V. fejezet - Pénz- és tőkepiacok szabályozása BEVEZETÉS A pénz- és tőkepiacok egymás mellett hullámzása; elkülönülésük, majd közeledésük A bankolás és az értékpapírhoz kapcsolódó különböző ügyletfajták többé-kevésbé egymás mellett fejlődtek az elmúlt két évszázadban – annak figyelembevételével, hogy mindkét terület – bár különösen a finanszírozás mint közös elem hasonló volt – a saját szabályozási, intézményi rendjét követte. A pénz- és tőkepiac mint terminológia, mint a két területet elválasztó, de ugyanakkor össze is kapcsoló kategória az elmúlt egy-két évtizedben terjedt el a szakmában. Jelentése alapvetően az intézmények különbségére utal, nem annyira a tevékenység (főként a finanszírozás területén meglevő) hasonlóságára. A pénzpiac főként a kereskedelmi bankok közbeiktatásával végzett pénzügyi tevékenységek piacaként elterjedt szóhasználat – míg a tőkepiac jellemzője az értékpapírokkal vagy azokhoz kapcsolódóan végzett szolgáltatások során (főként a finanszírozásban) a kereskedelmi bankok intézményrendszerének a kiiktatása. Vagyis a pénz- és tőkepiac kategóriák elterjedése hasonló módon végzett, de szűkebben a finanszírozáshoz kapcsolódó szolgáltatások világában jellemző – ami abból a szempontból nem meglepő, hogy a klasszikus kereskedelmi bankok egyik fő funkciója a hitelnyújtás; az utóbbi évtizedekben az értékpapír piacok fejlődését pedig egyre jobban meghatározza az értékpapírok felhasználásával végzett finanszírozási tevékenység. Így egy széles körben elterjedő és jelentősen modernizálódó ügyletfajta, a finanszírozás a kétfajta piac mindegyikén alapvető jelentőségűvé vált és mindkét piac a maga eszközeivel és szabályaival leírja és behatárolja a finanszírozást. Ha tágabb kategóriák használatában gondolkodunk, alkalmazhatjuk a bankjog és az értékpapírjog kettős szabály- és kategória rendszerét is. Ezzel a kategóriahasználattal az lesz a bajunk, hogy nem feltétlenül a tényleges piaci ügyletekhez, hanem intézményhez és eszközhöz kötött szabályozásra lelünk; párhuzamos szabályokat találunk, amelyek egymás mellett való alkalmazása sokszor jelent problémát. A pénzügyi ügyletek közül leginkább a finanszírozás az, amelyik mind a pénzpiacok, mind a tőkepiacok vezető ügyletévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben a nemzetközi gyakorlatban. A finanszírozás mint klasszikus banki ügylet, vagy a finanszírozás mint értékpapírhoz kapcsolódó ügylet szabályozása kapcsán érzékelhető a szabályozás egymástól való elkülönülése, majd közeledése is. Ez főként a nemzetközi gyakorlatra igaz, a magyar szabályozás tízéves gyakorlata még túl rövid ahhoz, hogy a kapcsolódó normák ténylegesen kapocsként szolgáljanak. 1. A PÉNZPIACOK SZABÁLYOZÁSA – NEMZETKÖZI KITEKINTÉS 1.1 Az angol fejlődés A. Mit jelent a banktevékenység a common law szerint? A common law általános elveinek megfelelően, a sok évszázados angol banktevékenység alapvetően a bank és ügyfele szerződéses viszonyán alapul; a szerződés tartalmának megállapításában a felek nagyfokú szabadsággal rendelkeznek.
1
Mára – bár a szerződéses szabadság alapelve változatlan – a bankok többsége, különösen magánfél vonatkozásában, standard szerződésekkel dolgozik. A bank-ügyfél szerződésben a common law által kimunkált kifejezett és hallgatólagos szerződési elemek keverednek. A szerződési akarat korlátja az egyéb, kodifikált szabályban meghatározott norma – ez adott esetben semmisséget is jelenthet. B. Milyen területek kodifikált normái jelenthetnek korlátot a szerződési szabadság alkalmazásában? Először is főként a felelősségi szabályok alkalmazása érintheti a banktevékenységre vonatkozó szerződéseket: a Tisztességtelen szerződési feltételekről szóló törvény 1977. óta egységes keretszabályokat tartalmaz. A prudencia, a megfelelő viselkedés, a kellően gondos eljárás szabályairól is rendelkezik a kodifikált jog a Pénzügyi szolgáltatásnyújtás általános szabályairól szóló törvény formájában 1982 óta. Jelentős a banki szolgáltatások és a bankárok világában a kötelezően alkalmazandó Viselkedési kódex szabályainak megszívlelése és alkalmazása. A fentieken kívül még számos, a banktevékenység által érintett vagy kapcsolódó területen került sor jelentős kodifikációs lépésre, mely mind korlátozhatja a szerződési szabadságot bank és ügyfele vonatkozásában. Ilyen terület például az adatvédelem, információáramlás, elektronikus műveletek szabályozása, stb. C. Mi a bank? 1987 óta a Banktörvény meghatározza azt az intézményi és garanciális jogi hátteret, amely keretei között egy intézmény „bank” formában és tartalommal működhet. A Banktörvény alapvetően keretszabályozás; a banktevékenység definícióját nem tartalmazza. Az angolszász jogterületen nem is meglepő, hogy a szerződési – ügyleti szabályok nem kerülnek kodifikálásra. A bank – kereskedelmi bank – olyan intézmény, amely a Banktörvény keretei között engedélyezett. Az engedélyezés a kerettörvény feltételeinek való megfelelés után az angol központi bank, a Bank of England joga. Az angol bankszabályozási történet alapvetően arra világít rá, hogy a „bank” definícióját nem a Banktörvény keretszabályai között, hanem a common law által kialakított szerződési feltételekben és gyakorlatban kell keresni. D. Milyen fő tevékenységet folytat a bank? Bár a Banktörvény hatályba lépése előtti vezető eset alapján lehet felvázolni a „bank” által végzett legfontosabb tevékenységeket, ez nem változtatott azon az alapálláson, hogy a Banktörvény szabályozása intézményi és garanciális keretszabály marad. A bank ügyfele részére a banki üzletmenet, a banktevékenység részeként a) csekk-ügyleteket végez, b) elfogad csekket és kifizetést teljesít csekkre, valamint c) számlavezetési szolgáltatást végez. Az ügyfél kötelezettségei között – bár sokszor viharos és akár szinte évszázadnyi hatással is visszavetülő bírósági ítélkezési gyakorlat alapján – már a XX. század elejére kikristályosodott a) egyrészt a kellő gondossággal való eljárás kötelezettsége, b) másrészt a bank által készített kimutatások gondos átvizsgálásának kötelezettsége. Banki oldalon a bank-ügyfél szerződéses viszonyban a bank többféle szerepben léphet fel; a common law rendszerének megfelelően a bank ügynökként, vagyonkezelőként, „bizalmi kézként” viselkedik és ajánl vagy végez ebbe a körbe tartozó szolgáltatásokat.
2
A szerződéses viszony legjellemzőbb megjelenése azonban az adós–hitelező viszony és az ehhez kapcsolódó rendelkezések. E viszonyhoz szorosan kapcsolódó felelősségi szabályok a szerződésben korlátozottak: a fentebb már említett Tisztességtelen szerződési feltételekről szóló törvény szabályai határozzák meg, meddig mehetnek el a felek felelősségük esetleges korlátozásában. Az adós–hitelező viszonyhoz kapcsolódik egy speciális instrumentum, a bankár biztosítéka – ennek a common law által kifejlesztett több száz éves gyakorlatával. A bank és ügyfele közötti viszony alapvetően bizalmi viszony; a bank a titoktartási kötelezettségét csak (a) törvény, (b) közérdek, (c) a bank érdeke esetében, valamint (d) az ügyfél kifejezett vagy hallgatólagos beleegyezésével függesztheti fel. A Pénzügyi szolgáltatásnyújtásról szóló törvény ugyan tartalmaz ügyleti szabályozást – ezek a szabályok azonban a korábbi, több évszázados gyakorlat kialakította fő banki ügyletek mellett szerepelnek, nem azok kodifikált szabályaiként. 1.2 Az amerikai fejlődés A. Mi a banktevékenység és a kezdeti intézmények? Az amerikai fejlődés mind a szolgáltatást végző intézmények, mind a szolgáltatások tekintetében eltért más országokétól. Az intézmények a banki, pénzügyi szolgáltatások kialakulásával már párhuzamosan gomba módra szaporodtak, eltérő profilt mutattak. A klasszikus pénzügyi, banki szolgáltatás körébe tartozó betétgyűjtés és hitelezés kettősének együttes gyakorlása még ezen az egyszerű kategórián belül is számos – egymástól eltérően szabályozott és működő – formációt hozott létre. Elkülönültek egymástól a kereskedelmi bankok, a csak hitelezést végző szervezetek, valamint a betétgyűjtést és hitelezést együtt folytató intézmények. Ez az elkülönülés nemcsak a gyakorlatban, hanem a szabályozásban is megjelent szinte áthághatatlan korlátokat állítva az egyes eltérő működésű intézmények elé. A funkcionális elválás mellett – az ország területének nagyságából és ehhez is kapcsolódóan az államberendezkedés sajátosságából fakadó – többszintű intézményrendszer is kiépült. A bankokat érintő szabályozásban ez úgy mutatkozott meg, hogy a szolgáltatók egy része több szövetségi államban, egy része csak egy szövetségi államban, egy további része pedig helyiregionális szinten működött. Más gazdasági területekhez hasonlóan az idevonatkozó szabályozás is a nagy gazdasági világválság időbeli környékén jött létre. A fent említett szelektáló tényezők mellett egy harmadik, fontos, az amúgyis összetett szabályozási képet tovább színező tényező: a szolgáltatási tevékenységek határterületeinek, határintézményeknek egymásban való átcsúszása; közösen gyakorolt szolgáltatások kialakulása – valamint mindezeknek a szabályozásban való megjelenése hol engedékenyebben, hol korlátozásként. Jellemző területek, amelyek a banktevékenységet érintették – érintik ma is: a) átfedések bizonyos biztosítási ügyleteknél, b) az értékpapírügyleteknél, c) a tanácsadást, befektetést végző szervezeteknél és d) az egyébként főként kereskedelmi szolgáltatás főtevékenységet végző, de ehhez kapcsolódóan finanszírozásban is működő szervezeteknél. Az amerikai bankrendszer fejlődésében jelentős szerepet játszott az az erős állami akaratot és lobby tevékenységet jól tükröző szabályozás, amely a külföldi bankok és pénzintézetek tevékenységét csak nagyon későn, először az 1980-as években tette lehetővé és azóta is jelentős korlátozó szabályok érvényesülnek ezen a szabályozási „piacon”.
3
B. A bankszabályozás: milyen bank jöhet létre? A bankok szervezeti és tevékenységi körének szabályozása manapság konszolidáló tendenciát mutat: bár a létrejövő egység választása szerint végezhet tevékenységet több szövetségi államban, vagy csak egyben, a szervezeti és működési szint és kör kiválasztása meghatározza az engedélyezés és bizonyos alapkötelezettségek körét. A több szövetségi államban működő bankok engedélyezése szövetségi szinten történik: a szövetségi pénzügyi politikáért felelős kormányzati és egyéb szervek hármasa határozza meg ezen bankok alapszabályait, a kötelezően megkötendő (a betétesek érdekét és pénztárcáját védő) betétbiztosítást és egyebeket. Ezen szövetségi szervek időszakonként vizsgálódnak a bankokban: ellenőrzik a működés megfelelőségét, szervezeti (tervezett) változtatásokat a bankcsoporton belül és kifelé, új befektetések irányába. Az amerikai szabályozás egyik sajtossága: a bank holding társaság. A bank holding társaság a bank tulajdonosára vonatkozó szabályozás. Bárki, aki egynegyedet meghaladóan tudhat magának tulajdonrészt (szavazati jogot) egy bankban - a Bank holding társasági törvény hatálya alá tartozik. A szabályozás extenzív és bár 1956-ból datálódik, számos jelentős változáson ment át napjainkig bezárólag. A bank holding társaság engedélyezése is szövetségi szintű: a szövetségi monetáris politikáért felelős szerv, az amerikai szövetségi jegybank, a Federal Reserve System jogosult a legfontosabb engedélyezési és ellenőrzési lépések megtételére: a) bank holding társaság létrejöttét engedélyezni, b) bankok egymás közti felvásárlását engedélyezni, c) nem bankszerű tevékenységeket engedélyezni és d) általános ellenőrzési tevékenységet végezni. C. Milyen egyéb, jelentős nem-banki pénzügyi szervezeteket szabályozottak? A pénzügyi szolgáltatások amerikai szabályozása követi a klasszikus banki szabályozási modellt. A kereskedelmi bankokról levágott legfontosabb pénzügyi szolgáltatások a következő területekre koncentrálódnak: a) biztosítási piac, b) nyugdíjalapok és pénztárak, c) befektetési alapok, d) tőkepiaci intézmények és e) máshová nem sorolt, pénzügyi szolgáltatást nem főtevékenységként végző szervezetek (kereskedelmi társaságok vásárlási kölcsönnyújtásai, faktoring tevékenység, vállalatfelvásárlás finanszírozása, speciális hitelezés, stb.). Az európai szabályozás is ismeri a fenti tevékenységeket – még ha nem is azonos leírással – és azok állami felügyeleti szabályait igyekeztek az európai döntéshozók egységes, konszolidált állami felügyeleti szabályokba koncentrálni. Ezen tevékenységek és intézmények amerikai állami felügyeleti szabályozása sokrétű: - egyrészt következik a szövetségi államberendezkedés struktúrájából, - másrészt a sokrétű intézmény- és tevékenységszabályozás konszolidálása nem megoldott. 1.3 A nemzetközi pénzügyi intézmények Az Egyesült Nemzetek működési köréhez a pénzügyek speciális területén számos nemzetközi intézmény kapcsolódik. 4
Bár többségük elnevezésében a „bank” szerepel – azonban sokszor kérdéses, vajon ezek az intézmények (a tényleges és jelentős mértékű finanszírozási feladatok elvégzése mellett) mennyiben tekinthetők klasszikus bank-intézményeknek. A nemzetközi bankok által végzett finanszírozás a világ minden jelentős térségében eredményekhez vezetett – ugyanakkor számos gazdasági kritika tárgya is volt. A nemzetközi bankokat érő kritikai megjegyzések gyakran abból a társadalmi - gazdasági megfontolásból születnek, hogy az intézmények finanszírozása túlságosan egyoldalú, vagyis dominálja az USA általi finanszírozás – ennek minden gazdasági és esetleges politikai következményével együtt. A nemzetközi finanszírozási intézmények első fecskéi – eredetileg szélesebb körre kiterjedő elképzelésekkel – a II. világháborút követő időszakban jöttek létre; elsőnek a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap. 1.3.1 A Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap A II. világháborút közvetlenül követő alapítása idején a Világbank alapvető célja a háborús újjáépítés segítése. Ugyanakkor az alapításkor szélesebb körű célok is megfogalmazódtak: - tőkebefektetéssel elősegíteni a különböző földrajzi régiók fejlődését; - magánbefektetők bevonásával elősegíteni a tőkeáramlást; - a nemzetközi kereskedelem egyensúlyának megteremtését és az egyensúly fenntartását elősegíteni különféle finanszírozási formák alkalmazásával; - a nemzetközi hitelezési környezetet élénkíteni stb. A Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap szervezete Már alapításától kezdve a Világbank (International Bank for Reconstruction and Development – World Bank) a legnagyobb nemzetközi hitelnyújtó pénzügyi intézmény. Alapvető célja a magántőke bevonásával elősegíteni a nemzetközi beruházásokat. Tagjai országok lehetnek. Alapszabályának megfelelően a Világbank nem egyedül vállalja a nagymértékű nemzetközi finanszírozás minden szerepkörét: létre kellett hoznia különböző kapcsolódó intézményeket: a) a tevékenységéhez kapcsolódó nemzetközi vitás esetek elrendezésére (International Center for the Settlement of Investment Disputes – ICSID - 1965), b) tényleges tőkebefektetést végző és azt működtető szervezetet (International Finance Corporation – IFC – 1955), c) a befektetések és finanszírozások tekintetében külön garanciavállaló intézményt (Multilateral Investment Guarantee Agency – MIGA – 1985) és végül d) a környezeti problémák kezelését is végző, a nemzetközi finanszírozáshoz kötődő szervezetet (Global Environmental Facility – 1991). A valutához kötődő problémák megoldására jött létre a Nemzetközi Valuta Alap (International Monetary Fund – IMF) a Világbank alapításával együtt, 1945-ben, Bretton Woods-ban. Az alapítástól kezdődően az eredeti elképzelések szerint az Alap a Világbankkal szoros együttműködésben dolgozik; ez a szervezeti felépítésben is hasonlóságot jelent: az Alap tagjai országok lehetnek. Az Alaphoz önkéntesen csatlakozó és az Alap létesítő dokumentumát elfogadó minden tagország egy Kormányzót (és egy helyettest) jelöl a szervezetbe és így a Kormányzók Testülete az Alap fő döntéshozó szerve. Az Alap tényleges működése és működtetése a Végrehajtó Testület feladata. A Végrehajtó Testület
5
a) öt tagja az Alapba öt legnagyobb összegű tőkehozzájárulást teljesítő tagország képviselője; b) tizenöt testületi tagot szavazással választanak. Az Alap tőkéjéhez legnagyobb arányban az USA járult hozzá; kb. 18% arányban; tagjainak száma meghaladja a 180-at. A napi teendők végzésére és az Alap képviseletének ellátására a Végrehajtó Testület egy vezetőt jelöl ki. A Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap működése A Világbank feladata a közvetlen finanszírozáson túlmenően a magánszektorbeli projektek stimulálása, tőkebefektetések, beruházások elősegítése – a Világbank működésének szempontjából a hangsúly mindig a magánbefektetések elősegítésén van. A bank működésének alapvető jellemzője az un. „feltételhez kötöttség”. Ez azt jelenti, hogy a bank a finanszírozás megkezdése előtt feltételrendszert szab az adósnak; a finanszírozás során és azt követően pedig ellenőrzi a feltételek teljesítését. A feltételek sorában alapvető volt és ma is az maradt a piacgazdasági fejlődésének elősegítése. Fontos feltételrendszer kötődik a fiskális és monetáris politika egyensúlyának fenntartásához; az infláció meghatározott szinten tartásához. Az utóbbi évtizedekben erősödött meg az a feltételrendszer, amely a környezeti ártalmak kiszűrése területén ró feladatokat a kölcsönt felvevő tagországok kormányai számára. Több évtizedes működése során a bank által támogatott gazdaságpolitikai célok jelentősen változtak – ez némiképp természetes is, a II. világháborús újjáépítés első céljából kiindulva. Az 1990-es évek második felétől felerősödtek a bankkal szembeni kritikai hangok; a gazdaságpolitikusok elemzéseitől napjainkra a globalizmust ellenző utcai tüntetésekig terjed a kritikák megjelenési módja. A Nemzetközi Valuta Alap szerződéskötési szabadsága széles körben alkalmazható mindazon magántőkével kapcsolatos finanszírozások esetén, amelyekben más magánbank nem vesz részt – erre az Alap okirata ad felhatalmazást. Az Alap létesítő okirata az alábbi nagy vonalakban határozza meg a működés célját: a) a nemzetközi pénzügyi és valutáris együttműködés elősegítése; b) a nemzetközi kereskedelem kiegyensúlyozott növekedésének elősegítése – a társadalmi és gazdasági jólét kialakulásához hozzájárulás; c) a tagországok közti valutaváltási rendszerek egyensúlyának megteremtése; d) a nemzetközi kereskedelem növekedését akadályozó devizajogi korlátozások megszüntetésében való aktív részvétel; e) saját forrásból finanszírozás a tagországok részére fizetési rendszereik egyensúlyának biztosítása céljából. A fizetési rendszerek egyensúlyának biztosítására használt eszköz az Alap által létrehozott speciális Tartalékszámla (Special Drawing Right – SDR) terhére történhet a tagországok által, befizetéseik arányában. Annak vizsgálata során, hogy a tagországok megfelelnek-e az Alap támasztotta feltételrendszernek, az Alap főként olyan makroökonómiai tényezőket vizsgált, melyek hatással lehettek az adott tagország nemzeti valutája értékének: kamatlábak mértékének alakulását, pénztömeg nagyságát az adott tagország piacán, állami adósság nagyságát, inflációs arányt és a fizetési mérleg egyensúlyát. 1.3.2 Az európai fejlesztési bankok 6
Szervezeti rendszer Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (European Bank for Reconstruction and Development – EBRD) létrehozása alapvetően a kelet-európai rendszerváltások időszakához kötődött. 1990-ben alakult azzal a kifejezett céllal, hogy a piacgazdaság felé átalakuló nemzetgazdaságok finanszírozásához aktívan hozzájáruljon. A tagsági viszony országokhoz kötött; a regionalitás elve alapján bármely európai ország, vagy Európán kívüli, de a Nemzetközi Valuta Alapban tag ország csatlakozhat a bankhoz. Vezető testülete egy funkcionálisan és földrajzilag tagolt, 23 tagú Igazgatóság. A legnagyobb egyedüli részvényes ország az USA. A tagországok (részvényesek) sorában érdekesség az Európai Unió mint jogi személy tag (részvényes) részvétele a bankban. Az EIB Csoport az Európai Unió közérdekű befektetési célkitűzéseit hivatott elősegíteni két komponense, az Európai Beruházási Bank (European Investment Bank, a továbbiakban EIB) és az Európai Beruházási Alap (European Investment Fund, EIF) révén. A bankcsoporton belül az EIB közép és hosszú távú hitelkihelyezésekkel, míg az EIF kockázati tőkebefektetésekkel valamint kis és középvállalkozások segítésével járul hozzá az EU térségének gazdasági fejlődéséhez. Míg az EIF viszonylag későn (1994-ben) jött létre, az EIB-t még a Római Szerződés hozta létre 1957-ben, mint az EU multilaterális fejlesztési bankját. Az EU korábbi bővülésével fokozatosan bővült az EIB is. Az EIB részvényesei az Európai Unió mindenkori tagállamai. Az EIB statútumát az Alapszerződés mellékleteként valamennyi tagállam elfogadta. Bár a Bank nem minősül külön intézménynek, az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés önálló jogi személyiséggel ruházta fel az EIB-t. Az EIB autonómiája hasonlatos a többi multilaterális fejlesztési bank (például a Világbank vagy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) kiemelt státuszához a nemzeti jog szemszögéből. Azonban az Európai Unió sajátos jogrendszere több rést ütött az EIB kezdetben szélesebb autonómiáján. Az Európai Bíróság esetjoga nyomán az EIB fokozatosan illesztődött bele az EU jogi és intézményi rendszerébe, különösen az elmúlt évtizedek során. Az a tény hogy az EIB-t a Római Szerződés hozta létre és az Európai Bíróság joghatósága alá helyezte, egyértelművé teszi a közösségi joganyag legalább részleges alkalmazhatóságát. Az EIB többször érvelt jogvitákban azzal, hogy az alapító tagállamok szándékával ellentétes lenne, ha korlátoznák döntéshozatali autonómiáját, ennek ellenére az Európai Bíróság szokásjoga többször is megállapította a közösségi joganyag részleges alkalmazhatóságát. Bár az Uniótól elkülönült jogi személyiséggel rendelkezik, az EIB szoros kapcsolatban áll az EU legtöbb intézményével és szervével. Intézményi beágyazottsága széleskörű, nagyobb, mint bármely más multilaterális fejlesztési banknak. Az Unió intézményei közül az Európai Bizottságnak van egyedül képviselete az Igazgatótanácsban. Az EIB aktív résztvevője az EU fejlesztési politikájának, mely során több speciális célrégióban (afrikai, karibi, csendes óceáni, illetve mediterrán országok) együttműködik a Bizottsággal. Az EU intézményrendszerén belül az EIB működése szempontjából a legnagyobb befolyással bíró intézmény az Európai Bíróság, melynek a Szerződés rendelkezési alapján kizárólagos joghatósága van a Bank jogvitáiban intézményi, működési valamint személyzeti ügyekben egyaránt. Az multilaterális fejlesztési bankok struktúrája (így az Európai Beruházási Banké is) eltér mind más nemzetközi szervezetekétől, mind a hagyományos pénzügyi intézményekétől. A multilaterális fejlesztési bankok általában két plenáris döntéshozó szervvel rendelkeznek. Az 7
első egy általánosabb döntéshozó, mely ritkábban ül össze, de magasabb rangú képviselőkkel (általában pénzügyminiszter által képviselve a tagállamokat). A második szervbe a tagországok e területre szakosodott szakembereket delegálnak. Az EIB elsődleges szerve a Kormányzótanács (Board of Governors), mely a Bank 28 részvényesének egy-egy (miniszteri szintű) képviselőjéből áll. Ez a szerv fogadja el többek között az általános hitel-kihelyezési irányelveket, illetve engedélyezi az EU-n kívüli hitelkihelyezéseket. A Kormányzótanács dönt a jegyzett tőke módosításáról, illetve az Igazgatótanács illetve a Bank bizottságai tagjainak kinevezéséről. A másik plenáris szerv az Igazgatótanács (Board of Directors), melynek 29 tagja képviseli a tagország részesedését a Bank jegyzett tőkéjéből. Az Európai Bizottság is delegál egy tagot. A tanács elnöke egyben a Bank Elnöke. Az Igazgatótanács legfontosabb szerepe az egyes projektek engedélyezésében. A fenti két szerven kívül a Bank szervei közé tartozik a Menedzsment Bizottság (Management Committee) és a Belső Ellenőrzési Bizottság (Audit Committee). Fontos szerepet játszik még a külső auditáló szerv, különös tekintettel arra, hogy a Bank gyakorlatilag saját részvényeseinek hitelez, és az egyes hitelkihelyezéseket is politikai indokok befolyásolják. A Bank tevékenységének finanszírozását magántőke bevonásával kell véghezvinnie, ezért a transzparencia (például korrupció ellenes intézkedések biztosítása) kiemelten fontos, különös tekintettel arra, hogy az multilaterális fejlesztési bankok felett minimális prudenciális felügyeletet gyakorolnak bankfelügyeleti szervek. Az európai fejlesztési bankok működése Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank az alapítás után azonnal megkezdte működését és néhány év alatt több mint 3.000.000 USA dollár összegben helyezett ki hiteleket a keleteurópai térség átalakuló gazdaságaiba. Az eredeti célok között került megfogalmazásra a bank finanszírozási politikájának összhangja más nemzetközi bankok, főleg a Nemzetközi Valuta Alap finanszírozási politikájával. A bank működésének első éveiben látványosan volt megfigyelhető a fenti célok elérésére való törekvés: számos olyan ügylet került un. „vegyes” finanszírozásra, melyben külön-külön hitelezőként (de azért az egyes szerződésekben megteremtett jogi kapcsolat alapján) a Nemzetközi Valuta Alap vagy a Világbank szervezete (IFC), más európai finanszírozó intézmény (leginkább az Európai Beruházási Bank, EIB) és az EBRD együtt vállalt hitelezői kockázatot egy-egy átalakuló gazdaságbeli projekt vonatkozásában. A bank működése során jellemző tendenciává vált, hogy a bank csak időlegesen, „áthidaló elemként” – esetlegesen a politikai kockázat csökkentése, más befektetőknek politikai komfort biztosítása érdekében lép fel hitelezőként. Ugyanakkor az ilyen típusú ideiglenes szerepvállaláskor is alapvető szempont volt a hitelezői nyereség elérése. A hitelkihelyezéseknél fontos szempont, hogy a rendelkezésre álló finanszírozásnak csak kisebbik része jelenhet meg állami tulajdon finanszírozásában, a nagyobbik rész magántőkét involváló beruházási projektekhez kötődik. A bank által szabott hitelezési feltételek között fontos helyet foglalnak el a környezetvédelmi szempontok; nincs EBRD hitel teljes környezetvédelmi audit vizsgálat nélkül. Az Európai Beruházási Bank (EIB) egy rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget jelent a tagállamok számára. A gyakorlatban a tagállamok a Bank jegyzett tőkéjének mindössze 6%át fizették be, a fennmaradó 94%-ot készenlétben tartják lehívás esetére. A bank ezt az összeget a tőkepiacokon 2.5-szeresére növelheti hitelek felvételével. Ez a finanszírozási mód 6% befizetése révén 250%-os hatást ér el. Ha egy olyan illusztris Bank, mint az EIB hajlandó egy projectet finanszírozni, más magánbefektetők (például magánbankok vagy más multilaterális fejlesztési bankok) is hajlandók befektetni. A magán források mellett EIB 8
hitelek gyakran társulnak EU támogatásokhoz, így Magyarország esetében a strukturális alapok forrásaihoz. Ha figyelembe vesszük a társfinanszírozás lehetőségét, az EIB részére a tagországok által ténylegesen befizetett jegyzett tőkerész akár a százszoros hatást is kiválthat a azok gazdaságában. A felvevő államok szempontjából az EIB hitel az államadósság-kezelés egyéb formáival áll versenyben. Az EIB a legjobb hitelminősítésű kibocsátóként, különösen kedvező feltételekkel jut forrásokhoz, melyeket kizárólag a működési költségeivel terheli hitelkihelyezései során. Az EIB-től még a legjobb hitelminősítésű országok is jelentősen jobb feltételekkel kaphatnak hitelt, mint saját maguk az állampapírpiacon. Az egyetlen korlát a Maastrichti kritériumok által megkövetelt államadóssági korlátozás, mely az EU tagállamok hitelfelvételeit jelentősen visszafogja. Az EIB statútuma szerint a Bank elsődleges célja az Európai Unió fejlődésének elősegítése. Az EIB tevékenységi körét meghatározzák a Római Szerződés és a Bank statútuma által megszabott (viszonylag tág) korlátok. Az EIB deklaráltan „policy-driven” bank. Ez azt jelenti, hogy a Bank az EU politikai célkitűzéseit konvertálja át a Társasági Működési Tervében (Corporate Operational Plan, COP) konkrét projektekre. Ilyen politikai prioritás lehet a csatlakozás előtt az új tagállamok felzárkózásának elősegítése, vagy az uniós információs technológia fejlődésének elősegítése. Számos más multilaterális fejlesztési bankkal ellentétben az EIB Kormányzótanácsa nem rendelkezik saját politikai jogkörrel, a Bank maga pedig nem szabhat politikai feltételeket (például intézményi reformokat vagy fokozott fiskális szigort) a felvevő országoknak, mint például az EBRD vagy a Világbank esetében ez lehetséges. A politikai célkitűzésektől eltekintve a bank döntéshozó szervei –a Kormányzótanács és az Igazgatótanács – szabadon döntenek a stratégiáról és az egyes projectekről, anélkül hogy az egyes tagországok vagy az EU intézményei befolyásolhatnák. Az EIB hitelkihelyezésének 85%-át a tagországokba irányítja 6%-a pedig a tagjelölt országokba. Az EIB más régiókban is aktív, de mivel ez túlmutat eredeti célján csak az EU fejlesztési politikájának segítőjeként, tagállami vagy közösségi garanciákkal. Ezen elosztás alapját az EU politikai célkitűzései nyújtják. A hitelkihelyezések egy részét az EU vagy a tagállamok költségvetése segíti kamattámogatásokkal vagy garanciákkal, amely a viszonylag kockázatosabb észak-afrikai országok részére biztosít hitellehetőséget. A Bank finanszíroz projekteket a kis- és középvállalkozások, valamint a kutatás és fejlesztés elősegítésére. A csatlakozó és tagjelölt országokban a projektek elsősorban az alapvető infrastruktúra, a környezetvédelem és a közösségi jog végrehajtásának elősegítésére koncentrálnak. Az Unión kívüli országokban az EIB az EU fejlesztési és együttműködési politikájának elősegítésével foglakozik, elsősorban hosszú távú hitelek biztosítása révén. 1.3.3 A regionális nemzetközi bankok Az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asian Development Bank – ADB) a hatvanas évek közepén jött létre alapvetően az USA és Japán kezdeményezésére. A tagok sorában országok találhatók; a bank alaptőkéjének és tagjainak is kb. egyharmada régión kívüli és kétharmada régiós ország. Japán a legnagyobb részvényes. A létesítési dokumentum alapján a bank kifejezetten és csak hitelkihelyezéssel foglalkozik. Mivel a régión kívüli tagországok jelentősen szóródnak mind földrajzilag, mind a térségbeli gazdasági érdekeltségük tekintetében, ez azt eredményezi, hogy nincs egy érdeket képviselő, domináns finanszírozási politikát meghatározó erő. A bank a Világbank hitelezési politikájához csatlakozik, azzal viszonylag szorosan együttműködik, mintegy a Világbank ázsiai térségi meghosszabbított karjaként. A reguláris hitelkihelyezéseken túlmenően speciális tartalékalap is a bank rendelkezésére áll – erősen korlátozott esetekre vonatkozóan, kivételes helyzetekben.
9
A bank szervezete tagolt: csak kvalifikált részvényesek képviseltetik magukat a Kormányzó Testületben; második szinten a napi működés biztosítására a Kormányzó Testület által kijelölt Igazgatóság jár el. Részben a kubai krízisre válaszul, washingtoni székhellyel 1959-ben alakult meg az Amerika-közi Fejlesztési Bank (Inter-American Development Bank – IADB). A bank kifejezett célja Latin-Amerika és a karibi térség gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése a tagországokon keresztül, finanszírozás útján. Működése során a bank által kihelyezett hitelek tekintetében – nyilván köszönhetően az USA és latin amerikai országok hatvanas-hetvenes évekbeli finanszírozási viszonyának is – a világ harmadik legnagyobb fejlesztési bankjává nőtte ki magát. Tagjainak közel egyharmada nem latin-amerikai ország. Más regionális bankoktól eltérően a bank működése kezdeteitől a társadalmi változások finanszírozását tekinti fő feladatának. Az USA – külön szövetségi törvény alapján – kivételes és erős kontrollt gyakorol a bank felett. A bank története szorosan összefonódik azzal az ellentmondásos szereppel, amit az USA töltött be a latin-amerikai földrész számos országa történetében – nemcsak finanszírozási oldalról. A bank által alkalmazott egyik speciális finanszírozási eszköz az un. „együtt-finanszírozás”, ami szerint a bank hitelezési politikájában meglevő, kereskedelmi banki hitelek mögé, azokat kiegészítendő, áll be. Az Afrikai Fejlesztési Bank kontinens legnagyobb regionális fejlesztési bankja. Több ország kormányzati erőfeszítésének hatására, 1963-ban hozták létre. Mára az alapvetően kontinenskezdeményezte bank részvényesei között számos európai ország is megtalálható. A kezdeti finanszírozás kormányprogramok segítségére irányult. A bank finanszírozási stratégiája kettős: a) egyrészt gazdasági – társadalmi fejlesztési célokhoz kapcsolódó, alapvetően állami forrásokat kiegészítő hitelezés; b) másrészt egyre nő azon projektek száma, ahol a magántőkés finanszírozás kiegészítőjeként, együtt-finanszírozóként, vagy kereskedelmi hitelek megtámogatójaként kerül sor a bank szerepvállalására. 2. AZ EURÓPAI UNIÓ BANKSZABÁLYOZÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE 2.1 A szabályozás kezdetei A banki, pénzpiaci szabályozás alakulását az Európai Unióban sok körülmény befolyásolta; a szabályozás módját és időszakait nemcsak az uniós belső szabályok alakulása, hanem a nemzetközi kereskedelmi banki gyakorlat is meghatározta. Egyrészt kevés az ügyleti szabályozás az uniós irányelvek között, másrészt a piaci kockázatok kezelésének fontossága – ahogy az 1990-es évektől egyre nagyobb hangsúlyt kapott a nemzetközi pénzpiacokon – egyre inkább előtérbe került. A közösségi szabályozás első nagy korszakát a pénzpiacokon az 1970-es évektől az 1990-es évek végéig számíthatjuk. A szabályozás technikája ebben az első nagy korszakban az irányelvek kiadása volt. Az első banki irányelvek azt a célt kívánták elérni, hogy az akkori tagállamokban egységesíthetővé váljon a szabályozás. Ez az egységesítési törekvés a pénzpiacok számos területét érintette, mint elsődleges szabályozási témákat. Így különösen a banki intézmények meghatározása, a banki ügyletek kereteinek meghúzása, nagyon sok 10
kapcsolódó szabályozás és a bankolás jogi hátterének egységesítése volt a célja az európai jogalkotónak. Mindezzel az 1970-es évektől lassan körvonalazódott az a kör, ami az uniós pénzpiaci szabályozás minimális szintjét jelentette. A banki ügyletek szabályozásának kérdése nem volt az irányelvek tárgya; az uniós jogalkotó ezt a területet meghagyja tagállami hatáskörben. A banki tevékenység szabályozása hasonlóképpen alakult: sem széleskörű, sem normatív szabályokat nem találunk az irányelvekben. Ennek részben magyarázata, hogy banktevékenység alapvetően két nagy rendszerben, a klasszikus vagy az univerzális tevékenység keretében lehet végezni. Ezt a két rendszert hagyományosan a nemzetközi gyakorlat alakította ki; keveredés kizárt a két rendszer között. A tagállamok szabályozása más és más lehet ebben a vonatkozásban – az uniós jogalkotó ezen a területen nem akart közösségi szabályozást kialakítani – helyesen. A klasszikus bankolásban a bankok a betét – hitel kettőségéhez kapcsolódó ügyleteket végzik a pénzpiacokon; idetartozik még – mai szakkifejezéssel élve – a pénzforgalmi szolgáltatások csoportja, amely technikai eljárásként jelenik meg a betét- és hitelügyletek végzése során. Az ügyletek tárgya a pénz – fizikai vagy elektronizált formában. Az univerzális bankolásban a bankok és egyéb szereplők a klasszikus bankolást egy intézményen belük kiegészítik (kiegészíthetik) értékpapír műveletekkel is. Ez egyrészt kettős kockázatot jelent: a pénzpiaci és pénzben kifejeződött kockázat mellett megjelenik az értékpapír (vagy annak származéka) és az értékpapír ügylet kockázata is. Ez nyilvánvalóan más jellegű – prudenciális, kockázatkezelési – szabályozást igényel, mint az egytípusú banki kockázat kezelése. A kétfajta bankolási szabályozás közötti átjárás fogalmilag kizárt: vagy engedélyezett egy piaci szereplő (szolgáltató) számára az univerzális szolgáltatás, vagy nem – átmenet nincs. A kezdeti irányelvektől indulva mindig találunk banktevékenységhez kapcsolódó normákat is, de anélkül, hogy az uniós jogalkotó az általános fogalmi meghatározásokon, de inkább tevékenységi keretek kijelölésén túl mutatott volna és bármiféle szisztematikusabb vagy részletesebb szabályozást hozott volna létre ezen a területen. Az ügyleteken, tehát a „mit is csinál egy kereskedelmi bank?” kérdés felvetésén túl maradt azonban bőven egységesítendő, szabályozandó kérdés az uniós jogalkotó előtt. Az irányelvekben a kezdetektől megjelenő és a legrészletesebben szabályozott kérdés a „ki is a bank?” kérdése; vagyis a pénzpiacon megjelenő intézmények rendszerének kialakítása, meghatározása. Az intézményi szabályozás első lépcsőjeként alapvetően azt határozta meg az uniós jogalkotó, hogy melyek azok a bankszerűen működő vagy konkrét banki jogintézmények, amelyek mégsem kerülnek közös, uniós szabályozás alá. Bár ezeknek az intézményeknek a kategorizálása nehéz, hiszen alapvetően a pénzpiac kivételes intézményeit jelenti, mégis alkothatunk két jellemző nagy csoportot: a) Egyrészt a tagállamok központi bankjai azok az intézmények, amelyek különös bankként – nem kereskedelmi bankként – működnek; központi bankként vagy jegybankként feladatuk az adott tagállam monetáris politikájának kialakítása, kezelése, ellenőrzése; a fiskális politikát megtestesítő állami közpénzügyi intézményekkel való együttműködés. Idetartozik még a pénzkibocsátás szabályozása és más, hasonló klasszikusan központi banki funkciók ellátása. b) A második intézménycsoport az úgy nevezett elszámolóházak intézményrendszere, amelyek alapvetően banktechnikai feladatot látnak el, szemben a kereskedelmi banki funkciókkal és elválasztva a központi bank monetáris politikát alakító, pénzkibocsátó és értékőrző feladataival. Az elszámolóházak különböző módokon működhetnek; bár alapvetően a befektetési szolgáltatások között találjuk a legfontosabb ilyen tevékenységű intézményeket, azért mégsem haszontalan az uniós jogalkotó oldaláról, hogy leválasztja ezt a fajta funkciót és intézménycsoportot a kereskedelmi bankitól.
11
Különösen az uniós bankszabályozás kezdetén, az 1970-es években, a pénzügyi intézmények egy másik csoportja is a különös pénzügyi szolgáltatások kivételes csoportjába került: a postai szolgáltatásokhoz kapcsolt pénzügyi műveletek elhelyezése a bankolásban. Az uniós jogalkotásban hosszú és részletes vita alakult ki arról, hogy kell-e (lehet-e) egyáltalán a postai szolgáltatásokhoz kapcsolódó pénzügyi műveleteket az uniós banki irányelvekben szabályozni? Vagyis: van-e olyan általánosítható és jogilag is elkülöníthető ismérve ennek a vegyes típusú szolgáltatásnak, amely alapján az ilyen tevékenységet végző intézményeket és az általuk végzett szolgáltatást az uniós szabályozás alá lehet vonni? A válasz elég hamar nemleges volt; a postai szolgáltatások széleskörű értelmezésében (még esetleg a banki szolgáltatások bevonásával is) végül nem került sor az ilyenfajta intézmények uniós bankszabályozásába vonására. Egy sokszereplős, de nehezen körülírható csoportot alkotnak az egyes tagállamokban a saját szabályozásuk alapján kivételes – vagyis nem szabályozott – jelleget mutató intézmények. Az idetartozó intézmények listáját a tagállamok saját hatáskörben állítják össze. Technikailag ezek a tagállami intézmény listák az uniós irányelvek mellékleteként jelennek meg; a konkrét intézmények megnevezése az adott tagállamban azt jelenti, hogy az az intézmény nem tartozik az uniós bankszabályozási irányelv hatálya alá. A szabályozás időzítése az 1970-es és 1990-es időszakban általánosan olyan módon követhető nyomon, hogy az adott irányelv hatályba léptetése után meghatározott idő elteltével felülvizsgálták az adott irányelvben megfogalmazott célok és elvek egyes tagállamokban elért jogalkotási státuszát és ennek a vizsgálatnak az eredménye és értékelése alapján az uniós jogalkotó módosította az irányelvet. Ezen eljárás szerint az ebben a három évtizedes időszakban három komoly, nagy banki irányelv kiadására került sor – természetesen az egyes irányelvekhez az évek alatt sok módosítás is kapcsolódott. A folyamatos módosítási hullámokat kísérelte megváltozatni az uniós jogalkotó a bankszabályozás második szakaszában, amikor is más célok mentén próbálta a bankélet normákba foglalását megoldani. Az európai uniós bankszabályozás második nagy korszaka a 2000-es év-, évszázad- és évezredfordulóhoz köthető. A 2000-ben kiadott banki irányelv – az Európai Parlament és a Tanács 2000/12/EK irányelve a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról – azt a jogalkotói célt kívánta megvalósítani, ami szerint a korábbi évtizedek joganyagát áttekintve, összhangot hozzon létre a korábbi szabályozott területeken és már ne a tagállamok egységes bankszabályozásának kialakítására törekedjen, hanem azon tovább lépve, a közös intézményi szabályozásba újabb területeket vonjon be. Melyek voltak azok a speciális területek, amelyek az intézményszabályozás keretén belül mindenféleképpen egységes normákat kellett, hogy közvetítsenek a tagállamok felé? Négy nagy szabályozási területet határoztak meg: a) a tőkekövetelmények, b) a tulajdonosi kör, c) a tulajdonosi körön belüli összefonódások és d) a banküzemi kérdések tartoztak ide. Emellett az állami felügyelet kérdésköre – az engedélyezés és a tevékenység felügyelete – is jelentősen tovább bővült. A tökekövetelmények • A tőkekövetelmények kialakítása nem újkeletű. Már a korábbi irányelvek is meghatározták a pénzügyi intézmények vonatkozásában azon minimális tőkekövetelményi szinteket – persze általános szinten – amely alapján az európai jogalkotó számára kívánatos volt a bankok alapításának meghatározásában a tőkeszükséglet szintjének megállapítása. A minimális tőkekövetelmény megállapítása mellett alapvető volt az európai uniós szabályozásban egy fontos kivétel meghatározása is. A kivétel az általánosan 12
meghatározott minimális tőkekövetelményhez képest alacsonyabb szintet engedett meg bizonyos pénzügyi intézmények számára. Ugyanakkor az alacsonyabb szint elfogadása mellett egyértelmű és szigorú garanciális szabályozást kellett megjeleníteni ezen kivételes normákhoz. Idetartozott például, hogy az uniós jogalkotó ezen kivételes normák alkalmazása esetére mind a társintézmények, mind az ügyfelek vonatkozásában a lehetséges maximális nyilvánosságot követelte meg az alacsonyabb tőkéjű pénzügyi intézmények alapításában. Szintén a garanciális szabályok közé tartozott, hogy a kivételes normákat csak kivételes helyzetben és szűk körben lehetett alkalmazni. A szigorú szabályozás ellenére elég ok olyan kereskedelmi bank alakult, amelyeknél az adott tagállam jogalkotójának beleegyezésével, vagyis az adott tagállam bankalapításra vonatkozó saját megengedő szabályozása alapján az általános uniós tőkekövetelményi szabályhoz képest alacsonyabb tőkével lehetett működni. A tulajdonosi kör • A tulajdonosi kör és a tulajdonosi pozíciók meghatározása az évek során egyre inkább bővült. A tulajdonosi kör meghatározásánál – a banki iránylevek speciális, intézményi és könyvvezetési szabályozási területét és figyelembe véve – csak általános fogalmakat lehetett használni (amely fogalmak alkalmazhatók a könyvvezetésben is) és keretszabályokat alkotni. Ezen általános fogalmak és keretszabályok szerint a tulajdonosi kör felé minden bankalapításnál jogalkotói elvárás a „jó hírnév” bizonyítása. A jogalkotó számára nehezen meghatározható keretszabály annak konkretizálása, hogy ki minősül jó hírnévvel rendelkező bankárnak vagy jó hírnévvel rendelkező tulajdonosnak. Ennek a feladatnak a megoldása az egyes tagállamok jogalkotóira várt. Ha ezeket az egyedi szabályozásokat nézzük, szinte mindenhol különböző jogi megoldásokat találhatunk a „jó hírnév” konkretizálása során. A tulajdonosi körön belüli összefonódások • A tulajdonosi körön belüli összefonódások szabályozása is kiemelt terület volt. Az összefonódás kérdései mindig is terítéken voltak mind az uniós, mind a tagállami jogalkotók asztalánál. Ugyanakkor ez az a terület, amelynek szabályozása a legkevésbé sikeresen oldható meg – akár a közösségi, akár az egyes tagállami szabályozás vizsgálatánál. Megjelenik ugyanis az uniós irányelvben – mivel a keretszabályozási elveket figyelembe véve szükségszerűen meg is kell jelennie – az összes lehetséges aránypár, amit a tulajdonosi összefonódásra, a tulajdonosi arányok szabályozására el lehet képzelni: a feles, negyedes, háromnegyedes, valamint a harmados és kétharmados szabályok mellett a 10-15%-ok és hasonló arányok. Miután a megengedő közösségi szabályozás – bár tág tereken belül, de – majdnem minden szabályozási kombinációt lehetővé tesz, ezért itt a jogalkalmazóknak kaotikus normatömeggel kell megküzdeniük. Különösen így van azokban az esetekben, amikor a tagállami jogalkotó az uniós irányelv tagállami adaptációját egyszerű fordítással oldja meg. A banküzemi kérdések • A banküzemi kérdések szabályozása minden intézmény „lelke” – tehát az uniós irányelvek tagállami adaptációjánál nem mindegy, hogyan épül fel egy kereskedelmi bank jogi szerkezete a közösségi szabályban. Ezért a banküzemi, banktevékenység működtetési normák alkotják azt a negyedik, fontos területet, amit az uniós jogalkotónak át kellett fognia. Idetartoznak a következők, amiknek meg kell felelni egy banktevékenység engedélyezési eljárásban: - személyi, tárgyi, műszaki feltételek; - biztonsági feltételek, melyek magukban foglalják mind a fizikai, mind az elektronikai biztonság szabályait; - könyvvezetési és nyilvántartási feltételek;
13
- banki termékekhez kapcsolódó eljárások: termékfejlesztés, tevékenység-leírás, árazás, kockázatkezelési módszerek; - folyamatszervezés. 2.2 A bankalapítás és az állami felügyelet szerepe Ha az előzőekben rögzített legfontosabb uniós alapkövetelmények tagállami szabályozásának megfelel az alapítandó bank, akkor az alapítási engedélyt a székhely szerinti tagállam állami felügyelete adja ki. Az engedélyezési folyamat általában két lépcsőben zajlik: először a szervezeti eljárás, vagyis a bank társasági jogi formájának létrehozása; másodszor a bankszervezet tartalommal való megtöltése, vagyis a banktevékenység folytatásához szükséges tartalmi és formai elemek létrehozása történik. Az uniós bankszabályozás egyik legfontosabb vívmánya, hogy a sok dokumentumra és hosszú eljárásra épülő engedélyezés mára úgynevezett „egységes engedélyezési rendszerré” vált. Ezt másként az „egy engedély” szabálynak nevezzük, mert ha egy tagállamban egy bankszervezet engedélyt kapott, akkor annak az egy engedélynek a birtokában az Európai Unió minden tagállamában folytathat banki tevékenységet külön engedélyezések nélkül. Csak bejelentési kötelezettség terheli, engedélyezési folyamaton már nem kell átesni. Ez a szabály alapvetően könnyíti, gyorsítja és olcsóbbá teszi az unión belüli banki tevékenységet. Az Európai Unión belül a banki tevékenység két formában jelenhet meg: - egyrészt „fizikai” formában, vagyis új bank, meglévő bank más tagállamban történő regisztrációja vagy fióktelep létesítése útján, - másrészt a „határon átnyúló szolgáltatások nyújtása” útján, amely esetben nincs szükség külön intézményi megjelenése az engedély birtokában, hanem banki szolgáltatások közvetlenül is nyújthatók. Az uniós bankszabályozásban a kezdetek óta különösen jelentős az állami felügyeletek szerepének meghatározása; idetartozik az intézményi felépítés kérdése, az intézmények elhelyezése az adott tagország állami szervezeti hierarchiájában, valamint a tevékenységi listák kialakítása. Az uniós jogalkotó az állami felügyelet szabályainak megalkotásában a keretszabályokra épít és alapvetően hármas szabályrendszerbe foglalja az egyes tagállamok által követendő normákat: - egyrészt a felügyelet állami szerv kell legyen; tehát nem civil szervezet vagy kvázi-civil szervezet; - másrészt az állami szervek között az ellenőrző-felügyelő funkciót betöltő állami intézmények közt kell elhelyezni; - harmadrészt a felügyelet önálló vagy feladatát önállóan ellátó szervezet. Ezek között a keretek között tudja minden tagállam a saját állami felügyeletét elhelyezni. További vagy részletes szabályokat az uniós jogalkotó – helyesen – nem alkotott; az országok között a gazdasági életben szerepet játszó állami szervezetek pozicionálása teljesen különböző és nehezen lehet csoportosítási szempontokat kialakítani. Formai csoportosítási szempontként értékelhető, hogy egy adott uniós tagállam a törvényhozási vagy végrehajtási (parlamenti vagy kormányzati) állami szervezetek közé helyezi a pénz- és tőkepiacok felügyeletét. De ez a hatalmi ágak elválasztásához való kötés nem igazán igazít el a felügyeleti szabályozás értékelésében, mert nem jelent a pénz- és tőkepiacok vonatkozásában releváns különbséget. A pénz- vagy bankpiacok felügyeletének kialakításában jelentős szerepet kap a központi bankhoz való felügyeleti viszony és a felügyelet és a központi bank közti feladat megosztás. Ugyanakkor az uniós szabályozás a felügyeletek vonatkozásában úgy nevezett „konszolidált felügyeleti szabályozás”, ami az összes pénzügyi piac felügyeletét egy szervezetbe vonja össze. Tehát a pénz- vagy bankpiac, az értékpapír- vagy tőkepiac, a biztosítási piac és a kiegészítő pénzügyi tevékenységek, nyugdíjalapok- és pénztárak, befektetési intézmények piaca egy szervezetbe tömörült állami felügyelet ernyője alatt működik. Így, ami a 14
bankpiacon a központi bankok szerepével összeköthető felügyeleti tevékenység, az egyéb pénzügyi piacokon nem értelmezhető és a jogalkotó által nehezen összeköthető tevékenységi szabályköröket jelent. A felügyeleti tevékenység meghatározása hármas körben történik: - egyrészt engedélyezési eljárás, - másrészt felügyeleti eljárás, - harmadrészt a szankcionálás módja és eszközei tartoznak ide és meg kell jelenjenek minden tagállami szabályozásban. A felügyeletek egymás közti együttműködése az Európai Unión belül az utóbbi évtizedek hozta fejlődés eredménye. Részletes szabályok vonatkoznak a tagállami felügyeleti együttműködés intézményrendszerére, annak formáira és az eljárási szabályokra; az információcsere területén a szabályozási körbe bevont információs körre, a folyamatszabályozásra az információcserében. A felügyeleti tevékenységhez kapcsolódó fontos uniós szabályozás már az első banki irányelvek megjelenése, vagyis az 1970-es évek óta a tagállamok és az úgy nevezett „harmadik országok” (vagyis az Európai Unión kívüli országok) felügyeletei közti viszony kérdése. Az irányadó elv az „óvatos viszonosság” elvének alkalmazása. 2.3 Az uniós szabályozás mérföldköve: 2006 Az Európai Parlament és a Tanács 2006/48/EK Irányelve (és módosításai, még a 2008-as pénzügyi válságot megelőzően) vált az európai uniós bankszabályozás harmadik lépcsőjévé. Jelentősége alapvetően az, hogy a korábbi, több mint három évtizedes szabályozástól eltérően nem az újabb és újabb módosítások és részletszabályok egységesítése és harmonizációja történt, hanem a piaci kockázatkezelésnek, mint szabályozandó területnek a középpontba kerülése. Bár már korábban is találtunk kockázatkezelési szabályokat – a kétezres évek elején a pénzpiacok alakulása egyértelműen erre a területre hívta fel a jogalkotó figyelmét. Minden piaci szereplő számára világos a pénzpiacok kockázata és a bank-, biztosítási- és tőkepiacokon a kockázatok különbözősége. Ezért minden szabályozási korszakban találunk kockázatkezelési szabályokat – az európai uniós bankszabályozásban első lépésben a szavatoló tőkére vonatkozó szabályokat említhetjük – de a közösségi jogalkotó a kétezres évek elejére ért a közös szabályozás szintjére eljárási, módszertani és lényeges kérdésekben ezen a területen. Ezáltal egyre gyakrabban és egyre inkább bővülően kerültek elő a közösségi szabályozásban olyan kategóriák, amelyek persze nem voltak újak a piacon, de a közösségi szabályozás szintjén igen. Az első általánosan átvett és nagyon széles körben alkalmazott kategória a bankszabályozásban a „prudencia” vagy „prudens viselkedés” kategóriája, ami a – egyébként több évszázados – óvatos és körültekintő, szabályokat betartó bankári viselkedést mintázza. Mikor viselkedik egy bankár prudens módon? Mik a prudenciális szabályok, amelyek fontosak – adott esetben életbevágóak – egy bank életében? Ezek voltak azok az első átfogó kérdések, amelyekre a közösségi szabályozásban az 1990-es évektől kezdve, de a 2000-es évek elején felgyorsulva európai uniós jogalkotói válaszok születtek. A másik kategória, amely a prudens viselkedés követelményét követte az uniós szabályozásban, a „transzparencia” vagy „átláthatóság” volt. Ennek alapja az a követelmény, hogy mind a partnerek (társintézmények, kereskedelmi bankok) mind az ügyfelek vonatkozásában akár a pénzügyi intézmény, akár egy adott bankügylet egyértelmű, világos, átlátható, követhető folyamatot, intézményt vagy ügyletet jelentsen. A prudens viselkedés és az átláthatóság szabályozása mellett a kétezres években az európai uniós jogalkotó számára az úgy nevezett „bázeli elvek” kodifikálása jelentette a legnagyobb kihívást a kockázatkezelés területén – akár a bank-, a biztosítási vagy a tőkepiac területét is vizsgáljuk. 15
A „bázeli követelmények és szabályok” a kétezres évek második felére – még a 2008-as pénzügyi válságot megelőző időszakban – kiforrott és egységes norma alaptömeget alkottak a jogalkotó számára. Átfonják a pénzügyi piac szabályozott iparágait és egységesen alakítják azokat – a kockázatkezelés szabályozásának fontosságát fókuszban tartva – intézményi, ügyleti, eljárási és módszertani területeken. A 2006-os irányelv alapvetően ezeket az elveket foglalja össze és tartalmazza; részletesen és nagy mennyiségben találunk kockázatkezelési szabályokat. A tagállami jogalkotók feladata nagymértékben megnőtt: az uniós irányelv és gyakori módosításai gyors és hatékony reagálást kívánnak meg a tagállami jogalkotótól a normák adaptációja területén. 2.4 A 2008-as pénzügyi válság hatása az európai uniós szabályozásra A 2008-as pénzügyi válság hatása az európai uniós banki szabályozásra egyszerre könnyű és bonyolult kérdés. Persze, bár a könnyűséget is átvitt értelemben értve, elmondható, hogy ami egyértelműen megállapítható a 2008 utáni szabályozásban, az a tagállami megnövekedett önállóság és általában, az állam megnövekedett gazdasági szabályozó szerepe. Ami a bonyolultságot jelenti: nem tipizálhatók a poszt-2008 szabályozási tendenciák. Az állami szabályozás szinte minden területére látunk példát, az egyedi, ügyleti vagy akár intézményi (esetleg: személyi) szabályozástól a törvényi szintű, kódex-jellegű általános szabályokig. Ez nemcsak uniós sajátosság; nemzetközi szinten, különböző országokban mindmind megtalálhatók. A szabályozási területek is széleskörűek: egyedi intézményre, piaci szegmensre, ügyletfajtákra, ügyfélcsoportra, privatizációra és reprivatizációra egyaránt vonatkoztak. Uniós szabályozási tendenciaként általános területen a kockázatkezelés szabályainak erősítése és szigorítása mondható el; egyes tagállamok vonatkozásában vegyes finanszírozási szabályozást lehet látni. A vegyes finanszírozás a köz- és magánpénzügyek szabályainak keveredését jelenti; szigorú és többnyire közpénzügyi, fiskális feltételekhez kötött hitelkonstrukciók. Amit még nem lehet látni öt évvel a pénzügyi válság után: egységesítő és általános pénzügyi szabályozást az érintett piacokra. 3. A KÖZPONTI BANKOK KIALAKULÁSA ÉS MŰKÖDÉSE A központi bankok az un. kétszintű bankrendszer első szintjét jelentik: alapvetően az állami szervezetrendszerbe tagozódnak (szemben a „második szinttel”, a magánjogi viszonyok között működő kereskedelmi bankokkal) és szerepüket a fiskális és monetáris politikában az adott ország államberendezkedése nagymértékben befolyásolja. Az adott ország belső viszonyait tekintve általában minden központi bankra jellemző – függetlenül szabályozásuk mikéntjétől – hogy a) biztosítják az országnak megfelelő pénzmennyiség kibocsátását és forgalomban tartását; b) kormányzati szervek viszonylatában korlátozottan járhatnak el mind a betét fogadása, mind a hitelezés területén; c) nem vesznek részt a banki ügyletekben; d) egyedileg szabályozott szerepük a monetáris politika alakításában és az inflációs kontroll gyakorlásában. Nemzetközi viszonylatban a központi bankok legfontosabb szerepe a nemzeti valuta értékének megőrzéséhez kapcsolódik; ennek érdekében a legváltozatosabb és széles körű jogosítványokkal rendelkezhet egy-egy ország központi bankja. E terület szabályozásához kapcsolódik egy ország valutatartalékainak, aranytartalékainak a szabályozása is a központi bankon keresztül. 16
A központi bankok feladatainak sorában manapság a legnagyobb vita azt a kérdéskört övezi, vajon lehet-e, és ha igen, milyen mértékben feladata a központi bankoknak a kereskedelmi bankrendszer szabályozása és kontrollja. Továbbmenve: lehet-e egy központi bank egyszerre a monetáris politika gyakorlója és a kereskedelmi bankrendszer ellenőre. 3.1 A központi bankok kialakulása A nemzeti jegybankok kialakulásának története egy majd minden országban egymástól inkább többé, mint kevésbé eltérő folyamat. A jegybankok kialakulására mindenhol nagy hatással volt az adott ország politikai és gazdasági helyzete, fejlettsége, és az ezeket nagyban meghatározó történelmi események, főként a jelentős pénzügyi forrásokat igénylő háborúk, illetve az adott ország külső befolyási övezetének kialakítására a századok folyamán tett lépések. Amit erről a történelmi folyamatról minden országra általánosan el lehet mondani, az igen röviden összefoglalható annyiban, hogy valamilyen pénzügy-politikai okból a kereskedelmi bankok közül kiemelkedik egy, amely amellett, hogy a hagyományos kereskedelmi banki műveleteket végzi fontos szerepet vállal az állami pénzügyek finanszírozásában, majd fokozatosan kivonul a kereskedelmi banki piacról, fokozatosan leépíti az állami költségvetés közvetlen finanszírozásában való részvételét, és tevékenysége a csak a pénzkibocsátásra és a monetáris politika irányítására terjed ki. Ez a folyamat azonban az elmúlt évszázadokban országonként igen eltérően alakult. E folyamatnak a kezdetei a felfedezések korában felfedezhetők a spanyol illetve itáliai pénzügyi rendszerek vonatkozásában, a mai jegybankok elődei azonban csak a 17. században jelennek meg. Az első ilyen intézmények között kell megemlíteni a Németalföldön 1609-ben létrehozott Amsterdamsche Wisselbank-ot, illetve az 1656-ban Svédországban létrehozott Sveriges Riksbank-ot 3.1.1 Bank of England – az angol jegybank 1688-ban Angliában győzött a „dicsőséges forradalom” és a trónra a hollandiai származású Orániai Vilmos került. Ezzel Angliában újra megteremtődött a politikai stabilitás, és lehetővé vált a gazdaság igen jelentős fejlődése. Mindezek mellett azonban meg kellett teremteni a rendezett pénzügyi rendszer működésének feltételeit is, amelyet egy nemzeti bank felállításával láttak megvalósíthatónak. A bank alaptőkéje az államnak kölcsönadott 1.200.000.000 font volt, melyért cserébe hitelezők létrehozhatták a Bank of England Company-t. Az erről szóló királyi chartát 1694-ben adták ki, és a bank működését az állam bankjaként és adósságkezelőjeként kezdte. A bank tevékenységének kezdetén jelentős szerepet játszott a kormányzat pénzügyi finanszírozásában, és az érmekibocsátásában. Jogot kapott természetesen a – nem kizárólagos – bankjegykibocsátásra is. Mindemellett hagyományos kereskedelmi banki műveleteket is végzett, mint például betétek elfogadását (és a betétek ellenében bankjegyek kibocsátását), vagy váltók leszámítolását. Az 1700-as évek végére az államadósság igen jelentősen megnőtt, ezért 1797 és 1821 között a kormányzat megtiltotta, hogy a bank a bankjegyeket aranyra visszaváltsa, ami azonban igen jelentős inflációhoz vezetett. A pénzügyi rendszer stabilizálására az 1844-ben kiadott Bank Charter Act Angliában és Walesben monopóliumot adott a Bank of England részére a bankjegykibocsátásra, az árstabilitás védelmében ugyanakkor megtiltotta, hogy a Bank az aranykészletei növelése nélkül bocsásson ki új bankjegyeket. 1844-től kezdve korlátozták a bank kereskedelmi banki tevékenységét, amelyet más bankok vettek át a 19. század folyamán. Ugyanekkortól kezdve a
17
Bank végső hitelezőként kezdett a bankok bankjává válni, és fő feladatává a bankrendszer likviditásának biztosítása, és a kamatok meghatározása vált. 1931-re, a gazdasági helyzet nehézségei miatt az aranyalapú pénzügyi rendszer összeomlott, és a bankjegykibocsátás függetlenné vált a felhalmozott aranytartalékoktól, és ezáltal véglegesen megszűnt a bankjegyek aranyra való átválthatósága. Az angol bankrendszer szerves fejlődés keretében vált kétszintű bankrendszerré, amelynek alsó szintjén a kereskedelmi bankok csak az üzleti tevékenységet végeznek és felettük a bankrendszer szabályozási jogosítványokkal felruházott jegybank kereskedelmi banki tevékenységet nem végez. A Bank története során mindvégig közérdekből működő közintézmény volt, noha részvényei mindvégig magántulajdonban voltak. Helyzete 1946-ban az eddigiekhez képest jelentősen megváltozott. A Bankot államosították, amely egyúttal a kormány irányítása alá is került, bár ez a kormánnyal való viszonyában törést igazán nem okozott, hiszen eddigi tevékenységében is fontos szerepet játszott a kormánnyal fennálló kapcsolata. Az államosítási törvény a kormánynak jogot adott, hogy a Bank részére „közérdekből" utasításokat adj, azonban erre eddig még soha nem került sor. Az államosítási törvény következtében a monetáris politika meghatározása a kormányzat hatáskörébe került. A Bank feladata a monetáris politika végrehajtása, a bankjegykibocsátás, a hivatalos tartalékok menedzselése maradt. A Bank a II. világháborút és az államosítást követően lényegében elvesztette autonómiáját a monetáris politika kialakításában. Ebben az 1997. évi reform hozott jelentős változást. A reform során a Bank alapvető monetáris politikai célja a törvény alapján az árstabilitás fenntartása lett. A monetáris politika kialakításáért ettől kezdve nem a kormány, hanem a Bank kormányzója által irányított Monetáris Politikai Bizottság a felelős. Ekkortól lényegében megszűnt kormány utasítási joga a monetáris politika vonatkozásában, mindössze csak rendkívüli gazdasági események esetén, korlátozott időtartamra és a Parlament jóváhagyásától függően maradt meg. 3.1.2 Banque de France – a francia jegybank A Banque de France létrehozására a forradalmat követően 1800-ban került sor, szintén magántulajdonú részvénytársaságként, bár igen hamar jelentős kormányzati befolyás alákerült. A Banque de France létrehozásakor Angliában és Svédországban már működött olyan pénzintézet, amelynek joga volt bankjegyek kibocsátására. A Banque de France tevékenysége kezdetekben ezeknél sokkal korlátozottabb volt, ugyanis eredetileg csak Párizsban folytathatta tevékenységét és működése során a hozzá hasonló intézményekkel is versenyeznie kellett. (A Bank ekkor még nem igazán hasonlított egy köznapi értelemben vett jegybankra). A Bankot 30 millió frank összegű alaptőkével rendelkező részvénytársaságként hozták létre, amelynek részvényei magánszemélyek – köztük maga Napoléon – tulajdonába kerültek. A részvényesek jogait azonban korlátozta az a tény, hogy a Bank közgyűlésén csak a kétszáz legnagyobb részvényes vehetett részt. A Bank működését a 15 régensből álló Általános Tanács irányította, a menedzsment (Központi Bizottság) felügyeletét pedig a három cenzor látta el. 1803-ban a Bank 15 éves monopóliumot kapott Párizsban a pénzkibocsátásra. Az állami pénzügyek nehézségei, és a pénzkibocsátás fedezetéül szolgáló aranytartalékok csökkenés következtében 1806-ban reformokat hajtottak végre a Bank működésében. Ekkortól kezdve a Bank mindennapi irányítását ellátó Központi Bizottság helyett a Bank élére egy kormányzó és annak két helyettese került kinevezésre, akiket maga Napoléon nevezett ki. Mindezt 1808-ban jogszabályi formában is rögzítették, amely szabályozás 1936-ig szolgált a bank működésének alapjául. Egyúttal a Bank a kereskedelem fejlesztése érdekében fiókokat kezdhetett el létrehozni más francia városokban is.
