Női szerzők a huszadik század első felében Összeállította: Diera Bernadett, Mészáros Zsolt, Zsadányi Edit (Támogatta: Új Magyar Irodalomtörténet című pályázat NKFP 5/0113) Lezárás: 2011 január Publikálás: Villanyspenót (2011-2014)
Ábrányiné Katona Clementin 1. ÁBRÁNYINÉ KATONA Clementin: Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1902. 196 p. 2. ÁBRÁNYINÉ KATONA Clementin: Földön és föld felett. Tárcák. Budapest: Athenaeum, 1896. 248 p. 3. ÁBRÁNYINÉ KATONA Clementin: Két pálya. Regény a serdülő ifjúság számára. Budapest: Pesti Ny., 1902. 139 p. 4. ÁBRÁNYINÉ KATONA Clementin: Négy lírikus és egyebek. Essay-k, tárcák. Budapest: Athenaeum, 1909. 256 p. 5. ÁBRÁNYINÉ KATONA Clementin: Sok mindenről. Tárcák. Budapest: Deutsch, 1898. 299 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Földön és föld felett (Tárczák). Vasárnapi Ujság, 1896/44. sz., 741. p. 2. VADNAY Károly: Levél a „Tárcák”-ról. Fővárosi Lapok, 1896/329. sz., 1-2. 3. (P.): Ábrányiné Katona Clementin: Sok mindenről. Országos Hírlap, 1898. december 22. 12. p. 4. Magyar írónők I. Szabóné Nogáll Janka II. Ábrányiné Katona Clementin. Magyar Bazár, 1903/14. sz., pp. 2-3. 5. JEHLICSKA Ferenc: Ábrányiné Katona Clementin: Négy lírikus és egyebek. Essay-k, tárcák. Katholikus Szemle, 1909/8. sz., pp. 877-878.
1
Ács Klára 1. ÁCS Klára: Asszonyember. Regény. Budapest: Galántai, 1913. 148 p. 2. ÁCS Klára: Asszonyok vallomásai. Hogy fogtam meg a férjemet. Regény. Budapest: Galántai, 1919. 128 p. 3. ÁCS Klára: Egy Don Juan kalandjai. A hódítás iskolája. Regény. Budapest: Dick, 1916. 149 p. 4. ÁCS Klára: Az élet célja. Regény. Budapest: Hellas, 1928. 32 p. 5. ÁCS Klára: Férfihűség. Regény. Budapest: Dick, 1917. 150 p. 6. ÁCS Klára: Furcsa valaki. Regény. Budapest: Hajnal, 1932. 96 p. 7. ÁCS Klára: Füzes Ágnes szerelme. Regény. Budapest: Érdekes Újság, 1922. 160 p. 8. ÁCS Klára: Gyermekszobám – tündérváram. Mesék. Ill. Sebők Imre. Budapest: Tolnai, 1935. 122 p. 9. ÁCS Klára: Az írógéptől az automobilig. Regény. Budapest: A Polgár, 1910. 96 p. 10. ÁCS Klára: Kabarétréfák. Budapest: Kókai, 1928. 2 füzet. 11. ÁCS Klára: Lilla… liliom. Regény. Budapest: Hellas, 1928. 31 p. 12. ÁCS Klára: A másik szemüveg. Regény és novellák. Budapest: Tolnai, 1925. 159 p. 13. ÁCS Klára: Milliók drámája. Regény. Budapest: Érdekes Újság, 1923. 160 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. NAGY Lajos: Ács Klára: Asszonyember. Nyugat, 1913. I. (9. sz.), 719. p. 2. Asszonyember. Vasárnapi Ujság, 1913/31. sz., 620 p.
Ady Mariska, Landtné 1. ADY Mariska, Landtné: Én az őszben járok. Versek. Cristur-Székelykeresztúr: Hermann, 1924. 82 p. 2. ADY Mariska, Landtné: Én az őszben járok. Versek. Második, bővített kiadás. ClujKolozsvár: Minerva, 1925. 87 p. 3. ADY Mariska, Landtné: Kiadatlan versek. Előszó Diósady L. Pál. Toronto: Diósady L. Pál, 1998. 177 p. 4. ADY Mariska, Landtné: Sok ború – kevés derű. Elbeszélések, rajzok. Zilah: Seres Ny., 1907. 164 p.
2
Róla szóló válogatott irodalom: 1. RASS Károly: Én az őszben járok. L. Ady Mariska verseskönyve. Pásztortűz, 1925/3. sz., pp. 58-59. 2. MAEL Ferenc: L. Ady Mariska: Én az őszben járok... Pásztortűz, 1925/21. sz., pp. 459-460.
Alba Nevis (Unger Ilona) 1. 2. 3. 4.
ALBA Nevis: Ádámok, Évák. Elbeszélések. Budapest: Légrády, 1912. 184 p. ALBA Nevis: Bíbor. Versek. Budapest: Légrády, 1916. 156 p. ALBA Nevis: Bolti lányok. Elbeszélések. Budapest: Légrády, 1908. 100 p. ALBA Nevis: Érzések, szenvedélyek. Novellák. Budapest: Mozgó Könyvtár Vállalat, 1909. 64 p. 5. ALBA Nevis: Harminc pompás mese. Budapest: Nova, 1925. 142 p. 6. ALBA Nevis: A hét csuda. Versek. Budapest: Légrády Ny., 1905. 168 p. 7. ALBA Nevis: A jövő titka. Előszó Weninger (Regni New). Budapest: Literatúra, 1920. 79 p. 8. ALBA Nevis: Konfetti. Novellák. Budapest: Légrády, 1918. 203 p. 9. ALBA Nevis: Napországban. Színmű. Budapest: Légrády, 1918. 24 p. 10. ALBA Nevis: Nász előtt. Versek. Budapest: Légrády, 1910. 128 p. 11. ALBA Nevis: Összegyűjtött költeményei. Budapest: Légrády, 1920. 296 p. 12. ALBA Nevis: Egy szerelmes lány könyvéből. Alba Nevis új versei. Budapest: Athenaeum, 1912. 32 p.
Fordításai: 1. Feuillet, Octave: Egy nagyvilági házasság. Regény. Ford. Unger Ilona. Budapest: Athenaeum, 1893. 160 p.
3
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ADY Endre: A hét csoda. Alba Nevis költeményei. Budapesti Napló 1905. május 29. 6. p. = Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok VI. sajtó alá rend. VARGA József. Budapest: Akadémiai, 1966. pp. 175-176. 2. Alba Nevis: A hét csuda. Vasárnapi Ujság, 1905/25. sz., 403. p. 3. Alba Nevis: A hét csuda. Költemények. Budapesti Szemle, 1905/345. sz., pp. 457-460. 4. KAFFKA Margit: Alba Nevis: Nász előtt. Nyugat, 1910. I. (8. sz.), pp. 556-558. 5. GONDA József: Nász előtt. A Jövendő, 1910/5. sz., ápr. 1. 6. Nász előtt [Alba Nevis]. Vasárnapi Ujság, 1910/10. sz., 211. p. 7. a. (n.): Alba Nevis: Egy szerelmes leány könyvéből. A Modern Könyvtár szerkesztőjének, Gömöri Jenőnek elmarasztalása a könyv kapcsán. Erdélyi Lapok, 1912/20. sz., pp. 362-363. 8. Ádámok és Évák [Alba Nevis]. Vasárnapi Ujság, 1912/45. sz., 911. p.
Albisy Katalin 1. ALBISY Katalin: Kova Gyuri és Társai. Elbeszélések. Budapest: Rákosi, 1902. 308 p. 2. ALBISY Katalin: A mi kisasszonyunk. Elbeszélések. Budapest: Rákosi, 1907. 215 p.
Alexander Teréz 1. ALEXANDER Teréz: Élni akarok! Versek. Kassa: Athenaeum, 1931. 32 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TÖRÖK Sophie: Alexander Teréz: Élni akarok! Nyugat, 1932. I. (4. sz.), 226. p.
4
Altay Margit 1. ALTAY Margit: Az amerikai lány. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Pallas, 1924. 144 p. 2. ALTAY Margit: Amit az óra mesél. Ifjúsági regény. Ill. F. Győrffy Anna. Budapest: Móra, 1959. 206 p. 3. ALTAY Margit: Apuka meséi. Ill. Jámbor Tibor. Budapest: Hajnal, 1947. 79 p. 4. ALTAY Margit: A bagdadi tolvaj. Az Ezeregyéjszaka meséiből készült film alapján. Budapest: Palladis, 1945. 84 p. 5. ALTAY Margit: Béke a szívekben. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Pallas, 1926. 120 p. 6. ALTAY Margit: Célnál! Regény. Budapest: Hellas Ny., 1922. 107 p. 7. ALTAY Margit: Cserkészfalu. Elbeszélés. Budapest: Pallas, 1925. 87 p. 8. ALTAY Margit: Csipkerózsa kisasszony. Regény fiatal leányok számára. Ill. FábriFischer Erika. Budapest: Palladis, 1943. 155 p. 9. ALTAY Margit: Daisy gyámja. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Pallas, 1930. 176 p. 10. ALTAY Margit: Az én babáim. Képeskönyv. Fotó Czeizing Lajos. Budapest: Móra, 1966. 6 p. 11. ALTAY Margit: Érdekes házasság. Regény. Budapest: Pallas, 1925. 120 p. 12. ALTAY Margit: Érdekes találkozás. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Nova, 1947. 95 p. 13. ALTAY Margit: Erzsébet férjhez megy. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 158 p. 14. ALTAY Margit: A fehér hajó. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 62 p. 15. ALTAY Margit: Gézengúz. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Márton Lajos. Budapest: Pallas, 1926. 94 p. 16. ALTAY Margit: Gyermek-köszöntők versben és prózában. Írta és jeles költők műveiből összevál. Altay Margit. Budapest: Lingua, 1942. 104 p. 17. ALTAY Margit: Gyermek színdarabok. Házi előadásra. Budapest: Afra, 1925. 142 p. 18. ALTAY Margit: Gyermekszínház. Házi előadásra alkalmas színdarabok. Budapest: Athenaeum, 1909. 133 p. 19. ALTAY Margit: Jégországban. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Márton Lajos. Budapest: Pallas Ny., 1927. 61 p. 20. ALTAY Margit: Judit diadala. Regény fiatal leányok számára. Ill. Barta Éva. Budapest: Athenaeum, 1947. 159 p. 21. ALTAY Margit: Juli kisasszony. Regény. Budapest: Pallas, 1935. 190 p.
5
22. ALTAY Margit: A kék madár. Maurice Maeterlinck filmmeséje. Budapest: Palladis, 1941. 62 p. 23. ALTAY Margit: Kis csacsi. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Benedek Kata. Budapest: Palladis, 1937. 31 p. 24. ALTAY Margit: A kis cseléd. Ifjúsági regény. Ill. Benedek Kata. Budapest: Révai, 1933. 124 p. 25. ALTAY Margit: A kis hercegnő. Ifjúsági regény. Budapest: Juventus, 1924. 128 p. 26. Hoffmann, Franz: Viszontagságok a tengeren. Elbeszélés. + ALTAY Margit: Különböző népek gyermekei. Budapest: Eisler, 1920. 93 p. 27. Dánielné Lengyel Laura – ALTAY Margit: Lányok könyve. 1. rész A kis cseléd. 2. rész Flóra. 3. rész Marica. Budapest: Révai, 1938. 3 kötet. 28. ALTAY Margit: Leánysors. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 159 p. 29. ALTAY Margit: A legszebb élmény. Regény fiatal leányok számára. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 128 p. 30. ALTAY Margit: Lili baba, Teddy, Pajtás és a karácsonyi angyalkák. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Benedek Kata. Budapest: Palladis, 1936. 32 p. 31. ALTAY Margit: Lucy-Laci. + Egy főúri házasság története. Két regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1921. 160 p. 32. ALTAY Margit: Mókuska. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Pallas, 1930. 120 p. 33. ALTAY Margit: A négyesfogat. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Pallas, 1930. 137 p. 34. ALTAY Margit: Némy. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Pallas, 1930. 149 p. 35. ALTAY Margit: Nőegylet. Tréfás színjáték. + Vakáció előtt. Színjáték. Budapest: Singer és Wolfner, 1914. 16 p. 36. ALTAY Margit: Öcsike. Gyermekregény. Budapest: Pallas, 1929. 200 p. 37. ALTAY Margit: Önkéntes nősereg. Háborús színjáték 1 felvonás. – A közlegény. Háborús színjáték 1 felvonás. Budapest: Singer és Wolfner, 1915. 16 p. 38. ALTAY Margit: Az ötösfogat. Marcsa, Zsuzsika, Anikó, Vera és Klári története. Regény fiatal leányok számára. + A kis beteg. Elbeszélés. Budapest: Eisler, 1921. 107 p. 39. ALTAY Margit: Piri baba és a három mackó. Mesekönyv. Ill. Fábri-Fischer Erika. Budapest: Pallas, 1943. 48 p. 40. ALTAY Margit: A porcelánbaba. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Pallas, 1932. 150 p. 41. ALTAY Margit: Rossz szomszédság. Gyermekregény. Budapest: Pallas, 1930. 168 p. 42. ALTAY Margit: Rózsaszínű felhők. Regény fiatal leányok számára. Ill. Fejes Gyula.
6
Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 159 p. 43. ALTAY Margit: Tavasz a télben. Ifjúsági regény. Budapest: Hajnal, 1947. 110 p. 44. [ALTAY Margit] Margit néni: Tündérhonban. Mesék. Budapest: Eisler, 1920. 96 p. 45. ALTAY Margit: A Tündérvásár tréfás meséi a kicsinyeknek. Budapest: Pallas, 1927. 32 p. 46. ALTAY Margit: A várkisasszony. Regény gyermekek számára. Budapest: Pallas, 1932. 200 p. 47. ALTAY Margit: A végzet útjai. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Pallas, 1922. 135 p. 48. ALTAY Margit: A vendégjárás. Színjáték 1 felvonás. + Babonás Marcsa. Monológ. + A parasztruha. Monológ. Budapest: Singer és Wolfner, 1915. 16 p., 8 p., 8 p. 49. ALTAY Margit: Virágzó május. Elbeszélések. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 379 p. 50. ALTAY Margit: Zsuzsika kisanyám. Gyermekregény. Budapest: Pallas, 1927. 132 p.
Műveinek fordításai: 1. Altay Margit: Děvče z Ameriky. V Praze (Jindřišská 7): Nakladatelství „Modrých románů”, 1930. 205 p. 2. Altay Margit: Opowieéci starego zegara. Przeloz. Andrzej Sieroszewski. Warszawa: Iskry, 1962. 168 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Alcott, Louisa May: Négy leány. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 267 p. 2. Alcott, Louisa May: Régimódi kisasszony. Regény fiatal leányok számára. Átdolg. Altay Margit. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 143 p. 3. Alcott, Louisa May: Tovább folyik az élet. Regény. Ford. Altay Margit. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 320 p. 4. Bradley, J. Spencer: Gilda. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Hajnal, 1947. 141 p. 5. Caroll, Lewis: Alice a Csodák országában. Meseregény. Angolból átdolg. Altay Margit. Budapest: Pallas, 1927. 96 p. 6. Courths-Mahler, Hedwig: A három Randolf leány. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 311 p..
7
7. Courths-Mahler, Hedwig: Az ő felesége. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 160 p. 8. Csipkerózsika. Mese. Átdolg. Altay Margit. Budapest: Pallas, 1927. 96 p. 9. Dickens, Charles: Az élet küzdelmei. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Ifjúság, 1919. 160 p. 10. Disney, Walt: Donald kacsa könyve. Mese. Walt Disney Stúdió szövegével és képeivel. Ford. Altay Margit. Budapest: Palladis, 1940. 59 p. 11. Disney, Walt: Hófehérke és a 7 törpe. Mese. Ford. és a filmről átdolgozták Kosáryné Réz Lola, Altay Margit, Serényi Erzsébet. Budapest: Palladis, 1938. 62 p. 12. Disney, Walt: A teknősbéka és a nyúl. Mese. Walt Disney Stúdió szövegével és színes képeivel. Ford. Altay Margit. Budapest: Palladis, 1943. 43 p. 13. Dumas Sándor: A kaméliás hölgy. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Herczka, 1918. 2 kötet. 14. Eschstruth, Nataly von: Árvácska. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Hajnal, 1922. 116 p. 15. Fitch Perkins, Lucy: Az eszkimó ikrek. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Pallas, 1927. 150 p. 16. Hedenstjerna Alfréd: A mindennapi kenyérért. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 78 p. 17. Indián mesék. Angolból ford. Altay Margit. Budapest: Pallas, 1925. 76 p. 18. Lagerlöf, Selma: Krisztus legendák. Elbeszélések. Ford. Altay Margit. Budapest: Hajnal, 1921. 119 p. 19. Lagerlöf, Selma: Legenda a karácsonyi rózsáról; Legenda a madárfészekről; Friderika kisasszony. Elbeszélések. Ford. Altay Margit. Budapest: Athenaeum, 1913. 40 p. 20. Landsberger, Arthur: Hirn doktor esete. Detektívtörténet. Ford. Altay Margit. Budapest: Herczka, 1918. 112 p. 21. May Károly: A szenteste. Útleírás. Ford. Altay Margit. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Hajnal, 1922. 128 p. 22. A mexikói ikrek Mesék. Angolból ford. Altay Margit. Budapest: Pallas, 1927. 96 p. 23. Oroszlán- és tigris történetek. Angolból átdolg. Altay Margit. Budapest: Pallas, 1927. 96 p. 24. Poe, Edgar Allan: A fecsegő szív és más titokzatos történetek. Ford. Altay Margit. Budapest: Herczka, 1918. 158 p. 25. Strindberg, August: Mesék. Ford. Altay Margit. Budapest: Herczka, 1918. 153 p. 26. Új könyv az ifjúságnak. Közrem. Altay Margit. Budapest: Palladis, 1947. 230 p. 27. Viráglegendák. Mesék. Angolból ford. Altay Margit. Budapest: Pallas, 1927. 96 p. 28. Wassermann, Jacob: A negyven éves férfi. Regény. Ford. Altai Margit. Budapest: Herczka, 1918. 187 p.
8
29. Webster, Jean: Erre csak Patty képes! Regény fiatal leányok számára. Ford. Altay Margit. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 175 p. 30. Webster, Jean: Nyakigláb apó. Regény. Ford. Altay Margit. Budapest: Béta, 1925 körül, 200 p.
Szerkesztői munkái: 1. Tündérvásár. Képes gyermeklap. Szerk. Altay Margit 1926-1936. Budapest: Pallas
Róla szóló válogatott irodalom: 1. FEDOR Ágnes: A szerző kilencven éves. Egy meseíró születésnapjára. Magyar Nemzet, 1971. jan. 4. 4. p.
Ámon Vilmosné 1. ÁMON Vilmosné: Majd én mesélek. Elbeszélések, versek. Ill. Halász József. Sopron: Székely és Tsa Ny., 1928. 104 p. 2. ÁMON Vilmosné: Mesés délutánok. Elbeszélések. Budapest: Dick-Rényi, 1915. 95 p. 3. Á-né Betta [ÁMON Vilmosné]: Egy nagyvilági nő szépségápolásának titkai. Sopron: Röttig, 1917. 222 p. 4. ÁMON Vilmosné: Az út vége. Regény. Budapest: Paulovits, 1939. 157 p.
Andorffy Mária 1. ANDORFFY Mária: Szivárvány. Regény. Budapest: Légrády, 1918. 183 p. 2. ANDORFFY Mária: Tavasz után. Regény. Budapest: Légrády, 1917. 288 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. Z.B.: Andorffy Mária: Tavasz után. A Hét, 1918. I. pp. 47-48. 2. Szivárvány. Ismertetés. A Hét, 1918. I. 363. p.; II. pp. 565-566. 9
Andrássy Ilona 1. ANDRÁSSY Ilona: Adósom vagy élet... Versek. Budapest: Vajna, 1933. 80 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Négyszem közt: A Cziráky-palota költőasszonya [Andrássy Ilona]. Literatura, 1933/2. sz., pp. 48-49.
Angyal Kató 1. ANGYAL Kató: Emlékezés… Versek. Újpest: Székely Ny., 1928. 64 p. 2. ANGYAL Kató: Szálljon a dal! Versek és köszöntők. Budapest: Szerző, 1931. 78 p.
Anka Éva 1. ANKA Éva: Erdőn, mezőn jártam. Elbeszélések. Budapest: Béta, 1944. 160 p. 2. ANKA Éva: Íme, az ember. Versek. Budapest: Szerző, 1941. 106 p.
Ankáné Dobay Mariska 1. ANKÁNÉ DOBAY Mariska: Oázison. Versek. Kolozsvár: Szent Bonaventura Ny., 1914. 89 p. 2. ANKÁNÉ DOBAY Mariska: Szeráfszárnyak. Költemények. Kolozsvár: Szent Bonaventura Ny., 1908. 59 p.
10
Antal Gézáné 1. ANTAL Gézáné: Túl a palotákon. Pesti riportok. Budapest: Dick, 1913. 157 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BARTA Lajos: Túl a palotákon. Pesti riportok. Írta: Antal Gézáné. Nyugat, 1913. II. (14. sz.), pp. 132-133. 2. S. K.-né: Túl a palotákon (Pesti riportok). Írta: Antal Gézáné. A Nő és a Társadalom, 1913/11. sz., 194. p.
Arató Erzsi 1. ARATÓ Erzsi: Elkésett emberek. Regény. Budapest: Pantheon, 1920. 109 p. 2. ARATÓ Erzsi: Tavaszi requiem. Regény. Budapest: Athenaeum, 1920. 68 p.
Árvay Jolán 1. ÁRVAY Jolán: A kerten kívül. Versek. Ill. Szőts Jenő. Budapest: Farkas Ny., 1921. 142 p.
Ásgúthy Erzsébet 1. ÁSGÚTHY Erzsébet – Simor Miklós: Gázmérgezés a Domb utcában. Napi hír 16 képben. Színdarab. Budapest, Szeged, Debrecen: S.n., 1938. [? p.] 2. Ének az éjben. Szlovákiai magyar írók 1939-1945. Összeáll. és a bev. Tanulmányt írta Turczel János. Írta ÁSGÚTHY Erzsébet et al. Bratislava, Budapest: Madách –
11
Szépirodalmi, 1986. 333 p. 3. ÁSGÚTHY Erzsébet: Most én táncolok a kötelen… Versek. Budapest: Lampel, 1935. 56 p. 4. ÁSGÚTHY Erzsébet: Ne kérdezd… Versek. Prešov: Németh, 1941. 66 p. 5. ÁSGÚTHY Erzsébet: Sohasem volt anyám. Elbeszélések Bratislava-Pozsony: Toldy Kör, 1941. 16 p. 6. ÁSGÚTHY Erzsébet: Szerelem a nagy fejedelem árnyékában. Részlet a „Franciscus Princeps Rákóczi comes de Sáros” című hangjátékból. Bratislava-Pozsony: Toldy Kör, 1942. 20 p. 7. ÁSGÚTHY Erzsébet: Talán. Színdarab. Győr: S.n., 1936. [? p.] 8. ÁSGÚTHY Erzsébet: Az üres bölcső. Novellák. Budapest: Hungária, 1942. 112 p. 9. Szlovákiai magyar írók antológiája 1938-1942. Írták ÁSGÚTHY Erzsébet et al. Előszó Esterházy János. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 304 p. 10. Szlovákiai magyar költők kis antológiája. Írták ÁSGÚTHY Erzsébet et al. Versek. Bratislava-Pozsony: Toldy Kör, 1940. 16 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. SCHÖPFLIN Aladár: Színházi bemutatók (Gázmérgezés a Domb utcában). Nyugat, 1938. II. (11. sz.), pp. 368-372. 2. TURCZEL Lajos: Egy alig ismert írónőnk. Ásgúthy Erzsébet írói pályája. Irodalmi Szemle, 1987/10. sz., pp. 1072-1080. 3. TURCZEL Lajos: Ásgúthy Erzsébetről. Szabad Újság, 2004. dec. 1. 16. p.
Balás Sándorné 1. BALÁS Sándorné: Jó kis leánykák főzőkönyve. Budapest: Rákosi, é.n. 16 p. 2. BALÁS Sándorné: Magyar háziasszonyok könyve. Budapest: Fritz Ny., 1906. 246 p. 3. BALÁS Sándorné: A nővérek. – Glória. Két kis regény. Budapest: Rákosi, 1907. 228 p.
12
Balla Irma 1. BALLA Irma: A dal, amelyet anyám dalolt. Regény. + Arany kalendárium. Versek. Budapest: Attila Ny., 1932. 160 p. 2. BALLA Irma: Vaskuthy Gábor. Regény. Budapest: Pantheon, 1927. 348 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ZSIGRAY Julianna: A dal, amelyet anyám dalolt. Balla Irma regényéről. Uj Idők, 1933/7. sz., 214. p.
Balogh Ica 1. BALOGH Ica: „Én...” Versek. Budapest: Galitzer Ny., 1936. 59 p. 2. BALOGH Ica: Kezdet és a vég között... Versek. Budapest: Barkóczy, 1943. 68 p.
Baloghné Hajós Terézia 1. BALOGHNÉ HAJÓS Terézia: Az állatok beszélnek. Mese. Ill. Belatini Braun Olga. Budapest: Franklin, 1936. 117 p. 2. BALOGHNÉ HAJÓS Terézia: Harc az életért. Képek a természetből. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 149 p. 3. BALOGHNÉ HAJÓS Terézia: Kisasszonyok – nagyasszonyok. Életrajzok. Ill. Fáy Dezső. Budapest: Athenaeum, 1940. 101 p. 4. BALOGHNÉ HAJÓS Terézia: Láthatatlan nagyhatalmak. Tanulságos színpadi játék. Budapest: Sági, 1944. 18 p. 5. BALOGHNÉ HAJÓS Terézia: Mohács angyala [Kanizsay Dorottya]. Regény. Budapest: Athenaeum, 193? 194 p. 6. BALOGHNÉ HAJÓS Terézia: Szívek muzsikája. Kisregények, elbeszélések. Budapest: Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, 1930. 122 p.
13
7. BALOGHNÉ HAJÓS Terézia: A tornyos villa lakói. Igaz állattörténetek. Budapest: Genius, 1940. 157 p.
Közreműködései: 1. Baloghné Hajós Terézia: Állatföldrajzi atlasz. Budapest: Magyar Királyi Állami Térképészet, 1928. 12 sztl. t. 2. Baloghné Hajós Terézia – Ágh Géza: Állattan-növénytan. Leányiskolák számára. Budapest: Athenaeum, 1920. 272 p. 3. Baloghné Hajós Terézia – Ágh Géza: Polgári iskola állattan – növénytan. Budapest: Athenaeum, 1919. 272 p. 4. Baloghné Hajós Terézia – Dr. Bexheft Ármin: Egészségtan a polgári leányiskolák számára. Budapest: Athenaeum, 1924. 192 p. 5. Baloghné Hajós Terézia – Móra László: Tanulók naptára. Budapest: S.n., 1930., 19321934., 1936.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. GAÁL István: Baloghné Hajós Terézia: Az állatok beszélnek. A Természet, 1936/12. sz., 294. p. 2. GAÁL István: Baloghné Hajós Terézia: Harc az életért. Állattani Közlemények, 1929/1-2. sz., pp. 106-108. 3. SOÓS Lajos: Baloghné Hajós Terézia: Állat-térképek. Állattani Közlemények, 1928/1-2. sz., 83. p. 4. ZAKA Sándor: B. Hajós Terézia: Szívek muzsikája. Napkelet, 1931. 169. p.
Baloghné Kőszeghy Irén 1. BALOGHNÉ KŐSZEGHY Irén: Elveszett lélek. Elbeszélések. Budapest: Szerző, 1937. 79 p. 2. BALOGHNÉ KŐSZEGHY Irén: Virágok nászmenete. Versek. Budapest: Magyar Gondolat, 1942. 46 p.
14
Baloghné Molnár Mária 1. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Csillagország. Mesék, versek. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1932. 88 p. 2. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Ha tetted, tagadd! Regény. Budapest: Dante, 1941. 440 p. 3. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Hullámokon. Versek. Budapest: Nagyenyedi Bethlen Kollégiumi Diákszövetség, 1925. 78 p. 4. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Kancsal Márton szerencséje. Mesék. Budapest: Dante, 1934. 96 p. 5. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Kidi Kádi falova. Ötvenegy mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1934. 104 p. 6. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Mesevár. Mesék. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1940. 88 p. 7. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Ötven piros madár. Ötven mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1934. 94 p. 8. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Retek Tóbiás. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1934. 90 p. 9. BALOGHNÉ MOLNÁR Mária: Szeretlek Erdély! Versek. Budapest: Népies Irodalmi Társaság, 1921. 75 p.
Baloghy Mária 1. BALOGHY Mária: Általános gyermekhibák. Értekezés. Budapest: Diószegi, 1943. 16 p. 2. BALOGHY Mária: A baba első képeskönyve. Ill. Benedek Kata. Budapest: Athenaeum, 1935? 16 p. 3. BALOGHY Mária: A baba második képeskönyve. Ill. Benedek Kata. Budapest: Athenaeum, 1935? 16 p. 4. BALOGHY Mária: Csoportlélektan. Értekezés. Budapest: Harmat, 1943. 16 p. 5. BALOGHY Mária: A gyermek és a szabadidő. A Nemzeti Gyermekhét keretében tartandó szülői értekezletek anyaga. Budapest: Hollósy Ny., 1937. 23 p. 6. BALOGHY Mária: A gyárgondozónői szolgálat. Budapest: Franklin Ny., 1939. pp. 139-143. (Klny. az Egészségből) 15
7. BALOGHY Mária: Elsikkadt játékok. Értekezés. Budapest: Franklin Ny., 1943. 6 p. 8. BALOGHY Mária: A környezettanulmány lélektana. Értekezés. Budapest: Diószegi, 1943. 4 p. 9. BALOGHY Mária: A szociális munka lélektani feltételei. Értekezés. Budapest: Diószegi, 1943. 12 p. 10. BALOGHY Mária: Utak és élmények. Kalocsa: Árpád Ny., 1939. 4 p. (Klny. a Jövő Útjainból)
Fordításai, közreműködései: 1. Babakönyv. A meséket és verseket B. Radó Lili néni monda el nektek, a bababútorok, babaruhák és egyéb apróságok készítésére Undi Rózsa néni tanít meg benneteket, a Séta után dalocskát Hütter Pali bácsi írta, valamennyi kép és rajz Benedek Kata néni munkája. Szerk. Baloghy Mária. Budapest: Athenaeum, 1935. 152 p. 2. Lányok könyve. Szerk. Baloghy Mária. Ill. Benedek Kata. Budapest: Athenaeum, 1940. 274 p. 3. Magyar mesék. Összeáll. Baloghy Mária. Budapest: Athenaeum, 1933. 87 p. 4. Montgomery, Florence: Gyermekszív rejtelmei. Ifjúsági regény. Ford. Baloghy Mária. Ill. Sipos Béla. Budapest: Athenaeum, 1935. 144 p. 5. Ransome, Arthur: Fecskék és fruskák. Ifjúsági regény. Ford. Baloghy Mária. Ill. Szegő Éva. Budapest: Athenaeum, 1936. 234 p. 6. Ransome, Arthur: Fecskék és fruskák, a felfedezők. Ifjúsági regény. Ford. Baloghy Mária. Ill. Szegő Éva. Budapest: Athenaeum, 1937. 238 p. 7. Az új nevelés magyar földön 1925-1935. Szerk. Nemesné Müller Márta, Baloghy Mária. Budapest: Jövő Útjain, 1935. 91 p.
Műveinek fordításai: 1. Baloghy Mária: Tyttikirja. Satukirja. Unkarista soumentanut Helmi Helminen. Sadutja runot on sepittänit paroonitar Lili Radó. Kaikki kuvat ja piirrokset on tehnyt Kata Benedek. Helsinki: Gummerus Osakeyhtjö, 1928. 176 p.
Szerkesztői munkái: 1. A „Jövő Útjain” könyvtára. Szerk. Nemesné Müller Márta, Baloghy Mária. Budapest:
16
Jövő Útjain, 1933-?
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TÖRÖK Sophie: Babakönyv Baloghy Mária szerkesztésében; Alan Alexander Milne: Micimackó, Karinthy Frigyes fordítása. Nyugat, 1935. II. (12. sz.), pp. 486-488.
Bánáti Baum Mária 1. BÁNÁTI BAUM Mária: Trianoni könyvek. Versek. Budapest: Apostol Ny., 1930. 76 p.
Egyéb munkái: 1. BÁNÁTI BAUM Mária: Gyakorlati helyesírás. A helyesírás gyakorlati elsajátításának és tanításának kézikönyve. Budapest: Franklin, 1943. 92 p.
Bangáné Tóth Teréz 1. BANGÁNÉ TÓTH Teréz: Jancsi világgá indul. Színmű anyák napjára. Budapest: Kókai, 1939. 12 p. 2. BANGÁNÉ TÓTH Teréz: Rózsalevelek. Versek. Budapest: Szerző, 1932. 14 p. 3. BANGÁNÉ TÓTH Teréz: Tűzoltóbecsület. Vígjáték. Budapest: Kókai, 1939. 31 p.
Baráth Gabriella (Mócsy Gabriella) 1. BARÁTH Gabriella: Félreértett jóakarat. Cigánytréfa. Színmű. Budapest: Kókai, 1940. 10 p. 17
2. BARÁTH Gabriella: Főszezon az „Aranypart”-on. Humoros balatoni játék. Zenéjét szerezte Lénárt Ferenc. Budapest: Kókai, 1941. 48 p. 3. MÓCSY Gabriella: A kilencedik boldogság. Nagyvárosi mese – nagyoknak. Budapest: Szociális Missziótársulat, 1930. 130 p. 4. BARÁTH Gabriella: Mihály bácsi Mikulás estje. Hazafias színjáték. Budapest: Kókai, 1941. 18 p. 5. MÓCSY Gabriella: A soványító kúra. Vidám jelenet. Budapest: Kókai, 1941. 12 p.
Baráth Mária, T. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
BARÁTH Mária, T.: Balatoni pensio. Regény. Budapest: Napsugár, 1943. 48 p. BARÁTH Mária, T.: Csak játék? Regény. Budapest: Tibor, 1943. 30 p. BARÁTH Mária, T.: Felszabadulás. Regény. Budapest: Tibor, 1943. 32 p. BARÁTH Mária, T.: Itt a tavasz! Regény. Budapest: Csárdás, 1944. 32 p. BARÁTH Mária, T.: Magdolna. Regény. Budapest: Tiborné, 1943. 32 p. BARÁTH Mária, T.: Málika férjhez megy. Regény. Budapest: Globus Ny., 1943. 32 p. 7. BARÁTH Mária, T.: A nővérek. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1943. 32 p. 8. BARÁTH Mária, T.: Postás Anikó. Regény. Budapest: Napsugár, 1943. 32 p. 9. BARÁTH Mária, T.: Purdé Peti kalandjai. Verses mesekönyv. Budapest: Tibor. 1943. 29 p. 10. BARÁTH Mária, T.: Az utolsó tánc. Regény. Budapest: Tibor, 1944. 32 p. 11. BARÁTH Mária, T.: Zsuzsinak nem való. Regény. Budapest: Tiborné, 1942. 32 p.
Barna Annie 1. BARNA Annie: Most férfihez szólok. Versek. Ó-Komárom: Szerző, 1939. 48 p. 2. BARNA Annie: Vagyok. Versek. Komárno-Komárom: Virradat, 1935. 23 p. 3. BARNA Annie: Vissza Istenhez. Versek. Spišská Nová Ves-Igló: Kultúra, 1929. 22 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. FÁBRY Zoltán: Vissza Istenhez és egyéb „proletárversek”. Korunk, 1929/11. sz., pp. 18
840-841.
Barsy Irma (Kail Irma) 1. BARSY Irma: A befalazott lélek. Versek. Budapest: Lőcsei Diákszövetség, 1943. 80 p. 2. BARSY Irma: Csúnya lány állást keres. Regény. Budapest: Zajzonné, 1944. 32 p. 3. BARSY Irma: Éjféli riadó. Regény. Budapest: Zajzonné, 1942. 32 p. 4. BARSY Irma: Emberek a Viola-utcában. Regény. Ill. Jeges Ernő. Budapest: Stádium, 1942. 64 p. 5. BARSY Irma: Ez történt a Vízivárosban. Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 32 p. 6. BARSY Irma: Ezüstróka – leányálom. Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 32 p. 7. BARSY Irma: Háromlábú kiskacsa. Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 32 p. 8. BARSY Irma: Hétfőn kezdődik... Regény. Budapest: Bartl, 1943. 48 p. 9. BARSY Irma: Jaj, hol a fejem? Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 32 p. 10. KAIL Irma [BARSI Irma]: Jaj a könnyezőnek! Versek. Budapest: Magyar Írás, 1923. 32 p. 11. BARSY Irma: Janinak sem könnyű... Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 32 p. 12. BARSY Irma: A lőcsei Madonna. Regény. Budapest: Palladis, 1942. 235 p. 13. BARSY Irma: Mit tettél Boldizsár? Regény. Budapest: Zajzonné, 1943. 48 p. 14. BARSY Irma: Ne mondjátok meg Bandinak! Regény. Budapest: Zajzonné, 1943. 32 p. 15. BARSY Irma: Sárgarigó-penzió. Regény. Budapest: Palladis, 1941. 160 p. 16. BARSY Irma: Szerelem, a szélhámos. Regény. Budapest: Közművelődési, 1942. 32 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ERDŐS Ágnes: Szerelmeim a könyvek. Interjú Barsy Irmával. Könyvtáros, 1980/11. sz., pp. 663-666.
19
Barta Irén 1. BARTA Irén. A csillagok között. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 47 p. 2. BARTA Irén: Enyém. Elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1899. 45 p. 3. BARTA Irén: A haza. Színmű egy felvonásban. + A grófkisasszony. Színmű egy felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 32 p. 4. BARTA Irén: Szobalány. Vígjáték egy felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 32 p.
Fordításai: 1. Tolsztoj, Leó: Hadzsi-Murát. Regény. + Az ördög. Elbeszélés. Ford. Barta Irén. Budapest: Athenaeum, 1912. 374 p.
Báthory Nándorné Szahlender Ida 1. BÁTHORY Nándorné SZAHLENDER Ida: Anyák köre. Értekezés. Budapest: Társadalmi Múzeum, 1916. 19 p. 2. BÁTHORY Nándorné SZAHLENDER Ida: Asszonyi életművészet. Értekezés. Bevezető Prohászka Ottokár. Budapest: Szent István Társulat, 1916. 155 p. 3. BÁTHORY Nándorné SZAHLENDER Ida: A fóti példa. Fót község népjóléti intézményei. Értekezés. Budapest: Társadalmi Múzeum, 1916. 15 p. 4. BÁTHORY Nándorné SZAHLENDER Ida: Hadi özvegyeink és leányaink jövője. 50 új életpálya oklevélnélkülieknek. Értekezés. Bevezető Bárczy István. Budapest: Társadalmi Múzeum, 1916. 55 p. 5. BÁTHORY Nándorné SZAHLENDER Ida: Hogyan szerzett házat és földet Haladi Árva János? Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1917. 68 p. 6. BÁTHORY Nándorné SZAHLENDER Ida: Két anyáról. Elbeszélés. Budapest: Szent István Társulat, 1918. 23 p. 7. BÁTHORY Nándorné SZAHLENDER Ida: A lángész tüzében. Önéletrajz. Budapest: Szent István Társulat, 1928. 212 p. 8. BÁTHORY Nándorné SZAHLENDER Ida: Tündérvilág a városligetben. Ifjúsági regény. Ill. Nagy Sándor, Nagy Sándorné Kriesch Laura. Budapest: Szent István
20
Társulat, 1914. 107 p.
Szerkesztői munkái: 1. Dolgozó Nők Lapja. A Mi Lapunk melléklete. Szerk. Báthory Nándorné 1913-1914. Budapest: Stephaneum Ny.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TARCZAI György: Báthory Nándorné: Tündérvilág a Városligetben. Katholikus Szemle, 1914/1. sz., pp. 106-108. 2. Báthory Nándorné: Asszonyi életművészet. Katholikus Szemle, 1917/1. sz., pp. 85-86. 3. Báthory Nándorné: A lángész tüzében. Katholikus Szemle, 1929/1. sz., 92. p.
Bátori Irén 1. BÁTORI Irén: Akik győzni tanulnak. Ifjúsági regény. Ill. Kass János. Budapest: Ifjúsági, 1955. 231 p. 2. BÁTORI Irén: Erős Matyi és más mesék. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1948. 80 p. 3. BÁTORI Irén: Kék virág. Versek. Budapest: Dick, 1931. 45 p. 4. BÁTORI Irén: Kemény lecke. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1953. 260 p. 5. BÁTORI Irén: A tücsök hegedűje. Mesék. Ill. Würtz Ádám. Budapest: Magvető, 1957. 86 p. 6. BÁTORI Irén: Tündérkereső Jutka. Mesék. Ill. Romaszkan Alice. Budapest: Singer és Wolfner, 1946. 125 p.
Közreműködései: 1. ZELK Zoltán: Új mese a négy vándorról. Vál. Zelk Zoltánné [Bátori Irén]. Budapest: Móra, 1984. 139 p.
21
Battlay Elsner Erzsébet (Schmidt Erzsébet) 1. BATTLAY ELSNER Erzsébet: A lélek rejtett virágai. Gondolatok, versek. Bevezető Völgyesi Ferenc. Budapest: Székely Ny., 1938. 48 p.
Beck Blanka 1. BECK Blanka: Versei. Előszó Bródy Sándor. Budapest: Pallas, 1902. 112 p.
Beczássy Judit 1. BECZÁSSY Judit: Az alispán rózsája. Regény. Nyíl, 1932. 2. évf. 19. sz., pp. 1-16. 2. BECZÁSSY Judit: A csoda. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 208 p. 3. BECZÁSSY Judit: Egyszer vagyok fiatal. Ifjúsági regény. Ill. Szász Endre. Budapest: Móra, 1958. 351 p. 4. BECZÁSSY Judit: Mari néni. Regény. Budapest: Athenaeum, 1920. 160 p. 5. BECZÁSSY Judit: Marika. Ifjúsági regény. Ill. Vadász György. Budapest: Ifjúsági, 1955. 288 p. 6. BECZÁSSY Judit: Márta, mint detektív. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 62 p. 7. BECZÁSSY Judit: A medve. Regény. Budapest: Franklin, 1922. 160 p. 8. BECZÁSSY Judit: A méltóságos kisasszony. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 70 p. 9. BECZÁSSY Judit: A menekültek. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 272 p. 10. BECZÁSSY Judit: A Miklóssy-ház titka. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 62 p. 11. BECZÁSSY Judit: Mindenért fizetni kell. Regény. Budapest: Athenaeum, 1937. 276 p. 12. BECZÁSSY Judit: Pincelakók. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1958. 314 p. 13. BECZÁSSY Judit: Piri. Regény. Ill. Demjén Zsuzsa. Budapest: Móra, 1961. 229 p. 14. BECZÁSSY Judit: Rózsadomb. Elbeszélések. Ill. Szántó Piroska. Budapest: Szépirodalmi, 1954. 284 p. 22
15. BECZÁSSY Judit: A szőke meg a barna királyfi. Mesék. Ill. Molnár Ágnes. Budapest: Móra, 1958. 35 p. 16. BECZÁSSY Judit: Terebélyes nagy fa. Regény. Budapest: Genius, 1930. 360 p. 17. BECZÁSSY Judit: Tóth Eszter élete és halála. Regény. Budapest: Athenaeum, 1921. 288 p.
Műveinek fordításai: 1. Beczássy Judit: Len raz som mladá. Preloz. Katarina Hatalová, Margita Príbusová. Bratislava: Mladé letá, 1962. 350 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BERKES Imre: Mari néni. Beczássy Judit regénye. Nyugat, 1921. I. (1. sz.), pp. 7476. 2. KOSZTOLÁNYI Dezső: Tóth Eszter élete és halála. Beczássy Judit regénye. Nyugat, 1922. I. (4. sz.), pp. 294-295. 3. BRISITS Frigyes: Beczássy Judit: Tóth Eszter élete és halála. Az Athenaeum regénypályázatán 12.000 koronával jutalmazott munka. Katholikus Szemle, 1922/6. sz. pp. 379-380. 4. SCHÖPFLIN Aladár: A medve. Beczássy Judit regénye. Nyugat, 1923. I. (2. sz.), pp. 109-110. 5. BOHUNICZKY Szefi: Terebélyes nagy fa. Beczássy Judit regénye. Nyugat, 1930. II. (13. sz.), pp. 60-61. 6. BISZTRAY Béla: Írónők a tükör előtt. Magyar Szemle, 1932/május, pp. 58-67. 7. RUZITSKA Mária: A menekültek. Beczássy Judit regényéről. Uj Idők, 1933/3. sz., 93. p. 8. SCHÖPFLIN Aladár: A menekültek. Beczássy Judit regénye. Nyugat, 1933. I. (9. sz.), pp. 552-553. 9. KÁDÁR Erzsébet: A csoda. Beczássy Judit regénye. Magyar Csillag, 1942/2. sz., pp. 117-118.
23
Bédy-Schwimmer Róza 1. 2. 3. 4. 5.
BÉDY-SCHWIMMER Róza: A magyar nőmozgalom régi dokumentumai. Tanulmány. Zombor: Bittermann, 1907. 38 p. SCHWIMMER, Rosika: Neue Heimkultur. Zentralhaushaltung – Einküchenhaus. Leipzig: Dietrich, 1909. 17 p. SCHWIMMER, Rosika: Staatlicher Kinderschutz in Ungarn. Leipzig: Dietrich, 1909. 11 p. Schwimmer, Rosika: Tisza Tales. Ill. by Willy Pogány. New York: DoubledayDoran, 1928. 225 p. SCHWIMMER, Rosika: Zentralhaushaltung. Leipzig: Dietrich, 1907. 16 p.
Szerkesztői munkái, közreműködései: 1. Család. II. kötet. Családi nevelés és a családi élet külső vonatkozásai. Írták Gömbösné Galamb Margit, dr. Hancsókné Wolkenberg Ilona, Bédy-Schwimmer Rózsa, Mosdóssy Imre, K. Nagy Sándor, Szabóné Nogáll Janka és dr. Bexheft Ármin. Számos szövegképpel és 2 melléklettel. Budapest: Athenaeum, 1910. 696 p. 2. Ehe-Ideale und Ideal-Ehen. Ausserungen moderner Frauen auf Grund einer Rundfrage. Hrsg. von Rosika Schwimmer. Berlin: Continent, 1905. 80 p. 3. Perkins-Gilmann, Charlotte: A nő gazdasági helyzete. Tanulmány a férfi és nő közötti gazdasági viszonyról, mint a társadalmi evolució tényezőjéről. Ford. Schwimmer Róza. Budapest: Politzer, 1906. 278 p. 4. Szikra: Nagy asszonyok élete. Életrajzok. Epilógus Bédy-Schwimmer Róza. Budapest: Budapesti Hírlap Ny., 1912. 235 p. 5. Vélemények a nők választójogáról. Az egyesület politikai bizottságának megbízásából összeállította Schwimmer Rósika. Budapest: Feminista Egyesület, 1901. 24 p.
Szerkesztői munkái: 1. Naptár az 1914. évre. Szerk. Bédy-Schwimmer Rózsa, Pogány Paula. Budapest: Spády, 1913. 61 p. 2. A nő. Feminista folyóirat. Szerk. Bédy-Schwimmer Róza 1914-1917. Budapest: Feministák Egyesülete
24
3. A nő és a társadalom. A Feministák Egyesülete és Nőtisztviselők Országos Egyesülete hivatalos közlönye. Szerk. Bédy-Schwimmer Róza 1907-1913. Budapest: Athenaeum
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ELGTRÖM, Anna Lenah – STÉENHOFF, Frida – WÄGNER, Elin: Den kinesiska muren. Rosika Schwimmer kamp för rätten[a]cch hannes krig mot kriget. Under medverkan av Vilma Glücklich. Ellen Hagen etc. Stockholm: Dahlberg, 1917. 272 p. 2. BENEDEK Marcell: Schwimmer Rózsa. Huszadik Század, 1948/5-6. sz. [októbernovember], pp. 347-349. 3. KERESZTY Orsolya: Bédy Schwimmer Rózsa A Nő és a Társadalom szerkesztője. = Házastárs? Munkatárs? Vetélytárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Budapest: Napvilág, 2005. pp. 186-194.
Béky Júlia 1. BÉKY Júlia: Így sír a lélek... Versek. + Az élet követelése. Elbeszélések. Budapest: Bethlen Ny. 1933. 80 p.
Belánné Szondy Mariska 1. BELÁNNÉ SZONDY Mariska: Haldokló szenvedély. Versek. Újpest: Szerző, 1936. 62 p.
Benedek Rózsi 1. BENEDEK Rózsi: Az 1/b. lapot szerkeszt. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 48 p. 2. BENEDEK Rózsi: Ferkó világbajnok akar lenni. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és 25
3. 4. 5. 6. 7. 8.
Wolfner, 1933. 48 p. BENEDEK Rózsi: A hétlevelű lóhere. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 48 p. BENEDEK Rózsi: A kis művész [Liszt Ferenc]. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 48 p. BENEDEK Rózsi: A nagy varázsló. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 48 p. BENEDEK Rózsi: Zsuzsa megtanul táncolni. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 62 p. Ezerév nagyasszonya. Fiatal leányoknak írták Benedek Rózsi, B. Radó Lili et al. Előszó Gróf Apponyi Albertné. Budapest: Dante, 1937. 312 p. Sok szép asszonyi élet. Írták Benedek Rózsi, B. Radó Lili et al. Bev. Gróf Apponyi Albertné. Budapest: Dante, 1937. 152 p.
Fordításai: 1. Adlersfeld-Ballestrem, Eufemia von: Üzen a múlt… Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 124 p. 2. Applin, Arthur: Csak a szerelem. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 122 p. 3. Applin, Arthur: Megbűnhődött! Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 124 p. 4. Applin, Arthur: A nagy áldozat. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 127 p. 5. Applin, Arthur: Szeretlek! Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 116 p. 6. Birkner, Friede: Az ötös-szövetség. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 2 kötet. 7. Courths-Mahler, Hedwig: Add nekem a szívedet… Regény. Ford. Benedek Rózsi. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 123 p. 8. Courths-Mahler, Hedwig: Házasságról szó sincs! Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 121 p. 9. Courths-Mahler, Hedwig: Klára lesz a feleségem! Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 105 p. 10. Courths-Mahler, Hedwig: Szegény szívem… Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 127 p. 11. Donovan, M[ollie]: Fel a fejjel kislány! Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest:
26
Singer és Wolfner, 1933. 119 p. 12. Donovan, M[ollie]: A nőgyűlölő. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 123 p. 13. Elefánt-históriák. Mesék. Angolból átdolg. Benedek Rózsi. Budapest: Pallas, 1927. 96 p. 14. Elgström, Ossian: Karin és a varázsló. Gyermekregény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 170 p. 15. Eschstruth, Nataly von: Gyerekasszony. Regény. 3. kiad. Ford. Benedek Rózsi, Faragó László. Budapest: Hajnal, 1924. 148 p. 16. Eschstruth, Nataly von: Kegyvesztetten. Regény. Ford. Benedek Mária, Benedek Rózsi. Budapest: Hajnal, 1923. 174 p. 17. Eschstruth, Nataly von: Lengyelvér. Regény. Ford. Benedek Rózsi, Pogány Elza. Budapest: Világirodalom, 1921. 176 p. 18. Eschstruth, Nataly von: Örök ifjúság. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Hajnal, 1924. 125 p. 19. Eschstruth, Nataly von: A tékozló fiú. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Hajnal, 1923. 138 p. 20. Fortlight, Donald: Repülő kincs. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 120 p. 21. Harley, Ruth: Nem tudok mást szeretni. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 127 p. 22. Leeuw, Adèle de: Könyvtáros kisasszony. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Dante, 1940. 179 p. 23. Lemon, M.: Győz a szerelem. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 118 p. 24. Marchant, Bessie: Segítünk magunkon. Regény fiatal leányoknak. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 168 p. 25. Medve-mesék. Angolból átdolg. Benedek Rózsi. Budapest: Pallas Ny., 1927. 95 p. 26. Molesworth, Mary Louisa Stewart, Mrs.: Kakuk [!] pajtás. Vidám történet kis fiúknak, kis lányoknak. Ford. Benedek Rózsi. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1938. 148 p. 27. Oberlin, Maria: Ne félj, Angéla! Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 2 kötet. 28. Oberlin, Maria: A szerelem mindent pótol… Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 2 kötet. 29. Rothberg, Gert: Én is szeretlek. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 127 p. 30. Shann, Renée: Fehér orgonák. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és
27
Wolfner, 1936. 127 p. 31. Shann, Renée: Győz a szerelem. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 127 p. 32. Tarkington, Booth: Lányok és asszonyok. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 286 p. 33. Webster, Jean: Gólyaláb apó. Ifjúsági regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Dante, 1938. 158 p. 34. Williams, Ursula Moray: Falovacska pénzt keres. Ifjúsági regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Dante, 1939. 161 p. 35. Williamson, Charles Norris: A nagy pillanat. Regény. Ford. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 127 p. 36. Yorke, Curtis: A Ruthwen-gyerekek. Átdolg. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 62 p. Közreműködései: 1. Koczkás Gyula: Megváltozott világ. Korunk nagy természettudományi, technikai és orvosi forradalma. Munkatársak Benedek Rózsi, Doromby Károly et al. Budapest: Uj Idők, 1948. 304 p. 2. Kőszegi Bella képes meséskönyve. Vál. Benedek Rózsi. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 93 p. 3. Mühlbeck bácsi új képes meséskönyve. Versek, mesék. Kosáryné Réz Lola, Z. Tábori Piroska et al. A képeskönyvet Benedek Rózsi állította össze. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 71 p.
Benes Klára 1. 2. 3. 4.
BENES Klára: A fűszeresbolt. Regény. Budapest: Dick, 1923. 224 p. BENES Klára: Háromhetes szerelmek. Regény, Budapest: Révai, 1938. 229 p. BENES Klára: Mesék. Ill. Honti Nándor. Budapest: Budapest: Dick, 1916. 116 p. BENES Klára: A nevető ember. Mesekönyv. Ill. Reiter László. Budapest: Amicus, 1928. 78 p. 5. BENES Klára: Picu a vurstliban. Gyermekregény. Ill. Róna Emy. Budapest: Athenaeum, 1933. 110 p. 6. BENES Klára: Tavaszi vihar. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 184 p.
28
Róla szóló válogatott irodalom: 1. r.r.: Új regények és novellák [Benes Klára: A fűszeresbolt; Zilahy Lajos: Az ezüstszárnyú szélmalom; Csathó Kálmán: Földiekkel játszó égi tünemény]. Budapesti Szemle, 1924/566. sz., pp. 238-240.
Benkéné Reinelt Mária 1. BENKÉNÉ REINELT Mariska: Versek. Jászberény: Novotha, 1909. 72 p. 2. BENKÉNÉ REINELT Mária: Halk akkordok. Versek. Jászberény: Kovács és Baranyai Ny., 1929. 88 p. 3. BENKÉNÉ REINELT Mária: Hazafelé. Versek. Budapest: Szerző, 1938. 162 p.
Bér Ili, E. 1. BÉR Ili, E.: Fekete fáklyás menetben. Versek. Érsekújvár: Schulz Ny., 1939. 31 p.
Berczellyné Gajáry Böske 1. BERCZELLYNÉ Gajáry Böske: Mardocheus. Novellák. Budapest: Lampel, 1915. 96 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Mardocheus [Berczellyné Gajáry Böske novellái]. Uj Idők, 1915/17. sz., 431. p.
29
Berde Mária 1. BERDE Mária: Az árva királyfi. Erdélyi, székely népmesék. Ill. Fáy Dezső. Budapest: Athenaeum, 1941. 105 p. 2. BERDE Mária: Batsányiné Baumberg Gabriella élete és költészete. Tanulmány (Disszertáció). Kolozsvár: Stief, 1912. 98 p. (Klny. az Erdélyi Múzeumból) 3. BERDE Mária: Enyedi történetek. Elbeszélések. Oradea Mare-Nagyvárad: Cele Trei Crişuri, 1926. 64 p. 4. BERDE Mária: Földindulás. Regény. Ill. Gróf Bánffy Miklós, Kós Károly. ClujKolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, 1930. 2 kötet. 5. BERDE Mária: Ha visszatérsz… Regény. Budapest: Központi, 1943. 32 p. 6. BERDE Mária: A hajnal emberei. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 2 kötet. 7. BERDE Mária: Haláltánc. Regény. Budapest: Athenaeum, 1924. 262 p. 8. BERDE Mária: Ingyen kegyelem. Elbeszélések. Oradea Mare-Nagyvárad: Kálvin Ny., 1936? 77 p. 9. BERDE Mária: Keresztjáró szerelem. Regény. Budapest: Athenaeum, 1941. 260 p. 10. BERDE Mária: Egy kicsi szolgáló. Elbeszélések. Oradea Mare-Nagyvárad: A Piatra Craiului-i Református Egyházkerület, 1937? 75 p. 11. BERDE Mária: Missióban. Elbeszélés. Oradea Mare-Nagyvárad: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, 1940. 20 p. 12. BERDE Mária novellái. Marosvásárhely: Kosmos, 1920. 95 p. 13. BERDE Mária: Az örök film. Müncheni regény. Budapest: Athenaeum, 1917. 297 p. 14. BERDE Mária: Pillangó Rebeka története. Elbeszélés. Oradea Mare-Nagyvárad: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, 1933. 16 p. 15. BERDE Mária: Rina kincse. Novellák. Timişoara-Temesvár: Pán, 1923. 118 p. 16. BERDE Mária: Romuald és Andriána. Regény. Berlin: Ludwig Voggenreiter, 1927. 222 p. 17. BERDE Mária: Seherezáde himnusza. Versek. Ill. Gróf Bánffy Miklós. ClujKolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, 1928. 88 p. 18. BERDE Mária: Szavazzunk, nőtestvéreim! (Tíz válasz tíz kifogásra) Cluj-Kolozsvár: Romániai Magyar Írószövetség, 1946. 12 p. 19. BERDE Mária: A szent szégyen. Regény. Târgu Mureş-Marosvásárhely: Révész, 1925. 180 p. 20. BERDE Mária: Szentségvivők. Regény. Oradea Mare-Nagyvárad: Erdélyi Magyar Írói Rend, 1934. 2 kötet. 21. BERDE Mária: Télutó. Elbeszélések. Cluj-Kolozsvár: Minerva, 1928. 177 p. 22. BERDE Mária: A tükör. Szegény kicsi Jula. Borzhistória. Novellák. Marosvásárhely:
30
Kosmos, 1920. 96 p. 23. BERDE Mária: Tüzes kemence. Regény. Budapest: Nyugat, 1936. 253 p. 24. BERDE Mária – Kadebó Erna: Végre egy férfi! Három egyfelvonásos vígjáték. Târgu Mureş-Marosvásárhely: Révész, 1928. 83 p. 25. BERDE Mária: Versek. Budapest: Athenaeum, 1912. 36 p. 26. BERDE Mária: Versek-műfordítások. Vál. és jegyz. Molnár Szabolcs. Bukarest: Kriterion, 1970. 349 p. 27. BERDE Mária: Vízen hold (Virág az erdőn). Elbeszélések. Cluj-Kolozsvár: Haladás, 1923. 58 p. 28. Ingyen kegyelem. Elbeszélések. Írták Berde Mária, Gyallay Domokos et al. Oradea Mare-Nagyvárad: Kálvin Ny., 1936? 77 p. 29. Közös úton. Andor Gyula, Berde Mária, Harsányi Zsolt, Judig Ottó, Ligeti Ernő, Németh Andor, N. Pap Dezső verseiből összeáll. Orbók Attila. Versek. Kolozsvár: Fabritius, 1908. 45 p.
Műveinek fordításai: 1. Berde Mária: Romuald şi Andriana. Trad. George Sbârcea. Bucureşti: Kriterion, 1978. 214 p. 2. Berde Mária: Vatra încinsă. Trad. Veronica, Porumbacu, Tótfalusi Anna. Bucureşti: Kriterion, 1973. 202 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Arany János: Tillárom haj! Versek. Előszó Berde Mária. Cluj-Kolozsvár: Lepage, 1942. 116 p. 2. Creangă, Ion: Fehér szerecsen. Válogatott művek. Ford. Berde Mária et al. Budapest: Európa, 1960. 258 p. 3. Creangă, Ion: Gyermekkorom emlékei. Mese. Ford. Berde Mária. Bukarest: Állami Kiadó, 1950. 141 p. 4. Creangă, Ion: Ionica gyermekkora. Regény. Ford. Berde Mária. Budapest: Révai, 1950. 105 p. 5. Creangă, Ion: Válogatott munkái. Ford. Berde Mária et al. Budapest: Szépirodalmi, 1952. 373 p. 6. Az élő Kölcsey Ferenc. Tanulmány. Írták Berde Mária, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza, Olosz Lajos. Oradea Mare – Nagyvárad: Kálvin Ny., 1939. 80 p.
31
7. Fótonfót király. Székely népmesék. Összeáll. R. Berde Mária. Braşov-Brassó: Ágisz, 1937. 85 p. 8. A gyémánt emberke. Székely népmesék. Összeáll. R. Berde Mária. Oradea MareNagyvárad: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Iratterjesztése, 1938. 115 p. 9. Istenes énekek. Vallásos versek gyűjteménye. Szerk. R. Berde Mária, Orth Győző, Róth Jenő. Oradea – Nagyvárad: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Iratterjesztése, 1939. 366 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. 2. 3. 4.
Az örök film. Berde Mária regénye. A Hét, 1917/50. sz., 799. p. REMÉNYIK Sándor: Berde Mária novellái. Pásztortűz, 1921/6. sz., pp. 205-206. WALTER Gyula: Berde Mária Budapesten. Pásztortűz, 1921/30. sz., 601. p. REMÉNYIK Sándor: Berde Mária: Rina kincse. Pásztortűz, 1923/ 37. sz., pp. 140142. 5. JÁROSI Andor: Haláltánc. Berde Mária regénye. Pásztortűz, 1924/22-23. sz., 311. p. 6. MAKKAI Sándor: Vizen hold. Berde Mária két elbeszélése. Pásztortűz, 1924/4. sz., pp. 196-198. 7. KISS Ernő: Berde Mária: A szent szégyen. Pásztortűz, 1925/13. sz., pp. 298-299. 8. KISS Ernő: R. Berde Mária. Pásztortűz, 1926/22. sz., pp. 506-508. 9. MOLTER Károly: Berde Mária: Seherezádé himnusza. Pásztortűz, 1928/21. sz., pp. 500-501. 10. SZENTIMREI Jenő: Két íróasszony, két novelláskötet. 2. R. Berde Mária: Télutó. Pásztortűz, 1928/10. sz., pp. 232-233. 11. Andor: Két „költő”- nő meg egy férfi (Berde Mária; Szenes Erzsi). Korunk, 1929/1. sz., pp. 72-74. 12. MOLTER Károly: Földindulás. R. Berde Mária regénye. Pásztortűz, 1931/5. sz., pp. 116-117. 13. BENEDEK Marcell: Földindulás. Berde Mária regénye. Nyugat, 1931. I. (6. sz.), pp. 411-413. 14. KERECSÉNYI Dezső: Berde Mária: Földindulás. Protestáns Szemle, 1931. pp. 238241. 15. BISZTRAY Béla: Írónők a tükör előtt. Magyar Szemle, 1932/május, pp. 58-67. 16. BENEDEK Marcell: Szentségvivők. R. Berde Mária regénye. Nyugat, 1935. I. (3. sz.), pp. 245-246. 17. EGRI Viktor: R. Berde Mária: Szentségvivők. Magyar Figyelő, 1935/2-4. sz., pp.
32
337-338. 18. BODOR Aladár: Szentségvivők. R. Berde Mária regénye. Pásztortűz, 1935/10-11. sz., 250. p. 19. r.r.: Erdély irodalmi élete . regényben [Berde Mária: Szentségvivők]. Budapesti Szemle, 1935/695. sz., pp. 114-119. 20. SCHÖPFLIN Aladár: Tüzes kemence. Berde Mária regénye. Nyugat, 1936. II. (11. sz.), pp. 382-383. 21. SZENTIMREI Jenő: Tüzes kemence. R. Berde Mária új regénye. Pásztortűz, 1936/22. sz., pp. 477-478. 22. MOLTER Károly: Berde Mária: Tüzes kemence. Válasz, 1937/3. sz., pp. 185-187. 23. [LIGETI Ernő] L.: Beszélgetés R. Berde Máriával. Az író feladata. Vallani és vállalni. Független Újság, 1938. május 28. 7. p. 24. BÁNHEGYI Jób: Berde Mária. = Uő: Magyar nőírók. Budapest: Szent István Társulat, 1939. pp. 142-150. 25. KARDOS László: Keresztjáró szerelem. Berde Mária regénye. 1941. (8. sz.), pp. 566567. 26. LIGETI Ernő: Berde Mária: Keresztjáró szerelem. Pásztortűz, 1941/6. sz., pp. 326327. 27. SZENTIMREI Jenő: R. Berde Mária: A hajnal emberei. Magyar Csillag, 1943/23. sz., pp. 683-686. 28. REMÉNYIK Sándor: Berde Mária. Pásztortűz, 1943/8. sz., pp. 344-347. 29. VÁSÁRHELYI Z. Emil: A hegyen épült város. Gondolatok R. Berde Mária „A Hajnal emberei” c. regényéről. Pásztortűz, 1943/8. sz., pp. 337-342. 30. KRISTÓF György: Két erdélyi kultúrhős: Apáczai Csere János és id. Szász Károly regényes életrajza: 1. Szenczei László: A halál és tanítványa. 2. Berde Mária: A hajnal emberei. Regény. I-II. Budapesti Szemle, 1944/794. sz., pp. 51-54. 31. Pög.: Berde Mária: Keresztjáró szerelem. Kelet Népe, 1941/7. sz., 16. p. 32. NAGY István: Mit „vall” és mit „vállal” Berde Mária? Utunk, 1957/19. sz., pp. 6-7. 33. JANCSÓ Elemér: Bevezető. = Berde Mária: Tüzes kemence. A szent szégyen. Bukarest: Irodalmi, 1967. pp. 5-20. 34. PORUMBACU, Veronica: Néhány szó Berde Máriáról. Steaua, 1973/17. sz., [? p.] 35. NAGY Géza: Az erdélyi Seherezáde. Utunk, 1974/15. sz., 3. p. 36. TAŞCU, Valentin: Berde Mária és a „női irodalom”. Utunk, 1974/15. sz., 3. p. 37. MOLNÁR Szabolcs: Berde Mária élete és munkássága. Disszertáció. Cluj-Napoca – Kolozsvár, 1983. 32 p. 38. MOLNÁR Szabolcs: Berde Mária. Bukarest: Kriterion, 1986. 315 p. 39. Ének a hegyen. Szlovákiai magyar írók 1939-1945. Összeáll. és a bev. Tanulmányt írta Turczel János. Bratislava, Budapest: Madách – Szépirodalmi, 1986. 333 p.
33
40. IMRE László: A hajnal emberei. Berde Mária különös sorsú regénye. Irodalomtörténet, 1989/4. sz., pp. 740-760. 41. MOLNÁR Szabolcs: A kötelességre intő asszony. A Hét, 1989/6. sz., 5. p. 42. POMOGÁTS Béla: Berde Mária száz éve. Új Tükör 1989/7. sz., 15. p. Hozzászólás: VADÁSZ Ferenc. Új Tükör, 1989/14. sz., 44. p. 43. VEZÉR Erzsébet: Százéves az erdélyi irodalom mindenese, Berde Mária. Élet és Irodalom, 1989/5. sz., 4. p. 44. VITA Zsigmond: Berde Mária indulása és hazatérte. Utunk, 1989/11. sz., 4. p. 45. CSISZÉR Alajos: 100 éve született Berde Mária. Reformátusok Lapja, 1989/36. sz., 6. p. 46. SZEGHALMI [Elemér]: 100 éve született Berde Mária. Új Ember, 1989/6. sz., 6. p. 47. JÓZSA Miklós: Berde Mária enyedi otthonai. Nyugati Jelen, 2006. február 25-26. 2. p. 48. VALLASEK Júlia: Alá- és mellérendelési viszonyok Berde Mária Romuáld és Andriána című regényében. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 283-289.
Berend Miklósné Kilényi Júlia 1. BEREND Miklósné: Akik kihullottak Isten tenyeréből. Regény. Budapest: Pantheon, 1939. 452 p. 2. BEREND Miklósné: Álomlovag. Regény. Budapest: Pantheon, 1943. 264 p. 3. BEREND Miklósné: A boszorkány. Regény. Budapest: Thália Ny., 1921. 105 p. 4. BEREND Miklósné: Boszorkánytánc 1918-1926. Regény. Budapest: Káldor, 1932. 532 p. 5. BEREND Miklósné: Elátkozott tündérkert. Regény. Budapest: Körmendy, 1948. 239 p. 6. BEREND Miklósné: Hadiárvák. Regény. Budapest: Nova, 1938. 288 p. 7. BEREND Miklósné: Hazádnak rendületlenül. Regény. Budapest: Pantheon, 1940. 630 p. 8. BEREND Miklósné: Isis legyőzi Aphroditét. Regény. Budapest: Pantheon, 1942. 418 p. 9. BEREND Miklósné: Istenek és ösztönök. A lélek és a vér regénye. Budapest: Pantheon, 1929. 287 p. 10. BEREND Miklósné: Jochanaán Ibn Ben Aluya. Egy orvos története. Regény. 34
Budapest: Genius, 1923. 321 p. 11. BEREND Miklósné: A lüktető talaj. A tegnap és a ma regénye. Budapest: Pantheon, 1927. 2 kötet. 12. BEREND Miklósné: Ne ölj! Regény. Budapest: Körmendy, 1946. 276 p. 13. BEREND Miklósné: A Piombo-kép. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 398 p. 14. KILÉNYI Júlia [BEREND Miklósné]: Pogány versek. Versek. Budapest: Pallas Ny., 1905. 42 p. 15. BEREND Miklósné: Századvégi emberek. Nyolc nap története. Regény. Budapest: Pantheon, 1941. 514 p. 16. BEREND Miklósné: Szent Bertalan éjszakája. Regény. Budapest: Káldor, 1934. 204 p. 17. BEREND Miklósné: Vippári, a csavargó asszony. Egy komédiásnő regénye. Budapest: Nova, 1937. 317 p. 18. BEREND Miklósné: Visszahulló kő. Regény. Budapest: Körmendy, 1945. 408 p.
Műveinek fordításai: 1. Berend Miklósné: Passión húngara. Trad. por F. R. Barcelona: Caralt, 1946. 429 p. 2. Berend Miklósné: Passione magiara. Trad. da Valeria del Rio. Milano: BaldiniCastoldi, 1942. 366 p.
Fordításai: 1. Ammers-Küller, Jo van: Quist ezredes családja. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Pantheon, 194? 290 p. 2. Ammers-Küller, Jo van: Tavelinckek hűsége (1799-1813). Regény Napoleon idejéből. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Pantheon, 1942. 389 p. 3. Ammers-Küller, Jo van: Urak, szolgák, asszonyok. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Pantheon, 1941. 308 p. 4. Baskircseff Mária naplója. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Genius, 1925. 478 p. 5. Fink, Georg: A fájdalom gyermekei. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Nova, 1937. 287 p. 6. Hilton, James: Isten vele tanár úr! Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Renaissance, 1940. 124 p. 7. Huxley, Aldous: A végzet bábjátéka. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest:
35
Nova, 1943. 494 p. 8. Jacob, Heinrich Eduard: A régi Bécs. Johann Strauss regényes élete. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Grill, 1939. 323 p. 9. Krist, Gustav: Dante pokla megvalósul. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Grill, 1937. 307 p. 10. Lederer, Joe: Egy egyszerű szív. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Nova, 1939. 272 p. 11. Lewis, Sinclair: Egy amerikai színésznő. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Pantheon, 1940. 367 p. 12. Lewisohn, Ludwig: Éhes asszony. Regény. Ford. Berend Miklósné. Győr: Hajnal, 1930? 223 p. 13. Mann, Klaus: Mephisto. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Magyar Téka, 1946. 262 p. 14. Nichols, Beverley: Valami, amiről dalolni kell. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Pantheon, 1939. 280 p. 15. Roberts, Cecil: Szerelem és halál Kréta szigetén. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Magyar Téka, 1947. 288 p. 16. Viereck, George Sylvester–Eldridge, Paul: A bolygó zsidó önéletrajza. Kétezer esztendő története. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Káldor, 1934-1935. 2 kötet. 17. Wassermann, Jakob: Christian Wahnschaffe. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Nova, 1937. 2 kötet. 18. Wells, Herbert George: A láthatatlan ember. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Pantheon, 1927. 233 p. 19. Wilkins, Vaughan: És mégis Viktória. Regény. Ford. Berend Miklósné. Budapest: Grill, 1938. 2 kötet.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BISZTRAY Béla: Írónők a tükör előtt. Magyar Szemle, 1932/május, pp. 58-67. 2. TÖRÖK Sophie: Berend Miklósné: Boszorkánytánc. Nyugat, 1932. II. (19. sz.), pp. 340-341. 3. SCHÖPFLIN Aladár: Szent Bertalan-éjszaka. Nyugat, 1934. II. (16. sz.), pp. 230-231.
Berendy Katalin
36
1. BERENDY Katalin: Amíg egy kisleány 18 éves lett… Emlékiratok. Budapest: Herczka, 1918. 205 p. 2. BERENDY Katalin: Amiről a kisleány hallgatott. Lélektani és társadalmi rajz. Budapest: Szerző, 1922. 79 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Berendy Katalin: Amiről a kisleány hallgatott. Lélektani és társadalmi rajz. Nyugat, 1922. II. (13-14. sz.), 938. p.
Berta Ibolya 1. BERTA Ibolya: Csak egy napot… Versek. Pestszenterzsébet: Müller Ny., 1940. 16 p.
Berta Ilona 1. BERTA Ilona: Deák Ferenc levele Vörösmarty Ilonához. Módszertanilag tárgyalja Berta Ilona. Tanulmány. Budapest: Hornyánszky Ny., 1897. 22 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 2. BERTA Ilona: Az ember tragédiájáról. Értekezés. Budapest: Uránia, 1901. 24 p. 3. BERTA Ilona: Erzsébet királyné emlékezete. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1911. 9 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 4. BERTA Ilona: Évnyitó ünnepi beszéd az Erzsébet Nőiskolában (1913. szept. 9.). Budapest: Franklin, 1913. 4 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 5. BERTA Ilona: A háború és az Erzsébet nőiskola. Előadás. Budapest: Franklin, 1914. 12 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 6. BERTA Ilona: Az igazságszolgáltatás Katona „Bánk bán” című tragédiájában. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1911. 14 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 7. BERTA Ilona: Imádkozzunk a hazáért. Budapest: Franklin, 1913. 4 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 8. BERTA Ilona: Isten áldd meg. Versek. Budapest: Hornyánszky Ny., 1915. 48 p. 37
9. BERTA Ilona: Nemzetünk nőnevelése kapcsolatban a háború tanulságaival. Előadás. Budapest: Kókai, 1917. 21 p. (Pedagógiai Könyvtár és Tanszermúzeum háborús előadásai) 10. BERTA Ilona: Petőfi a költők költője. Tanulmány. Budapest: Franklin Ny., 1913. 22 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 11. BERTA Ilona: A Szigeti veszedelemről. Értekezés. Budapest: Franklin Ny., 1903. 16 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 12. BERTA Ilona: A tanítás nevelő célja. Tanulmány. Budapest: Franklin Ny., 1899. 16 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 13. BERTA Ilona – Gyertyánffy István: Theano. Ismertetés. Budapest: Franklin Ny., 1915. 14 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 14. BERTA Ilona: Versek. Budapest: Stephaneum Ny., 1942. 80 p.
Szerkesztői munkái: 1. Magyar Királyi Erzsébet-nőiskola, polgári iskolai tanítónőképző, gyakorló felső leányiskola, Apponyi-kollégium 1911/12–1917/18. évi értesítője. Szerk. Berta Ilona. Budapest: Hornyánszky Ny.
Bethlen Margit, gróf 1. BETHLEN Margit, gróf: A boldog sziget istene és egyéb elbeszélések. Budapest: Magyar Irodalmi Társaság, 1925. 122 p. 2. BETHLEN Margit, gróf: Egy élet. Regény. Budapest: Athenaeum, 1921. 96 p. 3. BETHLEN Margit, gróf: Erdélyi történetek. Elbeszélések. Budapest: Stádium, 1941. 93 p. 4. BETHLEN Margit, gróf: Fehér lapon fekete képek. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1937. 156 p. 5. BETHLEN Margit, gróf: Impressziók. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1930. 176 p. 6. BETHLEN Margit, gróf: Két asszony közt. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 302 p. 7. BETHLEN Margit, gróf: Kis és nagy betűk. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1933. 190 p. 8. BETHLEN Margit, gróf: A kisasszony. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 38
284 p. 9. BETHLEN Margit, gróf: Majd. A város. Két kisregény. Budapest: Singer és Wolfner, 1920. 112 p. 10. BETHLEN Margit, gróf: Mese a szomorú városról és egyéb történetek. Budapest: Athenaeum, 1916. 76 p. 11. BETHLEN Margit meséskönyve. Ill. Vásárhelyi Z. Emil. Budapest: Révai, 1940. 107 p. 12. BETHLEN Margit, gróf: Morzsák. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1938. 176 p. 13. BETHLEN Margit, gróf: A nagy valami. Egy vén lány története. Budapest: Athenaeum, 1934. 200 p. 14. BETHLEN Margit, gróf: Pitypang. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 160 p. 15. BETHLEN Margit, gróf: Szomszédok. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 304 p. 16. BETHLEN Margit, gróf: A szürke ruha. Színmű. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 85 p.
Egyéb munkái 1. Magyar történelem. Olvasókönyv. Összeáll. Gróf Bethlen Margit. Budapest: Magyar Irodalom és Művészetpártoló Egyesület, 1943. 110 p. 2. Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása. Előszó Bethlen Margit. Közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László. Budapest: Genius, 1930. 400 p.
Műveinek fordításai: 1. Bethlen Margit, gróf: Le favole della citta triste. Trad. di Ignazio Balla e Aldo Bogomaneri. Milano: Alpes, 1928. 170 p 2. Bethlen Margit, gróf: Fräulein Katinka erlebt das Wunder. Übers. aus dem Englischen v. Helene Schidrowitz. Berlin, Leipzig: Zinnen, 1934. 256 p. 3. Bethlen Margit, gróf: I racconti dell'isola felice. Trad. di Ignazio Balla e Aldo Borgomaneri. Milano: Corticelli, 1940. 194 p.
39
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Két kis regény [Bethlen Margit]. Uj Idők, 1920/15. sz., pp. 305-306. 2. KRISTÓF György: Gróf Bethlen Margit: Egy élet. Pásztortűz, 1922/14-15. sz., pp. 371-372. 3. SCHÖPFLIN Aladár: A szürke ruha. Gróf Bethlen Margit drámája a Vígszínházban. Nyugat, 1929. I. (8. sz.), pp. 562-563. 4. HARTMANN János: Bethlen Margit grófnő: Pitypang. Napkelet, 1930. pp. 275-278. 5. (Th.): Gróf Bethlen Margit: Impressziók. Napkelet, 1931., 252. p. 6. SCHÖPFLIN Aladár: Cserebogár. Bethlen Margit színműve a Nemzeti Színházban. Nyugat, 1934. I. (6. sz.), pp. 350-351.
Bignio Mária 1. BIGNIO Mária: Az aradi polgári jótékony nőegylet története 1840–1909. Monográfia. Arad: Aradi Ny., 1910. [? p.] 2. BIGNIO Mária: Történetek az eszmény világából. Elbeszélések. Arad: Aradi Ny., 1909.132 p.
Blaskó Mária 1. BLASKÓ Mária: Alkalmi versek. Budapest: A Szív, 1931. 176 p. 2. BLASKÓ Mária: Angyalszívek karácsonya. Karácsonyi színjáték. Budapest: Kispesti Tisztviselők Mária Kongregációja, 1914. 14 p. 3. BLASKÓ Mária: Anyák Fájdalmas Anyja. Gyakorlati tanácsok és imák anyák részére a Fájdalmas Szűz tiszteletével kapcsolatban. Rákospalota: Szalézi Művek, 1947. 94 p. 4. BLASKÓ Mária: Anyák, mindent Szűzanyával. Oktatások és imák anyák részére. Rákospalota: Szalézi Művek, 1948. 47 p. 5. BLASKÓ Mária: Anyuka. Gyermekregény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1940. 145 p. 6. BLASKÓ Mária: Apák-anyák-napja. Beszédek, versek, énekek gyermekek részére. Budapest: A Szív, 1931. 111 p. 7. BLASKÓ Mária: Az atya kincsei. Életrajzi regény. Ill. Márton Lajos. Budapest: 40
Korda, 1941. 152 p. 8. BLASKÓ Mária: A béke katonái. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szívgárda, 1937. 63 p. 9. BLASKÓ Mária: Bölcsek köve. Regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Az Apostol, 1928. 71 p. 10. BLASKÓ Mária: Columbus tojása. Regény. Budapest: Az Apostol, 1928. 101 p. 11. BLASKÓ Mária: A család jó gyermeke, képes ABC-vel. Budapest: Szent István Társulat, 1936. 35 p. 12. BLASKÓ Mária: A család Szűz Máriával. Szülők részére oktatások, imák. Budapest: Szerző, 1947. 40 p. 13. BLASKÓ Mária: Családi ájtatosságok. Napi és alkalmi közös imák a katholikus családban. Budapest: Szent István Társulat, 1933. 44 p. 14. BLASKÓ Mária: Családi emlékkönyv karácsonyra. Budapest: Szent István Társulat, 1935. 32 p. 15. BLASKÓ Mária: Csanád vezér. Történeti elbeszélés az ifjúságnak. Budapest: Szívgárda, 1931. 117 p. 16. BLASKÓ Mária: A csillagok leánya. Elbeszélés magyarországi Szent Erzsébet történetével. Ill. Jaschik Álmos. Budapest: Szent István Társulat, 1931. 243 p. 17. BLASKÓ Mária: A csodaforrás [Forrásmunka „Estrade: A lourdesi jelenések”]. Budapest: Szívgárdaközpont, 1934. 64 p. 18. BLASKÓ Mária: Csodakönyv. Gyuszi, Nyuszi története, mesék színezéssel és játékok. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szerző, 1942. 64 p. 19. BLASKÓ Mária: A csodatevő. Elbeszélés gyermekeknek, Páduai Szent Antal történetével. Budapest: Szívgárda, 1932. 64 p. 20. BLASKÓ Mária: A dicsőség serege. Elbeszélés gyermekeknek. Budapest: Szívgárda, 1935. 80 p. 21. BLASKÓ Mária: Édes Anyák Édesanyja. Gyakorlati tanácsok és imák anyák részére. Az Anyák Fájdalmas Anyja 2. bőv. kiadása. Rákospalota: Szalézi Művek, 1947. 111 p. 22. BLASKÓ Mária: Édesanyám. Szűz Mária élete szépirodalmi feldolgozásban. Ill. Márton Lajos. Budapest: Szent István Társulat, 1928. 215 p. 23. BLASKÓ Mária: Az első karácsony. Színjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 22 p. 24. BLASKÓ Mária: Építsünk együtt. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Márton Lajos. Budapest: Szent István Társulat, 1930. 191 p. 25. BLASKÓ Mária: Az erdei madonna. Színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1931. 24 p. 26. BLASKÓ Mária: Ezüstcsokor. Elbeszélések. Budapest: Szívgárda, 1935. 78 p.
41
27. BLASKÓ Mária: Fülöpke. Missziós elbeszélés kisgyermekeknek. Ill. Urbán Géza. Budapest: Katolikus Missziók, 1931. 92 p. 28. BLASKÓ Mária: Giling-galang. Vallásos mesekönyv. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1945. 118 p. 29. BLASKÓ Mária: Glóriás kereszt. Elbeszélés. + Szűz Mária dicsérete. Énekes színmű 1 élőképpel. Győr: Családi Könyvtár, 1916. 43 p. 30. BLASKÓ Mária: Gond Anyóka útja. Tanulságos mese. Budapest: Szívgárda, 1934. 61 p. 31. BLASKÓ Mária: Guidó kis pajtásai. Gui de Fontgalland életrajza és követése. Budapest: Szívgárda, 1936. 80 p. 32. BLASKÓ Mária: Gyermek a kereszt alatt. Emlékfüzet a Szentévre. Budapest: Szent István Társulat, 1933. 48 p. 33. BLASKÓ Mária: Gyermekszavalatok. Vallásos és ünnepekre szóló versek. Budapest: A Szív, 1931. 184 p. 34. BLASKÓ Mária: Gyönyörűség kapuja. Ifjúsági regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szívgárda, 1940. 103 p. 35. BLASKÓ Mária: Ha igazán szeretnéd Jézust. Rákospalota: Szalézi Művek, 1946. 29 p. 36. BLASKÓ Mária: Hajlékodon kívül. Regény. Budapest: Szerző, 1924. 296 p. 37. BLASKÓ Mária: Hazám. Hazafias elbeszélések és versek a magyar ifjúságnak. Ill. Urbán Géza. Budapest: Szerző, 1929. 103 p. 38. BLASKÓ Mária: Hímzett virágok. Regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Az Apostol, 1928. 86 p. 39. BLASKÓ Mária: A hű barát. A ministráns. Elbeszélések. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szerző, 1927. 103 p. 40. BLASKÓ Mária: Imádság és élet. Imák és tanítások hajadonok számára. Budapest: Szent István Társulat, 1923. 628 p. 41. BLASKÓ Mária: Isten kardja. Békedarab. Színmű. Budapest: Szent István Társulat, 1919. 68 p. 42. BLASKÓ Mária: Isten kertje. Legendák gyermekek számára. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1942. 246 p. 43. BLASKÓ Mária: Jaj de szép! Elbeszélések és versek gyermekek számára. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szívgárda, 1929. 159 p. 44. BLASKÓ Mária: Jézus Szíve a családban. Színmű. Budapest: Európa Ny., 1940. 4 p. 45. BLASKÓ Mária: Jézus Szívének tisztelete. Ifjúsági színmű. Budapest: Európa Ny., 1925. 15 p. 46. BLASKÓ Mária: Jézus, veled élek. Elsőáldozási emlék. Budapest: Szent István Társulat, 1946. 31 p.
42
47. BLASKÓ Mária: Jézuska és én. Gyermekregény. Budapest: Szívgárda, 1934. 96 p. 48. BLASKÓ Mária: Jézuska hív. Elbeszélés a gyermek Jézus korából. Budapest: Szívgárda, 1931. 64 p. 49. BLASKÓ Mária: Jézuska, szeress! Oktatások és napi imák kicsi gyerekeknek, különös tekintettel a korai áldozókra. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1934. 43 p. 50. Blaskó Mária: Jézuska tanít… Gyermekek részére. Budapest: Szívgárda, 1935. 115 p. 51. BLASKÓ Mária: Jézuskával. Elbeszélések. Budapest: Szívgárda, 1938. 94 p. 52. BLASKÓ Mária: Jézuskával, angyalkával. Mesék. Ill. Benedek Kata. Budapest: Korda, 1943. 52 p. 53. BLASKÓ Mária: Jézusom, itt vagyok! Imaóra elemista gyermekeknek. Budapest: Szent István Társulat, 1937. 36 p. 54. BLASKÓ Mária: A jószívű pásztor. Elbeszélés. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szerző, 1926. 128 p. 55. BLASKÓ Mária: Kacagó könnyek. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Márton Lajos. Budapest: Szent István Társulat, 1935. 86 p. 56. BLASKÓ Mária: Katholikus vagyok! Emlékfüzet katholikus gyermekek első áldozására. Budapest: Szent István Társulat, 1929. 36 p. 57. BLASKÓ Mária: Kaszap István útján. Felnőtteknek, különös tekintettel a családokra. Budapest: Szerző, 1943. 64 p. 58. BLASKÓ Mária: Katolikus akció. Oktató és imádságos füzet. Budapest: Szent István Társulat, 1936. 36 p. 59. BLASKÓ Mária: Két királyfi. Elbeszélés gyermekeknek. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Pallas, 1926. 120 p. 60. BLASKÓ Mária: Ki a bűnös? Regény. Budapest: Szív, 1936. 147 p. 61. BLASKÓ Mária: A király és a gyermek. Elbeszélések gyermekeknek. Ill. Benedek Kata. Budapest: Szívgárda, 1940. 94 p. 62. BLASKÓ Mária: A király szíve. Vallásos színdarab. Budapest: Szívgárda, 1939. 22 p. 63. BLASKÓ Mária: A királyfi lovagjai. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Korda, 1930. 80 p. 64. BLASKÓ Mária: Királyi sarj. Elbeszélés Szent József korában. Budapest: Szent István Társulat, 1929. 213 p. 65. BLASKÓ Mária: A királyné leánya. Ifjúsági regény. Cluj-Kolozsvár: Providentia Ny., 1928. 164 p. 66. BLASKÓ Mária: A kis hős. Elbeszélés Szent Alajos életéből. Budapest: Szívgárda, 1931. 64 p. 67. BLASKÓ Mária: A kis zarándok. Szentévi emlék. Ill. Márton Lajos. Budapest: Szerző, 1925. 72 p.
43
68. BLASKÓ Mária: A Kisjézus és barátai. Vallásos versek, elbeszélések gyermekeknek. Rákospalota: Szalézi Művek, 1948. 54 p. 69. BLASKÓ Mária: A kiskirály. Elbeszélés. Ill. Vaszary Gábor. Budapest: Pallas, 1924. 90 p. 70. BLASKÓ Mária: A kőszikla. Vallásos elbeszélés. Budapest: Szívgárda, 1932. 64 p. 71. BLASKÓ Mária: Kövessetek! Elbeszélés Szent Tarzicius korából. Budapest: Szívgárda, 1931. 64 p. 72. BLASKÓ Mária: Krisztus király serege. Oktató- és imádságos füzet. Budapest: Szent István Társulat, 1936. 36 p. 73. BLASKÓ Mária: Kukucs! Tanulságos gyermekmesék. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szívgárda, 1939. 94 p. 74. Vincencius [BLASKÓ Mária]: Lelki zarándoklat. Szentévi emlékájtatossági gyakorlatokkal, kilencedekkel és Róma ismertetésével. Ill. Márton Lajos. Mezőkövesd: A Szív, 1925. 116 p. 75. Blaskó Mária: Magyar glória. Emlékfüzet a magyar szentekről és boldogokról. Budapest: Szerző, 1930. 48 p. 76. BLASKÓ Mária: Magyar Misi kalandjai a vörös világban. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Szent István Társulat, 1919. 118 p. 77. Blaskó Mária: Magyar Szentév. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Stephaneum Ny., 1938. 35 p. 78. BLASKÓ Mária: Manréza titkai. Allegorikus színjáték. Budapest: A Szív, 1925. 38 p. 79. BLASKÓ Mária: Manrézában. Allegorikus színmű. Kalocsa: Árpád Ny., 1924. 24 p. [Klny. A Jézus Szentséges Szívének Hírnökéből] 80. BLASKÓ Mária: Maradj velünk, Jézus. Emlékfüzet jó gyermekek első áldozására vagy más lelki ünnepére. Budapest: Szent István Társulat, 1927. 32 p. 81. BLASKÓ Mária: Mária és Márta. Bibliai regény serdülő lányoknak. Budapest: Korda, 1935. 87 p. 82. BLASKÓ Mária: Maruszja. Regény. Budapest: Korda, 1926. 116 p. 83. Mária néni [BLASKÓ Mária]: Megszólal a föld. Regény. Budapest: Katholikus Leánykörök Szövetsége, 1946. 102 p. 84. BLASKÓ Mária: Megtalált Jézuska. Karácsonyi színjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1947. 16 p. 85. BLASKÓ Mária: Megtalált szív. Jézus Szíve-színdarab… csak férfi szereplőkkel. Budapest: A Szív, 1934. 32 p. 86. BLASKÓ Mária: Mesekirály nevenapja. Színjáték. Budapest: Stephaneum Ny., 1912. 24 p. 87. BLASKÓ Mária: A Mester hív. Elbeszélés. Rákospalota: Szalézi Művek, 1932. 63 p. 88. BLASKÓ Mária: Mi van benne? Történetek és versek. Ill. Györgyfi [Györgyffy]
44
György. Budapest: Szívgárda, 1935. 80 p. 89. Mária néni [BLASKÓ Mária]: Mikulás bácsi boltja + Merkler Éva: Képek az ifjúsági vöröskereszt életéből. Budapest: Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, 1933. 16 p. 90. Mária néni [BLASKÓ Mária]: Mit adjunk Jézuskának? Betlehemi játék. + Új nemzedék. Gyermekszíndarab. Budapest: A Szív, 1925. 23 p. 91. BLASKÓ Mária: Mókavilág. Gyermekmesék és versek. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szívgárda, 1928. 142 p. 92. BLASKÓ Mária: Múltvári leányok. Regény. Ill. Marton Lajos. Budapest: Szent István Társulat, 1936. 2 kötet. 93. BLASKÓ Mária: Muzsikáló topánka. Színmű. Budapest: Európa Ny., 1940. 4 p. 94. BLASKÓ Mária: Nagy hegyek kis vándora. Ifjúsági regény, versek. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szerző, 1926. 126 p. 95. BLASKÓ Mária: A nagy hódító. Elbeszélés Xavéri Szent Ferenc korából. Budapest: Szívgárda, 1931. 64 p. 96. BLASKÓ Mária: A nagy király. Első áldozási emlékfüzet. Budapest: Szent István Társulat, 1931. 36 p. 97. BLASKÓ Mária: A nagy titok. Elbeszélés. + Jézus Szíve-versek. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szerző, 1926. 128 p. 98. BLASKÓ Mária: Napsugárka. Bogner Mária Margitról. Életrajz. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Korda, 1944. 80 p. 99. Mária néni [BLASKÓ Mária]: Négy kis vöröskeresztes. Karácsonyi színdarab. + Tábori Piroska, Z.: Betlehemes játék. Budapest: Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, 1931. 24 p. 100. BLASKÓ Mária: Nem, nem – soha! Ifjúsági regény. Budapest: Szent István Társulat, 1921. 144 p. 101. BLASKÓ Mária: Országúton. Elbeszélések, életképek. Budapest: Szerző, 1930. 157 p. 102. BLASKÓ Mária: Őrangyalunk. 1. rész Lali az angyalok között. 2. rész A láthatatlan jóbarát. Ifjúsági regények. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Korda, 1930. 2 kötet. 103. BLASKÓ Mária: Pedró. Ifjúsági elbeszélés. Budapest: Korda, 1924. 112 p. 104. BLASKÓ Mária: Pityu. Elbeszélés gyermekek számára. Budapest: Szent István Társulat, 1918. 111 p. 105. BLASKÓ Mária: Rózsaeső. Életrajzi regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szerző, 1926. 136 p. 106. BLASKÓ Mária: Szent István ajándéka. Elbeszélés gyermekeknek. Budapest: Korda, 1937. 51 p. 107. BLASKÓ Mária: Szent József. Oktatások, imák és kilenced ájtatosság.
45
Budapest: Szívgárda, 1935. 44 p. 108. [BLASKÓ Mária] Mária néni: Szent Miklós ajándéka. Elbeszélések. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 45 p. 109. BLASKÓ Mária: Szent Szív az otthonban. Verses énekes jelenet családok használatára. Budapest: Szent István Társulat, 1918. 8 p. 110. BLASKÓ Mária: A szépségkirálynő. Jézus Szíve-színdarab felnőtteknek, csak női szereplőkkel. Budapest: A Szív, 1934. 24 p. 111. BLASKÓ Mária: Szeretet útja. Elbeszélések, életképek. Budapest: Szerző, 1929. 158 p. 112. BLASKÓ Mária: Szeretnék nagy lenni... Gyermekregény. Budapest: Szent István Társulat, 1937. 107 p. 113. BLASKÓ Mária: A sziget kincse. Regény. Ill. Urbán Géza. Budapest: Credo, 1928. 104 p. 114. BLASKÓ Mária: Színdarabok és ünnepélyanyagok a lelkigyakorlatosház javára és a lelkigyakorlatos eszme ismertetésére. Budapest: Szívgárda, 1927. 71 p. 115. BLASKÓ Mária: Szívecske. Gyermekregény. Ill. Márton Lajos. Budapest: Szent István Társulat, 1932. 104 p. 116. BLASKÓ Mária: Szíves Tapsi kalandjai. Mese. Ill. Urbán Géza. Budapest: Szívgárda, 1930. 104 p. 117. BLASKÓ Mária: Szívgárdisták. Elbeszélés. Budapest: A Szív, 1920. 64 p. 118. BLASKÓ Mária: Szűz Mária által Jézushoz. Vallásos színdarab. Budapest: Szívgárda, 1939. 16 p. 119. BLASKÓ Mária: Szűzanyával Jézusunkhoz. Rákospalota: Szalézi Művek, 1947. 80 p. 120. BLASKÓ Mária: Tarka-barka. Tanulságos gyermekmesék. Rákospalota: Szalézi Művek, 1947. 106 p. 121. BLASKÓ Mária: Te légy anyám. Történetek és imádságok gyermekek részére. Budapest: Szent István Társulat, 1932. 56 p. 122. BLASKÓ Mária: Testőrök. Elbeszélés. Budapest: Szívgárda, 1933. 91 p. 123. BLASKÓ Mária: A titok gyermekei. Ifjúsági regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1943. 168 p. 124. BLASKÓ Mária: Történetek egy legendás kisfiúról. Elbeszélés. Átdolg. kiad. Blaskó Mária. Budapest: Lánchíd, 1989. 31 p. 125. BLASKÓ Mária: Tövisek közt. Ifjúsági regény serdülő leányoknak. Budapest: Szent István Társulat, 1914. 112 p. 126. BLASKÓ Mária: Az új honfoglalók. Elbeszélés. Budapest: Korda, 1920. 80 p. 127. BLASKÓ Mária: Új Magyarország. Ifjúsági regény az 1914-es világháború korából. Budapest: Szent István Társulat, 1916. 244 p.
46
128. BLASKÓ Mária: Ünnepeljen minden szív! Színdarabok, szavalókórusok és szavalatok vallásos ünnepélyekre. Budapest: Szent István Társulat, 1933. 164 p. 129. BLASKÓ Mária: Ünneplő gyermekek. Színdarabok és rövid jelenetek iskolai ünnepélyekre. Budapest: A Szív, 1935. 96 p. 130. BLASKÓ Mária: Az üstökös. Regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Az Apostol, 1928. 76 p. 131. BLASKÓ Mária: Vadvirágok. Ifjúsági regény. Ill. Kornélly József. Budapest: Szívgárda, 1933. 112 p. 132. BLASKÓ Mária: Változnak az idők. Multvári leányok 2. kötete. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1937. 90 p. 133. BLASKÓ Mária: Vértanúk. Elbeszélés. Budapest: Szívgárda, 1936. 94 p. 134. BLASKÓ Mária: Vizsgai emlékkönyv. Elbeszélések és versek. Szentgotthárd: Wellis, 1929. 64 p. 135. BLASKÓ Mária: Vörös Princi a mesterdetektív. Képes mesekönyv. Budapest: Palladis, 1941. 44 p.
Műveinek fordításai: 1. Blaskó Mária: Auf der Landstrasse. 25 Erzählungen und Lebensbilder. Übers. von Herma v. Záborszky. Budapest: Europa, 1935. 80 p. 2. Blaskó Mária: Jung und heilig. Lebensgeschichte des Stefan Kaszap. Übers. von Ladislaus Pintér. Budapest: Katholische Kirchenblatt, 1943. 64 p. 3. Blaskó Mária: Kö phaphakhim mec öllal. Thargm. hung. bnagren Lukasz Fokolean. Venetik: Mh'itharean tp., 1948. 120 p. 4. Blaskó Mária: Marusja. Vertaald door A. Cardyn. Antwerpen: Leeslust, 1928. 220 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Cseréljünk szívet! Blaskó Mária gyermekimakönyve. Budapest: Szent István Társulat, 1924. 128 p. 2. Hódolat Szent Erzsébetnek. Ünnepélyanyagok műkedvelői- és iskolai Szent Erzsébetünnepségekhez. Összeáll. Blaskó Mária. Budapest: Szent István Társulat, 1931. 186 p. 3. Blaskó Mária: Imádságos képeskönyvem. Iskoláskoron aluli és I-II. osztályos kisgyermekek számára. Budapest: Szent István Társulat, 1936. 128 p. 4. Blaskó Mária: Imádságos képeskönyvem. Átdolg. kiad. Kecskemét: Jézus Szíve Népleányai Társasága, 1991. 127 p.
47
5. Blaskó Mária: Jézuska szól hozzátok. Vasár- és ünnepnapi evangéliumok, gyermekeknek szóló magyarázatokkal és oktatásokkal. Rákospalota: Szalézi Művek, 1947. 112 p. 6. Cather, Willa: Árnyékok a sziklán. Regény. Ford. Boldizsár Iván. Előszó Blaskó Mária. Budapest: Franklin, 1937. 256 p. 7. Játékkönyv 6-14 éves gyermekek részére. Szerk. Blaskó Mária. Budapest: A Szív, 1936. 191 p. 8. Jézus Szíve gyermekének kézikönyve. Kézikönyv és gyermeknaptár az … tanévre az … teljes évre. Összeáll. Blaskó Mária. Budapest: Szent István Társulat, 1946. 1947. 9. Jézus Szíve katekizmus. Hetvenöt kérdés és felelet Jézus Szíve tiszteletéről. Gyermekek részére összeáll. Blaskó Mária. Budapest: Szívgárda, 1936. 23 p. 10. Jézus Szíve kis naptár az … évre. Szülőknek és gyermekeknek egyaránt, utóbbiaknak tanévi naptár is. Összeáll. Blaskó Mária. Budapest: Apostol Ny., 1927-1942. 11. A jó pásztor. Krisztus-legendák. Blaskó Mária et al. Elbeszélések. Budapest: Aggiornamento, 1991. 63 p. 12. Mulassunk, pajtik! Rejtvény- és tréfakönyv gyermekeknek. Összeáll. Mária néni [Blaskó Mária]. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szívgárda, 1937. 191 p. 13. Színdarabok, jelenetek vallásos ünnepélyekre. Összeáll. Blaskó Mária. Budapest: A Szív, 1938. 191 p. 14. Szív gyermeknaptár az 1920. évre. Szerk. Blaskó Mária. Budapest: Morda, 1920. 48 p. 15. Vidám színdarabok, jelenetek, egyebek. Összeáll. Blaskó Mária. Budapest: A Szív, 1938. 215 p.
Szerkesztői munkái: 1. Ifjuság Mulattatója, Szerk. Blaskó Mária 1928-1931. Szentgotthárd: Wellischek 2. Gárdavezető. Szerk. Blaskó Mária 1926-44. Budapest: Blaskó 3. Tízperces regények. Szerk. Blaskó Mária 1928-29 (1-9. sz.). Szentgotthárd: Wellischek 4. Törpe Bácsi Meséi. Szerk. Blaskó Mária 1928-1931. Szentgotthárd: Wellischek
Róla szóló válogatott irodalom: 1. A Szent-István Társulat új könyvei: Blaskó Mária: Magyar Misi kalandjai a vörös világban. - Sarath Kumar Goth: Királyok kincse. Katholikus Szemle, 1920/2. sz., pp. 127-128.
48
2. cs.i.: Blaskó Mária: Nem, nem, soha! Ifjúsági regény. Katholikus Szemle, 1922/2. sz., 127. p. 3. Blaskó Mária: Imádság és élet. Katholikus Szemle, 1923/5. sz., pp. 318-319. 4. TARCZAI György: Blaskó Mária: Hajlékodon kívül. Katholikus Szemle, 1925/1. sz., pp. 59-60. 5. MÜLLER Lajos: Blaskó Mária gyermekimakönyve: Cseréljünk szívet! II. kiadás. Katholikus Szemle, 1925/1. sz., 62. p. 6. MÜLLER Lajos: Blaskó Mária: Maruszjá. Katholikus Szemle, 1926/8. sz., pp. 508509. 7. SZIRA Béla: Ifjúsági olvasmányok: 1. Blaskó Mária: Édesanyám. Szűz Mária élete szépirodalmi feldolgozásban. - 2. Törökné Kovács Hermin: Kormos Biri. - 3. Palásthy Marcell: A csodák szigete. - 4. Mézes János: A kántorék Annuskája. - A Szent IstvánTársulat kiadványai. Katholikus Szemle, 1929/3. sz., pp. 280-282. 8. SZIRA Béla: Ifjusági olvasmányok: 1. Blaskó Mária: Királyi sarj. 2. Prónai Lajos: A puszták börtönében. Magyar hadifoglyok kalandozása Orosz-Turkesztánban. - A Szent István-Társulat kiadványai. Katholikus Szemle, 1930/1. sz., pp. 93-94. 9. A Szent István-Társulat karácsonyi ifjusági kiadványai: Blaskó Mária: Építsünk együtt. - Kriston Endre: Patkó Pista. - Pongrácz Irén grófnő: Klárika hercegnő kalandjai. - Lintnerné Fittler Vilma: Jézuska pajtásai. Katholikus Szemle, 1930/12. sz., 1038. p. 10. CSURA Miklós: Blaskó Mária: A csillagok leánya. Katholikus Szemle, 1931/12. sz., pp. 928-929. 11. SZIRA Béla: A Szent István-Társulat ifjusági könyvei: Blaskó Mária: Szivecske. Törökné Kovács Hermin: Margitvirágok. - B. Czeke Vilma: Jézuska hegedűje. Katholikus Szemle, 1933/1. sz., pp. 78-79. 12. IJJAS Antal: A láthatatlan írónő. Blaskó Mária jubileumára. Nemzeti Újság, 1935/29. sz., 9. p.
Bobula Ida 1. BOBULA Ida: Arany és cserép. Cikkek 1. füzet. Warren, O.: A Fáklya, 1959. 16 p. 2. BOBULA Ida: Arany és cserép. Cikkek 2. füzet. Warren, O.: A Fáklya, 1960. 26 p. 3. BOBULA Ida: Bizonyítékok. Publicisztika. Warren, O.: Fáklya, 1963. 4 p. (Klny. a Fáklyából) 4. BOBULA Ida: Draskovich Eusebia. Tanulmány. Debrecen: Városi Ny., 1936. 7 p. 5. BOBULA Ida: Az egyetemi nőkérdés Magyarországon. Tanulmány. Budapest: 49
Szerző, 1928. 16 p. 6. Bobula Ida: La femme hongroise. Budapest: Société de la Nouvelle Revue de Hongrie, 1937. 5 p. (Klny. a Nouvelle Revue de Hongrie-ből) 7. BOBULA Ida: A galantéria keletkezése. Tanulmány. Debrecen: Debreceni Szemle, 1932. 6 p. 8. BOBULA Ida: Karácsony 1963. Publicisztika. Warren, O.: A Fáklya, 1963. 2 fol. (Klny. a Fáklyából) 9. BOBULA Ida: Kétezer magyar név sumír eredete. Tanulmány. Montreal: Gönczöl, 1970. 138 p. 10. BOBULA Ida: Kölcsönöztük, vagy örököltük? Publicisztika. Warren, O.: Fáklya, 1960. 10 p. (Klny. a Fáklyából) 11. BOBULA Ida: Magyar életstandard. Tanulmány. Budapest: Stephaneum Ny., 1938. 25 p. (Klny. A Társadalomtudományból) 12. BOBULA Ida: A magyar nép eredete. Tanulmány. Budapest: Anahita-Ninti, 2000. 201 p. 13. BOBULA Ida: A nő a XVIII. század magyar társadalmában. Tanulmány. Budapest: Magyar Társadalomtudományi Társulat, 1933. 197 p. 14. BOBULA Ida: Nők útja a matriarchatustól a mai társadalomig. Tanulmány. Budapest: Hollóssy Ny., 1938. 24 p. 15. BOBULA Ida: Origin of the Hungarian Nation. Gainesville Fla: Danubian Research and Information Center, 1966 68 p. 16. BOBULA Ida: Sarolt. Tanulmány. Budapest: Stephaneum Ny., 1936. 8 p. (Klny. a Napkeletből) 17. BOBULA Ida: A sumér-magyar rokonság kérdése. Tanulmány. Buenos Aires: Sumér Magyar Tudományos Társaság, 1961. 128 p. 18. BOBULA Ida: Sumerian affiliations. Washington: Author-publisher, 1951. 168 p. 19. BOBULA Ida: The Sumerian godless Ba-U. Paper read on December 28, 1952 at the Cleveland meeting of the Archeological Institute of America. The Library of Congress, Washington, D.C., sokszorosított, 1952. 13 p. 20. BOBULA Ida: Sumerian technology: a survey of early material achievements in Mesopotamia. Washington: Smithsonian Institution, 1960. pp. 637-675. (Klny. Smithsonian Report) 21. BOBULA Ida: Szamárvár. Publicisztika. Warren, O.: Fáklya, 1971. 4 p. (Klny. a Fáklyából) 22. BOBULA Ida: Válaszok… Publicisztika. Warren, O.: Fáklya, 1971. 8 p. (Klny. a Fáklyából) 23. BOBULA Ida: Versek. Budapest: Bíró, 1920. 62 p. 24. Non omnis moriar. Bobula Ida emlékkönyv. dr. Bobula Ida tanulmányai, Tóth-Kurucz
50
Máriához írt levelei és dr. Gallus Sándor őstörténész „A magyar és sumér nyelv kapcsolatának lehetősége” című szakdolgozata. Összeáll. Tóth-Kurucz Mária. Cleveland: Tóth-Kurucz Mária, 1988. 96 p. 25. World Confederation of Organization of the Teaching Profession. Audio-visual aids for international understanding. Foreword: Ida Bobula. Washington: WCOTP, 1959. 182 p.
Műveinek fordításai: 1. Bobula Ida: Herencia de sumeria. Trad. Leonardo Manrique Castaneda. Mexico: Museo de las Culturas: Instituto Nacional de Antropologia e Historia, 1967. 139 p. 2. Bobula Ida: Sumir műszaki tudományok. Ősi mezopotámiai régészeti leletek vizsgálata. Ford. Imre Kálmán. Budapest: Magyar Adorján Baráti Kör, 1997. 30 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR Jolán: Bobula Ida: A nő a XVIII. század magyar társadalmában. Katholikus Szemle, 1934/2. sz., pp. 130-131. 2. SZENTMIKLÓSI: Bobula Ida dr.: A nő a XVIII. század magyar társadalomban. Napkelet, 1934/6. sz., pp. 357-358. 3. PLEIDELL Ambrus: Bobula Ida: A nő a XVIII. század magyar társadalmában. Századok, 1935/4-6. sz., pp. 249-250.
Bogár Lilla 1. BOGÁR Lilla: Csak a szívem nyugodt verése… Versek. Budapest: Szerző, 1930. 46 p. 2. BOGÁR Lili: Keresztmetszet. Aforizmák. Budapest: Szerző, 1944. 104 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. I. Gy.: Bogár Lilla: Csak a szívem nyugodt verése. Nyugat. 1931. I. (2. sz.), 124. p.
51
Bognár Mária 1. BOGNÁR Mária: Boldogtalan királynő. Történelmi kisregény. Budapest: Róna Ny., 1944. 16 p. 2. BOGNÁR Mária: Egyszer sikerült… Regény. Budapest: Alfa, 1944. 48 p. 3. BOGNÁR Márta: Közös sorsok. Regény. Budapest: Áchim, 1943. 32 p. 4. BOGNÁR Mária: A mama karrierje. Regény. Budapest: Áchim, 1943. 32 p. 5. BOGNÁR Mária: Megsebzett lelkek (Púposka). Regény. Budapest: Áchim, 1943. 32 p. 6. BOGNÁR Mária: A művésznő nyaral. Regény. Budapest: Áchim, 1943. 32 p. 7. BOGNÁR Mária: Őszi napfény. Budapest: Nemzeti Figyelő, 1943. 48 p. 8. BOGNÁR Mária: A papa fellázadt. Regény. Budapest: Áchim, 1942. 64 p. 9. BOGNÁR Mária: A szerelem nem betegség. Regény. Budapest: Globus, 1944. 48 p. 10. BOGNÁR Mária: Az utolsó vasárnap. Regény. Budapest: Központi, 1943. 32 p.
Bohuniczky Szefi 1. BOHUNICZKY Szefi: Asszonyok és leányok. Regény. Budapest: Franklin, 1942. 273 p. 2. BOHUNICZKY Szefi: Az eszteregi hitbizomány. Regény. Budapest: Nyugat, 1936. 181 p. 3. BOHUNICZKY Szefi: Három év. Regény. Budapest: Franklin, 1941. 2 kötet. 4. BOHUNICZKY Szefi: Lázas évek. Budapest: Franklin, 1947. 227 p. 5. BOHUNICZKY Szefi: Nők. Novellák. Pápa: Református Főiskolai Ny., 1930. 112 p. 6. BOHUNICZKY Szefi: Rigó. Novellák. Pápa: Református Főiskolai Ny., 1930. 106 p. 7. BOHUNICZKY Szefi: Szegény ember. Regény. Budapest: Révai, 1934. 214 p. 8. BOHUNICZKY Szefi: Válság. Regény. Budapest: Központi, 1943. 32 p.
Műveinek fordításai: 1. Bohuniczky Szefi: Contrasti. Ford. ismeretlen. Roma: La Caravella, 1944. 290 p.
52
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TÖRÖK Sophie: Bohuniczky Szefi novellái. Nők-Rigó. Nyugat, 1931. I. (2. sz.), pp. 117-118. 2. KERECSÉNYI Dezső: Bohuniczky Szefi két novelláskötete. Protestáns Szemle, 1931. pp. 405-406. 3. NÉMETH László: Bohuniczky Szefi. Napkelet, 1931. pp. 344-347. 4. Bohuniczky Szefi: Szegény ember. Napkelet, 1935/4. sz., pp. 255-256. 5. ILLÉS Endre: Két regény II. Bohuniczky Szefi: Az eszteregi hitbizomány. Nyugat, 1936. I. (6. sz.), pp. 432-437. 6. KÁDÁR Erzsébet: Három év. Bohuniczky Szefi regénye. Magyar Csillag, 1942/1. sz., pp. 56-57. 7. DÉNES Gizella: Emlékeztető emlékezés. Vigilia, 1975/10. sz., pp. 696-701. 8. BOHUNICZKY Szefi: Otthonok és vendégek. Önéletrajzi írások. Összeáll. előszó Petrányi Ilona. Budapest: Szépirodalmi, 1989. 612 p. 9. TÜSKÉS Tibor: Magánzárka. Emléktáblát avatnak ma Pécselyen Bohuniczky Szefinek. Magyar Nemzet [Hétvégi Magazin], 2007. augusztus 11. 36. p.
