NEMZETI KULTURÁLIS ALAP NKA 3560/00048 számú pályázat SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Budapest, 2014. január 30.
Dr. Szeifert Judit osztályvezető Szobor Osztály és Éremtár Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
Hering Zoltán kőszobrász-restaurátor Restaurátori Osztály Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
Ferenczy István: Önarckép
Átvételi állapot leírása:
A szobor kőanyaga durvaszemcsés márvány, mely jó állapotúnak mondható. A szobor nyakán egy törés figyelhető meg, mely végighúzódik a szobor teljes keresztmetszetében. Ennek a törésnek a ragasztását, valamint a törésvonal kitöltését gipsszel oldották meg. Ez esztétikai szempontból kifejezetten zavaró, ugyanis a gipsz a levegő páratartalmával reakcióba lép és a felület oldódni kezd, amibe a levegőben lévő szennyeződések beletapadnak. Így a gipszes kiegészítések idővel elsötétednek, amit egy tisztítás során sem lehet eltávolítani a felületből.
A gipszes ragasztások mellett keletkezett repedések, többek között, betudhatók a gipsz és a márvány fizikai tulajdonságai közötti különbözőségnek (dilatációs különbség, ami miatt a két anyag másképpen „mozog” hő hatására). Ebből feszültség alakul ki a két anyag között és idővel ez az anyagok gyengüléséhez, majd a felületek elválásához vezet, ugyanakkor a szobor története folyamán előfordult korábbi mozgatások hatására bekövetkezett erőhatások is elősegíthették ezt a folyamatot. Jelenleg megállapítható, hogy a gipszes ragasztás teljesen elvált a kőfelülettől, ezért a kő két darabja külön mozgatható.
A szobor restaurálása: A portrészobor restaurálását a legalapvetőbb feladattal kellett kezdeni, ami magába foglalta a szobor statikájának felmérését, valamint a kőfelületekre korábban felhordott, káros kiegészítő anyag eltávolítását. Csakis ezek után vehette kezdetét a kő behatóbb tisztítása, valamint kiegészítése. A portré nyakánál elhelyezkedő ragasztás már nem rögzítette kellőképpen a szobor két darabját, így a darabokat finoman mozgatva el lehetett távolítani egymástól. A szétszedés után láthatóvá vált a korábbi vas csap, melyet rögzítettek a portréban. Ezt a csapot feltétlenül el kellett távolítani a szoborból, ugyanis víz hatására, a felület rozsdásodása miatt hosszútávon a csap akár a térfogata négyszeresét is elérheti, ami komoly fizikai erőbehatást gyakorolhat a szoborra, akár megrepeszthetné azt. A gipsz mellyel a törésfelületeket összeillesztették, szintén érzékeny a vízre, de a felület elszennyeződése mellett, a kőbe jutó
oldattal további sók keletkezhetnek. A márványban felellhető sók a hőmérséklet ingadozásával az anyag pórusrendszerében fejthetik ki negatív hatásukat, ami szintén a kőanyag gyengüléséhez vezethet. A sók valamint a vas csap fizikai behatásain kívül, a csap anyagából kiszivárgó korróziós termék a kő esztétikai megjelenését is megváltoztathatja, ugyanis oldatként a vasoxid kiszivároghat a felületre, elszínezve a márványt. A csap eltávolítása: A gipszes ragasztás és a csap eltávolítása után láthatóvá vált, hogy a kőfaragó gyakorlat szerint jártak el a portré két darabjának összeillesztésekor, ugyanis a törésfelületeket spicc vésővel feldurvították, kimélyítették, amíg a törésfelületek között körülbelül 4 cm távolság nem keletkezett. Elmondható, hogy emiatt, a felületek összeillesztésénél fokozottan kellett figyelni a helyes irányra, hogy a nyak két fele pontosan illeszkedjen. Tisztítás: A portré tisztítását először desztillált vízzel végeztem el, melyhez minimális mennyiségű kalcium-karbonátot tettem, hogy a víz pH értéke semleges legyen. Mivel a tisztítóhatás nem hozta el a várt eredményt a keverékhez ionmentes felületaktív anyagot is öntöttem, ami helyenként hatásosnak bizonyult, azonban a felületi elszíneződések eltávolításához feltétlen szükség volt a tisztító pakolásra. A tisztító pakolást szepiolit (Magnézum szilikát) és desztilláltvíz keverékéből állítottam elő. A felületre mindenhol körülbelül 2,5 cm vastagságban került felhordásra a pakolás. A pakolást kétszer ismételtem meg. A szepiolit levétele után a kőfelület látható változáson ment keresztül. Csapolás: A tisztítás után a szobor csapolását vörösréz csappal kellett megoldani, így az a korrózióval szemben ellenállóbb lesz. A csap négyzetes profilú, így az esetleges elfordulásnak az esélyét is csökkenteni lehetett. A ragasztásnál fontos szempont volt, hogy a későbbi UV sugárzásnak is ellenálljon, ne repedezzen a felülete, valamint ne sárguljon. A ragasztást Akepox 5010-es kőragasztóval végeztem, amihez márványőrleményt adtam, így a fizikai tulajdonságai jobban idomulnak a kőhöz.
