Mary Silver
Útkeresők
VALAMI BŰZLIK…
Az, hogy Kőnigékkel egy fedél alatt éltünk, egyfelől jó volt, hiszen szemmel tarthattuk őket. Az egykori matulás tanár viselkedése ugyanis már nem csak engem, hanem Pétert is zavarta. Folyton azon járt az eszem, vajon mit forgathat a fejében. Legnagyobb sajnálatomra azonban nem csinált semmi gyanúsat. Legalábbis, nem viselkedett másképpen, mint eddig. Ami azt illeti, próbált beilleszkedni ebbe az új világba. Zsuzsannának ezzel nem akadt problémája. Biztosan azért, mert fiatalabb volt, de sokkal hamarabb felvette a ritmust, mint a vőlegénye, vagy minek nevezzük épp Kőniget. Zsuzsanna, bár eleinte tartózkodott az evilági élettől, igen hamar berántotta őt is a XXI. század örvénye, akárcsak Kalmárt. Apropó, Kalmár. Annak, hogy Kőnig és Zsuzsanna itt voltak, megvoltak az árnyoldalai is. Többek között az, hogy Péterrel már nem is emlékszem, mikor voltunk utoljára kettesben. Ha sikerült elcsípni egy pillanatot, mikor épp senki más nem volt ott rajtunk kívül, alig értünk a másikhoz, Kőnig máris jó érzékkel betrappolt nem csak a szobába, hanem az intimszféránkba is. Persze, igazuk van, ha azt mondják, magunkra vállaltuk, mikor azt mondtuk, hozzánk jöhetnek. De gondoljuk csak végig, hová máshová mehettek volna egy vadidegen világban, ahol senkit nem ismernek. Azon a meleg, nyári napon, mikor Kőnig a fotelban horpasztott, Zsuzsanna pedig rátapadt a Romantica csatornára, Péter és én a másik szobában próbáltuk elviselni a hőséget, kevés sikerrel. Bár, lehet, hogy segített volna, ha a pillanatnyi nyugalmat kihasználva, a harminc fokos szobában nem összebújva és egymást csókolva próbáljuk „hűsíteni” magunkat. - Iszonyatos hőség van – tör elő belőlem az őszinteség teljes sebességgel. Pétert ez láthatóan nem zavarta, mert egy pillanatra sem szakadt el a nyakamtól. Más körülmények között imádtam, mikor ezt csinálta, most viszont, mikor már lassan levegőt sem lehet kapni a melegtől, nem díjaztam annyira. 38
Mary Silver
Útkeresők
- Meleged van? – emelte rám égszínkék szemeit. – Akkor vegyük le a blúzodat, nem kell ez nekünk – és hosszú ujjaival már a gombokon matatott. - Ne vegyük le! – fogtam le a kezét finoman, mire ő ismét rám nézett, és bosszúsan legördült rólam. Nem kellett egy szóval sem mondanom, mi az oka a tartózkodásomnak, tudta ő azt magától is. - Mióta itt vannak, nem voltunk együtt. Ettől lassan már megőrülök. Menjünk el valahová kettesben! - Nem lehet. - Miért nem? - Nem hagyhatjuk őket itthon egyedül. - Azért, mert…? - Te is tudod – fordultam felé szánakozva, hiszen ez a mostani helyzet nekem is épp olyan elviselhetetlen volt, mint neki. - Kőnig most alszik – húzódott hozzám közelebb, halvány mosollyal az arcán, és lágyan megcsókolta az arcomat. Újfent beleborzongtam az érintésébe. – És Zsuzsanna is a tévét bámulja… - folytatta, majd megcsókolta a homlokomat - …ha nagyon csendesek vagyunk… - Nem lehet. - Csendes leszek, ígérem. - És, ha Zsuzsanna ránk nyit? - Miért nyitna ránk? - Inkább ne kockáztassunk! Ne döntsük romba a lelki világát és a belénk helyezett hitét. Ő olyan kedves és ártatlan… Kalmár felhorkant, mint aki nem veszi komolyan, amit mondtam. Sőt, az arcáról egyértelműen lerítt, hogy egy szavamat sem vette komolyan. - Higgy nekem, te