08. Pisztolyok.doc VIII. A PISZTOLYOK A pisztolyok a tűzfegyverek rendszerén belül a kézi lőfegyverek csoportjába tartoznak, s azokat a fegyvereket foglalják magukba, amelyek egy kézzel működtethetők. Ezzel megadtuk a pisztoly definícióját, amely szerint a pisztoly egy kézzel működtethető kézi lőfegyver, vagy újabb terminológia szerint „maroklőfegyver”. Ebből a meghatározásból arra következhetünk, hogy a pisztoly általánosságban súlyra a legkönnyebb, terjedelemre a legkisebb fegyverfajta, továbbá, hogy működtetése általában feltámasztás és vállhoz szorítás nélkül történik. A közel fél évezredes múltra visszatekintő pisztoly története folyamán, szerkezeti fejlődése mellett, szerepét, rendeltetését tekintve is lényeges változásokon ment át. Magának a szónak az eredete tisztázatlan. A legelterjedtebb nézet szerint a szó az itáliai Pistoia város nevéből származnék, s eszerint a feltalálás helye Pistoia lenne. Más nézet szerint – amely ugyancsak a város nevével kapcsolatos – „pistoia” szóval eredetileg a XVI. század folyamán a Pistoiából Franciaországba importált kis tőröket jelölték, abban az értelemben, hogy pistoia-i Pistoiából származó; majd a kisméretű tűzfegyverek elterjedése után ezekre vitték át a nevet. Származtatják az ugyancsak olasz „pistallo” szóból is, amely eredetileg erős veretes markolatot jelentett. Palacky cseh történész a „pistala” szóból származtatja a pisztoly szót. A pistala a husziták rövid, kézi tűzfegyverének neve volt a XV. században. Származtatják továbbá egy 1483-ból származó leltárban szereplő „Pisdeallen” (másutt Pischallen) szóból is, amely az elnémetesedett „Petstollen”, „Bettstollen” formákban még XVI. században is előfordult, s kis méretű tűzfegyvert jelentett. Kevésbé elterjedt nézet szerint a pisztoly szó egy hasonló nevű aranypénztől származik, amelynek átmérője nagyjából egyezett a pisztolyok kaliberével. A magyar köznyelv a pisztoly fogalmába sorolja a revolvereket – fogópisztolyokat – is. A tűzfegyverek története két nagy szakaszra oszlik: az elöltöltőkre és a hátultöltőkre. Az elöltöltő pisztolyok korszaka mintegy három és fél évszázadot ölel fel, s a XV. század végétől a XIX. század közepéig terjed. Az elöltöltők korszakára általában jellemző a tűzfegyverek fejlődésének lassúsága, ami természetesen a pisztolyokra is vonatkozik. A fejlődés szinte kizárólag a fegyverek elsütő szerkezetének tökéletesítésére szorítkozott, szakmai fejlődésről alig beszélhetünk, legfeljebb olyan mértékűről, amilyen a fémmegmunkálás technikájának és technológiájának tökéletesedéséből törvényszerűen adódott. Egy másik, a pisztoly fejlődése szempontjából sajátos vonás, hogy szerkezeti fejlődése az elöltöltők egész korszakán át teljesen együtt haladt a puskáéval, annyira, hogy nem ismert, és nem is kutatott kérdés, hogy egy-egy újonnan felfedezett fegyverfajtából és típusból pisztoly vagy puska készült-e előbb. Nem számítjuk természetesen különbségnek a méretbeli eltéréseket, amelyek a két fegyverfajta jellegéből adódnak.
A) ELÖLTÖLTŐ PISZTOLYOK Az elöltöltő fegyverek elsütő szerkezeteinek fejlődését az I. fejezetben már tárgyaltuk. 1. KÜLÖNLEGES PISZTOLYOK Már említettük, hogy azokat a pisztolyokat, amelyek egy-egy típuson belül szerkezetükkel vagy külső formájukkal lényegesen eltérnek az átlagostól, különleges pisztolyok névvel illetjük. Többségük rendszerint a fegyverkészítők fantáziájának szüleményei vagy kísérletező kedvük termékei, amelyek közül néhány változat közkedveltté vált, s nagyobb mennyiségben is igényelték. Ilyen különleges pisztolyok a trombonok, a tercerolok, s ide sorolhatjuk az elöltöltők korszakában készült hátul töltőket, a gránátlövő pisztolyokat, a lőporvizsgáló pisztolyokat, a többcsövű és a többlövetű pisztolyokat. A trombon tölcsérszerűen kiszélesedő csövű pisztoly. Neve az olasz trombone = trombita szóból ered. Lövedéke több vas- és ólomdarabból vagy több sörétből áll. Ezzel a fegyver találati valószínűsége megnövekszik. Önvédelmi és vadászati célokra használták, karabély formában szabványos katonai fegyver is volt. Mind kovás, mind csappantyús elsütő szerkezettel készültek. A tercerol tulajdonképpen zsebpisztoly. Az általánosan használt kovás vagy csappantyús pisztolyoktól abban különbözik, hogy elsütő szerkezete, a kakasa és a serpenyője a cső hossztengelyébe, a cső felső részébe van szerelve. Ezzel a pisztoly keskenyebb, elhelyezhetősége jobb, kényelmesebb.
08. Pisztolyok.doc A korai hátultöltők tulajdonképpen kísérleti darabok. Az elöltöltők minden fajtájánál megpróbálkoztak a hátultöltő változattal, de a gyakorlatban nem váltak be. A megoldások nagy többsége az ún. kamrás szerkezet: a töltényűr, pontosabban a lőpor és a golyó fészke külön darab, a csőtől elváló rész, amit töltés után helyeztek a cső mögé, s kapcsolták össze vele. Mivel a pontos és biztonságos illeszkedést nem tudták megoldani, így csupán kísérleti darabok maradtak. A gránátlövő pisztoly általánosan használt kovás vagy csappantyús pisztoly, amelynek csőtorkolatára egy gránát befogadására alkalmas tölcsért szereltek. Harcban gránátvetésre használták, de inkább karabély formában. A lőporvizsgáló pisztoly, mint a neve is mutatja, a lőpor minőségének vizsgálatára, ellenőrzésére szolgált. Kovás változatai ismeretesek. Elsütő szerkezete megegyezik a kovás pisztolyéval, csöve helyére azonban egy álló fogaskereket szereltek. A kerékből egy kar nyúlik ki, amelynek ellapított vége a serpenyőre illeszkedik, elsütéskor a serpenyőbe helyezett, kimért lőporadag a fedelet feldobja, a fogaskereket elforgatja. Az elforgatás mértéke a kerék skálabeosztásán leolvasható, s az mutatja a lőpor minőségét, erejét. A többcsövű és a többlövetű pisztolyokat a következő részben ismertetjük. 2. GYORSTÜZELÉS ELÖLTÖLTŐ PISZTOLYOKKAL A gyorstüzelésre, azaz rövid idő alatt minél több lövés leadására való törekvés az elöltöltők egész korszakán végigvonul. Ennek a törekvésnek egyik megnyilvánulása az is, hogy a pisztolyt kezdettől fogva párban használták, de tudunk róla, hogy egy-egy lovas 3-6, sőt több pisztolyt is hordott. Ugyanennek a törekvésnek a jegyében születtek a két- és a többcsövű pisztolyok. Két fő típusuk ismeretes: az egyiknél minden csőhöz külön elsütő szerkezet tartozott, a másikhoz csak egy, s ebben az esetben a csöveket kellett forgatni. Új színt jelentettek a gyorstüzelő fegyverek történetében a XVII. század második felében szerkesztett, többtöltetű - köznyelvi kifejezéssel többlövetű - puskák és pisztolyok. Több hasonló megoldás született, közülük legismertebb és legelterjedtebb a Lorenzoni féle többlövetű pisztoly. A fegyver lelke egy karral ellátott, forgatható henger, amelyet a csövet és a markolatot összekötő tömbben helyeztek el. A lőpor és a golyók a nyújtott markolatba, egy-egy csatornába vannak betöltve, vagyis a pisztoly hátultöltő, s így a XIX. század második felében megvalósult tusatáras fegyverek előfutárának tekinthető. A hengeren két üreg van, egyik a lőpor, a másik a golyó felfogására szolgál. A töltéshez a hengert el kell forgatni, úgy, hogy két ürege a megfelelő csatorna torkolatához kerüljön, ott megmerül, s visszaforgatva a golyót a csőbe ejti, s mögé kerül a lőportöltet.
106. ábra Elsütő szerkezete kovás rendszerű. Az elv nagyszerűsége ellenére az ilyen szerkezet a gyakorlati használatban nem vált be, csupán különlegesség maradt. (106. ábra).
08. Pisztolyok.doc B) ISMÉTLŐ PISZTOLYOK 1. Bevezetés Röviddel az után, hogy Kolumbusz Kristóf rátalált az európaiak előtt addig ismeretlen amerikai földrészre (1492), megkezdődött az Újvilág meghódítása is. Mind több európai telepes, köztük sok kalandor szállt partra Észak-Amerikában, hogy ott új életet kezdjen. Új nemzet volt kialakulóban, s ennek a folyamatnak az első szakaszát az 1787-ben elfogadott alkotmány kihirdetése zárta le. Majd Észak-Amerika gazdasági életének lendületes fejlődése újabb bevándorlási hullámot indított el a XIX. század első felében. De az élet és a vagyon védelme nem volt kellően biztosítva. Az ön- és a csoportbíráskodás az amerikai életforma egyik jellemző vonása maradt, a törvényesség gyakorlatilag a durva erőszak, az önző személyi és gazdasági hatalom oldalán állt. Lőfegyvert az ember köznapi eszközként, személyi felszerelési tárgyként használt a vadászathoz éppen úgy, mint személye és vagyona védelmében, máskor meg zsákmányszerzés céljából. Rendkívül keresettek lettek az olyan kis méretű és könnyű, többlövetű fegyverek, amelyek mindig kéznél lehettek: munka és pihenés közben, úton és társasági összejövetelek alkalmával egyaránt. Persze Európában sem volt lényegesen kisebb az érdeklődés a többlövetű önvédelmi maroklőfegyverek iránt, mint Amerikában. Mivel a csaták, az ütközetek egyik legkritikusabb időszaka a közelharc, amikor a harcosoknak gyakran a legváratlanabb helyzetekben kell pillanatokon belül önállóan cselekedniük, az ellenséget megsemmisíteniük, a hadseregek szintén kellő tűzgyorsaságú maroklőfegyvereket igényeltek. Pisztollyal azonban korántsem olyan könnyű a hirtelenül felbukkanó célokat leküzdeni, mint azt sokan gondolták. A cél észlelése s a lövés között annyira rövid a cselekvési idő, hogy gyakran még a képzett lövészek számára sem biztos egyetlen lövéssel a találat. Esetenként a lövés gyors megismétlése szükséges a cél hatásos leküzdésére. Mind határozottabban került előtérbe az a követelmény is, hogy a pisztolyt egy kézzel lehessen működtetni, amelynek elsősorban a lovas katona látta volna hasznát, A XIX. század első felében, amikor már feltalálták a csappantyút, két lehetőség kínálkozott a többlövetű pisztolyok megszerkesztéséhez. A puskaművesek egyik része többcsövű forgópisztolyokkal, mások egycsövű, de forgó hengerrel szerelt revolverekkel kísérleteztek („revolve”[angol szó] = forogni, pörögni, forgatni). 2. Forgópisztolyok (revolverek) Többcsövű forgópisztolyok A formát tekintve az 1830/40-es években a többcsövű forgópisztolyoknak két típusa alakult ki. Egyik csoportba azok a fegyverek tartoznak, amelyeknél a csöveket egy tömör henger hoszszanti furatai helyettesítik. Egyes puskaművesek tehát (az amerikai Allen 1834-ben, illetve Schmid, Bacon, Perrin & Lepage attól függően, hogy pisztolyukat hány lövetűre tervezték, egy megfelelő átmérőjű és hosszúságú hengerbe - a tengelyfurattal párhuzamosan-kamrákat, „csöveket” fúrtak. A „csövek” zárt végződéseinél függőlegesen fúrtlyukakba a csappantyúk részére lőkúpokat helyeztek. Az így elkészített hengert rátolták a tokból kiálló tengelyre s a hengert a lecsúszás ellen, csavarral biztosították. A fegyver súlyának csökkentése céljából a „csövek” között a henger palástjába barázdákat véstek. Mások (a belga Mariette 1837-ben, továbbá Lhoist) (108. ábra) csöves változatot választottak a pisztoly megszerkesztéséhez: - a zártömbön kialakított lőszerkamrákra csavarmentesen hagyományos csöveket szereltek. Miközben a forgató emelő a tokból kiálló tengelyre illesztett zártömböt az elsütő billentyű hátrahúzásakor forgatta, a csövek körben haladtak balra. Mivel a fegyverek kézi megmunkálással készültek és az alkatrészek helyes illesztése alapvető követelmény volt, az összetartozó csöveket és lőszerkamrákat azonos számozással jelölték. A lőkúpokat rendszerint cső hosszanti irányban szerelték a lőszerkamrákra. Valamennyi forgópisztoly lényeges szerkezeti eleme az a fogkoszorú (109. ábra), amelyet a henger, illetve a hengeres zártömb hátsó harántfelületén alakítanak ki. Az aszimmetrikus (fűrész) formájú fogak száma azonos a csövek (a furatok) számával. Működés közben az elsütő billentyűvel (vagy a kakassal) összekapcsolt forgató emelő kimozdul a tokból, belecsúszik a fogkoszorú mélyedésébe, nekifeszül az egyik fog meredek falának, és tovább tolja a hengert - pontosan annyira, hogy a következő cső csappantyúja a kakas elé álljon. A működés elvének megismerését ezért az elsütő billentyű vagy a kakas mozgatásával összefüggő mechanizmus vizsgálatával kell kezdenünk.
08. Pisztolyok.doc A többcsövű forgópisztolyok legtöbbjénél a forgatás és az elsütés mechanizmusa az elsütő billentyű meghúzásával egyeztetett, kisebb azoknak a száma, amelyeknél a működés folyamata a kakas hátrafeszítésével kezdődik.
106. ábra
Ám a többcsövű forgópisztolyokat a hadseregek felszerelési jegyzékein hiába keressük, sehol sem találkozunk velük, egyetlen állam fegyveres erőinél sem rendszeresítették őket. Az Egyesült Államok Mexikó elleni háborújában ugyan még általánosan használták az egyéni tulajdonban levő „Pepperbox”-okat, de a washingtoni kormány hadfelszerelési bizottsága szolgálati fegyverként nem fogadta el őket. A Mariette-féle forgópisztolyok sem találkoztak az európai államok hadügyminisztériumainak egyetértésével. A többcsövű forgópisztolyok katonai használatra nem alkalmasak, mert a katonának a harcban célzott lövésekkel kell tüzelnie, az irányzék és célgömb nélküli többcsövű forgópisztolyokkal pedig a találat mindig kétséges.
08. Pisztolyok.doc
108. ábra A lőszerpazarlást minden hadsereg harcászati szabályzata tiltotta és tiltja ma is. Továbbá a többcsövű forgópisztolyoknál a fegyver súlypontja jóval a markolat függőleges tengelyvonala elé helyeződik, emiatt nagyon nehéz, fárasztó a pisztoly tartása, s a célzás is bizonytalan. A többcsövű forgópisztolyok technikai fogyatékossága abban van, hogy a henger forgása gyakran nem pontosan távolságtartó, s ezért a kakas a csappantyúk közé üt, s a fegyver „csütörtököt mond”. Ez pedig harc közben, de más önvédelmi szükséghelyzet esetén sem megengedhető.
08. Pisztolyok.doc
109. ábra
3. Egycsövű forgópisztolyok A „COLT” Az első harctéri használatra is alkalmas, a hadseregeknél szolgálati maroklőfegyverként rendszeresített többlövetű pisztoly a Colt-féle forgópisztoly (revolver) volt. Az életrajzírók szerint Samuel Colt 1830-ban, tizenhat évesen hajóinasként szolgált egy Indiába hajózó vitorláson. Hazatérőben, a hosszú út alatt fából kifaragta az általa elképzelt forgópisztoly alkatrészeit. A partraszállás után megtakarított pénzén egy puskaművessel vasból el is készíttette fa forgópisztolyának pontos mását. Az első próbálkozása azonban kudarccal végződött, mert a fegyver csöve már az első lövésnél letört. A második egyedi darab, amelyet Anson Chase puskaműves 1832ben készített, már elképzelése szerint működött, s Colt a forgópisztolyt szabadalomra érettnek találta. A szabadalmi hivatal azonban Colt jelentkezését a dokumentáció kifogásolható minősége miatt elutasította.
110. ábra S. Colt csak a harmadik prototípussal ért el sikert. Találmányát először Angliában és Franciaországban vették fel a szabadalmak jegyzékébe (1835), az Egyesült Államokban pedig csak 1836-ban fogadták el a forgópisztolyt. S miután Coltnak sikerült tőkéseket találnia egy fegyverkészítő üzem gépi felszereléséhez, Patersonban, egy selyemfonoda használaton kívüli épületében megkezdődhetett az ötlövetű elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok gyártása (110. ábra).
