Amerika partjai és Dél-Amerika nyugati partja; 6. DélAmerika északi és keleti partvonala; 7. Armilláris kör; 8. Deklinációs táblázat. CEREZO MARTÍNEZ (1994): 35. o. ASTENGO (2007): 195. o.
27
hogy iránytűt használtak azokhoz a megfigyelésekhez, amelyek alapján a térképet elkészítették. Ugyanakkor az irányvonalak északot jelölő vonalai a térképeken mindenütt egymással párhuzamos egyenesek, és a kelet-nyugati irányt jelölő vonalakkal mindenhol derékszöget zárnak be. Nem jelzik a mágneses és a földrajzi észak közötti eltérést, amiből arra lehet következtetni, hogy a térképi rajzot a térképeken látható irányvonalaktól függetlenül szerkesztették a hordozóanyagokra.
1. 5. 5. Méretarány A térképek és az atlaszok 1 : 5 000 000 és 1 : 13 000 000 közötti méretarányban készültek.66 Modern térképeken a méretarány csökkenésével együtt csökken az adott területen feltüntetett települések és egyéb megírások száma. A portolán térképek szerzői azonban arra törekedtek, hogy az összes parti nevet felírják, ezért gyakran nagyon apró betűkkel kellett írniuk, és olykor rövidíteniük is kellett. Csak kivételesen hagytak ki egy-egy nevet olyan, a névírás számára szűk területen, mint például Dél-Itália vagy a görög szigetvilág. Mivel ennél a térképtípusnál a névanyag volt az egyik legfontosabb tartalmi elem, ennek olvasható méretű írásmódja határozta meg a térképek méretarányát.67 A méretarány mérföldben volt megadva, de ismert korabeli mértékegység a legua is. Egy legua a tengeren négy, a szárazföldön csak három mérföldet tett ki, azonban a mérföldet régiónként eltérően határozták meg. Ebből kifolyólag a kutatók ezt a távolsági mértékegységet leginkább a kb. 1480 méter hosszúságú római mérfölddel azonosítják.68 Egy térképen belül eltérő méretarányt alkalmaztak az atlanti partvidék és a Földközi-tenger felrajzolásakor. R. W. Bremner a Carte Pisane-on és Freducci 1497ben készített térképén vizsgálta a meridiánok és a paralelkörök irányában mért méretarányok közötti különbséget. Megállapította, hogy mindkét példányon a
66 67 68
NORDENSKIÖLD (1897): 24. o. CAMPBELL (1987): 421. o. A portolán térképeken jelölt mérföld hossza máig nem tisztázott. Kolumbusz a mérföldet 1000 lépésben határozta meg, és egy fok hosszát a meridiánon 56 2/3 mérföldnek számította. CEREZO MARTÍNEZ (1994): 33–34. o. A. Cortesão 1969-es munkájában leírja, hogy az ún. portolán mérföld hosszát a kutatók különböző térképek elemzése során legkevesebb 4937 méter és legfeljebb 5920 méter hosszúságúnak határozták meg. CORTESÃO (1969): 220. o. és uo. 200. jegyzet.
28
hosszúsági körök mentén kisebb a méretarány, mint a szélességi körök mentén.69 Laguarda Trias leírta több 14. és 15. századi térképről, köztük Gabriel Valseca 1439-ben készített térképéről, hogy az atlanti partvidékeket a hosszúsági körök mentén csökkentett a méretarányban ábrázolták, aminek következtében a Britszigetek a valóságos helyzetüknél jóval délebbre kerültek.70 Az itáliai Francesco Beccari korrigálta a méretarány különbségeit, és az 1403-ban készített térképére már ennek megfelelően rajzolta fel az atlanti partvonalat. Egyelőre azonban még nem megállapított, hogy hányan vették át ezt az újítást.71 A felfedezések során megismert új területek a pontos vagy részletes információk hiányában gyakran erősen torzítva kerültek fel a térképekre. A vonalas aránymértéket általában négy vagy öt nagyobb egységre, azokon belül pedig öt kisebb egységre osztották fel. Gyakran több különböző helyen, általában a sarkokon, vagy a térkép keretén helyezték el.72 A 16. századtól kezdve az aránymértéket gyakran díszes kartusba helyezték (3. kép).
