1. (2009), pp VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL ÉS LEGITIMÁCIÓ HALLÓK TAMÁS*

Sectio Juridica et Poliíica, Miskolc, Tomus XXV11/1. (2009), pp. 3 1 3 - 2 8 6 VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL ÉS LEGITIMÁCIÓ HALLÓK TAMÁS*

Egy adott hatalom létét, gyakorlását gyakran összefüggésbe lehet hozni a legitimáció fogalmával. A hatalmat általában szabad választások útján hozzák létre. A legitimáció fogalma a hatalom elismertségével van kapcsolatban. Kérdés, hogy ha a hatalmat választások útján hozzák létre, akkor az legitimnek tekinthető-e. Ha legitim, akkor fontos-e az, hogy a választáson a választópolgárok részvételének mértéke milyen, azaz ha alacsony a részvétel, akkor az csökkenti-e a hatalom legitimációját. Dolgozatomban ezeket a kérdéseket vizsgálom. 1. A népszuverenitás elve és a választás A népszuverenitás elve szerint minden hatalom forrása a nép. A nép a hatalmat közvetlenül vagy közvetetten, azaz képviseleti úton gyakorolhatja. A hatalomgyakorlás e két formája közül az utóbbi a nagyobb mértékben elterjedt, így gyakoribb. Közvetve vagy képviseleti úton a hatalmat bizonyos testületek gyakorolják. Ezeket nevezhetjük képviseleti testületeknek, döntéshozó testületeknek, hangsúlyozva, hogy döntéseikben a népet képviselik. Már John Locke is kifejtette, hogy egy államban a közügyeknek csak igen kis részében vehet részt mindenki személyesen, ezért egy tökéletes kormány eszményképe csak képviseleti lehet.' A modern demokráciákban ugyanis nem várható el minden egyes állampolgártól, hogy minden kérdésben véleményt nyilvánítson, így cselekvése folytán átruházza a döntés jogát ezen képviseleti testületekre, amelyek tagjai nagyobb szakértelemmel, több idővel és energiával rendelkezhetnek a döntések meghozatalára. Ezt a cselekvést választásoknak hívjuk, a választások útján létrejövő testület tevékenységét, amit a választók felhatalmazása alapján végeznek, pedig képviseletnek. A politikai képviselet

* DR. HALLÓK TAMÁS egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem ÁJK, Alkotmányjogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros ' John Stuart Mill: A képviseleti kormány. Ford.: Jánosi Ferenc, Pest, Emich Gustáv tulajdona, 1867, (a továbbiakban Mill I.) 71. o. és 46. o.

314

Hallók Tamás

lényege, 2 hogy bizonyos feltételekkel, mint a választási eljárás érvényessége stb., egy szavazási eljárással létrejött állami szerv döntése olyannak tekintendő, mintha az mindenkinek, azaz az állampolgárok összességének döntése lenne, még akkor is , ha a polgárok egyenként másképp döntenének. A népszuverenitás elve már a középkorban megjelenik. Az ekkori felfogás szerint a fejedelemnek azért volt joga törvényt hozni, mert a nép ezt a hatalmat ráruházta. Giovanni Sartorival egyetértve itt mégsem arról volt szó, hogy minden hatalom a néptől ered, hanem valójában minden hatalomtól megfosztották a népet. 3 Azonban már a monarchiák is törekedtek olyan alkotmányos biztosítékok megteremtésére, hogy az uralkodói hatalom a legfontosabb kérdésekben ne döntsön a közösség vagy az annak érdekeit képviselő testület hozzájárulása nélkül. 4 Az az elv tehát, hogy akik engedelmeskednek, joguk van megválasztani és ellenőrizni azokat, akik parancsolnak, a XVIII. század második felétől egész Nyugaton elterjedt. 5 Jürgen Habermas viszont elszakad attól az értelmezéstől, hogy a népszuverenitás egy közösség fizikailag jelenlévő, résztvevő és beleszóló tagjaiban testesül meg. A népszuverenitást csupán mint eljárást fogja fel, azaz olyan feltételek összességét, amelyek lehetővé teszik a nyilvános kommunikáció diszkurzív folyamatát. A polgárok egy ilyen rendben osztoznak a problémák megoldásában, mert az intézményeket közös választással hozzák létre, és az alapvető intézményeiket annyiban tekintik legitimnek, amennyiben ők teremtették meg a szabad, nyilvános tanácskozás kereteit. 6 A népszuverenitás tehát Habermas szerint egy eljárás, ami meghatározza, hogy kik, hogyan, milyen szabályok szerint vehetnek részt a politikai, azaz a közösségre vonatkozó döntési eljárásban. 7 Azt a cselekvést, eljárást tehát, amivel a képviseleti demokráciában a nép a hatalmat a annak gyakorlóira átruházza, választásoknak nevezzük. Guglielmo

2

Bragyova András: Alkotmánybíráskodás és demokrácia. Az alkotmánybíráskodás elmélete hiányzó fejezete. In. Tóth Károly (szerk.): Szentpéteri István - emlékkönyv. JATE - ÁJK, Szeged, 1996, 144. o. 3 Giovanni Sartori: Demokrácia. Ford.: Soltész Erzsébet. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 26. o. 4 John Stuart Mill: A szabadságról. Századvég Kiadó - Readers International, Budapest, 1994, 10. o. 5 Guglielmo Ferrero: A hatalom. A legitimitás elvei a történelemben. Fordította: Járai Judit. Kairosz Kiadó, Budapest, 2001, 195. o. 6 Bayer József: A politikai legitimitás. Elméletek és viták a legitimitásról és a legitimációs válságról. Napvilág Kiadó - Scientia Humana, Budapest, 1997, 148-149. o. 7 Bragyova András: i. m. 144. o.