Kiegészítés: A ragasztás után a törésfelületek között megmaradó rés kiegészítésére került sor, úgy, hogy megjelenésében is a legközelebb álljon az eredeti kőhöz. Kötőanyagként Akepox 5000-s ragasztóanyagot használtam, amihez durva márványszemcséket tettem. A repedések kipótlása után a felület védelme érdekében a ragasztás szélén a felületet papírragasztó szalaggal kimaszkoltam, így a kiegészítések visszacsiszolásánál az eredeti szoborfelület a lehető legkevésbé sérült. A felület teljes beintegrálásakor beillesztő retust kellett alkalmazni helyenként a ragasztási felületre. A szobor további védelméhez nélkülözhetetlen volt a felületi védelem. Ennél az igen sérülékeny és érzékeny kőanyagnál elengedhetetlen, hogy a későbbiek során is eredeti fényében jelenjen meg a kiállításban, valamint védett legyen a további szennyeződésekkel szemben, így a felszínt mikroszemcsés viasszal vontam be, ami a mikrorepedésekbe beülve megszünteti a felület túlzott fényszórását, valamint óvja azt a szennyeződésekkel szemben. A későbbiek folyamán ez bármikor eltávolítható, lakkbenzines tisztítással.
Melléklet
Ferenczy István: Kölcsey Ferenc
Átvételi állapot: A márvány a szemrevételezések alapján jó megtartásúnak mondható. A kőfelületet mikrorepedések hálózzák be, melyekben a szennyeződés lerakódott, így erősen szennyeződött látványt kölcsönöz a szobornak. A kőanyagnak ez a felületi aprózódása főként a síkfelületeken dominál. Esztétikai szempontból kifejezetten előnytelen a szobor ruhájának látszólag tiszta redői és az erősen szennyeződött felületek közötti kontraszt. Az alkotás felületén a mikrorepedések mellett sárgás elszíneződések is tapasztalhatók a kőanyagban. Ezek a szobor jobb kezén, a köré vetett drapérián, a mellkasról leomló ruha redőin, valamint az arcon figyelhetőek meg. Ezek a zsíros, olajos szennyeződések valószínűleg emberi kézről kerülhettek a felületre.
A restaurálás
Tisztítás: A szobortisztításra a legalkalmasabb módszert a felületen elvégzett próbatisztítások során lehetett csak megítélni. A tisztítást itt is a legkíméletesebb módszertől a desztillált vizes mosástól kezdtem, melyhez kalcium-karbonátot adtam, hogy a víz pH értéke semleges maradjon. Ez a módszer néhány felületrészen hatásosnak bizonyult, azonban számos esetben nem hozott kielégítő eredményt. A későbbiek folyamán a kalcium-karbonátos desztillált vízhez ionmentes tisztítószert adagoltam. Ennek a szernek a hatásfoka már kielégítő volt, ezért a továbbiakban a tisztítás ennek a használatával történt. A kőanyagon helyenként lakkmaradékot lehetett felfedezni, amit acetonos tisztítással lehetett csak eltávolítani. A tisztítás befejezésével a továbbiakban a sárgás elszíneződésekhez, ami a szobor jobb kezén, a köré vetett drapérián, a mellkasról leomló ruha redőin, valamint az arcon figyelhetőek meg, más jellegű tisztítási módszer ajánlott, ugyanis ezek a szennyeződések a kőfelszínben mélyebben vannak jelen. Ezek a zsíros, olajos szennyeződések valószínűleg emberi kézről kerülhettek a felületre. Ezeken a felületrészeken egy alkoholos tisztító pakolás volt hatásos. A hordozóanyag Arbocel BWW 40 volt.