Bokor Malvin, S. 1. BOKOR Malvin, S.: Árpádvér. Történelmi regény. Ill. K. Sávely Dezső. Budapest: Szent István Társulat, 1926. 178 p. 2. Asteroid [BOKOR Malvin, S.]: Karácsony az égben. Budapest: Szent István Társulat, 1907. 13 p. 5. BOKOR Malvin, S.: Bárányfelhők. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 61 p. 6. BOKOR Malvin, S.: A befalazott ajtó. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 224 p. 7. BOKOR Malvin, S.: Az esztergomi diák. Regény III. Béla király korából. Ill. Vezényi Elemér. Budapest: Szent István Társulat, 1928. 176 p. 8. BOKOR Malvin, S.: Éva és Évi. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 236 p. 9. BOKOR Malvin [S.]: Három színdarab fiatal leányok számára. Budapest: Szent István Társulat, 1910. 100 p. 10. BOKOR Malvin, S.: Hét tél, hét nyár. Regény. Budapest: Légrády, 1919. 163 p. 11. BOKOR Malvin, S.: Igazság. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 240 p. 53
12. BOKOR Malvin [S.]: Két világ. Regény. Budapest: Stephaneum Ny., 1911. 163 p. 13. BOKOR Malvin [S.]: A legszebb ajándék. Karácsonyi játék. Budapest: Szent István Társulat, 1908. 19 p. 14. BOKOR Malvin, S.: Madár a háztetőn. Regény. Budapest: Hattyasy, 1947. 271 p. 15. BOKOR Malvin [S.]: Mintha álom lett volna. Regény. Budapest: Légrády, 1911. 299 p. 16. BOKOR Malvin, S.: Odalent zúg a víz. Regény. Budapest: Hattyasy, 1947. 267 p. 17. BOKOR Malvin [S.]: Nyár. Tizennyolc elbeszélés. Budapest: Légrády, 1909. 184 p. 18. BOKOR Malvin, S.: Egy nyár története. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 63 p. 19. BOKOR Malvin, S.: Nyári zivatar. Regény. Budapest: Pallas Ny., 1931. 204 p. 20. BOKOR Malvin, S.: Olimposz. Regény. Budapest: Légrády, 1931. 207 p. 21. BOKOR Malvin [S.]: A Szirányi-család. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1908. 208 p. 22. BOKOR Malvin, S.: Szülők. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 252 p. 23. BOKOR Malvin, S.: Tél van megint … Húsz novella. Budapest: Légrády, 1915. 246 p. 24. BOKOR Malvin, S.: Tessza naplója. Regény fiatal leányok számára. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 92 p. 25. BOKOR Malvin, S.: Az utolsó Árpád. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1931. 222 p. 26. BOKOR Malvin, S.: Velencések. Történelmi regény Szent István korából. Budapest: Szent István Társulat, 1924. 164 p. 27. BOKOR Malvin, S.: Velencések. Történelmi regény az ifjúság számára. Budapest: Szent István Társulat, 1925. 164 p. 28. BOKOR Malvin, S.: Vihar. Regény. Budapest: Légrády, 1913. 247 p. 29. BOKOR Malvin, S.: Virradat. Regény a 18. századból. Budapest: Szent István Társulat, 1913. 256 p. 30. BOKOR Malvin [S.]: Vörösmarty emlékezete. Jelenet. Baja: Nánay Ny., 1902. 13 p. 31. Hogy volt – hogy nem volt? Emlékek. Írták Ádám Éva, S. Bokor Malvin et al. Budapest: Palladis, 1932. 232 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Aldrich, Bess Streeter: Ella kisasszony. Regény. Ford. S. Bokor Malvin. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 226 p. 2. Buck, Pearl S.: Az ígéret. Regény. Ford. S. Bokor Malvin. Budapest: Dante, 1947. 250
54
3. 4. 5. 6.
p. Hilton, James: Dr. Wassel története. Regény. Ford. S. Bokor Malvin. Budapest: Uj Idők, 1943. 159 p. Hölgyek Naptára. Szerk. S. Bokor Malvin 1915-1920. (32-38. évf.). Budapest: Légrády Hutton, James Oliver: Brenda, a serif. Regény. Ford. Bokor Malvin. Budapest: Pesti Hírlap, 1942. 80 p. Sander, Ulrich: Mély vizeken. Regény. Ford. S. Bokor Malvin. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 323 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. A Szent-István-Társulat új ifjúsági iratai. Károlyi Ignác: Igaz élet - Andor József: Nagy Lajos magyar király. - Dickens Károly: Kis Dorrit. Átdolgozta Filó Károly. Bokor Malvin: A Szirányi-család. Katholikus Szemle, 1908/10. sz., pp. 1197-1199. 2. ANDOR József: Szent-István-Társulat karácsonyi kiadványai: Bokor Malvin: Két világ. + Toma István: A hegyaljai diákok. Katholikus Szemle, 1911/10. sz., pp. 11041105. 3. Bokor Malvin: Virradat. Katholikus Szemle, 1914/2. sz., pp. 220-222. 4. TARCZAI György: Bokor Malvin: Velencések. Katholikus Szemle, 1925/ 39. sz., 1. sz., pp. 60-61. 5. SZIRA Béla: S. Bokor Malvin: Az esztergomi diák. Katholikus Szemle, 1929/ 1. sz., pp. 91-92. 6. RADVÁNYI Kálmán: Bokor Malvin: Az utolsó Árpád. Regényes életrajz. Katholikus Szemle, 1930/12. sz., pp. 1036-1037.
Bolgár Magda 1. BOLGÁR Magda: Fények a vizen. Versek. Budapest: Jókai Ny., 1942. 120 p.
Közreműködései: 1. Ajgi, Gennadig: A sámán fia. Versek. Vál. Bolgár Magda. Ford. Ladányi Mihály, Oravecz Imre et al. Utószó Rab Zsuzsa. Budapest: Magvető, 1973. 161 p. 55
2. Aurora. Nemzetközi lírai antológia a Magyar Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulójára. Szerk. Bolgár Magda. Ill. Gyulai Líviusz. Budapest: Magvető, 1967. 522 p. 3. Miezelaitis, Eduardas: Kardiogram. Versek. Vál. Bolgár Magda. Ford. Bede Anna, Bella István et al. Ill. Gyulai Líviusz. Budapest: Magvető, 1967. 290 p. 4. Platonov, Andrej: Nagyfeszültség. Elbeszélések. Vál. és szerk. Bolgár Magda. Ford. Bárány György, Csalló Jenő et al. Bev. Király Gyula. Budapest: Magvető, 1969. 589 p.
Boncza Berta (Csinszka) 1. BONCZA Berta: Csinszka versei. Vészi József bevezető írásával. Ill. Márffy Ödön. Budapest: Általános Ny., 1931. 61 p. 2. BONCZA Berta: Életem könyve. Boncza Bertának, Ady Endre özvegyének visszaemlékezései. Sajtó alá rend. és a képeket vál. B. Lukáts Júlia; az utószót írta Benedek István; jegyzeteket és lábjegyzeteket kész. Vitályos László. Budapest: Kelenföld, 1990. 248 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. 2. 3. 4. 5.
NÉMETH Antal: Csinszka versei. Napkelet, 1932/8. sz., pp. 597-598. SCHÖPFLIN Aladár: Csinszka. Nyugat, 1934. II. (21. sz.), pp. 447-448. BALOGHY Mária: Csinszka. Látóhatár, 1966/7-8. sz., pp. 759-761. ROBOTOS Imre: Az igazi Csinszka. Budapest: Magvető, 1975. 207 p. Ady - Léda – Csinszka. Visszaemlékezések és levelek a költő életrajzához. Közread. és jegyz. VITÁLYOS László. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1977. 163 p. 6. Babits és Csinszka. Versek, levelek. Szerk. GÁL István. Sajtó alá rend. TÉGLÁS János. Budapest: Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, 1979. 167 p. 7. DÉNES Zsófia: Talán Hellész küzdött. Ady, Csinszka, Dénes Zsófia levélváltása és Ady néhány visszahangzó verse. Dokumentumok. 2. bőv. kiadás. Budapest: Magvető, 1984. 197 p. 8. BENEDEK István: Ady Endre szerelmei és házassága. Budapest: Szenczi Molnár Társaság, 1991. 302 p. 56
9. Kedves Csinszka! Drága Mis! Babits és Csinszka levelezése, 1919-1920. Összeáll., a szövegeket gond., a jegyzeteket és az utószót írta NEMESKÉRI Erika. Budapest: Pesti Szalon, 1994. 155 p. 10. KÁDÁR Judit: Írók, feleségek, szeretők. Modern értelmiségi nők a huszadik század eleji magyar irodalomban [Erdős Renée, Csinszka, Harmos Ilona, Török Sophie]. Népszabadság [Hétvége], 2004. július 24. 10. p. 11. PÉTER I. Zoltán: Ady és Csinszka. Egy másik szerelem története. Budapest: Noran, 2007. 417 p. 12. ROCKENBAUER Zoltán: A halandó múzsa. Ady özvegye, Babits szerelme, Márffy hitvese. Budapest: Luna Könyvek, 2009. 410 p.
Bozzay Margit 1. BOZZAY Margit: Álarc nélkül… Mozaikszemek egy téli délutánból. Elbeszélések. Budapest: Tolnai, 1929. 128 p. 2. BOZZAY Margit: Az árnyék. Regény. Budapest: Tolnai, 1937. 250 p. 3. BOZZAY Margit: Az asszony. Regény. Budapest: Napkelet, 1943. 2 kötet. 4. BOZZAY Margit: Bécsi randevú. Regény. Budapest: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Rt., 1941. 308 p. 5. BOZZAY Margit: A hadifogoly. Regény. Budapest: Világvárosi Regények Kiadóvállalat, 1935. 64 p. 6. BOZZAY Margit: A hadifogoly. Elbeszélések. Budapest: Napkelet, 1942. 287 p. 7. BOZZAY Margit: Hazugságok százada. Korképek, vallomások. Budapest: Napkelet, 1944. 253 p. 8. BOZZAY Margit: Kenyér és szerelem. Regény. Budapest: Athenaeum, 1937. 259 p. 9. BOZZAY Margit: A lecke vége. Regény. Budapest: Athenaeum, 1939. 246 p. 10. BOZZAY Margit: Negyven év után. Korképek, vallomások. Visszaemlékezés. Budapest: Napkelet, 1944. 259 p. 11. BOZZAY Margit: Egy pár selyemharisnya. Regény. Budapest: Athenaeum, 1940. 253 p. 12. BOZZAY Margit: A sorsom mása. Versek. Morinyi Morino Ödön a szerzőről festett portréjával. Budapest: Napkelet, 1942. 237 p. 13. BOZZAY Margit: Tizenötéves feleség. Regény. Budapest: Athenaeum, 1936. 312 p. 14. BOZZAY Margit: Vörös köd. Regény. Budapest: Athenaeum, 1938. 238 p.
57
Fordításai, közreműködései: 1. Keun, Irmgard: Gigli, egy leány a sok közül. Regény. Ford. Bozzay Margit. Budapest: Athenaeum, 1934. 248 p. 2. Magyar asszonyok lexikona. Szerk. Bozzay Margit. Budapest: Stephaneum Ny., 1931. 1066 p. 3. Tavaszi könyv. Bozzay Margit et al. Versek. Szombathely: Népnyomda, 1920. 120 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. HORVÁTH József: Bozzay Margit philozophálása = Az Örök Fáklya! Új kor! Új hit! Új világtudomány! Budapest: Horváth, 1935. 24 p. 2. SEMJÉN Gyula: Bozzay Margit: A tizenötéves feleség. Napkelet, 1936/6. sz., pp. 412-413.
Bródy Lili 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
BRÓDY Lili: Első ütem. Regény. Budapest: Athenaeum, 1936. 243 p. BRÓDY Lili: Évek a mérsékelt égöv alatt. Versek. Budapest: Athenaeum, 1934. 92 p. BRÓDY Lili: Fehér zászló. Regény. Budapest: Athenaeum, 1939. 319 p. BRÓDY Lili: A felesége tartja el. Regény. Budapest: Athenaeum, 1932. 308 p. BRÓDY Lili: A játék. Regény. Budapest: Uj Idők, 1947. 233 p. BRÓDY Lili: A Manci. Regény. Budapest: Athenaeum, 1932. 256 p. A legcsúnyább pesti színésznő. Írták Fehér Lili, Bródy Lili et al. Budapest: Ráth Ny., 1942. 61 p.
Műveinek fordításai: 1. Bródy Lili: Kept by his wife. Transl. by Henry Pikler. London: The Fortune Press, post 1933. 253 p. 2. Bródy Lili: Perekonnapea. Ungari keelest tölkinud A. Murakin. Tartu: Loodus, 1935. 239 p. 3. Bródy Lili: Su mujer le mantiene. Trad. por Ferenc Oliver Brachfeld. Madrid: Ambo, 1943. 294 p. 58
Fordításai: 1. Balzac, Honoré de: A tours-i plébános. Pierette. Regény. Ford. Bródy Lili, Somogyi Pál. Budapest: Európa, 1959. 242 p. 2. Baum, Vicki: Helene doktorkisasszony. Regény. Ford. Bródy Lili. Budapest: Athenaeum, 1932. 296 p. 3. Bennett, Arnold: Kisvárosi nagyasszonyok. Regény. Ford. Bródy Lili. Budapest: Európa, 1960. 538 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TÖRÖK Sophie: A Manci. Bródy Lili regénye. Nyugat, 1932. I. (5. sz.), 287. p. 2. LIGETI Ernő: Manci, vagy a közhelyek diadala. Bródy Lili: Manci c. regénye. Pásztortűz, 1932/5. sz., 71. p. 3. u.i.: Új mese az írógépről (Bródy Lili regénye: A Manci). Korunk, 1932/9. sz., pp. 686-687. 4. P. BERINKEY Irma: Kispolgári regények. Zsolt Béla, Körmendi Ferenc, Molnár Ákos, Török Sándor, Szitnyai Zoltán, Sziklay Ferenc, Lukács István, Móricz Zsigmond, Bródy Lili regényeiről. Nyugat, 1934. I. (7. sz.), pp. 396-400. 5. TÖRÖK Sophie: Bródy Lili: A felesége tartja el. Nyugat, 1934. II. (19. sz.), 336. p. 6. KÁDÁR Endre: Önbüntetés. Bródy Lili: Évek a mérsékelt égöv alatt. Független Újság, 1935. március 3. 1. p. 7. BOHUNICZKY Szefi: Fehér zászló. Bródy Lili regénye. Nyugat, 1939. I. (6. sz.), pp. 409-410. 8. BORGOS Anna: „Mi ez a nagy sikoly?” Nőiség, testiség és pszichoanalízis háború előtti magyar nőírók műveiben [Erdős Renée, Bródy Lili, Török Sophie]. = Laikus olvasók? A nem-professzionális olvasás értelmezési lehetőségei. Szerk. LÓRÁND Zsófia, SCHEIBNER Tamás, VADERNA Gábor, VÁRI György. Budapest: L’Harmattan, 2006. pp. 51–64.
Brucknerné Farkas Gizella 1. BRUCKNERNÉ FARKAS Gizella: Boldog idők. Háború és falu. Elbeszélések. Budapest: Grill-Benkő, 191? 188 p. 59
2. BRUCKNERNÉ FARKAS Gizella: Vihar után. Novellák. Miskolc: Ludvig Ny., 1933. 187 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. M. JUHÁSZ Margit: Négy novelláskötet [Brucknerné Farkas Gizella: Vihar után; Telléry M. Mária: Édes tizenhárom; L. Vértes Lenke: Könnyek kútja]. Napkelet, 1934/6. sz., pp. 343-345.
Bucherné Nyárasdy Ilona 1. BUCHERNÉ NYÁRASDY Ilona költeményei I-V. Eger: Szerző, 1936-1943. Ezüsthárfa zeng (1936) 46 p. Aranyszívek, aranynapok (1939) 62 p. Magyar Sion himnusza (1940) 57 p. Hullámok, álmok (1942) 71 p. Dicsérjen minden égi fény (1943) 81 p.
Buday Emma 1. 2. 3. 4.
BUDAY Emma: Aranyrozsda. Elbeszélések. Budapest: Pátria Ny., 1906. 141 p. BUDAY Emma: Eldorádó. Újabb elbeszélések. Budapest: Pátria Ny., 1909. 86 p. BUDAY Emma: Porszemek. Versek. Budapest: Pátria Ny., 1905. 70 p. BUDAY Emma: Versek. Ill. Rozsnyay Kálmán. Budapest: Pátria, 1902. 124 p.
Buday Sándorné Tiszaujhelyi Ujhelyi Vilma 1. BUDAY Sándorné: A »Du Rozárdok«. Regény. Külföldi írók nyomán. Budapest: Európa Ny., 1905. 210 p. 2. BUDAY Sándorné: A fehér grófnő. Regény a Tyrheni tengerpartról. Budapest: Képes
60
Családi Lapok, 1902? 208 p. 3. BUDAY Sándorné Tiszaujhelyi Ujhelyi Vilma: A fekete Madonna. Regény a nápolyi halászéletből. Budapest: Képes Családi Lapok, 1892. 95 p. 4. BUDAY Sándorné: A Gluisefleyrante anyák. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1903. 208 p. 5. BUDAY Sándorné Tiszaujhelyi Ujhelyi Vilma: Gruy báró milliója. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1901. 192 p. 6. BUDAY Sándorné: Louviron gróf áldozatai. Regény. Budapest: Európa Ny., 1905.156 p. 7. BUDAY Sándorné. Merkur lovagok. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1902. 208 p. 8. BUDAY Sándorné: Mourlaque vicomte átka. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1902. 208 p. 9. BUDAY Sándorné Tiszaujhelyi Ujhelyi Vilma: A négy Yve herczeg. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1900. 208 p. 10. BUDAY Sándorné Tiszaujhelyi Ujhelyi Vilma: A Nolibertek. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1899. 208 p. 11. BUDAY Sándorné: A Saint Clyre-család ikrei. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1904. 221 p. 12. BUDAY Sándorné: A vörös marquise. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1899. 200 p.
Bus Ilona 1. BUS Ilona: A beszélő baba. Mesék. Ill. Biai-Föglein István. Budapest: Móra, 1958. 31 p. 2. BUS Ilona: Napharang. Versek. Budapest: Mentor, 1927. 26 p. 3. BUS Ilona: Tükör. Versek. Budapest: Officina, 1941. 48 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Bus Ilona: Napharang. Literatura, 1927/12. sz., 460. p.
61
Büttner Júlia 1. BÜTTNER Júlia: Az édes mostoha. Elbeszélés az ifjúság számára. Budapest: Szent István Társulat, 1897. 193 p. 2. BÜTTNER Júlia: Az elveszett aranyvirág. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Szent István Társulat, 1906. 192 p. 3. BÜTTNER Júlia: A méltóságos asszony emberei. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1904. 157 p. 4. BÜTTNER Júlia: Örvény a révben. Regény. Budapest: Aigner, 1885. 278 p. 5. BÜTTNER Júlia: Úgy mint volt. Elbeszélések. Budapest: Szent István Társulat, 1901. 153 p.
Közreműködései: 1. Rózsák könyve hazai és külföldi írók műveiből. 12 színezett rózsa-képpel. Összeállította Büttner Júlia. Budapest: Grill, 1886. 251 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. FISCHER Ida: Büttner Lina és Júlia. Budapest: Némethy Ny., 1934. 51 p.
Büttner Lina 1. BÜTTNER Lina: Amit a csillagok látnak. Elbeszélés az ifjúság számára. Budapest: Szent István Társulat, 1905. 200 p. 2. BÜTTNER Lina: Juliánka. Elbeszélés fiatal leányok számára. Budapest: Szent István Társulat, 1899. 159 p. 3. BÜTTNER Lina: Nagy véteknek nagy az ára. Elbeszélés. Budapest: Szent István Társulat, 1900. 15 p. 4. BÜTTNER Lina: Az ősi földért. Elbeszélés az ifjúság számára. Budapest: Szent István Társulat, 1909. 168 p. 5. BÜTTNER Lina: Öt évi találkozó. Elbeszélés fiatal leányok számára. Budapest: Szent István Társulat, 1906. 216 p.
62
6. BÜTTNER Lina: Egy rút kis leány története. Elbeszélés fiatal leányok számára. + Az én édesem. Rajz. Budapest: Franklin, 1879. 126 p. 7. BÜTTNER Lina: Szabadság földön, égen! Elbeszélés az ifjúság számára. Ill. Széchy Gyula. Budapest: Franklin, 1906. 270 p. 8. BÜTTNER Lina: Testvérek vagyunk. Elbeszélés serdülő lányok számára. Budapest: Szent István Társulat, 1897. 183 p. 9. BÜTTNER Lina: Az Urmándyak kincse. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Athenaeum, 1899. 256 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Carmen Sylva: Egy ima. Elbeszélés. Ford. Büttner Lina. Budapest: Aigner, 1882. 178 p. 2. Sacher-Masoch, Leopold von: Beszélyek. Ford. R. Büttner Lina. Budapest: Aigner, 1884. 2 kötet. 3. Sacher-Masoch, Leopold von: Hitelezők mint házasságszerzők. Elbeszélés. Ford. Büttner Lina. Budapest: Aigner, 1884. 56 p. 4. Sacher-Masoch, Leopold von: A szerelmes szerkesztőség. Elbeszélés. Ford. Büttner Lina. Budapest: Aigner, 1884. 93 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Büttner Lina halálára. A Hét, 1917/45. sz., 716. p. 2. FISCHER Ida: Büttner Lina és Júlia. Budapest: Némethy Ny., 1934. 51 p.
Csapó Gizella 1. CSAPÓ Gizella: Beata. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1894. 191 p. 2. CSAPÓ Gizella: A légyott. Regény. Budapest: Képes Családi Lapok, 1903. 104 p.
63
Czike Gáborné Lovich Ilona 1. CZIKE GÁBORNÉ LOVICH Ilona: Dalol a fészek. Versek. Budapest: Szerző, 1938. 56 p. 2. [CZIKE GÁBORNÉ] LOVICH Ilonka: Íme a lelkem. Versek. Temesvár: Keller Ny., 1919. 79 p. 3. CZIKE GÁBORNÉ LOVICH Ilonka költeményei. Arad: Vasárnap, 1927. 84 p. 4. CZIKE GÁBORNÉ LOVICH Ilona: Mit beszél az angyal? Versek. Szerk. Czike Gábor. Ill. Márton Lajos. Budapest: Élet, 1926. 28 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Czike Gáborné M. Lovich Ilona – Nemes Czike Gábor: Ipari középiskolai olvasókönyv. Szemelvények. 2.: A renaissancetól máig. Budapest: Ranolder Intézet, 1939. 238 p. 2. Élet a napfényben. Fink Mária Bonaventura szegény iskolanővér életrajza. Írta a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek rendjének egyik tagja. Ford. Nemes Czike Gáborné Lovich Ilona. Budapest: Szent István Társulat, 1934. 245 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. IJJAS Antal: „Óh, gyönyörű szép…” [Czike Gáborné Lovich Ilona]. Új Ember, 1973/március, 1. p.
Czikle Valéria, Gy. 1. CZIKLE Valéria, Gy.: Balatoni regős. Versek. Budapest: Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, 1933. 62 p. 2. CZIKLE Valéria, Gy.: Bujdosó oroszok dalai. Versek. Budapest: Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, 1933. 62 p. 3. CZIKLE Valéria, Gy.: Három világ. Regény. Budapest: Országos Gárdonyi Irodalmi Társaság, 1931. 322 p. 4. CZIKLE Valéria, Gy.: Triolettek. Regény. Budapest: A Magyar Irodalmi Társulatok
64
Országos Szövetsége, 1940. 116 p. 5. CZIKLE Valéria, Gy.: Versek. Budapest: Szerző, 1909-28. 5 kötet.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. FARKAS Geiza: Gy. Czikle Valéria: Bujdosó oroszok dalai. Kalangya, 1934/3. sz., 241. p. 2. KISS Tamás: Hét verskötet; Győry Dezső: Magyar hegyibeszéd; Mátyás Ferenc: Eleven koporsók; Kuti László: Hársfa-utca; Czikle Valéria: Triolettek; Ternyey Árpád: Sas a Balaton felett; Földeák János: Európa közepén; Sásdi Sándor Pál: Ember nem hallotta. Nyugat, 1940. (11. sz.), pp. 518-519. 3. GERÉB László: Gy. Czikle Valéria: Triolettek. Vigilia, 1940. pp. 264-265.
Czóbel Minka 1. CZÓBEL Minka: Boszorkány-dalok. Versek. Bev. Weöres Sándor. Vál. és utószó Pór Péter. Budapest: Szépirodalmi, 1974. 269 p. 2. CZÓBEL Minka: Donna Juanna. Regényes költemény. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 112 p. 3. CZÓBEL Minka: Az erdő hangja. Tükrökről, szobákról. Három falu határából. Egy hét.- Álmok kertje. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1914. 246 p. 4. CZÓBEL Minka: Az erdő hangja. Versek. Budapest: Széphalom, 2007. 246 p. 5. CZÓBEL Minka: Fehér dalok. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1893. 152 p. 6. CZÓBEL Minka: Hafia. Regény. Budapest: Grill, 1891. 109 p. 7. CZÓBEL Minka: Kakkukfüvek. Versek. Budapest: Athenaeum, 1901. 328 p. 8. CZÓBEL Minka: Két arany hajszál. Regény. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1908. 144 p. 9. CZÓBEL Minka: A magyar nép nótáskönyve a bölcsőtől a sírig. Kisvárda: Felsőszabolcsi Ny. 1943. 30 p. 10. CZÓBEL Minka: Maya. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1893. 116 p. 11. CZÓBEL Minka: Nyírfa lombok. Versek. Budapest: Révai, 1889. 243 p. 12. CZÓBEL Minka: Pókhálók. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 173 p. 13. CZÓBEL Minka: Opálok. Versek. Budapest: Franklin, 1903. 152 p. 14. CZÓBEL Minka: Újabb költemények. Budapest: Singer és Wolfner, 1892. 270 p. 15. CZÓBEL Minka: A virradat dalai. Versek. Budapest: Pfeifer, 1896. 190 p. 65
Műveinek fordításai: 1. Czóbel Minka: La Migration de l'âme. Dialogues philosophiques. Trad. par Melchior de Polignac. Paris: Ollendorff, 1897. 158 p. 2. Czóbel Minka: Angélus à tout jamais, face à face avec Dieu. Trad. par Guillaume Vauthier. Revue de Hongrie, déc. 1908, T. II, ndeg. 10, pp. 573-578.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. 2. 3. 4.
–ik: Czóbel Minka [Ujabb költeményei]. Budapesti Hírlap, 1892. jan. 16., 9-10. JUSTH Zsigmond: Czóbel Minka. A Hét, 1892. jan. 17. pp. 37-38. P.Gy. [PEKÁR Gyula]: Czóbel Minka. Magyar Bazár, 1892/8. sz., 57. p. –ik: Új könyvek [Ágai Adolf: Igaz történetek; Vajda János: Költemények; Czóbel Minka: Maya; Palágyi Lajos: Magányos uton]. Budapesti Hírlap, 1892. dec. 28., 1-3. 5. IGNOTUS Pál: Czóbel Minka. A Hét, 1893. I., pp. 15-16. 6. ENDRŐDI Sándor: Czóbel Minka. Fővárosi Lapok, 1893. dec. 24. (355. sz.), 29412942. 7. Szerző nélkül: Donna Juanna. Budapesti Hírlap, 1900. jún. 13., 1-2. 8. O.E. [OSVÁT Ernő]: Donna Juanna. Új Magyar Szemle, 1900. jún. 15.; Újraközölve: Uő: Az elégedetlenség könyvéből. Összegyűjtött írások. Budapest: Kiss József Könyvkiadó, 1993. pp. 204-207. 9. OSVÁT Ernő: Czóbel Minka: Donna Juanna. Budapesti Napló, 1900. júl. 9.; Újraközölve: Uő: Az elégedetlenség könyvéből. Összegyűjtött írások. Budapest: Kiss József Könyvkiadó, 1993. pp. 208-210. 10. Kakkukfüvek. Költemények. Írta Czóbel Minka. Uj Idők, 1901/51. sz., pp. 539-540. 11. Czóbel Minka: Kakkukfüvek. Budapesti Szemle, 1902/312. sz., pp. 470-475. 12. G.M.: Magyar írónők. V. Czóbel Minka VI. Békássy Helén. Magyar Bazár, 1903/16. sz., 2. p. 13. Az erdő hangjai [Czóbel Minka]. Vasárnapi Ujság, 1914/21. sz., 419. p. 14. KISS Margit: Czóbel Minka és a Nyírség. Nyíregyháza: Bessenyei Társaság, 1941. 12 p. 15. KISS Margit: Czóbel Minka. Debrecen: Lehotai Ny., 1942. 116 p. 16. PÓR Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában. Justh Zsigmond és Czóbel Minka népiessége. Budapest: Akadémiai, 1971. 165 p. 17. PÓR Péter: Utószó. = CZÓBEL Minka: Boszorkány-dalok. Budapest: Szépirodalmi,
66
1974. pp. 241-263. 18. KÖNCZÖL Csaba: A dilettáns bátorsága. Czóbel Minka: Boszorkány-dalok. Életünk, 1975/2. sz., pp. 185-189. Újraközölve: Uő: Tükörszoba. Esszék. Budapest: Szépirodalmi, 1986. pp. 182-191. 19. WEÖRES Sándor: Három veréb hat szemmel. Budapest: Szépirodalmi, 1977. pp. 544-545. 20. KOVÁCS Sándor Iván: Történetiség-élmény Psychétől Czóbel Minkáig – és vissza. = WEÖRES Sándor: Három veréb hat szemmel. Budapest: Szépirodalmi, 1977. pp. 1520. 21. KATONA Béla: A hosszú némaságtól a késői feltámadásig. Emlékezés Czóbel Minka halálának harmincadik évfordulójára. Szabolcs-szatmári Szemle, 1977/1. sz., pp. 108113. 22. TIDRENCZEL Sándor: Czóbel Minka vallomása. Irodalomtörténeti Közlemények, 1978. 503. p. 23. DANYI Magdolna: Czóbel Minka. Újvidék: Hungarológiai Intézet, 1980. 83 p. 24. BORI Imre: Czóbel Minka. = Uő: A magyar irodalom modern irányai II. Újvidék: Forum, 1985. pp. 233-276. 25. MARGÓCSY József: Czóbel Minka irodalmi levelezése. Acta Acad. Paed. Nyíregyhaziensis, 1985. pp. 5-30. 26. MARGÓCSY József: Justh Zsigmond és Czóbel Minka. Acta Acad. Paed. Nyíregyhaziensis 11. 1987. pp. 53-62. 27. MARGÓCSY József: Czóbel Minka 1855-1947. = Szellemi elődeink 2. A Bessenyei Társaság 1989. első félévi rendezvényei keretében elhangzott előadások rövidített szövege. Szerk. FUTAKY László. Nyíregyháza: Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság, 1989. pp. 33-39. 28. S. VARGA Pál: Czóbel Minka. = Uő: A gondviseléshittől a vitalizmusig. A magyar líra világképének alakulása a XIX. század második felében. Debrecen: Csokonai, 1994. pp. 235-256. 29. S. VARGA Pál: A vágytalan boldogság költője. Czóbel Minka költői világképéről. Irodalomtörténeti Közlemények, 1994/1. sz., pp. 32-51. 30. SZEPESI Attila: Az anarcsi boszorkány. Czóbel Minka varázslásai. Kortárs, 1999/6. sz., pp. 92-94. 31. TÁLAS Anikó: Czóbel Minka és Büttner Helén barátsága. = Szabolcs-SzatmárBeregi Levéltári Évkönyv XIII. Nyíregyháza, 1999. pp. 247-260. 32. MÁRTON László: Utószó. = Czóbel Minka: Pókhálók. Pécs: Jelenkor, 2000. pp. 137142. 33. TAKÁCS Judit: A szubjektum problémája Czóbel Minka lírájában. Irodalomtörténet, 2000/3. sz., pp. 435-461.
67
34. SZEPESI Attila: A Cédruspalota. Holmi, 2000/2. sz., pp. 217-219. 35. SZEPESI Attila: Egy elfelejtett kárpátaljai regény. Czóbel Minka: A két arany hajszál. Magyar Napló, 2002/3. sz., pp. 25-29. 36. CZÓBEL Minka: Hullámzó fény. KERTÉSZ Zoltánné elemzéseivel. Bev. MADÁR János. Anarcs: Anarcs Község Önkormányzata, 2005. 125 p. 37. KALÁSZ Márton: In memoriam Czóbel Minka (1855-1947). Havi Magyar Fórum, 2007/3. sz., pp. 22-23. 38. „Jövőm emléke, múltamnak árnya”. In memoriam Czóbel Minka. Szerk. MERCS István. Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, 2008. 214 p. 39. PÉCSI Emőke: Pókhálóba szőtt szubjektum. A női szubjektivitás sajátosságai Czóbel Minka irodalmi alakjának és elbeszélő prózájának érintkezési pontjain. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 68-81.
Dániel Anna 1. DÁNIEL Anna: Angyalkert. Brunsvik Teréz élete. Regény. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1940. 133 p. 2. DÁNIEL Anna: Az együttes. Regény. Ill. Káldi Judit. Budapest: Móra, 1983. 232 p. 3. DÁNIEL Anna: Erzsébet királyné. Regény. Budapest: Dante, 1938. 115 p. 4. DÁNIEL [Anna] Anikó: Flóra. Ifjúsági regény. Ill. Benedek Kata. Budapest: Révai, 1931. 142 p. 5. DÁNIEL Anna: Hiányzik Szecső. Regény. Ill. Zsoldos Vera. Budapest: Móra, 1973. 230 p. 6. DÁNIEL Anna: István király útja. Történelmi regény a serdült ifjúság számára. Budapest: Dante, 1938. 113 p. 7. DÁNIEL Anna: Karambol. Regény. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Móra, 1979. 300 p. 8. DÁNIEL Anna: Margot királyné gobelinjei. Regény. Ill. Jurida Károly. Budapest: Móra, 1974. 236 p. 9. DÁNIEL Anna: Márta szerencséje. Kisregény. Ill. Byssz Róbert. Nyíl, 1933. 3. évf. 9. sz., pp. 1-16. 10. DÁNIEL Anna: Meneküljön, aki fél. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1977. 227 p. 11. DÁNIEL Anna: Roland polgártársnő. Életrajz. Budapest: Gondolat, 1977. 289 p. 12. DÁNIEL Anna: Széllovasok. Regény. Budapest: Móra, 1988. 287 p. 13. DÁNIEL Anna: Találkozások napja. Regény. Ill. Gyimesi Júlia. Budapest: Móra, 1977. 238 p. 68
14. DÁNIEL Anna: Teréz küldetése. Brunszvik Teréz életrajza. Budapest: Kossuth, 1986. 193 p. 15. DÁNIEL Anna: Toll és trónus. Regény. Budapest: Móra, 1989. 251 p. 16. DÁNIEL Anna: Valahogy élni kell... Regény. Budapest: Révai, 1933. 212 p. 17. DÁNIEL Anna: Valaki utazni akar. Kisregény. Ill. Jaschik Álmos. Nyíl, 1932. 2. évf. 6. sz., pp. 1-19.
Irodalomtörténeti munkái: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
DÁNIEL Anna: Diderot. Életrajz. Budapest: Gondolat, 1971. 279 p. DÁNIEL Anna: Diderot világa. Kismonográfia. Budapest: Európa, 1988. 362 p. DÁNIEL Anna: Georges Sand. Életrajz. Budapest: Kossuth, 1980. 253 p. DÁNIEL Anna: Georges Sand világa. Kismonográfia. Budapest: Európa, 1985. 327 p. DÁNIEL Anna: Ibsen. Életrajz. Budapest: Művelt Nép, 1955. 180 p. DÁNIEL Anna: Így élt Türr István. Életrajz. Budapest, Móra, 1985. 179 p. DÁNIEL Anna: Schiller világa. Kismonográfia. Budapest: Európa, 1988. 325 p. DÁNIEL Anna: A világ színpadán. Bertha von Suttner élete. Budapest: Kossuth, 1982. 199 p.
Műveinek fordításai: 1. Dániel Anna: Avárija. Tulkoj Elga Sakse. Riga: Liesma, 1986. 197 p. 2. Dániel Anna: Irena Chybil. Přel. Ema Rozgonyiová. Praha: Albatros, 1978. 158 p. 3. Dániel Anna: Kraksa. Prel. Krystyna Pisarska. Warsawa: Isky, 1986. 257 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Andrieu, René – Effel, Jean: Képes francia történelem. A Népfronttól napjainkig. Ford. Dániel Anna. Gondolat, 1971. 249 p. 2. Arnothy, Christine: Afrikai szél. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Szabad Tér, 1990. 403 p. 3. Balzac, Honoré de: Emberi színjáték. VI. kötet. Regény. Szerk. Gyergyai Albert, Rónay György, Szávai Nándor. Ford. Dániel Anna et al. Budapest: Magyar Helikon, 1963. 1099 p. 4. Balzac, Honoré de: Gobseck. Goriot apó. Regények. Ford. Déry Tibor, Lányi Viktor.
69
Jegyz. Somogyi Pál László. Bev. Dániel Anna. Budapest: Európa, 1963. 340 p. 5. Blank-Eismann, Marie: A táncosnő. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 113 p. 6. Colette: Kóborélet és más kisregények. Ford. Brodszky Erzsébet, Dániel Anna, Rayman Katalin. Utószó Gyergyai Albert. Budapest: Európa, 1972. 421 p. 7. Daudet, Alphonse: Numa Roumestan. Párizsi erkölcsök. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Európa, 1958. 320 p. 8. Diderot, Denise: Házasság és hűség. Három elbeszélés. Ford. Bartócz Ilona, Dániel Anna. Ill. Kondor Béla. Budapest: Magyar Helikon, 1963. 227 p. 9. Duclos, Jacques: Harcaim, emlékeim (1910-1945). Visszaemlékezés. Vál. Salgó László. Ford. Gergely Pál, Józsa Péter, Dániel Anna. Budapest: Gondolat, 1974. 699 p. 10. Dulong, Claude: A szerelem a XVII. században. Monográfia. Ford. Dániel Anna. Budapest: Gondolat, 1974. 456 p. 11. Etcherelli, Claire: Élise vagy az igazi élet. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Európa, 1969. 217 p. 12. Gandon, Yves: Jacquette a vészben. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Európa, 1968. 280 p. 13. Gary, Romain: Lady L. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Európa, 1965. 225 p. 14. Gaulle, Charles de: Háborús emlékiratok. Ford. Dániel Anna, Losonczi János, Terényi István. Budapest: Gondolat, 1973. 3 kötet. 15. Gombrich, Ernst Hans Josef: Rövid világtörténet fiataloknak az ősidőktől a közelmúltig. Ford. Dániel Anna. Budapest: Állami Könyvterjesztő Vállalat, 1991. 330 p. 16. Guimard, Paul: Az élet dolgai. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Magvető, 1978. 167 p. 17. Husson, Jean: Herbeleau lova. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Európa, 1967. 223 p. 18. Ibsen, Henrik válogatott drámái. Ford. Áprily Lajos, Hajdú Henrik, Németh László. Vál. bev. és jegyzetekkel ellátta Dániel Anna. Budapest: Európa, 1957. 2 kötet. 19. Jokl, Anna Maria: Basilius Knox csodálatos tanulmányai. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Athenaeum, 1949. 221 p. 20. Kédros, André: Új virág. Regény. Ford. Kerékgyártóné Dániel Anna, Budapest: Új Magyar Kiadó, 1956. 236 p. 21. Maupassant, Guy de: Elbeszélések 1875-1882. Ford. Benyhe János, Dániel Anna et al. Budapest: Európa, 1979. 747 p. 22. Merle, Robert: Két nap az élet. Regény. Ford. Gera György. Utószó Dániel Anna. Budapest: Európa, 1961. 266 p.
70
23. Merle, Robert: A sziget. Regény. Ford. Justus Pál. Utószó Dániel Anna. Budapest: Európa, 1975. 2 kötet. 24. McCullough, Colleen: Róma első embere. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Árkádia, 1991. 2 kötet. 25. Roblès, Emmanuel: Villanegyed. Regény. Ford. Tamkó Sirató Károly. + Elbeszélések. Ford. Dániel Anna, Galamb György et al. Budapest: Európa, 1962. 421 p. 26. Rolland, Romain: Robespierre. Életrajz. Ford. Dániel Anna. Budapest, Magyar Helikon, Európa, 1966. 290 p. 27. Sand, Georges: A kis Fadette. Regény. Ford. és átdolg. Dániel Anna. Bev. és jegyz. Lontay László. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner. 1929. 62 p. 28. Valles, J.: Szemben a világgal. Regénytrilógia. Ford. Dániel Anna, Lányi Viktor. Budapest: Európa, 1959. 3 kötet. 29. Vercors: A Medúza tutaja. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Európa, 1971. 233 p. 30. Vidocq, Eugène-François: Egy kalandor a múlt századból. Visszaemlékezés. Ford. Dániel Anna. Budapest: Gondolat, 1970. 348 p. 31. Waldheim, Kurt: Nehéz mesterség. Interjúk, visszaemlékezések. Ford. Dániel Anna. Budapest: Gondolat, 1979. 231 p. 32. Zola, Émile: Munka. Regény. Ford. Dániel Anna. Budapest: Európa, 1965. 543 p. 33. Zweig, Stefan: Ámok. Elbeszélések. Ford. Dániel Anna, Fónagy Iván et al. Budapest: Európa, 1977. 295 p. 34. Zweig, Stefan: Epizód a Genfi-tavon. Novellák. Ford. Dániel Anna, Fodor Pálné et al. Utószó Deák Tamás. Bukarest: Irodalmi, 1966. 434 p. 35. Zweig, Stefan: Égő titok. Válogatott elbeszélések. Ford. Dániel Anna, Fodor Pálné et al. Utószó Walkó György. Budapest: Európa, 1957. 358 p. 36. Zweig, Stefan: Érzések zűrzavara. Elbeszélések. Ford. Dániel Anna, Fónagy Iván et al. Budapest: Európa, 1968. 305 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TÖRÖK Sophie: Dániel Anikó: Flóra. Nyugat, 1932. I. (1. sz.), 46.p. 2. TÖRÖK Sophie: Dániel Anna: Valamiből élni kell. Nyugat, 1934. II. (19. sz.), 335. p. 3. Dániel Anna (1908-2003). Liget, 2003/11. sz., 96. p.
71
Dánielné Lengyel Laura 1. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Az adlersfeldi Szent Ágnes. Regény. Budapest: Pallas, 1921. 126 p. 2. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Aki itt maradt. Kisregény. Nyíl, 1933. 3. évf. 42 sz., pp. 1-21. 3. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Álmok. Tárcalevelek. Budapest: Athenaeum, 1899. 166 p. 4. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Az árva leány. Történeti elbeszélés. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1912. 64 p. 5. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Asztalos Pál története. Regény. Budapest: Lampel, 1905. 84 p. 6. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Balázs Klára. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1899. 158 p. 7. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Bánk Judit. Regény. Budapest: Lampel, 1913. 82 p. 8. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Baróthy Lenke és egyéb történetek. Budapest: Lampel, 1903. 54 p. 9. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Beatrix. + Régi idők. Elbeszélések. Budapest: Pallas, 1921. 176 p. 10. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Bethlen Gábor udvarában. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 62 p. 11. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A boldogság útja. Regény. Budapest: Budapesti Hírlap, 1904. 265 p. 12. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Bonifác és Ursula. Kisregény. Nyíl, 1931. 1. évf. 3.sz., pp. 1-14. 13. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A császár udvarában. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 230 p. 14. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Csokonai. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 128 p. 15. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Dénes Olga házassága. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 157 p. 16. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Edith. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1914. 189 p. 17. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Elbeszélések. Budapest: Budapesti Hírlap, 1904. 212 p. 18. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Fehér keresztek. Budapest: Budapesti Hírlap Ujságvállalata, 1908. 166 p. 19. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A fejedelemasszony [Bornemissza Anna]. Regény.
72
Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 62 p. 20. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A gyermek Rákóczi. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 86 p. 21. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Hágár a pusztában. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 224 p. 22. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A három galamb.- Az árva leány. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1912. 184 p. 23. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A három herceg. Regény az Árpádok korából. Regény. Satu Mare-Szatmárnémeti: Tip. Liberă, 1927. 46 p. 24. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Honória új élete. Ifjúsági regény. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1912. 71 p. 25. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Az idegen leány. Regény fiatal leányoknak. Ill. Byssz Róbert. Budapest: Dante, 1932. 168 p. 26. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Idegen világban. Ifjúsági elbeszélések. Budapest: Eisler, 1921. 111 p. 27. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A király vacsorája. Kisregény. Nyíl, 1934. 4. évf. 7. sz., pp. 3-15. 28. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Egy kisdiák levelei. Elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1903. 46 p. 29. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A kis Zsolnay László és más történetek. Budapest: Singer és Wolfner, 1903. 46 p. 30. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Klára regénye. Regény. Budapest: Budapesti Hírlap, 1901. 263 p. 31. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Egy leány. Novellák. Budapest: Singer és Wolfner, 1907. 157 p. 32. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Máb királyné. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1911. 186 p. 33. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Magda története. Regény fiatal lányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1904. 127 p. 34. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Magyar hősök. Elbeszélés. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 93 p. 35. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A magyar levegő. Elbeszélés. Budapest: Lampel, 1908. 46 p. 36. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Magyar testőrök Bécsben. Elbeszélés a serdült ifjúság számára. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1936. 150 p. 37. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Marica. Ifjúsági regény. Ill. Repcze János. Budapest: Révai, 1931. 127 p. 38. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Medici Lőrincné a Hattyú-utcában. Regény.
73
Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 31 p. 39. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A megváltás és más elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1908. 287 p. 40. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Mikes menyasszonya. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 60 p. 41. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Miranda hercegnő. Válogatott írások. Szerk. Katona Béla. Újfehértó: Városi Múzeum, 1998. 148 p. 42. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Ormányos Töfi. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 47 p. 43. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Ormányos Töfi és a nagy fehér elefánt. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 48 p. 44. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Piroska mesét olvas. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1907. 45 p. 45. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A próba. Színmű. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 16 p. 46. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Rákóczi fejedelem a Napkirály udvarában. Regény. Ill. Fáy Dezső. Budapest: Athenaeum, 1929. 148 p. 47. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Rhédey Claudina. Regény. Ill. Belatini Braun Olga. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 207 p. 48. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Rolandné. Regény a francia forradalom idejéből az ifjúság számára. Budapest: Athenaeum, 1925. 200 p. 49. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A sorsjegy. Vígjáték egy felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner, 1904. 16 p. 50. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Tavaszi mese. Budapest: Lampel, 1903. 62 p. 51. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Teréz néni. Színmű. Budapest: Légrády, 1916. 23 p. 52. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Történetek, mesék. Budapest: Lampel, 1902. 42 p. 53. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A túlsó parton. Ifjúsági regény. Budapest: Franklin, 1929. 107 p. 54. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A Tündérkirályné meséi. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1942. 112 p. 55. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Tűzhalál. Színmű. Budapest: Budapesti Hírlap, 1923. 83 p. 56. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Az új élet. Ifjúsági regény. Budapest: Lampel, 1910. 77 p. 57. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Az utolsó Hunyadi. Történelmi regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 79 p. 58. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Valaki elindul. Ifjúsági regény. Ill. Macskássy Gyula. Budapest: Dante, 1940. 80 p.
74
59. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Vera naplója. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Athenaeum, 1906. 135 p. 60. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Viki. Egy királynő leányévei [Viktória királynő]. Ifjúsági regény. Ill. Szigeti Imre. Budapest: Franklin, 1936. 155 p. 61. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A virradat napja. Elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1905. 136 p. 62. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: A zsibói vár ura [Wesselényi Miklós]. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 62 p. 63. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura – Altay Margit: Lányok könyve. 1. rész A kis cseléd. 2. rész Flóra. 3. rész Marica. Budapest: Révai, 1938. 3 kötet.
Fordításai, közreműködései: 1. Bourget, Paul: A lelkiismeret. Regény. Ford. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Athenaeum, 1930. 334 p. 2. Croker, Bithia: A feleség. Regény. Ford. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Budapesti Hírlap, 1906. 224 p. 3. Delmont, Joseph: A város a tenger alatt. Regény. Ford. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 454 p. 4. Dumas, Alexandre: Gróf Monte Christo. Regény. Az ifjúság számára átdolg. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Béta, 1924. 335 p. 5. Dumas, Alexandre: A három testőr. Regény. Átdolg. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Béta, 1925. 213 p. 6. Féval, Paul: Az óriások brigádja. Regény. Ford. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Légrády, 1928. 256 p. 7. Magyar antológia. Összeáll. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Hungária Ny., 1924. 272 p. 8. Meyer, Konrad: A király és az apród. Regény. Átdolg. Dánielné Lengyel Laura. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 62 p. 9. Prévost, Antoine François abbé: Manon Lescaut. Regény. Ford. Dánielné Lengyel Laura. Bev. Kállay Miklós. Budapest: Franklin, 1930. 193 p. 10. Tóth Kálmán válogatott költeményei. Vál. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Lampel, 1904. 86 p. 11. Vándorlápon és más elbeszélések kiváló magyar íróktól. Vál. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 280 p. 12. Verne Gyula [Jules Verne]: Storitz Vilmos titka. Regény. Ford. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Franklin, 1933. 182 p.
75
13. Verne Gyula [Jules Verne]: A Szahara tengere. Regény. Ford. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Franklin, 1933. 234 p. 14. Zahn, Leopold: Asszony a császár ellen. Regény. Ford. Dánielné Lengyel Laura. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 284 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Két regény. Lengyel Laura: Klára regénye. Ism. Irodalmi Tájékoztató, 1901/6. sz., 8788. 2. T. A.: Lengyel Laura [Dénes Olga házassága c. regénye]. Uj Idők, 1901/37. sz., 229. p. 3. Magyar írónők. XVIII. Kövér Ilma XIX. Lengyel Laura. Magyar Bazár, 1903/22. sz., pp. 4-5. 4. –a.: Két írónő. Szabóné Nogáll Janka és Lengyel Laura új könyveiről. Uj Idők, 1905. jan. 22. pp. 89-90. 5. (-ö-): Egy leány [Lengyel Laura]. Uj Idők, 1907/26. sz., 634. p. 6. Gereblye: Három könyv [Dánielné Lengyel Laura: Máb királyné; Berczik Árpád: Hogyan született a szerelem; Bársony István: Négyszem között]. Uj Idők, 1911/13. sz., 324. p. 7. Máb királynő [Lengyel Laura]. Vasárnapi Ujság 1911/17. sz., 347. p. 8. KAFFKA Margit: Dánielné Lengyel Laura. = Uő: Az élet útján. Versek, cikkek, naplójegyzetek. Szerk. BODNÁR György. Budapest: Szépirodalmi, 1972. pp. 233235. 9. ZSIGRAY Julianna: A császár udvarában. Dánielné Lengyel Laura új regényéről. Uj Idők, 1933/11. sz., 338. p.
Debreczeny Lili 1. DEBRECZENY Lili: Akkordok. Versek. Újpest: Vörösmarty Társaság, 1936. 51 p. 2. DEBRECZENY Lili: Aranyalmafa. Versek. Újpest: Szerző, 1932. 44 p. 3. DEBRECZENY Lili: Fáról szakítottam. Versek. Budapest: Világirodalom, 1923. 69 p. 4. DEBRECZENY Lili: Képzelet és valóság. Versek. Újpest: Grafika Ny., 1943. 53 p. 5. DEBRECZENY Lili: Sugarak tánca. Versek. Újpest: Grafika Ny., 1939. 51 p.
76
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SCHÖPFLIN Aladár: Fáról szakítottam. Debreczeny Lili versei. Nyugat, 1923. I. (6. sz.), 423. p. 2. mp: Debreczeny Lili: Fáról szakítottam. Napkelet, 1923. 477. p. 10. RADNÓTI Miklós: Három asszonyköltő. B. Radó Lili, Urr Ida és Debreczeny Lili új verseskönyvei. Úgy érzem, éltem; Nincs kenyér; Akkordok. Nyugat, 1937. II. (9. sz.), pp. 209-210.
Dehény Mária Alacoque 1. DEHÉNY Mária Alacoque: Az időgép. Fantasztikus vígjáték. Kalocsa: Árpád, 1930. 36 p. 2. DEHÉNY Mária Alacoque: Szent Katharina. Drámai költemény. Budapest: Szent István Társulat, 1928. 86 p. 3. DEHÉNY Mária Alacoque: Az Úrnak élünk és halunk. Missziós dráma. Kalocsa: Árpád, 1931. 31 p.
Fordításai: 1. Jaegher, Paul, de: A Jézus Krisztussal azonosult élet. Ford. Mária Alacoque. 2. kiad. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 147 p.
Dénes Gizella 1. DÉNES Gizella: Aranyliliom. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 287 p. 2. DÉNES Gizella: Az asszony, aki vétkezett. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 255 p. 3. DÉNES Gizella: Asszonyok a hegyek között. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 238 p. 4. DÉNES Gizella: Boldogasszony hadnagya. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 77
1931. 2 kötet. 5. DÉNES Gizella: Boldogasszony völgye. Regény. Budapest: Rozsnyai, 1943. 504 p. 6. DÉNES Gizella: Császármadár. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 64 p. 7. DÉNES Gizella: Csipkekesztyű. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 280 p. 8. DÉNES Gizella: Csodálatos fazekas. Regény. Pécs: Dunántúl Egyetem Ny., 1927. 175 p. 9. DÉNES Gizella: Ég és föld között. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1944. 576 p. 10. DÉNES Gizella: Eliza tündöklése. Regény. Budapest: Révai, 1935. 223 p. 11. DÉNES Gizella: Ezüstnyárfák. Regény. Budapest: Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, 1935. 199 p. 12. DÉNES Gizella: Fehér torony. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1930. 142 p. 13. DÉNES Gizella: Fekete emberek. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1930. 271 p. 14. DÉNES Gizella: Görcsöny ékessége. Budapest: Szent István Társulat, 1972. 63 p. 15. DÉNES Gizella: A hegyek hercegnője. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 189 p. 16. DÉNES Gizella: Jön a bajnok! Regény fiatal leányok számára. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 113 p. 17. DÉNES Gizella: A kék autó. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1942. 232 p. 18. DÉNES Gizella: Kék láng. Regény. Budapest, Pécs: Részvény Ny., 1932. 120 p. 19. DÉNES Gizella: Két fehér galamb. Ifjúsági regény Szent László korából. Budapest: Szent István Társulat, 1925. 142 p. 20. DÉNES Gizella: Két sor ház. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 317 p. 21. DÉNES Gizella: Kisasszonykirály. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 2 kötet. 22. DÉNES Gizella: Magyar nagyasszonyok. Novellák. Budapest: Szent István Társulat, 1939. 151 p. 23. DÉNES Gizella: Magyar nyár. Regény. Budapest: Rozsnyai, 1943. 214 p. 24. DÉNES Gizella: A magyar szimfónia. Regény. Budapest: Stádium, 1941. 210 p. 25. DÉNES Gizella: Marianne kisasszony. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1937. 151 p. 26. DÉNES Gizella: Mecseki csend. Elbeszélések. Szombathely: Nemzedékek, 1920. 78 p. 27. DÉNES Gizella: Mezei asszonyok. Novellák. Budapest: Stádium, 1940. 31 p. 28. DÉNES Gizella: Néma szökőkút. Regény. Budapest: Pallas Ny., 1932. 204 p. 29. DÉNES Gizella: Névtelen pap. Elbeszélések. Budapest: Szent István Társulat, 1941. 328 p.
78
30. DÉNES Gizella: Az ország katonája. Ifjúsági regény. Ill. Szücs Pál. Budapest: Magyar Könyvbarátok, 1939. 202 p. 31. DÉNES Gizella: Az ősanya kincsei. Kisregény. Nyíl, 1933. 3. évf. 44. sz., pp. 1-22. 32. DÉNES Gizella: A puszta asszonya. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1943. 162 p. 33. DÉNES Gizella: Szép koszorú. Regényes elbeszélések régi magyar búcsújáróhelyekről. Budapest: Szent István Társulat, 1947. 170 p. 34. DÉNES Gizella: Tavaszi búzavetés. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 224 p. 35. DÉNES Gizella: Venyigelángok. Novellák. Pécs: Haladás, 1923. 126 p. 36. DÉNES Gizella: Veronka és a város. Regény. Ill. Györgyfi György. Budapest: Szent István Társulat, 1940. 142 p. 37. DÉNES Gizella: Virrasztó asszony. Kanizsai Dorottya életének regénye. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 684 p. 38. DÉNES Gizella: A vörös pillangó. Kisregény. Ill. Balázsffy Rezső. Nyíl, 1932. 2. évf. 44 sz., pp. 1-21. 39. Koszorú. Elbeszélések. Írta DÉNES Gizella et al. Budapest: Szent István Társulat, 1958. 142 p.
Műveinek fordításai: 1. Dénes Gizella: Il guanto di trina. Trad. di Paolo Schweitzer. Verona: Montadori, 1943. 160 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. VÁRDAI Béla: Dénes Gizella: Mecseki csend. Katholikus Szemle, 1921/10. sz., pp. 635-636. 2. TARCZAI György: Dénes Gizella: Venyigelángok. Katholikus Szemle, 1924/2. sz., pp. 126-127. 3. SZINNYEI Ferenc: Dénes Gizella: Két fehér galamb. Katholikus Szemle, 1926/5. sz., pp. 318-319. 4. BOHUNICZKY Szefi: Csodálatos fazekas. Dénes Gizella regénye. Nyugat, 1927. I. (12. sz.), pp. 1000-1001. 5. TARCZAI György: Dénes Gizella: Csodálatos fazekas. Katholikus Szemle, 1928/1. sz., pp. 62-63.
79
6. TÖRÖK Sophie: Fehér torony. Dénes Gizella regénye. Nyugat, 1930. I. (2. sz.), pp. 152-153. 7. RADVÁNYI Kálmán: Dénes Gizella: Fehér torony. Katholikus Szemle, 1930/2. sz., pp. 186-188. 8. Dénes Gizella: Fekete emberek. Katholikus Szemle, 1930/12. sz., 1037. p. 9. ILLÉS Endre: Fekete emberek. Dénes Gizella regénye. Nyugat, 1931. I. (3. sz.), pp. 202-203. 10. FALU Tamás: Aranyliliom. Dénes Gizella regényéről. Uj Idők, 1931/30. sz., 85. p. 11. CSURA Miklós: Dénes Gizella: Aranyliliom. Katholikus Szemle, 1931/10. sz., pp. 770-771. 12. BRISITS Frigyes: Dénes Gizella: Boldogasszony hadnagya. Katholikus Szemle, 1931/12. sz., pp. 927-928. 13. CSURA Miklós: Dénes Gizella: Néma szökőkút. Katholikus Szemle, 1932/3. sz., pp. 233-234. 14. M. POGÁNY Béla: Dénes Gizella új regényei. Néma szökőkút, Boldogasszony hadnagya. Nyugat, 1932. I. (7. sz.), pp. 411-412. 15. PITROFF Pál: Regények nőíróktól: 1. Kosáryné Réz Lola: Ulrik inas. Magyar Regények 24. kötete. Budapest, Singer és Wolfner. Ára 2 pengő. - 2. Dénes Gizella: Tavaszi búzavetés. Regény. Budapest, Singer és Wolfner. Magyar Regények 26. kötete. Ára 2 P. Katholikus Szemle, 1933/9. sz., pp. 238-240. 16. CSURA Miklós: Dénes Gizella: Császármadár. Katholikus Szemle, 1934/4. sz., pp. 257-258. 17. N.M. [NAGY Méda?]: Dénes Gizella: Asszonyok a hegyek között. Napkelet, 1935/3. sz., pp. 193-194. 18. JANOVICS András: Dénes Gizella: Eliza tündöklése. Erdélyi Helikon, 1935/10. sz., pp. 782-783. 19. MEGGYES Ete: Dénes Gizella két regénye [A kék autó, Virrasztó asszony]. Vigilia, 1943/4. sz., pp. 155-156. 20. Dénes Gizella. Összeáll. FEKETE László. Pécs: Baranya Megyei Könyvtár, 1994. 207 p. 21. TÜSKÉS Tibor: Dénes Gizella [Dénes Gizella „Virág püspök és az irodalom” című írásának részletével]. Pécsi Szemle, 2003/ősz, pp. 108-111.
Dessewffy Berta 1. DESSEWFFY Berta: Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1915. 159 p. 80
2. DESSEWFFY Berta: Megtalálta a szívét. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1917. 12 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 3. DESSEWFFY Berta: Az Úr ösvényén. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1909. 16 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai)
Dienes Valéria 1. DIENES Valéria – Dienes Pál: Analitikai függvények logikai és logaritmikus szingularitásairól. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1911. pp. 73–97., pp. 169–197. (Klny. a Math. és Phys. Lapokból) 2. DIENES Valéria: Bergson filozófiájának alapgondolatai. Tanulmány. Budapest: Religió, 1929. 38 p. 3. DIENES Valéria: Hajnalvárás. Elmélkedések, versek. Vál. és szerk. Belon Gellért. Budapest: Szent István Társulat, 1983. 405 p. 4. DIENES Valéria: Az intuíció problémája. Tanulmány. Budapest: Athenaeum, 1915. [? p.] 5. DIENES Valéria: A mai lélektan főbb irányai. Tanulmány. Budapest: Haladás, 1914. 2 kötet. (Galilei füzetek 7-8.) 6. DIENES Valéria: Miénk az idő. Emlékezések. Vál. és szerk. Rozgonyi Péter, Rozgonyiné Bóna Ilona. Budapest: Szent István Társulat, 1983. 479 p. 7. DIENES Valéria: A mozdulatról. Értekezés. Ill. Békés Rozi. Budapest: Magyar Iparművészeti Főiskola Tipografika Tanszék, 1979. 17 p. 8. DIENES Valéria: Művészet és testedzés. Értekezés. Budapest: Athenaeum, 1915. 9 p. (Klny. a Magyar Iparművészetből) 9. DIENES Valéria: A nyolc boldogság. Misztérium. Prohászka Ottókár előadásával. Székesfehérvár: Vörösmarty Ny. 1927. 24 p. 10. DIENES Valéria: Orkesztika. Mozdulatrendszer. Bev. Dienes Gedeon. Budapest: Planétás, 1995. 163 p. 11. DIENES Valéria: Az Orkesztika Egyesület programja. Budapest: Révay Ny., 1928. 12 p. 12. DIENES Valéria: Az orkesztika iskola története képekben. Dienes Valéria írásaiból vál. Fenyves Márk. Budapest: Orkesztika Alapítvány, 2005. 133 p. 13. DIENES Valéria: A Szent Imre misztérium mozdulatdráma szövegkönyve. Budapest: Madách Ny. 1931. 20 p. 14. DIENES Valéria: A szimbolika főbb problémái. = Kultúra és szemiotika. Szerk. Gráfik Imre, Voigt Vilmos. Budapest: Akadémiai, 1981. pp. 15-37. 81
15. GEIGER (DIENES) Valéria: Valóság-elméletek. Disszertáció. Budapest: Athenaeum, 1905. 63 p. 16. DIENES Valéria: A zenei alkotás és hatás lélektanáról. Tanulmány. Budapest: Deutsch, 1906. 24 p. 17. DIENES Valéria – Bárdos Lajos: Áve, Világ Királynéja! Kilenc ének Szűz Mária tiszteletére. Rákospalota: Szalézi Művek, 1944. 16 p.
Fordításai: 1. Bergson, Henri: Idő és szabadság. Ford. Dienes Valéria. Budapest: Franklin, 1925. 199 p. 2. Bergson, Henri: Metafizikai értekezések. Ford. és bev. Dienes Valéria. Budapest: Franklin, 1925. 153 p. 3. Bergson, Henri: A nevetés. Ford. Dienes Valéria. Budapest: Révai, 1913. 351 p. 4. Bergson, Henri: Tartam és egyidejűség. Hozzászólás Einstein elméletéhez. Ford. Dienes Valéria. Budapest: Pantheon, 1923. 239 p. 5. Bergson, Henri: Teremtő fejlődés. Ford. és bev. Dienes Valéria. Budapest: Akadémiai, 1930. 338 p. 6. Berkeley, George: Három párbeszéd Hylas és Philonous közt. Ford. életrajz és jegyz. Dienes Valéria. Budapest: Franklin, 1909. 234 p. 7. Binet, Alfred: Az iskolásgyermek lélektana. Ford. Dienes Valéria. Budapest: Magyar Gyermektanulmányi Társulat, 1916. 336 p. 8. Giddings, Franklin: A szociológia elvei. Ford. Dienes Valéria. Budapest: Grill, 1908. 548 p. 9. Locke, John: Értekezés az emberi értelemről. Ford. Dienes Valéria. Budapest: Akadémiai, 1964. 2 kötet. 10. Teilhard de Chardin, Pierre: Hit az emberben. Ford. Dienes Valéria. Bev. Rónay György. Budapest: Szent István Társulat, 1968. 452 p. 11. Ward, Lester: A haladás lelki tényezői. Ford. Dienes Valéria. Budapest: Grill, 1908. 363 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KOMJÁTHY Aladár: Bergson filozófiájának alapgondolatai. Dr. Dienes Valéria előadása. Különlenyomat a “Religió” Hit- és Bölcselettudományi folyóiratból. Nyugat, 1930. I. (10. sz.), pp. 807-808.
82
2. KOMJÁTHY Aladár: Bergson: Teremtő fejlődés. Fordította és bevezetéssel ellátta dr. Dienes Valéria. Nyugat, 1931. I. (10. sz.), pp. 692-694. 3. TÖRÖK Sophie: Dienes Valéria: Szent Imre misztérium. Nyugat, 1931. I. (4. sz.), pp. 273-274. 4. VEZÉR Erzsébet: Beszélgetés Dienes Valériával. = Emlékezések. Sorozatszerk. Dr. LAKATOS László. Sajtó alá rend. VEZÉR Erzsébet. Gyűjt. és összeáll. A PIM Dokumentációs Csoportja. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1967. pp. 38-50. Újraközölve: VEZÉR Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2004. pp. 35-51. 5. GADÁNYI JENŐNÉ: Emlékeim Dienes Valériáról. Vigilia, 1983/5. sz., pp. 332-335. 6. LENKEI Júlia: Az észtornász: Dienes Valéria 1879-1978. = Asszonysorsok a 20. században. Szerk. BALOGH Margit, S. NAGY Katalin. Budapest: BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Szociális és Családvédelmi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága, 2000. pp. 135-149. 1. Dienes Valéria önmagáról. Szerk. és életrajzi bev. SZABÓ Ferenc. Szeged: Agapé, 2001. 288 p. 2. Dienes Valéria, az első magyar professzornő ifjúkora. Összeáll. bev. tanulmány TÖTTŐS Gábor. Szekszárd: GraphisPress, 2003. 110 p.
Dobay Olga, D. 1. DOBAY Olga, D.: Csak ez maradt… Versek. Budapest: Egyetemi Ny., 1938. 73 p. 2. DOBAY Olga, D.: Jákob kútjánál. Versek. Budapest: Magyar Szentföld, 1943. 59 p.
Dobosi Pécsi Mária 1. DOBOSI PÉCSI Mária: Antoni Dániel. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 152 p. 2. DOBOSI PÉCSI Mária: Csodálatos bábu. Regény. Budapest: Légrády, 1928. 256 p. 3. DOBOSI PÉCSI Mária: Galambka. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 62 p. 4. DOBOSI PÉCSI Mária: Ida. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 78 p. 83
5. DOBOSI PÉCSI Mária: A kis ház. Regény. Budapest: Faust, 1945. 179 p. 6. DOBOSI PÉCSI Mária: Magyarok szimfóniája. Regény. Budapest: Légrády, 1924. 188 p. 7. DOBOSI PÉCSI Mária: Második négyes. Regény. Budapest: Budapesti Hírlap Ny., 1923. 240 p. 8. DOBOSI PÉCSI Mária: Mezők liliomai. Elbeszélések. Budapest: Franklin, 1932. 192 p. 9. DOBOSI PÉCSI Mária: Művész és kiskirály. Regény. Budapest: Légrády Ny., 1926. 209 p. 10. DOBOSI PÉCSI Mária: Persephoné elrablása. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1921. 204 p. 11. DOBOSI PÉCSI Mária: Viharmadár. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 62 p.
Fordításai: 1. Courths-Mahler, Hedwig: Mindent legyőz a szerelem. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 120 p. 2. Courths-Mahler, Hedwig: A munka nemesít. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 144 p. 3. Croker, B.: A Begum kincse. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1921. 191 p. 4. Dickens, Charles: Karácsonyi történetek. Elbeszélések. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Gutenberg, 1928. 296 p. 5. Féval, Paul: A púpos. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Légrády, 1928. 256 p. 6. Lagerlöf, Zelma: A császár. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 207 p. 7. Leszkov, Nikolaj: Sganarell. Elbeszélések. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 172 p. 8. London, Jack: Farkasvér. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 214 p. 9. London, Jack: Az istenek kacagnak. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 31 p. 10. Orczy Emma: Megfizetek! Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 200 p. 11. Wodehouse, Pelham: Nimród leánya. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest:
84
Pesti Hírlap, 1928. 256 p. 12. Zola, Émile: Madeleine Ferat. Regény. Ford. Dobosi Pécsi Mária. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 32 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. RÁKOSI Jenő: Dobosi Pécsi Mária új regénye. A második négyes. Uj Idők, 1923/3. sz., 157. p. 2. KÁLLAY Miklós: Nők a magyar regényirodalomban [Somfay Margit: Vénusz jegyében; Dobosi Pécsi Mária: Csodálatos bábú; Vándor Iván: Andrea szerencséje; Medveczky Bella: Mámor]. Literatura, 1928/5. sz., pp. 11-13. 3. REICHARD Piroska: A mezők lilioma. Pécsi Mária elbeszélései. Nyugat, 1932. II. (17. sz.), pp. 223-224. 4. PERÉNYI József: Pécsi Mária elbeszélő művei. Budapest: Csáthy, 1933. 35 p.
Dömötör Ilona 1. DÖMÖTÖR Ilona: Angyal szeretnék lenni. A verseket vál., szerk. Michna Ottóné Ablonczy Ágnes. Budapest: Open Art, 2000. 144 p. 2. DÖMÖTÖR Ilona: Behavazott kert. Versek. Baja: Kovács Ny., 1932. 69 p. 3. DÖMÖTÖR Ilona – Sallay István: A legjobb ajándék, a nagy ajándék. Két karácsonyi jelenet. Budapest: Bethánia, 1931. 14 p. 4. DÖMÖTÖR Ilona: Lélek szerint. Versek. Baja: Kovács Ny., 1929. 90 p. 5. DÖMÖTÖR Ilona: A megtalált élet. Regény. Budapest: Bethánia, 1943. 32 p. 6. DÖMÖTÖR Ilona: Plánták az Úrnak kertjében. Vasárnapi iskolai színdarab. Budapest: Bethánia, 1931. 12 p. 7. DÖMÖTÖR Ilona: Sirályszárnyon. Versek. Budapest: Sylvester Ny., 1936. 80 p. 8. DÖMÖTÖR Ilona: Visszasüt a nap. Versek. Balatonfüred: Iglói Ny., 1941. 63 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. REMÉNYIK Sándor: Behavazott kert. Dömötör Ilona versei. Pásztortűz, 1933/4. sz., 72. p. 2. SZABÉDI László: Dömötör Ilona: Sirályszárnyon. Pásztortűz, 1937/2. sz., pp. 43-44. 85
Draskóczy Anna 1. DRASKÓCZY [Anna]: Aki másnak vermet ás… Regény. Budapest: Modern Könyvkiadó, 1943. 48 p. 2. DRASKÓCZY Anna: Az asszonyi áldozat. Regény. Budapest: Soltész, 1943. 48 p. 3. DRASKÓCZY Anna: A fekete kérdőjel. Regény. Budapest: Király, 1943. 48 p. 4. DRASKÓCZY Anna: A költő és a halál. Regény. Budapest: Király, 1943. 32 p. 5. DRASKÓCZY Anna: Kísértés. Regény. Budapest: Csárdás, 1943. 32 p. 6. DRASKÓCZY Anna: Nem vagyok eladó. Regény. Budapest: Napsugár, 1943. 48 p. 7. DRASKÓCZY [Anna] Antal: Székelyvér. Regény. Budapest: Napsugár, 1943. 48 p. 8. DRASKÓCZY Anna: Visszaszerzett menyasszony. Regény. Budapest: Globus, 1944. 32 p.
Ego (Fried Margit) 1. EGO: Anna mást akar. Kisregény. Ill. Benedek Kata. Nyíl, 1931. 1. évf. 19. sz., pp. 118. 2. FRIED Margit [EGO]: A Balogh-leányok érettségije. Regény. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1906. 160 p. 3. EGO néni: Bandi, a motorszerelő. Gyermekregény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 48 p. 4. EGO néni: Bandi gyárat épít. Gyermekregény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 48 p. 5. EGO: Dr. Barkó Miklósné. Regény. Budapest: Szerző, 1930. 125 p. 6. EGO néni: Biri és a nagy világ. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 48 p. 7. EGO: Bodnár Ilus pályaválasztása. Regény fiatal leányoknak. Budapest: Dante, 1926. 77 p. 8. EGO: Dacos Miska. Gyermekregény. Budapest: Népszava, 1923. 88 p. 9. EGO néni: Elemisták lázadása. Gyermekregény. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 48 p. 10. EGO: A házi ezred. Elbeszélés. Budapest: Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesülete, 1921. 16 p. 11. EGO: Huszonegy év korkülönbség. Regény. Budapest: Új Magazin, 1938. 156 p. 86
12. EGO: Kató tizenkét terve. Regény fiatal lányoknak. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 62 p. 13. EGO: Két új matrózruhás. Diáklányok regény. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 159 p. 14. EGO: Kleinmann Márta. Novellaciklus. Budapest: Athenaeum, 1911. 60 p. 15. FRIED Margit [EGO]: A komoly Novák Magda. Regény. Budapest: Budapesti Hírlap Ny., 1912. 114 p. 16. EGO: Laci kompániája. Ifjúsági regény. Ill. Byssz Róbert. Budapest: Dante, 1931. 96 p. 17. EGO: Mai leányok. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 160 p. 18. EGO: A mai táncról. Monológ fiatal hölgy részére. Budapest: Singer és Wolfner, 1903. 14 p. 19. FRIED Margit [EGO]: Mari. Regény egy pesti cselédről. Budapest: Népszava, 1920. 78 p. 20. EGO: Matrózruhások. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 128 p. 21. FRIED Margit [EGO]: Médi szenvedései. Regény. Budapest: Légrády, 1903. 195 p. 22. EGO néni meséi Marikáról Marikának. Budapest: Szerző, c. 1920. 63 p. 23. EGO: Miért váltatok el? Kisregény. Nyíl, 1933. 3. évf. 52. sz., pp. 1-22. 24. EGO: Novák Magda barátnői. Regény. Budapest: Hungária, 1914. 127 p. 25. EGO néni: Palkó és a pilótája. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 47 p. 26. EGO: Pest és pestiek. Rajzok. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1908. 187 p. 27. EGO: Pesti lányok. Regény. Budapest: Dante, 1927. 164 p. 28. FRIED Margit [EGO]: A régi ház gyerekei. Ifjúsági regény. Budapest: Népszava, 1920. 152 p. 29. EGO: Sári bátor ifjúsága. Regény fiatal leányoknak. Budapest: Dante, 1926. 87 p. 30. EGO: Terka dolgozni akar. Kisregény. Nyíl, 1932. 2. évf. 43. sz., pp. 1-19. 31. EGO: Tesszából Terka lesz. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 62 p. 32. EGO: Vas Ilona bátor útja. Regény. Budapest: Népszava, 1921. 344 p. 33. EGO: A zseniális Tessza. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 70 p. 34. EGO: Zsuzsi az új lány. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 61 p.
Szerkesztői munkái: 1. Gyermekbarát. Magyarországi Munkások Gyermekbarát-Egyesületének hivatalos értesítője. Szerk. Ego 1927-1929. Budapest: Munkások Gyermekbarát-Egyesület
87
Egry Irén 1. EGRY Irén: Ártatlan vagyok. Kisregény. Budapest: Szikra, 1948. 62 p. 2. EGRY Irén: Bunda János Kossuth-díjas ács. Budapest: Népszava, 1953. 30 p. 3. EGRY Irén: Buti Gyula sztahanovista kőműves munkamódszere. Budapest: Népszava, 1953. 23 p. 4. EGRY Irén: A csodálatos pajzs. Regény. Budapest: Magyar Szentföld, 1943. 46 p. 5. EGRY Irén: Deák Ferenc. Kismonográfia. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 279 p. 6. EGRY Irén: A gyár felébred. Regény. Budapest: Franklin, 1950. 153 p. 7. EGRY Irén: Istenek nyugdíjban. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1969. 387 p. 8. EGRY Irén: Juszuf a potyautas. Regény. Budapest: Magyar Szentföld, 1943. 45 p. 9. EGRY Irén: Egy lányról van szó. Regény. Ill. Jurida Károly. Budapest: Szépirodalmi, 1966. 288 p. 10. EGRY Irén: Még nincs egészen ősz. Regény. Budapest: Magvető, 1966. 191 p. 11. EGRY Irén: A nagy út. Társadalmi regény. Budapest: Magyar Szentföld, 1943. 269 p. 12. EGRY Irén: Ötször-egyről. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1963. 356 p. 13. EGRY Irén: Vérebek. Kisregény. Budapest: Hungária, 1948. 59 p. 14. EGRY Irén: Zöldfül és vaskalap. Kisregény. Budapest: Ifjúsági, 1951. 64 p. 15. EGRY Irén: Zsarátnokot dobott az Úr. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 236 p.
Műveinek fordításai: 1. Egry Irén: Fabryka budzi sie. Tium. Jadwiga Nowosielska. Warszawa: Czytelnik, 1951. 187 p. 2. Egry Irén: Továrna se probouzí. Preloz. Míla Valentová; il. Milos Reindl. Praha: Práce, 1952. 96 p.
Eörsi Júlia 1. EŐRSI Júlia: Áldott vidéken. Regény. Budapest: Attila Ny., 1924. 116 p. 2. EŐRSY TÓTH Júlia [EÖRSI Júlia]: Lót. Fantasztikus mese. Budapest: Lampel, 1910. 88
216 p. 3. EŐRSI Júlia: Fekete pillangók. Regény. Budapest: Szerző, 1934. 122 p. 4. EŐRSI Júlia: Jelizaweta Krolowa. Regény. Budapest: Dick, 1928. 127 p. 5. EŐRSI Júlia: Tiéd a sírig. Emlékeim Juhász Gyuláról. Szeged: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1957. 152 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. GONDA József: Lót [Fantasztikus mese]. A Jövendő, 1911. febr. 15.,
Eöttevényi Nagy Olivérné Kvassay Annuska 1. EÖTTEVÉNYI NAGY Olivérné KVASSAY Annuska: Akik a boldogságot keresik. Regény. Kassa: Mildner, 1908. 197 p. 2. EÖTTEVÉNYI NAGY Olivérné KVASSAY Annuska: Asszonyokról, virágokról. Elbeszélések. Pozsony: Stampfel, 1904. 183 p. 3. EÖTTEVÉNYI NAGY Olivérné KVASSAY Annuska: Bolygó szívek. Regény. Budapest: Stephaneum Ny., 1905. 92 p. 4. EÖTTEVÉNYI NAGY Olivérné KVASSAY Annuska: Lujza porosz királyné (17761810). Történeti korrajz. Kassa: Szent Erzsébet Ny., 1913. 44 p. 5. EÖTTEVÉNYI NAGY Olivérné KVASSAY Annuska: Németországi úti emlékek. Kassa: Mildner, 1909. 32 p. 6. EÖTTEVÉNYI NAGY Olivérné KVASSAY Annuska: A sátán felesége és egyéb elbeszélések. Kassa: Mildner, 1910. 328 p. 7. EÖTTEVÉNYI NAGY Olivérné KVASSAY Annuska: Szégyenlem magam! Magánjelenet. Budapest: Márkus, 1904. 14 p.
Erdős Renée 1. 2. 3. 4. 5. 6.
RÉZ Bálint [ERDŐS Renée]: Abiság. Regény. Budapest: Palladis, 1935. 212 p. ERDŐS Renée: Alkotók. Színmű. Budapest: Fővárosi Ny., 1921. 146 p. ERDŐS Renée: Antonius. Regény. Budapest: Pantheon, 1920. 156 p. ERDŐS Renée: Aranyveder. Versek. Budapest: Stephaneum Ny., 1910. 87 p. ERDŐS Renée: Árgirus. Regény. Budapest: Athenaeum, 1937. 319 p. ERDŐS Renée: Az assisibeli zsoldos. Színmű. Budapest: Dick, 1923. 72 p. 89
7. ERDŐS Renée: Az asszony, aki ölt. Regény. Budapest: Révai, 1936. 356 p. 8. ERDŐS Renée: Az asszony meg a párja. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1904. 222 p. 9. ERDŐS Renée: Ősök és ivadékok. Regény. 4. rész Ave Roma! Budapest: Révai, 1929. 2 kötet. 10. ERDŐS Renée: Báró Herzfeld Clarissz. Regény. Budapest: Athenaeum, 1926. 361 p. 11. ERDŐS Renée: Ősök és ivadékok. Regény. 3. rész Berekesztett utak. Budapest: Dick, 1923. 398 p. 12. ERDŐS Renée: Borsóhercegnő. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 160 p. 13. ERDŐS Renée: Brüsszeli csipke. Regény. Budapest: Révai, 1930. 2 kötet. 14. ERDŐS Renée: Csodálatos mezőkön. Elbeszélések. Budapest: Pallas, 1905. 201 p. 15. ERDŐS Renée: A csöndes kikötő. Regény. Budapest: Révai, 1933. 232 p. 16. ERDŐS Renée: A csukott kert. Versek. Budapest: Müller, 1945. 96 p. 17. ERDŐS Renée: Édes Rosamunda. Regény. Budapest: Központi, 1941. 192 p. 18. ERDŐS Renée: Ősök és ivadékok. Regény. 2. rész Az élet királynője. Budapest: Pallas, 1920. 2 kötet. 19. ERDŐS Renée: Emlékeim. Budapest: Révai, 1931. 31 p. 20. ERDŐS Renée: Ezüst bölcső. Regény. Budapest: Révai, 1931. 196 p. 21. ERDŐS Renée: Gránátvirág. Regény. Budapest: Müller, 1945. 334 p. 22. ERDŐS Renée: Hajnali hegedűszó. Regény. Budapest, Athenaeum, 1933. 226 p. 23. ERDŐS Renée: Teano Amaryll egyszerű élete. Regény. 1. rész A hárfás. Budapest: Révai, 1929. 224 p. 24. ERDŐS Renée: Norina - Hattyúk. Regény. Budapest: Révai, 1931. 308 p. 25. ERDŐS Renée: Teano Amaryll egyszerű élete. Regény. 2. rész A herceg. Budapest: Dick, 1925. 197 p. 26. ERDŐS Renée: Az indiai vendég. Regény. Budapest: Révai, 1929. 253 p. 27. ERDŐS Renée: Írások könyve. Budapest: Szerző, 1905. április (I. évfolyam 1. sz.) 45 p. 28. ERDŐS Renée: János tanítvány. Színmű. Gyoma: Kner, 1911. 125 p. 29. ERDŐS Renée: Jöttem hozzátok. Versek. Budapest: Franklin, 1909. 113 p. 30. ERDŐS Renée: Lavinia Tarsin házassága. Regény. Budapest: Révai, 1927. 2 kötet. 31. ERDŐS Renée: Leányálmok. Versek. Budapest: Hunnia Ny., 1899. 171 p. 32. ERDŐS Renée: Egy leány élete. Regény. Budapest: Pallas, 1904. 184 p. 33. RÉZ Bálint [ERDŐS Renée]: Lysias. Regény. Budapest: Palladis, 1943. 544 p. 34. ERDŐS Renée: Teano Amaryll egyszerű élete. Regény. 3. rész A meztelen táncos. Budapest: Révai, 1929. 306 p. 35. ERDŐS Renée: A nagy sikoly. Regény. Budapest: Dick, 1923. 273 p. 36. ERDŐS Renée: Norina. Regény. Budapest: Légrády, 1909. 2. kötet.
90
37. ERDŐS Renée: Nyírfaerdő. Szanatóriumi jegyzetek. Budapest: Révai, 1927. 160 p. 38. ERDŐS Renée: Nyírfaerdő. Novellák. Budapest: Révai, é.n. [post 1925.] 230 p. 39. ERDŐS Renée: Örök papok. Regény. Budapest: Révai, 1932. 2 kötet. 40. ERDŐS Renée: Őszi kaland Firenzében. Kisregény. Nyíl, 1931. 1. évf. 1. sz., pp. 115. 41. ERDŐS Renée: Pándy György ifjúsága. Regény. Budapest: Révai, 1928. 256 p. 42. ERDŐS Renée: Egy perccel alkonyat előtt. Versek. Budapest: Pallas, 1921. 118 p. 43. ERDŐS Renée: Római levelek. Visszaemlékezések. Budapest: Pallas, 1922. 320 p. 44. ERDŐS Renée: Római napló. Budapest: Dick, 1925. 128 p. 45. RÉZ Bálint [ERDŐS Renée]: Sába királynője. Regény. Budapest: Palladis, 1936. 220 p. 46. ERDŐS Renée: Santerra bíboros. Regény. Budapest: Athenaeum, 1922. 328 p. 47. ERDŐS Renée: Sybillák könyve. Versek. Budapest: Athenaeum, 1918. 112 p. 48. ERDŐS Renée: Szemünk fénye. Regény. Budapest: Nova, 1939. 328 p. 49. ERDŐS Renée: Szentgyörgyvára. Regény. Budapest: Révai, 1934. 350 p. 50. ERDŐS Renée: A Timóthy-ház. Regény. Budapest: Révai, 1938. 266 p. 51. ERDŐS Renée: Új dalok. Kleopátra. Regény. Versek. Budapest: Pallas, 1906. 189 p. 52. ERDŐS Renée: Ősök és ivadékok. Regény. 1. rész Az új sarj. Budapest: Athenaeum, 1915. 2. kötet. 53. ERDŐS Renée: Versek. Budapest: Pallas, 1902. 219 p.
Műveinek fordításai: 1. Erdős Renée: Amarylla Teano Goli plesač. Prev. Giza Mamužić. Zagreb: Narodne novine, 1933. 275 p. 2. Erdős Renée: Il Fiore della Morte. Trad. di Gino Zambra. Roma: Urbis, 1921. 148 p. 3. Erdős Renée: Fremiti di volutta. Trad. di Paolo Fery. Milano: Francesco Aldor, 1930. 416 p. 4. Erdős Renée: Giovanni il Discepolo. Trad. di Paolo Emilio Pavolini. Lanciano: G. Carrabba, 1911. 127 p. 5. Erdős Renée: Il Grido dell’Amore. Trad. di Paolo Fery. Milano: Palladis, 1931. 416 p. 6. Erdős Renée: L’Hôte hindou. Ford. ismeretlen. Paris: Stock, 1940. 253 p. 7. Erdős Renée: Indijski gost. Prev. Jadranka Damjanov. Čakovec: Dvostruka duga, 1996. 187 p. 8. Erdős Renée: Io t’amo. Trad. di Paolo Emilio Pavolini. Torino: Fratelli Pozzo, 91
1939. [? p.] 9. Erdős Renée: Johannes der Jünger. Übers. von Johannes Mumbauer. Mainz: Matthias-Grünewald, 1920. 116 p. 10. Erdős Renée: Kardinal Santerra. Prev. Zora Vernić. Zagreb: Narodne novine, 1929. 382 p. 11. Erdős Renée: Il Mercenario di Assisi. Trad. di Gino Zambra. Lanciano: G. Carrabba, 1923. 103 p. 12. Erdős Renée: Miraggio. Trad. di Teo Ducci. Milano: Baldini et Castoldi, 1941. 358 p. 13. Erdős Renée: Norina. Prev. Ivo Lulić. U Zagrebu: Kr. Zem. Tiskare. 1913. 160 p. 14. Erdős Renée: Die Perlenschnur. Übers. von Johannes Mumbauer. Saarlouis: Hausen, 1914. 120 p. 15. Erdős Renée: De Soldenier van Assisi. Uit het Hongaarsch vert. door A. Cardyn. Aarschot: Tuerlinckx-Boeyé, 1926. 80 p. 16. Erdős Renée: Veliki vrisak. Prev. Mara Maksimović. Zagreb: Zaklada Tiskare Narodne novina, 1926. 316 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Aleramo, Sibilla: Szeretek, tehát vagyok. Bev. Erdős Renée. Budapest: Dick, post 1926. 224 p. 2. Fioretti. (Szent Ferenc legendái). Ford. Erdős Renée. Budapest: Élet Irodalmi és Nyomdai Rt., 1911. 238 p. 3. Erdős Renée – Sík Sándor – Harsányi Lajos: Legendák. Győr: Élet Ny., 1916. 30 p. 4. Puccini, Mario: A szenesasszony. Ford. Zambra Alajos. Bev. Erdős Renée. Budapest: Lantos, 1921. 31 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. 2. 3. 4.
Erdős Renée. A Hét, 1901/43. sz., 714. p. v.g. [VOINOVICH Géza]: Erdős Renée: Versek. A Hét, 1902/49. sz., pp. 788-789. KOVÁCS Jenő: Erdős Renée. Magyar Géniusz, 1902. december 4. pp. 827-828. LYKA Károly: Két költő. Erdős Renée – Harsányi Kálmán. Uj Idők, 1902. dec. 14. pp. 546-547. 5. OSVÁT Ernő: Erdős Renée. Magyar Géniusz, 1902. dec. 21.; Újraközölve: Uő: Az elégedetlenség könyvéből. Összegyűjtött írások. Budapest: Kiss József Könyvkiadó,
92
1993. pp. 222-224. 6. KISUJFALUSI [Wildner] Ödön: Erdős Renée [Versek]. Huszadik Század, 1903/3. sz., pp. 243-246. 7. o.: Erdős Renée: Versek. Budapesti Szemle, 1903/314. sz., pp. 309-313. 8. Magyar írónők. XXVIII. Erdős Renée XXIX. M. Kornis Aranka. Magyar Bazár, 1904/5. sz., 3. p. 9. WILDNER Ödön: Erdős Renée: Írások könyve. Huszadik Század, 1905/I., pp. 182185. 10. ADY Endre: Erdős Renée. Budapesti Napló, 1906. január 21. 13. p. = Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok VII. Sajtó alá rend. KISPÉTER András, VARGA József. Budapest: Akadémiai, 1968. 102 p. 11. y-f.: Erdős Renée: Új dalok. Budapesti Szemle, 1906/350. sz., pp. 305-308. 12. Lehotai [KOSZTOLÁNYI Dezső]: Erdős Renée: Jöttem hozzátok. A Hét, 1909/7. sz., 123. p. 13. GELLÉRT Oszkár: Erdős Renée: Jöttem hozzátok… Nyugat, 1909. II. (13. sz.), 51. p. 14. KAFFKA Margit: Erdős Renée: Az aranyveder. Nyugat, 1910. I. (12. sz.), pp. 854856. 15. PRÓNAI Antal: Erdős Renée: Aranyveder. Katholikus Szemle, 1910/6. sz., pp. 683684. 16. KARINTHY Frigyes: Aranyveder. Renaissance, 1910. pp. 390-392. 17. LESZNAI Anna: Erdős Renée megtérése. Huszadik Század, 1910/II., pp. 39-41. 18. PETERDI István: Erdős Renée: János tanítvány. Nyugat, 1911. II. (13. sz.), pp. 67-68. 19. TORDAI Ányos: Erdős Renée: János tanítvány. Katholikus Szemle, 1911/8. sz., pp. 881-885. 20. SCHÖPFLIN Aladár: Az új sarj. Erdős Renée regénye. Nyugat, 1916. I. (4. sz.), pp. 254-256. 21. Családi könyvtár. 1. Erdős Renée, Sík Sándor és Harsányi Lajos: Legendák. 2. Domonkos István: A muszka pipa. 3. Harsányi Lajos: "O beata Ungheria !" (Versek.) 4. Pierre l' Ermite - Dr. Rada István: A gyáva. 5. Pokorny Margit: Az aranykrajcár és három más história. Katholikus Szemle, 1916/7. sz., 792. p. 22. r.r. [CSÁSZÁR Elemér]: Nőírók regényei [Erdős Renée: Ősök és ivadékok; Kaffka Margit: Két nyár]. Budapesti Szemle, 1916/480. sz., pp. 475-480. 23. LÉKÓ Béla: Erdős Renée: Sybillák könyve. Katholikus Szemle, 1918/5. sz., pp. 479480. 24. KOSZTOLÁNYI Dezső: Egy perccel alkonyat előtt. Erdős Renée kötete. Nyugat, 1921. I. (3. sz.), 240. p. 25. LÉKÓ Béla: Erdős Renée: Antinous. Katholikus Szemle, 1921/3. sz., pp. 189-190. 26. GÖRÖG Imre: Erdős Renée: Alkotók. Nyugat, 1922. I. (2. sz.), pp. 141-142.
93
27. VÁRDAI Béla: Erdős Renée: Santerra bíboros. Katholikus Szemle, 1922/2. sz., pp. 121-124. 28. VÁRDAI Béla: Erdős Renée: Római levelek. Katholikus Szemle, 1922/6. sz., pp. 380382. 29. rd. [VÁRDAI Béla]: Két könyv Erdős Renée-től. Katholikus Szemle, 1923. pp. 388391. 30. BRISITS Frigyes: Erdős Renée: A nagy sikoly. Napkelet, 1923/3. sz., pp. 265-266. 31. DÉNES Zsófia: A nagy sikoly. Bécsi Magyar Újság, 1923. febr. 4., 5. p. 32. Erdős Renée: 1. A nagy sikoly. Regény. 2. Az assisibeli zsoldos. Misterium négy képben. Katholikus Szemle, 1923/6. sz., pp. 388-391. 33. r.r.: Új regények [Moly Tamás: Bluff!; Erdős Renée: Borsóhercegnő; Szederkényi Anna: A lázadó szív]. Budapesti Szemle, 1924/570. sz., pp. 318-320. 34. VÁRDAI Béla: Erdős Renée: 1. Berekesztett utak - 2. Borsó hercegnő. Katholikus Szemle, 1925/4. sz., pp. 248-251. 35. VÁRDAI Béla: Erdős Renée: Teano Amaryll egyszerű élete. I. könyv: A hárfás, II. könyv: A herceg, III. könyv: A meztelen táncos. Katholikus Szemle, 1925/10. sz., pp. 636-637. 36. CSÁSZÁR Elemér: Erdős Renée új regényei: 1. Teano Amaryll egyszerű élete. 2. A meztelen táncos. Pásztortűz, 1925/25-26. sz., pp. 558-559. 37. BALASSA József: Erdős Renée csodálatos élete. Literatura, 1926/4. sz., pp. 10-12. 38. r. r.: Erdős Renée új regénye. Báró Herzfeld Clarissz. Pásztortűz, 1926/19. sz., pp. 455-456. 39. Báró Herzfeld Clarissz érdekes egyénisége színpadra kívánkozik [Körkérdés a kor neves színésznőihez Erdős Renée regényével kapcsolatban]. Színházi Élet, 1926/22. sz., pp. 90-91. 40. KÉKY Lajos: Báró Herzfeld Clarissz és társai. Protestáns Szemle, 1927/4. sz., pp. 265-269. 41. HOVÁNYI Béla: Erdős Renée. Miskolc: Magyar Jövő Ny., 1927. 42. SZENES Piroska: Lavinia Tarsin házassága. Erdős Renée regénye I. Nyugat, 1927. II. (21. sz.), pp. 638-639. 43. TERSÁNSZKY JÓZSI Jenő: Lavinia Tarsin házassága II. Erdős Renée regénye. Nyugat, 1927. II. (21. sz.), pp. 640-641. 44. Erdős Renée: Ave Roma! Literatura, 1929/6. sz., 219. p. 45. BOHUNICZKY Szefi: Ave Roma. Erdős Renée regénye. Nyugat, 1929. II. (15. sz.), 179. p. 46. BRISTITS Frigyes: Erdős Renée: Ave Róma. Katholikus Szemle, 1929/8. sz., pp. 766-767. 47. ILLÉS Endre: A Brüsszeli csipke. Erdős Renée regénye. Nyugat, 1930 II. (20. sz.), pp.
94
573-576. 48. TÖRÖK Sophie: Nők az irodalomban. Nyugat, 1932. II. (24. sz.), pp. 627-630. 49. BISZTRAY Béla: Írónők a tükör előtt. Magyar Szemle, 1932/május, pp. 58-67. 50. AGÁRDI László: Erdős Renée: Örök papok. Katholikus Szemle, 1933/3. sz., pp. 234237. 51. GALANTAI Gyula: Beszélgetésem Stern Samuval. Találkozásom Erdős Renéevel. Audiencián Lédermann Mór többszörös háztulajdonosnál. Budapest: Spatz Ny., 1936. 16 p. 52. NAGY Méda: Erdős Renée: Az asszony, aki ölt. Napkelet, 1936/5. sz., pp. 327-328. 53. N.M. [NAGY Méda]: Erdős Renée: A Timóthy-ház. Napkelet, 1938/7. sz., pp. 52-53. 54. BÁNHEGYI Jób: Erdős Renée. = Uő: Magyar nőírók. Budapest: Szent István Társulat, 1939. pp. 89-113. 55. ILLÉS Endre: Sárguló fényképek (A harmincas évekből). Kortárs, 1971/7. sz., pp. 1033-1042. 56. ISZLAI Zoltán: Az orgazmus történetisége. Erdős Renée: A nagy sikoly. Élet és Irodalom, 1990/4. sz., 11. p. 57. DUNAINÉ BESENYEI Györgyi: Kosáryné Réz Lola, Erdős Renée, Tormay Cécile. Mozgó Világ, 1990/6. sz., pp. 117-118. 58. KÁDÁR Judit: „A legerotikusabb magyar írónő”. Erdős Renée. = Szerep és alkotás. Szerk. NAGY Beáta, S. SÁRDI Margit. Debrecen: Csokonai, 1997. pp. 117-124; További közlés: Műhely 1997/5. sz., pp. 43-47. 59. KEMENES GÉFIN László – JASTRZEBSKA, Jolanta: A női gyönyör ábrázolása. Lázadás és lemondás, A nagy sikoly, Brüsszeli csipke. = Uők: Erotika a huszadik századi magyar regényben. Budapest: Kortárs, 1998. pp. 107-123. 60. KÁDÁR Judit: A „zseniális poétalány”. Erdős Renée szubverzív lírájáról. Alföld, 2001/6. sz., pp. 57-67. Újraközölve: Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 410-420. 61. SIPOS Balázs: A felszabadult sikoly. Mozgó Világ, 2002/12. sz., pp. 91-98. 62. L’HOMME Ilona: Az erotikus női költészet fogadtatása a XX. század elején. Irodalomtörténet 2003/3. sz., pp. 468-478. Újraközölve: Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 59-67. 63. KÁDÁR Judit: Írók, feleségek, szeretők. Modern értelmiségi nők a huszadik század eleji magyar irodalomban [Erdős Renée, Csinszka, Harmos Ilona, Török Sophie]. Népszabadság [Hétvége], 2004. július 24. 10. p. 64. ERDEI Nóra: Erdős Renée újrafelfedezése (Erdős Renée: Lavinia Tarsin házassága). Zempléni Múzsa, 2005/4. sz., pp. 95-99. Újraközölve: ERDEI Nóra: Újraalkotni.
95
Erdős Renée: Lavinia Tarsin házassága. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 421-426. 65. BORGOS Anna: Mi ez a nagy sikoly? Nőiség, testiség és pszichoanalízis háború előtti magyar nőírók műveiben [Erdős Renée, Bródy Lili, Török Sophie]. = Laikus olvasók? A nem-professzionális olvasás értelmezési lehetőségei. Szerk. LÓRÁND Zsófia, SCHEIBNER Tamás, VADERNA Gábor, VÁRI György. Budapest: L’Harmattan, 2006. pp. 51-64. Újraközölve: 66. KÁDÁR Judit: Elsüllyedt szerzők V. Erotikus katolikus (Erdős Renée, 1879-1956). Magyar Narancs, 2006/45. sz., pp. 34-35. 67. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn. = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 68. FURKÓ Zoltán. Kitépett sarjak. Erdős Renée. Kapu, 21. évf. 11-12. sz., pp. 93-95. 69. MENYHÉRT Anna: Szerelem és kánon között. Erdős Renée. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 427-454.
Farkas Klári, R. 1. FARKAS Klári, R.: Ez történt Vas megyében. (Vas megye története 1956) Budapest: Kossuth, 1957. 94 p. 2. FARKAS Klári: Őszi szántás. Versek és novellák. Szombathely: Gabriel Ny., 1941. 59 p. 3. FARKAS Klári: Rohanó pillanatok. Versek. Szombathely: Szerző, 1934. 55 p.
Faur Margit 1. FAUR Margit: Versek. Nagybecskerek: Pleitz Ny., 1909. 85 p.
96
Fáy Ilona 1. FÁY Ilona: Alkonyat [Berzsenyi Dániel]. Regény. Budapest: Franklin, 1931. 184 p. 2. FÁY Ilona: Bánky Tamás fiai. Regény. Budapest: Pallas, 1928. 186 p. 3. FÁY Ilona – Újházy György: Csók a pusztán. Komédia. Budapest: Klein Ny., 1941. 26 p. 4. FÁY Ilona: Elbeszélések. Budapest: Stádium, 1924. 124 p.
Faylné Hentaller Mária 1. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Árva Margit. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Magyar Könyvkiadó Társaság, 1905. 115 p. 2. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Fekete Kató és más elbeszélések. Ill. Kriesch Laura. Budapest: Lampel, 1899. 225 p. 3. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Híres mesék. Népmese-gyűjtemény gyermekek számára. 2. kiad. Budapest: Magyar Könyvkiadó Társaság, 1905. 192 p. 4. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Kis mesék. Népmesék, regék és elbeszélések. Ill. C. Karl Offterdinger. Budapest: Nagel Ny., 1884. 159 p. 5. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Kis mesekönyv. Mesék és versek apró gyermekek számára. Ill. Sarkadi Emil. Budapest: Magyar Könyvkiadó Társaság, 1904. 120 p. 6. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Leányévek. Elbeszélések. Budapest: Lampel, 1904. 288 p. 7. FAYLNÉ HENTALLER Mária legszebb meséi. Ill. Farkas László. Budapest: Uránia, 1915. 94 p. 8. FAYLNÉ HENTALLER Mariska: Magyar írónőkről. Budapest: Szerző, 1889. 188 p. 9. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Mesekincstár. Ill. Helbing Ferenc, Sarkadi Emil. Budapest: Magyar Könyvkiadó Társaság, 1905. 192 p. 10. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Mesék, regék, elbeszélések. Helbing Ferenc tollrajzaival és aquarelljeivel. Budapest: Magyar Könyvkiadó Társaság, 1905. 116 p. 11. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Otthon nélkül … haza nélkül. Regény. Budapest: Uránia, 1918. 122 p. 12. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Róza története. Regény fiatal leányoknak. Budapest: Lampel, 1904. 151 p. 13. FAYLNÉ HENTALLER Mária: Sok-sok csecse tarka mese. Ill. Szügyi Elemér. Budapest: Uránia, 1920. 94 p.
97
14. FAYLNÉ HENTALLER Mária: A Sződy leányok. Regény fiatal lányok számára. Ill. Garay Ákos. Budapest: Lampel, 1905. 130 p.
Fordításai: 1. Du Boisgobey, Fortuné: A piros rózsa lovagjai. Regény. Ford. F. H. Mariska [Faylné Hentaller Mária]. Budapest: Bartalits Ny., 1878. 3 kötet. 2. Mortier, Arnold: A szörnyeteg. Regény. Ford. F. H. Mariska [Faylné Hentaller Mária]. Budapest: Bartalits Ny., 1878. 219 p.
Szerkesztői munkái: 1. Az évszak. Divat- és kézimunka folyóirat szépirodalmi melléklettel. Szerk. Faylné Hentaller Mária 1895-1899. Budapest: Grill 2. A háztartás kézikönyve. Idegen kútfők felhasználásával szerk. FAYLNÉ HENTALLER Mária. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1908. 302 p.; 8. kiadást újból átdolg. WEISER Sarolta. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1914. 279 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KOMÁROMY Lajos: A magyar írónőkről. Írta Faylné Hentaller Mariska. Nemzeti Nőnevelés, 1889/3. sz., pp. 124-128. 2. Faylné Hentaller Mariska: A magyar írónőkről. Ismertetés. Katholikus Szemle, 1889/4. sz., pp. 628-629. 3. Leányévek. Elbeszélések. Írta Faylné Hentaller Mária. Ismertetés. Nemzeti Nőnevelés, 1893/10. sz., 424. p. 4. Magyar írónők. XXX. Faylné Hentaller Mária XXXI. Enderszegi J. (Bende Andorné Bercsényi Jolán). Magyar Bazár, 1904/6. sz., 4. p.
Fehér Judit 1. FEHÉR Judit: Asszonyok. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 161 p. 98
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Asszonyok. Fehér Judit könyve. Uj Idők, 1906/8. sz., 186. p. 2. Fehér Judit: Asszonyok. Vasárnapi Ujság, 1906/9. sz. (március 4.), 145. p. 3. BRODY, Alexander: Bevezetés. = Fehér Judit: Asszonyok. Budapest: Ulpius, 2007. pp. 11-19. 4. CSÁNYI Vilmos: Rosenfeld Bella konstrukciói. = Fehér Judit: Asszonyok. Budapest: Ulpius, 2007. pp. 95-97. 5. MÁRTON László: Ki rakja le a sütőtököt a szalon szőnyegére. = Fehér Judit: Asszonyok. Budapest: Ulpius, 2007. pp. 262-271. 6. BORGOS Anna: Íróné és írónő között. Holmi, 2008/10. sz., pp. 1372-1375.
Fehér Olga 1. FEHÉR Olga: Asszonyvándorlás a harctérre. Jegyzetek a szomorú időkből. Budapest: Galántai, 1916. 103 p. 2. FEHÉR Olga novellái. Timişoara-Temesvár: Moravek Ny., 1920. 64 p.
Fekete Lia 1. FEKETE Lia: Jöttem. Elbeszélések, versek. Pécs: Dunántúl Ny., 1942. 86 p. 2. FEKETE Lia: Visszanézek. Elbeszélések. Pécs: Dunántúl Ny., 1939. 87 p.
Feld Irén 1. FELD Irén: Szerelmi csirkefogók. Elbeszélések, jelenetek. Budapest: Pesti Ny., 1929. 102 p.
99
Ferdinándyné Lengyel Angéla 1. FERDINÁNDYNÉ LENGYEL Angéla: Honnan hová, miért? Versek. Budapest: Pallas Ny., 1929. 45 p. 2. FERDINÁNDYNÉ LENGYEL Angéla: Két hivatás. Ferdinándyné Lengyel Angéla összes versei. Budapest: Cserépfalvi, 1940. 188 p. 3. FEDINÁNDYNÉ Lengyel Angéla: Nagy Péntek. Krisztus-dráma. Budapest: Egyetemi Ny., 1934. 104 p. 4. FEDINÁNDYNÉ Lengyel Angéla: Tavitündér. Színpadi rege. Budapest: Lampel, 1932. 62 p.
Fordításai: 1. Binns, Ottwell: A kalózok kincse. Regény. Ford. Ferdinándyné Lengyel Angéla. Budapest: Légrády, 1936. 192 p. 2. Bradbury, R.: A levegő ördöge. Regény. Ford. Ferdinándyné Lengyel Angéla. Budapest: Légrády Ny., 1937. 192 p. 3. Hume, David: Szemközt a sárkánnyal. Regény. Ford. Ferdinándyné Lengyel Angéla. Budapest: Pesti Hírlap, 1938. 158 p. 4. Morgan, Ainsworth: A hóvilág fia. Regény. Ford. Ferdinándyné Lengyel Angéla. Budapest: Palladis, 1941. 224 p. 5. Muir, Augustus: Ördögálarc. Regény. Ford. Ferdinándyné Lengyel Angéla. Budapest: Pesti Hírlap, 1938. 158 p. 6. Romazières, Edmond: A singapoori kettős rejtély. Regény. Ford. Ferdinándyné Lengyel Angéla. Budapest: Pesti Hírlap, 1933. 192 p. 7. Seltzer, Charles Alden: A tűzevő Trevison. Regény. Ford. Ferdinándyné Lengyel Angéla. Budapest: Pesti Hírlap, 2 kötet. 8. Vernon, George: Hajsza a találmányért. Regény. Ford. Ferdinándyné Lengyel Angéla. Budapest: Légrády, 1936. 192 p. 9. Wentworth, Patricia: Összeesküvés a föld alatt. Regény. Ford. Szántó Miklós [Ferdinándyné Lengyel Angéla]. Budapest: Pesti Hírlap, 1937. 159 p.
100
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KARDOS László: Ferdinándyné Lengyel Angéla: Nagy Péntek. Dráma. Nyugat, 1935. I. (2. sz.), pp. 159-160.
Ferenczi Sári 1. FERENCZI Sári: Ágneszka elment. Két elbeszélés. Budapest: Athenaeum, 1920. 143 p. 2. FERENCZI Sári: Estétől hajnalig. Regény. Budapest: Pantheon, 1922. 188 p. 3. FERENCZI Sári: A hegyen át. Regény. Budapest: Világirodalom, 1923. 158 p. 4. FERENCZI Sári: Kis-könyv. Eljegyzés 1789-ben. Elbeszélés. Ruth.-Juliánka. Két egyfelvonásos. Budapest: Pátria Ny., 1939. 95 p. 5. FERENCZI Sári: Mary. Regény. Budapest: Franklin, 1913. 186 p. 6. FERENCZI Sári: Ráday Pál „Lelki hódolás” c. imádságos könyvének első kézirata. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1909. 23 p. (Klny. az Egyetemes Philologiai Közlönyből) 7. FERENCZI Sári: A vörös daru. Regény. Budapest: Athenaeum, 1919. 270 p.
Műveinek fordításai: 1. Ferenczi Sári: Madame Flamingos Schatten. Ford. ismeretlen. Ill. Josef Bató. Berlin: F. Gurlilt, 1921. 31 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. CSÁSZÁR Elemér: Nőírók regényei. Rozsda. Írta: Szende-Dárday Olga. – Mary. Írta Asbóthné Ferenczi Sári. Budapesti Szemle, 1914/454. sz., pp. 155-160. 2. O.E. [OSVÁT Ernő]: Két egyfelvonásos [Lengyel Menyhért, Ferenczi Sári]. Magyarország, 1919. márc. 19.; Újraközölve: Uő: Az elégedetlenség könyvéből. Összegyűjtött írások. Budapest: Kiss József Könyvkiadó, 1993. 259. p. 3. PETRICH Béla: Ferenczi Sári: A vörös daru. Katholikus Szemle, 1919/5. sz., pp. 468469. 4. A vörös daru. Vasárnapi Ujság, 1919/24. sz., 279. p. 101
5. Ferenczi Sári új regénye [A vörös daru]. Budapesti Szemle, 1919/508. sz., pp. 153156.
Ferentzi (Ferenczi) Magda 1. FERENTZI (Ferenczi) Magda: Fehér árnyékok. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1914. 190 p. 2. FERENTZI (Ferenczi) Magda: Macza. Elbeszélés. Budapest: Franklin, 1916. 128 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Stósz [FÁBRY Zoltán]: Nőíró Szlovenszkón. Korunk, 1926/5. sz., pp. 392-394.
Flatt Zsóka 1. FLATT Zsóka: Küzdelmes élet. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1941. 96 p. 2. FLATT Zsóka: Minden olyan ködbe borult … Versek. Budapest: Légrády, 1914. 90 p. 3. FLATT Zsóka: Egy ódon balkonról. Versek. Budapest: Légrády, 1916. 96 p.
Földes Jolán 1. 2. 3. 4.
FÖLDES Jolán: Ági nem emlékszik semmire. Regény. Budapest: Révész, 1933. 64 p. FÖLDES Jolán: Fej vagy írás. Regény. Budapest: Pantheon, 1937. 343 p. FÖLDES Jolán: Férjhez megyek. Regény. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. CLARENT, Yolanda [FÖLDES Jolán]: Golden Earrings. Regény. London: Hale, 1945. 224 p. 5. FÖLDES Jolán: A halászó macska uccája. Regény. Budapest: Athenaeum, 1936. 246 p. 102
6. FÖLDES Jolán: Make you a Fine Wife. Regény. London: Hutchinson, 1947. 192 p. 7. FÖLDES Jolán: Mária jól érett. Regény. Budapest: Pantheon, 1932. 264 p. 8. FÖLDES Jolán: Más világrész. Novellák. Budapest: Athenaeum, 1937. 170 p. 9. FÖLDES Jolán: Mind your own Murder. Regény. London: Hutchinson, 1948. 192 p. 10. FÖLDES Jolán: Péter nem veszti el a fejét. Regény. Budapest: Pantheon, 1937. 128 p. 11. FÖLDES Jolán: Rudi finds a Way. Regény. London: J. B. Lippincott Company, 1941. 151 p. 12. Berkovits Zoltán - FÖLDES Jolán: From Prague to New York. The Adventurous Stories of an Eternal Beggar. Ill. Th. Czemerin. Genova: PEA, 1955 60 p.