18
A Bank bankjegy kibocsátási jogát 1803-tól kezdve 1945 folyamatosan többször meghosszabbították. Ezzel egy időben a Bank fiókjai behálózták egész Franciaországot és a Bank magába olvasztotta a helyi bankjegykibocsátó pénzügyi intézményeket, (illetve ezek bankjegy kibocsátási tevékenységét). 1848-ban a Bank által kibocsátott bankjegyek törvényes fizetőeszközzé váltak, ekkortól kezdve azokat mindenki köteles volt fizetőeszközként elfogadni. A bankjegyek kibocsátásnak korábban nem volt felső korlátja, de a Bank, kérésre köteles volt az általa kibocsátott bankjegyeket aranyra átváltani. 1848-ban, amikor a Bank által kibocsátott bankjegyek törvényes fizetőeszközzé váltak, meghatározták a Bank által kibocsátható bankjegyek mennyiségét is. Az 1850-től 1870-ig tartó időszakban a Bank által kibocsátott bankjegyek törvényes fizetőeszköz mivolta – a bank függetlenségéről szóló viták és az aktuális gazdasági helyzet következtében – többször változott, 1870-től kezdve azonban nem volt több változás, és a Banque de France által kibocsátott bankjegyek törvényes fizetőeszköznek minősültek (egészen az euro bevezetéséig). A XIX. Század második felében, miután a bank tevékenységét egész Franciaországra kiterjesztette, üzleti tevékenységei is igen erőteljes növekedésnek indult. Emellett a Bank fix árú aranyügyletekkel aktív szerepet játszott a francia valuta értékállóságának fenntartásában azokban az években, amikor – még átmenetileg – a bankjegyek nem voltak aranyra átválthatók. 1926-tól a bank jogosulttá vált a frank árfolyamának védelmében valutapiaci műveletek végzésére is. Az 1936-os választásokat követően a francia kormány úgy határozott, hogy tekintettel arra, hogy a közérdek ne indokolja a Bank magán részvénytársaságként való működtetését, állami tulajdonba veszi azt. Az ezzel kapcsolatos első lépések egyike, hogy a 15 régens helyett 12 tanácsost neveztek ki a Bank vezetésébe, akik közül csak kettőt választott a Bank közgyűlése, a többi tanácsost a kormány nevezte ki, és akik feladata a gazdasági, a szociális érdekek és a nemzet általános érdekének képviselete volt. Ugyancsak ettől az időtől kezdve a közgyűlésen nem csak a kétszáz legnagyobb, hanem valamennyi részvényes részt vehetett. Megszűnt az a szabály is, hogy a kormányzónak és a helyetteseinek kötelező volt a Bank részvénytulajdonosának lenniük. Az államosításra végül a II. világháború után, 1945/46-ban került sor. A korábbi tulajdonosok részvényekért húsz éves lejáratú, kamatozó államkötvényeket kaptak. Bár mindennek következtében a magántulajdonosok ellenőrzési joga megszűnt, az új szabályozás nem érintette negatívan a Bank és a kormány viszonyát. A Bankra vonatkozó szabályozás 1973. évi reformja a tevékenységének új célkitűzéseit és az ezzel kapcsolatos felelősségét. A megnövelt hatáskörű általános tanács tagjait ettől kezdve nem különféle érdekek képviselőiként, hanem saját személyes tulajdonságaik alapján nevezték ki. Az új szabályozás a korábbi korlátozó jellegű rendelkezések helyébe, általános, a Bank működését alapelvi szinten irányító szabályokat ültetett. 1993-ban az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozás tett szükségessé további reformokat a Bank függetlenségének megszilárdítása, és a monetáris politika stabilitásának biztosítása érdekében. A Bank tevékenységének, és a monetáris politikának alapvető céljává deklaráltan az árstabilitás fenntartása vált, tekintet nélkül az aktuális kormányzati politikára. Az új szabályozás szerint a Bank élén a kormány által kinevezett kormányzó áll, a monetáris politika meghatározásáért és végrehajtásáért pedig a Monetáris Politikai Tanács felelős, amely feladatkörében nem kérhet és nem is fogadhat el utasítást sem a kormánytól, sem másoktól. 3.1.3 Deutsche Bundesbank – a német jegybank A német bankrendszer és jegybank kialakulásának történetére igen erőteljesen rányomta bélyegét a történelem. A fejlődést kezdetben a német birodalom megosztottsága determinálta. A megosztott német államok közül az egyik legnagyobb és legfejlettebb Poroszország volt, amely gazdaságának és bankrendszerének fejlődése nagyban befolyásolta az egész német 19
gazdaság és bankrendszer fejlődését. E folyamat egyik legfontosabb kezdeti lépése a Porosz Bank 1765-ben történt megalapítása volt. A Bank csakúgy mint minden más állami intézmény a kormányzat utasításait volt köteles végrehajtani. Az egész pénzügyi rendszer a kormányzat eszköze volt, függetlenségről szót sem ejthetünk. 1871-ben létrejött a Német Birodalom, amely által megteremtődött az egységes pénzügyi és bankrendszer kialakításának lehetősége. Új egységes valutát, a birodalmi márkát vezettek be, és 1875-ben központi bankként létrehozták a Birodalmi Bankot, a Reichsbank-ot, amely lényegében a korábban német központi bankként működő Porosz Bank jogutódává vált. A bank alapvető feladatát képezte a pénzforgalom szabályozása, a fizetési rendszer működtetése, illetve a rendelkezésre álló pénzeszközök hasznosítása. A Reichsbank tulajdonosi szerkezetét tekintve magánbankként működött, azonban speciális helyzetéből adódóan a működését meghatározó döntésekre a tulajdonosok helyett az államnak volt jelentős befolyása, tekintettel arra, hogy a császár által kinevezett igazgatóság lényegében a birodalmi kancellár irányítása alapján működött. Ez a függelmi viszony természetesen állandó viták tárgyát képezte. Az I. világháború jelentős anyagi forrásokat igényelt, amelynek biztosítása érdekében megszűnt a márka aranyra történő átválthatósága, és lehetővé vált bankjegykibocsátás növelése – köznapian fogalmazva beindult a bankóprés. Ez a magyar pengő II. világháborút követő inflációját közelítő mértékű pénzromlást és a német gazdaság összeomlását eredményezte. Az I. világháborút követően jelentős változások következtek be. A német gazdaság felügyelete, és kezdetekben az irányítása a győztes szövetséges országok felügyelete alá került. Ennek eredményeként a Bank az 1992-ben elfogadott új szabályozás szerint önállóvá vált a monetáris politikai kérdések terén, ugyanakkor – az inflációgerjesztő döntéseket megelőzendő – korlátozottá vált az állam hitelezése, és a közvetlen kormányzati irányítás is megszűnt. Az 1924-ben elfogadott új törvény véglegesítette a bank kormánytól való függetlenségét és státuszát. A módosítással létrehozták a Bank elnökét és igazgatóságát megválasztó főtanácsot, amely tagjainak fele német, fele pedig a szövetségeseket képviselő külföldi volt. A bankjegykibocsátás is külföldi felügyelet alá került. Bár ebben az időszakban a Bank nemcsak a törvény rendelkezése szerint, és valójában is teljes mértékben függetlenné vált a kormánytól, ugyanakkor a Németországot megszálló szövetséges országok felügyelete, irányítása alá került alá került. Hitler hatalomra kerülése után alapvetően megváltozott a Bank helyzete, ismét elvesztette a kormánytól való függetlenségét, helyesebben fogalmazva közvetlen kormányzati irányítás alá került. Egyúttal, az állami kiadások könnyebb finanszírozása érdekében újra lehetővé vált az államnak való hitelnyújtás. A II. világháború befejezése után felszámolták a Reichsbankot, és a három nyugati megszállási övezetben tartományi központi bankokat – Landeszentralbank-okat – hoztak létre. Ezt követő lépésben 1948-ban létrehozták az új német jegybankot, a Bank deutscher Länder-t, amelynek feladata a Landeszentralbankok tevékenységének koordinálására és irányítására volt. Ezzel Németország nyugati felében az amerikai rendszerhez hasonló kétszintű jegybanki rendszer működött 1957-ig, a Deutsche Bundesbank megalapításáig, amely a II. világháború utáni Európában a legnagyobb függetlenséggel rendelkező jegybank lett. A jegybanktörvény deklarálta a Bank függetlenségét a kormánytól, egyúttal fő feladatává tett a nemzeti valuta védelmét, az árstabilitás elérését, illetve fizetési forgalom lebonyolítását. A Bank úgy köteles támogatni a kormány gazdaságpolitikáját, hogy ez a monetáris politika elsődleges célját, a nemzeti valuta értékének megőrzését nem érintheti. A Bank a monetáris politika meghatározásában teljes függetlenséget élvez.
20
Az Európai Monetáris Unió létrehozása a Deutsche Bundesbank helyzetét is befolyásolta. A szükséges törvénymódosításokat 1997-ben fogadta el a német parlament. Ez a módosítás megteremtette a szabályozás kompatibilitását a Maastrichti szerződés vonatkozó rendelkezéseivel illetve a Központi Bankok Európai Rendszerének alapszabályával. A módosítás szerint a bank alapvető feladata, hogy részt vegyen a KBER feladatainak teljesítésében, az árstabilitás fenntartásának elérésében. A kormány gazdaságpolitikájának támogatása olyan mértékig lehetséges, amely még összhangban van a bank, mint a KBER tagjának feladataival. 3.1.4 Federal Reserve System – az amerikai jegybank Az amerikai szövetségi bank kialakulásának első jelei az I. világháborút megelőzően, 1913-ra tehetők. azonban csak a nagy gazdasági válság és az azt követően megindult 1933-34-es szövetségi törvénykezési hullám volt az a jogszabályi háttér, amely a szövetségi központi bank szerepét meghatározta, az intézményrendszert felállította, megszilárdította és feladatait kijelölte. Az amerikai banktörténetben több mint 100 év telt el a szövetségi, korábban állami, területi, és helyi bankok által vívott különböző hatalmi harcokban anélkül, hogy egy központi pénzügypolitika, monetáris politika kialakítható lett volna. Az első – az akkori amerikai történelemben – szövetséginek tekinthető bank az 1700-as évek végén jött létre. Alapvetően a központi kormányzat finanszírozás és az adók begyűjtése volt a feladata. Ezt a feladatot nem kizárólagos joggal és nem is egyedül végezte, hiszen több száz bankengedélyt adtak ki abban az időben. A második szövetséginek tekinthető bank 1812 után jött létre. Tevékenysége már a pénzkibocsátásra is kiterjedt, nem csak a kormányzati finanszírozásra. Alapvetően az agrárszektor és az infrastruktúra volt az a terület, ahol a kormányzati finanszírozás iránti igény erős volt és erőteljesen is növekedett. Viszonylag közel a bank alapításához, az 1820-as évek második felében létrehozták ÚjAngliában és New York államban a kötelező bankbiztosítási alapokat, melyeknek fő célja valamiféle védelem nyújtása volt a teljesen elszaporodott és kontrollálatlan bankcsődök esetére. az 1820-as évek első felében az úgy nevezett „szabad bankolás” időszakát élték az amerikai bankok. Könnyen lehetett bankengedélyhez jutni és a tevékenység sem volt igazán szabályozott. Ennek következtében százával voltak bankcsődök és bankalapítások is. Az 1800-as évek utolsó évtizedéig kellett várni, amíg a Kongresszus alapvető jogszabályi változásokat hozott a központi jegybank megalapítása érdekében. Ez az ellentmondásos, kevésbé szabályozott helyzet volt jellemző 1913-ig, amikor is az első központi jegybanktörvény kibocsátásra került. Az 1913-as szabályozási modell az európai központi banki szabályozáson alapult és alapvetően az állami vezető politikusok, bankárok és néhány más szakmabeli képviselő közötti konszenzus eredménye lett. Fő jellemzői a következőkben foglalhatók össze: - a szövetségi állami bankok alapvető kötelezettsége volt a szövetségi jegybank tagjaként működni, - a szövetségi jegybank vezetését (Kormányzótanács) az Egyesült Államok elnöke nevezi ki, - a szövetségi állami bankok kötelezettségévé vált a területükön működő bankokban részesedés szerzése, kötelező tartalékot kellett képezni és fenntartani (már akkor felmerült a 12-18% közötti kötelező jegybanki tartalék elmélete), állampapírok kibocsátásának lehetőségét biztosította a szövetségi törvény, ugyanakkor előírta az állampapír kibocsátásnál a teljes fedezettség biztosítását (más értékpapír, vagy aranytartalék formájában).
21
A szövetségi állami bankok területén működő alárendelt bankok jogosítványai kiterjedtek az állampapír-kereskedelemre és a klíringrendszer működtetésére is. Az intézmények működtetése sohasem egyszemélyi vezetéssel valósult meg, hanem mindig testületi volt. Alapvetően egy kilenctagú bizottságból állt, amelyben három fő a bankipart, három fő az általános üzleti világot, kereskedelmet, mezőgazdaságot, és három fő a közérdeket képviselte. A nagy gazdasági válságot követően a megerősített jogszabályok alapján a szövetségi központi bank jogában állt a kereskedelmi bankok számára sürgősségi kölcsönöket nyújtani. Felfüggesztették az arany átválthatóságát és néhány hónappal a válság kirobbanása után a szövetségi jegybank már a pénzkibocsátás újraszabályozásával megerősítette a hatalmát. Lehetőséget kapott állami garancia vállalására, állampapírok kibocsátására és erős központosított hatalommá vált. A hitelkiajánlásokat erőteljesen csökkentette. Új jogszabály született, amely amelyik erőteljesen korlátozta a betétekre fizethető kamatok mértékét és a fizetés idejét. Legfőképpen azonban létrehozták a szövetségi betétbiztosítási intézményt, amely körülbelül tízezres nagyságrendben tömörített bankokat. a szövetségi betétbiztosítási rendszerben való részvétel minden működő bank számára kötelező volt. A későbbiekben, a pénzkibocsátás megszilárdítását követően a monetáris politikát erőteljes állami ellenőrzés alatt tartották. Ehhez kapcsolódóan számos új, szövetségi szintű jogszabály született. Ide tartozott egyrészt a nyilvánosan működő kereskedelmi vállalatok pénzügyi információinak átláthatóságáért és nyilvánosságáért, másrészt pedig a befektetési bankok kereskedelmi banktól való leválasztására és a befektetési banki iparágon belül a pénzügyi információk átláthatóságára vonatkozó szabályozás. Létrehozták a szövetségi értékpapír felügyeletet 1934-ben, hogy mindezeket a nyilvánossági és átláthatósági követelményeket tartalmazó jogszabályokat és végrehajtásukat biztosítsák. Emellett nagyon erőteljes szövetségi szabályokkal regulázták meg a tőzsdét és a tőzsde körüli befektetési szolgáltatási ipart. Az 1935-ös jogszabályok megerősítették a szövetségi központi bank szervezetét, kinevezési rendszerét (az Egyesült Államok elnöke a legfontosabb szereplő a kinevezésben), valamint létrehozták a szövetségi nyíltpiaci bizottságot az erőteljesen szabályozott piaci viszonyok ellenőrzésére. Megalakulása óta, de különösen a II. világháborús események fényében az amerikai szövetségi központi bank alapvetően a tartalékráta politikájával és az ezen alapuló monetáris politikával befolyásolja nemcsak az Egyesült Államok, hanem szélesebb körben a bankvilág és tőzsde világának, a tőkepiacnak a nemzetközi alakulását is. A II. világháború utáni általános monetáris politika kialakítása és a nemzeti gazdaságpolitika kialakítása szorosan összefügg az amerikai politikában és gazdasági döntéshozásban. Ehhez kapcsolódóan – szintén a háború utáni jelentős fejlődési lépésként – a monopolellenes politika és a versenypolitika közelebbi szabályozása is a szövetségi központi bank látókörébe került: a pénzpiacok megfelelő versenypozícióinak fenntartása, erre vonatkozó szabályozás és annak végrehajtásának felügyelete a szövetségi központi bank joga. Az 50-es, 60-as és 70-es évek ritkábbá váló pénzügyi, pénzpiaci, banki szabályozása (a bankholding társaságok 1956-os szabályozása, a bankösszeolvadásokról szóló 1960. és 1966. évi törvények, majd ezek 1970-es, 74- és 80-as módosításai) alapvetően meghatározták és részletesebbé tették a szövetségi központi bank feladatát a bankéletben. Az 980-as évektől a szövetségi jogalkotást a pénzügypolitikában alapvetően a fogyasztók, az ügyfelek biztonsága, betétvédelem, befektetővédelem és ezeknek megfelelő szabályozás jellemezte.
22
3.2 Az Európai Központi Bank (EKB) és a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) 3.2.1 Az európai monetáris intézményrendszer kialakulása A második világháború után a piacgazdaság elvei szerint működő gazdasággal rendelkező országok a Bretton Woods-i árfolyamrendszer keretei között próbálták a nemzetközi pénzügyi stabilitást elérni, megteremteni. 1957-ben az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés még nem tartalmazott konkrét rendelkezéseket egy monetáris unió létrehozásáról. A piaci ingadozások és a nemzetközi pénzügyi rendszer zavarai arra indították az EGK tagállamait, hogy a felmerülő problémákra valamilyen közös megoldást keressenek. 1969-ben a hágai csúcstalálkozón született meg a határozat arról, hogy a gazdasági és monetáris unió létrehozását az európai integráció hivatalos céljává teszik, és megbízták Pierre Werner luxemburgi miniszterelnököt, hogy dolgozza ki ennek a pontos feltételrendszerét. 1970-ben készült el a Wernerjelentés, amely három fő kritériumot állított fel, amelyek megvalósítása a monetáris unió létrehozásához elengedhetetlenül szükséges: – a tőkeműveletek teljes liberalizálása, – az árfolyamok visszavonhatatlan rögzítése, és – a közös valuta bevezetése. A Werner-jelentés ezek alapján három lépésben 1980-ra megvalósíthatónak látta a gazdasági és monetáris unió létrehozását. A külső gazdasági körülmények (a Bretton Woodsi rendszer összeomlása, olajárrobbanás) a nagy ívű elképzelések is átmenetileg lekerültek a napirendről, a tagállamok viszont döntöttek az ún. valutakígyó létrehozásáról, amely lényegében a tagállamok valutáinak dollárral szembeni árfolyamának egy szűk sávban való rögzítését jelentette. A gazdasági nehézségek hatására azonban ez a rendszer nem igazán bizonyult életképesnek. A folyamatoknak 1979-ben adott új lendületet az Európai Monetáris Rendszer bevezetése, amely rögzített, de módosítható árfolyamokon alapult. Az Egyesült Királyságot kivéve valamennyi tagállam részt vett ebben az árfolyamrendszerben. A rendszer lényege az volt, hogy a valutákat az európai elszámolási egységhez, az ECU-hoz kötötték, és a tagállamok valutáinak árfolyama a rögzített középárfolyamtól 2,25%-kal térhetett csak el. Ez a rendszer már működőképesnek bizonyult és nagyban csökkentette az árfolyam ingadozásokat. Látva, hogy a rendszer előnyei a jelentős konverziós költségek és az árfolyam ingadozásból eredő bizonytalanságok miatt nem aknázhatóak ki teljesen az Európai Tanács Jacques Delors, az Európai Bizottság elnökének vezetésével felállított egy bizottságot a gazdasági és monetáris unió létrehozásához szükséges feltételek kidolgozása végett. A bizottság a jelentésében rámutatott, hogy a gazdasági és monetáris unió bevezetését három fázisban tartja megvalósíthatónak. Ezen időszak, illetve a GMU működése során szükséges a tagállamok gazdaságpolitikájának nagyobb fokú összehangolása, a tagállam költségvetési deficit méretének és finanszírozásának szabályozása, valamint egy önálló, független, az EU monetáris politikájáért felelős intézmény létrehozása. A Delors-jelentés alapján a Tanács 1989-ben határozott a gazdasági és monetáris unió 1. lépcsőjének beindításáról 1990. július 1vel. A gazdasági és monetáris unió létrehozásához a Római Szerződés módosítására is szükség volt, amely a Maastrichti Szerződésben öltött testet 1992-ben. A szerződés a gazdasági és monetáris unió létrehozását három egymást követő szakaszban rendelte végrehajtani. Az első szakaszban – amely 1990. július 1-én kezdődött – megszüntették a tőkemozgások korlátozásait, megtiltották a tagállamok jegybankjainak, hogy a tagállami költségvetéseket, vagy állami szerveket, vállalatokat finanszírozzanak. A második szakaszban – 1994. január 1-jétől – a tagállamok tovább fejlesztették a gazdasági és monetáris unió feltételeknek való megfelelésük szintjét. A monetáris politikák 23
intézményesített koordinációja végett létrehozták az Európai Monetáris Intézetet, amelynek feladata a nemzeti központi bankok együttműködésének erősítése, a tagállamok monetáris politikáinak egyeztetése, az Európai Monetáris Rendszer felügyelete, a közös valuta bevezetéséhez szükséges előkészületek végrehajtása volt. A harmadik szakaszban – 1999. január 1-jétől – a Maastrichti szerződésben meghatározott kritériumoknak megfelelő tagállamokban sor került az árfolyamok végleges rögzítésére és a közös valuta, az euro bevezetésére. A Maastrichti szerződésben rögzített konvergencia kritériumok az alábbiak: – az államháztartás hiánya nem haladhatja meg a GDP 3%-át – az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át, – az infláció legalább egy éven keresztül nem lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb inflációs szintet elérő tagállam inflációs szintje +1,5%, – a hosszú távú kamatok szintje nem lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb inflációs szintet elérő tagállam inflációs szintje +2%, – az európai monetáris rendszerben a tagállam valutájának árfolyama két éven keresztül nem térhet a rendszerben rögzített árfolyamszinttől. A harmadik szakasz kezdete, 1999. január elseje a gazdasági és monetáris unió teljes működésének kezdetét jelentette. Ekkor az ECU, mint az uniós tagvaluták valutakosara megszűnt, és egy önálló valutává, az eurová alakult át. Az euro előbb számlapénzként váltotta fel az ECU-t, majd 2002. január 1-től készpénz formájában is 12 tagállam hivatalos fizetőeszközévé vált felváltva és ezáltal megszüntetve a nemzeti fizetőeszközöket. Mindehhez szükség volt az Európai Központi Bank, valamint a Központi Bankok Európai Rendszerének létrehozására is. (Az Európai Központi Bank létrehozásával az Európai Monetáris Intézet, feladatát elvégezve megszűnt). Az euro jelenleg a 27 tagállamból 17 tagállamban (Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxembourg, Málta, Németország, Olaszország, Spanyolország, Szlovénia, Szlovákia, Portugália) fizetőeszközül szolgál. A régi tagállamok közül Egyesült Királyság, Dánia és Svédország nem kívánt az eurorendszer tagjává válni. Ezzel szemben az új tagállamok részvétele az eurorendszerben kötelező, a konvergencia kritériumok teljesítése esetén a közös valuta bevezetésére náluk is sor fog kerülni. Az új tagállamok közül – a feltételeket teljesítve – elsőként Szlovénia vezette be saját nemzeti fizetőeszköze helyett az eurot 2007. január 1jén, majd őt követte Ciprus, Málta és Szlovákia, és Észtország. A gazdasági és monetáris unió létrehozása a gyakorlatban három aspektusban jelentett fontos változásokat: 1) pénzügyi, költségvetési szempontból szigorú kritériumoknak való folyamatos megfelelést ír elő az eurot bevezető tagállamok részére; 2) monetáris szempontból lényeges változás az Európai Központi Bankból és a tagállamok központi bankjaiból álló Központi Bankok Európai Rendszere által irányított egységes monetáris politika bevezetése; 3) általános jelleggel minden területet érintően pedig a legfontosabb változást a közös valuta bevezetése jelentette. Témánk szempontjából ezek közül a legfontosabb a Központi Bankok Európai Rendszerének létrehozása és működése. 3.2.2 A központi bankok európai rendszerének szervezete A Központi Bankok Európai Rendszerét 1998. január 1-jén hozták létre. Az Európai Központi Bank (EKB) és a nemzeti központi bankok alkotják a Központi Bankok Európai Rendszerét (KBER). (Minden tagállam központi bankja részese, nem csak azon tagállamoké, amelyekben
24
a közös valuta bevezetésére már sor került). Emellett az eurorendszert az EKB és azon tagállamok nemzeti központi bankjai alkotják, amelyek pénzneme az euro. A KBER alapvető feladata az árstabilitás fenntartása, vagyis az infláció elleni küzdelem. Ezen túlmenően, az alapvető feladatának sérelme nélkül Az Unión belül támogatja az általános gazdaságpolitikát, abból a célból, hogy ezzel is hozzájáruljon Az Unió általános célkitűzéseinek megvalósításához. A KBER konkrét feladatai a következők: – az Unió monetáris politikájának meghatározása és megvalósítása; – a tagállamok devizatartalékainak kezelése; – a fizetési rendszerek zavartalan működésének biztosítása. Az EKB biztosítja, hogy a KBER-re ruházott feladatokat vagy az Alapokmány értelmében végzett saját tevékenysége keretében vagy pedig a nemzeti központi bankokon keresztül hajtsák végre. Azok a tagállamok, amelyek bár részesei a KBER-nek nem vezették be a közös valutát önálló monetáris politikát folytathatnak, de ebből kifolyólag az euro-zóna közös monetáris politikájára vonatkozó döntésekben és azok végrehajtásában nem vesznek részt. Mindezeken túlmenően a KBER együttműködik a tagállamok hatóságaival a hitelintézetek prudenciális felügyeletével kapcsolatos kérdésekben és fontos szerepet játszik a pénzügyi rendszer stabilitásának fenntartásában. A KBER működésének alapvető feltétele az Európai Unió működéséről szóló Szerződés azon rendelkezése, amely szerint valamennyi tagállam biztosítja, hogy nemzeti jogszabályai nemzeti központi bankjának statútumát is beleértve - összeegyeztethetők legyenek a Szerződésekkel és a KBER és az EKB alapokmányával. 3.2.3 Az Európai Központi Bank szervezete Az EKB az európai monetáris rendszer központi intézménye, irányítója. Az EKB az eurozónán belül az árstabilitás fenntartásának alapvető intézménye, és ezáltal alapvető célja az euro vásárlóerejének megőrzése. Az EKB kizárólagosan jogosult az Unión belül bankjegy kibocsátására, illetve annak a tagállami központi bankok számára való engedélyezésére. Az Unión belül csak az EKB által, vagy engedélyével kibocsátott bankjegyek minősülnek törvényes fizetési eszköznek. (Pénzérmék kibocsátására a tagállamok jogosultak, de csak az EKB által jóváhagyott mennyiség keretéig). Az EKB feladatainak ellátása keretében mindenkire kiterjedő hatályú rendeleteket alkothat, illetve határozatokat hozhat és nem kötelező ajánlásokat tehet. Az Európai Központi Bankot és a Központi Bankok Európai Rendszerét intézményi és személyi függetlenség illeti meg. Mind az EKB-nak, mind a nemzeti központi bankoknak és ezek döntéshozó szerveinek tilos a uniós és tagállami intézményektől vagy bármely más szervtől utasítást kérnie vagy elfogadnia. Az EKB belső döntéshozatali rendszere három fő döntéshozó fórumból áll. A Kormányzótanács az EKB igazgatóságának tagjaiból és az euró-zóna tagállamai központi bankjainak kormányzóiból, illetve elnökeiből áll. A Kormányzótanács legfontosabb feladata a közös monetáris politika meghatározása. A Kormányzótanács minden tagjának egy szavazata van. Attól a naptól kezdődően, amikor a Kormányzótanács tagjainak a száma a 21-et meghaladja, az Igazgatóság minden egyes tagjának egy szavazata lesz, és a szavazati joggal rendelkező nemzeti központi banki elnökök száma 15 lesz. Ez utóbbi szavazati jogok elosztása és rotációja a következőképpen történik: - attól kezdődően, amikor a nemzeti központi banki elnökök száma meghaladja a 15-öt, és amíg számuk eléri a 22-t, a nemzeti központi banki elnököket két csoportba kell sorolni azon rangsornak megfelelően, amelyet az elnök által képviselt nemzeti központi bank tagállamának az azon tagállamok bruttó hazai termékében, illetve monetáris pénzügyi intézményeik teljes 25
aggregált mérlegében megállapított részesedése határoz meg, amely tagállamok pénzneme az euro. A bruttó hazai termékben, illetve a monetáris pénzügyi intézmények teljes aggregált mérlegében történő részesedés figyelembevétele 5/6 és 1/6 súlyokkal történik. Az első csoport öt nemzeti központi banki elnökből, a második csoport a többi nemzeti központi banki elnökből áll. Az első csoportba sorolt nemzeti központi banki elnökök a nekik juttatott szavazati jogot nem gyakorolhatják kevesebbszer, mint a második csoportba sorolt nemzeti központi bankok elnökei. Az előző mondatra is figyelemmel az első csoport négy, a második csoport tizenegy szavazati jogot kap; - attól kezdődően, amikor a nemzeti központi banki elnökök száma a 22-t eléri, a nemzeti központi banki elnököket három csoportba kell sorolni a fenti kritériumokra alapozott rangsornak megfelelően. Az első csoport öt nemzeti központi banki elnökből áll és négy szavazati jogot kap. A második csoport a nemzeti központi banki elnökök teljes számának felével megegyező számú a nemzeti központi banki elnökből áll, ahol az esetleges töredékszámot a legközelebbi egész számra felfelé kell kerekíteni, és e csoport nyolc szavazati jogot kap. A harmadik csoport a fennmaradó nemzeti központi banki elnökökből áll, és három szavazati jogot kap; - a nemzeti központi bankok elnökei minden egyes csoporton belül azonos ideig rendelkeznek szavazati joggal; - a Kormányzótanács a szavazati joggal rendelkező, illetve azzal nem rendelkező tagjai kétharmados többségével hozza meg a fenti elvek végrehajtásához szükséges összes intézkedést, és elhatározhatja a rotációs rendszer bevezetésének elhalasztását addig a napig, amikor a nemzeti központi banki elnökök száma a 18-at meghaladja. A Kormányzótanács a szavazati joggal rendelkező tagjai egyszerű többségével határoz. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A Kormányzótanács határozatképességéhez szavazati joggal rendelkező tagjai kétharmadának jelenléte szükséges. Határozatképtelenség esetén az elnök rendkívüli ülést hívhat össze, amelyen határozatképességre való tekintet nélkül lehet határozatot hozni. Az üléseken elhangzottak titkosak. A Kormányzótanács azonban tanácskozásainak eredményét nyilvánosságra hozhatja. Az Igazgatóság az elnökből, az alelnökből és további négy tagból áll. Az EKB elnökét és az Igazgatóság tagjait az Európai tanács javaslatára az eurozóna tagállamainak állam és kormányfői nevezik ki. Az Igazgatóság felel az EKB folyó ügyeinek intézéséért. Az Igazgatóság feladata a Kormányzótanács iránymutatásainak és határozatainak megfelelően a közös monetáris politika végrehajtása, amelynek keretében a tagállamok központi bankjainak utasításokat is adhat. Az Igazgatóság feladata továbbá a Kormányzótanács üléseinek előkészítése és az EKB mindennapi üzletmenetének irányítása. Az elnököt, az alelnököt és az Igazgatóság többi tagját az Európai Tanács minősített többséggel, a Tanácsnak az Európai Parlamenttel és az EKB Kormányzótanácsával folytatott konzultációt követő ajánlása alapján olyan személyek közül nevezi ki, akik monetáris vagy banki területen elismert szakmai tekintéllyel és tapasztalattal rendelkeznek. Megbízatásuk nyolc évre szól és nem újítható meg. Az Igazgatóság tagjai csak a tagállamok állampolgárai lehetnek. Az Általános Tanács az EKB elnökéből, alelnökéből és valamennyi tagállam központi bankjának kormányzójából ill. elnökéből áll. Az Általános Tanács tanácsadó és koordináló feladatokat lát el az összes tagállam jegybankja között: - erősíti a nemzeti központi bankok közötti együttműködést; - erősíti a tagállamok monetáris politikáinak összehangolását az árstabilitás biztosítása céljából; - felügyeli az árfolyam-mechanizmus működését; - konzultációkat tart a nemzeti központi bankok hatáskörébe tartozó, a pénzügyi szervezetek és piacok stabilitását érintő kérdésekben; 26
- ellátja az Európai Monetáris Együttműködési Alap egykori feladatait, amelyeket a későbbiekben az Európai Monetáris Intézet vett át. Az Európai Unió intézményei természetesen nem egymástól elszigetelten működnek, hanem tevékenységüket egymással való együttműködés keretében fejtik ki. Ezt szolgálja, hogy az EKB elnöke részt vesz a Tanács EKB-t érintő ülésein, és évente jelentést készít tevékenységéről a Parlament, a Tanács és a Bizottság részére. Az együttműködés ellenkező irányban is fennáll, a Tanács és a Bizottság egy-egy szavazati joggal nem rendelkező képviselője részt veszt az EKB Kormányzótanácsának üléséin. Az EKB az Unió önálló jogi személyiséggel intézménye. Alaptőkéjét a tagállamok központi bankjai bocsátották a rendelkezésére, amelyek ezáltal az EKB részvényeinek tulajdonosai. A tagállamok központi bankjainak az EKB tőkéjében való részesedésének meghatározása az egyes tagállamok GNP-jének és lakosságszámának alapulvételével történt. 3.2.4 Az Európai Központi Bank működése Az EKB a Magyar Nemzeti Bankéhoz hasonló, az általa is alkalmazott monetáris politikai eszköztárat használja fel a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése és irányítása érdekében. Ezek különösen a nyiltpiaci műveletek, a hitelműveletek és a kötelező tartalékráta. Ezek körében az általános refinanszírozási műveletek a bankrendszer megfelelő likviditását biztosítják és egyúttal a monetáris politika alapvető célját jelzik. A hosszú lejáratú refinanszírozási műveletek szintén a bankrendszer megfelelő likviditását biztosítják. A napi likviditás kezeléssel kapcsolatban az EKB két állandó eszközt alkalmaz, az egynapos “overnight” hitelkeretet és az egynapos betétet. Az eseti jellegű finomszabályozási műveletek célja a piaci likviditás kezelése azaz a kamatok mértékének befolyásolása. A hitelintézetek számára az EKB-nál kötelezően elhelyezendő tartalék előírása a pénzpiaci kamatok szintjét stabilizálja. 3.2.5 Az Európai Központi Bank függetlensége és az EU pénzügyi érdekeinek védelme Az Európai Unió intézményeinek gazdálkodását, pénzügyeinek ellenőrzését, ellenőrizhetőségét érintően vetett fel érdekes kérdéséket az Európai Közösségek Bizottsága és Európai Központi Bank közötti az a jogvita, amelyben a döntést a Bíróságnak kellett meghoznia1. A kérdés alapvetően az volt, hogy az Unió egyes intézményeinek, az adott ügyben konkrétan az Európai Központi Banknak a függetlensége meddig terjed, joguk van-e az intézményeknek a csalás és egyéb pénzügyi szabálytalanságok felderítése céljából létrehozott szerv, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatait – függetlenségükre hivatkozva – korlátozni, vagy megakadályozni. Az ügy megértéséhez érdemes röviden összefoglalni, hogy az OLAF pontosan milyen helyet és szerepet tölt be az uniós intézményrendszerben. Az OLAF az EU pénzügyi érdekeit sértő cselekmények elleni küzdelem fő intézménye. A Római Szerződés 280. cikkének (ma EUMSz. 325. cikk) rendelkezései a Közösség és a tagállamok kifejezett kötelezettségévé teszi a csalás és a Közösség pénzügyi érdekeit sértő minden más jogellenes tevékenység elleni küzdelmet. Lényeges sajátossága a csalás elleni küzdelemre vonatkozó szabályozásnak, hogy e rendelkezések a közigazgatási és nem a büntető jogi szabályozás részét képezik. Az OLAF-ot 1999-ben hozták létre az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalások és ehhez kapcsolódó más cselekmények központi szerveként2. Noha a Hivatal szervezetileg a Bizottság keretébe tartozik, és annak hatásköreit gyakorolva jár el, vizsgálati hatásköreit mégis – magától a Bizottságtól is – teljes függetlenséggel gyakorolja. A Hivatal igazgatója a 1 2
C-11/00. Európai Közösségek Bizottsága v Európai Központi Bank A Bizottság 352/1999/EK határozata az Európai Csalás Elleni Hivatal létrehozásáról
27
hatáskörök gyakorlásával kapcsolatosan sem a Bizottságtól, sem a kormányoktól, sem pedig az intézményektől, szervektől nem kérhet és nem fogadhat el utasításokat. Az OLAF feladata a Bizottságra ruházott – ellenőrzési – hatásköröket gyakorolva vizsgálatok lefolytatása, az EU pénzügyi érdekeit károsító bármilyen jogellenes tevékenységek feltárása az Unió intézményeiben, valamint a tagállamokban. A vizsgálatok során az OLAF - minden információhoz közvetlen és bejelentés nélküli hozzáférési, valamint minden helyiségbe belépési jogosultsággal rendelkezik; - szóbeli információ közlésére tarthat igényt az intézmények és szervek tagjai, a hivatalok vagy ügynökségek igazgatósága és személyzete részéről; - helyszíni vizsgálatokat végezhet; - jogosult a vizsgálatok során információ szolgáltatására felkérni minden érintett személyt. A vonatkozó szabályozás előírja, hogy az Unió intézményei és szervei kötelesek külön határozatban rögzíteni - tagjainak, tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak, valamint a hivatalok és ügynökségek igazgatóságának és egyéb alkalmazottainak a Hivatal képviselőivel való együttműködési és részükre információ szolgáltatási kötelességét, valamint - a Hivatal alkalmazottai által a belső vizsgálatok lefolytatásakor betartandó eljárási szabályokat és a belső vizsgálat lefolytatásában érintett személyek jogainak garanciáit. Az OLAF által lefolytatott vizsgálatokról szóló 1073/1999/EK rendelet rögzíti, hogy az OLAF gyakorolja a Bizottság ellenőrzési jogköreit az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit sértő csalás, korrupció, és egyéb jogellenes cselekmények vonatkozásában. Kimondja továbbá, hogy az OLAF-nak azonnali és előre be nem jelentett hozzáférési joga van és ezeket az információkat az ellenőrzött intézmények, testületek, hivatalok és ügynökségek késedelem nélkül kötelesek a rendelkezésére bocsátani. A Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) közötti konkrét jogvita ezen utóbbi rendelkezések értelmezéséből fakadt. Az EKB 1999. októberében meghozta a csalás megelőzéséről szóló 726/1999/EK határozatát. E határozat szerint a csalás elleni küzdelem a bank belső ellenőrzési igazgatóságának fő feladata, és ez az igazgatóság felelős az EKB-belül a csalással és a pénzügyi érdeke sérelmével összefüggő vizsgálatok lefolytatásáért. A vizsgálatok eredményéről az igazgatóság vezetője az EKB Csalás Elleni Bizottságának számol be. A határozat rendelkezései szerint e Bizottság e vizsgálatok eredményéről beszámol az EKB Kormánytó tanácsának, a könyvvizsgálónak, és a számvevőszéknek. A határozat szerint az EKB az OLAF-fal közvetlenül nem áll kapcsolatban, pusztán a Csalás Elleni Bizottság tart kapcsolatot az OLAF Felügyelő bizottságával. E központi banki szabályozás lényegében kizárta, hogy az OLAF az EKB-n belül bármilyen vizsgálatot lefolytasson, mivel e vizsgálatok lefolytatására az EKB határozata a belső ellenőrzési igazgatóságot jelölte ki. Erre tekintettel a Bizottság az EKB határozat megsemmisítését kérte a Bíróságtól. A Bíróság döntése szerint az egyes közösségi intézmények, mint például a Parlament, a Bizottság, vagy akár maga a Bíróság függetlenséget élveznek, de a függetlenség alapvetően politikai, működési és intézményi függetlenséget jelent és nem azt, hogy valamely intézmény – az adott ügyben az Európai Központi Bank – ki lenne véve a közösségi jog hatálya alól. Mivel minden közösségi intézményre vonatkoznak a közösségi jog rendelkezései, így a közösségi jog szabályai alapján működő OLAF mindenfajta különbségtétel és korlátozás nélkül jogosult bármelyik intézménynél vizsgálatot folytatni. Nem befolyásolja a vizsgálat lehetőségét az sem, hogy az OLAF szervezetileg a Bizottság keretein belül működik, mert tevékenységét a Bizottságtól teljes függetlenségben végzi, így vizsgálatai nem sértik más közösségi intézmények függetlenségét sem. Mindemellett a Közösség pénzügyi érdekeinek fogalmát a szerződés 280. cikke nem korlátozza szigorúan a közös költségvetésre, hanem e
28
fogalom kiterjed az EKB bevételeire és kiadásaira is. Mindezekre tekintettel a Bíróság az EKB határozatát megsemmisítette. 3.3 Magyar Nemzeti bank - a magyar központi bank 1987. január 1-jén jött létre a kétszintű bankrendszer hazánkban. Ekkortól kezdve a Magyar Nemzeti Bank alapvető tevékenységéből kikerültek a kereskedelmi banki feladatok, azokat — a jegybankról immár leválasztott — a valódi kereskedelmi bankok végezték, és a jegybank fő feladatává a monetáris irányítás vált. 1991. októberében az Országgyűlés elfogadta az első jegybanktörvény, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvényt. E törvényt számos alkalommal módosították, amely módosítások legfőbb célja a monetáris szabályozás EU-konformitásának megteremtése volt. Magyarország EU csatlakozása előtt célszerűvé vált egy egységes új jegybanki szabályozás megalkotása, ezért az Országgyűlés 2001-ben új jegybanktörvényt fogadott. A 2011-ben elfogadott Alaptörvény számos intézményre, így a jegybankra vonatkozó szabályozás újra-alkotását is szükségessé tette. Ezért született meg 2011-ben a jelenleg hatályos jegybanktörvény a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény. 3.3.1 Az MNB szervezete 3.3.1.1 Az MNB jogállása Az Alaptörvény 41. cikke kimondja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja, amely felelős a monetáris politikáért. Az MNB egyúttal a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) tagja. Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól vagy bármilyen más magyar, EU, vagy más tagállami szervtől vagy intézménytől az Európai Központi Bankot kivéve. Ugyanakkor az MNB, mint a KBER tagja, köteles az Európai Központi Bank utasításainak megfelelően eljárni a közös monetáris politikai ügyekben. Az MNB részvénytársasági formában működő jogi személy. Jegyzett tőkéje 10 milliárd forint. Az MNB részvényei az állam tulajdonában vannak. Az államot, mint részvénytulajdonost a nemzetgazdasági miniszter képviseli. Az MNB fő szervei: - a monetáris tanács, - az igazgatóság és - a felügyelő bizottság. A részvényes hatáskörébe tartozik a döntés: a) az alapító okirat megállapításáról és módosításáról, b) a könyvvizsgáló megválasztásáról és visszahívásáról és c) a könyvvizsgáló díjazásának megállapításáról. 3.3.1.2 A monetáris tanács Az MNB monetáris politikával kapcsolatos legfőbb döntéshozó szerve a monetáris tanács. A monetáris tanács szükség esetén bármikor összehívható, de havonta legalább két alkalommal ülésezik. A monetáris tanács legalább 5-, legfeljebb 9 tagú testület. A monetáris tanács tagjai megbízatásuk időtartama alatt munkaviszonyban állnak az MNB-vel. A monetáris tanács tagjai: a) az MNB elnöke, mint a monetáris tanács elnöke; 29
b) az MNB alelnökei; c) további tagok, akiket hat évre az országgyűlés választ. A Monetáris Tanács határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van. A Monetáris Tanács határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza, szavazategyenlőség esetén a Monetáris Tanács elnökének, illetve az elnök akadályoztatása esetén elnökhelyettesének szavazata dönt. 3.3.1.3 Az MNB elnöke és alelnökei Az MNB élén elnök áll. Az MNB elnökét hatéves időtartamra a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Az MNB elnökét a – amennyiben neki felróható okból, vagy neki fel nem róható okból nem felel meg a feladatai ellátáshoz szükséges követelményeknek köztársasági elnök menti fel a miniszterelnök javaslatára. Az MNB elnökét akadályoztatása esetén az általa kijelölt általános hatáskörű alelnök helyettesíti. Az MNB legalább 2, legfeljebb 3 alelnökének kinevezésére, illetve felmentésére a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnök felé. Az MNB alelnökeinek megbízatása hat évre szól. 3.3.1.4 Az igazgatóság Az igazgatóság felelős a monetáris tanács döntéseinek végrehajtásáért és az MNB működésének irányításáért. Az igazgatóság tagjai: a) az MNB elnöke mint az igazgatóság elnöke; b) az MNB alelnökei. Az igazgatóság hatáskörébe tartozik: a) a Monetáris Tanács által hozott döntések végrehajtásának irányítása, b) az MNB számviteli beszámolójának megállapítása, az osztalék fizetéséről való döntés meghozatala, továbbá az üzletvezetésről és az MNB vagyoni helyzetéről szóló, a részvényesnek küldendő jelentés tervezetének jóváhagyása, c) az MNB szervezetével és belső irányításával összefüggő kérdések jóváhagyása, d) az MNB működésével, illetve feladatainak ellátásával kapcsolatos szakmai tervek és programok - ideértve a fejlesztési és működési költségtervet is - jóváhagyása, e) a felügyelőbizottság hatáskörébe nem tartozó feladatok tekintetében az MNB belső ellenőrzési szervezetének irányítása, valamint a belső ellenőrzés tapasztalatainak és tervének megtárgyalása, f) a munkaviszonyból származó jogokkal és kötelezettségekkel, ezek gyakorlásának, illetve teljesítésének módjával, az ezzel kapcsolatos eljárás rendjével összefüggő kollektív szerződés-módosítás. 3.3.1.5 A felügyelő bizottság A felügyelő bizottság az MNB folyamatos tulajdonosi ellenőrzésének szerve. A felügyelő bizottság tehát nem politikai felügyeletet ellátó intézmény, hanem feladata kizárólag az állam, mint tulajdonos érdekeinek képviseletére korlátozódik. A felügyelő bizottság ellenőrzési hatásköre csak az MNB gazdálkodására terjed ki és nem érinti a monetáris politikai feladatokat, illetve azoknak az MNB eredményére gyakorolt hatásának ellenőrzését. Az MNB belső ellenőrzési szervezete a felügyelő bizottság irányítása alá tartozik. A felügyelő bizottság tagjai: a) az Országgyűlés által választott elnöke, b) az Országgyűlés által választott további három tag, c) a nemzetgazdasági miniszter képviselője, d) a nemzetgazdasági miniszter által megbízott szakértő, 30
akik hitelintézeti, pénzügyi, illetve számviteli kérdésekben kiemelkedő szakmai ismeretekkel rendelkező magyar állampolgárok lehetnek. A felügyelő bizottság tagjainak megbízatása az Országgyűlés megbízatásának időtartamára szól, és az Országgyűlés megbízatásának megszűnéséig tart. 3.3.1.6 Könyvvizsgáló Az MNB könyvvizsgálója legfeljebb öt évre kaphat megbízást, a megbízás lejártát követően 5 éven belül újra nem választható. 3.3.2. Az MNB működése 3.3.2.1 Az MNB működésének alapvető célja, feladatai Az MNB működésének elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB ennek veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. Az MNB alapvető feladatai általában: - meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát. - kizárólagosan jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. - deviza- és aranytartalékot képez és kezeli azt. - a devizatartalék kezelésével és az árfolyampolitika végrehajtásával kapcsolatban devizaműveleteket végez. - felvigyázza a fizetési és elszámolási, valamint az értékpapír-elszámolási rendszereket és figyelemmel kíséri (felvigyázza) azok tevékenységét e rendszerek biztonságos és hatékony működése, továbbá a pénzforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében. - feladatai ellátásához szükséges statisztikai információkat gyűjt és tesz közzé. - támogatja a hazai pénzügyi rendszer stabilitását, valamint a pénzügyi rendszer prudenciális felügyeletére vonatkozó politika kialakítását és hatékony vitelét. 3.3.2.2 Az MNB feladatai Az MNB számára feladatot törvény állapíthat meg. Az MNB törvényben meghatározott feladatának összhangban kell állnia az MNB-nek az e törvényben meghatározott jegybanki feladataival és felelősségével. Az MNB egyéb tevékenységet – jogszabályban meghatározottak szerint – csak elsődleges célja és alapvető feladatai teljesítésének veszélyeztetése nélkül folytathat. A monetáris politika Az MNB az árstabilitás, mint elsődleges cél elérése és fenntartása érdekében a monetáris politika eszközeivel befolyásolja a pénz- és hitelkínálatot, valamint a pénz- és hitelkeresletet. A monetáris politika eszközei A jegybank a hitelintézetek monetáris politikai eszközökkel történő jegybanki irányítása révén befolyásolja a pénz- és hitelkínálatot, valamint a pénz- és hitelkeresletet. A monetáris egyensúly megőrzésére irányuló tevékenységével előmozdítja a gazdaság egyensúlyának megvalósulását. A klasszikus jegybanki szabályozás azon alapul, hogy a központi bank — a pénzkínálatot és a pénzkeresletet meghatározó tényezők befolyásolásán keresztül — hatást gyakorol a hitelezők és az adósok döntéseire. Eszköztára alapvetően vagy a pénzkínálat szűkítésre, vagy a forgalomban lévő pénzmennyiség növelésére hivatott. Ezzel összhangban biztosítja a gazdaság megfelelő működéséhez szükséges pénzmennyiséget. A jegybank monetáris politikáját refinanszírozással, a hitelintézetek kötelező jegybanki és likviditási tartalékának szabályozásával, árfolyamok és kamatok befolyásolásával vagy 31
meghatározásával, nyíltpiaci műveletekkel és más jegybanki eszközökkel tudja megvalósítani. Az MNB – a jegybanktörvény keretei között – önállóan alakítja ki. monetáris politikáját, és önállóan határozza meg a monetáris politika érvényesítésének eszközeit A jegybanktörvény alapján az MNB az alábbi eszközök által valósítja meg a monetáris politikáját: a) számlavezetési körében betétet fogad el és megfelelő biztosíték ellenében hitelt nyújt, b) nyíltpiaci műveletek és visszavásárlási megállapodások keretében értékpapírokat vásárol, elad és közvetít az azonnali és származtatott piacokon, c) saját értékpapírokat bocsát ki, d) árfolyamokat és kamatokat befolyásol és meghatároz, e) értékpapírokat számítol le (visszleszámítol), f) szabályozza a kötelező tartalékot, g) egyéb jegybanki eszközöket alkalmaz. Kötelező jegybanki tartalék A kötelező tartalékráta nemzetközileg alkalmazott jegybanki eszköz, amely során a kereskedelmi bankok és befektetési vállalkozások idegen forrásaik meghatározott hányadát a jegybanknál a piaci kamatnál alacsonyabb kamatozású betétként helyezik el. A kötelező tartalékráta funkciója, hogy ha a jegybank növelni akarja a bankok kihelyezhető pénzállományát, akkor a tartalékrátát csökkenti (ezáltal expanziót idézhet elő), ha csökkenteni akarja a kihelyezhető pénzállományt akkor a kötelező tartalékrátán növeli (restrikció előidézése). Mindennek érdekében az MNB elnöke rendeletében előírhatja, hogy a pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások idegen forrásaik, egyes eszközeik és mérlegen kívüli tételeik meghatározott arányában (a továbbiakban: tartalékráta) tartalékot helyezzenek el az MNB-nél. Az MNB a pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások különböző típusú forrásaira, egyes eszközeire és mérlegen kívüli tételeire, ezek eltérő jellemzői alapján is eltérő mértékű tartalékrátát írhat elő. A tartalékalap egyes elemeire, különböző jellemzőik alapján, több tartalékráta-mérték is vonatkozhat, ez esetben a vonatkozó tartalékráta-mértékeket össze kell adni. A pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások által elhelyezett kötelező tartalékok után az MNB kamatot fizethet. A kamatok a tartalékráta különböző típusú elemei, valamint ezek eltérő jellemzői szerint eltérő mértékűek lehetnek. A tartalékráta mértékéről és a tartalék után fizetendő kamat mértékéről a Monetáris Tanács dönt. Árfolyampolitika A jegybank jegyzi és hozza nyilvánosságra a külföldi pénznemeknek forintra és a forintnak külföldi pénznemekre való átszámítására vonatkozó árfolyamokat. Az árfolyamrendszerről és annak valamennyi jellemzőjéről a Kormány és a jegybank együttesen dönt figyelemmel arra, hogy a Kormány és az MNB az árfolyam politikát az EU tagállamai közös érdekű ügyeként kezeli. A jegybank szükség és lehetőség szerint intervencióval védi és befolyásolja a kialakított árfolyamokat a belföldi és külföldi devizapiacokon. Kamatpolitika A kamatpolitika keretében a jegybank nem állapít meg a kereskedelmi bankokra kötelezően alkalmazandó kamatokat, hanem a refinanszírozási kamat meghatározásán keresztül befolyásolja a hitelkamat színvonalat. A jegybanki betéti kamatlábak pedig orientálják a kereskedelmi bankok betéti kamatszínvonalának kialakítását.
