WINTER 2016/17
ÜDVÖZLÜNK A TA N DT SP ORT V I L ÁG Á BA N INNOVÁCIÓ. TECH NOLÓ G I A . FEJ LŐD ÉS. ÉLV EZET. SZEN V ED É LY. ELAN AMPHIBIO 4D HEAD KERS
KANYAR ELÖTT a chip üres
vel lökésszerű turbógyorsulást idéz elő a kanyarodás végén. A „KERS” technológia egy újonnan kifejlesztett chip beiktatásával működik, amely képes az energia felhalmozására, tárolására és kibocsátására a megfelelő pillanatban. A léc végébe beépített
síléc eléri a legnagyobb hajlásszöget. A mikrochip ebben a pillanatban energiát szabadít fel, mely visszaáramlik a piezzo elektromos rostokhoz. A rostok a piezzo elektromosság elve szerint megmere-
évre az egyik legsikeresebb és egyik legtöbb díjat nyert brand lett a téli sportszereszonyok közt, bármilyen sebességnél jól érvényesülnek. Garantáltan könnyű
A KANYAR ELEJÉN kezdődika chip feltöltődése
manőverezés, biztos éltartás és kontroll nagyobb sebességnél is. Az új geometria lényege: a külső él enyhén emelt a belsőhöz képest, míg a léc eleje konvex, hátulja
A KANYARODÁS ALATT az energia tárolódik
konkáv. Elég tehát bátran dönteni a lécet, az azonnal kezdi a carving ívet. Precizitását növeli, hogy az „AMPHIBIO 4D” lécek szerkezetébe dupla titánium réteget
A KANYAR VÉGÉN
ROCKER KÖNNYŰ KANYARODÁS
KANYAR UTÁN
maximális gyorsulás
dés erősségét. Az eredmény dinamikusabb gyorsulás.
HEAD GRAPHENE A Head alapkoncepciójához híven, mindig a legújabb és legjobb technológiát használja a sílécek és snowboard deszkák készítésénél. Pályacsúcsok megdöntéséhez olyan léceket kell gyártani, melyek versenytársaikhoz képest innovatív technológiában az élen járnak. Ezt a kihívást teljesíti az anyagkonstrukcióba beépített Nobel-díjas „GRAPHENE” nanotechnológiai anyag. Egyetlen atomvas-
NORDICA INFRA RED 2016/17-es ISPO AWARD arany érmes terméke az INFRA RED technológiával tökéletesen a lábra illeszthető Nordica Speedmachine sícipő. A külső héj melegítés utáni alakíthatósága a felhasználók legnagyobb megelégedésére már ismert a
tagságú grafit réteg, vagyis hihetetlenül könnyű, vékony de mégis erős anyag. Több sílécben is
piacon. Ezt a technológiát fejlesztette tovább a NORDICA TEAM. A sícipőnek csak
megtalálható. Könnyebb mint a fa vagy a fém, mégis keményebb, mint a gyémánt és 300-szor
azon kritikus zónáit melegítik és vákuummal formálják, melyek kényelmetlenek
erősebb, mint az acél. Rugalmasabb, mint a gumi. A léc a legkisebb erőkifejtés hatására hajlik és
lehetnek az egyedi lábformák miatt. Ezek a részek a bokacsont körül, illetve a kisujj
azonnal reagál. Stabil és ellenáll nagy sebesség közben ható erőknek, így a léc nem rezeg, az él
és bütyök körüli rész. Ez a kíméletes eljárás nem gyengíti a sícipő anyagát és a flex
biztosan fut az íven kisodródás nélkül. Rendkívül gyors tempóra lehetsz így képes.
indexet sem befolyásolja. Az eljárás mindössze 10 percet vesz igénybe. Az eredmény, szoros mégis kényelmes illeszkedés, mely feltétele a precíz techniká-
Női lécek esetében a „GRAPHENE”-t más könnyűszerkezetű anyaggal, például koroyd-al vagy szénnel vegyítik, így a léc akár 350 grammal is könnyebb lehet.
KONVEX PRECÍZ ÍV
súlyát 10%-kal csökkenti az alapkonstrukcióhoz képest.
a chip kibocsátja az energiát, a léc merevedik
vednek és a léc végét felkeményítik. A chip a különböző léc típusok szerint van programozva. Minél agresszívebbnek kell lennie a lécnek, annál több energiát bocsát ki, befolyásolva ezzel a felkeménye-
KONVEX PRECÍZ ÍV
építettek, mely elnyeli kanyarodáskor a léc vibrációjának min. 30%-át, valamint
piezoelektromos rostok a kanyarodáskor keletkező kinetikus energiát elektromos energiává alakítják, mely a léc magjába beépített chipben tárolódik. A chip a kötés mögött látható. Kanyarodás végére a
KON KÁV GYORSULÁS
ket gyártó világmárkák közt. A léc egyedi tulajdonságai bármilyen hó- és terepvi-
A „KERS” (Kinetic Energy Recovery System / Kinetikus Energia Visszanyerő Rendszer) technológia a Forma 1 világából már jól ismert rendszer. Lényegében a léc végének programozott felkeményítésé-
KO N KÁV GYORSULÁS
Az ELAN megépítette a világ első 4D sílécét. Top-innováció, mellyel az ELAN évről
nak, a maximális erőtovábbításnak, így a tökéletes teljesítménynek.