ártatlanabb vagy, mint ő. A megdöbbenés kiült az arcomra. Jól értettem, amit Péter mondott? Egyáltalán, valóban azt mondta, amit hallottam, vagy csak a nyári forróság és a Kalmár-hiány űz velem otromba tréfát. - Nem úgy gondoltam – hallottam meg a hangját magam mellől, és némán figyeltem, ahogyan felkönyököl. – Természetesen nem arra értettem, amire gondolsz. Tudod, Zsuzsannának nagyon nehéz gyermekkora volt. Sok mindent megélt már, ami miatt elvesztette lelkének ártatlanságát. Nem vagyok felhatalmazva, hogy beszéljek neked a múltjáról. Ha kíváncsi vagy, kérdezd meg őt. Ha érdemesnek talál, márpedig annak fog találni, minden kérdésedre válaszol majd. 39
Mary Silver
Útkeresők
Egy szót sem szóltam. Jelen pillanatban igazán nem érdekelt Zsuzsanna múltja. Sokkal jobban zavartak azok az elejtett megjegyzések, amik arra engedtek következtetni, hogy bizony a prefekta és Péter sokkal behatóbban megismerkedtek egymással, mint azt állítják. A tény nem zavart volna, ha egy világ választ el tőlük. De sajnos, Zsuzsanna nem volt messze. A szomszéd szoba egyáltalán nem mondható távolságnak. - Andrea, figyelsz? - Persze, hallottam, ami mondtál – válaszoltam közönnyel a hangomban. Próbáltam kiverni a fejemből a makacsul befurakodó képeket kettejükről, és ezért képes lettem volna bármire. Még arra is, hogy a családomról beszéljek. – Nagyi lehet, hogy benéz hozzánk ma is. - Az jó – bólintott Péter szórakozottan. – Kedvelem a nagymamádat. Színt visz a hétköznapokba. - Így is lehet mondani. - Mi a baj? – kérdezte Kalmár, ahogyan megsimogatta az arcomat. Tudtam, hogy épp olyan arcot vágok, mintha a világ épp összeomlani készülne körülöttem. – Az, amit mondtam? Zsuzsanna? - Nem, dehogy! – kezdtem rögtön heves tiltakozásba. Láttam a szemén, hogy egy szavamat sem hiszi. Szörnyű hazudozó voltam, és ezt ő is pontosan tudta. Most mégsem cáfolt meg. Egy pillanatra lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd kisétáltam a szobából. Mire Péter utánam jött, már a szandálomat is felhúztam. - Hová mégy? – kérdezte meglepetten. - Sétálok egyet. - Elkísérlek. - Nem. Egyedül megyek – néztem a szemébe ellentmondást nem tűrőn. - Kérlek, hadd menjek veled! - Nem kell. Mindjárt jövök. - Valami baj van? – lépett Péter mögé Zsuzsanna, és finoman megérintette a karját. Kétlem, hogy Kalmár megérezte volna, nekem viszont olyan volt, mintha alaposan fejbe vágtak volna egy palacsintasütővel, aztán a fejemre ejtettek volna egy zongorát, végül átment volna rajtam egy úthenger. - Nincs semmi baj – erőltettem egy apró mosolyt az arcomra. Most így visszagondolva, leginkább vicsorgásnak tűnhetett. – Csak szükségem van egy kis friss levegőre. Ti csak maradjatok – néztem Péterre, de gyorsan elkaptam róla a pillantásomat. – Azért, ne hagyjátok sokáig aludni Kőniget, mert este aztán nem bírunk vele. Mind tudjuk, hogy mekkora party arc, ha egy kicsit túlalussza magát. 40
Mary Silver
Útkeresők