Választási részvétel és legitimáció

315

Ferrero szerint 8 a modern demokrácia érvényessége abban valósul meg, hogy a társadalom választások útján delegálja a hatalmat annak gyakorlóira abból a célból, hogy a problémáikat megoldja. Ez magába foglalja a hatalom ellenőrzését és visszahívását is. 2. A legitimáció fogalmi megközelítései, eredete Nem mindegy azonban, hogy a hatalom átruházása milyen feltételekkel megy végbe. Egy modern demokráciában nem elég pusztán az, hogy megtörténjen a választás. Ehhez ugyanis sokféle feltételnek kell megvalósulnia. Érvényesülnie kell a választások alapelveinek (általános és egyenlő választójog, közvetlen és titkos szavazás). Emellett ténylegesen is gondoskodni kell ezek érvényesüléséről, azaz be kell őket tartatni. Meg kell valósulniuk a választási eljárás garanciáinak, pl. esélyegyenlőség a jelöltek között, önkéntes részvétel lehetősége, tiszta (fair) választási kampány, a választási folyamat szabályos lebonyolítása stb. Ha ezen követelményeket biztosítják, akkor valóban szabad és tiszta választásról beszélhetünk. A hatalom pedig így törvényesen, demokratikus úton jött létre. Ezen feltételek megléte esetében elismertséget nyerhet a hatalom három okból is: egyrészt, akik kimaradtak a hatalomból, azok nem vitathatják az eredményt, hiszen ők is látják, hogy a garanciák érvényesülnek, másrészt a választók is elfogadják a hatalmat, hisz a demokratikus játékszabályok betartásával jött létre, harmadrészt a külföldi államok is akkor ismerik el, ha létrejöttekor ezek a feltételek teljesültek. Ha a hatalom elismertségre tesz szert, elismerésre méltó, akkor azt mondhatjuk, hogy legitim, az elismertté válás folyamata pedig a legitimáció. Giovanni Sartori szerint 9 a hatalom egy demokráciában csak akkor legitim, ha lentről, tehát a néptől kap felhatalmazást, konkrétan pedig akkor, ha szabad beleegyezésen alapul. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy a fentebb említett három feltétel közül az egyik legfontosabb az, hogy egy hatalom akkor legitim, ha a nép, a választók törvényesnek ismerik el, azaz a demokratikus játékszabályok betartásával jött létre. A legitimitás fogalmának többféle megközelítése ismert, de nagyrészt hasonló eredményt hoznak. Eszerint azonos egy adott rendszer igazoló elveinek elfogadásra méltó voltával, 10 vagyis az uralkodáshoz és az irányításhoz való jog

8

Guglielmo Ferrero: i. m. 193. o. Giovanni Sartori: i. m. 28. o. 10 Bruszt László-Simon János: Politikai orientációk Magyarországon a rendszerváltás évében. In: Bruszt László - Simon János: A lecsendesített többség. MTA Társa-

9

316

Hallók Tamás

igazolásának elveivel foglalkozik." Dávid Beetham ehhez hozzáteszi, hogy a konszenzus bizonyítékával kell bírnia. Bayer József ezen általános jelentést elválasztja a szó szűkebb tudományos tartalmától. Ez az állami uralom gyakorlásának vagy a politikai rendszer egészének normatív igazolására, igazságos, jogszerű és törvényes voltának megindokolására korlátozódik. Max Weber szerint egy társadalmi rendszer akkor legitim, amennyiben annak polgárai, illetve alattvalói az uralom igazolását belső, morális indítékból elfogadják, hisznek a hatalom jogosságában, erkölcsileg helyénvaló voltában. A legitimáció fogalma az igazolás és elfogadtatás folyamatát jelenti. Max Weber szerint a legitimitáshoz nem szükséges az, hogy a közösség minden egyes tagja elfogadja az uralmat igazoló vezéreszméket: ez elsősorban a politikai részvételi jogokkal bírókra terjed ki. 12 Peter von Kielmansegg szerint viszont legitimnek empirikus értelemben akkor tekinthető egy rendszer, ha a politikai rendet a benne élők, kormányzók és kormányzottak egyaránt értékeikkel egyezőnek ismerik el. 13 Honnan erednek, mit is jelentenek ezek a fogalmak, hogy legitimáció, legitimitás? A legitimitást elsősorban Szent Ágoston alapozta meg. Nála az államhatalom eleve erkölcsi rossz, így a világi uralomnak, amit az uralkodó testesített meg, igazolnia kell magát a vallás és erkölcs tekintélye előtt. A fogalom kialakulása azzal magyarázható, hogy találni kellett egy formális elvet az uralkodóváltás körüli viták elkerülésére, mivel ezek gyakran polgárháborúvá fajultak. Ez lett a legitimitás. Az uralkodói legitimitás forrása egyrészt a leszármazás elve volt, másrészt a feudális urak választási aktusa, amellyel valakit uralkodóvá emeltek. Meghatározták a trónöröklés rendjét rögzítő eljárást, valamint a legitimitás megerősítésének olyan formáit, mint pl. a koronázási szertartás. 14 A nagy földrajzi felfedezések, Amerika kincsei, a gazdagság növekedése, a tűzfegyverek kifejlesztése megnöveli az emberek bizalmát akaratuk és intelligenciájuk erejében. Felébred a kritikus szellem. Megjelenik az az eszme, hogy a hatalmat a népnek kell jóváhagynia a legitimmé válásához. Ez nem az örökletes legitimitás ellentéteként jelenik meg, hanem annak tökéletesítése túlkapásai ellen. 15 Az USA Függetlenségi Nyilatkozata (1776. július 4.) szerint a kormányok igazi tekintélyüket az általuk kormányzottak egyetértéséből merítik, dalomtudományi Intézet, Budapest, 1990, 45-46. o. Jürgen Habermas fogalma is ezzel azonos, ld. Bayer József: i. m. 130. o. " Ferenczi László: Előszó. In: Guglielmo Ferrero: i. m. 5-6. o. 12 Bayer József: i. m., 16-21. o. 13 Uo. 162. o. 14 Uo. 49-50. o. 15 Guglielmo Ferrero: i. m. 82-85. o.


