1. fejezet Elizabeth Rose átlagosnak tűnő , 17 éves tinédzser volt, azzal a különbséggel, hogy rendelkezett egy különleges adottsággal: teliholdkor vámpírrá változott. Már egészen megszokta ezt a helyzetet, habár rajta és halott édesapján kívül senki nem tudott róla. Jobb volt ez így. Édesanyja, Marion ügyvéd volt a birmingham-i bíróságon, de nemrég kapott egy jobban fizető állást Londonban, így a család felköltözött a nagyvárosba. Elisának volt egy öccse is, Adam. Édesapja, William két éve meghalt, rákban. Azóta csak hármasban éltek, habár nyugodtan mondhatjuk, hogy ketten éltek, egy pedig dolgozott állandóan: ez volt Marion. A gyerekek egész nap nem látták, estig munkában volt. A bejárónőjük csinált mindent: mosott, főzött, takarított. Mivel Londonba is magukkal hozták, a két gyerek rájött, hogy ez az életmód soha nem fog megváltozni. Bár Elisának jó volt így is. Igyekezett minél jobban elszakadni családjától érzelmileg. Tudta, hogyha betölti a 18-at, veszélyes lesz rájuk, ugyanis akkor kezdi el megkívánni a vért. Ha pedig megkívánja, akkor ölni fog. Már fontolgatta, hova mehetne a születésnapja után. Egy vasárnapi napon érkeztek meg az új házukba. Hatalmas volt, és nagyon szép. - Fel nem foghatom, mi a fenének kell nekünk egy bazi nagy ház. Csak 3-an vagyunk, vagy már elfelejtetted?- kérdezte gúnyosan Elisabeth az édesanyjától. Marion csúnyán nézett a lányára. - Fel nem foghatom, miért beszélsz velem ilyen hangon? Remélem, az iskolában normális leszel. - Anyu, eddig sem szóltam senkihez a suliban, max. a tanárokhoz, ha kérdeztek. Ebben a suliban sem fogom törni magam. Vetett egy utálkozó pillantást a házra, majd bement. Marion szigorúan nézett utána. Tudta, hogy ez lesz, mégsem készült fel rá eléggé. 1
- majd megnyugszik.- szólalt meg Adam, aki ekkor szállt ki a kocsiból. Nagyon hasonlított Elisára, már csak azért is, mert nővére inkább fiús cuccokat hordott. Volt, hogy ikreknek nézték őket, fiú ikreknek. Marion próbálta többször is rávenni Elisát arra, hogy viselkedjen kicsit nőiesebben, elvégre nemsokára nagykorú lesz, de hiába. A lány makacs volt, mint egy öszvér. - Ezt te sem hiszed el.- mondta Adamnek, majd ő is bement. A fiú megrázta a fejét. „Mindig ez van”- gondolta- „ Mindig bunkó velünk. Nem értem, egyszerűen nem értem.” Felnyalábolta a táskáját és követte édesanyját. A ház tényleg hatalmas volt. Büszkélkedett még egy emelettel plusz egy padlással, illetve egy garázzsal, ahová a konyhán keresztül lehetett eljutni. A földszinten volt az étkező is és a nappali, ami akár egy mozi teremnek is beillett volna. Egy falépcső vezetett fel az emeletre, ahol további három szoba helyezkedett el egymás mellett. Ráadásul mindegyik szobához tartozott egy kisebb zuhanyozó. Adam ezt nagyon jó néven vette. - na végre, külön fürdőm van!- kiáltotta boldogan és beleült a kádjába.- Elegem volt a sok női holmiból. Ebben a fürdőszobában csak férfi cuccok lesznek! - csak azt ne mondd, hogy te már férfi vagy.- mondta közömbös hangon Elisabeth. Bejött, hogy megnézze öccse szobáját is( ami mellesleg nagyobb volt, mint az övé). - egyébként úgy illik, hogy az idősebb kapja a nagyobb szobát, de lásd, kivel van dolgod…átengedem. Úgysincs sok holmim. Nem is tudnék mit csinálni ebben az óriási barlangban.- vetett egy fitymáló pillantást öccsére, aztán kiment. Adam pedig köpni- nyelni nem tudott. Elisa azonnal bezárkózott a szobájába. Kiszórta az összes holmiját az ágyára, majd szépen elkezdte sorba rendezgetni őket. Nem volt hanyag és rendezetlen: mindig rendben tartotta a szobáját és a holmijait. Igazából nem is volt sok ruhája, és ami meg volt neki, nem mondható épp változatosnak. Vagy farmert vagy melegítőt hordott: ennél több választási lehetőséget nem adott magának. Szoknyát egyáltalán nem hordott, más nőies cuccokat meg pláne nem. ( Szerencsére a baseball sapka nem tartozott a kellékek közé.) Ha a haját kibontva hordta volna, mindenki irigykedett… volna. Gyönyörű aranyszőke haja volt, szinte már természetellenes. Nem épp egy vámpíros szín a szőke, az igaz, de teliholdkor a fekete árnyalta be. Volt, hogy édesanyja azt hitte, befestette a haját, mert maradt néhány fekete csík benne. - Holnap telihold lesz.- mondta magának, amikor ránézett a naptárra. Egyedül a naptárjához fűzték gyengéd szálak, hiszen ez volt a „ segítője”. Alighogy befejezte szekrénye rendezgetését, Marion rontott be a szobájába. - Kicsim, ma én csinálok vacsorát, képzeld! Azt szeretném kérdezni, mit ennél szívesen? Elisa értetlenül nézett rá: még hogy ő főz? - Te nem is tudsz főzni.- mondta végül. Marion elpirult. - Hát…igaz, hogy nem vagyok háziasszony, de valamit össze tudok ütni. - Hol van Anne? - ma szabadnapot adtam neki. Elvégre neki is be kell költöznie az új lakásába. Ami egy utcányira van innen.- idegesen nevetgélni kezdett. Mindig ezt csinálta, ha zavarban volt, ami a lánya közelében gyakran előfordult. Elisabeth azonban nem nagyon figyelt rá: az íróasztalát kezdte el rendezni. Marion tehetetlenül állt az ajtóban. - nekem mindegy, mi lesz, csak ehető legyen. - rendben. Azért megkérdezem az öcsédet is. - Jó.
2
Marion szomorúan nézett Elisára. Még valamit mondani akart, hogy beszélgessenek egy kicsit, de nem volt ötlete. Végül Elisának elege lett, és szembefordult vele. - Anyu, ne most pótold be az elvesztegetett, lassan 18 évet, ami alatt körülbelül annyit törődtél velünk, mint az angol királynő George Bushal. Inkább Anne-t tudom az anyámnak tekinteni, bocsi. Ez szíven ütötte Mariont. Való igaz, hogy nem törődött a gyerekeivel a munka miatt, de szerette őket. Csak nem igazán mutatta ki. - Mindent megteszek, hogy nektek jó legyen, és ez a hála?- kérdezte halkan. - Anyu, ne játszd a bazári majmot, kérlek. Ha kész a vacsi, szólj. Szia!- mondta Elisa közönyösen és kicsukta Mariont. Megvetette az anyját. Leginkább a nevén szólította volna, nem pedig anyának. De ennyire gonosz azért nem akart lenni. Marion csak állt szótlanul az ajtó előtt. „ Utál engem. Utál, és erre minden oka megvan.” Bekopogott fia szobájába. - Tessék!- hallatszott bentről. - csak én vagyok. Mit szeretnél enni vacsorára? Ma én főzök. Adam szeme felcsillant. -Máris vacsizunk? Ez oltári! Hát akkor…lássuk csak.. Betsy mit szeretne enni? - A nővérednek mindegy. Adam észrevette, hogy édesanyja szomorú valami miatt…vagy valaki miatt. - megint mondott valamit?- kérdezte. - Áh, csak a szokásos. Nem érdekes. Na, mi legyen?- próbált mosolyogni, de nem igazán sikerült. Adam viszont egyre dühösebb lett a nővérére. - legyen kínai. Csináld meg, én addig elintézem ezt a fruskát.- mondta, és áttrappolt Elisa szobájába. A lány még mindig pakolt, de abbahagyta amikor testvére majdnem feltépte az ajtót. - Nem tanultál meg kopogni? - Ide figyelj! Miért vagy ekkora tuskó?! Hm?! Anya jót akar nekünk, értünk dolgozik annyit, te pedig úgy beszélsz vele, mint egy utolsó senkiházival!! Elisát megdöbbentette Adam heves kitörése. Még soha nem látta ilyennek. - ne szólj bele.- mondta végül és visszafordult az asztalához. Ám Adam nem hagyta magát. Megragadta nővére kezét, és maga felé rántotta. Elisa felsikoltott. - Ez fáj!!! - Anyunak is fáj, hogy így viselkedsz vele!!!- acsarkodott tovább, és még jobban szorította a kezet. Elisa próbálta magát kiszabadítani, de nem volt olyan fizikumú, mint testvére, aki heti háromszor edzett. - Kérj tőle bocsánatot!! - Eressz már el! - KÉRJ BOCSÁNATOT! - ERESSZ EEEEELL!!!!- sikította és egy jól irányzott ütéssel leterítette Adam- et. A fiú orrát fogva összecsuklott. Elisabeth elkezdett sírni, amit életében eddig ha egyszer tett. Iszonyatosan fájt a karja. Adam nagy nehezen felült: vérzett az orra, de nem volt vészes. Rémülten nézte nővérét, aki közben beült a sarokba, és csendesen sírdogált. A sikításra Marion is felkapta a fejét és felrohant az emeletre. Ahogy berontott a szobába, azonnal elsötétült a tekintete. - Mi folyik itt?- kérdezte szigorúan. Adam vérző orrát szorongatta, közben konokul bámulta Elisabethet. A lány már nem sírt, de az arcán még látszottak a könnyek. Felállt és szembefordult öccsével. Marion pillantása a két testvér között cikázott. Fel nem tudta fogni, mi válthatott ki ilyen veszekedést közöttük. Soha nem marakodtak- eddig. - Elmagyarázná végre valaki, hogy mi történt?- kérdezte türelmetlenül.