1. 5. 6. A földrajzi fokhálózat jelölése A szélességi fokbeosztás a 16. század elején jelent meg, az elsők között a portugál Pedro Reinel (1504), a spanyol Hoctomanno (Ottomanno) Freducci (1514–1515) és Vesconte Maggiolo (1516) térképein. Mindhárom munka az Alanti-óceán partjait ábrázolja. A szélességek jelölése rövid időn belül a világ- és óceán-térképek lényeges eleme lett.73 A legkorábbi datált portolán térképek és atlaszok, amelyen hosszúsági fokbeosztás látható, Lopo Homem és Jorge Reinel atlasza (1519), valamint Battista Agnese KeletÁzsiát és az új világot (1540) bemutató térképei74 (4. kép).
1. 5. 7. Az irányvonalak rendszere A vonalak látszólag nagy összevisszaságban futnak, valójában azonban meghatározott logikus rendszert alkotnak. A térképlap közepén látható kiindulópont valójában egy 69 70 71 72 73
BREMNER (1984): 177–192. o. LAGUARDA TRIAS (1984): 3–12. o. CAMPBELL (1987): 414. o Lásd még a magyarországi Benincasa-atlasz vonalas aránymértékét (52. kép). ASTENGO (2007): 193. o.
29
ún. „láthatatlan kör” középpontja, amelynek átmérője általában a térképlap szélessége. Előfordul azonban olyan eset is, ahol az átmérő hosszabb, esetleg rövidebb a lap szélességénél.75 Van olyan térkép, ahol két kört alakítottak ki, egyet a jobb- és egyet a baloldalon, de akad olyan térkép is, ahol egy külső és egy belső kört alkottak.76 A csomópontok helyét körzővel mérték ki, a tűszúrások helye még ma is látható. A középpontból 32 vonal indul a fő-, a felező- és a negyedelő irányoknak megfelelő irányokban. A nyolc fő irányvonal és a láthatatlan kör metszéspontjában csomópontokat alakítottak ki. Ha a térképlap mérete megfelelő nagyságú volt, felező irányok metszéspontjaiban is megrajzolták a csomópontokat, így összesen 16 pontot jelenítettek meg. Minden egyes csomópont kapcsolatban áll a középponttal és a többi feltüntetett csomóponttal (5. kép). A korai térképeken a csomópontokat, a térkép többi eleméhez hasonlóan, nem díszítették. Később azonban fokozatosan elterjedt a középpont és egy vagy több csomópont színes és látványos kiemelése.77 Ezeket a díszített csomópontokat nevezzük irányrózsáknak, míg a nem díszített csomópontokat szélrózsáknak.78 Az irányrózsák némileg hasonlítanak az iránytű lapjára, emiatt az iránytűtérkép megnevezés elterjedése részben ehhez a díszítő elemhez köthető. Kutatások valószínűsítik, hogy a hajókon használt térképeken nem szerepeltek ezek a díszítőelemek, és a megjelenésüket a megnövekedett szárazföldi (asztali) használat idézte elő.79 Az irányvonalak praktikus okokból különböző színeket kaptak. Így nem lehet összekeverni az egyes vonalakat, és könnyebb követni a meghatározott irányt. Kevés kivétellel az irányvonalak minden térképen egységesen vannak színezve: a nyolc főirány fekete, a felező irányok zöldek, a negyedelő irányvonalak pedig vörös színűek. Azt az elméletet, amely szerint az irányvonalak valójában szerkesztővonalak, a 20. század végéig gyakran ismételték, annak ellenére, hogy Nordenskiöld már a 19. század végén megállapította, hogy az általa megvizsgált térképeken a loxodróma vonalaknak 74 75
76
77
78 79
CASTRO BRANDÃO (1995): 85. o. és NORDENSKIÖLD (1897): 54. o. Az átmérő rövidebb a lap szélességénél: pl. Hoctomanno Freducci (1524, HSA); hosszabb: Diogo Ribeiro (1529, Apostoli Könyvtár, Vatikán) Bal- és jobboldali körök: Carte Pisane, Giacomo Giroldi, Vesconte de Maiolo (a két utóbbi: 15. század eleje és 1512, HSA); illetve külső és belső kör: Etreas Homem (1559, BnF) Például Pedro Reinel (1504, Bayerische Staatsbibliothek, Cod. icon. 132), OSZK Cod. Lat. Medi aevi No. 353 (név és évszám nélkül). CAMPBELL (1987): 395. o. ASTENGO (2007): 192. o.