317

tehát amikor egy kormány nem hajlik eredetileg meghatározott céljai megvalósítására, a népnek joga van arra, hogy azt eltörölje. Valamennyi rendszer tehát legitim lehet, ha tiszteletben tartja az emberek elidegeníthetetlen jogait. 16 Az első világháború után viszont mindenütt elterjedt az általános választójog. Ekkor a néptömegek egészének el kell fogadnia és meg kell tanulnia a szuverenitás gyakorlását. Nagy szükség van ezért közvetítőkre, akik mobilizálják és felvilágosítják őket. Ez pedig a pártok feladata lett. 17 Ferrero össze is veti a legitim és az illegitim kormányt. A legitim kormány esetében a hatalmat hosszú évek óta megállapított szabályok szerint hozták létre és gyakorolják, amely szabályokat mindenki ismeri és elfogadja. Az illegitim kormány esetében viszont a hatalmat erővel kikényszerített elvek és szabályok szerint ítélik oda és gyakorolják rövid idő óta, amelyet a nagy többség nem fogad el.18 A kormányzat tehát azáltal legitim, mert sikerül elfogadtatnia magát. Ehhez azonban időre van szüksége. A legitimitást így megelőzi egy előkészítő állapot, amelyet Ferrero szavaival 19 prelegitimitásnak lehet hívni. Azon a napon válik majd legitimmé, amikor sikerül lefegyvereznie a hatalomra kerülésével megjelent ellenzéket. A legitimációt tehát az uralomnak alávetettek adják, ebben az esetben a folyamat a társadalmi szereplőktől és osztályoktól indul ki. 20 3. Mi alapozhatja meg a hatalom legitimitását? Felvetődhetik az a kérdés, hogy csak a választás lehet az, amely a hatalmat legitimálja, vagy más is. Láthattuk, hogy Dávid Beetham a legitim hatalom létrejöttéhez létrehozóinak megegyezését, konszenzusát kívánja meg. Ez ünnepélyes formát ölt, amelyben nem kell mindenkinek kivétel nélkül egyénileg részt vennie. Elsősorban azok vesznek részt szabad akaratukból, akik a politikai közösséghez tartoznak. Az, hogy mi számít konszenzusnak, kulturálisan is meghatározott. Beetham nem helyesli ezért, hogy csak a liberális demokráciákban honos egyéni választást tekintsék a legitimitás nyilvánvaló jelének. Minden hatalom törekszik ilyen konszenzust kifejező nyilvános aktusokra. A választási legitimáció előnye az, hogy a kormányzók és a politikai vezetők leválthatok, s ezáltal a kormány és a politikai rendszer egészének legitimitása megkülönböztethetővé válik egymástól. A liberális demokráciában 16

Uo. 92-93. o. Uo. 49-50. o. 18 Uo. 212. o. 19 Uo. 161-165.0. 20 Claus Offe: Politikai rendszer és legitimáció. Ford: Mezei György-Nagy Tamás. ELTE Szociológiai füzetek 50., ELTE Szociológiai Intézet és Továbbképző Központ, Budapest, 1989, 92-94.0. 17

318

Hallók Tamás

szokásos egyéni választási lehetőség hiánya nem jelenti feltétlenül azt, hogy az adott rezsim minden legitimitást nélkülöz. A nép többsége ugyan politikailag inaktív lehet, de egy lényeges kisebbség mégis pótolhatja az általános támogatás hiányát. 21 A leginkább alkalmazott megoldás viszont a választás. A választás egy meghatározott eljárás, amely eljárásban való részvétellel hozzá lehet járulni a hatalom létrejöttéhez. A legitimációnak erre az eljárási változatára Niklas Luhmann és Jürgen Habermas tért ki. Luhmann a Legitimität durch Verfahren című müvében mutat rá arra, hogy a politikai rendszer saját legitimitását normákba foglalt eljárások keretében önmaga állítja elő. Azt akarja bizonyítani, hogy a demokratikus intézmények, a törvényhozás és a képviselő-választás szabályozott eljárásokként megalapozzák a modern legitimitást azzal, hogy kiválasztják a megfelelő személyeket. A választás a polgárok bevonását jelenti a politikai rendszer működésébe, a hatalom megújításában meghatározott módon vesznek részt. A választó részvétele döntően hozzájárul a politikai rendszer legitimációjához, mivel a szabályosan lefolytatott választás kifejezést adhat elégedetlenségének anélkül, hogy magát a struktúra felépítését veszélyeztetné. A választásoknak nem az a célja, hogy a nép legjobb képviselőit válasszák ki a politikai hivatalokra. Fontosabb az a szerepe, hogy hozzájárul a politikai rendszer autonómiájához biztosítva a döntési helyzetek kiszámíthatatlan nyitottságát a rendszeren belüli alternatívák megfogalmazására és harcára ösztönözve. 22 Tehát a választó részvétele az adott rendszer legitimációjának megalapozása szempontjából mindenképp fontos. Göran Therbom szerint 23 Luhmann-nak az az elképzelése, hogy a részvételi jogok növelése a demokratikus legitimitást erősítheti a demokrácia félreértésén alapult. A részvételi (participációs) mozgalmak eredményeként ugyanis még bonyolultabbá, bürokratikusabbá váltak a döntéshozatali folyamatok. Ezekbe ugyanis olyan előzetes döntések sorát iktatták be, amelyek a döntéseknek a lefolyására, a bevontak körére, részvételi jogaik fokozott tekintetbe vételére irányultak. Ebből következően ugyanez áll a legitimáció kérdésére is. Jürgen Habermas 24 is a legitimitás eljárási jellegét domborítja ki. Nála a legitimáció megteremtésében központi szerepet játszanak a nyilvános, diskurzív kommunikációs folyamatok. Ugyanakkor a legitimáció domináns formája az

2 11

Bayer József: i. m. 179-189. o. Uo. 120-125. o. 23 13 Uo. 175.o. 24 14 Uo. 130.O. 22 12