08. Pisztolyok.doc De az érvényesüléshez vezető út nagyon is rögös volt. Az időben még az Allen-féle és más „Pepperbox” pisztolyok uralták az amerikai fegyverpiacot, s mielőtt az emberek jobban megismerhették volna a Colt-forgópisztolyokat, az Egyesült Államokban pénzügyi válság robbant ki, a patersoni vállalkozás is csődbe került (1842). Colt átmenetileg Morse szolgálatában vízhatlan távíróvezetékek készítésével foglalkozott s csak 1846-tól kezdve hódolhatott ismét fegyverszerkesztői és fegyverkereskedői szenvedélyének. 1846-ban az Egyesült Államok és Mexikó között háború robbant ki. A harcokban az 1836-os („Texas”-modellnek is nevezett) Colt-forgópisztolyokkal rendelkező texasi lovasok jártak az élen. Bebizonyosodott, hogy az egy kézzel működtethető, ismétlésre alkalmas forgópisztoly a lovas katona leghasználhatóbb lőfegyvere. Ezért Taylor tábornok S. Walker századost Washingtonba küldte: vegye fel a kapcsolatot a kormánnyal és S. Colttal, hogy a harcoló csapatok mihamarabb és minél több forgópisztolyt kapjanak. Miután a kormány egyetértett a tábornok javaslatával, Colt pedig a haditapasztalatok figyelembevételével tökéletesítette az 1836-os modellt, a whitneyvillei fegyvergyár 1847 januárjában 1100 darab hatlövetű revolver gyártására és szállítására vállalt kötelezettséget (111. ábra).
111. ábra Ettől kezdve Colt pályafutása már felfelé ívelt (Connecticut állam kormányzója ezredesi címet adományozott neki). Amikor a whitneyvillei gyár teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét, Colt Hartfordban saját fegyvergyárat létesített. Fegyvereivel részt vett az 1851. évi londoni világkiállításon, s azután, hogy a brit kormánnyal megegyezett a revolverek szállítására, Londonban is fegyvergyárat rendezett be. Az eddig említett Colt-forgópisztolyok természetesen egytől egyig elöltöltő, csappantyús lőfegyverek. A henger kamrafuratainak számától függ, hogy a pisztollyal újratöltés nélkül hány lövést lehet leadni. A lőkúpok a kamrafuratok tengelyirányában a henger hátsó harántfelületén, körben helyezkednek el. Ugyanott található a tengellyel áttört fogkoszorú is. A forgópisztolyt egy kézzel lehetett használni úgy, hogy a lövész tenyerével átfogta a fegyver markolatát, hüvelykujjával hátrafeszítette a kakast, eközben a henger egyötöd (egyhatod) fordulattal a soron következő lőszerkamrát a cső nyílásához állította, majd az elsütő billentyű meghúzásakor az elsütő emelő kioldott, s a kakas ráütött a csappantyúra. Ezt a műveletsorozatot ötször (hatszor) lehetett megismételni újratöltés nélkül. A tűzgyorsaság gyakorlatilag a lövész kézügyességétől és a fogások begyakorlottságától függött. Két töltött forgópisztollyal 10 (12) lövést lehetett kellő gyorsasággal megismételni. Az elöltöltő, csappantyús Colt-revolvereket .28, .31, .34, .36, .44 kaliberrel (űrmérettel) 1873-ig gyártották s többféle csőhosszal (63-304 mm) kerültek forgalomba. Európában a méterrendszer elfogadása (1875) után a fegyvertechnikában is általánossá vált a hosszúságok metrikus mérése (m, mm). Ezt megelőzően mindenütt az angolszász hosszmértékek (Zoll, inch = hüvelyk, foot = láb) voltak használatosak a fegyverek hosszméreteinek mérésénél. Mivel a mérési adatok vegyes használatával napjainkban is gyakran találkozunk, érdemes megjegyezni, hogy 1 Zoll (1’), illetve 1 inch = 25, 4 mm; 1 foot = 304, 8 mm. Az űrméret (kaliber) jelölésénél: 22/100 Zoll, vagyis .22 = 5,6 mm, .25 = 6,35 mm, .30 = 7,63 mm, .32 = 7,65 mm, .38 = 9 mm, .44 =10,6 mm, .45 =11,5 mm. (Eltérések lehetségesek, pl. .32 = 8 mm.) Ezek a jelölések ma már inkább történelmi hagyományt, mint hüvelykről milliméterre átszámítható méretet jelölnek.
08. Pisztolyok.doc Éppen ezért a SAAMI (Sporting Arms and Ammunition Manufacturer’s Institute), az amerikai polgári fegyvereket és lőszereket gyártók intézete a számjelzés előtti pontot elhagyja, és ezáltal a számok és a melléjük írt betűjelek valójában típusjelzést jelentenek, s nem a pontos kalibert. Súlyméréseknél: 1 ounce = 28,35 gramm, 1 grain = 0,0648 gramm. Akadnak az előbb felsorolt pisztolyok között vésett példányok is. Egyes darabok hengerén jeleneteket ábrázoló vésetek láthatók (pl. kentaurok összecsapása, postakocsi megtámadása, telepesek és indiánok harca, tengeri csata). A zseb-, a táska-, a rendőrségi és a katonai revolvereknek sok változata ismeretes, külalakjukban azonban egymáshoz annyira - s más forgópisztolyokhoz alig - hasonlítanak, hogy a Colt-gyártmányokat még a fegyvereket kevésbé ismerők is könnyen felismerhetik. (Utánzásuk egyébként nem ment ritkaságszámba). A Colt-forgópisztolyok hírnevét csak öregbítette az állandósághoz, a tradícióhoz való ragaszkodás. Arra a kérdésre, hogy S. Colt vajon a fegyverszerkesztésben vagy a fegyverigényes piacok ügyes felkutatásában, a busás hasznot hajtó üzletkötésekben volt-e nagyobb, nem könnyű válaszolni. Kétségtelen, hogy S. Colt szerkesztette az első katonai használatra is alkalmas többlövetű pisztolyt, ugyanakkor ravasz fegyverkereskedő volt. Fegyvereivel megjelent az Egyesült Államok Mexikó elleni háborújában, pisztolyokat (és forgópuskákat) szállított a fellázadt indiánok leverésére küldött kormánycsapatok részére, s a vagyonukat félt farmereket, a rabló kalandorokat egyaránt felfegyverezte. Kétségtelen tény, hogy Samuel Colt a fegyverek gépi szabványok szerinti termelésének az úttörője, a fegyverek tömeggyártásának a megalapozója. Neve annyira azonosult a revolver fogalmával, hogy az emberek helytelenül más forgópisztolyokat is „Coltnak” neveznek. S. Colt 1862-ben halt meg, de a cég fennmaradt, s fegyvereivel napjainkban is a fegyvergyártás élvonalába tartozik. ADAMS S. Colt állítólag Viktória királynő férjének köszönhette angliai sikerét. Fülöp herceg az 1851. évi világkiállításon szívélyes barátságot kötött a neves feltalálóval, s a brit hadfelszerelési hivatal az ő közbenjárására rendszeresítette a Colt-forgópisztolyt az angol fegyveres erőknél. S. Colt 1856-ig összesen 18 000 darab forgópisztolyt adott át az angol hadsereg és haditengerészet részére. Pedig az időben (1851) Angliában már szabadalmazták a Colt-revolvereknél nagyobb tűzgyorsaságú Adams-féle forgópisztolyt. Az 1851. szeptember 10-én megtartott összehasonlító lövészeten a Colt-revolverrel 58, az Adams-forgópisztollyal 46 másodperc alatt adtak le hat célzott lövést. Az Adams-forgópisztolynak viszont hátránya volt, hogy az elsütő billentyű meghúzása nagy erőt igényelt, ezért a lövész könnyen elránthatta a fegyvert, s a lövés így célt tévesztett. Ezzel az indokkal vetette el az angol hadfelszerelési bizottság 1854-ben az Adams-féle revolvernek a hadseregben történő rendszeresítésre tett javaslatot. Mivel azonban a találmányok előnyeit és hátrányait végeredményben mindig a gyakorlat igazolja, következésképpen a Colt- és az Adams-féle forgópisztoly versenyét is az élet – a háború – döntötte el, mégpedig az Adams-féle maroklőfegyver javára. J. G. Grosse, a 88. brit ezred tisztje a következőket írta Robert Adamsnak Szevasztopolból 1855 elején, a krími háború nagy ütközete után: „Éppen nálam volt az ön revolvere, amikor az oroszok bekerítettek bennünket. A válságos helyzetben rájöttem, hogy az ön forgópisztolya használhatóbb Colt ezredes revolverénél. Ha minden lövés előtt előbb meg kellett volna feszítenem a kakast, akkor bizonyosan életemet veszítettem volna.” A fegyver működése a billentyűfeszítés elve szerint történt: az elsütő billentyű hátrahúzásakor a zárberendezés megfeszítette a kakast, tovább fordította és rögzítette a hengert, majd a billentyű továbbhúzása közben a kakas előrecsapott, ráütött a csappantyúra, megtörtént a lövés. A billentyű előreengedésekor a hengert rögzítő emelő visszasüllyedt a tokba, s a lövést máris ismételni lehetett. Ezeknél a forgópisztolyoknál hiányzott a kakas nyúlványa, a cső és a tok pedig egy darabból készült. 1855-ben azonban Adams megvásárolta Beaumont kakasfeszítéses szabadalmát, forgópisztolyának zárszerkezetét átalakította, az így a forgópisztolyt kakasfeszítéssel is használni lehetett (a kakas nyúlványt kapott). Majd forgópisztolyát J. Kerr szabadalma szerint töltővesszővel szerelte fel, s az így tökéletesített revolver 1855-ben a brit hadsereg és haditengerészet tisztjeinek szolgálati maroklőfegyvere lett. A fegyver tömeggyártása a southwarki Adams & Deane üzemben kezdődött, 1856-tól pedig a londoni Armoury Company cég gyárában folytatódott. Engedéllyel másutt is készítettek Adams-féle forgópisztolyokat: Ausztriában L. Gasser fegyverkészítő műhelyéből kerültek ki Adams-féle forgópisztolyok.
08. Pisztolyok.doc TRANTER R. Adams találmánya természetesen más európai szakember érdeklődését is felkeltette. William Tranter 1853-ban olyan forgópisztolyra kapott szabadalmat, amelynek két billentyűje volt. A hoszszabb billentyűvel történt a zárszerkezet és a kakas feszítése, a rövidebb billentyű pedig a kakas fesztelenítésére, az elsütésre szolgált. Lövésnél a lövész középső ujjával hátrahúzta a hosszabb billentyűt, célzott, majd a mutatóujjával meghúzta a rövidebb billentyűt s a kakas előrecsapott a csappantyúra. Gyorslövésnél a lövész középső és mutatóujjával egyidejűleg húzta hátra a billentyűket. (A forgópisztolyok tömeggyártása 1856-ban kezdődött és 1863-ig tartott.) Az eltelt évtizedek alatt - sikertelen és sikeres útkeresések közepette, többféle módozat kipróbálásával - véglegesen kialakult a forgópisztolyok forgató és elsütő mechanizmusának technikai rendszere. A neves fegyverszerkesztők - pl. Chaineux - leginkább kettős mozgatású kakas-billentyű feszítésű zárszerkezetet alkalmaztak (112. ábra), s hátultöltő revolvereik számos változatával elárasztották a világot. A puskakészítők kézműves műhelyei fokozatosan elsorvadtak, megszűntek, s helyükbe a célgépekkel jól felszerelt fegyverkészítő üzemek, hatalmas fegyvergyárak léptek. Már az elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok sok változatának számbavételénél fel kellett figyelnünk arra a jelenségre, hogy amikor valahol a világon feltűnt egy valós műszaki értéket képvisel, technikai újdonság, az annak megszerzésében érdekelt személyek mindent elkövettek, hogy hozzá hasonlót szerezzenek a maguk használatára és hasznára. Amíg azonban régebben természetes volt, hogy egyes vállalkozok a találmányokat lemásolták, s azokat saját nevükkel jelölték, a szabadalmi jog elfogadásával és nemzetközi elismerésével a találmányok védettek lettek (áltálában 20 évre), s a szellemi értékeket többé már nem lehetett egyszerűen ellopni. Az viszont nem titok, hogy a szabadalmi jog csak egy konkrétan megfogalmazott és bejelentett találmányt oltalmaz, és a benne rejlő ötletet, annak változatait csak kevéssé védi. Ezért az ügyes és leleményes szerkesztők továbbfejlesztik, tökéletesítik a piacon már megjelent, megismert terméket, és „találmányukra” szabadalmat, védettséget kérnek, és esetenként kapnak is. Ez a magyarázata annak, hogy az elmúlt közel másfél évszázad alatt nagyszámú, egymáshoz hasonló, de nem azonos pisztoly, puska stb. fegyver jelent meg a piacon, sok-sok szerkeszt, cég, gyáros, kereskedő neve alatt. Természetesen előfordulhatnak véletlen egybeesések is. Megtörténhet, hogy két kutató, egymás kísérleteit, elért eredményeit nem ismerve, egymástól függetlenül, azonos időben jelentkezik hasonló találmánnyal. Ilyen eset rendszerint a technika és a technológia fejlődésének kritikus időszakában következik be, amikor az új létrejöttének feltételei már léteznek. Az okos szakemberek ugyanis soha sincsenek leleményes ötletek hiányával, csupán a technikai ós a technológiai adottságok lehetnek esetenként elégtelenek merész elképzeléseik megvalósításához. Példaként említhető, hogy egyesek hiába kísérleteztek már a XVIII. században többlövetű fegyverek készítésével, mert a valóban használható forgópisztoly megszerkesztését a csappantyú feltalálása tette lehetővé, a fegyverek tömeggyártásának előfeltétele pedig az üzemek célgépekkel való felszerelhetősége és a szabványosítás bevezetése volt. A hátultöltő kézi lőfegyverek megjelenését az össze-szerelt lőszer - a töltény - feltalálása előzte meg. LEFAUCHEUX Az elöltöltő Colt- és Adams-rendszerű revolverek a XIX. század közepén nagyon keresett önvédelmi - a hadseregekben is használt - maroklőfegyverek voltak. Ezt főképpen annak köszönhették, hogy 5-6 lövést lehetett velük megismételni újratöltés nélkül. Ez a lehetőség az igényeket egyelőre kielégítette, jóllehet ez időben már megjelent a színen a korszerű hátultöltő forgópisz-tolyok előfutára - a Lefaucheux-revolver. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy egy svájci tüzértiszt, S. J. Pauly az 1790-es években szakított a katonai hivatással és találmányokon törte fejét. Kezdetben irányítható léggömbbel kísérletezett (1802-1804), de érdeklődése később a fegyvertechnika felé fordult. Párizsi műhelyében, más puskaművesekhez hasonlóan, hátultöltő lőfegyver megszerkesztésén fáradozott. 1812-ben olyan billenő csövű hátultöltő pisztolyt készített, amely központgyújtású fémhüvelyes töltényt használt. Pauly a peremes töltényhüvelyt esztergapadon munkálta meg. A csappantyút, a fémhüvely fenekét helyettesítő kartonpapír közepére ragasztotta, amely a kakas ütésének hatására lángot vetve, meggyújtotta a hüvelyben elhelyezett fekete lőport. Mivel azonban a töltényhüvelyek elegendő mennyiségű tömeggyártását forgácsolási eljárással nem lehetett biztosítani, a találmány átmenetileg feledésbe merült.
08. Pisztolyok.doc
113. ábra 1: Hüvely; 2. Gyúelegy; 3. Csappantyú; 4. Gyúszeg; 5. Lőpor; 6. Lövedék Casimir Lefaucheux párizsi puskaműves tulajdonképpen Pauly szabadalmának alapötletét használta fel, amikor két évtizeddel később gyúszeges töltényét megszerkesztette (113. ábra). A neves feltaláló először az 1832-ben bemutatott billenő csövű vadászpuskájánál alkalmazta a sajátos szerkesztésű egyesített lőszert (a töltényt). A töltény hüvelye kartonpapírból készült s egyik végét vékony sárgarézkupak zárta le. Lefaucheux a sárgarézkupak belső lapjának közepére helyezte a „robbanó labdacsot” (csappantyút), amihez a hüvely falának áttörtén keresztül csatlakozott a gyúszeg. Működés közben a fegyver kakasa felülről rácsapott a hüvelyből kiálló 112. ábra gyúszegre, az megütötte a csappantyút, a csappantyú lángja Double Action Chaineux-féle elsü- pedig meggyújtotta a fekete lőport. tő berendezés: Miután a fémtechnológia, valamint a szerszámgépgyára) Fesztelenített kakas és elsütő tás megteremtette a fémhüvelyek tömeggyártásának lehetőségét, a vörösrézből sajtolt hüvelyek, illetve a Lefaucheux-féle berendezés gyúszeges töltények hamarosan Európa-szerte használatosak b) A kakas megfeszítése lettek. Számos francia, belga, német és osztrák puskaműves c) A kakas előreütésének pillanata készített Lefaucheux-féle forgópisztolyt. Az egyszerű, nem díszes forgópisztolyok nagyon olcsón és jelentős mennyiségben kerültek a kereskedelmi forgalomba. C. Lefaucheux kezdetben a Mariette-féle többcsövű forgópisztolyok átalakításával kísérletezett, de a közismert Lefaucheux-forgópisztoly szerkezeti rendszerét Francois Chaineux párizsi puskaműves dolgozta ki 1853-ban. A Lefaucheux forgópisztolyok voltak tehát az első hátultöltő, fémhüvelyes töltényt használó revolverek. Mivel azonban ezek hadihasználhatóságát a hadvezetőségek a véletlen elsülés eléggé nagy valószínűsége miatt kétségbe vonták, a fegyvergyárosok az 1860-70-es években tökéletesebb hátultöltő forgópisztolyok megszerkesztésére ösztönözték a fegyverkonstruktőröket. (A Lefaucheux-revolvert szolgálati maroklőfegyverként 11 mm-es űrmérettel csak a francia haditengerészetnél rendszeresítették 1855-ben.) Elképzeléseik valóra váltása nem látszott elérhetetlennek, mert ez időben a központ- és peremgyújtású puskatöltények már használatosak voltak.