30
nevezett irányvonalak a térkép megrajzolása után kerültek fel a térképre.80 Az irányrózsák a portolán térképek legfeltűnőbb elemei. Olykor kifejezetten bonyolult rajzolattal készültek, mégis kevéssel járulnak hozzá a térképek tudományos értékéhez. Név nélküli térképek esetében jellegzetes stilisztikai elemeik segíthetnek meghatározni a készítés hozzávetőleges idejét és helyét.81
1. 5. 8. Szélirányok Az itáliai térképkészítők az egyes égtájakat az adott irányban uralkodó szelek után nevezték el. Az irányokat a szelek kezdőbetűivel jelölték, amelyeket gyakran az irányrózsákban is feltüntettek.
1. táblázat. A szélirányok megnevezése és jelölése a portolán térképeken82 A szélirány megnevezése
Térképi jele
A szélirány megnevezése
Térképi jele
É
=
Tramontana
Tűpont
D
=
Ostro/Mezzodi
O
ÉK
=
Greco
G
DNy
=
Libeccio
L
K
=
Levante
Görög kereszt
Ny
=
Ponente
P
DK
=
Sirocco/Scilocco
S
ÉNy
=
Maestro
M
Itáliai térképeken a szélirányokat gyakran dekoratív szélfejekkel jelezték. Ezeket olykor a szélrózsákkal kombinálták, de önállóan is megjelenhettek.83
1. 6. A TÉRKÉPI TARTALOM
A portolán térképek egyik legfontosabb és egyben meghatározó jellegzetessége a Földközi-tenger, a Fekete-tenger, Nyugat-Afrika és az ismert szigetek partjainak rendkívül pontos és a részletekre is kiterjedő megjelenítése. A tipikus portolán térképeken a Vörös-tenger partvonala kevésbé részletes. A partvonal rajzolata folytonos, és csak a nagyobb folyótorkolatoknál szakad meg. A parti egyenetlenségeket a térképtípusra jellemző általánosítási módon, kanyargós rajzolattal
80
81 82 83
Theobald Fischer: Sammlung Mittelalterlicher Welt- und Seekarten, 1886 in NORDENSKIÖLD (1897): 17. o. 2. jegyzet, H. Wagner in IRMÉDI-MOLNÁR (1970): 41. o., WHITFIELD (1996): 59. o. CAMPBELL (1987): 395. o. és ASTENGO (2007): 192. o. KRETSCHMER (1962): 187. o. Példák szélfejekre: Petrus Roselli (1466), OSZK Cod. Lat. Medi aevi No. 353.