319

uralomnak politikai és jogi eljárások (pl. nyilvános vita és legalitás betartása) útján való igazolása, vagyis a „procedurális legitimáció" Max Weber 25 is a demokratikus eljárások integráló és legitimáló hatását emelte ki. Szerinte a modem parlamentek elsősorban azokat képviselik, akik felett a bürokrácia eszközeivel uralkodnak. Az alávetettek belső jóváhagyásának bizonyos minimuma előfeltétele mindenfajta uralom tartósságának. Ma a parlament az az eszköz, amely a jóváhagyás e minimumát külsőleg kifejezi. Tehát ahhoz, hogy legitim legyen a hatalom, egy bizonyos mértékű részvétel kívánatos. Tehát összességében azt mondhatjuk, hogy a demokratikus eljárásokban való részvétel mindenképp fontos, hiszen ezek révén jön létre a hatalom elismertsége. 4. A többség fontossága A részvétel jelentősége mellett kérdés azonban, hogy annak mértéke is fontos lehet-e. Ebből a szempontból két kérdést kell megvizsgálnunk. Kell-e egyáltalán valamilyen mértékű választási részvétel a hatalom legitimitásához vagy elég csupán az, hogy az állampolgárok részt vegyenek, és ahol van, meghaladják a szükséges érvényességi feltételt? Ha pedig a választási részvétel mértéke lényeges, akkor pedig milyen mértékű választási részvétel szükséges a hatalom legitimitásához? Ehhez adható egy fogalom, mégpedig a többség. Kérdés viszont, hogy a kisebbség így el fogja ismeri a hatalmat? Ugyanakkor felvetődhet az a kérdés is, hogy miért épp többséget követelünk meg, miért nem egyhangú döntést. A többségi elv Locke-ra vezethető vissza, addig ugyanis az egyhangúság elvét ismerték el. A technika az egyházi rendektől, a szerzetesektől származik, akik a késő középkorban szavazással választották saját rendfőnökeiket. Teljhatalmú főnököt kellett választaniuk, ez pedig súlyos döntés volt: a szerzetesek körültekintő igyekezetének köszönhetjük tehát a titkos szavazást, illetve a többségi szavazás szabályainak kidolgozását. Azonban a válasznak még egyhangúnak kellett lennie. 26 Rousseau Társadalmi szerződés című művében (1762) 27 szintén nem látta jónak a többségi döntést. A legfőbb hatalom nála a nép teljessége. A közakarat forrása a társadalom egészének oszthatatlan akarata. A legtökéletesebb formája az egyöntetű döntés. A többség ugyanis semmi garanciát nem jelent az

25

Uo. 8 7 . 0 . Giovanni Sartori: i. m. 80-81. o. 27 Guglielmo Fen-ero: i. m. 82-86. o. 26

320

Hallók Tamás

általa kifejezni kívánt közakarat hitelességét illetően, tévedhet, csak akkor legitim, ha a valós közakaratot fejti ki. Sartori szerint 28 a demokrácia szükséges feltétele a procedurális konszenzus, azaz az egyetértés a létrehozására irányuló szabályokban. A konfliktusokat békésen kell megoldani, és a békés megoldásuk a többségi elv alapján történik. A többségi döntéshozatal meghatározott korlátok között tehát maga a demokrácia. Ha ezt nem fogadják el általánosan, akkor nincs, illetve létében bizonytalan a demokrácia. O f f e szerint 29 a demokrácia ugyanis olyan rendszer, amely biztosítja az uralmon lévők cseréjének szabályszerű alkotmányjogi lehetőségét. Itt a politikai hatalmi csoportok versengése érvényesül, ahol az épp kormányon lévő pártnak számolnia kell a törvényes hatalomváltás lehetőségével. Locke-nál a többség joga olyan alkotmányos rendbe illeszkedik, amely szabályozza és ellenőrzi azt. 30 Szerinte a polgárok jogaikat delegálják a képviseleti testületekre, de fenntartják a végrehajtó hatalom végső ellenőrzésének és visszahívásának szuverén jogát. A többségi elv csak egy alkotmányos államon belül tehet szert erre a legitimáló erőre. 31 Tehát a képviseleti szervekben az egyéni döntésekből a többségi elv alapján lesz politikai döntés. Ez tipikusan liberális elv: az egyéni akaratok numerikus összeadódása jelenti a többséget. 3 2 Mill szerint az újkori köztársaságban a nép akarata a nép legnagyobb vagy legaktívabb részének akaratát jelenti; a többség akaratát vagy azokét, akiknek sikerült többség gyanánt elfogadtatni magukat. Ebből az következik, hogy a nép elnyomhatja az összesség egy részét. Ez ellen legalább annyira szükséges óvintézkedéseket tenni, mint a hatalommal való visszaélés bármely más formája ellen.33 Sartori szerint 34 a többségi elvet ugyanis lehet korlátozással és korlátozás nélkül alkalmazni. A nép a korlátlan, tehát abszolút többségi elv értelmében olyan módon dönt, hogy a nagyobb rész mindenkinek számít, a kisebb rész pedig senkinek. A mérsékelt, azaz korlátozott többségi elv szerint pedig úgy, hogy a felülkerekedő többség tiszteletben tartja a kisebbséget. A többségi elv 28

Giovanni Sartori: i. m. 54. o. Claus Offe: i. m. 16. o. 30 Giovanni Sartori: i. m. 80-81. o. 31 Bayer József: i. m. 54-55. o. 32 Paczolay-Szabó: A politikatudomány kialakulása. Korona Kiadó, Budapest, 1996, 139-140. o. 33 John Stuart Mill: A szabadságról. Századvég Kiadó - Readers International, Budapest, 1994, 12. o. 34 Giovanni Sartori: i. m. 21-23. o. 29