CAMBER STABIL ÉLTARTÁS
ROCKER KÖNNYŰ KANYARODÁS
RACE R A C E
Síszett: HEAD WORLDCUP REBELS iSPEED + FREEFLEX EVO
Síbot: HEAD WORLDCUP SL
Robbanásszerű gyorsulás, precíz manőverezhetőség. Titániummal és grafénnel megerősített WorldCup szendvics szerkezet, verseny strukturált talp, a turbógyorsulást segítő „KERS” és „Intelligence” technológia tökéletesen összehangolt gépezete. Hossz/rádiusz: 185/19,1; 180/18,0; 175/17,1; 170/16,1; 165/15,1
Nagy szilárdságú, könnyű alumínium síbot. Versenyzőknek kifejlesztett markolat, karbid csúcs.
Sícipő: HEAD RAPTOR
Tökéletes mozgásszabadságot nyújtó, 4 irányban rugalmas anyagú felső és alsó dzseki, melyek funkcionálisan kiegészítik egymást, de külön is hordhatóak. Tökéletes vízállóság és lélegző képesség. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Professzionális versenyzők csúcsmodellje. Azonnali reakció és erőtovábbítás a síléc felé. Performance PRO belső, innovatív rugalmas „Spineflex” csatok. Speciális „Flex tuning” állításai javítják teljesítményed, így az időeredményed.
Bukósisak: HEAD STIVOT RACE CARBON FIS szabvány szerinti versenybukó (GS/SG/DH) levehető állvédővel. Aerodinamikus formája minimalizálja a zajt nagy sebességnél, karbon borítása biztos védelmet nyújt.
Szemüveg: HEAD HORIZON RACE Extra széles látómező, cserélhető dupla polikarbonát lencse. UV400 és párásodás elleni védelem.
Sídzseki: HEAD STREIF külső + HEAD INSULATED belső
Sínadrág: HEAD HAHNENKAMM Erős, strapabíró anyagú, 4 irányban rugalmas ergonomikus szabású sínadrág intenzív használatra. Tökéletesen vízálló és lélegző. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Táska: HEAD REBELS RACING BACKPACK Versenyzők és edzők nagy hátizsákja, vízálló és koszlepergető külsővel, neon belsővel, sícipők és bukó tárolására. Űrtartalom: 70/46L
Miklós Edit világkupa 3. helyezett magyar alpesi síző
PERFORMANCE
P E R F O R M A N C E
Síszett: HEAD SUPERSHAPE iSPEED + PRX 12 Gyors és agresszív léc versenyorientált haladó sízők részére, kezelt pályákra. Kézzel készített „Worldcup Sandwich” szerkezet, gyorsító talpborítás, középen koncentrált grafén anyagkonstrukció, „Speed Rocker”… könnyebb súly, villámgyors reakció. A „KERS” beépített chip gyorsaságod felturbózza. Hossz/rádiusz: 184/16,3; 177/14,9; 170/14,0; 163/12,7; 156/11,7
Sícipő: HEAD VECTOR EVO Versenyteljesítmény és komfortérzet. A külső héj „flex” indexe, illetve a „Dynamic Frame” technológia gyors reakciókészséget és erőátvitelt biztosít. Teljesítményünk optimalizálásának feltétele a sícipő kompromisszumok nélküli illeszkedése az adott lábformára. Melegíthető „Form Fit” héja és „Perfect Fit PRO” bélése 5 perc alatt alakítható mindenki egyéni igénye szerint.
Bukósisak: HEAD VARIUS „In-Mold” technológia szerint egybeolvasztott külső héj és habszerkezet, mely ellenállóbbá teszi ütődések esetén. Aerodinamikus. Állítható ventilláció. 3D beállítási lehetőség.
Szemüveg: HEAD HORIZON FMR Extra széles látómező, cserélhető dupla polikarbonát lencse. UV400 és párásodás elleni védelem. „FMR” lencse semlegesíti a hóról visszaverődő csillogást.
Síbot: HEAD AIRFOIL Könnyű alumínium síbot „Air Foil Profil” technológiával. „Supershape” széria kiegészítő modellje.
Sídzseki: HEAD SESTRIERE külső +HEAD INSULATED belső „Primaloft” töltetű jól hőszigetelő és lélegző alsó dzseki és 4 irányban rugalmas extra vízálló és lélegző külső héjdzseki, melyek külön is hordhatóak. Vízállóság és lélegző képesség 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Sínadrág: HEAD STELVIO 3 rétegű, 4 irányban rugalmas ergonomikus szabású technikai sínadrág intenzív használatra. Tökéletesen vízálló és lélegző. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Protektor: FLEXOR VEST Ütéselnyelő, a gerinc vonalát követő hátsó protektoros mellény elasztikus anyagból.
Táska: HEAD REBELS BACKPACK Versenyzők és edzők hátizsákja, vízálló és koszlepergető külsővel, bukó és egyéb kiegészítők tárolására. Űrtartalom: 22L
A L L R I D E
A L L R I D E
Síszett: HEAD MONSTER 88 +AAAttack 13
Síbot: HEAD MULTI
Gyors és stabil „All Terrain” léc, mely mély és puha hóban is jól manőverezhető a forradalmi „Graphene”, „Allride rocker”és „ERA 3.0” technológiáknak , nem utolsó sorban a „Worldcup Sandwich” konstrukciónak köszönhetően. Hossz/rádiusz: 163/14,6; 170/16,0; 177/17,4; 184/18,9
Könnyű alumínium síbot 50 mm-es hótányérral, multi „AllRIDE” használatra.