31
érzékeltették. A tájékozódási pontként használható jellegzetes formákat, például földfokokat, szirteket, öblöket, kisebb szigeteket gyakran felnagyítva, és kiszínezve ábrázoltak. A hajókra veszélyes, sziklás, zátonyos helyeket, valamint a sekély vizeket fekete és vörös keresztekkel vagy pontokkal jelölték (6. kép). A partvonalak ábrázolása a kereskedelemi partnerek bővülésével folyamatosan fejlődött. A 14. század elején készített térképeken a Brit-szigeteket még nem ábrázolták. Először Pietro Vesconte 1313-ban készített atlaszában jelennek meg, meglehetősen torz alakkal. A következő két évszázad során a szigetek ábrázolása nem sokat fejlődött.84 A változatlanság legszembetűnőbb példája Skócia, amely a 16. század közepéig különálló szigetként jelenik meg. A térképek fejlődése az Északi-tenger és a Baltikum ábrázolásával folytatódott. Ezek a területek csak a 14. század második évtizedében, a Giovanni Carignanónak tulajdonított térképeken és Angelino Dalorto (Dulcert) munkáin jelentek meg először. A Svédország déli részén fekvő Götalandot (a térképeken Gottia vagy Gottland) erősen felnagyítva ábrázolták. A pontatlan partvonalrajz alapján nyilvánvaló, hogy a térképek készítői az északi vidékekről kevés információhoz jutottak. 1323-ban Brugge árumegállító jogot kapott. Ettől kezdve a déli hajók nem közlekedhettek a Baltitengeren, így a partvonalak feltérképezése sem folytatódott. Ennek következtében Észak-Európa idővel eltűnt az itáliai térképekről, a katalánok azonban a meglévő információk alapján továbbra is ábrázolták.85 Az Atlanti-óceán szigetei a 14. század második felétől a 15. század közepéig tartó időszakban jelentek meg először a portolán térképeken.86 A portugál Gil Eanes 1434-es afrikai expedíciója során eljutott a Bojador-fokig. Ezt követően folyamatosan bővült a nyugat-afrikai partokról ismert és egyben térképezett terület. A század végétől, az 1494-ben megkötött tordesillasi szerződés értelmében, az újonnan felfedezett területek elsőként a portugál térképeken rajzolódtak ki, azonban a kötelező titoktartás ellenére a legtöbb információ néhány éven belül eljutott az itáliai és a katalán térképkészítőkhöz is.87
84 85 86
87
CAMPBELL (1987): 407. o. Uo. 410. o. Madeira- és Kanári-szk. (Dalorto [Dulcert], 1336), Azori-szk. (Valseca, 1439), Zöld-foki-szk. (Grazioso Benincasa, két atlasz, 1468) CAMPBELL (1987): 410–411. o. CAMPBELL (1987): 414. o.
32
Néhány 16. századi térképkészítő, például az anconai Freducci család, nem korszerűsítette a térképeit, és megmaradt a korábbi ábrázolásformáknál. Ennek hátterében feltehetően az állt, hogy a számukra vagy a megrendelőik számára a felfedezések eredményei nem voltak lényegesek, vagy a sablonok nem voltak alkalmasak a bővítésre.88 A portolán térképekre jellemző elem a vörös színűre festett Vörös-tenger, ahol gyakran az a sáv is látható, ahol Mózes a Biblia szerint átvezette a népét. A térképek egy részén a kontinensek és a szigetek fekete partvonalát halvány színezéssel látták el. A 17. század előtt a kontinensek egy térképen belül egységes színt, amíg a szigetek különféle, rendszerint zöld, kék, vörös, sárga, arany és ezüst színt kaptak. A színek jelentése egyelőre nem tisztázott. Annak ellenére, hogy ez a megjelenítés nagyon hasonlít a ma használatos határvonal-ábrázolásra, ezeken a térképeken nem az egyes államok közötti megkülönböztetést jelöli.89 A kontinensvonalak régiónkénti színezése csak a 17. század elején jelent meg.90 A portolán térképek másik meghatározó jellegzetessége a partvonalakat követő, rendkívül gazdag névanyag. Nem csak a települések, de a már korábban említett, tájékozódásban fontos parti formák, jellemzően a földfokok, az öblök és a szigetek, neveit is feltüntették. A településeket, feltehetően a hajózásban vagy a kereskedelemben betöltött szerepük szerint, gyakran kategorizálták. A legtöbb nevet fekete tintával írták fel a térképekre, de a legfontosabb településeket piros színnel emelték ki. A névrajz a Földközi-tenger partján a legsűrűbb. Olvasási irányból nézve a feliratok mindig a partvonal jobb oldalára, vagyis szárazföldi részre kerültek. Ebből adódik, hogy a legtöbb név olvasásához el kell fordítani a térképet. A névrajz kialakításakor nem az északi vagy déli tájolás, hanem a part menti útvonal könnyű követése volt az elsődleges szempont. A szigetek neveit a félreértések elkerülése érdekében a kontinensek partvonal-megírásaival ellentétes irányban írták fel. A neveket, kevés kivételtől eltekintve, kis betűkkel írták (6. kép). 88
89
A legtöbb mediterrán kereskedő csak a Marokkó és Flandria közötti atlanti partvonalon hajózott. CAMPBELL (1987): 414. o. Grazioso Benincasánál (OSZK Fol. Ital. 8.) és az OSZK Cod. Lat. Medi aevi No. 353 jelzetű térképén csak a szigetek színezése változatos, a kontinensek azonban vörös, illetve zöld színt kaptak. Szintén csak a szigeteket színezték Dalorto (1339) és Petrus Roselli (1468) vizsgált térképein, ahol a kontinensvonalak nem kaptak külön színt.