3
- Semmi.- mondta Elisa, aztán fogta magát, és kiment.- Elmegyek, kiszellőztetem a fejemet.- kiáltotta vissza. - De a vacsi… - Hagyd, anyu.- szólalt meg Adam. Ő még mindig a szoba közepén állt, csak most édesanyját bámulta olyan kitartóan, mint az előbb nővérét.- Megyek aludni. Nem kérek vacsorát.- körülnézett Elisa szobájában, aztán ő is kiment. Marion elcsüggedt. - Pedig már majdnem kész.- sóhajtotta. Visszament a konyhába és főzött tovább. „ Majd én megeszem.”- gondolta. Ezalatt Elisa már elég messze járt a házuktól. Ment, amerre látott- vagyis inkább nem látott, mert a fejét lehajtotta. Szóval, ment, amerre a lábai vitték. Dühös volt magára, amiért sírt. Utált sírni. Neki az nem megkönnyebbülés volt, hanem csak még idegesebb lett tőle. Utoljára 5 éves korában pityergett, amikor egy teliholdas éjszakán először vámpírrá változott. Akkor nagyon megijedt, átszaladt édesapja dolgozószobájába, és beleugrott William ölébe. Édesapja megígértette vele, hogy soha nem fog sírni. - Ez a kór, vagy nem is tudom, minek nevezzem, csak rosszabbodni fog. Mire 18 éves leszel, már vért is fogsz inni…talán ölni is fogsz. Tudom, szörnyen hangzik, de muszáj megértened: nem törhetsz össze! Csak saját magadra fogsz tudni támaszkodni, illetve egyetlen bizalmasodra, akit remélem, jól választasz meg. Ígérd meg nekem kislányom, hogy soha az életben nem fogsz sírni! Különben tönkremész. Az egész életed menekülés lesz, és ezt csakis érzelmek nélkül tudod majd végigcsinálni. Megfogadta a tanácsot: még édesapja temetésén sem sírt. Sokan meg is rótták érte, de nem érdekelte. Úgy érezte, ezzel adózik apja emlékének. Most pedig valóságos rémálomként élte meg, hogy folytak a könnyei. - nem szabad elgyengülnöm.- suttogta maga elé. Ekkor felnézett az égre, a Holdra, ami már majdnem teljes volt, és elkiáltotta magát: - ERŐS VAGYOK! Le foglak győzni, hallod?! A szemeiben az elszántság tüze égett. Megfordult és elindult visszafelé.
2. fejezet - Jó reggelt! Elisabeth kelletlenül kinyitotta a szemeit és testvére arcát pillantotta meg. Adam félszegen mosolygott. Elisa nyújtózkodott egy hatalmasat, majd kiszállt az ágyból. - Anyu?- kérdezte, miközben a szekrényben kutakodott. - Már elment rég.- hallatszott a felelet.- Megyünk együtt a suliba? Elisa megfordult és úgy nézett öccsére, mintha egy másik bolygóról jött volna és épp azt mutogatja, hogy: E.T. hazatelefonál! - Minek? Te egy évvel alattam vagy. Megoldod egyedül is, nem? Adam valahogy nem is várt más választ. Felállt és kiment. Nővére nem zavartatta magát. Gyorsan felöltözött, még gyorsabban megreggelizett, aztán meglepő módon, szép lassan indult el az iskola felé. Szeretett sétálni, ezért a reggeli teendőket igyekezett hamar elvégezni, hogy élvezhesse a szabad levegőt. Útközben találkozott Anne- vel is, a bejárónővel. - Jó reggelt, Anne!- köszönt. - Jó reggelt, Betsy! Sok sikert az első naphoz az új iskoládban!- mosolygott Anne. Elisa is visszamosolygott, de ez a smile csak addig tartott, ameddig Anne el nem ment. Ahogy sírni nem sírt, úgy mosolyogni se sokat mosolygott. Egyedül Anne-re
4
szokott, mert őt nagyon szerette. És Anne is őt. Nem hazudott Marionnak, amikor azt mondta, hogy Anne-t inkább tudja anyjának tekinteni, mint őt. De azért igyekezett távol is maradni a bejárónőtől. Az iskola nem volt messze az otthonuktól: körülbelül 20 percre. Ahogy az iskolakapu elé ért, megpillantotta Adam-et, amint kezeit tördelve álldogál, és nézi a diákokat. Odament hozzá. - Még nem mentél be? Hisz előbb eljöttél, mint én. Testvére szégyenlősen ránézett. - Én..én csak…még erőt gyűjtök. Igen.- mondta és tekintete újból a diáktömegre vándorolt. Rengetegen jártak ebbe a suliba, mind más és más nációból. Voltak itt is rockerek, meg punkok, meg szőke cicababák- Elisa mégis úgy érezte, hogy ismét ő lesz a különc. De nem igazán érdekelte, csak attól tartott, hogy öccsét bántani fogják miatta. Az előző suliban is állandóan cikizték, de ugyanakkor voltak barátai is, akik kiálltak mellette. Elisa pedig barátok nélkül élt, és fog élni ezután is. Egyetlen bizalmasa lesz majd, de még nem találta meg azt az embert, akivel megoszthatná a titkát. Viszont az idő egyre fogyott: kevesebb, mint fél év múlva betölti a 18-at. Sietnie kell. - Betsy! Elisa felpillantott. Öccse befelé készülődött. Már csak ők ketten voltak kinn, mindenki bement. A lány is elindult. Ahogy közeledtek az épület felé, vegyes érzelmek öntötték el őket. Adam nagyon izgult, de már várta a fizika és kémia órákat, hogy fitogtathassa tudását. Elisabeth azonban unott volt. Tudta, hogy megint el kell rejtenie intelligenciáját, és ez már nagyon fárasztotta. Ha nem lett volna vámpír, már rég ő lenne az évfolyamelső. Elhessegette a gondolatot. „ Nem szabad. Nem árulhatom el magamat. Nem küldhetnek tanulmányi versenyekre, mert ott a tudomány embere testesíti meg a zsűrit- a tudomány pedig veszélyes rám. El akar kapni. De én meglógok előle!” - Én erre megyek.- szólalt meg Adam. Elisa ránézett. Öccse intett egyet, aztán elindult az ellenkező irányba. Elisa tűnődve nézett utána. „ Talán ő…nem. Nem lehet. Ő az öcsém. Neki biztonságban kell lennie.” Megfordult, és odament a portáshoz. - Elnézést, meg tudná mondani, hol van a 12. D. terem? - tessék felmenni a második emeletre, ott pedig bal oldalon az első ajtó. - Köszönöm. Elindult felfelé. Nem is nézett körbe. Nem érdekelte, hova fog járni. Már úgyis csak egy évet kellett lehúznia- az már mellékes volt, hogy hol. Lassan felért az osztálya ajtajához. Kopogott, majd bement. Egy tágas terembe érkezett. Legalább 20-an ültek a padokban, plusz a tanár, aki kedvesen mosolygott Elisára. - Gyere csak beljebb!- mondta és odament hozzá.- Szia, az én nevem Ronald Taylor, én leszek az osztályfőnököd, egyben angol tanárod is. Üdvözöllek nálunk! Odavezette a tábla elé, és bemutatta az osztálynak. - Fiatalok, ő itt Elisabeth Rose, Birmingham- ből jött ide a családjával. Az öccse is ide fog járni, Adam, igaz? Csak ő egy évvel fiatalabb. Kérlek, segítsetek neki a beilleszkedésben. - Hol fogok ülni?- kérdezte Elisa. Ronald egy ablak melletti padra mutatott. Elisa leült. Közvetlenül mellette egy barna hajú, barna szemű fiú ült, aki már azóta bámulta, hogy belépett az ajtón. Hirtelen a kezét nyújtotta a lánynak. - Helló, az én nevem Edward Wall. Örülök, hogy itt vagy.- szélesen mosolygott. Elisa unottan nézett rá, de nem fogott kezet Edwarddal.
5
- Az én nevemet hallhattad. Én annyira nem örülök, hogy itt vagyok, de ez van. Edward arcára ráfagyott a mosoly. Igazából, nem gondolta, hogy egy lány ellen tud állni a mosolyának- de nem adta fel. Szerette a kihívásokat. - csak szólíts Ed-nek. – ütötte tovább a vasat. - Te pedig ne szólj hozzám.- hangzott az egyértelmű válasz. Edward tovább folytatta volna az ostromot, de a tanár rászólt: - Mr. Wall, kérem ne az óra kellős közepén avassa be Miss Rose-t az iskolai dolgokba. Inkább mondjon egy- két drámát Shakespeare- től! Edward elvörösödött, a többiek pedig nevettek. Még Elisa szája is megrándult. - Hallgatom, Mr. Wall!- mondta Mr. Taylor. Várakozva nézett a fiúra. Az említett vett egy nagy levegőt, de mielőtt megszólalhatott volna, egy lány az első sorból hátramutatott Elisára. - tanár úr, az új lánynak kellene megmutatnia, hogy mit tud. Hogy érdemes- e egyáltalán arra, hogy a mi kitűnő tanulmányi átlaggal rendelkező osztályunkba járjon!- nyafogó hangon mondta ezt, és közben gonoszul mosolygott Elisára. - Ugyan már, még csak most jött!- vette védelmébe a lányt Edward. - Eddy, egy angol lánynak illik tudnia Shakespeare drámáinak a címét! Ez alapkövetelmény egész Európában, sőt Amerikában is!- nézett az előbbi lány most Edwardra. A fiúnak szemlátomást nem tetszett, hogy Eddy-nek szólították. Elisa rögtön leszűrte, hogy ennek az affektáló csirkének nagyon tetszik „Eddy”. - Igaza van Miss Kimberly- nek. Ez alapkövetelmény. Elisa felállt. Az egész osztály őt nézte. A hátsó sorokban izgatott suttogás hallatszott, de a tanár leintette őket. - Csend legyen ott hátul! - Shakespeare munkásságát 3 korszakra lehet osztani.- kezdte Elisa. Azonnal csend lett. Mindenki feszülten hallgatta.- Az első korszaka 1587- től 1601-ig tartott. Ekkor írta nagy királydrámáit: III. Richárd, IV. Henrik, II. Richárd, János király, V. Henrik. De írt vígjátékokat is: Felsült szerelmesek, Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, Szentivánéji álom, Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Vízkereszt, vagy amit akartok, A velencei kalmár. Továbbá ebbe a korszakába sorolható a Julius Caesar, Rómeó és Júlia valamint a Hamlet. A második korszaka 1601-től 1608-ig tartott. Főleg tragédiákat írt: Othello, Lear király, Machbeth, Antonius és Kleopátra, Coriolanus. Fanyarság, keserűség jellemzi vígjátékait is: Minden jó, ha vége jó, Troilus és Cressida, Szeget szeggel. A harmadik korszaka 1608-tól 1613-ig, a Globe leégéséig tartott. 4 művet írt: Téli rege, A vihar, Pericles, Cymbeline. Ennyi elég?kérdezte. A tanár elképedve bámulta őt. - Ez igen!- kiáltott fel, majd megtapsolta a lányt.- Ez már valami! Szeretném, ha ezentúl mindenki így felelne. Köszönöm, Elisabeth!- aztán elvörösödött.- vagyis, Miss Rose. Leülhet. Elisa leült, de nem érezte jól magát. Tudta, hogy az egész iskolában pletykálni fognak róla, hogy már az első órán kivágott egy olyan feleletet, ami mindegyik tanár gyönyörűségére válhatna. És mindezt köszönheti annak a cicababának. - Ez egyszerűen fantasztikus volt!- lelkendezett halkan Edward. Nagyon boldog volt, hogy ismét van valami oka, hogy hozzászóljon Elisához. Ám a lány nem figyelt rá. Az óra további része nyugodtan zajlott. Elisát nem kérdezték többet, és ő ennek nagyon örült. Mindazonáltal érdekesnek tartotta az órát, Ronald tanár úr minden szavát az elméjébe véste. Látszott a férfin, hogy imádja a munkáját, és élvezi, hogy a diákok figyelnek rá. Értette a dolgát. Hamarosan kicsengettek. Mindenki pakolászni kezdett.