Műveinek fordításai: 1. Földes Jolán: Är detta livet? Övers. av Ingeborg Essén. Stockholm: Bonnier, 1938. 301 p. 2. Földes Jolán: Arany fülbevaló. Ford.Végh György. Budapest: Grill, 1946. 187 p. 3. Földes Jolán: Balık tutan kedi sokağı. Ford. Nasuhi Baydar. İstanbul: Ahmet Halit Kitabevi, 1940. 190 p. 4. Földes Jolán: Bir liseli kız vardı. Ford. Niyal Emin. İstanbul: İnkılap Kitabevi, 1946. 172 p. 5. Földes, Yolanda: La Calle del Gato Pescador. Trad. por Sebastian Juan Arbó. Barcelona: Juventud, 1941. 223 p. 6. Földes Jolán: Cara o cruz. Trad. Pablo Laslo. Buenos Aires: Anaconda, 1941. 312 p. 7. Földes Jolán: Caso-me. Trad. Antonio Larges. Rio de Janeiro: Vecchi, 1940. 262 p. 8. Földes Jolán: Chacun son crime. Trad. par Denise Van Moppes. Paris: Albin Michel, 1949. 272 p. 9. Földes Jolán: Si comincia domani. Trad. di Filippo Faber, Milano: Genio, 1937. 226 p. 10. Földes, Yolanda: El Coronel gitano. Versión castellana de P. de Olazábal; sobrecubierta de A. Solari. Buenos Aires: Octrosa, 1947. 263 p. 11. Földes Jolán: Een vrouw voor jou. Geautoriseerde vert. uit het Engels door M.H. Szekely-Lulofs. ’s-Gravenhage, Amsterdam: Leopold, De Muidertoren, 1950. 288 p. 12. Földes Jolán: De eerste de beste. Vertaald door A. E. Boutelje. Den Haag: Leopold, 1937. 246 p. 13. Földes Jolán: Egyptian interlude (Heads or tails). Transl. by Alexander G. Kenedi, Irwin Shapiro. New York, London: Farrar & Rinehart, Hutchinson, 1939. 302 p. 14. Földes Jolán: Elskovs April. Overs. Gunnar Juel Jörgensen. Köbenhavn: Grafisk, 1953. 238 p. 15. Földes Jolán: Emigranternes Gade. Overs. Aase Hansen. Köbenhavn: Gyldendal,
103
Nordisk, 1937. 242 p. 16. Földes Jolán: Erase una colegiala. Trad. Eliana Silva de Ortúzar. Santiago de Chile: Ed. Emp. Letras, 1937. 191 p. 17. Földes Jolán: Evleniyorum. Ford. Muazzez Tahsin Berkand. İstanbul: İnkılâp Kitabevi, 1945. 172 p. 18. Földes Jolán: Exilés. Trad. par Cécile Sérézia. Paris: Lumière, 1947. 264 p. 19. Földes Jolán: Fain would I change. Fordító ismeretlen. London: Hale, 1951. 224 p. 20. Földes Jolán: The Fairest Apple. Fordító ismeretlen. London: Hutchinson, 1950. 192 p. 21. Földes Jolán: Fiskande kattens gata. Övers. av Gösta Olzon. Stockholm: Bonnier, 1936. 289 p. 22. Földes Jolán: Goldene Ohrringe. Übers. von Rolf Burgauer. Zürich: Pan, 1948. 290 p. 23. Földes Jolán: De gouden oorringen. Trad. Elisabeth Eenhoorn. Gravenhage: Leopold, 1947. 244 p. 24. Földes Jolán: Gyldne Örenringe. Overs. Annabeth Kruuse. Köbenhavn: S.n., 1948. 220 p. 25. Földes Jolán: Hans anden Kone. Overs. Annabeth Kruuse. Köbenhavn: Grafisk 1950. 235 p. 26. Földes Jolán: Ich heirate. Übers. von Otto Drechsler. Leipzig: Julius Kittl, 1936. 300 p. 27. Földes Jolán: I’m Getting Married. Transl. by George Halász. London: Nicholson & Watson, 1938. 284 p. 28. Földes Jolán: Il était une lycéenne. Trad. par Flora Rónai, Paris: Les Éditions de France, 1937. 269 p. 29. Földes Jolán: Imperial Tokay. Fordító ismeretlen. London: Hutchinson, 1948. 272 p. 30. Földes Jolán: Jeg gifter mig. Oversatt av F. Gjerdrum. Oslo: Gyldendal, 1938. 186 p. 31. Földes Jolán: Jeg maa ha mig en mand. Overs. Clara Hammerich. Köbenhavn: Hasselbach, 1938. 224 p. 32. Földes Jolán: Je me mariée. Trad. par Flora Rónai. Paris: Les Éditions de France, 1938. 288 p. 33. Földes Jolán: John Marchmonts Testament. Übers. von Felix Horst. Zürich: Pan, 1950. 304 p. 34. Földes Jolán: Kalastavan kissan katu. Suomentanut Auterinen Maijaliisa. Helsinki: Otava, 1937. 320 p. 35. Földes Jolán: Kopf oder Schrift. Übers. von Stefan J. Klein. Amsterdam: Fleckig, 1938. 365 p. 36. Földes Jolán: Kultaiset korvarenkaat. Suomentanut Ena Kontuniemi. Helsinki: Nide hämeenlinna, 1948. [? p.]
104
37. Földes Jolán: Kvinder vil Bedrages. Overs. Elsa Gress. Köbenhavn: Grafisk, 1952. 256 p. 38. Földes Jolán: Ladies don’t Suffer. Fordító ismeretlen. London: Hutchinson, 1942. 207 p. 39. Földes Jolán: Den ljuva flykten. Kärlek och äventyr. Övers. från engelska av Josef Almqvist. Stockholm: B. Wahlström, 1950. 254 p. 40. Földes Jolán: Maria vor der Reifeprüfung. Ford. ismeretlen. Amsterdam: Allert de Lange, 1939. 268 p. 41. Földes Jolán: Marrons Glacés. Fordító ismeretlen. London: Hutchinson, 1940. 223 p. 42. Földes Jolán: Mowing Freely. Fordító ismeretlen. London: Hutchinson, 1944. 160 p. 43. Földes Jolán: Musze wyjse za maz. Preloz. Eugenia Solska Warszawa: Plan, 1938. 284 p. 44. Földes Jolán: Naimiskauppa. Suomentanut Sakari Jutoni. Helsinki: Otava, 1938. 259 p. 45. Földes Jolán: Se necesita un marido. Trad. por Alfonso Banda Moras. Barcelona: Luis de Caralt, 1953. 210 p. 46. Földes Jolán: Onepravdanite. Prev. Szpasz Kapelkov. Szofija: Rila, 1945. 284 p. 47. Földes Jolán: Orzeł czy reszka. Preloz. Sillei Rezső. Lwów: Książnica-Atlas, 1939. 378 p. 48. Földes Jolán: Over der brug. Trad. M. H. Székely-Lulofs. Den Haag: Leopold, 1938. 287 p. 49. Földes Jolán: Peter verliert nicht den Kopf. Übers. von Stefan J. Klein. Mähr.-Ostrau: Atrium, 1938. 138 p. 50. Földes Jolán: Pile ou face. Trad. par Denise van Moppès. Paris: Albin Michel, 1939. 380 p. 51. Földes Jolán: Les plaisir des femmes. Trad. par Flora Ronai. Paris: Les Éd. De France, 1939. 218 p 52. Földes Yolanda: Prelude to love. Transl. by A. G. Kenedi, I. Shapiro. New York, Toronto: Farrar & Rinehart, 1938. 271 p. 53. Földes Jolán: Prendo Marito. Trad. di Filippo Faber. Milano: Fratelli Treves, 1937. 316 p. 54. Földes Jolanda: Questa è la tua donna. Trad. di E. Brugnotti. Milano: ELI, 1951. 325 p. 55. Földes Jolán: A rua do gato que pesca. Trad. de Francisco Quintal, Lisboa: Livraria Renascença, 1959. 239 p. 56. Földes Jolán: La rue du Chat- Qui – Pêche. Trad. par Denise van Moppès. Paris: Albin Michel, 1947. 316 p. 57. Földes Jolán: De straat van de visschende kat. Geautoriseerde bew. uit het Hongaarsch
105
door M. H. Székely-Lulofs. Den Haag: Leopold, 1937. 367 p. 58. Földes Jolán: Die Strasse der fischenden Katze. Übers. von Stefan J. Klein. Amsterdam: Allert de Lange, 1937. 313 p. 59. Földes Jolán: La strato de fisanta kato. Trad. Ladislao Halka. Budapest: Literatura Mondo, 1937. 268 p. 60. Földes Jolán: The Street of the Fishing Cat. Transl. by Elisabeth Jacoby. London: Nicholson & Watson, 1937. 317 p. 61. Földes Jolán: The Street of the Fishing Cat. Transl. by Elisabeth Jacoby. New YorkToronto: Farrar & Rinehart, 1937. 317 p. 62. Földes Jolán: The Street of the Fishing Cat. Transl. by Elisabeth Jacoby. Leipzig: The Albatross. 1937. 317 p. 63. Földes Jolán: Susanne gifter sig. Övers. av Håkan Bergstedt, Stockholm: Bonnier, 1938. 263 p. 64. Földes Jolán: La tzigane et le colonel. Trad. par Eugène Wolfers. Paris: Lumière, 1945. 255 p. 65. Földes Jolán: Ulica Kota Rybołówcy. Preloz. Sillei Rezső, Warszava: Książnica-Atlas, 1937. 242 p. 66. Földes Jolán: Ulica mačka ribara. Prev. Paula Rendi. Zagreb: Binoza-Svjetski pisci, [1937?] 236 p. 67. Földes Jolán: Ulice rybařici kočky. Prel. Arno Kraus. Praha: Evropský literární klub, 1937. 257 p. 68. Földes Jolanda: La via del gatto pescatore. Ford. ismeretlen. Milano: Corriere della sera, 1936. 112 p. 69. Földes Jolán: Vou-me casar! Trad. Castello Branco. Lisboa: Classica, 1939. 259 p. 70. Földes Jolán: Woman in Love. Transl. by Eleanor Hall. London: Museum Press, 1945. 157 p. 71. Földes Jolán: Zkouška dospělosti. Prel. Evžen Klinger. Praha: Sfinx, 1937. 239 p. 72. Földes Jolán: Zlaté náušnice. Ford. ismeretlen. V. Praze: Plzákovo nakladatelství, 1948. 248 p.
Fordításai: 1. Abbe, Patience – Abbe, Richard – Abbe, Johnny: Három gyermek elmeséli kizárólag felnőtteknek tizenegy évi bolyongását a világ körül. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1937. 191 p. 2. Baldwin, Faith: Második szereposztás. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1934. 253 p.
106
3. Campbell, Reginald: Halál a tigrisvölgyben. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1936. 251 p. 4. Christie, Agatha: Poirot és az ABC. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1936. 172 p. 5. Christie, Agatha: Poirot gyanúba esik. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 252 p. 6. Daly, Caroll John: Az üvöltő fenevad. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1932. 192 p. 7. Dilnot, George: Sátán őnagysága. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935 192 p. 8. Eberhart, Mignon: Baleset a ködben. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1936. 222 p. 9. Footner, Hulbert: A halott ember kalapja. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 196 p. 10. Gardner, Erle Stanley: A táncos lányok esete. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 224 p. 11. Gardner, Erle Stanley: A vonító kutya esete. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 255 p. 12. Hueston, Ethel: Eladó szépség. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 200 p. 13. Hueston, Ethel: Szélvész kisasszony. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 14. Hüvelyk Matyi. Mese. Átdolg. Földes Jolán. Ill. Sebők Imre. Budapest: Palladis, 1937. 62 p. 15. Jamieson, Leland: A névtelen sziget. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1936. 191 p. 16. Mills, Arthur: Az aranymacska. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1936. 172 p. 17. Mowery, William: Klubház a hó alatt. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 190 p. 18. Németh Andor: Hungary. Ford. Földes Yolanda. Budapest: Lloyd Guide Books Company, 1932. 584 p. 19. Patrick, Quentin: Halál a galambdúcban. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 20. Pollock, Channing: A tökéletes úriember. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1937. 224 p. 21. Rosman, Alice Grant: A kis kutya két gazdája. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 190 p.
107
22. Rosman, Alice Grant: A kisautó két gazdája. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1934. 192 p. 23. Stringer, Arthur: Az elveszett leány. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 24. Wallace, Edgar: Az ember, aki nem is él. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 25. Wallace, Edgar: A meztelen lábnyom. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1936. 127 p. 26. Wentworth, Patricia: Ördög a sötétben. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1936. 192 p. 27. Wheatley, Dennis: Gyilkosság Miami előtt. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1937. 132 p. 28. Wheatley, Dennis: A tilalmas terület. Regény. Ford. Földes Jolán. Budapest: Palladis, 1935. 253 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TÖRÖK Sophie: Nők az irodalomban. Nyugat, 1932. II. (24. sz.), pp. 627-630. 2. RÓZSAHEGYI György: Földes Jolán: Mária jól érett. Névtelen Jegyző, 1932. június 23. 23. p. 3. FÜLÖP Margit: Négyszemközt Földes Jolánnal. Literatura, 1936. pp. 307-308. 4. HEVESI András: A halászó macska uccája. Földes Jolán regénye. Nyugat, 1936. II. (12. sz. ), pp. 459-460. 5. GYÖRGY László: Nem én leszek a regényíró Miss Magyarország, - mondta Földes Jolán… Ünnep, 1936. október 23. pp. 1834-1835. 6. KEMÉNYFFY János: Egy nemzetközi regénypályázat magyar győztese. Földes Jolán: A halászó macska utcája. Budapest: Franklin Ny., 1937. pp. 231-254. (Klny. a Budapesti Szemléből) 7. N.M.: A Halászó macska utcája és a nemzetközi pályázati díj. Napkelet, 1937. pp. 4950. 8. Földes Jolán: A halászó macska uccája. Élet, 1937/15. sz., 402. p. 9. KARDOS László: Más világrész. Földes Jolán novellái. Nyugat, 1938. I. (3. sz.), 236. p. 10. Földes Jolán: Más világrész – Fej vagy írás. Élet, 1938/12. sz., 510. p. 11. GALLA Ágnes: Tizenhat éves angol lányok kedvenc írónője. Haladás, 1948/6. sz., 2. p. 12. M.K.: Földes Jolán. Irodalmi Újság, 1963. november 15. 2. p.
108
13. MEGYERY Sári: A halászó macska utcája. = Uő: Játékszerelem. Emlékek és portrék. Budapest: Magvető, 1984. pp. 65-78. 14. SZAKONYI Károly: Előszó. = Földes Jolán: A halászó macska uccája. Budapest: Pallas, Budapest, 1989. pp. 5-8. 15. HEGEDŰS Géza: Földes Jolán és A halászó macska uccája. = Földes Jolán: A halászó macska uccája. Budapest: Pallas, 1989. pp. 195-204. 16. ERŐS Kinga: Földes Jolán: A halászó macska uccája. Emigránsok utcája. Szépirodalmi Figyelő, 2006/5. sz., pp. 91-95. 17. BUDA Attila: Ismétlés mint értelmezés. Figyelő, 2006/5. sz., pp. 96-103. 18. KRUSOVSZKY Dénes: A felejtés ellen. Élet és Irodalom, 2006. aug. 18., 28. p. 19. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn. = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 20. SÁRKÖZI Mátyás: Micsoda életek! Emigránsok Angliában. Budapest: Noran, 2008. pp. 106-108. 21. ZSADÁNYI Edit: „Piros mályva, papsajt, jézusszíve, bazsali, rezeda meg kisasszonycipő”. A felsorolás és a személytelen narráció formái Kaffka Margit, Ritoók Emma és Földes Jolán prózájában. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 89-106. 22. JABLONCZAY Tímea: A szöveg mint az anya teste. Földes Jolán: Mária jól érett. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 310-325. 23. ERŐS Kinga: Emigránsok utcája. Földes Jolán: A halászó macska uccája. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 326-331.
Forray Jolán 1. FORRAY Jolán: Szomorú asszonyoknak üzenem. Versek. Budapest: Írók, Művészek, Zeneszerzők Értékesítő Szövetsége, 1935. 28 p.
109
Fürth Margit, F. 1. FÜRTH Margit, F.: Az alagút. Novellák. Tel-Aviv: Új Kelet, 1969. 215 p. 2. FÜRTH Margit, F.: Beruria siratása. Elbeszélések. Budapest: Múlt és Jövő, 1931. 83 p. 3. FÜRTH Margit, F.: Gyuri gróf, a németfalvi kispap. Mesék és történetek zsidó gyerekek számára. Ill. Nagy György. Budapest: Garai Ny., 1926. 75 p. 4. FÜRTH Margit, F.: Keresztúton. Elbeszélések. Budapest: Múlt és Jövő, 1930? 107 p. 5. FÜRTH Margit, F.: Kukta Peti. Mesék. Ill. Gedő Lipót. Budapest: Fővárosi Könyvkiadó, 1936. 73 p. 6. FÜRTH Margit, F.: Maris! Maris! Regény. Tel-Aviv: Új Kelet, 1965. 285 p. 7. FÜRTH Margit, F.: Üdvözlet a jövő asszonyának. Versek. Tel-Aviv: Új Kelet, 1956. 90 p. 8. FÜRTH Margit, F.: Vágyak végtelene. Versek. Budapest: Korvin Ny., 1927. 63 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. 2.
REICHARD Piroska: Beruria siratása. F. Fürth Margit elbeszélései. Nyugat, 1931. I. (7. sz.), pp. 471-472. TÖRÖK Sophie: Gyerekek könyveiről. Illyés Gyula és Ortutay Gyula magyar parasztmeséi; Alan Alexander Milne: Micimackó; Szegedi Boris: Fur-Fa-Rag-Ta; Selma Lagerlöf: Amikor én kisleány voltam; Arthur Ransome: Fecskék és fruskák; F. Fürth Margit: Kukta Peti. Nyugat, 1936. II. (12. sz.), pp. 454-457.
Füssy Margit 1. FÜSSY Margit: Történelmi miniatűrök. Hangulatok. Versek. Szeged: Szerző, 1941. 24 p.
Közreműködései: 1. FÜSSYNÉ HUSZÁR Amália: Igazságot Magyarországnak! Aktuális strófák. Átdolg. és sajtó alá rend. Füssy Margit. Szeged: Szerző, 192? 23 p.
110
Füssyné Huszár Amália 1. FÜSSYNÉ HUSZÁR Amália: Egy csokor tulipán. 150 irredenta és hazafias gyermekvers óvodák, iskolák és családok használatára. Szeged: Hírlapkiadó, 1925? 77 p. 2. FÜSSYNÉ HUSZÁR Amália: Igazságot Magyarországnak! Aktuális strófák. Átdolg. és sajtó alá rend. Füssy Margit. Szeged: Füssy, 192? 23 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. LENGYEL András: Egy csokor tulipán. Egy irredenta írónő - Füssyné Huszár Amália. Tekintet, 1997/4-5. sz. pp. 63-76. = Közkatonái a tollnak. Vázlatok Szeged sajtótörténetéhez. Szeged: Bába, 1999. pp. 265-280.
Gál Anna 1. GÁL Anna: Jó volna már őszintén szólni. Versek. Budapest: Kéve, 1937. 46 p. 2. GÁL Anna: Változatok egy témára. Versek. Budapest: Madách Ny. 1941. 48 p.
Gál Margit 1. GÁL Margit. A gépírókisasszony. Egy irodista leány vallomásai. Budapesti erkölcsregény. Budapest: Magyar Könyvkiadó, 1908. 95 p.
111
Gárdos Mária 1. GÁRDOS Mária: Asszony a vártán. Regény. Budapest: Világosság Ny., 1939. 23 p. 2. GÁRDOS Mária: Bebel Ágoston halálának huszadik évfordulójára. Budapest: Esztergályos, 1933. 28 p. 3. GÁRDOS Mária: A bálkirálynő. Regény. Budapest: Világosság Ny., 1939. 23 p. 4. GÁRDOS Mária: A csodálatos sugár. Regény. Budapest: Világosság Ny., 1939. 23 p. 5. GÁRDOS Mária: Fénycsóva az éjszakában. Regény. Budapest: Világosság Ny., 1939. 24 p. 6. GÁRDOS Mariska: Az igazság az élet. Értekezés. Kolozsvár: Újhelyi, 1906. 79 p. 7. GÁRDOS Mária: A jó Lujza. Louise Michet. Történeti regény. Budapest: Világosság Ny., 1936. 23 p. 8. GÁRDOS Mariska: Kilenc hónap. Novellák. Budapest: Biró, 1917. 148 p. 9. GÁRDOS Mariska: Kukoricán térdepelve. Emlékezések. Budapest: Szépirodalmi, 1964. 358 p. 10. GÁRDOS Mária: A nő a történelem sodrában. Értekezés. Bev. Kéthly Anna. Budapest: Arany János Ny., 1942. 192 p. 11. GÁRDOS Mariska: Szállj gondolat. Emlékezések. Budapest: Szépirodalmi, 1961. 383 p. 12. GÁRDOS Mariska: Százarcú élet. Emlékezések. Budapest: Szépirodalmi, 1975. 607 p. 13. GÁRDOS Mária: A szegények őrangyala. Catarina doamna astra. Elbeszélés. Budapest: Világosság Ny., 1938. 24 p. 14. GÁRDOS Mária: Trier legszebb lánya. Marx Károlyné Westphalen Jenny. Regény. Budapest: Világosság Ny., 1938. 23 p. 15. GÁRDOS Mária: Egy úttörő asszony. Regény a „Munkás lovagjai”-nak korszakából. Budapest: Világosság Ny., 1936. 22 p.
Fordításai: 1. Ehrenburg, Ilja: Babeuf és az „Egyenlőek”.Gracchus Babeuf élete. Budapest: Rekord Kiadó, 1937. 269 p. 2. Michaelis, Karin: A nagy vendégség. Gyermekregény. Ford. Gárdos Mária. Ill. Marie Hjuler. Budapest: Franklin, 1937. 155 p. 3. Schirokauer, Alfred: Két világ. Lassalle Ferdinand élete. Ford. Gárdos Mária. Budapest: Tábor, 1937. 259 p.
112
Szerkesztői munkái: 1. Asszonyok. Szerk. Gárdos Mária 1945-1949. Budapest: Magyar Nők Demokratikus Szövetsége 2. Nőmunkás. Szerk. Gárdos Mariska 1905-1949. Budapest: Szocialista Nőmunkások Országos Szervező Bizottsága 3. Szövetkezeti Élet. Országos Szövetkezeti Tanács hivatalos lapja. Szerk. Gárdos Mária 1947-1949. Budapest: Országos Szövetkezeti Tanács 4. Vörös Újság. Szerk. Gárdos Mária 1919. Budapest: Magyarországi Szocialista Párt
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Nagy idők hős asszonyai. Garibaldiné Anita Riberio de Silva, Luise Michel és Gárdos Mária. Előadások. Budapest: Kossuth, 1959. 15 p. 2. JÓZSEF Farkas: Gárdos Mariska Szállj gondolat c. emlékiratáról. Új Írás, 1962/7. sz., pp. 799-800. 3. IZSÁKY Margit: Nagy idők tanúi. Asszonyok, 1969/3. sz., 2. p. 4. ZSIGMONDI Mária: Gárdos Mária. Nők Lapja, 1973/5. sz., 7. p. 5. MÁRIÁSSY Judit: Ki volt Gárdos Mária? Élet és Irodalom, 1975/18. sz., 4. p. 6. KÖVES Rózsa: Gárdos Mária emlékezete. Magyar Nemzet, 1975. máj. 1. 9. p. 7. Gárdos Mariska, szemelvények, dokumentumok. Bev., összeáll. KENDE János. Budapest: Magyar Nők Országos Tanácsa, 1985. 179 p. 8. KENDE János: Gárdos Mariska. = Életutak. Szakszervezeti vezetők életrajzai. Szerk. STRASSENREITER Erzsébet. Budapest: Népszava, 1988. pp. 116-129.
Gáspárné Dávid Margit 1. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Az árvízi hajós [Wesselényi Miklós]. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 308 p. 2. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: A csodadoktor. Cagliostro rejtelmes élete. Regény.
113
Budapest: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Rt., 1942. 282 p. 3. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Csöppike meseországban. Ifjúsági regény. Budapest: Nova, 1935. 118 p. 4. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Csöppike kalandjai Párisban. Ifjúsági regény. Ill. Geiger Richárd. Budapest: Nova, 1926. 141 p. 5. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: A divat története. Erkölcsök, szokások, viseletek 14801920. Budapest: Pantheon, 1923-1924. 2 kötet. 6. [GÁSPÁRNÉ] DÁVID Margit: Huncut Böske kalandjai és más mesék. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1906. 175 p. 7. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: A huncut kölyök Pesten. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Nova, 1925. 170 p. 8. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: A kis masamód. Leányregény. Budapest: Kultúra, 1918. 133 p. 9. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit. Kópé meg Sunyi és egyéb mesék. Ill. Geiger Richárd. Budapest: Eisler, 1914. 159 p. 10. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Lélekvásár. Regény. Budapest: Dömjén, 1933. 126 p. 11. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Liselotte. Biedermeier regény. Budapest: Athenaeum, 1917. 205 p. 12. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Máglyahalál. Regény. Budapest: Grill, 1926. 257 p. 13. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Maroknyi boldogság. Regény. Budapest: Stílus, 1943. 349 p. 14. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Mesevilág Tündérország. Mese. Ill. Pályi Jenő. Budapest: Nova, 1943. 72 p. 15. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Mylord. Regény. Budapest: Világirodalom, 192? 188 p. 16. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Örök lángok. Regény. Budapest: Világirodalom, 1927. 226 p. 17. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Pesti dámák. Regény. Budapest: Herczka, 1919. 158 p. 18. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Szerelmek városa. Regény. Budapest: Nova, 1925. 160 p. 19. GÁSPÁRNÉ Dávid Margit: Szerelmi házasság. Regény. Budapest: Literária, 1940. 31 p. 20. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Topázgyűrű. Regény. Budapest: Lingua, 1935. 160 p. 21. GÁSPÁRNÉ DÁVID Margit: Tündérország meséi. Budapest: Nova, 1925. 110 p.
Fordításai: 1. Andersen [Hans Christian] meséi. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit. Budapest: Magyar
114
Kereskedelmi Közlöny, 1907. 87 p. 2. Bechstein, Ludwig meséi. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit. Budapest: Tolnai, 1935. 122 p. 3. Corsari, Willy Ly: Az emberek fehérben. Regény. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Budapest: Stílus, 1943. 371 p. 4. Defoe, Daniel – Campe, Joachim Heinrich: Robinzon. Regény az ifjúság számára. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit. Budapest: Forrás Ny., 1944. 96 p. 5. Ezeregyéjszaka meséi. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1918. 159 p. 6. Grimm [Jakob – Grimm, Wilhelm]: Legszebb Grimm mesék. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit, Szegedy Ila. Budapest: Forrás Ny., 1943. 190 p. 7. Grimm mesék. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1907. 85 p. 8. Grün, Lili: Egy szív gazdát keres. Regény. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Budapest: Dante, 1933. 208 p. 9. Koch, Henny: Bébi története. 1. Bébi. 2. Bébi esküvője. 3. Bébi, a kismama. 4. Bébi kedvence. 5. Bébi a nagyanyó. 6. Bébi unokái. Ifjúsági regények. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Budapest: Nova, 1925-1926. 6 kötet. 10. Kohlrausek [Kohlrausch, Robert]: Az elátkozott ház. Regény. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Budapest: Világirodalom, 1927. 160 p. 11. Nast, Clara: Csöppike története. 1. köt. Csöppike a pajkos kis leány. Ifjúsági regény. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Ill. Galambos Margit, Mühlbeck Károly. Budapest: Nova, 1924. 124 p. 12. Nast, Clara: Csöppike története. 2. köt. Csöppike az iskolában. Ifjúsági regény. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Ill. Galambos Margit, Mühlbeck Károly. Budapest: Nova, 1924. 109 p. 13. Nast, Clara: Csöppike története. 3. köt. Csöppike kalandos utazásai. Ifjúsági regény. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Ill. Galambos Margit, Mühlbeck Károly. Budapest: Nova, 1925. 139 p. 14. Nast, Clara: Csöppike története. 4. köt. Csöppike tavasza. Ifjúsági regény. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Ill. Galambos Margit, Mühlbeck Károly. Budapest: Nova, 1925. 141 p. 15. Peck, Geo W.: A huncut kölyök és a bácsija. Ifjúsági regény. Ford. Gáspárné Dávid Margit. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Nova, 1924. 127 p. 16. Swift, Jonathan: Gulliver utazásai. Regény. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1907. 85 p. 17. Swift, Jonathan: Gulliver utazásai a törpék országában és az óriások országában. Ford. Dávid Margit. Ifjúsági kiadás. Budapest: Tolnai, 1937. 154 p.
115
18. Wildhagen Elza: A kis makrancos. 3. kötet. A kis makrancos házassága. Ifjúsági regény. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1914. 159 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Liselotte. Vasárnapi Ujság, 1917/26. sz., pp. 424-425. 2. Sz.K.: Liselotte. Biedermeier-regény. A Hét, 1917/27. sz., 431. p. 3. K. M-a: Gáspárné Dávid Margit: Örök lángok. Literatura, 1927/10. sz., 357. p.
Gayné Édy 1. GAYNÉ Édy: Már éltem egyszer… Versek. Debrecen: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó, 1935. 72 p. 2. GAYNÉ Édy: Mea culpa. Versek. Debrecen: Antalffy, 1931. 100 p. 3. GAYNÉ Édy: A szeretetnek utat engedj. Lia és Júlia regénye. Ifjúsági regény. Debrecen: Antalffy, 1937. 113 p. 4. GAYNÉ Édy: Tavasz. Versek. Debrecen: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó. 1930. 48 p. 5. GAYNÉ Édy: Vihar. Versek. Debrecen: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó, 1933. 80 p.
Gegus Ida 1. GEGUS Ida: Az én meséskönyvem I-II. Mesék és történetek gyermekek számára. 2. kiad. Budapest: Singer és Wolfner, 1905. 2 kötet. 2. [GEGUS] Ida néni gyermekmeséi. Budapest: Franklin, 1888. 163 p. 3. [GEGUS] Ida néni: Kis elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1895. 126 p. 4. GEGUS Ida: Mesék. Budapest: Singer és Wolfner, 1898. 44 p. 5. [GEGUS] Ida néni: Rosszcsont Ferke kalandjai vízen és szárazon. Ifjúsági regény. + A Hudri-Budri kompánia. Elbeszélés és apró versek. Budapest: Athenaeum, 1893. 119 p. 6. GEGUS Ida – Csillag Máté: Szálló pillangók. Verses-dalos mesekönyv. Ill. Byssz Róbert. Budapest: Corvin, 1926. 236 p. 7. GEGUS Ida: Tündérmesék. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 2 kötet. 116
8. GEGUS Ida: Tündérmesék. 3. kötet. Budapest: Singer és Wolfner, 1904. 48 p. 9. GEGUS Ida: Virágos kert. Dalok, játékok és mesék óvodák, anyák és nevelők számára. Budapest: Franklin, 1891. 96 p. 10. GEGUS Ida: 50 mese és történet gyermekek számára. Színes képekkel. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 2 kötet.
Közreműködései: 1. PERES Sándor: Magyar kisdedóvó. A kisded összes foglalkozásainak gyűjteménye, családok, óvodák, óvónőképző-intézetek számára. Bodor Miklós, Exner Leó, Fodor Lajos, Gegus Ida, Láng Mihály, Molnár Mária, Székely Gáborné közreműködésével. Budapest: Lampel, 1896. 218 p.
Gellért Mária 1. GELLÉRT Mária: Dávid. Regény. Budapest: Athenaeum, 1918. 155 p. 2. GELLÉRT Mária: Don Juan leánya. Regény. Budapest: Pallas, 1922. 208 p. 3. GELLÉRT Mária: A halálon innen, az életen túl. Regény: Budapest, Palladis, 1928. 239 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. 2. 3. 4.
LAKATOS Vince: Gellért Mária: Dávid. Katholikus Szemle, 1918/6. sz., pp. 573-574. Dávid. Gellért Mária regénye. Vasárnapi Ujság, 1918/10. sz., pp. 156-157. GYULAI Márta: Gellért Mária: Dávid. Nyugat, 1918. I. (10. sz.), 897. p. FÖLDI Mihály: Don Juan leánya. Gellért Mária regénye. Nyugat, 1922. I. (2. sz.), pp. 146-147.
Geőcze Anna 1. GEŐCZE Anna: Hogy lett Viola cserkész. Cserkészleányregény fiatal leányok 117
számára. Ill. M. Geőcze Erzsébet. Budapest: Rozsnyai, 1943. 220 p. 2. GEŐCZE Anna: A vadrózsák. Cserkészleányregény. Kispest: Magyar Cserkészleány Szövetség, 1933. 104 p. 3. GEŐCZE Anna: Versek. Miskolc: Magyar Jövő, 1926. 64 p. 4. GEŐCZE Anna: Viola első táborozása. Ifjúsági regény. Ill. M. Gőcze Erzsébet. Budapest: Athenaeum, 1943. 126 p.
Geőcze Sarolta 1. GEŐCZE Sarolta: Az akarat nevelése. Tanulmány. Budapest: Lampel, 1901. 147 p. 2. GEŐCZE Sarolta: A Bodrogköz. Tanulmány. Budapest: Pátria, 1901. 34 p. (Klny. a Magyar Gazdák Szemléjéből) 3. GEŐCZE Sarolta: A dolgozó Olaszország. Tanulmány. Budapest: Pátria, 1902. 55 p. (Klny. a Magyar Gazdák Szemléjéből) 4. GEŐCZE Sarolta: Az eladósodott ország. Tanulmány. Budapest: Pátria, 1907. 47 p. 5. GEŐCZE Sarolta: Az erkölcsi nevelés, mint nemzeti problema. Felolvasás a Magyar Paedagogiai Társaság 1909. nov. havi ülésén. Budapest: Franklin, 1909. 16 p. 6. GEŐCZE Sarolta: Erkölcsi nevelés a tanítóképzőben. A M. Pedagógiai Társaságban tartott előadás. Budapest: Franklin, 1912. pp. 217-235. (Klny. a Magyar Paedagogiából) 7. GEŐCZE Sarolta: Az ezeréves ország. Tanulmány. Budapest: Pfeifer, 1920. 100 p. 8. GEŐCZE Sarolta: Igaz történetek, rajzok, képek. Budapest: Singer és Wolfner, 1896. 222 p. 9. GEŐCZE Sarolta: Az iskola szociális feladatai. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1905. 16 p. (Klny. a Magyar Paedagogiából) 10. GEŐCZE Sarolta: Kereszténység és szocializmus. A Magyar Gazdaszövetség szociális tanfolyamán tartott előadás. Budapest: Pátria, 13 p. (Klny. a Magyar Gazdák Szemléjéből) 11. GEŐCZE Sarolta: Közgazdaságtan és társadalomtan tanító-, tanítónő- és tanárképző intézetek számára. Budapest: Szent István Társulat, 1921. 158 p. 12. GEŐCZE Sarolta: Külföldi nevelésügyi tapasztalatok. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1899. 45 p. (Klny. a Magyar Paedagogiából) 13. GEŐCZE Sarolta: Külföldi tapasztalatok. Tanulmány. Budapest: Magyar Gazdaszövetség, 1899. 31 p. 14. GEŐCZE Sarolta: Modern feminizmus. Tanulmány. Budapest: Pátria, 12 p. (Klny. a Magyar Gazdák Szemléjéből) 118
15. GEŐCZE Sarolta: Modern társadalmi feladatok. Tanulmány. Budapest: Pátria, 1901. 14 p. (Klny. a Magyar Gazdák Szemléjéből) 16. GEŐCZE Sarolta: A művészi nevelésről. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1899. 19 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelés 1898. évfolyamából) 17. GEŐCZE Sarolta: A nemzeti megújhodás erkölcsi feltételeiről. Tanulmány. Budapest: Szabad Lyceum, 1920. 20 p. 18. GEŐCZE Sarolta: A nők feladata a Székelyföldön. Tanulmány. Marosvásárhely: Reichardsperg, 1902. 15 p. 19. GEŐCZE Sarolta: A nő a modern társadalomban. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1899. 13 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 20. GEŐCZE Sarolta – Ritoók Emma: Les problèmes de la Hongrie. Les femmes hongroises aux femmes du monde civilisé. Avec la préface de Cécile de Tormay. Budapest: Pfeifer, 1920. 41 p. 21. GEŐCZE Sarolta – Ritoók Emma: The problem of Hungary. Magyar women to the women of the civilized world. Budapest: Pfeifer, 1920. 24 p. 22. GEŐCZE Sarolta: Ruskin élete és tanítása. 16 képmelléklettel. Tanulmány. Budapest: Athenaeum, 1903. 442 p. 23. GEŐCZE Sarolta: Számtani ismeretek a nőnevelés szolgálatában. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1893. [? p.] (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 24. GEŐCZE Sarolta: A szocialismus női világitásban. Tanulmány. Budapest: Budapesti Hirlap Ny., 1898. 20 p. (Megjelent a Magyar Gazdák Szemle 1898 áprilisi füzetében) 25. GEŐCZE Sarolta: Szociológia ethikai alapon. Tanulmány. Budapest: Szent István Társulat, 1922. 192 p. 26. GEŐCZE Sarolta: Tanulmányok a magyar társadalom életéből. Budapest: Singer és Wolfner, 1896. 218 p. 27. GEŐCZE Sarolta: Társadalmi program. Tanulmány. Budapest: Budapesti Hirlap Ny., 1899. 50 p. 28. GEŐCZE Sarolta: Tulipán és munka. Tanulmány. Budapest: Stephaneum Ny., 1906. 12 p. 29. GEŐCZE Sarolta: Veres Pálné és a magyar társadalom evoluciója. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1904. 23 p. (Klny. a Magyar Pedagogiából) 30. GEŐCZE Sarolta: A világháború és az új élet. H. Lambrecht után. Tanulmány. Budapest: Magyar Gazdaszövetség, 1918. 248 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Brehm E. Alfréd: Az éjszaki sarktól az egyenlítőig. Népszerű előadások. Ford. Geőcze
119
Sarolta, Paszlavszky József. 32 képpel és 17 műmelléklettel. Budapest: Kilián, 1892. 476 p. 2. Cherbuliez Viktor: Művészet és természet. Tanulmány. Ford. Geőcze Sarolta. Budapest: Akadémia, 1893. 243 p. 3. Kidd Benjamin: Társadalmi evolució. Tanulmány. Ford. Geőcze Sarolta. Átnézte Tarnai János. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1905. 387 p. 4. Le Play Frigyes: A munkásviszonyok reformja. Tanulmány. Ford. és bev. Geőcze Sarolta. A fordítást átnézte dr. Wildner Ödön. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1903. 540 p. 5. Reclus Elisée: A hegyek története. Tanulmány. Ford. Geőcze Sarolta. 18 eredeti képpel. Budapest: Természettudományi Társulat, 1891. 209 p. 6. Ruskin, John: Velence kövei. Tanulmány. Ford. Geőcze Sarolta. I. kötet. Budapest: Akadémia, 1896. 510 p. 7. Ruskin, John: Velence kövei. Tanulmány. Ford. Geőcze Sarolta. II. kötet. A szerzőtől rajzolt 38 ábrával és 20 képmelléklettel. Budapest: Akadémia, 1897. 487 p. 8. Ruskin, John: Velence kövei. Tanulmány. Ford. Geőcze Sarolta. III. kötet. A szerzőtől rajzolt 5 ábrával és képmelléklettel. Budapest: Akadémia, 1898. 339 p. 9. Taine, Hippolyte Adolph: La Fontaine. Tanulmány. Ford. Geőcze Sarolta. A verses idézeteket fordította Zempléni Árpád. Budapest: Kisfaludi Társaság, 1909. 362 p. 10. A II. ker. áll. tanítónőképzőint. értesítője, 1910/11–1916/17. Szerk. Geőcze Sarolta, 1916/17-ben Bittenbinder Miklós. Budapest: Igazgatóság, 1911-1917.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. S.I.: Igaz történetek, rajzok, képek. Ismertetés. Nemzeti Nőnevelés, 1896/5. sz., 259. p. 2. Geőcze Sarolta: Ruskin élete és tanítása. Ismertetés. Katholikus Szemle, 1904/4. sz., pp. 414-418. 3. KERESZTY Orsolya: „A Nórák kezdenek ébredezni mindenfelé...”. Geőcze Sarolta korai írásai a nők neveléséről és a nemzetépítésről. Múltunk, 2008/2. sz., pp. 30-46.
Gerely Jolán 1. GERELY Jolán: Add nekem a szívedet! Regény. Budapest: Korda, 1934. 185 p. 2. GERELY Jolán: Egy élet – egy lélekért. Életrajz. Budapest: Jézus Szíve Népleányai, 120
1933. 56 p. 3. GERELY Jolán: Életünk a szentmise tükrében. Rákospalota: Szalézi Művek, 1941. 99 p. 4. GERELY Jolán: Gyermekeink boldogságáról van szó! Rákospalota: Szalézi Művek, 1937. 105 p. 5. GERELY Jolán: Ha tudnád… Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 179 p. 6. GERELY Jolán: Hivatás vagy robot. Értekezés. Előszó Tóth Tihamér. Budapest: Korda, 1934. 208 p. 7. GERELY Jolán: Ki vagyok? Regény. Budapest: Korda, 1936. 287 p. 8. GERELY Jolán: A mai lányok útja. Vallásos irodalom. Előszó Tóth Tihamér. Budapest: Élet. 1932. 199 p. 9. GERELY Jolán: Majd ha asszony leszek. Levélregény. Budapest: Korda, 1943. 252 p. 10. GERELY Jolán: Mártika, a kis kereszthordozó. Elbeszélés. Rákospalota: Szalézi Művek, 1930. 75 p. 11. GERELY Jolán: A művelt leány. Útmutató. Budapest: Korda, 1933. 156 p. 12. GERELY Jolán: Szűz Mária nyomában. Rákospalota: Szalézi Művek, 1939. 165 p. 13. GERELY Jolán: A Szűzanya hív téged. Rákospalota: Szalézi Művek, 1944. 38 p.
Műveinek fordításai: 1. Gerely Jolán: Beruf oder Fron? Ein Jungmädchenbuch. Übers. von Máriássyné Szemere Katinka. Paderborn, Wien, Zürich: Schöningh, Fürlinger, Götschmann, 1937. 219 p. 2. Gerely Jolán: Dej mi své srdce! Překlad z maďarštiny Marie Kuthanové. Praha: Kropáč a Kucharský, 1938. 201 p. 3. Gerely Jolán: Dievčatá, čo myslíte? Preložila [z maďarčiny] Marianska kongregácia učiteliek a kandidátok učiteľstva v Levoči. Dielo ilustroval: Ľudovít Márton. Trnava: Spolok Svätého Vojtecha, 1936. 142 p. 4. Gerely Jolán: Dievčatá, pohovorme si. Preloz. Ladislav Hohoš. Trnava: Spolok Svätého Vojtecha, 1937. 158 p. 5. Gerely Jolán: Dospívajícím dívkám. Předmluvu napsal Dr. Tihamér Tóth. Ford. ismeretlen. Praha: Školské sestry O.S.F., 1936. 153 p. 6. Gerely Jolán: Dziewczę nowoczesne. Przedmowa Tóth Tihamér. Nazwa Zofia Swinarska. Kraków: Sekretariat „Czci Maryi”, 1936. 194 p. 7. Gerely Jolán: Gib mir dein Herz! Übers. von K. von Máriássy [Máriássyné Szemere Katinka] Paderborn: Schöningh, 1935. 235 p. 8. Gerely Jolán: Das gebildete Mädchen. Übers. von K. von Máriássy [Máriássyné
121
Szemere Katinka] Paderborn: Schöningh, 1934. 192 p. 9. Gerely Jolán: Het beschaafde meisje. Vert. uit het Duitsch door P. Crassaerts. Leuven: Vlaamsche drukkerij, 1937. 176 p. 10. Gerely Jolana: Keby si poznala. Preloz. Szekeres Stefan. Trnava: Spolok sv. Vojtecha, 1941. 144 p. 11. Gerely Jolán: Na okraji hlbín. Preloz. Marita M. Trnava: Spolok sv. Vojtěcha , 1940. 230 p. 12. Gerely Jolán: Wege des Mädchens von heute. Übers. von Cl. v. Steiger. Paderborn: Schöningh, 1933. 220 p. 13. Gerely Jolán: Wer bin ich? Gedanken über Frauenwesen und Frauensendung. Übers. von Máriássyné Szemere Katinka. Paderborn, Wien, Zürich: Schöningh, Fürlinger, Götschmann, 1937. 328 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Beaudenom, Leopold: Elmélkedések az evangéliumról. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Korda, 19362. Beltrami, Andrea: A bocsánatos bűn. Megfontolások és példák. Ford. Gerely Jolán. Rákospalota: Szalézi Művek, 1939. 163 p. 3. Coloma, Luis P.: Boy. Regény. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Szent István Társulat, é.n. [1911-1916] 2 kötet. 1. Coloma, Luis P.: A vértanú királynő. Regény. Ford. Gerely Józsa Jolán. Budapest: Szent István Társulat, 1909. 2 kötet. 2. Coppée, François: Henriette szerelme. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Singer és Wolfner, 1918. 32 p. 3. Glyn, Elinor: A boldogság felé. Regény. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Singer és Wolfner, 1921. 32 p. 4. Glyn, Elinor: Ő tudja miért. Regény. Ford. Gerely Jolán. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1917. 2 kötet. 5. Hedin, Sven Anders: Csangpo Láma a nomádok földjén. Regény. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Genius, 1922. 329 p. 6. Hedin, Sven Anders: Csangpo Láma zarándokútja. Regény. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Genius, 1922. 272 p. 7. Kasbauer, Sixta: Isten vésője alatt. Janssen Arnold, a steyli missziósművek alapítója. Életrajz. Ford. Gerely Jolán. Kőszeg: Szent Imre Missziós Szeminárium, 1941. 404 p. 8. Egy „kis lélek” a „kis ösvényen”. Filipetto Mária élete 1912-1927. Ford. Gerely Jolán. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 137 p.
122
9. Lagerlöf, Selma: Jeruzsálem. Regény. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Franklin, 1927. 2 kötet. 10. Lagerlöf, Selma: A számkivetett. Regény. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Genius, 1922. 259 p. 11. Egy magyar nagyasszony. Jankovich-Bésán Endréné grófné sz. Szentkereszty Janka bárónő élete. Összeáll. Gerely Jolán. Rákospalota: Szalézi Művek. 1934. 77 p. 12. Margit anya. Szent Margitról nevezett Mária anya, a Mária Reparatrix szerzetestársaság tagja 1867-1932. Életrajz. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Mária Reparatrix Zárda, 1938. 161 p. 13. Michaelis, Karin: Hét nővér. Regény. Ford. Gerely Jolán. Budapest: Genius. 1925. 226 p. 14. Schrijvers, Joseph: Önátadás. Ford. Gerely Jolán. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 303 p. 15. Scupoli Lőrinc: Lelki harc. Ford. Gerely Jolán. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 275 p. 16. Valori, Etre Maria: Szűz Mária és a Szíve. Olvasmányok. Ford. Gerely Jolán. Rákospalota: Szalézi Művek, 1935. 106 p.
Szerkesztői munkái: 1. Harangszó. Fiatal magyar nők lapja. Szerk. Gerely Jolán et al. 1920. 1.évf. 1.sz. (1920. jan. 1.)-1.évf. 8.sz. (1920. ápr. 15.). Budapest: Harangszó
Róla szóló válogatott irodalom: 1. MARCZELL Mihály: Gerely Jolán: A mai leányok útja. Katholikus Szemle, 1932/10. sz., pp. 318-320.
Gergely Márta 1. GERGELY Márta: 3 hamis tanú. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 2. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Adós fizess! Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 3. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Az amerikai nagynéni. Regény. Budapest: 123
Literária, 1942. 32 p. 4. GERGELY Márta: Amiről nem szokás beszélni. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 5. GERGELY Márta: Amit szabad Jupiternek… Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 6. GERGELY Márta: Anyakönyvi kivonat. Regény. Budapest: Tábor, 1940. 286 p. 7. GERGELY Márta: Apám barátnője. Regény. Budapest: Literária, 1939. 31 p. 8. GERGELY Márta: Apja lánya. Regény. Budapest: Forgács, 1946. 31 p. 9. GERGELY Márta: Beismerő vallomás. Regény. Budapest: Literária, 1940. 31 p. 10. GERGELY Márta: Csak egy kislány. Regény. Budapest: Literária, 1940. 31 p. 11. GERGELY Márta: Csillaghullás. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 12. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: A csodadoktor. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 13. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Egy a tízhez. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 14. GERGELY Márta: Az egyetlen. Regény. Budapest: Pantheon, 1944. 372 p. 15. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Az egyetlen tanú. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 16. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Az egyiknek sikerül. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 17. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Egyikünk fölösleges. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 18. GERGELY Márta: Elisa Branco kiáltása. Elbeszélés. Ill. Zórád Ernő. Budapest: Országos Béketanács, 1953. 39 p. 19. GERGELY Márta: „Elveszett egy drótszőrű”. Regény. Budapest: Literária, 1938. 63 p. 20. GERGELY Márta: Ember és úriember. Regény. Budapest: Literária, 1939. 63 p. 21. GERGELY Márta: Én, Máthé Erzsébet. Regény. Budapest: Pantheon, 1935. 229 p. 22. GERGELY Márta: Éva betörőt fog. Regény. Budapest: Literária, 1939. 63 p. 23. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Félvér. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 24. GERGELY Márta: Földi paradicsom. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 25. GERGELY Márta: A füstréti Madonna. Regény. Budapest: Magvető, 1962. 497 p. 26. GERGELY Márta: Gólyamese. Regény. Budapest: Literária, 1939. 63 p. 27. GERGELY Márta: Gyárváros, előre! Ifjúsági regény. Budapest: Ifjúsági, 1950. 168 p. 28. GERGELY Márta: A gyilkosság árnyékában. Regény. Budapest: Literária, 1939. 63 p. 29. GERGELY Márta: A gyilkosságra születni kell. Regény. Budapest: Literária, 1939.
124
63 p. 30. GERGELY Márta: Haragszom rád! Regény. Budapest: Sík, 1943. 32 p. 31. GERGELY Márta: Három hamis tanú. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 32. GERGELY Márta: A házasság nem főnyeremény. Regény. Budapest: Literária, 1938. 63 p. 33. GERGELY Márta: Házasságból elégséges. Regény. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Móra, 1960. 366 p. 34. GERGELY Márta: A házmester beleszól. Regény. Budapest: Literária, 1940. 31 p. 35. GERGELY Márta: Igazi jó reklám. Regény. Budapest: Literária, 1937. 63 p. 36. GERGELY Márta: Iskolatársak. Regény. Ill. Szőnyi Gyula. Budapest: Móra, 1963. 324 p. 37. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Ítél a közönség. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 38. GERGELY Márta: Jót akartam. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 39. GERGELY Márta: Karácsonyi segély. Regény. Tel-Aviv: Meyuchad Ny., 1950 körül, 31 p. 40. GERGELY Márta: Kassai gyors. Regény. Budapest: Alfa, 1943. 48 p. 41. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Kényszerleszállás. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 42. GERGELY Márta: Kettő szoba, hall. Regény. Budapest: Literária, 1940. 31 p. 43. GERGELY Márta: Kicsi a bors. Ifjúsági regény. Ill. Boromisza Zsolt. Budapest: Ifjúsági, 1956. 180 p. 44. GERGELY Márta: Koller úr válni akar. Regény. Budapest: Literária, 1938. 63 p. 45. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Magasfeszültség. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 46. GERGELY Márta: Magyarázni nem lehet. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 47. GERGELY Márta: Második nemzedék. Regény. Budapest: Tábor, 1941. 266 p. 48. GERGELY Márta: A megbízható ember. Regény. Budapest: Literária, 1940. 31 p. 49. GERGELY Márta: Meghívó az állatkertbe. Verses képeskönyv. Ill. Róna Emy. Budapest: Minerva, 1964. 18 p. 50. GERGELY Márta: A megvásárolt ember. Regény. Budapest: Literária, 1939. 31 p. 51. GERGELY Márta: Meteor. Regény. Budapest: Uj Idők, 1948. 192 p. 52. GERGELY Márta: A mi lányunk. Ifjúsági regény. Ill. Szőnyi Gyula. Budapest: Móra, 1959. 487 p. 53. GERGELY Márta: A mi tanítónk. Ifjúsági regény. Ill. Zórád Ernő. Budapest: Ifjúsági, 1951. 151 p. 54. GERGELY Márta: Milliós örökség. Regény. Budapest: Literária, 1940. 28 p. 55. GERGELY Márta: Miska és Mihály. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p.
125
56. GERGELY Márta: Miss Nihil. Regény. Budapest: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Rt., 1943. 496 p. 57. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: A műtét sikerült. Regény. Budapest: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Rt., 1943. 48 p. 58. GERGELY Márta: Ne ölj! Elbeszélés. Tel-Aviv: Neografika Ny., 195? 32 p. 59. GERGELY Márta: Négyszáz ember, egy gyerek. Színjáték. Budapest: Népszava, 1956. 26 p. 60. GERGELY Márta: Nehéz egyetem. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1969. 428 p. 61. GERGELY Márta: Nem minden a diploma. Regény. Budapest: Literária, 1938. 63 p. 62. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Önmagát ítélte el! Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 63. GERGELY Márta: Az örökös. Regény. Budapest: Magvető, 1957. 611 p. 64. GERGELY Márta: Őstehetség kerestetik. Regény. Budapest: Literária, 1939. 63 p. 65. GERGELY Márta: Öt év próbaidő. Regény. Budapest: Napsugár, 1943. 48 p. 66. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Párbaj a halállal. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 67. GERGELY Márta: Pattintó Antal. Regény. Ill. Csemiczky Tihamér. Budapest: Athenaeum, 1950. 30 p. 68. BORBÁS György [GERGELY Márta]: Pénteken kezdődött. Regény. Budapest: Központi Könyvkiadó Vállalat, 1943. 48 p. 69. GERGELY Márta: Pillanatnyi elmezavar. Regény, Budapest: Literária, 1936. 64 p. 70. GERGELY Márta: Rossz pénz nem vész el. Regény. Budapest: Literária, 1940. 31 p. 71. GERGELY Márta: A salakmosó. Regény. Budapest: Pantheon, 1934. 264 p. 72. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Salamon ítélete. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 73. GERGELY Márta: Sanyi. Regény. Ill. Szőnyi Gyula. Budapest: Móra, 1966. 188 p. 74. GERGELY Márta: Sárfényes. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1966. 371 p. 75. GERGELY Márta: A szélhámos fia. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 76. GERGELY Márta: Szemtől szembe. Regény. Budapest: Fórum, 1943. 300 p. 77. GERGELY Márta: A szerelem gyermeke. Regény. Budapest: Literária, 1937. 63 p. 78. GERGELY Márta: Szmokingban, mezítláb. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1939. 31 p. 79. GERGELY Márta: Szolgálni jobb. Regény. Budapest: Pantheon, 1936. 278 p. 80. GERGELY Márta: Szöszi. Regény. Ill. Szőnyi Gyula. Budapest: Móra, 1958. 222 p. 81. GERGELY Márta: Teréz, a kedves halhatatlan [Brunszvik Teréz]. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1972. 575 p. 82. GERGELY Márta: Téves kapcsolás. Regény. Budapest: Literária, 1938. 63 p. 83. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: A tigriskölyök. Regény. Budapest: Literária,
126
1942. 32 p. 84. GERGELY Márta: Tízéves találkozó. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 127 p. 85. GERGELY Márta: Többsincs osztály. Regény. Budapest: Móra, 1968. 344 p. 86. GERGELY Márta: U-gu. Ifjúsági regény. Ill. Würtz Ádám. Budapest: Magvető, 1963. 217 p. 87. KEVÉLY Mihály [GERGELY Márta]: Az utolsó alkalom. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 88. BORBÁS György [GERGELY Márta]: Utolsó alkalom. Regény. Budapest: Napsugár, 1943. 32 p. 89. GERGELY Márta: Úttörőbarátság. Színjáték. Ill. Bánó Endre. Budapest: Ifjúsági, 1952. 136 p. 90. GERGELY Márta: Vasúti ismeretség. Regény. Budapest: Literária, 1940. 31 p. 91. GERGELY Márta: Vér nem válik vízzé. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. 92. GERGELY Márta: Vígan megyünk tönkre. Regény. Budapest: Literária, 1938. 63 p. 93. GERGELY Márta: Zebulonból mackó lesz. Mackó bácsi legújabb utazása. Mese. Ill. Emánuel Béla. Budapest: Uj Idők, 1948. 147 p. 94. Móricz Zsigmond - Nagy Lajos - GERGELY Márta: Választás. Színművek. Budapest: Népszava, 1954. 40 p.
Műveinek fordításai: 1. Gergely Márta: Ászirut. Ivrit M. Nimrod. Tel-Aviv: Átid, 195? 35 p. 2. Gergely Márta: Debi v’hájáhszánim. Ivrit M. Bárkai. Tel-Aviv: Háromán házáir, 195? 35 p. 3. Gergely Márta: Élfi. Perev. G. Lejbutin, I. Salimon. Moskva: Detgiz, 1960. 222 p. 4. Gergely Márta: Elfi. Rus. thargm. H. Duljan. Jereván: Hajasztan, 1967. 253 p. 5. Gergely Márta: Elfi. Trad. Z. Barbalas. Kisineu: Zumina, 1967. 312 p. 6. Gergely Márta: Elfi. Tulk. Harijs Galins. Riga: Liesma, 1967. 246 p. 7. Gergely Márta: Énenu rocim jeled. Ford. ismeretlen. Tel-Aviv: Háromán házáir, 195? 34 p. 8. Gergely Márta: Gán Éden álé ádámot. Ivrit Á. Piller. Tel-Aviv: Háromán házáir, 195? 32 p. 9. Gergely Márta: Invitation to the Zoo. Transl. by John Tompkins. Ill. Róna Emy. New York: Lion Press, 1967. 18. lev. 10. Gergely Márta: Hájjé Kelev sel Kálev. Ivrit M. Nimrod. Tel-Aviv: D'fusz Átid, 195? 36 p.
127
11. Gergely Márta: Mátosz náhát méonesz. Ivrit M. Bárkai. Tel-Aviv: D'fusz Átid, 195? 36 p. 12. Gergely Márta: Mennään eläintarhaan. Suomentanut Eeva-Liisa Manner. Helsinki: Otava, Budapest: Corvina, 1967. 18 p. 13. Gergely Márta: Metáh sár gavoáh. Méanglith tirgém Baraki M. Tel-Aviv: Verner dfusz, 195? 31 p. 14. Gergely Márta: Naše dievča. Preloz. Anton Plevka. Bratislava: Mladé letá, 1962. 438 p. 15. Gergely Márta: Niszuin Ió bisvili. Ivrit M. Nimrod. Tel-Aviv: Háromán házáir, 195? 35 p. 16. Gergely Márta: Prival. Preloz. Anton Plevka. Bratislava: Smena, 1962. 278 p. 17. Gergely Márta: Rusokosata. Prev. Georgi Krumov. Sofia: Narodna mladez, 1962. 218 p. 18. Gergely Márta: Sto dnů manželství. Všední příběh pro jeviště. Preloz. Markéta Donáthová. Praha: Dilia, 1961. 127 p. 19. Gergely Márta: Szöszi. Roman für heutige Mädchen. Übers. von Liane Dira. Budapest: Corvina, 1961. 278 p. 20. Gergely Márta: Szöszi. Roman voor teenagers. Vertaald door G. van Reemst-de Vries. Amsterdam: Pegasus, 1962. 228 p. 21. Gergely Márta: Totul pentru onoare. Ivrit I. Ben Moshe. Tel-Aviv: S.n., 195? 31 p. 22. Gergely Márta: Unser Mädchen. Übers. von Liane Dira. Budapest: Corvina, 1965. 519 p. 23. Gergely Márta: Z manžestva dostatočná. Preloz. Julius Albrecht. Bratislava: Smena, 1963. 289 p. 24. Gergely Márta: Žofka píše dějiny. Preloz. a uprav. Mila Zadrazilová. Praha: Mladá fronta, 1962. 330 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Gregor Hans: Mindenki hazudott. Regény. Ford. Gergely Márta. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 95 p. 2. Kisdobos. Szerk. Gergely Márta 1956-1968. Budapest: Demokratikus Ifjúsági Szövetség 3. Pajtás. Szerk. Gergely Márta 1949-1956. Budapest: Magyar Úttörők Szövetsége 4. Petőfi Sándor: János vitéz. Összef. Gergely Márta. Budapest: Uj Idők, 1948. 5. Úttörő színpad. (Rövid jelenetek). Színmű. Írták Gergely Márta, Hárs László et al. Budapest: Ifjúsági, 1956. 75 p.
128
Róla szóló válogatott irodalom: 1. VAS István: A salakmosó. Gergely Márta regénye. Nyugat, 1934. I. (9. sz.), pp. 505506. 2. NAGY Lajos: Én, Máthé Erzsébet. Gergely Márta regénye. Nyugat, 1935. II. (8. sz.), pp. 130-132. 3. M. JUHÁSZ Margit: Gergely Márta: A salakmosó. Napkelet, 1935/3. sz., pp. 192-193. 4. Gergely Márta: Szolgálni jobb. Literatura, 1936/20. sz., 319. p. 5. Pillanatfelvétel Gergely Mártáról. Élet és Irodalom, 1958/23. sz., 2. p. 6. CS. NAGY István: Gergely Márta ifjúsági regényeiről. Jelenkor, 1964/4. sz., pp. 371373.
Gineverné Győry Ilona 1. GINEVERNÉ GYŐRY Ilona: Angolok. Rajzok. Budapest: Élet, 1914. 286 p. 2. GINEVERNÉ GYŐRY Ilona: Csitri Erzsi és egyéb elbeszélések. Átdolg. Gineverné Győri Ilona. Budapest: Forrás, 1942. 125 p. 3. GINEVERNÉ GYŐRY Ilona: Egérke. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 61 p. 4. GINEVERNÉ GYŐRY Ilona: A kézimunka mint kereseti forrás és hasznos szórakozás. Budapest: Singer és Wolfner, 1912. 233 p. 5. [GINEVERNÉ] GYŐRY Ilona: A leányok testi nevelése. Értekezés. Budapest: S.n. é.n. 9 p.
Fordításai, közreműködései: 1. A család gazdasági élete III. kötet. Háztartás. A konyha. A család élelmezése. Házi állatok. Kertészet. Kézimunka. Házi ipar. Írták Gineverné Győry Ilona, dr. Bexheft Ármin, Kürthy Emilné, Ferenczy Ida, Kardos Árpád, Treitz Péterné. 258 szövegképpel, 10 színes és 8 fekete műmelléklettel. Budapest: Athenaeum, 1911. VII, 573 p. 2. Andersen János Keresztély meséi. A Reclam-féle kiadás után szabadon átdolg. Arndt Pál. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1890. 108 p. 129
3. Andrássy, Julius [Gyula]: The development of Hungarian constitutional liberty. Ford. C. Arthur, Ilona Ginever. London: Kegan, 1908. 465 p. 4. Bechstein: „Egyszer volt, hol nem volt”. Mesekönyv. Átdolg. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1892. 150 p. 5. Bergeret, Gaston: Nicole levelei. Regény. Ford. Győry Ilona. Budapest: Légrády 1897. 285 p. 6. Beutner, Renata. Gyermekek öröme. Elbeszélések kis leányok számára. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1900. 140 p. 7. Burnside, Marion Helén: Crusoe Robinson. Angolból ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1892. [? p.] 8. Byron, George Gordon Noel: Cain. Mysterium. Dráma. Ford. Győry Ilona. Budapest: Kisfaludy Társaság, 1895. 143 p. 9. Campe és Cooper: Beszélyek távoli világrészekből. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1891. 133 p. 10. Christian, W.: A cápák birodalmában. Négy elbeszélés az ifjúság számára. Ford. Győry Ilona. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1918. 95 p. 11. Christian, W.: Tamás bátya kunyhója. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1895. 78 p. 12. Christian, W.: Utazás a föld körül 80 nap alatt. Verne Gyula után az ifjúság számára. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1892. 60 p. 13. Christian, W.: Vizen és szárazon. Négy elbeszélés a fiatalság számára. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1892. 120 p. 14. Dickens, Charles: Dombey és fia. Regény. Ford. Gineverné Győry Ilona. Budapest: Révai Testvérek, 1909. 3 kötet. 15. Ezeregy éj regéi. Az ifjúság számára átdolgozta Benndorf Pál, ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1888. 137 p. 16. Grimm, A. L.: Regék a görög és római őskorból. Átdolgozták Győry Vilmos és Győry Ilona. Tizenkét eredeti rajzzal ellátta Angyalffy Erzsike. 2. jav. kiad. Budapest: Lauffer, 1888. 340 p. 17. Grundmann, J.: Péter a hírvívő. Elbeszélés az észak-amerikai szabadságharcból az ifjúság számára. Ford. Győri Ilona. Budapest: Lauffer, 1894. 85 p. 18. Gué Pál: Sebzett szívek. Regény. Ford. Győry Ilona. Budapest: Légrády, 1897. 252 p. 19. Hey Vilmos: 50 mese gyermekek számára. Átdolg. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1892. 29 p. 20. Lescot, Mme: Szeret? nem szeret? Ford. Győry Ilona. Budapest: Légrády, 1898. 266 p. 21. Ludwig, Julia: Virágok az útfélen. Öt elbeszélés fiatal leányok számára. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1891. 125 p.
130
22. A magyar család aranykönyve. Útmutató a családi élet minden ügyében. Írták: Bexheft Ármin, Gineverné Győry Ilona, Kürthy Emilné. Budapest: Athenaeum, 1911. 3 kötet. 23. Margueritte Pál: Marie-Anna. Regény. Ford. Győry Ilona. Budapest: Légrády, 1895. 297 p. 24. Orczy Emma bárónő: A vörös Pimpernel. Regény. Ford. Gineverné Győri Ilona. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 232 p. 25. Pajeken J. Frigyes: Messze nyugaton. Elbeszélések Észak- és Dél-Amerikából. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1891. 134 p. 26. Pajeken J. Frigyes: A rokkant hagyatéka. Elbeszélés Amerika északi államaiból. A serdültebb ifjúság számára átdolg. Győry Ilona. Budapest: Lauffen, 1894. 206 p. 27. Pemberton, Max: A kronstadti kém. Regény. Ford. Győry Ilona. Budapest: Singer és Wolfner, 1903. 143 p. 28. Scott, Walter: Ivanhoe. Regény. Ford. Gineverné Győry Ilona. Bev. Voinovich Géza. Budapest: Révai, 1906. 495 p. 29. Savioe-Carignan, Charles Emmanuel de, Count de Soisson: Hungarian self-taught. Thimm’s system. Rev. by Ilona de Györy Ginever. 2. ed. London: Malborough, 1922 112 p. 30. Thackeray, William Makepeace: Hiúság vására. Ford. Gineverné Győri Ilona. Budapest: Révai, 1905. 2 kötet. 31. Thurston, Cecil Katherine: Chilcote képviselő. Regény. Ford. Gineverné Győry Ilona. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 3 kötet. 32. Schanz Paulina: Jó lánykáknak. Tizenkét elbeszélés 7–10 éves lánykák számára. Ford. Győry Ilona. Offterdinger K. tanár után. Budapest: Lauffer, 191? 74 p. 33. Schanz Paulina. Tizenkét elbeszélés. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1891. 60 p. 34. Schmid Kristóf: Tannenburgi Róza és négy más elbeszélés az ifjúság számára. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1888. 100 p. 35. Schmid Kristóf. Százötven rövid elbeszélés. Átdolg. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1894. 116 p. 36. Scott E. P.: Stanley és a hősiesen megszabadított Emin pasa. Regény. Ford. Győry Ilona. Budapest: Lauffer, 1890. 254 p. 37. Twain Márk: Az amerikai örökös. Regény. Ford. Győry Ilona. Budapest: Légrády, 1893. 328 p. 38. Vidám mesék. Ford. Győry Ilona. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1907 k. 95 p.
Szerkesztői munkái:
131
1. Párisi divat. Divat és családi lap. Szerk. Győry Ilona. Mutatványszám 1.évf. (1895); 1.évf. 1. (1895)-7.évf. 13. (1901. márc. 30.). Budapest: Légrády
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Magyar írónők. XX. Gineverné Győry Ilona XXI. –y G–né. Magyar Bazár, 1903/23. sz., pp. 4-5. 2. TUTSEK Anna: Magyar írók otthonukban. Győry Ilona. Uj Idők, 1905. febr. 5. 135. p. 3. KOSZORÚS Oszkár: Egy elfelejtett Békés megyei írónő. Új Auróra, 1978/3. sz., pp. 124-137. 4. FÁBRI Anna: Mit tanulhattunk (volna) az angoloktól? – Gineverné Győry Ilona londoni levelei: 1913. Műhely, 1996/4. sz., pp. 28-35.
Gömbösné Galamb Margit 1. GÖMBÖSNÉ GALAMB Margit: Fehér regény levelekben. Regény. Budapest: Nagel, 1906. 160 p. 2. GÖMBÖSNÉ GALAMB Margit: Félben maradt álmok. Regény. Budapest: Beer Ny., 1905. 222 p. 3. GÖMBÖSNÉ GALAMB Margit: Levelek hullása. Novellák, elmélkedések. Budapest: Szent István Társulat, 1916. 202 p. 4. GÖMBÖSNÉ GALAMB Margit: Piroska története és egyéb elbeszélések. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1905. 110 p. 5. GÖMBÖSNÉ GALAMB Margit: Az úriasszony. Életvezetési útmutató. Budapest: Nagel, 1906. 125 p.
Közreműködései: 1. Család. II. kötet. Családi nevelés és a családi élet külső vonatkozásai. Írták Gömbösné Galamb Margit, dr. Hancsókné Wolkenberg Ilona, Bédy-Schwimmer Rózsa, Mosdóssy Imre, K. Nagy Sándor, Szabóné Nogáll Janka és dr. Bexheft Ármin. Számos szövegképpel és 2 melléklettel. Budapest: Athenaeum, 1910. 696 p.
132
Gömöri Berta 1. GÖMÖRI Berta: A csodababa. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 22 p. 2. GÖMÖRI Berta: A mexikói hősök. Gyermekdráma. Rákospalota: Szalézi Művek, 1931. 39 p. 3. GÖMÖRI Berta: Vérvirágok. Karácsonyi színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 30 p.
Gonda Anna 1. GONDA Anna: Anna néni mesél. Budapest: Szerző, 1943. 70 p. 2. GONDA Anna: Asszony a viharban. A repülőrészeket Czillei Géza írta. Regény. Budapest: Hajnal, 1941. 192 p. 3. GONDA Anna: És nem lehetsz feleség. Regény. Budapest: Szerző, 1944. 202 p. 4. GONDA Anna: A királynő huszárja. Hadik András. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1944. 32 p.
Goriczky Elvira 1. GORICZKY Elvira: A briliánsgyűrű. Társadalmi színmű. Sátoraljaújhely: Carolineum Leánynevelő Intézet, 1943. 64 p. 2. GORICZKY Elvira: A dal varázsa. Tündérmese. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 29 p. 3. GORICZKY Elvira: Az édes otthon. Társadalmi, ifjúsági színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1941. 58 p. 4. GORICZKY Elvira: Édesanyám hol vagy? Karácsonyi ifjúsági színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1931. 51 p. 5. GORICZKY Elvira: Emlék-idézés. Polgáristák záróünnepélyére alkalmas előadás. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 10 p. 6. GORICZKY Elvira: Az erdei kápolna. Ifjúsági színmű. Zenéjét szerezte Lisznyai Szabó Gábor. Sátoraljaújhely: Carolineum Leánynevelő Intézet, 1943. 44 p. 133
7. GORICZKY Elvira: Harangszó. Társadalmi színmű. Zárdai leánynevelő intézetek számára. Székesfehérvár: Vörösmarty Ny., 1928. 37 p. 8. GORICZKY Elvira: Harangszó. Zenés, énekes színmű. Zenéjét szerezte Buchner Antal. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 59 p. 9. GORICZKY Elvira: Az írógép meséje. Ifjúsági, társadalmi színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 54 p. 10. GORICZKY Elvira: A jó Isten orvossága. Gyermekdráma. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 46 p. 11. GORICZKY Elvira: Kati dezinficiál. Bohózat. Rákospalota: Szalézi Művek, 1941. 19 p. 12. GORICZKY Elvira: A kosár. Tréfa. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 19 p. 13. GORICZKY Elvira: Máli néni nem megy férjhez. Tréfás jelenet. Rákospalota: Szalézi Művek, 1931. 20 p. 14. GORICZKY Elvira: A Margit-sziget kolostor szentje. Történeti színmű Árpádházi Boldog Margit legendája alapján. Rákospalota: Szalézi Művek, 1930. 53 p. 15. GORICZKY Elvira: A muzsikáló óra. Ifjúsági színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 41 p. 16. GORICZKY Elvira: Naca módszere. Tréfás jelenet. Rákospalota: Szalézi Művek, 1930. 20 p. 17. GORICZKY Elvira: Nagymama álruhája. Karácsonyi ifjúsági színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1930. 36 p. 18. GORICZKY Elvira: Pletyka-vár eleste. Tréfás jelenet. Rákospalota: Szalézi Művek, 1931. 15 p. 19. GORICZKY Elvira: Régi dal. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 41 p. 20. GORICZKY Elvira: A Szent Tűz. Irredenta színmű. Székesfehérvár: Vörösmarty Ny., 1927. 31 p. 21. GORICZKY Elvira: Szerenád. Vidám jelenet. Rákospalota: Szalézi Művek, 1930. 17 p. 22. GORICZKY Elvira: A szív csodálója. Karácsonyi mesejáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 36 p. 23. GORICZKY Elvira: Szöktetés a Parnasszusról. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1937. 34 p. 24. GORICZKY Elvira: Tubákék álarcosbálja. Bohózat. Rákospalota: Szalézi Művek, 1932. 18 p. 25. GORICZKY Elvira: Tulokhék örökölnek. Bohózat. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 31 p. 26. GORICZKY Elvira: Az új kalap. Bohózat. Rákospalota: Szalézi Művek, 1941. 20 p. 27. GORICZKY Elvira: Vénlányok táncláza. Bohózat. Rákospalota: Szalézi Művek,
134
1931. 15 p.
Gosztonyi Sári 1. GOSZTONYI Sári: Halkszavú hegedűm. Versek. Kaposvár: Somogymegyei Ny., 1944. 48 p.
Grail Erzsi, Tordai 1. GRAIL, Elise: Blüthen der ungarischen Dichtkunst. Eine auch zum Vortrag geeignete Auswahl der schönsten ungarischen Gedichte, mit einer Uebersicht der ungarischen Literatur. Budapest: Havi Füzetek, 1890. 204 p. 2. GRAIL Erzsi, Tordai: Boldog Marillac Lujza koszorúja. Ünnepi játék 9 képben. Budapest: Élet, 1920. 80 p. 3. GRAIL Erzsébet: Bormegissza Nusi egyórai uralma. Vígjáték egy felvonásban. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1915. 80 p. 4. GRAIL Erzsébet: Csilingelő gyöngyvirágok. Szimfonikus többesbeszéd. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1914. 60 p. 5. GRAIL Erzsi: Dr. Gyógykúthy Elvira med. univ. Rendel hétköznapokon d. u. 2– 4-ig. Tréfás jelenet fiatal leányok számára. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1906. 43 p. 6. GRAIL Erzsébet, Tordai: Erzsébet és Hungária. Drámai költemény a megdicsőült királyné emlékére. Zenéjét szerezte Gáll Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1899. 31 p. 7. GRAIL Erzsébet, Tordai: Fellegvári Flóris szomorú históriája. Hat vásári képben. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 12 p. 8. GRAIL Erzsébet: Hamupipőke galambjaival. Jelenet. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1914. 34 p. 9. GRAIL Erzsi, Tordai: Honmentők. Színdarab. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1914. 23 p. 10. GRAIL Erzsi, Tordai: Hungária leányai a hazáért. Allegorikus kép a világháború keretében. Budapest: Mária Dorothea Egyesület, 1914. 24 p. 11. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, 135
párbeszédek. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1910. 16 p. 12. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. A kis postásleány. Magánjelenet. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1910. 8 p. 13. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. Magyar szív (Ritterhaus Emil Ein deutsches Herz című művének szabad átdolgozása). Vers. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 9 p. 14. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. Csalogány és veréb. Verses párbeszéd. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 9 p. 15. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. Élőfa és madárka. Verses párbeszéd. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 6 p. 16. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. Erzsébet királyné megdicsőülése. Ismeretlen német szerző művének átdolgozása. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 9 p. 17. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. Ibolya és nefelejcs. Verses párbeszéd. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 8 p. 18. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. Könny és mosoly (Ernest Dohm után szabadon átdolgozva). Vers. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 12 p. 19. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. Lepke és a méh. Verses párbeszéd. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 8 p. 20. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. Rózsa és káposzta. Verses párbeszéd. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 8 p. 21. GRAIL Erzsi, Tordai: Iskolai és családi ünnepekre alkalmas költemények, párbeszédek. A virágok (Friedrich Körner után szabadon átdolgozva). Vers. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 13 p. 22. GRAIL Erzsi: Karácsony angyalai. Karácsonyi allegoria négy képben. Zenéjét szerezte Tamássyné Gáll Anna. Budapest: Pesti Ny., 1907. 72 p. 23. GRAIL Erzsi: A kereszt. Vers. Budapest: Stephaneum Ny., 1903. 8 p. 24. GRAIL Erzsébet: Magyar néplakodalom. Jelenet régi magyar versek felhasználásával. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1914. 24 p. 25. GRAIL Erzsébet: Magyarországi Szent Erzsébet. Színjáték előjátékkal. Zenéjét szerezte Szentgáli Antal. Budapest: Szerző, 1931. 68 p.
136
26. GRAIL Erzsi, Tordai: A nap szakai. Allegorikus drámai jelenetnek dalai. Zenéjét szerezte Tamássyné Gáll Anna. Budapest: Hornyánszky Ny., 1901. 13 p. 27. GRAIL Erzsi: A nap szakaszai. Allegorikus játék versben, dalokkal, tánccal, élő- és mozgóképekkel. Vezérkönyv. Budapest: Müller, 1907. 37 p. Szövegkönyv hozzá. U. o. 23 p. 28. GRAIL Erzsi, Tordai: Noe galambjai. Allegorikus játék versben. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 36 p. 29. GRAIL Erzsi, Tordai: Der persische Shawl. Soloscene. Budapest: Pesti Ny., 1909. 15 p. 30. GRAIL, Erzsi, Tordai: A tél tündére. Játék versben. Zenéjét szerezte Gáll Anna. Budapest: Mária Dorothea Egyesület, 1898. 32 p. 31. GRAIL Erzsi, Tordai: Tisztelet a hősöknek. Allegorikus kép. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1916. 46 p. 32. GRAIL Erzsi: A tudományok ábécéje. Allegorikus játék versben. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1909. 62 p. 33. GRAIL Erzsi, Tordai: Villásyné villájában. Bohózat egy felvonásban fiatal leányok számára. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1911. 60 p. 34. GRAIL Erzsi, Tordai: Virágálom. Allegorikus játék versben, dalokkal és tánccal, három felvonásban. Zenéjét szerezte F: L. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1904. 74 p.
Műveinek fordításai: 1. Grail Erzsébet, Tordai: Weinachtsengel. Eine Weinachtsallegorie. Budapest: Maria Dorothea Egyesület, 1909. 76 p.
Fordításai: 1. Bolanden, Conrad von: A csalhatatlanok. Népies elbeszélés. Ford. Grail Erzsébet. Budapest: Dvorzsák, post 1886. 267 p. 2. Bolanden, Conrad von: Ősnémet szellem. Történeti regény. Ford. Grail Erzsébet. Budapest: Dvorzsák, post 1886. 3 kötet. 3. Bolanden, Conrad von: A régi Isten. Népies elbeszélés. Ford. Grail Erzsébet. Budapest: Dvorzsák: 1881? 52 p. 4. A csodásérem. Színmű. Franciából ford. Tordai Grail Erzsi. Budapest: S.n. 1926. 43 p.
137
Róla szóló válogatott irodalom: 1. FISCHER Károly: Tordai Grail Erzsi. Magyar Bazár, 1901/9. sz., 4. p. 2. Magyar írónők. XXV. Szikra XXVI. Báji Patay Gyuláné XXVII. Tordai Grail Erzsi. Magyar Bazár, 1904/4. sz., pp. 3-4. 3. Dr. BÖHM Edit, Némethné: Az első magyar előadóművésznő: Tordai Grail Erzsi. Versmondó. 1995/3. sz., pp. 2-3.
Gulácsy Irén 1. GULÁCSY Irén: Által a Tiszán. Elbeszélések. Ill. Kós Károly. Cluj-Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, 1928. 147 p. 2. GULÁCSY Irén: Erdély jogán és más dolgok. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 171 p. 3. GULÁCSY Irén: Fekete vőlegények. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 3 kötet. 4. GULÁCSY Irén: Förgeteg. Regény. Cluj-Kolozsvár: Minerva, 1925. 248 p. 5. GULÁCSY Irén: Hamueső. Regény. Ill. Kós Károly. Cluj-Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, 1925. 161 p. 6. GULÁCSY Irén: Jezabel. Történelmi regény. Budapest: Singer és Wolfner, 19411944. 3 kötet. 7. GULÁCSY Irén: A kállói kapitány. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 2 kötet. 8. GULÁCSY Irén: A magyar család. Tanulmány. Szeged: Városi Ny., 1942. 92 p. 9. GULÁCSY Irén: Nagy Lajos király. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 3 kötet. 10. GULÁCSY Irén: Ökörsütés. Novellák. Bukarest: Állami Kiadó, 1949. 23 p. 11. GULÁCSY Irén: Pax vobis. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 3 kötet. 12. GULÁCSY Irén: Ragyogó Kovács István. Novellák. Târgu Mureş-Marosvásárhely: Révész, 1925. 160 p. 13. GULÁCSY Irén: Tegnap és régmult. Elbeszélések, rajzok. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 238 p. 14. GULÁCSY Irén: Tömörkény István szobra előtt. Szeged: Szegedi Uj Nemzedék, 1943. 6 p. (Klny. a Délvidéki Szemléből) 15. GULÁCSY Irén: Történelmi miniatűrök. Elbeszélések. Budapest: Singer és
138
Wolfner, 1937. 94 p. Műveinek fordításai: 1. Gulácsy Irén: Il bisonte di Bihar. Trad. di Paolo Schweitzer. Milano: Corticelli, 1943. 606 p. 2. Gulácsy Irén: Leinapeig. Ungari keelest tõlkinud A. Murakin. Tartu: Loodus, 1934. 208 p. 3. Gulácsy Irén: Die schwarzen Freier. Übers. von Käthe Gaspar. Berlin – Wien – Leipzig: Zsolnay, 1938. 744 p.
Szerkesztői munkái, közreműködései: 1. Segítség Naptár. Szerk. Pállfy Jenőné Gulácsy Irén. Nagyvárad: Nagyváradi Katholikus Nővédő Egyesület, 1919. [? p.] 2. Tömörkény István: Gerendás szobák. Gulácsy Irén bevezető tanulmányával. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 259 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. WALTER Gyula: P. Gulácsy Irén: A kincs. Bemutatták Kolozsvárt. Pásztortűz, 1923/17. sz., pp. 542-543. 2. NYÍRŐ József: A kincs. Pálffyné Gulácsy Irén nagyváradi bemutatója. Pásztortűz, 1923/ 20. sz., pp. 631-632. 3. WALTER Gyula: Pálffyné Gulácsy Irén. Pásztortűz, 1925/1. sz., pp. 13-15. 4. KUNCZ Aladár: A „Valuta”. P. Gulácsy Irén pályadíjnyertes színdarabja. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1925/4. sz., pp. 155-158. 5. MÁRKOS Albert: Förgeteg: Regény. Pálffyné Gulácsy Irén. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1925/5. sz., pp. 224-226. 6. Dr. KRISTÓF György: Valuta. P. Gulácsy Irén színdarabja. Bemutató a Magyar Színházban. Pásztortűz, 1925/6. sz., 130. p. 7. Dr. CSŰRY Bálint: Förgeteg. P. Gulácsy Irén regénye. Pásztortűz, 1925/11. sz., 249. p. 8. Dr. KISS Ernő: Gulácsy Irén: Ragyogó Kováts István. Pásztortűz, 1925/15. sz., 339. p. 9. Dr. MAKKAI Sándor: Hamueső. P. Gulácsy Irén regénye. Pásztortűz, 1925/16. sz.,
139
pp. 359-360. 10. SCHÖPFLIN Aladár: P. Gulácsy Irén: A hamueső. Megjelent az „Erdélyi Szépmíves Céh” kiadásában Kolozsvárott. Nyugat, 1925. III. (19. sz.), pp. 172-174. 11. KISS Ernő: Hamueső. P. Gulácsy Irén. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1926/április-június, pp. 175-185. 12. KISS Ernő: Förgeteg. Regény. P. Gulácsy Irén. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1926/július-december, pp. 316-326. 13. SZENTIMREI Jenő: Két író asszony, két novelláskötet. P. Gulácsy Irén: Átal a Tiszán. Pásztortűz, 1926/10. sz., 232. p. 14. FARKAS Gyula: P. Gulácsy Irén: Fekete vőlegények. Napkelet, 1927. 271. p. 15. KRISTÓF György: Fekete vőlegények. Regény: I-III. kötet. P. Gulácsy Irén. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1927/január-március, pp. 79-81. 16. BENEDEK Elek: A Fekete vőlegények írójáról. Uj Idők, 1927/2. sz., 48. p. 17. KARDOS Pál: P. Gulácsy Irén: Fekete vőlegények. Pandora, 1927/2. sz., pp. 110111. 18. NÉMETH László: Két történelmi regény Mohács idejéből. Protestáns Szemle, 1927/4. sz., pp. 262-265. 19. BENEDEK Marcell: A Mohács centenárium regényei [Krúdy Gyula: Mohács; Gulácsy Irén: Fekete vőlegények]. Korunk, 1927/5. sz., pp. 382-384. 20. RÁKOSI Jenő – HEGEDŰS Lóránt: Gulácsy Irén Fekete vőlegények című regényéből. Temesvári Hírlap, 1927. június 9. 10. p. 21. --rő.: Fekete vőlegények. Gulácsy Irén regénye. Pásztortűz, 1927/8. sz., 190. p. 22. BOHUNICZKY Szefi: Fekete vőlegények. P. Gulácsy Irén regénye. Nyugat, 1927. I. (3. sz.), pp. 280-281. 23. RADVÁNYI Kálmán: P. Gulácsy Irén: Fekete vőlegények. Katholikus Szemle, 1927/10. sz., pp. 633-636. 24. VOINOVICH Géza: Hamueső. P. Gulácsy Irén új regényéről. Uj Idők, 1928/21. sz., 628. p. 25. BARTHA József: P. Gulácsy Irén: Ragyogó Kovács István. Katholikus Szemle, 1929/9. sz., pp. 855-856. 26. v.g.: P. Gulácsy Irén elbeszélései [P. Gulácsy Irén: Ragyogó Kovács István]. Budapesti Szemle, 1929/622. sz., pp. 478-490. 27. BICZÓ Ferenc: Pállfyné Gulácsy Irén irodalmi ismertetése. Kaposvár: Szabó, 1930. 24 p. (Klny. a Kaposvári Egyesületi Leánylíceum Értesítőjéből) 28. Krónikás: Irodalmi élet. Székely Mózes, P. Gulácsy Irén: Pax vobis. Pásztortűz, 1931/2. sz., 46. p. 29. POSSONYI László dr.: Magyar Prózaírók. XI. Gulácsy Irén. Korunk Szava, 19312/17. pp. 10-11.
140
30. TARCZAI György: Gulácsy Irén: Pax vobis. Katholikus Szemle, 1931/3. sz., pp. 233-235. 31. KRISTÓF György: P. Gulácsy Irén az irodalmi kritikáról. Pásztortűz, 1931/4. sz., 93. p. 32. ILLÉS Endre: Pax vobis. P. Gulácsy Irén háromkötetes történelmi regénye. Nyugat, 1931. I. (6. sz.), pp. 408-411. 33. BISZTRAY Béla: Írónők a tükör előtt. Magyar Szemle, 1932/május, pp. 58-67. 34. ECKHARDTNÉ HUSZÁR Irén: P. Gulácsy Irén: A kállói kapitány. Katholikus Szemle, 1934/3. sz., pp. 191-192. 35. BUJDOS Balázs: P. Gulácsy Irén. Sopron: Tóth, 1934. 8 p. 36. LIGETI Ernő: Levél Gulácsy Irénhez. Miért marad távol Gulácsy Irén a helikoni írói találkozókról? Független Újság, 1936. (27-28. sz.) július 4. 37. BÁNHEGYI Jób: Pállfyné Gulácsy Irén regényei. Pannonhalmi Szemle XXII. 1937. pp. 180-187. 38. BÁNHEGYI Jób: Gulácsy Irén. = Uő: Magyar nőírók. Budapest: Szent István Társulat, 1939. pp. 159-189. 39. BALOGH László: Gulácsy Irén: Jezábel. Pásztortűz, 1941/12. sz., 657. p. 40. THURZÓ Gábor: Gulácsy Irén vagy a siker útjai. Magyar Csillag, 1942/2. sz., pp. 147-150. 41. VÁRKONYI Nándor: Gulácsy Irén. = Magyar mártír írók antológiája. Szerk. BÓKA László. Budapest: Cserépfalvi, 1947. pp. 74-76. 42. IGNÁCZ Rózsa: Gulácsy. Uj Idők, 1947/8. sz., pp. 179-180. 43. ILLÉS Endre: Sárguló fényképek (A harmincas évekből). Kortárs, 1971/7. sz., pp. 1033-1042. 44. SZAKÁLY Ferenc: Az írónő és hőse. = GULÁCSY Irén: Fekete vőlegények. Budapest: Szépirodalmi, 1985. pp. 593-608. 45. LÁNG Gusztáv: Kérdőjelek egy bestseller körül. = Uő: Kivándorló irodalom. Kolozsvár: Komp-Press, 1998. pp. 89-98. 46. R. MOLNÁR Emma: Egy történelmi regény stíluskontúrjai. Gulácsy Irén: Fekete vőlegények. = Stilisztika és gyakorlat. Szerk. SZATHMÁRI István. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998. pp. 242-256. 47. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn. = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 48. BOKÁNYI Péter: Között. Gulácsy Irén történelmi regényeiről. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 290-298. 49. VARGA Virág: Erdély, nő, történelem. Gulácsy Irén: Fekete vőlegények. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA
141
Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 299-308.
Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka 1. GYARMATHY Zsigáné: Asszonyokról asszonyoknak. Elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1895. 160 p. 2. GYARMATHY Zsigáné: Bánék, Andrásék. Regény. Budapest: Érdekes Könyvtár, 1904. 152 p. 3. GYARMATHY Zsigáné: Beszélyek és apróságok. Budapest: Hornyánszky Ny., 1887. 378 p. 4. GYARMATHY Zsigáné: Bíró Kata. Elbeszélések. Vál. és bev. Reinhart Erzsébet. Bucureşti: Arvin Press, 2003. 147 p. 5. HORY Etelka: Erdélyi hősök Garibaldi alatt. Budapest: Stephaneum Ny., 1932. 23 p. (Klny. a Napkeletből) 6. GYARMATHY Zsigáné: Erdélyország, tündérország. Mesék, igazak, apróknak, serdülteknek. Budapest: Athenaeum, 1900. 93 p. 7. GYARMATHY Zsigáné: Három leány regénye (A büszke leány. A keményszívű leány. A fekete leány.). Regény. Budapest: Athenaeum, 1898. 219 p. 8. GYARMATHY Zsigáné: A havasok alján. Elbeszélések. Előszó József főherceg. Budapest: Singer és Wolfner, 1891. 154 p. 9. GYARMATHY Zsigáné: A hegyek közül. Elbeszélések. Budapest: Aigner, 1885. 352 p. 10. GYARMATHY Zsigáné: Az ifjú pap. Regény Kalotaszeg vidéki életéből. Budapest: Athenaeum, 1885. 232 p. 11. GYARMATHY Zsigáné: Kalotaszegi bokréta. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1907. 141 p. 12. GYARMATHY Zsigáné: A kalotaszegi varrottas. Budapest: Franklin, 1899. 9 p. (Klny. a Nemzeti Nőnevelésből) 13. GYARMATHY Zsigáné: Mari néni mankója. A remete. Két elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1899. 48 p. 14. GYARMATHY Zsigáné: Monostory Katinka. Regény a szabadságharc idejéből. Budapest: Athenaeum, 1890. 244 p. 15. HORY Etelka: Monti ezredes és az olasz légió szerepe a magyar szabadságharcban. Budapest: Franklin, 1929. pp. 215-233. (Klny. a Budapesti Szemléből) 16. HORY Etelka: Osztrolenka csillaga (Bem József). Budapest: Stephaneum Ny., 1936. 53 p. (Klny. a Napkeletből) 142
17. GYARMATHY Zsigáné: Önkéntes mártírok. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1898. 159 p. 18. GYARMATHY Zsigáné: Regényes feleség. Regény. Budapest: Révai, 1885. 295 p. 19. GYARMATHY Zsigáné: Régi urak, új parasztok. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1896. 159 p. 20. GYARMATHY Zsigáné: Tarka képek a kalotaszegi varrottas világából. Budapest: Franklin, 1896. 100 p. 21. GYARMATHY Zsigáné: Tündér király fia, lánya. Mesék, igazak, apróknak, serdülteknek. Budapest: Athenaeum, 1900. 148 p. 22. GYARMATHY Zsigáné: Az új hajtások. Regény. Ill. Goró Lajos. Budapest: Franklin, 1902. 211 p. 23. GYARMATHY Zsigáné: Zudorék. Regény. Ill. Neogrády Antal. Budapest: Franklin, 1897. 236 p. 24. Bársony István: Lidércnyomás és más elbeszélések kiváló magyar íróktól. GYARMATHY Zsigáné, Thury Zoltán et al. Budapest: Singer és Wolfner, 1898. 274 p. 25. GYARMATHY Zsigáné: A „jó” és az „imádságos” asszony és más elbeszélések magyar íróktól. Budapest: Singer és Wolfner, 1896. 280 p.
Műveinek fordításai: 1. Hory Etelka: Il colonnello Alessandro Monti e le legioni italiane nella guerra d'indipendenza ungherese. Trad. di F. Vellani Dionisi. Milano: Arti grafiche Amatrix, 1929. 16 p. 2. Hory Etelka: Eroi Transilvani con Garibaldi. Trad. di Silvino Gigante. Milano: Associazione Amici Dell'ungheria, 1932. 67 p. 3. Hory Etelka: Eugenio di Savoia. Trad. di Silvino Gigante. Milano: Associazione Amici Dell'ungheria, 1933. 53 p. 4. Hory Etelka: L' ultima zarina. Con prefazione di Arturo Marpicati. Con prefazione di Arturo Marpicati. Bologna-Rocca S. Casciano: L. Cappelli, 1931. 190 p. 5. Gyarmathy Zsigáné: Der verhasste Schwiegersohn und andere novellen von Juhani Aho, J. Berr de Turique, Raffi. Ford. ismeretlen. Stuttgart, Leipzig: Deutsche VerlagsAnstalt, 1894. 167 p.
143
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TOLNAI Lajos: Ujabb regényeink [Gyarmathy Zsigáné: A regényes feleség; Beniczky Bajza Lenke: Az erdei lak]. Pesti Napló, 1884. okt. 21-22. (291-292. sz.), címlap (1.), címlap (1.) 2. M.K.: Két írónőnk [Gyarmathy Zsigáné: A regényes feleség; Beniczky Bajza Lenke: Az erdei lak]. Fővárosi Lapok, 1884. okt. 5. (234. sz.), 1512-1513. 3. –k: Két asszony regénye [Gyarmathy Zsigáné: A regényes feleség; Beniczky Bajza Lenke: Az erdei lak]. Budapesti Hírlap, 1884. okt. 22., 1-3. 4. A regényes feleség. Írta Gyarmathy Zsigáné. Ismertetés. Budapesti Szemle, 1885/101. sz., pp. 324-329. 5. KELEMEN Béla: Ujabb regények nők tollából [Beniczky Bajza Lenke: Az első nyom; Gyarmathy Zsigáné: Az ifjú pap]. Főváros Lapok, 1885. okt. 31. (264. sz.), 1743-1744. 6. Sz.N.: Tarka képek a kalotaszegi varrottas világából. Írta Gyarmathy Zsigáné. Ismertetés. Nemzeti Nőnevelés, 1896/10. sz., 491. 7. PERSIÁN Kálmán: Kalotaszeg nagyasszonyáról, Gyarmathy Zsigáné. Bev. Endrődi Sándor. Kolozsvár: Stief, 1911. 36 p. 8. FANGHNÉ GYUJTÓ Izabella: Gyarmathy Zsigáné emlékezete. Erdélyi Lapok. 1910/11. sz., pp. 315-319. 9. T. A. [TUTSEK Anna]: Gyarmathy Zsigáné. Magyar Lányok, 1910/17. sz., pp. 265266. 10. (n. n.): Gyarmathy Zsigáné 1845-1910. Vasárnapi Ujság, 1910/16. sz., pp. 333-334. 11. R. BERDE Mária: Gyarmathy Zsigáné hagyatékáról. Pásztortűz, 1922/16. sz., pp. 381-382. 12. BARANYAI Zsolt: Kalotaszegi paraszti életképek. Gyarmathy Zsigáné irodalmi működése. Ethnographia, 1989/1-4. sz., pp. 232-242. 13. TŐKÉS Irén: Gyarmathy Zsigáné és a kalotaszegi háziipar története (Személyes visszaemlékezés). Ethnographia, 1989/1-4. sz., pp. 218-231. 14. SEBESTYÉN Kálmán: Kalotaszeg nagyasszonya: Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka. Honismeret, 1993/3. sz., pp. 26-27. 15. VASAS Samu: Gyarmathy Zsigáné levelezéséből. Ethnographia, 1998/1. sz., pp. 299306. 16. KUSZTOS Tibor: 155 éve született Gyarmathy Zsigáné, Hory Etelka. Kalotaszeg, 1998/5. sz., 1. p. 17. BÁLINT Árpád: Hory Etelka Gyarmathy Zsigáné emlékünnepély. Kalotaszeg, 1998/6. sz., 3. p. 18. BUZÁS Pál: Kalotaszeg irodalma. Gyarmathy Zsigáné szül. Hory Etelka: Az utolsó
144
Gyerőffy. Kalotaszeg, 1998/7-8. sz., 7. p.
Gyenes Rózsa 1. 2. 3. 4. 5.
GYENES Rózsa: Az acélkocka titka. Regény. Budapest: Hellas Ny., 1935. 64 p. GYENES Rózsa: Aki túlélte önmagát. Regény. Budapest: Aurora, 1943. 32 p. GYENES Róza [Rózsa]: Alaptőke: 10 pengő. Regény. Budapest: Tibor, 1943. 32 p. GYENES Rózsa: Az alvilág lilioma. Regény. Budapest: Általános Ny., 1935. 93 p. GYENES Rózsa: Ártatlan gyilkosok. Két gyerek és egy kutya kalandjai. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 119 p. 6. GYENES Rózsa: Egy asszony fellázad. Regény. Budapest: Bartha, 1947. 241 p. 7. GYENES Rózsa: Békében történt. Regény. Budapest: Széchenyi kisregénytár, 1943. 48 p. 4. GYENES Rózsa: Botrány a leányintézetben. Regény. Budapest: Alfa, 1940? 184 p. 5. GYENES Rózsa: Csak azért is! Regény. Budapest: Könyvkiadó Vállalat, 1943. 48 p. 6. GYENES Rózsa: Családi gyűrű. Regény. Budapest: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Rt., 1943. 246 p. 7. GYENES Rózsa: Foglalkozása: szerelem. Regény. Budapest: Hattyasy, 1947. 160 p. 8. GYENES Rózsa: A győzelem titka. Regény. Budapest: Kolczonay, 1943. 32 p. 9. GYENES Rózsa: Halálos szerelem. Regény. Budapest: Kaland, 1942. 32 p. 10. GYENES Rózsa: Hazug sorsok. Regény. Budapest: Alfa, 1943. 192 p. 11. GYENES Rózsa: Játék a szerelemért. Regény. Budapest: Dóczy, 1944. 32 p. 12. GYENES Rózsa: Két házasság. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1943. 48 p. 13. GYENES Rózsa: Két Kain. Regény. Budapest: Tibor, 1943. 160 p. 14. GYENES Rózsa: Két test egy lélek. Kisregény. Ill. Nemes Attila. Nyíl, 1933. 3. évf. 4. sz., pp. 1-20. 15. GYENES Rózsa: Ketten találkoznak. Regény. Budapest: Király, 1942. 48 p. 16. GYENES Rózsa: Ki hazudott? Regény. Budapest: Hungária Ny., 1944. 32 p. 17. GYENES Rózsa: Lányom. Regény. Budapest: Dante, 1938. 248 p. 18. GYENES Rózsa: A látszat csal. Regény. Budapest: Kolczonay, 1943. 32 p. 19. GYENES Róza: Mai szerelem. Riportregény. Ill. Dulácska Pál. Nyíl, 1933. 3. évf. 21. sz., pp. 1-21. 20. GYENES Rózsa: Mária két élete. Regény. Budapest: Alfa, 1943. 156 p. 21. GYENES Rózsa: A meg nem értett asszony. Regény. Budapest: Király, 1943. 32 p. 22. GYENES Rózsa: Egy millió pengő és a megbolondult család. Regény. Budapest: Pogány, 1943. 48 p. 145
23. GYENES Rózsa: Négy asszony árnyékában. Regény. Budapest: Könyvkiadó Vállalat, 1943. 48 p. 24. GYENES Rózsa: Négy férfi, négy asszony (Lili az új főnök). Regény. Budapest: Király, 1943. 48 p. 25. GYENES Rózsa: Négyen a viharban. Regény. Budapest: Globus, 1943. 48 p. 26. GYENES Rózsa: Nem szabad szeretni. Regény. Budapest: Hellas Ny., 1934. 64 p. 27. DROITE, Rosita de [GYENES Rózsa]: Nem szenvedek! Regény. Ford. Gyenes Rózsa. Budapest: Hellas, 1934. 64 p. 28. GYENES Rózsa: Nyári kaland. Regény. Budapest: Globus Ny., 1943. 48 p. 29. GYENES Rózsa: A pénz betegei. Regény. Budapest: Alfa, 1944. 158 p. 30. GYENES Róza: A régi Állatkert 1866-1912. Kismonográfia. Budapest: Gondolat, 1960. 53 p. 31. GYENES Rózsa: A sors árvái. Regény. Budapest: Király, 1943. 48 p. 32. GYENES Rózsa: A sport és szerelem (Bajnok volt). Regény. Budapest: Kolczonay, 1943. 32 p. 33. GYENES Rózsa: Szakítani nehéz. Regény. Budapest: Dóczy, 1943. 32 p. 34. GYENES Rózsa: A szép kenyeres lány. Regény. Budapest: Auróra, 1943. 32 p. 35. GYENES Rózsa: Szerelmi házasság. Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p. 36. DROITE, Rosita de [GYENES Rózsa]: Theodor az 516-os. Regény. Ford. Gyenes Rózsa. Budapest: Duna, 1942. 32 p. 37. GYENES Rózsa: Tilos a szerelem. Regény. Budapest: Soltész, 1943. 48 p. 38. GYENES Rózsa: A tintagörl. Regény. Budapest: Révész, 1933. 64 p. 39. GYENES Róza: Tommy karriert csinált. Regény. Budapest: Révész, 1933. 64 p. 40. GYENES Róza: A végzet asszonya. Regény. Budapest: Globus, 1943. 48 p. 41. GYENES Rózsa: A végzetes fogadás. Regény. Budapest: Hellas Ny., 1935. 64 p. 42. GYENES Rózsa: Vergődő szerelem. Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p. 43. DROITE, Rosita de [GYENES Rózsa]: 1 000 000 dollár. Regény. Ford. Gyenes Rózsa. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 114 p.
Gyulainé Baksay Julianna 1. GYULAINÉ BAKSAY Julianna: A csillagok birodalma és egyéb regék. Budapest: Lampel, 1902. 68 p. 2. GYULAINÉ BAKSAY Julianna: Tündérmesék. Budapest: Lampel, 1900. 106 p.
146
Hajdúné Ladányi Margit 1. HAJDÚNÉ LADÁNYI Margit: Eol-hárfán. Versek. Budapest: Uránia Ny., 1927. 77 p. 2. HAJDÚNÉ LADÁNYI Margit: Pergő gyöngyszemek. Versek. Cegléd: Szerző, 1935. 94 p.
Hajnal Anna 1. HAJNAL Anna: Alkonyfény. Hátrahagyott versek. Budapest: Magvető, 1978. 84 p. 2. HAJNAL Anna: Csak ennyi? Összegyűjtött versek. Budapest: Magvető, 1971. 635 p. 3. HAJNAL Anna: Ébredj fel bennem álom! Versek. Budapest: Krakauer Ny., 1935. 24 p. 4. Hajnal Anna: Az elefántról meg a fánkról. Versek gyerekeknek. Ill. Szántó Piroska. Budapest: Móra, 1976. 68 p. 5. HAJNAL Anna: Elhiszed nekem? Versek. Budapest: Magvető, 1976. 76 p. 6. HAJNAL Anna: Előre kis úttörők nagy köztársasága. Ifjúsági elbeszélés. Ill. Szántó Piroska. Budapest: Uj Idők, 1948. 105 p. 7. HAJNAL Anna: Ének a síkságon. Összegyűjtött versek. Budapest: Magvető, 1977. 660 p. 8. HAJNAL Anna: Eső esik. Kispajtásoknak, úttörőknek versek. Ill. Izsák Magda. Budapest: Ifjúsági, 1954. 39 p. 9. HAJNAL Anna: Esők, szelek, csillagok. Versek. Budapest: Magvető, 1956. 229 p. 10. HAJNAL Anna: „Fű, mely sziklán kél”. Visszaemlékezések. Utószó Nemes Nagy Ágnes. Elbeszélés. Debrecen: Alföldi Ny., 1983. 107 p. 11. HAJNAL Anna: Füzes. Versek. Ill. Janovits István. Budapest: Dante, 1948. 46 p. 12. HAJNAL Anna: A gond akár a szemfedél. Válogatott versek. Vál., szerk., az utószót és a jegyzeteket írta Sőtér István. Budapest: Kozmosz, 1985. 318 p. 13. HAJNAL Anna: Időjárás-jelentés hajóknak. Versek. Budapest: Magvető, 1973. 66 p. 14. HAJNAL Anna: Halászik a róka. Gyermekversek. Ill. Kass János. Budapest: Móra, 1967. 39 p. 15. HAJNAL Anna: Himnuszok és énekek. Versek. Budapest: Argonauták, 1938. 128 p. 16. HAJNAL Anna: Kéne-ha-vóna. Klasszikus német gyermekverseket feldolg. Hajnal Anna. Budapest: Móra, 1978. 22 p. 147
17. HAJNAL Anna: Kölcsönkenyér. Versek, műfordítások. Budapest: Magvető, 1968. 432 p. 18. HAJNAL Anna: Mackó óvoda. Verses képeskönyv. Ill. Róna Emy. Budapest: Minerva, 1967. Leporelló. 19. HAJNAL Anna: Madáretető. Versek. Ill. Cselényi József. Budapest: Ifjúsági, 1956. 57 p. 20. HAJNAL Anna: Munkásgyerekek. Verses képeskönyv. Ill. Szántó Piroska. Budapest: Athenaeum, 1950. Leporelló. 21. HAJNAL Anna: A náthás medve. Verses képeskönyv. Ill. Reich Károly. Budapest: Móra, 1976. Leporelló. 22. HAJNAL Anna: Olajos korsó. Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1961. 252 p. 23. HAJNAL Anna: Óriások százada. Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1952. 87 p. 24. HAJNAL Anna: Összegyűjtött verseim. Budapest: Athenaeum, 1948. 224 p. 25. HAJNAL Anna összegyűjtött művei. Összeáll. és sajtó alá rend. Steinert Ágota. Budapest: Magvető, 1980. 2 kötet 26. HAJNAL Anna: Parti város. Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1970. 84 p. 27. HAJNAL Anna: Szamárfészek. Gyermekversek, műfordítások. Ill. Reich Károly. Budapest: Magvető, 1958. 51 p. 28. HAJNAL Anna: Szertelen nyár. Válogatott versek. Budapest: Szépirodalmi, 1965. 342 p. 29. HAJNAL Anna: Tiszta tiszta tiszta. Hetvenhét vers. Vál. Gergely Ágnes, Székely Magda. Előszó Bóna Anna, utószó Alföldy Jenő. Budapest: Múlt és Jövő, 2006. 115 p. 30. HAJNAL Anna: Utószó az ifjúsághoz. Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1954. 112 p.
Műveinek fordításai: 1. Hajnal Anna: Die grosse Republik der kleinen Pioniere. Übers. und Vorwort von Fancsy Letsch. Berlin: Kinderbuchverlag, 1953. 75 p. 2. Hajnal Anna: Vej ta ti sao hszien tui kung ho kuo: liang Csün-csing cung ji. Ha-Ha-Er An. Sanghaj: Sao nien er tung csu pan sö, 1956. 102 p. 3. Hajnal Anna: Vel’ka republika malych pionierov. Prel. M. Gönci. Bratislava: Smena, 1950. 150 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Lawrence, D. H.: Aki a szigeteket szerette. Novellák. Vál. és utószó Lengyel Balázs.
148
2. 3. 4. 5.
Ford. Berinkey Irma, Hajnali Anna et al. Budapest: Európa, 1965. 456 p. Lear, Edward: Boldog bolondságok. Versek. Ford. Hajnal Anna. Budapest: Móra, 1978. 64 p. Lesznai Anna: Köd előttem, köd utánam. Válogatott versek. Ill. Gyulai Líviusz. Utószó Hajnal Anna. Budapest: Szépirodalmi, 1967. 400 p. Szovjet népmesék Leninről és Sztálinról. Ford. G. Lányi Márta, Hajnal Anna et al. Budapest: Ifjúsági, 1953. 80 p. Új termés. Fiatal költők antológiája. Összeáll. Hajnal Anna. Budapest: Szépirodalmi, 1952. 158 p.
Szerkesztői munkái: 1. Argonauták. Évnegyedes folyóirat. Szerk. Hajnal Anna, Trencsényi-Waldapfel Imre 1937-1938. Budapest: Argonauták
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TÖRÖK Sophie: Hajnal Anna: Ébredj fel bennem álom. Nyugat, 1935. II. (7. sz.), pp. 55-56. 2. FORGÁCS Antal: Hajnal Anna: Ébredj fel bennem álom. Versek. Pásztortűz, 1935/15. sz., 342. p. 3. FEJTŐ Ferenc: Hat költő [Hajnal Anna]. Válasz, 1935/12. sz., pp. 741-742. 4. RADNÓTI Miklós: Himnuszok és énekek. Hajnal Anna új verseskönyve. Nyugat, 1938. II. (7. sz.), pp. 63-64. 5. FODOR József: Hajnal Anna: Himnuszok és énekek. Kelet Népe, 1938/8. sz., pp. 155156. 6. BOKOR László: Hajnal Anna: Olajos korsó c. verskötetéről. Új Írás, 1962/4. sz., pp. 411-412. 7. VAS István: Fellebbezés Hajnal Anna ügyében. Kortárs, 1965/6. sz., pp. 984-988. 8. SŐTÉR István: Hajnal Anna. = Uő: Tisztuló tükrök. A magyar irodalom a két világháború között. Esszék, tanulmányok. Budapest: Gondolat, 1966. pp. 270-271. 9. RÓNAY László: Az Ezüstkor nemzedéke. Budapest: Akadémia, 1967. 221 p. 10. FARAGÓ Vilmos: Hajnal Anna. = Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai. Szerk. ERKI Edit. Budapest: Gondolat, 1968. pp. 150-157. 11. ALFÖLDY Jenő: Önfeledfen, öntudattal. Hajnal Anna: Csak ennyi? c. összegyűjtött verseiről. Új Írás, 1972/4. sz., pp. 122-125.
149
12. KALÁSZ Márton: Viaskodás a halállal. Hajnal Anna: Elhiszed nekem? Új Írás, 1977/6. sz., pp. 106-108. 13. ZELK Zoltán: Gyönyörűt olvasok. = Uő: Féktávolságon belül. Budapest: Szépirodalmi, 1973. pp. 237-239. 14. TAKÁCS Imre: A költőnő szól. Hajnal Anna hetven éves. Kortárs, 1977/2. sz., pp. 327-328. 15. LUKÁCSY András: Meghalt Hajnal Anna. Magyar Hírlap, 1977. szept. 7. 4. p. 16. NÉMETH G. Béla: Búcsúszó Hajnal Anna sírjánál. Napjaink, 1977/11. sz., 10. p 17. GERGELY Ágnes: Hajnal Anna. Új Tükör, 1977/38. sz., 9. p. 18. GÖRGEY Gábor: Hajnal Anna mindensége. Nagyvilág, 1977. pp. 1737-1738. 19. SŐTÉR István: Hajnal Annáról. Kritika, 1977/2. sz., 19. p. 20. NEMES NAGY Ágnes: Hajnal Anna otthonai. Élet és Irodalom, 1977/37. sz., 11. p. = Uő: Szó és szótlanság. Esszék, tanulmányok. Budapest: Magvető, 1989. pp. 450-452. 21. MELCZER Tibor: Kései ragyogás. Élet és Irodalom, 1977/39. sz., 10. p. 22. LENGYEL Balázs: Hajnal Anna kőrisfája. = Uő: Közelképek. Válogatott tanulmányok. Budapest: Szépirodalmi, 1979. pp. 294-297. 23. TAKÁCS Zsuzsa: Halálközelben. Hajnal Anna: Alkonyfény. Új Írás, 1979/4.sz., pp. 107–108. 24. RÓNAY László: Az antik költőideál. Hajnal Annáról. Új Írás, 1979/8. sz. pp. 92-101. 25. URBÁN NAGY Rozália: Önvarázsolás. Irodalomtörténet, 1981. pp. 670-679. 26. CSONTOS Sándor: Kancsómból italom szájamtól elvonnád? Hajnal Anna utolsó verseiről. Új Írás, 1985/10. sz., pp. 106-110. 27. BÓNA Anna: In memoriam Hajnal Anna. = Uő: Tiszta tiszta tiszta. Hetvenhét vers. Vál. Gergely Ágnes, Székely Magda. Budapest: Múlt és Jövő, 2006. pp. 5-6. 28. ALFÖLDY Jenő: Orpheusz leánya. Hajnal Anna (1907-1977). = Uő: Tiszta tiszta tiszta. Hetvenhét vers. Vál. Gergely Ágnes, Székely Magda. Budapest: Múlt és Jövő, 2006. pp. 105-112. 29. RÁBA György: Egy himnikus költő. Száz éve született Hajnal Anna. Holmi, 2007/6. sz., pp. 726-729.