08. Pisztolyok.doc SMITH & WESSON Elsőként az amerikai Smith & Wesson cég jelentkezett a fegyverpiacon olyan hátultöltő forgópisztolyokkal (1857), amelyek nem Lefaucheux féle gyúszeges, hanem peremgyújtású, fémhüvelyű töltényt használtak. Horace Smith a springfieldi fegyverüzemben, apja mellett dolgozva kapott kedvet a puskaművességhez. Az inasévek eltelte után Smith Whitney gyárában kitanulta a szerszámkészítő mesterséget, majd O. Allan munkása lett. 1851-ben Worchesterbe költözött, s ott az Allen & Luther cég fegyverkészítő üzemében dolgozott. Akkor találkozott Daniel B. Wessonnal, akit szintén magával ragadott a fegyverkészítés szenvedélye. A két fegyvert kedvelő ember ismeretségéből tartós barátság és üzleti kapcsolat is született (1852). Először egy csőtáras, bonyolult szerkezetű ismétlőpisztollyal hívták fel a figyelmet magukra, amelyet Wesson szerkesztett (1854). De mert hiányzott a pisztoly iránti kereslet, az üzlet nem jövedelmezett, így a Winchester Repeating Army Company cég elődjével, a Volcanic Arms Company-val társultak. Smith ott üzlettársként, Wesson pedig művezetőként dolgozott. Wessont azonban nem hagyta nyugodni a maroklőfegyver hátultölthetőségének a gondolata: a töltényét már megtervezte, csak a kedvező szerkesztésű fegyver hiányzott. Ekkor hozzájuk szegődött a szerencse (1856). Történt, hogy S. Colt elutasította, s nem vásárolta meg R. White 1855-ben szabadalmazott találmányát (a hátulról tölthető forgópisztolyhenger tervezetét). A feltaláló akkor Smithnek, illetve Wessonnak adta el a találmányának gyártási jogát. Ezt követően Smith és Wesson megvált a Volcanic cégtől és Springfieldben gyárat alapítottak. Megállapodást kötöttek O. Winchesterrel, hogy a Volcanic Arms Company nem gyárt revolvereket, a Smith & Wesson cég pedig puskákkal nem jelentkezik a fegyverpiacon. A siker nem váratott sokáig magára. Már a termelés megkezdését követő második év végén havonta hatszáznál több S. & W. Mod. 1. forgópisztoly talált gazdára a piacon, s a cég 1860-ban egy új, nagyobb fegyvergyár létesítését határozta el. A .22 űrmérettel készült, hétlövetű Mod.1. forgópisztolynak felfelé billenő csöve volt. Az ürítéshez és az újratöltéshez a hengert - a cső felbillentése után - a tengelyről le lehetett húzni. (A pisztolyhoz peremgyújtású töltényt használtak.) Ez a típus 1861-ben .32-es kaliberrel, hatlövetű kivitelben is piacra került (Mod. 2.), 1864-ben pedig elkezdődött annak a .32-es ötlövetű, felbillenthető csövű forgópisztolynak a sorozatgyártása is, amely központgyújtású töltényt tüzelt. Jóllehet az említett forgópisztolyok kifejezetten önvédelmi maroklőfegyverek voltak, a polgárháború idején harc közben is eredményesen használták őket, mert „vízmentes töltényeik esős napokon sem hagyták cserben tulajdonosaikat. Ez a felismerés később arra késztette a S. & W. céget, hogy .44 űrmérettel katonai forgópisztolyokat is forgalomba hozzon. GASSER A XIX. század közepén és második harmadában Európában és Amerikában a fegyverszerkesztőket, még inkább a fegyvergyárosokat nem a katonai követelmények magasabb színvonalának kielégítése, hanem üzleti érdekek ösztönözték az újabb, kéziesebb, díszesebb, elmésebb szerkezetű forgópisztolyok megjelentetésére. Európában Napóleon száműzése után néhány évtizeden át viszonylagos egyetértés alakult ki a vezető hatalmak között. Ám a tőkés fejlődés hamarosan a politika felszínére hozta a nagyhatalmak érdekellentéteit. A vezető szerepre törekvő államok így vagy úgy, cselekvően vagy semlegességet színlelve formálták Európa politikai arculatát. A militarista szemlélet erősödése nyomán a hadiipart mindenütt fejlesztették. A fegyverek tökéletesítésével foglalkozó feltalálók a politikai vezetők bizalmát s a fegyvergyárosok komoly állami támogatást élveztek. Ausztriában a steyri fegyvergyár kapta a legjelentősebb állami támogatást, ahonnan a hadsereg puskákat, karabélyokat kapott. A forgópisztolyokat a Gasser-cég szállította a hadsereg számára. Leopold Gasser bécsi puskaműves 1862-ben az osztrák főváros egyik peremkerületében, Ottakringben rendezett be fegyverkészítő üzemet. A műhelyek kezdetben Adams-féle revolvereket szállítottak a fegyverpiacra. Amikor azonban az osztrák lőszergyárakban megkezdődött a peremes, fémhüvelyű töltények tömeggyártása (1867), Gasser haladéktalanul hozzákezdett forgópisztolyának megszerkesztéséhez. Az állami megrendelések csak növelték a tulajdonos vállalkozói kedvét, s a kézműves üzem hamarosan gépekkel jól felszerelt gyárrá fejlődött. A kétszáznál több munkást foglalkoztató gyár termelési kapacitására, annak fejlődésére jellemző, hogy 1884-ben már 100 ezernél több forgópisztoly gyártásával dicsekedhetett. A Saint Pöltenben létrehozott kiegészítő üzemágazat (öntöde és kovácsoló üzem) szintén kétszáz munkást dolgoztatott. A Gasser-forgópisztolyt szolgálati maroklőfegyverként 1870-ben rendszeresítették az osztrák magyar hadsereg lovasságánál.
08. Pisztolyok.doc A forgópisztoly billentyű-kakas feszítésű mechanizmusa lényegében azonos a LefaucheuxChaineux revolver működési rendszerével. A 11 mm-es űrmérettel készült és 375 mm hosszú, 1,52 kg súlyú forgópisztoly nem tartozik a legkéziesebb maroklőfegyverek közé. Ezért a gyalogsági tisztek részére 1874-ben rendszeresített Gasser-forgópisztoly csövének hossza már csak 323 mm. A forgópisztoly nem kedvező jellegzetessége, hogy a henger kiemeléséhez szerszámokra volt szükség. Erre utal a csapatok részére kiadott utasítás 2.§ -ában foglalt intézkedés is: „A forgópisztolyt a honvéd csak akkor szedje szét, ha azt tisztítani vagy vizsgálni kell.” Szétszedésnél először a tok végénél levő csöcsavart kellett eltávolítani, majd utána a csövet lecsavarni a tengelyről. COLT „FRONTIER” Az S. & W. hátultöltő forgópisztolyok megjelenésével észrevehetően megcsappant az elöltöltő revolverek iránti kereslet, s ez ugyancsak megkérdőjelezte a Colt-cég forgópisztolyokat gyártó üzemágazatának a jövőjét. Nyilvánvaló lett, hogy tenni kell valamit. Először Rider kísérletezett a Colt-forgópisztolyok átalakításával (leszerelte a lőkúpokat s a hengerfuratokba hátulról tölténykamrákat csavarozott be, 1865), szabadalmát azonban elvetették. A Thuer-féle változat bár szabadalmat kapott (új henger, 1868), de a forgópisztoly gyártásával és használhatóságával szemben még sok kifogás merült fel. Ezt követően Richards (1871), majd Mason (1872) tökéletesítette a „hagyományos” Colt-forgópisztolyokat. Ezek a hatlövetű Colt „Frontier” revolverek .38-as peremgyújtású töltényt használtak. A .45 kaliberrel szerkesztett Colt „Navy”-forgópisztoly tömeggyártásának megkezdésére 1873-ban került sor, s az 1892-ig az Egyesült Államok hadseregének szolgálati maroklőfegyvere volt (Single Action Army 1873). Azért is kedvelték, mert a Winchesterpuska töltényét is használhatták hozzá. CHAMELOT-DELVIGNE A Gasser- és a Colt „Navy”-forgópisztolyoknak valóban nagy hátrányuk, hogy a hengert a tokból csak szerszám segítségével lehet kiemelni. Ezért egyes konstruktőrök olyan technikai megoldást kerestek, amely módot ad arra, hogy a henger szerszámok igénybevétele nélkül is cserélhető legyen. Könnyen szétszedhető revolver volt - többek között - a Chamelot-Delvigne forgópisztoly, amelyet az 1870-71. évi francia-porosz háború után a St. Etienne-i fegyvergyárban kezdtek gyártani, s amelyet 1873-ban a francia, 1874-ben pedig az olasz hadseregben szolgálati fegyverként rendszeresítettek. A fegyver zárszerkezete tulajdonképpen a többcsövű Allen- és a széles körben ismert Chaineux-féle forgópisztoly feszítő-forgató-elsütő mechanizmusának a kombinációja. MAUSER „REICHSREVOLVER” Németországban Paul Mauser szerkesztett katonai forgópisztolyt. A kakasfeszítésű, de biztosító retesszel szerelt „Reichsrevolver” a hátultöltővé átalakított Colt-forgópisztoly zárberendezéséhez hasonló (114. ábra). A forgópisztolyt két változatban gyártották - egyiket a lovasság (1879), másikat a gyalogság (1883) számára. A modellek szerkezetileg teljesen azonosak, a különbség csupán annyi, hogy az 1879. évi forgópisztoly hosszabb és nehezebb az 1883. évi revolvernél. NAGANT Bizonyos, hogy a forgópisztolyok gázvesztesége már ebben az időben is eléggé sokoldalúan tanulmányozott probléma volt. A revolver hengerének elülső harántfelülete - az elfordulás lehetővé tétele érdekében - a cső végéhez hézaggal illeszkedik. Így a lőporgázok egy része, amikor a lövedék már elhagyta a henger töltényfuratát, de a csőből még nem repült ki, a cső és a henger közti résen át elillan, nem végez hasznos munkát (nem vesz részt a lövedék előrehajtásában). A kísérletek arra mutattak, hogy a gázveszteség jelentéktelen.
114. ábra 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Kakas; Elsütő emelő; Hengertoló; Hengerrögzítő emelő; Kakasrugó; Billentyű rugó; Hengerrögzítő rugó
08. Pisztolyok.doc Louis Nagant belga fegyverkonstruktőr olyan forgópisztolyt (hozzá töltényt) szerkesztett, amelynél nincs gázveszteség. A töltény palack formájú s a lövedék csúcsa nem emelkedik ki a hüvelyből, a hüvely azonban kissé kiáll a hengerből. Lövésnél, amikor a forgató emelő a soron következő töltött tölténykamrát a csőhöz fordítja, egy feszítő kar nekitámaszkodik a töltény fenekének, és a hengert is előretolja. Ezáltal a töltényhüvely elülső vége beleilleszkedik a csőfurat kúposan kialakított végződésébe s a kakas szegnyúlványa csak ekkor üti meg a töltény fenekét (115. ábra).
115. ábra NAGANT forgópisztoly elsütés előtti pillanata (előretolt henger, megtámasztott töltény) Ezt a revolvert kezdetben ( 1895) a belga Pieper-cég szállította Oroszország számára, de a tömeggyártását később a tulai fegyvergyár vette át. A forgópisztoly kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, hogy gyártása a Tokarev-féle öntöltő pisztoly rendszeresítése után sem szűnt meg, s a revolvert a szovjet csapatok a második világháborúban is használták. RAST-GASSER Amikor a gyérfüstű lőpor használata általánossá vált, a Gasser-cég új forgópisztoly megtervezését vette fel fegyverfejlesztési programjába. Az új forgópisztolyt August Rast szerkesztette s annak sorozatgyártása 1898-ban kezdődött el. A billentyű-kakas feszítésű maroklőfegyver sajátossága, hogy ütőszeggel szerelt revolver, a sátorvas lebillenthető, a bal oldali tokfedél kinyitható. A forgópisztoly gyártása azonban csak 1912-ig tartott, mert akkor egységesen a Steyr-gyár reteszelt rendszerű, öntöltő pisztolya lett az osztrák magyar hadsereg szolgálati maroklőfegyvere. LEBILLENŐ CSÖVŰ FORGÓPISZTOLYOK, ÖNMŰKÖDŐ HÜVELYKIVETŐVEL A maroklőfegyvereknek –a Colt 1836-ban szabadalmazott forgópisztolyával kezdődött– rohamos fejlődését alapvetően a tűzgyorsaság növelésének igénye szorgalmazta. Ez a fejlődés 1869-ben újabb állomásához érkezett; olyan revolver jelent meg a fegyverpiacon, amelynél a lövész az üres hüvelyeket a henger töltényfurataiból már nem egyenként, az ürítővesszővel lökdöste ki, hanem a beépített kivető koszorú segítségével valamennyi üres hüvelyt egyetlen mozdulattal el lehetett távolítani a fegyverből. Bár a rendszer alapötletét C. A. King és W. C. Dodge szabadalmaztatta (1860,1865), a találmány gyakorlati felhasználása a Smith & Wesson cég nevéhez fűződik. Már az 1860-as években elég élesen kirajzolódtak a Colt és a Smith & Wesson társaság párharcának körvonalai. Mindkét cég tudatában volt a technikai előrelépés szükségességének.
08. Pisztolyok.doc Az első lépés a S. & W. cégnek sikerült jobban. Amíg a hartfordi fegyvergyárban még a meglevő elöltöltő revolverek átalakításának lehetőségeit keresték, a springfieldi gyár már olyan forgópisztollyal lépett a színre, amely az 1872. évi moszkvai világkiállításon aranyérmet nyert, s a maga idejében az egész világon keresett maroklőfegyver lett. A forgópisztolynak a csöve lebillenthető. A cső lebillentésével egyidejűleg a henger felemelkedik, s a tengely hosszanti középfuratában elhelyezett kivető rúd végére szerelt hüvelykivető koszorú a hengerből valamennyi üres hüvelyt önműködően eltávolítja (116. ábra). Az első katonai .44 űrmérettel szerkesztett billenő csövű S. & W. forgópisztoly tömeggyártását 1870-ben kezdte el a springfieldi fegyvergyár Oroszország részére. (Később a berlini Löwe-cég is szállított hasonló forgópisztolyokat az orosz lovasság számára.) A piac a török és a spanyol megrendelésekkel kezdett kiszélesedni. WEBLEY A S. & W. forgópisztolyokhoz hasonló billenő csövű revolvereket már az 1860-as évek második felében a birminghami Webley-cég is gyártotta. (Szerkesztője Harry Webley.) A fegyvereket azonban javítgatni kellett, s az angol hadfelszerelési bizottság csak az 1884-ben tökéletesített Mk. IV. modellt fogadta el szolgálati maroklőfegyverül (1887). A brit fegyveres erőknél a Mk. VI. modellt 1915-ben rendszeresítette az angol hadfelszerelési bizottság, amelyet az Enfield Mk. I. csak 1936-ban szorított ki a használatból.