321

korlátozás nélküli alkalmazása olyan gépezetet hoz működésbe, amely rögtön el is akad. Alkalmazása szélsőséges esetben azt is jelenti, hogy a szavazók 51%-a lesz a „nép", s ez a szavazók 49%-át foszthatja meg akaratának érvényesítésétől. Ebből következik, hogy a demokrácia nem egyszerűen a többségi elv alkalmazásából áll, így a demokráciaelméletnek a mérsékelt többségi elvhez kell eljutnia. Eszerint a többség bizonyos korlátozásokkal jogosult akaratának érvényesítésére, vagyis tiszteletben kell tartania a kisebbségek szabadságát és jogait. Többségi szavazással való, s így demokratikus döntésnek Bragyova András a következő feltételeit említi 35 : 1) a szavazás tárgya politikai kérdés 2) eldöntésének kritériuma az, hogy a döntés minél több egyén választásával minél jobban essen egybe. Az így kapott demokrácia-fogalom szerint az eljárás bármilyen kimenetele, amely megfelel az előbbi kritériumoknak, helyes. Önmagában azonban a többségi döntés nem alapozza meg annak helyességét, ehhez sok eljárási szabály megtartása is szükséges, közöttük a legfontosabb a szólásszabadság, és más politikai szabadságjogok tiszteletben tartása. Ezeknek a többségi döntést megelőzően létre kell jönniük ahhoz, hogy a többségi szavazási eljárás érvényes legyen. Tehát az emberek nem egyezhetnek bele a demokratikus eljárás olyan eredményébe, amely alapvető jogaikat elvenné, így csak akkor fogadják azt el, ha alkotmányos biztosítékot kapnak arra, hogy annak kimenetele korlátozott. Ez a többségi önkény korlátozásának követelménye, illetve a társadalmi szerződés elmélete. Felvetődik a kérdés, milyen alapon ad jogot a többség mint mennyiség. Erre Ferrero háromféle választ ad. 36 Legkevésbé meggyőzőnek tartja azt, hogy a többség joga (legitimitása) az egyenlőségből illetve a szavazati egyenlőség elvéből ered, s minthogy minden szavazat annyit ér, mint a másik, minél nagyobb az egyforma szavazatok összege, annál nagyobb lesz összértékük. Tehát a többség ad jogot. Ezt azonban gyenge érvnek tartja, mivel a szavazati egyenlőség csak azt jelenti, hogy minden szavazat ugyanannyit ér. A számok viszont csak erőt adnak, nem legitimitást. Egy többség mindig csak mennyiség, az pedig semmit sem legitimál. A második válasz szerint a többségi elv semmiféle értéket nem fejez ki, s nem is kíván kifejezni. Ez csak egy technika, egy eszköz, aminek azért vetjük alá magunkat, mert jobb, mint a többi. Ha a konfliktusokat nem a többségi elv alapján oldjuk meg, mi más kínálkozik? Alkalmazzunk zsarnokot, vagy emeljünk erőszakos hatalmat magunk fölé? Úgy véli, hogy ez túlságosan leegyszerűsíti a problémát. A harmadik választ Jefferson 180l-es első elnöki üzenetéhez köti, miszerint „a többség akaratának

35 36

Bragyova András: i. m. 145-155. o. Giovanni Sartori: i. m. 81-82. o.

322

Hallók Tamás

minden esetben érvényesülnie kell ugyan, de hogy jogos legyen, ésszerűnek kell lennie" A demokrácia követelése az volt, hogy a hatalmat öröklés vagy hódítás útján gyakorlók igazságtalan uralmát azok uralma váltsa fel, akiket tehetségesnek ismernek el. Ezeket a vezetőket választani akarták. Tehát egy értékelvet követeltek a semmilyen értéket nem tartalmazó véletlen elve helyett. Ezen eszmény szerint senki sem döntheti el saját maga, hogy ő a legjobb: másoknak kell őt annak elismerni. A módszer pedig, amivel ezt meg lehet tenni, a többségi választás. Ferrero szerint 37 a népszuverenitás megvalósulása egyszerű volna, ha a hatalmi tevékenységben a közvélemény mindig egyhangú, világos és pontos lenne. Ez azonban ritka. Bármilyen is legyen a választás, nyilvánvaló, hogy a népakaratot nem lehet sem a többség, sem a kisebbség akaratával azonosítani, egyik is, másik is a szuverén. Szükség van arra, hogy a két ellentétes akarat megnyilvánulhasson. A két szféra, amelyben kölcsönösen sérthetetlenek, a hatalom és az ellenzék. A többségnek joga van a kormányzásra, a kisebbségnek pedig arra van joga, hogy ellenzéki tevékenységet fejtsen ki, kritizálja a többséget, és megkísérelje azt, hogy amikor rákerül a sor, többséggé váljék ő is. Ez az oka, hogy a demokráciában az ellenzék a népszuverenitás egyik szerve, s legalább annyira fontos, mint a kormány. Ez a demokratikus legitimitás két alaposzlopa. Ehhez hozzáteszi, 38 hogy a többségnek joga van az uralkodásra, a kisebbségnek a hatalom bírálatára azért, hogy meggyőzze a többséget arról, ha tévedett, s ha rákerül a sor, többséggé váljék maga is. Habermas a többségi szabályt az egyenlő párbeszéd érvényesülésére hozza fel példáknak. Ebben egy olyan megállapodást lát, ami a diszkurzív, valósághű véleményalkotást összeegyeztethetővé teszi a döntéskényszerrel. A diszkurzív akaratképzés jogi intézményei közé sorolja pl. a parlamenti testületekre, a képviselőkre vonatkozó szabályokat, a többpártrendszer politikai pluralizmusát. 39 Sartori a többségi elv érvényesülését a demokráciát alkotó eljárások különböző szakaszaiban meg is vizsgálja. Első szakaszban a választói többség megválasztja a maga jelöltjeit, a választói kisebbség, amely nem éri el a szükséges választási hányadot, elveszti szavazatait. Második szakaszban a megválasztottak már tényleges kisebbséget jelentenek, kisebb létszámot tesznek ki választóikhoz képest. A harmadik szakaszban a megválasztott parlament a maga részéről megszavazza a kormányt, amely nála megint csak kisebb létszámú csoport. Végül a színen a miniszterelnök jelenik meg, aki egyszemélyes

37

Guglielmo Ferrero: i. m. 198-199. o. Uo. 49-50. o. 39 Bayer József: i. m. 145-147. o. 38