Hajtay Etelka, H. 1. HAJTAY Etelka, H.: Böske királykisasszony lesz. Zenés vidám mesejáték az ifjúság számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 128 p. 2. HAJTAY Etelka, H.: A bűvös persely. Ifjúsági színmű 1 felvonásban. Nagykároly: Szerző, 1909. 17 p. 150
3. HAJTAY Etelka, H.: Délibábország. Allegorikus színjáték Jókai emlékezetére. Szeged: Schwarz Ny., 1925. 24 p. 4. HAJTAY Etelka, H.: Drágakövek. Vígjáték. Budapest: Kókai, 1936. 20 p. 5. HAJTAY Etelka, H.: Az élet kapujában. Búcsú az iskolától. Allegorikus színjáték leányiskolák évzáró ünnepélyére. Budapest: Kókai, 1938. 15 p. 6. HAJTAY Etelka, H.: Az első pongyola. Monológ. Budapest: Singer és Wolfner, 1907. 8 p. 7. HAJTAY Etelka, H.: Gyere Mikulás! Tréfás jelenet. Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 11 p. 8. HAJTAY Etelka, H.: Háromszéki harangok. Színjáték. Szövegét és zenéjét írta H. Hajtay Etelka. Budapest: Kókai, 1941. 92 p. 9. HAJTAY Etelka, H.: Irénke születésnapja. Vígjáték egy felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner, 1904. 32 p. 10. HAJTAY Etelka, H.: A királykisasszony. Tündérjáték dalokkal és tánccal 1 felvonásban, gyermekek számára. Budapest: Szent István Társulat, 1909. 40 p. 11. HAJTAY Etelka, H.: Küzdj és bízzál! Az ember tragédiájának teljes, népszerű magyarázata Madách életrajzával, ünnepi előadás céljaira. Budapest: Kókai, 1935. 48 p. 12. HAJTAY Etelka, H.: Március nagy napja. Színjáték. Budapest: Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 15 p. 13. HAJTAY Etelka, H.: A nagy titok. Tréfás dialóg. Budapest: Kókai, 1936. 12 p. 14. HAJTAY Etelka, H.: Szárnyak bontogatása. Tanulmányok és vezérfonal a modern fogalmazástanításhoz a könnyed, közvetlen és egyéni stílus megalapozására. Budapest: Franklin, 1928. 191 p. 15. HAJTAY Etelka, H.: Szent Ferenc karácsonyestje. Jelenet a karácsonyfa alatt. Budapest: Kókai, 1938. 8 p. 16. HAJTAY Etelka, H.: Szent István csodatétele. Irredenta célzatú misztériumjáték. Szeged: Katholikus Műsorközpont, 1938. 29 p. 17. HAJTAY Etelka, H. – Botond Burghardt Lajos: Szent István ünneplése. Színdarab. Szeged: Árpád Ny., 1938. 16 p. 18. HAJTAY Etelka, H.: A tyúkleves. Vígjáték. Budapest: Kókai, 1930. 16 p. 19. HAJTAY Etelka, H.: Zsendül a vetés. A magyar ifjúság iskolai nevelésének kézikönyve. Budapest: Franklin, 1934. 207 p. 20. HAJTAY Etelka, H.: Zsúr a társalgóban. Vígjáték fiatal leányok számára. Budapest: Kókai, 1931. 32 p.
151
Halassy Juci 1. HALASSY Júlia [Juci]: Aszfaltvirág. Regény. Budapest: Hungária, 1943. 372 p. 2. HALASSY Juci: Ferenc-körút. Versek. Budapest: Fémes Ny., 1942. 16 p. 3. HALASSY Juci: Titkot keresek. Versek. Budapest: Neuwald Ny., 1943. 40 p.
Hárs Alice, W. 1. HÁRS Alice, W.: Édenkert új száműzöttje. Versek. Budapest: Szerző, 1927. 80 p. 2. HÁRS Alice, W.: Fehér hajón. Versek. Szeghalom: Tóth-Mező Ny., 1925. 99 p.
Harsányi Gréte 1. HARSÁNYI Gréte: Évi mindig segít. Ifjúsági regény. Budapest: Hungária, 1938. 153 p. 2. HARSÁNYI Gréte: Dr. Hamupipőke. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1943. 196 p. 3. HARSÁNYI Gréte: Házasok. Regény. Budapest: Központi, 1943. 32 p. 4. HARSÁNYI Gréte: Az igazi asszony. Regény. Budapest: Általános Ny., 1934. 64 p. 5. HARSÁNYI Gréte: Ne féltsük Évit! Ifjúsági regény. Budapest: Hungária, 1937. 163 p. 6. HARSÁNYI Gréte: Az olajkirály élete. Regény. Budapest: Általános Ny., 1937. 77 p. 7. HARSÁNYI Gréte: Olyan nincs. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 280 p.
Közreműködése: 1. Harsányi Zsolt: Zajzon Ádám levelei. Bev. Harsányi Gréte. Budapest: Uj Idők, 1944. 394 p.
152
Szerkesztői munkái: 1. A magyar asszony. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének hivatalos értesítője Szerk. Harsányi Gréte 1941-1944. Budapest: Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége
Harsányi Ilona 1. HARSÁNYI Ilona: Fehér barátok. Versek. Törökszentmiklós: Alföldi Kulturbizottság, 1940. 43 p. 2. HARSÁNYI Ilona: Fényhegedűn. Versek. Törökszentmiklós: Alföldi Kulturbizottság, 1942. 76 p. 3. HARSÁNYI Ilona: Hangtalan éj. Versek. Újpest: Csanády Ny., 1932. 48 p. 4. HARSÁNYI Ilona: Madár suhant… Versek. Törökszentmiklós: Alföldi Kulturbizottság, 1941. 56 p. 5. HARSÁNYI Ilona: Virágóra. Versek. Törökszentmiklós: Alföldi Kulturbizottság, 1941. 60 p. 6. HARSÁNYI Ilona: A XVII. és XVIII. század magyar költőnői. Bölcsészdoktori értekezés. Budapest: Szerző, 1935. 48 p.
Hatvany Lili 1. HATVANY Lili: Asszonyok egymás közt. Novellák, párbeszédek, megfigyelések. Budapest: Rózsavölgyi, 1928. 192 p. 2. HATVANY Lilla: Az az ember... Regény. Budapest: Genius, 1926. 217 p. 3. HATVANY Lili: Első szerelem. Játék három felvonásban. Budapest: Rózsavölgyi, 1922. 126 p. 4. HATVANY Lili: En garde! Játék. Budapest: Athenaeum, 1927. 102 p. 5. HATVANY Lili: Egy jósnő és hét áldozat. Kórképek 1934-ből. Regény. Budapest: Káldor, 1934. 225 p. 6. HATVANY Lili: Noé bárkája. Szatíra három felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner, 1918. 95 p. 7. HATVANY Lili: Ők. Kalandok és kalandorok. Egy ifjúság története. Regény. Budapest: Athenaeum, 1922. 164 p. 153
8. HATVANY Lili: Útközben. Elbeszélések. Budapest: Rózsavölgyi, 1923. 314 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Ételművészet, életművészet. Szerk. Hatvany Lili. Budapest: Színházi Élet, 1937. 256 p. 2. Loos, Anita: Szőkék előnyben. Regény. Ford. Hatvany Lili. Budapest: Athenaeum, 1927. 140 p. 3. Öltözködés és divat. Szerk. Hatvany Lili. Ill. Feiks Jenő. Budapest, Pesti Napló, 1936. 338 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZABÓ Lőrinc: Hatvany Lili: Ők. Kalandok és kalandorok. Nyugat, 1922. I. (2. sz.), pp. 142-143. 2. HARSÁNYI Zsolt: Hatvany Lili könyvéről és önmagáról. Színházi Élet, 1926/26. sz., pp. 36-37. 3. KÜRTI Pál: Ma este vagy soha. Hatvany Lili darabja a Vígszínházban. Nyugat, 1930. I. (8. sz.), pp. 663-664. 4. SCHÖPFLIN Aladár: Bruckner: Halálos ifjúság. Belvárosi Színház – betiltották; Boross Elemér: Forgószél. Kamaraszínház; Indig Ottó: Tűz a Monostoron. Nemzeti Színház; Hatvany Lili darabja a Vígszínházban. Nyugat, 1932. II. (23. sz.), pp. 569572. 5. FARAGÓ Sándor: Hatvany Lili. Társadalmunk, 1932. november 26. 5. p. 6. Dr. KADOSA Marcell: Mégegyszer Hatvany Lili [Olvasói levél Faragó Sándor cikkére]. Társadalmunk, 1932. december 3. 7. p. 7. SCHÖPFLIN Aladár: Hatvany Lili és Hunyady Sándor: A kilencágú korona, Pesti Színház; Márkus László: Ágis tragédiája, Nemzeti Színház; George Simon Kaufman és Moss Hart: Az örök keringő, Vígszínház. Nyugat, 1936. I. (3. sz.), pp. 244-245.
Havas Alisz, T. 1. HAVAS Alisz, T.: Az iskolás gyermek otthona. Értekezés. Budapest: Fráter, 1929. 24 p. 154
2. HAVAS Alisz, T: Katicabogár. Regény. Budapest: Franklin, 1923. 208 p. 3. HAVAS Alisz, T.: Szent Borbála képe. Regény. Budapest: Franklin, 1917. 240 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Szent Borbála képe. Havas Alisz regénye. Vasárnapi Ujság, 1917/49. sz., pp. 792-793. 2. SCHÖPFLIN Aladár: Szent Borbála képe. Havas Alisz regénye. Nyugat, 1918. I. (2. sz.), pp. 188-189. 3. FÖLDI Mihály: Havas Alíz: Szent Borbála képe. Esztendő, 1918/4. sz., pp. 140-142.
Hegyi Ilona, M. 1. HEGYI Ilona, M.: Fábián et Comp. Regény. Braşov-Brassó: Lap- és Könyvkiadó, 1934. 160 p. 2. HEGYI Ilona, M.: Szövőlány. Regény. Címlap Kandó Gyula. Budapest: Faust, 1934. 116 p. 3. HEGYI Ilona, M. – Dénes Béla: Szövőszék. Dráma. Budapest: Független Szemle, 1935. 72 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TÖRÖK Sophie: M. Hegyi Ilona: Szövőlány. Nyugat, 1934. II. (19. sz.), 336. p. 2. SZEMLÉR Ferenc: Az olvasó naplója. Romanov, Pantelejmon; M. Hegyi Ilona. Erdélyi Helikon, 1934/8. sz., pp. 639-641; 9.sz., pp. 717-719. 3. GEREBLYÉS László: Új magyar író. M. Hegyi Ilona. Korunk, 1934/6. sz., pp. 488489. 4. VIDOR Teri: M. Hegyi Ilona és Dénes Béla: A szövőszék. Műkritika. Független Újság, 1935. szeptember 28. 3. p. 5. Előszó. = HEGYI Ilona: Szövőlány. Regény és karcolatok. Bukarest: Irodalmi, 1961. pp. 5-15. + TOMPA László: Emlékezés, fogadalom c. verse, pp. 17-19.
155
Heller Margit 1. HELLER Margit: Tavaszi hajtások. Versek. Újvidék: Hirschenhauser, 1907. 51 p.
Herman Ottóné Borosnyai Kamilla 1. Judith [HERMAN Ottóné]: Clémence. Elbeszélés. Budapest: Pallas, 1887. 192 p. 2. HERMAN Ottóné: Csitt csak! Mesél a néni. Sok képpel. Budapest: Singer és Wolfner, 1909. 156 p. 3. HERMAN Ottóné: A Csóri meg a Móri. Történetek az állatvilágból. Sok képpel. Budapest: Singer és Wolfner, 1897. 79 p. 4. HERMAN Ottóné: Ember volt… és egyéb elbeszélések. Budapest: Franklin, 1899. 251 p. 5. HERMAN Ottóné: Eresz alatt. Történetek az állatvilágból. Versek, mesék, 75 képpel. Budapest: Singer és Wolfner, 1897. 176 p. 6. HERMAN Ottóné: Évike. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 176 p. 7. HERMAN Ottóné: Fészek. Mesék, történetek, versek gyermekeknek. Budapest: Singer és Wolfner, é.n. 78 p. 8. HERMAN Ottóné: Két kicsi tót és más elbeszélések. Képekkel. Budapest: Singer és Wolfner, 1910. 48 p. 9. HERMAN Ottóné: Kicsibaj és más történetek. Sok képpel. Budapest: Singer és Wolfner, 1910. 48 p. 10. HERMAN Ottóné: Kisvárosiak. Regény. Budapest: Athenaeum, 1897. 157 p. 11. HERMAN Ottóné: Knopfmacher. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1896. 168 p. 12. HERMAN Ottóné: Ők ketten. Mesék, történetek gyermekeknek. Sok képpel. Budapest: Singer és Wolfner, 1905. 48 p. 13. HERMAN Ottóné: Pitypalatty. Sok képpel. Budapest: Singer és Wolfner, 1905. 79 p. 14. HERMAN Ottóné: Seregély kisasszony emlékiratai és egyéb történetek. Sok képpel. Budapest: Singer és Wolfner, 1897. 47 p. 15. HERMAN Ottóné: Sok vers, sok kép gyermekekről gyerekeknek. Budapest: Singer és Wolfner, 1896. 46 p. 16. HERMAN Ottóné – Pósa Lajosné. Aranysíp. Pitypalatty. Sok mese, sok vers, sok képpel. – Ispiláng, ispiláng. Gyermekversek. 8 színes és sok színezetlen képpel. Budapest: Singer és Wolfner, 1909. 2 kötet. 17. Somlyói Tóth Tibor: Diplomácia és emigráció „Kossuthiana”. Függelék: Herman
156
Ottóné turini naplója 1893. októbere. Budapest: Magvető, 1985. 221 p.; pp. 183-211. Róla szóló válogatott irodalom: 1. HARMATH Lujza: Hermann Ottóné könyve [Knopfmacher]. Magyar Bazár, 1896/10. sz., pp. 41-42. 2. Herman Ottóné: Kisvárosiak. Ism. Irodalmi Tájékoztató, 1898/2. sz., 25. p. 3. G–s. [OSVÁT Ernő]: Herman Ottóné: Ember volt és egyéb elbeszélések. A Hét, 1899. febr. 5.; Újraközölve: Uő: Az elégedetlenség könyvéből. Összegyűjtött írások. Budapest: Kiss József Könyvkiadó, 1993. pp. 146-148.
Hevesy Mária Angelica 1. HEVESY Mária Angelica: Adósok vagyunk! Magyar dráma a 13. századból. Kalocsa: Árpád, 1929. 35 p. 2. Szerviczky Margit, M.: Október 6. Jelenet. HEVESY M[ária] Angelica: Emlékkönyvbe… Korkép 1849. októberéből. Jelenet. Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 19 p. 3. HEVESY Mária Angelica: Margit királyleány. Versek és jelenetek. Kalocsa: Árpád, 1929. 51 p. 4. HEVESY Mária Angelica: Szeplőtelen fogantatás. Misztériumjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 26 p.
Közreműködései: 1. Vuillemin, Jean-Baptiste: A jó atya. Fourier Szent Péter élete. Ford. Dalnoky Margit. Átdolg. Hevesy Mária Angelica. Kalocsa: Árpád Ny., 1940. 188 p.
Holló Sári 1. 2. 3. 4.
HOLLÓ Sári: Árva Zsuzska és egyéb elbeszélések. Budapest: Tolnai Ny., 1918. 96 p. HOLLÓ Sárika: Nyolc mese. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 47 p. HOLLÓ Sári: Az öreg anyóka meséi. Budapest: Pallas, 1906. 80 p. HOLLÓ Sári: Pöröl a ládika. Mesék. Budapest: Franklin, 1914. 78 p. 157
5. HOLLÓ Sári: A tündér-királyné meséi. Ill. Márkus Géza. Budapest: Nap Ny., 1909. 96 p.
Horváth Izabella 1. HORVÁTH Izabella: Sárdagasztó. Versek. Budapest: Admiral, 1933. 94 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Horváth Izabella: Sárdagasztók. Literatura, 1934/6. sz., 91. p.
Hrabovszky Júlia, M[untuteanu] 1. HRABOVSZKY Júlia, M.: Ami elmúlt. Visszaemlékezések életemből. Sajtó alá rend., utószó, jegyzetek STEINERT Ágota. Budapest: Helikon, 2001. 509 p. 2. HRABOVSZKY Júlia, M.: Apró történetek a nagyvilágból. Budapest: Athenaeum, 1899. 157 p. 3. HRABOVSZKY Júlia, Muntureanu: Asszonyszerelem. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1898. 181 p. 4. HRABOVSZKY Júlia: Bilincsek. Regény. Budapest: Benkő, 1907. 272 p. 5. HRABOVSZKY Júlia, Muntureanu: Keleti Páris. Bukaresti történetek. Budapest: Athenaeum, 1897. 174 p. 6. HRABOVSZKY Júlia, M.: Női szívek. Elbeszélések. Budapest: Szent István Társulat, 1906. 144 p. 7. HRABOVSZKY Júlia: A porcellán-comtessek. Regény. Budapest: Athenaeum, 1899. 2 kötet.
Fordításai: 1. Castelnuovo, Enrico: Küzdelmek. Regény. Ford. Hrabovszky Júlia. Budapest: Szent István Társulat, 1904. 2 kötet. 158
2. Coloma, Luis: Csekélységek. Regény. Ford. Hrabovszky Júlia. Budapest: Athenaeum, 1905. 2 kötet. 3. Marchi, Emilio de: Pianelli Demetrio. Regény. Ford. Hrabovszky Júlia. Budapest: Athenaeum, 1898. 2 kötet. 4. Maurens, Frederic: Az élő pénzszekrény. Regény. Ford. M. Hrabovszky Júlia. Budapest: Légrády, 1907. 2 kötet. 5. Rovetta, Gerolamo: A Montegu-pör. Regény. Ford. Hrabovszky Júlia. Budapest: Magyar Hírlap, 1904. 176 p. 6. San Giusto, Luigi: Féde. Regény. Ford. Hrabovszky Júlia. Budapest: Franklin, 1906. 208 p. 7. Sienkiewicz, Henrik: A Polaniecki család. Regény. Ford. M. Hrabovszky Júlia. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1914. 238 p. 8. Tinseau, Leon de: Rosie hugom. Regény. Ford. Hrabovszky Júlia. Budapest: Franklin, 1907. 221 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Magyar írónők. VII. Muntureanuné Hrabovszky Júlia. VIII. Krüzselyi Erzsike IX. Ujfalussy Amadil. Magyar Bazár, 1903/17. sz., pp. 2-3. 2. Női szívek [M. Hrabovszky Júlia]. Vasárnapi Ujság, 1906/12. sz., 192. p. 3. MÁRAI Sándor: Előszó. = Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt. Visszaemlékezések életemből. Budapest: Helikon, 2001. pp. 5-15. 4. STEINERT Ágota: Babér és rózsalevél. Asszonysors a 19-20. század fordulóján. = Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt. Visszaemlékezések életemből. Budapest: Helikon, 2001. pp. 465-481. 5. KÁICH Katalin: Zsüli néni Zomborban. Magyar Szó, 2004. január 17-18. http://archiv.magyarszo.com/arhiva/040112/kilato.htm 6. palkata: A történelem hétköznapjai. Egy polgárasszony vallomásai. [2005.03.18. 16:32] http://www.tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=475 7. HAJDÚ-FARKAS Zoltán: (Mű)bírálat. … Zsüli. Látó, 2005. december, pp. 40-43.
Hudy Irma, S. 1. HUDY Irma, S.: Aggy egy csókot Julis! Tréfás falusi párjelenet. + Kútágasra száll a kokas! Énekes, táncos, paraszt vígjáték. Budapest: Kókai, 1936. 32 p. 159
2. HUDY Irma, S.: Dorrit színésznő lesz. Tréfák, jelenetek. Budapest: Rényi, 1917. 20 p. 3. HUDY Irma, S.: Férjtelenek véd és dacszövetsége. Bohózat. + Suchy Árpád: Diákszerelem. Játék. Budapest: Kókai, 1919. 16+16 p. 4. HUDY Irma, S.: Katz úr. Vígjáték. Budapest: Eggenberger, 193? 16 p. 5. HUDY Irma, S.: A konyha tündére. Vidám monológ 15-17 éves leányok számára. Budapest: Kókai, 1931. 8 p. 6. HUDY Irma, S.: Laci doktor. Vígjáték. Budapest: Kókai, 1919. 16 p. 7. SUCHY Árpádné [HUDY Irma, S.]: Sóhajok… mosolyok… Versek. Budapest: Kókai, 1938. 61 p. 8. HUDY Irma, S.: Srófra jár az Erzsók esze! Tréfás falusi párjelenet. + Szunyogh Árpád: Csapjuk be az asszonyt! (Estván és Istók III.) Falusi bohózat. Budapest: Kókai, 1936. 32 p. 9. HUDY Irma, S.: Szeretsz-e rózsám? Tréfás falusi párjelenet. + Szunyogh Árpád: Kölle pénz komám? (Estván és Istók IV.) Falusi bohózat. Budapest: Kókai, 1938. 31 p. 10. HUDY Irma, S.: Színésznő leszek. Víg monológ hölgyek számára. + Suchy Árpád: A párbaj. Monológ urak számára. Budapest: Eggenberger, 192? 16 p. 11. HUDY Irma, S.: Hudy Irma, [S.] K.: Uram, megkérem a kezét! + Suchy Árpád: Őnagysága az Operába megy. Tréfás párjelenet. Budapest: Eggenberger, 192? 16 p.
Huszár Mária, Baráti 1. HUSZÁR Mária, Baráti: Bácskából jöttem. Versek. Pécs: Dunántúl Egyetemi Ny., 1925. 52 p. 2. HUSZÁR Mária, Baráti: Én más vagyok, mint a többi. Versek. Budapest: Kellner Ny., 1935. 48 p. 3. HUSZÁR Mária, Baráti: Lerázzuk a bilincseket. Versek. Budapest: Egyetemi Ny., 1935. 48 p. 4. HUSZÁR Mária, Baráti: Szenvedések. Versek. Kaposvár: Szalai Ny., 1932. 40 p.
Ignácz Rózsa 1. IGNÁCZ Rózsa: Anyanyelve magyar… Regény. Budapest: Dante, 1937. 323 p. 2. IGNÁCZ Rózsa: Anyanyelve magyar… Az ifjúság számára átdolgozott kiadás. Ill. 160
Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1943. 190 p. 3. IGNÁCZ Rózsa: Argentína viharszünetben. Útikönyv. Budapest: Gondolat, 1972. 278 p. 4. IGNÁCZ Rózsa: A bujdosó. Elbeszélés. Budapest: Áchim, 1942. 64 p. 5. IGNÁCZ Rózsa: Családi mondakör. Karcolatok, anekdoták életemből. Budapest: Dante, 1942. 196 p. 6. IGNÁCZ Rózsa: Csipkerózsika. Mesejáték három felvonásban. Utószó Nemeskürty István. Budapest: Móra, 1958. 88 p. 7. IGNÁCZ Rózsa: Csutka. Mese. Ill. F. Győrffy Anna. Budapest: Móra, 1962. 31 p. 8. IGNÁCZ Rózsa: Hajdanában Zambiában. Mese. Ill. Würtz Ádám. Budapest: Móra, 1973. 21 p. 9. IGNÁCZ Rózsa: Három zarándok Chartres-ba tart. Vers. Guy de Pourtales legendája nyomán rímelő magyar ballada formába átköltötte Ignácz Rózsa. A szöveget átdolg. és az utószót írta Makkai Ádám. Ill. Filep Sándor. Budapest: Tinta, Waianae [Hawai]: Atlantis-Centaur, 2008. 61 p. 10. IGNÁCZ Rózsa: Hazájából kirekesztve. Mikes Kelemen életrajzi regénye. Ill. Kass János. Budapest: Móra, 1980. 348 p. 11. IGNÁCZ Rózsa: A hegyen – völgyön szánkázó diófa. Mese. Ill. Szántó Piroska. Budapest: Móra, 1974. 280 p. 12. IGNÁCZ Rózsa: Hivatalnok Berta. Regény. Budapest: Stádium Ny., 1944. 49 p. 13. IGNÁCZ Rózsa: Az igazi Ibrinkó. Mese. Ill. Sóti Klára, Endrődi István. Budapest: Ifjúsági, 1956. 157 p. 14. IGNÁCZ Rózsa: Ikerpályáimon. Visszaemlékezés. Budapest: Gondolat, 1975. 365 p. 15. IGNÁCZ Rózsa: Kedves dolog. Életkép egy felvonásban. Budapest: Misztótfalusi, 1946. 40 p. 16. IGNÁCZ Rózsa: Keleti magyarok nyomában. Regényes útirajz. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1941. 198 p. 17. IGNÁCZ Rózsa: Két élet. 1. Berta. 2. Ifj. Török István. Kisregények. Budapest: Dante, 1943. 200 p. 18. IGNÁCZ Rózsa: Kóborló kisfiú kalandjai. Regény. Budapest: Móra, 1980. 257 p. 19. IGNÁCZ Rózsa: Levelek Erdélyből. Elbeszélések. Budapest: Dante, 1939. 147 p. 20. IGNÁCZ Rózsa: Mámoros malom. Regény. Budapest: Fővárosi Könyvkiadó, 1947. 174 p. 21. IGNÁCZ Rózsa: Márványkikötő. Regény. Budapest: Dante, 1947. 76 p. 22. IGNÁCZ Rózsa: Meg ké’ házasodni. Farsangi játék. Budapest: Misztótfalusi, 1947. 15 p. 23. IGNÁCZ Rózsa: Mindenki levele. Elbeszélések. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Magvető, 1958. 321 p.
161
24. IGNÁCZ Rózsa: Névben él csak. Történelmi regény. Bratislava, Budapest: Madách, Móra, 1976. 392 p. 25. IGNÁCZ Rózsa: Orsika. Regény. Ill. Hegedűs István. Budapest: Móra, 1963. 463 p. 26. IGNÁCZ Rózsa: Papírmalom. Regény. Ill. Iszák József. Budapest: Móra. 1967. 269 p. 27. IGNÁCZ Rózsa: Prospero szigetén. Emlékezések nagy színészekről. Ill. Würtz Ádám. Budapest: Magvető, 1960. 238 p. 28. IGNÁCZ Rózsa: Rézpénz. Regény. Budapest: Dante, 1938. 453 p. 29. IGNÁCZ Rózsa: Róza leányasszony. Regény. Budapest: Dante, 1942. 2 kötet. 30. IGNÁCZ Rózsa: Szavannatűz. Elbeszélések. Ill. Kass János. Budapest: Móra, 1970. 265 p. 31. IGNÁCZ Rózsa: A születésnap körül. Krúdy Gyula szellemének. Vázlat egy letűnt korszakról 1950-1953. Előszó Makkai Ádám. Lake Bluff: Jupiter Press, 1983. 111 p. 32. IGNÁCZ Rózsa: Született Moldovában. Regény. Budapest: Dante, 1940. 601 p. 33. IGNÁCZ Rózsa: Tegnapelőtt. Elbeszélések. Budapest: Magvető, 1957. 294 p. 34. IGNÁCZ Rózsa: Titánia ébredése. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1964. 326 p. 35. IGNÁCZ Rózsa: Tóparti ismerősök. Kisregények, novellák. Budapest: Szépirodalmi, 1961. 483 p. 36. IGNÁCZ Rózsa: Torockói gyász. Történelmi regény az ifjúság számára. Ill. Kass János. Budapest: Móra, 1959. 294 p. 37. IGNÁCZ Rózsa: Urak, úrfiak. Regény. Budapest: Fővárosi Könyvkiadó, 1946. 2 kötet. 38. IGNÁCZ Rózsa: Utazások emlékkönyve. Útirajz. Bratislava, Budapest: Madách, Gondolat, 1980. 244 p. 39. IGNÁCZ Rózsa: Az utolsó daru. Ifjúsági regény. Ill. Würtz Ádám. Budapest: Móra, 1959. 270 p. 40. IGNÁCZ Rózsa: Ünnepi férfiú. Szent László király regénye. Budapest: Püski, 1989. 255 p. 41. IGNÁCZ Rózsa: Zebradob-híradó. Kelet-afrikai útinapló. Budapest: Gondolat, 1968. 331 p. 42. IGNÁCZ Rózsa: A vádlott (1950-1952). Regény. Budapest: Tertia, 1999. 372 p. 43. IGNÁCZ Rózsa – Vámos Magda: Tűzistennő Hawaiiban. Útinapló. Yamamoto Valéria közlései alapján. Budapest: Táncsics, 1961. 275 p.
Műveinek fordításai: 1. Ignácz Rózsa: Kupfergeld. Übers. von Artur Saternus. Bern: Hallwag, 1944. 424 p.
162
2. Ignácz Rózsa: Al pie del cocotaro. Madrid: Gente Nueva; Budapest: Corvina, 1976. 22 p. 3. Ignácz Rózsa: Šípková Ruženka. Preloz. Ladislav Soták Bratislava: Diliza, 1965. 37 p. 4. Ignácz Rózsa: Tiergericht im Urwald. Übers. von Vera Thies. Berlin: Kinderbuchverlag, 1976. 20 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Camilar, Eusebio: A betyárok völgye. Regény. Ford. Ignácz Rózsa. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1956. 287 p. 2. Caragiale, Ion Luca: Ötórai tea. Regény. Ford. Ignácz Rózsa. Bukarest: Kriterion, 1972. 210 p. 3. A cápaisten. Hawaii mesék és mondák. Ford. Ignácz Rózsa. Vál. Vámos Magda. Utószó, jegyzetek Bodrogi Tibor. Budapest: Európa, 1963. 205 p. 4. Erdély lelke. A hazatért Erdély nagy, képes emlékalbuma. Szerk. Ignácz Rózsa. Bevezető Zilahy Lajos. Budapest: Dante, 1940. 208 p. 5. Erdős Pál: Ceruzával a toll mestereinél. Írók arcképgyűjteménye. Grafikai album. Bev. Ignácz Rózsa. Budapest: Pátria Ny., 1941. 2 lev. 10 t. 6. France, Anatole: Iokaszté.- A sovány kandúr.- Pierre Noziere. Elbeszélések. Ford. Ignácz Rózsa. Budapest: Európa, 1962. 285 p. 7. France, Anatole: Virágzó élet. Regény. Ford. Ignácz Rózsa. Utószó Lakits Pál. Jegyzetek Lontay László. Budapest: Európa, 1960. 251 p. 8. Fukar Marok lakomája. Észak-Amerika nyugati partvidékének indián mítoszai és meséi. Ford. Ignácz Rózsa. Vál., utószó Borsányi László. Ill. Lóránt Lilla. Budapest: Európa, 1983. 258 p. 9. Hoveyda, Fereydoun: Vesztegzár. Regény. Ford. Ignácz Rózsa. Budapest: Európa, 1964. 434 p. 10. Ibrinkó. Bábjátékok. Írták Ignácz Rózsa et al. Budapest: Művelt Nép, 1955. 96 p. 11. A kaméleon és az isten felesége. Kelet-afrikai népmesék. Ford. Ignácz Rózsa. Vál., utószó, jegyzetek Voigt Vilmos. Ill. Lóránt Lilla. Budapest: Európa, 1969. 255 p. 12. Purdi Mihai: Világ Szépe és Világ Gyönyörűsége. Román mesék. Ford. Ignácz Rózsa. Budapest: Európa, 1982. 333 p. 13. Rovan, Maria: Atyafiak. Regény. Ford. Ignácz Rózsa. Budapest: Szépirodalmi, 1954. 71 p. 14. Sadoveanu, Mihail: Kisvárosi csend. Elbeszélések. Ford. Ignácz Rózsa et al. Vál. Szappanos Balázs. Budapest: Európa, 1980. 437.
163
15. Sadoveanu, Mihail: Örvény felett. Elbeszélés. Ford. Ignácz Rózsa. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1956. 527 p. 16. Sadoveanu, Mihail: Válogatott művek. Ford. Ignácz Rózsa. Budapest: Európa, 1966. 3 kötet. 17. Sahia, Alexandru: Az élő üzem. Novellák. Ford. Ignácz Rózsa. Bukarest: Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1960. 163 p. 18. Sahia, Alexandru: Júniusi eső. Elbeszélések. Ford. Ignácz Rózsa. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1955. 145 p. 19. Szegény ember okos leánya. Román mesék. Ford. Ignácz Rózsa, Kovács Ágnes. Budapest: Európa, 1957. 229 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ILLÉS Endre: Ignácz Rózsa: Anyanyelve magyar. Nyugat, 1937. I. (6. sz.), pp. 446447. 2. SCHÖPFLIN Aladár: Ludas Matyi, Dékány András daljátéka Fazekas Mihály művéből Liszt Nándor dalszövegeivel és Laurisin Miklós zenéjével, Nemzeti Színház; William Shakespeare: A makrancos hölgy, Nemzeti Színház; Békeffi István – Stella Adorján: Az Angol Bank nem fizet, Pesti Színház; Ignácz Rózsa: Ezer hold pipacs. Nyugat, 1939. I. (4. sz.), pp. 266-270. 3. VAJDA Endre: Ignácz Rózsa: Róza leányasszony. Vigilia, 1942. pp. 320-321. 4. ÖRLEY István: Ignácz Rózsa: Róza leányasszony. Magyar Csillag, 1942/8. sz., pp. 113-115. 5. ARATÓ László: Ignácz Rózsa: Kedves dolog. Sorsunk, 1947. 254. p. 6. POSSONYI László: Ignácz Rózsa: Urak, úrfiak. Vigilia, 1947. pp. 60-61. 7. TÜSKÉS Tibor: Ignácz Rózsa: Mindenki levele. Könyvtáros, 1959. 869. p. 8. B. NAGY László: Ignácz Rózsa: Torockói gyász. Kortárs, 1960. pp. 299–300. 9. BATA Imre: Hivatás vagy mesterség? Ignácz Rózsa: Tóparti ismerősök. Új Írás, 1961/9. sz., pp. 860-863. 10. HEGYI Béla: A Vigilia beszélgetése Ignácz Rózsával. A magunk vallomásai, portrék és beszélgetések. Budapest: Ecclesia, 1979. pp. 328-341. 11. POSSONYI László: Ignácz Rózsa. Vigilia, 1980/1. sz., pp. 65-66. 12. F. KOMÁROMI Gabriella: Ignácz Rózsa történelmi regényei. Könyv és Nevelés, 1981. pp. 239-245. 13. MAKKAI Ádám: Ignácz Rózsa Szent László regénye. Vigilia, 1983/6. sz., pp. 454455. 14. PETRŐCZI Éva: „… az én megírhatatlanom”. Ignácz Rózsa halálának 10.
164
évfordulójára. Református Lap, 1989/44. sz., 4. p. 15. JÓKAI Anna: Ajánlás. = IGNÁCZ Rózsa: A vádlott (1950-1952). Regény. Budapest: Tertia, 1999. pp. 5-8. 16. MAKKAI Ádám: Miről szól a könyv? = IGNÁCZ Rózsa: A vádlott (1950-1952). Regény. Budapest: Tertia, 1999. pp. 9-14. 17. KÁNTOR Lajos: Ignácz Rózsa helyzetrajzai és az irodalomtörténet-írás. Kortárs, 1999/12. sz., pp. 93-98. 18. MAKKAI Ádám: Mindenkinek, akit Ignácz Rózsa érdekel! Korunk, 2000/10. sz., pp. 72-74. 19. KUSZTOS Györgyi: Ignácz Rózsa és az irodalmi köztudat. Művelődés, 2004/4. sz., pp. 24-25. 20. LÁSZLÓFFY Aladár: Az ezer diagnózis regénye. Ignácz Rózsa: Urak, úrfiak. Magyar szemle, 2004/7-8. sz., pp. 112-116. 21. MAKKAI Ádám: Ignácz Rózsa helye a magyar irodalomban, avagy a „népszerűség” mint a politikai diszkrimináció ragacsos jelzője. Korunk, 2004/12. sz., pp. 88-91. 22. STURM László: Ignácz Rózsa: A vádlott. Kortárs, 2007/11. sz., pp. 123-126.
Illyésné Ferenczy Emma 1. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Anyák napja. Gyermekjelenet. Budapest: Kókai, 1930. 24 p. 2. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Betyár Bandi. Népszínmű. Budapest: Kókai, 1932. 84 p. 3. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Bokros uram. Víg népszínmű. Zenéjét szerezte Árokszállásy János. Budapest: Kókai, 1930. 88 p. 4. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: A disznótor. Vidám színmű. Budapest: Kókai, 1939. 68 p. 5. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: A gyűrűs zsidó. Vidám népszínmű dalokkal. Budapest: Kókai, 1928. 89 p. 6. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Koldus kisasszony. Vidám népszínmű. Budapest: Kókai, 1933. 116 p. 7. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: A kutyabőr. Víg népszínmű. Budapest: Kókai, 1929. 96 p. 8. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: A legnagyobb hatalom. Víg népszínmű. Budapest: Kókai, 1931. 107 p. 9. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Majd helyre hozza a köszörű… Vidám népszínmű. 165
Budapest: Kókai, 1937. 52 p. 10. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Melyik az igazi? Népszínmű. Budapest: Kókai, 1938. 71 p. 11. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Minden jó, ha vége jó! Vidám népszínmű. Budapest: Kókai, 1931. 71 p. 12. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Nánai bíró lánya. Népszínmű. Budapest: Kókai, 1928. 84 p. 13. ILLYÉSNÉ FERENCZY E[mma]: Ne játsz a csókkal! Népszínmű. Budapest: Kókai, 1930. 88 p.
Imrik Klára 1. IMRIK Klára: Határkőnél. Versek. Budapest: Pátria, 1944. 72 p. 2. IMRIK Klára: Húszas évek. Versek. Budapest: Stephaneum Ny., 1942. 120 p.
Iváni Rella 1. IVÁNI Rella: Csodaszínekben. Versek. Sopron: Székely Ny., 1925. 125 p. 2. IVÁNI Rella: Az ifjú remete. Versek. Sopron: Székely Ny., 1935. 146 p. 3. IVÁNI Rella: Valaki elindult... Versek. Sopron: Székely Ny., 1930. 104 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Z. S.: Iváni Rella: Valaki elindult. Nyugat, 1931. I. (3. sz.), 205. p.
Izsáky Margit 1. IZSÁKY Margit: Egy elfelejtett magyar iparról, a művészi vasöntésről beszél egy híres műgyűjtő. Közrem. Rampacher Pál. Budapest: Globus Ny., 1942. 16 p. 166
2. IZSÁKY Margit: Ez történt velem. Ifjúsági regény. Budapest: Pintér Jenőné, 1943. 144 p. 3. IZSÁKY Margit: Isten fekete báránykái. Riportok a nagyváros árnyékából. Budapest: Írás, 1942. 218 p. 4. IZSÁKY Margit: Ország a keresztfán. Riportok. Budapest: Müller, 1945. 85 p. 5. IZSÁKY Margit: Vörösmarty úr szerelmes. Elbeszélés. Budapest: Hungária Ny., 1942. 64 p.
Fordításai: 1. Ötven válogatott mese. Ford. és átdolg. Izsáky Margit. Budapest: Gondolat, 1944. 128 p. 2. 100 válogatott mese. Ford. és átdolg. Izsáky Margit. Budapest: Gondolat, 1944. 256 p. 3. 200 világszép mese. Ford. és átdolg. Izsáky Margit, Budapest: Gondolat, 1944. 512 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KENYERES Ágnes: Búcsú Izsáky Margittól. Magyar Nemzet, 1978. január 24. 7. p.
Jackó Olga, N. 1. JACZKÓ Olga, N.: Csendes mederben. Elbeszélések. Uzhorod: Földes Ny., 1925. 88 p. 2. JACZKÓ Olga, N.: Ispilángi Rózsa. Regény. Bratislava-Pozsony: Szerző, 1928. 65 p. 3. JACZKÓ Olga, N.: Virágzó cseresznyék. Elbeszélések. Kosice-Kassa: Kazinczy, 1928. 169 p. 4. JACZKÓ Olga – Gömöri Jenő Tamás: Ítéletidő. Nem háború, a béke a bűnös. Az elszakított magyarság regénye. Budapest: Székely Ny., 1936. 3 kötet.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Stósz [FÁBRY Zoltán]: Nőíró Szlovenszkón. Korunk, 1926/5. sz., pp. 392-394.
167
Janda Matild, Cs. 1. Cs. Janda Matild versei. Versek. Budapest: Budapesti Hírlap, 1911. 86 p. 2. JANDA Matild: Versek. Budapest: Budapesti Hírlap Újságvállalat, 1903. 78 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. A szerkesztő közlései. Janda Matild. Jövendő, 1904/15. sz., pp. 51–52. 2. MÁK Ferenc: Történelmünk elfeledett alakjai. A bezdáni tanítónők. Janda Matild. Magyar Szó.com [2009. július 11.] http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-0711_Tortenelmunk_elfeledett_alakjai.bot
Jászai Mari 1. JÁSZAI Mari emlékiratai. Sajtó alá rend. Lehel István. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Egyetemi Ny., 1927. 236 p. 2. JÁSZAI Mari írásai. Vál. és bev. Debreczeni Ferenc. Budapest: Művelt Nép, 1955. 483 p. 3. JÁSZAI Mari levelei. Sajtó alá rend. Kozocsa Sándor. Budapest: Pintér, 1944. 400 p. 4. JÁSZAI Mari: Színész és közönség. Visszaemlékezés. Budapest: Magyar Írók Társasága, 1918. 162 p. 5. JÁSZAI Mari: A tükröm. Elbeszélések. Budapest: József Királyi Herceg Szanatórium Egyesület, 1909. 245 p. 6. JÁSZAI Mari: Tükör-játék. Válogatott írások, levelek. Szerk. BALATONI Monika. Budapest: Kairosz, 2002. 290 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Dezső József: A siker. Műkedvelők és színipályára készülők kézikönyve. Bev. Jászai Mari. Budapest: Műkedvelő, 1907. 71 p. 2. Ibsen Henrik: John Gabriel Borkman. Színmű 4 felvonásban. Ford. Jászai Mari. Budapest: Vass, 1898. 81 p. 168
Róla szóló válogatott irodalom: 1. RAKODCZAY Pál: Jászai Mari mint Elektra. Tanulmány. Budapest: Singer és Wolfner, 1891. 15 p. 2. SZÁSZ Károly: Színésznők. Vázlatok a színpad világából: Blaháné, Jászai Mari, Csillag Teréz. Budapest: Lampel, 1927. 46 p. 3. KOZOCSA Sándor: Jászai Mari emlékiratai. Magyar Könyvszemle, 1927/3-4. sz., pp. 339-340. 4. KÉKY Lajos: Jászai Mari emlékiratai. Protestáns Szemle, 1927. pp. 330-332. 5. TÖRÖK Sophie: Jászai Mari emlékiratai. Nyugat, 1927. II. (13. sz.), pp. 68-70. 6. BRISITS Frigyes: Jászai Mari emlékiratai. Katholikus Szemle, 1927/6. sz., pp. 376377. 7. HEVESI András: Jászai Mari. Nyugat, 1931. I. (3. sz.), pp. 178-180. 8. M. CSÁSZÁR Edit: Jászai Mari levelei. Századok, 1944/1-3. sz., pp. 135-136. 9. PÉCHY Blanka: Jászai Mari. Budapest: Magvető, 1958. 181 p. 10. FÖLDES Anna: Így élt Jászai Mari. Budapest: Móra, 1981. 202 p. 11. FÖLDES Anna: Jászai Mari és a magyar színház. Budapest: Magvető, 1983. 475 p. 12. LUKÁCSY Sándor: Utószó. = Jászai Mari emlékiratai. Budapest: Magyar Könyvklub, 1994. pp. 239-243. 13. STEKOVICS Rita: Német gyökerek – magyar tudat: Jászai Mari életútja. Limes, 2002/1. sz., pp. 119-126. 14. BALATONI Monika: Tükör-játék. = Jászai Mari: Tükör-játék. Válogatott írások, levelek. Szerk. BALATONI Monika. Budapest: Kairosz, 2002. pp. 283-287. 15. CSILLAG István: Jászai Mari emlékiratai. Szépirodalmi Figyelő, 2003/4. sz., pp. 109110. 16. BÉCSY Tamás: Jászai Mari: Tükör-játék. Kritika, 2003/5. sz., pp. 32-33. 17. DEMCSÁK Katalin: A csodálatos sárkány. Színpadi és női identitás Jászai Mari írásaiban. Alföld, 2004/9. sz., pp. 78-93. 18. NÉMETH Éva: Színház és valóság. Jászai Mari színpadi és női identitása. Symbolon, 2007/1. sz., pp. 120-129.
Jávor Bella 1. JÁVOR Bella: Istenfélő Manassé. Dráma. Budapest: Aviva, 1931. 122 p. 169
2. JÁVOR Bella: Más, új élet hajnala ez! Versek. Ill. Erdei Viktor, Ferenczy Noémi. Budapest: Alphabetum, 1927-1928. 63 p. 3. JÁVOR Bella: A mesebeli táltos. Színpadi játék. Budapest: Aviva, 1931. 31 p.
Fordításai: 1. Heine, Heinrich: Sabbat hercegnő románca. Vers. Ford. Jávor Bella. Ill. Tábor János. Budapest: Aviva, 1920. 98 p.
Szerkesztői munkái: 1. A boldogulás útja. Fel. szerk. Hevesi József. Szerk. Jávor Bella [1. évf. 1. sz. (1928)]1. évf. 10. sz. (1928. dec.). Budapest: Hevesi József 2. Királyháza. Társadalmi és szépirodalmi hetilap. Szerk. Jávor Bella 1.évf. 1.sz. (1911. febr. 15.)-1.évf. 12.sz. (1911. aug. 1.). Királyháza: Jávor Bella
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SÁRKÖZI György: Más, új élet hajnala ez! Jávor Bella versei. Nyugat, 1931. I. (2. sz.), 123. p.
Jörgné Draskóczy Ilma 1. JÖRGNÉ Draskóczy Ilma: Lélekrengés. Versek. Timişoara-Temesvár: Helicon, 1925. 86 p. 2. JÖRGNÉ Draskóczy Ilma: Melódiák. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1910. 156 p. 3. JÖRGNÉ Draskóczy Ilma: Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1905. 125 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Jörgné Draskóczy Ilma: Versek. Vasárnapi Ujság, 1905/20. sz., 319. p. 170
2. Jörgné Draskóczy Ilma költeményeiből. Uj Idők, 1905. máj. 7. 454. p. 3. PETERDI István: Jörgné Draskóczy Ilma: Melódiák. Nyugat, 1910. II. (22. sz.), pp. 1667-1668. 4. Melódiák. Jörgné Draskóczy Ilma versei. Uj Idők, 1910/50. sz., 564. p.
Kádár Erzsébet 1. KÁDÁR Erzsébet: Harminc szőlőkosár. Elbeszélések. Budapest: Franklin, 1944. 200 p. 2. KÁDÁR Erzsébet: Kegyetlenség. Elbeszélések. Bevezető Vas István. Budapest: Magvető, 1966. 313 p. 3. KÁDÁR Erzsébet: Ritka madár. Publicisztikai írások. Vál. és sajtó alá rend. Kenedi János. Budapest: Századvég, 1993. 356 p.
Műveinek fordításai: 1. Kádár Erzsébet: Der Nussbaum. Übers. von Babkó Reményi. Budapest: Corvina, 1968. 210 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. VAS István: Kádár Erzsébet (1948). = Uő: Évek és művek. Budapest: Magvető, 1958. pp. 155-161. 2. BÓKA László: Kádár Erzsébet. = Uő: Válogatott tanulmányok. Budapest: Magvető, 1966. pp. 963-965. 3. RÉZ Pál: A hamis tudat színjátékai. Élet és Irodalom 1967/3. sz., 4. p. 4. RÓNAY László: Kádár Erzsébet: Kegyetlenség. Kortárs, 1967/8. sz., pp. 48-49. 5. VARGHA Kálmán: Kádár Erzsébet: Kegyetlenség. Irodalomtörténeti Közlemények, 1969. pp. 120–121. 6. ILLÉS Endre: Kádár Erzsébet. = Mestereim, barátaim, szerelmeim. Budapest: Magvető, 1983. pp. 583-585.
171
Kaffka Margit 1. KAFFKA Margit: Állomások. Regény. Budapest: Franklin, 1917. 448 p. 2. KAFFKA Margit: Álom. Kiadatlan elbeszélések. Sajtó alá rend. Radnóti Miklós. Előszó Schöpflin Aladár. Budapest: Franklin, 1942. 200 p. 3. KÁFFKA Margit: Ármány-adta Péterkéje. Mese. Budapest: Móra, 1968. 24 p. 4. KAFFKA Margit: Csendes válságok. Elbeszélések. Falus Elek borítékrajzával. Budapest: Nyugat, 1910. 237 p. 5. KAFFKA Margit: Csonka regény és novellák. Budapest: Athenaeum, 1911. 58 p. 6. KAFFKA Margit: Az élet útján. Válogatott gyűjtemény régi és legújabb költeményeiből. Budapest: Nyugat, 1918. 97 p. 7. KAFFKA Margit: Az élet útján. Versek, cikkek, naplójegyzetek. Összegyűjtötte, szerk., jegyzetekkel ellátta. Bodnár György. Budapest: Szépirodalmi, 1972. 466 p. 8. KAFFKA Margit: A gondolkodók és egyéb elbeszélések. Novellák. Budapest: Athenaeum, 1906. 164 p. 9. KAFFKA Margit: Hangyaboly. Regény. Gara Arnold borítékrajzával. Budapest: Nyugat, 1917. 130 p. 10. KAFFKA Margit: Hullámzó élet. Cikkek, tanulmányok. Bev. vál. és jegyz. Bodnár György. Budapest: Szépirodalmi, 1959. 342 p. 11. KAFFKA Margit: Képzelet-királyfiak. Meseregény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Lampel, 1909. 62 p. 12. KAFFKA Margit: Képzelet-királyfiak. Mesék, gyermekversek. Vál., szerk., utószó Győri János. Budapest: Móra, 1980. 199 p. 13. KAFFKA Margit: Két nyár. Novellák. Falus Elek borítékrajzával. Budapest: Nyugat. 1916. 104 p. 14. KAFFKA Margit: Kis emberek, barátocskáim! Játékkönyv. Ill. Jeges Ernő. Budapest: Pallas, 1918. 193 p. 15. KAFFKA Margit könyve. Versek. Ill. Sassy Attila. Budapest: Athenaeum, 1906. 132 p. 16. KAFFKA Margit: Lázadó asszonyok. Összegyűjtött elbeszélések. Sajtó alá rend. Kozocsa Sándor. Budapest: Szépirodalmi, 1958. 2 kötet. 17. KAFFKA Margit: Levelek a zárdából. Nyár. Elbeszélések. Budapest: Lampel, 1905. 62 p. 18. KAFFKA Margit: Mária évei. Regény. Falus Elek borítékrajzával. Budapest: Nyugat, 1913. 207 p. 19. KAFFKA Margit: Marie, a kis hajó. Mese. Ill. Gábor Éva. Budapest: Móra, 1962. 28 p. 20. KAFFKA Margit: Mirjam és Mária. Misztikus és mitikus elbeszélések. Budapest:
172
Bethlen, 1995. 187 p. 21. KAFFKA Margit: Napló. Lírai jegyzetek egy évről. Budapest: Nap, 2008. 103 p. 22. KAFFKA Margit Összes versei. Sajtó alá rend. És jegyzetekkel ellátta Radnóti Miklós. Budapest: Franklin, 1943. 173. p. 23. KAFFKA Margit összes versei és műfordításai. Sajtó alá rend. És jegyzetekkel ellátta Kozocsa Sándor. Kísérő tanulmány Radnóti Miklós. Budapest: Magyar Helikon, 1961. 253 p. 24. KAFFKA Margit: A révnél. Elbeszélések. Budapest: Franklin, 1918. 238. p. 25. KAFFKA Margit: Süppedő talajon. Elbeszélések. Budapest: Lampel, 1912. 87 p. 26. KAFFKA Margit: Szent Ildefonso bálja. Novellák. Békéscsaba: Tevan, 1914. 72 p. 27. KAFFKA Margit: Színek és évek. Regény. Budapest: Franklin, 1912. 322 p. 28. KAFFKA Margit: Tallózó évek. Versek. Budapest: Nyugat, 1911. 38 p. 29. KAFFKA Margit: Utolszor a lyrán. Versek. Budapest: Athenaeum, 1912. 48 p. 30. KAFFKA Margit válogatott művei. Vál. és bev. Bodnár György. Sajtó alá rend. Szücs Éva. Budapest: Szépirodalmi, 1956. 556 p. 31. KAFFKA Margit válogatott novellái. Összeáll. és szerk. Urbán László. Előszó Sipos Lajos. Szeged: Szukits, 2001. 226 p. 32. KAFFKA Margit: Versek. Budapest: Lampel, 1903. 83 p.
Műveinek fordítása 1. Kaffka Margit: Ameisenhaufen. Übers. von Éva Zádor. Wien: Kortina, 2009. 192 p. 2. Kaffka Margit: The ant heap. Transl. by Charlotte Franklin. London, New York: Boyars, 1995. 176 p. 3. Kaffka Margit: Barvy a léta. Přelož. Magda Reinerová. Praha: SNKL, 1958. 322 p. 4. Kaffka Margit: Barwy i lata. Tlum. Preloz Andrzej Sieroszewski. Warszawa: Czytelnik, 1960. 287 p. 5. Kaffka Margit: Boje i godine. Prev. Jadranka Damjanov. Zagreb: Disput, Hrvatsko filološko društvo, 2006. 260 p. 6. Kaffka Margit: Colours and Years. Transl. by George F. Cushing. Budapest: Corvina, 2008. 242 p. 7. Kaffka Margit: Culori şi ani. Trad. Veronica Bârlădeanu. Bucureşti: Ed. Univers., 1979. [? p.] 8. Kaffka Margit: Cveta i gody. Perev. O. Rossiânov. Moskva: Hudož. lit., 1979. 234 p. 9. Kaffka Margit: Dokato običam. Poetesi ot câl svât za lûbovta. sǎst. Božidar Božilov. Sofiâ: Profizdat, 1982. [? p.] 10. Kaffka Margit: Farben und Jahre. Übers. von Ita Szentiványi. Berlin: Volk und Welt,
173
1958. 311 p. 11. Kaffka Margit: Farby a roky. Prelož. Marta Lesná. Bratislava: Pravda, 1972. 247 p. 12. Kaffka Margit: Frauen. Übers. von Elisabeth Székács. Budapest: Corvina, 1968. 54 p. 13. Kaffka Margit: Mravenisko. Prelož. Viktor Sándor. Bratislava: Pravda, 1977. 176 p. 14. Kaffka Margit: Mraveniště. Přelož. Milan Navrátil. Praha: Lidové nakl., 1974. 169 p. 15. Kaffka Margit: Mravinjak. Preveo Eugen Verber. Beograd: BIGZ, 1979. 167 p. 16. Kaffka Margit: Mrowisko. Przel. Krystyna Pisarska. Kraków: Wroclaw, Wyd. Literackie, 1983. 135 p. 17. Kaffka Margit: Pri malnova soldato. Trad. de F. Szilágyi. Budapest: Literatura Mondo, 1933. [? p.]
Szerkesztői munkái: 1. Fröhlichné Kaffka Margit, Istvánffyné Márki Gabriella, Nagy Béla: Költészettan a magyar nemzeti irodalom történetének rövid áttekintésével. A polgári leányiskolák IV. osztálya számára, különös tekintettel a nemzetiségi vidékek iskoláinak viszonyaira. Budapest: Athenaeum, 1910. 209 p. 2. Fröhlichné Kaffka Margit, Kellner Fülöp: Magyar nyelvtan a polgári leányiskolák I. osztálya számára, különös tekintettel a nemzetiségi (magyar–német, szerb–román) vidékek iskolai viszonyaira. Budapest: Athenaeum, 1908. [? p.] 3. Fröhlichné Kaffka Margit, Kellner Fülöp: Magyar nyelvtan a polgári leányiskolák II. osztálya számára, különös tekintettel a nemzetiségi (magyar-német, szerb-román) vidékek iskolai viszonyaira. Budapest: Athenaeum, 1909. [? p.] 4. Fröhlichné Kaffka Margit, Nagy Béla: Magyar olvasókönyv a polgári leányiskolák I. osztálya számára, különös tekintettel a nemzetiségi vidékek iskoláinak viszonyaira, az új polgári leányiskolai tanterv alapján szerkesztették. Budapest: Athenaeum, 1908. 155 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. MIKES Lajos: Új típusok (Kaffka Margit). Magyar Géniusz, 1903. április 26. pp. 513. 2. K-s: Kaffka Margit. A Hét, 1904/21. sz., 335. p. 3. SZINI Gyula: Kaffka Margit: A gondolkodók és egyéb elbeszélések. Szerda, 1906/2. sz., 85. p. 4. A gondolkodók. Vasárnapi Ujság, 1906/23. sz. (június 10.), pp. 375-376.
174
5. v.: Kaffka Margit könyve. Budapesti Szemle, 1907/369. sz., pp. 468-73. 6. FENYŐ Miksa: Kaffka Margit: Tallózó évek. I-IV. Nyugat, 1911. II. (16. sz.), pp. 318-319. 7. KARINTHY Frigyes: Kaffka Margit: Tallózó évek. Néhány vers a „Nyugat Könyvtár”-ban. Nyugat, 1911. II. (15. sz.), pp. 241-242. 1. MÓRICZ Zsigmond: Kaffka Margit. Nyugat, 1912. I. (3. sz.), pp. 212-217. = Uő: Válogatott irodalmi tanulmányok. Összeáll. VARGHA Kálmán. Budapest: Művelt Nép, 1952. pp. 116-122. 2. SCHÖPFLIN Aladár: Kaffka Margit. Nyugat, 1912. II. (24. sz.), pp. 933-944. = Uő: Magyar írók. Irodalmi arcképek és tollrajzok. Budapest: Nyugat, 1917. pp. 164-174. 3. HAVAS Gyula: Kaffka Margit: Utolszor a lyrán. A Modern Könyvtár kiadása. Ignotus megjegyzésével. Nyugat, 1913. I. (11. sz.), 853. p. 4. BALÁZS Béla: Mária évei. Kaffka Margit regényéről. Nyugat, 1913. II. (13. sz.), pp. 53-55. 5. r.r. [CSÁSZÁR Elemér]: Nőírók regényei [Erdős Renée: Ősök és ivadékok; Kaffka Margit: Két nyár]. Budapesti Szemle, 1916/480. sz., pp. 475-480. 6. TÓTH Árpád: Kaffka Margit új regényeiről. Nyugat, 1917. II. (22. sz.), pp. 792-798. = Tóth Árpád Összes Művei. Prózai művek IV. Szerk. KARDOS László. Budapest: Akadémiai, 1969. pp. 66-74. 7. k.l.: Művész-regények [Kaffka Margit: Állomások; Vér Mátyás: Az árnyék]. Budapesti Szemle, 1917/485. sz., pp. 305-317. 8. HATVANY Lajos: Kaffka Margit versei: Az élet útján. Esztendő, 1918/5. sz., pp. 118-124. 9. ADY Endre: Kaffka Margit versei. Nyugat, 1918. I. (9. sz.), pp. 789-790. 10. LORSY Ernest: Kaffka Margit. Pester Lloyd, 1918/283. sz. [? p.] 11. -ly.: Kaffka Margit: A révnél. Irodalomtörténet, 1919. pp. 281-283. 12. KIRÁLY György: Kaffka Margit. Évfordulóra. Nyugat, 1920. I. (1-2. sz.), pp. 4-12. 13. KEMÉNY Gábor: Kaffka Margit és a szociális lelkiismeret. Korunk, 1929. pp. 108113. 14. DÁNIELNÉ LENGYEL Laura: Kaffka Margit. A Toll, 1929/35. sz., pp. 24-29. 15. GYULAI Márta: Kaffka Margitról. Nyugat, 1930. I. (6. sz.), pp. 454-456. 16. TERSÁNSZKY JÓZSI Jenő: Kaffka Margit. Elmondtam a Nyugat-Barátok Körében. Nyugat, 1931. II. (15. sz.), pp. 142-151. 17. BÁNHEGYI Jób: Kaffka Margit. Pannonhalmi Szemle, 1932. VII., pp. 244-254. 18. DÉNES Tibor: Kaffka Margit. Budapest, Pécs: Danubia, 1932. 59 p. 19. NÉMETH László: Hiányzó arcképek [Kaffka Margit]. Tanú, 1933/6. sz., pp. 356-358. 20. ÁGOSTON Julián: Kaffka Margit. Ciszterci Doktori Értekezések. Budapest: Heinrich J., 1934. 163 p.
175
21. GÁLOCHY, Claire: Marguerite Kaffka. Nouvelle Revue de Hongrie, 9., 1934. pp. 401-407. 22. RADNÓTI Miklós: Kaffka Margit művészi fejlődése. Disszertáció. Szeged: Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, 1934. 104 p. Újraközölve: Radnóti Miklós művei. Szerk. RÉZ Pál. Budapest: Magvető, 1982. pp. 563-627. 23. RÓNAY Mária: Kaffka Margit: Az író és az asszony. Literatura, 1934. pp. 241-245. 24. SCHÖPFLIN Aladár: Kaffka Margitról. Nyugat, 1935. I. (1. sz.), pp. 58-59. 25. SCHÖPFLIN Aladár: Kaffka Margitról. A Rádió Száz könyv sorozata számára írt felolvasás. Nyugat, 1935. II. (8. sz.), pp. 122-124. 26. MARÉK Antal: Új találkozás a Színek és évekkel. (Emlékezés Kaffka Margitra). Napkelet, 1936/12. sz., pp. 832-834. 27. RADNÓTI Mikós: Kaffka Margit 1918–1938. Nyugat, 1938. II. (12. sz.), pp. 446-447. 28. BÁNHEGYI Jób: Kaffka Margit. = Uő: Magyar nőírók. Budapest: Szent István Társulat, 1939. pp. 114-132. 29. TÖRÖK Sophie: Kaffka Margit halálának 20. évfordulójára. Magyar Női Szemle, 1939/szept.-okt., 163. p. 30. Kaffka Margit első irodalmi levelei. Gellért Oszkár közlése. Nyugat, 1939. II. (7. sz.), pp. 28–32. 31. SCHÖPFLIN Aladár: Kaffka Margit síremléke. Kövesházi Kalmár Elza művének avatása alkalmából a farkasréti temetőben elhangzott beszéd. Nyugat, 1939. II. (7. sz.), pp. 40-41. 32. KÁDÁR Erzsébet: Kaffka Margit. = Uő: Ködlovagok. Szerk. THURZÓ Gábor. Budapest: Szent István Társulat, 1941. pp. 216-234. 33. BÖZÖDI György: Kaffka Margit: Álom. Pásztortűz, 1942/1. sz., 365. p. 34. ISDAI Péter: Álom. Kaffka Margit kiadatlan elbeszélései. Magyar Csillag, 1942/7. sz., pp. 42-44. 35. HARSÁNYI Gréte: Kaffka Margit négy levele. Magyar Csillag, 1943/14. sz., pp. 99103. 36. RÓNAY György: Kaffka Margit, Színek és évek, Mária évei, Két nyár. = Uő: A regény és az élet, Bevezetés a 19–20. század magyar regényirodalmába. Budapest: Káldor, 1947. pp. 267-278. 37. KOZOCSA Sándor: Kaffka Margit elbeszéléseinek bibliográfiája. = KAFFKA Margit: Lázadó asszonyok. 2. kötet. Budapest: Szépirodalmi, 1958. pp. 417-421. És KAFFKA Margit: Csendes válságok. Budapest: Szépirodalmi, 1969. pp. 737-739. 38. KOZOCSA Sándor: Kaffka Margit verseinek megjelenési helyei. = KAFFKA Margit összes versei. Budapest: Magyar Helikon, 1961. pp. 229-239. 39. BODNÁR György: A publicista Kaffka Margit. Irodalomtörténeti Közlemények, LXV., 1961. pp. 286-298.
176
40. BODNÁR György: Kaffka Margit és a lélektani regény (Elemzés és vázlat). Irodalomtörténeti Közlemények, 1962. pp. 325-338. 41. BODNÁR György: Kaffka Margit kisregényei. Irodalomtörténeti Közlemények, 1971. pp. 292-305. 42. RÓNAY György: Kaffka Margit. = Uő: A nagy nemzedék. Budapest: Szépirodalmi, 1971. pp. 109-131. 43. GYŐRI János: Az édenvesztéstől a remekműig. Kaffka Margit világában. Új Írás, 1975/12. sz., pp. 74-82. 44. MURVAI Olga: Szövegszerkezet és stílusforma Kaffka Margit novelláiban. = Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról. Bukarest: Kriterion, 1976. pp. 89139. 45. FORGÁCS Antal: Kaffka Margit művészi fejlődése. = Gondolat Antológia 1935– 1937. Vál. és szerk. HEGEDŐS Mária. Budapest: Magvető, 1978. pp. 369–370. 46. FÜLÖP László: Az emlékezés regénye. Kaffka Margit: Színek és évek. Irodalomtörténet, 1978/1. sz., pp. 143-165. 47. BODNÁR György: Látvány és valóság. Kaffka Margit impresszionista regénye, a Színek és évek. = Uő: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára. A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyvei. Szerk. KABDEBÓ Lóránt. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum – Népművelési Propaganda Iroda, 1979. pp. 9-42. 48. KERTÉSZ Erzsébet: Kaffka Margit. = Uő: Úttörő asszonyok. Budapest: Gondolat, 1979. pp. 307-332. 49. GYŐRI János: A világra nyitott magány. Kaffka Margit élete az 1910-es évek elején. Új Írás, 1980/12. sz., pp. 81-88. 50. ROLLA Margit: Út a révig… Budapest: Magyar Tudományos Akadémiai, 1983. 217 p. 51. ILLÉS Endre: A Magány foglya. Két vonás Kaffka Margit portréjához. = Mestereim, barátaim, szerelmeim. Budapest: Magvető, 1983. pp. 34-39. 52. FÖLDES Anna: Kaffka Margit. Pályakép. Budapest: Kossuth, 1987. 270 p. 53. FÜLÖP László: Kaffka Margit. Budapest: Gondolat, 1987. 234 p. 54. FARAGÓ Kornélia: A novellaszerkezet módosulásai Kaffka Margit rövidprózájában. Tanulmányok 20. Újvidék, 1987. pp. 63-72. 55. SZABÓ Magda: A zarándok-anya: Kaffka Margit. Kritika, 1987/12. sz., pp. 19-20. 56. BALÁZS Mihály: Kaffka Margit (1880-1918). „... a gyermekkoromra nem szívesen gondolok...” = Uő: Forrásvidék. Írók, költők gyermek- és ifjúkora. Budapest: Tankönyvkiadó, 1989. pp. 189-202. 57. ILLÉS György: „Egy asszony, aki ember.” = Uő: Szerelmek könyve. Arcképek a magyar irodalomból. Budapest: Göncöl, 1989. pp. 148-159.
177
58. NEMESKÉRI Erika: Kaffka Margit ismeretlen bírálata Csáth Géza első kötetéről. Irodalomtörténet, 1989/1. sz., pp. 117-120. 59. RAISZ Rózsa: Mondatszerkezeti jellemzők gyakorisági vizsgálata Petelei-, Kaffka- és Krúdy-novellákban. = Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseiről. Szerk. FÁBIÁN Pál és SZATHMÁRI István Budapest: Tankönyvkiadó, 1989. pp. 317-338. 60. TÖTÖSY DE ZEPETNEK, Steven: Kaffka Margit prózája. Az irodalmi feminizmus kezdete Magyarországon = Régi és új peregrináció: Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon II. Szerk. BÉKÉSI Imre. Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, 1993. pp. 1185-1194. 61. SIPOS Lajos: Újpest. Emlékek és kapcsolatok Kaffka Margit és Babits Mihály életében. = Újpest. Írások a település történetéből. Szerk. KADLECZOVITS Géza, SIPOS Lajos. Budapest: Újpesti Helytörténeti Alapítvány, 1993. pp. 82-91. 62. JASTRZĘBSKA, Jolanta: A magyar modernizmus [Déry Tibor, A befejezetlen mondat; Kaffka Margit, Színek és évek]. Literatura, 1994/1. sz., pp. 36–43. 63. HORVÁTH Györgyi: Női irodalom a magyar századelőn. A női irodalom szerepe Kaffka Margit Színek és évek című regényének kritikai megítélésében. Sárkányfű, 1999/4. sz., pp. 54-66. Újraközölve: Értelmezések az elmúlt századból. Szerk. KÁLMÁN C. György, ORBÁN Jolán. Pécs: Jelenkor, 2002. pp. 59-77. 64. DÁVID Katalin Zsuzsa: Színek és ének. Kaffka Margit nárcisztikus hősnői. Szeged: Magánkiadás, 1994. 129 p. 65. BODNÁR György: Mirjamok és Máriák, Kaffka Margit mitikus elbeszélései. = A magyar művelődés és a kereszténység. III. kötet. Szerk. JANKOVICS József, MONOK István, NYERGES Judit. Budapest, Szeged: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum, 1998. pp. 1501-1508. 66. BALÁZS Imre József: Egymásra érezni tudva-véletlen mozdulatokon át. Nőregény, Kaffka Margit, Színek és évek. Helikon, 1999/9. sz., pp. 4-5. 67. VÉGH Balázs: Feminista kiindulópontok a Színek és évek olvasásához. Korunk, 2000/10. sz., pp. 94-97. 68. BODNÁR György: Kaffka Margit. Budapest: Balassi, 2001. 314 p. 69. SÉLLEI Nóra: Az „asszonyíró” és az önéletrajz – Kaffka Margit: Lírai jegyzetek egy évről. = Uő: Tükröm, tükröm… Írónők önéletrajzai a 20. század elejéről. Debrecen: Kossuth, 2002. pp. 257-300. 70. NYILASY Balázs: Identitásregény és szimbolikus rendek a Kaffka-prózában. = Polgárosodás és irodalom. Szerk. ALEXA Károly. Budapest: Természet és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány, 2003. pp. 187-217. 71. GYÖRFFY Miklós: A modern magyar én-regény születése. Kaffka Margit Színek és évek. = Uő: Magyar elbeszélő szólamok. Pozsony: Kalligram, 2004. pp. 20-34. 72. CSETRINÉ LINGVAY Klára: Pályaképek: Szendrey Júlia, Podmaniczky Júlia,
178
Kaffka Margit. Cluj-Napoca – Kolozsvár: Kriterion, 2004. pp. 123-159. 73. BENYOVSZKY Krisztián: Emlékezés és narráció három modellje [Kaffka Margit, Ottlik Géza, Talamon Alfonz]. = Uő: Rácsmustra. Regényes olvasónapló Kaffka Margittól Bodor Ádámig. Pozsony: Kalligram, 2001. pp. 45-56. 74. VARGA Virág: Kaffka Margit publicisztikája I.. Életünk, 2004/7-8. sz., pp. 713-722. 75. VARGA Virág: Kaffka Margit publicisztikája II. Életünk, 2004/10. sz., pp. 881-887. 76. NYILASY Balázs: Udvarlás, asszonytudomány, erotika Kaffka Margit szépprózai műveiben. Kortárs, 2005/2. sz., pp. 96–102. 77. Színek, évek, állomások. In memoriam Kaffka Margit. Vál. szerk. összeáll. BODNÁR György. Budapest: Nap, 2005. 355 p. 78. A te színed előtt. Kaffka Margit szerelmei. Szerk. BORGOS Anna. Budapest: Holnap, 2006. 309 p. 79. HORVÁTH Zsuzsa: Bibliai és liturgikus motívumok Kaffka Margit költészetében. Istenkeresés, dialogikusság és a Záporos folytonos levél helye Kaffka Margit költészetében. = Véges végtelen Isten-élmény és Isten hiány a XX. századi magyar költészetben. Szerk. FINTA Gábor, SIPOS Lajos. Budapest: Akadémiai, 2006. pp. 241-247. 80. BORGOS Anna: Kánon és identitás. Írónők. Kaffka Margit a kortársak tükrében. = Uő: Portrék a Másikról. Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn. Budapest: Noran, 2007. pp. 99-117. 81. HORVÁTH Zsuzsa: „A legnagyobb emberi ajándék, a szó, a szó!”. A Színek és évek Pórtelky Magdája mint „elbeszélésalkotó”. = Summa. Tanulmányok Szelestei N. László tiszteletére. Szerk. MACZÁK Ibolya. Piliscsaba: PPKE BTK, 2007. pp. 107112. 82. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 83. VÁRKONYI Nándor: Kaffka Margit emlékére. = Egy irodalmi korszak számvetése. Vál. és szerk. HAFNER Zoltán. Budapest: Széphalom, 2008. pp. 75-76. 84. V. RAISZ Rózsa: Közléstípusok és stílusirány egy Kaffka-elbeszélésben (Polixéna tant). = A Nyugat stiláris sokszínűsége. A Nyugat születésének 100. évfordulója alkalmából a 2008. május 28-án Debrecenben tartott tudományos emlékülés anyaga. Szerk. KIS Tamás. A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének kiadványai 87., Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2008. pp. 151-158. 85. HORVÁTH Zsuzsa: „Ahogy a modernek olvassák Marlittot”. Lélektani regény – lányregény: a Mária évei műfajisága. Spanyolnátha, 2008/tél, http://www.spanyolnatha.hu/archivum/2008-tel/25/hommage-a-kaffka/horvathzsuzsa/1713/ 86. VÉGH Balázs Béla: Kaffka Margit a kortárs könyvkiadásban. Helikon 2009/ 2. sz.,
179
pp. 14-15. 87. ZSADÁNYI Edit: „Piros mályva, papsajt, jézusszíve, bazsali, rezeda meg kisasszonycipő”. A felsorolás és a személytelen narráció formái Kaffka Margit, Ritoók Emma és Földes Jolán prózájában. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 89-106. 88. SZITÁR Katalin: A szó színei. Az emlékezés toposzai Kaffka Margit Színek és évek című regényében. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 136-148. 89. HORVÁTH Zsuzsa: „Írott betűkbe hazugul sűrített élet”. Az intertextualitás és az identitás összefüggése Kaffka Margit Mária évei című regényében. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 149-161. 90. HORVÁTH Györgyi: Kószálónők a régi Budapesten. Nagyvárosi térhasználat és női művészlét – Kaffka Margit: Állomások. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 162-190. 91. BOVIER Hajnalka: Műfaji és metaforikus alakzatok. Kaffka Margit: Példa egy igaz emberről és az ő két igaz asszonyáról. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 191-197. 92. CSERHALMI Zsuzsa: Érzés megváltoztatása gondolat által? Kaffka Margit Hangyaboly című regényének értelmezéséhez. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 198-208. 93. RÁKAI Orsolya: „Talán egész kis dolgokon múlik minden”. Kaffka Margit és az Állomások. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 209-217. 94. Kaffka Margit. Válogatott bibliográfia. Szerk. JABLONCZAY Tímea. http://mek.oszk.hu/nyugat/html/tanulmanyok/kaffka_tan.htm
Kakas Erzsébet 1. KAKAS Erzsébet: Versek 1922-1942. Nagyvárad: Kálvin Ny., 1943. 86 p.
180
Kardoss Tilda
1. KARDOSS Tilda: Halálhinta. Versek. Budapest: Táltos, 1918. 74 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Halálhinta. Vasárnapi Ujság, 1918/39. sz., pp. 557-558.
Kárpáthyné Nagy Rózsa 1. KÁRPÁTHYNÉ NAGY Rózsa: Élnünk kell! Regény. Budapest: Stádium, 1940. 277 p. 2. KÁRPÁTHYNÉ NAGY Rózsa: Pirkad az ég. Regény. Borító Tomaj Gábor. Budapest: Könyv- és Lapkiadó Rt., 1944. 282 p.
Katona Ilona, M. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
KATONA Ilona, M.: Az aranytáska. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. KATONA Ilona, M.: Árva Krisztina. Regény: Budapest, Palladis, 1936. 254 p. KATONA Ilona, M.: Asszony a ködben. Regény. Budapest: Központi, 1942. 32 p. KATONA Ilona, M.: Boszorkánypör. Regény. Budapest: Dante, 1942. 356 p. KATONA Ilona, M.: Darázsfészek. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1944. 32 p. KATONA Ilona, M.: A fekete kapu. Regény. Budapest: Literária, 1941. 32 p. KATONA Ilona, M.: Hazahív a föld. Regény. Budapest: Stádium Ny., 1941. 64 p. KATONA Ilona, M.: Házasságra ítélve... Regény. Budapest: Globus Ny., 1943. 32 p. KATONA Ilona, M.: Hű voltam mindhalálig. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1941. 96 p. 10. KATONA Ilona, M.: Jóska. Ifjúsági regény. Budapest: Forrás Ny., 1944. 168 p. 181
11. KATONA Ilona, M.: Kincs a hó alatt. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1941. 96 p. 12. KATONA Ilona, M.: Kint a viharban. Regény. Budapest: Széchenyi Rt., 1943. 48 p. 13. KATONA Ilona, M.: Legfelsőbb döntés. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1941. 96 p. 14. KATONA Ilona, M.: Lidérc. Regény. Budapest: Széchenyi Rt., 1943. 48 p. 15. KATONA Ilona, M.: Mufi. Egy vidám kutya története. Ill. Esterházy Helén. Budapest: Griff, 1943. 182 p. 16. KATONA Ilona, M.: Nézd meg az anyját… Regény. Budapest: Globus Ny., 1943. 32 p. 17. KATONA Ilona, M.: A szív parancsára. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Palladis, 1940. 121 p. 18. KATONA Ilona, M.: Túl a hegyeken. Regény. Budapest: Stádium. 1940. 232 p. 19. KATONA Ilona, M.: Az utolsó Bulcs. Regény. Budapest: Forrás, 1942. 510 p. 20. KATONA Ilona, M.: Az utolsó percben. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1941. 96 p. 21. KATONA Ilona, M.: Véletlen őfelsége. Regény. Budapest: Globus Ny., 1943. 32 p. 22. KATONA Ilona, M.: Vihar gyermekei. Regény fiúk, lányok számára. Ill. K. Nagy Sándor. Budapest: Vitézi Rend., 1942. 164 p. 23. KATONA Ilona, M.: Virraszt a lélek. Regény. Budapest: Palladis, 1940. 390 p. 24. KATONA Ilona [M.]: Zrínyi Miklós a költő politikai szereplése. Tanulmány. Budapest: Bichler Ny., 1917. 48 p. 25. KATONA Ilona, M.: Zsákutca. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1942. 96 p. 26. Kéreyné vitéz Kubáss Margit – KATONA Ilona, M.: Áldott asszonykéz. Csáky Tihamérné „Visszaemlékezéseim világháborús harctéri szolgálatomra” című munkája nyomán átdolgozva. Budapest: Fodor Ny., 1942. 109 p.
Kelecsényi Gabriella 1. KELECSÉNYI Gabriella: Összetört ország lánya. Versek. Budapest: Kárpát, 1928. 101 p.
182
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BOHUNICZKY Szefi: Összetört ország lánya. Kelecsényi Gabriella versei. Nyugat, 1928. II. (20. sz.), pp. 556-557.
Kenese Erzsébet, D. 1. KENESE Erzsébet, D.: A fegyvertelen katona [Loyolai Szent Ignác]. Regény. Buenos Aires: Kárpát, 1956. 366 p. 2. KENESE Erzsébet, D.: Honfoglalók. Regény. Budapest: Stádium, 1940. 347 p. 3. KENESE Erzsébet, D.: Vérbulcs. Regény. Budapest: Stádium, 1943. 322 p. 4. KENESE Erzsébet, D.: Vezérek. Regény. Budapest: Stádium, 1942. 287 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BÖZÖDI György: Honfoglalók. D. Kenese Erzsébet regénye. Pásztortűz, 1941/7. sz., pp. 380-381.
Kernách Ilona 1. KERNÁCH Ilona: Asszonyélet. Történetek. Budapest: Franklin, 1919. 179 p.
Kertész Erzsébet 1. WYNE, Marjorie [KERTÉSZ Erzsébet]: Afrikai éjszakák. Regény. Budapest: Szerző, 1941. 126 p. 2. WYNE, Marjorie [KERTÉSZ Erzsébet]: Asszonyszeszély. Regény. Budapest: Duna, 1941. 128 p. 183
3. KERTÉSZ Erzsébet: Bettina három élete [Bettina von Armin]. Regény. Ill. Zsoldos Vera. Budapest, Bratislava: Móra, Madách, 1981. 366 p. 4. PAYNE, S. Elbert [KERTÉSZ Erzsébet]: Cowboy csapda. Regény. Budapest: Duna, 1941. 64 p. 5. KERTÉSZ Erzsébet: A családi pensio. Regény. Budapest: Pantheon, 1937. 246 p. 6. KERTÉSZ Erzsébet: Csévi utca 11/d. Ifjúsági regény. Budapest: Pantheon, 1947. 111 p. 7. KERTÉSZ Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben [Jósika Júlia]. Regény. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Móra, 1974. 268 p. 8. WYNE Marjorie [KERTÉSZ Erzsébet vagy Nyilas Vera]: Csókzivatar. Regény. Budapest: Modern Könyvterjesztő Vállalat, 1941. 124 p. 9. KERTÉSZ Erzsébet: Elizabeth [Elizabeth Barrett-Browning]. Regény. Budapest: Hungária, 1948. 143 p. 10. KERTÉSZ Erzsébet: Az első Gertrudis [Kántorné Engelhardt Anna]. Regény. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Móra, 1970. 381 p. 11. KERTÉSZ Erzsébet: A fejedelemasszony. Zrínyi Ilona élete. Regény. Budapest: Kossuth, 1986. 174 p. 12. KERTÉSZ Erzsébet: Fiút vártak, lány született. Ez az életem. Regény. Budapest: Móra, 2000. 190 p. 13. KERTÉSZ Erzsébet: Gyönyörű nyár! Ifjúsági regény. Ill. Szántó Klári. Budapest: Franklin, 1936. 149 p. 14. NYILAS Vera [KERTÉSZ Erzsébet]: Hamis szerelmek. Regény. Budapest: Duna Könyvkiadó, 1941. 32 p. 15. KERTÉSZ Erzsébet: A három Róza. Regény. Budapest: Móra, 1995. 121 p. 16. KERTÉSZ Erzsébet: Harriet regénye. Regény. Ill. Engel Tevan István. Budapest: Móra, 1967. 414 p. 17. KERTÉSZ Erzsébet: Jenny, Laura, Tussy. Regény. Budapest, Bratislava: Móra, Madách, 1984. 489 p. 18. KERTÉSZ Erzsébet: Júliusi szerelem. Regény. Budapest: Pantheon, 1938. 304 p. 19. KERTÉSZ Erzsébet: Kaland a Szamócában. Ifjúsági regény. Ill. Szász Endre. Budapest: Ifjúsági, 1957. 240 p. 20. WYNE Marjorie [KERTÉSZ Erzsébet vagy Nyilas Vera]: A kalandornő szerelme. Regény. Budapest: Aurora, 1941. 64 p. 21. KERTÉSZ Erzsébet: Kandi és Bandi az állatkertben. Mese. Ill. Szántó Klári. Budapest: Officina, 1939. 48 p. 22. KERTÉSZ Erzsébet: Kislányok a nagyvárosban. Ifjúsági regény. Budapest: Tolnai, 1938. 111 p. 23. KERTÉSZ Erzsébet: Kossuth Zsuzsanna. Életrajzi regény. Budapest: Kossuth, 1983.
184
180 p. 24. KERTÉSZ Erzsébet: A lámpás hölgy [Florence Nightingale]. Regény. Ill. Kolozsvári Miklós. Bratislava, Budapest: Madách, Móra, 1976. 261 p. 25. KERTÉSZ Erzsébet: A ligeti nagytanács. Ifjúsági regény. Budapest: Tolnai, 1939. 191 p. 26. KERTÉSZ Erzsébet: Mint fűszál a réten. Gyermekregény. Budapest: Pantheon, 1950. 122 p. 27. KERTÉSZ Erzsébet: Nagylányok. Ifjúsági regény. Ill. Szegő Éva. Budapest: Franklin, 1938. 141 p. 28. KERTÉSZ Erzsébet: Négylevelű lóhere. Ifjúsági regény. Ill. Máday Gréte. Budapest: Pantheon, 1942. 144 p. 29. KERTÉSZ Erzsébet: Nincs hozománya! Regény. Budapest: Központi, 1942. 32 p. 30. KERTÉSZ Erzsébet: Riport és szerelem. Regény. Budapest: Központi, 1942. 32 p. 31. KERTÉSZ Erzsébet: Riporterkisasszony. Regény. Ill. Máday Gréte. Budapest: Pantheon, [1940 u.] 154 p. 32. KERTÉSZ Erzsébet: A szabadság angyala. Harriet-Beecher Stowe életének regénye fiatal leányoknak. Regény. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1940. 144 p. 33. KERTÉSZ Erzsébet: Szamóca-lányok. Regény. Ill. Jurida Károly. Budapest: Móra, 1973. 259 p. [A szerző „Kaland Szamócában” című regényének átdolg. kiadása.] 34. WYNE Marjorie [KERTÉSZ Erzsébet vagy Nyilas Vera]: Szegény lány férjhez megy. Regény. Budapest: Aurora, 1941. 64 p. 35. KERTÉSZ Erzsébet: Szendrey Júlia. Életrajzi regény. Ill. Keserü Ilona. Budapest: Móra, 1969. 419 p. 36. WYNE Marjorie [KERTÉSZ Erzsébet vagy Nyilas Vera]: Szerelemből kitűnő. Regény. Budapest: Duna, 1942. 32 p. 37. KERTÉSZ Erzsébet: Szonja. Ifjúsági regény. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Hungária, 1939. 152 p. 38. KERTÉSZ Erzsébet: Szonja professzor. Regény. Ill. Zsoldos Vera. Budapest: Móra, 1962. 370 p. 39. KERTÉSZ Erzsébet: A tábornok leánya [Alekszandra Kollontaj]. Regény. Ill. Csavlek András. Budapest, Bratislava: Móra, Madách, 1978. 349 p. 40. KERTÉSZ Erzsébet: Teleki Blanka. Életrajzi regény. Ill. Keserü Ilona. Budapest: Móra, 1966. 408 p. 41. KERTÉSZ Erzsébet: Testvérke. Regény. Ill. Máday Gréte. Budapest: Pantheon, 1941. 152 p. 42. KERTÉSZ Erzsébet: Titkos házasság. Regény. Ill. Lipták György. Budapest: Móra, 1985. 431 p. 43. KERTÉSZ Erzsébet: Úrilányok. Elbeszélések. Budapest: Holnapután, 1929. 68 p.
185
44. KERTÉSZ Erzsébet: Úttörő asszonyok. Életrajzi elbeszélések. Budapest: Gondolat, 1979. 399 p. 45. WYNE Marjorie [KERTÉSZ Erzsébet]: Vágyak asszonya. Regény. Budapest: Aurora, 1941. 62 p. 46. KERTÉSZ Erzsébet: Vidám vakáció. Mese. Budapest: Pantheon, 1939. 4 p. 47. KERTÉSZ Erzsébet: Vilma doktorasszony [Hugonnay Vilma]. Regény. Ill. Keserü Ilona. Budapest: Móra, 1965. 377 p. 48. PAYNE, S. Elbert [KERTÉSZ Erzsébet]: Visszahív a préri. Regény. Budapest: Szerző, 1941. 64 p. 49. KERTÉSZ Erzsébet: Zöldfa utcza 38. [Veres Pálné]. Regény. Budapest: Móra, 1987. 270 p.
Műveinek fordításai: 1. Kertész Erzsébet: Professor Sonia. Preloz. Anna Włoczewska. Warszava: Nasza Księgarnia, 1967. 275 p. 2. Kertész Erzsébet: Elizabeth. Powieść o życiu Elizabeth Barrett-Browning. Preloz. Anna Włoczewska. Warszava: Nasza Księgarnia, 1969. 238 p.
Fordításai: 1. Curwood, James: Szerencsés hasonlatosság. Regény. Ford. Kertész Erzsébet. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 121 p. 2. Defoe, Daniel: Robinson Crusoe utazásai és kalandjai. Regény. Ford. és átdolg. Kertész Erzsébet. Ill. Pályi Jenő. Budapest: Nova, 1942. 176 p. 3. Holsen, Ingrid: Zsuzsi a Vadrózsa szövetségben. Regény. Átdolg. Kertész Erzsébet. Budapest: Nova, 1943. 124 p. 4. Holsen, Ingrid: Zsuzsi az intézetben. Regény. Átdolg. Kertész Erzsébet. Budapest: Nova, 1942. 123 p. 5. Holsen, Ingrid: Zsuzsi férjhez megy. Regény. Átdolg. Kertész Erzsébet. Ill. Pályi Jenő. Budapest: Nova, 1947. 111 p. 6. Holsen, Ingrid: Zsuzsi menyasszony lesz. Regény. Átdolg. Kertész Erzsébet. Ill. Pályi Jenő. Budapest: Nova, 1947. 126 p. 7. Holsen, Ingrid: Zsuzsi pénzt keres. Regény. Átdolg. Kertész Erzsébet. Ill. Pályi Jenő. Budapest: Nova, 1947. 122 p.
186
8. Holsen, Ingrid: Zsuzsi vakációja. Regény. Átdolg. Kertész Erzsébet. Budapest: Nova, 1941. 128 p. 9. Holsen, Ingrid: Zsuzsi Virágospusztán. Regény. Átdolg. Kertész Erzsébet. Budapest: Nova, 1942. 126 p. 10. Kalma, N.: Liftes Jim. Regény. Ford. Kertész Erzsébet. Budapest: Ifjúsági, 1954. 56 p. 11. Kasszilj, Ljev: A napsugár szerelmese. Regény. Ford. Kertész Erzsébet. Budapest: Ifjúsági, 1956. 293 p. 12. Ligyin, Vladimir: A nagy folyó. Regény. Ford. Kertész Erzsébet. Ill. Csergezán Pál. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1953. 166 p. 13. Mogilevszkaja, S.: A pintyőke. Regény. Ford. Kertész Erzsébet. Budapest: Ifjúsági, 1954. 64 p. 14. Münchhausen báró utazásai és kalandjai. Regény. Ford. és átdolg. Kertész Erzsébet. Ill. Pályi Jenő. Budapest: Nova, 1943. 110 p. 15. Noszov, Nyikoláj Nyikolájevics: Hurrá, itt a nyár. Regény. Ford. Kertész Erzsébet. Ill. Rogán Ágnes. Budapest: Móra, 1960. 101 p. 16. Schmitt, Gerda: Két szív egymásra talál. Regény. Ford. Kertész Erzsébet. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 95 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZERB Antal: Családi pensio. Kertész Erzsébet regénye. Nyugat, 1937. II. (11. sz.), 369. p. 2. BÄCHER Iván: Az írónő könyve [Kertész Erzsébet]. = Uő: Nagypapa hűlt helye. Budapest: Göncöl, 2004. pp. 117-118. 3. RIGÓ BÉLA: Nőkről nőknek férfiasan. Kertész Erzsébet (1909-2005). http://ujkincskereso.uw.hu/2005_04_kertesz.htm
Késmárky Róza, B. 1. KÉSMÁRKY Rózsa, B.: Élethalálharc 1915-1935. Regény. Budapest: Magyar Szépirodalmat Pártolók Egyesülete, 1935. 2 kötet. 2. KÉSMÁRKY Róza, B.: Gyermekkori szerelmek. Regény. Budapest: Fővárosi, 1939. 280 p. 3. KÉSMÁRKY Róza, B.: Három ócskamódi történet 1882-1942. Elbeszélések. Budapest: Neuwald Ny., 1943. 232 p. 187
4. KÉSMÁRKY Róza, B.: Herbárium. 10 elbeszélés. Budapest: Fővárosi, 1938. 309 p. 5. KÉSMÁRKY Róza, B.: Kis idők hősnői. Regény. Budapest: Neuwald Ny., 1941. 228 p. 6. KÉSMÁRKY Róza, B.: Más világok, mint a miénk. Bevezető regény az „Utak és útvesztők”-höz. Budapest: Neuwald Ny., 1942-1944. 2 kötet. 7. KÉSMÁRKY Róza, B.: Még egy slemil. Verses regény. Budapest: Magyar Szépirodalmat Pártolók Egyesülete, 1936. 240 p. 8. KÉSMÁRKY Róza, B.: Sodró sorsok. Két kis regény. Budapest: Magyar Szépirodalmat Pártolók Egyesülete, 1937. 144 p. 9. KÉSMÁRKY Róza, B.: Szent rögeszme. Regény. Budapest: Budapesti Hírlap, 1932. 221 p. 10. KÉSMÁRKY Róza, B.: Színfoltok egy régi palettáról. Elbeszélések. Budapest: Budapesti Hírlap, 1933. 154 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. REMÉNYIK Sándor: B. Késmárky Róza: Szent rögeszme. Pásztortűz, 1934/5. sz., 101. p.
Kesztyüsné Balogh Margit 1. [KESZTYÜSNÉ] BALOGH Margit: Akik sokszor élnek. Okkult regény. Budapest: Faust, 1947. [1946] 220 p. 2. KESZTYÜSNÉ BALOGH Margit: Egyszer volt... Versek. Keszthely: Mérei Ny., 1924. 112 p. 3. KESZTYÜSNÉ BALOGH Margit: A koldus fiú. A dicséretíró Aranyszájú Nagy István története. Keszthely: Mérei Ny., 1923. 40 p. 4. [KESZTYÜSNÉ] BALOGH Margit: Oláh Miklós Hungáriája, mint művelődéstörténeti kútfő. Tanulmány. Budapest: Hornyánszky Ny., 1903. 135 p. 5. KESZTYÜSNÉ BALOGH Margit: Te benned bíztunk. Történeti kis regény. Tahitótfalu: Sylvester Ny., 1926. 62 p. 6. KESZTYÜSNÉ BALOGH Margit: Az Úr zsámolyánál. Versek. Debrecen: Városi Ny., 1932. 128 p.
188
Király Gizy 1. KIRÁLY Gizy: Életem ezeregy éjszakáiból Versek. Ill. Paulini. Budapest: Dick, 1911. 88 p. 2. KIRÁLY Gizy: Jóslat. Regény. Budapest: Nagel, 1907. 249 p. 3. KIRÁLY Gizy: A törvénytelenek. Regény. Budapest: Nagel, 1908. 77 p.
Kiss Ibolya, L[aczkóné] 1. KISS Ibolya [L.]: Az asszony tragédiája [Madách Imréné Fráter Erzsébet]. Életrajz. Bratislava, Budapest: Tatran, Európa, 1966. 98 p. 2. KISS Ibolya [L.]: Balassa a Tátraalján. Tanulmány. Bratislava-Pozsony: Toldy Kör, 1941. 16 p. 3. KISS Ibolya [L.]: Beteg gazda. Parasztkomédia. Bratislava-Pozsony: Toldy Kör, 1942. 15 p. 4. KISS Ibolya, L.: Császy László és Vári Emil. Nyíregyháza: Grafik Ny., 1987. 55 p. 5. KISS Ibolya, Laczkóné: Diri-Dongó. Miniatűrök. Bratislava-Pozsony: Veritas, 1939. 104 p. 6. KISS Ibolya, L.: Erzsi tekintetes asszony [Madách Imréné Fráter Erzsébet]. Regény. Budapest: Bárd, 1942. 292 p. 7. KISS Ibolya, L.: A nagy cél. Regény. Budapest: Bárd, 1944. 253 p. 8. Kiss Ibolya, L.: Tátraaljai rapszódia. Történelmi karcolatok. Bratislava-Pozsony: Slov. vyd. Krásnej Lit. 1956. 110 p. 9. Kiss Ibolya, L.: Túl a folyón. Regény. Bratislava-Pozsony: Slov. Vyd. Krásnej Lit. 1957. 273 p.
Műveinek fordításai: 1. Kiss-Lackova [Ibolya]: Básnikova žena. Prel. Stefan Krěméry. Bratislava: Buocik, 1948. 212 p. 2. Lackova I[bolya] K[iss]: Putá hra v šiestich obrazoch podi a zápiskov Zofia Andrejevny Tolstej a Dušana Makovického. Prel. Olga Albiny-Janošková. Turčiansky Sv. Martin: Matica Slovenska, 1937. 58 p. 189
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KYSUCKY, Jozef: Tragédia ženy: vol'ný preklad a doplnky diela dr. I. Kiss Lackovej „Az asszony tragédiája”. Vel'ký Krtíš: Štátny okresný archív, 1994. 36 p.
Kiss Ida 1. KISS Ida: Beszámoló a győri háborús társadalmi jótékonysági akcióról. Győr: Győregyházmegye Könyvsajtója, 1915. 20 p. 2. KISS Ida: Kalászcsorduláskor. Elbeszélések. Budapest: Pax, 1925. 96 p. 3. KISS Ida: Olyan jó élni. Regény. Budapest: Dante, 1935. 312 p. 4. KISS Ida: Shami. Regény. Előszó Babits Mihály. Oradea Mare-Nagyvárad: Nagyváradi Napló Ny., 1922. 216 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZEGEDI István: Kiss Ida: Olyan jó élni. Nyugat, 1935. I. (4. sz.), 339. p.
Kiss Irén 1. PUTZER Magda [KISS Irén]: Isten cselédkéi. Karácsonyi mesejáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1938. 25 p. 2. KISS Irén: Jogot a nőknek! Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1938. 28 p 3. KISS Irén: Kajetán bácsi. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1938. 28 p. 4. PUTZER Magda [KISS Irén]: Napsugár penzió. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 30 p. 5. KISS Irén: Nizzai kaland. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 34 p. 6. KISS Irén: Őfensége a mindenes. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 32 p. 7. PUTZER Magda [KISS Irén]: Pán Péter. Zenés-táncos mesejáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1941. 36 p. 8. PUTZER Magda [KISS Irén]: A szent láng. Karácsonyi mesejáték. Rákospalota: 190
Szalézi Művek, 1938. 23 p. 9. PUTZER Magda [KISS Irén]: A védtelen árva. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1940. 40 p.
Klement Ilona 1. KLEMENT Ilonka: Alkalmi versek és társas jelenetek. Székesfehérvár: Debreczenyi Ny., 1927. 52 p. 2. KLEMENT Ilonka: Fehér tüzek. Versek. Székesfehérvár: Debreczenyi Ny., 1926. 100 p. 3. KLEMENT Ilona: A nemesi levél. Színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1929. 39 p. 4. KLEMENT Ilona: Szavak, miket megtagadok. Versek. Ill. Czókoly István. Miskolc: Ludwig Ny., 1936. 112 p.
Kóbor Noémi 1. KÓBOR Noémi: Elmúlt világok. Elbeszélések. Budapest: Franklin, 1928. 226 p. 2. KÓBOR Noémi: Ezerkilencszáztizenhat. Anti tanár úr. Dráma. Budapest: Singer és Wolfner, 1917. 205 p. 3. KÓBOR Noémi: Goethe. Könyvdráma öt részben. Budapest: Franklin, 1920. 179 p. 4. KÓBOR Noémi: Az ismeretlen barát. Regény. Budapest: Globus Ny., 1939. 158 p. 5. KÓBOR Noémi: Jeruzsálem pusztulása. Színmű. Budapest: Franklin, 1922. 82 p. 6. KÓBOR Noémi: Koppány vezér. Történeti regény. Budapest: Franklin, 1924. 93 p. 7. KÓBOR Noémi: Mi lett belőlem! Regény. Budapest: Franklin, 1934. 169 p. 8. KÓBOR Noémi: És tedd rá éltedet! Regény. Budapest: Magyar Szépirodalmat Pártolók Egyesülete, 1936. 303 p.
Fordításai: 1. Avtomonov, Pavlo: Mezsgye nélkül. Regény. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1953. 140 p. 2. Csernobrivec, Sztyepan: Felszabadult föld. Regény. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új 191
Magyar Kiadó, 1953. 192 p. 3. Cvirka, Petras: Életadó föld. Regény. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1951. 199 p. 4. Gajdar, Arkadij: Távoli vidékek. Regény. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1949. 114 p. 5. Gorbatov, Borisz: Kulikov gyalogos. Három levél. Elbeszélések. Ford. Kóbor Noémi, Rab Zsuzsa. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1950. 72 p. 6. Kataev, Valentin: „Én a dolgozó nép fia…” Regény. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Szikra, 1947. 138 p. 7. Kiaceli, Leon: Gvádi Bigva. Regény. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1950. 216 p. 8. Kuprin, Alekszandr: A boszorkány. Elbeszélések. Ford. Gellért György, Kóbor Noémi. Utószó Murányi-Kovács Endre. Budapest: Európa, 1958. 488 p. 9. Kuprin, Alekszandr: A fehér kutyus és más mesék. Elbeszélések. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1949. 103 p. 10. Kuprin, Alekszandr: Kisregények. Ford. Gellért György, Kóbor Noémi, Tábor Béla. Budapest: Európa, 1973. 732 p. 11. Mamin-Szibirjak, Dimitrij: Arany. Regény. Ford. Kóbor Noémi. Ill. Szőnyi Gyula. Budapest: Európa, 1957. 337 p. 12. Szutyejev, Vladimir: A gomba alatt. Mese. Ford. Kóbor Noémi. Ill. Vladimir Szutyejev. Moszkva: Gyetgiz., 1959. 15 p. 13. Telesov, N. D.: Mitrics karácsonyfája. Elbeszélések, mesék. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1952. 226 p. 14. Tolsztoj, Alekszej: Elbeszélések. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1951. 85 p. 15. Tolsztoj, Alekszej: Fagyos éjszaka. Elbeszélések. Ford. Kóbor Noémi et al. Vál., szerk. és jegyzetekkel ellátta Tabák András. Budapest: Zrínyi, 1986. 299 p. 16. Tolsztoj, Alekszej: Kisregények, elbeszélések. Ford. Kóbor Noémi. Budapest Európa, 1968. 635 p. 17. Uszpenszkij, Gleb: Egynegyed ló. Elbeszélések. Ford. Kóbor Noémi. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1952. 199 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Kóbor Noémi könyve. Vasárnapi Ujság, 1917/12. sz., 196. p. 2. L.L.: Kóbor Noémi: Ezerkilencszáztizenhat. Anti tanár ur. A Hét, 1917/4. sz., pp. 6263.
192
3. MOHÁCSI Jenő: Elmúlt világok. Kóbor Noémi könyve. Nyugat, 1928. II. ( 20. sz.), pp. 555-556.
Kordina Lilly 1. KORDINA Lilly: Északi fény. Versek. Budapest: Rimmer, 1911. 62 p. 2. KORDINA Lilly: Versek. Budapest: Rimmer, 1904. 73 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Kordina Lilly: Versek. Vasárnapi Ujság, 1905/7. sz., 106. p.
Koroknay Istvánné Stransky Lujza
1. KOROKNAY Istvánné STRANSKY Lujza: Ahogyan a költő látja… Mithologiai vizio. Színmű. Budapest: Pátria Ny., 1917. 42 p. 2. KOROKNAY Istvánné STRANSKY Lujza: Gerő Böske lakodalma. Kép a falu életéből. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 19 p. 3. KOROKNAY Istvánné STRANSKY Lujza: Gyermek-arcképek. Monológok, dialógok 8-12 éves gyermekek részére. Szombathely: Martineum Ny., 1926. 95 p. 4. KOROKNAY Istvánné STRANSKY Lujza: Iskolai színpad. Jelenetek az életből. Szombathely: Martineum Ny., 1927. 32 p. 5. KOROKNAY Istvánné STRANSKY Lujza: Kicsinyeknek, nagyoknak színdarabok. Szombathely: Martineum Ny., 1925. 69 p. 6. KOROKNAY Istvánné STRANSKY Lujza: Monológok és dialógok. 1 sor. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 38 p. 7. KOROKNAY Istvánné STRANSKY Lujza: Romboló Robi Liliputban. Mese. Rákospalota: Szalézi Művek, 1934. 31 p.
193
Korompay Viola 1. KOROMPAY Viola: Én csak eszköz vagyok! Versek. Budapest: Ginács Ny., 1935. 100 p. 2. KOROMPAY Viola: Nagy tételekben számolok! Versek. Budapest: Új Magyar Élet, 1939. 159 p.
Kosáryné Réz Lola 1. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Álom. Regény. Budapest: Athenaeum, 1921. 224 p. 2. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Aranykapu. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 215 p. 3. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Árgusszemű banditafőnök. Regény. Ill. Kern Andor. Nyíl, 1932. 2. évf. 12. sz., pp. 1-12.; 21-30. 4. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Asszonybeszéd. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 520 p. 5. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A babakanál. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 48 p. 6. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A balassi vár kincse. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Ruszkabányai, 1943. 152 p. 7. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Bibic és Bogárka. Mese. Ill. Belatini Braun Olga. Budapest: Szent István Társulat, 1941. 97 p. [A szerző „Földrepottyant két manócska” című művének IV. kötete] 8. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Boszorkányvár. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 48 p. 9. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Brimi és Brumi. Elbeszélések. Budapest: Szent István Társulat, 1947. 91 p. 10. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Csiperke. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 64 p. 11. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A dunai család. Regény. Miskolc: Magyar Jövő, 1928. 208 p. 12. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Ellenség a hegyoldalon. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 48 p. 13. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Az elvarázsolt kastély. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 62 p.
194
14. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Esti hegedűszó. Regény fiatal leányok részére. Ill. Róna Emy. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 244 p. 15. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Excelisor. Regény fiatal leányok számára. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 85 p. 16. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Az ezüstsüveges ceruza története. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 61 p. 17. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Fecskefészek. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1946. 72 p. 18. KOSÁRY Jánosné RÉZ Eleonora: A feminizmus. Értekezés. Selmecbánya: Joerges, 1914. 14 p. 19. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Fercsi meg Tercsi. Elbeszélés 9-12 éves gyermekek részére. Praha; Prešov: Csehszlovák Grafikai Únió, 1936. 52 p. 20. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Filoména. Regény. Budapest: Athenaeum, 1920. 285 p. 21. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Fityfiritty-ország. Mese. Ill. H. Belatini Braun Olga. Budapest: Szent István Társulat, 1936. 120 p. [A szerző „Földrepottyant két manócska” című művének II. kötete] 22. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A föld ködében. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 208 p. 23. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Földrepottyant két manócska. Mese. Ill. Belatini Braun Olga. Budapest: Szent István Társulat, 1936. 101 p. 24. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Gyöngyvirág. Mese. Ill. H. Belatini Braun Olga. Budapest: Szent István Társulat, 1937. 102 p. [A szerző „Földrepottyant két manócska” című művének III. kötete] 25. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Ha a szív megszólal. Regény. Budapest: Klein, 1932. 128 p. 26. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Hamupipőke. Regény. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 158 p. 27. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Hazafelé. Elbeszélés. Ill. Pólya Tibor. Budapest: Athenaeum, 1920. 72 p. 28. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Egy hordó bor. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 180 p. 29. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Ida néni és Samu bácsi. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 240 p. 30. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A János utcai leánykolónia. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 76 p. 31. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Karcsi álma. Karácsonyi színdarab kisgyermekek számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 16 p. 32. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Katáng királyfi. Mese. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György.
195
Budapest: Szent István Társulat, 1943. 116 p. [A szerző „Földrepottyant két manócska” című művének V. kötete] 33. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A kékesi vendégek. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 64 p. 34. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Kéri Kató. Regény fiatal leányok számára. Ill. Janovits István. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 126 p. 35. KOSÁRYMÉ RÉZ Lola: A két vadalmafa. Regény. Budapest: Bartl, 1943. 48 p. 36. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A királyné cselédkéje. Ifjúsági regény. Ill. Benedek Kató. Budapest: Palladis, 1937. 64 p. 37. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Egy kisleány elindul. Regény. Budapest: Dante, 1947. 122 p. 38. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A kóbor királyfi. Regény. Budapest Singer és Wolfner, 1934. 120 p. 39. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Koldusok. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1931. 217 p. 40. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Különös ismertetőjele: nincs. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 256 p. 41. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A lángos. Regény. Budapest: Klein-Ludvig-Szelényi, 1924. 120 p. 42. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Laurácska meggyógyul. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 62 p. 43. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Egy leány a sok közül. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 222 p. 44. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Leányfurfang. Regény. Ill. Demjén Zsuzsa. Budapest: Móra, 1958. 127 p. 45. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Lelkek és arcok. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 250 p. 46. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Marinka három gavallérja. Elbeszélések. Budapest: Képes Krónika, 1925. 160 p. 47. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A meseerdőben. Színjáték. Zenéjét szerezte Sz. Réz Mária. Budapest: Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, 1929. 14 p. 48. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Meszes Palkó. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 47 p. 49. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Egy méter fehér szalag. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 62 p. 50. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Micurka. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 48 p. 51. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Milibi, a fekete leány. Elbeszélés. Budapest: Ferences
196
Missziók, 1947. 31 p. 52. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Morzsáék. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 232 p. 53. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A nagyságos úr és az asszony. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 184 p. 54. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Nyafka. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 62 p. 55. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Az óra. Regény fiatal leányok számára. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 160 p. 56. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A pápaszem. Regény. Cluj-Kolozsvár: Minerva, 1925. 132 p. 57. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Perceg a szú. Regény. Budapest: Uj Idők, 1943. 674 p. 58. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Péter. Regény. Miskolc: Magyar Jövő, 1928. 149 p. 59. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Piroska az erdőben. Regény fiatal leányok számára. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 77 p. 60. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Piroska kismamája. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 108 p. 61. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Pityu. Regény. Budapest: Athenaeum, 1923. 148 p. 62. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Por és hamu. Regény. Budapest: Uj Idők, 1947. 447 p. 63. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Porszem a napsugárban. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 263 p. 64. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Rege a szabadságról. Regény. Budapest: Uj Idők, 1948. 126 p. 65. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A rejtelmes kohó. Regény. Budapest: Palladis, 1928. 195 p. 66. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Rici asszony lelkiismerete. Regény. Budapest: Légrády, 1925. 142 p. 67. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Selmeci diákok. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 94 p. 68. KOSÁRYNÉ Réz Lola: Sirokkó. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 36 p. 69. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A szép Kamilla macskája. Regény. Budapest: Athenaeum, 1922. 158 p. 70. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Színház. Színdarabok. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 48 p. 71. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Tibi a tengeren és Tibi Amerikában. Regény a magyar ifjúság számára. Budapest: Dante, 1928. 92 p. 72. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Tibi csapata és Tibi Magyarországon. Ifjúsági regény. Ill.
197
K. Sávely Dezső. Budapest: Dante, 1927. 87 p. 73. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Tibi hazajön. Regény a magyar ifjúság számára. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1928. 80 p. 74. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Tündérkastély. Mesejáték. Budapest: Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, 1929. 24 p. 75. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Új élet a romok alatt. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1941. 96 p. 76. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Ulrik inas. Regény. Budapest: Athenaeum, 1921. 204 p. 77. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Vándor Palkó. Gyermekversek. Budapest: Dante, 1927. 64 p. 78. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Vaskalitka. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1946. 718 p. 79. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: A vén diák. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 206 p. 80. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Vilma útnak indul. Regény. Budapest: Légrády, 1935. 47 p. 81. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Vissza a Felvidékre Tibi. Regény. Budapest: Dante, 1940. 88 p. 82. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Zsuzsika pénze. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 128 p. 83. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Zúzmara varázsló. Ifjúsági regény. Ill. Csernovits Erzsébet. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 80 p.
Műveinek fordításai: 1. Kosáryné Réz Lola: Een stofje in den zonnenstraal. Vert. door J. Aumon. Den Haag: Stok Zuid-Hollandsche uitg. mij, 1930. 294 p. 2. Kosáryné Réz Lola: Kuka on se oikea? Suomentanut Helmi Helminen. Helsinki: Söderström, 1938. 160 p.
Fordításai: 1. Acrémant, Germaine: Rajta, házasodjunk! Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 176 p. 2. Ammers-Küller, Jo van: Tantalus. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 275 p.
198
3. Andersen, János: Krisztián a hegedűs. Regény. Átdolg. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Franklin, 1929. 131 p. 4. Arand, L.: Süllyed a hajó. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 160 p. 5. Baldwin, Faith: Felhőkarcolók. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 254 p. 6. Baldwin, Faith: Az új sztár. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 158 p. 7. Bechdolt, Fred: Találkozás a hóviharban. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1941. 160 p. 8. Beecher-Stowe, Harriet: Tamás bácsi kunyhója vagy néger-élet az amerikai rabszolgatartó államokban. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Athenaeum, 1923. 2 kötet. 9. Bennett, Arnold: A kísértet. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 127 p. 10. Boo, Sigrid: Kisasszony szobalány. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Ill. Belatini Braun Olga. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 151 p. 11. Brand, Max: Makrancos kisasszony. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Pesti Hírlap, 1929. 256 p. 12. Bright, Robert: Jo élete és halála. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Uj Idők, 1948. 189 p. 13. Bristow, Gwen: A napos út. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1941. 224 p. 14. Buck, Pearl S.: Az anya. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1936. 252 p. 15. Buck, Pearl: Büszke szív. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1939. 414 p. 16. Buck, Pearl: Az édes anyaföld. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1933. 300 p. 17. Buck, Pearl: Az én édesanyám. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 256 p. 18. Buck, Pearl: A három fiú. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1936. 379 p. 19. Buck, Pearl: Egy házasság története. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Dante, 1948. 207 p. 20. Buck, Pearl: Omlik a nagy fal. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1943. 285 p. 21. Buck, Pearl: Sárga emberek. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest:
199
Palladis, 1940. 228 p. 22. Campbell, Alice: Az ajtó becsukódik. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1939. 208 p. 23. Christie, Agatha: Ne jöjj vissza. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1937. 222 p. 24. Christie, Agatha: Poirot kéjutazáson. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 208 p. 25. Christie, Agatha: Valaki csenget. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1939. 208 p. 26. Christie, Agatha: Valaki hiányzik. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1947. 159 p. 27. Clamp, H[elen] M[ary] E[lizabeth]: A sivatag hercegnője. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1942. 382 p. 28. Clarke, Vera: Egy oroszlángyerek kalandjai. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1947. 93 p. 29. Cole, G[eorge] D[ouglas] H[oward] – [Cole] Margaret: A Blatchingtonirubintok. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1928. 255 p. 30. Courths-Mahler, Hedwig: Anyai szív. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 163 p. 31. Courths-Mahler, Hedwig: Boldog akarok lenni. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 127 p. 32. Courths-Mahler, Hedwig: A bükkös mélyén. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 174 p. 33. Courths-Mahler, Hedwig: Két asszony. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 252 p. 34. Courths-Mahler, Hedwig: Két boldog ember. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 122 p. 35. Courths-Mahler, Hedwig: Ki vagy? Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 215 p. 36. Courths-Mahler, Hedwig: Kriszta küldetése. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 212 p. 37. Courths-Mahler, Hedwig: Lind Dóra titka. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 138 p. 38. Courths-Mahler, Hedwig: Piros rózsák. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 256 p. 39. Curwood, James: Dráma a hósivatagban. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1936. 192 p.