116. ábra Önműködő hüvelykivetés (S & W rendszer)
OLDALRA BILLENŐ HENGERREL SZE-RELT FORGÓPISZTOLYOK, HÜVELYKIVETŐVEL A S. & W.-féle forgópisztolyok elterjedését elsősorban az indokolta, mert a revolver megtöltéséhez a henger könnyen hozzáférhető volt, az üres hüvelyek eltávolítása pedig önműködően történt. Hogy ez másképpen is lehetséges, azt Nicolas Lebel találmánya bizonyította. LEBEL A neves konstruktőr 1886-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett, amelynek hengere jobbra kifordítható, s a henger tengelyfuratában elhelyezett rúdra szerelt kivető koszorú segítségével a henger egyetlen nyomással üríthető. A forgópisztoly érdekessége, hogy a henger - a forgató emelő kikapcsolása után kézzel is továbbfordítható, s hogy az elsütő berendezés tisztításához a tok bal oldalát fedő lemez felnyitása elegendő. A forgópisztolyt a francia hadseregben egészen a második világháború kitöréséig használták. BAYARD A Lebel-forgópisztolyhoz hasonló revolvert jelentetett meg a Pieper-cég is 1889-ben. COLT Az Egyesült Államokban először a Colt-fegyvergyár készített balra kibillenthető hengerrel szerelt forgópisztolyt (1889). A forgópisztolynak két hátrányos tulajdonsága is volt. Az egyik (ez a Fülöpszigetek elleni amerikai agresszió alkalmával derült ki), hogy a „.38 long” töltény lövedékének hatása katonai szempontból elégtelen; a másik, hogy a balra billenő henger balra fordulóan működik s ezért reteszelő berendezés hiányában - használat közben az is kibillenhet a tokból. Az 1908-ban megjelent katonai modell már „speciális”, erősebb, .38-as töltényt tüzelt, s a henger jobbra forog. A gyár ezt a modellt 1909-ben már .45 kaliberrel szállította az amerikai hadsereg számára. .32 űrmérettel a rendőrség szolgálati maroklőfegyvere lett .
08. Pisztolyok.doc SMITH & WESSON Mint már korábban volt, a századforduló idején is a S. & W. cég lépett fel legerősebb konkurenciaként a Colt-céggel szemben. A springfieldi gyár 1896-tól kezdve gyártott oldalra billenő hengerrel szerelt forgópisztolyokat önvédelmit, rendőrségit, katonait egyaránt (1899,1902,1903). MAUSER „CIKCAKK” P. Mauser 1878-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett, amelynek forgató mechanizmusa - miután S. Colt 1853. évi hasonló működésre utaló szabadalma feledésbe merült - teljesen újszerűnek látszott. Ennél a revolvernél a hagyományos forgató emelő és a fogkoszorú hiányzik, helyettük a henger palástjában ferde és tengelyirányos vájatok vannak, a toknyúlványban pedig egy előre-hátra mozgó szemölcsös rúd helyezkedik el. Lövésnél az elsütő billentyű hátrahúzása közben a kakas megfeszül, vele egyidejűleg előrecsúszik a forgató rúd; a forgató rúdon levő szemölcs - a henger ferde vájatában előrehaladva - a hengert fordulásra kényszeríti. Amikor a szemölcs a tengelyirányos vájatot eléri, a soron következő töltényfurat a csőhöz illeszkedik. Ekkor a kakas feszítettsége megszűnik, s a töltény csappantyújára előrecsap. A billentyű előreengedésekor egy rugó a forgató rudat eredeti, nyugalmi helyzetébe visszatolja (közben a szemölcs a tengelyirányos vájatban halad hátrafelé, s a henger sem jobbra, sem balra nem fordulhat el). A kakas hátrafeszítésével a forgópisztoly ismét lövéshez kész állapotba helyezhető. A forgópisztolynak hüvelykivető koszorúja van s a cső (a hengerrel együtt) felbillenő. A hengert elfordulás ellen biztosítani lehet. (Készültek nem billenő csövű „cikcakk” rendszerű Mauser-revolverek is.) Mauser a forgópisztolyát (9 és 11 mm-es űrméret) nyilvánvalóan katonai használatra tervezte, de a revolver szolgálati maroklőfegyverként való rendszeresítésére nem került sor. WEBLEY-FOSBERY Az angol Webley & Scott cégnél G. T’ Fosbery 1896-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett, amely külsőleg az 1878. évi Mauser „cikcakk”-revolverhez hasonlít, mechanizmusa azonban egyáltalán nem azonos annak a működési rendszerével. Mechanizmusának lényege a következő: a lövész a kakast hátrafeszíti; vele egyidejűleg a henger a csővel együtt előrecsúszik, a toknyúlványból kiálló szemölcs a hengert 1/12-ed fordulatra kényszeríti, ekkor az első töltény a csőfurat elé áll. Az elsütő billentyű meghúzásakor a kakas előrecsap (megtörténik a lövés); a lőporgázok hátralökő ereje a hengert (a csővel együtt) visszataszítja s ezalatt a henger a szemölcs által kényszerítve újabb 1/12-ed fordulatot tesz jobbra. A forgópisztoly csövét az ürítés-töltéshez lebillenő (S. & W. rendszer) és biztosító retesszel látták el. A fegyvergyűjtőket természetesen minden olyan ismeret, adat érdekli, amely a megszerzett fegyver technikájával és történetével kapcsolatosan egyáltalán megszerezhető. A fegyvergyűjtők azonban nemcsak azt akarják tudni, hogy milyen modellhez tartozó, milyen gyártmányú, mely évből származó maroklőfegyver került birtokukba, hanem gyakran arra is kíváncsiak, hogy „becses kincsüknek” ki a szerkesztője. A puskaművesek a XVIII. század végén és a XIX. század első felében - amikor még mesterségüket nagyon sokra tartották és remekműveket alkottak - nevüket és a készítés helyét, idejét gyakran belevésték a pisztoly csövébe, tokjába, markolatába. A XIX. század közepén kezdett a helyzet megváltozni, a 20. században a pisztolyok többnyire csak modell- és cégjelzéssel, a gyártási év feltüntetésével és sorozatszámmal jelentek meg a fegyverpiacon. Hogy ki a konstruktőr, azt nem árulja el a fegyver felirata, gyakran még a gyári és a kereskedelmi prospektusok sem. A modern fegyverek elveszítették „személyiségüket”! A monopóliumok megvásárolták és megvásárolják a konstruktőrök munkásságát, szellemi értékeiket s a szabadalmak tulajdonosai most már a gyártulajdonosok, a részvénytársaságok, a trösztök, a szindikátusok. A szerkesztő (vagy a fegyvert feltaláló szerkesztőkollektívák tagjainak) neve ismeretlen marad.
08. Pisztolyok.doc
B) ÖNTÖLTŐ PISZTOLYOK 1. Az első öntöltő pisztolyok A fegyverszerkesztők egy része már az 1870-es években gondolt a lövés pillanatában keletkező lőporgázok hátrafelé, a zárra ható taszító erejének a hasznosíthatóságára (Plesner 1872, Lutze 1874). Később Karel Krnkának sikerült 1883-ban a Werndl-féle egylövetű hátultöltő puska átalakításával öntöltő fegyvert szerkesztenie. 1883-ban Hiram Maxim a Winchester-puskát öntöltő fegyverré szerkesztette át. Mások is kísérleteztek öntöltő puskák készítésével, de mert az elért eredmények nem találkoztak a hadvezetőségek egyetértésével, a fegyverek tömeggyártására, a hadseregekben való rendszeresítésére egyelőre nem került sor. Az is problémát jelentett, hogy a használt puskalőszer hátralökő ereje nagyobb volt a kelleténél s a fegyvert állvány nélkül nem lehetett biztonságban kézben tartani. A fegyverszerkesztők érdeklődése ekkor a pisztoly felé is kiterjedt, de fáradozásaik gyümölcse csak az 1890-es években kezdett beérni. Ezt követően szenvedélyes vita kerekedett a forgópisztolyok és az öntöltő pisztolyok hívei, ajánlói között. A forgópisztolyok hívei az öntöltő pisztolyok hadihasználhatóságát kétségbe vonták, az öntöltő pisztolyok ajánlói pedig a forgópisztolyok korszerűtlenségét bizonygatták. Közben az önvédelmi öntöltő pisztolyok a forgópisztolyokat a szabad fegyverkereskedelemben fokozatosan háttérbe szorították, de a valóban kézies öntöltő pisztolyok a hadseregek tisztjeinek körében is egyre kedveltebbek lettek. A Tudományos Zsebkönyvtár 222/223. füzetének szerzője 1912-ben némi iróniával a következőket írta: „A revolver - a forgópisztoly - híveinek száma ugyancsak leapadt. Ma már a cipészinasnak is Browningja van s akik ezelőtt 5-10 koronás revolvert vettek, önműködő pisztolyért ma 50-85 koronát adnak.” Az öntöltő pisztoly működésének lényege a lövés pillanatában keletkező lőporgázok hátrafelé ható erejének a hasznosítása. A mechanizmus kialakítása az egyes szerkesztők elgondolása szerint történik, annak szigorú szem előtt tartásával, hogy a töltényűr mindaddig tömített maradjon, amíg a lövedék a csövet elhagyja.
MANNLICHER 1894 Ferdinand Mannlicher, aki zárdugattyús rendszerű, középágytáras ismétlőpuskájával már az 1880-as években nevessé vált, az öntöltő puska megszerkesztésén is sokat fáradozott. 1894-ben olyan öntöltő pisztollyal jelentkezett, amelynek előremozgó csöve volt (117. ábra). Mannlicher, pisztolyának megszerkesztésénél, az akkor leglogikusabbnak látszó megoldást választotta: a fegyver „zárja” tulajdonképpen a forgópisztolyoknál alkalmazott „lökőlemezzel” volt azonos. A csőköpenyben előre-hátra elmozduló csövet a zárrugó szorította a tok falához. Az elsütéskor keletkező lőporgázok ereje pedig nemcsak a lövedéket taszította előre a csőben, hanem vele egyidejűleg - de a zárrugó ellennyomásától késleltetve - a csőköpenyben a cső is előrecsúszott annyira, hogy az üres töltényhüvely akadály nélkül kivetődhetett a pisztolyból. Lövésnél a kakas szegnyúlványa a „zár” furatán keresztül ütött a töltény csappantyújára. A markolati szekrényben öt töltény fért el, s a pisztoly megtöltése töltőléc segítségével történt. A pisztoly sajátosságai közé tartozott, hogy a lövés megtörténte után a cső csak akkor térhetett vissza eredeti helyzetébe, ha a lövész az elsütő billentyűt visszaengedte. A kísérleti példányokat Svájcban (Neuhausen, Fabrique d’Armes) készítették el. A 6,5 és 7,6 mm-es űrmérettel szerkesztett pisztolyok sorozatgyártására azonban már a steyri fegyvergyárban került sor. Mivel a lövedék és a cső együttes előremozgása miatt a lövedék kezdősebessége elégtelen volt, továbbá, mert a lőporgázok hátralökő erejét semmi sem csillapította, a tokra (a markolatra) ható taszító erő a fegyver kézben tartását bizonytalanná tette, s így a pisztoly széles körben nem terjedt el.
08. Pisztolyok.doc
117. ábra
SCHWARZLOSE 1908 A berlini A. W Schwarzlose 1908-ban szintén előremozgó csővel szerkesztett öntöltő pisztolyt (96. kép). A 7,65 mm-es űrmérettel gyártott pisztolynak belső kakasa és markolatbiztosítója van, s a konstruktőr a fékező, egyben helyretoló csavarrugót nem a cső köré, hanem a cső alatt elhelyezett vezetőrúdra szerelte (118. ábra). Ezek a szerkezetek a gyakorlatban nem igazán váltak be, így a fejlesztés más irányban folytatódott. A legtöbb önvédelmi öntöltő pisztoly a rögzített csövű reteszeletlen, hátrasikló súlyzáras maroklőfegyverek csoportjába tartozik. Ezeknél a pisztolyoknál az elsütés előtt és a lövés pillanatában a csőköpennyel (a szánnal) egybeépített és a zárrugóval (egyben helyretoló rugóval) feszített mozgó zártömb támasztja meg hátul a töltényt. A lőporgázok feszítő erejének taszító hatása egyidejűleg érvényesül a lövedékre és a zárra is. Mivel a cső rögzítve van, csak a zár mozoghat hátrafelé. A hátrafelé mozgó zár azonban csak akkor teszi szabaddá a töltényűrt, amikor a lövedék már elhagyta a csövet. A zár hátrasiklásának késleltetését a nyugvó tömeg indulási tehetetlenségének fizikai törvénye magyarázza. Következésképpen a szerkesztőnek a zártömb tömegét - a mozgó alkatrészek súrlódási tényezőjével, a szán tömegével és a helyretoló rugó ellenfeszülő erejével együtt - úgy kell meghatároznia, hogy azok a lőporgázok lökésszerű feszítőerejénél nagyobb záróerőt képviseljenek.
08. Pisztolyok.doc
118. ábra
119. ábra BERGMANN Elsőként Louis Schmeisser, a gaggenaui Theodor Bergmann-cég főkonstruktőre tervezett az 1890-es évek elején (1892) olyan öntöltő pisztolyt, amelynél a cső rögzítve volt a tokhoz, és a zárdugattyúba szerelt zárrugó biztosította a megfelelő retszelő erőt (119. ábra). Ezt a Bergmann-féle öntöltő pisztolyt 1894-ben jegyezték be szabadalomként. A pisztoly további sajátossága, hogy az öt töltény befogadására alkalmas, fedeles társzekrény az elsütő billentyű előtt van. A Bergmann-pisztolyok később többféle űrmérettel és elnevezéssel (Simplex, Mars) kerültek kereskedelmi forgalomba.
08. Pisztolyok.doc
MANNLICHER 1900 F. Mannlicher néhány évvel az öntöltően előresikló csövű pisztolyának megjelenése után hátrasikló závárzatú, öntöltő pisztolyát is megszerkesztette . A zár hátrasiklását ennél a pisztolynál is egy erős rugó késleltette. A visszatartó, egyben helyretoló rugót Mannlicher ezúttal a zár elé, a cső alá helyezte (120. ábra). A lövés megismétléséhez ennél a maroklőfegyvernél is először meg kellett feszíteni a kakast, éspedig a tok jobb oldalán kiálló billentyű lenyomásával. Egyes modelleknél a markolatban, másoknál az elsütő billentyű előtt található a szekrénytár.
120. ábra
Kétségtelen, hogy a reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztoly rendszerének kidolgozásában az amerikai származású John Moses Browning szerezte a legnagyobb elismerést a századforduló idején. BROWNING J. M. Browning az Egyesült Államokban élt és hódolt fegyverszerkesztői szenvedélyének. Figyelme az öntöltő és automata lőfegyverek mechanizmusának valamennyi lehetséges változatára kiterjedt. Amikor az öntöltő pisztolyra vonatkozó, az Egyesült Államokban szabadalmazott találmányát a belga FN fegyvergyár megvásárolta, Európába jött és 1926-ban bekövetkezett haláláig Liége-ben tevékenykedett. Az első, 7,65 mm-es űrmérettel készült, reteszeletlen, súlyzáras, öntöltő Browning-pisztoly tömeggyártását a belga Fabrique Nationale d’Armes de Guerre (Liége) fegyvergyár kezdte meg 1900ban). Browning ennél a pisztolynál a helyretoló rugót a cső fölött helyezte el. A fegyverpiacon 1903-ban megjelent és katonai használatra is ajánlott 9 mm-es Browning-pisztoly helyretoló rugója viszont már a cső alatt helyezkedik el. 1906-ban az FN fegyvergyár egy 6,35 mm-es „mellényzseb”-pisztoly megjelentetésével fokozta a Browning-pisztolyok iránti keresletet. Az 1910-ben 7,65 és 9 mm-es űrmérettel gyártott pisztolyoknál, valamint az 1922-ben némileg átszerkesztett maroklőfegyvereknél a helyretoló rugót már a cső vezette. COLT Mivel a belga FN cég Browning személyén keresztül szoros üzleti és termelési kapcsolatban állt a hartfordi Colt-fegyvergyárral, mi sem volt természetesebb, minthogy az Egyesült Államokban is gyártottak Browning-pisztolyokat. Ezek azonban kisebbek és könnyebbek belga testvéreiknél. (Colt Pocket Modell Cal. .25, .32, .38.)
08. Pisztolyok.doc Megjegyezzük, hogy se szeri, se száma azoknak a reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztolyoknak, amelyek az európai országok fegyvergyáraiból és a kereskedelmi cégek raktáraiból kerültek piacra a 20. században. Közöttük igen sok a Browning-utánzat, de nem kevés azoknak a száma sem, amelyek bár szerkezetileg hasonlóak a Browning-pisztolyokhoz, formai tervezésük más. Vannak természetesen sajátos szerkesztésű reteszeletlen súlyzáras, öntöltő maroklőfegyverek is.
2. Az öntöltő pisztolyok gyártása BELGIUM A fegyverkészítés és a fegyverkereskedelem területén az FN mellett jelentős szerepet játszott még az 1866-ban alapított Anciens Etablissements Pieper (Liége) is, amely - mások mellett a kiváló minőségű Bayard forgó- és öntöltő pisztolyokat is gyártotta. Eléggé ismertek voltak Európában a Clement-pisztolyok is, amelyek 6,35 és 7,65 mm-es űrmérettel C. P. Clement liége-i gyárában készültek. BAYARD Az eredeti Bayard-pisztolyok, bár reteszeletlen súlyzáras maroklőfegyverek, a Browningrendszerű önvédelmi fegyverek szerkezetétől abban térnek el, hogy - a hátrafelé ható erő csillapítása céljából - a helyretoló rugón kívül ütköző rugójuk is van. A fegyverpiacon 1909-ben megjelent pisztolyok 6,35, 7,65 és 9 mm-es űrmérettel készültek. Az 1923. és 1930. évi modellek - 6,35, 7,65 és 9 mmes űrmérettel - Browning-utánzatok. PIEPER N. Pieper oly öntöltő, súlyzáras, önvédelmi pisztolyt is szerkesztett, amelynél a cső karbantartási célból egy retesz oldása után egy a csőre merőleges tengely körül billenthető. A pisztolyok sorozatgyártása Belgiumban kezdődött 1907-ben, majd a steyri fegyvergyárban (Ausztria) folytatódott. Belga gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő önvédelmi pisztolyok még a következők: A. F. C. - 6,35 mm; Arva - 6,35 mm; Audax - 7,65 mm; Dictator - 6,35 mm; Durabel - 6,35 mm; F. D. Co. 6,35 mm; Jiegeco - 6,35 mm; Lepage - 7,65 mm; Melior - 6,35 mm (106. kép); Mercury - 6,35 mm; Monobloc - 6,35 mm; Phoenix - 6,35 mm; Radium - 6,35 mm.