6
- Kérek mindenkit, hogy amiről ma szó volt, azt tanulják meg. Feleltetni fogok belőle!- mondta a tanár úr, aztán kiment. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, az első sorból három lány odament Elisához, és karba tett kézzel megálltak a padja előtt. Elisa felnézett. - Szeretnétek valamit?- kérdezte unottan. A lányok egymásra néztek, közben pedig gonosz mosoly jelent meg az arcukon. - Gondoltuk bemutatkozunk.- nyafogta a cicababa.- Az én nevem Maggie Kimberly. - Én Sarah Newman vagyok- mondta a mellette álló. Ő is festett szőke hajjal és szemérmetlenül rövid szoknyával volt megáldva. - Engem pedig Christina Moore-nak hívnak.- mutatkozott be a harmadik is. Ő is tök ugyanúgy nézett ki, mint két barátnője. „ Ezek ikrek, vagy mi?”- gondolta Elisabeth. - ja, amúgy én Amerikából jöttem.- szólalt meg hirtelen Sarah. Abban a biztos tudatban volt, hogy egy roppantul fontos információt osztott meg Elisával. Csakhogy Elisát ez nem érdekelte. Csak azt szerette volna, hogy elmenjenek. - Mi vagyunk a SZEXI TRIÓ!- sikították és elkezdték rázni magukat. Az osztály fiútagjai fütyültek és a lányok fenekére csaptak. Kivéve Edwardot, aki nem a triót bámulta, hanem Elisát, aki ekkor már az ablakon bámult kifelé. Az éjszakán gondolkozott. Ma éjjel vámpír lesz, ismét. - Mondd csak, Elisabeth- szólította meg ismét Maggie. Felült Elisa asztalára és a lábát lógatta ( meg kell jegyeznem, hogy egy kisebbfajta terpeszt produkált Edwardnak ezáltal, talán azért, hogy megmutassa, aznapra milyen tangát vett föl.).Te véletlenül nem estél át egy plasztikai műtéten, amit elrontottak?- kérdezte és elkezdett vihogni. Természetesen mindenki vele együtt röhögött- na jó, nem mindenki: Edward csúnyán nézett Maggie-re. Ekkor Elisa felállt és jó mélyen belenézett a lány szemeibe. - Mondd csak, mennyi ideig gondolkoztál ezen a kérdő mondaton?- kérdezte, majd választ nem várva fogta a pénztárcáját és kiment a folyosón lévő automata géphez. Döbbent csendet hagyott maga után. Maggie abbahagyta a láblógatást, és tátott szájjal bámult a távozó lány után. A barátnői ijedten nézték megalázott társukat. Ekkor Edward elismerően füttyentett egyet. - Ez király húzás volt tőle!- mondta és elkezdett nevetni. Aztán mivel látta, hogy senki nem nevet, abbahagyta, és Elisa után ment. Elisabeth az ablakban ült és bámult kifelé, közben egy csokit majszolt. Edward odament hozzá. - Jól beszóltál neki. Most aztán eszi a kefét!- nevetett. Elisa nem nézett rá, úgy válaszolt: - Felőlem. Egyébként is ő szorulna plasztikai műtétre: görbe az orra. - Hát igen, nem egy szépség.- sóhajtott Ed. Zsebre tett kézzel ő is kibámult az ablakon.- De persze ő azt hiszi magáról, hogy az. Minden fiút be tud vinni az ágyába, csak ezért keresik a társaságát. - Akkor már a te ágyadat is megjárta.- mondta tárgyilagosan Elisa. Még mindig nem nézett a mellette ácsorgó fiúra. Edward elvörösödött. - Csak 16 voltam. És kíváncsi. - Ez nem mentség. - Tudom. De azóta érettebb lettem! Elisa összegyűrte az üres csokipapírt, leszállt az ablakból és odament a szemeteshez. Ekkor csengettek. - Milyen óránk lesz most?- kérdezte Edwardtól. - Matek Mrs. Temple-lel. Elisát kirázta a hideg. „ Tudomány! Utálom!”
7
- Rosszul vagy?- kérdezte Ed aggódva. Megpróbált hozzáérni a lányhoz, de az elhúzódott. - Jól vagyok.- mondta és bement. A teremben vegyesen fogadták. Azok, akik a szexi trió baráti köréhez tartoztak( az osztály 95 %-a) , gyűlölködve néztek rá. A maradék, úgynevezett jelentéktelenek csoportja, pedig sajnálkozva. A lány visszaült a helyére és elővette a matek cuccait. Nem foglalkozott a rá tapadó gonosz tekintetekkel, sem a rosszindulatú megjegyzésekkel. - Még csak most jött, és mekkora a szája!- mondta valaki. - Majd megtanítjuk, hogyan kell viselkedni!- kiabálta egy másik diák. Edward nyugtalanul pillantott körbe. Elisa az osztály nagy részének kivívta az ellenszenvét. „ Ez nem jó. Nagyon nem jó.”- gondolta.-„ Mellette kell maradnom, különben valami történik vele.” Eldöntötte, hogy iskola után hazakíséri a lányt. - Jó reggelt mindenkinek!- Mrs. Temple lépett be. Alacsony, kissé duci, szemüveges nő volt, szigorú pillantással. - Jó reggelt Mrs. Temple!- köszöntek a diákok. A tanárnő kinyitotta a naplót és megnézte a névsort. - Úgy látom, senki nem hiányzik, viszont bővültünk egy személlyel, igaz?- kérdezte, majd a tekintetével megkereste Elisát.- kérlek, mutatkozz be. A lány felállt. - Elisabeth Rose vagyok. Birmingham-ből jöttem ide az édesanyámmal és az öcsémmel, Adammel. - Á, igen, az öcséddel már volt szerencsém találkozni. Nagyon okos fiú, kivételes tehetsége van a természettudományokhoz. Elisa kényszeredetten elmosolyodott. - Igen, Adam nagyon oda van a….tudományért.- szinte undorodva mondta ki ezt a szót. - Remélem, a nővére is ilyen okos.- mondta a tanárnő, aztán a tábla felé fordult. Egy egyenletet írt föl a táblára.- na, ki tudja megoldani? 20 kéz emelkedett a magasba. Elisa csak ült. Értette az egyenletet, de nem tudta megoldani ( bár nem is nagyon akarta). Mrs. Temple látta, hogy az új lányon kívül mindenki tudja a megoldást, ezért felszólította az osztályt, hogy valaki korrepetálja Elisát matekból, hogy fel tudjon zárkózni. Azonnal mindenki letette a kezét. A tanárnő csúnyán nézett az osztályra. - Ejnye! Hát így kell viselkedni az újakkal? - Én szívesen korrepetálom.- jelentkezett Edward. Elisa mérges lett. „ Ez nem igaz! Nem képes leszállni rólam!” - Köszönöm, de nem kell a segítség. Magamtól megtanulom, vagy megkérem az öcsémet. - Ugyan már, Miss Rose!- mondta szigorúan Mirs. Temple.- Az öccse nem tudhatja a 12.-es anyagot, gondolkodjon már! Okos, de nem zseni! - Az egyetlen matekzseni a suliban én vagyok!- szólalt meg nevetve egy fiú a hátsó sorból. Mindenki nevetett. A tanárnő felhúzott szemöldökkel nézett a megszólalóra. - Köszönjük Mr. Hughes a nagyképű megjegyzését, de kérem, majd csak akkor szólaljon fel engedély nélkül, ha már az Oxfordon lediplomázott. Ez hatásos volt. A fiú elhallgatott. - Nos, Miss Rose, mint az új matektanára, kötelezővé teszem, hogy korrepetálják, addig, ameddig szükséges. Erre pedig Mr. Wall kiváló személy lesz. Köszönöm, Mr. Wall! - Szívesen!- mondta lelkesen a fiú. Elisabeth figyelmét nem kerülte, hogy Maggie féltékenyen nézte őket. Nyilvánvalóan bökte a csőrét, hogy az ő kis „Eddy-je” mást
8
korrepetál. Elisa érzett egy kis elégtételt, de a korrepetálást akkor sem akarta. Főleg nem Edwardtól. A fiú ismét odahajolt hozzá: - Nem kell megköszönnöd. Boldogan korrepetállak, és meglásd, te leszel az öcséd után a legjobb matekos! - nem is fogom megköszönni!- szólt vissza Elisa. Dühös volt.- De figyelmeztetlek: nagyon nehéz eset vagyok, és amit nem akarok, azt nagyon nehezen vésődik bele a fejembe, ami sokkal érdekesebb dolgokkal van tele, mint a matematika. Edward csak vigyorgott. Elisa megkönnyebbült, amikor az utolsó óra végét jelző csengő is megszólalt. Gyorsan összepakolt, és elindult lefelé. Még le sem lépett az utolsó lépcsőfokról, amikor kiabálást hallott. -Elisa! Hé, Elisa! Várj meg! Megfordult és Edwardot látta rohanni lefelé. Gondolatban azt kívánta, bárcsak zúgna egyet a lépcsőn. De ez csak vágyálom maradt. Ed lihegve állt meg előtte. - Mit akarsz?- kérdezte Elisa.- Már rég otthon lehetnék. - Bocsi, csak gondoltam, mehetnénk együtt egy darabig. Közben megbeszélhetnénk, a matek korrepet. - Felejtsd el. Velem nem jössz.- jelentette ki Elisa, majd megfordult és elment. Edward megdöbbenve állt a lépcsőn. „ Ez a csaj nem semmi! Senkivel nem akar barátkozni, sőt már az első nap ellenségeket szerez magának. Vajon miért csinálja ezt?” Csalódottan elindult ő is. Alighogy kiért a kapun, ismerős nevet hallott. - Adam Rose! Itt hagytad a füzetedet! Edward 180 fokban megpördült, és Mrs. Temple-t látta, amint egy füzetet ad át egy fiúnak, aki kísértetiesen hasonlít Elisára… - Köszönöm, Mrs. Temple!- mondta a fiú, és eltette a füzetet. Edward odament hozzá. - Helló! Te vagy Elisabeth öccse, igaz? Adam felnézett. - Igen. Te az osztálytársa vagy? - Igen. Nagyon kedvelem a nővéredet, bár nem igazán értem a különös viselkedését. Mitől van? Adam először hitetlenkedve, majd mosolyogva nézett Edre. - Anyuval mi se értjük. Apa halála előtt is ilyen volt, de azóta még inkább. Talán azért, mert apuval nagyon megértették egymást. - Meghalt az édesapátok?- kérdezte döbbenten Edward.- Sajnálom, ezt nem tudtam. - Semmi gond. Már két éve. Rákos volt.- Adam sóhajtott.- nincsenek barátai, nem is hiányzik neki. Folyton fiús cuccokban jár, pedig ha kicsit nőiesebben viselkedne, igazán csinos lenne. - Szerintem így is csinos. Szép lány.- ábrándozott Ed. Aztán észrevette, hogy Adam hitetlenkedve bámulja, és elvörösödött.- Most mi van? - Semmi, csak…neked tényleg bejön a nővérem?- kérdezte és nevetett egyet.- Az tök frankó! Talán te ki tudod mozdítani őt ebből az állapotból! - Ne örülj. Folyton lapátra tesz. - Oh, az gáz.- mondta Adam. Egy időre elhallgattak. Aztán Ed megszólalt: - Hallom, nagyon jó matekos vagy. - Hát, érdekelnek a természettudományok.- mondta szégyenlősen.- Igazából, ha felnövök, alkímiával szeretnék foglalkozni. - Tényleg? Az tök frankó! A matektanár megkért, hogy korrepetáljam Elisát matekból, mert nem igazán megy neki. De nem tudtam vele megbeszélni az időpontot.