A humoromat most egyikük sem értékelte. Tán még én magam sem. Zsuzsanna ösztönösen megsejtette, hogy valami nincs rendben, Péter pedig tudta mi bajom, mégsem szólt egy szót sem. - Sietek vissza – mondtam, azzal kiléptem az ajtón, ám mielőtt még behúztam volna magam mögött, meghallottam Zsuzsanna hangját: - Valami baj van, igaz? - Azt hiszem – érkezett Kalmár komoly, megfontolt válasza. Még be sem csukódott mögöttem az ajtó, én már a földszinten jártam. Rohantam, de hogy mi elől, azt magam sem tudtam volna megmondani. Elvégre, a gondolatokat mégsem űzhetem ki a fejemből. Nem futhatok el tőlük, még akkor sem, ha kiskoromban alaposan megtanították, miként vágjuk a rossz gondolatokat a sarokba, és tapossunk rájuk egy óriási, képzelt lábbal. Folyton az járt a fejemben, hogy Zsuzsanna és Kalmár közt több is volt, mint azt ők állítják. Hiszen, minden jel erre utalt. Ezzel nem is lett volna különösebb baj, hiszen mindenkinek van múltja. Csakhogy, ha az ember egy új kapcsolatba kezd, a régivel nem él egy fedél alatt. Elgondolkodtam, vajon mennyire lehet mély Zsuzsanna és Kőnig kapcsolata. És mennyire volt mély Péteré és a prefektáé? Hogy őszinte legyek, egyik válasz sem volt ínyemre. Persze, tudom, mit gondolnak. Nem lehet ilyen naiv kislány, miközben Kalmár Péterrel, Árkod Casanovájával élek. De sajnos az vagyok. Végtelenül naiv, és az az álarc, amivel a határozott nő arcát mutatom a világ felé, semmi, pusztán egy máz, amit majd lemosnak a csalódás első könnyei. Muszáj volt valakivel beszélnem. Ki kellett öntenem valakinek a lelkem, és ki az, akihez mindig fordulhatok, történjen bármi? Igen, a nagyi. Lábaim önkéntelenül is hozzá vittek, pedig, az elhatározás a fejemben csak jóval később született meg. Nagyi kissé meglepetten pislogott rám az ajtó túloldaláról, de nem kérdeztem semmit, betrappoltam a lakásába, és csak mikor végignéztem rajta, akkor láttam, hogy épp készül valahová. Hát persze, a szokásos kártyparty, amit soha, semmiért nem hagyott volna ki. - Ne haragudj, látom épp menni készülsz! – szabadkoztam. - Csak a klubba megyek… Szörnyen nézel ki! Beteg vagy? – pillantott rám aggódón, és a homlokomhoz emelte a kezét. - Jól vagyok, nagyi, semmi baj. Nem zavarlak, majd visszajövök! - Nem mész innen sehová! – kapott el a karomnál fogva, megakadályozva ezzel, hogy kilépjek az ajtón. - De hát, épp kártyázni indultál. 41
Mary Silver
Útkeresők
- Életem, minden nap kártyázhatok. De hány olyan alkalom lesz még, mikor az unokámnak adhatok tanácsot. Gyere, kicsim, ülj le! – húzott be a nappaliba, ahol megcsapott gyermekkorom illata. A levendula légfrissítőre gondolok, ami egész kölyökkoromban végigkísért és valahányszor megérzem, fiatalodom vagy húsz évet, és gondolatban pontosan itt találom magam. Ebben a fotelban, ezek közt a falak közt, hátamat ezeknek a párnáknak vetve. - Úgy, és most mesélj, mi baj? – nógatott, majd felcsillant a szeme. – Terhes vagy? - Nagyi, dehogy – kiáltottam felháborodottan. Még mindig képtelen voltam hozzászokni a szabadszájúságához, pedig volt rá huszonöt évem. De lehet még ötven, akkor sem fogom megszokni. – Nem várok gyereket. - Kár… késnek a dédunokáim. - Nagyi, kérlek! Lehet, hogy még nagyon sokáig várnod kell rájuk. - Baj van a…? – ingatta meg előttem mutatóujját, nekem pedig felszaladt az arcomra egy mosoly. – Pedig olyan tökéletesnek tűnt ez a fiú. Túl tökéletesnek, ha engem kérdezel. - Nagyi! – szóltam rá, de ő csak folytatta. - Emlékszem, a te korodban, mikor már harmadjára voltam huszonöt éves, nagyapáddal már épp azon dolgoztunk, hogy édesanyád megfoganjon… - Nagyi, az Ég