32
Az MNB irányadó kamatként jegybanki alapkamatot állapít meg, amelyről a Monetáris Tanács dönt. (Az alapkamat nem kötelező kamat, csak irányadó jellegű, viszont sok szempontból viszonyítási alap, pl. az adójogi szankciók esetében). A refinanszírozás A hitelintézetek a rendelkezésükre álló forrásaik kiegészítésére kérhetnek a jegybanktól refinanszírozási hitelt. E hitelek aránya a kétszintű bankrendszerre való áttérés utáni években a bankok forráshiánya miatt magas volt, de mára jelentősen lecsökkent. A refinanszírozási hiteleknek minden esetben konkrét lejárata van, amely összhangban szokott lenni a belőle nyújtott hitelek lejáratával. A refinanszírozás keretében a jegybank a) értékpapírokat számítol le (visszleszámítol); b) refinanszírozási hiteleket nyújt értékpapír fedezete mellett vagy anélkül; c) értékpapír ügyleteket köt visszavásárlási megállapodással. A nyíltpiaci műveletek A nyiltpiaci műveleteket a jegybank jelenleg csak szükséghelyzetben alkalmazza. Az outright műveletek: a jegybank a másodlagos piacon végleges értékpapír, főként állampapír vétellel illetve eladással a likviditás kínálatát szabályozza. Ezeket a műveleteket a jegybank kezdeményezi, azonban a piac számára nem jelentenek vételi vagy eladási kötelezettséget, a kereskedelmi bankok maguk döntenek arról, hogy elfogadják-e a jegybank vételi illetve eladási ajánlatát vagy sem. A repo ügyletek: lényegében két egymást követő ügyletből, egy értékpapír azonnali eladásából, vagy vételéből, és ugyanennek egy határidős ügylet keretében történő határozott időben történő visszavételéből vagy –eladásából áll. Az ügylet mindkét oldalán alkalmazandó árakat a felek már az ügylet elején meghatározzák. Tartalmát nézve lényegében egy értékpapírral fedezett hitelügyletről van szó, ahol a vétel és eladási ár közötti különbség a kamatnak felel meg. Fedezett hitel A jegybank értékpapír fedezete mellett a kereskedelmi bankok részére, rövidtávú likviditás menedzselési célból hitelt nyújthat. A magyar gyakorlatban ez az egynapos, az ún. overnight (O/N) hitelek esetében alkalmazott eszköz. A fedezett hitel és az óvadéki repo ügylet között csak technikai különbségek vannak. A rendszerkockázatok feltárásával és kezelésével kapcsolatos feladatok Az MNB feltárja a pénzügyi közvetítőrendszer egészét fenyegető üzleti és gazdasági kockázatokat, elősegíti a rendszerszintű kockázatok kialakulásának megelőzését, valamint a már kialakult rendszerszintű kockázatok csökkentését vagy megszüntetését. A jegybank a rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmények működését figyelemmel kíséri. Ezen hatáskörében megítéli a rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmények likviditási helyzetét. A rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmények körére, a meghatározás módszertanára vonatkozó adatok nem nyilvánosak. 3.3.2.3 Kapcsolat az államháztartással, az MNB számlavezetési tevékenysége Az MNB vezeti - a kincstári egységes számlát, - az Államadósság Kezelő Központ Zrt. pénzforgalmi számláját. Az MNB a közszektornak és intézményeinek, tehát az államnak, helyi önkormányzatnak vagy az államháztartás körébe tartozó más intézménynek, az Európai Unió intézményeinek és 33
szerveinek, a tagállamok központi kormányzatainak, a tagállami regionális, helyi vagy más közigazgatási szerveknek, egyéb közjogi testületeknek, vagy a felsoroltak befolyásoló irányítása alatt működő gazdálkodó szervezet részére nem nyújthat folyószámla hitelt, nem biztosíthat részükre semmi egyéb hitellehetőséget, ezen intézmények hitelviszonyt megtestesítő értékpapírjait közvetlenül a kibocsátótól nem vásárolhatja meg. Ugyanakkor az MNB az állam megbízása alapján - az állam tulajdonában lévő értékpapírok (kivéve a részvényeket) az értékpapírpiacon eljárhat, valamint - közreműködhet az állam devizában történő hitelfelvételeiben és külföldi értékpapír kibocsátásaiban, valamint az állam külföldi követeléseinek kezelésével, értékesítésével, behajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában. 3.3.2.4 Pénzforgalmi feladatok Az MNB jelöli ki az országos fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszereket, szabályozza a pénzforgalmi fizetési megbízások lebonyolítását (pl. átutalás, inkasszó, akkreditív, csekk bankkártya). 3.3.2.5 Jegybanki információs rendszer Feladatai ellátásához az MNB jegybanki információs rendszert működtet, amelyhez a jogszabályban meghatározott szervezetek és személyek az MNB által előírt információkat kötelesek szolgáltatni. Az MNB feladatai ellátásához a jegybanki információs rendszer részeként statisztikai rendszert is működtet, amelyhez jogosult a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervtől a rendelkezésre álló, személyes adatnak nem minősülő adatokat egyedi azonosításra alkalmas módon is átvenni. Az MNB nyilvánosságra hozza a hitelintézeti rendszer működésére és az ország pénzügyi helyzetére vonatkozó összes fontos információt, illetőleg ezek részletes adatait rendszeresen az Országgyűlés, a Kormány és a központi államigazgatási szervek, valamint a Felügyelet felhívására rendelkezésükre bocsátja. (MNB kiadványok, éves, havi jelentések). 3.3.2.6 Jegybanki ellenőrzés A jegybanki ellenőrzés az MNB.-törvény, a Hpt.-nek az MNB engedélyezési hatáskörébe tartozó kiegészítő pénzügyi szolgáltatások végzésének feltételeire vonatkozó rendelkezései, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvénynek az MNB felügyeleti hatáskörébe tartozó kiegészítő pénzügyi szolgáltatást végző szolgáltatókra vonatkozó rendelkezései, a jegybanki információs rendszerhez információszolgáltatást előíró jogszabály rendelkezéseinek és továbbá az MNB elnöke rendeleteinek megtartására terjed ki. A jegybanki ellenőrzés a jogszabályban meghatározottak szerinti adatszolgáltatásból származó adatok ellenőrzését, valamint az MNB által lefolytatott hatósági ellenőrzési eljárást foglalja magába. A jegybanki ellenőrzés keretében az MNB jogosult adatok, beszámolók, mérlegek, bizonylatok és vizsgálati anyagok bekérésére. Az adatszolgáltatásból származó adatokat az MNB folyamatosan ellenőrzi, az ellenőrzésről az ügyfelet nem értesíti. Az MNB a jegybanki ellenőrzés során helyszíni ellenőrzésre is jogosult. Az MNB ellenőrzést végző alkalmazottja az ellenőrzés eredményes ellátásához szükséges helyiségbe (területre) beléphet, iratokat megtekintheti, tárgyat megvizsgálhatja, munkafolyamatot (tevékenységet) megfigyelheti, felvilágosítást kérhet és egyéb bizonyítást folytathat le. Ha az MNB a jegybanki ellenőrzés végén megállapítja, hogy az ellenőrzött személy, szervezet, a szervezet vezetője, valamint a rá irányadó jogszabályok szerint vezető állásúnak 34
minősülő személye a jogszabályokban, az MNB hatósági határozatában vagy az ellenőrzött szervezet belső szabályaiban foglaltakat megszegi, elmulasztja, késedelmesen vagy hiányosan teljesíti, az ellenőrzött személlyel vagy szervezettel szemben a következő intézkedéseket alkalmazza: a) felhívja az előírások pontos, határidőben történő betartására, b) határidő tűzésével kötelezi a szükséges intézkedések megtételére, a feltárt jogszabálysértés és a hiányosságok megszüntetésére, c) kötelezi intézkedési terv kidolgozására és végrehajtására, akár a megtett intézkedésekről való beszámolási kötelezettség mellett, d) javaslatot tesz az alkalmazottak szakmai továbbképzésére, e) felhívja az üzletszabályzat, belső szabályzat megfelelő határidőn belüli kidolgozására vagy meghatározott szempontok szerinti átdolgozására, f) előírja rendkívüli, illetve visszamenőleges adatszolgáltatás teljesítését, g) kötelezi a fizetési rendszer működtetését végző, a Tpt. szerinti elszámolóházi tevékenységet, a központi értéktár és a központi szerződő fél tevékenységet folytató szervezetet a kockázatkezelési eljárások, stratégiák, módszerek megerősítésére, h) elrendeli a forgalomban lévő törvényes fizetőeszközről, valamint az MNB által fogalomból bevont, de törvényes fizetőeszközre beváltható bankjegyről és érméről engedély nélkül készített utánzatok megsemmisítését, i) bírságot szab ki, j) egyéb, törvényben előírt intézkedéseket alkalmaz. Az intézkedéseket az MNB együttesen és ismételten is alkalmazhatja. 3.3.2.7 Pénzkibocsátás A jegybankok tevékenységének egyik sajátossága, hogy ők jogosultak egy adott ország hivatalos fizetőeszközének kibocsátására. Nincs ez másképp Magyarországon sem, nálunk is a jegybank monopóliuma a forint kibocsátása. A bankjegyek és érmék kibocsátását, címletét és külső kiállítását, valamint bevonását az MNB elnöke rendeletben hirdeti ki. Az MNB által kibocsátott bankjegyeket és érméket magyar törvényes pénznemben teljesítendő fizetésnél mindenki köteles névértékben elfogadni. A pénzkibocsátás monopóliuma Magyarország EU taggá válásával sem változik meg addig, amíg Magyarország a Gazdasági és Monetáris Unió részesévé nem válik és az euro bevezetésre nem kerül. 3.3.2.8 Az MNB kapcsolata más állami szervekkel és a nyilvánossággal Az MNB elnöke az MNB tevékenységéről és monetáris politikájáról évente legalább egy alkalommal beszámol az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés eseti tájékoztatást írásban vagy szóban bármikor kérhet. Az MNB elnöke féléves rendszerességgel írásban beszámol az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának az MNB féléves tevékenységéről az éves beszámoló tartalmának megfelelő tartalommal. Az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának kérésére a beszámolóval összefüggésben az MNB elnöke személyes megjelenésre és a beszámoló szóbeli kiegészítésére köteles. Az Országgyűlés elnöke vagy az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának elnöke kérésére az MNB elnökét rendkívüli beszámolási kötelezettség is terheli. Az MNB elnökének beszámolási kötelezettségei nem eredményezhetnek beavatkozást az MNB döntéshozó szervei tagjai függetlenségébe. Az MNB feladataival és a pénzügyi rendszer működésével kapcsolatos döntések és jogszabályok tervezeteire nézve ki kell kérni az MNB véleményét. 35
A nemzetgazdasági miniszter a költségvetés Kormány által történő elfogadását követően az MNB-t haladéktalanul tájékoztatja a központi költségvetésről szóló törvény tervezetéről (a továbbiakban: tervezet). Az MNB jogosult a tervezettel kapcsolatos véleményét közvetlenül megküldeni a miniszternek. Ezt a véleményt a Költségvetési Tanács ülésén az MNB elnöke jeleníti meg. Az így megjelenített vélemény azonban nem köti az MNB elnökét a Költségvetési Tanács tagjaként biztosított jogainak szabad gyakorlásában. A Kormány ülésének az MNB feladatkörét érintő napirendi pontjához az MNB elnökét meg kell hívni. Az MNB a monetáris folyamatok alakulásáról és alapvető feladatai körébe tartozó egyéb lényeges kérdésekről legalább negyedévente jelentést készít és hoz nyilvánosságra. A tájékoztatás módjáról és gyakoriságáról az MNB közleményt jelentet meg. Az MNB a Kormány, illetve a Kormány tagjai részére a monetáris folyamatok alakulásáról és alapvető feladatai körébe tartozó egyéb lényeges kérdésekről kérésre eseti információt nyújt. Az MNB elnöke az MNB működésének irányításával összefüggő, a működés szempontjából kiemelten fontos, az igazgatóság döntésekről a döntés meghozatalát követően tájékoztatja a minisztert. Az MNB köteles az általa végrehajtott devizaműveletekről, valamint az arany- és devizatartalékokról a minisztert hetente tájékoztatni. Az MNB-t feladatkörében a Kormány nem utasíthatja. Az MNB működésének ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) végzi. Az Állami Számvevőszék ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását és a MNB.-törvényben foglaltak alapján folytatott, az alapvető feladatok körébe nem tartozó tevékenységét. Az ÁSZ azt ellenőrzi, hogy az MNB a törvényeknek, más jogszabályoknak, az alapszabálynak és a közgyűlés határozatainak megfelelően működik-e. A Számvevőszék ellenőrzése azonban kizárólag az MNB működésére és gazdálkodására terjed ki, nem képezheti az ellenőrzés tárgyát a monetáris politika kialakítása és végrehajtása. 3.3.3. Az MNB speciális jogosultságai A Magyar Nemzeti Bank elnöke a jogalkotásról szóló törvényben meghatározottak szerint rendeletben szabályozza a) a Monetáris Tanács döntésének megfelelően az alapkamat mértékét, b) a Monetáris Tanács döntésének megfelelően a kötelező tartalékráta mértékét, és a kötelező jegybanki tartalék után fizetendő kamat mértékét, c) a kötelező jegybanki tartalék kiszámítását, képzésének és elhelyezésének módját, valamint a teljesítés elmaradása esetén alkalmazandó intézkedéseket, d) a bankjegyek és az érmék - ideértve az emlékbankjegyeket és az emlékérméket is kibocsátását, címletét, külső jegyeit, bevonását, e) a magyar és a külföldi törvényes fizetőeszközök hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai és egyéb feladatokat, f) a feltehetően hamis magyar és külföldi fizetőeszközökkel összefüggő szakértői vizsgálatot lefolytató szerveket, g) az adatszolgáltatásra kötelezett szervezetek körét, az adatszolgáltatás módját és tartalmát, h) a forgalomban lévő törvényes fizetőeszközről, továbbá az MNB által forgalomból bevont, de törvényes fizetőeszközre átváltható bankjegyről és érméről utánzat készítésének vagy készíttetésének engedélyezési feltételeit, valamint az utánzat előállításával, nyilvántartásával, őrzésével és megsemmisítésével kapcsolatos követelményeket, i) az euroutánzatokra - ideértve az euroérmékhez hasonló érmeket és zsetonokat is vonatkozó előírásokat a szankciókra vonatkozó szabályok kivételével, az euroérmékhez hasonló érmekről és zsetonokról szóló, 2004. december 6-i 2182/2004/EK tanácsi rendelet előírásainak figyelembevételével,
36
j) a jegybanki információs rendszerhez szolgáltatandó információk és az információt szolgáltatók körét, a szolgáltatás módját és határidejét, k) az MNB kérelemre induló hatósági eljárásáért - ide nem értve a Hpt. alapján az MNB engedélyezési hatáskörébe tartozó kiegészítő pénzügyi szolgáltatások engedélyezése és az engedélyek visszavonása, valamint a fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló törvény szerinti kijelölés iránti eljárást - fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj fizetésével kapcsolatos szabályokat, l) a Monetáris Tanács döntésének megfelelően, kizárólag törvényben vagy kormányrendeletben nem szabályozott területen a rendszerkockázatok felépülésének megakadályozása vagy a kockázatok csökkentése érdekében szükséges intézkedéseket: a túlzott hitelkiáramlást megakadályozó előírásokat, a rendszerszintű likviditási kockázatok felépülését megakadályozó likviditási követelményeket, az anticiklikus tőkepuffer időzítésének, felépítésének és működésének feltételeit, a rendszerszinten jelentős intézmények csődvalószínűségét csökkentő többletkövetelményeket. Az alapkamat meghatározott időponttól hatályos mértékét az MNB az általa bérelt elektronikus hírügynökségi oldalon, valamint honlapján hirdeti ki. 3.3.4. Az MNB elnökének jogalkotási hatásköre Az Alaptörvény 41. cikk (4) bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Bank elnöke törvényben kapott felhatalmazás alapján, sarkalatos törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet ad ki, amely törvénnyel nem lehet ellentétes. A Magyar Nemzeti Bank elnökét rendelet kiadásában az általa rendeletben kijelölt alelnök helyettesítheti.
Ellenőrző kérdések: 1. Mi a klasszikus és univerzális bankszabályozás lényege? 2. Mik az angol és amerikai bankszabályozás főbb lépcsői? 3. Mik az eltérő vonások az angol, francia, német és amerikai jegybankok fejlődésében? 4. Mutassa be Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap szervezetét és működését! 5. Mutassa be az EBRD és az EIB szervezetét és működését! 6. Mutassa be a regionális fejlesztési bankok működését! 7. Mutassa be a központi bankok fő feladatait! 8. Mi a Központi Bankok Európai Rendszere? Kik a tagjai? 9. Melyek az Európai Központi Bank főbb feladatai? 10. Mutassa be az MNB szervezetét! 11. Mutassa be a monetáris politika eszközeit!
37
4. A MAGYAR PÉNZPIACI SZABÁLYOZÁS TULAJDONVISZONYOK ÉS BANKPRIVATIZÁCIÓK
KIALAKULÁSA
–
Alapvető fogalmak, kérdések: - állami tulajdon kezelése a bankokban a rendszerváltás idején és azt követően - privatizációs technikák - külföldi tulajdon a hazai bankokban A kétszintű bankrendszer kialakításakor, 1987-ben és az azt követő néhány évben az új kereskedelmi bankok állami tulajdona nem volt kétséges; a polgári jog által is meghatározottan a közvetlen állami tulajdon képviseletében a pénzügyminiszter lépett fel. 1987 után megkülönböztethetővé vált a lakossági és a vállalati bankolás és az állami forrású beruházás finanszírozás elkülönült szervezete is. A lakossági bankpiacon a már akkor is több évtizedes jelenléttel rendelkező Országos Takarékpénztár (OTP) és az országos hálózatot kiépítő, de központi egységgel nem rendelkező takarékszövetkezetek működtek. A vállalatok pénzügyeit az újonnan létrehozott kereskedelmi bankok, valamint a korábbi idők óta kereskedelmi bankként működő, de korábban kizárólag a külkereskedelmi forgalom pénzügyeit bonyolító Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) végezte. Az állami gazdaságpolitika részeként megvalósuló beruházás támogatás szervezete az állami fejlesztési / beruházási bak (intézet) volt, amely az 1990-es évek folyamán nagyon lassan nyerte el azt a részvénytársasági formát és többé-kevésbé törvényben szabályozott pozíciót amit ma is betölt. 4. 1 Az állami tulajdon kezelése a bankokban Az állami tulajdon kérdésének kezelése nemcsak a bankokban, hanem az egész gazdaságban komoly kérdéseket vetett fel. A jogi kérdések közül első helyen állt annak meghatározása: ki is az állam? A jogszabályokba foglalt válasz sok szempontból megkérdőjelezhető és az volt az elmúlt évtized során is. A polgári jog klasszikus megoldást ad: ha az állam közvetlenül vesz részt polgári jogi ügyletekben, polgári jogviszony alanyává válik, az állam képviseletében a pénzügyminiszter jár el. Az állami tulajdon jogi megfogalmazása során nem volt elégséges csak az állam közvetlen szerepét figyelembe venni: a gazdasági és politikai rendszerváltás során felerősödtek az egyéb, állami hierarchiába tartozó szervezetek érdekképviseleti törekvései. Ezek jogszabályi kifejeződése volt – sok-sok változáson átmenve – a) egyrészt az állami vállalatok átalakulásáról szóló törvény, amely több változatban tett kísérletet arra, hogy az állami tulajdonú gazdasági szereplők és az államháztartás különböző alrendszereinek intézményi szereplői között nevesítse és megossza az állami tulajdont, valamint b) állami vagyonkezelő szervezetek létrehozása (és többszöri átalakítása). Az 1990-es években a bankokban meglévő állami tulajdon formája rendkívül változatos volt az idő előre haladtával – lássunk etekintetben néhány példát: a) közvetlen állami tulajdon (kezdetben minden állami tulajdonban álló bankra jellemző), b) állami vagyonkezelő szervezet különböző változatainak tulajdona (Állami Vagyonkezelő Rt tulajdonában állt pl. privatizációja előtt a MKB), 38
c) egyes szakminisztériumokhoz rendelt állami tulajdon (Gazdasági Minisztérium, Közlekedési Minisztérium, Szociális és Egészségügyi Minisztérium tulajdonlása volt jelen a Postabank különböző privatizációs előkészítési fázisaiban), d) az államháztartás társadalombiztosítási alrendszeréhez, a Nyugdíjpénztárhoz és Egészségbiztosítási Pénztárhoz rendelt állami tulajdon (pl. az OTP vagy a Postabank esetében), e) az önkormányzatokhoz kötődő közvetett állami tulajdon (az 1990-es évek elején minden bank esetében). 4.2 Bankprivatizációs hullámok A bankprivatizációkat szükségszerűen megelőzte a korábban nem kezelt „kísértő múlt” pénzügyi terheinek konszolidálása, vagyis állami „leírása”. A kétszintű bankrendszer létrehozását követően 1987-től a gazdaság összes szereplője valamely újonnan létrejött kereskedelmi banknál vezette számláját és tartották nyilván a korábbi évtizedek alatt felgyülemlett adósságállományát. A tervgazdaság évtizedeinek bankszektorra átnyúló egyik jellemzője a virtuális adósságállomány volt – vagyis amelynek kezelését az akkor hatályos jog nem rendezte. A korai bankprivatizációs kísérletek az ország gazdaságát már korábban is jól ismerő osztrák beruházók oldaláról indultak – és rövid idő alatt el is haltak. A privatizáció alapfeltételeként az átlátható és nemzetközileg is összevethető számviteli nyilvántartásokat kellett volna kiépíteni. A másik – gyors – lehetőség a bankprivatizáció megindítására a kereskedelmi bankok áttekinthetetlen adósságállományuktól való megtisztítása volt. Az 1990-es évek első felében zajló konszolidáció három területre terjedt ki: a) bankkonszolidáció b) adósságkonszolidáció, c) hitelkonszolidáció. A konszolidáció lecsengésével párhuzamosan indultak bankprivatizációk – elsőnek a MKB. 4.3 Hosszútávú kereskedelmi partner privatizációja 1994-ben zárult a MKB privatizációja. A vevő a magyar bank régi bajor partnere, a Bayerische Landesbank volt. A privatizáció során a vevő mellett időleges befektetőként megjelent az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is. A privatizáció osztott, kétlépcsős folyamat volt: a) két befektető, nem teljes részvénypakettet vásárolt az eladó államtól, majd b) a bajor bank kivásárolta mind az időlegesen partner EBRD-t, mind a korábban még el nem adott, állami tulajdonban álló részvényeket. 4.4 Tőzsdei privatizáció 1995. első felében zárult az OTP első privatizációs fázisa. Az OTP vezetés kormányzat által is elfogadott szándéka szerint az OTP részvények több osztályát különböző befektetők között osztották meg: a) a társaság alkalmazottai, b) a társaság vezetése, c) több szinten, a kárpótlási törvények alapján elsődleges majd másodlagos kárpótolt magánszemélyek, d) magyarországi bejegyzésű gazdasági társaságok, e) külföldi befektetők.
39
A tőzsdei privatizáció jelentősen hozzájárult a magyarországi nyilvános értékpapír kibocsátások és forgalmazások gyakorlatának erősödéséhez. 4.5 Bankvezetés kisebbségi tulajdon alapján 1995. december végén zárult a Budapest Bank privatizációja. Az akkori gazdaságpolitika ebben a privatizációban osztott tulajdonviszonyokat és a magyar állam jelentős poszt-privatizációs szerepvállalásáról határozott. A privatizációs folyamatban az amerikai stratégiai befektető General Electric Capital mellett – a privatizációs és országkockázat csökkentése érdekében – az európai nemzetközi bank, az EBRD is befektetőként vett részt. Tulajdonrészük névértéke együtt meghaladta a bank alaptőkéjének felét. A magyar állam közvetlen tulajdona – a pénzügyminiszter képviseletében – kevesebb, mint egynegyedét tette ki az alaptőkének. Ennek alapján a legfontosabb, minősített többséget jelentő döntéseket a három tulajdonosnak együtt kellett meghozni. Ugyanakkor a kisebbségi pozícióban levő stratégiai befektető kapta szerződés alapján a tényleges bankvezetési jogokat. A negyedik – közel egynegyed nagyságú – alaptőkerész több száz kisrészvényes között oszlott meg. Mivel a privatizáció egy rövid negyedév alatt zajlott – szemben a szokásos több mint egyéves általános előkészítési idővel – a privatizációs szerződés sokszor és sokáig vitatott része állami garanciavállalást is tartalmazott olyan ügyletek vonatkozásában, aminek következményeit a stratégiai befektető az idő rövidsége miatt nem mérhette fel és amelyek vonatkozásában mindenképpen már a privatizáció befejezése után lehetett (többnyire negatív anyagi) következményekkel számolni. 4.6 Szakmai befektető 100%-os tulajdonszerzése a privatizációban 1996. december végén zárult a Magyar Hitelbank (MHB) privatizációja. Az akkori kormányzati döntés alapján a privatizatőr a bank teljes részvénycsomagját megvásárolhatta az utolsó előtti pillanatig közvetlen tulajdonos államtól. Az állami tulajdon formája a privatizációs folyamat zárásakor változott a közvetlen állami tulajdonról állami vagyonkezelő szervezethez sorolt állami tulajdonná. A privatizációs előkészítés során a bankot meg kellett szabadítani a konszolidáció után is fennmaradt rossz követelésállománytól annak érdekében, hogy a teljes részvénytulajdont megszerző szakmai befektető – a holland ABN AMRO Bank – a megfelelően magas vételárat kifizesse és a bankot immár 100%-os tulajdonában tovább üzemeltesse a múlt kísértése nélkül. A rossz követelésállománytól való megszabadulás technikája az 1990-es évek közepi privatizációs folyamatokban a következőképpen nézett ki: a) a rossz követelések állományának azonosítása, elkülönítése a bank oldaláról és a tulajdonos állam garanciavállalása a teljes összegre (vagy egy részére) a másik oldalról; b) új szervezet (esetleg csak szervezeti egység) létrehozása a rossz követelések kezelésére; c) a rossz követelések értékesítési politikájának meghatározása - ez a MHB esetén alapvetően és tömegesen nyilvános, egy-két esetben meghívásos értékesítési pályázatok útján zajlott; d) az értékesítésből befolyt vételár szembeállítása az állami garanciával – siker esetén az értékesítési folyamat végén az állami garanciavállalás összege nullára csökken. 4.7 Privatizálás szakmai befektetővel 1997-ben egy belga bankcsoport privatizálta az eredetileg Országos Kereskedelmi és Hitelbank-ként létrejött, később Kereskedelmi és Hitelbank elnevezésre átváltott KH Bankot. 40
A privatizálás a korábbi, szakmai befektetők általi részvényvásárlástól alapvetően abban különbözött, hogy a KH Bank megtisztítása a rossz követelésállománytól elmaradt. 4.8 Pályázati privatizáció A Postabank privatizációs története többlépcsős. Először 1998-ban került sor privatizációs kísérletre: az akkor a bank vezetése által kiválasztott befektető részvényvásárlása nem volt sikeres. Viharos események után jelentősen vitatott társasági jogi, polgári jogi lépések megtételét követően az állam közvetlen majd különböző formákban közvetett tulajdonosként 2000-ben kísérelte meg a bank másodszori értékesítését meghívásos pályázati formában – azonban ez a kísérlet is sikertelen maradt nem tudván megegyezni a vételár összegében. 2003 végén záródott a bank privatizációja, melynek kerete nyilvános kétfordulós pályázat volt. Az első fordulóban a közvetett állami tulajdonos megbízásából eladóként fellépő állami vagyonkezelő szervezet (az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.) információs memorandumot bocsátott ki, melyet több befektetőjelölt meg is vásárolt. Az információs memorandum tartalma alapján a tovább érdeklődő befektetőjelöltek nem kötőerejű vételárat és egyéb feltételeket jelöltek meg, melyeket az eladó értékelt és második fordulóra invitálta a megfelelő ajánlatot tevőket. A privatizációs eljárás második fordulójában a nyilvános pályázati kiírás szabályainak megfelelően a befektetőjelöltek átvizsgálhatták a bank rendelkezésükre bocsátott üzleti információit az un. „adatszobában”. A végleges ajánlatok közül az eladó a kiírásban meghatározottak szerint nyilvánosan választotta ki a nyertest, akivel szerződést kötött. A privatizációs folyamat specialitása, hogy a magyar állam (bár ismételten, de korlátozottan) garanciát vállalt, hogy a múlt – bár nem a tervgazdaság kísértő múltja – esetleges következményei ne kizárólag az új tulajdonost (Erste Bank) sújtsák. 4.9 Külföldi tulajdonban álló bankok A külföldi tulajdonban álló bankok magyarországi tevékenysége és a befektetések időbeli eltérése különböző szintekre bontható: a) magyarországi bejegyzésű, 100%-ban külföldi tulajdonban álló bankok alapítása b) privatizáció során tulajdonszerzés c) szokásos működés során bankfelvásárlások, összeolvadások Az első csoportba tartozó bankok már az 1990-es évek elején megjelentek, párhuzamosan az akkor tömegesen és nagy méretekben beindult általános privatizációval. Magyarországgal korábban nem kifejezetten szoros kereskedelmi kapcsolatban álló országok befektetői számára megnyugtató volt látni és tapasztalni, hogy az általuk megszokott gazdasági környezet (banki szolgáltatások, pénzügyi és jogi tanácsadók, könyvvizsgálók stb.) megtalálható a számukra idegen és esetenként megítélésük szerint gazdasági-, politikai kockázatot jelentő átalakulásban levő országokban is. Ennek a kifejeződése volt pl. az 1990-es évek elején több francia bank magyarországi megjelenése is – néhányuk azóta már nem is található meg a hazai piacon; megjelenésük és tevékenységük időleges volt. A második csoportba sorolható külföldi banki példák említése már megtörtént az előző részben. A harmadik csoportosítási szempont többféle történésre is alkalmazható: a) idetartozik egyrészt az a folyamat, amikor már magyarországi bankban is tulajdonos külföldit a saját érdek- és jogi körében ér olyan változás, amit követnie kell (pl. 41
bankcsoport átalakulása, megszűnése, új tulajdonos megjelenése a bankban vagy bankcsoportban stb. – különösen az osztrák bankpiac elmúlt évtizedbeli nagy szervezeti változásait lehet magyar érdekeltségeiken is követni: Girozentrale – Creditanstalt – Bank Austria – Hypobank); b) másrészt az éppen kialakuló magyar bankrendszer kezdetektől fogva hangos volt gyors bankcsődöktől, piacról való „csendes” kivezetésekről, melyek többségükben külföldi tulajdonosi kört érintettek – bár magyarországi bankszereplőkön keresztül (ilyen volt többek között a németországi befektetők ÁVB Bank-beli története, vagy a Bank Leumi magyarországi története); c) a magyar bankpiac speciális szereplője a dél-koreai Daewoo csoport; a specialitás forrása a banki befektetések egyéb befektetésekhez (főként ipari, gyártó és kereskedelmi) kötése és így egy regionális vállalatcsoport megjelenése a magyar piacon, mely vállalatcsoport vezető tagja egy magyarországi bejegyzésű kereskedelmi bank. Egy kis idő távlatából érdemes majd megvizsgálni a külföldi bankok magyarországi tevékenysége vonatkozásában a bankok bevonulási és kivonulási stratégiáit is. Ellenőrző kérdések: 1. Hogyan alakult a bankok tulajdonosi szerkezete a rendszerváltást követően? 2. Milyen technikákkal került sor a bankok értékesítésére a rendszerváltást követő évtizedben? 3. Milyen területekre terjedt ki a 90-es évek első felében lezajló konszolidáció?
42
5. A MAGYAR PÉNZPIACI SZABÁLYOZÁS A HITELINTÉZETI TÖRVÉNY ALAPJÁN Alapvető fogalmak, kérdések: - a pénzügyi intézmények szervezeti formái a magyar jogban - a kereskedelmi bank, a szakosított hitelintézet, a szövetkezeti hitelintézet fogalma a Hpt. alapján - a pénzügyi vállalkozás fogalma a Hpt. alapján - minimális tőkekövetelmények a pénzügyi intézmények vonatkozásában a Hpt. alapján - a pénzügyi intézmények tevékenységének engedélyezése a Hpt. alapján - a pénzügyi intézmények által nyújtható szolgáltatások a Hpt. alapján 5.1 A pénzügyi intézmények szervezeti szabályozása 5.1.1 A pénzügyi intézményekről általában A Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény alapkategóriája a hatálya alá tartozó személyi kör vonatkozásában a pénzügyi intézmény. Pénzügyi intézmény lehet hitelintézet, illetve pénzügyi vállalkozás. E kettő közti különbséget, mint látni fogjuk első sorban az általuk nyújtható szolgáltatások köre, és ebből adódóan, ez előírt engedélyezési, tőke és egyes prudenciális követelmények eltérése adja. A pénzügyi intézmények tevékenységét két alapvető korlát befolyásolja: 1) Kizárólag pénzügyi intézmény nyújthat üzletszerűen pénzügyi szolgáltatást 3. 2) Pénzügyi intézmény főszabályként csak pénzügyi szolgáltatást nyújthat. A pénzügyi intézmény, ha törvény másként nem rendelkezik, pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag: a) kiegészítő pénzügyi szolgáltatást, b) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben (a továbbiakban: Bit.) foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenységet, c) a Tpt.-ben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenységet, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenységet végezhet, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást nyújthat, a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenységet és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenységet, d) aranykereskedelmi ügyletet, e) részvénykönyvvezetést, f) az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt szolgáltatást, g) a külön jogszabály alapján létrehozott Diákhitel Központ hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenységet, valamint h) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenységet, i) a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenységet, j) követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenységet, 3
A pénzügyi szolgáltatás közvetítése (bankügynök) kivételével.
43
k) pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítést, l) külön jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítését, m) az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenységet folytathat. E szabályokat röviden összefoglalva tehát le kell szögezni, hogy pénzügyi szolgáltatás (pl. kölcsönnyújtás, lízing, faktorálás) nyújtására, ha az nem üzletszerű, hanem csak eseti jellegű bárki jogosult, ha azonban üzletszerű, akkor csak pénzügyi intézmény. A pénzügyi intézmények e tevékenysége ugyanakkor kizárólagos – a fenti kivételektől eltekintve –, vagyis aki pénzügyi intézményként üzletszerűen pénzügyi szolgáltatást nyújt, az más nem pénzügyi jellegű szolgáltatást üzletszerűen nem nyújthat. 5.1.2 A hitelintézetek Hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely a pénzügyi szolgáltatások közül legalább (a) betétet gyűjt (ide nem értve a nyilvános kötvénykibocsátást), vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól, valamint (b) hitelt és pénzkölcsönt nyújt. A betétgyűjtés a kölcsönnyújtás a két legalapvetőbb pénzügyi szolgáltatás, amelyet a pénzügyi intézmények legáltalánosabb szervezeti formája a hitelintézet nyújthat. Kizárólag hitelintézet jogosult a) betét gyűjtésére, valamint saját tőkéjét meghaladó mértékben – bank vagy állam által a visszafizetésre vállalt kezesség vagy bankgarancia nélkül – más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadására, b) pénzváltási tevékenység végzésére. A hitelintézet azonban csak egy általános fogalom, a Hpt. ugyanis megkülönbözteti a hitelintézetek több formáját. A hitelintézet lehet - bank, - szakosított hitelintézet vagy - szövetkezeti hitelintézet (takarék-, illetőleg hitelszövetkezet). 1) A bank az a hitelintézet, amely a (a) betétgyűjtést, a (b) hitel és pénzkölcsön nyújtást, valamint a (c) pénzforgalmi szolgáltatások nyújtását üzletszerűen végzi. Kizárólag bank kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére. A pénzügyi intézmények bármely más formája csak a pénzügyi szolgáltatások csak egy meghatározott körét nyújthatja. 2) A szakosított hitelintézet a rá vonatkozó külön törvényi szabályozásnak megfelelően jogosult tevékenységének végzésére, azzal, hogy nem kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére. Szakosított hitelintézet például a lakástakarékpénztár4, a jelzálog-hitelintézet5, a Magyar Fejlesztési Bank Rt6. és a Magyar ExportImport Bank Rt7. (Eximbank). 3) A szövetkezeti hitelintézet a pénzügyi szolgáltatások közül, csak a törvényben meghatározott szolgáltatásokat nyújthatja. A hitelszövetkezet ugyancsak e tevékenységeket végezheti, de – a pénzváltás kivételével – csak saját tagjai körében. 5.1.3. A pénzügyi vállalkozások 4
Lásd: 1996. évi CXIII. törvény a lakás-takarékpénztárakról Lásd: 1997. évi XXX. törvény a jelzálog-hitelintézetről és a jelzálog-levélről 6 Lásd: 2001. évi XX. törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról 7 Lásd: 1994. évi XLII. törvény a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról 5
44
Pénzügyi vállalkozás a) az a pénzügyi intézmény, amely – a betétgyűjtés, a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása, a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása és a pénzváltási tevékenység kivételével, mivel azokat csak hitelintézet végezheti –, egy vagy több pénzügyi szolgáltatást végez, illetve b) a pénzügyi holding társaság, amely olyan pénzügyi vállalkozás, amelynek leányvállalata kizárólag vagy döntően hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás és legalább egy hitelintézet, illetőleg befektetési vállalkozás leányvállalata van. Az alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás gazdasági tevékenysége keretében kizárólag kezesség és garanciavállalási, valamint bankügynöki tevékenységet végezhet. 5.1.4 A pénzügyi intézményekre vonatkozó alapvető szervezeti szabályok Bank és szakosított hitelintézet részvénytársaságként, fióktelepként8, szövetkezeti hitelintézet szövetkezetként, pénzügyi vállalkozás részvénytársaságként, szövetkezetként, alapítványként vagy fióktelepként működhet. A pénzügyi szolgáltatás közvetítését bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéni vállalkozó is végezheti. A többes kiemelt közvetítő (aki tevékenységét több intézmény egymással versengő szolgáltatása tekintetében végzi) részvénytársaságként, korlátolt felelősségű társaságként vagy szövetkezetként működhet. Speciálisan alakul a Magyarországon pénzügyi szolgáltatást nyújtó külföldi vállalkozásokra vonatkozó szabályozás. A Hpt. eredeti előírásai szerint ha egy külföldi Magyarországon új leánycég alapítása nélkül pénzügyi szolgáltatást kívánt nyújtani, akkor ezt kizárólag fióktelep formájában tehette. Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozását követően e szabály annyiban módosul, hogy az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézetek, illetőleg – meghatározott esetekben – a pénzügyi vállalkozások is határon átnyúló pénzügyi szolgáltatást nyújtsanak. Határon átnyúló szolgáltatásnak minősül, ha a pénzügyi, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtása nem a szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény székhelyével, telephelyével, főirodájával, fióktelepével azonos országban történik, és a szolgáltatást igénybe vevő ügyfél telephelye, állandó lakóhelye sem abban az országban van, amelyben a szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény székhelye, telephelye, főirodája, fióktelepe. 5.1.5 A jegyzett tőke legkisebb összege A Hpt. a pénzügyi intézmények különféle fajtáira az általánosnál sokkal magasabb minimum tőkekövetelményt ír elő. Ennek megfelelően - bank legalább 2 milliárd forint, - szakosított hitelintézet a rá vonatkozó külön törvényi szabályozással meghatározott mértékű9, - szövetkezeti hitelintézet legalább 250 millió forint, - pénzügyi vállalkozás – kivéve a pénzügyi holding társaságot10 – legalább 50 millió forint induló tőkével alapítható.
8
A fióktelep fogalmát és működését a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szabályozza, amely szerint fióktelep: a külföldi vállalkozás jogi személyiséggel nem rendelkező, gazdálkodási önállósággal felruházott olyan szervezeti egysége, amelyet önálló cégformaként a belföldi cégnyilvántartásban a külföldi vállalkozás fióktelepeként bejegyeztek. 9 A minimális jegyzett tőke követelmény az MFB esetében 60.000.000.000 Ft, a jelzálog-hitelintézet esetében 3.000.000.000 Ft, a lakás-takarékpénztár esetében pedig 2.000.000.000 Ft. 10 A minimális jegyzett tőke követelmény a pénzügyi holding társaság esetében 2.000.000.000 Ft.
45
Harmadik – nem EU tag – országbeli hitelintézet fióktelepe legalább kétmilliárd forint dotációs tőkével létesíthető. (Mivel ez a tőkekövetelmény fióktelepenként értendő azok a külföldi pénzügyi intézmények, amelyek az elmúlt években pénzügyi szolgáltatásokat kezdtek nyújtani Magyarországon nem fióktelep formájában, hanem önálló leányvállalat létrehozásával jelentek meg a magyar piacon). A gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) általános szabályai szerint, a gazdasági társaság – köztük a részvénytársaság – alaptőkéje két részből, készpénzből és apportként bevitt tárgyi eszközökből állhat. Pénzügyi intézmények esetén az általánostól alapvetően eltér a Hpt. szabályozása, amely szerint pénzügyi intézmények alapításához a jegyzett tőkét pénzben kell befizetni. A jegyzett tőkét kizárólag olyan hitelintézetnél lehet befizetni, illetve a működés megkezdéséig olyan hitelintézetnél vezetett számlán lehet tartani, amely nem vesz részt az alapításban, amelyben az alapítónak nincs tulajdona, illetve amely az alapítóban nem rendelkezik tulajdonnal. Hitelintézet jegyzett tőkéje a működési engedély kiadásáig kizárólag az alapítás, illetőleg a működés e törvényben meghatározott feltételeinek megteremtése érdekében használható fel. A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény új részvények jegyzésével történő alaptőke-emelését kizárólag pénzbeli hozzájárulással lehet végrehajtani. Ha a Magyar Állam hajt végre alaptőke-emelést új részvények jegyzésével, akkor az alaptőke emelését állampapír rendelkezésre bocsátásával is végre lehet hajtani olyan esetben, amikor egy hitelintézet fizetésképtelensége az ország vagy valamely nagyobb régió gazdasági érdekeit, vagy a bankrendszer megbízható működését súlyosan veszélyeztetné, és a fizetésképtelenség, illetve a felszámolás csak az állam beavatkozásával hárítható el. A pénzügyi intézmény saját kibocsátású részvényeinek értékesítése esetén halasztott fizetést, illetőleg visszavásárlási kötelezettséget érvényesen nem köthet ki. 5.1.6. A pénzügyi intézmények minősített befolyással rendelkező tulajdonosai Mivel a pénzügyi intézmények – tevékenységükből eredően – gyakran mások pénzét használják, illetve egyetlen pénzügyi intézmény gazdálkodásában bekövetkező zavarok negatív hatással lehetnek az egész nemzetgazdaságra a Hpt. külön előírásokat tartalmaz arra is, hogy kik lehetnek a pénzügyi intézmények minősített befolyással rendelkező tulajdonosai. Minősített befolyás: egy vállalkozással létrejött olyan közvetett és közvetlen kapcsolat, amely alapján a befolyással rendelkező a) vállalkozásban fennálló tulajdoni hányadának (részesedésének) mértéke vagy az általa gyakorolható szavazati jog aránya legalább tíz százalék, b) a vállalkozás döntéshozó, ügyvezető vagy felügyelő szervei, testületi tagjainak legalább húsz százalékát kinevezheti vagy felmentheti, vagy c) létesítő okirat, megállapodás alapján vagy összehangoltan eljáró személyek együttműködésének eredményeképpen jelentős befolyást gyakorolhat a vállalkozás működésére. A pénzügyi intézmény minősített befolyással rendelkező tulajdonosa csak olyan személy lehet, a) aki független a pénzügyi intézmény óvatos, körültekintő és megbízható (prudens) működését veszélyeztető befolyástól, és biztosítani képes a pénzügyi intézmény megbízható, gondos tulajdonosi irányítását és ellenőrzését, valamint b) akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható és ezáltal nem zárja ki a pénzügyi intézmény fölötti hatékony felügyelet gyakorlását. 5.1.7 A pénzügyi intézmények működésének személyi és tárgyi feltételei A pénzügyi szolgáltatási tevékenység csak - jogszabálynak megfelelő számviteli rend, valamint nyilvántartási rend, 46
- a prudens működésnek megfelelő belső szabályzat, - a pénzügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges, külön jogszabályban meghatározott személyi feltételek, - a tevékenység végzésére alkalmas technikai, informatikai, műszaki, biztonsági felszereltség, helyiség, - ellenőrzési eljárások és rendszerek, valamint vagyonbiztosítás, - a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési rendszer, valamint a rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó terv, valamint - áttekinthető szervezeti felépítés megléte esetén kezdhető meg, illetve folytatható. A pénzügyi intézmény csak olyan helyiségben működhet, amely megfelel a külön jogszabályban meghatározott biztonsági és ügyfélszolgálati követelményeknek. 5.1.8. Az engedélyezési eljárás A pénzügyi intézmények tevékenységének megkezdésére, illetve pénzügyi szolgáltatások nyújtására csak egy igen szigorú és sok részletre kiterjedő engedélyezési eljárás megkezdését követően kerülhet sor. Az engedélyező hatóság korábban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) volt, 20123. októberétől a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB engedélye szükséges többek között a hitelintézet: - alapításához; - egyesüléséhez (beolvadás, összeolvadás), szétválásához; - alapszabályának módosításához; - részvényei minősített befolyást biztosító hányadának megszerzéséhez, illetőleg a minősített befolyás Hpt.-ben meghatározott mértéket elérő növeléséhez; - vezető állású személyének megválasztásához, illetőleg kinevezéséhez; - működésének megkezdéséhez; - tevékenységi körének módosításához; - pénzügyi szolgáltatási tevékenységének ügynök igénybevételével történő végzéséhez; - képviseletének, fióktelepének leányvállalatának (hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy egyéb vállalkozás) harmadik országban történő létesítéséhez; - devizakülföldinek minősülő vállalkozásban történő befolyásoló részesedés szerzéséhez; - betétállományának és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállományának átruházásához (a továbbiakban: betétállomány-átruházás); - működésének megszüntetéséhez; - alárendelt kölcsöntőkéjének a szerződésben rögzített határidő, illetőleg öt év előtt történő visszafizetéséhez; - kiegészítő alárendelt kölcsöntőkéjének a szerződésben rögzített határidő, illetőleg kettő év előtt történő visszafizetéséhez, - alapvető kölcsöntőkéje és járulékos kölcsöntőkéje felmondásához, valamint a szerződésben kikötött felmondási idő előtti tőketörlesztéshez. A hitelintézet tevékenységének megkezdéséhez ezek szerint két engedély szükséges: - alapítási engedély és - működési engedély. Az engedély megadása során a Felügyelet meghatározza azt is, hogy mely szolgáltatások nyújtását engedélyezi a működését megkezdő hitelintézetnek. A működési kör megváltoztatására természetesen a feltételek fennállása esetén – külön engedélyezési eljárást követően – később is lehetőség van. A pénzügyi vállalkozás alapítására adott engedély a tevékenységi kör megállapításához, illetőleg a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedélyt is tartalmazza.
47
Az Európai Unión belül a szolgáltatások szabad áramlását biztosítja az az előírás, hogy nem kell beszerezni a Felügyelet engedélyét az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet, illetve – meghatározott esetekben – a pénzügyi vállalkozás határon átnyúló szolgáltatására vonatkozóan, valamint ezek magyarországi fióktelepe által végzett, a székhely állam felügyeleti hatósága által engedélyezett tevékenységet illetően. E szabály jelentős könnyebbséget jelent az EU tagállamok pénzügyi intézményeinek abban a vonatkozásban, hogy ha a tevékenységet már egy tagállamban az arra jogosult hatóság már engedélyezte, akkor nem kell az eljárást megismételni egyetlen másik tagállamban sem. 5.1.9 Fióktelep létesítése és határon átnyúló pénzügyi és befektetési szolgáltatás nyújtása az Európai Unióban Fióktelep létesítése egy másik EU tagállamban Ha egy hitelintézet az Európai Unió másik tagállamában fióktelepet kíván létesíteni köteles ezt bejelenteni az MNB-nek. Ha az MNB rendelkezésére álló információk szerint a bejelentő hitelintézet irányítási struktúrája és pénzügyi helyzete megfelel a jogszabályi előírásoknak, a bejelentés kézhezvételétől számított 3 hónapon belül tájékoztatja az Európai Unió érintett másik tagállamának felügyeleti hatóságát, amelyről egyidejűleg értesíti a bejelentő hitelintézetet is. A tájékoztatásban az MNB közli a másik tagállam Felügyeletével a fióktelepet létesítő hitelintézet szavatoló tőkéjének és fizetőképességi mutatójának mértékét, a fióktelep által gyűjtött betétekre vonatkozó betétbiztosítás részletes szabályait. A tájékoztatás kézhezvételétől számított 2 hónapon belül a másik tagállam illetékes felügyeleti hatósága írásban tájékoztathatja az érintett hitelintézetet a folytatni kívánt tevékenység végzésével kapcsolatos feltételekről. A fióktelep e tájékoztatás kézhezvételét követően, illetve a tájékoztatásra rendelkezésre álló két hónapos időtartam eltelte után létrehozható és megkezdheti működését. Határon átnyúló tevékenység végzése A hitelintézet, ha határon átnyúló tevékenységként első ízben kíván pénzügyi szolgáltatást nyújtani az Európai Unió másik tagállamában, köteles az MNB-nek előzetesen bejelenteni a másik tagállamban végezni kívánt tevékenységeket. Az MNB a bejelentés kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja a másik tagállam illetékes felügyeleti hatóságát a hitelintézet tervezett tevékenységéről. A tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő hitelintézettel is, aki a tájékoztatás kézhezvételét követően megkezdheti tevékenységét a másik tagállamban. Ha az Európai Unió másik tagállamának illetékes felügyeleti hatósága arról tájékoztatja az MNB-t, hogy a székhelyén bejegyzett hitelintézet Magyarországon fióktelepet nyit, illetve határon átnyúló szolgáltatást végez, az MNB tájékoztatja a hitelintézetet az ügyfelek védelmére vonatkozó rendelkezésekről, így különösen a) az ügyfelekkel szembeni tájékoztatási kötelezettségekről, b) az üzletszabályzat követelményéről, valamint c) egyes pénzügyi szolgáltatások nyújtásának különös szabályairól. 5.2. A pénzügyi intézmények tevékenységének szabályozása 5.2.1 A pénzügyi szolgáltatásokról általában A magyar szabályozás kialakulása az elmúlt közel húsz évben elég ad hoc jellegű volt. Első sorban az 1987-ben létrejött kétszintű bankrendszer már több éve működött, amikor 1990-ben az első, bankokat és benktevékenységet szabályozó törvény, a pénzügyi 48
intézményekről szóló törvény hatályba lépett. A vonatkozó alapszabályozás az 1875-ös kereskedelmi Kódex, amelyet az 1988. évi VI. törvény (a Gazdasági társaságokról) váltott fel; az ügyletek és szerződések oldalán pedig a Ptk. a kapcsolódó kormány-, és pénzügyminiszteri rendeletekkel főként pénzforgalmi területeken, valamint MNB külső és belső szabályozással. Ezt követte több lépésben a törvény kiegészítése, módosítása; az 1990-es évek első felében egy elég erős szabályozási hullámzás után 1996-tól hatályos (természetesen nagyon sok módosítással) a jelenlegi banktörvényünk11. A 90-es évek közepén a már a magyar készülődés az uniós csatlakozásra magában hordozta a azokat a jogharmonizációs lépéseket, amelyeket a magyar jogalkotók elég hamar – 1996 óta – tükröztek a magyar bankszabályozásban. A jogharmonizáció a bank, mint intézményszervezeti szabályozásának oldaláról majdnem tökéletes volt; a banktevékenységek oldaláról viszont erősen jellemezte az 1990-es évek átmeneti gazdaságának sok-sok gyermekbetegsége. A banki szolgáltatások, vagy másként pénzügyi szolgáltatások szabályozásának kialakulására hatottak: - egyrészt az uniós jogalkotásban és jogalkalmazásban használt közösségi szabályok; - másrészt a magyar gazdaság gyermekbetegségeit követő jogi korrekciók – nemcsak a pénzpiacon, hanem a tőkepiacon és a későbbiekben a biztosítási piacon is; - harmadrészt az 1996-os banktörvény megalkotása környékén az egyéb jogszabályi változások banktörvényen való átvezetése is a szabályozás jellemzője volt; - mindennek tetejébe végül az egyedi ügyletek törvényben való szabályozása is megjelent a magyar jogalkotásban. A banki szolgáltatások szabályozására külföldről, a nemzetközi pénzügyi gyakorlatból átvett minták – mint általában a gazdasági törvényalkotásunkban más helyeken is – német típusú szerződésszabályok, valamint az európai finanszírozást alapvetően domináló angol és angolszász pénzügyi szabályok voltak. a német és angolszász típusú szabályok keveredése nem voltminden esetben szerencsés, amint az a magyar jogalkotásban megjelent. Nagyon erősen hatott a jogalkotásra a gazdasági élet gyermekbetegségeinek, botrányainak kísérőjelensége: a jogszabályi korrekciók. A hitelintézeti törvény legtipikusabb ilyen korrigáló tényezője, vagy társszabálya a mindenkori értékpapírtörvény, vagy ahogy manapság modernebbül hívjuk: Tőkepiaci törvény. Nehéz volt és nehéz ma is a két törvény egymás mellett élését megvalósítani, hiszen felváltva nagyon sok esetben az uniós jog kötelező jogharmonizációján túl az adott piacon éppen jelenlévő adott időbeli gazdasági érdekek diktálják a jogszabályváltozásokat az egyik vagy másik törvényben. A más jogszabályokból való átvétel – a Tőkepiaci törvény rendelkezésein túlmenően – a pénzügyi szolgáltatások körét alapvetően a vagyonkezelés oldaláról érinti: a nyugdíjpénztárak kialakulásával és szabályozásával a bankok garanciális szerepe ezekben az ügyletekben jelentősen megnőtt, és ehhez kapcsolódóan keverednek a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos, valamint a pénzintézeti szabályok a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó normákkal. Az egyedi jogalkotási minták közül alapvetően a készpénzátutalás szabályozása az, ami egyértelműen egy multinacionális intézmény magyar piacra való betöréséhez és az ezzel kapcsolatos szabályozás megalkotásához kapcsolódik. 5.2.2 A pénzügyi intézmények által nyújtható szolgáltatások A pénzügyi szolgáltatások valamint a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások közül a pénzváltási tevékenység, és a pénzügyi ügynöki tevékenység végzése a bankközi piacon üzletszerűen csak az MNB engedélyével végezhetők.
11
1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról.