Felület védelem: A szobor tisztítását követően célszerű volt valamilyen felületi védelem kialakítása, ami visszaadná a felületet eredeti fényét és esztétikai szépségét, ugyanakkor megóvná azt a későbbi szennyeződésekkel szemben. Erre a feladatra Reneszánsz mikroszemcsés viaszt alkalmaztam, mely megóvja a felületet, valamint a felületi mikrorepedésekbe beülve, a felület fényszórását csökkenti (a kő megjelenése nem lesz opálos).
Tisztítás előtt
Strobl Alajos: Perseus
Átvételi állapot: Első szemrevételezés alapján elmondható, hogy a szobor kőanyaga jó megtartású. A nagykristályos márvány felülete szépen polírozott, ugyanakkor helyenként a kő felületének elaprózódása figyelhető meg, itt a márvány felületén mikrorepedések keletkeztek, melyekbe a szennyeződés beült, így a felület enyhén opálos és szürkés lett. Ezek a részek megfigyelhetőek a szobor nyakánál, combján, valamint mindkét kezén. Több helyen felületi elszíneződés (sárgulás) tapasztalható, melyeket valószínűleg zsíros szennyeződés okozott, ami feltehetően emberi kéz felületéről került a szoborra. A kő felületén a korábbi festésből megmaradt pigment szigetek fellelhetőek, melyek pontos fajtái nincsenek sem beazonosítva, sem dokumentálva. A szobor legfeltűnőbb sérülése a hajánál letört Medúza-fej. A szobor részét képező fej könnyűfém öntvényből készült, melyet összecsapoltak Perszeusz kezével. A fém és a kőkéz közötti átmenetet gipszből készítették el, mely kellő ragasztóhatással bír, ugyanakkor könnyen kialakítható volt az összeköttetés. A gipsz valószínűleg a korábbi mozgatások során törhetett el. Az elmúlt évben a fej dróttal volt rögzítve Perszeusz kezéhez, majd esztétikai okokból el kellett távolítani. Szembetűnő még, hogy a szobornak mindkét keze eltört, melyeket gipszel visszaragasztottak. Esztétikailag erősen zavaró mindkét törés, mivel a gipsz felszíne a levegő páratartalmával reakcióba lép, feloldódik, és idővel elsötétedik. A gipszes ragasztások mellett keletkezett repedések betudhatók a gipsz és a márvány fizikai tulajdonságai közötti különbözőségnek, ugyanis az egyenetlen páratartalom és a hőmérséklet változásai miatt (nem légkondicionált teremben van elhelyezve a szobor) a két anyag másképpen „mozog” amiből feszültség alakul ki. Ez az idő múlásával az anyag gyengüléséhez, így repedéshez vezet.
A restaurálás:
Pigment vizsgálat: A restaurálási munkákat a kő felületén a korábbi festésből megmaradt pigment szigetek vizsgálatával kezdtem meg, amik a szobor felületén láthatóak voltak. Ezek pontos fajtái nincsenek sem beazonosítva, sem dokumentálva, így elsőkképpen a tisztítást megelőzően egy mikroszkópos vizsgálat vette kezdetét. A restaurátori felmérés elején kérdéses volt egyáltalán, hogy szennyeződésről van-e szó, vagy tényleg pigmentekre leltünk.