Sícipő: HEAD ADVANT EDGE Az új „EDGE Hi-Top” technológia segít, hogy súlypontunk előrehelyezése és lábszárunk előredöntése közben hamarabb ráérezzünk a dinamikára, miközben megvédi lábunkat az erőteljes terhelés esetén fellépő fájdalomtól. A kényelmet tovább fokozza a széles lábfejhez igazítható héjszerkezet, „Adaptive Fit Tech.” és a széles vádlinak elegendő helyet adó makró csatbeállítás „Supermacro ratchet”. „Perfekt Fit” bélése melegítés után a lábformára igazodik.
Bukósisak: HEAD VARIUS „In-Mold” technológia szerint egybeolvasztott külső héj és habszerkezet, mely ellenállóbbá teszi ütődések esetén. Beépített napellenző plexi, mely cserélhető. Ventillációs szellőzés, 2D beállítási lehetőség.
Sídzseki: HEAD VERB Élénk színű, 3 rétegű multifunkcionális téli sportdzseki. Sokoldalúságát és strapabíró minőségét kiváló elasztikus anyagösszetételének köszönheti. „EXOPRO” technológiának köszönhetően tökéletesen vízálló és lélegző. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Sínadrág: HEAD VALLUBA 3 rétegű, 2 irányban rugalmas ergonomikus szabású technikai sínadrág. Színkombinációi egyedi stílust teremtenek a sípályákon. Tökéletesen vízálló és lélegző. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Táska: HEAD REBELS HEATABLE BOOT BAG Melegíthető 40 L-es hátizsák. Hálózati vagy autós adapterről működtethető. Számos zseb és lecipzározható kis táska teszi praktikussá. Steppelt anyagbetétekkel sportosan elegáns. Vízálló és koszlepergető.
WOMAN W O M A N
Síszett: HEAD BIG JOY + AAAttack 12
Síbot: HEAD JOY
Kifejezetten nők számára fejlesztett konstrukció. Innovatív „LYBRA” technológiának köszönhetően ultra könnyű súly, rugalmas, stabil szerkezet. „ERA 3.0” és „Graphene” technológia, egyedi felépítés: kisebb erőkifejtéssel is biztos kanyarodás, egyensúly, gyorsulás. Hossz/rádiusz: 178/17,4; 168/14,8; 158/12,6
Kifejezetten hölgyek részére készült. Esztétikus, könnyű síbot, SBS puha markolattal és állítható pánttal, versenytányérral, acél csúccsal.
Sícipő: HEAD ADVANT EDGE
Színben a felső dzsekivel harmonizáló „Primaloft” töltetű jól hőszigetelő és lélegző alsó dzseki és 4 irányban rugalmas extra vízálló és lélegző külső funkcionális héjdzseki, melyek külön is hordhatóak. Tökéletes vízállóság és lélegző képesség. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Sokoldalú hölgysíelők kényelmes sícipője, hogy az egész nap a felhőtlen kikapcsolódásról és az élvezetes carving ívekről szóljon. Új „EDGE Hi-Top” technológia: kisebb terhelés, nagyobb erőátvitel, extra komfort. A kényelmet tovább fokozza a széles vádlinak elegendő helyet adó makró csatbeállítás „Supermacro ratchet”. „Form Fit” külső héjszerkezet és „Perfekt Fit” bélése melegítés után a lábformára igazodik.
Sídzseki: HEAD BELLA külső +HEAD WILEY INSULATED belső
Sínadrág: HEAD REVY Stílusos, 3 rétegű, 4 irányban rugalmas ergonomikus szabású technikai sínadrág divatos vállpánttal. Tökéletesen vízálló és lélegző. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Bukósisak: HEAD VANDA „In-Mold” technológia szerint egybeolvasztott külső héj és habszerkezet, mely ellenállóbbá teszi ütődések esetén. Aerodinamikus. Állítható ventilláció. 3D beállítási lehetőség. Mikro szőrme bélése kivételes puhasággal érintkezik arcunkkal.
Szemüveg: HEAD INFINITY FMR Cserélhető dupla polikarbonát lencse. UV400 és párásodás elleni védelem. „FMR” lencse semlegesíti a hóról visszaverődő csillogást.
Táska: HEAD WOMEN BOOT BAG Gyönyörű, divatos mentazöld/szürke színű táska sícipők és egyéb kiegészítők számára. Erős, strapabíró, könnyen tisztítható, vízlepergető anyag. Űrtartalom: 33L
JUNIOR
J U N I O R
Síszett: HEAD MONSTER SLR II + SLR 4.5/7.5 AC A MONSTER SLR egy kis „ALLRIDE” gép azoknak a gyermekeknek, akik nem szeretnének lemaradni a szülőktől az egész napos barangolás közben. Geometriája segíti nagy sebességnél is a stabil kanyarodást, masszív felépítése strapabíró. Hossz/rádiusz: 147/10,4; 137/9,0; 127/8,0; 117/6,9; 107/5,7; 97/5,3; 87/4,0
Sícipő: HEAD RAPTOR JUNIOR A sebesség kis ördögeinek tervezett versenycipő. A legeredményesebb versenyzőknek olyan sícipő kell, mely technológiában is előnyt élvez a konkurenciával szemben. A RAPTOR RS Junior konstrukciója, a 4 finom beállítású csat és a „Jr Racing Flex Tuning”, mind azt támogatják, hogy a maximális teljesítményt hozd ki magadból és a dobogó legfelső fokára állj…
Bukósisak: HEAD VANDA Szellőzőnyílások biztosítják a sisak optimális szellőzését. Az állíthatóságnak köszönhetően több szezonra tervezhetsz vele. „In-Mold” technológia szerint egybeolvasztott külső héj és habszerkezet, mely ellenállóbbá teszi ütődések esetén.