szerelmére! Van, amit nem szeretnék tudni rólad és nagyapáról. - Pedig sokat tanulhatna a mai ifjúság a nagyszülőktől. - Nem szeretnék belegondolni, hogy mit. - Kézimunkát például. Persze, nem a horgolásra gondolok. - Nagyi, ne! – kiáltottam fel. – Félek, hogy agyamba égnek ezek a képek, ha tovább folytatod. Váltsunk inkább témát! – vetettem fel, miközben arra gondoltam, vajon az összes korosztályabeli így viselkedhet? Jobb nem is belegondolni. Az viszont biztos, hogy egyikük sem beszéli meg ilyen nyíltan a szexuális életét az unokájával. Miért nem tud az én nagymamám is olyan lenni, mint a többiek? Sütni, főzni, kézimunkázni…Basszus, soha többé nem tudok majd a varrásra gondolni, ha ezt a szót meghallom. - Tehát, mi a gond a te Pétereddel? – kérdezte Nagyi újfent. - Nem vele van a baj. Azaz, nem is erről van szó. Tudod, Zsuzsanna és Péter régen egy pár voltak. - És miattad szakítottak? Te kis huncut. - Nem, nem miattam – tiltakoztam hevesen, majd belegondoltam abba, mi is történt abban a másik világban, és hogy, amit mondtam, nem igazán állja meg a helyét. – Fogalmazzunk
42
Mary Silver
Útkeresők
inkább úgy, hogy nem azért lett vége a kapcsolatuknak, mert Péter és köztem bármi is lett volna. - És mi a baj? Kincsem, azt te sem gondolhatod komolyan, hogy egy olyan férfi, mint a te Pétered soha nem volt senkivel előtted! Vagy, úgy gondolod, hogy még most is éreznek valamit egymás iránt? Néma hallgatásba burkolóztam, ez pedig beszédesebb volt, mintha a táblára írt válasszal a nyakamban járkáltam volna fel-alá. - Tudod – kezdte pillanatnyi hallgatás után - ,van úgy, hogy az ember nehezen ereszt el egy régi kapcsolatot vagy szerelmet. Mit gondolsz, anyád miért nem tud megmaradni egyetlen férfi mellett sem? Apád miért váltogatja úgy a nőit, mint más a fehérneműjét? Azért, mert még mindig szeretik egymást, és a másikat keresik az aktuális partnerükben. Szerinted én miért maradtam egyedül nagyapád halála után? A legszebb korban voltam. Alig múltam negyven éves, mégsem mentem újra férjhez. Mert nagyapád emlékét semmi és senki nem tudta kiölni belőlem. És tudod, miért más a te helyzeted? Mert Péter veled akart új életet kezdeni, nem pedig Zsuzsannával. Veled akar családot alapítani és veled akarja leélni élete hátralevő részét. Higgy nekem, tudom! Látom a szemében. Látom, ahogy rád néz. Kicsim, ha ez nem szerelem, akkor mi az? Felsóhajtottam, és egy pillanatra lehunytam a szemem. Nagyinak igaza van. Mégha volt is valami Péter és Zsuzsanna között, az már a múlté. Ha sokáig győzködöm magam, talán el is hiszem. - De, ha valóban aggaszt ez a dolog, beszéljétek meg! – hallottam meg újból nagyi hangját. – Biztos vagyok benne, hogy csak mereszteni fogja azokat a gyönyörű kék szemeit, és azt sem tudja majd, miről beszélsz. - Lehet, hogy igazad van. - Lehet? Egy ilyen vén csontnak, mint nekem? Édes kislányom, akármi legyek, ha nincs igazam. Most pedig irány haza! Remélem, anyáddal nem beszéltél, mert még a végén örömtüzet gyújt, hogy szétmentetek. Ez pedig, ugyebár nem igaz. - Persze, hogy nem. - Helyes. Szóval, mi a helyzet a dédunokáimmal?
Fáradtan, ám némileg nagyobb lelkesedéssel értem haza, ahol is igen különös látvány fogadott.
Zsuzsanna
a
hálószoba
kulcslyukára
összpontosította, hogy hallgatózzon.