200
40. Curwood, James: Az égő erdő. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1931. 280 p. 41. Dejong, David: A nagy gát mögött. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 563 p. 42. Dell, E. M.: A fekete lovag. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 2 kötet. 43. Dickens, Charles: Copperfield Dávid története. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 158 p. 44. Disney, Walt: Három árva kiscica. Mese. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1941. 43 p. 45. Disney, Walt: Hófehérke és a 7 törpe. Mese. Ford. és a filmről átdolgozták Kosáryné Réz Lola, Altay Margit, Serényi Erzsébet. Budapest: Palladis, 1938. 62 p. 46. Disney, Walt: A kiscsibék okos mamája. Mese. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1942. 54 p. 47. Doyle, Arthur Conan Sir: A dilettáns detektív. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1929. 255 p. 48. Droonberg, Emil: A klondikei aranyásók. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1928. 210 p. 49. Du Maurier, Daphne: Arany és korom. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Uj Idők, 1944. 492 p. 50. Du Maurier, Daphne: Bál és ostrom. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Uj Idők, 1946. 332 p. 51. Du Maurier, Daphne: Halott éjszakák. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 290 p. 52. Du Maurier, Daphne: Nyugtalan évek. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 336 p. 53. Earhart, Amelia: Az utolsó út. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Révai, 1939. 222 p. 54. Eaton, Evelyn: Várj reám! Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 390 p. 55. Eberhart, Mignon: Döbbenetes fordulat. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1941. 192 p. 56. Eberhart, Mignon: A nyikorgó lépcső. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1939. 208 p. 57. Eberhart, Mignon: Az üvegpapucs. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1939. 160 p. 58. Eberhart, Mignon: Valaki visszajön. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola.
201
Budapest: Palladis, 1936. 253 p. 59. Eberhart, Mignon: Vigyázz! Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1937. 201 p. 60. Edington, Mary: A beteljesült álom. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1928. 208 p. 61. Evans, Evan: Rajta Montana! Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 208 p. 62. Ferber, Edna: Mekkora? Ekkora! Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1931. 300 p. 63. Fleischer, Max: Gulliver a törpék országában. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest, 1941. 53 p. 64. Footner, Hulbert: Veszedelmes rakomány. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 65. Fraser-Simson, Cicely: A csapkodó redőny. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1932. 176 p. 66. Gaboriau, Émile: A mester-detektív. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1928. 2 kötet. 67. Gaboriau, Émile: A 113-as kötetcsomó. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1928. 2 kötet. 68. Gardner, Erle Stanley: Az alvajáró húgának esete. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1937. 221 p. 69. Gardner, Stanley Erle: A dadogó professzor esete. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1937. 211 p. 70. Gardner, Stanley Erle: A harcias nagymama esete. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Európa, 1958. 223 p. 71. Gardner, Stanley Erle: A kártyás asszony. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 204 p. 72. Gardner, Stanley Erle: Egy utas eltűnik. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 208 p. 73. Gates, Henry: A kacagó arc. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1934. 175 p. 74. Gerard, Francis: Sanders visszatér. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1940. 240 p. 75. Goldman, Raymond: Az örvény szélén. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1940. 192 p. 76. Goodchild, George: A nyitott ablak mögött. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1939. 159 p. 77. Goodwin, John: A halott ember kincse. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola.
202
Budapest: Palladis, 1933. 255 p. 78. Goodwin, John: Kaland az országúton. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 79. Goodwin, John: Kígyómarás. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 252 p. 80. Goodwin, John: Ragadozó madarak. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1936. 172 p. 81. Gregory, Jackson: Erdei farkas. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 256 p. 82. Gregory, Jackson: Ködből a fénybe. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1940. 208 p. 83. Gregory, Jackson: Mi történt az égő házban? Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 208 p. 84. Gregory Jackson: Az örök suttogás. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1932. 272 p. 85. Grey, Zane: Az erdő szerelmese. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1930. 352 p. 86. Grey, Zane: Álmok völgye. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, [193?] 220 p. 87. Grey, Zane: Legendás lovasok. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1937. 218 p. 88. Grey, Zane: A pioneerok. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1929. 248 p. 89. Grey, Zane: Új lakók a régi házban. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1939. 252 p. 90. Grey, Zane: Úri bandita és városi leány. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 207 p. 91. Grey, Zane: Az utolsó emberig. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1930. 280 p. 92. Grey, Zane: Az utolsó kaland. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1942. 250 p. 93. Halévy, Ludowic: Criquette. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Franklin, 1929. 168 p. 94. Haley, Glen: A gyanú árnyékában. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1942. 156 p. 95. Hamilton, Elaine: Pontban éjfélkor. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1936. 191 p. 96. Hauff, Wilhelm: A kis Mukk és más történetek. Mese. Ford. Kosáryné Réz
203
Lola. Ill. Máday Gréte. Budapest: Ifjúsági, 1951. 189 p. 97. Hauff, Wilhelm: Mesék a műveltebb ország fiai és leányai számára. Mese. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Athenaeum, 1924. 442 p. 98. Hauff, Wilhelm: Regék és elbeszélések. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Athenaeum, 1926. 2 kötet. 99. Haycox, Ernest: Az ezred leánya. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1941. 208 p. 100. Haynes, Annie: Tanú a háztetőn. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1931. 244 p. 101. Hearth, E.: Ősz és tavasz. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Klein, 1932. 128 p. 102. Hearth, M.: A kefe. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 128 p. 103. Heim, Mathilde: A gondviselés útja. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Turul, 1932. 128 p. 104. Hilton, Francis: A zsályalovag. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1940. 160 p. 105. Hollington, C. L.: Ki lesz a férje? Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 95 p. 106. Hollington, C. R.: Milliomos kisasszony. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 125 p. 107. Hollington, C. W.: A jajgató barlang. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1940. 150 p. 108. Hollington, W. B.: A fregattkapitány. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 118 p. 109. Hollington, W. B.: Havasi szerelem. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 117 p. 110. Hollington, W. B.: Ketten egyedül. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 122 p. 111. Hyne, Charles: Kettle kapitány kalandjai. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Légrády, 1934. 190 p. 112. Hyne, Cutcliffe: Kattle kapitány újabb kalandjai. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Légrády, 1935. 191 p. 113. Izwolszky, Helén: Rasputin. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 184 p. 114. Keith, Agnes Newton: Amerre a szél jár. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Dante, 1940. 367 p. 115. Kerr, Sophie: Amit az arany eltakar. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola.
204
Budapest: Palladis, 1936. 192 p. 116. Kerr, Sophie: Asszony lesz a lányból. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 267 p. 117. Knight, Clifford: A vörös rák. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1940. 198 p. 118. Kohlhöffer, Paul: A megzavart eljegyzés. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1942. 190 p. 119. Lagerlöf, Zelma: Szent Veronika zsebkendője. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 20 p. 120. Lambert, Käthe: Az élet háza. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Mefhosz, 1941. 288 p. 121. Lane, Margaret: Wallace tüneményes életének regénye. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Attika, 1939. 230 p. 122. Lindbergh, Anne: Zúg a szél. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Révai, 1940. 206 p. 123. MacCulley, Johnson: A sátánszakadék. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1941. 157 p. 124. MacDonald, Philip: Csodálatos menekülés. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1933. 176 p. 125. Marshall, Gary: Szép lány a prérin. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1941. 157 p. 126. May, Karl: Winnetou. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Ill. Fáy Dezső. Budapest: Athenaeum, 1927. 3 kötet. 127. Mitchell, Margaret: Elfújta a szél. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 920 p. 128. Monnier, Thyde: Szerelem szegények kenyere. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Mefhosz, 1941. 360 p. 129. Morton, H.: Az Üdvözítő nyomában. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1937. 2 kötet. 130. Ott, Estrid: Három leány egy autóban. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Ill. Nemes Török János. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 197 p. 131. Oxenham, John: Barbara boldogsága. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 95 p. 132. Oyen, Henry: Arany! Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 159 p. 133. Oyen, Henry: Olajláz. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 190 p. 134. Packard, Frank: Jimmie Dale kalandjai. Regény. Ford. Kosáryné Réz
205
Lola. Budapest: Palladis, 1931. 280 p. 135. Packard, Frank: A Sátán palástja. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1931. 219 p. 136. Priestley, John: Berepülési veszély. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1946. 264 p. 137. Priestley, John: Sötét város. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Zrínyi, 1957. 223 p. 138. Rameau, Jean: Egy költő kalandjai. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Légrády, 1930. 224 p. 139. Raymond, Ernest: Így történt. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1946. 347 p. 140. Rinehart, Mary: A titokzatos végrendelet. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1940. 192 p. 141. Rinehart, Mary: A véletlen közbeszól. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 208 p. 142. Roberts, Kenneth: Lydia Bailey. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Dante, 1948. 432 p. 143. Roe, Vingie: A vadon mélyén. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 160 p. 144. Rolland, Romain: Jean Christoph. 8–10. Az út vége. 3. Az új nap. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Athenaeum, 1929. 243 p. 145. Rouquette, Louis-Frédéric: A kóbor állat. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Athenaeum, 1925. 222 p. 146. Rouquette, Louis-Frédéric: A nagy fehér csönd. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Athenaeum, 1925. 160 p. 147. Scarlett, Susan: Az áruház pókja. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1941. 160 p. 148. Scoville, Sam: A vörös gyémánt. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1926. 192 p. 149. Seeliger Ewald Gerhard: Amerikai párbaj. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 31 p. 150. Seidel, Ina: Hívtalak. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 741 p. 151. Seltzer, Charles Alden: A kalandorok városa. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1940. 208 p. 152. Sibson, Francis: Tűz a tenger fenekén. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1932. 176 p. 153. Speyer, Wilhelm: Gimnazisták. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola.
206
Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 215 p. 154. Speyer, Wilhelm: A hatodik osztály. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 195 p. 155. Stacpode, Henry: A kék lagúna. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 192 p. 156. Steeman, Stanislas André: A halálos szerződés. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1932. 167 p. 157. Stratz, Rudolf: A gazdátlan trón. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 144 p. 158. Stratz, Rudolf: Ki volt? Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1920. 128 p. 159. Stringer, Arthur: Csak azért is! Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1933. 207 p. 160. Stringer, Arthur: Cselszövények háza. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1934. 191 p. 161. Swinnerton, Frank: Az élet komédiája. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 365 p. 162. Szolvoejcsik, G.: Potemkin. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 295 p. 163. Thane, Eiswyth: Szilaj szélparipákon. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1932. 255 p. 164. Thomas, Adrienne: Viktória. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 207 p. 165. Voss, Richard: Királyi dráma. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1905. 4 kötet. 166. Wadsley, Olive: Szerelem és háború. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Légrády, 1929. 256 p. 167. Wallace, Edgar: A bajkeverő. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Légrády, 1931. 223 p. 168. Wallace, Edgar: A bandita. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Dick, 1928. 180 p. 169. Wallace, Edgar: Az erőszak ökle. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1929. 355 p. 170. Wallace, Edgar: A gyémántcsináló. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Pesti Hírlap, 1932. 2 kötet. 171. Wallace, Edgar: Kalandok a kannibálok földjén. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1936. 237 p. 172. Wallace, Edgar: Kannibálok között. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola.
207
Budapest: Palladis, 1933. 228 p. 173. Wallace, Edgar: A négylábú bandita. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Légrády, 1933. 2 kötet. 174. Wallace, Edgar: Sanders, a folyam ura. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1933. 225 p. 175. Wallace, Edgar: Sandi. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1933. 246 p. 176. Wallace, Edgar: Sandi és a többiek. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 176 p. 177. Wallace, Edgar: Sandi rendet csinál. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1933. 227 p. 178. Wallace, Edgar: A sárga kígyó. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Dick, 1928. 224 p. 179. Wallace, Edgar: A titokzatos banda. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Dick, 1928. 303 p. 180. Wallace, Edgar: A Trója kincse. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1931. 256 p. 181. Waln, Nora: A száműzetés háza. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1935. 352 p. 182. Werner, Elisabeth: Szent Mihály. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 319 p. 183. Whetaley, Dennis: Titokzatos utak. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1938. 207 p. 184. Williams, Valentine: A róka lesben. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1939. 204 p. 185. Williams, Valentine: Tuskólábú újra kopog. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1937. 213 p. 186. Williams, Valentine: A Tuskólábú visszatér. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1932. 160 p. 187. Winsor, Kathleen: Amber. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Dante, 1948. 2 kötet. 188. Wren, Percival: A rejtélyes végzet. Regény. Ford. Kosáryné Réz Lola. Budapest: Palladis, 1932. 231 p. 189. Yonge, Charlotte Mary: Galamb a sasfészekben. Regényes történet a lovagkorból. [Ford. Kosáryné Réz Lola]. Budapest: Pesti Hírlap, 1932. 2 kötet.
208
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BERKES Imre: Vallomások egy nagyon szép regényről. Kosáryné Réz Lola: Filoména. Nyugat, 1920. II. (23-24. sz.), pp. 1073-1077. 2. T. A. [TUTSEK Anna]: Filoména. Kosáryné Réz Lola pályadíjas regénye. Uj Idők, 1920/20. sz., pp. 407-408. 3. SCHÖPFLIN Aladár: Álom. Kosáryné Réz Lola regénye. Nyugat, 1921. I. (9. sz.), 715. p. 4. FÜST Milán: Kosáryné Réz Lola: Ulrik inas. Nyugat, 1922. I. (3. sz.), pp. 213-214. 5. VIRÁGH Ferenc: Kosáryné Réz Lola. Élet, 1927. szeptember 25. 372. p. 6. BOROSS István: Kosáryné Réz Lola: írói arckép. Mezőtúr: Török, 1930. 7. ILLÉS Endre: Kosáryné Réz Lola és új regénye. Porszem a napsugárban. Nyugat, 1930. II. (15. sz.), pp. 215-217. 8. -ó -r.: Kosáryné Réz Lola: Porszem a napsugárban. Irodalomtörténet, 1930. 193. p. 9. CSURA Miklós: Kosáryné Réz Lola: Koldusok. Katholikus Szemle, 1932/46. sz., pp. 75-76. 10. PITROFF Pál: Regények nőíróktól: 1. Kosáryné Réz Lola: Ulrik inas. - 2. Dénes Gizella: Tavaszi búzavetés. Katholikus Szemle, 1933/9. sz., pp. 238-240. 11. ZSIGRAY Julianna: Ulrik inas. Kosáryné Réz Lola új regényéről. Uj Idők, 1933/21. sz., 651. p. 12. NAGY Méda: Kosáryné Réz Lola: Ida néni és Samu bácsi. Napkelet, 1936/12. sz., 841. p. 13. Vitéz BODOR Aladár: Asszonybeszéd. Kosáryné Réz Lola regénye. Uj Idők, 1942/4. sz., pp. 587-588. 14. SÁROSPATAKI Mihály: Bizalmas beszélgetés Kosáryné Réz Lolával. Uj Idők, 1943/2. sz., pp. 42-43. 15. JUHÁSZ Vilmos: Kosáryné Réz Lola: Por és Hamu. Uj Idők, 1948/1. sz., 9. p. 16. REMÉNYI Éva: Kosáryné Réz Lola halálára. Élet és Irodalom, 1985/2. sz., 10. p. 17. SŐTÉR István: Búcsú Kosáry Réz Lolától. Élet és Irodalom, 1985/3. sz., 15. p. 18. KERÉNYI Károlyné: Kosáryné Réz Lola emlékére. Magyar Nemzet, 1985. márc. 20. 6. p. 19. DUNAINÉ BESENYEI Györgyi: Kosáryné Réz Lola, Erdős Renée, Tormay Cécile. Mozgó Világ, 1990/6. sz., pp. 117-118. 20. SZABÓ Magda: „Száz éve született Kosáryné Réz Lola”. Magyar Nemzet, 1992. dec. 8. 11. p. 21. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn. = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 22. KÁDÁR Judit: „Született lázadó volt”. Kádár Judit beszélgetése Kosáry Judittal.
209
Kalligram, 2009/5. sz., pp. 68-72. 23. KÁDÁR Judit: A gyengéd férfiak korán haltak. A történelmi önreprezentáció feminista megújítása Kosáryné Réz Lola regénytetralógiájában. Kalligram, 2009/5. sz., pp. 73-77. 24. KÁDÁR Judit: Egy tiltott táj igézetében. Kosáryné Réz Lola (1892-1984). = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 392-401. 25. KÁDÁR Judit: A női genealógia mint hitvallás. Kosáryné Réz Lola antirasszista történelmi regénytetralógiája. Társadalmi Nemek Tudománya – Interdiszciplináris eFolyóirat, 2011/1. sz., pp- 36-46.
Kossán Klára 1. KOSSÁN Klára: Égi síkon – földi síkon. Versek. Miskolc: Ludwig Ny., 1942. 76 p. 2. KOSSÁN Klára: Versek. Budapest: Szőllősi, 1933. 40 p.
Kosztolányi Angéla 1. KOSZTOLÁNYI Angéla: Szivárvány. Válogatott versek. + A cortonai Magdolna. Drámai költemény. Miskolc: Fekete Pál és Tsai Ny., 1940. 57 p.
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona 1. KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ HARMOS Ilona: Burokban születtem. Memoár, novellák, portrék. Sajtó alá rend. Borgos Anna. Budapest: Noran, 2003. 446 p. 2. KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ HARMOS Ilona: Karinthy Frigyesről. Visszaemlékezés. Budapest: Múzsák Közművelődési Kiadó, 1988. 138 p. 3. KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ HARMOS Ilona: Kosztolányi Dezső. Visszaemlékezés. Budapest: Révai, 1938. 366 p. 4. KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ HARMOS Ilona: Madame Chaglon üzletei. Egy 210
divatszalon rejtelmei. Regény. Budapest: Kereskedelmi Reklámvállalat, 1909. 93 p. 5. KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ HARMOS Ilona: Tüzes cipőben. Önéletrajzi regény. Budapest: Káldor, 1948. 181 p. 6. GÖRÖG Ilona [KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ HARMOS Ilona]: Műsortanácsadó színjátszóegyütteseknek 2. Budapest: Művelt Nép, 1954. 79 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Akik nem alkusznak. Petőfi – Ady – József Attila. Összeáll. Kosztolányi Dezsőné. Budapest: Szikra, 1947. 14 p. 2. Hurst, Fannie: A nagy kacaj. Regény. Ford. Görög Ilona. Budapest: Athenaeum, 1937. 373 p. 3. Jensen, Johannes von: Álomszuszékok és egyéb elbeszélések. Ford. Görög Ilona. Budapest: Athenaeum, 1918. 65 p. 4. Schnitzler, Arthur: Eleven órák. Irodalom. Két színmű. Ford. Harmos Ilona. Budapest: Athenaeum, 1911. 46 p. 5. Strindberg, August: Pajtások. Négyfelvonásos komédia. Ford. Harmos Ilona. Budapest: Athenaeum, 1911. 72 p. 6. Tiborc. Összeáll. Kosztolányi Dezsőné. Budapest: Szikra, 1946. 30 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Dr. GYENES Rózsa: Írók és írónők a házasságban a házasságról. Látogatás Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Peterdi Andor és Tersánszky J. Jenő otthonában. Délibáb, 1933. máj. 27., 11. p. 2. SCHÖPFLIN Aladár: Két élet. Laczkó Géza: Királyhágó; Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Nyugat, 1938. II. (7. sz.), pp. 56-61. 3. HORVÁTH Zoltán: Látogatás a rímek özvegyénél. Film, Színház, Irodalom, 1942/15. sz., 23. p. 4. SÁFRÁN Györgyi: Kosztolányi Dezső hagyatéka. Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona hagyatéka. Hitel Dénes gyűjteménye (Ms 4612-Ms 4649). Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1978. 177 p. 5. KÁROLYI Csaba: Magánéletkalauz. Magyar Napló, 1990/34. sz., 12. p. 6. BORGOS Anna: Kifelé a burokból. Megjegyzések Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona kiadatlan önéletrajzához. Holmi, 2003/1. sz., pp. 18-26. 7. BORGOS Anna: Előszó. = Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Burokban születtem.
211
Memoár, novellák, portrék. Sajtó alá rend. Borgos Anna. Budapest: Noran, 2003. pp. 5-18. 8. KÁDÁR Judit: Írók, feleségek, szeretők. Modern értelmiségi nők a huszadik század eleji magyar irodalomban [Erdős Renée, Csinszka, Harmos Ilona, Török Sophie]. Népszabadság [Hétvége], 2004. július 24. 10. p. 9. SZILÁGYI Zsófia: Özvegy, burokban (Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonáról). = Uő: A féllábú ólomkatona (Irodalmi mű-hibák). Pozsony: Kalligram, 2005. pp. 58-71. 10. BORGOS Anna: Meleg burokból tüzes cipőbe. Üzenet, 2004/2. sz., http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/92/borgos.html 11. TAKÁCS Ferenc: A Herbert-szindróma. Karinthy Márton: Ördöggörcs; Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Burokban születtem. Mozgó világ, 2004/4. sz., pp. 109-112. 12. BORGOS Anna: Portrék a Másikról. Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn. Budapest: Noran, 2007. 411 p. 13. SZILÁGYI Zsófia: Hamupipőkétől a tüzes cipőben táncoló mostoháig. Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonáról. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 402-409.
Kovách Jane 1. KOVÁCH Jane: Az 50-ik győzelem. Regény. Budapest: Központi, 1941. 32 p. 2. KOVÁCH Jane: Afrikai expressz. Regény. Budapest: Központi, 1938. 64 p. 3. KOVÁCH Jane: Arany a tenger alatt. Regény. Budapest: Központi, 1939. 64 p. 4. KOVÁCH Jane: Atlantisz. Regény. Budapest: Központi, 1939. 64 p. 5. KOVÁCH Jane: A bagdadi expressz. Regény. Budapest: Központi, 1941. 32 p. 6. KOVÁCH Jane: A Bora-Bora. Regény. Budapest: Központi, 1941. 16 p. 7. KOVÁCH Jane: A burmai út kéme. Regény. Budapest: Központi, 1941. 32 p. 8. KOVÁCH Jane: Az élő torpedó. Regény. Budapest: Központi, 1942. 32 p. 9. KOVÁCH Jane: Fekete arany. Regény. Budapest: Központi, 1941. 32 p. 10. KOVÁCH Jane: Hetedik láda. Regény. Budapest: Központi, 1939. 64 p. 11. KOVÁCH Jane: Kezdd el újra! Regény. Budapest: Központi, 1941. 32 p. 12. KOVÁCH Jane: Kígyók pokla. Regény. Budapest: Központi, 1939. 64 p. 13. KOVÁCH Jane: Leningrádi üzenet. Regény. Budapest: Stephaneum Ny., 1942. 32 p. 14. KOVÁCH Jane: Ötezer mérföld üldözöttje. Regény. Budapest: Stephaneum Ny., 1942. 32 p. 15. KOVÁCH Jane: A pokol szökevénye. Regény. Budapest: Központi, 1942. 32 p. 212
16. KOVÁCH Jane: Salamon király kincse. Regény. Budapest: Központi, 1940. 32 p. 17. [KOVÁCH Jane] KOVÁCS Jane: Sanghaji tűztenger. Budapest: Központi, 1937. 61 p. 18. [KOVÁCH Jane] KOVÁCS Jane: Sárgaláz. Budapest: Központi, 1940. 32 p. 19. KOVÁCH Jane: Singapuri eskü. Regény. Budapest: Központi, 1940. 32 p. 20. KOVÁCH Jane: Tájfun. Regény. Budapest: Központi, 1941. 32 p. 21. LANG, Fritz: Tűz! Regény. Budapest: Stephaneum Ny., 1942. 32 p. [Borítékcím: Kovách Jane: Tűz!] 22. KOVÁCH Jane: Az U.7. eltűnik. Regény. Budapest: Központi, 1938. 64 p. 23. KOVÁCH Jane: Villámtenger. Regény. Budapest: Stephaneum Ny., 1942. 32 p. 24. KOVÁCH Jane: Vörös gyémánt. Regény. Budapest: Központi, 1938. 64 p.
Kovács Fréda, B. 1. KOVÁCS Fréda, B.: Ázsia hajnala. A gyermek kán. Regény. Budapest: Forrás Ny., 1943. 64 p. 2. KOVÁCS Fréda, B.: A halhatatlan harcos. Regény. 2. kiad. Budapest: Könyvés Lapkiadó, 1944. 2 kötet. 3. KOVÁCS Fréda, B.: Hóval fújta be a szél… Regény. Budapest: Könyv- és Lapkiadó, 1940. 256 p. 4. KOVÁCS Fréda, B.: Rohanó áradat. Temudzsin. Regény. Budapest: Turul Szépmíves Könyvek, 1939. 287 p.
Egyéb munkái: 1. János vitéz. Népmesefeldolgozás. B. Kovács Fréda népmesegyűjtése. Ill. Borsódy Eszter. Budapest: Kráter, 2009. 40 p. 2. Lehel kürtje. B. Kovács Fréda gyűjtése alapján írta Barcsa Dániel. Ill. Dózsa Tamás. Pomáz: Kráter, 2009. 24 p. 3. Válogatott magyar mondák. B. Kovács Fréda gyűjtéséből összeáll., sajtó alá rend. Wass Albert. Ill. Mór József. Astor Park, Fla.: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, 1971. 80 p. 4. Wass Albert: Selected Hungarian Legends. Compil. From the Coll. of Fréda B. Kovács. Transl. by Elizabeth M. Wass de Czege. Ill. Joseph Mór. Astor Park, Fla.: Danubia Press, 1971. 87 p. 213
Kovács Júlia 1. KOVÁCS Júlia: Árva Mariska napjai. Önéletrajzi regény. Előszó Bródy Sándor. Budapest: Nyugat, 1911. 227 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BRÓDY Sándor: Az Árva Mariska napjai I-II. Kovács Júlia önéletírása. Nyugat, 1911. I. (1. sz.), pp. 109-111. 2. LESZNAI Anna: Az Árva Mariska naplója. Kovács Júlia önéletírásáról. Nyugat, 1911. I. (5. sz.), pp. 495-497. 3. b.j.: Újabb regényeink. Katholikus Szemle, 1911. pp. 213-214. 4. GONDA József: Új könyvek. Az Árva Mariska napjai. A Jövendő, 1911. márc. 15. Online: 5. BÓDIS Kriszta: Előszó. = Kovács Júlia: Árva Mariska napjai. Budapest: Noran, 2008. pp. 5-10. 6. BORGOS Anna: Ismeretlen szerző. Kovács Júlia töredékekben. = Kovács Júlia: Árva Mariska napjai. Budapest: Noran, 2008. pp. 221-233.
Kovács Lydia 1. KOVÁCS Lydia: Fojtott tüzek. Versek. Budapest: Benkő, 1910. 78 p. 2. KOVÁCS Lydia: Két esztendő. Képek a pesti frontról. Címlap. Kacziány Aladár. Budapest: Pallas, 1916. 135 p. 3. KOVÁCS Lydia: Tolle-lege. Vegyed és olvassad. Budapest: Légrády, 1912. 73 p. 4. KOVÁCS Lydia: Versek. Budapest: Benkő, 1908. 64 p.
Kovács Mária, H. 1. KOVÁCS Mária, H.: Éjszakák. Versek. Budapest: Otthon Ny., 1929. 63 p. 2. KOVÁCS Mária, H.: Halottak estélyén. Versek. Kecskemét: Hungária Ny., 1941. 4 p.
214
3. KOVÁCS Mária, H.: Isten ajándéka. Versek. Kecskemét: Hungária Ny., 1940. 8 p. 4. KOVÁCS Mária, H.: Isten megbocsájt. Versek. Kecskemét: Hungária Ny., 1942. 4 p. 5. KOVÁCS Mária, H.: Levél a türelmetlenekhez. Versek. Kecskemét: Hungária Ny., 1941. 8 p. 6. KOVÁCS Mária, H.: Májusi ének. Versek. Kecskemét: Hungária Ny., 1942. 6 p. 7. KOVÁCS Mária, H.: Vigasztaló szavak. Versek. Kecskemét: Hungária Ny., 1931. 8 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BÁLINT György: Kovács Mária versei. Éjszakák. Nyugat, 1930. I. (4. sz.), pp. 313314.
Kovácsné Huszár Jolán 1. KOVÁCSNÉ HUSZÁR Jolán: Beszélgetéseim. Versek. Budapest: Sylvester Ny., 1929. 80 p. 2. KOVÁCSNÉ HUSZÁR Jolán: Könnyeim. Versek. Tahitótfalu: Sylvester Ny., 1924. 144 p. 3. KOVÁCSNÉ HUSZÁR Jolán: Látásaim. Versek. Kiskunfélegyháza: Feuer Ny., 1934. 62 p.
Szerkesztői munkái: 1. Református Lelkésznék Lapja. Szerk. Kovácsné Huszár Jolán et al. 1928-1942. Budapest: Református Lelkésznék Országos Szövetsége
Kovásznay Erzsi 1. KOVÁSZNAY Erzsi: Apácarablás. Novellák. Debrecen: Gárdos, 1919. 56 p. 2. KOVÁSZNAY Erzsi: Asszony és feleség. Regény. Ill. Z. Szücs Erzsébet. Budapest: Lőrincz, 1932. 130 p. 215
3. KOVÁSZNAY Erzsi: Egyetlen egyszer…. Regény. Budapest: Szöllősy, 1944. 301 p. 4. KOVÁSZNAY Erzsi: Gáborka. Regény a magyar gyermekeknek. Budapest: Pfeifer, 1930. 121 p. 5. KOVÁSZNAY Erzsi: Hegedűszó. Ifjúsági regény. Ill. Sebők Imre. Budapest: Forrás, 1944. 140 p. 6. KOVÁSZNAY Erzsi: Leánydalok. Versek. Budapest: Légrády, 1915. 95 p. 7. KOVÁSZNAY Erzsi: Miss huszadik század. Regény. Budapest: Lőrincz, 1930. 170 p. 8. KOVÁSZNAY Erzsi: Pünkösdi király. Regény. Budapest: Légrády, 1918. 216 p. 9. KOVÁSZNAY Erzsi: A szerelem mindig meglepetés. Regény. Budapest: Áchim, 1943. 32 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. MÉREY Ferenc: Kovásznay Erzsi: Asszony és feleség. Napkelet, 1931. 977. p.
Kozák Jolán 1. KOZÁK Jolán: Amit az éjszaka beszél. Daljáték 2 felvonásban. Budapest: Abonyi Polgári Leányiskola önképzőköre (Pallas), 1916. 29 p. 2. KOZÁK Jolán: Angyalmuzsika. Karácsonyi színjáték. Budapest: Apostol Ny., 1926. 31 p. 3. KOZÁK Jolán: Annuska lelkem. Népszínmű. Budapest: Egyetemei Ny., 1929. 31 p. 4. KOZÁK Jolán: Az Annuska piros rózsái. Két ifjúsági színdarab. Budapest: Szerző, 1925. 36 p. 5. KOZÁK Jolán: Cicalakodalom. Vígjáték. Budapest: Apostol Ny., 1926. 15 p. 6. KOZÁK Jolán: Dalol a madárka. Színjáték. Tapolca: Tapolcai Lapok Ny., 1935. 16 p. 7. KOZÁK Jolán: Háborús képek. Színjáték. Cegléd: Sárik Ny., 1916. 29 p. 8. KOZÁK Jolán: Az ifjúságnak. Vándormadarak. + Nótás cigányok. Irredenta színdarabok. Budapest: Szerző, 1925. 48 p. 9. KOZÁK Jolán: Karácsonyi álom. Színjáték 2 felvonásban. Cegléd: Abonyi Állami Polgári Leányiskola önképzőköre, 1917. 82 p. 10. KOZÁK Jolán: Liliomos karácsony éjszaka. Színjáték. + Hamupipőke. Mesejáték. Tapolca: Tapolcai Lapok Ny., 192? 62 p. 11. KOZÁK Jolán: Maros vize folyik csendesen... Színmű. Tapolca: Tapolcai Lapok Ny., 1938. 23 p.
216
12. KOZÁK Jolán: Mi a haza? Színjáték. Budapest: Apostol Ny., 1924. 40 p. 13. KOZÁK Jolán: Nem úgy van, mint régen volt. Irredenta színdarabok. Budapest: Szerző, 1925. 44 p.
Könyökiné Laczkovich Ida 1. KÖNYÖKINÉ LAZKOVICH Ida: Karácsony. Jóska fillérei. Két elbeszélés. Pozsony: Heckenast G. utóda (Drodtleff Rudolf), 1908. 203 p. 2. KÖNYÖKINÉ LAZKOVICH Ida: Pali és a jó tanító. Elbeszélés. Pozsony: Stampfel, 1906. 162 p. 3. KÖNYÖKINÉ LAZKOVICH Ida: Rajcsánka. Lidi és az öreg vak asszony. Elbeszélés. Pozsony: Katholikus Irodalmi Rt., 1906. 176 p. 4. KÖNYÖKINÉ LAZKOVICH Ida: Vadrózsabokor. Koldus Kata. Elbeszélés. Pozsony: Drodtleff, 1910. 91 p.
Környey Paula 1. KÖRNYEY Paula: Claudia. Drámai költemény. Ill. Fáy Dezső. Budapest: Magyar Jövő, 1925. 96 p. 2. KÖRNYEY Paula: Értsetek meg… Versek. Budapest: Fővárosi Könyv- és Lapkiadó, 192? 73 p. 3. KÖRNYEY Paula: Szent Erzsébet. Színmű. Budapest: Magyar Irodalom és Művészetpártoló Egyesület, 1943. 70 p. 4. KÖRNYEY Paula: Szép hazugság. Emlékek a színészi én-hasadásról. Utószó Gonda György. Budapest: Magvető, 1988. 147 p. 5. KÖRNYEY Paula: A thagastei sas. Dráma. A „Vallomások” nyomán írta és színre alkalmazta Környey Paula. Budapest: Miéme, 1943. 109 p. 6. KÖRNYEY Paula: Végzet. Regény. Budapest: Pesti Ny., 1926. 264 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. GONDA György: Utószó. = KÖRNYEY Paula: Szép hazugság. Emlékek a színészi 217
én-hasadásról. Budapest: Magvető, 1988. pp. 143-149.
Kőváry Margit 1. KŐVÁRY Margit: Szabad az út. Regény. Budapest: Dante, 1943. 344 p. 2. KŐVÁRY Margit: Víz és kenyér. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 310 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Új magyar regényírónő: Kőváry Margit: Víz és kenyér. Budapesti Szemle, 1940/754. sz., pp. 246-248.
Kövér Erzsébet 1. KÖVÉR Erzsébet: Magamban. Versek. Arad: Vasárnap Ny., 1926. 92 p. 2. KÖVÉR Erzsébet: Sziklaélen. Versek. Arad: Vasárnap Ny., 1928. 92 p. 3. KÖVÉR Erzsébet: Versek. Arad: Vasárnap Ny., 1924. 78 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Dr. KISS Ernő: Magamban. Kövér Erzsébet új kötete. Pásztortűz, 1926/9. sz., pp. 213214. 2. R. S.: Kövér Erzsébet versei. Pásztortűz, 1925/2. sz., 39. p. 3. Sz.: Kövér Erzsébet székfoglalójához. Pásztortűz, 1927/10. sz., 240. p. 4. GULYÁS Pál: Kövér Erzsébet: Sziklaélen. Napkelet, 1929/I., 694. p. 5. WALTER Gyula: Kövér Erzsébet: Sziklaélen. Pásztortűz, 1929/4. sz., 94. p. 6. MORVAY Győző: Verses könyvek [Kövér Erzsébet: Sziklaélen]. Irodalomtörténet, 1929. pp. 187-197. 7. PÁVAI Gyula: Antikvárium. Jelen, 2000. április 20. 8. p.
218
Kövér Ilma 1. KÖVÉR Ilma: Angyal Zsuzsó testamentuma. Falusi történet. Budapest: Lampel, 1902. 32 p. 2. KÖVÉR Ilona: Bárányfelhők. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1898. 169 p. 3. KÖVÉR Ilma: A budapesti bál után. Vígjáték. Budapest: Singer és Wolfner, 1907. 16 p. 4. KÖVÉR Ilma: Damáz Margit. Regény. Előszó Jókai Mór. Budapest: Singer és Wolfner, 1892. 170 p. 5. KÖVÉR Ilma: Gyermekmesék jó fiúk és leányok számára. Budapest: Révai és Salamon Ny., 1910. 80 p. 6. KÖVÉR Ilma: A Jánoska koronája és más elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 48 p. 7. KÖVÉR Ilma: Kavics kisasszony és egyéb történetek serdülő leányok számára. Budapest: Lampel, 1903. 88 p. 8. KÖVÉR Ilma: Kedvenc könyvem. Hasznos és mulattató olvasmányok 6–11 éves gyermekek számára. Budapest: Révai és Salamon Ny., 1910. 80 p. 9. KÖVÉR Ilma: Két világ közt. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1897. 175 p. 10. KÖVÉR Ilma: Kis lányok, nagy lányok. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1899. 48 p. 11. KÖVÉR Ilma: Margit férje. Regény és egyéb elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1902. 2 kötet. 12. KÖVÉR Ilma: Révész Magda. Regény. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1910. 133 p. 13. KÖVÉR Ilma: Teremts újat és egyéb elbeszélések. Budapest: Pallas, 1908. 158 p. 14. KÖVÉR Ilma: Vadrózsa kisasszony. Elbeszélések. Bevezető Jókai Mór. Budapest: Singer és Wolfner, 1894. 215 p. 15. KÖVÉR Ilma: A vitorlás hajó. + Kis lányok nagy lányok. Regények. Budapest: Singer és Wolfner, 1907. 46 p. 16. KÖVÉR Ilma: Zrínyi Ilona, Munkács vár asszonya. Történelmi regény. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1905. 149 p.
Fordításai: 1. Doyle, Conan. Egy veszélyes kirándulás, a Koroskó tragédiája. Regény. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Magyar Könyvkiadó-Társaság, 1903. 163 p. 219
2. La Chapelle-Roobol, Suse: A kis makrancos mint nagymama. Ifjúsági regény. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Athenaeum, é.n. 167 p. 3. Eschstruth, Nataly von: Lengyel vér. Regény. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Sachs, 1907. 440 p. 4. Eschstruth, Nataly von: A malomherceg. Regény. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1910 k. 128 p. 5. Gorkij Maxim: Tselkas és más elbeszélések. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Révai és Salamon Ny., 1903. 109 p. 6. Kovalevszka Zsófia: A nihilista nő. Regény. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Sachs, 1904. 128 p. 7. Rhoden, Emmy: A kis makrancos mátkasága. Regény. Átdolg. Kövér Ilma. Budapest: Sachs, 1905. 287 p. 8. Sand György [George Sand]: Saint-Julien gróf. Regény. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Király, 1889. 303 p. 9. Verne Gyula [Jules Verne]: Kamp Ole sorsjegye. Regény. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1910. 144 p. 10. Verne Gyula [Jules Verne]: Strogoff Mihály, a cár futárja. Regény. Ford. Kövér Ilma. Ill. Geiger Richárd. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1923. 255 p. 11. Werner, E.: A toll hőse. Regény. Ford. Kövér Ilma. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1914. 224 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. Magyar írónők. XVIII. Kövér Ilma XIX. Lengyel Laura. Magyar Bazár, 1903/22. sz., pp. 4-5. 2. Szerző nélkül: Vadrózsa kisasszony. Ország-Világ, 1894/29. sz., 491. p.
Krasznai Elza, Molnárné 1. KRASZNAI Elza, Molnárné: Étkezzünk okosan. A modern táplálkozás kézikönyve Budapest: Tolnai, 1930. 62 p. 2. KRASZNAI Elza, Molnárné: A jumper. Kötött és horgolt jumperek, kabátok, sapkák. Öltésmintákkal és magyarázó leírásokkal. 2. kiad. Budapest: Bazár Divatlap, 1925 k. 44 p. 3. KRASZNAI Elza, Molnárné: Mi illik, mi nem illik. Illemtankönyv. Budapest: Tolnai, 1930. 62 p. 4. KRASZNAI Elza [Molnárné]: Novellák. Budapest: Révai-Salamon, 1909. 198 p. 220
Fordításai, közreműködései: 1. Házi cukrászat és befőttek könyve. Hírneves magyar, francia, angol és német források nyomán összeállította M. Krasznai Elza. Budapest: Tolnai, 1930 k. 158 p. 2. Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus: Titokzatos ékszerek. Regény. Ford. Molnárné Krasznai Elza. Budapest: Tolnai, 1930. 127 p. 3. Kézi cukrászat és finom befőzés. Összeáll. Krasznai Elza. Budapest: Tolnai, é.n. 63 p. 4. Legjobb szegedi szakácskönyv. Összeáll. M. Krasznai Elza. Budapest: Tolnai, 1928. 320 p.
Szerkesztői munkái: 1. Bazár. Szerk. Gubody Vilma, Krasznai Erzsi, Sárosi Bella. Budapest: S.n., 1906-1926.
Krúdy Ilona 1. KRÚDY Ilona: Ezért nem vette el. Regény. Budapest: Magyar Szépirodalmat Pártolók Egyesülete, 1936. 192 p. 2. Nagyanyám, a markotányosné. Krúdy Gyula, Krúdy Ilona et al. írásaival. Veszprém: Prospektus Ny., 2001. 83 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Krúdy Ilona: Ezért nem vette el. Literatura, 1936. április 1. 108. p.
Krüzselyi Erzsébet 1. KRÜZSELYI Erzsike – Brankovics György: Erzsébet királyné emléke. A magyar nép számára. Elbeszélés. Budapest: Méhner, é.n. 64 p. 221
2. KRÜZSELYI Erzsike: Csendország dalai. Új versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1913. 156 p. 3. KRÜZSELYI Erzsébet: Hangtalan lírán. Új versek. Sighetul MarmaţieiMáramarossziget: Hermes Ny., 1924. 78 p. 4. KRÜZSELYI Erzsébet: Ködös Csendváramból. Kis verscsokor. Oradea MareNagyvárad: Kálvin Ny., 1933. 28 p. 5. KRÜZSELYI Erzsike: Örök csendben. Versek. Máramarossziget, 1907. 6. KRÜZSELYI Erzsébet: Örök csenddel ködön át. Versek. Budapest: Pannónia Ny., 1928. 46 p. 7. KRÜZSELYI Erzsébet: Újabb versek. Előszó: Szabolcska Mihály. Máramarossziget: S.n., 1901. [? p] 8. KRÜZSELYI Erzsébet: Versek. Máramarossziget: Mayer és Berger, 1897. 191 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Ismertetés. Vasárnapi Újság, 1897/30. sz. OLDAL 2. LÁNG A. József: Dal egy csalogányról. Zala, 1901. ápr. 18. 3. Magyar írónők. VII. Muntureanuné Hrabovszky Júlia. VIII. Krüzselyi Erzsike IX. Ujfalussy Amadil. Magyar Bazár, 1903/17. sz., pp. 2-3. 4. SZEGEDY Miklós: Örök csendben. Krüzselyi Erzsike legújabb költeményei. Máramaros, 1907. márc. 3. 5. Új könyvek: … Krüzselyi Erzsike verseskötete. Erdélyi Lapok, 1912/29. sz., 527. p. 6. REMÉNYIK Sándor: Hangtalan lírán. Krüzselyi Erzsébet új versei. Pásztortűz, 1924/13. sz., 118. p. 7. REICHARD Piroska: Örök csenddel ködön át. Krüzselyi Erzsébet versei. Nyugat, 1928. I. (12. sz.), pp. 898-899. 8. REMÉNYIK Sándor: Egy csöndes jubileum. Pásztortűz, 1928/12. sz., 284. p. 9. R. BERDE Mária: Csöndes ünnep. Krüzselyi Erzsébet. Pásztortűz, 1939/4-5. sz., pp. 249-250. 10. Muzsnay Árpád: Krüzselyi Erzsébet irodalmi hagyatéka. Magyar Környvszemle, 1973/2. sz., pp. 189-192.
Kulcsár Ilona 1. KULCSÁR Ilona: A szeret könyvei 3. Erősségünk a szülői szeretet. Vác: Szerző, 222
2. 3. 4. 5.
1924. 32 p. KULCSÁR Ilona: A szeretet könyvei 1. Kincsünk: a gyermek. Versek. Vác: Szerző, 1923. 32 p. KULCSÁR Ilona: A szeretet könyvei 4. Harmatozzatok… Versek. Vác: Szerző, 1925. 32 p. KULCSÁR Ilona: A szeret könyvei 6. Krisztus király. Versek. Vác: Szerző, 1938. 65 p. KULCSÁR Ilona: A szeret könyvei 5. A Szűz Anya lábainál. Versek. Vác: Szerző, 1931. 47 p.
Kuun Gézáné báró Kemény Vilma 1. KUUN Gézáné, gróf: Emlékezés Giundani Strada Bélára és nejére, magyargyerőmonostori br. Kemény Jankára. Kolozsvár: Ajtai K. Albert Ny., 1907. 14 p. 2. KUUN Gézáné, gróf: Marosnémetiben. Emlékezés gróf Kuun Géza otthonára. Kolozsvár: Ajtai K. Albert Ny., 1909. 203 p. 3. KUUN Gézáné, gróf: Souvenir du comte Géza Kuun d’Osdola. Kolozsvár: Ajtai K. Albert Ny., 1906. 37 p.
Közreműködései: 1. Emléklapok a Beniczky-párról. Összeáll. gr. Kuun Gézáné. Kolozsváry: Ajtai K. Albert Ny., 1910. 143 p. 2. In memoriam. Gróf Kuun Géza és neje marosnémeti vendégeinek emlékkölteményei 1870–1905. Kiadja gr. Kuun Gézáné báró Kemény Vilma. Kolozsváry: Ajtai K. Albert Ny., 1907. 121 p. 3. Kuun Géza gróf. Görögországi jegyzetei. Sajtó alá rend. gróf Kuun Gézáné, báró Kemény Vilma. Kolozsvár: Ajtai K. Albert Ny., 1911. 47 p.
223
Laczkó Márta 1. LACZKÓ Márta: Albert király szekere. Történelmi regény az ifjúság számára. Ill. Márton Lajos. Budapest: Szent István Társulat, 1934. 103 p. 2. LACZKÓ Márta: Diáklányok. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 61 p. 3. LACZKÓ Márta: Maris. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 62 p. 4. LACZKÓ Márta: Nádasdy Orsika. Ifjúsági regény. Budapest: Hungária, 1937. 155 p.
Lányi Sarolta 1. 2. 3. 4.
LÁNYI Sarolta: Ajándék. Versek. Budapest: Nyugat, 1912. 87 p. LÁNYI Sarolta: Énekszó. Válogatott versek. Budapest: Szépirodalmi, 1963. 268 p. LÁNYI Sarolta: Fagyejev. Életrajz. Budapest: Művelt Nép, 1952. 31 p. LÁNYI Sarolta: Feledni kár. Válogatott versek. Előszó Varga Domokos. Budapest: Magvető, 1975. 256 p. 5. LÁNYI Sarolta: Kései ajándék. Válogatott versek. Budapest: Szépirodalmi, 1951. 153 p. 6. LÁNYI Sarolta: Múlt és jelenidő. Versek, műfordítások. Budapest: Magvető, 1966. 196 p. 7. LÁNYI Sarolta: Napjaim. Versek. Ill. Gara Arnold. Budapest: Szerző, 1922. 99 p. 8. LÁNYI Sarolta: Őszi kert. Versek. Ill. Czóbel Béla. Budapest: Magvető, 1956. 470 p. 9. LÁNYI Sarolta: Próbatétel. Versek, novellák, napló. Összegyűjt., szöveggond., utószó, jegyz. Dér Zoltán. Szabadka: Életjel, 1982. 159 p. 10. LÁNYI Sarolta: Számlálatlan évek. Válogatott versek. Budapest: Uj Idők, 1947. 201 p. 11. LÁNYI Sarolta: A távozó. Versek. Gyoma: Kner, 1915. 90 p. 12. LÁNYI Sarolta: Téli hajnal. Versek. Budapest: Magvető, 1971. 65 p.
Közreműködései: 1. Barta Sándor: Aranyásók. Utószó Lányi Sarolta. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1957. 583 p. 2. Békés István – Gábor Andor – Lányi Sarolta: Előre! Szovjet költők úttörőversei. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1949. 26 p.
224
3. Békés István – Gábor Andor – Lányi Sarolta: Sasok nemzedéke. Szovjet költők úttörőversei. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1949. 160 p. 4. Fegyin, Konsztantyin: Az író és a kor. Bev. Lányi Sarolta. Budapest: Gondolat, 1960. 378 p. 5. Kádár Karr Erzsébet: Gyönyörű ősz. Utószó Lányi Sarolta. Regény. Budapest: Magvető, 1958. 421 p. 6. Mamin-Szibirják, Dimitrij: Mesél az Ural. Mesék. Ford. Éber Sultson Ina. Bev. Lányi Sarolta. Budapest: Athenaeum, 1950. 137 p. 7. Nyekraszov, Nyikolaj válogatott költeményei. Bev. Lányi Sarolta. Budapest: Franklin, 1950. 180 p. 8. Orosz költők. Összeáll. Lányi Sarolta. Versek. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1947. 285 p.
Fordításai: 1. Barto, Agnia Lvovna: Játékok. Ford. Lányi Sarolta. Versek. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1947. 15 p. 2. Bednij, Borisz: Lányok. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Kossuth, 1962. 320 p. 3. Blok, Alexander: A tizenkettő. Regény. Előszó Trockij Lev Davidovics Leó. Ford. Lányi Sarolta. Előszavat ford. Magyar Lajos. Berlin: Vereinigung International Verlagsanstalten, 1923. 61 p. 4. Bobrovszkája: Ismerjétek meg őket. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Moszkva: Külföldi Munkások Kiadóhivatala, 1933. 26 p. 5. Csehov, Anton Pavlovics: Anna a férje nyakán. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1956. 372 p. 6. Csehov, Anton Pavlovics: Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Európa, 1958. 518 p. 7. Csehov, Anton Pavlovics: A főkertész elbeszélése. Elbeszélések, kisregények. Ford. Lányi Sarolta. Bukarest: Kriterion, 1979. 471 p. 8. Csehov, Anton Pavlovics: Gyerekek, kutyák, farkasok. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Móra, 1984. 96 p. 9. Csehov, Anton Pavlovics: A hatos számú kórterem. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Magyar Helikon, 1974. 596 p. 10. Csehov, Anton Pavlovics: Kastanka. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta, Szőllősy Klára. Budapest: Cserépfalvi, 1948. 42 p. 11. Csehov, Anton Pavlovics: A kutyás hölgy. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta et al. Utószó Király Gyula. Budapest: Európa, 1971. 339 p.
225
12. Csehov, Anton Pavlovics: A mennyasszony. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta. Bukarest: Kriterion, 1954. 218 p. 13. Csehov, Anton Pavlovics: Színművek. Ford. Lányi Sarolta et al. Utószó Háy Gyula. Ill. Zádor István. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1955. 369 p. 14. Csehov, Anton Pavlovics: A szirén. Elbeszélések, kisregények. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Magyar Helikon, 1974. 553 p. 15. Csehov, Anton Pavlovics: A tokbabújt ember. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Szikra, 1948. 215 p. 16. Csehov, Anton Pavlovics: Ványka és más elbeszélések. Ford. Éber Ina, Lányi Sarolta. Ill. K. Bóc István. Budapest: Athenaeum, 1950. 30 p. 17. Csernisevszkij, Nikolaj: Orosz ember találkán. Gondolatok Turgenyev „Aszja” c. elbeszéléséről. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Szikra, 1950. 78 p. 18. Csukorszkij, Kornej Ivanovics: A telefon. Mese. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Móra, 1948. Leporelló. 19. Dornbach Mária: Butuk Miksa. Mese. Ford. Lányi Sarolta et al. Ill. Kovács Tamás. Budapest: Móra, 1978. 135 p. 20. Ehrenburg, Ilja: Kilencedik hullám. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1953. 658 p. 21. Ehrenburg, Ilja: Mado aláírást gyűjt. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Országos Béketanács, 1953. 56 p. 22. Ehrenburg, Ilja: Vihar. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Szikra, 1948. 2 kötet. 23. Fagyejev, Alekszandr: Az utolsó udege. Regény. Ford. utószó és jegyz. Lányi Sarolta. Budapest: Magyar Helikon. 1960. 557 p. 24. Fegyin, Konsztantyin: Az Arkturusz szanatórium. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1954. 134 p. 25. Fegyin, Konsztantyin: Az író és a kor. Tanulmányok, cikkek, emlékezések. Ford. Neményi Ödön. Bev. Lányi Sarolta. Budapest: Gondolat, 1960. 378 p. 26. Glebova, Irina: Nyulacska. Mese. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1947. 16 p. 27. Goldschmidt, Harry: Franz Schubert. Regény. Ford. Siklósi Mihály. Versbetéteket ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Gondolat, 1962. 402 p. 28. Gorbatov, Borisz: Akiket nem lehet leigázni. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Szikra, 1946. 175 p. 29. Gorkij, Maxim: Ahogy én tanultam. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta. Ill. Győry Miklós. Budapest: Szikra, 1949. 46 p. 30. Gorkij, Maxim: Bolondoska Ivanuska. Elbeszélés. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Ifjúsági, 1952. 14 p. 31. Gorkij, Maxim: Január 9. Kisregény. Ford. Kós Károly, Dobó Ferenc. + Nyár.
226
Kisregény. Ford. Gellért György. + A viharmadár dala. Vers. Ford. Lányi Sarolta. Bukarest: Kriterion, 1955. 189 p. 32. Gorkij, Maxim művei. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Európa, 1961. 709 p. 4 kötet. 33. Gorkij, Maxim: Színművek. Szerk. Illyés Gyula. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1952. 561 p. 34. Görlich, Günter: Élet és halál évei. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Kossuth, 1965. 390 p. 35. A Ház. A répa. Mese. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1947. 27 p. 36. Hermlin, Stephan: Cornelius-híd. Elbeszélések. Vál. Hajnal Gábor. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Európa, 1977. 173 p. 37. Kalma, N.: Andrej naplója. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta. Ill. Láng Judit. Budapest: Athenaeum, 1948. 104 p. 38. Katajev, Valentin: Hétszínvirág. Mese. Ford. Lányi Sarolta. Ill. Róma Emy. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1948. 40 p. 39. Ketlinszkaja, Vera: Az ifjú város. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Athenaeum, 1949. 559 p. 40. Kosevája, Elena: Fiam története. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1949. 156 p. 41. Maeterlinck, Maurice: Egy kiskutya halálára. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Lantos, 1920. 29 p. 42. Majakovszkij, Vladimir: POLOSKA.- Gőzfürdő. Színmű. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Európa, 1959. 119 p. 43. Makarenko, Anton: Előadások a gyermeknevelésről. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Tankönyvkiadó, 1954. 79 p. 44. Makarenko, Anton: Igor és társai. Regény, elbeszélés. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1948. 449 p. 45. Makarenko, Anton művei. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Tankönyvkiadó, 1956. 690 p. 46. Makarenko, Anton: Pedagógiai hősköltemény. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Utószó E. Fehér Pál. Budapest: Európa, 1963. 728 p. 47. Makarenko, Anton: Szülők könyve. Előadások. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 242 p. 48. Makarenko, Anton: Az új ember kovácsa. Ford. Lányi Sarolta. Előszó Várkonyi Hildebrand. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1947. 2 kötet. 49. Mann, Klaus: Mephisto. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Zrínyi, 1957. 323 p. 50. Mesevilág. Orosz népmesék. Vál. és ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar
227
Könyvkiadó, 1949. 64 p. 51. Nyikolajeva, Galina: Az aratás. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1951. 441 p. 52. Petrov, Jefgenyij: A béke szigete. Vígjáték. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Budapesti Irodalmi Intézet, 1948. 90 p. 53. Petrov, N.: A színházi rendezés útjai. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Színháztudományi Intézet, 1947. 21 p. 54. Piljar, Jurij: A halál foglyai. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Zrínyi, 1958. 225 p. 55. Prisvin, Mihail: Csudacsalit. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Ifjúsági, 1951. 93 p. 56. Prisvin, Mihail: Erdőzsongás. Válogatott elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Ifjúsági, 1953. 294 p. 57. Seghers, Anna: Döntés. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Kossuth, 1960. 495 p. 58. Sklovszkij, Viktor: A széppróza. Tanulmány. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Gondolat, 1963. 560 p. 59. Szaltikov – Scsedrin, Mihail: Hogyan tartott jól egy paraszt két generálist? Mesék. Ford. és bev. Lányi Sarolta. Budapest: Szikra, 1946. 54 p. 60. Szaltikov – Scsedrin, Mihail: Mesék. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1951. 127 p. 61. Szaltikov – Scsedrin, Mihail: Mesék. Ford. Lányi Sarolta et al. Utószó Héra Zoltán. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1955. 338 p. 62. Szimonov, Konsztantin: Idegen árnyék. Dráma. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Dante, 1949. 92 p. 63. Sztaniszlavszkij, Konsztantin: Színészetika. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Színháztudományi Intézet, 1949. 68 p. p. 64. Szvjetlov, Mihail: Mese. Színjáték. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Magyar – Szovjet Művelődési Társaság, 1946. 100 p. 65. Tyendrajkov, Vladimir: A csodatevő szentkép. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Ill. Rogán Miklós. Budapest: Kossuth, 1960. 183 p. 66. Tyendrajkov, Vladimir: Rövidzárlat. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta et al. Bukarest: Irodalmi, 1965. 397 p. 67. Tyihonov, Nikolaj: A bokharai teaház. Elbeszélések. Ford. Gellért György, Lányi Sarolta. Utószó Radványi Ervin. Budapest: Európa, 1960. 93 p. 68. Tyihonov, Nikolaj: Vámbéry. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Helikon, 1982. 86 p. 69. Tyihonov, Nikolaj: Zászló. Versek. Ford. Lányi Sarolta, Somlyó György. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1952. 15 p.
228
70. Tolsztoj, Lev: Bál után. Elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta et al. Vál. utószó Győri János. Budapest: Szépirodalmi, 1978. 327 p. 71. Tolsztoj, Alexej: Golgotha. 1. A nővérek. 2. Ezerkilencszáztizennyolc. 3. Borus reggel. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Magyar-Szovjet Művelődési Társaság, 1946. 3 kötet. 72. Tolsztoj, Lev művei. Ford. Szerk. Kardos László, Török Endre. Lányi Sarolta et al. Budapest: Magyar Helikon, 1964. 872 p. 73. Tolsztoj, Lev: Szevasztopoli elbeszélések. Ford. Lányi Sarolta et al. Budapest: Európa, 1961. 394 p. 74. Zola, Émile: Az álom. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Révai, 1927. 227 p. 75. Zsesztyev, Mihail: Sorsforduló. Regény. Ford. Lányi Sarolta. Budapest: Kossuth, 1964. 401 p. 76. Zsitkov, Borisz: Miértke első könyve. Miértke második könyve. Miértke harmadik könyve. Regény. Ford. Nagy Béla. Átdolg. Lányi Sarolta. Ill. Hauswirth Magda. Budapest: Hungária, 1949. 3 kötet.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Ajándék [Lányi Sarolta]. Vasárnapi Ujság, 1913/4. sz., 75. p. 2. TÓTH Árpád: Lányi Sarolta versei. Nyugat, 1913. I. (11. sz.), 847. p. 3. FÜST Milán: Lányi Sarolta: A távozó. Versek. Nyugat, 1914. II. (23. sz.), pp. 563564. 4. KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Lányi Sarolta versei. Nyugat, 1921. II. (14. sz.), pp. 11211122. 5. FÜST MILÁN: Lányi Sarolta versei. Nyugat, 1922. I. (2. sz.), pp. 140-141. 6. TÓTH Árpád: Lányi Sarolta. Nyugat, 1922. I. (11. sz.), pp. 766-768. = Tóth Árpád Összes Művei. Prózai művek IV. Szerk. KARDOS László. Budapest: Akadémiai, 1969. pp. 203-207. 7. MÓRICZ Zsigmond: Halvány fénykéve. Naplójegyzetek, témák: Babits Mihály: Laodameia; Tóth Árpád: Az öröm illan; Lányi Sarolta: Napjaim; Kemény Simon versei; William Shakespeare: Athéni Timon; Tersánszky Józsi Jenő darabja; Kertész István: Gerlemadár; Füst Milán: Aranytál; Kosztolányi Dezső: Néró, a véres költő; Ady Endre; Széchenyi István: Napló. Nyugat, 1922. I. (2. sz.), pp. 133-135. 8. V. M.: Számlálhatatlan évek. Lányi Sarolta válogatott versei. Uj Idők, 1947/31. sz., 107. p. 9. STETKA Éva: Lányi Sarolta költészetéről. Jelenkor, 1964/11. sz., pp. 1083-1085. 10. VARGA Domokos: Lányi Sarolta. = Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai.
229
Szerk. LENGYEL Péter. Budapest: Gondolat, 1971. pp. 15-22. 11. POMOGÁTS Béla: Lányi Sarolta. Látóhatár, 1971/7–8. sz., pp. 726-732. 12. FÖLDES Anna: „Születtem, szerettem, szültem.” Beszélgetés versben, prózában a nyolcvanéves Lányi Saroltával. = Földes Anna: A nő szerepe: főszerep. Budapest: Szépirodalmi, 1972. pp. 169-178. 13. B.É.: Lányi Sarolta (1891-1975). A Könyvtáros, 1976/1. sz., pp. 43-44. 14. F. A.: Köszöntő helyett - emlékezés. Kilencven éve született Lányi Sarolta. Nagyvilág, 1981/6. sz., pp. 923-924. 15. SZ. CZÓBEL Anna: Anyám naplója elé. Kritika, 1981/6. sz., pp. 16-17. 16. BOSNYÁK István: „Emberi, nagyon is emberi” dokumentum. Híd, 1985/4. sz., pp. 553-555. 17. POMOGÁTS Béla: Énekszó. Lányi Saroltáról halálának tizedik évfordulóján. Üzenet, 1985/11. sz., pp. 661-665. 18. DÉR Zoltán: Lányi Sarolta zsengéi és naplója (Próbatétel). = Uő: Perben a pusztulással. Kritikák, tanulmányok. Újvidék: Forum, 1989. pp. 87-97. 19. Lányi Sarolta. Válogatott bibliográfia. Szerk. HERCZEG Tünde. http://mek.oszk.hu/nyugat/html/tanulmanyok/lanyi_tan.htm
László Lili 1. 2. 3. 4. 5.
LÁSZLÓ Lili: Eltévedt csók. Regény. Pestszenterzsébet: Filkorn., 1942. 32 p. LÁSZLÓ Lili: Melyik az igazi? Regény. Pestszenterzsébet: Filkorn., 1942. 32 p. LÁSZLÓ Lili: A nagy kaland. Regény. Budapest: Amulet, 1944. 192 p. LÁSZLÓ Lili: Vágyak táncosnője. Regény. Budapest: Amulet, 1943. 196 p. LÁSZLÓ Lili: Visszajövünk Éva! Regény. Budapest: Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1942. 48 p.
Lázár Franciska, E. 1. LÁZÁR Franciska. E.: Csak vágyom az álomhazába… Versek. Budapest: Globus Ny., 1934. 48 p. 2. LÁZÁR Franciska: A végtelen nyomában. Versek. Budapest: Globus Ny., 1937. 116 p. 230
Legindi Mária 1. LEGINDI Mária: Csillár egy égővel. Regény. Budapest: Grill, 1948. 167 p. 2. LEGINDI Mária: Panna és a földi nők. Regény. Budapest: Dante, 1941. 282 p. 3. LEGINDI Mária: Szeretni szabad. Regény. Budapest: Dante, 1942. 373 p.
Fordításai: 1. Zsitkov, B. Z.: Maki és más történetek. Mesék. Ford. Legindi Mária. Ill. Biai-Föglein István. Budapest: Ifjúsági, 1956. 42 p.
Lengyelné Vértes Lenke 1. LENGYELNÉ Vértes Lenke: Könnyek kútja. Elbeszélések. Budapest: Káldor, 1933. 93 p.
Fordításai: 1. Anthony, Joseph: Az aranyfalu. Regény. Ford. Lengyelné Vértes Lenke. Budapest: Tolnai, 1929. 126 p. 2. Christie, Agatha: Az áruló szemüveg. Regény. Ford. Lengyelné Vértes Lenke. Budapest: Palladis, 1934. 175 p. 3. Gaye, Carol: Csak téged! Regény. Ford. Lengyelné Vértes Lenke. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 260 p. 4. Greenhorn: Három világrész csavargója. Regény. Ford. Lengyelné Vértes Lenke. Budapest: Dante, 1932. 218 p. 5. Weinest-Wilton: Párduckarmok. Regény. Ford. Lengyelné Vértes Lenke. Budapest: Nova, 1937. 192 p. 6. Zola, Émile: A négy evangélium. Munka. Regény. Ford. Lengyelné Vértes Lenke. Budapest: Gutenberg, 1932. 4 kötet.
231
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KARDOS László: L. Vértes Lenke: Könnyek kútja. Nyugat, 1934. II. (21. sz.), 452. p. 2. M. JUHÁSZ Margit: Négy novelláskötet [Brucknerné Farkas Gizella: Vihar után; Telléry M. Mária: Édes tizenhárom; L. Vértes Lenke: Könnyek kútja]. Napkelet, 1934/6. sz., pp. 343-345.
Lesznai Anna 1. LESZNAI Anna: Dolgok öröme. Versek. Vál. és sajtó alá rend. Vezér Erzsébet. Budapest: Szépirodalmi, 1985. 206 p. 2. LESZNAI Anna: Édenkert. Versek. Gyoma: Kner, 1918. 166 p. 3. LESZNAI Anna: Eltévedt litániák. Versek. Bécs: Libelli, 1922. 148 p. 4. LESZNAI Anna: Hazajáró versek. Budapest: Nyugat, 1909. 79 p. 5. LESZNAI Anna: Kezdetben volt a kert. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1966. 2 kötet. 6. LESZNAI Anna: A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban. Mese. Budapest: Móra, 1978. 22 p. 7. LESZNAI Anna: Köd előttem, köd utánam. Válogatott versek. Vál. és utószó Hajnal Anna. Ill. Gyulai Líviusz. Budapest: Szépirodalmi, 1967. 400 p. 8. LESZNAI Anna: Lesznai képeskönyv. Lesznai Anna írásai, képei és hímzései. Összeáll. Gergely Tibor, utószó Szabadi Judit, Vezér Erzsébet. Budapest: Corvina, 1978. 97 p. 9. LESZNAI Anna: Mese a bútorokról és a kis fiúról. Ill. a szerző. Gyoma: Kner, 1918. 43 p. 10. LESZNAI Anna: Die Reise des kleinen Schmetterlings durch Leszna nach den benachbarten Feenreichen. Wien, Leipzig: Rosenbaum, 1913. 6 p. 11. Lesznai Anna: A tervezés művészete. Előadások. Sajtó alá rend. Fábián László. Ford. Néray Katalin. Budapest: Hatvani Városi Tanács és Népművelési Intézet. 1976. 194 p. [A szerző New Yorkban, a Lawrence Street School Művészeti Műhelyében 1948. február-május 19. között tartott előadássorozatának anyaga.]
Egyéb munkái, közreműködései: 1. Mihályi Ödön: Felszökő föld. Versek és próza. Előszó Lesznai Anna, Márai Sándor.
232
Budapest: Pantheon, 1930. 91 p. 2. Virágos szerelem. Magyar szerelmes versek gyűjteménye. Rajzolta és összeáll. Lesznai Anna. Budapest: Pantheon, 1932. 159 p.
Műveinek fordításai: 1. Lesznai Anna: Il canto di Melusina. Ford. ismeretlen. Napoli: S.n., 1983. [? p.] 2. Lesznai Anna: Spätherbst in Eden. Übers. von Ernest Lorsy. Karlsruhe: Stahlberg, 1965. 684 p. 3. Lesznai Anna: Wahre Märchen aus dem Garten Eden. Übers. von András Hecker, Ilka Russy. Berlin: Das Arsenal, 2008. 130 p. 4. Lesznai Anna: The wanderings of the little blue butterfly in Fairland. Transl. by Caroline Bodóczky. Budapest: Corvina, 1978. 22 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ADY Endre: Lesznai Anna versei. Huszadik század, 1909. okt., pp. 339-340. = Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok IX. Sajtó alá rend. VEZÉR Erzsébet. Budapest: Akadémiai, 1973. pp. 357-359. 2. LUKÁCS György: Anna Lessnais neue Gedichte. Pester Lloyd, 1918. november 29. = Uő: Ifjúkori művek (1902-1918) Szerk., jegyz. TÍMÁR Árpád. Budapest: Magvető, 1977. pp. 759-765. [Lesznai Anna új versei, ford. Tandori Dezső] 3. BALÁZS, Béla: Lesznai Anna meséskönyve. Nyugat, 1914. I. (1. sz.), pp. 64-66. 4. BABITS Mihály: Évi sáfárkodás. Lesznai Anna és Juhász Gyula költészetéről. Nyugat, 1918. II. (24. sz.), pp. 854-855. 5. FÜLEP Lajos: Lesznai Anna lírája. Az Eltévedt litániák alkalmából. Nyugat, 1923. II. (17-18. sz.), pp. 282-290. = Uő: Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 19201970. Budapest: Magvető, 1976. pp. 192-204. 6. BERÉNY Róbert: Lesznai Anna. Fórum, 1932. X. 32. p. 7. HAJNAL Zsuzsa: Pesti beszélgetés Lesznai Annával. Magyar Nemzet 1965. július 16. 4. p. 8. VARGA József: Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert c. regényéről. Új Írás, 1966/8. sz., pp. 121-122. 9. HORVÁTH Zoltán: Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert. Kritika, 1966/7. sz., 53. p. 10. FÖLDES Anna: Hazajáró regény. Kortárs, 1966/9. sz., pp. 1491-1494. 11. HAJNAL Anna: Utószó. = LESZNAI Anna: Köd előttem, köd utánam. Válogatott
233
versek. Ill. Gyulai Líviusz. Budapest: Szépirodalmi, 1967. pp. 391-393. 12. VEZÉR Erzsébet: Beszélgetés Lesznai Annával. = Emlékezések I. Sorozatszerk. Dr. LAKATOS László. Sajtó alá rend. VEZÉR Erzsébet. Gyűjt. és összeáll. A PIM Dokumentációs Csoportja. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1967. pp. 4-15. Újraközölve: VEZÉR Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2004. pp. 161-178. 13. FÜLEP Lajos: Lesznai Anna. Édenkert. = Uő: A művészet forradalmától a nagy forradalomig II. Budapest: Magvető, 1974. pp. 172-176. 14. R. BAJKAY Éva: Lesznai Anna kiállítása. Katalógus. Budapest: Magyar Nemzeti Galéria, 1976. 20 p. 15. VEZÉR Erzsébet: Lesznai Anna élete. Budapest: Kossuth, 1979. 153 p. 16. Lesznai Anna naplójából (1912-1927). = A vasárnapi kör. Dokumentumok. Összeáll. KARÁDI Éva, VEZÉR Erzsébet. Budapest: Gondolat, 1980. 405 p. 17. ILLÉS Endre: Máli [Lesznai Anna]. = Mestereim, barátaim, szerelmeim. Budapest: Magvető, 1983. pp. 179-185. 18. BORI Imre: Lesznai Annáról. 7Nap, 1985/3. sz., 30. p. 19. D'ALESSANDRO, Marinella: Az ezredik szó. Lesznai Anna költészete. = A magyar vers. Az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai: Budapest, 1981. augusztus 10-14. Szerk. BÉLÁDI Miklós, JANKOVICS József, NYERGES Judit. Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, 1985. pp. 177-181. 20. VEZÉR Erzsébet: Emlékezés Lesznai Annára [Egy levél Gyömrői Editnek, 1965, New York]. Kritika, 1985/1. sz., 19. p. 21. PETRÁSNÉ KOVÁTS Gizella: Első és utolsó találkozásom Lesznai Annával. Hét, 1986/3. sz., 11. p. 22. MARGÓCSY Klára: Lesznai Anna költői világa. Acta Academiae Paedogogicae Nyíregyháziensis, 1987. pp. 63-76. 23. VIZDAL, Jaroslav: Anna Lesznaiová a Peter Konečný v zbierkach Zemplínskeho múzea v Michalovciach. Zemplínske múzeum Michalovce, Múzeum. Roč. 37, č. 1. 1992., 8-10. p. 24. SIMONOVICS Ildikó: Lesznai Anna mesevilága. Tanulmányok Budapest múltjából XXVI., 1997. pp. 137-151. 25. VEZÉR Erzsébet: Lesznai Anna és művészi világa. = Asszonysorsok a 20. században. Szerk. BALOGH Margit, S. NAGY Katalin. Budapest: BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Szociális és Családvédelmi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága, 2000. pp. 151-159. 26. TÖRÖK Petra: Formába kerekedett a világ. Lesznai Anna művészete és hagyatéka a hatvani Hatvany Lajos Múzeumban. Budapest: Hatvany Lajos Múzeum, 2001. 105 p. 27. TÖRÖK, Petra: „Gránit a siratófalban, ütem magyar ajkú dalban”. Múlt és Jövő, 2001,
234
pp. 59-73. 28. TÖRÖK Petra: A körtvélyesi „Jardin Paradise”. – Lesznai Anna felvidéki Árkádiája. Kalligram, 2003/4. sz., pp. 27-57. 29. Szecessziós látásmód multimediális megközelítésben. Lesznai Anna művészete. Magyar nyelvjárások. A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének évkönyve, 2005. XLIII. pp. 33-39. 30. TÖRÖK Petra: Boldogságországba jutni. Bevezető gondolatok Lesznai Anna naplójegyzeteihez. Naplójegyzet (1921 vége, 1922 eleje). Ezredvég, 2006/10. sz., pp. 61-71. 31. ZSADÁNYI Edit: A tű és a toll: Lesznai Anna hímzéseinek és verseinek tárgya. = Kép - írás – művészet. Tanulmányok a 19-20. századi magyar képzőművészet és irodalom kapcsolatáról. Szerk. KÉKESI Zoltán, PETERNÁK Miklós, Budapest: Ráció, 2006., pp. 155-164. 32. Lesznai élete és művészete 1-2. Szerk. TÖRÖK Petra, SZILÁGYI Judit, Enigma 5152. sz., 173+181 p. 33. A. HÉDERVÁRI Zita: „Táltos remény”. Emlékezés Lesznai Anna (1885-1966) iparművész-költőre. Magyar iparművészet, 2007/2. sz., pp. 29-31. 34. Lesznai Anna: Idődíszítés – Mesék és rajzok. Vál. összeáll. a kísérő tanulmányt írta SZILÁGYI Judit. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, Hatvany Lajos Múzeum, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007. 160 p. 35. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 36. Lesznai Anna emlékkiállítás [SZNM-SZMKM, Brämer kúria, Pozsony, 2008. január 23. - április 29.] Katalógus. Tanulmány Török Petra. Bratislava: Hagyományok és Értékek Polgári Társulás, Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2008. 23 p. 37. SZILÁGYI Judit: A mese mint világnézet és műfaj. Lesznai Anna – mesén és túl. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 332-346. 38. FÖLDES Györgyi: „Hogy engem lássál nézd meg kedves a kertet”. A női én és a metafizikai én Lesznai Anna lírájában. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 347-368. 39. EISEMANN György: Egy átlényegülés lírai beszéde. Lesznai Anna: Tavasz Isten. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 369-376. 40. ZSÁVOLYA Zoltán: Szövegalapzat, műfajiság, autonómia. Lesznai Anna nagyregénye mint élet(műv)ének foglalata. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20.
235
század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 377-391.
Lónyay Sándorné, ifj. 1. LÓNYAY Sándorné, ifj.: Egy árva leány története. Regény. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1906. 189 p. 2. LÓNYAY Sándorné, ifj.: Jóslás a kézből. Több külföldi író nyomán. Budapest: Sachs és Pollák, 1899. 108 p. 3. Innominata: Másodvirágzás. + LÓNYAY Sándorné, ifj.: Nagyon szeretve. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1914? 63 p. 4. LÓNYAY Sándorné, ifj.: Röghöz kötöttek. Regény. Budapest: Athenaeum, 1904. 189 p.
Fordításai: 1. Anstey, F.: Turmalin úr idő-csekkjei. Regény. Ford. ifj. Lónyay Sándorné. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 32 p. 2. Bennett, Arnold: A nagy Babylon-szálloda. Regény. Ford. ifj. Lónyay Sándorné. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 39 p. 3. Hungerford, Mrs. [Margaret Wolfe Hamilton]: A vörös ház titka. Regény. Ford. ifj. Lónyay Sándorné. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 31 p. 4. Loti, Pierre: Chrysanthème asszonyság. Regény. Ford. ifj. Lónyay Sándorné. Budapest: Sachs és Pollák, 1899. 220 p. 5. Rhoden, Emma: A kis makrancos. Regény. Ford. ifj. Lónyay Sándorné. Budapest: Sachs és Pollák, 1900. 379 p. Szerkesztői munkái: 1. Magyar Bazár, 1901-1904.
236
Lőrinczyné Hidegh Ica 1. LŐRINCZYNÉ HIDEGH Ica: Elindult egy csillag. Versek. Marosvásárhely: Turáni Ny., 1942. 16 p. 2. LŐRINCZYNÉ HIDEGH Ica: Magyarok vagyunk. Versek. Marosvásárhely: Turul Ny., 1941. 16 p. 3. LŐRINCZYNÉ HIDEGH Ica: A szerelem rózsafája… Versek. Marosvásárhely: Turáni Ny., 1942. 16 p.
Luby Margit, Benedekfalvi 1. LUBY Margit [Benedekfalvi]: Az alföldi pásztor jellemrajzához. Tanulmány. Budapest: Stephaneum Ny., 1938. 15 p. (Klny. A Társadalomtudományból) 2. LUBY Margit, Benedekfalvi: Bábalelte babona. Tanulmány. Budapest: Magyar Könyvkiadó, 1936. 95 p. 3. LUBY Margit, Benedekfalvi: Felső kereskedelmi iskoláink statisztikai táblái 1931-32. tanévtől 1935-36. tanév elejéig. Budapest: Franklin Ny., 1936. pp. 535-553. (Klny. a Kereskedelmi Szakoktatásból) 4. LUBY Margit, Benedekfalvi: Fogyó legelőkön. Néprajz. Ill. Rainerné Istvánffy Gabriella. Budapest: Athenaeum, 1943. 228 p. 5. LUBY Margit [Benedekfalvi]: Népmondák Szabolcs-Szatmárból. Tanulmány. Előszó Ujváry Zoltán, utószó Farkas József. Debrecen: KLTE, 1985. 96 p. 6. LUBY Margit [Benedekfalvi]: Népünk történeti tudásáról. Tanulmány. Budapest: Szerző, 1938. pp. 170-176. (Klny. A Társadalomtudományból) 7. LUBY Margit [Benedekfalvi]: Olyan világ volt... Válogatott tanulmányok. Szerk. Németh Péter, Farkas József. Mátészalka: Szabolcs M. Lapkiadó Vállalata, 1976. 73 p. (A Szatmári Múzeum Közleményei 3. Bibliográfia a tanulmányok végén) 8. LUBY Margit, Benedekfalvi: A parasztélet rendje. Népi szokások, illendő magatartás, babonák Szatmár vármegyében: Szamoshát, Tiszahát, Nyírség. Monográfia. Bev. Solymossy Sándor. Budapest: Centrum, 1935. 232 p. 9. LUBY Margit, Benedekfalvi: A szilva hazája. Tanulmány. Budapest: Magyar Néprajzi Társaság, 1939. 11 p. (Klny. a Néprajzi Értesítőből) 10. LUBY Margit, Benedekfalvi: Virágos a kedvem. Tanulmány. Budapest: Magyar Néprajzi Társaság, 1939. 15 p. (Klny. az Ethnographiából)
237
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ILLYÉS Gyula: A parasztélet rendje. Luby Margit könyve. Nyugat, 1935. I. (4. sz.), pp. 336-337. = Uő: Iránytűvel I. Budapest: Szépirodalmi, 1975. pp. 116-119. 2. PÁVEL Ágoston: Luby Margit: Népünk történeti tudása. Vasi Szemle, 1939/3. sz., 186. p. 3. BEKE Ödön: Luby Margit: Bábalelte babona. Vasi Szemle, 1943/7-8. sz., pp. 330332. 4. BEKE Ödön: Luby Margit: Fogyó legelőkön. Vasi Szemle, 1943/7-8. sz., pp. 328-329. 5. FARKAS József: Luby Margit kéziratos hagyatéka a Szatmári Múzeumban. Debrecen: KLTE, 1986. 117 p. 6. MÓSER Zoltán: Ki világot vet, szokást arat. A magyar paraszt tisztességtudó szokásairól (Luby Margit: A parasztéletrendje. Nap Kiadó, Budapest, 2002.) Magyar Szemle, 2002/9-10. sz., pp. 158-167. 7. MOLNÁR József: Luby Margit. Honismeret, 1977/1. sz., pp. 30-32. 8. ORTUTAY Gyula: Luby Margit (1885-1976). Ethnographia, 1977/1. sz., pp. 147-149. 9. Luby Margit Ady Endréről szóló levele. Közli Molnár József. Honismeret, 1977/1. sz., pp. 35-37.
Lux Terka (Dancsházi Oláh Ida) 1. 2. 3. 4. 5. 6.
LUX Terka: Álom. Novellák. Budapest: Érdekes Újság, 1913. 217 p. LUX Terka: Amire születtünk. Regény. Budapest: Légrády, 1906. 248 p. LUX Terka: Budapest. Regény. Budapest: Légrády, 1908. 211 p. LUX Terka: Budapesti fotográfiák. Elbeszélések. Budapest: Lampel, 1906. 56 p. LUX Terka: Életre halálra. + Kolumbus. Két regény. Budapest: Légrády, 1921. 236 p. LUX Terka: Emberek vagyunk. Az isten fia és az ördög fia. Regény. Budapest: Légrády, 1918. 462 p. 7. LUX Terka: Kelet és Nyugat. Regény. Budapest: Légrády, 1921. 304 p. 8. LUX Terka: Küzdelem az élettel. Regény. Budapest: Légrády, 1914. 437 p. 9. LUX Terka: A láthatatlan hajós. Regény. Budapest: Légrády, 1927. 2 kötet 10. LUX Terka: Leányok. Regény. Budapest: Légrády, 1906. 272 p. 11. LUX Terka: Lenci naplója. Fáni és Dani. Elbeszélések. Budapest: Faragó, 1905. 229 p. 12. LUX Terka: Marcsa gondolatai. Novellák. Budapest: Légrády, 1903. 235 p.
238
13. LUX Terka: Mesék. Budapest: Lampel, 1903. 44 p. 14. LUX Terka: Meseország. Elbeszélések. Budapest: Légrády, 1910. 343 p. 15. LUX Terka: Nápoly és Buda. Regény. Budapest: Kókai, 1941. 328 p. 16. LUX Terka: Novellák. Budapest: Légrády, 1919. 217 p. 17. LUX Terka: Tűz. Elbeszélések. Budapest: Légrády, 1917. 219 p. 18. LUX Terka: A una corda (Egy húron). Elbeszélések. Budapest: Légrády, 1909. 303 p.
Szerkesztői munkái: 1. Színházi Újság. Illusztrált színházi és művészeti hetilap. Főszerk. Lux Terka. Szerk. Révész Béla 1.évf. 1.sz. (1913. okt. 4.)-1.évf. 3.sz. (1913. okt. 25.). Budapest: Márkus Ny.,
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Magyar írónők. XXIV. Lux Terka. Magyar Bazár, 1904/3. sz., 3. p. 2. ADY Endre: Lux Terka könyve. Budapesti Napló, 1905. máj. 21. 10. p. = Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok VI. Sajtó alá rend. VARGA József. Budapest: Akadémiai, 1966. pp. 168-169. 3. SCHÖPFLIN Aladár: Budapest. Vasárnapi Ujság, 1908. augusztus 30. 716. p. 4. SÁNTA Gábor: Schneider Fanni. Lux Terka Budapestje = Szerep és alkotás. Szerk. NAGY Beáta, S. SÁRDI Margit. Debrecen: Csokonai, 1997. pp. 93-100. 5. FÖLDVÁRI József: Nóra – segédszínésznőkkel. Lux Terka és Ritoók Emma közös színpadán. Somogy, 2008/2. sz., pp. 76-88. Újraközölve: Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 107-111. 6. FÖLDVÁRI József: „Egy hazug asszony nem hazug asszony”, Lux Terka nem Lux Terka.= Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 82-88. 7. KÁDÁR Judit: Utószó. = Lux Terka: Budapest. Schneider Fáni regénye. Szöveggondozás, jegyzetek KÁDÁR Judit. Budapest: Noran Könyvesház, 2011.
239
Madarassy-Beck Zsuzsanna 1. Zsuzsanna Mária [MADARASSY-BECK Zsuzsanna]: Akik megteszik… Elbeszélések. Budapest: Színházi Élet, 1924. 158 p. 2. MADARASSY Zsuzsa [MADARASSY-BECK Zsuzsanna]: Amiről Isten megfeledkezett. Regény. Budapest: Bibliotheka, 1934. 279 p. 3. Zsuzsanna Mária [MADARASSY-BECK Zsuzsanna]: Arany bárkán, ezüstös vizeken. Versek. Ill. Ferenczy Sándor. Budapest: Pallas, 1917. 78 p. 4. Zsuzsanna Mária [MADARASSY-BECK Zsuzsanna]: Harag nélkül. Versek. Budapest: Színházi Élet, 1920. 51 p. 5. MADARASSY Zsuzsa [MADARASSY-BECK Zsuzsanna]: Panni és Patrick. Elbeszélések. Budapest: Almanach, 1940. 101 p.
Fordításai: 1. Ward, Mary: Kígyóverem. Regény. Ford. Madarassy Zsuzsanna. Budapest: Révai, 1947. 281 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. S. M.: Arany bárkán ezüstös vizeken (Zsuzsanna Mária [Madarassy-Beck Zsuzsa] verseskönyve). A Hét, 1917/52. sz., 830. p. 2. Arany bárkán, ezüst vizeken (Zsuzsanna Mária [Madarassy-Beck Zsuzsa] verseskönyve). Vasárnapi Ujság, 1918/1. sz., 13. p. 3. NÉMETH Andor: Madarassy Zsuzsa: Amiről az Isten megfeledkezett. Nyugat, 1933. II. (24. sz.), pp. 610–611. 4. NÉMETH Andor: Négyszemközt Madarassy Beck Zsuzsa bárónővel. Literatura, 1934/2. sz., pp. 23-24.
Madzsarné Jászi Alice 1. MADZSARNÉ JÁSZI Alice: Egészségi és szépségi torna nők és gyermekek számára Mensendieck rendszere szerint. Tanulmány. Budapest: Magánkiadás, 1912. 6 p.
240
2. MADZSARNÉ JÁSZI Alice: A női testkultúra új útjai. Tanulmány. Budapest: Athenaeum, 1926. 164 p.
Műveinek fordításai: 1. Madzsarné Jászi Alice: La culture physique de la femme moderne. Trad. par Marthe Erdos. Paris: Vigot Frères, 1936. 224 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SCHÖPFLIN Aladár: A női testkultúra új útjai. Dr. Madzsarné Jászi Alice könyve. Nyugat, 1926. I. (11. sz.), 1017. p. 2. TERSÁNSZKY JÓZSI Jenő: Tánc. Madzsar Alice mozdulatművész csoportja az Új Színházban. Nyugat, 1929. I. (12. sz.), pp. 835-836. 3. KÁLMÁN Kata: A Madzsar iskola 1927-1929. Budapest: Vintage Galéria, 2007. 95. p. 4. BORGOS Anna: Madzsarné Jászi Alice a női testkultúra új útjain. = Elmozdulás. Munkáskultúra és életreform a Madzsar-iskolában. Szerk. CSATLÓS Judit. Budapest: Kassák Múzeum, 2012. pp. 18–46.
Magyaryné Techert Margit 1. MAGYARYNÉ TECHERT Margit: A bölcs és a halál az ókorban. Tanulmány. Budapest: Egyetemi Ny., 1940. 7 p. (Klny. Athenaeumból) 2. MAGYARYNÉ TECHERT Margit: A diplomás nők helyzete Magyarországon. Tanulmány. Budapest: Athenaeum Ny., 1938. 9 p. (Klny. Magyar Szemléből) 3. MAGYARYNÉ TECHERT Margit: A hellén újplatonizmus története. Monográfia. Budapest: MTA Filozófia Bizottság, 1934. 235 p. 4. MAGYARYNÉ TECHERT Margit: Iráni vallásos emlékek a plotinosi psyche fogalmában. Tanulmány. Budapest: Egyetemi Ny., 1929. 16 p. (Klny. Egyetemes Philológiai Közlönyből) 5. MAGYARYNÉ TECHERT Margit: La notion de la Sagesse dans les trois premiers siècle de notre ère. Berlin: Heymann, 1930. 27 p. (Klny.: Archiv für Geschichte der Philosophie und Soziologie Bd. 39.) 6. MAGYARYNÉ TECHERT Margit: Az 1938-as év mérlege a szellemi pályán működő 241
nők szempontjából. Tanulmány. Budapest: Szerző, 1939. 4 p. (Klny. Jövő Utjainból)
Fordításai, közreműködései: 1. Így láttuk mi Németországot. Tíz beszámoló kiváló magyar diplomásnők tollából. Szerk. Magyary Zoltánné Techert Margit. Írták Dienes Éva, Hadzsy Olga et al. Budapest: Magyar Női Szemle, 1940. 40 p. 2. Magyar Női Szemle. Szerk. Magyaryné Techert Margit 1935-1940. Budapest: Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete 3. Plotinos: Istenről és a hozzá vezető utakról. Szemelvények Plotinos Enneasaiból. Ford. Techert Margit. Budapest: Officina, 1944. 120 p. 4. Plotinos: A szépről és a jóról. Ford. Techert Margit. Budapest: Pfeifer, 1925. 159 p. 5. Plotinos esztétikája. Tanulmány. Kolozsvár: Minerva Ny., 1943. 12 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. JOÓ Tibor: A hellén újplatonizmus. Magyaryné Techert Margit könyve. Nyugat, 1936. I. (1. sz.), pp. 77-78. 2. PAPP Barbara: A „modern értelmiségi nő”-szerep megjelenési formái dr. Magyary Zoltánné, dr. Techert Margit életében, emlékirat-töredékeiben. = Nők és férfiak…, avagy a nemek története. Szerk. LÁCZAY Magdolna. Nyíregyháza: Hajnal István Kör, Nyíregyházi Főiskola – Gazdaságtudományi Kar, 2003. pp. 320-326.
Mahovich Klára 1. MAHOVICH Klára: Könnyes szemek. Versek. Budapest: Pallas Ny., 1937. 38 p. 2. MAHOVICH Klára: Mécsvilág. Versek. Budapest: Pallas Ny., 1933. 44 p.
Mányiné Prigl Olga 1. MÁNYINÉ PRIGL Olga: Általános jelentés a Vöröskereszt gyomai fiókjának 1914– 242
1915. évi működéséről. Gyula: Dobay, 1916. 27 p. 2. MÁNYINÉ PRIGL Olga: Apró novellák. Gyoma: Kner, 1897. 157 p. 3. MÁNYINÉ PRIGL Olga: A Szeniczei-família és egyéb történetek. Gyoma: Kner, 1910. 188 p.
Máriássyné Szemere Katinka 1. MÁRIÁSSYNÉ Szemere Katinka: Fordul a szél. Versek. Sárospatak: Főiskolai Ny., 1927. 64 p. 2. MÁRIÁSSYNÉ Szemere Katinka: Terem a parlag. Elbeszélések. Budapest: Bethlen Gábor Szövetség, 1939. 95 p.
Fordításai: 1. Gerely Jolán: Das gebildete Mädchen. Übers. von K. von Máriássy [Máriássyné Szemere Katinka] Paderborn: Schöningh, 1934. 192 p. 2. Gerely Jolán: Gib mir dein Herz! Übers. von K. von Máriássy [Máriássyné Szemere Katinka] Paderborn: Schöningh, 1935. 235 p. 3. Gerely Jolán: Wer bin ich? Gedanken über Frauenwesen und Frauensendung. Übers. von Máriássyné Szemere Katinka. Paderborn, Wien, Zürich: Schöningh, Fürlinger, Götschmann, 1937. 328 p. 4. Tóth Tihamér: Le caractère du jeune homme. Vallásos irodalom. Ford. Máriássyné Szemere Katinka. Mulhause: Salvator, 1938. 271 p. 5. Tóth Tihamér: Dans la belle nature de Dieu. Vallásos irodalom. Ford. Máriássyné Szemere Katinka. Mulhause: Salvator, 1939. 230 p. 6. Tóth Tihamér: L’education du jeune homme. Vallásos irodalom. Ford. Máriássyné Szemere Katinka. Mulhause: Salvator, 1939. 254 p. 7. Vildrac, Charles: A rózsaszínű sziget. Regény. Ford. Máriássyné Szemere Katinka. Budapest: Franklin, 1934. 133 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. GULYÁS Sándor: Máriássyné Szemere Katinka: Fordul a szél. Napkelet, 1927. 1141. p. 243
Marschalkó Lia 1. MARSCHALKÓ Lia: Egyedül az őszben. Versek. Budapest: Genius, 1928. 39 p.
Egyéb munkái: 1. Könyvpiac. Szerk. Marschalkó Lia. Budapest: Könyvpiac Lapkiadó Társaság, 1936. [? p.]
Róla szóló válogatott irodalom: 1. GYERGYAI Albert: Egyedül az őszben. Marschalkó Lia versei. Nyugat, 1928. II. (15. sz.), pp. 207-208.
Mátrainé Matthias Varga Róza 1. MÁTRAINÉ MATTHIAS VARGA Róza: Feminizmus. Értekezés. Szarvas: Sámuel, 1913. 40 p. 2. MÁTRAINÉ MATTHIAS VARGA Róza: Inczédi László élete és költészete. Tanulmány. Szarvas: Sámuel, 1912. 29 p. 3. MÁTRAINÉ MATTHIAS VARGA Róza: Ökrös Tera és egyéb elbeszélések. Budapest: Toldi, 1911. 88 p.
Mauks Kornélia 1. MAUKS Kornélia: A borzvári kastély titka. A pálfalusiak. Elbeszélések. Bev. Rubinyi Mózes. Budapest: Béta, é.n. [1924], 177 p. 2. MAUKSCH Cornélia [MAUKS Kornélia]: Fehér rózsa és egyéb történetek. Elbeszélések. Előszó Mikszáth Kálmán. Ill. Neogrády Antal. Budapest: Franklin, 244
3. 4. 5. 6. 7.
1905. 372 p. MAUKS Kornélia: Képek Mikszáth Kálmán életéből. Életrajz. Budapest: Lampel, 1918. 82 p. MAUKS Kornélia: A kis hősök. Hamupipőke. A nap leánya. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1899. 48 p. MAUKS Kornélia: Mikszáth Kálmán sógornője. Önéletrajz. Budapest: Franklin, 1921. 63 p. MAUKS Kornélia: A regényhősnők. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1914. 187 p. MAUKS Kornélia: Zörgő harasztok. Elbeszélések. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Franklin, 1909. 157 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. RUBINYI Mózes: Mauks Cornéliáról. Uj Idők, 1922/3. sz., 59. p.
Medveczky Bella 1. 2. 3. 4. 5.
MEDVECZKY Bella: Apróhirdetés. Regény. Budapest: Stádium, 192? 253 p. MEDVECZKY Bella: „Budapest 31-862”. Regény. Budapest: Pallas, 1930. 206 p. MEDVECZKY Bella: Csak vele. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 127 p. MEDVECZKY Bella: Családi ház. Regény. Budapest: Athenaeum, 1941. 406 p. MEDVECZKY Bella: A csodálatos örökség. Ifjúsági regény. Ill. Róna Emy. Budapest: Palladis, 1939. 76 p. 6. MEDVECZKY Bella: Eszter. Regény. Budapest: Nova, 1934. 179 p. 7. MEDVECZKY Bella: Ezért…? Regény. Budapest: Palladis, 1930. 326 p. 8. MEDVECZKY Bella: Géza kisasszony. Regény. Budapest: Palladis, 1935. 302 p. 9. MEDVECZKY Bella: Havasi börtön. Regény. Budapest: Athenaeum, 1946. 603 p. 10. MEDVECZKY Bella: Havasi vihar. Regény. Budapest: Athenaeum, 1940. 327 p. 11. MEDVECZKY Bella: Mackó és társai. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Palladis, 1942. 76 p. 12. MEDVECZKY Bella: Mámor. Regény. Budapest: Dick, 1928. 302 p. 13. MEDVECZKY Bella: Útközben. Regény. Budapest: Athenaeum, 1942. 284 p. 14. MEDVECZKY Bella: Vihar. Regény. Budapest: Pallas, 1927. 138 p. 15. Jancsi és Juliska. Mese. Átdolg. MEDVECZKY Bella. Ill. Weszely Norbert. 245
Budapest: Palladis, 1937. 63 p.
Műveinek fordításai: 1. Medveczky Bella: La casa paterna. Trad. di Filippo Faber. Milano: F. Elmo, 1945. 529 p. 2. Medveczky Bella: Tempesta sulle Alpi. Trad. di Filippo Faber. Milano: Baldini & Castoldi, 1944. 391 p.
Fordításai: 1. Baumgarten, Harald: Elveszem a feleségemet. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1932. 166 p. 2. Droonberg, Emil: Alaszkai aranyvilág. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1928. 259 p. 3. Jancsi és Juliska. Mese. Átdolg. Medveczky Bella. Ill. Weszely Norbert. Budapest: Palladis, 1937. 63 p. 4. Klein, Ernst: Támadás Monte Carlo ellen. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1932. 173 p. 5. Mühlen-Schulte, Georg: Bobby fölébred. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1931. 262 p. 6. Roswalt, Franz: Rémület Shanghaiban. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1934. 175 p. 7. Schirokauer, Alfred: A végzetes alarm. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1931. 250 p. 8. Siodmak, Kurt: Eltévedt golyó. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1932. 176 p. 9. Stefani, Ole: Botrány a klubban. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1933. 175 p. 10. Stefani, Ole: A leány, az autó, meg a kutya. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1936. 176 p. 11. Zeckendorf, Friedrich: A gnadenfeldi örökség. Regény. Ford. Medveczky Bella. Budapest: Palladis, 1933. 176 p.
246
Róla szóló válogatott irodalom: 1. V. G.: Medveczky Bella: Mámor. Napkelet, 1928. 786. p. 2. KÁLLAY Miklós: Nők a magyar regényirodalomban [Somfay Margit: Vénusz jegyében; Dobosi Pécsi Mária: Csodálatos bábú; Vándor Iván: Andrea szerencséje; Medveczky Bella: Mámor]. Literatura, 1928/5. sz., pp. 11-13. 3. S.: Eszter. Medveczky Bella regénye. Pásztortűz, 1935/10-11. sz., pp. 248-249.
Megyery Ella 1. 2. 3. 4. 5. 6.
MEGYERY Ella: Budapesti notesz. Útirajz. Budapest: Dante, 1937. 415 p. MEGYERY Ella: Ejtőernyős villámháború. Budapest: Stádium, 1940. 335 p. MEGYERY Ella: Az első villámháború. Budapest: Stádium, 1940. 320 p. MEGYERY Ella: Franco Spanyolországban. Útleírás. Budapest: Dante, 1938. 204 p. MEGYERY Ella: Istenek, fáraók, emberek. Útleírás. Budapest: Dante, 1935. 215 p. MEGYERY Ella: Rabszolgák és rabszolgatartók. Három ember öt napja, amely alatt nem történik semmi. Regény. Budapest: Magyarság, 1928. 191 p. 7. MEGYERY Ella: Római notesz. Útirajz. Budapest: Pfeiffer, 1929. 227 p. 8. MEGYERY Ella: Egy tavasz Marokkóban. Útirajzok. Budapest: Utazási Könyvek Kiadóhivatala, 1933. 223 p. 9. MEGYERY Ella: Velencei notesz. Útirajz. Budapest: Dante, 1937. 302 p. 10. MEGYERY Ella: A Világvándora hercegnő. Hét országon keresztül. Útirajzok. Budapest: Lantos, 1928. 327 p.
Műveinek fordításai: 1. Megyery Ella: Budapest. Scrap Book. Transl. by Henry Pikler. Budapest: Dante, 1938. 393 p. 2. Megyery Ella: Á la découverte de Budapest. Trad. par Ladislas Gara. Budapest: Dante, 1937. 421 p. 3. Megyery Ella: Dopo la bufera. Belgio, Olanda, Danimarca, Norvegia. Trad. di Filippo Faber. Milano: Garzanti, 1942. 470 p. 4. Megyery Ella: Hints about Rome. Transl. by Agatha Szilágyi-Fischer. Budapest: Pfeifer, 1929. 2. ed. 240 p. 5. Megyery Ella: Idoli, faraoni uomini. Trad. di Filippo Faber. Milano: S. A. Editrice 247
Genio, 1934. 214 p. 6. Megyery Ella: Sehen – Leben – Geniessen in Budapest. Übers. von Andreas Gaspar. Budapest: Dante: 1937. 411 p. 7. Megyery Ella: Venedig wie es keiner kennt. Reisebeschreibung. Übers. von Andreas Gaspar. Budapest: Dante, 1937. 75 p. 8. Megyery Ella: A zonzo per Budapest. Trad. di Filippo Faber. Milano, Budapest: Genio, Dante, 1938. 423 p.
Szerkesztői munkái: 1. Ünnep. Képes hetilap. Szerk. Megyery Ella 1934-1944. Budapest: Dante 2. Magyar Könyvbarátok. Szerk. Megyery Ella 1959-1963. Köln: Amerikai Magyar Kiadó
Megyery Sári 1. MEGYERY Sári: Asszonyoknak ajánlva. Karcolatok. Budapest: Vajna, 1938. 126 p. 2. MEGYERY Sári: Adjatok azoknak. Versek. Ill. Szőnyi István. Budapest: Nova, 1935. 59 p. 3. Sacy von Blondel [MEGYERY Sári]: Csak a fényre vigyázz! Versek. Ill. Molnár C. Pál. Budapest: Dick, 1932. 79 p. 4. MEGYERY Sári: De uraim! Könyv a férfiaknak. Karcolatok. Budapest: Vajna és Bokor, 1941. 149 p. 5. MEGYERY Sári: Én. Asszonyoknak ajánlva. Ill. Biai-Föglein István. Regény. Budapest: Vajna, 1938.126 p. 6. MEGYERY Sári: Én is voltam jávorfácska. Önéletrajzi regény. Párizs: Magyar Műhely, 1975. 377 p. 7. MEGYERY Sári: Une fée dans la maison. Regény. Paris: Julliard, 1958. 262 p. 8. Sacy von Blondel [MEGYERY Sári]: Gál, a becsücs. Regény. Budapest: Dick, 1929. 215 p. 9. MEGYERY Sári: Játékszerelem. Emlékek és portrék. Budapest: Magvető, 1984. 254 p. 10. Sacy von Blondel [MEGYERY Sári]: … és könnyűnek találtatott. Regény. Budapest: Nova, 1934. 315 p. 11. Sacy von Blondel [MEGYERY Sári]: Mama karriert csinál. Regény. Budapest: 248
Színházi Élet, 1932. 96 p. 12. MEGYERY Sári: A szerelem a szerelmesé. Regény. Budapest: Nova, 1936. 307 p. 13. Sacy von Blondel [MEGYERY Sári]: Te érted akartam. Versek. Budapest: Vajna és Bokor, 1940. 73 p. 14. Sacy von Blondel [MEGYERY Sári]: Túl a töltésen. + A lovag úr. Elbeszélések. Budapest: Színházi Élet, 1931. 144 p. 15. MEGYERY Sári: A vendég. Regény. Budapest: Szöllősy, 1943. 418 p.
Műveinek fordításai: 1. Megyery Sári: C’est pour moi que je t’aime! Trad. par André Lang, Ladislas Gara. Paris: Les Éditions de France, 1940. 283 p. 2. Megyery Sári: Pour lui. Le livre de tous les hommes. Ford. ismeretlen. Paris: Les Éditions de France, 1941. 196 p. 3. Megyery Sári: Pour toi. Le livre de toutes les femmes. Trad. par Françoise BrissonRouchaud. Paris: Les Éditeurs de France, 193? 152 p. 4. Megyery Sári: Pour lui. Le livre de tous les hommes. Ford. ismeretlen. Paris: Les Éditeurs de France, 1941. 196 p. 5. Megyery Sári: Un voyage d'amour. Trad. par Ladislas Gara, adapté par André Lang. Paris: Les Éditions de Paris, 1946. 273 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Sacy von Blondel filmszínésznő regényt ír [Vera Denis]. Délibáb, 1928/32. sz., 12. 2. TÖRÖK Sophie: Megyery Sári: És könnyűnek találtatott. Nyugat, 1934. II. (19. sz.), 335. p. 3. TÖRÖK Sophie: Sacy von Blondel. Megyeri Sári versei. Nyugat, 1935. II. (10. sz.), 295. p. 4. KERESZTURY Dezső: Egy életmű tükre. Megyery Sári: Én is voltam jávorfácska… c. művéről. Irodalomtörténet, 1978/1. sz., pp. 296-297. 5. HEIMANN Ildikó: Hazája a magyar nyelv. Interjú. Magyar Nemzet, 1979. jún. 14. 4. p. 6. DÉNES Zsófia: Sacy. Magyar Nemzet, 1983. febr. 17. 8. p. 7. LŐCSEI Gabriella: Megyery Sári emlékezete. Magyar Nemzet, 1983. febr. 17. 8. p. 8. VEZÉR Erzsébet: A jávorfácska kidőlt. Élet és Irodalom, 1983/6. sz. 6. p. 9. KOVALCSIK András: Tormay Cécile, Mollináry Gizella, Megyery Sári. Három
249
neves írónő és Balassagyarmat. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1995/1-2. sz., pp. 66-76. 10. Megyery Sári (Balassagyarmat 1897 – Párizs 1983). Az anyagot vál. és szerk. KOVALCSIK András. Balassagyarmat: Hír-Ász Kft., 2000. 128 p. 11. FRIED István: A levelez/get/ő Márai Sándor. A Márai – Megyery Sári-levelezés margójára. Irodalomtörténeti Közlemények, 2001/1-2. sz., pp. 84-89.
Méreiné Juhász Margit 1. MÉREINÉ JUHÁSZ Margit: Bessenyei-mozaikok [Bessenyei György]. Budapest: Stephaneum Ny., 1934. 11 p. (Klny. a Napkeletből) 2. MÉREINÉ JUHÁSZ Margit: Búzavirág. Versek. Nyíregyháza: Jóba Ny., 1923. 32 p. 3. MÉREINÉ JUHÁSZ Margit: Határozz és kimondtad sorsodat. Jelenet 1848 március idusán. Gáspár Gyula ötletéből. Budapest: Levente Műsorközpont, 1943. 15 p. 4. MÉREINÉ JUHÁSZ Margit: Meótiszi ének. Történeti regény a VI. századból. Ill. Csikós Tóth András. Budapest: Magyar Könyvbarátok, 1936. 296 p. 5. MÉREINÉ JUHÁSZ Margit: Mikszáth Kálmán akadémiai tagsága. Tanulmány. Budapest: Akadémia, 1960. pp. 761-764. (Klny. A Magyar Tudományból) 6. MÉREINÉ JUHÁSZ Margit: Mikszáth Kálmán szellemi és tárgyi hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémián és tájmúzeumainkban. Tanulmány. Budapest: Bibliotheca Academiae Scientiarium Hungaricae, 1963. 65 p. 7. MÉREINÉ JUHÁSZ Margit: Üzenem Ádámnak. Versek. Nyíregyháza: Jóba Ny., 1930. 87 p.
Közreműködései: 1. Mikszáth Kálmán levelezése I-III. 1865-1884; 1884–1908;1909–1910. Szerk. Bisztray Gyula, Király István. Sajtó alá rend. Méreiné Juhász Margit. Budapest: Akadémiai, 1961-1962. 3 kötet. 2. Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései. Sajtó alá rend., az előszót és a jegyzeteket írta Király István, a függelék anyagát sajtó alá rend. és jegyzetekkel ellátta Méreiné Juhász Margit. Budapest: Szépirodalmi, 1957. 410 p.
250
Róla szóló válogatott irodalom: 1. GULYÁS Sándor: Juhász Margit: Búzavirág. Napkelet, 1924/II., 76. p. 2. Szerző nélkül: M. Juhász Margit: Üzenem Ádámnak. Nyugat, 1930. I. (9. sz.), 742. p.
Mezőssy Mária 1. MEZŐSSY Mária: Örvényben. Regény. Budapest: Délvidéki Egyetemi Hallgatók Egyesülete, 1941. 195 p. 2. MEZŐSSY Mária: Tiszta gyolcs. Elbeszélések. Budapest: Griff, 1943. 225 p. 3. MEZŐSSY Mária: Tűztánc. Regény. Budapest: Révai, 1939. 297 p.
Fordításai: 1. Széchenyi Beatrix – Rabindranath Tagore: Csevegés egy csontvázzal. Elbeszélések. Ford. Mezőssy Mária. Castrop – Rauxel (USA), 1953. 34 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KÁDÁR Erzsébet: Két írónő, két „első regény”. Mezőssy Mária: Tűztánc; Székely Júlia: A repülő egér. Nyugat, 1939. I. (6. sz.), pp. 408-409.
Mikes Margit 1. MIKES Margit: Csillagtalan ég alatt. Versek. München: Aurora, 1974. 79 p. 2. MIKES Margit: Költő a konyhán. Versek. Budapest: Egyetem Ny., 1938. 54 p. 3. MIKES Margit: Üvegpohár. Válogatott versek. Cambridge, Mass.: Beane, 1971. 203 p.
251
Műveinek fordításai: 1. Mikes Margit: Poet in the Kitchen. Transl. by Suzanne K. Walther. Ill. Joan and John Digby. Oyster Bay, NY: Feral Press, 2006. [? p]
Róla szóló válogatott irodalom: 1. RADNÓTI Miklós: Költő a konyhán. Mikes Margit verseskönyve. Nyugat, 1938. II. (8. sz.), 138. p. 2. Sz. P. [SZABÓ Pál?]: Mikes Margit: Költő a konyhán. Kelet Népe, 1938/6. sz., pp. 369-370.
Miklós Jutka 1. MIKLÓS Jutka: Élet Őfelségéhez. Versek. Nagyvárad: Sonnenfeld Ny., 1908. 110 p. 2. MIKLÓS Jutka költeményei. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1904. 127 p. 3. MIKLÓS Jutka: Visszaölel a föld. Válogatott versek. Budapest: Magvető, 1971. 112 p. 4. A Holnap. Antológia. Budapest: Singer és Wolfner, 1908. 278 p. 5. A Holnap új versei. Második könyv. Miklós Jutka ajánlásával. Budapest: Márkus Ny, 1909. 240 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ADY Endre: Miklós Jutka. Budapesti Napló, 1905. márc. 24., 9. p. = Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok VI. Sajtó alá rend. VARGA József. Budapest: Akadémiai, 1966. 101. p. 2. KARSAI KULCSÁR István: Az utolsó Holnapos. Élet és Irodalom, 1976. febr. 28., 2. p. 3. RUFFY Péter: Miklós Jutka három halála. = Uő: Világaim. Budapest: Szépirodalmi, 1979. pp. 477-483. 4. BAKÓ Endre: „A holnap asszonya”. Miklós Jutka, egy nagyváradi költőnő arcképéhez. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1999. pp. 357-373. 5. TÓBIÁS Áron: Megmentett hangszalagok. Miklós Jutka. A százéves Nyugat emlékére. Élet és Irodalom, 2008/38. sz., 28. p. 252
Miklósy Ilona, G. 1. MIKLÓSY Ilona, G.: Illyésházy Kata házassága. Regény. Budapest: Budapesti Hirlap Ny., 1914. 173 p. 2. MIKLÓSY Ilona, G.: A nagy tűz. Regény. Budapest: Tolnai, 1927. 127 p. 3. MIKLÓSY Ilona, G.: A színész és leánya. Regény. Budapest: Légrády, 1923. 220 p. 4. MIKLÓSY Ilona, G.: Utolsó felvonás. Színészek és komédiások. Budapest: Budapesti Hirlap Ny., 1912. 148 p. 5. MIKLÓSY Ilona, G.: Viola. Regény. Brassó: Brassói Lapok, 1925. 36 p.
Szerkesztői munkái: 1. Kis Pajtás. Képes gyermeklap. Szerk. Miklósy Ilona, G. 1914-1924. Budapest: T. Pelikán Krizsó
Milkó Endréné Zniobányai Krisztina 1. MILKÓ Endréné, ZNIOBÁNYAI Krisztina: Bandi könyve. Gyermektörténetek. Szeged: Thália, 1927. 89 p. 2. MILKÓ Endréné újabb versei. Budapest: Grill, 1928. 134 p. 3. MILKÓ Endréné [ZNIOBÁNYAI Krisztina]: Versek. Budapest: Grill, 1927. 150 p.
Mocsáry Béláné Fáy Mária 1. MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: India és Ceylon. Úti jegyzetek 80 képpel. Budapest: Nagel, 1899. 230 p. 2. MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: Keleti utazás. Egyiptom, Szentföld, India, Ceylon. Úti jegyzetek. 2. bővített kiad. Budapest: Athenaeum, 1901. 400 p. 3. MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: Mexikói utazásom. Úti jegyzetek. Budapest: Pesti Ny., 1905. 37 p. (Klny. Magyar Szalonból) 253
4. MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: Utazásom Éjszak-Amerika nyugati partvidékein. Útleírás. Budapest: Fritz, 1902. 42 p. (Klny. Földrajzi közleményekből) 5. MOCSÁRY Béláné FÁY Mária: Úti jegyzetek. Budapest: Pesti Ny., 1905. 37 p. (Klny. Magyar Szalonból)
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Séták a nagyvilágban. Mocsáry Béláné. Uj Idők, 1905. jan. 8. pp. 36-38. 2. SZENDREI László: Mocsáry Béláné Fáy Mária. Kagylókürt, 2008/49. sz., pp. 78-79. 3. TAKÁCS Mária: Mocsáry Béláné Fáy Mária. http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/mocsary.html
Mók Ferencné 1. MÓK Ferencné: Bilincsek. Regény. Budapest: Arany János Ny., 1930. 197 p. 2. MÓK Ferencné: Magda szerelme és egyéb elbeszélések. Sátoraljaújhely: Zemlén Ny., 1902. 127 p. 3. MÓK Ferencné: Az ötezeréves bűn: leánykereskedelem. Tanulmány. Előszó Bezegh Huszágh Miklós. Budapest: Horizont, 1941. 174 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. –th [NÉMETH Pál?]: Mok Ferencné novelláskötete. Zemplén, 1902. jún. 26., 3. p.