BROWNING 1935M J. M. Browning egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig dolgozott pisztolyai tökéletesítésén. Utolsó találmányát 1927-ben jegyezték be a szabadalmak jegyzékébe. Browning most említett találmányának lényege: lövéskor a cső a szánnal együtt kb. 4-6 mm-t hátrasiklik, akkor a cső hátsó vége - miután a toldat lecsúszik a tok reteszelő gátjáról - lesüllyed, ugyanakkor meg is akad, mert a toldat horogrésze belekapaszkodik a reteszelő gátba. Eközben a cső bordázatai kibillennek a szán vájataiból; s a reteszelés megszűnik.
120. ábra
08. Pisztolyok.doc A szán (a zár) azonban hátrafelé - ütközésig - tovább csúszik: összenyomja a helyretoló rugót, hátrafekteti a kakast, a kivető pedig kilöki a pisztolyból az üres hüvelyt. Ütközés után a helyretoló rugó visszafelé (előre) taszítja a szánt, s amikor a zártömb a csőhöz érkezik, azt megtolja, visszaemeli a cső toldatát a reteszelő gátra, a cső bordázatai ismét belefeszülnek a szán vájataiba, s megtörténik a reteszelés. (A szán előresiklása közben a zártömb a töltényűrbe tolja a soron következő töltényt.) (120. ábra.) Az elsütő billentyű hátrahúzásakor az elcsattantó emelő lebillen a megfeszített kakas nyugaszából, a kakas előrecsap az ütőszegre s bekövetkezik az elsütés. Ilyen pisztolyokat 10 töltényes változatban már 1930-ban gyártott a belga Fabrique Natinale (Herstal), de a 13 töltényes, állítható irányzékkal szerelt pisztolyok tömeggyártására csak 1935-ben került sor. Ez a pisztoly 9 mm-es Parabellum űrmérettel készült el. A konstrukció annyira bevált, hogy kategóriájában napjaink ez az egyik legelterjedtebben alkalmazott szerkezeti kialakítás. (A pisztoly több mint ötven országban rendszeresítésre került a hadseregben, rendőrségnél ill. csendőrségnél.) Ezt a szerkezeti kialakítást alkalmazzák több ma is gyártás alatt lévő pisztolynál pl.: FP9, P9M, P9R, Cz75, Cz85, Jericho pisztolyok. Hasonló maroklőfegyvert rendszeresítettek a román hadseregben is 1938-ban. Attól kezdve, hogy Németország 1940-ben megszállta Belgiumot, a herstali fegyvergyárnak a fasiszta csapatok számára kellett termelnie a szóban forgó pisztolyokat. - Kanada, Nagy-Britannia, Kína és Görögország részére a kanadai J. Iglis Co. szállított 1935. évi Browning-rendszerű reteszelt öntöltő maroklőfegyvereket.
NÉMETORSZÁG A XIX. század második felében mind több fegyvergyár szerzett hírnevet kiváló termékével. Ennek az a magyarázata, hogy a német militarizmusnak szükségszerűen érdeke volt a hadiipar gyors fejlesztése, s a hadfelszerelési program teljesítéséhez a kormányzat teljesen szabad kezet adott a tőkés vállalkozóknak. A tőkések közötti versenynek természetesen az lett a következménye, hogy mint másutt is - a kisebb fegyverkészítő üzemeket a konkurencia elsorvasztotta, s ha azok mégis létezni akartak, a nagy részvénytársaságok üzemágazatai lettek. A sömmerdai Dreyse-cég például amelyet még a nevezetes gyútűs puska feltalálója alapított 1840-ben - 1889-ben részvénytársasággá alakult, majd 1901-ben a düsseldorfi Rheinische Metallwaren und Maschinenfabrik részévé vált. Oberndorf a. Neckarban a Mauser fivérek létesítették 1872-ben azt a fegyverkészítő üzemet, amelyet korszerű szerszámgépekkel felszerelten főképpen puskák sorozatgyártására rendeztek be. Az ismert forgópisztolyok mellett 1896-ban jelent meg az első (reteszelt, katonai használatra ajánlott) öntöltő Mauser-pisztoly, amely rövidesen az egész világon keresett maroklőfegyver lett. A cég 1897-ben a Deutsche Waffen- und Munitionswerke-vel egyesült. Heinrich Ortgies német származású fegyverszerkesztő az első világháború végéig Belgiumban (Liége) élt. 1918-ban visszatért Németországba és Erfurtban megalapította az Ortgies & Co. céget, amelyet később a Deutsche Werke (A. G. Erfurt) vásárolt meg. A jelentősebb német fegyvergyárak közül csupán a Walther-cég volt képes önállóan létezni a második világháború végéig. Karl Walther puskaműves 1886-ban rendezett be magának Zella Mehlisben egy kis fegyverkészítő műhelyt. Kezdetben csak egy inast foglalkoztatott, de 1908-ban az egyelőre még szerény üzemben már 15 munkás dolgozott. Akkor szerkesztette meg (egyik fiával és F. Pickerttel együtt) azt a 6,35 mm-es, reteszeletlen súlyzáras pisztolyt, amely a cég számára az érvényesülés első lépcsőfokát jelentette. 1914-ben került ki az üzemből a 4. modell, amely szerkezetileg az 1910. évi 3. modellel megegyező volt. (Az eltérések: hosszabb cső és nagyobb tárkapacitás.) A német hadsereg tisztjei ezt a pisztolyt az első világháború idején szolgálati fegyverként is használták. A hadsereg megrendelései nyomán a Zella Mehlis-i üzem az 1914-19XVII. években tekintélyes gyárrá fejlődött, újabb termékekkel jelent meg a piacon; a munkások száma 75-ről 500-ra, a szerszámgépeké 50-ről 750-re emelkedett. Mivel az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés meghatározta a német hadseregben használható szolgálati maroklőfegyverek típusát és mennyiségét, s az nem a Walther-pisztoly lett, a hírneves cég 1918 után jó ideig csak önvédelmi pisztolyokat gyártott és azzal jelentkezett a piacon.
08. Pisztolyok.doc
WALTHER
121. ábra A Walther-cég valójában csak az 1929-ben megjelentetett PP jelzésű, rögzített csövű, reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztollyal vívta ki a szakemberek, fegyveres testületek, fegyvergyűjtők elismerését (121. ábra). 1931-ben jelent meg a piacon a PPK jelzésű öntöltő pisztoly. DREYSE Az 1907. évi 7,65 mm-es és az 1910. évi 9 mm-es reteszeletlen súlyzáras Dreyse-pisztolyok önvédelmi használatra készültek, s terjesztésükkel az első világháború előtt kizárólag csak a polgári kereskedelem foglalkozott. A 9 mm-es űrmérettel készült maroklőfegyvereket azonban a német tisztek szívesen használták a háborúban, elsősorban azért, mert a Parabellum-tölténnyel is tüzelt. (A patinás nevű pisztolyt Louis Schmeisser szerkesztette.) MAUSER A reteszeletlen Mauser öntöltő pisztolyok mechanizmusa lényegében a Browning-rendszerű pisztolyokéhoz hasonló. Az 1910. évi modell két (6,35 és 7,65 mm) űrmérettel készült. Ezeknél a cső alatt helyezkedik el a helyretoló rugó. (1918-ban, majd 1939-ben „mellényzseb”-pisztolyként is piacra került.) Az 1935-ben megjelentetett sajátságos külalakú, 7,65 mm-es HSc jelzésű pisztoly helyretoló rugóját a cső vezeti. SAUER A suhli Sauer & Sohn cég 1913-ban jelentkezett a fegyverpiacon saját szerkesztésű öntöltő pisztollyal. Ennek a pisztolynak továbbfejlesztett változatát 1930-ban rendőrségi használatra ajánlotta a cég. Majd O. Zehner mérnök - a Walther PP jelzésű pisztoly mechanizmusának figyelembevételével az 1930. évi modellt tökéletesítette, s azt 1938-tól a hitleri SA-alakulatoknál, továbbá a Wehrmacht páncélos csapatainál s a légierőnél szolgálati maroklőfegyverként is használták. „Mellényzseb”pisztolyt 1922-ben és 1928-ban jelentetett meg a cég. LANGENHAN A Zella Mehlis-i Langenhan Gewehreund Fahrradfabrik 1935-ig létezett, s 6,35 mm-es űrmérettel önvédelmi öntöltő pisztolyokat is gyártott. (A cég 1915-ben 7,65 mm-es FN-pisztolyokat is szállított a német hadseregnek.) LIGNOSE „EINHAND” Witold Chylewsky 1910-1913 között „egykezes” reteszeletlen súlyzáras pisztolyt tervezett: a fegyver felhúzása és csőre töltése a billentyűformára alakított sátorvas hátrahúzásával történik. A szabadalmat Th. Bergmann vásárolta meg, majd gyártására a berlini Lignose-cég szerzett jogot 1920-ban. A pisztoly 6,35 és 7,65 mm-es űrmérettel került a piacra.
08. Pisztolyok.doc MENTA A pisztolyokat 6,35 és 7,65 mm-es űrmérettel August Menz (Suhl) üzeme gyártotta az első világháború idején és utána. További német gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztolyok még: Beholla - 7,65 mm; Continental - 6,35 mm; DWM - 7,65 mm; Haenel - 6,35 mm; Helfricht - 6,35 mm; Jäger - 7,65 mm, Kobra - 6,35 mm; Kommer - 6,35 és 7,65 mm; Leonhardt - 7,65 mm; Mann - 6,35 és 7,65 mm; Ortgies - 6,35, 7,65 és 9 mm; Rheinmetall - 7,65 mm; Simson - 6,35 mm; Stern- 6,35 mm; Waldmann - 7,65 mm; Zehna - 6,35 mm; Stock - 7,65 mm .
MAUSER 96M Az első röviden hátrasikló csövű, reteszelt, öntöltő maroklőfegyvert Paul Mauser szerkesztette 1894-ben. A pisztolyok tömeggyártása 1896-ban kezdődött Oberndorfban. P. Mauser eredetileg a német hadsereg részére tervezte a szóban forgó maroklőfegyvert, de annak rendszeresítésére a német hadseregben sohasem került sor; a „Mauser 96 -ot csupán a török fegyveres erők és az olasz haditengerészet használta szolgálati lőfegyverként. Ennek a ténynek látszólag ellentmond a valóság, hogy ugyanis a német hadsereg tisztjei és katonái körében elterjedten használták a pisztolyt az első világháború idején. A hadsereg pisztolyaként tartották számon a fegyvert azért is, mert lőtávolságokra állítható irányzéka van, s a fából készült „hordtáskát” válltámaszként a pisztoly markolatára lehet erősíteni. Kétségtelen, hogy a Mauser-rendszerű reteszelt, öntöltő pisztoly nagyon kedvelt maroklőfegyver volt, utánzatait több országban (pl. Kína, Spanyolország) gyártották. Mauser a szekrénytárat nem a markolatban alakította ki, hanem az elsütő billentyű elé helyezte azt. A szekrénytár megtöltése töltőléc segítségével történik. A csövet a zárral a retesztömb kapcsolja össze. Lövéskor a cső és a zár kezdetben együtt halad hátrafelé (kb. 5 mm-t), ekkor a retesztömb lesüllyed, s a zár szabadon csúszhat tovább hátra. Majd az üres hüvely kivetése után a zárrugó a zárat ismét előretolja, felemeli a zártömböt, végbemegy a reteszelés, s a kakas feszített helyzetben marad (122. ábra).
122. ábra
08. Pisztolyok.doc PARABELLUM (LUGER) A Parabellum elnevezésű öntöltő pisztolyoknál a cső és a zár között nincs merev reteszelés. Ennél a maroklőfegyvernél a csuklós karokkal szerelt zár tartja késleltetetten a töltényűrben a hüvelyt mindaddig, amíg a lövedék a csövet elhagyja. A lövéskor a cső néhány milliméternyi úton a zárral együtt hátrasiklik, megáll, majd a csuklósan kapcsolódó karok a tok falának ívelt részén haladva felemelkednek, megszűnik a zártömb kitámasztása s az szabadon haladhat tovább hátrafelé (123. ábra). A pisztoly működésének rendszere tulajdonképpen a német származású Hugo Borchardt mérnök ötlete, aki az 1870-es években az amerikai Lee fegyvertechnikus munkatársa volt, majd az 1880as években Budapesten élt s a fegyvergyár igazgatójaként tevékenykedett. Öntöltő pisztolyt szerkesztett, 1893-ban gyártási szerződést kötött a berlini Löwe-céggel, de pisztolya nem volt versenyképes a fegyverpiacon, csupán fegyvere mechanizmusának ötlete keltett feltűnést. Később Georg Luger mérnök a Borchardt-pisztolyt átszerkesztette s alkalmas töltényt is tervezett hozzá. Természetesen addig, amíg a Parabellum-pisztoly a német fegyveres erők egységes szolgálati fegyvere lett, évek teltek el. Az 1900-ban első sorozatban, 11 mm-es űrmérettel gyártott öntöltő pisztolyokat a kínai bokszerfelkelés leverésénél sietve ki is próbálták (1901). Az 1902. évi modellek már 9 mm-es űrmérettel készültek. Mindkét modellnek „markolatablaka” volt a tár tölténymennyiségének ellenőrzése céljából. Több év tapasztalata után végül 1904-ben a haditengerészetnél a hosszú csövű Parabellumpisztolyt rendszeresítették („markolatablak” nélkül), de a szárazföldi csapatok csak 1908-ban kapták meg azt szolgálati fegyverként (P 08). 1934-ig a következő modellek láttak napvilágot: 00, 02, 03, 04, 06, 08, 14, 17, 20, 22, 23, 24, 34 - 7,65 és 9 mm-es, .45-ös űrmérettel és 101,120, 127, 152, 203, 300 mm-es csőhosszal; gyártotta azokat a DWM, Mauser-, Simson-, Krieghoff fegyvergyár Németország, Svájc, USA, Anglia, Bulgária, Portugália, Hollandia, Oroszország, Törökország, Abesszínia, Perzsia, Venezuela, Románia, Svédország részére - polgári és katonai használatra egyaránt. A 9 mm-es Parabellum-töltény lövedékének eredetileg vágott csúcsa volt. Amikor az első világháború kitörése után az antanthatalmak azt tiltott „dum-dum” -lövedéknek minősítették, a német lőszergyárak áttértek az ogival alakú lövedékek gyártására. A pisztolyokat és a töltényeket kezdetben csak a Deutsche Waffen- und Munitionsfabrik (Berlin - fedőneve: „Parabellum”) gyártotta, de később az erfurti fegyvergyár is részt vett a termelésben. A két fegyvergyárból hozzávetőlegesen kétmillió db P08 maroklőfegyver került ki az első világháború idején. A versailles-i békeszerződés csak százezernél alig valamivel több 9 mm-es Parabellum-pisztoly gyártását engedélyezte Németország számára. A termeléssel akkor a suhli Simson & Co. céget bízták meg, de az 1930-as évek elején már a Mauser Művekben folytatódott a P 08 jelzésű, katonai maroklőfegyverek tömeggyártása.