43
tapadva,
minden
figyelmét
arra
Mary Silver
Útkeresők
- Meg vagyok döbbenve! – szólítottam meg játszott feldúltsággal, mire ő azonnal elugrott az ajtótól és kissé riadtan tekintett rám. – Remélem, nem Péter öltözködik odabent! - Jaj, dehogy! Mit gondol rólam? – szabadkozott szemlesütve, én pedig úgy véltem, jobb, ha megtartom magamnak a róla való gondolataimat. - Akkor Kőnig? - Nem, mindketten bent vannak. - Ejha – csettintettem egyet a nyelvemmel, amivel sikerült újból zavarba hoznom. - Épp beszélgetnek. - Megdöbbenésem határtalan. Maga hallgatózott, Zsuzsanna? - Dehogy! Informálódtam – mosolygott rám elégedetten. - És miről van szó odabent? - Péter valami feladatról beszél Lajossal. Nem értettem igazán – vallotta be őszintén, majd ismét rám emelte a tekintetét. – Andrea, hinnie kell nekem! Nem tudom, miért vagyunk itt. Egyszer csak itt termettünk. - Ebben hiszek magának. De Kőnignek nem. - Ezt nem értem. - Nem baj, húzódjon odébb, hadd férjek én is oda! – léptem mellé, és teljes szinkronban hajoltunk vissza a kulcslyukhoz. Természetesen, szó sem lehetett hallgatózásról. Ellenben, információszerzésről annál inkább. - Már megmondtam, hogy semmi közöd hozzá! – hallottam még Péter indulatos hangját az ajtó túl feléről. – Most én kérdezek és te válaszolsz! Ne próbáld nekem bebeszélni, hogy semmi feladatot nem kaptatok! Ha valaki átkerül egy másik világba, annak oka van! - Nem kaptunk – válaszolt közömbös hangnemben König, nekem pedig átfutott az agyamon, hogyha ez igaz, ezek örökre a nyakamon maradnak. – Én kaptam. Zsuzsannának ehhez semmi köze. Azt sem tudom, hogy került ide. - Szóval, feladatod van. - Igen. - És mi az? - Hát a tiéd? – hallottam meg Kőnig nyugodt hangját. Érdekes volt, hogy ahogy az ő hangja nyugodtabbá vált, Péteré úgy lett egyre idegesebb. Nem mellesleg pedig, Kőnig elég hülye, ha nem tudja, Kalmár feladata az, hogy mi ketten végre együtt legyünk, mindenféle koloncok nélkül. - Nekem nincs feladatom. - Dehogy nincs – tiltakozott König. – Tudom, hogy van. Mindenkinek van. 44
Mary Silver
Útkeresők
Egy pillanatnyi csend állt be, én pedig visszatartottam a lélegzetemet. Lehetséges, hogy Kalmár nem volt teljesen őszinte? És egyébként is, miféle feladatokról blabláznak? Dühítő volt, hogy sem Zsuzsanna, sem pedig én nem tudtuk, miről van szó. Bár, utóbbi jobban idegesített. - Hagyd őt békén! – szólt fojtott hangon Péter. – Ne gyűlöld ennyire! - Gyerek vagy még. - Nem vagyok gyerek! Egy harminc éves embert nem nevethetsz gyereknek! - Nem a korod alapján válsz felnőtté! Ha majd látod, mi folyik körülötted, akkor nősz csak fel igazán. Addig nem vagy felnőttebb, mint az a lány, akivel ágyba bújsz! Azt hiszem, egyetlen dolog mentette meg Kőniget attól, hogy őrültként berontsak a szobába, és Péterrel együtt a torkának ugorjak, ez pedig az volt, hogy megcsörrent a mobilom. - Basszus! – káromkodtam el magam, és Zsuzsannával együtt még időben ugrottunk el az ajtótól, mielőtt az kinyílt volna. – Halló! Csaba volt. Azt szerette volna tudni, hogy áttehetjük-e a szokásos heti ellenőrzésünket holnapra. Természetesen igent mondtam. Egyfelől, mert Kalmárék már ott toporogtak körülöttem, másfelől, mert éreztem a levegőben vibráló feszültséget és úgy gondoltam, magamra vállalom a tűzoltó feladatokat. Gyorsan megszakítottam a hívást és próbáltam valahogy feldobni a hangulatot Zsuzsannával együtt, de nem arattunk osztatlan sikert. Alig vártam, hogy a vacsorának és ezzel együtt az egész napnak vége legyen. Túl sok volt ez nekem. Zsuzsanna és Péter, aztán Péter és Kőnig… Kalmár ugyan lefekvés előtt bejött elköszönni, de csak egy szórakozott csókot nyomtam a szája szélére. Érezte, hogy baj van, bár kétlem, hogy tudta volna, mi az, így egy kicsit csalódottan battyogott vissza az ágyába. A napsugaras hangulat kitartott még másnap reggel is. Hidegebb volt, mint az Északi sarkon, pedig odakint melegrekordok dőltek meg. Mégis, örömmel intettem nekik búcsút délután, és indultam Csabához kivizsgálásra. Kalmár húzta a száját. El akart kísérni, de én nem hagytam. Szükségem volt egy kis magányra. Meg, neki sem árt, ha egy kicsit újragondolja a dolgokat. Legyen csak lelkifurdalása! Miért is?