9
- Az tényleg nehéz lesz. Mindig mindent egyedül tanult meg. Ha nem értette, akkor addig tanulmányozta, ameddig meg nem értette. Van úgy, hogy egész éjszaka tanul. Edward elképedt. - Hát, az biztos, hogy ma Shakespeare-ből olyat kanyarított…- elismerően füttyentett. - Nagyon okos, de nem szereti fitogtatni az…- Adam hirtelen megállt- mi történik ott? Edward is odanézett: Elisát látták a szexi trió gyűrűjében. Nem tűnt ijedtnek, de vérzett az arca. Maggie a pólóját szorongatta, és hátát nekinyomta a falnak. - Azt hiszed te vagy itt a nagy ész?- kérdezte halkan Maggie. Még jobban megszorította Elisa pólóját, de már a bőrét is húzta. A lány rezzenéstelen arccal tűrte, de legbelül halálosan félt. Nem tudta, miért, hisz ezek csak pláza cicák, nem fejvadász tudósok. - Maggie, mit műveltek ott? A lányok ijedten néztek a hang irányába. Edward és Adam futva közeledtek feléjük. Maggie is futóra vette a dolgot, barátnői pedig követték. A következő sarkon eltűntek. - Betsy jól vagy?- kérdezte aggódva Adam. - Elisa!- kiáltotta Edward. - Mi bajotok van? Jól vagyok.- mondta a lány türelmetlenül, de hazudott. Az arcán egy vágás volt, ami vérzett, a bal szeme alatt pedig kialakulóban volt egy lila folt. A pólója koszos volt, és gyűrött. Ott, ahol Maggie megszorította, a bőre is vérzett, és átütött a pólón. - Holnap felmegyek veled az igazgatóhoz. Ezt jelentenünk kell.- mondta Adam. Elisa megrántotta a vállát és elindult hazafelé. A két fiú egymásra nézett. - Ugye tudod, hogy az igazgató semmit nem fog tenni.- mondta csendesen Edward. Adam megütközve nézett rá. - Miért nem tenne? Egyik diákját bántalmazták! - Iskolán kívül történt. És Maggie szülei minden hónapban „adományoznak” az iskolának, ha érted, mire gondolok. Adam lehajtotta a fejét. Elindultak Elisa után. 10 perc múlva Edward elköszönt. - Én erre lakom, de eddig mindig jöhetünk együtt, ha akarod.- mondta és kezet rázott Adammel.- Kérlek, vigyázz rá. - Rendben!- mosolygott Adam.- Te aztán belezúgtál! Edward ismét paprikavörös lett. -Semmi gond- nevetett Adam.- Én engedélyezem.- tette hozzá suttogva.- Én pedig arra kérlek, hogy az iskolában, az osztályban segíts neki. Tudom, nehéz természete van, de hátha neked megnyílik. Örülök, hogy van valaki az osztályában, aki nem ítéli el őt. Edward elmosolyodott. - Akkor, holnap! - Rendben. Szia! Elisabeth trappolva ment fel a szobájába. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, belépett a házba Adam. - helló Anne! Mi a kaja?- kérdezte és ledobta a táskáját a kanapéra. - Csirke!- hallatszott a konyhából a felelet.- Betsy is itthon van már? - Fenn van a szobájában. Megyek, megnézem.- Feltápászkodott és felment. Elisa az arcát mosta, amikor kopogtattak. - Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!- kiáltotta, és tovább mosta az arcát.
10
De a kopogtatás nem szűnt meg. Elisa türelmetlenül megcsóválta a fejét, és úgy döntött, nem vesz tudomást a már- már dörömböléssé erősödött kopogásról. Levette koszos pólóját és a szennyesek közé dobta. Megvizsgálta a kulcscsontján a sebet. Nem volt mély, de be fog gyulladni. Elővett egy papír zsepit, amit megvizezett és a sebre tette. Ekkor a kopogtató nem bírta tovább idegekkel, benyitott a szobába. Adam elvörösödött, ahogy nővérét meglátta melltartóban. Zavarban volt, de amikor ránézett nővére elgyötört arcára, elszántan beljebb lépett. - Mondtam én, hogy bejöhetsz?- kérdezte Elisa. - nem, de nem érdekel. Látni akartam, hogy vagy. - Már láttad. Akár ki is mehetsz. De ha a melltartómat akarod tovább bámulni, akkor felőlem maradhatsz is. Adam odament és leült mellé. - Hadd nézzem a sebeidet.- mondta ellentmondást nem tűrő hangon. - Te mióta parancsolgatsz nekem?- nézett föl Elisa.- Tegnap te ugyanilyen sebet okoztál nekem, emlékszel?- megmutatta a karját. Egy kék folt volt rajta, ahol öccse megszorította. Adam lesütötte a szemeit. - sajnálom. Elborult az agyam. - Vettem észre.- jegyezte meg Elisa. Visszament a fürdőszobába, öccse pedig követte. Nővére nem zavartatta magát. - Nem kérsz esetleg valamit?- kérdezte bátortalanul Adam. - De igen- Válaszolta Elisa.- Menj ki, kérlek. Adam bólintott és eleget tett a kérésnek. Elisabeth beragasztotta a kulcscsontján és az arcán lévő sebeket, de a monoklival nem tudott, mit kezdeni. Púdere nem volt, mivel nem sminkelte magát. „ Valahogy el kell tüntetnem”- gondolta.- „ Edward nem láthat így.” Hirtelen elkerekedtek a szemei: Mióta érdekli az, hogy egy fiú mit gondol róla? „ Az nem lehet, hogy nekem is tetszik!”- töprengett kétségbeesetten.-„ Nem! Nem tetszik! Utálom őt! Mindig a sarkamban van, pláne most, hogy így helybenhagytak.” Leült a kádja szélére, és kezébe temette az arcát. „Koncentrálnom kell. Nyugodtnak kell lennem, hiszen ma este átváltozok.” Kirohant a fürdőből, felvett egy fehér pólót és átment az öccséhez, aki már a leckéjét írta. - Nézd, a kis stréber.- nem tudta megállni, hogy ne mondjon valami gúnyosat.- Csak azt szeretném kérni, hogy ma este ne zavarjon senki, mert tanulok. Nem akarok matek korrepet, pláne nem Edwardtól. Úgyhogy, ne is próbálkozzatok bejönni hozzám. - Pedig Ed rendes srác. Szeretne segíteni. Ahogy én is. Elisa ebben a pillanatban szorosan átölelte volna öccsét, de fegyelmezte magát. Szó nélkül kiment. - Anne!- kiabált le a bejárónőnek.- Az ebédemet hazaviheted! Nem vagyok éhes! - Biztos?- kérdezte Anne. - Igen! Elisa bezárta az ajtót, és ő is nekiült tanulni. A matek tényleg nem ment neki. Főleg azért nem, mert folyton Edwardon járt az esze. Nem akart rá gondolni, de az agyának nem tudott parancsolni. Ledobta a ceruzáját, és a matekfüzetét, és elővette az angolt. Hamarosan érezni kezdte azt a bizsergést, ami előjele volt az átváltozásnak. Megvakarta az orrát, amit egy szisszenés követett, ugyanis a körmei megnőttek. Élesek és feketék voltak. Bármit el lehetett velük vágni….akár egy torkot is. Becsukta a könyvet és leült az ágyára. Nehezen szedte a levegőt. A haja fokozatosan feketévé vált. A szemei is vörösek voltak- ezt onnan tudta, hogy a vámpírszemével másképp látott: élesebben, szinte már fájdalmasan élesen. A hallása is kifinomultabb lett ilyenkor. A felső és alsó két szemfoga megnőtt. Vigyáznia kellett,
11
nehogy átharapja velük a saját nyelvét. Lassan elmúlt a légszomja és a bizsergés is. Örült neki, hogy az átváltozása nem járt fájdalmakkal. Kellemetlen volt, de fájdalommentes. Fizikailag. Lelkileg ugyanis mindig megviselte. Tudta, hogy holnap olyan lesz az iskolában, mint akit most húztak elő valami kriptából. Vámpírként nem volt álmos. Ilyenkor ébren virrasztott, és általában tanult. Most is ezzel próbálkozott, de gondolatai minduntalan Edwardra tértek vissza. - Ááh..- morogta. Ezt nem kellett volna, ugyanis felsértette a száját a fogával. Bement a fürdőbe, és próbálta lemosni a vért. „ Remek. Holnap ennek is nyoma lesz..”gondolta bosszúsan. Megnézte magát a tükörben: félelmetes volt. Ennyi év után is megijedt a saját tükörképétől, amikor vámpír volt. Undorodva elfordította a fejét. „Csúnya vagyok. Undorodom saját magamtól.” Visszament a szobába és lefeküdt az ágyra. Nézte a Holdat. Hatalmas volt és gyönyörű. „ Miért én?”- kérdezte az égitesttől.- „Miért engem választottál? És apa honnan tudott ennyi mindent a vámpírokról? Annyi kérdésem lenne még hozzá is, de már nem tudom feltenni neki, mert elvetted tőlem.” Egy könnycsepp gördült le az arcán, de gyorsan letörölte. Emlékeztette magát, hogy nem szabad sírnia. Kivette táskájából a matek könyvét és ismét tanulmányozni kezdte a feladatokat. „ Ez a sok egyenlet tömény hülyeség. Nem tudom, minek kell ezt egyáltalán megtanulni! Számok, betűk, jelek….Ááhh!” Megint lecsapta a könyv fedelét. Mérges volt, mert eddig mindig mindent megértett magától, most pedig akárhogy erőlködik, nem bírja felfogni. - jaj, mikor lesz már napfelkelte!- sóhajtotta. Ránézett az órájára: hajnali négy óra volt.- remek, az éjszaka felén már túl vagyok. A következő egy-két órát gondolkodással töltötte. Két dolog foglalkoztatta: ki legyen a bizalmasa és hogy hova menjen azután, hogy betöltötte a 18-at. „ Talán elmehetnék Írországba, vagy fel északra, Skóciába. Vagy átmehetnék Amerikába is, bár ahhoz sok pénz kellene. De kivel osszam meg a titkomat?”- ez volt számára a legmegoldhatatlanabb kérdés. „ Senki sincs körülöttem, aki megfelelne erre a posztra. Habár…Anne!”- felcsillant a szeme. Anne megértené őt és segítene neki. De hogyan magyarázza meg Anne-nek? Ezt nem lehet csak úgy elkotyogni: Anne, képzeld, teliholdkor vámpír leszek, kéne egy kis segítség a részedről! - Anne nagyot nézne…- gondolkozott hangosan. Ahogy morfondírozott magában, szép lassan elkezdett visszaváltozni. A fogai visszahúzódtak, de a seb a száján nem tűnt el, inkább még feldagadt. A haja is visszaszőkült, egy fekete csík sem maradt benne. A füle hirtelen eldugult, aztán a látása is homályos lett, de ez csak pár percig tartott. Végül a körmei is visszanyerték eredeti hosszúságukat. Újra ember lett. Azonnal rátört a fáradtság. Nagy nehezen elvonszolta magát a fürdőszobáig, és egy jó adag vizet locsolt az arcába. Szörnyen nézett ki. Visszavánszorgott az ágyához és lefeküdt. Még volt egy órája, aludhatott valamicskét.