A felszínen megmaradt pigment nyomok vizsgálatára az MTA CSFK Földtani és Geokémiai Intézete biztosított lehetőséget. Kérdés volt, hogy a festékek meghatározhatóak-e, ugyanis a pigmentek mennyisége közelített a határértékekhez, valamint külön nehezítő körülménynek számított, hogy a márványról nem lehetett egyben leszedni a festékrétegeket. Miként a művészettörténeti kutatásból ki is derült feltehetően nem volt nagy hangsúlya a szobor festésének, visszafogott volt a felületen, nem volt teste. Ahhoz pedig, hogy a jelenleg elérhető technológiai analízissel kellően értékelhető minták születhessenek célszerű lett volna, ha a kőanyag felületén megmaradt ép festékmaradékot lehetett volna vizsgálni. Ahol azonban a kőanyag ilyen jó állapotban megmaradt, és nem utolsó sorban egy tömött szerkezetű márványról van szó, ott csak az eredeti anyag sérülésével lehetett volna ezt kivitelezni, ez pedig etikai szempontból is erősen megkérdőjelezhető lett volna. Így az egyetlen lehetőséget az jelentette, hogy kaparék mintát vegyünk a festésből, ami magában hordozza azt a hátrányt, hogy a kőszemcsék is belekerülnek a mintákba. A kapott méréseknél így megmutatkozik a kőhordozó anyaga is, ami nehezebbé teszi a kiértékelést. A kiinduló pontként a jelenleg rendelkezésre álló vizsgálati módszerekhez kellett folyamodni, aminél a csekély minta mennyisége nem akadály. A mintákat ezért elektron-mikroszondás vizsgálattal végeztük el, majd a megmaradt pigmentek esetében, a folyatatást a röntgendiffrakciós vizsgálat jelentette, ahol a pigmentek mennyisége megengedte ezt. A mintákat Perseus sisakjának aranyozásából, a leopárdbőr egyik fekete foltjából, az állat szemüregéből egy sárgásbarna festésből, a talapzat felületéről vettem. Elsőként Perseus sisakjának aranyozása volt érdekes kérdés. A szemrevételezések alapján nem lehetett teljes bizonyossággal állítani, hogy eredeti aranyat használt a mester, ugyanis a sisak felülete látszólag bronzos színnel rendelkezik, helyenként aranyra jellemző megcsillanásokkal. A minta elektron-mikroszondás felvételei alapján egyértelműen kimutatható a nagy arányú arany jelenléte, ami igazolta, hogy valóban aranyozott felületről beszélünk. A leopárdbőrön talált fekete festékmintából csak kis mennyiségű volt. Az elektronmikroszondás felvételek alapján elmondható, hogy túlnyomó többségben magnézium, alumínium, szilícium és cink mutatkozott, amihez elvétve némi vas, kén és kalcium is csatlakozott. Az eredményekből nehéz egyenes következtetéseket levonni, ugyanis a megjelenő elemeknél, mint a kalcium, kén és magnézium párhuzamot lehet vonni a korábbi mintákkal. Vagyis feltehetőleg a gipsz, és a márvány anyaga jelentkezik az ábrákon. A magnézium pedig akár szintén lehet a kőanyag egyik eleme, ami azt jelentené, hogy dolomitos márványról van szó.