WALTHER P 38 Az 1930-as évek közepén megkezdődött a német haderő mennyiségi és minőségi fejlesztése. 121. ábra Jóllehet a villámháborúra való felkészülés programja A PARABELLUM működésének elvi vázlata: a) elsősorban a páncélos csapatok és a légierő technilövés előtti helyzet, b) lövés utáni pillanat (a kai felszerelésére összpontosult, biztosítani kellett a cső a zárral együtt hátrasiklik), c) a csuklós lövész- és egyéb alakulatok felfegyverzését is. karok felemelkednek s a reteszelés megszű-
08. Pisztolyok.doc Az utóbbival kapcsolatban megállapították, hogy a hadseregben addig rendszeresített P08 (Parabellum) maroklőfegyver elállítása eléggé költséges (egy pisztoly ára megközelítette az 1898. évi puska gyártási költségét). A Walther-cég ezért azt tervezte, hogy olcsóbb és a tömeggyártásra alkalmasabb katonai maroklőfegyverrel jelentkezik a hadfelszerelési hivatalnál. A cég először egy PP rendszerű de 9 mm űrméretű pisztolyt ajánlott a hadsereg számára („Militärpistole”), majd a 9 mm-es reteszelt „Armeepistole”-val jelentkezett. Később elkészült a HP („Heeres-pistole”) modell is. Végül a cég az 1938-ban elfogadott, reteszelt rendszerű, öntöltő pisztolyával aratott sikert, s a 9 mm-es katonai maroklőfegyvert a Zella Mehlisben levő Walther-gyár mellett több fegyvergyár (pl. Mauser Werke, Spree Werke) és számos kisebb üzem is termelte a német fegyveres erők számára. A P 38 katonai öntöltő pisztoly szerkesztői a fegyver reteszelő mechanizmusának megtervezésénél a Browning 1935. évi modellnél alkalmazott „billenő”-rendszer ötletét hasznosították. De amíg a Browning 35-nél a cső hátsó vége a kireteszelés pillanatában billen le, a P 38-nál a cső csak tengelyirányban mozoghat (csúszhat előre-hátra). A reteszelést egy billenő retesztömb végzi, amely a cső alatt s az elsütő billentyű felett a tokban, a csőhöz csapos kötés nélkül illeszkedik. A reteszelő tömb fészkében, a cső alsó vastagítványában fel-, illetve lebillenhet (124. ábra). Reteszelt állapotban a reteszelő tömb alsó nyúlványa rátámaszkodik a tok reteszelő gátjára, felső nyúlványa pedig belefeszül a zár megfelelő vájatába. Lövéskor a cső és a zár összekapcsoltan, röviden hátrasiklik, ekkor a reteszelő tömb lecsúszik a reteszelő gátról, lebillen, felső nyúlványa pedig kiakad a zár reteszelő vájatából. A cső megáll s a zár ütközésig szabadon hátracsúszik. Az üres hüvely kivetése után a zárat a tok két oldalán felül szerelt zárrugók előretaszítják, s miután az nekiütközik a csőnek (a töltényűrbe egy töltényt tol), a reteszelő tömb felemelkedik a reteszelő gátra, s megtörténik a reteszelés.
124. ábra 1938-ban, miután Németország bekebelezte Ausztriát, feldarabolta Csehszlovákiát, a fasiszta vezetés mind több fémárugyárat vont be a fegyverkezési program végrehajtásába. Ennek titokban tartása érdekében a különféle cégeket betűkkel rejtjelezték, s csak a beavatottak tudták a „kódok” alapján megmondani, hogy a fegyverek (fegyveralkatrészek) a háború éveiben hol készültek Németországban, Ausztriában, Csehszlovákiában, Magyarországon, Belgiumban, Dániában, Olaszországban, Svájcban, Romániában. Példák: jkg= Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár, Budapest; jhv = Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár RT, Budapest; jua = Danuvia Fegyver- és Lőszer-gyár, Budapest. (V. Hogg ;,Die deutschen Pistolen und Revolver 1871-1945” c. könyve 115 gyár, üzem, cég betűjelölését ismerteti, amelyek mindegyike hadianyagot szállított a fasiszta haderő részére.)
08. Pisztolyok.doc
FRANCIAORSZÁG Amíg Belgiumban, Németországban és másutt Európában csak a XIX. század második felében ment végbe a fegyverkészítő műhelyek, üzemek koncentrációja, Franciaországban már a napóleoni időkben kialakultak azok a manufaktúrák, amelyek elsősorban a francia hadsereg fegyverszükségletét voltak hivatottak biztosítani. A manufaktúrák (később állami fegyvergyárak) csak másodlagos feladatként szállítottak önvédelmi maroklőfegyvereket a polgári kereskedelem részére. MAB A MAB jelzetű, reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztolyokat, amelyet Franciaországban a Browning-rendszer mechanizmusának figyelembevételével szerkesztettek, a Manufacture d’Armes Automatique de Bayonne gyártotta. A 7,65 és 9 mm-es űrmérettel gyártott MAB öntöltő pisztolyokat a francia fegyveres erők 1935-ig használták szolgálati maroklőfegyverként. (Készültek 6,35 mm-es MABpisztolyok is.) Továbbá francia gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztolyok még: Chantecler - 6,35; Le Francais - 9 mm; Le Sans - 6,35 mm; Líbia - 6,35 mm; Marina - 7,65 mm; Peugeot - 6,35 mm; Prima - 6,35 mm; Rex - 6,35 mm; SE MAS - 7,65 mm; Le Toutacier - 6,35 mm; Unique - 7,65 mm (126. kép); Verney Carron - 6,35 mm; Triomphe Francaise - 6,35 mm.
SPANYOLORSZÁG A legtöbb Browning-utánzatú öntöltő pisztoly Spanyolországban készült és került kereskedelmi forgalomba. Ezek: Alkar - 7,65 mm; Arizaga - 7,65 mm; Astra - 6,35 és 9 mm; Atlas - 6,35 és 9 mm; Azul - 6,35 mm; Bornedo - 6,35 mm; Boltun - 6,35 és 7,65 mm; Bufalo - 6,35 mm; Colon -7,65 mm; Colonial-6,35 mm; Continental - 6,35, 7,65 és 9 mm; Danton - 6,35 és 7,65 mm; Destroyer - 6,35 és 7,65 mm; Diana - 6,35 mm; Demon - 7,65 mm; Ebac - 6,35 mm; Express - 6,35 mm; Favorit - 6,35 mm; Gecado - 6,35 és 7,65 mm; Hispano - 6,35 mm; Jupiter - 6,35 mm; Kaba - 6,35 mm; Liberty - 6,35 mm; Lutetia - 6,35 mm; Marte - 6,35 mm; Martian - 6,35 és 7,65 mm; Merke - 6,35 mm; Minerva - 6,35 mm; Mondial 6,35 mm; Mosser - 6,35 mm; Perfect - 6,35 mm; Pinkerton - 6,35 és 7,65 mm; Premier - 7,65 mm; Princeps - 6,35, 7,65 és 9 mm; Regent - 6,35 és 7,65 mm; Regina - 6,35 és 7,65 mm; Renard - 6,35 mm; Roland - 6,35 mm; Royal - 7,65 mm; Ruby - 6,35 és 7,65 mm; Self - 6,35 és 7,65 mm; Silesia 6,35 mm; Stosel - 7,65 mm; Tatra - 6,35 mm; Thunder - 6,35 mm; Titanic - 7,65 mm; Union - 6,35 és 7,65 mm; Unique - 6,35 mm; Vesta - 7,65 mm; Victor - 6,35 és 7,65 mm; Victoria 6,35 és 7,65 mm; Vite - 7,65 mm; Walmann - 6,35, 7,65 és 9 mm; Ydeal - 6,35, 7,65 és 9 mm.
AUSZTRIA Az osztrák steyri fegyvergyárat 1853-ban Josef Werndl alapította. 1869-ben a gyár részvénytársasággá alakult, s nem sokkal később megvásárolta a bécsi Fruwirth- és a freilandi Benz-üzemet. A gyár kezdetben csak puskákat szállított a hadseregnek, de később öntöltő pisztolyok gyártására is berendezkedett. STEYR-PIEPER Miután a steyri gyár a belga Anciens Etablissements Pieper cégtől 1909-ben gyártási jogot szerzett az 1907. évi önvédelmi maroklőfegyverek készítéséhez, a Liége-ben megkezdett termelés Steyrban folytatódott. További osztrák gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztoly még: ÖWA - 6,35 mm. ROTH Az osztrák magyar fegyveriparban dolgozó konstruktőrök egyikének-másikának nyilvánvalóan a Mannlicher-puskánál alkalmazott szemölcsös reteszelési mód adta az ötletet a szintén szemölcsös reteszelésű öntöltő pisztoly megszerkesztéséhez. Először Georg Roth (Bécs) kapott szabadalmi elismerést reteszelt rendszerű öntöltő pisztoly forgalomba hozására (1894 – szerkesztette Karel Krnka) A pisztoly lényeges részei: cső a zárhüvellyel és a helyretoló rugóval; a vezetőléc; zár a rugóval és az ütőszeggel; tok az elsütő berendezéssel. Reteszelt állapotban a zárfejen kialakított szemölcsök a
08. Pisztolyok.doc zárhüvely belső vájatában helyezkednek el, a zártömb forgató csapja pedig a vezetőléc ferde kimunkálásának alsó végébe illeszkedik bele. Lövéskor a cső a zártömbbel együtt - a töltényhüvely hosszánál valamivel nagyobb távolságon, tehát eléggé hosszan - halad hátrafelé; akkor a vezetőléc megakad. A zártömb jobbra elfordul, a szemölcsök kiakadnak a zárhüvely vájatából, a reteszelés megszűnik, a helyretoló rugó pedig a csövet eredeti helyzetébe taszítja vissza. Amikor a cső előremozgása befejeződik, a vezetőléc rögzítése is megszűnik - a zárrugó előretolja a zárat, a szemölcsök behatolnak a zárhüvely vájatába s a zár balra fordulásra kényszerítve ismét reteszelődik. ROTH – SAUER Miután a Sauer & Sohn cég megszerezte a Roth-pisztoly gyártási jogát, az eredeti konstrukciót némileg átalakították (pl. űrméretét 8 mm-ről 7,65 mm-re csökkentették); a hosszan hátrasikló csövű, reteszelt Roth-Sauer öntöltő pisztolyokat önvédelmi használatra a suhli fegyvergyár termelte. ROTH-STEYR A steyri fegyvergyár konstruktőrei az 1900-as évek elején továbbfejlesztették a Roth-féle szabadalmat s megszületett a Roth-Steyr, rövid csőhátrasiklásos, reteszelt, öntöltő pisztoly, amelyet 1907ben az osztrák-magyar hadseregben rendszeresítettek. A cső vezető szemölcsei reteszelt állapotban a mozdulatlan zárófej ferde, a záró szemölcsök pedig az előre-hátra csúszó zárhüvely keresztirányú vájataiban helyezkednek el. Lövéskor először a zárófej ferde vájataiban haladó vezető szemölcsök a csövet 60°-os elfordulásra kényszerítik, s kb. 8 mm-nyire hátratolják, ekkor a zárószemölcsök a zárhüvely vájatába lépnek (a cső újabb 30°-os elfordulásra kényszerül), majd belecsúsznak a zárhüvely hosszanti hornyozatába; a reteszelés megszűnik, s a zár akadály nélkül csúszhat tovább hátrafelé. Ütközés után a cső alá szerelt helyretoló rugó előretaszítja a zárt, a cső szemölcsei benyomulnak a zárhüvely és a zárófej vájataiba, a csövet alaphelyzetébe visszafordítják, s megtörténik a reteszelés. A zár előresiklását az ütőszeg is követi, de még mielőtt annak hegye a töltény csappantyújára üthetne, fennakad (előfeszített állapotba került), s csak az elsütő billentyű ismételt hátrahúzása közben feszül meg teljesen, szabadul fel, s üt előre. STEYR A Roth-Steyr-pisztoly továbbfejlesztett változatát 1912-ben ugyancsak az osztrák magyar hadseregben rendszeresítették. A reteszelés mechanizmusa lényegében azonos a Roth-Steyrpisztolyéval. Reteszelésnél a cső palástjából kiemelkedő szemölcsök a szán csavarirányosan kiképzett vájataiban helyezkednek el. A lövéskor hátrafelé mozgó szán a csövet magával húzza, s ugyanakkor elfordulásra kényszeríti; amikor a szemölcsök kicsúsznak a vájatokból, a cső hátrasiklása befejeződik, csak a szán (a zár) halad tovább ütközésig, majd a helyretoló rugó visszaállítja az eredeti, reteszelt helyzetet (közben újabb töltényt tol a töltényűrbe). (125. ábra.)
125. ábra
08. Pisztolyok.doc MAGYARORSZÁG A magyarországi fegyvergyártás fejlődése sokáig lényegében az osztrák fegyverművesség függvénye volt - politikailag és gazdaságilag egyaránt. Az Osztrák Magyar Monarchia létrejötte után a magyar kormány felkérésére J. Werndl, a honvédcsapatok fegyverszükségletének biztosítása céljából, Budapesten is fegyverkészítő üzemet létesített. Néhány évvel később azonban a steyri részvénytársaság felszámolta magyarországi fiókgyárát, s még a gépeket is leszereltette. 1887-ben a magyar kormány a bécsi Union Bank pénzügyi támogatásával kísérletet tett saját fegyvergyár alapítására. A gyár gépi felszerelését, a gyártási folyamatok megszervezését a berlini Löwe-cég vállalta. A termelésnek 1889-ben kellett volna elkezdődnie, de a vállalkozás pénzügyi csődbe került. Ezt követően, 1891-ben a Löwe-cég részvényeivel és az Ipari és Kereskedelmi Bank tökéjével létrejött a budapesti Fegyver- és Gépgyár RT s a fegyvergyártó üzemágazat 1897-ben megkezdte a termelést. A gyár, amellett, hogy puskákat, karabélyokat és katonai maroklőfegyvereket szállított az osztrák magyar közös hadsereg és a magyar honvédség részére, saját (Frommer) szerkesztésű reteszelt pisztolyaival csakhamar ismertté vált. FROMMER 1910 Frommer Rudolf (1868-1936) a budapesti Kereskedelmi Akadémia elvégzése után tőzsdei alkalmazott lett, majd az Ipari és Kereskedelmi Banknál helyezkedett el. 1891-ben került a budapesti Fegyver- és Gépgyár RT-hoz s ott kiváló szervező képessége révén hamarosan cégvezetői (1896), később (1904) igazgatói rangra emelkedett. 1910-ben már az igazgatóság tagja, 1935-ben pedig vezérigazgatóként hagyta abba aktív pályafutását. Frommer, aki céltudatos gazdasági vezető hírében állott, gyakran törte fejét technikai újításokon. Műszaki képzettség hiányában elképzeléseit a gyár mérnökeinek segítségével valósította meg. 1935-ig 65 db Frommer-találmányt jegyeztek be Magyarországon a szabadalmak jegyzékébe. „Önműködően felhúzható és töltő, valamint biztonsági szerkezet lőfegyverek számára 1900”, „Önműködő lőfegyver, mozgó csővel - 1902”; „Elcsattantó készülék -1909 ; „Önműködő biztosító lőfegyverek számára - 1910”; „Önműködő lőfegyver [gépfegyver, géplöveg] - 1910”; „Önműködő lőfegyver, mozgó csővel - 1913”.) Az 1912. évi STOP-pisztoly megszerkesztése után, főképpen az első világháborút követő években, érdeklődése a vadász- és a sportlőfegyverek fejlesztésének lehetőségei felé fordult. Frommer az 1901. évi 7,65 mm-es pisztolyának megszerkesztésénél szintén K. Krnka találmányának alapötletét hasznosította. Mivel a fegyver mechanizmusa lényegében a Roth-féle pisztolyéval azonos, a maroklőfegyvert gyakran Roth-Frommer néven említik. A fegyver többszöri átszerkesztése után jelent meg az a hosszan hátrasikló csövű Frommerpisztoly, amelyet 1910-ben a magyar határrendőrségnél és csendőrségnél szolgálati maroklőfegyverként rendszeresítettek. Lövéskor a csővel három szemölccsel mereven reteszelt zár hosszan hátrasiklik, majd a zár megakad; ekkor a szemölcsös zárfej elfordul, megszűnik a reteszelés, a cső előreszalad (közben a kivető kilöki a pisztolyból az üres hüvelyt); amikor a cső megáll, a zárakasztó lebillen, a zár előresiklik (közben tölt); majd a szemölcsös zárfej behatol a csőhüvely belső vájatába, ott elfordul s megtörténik a reteszelés. Az elsütő billentyű hátrahúzásakor megszűnik a kakas feszítettsége, s miután az ráüt az ütőszeg kiálló végére, a lövés megismétlődik. Mivel azonban az elsütő berendezés markolatbiztosítóval szerelt, a lövésnél a lövésznek az elsütő billentyű meghúzásával egyidejűleg tenyerével a markolatbiztosítót is meg kell nyomnia. Az utolsó töltény kilövése után a zár nyitva marad, ha pedig a tokfedélen át kiemelkedő gombot lenyomjuk (a zárakasztót lebillentjük), a zár előrecsúszik. A Fegyver- és Gépgyárnak abban az időben megjelent propagandafüzete („A 7,65 mm-es önműködő Frommer-pisztoly”) felsorolja a korszerű öntöltő pisztolyokkal szemben támasztott követelményeket: „reteszelt, könnyű, lapos, szerszám igénybevétele nélkül szétszedhető, kakasos, alulról tölthető markolattáras legyen és önműködő biztosítóval rendelkezzen. Mindezen követelményeknek valamenynyi mind ez ideig a piacra került maroklőfegyver közül összehasonlíthatatlanul a legteljesebb mértékben az önműködő Frommer pisztoly felel meg” - mondja a tájékoztató. Mivel az első világháborút követő trianoni békeszerződésben engedélyezett csekély létszámú hadsereg pisztolyokkal való ellátása egyáltalán nem merítette ki a fegyvergyár üzemágazati termelő kapacitását, a cég Frommer javaslatára egy Browning-rendszerű „mellényzseb”-pisztollyal kereste érvényesülését a nemzetközi fegyverpiacon. Az 1920-as évek elején jelent meg a Frommer-Liliput.