3. fejezet Adam-en volt sor, hogy nővérét ismét felkeltse. Ám amikor meglátta Elisa elkínzott arcát, megrémült. „ Rosszabbul néz ki, mint tegnap!” Aztán tekintete az asztalra vándorolt. Meglátta a matek könyvet. „ Hát persze! Hiszen egész éjszaka tanult! Nem bírná ki a suliban a mai napot. Hagyom aludni. Majd azt mondom a tanárának, hogy beteg.” Halkan kiment a szobából, fél óra múlva pedig elindult az iskolába. Útközben találkozott Edwarddal. - Jó reggelt Ed!
12
- helló Adam!- köszönt vidáman Edward, aztán körülnézett.- Hol van Elisa? Adam elkomorult. - hagytam aludni. Nagyon rosszul nézett ki. Ha hazaérek, tuti kapok a fejemre, de ilyen állapotban nem tudta volna végigülni az órákat. Kérlek, mondd azt a tanároknak, hogy megbetegedett! - Persze. Délután meglátogatom és átviszem a leckét.- ajánlkozott Edward. Nagyon aggódott Elisáért, mindenképp látni akarta. De Adam ezt nem tartotta jó ötletnek. - Nem akarlak megbántani, de már tapasztaltad, hogy milyen Betsy…. - Tudom, de úgy megyek, mintha hozzád mennék. Abba csak nem szól bele, hogy te kivel barátkozol? - nem. Mert nem érdekli. Csak őt hagyjam békén, az a lényeg. De szerintem a szíve mélyén jól fog esni neki a gondoskodás. Az mindenkinek jól esik. Azért készülj föl! - rendben!- nevetett Ed. Elisa mélyen aludt. Majdnem dél volt, amikor fölébredt. Mikor meglátta az órát, ki akart ugrani az ágyból, de nem tudott. Ne érezte jól magát. Fáradt volt, mintha előző nap csak futott volna. Az arca fájt, és ahol Maggie megkarmolta a kulcscsontját, húzódott a bőr. - Úgy érzem magam, mint egy kimosott lócitrom.- nyögte. A szemeit is alig bírta nyitva tartani. Már épp visszaaludt volna, amikor Marion jött be hozzá. - Az öcséd mondta, hogy beteg vagy.- mondta és leült az ágy szélére.- Szükséged van valamire? Elisa résnyire nyitotta a szemét. - Arra , hogy békén hagyjanak. Holnapra már jobban leszek. Te meg menj dolgozni, mert elkésel. Marion gyorsan ránézett az órájára, aztán felugrott. - Jézusom, tényleg!- kiáltott és már rohant is kifelé. Elisa megcsóválta a fejét és visszaaludt. Már késő délután volt, mikor ismét felébredt. Nevetést hallott az öccse szobájából. - Mit csinál ez?- kérdezte és felkelt. Még nem állt olyan biztos lábakon, de azért el tudott támolyogni az ajtóig. Amikor kinyitotta, ismét nevetést hallott. „ van nála valaki”- állapította meg. Bekopogott. - Tessék!- hallatszott bentről. Benyitott, de rögtön megállt az ajtóban. Adam vendége ugyanis Edward volt. A fiú felállt és odament hozzá. - felkeltettünk?- kérdezte kedvesen. Elisa hirtelen nem tudott, mit válaszolni. Csak rázta a fejét. - Jobban vagy Betsy?- kérdezte az öccse. - persze. Holnap már megyek suliba is. - Kimentettelek. Azt mondtam, beteg vagy. De majd hozz egy igazolást, és itt van a házi.- nyújtotta át a papírokat Ed. Elisa elvette és átolvasta őket. Aztán a betűk elkezdtek összefolyni a szemei előtt, megszédült és beleájult Edward karjaiba. Adam felpattant. - maradj csak, majd átviszem a szobájába.- mondta Edward. Felkapta Elisát és átsétált vele a másik szobába. Adam elvigyorodott. „ Ezek össze fognak jönni!” Ed óvatosan lefektette a lányt, és betakargatta. Leült mellé az ágy szélére. Csak nézte őt. „ Hát lehet valakibe egy nap alatt beleszeretni?” Mérhetetlen düh kerítette hatalmába. Meg tudta volna ölni Maggie-t és a hülye barátnőit. „ Ha még egyszer bántani merészelik….nagyon megbánják!” Adam jött be halkan a szobába. - Hogy van?- kérdezte. - Jól. De szerintem még holnap sem kéne suliba jönnie. Evett ma már valamit?
13
- nem. Egész nap aludt. Az ebédjét megtaláltam a frigóban. - Ennie kellene. Azért ilyen gyenge. Csinálnál egy szendvicset? Addig én teszek az arcára vizes ruhát, hogy a duzzanat lejjebb menjen. - Ok.- mondta Adam. Már nyitotta az ajtót, amikor Edward megszólalt. - Adam! Tegnap még nem volt a száján seb, most pedig van. Hogy került ide? Adam felhúzta a vállait. - Fogalmam sincs. Este bezárkózott a szobájába, aztán tanult. Nem tudom, honnan szerezhette. Edward bólintott. - Értem.- mondta és ránézett Elisára. Adam még állt egy ideig az ajtóban, aztán lement szendvicset készíteni. Ed bement a fürdőszobába és keresett egy kisebb törölközőt. Bevizezte, majd finoman rátette Elisabeth duzzadt arcára. A lány megmozdult. Ed felkészült rá, hogy Elisa nem éppen finom gesztussal fogja őt melegebb éghajlatra küldeni, de meglepetésére, nem ez történt. A lány kinyitotta a szemeit és ránézett a mellette ülő fiúra. Valami melegség járta át a testét. Jól esett neki, hogy valaki mellette van, és gondoskodik róla. Meg persze, annak is örült, hogy Edward ül itt mellette. Most az egyszer nem próbálta meg elfojtani magában, hogy szereti ezt a kicsit idétlen srácot. Rámosolygott, amitől Ed vérnyomása a magasba szökött. - Jó..jól..vagy?- kérdezte dadogva. - Hála neked.- válaszolta Elisa még mindig mosolyogva. Ed nem hitt a szemének: Elisabeth mosolyog! És ami a pláne: rá, Ed-re mosolyog! - Szerintem valami baj van.- állapította meg. Elisa furcsán nézett rá. - Miért? - mert rám mosolyogtál. Ez nem normális. - Szoktam mosolyogni.- mondta durcásan. Oldalra akart fordulni, de felszisszent. Edward megijedt. - Mi az? Mi történt? - csak a kulcscsontom, ahol az a liba megszorította, húzódik egy kicsit. - Akkor oda is teszünk vizes ruhát.- mondta Ed, és már készülődött is. Ez volt az a pillanat, amikor Elisa visszanyerte régi énjét. Kikelt magából. - Még mit nem!- rikácsolta.- Nem fogom levenni a felsőmet csak azért, hogy te bámulhass!! Edward hátrahőkölt. „ Tudtam, hogy csak álmodom.”- gondolta keserűen. - Nyugi! Nem akarlak bámulni, csak segíteni akarok! Az előbb még kedvesen mosolyogtál, most meg megint egy vérengző fenevad lett belőled! Hogy tudod ilyen gyorsan váltogatni az énjeidet, hm? - Csak álmodtad, hogy rád mosolyogtam! Nem szoktam mosolyogni! - Két perccel ezelőtt nem ezt mondtad. - Akkor süket vagy! Eközben lenn Adam fejcsóválva hallgatta a veszekedést. Készített három szendvicset, de úgy érezte, vár még egy kicsit, hátha enyhül odafenn a helyzet. Remélte, verekedni azért nem fognak. - Miért űzöl el magad mellől mindenkit, aki segíteni akar?!- már Edward is kiabált. - Nincs szükségem segítségre! - Ez hülyeség, mindenkinek szüksége van rá! - Én vagyok a kivétel! - Persze, én meg Shakespeare vagyok! - Most azt hiszed, vicces vagy, igaz?!
14
- Te meg azt hiszed, körülötted forog a világ, igaz?! Már egymást túlkiabálva folytatták a szócsatát. - Kérdésre nem kérdéssel szoktak válaszolni! Ha esetleg nem tudnád!! - Miért vagy ilyen undok?! - Te meg miért nem szállsz már le rólam?! - Tudni akarod, miért?!- Edward feje már kísértetiesen kezdett hasonlítani egy nagyméretű paradicsomra.- Mert NAGYON TETSZEL! Elisa szája nyitva maradt, nem tudta kimondani a következő sértést. Kerek szemekkel nézett Edwardra, aki zihálva állt, és kitartóan bámulta a padlószőnyeget. - nem mondasz semmit?- kérdezte tőle halkan Ed. Türelmetlenül dobogott a lábával. - Én..- kezdte Elisabeth, de ekkor benyitott Adam. - Bocsi, csak gondoltam, még a tűzszünetben megehetjük a kaját.- Letette a tálcát az asztalra és várakozva nézett a két veszekedőre. Azok egymásra néztek. Ebben a két pillantásban minden benne volt. Edward elvigyorodott. Elisának sem kellett több olaj a tűzre. - Most meg min vigyorogsz? - csak azon, hogy már bizonyos vagyok benne, hogy én is bejövök neked. Elisa elképedt- és Adam is. - Hogy mi?! És ezt mégis honnan cumiztad ki? Csak azt ne mondd, hogy a kisujjadból! - nem. Tudod, szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre. Ha te nem is, de a szemeid mindent elárulnak rólad.- kezet nyújtott az időközben sóbálvánnyá meredt Adamnek.- Én megyek. Holnap találkozunk. Sziasztok!- kacsintott, aztán kiment. Döbbent csend ült a szobára. Adam óvatosan ránézett nővérére: az csak ült és a csukott ajtót bámulta. Majd egy hirtelen mozdulattal ledobta magáról a takarót, és kirohant. Adam pedig egy hatalmas sóhaj kíséretében ledobta magát a megüresedett ágyra és elkezdte majszolni az egyik szendvicset. Elisa megállt a lépcső tetején és dühösen nézett Ed után. - Hülyeségeket én is tudok beszélni!!- rikácsolta. A fiú visszafordult. Még mindig vigyorgott. Elisát ez nagyon dühítette. - Mit vigyorogsz?! Olyan balegyenest kapsz, hogy a fal adja a másikat! - csak tessék, cicám.- tárta ki a két karját Edward. Elisabeth ökölbe szorította a kezét és lefutott a lépcsőn. Megállt az utolsó lépcsőfokon, vett egy nagy levegőt és teljes erejéből be akart húzni Ed-nek. Ám a fiú sem volt rest: villámgyors reflexszel elkapta Elisabeth kezét és maga felé rántotta a lányt. Elisa megijedt. Csupán pár centiméter választotta el Edwardtól. Ki akarta magát szabadítani a szorításból, de Ed nem engedte. - meg ne próbáld!- suttogta figyelmeztetően Elisa. - mégis mit?- kérdezte Ed. Látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet. - megcsókolni! Ekkor Edward elengedte a lányt. Megfordult és elindult kifelé. Elisa nem értette, mi ez a hirtelen változás. Csak nézett Ed után. Hatalmába kerítette a vágy a fiú irántutána akart szaladni, át akarta ölelni. Hiszen még soha nem volt barátja, kedvese, hiányzott neki a gyengédség, a gondoskodás. Most meg itt volt a lehetőség, de ő elűzte magától. Szomorú lett. Aztán eszébe jutott, hogy ő valójában egy vámpír, és ha Ed megtudná ezt, biztos soha többé nem állna vele szóba. Ez még jobban elkeserítette. Szótlanul visszament a szobájába, ahol öccse még mindig a szendvicset ette. - Na, kibékültetek?- kérdezte tele szájjal. Elisa leült mellé az ágyra.