323

kisebbséget alkot az eljárás kiindulópontjához képest. Ezekben nem lát semmi ellentmondást, mivel a demokráciában épp a többségi elv állítja elő a kormányzó kisebbséget vagy kisebbségeket. 40 Egyetérthetünk ezzel a felfogással, hiszen a többség által választott parlamentből kerül ki a kormány és abból a miniszterelnök. Tehát gyakorlatilag számszerű kisebbséget alkotnak ugyan, viszont azon a többségen belül vannak, amely megválasztotta őket, és nem azon kívül. Ugyanakkor a szavazási eljárásban azonban nem küszöbölhetők ki az olyan esetek, amelyekben a többségi döntés ellentétes a többség tényleges választásaival, tehát nem képes minden esetben helyes döntést hozni. Ha a szavazási eljárás valóban a választók választásait fejezi ki, akkor ez legfeljebb csak a kifejezett alternatívák közötti választásokra igaz. Számos vélemény kifejezetlen marad. A választó csak relatíve dönt, azok között a lehetőségek között, amelyeket a választási eljárás egyáltalán megenged választja a számára legelfogadhatóbbat. Az alkotmányos demokrácia tehát nem elégedhet meg az eljárási demokrácia valamely változatával, kiegészítésképpen a tartalmi demokrácia-fogalmat sem mellőzheti. Ez az alapvető jogokban jelenik meg. 41 Erre viszont azt mondhatjuk, hogy a mai viszonyokban egyöntetű döntés nehezen képzelhető el. A demokrácia lényeges jellemzője a többféle vélemény megjelenése. A legjobb, amit el tudunk érni, hogy a nép többsége egy kérdésben, egy személyben meg tudjon egyezni, s akkor az a változat fog érvényesülni. Akik az így meghozott döntéssel elégedetlenek, azoknak lehetőségük van véleményüket kifejezni, népszerűsíteni. Arra is lehetőségük van, hogy a népszerűsítés folytán akár maguk mögé állíthassák a többséget. Ettől többre nem képes a demokrácia. 5. A választási részvétel mértéke és a legitimáció További fontos kérdés, hogy miért lényeges a magasszintű választási részvétel, és mennyire elismert, legitim a hatalom, ha csak a lakosság szűk többsége vesz részt a választásokon. A vizsgálatunkhoz a többségi döntés jelenléte szempontjából különbséget kell tennünk a választási rendszerek fajtái között, mégpedig a többségi és az arányos rendszerek között. A többségi rendszerekben a választókerületekben azok lesznek képviselők, akik a szavazatok többségét megszerezték. Ez lehet relatív többség, ha valaki több szavazatot szerez, mint bárki más külön-külön,

40 41

Giovanni Sartori: i. m. 76-77. o. Bragyova András: i. m. 153-155. o.

324

Hallók Tamás

illetve abszolút többség, ha valaki megszerzi a szavazatoknak több mint felét, azaz több szavazatot szerez mint a többi jelölt együttesen. Abszolút többségi rendszerben tehát tiszta esetben ha ezt a többséget egy jelölt megszerezi, jogosan mondhatjuk, hogy a megválasztott képviselő a népesség többségének támogatását bíija. Ha pedig minden megválasztott képviselő ilyen, akkor a képviseleti testület a többség támogatását bírja, tehát legitimitása nagyobb fokú. Azonban ez csak 100%-os részvétel esetén van így, ami igazából egyes totalitárius rendszereket kivéve sehol sem valósul meg. Ha a részvétel már ez alatti, akkor az abszolút többség már nem jelenti a választójogosultak többségét, tehát támogatottsága a testületnek gyengébb. Azzal kapcsolatban, hogy ez kihat-e legitimitására, azt mondhatjuk, hogy a legitimitást igazából az teremti meg, hogy a társadalom többi része is elfogadja, nem vitatja létét. Az abszolút többség valójában ezen választási rendszerekben ritkán érhető el, aminek következtében kétfordulós a választás. A második fordulóban szintén megkövetelhetnek abszolút többséget (pl. Fehéroroszország), ebben az esetben a legitimációra az előbbiek az irányadók. A második forduló azonban lehet relatív többségi, ebben az esetben a legitimációra az ott leírtak lesznek irányadók itt is. Relatív többség esetén az adott döntéshozó testület minden képviselőjének megválasztásához elegendő, ha az adott körzetben ő szerezte meg a legtöbb szavazatot. Tehát, indul pl. 6 jelölt, és közülük 5 a szavazatok 16%-át szerzi meg, egy pedig a szavazatok 20%-át, akkor ő kapja a mandátumot. A példa abszurd, de ha ez minden választókerültre igaz lenne, akkor azt mondhatnánk, még akár 100%-os részvétel esetén is, hogy bár részt vettek a választásokon, azonban a megválasztott testület csak a választók 20%-ának támogatását bírja, tehát a támogatottsága gyengébb. Arra, hogy ez gyengébb legitimációt ad-e, mondhatjuk, hogy nem, hisz a népesség többi 80%-a törvényesnek, szabályszerűen létrejöttnek tekinti a döntéshozó testület hatalmát. Ugyanakkor itt is felvethető az, hogy ha a népességnek ugyan az abszolút többsége (pl. 60%a ) vesz részt a választásokon, de az előző példához hasonló eredménnyel, az összes népességnek így csak kisebbsége (12%-a) támogatta a megválasztott képviselőket. Tehát a támogatottság így gyengébb. J. S. Mill a többségi rendszerekkel kapcsolatos kritikájában a demokrácia tiszta értelmét úgy fogalmazza meg, hogy az az egész nép kormányzása az egész nép által egyenlően képviselve. Anglia választási rendszere viszont az egész nép kormánya a nép egyszerű többsége által képviselve. Az első minden polgár egyenlőségét jelenti, az utóbbi viszont csak az előjog kormánya a számszerinti többség javára. Azt ugyan egyértelműnek tekinti, hogy egy képviseleti testületben a kisebbséget a többség leszavazza, azonban felteszi azt a kérdést, hogy következik-e ebből az is, hogy a kisebbség ne legyen képviselve. Rámutat