Mollináry Gizella 1. MOLLINÁRY Gizella: Ami történik. Versek. Címlap Gebauer Ernő. Budapest: Gebauer, 1937. 127 p. 2. MOLLINÁRY Gizella: Az arc elsötétül. Versek. Címlap Gebauer Ernő. Budapest: Szerző, 1931. 151 p. 3. MOLLINÁRY Gizella: Asszonyi alázat. Versek. Budapest: Szerző, 1927. 64 p. 254
4. MOLLINÁRY Gizella: Betelt a föld hamissággal. Regény. Budapest: Grill, 1941. 2 kötet. 5. MOLLINÁRY Gizella: Betévedt Európába. Regény. Budapest: Grill, 1941. 2 kötet. 6. MOLLINÁRY Gizella: Földet érint homlokunk. Versek. Budapest: Szerző, 1929. 78 p. 7. MOLLINÁRY Gizella: Az Isten hallgat. Regény. Budapest: Grill, 1947. 307 p. 8. MOLLINÁRY Gizella: A kocsihajtó. Versek. Budapest: Szerző, 1934. 161 p. 9. MOLLINÁRY Gizella: Meddő szüret után... Regény. Budapest: Grill, 1942. 2 kötet. 10. MOLLINÁRY Gizella: Vádoltuk egymást. Regény. Budapest: Grill, 1943. 2 kötet.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. IGNOTUS: Asszonyi alázat. Mollináry Gizella. Nyugat, 1927. I. (3. sz.), pp. 279–280. 2. FENYŐ László: Mollináry Gizella: Asszonyi alázat. Pandora, 1927/4. sz., pp. 250– 251. 3. HANGAY Sándor: Magyar írónő különös karrierje. Erdélyi Szemle, 1927/6. sz., pp. 16–17. 4. BOHUNICZKY Szefi: Földet érint homlokunk. Mollináry Gizella versei. Nyugat, 1929. I. (11. sz.), 768. p. 5. KEMÉNY Gábor: Mollináry Gizella [Asszonyi alázat (1928), Földet (1929)]. Korunk, 1929/10. sz., pp. 758–759. 6. FENYŐ László: Az arc elsötétül. Mollináry Gizella versei. Nyugat, 1930. II. (23. sz.), pp. 783–784. 7. SZERB Antal: Mollináry Gizella: Földet érint homlokunk. Széphalom, 1931/11-12. sz., 409. p. 8. KŐMŰVES Imre: Mollináry Gizella: Ami történik. Válasz, 1937/4. sz., pp. 252–253 9. RADNÓTI Miklós: Ami történik. Mollináry Gizella új verseskönyve. Nyugat, 1938. I. (5. sz.), pp. 386–387. 10. IGNÁCZ Rózsa: Törvénytelenek [Mollináry Gizella: Betévedt Európába, Betelt a föld hamissággal]. Vigilia, 1942/3. sz., pp. 113–116. 11. NAGYPÁL István [SCHÖPFLIN Gyula]: Betelt a föld hamissággal. Mollináry Gizella regénye. Magyar Csillag, 1942/5. sz., pp. 314–315. 12. CSATLÓS János: Meddő szüret után. Mollináry Gizella regénye. Magyar Csillag, 1943/6. sz., pp. 371–372. 13. SZABÓ Károly: Mollináry Gizella és Balassagyarmat. Balassagyarmati Helytörténeti Híradó, 1987/1-2. sz., pp. 3–17. 14. ÁSVÁNYI Ilona: Mollináry Gizella. Jelentkezünk, 1989/2 – 1990/1. sz., pp. 152–155.
255
15. SZÉLES Klára: Irodalmi hiánypótlás. Naplójegyzetek a Kortárs Magyar Irodalmi Lexikonhoz I. Mollináry Gizella. Tiszatáj, 1991/9. sz., 33–35. 16. KOVALCSIK András: Tormay Cécile, Mollináry Gizella, Megyery Sári. Három neves írónő és Balassagyarmat. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1995/1-2. sz., pp. 66–76. 17. SZÉLES Klára: Mollináry Gizella = Sz. K., Hálás utókor? Miskolc: Felsőmagyarországi, 2000. pp. 93–97. 18. Agatha SCHWARTZ: The Centre and the Periphery in Gizella Mollináry's Novel Betévedt Európába. Hungarian Studies Review, 2002/1–2. sz., 93–102. 19. KERESZTES Csaba: Mollináry Gizella hallgatásra ítélt írónő önéletírása, 1956 szeptember. Archivnet, 2007/3. sz. http://archivnet.hu/hetkoznapok/mollinary_gizella_hallgatasra_itelt_irono_oneletirasa _1956_szeptember.html?oldal=2 20. L’HOMME Ilona: Önfeladás és szerzői autoritás. Én-konstrukciók Mollináry Gizella Asszonyi alázat című kötetében. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 276–282.
Molnár Kata 1. MOLNÁR Kata: Anyák születnek. Novellák. Budapest: Magvető, 1955. 265 p. 2. MOLNÁR Kata: Égnek a mécsek. Regény. Budapest: Harmonia Kulturbizottság, 1936. 195 p. 3. MOLNÁR Kata: A földalatti folyó. Regény. Budapest: Franklin, 1940. 2 kötet. 4. MOLNÁR Kata: A lélek készülődik. Regény. Budapest: Franklin, 1938. 257 p. 5. MOLNÁR Kata: A mandarinkalap. Ifjúsági regény. Ill. Rogán Miklós. Budapest: Móra, 1959. 301 p. 6. MOLNÁR Kata: Nyári közjáték. Regény. Budapest: Franklin, 1937. 175 p. 7. MOLNÁR Kata: Pipere Princessz. Mese. Ill. Illés Árpád. Budapest: Magvető, 1957. 150 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SCHÖPFLIN Aladár: Égnek a mécsek. Molnár Kata regénye. Nyugat, 1936. II. (11. sz.), pp. 383-384. 256
2. ILLÉS Endre: Nyári közjáték. Molnár Kata regénye. Nyugat, 1937. I. (5. sz.), pp. 374376. 3. KÁRPÁTI Aurél: A lélek készülődik. Molnár Kata regénye. Nyugat, 1938. II. (12. sz.), pp. 447-449. 4. RÓNAY György: Az olvasó naplója [Molnár Kata: Anyák születnek]. Vigilia, 1956/5. sz., pp. 271-272. 5. GÖRGEY Gábor: Molnár Kata: Anyák születnek. Új Hang, 1956/10. sz., 64. p. 6. BÁRÁNY Tamás: Molnár Kata halálára. Élet és Irodalom, 1967/24. sz., 2. p. 7. RÓNAY László: Az Ezüstkor nemzedéke. Budapest: Akadémia, 1967. 221 p. 8. SZÉLES Klára: Hálás utókor? Miskolc: Felsőmagyarországi, 2000.
Molnár Mária 1. MOLNÁR Mária: Éjféli párviadal (Dicsőséges liliom). Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p. 2. MOLNÁR Mária: Első szerelem. Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p. 3. MOLNÁR Mária: Esküvő után. Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p. 4. MOLNÁR Mária: Izgalmas vakáció. Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p. 5. MOLNÁR Mária: A mama férjhez megy. Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p. 6. MOLNÁR Mária: Szerelmes dal. Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p. 7. MOLNÁR Mária: Szívtitkár. Regény. Budapest: Bartsch, 1943. 32 p.
Moravcsik Gyuláné Vladár Boriska 1. MORAVCSIK Gyuláné: Aki a hitét eladta. Elbeszélés. Budapest: Luther Társaság, 1898. 23 p. 2. MORAVCSIK Gyuláné: Aki Isten nélkül akart élni. Regény. Budapest: Hornyánszky Ny., 1899. [? p.] 3. BÉRI Gyuláné [MORAVCSIK Gyuláné]: Amit nem vehet el senki. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1917. 20 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 4. MORAVCSIK Gyuláné: Gróf Teleki Józsefné Róth Johanna 1741–1813. Életrajz. Budapest: Luther Társaság, 1899. 34 p. 257
5. MORAVCSIK Gyuláné: Hithűség próbája. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1911. 18 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 6. BÉRI Gyuláné [MORAVCSIK Gyuláné]: Az igazság. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1903. 20 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 7. MORAVCSIK Gyuláné: Az imádság. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1910. 22 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 8. MORAVCSIK Gyuláné: Irgalom. Elbeszélés. Budapest: Luther Társaság, 1901. 34 p. 9. MORAVCSIK Gyuláné: Isten nem ver bottal. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1909. 22 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 10. MORAVCSIK Gyuláné: A jó tett áldást hoz. Elbeszélés. Budapest: Luther Társaság, é.n. [? p] 11. MORAVCSIK Gyuláné: Klárika könyve. Elbeszélés. Budapest: Luther Társaság, 1914. 18 p. 12. BÉRI Gyuláné [MORAVCSIK Gyuláné]: Klárika neveltjei. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1899. 24 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 13. BÉRI Gyuláné [MORAVCSIK Gyuláné]: Nagy Márton esete. Elbeszélés. + Győry Elemér: Az ezermester. Elbeszélés. Budapest: Luther Társaság, 1902. 32 p. (Klny. Evangélikus Családi Lapból) 14. BÉRI Gyuláné [MORAVCSIK Gyuláné]: Az öreg pap hagyatéka. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1898. 20 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 15. BÉRI Gyuláné [MORAVCSIK Gyuláné]: Piroska könyve. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1904. 20 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 16. MORAVCSIK Gyuláné: A testvérek. Elbeszélés. Budapest: Luther Társaság, 1900. 27 p. (Klny. az Evangélikus Családi Lapból)
Fordításai: 1. Hadzisz, Dimitriosz: A lány, aki rózsát nevetett. Újgörög népmesék. Ford. Moravcsik Gyuláné. Budapest: Európa, 1964. 206 p. 2. Lombroso, Gina: A női lélek. Azoknak, akik szenvednek. Ford. Moravcsik Gyuláné. Budapest: Athenaeum, 1926. 255 p.
258
Móricz Virág 1. 2. 3. 4. 5.
MÓRICZ Virág: Anyám regénye. Budapest: Szépirodalmi, 1988. 370 p. MÓRICZ Virág: Apám regénye. Budapest: Szépirodalmi, 1953. 549 p. MÓRICZ Virág: Aranynap. Mesék. Ill. Mráz János. Budapest: Móra, 1985. 134 p. MÓRICZ Virág: Balga szüzek. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1961. 2 kötet. MÓRICZ Virág: Bukaresti éjszaka. Válogatott novellák, elbeszélések. Budapest: Noran, 2005. 193 p. 6. MÓRICZ Virág: Első szemeszter. Kisregény. Nyíl, 1933. 3. évf. 28. sz., pp. 1-22. 7. MÓRICZ Virág: Fasor. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1973. 229 p. 8. MÓRICZ Virág: Gúnyos mosoly. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1968. 245 p. 9. MÓRICZ Virág: Hiába. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1975. 245 p. 10. MÓRICZ Virág: Illúzió. Válogatott elbeszélések. Budapest: Szépirodalmi, 1983. 249 p. 11. MÓRICZ Virág: Kaland. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1963. 332 p. 12. MÓRICZ Virág: Küszöb. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1956. 318 p. 13. MÓRICZ Virág: Mexikói szerelem. Regényes útirajz. Budapest: Móra, 1987. 209 p. 14. MÓRICZ Virág: Napnyugaton jártam. Útirajz. Budapest: Táncsics, 1970. 308 p. 15. MÓRICZ Virág: Nehéz az élet. Regény. Bratislava, Budapest: Madách, Szépirodalmi, 1984. 169 p. 16. MÓRICZ Virág: Pókháló. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1958. 465 p. 17. MÓRICZ Virág – Thurzó Gábor: Rokonok. Dráma. Móricz Zsigmond regénye alapján. Ill. Koch Aurél. Budapest: Bibliotheca, 1958. 98 p. 18. MÓRICZ Virág: Rosta. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1955. 287 p. 19. MÓRICZ Virág: Suomiban jártam. Útirajz. Budapest: Gondolat, 1965. 220 p. 20. MÓRICZ Virág: Szárnyasoltárok a bártfai Szent Egyed templomban. Disszertáció. Budapest: Hungária Ny., 1932. 53 p. 21. MÓRICZ Virág: Szerencse. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1954. 206 p. 22. MÓRICZ Virág: Tíz év. Visszaemlékezés. Bratislava, Budapest: Madách, Szépirodalmi, 1981. 2 kötet. 23. MÓRICZ Virág: Zichy Mihály. Életrajz. Budapest: Egyetemi Ny., 1944. 72 p. 24. O mors, vonum est judicium tuum. Móricz Zsigmond, Móricz Virág, Móricz Gyöngyi. Levelek, önéletrajzok, visszaemlékezések. Közread. Nagy Péter. Budapest: Magyar Helikon, Európa, 1979. 64 p.
259
Műveinek fordításai: 1. Móricz Virág – Thurzó Gábor: Pribuzni. Hra na motivy stejnojmenného románu napisali. Preloz., uprav. Frantisek Stier. Praha: Dilia, 1979. 85 p. 2. Mo-Li-Ce Vej-Laj-ko, Te-Szu Csia-pao: Csin ci. Csi. Mao Jü-mej ji. Peking: Co csia csu pan sö, 1955. 119 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Abbot, Anthony: Vészjel a sírból. Regény. Ford. Móricz Virág. Budapest: Athenaeum, 1936. 214 p. 2. Gielgud, [Val Henry] – Marvel[l], [Holt]: Statisztál a halál. Regény. Ford. Móricz Virág. Budapest: Athenaeum, 1936. 210 p. 3. Järventaus, Arvi: Kis falu a világ végén. Regény. Ford. Lakó György, Móricz Virág. Budapest: Egyetemi Ny., 1938. 220 p. 4. Kálmán Kata: Tiborc új arca. Kálmán Kata fényképei. Móricz Zsigmond, Móricz Virág, Boldizsár Iván írásaival. Budapest: Művelt Nép, 1955. 79 p. 5. Kennedy, Margaret: Nem nőnek a fák az égig. Regény. Ford. Móricz Virág. Budapest: Athenaeum, 1939. 318 p. 6. Kennedy, Margaret: Veled vagy nélküled. Regény. Ford. Móricz Virág. Budapest: Athenaeum, 1937. 272 p. 7. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig. Regény. Utószó Móricz Virág. Ill. Reich Károly. Budapest: Móra, 1961. 318 p. 8. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig. Színmű. Bev. Móricz Virág. Ill. Csernus Tibor. Budapest: Művelt Nép, 1954. 85 p. 9. Móricz Zsigmond szerkesztő úr. Naplórészletek, levelek. Összeáll. Móricz Virág. Budapest: Szépirodalmi, 1967. 491 p. 10. Paustovskij, Konstantin Georgievic: Észak leánya. Színmű. Ford. Móricz Virág. Nagyvárad: Népi Alkotások Tartományi Háza, 1958. 23 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. FARKAS Zoltán: Szárnyasoltárok a bártfai Sz. Egyed templomban. Móricz Virág doktori értekezése. Nyugat, 1932. II. (15-16. sz.), pp. 174-175. 2. „Bucureşti éjszaka”. Móricz Virág novellájáról (Bukaresti éjszaka). Független Újság, 1936. május 30. 6. p.
260
3. BOHUNICZKY Szefi: Móricz Virág: Kaland. Jelenkor, 1964/4. sz., pp. 364-365. 4. BORBÉLY Sándor: Az örökségőrző Móricz Virág. = Uő: Tájékozódás. Tanulmányok, kritikák. Budapest: Magvető, 1986. pp. 199-210. 5. VARGHA Balázs: Virág, születésnapra. Élet és Irodalom, 1989/38. sz., 7. p. 6. SZABÓ Elvira: Átélők és túlélők Móricz Virág kisepikáiban. Z’Art.Kor, 2006. december 6. http://zartkor.hu/cikk/2006/12/06/atelok-es-tulelok-moricz-viragkisepikaiban/ 7. VÁMOS Miklós: Várok, amíg felforrok. Móricz Virág: Apám regénye. Élet és Irodalom, 2006/18. sz., 11. p. 8. Apja lánya. Százéves volna Móricz Virág. Népszabadság, 2009. szeptember 23. 9 p.
Moussong Piroska 1. MOUSSONG Piroska: Félúton. Versek. Ill. S. Szőnyi Lajos. Budapest: Evolutio, 1933. 39 p. 2. MOUSSONG Piroska: Ucca. Novellák. Ill. S. Szőnyi Lajos. Budapest: Kosmos, 1935. 58 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. JUHÁSZ Géza: Két költőnő. Moussong Piroska: Félúton; Szőnyi Magda: Szobakonyhák. Nyugat, 1933. I. (5. sz.), pp. 315-316. 2. SZEGEDI István: Moussong Piroska: Ucca. Nyugat, 1935. I. (2. sz.), 160. p. 3. KISS Jenő: Moussong Piroska: Ucca. Erdélyi Helikon, 1935/3. sz., 213. p.
Nagy Irma 3. NAGY Irma: Bűnös szerelmek. Egy úri leány vallomásai. Regény. Budapest: Kunossy, 1908. 76 p. 4. NAGY Irma: Sötét bűnök. Egy úri leány szerelmi vallomásai. Regény. Budapest: Kereskedelmi Reklámvállalat, 1908. 77 p. 5. NAGY Irma utolsó könyve. A szerelem színháza Párisban. 3. kiadás. Budapest: Markovics, 1909. 99 p. 261
Nagy Karola 1. A földalatti hármak. 7 erdélyi író kollektív regénye. Tamási Áron előszavával. Írták: Benamy Sándor, Fekete Tivadar, Győri Illés István, Károly Sándor, Ligeti Ernő, Nagy Karola, Szántó György. Cluj-Kolozsvár: A Gyilkos (Fraternitas R.T.), 1933. 189 p. 2. NAGY Karola: Itt voltam... Egy lélek lángolása és elhamvadása. Összegyűjtött írások. Előszó Benedek Marcell. Sajtó alá rend. és életrajzi adatokkal ell. Benamy Sándor. Budapest: Epocha, 1934. 312 p. 3. NAGY Karola: Ne nézz utánam. Egy lélek lángolása és elhamvadása, akit a magyar Baskircsev Máriának neveztek. Nagy Karola (1906-1933). Összegyűjtött írások. Benedek Marcell bevezető tanulmányával. Sajtó alá rend. és életrajzi adatokkal ell. Benamy Sándor. 2. kiad Budapest: Epocha, 1984. 418 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZEMLÉR Ferenc: Egy poszthumus könyv szélére (Nagy Karola). Erdélyi Helikon, 1935/2. sz., pp. 141-142. 2. REICHARD Piroska: Nagy Karola: Itt voltam. Nyugat, 1935. I. (4. sz.), pp. 334-336. 3. GERGELY Boriska: Nagy Karola emlékezete. Visszaemlékezés Nagy Karolára. Független Újság, 1939. december 2. 12. p. 4. Tünemény suhant át Erdély felett. A Nagy Karola-rejtély. Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához. Szerk. ERDÉLYI Lili/Ada. Budapest: Epocha, 1988. 112 p.
Nagy Méda 1. NAGY Méda: Ági megváltozik. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1947. 102 p. 2. NAGY Méda: Az anya szíve. Színmű. Budapest: Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, 1936. 32 p. 3. NAGY Méda: Asszonyoknak üzenem. Versek. Budapest: Egyetemi Ny., 1934. 52 p. 4. NAGY Méda: Csipkebolt. Regény. Budapest: Auróra, 1943. 32 p. 5. NAGY Méda: Elhajolt utak. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1945. 229 p. 262
6. NAGY Méda: Eltékozolt élet. Regény. Budapest: Fővárosi Könyvkiadó, 1945. 324 p. 7. NAGY Méda: Fehér indiánok között. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1942. 96 p. 8. NAGY Méda: Hét ősz, egy tavasz. Regény. Budapest: Élet, 1936. 176 p. 9. NAGY Méda: A kastély titka. Regény. Budapest: Hungária, 1944. 29 p. 10. NAGY Méda: Kígyókaland. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1943. 96 p. 11. NAGY Méda: A kis lakatosinas. Elbeszélés. Budapest: Egyetemi Ny., 1940. 68 p. 12. NAGY Méda: Lányok a havasokban. Regény fiatal leányok számára. Ill. Szemes István. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 119 p. 13. NAGY Méda: Legendáshírű magyar asszonyaink. Budapest: Egyetemi Ny., 1941. 66 p. 14. NAGY Méda: A második. Regény. Címlap Z. Szücs Erzsébet. Budapest: Mefhosz, 1944. 222 p. 15. NAGY Méda: Megjelölt évek. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1941. 217 p. 16. NAGY Méda: Megrendítő asszonysorsok a pogány világban. Budapest: Ferences Missziók, 1947. 32 p. 17. NAGY Méda: Mélyből hoztam. Versek. Budapest: Egyetemi Ny., 1936. 87 p. 18. NAGY Méda: Nagy magyar írók regényes életrajzai. Budapest: Egyetemi Ny., 1943. 192 p. 19. NAGY Méda: Négyek boltja. Ifjúsági regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1942. 140 p. 20. NAGY Méda: Négyek szövetsége. Ifjúsági regény. Ill. D. Szabó István. Budapest: Szent István Társulat, 1940. 116 p. 21. NAGY Méda: Nem akarok szeretni. Regény. Budapest: Stádium, 1940. 239 p. 22. NAGY Méda: Egy nyár története. Regény. Budapest: Auróra, 1943. 32 p. 23. NAGY Méda: Régi magyar asszonyok. Regényes életrajzok. Ill. Palló Jusztin. Budapest: Stádium, 1941. 64 p. 24. NAGY Méda: A Szalánczy-lányok szerencséje. Ifjúsági regény. Budapest: Forrás, 1943. 180 p. 25. NAGY Méda: Szendrey Marika. Ifjúsági regény. Budapest: Rozsnyai, 1943. 188 p. 26. NAGY Méda: Szerelmes művészek. Regényes életrajzok. Ill. Szalmás Béla. Budapest: Stádium Ny., 1944. 59 p. 27. NAGY Méda: Vadvirág Rozika. Ifjúsági regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1943. 140 p. 28. NAGY Méda: Zsóka levelei. Regény fiatal leányok számára. Ill. Belatini Braun Olga. Budapest: Szent István Társulat, 1939. 114 p.
263
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KARDOSS László: Kisebb bírálatok. Nyugat, 1935. I. (4. sz.), pp. 337-338. 2. VAJTHÓ László: Tíz verseskönyv [Nagy Méda: Asszonynak üzenem]. Napkelet, 1934/5. sz., pp. 286-289. 3. ERDŐHÁZI Hugó: Nagy Méda: Asszonyoknak üzenem. Versek. Nyugat, 1935. I. pp. 337-338. 4. ÁGOSTON Julián: Nagy Méda: Mélyből hoztam. Korunk Szava, 1936/11. sz., 216. p. 5. VAS István: Mélyből hoztam. Nagy Méda versei. Nyugat, 1937. II. (9. sz.), 209. p.
Nagy Mózes Erzsébet 1. NAGY MÓZES Erzsébet: „Aki győz...”. Lelki olvasmány. Budapest: Bethánia Ny., 1938. 16 p. 2. NAGY MÓZES Erzsébet: Árva Bethlen Kata koronája. Elbeszélés. Debrecen: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 44 p. 3. NAGY MÓZES Erzsébet: Csendes csodák. Budapest: Bethánia Ny., 1937. 16 p. 4. NAGY MÓZES Erzsébet: Égő csipkebokor [Árva Bethlen Kata]. Elbeszélés. Budapest: Szerző, 1938. 15 p. 5. NAGY MÓZES Erzsébet: Erdélyi gyermekotthonok. Kolozsvár: Erzsébet Ny., 1942. 80 p. 6. NAGY MÓZES Erzsébet: Harangvirág. Elbeszélések. Debrecen: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 26 p. 7. NAGY MÓZES Erzsébet: Honnan-hová? Csendes órákra. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1938. 16 p. 8. NAGY MÓZES Erzsébet: Jer áldott vendég, várunk téged… Bibliai jelenetek. Pestszentlőrinc: Viktória Ny., 1936. 16 p. 9. NAGY MÓZES Erzsébet: A legszebb ajándék. Karácsonyi történet. Színmű. Dombóvár: Bagó Ny., 1941. 16 p. 10. NAGY MÓZES Erzsébet: Levelező nagyasszonyok. Kolozsvár: Ifjú Erdély, 1943. 20 p. 11. NAGY MÓZES Erzsébet: Magyar karácsony a Felvidék felszabadulásának évében. Színmű. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1938. 15 p. 12. NAGY MÓZES Erzsébet: A négyes. Diákregény. Kolozsvár: Ifjú Erdély, 1942. 32 p. 13. NAGY MÓZES Erzsébet: A nő az Ige mérlegén. Kolozsvár: Ifjú Erdély, 1942. 24 p. 264
14. NAGY MÓZES Erzsébet: A szél fu… Csendes órákra. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 21 p. 15. NAGY MÓZES Erzsébet: A szociálpolitika bibliai alapja és történeti fejlődése. Budapest: Egyesült Női Tábor, 1942. 98 p. 16. NAGY MÓZES Erzsébet: Utaid Uram mutasd meg! Színmű. Dombóvár: Bagó Ny., 1941. 37 p.
Nagykéry Mária 1. NAGYKÉRY Mária: Göre Gábor rágyiózik. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 40 p. 2. NAGYKÉRY Mária: Jézus Úr apródja. Vallásos színmű Szent Imre életéből. Rákospalota: Szalézi Művek, 1930. 27 p. 3. NAGYKÉRY Mária: Krisztus vagy Hadúr? Vallásos történelmi színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1930. 66 p. 4. NAGYKÉRY Mária: Magyarország lilioma. Színmű. + Kerekes Erzsébet: Mária gyermekei. Színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1944. 32 p. 5. NAGYKÉRY Mária: Ökrössy kisasszonyok családfája. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1933. 37 p. 6. NAGYKÉRY Mária: Örvények fölött. Vallásos színmű. Rákospalota: Szalézi Művek, 1931. 71 p.
Nagyráti Ádám Erzsi 1. NAGYRÁTI ÁDÁM Erzsi: Aranyhíd. Regény. Budapest: Pallas, 1920. 141 p. 2. NAGYRÁTI ÁDÁM Erzsi: Csodálatos csodák. Indiai regék. Budapest: Szerző, 1929. 16 p. 3. NAGYRÁTI ÁDÁM Erzsi: Szerelemvirágok. Apró történetek. Budapest: Szerző, 1929. 16 p. 4. NAGYRÁTI ÁDÁM Erzsi: Tüzek a Ganges partján és más elbeszélések. Budapest: Pátria, 1915. 127 p.
265
Neményi Erzsébet 1. MEZEY-NEMÉNYI Erzsébet: Die Berufsarbeit der Frau. Tanulmány. Budapest: Loge Humbolt, 1907. 20 p. 2. Neményi Erzsébet irodalmi hagyatéka. Porzó [Ágai Adolf] előszavával. Budapest: Pallas, 1910. 392 p. 3. NEMÉNYI Erzsébet: Ellen Key. Tanulmány. Berlin: Gose-Tetzlaff, 1904. 46 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. IGNOTUS: Neményi Erzsébet. Nyugat, 1908. I. (7. sz.), pp. 403-404. 2. ELEKES Irén: Cipruslombok - Neményi Erzsébet irodalmi hagyatéka. Nőszemély – feminista lap, 1997/1. sz., 27. p. 3. BECK András: N. E. mint Neményi Erzsébet I-II. Beszélő, 2009/3. sz., pp. 62-68.; 2009/4. sz. 70-74.
Niamessnyné Manaszy Margit 1. NIAMESSNYNÉ MANASZY Margit: Három gyerek meg egy csacsi. Gyermekregény. Ill. Csernovics Erzsébet. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 88 p. 2. NIAMESSNYNÉ MANASZY Margit: Kislányok a nagy viharban. Ifjúsági regény. Címkép Perczel Zsuzsa. Budapest: Szent István Társulat, 1937. 149 p. 3. NIAMESSNYNÉ MANASZY Margit: A murányi gyerekek. Gyermekregény. Ill. Csernovics Erzsébet. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 92 p. 4. NIAMESSNYNÉ MANASZY Margit: Villámlik messziről... Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 246 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ALBRECHT Dezső: Villámlik messziről. Pásztortűz, 1932. 16. sz., pp. 257-258. 2. Villámlik messziről. Niamessnyné Manaszy Margit könyve. Uj Idők, 1932/15. sz., pp. 451-452. 266
3. ÁMON Vilmosné: Niamessnyné Manaszy Margit: Villámlik messziről. Napkelet, 1932/5. sz., pp. 352-353. 4. ERDŐSI Károly: Niamessnyné Manaszy Margit: Villámlik messziről. Katholikus Szemle, 1932/6. sz., pp. 476-477.
Nijinsky Pulszky Romola 1. NIJINSKY, Romola: Nijinsky. The last years of Nijinsky. New York: Simon and Schuster, 1952. 260 p. 2. NIJINSKY (PULSZKY), Romola: Nijinsky. Foreword Paul Claudel. New York: Simon and Schuster, 1934. 447 p.
Műveinek fordításai: 1. Nijinsky, Romola: Il diario di Nijinsky. Trad. di Gabriella Lussani. Milano: Adelphi, 1963. 176 p. 2. Nijinsky, Romola: Nijinsky. Der Gott des Tanzes. Übers. von Hans Bütow. Vorwort Paul Claudel. Frankfurt am Main: Insel, 1974. 398 p. 3. Nijinsky, Romola: Nijinsky. Trad. par Pierre Dutray, Paris: Deneoël et Steele, 1934. 428 p. 4. Nijinsky, Romola: Nijinsky. Trad. por Bernardo Kordon. Buenos Aires: Siglo Veinte, 1945. 342 p. 5. Nijinsky, Romola: Nijinsky. Prel. Nadežda Kröschlová. Praha: Sfinx Bohumil Janda, 1936. 298 p. 6. Nijinsky, Romola: Nijinsky. Ivrit Y. Vinitski. Tel-Aviv: Ziv, 1961. 404 p. 7. Nijinsky, Romola: Nizinski sekä Nizinskin viimeiset vuodet. Suomentanut Irma Vienola-Lindfors. Helsinki: Otava, 1984. 509 p. 8. Nizsinszkijné Pulszky Romola: Nizsinszkij. Életrajz. Ford. Lengyel Lydia. Bev. Lengyel Menyhért. Budapest: Nyugat, 1935. 384 p. 9. Nijinsky, Romola: Vida de Nijinsky. Trad. por F. Oliver-Brachfeld. Barcelona: Destino, 1944. 326 p.
267
Közreműködései: 1. Diaghilev-Nijinsky and other vignettes. Commentary by Romola Nijinsky. Prefatory note by Walter Terry. New York: Kamin, 1956. 136 p. 2. Harc Istenért. Nizsinszkij naplója. Sajtó alá rend. és ford. Nizsinszkij Romola. Utószó Paul Claudel. Budapest: Grill, 1942. 224 p. 3. NIJINSKY, Romola: The diary of Vaslav Nijinsky. London: Gollancz, 1937. 205 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. LENGYEL Menyhért: Nizsinszkij. Előszó Nyizsinszkijné Pulszky Romola férjéről szóló könyvének készülő magyar kiadásához. Nyugat, 1935. II. (11. sz.), pp. 370-372. 2. TÖRÖK Sophie: Nizsinszkij. Nizsinszkijné Pulszky Romola könyve. Nyugat, 1935. II. pp. (12. sz.), pp. 427-430. 3. KASSÁK Lajos: Nizsinszkij tragédiája. Nizsinszkijné Pulszky Romola: Nizsinszkij. Nyugat, 1936. I. (1. sz.), pp. 67-71. 4. HOWARD, Ruth Eleanor: The real Romola Nijinsky. The American Dancer, 1936. április, 10. p. 5. ROOT, Jerry: Romola Nijinsky campaigns for art. Dance Digest, 1957. február, pp. 64-67. 6. HUCKENPAHLER, Victoria: Conversations with Romola Nijinsky. Dance magazine. 1974. december, pp. 42-45. 7. NIJINSKY, Tamara: Nijinsky and Romola. London: Bachman & Turner, 1991. 520 p. 8. INGRAM, Susan: Zarathustra's sisters. Women's autobiography and the shaping of cultural history (Lou Andreas-Salomé, Simone de Beauvoir, Maitreyi Devi, Asja Lacis, Nadezhda Mandel'shtam, Romola Nijinsky). Toronto, Buffalo: University of Toronto Press, 2003. 197 p. 9. ALVAREZ, Lynne: Two marriages Romola and Nijinsky. Alexandria, Va.: Alexander Street Press, 2005. 83 p.
Nil (Dapsy Gizella) 1. NIL: El nem küldött levelek. Versek. Békéscsaba: Tevan Ny., 1910. 41 p. 2. NIL: A fehér ruha. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 86 p. 3. NIL: Lelkem virágos ablakából. Versek. Nagyvárad: Sonnenfeld Ny., 1914. 79 p. 268
4. NIL: Lélekstációk. Elbeszélések. Békéscsaba: Tevan, 1911. 117 p. 5. NIL: Nálunk. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1908. 106 p. 6. NIL: A szívem. Versek. Békéscsaba: Tevan, 1909. 92 p. 7. NIL: Testamentom. Versek 1914-1924. Szeghalom: Tóth-Mező Ny., 1925. 106 p. 8. NIL: Vallomás. Párjelenet. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 8 p. 9. NIL: Versek. Békéscsaba: Corvina Ny., 1905. 167 p. 10. NIL: Zsúrvilág provincián. Kisvárosi élőképek és egyebek. Gyula: Dobay, 1904. 152 p.
Fordításai: 1. Courths-Mahler, Hedvig: A látszat csal! Regény. Ford. Nil. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 240 p. 2. Dosztojevszkij, Fedor Mihajlovics: Puskin. Tanulmány. Budapest: Kultúra, 1922. 62 p. 3. Nahmer, Johanna von der: Hetéra levelek. Elbeszélések. Ford. Nil. Békéscsaba: Tevan, 1913. 42 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ó-.: B. Szász Piroska: Versek. – Nil: Versek. Budapesti Szemle, 1906/353. sz., pp. 300-304. 2. Versek [Nil]. Vasárnapi Ujság, 1906/11. sz., 176. p. 3. ADY Endre: Nil versei. Budapesti Napló, 1906. febr. 18. 11. p. = Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok VIII. Sajtó alá rend. VEZÉR Erzsébet. Budapest: Akadémiai, 1968. 137. p. 4. d. b.: Nil: Nálunk. Uj Idők, 1909/12. sz., 287. p. 5. gy.g. [GYÓNI Géza]: Nil. Megjelent a Nálunk című verseskönyve. Erdélyi Lapok, 1909/2. sz., 39. p. 6. A szívem [Nil]. Vasárnapi Ujság, 1910/8. sz., 171. p. 7. [KAMENYITZKY Etel]: Új Könyvek. Ádám Éva. Két asszony könyve; Jörgné Draskóczy Ilma: Melódiák. Költemények; Nil [Dapsy Gizella]: Lélekstációk. Novellák. és El nem küldött levelek. Költemények. Erdélyi Lapok, 1910/22. sz., pp. 683-684. 8. ALSZEGHY Zsolt: Összefoglaló könyvszemle [Nil]. Irodalomtörténet, 1925. pp. 328.
269
9. TABÉRY Géza: Nil halála. Nekrológ. Rozsnyay Kálmánné Dapsy Gizella. Független Újság, 1940. május 11. 12. p. 10. SYPOSS Zoltán: „Az én álmom lett álmaik szülője”. Emlékezés Nilre, Dapsy Gizellára. = SYPOSS Zoltán: Alkonyi órák. Budapest: Szépirodalmi, 1980. pp. 26-31. 11. MIKLYA Jenő: Szeghalomtól Verőcéig. Dapsy Gizella élete a dokumentumok tükrében. Szeghalom: Szeghalom Város Tanácsa, Sárréti Múzeum Baráti Köre, 1984. 165 p. 12. Ritoók Emma „Nil”-hez, 1924. június 17. Dokumentum. Közzéteszi KOVÁCS M. Mária. Budapest Negyed, 1995/2. sz., pp. 159-168. 13. BÄCHER Iván: Egy polgárpár. = Uő: Nagypapa hűlt helye. Budapest: Göncöl, 2004. pp. 25-29.
Orosz Adrienne, Csicseri 1. OROSZ Adrienne, Csicseri: Bozóthy Nóra grófnő. Regény. Budapest: KunossySzilágyi, 1907. 109 p. 2. OROSZ Adrienne, Csicseri: Cinizmus és idealizmus. Regény. Miskolc: Szerző, 1900. 172 p. 3. OROSZ Adrienne, Csicseri: Róma diadala. Keresztény-szociális regény. Budapest: Kunossy-Szilágyi, 1907. 132 p.
Osváth Eszter 1. OSVÁTH Eszter: Isten eltévedt gyermekei. Regény. Budapest: Fővárosi Ny., 1935. 176 p. 2. OSVÁTH Eszter versei. Budapest: Singer és Wolfner, 1913. 109 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. VÁRADY István: Két költőnő. Reichard Piroska: Az életen kívül; Osváth Eszter versei. Nyugat, 1913. II. (15. sz.), 199. p. 2. Egy nő versei [Osváth Eszter]. Uj Idők, 1913/28. sz., 50. p.
270
Ölbey Irén 1. ÖLBEY Irén: Az arany tulipán. Mesék. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 59 p. 2. ÖLBEY Irén: A béke győzelem. Versek. Budapest: Ecclesia, 1982. 153 p. 3. ÖLBEY Irén: A csillagszemű királyfi. Mese. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 64 p. 4. ÖLBEY Irén: Az ezüstbárányok. Meseregények. Ill. Szecskó Tamás. Budapest: Móra, 1970. 147 p. 5. ÖLBEY Irén: Ezüst dob. Versek. Ill. Szathmáry István. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 80 p. 6. ÖLBEY Irén: Az ezüst furulya. Mesék. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 55 p. 7. ÖLBEY Irén: A fehér varázsló. Kisregény az óceániai szigetvilág életéből. Budapest: Ferences Missziók, 1948. 32 p. 8. ÖLBEY Irén: Hét aranykrajcár és más mesék. Budapest: Szent István Társulat, 1947. 106 p. 9. ÖLBEY Irén: Itt kell maradnod! Versek. Budapest: Magyar Irodalom és Művészetpártoló Egyesület, 1943. 64 p. 10. ÖLBEY Irén: Karácsonyfadíszítés a Mennyországban. Színmű. Budapest: Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, 1937. 27 p. 11. ÖLBEY Irén: Két nemes apród. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1944. 96 p. 12. ÖLBEY Irén: Krisztus. A Megváltó életét, kínhalálát és feltámadását versekbe foglalta Ölbey Irén. Dürer Albert fametszeteivel. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 47 p. 13. ÖLBEY Irén: Patti Peti. Okos Laji Akrabakra-országban. Meseregények. Ill. Róna Emy. Budapest: Móra, 1973. 132 p. 14. ÖLBEY Irén: Senki szigete. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 59 p. 15. ÖLBEY Irén: A szépség kertje. Versek. Saint-Louis: Amerikai Magyar Szemle, 1969. 64 p. 16. ÖLBEY Irén: Szeptemberi láz. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 78 p. 17. ÖLBEY Irén: Tarka versek. Köszöntők, hazafias versek, alkalmi költemények gyermekek számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 178 p.
271
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SÁRKÖZI György: Ölbey Irén: Senki szigete. Nyugat, 1931. I. (5. sz.), 346. p. 2. EBECZKY György [ZSIGRAY Julianna]: Költők [Ölbey Irén, Bódás János]. Uj Idők, 1931/31. sz., pp. 112-113. 3. AMBRÓCZY Ágoston: Szeptemberi láz. Ölbey Irén versei. Nyugat, 1938. II. (11. sz.), 365. p. 4. SZEGHALMI Elemér: Nekrológ. Új Ember, 1987/20. sz., 6. p.
Pálföldy Margit 1. PÁLFÖLDY Margit: Asszonyi önérzet. Regény. Budapest: Zajzon Barnáné, 1943. 32 p. 2. PÁLFÖLDY Margit: A béke angyala. Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 32 p. 3. PÁLFÖLDY Margit: Furcsa dolog a szerelem. Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 48 p. 4. PÁLFÖLDY Margit: Gyuri művésznek megy. Regény. Budapest: Zajzonné, 1943. 48 p. 5. PÁLFÖLDY Margit: A halott új életet kezd. Regény. Budapest: Hellas Ny., 1935. 61 p. 6. PÁLFÖLDY Margit: A méltóságos betörő. Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 32 p. 7. PÁLFÖLDY Margit: Mme Robineau dilemmái. Regény. Budapest: Hellas Ny., 1934. 64 p. 8. PÁLFÖLDY Margit: Vörös karmok között. Regény. Budapest: Központi, 1937. 55 p. 9. PÁLFÖLDY Margit: Zsákmányolt menyasszony. Regény. Budapest: Zajzon, 1943. 32 p.
Fordításai: 1. Adams, Frank Ramsay: Tévedések játéka. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1933. 176 p. 2. Adlersfeld-Ballestrem, Eufemia von: Pünkösdi királyság. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 154 p. 3. Ashby, R. C.: Bujócska a kastélyban. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1934. 176 p. 4. Bernhardt, Marie: A „boldogok”. Regény. Ford. Garami Árpád. + Eckstein, Ernst: A 272
fájdalom. Elbeszélés. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 156 p. 5. Bethea, Jack: Christine törvényt bont. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 6. Bethea, Jack: Vihar a föld alatt. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1931. 285 p. 7. Cartellieri, C.: Önzetlen szerelem. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 157 p. 8. Christie, Agatha: A vörös sál. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1933. 176 p. 9. Colver, Alice Ross: Légvárak, ha felépülnek. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1928. 216 p. 10. Delmont, Joseph: A halott város foglya. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Hellas, 1935. 128 p. 11. Disney, Walt: Pinokkio. Egy élő fabábú csodálatos kalandjai. A Walt Disney studio szövegével és képeivel. Mese. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1940. 48 p. 12. Grey, Zane: A dühöngő csoda. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1935. 254 p. 13. Hacket, Walter: Téves kapcsolás. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1934. 188 p. 14. Hatch, [Eric] Erich: Szerelemből – szerelembe. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színházi Magazin, 1939. 157 p. 15. Heimburg, Wilhelmine: A keresztlányom. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 127 p. 16. Jenkins, Herbert: West kisasszony diadala. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1933. 176 p. 17. Lohde, Clarissa: Sötét utakon. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 123 p. 18. Malten, Thea: A titkárkisasszony. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 125 p. 19. Mirbeau, Octave: Egy szobalány naplója. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Új Magazin, 1937. 159 p. 20. Packard, Frank Lucius: A vörös főkönyv. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 193? 223 p. 21. Parmenter, Christine Whiting: Ragyogó palota. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1934. 174 p. 22. Parmenter, Christine Whiting: Rosemary átmegy a hídon. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1934. 176 p. 23. Ramos, Germaine: Bűnök vására. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Új
273
Magazin, 1938. 163 p. 24. Roquette, Otto: Csak tréfa volt. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 121 p. 25. Römer, Alexander: A hercegnő titka. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 121 p. 26. Wallace, Edgar: Aki megvette Londont. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1933. 192 p. 27. Wallace, Edgar: Milliós üzlet. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 28. Warring, Hans: Az erdészlak vendége. Regény. Ford. Pálföldy Margit. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 154 p. 29. Wren, Percival Christopher: Szahara császára. Regény. Pálföldy Margit. Budapest: Palladis, 1933. 226 p.
Pálosy Éva 1. PÁLOSY Éva: Békességre hívott minket az Isten... Ifjúsági regény. Ill. Komáromi Kacz Rózsi. Budapest: Szent István Társulat, 1939. 121 p. 2. PÁLOSY Éva: Bogárka. Elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 61 p. 3. PÁLOSY Éva: Boszorkányvár. Ifjúsági regény. Ill. Komáromi Kacz Rózsi. Budapest: Szent István Társulat, 1941. 132 p. 4. PÁLOSY Éva: Dr. Végh Rozmaring. Ifjúsági regény. Ill. Komáromi Kacz Rózsi. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 115 p. 5. PÁLOSY Éva: Fiúk, akarni kell! Ifjúsági elbeszélés. Ill. Makkos-Hetyey Pál. Budapest: Szent István Társulat, 1933. 140 p. 6. PÁLOSY Éva: A földnek teremnie kell! Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1935. 160 p. 7. PÁLOSY Éva: Három hónap története. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 62 p. 8. PÁLOSY Éva: A hat leány villája. Ifjúsági regény. Ill. Szigeti Imre. Budapest: Franklin, 1937. 146 p. 9. PÁLOSY Éva: Hatan az asztal körül. Ifjúsági regény. Budapest: Rozsnyai, 1943. 250 p. 10. PÁLOSY Éva – Harsányi Margit: A jó protektorok. Vígjáték 3 felvonásban. Műkedvelő színdarabok, 39. sz. Budapest: Kókai, 1910. 41 p. 11. PÁLOSY Éva: Ketten. Ifjúsági regény. Budapest: Szent István Társulat, 1946. 93 p. 274
12. PÁLOSY Éva: Klára testvér. Regény fiatal leányok számára. Ill. Fery Antal. Budapest: Szent István Társulat, 1940. 150 p. 13. PÁLOSY Éva: A Mákvirág Klub. Regény fiatal leányok számára. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 80 p. 14. PÁLOSY Éva: Napsugár villa. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1941. 160 p. 15. PÁLOSY Éva: Nem éltem hiába! Ifjúsági regény. Budapest: Szent István Társulat, 1947. 110 p. 16. PÁLOSY Éva: Szép az élet. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 62 p. 17. PÁLOSY Éva: A tanítónéni. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 62 p. 18. PÁLOSY Éva: Tóbiás. Regény. Ill. Kőszegi Bella. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 48 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Lewitt, Jan: Hupikék Péter. Mese. Ford. Pálosy Éva. Budapest: Franklin, 1940? 32 p.
Palotai Boris 1. PALOTAI Boris: Anyák. Elbeszélések. Budapest: Cserépfalvi, 1947. 95 p. 2. PALOTAI Boris: Aprópénz. Elbeszélések. Ill. Réber László. Budapest: Magvető, 1961. 254 p. 3. PALOTAI Boris: Bejöhetsz hozzám panaszkodni. Elbeszélések. Budapest: Magvető, 1982. 271 p. 4. PALOTAI Boris: Botrány a szállodában. Egy lány a második emeletről. Regény. Budapest: Áchim, 1943. 32 p. 5. PALOTAI Boris: Csillag és kenyér. Versek. Košice-Kassa: Karpatia, 1936. 47 p. 6. Szinetár György: Így kezdődött. + PALOTAI Boris: Féltékenység. Jelenetek. Budapest: Népszava, 1948. 11 + 12 p. 7. PALOTAI Boris: A férfi. Regény és elbeszélések. Budapest: Szépirodalmi, 1964. 323 p. 8. PALOTAI Boris: Hátsó lépcső. Elbeszélések. Budapest: Hungária, 1941. 154 p. 9. PALOTAI Boris: Hetedik év. Kisregény és novellák. Budapest: Szépirodalmi, 1978. 240 p. 10. PALOTAI Boris: Isten ölében. Novellák. Tornalja: Kazinczy Szövetkezet, 1936. 158 275
p. 11. PALOTAI Boris: Julika. Gyermekregény. Ill. Lányi Imre. Budapest: Athenaeum, 1937. 178 p. 12. PALOTAI Boris: Julika és az ötödik osztály. Ifjúsági regény. Ill. Szegő Éva. Budapest: Athenaeum, 1939. 181 p. 13. PALOTAI Boris: Julika tizenhat éves. Regény fiatal leányok számára. Ill. Wagner Edith. Budapest: Athenaeum, 1948. 203 p. 14. PALOTAI Boris: Kakasszó. Elbeszélések az épülő Sztálinvárosról. Budapest: Szépirodalmi, 1951. 117 p. 15. PALOTAI Boris: Kassai diákok. Ifjúsági regény. Ill. Fáy Dezső. Budapest: Athenaeum, 1940. 129 p. 16. PALOTAI Boris: Kegyetlen ifjúság. Regény. Budapest: Hindy, 1943. 262 p. 17. PALOTAI Boris: Keserű mandula. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1958. 339 p. 18. PALOTAI Boris: Ki ismer engem? Elbeszélések. Sajtó alá rend. Palotai Erzsi. Ill. Borsos Miklós. Budapest: Szépirodalmi, 1985. 275 p. 19. PALOTAI Boris: A madarak elhallgattak. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1962. 205 p. 20. PALOTAI Boris: A másik. Novellák. Budapest: Szépirodalmi, 1981. 201 p. 21. PALOTAI BORIS: A mókusutcai titok. Ifjúsági regény. Ill. Sebők Imre. Budapest: Hungária, 1941. 172 p. 22. PALOTAI Boris: Örök harag. Történetek gyerekeknek. Ill. Lukáts Kató. Budapest: Móra, 1966. 100 p. 23. PALOTAI Boris: Péter. Egy szegény kisdiák regénye. Ill. Lühnsdorff Károly. Budapest: Athenaeum, 1934. 124 p. 24. PALOTAI Boris: Pokróc az ablakon. Novellák. Ill. Zsoldos Vera. Bratislava, Budapest: Madách, Szépirodalmi, 1970. 360 p. 25. PALOTAI Boris: Puskásné. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1950. 178 p. 26. PALOTAI Boris: Semetke úr éjszakája. Regény. Budapest: Áchim, 1942. 32 p. 27. PALOTAI Boris: Szerelmespár. Elbeszélések. Ill. Kass János. Bratislava, Budapest: Madách, Szépirodalmi, 1973. 714 p. 28. PALOTAI Boris: A színésznő és az oroszlán. Vidám történetek. Budapest: Szépirodalmi, 1966. 440 p. 29. PALOTAI Boris: Sztálinvárosi gyerekek. Ifjúsági regény. Ill. Stettner Béla. Budapest: Ifjúsági, 1953. 240 p. 30. BERKESNÉ PALOTAI Boris: Tavaszi áradás. Versek. Košice-Kassa: Globus, 1926. 47 p. 31. PALOTAI Boris: Tűzhely. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1949. 158 p. 32. PALOTAI Boris: Új emberek a Dunai Vasműnél. Elbeszélés. Budapest: Népművelési
276
Minisztérium, 1951. 34 p. 33. PALOTAI Boris: Ünnepi vacsora. Regény. Ill. Ferenczy Béni. Budapest: Szépirodalmi, 1955. 227 p. 34. PALOTAI Boris: Úszóbajnoknő. Kisregény. Nyíl, 1933. 3. évf. 14. sz., pp. 1-21. 35. PALOTAI Boris, B.: Valaminek a végén. Versek 1926-1929. Budapest: Genius, 1929. 55 p. 36. PALOTAI Boris: Válogatott tévedéseim. Elbeszélések. Budapest: Szépirodalmi, 1959. 268 p. 37. PALOTAI Boris: Varázsige. Elbeszélések. Budapest: Magvető, 1955. 365 p. 38. PALOTAI Boris: Vidám vasárnap. Karcolatok. Utószó Komlós János. Ill. Toncz Tibor. Budapest: Szépirodalmi, 1963. 294 p. 39. PALOTAI Boris: Viharos mennyország. Regény. Ill. Csohány Kálmán. Budapest: Magvető, 1960. 374 p. 40. PALOTAI Boris: Zöld dió. Regény. Bratislava, Budapest: Madách, Szépirodalmi, 1968. 274 p.
Műveinek fordításai: 1. Palotai Boris: Als die Vögel verstummten. Übers. von Mirza Schüching. Berlin: Verlag der Nation; Budapest: Corvina, 1970. 253 p. 2. Palotai Boris: Deti Stalinvaroša. Perev. Konst. Gorfan. Moskva: Detgiz., 1955. 253 p. 3. Palotai Boris: Frau Puskás. Übers. von Marianne Michl. Halle a. d. Saale: Die Buchgemeinde, 1952. 266 p. 4. Palotai Boris: Hnemáve sa nadosmrti. Prelož. Gabriela Hanáková. Bratislava: Mladé letá, 1980. 98 p. 5. Palotai Boris: Julka v piatej tride. Preložil Jaroslav Černy. Bratislava: Práca, 1950. 169 p. 6. Palotai Boris: Liebe, Lüge und ein Prozess. Übers. von Liane Dira. Budapest: Corvina, 1972. 213 p. 7. Palotai Boris: L’Orage. Trad. par Péter Komoly. Budapest: Corvina, 1965. 150 p. 8. Palotai Boris: Petrík. Preloz. Jano Hollý. Praha, Bratislava: L. Mazáč, 1938. 111 p. 9. Palotai Boris: Prisni milenci. Hra. prelož. Ladislav Obuch. Bratislava: LITA, 1975. 55 p. 10. Palotai Boris: Přísní milenci. Hra o třech dějstvích. Přel. Kateřina Pošová. Praha: Dilia, 1976. 76 p. 11. Palotai Boris: Pusiga mole. Trad. din rusete de L. Botezatu. Chiinău: Lumina, 1976. 14 p.
277
12. Palotai Boris: Pusiga molle. Rasskaz. Pereskazala G. Demykina. Moskva: Detlit., 1974. 14 p. 13. Palotai Boris: Puškášová. Prelož. Zoltán Rampák. Bratislava: Práca, 1952. 213 p. 14. Palotai Boris: The Storm. Transl. by Rosemary Prockl. Budapest: Corvina, 1965. 159 p. 15. Palotai Boris: Sturm. Übers. von Henriette Schade. Budapest: Corvina, 1965. 145 p. 16. Palotai Boris: Tǎržestvena večera. Prev. Čavdar Dobrev. Sofiâ: Narodna Kultura, 1957. 161 p. 17. Palotai Boris: Tormenta. Trad. par Gladys Fehér. Budapest: Corvina, 1965. 144 p. 18. Palotai Boris: Trpká láska. Preloz. Karol Wlachovský. Bratislava: Smena, 1972. 214 p. 19. Palotai Boris: Am Ufer der Donau. Hrsg. von Harry Thürk. Weimar: Thüringer Volksverlag, 1953. 206 p. 20. Palotai Boris: Umlkli ptáci. Prelož. Ladislav Hradský. Praha: Naše vojsko, 1967. 153 p. 21. Palotai Boris: Zielony orzech. Preloz Krystyna Pisarska. Warszawa: Iskry, 1974. 271 p.
Fordításai: 1. Felix Salten: Legszebb mesék. Ford. Palotai Boris. Ill. Róna Emy. Budapest: Athenaeum, 1948 130 p. 2. Winsloe, Christa: Lányok az intézetben. Regény. Ford. Palotai Boris. Budapest: Hungária Ny., 1943. 286 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KOMLÓS Aladár: B. Palotai Boris: Tavaszi áradás. Nyugat, 1926. I. (12. sz.), 1106. p. 2. B. PALOTAI Boris: Valaminek a végén. Nyugat, 1930. I. (3. sz.), 236. p. 3. TÖRÖK Sophie: Új ifjúsági könyvekről. Munro Leaf: Ferdinánd bika; Alexander Dumas: Pamfil kapitány; Christopher Morley: Pamacska; Palotai Boris: Julika; Ferenczy László Marcella: Székely népmesék; Jánosi György: Liplop Pali. Nyugat, 1939. II. (12. sz.), pp. 296-297. 4. RÓNAY György: Hátsó lépcső. Palotai Boris novellái. Magyar Csillag, 1942/4. sz., pp. 244-245. 5. SÜKÖSD Mihály: Palotai Boris elbeszéléseiről. Új Hang, 1956/3-4. sz., pp. 82–84. 6. ERKI Edit: Az Élet és Irodalom látogatóban Palotai Borisnál. Élet és Irodalom, 1967.
278
aug. 5., 12. p. 7. FARAGÓ Vilmos: Egy író vonzereje. Élet és Irodalom, 1978. jún. 10., 11. p. 8. TAMÁS István: Palotai Boris világa. Kritika, 1979/5. sz., 19. p. 9. BATA Imre: Búcsú Palotai Boristól. Kortárs, 1983/11. sz., 1840. p. 10. JÓKAI Anna: Palotai Boris. Élet és Irodalom, 1983. szept. 23., 7. p. 11. MAJOR Ottó: Meglátni és kimondani az igazságot. Palotai Borisra emlékezve. Élet és Irodalom, 1989/38. sz., 11. p. 12. LÁSZLÓ Ferenc: Elsüllyedt szerzők XVIII. Egy praktikus asszony, Palotai Boris (1904-1983). Magyar Narancs, 2009. febr. 26. pp. 38-39.
Pap Mariska 1. PAP Mariska: A rög. Elbeszélések. Budapest: Franklin, 1908. 227 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KAFFKA Margit, Fröhlichné: Papp Mariska: Rög. Nyugat, 1908. I. (5. sz.), pp. 290291. 2. Elfelejtett írók, elfelejtett írások. Pap Mariska. Uj Idők, 1931/6. sz., 179. p.
Patai Edith 1. PATAI Edith: Engem is hív a föld. Versek. Budapest: Múlt és Jövő, 1927. 62 p. 2. PATAI Edith: Szent szomjúság. Regény. Budapest: Múlt és Jövő, 1937. 241 p. 3. DEUTSCH Warda, W.: C'i semes. Cijjurim Hává Kogen-Patai. Tel-Aviv: Tárklin, 1978. 36 p.
Műveinek fordításai: 1. Patai Hává [Patai Edith]: Bilfroé p’ráot. Román. Tirgém Dávid Kimhi. Tel-Aviv: Javne, 1938. 228 p. 279
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SÁNDOR Imre: Engem is hív a föld. Patai Edith verseskönyve. Nyugat, 1928. I. (4. sz.), 314. p. 2. PAP Izsák: Patai Edith a költő. Budapest: Hungária, 1936. 31 p.
Patayné Farkas Gizi
1. PATAYNÉ FARKAS Gizi: Dyn-dyn estélye. Színdarabok. Léva: Hermes Ny., 1913. 205 p. 2. [PATAYNÉ] FARKAS Gizi: Dyn-Dyn novellái. Pápa: Főiskolai Ny., 1903. 105 p. 3. Zih Sándorné: A megtért. + PATAYNÉ FARKAS Gizi: Isten keze. Elbeszélések. Budapest: Hornyánszky Ny., 1907. 20 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai)
Perczelné Kozma Flóra 1. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Altruizmus a szociális munkában. Értekezés. Budapest: Pátria Gazdaszövetség, 1907. 11 p. 2. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: A belföldi leánykereskedelem ellen tartott előadás. A Feministák Egyesületének 1911. febr. 13-án tartott nyilvános értekezletén elhangzott előadás. Budapest: Pátria Ny., 1911. 15 p. 3. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Channing szelleme. Értekezés. Budapest: Unitárius Egyházközösség, 1923. 18 p. 4. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: A család szerepe az egyetemes szociális munkában. A vallás szerepe a nevelésnél. Értekezés. Székelykeresztur: Szabó Ny., é.n. 18 p. (Klny. az Unitárius Egyházból) 5. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Eszménk az egyházi életben. Értekezés. Budapest: Pátria Ny., 1904. 13 p. 6. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Az evangélium mint a XX. század fegyvere. Értekezés. Budapest: Pátria Ny., 1906. 15 p. 7. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: A Fejérmegyei Irodalmi és Közművelődési Egyesület 280
céljainak ismertetése. Ipolyság: Neumann Ny., 1907. 12 p. 8. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Felelet egy református keresztény válaszára. Értekezés. Budapest: Pátria Ny., é.n. 8 p. 9. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Felolvasások és közlemények 1909–1915. II. Ipolyság: Neumann Ny., 1915. 287 p. 10. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Felolvasások és közlemények a modern vallásbölcsészet és szociologia terén. Értekezés. Budapest: Pátria, 1908. 372 p. 11. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Három értekezés. Budapest: Franklin Ny., 1909. 30 p. 12. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: A modern kereszténység missiója a XX-ik században. Értekezés. Budapest: Kókai, 1907. 26 p. 13. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: A nő választójoga. Tanulmány. Ipolyság: A Magyarországi Nőegyesületek Szövetsége, 1918. 11 p. 14. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Protestantizmus és unitárizmus. Értekezés. Székelykeresztur: Szabó Ny., 1905. 22 p. 15. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: A szabadelvű theologia előnye korunk szociális áramlataira nézve. Értekezés. Budapest: Pátria Ny., 1910. 17 p. 16. PERCZELNÉ KOZMA Flóra: Tolstoj és a szabadelvű egyházak. Értekezés. Ipolyság: Neumann Ny., 1907. 12 p.
Szerkesztői munkái: 1. Magyar Közművelődés. Irodalmi és társadalmi folyóirat. Szerk. Nagy Vince és (később) Perczelné Kozma Flóra 1908–1910. Ipolyság: Neumann Ny.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Életrajz és bibliográfia. http://noszovetseg.unitarius.eu/pkfelete.htm; flora/pkozmaflora.htm
http://unitarius.uw.hu/perczelne-kozma-
Petressné Liszkay Anna 1. PETRESSNÉ LISZKAY Anna: Köszöntünk Erdély! Köszöntünk Délvidék! Versek. Kispest: Bánsági Ny., 1941. 8 p. 281
2. PETRESSNÉ LISZKAY Anna: Magyar fájdalom. Vers. Kispest: Prokker Ny., 1936. 4 p. 3. PETRESSNÉ LISZKAY Anna: Szív-virágok. Köszöntőversek. Budapest: Szerző, 1930. 92 p. 4. PETRESSNÉ LISZKAY Anna: Új rügyek a magyar avaron. Versek. Szolnok: Róth Ny., 1927. 199 p
Petrolay Margit, W. 1. PETROLAY Margit, W.: A bolhacsősz. Mese. Ill. Dallos Hanna. Budapest: Officina, 1939. 48 p. 2. PETROLAY Margit, W. – Trencsényi Waldapfel Imre: A csodatoll. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1940. 71 p. 3. PETROLAY Margit, W.: Az emberiség emlékezete. Könyv a meséről. Budapest: Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztálya, 1990. 140 p. 4. PETROLAY Margit, W.: Erdei kalács. Mesék óvodásoknak. Ill. Róna Emy. Budapest: Móra, 1966. 69 p. 5. PETROLAY Margit, W. – Trencsényi Waldapfel Imre: Az ezüstpagoda. Mesék. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1934. 95 p. 6. PETROLAY Margit, W.: Gondolatok a gyermekirodalomról. Budapest: Tankönyvkiadó, 1978. 175 p. 7. PETROLAY Margit, W. – Trencsényi Waldapfel Imre: A holdbéli leány. Mesék a világ minden tájáról. Ill. Balogh Ilona. Budapest: Uj Idők, 1948. 124 p. 8. PETROLAY Margit, W. – Trencsényi Waldapfel Imre: Az igazi királyfi. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1940. 78 p. 9. PETROLAY Margit, W.: Jutka könyve. Mese. Budapest: Szerző, 1990. 38 p. 10. PETROLAY Margit, W.: A királyné libái. Mesék. Ill. Szecskó Tamás. Budapest: Móra, 1958. 78 p. 11. PETROLAY Margit, W.: Különös dolgok. Gyermekregény. Ill. Bokros László. Budapest: Móra, 1975. 113 p. 12. PETROLAY Margit, W.: Mese a kisfiúról, aki nem akart elaludni. Mese. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Móra, 1985. 174 p. 13. PETROLAY Margit, W. – Trencsényi Waldapfel Imre: Mit üzen a fülemüle? Mesék a világ minden tájáról. Ill. Szántó Piroska. Budapest: Uj Idők, 1948. 120 p. 14. PETROLAY Margit, W.: Palócföldi mesék. Ill. Földes Vilmos. Szerk. és utószót írta Trencsényi László. Horpács: Mikszáth, 2000. 39 p. 282
15. PETROLAY Margit, W.: A Paradicsom Dombja. Regény. Budapest: Officina, 1941. 134 p. 16. PETROLAY Margit, W.: A szél nótája. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Móra, 1968. 106 p. 17. PETROLAY Margit, W.: A sárkányok lovagja. Elbeszélések Mikszáth Kálmán ifjúkoráról. Ill. Boromisza Zsolt. Budapest: Ifjúsági, 1957. 147 p. 18. PETROLAY Margit, W.: A vásárfia. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Móra, 1970. 13 p. 19. PETROLAY Margit, W.: A világszép kecskebéka. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Móra, 1977. 138 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Csinosomdrága. Magyar népmesék. Összeáll. W. Petrolay Margit, Kovács Ágnes. Ill. Szántó Piroska. Budapest: Ifjúsági, 1951. 195 p. 2. A csodafurulya. Magyar népmesék. Vál. Kolozsvári-Grandpierre Emil. Közrem. Kovács Ágnes, W. Petrolay Margit. Ill. Reich Károly. Budapest: Ifjúsági, 1954. 391 p. 3. Hipp-hopp, a fakó. Ford. Petrolay Margit. Ill. Karel Franta. Prága, Budapest: Artia, Móra, 1976. 30 p. 4. Jó tanácsok az úttörőkönyvtárosok munkájához. Összeáll. Petrolay Margit et al. Budapest: DISZ, 1952. 87 p. 5. Thomas Mann és Kerényi Károly levélváltása regényről és mitológiáról. Ford. Petrolay Margit. Budapest: Officina, 1947. 79 p. 6. A varjú háztűznézőben. Észt népmesék. Átdolg. Vask Ellu, Petrolay Margit. Ill. Róna Emy. Budapest: Móra, 1966. 92 p. 7. Voragine, Jacobus de: Arany legenda (Legenda aurea). Szentek élete. Vál., ford. és előszó W. Petrolay Margit. Budapest: Officina, 1942. 61 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. HALÁSZ Gábor: Petrolay Margit és Trencsényi W. Imre: Az ezüst pagoda. Nyugat, 1934. II. (22. sz.), 511. p. 2. ÖRSI Ferenc: Petrolay Margit köszöntése. Élet és Irodalom, 1983/6. sz., 8. p. 3. Petrolay Margit emlékezéseiből, műveiből és a róla szóló írásokból. Szerk. FRICK Mária. Baja: Eötvös János Tanítóképző Főiskola, 1995. 4. Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztálya: Petrolay Margit
283
(1908-1997). Új Pedagógiai Szemle, 1998/2. sz., 127. p. 5. TRENCSÉNYI László: Csokonairól (Petrolay Margit elbeszélésvázlata Csokonairól). http://www.opkm.hu/konyvesneveles/2000/1/cikk20.html 6. TRENCSÉNYI László: Február 11-én volt 100 éve, hogy Petrolay Margit megszületett. Tanító. Módszertani folyóirat. 2008/4. sz., 26. p.
Pogány Elza 1. POGÁNY Elza: Asszonyszív. Regény. Budapest: Hellas, 1928. 32 p. 2. POGÁNY Elza: Asszonyvarázs. Regény. Budapest: Hellas Ny., 1932. 16 p. 3. POGÁNY Elza: Az emberevő. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 48 p. 4. Ruzitska Jolán – POGÁNY Elza: Háziipar mint otthoni kenyérkereset. Budapest: Élet és Egészség, 1941. 48 p. 5. POGÁNY Elza: Négy vidám diák és egyéb elbeszélések fiatal leányok számára. Budapest: Tolnai Ny., 1935. 128 p. 6. POGÁNY Elza: Rózsika pajtásai. Ifjúsági elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 48 p. 7. POGÁNY Elza: Szárnypróbálgatás. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 62 p. 8. POGÁNY Elza: Tavasztól őszig. Regény. Budapest: Hellas, 1928. 32 p. 9. POGÁNY Elza: Törökűző Kőrössy Pál. Elbeszélés. Budapest: Hellas Ny., 1932. 16 p. 10. POGÁNY Elza: A Vágh-gyerekek. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 62 p.
Fordításai: 1. Abelsen, Olaf K.: A rejtelmes tenger. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hellas Ny., 1931. 160 p. 2. About, Edmond: Az ígéret földje. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 63 p. 3. Baldwin, Faith: A legszebb álom. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 127 p. 4. Bebutova, Olga: Könny és pompa. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Pesti Napló, 1930. 192 p. 5. Birkner, Friede: Harc a boldogságért. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 2 kötet. 284
6. Björnson, Björnsterne: Mary. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Világirodalom, 1921. 141 p. 7. Böhme, Margit: Egy mozgalmas élet története. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hajnal, 1924. 182 p. 8. Bulwer-[Lytton], Edward [George]: Az orvos átka. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: M. Magazin, 1931. 95 p. 9. Burroughs, Edgar Rice: A dzsungel fia. Regény. Ford. Songrády Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Fővárosi, 1923. 253 p. 10. Campan, Jeanne Louise Henriette: Mária Antoinette magánélete. Egy udvarhölgy vallomásai. Madame Campan, első komorna emlékiratai. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hajnal, 1925. 2 kötet. 11. Courths-Mahler, Hedwig: Éva. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1921. 160 p. 12. Curson, Virginia: Az édes lázadó. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 2 kötet. 13. Delorme, Marion vallomásai XIII. Lajos udvarából. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Franklin, 1930. 279 p. 14. Eschstruth, Nataly von: Akik egymásra találtak. Regény fiatal leányok számára. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Hajnal, 1926. 151 p. 15. Eschstruth, Nataly von: Lengyelvér. Regény. Ford. Benedek Rózsi, Pogány Elza. Budapest: Világirodalom, 1921. 176 p. 16. Eschstruth, Nataly von: Magamért szeressen. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Hajnal, 1925. 151 p. 17. Eschstruth, Nataly von: Zsugori néne. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hajnal, 1923. 144 p. 18. Ezeregyéj meséi. Az ifjúság számára átdolg. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Hajnal, 1923. 124 p. 19. Feuillet, Octave: Egy asszony naplója. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 72 p. 20. Galsworthy, John: A Forsyte saga. Regényciklus. 5. Az ezüstkanál és két intermezzo. Ford. Kiss Dezső, Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. 6. Hattyúdal. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Franklin, 1927-1932. 7 kötet. 21. Galsworthy, John: A sötét virág. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Franklin, 1925. 259 p. 22. Galsworthy, John: A szent ember. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Franklin, 1930. 2 kötet. 23. Galsworthy, John: Túl mindenen. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Franklin, 1930. 345 p.
285
24. Garsin, Vszevolod Mihajlovics: Nadezsda Nikolajevna. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Tolnai, 1928. 126 p. 25. Glyn, Elinor: A nagy pillanat. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Világirodalom, 1927. 271 p. 26. Gyp: Line imádója. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Világirodalom, 1928. 160 p. 27. Gyp: A szép Guerandené. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Világirodalom, 1927. 174 p. 28. Gyp: Züllött társaság. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Világirodalom, 1928. 192 p. 29. Harry, Myriam: Jeruzsálem leánya. Regény. Ford. Pogány Elza. Szeged: Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat, 1922. 170 p. 30. Heidemann, E.: Titkos házasság. Átdolg. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 117 p. 31. Hoyt, Mary: Ifjú boldogság. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 125 p. 32. Kabel, Walther: A 9. számú kajüt. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hellas, 1932. 32 p. 33. Kabel, Walther: Az ezüst korong. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Hellas, 1932. 32 p. 34. Kabel, Walther: A kínai doboz. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hellas, 1932. 32 p. 35. Kabel, Walther: Treff-ász. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Hellas, 1932. 32 p. 36. Kabel, Walther: A vadorzó. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Hellas, 1932. 16 p. 37. Kraseninikov, N. A.: A csók proletárjai. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Pesti Napló, 1930. 192 p. 38. Legszebb orosz mesék kisfiúknak, kislányoknak. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Ill. Karinthy Ada. Budapest: Hajnal, 1924. 71 p. 39. Lehne: Tavaszi álom. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Világirodalom, 1923. 111 p. 40. Lenclos, Ninon de vallomásai. 1. Tavasz. 2. Nyár. 3. Nyárutó. Ford. Pogány Elza. Regény. Budapest: Hajnal, 1921-1922. 2 kötet. 41. May Károly [Karl May]: A vezér. Regény. Ford. Pogány Elza. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Hajnal, 1924. 144 p. 42. Noailles, Anna: Új remény. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Franklin, 1929. 180 p.
286
43. Normand, Suzanne: Nők a gályán. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Révai, 1928. 254 p. 44. Payens, P. E.: Cso-Hu-Ki bosszúja. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hellas, 1931. 32 p. 45. Payens, P. E.: Házassági ígéret. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 95 p. 46. Payens, P. E.: Ki ez az asszony? Regény. Ford. Pogány Elza, Budapest: Hellas, 1931. 48 p. 47. Payens, P. E.: A pénz urai. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hellas, 1931. 96 p. 48. Payens, P. E.: Viharos nász. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hellas, 1932. 32 p. 49. Rothberg, Gert: Mindig bíztam benned. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 95 p. 50. Sand, Georges vallomásai. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hajnal, 1923. 136 p. 51. Schobert, Hedvig: Aki az utcán nevelkedett. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Hajnal, 1924. 150 p. 52. Souvestre, Pierre: A bűn köntöse. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Magyar Jelen, 1917. 152 p. 53. Souvestre, Pierre: Eltűnt holttest. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Magyar Jelen, 1918. 160 p. 54. Souvestre, Pierre: Fantomas házassága. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Magyar Jelen, 1918. 210 p. 55. Souvestre, Pierre: Fantomas mint vizsgálóbíró. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Magyar Jelen, 1917. 191 p. 56. Souvestre, Pierre: A halott cipője. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Magyar Jelen, 1919. 158 p. 57. Souvestre, Pierre: Lady Beltham gyilkosa. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Magyar Jelen, 1918. 212 p. 58. Souvestre, Pierre: A vörös darázs. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Magyar Jelen, 1918. 181 p. 59. Stendhal: Vanina Vanini. Ford. Pogány Elza. Budapest: Világirodalom, 1922. 159 p. 60. Stevenson, Robert Louis: A ballantraei földesúr. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Franklin, 1930. 229 p. 61. Tagore, Rabindranath: Emlékeim. Ford. H. Songárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Világirodalom, 1922. 218 p. 62. Wallace, Edgar: A titokzatos ház. Regény. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Dante, 1929. 240 p. 63. Wire, Harold Channing: Nancy Lee öröksége. Regény. Ford. Pogány Elza. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 127 p.
287
64. Zselihovszkaja, Vera Petrovna: Messze Tatárországban. Elbeszélés fiatal leányoknak. Ford. Házsongárdy Gábor [Pogány Elza]. Budapest: Franklin, 1928. 162 p.
Pokorny Margit 1. POKORNY Margit: Az aranykrajcár és három más história. Elbeszélés. Győr: Családi Könyvtár, 1916. 31 p. 2. POKORNY Margit: Csitayné nagyasszony. – A kis legioner. 2 elbeszélés. Győr: Családi Könyvtár, 1916. 30 p. 3. POKORNY Margit: A föld. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1917. 60 p.
Fordításai: 1. Holland, F. A.: Szent Ferenc-legendák. Ford.: Pokorny Margit. Győr: Családi Könyvtár, 1916. 28 p. 2. Teréz nővér élete. Lisieuxi Szent Teréz önéletrajza és levelei. Francia eredetiből ford.: Pokorny Margit. Budapest: Élet, 1917. 393 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Családi könyvtár. - 1. Erdős Renée, Sík Sándor és Harsányi Lajos: Legendák. 2. Domonkos István: A muszka pipa. 3. Harsányi Lajos: „O beata Ungheria !” (Versek.) 4. Pierre l' Ermite - Dr. Rada István: A gyáva. 5. Pokorny Margit: Az aranykrajcár és három más história. Katholikus Szemle, 1916/7. sz., 792. p.
Poór Irén 1. POÓR Irén: Versek. Budapest: Kellner Ny., 1936. 15 p. 2. POÓR Irén: Versek. Budapest: Kellner Ny., 1937. 18 p.
288
Pozsonyi Anna 1. POZSONYI Anna: Aranykert. Regény a Csallóközről. Bratislava-Pozsony: Veritas, 1939. 165 p. 2. POZSONYI Anna: Ének a hegyen. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 194? 112 p. 3. POZSONYI Anna: Az otthon ígérete. Elbeszélés. Bratislava-Pozsony: Toldy Kör, 1940. 16 p. 4. POZSONYI Anna: Útközben. Versek. Bratislava-Pozsony: Toldy Kör, 1941. 32 p. 5. POZSONYI Anna: Versek. Bratislava-Pozsony: Concordia, 1929. 40 p.
Puella Classica (Marečkova Jozefina) 1. PUELLA Classica: Duchovné prúdy v našej republike. Bratislava: Bratislavská Pošta, 1926. 424 p. 2. PUELLA Classica: Első eredeti magyar dolgozataim. Mesék és tárcák. Budapest: Szerző, 1915. 46 p. 3. PUELLA Classica: Das Ende des Egoismus. Értekezés. Bratislava: Slovakia, 1922. 28 p. 4. PUELLA Classica: Götzendienst und Gottesdienst. Értekezés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1917. 32 p. 5. PUELLA Classica: Hogyan pártolják a Pestiek egy Irónőt. Értekezés. Budapest: Szerző, 1918. 16 p. 6. PUELLA Classica: Jeden „panský” človek. Értekezés. Bratislava-Pozsony: Slov. Lud. Kníhk., 1920. 8 p. 7. PUELLA Classica: Kis elbeszélések nagy gyerekeknek. Budapest: Krausz Ny., 1914. 87 p. 8. PUELLA Classica: Kleine Erzählungen für grosse Kinder. Mesék. Budapest: Pesti Ny., 1913. 125 p. 9. PUELLA Classica: Kto vládne na Slovensku? Értekezés. Bratislava-Pozsony: Slov. Lud. Nakl. 1921.44 p. 10. PUELLA Classica: Kultúrna práca v Bratislave. Értekezés. Bratislava-Pozsony: Slov. Lud. Nakl., 1922. 19 p. 11. PUELLA Classica: Lebenserfahrungen in Poesie und Prosa. Értekezés. Budapest 289
Leipzig: A. O. Paul, 1911. 167 p. 12. PUELLA Classica: Die Letzten werden die Ersten sein. Értekezés. Uh. Skalica: Szerző, é.n. 8 p. 13. PUELLA Classica: Malé povidky pro velké děti. Budapest: Szerző, 1916. 92 p. 14. PUELLA Classica: Märchenbuch. Mesék. Budapest: Szerző, 1915. 48 p. 15. PUELLA Classica: Modloslužba a bohoslužba. Bratislava-Pozsony: S.n., 1920. 24 p. 16. PUELLA Classica: Otvoreny list na redakciu New-Yorkského denníka: 4. apríla 1922. Értekezés. Bratislava-Pozsony: Nákl. Vlast. 1922. 15 p. 17. PUELLA Classica: A pesti ideál. Elbeszélés. Budapest: Jakab Ny., 1921. 15 p. 18. PUELLA Classica: Prevrat na Slovensku. Értekezés. Bratislava-Pozsony: Slov. Lud. Nakl., 1922. 16 p. 19. PUELLA Classica: Vznešená osamocenost. The Splendid Isolation. Értekezés. Bratislava-Pozsony: Nákl. Vlast., 1918. 15 p. 20. PUELLA Classica: Zu spät. Elbeszélés. Budapest: Szerző, 1917. 15 p.
Műveinek fordításai: 1. Puella Classica: Báchorky. Z němeczkého původ. textu přelož. Rudolf Boubela, Jan Janča. 2 vyd. Bratislava-Pozsony: Nákl. Vlast., 1919. 71 p. 2. Puella Classica: Bálványimádás és Istenimádás. Németből ford. Havas Emánuel. Budapest: Pázmány Ny., 1917. 37 p. 3. Puella Classica: Budapeštské mravy. Malé povidky pro velké děti. Z němčiny přel. Karel Kolařik. Praha: Wiesner, 1925. 84 p. 4. Puella Classica: A földalatti Budapest. Németből ford.: Somlyó Zoltán. Budapest: Lengyel Ny., 1916. 16 p. 5. Puella Classica: Gabriel. Obrázok zo života slovenského 1’udu. Z nemeckej pôvodiny prel. Ferd. Dúbravský. Bratislava-Pozsony: Parička, 1913. 13 p. 6. Puella Classica: Kdo vládne na Slovensku? Ze slovenského prel. R.A. Praha: B. Kočí, 1924. 110 p. 7. Puella Classica: Koniec egoismu. Ford. ismeretlen. Bratislava-Pozsony: Slovenské ľudové nakladateľstvo, 1915. 16 p. 8. Puella Classica: Mesekönyv. Ford.: Somlyó Zoltán. Budapest: Hornyánszky Ny., 1915. 38 p. 9. Puella Classica: Modloslužba a bohoslužba. Z nem. prel. Ferd. Dúbravský. Bratislava-Pozsony: Parička, 1920. 24 p. 10. Puella Classica: Peštianský ideál. Z mad’. prel. Ferd. Dúbravský. Bratislava-Pozsony: Parička, 1920. 16 p.
290
11. Puella Classica: Plava Emma. Z nem. prel. Ferd. Dúbravský. Bratislava-Pozsony: Nákl. vlost., 1921. 16 p. 12. Puella Classica: Posledná zkúsenost. Prel. Ferd. Dúbravský. Bratislava-Pozsony: Parička, 1920. 10 p. 13. Puella Classica: Poslední budú prvými. Z nem. prel. Ferd. Dúbravský. BratislavaPozsony: Teslik, 1919. 8 p. 14. Puella Classica: Pozde. Z nem. prel. Ferd. Dúbravský. Bratislava-Pozsony: Slovenské ľudové nakladateľstvo, 1920. 16 p. 15. Puella Classica: Příběh o sedmi městech. Bratislava-Pozsony: Nákl. Vlast., 1919. 14 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. NÁDAS Sándor: Új pesti írónő. Pesti Futár, 1913. augusztus 4. pp. 9-11. 2. S[imonyi] S[ándor]: A klasszikus leány és a könyve. Pesti Hirlap, 1913. július 30. 35. p. 3. SALY Noémi: Puella Classica. Egy századvégi „írónő” hányattatásai és színeváltozásai. Replika, 1999. április, pp. 89-104.
Rádai Ilona, L. 1. RÁDAI Ilona, L.: Margit. Regény. Budapest: Makkay, 1944. 326 p. 2. RÁDAI Ilona, L.: Sikolytó Erdély. Regény. Budapest: Makkay, 1942. 342 p.
Radó Lili, B. 1. RADÓ Lili, B.: Boldogan éltek, míg meg nem haltak. Mesék. Ill. K. Bartha Ferenc. Budapest: Unio, 1944. 162 p. 2. RADÓ Lili, B.: Ének az éjszakában. Versek. Budapest: Cserépfalvi, 1942. 54 p. 3. RADÓ Lili, B.: A furfangos Mása. Orosz népmese nyomán. A képeket összeáll. Szjuzina Arnold. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1948. 44 p. 4. RADÓ Lili, B.: A jó Isten meséi. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1936. 154 291
p. 5. RADÓ Lili, B.: Ketten a tükör előtt. Versek. Budapest: Vajda János Társaság, 1931. 63 p. 6. RADÓ Lili, B.: Kis dalok az állatokról. Versek. Budapest: Dante, 1937. 48 p. 7. RADÓ Lili, B: Egy kisfiú, egy kisleány. Mesék 8-12 éves gyerekeknek. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1938. 109 p. 8. RADÓ Lili, B.: Kisgyerek, kismadár, kisvirág. Mesék 2-5 éves gyerekek számára. Ill. Hollán Mária. Budapest: Aczél, 1943. 56 p. 9. RADÓ Lili, B. – Mészöly Miklós: Kispajtások mesekönyve. Budapest: Móra, 1966. 128 p. 10. RADÓ Lili, B.: Lili néni meséi. Kisfiúknak, kislányoknak kis mesék. Budapest: Dante, 1937. 95 p. 11. RADÓ Lili, B.: Mese az angyalkáról. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1940. 112 p. 12. RADÓ Lili, B.: Petty királylány bánata. Mese. Ill. Zsoldos Vera. Budapest: Móra, 1966. 28 p. 13. RADÓ Lili, B.: A piros virág városa. Regény. A „Bányászinduló” zenéjét Balassa Tamás szerezte. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1949. 79 p. 14. RADÓ Lili, B.: Segítek anyának. Könyv a konyha titkairól 10-14 éves kislányoknak. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1941. 144 p. 15. RADÓ Lili, B.: Siklik a szán. Mese. Ill. Gaál Éva. Budapest: Minerva, 1962. Leporelló. 16. RADÓ Lili, B.: Színes mesék. Három mese szovjet filmek képeivel. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1949. 61 p. 17. RADÓ Lili, B.: Úgy érzem, éltem. Versek. Budapest: Vajda János Társaság, 1935. 58 p. 18. RADÓ Lili, B.: Vidám veteményeskert. Mese. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1949. Leporelló. 19. RADÓ Lili, B.: Víg mesék az állatokról. Ill. Enyvváry Herbert. Budapest: Dante, 1939. 62 p. 20. RADÓ Lili, B.: Zsuzsika és Morgó Mackó. Versek. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1948. Leporelló.
Műveinek fordításai: 1. B. Radó Lili: La favola del prato turchino. Racconti e versetti peri piccoli. Trad. Filippo Faber, Wanda Bontá. Milano: Genio, 1936. 156 p.
292
2. Baloghy Mária: Tyttikirja. Satukirja. Unkarista soumentanut Helmi Helminen. Sadutja runot on sepittänit paroonitar Lili Radó. Kaikki kuvat ja piirrokset on tehnyt Kata Benedek. Helsinki: Gummerus Osakeyhtjö, 1928. 176 p. 3. B. Radó Lili: Wenn sie nicht gestorben sind, leben sie noch heute … Übers. von Mirza Schüching. Budapest: Corvina, 1959. 122 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Adlersfeld-Ballestrem, Eufemia von: A szőke boszorkány. Regény. Ford. B. Radó Lili. Újpest: Színes Regénytár, 1934. 155 p. 2. Ahlgren, Ernst: Új világban. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 125 p. 3. Arnefeld, F.: Számonkérés. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 126 p. 4. Álomtündér meséi. Angol eredetiből ford. Wiesner Juliska. Eredeti mesékkel kieg. B. Radó Lili. Budapest: Dante, 1937. 96 p. 5. Babakönyv. A meséket és verseket B. Radó Lili néni monda el nektek, a bababútorok, babaruhák és egyéb apróságok készítésére Undi Rózsa néni tanít meg benneteket, a séta után dalocskát Hütter Pali bácsi írta, valamennyi kép és rajz Benedek Kata néni munkája. Szerk. Baloghy Mária. Budapest: Athenaeum, 1935. 152 p. 6. Barto, Agnia Lvovna: Kismama. Gyerekvers. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 16 p. 7. Bazsov, Pavlov Petrovic: Aranykalács és más mesék. Ford. Pétervári László. Átdolg. B. Radó Lili. Ill. Róna Emy. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 81 p. 8. Cron, Clara: Gáncs és szerelem. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 155 p. 9. Cron, Clara: Lerombolt válaszfal. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 126 p. 10. Eckstein, Ernst: A gazdagság átka. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1933. 155 p. 11. Enckhausen, M.: Megtört büszkeség. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 158 p. 12. Édesanya mesél. Angol eredetiből ford. Wiesner Juliska. Eredeti mesékkel kieg. B. Radó Lili. Budapest: Dante, 1937. 176 p. 13. Ezerév nagyasszonya. Fiatal leányoknak írták Benedek Rózsi, B. Radó Lili et al. Bev. Gróf Apponyi Albertné. Budapest: Dante, 1937. 312 p. 14. Glümer Claire: A herceg fia. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár,
293
1934. 159 p. 15. Heiberg: A szerelem hallgat. Regény. Ford. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 120 p. 16. Heimburg, Wilhelmine: Színészvér. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 159 p. 17. Itt a sok mese! Angolból ford. Wiesner Juliska. Eredeti mesékkel kieg. B. Radó Lili. Budapest: Dante, 1940. 80 p. 18. Junghans, Sophie: Szabad az út! Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 126 p. 19. Kästner, Erich: A repülő osztály. Regény. Ford. B. Radó Lili. Ill. Walter Trier. Budapest: Móra Ferenc, 1960. 199 p. 20. Katz, Richard: Riói képek. Útirajz. Ford: Balassa Árpád, a verseket ford. B. Radó Lili. Ill. Szecskó Tamás. Budapest: Táncsics, 1958. 224 p. 21. Krause, G. J.: A hasonmás. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 125 p. 22. Lehne: Unalomból. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 123 p. 23. Lobe, Mira: Anni és a film. Regény. Ford. B. Radó Lili. Ill. Réber László. Budapest: Móra Ferenc, 1958. 259 p. 24. Mesélj anyuka! Angolból ford. Wiesner Juliska. Eredeti mesékkel kiegészítette B. Radó Lili. Budapest: Dante, 1937. 160 p. 25. Mindeneste egy mese. Angol eredetiből ford. Wiesner Juliska. Eredeti mesékkel kieg. B. Radó Lili. Budapest: Dante, 1937. 96 p 26. Mindennapra egy mese. Angol eredetiből ford. Wiesner Juliska. Eredeti mesékkel kieg. B. Radó Lili. Budapest: Dante, 1937. 95 p. 27. Nagyapó meséi. Angol eredetiből ford. Wiesner Juliska. Eredeti mesékkel kieg. B. Radó Lili. Budapest: Dante, 1940. 80 p. 28. Okunyeva, V. V.: Orosz népi táncok. Sajtó alá rend. B. Robor Ágnes, Szentpál Mária. Ford. Szöllősy Géza. A verseket ford. B. Radó Lili. Budapest: Hungária, 1949. 167 p. 29. Ring, Max: Hamis név alatt. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 125 p. 30. Sok szép asszonyi élet. Írták Benedek Rózsi, B. Radó Lili et al. Bev. Gróf Apponyi Albertné. Budapest: Dante, 1937. 152 p. 31. Stein, Lola: És elszakad a film… Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 154 p. 32. Stein, Lola: A kalandor szerelme. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 2 kötet. 33. Stein, Lola: Részvétből. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár,
294
1933. 159 p. 34. Tanner, Ilse-Dore: Szegény kis hercegnő. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 121 p. 35. Telmann, Konrad: Az eladott asszony. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 121 p. 36. Telmann, Konrad: Vihar után. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 127 p. 37. Wachenhusen, Hans: Párisi kaland. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 126 p. 38. Wachenhusen, Hans: A sárkány. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 126 p. 39. Weller, Franz: A szerelmesek ügyvédje. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 123 p. 40. Werner, Elisabeth: Az önző férfi. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 127 p. 41. Wichert, Ernst: A védangyal. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 125 p. 42. Winterfeld, Albert von: Végzetes ígéret. Regény. Ford. B. Radó Lili. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 126 p. 43. 365 napra 365 mese. Angolból ford. Wiesner Juliska. Eredeti mesével kieg. B. Radó Lili. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1937. 365 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. B. Radó Lili: Ketten a tükör előtt. Literatura, 1932/1. sz., 322. p. 2. KOMLÓS Aladár: Ketten a tükör előtt. B. Radó Lili versei. Nyugat, 1932. I. (12. sz.), pp. 726-727. 3. RADNÓTI Miklós: Három asszonyköltő. B. Radó Lili, Urr Ida és Debreczeny Lili új verseskönyvei. Úgy érzem, éltem; Nincs kenyér; Akkordok. Nyugat, 1937. II. (9. sz.), pp. 209-210.
295
Reichard Piroska 1. REICHARD Piroska: Az életen kívül. Versek. Budapest: Athenaeum, 1911. 61 p. 2. Heten vagyunk. Bán Jenő, Faragó József, Kaffka Margit, Miskolczi Simon János, Péry Ilona, Reichard Piroska, Sassy Csaba versei. Miskolc: Szelényi és Tsa Ny., 1909. 119 p. 3. REICHARD Piroska: Őszi üdvözlet. Versek. Budapest: Dick, 1922. 90 p. 4. REICHARD Piroska: A Szentírás Babits Mihály költeményeiben. Tanulmány. Budapest, 1943. 28 p. 5. REICHARD Piroska: Telamon históriája. Disszertáció. Budapest, 1909. 26 p.; Egyetemes Philológiai közlöny, 1910. pp. 29-41.; pp. 199-210. 6. REICHARD Piroska: A változó napokkal. Versek. Budapest: Nyugat, 1936. 84 p. 7. REICHARD Piroska: Walt Whitman 1819-1892. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1914. 18 p. (Klny. Budapesti Szemle); Budapesti Szemle, 1914. CDLI. sz., pp. 98116.
Egyéb munkái: 1. Pater, Walter: Görög tanulmányok. Ford. Kőszegi László. Átnézte Reichard Piroska. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1914. 324 p. 2. Raleigh, Walter: Shakespeare. Ford. Dr. Czeke Marianne. Átnézte Dr. Reichard Piroska. A függeléket összeáll. Bayer József. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1909. 278 p.
Fordításai: 1. Browning, Robert: Amerre Pippa jár. Dráma. Ford. Reichard Piroska. Gyoma: Kner, 1922. 30 p. 2. Harte, Bret: A vörösvágási idill. Regény. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Lantos, 1921. 31 p. 3. Hawthorne, Nathaniel: Dr. Heidegger kísérlete. Elbeszélés. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Lantos, 1925. 29 p. 4. Irwing, Washington: Don Juan. Elbeszélés. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Lantos, 1925. 29 p. 5. Kipling, Rudyard: A rőzsés fiú. Elbeszélés. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Athenaeum, 1921. 48 p.
296
6. Kutya-történetek. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Pallas, 1926. 144 p. 7. Lewisohn, Ludwig: Az örök sziget. Regény. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Szöllősi, 1930. 320 p. 8. Locke, William: Pujol Arisztid vidám kalandjai. Regény. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Dick, 1928. 247 p. 9. Locke, William: Simon de Gex megtérése. Regény. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Dick, 1928. 362 p. 10. Locke, William: Az úri csavargó. Regény. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Dick, 1929. 294 p. 11. Mai amerikai dekameron. Bevezető tanulmányt és az életrajzokat írta Reményi József. Ford. P. Berinkey Irma, Hevesi András, Kosztolányi Dezső, Nagypál István, Németh Andor, Reichard Piroska, Cs. Szabó László, Szerb Antal. Elbeszélések. Budapest: Nyugat, é.n. [1935 k.], 283 p. 12. Mai angol dekameron. Elbeszélések. A bevezető tanulmányt és az életrajzokat írta Vernon Duckworth Barker. Ford. P. Berinkey Irma, Hevesi András, Karinthy Frigyes, Reichard Piroska, Schöpflin Aladár, Cs. Szabó László. Budapest: Nyugat, 1935. 303 p. 13. Nietzsche, Friederich: Jón, rosszon túl. Előjáték egy jövőbeli filozófiához. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Világirodalom, 1924. 279 p. 14. Poe, Edgar Allan: Ugri – Béka. Elbeszélés. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Lantos, 1925. 29 p. 15. Twain, Mark: Nyugtalan éj. Elbeszélés. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Lantos, 1920. 29 p. 16. Zangwill, Israel: Chad gadja. Elbeszélés. Ford. Reichard Piroska. Budapest: Múlt és Jövő, 192? 48 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. VÁRADY István: Két költőnő. Reichard Piroska: Az életen kívül; Osváth Eszter versei. Nyugat, 1913. II. (15. sz.), 199. p. 2. REICHARD Piroska: Robert Browning: Amerre Pippa jár. Dráma. 1841. Bevezető saját fordításához. Nyugat, 1921. I. (8. sz.), pp. 585-586. 3. FÜST Milán: Reichard Piroska: Őszi üdvözlet. Nyugat, 1922. I. (3. sz.), pp. 218-219. 4. ELEK Artúr: Változó napokkal. Reichard Piroska újabb versei. Nyugat, 1936. I. (1. sz.), pp. 72-73. 5. R. KOCSIS Rózsa: Reichard Piroska. Irodalomtörténet, 1962/3-4. sz., pp. 410-414.
297
Rényi Edit (Gyömrői [Gelb] Edit) 1. RÉNYI Edit: Megbékélés. Regény. Német kéziratból ford. Vermes Magda. Budapest: Magvető, 1979. 203 p. 2. RÉNYI Edit versei. Budapest: Benkő, 1919. 42 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. LESZNAI Anna: Rényi Edith verseiről. Nyugat, 1919. I. (6. sz.), pp. 438-440. 2. VEZÉR Erzsébet: Beszélgetés Gyömrői Edittel. Irodalomtörténet, 1971/3. sz., pp. 620-633. Újraközölve: VEZÉR Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2004. pp. 181-192. 3. VEZÉR Erzsébet: Nagyon fáj. Gyömrő Edit halálára. Élet és Irodalom, 1987. 8. p. 4. SCHRÖTER, Michael: Edith Gyömrői. Eine biographische Skizze. Luzifer Amor, 1995/8. sz., pp. 102-115. 5. LUDWIG-KÖRNER, Christiane: Edit Ludowyk Gyömrői = Uő: Wiederentdeckt – Psychoanalytikerinnen in Berlin. Berlin: Psychosozial Verlag, 1999. pp. 119-148. 6. BORGOS Anna: Alkotás, gyógyítás, változás. Gyömrői (Gelb, Rényi, Glück, Újvári, Ludowyk) Edit életútja. Thalassa, 2005/2-3. sz., pp. 185-194. 7. BORGOS Anna: Gyömrő Edit Berlinben. Múlt és Jövő, 2007/1. sz., pp. 90-94.
Révai Erzsébet 1. RÉVAI Erzsébet: Állomástól állomásig. Novellák. Budapest: Légrády, 1928. 106 p. 2. RÉVAI Erzsébet. Így történt. Regény. Budapest: Magyar Szépirodalmat Pártolók Egyesülete, 1936. 164 p. 3. RÉVAI Erzsébet: Stendhal akarat-pszichológiája. Tanulmány. Budapest: Sárkány Ny., 1931. 100 p. 4. RÉVAI Erzsébet: Alexandre Vattemare, trait d’union entre deux mondes. Le Québec et les États-Unis à l’aube de leurs relations culturelles avec la France au XIX. siècle. Montréal, Paris: Bellarmin-Desclée de Brouwer, 1975. 220 p. 5. RÉVAI Erzsébet: Le voyage d’Alexandre Vattemare au Canada (1840-1841). Un aperçu des relations culturelles franco-canadiennes (1840-1857). Életrajz. Montréal: 298
S.n., 1968. pp. 257-299. (Klny. a Revue d'histoire de l'Amérique francaise-ből)
Ritoók Emma 1. RITOÓK Emma: Arany János elmélete az époszról. Tanulmány. Budapest: Révai és Salamon Ny., 1906. 37 p. 2. RITOÓK Emma: Egyenes úton – egyedül. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1905. 154 p. 3. RITOÓK Emma: Ellenséges világ. Novellák. Budapest: Nyugat, 1913. 175 p. 4. RITOÓK Emma: Gyárfás Sándor két élete. Regény. Budapest: Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, 1934. 255 p. 5. RITOÓK Emma: Mai idegek. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1896. 175 p. 6. RITOÓK Emma: A nagy véletlen. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1908. 262 p. 7. RITOÓK Emma: Négyen a tűz körül. Novellák. Budapest: Athenaeum, 1911. 64 p. 8. RITOÓK Emma: Pan megváltása. Misztériumjáték. Budapest: Élet, 1929. 191 p. 9. RITOÓK Emma – Geőcze Sarolta: Les problèmes de la Hongrie. Les femmes hongroises aux femmes du monde civilisé. Avec la préface de Cécile de Tormay. Budapest: Pfeifer, 1920. 41 p. 10. RITOÓK Emma – Geőcze Sarolta: The problem of Hungary. Magyar women to the women of the civilized world. Budapest: Pfeifer, 1920. 24 p. 11. RITOÓK Emma: A rút a művészetben. Tanulmány. Budapest: Franklin, 1916. 177 p. Valamint: A rút a művészetben. Budapest: Athenaeum, 1916/3. sz., pp. 177-205. [Klny. az Athenaeumból] 12. RITOÓK Emma: Sötét hónapok. Versek. Budapest: Táltos, 1920. 62 p. 13. RITOÓK Emma: A szellem kalandorai. Regény. Budapest: Göncöl, 1921. 2 kötet. 14. RITOÓK Emma: Tévelygők. Regény. Budapest: Mojsza, 1938. 2 kötet. 15. RITOÓK Emma: Tündérmesék. Ill. Jaschik Álmos. Budapest: Révai, 1930. 114 p. 16. RITOÓK Emma: Die Wertsphäre des Tragischen. Zeitschrift für Ästhetik und allgemeine Kunstwisenschaft. 29. Bd., Heft ¾. Stuttgart: F. Enke, 1935. pp. 228-254.; 300-326. 17. RITOÓK Emma: Zur Analyse der ästhetischen Wirkung auf Grund der Methode der Zeitvariation. V. Band, 3-4. Heft. Stuttgart: F. Enke, é.n. pp. 356-407.; pp. 512-544. (Klny. Zeitschrift für Ästhetik und allgemeine Kunstwissenschaft)
299
Fordításai, közreműködései 1. Andersen, Hans-Christian legszebb meséi. Ford. Ritoók Emma. Ill. Fáy Dezső. Budapest: Athenaeum, 1942. 221 p. 2. Bang, Herman: Reményvesztett nemzedék. Regény. Ford. Ritoók Emma. Bev. tanulmány Juhász Andor. Budapest: Révai, 1928. 303 p. 3. Björnson, Björnsterne: Arne. Solbakkea Synnöbe. Elbeszélések. Ford. Ritoók Emma. Bev. Voinovich Géza. Budapest: Révai, 1920. 214 p. 4. Björnson, Björnsterne: A halászleány. Elbeszélések. Vál. Ritoók Emma. Ford. Kemény Ferenc, Ritoók Emma, Faludy György. Utószó Kemény Ferenc. Ill. Rogán Miklós. Budapest: Új Magyar Kiadó, 1956. 476 p. 5. Dosztojevszkij, Fedor: A kamasz. Regény. Ford. Szabó Endre. Bev. Ritoók Emma. Budapest: Révai, 1929. 4 kötet. 6. Grimm legszebb meséi. Ford. Ritoók Emma. Ill. Fáy Dezső. Budapest: Athenaeum, 1943. 310 p. 7. Hamsun, Knut: Éhség. Regény. Ford. Ritoók Emma. Budapest: Népszava, 1919. 288 p. 8. Hamsun, Knut: Az utolsó fejezet. Regény. Ford. Ritoók Emma. Budapest: Fővárosi Könyvkiadó, 1925. 2 kötet. 9. Jacobsen, Jens: Lyhne Niels – Grubbe Mária. Regények. Ford. Ritoók Emma. Budapest: Révai, 1911. 403 p. 10. Kielland, Alexander Lange: Elbeszélések. Ford. Ritoók Emma. Budapest: Lampel, 1899. 63 p. 11. Kielland, Alexander Lange: Garman és Worse. Regény. Ford. Ritoók Emma. Budapest: Kisfaludy Társaság, 1906. 334 p. 12. Kielland, Alexander Lange: Méreg. Regény. Ford. Ritoók Emma. Budapest: Kisfaludy Társaság, 1893. 256 p. 13. Lie, Jonas: Az életfogytiglani elítélt. Regény. Ford. Ritoók Emma. Budapest: Népszava, 1919. 192 p. 14. Nagy mesekönyv kicsiknek. Antológia. Szerk. Ágai Adolf. Szerzők: Ritoók Emma et al. 1. Forgó bácsi könyve. 2. Mesekönyv. 3. Tündérmesék. Budapest: Révai, 1938. 3 kötet. 15. Ring, Barbara: Peik. Ifjúsági regény. Ford. Ritoók Emma. Budapest: Révai, 1930. 135 p. 16. Strindberg, August: Történelmi miniatűrök. Bev. Ritoók Emma. Ford. Bálint Lajos. Budapest: Révai, 1928. 363 p.
300
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Magyar írónők. X. Harmath Lujza XI. Ritoók Emma XII. Ujlaky Vilma. Magyar Bazár, 1903/18. sz., 3. p. 2. BALÁZS Béla: A nagy véletlen. Ritoók Emma. Nyugat 1908. II. (24. sz.), pp. 479499. 3. ADY Endre: A nagy véletlen. Ritoók Emma új regénye. Huszadik Század, 1909. ápr., 404. p. = Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok IX. Sajtó alá rend. VEZÉR Erzsébet, Budapest: Akadémiai, 1973. pp. 326-328. 4. Ritoók Emma: A nagy véletlen. A Nő és a Társadalom. 1909/5. sz., pp. 76-77. 5. VÁRADY István: Ritoók Emma: Négyen a tűz körül. Nyugat, 1912. I. (1. sz.), 111. p. 6. BALÁZS Béla: Ritoók Emma új könyve. Ellenséges világ. Nyugat, 1914. I. (1. sz.), pp. 74-75. 7. SCHÖPFLIN Aladár: Pán megváltása. Ritoók Emma misztérium-játéka. Nyugat, 1929. II. (13. sz.), pp. 59-60. 8. K. R. L. [KOSÁRYNÉ RÉZ Lola]: Pán megváltása. Ritoók Emma új könyve. Uj Idők, 1929/46. sz., 602. p. 9. PITROFF Pál: Ritoók Emma: Gyárfás Sándor két élete. Katholikus Szemle, 1934/4. sz., pp. 254-255. 10. ILLÉS Endre: Egy kékharisnya. Ritoók Emma = Uő: Mestereim, barátaim, szerelmeim I. Budapest: Magvető, 1979. pp. 366-368. 11. LENGYEL András: A Vasárnapi Kör „renegátja”. A gondolkodó Ritoók Emmáról. = A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1991-1992. I. Szeged: Móra Ferenc Múzeum, 1992. pp. 243-289. 12. BODNÁR György: Utószó. = Ritoók Emma: A szellem kalandorai. Budapest: Pesti Szalon, 1993. pp. 509-514. 13. NAGY András: Influenza a viharban. Ritoók Emma: A szellem kalandorai. Holmi, 1995/2. sz., pp. 271-279. 14. VÖRÖS Boldizsár: A szellem útkeresői. Lukács György, Thomas Mann, Szabó Ervin és Balázs Béla levelei Ritoók Emmának. Történelmi Szemle, 2000/1-2. sz., pp. 153164. 15. SCHWARZ, Agatha: Emma Ritoók’s Novel „Spiritual Adventurers”. An Intellectual Document of the Fin de Siècle. Hungarian Studies, 2002/2. sz., pp. 297-306. 16. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 17. FÖLDVÁRI József: Nóra – segédszínésznőkkel. Lux Terka és Ritoók Emma közös színpadán. Somogy, 2008/2. sz., pp. 76-80. Újraközölve: Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán.
301
Budapest: Ráció, 2009. pp. 107-111. 18. ZSADÁNYI Edit: „Piros mályva, papsajt, jézusszíve, bazsali, rezeda meg kisasszonycipő”. A felsorolás és a személytelen narráció formái Kaffka Margit, Ritoók Emma és Földes Jolán prózájában. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 89-106.
Rolla Margit 1. ROLLA Margit: Arany estéje. Tanulmány. Budapest: Egyetemi Ny., 1944. 182 p. 2. ROLLA Margit: Ezüstharang. Versek. Ill. Komjáti Gyula. Budapest: Biró, 1938. 128 p. 3. ROLLA Margit: A fiatal Kaffka Margit. Monográfia. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár, 1980. 160 p. 4. ROLLA Margit: Kiért a végtelen üzen. Versek. Budapest: Hungária, 1942. 128 p. 5. ROLLA Margit: Szép mindenektől messze lenni. Versek. Budapest: Athenaeum, 1930. 108 p. 6. ROLLA Margit: Tizenkét lány útnak indul… Ifjúsági regény. Ill. Benedek Kata. Budapest: Rozsnyai, 1943. 197 p. 7. ROLLA Margit: Utazás a háborús Finnországba. Útirajz. Budapest: Magyar-Finn Társaság, 1943. 153 p. 8. ROLLA Margit: Kaffka Margit. Út a révig… Monográfia. Budapest: Magyar Tudományos Akadémiai, 1983. 217 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ILLÉS Endre: Szép mindenektől messze lenni. Rolla Margit versei. Nyugat, 1930. II. (17. sz.), 369. p. 2. RADNÓTI Miklós: Ezüstharang. Rolla Margit új versei. Nyugat, 1938. II. (8. sz.), pp. 138-139. 3. Egy verses könyvről. Rolla Margit: Ezüstharang. Budapesti Szemle, 1940/749. sz., pp. 89-90. 4. Rolla Margit: Arany estéje. Budapesti Szemle, 1944/801. sz., pp. 108-110. 5. KISPÉTER András: Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit. Irodalomtörténet, 1983/4. sz., pp. 1002-1005. 302
Rónay Mária 1. RÓNAY Mária: Asszonyi furfang. Kisregény. Budapest: Soóky, 1943. 48 p. 2. RÓNAY Mária: A drága iskola. Mimi naplója. Ifjúsági regény. Ill. Szabó Lucy. Budapest: Franklin, 1928. 128 p. 3. RÓNAY Mária: Erdélyi kaland. Országjáró VI. b. Ifjúsági regény. Budapest: Hungária, 1941. 168 p. 4. RÓNAY Mária: Érettségi után. Országjáró VIII. b. Ifjúsági regény. Ill. Benedek Kata. Budapest: Hungária, 1943. 145 p. 5. RÓNAY Mária: Éva két éjszakája. Regény. Budapest: Genius, 1928. 136 p. 6. RÓNAY Mária: Nyári élmény. Országjáró VII. b. a Dunántúlon. Ifjúsági regény. Ill. Vidéky Mária. Budapest: Hungária, 1942. 160 p. 7. RÓNAY Mária: Országjáró V. b. a Felvidéken és a Kárpátalján. Ifjúsági regény. Ill. Márton Lajos. Budapest: Hungária, 1940. 150 p. 8. RÓNAY Mária: Pillangók. Mesék. Címlap Makowsky Stefi. Budapest: Thália, 1921. 55 p. 9. RÓNAY Mária: Repülő sárkány. Ifjúsági regény. Ill. Székely-Harsányi. Budapest: Hungária, 1945. 148 p. 10. RÓNAY Mária: Szoknya a történelem kulisszái mögött. Történeti karcolatok. Budapest: Komjádi, 1944. 328 p.
Fordításai: 1. Adlersfeld-Ballestrem, Eufemia: Régi történet. Regény. Ford. Rónay Mária. Budapest: Nova, 1927. 112 p. 2. Benoit, Pierre: Asszonyszív, örök rejtély. Regény. Ford. Rónay Mária. Budapest: Nova, 1934. 207 p. 3. Bettauer, Hugo: Fokról fokra. Regény. Ford. Rónay Mária. Budapest: Nova, 1927. 184 p. 4. Brück, Christa: Kopog az írógép. Regény. Ford. Rónay Mária. Budapest: Nova, 1933. 254 p. 5. Delmont, Joseph: Földrengés. Regény. Ford. Rónay Mária. Budapest: Nova, 1933. 242 p. 6. Delmont, Joseph: Örök rabságban. Regény. Ford. Rónay Mária. Budapest: Nova, 303
1933. 277 p. 7. Farrère, Claude: Vetélytársak. Regény. Ford. Rónay Mária. Budapest: Nova, 1933. 228 p. 8. Pajeken, Friedrich: Bob, a hóvadász. + Bob, a városalapító. + Bob a milliomos. Regény. Ford. Rónay Mária. Ill. Galambos Margit. Budapest: Nova, 1924. 3 kötet.
Szerkesztői munkái: 1. Világ című napilap. Szerk. Rónay Mária. 1945-1949.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ILLÉS Endre: Éjszakák. Négy regény I. Éva két éjszakája. Nyugat, 1930. II. (13. sz.), pp. 63-65.
Rosenákné Behr Blanka 1. 2. 3. 4.
ROSENÁKNÉ BEHR Blanka: Éva. Regény. Budapest: Korvin Ny., 1923. 164 p. ROSENÁKNÉ BEHR Blanka: Fehér egér. Színmű. Budapest: Szerző, 1937. 59 p. ROSENÁKNÉ BEHR Blanka: Házasság. Regény. Budapest: Pantheon, 1928. 323 p. ROSENÁKNÉ BEHR Blanka: Judith. Regény. Budapest: Korvin Ny., 1922. 128 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KERNNÉ Magda Irén: Behr Blanka. Paksi Hirnök, 2010. január 8. 14. p.
Rozgonyi Margit 1. ROZGONYI Margit: Kolduló királyok. Elbeszélések. Szeged: Árpád Ny., 1939. 113 p. 2. ROZGONYI Margit: Magyarok csillaga. Emléksorok nagyjainkhoz. Szeged: Árpád 304
Ny., 1939. 12 p. 3. ROZGONYI Margit: Tömörkény István. Tanulmány. Budapest: Szerző, 1932. 40 p.
Rudnóy Teréz 1. 2. 3. 4. 5.
RUDNÓY Teréz: Izzó kemence. Regény. Budapest: Dante, 1941. 288 p. RUDNÓY Teréz: Kerekhold. Regény. Budapest: ABC Könyvkereskedés, 1945. 237 p. RUDNÓY Teréz: Osztott szerelem. Regény. Budapest: Dante, 1939. 264 p. RUDNÓY Teréz: Öregember szerelme. Regény. Budapest: Dante, 1942. 260 p. RUDNÓY Teréz: Szabaduló asszonyok. Regény. Budapest: Dante, 1947. 175 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. RUDNÓY Teréz: Osztott szerelem. Könyvismertetés. Rudnóy Teréz saját könyvéről. Független Újság, 1940. január 19. [? p.] 2. SZENTIMREI Jenő: Rudnóy Teréz: Osztott szerelem. Korunk, 1940/2. sz., pp. 186187. 3. M. JÁNOSI Margit: Osztott szerelem. Rudnóy Teréz regénye. Napkelet, 1940/4. sz., pp. 216-217. 4. ISDAI Péter: Öreg ember szerelme. Rudnóy Teréz regénye. Magyar Csillag, 1942/14. sz., pp. 488-489. 5. SÁNDOR László: Egy elfelejtett szlovákiai írónő. Irodalmi Szemle, 1985/2. sz., pp. 164-166.
Rulf Ida 1. RULF Ida: Tükörbe néztem. Versek. Ill. Makowsky Stefánia. Budapest: Paár Ny., 1944. 34 p. 2. RULF Ida: Versek. Budapest: Breiner Ny., 1928. 56 p.
305
Rumi Erzsébet 1. RUMI Erzsébet: Nyír a fenyők között. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 102 p. 2. RUMI Erzsébet: Ragyogó zöldön viola árnyak… Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 84 p.
Közreműködései: 1. Hárs Ernő: Kisebbek-nagyobbak. Gyermekszínjátékok. Rend. tanácsok Ardó Mária, Séd Teréz. Írták Hárs Ernő, Rumi Erzsébet, Szepes Mária. Budapest: Népművészeti Intézet, 1964. 67 p.
Ruth Klára 1. RUTH Klára: Ó Caesar! Kis gladiátorod köszönt. Versek. Oradea Mare-Nagyvárad: Sonnenfeld Ny., 1926. 72 p. 2. RUTH Klára: Tovább. Versek. Oradea Mare-Nagyvárad: Minerva Ny., 1923. 62 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. K. E.: Ruth Klára versei. Pásztortűz, 1926/18. sz., 432. p. 2. REICHARD Piroska: Ó Caesar, kis gladiátorod köszönt. Ruth Klára versei. Nyugat, 1928. II. (14. sz.), 137. p.