49
Üzletszerű tevékenységnek az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett – előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló – rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység. Ezzel kapcsolatban a következőket kell megjegyezni: - mivel üzletszerűnek csak az ellenérték fejében végzett tevékenység minősül, az ingyenesen nyújtott szolgáltatások nem tartoznak a most tárgyalandó szabályozási körbe; - a nyereség és vagyonszerzés, mint az üzletszerűség lényeges momentuma azt rejti magában, hogy a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi intézmények szolgáltatásaikat valamilyen vagyoni ellenszolgáltatás – díjazás – ellenében nyújtják; - a rendszeresség fogalmát a törvényből nem, csak a bírói ítéletekből, illetve a felügyeleti állásfoglalásból olvashatók ki; egyetlen alakalommal történő eseti szolgáltatásnyújtás nem minősülhet rendszeres szolgáltatásnyújtásnak; - az előre egyedileg meg nem határozott ügyletek fogalmára a törvény szintén nem ad konkrét fogódzót; ennek vonatkozásában első sorban az ügyletek standardizált, általános szerződési feltételeken nyugvó voltára kell gondolnunk. A Hpt. az alábbi tevékenységek üzletszerű végzését tekinti pénzügyi szolgáltatásnak: - a betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz – saját tőkét meghaladó mértékű – nyilvánosságtól történő elfogadása; - a hitel és pénzkölcsön nyújtása; - a pénzügyi lízing; - a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása; - elektronikus pénz kibocsátása; - olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak; - a kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása; - a valutával, devizával – ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység; - a pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység); - a letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás; - a hitel referencia szolgáltatás. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak a következő tevékenységek üzletszerű végzése minősül: - a pénzváltási tevékenység; - a fizetési rendszer működtetése; - a pénzfeldolgozási tevékenység; - a pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon; - forgatható utalvány kibocsátásra irányuló tevékenység. 5.2.3 A pénzügyi szolgáltatások A pénzügyi szolgáltatások hatályos szabályozása egyrészt a Hpt, másrészt mellette az európai uniós szabályokat a korábbi nemzetközi szabályokkal és szokványokkal összegyúrt és jelentősen kiegészített pénzforgalmi törvény (2009. évi LXXXV. törvény) és MNB rendelet (18/2009. (VIII.6.) is az irányadó. A terjedelmében és tartalmában is jelentősen megnőtt pénzforgalmi szabályozás logikája más, mint a Hpt. felépítése – így némelykor a kategorizálás zavart okozhat. Betétgyűjtés A Hpt. melléklete részletesen definiálja a betétgyűjtéssel kapcsolatos alapvető fogalmakat. 50
A Betét fogalmának meghatározásakor a Hpt. a Ptk. fogalmaira utal vissza. Betétnek a Ptk. szerinti betétszerződés illetve takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás minősül, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is. A Ptk. meghatározása szerint a betétszerződés alapján a pénzintézet (a Hpt. hatályos megnevezése szerint hitelintézet) köteles a szerződő fél által lekötött pénzeszközök után kamatot fizetni és a betét összegét a szerződés szerint visszafizetni. A Ptk. külön nevesíti a takarékbetétet is. Takarékbetét-szerződés alapján a pénzintézet (hitelintézet) köteles a betevőtől takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében pénzt átvenni és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni. Bankszámlaszerződéssel a pénzintézet (hitelintézet) kötelezettséget vállal arra, hogy a vele szerződő fél (számlatulajdonos) rendelkezésére álló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, azok terhére a szabályszerű kifizetési és átutalási megbízásokat teljesíti, a számlatulajdonost a számla javára és terhére írt összegekről, valamint a számla egyenlegéről értesíti. A más, nyilvánosságtól származó pénzeszköz fogalmát a Hpt. nem határozza meg, de a gyakorlati példák alapján ide sorolható a hitelintézetek minden olyan tevékenysége, amely nem minősül sem betétgyűjtésnek, sem hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátásának. Betét és más, a nyilvánosságtól származó visszafizetendő pénzeszköz gyűjtése fogalma a pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől oly módon történő gyűjtését jelenti, hogy azzal a betétgyűjtő (aki, mint láttuk csak hitelintézet lehet) tulajdonosként rendelkezhet, de köteles azt – a vonatkozó szerződéstől függően kamattal, más előny biztosításával vagy anélkül – visszafizetni. A Hpt. szövetkezet esetében betétnek tekinti a tagi kölcsön elfogadását is, ha annak mértéke meghaladja a szövetkezetekről szóló törvényben meghatározott korlátot. Bár a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (kötvény, kincstárjegy) kibocsátása fontos eleme lehet a pénzügyi intézmények forrásainak, nem minősül visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő gyűjtésének a külön jogszabályban meghatározott feltételekkel és korlátokkal történő, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátás. Magánjogi oldalról megközelítve a Ptk. bank és hitelviszonyokról szóló fejezetében található a betétszerződés és a takarékbetét-szerződés szabályozása. A Ptk. azonban igencsak keretjelleggel szabályozza e két szerződéses konstrukciót, és a különféle betétszerződésfajtákról szót sem ejt, még utaló jelleggel sem. Mint a Ptk. számos más része, a hitelviszonyokra vonatkozó szabályok is már kissé elavultak és igencsak felülvizsgálatra szorulnak. Hitel és pénzkölcsön nyújtása A hitel és a kölcsönszerződés alapvető szabályait a Ptk. önálló fejezetében találjuk. A szerződések elnevezése sok félreértésre ad okot, noha a két szerződés egymástól lényegesen különbözik. A hitelszerződés egy keretszerződés. A bank egy meghatározott hitelkeretet tart az ügyfél rendelkezésére. A szerződésben meghatározott feltétel bekövetkezésekor az adóssal a bank kölcsönszerződést köt. Tulajdonképpen egy előszerződés jellegű szerződés (de nem előszerződés), amelynek lényege egy hitelkeret megnyitása és fenntartása. A bank visszterhesen, pl. jutalék ellenében vállalja e hitelkeret megnyitását és fenntartását. A Hpt. meghatározása szerint a hitelnyújtás: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződése alapján meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása az adós részére, jutalék ellenében és a hitelintézet kötelezettségvállalása meghatározott szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére, vagy egyéb hitelművelet végzésére. Ilyen egyéb hitelművelet lehet pl. bankgarancia nyújtása is. A kölcsönszerződés alapján a hitelnyújtó köteles meghatározott pénzösszeget a másik fél rendelkezésére bocsátani, amit az adós köteles szerződés szerint visszafizetni. 51
A Ptk. szerint a bank a kölcsönt saját forrásából előre meghatározott célra nyújtja, és olyan módon, hogy a visszafizetés meghatározott időn belül, részletekben történik. A hitel és kölcsönszerződés kötelező eleme az írásbeliség. A Hpt. a pénzkölcsönnyújtás fogalmát igen tágan értelmezi. A pénzkölcsönnyújtás fogalma alá tartozik a) a hitelező és az adós között létesített klasszikus hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban – kamat ellenében vagy anélkül – köteles visszafizetni; b) követelésnek – az adós kockázatának átvállalásával vagy anélkül történő – megvásárlása, megelőlegezése (ideértve a faktoringot és a forfetírozást is), valamint leszámítolása, függetlenül attól, hogy a követelés esedékességének nyilvántartását és a kintlévőségek beszedését ki végzi; c) minden olyan megállapodás, amely értékpapír vételéről és határidős visszaszármaztatásáról rendelkezik és a szerződés tárgyát képező értékpapírok a vevő (hitelező) javára az ellenérték óvadéki biztosítékául szolgálnak úgy, hogy azokat az ügylet ideje alatt további ügyletben sem elidegeníteni, sem megterhelni nem lehet, d) a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló külön törvény szerinti önálló zálogjog vásárlása és egyidejű eladása útján végzett tevékenység, e) zálogkölcsön nyújtása, f) anyavállalatnak leányvállalatokkal, illetőleg ez utóbbiak egymás közötti, a likviditás biztosítása érdekében közösen végrehajtott pénzügyi művelete (csoportfinanszírozás). A hitel és pénzkölcsön nyújtására irányuló pénzügyi szolgáltatási tevékenység a hitelképesség vizsgálatával, a hitel és kölcsönszerződések előkészítésével, a folyósított kölcsönök nyilvántartásával, figyelemmel kísérésével, ellenőrzésével, a behajtással kapcsolatos intézkedéseket is magában foglalja. A faktoring ügyletek lebonyolítása a pénzügyi intézmények önálló üzletágát szokta képezni, a Hpt. azonban a faktorálást (forfetírozást) a pénzkölcsönnyújtás egyik alfajának tekinti, aminek tartalma: - követelés megvásárlása, - megelőlegezése vagy - leszámítolása lehet. Bár a faktorálásnak nemzetközi szabályozása is elég jól ismert – sőt az 1988-as Ottawai Egyezmény a nemzetközi faktorálás szabályozásáról a magyar jognak is része – a nemzetközi szabályozási gyakorlatból, a szokványok, mintaszerződések, minta etikai kódex világából a magyar jogalkotó nem sok mindent vesz át. A magyar jogban a 2012-es szabályozásig a faktorálás nem volt a Ptk.–ban nevesített szerződés. Ugyanakkor mint atipikus szerződést, a gazdasági élet sok területén alkalmazzák akár a Hpt szerinti szűkebb és szorosan szabályozott területeken, akár még atipikusabb formában, a Hpt-n kívüli ügyletekben. Az ügylet atipikus jellege mellett a faktorálási szerződések fontos tartalmi elmeit a szerződő felek az adásvétel, az engedményezés és egyéb nevesített ügyletszabályok közül gyúrják össze. A Hpt-ben a követelésvásárlás, megelőlegezés és leszámítolás szerepel. Ezzel együtt jár az adósi kockázat kezelésének kérdése is: a szerződésben a faktorcég dönthet úgy, hogy az adósi kockázatot átvállalja, de úgy is, hogy az ügylet lebonyolítása során nem vállalja át az adósi kockázatot. Hasonlóan mindkét irányban (tehát a negatív és a pozitív kötelezettségvállalás felé is) nyitott annak a kérdése, hogy a szerződésben a faktorcég a követelés-esedékesség nyilvántartását vállalja vagy nem. Harmadsorban a kintlévőségek beszedésének vállalása vagy nem vállalása is egy lehetséges döntés a szerződésben a faktorcég oldaláról. 52
Tehát három olyan fontos terület van: az adósi kockázat átvállalása, a követelés-esedékesség nyilvántartása és kintlévőség beszedésének vállalása vagy éppen ezek (vagy valamelyik elem) nem vállalása, ami a faktorálási szerződést mindenképpen színesítheti. A magyar gyakorlatban az elmúlt húsz évben a faktorálási szerződés alakulása sokszínű volt – még „engedélyköteles kora” előtt: ebből a sokszínű útból ki kell emelni az un. „rossz követelések vásárlását/engedményezését” az 1990-es évek első harmadában/felében az akkori gazdasági élet gyakori velejáró ügyleteként. Akkortájt alapvetően az akkori Ptk szabályaiból az adásvétel és az engedményezés szabályainak összegyúrása jellemezte ezt az ügyletet. Az utóbbi évtizedben viszont döntő többségében a faktorálás a finanszírozás egyik fajtájaként jelenik meg – különösen nemzetközi vállalatcsoportok hazai leányvállalati finanszírozásában. A Hpt. a faktorálást pénzügyi szolgáltatásnak tekinti, így kizárólag pénzügyi intézmények nyújthatják. A faktorálási szerződésben meg kell határozni: - a megvásárolandó követelés összegét, - a vásárlás határidejét, és a bank mérlegelési jogát, - a vételár meghatározását és kifizetésének idejét és módját, - az eladó és a faktor felelősségét, - a biztosítékokat (az eladó készfizető kezessége, óvadék (biztonsági tartalék), felhatalmazás azonnali beszedési megbízásra, az eladó vagyontárgyain elidegenítési és terhelési tilalom), - tájékoztatási kötelezettség tartalmát. A hitel és pénzkölcsön-nyújtás általános fogalma mellett szükséges tisztázni néhány olyan kérdést is, amely a pénzkölcsön-nyújtás különféle speciális eseteihez kapcsolódik. A fogyasztási kölcsön A fogyasztási kölcsön a lakossági bankszolgáltatások piacán az egyik legismertebb és legáltalánosabb szolgáltatás. A Hpt. meghatározása szerint a fogyasztási kölcsön a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárláshoz, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybe vételéhez — természetes személy részére — nyújtott kölcsön, valamint a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi fel. (Ez utóbbit nevezik személyi kölcsönnek). A fogyasztási kölcsön konstrukciója tulajdonképpen egy szerződés rendszer, amely legalább három szerződésből áll. 1) Szükséges, hogy a bank és a kereskedő között legyen egy együttműködési megállapodás arról, hogy a bank a kereskedőnél kapható árura — vásárlói igény esetén — fogyasztási kölcsönt nyújthat. Ez az együttműködés mindkét fél érdekében áll, mivel így a kereskedő növelheti forgalmát, a bank pedig új ügyfeleket szerezhet. A bank az ügyfél részére bizonyos, szerződéshez kapcsolódó szolgáltatásokat a kereskedő által biztosít. A kereskedő ezen tevékenységét a Hpt.-ben meghatározott pénzügyi szolgáltatás közvetítési tevékenység végzésére feljogosítottként (bankügynökként) végzi. Meg kell jegyezni azonban, hogy a Hpt.ben meghatározott bankügynök fogalom sokszor értelmezési viták kereszttüzében áll. 2) A második szerződés a kereskedő és az ügyfél között jön létre. (Általában valamely áru megvásárlására létrejövő adásvételi szerződés). 3) Ha e két szerződés létrejött, csak ekkor tud a bank — az ügyfél kezdeményezésére — belépni a jogviszonyba. Ekkor az ügyfél kitölti a fogyasztási kölcsönigénylő lapot, a bank elvégzi a hitelbírálatot, és ha az igénylést elfogadja, megköti az ügyféllel a kölcsönszerződést. Az egész szerződéskötési eljárás lényeges eleme a gyors hitelbírálat, ami azt jelenti, hogy az ügyfél kb. fél óra alatt megtudja, hogy kaphat-e kölcsönt a banktól, és ezáltal megvásárolhatja-e a kiválasztott terméket.
53
Ha létrejött a kölcsönszerződés a hitelintézet nem az ügyfélnek, hanem a kereskedőnek fogja a kölcsönösszeget folyósítani. Az ügyfél azonban a törlesztő részleteket szerződésszerűen a hitelnyújtónak fizeti meg. Tekintettel a fogyasztási kölcsönök egyre gyakoribbá válására, és egyúttal e kölcsönöket igénybe vevő fogyasztók bizonyos szempontból – a hitelezőhöz képest – gyengébb helyzetére a Hpt. mellett a fogyasztónak nyújtott hitelről 2009. évi CLXII. törvény is meghatároz néhány alapvető, a fogyasztási kölcsönökre általánosan alkalmazandó fogyasztóvédelmi rendelkezést. Semmis az a fogyasztási kölcsönszerződés, amely a törvényben meghatározott kötelező tartalmi elemeket nem tartalmazza. Ugyancsak semmis a fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó szabályoktól a fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés. A szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. A fogyasztási kölcsönszerződésnek tartalmaznia kell a teljes hiteldíj mutatót (THM) is. Ha a fogyasztó a szerződéstől az értékesítő szerződésszegése miatt eláll, egyúttal jogosult a fogyasztási kölcsönszerződéstől is elállni. Az elállás alapján a hitelező köteles a fogyasztó által addig kifizetett összeg azonnali visszafizetésére. A hitelező az általa folyósított kölcsön visszafizetését csak az értékesítőtől követelheti, kivéve, ha az a vételárat a fogyasztónak visszafizette. A fogyasztótól az elállásra, illetve az eredeti állapot helyreállítására tekintettel kamat, költség, kártérítés nem követelhető. Fontos fogyasztóvédelmi rendelkezés, hogy a fogyasztó nem kötelezhető arra, hogy a hitelezőnek a fogyasztási kölcsönszerződésből származó követelései ellenében váltókötelezettséget vállaljon. A személyi kölcsön Főszabályként a személyi kölcsön esetén is a Ptk. bankkölcsönre vonatkozó szabályaiból kell kiindulni. A specialitása a személyi kölcsönnek az, hogy nincs szigorúan megszabva, hogy milyen célra lehet fordítani. Ez nem jelenti a kölcsön kötelező célhoz kötöttségének sérelmét, mivel az ügyfél a kölcsön igénylésekor nyilatkozik arról, hogy milyen célra kívánja a kölcsönösszeget fordítani. A bank már az igénylés átvételekor — de még a hitelminősítés előtt — eldönti, hogy a megjelölt célra ad-e kölcsönt. A hitelminősítés során dől el, hogy milyen feltételekkel. A biztosítékok a személyi kölcsönök esetében kétféle módon alakulhatnak: a) kisebb összegű kölcsön esetében lehetséges, hogy a bank nem is kér biztosítékot, ha az ügyfél vagyoni helyzetét megismerve elfogadhatónak tartja hitelkérelmét, b) nagyobb összegű kölcsön esetén általában ingatlanfedezet szokott biztosítékul szolgálni, mivel egy nagyobb kölcsönösszeg nagyobb kockázatot is jelent a bank számára A Hpt. rendelkezései szerint a személyi kölcsönre is a fogyasztási kölcsön szabályai az irányadóak. A lombardhitel A lombardhitel valamilyen óvadék biztosítékként való átadása esetén nyújtott speciális hitelfajta. A lombardhitel óvadéka kizárólag a hitelező által egyoldalúan meghatározott értékpapír, takarékbetét, vagy lekötött betétszámla lehet. A bank (a hitelnyújtó) a hitelszerződés hatályba lépését általában az óvadéki szerződés megkötéséhez köti. A bank az óvadékként elfogadható értékpapírokra, takarékbetétekre, lekötött betétszámlára azok névértékének százalékában meghatározott fedezeti értéket határoz meg. Az igénybe vehető lombardhitel összege az óvadék névértékét száz százaléknak tekintve a fedezeti értékre jutó névértékrész. Mindezek alapján a lombardhitelügylet két szerződésből áll. Az egyik maga a hitelszerződés, a másik pedig az azt biztosító óvadéki szerződés. Az óvadéki szerződés a 54
hitelszerződés feltétele. Az óvadéki kötelezett lehet a hitelfelvevő, de lehet harmadik személy is, aki a tulajdonában lévő óvadékot nyújtja. A lombardhitel alapvető biztosítéka az óvadék. Az igénylés elfogadását követően a bank az óvadékot a lombardhitelből eredő teljes tartozás kiegyenlítéséig, vagy az óvadék igénybevételéig óvadéki letétként őrzi, illetve lekötött betétszámla esetén óvadékként zárolja. A bank a letétbe helyezett értékpapírokat a lombardhitelből fakadó követelések teljes kiegyenlítéséig, annak fedezeteként zárolja. Ha az értékpapír névre szól, akkor azt az óvadéki kötelezett köteles üres forgatmánnyal ellátni. Az óvadéki kötelezett köteles arról nyilatkozni, hogy az óvadék valódi, fennálló, és érvényesíthető követelést foglal magában, mindenben megfelel a rá vonatkozó szabályoknak, jogos tulajdonát képezi és azon más személynek semmilyen fennálló joga nincsen. Ha az ügyfél a hitelszerződésből eredő bármely fizetési kötelezettségének nem tesz az esedékességekor eleget, a bank jogosult az óvadékból magát közvetlenül kielégíteni oly módon, hogy - ha az értékpapírnak tőzsdén jegyzett árfolyama van, akkor az értékesítés napján az óvadék hivatalosan jegyzett piaci árán értékesíti; - ha az értékpapírnak nincs a tőzsdén jegyzett árfolyama, akkor egy meghatározott befektetési vállalkozás útján, a befektetési vállalkozás által az értékesítés napján meghatározott áron értékesíti, vagy több, előre meghatározott befektetési vállalkozás által az értékesítés napján meghatározott és költségekkel csökkentett vételárából képzett átlagáron a fennálló tartozásba beszámítja; - lekötött betétszámlának az értékesítés napján fennálló egyenlegét a fennálló tartozásba beszámítja, és a vételár összegével vagy a beszámítás esetén beszámított összeggel az esedékes követelését kielégíti. Ha az ügyfél a hitelszerződésből fakadó bármely fizetési kötelezettségének esedékességekor nem tesz eleget és a bank az óvadékból a követelését nem tudja teljes mértékben kielégíteni, akkor a bank jogosult az ügyféllel szemben fennálló követelését bírósági úton behajtani. A bank köteles az óvadékot az óvadéki kötelezettnek visszaszolgáltatni, ha a hitelfelvevő a hitelszerződés alapján fennálló minden tartozását kiegyenlítette. A folyószámlahitel A folyószámlahitel a folyószámlához kapcsolódó hitelszerződés, amely összegének erejéig a bank a folyószámla terhére adott megbízásokat akkor is teljesíti, ha a folyószámlán a megbízás teljesítéséhez szükséges fedezet nem áll rendelkezésre A bank a folyószámlahitel megadásáról mérlegelési jogkörével élve szabadon dönt. A bank a folyószámlahitel megadását, fenntartását minimum fedezet, vagy biztosíték nyújtásához kötheti. A folyószámlahitel folyósításának feltétele általában munkabér, vagy rendszeres jövedelem jóváírás a számlán. A folyószámlahitel igénybevétele úgy történik, hogy ha a folyószámlára befolyó pénzösszegek nem nyújtanak elegendő fedezetet az esedékes kifizetések teljesítésére, akkor a bank a folyószámlahitel-kereten belül, annak terhére — a számlatulajdonos külön rendelkezése nélkül — folyószámlahitelt folyósít akkor és annyiban, amikor és amennyiben ez a folyószámla terhére teljesítendő, a tárgynapon esedékes megbízások teljesítéséhez szükséges. A folyószámlahitel törlesztése többféle módon történhet: - Ha a folyószámlán jóváírt összegek meghaladják a tárgynapon esedékes fizetési rendelkezések összegét, akkor a bank — külön erre való megbízás nélkül — csökkenti az igénybe vett folyószámlahitel összegét. - A szerződésben kiköthető, hogy a bank jogosult a folyószámlahitel visszafizetésének módját és időpontját egyoldalúan, az általános szerződési feltételektől eltérően megállapítani. 55
A bank ilyen tartalmú írásbeli felszólítása esetén az engedélyezett folyószámlahitelen belül az igénybe vett hitelt az ügyfél a felmerült, de meg nem fizetett hiteldíjjal együtt a bank által megjelölt időpontban köteles visszafizetni. - Ha a bank a fenti időpontban és módon a folyószámlahitel összegét csökkenti, akkor az ügyfélnek azt az összeget kell megfizetnie, amellyel az igénybe vett hitel az új folyószámlahitel-keret összegét meghaladja. A szindikált hitelek A szindikált hitel a hitelek egy speciális fajtája, amely ügyletben több bank nyújt egy adósnak hitelt azonos feltételekkel, és ugyanazon dokumentáció felhasználásával, egy közös főszervező bank (ügynök) sokoldalú szervező tevékenysége mellett. A szindikált hitelek közép vagy hosszúlejáratú konstrukciók, alkalmasak azonban rövid lejáratú célok igények finanszírozására is. A szindikált hitel egy olyan több bank szerepvállalásával létrejövő ügylet, amelyben a bankok felelőssége önmaguk teljesítőképességére korlátozódik, és egyik bank sem felel semmilyen formában a szindikátus többi tagjának magatartásáért. Noha a hitel feltételrendszere közös, a bankok részvételi aránya nem feltétlenül azonos. Kitüntetett szerepe a főszervező és az ügynöki feladatokat ellátó bankoknak van, amelyek rendszerint magasabb hitelösszeget is vállalnak a szindikátusban. Az ügynök a gyakorlatban egyszerre a hitelező bankok képviselője, és az a bank is amelyik a legközelebb áll az adóshoz. Az ügynök szerepe nem korlátozódik a hitelező bankok képviseletére az adóssal szemben, hanem csaknem minden esetben képviseli az adóst is a hitel teljes futamidején keresztül. Leggyakrabban ez a bank tárja fel az ügyfél hiteligényét és realizálja, hogy szindikálni kell. Mivel a szindikált hitelek általában nagy összegű és sokszor nemzetközi szerződések a szerződésben körültekintően szükséges szabályozni az összes felmerülő vagy vitássá válható kérdést. A szerződések legfontosabb elemei a következők: - A szerződések gyakran az angolszász típusú szerződéseknek megfelelően a fogalom meghatározásokkal kezdődnek. - A hitelkeret meghatározása: összege, devizaneme, az igénybevétel módja és határideje. Lehetőség biztosítása a többféle devizában történő igénybevételre - Biztosítékok (pl. zálogjog, bankgarancia, engedményezés) és egyéb kötelezettségvállalások (engedélyek beszerzése, vagyonbiztosítás kötése, tájékoztatási kötelezettség). - A kamat. A hosszabb lejáratú kölcsönügyletek gyakran változó kamatozásúak, amely esetben a kamat mértékét a kamatbázis plussz kamatfelár módszerrel szokták megállapítani. A kamatbázisként általában LIBOR-t12, illetve forintban nyújtott kölcsön esetén a BUBOR13. Az adósokat a hitelminősítő cégek különféle kategóriákba szokták besorolni és a kamatbázis fölött felszámított kamatfelár tükrözi e kategóriától függő, az adósban megtestesülő kockázatot. - A törlesztés módja, ütemezése. Az előtörlesztés megengedése, vagy kizárása. - Jutalékok és költségek (pl. részvételi jutalék, rendelkezésre tartási jutalék, ügynöki jutalék, és készpénzes költségek). - Átruházás és engedményezés. Az adósnak általában nem megengedett, hogy kilépjen a hitel által finanszírozott projektből, a hitelező bankok azonban változhatnak. - Alkalmazandó jog, és az esetleges vitában illetékes bíróság kijelölése. Csoportfinanszírozás 12 13
Londoni bankközi ajánlati kamatláb (London Interbank Offered Rate) Budapesti bankközi ajánlati kamatláb
56
A Hpt. az egyes kölcsönnyújtási szabályok között tartja számon a az anya- és leányvállalat között, a likviditás érdekében nyújtott finanszírozást, amelyet azonban a törvény nem tekint engedélyköteles ügyletnek.. A Hpt. alapján nem pénzkölcsönynújtási tevékenységek A Hpt. meghatározza azt is, hogy mit nem tekint pénzkölcsön nyújtásnak. E körbe tartozik a) a munkáltató által a munkavállaló részére szociális céllal – esetileg – adott kölcsön, b) az egymással áruszállítási vagy szolgáltatási jogviszonyban álló vállalkozások vagy természetes személyek által e jogviszonyra tekintettel adott halasztott fizetés vagy előleg (kereskedelmi kölcsön), ide nem értve a pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyleteket, c) a biztosítóintézet által az életbiztosítási kötvény tulajdonosának nyújtott kötvénykölcsön, d) az önkormányzat által adott lakáscélú vagy szociális kölcsön. A szolgáltatásnyújtás előkészítésének szabályozottsága Mindaz a terület, amely a pénzügyi szolgáltatások közül a hitel és pénzkölcsön nyújtáshoz kapcsolódik, alapvetően a szabályozottság ernyője alá kerül. Ide tartozik a szerződés előkészítését megelőző nagyon alapos eljárás: a hitelképesség vizsgálata. A hitelképesség vizsgálata összetett folyamat, amely arról győzi meg a hitelezőt – a hitelintézetet, kereskedelmi bankot – hogy az adó az ő számára hitelképes, a hitelezési ügylet viszonylag zavartalanul lebonyolítható. A szerződés teljes előkészítésének folyamata, annak árazásától a szerződés előkészítésé adminisztrációján keresztül az esetleges egyéb résztvevők egyeztetéséig, és azok által készített dokumentumok felhasználásáig, mind a szolgáltatásnyújtás szerves részét alkotja. A szerződés megkötését követően és adott esetben a kölcsön folyósítása után alapvetően nyilvántartási, figyelemmel kísérési, ellenőrzési tevékenység az, amely a hitelező feladatát képezi. Szerződésszegés esetén a vissza nem fizetett kölcsön tekintetében a hitelező a kintlévőség beszedését kell, hogy valamilyen szinten végezze; a kintlévőség „behajtása” egy hosszadalmas jogi folyamatot jelent az ahhoz kapcsolódó minden egyeztetéssel, adott esetben peres, vagy peren kívüli eljárással, végrehajtással, vagy más hasonló lépsekkel a folyamatban. A fentiek mindegyike külön-külön és együttesen is, vagy néhány tevékenységet egymás mellé válogatva az engedélyköteles pénzügyi szolgáltatásokon belül a hitel és pénzkölcsönnyújtás szerves részét képezik. Végül,de nem utolsó sorban a lakossági kölcsönnyújtás, miután tömegessé vált, és jelentős kockázatot is hordoz nem csak a lakosság, mint ügyfél oldaláról, hanem a bank, mint hitelező oldaláról is, egy lassan terebélyesedő jogszabálycsomaggá kezd alakulni. Az alapvető fogalmi elemek szabályozásán túlmenően és a háttérpolgári jogi szabályok alkalmazása mellett, a fogyasztóvédelmi szabályok egyre jelentősebben előtérbe kerülnek ezen a területen. A pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi szabályok a Hpt.-ben és a fogyasztói hitelszerződésekről szóló törvényben kerültek meghatározásra. A szabályozás egyértelműen a lakossági ügyfélkör fogyasztóvédelmi szabályait helyezi előtérbe és szigorítja a bankok eljárását garanciális, ügyfelet (fogyasztót) védő szabályok alkalmazásával. E garanciális szabályok alapvetően a bank tájékoztatási, információadási kötelezettségére vonatkoznak, de újabban kamat és díjmeghatározási, a szerződések fenntartására vonatkozó, és egyéb ügyfelet védő elemei is megjelennek (pl. egyoldalú módosítás jelentős korlátozása). A pénzügyi lízing A lízingügyletek között kétféle ügyletet különböztetünk meg az operatív és a pénzügyi lízinget. Az operatív lízinget, mint a Ptk.-ban (az 1959. évi IV. törvényben) nem nevesített szerződést a magyar gyakorlat a bérleti szerződés egy speciális alakzatának tekinti, míg a 57
pénzügyi lízinget, mint speciális finanszírozási konstrukciót a Hpt. fenntartja a pénzügyi intézmények által végezhető pénzügyi szolgáltatások között. A pénzügyi intézményeken kívül e törvényi korlátozásból kifolyólag pénzügyi lízingszolgáltatást más gazdasági szervezet nem nyújthat. (E korlátozás a Hpt. fogalmai szerinti pénzügyi lízingszerződésen kívül eső szerződésekre nem vonatkozik). A lízingszerződés – legyen az operatív, vagy pénzügyi lízing – részletes szabályait a gyakorlat alakította ki és néhány kivételtő eltekintve a magyar jogszabályok nem rendezik az ezekkel kapcsolatos kérdéseket. Ilyen kivétel a pénzügyi lízing vonatkozásban a Hpt. illetve a számviteli törvény, bármely lízingszerződés vonatkozásában pedig az Áfa. törvény. A lízing vonatkozásában háttérjogszabályként kerülnek alkalmazására a Ptk. bérletre és adás-vételre vonatkozó szabályai – majd 2013-tól a nevesített ügyletszabályok. A lízingszerződés alanyai a lízingbeadó, aki a lízingtárgy tulajdonosa és a lízingbe vevő. A pénzügyi lízing tárgya - ingatlan, - ingó, és - vagyoni értékű jog lehet. A pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó a lízingtárgyat a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő a) viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot, b) a hasznok szedésére jogosulttá válik, c) viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási és amortizációs költségeket is), d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét – amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint kamatrészét és a törlesztésének ütemezését. Nem minősül pénzügyi lízingnek az ellenőrző részesedéssel rendelkező vállalkozás és az ellenőrzött vállalkozás közötti lízing, ide nem értve a pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyletet. Az új Ptk 6. könyv 409-415. §-ai szabályozzák a korábbiakkal ellentétben a pénzügyi lízing szerződést. E szabályozás szerint a pénzügyi lízingszerződés alapján a lízingbeadó a tulajdonában álló dolog vagy jog (a továbbiakban: lízingtárgy) határozott időre történő használatba adására, a lízingbevevő a lízingtárgy átvételére és lízingdíj fizetésére köteles, ha a szerződés szerint a lízingbevevő a lízingtárgy gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig való használatára, illetve - ha a használat időtartama ennél rövidebb - a szerződés megszűnésekor a lízingtárgy ellenérték nélkül vagy a szerződéskötéskori piaci értéknél jelentősen alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult, vagy a fizetendő lízingdíjak összege eléri vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét. A lízingbevevő a szerződés megkötésétől, dolog esetén a birtokátruházástól szedi a lízingtárgy hasznait, viseli a lízingtárggyal járó terheket, költségeket és azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni. A lízingtárgy használatára és átruházására a bérleti szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni. A lízingbevevő a díjat a szerződésben meghatározott időszakonként előre köteles megfizetni. Arra az időre, amely alatt a lízingbevevő a lízingtárgyat a saját érdekkörén kívül felmerült okból nem használhatja, lízingdíj nem jár.
58
Pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása A pénzforgalom alapvetően a pénz be- és kifizetéséhez, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatások összességére vonatkozik. A fizetési formákat tekintve beszélhetünk készpénzfizetésről, vagy készpénz nélküli, készpénzkímélő fizetési formákról. Pénzforgalmi szolgáltatásnak a Hpt. és a pénzforgalmi törvény (2009. évi LXXXV. törvény) valamint a kapcsolódó jegybanki rendelet (18/2009. (VIII.6.) MNB rendelet) szerint sokfajta szolgáltatás, számunkra fontosan elsősorban a készpénzfizetési szolgáltatások, a pénzforgalmi számlavezetés, a fizetési megbízások teljesítése, továbbá a nemzetközi fizetési forgalom lebonyolítása minősül. A pénzforgalmi törvény és a jegybanki rendelet alapján a pénzforgalmi ügyletekben a következő fizetési formák alkalmazhatók: - átutalás, amely lehet - egyszerű átutalás, - csoportos átutalás, - hatósági átutalási megbízás és átutalási végzés; - beszedés, amely lehet - felhatalmazó levélen alapuló beszedés, - váltóbeszedés, csekkbeszedés, - csoportos beszedés, - határidős beszedés, - okmányos beszedés. - akkreditív (okmányos meghitelezés); - készpénzátutalás. Az átutalásra szóló fizetési megbízással (átutalási megbízás) a fizető fél megbízza a pénzforgalmi szolgáltatóját, hogy fizetési számlája terhére meghatározott összeget utaljon át (számoljon el) a kedvezményezett fizetési számlája javára. A beszedési megbízással a kedvezményezett megbízza a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót, hogy fizetési számlája javára, a fizető fél fizetési számlája terhére meghatározott összeget szedjen be. Az okmányos meghitelezéssel a pénzforgalmi szolgáltató (nyitó pénzforgalmi szolgáltató) az alapügyletben kötelezett megbízása alapján saját nevében arra vállal kötelezettséget, hogy ha a kedvezményezett meghatározott határidőn belül a meghatározott okmányokat hozzá benyújtja, illetve az okmányos meghitelezésben előírt egyéb feltételeket teljesíti, akkor az okmányos meghitelezésben meghatározott összeget az okmányok megfelelősége esetén részére megfizeti. A készpénzátutalás korábban önálló pénzügyi szolgáltatásnak minősült, ma a pénzforgalmi szolgáltatások körébe sorolja a törvény. A készpénzátutalás több szempontból különbözik a pénzforgalmi szolgáltatások egyéb kategóriáitól. A magyar jogban az 1990-as évek végétől nyert önálló, nevesített szabályozást; először a Hpt. ügyleti szabályai között. A hatályos szabályozás – tekintettel a nemzetközi szabályozás fejlődésére – a pénzforgalmi szolgáltatások közé is elhelyezi és szabályozza a készpénz átutalást. A magyar piacon megjelenése idején ironikusan „Western Union-szabályként” került a gyakorlatba. Ennek egyik magyarázata, hogy akkor atipikus szerződésként, ugyanakkor csak az állami felügyeleti engedély birtokában volt végezhető ez a tevékenység. Készpénzátutalás: fizetési számla megnyitása nélkül a fizető fél által befizetett pénz utalása a kedvezményezett vagy a kedvezményezett megbízásából eljáró pénzforgalmi szolgáltató részére abból a célból, hogy a pénz a kedvezményezett részére kifizetésre kerüljön. a) A készpénzátutalás a pénz természetes személy megbízása alapján természetes személy részére történő átutalást jelent. 59
b) A készpénzátutalás alapja ennek megfelelően egy megbízási szerződés. c) A készpénzátutalás nem bankszámlák között történik. d) A készpénzátutalás tárgya kizárólag készpénz. e) A pénz befizetése és kifizetése a készpénz-átutalási rendszerben részt vevők erre engedélyezett helyiségében történhet. f) A kifizetést teljesítő pénzügyi intézmény megelőlegezi az átutalt összeget a megbízást felvevő pénzügyi intézménynek. Elektronikus pénz kibocsátása; olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak; Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz: a) a csekk, b) az elektronikus pénz, c) a pénzforgalmi szolgáltató és az ügyfél közötti keretszerződésben meghatározott olyan személyre szabott dolog vagy eljárás, amely lehetővé teszi az ügyfél számára a fizetési megbízás megtételét. Elektronikus pénz: az elektronikus pénz kibocsátójával szembeni követelés által megtestesített, elektronikusan tárolt - ideértve a mágneses tárolást is - összeg, melyet pénzeszköz átvétele ellenében bocsátanak ki a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott fizetési műveletek teljesítése céljából, és amelyet az elektronikus pénz kibocsátóján kívül más természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéni vállalkozó is elfogad. A csekk egy olyan átruházható értékpapír, amely tulajdonképpen egy írásbeli fizetési meghagyás. A csekk kibocsátója utasítja bankját, hogy a csekken megjelölt összeget számlaköveteléséből fizessen ki a csekk bemutatójának. A csekk szigorú jogszabályi előírásoknak14 megfelelő formában kiállított értékpapír. Ha az alaki kellékek közül bármelyik hiányzik, akkor a csekkjogi szabályok az okiratot nem tekintik csekknek. A csekk alaki kellékei: 1. A csekk elnevezés az okirat szövegében, az okirat kiállításának nyelvén. 2. Meghatározott pénzösszeg fizetésére szóló feltétlen meghagyás. 3. A fizetésre kötelezett neve. 4. A fizetési hely megjelölése. 5. A kiállítása napja, helye. 6. A kibocsátó aláírása. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása: szerződés alapján a készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek az ügyfél rendelkezésére bocsátása. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátásával kapcsolatos szolgáltatásnyújtás: a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátására, kezelésére és használatára vonatkozó jogszabályok alapján nyújtott, illetőleg az ügyféllel, valamint az eladóval vagy a szolgáltatóval kötött szerződésben a kibocsátó által elvállalt szolgáltatások összessége. Nem minősül készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel kapcsolatos szolgáltatásnak a készpénzhelyettesítő fizetési eszköz használatával összefüggő elszámolás forgalom lebonyolítása. Az alapfogalmak meghatározását követően át kell tekinteni, hogy a szolgáltatás, illetve az annak alapjául szolgáló szerződés alanyai milyen pozíciót foglalnak el. A készpénzhelyettesítő fizetési eszközök kibocsátója hitelintézet, illetve bizonyos esetekben pénzügyi vállalkozás lehet. A kibocsátó a birtokossal kötött szerződésben kötelezettséget vállal, hogy az elektronikus fizetési eszköz használatát a birtokos számára biztosítja. A 14
2/1965. (I. 24.) IM rendelet
60
birtokos az a személy, aki a kibocsátóval kötött szerződés alapján az elektronikus fizetési eszköz használatára jogosult. A készpénzhelyettesítő fizetési eszközök birtokosa nem csak elnevezését tekintve, hanem polgári jogi értelemben is csak birtokosa az adott eszköznek, a tulajdonos a kibocsátó marad. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy a készpénzhelyettesítő fizetési eszköz kibocsátását más szolgáltatás igénybe vétele, legtöbbször bankszámlanyitás előzi meg. A készpénzhelyettesítő fizetési eszköz személyhez kötődő és át nem ruházható. A birtokos a készpénzhelyettesítő fizetési eszköz használatát másnak csak saját felelősségére engedheti át. A készpénzhelyettesítő fizetési eszközt birtokosa a vásárlásai során az áruk ellenértékének megfizetésére tudja felhasználni, az azt elfogadó kereskedelmi egységekben, illetve a bankkártyák alkalmasak a bankjegykiadó automatákból készpénz felvételére is. Kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása A kezesség és bankgarancia vállalására a Hpt. nem tartalmaz külön szabályokat, hanem ezek vonatkozásában a Ptk. szabályait kell szem előtt tartanunk. A Ptk. definíciója szerint kezességi szerződéssel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. A jogosult kielégítési alapját növeli a kötelezettől független harmadik személy teljes vagyonával. A kötelezett nem teljesítése esetén a kezes maga teljesít. A kezességi szerződés a főkötelem jogosultja és a kezes között jön létre írásban. A szerződés járulékos kötelem, amely terjedelmében is a főkötelemhez igazodik, de ha a változó főkötelem nő, a kezesi kötelem nem nő vele (nem lehet terhesebb, mint a kötelezettség elvállalásakor volt). Ha azonban a főkötelem csökken, akkor a kezesi kötelem is csökken. Az alapkövetelés engedményezésekor a kezesi kötelem nem változik, viszont a kötelezett oldalán történő alanyváltozás esetén (pl. tartozásátvállalás esetén) a kezesi jogviszony megszűnik. A kezesi szerződés lehet ingyenes vagy visszterhes. A kezességnek két fő fajtáját különböztethetjük meg: a) egyszerű kezesség: a jogosult követelését elsődlegesen a kötelezettel szemben érvényesíti, és ha ő nem teljesít, akkor lehet a kezessel szemben a követelést érvényesíteni. Itt tehát a kezest megilleti a sortartási kifogás. b) készfizető kezesség: a kezes kötelezettsége olyan, hogy a jogosult bármelyikük ellen fordulhat, akitől teljesítést remél. Egyetemleges a felelősségük, itt nincs sortartási kifogás. A bankok, mint egy jogügylet jogosultjai általában csak készfizető kezességi szerződést kötnek. Készfizető kezesség esetén a kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelést először a kötelezettől hajtsa be. Készfizető a kezesség ha a) a felek így állapodtak meg, b) a kezességet kár megtérítéséért vállalták, c) a kezességet bank vállalta. Ebből következően a bank vállal kezességet, akkor az mindig készfizető kezesség lesz. Mindkettőre érvényes, hogy a kezest megtérítési jog illeti meg a kötelezettel szemben. A bankgarancia főként bankhiteleket és kölcsönöket biztosító mellékkötelem, a gazdálkodó szervezetek ügyleteinek fontos és gyakori biztosítéka. A bankgarancia célja a jogosult helyzetének kedvezőbbé tétele. Az adós és a hitelező közötti hitelviszony biztosítására az adós megbízást ad egy banknak, hogy vállaljon kötelezettséget arra, hogy bizonyos esemény beállta, vagy elmaradása, illetve meghatározott okmányok benyújtása esetén a hitelezőnek fizetni fog. A bank a garanciát a saját nevében, de az adós megbízásából állítja ki. A megbízás általában a következő adatokat, tényeket tartalmazza: - az alapjogviszony pontos megjelölését, - a garancia kedvezményezettjének megnevezését, - a garancia fajtájára és tartalmára vonatkozó rendelkezéseket, 61
- a garancia határidejét, - a garancia kedvezményezetthez való eljuttatásának módját, és - esetleg a közvetett garancia állítására vonatkozó utasítást. A megbízási szerződésben rendelkezni szoktak a bank részére fizetendő garancia díjról is. A bankgarancia tulajdonképpen egy olyan szerződés, amely egy bank, mint garantáló és egy hitelező, mint kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt. A kezességtől az különbözteti meg, hogy a jogviszonyban a bank kötelezettsége absztrakt, ami azt jelenti, hogy a bank nem jogosult a kedvezményezettel szemben az alapjogviszonyból származó kifogások érvényesítésére. (A garancia absztrakt jellegétől függetlenül a bank kifogásolási joga bizonyos esetekben mégsem vonható kétségbe. Megtagadhatja a teljesítést, ha például már az igénybevétel időpontjában bizonyítani tudja, hogy joggal való visszaélés történt). A garanciaszerződés rendszerint konkrétan meghatározza a garancia pénznemét és összegét. A garancia összege magában foglalhatja az előre meghatározott kamatot és költségátalányt is. A garancia ellenkező megállapodás hiányában nem mondható fel egyoldalúan és a kötelezettségvállalást rendszerint határidőhöz kötik. A garancia igénybevételének a futamidő lejárta előtt kell megtörténnie, mert jogvesztő határidő révén annak túllépésére nincs lehetőség. Az igénybevétel során a postai átfutási idő kockázatát kizárólag a kedvezményezett viseli, és a futamidő meghosszabbítására még vis maior esetén sem kerülhet sor. Különböző kritériumok alapján a bankgaranciának számos fajtája különböztethető meg. A biztosítás tárgya szerint megkülönböztethetjük az ajánlati garanciát, amely szinte minden versenytárgyalás velejárója. A pályázat kiírói pályázati feltételként követelik meg a résztvevőktől, hogy egy bank garantálja a pályázatukban vállalt kötelezettségek megtartását; teljesítési garanciát, amelynek célja a kedvezményezett hibás, vagy nemteljesítés elleni védelme; és a visszafizetési garanciát, amely a már kifizetett előleg, vagy foglaló visszafizetését biztosítja. A bankgarancia az igénybevétel módja szerint lehet első követelésre szóló, amely azonnali, feltétel nélküli fizetési kötelezettséget jelent, és feltételhez kötött, amikor is a szerződésben kikötött feltétel bekövetkeztekor áll be a garancia fizetésének kötelezettsége. Az egyéb bankári kötelezettségvállalás fogalma lehetőséget ad a pénzügyi intézmények számára, hogy a fentieken túlmenően más kötelezettségvállalás formájában megvalósuló szolgáltatást nyújtsanak. Kereskedelmi tevékenység A kereskedelmi tevékenység fogalma önmagában nem igényel túl mély magyarázatot. A kereskedelmi tevékenység folytatható saját számlára, vagy bizományosként is. Ami speciális, hogy a Hpt. akkor tekinti a kereskedelmi tevékenységet pénzügyi szolgáltatásnak, ha annak tárgya: valuta, deviza, váltó, vagy csekk. Pénzügyi szolgáltatás közvetítése A pénzügyi szolgáltatások közvetítésének, vagy más néven bankügynöki tevékenységnek több egymástól lényegesen eltérő esetét különbözteti meg a hitelintézeti törvény. Kiemelt közvetítői tevékenység: pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján, a pénzügyi intézmény nevében, javára és kockázatára, pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtásának, szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, ideértve a pénzügyi intézmény nevében, javára és kockázatára történő kötelezettségvállalást vagy a szerződés megkötését is; Ügynöki tevékenység: pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtásának, ilyen szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, amelynek során a pénzügyi intézmény kockázatára önállóan kötelezettséget nem vállalnak, szerződést nem kötnek; 62
Pénzforgalmi közvetítői tevékenység: a) pénzforgalmi intézménnyel vagy elektronikuspénz-kibocsátó intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján, a pénzforgalmi intézmény vagy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény nevében, javára és kockázatára, pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásának, szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, ideértve a pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény nevében, javára és kockázatára történő pénzforgalmi szolgáltatási szerződés megkötését is, b) elektronikus pénz kibocsátójával kötött megbízási szerződés alapján, az elektronikus pénz kibocsátója nevében, javára és kockázatára, elektronikus pénz kibocsátására és visszaváltására irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység. Alkuszi tevékenység: pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó ügyféllel kötött megbízási szerződés alapján és nevében pénzügyi intézménnyel történő pénzügyi szolgáltatási szerződés kiválasztására, megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, amely nem terjed ki az ügyfél nevében, javára történő kockázatvállalásra. Közvetítő az, aki a Hpt.-ben foglaltaknak megfelelően a) a pénzügyi szolgáltatás közvetítését aa) kiemelt közvetítői tevékenységként egy vagy több pénzügyi intézmény egymással nem versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (kiemelt közvetítő), vagy ab) ügynöki tevékenységként egy vagy több pénzügyi intézmény egymással nem versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (függő ügynök), vagy ac) pénzforgalmi közvetítői tevékenységként (pénzforgalmi közvetítő) végez (a továbbiakban együtt: függő közvetítő), vagy b) a pénzügyi szolgáltatás közvetítését ba) kiemelt közvetítői tevékenységként több pénzügyi intézmény egymással versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (többes kiemelt közvetítő), vagy bb) ügynöki tevékenységként több pénzügyi intézmény egymással versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (többes ügynök), vagy bc) alkuszi tevékenységként (alkusz) végez (a továbbiakban együtt független közvetítő). Közvetítővel pénzügyi szolgáltatás közvetítése tevékenységi körében megbízási szerződést kötött jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéni vállalkozó (a továbbiakban: közvetítői alvállalkozó) ezen ügyletek teljesítéséhez további megbízási szerződést nem jogosult kötni. Közvetítővel jogviszonyban álló közvetítői alvállalkozó pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére irányuló további jogviszonyt pénzügyi intézménnyel vagy más közvetítővel nem létesíthet. A független közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítését kizárólag az MNB engedélyével végezheti. A közvetítő nem jogosult az ügyfél nevében a pénzügyi intézménytől, a pénzforgalmi intézménytől és az elektronikuspénz-kibocsátó intézménytől az ügyfelet megillető pénz átvételére. A közvetítő köteles az ügyfél által befizetett, a pénzügyi intézményt, pénzforgalmi intézményt és az elektronikuspénz-kibocsátó intézményt megillető pénzösszegeket elkülönített számlán tartani. Ezek a pénzösszegek a közvetítő más hitelezői kielégítésére végrehajtási és felszámolási eljárás esetén nem használhatók fel. Letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás A betétszerződésekkel áll rokonságban, azoktól azonban több szempontból lényegesen eltér a letétszerződés, amely alapján a letevő a letétbe helyezett dolgot (többnyire értéktárgyat,
63
okiratot) egyedileg követelheti vissza, vagyis a hitelintézet a letétbe helyezett dolgot nem helyezheti ki. A letéti szolgáltatás (pénzletét kezelés) a Hpt. meghatározásában pénzösszegek az ügyfél megbízásából, elkülönített letéti számlán kamatra vagy kamat nélkül történő elhelyezése és kezelése, külön jogszabályban (a Ptk.-ban) rögzített feltételek szerint. A letéti szerződés alapján a hitelintézet köteles a rábízott dolgot megőrizni. A hitelintézet a letétbe helyezett dolgot nem használhatja és nem is adhatja tovább (pl. nem kölcsönözheti). A teljesítéshez harmadik személyt is igénybe vehet, ha a letevő ehhez hozzájárult, vagy a letevő károsodástól való megóvása ezt szükségessé teszi. A bank a jogosan igénybe vett teljesítési segéd magatartásáért úgy felel, mintha a dolgot ő maga őrizte volna. A letevő a szerződésben meghatározott díj fizetésére köteles. A díj utólag jár, a bank emellett az őrzéssel kapcsolatos költségei megtérítését is kikötheti. A bankot a díj és az esetleges költségek biztosítására törvényes zálogjog illeti meg a letét következtében birtokába került vagyontárgyakon. Ha szerződésben kikötik a letéteményes a letétbe helyezett értékpapír kezelésére is vállalkozik, (ezt a fajta letétet nyitott letétnek nevezzük). Az ügyfél természetesen ebben az esetben is megtartja a letét tárgyának tulajdonjogát. Bár sokszor együtt szokták tárgyalni, mégis kiemelendő, hogy a letéti és a széf szolgáltatás sok szempontból elkülönül egymástól. A széfszolgáltatás az ügyféllel kötött megállapodás alapján, az ügyfél számára – állandóan őrzött – helyiségben széf rendelkezésre bocsátása, melybe értékeit az ügyfél maga helyezi el és veszi ki. Noha mindkét szolgáltatás jogi hátterét a Ptk. adja, természetüket tekintve jelentősen elkülönülnek egymástól. A letét a Ptk.-ban önálló nevesített szerződés, a széfszolgáltatás jogi természetét tekintve széfbérlet, amelynek alapja egy bérleti szerződés. A letéti szerződés alapján a letéteményes köteles a letevő által rábízott dolgot időlegesen megőrizni. Bérleti szerződés alapján a bérbeadó köteles a dolgot – a széfet – időlegesen a bérlő használatába adni, a bérlő pedig bérleti díjat fizetni. A bérbeadó szavatol azért, hogy a bérelt dolog a bérlet egész tartama alatt szerződésszerű használatra alkalmas, és egyébként is megfelel a szerződés előírásainak. Erre a szavatosságra a hibás teljesítés miatti szavatosság szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bérlőt az elállás helyett az azonnali hatályú felmondás joga illeti meg, kicserélést pedig nem követelhet. Hitel referencia szolgáltatás15 A hitelreferencia szolgáltatás: - bankinformáció díjazás ellenében történő – a banktitkot nem sértő – nyújtása, valamint - a központi hitelinformációs rendszert (KHR) kezelő vállalkozás által történő adatkezelés. A központi hitelinformációs rendszerben (KHR) nyilvántartott adatok kezelésének célja a hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása az adások és a referenciaadatszolgáltatók biztonságának érdekében. Nyilvántartott személy: valamennyi olyan természetes személy, illetve vállalkozás, akinek, vagy amelynek referenciaadatait a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás kezeli; Referenciaadat-szolgáltató: 1. a pénzügyi szolgáltatások legalább egyikét végző pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, biztosító, közraktár 2. a Diákhitel Központ Zrt., 15
2011. évi CXXII. törvény a központi hitelinformációs rendszerről
64
3. a befektetési hitelt nyújtó hitelintézet, befektetési vállalkozás, 4. az értékpapír-kölcsönzést végző befektetési vállalkozás, befektetési alap, befektetési alapkezelő, elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár, pénzügyi intézmény, központi értéktár és biztosító, valamint 5. a határon átnyúló szolgáltatást végző, az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelező, ha a KHR-hez csatlakozott. A KHR kezelésére engedélyt az kaphat, aki a Hpt.-ben foglalt feltételeken túl az alábbi feltételeknek is megfelel: a) részvénytársasági formában működő pénzügyi vállalkozás, b) legalább kétszázmillió forint saját tőkével rendelkezik, c) a hitelreferencia szolgáltatást kizárólagos tevékenységként végzi, d) részvényeinek tulajdonosa kizárólag pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás vagy hitelintézetek érdek-képviseleti szerve és e) a hitelinformációs rendszeréhez történő csatlakozási szándékát a referenciaadatszolgáltatók legalább hetven százaléka kinyilvánította, és ezen referenciaadat-szolgáltatók legalább nyolcvan százalékával rendelkeznek az összes referenciaadat-szolgáltató tárgyévet megelőző év éves beszámolója alapján kiszámított kockázatvállalásának. A KHR olyan zárt rendszerű adatbázis, amelyben kizárólag a törvényben meghatározott referenciaadatok kezelhetők. A referenciaadat-szolgáltató a pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződés, a befektetési hitel nyújtására vonatkozó szerződés, valamint az értékpapírkölcsönzésre vonatkozó szerződés, továbbá a jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerződés (a továbbiakban együtt: az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződés) megkötését követően írásban átadja a KHR részére a természetes személynek és vállalkozások törvényben meghatározott referenciaadatait. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a kapott adatokat a szerződéses jogviszony megszűnését követően egy munkanapon belül véglegesen és vissza nem állítható módon törli, kivéve az alábbi adatokat. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére írásban átadja annak a természetes személynek a referenciaadatait, aki az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennállt. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére írásban átadja annak a természetes személynek a melléklet II. fejezetének 1.1 és 1.3 pontja szerinti referenciaadatait, aki az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződés megkötésének kezdeményezése során a) valótlan adatot közöl és ez okirattal bizonyítható, illetve b) hamis vagy hamisított okirat használata miatt a bíróság jogerős határozatában a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) 274-277. §-ában vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 342., 343., 345. és 346. §-ában meghatározott bűncselekmény elkövetését állapítja meg. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére írásban átadja annak a természetes személynek a referenciaadatait, akivel szemben a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használata miatt a bíróság jogerős határozatában a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 313/C. §-ában vagy a Btk. 374. § (5) bekezdésében és 393. §-ában meghatározott bűncselekmény elkövetését állapítja meg. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére írásban átadja annak a vállalkozásnak a referenciaadatait, aki az adatszolgáltatás tárgyát képező 65
szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozása több mint harminc napon keresztül fennállt. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a vállalkozásnak a referenciaadatait, amely készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadására irányuló szerződésben vállalt kötelezettségét megszegte, és emiatt a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadására irányuló szerződését a referenciaadat-szolgáltató felmondta vagy felfüggesztette. A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a vállalkozásnak a referenciaadatait, amelynek fizetési számlájával szemben - fedezethiány miatt - harminc napot meghaladó időszak alatt, megszakítás nélkül egymillió forintnál nagyobb összegű sorba állított követelést tartanak nyilván. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a referenciaadatokat öt évig kezeli. Az öt év letelte után, illetve az adatkezeléshez való hozzájárulás visszavonása esetén a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a referenciaadatokat véglegesen és vissza nem állítható módon törli. Bármely referenciaadat-szolgáltatónál bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, a nyilvántartott személy korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A nyilvántartott személy kifogást emelhet referenciaadatainak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére történt átadása, azoknak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő kezelése ellen, és kérheti a referenciaadat-helyesbítését, illetve törlését. A nyilvántartott személy referenciaadatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetőleg azok helyesbítése vagy törlése céljából a referenciaadat-szolgáltató és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás ellen keresetet indíthat. 5.2.4 A kiegészítő pénzügyi szolgáltatások Pénzváltási tevékenység Pénzváltási tevékenység a külföldi fizetőeszközök adásvétele a törvényes fizetési eszköz (forint) ellenében, valamint külföldi fizetési eszközök adásvétele külföldi fizetési eszközök ellenében. Nem minősül pénzváltási tevékenységnek a külföldi pénznemre szóló, forgalomban lévő vagy forgalomban lévőre még átcserélhető pénzérmék és bankjegyek numizmatikai célú forgalmazása, valamint belkereskedelemben az áruval, illetőleg szolgáltatással kapcsolatos ügyletekre vonatkozó fizetések teljesítése. Pénzváltási tevékenységet csak hitelintézet folytathat. A fizetési rendszer működtetése Az elszámolásforgalom a hitelintézetek, a jegybank, valamint más, az elszámolási rendszerek (GIRO, VIBER) szabályzata szerint az elszámolási rendszerben részvételre jogosult szervezet közötti, saját és az ügyfelek megbízásából származó fizetési forgalom lebonyolítása, ideértve a fizetési üzenetek ellenőrzését, továbbítását távközlési hálózat igénybevételével, a résztvevők közötti tartozások és követelések megállapítását és a pénzügyi kockázatok kezelését. Pénzfeldolgozási tevékenység A pénzfeldolgozás fogalma alá tartozik - a bankjegyek és pénzérmék tételes megszámlálása, - a bankjegyek és érmék valódiság és forgalomképesség szempontjából történő ellenőrzése, továbbá 66
-
az újra forgalomba hozható bankjegykötegek és pénzérme tételek kialakítása.
Pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon A szolgáltatás a bankközi piaci résztvevők közötti forint-, illetve devizahitel- és betétügylet, deviza-adásvétel közvetítése annak érdekében, hogy a hitelintézetek, továbbá más bankközi piaci résztvevők az erre irányuló jogügyleteket egymással közvetlenül megkössék. A pénzügyi szolgáltatás közvetítése és a bankközi piacon folytatott pénzügyi ügynöki tevékenység különbözik egymástól. Míg az előbbi pénzügyi szolgáltatás, az utóbbi a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások közé tartozik. A bankközi piacon folytatott pénzügyi ügynöki tevékenység esetén az ügynök - csak és kizárólag a bankközi piacon jár el, - nem vesz részt az ügylet megkötésében, csak közvetítő tevékenységet folytat A közvetítő tevékenység tárgya - forint-, illetve devizahitel ügylet - forint-, illetve deviza betétügylet, valamint - deviza-adásvétel lehet. Forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység. Az utalványkibocsátó az a vállalkozás, amely forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenységet végez. Az utalványkibocsátó részvénytársaságként, korlátolt felelősségű társaságként vagy szövetkezetként működhet és legalább tízmillió forint vagy annak megfelelő összegű befizetett jegyzett tőkével kell rendelkeznie. Az utalványkibocsátó a forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenysége megkezdését és befejezését előzetesen bejelenti az MNB-nek. A forgatható utalvány tartalmazza legalább a) az utalvány elnevezést olyan megjelenési formában, amely biztosítja a hazai vagy külföldi törvényes fizetőeszköztől való egyértelmű megkülönböztethetőséget, b) a felhasználhatóság lejáratát, ha van ilyen, c) a felhasználhatóság egyéb korlátait, ha van ilyen, d) az utalványkibocsátó megnevezését. Az utalványkibocsátó az utalványbirtokos kérésére, az annak birtokában lévő forgalomképes forgatható utalványt a forgatható utalványon szereplő címletértékkel megegyező névértékű hazai törvényes fizetőeszközre bármikor visszaváltja, de az utalványkibocsátó a forgatható utalvány visszaváltásáért díjat, jutalékot vagy költséget számíthat fel. Ha a forgatható utalvány felhasználhatósága lejárathoz kötött, az utalványkibocsátó visszaváltási kötelezettsége a forgatható utalvány lejáratát követő tizenkettedik hónap végéig áll fenn. Ellenőrző kérdések 1. Milyen szervezeti formában működhetnek a pénzügyi intézmények? 2. Milyen korlátok vonatkoznak a pénzügyi intézmények tevékenységére? 3. Mi a kereskedelmi bank? 4. Mi a szakosított hitelintézet? 5. Mi a szövetkezeti hitelintézet? 6. Mi a pénzügyi vállalkozás? 7. Mi az előírt jegyzett tőke minimum a pénzügyi intézmények egyes szervezeti formáinál? 67
8. Milyen engedély szükséges ahhoz, hogy a hitelintézet a tevékenységét megkezdhesse? Ki az engedélyező hatóság? 9. Hogyan lehet fióktelepet létesíteni és határon átnyúló tevékenységet folytatni egy másik EU tagállamban? 10. Sorolja fel a pénzügyi szolgáltatásokat! 11. Sorolja fel a kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokat! 12. Mi a betét és a betétgyűjtés fogalma? 13. Mi a különbség a hitel és a pénzkölcsön nyújtása között? 14. Mi a faktorálás? 15. Mikor minősül egy lízingügylet pénzügyi lízingnek? 16. Mutassa be, hogy a pénzforgalmi ügyletekben milyen fizetési formák alkalmazhatók! 17. Mi minősül készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek? 18. Mi a hitel referencia szolgáltatás? Mik a korlátai?
68
5.3 A betétesek védelme Alapvető fogalmak - a betétbiztosítás célja - az OBA feladata - a biztosított és nem biztosított betétek köre - a biztosítás mértéke - az OBA jogállása és forrásai A betétbiztosítás célja, hogy a betéteseknek védelmet nyújtson a hitelintézetek fizetőképtelensége esetére azzal, hogy meghatározott feltételek fennállta esetén az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) betéteseket kártalanítja. 5.3.1 Az Országos Betétbiztosítási Alap Minden hitelintézet köteles az Országos Betétbiztosítási Alaphoz csatlakozni, kivéve az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet fióktelepe, ha rendelkezik a vonatkozó uniós szabályozásnak megfelelő betétbiztosítással. Hitelintézet által gyűjtött betétekre kizárólag az Alap által biztosított mértékig fizethető kártalanítás, továbbá az ilyen betétekre kizárólag az Alap által nyújtott biztosítás terjed ki. Az OBA-hoz csatlakozni köteles hitelintézet a tevékenységi engedély iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg köteles a csatlakozásról szóló nyilatkozatot az Alapnak megküldeni, és annak másolatát csatolni az MNB-hez benyújtandó tevékenységi engedély iránti kérelemhez. 5.3.2 Az OBA feladata, a biztosított betétek köre Az OBA feladata - a vele tagsági jogviszonyban álló hitelintézetnél elhelyezett betét befagyása esetén a betétes részére meghatározott kártalanítási összeg kifizetése, illetve - az állammal kötött külön megállapodásban foglalt megbízás alapján az állam által egyes betétre vállalt kezesség vagy adott biztosítás teljesítésével kapcsolatos feladatok térítés ellenében történő ellátása, - a betétes magyar nyelvű tájékoztatása, illetőleg magyarországi székhelyű hitelintézet külföldön létrehozott fióktelepe esetén annak az országnak a nyelvén történő tájékoztatása, amelyben a fióktelepet létrehozták. Az OBA által nyújtott biztosítás - csak a névre szóló betétekre terjed ki, - független a betétek számától és pénznemétől (az alábbiak figyelembe vételével) - csak az Alapban tagsággal rendelkező hitelintézetnél elhelyezetett betétekre terjed ki, és - csak az olyan betétre terjed ki, amelyet bármilyen fajta állami garancia, vagy helytállás nélkül helyzetek el. Az a betét, amely nem felel meg a fenti kritériumoknak, vagy az alább felsorolt kizáró okok alá esik, nem minősül biztosítottnak. A biztosítás kiterjed az 1993. június 30-ig sorozatban értékpapírszerűen kibocsátott vagy forgalomba hozott betéti okiratra, tekintet nélkül annak elnevezésére. Az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a következő intézmények betéteire: a) a költségvetési szerv, b) a tartósan 100 %-ban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, c) az önkormányzat, 69
d) a biztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint a magánnyugdíjpénztár, e) a befektetési alap, f) a Nyugdíjbiztosítási Alap és Egészségbiztosítási Alap, valamint ezek kezelő szervezetei és igazgatási szervezetei, g) az elkülönített állami pénzalap, h) a pénzügyi intézmény, i) az MNB, j) a befektetési vállalkozás, tőzsdetag, árutőzsdei szolgáltató, k) kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézmény-, illetve befektetővédelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja l) a hitelintézet vezető állású személye, a hitelintézet választott könyvvizsgálója, továbbá a hitelintézetben legalább 5 %-os tulajdoni hányaddal rendelkező személy és mindezen személyekkel közös háztartásban élő közeli hozzátartozói, m) az előbb említett személy befolyásoló részesedésével működő gazdálkodó szervezet által elhelyezett, n) a kockázati tőketársaság és a kockázati tőkealap. Bizonyos egyéb körülmények is kizárják az elhelyezett betétet a betétbiztosítás köréből, amelyből adódóan a betétbiztosítás ugyancsak nem terjed ki a) az olyan betétekre, amelyekre a betétes a szerződés szerint, a szerződéskötés időpontjában elhelyezett azonos nagyságú és lekötési idejű betétekhez képest jelentősen magasabb kamatot vagy más vagyoni előnyt kap, valamint b) az olyan betétre, amelyről bíróság jogerős ítélettel megállapította, hogy az abban elhelyezett összeg pénzmosásból származik, c) olyan betétre, melyet nem euróban, vagy az EU, illetve az OECD tagállamának törvényes fizetőeszközében helyeztek el. 5.3.3 Az OBA által fizetett kártalanítás Az OBA a kártalanításra jogosult személy részére - a befagyott betét tőke- és kamatösszegét - személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb 100.000 Euro összeghatárig fizeti ki kártalanításként. A kártalanítás kifizetésének kezdő időpontjáig járó, még nem tőkésített és ki nem fizetett kamatot a fenti összeghatárig, a szerződés szerinti kamatlábbal, de legfeljebb a kamattérítés időtartama alatt alkalmazott - az idővel súlyozott - átlagos jegybanki alapkamatlábbal számítottan téríti meg az OBA. Közös betét esetén a kártalanítási összeghatárt személyenként külön kell számításba venni. Hitelintézetek egyesülése esetén az összeghatár szempontjából legfeljebb 5 évig továbbra is külön betétnek minősülnek egyazon betétesnek az egyesülés időpontja előtt a fuzionáló hitelintézeteknél elhelyezett betétei. A biztosított betétek esetében a hitelintézet és a betétes között beszámításnak van helye, ha a betétesnek a hitelintézettel szemben hitel vagy más ügylettel kapcsolatos lejárt vagy a betét kifizetéséig lejáró tartozása van. A kártalanítás mértékének megállapítása során az ügyfélnek az adott hitelintézetnél fennálló valamennyi befagyott követelését össze kell számítani. 5.3.4. Kifizetés az Alapból A kifizetés kezdő napja: - a betétek befagyásának napja, - az MNB határozatának napja, illetve
70
felszámolási eljárás kezdeményezése esetén a bíróság felszámolást elrendelő végzésének közzététele utáni lehető legkorábban megkezdi a kártalanítás kifizetését. A kártalanítás kifizetését 20 munkanapon belül be kell fejezni. (Az kérheti az MNB-től a kifizetési határidő meghosszabbítását 10 munkanappal.) -
5.3.5. A kifizetett követelések átszállása Az Alap által a betéteseknek kifizetett kártalanítást alapján, a hitelintézettel szembeni betétkövetelés – a kártalanítási összeg erejéig – az Alapra száll át. 5.3.6 Az OBA jogállása, szervezete Az OBA jogi személy. Saját vagyona, bevételei és jövedelme után sem társasági adó, sem helyi adó, sem illeték fizetésére nem kötelezhető. Pénzeszközei nem vonhatók el, és alapfeladatától eltérő célra nem használhatók fel, pénzügyi-számviteli ellenőrzését az Állami Számvevőszék végzi. Az Alap könyvvizsgálóját az igazgatótanács választja. Az OBA irányító szerve az igazgatótanács. Az igazgatótanácsnak tagjai: a) a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter által kijelölt személy; b) az MNB elnöke által kijelölt két személy (alenök), c) a hitelintézetek érdek-képviseleti szervezetei által kijelölt két személy, továbbá d) az Alap ügyvezető igazgatója. Az igazgatótanács nevezi ki, és menti fel az ügyvezető igazgatót, valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az igazgatótanács ellenőrzi az Alap ügyvezető igazgatójának tevékenységét. Az Alap önálló munkaszervezettel rendelkezik. Az Alap tevékenységének operatív irányítását az ügyvezető igazgató látja el. Az ügyvezető igazgató gyakorolja az Alap alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat. 5.3.7. Az OBA forrásai Az Alap forrásai: a) a csatlakozási díj (egyszeri díjként a hitelintézet jegyzett tőkéjének 0,5%-a), b) hitelintézetek által teljesített rendszeres, illetve rendkívüli éves befizetés, c) az Alap által felvett kölcsön, általa kibocsátott kötvény, d) egyéb bevétel. Az Alap feladatai ellátása érdekében hitelt az MNB-től, illetve hitelintézettől vehet fel. Az Alap tagjainak éves befizetési kötelezettségét úgy kell megállapítani, hogy az figyelembe vegye - a hitelintézetnél a tárgyévet megelőző december 31-én fennálló, az Alap által a biztosított betétek teljes összegét, - a hitelintézet önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapban fennálló tagságát, illetve - az Alap szabályzata által megállapított egyéb szempontokat. Ellenőrző kérdések 1. Mi az Országos Betétbiztosítási Alap feladata? 2. Kik az OBA tagjai? 3. Mely betétek minősülnek az OBA által biztosítottnak? 4. Mely betétek nem biztosítottak? 5. Milyen összeghatárig terjed a betétbiztosítás?
71
6. A TŐKEPIACOK SZABÁLYOZÁSA 6.1 Tőkepiaci szabályozás nemzetközi kitekintésben Talán az egyik legszerteágazóbb és éppen ezért nehezen összehasonlítható szabályozás a tőkepiac vagy értékpapírpiac szabályozása. Az összevetés nehézsége – ami egyben a szabályozás nehézsége is – abból adódik, hogy a fogalom sok mindent takar. Az értékpapír mint instrumentum jogi fogalmát egyes jogrendszerek meghatározzák, mások az eszközt magát nem, csak a kapcsolódó ügyleteket vagy intézményeket szabályozzák – ilyen az amerikai értékpapírpiac szabályozása. Az értékpapírok jogi és gazdasági jellegüknél fogva egyrészt könnyen alkalmazható eszközök, melyekkel nagy volumenű és gyorsan lebonyolítható szerződéskötéseket lehet végezni, másrészt magas kockázatot rejtő eszközök, melyek pontos körülírása (jogszabályban vagy szerződésben) elengedhetetlen. Az értékpapírokkal végezhető ügyletek mára annyira szerteágazók, hogy ez is nehezíti a jogalkotó munkáját, azt, hogy mit is von a szabályozás hatálya alá. Az értékpapírügyletek alapvető csoportosítási és szabályozási szempontja: nyilvános vagy zártkörű ügylet. A nyilvános értékpapír ügyletek (kibocsátás – forgalmazás) szabályozása az amerikai értékpapírjog alapja, annak megfogalmazása, hogy ezekkel a speciális eszközökkel nyilvánosan végzett nagy kockázatú ügyletek nyilvánossága elengedhetetlen. Mind az angol, mind az amerikai értékpapír szabályozás szintén nagy hangsúlyt fektet a nyilvános ügyletek garanciális szabályaira: a) az információhoz való jutás egyenlő esélyeinek biztosítására, b) a bennfentes viselkedés tilalmára és c) az egységes kontroll mechanizmusok kialakítására. Az angolszász szabályozások kodifikáció-ellenes hagyományai ellenére az amerikai szövetségi törvények egyik legfontosabb szabályozása az értékpapírpiac nyilvánosságának biztosítására vonatkozik már 1933 – 1934 óta. A szabályozás fontosságát jelzi a szövetségi szintű kodifikáció; időzítése pedig az 1929-1933-as nagy gazdasági világválságot közvetlenül követő. Az angol szabályozás jelentős állomása ezen a területen szintén a kodifikációhoz köthető: az 1986-os egységes törvény megalkotása. Az értékpapírpiac szereplői szabályozásában a jogalkotók részben követik a honi társasági jogi szabályokat – természetesen jelentős garanciális normákkal, amiknek az a jelentőségük, hogy legalább szabályozásukkal segítsék a jogi kockázatok csökkentését. Az európai uniós szabályozás az értékpapírjogban a banki szabályozáshoz képest jóval később indult és sokkal szűkebb körre terjedt ki. Egyrészt azért, mert az egyes országok értékpapírjoga másként fejlődött – köszönhetően különösen a tőzsdei műveletek eltérő voltának egészen a XX. század utolsó évtizedeiig. Másrészt (de részben a korábbiból is következően) az uniós szabályok a nyilvános kibocsátású értékpapírok egy körére terjedtek ki. A szabályozás tehát késői, lassú és kismértékű volt. Változás a 2000-es évek elejétől kezdődött; különösen a kockázatkezelési kérdések előtérbe kerülésével. A 2008-as pénzügyi válság óta nincs jelentős, új jogalkotási trend az Európai Unióban ezen a területen. A magyar értékpapírjogi szabályozás nagy lépései: - 1991: az első átfogónak tekinthető értékpapír és tőzsde kodifikáció; - 1996: az uniós jogharmonizációhoz és az első öt év privatizációs hullámában felvetett kérdésekhez kapcsolódó értékpapírtörvény;
72
- 2001: az átszerkesztett, átnevezett és nemzetközi szabályozási trendeket magában foglaló tőkepiaci törvény; - 2007: az újra átnevezett és átszerkesztett, hatályos befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény. Az értékpapírpiac egyedi szereplője a tőzsde. A tőzsde hagyományosan egy piac szervezeti formáját, kereskedési szabályait – nemcsak jogi, hanem etikai szabályait is tartalmazó autonóm és önszabályozó intézmény. A tőzsde, mint piac szabályozása egyrészt önszabályozás, másrészt viszont (mint az adott jogrendszer része és egy magas gazdasági kockázatot hordozó jogviszony egyik szereplője) az adott ország normaalkotási rendjének függvényében, jelentős szereplője a vonatkozó jogszabályoknak. 6.2 A hatályos törvényi szabályozás Alapvető fogalmak - a befektetési vállalkozó - a befektetési szolgáltatók tevékenységének korlátai - minimális tőkekövetelmények a befektetési szolgáltatók vonatkozásában - a befektetési szolgáltatók tevékenységének engedélyezése - a befektetési szolgáltatók által nyújtható szolgáltatások 6.2.1. A befektetési vállalkozók szervezeti szabályozása A befektetési szolgáltatókról általában A befektetési szolgáltatókra vonatkozó szabályozást a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény tartalmazza. Befektetési szolgáltatási tevékenységet – az alább részletezett feltételekkel – folytathat 1. a befektetési vállalkozás, 2. a hitelintézet, amely lehet - bank, - szakosított hitelintézet és - szövetkezeti hitelintézet. A Befektetési vállalkozások A befektetési szolgáltatók tevékenységét két alapvető korlát befolyásolja: 1) Befektetési szolgáltatást, a lejjebb leírtak kivételével főszabályként csak befektetési vállalkozás és hitelintézet nyújthat. 2) A befektetési vállalkozás főszabályként csak befektetési szolgáltatási tevékenységet végezhet. A befektetési vállalkozás a befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységen kívül kizárólag a) árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenységet, b) részvénykönyvvezetést, c) részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenységet, d) a Hpt. szerinti pénzügyi szolgáltatás közvetítése tevékenységet, e) a Bit. szerinti biztosításközvetítést ügynökként, f) értékpapír-kölcsönzést, és 73
g) pénzügyi eszközre vonatkozó adat, információ értékesítést, h) a Hpt.-ben meghatározott csoportfinanszírozási tevékenységet folytathat. A hitelintézetek a tőkepiacon A bank a befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységek teljes körét folytathatja. Ez a szabály teszi lehetővé, hogy Magyarországon univerzális bankrendszer működhessen, ahol a bankok nem csak a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások nyújtására, hanem a befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatások teljes körének nyújtására is engedélyt kaphatnak. A szakosított hitelintézet befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet kizárólag a Tpt. és róla szóló külön törvényben meghatározott körben folytathat. A szövetkezeti hitelintézet ügynöki tevékenységet, valamint értékpapír letétkezelést, letéti őrzést, tőkeszerkezettel kapcsolatos tanácsadást és befektetési tanácsadást folytathat. Ha a hitelintézet a pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtása mellett befektetési szolgáltatási vagy kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet is végez, olyan belső szervezeti, működési és eljárási rendet kell kialakítania, amelyen belül elkülönülnek a pénzügyi szolgáltatással, illetőleg a befektetési szolgáltatással foglalkozó szervezeti egységek. Ennek az elkülönülésnek az a célja, hogy a hitelintézet ne tudja befolyásolni ügyfele, a különböző hitelintézeti üzletágak, valamint a hitelintézetek és egyéb piaci szereplők közötti ügyleteket. A befektetési vállalkozásokra vonatkozó alapvető szervezeti szabályok A befektetési vállalkozás részvénytársaságként vagy fióktelepként, árutőzsdei szolgáltató részvénytársaságként, korlátolt felelősségű társaságként, szövetkezetként vagy fióktelepként működhet. A gazdasági társasági formában működő befektetési vállalkozásokra a gazdasági társaságokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket, a külföldi vállalkozás fióktelepére az Fkt. rendelkezéseit is alkalmazni kell. A jegyzett tőke legkisebb összege A befektetési vállalkozás jegyzett tőkéjének legkisebb összege 50000 és 730.000 Euro között változóan van meghatározva attól függően, hogy milyen tevékenységet kíván végezni. A befektetési vállalkozás jegyzett tőkéje kizárólag pénzbeli hozzájárulással szolgáltatható. A pénzbeli hozzájárulással esik egy tekintet alá, ha a jegyzett tőkét a befektetési vállalkozás jegyzett tőkén felüli vagyona terhére emelik fel, illetőleg a jegyzett tőke összege egyesülés, beolvadás, összeolvadás során kerül megállapításra. A jegyzett tőkét – a pénzügyi intézményekre vonatkozó szabályozásához hasonlóan – kizárólag olyan hitelintézetnél lehet befizetni, amely nem vesz részt az alapításban, illetve amelyben az alapítónak nincs tulajdona, illetve amely az alapítóban nem rendelkezik tulajdonnal. A fióktelep formájában működő befektetési vállalkozás és árutőzsdei szolgáltató esetében a jegyzett tőke alatt a dotációs tőkét kell érteni. Ugyanakkor nem vonatkozik a dotációs tőke követelmény az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési vállalkozás fióktelepére. Az engedélyezési eljárás A befektetési szolgáltatási tevékenységek folytatásához az MNB engedélye szükséges.
74
Nem kell engedélyeztetni az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési szolgáltató határon átnyúló szolgáltatását, és a magyarországi fióktelep által végzett és a székhely állam felügyelete által engedélyezett tevékenységet. Az MNB az engedélyt az egyes tevékenységekre együtt vagy külön adja meg. Az MNB az engedélyt - határozott időre, - feltételhez kötötten, - korlátozott tevékenységi körrel, - területi korlátozással, - a befektetési szolgáltatási, illetve árutőzsdei szolgáltatási tevékenységen belül pedig üzletági vagy termékkorlátozással is megadhatja. A személyi és tárgyi feltételek A befektetési szolgáltatási tevékenység, illetőleg árutőzsdei szolgáltatási tevékenység csak a törvényben és külön jogszabályban előírt követelményeknek megfelelő - személyi feltételek; - műszaki, technikai, informatikai, biztonsági felszereltség; - az elfogadott szabályzatokban rögzített szervezeti, működési, ügyviteli, számviteli, nyilvántartási és ellenőrzési eljárások, rendszerek és megoldások megléte esetén kezdhető meg és folytatható. A befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató által alkalmazott eljárásoknak, rendszereknek és megoldásoknak biztosítaniuk kell - az ügyfelek tulajdonában lévő értékpapírok, pénzeszközök és tőzsdei termékek elkülönített kezelésének, - a megkötött ügyleteknek, illetőleg a vállalt kockázatoknak (pozícióknak), - a jogszabályi előírások és a szabályzatok érvényesülésének, - az alkalmazottak személyes ügyleteinek, - a számítógépes adatrögzítésnek, adatvédelemnek, adatmentésnek és feldolgozásnak a figyelemmel kísérését és ellenőrzését. A befektetési szolgáltató és az árutőzsdei szolgáltató a szabályzataiban foglaltakat következetesen és átláthatóan köteles alkalmazni. A befektetési szolgáltató és az árutőzsdei szolgáltató számviteli, nyilvántartási, informatikai rendszereinek alkalmasnak kell lenniük - a mindenkori pénzügyi helyzetének megállapítására, - az ügyfelek szolgáltatóra bízott pénz- és befektetési eszközeinek, valamint tőzsdei termékeinek minden időpontban történő megállapítására, valamint - jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésére. Fióktelep létesítése és határon átnyúló pénzügyi és befektetési szolgáltatás nyújtása az Európai Unióban Fióktelep létesítése egy másik EU tagállamban Ha egy befektetési vállalkozás az Európai Unió másik tagállamában fióktelepet kíván létesíteni köteles ezt bejelenteni a Felügyeletnek. Ha a Felügyelet rendelkezésére álló információk szerint a bejelentő befektetési vállalkozás irányítási struktúrája és pénzügyi helyzete megfelel a jogszabályi előírásoknak, a bejelentés kézhezvételétől számított tájékoztatja az Európai Unió érintett másik tagállamának felügyeleti hatóságát, amelyről egyidejűleg értesíti a bejelentő hitelintézetet, illetve befektetési vállalkozást is. 75
A tájékoztatásban a Felügyelet közli a másik tagállam Felügyeletével a fióktelep által végzett befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozó részletes befektetővédelmi szabályokat. A másik tagállam illetékes felügyeleti hatósága írásban tájékoztathatja az érintett befektetési vállalkozást a folytatni kívánt tevékenység végzésével kapcsolatos feltételekről. A fióktelep e tájékoztatás kézhezvételét követően létrehozható és megkezdheti működését. A külföldi befektetési vállalkozás fióktelepe befektetési szolgáltatási tevékenységet akkor végezhet, illetőleg kiegészítő szolgáltatást Magyarországon akkor nyújthat, ha rendelkezik a székhelye szerinti állam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságának az adott tevékenység végzésére jogosító engedélyével. Nem kell az MNB engedélye a tevékenység végzéséhez, illetőleg szolgáltatás nyújtásához annak a más EGT-államban székhellyel rendelkező külföldi befektetési vállalkozásnak, amely tevékenységét határon átnyúló szolgáltatásként vagy fióktelepén keresztül végzi és rendelkezik a székhelye szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságának az adott tevékenység végzésére jogosító engedélyével. Az MNB által kiadott, tevékenység végzésére, illetőleg szolgáltatás nyújtására jogosító engedély más EGT-államokban befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére és kiegészítő szolgáltatás nyújtására jogosít. A más EGT-államban székhellyel rendelkező közvetítő Magyarország területén fióktelepet akkor létesíthet, ha a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága nyilvántartásba vette. Határon átnyúló tevékenység végzése A befektetési szolgáltató, ha határon átnyúló tevékenységként első ízben kíván befektetési szolgáltatást nyújtani az Európai Unió másik tagállamában, köteles az MNB-nek előzetesen bejelenteni a másik tagállamban végezni kívánt tevékenységeket. Az MNB a bejelentés kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja a másik tagállam illetékes felügyeleti hatóságát a befektetési szolgáltató tervezett tevékenységéről és a befektetővédelmi szabályokról. A tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő befektetési szolgáltatóval is, aki a tájékoztatás kézhezvételét követően megkezdheti tevékenységét a másik tagállamban. A más EGT-államban székhellyel rendelkező közvetítő Magyarország területén határon átnyúló tevékenységet akkor végezhet, ha a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága nyilvántartásba vette. 6.2.2 A befektetési szolgáltatók tevékenységének szabályozása A befektetési szolgáltatások általában Befektetési szolgáltatási tevékenységnek minősül a törvényben meghatározott befektetési szolgáltatások üzletszerű (az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység) folytatása. A befektetési szolgáltatási tevékenység folytatható forintban, valutában, illetőleg devizában is. A befektetési szolgáltatási tevékenység tárgya mindig valamilyen – egy vagy több – befektetési eszköz. A befektetési szolgáltatók által nyújtott szolgáltatok között megkülönböztetünk - befektetési szolgáltatásokat és - kiegészítő befektetési szolgáltatásokat. A befektetési szolgáltatások „triásza” e tevékenység alapvetően három oldala; másként egy háromlépcsős, felelősségben egymásra épülő tevékenység-sor, amely egymástól függetlenül is működhet, de egymásra is épülhet: 76
- ügynöki – megbízási tevékenység: ügyfél nevében, ügyfél megbízása alapján ügyfél kockázatára való eljárás; - bizományosi tevékenység: szolgáltató saját nevében, de az ügyfél megbízása alapján és kockázatára jár el; - kereskedelmi tevékenység: szolgáltató saját nevében, saját kockázatára jár el. Befektetési szolgáltatási tevékenységnek minősül a rendszeres gazdasági tevékenység keretében, pénzügyi eszközre vonatkozóan végzett a) megbízás felvétele és továbbítása, b) megbízás végrehajtása az ügyfél javára, c) sajátszámlás kereskedés, d) portfóliókezelés, e) befektetési tanácsadás, f) pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás), g) pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül, és h) multilaterális kereskedési rendszer működtetése. Kiegészítő szolgáltatások: a) a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése, b) a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése, c) a befektetési hitel nyújtása, d) a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás, e) a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés, f) a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés, g) jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás. A) Megbízás felvétele és végrehajtása A felelősségvállalás szintjétől függően különül el egymástól a két ügylettípus. A tevékenység jogi hátterét a Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó szabályai adják. A szerződés tárgya bármilyen pénzügyi eszköz lehet. megbízás végrehajtása az ügyfél javára: pénzügyi eszköz vételére vagy eladására vonatkozó megállapodás megkötésére irányuló tevékenység végzése az ügyfél javára B) Sajátszámlás kereskedés A kereskedelmi a befektetési szolgáltató, illetve árutőzsdei szolgáltató által pénzügyi eszköz, illetve áru saját számlára történő adásvétele, cseréje. A háttérszabályokat szintén a Ptk.-ban, az adásvételi és csereszerződésre vonatkozó szabályoknál találjuk. A kereskedelmi tevékenység abban különbözik a bizományosi tevékenységtől, hogy itt a befektetési szolgáltató saját nevében és saját kockázatára jár el. A kereskedelmi tevékenység tárgya a fentiekből adódóan - pénzügyi eszköz és - áru lehet. A pénzügyi eszköz fogalma alatt a befektetési eszközöket (ezek részletes meghatározását lásd lejjebb) és a devizát értjük. A deviza a külföldi pénznemre szóló követelés (pénzhelyettesítő eszköz, bankszámla- és egyéb pénzkövetelés). 77
C) Portfoliókezelés A portfoliókezelés egy igen összetett szolgáltatás, amelynek alapja az ügyfél és a befektetési szolgáltató között megkötött – eseti jellegű – megbízási szerződés. A portfoliókezelési szerződés tárgya a portfolió, amely a portfoliókezelési tevékenységet végző (a portfoliókezeléssel megbízott befektetési szolgáltató) számára átadott eszközök, illetőleg ezen eszközökből a portfoliókezelési tevékenységet végző által összeállított, többféle vagyonelemet tartalmazó eszközök összessége. Egyszerűbben fogalmazva a megbízó által a befektetési szolgáltatónak a portfoliókezelés céljára átadott minden eszköz (készpénz, értékpapír, stb.) beletartozik a portfolió fogalmába. A portfoliókezelési tevékenység alatt azt a tevékenységet kell érteni, amelynek során a befektető fentiekben körülírt eszközei azzal a céllal kerülnek a befektetési szolgáltató rendelkezése alá, hogy 1. meghatározott feltételek mellett, 2. egyedi módon, 3. a befektető által adott megbízás alapján 4. befektetési eszközökbe, tőzsdei termékekbe fektesse és kezelje a befektető javára azzal, hogy a befektető a megszerzett befektetési eszközökből, tőzsdei termékekből eredő kockázatot és hozamot, így különösen annak nyereségét és veszteségét, közvetlenül viseli. Mindebből következik, hogy a portfoliókezelési szerződésnek részletesen meg kell határozni azokat a feltételeket, amelyek mentén a megbízó eszközeit a portfoliókezelő befektetheti, illetve kezelheti. E körbe tartozik - a portfoliókezelési szerződés időtartamának rögzítése, - mindkét fél szempontjából a megszűnés, különösen a felmondás szabályozása, - a befektetési módjának meghatározása (milyen befektetési eszközökbe, milyen összetételű portfolió kerüljön kialakítása), - az ügyfél tájékoztatásának szabályozása, - a befektetési szolgáltató díjazásának szabályozása, ideértve a díjazás alapjául szolgáló mutatók meghatározását, és a költségelszámolás szabályait. A fentiekből látható, hogy a portfoliókezelési szerződés nem egy standardizált szerződés, hiszen a szerződés fő elemeiben az ügyfélnek és a befektetési szolgáltatónak egyedileg kell megállapodnia. Fontos hangsúlyozni, hogy mint az a törvényi definícióból is kiderül a befektetési hozama az ügyfelet illeti, de a teljes kockázatot is ő viseli. A portfóliókezelő a tőke megóvására (tőkegarancia), illetve a hozamra vonatkozóan (hozamgarancia) ígéretet tehet. A hozamgarancia magában foglalja a tőke megóvására vonatkozó ígéretet is. A tőke-, illetve hozamgaranciát a portfóliókezelő köteles a) bankgaranciával biztosítani, vagy b) a hozamot biztosító pénzügyi eszközökre, tőzsdei termékekre vonatkozó befektetési politikával alátámasztani az ügyfél részletes tájékoztatása mellett. D) Befektetési tanácsadás Befektetési tanácsadás: pénzügyi eszközre vonatkozó ügylethez kapcsolódó, személyre szóló ajánlás nyújtása, ide nem értve a nyilvánosság számára közölt tény, adat, körülmény, tanulmány, riport, elemzés és hirdetés közzétételét, továbbá a befektetési vállalkozás által az ügyfél részére adott, e törvény szerinti előzetes és utólagos tájékoztatást. A befektetési tanácsadás különös tevékenység; elkülönül a szabályozása az általánosabban megfogalmazott tanácsadástól. A fő különbség a szolgáltatóhoz kapcsolható felelősségvállalás szintjében van: bár mindig az ügyfél a döntéshozó, a befektetési tanácsadás célja, hogy annak alapján az ügyfél befektetési döntést hozzon/hozhasson. A szolgáltatónak tehát fokozott a 78
felelőssége a befektetési tanácsadáson elhangzott vagy ott átadott információ vonatkozásában, hiszen annak birtokában hozza majd meg az ügyfél a befektetésre vonatkozó döntését. A befektetési tanácsadás mindig díjköteles. Általában elemezést, javaslatot, értékelést tartalmaz, ami hozzásegítheti az ügyfelet döntése kialakításához. Nem minősül befektetési tanácsnak, ha a szolgáltató az ügyfélnek nyilvánosan elérhető tényt, adatot, tanulmányt, riportot, elemzést, hirdetést vagy bármiféle más, hasonló természetű tájékoztatást ad az ügyfél részére. E) Pénzügyi eszköz elhelyezése Pénzügyi eszköz elhelyezése (placement): a pénzügyi eszköz Tpt. szerinti forgalomba hozatala és nyilvános értékesítésre történő felajánlása. F) Jegyzési garanciavállalás (underwriting) A jegyzési garanciavállalás a pénzügyi eszköz forgalomba hozatalához kapcsolódhat (de nem feltétlenül kapcsolódik minden esetben). A jegyzési garanciavállalás az egyik legkockázatosabb befektetési szolgáltatás, amely a befektetési szolgáltató meghatározott körülmény bekövetkezésére vállalt egyoldalú kötelezettségvállalását jelenti. A jegyzési garanciavállalás két esetét különbözteti meg a törvény: a) az értékpapír saját számlára történő lejegyzésére, illetve megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás, (abban az esetben, ha a befektetési szolgáltató saját maga számára kíván értékpapírt jegyezni vagy vásárolni), illetve b) az értékpapírjegyzés vagy eladás meghiúsulásának elkerülése érdekében szerződésben vállalt mennyiségű értékpapír lejegyzésére, illetőleg megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás. Az értékpapírjegyzés az értékpapír forgalomba hozatala során az értékpapírt megvásárolni szándékozó befektetőnek az értékpapír megvásárlására irányuló, feltétlen és visszavonhatatlan nyilatkozata, amellyel az ajánlatot elfogadja és kötelezettséget vállal az ellenszolgáltatás teljesítésére. G) Multilaterális kereskedési rendszer működtetése Multilaterális kereskedési rendszer: olyan kereskedési rendszer, amely harmadik felek pénzügyi eszközökre irányuló, vételi és eladási szándékát hozza össze megkülönböztetésmentes módon, szerződést eredményezve, A kiegészítő szolgáltatások A) Értékpapírok letéti őrzése és az azzal kapcsolatos nyilvántartások vezetése, ügyfélszámlavezetés Az értékpapír letéti őrzés alapvető háttérszabályozása a Ptk. letéti szerződésre vonatkozó szabályai. A törvény mindezt annyival egészíti ki, illetve pontosítja, hogy a letéti őrzés fogalmi elemévé teszi az értékpapír - megőrzésre történő átvételét, - a tulajdonos megbízásából való nyilvántartását és - kiadását. Értékpapírok letéti őrzését végezheti - a befektetési szolgáltató és - a központi értéktár. Az értékpapír letétként történő elhelyezéséről a kibocsátó vagy az értékpapír tulajdonosa dönthet. 79
Az értékpapír letéti őrzésnek két fajtája lehet: egyedi és gyűjtő letét. Egyedi letét esetén a letét tárgyát alkotó értékpapírok sorszám szerint egyedileg vannak meghatározva, és a letétkezelő a letét megszűnésekor köteles sorszám szerint ugyanazokat az értékpapírokat visszaszolgáltatni a letevőnek. Átruházó nyilatkozat (forgatmány) nélküli, vagy a kedvezményezett nevét tartalmazó átruházó nyilatkozattal (teljes forgatmánnyal) ellátott névre szóló értékpapír csak egyedi letét tárgya lehet. Az egyedi letétbe helyezett értékpapírokat a letétkezelő elkülönítve köteles kezelni. Gyűjtő letét esetén a letét tárgyát képező értékpapírok sorozat és mennyiség (alapcímlet szerinti darabszám) szerint vannak meghatározva, és a letétkezelő a letét megszűnésekor a letéttel megegyező sorozatú és mennyiségű értékpapírt köteles visszaszolgáltatni a letevőnek. A letétkezelő az ügyfél kifejezett eltérő rendelkezése hiányában jogosult bemutatóra szóló értékpapírt, valamint a kedvezményezett nevét nem tartalmazó átruházó nyilatkozattal (üres forgatmánnyal) ellátott névre szóló értékpapírt gyűjtőletétbe venni. A letétkezelő a gyűjtőletétbe helyezett értékpapírokat sorozat szerint, a saját vagyonától elkülönítve köteles nyilvántartani és kezelni. A letétkezelő minden időpontban köteles rendelkezni minden értékpapírfajtából és sorozatból a nála gyűjtő letétbe helyezett értékpapírok értékpapírfajtánként és sorozatonként az alapcímlet szerinti darabszámú összesített mennyiségével megegyező értékpapírral. Hiány esetén a gyűjtőletétbe helyezett, azonos sorozatba tartozó értékpapírokra vonatkozó követeléseket az értékpapírok letevőinek letétjük arányában kell kielégíteni. A letétben levő értékpapírok felett a letevő, vagy az általa megjelölt személy jogosult rendelkezni. A letétkezelő a letétben lévő értékpapírokat az értékpapír letét fennállása alatt kizárólag a letevő rendelkezése alapján jogosult felhasználni. Az ügyfél letét feletti rendelkezési joga gyakorlásának feltételeit a letéti szerződés határozza meg. A letétkezelő a nála letétbe helyezett értékpapírokat korlátozott módon adhatja alletétbe, ugyanis erre kizárólag a letevő ügyfél olyan kifejezett hozzájárulása esetén jogosult. A gyűjtőletétben levő értékpapírokról a letétkezelő minden letevő számára külön értékpapír letéti számlát köteles vezetni, amely tartalmazza a letevő számlatulajdonos azonosításra alkalmas adatait és az ügyfél rendelkezése alatt lévő értékpapír sorozatok megjelölését, valamint mennyiségét. Egyedi letétben levő értékpapírokról nyilvántartást kell vezetni, amely tartalmazza a letevő adatait és az értékpapír egyedi megjelölését. A letétkezelő az ügyféllel kötött szerződésben meghatározott rendszerességgel és módon köteles tájékoztatni a letevőt a letétállománya összetételéről és mennyiségéről. A letétkezelő köteles az ügyfél kérésére bármely időpontra vagy időszakra vonatkozóan letéti számlakivonatot bocsátani az ügyfél rendelkezésére. A gyűjtőletétbe helyezett értékpapír a dematerializált értékpapírok átruházására vonatkozó szabályok megfelelő a letéti számlán történő jóváírással ruházható át. Ügyfélszámla: az ügyfél pénzeszközeinek nyilvántartására szolgáló, befektetési vállalkozás, hitelintézet, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő által vezetett számla, B) A letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése Az értékpapír lehet nyomtatott vagy dematerializált. Dematerializált értékpapír: a Tpt.-ben és külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség. Ezen dematerializált értékpapírok
80
nyilvántartási helye az értékpapírszámla, amely a dematerializált értékpapírról és a hozzá kapcsolódó jogokról az értékpapír-tulajdonos javára vezetett nyilvántartás. Az értékpapír letétkezelés az értékpapír letéti őrzéshez képest további rész-szolgáltatásokat tartalmazó kiegészítő befektetési szolgáltatás. A letéti őrzés mellett ilyen további szolgáltatás lehet a törvényi definíció szerint a kamat, az osztalék, a hozam, és a törlesztés beszedése valamint egyéb kapcsolódó szolgáltatás nyújtása. Ilyen kiegészítő szolgáltatás lehet a részvényesi meghatalmazottként való eljárás. A befektetési szolgáltató a részvényessel írásban kötött szerződés alapján, a részvényes meghatalmazottjaként, saját nevében a részvényes javára gyakorolhatja a részvénytársasággal szemben a részvényesi jogokat. A részvényesi meghatalmazotti szerződés egyfajta speciális megbízási jogviszonyt keletkeztet az ügyfél és a befektetési szolgáltató között. Részvényesi meghatalmazott lehet az értékpapír-számlavezető, a letétkezelő, és az elszámolóház. Részvényesi meghatalmazott devizabelföldi és devizakülföldi egyaránt lehet, de devizakülföldi csak akkor, ha saját joga alapján jogosult a saját nevében a részvényes javára a részvénytársasággal szemben a tagsági jogok gyakorlására. A részvényesi meghatalmazott tevékenysége mindazon részvényesi jog gyakorlására kiterjedhet, amely jog gyakorlására a részvényes jogosult, de a részvényesi meghatalmazott kizárólag az általa vezetett értékpapírszámlán nyilvántartott vagy a nála letétbe helyezett névre szóló részvények alapján gyakorolhat részvényesi jogokat. Fontos garanciális szabály, hogy a részvényesi meghatalmazotti jogviszonyt keletkeztető szerződés nem lehet része az értékpapírszámla vezetésére, az értékpapír letétkezelésére létesített, illetve más befektetési szolgáltatási, vagy kiegészítő befektetési szolgáltatási szerződésnek, vagyis a részvényesi meghatalmazotti szerződést külön okiratba kell foglalni. A szerződésben rendelkezni kell a részvényes és a részvényesi meghatalmazott közötti kapcsolattartás, az utasítás kikérésének és megadásának, a tájékoztatási kötelezettség teljesítésének módjáról. A részvényesi meghatalmazott a részvénytársasággal szemben részvényesi jogokat a részvénykönyvbe részvényesi meghatalmazottként történő bejegyzését követően gyakorolhat. A részvényesi jogok gyakorlása során a részvényesi meghatalmazott köteles az ilyen személytől elvárható gondossággal eljárni. A részvényesi meghatalmazott köteles feltüntetni azt, illetve nyilatkozni arról, hogy nem tulajdonosként, hanem részvényesi meghatalmazottként jár el. Szintén garanciális elemként került a törvénybe, bár a Ptk. alapelveiből kiindulva ismétlésnek tűnhet, hogy a részvényesi meghatalmazott tevékenysége nem irányulhat joggal való visszaélésre. A részvényesi meghatalmazott kötelezettsége kiterjed a részvényes tájékoztatására a részvénytársaságnak a vonatkozó törvényi előírások alapján közzétett hirdetményeiről, a közgyűlés határozatairól, és azok tartalmáról, a részvényesi jogok gyakorlása körében tett intézkedéseiről és azok következményeiről, a részvénytársasággal kapcsolatban tudomására jutott minden, a részvényesi jogok gyakorlását befolyásoló információról, a birtokába került okiratok tartalmáról. A részvényesi meghatalmazott a közgyűlést megelőzően köteles írásban kikérni a részvényes utasítását. A részvényesi meghatalmazott olyan időben köteles a részvényestől utasítást kérni, hogy a részvényesnek az utasítás megadásához kellő idő álljon rendelkezésére. A részvényes 81
utasításának hiányában, illetve ha a részvényes utasítása nem egyértelmű, a részvényesi meghatalmazott a részvényes szavazati jogát főszabályként nem gyakorolhatja. A részvényesi jogok gyakorlására kötött szerződés megszűnik a részvény átruházásával, a részvényes erre vonatkozó írásos rendelkezése esetén C) Befektetési hitel nyújtása a befektetőknek A befektetési hitel a Hpt. fogalmai szerint nyújtott hitel három alapvető korlátozással: 1) értékpapír vásárlásához nyújtott hitel, amely 2) a hitelt nyújtó részt vesz az ügylet lebonyolításában. A befektetési hitelt nyújtónak a hitelnyújtásra vonatkozó döntés előtt meg kell győződnie a szükséges fedezet, illetőleg biztosíték meglétéről, azok valós értékéről és érvényesíthetőségéről. A döntés alapjául szolgáló iratokat az ügyletre vonatkozó szerződéssel együtt kell őrizni. A befektetési vállalkozás kiegészítő szolgáltatása keretében nem nyújthat befektetési hitelt a) a hitelnyújtó befektetési vállalkozás által kibocsátott részvény megvásárlásához, b) a hitelnyújtó befektetési vállalkozás tulajdonában lévő egyszemélyes részvénytársaság által kibocsátott részvény megvásárlásához, és c) olyan vállalkozás részére, amelyben a hitelnyújtó befektetési vállalkozás tíz százalékot elérő vagy azt meghaladó tulajdoni részesedéssel rendelkezik. A befektetési hitelnyújtásra egyebekben a Ptk. és a Hpt. hitelezésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. D) A tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás A Tpt. és Bszt. a tanácsadás kapcsán két önálló szolgáltatást is szabályoz. Az egyik a – jelen pontban tárgyalt – általános jellegű tanácsadás, a másik pedig az ettől független önálló szolgáltatásként szabályozott befektetési tanácsadás. Az általános tanácsadás tárgyköreit a törvény csak példálózó jelleggel sorolja fel, ilyenek lehetnek: tanácsadás a tőkeszerkezettel kapcsolatban tanácsadás az üzleti stratégiai kérdésekben, valamint tanácsadás az egyesülés és a vállalatfelvásárlás vonatkozásában. E) Befektetési szolgáltatáshoz kapcsolódó, valutával és devizával folytatott kereskedés A befektetési szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó, lényegét tekintve fizetés-technikai szabály, aminek nevesítése azonban szükséges a törvényben. F) Befektetési elemzés, pénzügyi elemzés A befektetési tanácsadás tevékenység kiszélesedésével önállóvá vált tevékenység elemek. Kötelező, de már önállósítható és önállóan is megítélhető részei a befektetési tanácsadásnak. Elkészítésükhöz szükséges és tartalmukban megjelenik a befektetési szolgáltató elkülönült felelősségvállalása. G) Jegyzési garanciavállaláshoz (underwriting) kapcsolódó szolgáltatások A főszolgáltatáshoz kapcsolódóan részben önállósult, vagyis önálló felelősségvállalási esetként kezelhető tevékenységek tartoznak ide, melyek szervesen kapcsolódnak a főszolgáltatáshoz, de önállóan is értelmezhetők.
82
Értékpapír-kölcsönzés Bár az értékpapír kölcsönzés nem minősül befektetési szolgáltatásnak, speciális volta miatt még célszerű a befektetési szolgáltatások mellett tárgyalni. a) Az értékpapírkölcsön általában Az értékpapír kölcsönzés, egy speciális és viszony új befektetési szolgáltatás a hazai gyakorlatban. Az értékpapírkölcsön nem egy egyszerű kölcsönügylet, hiszen keverik a szabályozásban a Ptk. kölcsönre, letétre, és bizományra vonatkozó szabályozása a törvény szabályaival. Az értékpapír kölcsönzés fogalma a következő elemekből tevődik össze: 1) Az értékpapír tulajdonjogának átruházása, mint alapvető fogalmi elem. 2) A kölcsönbe vevő azon kötelezettségvállalása, hogy a kölcsönbe vevő köteles a kölcsönbe vett értékpapírral azonos darabszámú, azonos névértékű, azonos fajtájú és sorozatú értékpapírt visszaadni. 3) A szerződés mindig határozott időre szól. A szerződés lejárta vagy magában a szerződésben kerül meghatározásra, vagy a kölcsönbe adó által meghatározza meg. Az értékpapírkölcsön futamideje egy évnél hosszabb nem lehet, az ezzel ellentétes kikötés semmis. 4) A kölcsönbe vett értékpapírokat vagy a kölcsönbe adó, vagy az általa megjelölt harmadik személy részére kell visszaszolgáltatni. A szerződés alanya egyik oldalon a kölcsönbe vevő ügyfél, a másik oldalon pedig a befektetési szolgáltató, befektetési alapkezelő és elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, központi értéktár, pénzügyi intézmény, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár, és biztosító. E szervezetek tevékenységük megkezdése előtt az erre irányuló szándékukat kötelesek a felügyeletnek bejelenteni. Az alanyi körben – tágan értelmezve – további szereplő lehet az a harmadik személy, akinek akinek a lejáratkor az értékpapírt át (vissza) kell adni. A kölcsönbe adó a saját tulajdonában, illetve az általa kezelt portfolióban lévő értékpapírt adhatja kölcsön, illetőleg befektetési szolgáltató az ügyfél által nála letétbe helyezett illetve értékpapírszámlán nyilvántartott értékpapír-kölcsönzésében bizományosként közreműködhet. A szerződés tárgya csak olyan értékpapír lehet, amely felett a kölcsönbe adó rendelkezési joga nem korlátozott. Nem lehet a kölcsönügylet tárgya - a forgalomképtelen, - a korlátozottan forgalomképes, - az elővásárlási joggal terhelt, - a vételi joggal terhelt, - a visszavásárlási joggal terhelt, valamint - az óvadéki és zálogjoggal terhelt értékpapír. Nyomdai úton előállított, névre szóló értékpapír csak üres forgatmánnyal ellátva lehet kölcsönügylet tárgya. Ha a kölcsönbe vevő a szerződésben vállalt esedékességkor az értékpapírt visszaszolgáltatni nem tudja, akkor kártérítés esetén a kölcsönbe adó részére fizetendő pénzbeli kártérítés legkisebb összegeként a kölcsönbe adás, illetőleg az esedékesség napjának árfolyamai közül a magasabbat kell figyelembe venni. Az értékpapír kölcsönzésének feltétele, hogy a befektetési szolgáltató az értékpapír tulajdonosával értékpapír-kölcsönzésére keretszerződést, vagy értékpapírkölcsön-szerződést kössön. Ez a szerződés azonban önállóan kell, hogy létrejöjjön, az értékpapír tulajdonosa és a befektetési szolgáltató között létrejött más szerződés része ugyanis nem lehet.
83
Értékpapír-kölcsönzési keretszerződés esetén a kölcsönbe adásban közreműködő befektetési szolgáltató a kölcsönbe adás tényéről a mennyiség és futamidő megjelölésével az értékpapír tulajdonosát értesíti. Ha az értékpapír tulajdonosa meghatároz a szerződésben bizonyos korlátokat és a befektetési szolgáltató ezeket a korlátozásokat túllépi, a túllépéssel okozott károkért korlátlan felelősséggel tartozik. b) A repoügyletek A repoügyletek szűk értelemben nem tartoznak az értékpapír-kölcsönzés fogalmába, de a sok hasonlóság alapján célszerű röviden összefoglalni a velük kapcsolatos alapvető tudnivalókat. A repoügylet fogalmi elemei közé tartozik, itt is sor kerül - az értékpapír tulajdonjogának átruházására továbbá - a szerződéskötéssel egyidejűleg meghatározott vagy meghatározandó jövőbeli időpontban történő visszavásárlási kötelezett kikötésére. Az ügyletben meg kell határozni a visszavásárlási árat is. Mindebből következik, hogy 1) a repoügyletek tárgya csak értékpapír lehet, 2) a repoügylet nem kölcsönügylet, hanem két egymást követő, meghatározott időpontra szóló adás-vétel megkötése. A repoügyletek két fajtáját különböztetjük meg: - a szállításos repoügyletet és - az óvadéki repoügyletet. Szállításos repo esetén az ügylet futamideje alatt a vevő az ügylet tárgyát képező értékpapírt megszerzi és azzal szabadon rendelkezhet. Óvadéki repo esetén az ügylet futamideje alatt a vevő az ügylet tárgyát képező értékpapírt nem szerzi meg, azzal szabadon nem rendelkezhet, hanem óvadékként kerül elhelyezésre a vevő javára a futamidő alatt. Óvadéki repoügylet azonban kizárólag hitelintézettel köthető. Az óvadéki repoügylet lejárati ideje alatt az értékpapírhoz kapcsolódó jogok - a felek eltérő megállapodásának hiányában - az eladót illetik meg, az értékpapír tulajdonjoga a futamidő végén abban az esetben száll át a vevőre, ha az eladó a visszavásárlási árat nem fizeti meg; 6.2.3 A pénzügyi eszközök A befektetési szolgáltatások és a kiegészítő befektetési szolgáltatások tárgya a Bszt.-ben meghatározott pénzügyi eszköz lehet. Mint az alábbiakból is látható, a pénzügyi eszközök fogalma igen összetett, megtalálhatóak köztük a közismert átruházható értékpapírok mellett a különböző származtatott – derivatív – ügyletek (határidős ügyletek, swapok, opciók) is. A befektetési eszközök körébe tartoznak a) az átruházható értékpapír, b) a pénzpiaci eszköz, c) a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír, d) az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető, valamint e) a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet, f) a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás, g) az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más 84
származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés, h) egyéb, az a)–j) pontban nem említett eszközhöz, joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint a Bizottság 1287/2006/EK rendeletének 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet. A származtatott (derivatív) ügylet olyan ügylet, amelynek értéke az alapjául szolgáló termék, így - pénzügyi eszköz, - deviza, - áru vagy - referenciaráta értékétől függ és önálló kereskedés tárgyát képezi. A) Az átruházható értékpapírok A tőkepiaci törvény szerint értékpapírnak a forgalomba hozatal helyének joga szerint értékpapírnak minősülő befektetési eszköz minősül. Ebből kiindulva értékpapír fogalmát a magyar szabályozásban Ptk. határozza meg. Eszerint értékpapírnak csak olyan okirat vagy - jogszabályban megjelölt - más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi. Ebből a meghatározásból három dolog következik: 1) Az értékpapír megjelenési formáját tekintve lehet okirat, vagy jogszabályban meghatározott módon rögzített adat, vagyis dematerializált értékpapír. 2) Ahhoz, hogy egy okirat értékpapírnak minősüljön, a jogszabályban meghatározott kellékekkel kell rendelkeznie. 3) Csak az az okirat minősülhet értékpapírnak, amely kibocsátását jogszabály lehetővé teszi. A nyomdai úton előállított névre szóló értékpapír forgatmány útján ruházható át. A forgatmányok között megkülönböztetünk teljes, és üres forgatmányt. A teljes forgatmány a forgatható értékpapírra vagy az ahhoz csatolt toldat vezetett, az átruházó által aláírt írásbeli nyilatkozat, amely kifejezi az értékpapír átruházásának szándékát, és megjelöli azt a személyt, akire az értékpapírt átruházzák. Az üres forgatmány az értékpapír hátlapjára vagy a toldatra rávezetett, az átruházó által aláírt olyan írásbeli nyilatkozat, amely kifejezi az értékpapír átruházásának szándékát, de nem tartalmazza annak a személynek a megjelölését, akire az értékpapírt átruházzák. Üres forgatmánynak minősül az átruházónak az értékpapír hátlapján vagy a toldaton szereplő aláírása is. A kibocsátó – jogszabályi felhatalmazás alapján – az értékpapírba felvett írásbeli nyilatkozatával a forgatmány útján való átruházás lehetőségét kizárhatja (negatív rendeleti záradék). Az ilyen értékpapír csak az engedményezés hatályával ruházható át. Jogszabályi rendelkezés alapján nem átruházhatók egyes kizárólagos állami tulajdonban lévő intézmények, mint például az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt., vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részvényei.
85
A dematerializált értékpapír átruházása külön jogszabályban meghatározott módon a jogosult javára vezetett értékpapír-számlán történő jóváírással történik. A bemutatóra szóló, és a negatív rendeleti záradékot nem tartalmazó névre szóló értékpapír átruházásával az értékpapírból eredő jogok átszállnak az értékpapír új jogosultjára, függetlenül attól, hogy az átruházó milyen jogokkal rendelkezett. Az értékpapír megtestesíthet - pénzkövetelést (kötvény, letéti jegy) - dologi jogot (tulajdonjogot) (közraktári jegy), vagy - tagsági jogot (részvény, szövetkezeti üzletrész). B) A pénzpiaci eszközök A pénzpiaci eszközök olyan eszközök, amelyek - sorozatban kerülnek kibocsátásra, - nem minősülnek értékpapírnak, - mindig pénzkövetelésre szólnak, - a pénzpiaci kereskedés tárgyai. C) Az értékpapírra, devizára, indexre, illetőleg ezek származtatott termékeire vonatkozó határidős ügyletek Ha a felek egy adott ügyletet akként kötnek meg, hogy a teljesítési határidőt nem határozzák meg, vagy úgy határoznak, hogy a megkötést követően azonnal kell teljesíteni, akkor az ügyletet azonnali ügyletnek nevezzük. Határidős ügyletről akkor beszélünk, ha a felek abban állapodnak meg, hogy az ügyletben vállalt kötelezettségeiket egy későbbi időpontban teljesítik. Az ügylet, ha tőzsdén köttetik azáltal jön létre, hogy az elszámolóház nyilvántartásba veszi és visszaigazolja. A határidős ügyletből eredő kötelezettséget - az elszámolóház szabályzata által meghatározott módon - mindkét fél irányában az elszámolóház teljesíti. A határidős ügylet teljesítése történhet az ügylet tárgyának tényleges átadásával, közraktári jeggyel történő teljesítéssel, illetőleg készpénzes elszámolással. D) A határidős kamatlábügyletek A határidős kamatláb ügylet a határidős ügyletek speciális, a törvény által külön nevesített fajtája. E) A kamat-, deviza- és tőkecsereügyletek (swap) A swap ügylet valamely pénzügyi instrumentum cseréjére vonatkozó olyan összetett megállapodás, amely általában egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből, illetve több határidős ügyletből tevődik össze és általában jövőbeni pénzáramlások cseréjét vonja maga után. A deviza swap meghatározott devizanemek cseréje meghatározott időtartamra meghatározott árfolyamokon. A kamat swap ügylet valamely tőkeösszegre rögzített kamatláb alapján számított fix kamat és - bizonyos piaci kamatlábhoz, feltételhez igazított - változó kamatláb alapján számított változó kamatösszeg meghatározott időközönkénti cseréje. A swap ügyletek jogszabályi hátterét a Ptk. adás-vételre és cserére vonatkozó rendelkezései adják. F) A vételi és eladási opciók Opciós ügyletnek két fő fajtája lehet, vételi vagy eladási opció.
86
Vételi opció: ha a kötelezett tőzsdei termékre másnak vételi jogot enged, a jogosult a vételi jog tárgyát egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja. - Eladási opció: annak a személynek, aki a jogosulttal szemben a tőzsdei termékre vételi kötelezettséget vállal, a jogosult a tőzsdei terméket egyoldalú nyilatkozattal eladhatja. Az opciós ügyletre vonatkozó megállapodás tartalmazza a termék, a vételár, az opciós díj és az opció gyakorlásának időtartama (határnapja) meghatározását. Az opció a tőzsdei ügylet megkötésétől számítva legfeljebb öt évre köthető ki. Az opció gyakorlása meghatározott határnapra is kiköthető, ez esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a tőzsdei ügylet megkötésétől számított öt év. Az öt évet meghaladó időtartamra vagy öt évnél távolabbi határnapra, illetve határozatlan időre kikötött opció semmis. A tőzsdei opciós ügylet azáltal jön létre, hogy azt az elszámolóház nyilvántartásba veszi és visszaigazolja. Az opciós ügyletből eredő kötelezettséget mindkét fél irányában az elszámolóház teljesíti. A bíróság a kötelezettet az opciós ügyletből folyó kötelezettsége alól nem mentesítheti. Az opciós ügylet tárgya lehet: - az értékpapír, - devizára, - tőzsdei index és - kamatláb illetve ezek származtatott termékei, ideértve az ezekkel egyenértékű készpénz-elszámolású eszközöket is. -
Ellenőrző kérdések 1. Mi a különbség az értékpapír-bizományos, a kereskedő és a befektetési társaság között? 2. Melyek a befektetési szolgáltatók tevékenységének fő korlátai? 3. Milyen befektetési szolgáltatást nyújthatnak a hitelintézetek? 4. Mi az előírt jegyzett tőke minimum a befektetési szolgáltatók egyes szervezeti formáinál? 5. Mely hatóság engedélyezi a befektetési szolgáltatók tevékenységét? 6. Hogyan lehet fióktelepet létesíteni és határon átnyúló tevékenységet folytatni egy másik EU tagállamban? 7. Sorolja fel a befektetési szolgáltatásokat és a kiegészítő befektetési szolgáltatásokat! 8. Mi a különbség a bizományosi és a kereskedelmi tevékenység között? 9. Mire vonatkozik a portfoliókezelési tevékenység? Mi a portfolió fogalma? 10. Mi a jegyzési garanciavállalás? 11. Mire vonatkozhat az ügynöki tevékenység? 12. Mikor kell befektetési szolgáltatót megbízni az értékpapír forgalomba hozatalának megszervezésére? 13. Mi a különbség az értékpapír letétkezelés és letéti őrzés között? 14. Mi a feladata a részvényesi meghatalmazottnak? 15. Milyen hitel minősül befektetési hitelnek? 16. Mi a különbség az általános tanácsadás és a befektetési tanácsadás között? 17. Mi a különbség az ügyfélszámla és a bankszámla között? 18. Mi a különbség az ügyfélszámla és az értékpapírszámla között? 19. Mi a dematerializált értékpapír? 20. Mi az értékpapírkölcsön fogalma? 21. Mi a repo-ügylet? 22. A befektetési szolgáltatásoknak milyen befektetési eszközök lehetnek a tárgyai? 23. Mi az értékpapír polgári jogi fogalma? 87
24. Mi a különbség az értékpapír és a pénzpiaci eszköz között? 25. Mit tekintünk derivatív ügyletnek? 26. Mi a valuta és a deviza?