15
- nem tudom.- motyogta kedvetlenül. Adam abbahagyta az evést. Aggódva nézett nővérére. - Mi az, hogy nem tudod? Mégis mi történt? - semmi. - A semmi miatt nem szokás szomorkodni.- mondta nagy bölcsen Adam. Elisa összehúzta a szemeit. - Hagyjál már békén!- kiáltotta.- Semmi közöd ehhez az egészhez! És ha legközelebb idehívod azt a buzgó mócsingot, szóljál, nehogy véletlenül találkozzam vele, mert még fenéken találom rúgni!- dühösen fújt egyet. Adam jobbnak látta távozni. Felállt, fogta a tálcát, és kiment. Egy szendvicset azért ott hagyott a testvérének. De Elisabeth nem volt éhes. Lefeküdt az ágyára és Edwardon gondolkodott. „ Ki kell vernem őt a fejemből.”- döntötte el magában. Ám ez nem is volt olyan egyszerű. 4. fejezet Elisa még egy napot maradt otthon. Az elmaradt házi feladatokat megcsinálta. Nem volt kedve az iskolához, de mennie kellett. A sebei begyógyultak, csak halvány hegek látszódtak. Természetesen Eden, Adam-en és Elisán kívül senki nem tudta, hogy mit műveltek Maggie-ék. Sőt, mintha ők maguk is elfelejtették volna. Amikor Elisa belépett az osztályterembe, még csak rá se néztek. Úgy tűnt, stratégiát váltottak: úgy tesznek, mintha Elisa ott sem lenne. A lány ennek kifejezetten örült. Leült a helyére, Edward mellé. A fiú egy levelet dobott át a padjára. Elisa először nem akarta elolvasni, de végül kibontotta. Kifejezéstelen arccal olvasta végig, de a szíve hevesen kalapált közben. Ez állt a levélben: Örülök, hogy ismét itt láthatlak!:) Hiányoztál. Ne haragudj, hogy olyan faragatlanul mentem el, de azért te sem panaszkodhattál: csúnyán beszéltél velem. De fátylat rá, hisz beteg voltál. Tudom, hogy ez még korai, de azért megkérdezem. A suliban szokott lenni Halloween-i bál, és hát oda párral szokás menni. Szeretném, ha te lennél a párom. Eljönnél velem a bálba? Ha nem, az se gond. De akkor viszont nem tudok, kivel menni. És az ciki lenne. Edward Elisa megfordította a papírt és leírta a választ. Ed nagyon izgatott volt. Idegesen nézte Elisát, és próbálta elolvasni, mit írt, de nem tudta. Közben bejött Mrs. Temple. - kellemes reggelt mindenkinek! Nézzük a névsort.- kinyitotta a naplót, és ismét végigkérdezte az osztályt. Elisánál megállt. - Á, Miss Rose, örülök, hogy ismét itt van. Szeretném mondani, hogy az előző órán dolgozatot írtunk, amit magának is pótolni kell. Készüljön föl rá, a holnaputáni matekórán megírja. Mr. Wall, kérem segítsen neki, nehogy egyest írjon. Edward idegesen bólintott. Rápillantott Elisára, aki már befejezte az írást és figyelmesen nézte Mrs. Temple-t. Amikor a tanárnő elfordult, átdobta a levelet a tűkön ülő fiúnak. Ed a pad alatt olvasta el. Még nem akartam suliba jönni, de az anyám nem igazolt több napot, úgyhogy muszáj volt jönnöm. Köszönöm a meghívásodat, de egy feltétellel megyek el: ha Drakulának öltözöl:) Én is vámpír leszek. Még van kb. két hónapod, hogy elkészítsd a jelmezedet. Hajrá! Ha nem készül el, egyedül mész.:) - Éljen!- kiáltotta. Mindenki ránézett. - Mit kiabál Mr. Wall?- kérdezte a tanárnő. Edward elvörösödött, de boldog volt. - Elnézést tanárnő, csak…boldog vagyok. - Rendben, akkor kérem jöjjön ki a táblához, és oldja meg ezt az egyenletet. Engem is boldoggá tesz, ha megcsinálja.
16
Edward arcáról azonnal lehervadt a mosoly. A többiek eszeveszetten röhögtek, még Elisa is elmosolyodott- körülbelül 2 másodpercre. Ed kénytelen-kelletlen kimászott a padból, és odament a táblához. Természetesen nem tudta megoldani a feladatot, hiszen nem figyelt, annyira el volt foglalva azzal, hogy mit válaszol neki Elisa. Szünetben Elisa szokásos csoki adagjáért akart kimenni az automatához, amikor Maggie elállta az útját. - Miről leveleztetek Edwarddal?- kérdezte dühösen. Elisa unottan nézett rá. - Mit érdekel az téged? - Eddy az enyém, világos? Nem engedem, hogy bármilyen kapcsolatba kerülj vele. - Én úgy gondolom, Ed nem egy játék baba, amit ki lehet sajátítani. Ha akarsz tőle valamit, akkor menj oda hozzá, de engem hagyj békén!- mondta és félretolta a tátott szájú Maggie-t az ajtóból. Gondolhatta volna, hogy ez a kis liba észreveszi a levélváltást. Amióta visszajött a suliba, minden lépését figyeli, lehetőleg úgy, hogy észrevétlen maradjon. Elisát nem nagyon érdekelte, de azért tartott a lánytól. Nem akart úgy járni, mint múltkor. Amikor kiszedte a csokit a gépből, szokásos helyére, az ablakba ült. Még el sem helyezkedett rendesen, máris ott termett mellette Edward sugárzó arccal. - Tényleg igent mondtál?- kérdezte vigyorogva. - Nem. Azt mondtam, hogy csak akkor megyek el veled, ha készítesz magadnak Drakula jelmezt.- válaszolta a lány rá sem nézve Ed-re. A fiú nem csüggedt el. - Lesz jelmezem, ne aggódj. Készülj fel, hogy rendesen megtáncoltatlak majd! Elisa végre ránézett. - Te tudsz táncolni?- kérdezte döbbenten. - Még szép!- mondta Edward, és perdült egyet.- nem mondtam még, hogy multifunkcionális pasi vagyok? A lány felhúzta a szemöldökét. „ Multifunkcionális?” - Talán nem hiszed el?- kérdezte Ed.- Tudok főzni, sütni, táncolni, autót vezetni, értek a számítógépekhez, beszélek németül, franciául, tanulok japánul, érdekel a történelem és az irodalom, ja és természetesen szoktam takarítani is. Na, mit szólsz? - Fantasztikus.- morogta Elisa és kibámult az ablakon. A gondolatok kavarogtak a fejében: „Tyűha! Ő aztán tényleg olyan multi-kulti, vagy mi. És a tetejébe még jól is néz ki!” Gyorsan megrázta a fejét. - És te? Te miket szoktál csinálni?- tette fel a kérdést Ed. Várakozóan nézett Elisára, ám a lány nem akart válaszolni. Végül beadta a derekát: ha elmondja a hobbijait, abból még nincs baj. - Én általában tanulok. Engem is a történelem és az irodalom érdekel, a matekot, meg általában a tudományokat utálom. Nagyon szeretek olvasni, főleg Shakespeareműveket. Csak németül beszélek, de megértem az olaszt, és kicsit a franciát is. Mostanság a wales-i nyelvet próbálgatom tanulni, több-kevesebb sikerrel. Ja, és nem tudok táncolni. Kielégítő választ kaptál? Edward komolyan hallgatta végig Elisát. Már nem volt kétsége afelől, hogy szereti ezt a magába forduló lányt. Ki akarta deríteni, vajon miért ilyen. Az apja halálára nem akart rákérdezni, de valamiért az volt az érzése, hogy valamit titkol. Szerinte nem az édesapja miatt viselkedik így. Valamit megpróbál elfojtani magában. És ő, Edward, majd fényt derít rá. - Ez tök király. Még egy kérdés: szoktál énekelni a zuhany alatt? Épp ekkor csengettek, úgyhogy Elisának nem volt ideje lecsapni a fiút. Edward befutott az osztályba, és vigyorogva elbújt az irodalom könyve mögé. Elisabeth összehúzott szemmel ült le a helyére. Mr. Taylor késett, úgyhogy az osztályban nagy
17
volt a nyüzsgés. Harry Highes, az osztály főnőcsábásza épp Maggie-t akarta megfűzni, hogy menjen el vele a bálba. - Maggie, kérlek!- könyörgött. - Szállj már le rólam, te tuskó!- lökte el az asztalától Harryt Maggie. Szúrósan nézett Ed padja felé.- Én Edwarddal megyek. Csak azt várom, hogy mikor hív el. Harry dühösen rácsapott az asztalra. - A francba azzal az idiótával!- kiáltotta.- nem látod, hogy oda van az új csajért? - ne mondd ezt!- sikította Maggie. Ő is tudta, hogy az ő Eddy-jének Elisabeth tetszik, de nem akarta elfogadni. Gonoszul méregette Elisát, aki mérgesen ült a helyén. Harry megcsóválta a fejét. Mindig is járni akart Maggie-vel, de a lány egy csepp érdeklődést sem mutatott iránta. Igaz, egyszer már megjárta az ágyát, de Harry ennél többre vágyott. Valakin ki akarta tölteni a dühét: körülnézett az osztályban, vajon ki lenne a legalkalmasabb boxzsák? Daniel Rowland, a szemüveges okostojás? Kitty Brown, akinek olyan ronda fogszabályozója van, hogy mindenki megijed, amikor mosolyog? Vagy Peter Smith, aki szemmel láthatólag a fiúkhoz vonzódik? Netán Edward, aki miatt nem tudja magának megszerezni Maggie-t? Egyikük sem ígérkezett jó szórakozásnak- ma valami másra vágyott, és hamarosan már tudta is, hogy mire: a tekintete ugyanis megállapodott Elisa hátán. „ Az új husi!”- gondolta magában, és odament a lányhoz. - Te tényleg lány vagy?- kérdezte gúnyosan. A teremben mindenki elhallgatott. Ha Harry kipécézett magának valakit, akkor azt az egész osztály füle hallatára intézte el. Edward felállt és Harry elé állt. - Hagyd békén, világos?- mondta komolyan. Kész volt rá, hogy megverekedjen ezzel a bunkóval. Ám Harryt nem lehetett csak úgy félre állítani. - Nem téged kérdeztelek, Wall. Állj el az utamból.- mondta higgadtan Harry. Csak Elisát szerette volna szívatni. Elisabeth nem tudta, mit kellene csinálnia. Nem ijedt meg a fiútól, de kötözködni sem akart vele. Jobb ötlete nem lévén, ő is felállt. - Igen, képzeld, lány vagyok.- szólalt meg hidegen. - Akkor lássuk.- mosolygott gonoszan Harry. A teremben lévő fiúk illetve a szexi trió elkezdtek hujjogni. - gyerünk! Mutasd meg, hogy valóban lány vagy!! Edward előrébb lépett. - Szálljatok le róla! - Addig nem, amíg meg nem mutatja, hogy mi rejtőzik a nacija alatt.- Harry is előrébb lépett. Az orra majdnem összeért Edével. - Ugye tudod, hogy ezért megütheted a bokádat?- kérdezte vészt jóslóan Edward. Harry csak vigyorgott. - Az apám kezében van a Cambridge egyetem, a te apád viszont csak egy egyszerű irodalom tanár, aki mellesleg beosztottja az én apámnak. Szóval, miről is beszélünk? Edward dühösen nézett farkasszemet Harryvel. Már épp össze akartak verekedni, amikor belépett Mr. Taylor. - Jó napot kívánok mindenkinek! Elnézést, hogy késtem, de dugóba keveredtem. – lepakolta a táskáját, és elővett egy könyvet, amelyben Shakespeare szonettek voltak.A mai órán még mindig a mi William-ünkről fogunk tanulni, de áttérünk a szonettjeire. Nos…- elhallgatott, amint meglátta, hogy Harry és Ed ökölbe szorított kézzel állnak egymással szemben.- Na de fiúk, csak nem verekedni készültetek?kérdezte. Mivel a két fiút nem érdekelte, hogy elkezdődött az óra, odament hozzájuk.