Saághyné Zórád Eta 1. SAÁGHYNÉ ZÓRÁD Eta: Mesélj valamit! Magyar mesegyűjtemény. Ill. Fery Antal. Budapest: Forrás Ny., 1944. 192 p. 2. SAÁGHYNÉ ZÓRÁD Eta: Vasárnap. Versek. Budapest: Bethlen Ny., 1938. 78 p.
306
Közreműködései: 1. Magyar asszonyok versei. A Pátria Írónők költeményeiből. Összeáll. Saághyné Zórád Eta, Vándoryné Kövér Ilona. Budapest: Palladis, 1941. 191 p.
Sass Irén 1. SASS Irén: A csodálatos könyv. Ifjúsági regény. Budapest: Springer Ny., 1940. 32 p. 2. SASS Irén: Dreyfus kapitány tragédiája. Budapest: Remény, 1931. 66 p. 3. SASS Irén: Énekek éneke. Regény. A regényben előforduló Énekek éneke strófák Kiss Arnold fordításában. Budapest: Múlt és Jövő, 1926. 110 p. 4. SASS Irén: Én szólok… Versek. Budapest: Kellner Ny., 1935. 80 p. 5. SASS Irén: Fehér páva. Ifjúsági regény. Budapest: Remény, 1936. 66 p. 6. SASS Irén: Gyermekek a nyomortanyákon. Budapest: Világosság Ny., 1920. 15 p. 7. SASS Irén: Híres zsidó asszonyok. Életrajzok. Budapest: Garai Ny., 1925. 59 p. 8. SASS Irén: Isten követe. A bibliai Dániel életének története. Budapest: Szerző, 1942. 32 p. 9. SASS Irén: Katicabogár. Ifjúsági regény. + Franzos, Karl Emil: A két megmentő. Elbeszélés. Budapest: Remény, 1933. 64 p. 10. [SASS] Irén SAS: A kék bársonyzakó. Elbeszélések. Budapest: Springer Ny., 1940. 32 p. 11. SASS Irén: Makkabeusok ivadéka. Két palesztíniai történet. Budapest: Szerző, 1941. 32 p. 12. SASS Irén: Mirjam. Elbeszélések és történetek. Budapest: Remény, 1929. 31 p. 13. SASS Irén: Mirtuska. A bibliai Eszter királyné története. Hitbuzgalmi elbeszélés. Budapest: Szerző, 1943. 32 p. 14. SASS Irén: Mózes herceg. Hitbuzgalmi történet a zsidó ifjúság számára. Budapest: Szerző, 1943. 30 p. 15. SASS Irén: Napoleon és a Baal-Sem. Legendák, történetek, anekdoták. Budapest: Springer Ny., 1941. 32 p. 16. SASS Irén: Az óbudai bohóc. Vidám ifjúsági elbeszélés. Budapest: Springer Ny., 1941. 32 p. 17. SASS Irén: Ruth története. Hitbuzgalmi olvasmány a zsidó ifjúság számára. Budapest: Szerző, 1943. 30 p. 18. SASS Irén: Szekunda Szveti és Pacni Manci vidám vakációja. Ifjúsági regény. 307
Budapest: Remény, 1936. 62 p. 19. SASS Irén: A szentföld hőse. Hitbuzgalmi olvasmány a zsidó ifjúság számára. Budapest: Szerző, 1944. 30 p. 20. SASS Irén: Egy szeptemberi délután. Ifjúsági történet. Budapest: Springer Ny., 1940. 32 p. 21. SASS Irén: „Szívem ott Keleten…”. Történeti elbeszélés Jehuda Haléviről. Budapest: Springer Ny., 1941. 36 p. 22. SASS Irén: Ünnepi este. Ifjúsági történet. Budapest: Szerző, 1940. 32 p. 23. SASS Irán: Virágos álmok. A pészach legendái. Budapest: Szerző, 1941. 32 p. 24. Földes Andor – SASS Irén: Üzenet a magyar asszonyoknak. Üzenet a falunak. Budapest: Garai Ny., 1920. 15 p. 25. SASS Irén: Vázsonyi [Vilmos]. Bev. Andrássy Gyula. Budapest: Menóra, 1926. 79 p. 26. In memoriam Bródy Sándor. Írták Mohácsi Jenő, Sass Irén et al. Budapest: Nádor Ny., 1944. 16 p.
Műveinek fordításai: 1. Sass Irén: Children in the slums. Ford. ismeretlen. Budapest: Athenaeum, 1920. 16 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Heine, Heinrich: A bacharachi rabbi. Regény. Ford. Sass Irén. Ill. Ladislaw Bársony. Budapest: Garai, 1925. 72 p. 2. Isten gyermekei. Valláserkölcsi példázatok, legendák és történetek a zsidó ifjúság számára. Vál. Sass Irén. Budapest: Szerző, 1942. 32 p. 3. Kiss Arnold – Gartner Pál – Sass Irén: Ankét a kitérésekről. Budapest: OMIKE, 1931. 47 p. 4. Pálma Könyvek. Szerk. Sass Irén. Budapest: Magyar Zsidók Irodalmi Bizottsága, 1931-?
Schmittelyné Feer Eliz 1. S[chmittelyné] FEER Eliz: Asszonyok. Elbeszélések. Budapest: Légrády, 1914. 179 p. 2. S[chmittelyné] FEER Eliz: A család bálványa. Regény. Budapest: Székely Ny., 1939. 308
3. 4. 5. 6. 7. 8.
158 p. S[chmittelyné] FEER Eliz: Az élet játékai. Színmű. Budapest: Légrády Ny., 1926. 229 p. S[chmittelyné] FEER Eliz: Évfordulók. Párom emlékére. Versek, elbeszélések. Budapest: Kertész Ny., 1930. 73 p. S[chmittelyné] FEER Eliz: Az igazi első. Regény. Budapest: Hellas Ny., 1933. 122 p. S[chmittelyné] FEER Eliz: A költő. Bohózat. Budapest: Légrády, 1922. 18 p. SCHMITTELLYNÉ FEER Eliz: Tükör. Elbeszélések. Budapest: Klein Ny., 1938. 110 p. S[chmittelyné] FEER Eliz: Vándorok. Egyfelvonásosok. Budapest: Hellas Ny., 1933. 102 p.
Simán Erzsébet 1. SIMÁN Erzsébet: Gergely lányok V. emelet. Regény. Budapest: Dante, 1938. 329 p. 2. SIMÁN Erzsébet: Hatvan mese és vers. Budapest: Béta, 1925. 128 p. 3. SIMÁN Erzsébet: A nagyok ezt nem értik. Egy év a kislány életéből. Regény. Budapest: Dick, 1929. 127 p. 4. SIMÁN Erzsébet: Nyugtalanság. Versek. Budapest: Grill, 1928. 94 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TERSÁNSZKY JÓZSI Jenő: Nyugtalanság. Simán Erzsébet versei. Nyugat, 1928. I. (5. sz.), pp. 390-391. 2. Simán Erzsébet: Nyugtalanság. Literatura, 1929/3. sz., 95. p. 3. TERSÁNSZKY JÓZSI Jenő: A nagyok ezt nem értik. Simán Erzsébet kis regénye. Nyugat, 1929. II. (14. sz.), pp. 124-125.
Simonfay Margit 1. SIMONFAY Margit: Az első parancsolat. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 232 p. 309
2. SIMONFAY Margit: Az idegen asszony. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 194 p. 3. SIMONFAY Margit: Meddig és miért? Versek. Budapest: Weiss Ny., 1920. 86 p. 4. SIMONFAY Margit: Nyolcszor egy. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 192 p. 5. SIMONFAY Margit: Pesti lány Párisban. Regény. Budapest: Pátria, 1935. 207 p. 6. SIMONFAY Margit: Repül a kő. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 290 p. 7. SIMONFAY Margit: Veronka szerencséje. Regény. Budapest: Pátria Ny., 1935. 218 p. 8. SIMONFAY Margit: Villa Marina. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 263 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KIRÁLY György: Új versek [Simonfay Margit, Szitáry Zelma]. Független Szemle, 1923/II., 75. p. 2. I. E. [ILLÉS Endre]: Villa Marina. Simonfay Margit regénye. Nyugat, 1931. II. (13. sz.), 53. p. 3. EBECZKY György [ZSIGRAY Julianna]: Simonfay Margit regényéről. Uj Idők, 1932/12. sz., 358. p. 4. H.Gy.: Veronka szerencséje. Simonfay Margit könyvéről. Új Idők, 1935. 226. p.
Sipos Ida, Vállaji 1. SIPOS Ida, Vállaji: Akácok alatt. Versek. Kecskemét: Szerző, 1908. 123 p. 2. SIPOS Ida, Vállaji: Apró történetek. Debrecen: Hegedüs-Sándor, é.n. 90 p. (Protestáns ifjúsági és népkönyvtár 1912-1916.) 3. SIPOS Ida, Vállaji: Az aranyszobor. Elbeszélés. Mezőtúr: Török Ny., 1938. 19 p. 4. SIPOS Ida, Vállaji: A Bobróy vér. Regény. Budapest: Bethlen Ny., 1927. 118 p. 5. SIPOS Ida, Vállaji: Börtön és szabadság. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1910. 20 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 6. SIPOS Ida, Vállaji: Édesanyánk. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1918. 24 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 7. SIPOS Ida, Vállaji: Elbeszélések. Tahitótfalu: Sylvester Ny., 1923. 68 p. 8. SIPOS Ida, Vállaji: Az élet beszédiből. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1915. 310
26 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 9. SIPOS Ida, Vállaji: A föld. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1909. 20 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 10. SIPOS Ida, Vállaji: Gyermekversek óvodások, iskolások számára. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1938. 39 p. 11. SIPOS Ida, Vállaji: Ifjúsági színdarabok. Jelenetek. Cluj-Kolozsvár: Grafica, 1936. 50 p. 12. SIPOS Ida, Vállaji: A jó tanuló. + Az ajándék. Karácsonyi játék. Tahitótfalu: Sylvester Ny., 1926. 44 p. 13. SIPOS Ida, Vállaji: Jóska temploma. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1909. 24 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 14. SIPOS Ida, Vállaji: Kincses Margit. Budapest: Bethánia Ny., 1939. 4 p. (Református Traktátus Sorozat 24.) 15. SIPOS Ida, Vállaji: A kisharang. Elbeszélés a törökvilágból. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1938. 24 p. 16. SIPOS Ida, Vállaji: Költemények. Kecskemét: Kecskeméti Ny., 1940. 68 p. 17. SIPOS Ida, Vállaji: Mesék és képek. Kecskemét: Fekete, 1905. 151 p. 18. SIPOS Ida, Vállaji: Mult és jelen. Kis színdarab. + Színésznő leszek. Monológ. Budapest: Singer és Wolfner, 1915. 24 p. 19. SIPOS Ida, Vállaji: Ne ölj! Elbeszélés. Tahitótfalu: Sylvester Ny., 1923. 22 p. 20. SIPOS Ida, Vállaji: Az öreg pár. Elbeszélés. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 10 p. 21. SIPOS Ida, Vállaji: Az örök nap. Regény a magyarországi reformáció első perceiből. Tahitótfalu: Sylvester, 1927. 69 p. 22. SIPOS Ida, Vállaji: Porból az égig. Versek. Budapest: Bethlen Ny., 1924. 118 p. 23. SIPOS Ida, Vállaji: Purdék. Vidám versikék. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1938. 15 p. 24. SIPOS Ida, Vállaji: Rózsika, Petike. Mese. Budapest: Franklin, 1925. 16 p. 25. SIPOS Ida, Vállaji: A tízparancsolat elbeszélésekben. Debrecen: Országos Reformárus Szeretetszövetség, 1939. 106 p. 26. SIPOS Ida, Vállaji: Ünnepi színdarabok. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 69 p. 27. SIPOS Ida, Vállaji: Vasárnap délután. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1912. 12 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 28. SIPOS Ida, Vállaji: Virágos ablak. Elbeszélés. Mezőtúr: Török Ny., 1938. 16 p.
Közreműködései:
311
1. Tompa Mihály válogatott költeményei. Előszó V. Sipos Ida. Budapest: Keresztyén Család, 1929. 95 p.
Slachta Margit 1. SLACHTA Margit: Elkapott sugarak. Útirajz. Budapest: Testvér Szövetség, 1927. 107 p. 2. SLACHTA Margit: Az első magyar nőképviselő politikai működése. Budapest: Keresztény Női Tábor, 1922. 39 p. 3. SLACHTA Margit: A Katolikus Női Szociális Képző. Bev. Mészáros János. Budapest: Szociális Testvérek, 1938. 33 p. 4. Két beszéd a feminizmusról. Scheffler János: Legyek-e feminista? – Slachta Margit: Néhány gondolat a feminizmus kérdéséhez. Szatmárnémeti: Pázmány, 1918. 30 p. 5. SLACHTA Margit: Miért van szükségünk a nők választójogára? Budapest: Szent István Társulat, 1911. 16 p. 6. SLACHTA Margit: A puszták rejtekéből az élet centrumába. Ill. Márton Lajos. Budapest: Testvér Szövetség, 1929. 57 p. 7. SLACHTA Margit: The star of the three magi. Buffalo, N. Y.: Society of the Sisters of Social Service, 1974. 59 p. 8. Sugárzó élet. Válogatás Slachta Margit testvér gondolataiból. Vál. Söjtöry Ágota. Fotó Almásy Mária, Barha Angéla. Budapest: Szociális Testvérek Társasága Magyarországi Kerülete, 1993. 76 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Balázs Benedicta: A Szentlélek Úristen legnagyobb tisztelője korunkban. Abellini Mirjám 1846-1878. Bevezető Slachta Margit. Budapest: Szentlélek Szövetség, 1937. 37 p. 2. Első szent királyunk. Röpirat. Szerk. Slachta Margit. Budapest: Szentlélek Szövetség, 1946. 3. „Jólétünknél előbbrevaló becsületünk”. Szerk. Slachta Margit. Budapest: Szentlélek Szövetség, 1946. január 28. 4 p. 4. Slachta Irén: A penitenciatartás lélektani megvilágításban. Művelt nemhívők részére. Angol eredetiből szabadon áttette Slachta Margit. Budapest: Katolikus Női Szociális 312
Képző, 1939. 98 p.
Szerkesztői munkái: 1. Keresztény Nő. Szerk. Slachta Margit 1915-1944. Budapest: Szociális Missziótársulat 2. Magyar Nő. Szerk. Slachta Margit 1918-1922. Budapest: Szociális Missziótársulat
Róla szóló válogatott irodalom: 1. The spirit of Margaret Slachta lives on: 1884-1974. Buffalo, N. Y.: Society of the Sisters of Social Service, 1984. 40 fol. 2. SZERENCSÉS Károly: Slachta Margit (1884-1974). Ring, 1993/8. sz., pp. 20-21. 3. MONA Ilona: Slachta Margit. Budapest: Corvinus, 1997. 289 p. 4. BALOGH Margit: A „keresztény” feminizmus. História, 2000/5-6. sz., pp. 56-59. 5. BALOGH Margit: Slachta Margit, a „keresztény feminista”. = Asszonysorsok a 20. században. Budapest: BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Szociális és Családvédelmi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága, 2000. pp. 229-237. 6. MURÁNYI Gábor: Amazon a Házban. Slachta Margit parlamenti évei. HVG, 2000/12. sz., pp. 103-105. 7. BALOGH Margit: Slachta Margit. = Szürke eminenciások a magyar történelemben. Budapest: Kossuth, 2003. pp. 174-176. 8. BALOGH Margit: Slachta Margit és a keresztény nőkép. Rubicon, Online Plusz, internetes melléklet, 2009/4. sz. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/slachta_margit/
Solymos Bea, Sz. 1. SOLYMOS Bea, Sz.: Egy csodálatos örökség. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1942. 96 p. 2. SOLYMOS Bea, Sz.: Évák és Ádámok. Elbeszélések. Ill. Solymos Bea. Békéscsaba: Tevan, 1918. 94 p. 3. SOLYMOS Bea, Sz.: A kis prepa. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 62 p. 4. SOLYMOS Bea, Sz.: Kufsteini rózsák. Teleki Blanka élete. Életrajz. Budapest: 313
Athenaeum, 1943. 195 p. 5. SOLYMOS Bea, Sz.: A művészasszony. Regény. Budapest: Hunnia, 1928. 193 p. 6. SOLYMOS Bea, Sz.: Rákóczi hadnagykisasszonya. Losárdi Zsuzsanna. Történelmi színmű. Budapest: Levente Műsorközpont, 1943. 16 p.
Közreműködései: 1. A tündérvásár képes kalendáriuma 1928 szökőévre. A naptárverseket P. Ábrahám Ernő írta, az ábrákat Benedek Kató rajzolta, a tréfákat Sz. Solymos Bea írta. Budapest: Pallas, 1927. 224 p.
Somfay Margit 1. IKAY Pál (SOMFAY Margit). A bűnös. Színmű. Budapest: Táltos, 1917. 142 p. 2. SOMFAY Margit: A félhold árnyékában. Ifjúsági regény. Ill. Petry Béla. Budapest: Magyar Könyvbarátok, 1937. 317 p. 3. SOMFAY Margit: Fészekrakók. Regény. Budapest: Pallas Ny., 1931. 200 p. 4. SOMFAY Margit: Mégis szép az élet. Ifjúsági regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1937. 210 p. 5. SOMFAY Margit: Mindenki boldog akar lenni. Ifjúsági regény. Ill. Janovits István. Budapest: Szent István Társulat, 1943. 156 p. 6. SOMFAY Margit: Vénusz jegyében. Történelmi regény. Budapest: Stádium, 1928. 382 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KÁLLAY Miklós: Nők a magyar regényirodalomban [Somfay Margit: Vénusz jegyében; Dobosi Pécsi Mária: Csodálatos bábú; Vándor Iván: Andrea szerencséje; Medveczky Bella: Mámor]. Literatura, 1928/5. sz., pp. 11-13. 2. SZENTKÚTHY Miklós: Somfay Margit: Vénus jegyében. Napkelet, 1928., 866. p. 3. Somfay Margit: Fészekrakók. Korunk Szava, 1931/2-3. sz., 16. p.
314
Somló Sári 1. 2. 3. 4.
SOMLÓ Sári: Hallali. Vadásztörténetek. Budapest: Stephaneum Ny., 1914. 60 p. SOMLÓ Sári: Költemények I-II. Budapest: Franklin Ny., 1908-1909. 2 kötet. SOMLÓ Sári: A mélységekből kiáltok. Versek. Budapest: Szeredai, 1920. 40 p. SOMLÓ Sári: Szent Miklós. Elbeszélések. Budapest: Országos Katholikus Szövetség, 1917. 29 p.
Szabóné Nogáll Janka 1. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Biri és egyéb elbeszélések. Ill. Mühlbeck és Széchy. Budapest: Singer és Wolfner, 1895. 197 p. 2. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Boldog emberek. Elbeszélések. Budapest: Molnárok Lapja Ny., 1905. 109 p. 3. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Bűnök. Elbeszélések. Budapest: Franklin, 1899. 247 p. 4. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Derű. Novellák. Budapest: Singer és Wolfner, 1894. 226 p. 5. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1895. 156 p. 6. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Elvira kisasszony. Elbeszélések. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1903. 120 p. 7. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Az erdei ház. Elbeszélések. Budapest: Uránia, 1918. 215 p. 8. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Flirt. Tizenhét történet. Budapest: Érdekes Könyvtár, 1911. 178 p. 9. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Igaz történetek a serdülő ifjúság számára. Ill. Homicskó Atanáz. Budapest: Légrády, 1891. 299 p. 10. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: A kis kocsi és más történetek. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 47 p. 11. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Leány-álmok. Elbeszélések. Budapest: Szépirodalmi, 1893. 160 p. 12. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Mara és egyéb történetek. Budapest: Lampel, 1900. 66 p. 13. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: A nagyobbik leány. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1907. 203 p. 14. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Pipiske. Regény fiatal leányok számára. Budapest:
315
Athenaeum, 1895. 302 p. 15. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: A púpos bóbitások és egyéb elbeszélések fiatal leányok számára. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1895. 223 p. 16. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Szerelmes asszonyok. Tizenhárom történet. Budapest: Petőfi Társaság, 1905. 182 p. 17. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Tizenkét hónap. Elbeszélések. Budapest: Dolinay, 1888. 192 p. 18. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Vezeklés. Regény. Budapest: Légrády, 1901. 192 p. 19. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: Zsófika naplója. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 216 p.
Műveinek fordításai: 1. Szabóné Nogáll Janka: Die Flachsblume. Ford. ismeretlen. Wien: Winiker-Schickardt, 1888. 64 p.
Fordításai, közreműködései: 2. Család. II. kötet. Családi nevelés és a családi élet külső vonatkozásai. Írták Gömbösné Galamb Margit, dr. Hancsókné Wolkenberg Ilona, Bédy-Schwimmer Rózsa, Mosdóssy Imre, K. Nagy Sándor, Szabóné Nogáll Janka és dr. Bexheft Ármin. Számos szövegképpel és 2 melléklettel. Budapest: Athenaeum, 1910. 696 p. 3. Denise hercegnő: A női szépség ápolása. Bev. Szabóné Nogáll Janka. Budapest: Divat Szalon, 1895. 173 p. 4. Halden, Elisabeth: Szeleburdi házassága. Regény. Ford. Szabóné Nogáll Janka. Budapest: Uránia, 1922. 204 p. 5. Halden, Elisabeth: Szeleburdi kisasszony. Regény. Ford. Szabóné Nogáll Janka. Ill. Farkas László. Budapest: Uránia, 1918. 218 p. 6. Halden, Elisabeth: Szeleburdi menyasszonysága. Regény. Ford. Szabóné Nogáll Janka. Budapest: Uránia, 1920. 223 p. 7. Házi kincsek. Hasznos ismeretek tára a háztartás, az egészség- és szépségápolás, valamint a társadalmi érintkezés köréből. Összeáll. Szabóné Nogáll Janka. 2. bőv. kiadás. Budapest: Hornyánszky Ny., 1903. 264 p. 8. A jó modor. Útmutató a modern társasélet kötelességének és az illem szabályainak helyes követésére. Összeáll. Szabóné Nogáll Janka. Budapest: Érdekes Könyvtár, 1903. 112 p.
316
9. A modern háziasszony. Útmutatás az otthon berendezésére, a modern háztartás vezetésére és vendéglátás kötelességeire. Összeáll. Szabóné Nogáll Janka. Budapest: Pallas, 1910. 128 p. 10. Turgenyev, Ivan: Az ötödik kerék. Elbeszélések. Ford. Szabóné Nogáll Janka. Budapest: Lampel, 1898. 64 p. 11. Az úri konyha. Útmutatás a konyhapénz felosztására és az egész úri háztartás gondozására. Konyhanaptárral, receptekkel. Összeáll. Szabóné Nogáll Janka. Budapest: Érdekes Könyvtár, 1912. 160 p.
Szerkesztői munkái: 1. A Divat Szalon, majd a Háztartás című lapok szerkesztője 2. Divat Salon-naptár 1891 és 1892. Szerk. Szabóné Nogáll Janka. Budapest: Mezei 3. Hölgyek naptára 1892-1901. és 1908. évekre. Szerk. Sz[abóné]. Nogáll Janka. Budapest: Légrády
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Aucun: Nogáll Janka. Családi Kör, 1879/34. sz., pp. 794-797. 2. Leányálmok. Írta Szabóné Nogáll Janka. Fővárosi Lapok, 1893. ápr. 29., 1003. p. 3. VÉRTESY Gyula: Szabóné Nogáll Janka uj kötete [Elbeszélések]. Fővárosi Lapok, 1895. márc. 12. (71. sz.), 800-801. 4. Magyar írónők I. Szabóné Nogáll Janka II. Ábrányiné Katona Clementin. Magyar Bazár, 1903/14. sz., pp. 2-3. 5. –a.: Két írónő. Szabóné Nogáll Janka és Lengyel Laura új könyveiről. Uj Idők, 1905. január 22. pp. 89-90. 6. Boldog emberek. Vasárnapi Ujság, 1906/25. sz. (június 24.), 411. p. 7. Dr. KADOSA Marcell: Szabóné Nogáll Janka. Nyugat, 1924. II. (21-22. sz.), pp. 651652.
317
Szalay Fruzina 1. SZALAY Fruzina: Bébi és Micóka. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 118 p. 2. SZALAY Fruzina: Egy marék virág. Versek. Budapest: Athenaeum, 1897. 310 p. 3. SZALAY Fruzina: Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1893. 170 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZOMAHÁZY István: Szalay Fruzina. Pesti Napló, 1893. dec. 3. (339. sz.), 2. p. 2. ENDRŐDI Sándor: Szalay Fruzina. Fővárosi Lapok, 1893. dec. 22. (353. sz.), 29252926. 3. Szalay Fruzina: Versek. Vasárnapi Ujság, 1894/1. sz., 12. p. 4. Szalay Fruzina: Egy marék virág. Ism. Irodalmi Tájékoztató, 1898/1. sz., 4. p. 5. Sz. F.: Egy marék virág. Budapesti Szemle, 1898. XCV. pp. 468-473. 6. Magyar írónők. XIII. Iringó XIV. Szegfy Mórné (Kánya Emília) XV. Szalay Fruzina. Magyar Bazár, 1903/19. sz., 3. p. 7. FÓTHY János: Versek, virágok, magány… Pesti Hírlap, 1925. június 7. [? p.] 8. BICZÓ Ferenc: Szalay Fruzsina. Kaposvár: Szabó Ny., 1933. 19 p. (Klny. a Kaposvári Egyesületi Leánygimnázium Értesítőjéből) 9. VÁSÁRHELYI Júlia: Halk húron… Szalay Fruzsina emlékezete. Szeged: Ablaka Ny., 1941. 16 p. 10. TAKÁTS Gyula: Kisfaludy Ataláról és Szalay Fruzináról. Somogyi Honismeret, 1997/1. sz., pp. 59-62.
Szántó Magda 1. SZÁNTÓ Magda: Áradás. Versek. Budapest: Genius, 1930. 55 p. 2. SZÁNTÓ Magda: Ez volt az ifjúság. Versek. Budapest: Cserépfalvi, 1936. 62 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. Apró bírálatok: Szántó Magda: Áradás. Versek. Nyugat, 1930. II. (15. sz.), 218. p.
318
Szántóné Kaszab Ilona 1. SZÁNTÓNÉ KASZAB Ilona: Szavak az árnyékomhoz. Versek. Budapest: Szerző, 1934. 99 p. 2. Füst Milán: Átköltések: Szántóné Kaszab Ilona verseiből: Szavak az árnyékomhoz. Sajtó alá rend. és az utószót írta Petrányi Ilona. Budapest: Fekete Sas, 2006. 182 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. FÜST Milán: Bevezető. = SZÁNTÓNÉ KASZAB Ilona: Szavak az árnyékomhoz. Versek. Budapest: Szerző, 1934. pp. 9-13. Újraközölve: FÜST Milán: Átköltések: Szántóné Kaszab Ilona verseiből. Szavak az árnyékomhoz. Sajtó alá rend. és az utószót írta Petrányi Ilona. Budapest: Fekete Sas, 2006. pp. 9-11. 2. LACZKÓ Géza: Szántóné Kaszab Ilona. Pesti Napló, 1934. december 16. 41. p. 3. (SZENES Tilda): Szántóné Kaszab Ilona: Szavak az árnyékomhoz. Literatura, 1935/1. sz., 16. p. 4. LESZNAI Anna: Sz. Kaszab Ilona versei. Füst Milán átdolgozásában. Nyugat, 1935. I. (2. sz.), pp. 156-157. 5. PETRÁNYI Ilona: Utószó. = FÜST Milán: Átköltések: Szántóné Kaszab Ilona verseiből. Szavak az árnyékomhoz. Sajtó alá rend. és az utószót írta Petrányi Ilona. Budapest: Fekete Sas, 2006. pp. 157-175.
Szász Piroska, B. 1. SZÁSZ Piroska, B.: A Good-Templar rendről. Marosvásárhely: Törekvés Páholy, 1910. 16 p. 2. SZÁSZ Piroska, B.: Lehullóban. Versek. Budapest: Dick, 1918. 144 p. 3. SZÁSZ Piroska, B.: Versek. Budapest: Franklin, 1905. 133 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. B. Szász Piroska versei. Vasárnapi Ujság, 1905/43. sz., 696. p. 319
2. ó-.: B. Szász Piroska: Versek. – Nil: Versek. Budapesti Szemle, 1906/353. sz., pp. 300-304. 3. MIKES Lajos: Előszó. = B. SZÁSZ Piroska: Lehullóban. Versek. Budapest: Dick, 1918. [? p.] 4. Lehullóban [Szász Piroska versei]. Vasárnapi Ujság, 1918/18. sz., 285. p.
Szászné Szappanyos Gabriella 1. SZÁSZNÉ SZAPPANNYOS Gabriella: Árva Linka. Regény. Budapest: Stádium, 1942. 224 p. 2. SZÁSZNÉ SZAPPANNYOS Gabriella: Emberek a Szamos mentén. Regény. Budapest: Magyar Élet – Bolyai Akadémia, 1939. 238 p.
Szeben Klára 1. 2. 3. 4. 5.
SZEBEN Klára: Hét esztendő. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 214 p. SZEBEN Klára: Isten balján. Regény. Budapest: Dante, 1938. 306 p. SZEBEN Klára: Különös utazás. Regény. Budapest: Officina, 1941. 225 p. SZEBEN Klára: Egy leány elindul. Regény. Szeged: Biblioteka, 1935. 278 p. SZEBEN Klára: Orvosok és páciensek. Elbeszélések. Bev. Imre József. Budapest: Lingua, 1936. 70 p.
Szederkényi Anna 1. SZEDERKÉNYI Anna: Amiért egy asszony visszafordul. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 148 p. 2. SZEDERKÉNYI Anna: Amíg egy asszony eljut odáig. Regény. Budapest: Athenaeum, 1915. 351 p. 3. SZEDERKÉNYI Anna: Az asszony meg a fészek. Könyv az asszonyról. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 165 p. 320
4. SZEDERKÉNYI Anna: Asszonyok! Álljatok meg egy szóra! Mit akartok ti asszonyok? Budapest: Palatinus Ny., é.n. 4 p. 5. SZEDERKÉNYI Anna: A csodálatos sziget. Novellák. Budapest: Athenaeum, 1913. 62 p. 6. SZEDERKÉNYI Anna: Döcög a szekér. Regény. Budapest: Grill, 1926. 239 p. 7. SZEDERKÉNYI Anna: Felszabadultak. Regény. Budapest: Athenaeum, 1932. 202 p. 8. SZEDERKÉNYI Anna: A halott bekopogtat. Regény. Budapest: Általános Ny., 1937. 92 p. 9. SZEDERKÉNYI Anna: Hill Márta. Regény. Címlap Gara Arnold. Budapest: Biró, 1917. 168 p. 10. SZEDERKÉNYI Anna: Hol a boldogság? Regény. Budapest: Lapárusító Rt., 1940. 63 p. 11. SZEDERKÉNYI Anna: Az ismeretlen fiatalember. Regény. Budapest: Grill, 1926. 254 p. 12. SZEDERKÉNYI Anna: A Jóska meg a Mariska. Elbeszélések. Budapest: Eisler, 1922. 109 p. 13. [HARASZTYNÉ] SZEDERKÉNYI Anikó [Anna]: A jövő felé. Regény. Kolozsvár: S.n., 1906. [? p.] 14. SZEDERKÉNYI Anna: A kőfalon túl. Kép az életből. Budapest: Politzer, 1910. 45 p. 15. SZEDERKÉNYI Anna: Krasznahorka titka. Regény. Budapest: Általános Ny., 1938. 77 p. 16. SZEDERKÉNYI Anna: Lángok – tüzek. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1917. 208 p. 17. SZEDERKÉNYI Anna: Laterna magica. Két fantasztikus jelenet. Budapest: Athenaeum, 1917. 47 p. 18. SZEDERKÉNYI Anna: Lázadó szív. Regény. Braşov-Brassó: Brassói Lapok, 1924. 215 p. 19. SZEDERKÉNYI Anna: A legtisztább víz. Dráma. Ill. Ringer Erzsébet. Budapest: Wodianer, 1927. 127 p. 20. SZEDERKÉNYI Anna: A Mária Annunziáta-villában. Regény. Békéscsaba: Tevan, 1916. 58 p. 21. SZEDERKÉNYI Anna: Márika. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 152 p. 22. SZEDERKÉNYI Anna: A nagy nő. Regény. Budapest: Athenaeum, 1914. 255 p. 23. SZEDERKÉNYI Anna: A padlás meg a halál. Novellák. Budapest: Sacelláry, 1921. 173 p. 24. SZEDERKÉNYI Anna: Patyolat. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1920. 112 p. 25. SZEDERKÉNYI Anna: Sorsok, ha találkoznak. Regény. Budapest: Magyar Írók
321
Társasága, 1918. 145 p. 26. SZEDERKÉNYI Anna: A tengernek egy csöppje. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1918. 141 p. 27. SZEDERKÉNYI Anna: Van ilyen asszony is! Történet a régi időkből. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1912. 170 p. 28. SZEDERKÉNYI Anna: Vándortarisznya. Feljegyzések a küszködő ember sorsáról. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 192? 239 p. 29. SZEDERKÉNYI Anna: A végzet egy rongybaba. Regény. Budapest: Athenaeum, 1920. 283 p. 30. HARASZTYNÉ SZEDERKÉNYI Anikó [Anna]: Visszatér a múlt. Elbeszélések. Budapest: Adorján, 1910. 160 p. 31. SZEDERKÉNYI Anna: A vöröshajú. Regény. Budapest: Általános Ny., 1935. 92 p. 32. Göndör Ferenc – Hatvany Lajos – SZEDERKÉNYI Anna: Hárman. Kaposvár: Somogyvármegye Ny., 1906. 128 p.
Fordításai, közreműködései: 1. Clauren, Heun: Mimili. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 63 p. 2. Courths-Mahler, Hedwig: Az ausztráliai. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 224 p. 3. Courths-Mahler, Hedwig: Becsületbeli adósság. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1918. 64 p. 4. Courths-Mahler, Hedwig: A béres fia. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Oradea Mare-Nagyvárad: Sonnenfeld, 1923. 120 p. 5. Courths-Mahler, Hedwig: Bettina asszony és fiai. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Adler, 1920. 180 p. 6. Courths-Mahler, Hedwig: A fejedelemasszony nyakéke. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Adler, 1920. 260 p. 7. Courths-Mahler, Hedwig: A Glossowi dráma. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 245 p. 8. Courths-Mahler, Hedwig: Griseldis. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 240 p. 9. Courths-Mahler, Hedwig: A kertészék Katója. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Adler, 1922. 156 p. 10. Courths-Mahler, Hedwig: A kis libapásztorlány. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Cluj-Kolozsvár: Pallas, 1923. 135 p.
322
11. Courths-Mahler, Hedwig: A szép Miss Lilian. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Adler, 1920. 224 p. 12. Dumas, Alexander: A jávai orvos. Regény. Ford. Szederkényi Anna, Telekes Béla. Budapest: Ifjúság, 1920. 268 p. 13. Dumas, Alexander legszebb regényei. Sajtó alá rend. Szederkényi Anna. Budapest: Otthon, 1928. 18 kötet. 14. Eichacker, Reinhold: Levelek az élethez. A lélek lövészárkaiból és a lövészárkok lelkéből. Dokumentumregény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Athenaeum, 1916. 119 p. 15. Ewers, Hanns Heinz: A bűvészinas vagy az ördögűzők. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Kultúra, 1918. 439 p. 16. Géniaux, Charles: Az ősanya. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Légrády, 1920. 2 kötet. 17. Heimburg, Wilhelmine: Gertrud hozománya. Regény. Ford. Szederkényi Anna. ClujKolozsvár: Pallas, 1923. 118 p. 18. Kellermann, Bernhard: Schwedenklee utolsó szerelme. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Braşov-Brassó: Brassói Lapok Könyvosztálya, 1924. 159 p. 19. Langenscheidt, Paul: Út a férjtől a férjig. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Színházi élet, 1927. 199 p. 20. Magyar anyák naptára. 1923. Szerk. Szederkényi Anna. Budapest: Országos Stefánia Szövetség, 1922. 160 p. 21. Mann, Thomas: Királyi fenség. Regény. Ford. Bíró Sándor, Szederkényi Anna. Budapest: Dante, 1924. 2 kötet. 22. Michaelis, Karin: A veszedelmes életkor. Egy negyvenéves asszony naplója. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Athenaeum, 1911. 83 p. 23. Mützelburg, Adolf: A világ ura. Regény. Dumas, Gróf Monte Christo c. regényének folytatása. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1913. 4 kötet. 24. Szabó Balázs: Mese az édesanyákról. Bev. Szederkényi Anna. Budapest: Sylvester, 1929. 16 p. 25. Wassermann, Jacob: Fuchs Renáta. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Kultúra, 1919. 2 kötet. 26. Zemlak, Semene: Kancsuka. Regény. Ford. Szederkényi Anna. Budapest: Kultúra, 1918. 266 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BÁN Ferenc: A kőfalon túl. H. Szederkényi Anna darabjáról. Nyugat, 1911. I. (4. sz.),
323
pp. 404-405. 2. FODOR
Gyula:
Leányok
beszélgetnek.
Haraszthyné
Szederkényi
Anna
színdarabjának olvasása közben. Auróra, 1911/1. sz., pp. 19-21. 3. Van ilyen asszony is. Vasárnapi Ujság, 1912/18. sz., 364. p. 4. NAGY Lajos: Szederkényi Anna: A nagy nő. Nyugat, 1914. I. (7. sz.), pp. 496-497. 5. A nagy nő. Vasárnapi Ujság, 1914/11. sz., 215. p. 6. CSÁSZÁR Elemér: Új magyar regények: A Serpolette. Írta Biró Lajos; A nagy nő. Írta Szederkényi Anna. Budapesti Szemle, 1915/462. sz., pp. 477-480. 7. SCHÖPFLIN Aladár: Amíg egy asszony eljut odáig. Szederkényi Anna regénye. Nyugat, 1916. II. (14. sz.), pp. 141-142. 8. A Mária Annunziáta-villában. Szederkényi Anna könyve. A Hét, 1917/5. sz., pp. 7980. 9. Lángok, tüzek [Szederkényi Anna]. Vasárnapi Ujság, 1917/23. sz., pp. 376-377. 10. Laterna magica [Szederkényi Anna]. A Hét, 1917/29. sz., 463. p. 11. Szederkényi Anna: Hill Márta. A Hét, 1917/47. sz., 751. p. 12. r.r.: Új regények [Moly Tamás: Bluff!; Erdős Renée: Borsóhercegnő; Szederkényi Anna: A lázadó szív]. Budapesti Szemle, 1924/570. sz., pp. 318-320. 13. BÁNHEGYI Jób: Szederkényi Anna. = Uő: Magyar nőírók. Budapest: Szent István Társulat, 1939. pp. 133-141. 14. SIPOS Balázs: A felszabadult sikoly. Mozgó Világ, 2002/12. sz., pp. 91-98. 15. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 16. SIMON Izabella: Elhallgatott nászéjszakák. Szederkényi Anna: Amíg egy asszony eljut odáig. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 270-275.
Szegedy Ila 1. SZEGEDY Ila: Három cica kalandja. Nem félünk a kutyától. Mesék. Budapest: Tolnai Ny., 1935. 124 p. 2. SZEGEDY Ila: Jutkából Judit lesz. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Tolnai Ny., 1933. 96 p. 3. SZEGEDY Ila: Kislányok, kisfiúk igaz történetei. Ill. Sebők Imre. Budapest: Tolnai
324
Ny., 1935. 124 p. 4. SZEGEDY Ila: Magyar népies lakodalmi köszöntők. Leánykérő- és vőfélyversek. Budapest: Tolnai, 192? 64 p. 5. SZEGEDY Ila: Rádi Jóska és egyéb történetek. Ill. Sebők Imre. Budapest: Tolnai Ny., 1933. 160 p. 6. SZEGEDY Ila: Zsófika titka és egyéb történetek. Budapest: Tolnai Ny., 192? 128 p.
Fordításai: 1. Abelsen, Olaf K. rendkívüli kalandjai ismeretlen világokban. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1932. 2 füzet. 2. Balzac, Honoré de: Goirot apó I-II. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Tolnai, 1929. 2 kötet. 3. Bernhard, Marie: Marienne boldogsága. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1930. 159 p. 4. Cheltenham, J. F.: Ártatlan vagyok! Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1931. 48 p. 5. Courths-Mahler, Hedwig: Jutta boldog lesz. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1933. 157 p. 6. Courths-Mahler, Hedwig: Különös házasság. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 153 p. 7. Courths-Mahler, Hedwig: Mégis kisüt a nap. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1931. 159 p. 8. Courths-Mahler, Hedwig: A végzetes ékszer. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1932. 2 kötet. 9. Dewall, Johannes van: A játék vége. Regény. Ford. Szegedy Ila. + Heimburg, Wilhelmine: A nyomorék. Regény. Budapest: Színes Regénytár, 1931. 159 p. 10. Dumas, Alexandre: A gályarab. Elbeszélés. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1931. 32 p. 11. Ebenstein, Erich: Napsugár. Regény. Ford. Szegedy Ila. Újpest: Színes Regénytár, 1933. 158 p. 12. Ebenstein, Erich: Saját erejéből. Regény. Ford. Szegedy Ila. Újpest: Színes Regénytár, 1933. 159 p. 13. Ebenstein, Erich: Te vagy az igazi. Regény. Ford. Szegedy Ila. Újpest: Színes Regénytár, 1930. 159 p. 14. Grimm [Jakob – Grimm, Wilhelm]: Legszebb Grimm mesék. Ford. [Gáspárné] Dávid Margit, Szegedy Ila. Budapest: Forrás Ny., 1943. 190 p.
325
15. Grogan, Walter [E.]: Győzelmes szerelem. Regény. Ford. Szegedi Ila. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 125 p. 16. Herzberg, M.: Bocsáss meg nékem! Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1930. 156 p. 17. Kabel, Walther: A krokodilbőr koffer. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1932. 32 p. 18. Koch, Henny: Aranyos jövője. + Liselotte. Elbeszélések. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1922. 144 p. 19. Koch, Henny: Milyen a boldogság? + A szerencsegyermek. Elbeszélések. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1922. 95 p. 20. Krickeberg, E.: Az ő ellensége. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 159 p. 21. „Küzdj és Bizzál” sorozat: Aranysziget. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 31 p. 22. „Küzdj és Bizzál” sorozat: C. 15. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1926. 51 p. 23. „Küzdj és Bizzál” sorozat: Az Egbo-szövetség vezére. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 30 p. 24. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A fekete gyémántok hazája. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest:, Hellas, 1925. 31 p. 25. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A gyöngysziget. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1924. 31 p. 26. „Küzdj és Bizzál” sorozat: Hasso, a hű kutya. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 31 p. 27. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A kalózok kincse. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 30 p. 28. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A megszökött fegyenc. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 31 p. 29. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A megtért bűnös. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 31 p. 30. „Küzdj és Bizzál” sorozat: Merling kapitány és családja. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1924. 31 p. 31. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A Mississipi-delta kalózai. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 31 p. 32. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A Montreol hajótöröttei. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1924. 31 p. 33. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A Saint-Pierre-i barlang. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 30 p.
326
34. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A Szargasszó-tenger foglyai. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 30 p. 35. „Küzdj és Bizzál” sorozat: A Szunda-tenger titka. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1925. 32 p. 36. „Küzdj és Bizzál” sorozat: Az úszó jéghegyeken. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Hellas, 1924. 32 p. 37. Lehne: Bűnös szerelem. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1922. 104 p. 38. Lehne: A doktorkisasszony. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 88 p. 39. Lehne: A grófnő unokája. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 111 p. 40. Lehne: A három szép grófkisasszony. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1922. 112 p. 41. Lehne: Könnytengeren át. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1930. 111 p. 42. Lehne: Margit. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 128 p. 43. Lehne: Markhof család. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1924. 132 p. 44. Lehne: A más menyasszonya. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1933. 155 p. 45. Lehne: Egy megsebzett szív. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1925. 96 p. 46. Lehne: Egy önfeledt pillanat. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1928. 95 p. 47. Lehne: A próbaév. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 95 p. 48. Lehne: A régi dal. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 96 p. 49. Lehne: A szerelem hatalma. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 95 p. 50. Lehne: Vergődő szívek. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 96 p. 51. Levray, Marguerite: Pille bárókisasszony. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Béta, 1924. 120 p. 52. Levray, Marguerite: Rosélian gróf öröksége. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Béta, 1924. 173 p. 53. Mikulits, W.: Mimi nyaral. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Tolnai, 1929. 126 p. 54. [Baulny, Christian de] Noly, Yes de: Férj-albérletben. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Pesti Napló, 1930. 186 p.
327
55. Panhuys, Anny: A boldogság dala. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 93 p. 56. Panhuys, Anny: A keringőhercegnő. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 96 p. 57. Panhuys, Anny: A leghatalmasabb. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Világirodalom, 1923. 95 p. 58. Raymund, Golo: A gyűlölet virága. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1931. 154 p. 59. Raymund, Golo: A rút leány. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1930. 158 p. 60. Ring, Max: A jólét boldogság? Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1933. 158 p. 61. Römer, Alexander: Tavasz és nyár. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1931. 159 p. 62. Sacher-Masoch, Leopold von: Asszonybosszú. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Tolnai Ny., 1929. 128 p. 63. Sand, George: Egy ódon vár története. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Tolnai, 1930. 128 p. 64. Stein, Lola: Apa és fia. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1932. 159 p. 65. Stein, Lola: A szerelem jogán. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1933. 159 p. 66. Stein, Lola: A veszedelmes játék. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1932. 156 p. 67. Tanner, Ilse-Dore: Magdaléna megpróbáltatása. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1931. 159 p. 68. Twain, Mark: Huckleberry Finn kalandjai. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Tolnay Ny., 1930. 157 p. 69. Twain, Mark: Tamás úrfi csínyjei és kalandjai. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Tolnai Ny., 1936. 160 p. 70. Wachenhusen, Hans: A legkisebb leány. Regény. Ford. Szegedy Ila. Budapest: Színes Regénytár, 1931. 155 p.
Szerkesztői munkái: 1. Tündérujjak. Magyar kézimunka újság. Szerk. Szegedy Ila 1924-1940. Budapest: Athenaeum
328
Szegilongi Etta 1. SZEGILONGI Etta: Iskolai és óvodai dalos verseskönyv. Alkalmi és ünnepi dalok, versek, színdarabok óvodai, iskolai ünnepélyekre. Tornamondókák, dalok, indulók. Írta és zenéjét szerezte Szegilongi Etta. Miskolc: Ferenczi, 1936. 63 p. 2. SZEGILONGI Etta: Lehullott szavak. Versek. Ill. szerző. Budapest: Rózsavölgyi és Társa, 1926. 95 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZEGI Pál: Szegilongi Etta versei. Lehullott szavak. Nyugat,1927. I. (1. sz.), 117. p.
Székely Júlia 1. SZÉKELY Júlia: Ágytól és asztaltól. Regény. Budapest: Dante, 1943. 344 p. 2. SZÉKELY Júlia: Áldott magányosság. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1986. 283 p. 3. SZÉKELY Júlia: Bartók Béla tanár úr. Visszaemlékezés. Pécs: Dunántúli Magvető, 1957. 143 p. 4. SZÉKELY Júlia: Boszorkány-konyha. Regény. Budapest: Szikra, 1947. 64 p. 5. SZÉKELY Júlia: Bűnügy. Regény. Budapest: Révai, 1941. 222 p. 6. SZÉKELY Júlia: Chopin Párizsban. Regény. Budapest: Zeneműkiadó, 1969. 351 p. 7. SZÉKELY Júlia: Elindultam szép hazámból (Bartók Béla élete). Regény. Budapest: Móra, 1965. 208 p. 8. SZÉKELY Júlia: A halhatatlan kedves (Beethoven élete). Regény. Budapest: Zeneműkiadó, 1961. 481 p. 9. SZÉKELY Júlia: A magányosság iskolája. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1975. 239 p. 10. SZÉKELY Júlia: A magyar Orfeusz (Lavotta és Csokonai). Regény. Budapest: Zeneműkiadó, 1973. 405 p. 11. SZÉKELY Júlia: Nóra leányai. Színműismertetés. Budapest: Pallas Ny., 1938. 16 p. 12. SZÉKELY Júlia: Összemesélés. Dinnyék: egyfelvonásosok Móricz Zsigmond 329
novelláiból. Bratislava: LITA, 1981. 44 fol. 13. SZÉKELY Júlia: Az ötödik parancsolat. Regény. Ill. Hegedüs István. Budapest: Móra, 1970. 255 p. 14. SZÉKELY Júlia: A repülő egér. Regény. Budapest: Genius, 1939. 297 p. 15. SZÉKELY Júlia: Schubertiáda. Regény. Budapest: Magvető, 1968. 288 p. 16. SZÉKELY Júlia: Valahol háború is van.- Nagyapám tévedett. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1982. 241 p. 17. SZÉKELY Júlia: Vándorévek. Liszt Ferenc élete. Regény. Budapest: Móra, 1962. 186 p.
Egyéb munkái: 1. Székely Júlia: Zongoratanítás az énektanár – képzésben. = A Pécsi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei I., 1965. pp. 281-292. 2. Tolsztoj, Lev: Ivan Iljics halála. Székely Júlia dramatizálása. = Sipos Tamás: Irodalom a képernyőn. Budapest: MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont, 1974. pp. 95122.
Műveinek fordításai: 1. Székely Júlia [Sēkei Yūria]: Barutōku monogatari. Yaku Hani Kyōko, Ōkuma Nobuko. Tōkyō: Ongakunotomosha, 1992. 270 p. 2. Székely Júlia: Chopin v Parizu. Prev. Vlado Peteršič Murska Sobota: Pomurska založba, 1976. 381 p. 3. Székely Júlia: Mein Lehrer Béla Bartók. Übers. und bearb. Ruth Futaky. Mit einem Geleitwort von Zoltán Kocsis. München: Ungarisches Institut, 1995. 155 p. 4. Székely Júlia: Páginas secretas. Versión de Aleramo Spada. Barcelona: Caralt, 1966. 273 p. 5. Székely Júlia: Rue de la Chimère. Trad. par Sophie Képès. Paris: Buchet Chastel, 2005. 265 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. NAGYPÁL István: Székely Júlia: Nóra leányai. Nyugat, 1938. I. (6. sz.), 479. p. 2. KÁDÁR ERZSÉBET: Két írónő, két „első regény”. Mezőssy Mária: Tűztánc; Székely
330
Júlia: A repülő egér. Nyugat, 1939. I. (6. sz.), pp. 408-409. 3. GALSAI Pongrác: Székely Júlia. = Uő: Paternoszter. Budapest: Magvető, 1983. pp. 185-191.
Szendéné Dárday Olga 1. SZENDÉNÉ DÁRDAY Olga: Forgácsok. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1903. 155 p. 2. SZENDÉNÉ DÁRDAY Olga: Rozsda. Regény. Budapest: Franklin, 1914. 2 kötet. 3. SZENDÉNÉ DÁRDAY Olga: Vadalmák. Jelenetek, elbeszélések. Budapest: Rákosi, 1909. 246 p.
Műveinek fordításai: 1. Szendéné Dárday Olga: Crab Apples. Hungarian society sketches. Ill. Malcolm Milne. London: M. Goschen, 1914. 257 p. 2. Szendéné Dárday Olga: Rost. Regény. Fordító ismeretlen. Leipzig, Wien: Karl Brochasta, 1912. 370 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Magyar írónők. XVI. Szendéné Dárday Olga. Magyar Bazár, 1903/20. sz., 3. p. 2. Szendéné Dárday Olga: Vadalmák. A Nő és a Társadalom. 1909/5. sz., 77. p. 3. CSÁSZÁR Elemér: Nőírók regényei. Rozsda. Írta: Szende-Dárday Olga. – Mary. Írta Asbóthné Ferenczi Sári. Budapesti Szemle, 1914/454. sz., pp. 155-160.
Szenes Erzsi 1. SZENES Erzsi: Fehér kendő. Versek 1924-1927. Budapest: Genius, 1927. 61 p. 2. SZENES Erzsi: A lélek ellenáll. Napló és versek. Ill. Orosz János. Budapest: Szépirodalmi, 1966. 401 p. 331
3. 4. 5. 6.
SZENES Erzsi: Nyártól - nyárig. Kisregény. Budapest: Cserépfalvi, 1943. 99 p. SZENES Erzsi: Selyemgombolyag. Versek. Kosice-Kassa: Globus Ny., 1924. 63 p. SZENES Erzsi: Szerelmet és halált énekelek. Versek. Budapest: Franklin, 1936. 62 p. SZENES Erzsi: Van hazám. Visszaemlékezés. Tel-Aviv: Neografika Press, 1956. 95 p. 7. Hegyi-Axel Charlotte: Egy festőnő életútja. Sajtó alá rend. SZENES Erzsi. Jerusalajim: Dfusz Sz’lomon, 1963. 44 p. Műveinek fordításai: 1. Szenes, Elisevá: Mit’an kaved. Sipurim. Targum ha-sipurim Mose Ron, No’omi Yarden, Shmuel Hacohen-Weingarten.Tel-Aviv: Eked, 1977. 72 p. 2. Szenes, Elisevá: Moledet jes li. Tirgámá méhungárit Náomi Járdén. Haifa Jerusálájim: Ásziré Hánácim, 1961. 109 p. 3. Szenes, Elisevá: Peka’at ha-meshi. Shirim. Tirgem me-hungarit Itamar Ya’oz-Kest. Tel-Aviv: Eked, 1969. 30 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 2. 3. 4. 5. 6.
WALTER Gyula: Szenes Erzsi: Selyemgombolyag. Pásztortűz, 1925/10. sz. 226. p. Stósz [FÁBRY Zoltán]: Nőíró Szlovenszkón. Korunk, 1926/5. sz., pp. 392-394. FÜST Milán: Szenes Erzsi: Fehér kendő I. Nyugat, 1927. II. (22. sz.), pp. 710-711. IGNOTUS: Szenes Erzsi: Fehér kendő II. Nyugat, 1927. II. (22. sz.), pp. 711-712. BECSKI Andor: Két „költő”- nő meg egy férfi (Berde Mária; Szenes Erzsi). Korunk, 1929/1. sz., pp. 72-73. 7. RADNÓTI Miklós: Szenes Erzsi új versei. Nyugat, 1936. I. (6. sz.), 476. p. 8. ÁGH István: Szenes Erzsi: A lélek ellenáll c. verskötetéről. Új Írás, 1967/1. sz. 123. p. 9. TURCZEL Lajos: Az első Csehszlovák Köztársaság két nőírója: Emlékezés Szenes Piroskára és Szenes Erzsikére. Vasárnap, 1993/6. sz. 12. p.
Szenes Piroska 1. SZENES Piroska: Csillag a homlokán. Regény. Budapest: Franklin, 1930. 2 kötet. 2. SZENES Piroska: Egyszer élünk. Regény. Budapest: Franklin, 1935. 301 p. 3. SZENES Piroska: Jedviga kisasszony. Elbeszélések. Budapest: Franklin, 1933. 118 p. 332
4. SZENES Piroska: Lesz-e gyümölcs a fán? Regény. Budapest: Franklin, 1948. 271 p. 5. SZENES Piroska: Az utolsó úr. Regény. Budapest: Világosság Ny., 1927. 175 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ILLÉS Endre: Az utolsó úr. Szenes Piroska regénye. Nyugat, 1928 I. (1. sz.), 78. p. 2. KASSÁK Lajos: Csillag a homlokán. Szenes Piroska regénye. Nyugat, 1931. I. (1. sz.), pp. 56-58. 3. Könyvekről [Szenes Piroska: Jedviga kisasszony]. Korunk Szava, 1933/24. sz., 419. p. 4. KARDOS László: Jedviga kisasszony. Szenes Piroska könyve. Nyugat, 1934. I. (5. sz.), pp. 285-286. 5. ANTAL Sándor: Szenes Piroska: Jedviga kisasszony. Magyar Figyelő, 1934/1-2. sz., pp. 249-250. 6. SCHÖPFLIN Aladár: Egyszer élünk. Szenes Piroska regénye. Nyugat,1936. I. (1. sz.), pp. 74-75. 7. NÁDASS József: Szenes Piroska: Egyszer élünk. Szép Szó, 1936/2. sz., 189. p. 8. HAJNAL Zsuzsa: Huszonöt év után újra Magyarországon. Beszélgetés Szenes Piroskával. Magyar Nemzet, 1963. aug. 24. 4. p. 9. KOMLÓS Aladár: Szenes Piroska. Élet és Irodalom, 1972/21. sz., 2. p. 10. PALOTAI Erzsi: Két emlék Szenes Piroskáról. = Uő: Költők, versek, találkozások. Budapest: Szépirodalmi, 1974. pp. 218-220. 11. TURCZEL Lajos: Az első Csehszlovák Köztársaság két nőírója: Emlékezés Szenes Piroskára és Szenes Erzsikére. Vasárnap, 1993/6. sz. 12. p.
Szenes Tilda 1. SZENES Tilda: Nagyszerű házasság. Regény. Budapest: Prometheus, 1928. 2 kötet.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. (bl): A nagyszerű házasság. Szenes Tilda regénye. Zalai Közlöny, 1928. április 8. 18. p. 2. Szenes Tilda: A nagyszerű házasság. Literatura, 1928/7. sz., 242. p.
333
Szentmihályiné Szabó Mária 1. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Appassionata. Regény. Regény. ClujKolozsvár: Minerva, 1926. 220 p. 2. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Aratás. Regény. Budapest: Uj Idők, 1943. 560 p. 3. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Az élet muzsikája. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 238 p. 4. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Emberé a munka… Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 2 kötet. 5. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Érik a vetés. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 450 p. 6. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Éva. Regény. Budapest: Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, 1934. 272 p. 7. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Felfelé! Regény. Budapest: Könyvbarátok Szövetsége, 1925. 413 p. 8. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: A föld meg az asszony. Kisregény. Ill. Márton Lajos. Nyíl, 1931. 1. évf. 11. sz., pp. 1-14. 9. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Hattyútánc. Regény. Ill. Benedek Kata. Nyíl, 1932. 2. évf. 29. sz., pp. 1-21. 10. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Háztűznézőben. Regény. Cluj-Kolozsvár: Minerva, 1930. 125 p. 11. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Irén évei. Regény. Budapest: Révai, 1933. 224 p. 12. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Istené az áldás. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 2 kötet. 13. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Lórántffy Zsuzsanna. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 2 kötet. 14. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Magamtól másokig. Elbeszélések. ClujKolozsvár: Minerva, 1926. 146 p. 15. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Magvetők. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 2 kötet. 16. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Mire tanít ma bennünket Zrínyi Ilona? Tanulmány. Budapest: Athenaeum Ny., 1943. 16 p. 17. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Napsütésben. Kisregény. Nyíl, 1933. 3. évf. 36. sz., pp. 1-20. 334
18. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Örök társak. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 450 p. 19. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Sorsok és akarások. Elbeszélések. Debrecen: Csokonai Kör, 1928. 146 p. 20. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Szabad hazában. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 506 p. 21. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Zrínyi Ilona. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 487 p.
Egyéb munkái 1. Haranginé Juhász Antónia: Csendes csodák. Elbeszélések. Bev. Szentmihályiné Szabó Mária. Pittsburgh: Expert Print, 1956. 111 p.
Műveinek fordításai: 1. Szentmihályiné Szabó Mária: Appassionata. Vertaald door A. Cardin. Brussel: Vlaamsche Bockhuis, 1928. 261 p. 2. Szentmihályiné Szabó Mária: De roman van het land. Vertaald door A. Cardin. Brussel: Vlaamsche Bockhuis, 1928. 304 p. 3. Szentmihályiné Szabó Mária: Upward. Transl. by E. I. Krukler, Holt and Henry Baerlein. London: Stanley Paul, 1928. 335 p.
Fordításai: 1. Rolnikaite, Marija: El kell mondanom. Regény. Ford. Szentmihályiné Szabó Mária. Budapest: Európa, 1968. 237 p. 2. Strindberg, August: Egy házasság története. Ősz. Elbeszélések. Ford. Szentmihályiné Szabó Mária. Budapest: Lampel, 1921. 62 p. 3. Woop, Ernst: A kísértettanya. Regény. Ford. Szabó Mária. Brassó: Brassói Lapok, 1924. 32. p.
335
Róla szóló válogatott irodalom: 1. 2. 3. 4.
KOVÁCS Dezső: Felfelé! Szabó Mária regénye. Pásztortűz, 1926/4. sz., pp. 94-95. Dr. KISS Ernő: Szabó Mária. Pásztortűz, 1926/16. sz., pp. 362-363. SZINNYEI Ferenc: Szabó Mária: Appassionata. Napkelet, 1926. 867. p. TRÓCSÁNYI Dezső: Appassionata. Írta: Szabó Mária. Protestáns Szemle, 1927. pp. 46-47. 5. WALTER Gyula: Magamtól másokig. Szabó Mária elbeszélései. Pásztortűz, 1927/1. sz., 22. p. 6. T. D.: Szabó Mária: Magamtól másokig. Protestáns Szemle, 1927. 196. p. 7. KOVÁCS Dezső: Szabó Mária regényének flamand fordítása. Pásztortűz, 1928/16. sz., 380. p. 8. KOVÁCS Dezső: Szabó Mária új regénye. Pásztortűz, 1930/1. sz., 24. p. 9. BISZTRAY Béla: Írónők a tükör előtt. Magyar Szemle, 1932/május, pp. 58-67. 10. PETRICH Béla: Szentmihályiné Szabó Mária: Éva. Katholikus Szemle, 1934/5. sz., 320. p. 11. (r.m.) [RUZITSKA Mária?]: Szentmihályiné Szabó Mária: Emberé a munka. Literatura, 1935/8. sz., 113. p. 12. SZEGEDI István: Szentmihályiné Szabó Mária: Emberé a munka. Nyugat, 1936. I. (4. sz.), pp. 317-318. 13. LÁM Béla: I. Emberé a munka II. Istené az áldás. Szabó Mária regénye. Pásztortűz, 1936/12. sz., pp. 275-276. 14. RÓNAY Mária: Egy élet regénye. Szentmihályiné Szabó Mária életútja. Uj Idők, 1937/46. sz., pp. 718-719. 15. TAVASZY Sándor: Lorántffy Zsuzsánna. Szabó Mária regénye. 1938/9. sz., pp. 505506. 16. BÁNHEGYI Jób: Szabó Mária. = Uő: Magyar nőírók. Budapest: Szent István Társulat, 1939. pp. 151-158. 17. -df-.: A nyárspolgár mint regényhős [Szentmihályiné Szabó Mária: Emberé a munka; Istené az áldás]. Budapesti Szemle, 1939/740. sz., pp. 110-115. 18. SÁROSPATAKY Mihály: Bizalmas beszélgetés Szentmihályiné Szabó Máriával. Uj Idők, 1942/48. sz., pp. 637-638. 19. CSISZÉR Alajos: Látogatás Szabó Máriánál. Magyar Nemzet, 1980. december 2. 8. p. 20. BILÉNYI Istvánné: Szentmihályiné Szabó Mária emlékezete. Magyar Nemzet, 1983 augusztus 4. 8. p. 21. SZÉKELYHIDI Ferenc: Szentmihályiné Szabó Mária. Honismeret, 1998/1. sz., pp. 11-12.
336
Szerelemhegyi Móczár Jolán 1. SZERELEMHEGYI MÓCZÁR Jolán: Bolyongások a Tátrában. Úti jegyzetek. Budapest: Pester Lloyd Ny., é.n. pp. 41-47. (Klny. a Turisták Lapjából) 2. SZERELEMHEGYI MÓCZÁR Jolán: Kötélbevert igazság. (Jus ligatum.) Történelmi regény. Budapest: Légrády, 1920. 235 p. 3. SZERELEMHEGYI MÓCZÁR Jolán: Nagy idők koldusai. Regény. Budapest: Légrády, 1921. 302 p. 4. SZERELEMHEGYI MÓCZÁR Jolán: Regék az Északi tenger mellől. Budapest: Lampel, 1903. 60 p. 5. SZERELEMHEGYI MÓCZÁR Jolán: A társalgás művészete, vagy amit minden művelt embernek tudni kell. Hazai és külföldi kútfők nyomán összeállítva. Budapest: Langer, 1911. 137 p.
Szikra (Teleki Sándorné Kende Júlia) 1. SZIKRA: A betörők. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1902. 295 p. 2. SZIKRA [KENDE Juliska]: A bevándorlók. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1898. 244 p. 3. SZIKRA: Csak egy bokor muskátli. Elbeszélések. Budapest: Országos Irodalmi Szövetség, 1904. 102 p. 4. SZIKRA: A csodaváza. Versek. Hűvös Iván, Guerra Miklós tánckölteménye. Budapest: Szent László Ny., 190? 8 p. 5. SZIKRA: Enyém? Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1906. 152 p. 6. SZIKRA: Ez az! Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1915. 189 p. 7. SZIKRA: Fejlődés. Tanulmány. Budapest: Országos Ismeretterjesztő Társulat, 1912. 20 p. 8. SZIKRA: A feminizmusról. Értekezés. Budapest: Pesti Lloyd, 1911. 14 p. 9. SZIKRA: A fölfelé züllők. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1904. 2 kötet. 10. SZIKRA: A hét szilvafa árnyékában. Novellák. Budapest: Singer és Wolfner, 1909. 220 p. 11. SZIKRA: Judith. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1910. 158 p. 12. SZIKRA: Kincsesláda. Versek. Ill. Pogány Willy. Budapest: Spády, 1914. 62 p. 337
13. SZIKRA: Márta, aki Máriának született. Regény. Budapest: Pallas, 1934. 312 p. 14. SZIKRA: Nagyasszonyok. Élőképek. Budapest: Budapesti Hirlap Ny., 1913. 16 p. 15. SZIKRA: Nagy asszonyok élete. Életrajzok. Epilógus Bédy-Schwimmer Róza. Budapest: Budapesti Hirlap Ny., 1912. 235 p. 16. SZIKRA: A nagy-nagy kerék. Regény. Budapest: Athenaeum, 1923. 212 p. 17. SZIKRA: A nagyon gazdag leány. Monológ. Budapest: Singer és Wolfner, 1905. 8 p. 18. SZIKRA: Öles Miska és más mesék. Budapest: Spády, 1913. 61 p. 19. SZIKRA: Régen. Elbeszélések. Ill. Undi Mariska. Budapest: Franklin, 1907. 124 p. 20. SZIKRA: Tabu. Regény. Budapest: Athenaeum, 1919. 301 p. 21. SZIKRA: A tóparti remete. Regény. Budapest: Franklin, 1926. 122 p. 22. SZIKRA: Ugody Lilla. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 2 kötet. 23. SZIKRA: Vadászat és egyéb elbeszélések. Budapest: Lampel, 1903. 68 p. 24. SZIKRA: Gyanú és más elbeszélések kiváló magyar íróktól. Összeáll. Teleki Sándorné. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 286 p.
Műveinek fordításai: 1. Teleki Sándorné: Cirkelgang. Uit het Hongaarsch door D. v.d. B. Utrecht: Bruna, 1923. 264 p. 2. Teleki Sándorné: Die Einwanderer. Übers. von Arthur S. Ebenthal. Leipzig, Wien: Sachs, 1905. 168 p.
Szerkesztői munkái: 1. A nő. Feminista folyóirat. Szerk. Szikra (Teleki Sándorné) 1914-1917. Budapest: Feministák Egyesülete
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ENDRŐDI Sándor: A bevándorlók. Pesti Napló, 1898. jún. 3. (152. sz.), 1-2. 2. Alfa: Ugody Lilla. Budapesti Hírlap, 1900. jún. 13., 1-2. 3. – i [GYULAI Pál]: Ugody Lilla. Regény két kötetben. Írta Szikra. Budapesti Szemle, 1900. augusztus, pp. 308-310. = Uő: Bírálatok, Cikkek, Tanulmányok. Sajtó alá rend. és jegyz. BISZTRAY Gyula, KOMLÓS Aladár Budapest: Akadémia, 1961. pp. 146148.
338
4. KRISTÓF György: Szikra: A betörők. Elbeszélések. Erdélyi Múzeum, 1902. pp. 284285. 5. Magyar írónők. XXV. Szikra XXVI. Báji Patay Gyuláné XXVII. Tordai Grail Erzsi. Magyar Bazár, 1904/4. sz., pp. 3-4. 6. T. R. [TÁBORI Róbert]: Enyém. Szikra regénye. Uj Idők, 1906/14. sz., 329. p. 7. PAPP Ferenc: Újabb elbeszélő irodalmunk. Szikra: Judith; Szini Gyula: Egy sápadt asszony; Kupcsay Felicián: A boldogság kis kátéja; Pekár Gyula: A kölcsönkért kastély és egyéb elbeszélések. Budapesti Szemle, 1910/407. sz., pp. 307-312. 8. Nagy asszonyok élete. Összegyűjtötte Szikra. A Nő és a Társadalom, 1913/ 3. sz., 54. p. 9. Szikra: Tabu; A nagy-nagy kerék. Katholikus Szemle, 1923/9. sz., 574. p. 10. BOZZAY Margit: Gróf Teleki Sándorné nyilatkozik operettjéről. Színházi Élet, 1926/30. sz., pp. 12-13.
Szilágyi-Simon Erzsébet 1. SZILÁGYI-SIMON Erzsébet: Állam és művészet. Röpirat. Budapest: Pallas, 1931. 16 p. 2. SZILÁGYI-SIMON Erzsébet: Én, az asszony. Versek. Budapest: Genius, 1925. 100 p. 3. SZILÁGYI-SIMON Erzsébet: Én más vagyok, mint aki voltam… Versek. Budapest: Palladis, 1933. 62 p. 4. SZILÁGYI-SIMON Erzsébet: A győzedelmes magyar birodalom alapköve. Új államjövedelmi forrás, ami nem adó. Értekezés. Budapest: Toldi Ny., 1941. 20 p. 5. SZILÁGYI-SIMON Erzsébet: Az igék szolgája. Versek. Budapest: Jókai, 1926. 110 p.
Szerkesztői munkái: 1. Napló. Irodalmi, művészeti és színházi röpirat. Szerk. Szilágyi-Simon Erzsébet. Budapest, 1.évf. 1.sz. (1927. aug. 15.)-1.évf. 2.sz. (1927. szept. 15.)
339
Szili Leontin 1. SZILI Leontin: Ágota hozománya. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1944. 334 p. 2. SZILI Leontin: Asszony az országúton. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1943. 216 p. 3. SZILI Leontin: Fényjáték. Regény. Budapest: Fővárosi, 1946. 450 p. 4. SZILI Leontin: Hazamegyünk! Regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1943. 176 p. 5. SZILI Leontin: Hétpettyes katicabogár. Mese. Ill. Janovits István. Budapest: Szent István Társulat, 1945. 34 p. 6. SZILI Leontin: Ildikó. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1946. 88 p. 7. SZILI Leontin: Katinka. Három barátság története. Regény fiatal lányok részére. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1942. 242 p. 8. SZILI Leontin: Keresztúton. Regény. Budapest: Danubia, 1933. 344 p. 9. SZILI Leontin: Magányos sziget. Regény. Budapest: Athenaeum, 1943. 322 p. 10. SZILI Leontin: Majdnem szerelem. Regény. Budapest: Fővárosi, 1943. 612 p. 11. SZILI Leontin: Egy marék hó. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1945. 204 p. 12. SZILI Leontin: A nagy szerep. Regény. Budapest: Fővárosi, 1945. 256 p. 13. SZILI Leontin: Rianás. Regény. Budapest: Fővárosi, 1947. 280 p. 14. SZILI Leontin: Szerelmes muzsikusok. Elbeszélések. Ill. Batthyány Gyula. Budapest: Fővárosi, 1944. 285 p. 15. SZILI Leontin: Új utakon. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1947. 108 p. 16. SZILI Leontin: Üzenem... Levelek. Budapest: Szent István Társulat, 1946. 88 p.
Műveinek fordításai: 1. Szili Leontin: Bivio. Trad. di Mario Brelich Dall’Asta. Roma: La Caravella, 1945. 415 p. 2. Szili Leontin: Einsame Insel. Ford. ismeretlen. Budapest: Danubia, 1942. 432 p. 3. Szili Leontin: L’isola solitaria. Trad. di Mario Brelich Dall’Asta. Roma: La Caravella, 1945. 320 p. 4. Szili Leontin: Una donna coraggiosa. Trad. di F. Maso. Roma: La Cravella, é.n. [? p.] 5. Szili Leontin: Yksinäisiä sieluja. Suom. V. Rekola. Jyväskylä: Gummerus, 1943. 410 p. 6. Szili Leontin: Valon leikkiä. Suom. Helga Nuorpuu. Helsinki: Gummerus, 1948. 359 p.
340
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZEGHALMI Elemér: Szili Leontin. Új Ember, 1987/27. sz., 6. p.
Szitáry Zelma 1. SZITÁRY Zelma: Percek. Versek. Budapest: Táltos, 1921. 46 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZABÓ Lőrinc: Szitáry Zelma: Percek. Nyugat, 1921. II. (22. sz.), pp. 1701-1702. 2. KIRÁLY György: Új versek [Simonfay Margit, Szitáry Zelma]. Független Szemle, 1923/II., 75. p.
Szombathy Ilona, H. 1. SZOMBATHY Ilona, H.: Kaleidoszkóp. Versek. Budapest: Szerző, 1933. 62 p. 2. SZOMBATHY Ilona, H.: Ködországban. Versek. Budapest: Centrum, 1942. 139 p. 3. SZOMBATHY Ilona, H.: Tarlón. Regény. Budapest: Szépmíves, 1944? 218 p.
Szőnyi Magda 1. SZŐNYI Magda: Falak között. Versek. Budapest: Ginács Ny., 1935. 62 p. 2. SZŐNYI Magda: Szobakonyhák. Versek. Budapest: Evolutio, 1933. 38 p.
341
Róla szóló válogatott irodalom: 1. JUHÁSZ Géza: Két költőnő. Moussong Piroska: Félúton; Szőnyi Magda: Szobakonyhák. Nyugat, 1933. I. (5. sz.), pp. 315-316. 2. RADNÓTI Miklós: Falak között. Szőnyi Magda versei. Nyugat, 1935. II. (7. sz.), 56. p.
Sztáray Irma 1. SZTÁRAY Irma: Erzsébet királyné kíséretében. Visszaemlékezés. Budapest: Szent István Társulat, 1909. 264 p. 2. Sztáray Irma: Aus den letzten Jahren der Kaiserin Elisabeth. Wien: Adolf Holzhausen; Leipzig, Wien: Holzhausen- Engelmann, 1909. 270 p.
Műveinek fordításai: 1. Sztáray Irma: Kejsarinnan Elisabeth. En hofdams minnen. Bemyndigad öfversättning. Ford. ismeretlen. Stockholm: Hökerberg, 1910. 166 p. 2. Sztáray Irma: Mes années avec Sissi. Par la dernière dame d'honneur d'Elisabeth d'Autriche. Trad. par Michèle Valencia. Paris: Payot & Rivages, 2007. 256 p. 3. Sztáray Irma: Poslední léta císařovny Alžběty. Prel. Milada Kouřimská. Praha: Brána, 2005. 138 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. PROHÁSZKA Ottokár: Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében. Katholikus Szemle, 1909/8. sz., pp. 865-868. 2. Új Könyvek. [KAMENYITZKY Etel] Ádám Éva: Könyv a mi Erzsébetünkről; Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében; (-szl.-): Levelek, amiket nem írunk meg; Csergő Hugó könyve; V. B.: Irodalmi börze. Erdélyi Lapok, 1910/3. sz., pp. 75-76.
342
Tabelly Mária Skolasztika 1. TABELLY Mária Skolasztika: Bornemissza Anna egy órai fejedelemsége. Dráma 5 felvonásban. Pécs: Lechner, 1910. 54 p. 2. TABELLY Mária Skolasztika: Az emberiség küzdelme és diadala. Színmű. Mohács: Blandl Ny., 1906. 62 p. 3. TABELLY Mária Skolasztika: A szeretet áldozata. Dráma 5 felvonásban. Pécs: Lechner, 1910. 61 p. 4. TABELLY Mária Skolasztika: Szűz Mária halála. Drámai legenda. Pécs: Taizs Ny., 1906. 58 p. 5. TABELLY Mária Skolasztika: Szűz Mária szent szíve. Vallásos színmű 5 felvonásban, énekkel és előjátékkal. Németből szabadon átdolgozva. Pécs: Lechner, 1910. 89 p.
Tábori Piroska, Z. 1. TÁBORI Piroska, Z.: Amit Szél úrfi mesél. Elbeszélések fiúknak és lányoknak. Budapest: Dante, 1929. 72 p. 2. TÁBORI Piroska, Z.: Aranyszív. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 221 p. 3. TÁBORI Piroska, Z.: A barlanglakók. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 48 p. 4. TÁBORI Piroska, Z.: A Básthy-kisasszonyok. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 61 p. 5. ZÁVODSZKY Zoltánné [TÁBORI Piroska, Z.]: A batunok földjén. Kalandos történet. Budapest: Tolnai, 1910 k. 116 p. 6. TÁBORI Piroska, Z.: Békesziget. Regény fiúk, lányok számára. Ill. Végh Dezső. Budapest: Dante, 1929. 86 p. 7. [Blaskó Mária] Mária néni: Négy kis vöröskeresztes. Karácsonyi színdarab. + Z. TÁBORI Piroska: Betlehemes játék. Budapest: Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, 1931. 24 p. 8. TÁBORI Piroska, Z.: Bury. Elbeszélés. Budapest: Hellas Ny., 1932. 16 p. 9. TÁBORI Piroska, Z.: Csavar Peti a nagy versenyen. Ifjúsági regény. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1935. 77 p. 10. TÁBORI Piroska, Z.: Csavar Peti, a reklámkirály. Ifjúsági regény. Ill. Kolozsváry
343
Sándor. Budapest: Dante, 1935. 79 p. 11. TÁBORI Piroska, Z.: Csavar Peti születése. Ifjúsági regény. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1934. 80 p. 12. TÁBORI Piroska, Z.: Csavar Peti világot lát. Ifjúsági regény. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1934. 78 p. 13. TÁBORI Piroska, Z.: Csóka meg a Marci. Mese. Ill. Pályi Jenő. Budapest: Nova, 1934. 86 p. 14. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani, a nagy varázsló. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1933. 82 p. 15. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani a nagyvárosban. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1930. 78 p. 16. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani a tenger partján. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1934. 84 p. 17. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani a Városligetben. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1930. 81 p. 18. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani Afrikában. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1933. 82 p. 19. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani, az építőmester. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1933. 84 p. 20. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani és pajtásai. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1930. 87 p. 21. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani Télországban. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1931. 93 p. 22. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani titkos úton. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1933. 84 p. 23. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani újabb kalandjai. Gyermekregény. Ill. Rónay Emy. Budapest: Dante, 1930. 2 kötet. 24. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani vadember lesz. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1931. 93 p. 25. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani világgá megy. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1930. 80 p. 26. TÁBORI Piroska, Z.: Dugó Dani viszontagságai. Ifjúsági regény. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1933. 2 kötet. 27. TÁBORI Piroska, Z.: Elefánt kisasszony lakodalma. Verses képeskönyv. Ill. Komjáti Wanyerka Gyula. Budapest: Ifjúság, 1920. 15 p. 28. TÁBORI Piroska, Z.: Első ABC. Verses képeskönyv. Ill. K. Sávely Dezső. Budapest: Dante, 1930. 6 p. 29. TÁBORI Piroska, Z.: Eszem-iszom ország. Mesék. Ill. Biczó András. Budapest:
344
Dante, 1928. 76 p. 30. ZÁVODSZKY Zoltánné [TÁBORI Piroska, Z.]: Éva és Mária. Regény fiatal leányok számára. + Doyle, Arthur Conan: Az eltűnt gyermek. Elbeszélés. 1-3. füz. Budapest: Tolnai, 1926. 84 p. 31. TÁBORI Piroska, Z.: Ezermester Palkó. Elbeszélés fiúk és leányok számára. Ill. Byssz Róbert. Budapest: Dante, 1931. 88 p. 32. TÁBORI Piroska, Z.: Felfordult a világ. Regény kisgyermekek számára. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1928. 79 p. 33. TÁBORI Piroska, Z.: Figurás Jóska. Ifjúsági regény. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1929. 78 p. 34. TÁBORI Piroska, Z.: A Garabonciás. Székelyföldi história a magyar ifjúságnak. Budapest: Tarka, 1921. 32 p. 35. TÁBORI Piroska, Z.: Halk muzsika. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1918. 96 p. 36. TÁBORI Piroska, Z.: Három csöppség utazása a Holdba. Kislányoknak és kisfiúknak. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1928. 74 p. 37. TÁBORI Piroska, Z.: Háziállatok. Gyerekversek. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Dante, 1941. Leporelló. 38. TÁBORI Piroska, Z.: Hetedhét ország. Verses képeskönyv. Ill. K. Sávely Dezső. Budapest: Dante, 1928. 5 p. 39. TÁBORI Piroska, Z.: Hétköznapok. Ifjúsági regény. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 109 p. 40. TÁBORI Piroska, Z.: A Hóvár-szálló vendégei. Regény fiatal leányok számára. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 87 p. 41. TÁBORI Piroska, Z.: Iluska Nyár tündérnél. Mese. Budapest: Dante, 1928. 16 p. 42. TÁBORI Piroska, Z.: Juci Télországban. Mese. Budapest: Dante, 1928. 16 p. 43. TÁBORI Piroska képes mesekönyve. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 85 p. 44. TÁBORI Piroska, Z.: Kócos Peti. Verses képeskönyv. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Dante, 1927. Leporelló. 45. TÁBORI Piroska, Z.: Köszöntők és ünnepi játékok. Az ifjúság számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 96 p. 46. TÁBORI Piroska, Z.: Lili. Képeskönyv. Budapest: Dante, 1929. 18 p. 47. TÁBORI Piroska, Z.: Lili meg a Zsuzsi baba falun. Mese. Budapest: Dante, 1928. 16 p. 48. TÁBORI Piroska, Z.: Egy lugas története. Regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 47 p. 49. TÁBORI Piroska, Z.: A madársziget. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 62 p.
345
50. TÁBORI Piroska, Z.: Mesék népe. Verses képeskönyv. Budapest: Dante, 1929. 6 p. 51. TÁBORI Piroska, Z.: A Mesemondó Jánoska. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 48 p. 52. TÁBORI Piroska, Z.: A mi házi állataink. Képes mesekönyv. Budapest: Dante, 1927. Leporelló. 53. TÁBORI Piroska, Z.: A mintaosztály. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 86 p. 54. TÁBORI Piroska, Z.: Mókás állatok. Verses képeskönyv. Budapest: Dante, 1929. Leporelló 55. TÁBORI Piroska, Z.: Mulató állatok. Verses képeskönyv. Ill. K. Sávely Dezső. Budapest: Dante, 1928. 56. ZÁVODSZKY-TÁBORI Piroska: Nagyika. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 102 p. 57. TÁBORI Piroska, Z.: Nagyvárosi verebek. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 47 p. 58. TÁBORI Piroska, Z.: Nyuszika képeskönyve apró emberek számára. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 16 p. 59. TÁBORI Piroska, Z.: Örömök kertje. Képeskönyv. Budapest: Dante, 1931. 12 p. 60. TÁBORI Piroska, Z.: Pepika kalandja. Verses képeskönyv. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Ifjúság, 1918. Leporelló. 61. TÁBORI Piroska, Z.: Pukkancs manó. Verses képeskönyv. Budapest: Dante, 1930. Leporelló. 62. TÁBORI Piroska, Z.: Számoljunk. Képes-verses számtan. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Dante, 1922. 12 p. 63. TÁBORI Piroska, Z.: A szamosparti öreg ház. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 70 p. 64. [TÁBORI] Piroska néni: Tökmag a dzsembörin. Ifjúsági regény. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1933. 88 p. 65. TÁBORI Piroska, Z.: Tökmag bandája. Diákregény. Ill. Kolozsváry Sándor. Budapest: Dante, 1934. 116 p. 66. TÁBORI Piroska, Z.: Túl az Óperencián. Verses képeskönyv. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Ifjúság, 1920. 13 p. 67. TÁBORI Piroska, Z.: Új utak. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 80 p. 68. TÁBORI PIROSKA, Z.: Utazás a holdba. Tábori Piroska verseivel. Verses képeskönyv. Budapest: Dante, 1928. Leporelló. 69. TÁBORI Piroska, Z.: Üzent az orgonás. Regény fiatal leányok számára. Ill. Róna Emy. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 256 p.
346
70. TÁBORI Piroska, Z.: Vera meg a két baba. Mese. Budapest: Dante, 1928. 16 p. 71. TÁBORI Piroska, Z.: Verses mesék. Budapest: Dante, 1936. 112 p. 72. TÁBORI Piroska, Z.: Vetéstől aratásig. Regény fiatal lányoknak. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1947. 80 p. 73. TÁBORI Piroska, Z.: Világjáró Péter kalandjai. Ifjúsági regény. Budapest: Dante, 1928. 82 p. 74. TÁBORI Piroska: Világutazók. Tábori Piroska verseivel. Leporelló. Budapest: Dante, 1929. 75. TÁBORI Piroska, Z.: Zsuzsa Párisban. Regény fiatal leányoknak. Ill. Végh Dezső. Budapest: Dante, 1930. 90 p.
Egyéb munkái, közreműködései: 1. A család tanácsadója. A magyar kiad. szerk. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1929. 1086. 2. Csipkerózsika. 100 mese. Összeáll. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1942. 94 p. 3. Grimm mesék képekkel. Összegyűjt. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1926. 79 p. 4. Háborús mesék. Írták Táboris Piroska et al. Kolozsvár: Mária Valéria Árvaház, 1916. 68 p. 5. Hamupipőke és száz mese. Összegyűjt. Z. Tábori Piroska. Ill .Róna Emy. Budapest: Dante, 1929. 117 p. 6. Hústpótló ételek hústalan napokra. Hústalan étrendek az egész esztendőre. 347 recept. A magyar háziasszonyok segítségére összeáll. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 79 p. 7. Kevésből jót! Mai idők szakácskönyve. Összeáll. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 96 p. 8. Legszebb gyermekmesék. Átdolg. eredeti mesékkel kieg. Z. Tábori Piroska. Ill. Biczó András, Kolozsváry Sándor. Budapest: Gondolat, 1944. 128 p. 9. A ma szakácskönyve. 2000 recept, diétás ételek, olcsó és gyorsan készülő ételek, weekend főzés, nyers ételek. Összeáll. Z. Tábori Piroska, a diétás étrendet összeáll. Vincze Jenő. Budapest: Dante, 1932. 632 p. 10. A magyar háziasszony lexikona. Szerk. Somogyi Béla, Stumpf Károlyné, Z. Tábori Piroska. Budapest: Ünnep, 1936. 283 p. 11. A mai otthon. Összeáll. Maria Mathilde Mandl. Magyarra átdolg. kiadást szerk. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1928. 392 p. 12. Meseország. Összegyűjt. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1930. 79 p. 13. Mit mivel tisztítsunk. A tisztogatás kis lexikonja. Összeáll. Tábori Piroska. Budapest:
347
Élet és Egészség, 1944. 48 p. 14. Mühlbeck bácsi új képes meséskönyve. Versek, mesék. Kosáryné Réz Lola, Z. Tábori Piroska et al. A képeskönyvet Benedek Rózsi állította össze. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 71 p. 15. A repülő láda. Andersen, Grimm és Ezeregyéjszaka legszebb meséi. Átdolg. és eredeti mesékkel kieg. Z. Tábori Piroska. Ill. Biczó András, Kolozsvári Sándor. Budapest: Magyary, 1943. 128 p. 16. Tündérmesék. Összegyűjt. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1930. 79 p. 17. Rónay Viktor – T. Tábori Piroska: Jómodor és hasznos szórakozások. Budapest: Élet és Egészség, 1940. 48 p. 18. Ruzicska Jolán – Z. Tábori Piroska: A család fehér- és ruhaneműje. Budapest: Élet és Egészség, 1943. 48 p. 19. Tábori Piroska, Z.: Háztartás háztartási alkalmazott nélkül. Háztartási útmutató. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 98 p. 20. Tábori Piroska, Z.: Készüljünk a télre! Cukornélküli befőzés... Gyakorlati tanácsok. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 99 p. 21. Tábori Piroska, Z.: Mindennapi és rendkívüli háztartási munkák. Háztartási útmutató. Budapest: Élet és Egészség, 1940. 48 p. 22. Tutsek Anna. Kis fiúk – kis lányok. Mesék. Tábori Piroska verseivel. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Ifjúság, 1920. 124 p.
Műveinek fordításai: 1. Tábori Piroska, Z.: La avventure di Tino Tappo. Trad. Emilia Villoresi, Filippo Faber. Milano: Genio, 1934. 207 p. 2. Tábori Piroska, Z.: La bacchetta delli fate. Fiabe. Trad. di Filippo Faber. Milano: Genio, 1936. 80 p. 3. Tábori Piroska, Z.: La fate raccontano. Trad. di Filippo Faber. Milano: Genio, 1936. 80 p. 4. Tábori Piroska, Z.: Nel paese incantato. Fiabe. Trad. di Filippo Faber. Milano: Genio, 1936. 80 p. 5. Tábori Piroska, Z.: Lo scrigno della 50 fiabe. Trad. di Filippo Faber. Milano: Genio, 1934. 112 p. 6. Tábori Piroska, Z.: La meravigliosa vita di Tino Tappo. Trad. Emilia Villoresi, Filippo Faber. Milano: Genio, 1934. 428 p. 7. Tábori Piroska, Z.: Tino Tappo architetto. Trad. Emilia Villoresi, Filippo Faber. Milano: Genio, 1934. 112 p.
348
8. Tábori Piroska, Z.: Tino Tappo gran mago. Trad. di Filippo Faber. Milano: Genio, 1934. 107 p. 9. Tábori Piroska, Z.: Tino Tappo nellá cittá grande. Trad. di Filippo Faber. Milano: Genio, 1934. 99 p. 10. Tábori Piroska, Z.: 100 favole. Trad. di Filippo Faber. Milano: Genio, 1934. 220 p.
Fordításai: 1. Baudissin, Wolf von Sclicht báró: A lakodalmas hintó. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Világirodalom, 1923. 107 p. 2. Baum, Vicki: Hell meg a nők. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1933. 254 p. 3. Bennett, Arnold: Kamilla. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 70 p. 4. Bojesen, Hjalmar Hjorth: Az alaskai indiánusok között. Útleírás. Ford. Tábori Piroska. Ill. Galambos Márton. Budapest: Tarka, 1921. 31 p. 5. Courths-Mahler, Hedwig: Akit mindenki elhagyott. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 80 p. 6. Courths-Mahler, Hedwig: Apja lánya. Ifjúsági regény fiatal leányok számára. Ford.: Tábori Piroska. Oradea Mare-Nagyvárad: Sonnenfeld, 1923. 133 p. 7. Courths-Mahler, Hedwig: A büszke hallgatás. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 198 p. 8. Courths-Mahler, Hedwig: Felszabadult élet. Regény. Oradea Mare-Nagyvárad: Sonnenfeld, 1923. 159 p. 9. Courths-Mahler, Hedwig: Isten veled, drágám. Regény. Ford.: Tábori Piroska. Oradea Mare-Nagyvárad: Sonnenfeld, 1923. 96 p. 10. Courths-Mahler, Hedwig: Lolo hercegnő. Regény. Ford.: Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1923. 141 p. 11. Courths-Mahler, Hedwig: Megérdemelt boldogság. Regény. Ford.: Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 79 p. 12. Courths-Mahler, Hedwig: Napsugár kisasszony. Regény. Ford.: Tábori Piroska. Oradea Mare-Nagyvárad: Sonnenfeld, 1923. 111 p. 13. Courths-Mahler, Hedwig: Ne ítélj! Regény. Ford.: Tábori Piroska. Oradea MareNagyvárad: Sonnenfeld, 1923. 126 p. 14. Courths-Mahler, Hedwig: A névtelen titka. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 160 p. 15. Courths-Mahler, Hedwig: Szegény fecske. Ifjúsági regény fiatal leányok számára.
349
Ford. Tábori Piroska. Oradea Mare-Nagyvárad: Sonnenfeld, 1923. 136 p. 16. Courths-Mahler, Hedwig: Vergődő szerelem. Regény. Ford.: Tábori Piroska. Oradea Mare-Nagyvárad: Sonnenfeld, 1923. 143 p. 17. A család tanácsadója. A német kiadást szerk. Maria Mathilde Mandl. A magyar kiadást ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1930. 1042 p. 18. Dürr, Max: Bertramné kalandja. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 32 p. 19. Fleuron, Svend: Snipp, a nagy vadász. Egy kutya regénye. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1930. 174 p. 20. Fleuron, Svend: Tigrisivadék. Egy macskacsalád története. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1930. 173 p. 21. Fleuron, Svend: A vörös banda: Egy rókacsalád története. Az ifjúság számára átdolg. Z. Tábori Piroska. Ill. K. Sávely Dezső. Budapest: Dante, 1930 176 p. 22. Gibbson, Bob: Divat és szerelem. Regény. Átdolg. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 121 p. 23. Gibbson, Bob: Ezt egyszer éljük. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 124 p. 24. Gibbson, Bob: Madárlátta boldogság. Regény. Átdolg. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 115 p. 25. Gibbson, Bob: Majd megmutatom én! Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 120 p. 26. Gibbson, Bob: A vén fa tündére. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 127 p. 27. Gibbson, Bob: Visszavárlak! Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 94 p. 28. Günther, Agnes: A szent meg a rajongója. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Világirodalom, 1926. 2 kötet. 29. Hanstein, Otfrid von: Az aranysárkány birodalmában. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Fővárosi, 192? 206 p. 30. Hauff meséi. Kiszemelte és fordította Tábori Piroska. Ill. Jaschik Álmos. Budapest: Fővárosi Könyvkiadó, 1924. 141 p. 31. Hauff, Wilhelm: A gólyakalifa és más mesék. Átdolg. Z. Tábori Piroska. Ill. Byssz Róbert. Budapest: Dante, 1930. 86 p. 32. Hauff, Wilhelm: A kőszív és más mesék. Átdolg. Z. Tábori Piroska. Ill. Byssz Róbert. Budapest: Dante, 1930. 112 p. 33. Hauff, Wilhelm: A nagyorrú törpe és más mesék. Átdolg. Z. Tábori Piroska. Ill. Byssz Róbert. Budapest: Dante, 1930. 80 p. 34. Heimburg, Wilhelmine: Álmok kertje. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest:
350
Dante, 1923. 126 p. 35. Heimburg, Wilhelmine: Az erősebb. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1924. 180 p. 36. Heimburg, Wilhelmine: A másik. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1924. 112 p. 37. Heimburg, Wilhelmine: Szerelem a romokon. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1923. 124 p. 38. Heimburg, Wilhelmine: Szívek harca. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1924. 120 p. 39. Lagerlöf, Selma: Niels Holgersen csodálatos utazása a vadludakkal. Mese. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Tarka, 1921. 32 p. 40. Lehne: Elfelejtve. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Világirodalom, 1923. 96 p. 41. Lehne: A sors játéka. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Világirodalom, 1924. 118 p. 42. Lemonnier, Camille: Jack és Murph. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Tarka, 1921. 31 p. 43. Löhndorff, Ernst: Az óceán pokla. Útleírás. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Utazási Könyvek Kiadóhivatala, 1932. 245 p. 44. Metzger, Max: Marika Madagaszkárba utazik. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Ill. Wilkens Hugó. Budapest: Dante, 1935. 150 p. 45. Münchhausen csodálatos kalandjai. A magyar ifjúság számára átdolg. Z. Tábori Piroska. Ill. Bortnyik Sándor. Budapest: Dante, 1931. 156 p. 46. Ohle, Fritz: Az ismeretlen Szaharában. Útleírás. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1930. 207 p. 47. Panhuys, Anny: A három cigányleány. + Margaret. Kisregények. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Világirodalom, 1923. 96 p. 48. Pemberton, Max: A kronstadti kém. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 121 p. 49. Peteani, Maria von: Az egyes szám. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1933. 228 p. 50. Plüschow, Günther: Vitorlással a csodák országába. Útleírás. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1934. 191 p. 51. Richardson, Agnes: Világszép képeskönyv. Ford. Z. Tábori Piroska. Ill. Agnes Richardson. Budapest: Dante, 193? 8 p. 52. Rosenhayn, Paul: Az ismeretlen nő. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Világirodalom, 1924. 111 p. 53. Rosenhayn, Paul: Ki ölte meg Espelandot? Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest:
351
Világirodalom, 1924. 110 p. 54. Rosenhayn, Paul: A titokzatos korcsolyázó. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Világirodalom, 1924. 111 p. 55. Schelper, Clara: Őszirózsa. Regény. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 62 p. 56. Wallace, Edgar: A bíró vétke. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1929. 255 p. 57. Wallace, Edgar: Bones úr Londonban. Regény. Ford. Z. Tábori Piroska. Budapest: Dante, 1929. 224 p.
Tamás Sári 1. 2. 3. 4. 5.
TAMÁS Sári: Államügyek – álomügyek. Regény. Budapest: Révész, 1933. 64 p. TAMÁS Sári: Bőpalástos napok. Versek. Budapest: Herkules, 1927. 52 p. TAMÁS Sári: Isten felemeli a fejét. Versek. Újpest: Szerző, 1932. 46 p. TAMÁS Sári: A kék golyó. Regény. Budapest: Révész, 1933. 64 p. TAMÁS Sári: Törvény. Versek. Budapest: Merkur Ny., 1938. 42 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. FENYŐ László: Tamás Sári versei. Bőpalástos napok. Nyugat, 1928. I. (1. sz.), pp. 79-80. 2. K. L.: Tamás Sári: Isten felemeli a fejét. Nyugat, 1933. II. (22. sz.), 485. p. 3. RADNÓTI Miklós: Verskötetek. Tamás Sári új verseskönyve: Törvény. Nyugat, 1939. I. (4. sz.), 263. p.
Tarczay Gizella 1. TARCZAY Gizella: Bolgár földön. Földrajzi regény a magyar ifjúság számára. Budapest: Stephaneum Ny., 1936. 131 p. 2. TARCZAY Gizella: Búzaszem. Versek. Budapest: Pallas Ny., 1933. 130 p. 3. TARCZAY Gizella: Hazatérés. Versek. Budapest: Ganz Tanonciskola, 1940. 30 p. 4. TARCZAY Gizella: Hullámverés. Versek. Budapest: Mérnökök Ny., 1943. 120 p.
352
5. TARCZAY Gizella: Lemondott egy fejedelem. Versek. Budapest: Révai Ny., 1938. 187 p. 6. PAPPNÉ TARCZAY Gizella: Penjo Penev, a szocialista építő munka költője. Kismonográfia. Kecskemét: Petőfi Ny. 1973. 64 p. 7. TARCZAY Gizella: Ráchel. Színmű. Budapest: Szerző, 1977. 62 p. 8. TARCZAY Gizella: U gorskoj tišini. Pjesme. Zagreb: S.n. 1926. 29 p. 9. TARCZAY Gizella: Versenyt a nappal. Versek, műfordítások 1949-1955. Kecskemét: Szerző, 1970. 94 p. Műveinek fordításai: 1. Tarczay Gizella: Im Gewitter. Gedichte. Zagreb: Druck Šek, 1921. 81 p.
Fordításai: 1. A gulyás leánya. Bolgár népmesék. Ford. és átdolg. Pappné Tarczay Gizella. Vál. Kováts Ágnes. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Móra, 1960. 31 p. 2. Erdei hangverseny. Három bolgár mese. Ford. Pappné Tarczay Gizella. Sofia: Bolgarski Hudojnik, 1959. 48 p. 3. Erdei történetek. Mesék. Ford. Csíkhelyi Lenke, Karig Sára, Pappné Tarczay Gizella. Ill. Sztojan Anasztaszov, Vadim Lazarkevics. Sofia: Bolgár Művészeti Kiadó, 1965. 44 p. 4. Kasszilj, Ljev: Egy kislány szerencséje. Regény. Ford. P. Tarczay Gizella. Ill. Janovits István. Budapest: Dante, 1948. 174 p. 5. Menzel, Josef: Gömböc Miska kalandjai. Mese. Ford. Pappné Tarczay Gizella. Praha, Budapest: Artia, Móra, 1971. 128 p. 6. Pavelič, Ante: A forradalom leánya. Regény. Ford. Pappné Tarczay Gizella. Budapest: Centrum, 1942? 352 p. 7. Perelman, J. I.: A végtelen csillagvilág. Csillagászat. Ford. Tarczay Gizella. Átnézte Detre László. Budapest: Dante, 1950. 211 p. 8. Prilezsajeva, M.: Negyedikes lányok. Regény. Ford. Tarczay Gizella. Ill. Biczó András. Budapest: Dante, 1947. 92 p. 9. Ravasz Péter. Bolgár népmesék. Ford. Csíkhelyi Lenke, Karig Sára, Pappné Tarczay Gizella. Ill. Alexander Denkov. Budapest: Móra, 1975. 189 p. 10. Salabašev, Ilâ Ivanov: Most jöttem a Szovjetpokolból. Budapest: Centrum, 1942. 140 p. 11. Simonov, Konstantin Mihajlovic: Nappalok és éjszakák. Regény. Ford. Lajtha Zoltán, Pappné Tarczay Gizella. Budapest: Dante, 1946. 258 p.
353
Tarr Sylvia 1. TARR Sylvia: Hattyúdal. Regény. Budapest: Tibor, 1943. 32 p. 2. TARR Sylvia: A legszebb gyöngyszem. Regény. Budapest: Tiborné, 1943. 32 p. 3. [TARR Sylvia] O’TARRY Ralph: A Lindsay-farm titka. Regény. Budapest: Pesti Hírlap, 1941. 2 kötet. 4. [TARR Sylvia] O’TARRY Ralph: A nankingi kém. Regény. Pestszentlőrinc: Baross Ny., 1942. 160 p. 5. [TARR Sylvia] O’TARRY Ralph: Az oázis-erőd titka. Regény. Budapest: Pesti Hírlap, 1942. 80 p. 6. TARR Sylvia: Reményi úr szerelmes lesz. Regény. Budapest: Napsugár, 1943. 48 p. 7. TARR Sylvia: Vándorénekesek. Regény. Budapest: Jelen, 1943. 32 p.
Tartallyné Stima Ilona 1. TARTALLY Ilona [TARTALLYNÉ STIMA Ilona]: Dicsőségbe öltözött. Az Ékes virágszál folytatása. A máriapócsi kegykép második könnyezésének története. Nyíregyháza: Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, 1991. 460 p. 2. TARTALLY Ilona [TARTALLYNÉ STIMA Ilona]: Emberek a végeken. Regény. Budapest: Palladis, 1942. 320 p. 3. TARTALLY Ilona [TARTALLYNÉ STIMA Ilona]: Ékes virágszál. A máriapócsi kegykép története. Regény. Ill. Petrasovszky Emmanuel. Máriapócs: Máriapócsi Kegytemplom, 1946. 335 p. 4. TARTALLYNÉ STIMA Ilona: A harminckettes ház. Regény. Nyíregyháza: Jóba Ny., 1931. 180 p. 5. TARTALLY Ilona [TARTALLYNÉ STIMA Ilona]: A hegy csodája. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 233 p. 6. TARTALLYNÉ STIMA Ilona: Míg eljön dél. Regény. Eperjes: Eperjesi Ujság, 1918. 183 p. 7. STIMA Ilona, T. [TARTALLYNÉ STIMA Ilona]: Nyár. Versek. Nyíregyháza: Jóba Ny., 1925. 62 p. 8. TARTALLY Ilona [TARTALLYNÉ STIMA Ilona]: Viharok sodrában. Regény. Budapest: Palladis, 1941. 272 p. 354
9. Szabolcsi költők. Antológia. Írták Tartallyné Stima Ilona et al. Nyíregyháza: S.n. 1930. 79 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Dr. INÁNTSY-PAP Ferencné: Szellemi elődeink: Tartally Ilona. Nyíregyháza: Bessenyei György Társaság, 1991. pp. 15-25. 2. Dr. INÁNTSY-PAP Ferencné: Hodinka Antal ruszin kutatásának hősei az írónő Tartally Ilona szemével. = Hodinka Antal Emlékkönyv. Szerk. UDVARI István. Nyíregyháza: Bessenyei György Tanárképző Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 1993. pp. 283-290. 3. Dr. INÁNTSY-PAP Ferencné: Tartallyné Stima Ilona (Oros 1890 – Nyíregyháza 1980). = BÁNSZKI István: Szellemi elődeink. A Bessenyei Társaság kultúra-teremtő nagyjai (Gyűjteményes kiadás). Nyíregyháza: Bessenyei György Irodalmi és Művészeti Társaság, 2002. pp. 108-110.
Téchy Kata, Técsői 1. TÉCHY Kata, Técsői: Mancika bevásárol! Magánjelenet. Budapest: Kókai, 1941. 8 p. 2. TÉCHY Kata, Técsői: Mancika és a főigazgatói látogatás. Magánjelenet. Budapest: Kókai, 1941. 8 p. 3. TÉCHY Kata, Técsői: Mancika gazdálkodik! Magánjelenet. Budapest: Kókai, 1941. 8 p. 4. TÉCHY Kata, Técsői: A Rozi nem akar kisasszony lönni. Monológ. Budapest: Kókai, 1936. 8 p. 5. TÉCHY Kata, Técsői: A Rozi nem akar színésznő lenni! Magánjelenet. Budapest: Kókai, 1941. 8 p. 6. TÉCHY Kata, Técsői: Szellemjárás. Vígjáték. Rákospalota: Szalézi Művek, 1937. 74 p. 7. TÉCHY Kata, Técsői: Tóni néni fogadó napja. Vígjáték. Budapest: Kókai, 1931. 24 p.
355
Téchy Mária 1. TÉCHY Mária: Tavaszi dalok. Versek. Rákosi Jenő előszavával. Budapest: Pallas, 1924. 40 p.
Telléry M. Mária 1. TELLÉRY M. Mária: „Édes tizenhét…”. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 156 p. 2. TELLÉRY M. Mária: Élő sarok. Ismeretterjesztő. Budapest: Ifjúsági, 1951. 32 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. VÁRDAI Béla: Telléry M. Mária: „Édes tizenhét...”. Katholikus Szemle, 1933/8. sz., pp. 156-158. 2. M. JUHÁSZ Margit: Négy novelláskötet [Brucknerné Farkas Gizella: Vihar után; Telléry M. Mária: Édes tizenhét; L. Vértes Lenke: Könnyek kútja]. Napkelet, 1934/6. sz., pp. 343-345.
Temesváry Kriszta 1. TEMESVÁRY Kriszta: A diadalmas porszem. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 64 p. 2. Tíz vers – Tíz rajz. Versek Temesváry Kriszta hagyatékából. Szerk. Rózsa Gábor. Ill. László Anna. Szentes: Szentes Város Könyvtára, 1991. 24 p. 3. TEMESVÁRY Kriszta: Versek. Ill. Szűcs Pál. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 32 p.
356
Thirring Gusztávné Waisbecker Irén 1. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Amit gyermekeimnek meséltem. Mesék. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1914. 80 p. 2. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Apró mesék. Képekkel. Budapest: Singer és Wolfner, 1903. 56 p. 3. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Apró mesék, példabeszédek. Az ifjúság számára. Budapest: Kilián, 1906. 58 p. 4. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Dalok és mesék. Budapest: Stádium, 1925. 64 p. 5. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Dalok és mesék. Két rövid értekezéssel. Budapest: Hornyánszky Ny., 1922. 16 p. 6. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Dr. Waisbecker Antal élete és a magyarországi Waisbecker család története. Sopron: Székely Ny., 1935. 50 p. 7. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Emlékek viharos időkből. Amikor Széchenyiek megszerették Sopront. Sopron: Soproni Szemle, 1940. 5 p. 8. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Az én hangszerem. Allegóriák, mesék, elbeszélések. Budapest: Szerző, 1918. 92 p. 9. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Gondolatok a világháborúról és a világbékéről. Budapest: Hornyánszky Ny., 1922. 15 p. 10. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Gyermekvédelem. Tanulmány. Budapest: Házi Ny., 1917. 27 p. 11. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Hortyék rózsái. Elbeszélés. Budapest: Országos Irodalmi Rt., 1903. 41 p. (Klny. az Ország-Világ-ból) 12. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Az igazság temetése és feltámadása. Budapest: Kellner Ny., 1924. 15 p. 13. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: A nyugatmagyarországi németek és a nemzetiségi kérdések. Tanulmány. Budapest: Pfeifer, 1920. 16 p. 14. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Sorrentóban. Elbeszélés. Budapest: Divat-Szalon, 1904. [? p.] (Klny. a Divat-Szalon-ból) 15. THIRRING Gusztávné WAISBECKER Irén: Tallózás. Mesék, költemények, prózák az ifjúság számára. Budapest: Egyetem Ny., 1933. 116 p.
357
Thury Zsuzsa 1. THURY Zsuzsa: Amerikából jöttem. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1983. 273 p. 2. THURY Zsuzsa: Az amerikai nagynéni. Regény. Budapest: Móra, 1973. 197 p. 3. THURY Zsuzsa: Anya nem megy férjhez. Regény. Budapest: Kolczonay Ny., 1943. 32 p. 4. THURY Zsuzsa: Apollónia kisasszony vendégei. Regény. Ill. Reich Károly. Budapest: Móra, 1968. 218 p. 5. THURY Zsuzsa: Az áruló. Regény. Budapest: Forgács, 1946. 31 p. 6. THURY Zsuzsa: Bányai Júlia. Regény. Budapest: Ifjúsági, 1951. 103 p. 7. THURY Zsuzsa: Barátok és ellenfelek. Önéletrajzi regény. Budapest: Szépirodalmi, 1979. 351 p. 8. THURY Zsuzsa: A bécsi országút. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1973. 427 p. 9. THURY Zsuzsa: Botrány Kőrösváron. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 10. THURY Zsuzsa: Buksi a repülőgépen. Ifjúsági regény. Ill. Zsoldos Vera. Budapest: Móra, 1975. 80 p. 11. THURY Zsuzsa: Bűvös kör. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1965. 544 p. 12. THURY Zsuzsa: Családi dolgok. Elbeszélések. Budapest: Szépirodalmi, 1982. 305 p. 13. THURY Zsuzsa: Egy fedél alatt. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1952. 352 p. 14. THURY Zsuzsa: A fivér. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1988. 664 p. 15. THURY Zsuzsa: A francia kislány. Regény. Ill. Kepes Tamásné. Budapest: Ifjúsági, 1953. 262 p. 16. THURY Zsuzsa: Furcsa tolvaj. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 17. THURY Zsuzsa: János doktor két mennyasszonya. Regény. Budapest: Áchim, 1942. 32 p. 18. THURY Zsuzsa: Játék. Kisregények. Bratislava, Budapest: Madách, Szépirodalmi, 1976. 261 p. 19. THURY Zsuzsa: A jó fiú. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1959. 2 kötet. 20. THURY Zsuzsa: Júlia vándorévei. Regény. Budapest: Móra, 1981. 322 p. 21. THURY Zsuzsa: Katit visszalopják. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1944. 32 p. 22. THURY Zsuzsa: Két asszony. Regény. Budapest: Révai, 1942. 372 p. 23. THURY Zsuzsa: A könnyelmű Balogh lány. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 24. THURY Zsuzsa: Körülményes ifjúság. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1967. 505 p. 25. THURY Zsuzsa: Magda titka. Regény. 2. kiad. Tel-Aviv: Namal Ny., 195? 32 p. 26. THURY Zsuzsa: Második házasság. Regény. Budapest: Áchim, 1943. 32 p. 27. THURY Zsuzsa: Mostohatestvérek. Regény. Ill. Demjén Zsuzsa, Reich Károly. Budapest: Ifjúsági, 1956. 223 p. 28. THURY Zsuzsa: A nagy riport. Regény. Budapest: Áchim, 1944. 46 p.
358
29. THURY Zsuzsa: Októbertől februárig. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1977. 283 p. 30. THURY Zsuzsa: Ördögtánc. Történetek egy családról. Ifjúsági regény. Ill. Zsoldos Vera. Budapest: Móra, 1958. 246 p. 31. THURY Zsuzsa: Az öreg hölgy történetei. Elbeszélések Bächer Iván utónovellájával. Budapest: Zrínyi, 1990. 34 p. 32. THURY Zsuzsa: A professzor lánya. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1943. 48 p. 33. THURY Zsuzsa: Rejtelmes mosoly. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1944. 32 p. 34. THURY Zsuzsa: Rigó utca 20-22. Regény. Budapest: Révai, 1941. 284 p. 35. THURY Zsuzsa: Rossz emberek, jó emberek. Elbeszélések. Ill. Kapusi Gábor. Budapest: Szépirodalmi, 1987. 402 p. 36. THURY Zsuzsa: Schmitt Terka. Elbeszélések. Debrecen: Hegedüs, 1927. 92 p. 37. THURY Zsuzsa: A Szentpétery-gyerekek. Regény. Cluj-Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, 1931. 160 p. 38. THURY Zsuzsa: Szerelmes idegenek. Regény. Budapest: Révai, 1947. 388 p. 39. THURY Zsuzsa: Szökés karácsonykor. Regény. Ill. Zsoldos Vera. Budapest: Móra, 1977. 282 p. 40. THURY Zsuzsa: Tiszta helyzet. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1982. 305 p. 41. THURY Zsuzsa: A titokzatos ismeretlen. Regény. Budapest: Széchenyi Irodalmi Rt., 1943. 48 p. 42. THURY Zsuzsa: Tű a lemezen. Regény. Bratislava, Budapest: Madách, Szépirodalmi, 1969. 563 p. 43. THURY Zsuzsa: Tűzpiros üveggömb. Regény. Ill. Demjén Zsuzsa. Budapest: Móra, 1962. 393 p. 44. THURY Zsuzsa: Az ügyetlen asszony. Regény. Budapest: Hungária Ny., 1943. 48 p. 45. THURY Zsuzsa: Válás után. Regény. Budapest: Nemzetközi Hírlap és Könyvterjesztő Iroda, 1947. 31 p. 46. THURY Zsuzsa: A világ legjobb embere. Regény. Budapest: Literária, 1942. 32 p. 47. THURY Zsuzsa: Virradat előtt. Regény. Budapest: Szépirodalmi, 1955. 332 p. 48. THURY Zsuzsa: Zalai nyár. Ifjúsági regény. Ill. Szecskó Tamás. Budapest: Ifjúsági, 1955. 191 p. Egyéb munkái: 1. Oravecz Paula: Kócos. Utószó Thury Zsuzsa. Budapest: Szépirodalmi, 1957. 2 kötet. 2. Thury Zoltán: Éjjel. Elbeszélések. Vál. Thury Zsuzsa. Budapest: Szépirodalmi, 1952. 260 p. 3. Thury Zoltán: Előbb meg kell halni. Elbeszélések. Vál. Thury Zsuzsa. Budapest: Móra, 1959. 231 p.