325

arra, hogy egy valóban egyenlő demokráciában minden pártnak vagy osztálynak arányos képviselettel kell rendelkeznie. A választók többségének a képviselők számában többséggel kell bírnia, de a kisebbségnek éppen olyan teljesen kell rendelkeznie a képviseletben a kisebbséggel, mint a többségnek. 42 Tehát az arányos rendszereket látta megfelelőnek erre a célra. Ha az arányos rendszereket vesszük vizsgálat alá, akkor azt mondhatjuk, hogy többé vagy kevésbé a képviselő-testület összetétele leképezi a társadalom politikai tagozódását, ami attól függ, milyen magas szinten érvényesül az arányosság. Mivel a különböző tömörülések jelöltjei a leadott szavazatok arányában jutnak mandátumhoz, így a társadalmi támogatottságuknak megfelelő arányban vesznek részt a képviseleti testületben. Tehát arányos rendszer esetén minél többen vesznek részt a választásokon, annál jobban jelenhet meg az érdekük az ez alapján választott képviselő-testületben. Ez összefügg azzal a később tárgyalandó kérdéssel, hogy az arányos képviselet jelenléte növeli a választási részvételt. (Id. old.). Tehát a legtöbb érdek megjelenése a képviseleti testületben az arányosság elvével valósulhat meg. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy a népesség egy részének (a többségi rendszerekben nem ritkán a kisebbségnek) támogató szavazata hozza létre a testületet, a többi rész pedig elfogadja azt, mert szabályosan zajlott le. Itt arról van szó, hogy a népesség minden részének akarata érvényesülhet a testületben. Tehát azt gyakorlatilag mindenki támogató szavazata hozza létre, figyelmen kívül hagyva itt az arányosság elvének olyan korlátozását, mint a bekerülési küszöb. Tehát ekkor valósulhat meg az különösen, hogy jobban elismert lesz az adott testület, hiszen mindenki akarata, ha különböző arányban is, de érvényesülhet a testületben. így támogatottabbnak érezheti döntéseit, ha létrehozatalában többen vesznek részt. Ugyan többségi rendszer esetében is érvényesülhet a kisebbség akarata, azonban nem mindig olyan súlyban, ahogy az a társadalomban is jelen van, szélsőséges esetben pedig egyáltalán nem. Ettől azonban el kell különítenünk a szűkebb értelmű kormányzat támogatottságát, hiszen az már tényleg a többség döntésének a következménye, és a képviseleti hatalom legitimációja erre nem vonatkozik. A legitimációval való kapcsolatot Richárd Rose szerint az is jelzi, hogy a nem-szavazás szabadságára hivatkozhatnak a szavazás politikai ellenfelei így megszervezve a szavazás bojkottját. Ennek célja a nem szavazók számára megmutatni, hogy a felajánlott választási lehetőség vagy a várt eredmény elfogadhatatlan a nem-szavazónak, és a részvétel visszautasításával lecsökkentik az eredmény legitimitását és hatékonyságát. Pl. az 1973-as népszavazás ÉszakÍrországban arról, hogy az Egyesült Királyság része maradjon-e. A katolikusok 42

Mill I. 132-134. o.

326

Hallók Tamás

bojkottálták a népszavazást, és akik szavaztak (58,1%), azok 98,9%-a az Egyesült Királysághoz tartozás mellett szavazott. A katolikus politikai vezetők viszont kinyilvánították, hogy őket nem köti az eredmény, mivel bojkottálták a szavazást. 43 Angeglusz és Tardos szerint Magyarországon a távolmaradás következménye, hogy a többségi elv érvényesülése annál inkább csorbul, minél távolabb kerül a 100%-tól a részvétel. Ha 50% alatt marad, ez még akkor is veszélyezteti a legitimitást, ha a többségi elv egyébként formálisan érvényesül. Ennek következménye lehet a leszakadó rétegek alacsony reprezentáltsága. Akik távolmaradnak, nem előlegezik meg a Kormány iránti bizalmat. Alacsony, fokozatosan romló választási részvétel a pluralizmus értékeivel szemben közömbös. 44 Egyetérhetünk-e ezzel a megállapítással? Kérdés, hogy ez összefüggésbe hozható-e a választásokon való részvétellel. Eszerint tehát minél többen tekintik elismerésre méltónak egy hatalmat, annál többen vesznek részt a választásokon, annál megalapozottabb lehet az adott hatalom léte? így többen vesznek részt a létrehozatalában, támogatottabbnak érezheti döntéseit a testület, és erősebb legitimáció övezheti? Tehát így a legitimációnak lehetnek fokozatai? Sartori szerint ha a részvétel személyes részvételt jelent, akkor részvételem valódisága és hatékonysága fordított arányban áll a résztvevők számával. így egy ötfős csoportban a részvételem egyötödöt ér, egy ötvenfős csoportban egy ötvenedet, egy százezer fős csoportban szinte semmit. Ha a részvételt törtként definiáljuk, amelynek nevezője az egyes résztvevők súlyát méri, minél nagyobb a nevező, annál kisebb az egyes résztvevők súlya. A választási részvételt a részvételi demokrácia hívei nem tekintik valódi részvételnek. Ugyanis ahhoz, hogy a szavazás részvételnek minősüljön, bekapcsolódást, aktív elkötelezettséget jelent. 45 Ebből feltétlenül igaz az, hogy a szavazás nem mindig jelent aktív bekapcsolódást a politika, a demokratikus eljárás folyamatába, azonban a bekapcsolódás a részvételtől független, attól még a részvételt teljes értékűnek tekinthetjük. A több résztvevő esetén pedig a részvétel súlya sem kisebb mindig, mint kevesebb résztvevő esetén. Ugyanis arányos rendszerekben néha egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazat nem ritkán múlhat egy-két szavazaton is. Másrészt ismerjük azt az esetet, amikor a választások szoros eredményt produkálnak. Ilyenkor a két első jelölt között 43

Richard Rose: Evaluating Election Turnout. Studies in Public Policy Number 290. Centre for the Study of Public Policy. University of Strarhclyde. Glasgow G1 1XH Scotland, 1997., 14-16. o. 44 Angelusz Róbert-Tardos Róbert: Választási részvétel Magyarországon 1990-1994. Politikatudományi Szemle, 1996. évi 4. sz., 9. o. 45 Giovanni Sartori: i. m. 66-67. o.