33
A részletes tengerparti névanyaggal szemben rendkívül kevés a szárazföldek belső területeire vonatkozó földrajzi név, a hagyományos (tipikus) portolán térkép egyáltalán nem is tartalmaz ilyen adatokat. Nem ritka azonban az egyes államok vagy nagyobb régiók megnevezése. A területek és az országok neveit, a városokéval ellentétben, rendszerint nagybetűkkel írták fel.
1. 7. ITÁLIAI STÍLUS, KATALÁN STÍLUS
A portolán térképek szerkesztési alapelveik tekintetében, vagyis a partvonalak megjelenítésében, a parti névanyag összeállításában és az irányvonalak feltüntetésében egységesnek tekinthetők. A díszítettség és a szárazföldek belső területeiről közölt adatok mennyiségének és minőségének tekintetében azonban igen nagy különbségek láthatók. Az egyszerűbb megjelenésű, csak a hajózás szempontjából lényeges elemeket tartalmazó műveket a szakirodalom itáliai stílusúnak, amíg a gazdagon díszített, sűrű szárazföldi tartalommal elkészített térképeket katalán stílusúnak nevezi. Ez a csoportosítás eredetileg abból indult ki, hogy a legkorábbi térképek között az első díszítetlen példányok Itáliában, míg az első díszes példányok (például Dalorto [Dulcert] térképei) Mallorcán készültek. Campbell azonban leírta, hogy a katalán és az itáliai térképkészítők egy része (az itáliaiak közül például a Pizigano testvérek és Grazioso Benincasa, a mallorcaiak közül Guillermo Soleri és Gabriel Valseca) egyformán alkalmazta mindkét stílust.91 Ebből kifolyólag a térképek megjelenítését a származási hely helyett a használat jellegével kell magyarázni. A tengerészek számára készített térképek nem tartalmaznak a szárazföld belső területeire vonatkozó információkat. A szárazföldi használatra készített portolán térképeken azonban a folyókat, a hegyláncokat és a partoktól távol fekvő városokat is feltüntették, de a tengerpartok precíz ábrázolásával ellentétben ezek az elemek elnagyoltan, pontatlanul elhelyezve jelennek meg. A legnagyobb méretben ábrázolt hegység az Atlasz, amelynek hosszan elnyúló, madárlábra emlékeztető formája a 16.
90
91
Például Pierre de Vaulx térképe az Atlanti-óceánról (1613, BnF) Hessel Gerritsz térképe az Indiaióceánról (1621, OSZK TK 1 665) és az Atlanti-óceánról (1623, OSZK TK 1 666). CAMPBELL (1987): 394. o.