Szemüveg: HEAD NINJA Puha, poliuretán keretével megfelelően illeszkedik a kicsi archoz. Karcmentes, páramentes bevonattal ellátott polikarbonát dupla lencse, UV 400 védelemmel ellátott síszemüveg.
Síbot: HEAD JOY Könnyű, alumínium síbot, gyermekek számára tervezett műanyag markolat állítható pánttal, „Alpine Racing” 50 mm-es hótányérral, strapabíró acél csúccsal.
U LT I M AT E U L T I M A T E
Síszett: BOGNER SKI VISION TR + Bogner Xcell Premium Edition
Síszemüveg: BOGNER JUST-B BAMBOO SILVER
Exkluzív megjelenés, tökéletes carving ívek. Puha hóban is jól manőverezhető, kezelt pályákon dinamikus és gyors léc. Üvegszálas szendvics szerkezete famaggal rugalmas, de stabil. „High-speed-racing Graphite” talpa könnyen gyorsul. Felületén a bambusz faberakás különlegessé teszi. Hossz/rádiusz: 158/15; 165/16; 172/17; 179/18
Törésálló és karcmentes dupla ZEISS lencse. Extra széles látómezőben élesíti a kontrasztokat, semlegesíti a hóról visszaverődő csillogást. Párásodásmentes. 100%-os UV A, B, C védelem.
Férfi sídzseki: BOGNER ADRIAN A BOGNER legmagasabb minőségi kategóriájának megfelelő lágy, könnyű pehely kabát élénk, divatos színben, egyedi és elegáns szabással. A levehető kapucnikhoz szőrme rendelhető. Tökéletes vízállóság, kiemelkedő lélegző képesség. 20 000 mm és 30 000 g/24h.
Női sídzseki: BOGNER AERIN Síruházat luxus kategóriában. Exkluzivitás, mesteri szabásvonal, kifogástalan minőségi anyaghasználat. A természet ihlette designt egy merész színű egzotikus madár teszi egyedivé. Pehely töltet. A levehető kapucnikhoz szőrme rendelhető. Tökéletes vízállóság, kiemelkedő lélegző képesség. 20 000 mm és 30 000 g/24h.
Női sínadrág: BOGNER FRANZI
Férfi sínadrág: BOGNER PORTER
Elegáns, farmer szabásvonalú, kiemelkedően magas minőségű sínadrág. Színe egyedi stílust teremt a sípályákon. A steppelt betét könnyed, vagány megjelenést ad. Anyaga strapabíró, elasztikus. Tökéletesen vízálló és lélegző. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Egyedi szabásvonalú, kiemelkedően magas minőségű sínadrág. A designt a kerékpáros downhill stílusa ihlette. Anyaga strapabíró, elasztikus. Külső impregnált rétege taszítja a vizet és a zsírt is. Tökéletesen vízálló és lélegző. 20 000 mm és 20 000 g/24h.
Női bukósisak: BOGNER PURE LIME
Férfi bukósisak: BOGNER RACING SILVER Luxuskategória. Letisztult stílus, 3D BOGNER logó. Magas fényű polikarbonát héj tökéletes ütésállóságot biztosít „Monocoque” kialakításának köszönhetően. Könnyű. Bélése gyorsan száradó Coolmax® anyag. Automatikus hőszabályozó ventilláció. Fülvédője kivehető, így a sisak nyáron kerékpározáshoz is használható.
Luxuskategória. Letisztult stílus, 3D BOGNER logó. Magas fényű polikarbonát héj tökéletes ütésállóságot biztosít „Monocoque” kialakításának köszönhetően. Könnyű. Bélése gyorsan száradó Coolmax® anyag. Automatikus hőszabályozó ventilláció. Fülvédője kivehető, így a sisak nyáron kerékpározáshoz is használható.
CARVING C A R V I N G
Síszett: ELAN SL FUSION + ELX 12.0 FUSION
Síbot: LEKI CARBON 14S
Gyors és rövid szlalom ívek, stabil éltartás, dinamikus tempó. Mindez az ELAN forradalmi innovatív technológiájának, az „AMPHIBIO” geometriai kialakításnak köszönhető. A léc külső éle enyhén emelt a belsőhöz képest. Csak döntsd a lécet és told ki a csípőd… Igazi carving gép… Hossz/rádiusz: 155/11,7; 160/12,0; 165/12,4; 170/13,0
Optimális lesiklóbot kitűnő lendülettartással minden sebességi tartományban. „Speed” markolat, mely „Trigger S” rendszerrel van ellátva.
Sícipő: NORDICA SPEEDMACHINE 110 A piacvezető Speedmachine legfőbb jellemzője, hogy a maximális teljesítményt támogató technológiák mellett a tökéletes kényelmet is sikerült ötvözni ebben a sícipőben. Egyedülálló Infra vörös melegítési technikával a cipő kisebb kritikus zónái az egyéni adottságokhoz alakítható.