Ugyan a fekete pigmentek közül akad, amelyikben előfordul az alumínium-szilikát mint alap elemösszetétel, ez a palafekete pigment. Ezt már az ókortól használják, majd a reneszánszban általános pigmentnek számít, de a kapott információkról mégsem állíthatjuk, hogy csak ez a pigment lehet. A röntgendiffrakciós vizsgálat sokat lendített volna az analízis ezen részén, esetlegesen rámutatva több fellelhető pigment maradékára, azonban a kis mennyiség miatt ez nem volt kivitelezhető. A leopárd szemüregéből vett sárgásbarna minta elemanalízise kimutatta, hogy a minta magas ólomtartalommal, valamint króm tartalommal bír. Ezek mellett némi kalcium, foszfor és klórtartalom látható. A következtetések levonásánál ismét érdemes figyelembe venni, hogy a minták nem tiszta pigmenteket tartalmaznak csak, hanem a kőanyag is belekeveredett, azaz nagy valószínűséggel a kalcium és oxigéntartalom a márvány anyagára a kalcium-karbonátra utal. A foszfor tartalom legtöbbször utalás a szerves kötőanyagra, ami akár azt is jelentheti, hogy a festés kazeines volt. A króm több sárga pigment esetén alkotóelem, azonban ólommal együtt csak a krómsárgában szerepel. Habár ez a 19. század második negyedében elterjedt pigment, ekkor még kén tartalommal bír, érdemes azonban megjegyezni, hogy ennek a komponensnek nincs szerepe a színalkotásban és a modernebb pigmenteknél ez a tartalma kezd eltűnni. Így valószínűsíthető ennek a pigmentnek a jelenléte. Erről a mintáról is volt alakalom xrd-s vizsgálatot készíteni azonban érdemes volt szem előtt tartani a tényt, hogy az ólom a nagy rendszáma miatt kevés röntgensugarat diffraktál, így szintén kissé körülményesebb levonni a következtetéseket a diagramok alapján ugyanis a csúcsértékek is szinte beleolvadnak a háttérértékekbe. Ezt a körülményt a kis minták természetesen csak erősítik, így a röntgendiffrakciós vizsgálat a krómoxid sárga pigment jelenlétét nem támasztotta alá. A vizsgálatkor klorit és félhidrát jelenléte volt kimutatható a gipsz (valószínűleg só a kőből) és a kalcit mellett, amik a kő meghatározó elemei. A talapzat felületéről vett mintán egyetlen hely ahonnan kellő méretű volt az analizálandó anyag. Viszont a mikroszkópos vizsgálat során kiderült, hogy vaskorróziós termékek mutatkoztak meg a mintában. A mintatestet megőrölve egyértelműen kimutathatók voltak a vas szemcsék, így ez minden valószínűséggel csak később került a szobor talapzatára, nem tartozott hozzá a festéséhez.
Csapolás: A letört kezek ragasztását (gipsz és cement) el kellett távolítani, majd a régi csapolásokat átvizsgálni. Ezek vasból és sárgarézből készültek, így új vörösréz csapokra lettek lecserélve. A vascsap a kezet már láthatóan erősen károsította, ugyanis repedés mutatkozott a csap irányába. Egyértelműen állítható, hogy a vas korróziója miatt a csap elrepesztette a kezet. Ennél a kéznél a csapot nagyon óvatosan kellett kibontani. A cementes ragasztóanyagot fokozatosan kibontva közelítettem meg a csapot. Azonban a fokozott elővigyázatosság ellenére is a csap finom mozgatásakor az alkar egy kis darabja letört a repedés mellett. Azonban így már el lehetett vágni a vas csapot. A gipszes ragasztásnál a kéz levétele már könnyen megoldható volt, azonban a csap egyik oldalát cementes anyaggal ragasztották be, ami megnehezítette a csap eltávolítását. Mindezt úgy kellett elvégezni, hogy az eredeti kő csak minimális mértékben sérüljön.
A szobor tisztítása: A tisztítást a szobor sisakjának festésével kezdtem. Több tisztítópróbát végezve a felületen, hogy az aranyozás ne sérüljön. A felszínen a lerakódott zsíros poros szennyeződések mellett számtalan helyen viasz foltok voltak fellelhetőek. A felületen a lakkbenzines tisztítás volt a leginkább célravezető, valamint a legkíméletesebb. A szobortisztításra a legalkalmasabb módszert a felületen elvégzett próbatisztítások során lehetett csak megítélni. A legnagyobb hatásfokú módszer a kalcium-karbonátos desztillált vizes mosás volt, amihez ionmentes tisztítószert adagoltam, hogy a pH értéke semleges legyen. A kezek esetében a tisztításhoz tisztító pakolást kellett alkalmazni, ugyanis a korábbi vas csapból a vasoxid a kőanyagba szivárgott és narancsos elszíneződés jelent meg a márvány felszínén. Ezt triammónium-citrátos pakolással próbáltam eltávolítani, ami csak minimálisan sérti a követ. A tisztítás használt, ugyanakkor csak minimálisan volt látható. A kő állagának megóvása miatt azonban több ilyen pakolást nem alkalmaztam, ugyanis a kő elvesztette volna a fényét hosszútávon.