359
4. Thury Zoltán: Az ember, aki hallgatott. Elbeszélések. Bev. Thury Zsuzsa. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 232 p.
Műveinek fordításai: 1. Thury Zsuzsa: Angela. Prekl. Semjon Panko. Ill. Semjon Kaplan. Kijiv: Ditvidav, 1963. 174 p. 2. Thury Zsuzsa: Angela. Übers. von Georg Harmat. Ill. Karl Fischer. Berlin: Neues Leben, 1964. 184 p. 3. Thury Zsuzsa: Aventura la Paris. Trad. de I. Ben-Moshe. Tel-Aviv: S.n., 195? 32 p. 4. Thury Zsuzsa: Devočka iz Francii. Perev. E. Malyhina. Ill. I. Vuskovič. Moskva: Detgiz, 1957. 318 p. 5. Thury Zsuzsa: Červená sklenená guľa. Prel. Ludovit Garaj. Ill. Jana Vološinová. Košice: Východoslovenské vydavateľstvo, 1982. 299 p. 6. Thury Zsuzsa: Die feuerrote Glaskugel. Übers. von Georg Harmat. Berlin: Neues Leben, 1966. 386 p. 7. Thury Zsuzsa: Die französische Mädchen. Übers. von Georg Harmat. Ill. von Christi Blume. Berlin: Neues Leben, 1955. 309 p. 8. Thury Zsuzsa: Kvinnor i ensamhet. Övers. av. S. Roskin och Eva Martins. Stockholm: Saxon & Lindström, 1944. 288 p. 9. Thury Zsuzsa: Der Liebling. Übers. von Ita Szent-Ivanyi. Bd. 1-2. Berlin: Volk und Welt, 1963. 10. Thury Zsuzsa: Meitene no Francijas. Tulk. Erika Lüse. Ill. I. Vuskovič. Riga: Latvijas valsts izd., 1959. 316 p. 11. Thury Zsuzsa: Momičeto ot Franciâ. Prev. Dimitǎr Milev, Nikola Milev. Ill. I. Vuskovič. Sofia: Narodna mladež, 1960. 279 p. 12. Thury Zsuzsa: Pod jednou strechou. Preloz. Nora Kocholová. Bratislava: Slovenský spisovateľ, 1954. 365 p. 13. Thury Zsuzsa: Pod odnoj kryšej. Per. s veng. I. Salimona; predisl. E. Umni a kovoi; il. V. Alekseev. Moskva: Progress, 1972. 394 p. 14. Thury Zsuzsa: Die Stiefschwestern. Übers. von Georg Harmat. Ill. von Ursula Wendorff-Weidt. Berlin: Neues Leben, 1955. 247 p. 15. Thury Zsuzsa: Unter einem Dach. Übers. von Ita Szent-Ivanyi, Resi Flierl. Berlin: Volk und Welt, 1954. 602 p.
360
Fordításai, közreműködései: 1. Ammers-Küller, Jo van: Coornvelt Erzsébet házassága. Ford. Thury Zsuzsa. Budapest: Révai, 1943. 298 p. 2. Seghers, Anna: Gyerekek. Ford. Thury Zsuzsa. Ill. Gudics József. Budapest: Ifjúsági, 1955. 49 p. 3. Seghers, Anna: A hetedik kereszt. Regény. Ford. Thury Zsuzsa. Budapest: Szikra, 1949. 327 p. 4. Thury Zoltán: Éjjel. Válogatott elbeszélések. Vál. és bev. Thury Zsuzsa. Budapest: Szépirodalmi, 1952. 260 p. 5. Thury Zoltán: Előbb meg kell halni. Elbeszélések. Vál. Thury Zsuzsa. Életrajz és jegyz. Rejtő István. Budapest: Szépirodalmi, 1959. 231 p. 6. Thury Zoltán: Az ember, aki hazaballagott. Elbeszélések. Bev. Thury Zsuzsa. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 232 p. 7. Oravecz Paula: Kócos. Regény. Utószó Thury Zsuzsa. Ill. Szász Endre. Budapest: Szépirodalmi, 1957. 2 kötet.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. JÁROSI Andor: Thury Zsuzsa: A Szentpétery gyerekek. Pásztortűz, 1931/15. sz., pp. 373-374. 2. TÖRÖK Sophie: A Szentpétery-gyerekek. Thury Zsuzsa regénye. Nyugat, 1932. II. (5. sz.), 223. p. 3. KÁDÁR Erzsébet: Rigo-ucca 20-22. Thury Zsuzsa regénye. Nyugat, 1941 (6.sz.), pp. 467-468. 4. SZABÓ Endre: Thury Zsuzsa: Rigó utca 20-22. Pásztortűz, 1941/6. sz., 332. p. 5. TABÁK András: Írói arcképek. Thury Zsuzsa. A Könyv, 1965/6. sz., pp. 199-200. 6. BOR Ambrus: Thury Zsuzsa. = Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai. Szerk. LENGYEL Péter. Budapest: Gondolat, 1971. pp. 80-88. 7. SERES József: Élmény és fantázia. Thury Zsuzsa ifjúsági irodalmi műveinek áttekintő vizsgálata. Életünk, 1976/3. sz., pp. 284-288. 8. BOZÓKY Éva: Thury Zsuzsa 75 éves. A Könyvtáros, 1976/4. sz. pp. 232-233. 9. BÁN Magda: Thury Zsuzsáról születésnapján. Élet és Irodalom, 1981/16. sz., 7. p. 10. MAJOR Ottó: Egy teljes élet. Thury Zsuzsa fejfájára. Élet és Irodalom, 1989/43. sz., 7. p.
361
Timár Magda 1. TIMÁR Magda: A betű éneke. Versek. Budapest: Pápai, 1940. 31 p. 2. TIMÁR Magda: Lámpás az éjtszakában. Versek. Budapest: Cserépfalvi, 1941. 48 p. 3. TIMÁR Magda: Schopenhauer, Darwin, Nietsche nyomában. Budapest: Szerző, 1938. 78 p. 4. TIMÁR Magda: Testvérke. Versek. Budapest: Cserépfalvi, 1939. 61 p.
Tormay Cécile 1. TORMAY Cécile: Álmok. Elbeszélés. A MOVE 1920. évi naptára részére. Ill. Márton Ferenc. Budapest: MOVE, 1920. 61 p. 2. TORMAY Cécile: Apró bűnök. Elbeszélések. Budapest: Franklin, 1905. 160 p. 3. TORMAY Cécile: Apród-szerelem. Novellák. Budapest: Athenaeum, 1900. 155 p. 4. TORMAY Cécile: Bujdosó könyv. Feljegyzések 1918-1919-ből. A proletárdictatura. Budapest: Rózsvölgyi-Pallas, 1920-1922. 2 kötet. 5. TORMAY Cécile: Az ősi küldött. Regény. 1. rész A csallóközi hattyú. Budapest: Genius, 1933. 199 p. 6. TORMAY Cécile: Emberek a kövek között. Regény. Budapest: Franklin, 1911. 240 p. 7. TORMAY Cécile: Az ősi küldött. Regény. 3. rész A fehér barát. Budapest: Genius, 1937. 380 p. 8. TORMAY Cécile: Görög mesék. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 297 p. 9. TORMAY Cécile: Két forradalom. Részletek Tormay Cécile Bujdosó könyvéből. Budapest: Stádium, 1942. 128 p. 10. TORMAY Cécile: Küzdelmek. Emlékezések. Budapest: Genius, 1937. 343 p. 11. TORMAY Cécile: Megállt az óra. Novellák. Budapest: Magyar Irodalmi Társaság, 1924. 130 p. 12. TORMAY Cécile: A régi ház. Regény. Ill. gróf Batthyány Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1914. 259 p. 13. TORMAY Cécile: Az ősi küldött. Regény. 2 rész A túlsó parton. Budapest: Genius, 1934. 287 p. 14. TORMAY Cécile: Viaszfigurák. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1918. 149 p. 362
15. TORMAY Cécile: Virágok városa [Firenze]. Szirének városa [Szicília]. Elbeszélések. Ill. Jaschik Álmos. Budapest: Genius, 1935. 189 p.
Egyéb munkái: 1. Magyar Legendárium. Vál. Tormay Cécile. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 145 p. 2. Geőcze Sarolta – Ritoók Emma: Les problèmes de la Hongrie. Les femmes hongroises aux femmes du monde civilisé. Avec la préface de Cécile de Tormay. Budapest: Pfeifer, 1920. 41 p. 3. Verebély Géza: A keresztény középosztály nemzetgazdasági szerepe. Bev. Tormay Cécile. Budapest, 1922. 22 p. (Klny. a Magyar Helikonból)
Műveinek fordításai: 1. Tormay Cécile: Das alte Haus. Übers. von Heinrik Horvath. Berlin: Fischer, 1917. 310 p. 2. Tormay Cécile: Cuori fra le pietre. Trad. da Silvia Rho. Milano: Alpes, 1928. 254 p. 3. Tormay Cécile: Det gamle Hus. Overs. Alex Schumacher. Köbenhavn: Kristiania, 1920. 272 p. 4. Tormay Cécile: Fille des pierres. Trad. par Marcelle Tinayre. Préf. Gian-Piero Cavaglia. Paris: Viviane Hamy, 1990. 182 p. 5. Tormay Cécile: Het Oude huis. Naar het Hongaarsch door J. W. Yorisson. Amsterdam: van Holkemaen Warendorf, 1925. 243 p. 6. Tormay Cécile: Ksioga tulaczy. Notatki z 1918-1919 r. Przekl. autoryzowany Stanislawy Studnickiej. Warszava: Bibljoteka Domu Polskiego, 1928. 2 kötet. 7. Tormay Cécile: Le livre proscrit. Scène de la Révolution communiste en Hongrie. Trad. par Marcelle Tinayre, Paul-Eugène Régnier. Paris: Plon-Nourrit, 1925. 227 p. 8. Tormay Cécile: Menschen unter Steinen. Übers. Von E. Goth. Berlin: Fischer, 1912. 224 p. 9. Tormay Cécile: The Old House. Transl. by Emil Torday. London: P. Allan & Co., 1921. 294 p. 10. Tormay Cécile: The Old House. Transl. by Emil Torday. New York: McBridge & Co., 1922. 287 p.
363
11. Tormay Cécile: An Outlaw’s Diary (Revolution in Hungary). Transl. by Emil Torday. With a Foreword by the Duke of Northumberland. London, New York: P. Allan & Co., McBridge & Co.1923. 291 p. 12. Tormay Cécile: Il paese delle pietre. Trad. di Giulio Intra. Milano: Ultra, 1945. 237 p. 13. Tormay Cécile: Au pays des pierres. Trad. par Marcelle Tinayre, Jean Guerrier. Paris: Calmann-Levy, 1914. 284 p. 14. Tormay Cécile: Stonecrop. Transl. by Emil Torday. Ill. Czóbel Margit. London, New York: P. Allan & Co., McBridge & Co., 1922. 280 p. 15. Tormay Cécile: Ulvings hus. Övers. av Signe Leffler-Liljekrantz. Stockholm: Dahlberg, 1918. 272 p. 16. Tormay Cécile: Vana maja. Ungari keelest tõlkinud A. Murakin. Tartus: K. Mattiesen, 1931. 240 p. 17. Tormay Cécile: Vanha talo. Suom. Aino Pándy. Helsinki: Otava, 1925. 202 p. 18. Tormay Cécile: La vecchia Casa. Trad. di Silvia Rho. Milano: Sonzogno, 1930. 320 p. 19. Tormay Cécile: La vieille maison. Trad. par Paul- Eugène Régnier. Paris: Viviane Hamy, 1992. 281 p. 20. Tormay Cécile: La vieille maison. Trad. par Joëlle Richart. Introd. de Jérôme Tharaud, Jean Tharaud. Paris: Fernand Sorlot, 1942. 253 p. 21. Tormay Cécile: La vieja casa. Trad. por A. de Orbók. Barcelona: Victoria, 1946. 248 p. 22. Tormay Cécile: I vildmarkens bann. Övers. av Ella Hillbom. Stockholm: Åhlén & Åkerlund, Bonnier, 1926. 276 p.
Fordításai: 1. Assisi Szent Ferenc kis virágai. Ford. Tormay Cécile. Budapest: Magyar Irodalmi Társaság, 1926. 208 p. 2. Kis magyar legendárium és Szent István királynak intelmei. Ford. Tormay Cécile. Budapest: Kapisztrán Ny., 1930. 174 p.
Szerkesztői munkái: 1. Napkelet. Szerk. Tormay Cécile 1923-1937. Budapest: Magyar Irodalmi Társaság
364
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Endrődi Sándor: Apródszerelem. Pesti Napló, 1900. jan. 27. (26. sz.), 1-2. 2. G.G.M.: Magyar írónők. III. Fröhlichné Móricz Paula IV. Tormay Cécile. Magyar Bazár, 1903/15. sz., pp. 3-4. 3. LESZNAI Anna: Emberek a kövek közt. Tormay Cécile regénye. Nyugat, 1911. I. (6. sz.), pp. 598-599. 4. F. P.: A régi ház. Tormay Cécile. Uj Idők, 1914/20. sz., pp. 525-526. 5. A régi ház [Tormay Cécile]. Vasárnapi Ujság, 1914/24. sz., 480. p. 6. HORVÁTH János: Tormay Cécile: Emberek a kövek között, A régi ház. Budapesti Szemle, 1916/473. sz., pp. 310-316. 7. DOMANOVSZKY Sándor: Tormay Cécile: Bujdosó könyv. Századok, 1920/január-március, pp. 491-493. 8. BRISITS Frigyes: Tormay Cécile: Bujdosó könyv. Katholikus Szemle, 1921/4. sz., pp. 250-254. 9. B. A.: Bujdosó könyv [Tormay Cécile]. Budapesti Szemle, 1921/529-530. sz., pp. 90-92. 10. ALSZEGHY Zsolt: Összefoglaló könyvszemle [Tormay Cécile]. Irodalomtörténet, 1925. pp. 3-28. 11. BRISITS Frigyes: Tormay Cécile. Pásztortűz, 1925/15. sz., pp. 322-323. 12. HANKISS János: Tormay Cécile. Budapest: Studium, 1928. 48 p. 13. POSSONYI László: Tormay Cécile. Korunk Szava, 1931-2/8., pp. 9-10. 14. ROSTI Magdolna: Az ősi küldött. Tormay Cécile regénye. Nyugat, 1934. I. (5. sz.), pp. 278-280. 15. REMÉNYIK Sándor: Út a nagy regény felé. Tormay Cécile új könyve. Pásztortűz, 1934/19. sz., pp. 377-379. 16. SZERB Antal: Tormay Cécile halálára. Nyugat, 1937. I. (5. sz.), pp. 350-351. = Szerb Antal: Könyvekről, írókról 1922-1944. Budapest: Holnap, 1997. pp. 227229. 17. Napkelet. Tormay Cécile Emlékszám. 1937/5. sz. 18. R. BERDE Mária: Koszorú helyett Tormay Cécilnek. Pásztortűz, 1937/7. sz., pp. 144-145. 19. Tormay Cécile 1876-1937. Szerk. KÁLLAY Miklós. Ill. Jaschik Álmos. Budapest: Genius, 1937. 20 p. 20. PANKOTAY Ella: Tormay Cécile. Eger: Szent János Ny., 1938. 41 p. 21. RUZITSKA Mária: Az ősi küldött [Tormay Cécile regénye]. Uj Idők, 1938/25. sz., 908. p.
365
22. HANKISS János: Tormay Cécile. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 23. BÁNHEGYI Jób: Tormay Cécile. = Uő: Magyar nőírók. Budapest: Szent István Társulat, 1939. pp. 73-88. 24. RAVASZ László: 1940. ápr. 6-án a fővárosi Vigadó termeiben tartott Tormay Cécile országos emlékbizottság ünnepi beszéde. Budapest, 1940. 6 p. 25. GALAMBOS GRUBER Ferenc: Tormay Cécile. Katholikus Szemle, 1940/8. sz., pp. 292-298. 26. Cs. SZABÓ László: In Memoriam. Tormay Cécile. Uj Idők, 1940/45. sz., 540. p. 27. STOLPA Sára: Cäcilie von Tormay die Gründerin des Nationalen Verbandes Ungarischer Frauen. Budapest, Leipzig: Danubia, 1943. (Klny. az Ungarn-ból) 28. DUNAINÉ BESENYEI Györgyi: Kosáryné Réz Lola, Erdős Renée, Tormay Cécile. Mozgó Világ, 1990/6. sz., pp. 117-118. 29. BODNÁR György: Emlékeztető. Tormay Cécile: A régi ház. Új Írás, 1991/1. sz., pp. 89-94. 30. KOVALCSIK András: Tormay Cécile, Mollináry Gizella, Megyery Sári. Három neves írónő és Balassagyarmat. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1995/1-2. sz., pp. 66-76. 31. KÁDÁR Judit: Az antiszemitizmus jutalma. Tormay Cécile és a Horthy-korszak. Kritika 2003/3. sz., pp. 9-12. 32. ERŐS Kinga: Elfelejtett novellák. Figyelő, 2006/5. sz., pp. 83-90. 33. BUDA Attila: Örök Magyarország (Lazi Könyvkiadó, 2006.). Figyelő, 2006/5. sz., pp. 76-83. 34. KOLLARITS Krisztina: Tormay Cécile elfeledett regénye. A régi ház. Új Forrás, 2007/7. sz., pp. 39-55. Újraközölve: KOLLARITS Kriszta: A biedermeier Pest regénye. Tormay Cécile: A régi ház. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 232-247. 35. PIRINT Andrea: A régi ház mint kortörténeti dokumentum. Adalék Tormay Cécile életművének újrafelfedezéséhez. Új Forrás, 2007/7. sz., pp. 56-67. 36. ZSADÁNYI Edit: Írónők a századelőn. = A magyar irodalom történetei II. Budapest: Gondolat, 2007. pp. 807-826. 37. BÁNKI Éva: Lobogó sötétség (Tormay Cécile: Bujdosó könyv). Múltunk, 2008/2. sz., pp. 91-104. 38. GRENDEL Lajos: 2flekk Wass Albertről és Tormay Cécile-ről. http://www.litera.hu/hirek/2flekk-wass-albertrol-es-tormay-cecile-rol 39. KOLLARITS Kriszta: Egy „bujdosó írónő”. Tormay Cécile. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 248-263.
366
40. BÁNKI Éva: Tormay és Dosztojevszkij [Tormay Cécile: Bujdosó könyv]. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 264-269. 41. KOLLARITS Krisztina: Egy bujdosó írónő – Tormay Cécile. Budapest: Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2010. 336 p.
Tormay Éva 1. TORMAY Éva: Forgószínpad. Regény. Budapest: Stádium, 1943. 272 p.
Tóth Irén 1. TÓTH Irén: „Bizonyságot teszek”. Vallásos irodalom. Budapest: Arany János Ny., 1938. 60 p. 2. TÓTH Irén: Fehér tüzek. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1910. 80 p. Róla szóló válogatott irodalom: 1. Fehér tüzek [Tóth Irén versei]. Uj Idők, 1910/50. sz., 566. p.
Tóth Wanda 1. TÓTH Wanda: A csodálatos köntös. Novellák. Budapest: Nyugat, 1910. 153 p. 2. TÓTH Wanda: Tükrötök vagyunk mind. Szerk., vál. és sajtó alá rend. Varga Virág. Ill. Bonyhádi Mihály. Szombathely: Hanga – Életünk, 2002. 173 p.
Fordításai: 1. Galsworthy, John: Egy udvarház. Regény. Ford. Tóth Wanda. Budapest: Nyugat, 1914. 355 p.
367
Róla szóló válogatott irodalom: 1. A csodálatos köntös [Tóth Vanda]. Vasárnapi Ujság 1911/7. sz., 136. p. 2. ELEK Artúr: A csodálatos köntösről. = A Nyugat almanachja 1912. Budapest: Nyugat, 1912. 75. p. 3. VARGA Virág: „Csakugyan nő ez a férfi?”. Tóth Wanda „Hiába” című novellájáról. Életünk, 2001/6. sz., pp. 510-517. 4. VARGA Virág: Előszó. = TÓTH Wanda: Tükrötök vagyunk mind. Szerk., vál. és sajtó alá rend. VARGA Virág. Ill. Bonyhádi Mihály. Szombathely: Hanga-Életünk, 2002. pp. 5-7. 5. SÜTŐ Csaba András: Az Üvegfalon túl. A félreértés poetikája Tóth Wanda novellisztikájában. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 226-231.
Török Sophie 1. TÖRÖK Sophie: Asszony a karosszékben. Versek. Budapest: Nyugat, 1929. 59 p. 2. TÖRÖK Sophie: Boldog asszonyok. Elbeszélés. Debrecen: Új Írók, 1933. 72 p. 3. TÖRÖK Sophie: Csontig meztelen. Vál., az utószót írta és sajtó alá rend. KOHÁRY Sarolta. Budapest: Magvető, 1988. 281 p. 4. TÖRÖK Sophie: Értem és helyetted. Versek. Budapest: Cserépfalvi, 1940. 111 p. 5. TÖRÖK Sophie: Hintz tanársegéd úr. Regény. Budapest: Káldor, 1934. 178 p. 6. TÖRÖK Sophie: Kiadatlan szerelmes versek. Szerk. LENGYEL Klára. Budapest: Éghajlat, 2006. 253 p. 7. TÖRÖK Sophie: Naplójegyzetek. Vál. szerk. és a jegyzeteket írta TÉGLÁS János. Budapest: Tótfalusi Kis Nyomdaipari Műszaki Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola, Athenaeum, 1996. 376 p. 8. TÖRÖK Sophie: Nem vagy igazi! Novellák. Budapest: Nyugat, 1939. 191 p. 9. TÖRÖK Sophie: Örömre születtél. Versek. Budapest: Nyugat, 1934. 63 p. 10. TÖRÖK Sophie: Sirató. Babits Mihály születésének 65. évfordulójára. Versek. Budapest: Baumgartner Ferenc Irodalmi Alapítvány, 1948. 62 p.
368
11. TÖRÖK Sophie versei. Szerk. TÉGLÁS János. Bevezető KERESZTURY Dezső. Budapest: Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, 1986. 2 kötet.
Egyéb munkái 1. Babits Mihály: Összes művei. 1. rész Összes versei. Sajtó alá rend. Török Sophie. Budapest: Franklin, 1945. 1152 p. 2. Babits Mihály: Keresztülkasul az életemen. Visszaemlékezések. Utószó: Török Sophie (Költészet és valóság). Budapest: Nyugat, 1939. 199 p. 3. Babits Mihály: A második ének. Bev. Török Sophie. Budapest: Nyugat, 1942. 103 p. 4. Babits Mihály – Juhász Gyula – Kosztolányi Dezső levelezése. Török Sophie gyűjtése alapján. Sajtó alá rend. Belia György. Budapest: MTA Irodalomtörténeti Intézet, 1959. 347 p. 5. Költőnők antológiája. Sapphótól napjainkig. Összeáll. Török Sophie, Kotzián Katalin. Budapest: Cserépfalvi, 1943. 288 p. 6. Kotzián Katalin: Szerelmes szonettkoszorú. Török Sophie előszavával. Budapest: Cserépfalvi, 1946. 24 p. 7. Török Sophie Babitsról. Szerk., vál., a szövegeket gond. és jegyzeteket írta Téglás János. Budapest: Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, 1983. 327 p.
Műveinek fordításai: 1. Török Sophie: Il professor Hintz. Trad. di Nelli Vucetich. Milano: Garzanti, 1943. 255 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KÁRPÁTI Aurél: Asszony a karosszékben. Pesti Napló, 1929. júl. 13. 6. p. 2. ILLÉS Endre: Török Sophie novellái. Boldog asszonyok. Nyugat, 1933. II. (15-16. sz.), pp. 167-170. 3. Dr. GYENES Rózsa: Írók és írónők a házasságban a házasságról. Látogatás Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Peterdi Andor és Tersánszky J. Jenő otthonában.
369
Délibáb, 1933. máj. 27. 11. p. 4. RÉDEY Tivadar: Török Sophie: Hintz tanársegéd úr. Nyugat, 1934. I. (10-11. sz.), pp. 581-583. 5. SZINNYEI Ferenc: Török Sophie: Hintz tanársegéd úr. Napkelet, 1934/11. sz., pp. 672-673. 6. WAGNER Lilla: Kasper Irma. A skizofréniáról Török Sophie Hintz tanársegéd úr és Babits Mihály Gólyakalifa című műve alapján. Nyugat, 1934. II. (14-15. sz.), pp. 166168. 7. RÉDEY Tivadar: Török Sophie: Örömre születtél. Napkelet, 1935/1. sz., pp. 50-52. 8. LESZNAI Anna: Török Sophie, a félelem költője. Nyugat, 1935. II. (22. sz.), pp. 473475. 9. HALÁSZ Gábor: Új verseskönyvekről. Gellért Oszkár: Tíz esztendő; Füst Milán Válogatott versei; Török Sophie: Örömre születtél; Marconnay Tibor: Az ember ellen; Fenyő László: Elítélt; József Attila: Medvetánc. Nyugat, 1935. I. (4. sz.), pp. 317-326. 10. HUNYADY Sándor: Török Sophie: Nem vagy igazi. Nyugat, 1939. II. (7. sz.), pp. 4243. 11. KÁDÁR Erzsébet: Török Sophie: Nem vagy igazi. Nyugat, 1939 II. (7. sz.), pp. 43-46. 12. KERESZTURY Dezső: Török Sophie: Értem és helyetted. Nyugat, 1940. II. (11. sz.), pp. 501-504. 13. BÓKA László: Török Sophie. = Uő: Arcképvázlatok és tanulmányok. Budapest: Akadémiai, 1962. pp. 195-198. 14. VÁRKONYI Nándor: A „literátor” és Török Sophie. Életünk, 1964/2. sz., pp. 74-74. 15. KOHÁRY Sarolta: Flóra és Ilonka. Budapest: Magvető, 1973. 212 p. Újabb kiadás: KOHÁRY Sarolta: Török Sophie életregénye. Budapest: Éghajlat, 2006. 181 p. 16. CSÁNYI László: Kettős arckép – Babits és Török Sophie a Beszélgetőfüzetek lapjain. Kortárs, 1980/11. sz., pp. 1806-1813. 17. BÖRÖNDI Lajos: „Mert magány marad csak a magány”. Babits Mihály és Török Sophie. Új Forrás, 1983/5. sz., pp. 22-31. 18. LAKATOS István: Özvegy és leánya. Jelenkor, 1984/2. sz., pp. 137-139. 19. BÖRÖNDI Lajos: Gyógyíthatatlan egyedül. Török Sophie prózája. Új Forrás, l985/l. sz., pp. 74-80. 20. KERESZTURY Dezső: Bevezető. = TÖRÖK Sophie versei. Szerk. TÉGLÁS János. Budapest: Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, 1986. pp. 7-9. 21. KERESZTURY Dezső: Török Sophie. = Uő: Kapcsolatok. Budapest: Magvető, 1988. pp. 260-270. 22. KOHÁRY Sarolta: Utószó. = TÖRÖK Sophie: Csontig meztelen. Válogatott versek. Vál., az utószót írta és sajtó alá rend. KOHÁRY Sarolta. Budapest: Magvető, 1988.
370
pp. 263-270. 23. RÓNAY László: Csontig meztelen. Jelenkor, 1989/11. sz., pp. 1101-1102. 24. HARKAI VASS Éva: Török Sophie szabad versei. Híd, 1989/5. sz., pp. 636-638.
25. „Dallá ringott bennem kétség és láz”. Babits Mihály és Török Sophie szekszárdi levelei. Szerk. VADAS Ferenc. Sajtó alá rend. CSISZÁR Mirella, VENDEL-MOHAY Lajosné. Szekszárd: Wosinszky Mór Megyei Múzeum, 1991. 186 p. 26. BUDA Attila: Történet a félelemről, avagy Török Sophie 1945 február-augusztus. Új Dunatáj, 1996/3. sz., pp. 31-40. 27. BORGOS Anna: Kapcsolódás, identitás, alkotás. Török Sophie szerepeinek lehetőségei és konfliktusai. Thalassa, 1999/1. sz., pp. 117-135. 28. „Most én vagyok hang helyetted…”. Török Sophie Babits Mihályról. Összeáll. TÉGLÁS János, Budapest: Palatinus, 2000. 246 p. 29. PAPP Zoltán János: Török Sophie prózája. A filológia és a pszichoanalitikus irodalomelmélet metszéspontjában. Thalassa, 2003/2-3. sz., pp. 169-182. 30. PAPP Zoltán János: Török Sophie naptára 1921-1941. Mutatvány egy készülő kiadásból. Új Dunatáj, 2003/4. sz., pp. 35-58. 31. KÁDÁR Judit: Írók, feleségek, szeretők. Modern értelmiségi nők a huszadik század eleji magyar irodalomban [Erdős Renée, Csinszka, Harmos Ilona, Török Sophie]. Népszabadság [Hétvége], 2004. július 24. 10. p. 32. Török Sophie utolsó évei. Borgos Anna és Kádár Judit beszélgetése Koháry Saroltával. Beszélő, 2004/9. sz., pp. 118-124. 33. KÁDÁR Judit: Egy férfi szerelmének fényében és árnyékában: Török Sophie. Beszélő, 2004/9. sz., pp. 116-117. 34. KÁDÁR Judit: Lelkét marcangoló – Török Sophie két kötetben. Magyar Narancs, Könyvmelléklet. 2006. jún. 8. IX. 35. BORGOS Anna: „Mi ez a nagy sikoly?” Nőiség, testiség és pszichoanalízis háború előtti magyar nőírók műveiben [Erdős Renée, Bródy Lili, Török Sophie]. = Laikus olvasók? A nem-professzionális olvasás értelmezési lehetőségei. Szerk. LÓRÁND Zsófia, SCHEIBNER Tamás, VADERNA Gábor, VÁRI György. Budapest: L’Harmattan, 2006. pp. 51-64. 36. BORGOS Anna: Portrék a Másikról. Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn. Budapest: Noran, 2007. 411 p. 37. SÉLLEI Nóra: Melyik Másik? (BORGOS Anna „Portrék a Másikról” című kötetéről). Kalligram, 2008/3. sz., pp. 99-102. 38. SIMON Izabella: Szabad a vers? Gondolatok Török Sophie lírájának recepciójához. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 455-458. 39. BORGOS Anna: Arcképtanulmányok. Török Sophie elbeszélései. = Nő, tükör, írás.
371
Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 459-470. 40. PAPP Zoltán János: Török Sophie nőírókkal foglalkozó Nyugat-beli kritikáinak körvonalai. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 471-481. 41. Török Sophie naptára 1921-1941. Sajtó alá rend. PAPP Zoltán János. Budapest: ELTE Babits Kutatócsoport, megjelenés előtt 42. Török Sophie. Válogatott bibliográfia. Szerk. JABLONCZAY Tímea. http://mek.oszk.hu/nyugat/html/alkotok/toroks.htm
Törökné Kovács Hermin 1. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: Az aranykapu. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1919. 288 p. 2. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A Baárd lányok. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1911. 360 p. 3. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A breznóti takács. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1913. 80 p. 4. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: Az ezüst létra. Ifjúsági színjáték. Budapest: Légrády, 1920. 18 p. 5. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A fehér asszony. Regény. Budapest: Fáklya, 1924. 112 p. 6. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: Galambkisasszony. Regény. Budapest: Pallas Ny., 1932. 220 p. 7. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A harang és egyéb elbeszélések. Győr: Családi Könyvtár, 1916. 34 p. 8. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A harmadik. Regény. Budapest: Országos Irodalmi Rt., 1912. 344 p. 9. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: Kormos Biri. Ifjúsági regény. Budapest: Szent István Társulat, 1928. 125 p. 10. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: Margitvirágok. Elbeszélések gyermekeknek. Budapest: Szent István Társulat, 1933. 80 p. 11. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A régi falióra. Regény. Budapest: Palladis, 1939. 160 p. 12. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A sárga kastély. Regény. Budapest: Palladis, 1938. 160 p. 372
13. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A szilfai birtok. Regény. Ill. Szalmás Béla. Budapest: Stádium Ny., 1941. 64 p. 14. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A szürke autó. Regény. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, 1941. 96 p. 15. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: Tímár utca 17. Ifjúsági regény. Ill. Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1939. 158 p. 16. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A tüzes hajnal. Regény. Budapest: Szent István Társulat, 1916. 2 kötet. 17. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: Az üvegbatár. Regény. Ill. Andor Lóránt. Címlap Györgyfi [Györgyffy] György. Budapest: Szent István Társulat, 1943. 186 p. 18. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: Varjútanya. Regény. Budapest: Pantheon, 1928. 2 kötet. 19. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A várkastély vendége. Regény. Budapest: Palladis, 1940. 160 p. 20. TÖRÖKNÉ KOVÁCS Hermin: A zöld selyemruha. Regény. Budapest: Stádium, 1940. 208 p.
Műveinek fordításai: 1. Kovács Hermin, T.: Idillio ungherese. Ford. ismeretlen. Firenze: Salani, 1955. 271 p.
Fordításai: 1. Sidney, Frank: A halálautó. Regény. Ford. Törökné Kovács Hermin. Budapest: Légrády, 1933. 192 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Szj.: Törökné-Kovács Hermin: A Baárd-leányok. Katholikus Szemle, 1911/3. sz., pp. 324-326. 2. TARCZAI György: Pályadíjnyertes elbeszélések. A breznóti takács. Írta Törökné Kovács Hermin; Marika szerencséje. Írta Bodonyi Nándor; A tatárjárás. Történelmi olvasmány. Írta Ackermann Kálmán. Katholikus Szemle, 1913/9. sz., pp. 1007-1009. 3. Törökné Kovács Hermin: Tüzes hajnal. Katholikus Szemle, 1916/6. sz., pp. 678-679. 4. Törökné Kovács Hermin: Az Aranykapu. Katholikus Szemle, 1919/4. sz., pp. 365-
373
367. 5. SZIRA Béla: Törökné Kovács Hermin: Varjútanya. Katholikus Szemle, 1928/6. sz., pp. 383-384. 6. SZIRA Béla: Ifjúsági olvasmányok: 1. Blaskó Mária: Édesanyám. Szűz Mária élete szépirodalmi feldolgozásban; Törökné Kovács Hermin: Kormos Biri. Ifjúsági regény; Palásthy Marcell: A csodák szigete. Kalandos ifjúsági regény; Mézes János: A kántorék Annuskája. Regény fiatal leányok számára; A Szent István-Társulat kiadványai. Katholikus Szemle, 1929/3. sz., pp. 280-282. 7. SZIRA Béla: A Szent István-Társulat ifjúsági könyvei: Blaskó Mária: Szívecske; Törökné Kovács Hermin: Margitvirágok; B. Czeke Vilma: Jézuska hegedűje. Katholikus Szemle, 1933/1. sz., pp. 78-79.
Törőné Korpássy Mária 1. TÖRŐNÉ KORPÁSSY Mária: Futó percek. Versek. Debrecen: Csáthy, 1914. 96 p. 2. TÖRŐNÉ KORPÁSSY Mária: 1. Magdus könyve. 2. Emike virágoskertje. Elbeszélések, versek, színjátékok. Debrecen: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó, 1930. 120 p. 3. TÖRŐNÉ KORPÁSSY Mária: Matyi és Kató virágmeséi. Debrecen: HoffmannKronowitz, 1916. 62 p. 4. TÖRŐNÉ KORPÁSSY Mária: Piroska dalai. Regény Szabolcska Mihály életéből. Debrecen: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó, 1942. 234 p.
Egyéb munkái: 1. Debreceni írónők antológiája. Összeáll. Törőné Korpássy Mária. Budapest: Admiral Ny., 1937. 152 p.
Túrmezei Erzsébet 1. TÚRMEZEI Erzsébet: Ádventől ádventig. Válogatott versek. Budapest: Magyar Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1987. 152 p. 374
2. TÚRMEZEI Erzsébet: Binoy. Külmissziói elbeszélés. Budapest: Fébé, 1941. 16 p. 3. Csak tiszta szívvel. Egy XX. századi Krisztushordozó, Túrmezei Erzsébet. Versek. Vál. VARGA Lászlóné. Budapest: Heted7Világ, 2007. 191 p. 4. TÚRMEZEI Erzsébet: Csodát virágzik a jelen. Versek, műfordítások. Budapest: Fébé, 1992. 319 p. 5. TÚRMEZEI Erzsébet: Emberré lettél, hogy ember legyek! Versek. Budapest: Magyar Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1979. 331 p. 6. TÚRMEZEI Erzsébet: Ének földrengéskor. Versek. Budapest: Fébé, 1941. 118 p. 7. TÚRMEZEI Erzsébet: Győrbíró Sárika. Elbeszélés. Budapest: Fébé, 1943. 16 p. 8. TÚRMEZEI Erzsébet: Halál, hol a te fullánkod? Elbeszélés. Budapest: Fébé, 1941. 8 p. 9. TÚRMEZEI Erzsébet: Húsvét az erdőben. Húsvéti jelenet. Budapest: Fébé, 1940. 12 p. 10. TÚRMEZEI Erzsébet: Így leszel áldás. Versek. Budapest: Magyar Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1968. 172 p. 11. TÚRMEZEI Erzsébet: Ilonka külön Megváltója. Karácsonyi jelenet. Budapest: Fébé, 1939. 15 p. 12. TÚRMEZEI Erzsébet: Isten legkisebb szolgái. Kisebb vallásos színművek gyerekeknek és fiataloknak. Budapest: Fébé, 1941. 152 p. 13. TÚRMEZEI Erzsébet: Két fiú. Jelenet. Budapest: Fébé, 1943. 24 p. 14. TÚRMEZEI Erzsébet: A kis Eszter fehér ruhája. Elbeszélés. Budapest: Fébé, 1941. 16 p. 15. TÚRMEZEI Erzsébet: A köntös. Elbeszélés. Budapest: Fébé, 1941. 8 p. 16. TÚRMEZEI Erzsébet: Magasztaljuk együtt az Ő nevét. Vallásos színművek. Budapest: Fébé, 1941. 176 p. 17. TÚRMEZEI Erzsébet: Megtaláltam. Versek, műfordítások. Piliscsaba: Fébé, 2003. 323 p. 18. TÚRMEZEI Erzsébet: Megszólalnak a harangok. Húsvéti jelenet. Budapest: Fébé, 1940. 13 p. 19. TÚRMEZEI Erzsébet: Mili néni gazdasága. Jelenet. Budapest: Fébé, 1943. 20 p. 20. TÚRMEZEI Erzsébet: Most élni – küldetés. Versek, műfordítások. Ill. Mezősiné Tóth Ágota. Budapest: Magyar Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984. 136 p. 21. TÚRMEZEI Erzsébet: Őszből tavaszba. Versek. Budapest: Fébé, 1938. 245 p. 22. TÚRMEZEI Erzsébet: Összegyűjtött művei I. Összegyűjt. Dénes Pál et al. Budapest: Fébé, 2007. 474 p. 23. TÚRMEZEI Erzsébet: Összegyűjtött művei II. Versek. Összegyűjt. Dénes Pál et al. Budapest: Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület, 2008. 503 p. 24. TÚRMEZEI Erzsébet: Pató Panni Majdfalván. Jelenet. Budapest: Fébé, 1943. 17 p.
375
25. TÚRMEZEI Erzsébet: Ragyogjatok, szép csillagok! Kis történetek, mesék. Ill. Csipkay Zoltán. Budapest: Fébé, 1946. 119 p. 26. TÚRMEZEI Erzsébet: Reméljetek velem! Versek. Budapest: Fébé, 1946. 123 p. 27. TÚRMEZEI Erzsébet: Szeretve szolgálni, akin átragyogott a Nap. Versek. Vál. VARGA Lászlóné. Budapest: Heted7 Világ, 2006. 186 p. 28. TÚRMEZEI Erzsébet: Tavasz könnye, húsvét mosolya. Húsvéti jelenet. Budapest: Fébé, 1940. 8 p. 29. TÚRMEZEI Erzsébet: Taipengi történet. Külmissziói elbeszélés. Budapest: Fébé, 1941. 12 p. 30. TÚRMEZEI Erzsébet: Vigasztaljátok egymást! Válogatás Túrmezei Erzsébet verseiből és Madocsai Miklós temetési igehirdetéseiből. Budapest: Fébé, 1991. 52 p. 31. TÚRMEZEI Erzsébet: Zümmögő dalocska. Gyermekversek. Budapest: Fébé, 2003. 36 p.
Műveinek fordításai: 1. Túrmezei Erzsébet: Hyvää huomenta, armo. Runoja. Suom. Anna-Maija Raittila. Piirokset András Farkas. Lapua: Herättäjä-yhdistys, 1973. 86 p. 2. Túrmezei Erzsébet: Kasvamme alaspäin. Valikoima runoja. Suom. Anna-Maija Raittila. Lapua: Herättäjä-yhdistys, 1988. 135 p. 3. Túrmezei Erzsébet: Pikku Esterin valkea puku. Suom. Elmi Molnár. Helsinki: Lause, 1945. 32 p. 4. Túrmezei Erzsébet: Unter dem Gnadenhimmel. Gedichte. Hrsg. von Waltraud und Günter Freytag. Hann.-Münden, Am Entenbusch 31: W. und G. Freytag 1993. 95 p.
Fordításai: 1. A vonat nem állt meg. Indiai elbeszélés. Ford. Túrmezei Erzsébet. Ill. Szántainé Hercsuth Éva. Piliscsaba: Fébé Szociális és Rehabilitációs Szolgálat, 1993. 61 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. VEHVILÄINEN, Silja: Erzsébet Turmezein kirjailijaesttely ja hänen runojensa suomennoskokoelman hyvää huomenta, armo analysointia. Jyväskylä: Yliopisto, 1977. 5 fol.
376
2. K. E.: Túrmezei-versek finnül. Evangélikus Élet, 1989/13. sz., 2. p. 3. SZIGETI Jenő: Akin átragyogott a Nap (Túrmezei Erzsébet életéről és verseiről). = TÚRMEZEI Erzsébet: Szeretve szolgálni. Budapest: Heted7Világ, 2006. pp. 5-12.
Tutsek Anna 1. TUTSEK Anna: Ágnes története. Elbeszélés fiatal lányok számára. Ill. K. Sávely Dezső. Budapest: Dante, 1926. 96 p. 2. TUTSEK Anna: Az angyal. Mese. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 48 p. 3. TUTSEK Anna: Apró történetek fiatal leányok számára. Budapest: Szent István Társulat, 1904. 157 p. 4. TUTSEK Anna: Aranyfátyol. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 62 p. 5. TUTSEK Anna: Az aranykrajcár. Mesék. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 2 kötet. 6. TUTSEK Anna: Az aranyos Katica meg a tündérbabák. Mese. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 48 p. 7. TUTSEK Anna: Cilike bajtársai. Ifjúsági elbeszélések. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1924. 159 p. 8. TUTSEK Anna: Cilike búcsúja. Ifjúsági regény. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 115 p. 9. TUTSEK Anna: Cilike viszontagságai IV. Cilike férjhez megy. Ifjúsági regény. Ill. Pataky Sára. Budapest: Singer és Wolfner, 1915. 206 p. 10. TUTSEK Anna: Cilike viszontagságai III. Cilike mátkasága. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1913. 213 p. 11. TUTSEK Anna: Cilike mint asszony. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1922. 167 p. 12. TUTSEK Anna: Cilike viszontagságai II. Cilike menyasszony lesz. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1909. 204 p. 13. TUTSEK Anna: Cilike viszontagságai I. Cilike rövid ruhában. Ifjúsági regény. Ill. Wolff Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1909. 205 p. 14. TUTSEK Anna: Cilike vőlegénye. Vígjáték.- Soha többet! Színmű. Budapest: Singer és Wolfner, 1908. 16 p. 15. TUTSEK Anna: Az édes otthon. Regény fiatal leányok számára. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1904. 160 p. 16. TUTSEK Anna: Égig érő rózsa. Elbeszélések. Ill. Róna Emy. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 328 p. 377
17. TUTSEK Anna: Elbeszélések és rajzok. Kolozsvár: Demjén, 1887. 232 p. 18. TUTSEK Anna: Az élet iskolája. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Athenaeum, 1904. 178 p. 19. TUTSEK Anna: Életképek. Elbeszélések. Budapest: Lampel, 1902. 60 p. 20. TUTSEK Anna: Az én utam. Önéletrajzi regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 232 p. 21. TUTSEK Anna: Évike feljegyzései. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1925. 78 p. 22. TUTSEK Anna: Évike vándorlása. Elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 46 p. 23. TUTSEK Anna: A fenyvesek közül. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1893. 146 p. 24. TÁBORI Róbertné [TUTSEK Anna]: A Galambvölgyben. Elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 87 p. 25. TUTSEK Anna: A hegyek között. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1920. 143 p. 26. TÁBORI Róbertné [TUTSEK Anna]: Hét mese. Budapest: Singer és Wolfner, 1896. 45 p. 27. TUTSEK Anna: Hetedhét országból. Mese. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 144 p. 28. TÁBORI Róbertné [TUTSEK Anna]: Egy igazi anya szellemi hagyatéka. Elbeszélés. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 15 p. 29. TUTSEK Anna: Iluska vándorlása. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 48 p. 30. TUTSEK Anna: Az Ilva-folyó partján. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1890. 248 p. 31. TUTSEK Anna: Jázminvirág. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Athenaeum, 1928. 146 p. 32. TUTSEK Anna: Jó mulatást gyerekek! Mese. Budapest: Ifjúsági, 1920. 63 p. 33. TUTSEK Anna: Judith. Regény. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Ifjúsági, 1920. 95 p. 34. TUTSEK Anna: Kis anyám. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 78 p. 35. TUTSEK Anna: Kisfiúk – kislányok. Mese. Tábori Piroska verseivel. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Ifjúság, 1920. 124 p. 36. TUTSEK Anna: Egy kis ház története. Ifjúsági regény. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 80 p. 37. TUTSEK Anna: Klárika szerencséje. Elbeszélés. Budapest: Magyar Jövő, 1924. 56 p. 38. TUTSEK Anna: Évike feljegyzései. Küzdelmes évek. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 160 p.
378
39. Leányélet. Elbeszélések fiatal leányok számára. Tartalma: Tutsek Anna: Szélvészkisasszony. + Gaál Mózes: Szeretet. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 2 kötet. 40. TUTSEK Anna: A legszebb piros tojás. Mese. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 48 p. 41. TUTSEK Anna: Lottika és egyéb elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1898. 95 p. 42. TUTSEK Anna: Magunkról. Elbeszélések. Budapest: Athenaeum, 1898. 160 p. 43. TUTSEK Anna: Marietta. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1912. 190 p. 44. TUTSEK Anna: Mese két kis lányról. Ifjúsági elbeszélések. Ill. Jeges Ernő, Márton Lajos. Budapest: Pallas, 1927. 79 p. 45. TUTSEK Anna: Mikor a rózsák nyílnak. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 64 p. 46. TUTSEK Anna: Mindig lesznek Cilikék. Ifjúsági regény. Ill. Fejes Gyula. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 189 p. 47. TUTSEK Anna: Nagy mesekönyv. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1926. 63 p. 48. TUTSEK Anna: Nagymama naplója. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 70 p. 49. TÁBORI Róbertné [TUTSEK Anna]: Napsugárkák. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1894. 90 p. 50. TUTSEK Anna: A negyedik parancsolat. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 62 p. 51. Ambrus Zoltán – Tóth Béla – TUTSEK Anna: Három novella. …A nemesis. Novella. Budapest: Magyar Ny., 1893. 32 p. 52. TUTSEK Anna: Örvény és egyéb elbeszélések. Budapest: Lampel, 1901. 63 p. 53. TUTSEK Anna: Régi emlékek. Regény fiatal leányok számára. Ill. Haranghy Jenő. Budapest: Ifjúsági, 1920. 96 p. 54. TUTSEK Anna: Rózsák között. Elbeszélések fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1899. 172 p. 55. TUTSEK Anna: Szerencse gyermeke. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 57 p. 56. TUTSEK Anna: Szélvész kisasszony. Elbeszélés fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 150 p. 57. TUTSEK Anna: Törpék és óriások. Mese. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 48 p. 58. TUTSEK Anna: Tréfás mesék. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1927. 75 p. 59. TUTSEK Anna: Túl az Óperencián. Mese. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 143 p. 60. TUTSEK Anna: Tündérek szigete. Színmű. Budapest: Singer és Wolfner, 1921. 16 p.
379
61. TUTSEK Anna: Az utolsó Eörssy-lány. Regény fiatal leányok számára. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 152 p. 62. TUTSEK Anna: Vetés és aratás. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 61 p. 63. TUTSEK Anna: Vidám Jankó kalandjai. Mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1927. 79 p. 64. TUTSEK Anna: Vidorka. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1902. 144 p. 65. TUTSEK Anna: Vidorka. + Új élet. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1901. 144 p. 66. TUTSEK Anna: Évike feljegyzései. Vihar a révben. Kisüt a Nap. Regény. Ill. Andor Lóránt. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 144 p. 67. TUTSEK Anna: Viola története. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1895. 160 p.
Egyéb munkái: 1. Hunyadi Erzsébet: A jó házi konyha. Kieg. Tutsek Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 192? 344 p. 2. Magyar Lányok. Képes hetilap fiatal leányok számára. Szerk. Tutsek Anna 18941910. Budapest: Singer és Wolfner 3. Magyar Lányok. Képes hetilap fiatal leányok számára. Szerk. Tutsek Anna 19011944. Budapest: Singer és Wolfner 4. Nők könyve. Szerk. Tutsek Anna. Budapest: Dante, 1922. 174 p. 5. Ötven év. A Magyar Lányok albuma (1894-1944) legszebb ifjúsági elbeszélései. Szerk. Tutsek Anna. Budapest: Uj Idők, 1943. 254 p. 6. Százszorszép könyvek. Szerk. Tutsek Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 205 p. 7. Tutsek Anna: Francia-konyha. Receptgyűjtemény. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 32 p. (A jó házi konyha. Így kell főzni! Szerk. Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet. 11. füzet) 8. Tutsek Anna: Ízes falatok. Receptgyűjtemény. Budapest: Singer és Wolfner, 1928. 32 p. (A jó házi konyha. Így kell főzni! Szerk. Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet. 14. füzet) 9. Tutsek Anna: Katóka szakácskönyve. Budapest: Singer és Wolfner, 1913. 260 p. 10. Tutsek Anna: Vendéglátás. Receptgyűjtemény. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 32 p. (A jó házi konyha. Így kell főzni! Szerk. Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet. 12. füzet)
380
Fordításai: 1. Clausen-Blicher, Jenny: Heine Inga. Regény. Ford. Tutsek Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1903. 139 p. 2. Grimm testvérek: Hófehérke. Mese. Ford. és átdolg. Tutsek Anna. Budapest: Hungária Ny., 1924. 16 p. (Klny. Az én Újságomból) 3. Hope, Antony: A zendai fogoly. Regény. Ford. Tutsek Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1899. 139 p. 4. Malot, Hector: Az akarat diadala. Regény. Ford. Tutsek Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 96 p. 5. Malot, Hector: Otthon. Regény. Ford. Tábori Róbertné [Tutsek Anna]. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 200 p. 6. Marlitt, E.: A bérgazda cselédlánya – Az ispán cselédje – A tiszttartóék szolgálója. Regény. Ford. Tábori Róbertné [Tutsek Anna]. Budapest: Singer és Wolfner, 1894. 299 p. 7. Meads, M. L.: Diadalmas jóság. Regény. Átdolg. Tutsek Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1927. 78 p. 8. Murray, D. Ch.: A püspök kalandja. Regény. Ford. Tutsek Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1900. 140 p. 9. Sudermann, Hermann: A kegyencz. Regény. Ford. Tábori Róbertné [Tutsek Anna]. Budapest: Singer és Wolfner, 1892. 2 kötet. 10. Thomas, Adrienne: Andrea. Regény. Ford. Tutsek Anna. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 205 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. PAÁL Árpád: A második kötet [Tutsek Anna: Az Ilva folyó partján]. Fővárosi Lapok, 1890. júl. 9., pp. 1373-1374. 2. –rd–: A fenyvesek közül. Elbeszélések. Írta Tutsek Anna. Fővárosi Lapok, 1893. márc. 18., 651. p. 3. S.R.: A „Magyar Lányok”, szerkeszti Tutsek Anna. Ismertetés. Nemzeti Nőnevelés, 1896/1. sz., pp. 58-59. 4. Magunkról [Tutsek Anna elbeszéléskötete]. Országos Hírlap, 1898. október 29. 11. p. 5. MALONYAI Dezső: Magunkról. Tutsek Anna könyve. Uj Idők, 1902/20. sz., pp. 435436. 6. GYALUI Farkas: Tutsek Anna önéletrajzi regénye. Pásztortűz, 1936/5. sz., pp. 101102.
381
7. KONKOLY Kálmán: Cilike elbúcsúzik [Tutsek Anna halálára]. Uj Idők, 1937/52. sz., pp. 993-994. 8. MALLÁSZ Rita: Cilike, a népnevelő. Női szerepmodellek és azok identitás-formáló hatása Tutsek Anna Cilike-sorozatában. = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Szerk. VARGA Virág, ZSÁVOLYA Zoltán. Budapest: Ráció, 2009. pp. 218-225.
Tutsekné Bexheft Lilly 1. Tutsekné Bexheft Lilly: Romok felett. Regény. Budapest: Athenaeum, 1903. 2 kötet. Róla szóló válogatott irodalom: 1. Magyar írónők. XVII. Tutsekné Bexheft Lilly. Magyar Bazár, 1903/21. sz., 2. p.
Ujlaky Vilma 1. UJLAKY Vilma: Csillagjárás. Elbeszélések. Miskolc: Forster Klein és Ludwig, 1905. 192 p. 2. UJLAKY Vilma: Hulló levelek. Versek. Miskolc: Forster-Wesselényi, 1898. 148 p. 3. UJLAKY Vilma: Isten ítél. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1904. 19 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 4. UJLAKY Vilma: Tengerszem. Elbeszélések. Miskolc: Forster Klein és Ludwig, 1902. 198 p. 5. UJLAKY Vilma: Tisztító tűzben. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1910. 20 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) 6. UJLAKY Vilma: Tört szárnyak. Elbeszélés. Miskolc: Klein-Ludvig Ny., 1912. 187 p. 7. UJLAKY Vilma: Utolsó órában. Elbeszélés. Budapest: Hornyánszky Ny., 1915. 16 p. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai) Róla szóló válogatott irodalom: 1. Magyar írónők. X. Harmath Lujza XI. Ritoók Emma XII. Ujlaky Vilma. Magyar Bazár, 1903/18. sz., 3. p.
382
Újvári Erzsi 1. ÚJVÁRI Erzsi: Csikorognak a kövek. Versek. Sajtó alá rend. és utószót írta Kálmán C. György. Budapest: Szépirodalmi, 1986. 122 p. 2. ÚJVÁRI Erzsi: Prózák. Ill. Georg Grosz. Wien: MA, 1921. 16 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. BARTA Zsuzsa: Néhány mondat anyámról. = Újvári Erzsi: Csikorognak a kövek. Szerk. KÁLMÁN C. György. Budapest: Szépirodalmi, 1986. pp. 101-104. 2. KÁLMÁN C. György: Utószó. = Újvári Erzsi: Csikorognak a kövek. Szerk. KÁLMÁN C. György. Budapest: Szépirodalmi, 1986. pp. 105-122. 3. BORI Imre: Újvári Erzsi verseskönyve [Prózák. Bécs, 1921.]. 7Nap, 1986/52. sz., 35. p. 4. KÁLMÁN C. György: Élharcok és arcélek. A korai magyar avantgárd költészet és a kánon. Budapest: Osiris, 2008. 298 p.
Urbán Eszter 1. URBÁN Eszter: Állatkert. Versek. Ill. Tankó Béla. Budapest: Minerva, 1960. Leporelló. 2. URBÁN Eszter: Bocogó Barnabás. Verses mese. Ill. Róna Emy. Budapest: Uj Idők, 1946. 16 p. 3. URBÁN Eszter: Csizmás kandúr. Verses képeskönyv. Ill. Győrffy Anna. Budapest: Minerva, 1963. Leporelló. 4. URBÁN Eszter: Csúnya kis kacsa. Verses kifestőkönyv. Ill. Németh István. Budapest: Minerva, 1958. 10 fol. 5. URBÁN Eszter: És mentem át a hídon. Versek. Budapest: Genius, 1931. 70 p. 6. URBÁN Eszter: Furfangos képek. Versek. Ill. Németh István. Budapest: Állami Ny., 1955. 16 p. 7. URBÁN Eszter: Furfangos képeskönyv. Versek. Budapest: Kereskedelmi, 1944. 7 t. 8. URBÁN Eszter: Gyermekposta. Verses kifestőkönyv. Ill. Knopp Károly. Budapest: 383
Minerva, 1959. 8 fol. 9. URBÁN Eszter: Hári Jancsi kalandjai. Verses kifestőkönyv. Ill. Knopp Károly. Budapest: Minerva, 1959. 6 fol. 10. URBÁN Eszter: Hat kis teve kalandjai. Versek. Ill. Tahi-Tóth Nándor. Budapest: Minerva, 1958. Leporelló. 11. URBÁN Eszter: Hímestojás. Verses kifestőkönyv. Ill. Módis László. Budapest: Minerva, 1959. 8 fol. 12. URBÁN Eszter: Kisállatok orvosai. Versek. Ill. Gábor Éva. Budapest: Minerva, 1960. Leporelló. 13. URBÁN Eszter: A kis turisták. Verses kifestőkönyv. Ill. Tahi-Tóth Nándor Budapest: Minerva, 1960. 10 fol. 14. URBÁN Eszter: Mackó Muki horgászkalandja. Verses kifestőkönyv. Ill. Németh István. Budapest: Minerva, 1961. 10 fol. 15. URBÁN Eszter: Nagy képes ábécé. Versek. Ill. Róna Emy. Budapest: Minerva, 1959. 7 fol. 16. URBÁN Eszter: A nyúl meg a teknős. Versek. Ill. Tankó Béla. Budapest: Minerva, 1958. Leporelló. 17. URBÁN Eszter: Orosz ábécé. Versek Marsak verse után. Ill. Róna Emy. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. Leporelló. 18. URBÁN Eszter: Az ördög nem alszik. Verses kifestőkönyv. Ill. Németh István. Budapest: Minerva, 1958. 10 fol. 19. URBÁN Eszter: Örülj velünk! Versek. Budapest: MNDSZ, 1956. 16 p. 20. URBÁN Eszter: Pettyes labda. Versek. Ill. Solymosiné D. Xénia. Budapest: Minerva, 1960. 10 fol. 21. URBÁN Eszter: A róka meg a gólya. Versek. Ill. Tankó Béla. Budapest: Minerva, 1958. Leporelló. 22. URBÁN Eszter: Számország. Versek. Ill. Gábor Éva. Budapest: Minerva, 1960. Leporelló. 23. URBÁN Eszter: Szurtos Peti. Versek. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1949. Leporelló. 24. URBÁN Eszter: Tessék beszállni! Versek. Ill. Tankó Béla. Budapest: Minerva, 1958. 10 fol. 25. URBÁN Eszter: Zsiráf koma kalandjai. Mese. Budapest: Szikra, 1948. Leporelló. 26. URBÁN Eszter: Vándor cirkusz. Versek. Ill. Tankó Béla. Budapest: Minerva, 1957. Leporelló.
384
Közreműködései 1. Dalok Sztálinról. Szerk. Gábor Andor, Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1951. 201 p. 2. Örülj velünk! Versek, mesék. Írták Fazekas Anna, Urbán Eszter et al. Ill. Róna Emy. Budapest: MNDSZ, 1956. 16 p. 3. Szovjet írók válogatott művei. Szerk. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1955-
Fordításai: 1. Adlersfeld-Ballestrem, Eufemia: Violet. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1933. 156 p. 2. Barto, Agnia Lvovna: A ház elköltözött. Versek. Ford. Urbán Eszter. Ill. Gorâjev. Budapest: Ifjúsági, 1952. 46 p. 3. Belinskij, Vissarion Grigorevic: Puskin. Életrajz. Ford. Lukács Györgyné, Ambrus Tibor, Urbán Eszter. Budapest: Közoktatásügyi Kiadóvállalat, 1951. 479 p. 4. Bendler, Georg: Az „átlagember”. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 126 p. 5. Birjukov, N.: A Narin vize. Regény. Ford. Gergely Viola, a verseket Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1952. 564 p. 6. Birkner, Friede: Éljen az élet! Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 2 kötet. 7. Cosel, Charlotte: Álarc alatt. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 158 p. 8. Courths-Mahler, Hedwig: Ha elszáll a mámor. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1932. 2 kötet. 9. Courths-Mahler, Hedwig: A házitündér. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1935. 127 p. 10. Courths-Mahler, Hedwig: Messze a boldogság. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 2 kötet. 11. Courths-Mahler, Hedwig: Siddy nászútja. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 329 p. 12. Courths-Mahler, Hedwig: Szívet szívért. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 120 p. 13. Duse, S. A.: Minden kiderül! Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és
385
Wolfner, 1937. 95 p. 14. Ebenstein, Erich: Kétségek közt. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1932. 159 p. 15. Fogazzaro, Antonio: Rövid boldogság. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 125 p. 16. Hauser, Harald: Öt perccel éjfél után. Regény. Ford. Gellért Gábor, a verseket Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1956. 371 p. 17. Heimburg, Wilhelmine: Más bűne miatt. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1932. 2 kötet. 18. Heinberg, Erna: Csitri és vadóc. Regény. Ford. Ligeti Urbán Eszter. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1943. 110 p. 19. Heinberg, Erna: Csitri közbelép. Regény. Ford. Ligeti Urbán Eszter. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1942. 109 p. 20. Heinberg, Erna: A vadóc. Regény. Ford. Urbán Eszter. Ill. Róna Emy. Budapest: Dante, 1943. 110 p. 21. Jan, Vaszilij: Batu khan. Regény. Ford. Gyöngyi László. A versbetéteket ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1955. 381 p. 22. Jan, Vaszilij: A tatárjárás. Regény. Ford. Gyöngyi László. A versbetéteket ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1956. 327 p. 23. Kabel, Walther: A gyémántszemű Buddha. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 123 p. 24. Karlweiss, C.: A második tavasz. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 127 p. 25. Keller, Gotfried művei. Ford. Urbán Eszter et al. Budapest: Európa, 1963. 4 kötet. 26. Keller, Gottfried: Zürichi novellák. Ford. Lányi Viktor, Thurzó Gábor, Urbán Eszter. Budapest: Európa, 1963. 303 p. 27. Kongurov: Arany sztyeppe. Mongóliai elbeszélések. Ford. Borzsák István, a verseket Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 132 p. 28. Kornejcsuk, Alekszandr: Csillagtárna. Színmű. Ford. Háy Gyula, a dalszövegeket Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 79 p. 29. König, Ewald: Szerelem és érdek. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest, 1936. 124 p. 30. Krickeberg, E.: Ketten egyedül. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 127 p. 31. Kungurov, G.: Arany sztyeppe. Regény. A verseket ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 132 p. 32. Lang, Heinrich: Életre halálra. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 2 kötet. 33. Ligetszépe. Német népmesék a Grimm-testvérek gyűjtéséből. Vál. Gyurkó László.
386
Utószó Ortutay Gyula. Ford. Urbán Eszter. Ill. Lóránt Péterné. Budapest: Európa, 1959. 176 p. 34. Marsak, Szamuil: Cirmos. Versek. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 16 p. 35. Marsak, Szamuil: A farkas és a róka.- Keljföl Jancsi. Versek. Ford. Kapuvári Béla, Urbán Eszter. Ill. Pap Klára. Budapest: Athenaeum, 1950. Leporelló. 36. Marsak, Szamuil: Kis csacsi… nagy csacsi. Versek. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1949. Leporelló. 37. Marsak, Szamuil: Vidám vasárnap. Versek. Ford. Urbán Eszter. Ill. Szepes Magda. Budapest: Athenaeum, 1949. 30 p. 38. Muratov, Igor: Bukovinai történet. Regény. Ford. Szirmay Marianne, a verseket Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1954. 190 p. 39. Mühlfeld, J.: Aranylakodalom. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 123 p. 40. Pausztovszkij, Konsztantyin: A nagy várakozások kora. Regény. Ford. Szőlősy Klára, a verseket Urbán Eszter. Budapest: Európa, 1959. 497 p. 41. Polko, Elise: Házasság részvétből. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1935. 127 p. 42. A póruljárt medve. Versek. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 24 sztl. 43. Rothberg, Gert: Akik ketten szeretnek. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 121 p. 44. Rothberg, Gert: Bocsáss meg! Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 2 kötet. 45. Rothberg, Gert: Boldogok leszünk. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 2 kötet. 46. Rothberg, Gert: Elisabeth Merian szerelme. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 114 p. 47. Rothberg, Gert: Művészszerelem. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 114 p. 48. Rothberg, Gert: Nekem rendelt a sors! Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 2 kötet. 49. Rothberg, Gert: Szeretni kell! Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 2 kötet. 50. Rudnyeva, Jevgenyija: Egy komszomolka naplója. Regény. Ford. Petőházi Károly. A verseket ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 75 p. 51. Stein, Lola: A halott szava. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1931. 159 p.
387
52. Stein, Lola: Idegen világban. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1934. 159 p. 53. Stein, Lola: Két szerelem közt. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1931. 159 p. 54. Stöger, Hans von: Gabrielle nagy szerelme. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 127 p. 55. Szokolov, Mihail: Szikrák. Regény. Ford. Kovai Lőrinc, a népdalbetéteket Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1955. 2 kötet. 56. Thoma, Ludwig: Andreas Vöst. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Európa, 1959. 273 p. 57. Usinszkij, Konsztantyin Dimitrievics: A tudós mackó és más mesék. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1950. 78 p. 58. Visnyevszkij, V.: Feledhetetlen 1919. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1952. 135 p. 59. Volosin, Alekszandr: Kuznyecki föld. Regény. Ford. Urbán Eszter, Palotás Magda. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó, 1951. 326 p. 60. Werfel, Franz: A Musza Dag negyven napja. Regény. Ford. Hódos György, a verseket Urbán Eszter. Bratislava, Budapest: Szlovákiai Szépirodalmi, Európa, 1957. 756 p. 61. Wichert, Ernst: Gátszakadás. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1937. 127 p. 62. Wichert, Ernst: A gyermekért. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1932. 157 p. 63. Withe, M.: A spanyolfal mögött. Regény. Ford. Urbán Eszter. Budapest: Színes Regénytár, 1936. 121 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. FENYŐ László: És mentem át a hídon. Urbán Eszter versei. Nyugat, 1931. II. (14. sz.), pp. 112-113. 2. EBECZKY György [ZSIGRAY Julianna]: És mentem át a hídon. Urbán Eszter verseskönyvéről. Uj Idők, 1931/29. sz., 53. p.
Urr Ida 1. URR Ida: Bíborkehely. Versek. Pécs: Haladás Ny., 1935 előtt, 62 p.
388
2. URR Ida: A fényrács mágiája. Válogatott és új versek. Budapest: Szerző, 1980. 201 p. 3. URR Ida: Hernádparti himnuszok. Versek. Előszó Zimányi László. Budapest: Szerző, 1984. 68 p. 4. URR Ida: Itt az írás. Versek. Budapest: Stádium, 1940. 62 p. 5. 6. 7. 8.
URR Ida: Kormozott lámpással. Lírai-éposz. Budapest: Arany János Ny., 1927. 28 p. URR Ida: Nincs kenyér. Versek. Budapest: Magyar Minerva, 1936. 62 p. URR Ida: Szent pokol. Versek. Košice-Kassa: Jövőnk, 1930. 60 p. URR Ida: Zokogások. Versek. Budapest: Jövőnk, 1923. 27 p.
Orvosi munkái: 1. URR Ida: Altatók megválasztása a geriatriai gyakorlatban. Budapest: MTESZ, 1975. 6 p. 2. URR Ida: Az időskorú betegek bronchopneumoniájának gyógyítása és a gyógyítás eredményei. Budapest: Fővárosi Tanács Szociális Betegotthona, 1976. 7 p. 3. URR Ida: Korunk és a szívbajok. Budapest: Madách Ny., 1941. 8 p. (Baross Női Tábor és a Magyar Orvosnők Országos Egyesülete népszerű kiadványai 14.) 4. URR Ida: Mi is az az orbánc? Budapest: Egyesült Női Tábor, 1941. 8 p. (Baross Női Tábor és a Magyar Orvosnők Országos Egyesülete népszerű kiadványai 12.) 5. URR Ida: A nő szerepe a fertőző betegségek elleni küzdelemben. Budapest: Egyesült Női Tábor, 1940. 8 p. (Magyar Orvosnők Országos Egyesülete népszerű kiadványai 13.) 6. URR Ida: A rheuma, mint népbetegség. Budapest: Egyesült Női Tábor, 1940. 8 p. (Magyar Orvosnők Országos Egyesülete népszerű kiadványai 11.)
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KISS Jenő: Nincs kenyér. Urr Ida verskötete. Pásztortűz, 1936/7. sz., 158. p. 2. RADNÓTI Miklós: Három asszonyköltő. B. Radó Lili, Urr Ida és Debreczeny Lili új verseskönyvei. Úgy érzem, éltem; Nincs kenyér; Akkordok. Nyugat, 1937. II. (9. sz.), pp. 209-210. 3. ALFÖLDY Jenő: Költő az előörsből. Urr Ida: A fényrács mágiája. Élet és Irodalom, 1982/6. sz., 11 p. 4. SÁNDOR László: Urr Ida köszöntése 80. születésnapján. Élet és Irodalom, 1984/47. sz., 8. p. 5. MEZEI András: Urr Ida. Élet és Irodalom, 1989/32. sz., 7. p. 389
6. SZÁLLÁSI Árpád: In memoriam Urr Ida (1904-1989). Orvosi Hetilap, 2007/40. sz., pp. 1909-1910.
Üchtritz-Amade Emilné, grófné, báró Bánhidy Stefánia 1. ÜCHTRITZ-AMADE Emilné grófné [báró Bánhidy Stefánia]: Anta, egyiptomi hercegnő. Óegyiptomi regény. Budapest: Franklin, 1918. 278 p. 2. ÜCHTRITZ-AMADE Emilné grófné [báró Bánhidy Stefánia]: A brigadéros leánya. Regény. Budapest: Genius, 192? 249 p. 3. ÜCHTRITZ-AMADE [Emilné] grófné, báró Bánhidy Stefánia: Elbeszélések és filmtémák. Budapest: Magyar Irodalmi Társaságok Országos Szövetsége, 1944. 271 p. 4. ÜCHTRITZ-AMADE [Emilné] grófné, báró Bánhidy Stefánia: A fehér asszony. Regény. Budapest: Érdekes Újság, 1925. 160 p. 5. BÁNHIDY Stefánia Mária: Imák. Budapest: Légrády, 1931. 67 p. 6. ÜCHTRITZ-AMADE [Emilné] grófné, báró Bánhidy Stefánia: Isis papnője. Óegyiptomi regény. Budapest: Légrády, 1922. 148 p. 7. ÜCHTRITZ-AMADE [Emilné grófné, báró Bánhidy] Stefánia grófné: Semiramis. Regény. Budapest: Légrády, 1928. 335 p.
Műveinek fordításai: 1. Üchtritz-Amade von Várkony, Stephanie: Semiramis. Ford. ismeretlen. Wien, Zürich: Amalthea, 1931. 340 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. Anta, az egyiptomi hercegnő. Vasárnapi Ujság, 1919/2. sz., pp. 21-22.
390
Vándor Iván (Váradi Ilona) 1. VÁNDOR Iván: Ács Éva és egyéb történetek. Debrecen: Hegedüs-Sándor, 1911. 203 p. 2. VÁNDOR Iván: Ágnes. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1929. 62 p. 3. VÁNDOR Iván: Ágnes.- Szent Erzsébet.- A költő.- Petrőczy Kata Szidónia. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 4 kötet. 4. VÁNDOR Iván: Anasztázia kézfogója. Kisregény. Ill. Halász Sándor. Nyíl, 1933. 3. évf. 24. sz., pp. 1-20. 5. VÁNDOR Iván: Andrea arcát a nap felé fordítja. Regény. Budapest: Franklin, 193? 178 p. 6. VÁNDOR Iván: Az arany madár. Regény. Budapest: Athenaeum, 1917. 272 p. 7. VÁNDOR Iván: Balassa Bálint szerelmei. Elbeszélések. Címlap Bálint János, könyvdíszek Kónya Sándor. Budapest: Athenaeum, 1917. 134 p. 8. VÁNDOR Iván: Beethoven ifjúsága. Regény. Ill. Róna Emy. Budapest: Palladis, 1943. 117 p. 9. VÁNDOR Iván: Délibáb. Elbeszélés. Budapest: Nádor Ny., 1942. 48 p. 10. VÁNDOR Iván: Felhők között. Ifjúsági regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1930. 48 p. 11. VÁNDOR Iván: Hajdanában. Regényes színjáték. Budapest: Légrády, 1921. 20 p. 12. VÁNDOR Iván: Köd kisasszony és egyéb elbeszélések. Budapest: Budapesti Hírlap, 1908. 231 p. 13. VÁNDOR Iván: A költő (Kisfaludy Károly). Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 62 p. 14. VÁNDOR Iván: Lopott lelkek. Regény. Budapest: Pallas Ny., 1932. 196 p. 15. VÁNDOR Iván: Melitta hét apja. Regény. Budapest: Magyar Szépirodalmat Pártolók Egyesülete, 1936. 268 p. 16. VÁNDOR Iván: Petrőczy Kata Szidónia. Regény fiatal leányok számára. Budapest: Singer és Wolfner, 1926. 62 p. 17. VÁNDOR Iván: A Sólyom-ház. 1. Andrea szerencséje. 2. Andrea találkozik az élettel. 3. Andrea arcát a nap felé fordítja. Regény. Budapest: Dick-Franklin, 1928-1933. 3 kötet.
391
Fordításai: 1. Carit, Etlar: Vendetta. Korzikai történet. Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Légrády, 1930. 256 p. 2. Donovan, Mollie: Anne boldog lesz! Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 119 p. 3. Footner, Hulbert: A düledező ház. Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Légrády, 1929. 2 kötet. 4. France, Anatole: Thaïs. Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Hecska, 1918. 219 p. 5. Goodchild, George: Az erdei bujdosók. Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Palladis, 1942. 184 p. 6. Hueston, Ethel: Cicely mindent elintéz! Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Palladis, 1935. 192 p. 7. Maize, Lillian: A méltóságos sofőr. Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Palladis, 1941. 155 p. 8. Steeman, Stanislas André: Végzetes éjszaka. Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Palladis, 1933. 176 p. 9. Vickers, Roy: Akiknek nincs neve. Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Palladis, 1937. 160 p. 10. Wallace, Edgar: A kordovai igaz emberek. Regény. Ford. Vándor Iván. Budapest: Palladis, 1931. 244 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. KÁLLAY Miklós: Nők a magyar regényirodalomban [Somfay Margit: Vénusz jegyében; Dobosi Pécsi Mária: Csodálatos bábú; Vándor Iván: Andrea szerencséje; Medveczky Bella: Mámor]. Literatura, 1928/5. sz., pp. 11-13. 2. r.m. [RUZITSKA Mária?]: Négyszemközt Vándor Ivánnal. Literatura, 1931/3. sz., pp. 128-129.
Várady Zsigmondné 1. VÁRADY Zsigmondné: Budai kis ház. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 238 p. 2. VÁRADY Zsigmondné: Isten malmai. Versek. Budapest: Vajna és Bokor, 1941. 152 392
p. 1. VÁRADY Zsigmondné: Az utolsó szó jogán. Versek. Budapest: Fővárosi, 1936. 142 p.
Vargha Gyuláné Szász Póla 1. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Bizonyságtétel. Karcag: Klein-Rátkay Ny., 1914. 31 p. 2. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Dicsőség Istennek! Versek. Budapest: Kókai, 1914. 223 p. 3. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Dicsőség Istennek! Versek. 2. bővített kiadás. Budapest: Fébé, 1927. 254 p. 4. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Elbeszélések. Budapest: Bethánia, 1924. 72 p. 5. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: A jó pásztor. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 4 p. 6. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: A karácsony. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1938. 8 p. 7. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Karácsonyi előkészületek. Ember tervez, Isten végez. Két párbeszéd. Klotildliget. Budapest: Fébé, 1921. 19 p. 8. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: A keresztyén küzdelme a maga s a környezete bűneivel. Értekezés. Zilah: Bethánia-Seress, 1914. 22 p. 9. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Könyvek könyve. Párbeszéd. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 10 p. 10. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: A Lorántffy Zsuzsánna Egyesület. Budapest: Franklin, 1898. 8 p. 11. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Miatyánk. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 6 p. 12. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Mit kíván az Úr a magyar nőktől? Értekezés. Budapest: Nagy Ny., é.n. 8 p. 13. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: A tűzből kiragadva. Budapest: Bethánia, 1925. 3 p. 14. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: Unokáim. Versek. Budapest: Szerző, 1928. 39 p. 15. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla]: A vasárnapi megszentelésről. Budapest: Országos Református Szeretetszövetség, 1939. 6 p. 16. VARGHA Gyuláné [SZÁSZ Póla] – Vargha Tamás: Versek a nagy háború idejéből. Budapest: Bethánia Ny., 1916. 40 p. 393
Fordításai, közreműködései: 1. Andrae, Hedvig: Fényesre tisztított lámpácskák. Elbeszélés gyermekek számára. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Bethánia, 1943. 54 p. 2. Andrae, Hedvig: Egy királyi gyermek. Elbeszélés a serdülő ifjúság számára. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Bethánia, 1921. 69 p. 3. Barde Eduard. Mártha és Mária. Regény. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, 1901. 254 p. 4. Boy, Johanna: Halászfiúból reformátor. Elbeszélés. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Fébé, 1927. 15 p. 5. Dieterlen, H.: Coillard Ferenc és a zambézi misszió. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Magyar Református Külmisszió Szövetség, 1936. 15 p. 6. Franke Erzsébet. A nagy nyugodt sugárzás. Elbeszélés a davosi betegek életéből. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Bethánia Ny., 1920. 77 p. 7. Havergal Franciska. Reggeli harangszó. Gondolatok gyermekek számára felébresztésükkor. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Hornyánszky Ny., 1901. 64 p. 8. A keresztyén bevétele és kiadása. Egy lelkipásztor naplójából ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Kókai, 1901. 44 p. 9. Királyi örökség. Rohonczyné Gyarmathy Márta életrajza és néhány, leánykori írása. Előszó özv. Vargha Gyuláné. Budapest: özv. Gyarmathy Lászlóné, 1940. 62 p. 10. Egy lélek arcképe. Szemelvények Benoit Péterné Van Berchem Renée leveleiből és naplójegyzeteiből. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Fordító, 1935. 128 p. 11. Mustármagok. Versek. Szerk. Somogyi Barnabás. Írták Vargha Gyuláné et al. Ill. Pomaházi Anna Mária. Budapest: Magyarországi Baptista Egyház, 1987. 290 p. 12. Napfény a házban. Írta M.V.O. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Fébé, 1933. 28 p. 13. Oertzen, Maria von: Apró történetek versekben. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Bethánia, 1921. 24 p. 14. Oertzen, Maria von: Bízom benned Uram Jézus! Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Bethánia, 1923. 16 p. 15. Rappard, Hildegard: Legenda valakiről, aki várni tudott. Mese. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Fébé Ny., 1934. 10 p. 16. Rappardné Gobat Dóra: Az édesapám. Gobat Sámuel élettörténete. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Református Külmisszió Szövetség, 1934. 16 p. 17. Rappardné Gobat Dóra: „Ha zúg az Úrnak lelke”. Egy fejezet Rappardné Gobat Dóra „Világos nyomok” című könyvéből. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Fébé Ny., 1934. 14 p.
394
18. Steinberger, Georg: A győzedelmes élet titka. Ford. Vargha Gyuláné. Piliscsaba: Fébé, 1927. 31 p. 19. Steinberger, Georg: Az út a Bárány nyomdokában. Ford. Vargha Gyuláné. Piliscsaba: Fébé, 1927. 78 p. 20. Tiele-Winckler Éva: Semmi sem lehetetlen. Emlékezések és tapasztalatok. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Bethlen Ny., 1932. 106 p. 21. Torrey, Reuben Archer dr.: A keresztyén élet fejlődése. Értekezés. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Károlyi Ny., 1909. 130 p. 22. Veielné Rappard Emmy: Anyánk. Képek Rappardné Gobat Dóra életéből. Magyarra átdolg. Vargha Gyuláné. Tuttlingen: Evangéliumi Iratmisszió, 1974. 170 p. 23. Viebahn György: Érzéki vagy lelki ember? Értekezés. Ford. Vargha Gyuláné. Budapest: Fébé, 1928. 22 p. 24. Zollinger, Martha: Kornélia végrendelete. Egy királyi gyermek, Hedwig Andrae. Ford. Vargha Gyuláné. Veronika karácsonyi kívánsága. + Martha Zollinger. Fehérke. Történet gyermekeknek a 23. zsoltár alapján írta Zsóka néni. Stuttgart: Evangéliumi, 1987. 175 p.
Szerkesztői munkái: 1. Keresztyén Hiradó. Szerk. Vargha Gyuláné 1901. tavasz-ősz. Budapest: Lorántffy Zsuzsánna Egyesület 2. Mustármag. Magyar keresztyén nők lapja. Szerk. Vargha Gyuláné 1903-1944. Budapest: Nagy Ny. 3. Olajág. A magyar evangeliumi keresztyén írók lapja. Szerk. Vargha Gyuláné 19011903. Budapest: Lorántffy Zsuzsánna Egyesület
Róla szóló válogatott irodalom: 1. TORDAI Ányos: Verseskönyvek: 1. Lampérth Géza: A glóriás Rákóczi. 2. Novák János: Testvér. 3. Sugár Béla: Gyászmagyarok könnye-vére. 4. Vargha Gyuláné: Dicsőség Istennek. 5. Rudnyánszky Gyula: Mária dalok. Katholikus Szemle, 1914/7. sz., 726 p.
395
Várnai Zseni 1. VÁRNAI Zseni: Áldott asszonyok. Versek. Budapest: Magyar Téka, 1947. 151 p. 2. VÁRNAI Zseni: Aludni szeretnék. Színmű. Budapest: Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesülete, 1922. 36 p. 3. VÁRNAI Zseni: Anyaszív. Versek 1915-1917-ből. Budapest: Népszava Könyvkereskedés, 1918. 86 p. 4. VÁRNAI Zseni: Egy asszony a milliók közül. Regény. Budapest: Arany János Ny., 1942. 373 p. 5. VÁRNAI Zseni: Békét! Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1960. 116 p. 6. VÁRNAI Zseni: Borostyán. Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1969. 217 p. 7. VÁRNAI Zseni: Ég és föld között. Regény. Ill. Peterdi Gábor. Budapest: Szerző, 1941. 199 p. 8. VÁRNAI Zseni: Élők vigyázzatok! Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1962. 630 p. 9. VÁRNAI Zseni: Én mondom és te add tovább! Versek. Budapest: Hungária Ny., 1937. 87 p. 10. VÁRNAI Zseni: Én nem mondok le soha a reményről. Versek. Budapest: Arany János Ny., 1940. 31 p. 11. VÁRNAI Zseni: Ének az anyáról. Versek. Utószó Falus Róbert. Budapest: Szépirodalmi, 1968. 280 p. 12. VÁRNAI Zseni: A fájdalom könyve. Versek. Budapest: Világosság Ny., 1921. 122 p. 13. VÁRNAI Zseni: Favágó Péter kincse. Mese. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Móra, 1973. 15 p. 14. VÁRNAI Zseni: Fekete bárány. Versek. Budapest: Magyar Szépirodalmat Pártolók Egyesülete, 1935. 112 p. 15. VÁRNAI Zseni: Feltámadás. Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1959. 75 p. 16. VÁRNAI Zseni: Fényben, viharban. Önéletrajzi regény. Budapest: Szépirodalmi, 1958. 430 p. 17. VÁRNAI Zseni: Forradalmi versek. Budapest: Közoktatási Népbizottság-Athenaeum, 1919. 72 p. 18. VÁRNAI Zseni: Furulyaszó. Gyermekversek. Ill. Karinthy Ada Noémi. Budapest: Népszava, 1923. 91 p. 19. VÁRNAI Zseni: Gracchusok anyja. Versek. Budapest: Singer és Wolfner, 1916. 80 p. 20. VÁRNAI Zseni: Egy harcos asszony írásai. Versek. Bev. Velenczei Sándor. Budapest: Egyetemi Ny., 1973. 170 p. 21. VÁRNAI Zseni: Idő heroldja. Versek 1911-1944. Budapest: Szépirodalmi, 1971. 541 p. 22. VÁRNAI Zseni: Az igazlátó király. Mesék, gyerekversek. Bev. Hegedüs Géza. Ill.
396
Kondor Lajos. Bratislava, Budapest: Madách, Móra, 1979. 115 p. 23. VÁRNAI Zseni: Így égtem, énekeltem. Válogatott versek. Budapest: Szépirodalmi, 1958. 534 p. 24. VÁRNAI Zseni: Ím, itt az írás! Versek. Budapest: Szerző, 1927. 110 p. 25. VÁRNAI Zseni: Kanári. Regény. Ill. Faragó Sándor. Nyíl, 1932. 2. évf. 39. sz., pp. 119. 26. VÁRNAI Zseni: Katonafiamnak. Versek. Előszó Révész Béla. Budapest: Népszava, 1914. 64 p. 27. VÁRNAI Zseni: Kórus szopránban. Versek. Budapest: Népszava, 1930. 71 p. 28. VÁRNAI Zseni: Légy boldog te világ! Versek. Budapest: Magvető, 1961. 317 p. 29. VÁRNAI Zseni: Legyen meg a te akaratod! Versek. Budapest: Arany János Ny., 1939. 31 p. 30. VÁRNAI Zseni: A mesélő erdő. Mesék. Ill. Szigethy István. Budapest: Népszava, 1921. 112 p. 31. VÁRNAI Zseni – Peterdi Mária: Mint viharban a falevél. Önéletrajzi regény. Budapest: Arany János Ny., 1943. 328 p. 32. VÁRNAI Zseni: Most szép lenni tanulónak. Versek. Ill. Rusznyák Erzsi. Budapest: Munkaerőtartalékok Hivatala, 1953. 16 p. 33. VÁRNAI Zseni: Nem volt hiába. Önéletrajzi regény. Budapest: Szépirodalmi, 1962. 345 p. 34. VÁRNAI Zseni: Nyugtalan madár. Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1966. 180 p. 35. VÁRNAI Zseni: Örömök kertje. Mese. Ill. Mühlbeck Károly. Budapest: Népszava, 1919. 90 p. 36. VÁRNAI Zseni: Sorsod foglya vagy. Versek. Budapest: Szépirodalmi, 1986. 284 p. 37. VÁRNAI Zseni: Tündérkert. Versek. Ill. Róna Emy. Budapest: Móra, 1968. 36 p. 38. VÁRNAI Zseni: Üldözött versek. Budapest: Athenaeum, 1945. 202 p. 39. VÁRNAI Zseni válogatott versei 1914-1942. Budapest: Arany János Ny., 1942. 308 p. 40. VÁRNAI Zseni válogatott versei 1924–1942. Budapest: Arany János Ny., 1942. 307 p. 41. VÁRNAI Zseni: Válogatott versek. Budapest: Szépirodalmi, 1954. 198 p. 42. VÁRNAI Zseni: Vers és virág. Válogatott versek 1945-1972. Budapest: Szépirodalmi, 1973. 619 p. 43. VÁRNAI Zseni: A világ asszonyaihoz. Versek. Ill. Kozma Lajos. Gyoma: Kner, 1959. 3 p. 44. VÁRNAI Zseni: Vörös tavasz. Versek. Budapest: Népszava, 1919. 107 p.
397
Egyéb munkái: 1. Családi kincsestár. Családi kézikönyv. Szerk. Várnai Zseni. Budapest: Globus, 1938. 93 p. 2. Fekete József: A nap fia. Elbeszélések. Bev. Várnai Zseni. Budapest: Garai, 1925. 78 p. 3. Fenyő Rózsi – Ujvári Sándor: Mire várunk? Novellák, versek. Előszó Várnai Zseni. Budapest: Gloria, 1923. 61 p. 4. Goede, Artur: Das Fundament. Dráma. Előszó Várnai Zseni. Budapest: Világosság, 1926. 88 p. 5. Heimler Jenő: Örök hajnal. Versek. Előszó Várnai Zseni. Szombathely: Löwy, 1939. 48 p. 6. Kürti László:…én visszajöttem… Regény. Bev. Várnai Zseni. Nagyvárad: Adonyi Ny., 1943. 16 p. 7. Sugár Andor: Világszínház. Versek. Előszó Várnai Zseni. Budapest: Mai Figyelő, 1936. 46 p.
Műveinek fordításai: 1. Várnai Zseni: Der Schatz des Holzfallers. Ford. ismeretlen. Ill. Kondor Lajos. Budapest: Corvina, 1978. 15 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. SZABÓ Ervin: „Proletárköltészet”. Várnai Zseni verseskönyve alkalmából. Nyugat, 1914. I. (9. sz.), pp. 643-645. 2. KOSZTOLÁNYI Dezső: Gracchusok anyja. Várnai Zseni az anyaságot dalolja. Nyugat, 1917. I. (3. sz.), 318. p. 3. Várnai Zseni: Gracchusok anyja. A Hét, 1917/5. sz., 79. p. 4. Gracchusok anyja [Várnai Zseni]. Uj Idők, 1917/7. sz., pp. 131-132. 5. KAFFKA Margit: Várnai Zseni: Gracchusok anyja. Pesti Napló, 1917. ápr. 22. = Uő: Hullámzó élet. Budapest: Szépirodalmi, 1959. pp. 123-124. 6. PATAI Edith: Az örömök kertje. Várnai Zseni mesekönyve. Múlt és Jövő, 1917/1. sz., 39. p. 7. EGO [FRIED Margit]: Anyaszív. Várnai Zseni versei. Népszava, 1918. nov. 10., pp. 9–10. 398
8. KÁRPÁTI Aurél: A fájdalom könyve. Várnai Zseni énekei az anyaságról, a fájdalomról, a hitvesi szeretetről, az élettel való viaskodásról és végül a halálról. Nyugat, 1922. I. (8. sz.), 563. p. 9. TÓTH Árpád: Várnai Zseni: A fájdalom könyve. Az Est, 1922. febr. 1. Hírrovat. = Tóth Árpád Összes Művei. Prózai művek IV. Szerk. KARDOS László. Budapest: Akadémiai, 1969. pp. 197-198. 10. TERSÁNSZKY J. Jenő: Várnai Zseni: Ím, itt az írás. Nyugat, 1928. I. (5. sz.), pp. 388-390 11. FENYŐ László: Kórus szopránban. Várnai Zseni versei. Nyugat, 1930. II. (16. sz.), pp. 292-293. 12. RADNÓTI Miklós: Asszony a népből. Várnai Zseni: Fekete bárány című verseskönyvéről. Szocializmus, 1935/9. sz., pp. 431-432. = Uő: Próza. Budapest: Szépirodalmi, 1971. pp. 460-463. 13. LESZNAI Anna: Várnai Zseni versei. A „Fekete Bárány” című kötetnek megjelenésére. Nyugat, 1935. II. (7. sz.), pp. 50-52. 14. EGRI Viktor: Várnai Zseni: Fekete bárány. Magyar Figyelő, 1935/2-4. sz., 329. p. 15. KÉTHLY Anna: A költőasszony. Népszava, 1937. dec. 19. 25. p. 16. SŐTÉR István: Várnai Zseni. = Uő: Négy nemzedék. Budapest: Parnasszus, 1948. pp. 77-80. 17. BÖLÖNI György: Várnai Zseni: Válogatott versei. Csillag, 1955/6. sz., pp. 13041306. 18. LÁNYI Sarolta: Várnai Zseni: Egy asszony a milliók közül. Új Hang, 1956/6. sz., pp. 52-53. 19. KOSZTOLÁNYI Dezső: Várnai Zseni. = Uő: Írók, festők, tudósok. II. kötet, Budapest: Szépirodalmi, 1958. pp. 48-49. 20. TICHY Katalin: Nem volt hiába. Várnai Zseni regénye. Tiszatáj, 1963/6. sz., 10. p. 21. GALGÓCZI Erzsébet: „Nagy élet volt ez, csak nehéz”. Nők Lapja, 1964. márc. 21. pp. 6-7. 22. TÍMÁR Máté: Várnai Zseni: Egy asszony a milliók közül. Jelenkor, 1967/2. sz., pp. 184-185. 23. ERKI Edit: Az Élet és Irodalom látogatóban Várnai Zseninél. Élet és Irodalom, 1968. nov. 2. 12. p. 24. ERKI Edit: Várnai Zseni. = Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai. Szerk. LENGYEL Péter. Budapest: Gondolat, 1971. pp. 7-14. 25. DOROGI Zsigmond: Várnai Zseni. = Uő: Életem, emlékeim, találkozásaim. Budapest: MRT–Minerva, 1973. pp. 229-249. 26. ILLÉS Lajos: Várnai Zseni. = Uő: Kezdet és kibontakozás. Budapest: Szépirodalmi, 1974, pp. 149-154. 27. BOZÓKY Éva: „Egy asszony a milliók közül.” Beszélgetés Várnai Zsenivel. Könyvtáros, 1974/12. sz., pp. 739-742. 28. BIHARI Andor: Anyaság és asszonysorsok Várnai Zseni költészetében. Új Élet, 1977. ápr. 15. 6. p. 29. FEUERSTEIN Emil: Várnai Zseni 1-2. New Yorki Figyelő 1985/15. sz., 6. p.; 1985/16. sz., 6. p. 399
30. FEUERSTEIN Emil: Várnai Zseni 3-4. New Yorki Figyelő, 1986/2. sz., 12. p.; 1986/3. sz., 7. p. 31. FEUERSTEIN Emil: Várnai Zseni (1890–1981). = Uő: Egy marék virág. Tel-Aviv: Megörökítési Emlék Bizottság, 1986. pp. 416-424. 32. Várnai Zseni. Válogatott bibliográfia. Szerk. HERCZEG Tünde. http://mek.oszk.hu/nyugat/html/alkotok/varnaizs.htm
Vásárhelyi Júlia 1. VÁSÁRHELYI Júlia: Asszonysorsok. Elbeszélések. Békéscsaba: Tevan, 1914. 62 p. 2. VÁSÁRHELYI Júlia: Emlékezés a könyvtáralapító Somogyi Károly kanonokra. Szeged: Ablaka, 1940. 14 p. 3. VÁSÁRHELYI Júlia: Emlékezés Szalay Józsefre a szegedi főkapitányra. Szeged: Ablaka Ny., 1942. 11 p. 4. VÁSÁRHELYI Júlia: A fiatal Juhász Gyula. Tanulmány. Szeged: Ablaka, 1940. 24 p. (Klny. a Délmagyarországból) 5. VÁSÁRHELYI Júlia: Halk húron… Szalay Fruzsina emlékezete. Szeged: Ablaka Ny., 1941. 16 p. 6. VÁSÁRHELYI Júlia: „Magyar táj, magyar ecsettel”. Nyilasy Sándor emléke. Szeged: Ablaka, 1940. 18 p. 7. VÁSÁRHELYI Júlia: Mária és más nők. Novellák. Szeged: Szerző, 1912. 73 p. 8. VÁSÁRHELYI Júlia: Tavasz a tengeren. Regény. Békéscsaba: Tevan, 1929. 72 p. 9. VÁSÁRHELYI Júlia: Tisza Lajos Szegeden. Tanulmány. Szeged: Ablaka, 1942. 15 p.
Vécseyné Jankovich Lujza 1. VÉCSEYNÉ JANKOVICH Lujza: Egy asszony mesél. Regény. Jászóvár: Jászóvári Premontrei Növendékpapság Remény Önképzőköre, 1913. 168 p. 2. [VÉCSEYNÉ] JANKOVICH Lujza: Bandika hazajött… Karácsonyi mesejáték. Budapest: Légrády, 1922. 18 p. 3. VÉCSEYNÉ JANKOVICH Lujza: Felhős ég alatt. Novellák. Budapest: Élet, 1912. 212 p. 4. VÉCSEYNÉ JANKOVICH Lujza: Keressük a boldogságot. Regény. Budapest: Stephaneum Ny., 1915. 134 p.
400
5. VÉCSEYNÉ JANKOVICH Lujza: Klárika mindent eligazít. Gyermekszíndarab. Székesfehérvár: Pannónia, 1931. 28 p. 6. VÉCSEYNÉ JANKOVICH Lujza: Kurucok álma. Elbeszélés. Miskolc: Klein-Ludvig Ny., 1915. 56 p. 7. VÉCSEYNÉ JANKOVICH Lujza: A legszebb ruha. Színmű 1 felvonás. Budapest: Magyar Írók Társasága, 1918. 16 p. 8. VÉCSEYNÉ JANKOVICH Lujza: Török Klára házassága. Regény. Budapest: Athenaeum, 1905. 2 kötet.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. A Szent-István-Társulat újabb regénykiadványai. Vécseyné-Jankovich Lujza: Keressük a boldogságot; Handel-Mazetti Erica: Játszótársak. Fordította: Auer István; Williamson: Az erdők fia. Katholikus Szemle, 1915/2. sz., pp. 223-225.
Veressné Csapó Mária 1. Schalkház Sára – Szkalos Emilné - VERESSNÉ CSAPÓ Mária: Három elbeszélés. Cegléd: Garab Ny., 1942. 32 p. 2. VERESSNÉ CSAPÓ Mária: Összetört fészek Novellák. Szeged: Színházi Újság, 1929. 58 p. 3. VERESSNÉ CSAPÓ Mária: Őrtüzek. Regény. Szeged: Árpád Ny., 1940. 372 p. 4. VERESSNÉ CSAPÓ Mária: Tíz köb föld. Elbeszélések. Szeged: Árpád Ny., 1936. 164 p.
Vészi Margit 1. VÉSZI Margit: Az égő Európa. Novellák. Címlap Bató József. Budapest: Dick, 1915. 160 p. 2. VÉSZI Margit: Éjféli mese. Novellák. Budapest: Pantheon, 1923. 152 p. 3. VÉSZI Margit: Útközben. Összegyűjtött tudósítások. Budapest: Singer és Wolfner, 1918. 127 p. 401
Fordításai 1. Knoblauch, Edward: Mária testvér. Regény. Ford. Vészi Margit. Budapest: Dardik, 1914. 95 p. 2. Loti, Pierre: Krizantém asszony. Ford. Vészi Margit. Budapest: Athenaeum, 1919. 245 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. ADY Endre: Vészi Margit. Jövendő, 1906. febr. 18. pp. 5-6. = Ady Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok VIII. Sajtó alá rend. VEZÉR Erzsébet. Budapest: Akadémiai, 1968. pp. 137-139. 2. Útközben. Vasárnapi Ujság, 1918/21. sz., 333. p. 3. LENGYEL Géza: Vészi Margit. Élet és Irodalom, 1961/29. sz., 10. p. 4. MOLNÁR GÁL Péter: Az első Molnár Ferencné: a főszerkesztő lánya. Amerikai Magyar Népszava Szabadság, 2008. jan. 11. [? p.] http://www.nepszava.com/index.php?topic=4478&page=4040
Victor Gabriella, Fehérné 1. VICTOR Gabriella: Az álomlátó. Egyiptomi történet. Nagybánya: Szerző, 1930. 104 p. 2. VICTOR Gabriella: Ella néni meséi. Kecskemét: Kecskeméti Ny., 1921. 47 p. 3. VICTOR Gabriella: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket. Bibliai történetek gyermekek számára. Ill. Biczó András. Kecskemét: Kecskeméti Ny., 1935. 205 p. 4. VICTOR Gabriella: A gyermek imádsága. Budapest: Vasárnapi Iskola Szövetség, 1924. 22 p. 5. VICTOR Gabriella: A gyermek nyelve. A gyermeknyelv irodalmának ismertetése főleg nyelvészeti szempontból. Nagyvárad: Béres-Held Ny., 1917. 83 p. 6. VICTOR Gabriella: India nyomorultjainak anyja: Pandita Ramabai. Budapest: Református Külmisszió Szövetség, 1935. 16 p.
402
7. VICTOR Gabriella: Krisztus szolgálóleányai. Előadások leányegyesületek számára. Kecskemét: Első Kecskeméti Hírlapkiadó, 1926. 50 p. 8. VICTOR Gabriella: Mesedélután gyermekeknek és azoknak, akik mesélni fognak. Mesék. Kecskemét: Hírlapkiadó Ny., 1933. 107 p. 9. VICTOR Gabriella: Mesekönyv. Ill. Irányiné Pócsy Riza. Kecskemét: Első Kecskeméti Hírlapkiadó, 1922. 63 p. 10. VICTOR Gabriella: A pataki vár gyöngye [Lórántffy Zsuzsanna]. Ifjúsági regény. Kecskemét: Hírlapkiadó Ny., 1926. 267 p.
Wagner Lilla, Vésziné 1. WAGNER Lilla: Alexandriai Katalin. Egy hitvalló története. Regény. Budapest: Antiqua, 1943. 189 p. 2. WAGNER Lilla: Általános és különös vagyon bírói gyakorlatunkban. Győr: Győri Hírlap Ny., 1935. 16 p. (Klny. a Polgári Jogból) 3. WAGNER Lilla: A császár leánya. Regény. Budapest: Lampel, 1933. 380 p. 4. WAGNER Lilla: Ernest Jones 1879-1958. = Psychoanalytic Pioneers. Ed. by Franz Alexander, Samuel Eisenstein, Martin Grotjahn. New-York – London: Basic, 1966. pp. 87-141. 5. WAGNER Lilla: Eszmélet, érzéklet, észlelet. Tanulmány. Budapest: Fischer Ny., 1933. 24 p. (Klny. a Magyar Psychologiai Szemléből) 6. WAGNER Lilla: Fából vaskarika. Mesék. Ill. Stael von Holstein Hanna. Budapest: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Rt., 1940. 56 p. 7. WAGNER Lilla: Iulia, Augustus leánya. Regény. Budapest: Lampel, 1931. 310 p. 8. WAGNER Lilla: A kitagadott asszony. Regény. Budapest: Lampel, 1934. 376 p. 9. WAGNER Lilla: Kizsákmányoló ügyletek. Értekezés. Budapest: Admiral, 1936. 51 p. 10. WAGNER Lilla: A lélektani antropológia vázlata, különös tekintettel a számfogalom lelki fejlődése menetére. Tanulmány. Budapest: Antiqua, 1946. 123 p. 11. WAGNER Lilla: A magyar népmese és szociológiai tanulságai. Tanulmány. Budapest: Hungária Hírlapnyomda, 1928. 16 p. (Klny. a Századunkból) 12. WAGNER Lilla: A negyedik Petőfi. Tanulmány. London: Szepsi Csombor Kör, 1972. 135 p. 13. WAGNER Lilla: Parlamentalizmus és választójog. Tanulmány. Budapest: Törvényhozók Lapja, 1936. 24 p. 14. WAGNER Lilla: Transzvertáló lelki jelenségek. Tanulmány. Budapest: Fischer Ny.,
403
1935. 44 p. (Klny. a Magyar Psychologiai Szemléből) 15. WAGNER Lilla – Vészi Mátyás: Az ügyvédi hivatás művészete. Tanulmány. Budapest: Grill, 1929. 490 p. 16. WAGNER Lilla: Ürmös. Istenes és istentévesztett versek 1919-1939. Budapest: Vajda János Társaság, 1940. 74 p.
Műveinek fordításai: 1. Veszy-Wagner, Lilla: Historia del psicoanálisis II. Ernest Jones, Paul Federn. Trad. por Edoardo Weiss. Buenos Aires: Editorial Paidós, 1968. 121 p.
Közreműködései: 1. Freud, Sigmund: Gesammelte Werke. Bearb. Lilla Veszy-Wagner et al. Frankfurt am Main: Fischer, 1940-1968. 18 kötet. 2. HANÁK Tibor: Wagner Petőfije. Wagner Lilla: A negyedik Petőfi. = Uő: A nélkülözhetetlen bírálat. München: Kerék Könyvek, 1983. pp. 288-294.
Walthier Eliz 1. WALTHIER Eliz: Azért is tavasz! Versek. Sopron: Bagó Ny., 1937. 48 p. 2. WALTHIER Eliz: Cseresznyevirágok. Versek. Sopron: Rábaközi Ny., 1942. 80 p. 3. WALTHIER Eliz: Zsoltáros élet. Versek. Budapest: Szent István Társulat, 1935. 168 p.
Zachár Ilona, Salaczné, később Dohnányi Ernőné 1. ZACHÁR Ilona, S[alaczné].: Bellini. Regény. Budapest: Rózsavölgyi, 1942. 184 p. 2. ZACHÁR Ilona, S[alaczné].: Csaba királyfi visszatér. 12 mese a magyar dicsőségről. Ill. Husz Nándor. Budapest: Griff, 1942. 100 p. 3. ZACHÁR Ilona, S[alaczné].: Donizetti. Egy nagy zeneköltő élete. Regény. Budapest: 404
4. 5. 6. 7.
8. 9.
Rózsavölgyi, 1943. 256 p. DOHNÁNYI [ZACHÁR] Ilona: Ernst von Dohnányi. A song of life. Bloomington, Ind.; Indianapolis, Ind.: Indiana University Press, 2002. 252 p. ZACHÁR Ilona, S[alaczné].: …és terjesztém a szent tüzet. Kazinczy Ferenc élete. Bev. Dohnányi Ernő. Budapest: Grill, 1942. 2 kötet. DOHNÁNYI [ZACHÁR] Ilona: From death to life. Tallahassee: Rose Printing Co., 1960? 44 p. ZACHÁR Ilona, Salaczné: Két szív összedobban. Néhány esztendő, egy nagy muzsikus pár. Wieck Klára és Schumann Róbert életéből. Budapest: Rózsavölgyi, 1940. 226 p. ZACHÁR Ilona, Salaczné: Rossini, a melódia királya. Regény. Budapest: Rózsavölgyi, 1941. 292 p. DOHNÁNYI [ZACHÁR] Ilona: When God speaks. Revelations from Jesus Christ. Foreword by Robert A. Spivey. Tallahassee: Rose Printing Co., 1966. 67 p.
Fordításai: 1. Ambra, Lucio de: Abbazia regénye. Regény. Ford. Salaczné Zachár Ilona. Budapest: Grill, 1942. 320 p. 2. Ambra, Lucio de: A házasélet trilógiája [Férjnek lenni mesterség. A szerető művészete. A feleség hivatása]. Regény. Budapest: Grill, 1940. 3 kötet. 3. Bellonci, Maria: Lucrezia Borgia. Regény. Ford. Salaczné Zachár Ilona. Budapest: Grill, 1941. 422 p. 4. Dohnányi Ernő: Message to posterity. Transl. by Ilona von Dohnányi. Ed. Mary F. Parmenter. Jacksonville, Fla.: Drew., 1960. 44 p. 5. Vare, Daniele: Az utolsó császárnő. Regény. Ford. Salaczné Zachár Ilona. Budapest: Rózsavölgyi, 1943. 222 p.
Zách Mária Terézia 1. 2. 3. 4. 5.
ZÁCH [Mária] Terézia: Az Ararát jegyese. Regény. Budapest: Fónagy, 1944. 48 p. ZÁCH Mária Terézia: Izabella. Regény. Budapest: Soóky, 1943. 32 p. ZÁCH Mária Terézia: Kakastánc. Regény. Budapest: Sík, 1943. 32 p. ZÁCH Mária Terézia: Lehullott éretlenül. Regény. Budapest: Sík, 1943. 32 p. ZÁCH Mária Terézia: Mindig megvirrad. Regény. Budapest: Sík, 1943. 32 p. 405
6. ZÁCH Mária Terézia: A szerelem visszhangja. Regény. Budapest: Soóky, 1943. 32 p.
Zászlós Márta 1. ZÁSZLÓS Márta: A hű kis gárdista. Kis színdarab fiúk és leányoknak. Budapest: Kapucinus Ny., 1942. 12 p. 2. ZÁSZLÓS Márta: Őszi rózsa halvány őszi rózsa. szöveg és zene Zászlós Márta. Őszi rózsa halvány őszi rózsa. Gyere vissza hozzánk ibolyanyílásra. Győr: Szerző, é.n. 3 p. 3. ZÁSZLÓS Márta: Vártalak 1922-1924. Versek. Budapest: Pesti Ny., 1926. 63 p. 4. ZÁSZLÓS Márta: Versek. Anyák napjára, Fák és virágok ünnepére, névnapra és alkalmakra. Győr: Győri Hírlap Ny., 1936. 48 p. 5. ZÁSZLÓS Márta: Virágok. Versek. Győr: Győri Hírlap Ny., 1923. 61 p.
Zsigray Julianna 1. ZSIGRAY Julianna: Aranyharang. Versek. Ill. Filo. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 28 p. 2. ZSIGRAY Julianna: Attila kincse. Ifjúsági regény. Sajtó alá rend. Majtényi Zoltán. Budapest: Móra, 1992. 168 p. 3. ZSIGRAY Julianna: Csendességi fogadalom. Regény. Ill. Csohány Kálmán. Budapest: Móra, 1971. 364 p. 4. ZSIGRAY Julianna: Csillagos ég. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 254 p. 5. ZSIGRAY Julianna: Diana. Ifjúsági regény. Budapest: Móra, 1990. 193 p. 6. ZSIGRAY Julianna: Ég az Alföld. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1942. 404 p. 7. ZSIGRAY Julianna: Egy férfi – két nő. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1937. 231 p. 8. ZSIGRAY Julianna: Erzsébet magyar királyné. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 463 p. 9. ZSIGRAY Julianna: Erzsébet magyar királyné. Regény. Ifjúsági kiadás. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 463 p. 10. ZSIGRAY Julianna: Féltékenység. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 2 kötet. 11. ZSIGRAY Julianna: Férficél. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1932. 255 p. 406
12. ZSIGRAY Julianna: Hét jegenye. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1939. 228 p. 13. ZSIGRAY Julianna: Holtomiglan holtodiglan. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1940. 500 p. 14. ZSIGRAY Julianna: Hűség. Regény. Budapest: Uj Idők, 1948. 280 p. 15. ZSIGRAY Julianna: Két világ. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1944. 342 p. 16. ZSIGRAY Julianna: Kristálymuzsika. Elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 240 p. 17. ZSIGRAY Julianna: Lázadó szív. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1943. 2 kötet. 18. ZSIGRAY Julianna: Májusi eső. Regény. Budapest: Uj Idők, 1947. 336 p. 19. ZSIGRAY Julianna: Marci. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1936. 232 p. 20. ZSIGRAY Julianna: Merénylet Napóleon ellen. Regény. Ill. Miklósovits László. Sajtó alá rend. Majtényi Zoltán. Budapest: Móra, 1978. 392 p. 21. ZSIGRAY Julianna: Opálfény. Regény. Budapest: Kultursped, 1989. 94 p. 22. EBECZKY György [ZSIGRAY Julianna]: Pacsirta énekel. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1941. 215 p. 23. ZSIGRAY Julianna: A római százados. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1938. 400 p. 24. ZSIGRAY Julianna: A Sugár úti palota. Erkel Ferenc élete. Regény. Budapest: Zeneműkiadó, 1957. 595 p. 25. ZSIGRAY Julianna: Szüts Mara házassága. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1931. 207 p. 26. ZSIGRAY Julianna: Tékozló élet. Reményi Ede élete. Regény. Budapest: Zeneműkiadó, 1963. 618 p. 27. ZSIGRAY Julianna: Távoli fény. Regény. Ill. Fazekas Attila. Budapest: Móra, 1982. 280 p. 28. ZSIGRAY Julianna: Tőr és paróka. Regény. Ill. Fazekas Attila. Bratislava, Budapest: Madách, Móra, 1986. 239 p. 29. ZSIGRAY Julianna: Tragikus keringő. Lehár Ferenc élete. Regény. Budapest: Zeneműkiadó, 1959. 672 p. 30. ZSIGRAY Julianna: Utolsó farsang. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1934. 220 p. 31. ZSIGRAY Julianna: Visszhang. Regény. Budapest: Uj Idők, 1945. 277 p. 32. ZSIGRAY Julianna: Zsuzsa és a komondor. Regény. Budapest: Singer és Wolfner, 1933. 64 p.
407
Műveinek fordításai: 1. Zsigray Julianna: Gelosia. Ford. ismeretlen. Milano: F. Elmo, 1946. 473 p. 2. Zsigray Julianna: Mara si sposa. Trad. di Maddalena Tarian. Milano: Alpes, 1944. 255 p. 3. Zsigray Julianna: Der rote Ballon. Ford. ismeretlen. Zürich: Scientia, 1945. 390 p. 4. Zsigray Julianna: Sterren glanzen over de puszta. Vertaald door J. Aumon. Den Haag: Stok, 1942. 205 p.
Róla szóló válogatott irodalom: 1. CSURA Miklós: Zsigray Julianna: Kristálymuzsika. Katholikus Szemle, 1934/5. sz., 317. p. 2. HÁMOS György: Marci. Zsigray Julianna új regényéről. Uj Idők, 1936/8. sz., pp. 286287. 3. RÓNAY Mária: Leány a „Csillagos ég” alatt [Zsigray Julianna]. Uj Idők, 1937/3. sz., pp. 95-96. 4. RÓNAY Mária: Zsigray Julianna beszél Erzsébet-regényéről. Uj Idők, 1937/ 46. sz., 718. p. 5. SÁROSPATAKY Mihály: Bizalmas beszélgetés Zsigray Juliannával. Uj Idők, 1942/49. sz., pp. 667-668. 6. MAJTÉNYI Zoltán: Zsigray Julianna köszöntése. Élet és Irodalom, 1983/5. sz., 10. p. 7. POLNER Zoltán: Zsigray Juliannával bizalmasan [Interjú.]. Hevesi Szemle, 1987/6. sz., pp. 46-50. 8. FELEKI László: Zsigray Julianna kedélye. Élet és Irodalom, 1987/10. sz., 7. p. 9. ANTAL Gábor: Meghalt Zsigray Julianna. Magyar Nemzet, 1987/47. sz., 4. p.
Zsilinszky Margit 1. ZSILINSZKY Margit: Aranyvirágok. Versek, jelenetek és egy kis karácsonyi színdarab 3-10 éves gyermekek részére. Pápa: Drach Ny., 1932. 80 p. 2. ZSILINSZKY Margit: Hiszek. Versek. Pápa: Drach Ny., 1938. 53 p. 3. ZSILINSZKY Margit: Szénaillat. Válogatott versek. Pápa: Drach Ny., 1941. 112 p. 4. ZSILINSZKY Margit: Szívem muzsikája. Versek. Pápa: Drach Ny., 1934., 45 p.
408