Csaba, ahogy mindig, most is jókedvűen fogadott. Rám villantotta tökéletes mosolyát, mintha az égvilágon semmi baja nem lenne, holott… Egy kicsit rosszul is éreztem magam. Elvégre, hol vannak az én problémáim az övéhez képest?
45
Mary Silver
Útkeresők
- Úgy látom, minden rendben – nézett fel rám kedvesen a vizsgálat befejeztével. – Bár, kicsit nyúzottnak tűnsz. Alszol te rendesen? - Hát, nem mondanám… - Jó neked! – kacsintott rám cinkosan, én pedig teljesen elpirultam. - Nem azért, amit gondolsz! – tiltakoztam határozottan. – Vendégeink vannak, és kissé nehezen férünk el. - Miért nem mennek szállodába? - Nem lehet. - Rokonok? - Nem, Péter barátai. Csaba megforgatta a szemeit és sokat sejtetőn felsóhajtott. - Alig vagytok együtt pár hete és máris a nyakadra hozza a barátait? - Ez most vészhelyzet. - És mikor mennek el? - Ez a fele a vészhelyzet. - Tán átszöktek a zöldhatáron? – nevette el magát jókedvűen, én pedig magamban mosolyogtam, hogy nem is sejti, milyen közel jár az igazsághoz. – Sietsz haza? – kérdezte már kicsit komolyabban. – Van egy kis időm. Nem iszunk meg egy kávét? - Miért ne? Ha tudtam volna, hogy ezzel az egyszerű baráti gesztussal milyen bajt hozok a fejemre majd a jövőben, biztosan nemet mondtam volna. De igent mondtam, így az elkövetkezendő közel másfél órát a kórház büféjében töltöttük. Nem terhelném önöket a beszélgetésünkkel, legyen elég annyi, hogy elrohant az idő, mikor végre rá mertem kérdezni, mi a helyzet náluk, otthon. - Ha nem akarsz, akkor persze ne válaszolj! Csak egy baráti kérdés. - Örömmel válaszolok, mert végre van valaki, akivel beszélhetek erről az egész őrületről. A kollegáim úgy tudják, hogy egy másik férfi miatt váltunk el, nem pedig egy nő miatt. - Már el is váltatok? - El – bólintott, miközben belekortyolt a kávéjába. – A hét elején. Nem szerettük volna húzni a dolgot. A gyerekek miatt nem lett volna jó. Szegény gyerekeknek nem az lesz a legnagyobb gondjuk, hogy a szüleik elváltak, hanem az, hogy az anyjuk egy másik nővel él együtt. - Sajnálom. - Már jobb. Eleinte kicsit nehéz volt elfogadni, és kétlem, hogy nagy boldog család lennénk, de megoldjuk. 46
Mary Silver
Útkeresők
- És mi van a srácokkal? - Az anyjuknál maradnak, de a bíróság megosztotta a felügyeletet. Szóval, akkor viszem el őket, amikor akarom. - Ez jó. Nem kell könyörögni az állatkertért a nejednek. - Elfelejtettem, hogy te is elvált szülők gyereke vagy. - Minimális lelki sérüléssel – mosolyodtam el, ő pedig visszamosolygott. Szomorúan ugyan, de legalább megtette. Persze, ki ne borulna ki a helyében, nem igaz? - Legalább tudod, mire figyelj majd, ha férjhez mész. - Van, amit nem lehet kivédeni – tettem hozzá nagy bölcsen, majd mikor rájöttem, mekkora baromságot mondtam, szabadkozni kezdtem. – Ne haragudj, nem úgy… - Tervezitek hát a házasságot? Mázlista ez a te Pétered. - Ezt majd mondd meg neki is! - Gond van? Vannak olyan pillanatok az életben, mikor az