34
század második feléig számos térképen megismétlődik. Jellegzetes a Cseh királyságot (Bohémiát) patkó alakban övező hegylánc megjelenítése is. A vízrajz általánosan feltüntetett elemei a Duna, a Rhône, az Elba és a Tajo folyók, de több térképen ennél jóval sűrűbb vízhálózatot találunk. Gyakran a nagyobb tavakat is ábrázolták. A tengerekkel és az óceánokkal ellentétben a tavakat kék színűre színezték, és olykor még hullámokat is rajzoltak rájuk. Területhatárok sem az itáliai, sem a katalán stílusú térképeken nem jelennek meg. Az egyes országokra vagy a fennhatósági területekre csak az uralkodók zászlója, esetleg címerpajzsa utal.92 A sűrű belső tartalommal ellátott térképekre gyakran az uralkodók miniatúráit is ráfestették.93 A katalán stílusú térképeken gyakran hosszabbrövidebb feliratok adnak tájékoztatást az egyes területekről vagy a helyi uralkodókról, míg az Európától távol eső, egzotikus vidékekről készített térképeken az adott terület lakóinak, terményeinek jellegzetességeit, érdekességeit foglalják össze. Ezek az ismeretek általában ókori természettudósoktól, íróktól, mint például Pliniustól, Solinustól, Isidorustól származnak, vagy olyan utazóktól, mint Marco Polo és Nicolo di Conti.94 A feliratok a térképek üresen maradt felületeire kerültek. A portolán térképek a tengerparti településeket egységesen, csak a nevek feltüntetésével mutatják. Egy-egy térképen azonban néhány jelentős várost, különösen a térkép készítésének helyét, városrajzzal is jelezték. Ezekre a helyekre a város valós látképet festették95 (7. kép). A katalán típusba tartozó térképek által bemutatott, nem tengerparti városok ábrázolása igen jellegzetes. A városrajzok fantáziaelemekből állnak, amelyeket a festő tetszés szerint kombinálhatott, ezáltal az egyes városok megjelenítése egymástól különböző, de akár teljesen egyforma is lehetett. Néhány térképen a királyi székhelyeket és más központi városokat nagyobb, részletesebb rajzzal emelték ki. A városrajzokon jelölték a fontos szent helyeket és a lakosság vallási
92
93 94
95
Például Kasztília címere negyedelt, arany kastély vörös alapon, vörös oroszlán ezüst alapon; Aragónia címerében arany és vörös sávok váltakoznak; Portugália címere ezüst alapon öt darab kereszt alakban elhelyezett kék álló kispajzs, körülötte vörös színű keret, amelyben hét arany (fehér) vár látható; Velence címere kék alapon Szent Márk arany oroszlánja; a török területeken félhold látható. Például OSZK Cod. Lat. Medi aevi No. 353, Giacomo Maggiolo (1563, BnF). Az első feliratok például Dalortónál (1325–1339) és a Katalán atlaszban (1375 k.) találhatók. STEVENSON (1911): 25. o. Az első városrajzok Perrino Vesconte térképén (1327) jelennek meg, Velence és Genova Pizigano testvérek 1367-ben és 1373-ban készített munkáin látható először. CAMPBELL (1987): 397. o. Későbbi példák: Marseille, Barcelona, Ragusa, Jeruzsálem. ASTENGO (2007): 201–202. o.
35
hovatartozását is.96 A tatárok és az afrikai népek településeit sátrakkal ábrázolták. A 15. század közepén a katalán térképek nyakrészén vallásos tartalmú rajzok jelentek meg, amelyek rendszerint a keresztre feszített Jézust, Madonnát karján a gyermek Jézussal, vagy szenteket ábrázoltak. Ezek a kereszténységet szimbolizáló rajzok a 16. század elejére széles körben elterjedtek, és a térképek általános díszítő elemévé váltak.97 A katalán típusba tartozó térképek további sajátosságai a természeti környezetre vonatkozó utalások. A 16. század elejétől kezdve aprólékos, művészi rajzokon mutatták be a távoli tájak és az óceánok állatait, növényeit és szörnyeit. Egyes térképeken a helyi lakosság tevékenységeit is megörökítették (8. kép). A térképek korábban már tárgyalt díszítő elemei az irányrózsák, amelyek látványos, olykor hivalkodó megjelenítése szintén a katalán típusú térképekre, különösen a portugál mesterek munkáira jellemző. Az első díszített irányrózsát a Katalán atlaszban (1375) találjuk. Szintén katalán jellegzetesség, hogy az újonnan felfedezett területekről készített térképeket hajókkal illusztrálták. Ezek a rajzok sem voltak öncélúak, hiszen azt mutatták be, hogy a felfedezők milyen hajótípussal jutottak el az egyes vidékekre, vagy milyen hajókkal szállították az értékes árukat. Így a térképeken többféle hajót is láthatunk, például bárkákat, karavellákat, karakkokat, naukat és galeonokat, de rajzolatuk a legtöbb esetben erősen egyszerűsített.98 A Földközi-tengert és környékét ábrázoló térképeken nem találunk hajókat. A portolán térképek készítése és másolása a hagyományokhoz erősen kötött tevékenység volt, aminek következtében a térképeken a precíz adatok mellett több valótlanság is sokáig jelen lehetett. E valótlan adatok egyik csoportjába a legendás, vagy mesebeli elemek tartoznak. Ezek egyike az Afrikában uralkodó keresztény király, 96
97 98
Dalortónál kereszt jelzi a keresztény városokat, a Katalán atlaszban kupola látható a muzulmán városoknál. Elsőként Pertus Roselli 1464-ben készített térképén. ASTENGO (2007): 199. o. Gil Eanes bárkával jutott el a Bojador-fokig (1433). Ez a könnyű hajótípus lassú, de az óceáni hajózásra alkalmas volt. Bartolomeo Diaz az afrikai partok felfedezésekor a hosszú expedíciókon karavellával utazott. Hasonló típus volt a karakk, amelyet Vasco da Gama használt a Calicutba vezető útján (1498) és Magellán, amikor a Földet körülhajózta (1519–1522). Kolumbusz hajói közül a Santa Maria karakk, a Niña és a Pinta karavella volt (1492). A nau a távol-keleti országokkal folytatott kereskedelem tipikus hajója volt. Ebből fejlesztették ki a gyorsabb galeont, amely a 16. és 17. században általánosan használt teher- és hadihajó volt. GULÁŠ – LEŠČINSKY (1984): 81–83. o. és MACHADO (1999): 99–110. o. Példák: Diogo Ribeiro (1529), Lopo Homem (1519).