08. Pisztolyok.doc FROMMER STOP – FROMMER BABY A Frommer-féle 1912. évi (19XIX. évi modellként is ismert) 7,65 és 9 mm-es „Stop” öntöltő pisztolyoknál is a cső (a zárral együtt) hosszan siklik hátra. (127. ábra) A pisztoly mechanizmusa az 1910. évi modell működésével teljesen megegyező, szerkezete mégis eltérő, mert a „Stop”-pisztolynak kettős osztású köpenye van: alul a cső és a zár, felül pedig a cső- és a zárrugó helyezkedik el. A Frommer Stop-pisztoly szerkezetével és működésével teljesen megegyező a 7,65 és 9 mm-es űrmérettel gyártott Frommer Baby. S bár a Frommer-féle pisztolyok az időben AusztriaMagyarországon kedvelt önvédelmi maroklőfegyverek voltak, világszerte csak kevésbé terjedtek el. A részvénytársaság az első világháború után egyesült a Fémáru Gyárral s új nevet vett fel: Fémáru, Fegyver- és Gépgyár RT. A magyar honvédség 1929-ig a gyár által termelt Frommer-féle öntöltő pisztolyokat használt szolgálati maroklőfegyverként. FÉG 1929 Néhány évvel később, 1929-ben - a FrommerLiliputhoz hasonló - 9 mm-es űrmérettel gyártott öntöltő pisztolyt rendszeresítettek a magyar honvédségben (124. ábra). Ez a reteszeletlen súlyzáras maroklőfegyver abban tér el a szokványos Browning-rendszerű pisztolyoktól, hogy zárhengere és markolatbiztosítója van. Az ütőszeget is magába foglaló zárhengert csavarmenetes „szánsisak” kapcsolja a szán hátsó végéhez. (Helyretoló rugó a cső alatt.)
127. ábra A FROMMER STOP működésének elvi vázlata: a) lövés utáni pillanat, b) előresiklik a cső (a zárhüvellyel), c) lövés előtti reteszelt helyzet
126. ábra
08. Pisztolyok.doc FÉG 1937 Az a 9 mm-es űrmérettel gyártott katonai pisztoly, amelyet 1937-ben adtak ki a magyar honvédség részére, szintén Browning-rendszerű. Ennél a fegyvernél már a szán hátsó végét zártömbszerűen alakították ki, de a markolatbiztosító és a helyretoló rugó még az 1929. évi pisztolyéval azonos. 1941 elején Németország 50 ezer db 1937 M öntöltő katonai pisztolyt rendelt a budapesti fegyvergyártól, azzal a meghagyással, hogy a maroklőfegyverek űrmérete 7,65 mm legyen. A gyár a megrendelést 1942 februárjáig teljesítette. FÉG 1948(R) 1945 után, a felszabadulást követő években a budapesti Fegyver- és Gépgyár N. V. egy ideig csak vadász- és sportpuskákat gyártott, majd licenc alapján „TT” pisztolyokat is szállított a Magyar Néphadsereg számára. A FÉG lőfegyvereket gyártó üzemegysége 1948 után 7,65 mm-es űrmérettel Walther PP rendszerű pisztollyal jelentkezett, amely a magyar rendőrség szolgálati fegyvere lett. PA-63. A Magyar Néphadsereg 1963-ban szintén Walther PP rendszerű reteszeletlen súlyzáras öntöltő szolgálati pisztolyt kapott. A fegyver súlyának csökkentése céljából a pisztoly tokja alumíniumból készült. A fegyver bal oldali markolathéján a lövész hüvelykujjának részére támaszt alakítottak ki. A budapesti fegyvergyár termékeinek kiválóságáról, minőségéről a külföldön megjelenő szaklapok és prospektusok is elismerően szólnak. A gyártás idején keresettek voltak például a Tokagypt és a Walam-pisztolyok.
A VOLT SZOVJETUNIÓ Szovjetunió fegyvergyárai közül a tulai a leghíresebb, amelyet még I. (Nagy) Péter cár uralkodásának idején alapítottak. Az 1890-es években a gyár már 8-9000 munkást foglalkoztatott s évente 270 ezer db Mossin-Nagant-féle középágytáras ismétlőpuskát gyártott. A Nagant-forgópisztolyokat szintén a tulai fegyvergyár állította elő. A Szovjetunióban az öntöltő pisztolyok szerkesztésével csak 1920-ban kezdtek behatóan foglalkozni. Először Sz. A. Korovin szerkesztett egy 7,65 mm-es rövid csőhátrasikló, reteszelt öntöltő pisztolyt (1923), de annak a hadseregben való rendszeresítésére nem került sor. Az öntöltő pisztoly tökéletesítésének munkájába később Sz. A. Priluckij és F. T. Tokarev is bekapcsolódott. A Korovin-, Priluckij-, Tokarev-, Walther-, Parabellum- és Browning-féle pisztolyokkal 1930 nyarán megtartott, összehasonlító próbalövészeten a választás a rövid csőhátrasikló rendszerű, reteszelt Tokarevpisztolyra esett; szolgálati maroklőfegyverként ezt rendszeresítették a Vörös Hadseregben. A sorozatgyártás megkezdése után az eredeti konstrukciót (1933 M 7,62 mm-es TT pisztoly) némileg megváltoztatták. A második. világháború idején az ismert dobtáras PPS és ívtáras PPSZ géppisztolyok is ennek a maroklőfegyvernek a töltényével tüzeltek. Jóllehet a TT-pisztolyok kedvelt maroklőfegyverek voltak, a szovjet hadsereg fegyverzeti bizottsága - harctéri tapasztalatokra való hivatkozással -1945-ben új öntöltő pisztoly megszerkesztésére hirdetett pályázatot. A pályázati felhívásra több ismert fegyverkonstruktőr (F. V. Tokarev, Sz. G. Szimonov, Sz. A. Korovin, P. V. Vojevogyin, I. I. Rakov, N. F. Makarov) jelentkezett saját tervezésű pisztolyával. Az öszszehasonlító lövészeten a 9 mm-es Makarov-pisztoly bizonyult a legjobbnak, s a szovjet hadsereg szolgálati fegyvere lett (APM). Az APM-pisztoly szerkezete és kezelése egyszerű, kisebb és könnyebb a TT pisztolynál. Mivel a fegyver csöve rögzített, lőszabatossága nagyon kedvező, 9 mm-es lövedéke pedig a pisztoly hatásosságát növeli. Az ugyanakkor elfogadott 9 mm-es Sztecskin-pisztoly (APSZ) sorozatlövésre is alkalmas lőfegyver, ezért a markolatához tusaként használható válltámaszt lehet kapcsolni. Találati pontossága egyes lövésnél a 150 m-es, sorozatlövésnél (válltámasszal) a 100 m-es lőtávolságon belül kiváló. TOKAREV Fjodor Vasziljevics Tokarev – a Magyarországon is jól ismert TT-pisztoly konstruktőre – miután elvégezte a novocserkasszki katonai ipari iskolát, fegyvermester lett, s az egyik kozák ezred fegyverműhelyének vezetését bízták rá. A fegyvertechnikai ismeretek magasabb fokon való elsajátítása után fegyverszerkesztőként tevékenykedett. Első találmánya öntöltő puska volt. 1917. után Tokarevet a tulai fegyvergyár technikai vezetőjévé nevezték ki.
08. Pisztolyok.doc Tokarev 1930-ban fejezte be a Browning-rendszerű 7,62 mm-es TT (Tula-Tokarev), rövid csőhátrasiklásos, reteszelt öntöltő pisztoly megszerkesztését, amelyet 1933-ban szolgálati maroklőfegyverként a szovjet fegyveres erőknél rendszeresítettek. Ezt az öntöltő pisztolyt használta a Magyar Néphadsereg is 1948-tól 1963-ig. A VOLT CSEHSZLOVÁKIA Csehországnak történelmi hagyományai vannak a fegyvergyártásban. A XIX. század végén a steyri fegyvergyár mellett a vejprtyi és prágai üzemegységek is jelentős feladatot láttak el az OsztrákMagyar Monarchia hadseregének a felfegyverzésében. A prágai fegyvergyárban rögtön az első világháború befejezése – az osztrák és magyar hadiüzemekben tevékenykedő jól képzett konstruktőrök, szakemberek hazatérése – után megkezdődött a 6,35 és 7,65 mm-es űrméretű öntöltő pisztolyok gyártása. Az 1919 márciusában létrehozott brnói fegyvergyár is hamarosan megkezdte a termelést, továbbá a plzeni Skoda-művek is. (Innen később a könnyűfegyvereket gyártó üzemegységet Strakonicébe helyezték.) A csehszlovák gyártású önvédelmi öntöltő maroklőfegyverek - amelyeket Kalec, Rolcik, Nyska, Kratochwil, Dusek, Tomiska, Holek és mások szerkesztettek - többségükben reteszeletlen súlyzáras, Browning-rendszerű pisztolyok. ZBROJOVKA A reteszeletlen súlyzáras Zbrojovka-család első tagja 1927-ben került ki a gyárból. A 7,65 mmes űrmérettel készült öntöltő pisztoly technikai rendszerét Fr. Myska az 1903. évi Browning, az 1910. évi Mauser és az 1924. évben a hadseregben rendszeresített Zbrojovka-pisztoly szerkezeti elemeinek felhasználásával dolgozta ki. A csövet egy közbeiktatott retesztömb kapcsolja a tokhoz. A második (szintén Fr. Myska szerkesztette) pisztoly 6,35 mm-es űrmérettel 1936-ban jelent meg a piacon. Hozzá hasonló az 1945. évi modell, amelyet J. Kratochwil szerkesztett. A cső egyszerű vájatos illesztéssel kapcsolódik a tokhoz. A strakonici gyáregység az 1924. évi modell helyett 1938-ban egy 9 mm-es reteszeletlen súlyzáras, öntöltő katonai pisztoly gyártását kezdte el (szerkesztette Fr. Myska). A csövet elöl egy csapszeg kapcsolja össze a tokkal, úgy, hogy a szán leemelése után a cső előre felbillenthető. Ezt a modellt Csehszlovákia német megszállása után a fasiszta csapatok - az 1927. évi modellel együtt - szolgálati maroklőfegyverként is használták a második világháború idején. További csehszlovák gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztolyok még: DUO - 6,35 mm; Fox - 6,35 mm; Ideal - 6,35 mm; Jaga - 6,35 mm; Mars - 6,35 és 7,65 mm; Niva - 6,35 mm; Perla - 6,35 mm; Praga - 6,35 és 7,65 mm; PZK - 6,35 mm; Singer- 6,35 mm; Slavia - 6,35 mm. ZBROJOVKA 1924 A csehszlovák hadsereg részére szerkesztett Zbrojovka 1924 maroklőfegyver zároló rendszere nagymértékben hasonló a Steyr-pisztoly reteszelési módjához. A tok alsó teknőjében (az elsütő billentyű felett) helyezkedik el a zártömb, amelynek homorúan kiképzett felső síkjában ferde vájatok vannak. Reteszelt helyzetben a cső szemölcsei a zártömb vájataiban kapaszkodnak meg. Lövéskor a fegyverből kirepülő lövedék a csövet jobbra elfordítja, eközben a szemölcsök a zártömb ferde vájataiban haladva a csövet néhány mm-rel hátratolják, s amikor a szemölcsök elérik a szán hosszanti hornyozatát, a cső megáll, a szán pedig (a zárral együtt) akadálytalanul csúszik tovább hátrafelé. NAGY BRITANNIA (ANGLIA) Angliában London és Birmingham volt a fegyverkészítés központja. WEBLEY & SCOTT A birminghami Webley & Scott cég először 1905-ben (majd 1906-ban és 1909-ben) jelent meg reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztollyal a fegyverpiacon. Ezeknél a pisztolyoknál a markolatban elhelyezett kétágú lemezrugó szorító ereje végzi a zár hátrasiklásának a késleltetését. Az 1905. évi modell (.32, .38) szerkesztője W. J. Whiting. Az 1906. évi modell három űrmérettel készült (.25, .32; .38) külső kakassal; az 1909. évi modell belsőkakasos pisztoly (.25, szerkesztette J. Carter).
08. Pisztolyok.doc A Webley & Scott cég reteszelt öntöltő pisztollyal először 1904-ben jelentkezett a fegyverpiacon. A reteszelt rendszerű maroklőfegyverekkel szemben kezdetben sok kifogás merült fel, majd a továbbfejlesztett pisztolyokat 1910-ben a haditengerészetnél, 1914-ben a szárazföldi csapatoknál rendszeresítették. A .455 űrmérettel készült katonai Webley & Scott-pisztolyok rövid hátrasikló csövű maroklőfegyverek. Reteszelt helyzetben a cső hasábszerű hátsó végénél kétoldalt kialakított ferde bordázatok a tok megfelelő vájataiban helyezkednek el, s a szán (a zártömbbel) a cső kiemelkedő toldalékába felül kapaszkodik be (50. ábra). Lövéskor a hátramozduló szán (zár) a csövet is hátrahúzza, ez utóbbi rövid út megtétele után lesüllyed a tokba, megszűnik a csőtoldalék és a szán kapcsolata, s a zár akadálytalanul hátracsúszhat. Ennél a fegyvernél a szánt, illetve a zárat reteszelő helyzetbe egy „U” alakú laprugó a zárral összekapcsolt egykarú emelőnek támaszkodva taszítja vissza. A pisztolynak markolatbiztosítója van. EGYESÜLT ÁLLAMOK Három nagy fegyvergyártó cég uralta maroklőfegyvereivel a piacot: a hartfordi Colt, a springfieldi Smith & Wesson és az uticai Savage. SAVAGE A Savage-cég első öntöltő pisztolyát E. H. Searle szerkesztette 1906-ban (.45). Ezt követte a többi modell (1907., 19XV., 19XVII. évi) külső vagy belső kakassal, .32 és .38 kaliberrel. A szakemberek körében eléggé vitatott téma, hogy a Savage öntöltő pisztolyokat melyik - a reteszelt vagy nem reteszelt - rendszerbe kell besorolni. A szabadalom a Savage-pisztolyokat reteszelt rendszerű, öntöltő maroklőfegyvernek minősíti. Ez annyiban igaz, hogy a cső hátsó végén kialakított bordázat valóban belekapcsolódik a záróhüvely megfelelő vájatába - valóban létezik reteszelés. Lövéskor a huzagolt csőben előrehaladó lövedék a csövet szükségszerűen elfordulásra kényszeríti, a cső bordázata kifordul a záróhüvely vájatából, a reteszelés megszűnik, a zár hátrasiklik a csőköpenyben. A töltényűr idő előtti felnyitását tulajdonképpen a cső és a zár bajonettszerű kötésénél bekövetkező súrlódás (mint mozgásfékező erő késlelteti a lövés pillanatában. Ez a reteszelési mód azonban csak akkor lehet tökéletes, ha a pisztoly megfelelő lőszert tüzel - ellenkező esetben a zár vagy idő előtt nyit (ha a lőporgázok feszítőereje túlságosan nagy), vagy a fegyver „befullad” (ha a lőporgázok feszítőereje elégtelen s az nem képes a súrlódó erőt leküzdeni). COLT (BROWNING) A reteszelés egyik legáltalánosabban elterjedt változata Browning konstrukciójában realizálódott a 20. század elején. Lényege: reteszelt állapotban a cső felső gerincén harántirányban kialakított bordázatok belefeszülnek a csőköpeny (a szán) vájataiba, következésképpen lövéskor a hátrasikló szán (melynek hátsó vége egyben a zár) a csövet is addig hátrahúzza, amíg a tokhoz kapcsolt kengyel a cső hátsó végét lebillenti (128. ábra). Ekkor a cső bordázatai kiszabadulnak a szán vájataiból, véget ér a cső hátrasiklása, s csak a szán csúszik ütközésig tovább, közben a hüvelyvonó a töltényűrből kihúzza, a hüvelykivető pedig kilöki a pisztolyból az üres hüvelyt. Utána a helyretoló rugó előretaszítja a szánt, amely a csőhöz érkezve felemeli azt, megtörténik a reteszelés, s a kakas feszített helyzetben marad. Az elsütő billentyű ismételt hátrahúzásakor a kakas előrecsap az ütőszegre, s ez utóbbi ráüt – az előzőleg a töltényűrbe tolt új– töltény csappantyújára. (Az ismert lövés-ürítés-töltés folyamata ismétlődik.) Ezt a Browning-pisztolyt a Colt-gyár gyártotta, s 1911-ben rendszeresítették az Egyesült Államok hadseregében (Governement Modell 1911). Browning már 1897-ben megszerkesztette első reteszelt öntöltő pisztolyát (Colt Sporting Modell 1897), ennek a pisztolynak a csövét azonban még két kengyel mozgatta a reteszelésnél (egyik elöl, másik hátul). Az első modellt a többi követte (1900, 1902, 1903, 1905, 1908), ezek azonban csak néhány alkatrész, forma, űrméret tekintetében különböztek egymástól - a mechanizmus lényege nem változott. A pisztolyok töltényét is Browning tervezte (.38 ACP, .45 ACP). Az említett pisztolyokat kezdetben kizárólag polgári, önvédelmi használatra gyártották Hartfordban. Az 1905. évi .45 modell megjelenése után azonban az Egyesült Államok hadfelszerelési bizottsága már élénken érdeklődött az öntöltő pisztoly iránt s hamarosan (1907-ben) tanulmányozni kezdték annak hadihasználhatóságát.