ember száján kissé meggondolatlan dolgok csusszannak ki, amit szívesen visszaszívnának. Ez is egy ilyen volt. - Elszaladt az idő, mennem kell! Vannak olyan pillanatok, mikor az ember lánya hülyeséget csinál, amik később az egész jövőjét befolyásolhatják. Ez is egy ilyen volt. Felpattantam és elköszöntem Csabától. Amíg kiértem a büféből, végig magamon éreztem a pillantását, ez pedig nem sok jót jelent. Gyorsan kocsiba vágtam magam, hogy minél hamarabb hazajussak. Természetesen, a délutáni csúcsot azért így is sikerült kifognom, így a nap már lemenőben volt, mikor hazaértem. Miközben a kulcsot próbáltam beilleszteni a zárba, csendben átkoztam magam a hülyeségeimért, amiket ma elkövettem. A cselekedetemből és szavaimból Csaba akár téves következtetésre is juthatott. Aztán azzal nyugtattam magam, hogy ez butaság. Elvégre, ő orvos. Az orvosok, pedig nem hülyék. Mikor végre beléptem a lakásba, csak akkor tűnt fel, hogy gyanúsan nagy a csend. A konyhából hallottam csak némi zajt és mikor belestem, kis híjján leesett az állam. Péter sürgölődött ott és éppen az asztalt terítette. - Hamar hazaértél – lépett hozzám, és megcsókolt a homlokomon. - Mit művelsz? – néztem körbe kissé zavartan. - Épp megleplek. Csak picit hamarabb jöttél, mint számítottam. - Főztél? – szippantottam bele a levegőbe, miközben ő lesegítette rólam a kabátomat és egy laza mozdulattal a kanapéra dobta. 47
Mary Silver
Útkeresők
- Nem igazán – ölelte át a derekamat, és közelebb húzott magához. - Akkor Zsuzsanna főzött? - Nem mondhatni. - Gondolom, nem a ház előtti fáról szedted le a töltött csirkét. - Ne légy ilyen pikírt! – csókolt bele a hajamba, majd egyre lejjebb halad, míg én finoman el nem toltam magamtól. - Hol vannak Kőnigék? - A nagymamádnál. - Hol? - Emlékszel, hogy beszéltünk róla, milyen régen voltunk már kettesben? Gondoltam, megejthetnénk már egy romantikus estét. Megkértem a nagymamádat, hogy egy éjszakára fogadja be Zsuzsannáékat. Az ő ötlete volt, hogy rendeljünk vacsorát. Bevallom, a főzéssel csúnyán felsültem. De a romokat már eltakarítottam, míg a mamád a rendelést intézte. Lehunytam a szemem és elmosolyodtam. Ennél szebbet el sem tudtam volna képzelni. Nekem még egyetlen férfi sem rendezett romantikus estét. A tény pedig, hogy Péter megpróbálkozott a főzéssel… - Ez annyira aranyos volt tőled – fontam nyaka köré a karjaimat, miközben ő a hátamat simogatta. – Az, hogy próbálkoztál, többet ér, mint a legromantikusabb éjszaka. - Nos, remélem, ez nem így van! - Hogy vetted rá a nagyit, hogy pesztrálja Kőnigéket? - Ami azt illeti, komoly munkám fekszik benne, és bizony igen kemény alkukba kellett bocsátkoznom, hogy célt érjek. Megígértette velem, hogy ma éjszaka hozzákezdünk a dédunokák gyártásának. - Akkor ne okozzunk neki csalódást – nevettem fel jóízűen, és hagytam, hogy Kalmár megcsókoljon. A vacsora már nem volt fontos. A csirke teljesen kihűt, a fagyi pedig teljesen megolvadt…
48