88
7. A befektetők védelme Alapvető fogalmak - a befektetővédelem célja - a BEVA feladata - a biztosított és nem biztosított befektetési szolgáltatások köre - a biztosítás mértéke - az BEVA jogállása és forrásai 7.1 A befektetővédelem fogalma A befektetővédelem feladata a meghatározott befektetési szolgáltatásokat igénybe vevő befektetők, (mint a befektetési szolgáltatók ügyfelei) tulajdonában lévő eszközök védelme, illetve biztosítása a befektetési szolgáltató felszámolásának esetére. A befektetési szolgáltatási tevékenységek közül a) a megbízás felvétele és végrehajtása, b) a kereskedelmi tevékenység, és c) a portfoliókezelés; a kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységek közül pedig a) az értékpapírok letéti őrzése, ügyfélszámlavezetés és b) az értékpapír letétkezelés és értékpapírszámlavezetés minősül biztosított tevékenységnek, amelyek végzésére jogosító engedéllyel rendelkező befektetési szolgáltatók, befektetési alapkezelők és pénzügyi vállalkozások tagságával a befektetővédelmi feladatok ellátása céljából Befektetővédelmi Alap (BEVA) működik. A fentiek alapján látható, hogy a befektetővédelem fő intézménye, a BEVA nem azt a célt szolgálja, hogy a befektetőktől a befektetésekben rejlő kockázatokat átvállalja, hanem, arra a célra jött létre, hogy amennyiben a befektetési technikai lebonyolításában részt vevő befektetési szolgáltató fizetésképtelenné válik és felszámolását rendelik el, akkor a befektető (az ügyfél) tulajdonában lévő, de a befektetési szolgáltató rendelkezése alatt álló eszközök (pénz, értékpapírok, stb.) valamilyen módon biztosítottak legyenek, és a befektetési szolgáltató fizetésképtelensége esetén az ügyfél valamilyen kártalanításban részesüljön. A befektetési szolgáltató, a befektetési alapkezelő és pénzügyi vállalkozás a fent meghatározott tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel kizárólag az Alap tagjaként rendelkezhet. A biztosított tevékenység folytatására engedélyt kérő gazdálkodó szervezet köteles a Befektetővédelmi alaphoz csatlakozni. Nem köteles csatlakozni az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe, ha tagsággal rendelkezik a vonatkozó közösségi szabályozásnak megfelelő befektetővédelmi rendszerben. 7.2 A Befektetővédelmi Alap feladata A BEVA feladata a befektetési szolgáltatók felszámolása esetén a befektetők részére a Tpt.ben meghatározott kártalanítási összeg megállapítása és kifizetése. Kizárólag olyan követelés alapján állapítható meg kártalanítás, amely a befektető és az Alap tagja között 1997. július 1. napját követően létrejött, biztosított tevékenység végzésére kötött megállapodás teljesítése érdekében az Alap tagjának birtokába került és a befektető nevén nyilvántartott vagyon (értékpapír, pénz) kiadására vonatkozó kötelezettségen alapul (biztosított követelés). Az Alap által nyújtott biztosítás kizárólag a tagsági jogviszony fennállása alatt kötött megállapodásokra terjed ki. 89
A BEVA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a következő intézmények követeléseire: a) az állam, b) a költségvetési szerv, c) a tartósan, száz százalékban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, d) a helyi önkormányzat, e) az intézményi befektető, f) kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi, befektető-védelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja, g) az elkülönített állami pénzalap, h) befektetési vállalkozás, tőzsdetag, illetőleg árutőzsdei szolgáltató, i) a Hpt.-ben meghatározott pénzügyi intézmény, j) az MNB, k) az Alap tagjánál vezető állású személy, az Alap tagjával munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy és ezek közeli hozzátartozója, továbbá l) az Alap tagjában öt százalékot elérő vagy azt meghaladó közvetlen, illetőleg közvetett tulajdoni részesedéssel vagy szavazati joggal rendelkező vállalkozás vagy természetes személy és ennek ellenőrzött társasága, valamint természetes személy tulajdonos esetén ennek közeli hozzátartozója követelésére, valamint a felsoroltak külföldi megfelelőinek követeléseire. A k)–l) pontban meghatározott ok akkor zárja ki a kártalanítást, ha az a kártalanítási igény alapjául szolgáló szerződés megkötésétől a kártalanítási igény benyújtásáig terjedő időszakban, vagy annak egy része alatt fennállt az Alap azon tagjánál, amellyel kapcsolatban kártalanítási eljárásra kerül sor. Az Alap által nyújtott biztosítás nem terjed ki az olyan ügyletből eredő követelésre sem, amely esetében a bíróság jogerős határozata megállapította, hogy a befektetés forrása bűncselekményből származott. Az Alap által nyújtott biztosítás nem terjed ki az olyan ügyletekből eredő pénzkövetelésre sem, amely nem euróban, vagy az Európai Unió, illetve az OECD tagállamának törvényes fizetőeszközében áll fenn. 7.3 Az Alapból történő kifizetés A BEVA kártalanítási kötelezettsége abban az esetben következik be, ha a bíróság az Alap tagjának a felszámolását rendeli el. Kártalanítás megállapítására a befektető erre irányuló kérelme alapján kerül sor. A kérelmet a befektető az igényérvényesítés első napjától számított egy éven belül terjesztheti elő. Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét határidőben előterjeszteni, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül terjeszthető elő. Az Alap a kártalanításra jogosult befektető részére követelését – személyenként és Alap tagonként összevontan – legfeljebb húszezer euró összeghatárig fizeti ki kártalanításként. Az Alap által fizetett kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint feletti rész kilencven százaléka. A kártalanítás mértékének megállapítása során a befektetőnek az Alap tagjánál fennálló, befektetési szolgáltatási tevékenységből származó valamennyi követelését össze kell számítani. Az Alap a kártalanítást pénzben nyújtja. Közös tulajdonban álló értékpapír esetén a kártalanítási összeghatárt a kártalanításra jogosult minden személy esetén külön kell számításba venni. A kártalanítási összeg - eltérő szerződési kikötés hiányában - a befektetőket azonos arányban illeti meg. 90
7.4 A követelések átszállása Az Alapnak az a tagja vagy a tag jogutódja, amelyre tekintettel az Alap kártalanítást fizetett, köteles a kártalanítás összegét és a kártalanítás kifizetésével kapcsolatban felmerült költségeket az Alap részére visszafizetni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a tagnak az Alappal fennállott tagsági viszonya időközben megszűnt. Az Alap által kifizetett kártalanítás mértékéig a követelés az ügyfélről az Alapra száll át. 7.5 A BEVA jogállása, szervezete A BEVA jogi személy. Saját vagyona, bevételei és jövedelme után társasági és helyi adó, illetőleg illeték fizetésére nem kötelezhető; pénzeszközei nem vonhatók el, abból a tagok részére kifizetés semmilyen jogcímen nem teljesíthető; saját tőkéje nem osztható fel. Az Alapot héttagú igazgatóság irányítja. Az igazgatóság tagja: a) a tőzsde és a központi értéktár által kijelölt egy-egy személy; b) az Alap tagjainak – szakmai érdek-képviseleti szervezetei által kijelölt – két képviselője; c) az MNB elnöke által kijelölt két személy(alelnök) d) az Alap ügyvezető igazgatója. 7.6 Az Alap forrásai Az Alap forrásai a) a csatlakozási díj, b) az éves díj, c) a rendkívüli befizetés, d) az Alap vagyonának hozama, e) az Alap által felvett kölcsön, f) az egyéb bevétel. 7.7 Az éves díj és a rendkívüli befizetési kötelezettség Az éves díj alapja a tárgyévet megelőző naptári évben az Alap kártalanítási kötelezettsége alá tartozó befektetők tulajdonát képező, az Alap tagjának kezelésében lévő pénz és értékpapír átlagos állománya. Az Alap igazgatósága az éves díjat a tag kérelmére mérsékelheti, ha a tag által végzett biztosított tevékenység az Alap számára az átlagosnál kisebb kockázatot jelent. A díjmérséklés részletes szabályait az igazgatóság szabályzatban határozza meg. Az Alap igazgatósága rendkívüli befizetést rendel el, ha az Alap eszközei az esedékes vagy az előre látható kártalanítási kötelezettség teljesítését nem fedezik. Rendkívüli befizetés akkor is elrendelhető, ha az Alap az esedékes hiteltörlesztést, illetőleg annak kamatait nem képes határidőben teljesíteni. A rendkívüli befizetési kötelezettséget az igazgatóság által meghatározott módon és időben kell teljesíteni. A rendkívüli befizetés alapja megegyezik az éves díj alapjával, de az egy naptári évben rendkívüli befizetés jogcímén elrendelt fizetési kötelezettség nem haladhatja meg az utolsó megállapított éves díj mértékét. Ellenőrző kérdések 1. Mi a Befektetővédelmi Alap feladata? 2. Kik a BEVA tagjai? 3. Mely befektetési szolgáltatásokból eredő követelések minősülnek a BEVA által biztosítottnak? 4. Mely befektetési szolgáltatásokból eredő követelések nem biztosítottak? 5. Milyen összeghatárig terjed a BEVA által nyújtott biztosítás?
91
8. A pénz és tőkepiaci intézményekre vonatkozó prudenciális szabályozás Alapvető fogalmak, kérdések: - a prudenciális szabályozás fogalma - a likviditás és szolvencia - a tőkére vonatkozó prudenciális szabályozás - a kockázatvállalás szabályozása - az eszközök minősítése és a kockázati céltartalék A hitelintézetek vonatkozásában Hpt. általános előírása, hogy a hitelintézet a prudens működésre vonatkozó előírások betartásával úgy köteles a rábízott idegen és saját forrásokkal gazdálkodni, hogy folyamatosan fenntartsa azonnali — minden napi — fizetőképességét (likviditását) és mindenkori fizetőképességét (szolvenciáját). A prudenciális szabályozás körébe tartozik a saját, illetve szavatoló tőkére vonatkozó előírások, a tartalékképzés szabályai, a kockázatvállalással kapcsolatos korlátozások (nagykockázat vállalása, befektetések korlátozása, tulajdonszerzéshez kapcsolódó korlátozások, az eszközök minősítése, a kockázati céltartalékképzés), a forrásgyűjtés szabályai valamint a lejárati összhang és az azonnali fizetőképesség biztosítása. A befektetési szolgáltatók vonatkozásában a Tpt. határozza meg a prudens működés kereteit a saját tőke követelmény a kereskedés könyv vezetése, a tőkeszükséglet, a nagykockázat vállalás, a tartalékképzés és a tartós befektetések vonatkozásában. Mind a hitelintézetek, mind a befektetési szolgáltatók esetében része a prudenciális szabályozásnak az összevont alapú felügyelet szabályozása. 8.1 A tőkére vonatkozó szabályok 8.1.1 A saját tőke A gazdálkodó szervezeteknél saját tőkének nevezzük azt a tőkerészt, amelyet a tulajdonosok bocsátanak a vállalkozás rendelkezésére, illetve amit a tulajdonos az adózott eredményből a vállalkozásnál hagyott. A saját tőke hitelintézetek esetében - a jegyzett tőkéből, - a tőketartalékból, - az eredménytartalékból, - a lekötött tartalékból, - az általános tartalékból, - az értékelési tartalékból és - a tárgyév mérleg szerinti eredményéből tevődik össze. A hitelintézetek saját tőkéje egy ponton eltér a többi gazdasági társaság saját tőkéjétől, mégpedig azzal, hogy tartalmazza az általános tartalékot is, amelyet csak a hitelintézeteknek kell képezniük adózott nyereségükből. Alapvető prudenciális előírás, hogy a hitelintézet saját tőkéjének összege nem lehet kevesebb az engedélyezés feltételeként előírt legkisebb induló tőke összegénél, vagyis bank esetében pl. két milliárd forintnál. Ha ez mégis bekövetkezne, a Felügyelet legfeljebb 18 hónapra meghatározott időt biztosíthat a hitelintézet számára a saját tőke előírt szintre történő feltöltésére.
92
A hitelintézetek működése során a saját tőke mértéke és a jegyzett tőke mértéke lényegesen eltérhet egymástól. A saját tőke inkább jelzi a hitelintézet tényleges vagyoni helyzetét, mint a jegyzett tőke, hiszen mindenkor tartalmazza az esetleges veszteségek, vagy többletvagyon értékét. Ezért van nemcsak a minimális jegyzett tőkére törvényi előírás, hanem a saját tőke minimális mértékére is, amely nem lehet kevesebb az előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél. 8.1.2 A szavatoló tőke A működőképesség fenntartása, valamint a betétesek és a befektetők védelme érdekében elengedhetetlen, hogy hitelintézeteknek és befektetési szolgáltatóknak folyamatosan rendelkezésre álljon az a tőkemennyiség, amely bekövetkezett esetleges veszteségekre az értékvesztések elszámolása és a céltartalékok felhasználása után fedezetül szolgál. Ennek meghatározása a szavatoló tőke számítás, amely során a saját tőkéből figyelmen kívül kell hagyni azokat az elemeket, amelyek tényleges fedezetet nem jelentenek a veszteségekre és az egyes, a portfolióban meglévő kockázatok szempontjából módosítják a saját tőke értékét. A szavatoló tőke meghatározása azért is kiemelkedő jelentőségű, mert a legfontosabb tevékenységi korlátozások a szavatoló tőke mértékéhez kötődnek. A pénzügyi intézmények és befektetési szolgáltatók szavatoló tőkéje a következő tőkeelemekből áll: Alapvető tőkeelemek: Az alapvető tőke pozitív összetevői: a) a befizetett jegyzett tőke, b) tőketartalék, c) lekötött tartalék, d) általános tartalék, e) általános kockázati céltartalék a korrigált mérlegfőösszeg 1,25%-áig, f) eredménytartalék, ha pozitív, g) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti vagy évközi eredmény, ha pozitív, és nem tartalmaz semmilyen előrelátható kifizetést, vagy osztalékot, h) vegyes tulajdonságú befizetett jegyzett tőke, ideértve a kamatozó részvényeket, a visszaváltható részvényeket és mindazon jegyzett tőkébe tartozó részvényeket és részjegyeket, amelyek nem tartoznak az a) pont alá és megfelelnek a 7. pontban meghatározott feltételeknek, i) alapvető kölcsöntőke. Az alapvető tőke negatív összetevői: a) visszavásárolt saját részvények könyv szerinti értéke, b) immateriális javak, c) eredménytartalék, ha negatív, d) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény, ha negatív, illetve évközi szavatolótőke-számítás esetén az évközi negatív eredmény, e)1kockázati céltartalék – ide nem értve az általános kockázati céltartalékot – és az értékvesztés hiánya, azaz a mérlegen kívüli kötelezettségek és az eszközök helytelen értékelése miatt el nem számolt kockázati céltartalék, illetve értékvesztés összege, amennyiben a hiány a szavatoló tőkéből más jogcímen nem kerül levonásra, f) a vegyes tulajdonságú befizetett jegyzett tőkének és az alapvető kölcsöntőkének a 14. pont szerinti korlátozások miatt figyelembe nem vehető része, g) a kereskedési könyvben nyilvántartott kevésbé likvid tételekre külön jogszabály alapján számított, jelentős veszteséget eredményező értékelési korrekciók (az Szmt. szerinti valós értékelés alá nem vont tételek esetében ezen értékelési korrekcióknak az elszámolt értékvesztés és megképzett céltartalék feletti többlete). 93
Járulékos tőkeelemek: a) a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett elsőbbségi részvények, b) értékelési tartalék, c) alárendelt kölcsöntőke, d) járulékos kölcsöntőke, e) ha a hitelintézet a hitelezési kockázatát belső minősítésen alapuló módszerrel számítja, akkor az elszámolt értékvesztés és a képzett kockázati céltartalék – ide nem értve az általános kockázati céltartalék – összegének a várható veszteség értékével csökkentett értéke a kockázattal súlyozott kitettség érték 0,6%-áig, ha ez a különbség pozitív. A jegyzett tőkét a tulajdonosok adják össze a vállalkozás létrehozása érdekében. A jegyzett tőke értéke tulajdonképpen kifejezi a részvények névértékének összegét. A tőketartalék tartalmazza a részvények kibocsátási és névértéke közti különbözetet, illetve a tőketartalékként véglegesen átvett pénzeszközöket. A mérleg szerinti eredmény a folyó évben adózás, osztalékfizetés, és az általános tartalékképzés utáni keletkezett eredmény (nyereség/veszteség). Az eredménytartalék az előző évek fel nem használt mérleg szerinti eredménye. A törvény alkalmazásában alárendelt kölcsöntőkének minősül minden olyan kölcsön, amely kielégíti az alábbi feltételeket: a) ténylegesen rendelkezésre áll, az igénybe vevő hitelintézet számára azonnal, jogvita vagy sortartási kötelezettség nélkül hozzáférhető, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetén nem került visszaváltásra vagy visszavásárlásra, továbbá az igénybe vevő hitelintézet mérlegében szerepel, b) az alárendelt kölcsöntőke nyújtására vonatkozó szerződés tartalmazza a kölcsönt nyújtó fél egyetértését arra vonatkozóan, hogy az általa nyújtott kölcsön bevonható a hitelintézet adósságának rendezésébe és a kölcsönt nyújtó követelése a törlesztések sorrendjében a részvényesek, valamint az alapvető és járulékos kölcsöntőkenyújtók előtti legutolsó helyen áll, c) a kölcsön – ideértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt is – eredeti futamideje 5 évet meghaladó lejáratú, és legkevesebb 5 év múlva fizetendő vissza, illetve, ha a lejárat nincs meghatározva, a kölcsön csak a szerződésben rögzített, a felmondástól számított, legkevesebb 5 év múlva fizethető vissza, kivéve, ha az MNB engedélyezi a korábbi visszafizetést, d) a kölcsönszerződés, illetve az értékpapírban foglalt jogok semminemű olyan feltételt nem tartalmaznak, amely a kapcsolódó kamat- és járulékfizetést megnöveli, kivéve mozgó kamatozás esetén a referenciakamat emelkedéséből adódó kamatnövekedést, e) tőketörlesztés – ideértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír visszaváltását és visszavásárlását is – az eredeti lejárat vagy a szerződésben kikötött felmondási idő előtt nem lehetséges, kivéve, ha azt az MNB engedélyezi, f) az alárendelt kölcsöntőkével kapcsolatosan kizárt a kölcsöntőkét nyújtó bármiféle beszámítási joga a kölcsönfelvevővel szemben. Az alárendelt kölcsöntőke összegének a szavatoló tőkébe történő beszámítását a visszafizetési időpontot megelőző 5 év során – fokozatosan, évente 20%-kal egyenlő arányban – csökkenteni kell. A törvény alkalmazásában alapvető kölcsöntőkének minősül minden olyan kölcsön, amely kielégíti az alábbi feltételeket: a) ténylegesen rendelkezésre áll, az igénybe vevő hitelintézet számára azonnal, jogvita vagy sortartási kötelezettség nélkül hozzáférhető, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetén nem került visszaváltásra vagy visszavásárlásra, továbbá az igénybe vevő hitelintézet mérlegében szerepel,
94
b) a kölcsönszerződés tartalmazza a kölcsönt nyújtó fél egyetértését arra vonatkozóan, hogy az általa nyújtott kölcsön bevonható a hitelintézet folyamatos működése mellett is a hitelintézet adósságának rendezésébe, és a kölcsönt nyújtó követelése felszámolási eljárás esetén a törlesztések sorrendjében a járulékos kölcsöntőke után áll, c) a kölcsön – ideértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt is – határozatlan vagy eredetileg legalább 30 éves futamidejű, kizárólag az MNB engedélyével, legalább 5 év futamidő elteltét követően mondható fel, törleszthető, váltható vagy vásárolható vissza, d) a kölcsönszerződés, illetve az értékpapírban foglalt jogok tartalmazhatnak egy vagy több visszaváltási opciót, melynek lehívása kizárólag a hitelintézet döntésétől függ, e) tőketörlesztés – ideértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír visszaváltását és visszavásárlását is – a szerződésben kikötött felmondási idő előtt nem lehetséges, kivéve, ha azt az MNB engedélyezi, f) az MNB a kölcsön felmondásához, az értékpapír visszaváltásához és visszavásárlásához szükséges előzetes hozzájárulás esetén előírhatja a hitelintézet számára ugyanolyan vagy jobb minőségű alapvető kölcsöntőke vagy jegyzett tőke biztosításával a szavatoló tőke felemelését, g) az MNB törölheti a kölcsön felmondását, értékpapír visszaváltását, visszavásárlását, kamat kifizetését, ha a hitelintézet nem teljesíti a törvényben előírt tőkekövetelményt, h) az MNB engedélyezheti a lejárattal rendelkező vagy a lejárat nélküli kölcsönök lejárat előtti visszaváltását, visszavásárlását, ha a kibocsátás időpontjában előre nem látott módon megváltozik az ilyen kölcsönök adóügyi vagy szabályozói minősítése, i) amennyiben egy határozatlan futamidejű kölcsön, vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetében a kölcsönszerződés, illetve értékpapírban foglalt jogok mérsékelt ösztönzést tartalmaznak a visszaváltásra vagy visszavásárlásra, akkor ilyen tőketörlesztés a futamidő első 10 évében nem lehetséges, j) határozott futamidejű kölcsön-, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetében a kölcsönszerződés, illetve értékpapírban foglalt jogok semminemű olyan feltételt nem tartalmazhatnak, ami a futamidő lejárata előtti visszafizetésre ösztönöz, k) a hitelintézet a kamatfizetést törölheti, l) a hitelintézet köteles törölni a kamatfizetést, ha nem teljesíti a törvényben előírt szerinti tőkekövetelményt, m) az MNB előírhatja a kamatfizetés törlését a hitelintézet pénzügyi és fizetőképességi helyzete alapján azzal, hogy a hitelintézet jogosult a kifizetést új részvény kibocsátásával helyettesíteni, amely kibocsátás nem ronthatja a hitelintézet pénzügyi helyzetét, és amely kibocsátást az MNB további feltételekhez kötheti, n) ha egy adott évben a k)–m) alpontokban meghatározott szabály alapján kamatfizetés nem teljesíthető, akkor a kölcsönnyújtó erre az elmaradt összegre a következő években nem tarthat igényt, o) ha a hitelintézet a kölcsön alapján valamely fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a kölcsönnyújtó – ezen a jogcímen – nem jogosult a hitelintézet felszámolását kezdeményezni, p) a kölcsönnel kapcsolatosan kizárt a kölcsöntőkét nyújtó bármiféle beszámítási joga a kölcsönfelvevővel szemben. A bankok is jogosultak a vagyoni értékű jogokat, szellemi alkotásokat, tárgyi eszközöket és befektetet pénzügyi eszközöket az év végén piaci értékükön értékelni. Ha az értékelésbe bevont eszközök értéke több, mint a könyv szerinti érték, akkor ezt a különbözetet értékelési tartalékként kell kimutatni. 8.1.3 Az általános tartalékképzés A hitelintézetnek és a befektetési vállalkozásnak az adózott eredményéből az osztalék, illetve a részesedés kifizetése előtt általános tartalékot kell képeznie. Az általános tartalék kettős célt 95
szolgál: egyrészt tartalékul szolgál azokra a veszteségekre, amelyekre a megképzett céltartalékok már nem elegendők, másrészt biztosítékot szolgáltat arra, hogy a hitelintézet illetve a befektetési vállalkozás több éven keresztül való működése során hullámzó jövedelmezőség kiegyenlítésre kerüljön. A hitelintézet és a befektetési vállalkozás a tárgyévi adózott eredmény 10 %-át köteles általános tartalékba helyezni. A hitelintézet és befektetési vállalkozás osztalékot csak akkor fizethet, ha az adott naptári évben általános tartalékot képzett, vagy ha az MNB az általános tartalékképzés alól mentesítette. A hitelintézetet kérelmére az MNB az általános tartalékképzés alól mentesítheti, ha fizetőképességi mutatója (szolvencia rátája) tizenkét százalék felett van, és nincs negatív eredménytartaléka. Az általános tartalék felhasználása szigorúan kötött, mivel az általános tartalék csak a tevékenységéből eredő veszteségek rendezésére használható fel. 8.1.4 A hitelintézetek és befektetési szolgáltatók tőkemegfelelése A hitelintézetnek — a mindenkori fizetőképesség (szolvencia) fenntartása és a kötelezettségek teljesíthetősége érdekében — az általa végzett pénzügyi és befektetési szolgáltatás kockázatának mindenkor megfelelő nagyságú szavatoló tőkével kell rendelkeznie, amely nem lehet kevesebb az engedélyezés feltételeként előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél. A nemzetközi gyakorlatban a hitelintézetek biztonságos működésének egyik legáltalánosabban használt mutatószáma, a bank tevékenységének terjedelmét korlátozó arányszám a hitelintézet tőkemegfelelése, amely a hitelintézet szavatoló tőkéjének és korrigált mérlegfőösszegének egymáshoz viszonyított értékével, a súlyozott eszközkockázati arányszámmal fejezhető ki. Ez az arányszám valójában azt mutatja, hogy a hitelintézet fedezetet biztosító vagyonának hányszorosát helyezheti ki. A fizetőképességi mutató kiszámításánál a számláló a hitelintézet szavatoló tőkéjének összege, a nevező pedig a kockázatnak megfelelő mértékben súlyozott eszköztételek és mérlegen kívüli tételek összege, amelyet csökkenteni kell a kockázati céltartalék, és az általános kockázati céltartalék összegével. A hitelintézeteknek (és leányvállalataival együtt) legalább 8%-os fizetőképességi mutatót kell folyamatosan fenntartaniuk. A befektetési szolgáltató szavatoló tőkéje nem csökkenhet a) az engedélyezés feltételeként előírt legkisebb összeg, b) a kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciók és kockázatvállalások piaci kockázatainak, nagykockázatának, valamint az engedélyezett tevékenység egészében meglévő árukockázat és devizaárfolyam-kockázat, továbbá a hitelezési kockázat és az országkockázat fedezetére szükséges tőkekövetelmény együttes összege, vagy c) az előző üzleti évben felmerült működési költségek összegének 25 %-a alá. 8.1.5 Kereskedési könyv vezetése A hitelintézet és a befektetési szolgáltató a tőkeszükségletének meghatározása érdekében a befektetési vagy pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos alapvetően piaci kockázatoknak kitett, kereskedési portfolióba tartozó befektetési eszközök, áruk pozíciói és az ezekkel kapcsolatos kockázatvállalások nyilvántartására kereskedési könyvet köteles vezetni. 8.2 Kockázatvállalás 8.2.1 A kockázatvállalásról általában Kockázatvállalásnak minősül
96
a) a kölcsön nyújtása, ideértve az adósságra kibocsátott, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlását is; b) a váltó és csekk, valamint egyéb kötelezvény leszámítolása; c) a hitelintézet által adott bankgarancia, bankkezesség és az egyéb biztosíték, ideértve a hitelintézet bármilyen más, jövőbeni vagy függő kötelezettségét, vállalt garanciáját, kezességét, illetve az ezekre nyújtott egyéb bankári biztosítékot is; d) a hitelintézet által vállalt minden olyan kötelezettség, amellyel a hitelintézet ellenszolgáltatás fejében átruházott pénzkövetelés teljesítéséért jótáll, vagy vállalja, hogy a vevő követelésére azt visszavásárolja; e) a hitelintézetnek bármely vállalkozásában szerzett részesedése, függetlenül a részesedés birtoklásának időtartamától; f) a hitelintézet által megvásárolt pénzkövetelés, valamint g) a pénzügyi lízing nyújtása; h) más hitelintézetnél elhelyezett betét, ide nem értve a jegybanki kötelező tartalék előírást a levelező bankon keresztül teljesítő hitelintézetek által elhelyezett kötelező tartalék összegét. A Hpt. a hitelintézetek szervezete, illetve munkavállalói irányításának és ellenőrzésének nem megfelelő szervezettsége, illetve a munkafolyamatok nem megfelelő szabályozottságából eredő zavarok kiszűrése és csökkentése érdekében előírja, hogy a hitelintézetek kötelesek a kihelyezések és kötelezettségvállalások áttekinthetőségét, a kockázatok felmérésének ellenőrzését és csökkentését lehetővé tevő belső szabályzatot (kockázatvállalási szabályzatot) kidolgozni és alkalmazni. A belső szabályzatok alkalmazása azért is fontos, hogy a hitelintézetek képesek legyenek a hitelekhez kapcsolódó kockázatok felmérésére, és ehhez kapcsolódóan megfelelő limiteket tudjanak kidolgozni és alkalmazni működésük során. A későbbi jogviták elkerülése érdekében előírja a törvény, hogy a kockázatvállalással járó ügyletek kizárólag írásban köthetők, és a szóban kötött pénzpiaci műveleteknél az ügyletkötést írásban vissza kell igazolni. A hitelintézetnek a kihelyezésről történő döntés előtt meg kell győződnie a szükséges fedezetek, illetőleg biztosítékok meglétéről, valós értékéről és érvényesíthetőségéről. A döntés alapjául szolgáló iratokat az ügyletre vonatkozó szerződéshez, illetőleg a leszámítolt váltóhoz kell csatolni. A hitelintézet fedezetként nem fogadhatja el a saját maga által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt (pl. saját részvényt), a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt, a hitelintézet vagy az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás Gt.-ben meghatározott közvetlen irányítást biztosító befolyása alatt álló részvénytársaság részvényét, Vagyis röviden összefoglalva a hitelintézet saját maga, illetve a vele tulajdonosi kapcsolatban álló gazdasági társaságok nem szolgálhatnak a hitelintézet kockázatvállalásának fedezetéül. A törvény kötelezővé teszi a hitelek utógondozását is, vagyis a kockázatvállalást tartalmazó szerződés teljes időtartama alatt a hitelintézet rendszeresen ellenőrzi, minősíti és dokumentálja a szerződésben foglalt feltételek megvalósulását, beleértve az ügyfél pénzügyi, gazdasági helyzetének, és a biztosítékok értékének alakulását is. 8.2.2 Nagykockázat vállalásának korlátozása A hatályos szabályozás nagykockázatok vállalásának feltételeit a korábbi összegszerű határértékek helyett a szavatoló tőke arányában határozza meg. 97
Nagykockázatnak minősül a hitelintézetek, illetve a befektetési szolgáltatók esetében az a kockázatvállalás, amikor egy ügyfél vagy ügyfélcsoport részére történt összes kockázatvállalás nagysága hitelintézet esetében eléri illetve befektetési szolgáltató esetében meghaladja szavatoló tőkéje 10%-át. A nagykockázat meghatározásánál a pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység során vállalt kockázatokat együttesen kell figyelembe venni. A nagykockázatok definiálását követően a vonatkozó szabályozás két limitet állapít meg. Egyrészt az egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben vállalt kockázatok együttes, nettó értéken számított összege nem haladhatja meg a hitelintézet illetve befektetési szolgáltató szavatoló tőkéjének 25%-át. A hitelintézetek a befektetési szolgáltatási tevékenység során vállalt kockázatokkal az egy ügyféllel szemben vállalt maximum a szavatoló tőke 25%-át meghaladó mértéket túlléphetik abban az esetben, ha a hitelintézet e kockázatok fedezetére jogszabályban meghatározott mértékű tőkével rendelkezik. 8.2.3 Tulajdonszerzéshez kapcsolódó kockázatvállalás korlátozása A hitelintézet nem vállalhat kockázatot olyan ügyletért, amelynek célja, hogy az ügyfél, a hitelintézet vagy a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás által kibocsátott, tagsági jogot megtestesítő értékpapírt (pl. részvényt), alapvető kölcsöntőkének, járulékos kölcsöntőkének vagy alárendelt kölcsöntőkének minősülő értékpapírt vásároljon. Ezáltal ugyanis a hitelintézet tőkeemelésére, vagy a szavatoló tőke növelésére szolgáló pénzbefizetés nem jelent valóságos tőkeemelést a hitelintézet számára. Az ilyen tőkeemelés nem elégíti ki a tőkeemelésre vonatkozó alapelveket. A hitelintézet által vállalt kockázatokat össze kell számítani a limitek figyelembe vételénél. Nemcsak a hitelintézet saját kibocsátású részvényének megszerzéséhez nem nyújtható kölcsön, hanem olyan vállalkozásban való részesedés megszerzéséhez sem, amelyben a hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkezik. 8.2.4 A befektetések korlátozása A törvény a befektetésekre külön is tartalmaz szabályokat, mivel a hitelintézetekben illetve befektetési vállalkozásokban rejlő kockázatok pontos felmérése érdekében mindig figyelembe kell venni az adott intézmény befektetéseit is. A törvény más vállalkozásba való befektetésének korlátozását a vállalkozás szavatoló és jegyzett tőkéjéhez viszonyítva is megadja. E szabályok is azt hivatottak biztosítani, hogy a hitelintézetek komoly összegű befektetést csak olyan vállalkozásba eszközöljenek, amelyek ügyfelei kiszolgálását nem veszélyeztetik. 1) A hitelintézet főszabályként a szavatoló tőkéjének 15%-át meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni hányadot megtestesítő befektetést egy vállalkozásban sem szerezhet, illetve nem tarthat birtokában. Ez alól kivétel a más pénzügyi intézményben, befektetési vállalkozásban, árutőzsdei szolgáltatóban, a Tpt. szerinti elszámolóházi tevékenységet végző szervezetben, befektetési alapkezelőben, tőzsdében, biztosítóban, viszontbiztosítóban , és járulékos vállalkozásban történő tulajdonszerzés. 2) A hitelintézet a vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-át meghaladó közvetlen és közvetett tulajdont — az előbbi kivételekkel — egy vállalkozásban sem szerezhet, illetve nem tarthat birtokában. 3) További korlátozás, hogy a hitelintézetnek — az előbbi kivételeket leszámítva — más vállalkozásokban meglévő befolyásoló részesedéseinek teljes, nettó értéken számított összege nem haladhatja meg a szavatoló tőkéjének 60 %-át. A befektetésre vonatkozó korlátozásoknál nem kell figyelembe venni a hitelintézet tulajdonába - csak átmenetileg, a szerzés időpontjától számított legfeljebb 3 éves időtartamra, 98
- pénzügyi szolgáltatásból származó veszteségmérséklés céljából, - hitel-tulajdonrész csereügylet vagy - felszámolás következtében került tulajdoni hányadokat, ha azokat elkülönítetten nyilvántartják, kezelik, és rendszeresen minősítik. Ez a szabály tulajdonképpen olyan befektetésekre vonatkozik, amelyek korábban a hitelintézetek által nyújtott hitelek biztosítékai voltak, és a hitelintézet a kintlévő követelésének behajtása céljából szerezte meg őket. Ezek a korlátozások túlléphetők, ha a hitelintézet a túllépések összegével csökkentett szavatoló tőkével számolva is képes megfelelni a 8%-os fizetőképességi mutató fenntartására vonatkozó, valamint a szavatoló tőkéhez rendelt más korlátozó előírásnak. Az előbbiekhez hasonló előírás, hogy a befektetési vállalkozás csak befektetési szolgáltatási tevékenységét közvetlenül szolgáló járulékos vállalkozásban, valamint hitelintézetben, befektetési vállalkozásban, árutőzsdei szolgáltatóban, biztosító intézetben, elszámolóházban, tőzsdében, befektetési alapkezelőben szerezhet befektetési célú részesedést. 8.2.5 Ingatlanbefektetések korlátozása Az ingatlanbefektetések korlátozásának fő oka, hogy az ingatlan az egyik legkevésbé likvid befektetés, és az ilyen befektetések nagy száma válsághelyzetben a hitelintézetek mozgásterét jelentősen korlátozhatja. Ezért a hitelintézet összes ingatlanba történő befektetése nem haladhatja meg a szavatoló tőkéje 5%-át. Ez alól kivétel - a közvetlen banküzemi célú ingatlanbefektetés (pl. székház, fiókok) valamint - a hitelintézetnek tevékenysége során keletkezett hitel-ingatlan csereügylet, - a csőd-, felszámolási, végelszámolási, illetve végrehajtási eljárás alapján a hitelintézet tulajdonába került ingatlanok megszerzése, amelyeket utóbbi két bekezdés szerint megszerzett ingatlanokat a hitelintézetnek a megszerzéstől számított 3 éven belül el kell idegenítenie. A befektetési vállalkozás főszabályként csak a tevékenységéhez közvetlenül szükséges ingatlan tulajdonjogát szerezheti meg. A befektetési vállalkozás a felszámolási és végelszámolási eljárás keretében is megszerezhet ingatlanokat, de az így megszerzett ingatlant három éven belül köteles elidegeníteni. A befektetési vállalkozás tulajdonában lévő ingatlanok szerzéskori összértéke nem haladhatja meg a befektetési vállalkozás szavatoló tőkéjének mértékét. 8.2.6 Befektetésekre vonatkozó egyéb korlátozások A vonatkozó szabályozás az összes befektetésre vonatkozóan külön is előír általános korlátozásokat: 1) A hitelintézet és befektetési vállalkozás összes befektetése nem haladhatja meg szavatoló tőkéjének 100%-át. 2) A hitelintézet és a befektetési vállalkozás nem szerezhet részesedést, illetőleg nem létesíthet tagsági viszonyt olyan vállalkozásban, amelynek tartozásaiért a részesedés mértékére való tekintet nélkül a hitelintézetre tulajdonosként korlátlan felelősség hárulhat. 8.3 Eszközök minősítése és kockázati céltartalék képzés A hitelintézeteknek rendszeresen – negyedévente – értékelni és minősíteni kell eszközeit (befektetett pénzügyi eszközeit, követeléseit, értékpapírjait, illetve pénzeszközeit és készleteit), vállalt kötelezettségeit, valamint egyéb kihelyezéseit. A hitelintézet az eszközökkel összefüggésben felmerülő hitelezési, befektetési és országkockázatokat az eszközök után elszámolt értékvesztéssel és annak visszaírásával veszi figyelembe az eredményben, a felmerült kamat és árfolyamkockázat, valamint a mérlegen kívüli 99
kötelezettségekhez kapcsolódó kockázat és minden egyéb kockázat fedezetére pedig kockázati céltartalékot képez. A hitelintézeteknek a kintlévőségeik, befektetéseik, és ezek fedezeteinek minősítése és értékelése céljából adósminősítési, fedezetértékelési, kockázatvállalási, befektetési, minősítési, és céltartalék-képzési szabályzatot kell készíteniük. A hitelintézetek kintlévőségeiket, befektetéseiket, és kötelezettségeiket vagyis a tevékenységükkel együtt járó valamennyi feltárható és minősíthető hitelezési, kamat-, árfolyam-, befektetési, ország- és egyéb kockázatot különböző kategóriákba sorolják és a kockázatok fedezetére a kategóriáknak megfelelő céltartalékot képeznek. A minősítési kategóriákhoz tartozó kockázati céltartalék mértékek a következők: problémamentes 0%, külön figyelendő 0-10%, átlag alatti 11-30%, kétes 31-70%, rossz 71-100%. Problémamentesek azok a kintlévőségek, amelyekről valószínűsíthető, hogy megtérülnek és a hitelintézetnek nem kell veszteséggel számolnia. Esetükben a törlesztés fizetési késedelme nem haladja meg a 15, illetve lakossági kölcsönök esetében a 30 napot. A külön figyelendő kategóriába azok a kintlévőségek tartoznak, amelyekkel kapcsolatban veszteség a minősítés időpontjában még nem valószínűsíthető, de az adós az általánostól eltérő odafigyelést igényel. (A hitel természetéből, vagy az adósban rejlő okból). Átlag alatti az a követelés, amely a szokásosnál nagyobb kockázatúnak minősül, vagy a minősítés időpontjában már bizonyos mértékű veszteség valószínűsíthető. Kétes az a követelés, amely egyértelműen veszteséget okoz, a fizetési késedelem tartós, vagy rendszeres, és ami per tárgyát képezi. Rossz kategóriába pedig az tartozik, amely esetében a veszteség 70%-ot meghaladja, az adós törlesztési kötelezettségének többszöri felszólítás ellenére sem tesz eleget, vagy az adós ellen felszámolási eljárás indult.
A hitelintézetek kötelesek saját érdekükben is mindent megtenni az esedékes, illetve lejárt követelése behajtására. A hitelintézetek tevékenysége során gyakran merülnek fel olyan veszteségek, amelyek nem köthetők egyedi tételekhez, vagy előre meg nem határozhatóak. Ezért vezette be a Hpt. az általános kockázati céltartalékképzés lehetőségét a hitelintézeteknek a kockázatvállalással összefüggő, előre nem látható, illetőleg előre nem meghatározható lehetséges veszteségeinek fedezetére, amelynek mértéke a korrigált mérlegfőösszeg 1,25%-a és amelyet a kockázati céltartalékok között, elkülönítetten kell nyilvántartani. A kockázatvállalásból származó veszteség és a behajthatatlan követelés leírására először a kockázati céltartalékot, illetőleg az általános kockázati céltartalékot kell felhasználni. 8.4 A lejárati összhang és az azonnali fizetőképesség biztosítása A hitelintézet folyamatosan köteles biztosítani azonnali fizetőképességét (likviditását), ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha az ügyfél bemegy a bankfiókba, akkor a bank az ügyfél nála nyilvántartott követelését bármikor ki tudja fizetni. A hitelintézeteknek a likviditás biztosítására vonatkozó belső szabályzatot és tervet készíteniük. Ennek érdekében a hitelintézeteknek egyrészt a kintlévőségeinek és kötelezettségeinek lejáratát kell összhangba hozni (vagyis forrásgyűjtését és eszközkihelyezését likviditása folyamatos fenntartása mellett köteles végezni), másrészt biztosítékokat kell teremtenie atekintetben is, hogy a saját hálózatában lévő pénzeszközök maradéktalanul felhasználásra kerüljenek, és ha nem lennének elegendőek kötelezettségei teljesítésére, akkor a bankközi piacon, vagy a jegybanktól kell pótlólagos forrásokat szereznie. 8.5 Az összevont alapú felügyelet A pénzügyi a piaci szereplők egyre erősödő szervezeti, tulajdonosi integrációja szükségessé teszi, hogy ezen intézmények felügyelete ne csak önmagukban, hanem integráltan, összevont alapon, a piac minden szegmensére és szereplőjére kiterjedően történjen. 100
8.5.1 Hitelintézetek összevont alapú felügyelete Összevont alapú felügyelet alá tartozik az a hitelintézet, amelynek a) legalább egy hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás leányvállalata van, vagy ilyen típusú intézményben részesedési viszonnyal rendelkezik, vagy b) anyavállalata pénzügyi holding vagy vegyes pénzügyi holding társaság. Az összevont alapú felügyelet kiterjed az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetre, és - az a) pont szerinti hitelintézetére, pénzügyi vállalkozására, befektetési vállalkozására és járulékos vállalkozására, amelyben ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik, - a b) pont szerinti pénzügyi holding társaságra vegyes pénzügyi holding társaságra és annak olyan hitelintézetére, pénzügyi vállalkozására, befektetési vállalkozására és járulékos vállalkozására, amelyben ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik. Az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet, és a pénzügyi holding társaság felelős azért, hogy az ellenőrző befolyása alatt álló vállalkozások együttesére is biztosított legyen a prudens működés, a kockázatvállalási és tőkemegfelelési előírások betartása. 8.5.2Befektetési vállalkozások összevont alapú felügyelete A befektetési vállalkozások esetében is hasonló feltételek fennállása esetén alkalmazandóak az összevont alapú felügyelet szabályai, amelynek alapján az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozás, illetőleg a pénzügyi holdingtársaság felelős azért, hogy az ellenőrző befolyása alatt álló vállalkozások együttesére is biztosított legyen a prudens működés, a kockázatvállalási és tőkemegfelelési előírások betartása. Ellenőrző kérdések 1. Mi a likviditás? 2. Mi a szolvencia? 3. Mely szabályok tartoznak a prudenciális szabályozás tárgykörébe? 4. Milyen elemekből tevődik össze a saját tőke? 5. Mit nevezünk alárendelt kölcsöntőkének? 6. Mit jelent a tőkemegfelelés? Mi a fizetőképességi mutató? 7. Mi minősül kockázatvállalásnak? 8. Mit nem fogadhat el fedezetül a hitelintézet? 9. Mi a nagykockázatvállalás? 10. Milyen prudenciális korlátozások alá esnek a hitelintézetek befektetései?
101
9. A PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC ÁLLAMI FELÜGYELETE A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét 2013. október 1-től a Magyar Nemzeti Bank látja el. A felügyeleti tevékenység célja a) a pénzügyi közvetítőrendszer zavartalan, átlátható és hatékony működésének biztosítása, b) a pénzügyi közvetítőrendszer részét képező személyek és szervezetek prudens működésének elősegítése, a tulajdonosok gondos joggyakorlásának felügyelete, c) az egyes pénzügyi szervezeteket, illetve a pénzügyi szervezetek egyes szektorait fenyegető, nemkívánatos üzleti és gazdasági kockázatok feltárása, a már kialakult egyedi vagy szektoriális kockázatok csökkentése vagy megszüntetése, illetve az egyes pénzügyi szervezetek prudens működésének biztosítása érdekében megelőző intézkedések alkalmazása, d) a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybevevők érdekeinek védelme, a pénzügyi közvetítőrendszerrel szembeni közbizalom erősítése. 9.1 Az MNB felügyeleti hatásköre Az MNB felügyeleti hatásköre kiterjed: a) az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény, b) a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló törvény, c) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, d) a lakástakarékpénztárakról szóló törvény, e) a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvény, f) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény, g) a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvény, h) a tőkepiacról szóló törvény., i) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvény, j) a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló törvény, k) a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló törvény (a továbbiakban: Fnytv.), l) a befektetési szolgáltatókról szóló törvény, m) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló törvény (a továbbiakban: Batv.), n) a viszontbiztosítókról szóló törvény (a továbbiakban: Vbit.), o) a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény, p) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény (a továbbiakban: Gfbt.), q) a központi hitelinformációs rendszerről szóló törvény, valamint r) a fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló törvény hatálya alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek felügyeletére. Az MNB látja el a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben meghatározott tevékenységet végző szolgáltatók vonatkozásában a Pmt.-ben meghatározott felügyeleti feladatokat. Az MNB a pénzügyi felügyeleti feladatkörében a) engedélykérelmeket és más beadványokat bírál el, b) vezeti a feladatkörébe nyilvántartásokat, c) ellenőrzi a hatáskörébe tartozó személyek és szervezetek információszolgáltatási rendszerét és adatszolgáltatását,
102
d) ellenőrzi a hatáskörébe tartozó személyek és szervezetek működésére és tevékenységére vonatkozó, a feladatkörébe tartozó hazai jogszabályi rendelkezések és európai uniós jogi aktusok betartását és az MNB által hozott határozatok végrehajtását, e) felügyeli a pénzügyi piacok működését hatáskörébe tartozó személyektől és szervezetektől származó információk és adatok, továbbá a hivatalosan ismert és a köztudomású tények alapján, f) segíti az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatótanácsa működését, annak döntései előkészítését és végrehajtását, g) piacfelügyeleti eljárást indít a jogszabályban előírt bejelentési és közzétételi kötelezettségre és fedezetlen ügyletek korlátozására vonatkozó szabályok ellenőrzése, valamint a vállalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok ellenőrzése során észlelt a bennfentes kereskedelem és piacbefolyásolás ideértve a bennfentes kereskedelmet, piaci manipulációt, engedély vagy bejelentés nélküli tevékenység végzésének gyanúja esetén, h) együttműködik a külföldi pénzügyi felügyeleti hatóságokkal, különösen az Európai Gazdasági Térség államainak pénzügyi felügyeleti hatóságaival, i) teljesíti a feladatkörébetartozó a nyilvánosságra hozatali és az Európai Bizottság felé fennálló bejelentési kötelezettségeket, j) teljesíti a fióktelep létesítésével és a határon átnyúló tevékenység végzésével kapcsolatos értesítési és tájékoztatási kötelezettséget, valamint együttműködik a fióktelepek működésével kapcsolatos szükséges vizsgálatok elvégzése érdekében az Európai Gazdasági Térség államainak pénzügyi felügyeleti feladatokat ellátó hatóságaival, k) közreműködik az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a magánnyugdíjpénztárak és a pénztárak garanciaalapja fejlődését akadályozó tényezők feltárásában és feloldásában, valamint e szervezetek társadalombiztosítással való együttműködésének koordinálásában, l) ellenőrzi a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzéssel kapcsolatos szabályok és elvek betartását, m) a közraktározásról szóló törvény szerint együttműködik a közraktári felügyelettel az engedélyezési és ellenőrzési eljárások során, n) ellenőrzi a biztosítók, Kártalanítási Számla kezelője, a Kártalanítási Alap kezelője, a Kártalanítási Szervezet, az Információs Központ, a Nemzeti Iroda, a kárképviselő Gfbt.-ben meghatározott tevékenységét, o) ellátja a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelő kiegészítő felügyeletet. Az MNB a honlapján közzéteszi a) az általa kiadott tevékenységi engedéllyel rendelkező, illetve nyilvántartásba vett szervezetek és személyek jegyzékét és az engedély típusát, b) azon külföldi pénzügyi felügyeleti hatóságok jegyzékét, amelyekkel felügyeleti együttműködési megállapodást kötött, c) a pénzügyi szervezetek és befektetési vállalkozások által alkalmazandó hatályos jogszabályok elérhetőségére mutató internetes hivatkozásokat, d) a hatáskörébe tartozó szervezetek tőkeszükséglet számításának felügyeleti felülvizsgálata és értékelése során alkalmazott feltételeket és módszereket, e) a hitelintézetek és befektetési vállalkozások működésére, a tőkemegfelelési és a prudenciális előírások alkalmazására vonatkozó összesített statisztikai adatokat és kapcsolódó elemzést. Az MNB a feladatai ellátása során együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal és a hatáskörébe tartozó szervezetek vagy személyek ellenőrzését ellátó más hatóságokkal. Az MNB a feladatai ellátásához az összevont alapú és kiegészítő felügyelet megvalósítása és az integrációs folyamatok előmozdítása érdekében nemzetközi együttműködés keretében a külföldi pénzügyi felügyeleti hatóságokkal együttműködési megállapodást köt, törvény 103
rendelkezései szerint információkat cserél. Külföldi pénzügyi felügyeleti hatóságnak minősül az adott feladatkör tekintetében az a hatóság, amely saját országa joga alapján az MNB által ellátott feladatkörök valamelyikével rendelkezik. Az MNB részt vállal a hatáskörébe tartozó személyek és szervezetek ügyfeleinek tájékoztatásával, a pénzügyi kultúra erősítésével, terjesztésével, valamint a felügyeleti, illetve a felügyelt tevékenységgel kapcsolatos tanulmányok készítésének és közzétételének, valamint a civil fogyasztóvédelmi szervezetek tevékenységének támogatásában. 9.2 Az MNB felügyeleti eljárásai Az MNB a pénzügyi felügyeleti tevékenységének részeként a) engedélyezési eljárást, b) ellenőrzési eljárást, c) fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást és d) piacfelügyeleti eljárást folytat le. Az MNB a felügyeleti tevékenységét helyszíni ellenőrzéssel, a rendszeres és rendkívüli adatszolgáltatásból származó adatok, az MNB részére megküldött dokumentumok, valamint a hivatalosan ismert tények ellenőrzésével és elemzésével végzi. Az MNB a felügyelethez szükséges információk beszerzése érdekében a hatáskörébe tartozó szervezetek vagy személyek számára rendszeres vagy rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettséget írhat elő. Az MNB felhívására a hatáskörébe tartozó személy és szervezet köteles az MNB feladatellátásához kért, a tevékenységére vonatkozó tájékoztatást megadni, a hatósági eljárás tárgyával összefüggő adatot, beszámolót, bizonylatot, vizsgálati anyagot, a számviteli nyilvántartásait, szabályzatait, az egyes ügyletekhez kapcsolódó dokumentációit, a legfőbb szerve, az ügyvezető és ellenőrző szerve előterjesztéseit, e szervek ülésének jegyzőkönyveit, a könyvvizsgáló írásos észrevételeit, a könyvvizsgálati jelentést, a belső ellenőrzés jelentéseit, jegyzőkönyveit, továbbá meghatározott formájú és tagolású kimutatást az MNB által meghatározott formában elkészíteni és az MNB rendelkezésére bocsátani. 9.2.1 Ellenőrzési eljárás Az MNB a) fizetési rendszer működtetése tevékenységet végző szervezetnél, elszámolóházi tevékenységet végző szervezetnél, központi értéktárnál legalább kétévente, b) központi szerződő félnél legalább évente, c) banknál, szakosított hitelintézetnél, biztosító részvénytársaságnál és viszontbiztosítónál, valamint a hatáskörébe tartozó olyan személynél és szervezetnél, amelyre kiterjed az összevont alapú felügyelet (a továbbiakban: pénzügyi csoport) legalább háromévenként, d) szövetkezeti hitelintézetnél, elektronikuspénz-kibocsátó intézménynél, pénzforgalmi intézménynél, befektetési vállalkozásnál, árutőzsdei szolgáltatónál, kockázati tőkealapkezelőnél, befektetési alapkezelőnél, biztosító egyesületnél, biztosító szövetkezetnél, magánnyugdíjpénztárnál, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnál, a foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézménynél és tőzsdénél legalább ötévenként átfogó vizsgálatot folytat le. Ha olyan helyzet áll elő, amely veszélyeztetheti a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását, vagy valamely, a hatáskörébe tartozó szervezet prudens működését, az MNB ellenőrzési eljárása során az adott ágazatnak megfelelő minősítéssel rendelkező független könyvvizsgálót vagy egyéb szakértőt rendelhet ki. Ha az MNB az ellenőrzés végén vagy az általa hivatalosan ismert tények alapján megállapítja a törvényben meghatározott jogszabályokban vagy az MNB hatósági határozatában 104
meghatározott kötelezettségek megszegését, elkerülését, elmulasztását, késedelmes vagy hiányos teljesítését – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a) a hatáskörébe tartozó személy, szervezet esetén az adott tevékenységre vonatkozó jogszabály szerinti intézkedést, kivételes intézkedést alkalmazza, illetve bírságot szab ki, b) az a) pont hatálya alá nem tartozó személlyel, szervezettel szemben a következő intézkedéseket alkalmazza: ba) felhívja az előírások pontos, határidőben történő betartására, bb) határidő tűzésével kötelezi a szükséges intézkedések megtételére, a feltárt jogszabálysértés és a hiányosságok megszüntetésére, bc) kötelezi intézkedési terv kidolgozására és végrehajtására, akár a megtett intézkedésekről való beszámolási kötelezettség mellett, bd) előírja rendkívüli, illetve visszamenőleges adatszolgáltatás teljesítését, be) elrendeli a forgalomban lévő törvényes fizetőeszközről, valamint az MNB által fogalomból bevont, de törvényes fizetőeszközre beváltható bankjegyről és érméről engedély nélkül készített utánzatok megsemmisítését, bf) bírságot szab ki, bg) fegyelmi, szabálysértési, büntető-, polgári vagy egyéb eljárást kezdeményez, c) forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenységet végzővel szemben a következő intézkedéseket alkalmazza: ca) b) pont ba)–bd), bf) és bg) alpontokban foglalt intézkedések, cb) megtiltja a forgatható utalványok további kibocsátását, cc) elrendeli a kibocsátott forgatható utalványok forgalomból való kivonását, cd) elrendeli a forgatható utalványok megsemmisítését. 9.2.2 Fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárás Az MNB kérelemre vagy hivatalból indított eljárás keretében ellenőrzi a) a hatáskörébe tartozó személy vagy szervezet által nyújtott szolgáltatást igénybe vevő fogyasztóval szemben tanúsítandó magatartásra vonatkozó kötelezettséget megállapító, a vonatkozó törvények vagy az azok végrehajtására kiadott jogszabályban előírt rendelkezések, valamint b) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseinek, c) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény rendelkezéseinek, továbbá d) az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény rendelkezéseinek [az a)–d) pont a továbbiakban együtt: fogyasztóvédelmi rendelkezések], továbbá e) az MNB.-törvény szerinti pénzügyi fogyasztói jogvitával kapcsolatos kötelezettség betartását, és – ide nem értve a szerződés létrejöttének, érvényességének, joghatásainak és megszűnésének, továbbá a szerződésszegésnek és annak joghatásainak megállapítását – eljár e rendelkezések megsértése esetén (a továbbiakban: fogyasztóvédelmi eljárás). Fogyasztónak minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben meghatározott fogyasztó. A fogyasztóvédelmi eljárást a fogyasztó kizárólag azt követően kezdeményezheti, miután a hatáskörébe tartozó személynél vagy szervezetnél, e személy vagy szervezet által meghatározott és közzétett elérhetőségein keresztül – személyesen, telefonon, postai úton, telefaxon, az erre a célra üzemeltetett informatikai rendszeren keresztül – azonosítására alkalmas tartalommal, szóban vagy írásban a személy vagy szervezet szolgáltatásával vagy eljárásával kapcsolatos panaszát már korábban előterjesztette, azonban a) a panaszára nem kapott választ, b) a panasz kivizsgálása nem a hatáskörébe tartozó törvényekben előírtak szerint történt, 105
c) a hatáskörébe tartozó személy vagy szervezet válaszából egyéb, a jogszabályokban előírt fogyasztói jogot sértő körülményt vélelmez. 9.2.3 Piacfelügyeleti eljárás Az MNB piacfelügyeleti eljárást indít a) engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, tőzsdei, árutőzsdei szolgáltatási, befektetési alapkezelési, kockázati tőkealap-kezelési, központi értéktári, elszámolóházi, önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, magán-nyugdíjpénztári, viszontbiztosítási, biztosítási, biztosítási szaktanácsadói, foglalkoztatói nyugdíj szolgáltatói, befektetési szolgáltatási tevékenység, kiegészítő szolgáltatás, közvetítői (ügynöki) tevékenység észlelése esetén, b) bennfentes kereskedelem vagy piacbefolyásolás észlelése esetén, c) bennfentes személyre vonatkozó bejelentési és közzétételi kötelezettségre vonatkozó szabályok ellenőrzése céljából, d) a vállalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok ellenőrzése céljából, e) a 236/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5–8. cikkében előírt bejelentési és közzétételi kötelezettségre és 12–14. cikkében előírt fedezetlen ügyletek korlátozására vonatkozó szabályok ellenőrzése céljából. (2) Az engedély nélküli vagy bejelentés hiányában végzett tevékenység, a bennfentes kereskedelem, illetve piacbefolyásolás megállapítására, valamint a bennfentes személyre vonatkozó bejelentési és közzétételi kötelezettségre vonatkozó szabályok ellenőrzésére irányuló eljárásban, valamint a vállalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok ellenőrzése során az ügyintézési határidő az eljárás hivatalból történő megindításának napjától számított hat hónap. Az ügyintézési határidő indokolt esetben, egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható. Engedély nélkül végzett tevékenység megállapítása esetén az MNB a) megtiltja a tevékenység végzését, b) büntetőeljárást kezdeményez az illetékes nyomozó hatóságnál, ha megítélése szerint a tevékenység a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény alapján bűncselekménynek minősül, c) intézkedést, kivételes intézkedést alkalmaz, illetve d) piacfelügyeleti bírságot szab ki. Bejelentés hiányában végzett tevékenység esetén az MNB a) megtiltja a tevékenység végzését, b) intézkedést, kivételes intézkedést alkalmaz, illetve c) piacfelügyeleti bírságot szab ki.