Kiegészítés: A törésfelületeket alkohollal meg kellett tisztítani az esetleges, kézről rátapadt, zsíros szennyeződésektől, így biztosítva a későbbi ragasztás nagyobb hatékonyságát. A ragasztóanyagot úgy kellett megválasztani, hogy az fizikailag a kőhöz a legközelebb álljon, így az Akepox 5010-es ragasztóanyaghoz márványőrleményt is adagoltam. A ragasztás után a törésfelületek között megmaradó rést is ki kell egészíteni, hogy megjelenésében is a legközelebb álljon az eredeti kőhöz. Ezt Akepox 5000-s kőragasztó, valamint durva márvány őrlemény elegyével viteleztem ki. A ragasztás szélén a felületet papírragasztó szalaggal kimaszkoltam, így a kiegészítések visszacsiszolásánál az eredeti szoborfelület a lehető legkevésbé sérült. A felület teljes beintegrálásakor beillesztő retust kellett alkalmazni helyenként a ragasztási felületre. A Medúza-fej helyreállítását az eredetihez hasonlóan kellett kivitelezni. A szobor részét képező fej látszólag bronzból készült, azonban a levételkor világossá vált, hogy meglehetősen könnyű öntvényről van szó. A szemrevételezések alapján és a művészettörténeti kutatás során is kiderült, hogy a művész statikai szempontok miatt kísérletezett a fej anyagával. A gipszes ragasztás eltávolításakor látható volt, hogy hova vannak rögzítve a rézdrótok, amik korábban tartották a fejet, valamint az öntvény ezüstös színe is feltűnt. A szemrevételezés és az anyag tulajdonságai alapján alumíniumra lehetett következtetni. Ezt az MTA FCSK Földtani és Geokémiai Intézetében elekron-mikroszondás vizsgálata megerősítette, a kivett minta alapján. A ragasztás újabb kialakításánál, így fokozott figyelemmel kell kezelni az öntvényt és a rajta fennmaradt bronzszínű patinát. A fej szemrevételezésekor kiderült, hogy az öntvény tetején a keresztvas, ki van fúrva, valamint egy hatos csavarnak kialakított menet is található a furatban. Ezt kihasználva, a később felhasznált, fejet rögzítő vörösréz csap is kapott egy menetet, a másik végét pedig a Perszeusz kezében tartott hajtincsbe fúrt lyukba rögzítettem. Így a későbbiek során a kiegészítés minimális sérülése mellett egy esetleges szállításnál a Medúza-fejet le lehet szedni a szoborról. A tincs kialakításakor a gipszel érintkező márványt leszigeteltem, majd a kiegészítésnél ügyelni kellett arra, hogy a gipsz formakövetően legyen kialakítva. A kiegészítés száradása után a Medúza-fej patinájához igazodva a kiegészítés felületét is hasonlóképpen kellett kialakítani, így egységes fémszerű felületet lehetett létrehozni a kőszobor markából elinduló hajtól, a kiegészítésen keresztül a fémfejig.
Felületvédelem: A szobor további védelméhez nélkülözhetetlen volt a felületi védelem. Ennél az igen sérülékeny és érzékeny kőanyagnál elengedhetetlen, hogy a későbbiek során is eredeti fényében jelenjen meg a kiállításban, valamint védett legyen a további szennyeződésekkel szemben, így a felszínt mikroszemcsés viasszal vontam be, ami a mikrorepedésekbe beülve megszünteti a felület túlzott fényszórását, valamint óvja azt a szennyeződésekkel szemben. A későbbiek folyamán ez bármikor eltávolítható, lakkbenzines tisztítással. A Medúza-fejet valamint a kiegészítéseket is bevontam ezzel az anyaggal, így lecsökkentve az esélyét annak, hogy hamar szennyeződjön a felület.
Melléklet