18
- Mr. Wall és Mr. Highes! Azonnal üljenek le a helyükre!! Ed és Harry észbe kaptak. - Elnézést, Tanár úr.- mondta szemlesütve Edward, majd leült. Nagyon dühös volt. Nem értette, hogy miért kell mindenkinek Elisát bántania? Mit vétett ellenük? Attól, hogy nem cicababa, még nem ér kevesebbet, sőt. Edward őt tartotta a legokosabb lánynak az egész osztályban. Meg a legcsinosabbnak is. - Ti nem vagytok normálisak!- súgta neki hátra Maggie.- Képesek vagytok egy ilyen…-fintorogva kereste a megfelelő szót, közben rápillantott Elisára- egy ilyen igénytelen csajért veszekedni? - Fogd be!- súgta vissza dühösen Ed. Nem sok kellett hozzá, hogy szájba vágja Maggie-t. A lány sértődötten visszafordult. Az óra többi része zavartalanul zajlott le, de érezhető volt a feszültség. Elisa lelke is háborgott. Eddig még soha senki nem állt ki mellette vagy érte. Ed most megtette. Hálaérzet öntötte el a szívét, bár ezt nem mutatta. Az ebédszünetben Edward odaült mellé. - Remélem nem zavar, ha ideülök.- mondta, majd nekiállt kibontani az üdítőjét. Elisa különösképpen nem foglalkozott vele. - Jól vagy?- kérdezte tőle Ed. - Miért ne lennék jól?- kérdezett vissza kicsit erőteljesebben Elisabeth. Nem értette, minek kell aggályoskodni? - Hát…én csak azt hittem, hogy esetleg…megijedtél, vagy ilyesmi. - megijedni?- hüledezett.- Kitől? Attól a túlméretezett egoizmus centrumtól? Ne röhögtess!- felállt és elköszönt a megilletődött Edwardtól.- már nem vagyok éhes, úgyhogy fölmegyek.- fogta a tálcáját és elment. Ed csüggedten nézett utána. „ Ez a lány nehezebb eset, mint gondoltam.” Sóhajtott, majd elkezdett enni. Egyszer csak azt vette észre, hogy már Maggie ül mellette. Semmi kedve nem volt a lánnyal csevegni, úgyhogy úgy tett, mintha nem vette volna észre. De Maggie-t nem lehetett ilyen könnyen lerázni. - Szia, Eddy. Edward megrándult az Eddy hallatán. - Arra gondoltam, megbeszélhetnénk, hogy mibe öltözünk a halloween-i bálba. Én valami boszorkány-szerűség szeretnék lenni…te meg lehetnél mondjuk….Merlin!sikítva nevetett „frappáns” ötletén. Ám Ed ezt nem értékelte. - Annak öltözöl, aminek akarsz.- mondta türelmét vesztve.- Én Drakula leszek. Ja, és Elisával megyek. Elhívtam és igent mondott. És ha bármi történik vele a bálig, nem fogok gondolkozni, hogy ki tette. Azonnal téged foglak vádolni. Most pedig, szia.Edward jelentőségteljes pillantást vetett Maggie-re, aztán elment. Maggie fogát csikorgatva ült. Sírni tudott volna. Nem akarta elhinni, hogy őt, a szexis, gyönyörű és okos Maggie-t visszautasítja egy helyes fiú. - Ez nem történhetett meg velem.- suttogta maga elé meredve.- Ezt én csak álmodtam.- de sajnos az igazság az volt, hogy Edward semmit nem akart tőle. - Maggie!- szólította meg valaki. Maggie könnyes szemekkel nézett föl egyik barátnőjére, Christinára.- Maggie, mi történt? - Eddy nem szeret!- zokogta Maggie és ráborult Christina vállára.- Azt a hülye Elisát viszi a bálba! Christina megsimogatta barátnője fejét. - Nyugi, majd kitalálunk valamit, jó?
19
- Rendben.- szipogta Maggie. Nagyon szerencsétlennek érezte magát. Aztán hirtelen rácsapott az asztalra.- Nem hagyom! Megbánja még az a kis fruska, hogy beleköpött a levesembe!
5. fejezet Edgar Evil lélekszakadva rohant fel a Harvard egyetem lépcsőin. Nehezen lélegzett, ugyanis enyhe asztma kínozta. Ezt részben a testsúlyának is köszönhette. Kémia és fizikatanár volt, emellett pedig foglalkozott alkímiai kutatásokkal is. Imádta a munkáját, bár az alkímiai tanulmányait jobban kedvelte. Mint általában, most is késésben volt. Többször figyelmeztették már, hogy érkezzen időben, különben keresnek a helyére mást, de hiába volt minden, Evil professzor továbbra is késett. A diákjai türelemmel viseltettek iránta, de csak azért mert rendes tanár volt. - Jó reggelt professzor! Csak nem megint késésben van?- szólította meg kedvesen Edgart egy szemüveges, vékony nő, a Harvard könyvtárosa. A professzor levegő után kapkodott. - Jó…reggelt…kívánok….Mrs…..Klepster…-lihegett, közben a kezét a mellkasára szorította. - na jól van, nehogy megfulladjon nekem!- nevetett Mrs. Klepster.- Sok sikert az előadásához!- búcsúzott a könyvtárosnő. Evil professzor még mindig lihegve rohant tovább. Amikor végre megérkezett az előadóterem elé, kifújta magát. Megigazította a nyakkendőjét és belépett a terembe. Döngve csapódott be mögötte az ajtó. - Hol van mindenki?- kérdezte döbbenten, ugyanis rajta kívül senki nem volt a helyiségben. Nem értette. „ Talán valami tréfa?”-gondolta. Kinyitotta a táskáját, elővette az órarendjét, és alaposan átnézte. Aztán nyögve leroskadt egy székre: kiderült, hogy fölösleges volt sietnie, ugyanis ma nincs órája, csak másnap. - nem hiszem el, hogy elfelejtettem.- fejét a tenyerébe támasztotta. Eddig még soha semmit nem felejtett el.- Biztos fáradt vagyok.- sóhajtva felállt, és kiment. Úgy gondolta, ha már itt van, akkor bemegy a laborba és tovább foglalkozik az alkímiával, amire mostanában nem nagyon volt ideje. A labor szintén üres volt, de Edgar ennek örült, mivel jobban szeretett egyedül, csöndben dolgozni. Elővette a lombikjait, edényeit, és az anyagokat, amivel dolgozott. Közben az aznapi újságot is megtalálta. Ez nem egy hetilap volt, amit minden amerikai lakásban meg lehetett találni: ez a Harvard titkos tudomány részlegének az újságja volt. Csak azok kaphattak belőle, akik valamilyen titkos dolgot tanulmányoztak, mint például az alkímia, UFO-k vagy vámpírok. (Ha egy tudós talált valami fontosat, vagy előállított valamit, azonnal jelentenie kellett a központi Secret Science Institut-nak.) Továbbá ebből az újságból informálódni lehetett a nagy világ tudományos eseményeiről is. Evil professzor belelapozott az újságba. A harmadik oldalon egy parányi cikk keltette fel a figyelmét: Vámpírinvázió az Egyesült Királyságban! Az elmúlt pár hétben Anglia területén sok vámpírjelenlétet észleltek a londoni Secret Science Institut laborjának kutatói. Egy különleges műszerrel, az úgynevezett „vámpírkeresővel” pontosan meg tudják mondani, hogy Angliában hány vámpír található. Sajnos, a műszer még nem tudja behatárolni, hogy az átváltozott pontosan hol lakik, sőt, a nevét sem tudják kideríteni, de a szerkezet így is fantasztikus. Az intézet
20
arra kéri kutatótársait, ha ismernek olyan embert, aki képes vámpírrá változni, akkor azt jelezzék a központi intézetnek. A professzor meredten nézte az újságot. Nagyon érdekelték őt a vámpírok, de sajnos arra már nem tudott időt szentelni. Ám most itt volt a lehetőség! Az újságot bedobta a táskájába, aztán kirohant a laborból. Már nem érdekelte az alkímia: vámpírokat akart keresni. Úgy döntött, Angliába repül.