08. Pisztolyok.doc A Colt-Browning-pisztolynak az 1906. évi Savage öntöltő pisztollyal szemben kellett előnyeit bizonyítania. A több éves programot a Colt-Browning teljesítette sikeresebben. Ez idő alatt Browning tovább tökéletesítette a pisztoly szerkezetét: a reteszelés mechanizmusához már csak egy (hátsó) kengyelt használt.
128. ábra 1. Cső; 2. kengyel A pisztolyt 1921-ben javították s az újat 1911A1 elnevezéssel az Egyesült Államok hadseregében maroklőfegyverként rendszeresítették. A Colt-pisztoly egyszerű szerkezete, biztonságos működése az egész világon felkeltette a fegyverszakértők érdeklődését s később mások is szerkesztettek, máshol is gyártottak hasonló katonai pisztolyokat. Ilyen többek között a szovjet Tokarev, a lengyel Radom, a francia SACM, továbbá a spanyol Star, a mexikói Obregon, az argentin Hafdasa. Az elmúlt másfél évszázad alatt az ismertetett (vagy csak említett) forgó- és öntöltő pisztolyokon kívül még igen sok hozzájuk hasonló vagy másféle maroklőfegyver látott napvilágot. (Turbiaux, Reform, Bär, Bittner, Biedermann stb.) Ezek bemutatása bizonyosan felkeltené a különlegességek iránt vonzódó olvasók érdeklődését, de megismerésükkel a pisztolyok fejlődésének fő iránya, útja és történetisége nem rajzolódnék ki élesebben. S mivel a jegyzetnek nem célja, hogy a fegyvergyűjtők katalógusa legyen, ezért a benne leírtak főképpen a maroklőfegyverek legfontosabb szerkesztési elveiről, lehetőségeiről, módozatairól szólnak, s elsősorban a fegyverek mechanizmusának lényegére hívják fel az olvasók figyelmét. Mégis, úgy érezzük, nem lesz felesleges, ha a forgó- és öntöltő pisztolyok bizonyos alkatrészeiről, azok működéséről ejtünk néhány szót. 8. A pisztolyok szerkezetével, működésével kapcsolatos fogalmak és eszközök TÖLTÉS ÉS ÜRÍTÉS Az elöltöltő csappantyús forgópisztolyok megtöltése (a lövőszernek a henger furataiba való beszorítása) a csőhöz szerelt töltővessző segítségével történt. (Bár az 1836. évi Colt-forgópisztolynál még hiányzik a töltővessző, a haditapasztalatok a neves szerkesztőt mégis arra figyelmeztették, hogy a későbbi modelleknél alkalmazzon töltővesszőt.) A fel-, le- vagy oldalra billenő hengerrel szerelt hátultöltő revolverek (Smith & Wesson, Colt, Bayard, Lebel, Webley, Mauser 1878, Webley-Fosbery) megtöltése nem jelentett különösebb nehézséget a lövész számára, mert a henger kibillentésével valamennyi töltényfurat szabaddá válik. Egyes
08. Pisztolyok.doc forgópisztolyok megtöltése (amelyek perem nélküli töltényt használnak - pl. Colt, Smith & Wesson) töltőkoszorúval történik (129. ábra).
129. ábra Körülményesebb művelet azoknak a forgópisztolyoknak a megtöltése (Lefaucheux, ChamelotDelvigne, Glisenti, Gasser, „Reichs-revolver” stb.), amelyeknél a henger a tokból nem billenthető ki. Ezek megtöltésénél a lövész először a tölténycsapót nyitja ki, majd a kakast kissé hátrafeszítetten tartva, ujjaival úgy fordítja a hengert, hogy egy-egy üres töltényfurat a töltéshez szabaddá váljék. A henger valamennyi töltényfuratának egyenkénti megtöltése után a lövész előreengedi a kakast, zárja a töltőcsapót, s a forgópisztoly lövéshez kész. Ezeknél a revolvereknél az üres hüvelyeket - a töltőcsapó kinyitása után s a henger fordítása közben a cső mellé szerelt ürítővesszővel kell a töltényfuratokból egyenként kilökdösni. A fel-, illetve lebillenő csövű forgópisztolyoknál az önműködő hüvelykivető koszorú távolítja el a hengerből az üres hüvelyeket. (A cső teljes, ütközésig való lebillentése után a hüvelykivető koszorú visszaugrik alaphelyzetébe, s a henger újra tölthető.) Az oldalra billenő hengerrel szerelt revolvereknél is az üres hüvelyeket a hüvelykivető koszorú távolítja el a fegyverből, de nem önműködően, hanem azáltal, hogy a lövész a kivetőtengely rúdját hátratolja. Az öntöltő pisztolyok töltényei doboz- vagy szekrénytárban vannak. A szekrénytár megtöltése töltőléc segítségével történik. A tárakban csak meghatározott mennyiségű töltény helyezhető el (tárkapacitás). A csőre töltésnél a lövész hátrahúzza a szánt s miután elengedi azt, az előresikló zár a cső töltényűrébe tol egy töltényt. A pisztoly lövéshez kész. ELSÜTŐ BERENDEZÉS A forgó- és öntöltő pisztolyok elsütő berendezése a tokban, illetve a zárban van (elsütő billentyű, feszítő rugók, emelők, kengyelek, csapok). Legkevesebb alkatrésze a kakasfeszítésű, single action–egyszeres működésű forgópisztoly elsütő berendezésének van. A billentyü-kakasfeszítésű, double action–kettős működésű revolverek elsütő berendezése már bonyolultabb, de a legfontosabb alkatrészek hozzávetőlegesen azonosak a kakasfeszítésű forgópisztolyokéval. Az öntöltő pisztoly elsütő berendezése a forgópisztoly elsütő berendezésétől lényegesen eltér. Akadnak egészen egyszerűek is, de jelentős azoknak a száma, amelyeknek hibátlan működését több, pontosan méretezett és megmunkált alkatrész biztosítja. A mechanizmus lényege: az elsütő billentyű hátra húzásakor a hozzá illeszkedő elsütő lap (kar) az elsütő emelőt tengelye körül elfordítja, ekkor az elsütő emelő nyúlványa kicsúszik a feszített kakas (vagy ütőszeg) nyugaszából, s utána a kakas (vagy ütőszeg) a feszítő rugó nyomására előrecsap. Nem ennyire egyszerű azoknak az öntöltő pisztolyoknak az elsütő berendezése, amelyeket markolatbiztosítóval is elláttak pl.: Colt1911 és a Frommer pisztolyok.
08. Pisztolyok.doc ELSÜTÉS A forgó- és öntöltő pisztolyok elsütésének több változata ismeretes: 1. külső kakas - lapos kakasfejjel (elöltöltő csappantyús revolverek, Lefaucheuxforgópisztolyok); 2. külső kakas - gyúszeggel (a hátultöltő forgópisztolyok általában, Mannlicher 1894 öntöltő pisztoly); 3. belső kakas - gyúszeggel (Schwarzlose 1908); 4. külső kakas - ütőszeggel (pl. Beretta, Browning 1935, Colt 1911, Frommer, Mannlicher, Mauser 1896, Radom, Savage 1910, Steyr 1912, Tokarev 1933, Walther PP, Walther P 38, Zbrojovka 1927, 1938., valamint a Rast-Gasser-forgópisztoly); 5. belső kakas - ütőszeggel (pl. Browning 1903, Sauer); 9. ütőszeg - kakas nélkül (a legtöbb önvédelmi öntöltő pisztoly); 10. ütőszeg feszítésű (újabb típusú szerkezetek pl.: Glock pisztolyok). BIZTOSÍTÁS Amikor a pisztoly töltve (töltény a csőben) van, de a fegyverrel nem akarunk lőni, célszerű a fegyver biztosítása. A biztosító berendezés (rendszerint egy megfelelően kialakított és elfordítható csapszeg) nem teszi lehetővé a pisztolynak a lövész akaratától független (véletlen) elsülését kialakításától függően megakadályozza a kakas előrecsapódását, az ütőszeg előreugrását, a zár felhúzását. Különösen fontos a „revolverezni képes” öntöltő pisztolyok biztosítása. Vannak olyan öntöltő pisztolyok, amelyeknek nincs biztosító berendezésük. Ezeknél a kakas lassú, óvatos előreengedésével lehetséges a fegyver biztosítása; lövéshez nem szükséges a szán hátrahúzása, csak a kakast kell hátrafeszíteni (pl.: TT pisztoly). Az önműködő, marokbiztosítóval szerelt öntöltő pisztolyoknál a külön biztosító berendezés rendszerint hiányzik(pl.: Frommer pisztolyok). CÉLZÓ BERENDEZÉSEK A kifejezetten önvédelmi használatra készített öntöltő, általában a „mellényzseb”- és a „zseb”pisztolyoknak gyakran semmiféle irányzó-berendezésük (célgömb, nézőke) nincs, a célzáshoz csupán a cső, illetve a szán felső gerincvonala nyújt némi segítséget. A nagyobb méretű, az ún. „táska”- és szolgálati, forgó- és öntöltő pisztolyok legtöbbjének célgömbje és nézőkéje van. Mivel ezeknek a maroklőfegyvereknek a hatásos lőtávolsága 25-50 m, s ezen távolsághatárok között a lövések szóródása lényegtelen, a maroklőfegyvereket rendszerint egyszerű, rögzített nézőkével látják el. Csak néhány katonai reteszelt öntöltő pisztolynak van lőtávolságokra jelölt állítható nézőkéje (íves irányzéka) - pl. Mauser 1896, Browning 1935M. TÖLTÉNYEK A hátultöltő lőfegyvereknél a legkedvezőbb teljesítmény elérésében jelentős szerepet játszik a töltényűr minél tökéletesebb tömítése, annak megakadályozása, hogy a lőporgázok egy része hátrafelé elillanjon. A töltényűr tömítését tulajdonképpen a töltény hüvelye biztosítja. Ebből a célból vagy a töltény hüvelyét - alak, hossz, átmérő szerint - a pisztoly töltényűrének megfelelően méretezik, vagy pedig a töltényűrt alakítják a megtervezett töltényhez. Ezért a lövésznek nemcsak a pisztoly típusát, működését, kezelését kell ismernie, hanem a hozzá használatos töltényt is. Ha a töltény nem illeszkedik pontosan a töltényűrbe - hosszabb, rövidebb, keresztmetszete méreten aluli -, akkor vagy a zár nem záródik, vagy az ütőszeg nem éri el a csappantyút stb. Az is lehetséges, hogy a töltény tökéletesen beleillik a töltényűrbe, mégsem tanácsos lőni vele, mert lőportöltete erősebb az adott pisztolyhoz tervezett töltény lőportölteténél (pl.: Magnum lőszerek), s használata nem csak a fegyver károsodásához vezet, hanem a lövész testi épségét veszélyezteti. A pisztoly technikai adatainak ismertetésekor a prospektusok, valamint a szabályzatok mindig közlik a fegyverhez használható töltény típusát is. Nyilvánvaló, hogy a régebben gyártott, használatban már nem levő forgó- és öntöltő pisztolyokhoz csak elvétve találni megfelelő töltényt a jelenlegi készletek között válogatva. Napjainkban majdnem valamennyi „mellényzseb”- és „zseb”-pisztoly 6,35 mm-es (.25 ACP Automatic Colt Pistol) töltényt tüzel.
08. Pisztolyok.doc Az ismertebb táska- és szolgálati (katonai és rendőrségi) maroklőfegyverek töltényeit az 130. ábra szemlélteti.
130. ábra
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
7,62 mm-es NAGANT; 7,63 mm-es MAUSER; 7,65 mm-es LUGER; 8 mm-es LEBEL; 8 mm-es Nambu;
8. 9. 10. 11. 12.
9 mm-es Parabellum; 9 mm-es BAYARD; 9mm-es Mauser; .380 Mk. 1.;
13.
9 mm-es (.38) Short (rövid) ACP; 9mm-es BROWNING Long (hosszú);
9 mm-es STEYR;
14. 15.
.45 ACP;
.455 WEBLEY .455 WEBLEY
08. Pisztolyok.doc
4. A pisztolyok fejlődésének főbb állomásai A világ múzeumai és a magángyűjtők lakásai megszámlálhatatlan mennyiségű lőfegyvert őriznek. Akadnak közöttük ritkaságok, díszesen megmunkált darabok, különlegesen szerkesztett és különös rendeltetésű példányok, prototípusok és olyanok, amelyek fegyvergyárak tömegtermékei. Megoldhatatlan feladat az évszázadok alatt napvilágot látott kézi lőfegyverek keletkezési idejének és származásának pontos felderítése, sorrendiségük csalhatatlan megállapítása. Sokszor a külső hasonlóságok eltérő lényeget takarnak, máskor meg a formák különbözősége azonos tartalmi tulajdonságokról tereli el a szemlélődő figyelmét. Mindazonáltal a lőfegyverek fejlődése lépésről lépésre nyomon követhető, mivel minden technikai újdonságban megtalálhatók a már elavult rendszerek hasznosítható elemei, ugyanakkor minden állandósultnak vélt találmány magában hordozza az újabb felfedezés lehetőségének a csíráját is. Nézzük a fontosabb állomásokat. 1250 körül: a lőpor összetételének leírása Roger Bacon angol szerzetes kéziratában. 1300-1330. Az első elöltöltő, kanócgyújtású tűzfegyverek megjelenése. 1450-1500. Az első mechanikus gyújtószerkezet, illetve a kanócos puska kialakulása. 1470-1500. A dörzskerekes elsütő szerkezet feltalálása, a pisztoly megjelenése. 1500 körül: az egyenes huzagolású csövek megjelenése. 1500-1530. Az ütőkakasos elsütőszerkezet feltalálása. 1550 körül: a csavart huzagolású csövek megjelenése. 1600 körül: a francia-kovás elsütőszerkezet megjelenése. 1640 körül: kovás „revolver”. Forgatórendszerében megtalálhatók a XIX. századi forgópisztolyok mechanizmusának elemei. 1799. A durranóhigany feltalálása (Howard) az első lépés a lőportöltetet lobbantani képes csappantyú (1807, Forsyth) elkészítéséhez. 1812. Pauly csappantyút használ központgyújtású töltényének megszerkesztésénél. 1818. A lőkúpok feltalálása. 1832. Lefaucheux-féle gyúszeges töltény feltalálása. 1834. Többcsövű revolver, E. Allen szabadalma: elsütő billentyű meghúzásával működtetett henger, de ebből az időből származnak kakasfeszítésű többcsövű revolverek is. A billentyű-, illetve a kakasfeszítés keletkezésének az időpontja és sorrendisége valójában ismeretlen. (Néhány évvel később többcsövű revolvert szerkesztett Belgiumban Mariette is -1837.) 1836. S. Colt találmányának (forgópisztoly) elfogadása az Egyesült Államokban; a fegyverek gépi termelésének, sorozatgyártásának, szabványelőírások szerinti előállításának a kezdete. Ezt követően számos fegyverkészítő műhely, üzem, gyár jelenik meg az elöltöltő forgópisztollyal a piacon. 1845. A peremgyújtású töltény megszerkesztése (Flobert); Wesson tökéletesítette 1847-ben. 1846. A nitrocellulóz feltalálása (Schönbein) az 1880-as években iparilag gyártott gyér füstű (füst nélküli) lőpor alapanyaga. 1855. A Smith & Wesson-forgópisztoly megjelenése; a fémhüvelyű tölténnyel tüzelő hátultöltő forgópisztolyok általánossá válásának kezdete. A központgyújtású töltény tökéletesítése (Wesson). Beaumont szabadalma: a „Double Action” (a forgópisztolyok billentyű-, kakasfeszítésű mechanizmusa), a legtöbb forgó- és sok öntöltő pisztoly működésének alapja. 1860. King találmánya: hüvelykivető koszorú billenő hengerrel szerelt forgópisztolyokhoz. 1872. Plesner kísérlete: „automata” pisztoly megszerkesztése, a lövéskor jelentkező hátralökő erő hasznosíthatóságának tanulmányozása. (Lutze, 1873.) 1883. K Krnka tervezete: egylövetű, hátultöltő puska átalakítása öntöltő fegyverré. 1885. A géppuska megjelenése (Maxim), az állványos fegyveren megtörtént a töltés-lövés-ürítés automatizálása. 1890 után viszonylag sokan terveznek öntöltő pisztolyt. 1900. Megjelenik Browning reteszeletlen öntöltő pisztolya, amely mintául szolgál sok más súlyzáras, öntöltő pisztoly megszerkesztéséhez, s a fegyvergyárak ontják a piacra termékeiket (reteszeletlen és reteszelt öntöltő pisztolyokat).