Bukósisak: BOLLÉ MILLENIUM A Hybrid héj ötvözi az „ABS” és „In-Mold” héjak legfőbb jellemzőit, így lesz ez a sisak hihetetlenül ellenálló, ultra-könnyű és aerodinamikus formájú. Clik-to-fit™ beállítási rendszer a fix illeszkedésért. Új mágneses csatjával a pántot könnyebben nyithatod és zárhatod.
Szemüveg: BOLLÉ NOVA II Polarizált polikarbonát lencse, 100% UV A és B védelem. Flow-Tech® szellőztető és páramentesítő rendszer, extra széles látótér.
Síkesztyű: LEKI GRIFFIN S Prémium kecskebőr, softshell és neoprene anyagú, hyperloft béléssel ellátott strapabíró, erős, meleg kesztyű. „Trigger S” kompatibilis.
Sídzseki: ICEPEAK LEAL Puha, lágy és pehelykönnyű dzseki bambusz vatelin hőszigetelő béléssel. Vízlepergető, lélegző anyaga sportoláshoz és mindennapi használatra is ajánlott.
Sínadrág: ICEPEAK JOHNNY Strapabíró poliészter anyag. Extra magas derékrész, térdrészen formázott varrással. Bokarészen hófogó. Vízálló és lélegző: 10 000 mm és 5000 g/24h.
Sapka: EISBÄR STAR SAFETY POMPON Divatos, meleg, merino gyapjú kötött sapka.
LIGHTNESS
L I G H T N E S S
Síszett: ELAN INSOMNIA + ELS 11.0 SHIFT WB90
Síbot: LEKI BLUE BIRD CARBON
Dinamikus tempót kedvelő hölgyek carving léce. Az „AMPHIBIO 4D” profil (a külső él enyhén emelt a belsőhöz képest, a léc eleje konvex, hátulja konkáv) könnyebb kanyarodást, stabil élvezetést garantál. Szerkezetének titánium komponense torziós stabilitást ad. Tökéletes választás a sebesség szerelmeseinek. Hossz/rádiusz: 152/12,2; 158/13,3; 164/14,5; 170/15,7
Könnyed, vidám stílusú karbon síbot. Markolata hosszított, mely könnyebb kezelhetőséget biztosít. Tányérja szerszám nélkül cserélhető. „Trigger S” kompatibilis.
Sícipő: NORDICA NXT 75 W
Síkesztyű: LEKI GRIFFIN BLUE S Női kezekhez méretezett, prémium kecskebőr, softshell és neoprene anyagú, hyperloft béléssel ellátott strapabíró, erős, meleg kesztyű. „Trigger S” kompatibilis.
A legkényelmesebb női sícipő, mely gyönyörű ezüst színe mellett könnyített súlyával is hosszú távon a legkedveltebb sícipőnk lesz. Számos beállítás teszi lehetővé, hogy az egyéni igényeknek megfelelően passzoljon lábunkhoz. Széles vádlival rendelkező hölgyeknek különösen ajánlott.
Sídzseki: ICEPEAK LARVE
Síszemüveg: BOLLÉ NOVA II
Sínadrág: ICEPEAK TYRA
Gyönyörű, egyedi tervezésű síszemüveg, Anna Fenninger aláírásával. A keretbe illesztett kétrétegű puha szivacsnak és a Flow-Tech® szellőztető rendszernek köszönhetően ez a szemüveg rendkívül kényelmes. Polarizált polikarbonát lencse, 100% UV A és B védelem
Puha, meleg sínadrág hegesztett cipzárakkal. Karcsúsított, női fazon. Térdnél ergonómiai kialakítás. Vízálló és lélegző: 10 000 mm és 5000 g/24h.
Gyönyörű, világoskék midlayer pink cipzárral. Poliamid anyaga elasztikus, így bármely outdoor aktivitáshoz tökéletes viselet.
Sapka: EISBÄR KLIO LUX Merino gyapjú és akril kötött sapka, gyönyörű színben. Szőrme pompon.
A C T I V E
A C T I V E
Síszett: ELAN STARR + ELX 12.0 FUSION
Síbot: LEKI CHECKER X JR
Könnyen irányítható síléc gyermekek részére, mellyel gyorsan és könnyen tanulhatják meg a helyes technikát. Könnyített súlya a szerkezet „Synflex” magjának köszönhető. „U-Flex” technológia a léc rugalmasságát növeli. Hossz/rádiusz: 70/2,5; 80/3,5; 90/4,8; 100/6,2; 110/7,0; 120/8,6
Stabil és hosszú életű. A kockás design és a kis kezekre kialakított markolat teszi a gyermekek kedvenc botjává.
Sícipő: ELAN BLOOM Kényelmes és meleg sícipő gyermekek részére. Az ELAN junior sílécek U-Flex technológiáját követi, mely a léchez hasonló, rendkívüli flexibilitást biztosít. A sícipő felső része mozog, így szabad mozgást biztosít a gyermek lábának. Mérete állítható.
Bukósisak: BOLLÉ B-LIEVE Könnyű és strapabíró szerkezet. A beépített szellőzőknek köszönhetően a mi kis bajnokaink nem melegszenek be a sípályákon. Tökéletes biztonságot nyújt.
Síszemüveg: BOLLÉ NOVA II Polarizált polikarbonát lencse, 100% UV A és B védelem. Flow-Tech® szellőztető és páramentesítő rendszer, extra széles látótér.
Síkesztyű: LEKI ROCKET S Junior kezekre szabott, jól lélegző és vízálló, puha, meleg kesztyű. „Trigger S” kompatibilis.