Ellenőrző kérdések 1. Mi az MNB felügyeleti feladata? 2. Mely intézmények felügyelete tartozik a MNB felügyeleti hatáskörébe? 3. Mire terjed ki az MNB ellenőrzési hatásköre? 4. Mi a fogyasztóvédelmi eljárás célja és eszközei? 5. Miben különbözik a fogyasztóvédelmi eljárás és a piacfelügyeleti eljárás?
106
A pénzügyi fogyasztóvédelem alapjai 10. A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM ALAPJAI Mit jelent és miért szerepel a hitelekkel kapcsolatos reklámokban gyakran hallható/látható THM kifejezés? Mit tehetünk, ha úgy érezzük, a bankunk nem megfelelően járt el velünk szemben? Mikor milyen szervek előtt érvényesíthetjük jogainkat a pénzügyi szektor szereplőivel szemben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a jelen fejezetben bemutatásra kerülő pénzügyi fogyasztóvédelem, mely – mint a fenti idézet is mutatja – egy meglehetősen fiatal, kialakulóban lévő területe a jognak. 10.1 A fogyasztóvédelemről általában 10.1.1 Bevezetés Korunk társadalmát gyakran fogyasztói társadalomnak is nevezik, melyre többek között a termelés – elosztás – fogyasztás körforgása jellemző. A felsorolt elemek között azonban a legritkább esetben van egyensúly; manapság a piacon a fogyasztók többsége kiszolgáltatott helyzetben van a kínálati oldal professzionális szereplőivel szemben, akik a kiterjedt reklám és marketing révén képesek a keresletet manipulálni, továbbá olyan információkkal rendelkeznek az értékesíteni kívánt termék/szolgáltatás, az ügyletre vonatkozó jogszabályok, gazdasági ismeretek, stb. vonatkozásában, amelyekkel az átlag vásárlók nem (ezt az egyenlőtlen információ eloszlást nevezi a szakirodalom információs aszimmetriának). A fenti egyensúlytalan helyzet, illetve ennek mérséklése érdekében a gazdaságba történő állami beavatkozás lehetőségét a közgazdászok többsége is elismeri, hiszen a teljesen korlátlan verseny végül magát a piaci versenyt is ellehetetlenítheti a monopóliumok, erőfölényes vállalkozások létrejötte révén. Az állami beavatkozás mikéntjét, terjedelmét illetően azonban már erősen megoszlanak a vélemények; ezt tükrözik a különböző fogyasztóvédelmi elméletek is. Ezek szélső pontjait egyfelől a paternalista, másfelől a laissez faire felfogások tükrözik – ez utóbbi az önszabályozásra helyezi a hangsúlyt, így az állam szerepe csupán a gazdasági verseny feltételeinek megteremtésére, fenntartására korlátozódik. A fogyasztóvédelem nem csupán gazdasági, hanem jogi szempontból is megközelíthető, hiszen az állami működés – így a gazdaságba történő állami beavatkozás is – gyakran jogszabályok megalkotásában, végrehajtásában ölt testet. A fogyasztóvédelem, mint jogág nem sorolható be a klasszikus közjog-magánjog megkülönböztetésen alapuló felosztás alapján egyik jogterület alá sem, hiszen rendelkezései egyaránt érintenek polgári, közigazgatási, eljárásjogi, sőt büntetőjogi és szabálysértési kérdéseket is. Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a fogyasztóvédelmi vagy fogyasztói jog több jogágat érintő, interdiszciplináris terület, mely „minimálisan a fogyasztás során és az annak érdekében keletkező jogviszonyokat foglalja magában.”16 10.1.2. A fogyasztóvédelem két alapkérdése: a fogyasztó fogalma és a fogyasztói alapjogok Fentiek előrebocsátását követően joggal merül fel a kérdés, hogy kit is kell védelemben részesíteni, azaz ki tekinthető fogyasztónak? Néhány évvel ezelőtt gyakorlatilag még azt lehetett mondani, hogy ahány jogág, annyiféle fogyasztó fogalom létezett (polgári jogi, versenyjogi, reklámjogi, stb.), mára azonban bizonyos mértékű egységesítés következett be 16
FAZEKAS Judit nyomán FEKETE Orsolya meghatározása, ld. FEKETE Orsolya: A felügyeleti szervek tevékenysége Magyarországon a fogyasztóvédelem egyes területein – kitekintéssel a rendszerszintű problémák megoldási lehetőségeire. PhD értekezés. Szeged, 2011. 63.
107
ezen a téren. Talán a legismertebb meghatározást a Polgári Törvénykönyv tartalmazza, miszerint fogyasztónak a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személyt kell tekinteni.17 Sokáig erre rímelt a Fogyasztóvédelmi törvény korábbi 2.§ a) pont alatti definíciója, amely fogyasztó alatt az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személyt értette, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Ezt a fogyasztó fogalmát – álláspontunk szerint indokolatlanul – a természetes személyek körére szűkítő meghatározást váltotta fel 2012 augusztusától egy szélesebb kört felölelő definíció, mely tovább módosult a pénzügyi jogok biztosa posztjának felállítást követően. A jelenleg hatályos meghatározás szerint fogyasztó: - az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, - továbbá a békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki, illetve amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje; - ettől eltérően a pénzügyi jogok biztosára vonatkozó szabályok alkalmazásában a pénzügyi szervezet szolgáltatásait igénybe vevő természetes személy – ideértve az egyéni vállalkozót is – és mikrovállalkozás.18 A fogyasztóvédelem alanyának meghatározását követően tekintsük át, milyen elvek alapján szükséges védeni a fogyasztókat. Természetesen itt is sokféle elképzelés elfogadható, itt most az EU által elismert öt fogyasztói alapjogot emeljük ki azzal, hogy ezek jórészt lefedik a Kennedy elnök által az 1960-as években megfogalmazott fogyasztói alapjogokat: a) a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme, b) a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme, c) a fogyasztók tájékoztatása és oktatása, d) a fogyasztói kárigények érvényesíthetősége (jogorvoslathoz való jog), e) a fogyasztók képviselete.19 10.2 Fogyasztóvédelem a pénzügyi szférában A pénzügyi szférában az információs aszimmetria, az ügyfelek kiszolgáltatottsága talán még inkább jelen van, mint néhány más piaci szegmens esetében. Ennek okát az alábbi problémákban jelölhetjük meg: - A szolgáltatók az éles piaci versenyben egyre komplexebb, bonyolult feltételrendszerű termékeket dolgoznak ki, melyek lényegét, gazdasági és jogi hátterét, kockázatait az átlagfogyasztók nem értik - Nehezen átlátható és összehasonlítható árazás és költségek - Fogyasztók nem megfelelő tájékoztatása – például túl bonyolult, nehezen érthető, esetleg szándékosan félreérthető tájékoztatás, kockázatok elhallgatása. Cartwright20 a következő főbb fogyasztóvédelmi problémákat azonosítja a pénzügyi szolgáltatások piacán: - A fogyasztó számára a vásárlás előtt nagyon nehéz a termékek jellemvonásait megismerni. 17
Ld. 1959. évi IV. törvény (Ptk.), 685.§ d) pont. 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről (Fgytv.) 2.§ a) pont. 19 Ld. http://www.fogyasztovedok.hu/aruvasarlas/fogyasztoi_jogok/ (letöltve: 2012-08-10) 20 Peter CARTWRIGHT (szerk.): Consumer Protection in Financial Services. Kluwer, London, 1999. Idézi: VINCZE János: Fogyasztóvédelem a pénzügyi piacokon és a viselkedés-gazdaságtan. In: VALENTINY Pál, KISS Ferenc László, NAGY Csongor István (szerk.): Verseny és szabályozás 2011. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, Budapest, 2012. 239–258. 18
108
- A pénzügyi szerződések gyakran annyira összetettek, hogy még ha a fogyasztót részletes és pontos információban részesítik is, súlyos problémát jelent ennek az információnak a megértése. - A pénzügyi termékek vásárlásának hatásait gyakran csak jóval később, a jövőben tapasztalják a fogyasztók. Az alapvető jogok biztosa szerint ezért a pénzügyi szolgáltatók ügyfelei esetében is szükség van legalább olyan szintű védelemre, mint amekkora oltalomban a nem biztonságos termékeket előállító társaságok vásárlói részesülnek a Fogyasztóvédelmi törvény alapján. 21 És valóban: a 2008-ban kirobbant pénzügyi válság (újra) rámutatott, hogy egyes „innovatív” pénzügyi konstrukciók, spekulatív ügyletek esetén indokolt „nem biztonságos termékről” beszélni. A fent körülírt jelenségek alkalmasak arra, hogy aláássák a fogyasztók pénzügyi szektorba vetett bizalmát, márpedig a fogyasztói bizalom a pénzügyi szektornak és az egyes piaci szereplőknek is érdeke, hiszen az elégedett fogyasztók révén szélesíthető az ügyfélkör. A bizalom fontosságára utal az a gyakran hangoztatott kijelentés is a 2008-ban kirobbant válság kapcsán, hogy ez nem csak pénzügyi-gazdasági, hanem bizalmi, erkölcsi válság is. Mindezek mellett általános nézet, hogy a magyar lakosság pénzügyi kultúrája meglehetősen alacsony, így a pénzügyi szférában különösen is indokolt a fogyasztók, ügyfelek védelme. Az ilyen és ehhez hasonló problémák megoldásával, mérséklésével foglalkozó joganyagot nevezhetjük pénzügyi fogyasztóvédelemnek, hozzátéve, hogy ez a terület – mint arra a fejezet élén elhelyezett idézet is utal – meglehetősen kialakulatlan, képlékeny, (tudományos) rendszere kidolgozatlan. Emiatt jogrendszerbeli elhelyezkedése sem tisztázott: kérdés, hogy a pénzügyi jog, vagy inkább a fogyasztóvédelmi jog (amely, mint arra korábban utaltunk, maga is interdiszciplináris terület) keretében tárgyalható-e, vagy esetleg új jogág van kialakulóban. Tény mindenesetre, hogy a 2008-as válság begyűrűzését követően hazánkban a pénzügyi fogyasztóvédelem egyre nagyobb szerepet kap mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás területén, sőt a médiában is. Nem biztos ugyanakkor, hogy a mennyiségileg több jogszabály összességében kedvezőbb helyzetet jelent a fogyasztók számára, hiszen általában a szabályozás növekedése többletköltségeket eredményez, amit végső soron gyakran a fogyasztók fizetnek meg, nem is beszélve arról, hogy gyakran bonyolult, nehezen átlátható szabályrendszer kialakulását eredményezi. Az optimális, (költség)hatékony szabályozás kérdésével többek között a joggazdaságtan foglalkozik.22 A jelzett nehézségek ellenére a pénzügyi fogyasztóvédelem sajátos szabályozási tárgyai viszonylag jól elkülöníthetők; ezeket általánosságban a következőkben jelölhetjük meg Dorkó Katalin műve23 alapján: tisztességes ügyfélszerzés követelménye, azaz a hirdetésekre, reklámokra vonatkozó előírások, fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szabályok, a szerződések megkötésével, tartalmával, formájával kapcsolatos rendelkezések, jogérvényesítés, panaszkezelés. Bár az újabb szakirodalom némiképp részletesebben, cizelláltabban határozta meg a pénzügyi fogyasztóvédelem tárgyköreit, a továbbiakban – elsődlegesen a jobb áttekinthetőség kedvéért, másfelől gyakorlatilag a fenti témák (az adatvédelem és a védőhálóra vonatkozó rendelkezések kivételével) a szabályozás teljes spektrumát lefedik - mégis e témák mentén tárgyaljuk a fogyasztók védelmére hivatott joganyagot a pénzügyi szektor egyes részterületein. Mielőtt azonban az egyes témákra vonatkozó szabályokat megismernénk, tekintsük át röviden, kik is a pénzügyi piac fontosabb szereplői. 21
Ld. Az állampolgári jogok biztosának pénzügyi projektje c. kiadványt. ÁJOB Projektfüzetek, 2011/3. 16. A témában egyik alapműnek számít: Robert COOTER – Thomas ULEN: Jog és közgazdaságtan. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005. 23 DORKÓ Katalin: A lakossági bankügyletek. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2000. 20–21. 22
109
10.3. A pénzügyi piac szereplői általánosságban A pénzügyi fogyasztóvédelmi szabályozás jobb áttekinthetősége érdekében célszerűnek tűnik a pénzügyi piac kínálati oldalán álló szereplők csoportosítása alapján tárgyalni a vonatkozó joganyagot. Ennek érdekében tekintsük át, kik a pénzügyi piac legfontosabb szereplői. 10.3.1. A kínálati oldal Bár a pénzügyi fogyasztóvédelem kapcsán a leggyakrabban a bankokat szokás emlegetni, a pénzügyi szektor ennél jóval tágabb kört fog át. A pénzügyi rendszer meglehetősen összetett, elemeit, funkcióit, szereplőit illetően többféle nézettel is találkozhatunk. Vigvári András funkciók alapján eszközölt felosztása szerint például finanszírozó, szabályozó, ellenőrző és monitorszerveket különböztethetünk meg.24 Az egyes modellek bemutatásától eltekintünk, a továbbiakban a korábbi magyar felügyeleti struktúra tagozódása alapján (korábban a mai egységes felügyelet helyett három külön szerv járt el: Állami Bankfelügyelet, Állami Értékpapír-felügyelet, Állami Biztosítás-felügyelet) az alábbi bontásban tárgyaljuk az egyes szektorokra vonatkozó joganyagot: a) Bankszektor (Pénzpiaci szektor) b) Értékpapírpiac (Befektetési szektor) c) Biztosítási szektor. Ad a) A meglehetősen elterjedt „bankszektor” kifejezés pontosításra szorul, ugyanis ez alatt nem csupán a bankokat, hanem valamennyi pénzintézetet szokás érteni, helyesebb tehát a pénzpiaci szektor megnevezés használata. A korábbi Pénzintézeti törvény (Pit.) az akkori Állami Bankfelügyelet hatáskörét valamennyi pénzintézet felügyeletére kiterjesztette. A jelenleg hatályos Hitelintézeti törvény (Hpt.) értelmében pedig a pénzintézet olyan gyűjtőfogalom, mely magában foglalja a hitelintézeteket (ezek altípusai a bank, a szakosított hitelintézet és a szövetkezeti hitelintézet) és a pénzügyi vállalkozásokat egyaránt. A bankszektor tehát ebben az értelemben magában foglalja valamennyi pénzintézet tevékenységét. Az általuk végezhető tevékenységek köréről a Hpt. ad részletes iránymutatást, itt most leegyszerűsítve annyit emelünk ki, hogy e körbe jellemzően az ún. pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások tartoznak (mint pl. a hitel- és pénzkölcsön nyújtás). Ad b) A korábbi Állami Értékpapír-felügyelet hatáskörébe egyes, az Értékpapír törvényben meghatározott értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalának és forgalmazásának, valamint a tőzsde működésének felügyelet tartozott. Ma ide soroljuk a 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységeket (mint például befektetési tanácsadás, portfóliókezelés). Ad c) A biztosítási szektor kereteinek kijelölésekor a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben (a továbbiakban: Bit.) foglaltakat vesszük alapul. E törvény hatálya lényegében a biztosítási, biztosításközvetítői tevékenységre terjed ki. Biztosítási tevékenységen a Bit olyan kötelezettségvállalást ért, amelynek során a tevékenységet végző megszervezi az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét (veszélyközösség), matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja és beszedi a kötelezettségvállalás ellenértékét (díját), meghatározott tartalékokat képez, a létrejött jogviszony alapján a kockázatot átvállalja és teljesíti a szolgáltatásokat. Összefoglalva tehát, az egyes szektorokat alapvetően az általuk végezhető tevékenységek alapján lehet elkülöníteni egymástól: pénzintézetek („bankszektor”) – Hpt. szerinti (kiegészítő) pénzügyi szolgáltatások 24
VIGVÁRI András: Pénzügy(rendszer)tan. Alapvető ismeretek rendhagyó megközelítésben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008. (2. átdolgozott kiadás), 61–2.
110
befektetési szektor – Bszt. szerinti (kiegészítő) befektetési szolgáltatások biztosítási szektor – Bit. szerinti biztosítási, biztosításközvetítői tevékenység. 10.3.2. A keresleti oldal A pénzügyi területen a keresleti oldal szereplőit fogyasztók helyett általában ügyfeleknek, befektetőknek, biztosítottnak, kedvezményezettnek, stb. nevezik, azonban mi összefoglalóan a fogyasztó kifejezést használjuk. Ezt az egyszerűsítés mellett az is indokolja, hogy az egyes részterületeket szabályozó jogszabályok is gyakran használják ezt a kifejezést, így például a Bit. vagy a 2010-es Pszáftv. is fogyasztóvédelmi eljárást, illetve fogyasztóvédelmi ellenőrzést említ. 10.3.3. Szabályozás és felügyelet Mivel számos szerv vesz részt a pénzügyi szektor szabályozásában és felügyeletében, célszerű ezeket csoportosítva tárgyalni. A továbbiakban három csoportba soroltuk az érintett szerveket, az alábbiak szerint: jogalkotási hatáskörrel rendelkező szervek jogalkotási hatáskörrel nem rendelkező, de egyedi ügyben kötelező határozatot hozó szervek (hatósági jellegű intézmények) egyéb szervek. Előrebocsátjuk, hogy a felügyelet körében a közelmúltban alapvető változások következtek be: a felügyeleti szerepkört 2000-2013 között a PSZÁF látta el, azonban 2013. október 1-jétől a PSZÁF mint önálló intézmény megszűnt, és a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladat- és hatáskörei az új Jegybank-törvény értelmében gyakorlatilag egy az egyben a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kerültek. Jogalkotási felhatalmazással rendelkező szervek Ha a jogszabályi hierarchia sorrendjét követjük, a szabályozó szervek közül elsőként a törvényalkotási felhatalmazással rendelkező Országgyűlés említendő (a pénzügyi fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályokat az egyes szektoroknál külön is tárgyaljuk, ezért itt csak azokat említjük, amelyek nem kerülnek részletesebb elemzésre a későbbiek során). A rendeleti szintű jogalkotók közül elsőként a kormány emelhető ki. 2010-től a PSZÁF Elnöke is rendelkezett rendeletalkotási jogkörrel, azonban az általa kibocsátott rendeletek nagy többsége különböző adatszolgáltatási kötelezettségeket szabályoz. Emellett ugyan nem jogszabályok, de a téma szempontjából jelentőséggel bírnak a Felügyelet ajánlásai. A Felügyelet Elnöke által kiadott ajánlás kifejezi a jogszabályok által támasztott követelményeket, a Felügyelet jogalkalmazási gyakorlata alapján alkalmazni javasolt elveket, illetve módszereket, a piaci szabványokat és szokványokat. Az ajánlásnak az ágazati törvények hatálya alá tartozó szervezetekre, személyekre nézve kötelező ereje nincs, rendeltetése a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése. A pénzügyi szervezet az ajánlás tartalmát szabályzatai részévé teheti. Ebben az esetben a pénzügyi szervezet jogosult feltüntetni, hogy vonatkozó szabályzatában foglaltak megfelelnek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke által kiadott vonatkozó számú ajánlásnak. Az ajánlások közül kiemeljük a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlását a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről. A PSZÁF jogalkotási, szabályozási tevékenysége mellett hatósági felügyeleti tevékenységet is ellátott a Pszáftv.-ben foglaltaknak megfelelően. A Pszáftv. külön is nevesíti a Felügyelet eljárásai közül a fogyasztóvédelmi ellenőrzést, melynek során bírság kiszabására is sor kerülhet (összege jelenleg 15 ezer és 2 milliárd Ft közé eshet). E feladatok, mint fent írtuk, 2013. október 1-jétől a MNB-hoz kerültek.
111
Itt jegyezzük meg, hogy 2013. október elseje előtt is volt bizonyos szerepe a MNB-nak a pénzügyi fogyasztóvédelemben: a pénzügyi stabilitást támogató szerepkörében az MNB a fogyasztókat, illetve a pénzügyi szolgáltatókat érintő kockázatokra is felhívja a figyelmet, sőt, javaslatokat is tesz azok mérséklésére. Ilyen volt a Felügyelettel közösen kiadott ajánlás a devizahitelezés kockázatainak kezelésére 2008 februárban, vagy a felelős hitelezésről kezdeményezett pénzügyi intézményi önszabályozás. Az MNB jelezte továbbá azokat a kockázatokat, amelyek a fogyasztók érdekeit, illetve a pénzügyi rendszer stabilitását veszélyeztették, illetve megkeresés esetén szakértői segítséget adott a PSZÁF-nak egyes szakmai kérdésekben. Jogalkotási hatáskörrel nem rendelkező intézmények Az e pontban felsorolt szervezetek ugyan nem rendelkeznek jogszabály-alkotási hatáskörrel, azonban egyesek az adott ügyben kötelező erejű döntések meghozatalára jogosultak. A) Gazdasági Versenyhivatal (GVH) A GVH autonóm - a kormánytól független - államigazgatási szerv, amely az Országgyűlés ellenőrzése mellett működik. A GVH országos hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság, területi szervei nincsenek. A Gazdasági Versenyhivatal jár el minden olyan versenyfelügyeleti ügyben a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt., Versenytörvény) alapján, amely nem tartozik a bíróság hatáskörébe. E negatív meghatározás szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy mely esetek tartoznak a bíróságok hatáskörébe. Így bíróság jár el a Versenytörvény II. – a tisztességtelen verseny tilalmáról szóló – fejezetében tiltott esetekben: a gazdasági tevékenység tisztességtelen végzése a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon történő vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütköző folytatása, a versenytárs jó hírnevének vagy hitelképességének sértése, üzleti titok tisztességtelen megszerzése, felhasználása, valamint jogosulatlan közlése vagy nyilvánosságra hozása, bojkott felhívás, a szolgai utánzás, a versenyeztetés – így különösen a versenytárgyalás, a pályáztatás, az árverés, a tőzsdei ügylet tisztaságának megsértése. Bíróság jár el akkor is, ha az összehasonlító reklám: sértheti más vállalkozás jó hírnevét, összetévesztésre vezethet, más vállalkozás jó hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre vezethet, és sértheti más vállalkozás áruja, illetve annak jellemzői utánzásának tilalmát. Emellett a szerződéssel, annak teljesítésével, illetve a teljesítés elmaradásából származó igényekkel kapcsolatban szintén polgári jogi bíróságok járnak el. Ezzel szemben a Gazdasági Versenyhivatal jár el: - a piaci verseny érdemi érintettsége esetén, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kapcsán a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat 25 tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.),
25
Tisztességtelen a kereskedelmi gyakorlat, amikor a pénzügyi szervezet nem az elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően jár el, és így rontja a fogyasztó lehetőségét arra, hogy tájékozott döntést hozzon.
112
- megtévesztő reklám és jogellenes összehasonlító reklám esetén a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.), - jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő felett visszaéléssel kapcsolatos felügyelet esetén a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) rendelkezései alapján a hivatal hatáskörébe tartozó ügyekben. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén az alábbi hatóságok járnak el: - Általános hatáskörrel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) rendelkezik, kivéve a piaci versenyt érdemben érintő ügyeket (ez a GVH hatásköre), illetve a MNB által felügyelt ügyeket. - A MNB jár el a pénzügyi szervezeteket érintő ügyekben, ha azok nem a versenyt érintik. - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jár el a versenyt érintő valamennyi ügyben, ideértve a reklámok meghatározott körét is (pl. ha az egy országos műsorszolgáltatást végző műsorszolgáltatón keresztül valósul meg). A jogsértés nem tartozik a GVH hatáskörébe, ha az csak címkén, használati és kezelési útmutatóban, illetve egyes speciális, külön jogszabályban előírt tájékoztatási követelmények megsértésével valósul meg (ez utóbbi esetben, pénzügyi szervezetek vonatkozásában a MNB jár el). B) Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) A 2008. szeptember 1-jén hatályba lépett a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.). Az előírások hatályba lépésével a fogyasztók ügyleti döntését védő közjogi szabályozás rendszere átalakult. A jogalkotó a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot (a továbbiakban: NFH) a fogyasztók információs és vagyoni érdekeinek védelme körében feljogosította a fogyasztói döntéseket tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni eljárásra. Az NFH ebben a szabályozási környezetben az olyan – fogyasztói magatartást tisztességtelenül torzító – kereskedelmi gyakorlatok vonatkozásában rendelkezik hatáskörrel, amelyek a gazdasági verseny érdemi befolyásolására nem alkalmasak. A versenyjogi szempontból érdemi jelentőséggel bíró esetekben a GVH az eljárásra jogosult hatóság. C) Egyenlő Bánásmód Hatóság A Hatóság az egyenlő bánásmód követelményének megsértése esetén a jogaiban sértett fél kérelmére, vagy a törvényben meghatározott esetekben hivatalból lefolytatja a hatósági eljárást annak megállapítása érdekében, hogy történt-e hátrányos megkülönböztetés. Kérelem alapján vizsgálatot folytat, hogy az arra kötelezett munkáltatók elfogadtak-e esélyegyenlőségi tervet. Közérdekű igényérvényesítési joga alapján pert indíthat a jogaiban sértett személyek és csoportok védelmében. 2007. január 1-jétől a hatóság előtt a társadalmi és érdek-képviseleti szervezetek közérdekű igényt érvényesíthetnek.
Az Fttv. általában is tiltja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, de két magatartástípust külön nevesít: a megtévesztő és az agresszív gyakorlatot. Megtévesztő gyakorlat: valótlan információ közlése valós tény megtévesztésre alkalmas módon való közlése jelentős információ elhallgatása jelentős információ félreérthető, érthetetlen módon való közlése Agresszív gyakorlat a zaklatás, kényszerítés. Ezen kívül konkrét magatartásokat is felsorol a törvény az ún. „feketelistán”, melyek minden körülmények között tiltottak. Ilyen például: „a fogyasztó azonnali döntéshozatalra késztetése céljából annak valótlan állítása, hogy az áru csak nagyon korlátozott ideig áll rendelkezésre és ezáltal a szolgáltató a fogyasztót megfosztja a tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól”.
113
Közvetlen hátrányos megkülönböztetésről beszélünk, ha valakit, vagy valamely csoportot az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben felsorolt tulajdonságai miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne. A törvény 20 olyan tulajdonságot sorol fel, melyek az egyéb feltételek megléte esetén megalapozhatják a hatóság eljárását. Ezek a védett tulajdonságok: nem, faji hovatartozás, bőrszín, nemzetiség, nemzeti, vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelv, fogyatékosság, egészségi állapot, vallási vagy világnézeti meggyőződés, politikai vagy más vélemény, családi állapot, anyaság (terhesség) vagy apaság, szexuális irányultság, nemi identitás, életkor, társadalmi származás, vagyoni helyzet, foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama, érdekképviselethez való tartozása, egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője. Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, ha valamely intézkedés látszólag semleges, tehát megfelel az egyenlő bánásmód követelményének, de a fenti tulajdonságokkal rendelkező személyt vagy csoportot lényegesen nagyobb arányban hoz hátrányos helyzetbe, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy, vagy csoport volt, van, vagy lenne. Amennyiben az eljárás során bebizonyosodik, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megsértették, a hatóság: elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, megtilthatja a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, nyilvánosságra hozhatja a jogsértést megállapító határozatát, 50 ezertől 6 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, dönt az eljárási költségről, melyet a jogsértő fél köteles viselni, külön törvényben meghatározott jogkövetkezményt alkalmazhat. A pénzügyi fogyasztóvédelem területén az egyenlő bánásmód követelménye különösen azzal kapcsolatban merül fel, hogy a pénzintézetek az idős ügyfelek hitelkérelmét elutasítják pusztán az életkorra hivatkozással. Több ilyen ügyben is megállapította a Hatóság a jogsértést, ma pedig már a 2009-es Magatartási Kódex is felhívja a hitelezők figyelmét az ilyen helyzetek elkerülésére. Egyéb szervezetek A) Pénzügyi Békéltető Testület (PBT), mint alternatív vitarendezési fórum Mindenféle jogszabály, előírás hatékonysága kapcsán kulcskérdés, hogy az abban foglaltak mennyire érvényesíthetők a gyakorlatban. A fentiek során láttuk, hogy a szerződésekkel kapcsolatos kérdések bírósági hatáskörbe tartoznak. Mivel a bíróságok előtti eljárás hosszadalmas és többnyire költséges, szakértelmet igénylő procedúra, ezért a fogyasztók ódzkodnak a bírói út igénybevételétől. Napjainkban ezért – főleg nyugaton – egyre jobban elterjednek a bíróságok helyett igénybe vehető, gyorsabb, olcsóbb, kevésbé formalizált eljárást kínáló, ún. alternatív vitarendezési fórumok. Magyarországon ezt a lehetőséget a választottbíráskodás, illetve a Fgytv. alapján működő békéltető testületek testesítették meg. Ehhez a körhöz csatlakozott a Pénzügyi Békéltető Testület, mely a Pszáf-törvény alapján 2011. július 1-jétől kezdte meg működését, eljárását ezen időponttól lehet kezdeményezni. Létrehozását többek között az indokolta, hogy a Fgytv. alapján működő hagyományos békéltető testületeket a pénzügyi szolgáltatók részéről gyakran érte az a vád, hogy nem kellően felkészültek a pénzügyi szektorban előforduló problémákkal kapcsolatban, ezért aztán nem voltak hajlandók alávetni magukat eljárásuknak. 2013. októberig a PBT a PSZÁF keretében működött, a rá vonatkozó szabályokat pedig a Pszáftv. tartalmazta, ma pedig az 114
MNB-törvény értelmében a PBT a jegybank „által működtetett, szakmailag független testület.” A PBT hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a MNB-törvényben meghatározott szervezetek és személyek (pénzügyi szolgáltatók, bankok, biztosítók, pénzügyi vállalkozások, pénztárak, befektetési szolgáltatók) között - a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó – jogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek, ún. pénzügyi fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése. Nem tartozik ugyanakkor a PBT hatáskörébe az ún. fogyasztói csoportokkal kapcsolatos jogvita rendezése, mert azok, illetve szervezőik nem pénzügyi szolgáltatók. Így a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos jogviták alternatív vitarendezési fórumai továbbra is a hagyományos, Fgytv. alapján működő békéltető testületek. A PBT eljárásának elsődleges célja egyezség létrehozása a felek között; ennek eredménytelensége esetén azonban az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. Ami az eljárás feltételeit illeti, alapvető követelmény, hogy a fogyasztó közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését a pénzügyi szolgáltatóval. Másik feltétel, hogy ne legyen folyamatban más – az adott ügyre vonatkozó – eljárás. Ezért a fogyasztónak a kérelemben nyilatkoznia kell arról, hogy az ügyben közvetítői eljárást vagy polgári peres eljárást nem indított. Harmadik feltétel, hogy a pénzügyi szolgáltató alávesse magát a PBT eljárásának. Az alávetés a pénzügyi szolgáltató írásban tett nyilatkozata, amelyben vállalja, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának és egyezség hiányában az ilyen eljárásban hozott határozatnak aláveti magát. Az alávetési nyilatkozatában a pénzügyi szolgáltató korlátozhatja kötelezettségvállalásának mértékét, illetve hatályát a jogvita tárgyának általa meghatározott értékében vagy más módon. Az alávetés a szolgáltató részéről nem kötelező, azonban az alávetés hiánya nem mentesíti az együttműködési kötelezettség alól, melynek keretében a pénzügyi szolgáltatónak megfelelő válasziratot kell készítenie, dokumentumokat kell szolgáltatnia, meg kell jelennie a meghallgatáson. Ezek elmulasztása esetén a PBT közzéteheti annak a pénzügyi szolgáltatónak nevét, székhelyét és az eljárással érintett tevékenysége megjelölését, amely felszólítása ellenére nem tett az ügy érdemére vonatkozó nyilatkozatot és a kitűzött meghallgatáson nem jelent meg, ilyen módon megakadályozva az egyezség létrehozását. Ha a pénzügyi szolgáltató megsérti a pénzügyi fogyasztói jogvita rendezésére vonatkozó rendelkezéseket, vele szemben a MNB fogyasztóvédelmi intézkedést – amely a felszólítástól a bírságig terjedhet - alkalmazhat. Az eljárás gyorsaságát hivatott elősegíteni az a szabály, melynek értelmében a PBT az eljárást az annak megindulását követő kilencven napon belül befejezi (indokolt esetben ezt a határidőt a PBT elnöke legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja). A PBT eljárásának lezárása: Elsősorban a felek közötti egyezség létrehozásának megkísérlése az alapvető célkitűzés. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a PBT eljáró tanácsa azt határozattal jóváhagyja. Az egyezség elmaradása esetén az eljárás attól függően válik eredményében ketté, hogy a pénzügyi szolgáltató alávetette-e magát a PBT döntésének vagy sem. Alávetés esetén a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa megalapozott kérelem esetén kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, alávetés hiányában ajánlást. Az eljárás végeztével a PBT dönt az eljárási költségekről is. Noha eljárása ingyenes (így eljárási díj, illeték nem terheli sem a fogyasztót, sem a pénzügyi szolgáltatót), az eljárás során merülhetnek fel költségek a felek részéről. Az eljárás költségének tekintendő mindaz a költség, amely a felek oldalán a PBT eljárásának igénybevételével összefüggésben igazoltan felmerült (előzetes tudakozódás, egyeztetés és levelezés költsége, a felek személyes megjelenésével összefüggő útiköltség és keresetkiesés stb.). Az eljárás költségét az a fél viseli, akinek terhére a tanács az ügyet eldöntötte.
115
A PBT döntéseinek bírói felülvizsgálata: A bíróság ítéletében nem változtathatja meg a PBT döntését, a bírói döntés kizárólag a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás hatályon kívül helyezésére vonatkozhat. B) Civil szervezetek26 A fogyasztóvédelmi civil szervezetek megjelenése Európában az 1970-es évekre tehető. Funkciójuk és jelentőségük azonban csak később került előtérbe. Napjainkban a civil fogyasztói szervezetek a kormányok által is elismertek és támogatottak Európa fejlett államaiban. Súlyuk azokban az országokban jelentősebb, ahol a fogyasztóvédelemben az állam szerepe kevésbé meghatározó. Magyarországon jelenleg a civil szervezetek még nem bírnak olyan súllyal, mint a fejlett államokban. Fejlődéstörténetileg több, mint egy évtizedes lemaradással kell számolniuk, hiszen hazánkban először a 80-as években jelentek meg. Szerepük viszont még később, csak a rendszerváltást követően növekedett meg, amikor állam korlátozta szerepét a fogyasztóvédelem területén is. Problémát jelent, hogy a szakirodalom nem egységes a civil szervezetek fogalmának meghatározásában. Egyaránt találkozhatunk, NGO, harmadik szektor, non-profit-, illetve civil szektor elnevezésekkel. A hazai terminológiában a non-profit szervezetek, a társadalmi önszerveződések, vagy a civil szervezetek megjelölés a leginkább elterjedt. Az NGO a legnagyobb alanyi kört fedi le, ugyanis ide minden nem kormányzati szerv beletartozik, az érdekvédelmi szervezetek is. A harmadik szektor elnevezés leginkább az amerikai szakirodalomban fordul elő. Ott így különböztetik meg az állami és az üzleti szférától. A nonprofit megjelölés, éppen a profitfelosztástól való elhatárolódás miatt alakult ki. Kuti Éva tanulmánya27 alapján alapvetően három kritériummal szokták megjelölni ezt a szektort. Egyik kritérium a profitosztás tilalma, másik a nem kormányzati jelleg és harmadik az intézményesültség jogi személlyé válási fokozata. További jellemzői a nonprofit szektort alkotó szervezetek tevékenységének az önkéntesség, a közjó szolgálata, a pártpolitikai és egyházi hitéleti ténykedés kizárása. A közép- és kelet-európai országok közül Magyarország az elsők között alapított fogyasztóvédelmi egyesületet. Hazánkban az első nem állami fogyasztói szervezet 1982-ben alakult meg Országos Fogyasztóvédelmi Tanács (FOT) néven. Első fogyasztói érdekképviseleti szervezetként tevékenysége a kereskedelem területén túl a szolgáltatásokra is kiterjedt. Lakossági fórumokat szervezett, segített a fogyasztói panaszok megoldásában.28 A szervezet az egyesülési törvény alapján 1991-ben újraszerveződött és megalakult a ma is a legrégebbi fogyasztóvédelmi civil szervezetnek számító Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE). Közreműködésével készült el az 1997-ben elfogadott fogyasztóvédelmi törvény, mely már felsorolta a civil szervezetek jogosítványait, és szólt a működésük támogatásáról is. A források megjelenésével megindult a fogyasztóvédelem különböző részterületeit (energia, biztosítások stb.) érintő civil szervezetek létrejötte.29 Így alakult meg a Lakásbérlők Egyesülete, a Biztosítottak Egyesülete, de számos más területen dolgozó civil szervezet is profiljába vette a fogyasztóvédelmet.
26
Jelen alpont jórészt CSISZÁR Csilla Margit: Fogyasztóvédelmi civil szervezetek tevékenységének sajátosságai napjainkban c. tanulmánya alapján készült. Elérhető: http://gkiweb.unimiskolc.hu/tanacsadas/images/2010/Gazdalkodastani_Intezet_publikacioi/csiszar_csilla_margit.pdf (letöltve: 2012-01-22). 27 KUTI Éva: Hívjuk talán nonprofitnak? Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, 1998. 14. 28 FAZEKAS Judit: Fogyasztóvédelmi jog. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007. 273. 29 GARAI István: 25 éve a fogyasztókért – Fogyasztóvédelem civil szemmel. Civil szervezetek szerepe, működésük tapasztalatai a fogyasztóvédelemben, Budapest, 2007. aug. Elérhető: http://www.ofe.hu/inet/ofe/hu/menu/publikaciok/garai.html (letöltve: 2012-07-25)
116
A jelenleg hazánkban működő civil fogyasztóvédelmi szervezetek pontos száma nem határozható meg. A fogyasztói civil szervezetek tevékenysége és feladata három fő témakörbe sorolható. Mindegyik szervezet közös jellemzője, hogy tevékenységük során a fogyasztók érdekeit képviselik. Többek között ezért is találkozunk a szakirodalomban az érdekképviseleti szervek elnevezéssel. Továbbá a tájékoztatás, a tanácsadás, illetve az oktatás tartozik a tevékenyégi körükbe. Ezekről a funkciókról az alábbiakat érdemes megjegyezni: a) Érdekképviselet: A fogyasztóvédelmi törvény IX. fejezetének 45.§-a szól az érdekképviseleti szervezetek tevékenységéről. Az érdekképviselet alatt értendő, hogy érdekfeltáró munkájukkal segítsék a fogyasztók gazdasági érdekeinek és fogyasztói jogainak érvényesítését, tárják fel a fogyasztói problémákat, és értékeljék a fogyasztói jogok érvényesülését, kísérjék figyelemmel a fogyasztókkal szemben alkalmazott általános szerződési feltételeket, továbbá képviseljék a fogyasztókat az érdekegyeztető fórumokon és testületekben. Fogyasztói problémák észlelése, feltárása során eljárást, vizsgálatot, intézkedést, sőt jogszabály-módosítást kezdeményezzenek. A fentieken túl a fogyasztókat érintő jogszabálytervezetek vitája során véleményező, illetve a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában (lásd a fogyasztóvédelmi törvény kidolgozásában való részvétel) közreműködő szerepet töltenek be a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva. b) A civil szervezetek tájékoztatási feladatuk körében tanácsadó irodákat és információs rendszereket működtetnek. A fogyasztóvédelmi törvény kiemeli, hogy az általuk tapasztaltakat hozzák nyilvánosságra, ezáltal tájékoztatva a közvéleményt. Ezt szolgálják a különböző témákban megjelentetett tájékoztató kiadványok, illetve internetes portálok is, amelyek közvetlenül juttatnak el hasznos információkat a fogyasztóknak. A szervezetek lelkes és szorgalmas munkája ellenére a kiadványok megjelenése és a fogyasztókhoz való eljuttatása jelenleg is meglehetősen nehézkes. c) A civil fogyasztóvédelmi szervezetek harmadik legfontosabb feladata a fogyasztóvédelmi ismeretek oktatásában való közreműködés. Eddig három fogyasztóvédelmi politika koncepciót állítottak össze, melyekben a következő évek fogyasztóvédelmi céljait és prioritásait fogalmazták meg, s mindegyikben említésre kerül az oktatás fontossága. A korábbi politikákban a hangsúly azon volt, hogy általános, középfokú és felsőoktatási intézményekben kellene oktatni a fogyasztóvédelmi ismereteket. E feladat megvalósításában élen járnak a civil szervezetek, melyek tanári segédlettel, feladatlapokkal több, mint száz iskolában segítik a pedagógusok munkáját, képzést nyújtva számukra. Jelenleg a III. középtávú fogyasztóvédelmi politika (2007-2013) van érvényben, melynek koncepciójában a fogyasztóvédelem társadalmasítása és a tudatos fogyasztóvá nevelés a prioritás. Ennek keretében a fogyasztók tájékoztatását és oktatását ösztönözni és támogatni kell. A fogyasztó biztonságának erősítését célzó oktatási tananyagot kell beépíteni az iskolai és iskolarendszeren kívüli képzésbe. Az erre vonatkozó végrehajtandó feladatokat a 1033/2007. (V.23.) Kormányhatározat II. 7. pontja tartalmazza. A hosszú távú cél az, hogy a tudatos vásárlói szemléletmód kialakítása az oktatás és képzés szintjén már az óvodától kezdve jelenjen meg. A rövid távú cél ezt segítve a tanárok továbbképzése. Az eddigi eredményeket tekintve megtörtént a Nemzeti Alaptanterv kompetencia és műveltségi területeire épülő kerettantervek kidolgozása. Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei, már tartalmazzák a fogyasztóvédelmi ismereteket. C) Magyar Bankszövetség30
30
Jelen pont anyaga a Bankszövetség honlapján található Bemutatkozón alapul. http://www.bankszovetseg.hu/bankszovetseg.cgi?p=magunkrol&l=&print=0&r=&v=6614587619 2012-08-09).
117
Elérhető: (letöltve:
A kétszintű bankrendszer kialakulása szükségessé tette a kereskedelmi bankok szakmai érdekképviseleti szervezetének megteremtését. 1988 őszén több kereskedelmi bank kezdeményezte a Magyar Bankszövetség létrehozását önkéntes alapon, egyesületi formában. A Magyar Bankszövetség megalakulására 1989-ben került sor. Az elfogadott alapszabály értelmében a tagjai azok a pénzintézetek lehetnek, amelyek rendelkeznek a törvényben előírt minimális alaptőkével, és elfogadják a szövetség alapszabályzatát. A Magyar Bankszövetség megalapításában huszonkét bank és szakosított pénzintézet vett részt. A szövetség legfontosabb feladata a tagjait érintő szakmai érdekek képviselete, érvényesítése harmadik személlyel szemben; a szakmai álláspontok kialakítása érdekében a bankok szakértőiből álló munkabizottságok létrehozása. A szövetség – tagjai szakmai érdekeinek képviselete érdekében – szakértők bevonásával rendszeresen részt vesz mindazoknak a jogszabályoknak, programoknak a kidolgozásában, véleményezésében és egyeztetésében, amelyek közvetve vagy közvetlenül érintik a bankszektort. Képviseli a konszenzus elvének megfelelően kialakított állásfoglalásokat a törvényhozás, a kormány különböző fórumain, a törvények, jogszabályok előkészítése során. Véleményezi az MNB monetáris szabályozásának tervezetét, és szorosan együttműködik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. Fontos feladatának tekinti, hogy együttműködjön más érdekképviseleti szervezetekkel, kifejtve a kereskedelmi bankok véleményét az aktuális gazdasági, pénzügyi stb. kérdésekben. A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tevékenységek közül az alábbiak érdemelnek kiemelést. A Bankszövetség 2009-ben részt vett a következő szabályok megalkotásában: - az egyoldalú szerződésmódosítás újraszabályozása, majd az ezt felváltó Magatartási Kódex, és a Hpt. újabb módosítása; - az ügyfelek fizetőképességének fenntartását segítő banki megoldások, megállapodások és törvényjavaslatok kidolgozása; - komoly szakmai viták után született meg az EU fogyasztói hiteldirektívájának hazai implementálását célzó törvény, továbbá a körültekintő hitelezést célzó kormányrendelet. A téma fontosságára tekintettel a Bankszövetség vezetése banki szakértőkből álló munkacsoportot hozott létre, amelynek az egyeztetések során számos, az alkalmazást segítő kompromisszumos megoldást sikerült elérnie. - Bankszövetség már huzamosabb ideje szorgalmazta a pénzügyi szektorban dolgozó közvetítők (ügynökök) tevékenységének szabályozását. A PSZÁF júniusban konzultációt tartott a pénzügyi piacokon működő közvetítők egységes tevékenységi szabályozásának alapelveiről. A közvetítői rendszerre vonatkozó szabályokat – amelyek előkészítésében kiemelkedő szerepe volt a Bankszövetség szakértői munkacsoportjának – az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CL. törvény Hpt-t módosító rendelkezéseibe illesztették. A törvény szabályozza a független közvetítővel szembeni személyi, tárgyi feltételeket, a felügyeleti engedélyezés részleteit. A felügyelet a közvetítőkről és a közvetítői alvállalkozásokról nyilvántartást vezet, amelyet a honlapján nyilvánosságra is hoz. A törvény szabályozza a független közvetítő felelősségével kapcsolatos kérdéseket is. D) Ombudsman Az ombudsman, vagy országgyűlési, illetve legújabb magyar elnevezéssel alapjogi biztos intézményét az alkotmányjog tárgyalja, ezért általános bemutatását mellőzzük, csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az ombudsman eszközei korlátozottak, jogilag kikényszeríthető határozatokat nem hozhat - bevett kifejezéssel élve legfőbb fegyvere a nyilvánosság.