36
János pap, akinek alakját és birodalmát a 14. század elejétől a 17. század második feléig rendszeresen feltüntették.99 Részben a megtévesztő beszámolók, és részben a fantázia szülöttei voltak az Atlanti-óceán mesebeli szigetei.100 A valótlan adatok másik csoportjába a hibás, pontatlan vagy idejétmúlt megjelenítések tartoznak. Ilyen például a Rodosz szigetén látható Szent János lovagrend keresztje (a sziget vörös, rajta fehér kereszt) jóval az után, hogy a sziget török kézre került.101
1. 8. CÍM ÉS KERET
A térképeknek nincs címük, de sok térképen látható név és dátum. Ha van felirat, az általában egyszerű és lényegre törő, pl. Petrus Roselli composuit hanc cartam in
civitate Maioricarum anno domini M cccc lx iij vagy Gratiosus Beninchasa Anconitanus compusit anno domini MCCCCLXXIIII. Az 1500-as évektől kezdve azonban a címben gyakran a térképek által bemutatott területeket is felsorolták. A szövegeket befoglaló keretek a reneszánsz, később a rokokó stílust követve egyre díszesebbek lettek, ezzel együtt a térképek kereteire is nagyobb figyelmet fordítottak.102
99
1123-ban Rómában elterjedt egy nagy hatalmú keresztény (Patriarcha/Presbiter Johannes) híre, aki a fenyegető muzulmán birodalom területén, valahol Ázsiában uralkodott. A pap-császár létezése nagy lelkesedést váltott ki a keresztény világban, így a személyét övező legenda időről időre bővült, és még a 16. század közepén is meghatározó jelentőségű volt. Legkorábbi ábrázolása Giovanni Carignano 1307 körül készített térképén látható. Számos további térképen Etiópia területén jelenik meg, mint például Angelino Dalorto, Jorge Reinel, Vaz Dourado munkáin. A legenda alapja, hogy a 10–12. században Keleten (korabeli megnevezés szerint az Indiákon) valóban léteztek keresztény közösségek. János pap személyének valós alakja az egyik ilyen közösség vezetője lehetett. A birodalom pontos helyét nehéz megállapítani, mert eleinte Örményországban, Tatárföldön és Dél-Ázsiában helyezték el, végül Kelet-Afrikába, Etiópia területére került. CORTESÃO (1969): 257. o., 259. o., 267. o. 100 Például Antilia, Satanaxa, Ilha do Brasil, St. Brandan, Ilha de Sete Cidades, Ilha Perida GIL (2001): 11–24. o. 101 Rodosz 1523-tól 1912-ig állt török uralom alatt, ennek ellenére, többek között Hoctomanno Freducci (1524), Bartolome Olives (1552), Visconte de Maiolo (1605, mindhárom térkép a HSA tulajdonában van) és Francesco Oliva (1603, BnF) térképein a sziget a Szent János lovagrend címere alatt jelenik meg. 102 CSENDES (1980): 19. o.
37