Sídzseki: ICEPEAK NIXON JR Extra puha tapintású, meleg és strapabíró poliészter anyagú funkcionális dzseki. Könnyen tisztítható. Vízálló és lélegző: 10 000 mm és 5 000 g/24h.
Sínadrág: ICEPEAK THERON JR Puha és könnyű elasztikus anyaga tökéletes mozgásszabadságot nyújt. Extra magas derékrész, térdrészen formázott varrással. Bokarészen hófogó. Vízálló és lélegző: 10 000 mm és 5000 g/24h.
SPEEDMACHINE S P E E D M A C H I N E
Síszett: NORDICA GT 80TI EVO + N PRO X-CELL EVO
Síkesztyű: BOGNER JUST-B BAMBOO SILVER
A szezon újdonsága. All-mountain léc haladó sízők részére, mely kezelt pályákon és szűz hóban is jól manőverezhető. Dupla titán lappal megerősített - „Torsionbridge” - konstrukció, mely stabilitást ad a könnyű súlyú lécnek a torziós erőkkel szemben. Hossz/rádiusz: 162/14; 168/14,5; 174/15,5; 180/16,5
Dekoratív bőr síkesztyű, tenyerén megbízható tapadást biztosító megerősítéssel.
Sícipő: NORDICA SPEEDMACHINE 130
Élénk brand design. 33 x 40 x 38 cm-es méret a sícipőnek és egyéb felszerelésnek. Anyaga vízálló és strapabíró poliészter.
All-mountain sícipő teljesítményorientált haladó sízők részére. Az egyéni lábformára alakítható Infrared Tri-Force héj és a parafa fit bélés szorosan fogja lábad a kényelem feláldozása nélkül. Tökéletes erőátvitel, maximális komfort.
Síbot: NORDICA ALPINE TITAN 16 mm-es, könnyű súlyú titán konstrukció.
Táska: NORDICA BOOT BAG
Táska: NORDICA SINGLE SKI BAG A Nordica sícipő táska kiegészítő darabja. 1 pár síléc szállítására alkalmas. Anyaga vízálló és strapabíró poliészter.
SPEEDCAT
S P E E D C A T
Síszett: NORDICA SENTRA SL 7 TI EVO + N PRO P.R. EVO
Síkesztyű: LEKI ELEMENTS PLATINUM S
Könnyed, elegáns, dinamikus, rövid szlalom ívek. Balsafa magja dupla titánium megerősítést kapott, így a könnyű léc bármely terepen nagy sebességnél is stabilan fut. Ideális léc haladó szintű, vagy az élvezetes carving technikát tanuló hölgyek számára. Hossz/rádiusz: 160/12; 165/12,5; 170/13
Puha, prémium kecskebőr kesztyű a sípályákra vagy a hétköznapokra. Comfort Fit szabása tökéletes kényelmet és mozgásszabadságot nyújt. Tenyerén szilikon réteg biztosítja a biztos tapadást. Trigger S kompatibilis.
Sícipő: NORDICA SPEEDMACHINE 115 W All-mountain kategória favorit női sícipője. Az egyéni lábformára alakítható Infrared Tri-Force héj és a női anatómiának megfelelő parafa fit bélés biztosítja a pontos manőverezést, miközben tökéletes kényelemben nézhetünk szembe a legnagyobb kihívásokkal. Primaloft bélése melegen tartja a lábat.
Síbot: NORDICA PRIMO LADY Könnyű, all-mountain síbot, a SENTRA síléc párja.
Bukósisak: BOLLÉ B-LIEVE Elegáns, Anna Fenninger modell. ABS héjszerkezet, Click-to-Fit™ rendszer, állítható szellőzők, kivehető fülvédők és hypoallergén bélés.
Síszemüveg: BOLLÉ DUCHESS A DUCHESS tökéletesen illik a nők arcára, miközben olyan technológiákkal ruházták fel, melyek optimális látási viszonyokat és kényelmes viseletet biztosítanak. Szférikus lencséje gondoskodik a szem védelméről.
FREERIDE
F R E E R I D E
Snowboard: HEAD INSTINCT i. KERS
Síszemüveg: HEAD HORIZON FMR
All-mountain deszka a lehető legtöbb technológiai innovációval felépítve. Könnyített bazalt konstrukció, strapabíró és a torziós erőknek ellenálló „Framewall” fallal. „KERS” chip progresszív gyorsulást és nagyobb lendületet biztosít az ugrások előtt. További számos egyedi fejlesztésnek köszönhetően a piac kiemelkedő deszkája.
Cserélhető dupla polikarbonát lencse. UV400 és párásodás elleni védelem. „FMR” lencse semlegesíti a hóról visszaverődő csillogást.
Kötés: HEAD NX ONE
Erős, strapabíró anyagú téli funkcionális dzseki. Fazonja és anyagának rugalmassága szabad mozgást biztosít. Divatos stílus számos praktikus kis zsebbel, kiegészítővel. Vízálló és lélegző: 8 000 mm és 8 000 g/24h.
All-mountain kötés. Kézzel állítható „Forward lean” (a Highback és a talp szöge) és „Auto Open” alsó hevederek. „EVA” talp és a „3D Comfort” hevederek.
Snowboard cipő: HEAD SCOUT PRO BOA "Perfect Fit" lábra alakítható belső és szorosra állítható, de így is kényelmes külső rész stabilan fogja lábad, hogy minden mozdulatodat azonnali reakció kövesse. Így lesz a siklásod kontrollált és magabiztos.