118
Ami az ombudsman pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatos működését illeti, külön kell választanunk az egyes, konkrét ügyekben történő eljárását és az általános, jogalkotó, vagy jogalkalmazó szervek felé ebben a tárgyban tett ajánlásait, megnyilatkozásait. Konkrét ügyekben ritkán járhat el, bár bizonyos esetekben a közszolgáltató kategóriájába a pénzintézetek is beleeshetnek - például lakáscélú állami támogatások nyújtása kapcsán -, hiszen ebben az esetben a támogatás nyújtásában, mint állami feladatban közreműködő szervnek minősülnek. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy például a felügyeleti szervek eljárása ugyanakkor vizsgálat tárgyává tehető. Erre több alkalommal is sor került; legutóbb 2011-ben emelt szót az ombudsman a PSZÁF elhúzódó eljárásai miatt, amikor épp a fogyasztóvédelmi eljárásokban a Felügyelet az előírt ügyintézési határidőt akár hónapokkal is túllépte.31 Elvi szempontból nagyobb jelentősége van az ombudsman általános érvényű, különböző formákban megjelenő megnyilatkozásainak. Ezek közül főként az ombudsman 2010-es pénzügyi projektje érdemel kiemelést, mely gyakorlatilag összefoglalja és rendszerezi az ombudsman ezen a területen lefolytatott korábbi vizsgálatainak eredményeit, de felvázolja az alkotmányos adójog kereteit is. Az általános ombudsman mellett számos országban működik pénzügyi ombudsman.32 Ezek alapján hazánkban is időről időre felmerült egy ilyen intézmény létrehozásának ötlete. Bár az ombudsmani rendszer 2011-es átalakítása során erre nem került sor, sőt a biztosok számát lecsökkentették egy általános és két helyettes ombudsmanra, 2012-ben létrehozták a pénzügyi jogok biztosának intézményét („pénzügyi ombudsman”). A pénzügyi jogok biztosa azonban nézetünk szerint fogalmilag nem valódi ombudsman. Bár e fogalom értelmezése olykor ellentmondásos, manapság az International Bar Association 1974-es megfogalmazása széles körben elfogadott. E definíció szerint „az ombudsman olyan tisztségnek tekinthető, amelyet - vagy az Alkotmány vagy a törvényhozás vagy a Parlament hoz létre, - s amelyet egy független, magas színtő köztisztviselő irányít, - aki a törvényhozásnak vagy a Parlamentnek felelős, - aki panaszokat kap olyan személyektől, akiknek a jogait állami szervek, tisztviselők és alkalmazottak megsértették, - és akinek jogosítványa van arra, hogy vizsgálatokat folytasson le, javasolja a sérelmek korrekcióját és jelentéseket készítsen.”33 A magyar „pénzügyi ombudsman” intézményét egy NGM rendelet intézményesítette és a biztos a miniszternek tartozik beszámolási kötelezettséggel, így több ponton sem felel meg az ombudsman fogalmának. Mégis érdemes röviden áttekintetni a rá vonatkozó szabályokat. A pénzügyi biztos eljárásának tárgya a pénzügyi szervezet azon - pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel összefüggő - tevékenysége vagy mulasztása, amely a pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos fogyasztói jogokat és törvényes érdekeket sérti, vagy a sérelem közvetlen veszélyét idézi elő. A pénzügyi jogok biztosa kérelemre vagy hivatalból kivizsgálja a fentiekkel kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat, orvoslásuk érdekében intézkedéseket tehet. Jogosítványai viszonylag korlátozottak: - ha visszásságot tapasztal, kezdeményezéssel élhet a pénzügyi intézmény felé a sérelem orvoslása érdekében; 31
Ld. AJB-146/2011. Korábbi ügyekre ld. pl. AJB-7710/2010. Ezzel kapcsolatban ld. pl. VERES Zoltán: Gondolatok a magyar ombudsman rendszer átalakítása kapcsán Rendhagyó recenzió Gabriele Kucsko-Stadlmayer: Europäische Ombudsman-Institutionen c. munkájáról az új magyar szabályozás tükrében c. írásának V. részét (12-22. o.). Elérhető: http://www.jogiforum.hu/files/publikaciok/veres_zoltan__gondolatok_a_magyar_ombudsman_rendszer_atalakit asa_kapcsan[jogi_forum].pdf (letöltve: 2013-10-11). 33 Idézi SÖDERMAN, Jacob: Is there a classic parliamentary ombudsman? Speech delivered on the Austrian Ombudsman Board, Vienna, Austria, 4 June 1997. 32
119
ha a kezdeményezés nem, vagy ésszerűtlenül hosszú idő múlva vezetne eredményre, a pénzügyi jogok biztosa a jogsérelem, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetése céljából ajánlást tesz a pénzügyi szervezetnek, melyre az állásfoglalást tehet; - a pénzügyi jogok biztosa a kezdeményezés, illetve az ajánlás eredményéről az eljárás lefolytatásának rövid összefoglalását is tartalmazó zárójelentést készít; - ha a pénzügyi jogok biztosa megállapítja, hogy a védett jogok sérelme, illetve azok közvetlen veszélyeztetése a jogi szabályozás hiányosságaira vezethető vissza, a miniszternek javaslatot tehet jogszabály kiadására, módosítására vagy hatályon kívül helyezésére; - a biztos értesíti a határkörrel és illetékességgel rendelkező hatóságot, így különösen a MNB-t vagy a GVH-t, ha működése során olyan tényről értesül, amely megalapozhatja az adott hatóság eljárását. Fenti jogosítványai mellett a pénzügyi jogok biztosa a feladat- és hatáskörét érintő döntések és jogszabályok előkészítése során véleményalkotási joggal rendelkezik. A pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében a biztos - tevékenységének tapasztalatait felhasználva - közreműködik a pénzügyi kultúra széleskörű terjesztését szolgáló kiadványok, publikációk készítésében, a pénzügyi rendszer intézményeinek, működési rendszerének széleskörű megismertetésében, továbbá együttműködik oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel. -
10. 4 Fogyasztóvédelem a pénzpiaci szektorban 10.4.1. Hirdetésekre, reklámokra vonatkozó előírások (kereskedelmi kommunikáció) A szektorspecifikus rendelkezések ismertetése előtt kiemeljük, hogy a kereskedelmi kommunikációra vonatkozó általános normákat tartalmaznak a Versenytörvény és a Reklámtörvény is. Ezek közül a Versenytörvény általános jelleggel rögzíti az üzletfelek megtévesztésének és a választási szabadságot indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazásának tilalmát (utóbbi körbe tartozik például az összehasonlíthatóság megnehezítése). Mivel a Versenytörvény hatálya nem terjed ki az olyan magatartásra, amely a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grt. vagy Reklámtörvény) rendelkezései értelmében megtévesztő reklám, így értelemszerűen e körben a Grt. rendelkezései irányadók. A Reklámtörvény értelmében megtévesztő minden olyan reklám, amely bármilyen módon megtéveszti vagy megtévesztheti azokat a személyeket, akik felé irányul, vagy akiknek a tudomására juthat, és megtévesztő jellege miatt befolyásolhatja e személyek gazdasági magatartását, vagy ebből eredően a reklámozóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató más vállalkozás jogait sérti vagy sértheti. Ami a pénzpiaci szektorra vonatkozó szabályokat illeti, az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében (a kérdésre vonatkozó rendelkezéseket a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2008/48/EK parlamenti és tanácsi irányelv tartalmazza) a magyar jogalkotó a hazai szabályozást a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényben (Fht.) harmonizálta a közösségi joggal. E rendelkezések értelmében a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban mindenek előtt a teljes hiteldíj mutató (THM) értékét kell feltűnően megadni; továbbá, ha a hirdetés a teljes hiteldíj mutató értékén kívül hitelkamatot vagy bármilyen más ellenszolgáltatásra vonatkozó számadatot megjelöl, a kereskedelmi kommunikációban egyértelműen, tömören és feltűnően, reprezentatív példával bemutatva meg kell adni a következő adatokat is: a hitelkamat mértéke és típusa (rögzített hitelkamat, változó hitelkamat, vagy mindkettő), a hitel teljes díja, ideértve annak részét képező díjat, jutalékot, költséget és adót, a hitel teljes összege, a hitel futamideje, a teljes hiteldíj mutató, 120
termék értékesítéséhez vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás készpénzára és az önrész, valamint a fogyasztó által fizetendő teljes összeg és a törlesztőrészletek összege. Viszonylag gyakori eset, hogy a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatás (például biztosítás) igénybevétele a hitelszerződés megkötéséhez vagy a hitelező ajánlata szerinti megkötéséhez szükséges. Ilyenkor, ha a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatás ellenszolgáltatása nem ismert, a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésének kötelezettségét is jelezni kell egyértelműen, tömören és feltűnően, a teljes hiteldíj mutatóval együtt. 10.4.2. A fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szabályok Szerződéskötést megelőző tájékoztatás A már említett 2008/48 irányelv, illetve az azt implementáló Fht. a korábbiakhoz képest kiszélesíti a fogyasztó részére teljesítendő információnyújtás időtartamát, és bevonja ebbe a szerződéskötést megelőző időszakot is. Ennek garanciális jelentősége abban áll, hogy ebben az időszakban a fogyasztót még semmilyen hitelszerződés vagy ajánlat nem köti, így elkerülhetők a szerződésszegéssel kapcsolatos hosszadalmas jogi eljárások, amennyiben az ügyfél mégsem kívánja igénybe venni az adott szolgáltatást. Ezek érdekében mondja ki az Fht, hogy a hitelező kellő időben (azaz amikor a fogyasztót még szerződéses kötelezettség nem terheli) köteles papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatni a fogyasztót a törvényben meghatározott adatokról (pl. hitel típusa, hitel teljes összeg és futamideje, törlesztőrészletek összege, száma, stb.). E tájékoztatás formája az Fht. mellékletét képező formanyomtatvány. A szerződéskötést megelőző fogyasztói mérlegelést kívánja elősegíteni az a rendelkezés is, miszerint a fogyasztó kérésére a hitelszerződés tervezetének egy példányát (mintaszerződés) fizetési kötelezettségmentesen rendelkezésére kell bocsátani, hogy adott esetben akár szakértő segítségével is áttanulmányozhassa annak tartalmát. Fentiek mellett a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályokat tartalmaz a 2009 őszén elfogadott Magatartási kódex a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról (továbbiakban: Kódex) is. Bár a Kódex nem jogszabály, az elfogadóira nézve kötelező erővel bír, így betartását a Felügyelet ellenőrzi, sőt számos esetben a Kódexben foglaltak megsértése miatt bírság kiszabására is sor került. A Kódex vonatkozó rendelkezései (ld. II. Szerződéskötés előtti hitelezői magatartás általános elvei) közül az alábbiakat emeljük ki: A hitelezők kerüljék a nehezen érthető, kizárólag a jogszabályhelyek megjelölésére szorítkozó tájékoztatást. Személyes ügyfélkapcsolat esetén az írásos tájékoztatást a hitelező munkatársa szóbeli magyarázattal is kiegészíti. Megtakarítási termékkel kombinált hitelek értékesítésekor példával illusztrálva felhívják az ügyfél figyelmét ezen termékek kockázataira, így különösen arra, hogy a megtakarítási rész a várttól kisebb hozama esetén az ügyfél befizetései nem, vagy nem teljesen fogják fedezni a szükséges mértékű törlesztést. Tájékoztatási kötelezettség a szerződés fennállása alatt Ebben a körben fogyasztóvédelmi szempontból a hitelező általi, ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosítás kérdése jelenti a fő problémát. Az erre vonatkozó előírásokat több forrás rendezi (Fht, Hpt., Magatartási Kódex), a devizahitelesek megsegítésére létrehozott jogszabály-csomag óta jelentősen kibővített tartalommal. Az Fht. szabályai értelmében hitelkamat és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás módosítása esetén a hitelező a módosítás hatálybalépését megelőzően köteles 121
tájékoztatni a fogyasztót papíron vagy más tartós adathordozón a módosítás tényéről, a hitelkamat vagy a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás új mértékéről, a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről. A Hpt. vonatkozó szabályai értelmében fogyasztóval kötött kölcsönszerződésben vagy pénzügyi lízingszerződésben az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamatot, díjat vagy költséget lehet egyoldalúan módosítani, ezeket is csak abban az esetben, ha a módosításra okot adó objektív körülmények tételes meghatározását a szerződés tartalmazza, valamint a hitelező árazási elveit írásban rögzítette. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra okot adó körülmények felsorolását is, egyoldalúan nem módosítható az ügyfél számára kedvezőtlenül. Ezekben az esetekben az ügyfél számára kedvezőtlen módosítást annak hatálybalépését megelőzően legalább hatvan nappal hirdetményben közzé kell tenni. A módosításról és a módosítást követően várhatóan fizetendő törlesztőrészletről az érintett ügyfeleket postai úton vagy más, a szerződésben meghatározott tartós adathordozón értesíteni kell. Az ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú módosítása esetén az ügyfél jogosult a szerződés díjmentes felmondására. A fogyasztóval kötött, lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés esetében a jogszabály további rendelkezéseket állapít meg, melyeket ezúttal nem ismertetünk. A Kódex külön fejezetet szentel a kérdéskörnek: III. fejezete A szerződési feltételek futamidő alatti egyoldalú módosításához kapcsolódó szabályok címet viseli. E rendelkezések közül a legjelentősebb a kamatok egyoldalú módosításának alapjául elfogadható okokat tartalmazó felsorolás, az ún. ok-lista. Eszerint kamatemelésre csak az alábbi csoportok valamelyikébe tartozó körülmény bekövetkezte adhat alapot: A jogi, szabályozói környezet megváltozása (pl. a hitelező – hitel-, és pénzügyi lízingszerződés szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő – tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy ahhoz kapcsolódó jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés vagy a hitelezőre kötelező egyéb szabályozók megváltozása) A pénzpiaci feltételek, a makrogazdasági környezet módosulása (pl. Magyarország hitelbesorolásának változása) Az ügyfél kockázati megítélésének megváltozása (pl. az ingatlanfedezet értékében bekövetkezett legalább 10%-os változás). 10.4.3. A szerződések megkötésével, tartalmával, formájával kapcsolatos rendelkezések A pénzügyi szektor valamennyi részterületére jellemző az általános szerződési feltételek (ÁSZF), blankettaszerződések alkalmazása, az ezekre vonatkozó Ptk. szabályokat a polgári jog keretében oktatják karunkon, így azok ismertetésétől eltekintünk, és csak a szektorspecifikus jogszabályok rendelkezéseit mutatjuk be. Az Fht. részletesen meghatározza a hitelszerződések kötelező tartalmi elemeit. A szerződésnek tehát a felek adatain kívül tartalmaznia kell a hitelre vonatkozó alapvető információkat (pl. típus, futamidő, teljes összeg, stb.), a hitelért fizetendő minden ellenértéket és azok módosításának feltételeit, a fizetési késedelem következményeit, előtörlesztésre, elállásra és felmondásra vonatkozó szabályokat és a jogviták elintézésével kapcsolatos tudnivalókat. 10.4.4. Jogérvényesítés, panaszkezelés A jogérvényesítés lehetséges fórumairól általában korábban már szóltunk, így itt most elsősorban a panaszkezelési eljárásra vonatkozó szabályokat ismertetjük. A Hpt. vonatkozó rendelkezései értelmében a hitelező köteles biztosítani, hogy az ügyfél az intézmény magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, 122
elektronikus levélben) közölhesse. Telefonos panaszbejelentéshez kapcsolódó garanciális szabály, hogy azt az intézmény hangfelvétellel rögzíti, és a hangfelvételt egy évig megőrzi. Az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet. A hitelező a szóbeli panaszt lehetőség szerint azonnal kivizsgálja, az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját pedig a panasz közlését követő harminc napon belül megküldi az ügyfélnek. A panasz elutasítása esetén a pénzügyi intézmény válaszában tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A hitelező köteles az ügyfélpanaszokat szükség esetén a Felügyelet rendelkezésére bocsátani, és azokról nyilvántartást vezetni. A panaszkezelésre vonatkozó szabályok megsértése miatt a Felügyelet gyakran kénytelen bírságot kiszabni, igaz, ezek összege általában alacsony, 2 - 300.000,- Ft körül alakul. 10.5. Fogyasztóvédelem a befektetési szektorban A szektorspecifikus fogyasztóvédelmi szabályokat mindenek előtt a 2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól (Bszt.) tartalmazza. Itt jegyezzük meg, hogy a Bszt. A pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv (Markets in Financial Instruments; a továbbiakban: MiFID) egyes szabályainak implementálását valósította meg. A MiFID irányelv megalkotásának célja az volt, hogy az Európai Unió tagállamaiban olyan egységes feltételrendszer és eljárásrend jöjjön létre a befektetési szolgáltatások terén, melyek segítségével biztosítható a befektetők érdekeinek maximális védelme és az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása. 10.5.1. Hirdetésekre, reklámokra vonatkozó előírások (kereskedelmi kommunikáció) A korábban ismertetett általános szabályokon kívül (Grt., Tpvt.) a Bszt. 122.§ tartalmaz a reklámtevékenységre vonatkozó különös szabályokat is. Ezek értelmében a befektetési szolgáltatási tevékenységre, kiegészítő szolgáltatásra, illetőleg árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenységre vonatkozó reklámnak egyértelmű utalást kell tartalmaznia e jellegére vonatkozóan azzal, hogy a tájékoztatás tartalma nem lehet ellentétes a befektetési vállalkozás vagy az árutőzsdei szolgáltató által vagy nevében az ügyfél részére e törvény alapján nyújtott tájékoztatás tartalmával. Ha a reklám pénzügyi eszközre, befektetési szolgáltatási tevékenységre vagy kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó Ptk. szerinti szerződéses ajánlatot vagy ajánlattételre vonatkozó felhívást tartalmaz oly módon, hogy egyúttal közli az ajánlattétel elfogadásának, illetve az ajánlattételre vonatkozó felhívás megtételének módját, többlet információkat is tartalmaznia kell (ld. a szerződéskötés előtti tájékoztatás vonatkozásában írtakat az 5.2. pont alatt). 10.5.2. A fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szabályok A Bszt. X. fejezete Az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó szabályok címet viseli. A tájékoztatás általános szabályai körében rögzíti a törvény, hogy a befektetési vállalkozás a leendő szerződő fél vagy az ügyfél tájékoztatása során, ideértve a befektetési elemzést és a reklámot is világos, egyértelmű, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatást ad, a leendő szerződő felet, illetőleg az ügyfelet nem téveszti meg. A Bszt. 41.§ meghatározza a tájékoztatás kötelező tartalmi elemeit; ezek szerint a befektetési vállalkozás az alábbiakról köteles tájékoztatni ügyfelét, illetve leendő ügyfelét: 123
a befektetési vállalkozásra vonatkozó alapvető tudnivalókról, a befektetési vállalkozás működésének és tevékenységeinek szabályairól, a leendő szerződő fél tulajdonában lévő vagy őt megillető pénzügyi eszköz és pénzeszköz kezelésének szabályairól, a szerződésben foglalt ügyletben érintett pénzügyi eszközzel kapcsolatos tudnivalókról, a szerződésben foglalt ügylettel kapcsolatos tudnivalókról, ideértve az ügyletet érintő nyilvános információkat, valamint az ügylet kockázatát, a szerződéskötéshez, valamint az egyes ügyletek megkötéséhez kapcsolódó költségről, díjról, amely az ügyfelet terheli. A fenti tájékoztatás kapcsán azt is rögzíti a Bszt., hogy azt olyan időben kell megadni, hogy az ügyfélnek – a helyzet sürgősségére és a válaszintézkedéshez szükséges időre, valamint a szerződés tárgyát képező ügylet összetettségére tekintettel – kellő ideje álljon rendelkezésre a tájékoztatásban foglalt információk megértéséhez és a megalapozott döntéshez. A szerződéskötés szabályai (Bszt. XI. fejezet) körében a törvény elsőként tartalmazza a szerződéskötés előtti tájékoztatás szabályait. Ezek értelmében a befektetési vállalkozás legkésőbb az adott szerződés megkötését megelőzően tájékoztatja a leendő szerződő felet, ha a szerződés megkötését követően lakossági ügyfélnek minősül, valamint a lakossági ügyfelet a) a szerződés feltételeiről, és b) a szerződésben foglaltakkal közvetlenül összefüggő, törvényben meghatározott adatokról (pl. befektetési vállalkozás elnevezése, székhelye és egyéb elérhetőségei, ügyféllel való kapcsolattartás módja, ügyfél rendelkezésére álló befektetővédelmi rendszer, stb.). A felsorolt elemek vonatkozásában fennálló egyes tájékoztatási kötelezettségeket a jogszabály tovább pontosítja. Így a befektetési vállalkozás a pénzügyi eszközre, illetve az ügylet kockázatára vonatkozó tájékoztatás során – az ügyfél minősítésének, illetve az előzetes tájékozódás során feltártak megfelelő figyelembevételével – kitér a pénzügyi eszköz kockázatára, ideértve a tőkeáttétel lényegére34 és hatásaira vonatkozó tájékoztatást és a teljes befektetett összeg esetleges elvesztésének kockázatára vonatkozó felhívást, a pénzügyi eszköz piaci helyzetére, a pénzügyi eszköz árának volatilitására,35 illetve a piac elérésében tapasztalható esetleges korlátokra, a pénzügyi eszköz szerződéskötés időpontját megelőző időszakra vonatkozó árfolyamalakulására az 1287/2006/EK bizottsági rendelet szerint, arra a tényre, hogy az adott pénzügyi eszközre vonatkozó tranzakció, pénzügyi kötelezettségvállalás és a további kapcsolódó kötelezettségek eredményeképpen az ügyfél pótlólagos befizetési kötelezettségre számíthat a pénzügyi eszköz megszerzésének költségén felül, a pénzügyi eszközzel kapcsolatos letéti követelmény vagy hasonló kötelezettség érvényesülésére,
34
Az ún. tőkeáttétel alkalmazása esetén egy befektető a saját tőkéjénél nagyobb értékben köt befektetést. Ez adott esetben rendkívül kockázatos lehet, mivel a befektető a saját tőkéjének többszörösét is elveszítheti. Ilyenkor pótbefizetéssel kell kiegyenlítenie a tartozását. Előnye ugyanakkor, hogy alacsony befektetett összeggel is nagy nyereségre tehet szert. Például 100-szoros tőkeáttétel esetén a fedezetigény 1%-os, azaz rendelkezésre álló pénzünk 100-szorosával is kereskedhetünk. 35 A volatilitás az árfolyam ingadozásának mértékét tükröző jelzőszám. Minél nagyobb egy befektetési alap árfolyamának az ingadozása, annál kockázatosabb befektetésnek tekinthető, így a volatilitás a kockázatosság jellemzésére használható. Forrás: http://www.qeco.hu/qcms/befektetes/befektetesifogalomtar/Befektet%C3%A9si-fogalomt%C3%A1r-3/V/Volatilit%C3%A1s-155/ (2012-08-10)
124
azon szerződő fél, amely a szerződéskötést követően lakossági ügyfélnek minősül, és a lakossági ügyfél esetében, a pénzügyi eszköz forgalomba hozatala esetén a 2003/71/EK bizottsági irányelv szerinti kibocsátási tájékoztató közzétételi helyére, annak a kölcsönhatásnak a lényegére, amely eredményeképpen egy egynél több összetevőből álló pénzügyi eszköz kockázata esetleg meghaladhatja az egyes összetevők kockázatainak összegét, illetve az egynél több összetevőből álló pénzügyi eszköz egyes összetevőinek leírására, a garanciát magában foglaló pénzügyi eszköz esetében a garancia természetének részletezésére oly módon, hogy abból mind a garanciavállaló, mind a garantált intézmény megismerhető legyen és a garancia lényege a lakossági ügyfél számára megítélhető legyen. Fentieken túlmenően a törvény ún. előzetes alkalmassági teszt elvégzését is megköveteli a befektetési tanácsadási vagy portfóliókezelési tevékenységet végző befektetési vállalkozástól, annak érdekében, hogy a befektetési vállalkozás az ügyfél körülményeihez igazodó, a befektetési elvárásai megvalósítására alkalmas ügyletet vagy pénzügyi eszközt ajánljon. Ennek keretében köteles az ügyfél ismereteit, gyakorlatát, kockázatviselő képességét feltárni a szerződés megkötését (vagy keretszerződés esetében a megbízás végrehajtását) megelőzően. E teszt során vizsgálja többek között a leendő szerződő fél vagy az ügyfél pénzügyi eszközökkel végrehajtott ügyleteinek természetét, méretét és gyakoriságát, valamint azt, hogy ezen ügyletek milyen időtávon belül valósultak meg, és vizsgálja a leendő szerződő fél vagy az ügyfél iskolai végzettségét, foglalkozását vagy az értékelés szempontjából releváns korábbi foglalkozását. Fentieket követően a befektetési vállalkozás minősíti az ügyfeleket, és az egyes kategóriákra ezt követően eltérő szabályok vonatkoznak. E minősítés alapján három kategória létezik: lakossági, szakmai ügyfél, illetve az elfogadható partner. A befektetési vállalkozást a megbízás végrehajtását követően is tájékoztatási kötelezettség terheli. Ennek alapján a végrehajtott megbízást követően köteles haladéktalanul, írásban vagy más tartós adathordozón tájékoztatni az ügyfelet a megbízás végrehajtásával kapcsolatos információkról. Ezen felül a befektetési vállalkozás az ügyfél kérésére tájékoztatást ad az ügyfél megbízásának aktuális állapotáról. 10.5.3. A szerződések megkötésével, tartalmával, formájával kapcsolatos rendelkezések E körben a Bszt. mindenekelőtt megköveteli az ügyféllel kötött szerződés írásba foglalását, kivéve, ha a potfóliókezelési tevékenység végzése keretében az ügyféllel kötött, pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet végrehajtására vonatkozó megállapodásra egy írásba foglalt, hatályban lévő keretszerződés alapján kerül sor, és a megbízást a befektetési vállalkozás elektronikus úton rögzíti. A befektetési vállalkozás portfóliókezelési tevékenysége keretében létrehozandó szerződésben a törvény értelmében rendelkezni kell többek között: a portfóliókezelés megkezdéséhez szükséges feltételekről, a portfóliókezelési tevékenység keretében létrejött szerződés megszűnésének módjáról és feltételeiről, a befektetési politikáról, a portfóliókezeléssel összefüggő összes költségről, valamint e költségek megfizetésének, valamint az elszámolásnak a módjáról, az ügyfél portfóliójában lévő pénzügyi eszköz értékelésének gyakoriságáról és az értékelés módszeréről. 10.5.4. Jogérvényesítés, panaszkezelés A panaszkezelésre vonatkozóan a Bszt. 121.§ tartalmaz részletes szabályokat, melyek lényegében megegyeznek a bankszektorban érvényes, Hpt-ben foglalt panaszkezelési 125
szabályokkal (panaszfogadás, -kezelés, nyilvántartás, MNB felülvizsgálat), így ezek megismétlésétől eltekintünk. 10.6. A biztosítási szektor egyes fogyasztóvédelmi kérdései A biztosítási szerződéssel kapcsolatos alapvető szabályokat, illetve a főbb biztosítási típusokra vonatkozó ismereteket karunkon a kötelmi jog keretében oktatják. Ezek ismertetésétől ezért eltekintünk, és csak a fogyasztóvédelmi problémákra koncentrálunk. 10.6.1. Hirdetésekre, reklámokra vonatkozó előírások (kereskedelmi kommunikáció) A szektor alapvető szabályozására hivatott biztosítási törvény (2003. évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről, továbbiakban: Bit.) ebben a vonatkozásban nem tartalmaz speciális szabályokat, így irányadók a Versenytörvény és a Reklámtörvény korábban hivatkozott rendelkezései. 10.6.2. A fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szabályok E körben Bit. 166-167.§ rendelkezései tartalmaznak szektorspecifikus szabályokat. Hasonlóan a bankszektorhoz, itt is garanciális jelentősége van a biztosítási szerződés megkötése előtti tájékoztatásnak. Ezzel kapcsolatban a Bit rögzíti, hogy bizonyítható és azonosítható módon, közérthető, egyértelmű és részletes írásbeli tájékoztatást kell adnia a szerződést kötni kívánó ügyfél részére a biztosító, a biztosításközvetítő főbb adatairól (a társaság neve, székhelye, jogi formája és címe, székhely államának és felügyeleti hatóságának megjelölése, fióktelep útján kötött biztosítási szerződés esetén annak címe) és a biztosítási szerződés jellemzőiről. A tájékoztatónak és a biztosítási szerződési feltételeknek figyelemfelhívásra alkalmas módon kell tartalmaznia a biztosító mentesülésének a szabályait, a biztosító szolgáltatása korlátozásának a feltételeit, a biztosítási szerződésben alkalmazott kizárásokat, valamint minden, a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltérő feltételt, így különösen azt a körülményt, hogy a magyartól eltérő jog alkalmazása vagy a magyartól eltérő bíróság kizárólagos illetékessége került kikötésre. Fentiekhez képest egyes életbiztosítási szerződésekre a törvény többletkövetelményeket határoz meg. Így a szerződés megkötése előtt fel kell mérni az ügyfél igényeit, valamint ezen igényfelmérés, illetve igénypontosítás alapján legkésőbb a biztosítási kötvénnyel egyidejűleg a Bit. melléklete szerinti termékismertetőt is igazolható módon át kell adni az ügyfél részére. Az életbiztosítási szerződés megkötését követően a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 30 napon belül – a kötelezettségvállalás tagállamának hivatalos nyelvén, vagy ez irányú megegyezés esetén, a szerződő kifejezett kérésére más nyelven – köteles a szerződőt bizonyítható és azonosítható módon, egyértelműen tájékoztatni a biztosítási szerződés létrejöttéről. A szerződés fennállása alatt a biztosítót terhelő tájékoztatási kötelezettség értelmében a biztosítási szerződésben rögzített értékkövetés érvényesítése során az ügyfélnek egyértelmű tájékoztatást kell adni az értékkövetéssel36 érintett és nem érintett elemek vonatkozásában. A biztosító köteles felhívni a figyelmet a biztosítási szerződés értékkövetéssel kapcsolatos rendelkezéseire, külön is kitérve az ügyfelet az értékkövetéssel kapcsolatban megillető jogokra. Amennyiben a biztosítási szerződés feltétele a leendő ügyfél orvosi vizsgálata, akkor a biztosító köteles arról is tájékoztatást adni, hogy az ügyfél az elvégzett vizsgálatok eredményeit az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény értelmében az egészségügyi 36
Az értékkövetés vagy indexálás azt a célt szolgálja, hogy a pénzromlás miatti reálérték csökkenést kiküszöbölje. Ennek érdekében a biztosító az évforduló előtt felkínálja az ügyfélnek, hogy az eredeti szerződésben rögzített biztosítási díj helyett valamivel magasabb díjat fizessen, így a lejárati összeg is magasabb lesz. Az ügyfél azonban dönthet úgy is, hogy nem él az értékkövetés lehetőségével.
126
szolgáltatónál megismerheti. Az ezen túlmenően a biztosítót terhelő tájékoztatási kötelezettséget a törvény az egyes biztosítás-típusok vonatkozásában eltérő módon szabályozza: - Az életbiztosítási szerződés – kivéve a maradékjoggal nem rendelkező, kockázati életbiztosításokat, illetve az életbiztosítási ágba tartozó baleseti és betegségi kiegészítő biztosításokat – megkötését követően a biztosító évente legalább egyszer köteles írásban tájékoztatni ügyfelét az életbiztosítási szerződése szolgáltatási értékéről, aktuális visszavásárlási értékéről és a visszajáró többlethozam jóváírásának mértékéről; - A befektetési egységhez kötött életbiztosítások esetében a biztosító köteles lehetővé tenni, hogy a szerződő tájékozódhasson a befektetés elhelyezéséről, azaz a befektetéseinek fedezetéül szolgáló befektetési formák egymáshoz viszonyított arányáról, az egyes befektetési formák típusáról, valamint a befektetéseinek aktuális értékéről. A befektetési egységhez kötött életbiztosítások esetén az ügyfeleknek szóló adatszolgáltatás formáját és tartalmát a miniszter rendeletben állapítja meg. 10.6.3. A szerződések megkötésével, tartalmával, formájával kapcsolatos rendelkezések A biztosítási szerződés minimális tartalmi követelményeit a Bit. 96.§ tételesen meghatározza. A biztosító a biztosítási szerződési feltételekben köteles meghatározni, hogy a káresemény bekövetkezése esetén milyen károkat és költségeket milyen okiratok bemutatása ellenében térít. A biztosító a szolgáltatása teljesítésének esedékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges, a biztosítási szolgáltatás teljesítésének esedékességét a bejelentett káresemény tekintetében indult büntető- vagy szabálysértési eljárás jogerős befejezéséhez nem kötheti. 10.6.4. Jogérvényesítés, panaszkezelés A Bit. 167/B.§ tartalmazza a panaszkezelésre vonatkozó szabályokat, melyek lényegében megegyeznek a bankszektornál ismertetett rendelkezésekkel, így azok megismétlésétől eltekintünk.
127
11. ETIKAI KÉRDÉSEK A PÉNZÜGYI SZEKTORBAN Némi leegyszerűsítéssel a pénzügyi szektort a bank-, a biztosítási, a tőkepiaci alrendszerek alkotják (időnként külön elemként ide sorolják a nyugdíjpénztári szektort is). Felmerül a kérdés, milyen szerepe lehet ebben a pénz-orientált közegben – de a kérdést akár a gazdaság egészére is feltehetjük – az etikának, erkölcsnek? Egyes nézetek szerint semmilyen, hiszen az erkölcs a gazdaságtól életidegen kategória, vagy mert a piac törvényszerűségei kellőképpen szabályozzák a piaci folyamatokat. Mára azonban bőséges szakirodalom, kutató intézetek, egyetemi tanszékek, civil csoportosulások, sőt az üzleti élet szereplőinek különféle szervezetei is foglalkoznak ezzel a kérdéssel, felismerve azt a már-már közhelyszerű igazságot, hogy a pénz, a gazdasági növekedés önmagában nem boldogít. Emellett ma már általánosan elfogadott az a tétel, hogy a tökéletes piaci verseny a gyakorlatban többnyire nem valósul meg, mert azt a monopóliumok, a gazdasági erőfölény, a korrupció és számos egyéb tényező jelenléte torzítja, így szükség van a piac jogi és etikai szabályok közé szorítására. Mindazonáltal a vizsgált terület korántsem problémamentes, hiszen többek között olyan kérdésekkel szembesülhetünk, hogy mérhető-e egyáltalán az egyén etikai színvonala, teljesítménye? Felismerhető-e az etikus vagy az etikátlan egyén? Fejleszthető-e a munkavállaló erkölcsössége, avagy mindent meghatároz az etikai szocializáció legfontosabb terepe, a családi környezet?37 Az ehhez hasonló problémákkal foglalkozó tudományterület elnevezése sem egységes, így nem meglepő, ha tárgykörét, elveit, szerepét illetően is többféle elgondolással találkozhatunk. A továbbiakban röviden áttekintünk néhány ezzel kapcsolatos ismertebb elképzelést, majd az etikai nézőpont térhódítását, végül megkíséreljük bemutatni, miként érvényesülnek a vizsgált elvek a hazai pénzügyi szektorban. 11.1. Szóhasználat, terminológiai kérdések Etika, erkölcs, morál – gyakran előforduló kifejezések. Pontos jelentésüket illetően azonban gyakoriak a félreértések, ezért mielőtt rátérnénk a gazdasági, pénzügyi szférában felmerülő etikai kérdések vizsgálatára, röviden tisztázzuk, mit is jelentenek a felsorolt fogalmak. Noha az erkölcs, az etika és a morál is az emberi cselekedetek értékelésével foglalkozik, mégsem tekinthetők - a gyakori vélekedésekkel ellentétben - szinonim fogalmaknak. A három kifejezés közül az etika jelentéséből érdemes kiindulni, mely az alternatívák (jó és rossz, helyes és helytelen) közül választó és tetteit e választás szerint alakító emberrel, illetve cselekedeteinek vizsgálatával foglalkozik. Az etika kettős természetét Platón nyomán Arisztotelész írta le, aki az etikai tartalomnak morális és erkölcsi oldala között tett különbséget. A morál (ethosz) kifejezés szokást, öröklött állapotot jelöl, melyet a közösség alkot tagjai számára, akiktől elvárja azok betartását és utódaikra történő áthagyományozását. Az erkölcs (éthosz) jelentése meghitt, becses hely, jellem, érzelem. Ebben az esetben az egyes ember individuális döntésének van jelentősége, mely adott esetben akár a közösség moralitásával is ellentétes lehet (ld. Antigoné). Ezek alapján tehát egy cselekedetet vagy azon az alapon tekinthetjük jónak, mert morális, vagy pedig azért, mert az individuum jelleméből fakadó, azaz erkölcsös.38 Ezek ismeretében belátható, hogy a gazdasági élet szereplői esetében sem válik szét az üzletember és az etikus ember. Ami a pénzügyi szektor etikáját illeti, azt vagy tekinthetjük az üzleti/gazdasági etika egyik területének, vagy pedig sajátos szakmai etikának.
37
TÖRÖK Attila: Racionalitás és etika a gazdasági döntésekben. Az alkalmazott üzleti etika néhány elméleti és módszertani kérdése, 924. Közgazdasági Szemle, XLVII. évf., 2000. november 918–931. Továbbiakban: Török (2000). 38 HUFF Endre Béla: Az etikai kontroll és előzményei (PhD értekezés). Nyugat-Magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Sopron, 2009. 14–15.
128
a) Az üzleti etika (business ethics) általánosan alkalmazott kifejezés az angol nyelvterületen, míg a német nyelvterületen inkább a gazdaságetika (Wirtschaftsetik) megnevezést használják.39 b) Minden olyan foglalkozásnak, mely jelentősebb hatást gyakorol a közállapotokra, kialakultak a saját etikai szabályai (így pl. orvosi, ügyvédi, köztisztviselői etika). Ezek kezdetben íratlan, szokásjogi formában léteztek, napjainkra azonban elterjedtek a különböző etikai kódexek, szabályzatok is.40 11.2. Az etikai reflexió szerepe a gazdasági életben Gyakran hangoztatott elképzelések szerint a magasabb etikai teljesítmény csökkenti a versenyképességet, sőt, adott esetben az önkéntes etikai elvárásoknak történő megfelelés a társaság gazdasági ellehetetlenüléséhez vezet. Az ilyen, csupán az egyéni haszon maximalizálását szem előtt tartó nézetek azonban számos kérdést vetnek fel. Ezeket Joób Márk a játékelmélet egyik ismert parabolája, az ún. potyautas dilemma segítségével szemléletesen mutatja be.41 A probléma lényege röviden: az egyes szereplőknek arról kell dönteniük, hogy a tömegközlekedés igénybevétele esetén vásároljanak-e jegyet annak ismeretében, hogy nincs hatékony jegyellenőrzés, illetve ha mégis fennakadnának egy kontroll alkalmával, a büntetés alól könnyedén kibújhatnak. Nyilvánvaló, hogy a közösség szempontjából a legideálisabb, ha mindegyik szereplő jegyet vált. Egyéni szinten azonban a potyautazás előnyösebb, hiszen a szolgáltatás igénybevétele mellett a jegy ára is zsebünkben marad. Ha azonban mindenki az egyéni haszon maximalizálásának elvét követné, az idővel a tömegközlekedés csődjéhez vezetne, mely végső soron az egyénre nézve is negatív következményekkel jár (utazás ellehetetlenülése, számottevő megnehezülése az autóval nem rendelkezők számára, forgalmi dugók, növekvő környezetszennyezés, stb.). További érv lehet az etikai szempontok érvényesítése mellett annak felismerése is, hogy amikor a közgazdaságtan számos irányzata a haszon-maximalizálásra törekvést tekinti racionális magatartásnak, nem számolnak azzal, hogy ez adott esetben – például a környezet elpusztítása révén – az ember saját életfeltételeinek feléléséhez vezethet (ide vezet az eszközcél viszony helytelen felcserélése). Az etika – mint univerzális, teljességre törekvő tudomány – ezzel szemben képes lehet kijelölni a gazdálkodás helyes módját.42 A közgazdaságtan és az etika egymásra utaltságát hangsúlyozza Zsolnai László is, amikor kijelenti, hogy a közgazdaságtan egyik oldalról „mérnöki tudomány, amely a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások racionális allokációjával foglalkozik. A másik oldalról viszont (…) társadalmietikai diszciplína, hiszen a gazdálkodás szükségszerűen felmerülő elosztási-igazságossági kérdéseit is kezelnie kell.”43 A fenti elméleti jellegű megközelítések mellett néhány valós, gyakorlati példával is szemléltethető az etikátlan gazdasági magatartás hosszú távon gazdaságilag is káros jellege, mindenekelőtt azáltal, hogy a jó üzleti hírnév megingása esetén az egyre tudatosabbá váló fogyasztók, ügyfelek elfordulnak az ilyen szereplőktől. Az 1960-as évek végén a Nestlé harmadik világbeli országokban csecsemőtápszerek forgalmazásába kezdett, agresszív marketing kampány kíséretében. Több fogyasztóvédelmi szervezet is rámutatott, hogy nem megfelelő higiéniás körülmények között (márpedig ezekben az országokban gyakran még tiszta ivóvíz sincs) a szóban forgó tápszerek veszélyeztetik a csecsemők életét és egészségét, 39
DOMINIK Gyula: Üzleti etika előadások 2000-2001. 2. szemeszter. 1.1. Elérhető: http://ebookbrowse.com/uzleti-etika-doc-d330208388 (letöltve: 2012-09-26). 40 TÖRÖK Attila: Üzleti etika. Századvég Kiadó, Budapest, 2002. 59-60. Továbbiakban: Török (2002) 41 Ld. JOÓB Márk: A gazdaság és társadalom közötti viszony etikai alapon történő meghatározásának szükségessége. 65. Gazdaság & Társadalom, 2010/1. 64–81. 42 JOÓB: i.m. 69–70. 43 ZSOLNAI László: Gazdaság és etika - avagy a humanisztikus közgazdászképzés eszméje. Ökotáj 23-24. szám, 2000. Elérhető: http://www.okotaj.hu/szamok/23-24/tarsad8.html (letöltve: 2012-09-27)
129
továbbá, hogy a reklám a szoptatás elhagyására és a tápszer megvásárlására ösztönözte az anyákat. Ezek miatt e szervezetek 1974-ben bojkottot hirdettek valamennyi Nestlé termékre, melynek nyomán a forgalmazó változtatott a termék marketingjén.44 A hazai példák közül a Postabank által alkalmazott VIP lista érdemel kiemelést. E gyakorlat lényege az volt, hogy egyes (politikai, kulturális életben befolyással rendelkező) ügyfelek részére a bank a szokásos kondícióinál jóval kedvezőbb feltételekkel kínálta szolgáltatásait, a megkülönböztetés tehát nem a velük megkötött tranzakciók nagyságához igazodott. Bár ezt a gyakorlatot sikerült sokáig titokban tartani, napfényre kerülése után a vállalat etikai szempontból is csődbe jutott (a gazdasági összeomlástól valószínűleg csak az állami segítség mentette meg), melyen a vezető- és arculatváltás sem tudott segíteni. Noha az etikai vétséget a korábbi vezetés követte el, az a társaság negatív megítéléséhez vezetett: nem Princz, hanem Postabank ügyként maradt meg a köztudatban.45 11. 3. Az etikai látásmód kialakulása a gazdasági életben 11. 3.1. Rövid történeti visszatekintés A gazdasági etika kialakulását az 1960-as évekre szokás datálni, de Huff Endre kimutatja, hogy kezdetei a prehistorikus korig, a civilizációs központok létrejöttének idejére nyúlnak vissza, hiszen már ekkor kikristályosodott néhány olyan etikai természetű alapelv, melyek a gazdasági szférában is relevanciával bírnak. Ezek közül kiemelendő a tálió elv, melynek értelmében cselekedeteink és következményeink szimmetriában vannak egymással. Hammurabi törvényei mellett a Bibliában is sokszor találkozhatunk ezzel a felfogással, melynek közismert megfogalmazása, a „szemet szemért, fogat, fogért” is a Szentírásból származik (Ld. Kiv 21,23-25). Ami ennek gazdasági vonatkozásait illeti: a szimmetria elv értelmében minden dolog kiegyenlíthető valamely másikkal, melyek így egyenértékűek. „Ha nincs pénzetek, állataitok ellenében adok nektek kenyeret” – mondja József, a fáraó intézője az éhező népnek (Ter 47,17).46 Itt pedig már megjelenik a pénz, mint általános csereeszköz. A gazdaságetika fejlődésében fontos mérföldkő a görög bölcselők, különösen Szókratész (Kr.e. 469-399), Platón (Kr.e. 427-347), Xenophón (Kr.e. 430-355), Arisztotelész (Kr.e. 384322) munkássága. Bár a gazdaságetikát nem mint külön tudományt tárgyalják és esetenként lényeges eltérések mutathatók ki elméleteikben, közös vonásuk, hogy a tétlenséget lenézik, és az erkölcs és gazdaság kérdését egybe tartozónak tekintik. Platón hangsúlyozza, hogy a haszonmaximalizálásra való törekvés eltereli a figyelmet az erényekről, Arisztotelész pedig az arányosságra és a mértékletességre hívja fel a figyelmet. Szerinte csak a forgalomban részt vevő termékek cseréje elfogadható, és elutasítja a pénzforgalom révén történő tőkejövedelem termelést.47 Ezt a hagyományt követi Aquinói Szent Tamás (1225-1274) is, aki szerint a pénzt „a csere kedvéért találták fel,” melyet elhasználható dolognak tekint, mely azáltal, hogy a csere során egyik kézből a másikba kerül, elhasználódik.48 Ezért elutasítja a kölcsönért fizetendő kamatot, ugyanis aki kamatot kér, „vagy azt adja el, ami nem létezik, vagy ugyanazt adja el kétszer, ti. magát a pénzt, amelynek használata a pénz elfogyasztása.”49 Gazdaság és erkölcs viszonyáról, a társadalmi igazságossággal foglalkoztak egyes pápai enciklikák is (így különösen XIII. Leó, 1891: Rerum novarum; XI. Pius, 1931: Quadragesimo anno; VI. Pál, 44
TÖRÖK (2000) 927. Uo. 928, valamint TÖRÖK (2002) 98. 46 HUFF: i.m. 94–97. 47 HUFF: i.m. 100–109. 48 BODAI Zsuzsa: Gazdaság és erkölcs Aquinói Tamás tanításában. Elérhető: http://www.inco.hu/inco11/global/cikk3h.htm (letöltve: 2012-09-29). 49 REDL Károly: Marx és a középkori gazdasági gondolkodás: a gazdagságról és a pénzről. 151. In: LUKÁCS József, TÜTŐ László: Az élő Marx. Tanulmányok Marx társadalomelméleti és metodológiai koncepciójáról. Kossuth Könyvkiadó, 1983. 133–168. Idézi: BODAI: i.m. 45
130
1967: Populorum progressio; 1971: Octogesima adveniens; II. János Pál, 1981: Laborem exercens, 1987: Sollicitudo rei socialis, 1991: Centesimus annus). A fenti előzmények után a mai értelemben vett gazdasági etika kialakulását az Amerikai Egyesült Államokban kereshetjük, ahol az 1960-as években egyre jobban terjedni kezdtek azok a nézetek, melyek azt hangoztatták, hogy a vállalatok az ország erőforrásait használva termelnek profitot, így kötelesek hozzájárulni a társadalmi jólét növeléséhez. 50 Ezzel párhuzamosan teret hódítottak azok a nézetek is, melyek szerint a vállalatok döntéseiben nem csak azok tulajdonosai, részvényesei (részvényes – shareholder) érdekeltek, hanem minden olyan csoport vagy egyén, amely befolyásolhatja a szervezet döntéseit, vagy amelyet a szervezet döntései befolyásolhatnak, így többek között a fogyasztók, a szállítók, az alkalmazottak, a helyi közösségek. Ezt felismerve a korábbi „shareholder-szemléletet” felváltotta a stakeholder-szemlélet, mely kifejezi, hogy a vállalati működés nem csak a tulajdonosok, hanem az ezáltal érintettek érdekeire is figyelemmel van (érintett stakeholder).51 Európában a gazdaságetika kialakulása későbbre tehető, noha a kapitalizmust bíráló nézetek már korábban is felbukkantak. A gazdaságetika kialakulása mindazonáltal Európában az 1980-as évekre tehető. Látni kell azonban, hogy Európát ebből a szempontból sem lehet egységesen kezelni, hiszen az egyes területeken ezen a téren is nagy eltérések figyelhetők meg. A volt szocialista országokban sokáig a szocialista etika elveit hangoztatták; emiatt a rendszerváltást követően sokan azt remélték, hogy végre érték- és ideológiamentes gazdaság jön létre. Mindez közrejátszott abban, hogy a gazdaságetika kibontakozására Európának ezen a területein még később került sor. Hazánkban szimbolikus mérföldkőnek tekinthetjük, amikor 1993-ban megalakult az akkori Budapesti Közgazdasági Egyetem keretein belül a Gazdaságetikai Központ,52 melynek egész tevékenysége azon a feltételezésen, meggyőződésen alapszik, hogy „az etika releváns aspektus a gazdasági tevékenységek minden szintjén.”53 11.3.2. Napjaink üzleti etikájának főbb tárgykörei, szintjei Az üzleti etika tárgyköreinek meghatározásakor számos nehézségbe ütközünk. Ezek mindenekelőtt abból adódnak, hogy manapság az általános etikával kapcsolatban is különféle nézetek érvényesülnek: egyesek szerint az etikai értékítéletek igazságtartalma sem bizonyítható (logikai pozitivizmus), a determinista érvelés alapján (az előzményekből okszerűen következik a következmény, azaz bármely történés eleve meghatározott) pedig nincs egyéni felelősség – márpedig ennek hiányában etikáról sem beszélhetünk. Ezekkel szemben az erkölcsi relativizmus nem vitatja az erkölcsi kijelentések igazolhatóságát, de az igazságot az egyénhez rendeli, tagadva objektív etikai elvek létezését.54 Mint azonban korábban bemutattuk, mára a gazdasági szereplők közül is sokan elismerik az erkölcsi felelősség létezését és azt, hogy az etikátlan magatartásnak a gazdasági
50
NAGY Orsolya: A vállalati etikai programok menedzsmentje - A Magyar Olaj- és Gázipari Rt. esettanulmánya (Dolgozat). Kossuth Lajos Tudományegyetem, Közgazdasági és Üzleti Tudományok Intézete, Debrecen, 1999. 5. 51 NAGY: i.m. 6. 52 DOMINIK: i.m. 1.3. és 1.3.8. 53 Ld. erről bővebben a Gazdaságetikai Központ honlapján írtakat: http://ethics.bkae.hu/html/gek_rolunk.htm (letöltve: 2012-10-14). 54 TÖRÖK (2002) 17–23.
131
következményei is súlyosak lehetnek, ezért igyekeznek minél kedvezőbb képet kialakítani magukról, melynek része az „etikus vállalat” imidzs kiépítése is. Napjainkban az üzleti etika többnyire az alábbi területekre, szintekre osztható: mikro, mezo és makroszint, kiegészülve a nemzetközi szinttel.55 a) Mikroszint: az individuális gazdasági etika színtere, mely a gazdaságban tevékenykedő egyénekkel foglalkozik. Ennek keretében többek között az egyéni felelősség, a döntési folyamatban szerepet játszó értékek, szerepkonfliktusok és a ’management ethosz’ kérdéseit vizsgálja. b) Mezoszint: a szervezetek szintje. A vizsgálatok középpontjában a meghatározó gazdasági erővel rendelkező nagyvállalatok állnak, de emellett a kis- és középvállalatok kapcsán felmerülő etikai problémák is az elemzés tárgyát képezik. Az e körben felmerülő kérdések két fő téma köré csoportosíthatók: a vállalatok társadalmi felelőssége (közkeletű rövidítéssel CSR – Corporate Social Responsibility), illetve az üzleti magatartás etikája (Ethics of Business Conduct), mely alapvetően a vállalaton belüli etikai problémákat (pl. megvesztegetés, munkaadó-munkavállalók közötti konfliktusok, zaklatás) és a vállalat kifelé irányuló kapcsolatait (termékfelelősség, fogyasztóvédelem, környezetvédelem) vizsgálja. Ami pedig a CSR-t illeti, a fogalom magyarázatát illetően sokféle megközelítéssel találkozhatunk. Ennek ellenére mégis vannak olyan többé-kevésbé közös elemek, amelyek széleskörű konszenzuson nyugszanak. Kun Attila56 a következőket emeli ki: a vonatkozó alapvető jogi elvárások túlteljesítése önkéntes alapon, mely kiegészíti, a jogalkotó által elvárt követelményeket, szervesen kapcsolódik a fenntartható fejlődés ideológiájához, szorosan kapcsolódik az adott vállalat tevékenységi köréhez, és illeszkedik a vállalat átfogó üzleti stratégiájába, nem jelentheti a CSR bizonyos fennálló közfeladatok áttolását, áthárítását a privát szektorra, bár a CSR eddig inkább a nagyvállalatokra volt jellemző, valójában nem függ a vállalatok méretétől. c) Makroszint: intézményi szint, a gazdasági rendszerek szintje, mely különösen az alábbi témákat elemzi: erkölcs és gazdaság viszonya, gazdasági rendszerek etikai szempontú értékelése, melyen belül kiemelt figyelmet kapnak a piacgazdasággal, illetve annak esetleges módosításával kapcsolatos kérdések, igazságos elosztás problémái, a mennyiségi növekedés koncepciójának megkérdőjelezése, mely többnyire a környezeti etika kapcsán kerül előtérbe. d) Nemzetközi szinten elsősorban a multinacionális vállalatok felelőssége, a globalizáció erkölcsi aspektusai, a nemzetközi korrupció és az etikai programok alkalmazhatóságának kérdései képezik a vizsgálódások tárgyát. 11.3.3. Az etikai intézményrendszer és főbb elemei Egy társaság etikus működésének elősegítésére, ellenőrzésére sajátos intézmények (ezek összessége az etikai intézményrendszer) alakultak ki. Az etikai intézményrendszer magában foglalja az etikával kapcsolatos szervezeteket, felelősségi viszonyokat, kommunikációs 55
Ld. Dominik: i.m. 1.4. Ld. KUN Attila: A vállalati szociális elkötelezettség tematizálásának alapvonalai az Európai Unióban. Jogelméleti Szemle 2004/1. Elérhető: http://jesz.ajk.elte.hu/kun17.html#_ftn28 (letöltve: 2012-10-14). 56
132
technikákat, kodifikációs anyagokat és szakmai ismereteket. Ez az intézményrendszer nem csupán az üzleti etikában általában, hanem a pénzügyi etika területén is alkalmazhatók. Török Attila57 az intézményrendszer alábbi funkcióit különbözteti meg: etikai értékek meghatározása az ezekből levezethető normák megalkotása a normarendszer külső (érintettek felé) és belső (munkavállalók felé) kommunikációja szervezeten belüli etikai értékérvényesítés folyamatos etikai monitoring etikai konfliktusok kezelésére hivatott mechanizmus kidolgozása, működtetése etikátlan magatartás megelőzése, szankcionálása. E feladatok ellátására többnyire az alábbi intézmények szolgálhatnak: etikai kódex és állásfoglalások, iránymutatások etikai felelős kinevezése és/vagy etikai bizottság felállítása vezetők és dolgozók részére etikai képzés kialakítása etikai tanácsadás működtetése, etikai vitafórumok alakítása etikai kommunikációs rendszer, etikai forródrót kiépítése.58 11.4. A pénzügyi etika főbb elemei a mai gyakorlatban 11.4.1. Az európai pénzintézetek etikai és szociális dimenziója59 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. október 23-án fogadta el Az európai pénzügyi intézetek etikai és szociális dimenziója című véleményét, tekintve, hogy a pénzügyi válság előre nem látható fejleményei újabb megfontolásokat igényelnek. A Vélemény jelentőségét az adja, hogy világosan meghatározza a pénzügyi szféra valamennyi területe vonatkozásában az etikus tevékenység fontosabb alapelveit, illetve a szektor egészének etikája vonatkozásában is fontos fundamentumokat fektet le. Rögtön az elején rögzíti, hogy „a féktelen és felelőtlen kapitalizmus és a mértéktelen és határtalan növekedés ígéretei hamisak voltak és mély válsághoz vezettek.” Ezért mélyreható változtatásokra van szükség, így többek között a felügyeletek megerősítésére, átláthatóbb normákra, európai hitelminősítő létrehozására, stb. Kiemeli a takarékpénztárak és szövetkezetek jelentős szerepét az etikus kezdeményezések (mindenekelőtt a szűkebb környezetük támogatásán keresztül) vonatkozásában, így ezeket a jogi szabályozásnak is támogatnia kell, akár széleskörű kompenzációs rendszerrel (például eltérő adózás) is. A Vélemény meghatározza az etikus finanszírozás fogalmát, amely „olyan pénzügyi tevékenységet jelent, amely bizonyos humanitárius, szociális, illetve környezetvédelmi kezdeményezéseket a környezetre és a társadalomra kifejtett etikai és gazdasági hatásuk fényében támogat, és elsődleges célja az érintett tevékenységek – illetve mikrohiteleken keresztül egyes egyének – pénzügyi támogatása.”60 Az etikus pénzintézetek tevékenysége a következő elveken nyugszik: megkülönböztetés tilalma a hitelt alapvető emberi jognak tekintik gyengébbekhez való eljutás hatékonyság a gazdaságilag létfontosságú és társadalmilag hasznos tevékenységekben megtakarítók bevonása a pénzintézet döntéseibe 57
TÖRÖK (2002) 106–107. Uo. 107–108. 59 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009/C 100/14 sz. véleménye: Az európai pénzügyi intézetek etikai és szociális dimenziója 2009 HL C 100, 2009.4.30., 84-92. o. (továbbiakban: Vélemény) alapján. 60 Vélemény 3.3.2. 58
133
átláthatóság – ezért szükséges a megtakarítók nevesítése a kamatlábak meghatározása etikai, szociális, illetve gazdasági szempontokra is tekintettel történjék az emberiség fejlődésével ellentétes tevékenységekkel, szereplőkkel való kapcsolatok megtagadása (pl. fegyverkereskedelem, gyermekek kizsákmányolása). A fentiekhez hasonlóan, az etikus biztosítás főbb elveit az alábbiakban jelöli meg a Vélemény: kölcsönösség – a jólétben élők és a szükséget szenvedők közötti szolidaritás jegyében biztosításhoz való jog – minden embernek joga van a biztosítás védelméhez az esetleges balszerencsékkel szemben, kor, fogyatékosság, vagy egyéb szociális hátrányok miatti igazságtalan megkülönböztetés nélkül átláthatóság – világos szerződések és díj-meghatározási kritériumok.61 Az etikus befektetés esetén az értékpapírok kiválasztása nem kizárólag a hagyományos pénzügyi kritériumok alapján történik, hanem figyelemmel vannak a társadalmi felelősségvállalás kritériumaira, így a munkakapcsolatok minőségére, a környezet védelmére és az átláthatóságra is.62 A vállaltok társadalmi felelősségvállalása kapcsán a Vélemény alábbi megállapításai63 érdemelnek kiemelést: a CSR egyelőre a vállaltok szűk körére jellemző a társadalmi felelősségvállalást komolyan gondoló vállalatoknál a rövid távú profit maximálás helyett a stabil és tartósan fenntartható profitra kell törekedni az egyre szélesebb körben elterjedő magatartási kódexekben foglaltak ellenőrzése kiemelt jelentőségű kérdés. 11.4.2. A jelenlegi pénzügyi etika főbb elemei hazánkban A fenti kitekintést követően megvizsgáljuk, hogy a Magyar Bankszövetség, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), továbbá hazánkban működő egyes pénzintézetek és biztosítók etikai kérdésekkel foglalkozó dokumentumai (etikai kódex, etikai nyilatkozat, társadalmi felelősségvállalás, jelentések, stb.) milyen értékeket, alapelveket, intézményeket nevesítenek. Bár ezek felépítésükben, elnevezésükben, terjedelmükben és tartalmukban meglehetősen nagy eltéréseket mutatnak, megkíséreljük áttekinteni néhány közös elemüket, majd felhívjuk a figyelmet néhány egyedi sajátosságra. Tekintettel arra, hogy egyrészt a befektetési tevékenységet hazánkban – az univerzális bankrendszernek megfelelően – részben pénzintézetek bonyolítják, így etikai kódexeik ebben a vonatkozásban is irányadók, másrészt a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlások c. „etikai kódexe” az előzőektől lényegesen eltérő megközelítést alkalmaz, harmadrészt a pénzintézeteken kívüli szereplők köre rendkívül színes, így a tőkepiaci szektorra vonatkozó etikai normákat külön nem tárgyaljuk. Pénzintézetek Az egyes pénzintézetek mellett a Magyar Bankszövetség is alkotott etikai kódexet 1999-ben, melyben pozitív és negatív megközelítésben is megkísérli körülírni az etikus banki magatartás lényegét.64 Ezt a definíciót egyes pénzintézetek is meghivatkozzák. Eszerint ebbe a körbe tartozik minden olyan tevékenység, mely növeli az ügyfelek bizalmát a bankrendszer iránt, 61
Vélemény 3.3.2.4. Vélemény 3.3.3.1. 63 Ld. Vélemény 4. pont. 64 Ld. Kódex IV. fejezet 1–3. pontjait. 62
134
biztosítja a bankok korrekt együttműködését, egymás iránti tiszteletét, segíti a verseny tisztaságának megőrzését. Ezzel szemben a Kódexbe ütközik minden olyan – legszélesebb értelemben vett – erkölcsi magatartás, mely a gazdasági versenyről és a gazdasági reklámról szóló jogszabályok előírásaiba, illetve a bankgyakorlatban kialakult etikai előírásokba vagy elvárásokba ütközik. A Kódex által külön is kiemelt etikai vonatkozású elvárások: A bankok egymás közötti viszonylatában: tisztességes versenyt nem sértő üzletpolitika folytatása; tilos üzleti titok tisztességtelen megszerzése, felhasználása, jogosulatlan nyilvánosságra hozatala vagy közlése; versenytársak működőképességét nem veszélyeztető munkaerő-politika folytatása, mely nem irányulhat üzleti titok megszerzésére; tilos más bank ügyfeleihez olyan felhívást intézni, hogy jelenlegi bankjával fennálló kapcsolatait bontsa fel és ehelyett vele létesítsen kapcsolatot. A bankok és ügyfelek viszonylatában: tilos az árrögzítésre irányuló összehangolt magatartás vagy tevékenységi kör felosztása; tilos az erőfölénnyel való visszaélés (így mindenekelőtt indokolatlanul egyoldalú előny kikötése); ügyfelek teljes körű tájékoztatásának és a panaszok alapos kivizsgálásának kötelezettsége; alkalmazottak ellenőrzése, különös tekintettel az alábbiakra: figyelmesség, a diszkréció, a kulturált hangnem, a tapintatos és türelmes magatartás, továbbá az ügyfelek szakmai szempontból felkészült tájékoztatása, valamint arra, hogy előnyt ne kérjenek vagy fogadjanak el. Ami az etikai intézményrendszert illeti, a Kódex létrehozza a Bankszövetség Etikai Bizottságát azzal a céllal, hogy a bankok közötti vitás kérdések lehetőleg a bankszférán belül, a Bankszövetség keretében rendezhetők legyenek. Feladata emellett, hogy állásfoglalásaival, ajánlásaival orientálja a bankokat a helyes magatartás, a követendő gyakorlat vonatkozásában.65 Emellett lehetőség van arra is, hogy általános banki magatartással kapcsolatban felmerült vitás kérdésekben a Bankszövetség tagjai alternatív vitarendezési fórumként az Etikai Bizottság állásfoglalását kérjék és azt fogadják el vitájuk elbírálásaként.66 Az etikai intézményrendszer jellegzetes eleme a gyakorlatban a Compliance Officer, aki általában a jogszabályoknak és a belső előírásoknak, szabályzatoknak való megfelelést, illetve azok betartását ellenőrzi. Ilyen tisztség létrehozását a PSZÁF is bátorítja, megjelölve az esetlegesen rá ruházható további feladatok körét is.67 A Bankszövetség mellett a pénzintézetek többsége is rendelkezik etikai kérdésekkel foglalkozó dokumentumokkal. Előfordul olyan eset is, hogy külön magyar viszonyokra készített kódex helyett az egész bankcsoportra irányadó etikai normák alkalmazandók a hazai bankra is. A különböző elnevezés alatt megtalálható etikai dokumentumok nagy változatosságot mutatnak (terjedelmük is változó, általában a néhány oldalastól kezdve a 30 oldalas terjedelemig), mégis az alábbi elemek többé-kevésbé közösnek tekinthetők: a) Általában minden pénzintézet esetében találkozhatunk olyan általános alapelvekkel, alapértékekkel, mint feddhetetlenség, korrektség, hitelesség pártatlanság, diszkrimináció tilalma (egyenlő bánásmód), úgy az ügyfelek, beszállítók, mint a munkavállalók vonatkozásában 65
Ld. V. fejezet. VI. Fejezet 18.pont. 67 Ld. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 2/2002. számú módszertani útmutatóját a pénzügyi és a befektetési szolgáltatási tevékenység elkülönítéséről, különösen 6–13. pontok. 66
135
szakszerűség, profizmus titoktartás, adatvédelem tisztességes verseny, illetve azt veszélyeztető magatartások (legtöbbször bennfentes kereskedelem és erőfölénnyel való visszaélés kerül nevesítésre e körben) tilalma összeférhetetlenség kizárása társadalmi, környezeti felelősségvállalás, kiemelten támogatott területek (kultúra, tudomány, sport, környezetvédelem). b) Az alapelvek mellett a különféle etikai tárgyú dokumentumok többnyire rendelkeznek az alábbi kérdésekről is: az ügyfelekkel (érthető, teljeskörű tájékoztatás, igények felmérése, megtévesztés tilalma), a tulajdonosokkal, befektetőkkel (átláthatóság, pontosság, teljeskörű tájékoztatás a cég helyzetéről) fennálló kapcsolat általános elveit; a kommunikációra (udvariasság, szabatosság, egyszerűség, érthetőség) és az emberi viselkedésre (együttműködés, kölcsönös tisztelet, gyakran itt érintik a megjelenésre, öltözködésre vonatkozó követelményeket is) vonatkozó alapvető normákat; korrupció, megvesztegetés, pénzmosás tilalma, ajándékok elfogadása – a kisebb értékű, reprezentatív ajándékok többnyire megengedettnek számítanak; bank erőforrásainak, tulajdonának, jó hírnevének védelme etikai szabályok betartása, problémák jelentése (etikai intézményrendszer): a nagyobb pénzintézeteknél általában külön személy(ek), vagy szervezet (ez általában a Compliance Officer, Compliance részleg) foglalkozik az etikai kérdésekkel, panaszok kivizsgálásával, eljárás lefolytatásával, míg például egyes takarékszövetkezeteknél ezeket a feladatokat egyes vezető személyekre telepítik. A fenti hasonlóságok mellett úgy tűnik, minden pénzintézet igyekszik sajátos, rá jellemző vonásokat kiemelni. Ezek teljeskörű számbavételére nem vállalkozunk, csupán néhány színes megoldást emelünk ki, konkrét nevek megjelölése nélkül: ’újbank’ vagy közösségi bank eszméje, ennek keretében például a nyereség egy részének felosztása társadalmilag hasznos célokra oly módon, hogy a felosztásba a bank ügyfeleinek is beleszólása van; elzárkózás egyes tevékenységek, illetve azokat szolgáló beruházások finanszírozása elől, így például fegyverkereskedelem, atomenergia kiemelt szerepvállalás a pénzügyi kultúra terjesztése érdekében, például kiadványok, tananyagok terjesztésével, de akár iskolai órák keretében is; kiemelt figyelem a munkavállalók irányába, például szükség esetén jogvédelem biztosítása számukra; kiemelt figyelem egy adott régió, ország fejlődésére, érdekeire. Biztosítási szektor A bankszektorhoz hasonlóan itt is találkozhatunk az egyes piaci szereplőket tömörítő szövetség által kidolgozott etikai kódex-szel. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által kidolgozott, Etikai és Versenykódex (továbbiakban: EVK) jelenleg hatályos változata 2011. március 25-én kelt, ennek megfelelően érződik rajta, hogy átfogóbb, korszerűbb szemléletű, mint a Bankszövetség 1999-es Etikai Kódexe. Kiemelendő, hogy az EVK külön részt szentel a fogyasztóvédelemnek, ennek keretében deklarálva a megfelelő tájékoztatásra, a megtévesztés tilalmára, az indokolatlan egyoldalú előnyök kikötésének tilalmára vonatkozó alapelveket, emellett nevesít néhány, különösen tiltott magatartást (például fenyegetés, szerződéskötési kötelezettséggel kapcsolatos megtévesztés).68 68
Ld. MABISZ: EVK, 4.§.
136
A felsoroltakon túl a Kódex természetesen érinti a tisztességtelen verseny, üzleti titoksértés, erőfölénnyel való visszaélés kérdéseit, rögzíti az előnyök elfogadásának tilalmát, a reklámetika alapjait, valamint a biztosítás sajátosságaira tekintettel, az ügynöki és alkuszi tevékenység főbb etikai normáit is. Az ügynöki és az alkuszi forma közötti legfőbb különbség, hogy míg az alkusz az ügyfél megbízásából eljáró független biztosításközvetítő, addig az ügynök a biztosító, illetve a független biztosításközvetítő megbízásából eljáró függő biztosításközvetítő.69 Az ügynökök vonatkozásában a MABISZ a biztosítók számára lehetővé teszi, hogy részükre további etikai normákat írjanak elő, míg az alkuszok vonatkozásában az alábbi tilalmakat rögzíti: tilos minden olyan magatartás, megállapodás, amely a független biztosításközvetítő (alkusz) tevékenységének monopolizálására irányul; tilos olyan kizárólagossági szerződést kötni, amelynek alapján az alkusz csak egy, vagy csak meghatározott biztosító számára közvetít; tilos a versenytárs magatartását, üzletpolitikáját, vagy eseti döntését az alkuszon keresztül kifürkészni.70 Az EVK II. része eljárási rendelkezéseket tartalmaz, szabályozva a versenyetikai eljárást és fórumrendszert (a tagbiztosítók delegáltjaiból álló Versenyetikai Fórum, illetve az egyes ügyekben eljáró, Fórum által kijelölt Versenyetikai Tanács). Az egyes biztosító társaságok esetében általában nem találkozhatunk külön etikai kódexekkel, viszont a panaszkezelésről és a társadalmi felelősségvállalásról többnyire részletesen rendelkeznek. Összegezve megállapítható, hogy a magyar pénzügyi szektor etikai téren igyekszik lépést tartani a fejlődéssel, és alkalmazza az üzleti etika bevált intézményeit.
69
Ld. PSZÁF: A szabályozási témakörök. 3. o. Elérhető: http://www.pszaf.hu/data/cms1943172/szabalyozasi_temakorok.pdf (letöltve: 2012-10-22). 70 MABISZ: EVK, 14.§.
137