327

nemritkán egy szavazat dönt, pl. 2002-es országgyűlési választásokon Szerencsen. Ha ugyanis abból indulnánk ki, hogy minél többen vesznek részt, annál kisebb a részvevők súlya, akkor ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy ezért kevesebben fognak részt venni. Ha a választóknak pl. 26%-a vesz részt a választásokon, akkor 74%-a távol marad. Ez azt jelenti, hogy a népesség 75%-a vagy nem támogatja az adott összetételű képviselő-testületet vagy közömbös iránta. Nem mondható ugyanakkor egyértelműen, hogy a 75% nem tekinti legitimnek a testületet. Lehet, hogy nem vesz részt a választásokon, de mivel a testület létrejötte törvényesen zajlott le, így jogszerűnek, legitimnek tartja, engedelmeskedni fog neki. Az is lehet viszont, hogy azért nem vesz részt a választásokon, mert eleve nem fogja törvényesnek tekinteni a létrejöttét, nem fog engedelmeskedni neki, függetlenül attól, hogy mi lesz az eredménye a választásoknak. Az is lehet viszont, hogy pont a választások eredménye miatt nem fogja legitimnek tartani. Tehát a részt nem vétel ebben az esetben hat ki a testület legitimitására. A legitimációra a részvétel egyértelműen csak akkor hat ki, ha a választás érvényességének feltételei vannak, mégpedig az, hogy ilyen-olyan többségnek meg kell jelennie a választáson. Magyarországon az egyéni és területi választókerületben az első forduló csak akkor érvényes, ha a választójogosultak több mint fele megjelent szavazni, a második forduló pedig csak akkor, ha a jogosultak több mint egynegyede megjelent szavazni. Ha ettől kevesebben mennek el, és az eredmények alapján mégis összeülne az Országgyűlés, akkor az nem lenne legitim, hiszen az alakítására vonatkozó választási szabályokat nem tartották be, ebből következően a társadalom igen nagy hányada emiatt nem is ismémé el jogosnak a létezését. Viszont ha az érvényességi feltételt meghaladóan mentek el, pl. a 2. fordulóban 26%, ettől még a megalakuló testület legitim lesz, mivel szabályszerűen alakult meg, és ezt az állampolgárok is elismerik. Amit ebben az esetben az alacsony részvétel befolyásolhat, az parlament és az általa létrehozott hatalom társadalmi támogatottsága illetve demokratikusságának a foka. Tehát a részvétel a támogatottság mértéke és a demokrácia foka szempontjából lehet fontos. Eva Anduiza Perea viszont a demokrácia elitista irányzatával összefüggésben azt mondja, 46 hogy egy masszív részvétel, amikor az összes állampolgár szavaz, nem szükséges. Rámutat arra, hogy manapság az alacsony részvételi hányadot nem tekintik problémának, mivel az állampolgárok alapelégedettségét jelzi a politikai rendszer működésével kapcsolatban. Mellette

46

Eva Anduiza Perea: Individual characteristics, institutional incentives and electoral abstention in Western Europe. European Journal of Political Research, 2002. 41., 645646. o.

328

Hallók Tamás

az állampolgárok a személyes dolgaikra is koncentrálhatnak. Ezzel arra céloz, hogy a túl magas választási részvétel egy túlzott polarizációnak a tünete lehet, ami politikai instabilitást teremthet. Ezzel ellentétben azonban a választási részvétel maximalizálásának két fő oka lehet. Az első, hogy a tartózkodás ma nem az elégedettség jelének tekinthető, hanem inkább azt mutatja, hogy apátia, elégedetlenség van, és az állampolgárok egy része elidegenedik a folyamattól. A tartózkodás az érdeklődés hiányát vagy a választópolgárok és a politikai intézmények valamint a pártok közötti távolságot tükrözi. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elidegenedés vagy az érdeklődés hiánya nincs akkor, amikor a választási részvétel szintje magas. A részvétel megerősítheti annak érzését, hogy az egyén saját tevékenysége befolyásolja a politikai rendszert. A választási részvétel ugyan nem az egyetlen forma egy demokráciában a politikában való részvételre, de abszolúte lényeges ahhoz, hogy a politikai rendszer legitimációját, a parlament képviseleti természetét, és a népesség ellenőrzését a kormányzat összetétele felett garantálja. Perea szerint 47 a politikai részvétel fontossága abban is kimutatható, hogy az egyik olyan mechanizmusnak tekintették, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy mérsékelje, kiegyenlítse a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek hatását. A magas szintű tartózkodás jelezheti azt, hogy a népesség egy lényeges része a politikai rendszerből kizáródik. Ezáltal a résztvevők és tartózkodók között növekednek a szociális és politikai különbségek. Bizonyos társadalmi csoportokban, mint pl. a nők, a társadalmilag hátrányos helyzetben levők, a fiatalok vagy az idősek, illetve azok, akik a politikai és szociális rendszer központjától messze laknak, a nemszavazók aránya magas. Mivel ezen embereknek sajátos politikai és ideológiai véleményük van, amelyek valószínűleg különböznek a választójogát ténylegesen gyakorló népességtől, kijelenthetjük, hogy így másképp alakul a választások eredménye, mintha az összes választójogosult szavazna, s ez továbbra is a szociális egyenlőtlenségeket erősíti meg. Ha minden választó szavazna, a kirekesztett szociális csoportok ezen problémái eltűnnének. Tehát összességében azt mondhatjuk, hogy az állampolgári aktivitás, választási részvétel mindenképp fontos a demokrácia léte, valamint a hatalom támogatottsága szempontjából. A több részvevő miatt a hatalom támogatottabbnak érezheti döntéseit, a nép minél nagyobb részének akarata így érvényesülhet.

47

Eva Anduiza Perea: i. m. 646-648. o.


329

Tamás Hallók Electoral participation and legitimacy Summary Is there a connection between the participation in the elections and the legitimacy of the power? According to the principle of popular sovereignty, all power origins from the people. The people exercise this power indirectly or directly. The direct method is that the people elect the representatives to the parliament in the elections, and so they constitute the parliament. The elections must be regular, clear and fair, because the power will be legitimate from this. The power is legitimate, when the people admit it. The consensus of the people needs to the constitution of the power. Does it need any measure of this consensus? The answer is the principle of majority, it is a proper rule for this. If the majority of the electors participate in the elections, this doesn't influence the legitimacy, only some measure of the participation needs for the validity of the elections. If the participation doesn't exceed this (e.g., more than 50% of the electorate), it influences the legitimacy. In my opinion, the participation influences that how the power supported is, and the measure of the democracy is higher, if the participation is higher too.

1. (2009), pp VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL ÉS LEGITIMÁCIÓ HALLÓK TAMÁS*

Recommend Documents