Bukósisak: HEAD ANDOR "Flexcore" technológia, aktív ventilláció és "BOA 360FIT" rendszer: a sisak szorosan illeszkedik a fejformához, mely az egész napos komfortérzet mellett ütközések esetén megvéd az esetleges zúzódásoktól.
Sídzseki: ANIMAL WHISTLER
Sínadrág: ANIMAL GRYON Erős, rugalmas poliészter anyag. Ergonomikus szabásvonal. Vízálló és lélegző: 8 000 mm és 8 000 g/24h.
FREECAT
F R E E R I D E
W O M A N
Snowboard: HEAD PRIDE
Síszemüveg: HEAD GALACTIC MR
Könnyített konstrukció hölgyek számára. "Camber" profil stabil élvezetést és könnyebb fordulást biztosít. "Twin directional" technológia szerint az insert-jei 1 cm-rel hátrébb vannak állítva. Ezzel a deszkával igazi flow élmény a snowboardozás.
Modern design. Keret nélküli szférikus lencséje tiszta látómezőt biztosít. Szférikus lencséje a szemet leginkább bántó hirtelen felvillanó csillogást visszaveri.
Kötés: HEAD NX FAY I Kezdőknek és haladóknak is ajánlott. Könnyű kezelhetőség, biztos erőátvitel. Kézzel állítható hevederek. Rugalmas és könnyű „ All-terrain” megerősített kötésalap, „Auto Open” alsó hevederek.
Snowboard cipő: HEAD FIVE WMN BOA Szára enyhén döntött, mely kényelmet és könnyebb irányíthatóságot nyújt. Melegítés után a lábra alakítható „Perfect Fit” belső és a „BOA” heveder biztosítja, hogy lábad szorosan fogja, így bátran manőverezhetsz.
Sídzseki: ANIMAL BRUNNI „Animal” trend design, kényelmes fazon. Poliészter anyaga lélegző, így intenzív mozgás közben elpárologtatja az izzadtságot. Hőmegtartó bélése a tested melegét őrzi. Vízálló és lélegző képesség: 8 000 mm és 8 000 g/24h.
Sínadrág: ANIMAL VILLARZ Erős, rugalmas poliészter anyag. Ergonomikus szabásvonal. Vízálló és lélegző: 8 000 mm és 8 000 g/24h.
Sapka: EISBÄR FREAKY OVERSIZE Kötött merino gyapjú sapka.
FREESTYLE
F R E E S T Y L E
Női snowboard: CAPITA BIRDS OF A FEATHER
Férfi snowboard: CAPITA DEFENDERS OF AWESOME
Egyetlen női CAPITA deszka freeride oldalon, mely komoly népszerűségnek örvend. „Hybrid camber”-es, ezáltal tényleg bárhol bevethető, Jess Kimura pro-deszkái alapján készült, „DS-select” megújult famagos belsővel. Letisztult design, képes új szintekre emelni a csúszás élményét.
Vadiúj dupla magos RFC szerkezet a jobb strapabíró képesség érdekében. 5,5-ös flex index, „hybrid camber”, közkedvelt design, méltán díjnyertes teljesítmény. Freestyle a maximumon.
Női kötés: UNION JULIET
Travis Rice hivatalos csúcsmodell kötése bármilyen szélsőséges kihívásra készen áll, komoly terhelhetőség lakozik benne a keménysége miatt. TR-Hybrid carbon technikai highback, minőségi bőr elemek, egyre strapabíróbb szerkezet, élettartam garancia.
Női modell, ár-érték bajnok, a komfort és teljesítmény tökéletes egyensúlya jellemzi. Széles kompatibilitás a deszkákkal, elképesztően könnyű, terhelhetőség, biztos felépítés.
Női snowboard cipő: DEELUXE EMPIRE LARA
Férfi kötés: UNION T.RICE
Férfi snowboard cipő: DEELUXE EMPIRE PF
Abszolút kiemelkedő minőségű, női freeride snowboard cipő. Kényelem és teljesítmény garantált egyszerre a hegyi csúszáshoz, középhaladóknak precíz használat mellett.
Gyors zár és füzőrendszer, 100%-os zárási precízió, freeride/freestyle stílus. Kezdők és haladók részére. „D-Tex” membrán, egész napos száraz és meleg komfortérzés, aszimmetrikus flex mozgás. Géltalp a rezgéscsillapítás érdekében. 7-es flex.
Női bukósisak: CÉBÉ TRILOGY
Férfi bukósisak: CÉBÉ DUSK RTL
ABS héjszerkezetű, jól szellőző sisak, mely a kompatibilis kiegészítőkkel kerékpáros bukóvá alakítható.
ABS héjszerkezetű sisak tökéletes szellőztető rendszerrel. Stílusos design, tökéletes védelem.
Női síszemüveg: CÉBÉ HURRICANE Egyedi, élénk design. Dupla polikarbonát lencséje párásodásmentes és karcálló. Éles kontraszt, UV400 védelem.
Férfi síszemüveg: CÉBÉ STRIKER Páramentes bevonattal ellátott acetát és polikarbonát lencse. Extra széles látószög. A kontrasztokat élesíti, így rossz látási körülmények esetén is ideális.
ALPINE
A L P I N E
Alpin snowboard: F2 SPEEDSTER GTS
Alpin snowboard: F2 SPEEDSTER SL EQUIP
Extrém carving deszka. A legendás GTS modell, slalom külseje “Vario camber”-rel párosul a kényelmesebb carving érdekében. G50 mag, versenyzésre is alkalmas visszafogott ára ellenére. Kezdő és haladó alpine ridereknek. 6-os flex index. Méretek: 153 - 158 - 163 - 166
Alpine-slalom deszka, G60 famagos, speedcarving kategóriában meggyőző ár-érték arány, extrém környezetben is pontos irányíthatóság. Slalom technikát elsajátítani akaró kezdők részére is tökéletes. Precíz kanyarodás kis ívben, nagy sebességnél. Méretek: 131 - 139 - 145 - 153 - 158 - 163
Alpin kötés: F2 INTEC TITANFLEX
Alpin kötés: F2 INTEC TITANIUM
Nagy sebességet toleráló, integrált felfüggesztés. Maximum 10 mm emelés, ideális extreme-freecarving technika elsajátításához. Nincs alternatívája ennek a kialakításnak sem.
Világbajnok snowboardkötés az F2-től, tapasztalt felhasználóknak, kifinomult EDS rendszer az extrém snowboardhoz. Híres versenyzőkkel egyetértve mi is az új generációt ajánljuk, megnövelt flexibilitása és stabilitása miatt. Deeluxe és UPZ snowboard cipőkhöz.
Alpin snowboard cipő: DEELUXE TRACK 700 Agresszív és gyors alpine snowboardhoz, "Power Flex Asym” design. Olyan kényelmet nyújt, ami szinte utcai cipőkhöz hasonlítható. „Powerstrap”, „Full Fit liner”, kis súly, Deeluxe csúcsmodell.
Bukósisak: BOLLÉ BACKLINE Aerodinamikus forma. Beépített „ABS” rendszer tökéletes védelmet nyújt nagy sebességnél történő esések során. Clik-to-fit™ beállítási rendszer a fix illeszkedésért. Állítható szellőzés.
Síszemüveg: ZEAL VOYAGER Igényesen kidolgozott, extra rugalmas, innovatív technológiával rendelkező prémium síszemüveg. Lencséje szférikus, mely a 170 fokos, rendkívül széles periférikus látómezőben kontrasztos (kiemeli a buckákat) és torzításmentes képet nyújt. Fotokromatikus (fényre sötétedő) és polarizált (kiszűri a hóról tükröződő csillogást), így bármilyen időjárási körülmény mellett tökéletes látásélményt biztosít és csökkenti a balesetek kockázatát. Karcálló és párásodásmentes. 100 % UV védelem.
Alpin snowboard cipő: DEELUXE TRACK 325 Részben azonos kialakítás mint a Track 700-as cipő, verseny ambíciókkal bíró ridernek tökéletes választás alpine célokra. Nagyon könnyű, átalakítható, a saroktámasza példaértékű. 3 part shell design: alacsony, colar, és flextongue.
Kesztyű: LEVEL FLY Csuklóvédős snowboard kesztyű. „Biomex System” csuklóvédő rendszer.” Membra Therm plus” szárazon és melegen tartja a kesztyű belsejét, és nem engedi be a vizet. Külső részen kevlár megerősítés.
Protektor: HEAD FLEXOR UNIT Ergonomikusan kialakított gerincvédő betét kiválóan alkalmas az ütések és a túlnyúlás (hiperextenzió) elleni védelemre. Az extraszéles csípőöv és az állítható váll és mellkas pántok optimális illeszkedést biztosítanak.
FATBIKE
! F A T B I K E
Fat Bike: HEAD RANDALL II
Fat Bike: HEAD RANDALL I
Szín: kék /matt fekete Méret: 39/44/48/52 cm Súly: 15,5 kg Váz: Alu 6061 HT Váltókar: SHIMANO SLX 2x10, i-spec Hátsó váltó: SHIMANO XT Első váltó: SHIMANO Deore Hajtómű: First 36-22 Fék: Tektro Gemini Külső: Kenda Juggernaut 4,5”
Szín: neon zöld/matt fekete Méret: 39/44/48/52 cm Súly: 15,7 kg Váz: Alu 6061 HT Váltókar: SHIMANO Deore 2x10 Hátsó váltó: SHIMANO Deore Első váltó: SHIMANO Deore Hajtómű: Lasco 36-22 Fék: Tektro Külső: Kenda Juggernaut 4,5”
CENTRAL STORE SHOP – KÖLCSÖNZŐ – SZERVIZ Bp. II. Lövőház u. 16/a. 06 70 376 0654 |
[email protected] | facebook/tandtsport www.ski.hu www.headbike.hu www.headtennis.hu
PRO BOARD STORE SURF – KITE – SNOWBOARD Bp. XII. Szent Orbán tér 6. 06 30 996 7882 |
[email protected]| facebook/tandtsport www.surfbolt.hu
HEAD OUTLET STORE PREMIER OULETS CENTER 06 70 376 0657 | facebook/headoutlet
UTAZÁSI IRODA Budapest, II. Lövőház u. 16/a. 06 70 376 0638 |
[email protected] | facebook/tandtsporttravel | Engedélyszám: U-000935 www.tandtsporttravel.hu
PASARÉTI SÍISKOLA Budapest, II. Pasaréti út 11-13. 06 70 376 0641 |
[email protected] | facebook/pasaretisiiskola www.pasaretisiiskola.hu A tandtsport az esetlegesen előforduló hibákért és azokból eredő következményekért nem tehető felelőssé. A változtatás jogát a tandtsport fenntartja.