Anglia, Secret Science Institut laborja, délután 3 óra - Hé! William! William, ébredj! William Show lassan és nehézkesen nyitotta ki a szemeit. - Mi van?- kérdezte egy hatalmas ásítás közepette. A fiatal nő, aki megszólította, csípőre tett kézzel állt előtte és csúnyán nézett rá. - Hogy-hogy mi van? Figyelned kellene a vámpírkeresőt! Nem tudhatjuk, mikor jelez! William újból ásított. - Tudom, és sajnálom, de egész éjjel itt ültem ezt a hülye gépet figyelve, és egy szemhunyásnyit sem aludtam. - Az engem nem érdekel! - De Kathleen! Lehetnél egy kicsit megértőbb is! De úgy tűnt, Kathleen nem akar megértőbb lenni. Még csak két hónapja dolgozott a kutatólaborban, de máris közutálatnak örvendett. Mindenkinek parancsolgatott, mintha ő lenne a főnök. Ugyanakkor nélkülözhetetlen is volt: nélküle ugyanis nem lenne a labor tulajdona a vámpírkereső műszer. - Átveszem a helyedet! Te pedig menj, és aludj egy órát. Aztán gyere vissza, mert nekem a műszer továbbfejlesztésén kell dolgoznom. Nem érek rá monitorokat nézegetni!- mondta mérgesen, aztán leült William helyére. A férfi megvakarta a feje búbját, elmotyogott egy „ezek a nők” mondatot, majd elment. A laborban, mint mindig, most is sokan dolgoztak. A vámpír esetekkel öt tudós illetve professzor foglalkozott: William Show, Kathleen Crash, Robert Ambers, Steve Brown és Yagami Fujigawa. Mindegyikük álma az volt, hogy vámpírokon kísérletezzenek. Remélték, hogy nemsokára megvalósul. Teljes gőzerővel dolgoztak a vámpírkereső továbbfejlesztésén, bár egyelőre még nem sok sikert értek el. - Hé, valaki!- kiáltott Kathleen.- Oxfordban átváltozás történt! Azonnal mindenki odarohant. A műszeren Nagy- Britannia teljes térképe volt látható. Kathleen kinagyította a képet, amelyen ezután egy piros villogó pont látszott Oxford területén. - Én látni akarom azt a vámpírt!- szólalt meg Yagami. Ő Japánból költözött át Angliába. - Mindenki látni akarja.- mondta Kathleen.- Robert, menj és gépeld a számítógépbe! Robert bólintott. Gyorsan odament a számítógéphez, és beírta: délután 3 óra, Oxford 1 vámpír. - Hány vámpírunk volt az elmúlt egy hétben?- kérdezte Kathleen. - 25.- hallatszott a válasz. - remek. És az elmúlt egy évben? - 300. - 300 átváltozás történt egy év alatt?- kérdezte hitetlenkedve Yagami. 21
- Igen, és még egyet sem kaptunk el.- mondta dühösen Kathleen és az asztalra csapott.- Most azonnal megyek, és próbálkozom tovább a műszer fejlesztésével. Ne zavarjatok semmilyen ügyben!
Írország, Dublin Thomas Eliot ír whisky-jét iszogatva ült egy pub-ban. Az elmúlt 2 évet vámpírok kutatásával töltötte. Rengeteg mindent tudott meg róluk azóta, hogy eljött Angliából. Tagja volt a Titkos Tudományi Intézetnek, de nem az épületben dolgozott, csak az eredményeit vitte be. Hallotta, hogy az angliai laborban kifejlesztettek egy vámpírkereső szerkezetet. Kíváncsi volt rá, de mégsem tudta rávenni magát arra, hogy visszamenjen igazi hazájába. Egy fájdalmas esemény után volt kénytelen átköltözni Írországba: az iskolai barátja hosszantartó betegség után meghalt. A legsúlyosabb dolog azonban mégsem ez volt, hanem az, hogy ez a barát vámpírrá változott teliholdas éjjeleken. Amikor kiderült, hogy a legjobb barátja vámpír, összeomlott. Nem akarta elfogadni, de egy idő után kénytelen volt megbarátkozni a gondolattal, ugyanis a barátja a segítségét kérte: legyen a bizalmasa. - Segítened kell! Kérlek, csak benned tudok megbízni, hisz olyan vagy nekem, mint a testvérem! Tom! Elmúltam 18, már vérre vágyom! Neked kell megakadályoznod, hogy nehogy bajt csináljak! - Rendben, Will. Számíthatsz rám! Minden idejüket együtt töltötték. Teliholdkor pedig Tom mindig elvitte őt valahová, ahol nem járkálnak emberek. Ilyenkor beszélgettek a legtöbbet. Tom nem félt barátjától, mert tudta, hogy nem fogja megtámadni őt. Nézték a csillagos eget, és csak beszélgettek, ábrándoztak. Így éltek le 15 évet. Aztán a barátja bejelentette, hogy megházasodik. Tom ennek nem örült. -Mi lesz, ha megtámadod őt? - Eddig sem történt semmi baj! Ne aggódj! Hívlak, ha bármi gáz van. Megtörtént az esküvő. Tom továbbra is készenlétben állt. Minden egyes teliholdkor elment a barátjáért, és elutaztak ugyanarra a helyre, ahová fiatal korukban is mindig jártak. - Marion nem aggódik? - Ő már rég az igazak álmát alussza. Minden rendben van, Tom. Tényleg. Imádjuk egymást! Aztán újabb váratlan fordulat történt: Will bejelentette, hogy felesége gyermeket vár. 9 hónap múlva pedig Marion egy kislánynak adott életet, akinek Elisabeth Rose lett a neve. Egy évvel később pedig egy kisfiuk született: Adam. Thomas Eliot legjobb barátja pedig William Rose volt, aki két éve hunyt el rákban. Tom azóta is rengeteget gondolt Williamre, és a családjára, akik körében sok időt töltött. Saját családja soha nem volt, a szülei korán meghaltak, árvaházakban és nevelőszülőknél nevelkedett. Aztán felnőtt korában meg már nem akart családot. Minden idejét Willnek szentelte. Imádta a kis Elisát és Adamet is, de a gyerekek is szerették őt. -Tom bácsi, maradj még! Légysziiii! -Nem lehet, Elisabeth. Haza kell mennem, de ígérem, holnap megint eljövök.
22
És betartotta az ígéretét. Minden egyes napját Will és két gyermeke társaságában töltötte. Marion egész nap dolgozott, ezért vele csak nagyon ritkán találkozott, de Will mindig mesélt róla. Rajongott a feleségéért. Aztán pár év múlva Willnél diagnosztizálták a rákot. Már előrehaladott volt, nem lehetett segíteni rajta. Tom ismét összeomlott, de ezt barátja előtt nem mutatta. - Tom, vigyázol majd Marionra és a gyerekekre, ha én nem leszek? - ne mondj ilyet! Még legalább 30 évet élni fogsz! - Ugyan, Tom, te is tudod, hogy ez nem igaz. A következő fordulópont a kettejük életében a vámpírlét megszűnése volt, ugyanis a betegség miatt Will már nem változott át. Ez őt is hideg zuhanyként érte. - Tom, én inkább maradtam volna vámpír, minthogy idő előtt, fájdalmak között haljak meg. - Tudom, Will. - És hiányozni fognak azok a teliholdas éjszakák, amiket végigbeszélgettünk. De a teliholdas- beszélgetős éjszakák nem szűntek meg: Tom ahányszor csak tudta, elvitte barátját a szokásos helyükre. Mindketten érezték, hogy nemsokára el kell válniuk egymástól. - Will, hiányozni fogsz. - Te is nekem, öregfiú! De még ne siettess, rendben? -Rendben. Aztán eljött az a nap is, amikor Will már nem tudott felkelni. - Azt hiszem, búcsúznunk kell. - Még ne, William! - Fent is emlékezni fogok rád, Tommy. - Utoljára 15 éves koromban hívtál így. - Egy haldoklónak mindent szabad. He-he. - Te még ilyenkor is tudsz viccelődni! Szörnyű vagy. - Vigyázz a családomra, kérlek. - Úgy lesz. - Köszönöm. És egy pillanat alatt átköltözött máshová, ahová már nem lehetett követni. -Uram! Elnézést, uram, jól van? Tom felriadt. A csapos kérdőn nézett rá. - Hogy mondta? - Azt kérdeztem, jól van-e? - Persze. Köszönöm. - Kér még whiskyt? - nem. Itt az ára.- odanyújtotta a pénzt a csaposnak, aztán felállt és kiment. A friss, hűvös levegő üdítő volt a számára. A régi emlékek felkavarták. Még mindig fájt neki William elvesztése, ugyanakkor a bűntudat is szorongatta a szívét, hiszen nem teljesítette barátja utolsó kívánságát: hogy vigyáz a családjára. A temetés után azonnal gépre szállt és ide utazott, Írországba, a tündérek és koboldok földjére. El akarta felejteni az angliai éveket, de nem tudta. Sokszor rémálmai is voltak emiatt. Elindult a labor felé. Most kivételesen nem vitt magával eredményeket, csupán csak körül akart nézni, van-e valami fejlemény vámpír-ügyben. Ahogy belépett a hatalmas fehér épületbe, egyfajta nyugalom szállta meg. Volt valami megmagyarázhatatlan aurája az egész építménynek. Igaz, belülről erősen kórház- szerű benyomást keltett, de ez senkit sem zavart.
23
- Jó napot Mr. Eliot! Hát maga meg mit keres itt?- kérdezte tőle meglepetten egy fehér köpenyes férfi. Tom odafordult. - Már elnézést, de én itt dolgozom. A férfi zavart nevetést hallatott. - Igen, tudom, csak….furcsa Önt itt látni, ugyanis….ritkán jön be. Talán valami kutatómunkát hozott? - nem. Csak a laborba szeretnék menni. - Ó, attól tartok, az most lehetetlen. Tudja, nagy a sürgés-forgás, senki nem ér rá. Tom összeráncolta a szemöldökét. - Kár.- mondta, aztán ránézett az órájára.- Akkor megyek. Viszlát. - Várjon!- kiabált utána a köpenyes. Egy újságot lobogtatott.- Itt van a Harvard tudományos újságja. El akartuk postázni, de ha már itt van, akkor odaadom. - Köszönöm. Van benne valami érdekes? - Hát, a miniatűr vámpírcikket leszámítva nem igazán. - Vámpírcikk?- kérdezte izgatottan Tom. - Igen, lapozzon a harmadik oldalra. Nos, nekem is mennem kell. Örültem, hogy találkoztunk!- kacsintott aztán elsietett. Fehér köpenye pedig lobogott utána. Tom leült az előtérben elhelyezett bőrfotelek egyikébe, és kinyitotta az újságot. A vámpírcikk tényleg nagyon kicsi volt: alig lehetett észrevenni. Tom dühöngött. Egy ilyen szenzációnak legalább egy teljes oldalt kellett volna szentelni. Úgy látszik a Harvardot nem érdeklik az angliai és ír vámpírok. Gyorsan elolvasta a cikket. Hallott már a vámpírkeresőről, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire hasznavehetetlen. - remélem valamelyik IQ bajnok kitalálja, hogy hogyan lehet fejleszteni.- morogta. Összecsukta az újságot, és elindult kifelé. Az agya folyamatosan járt. El is akart menni Angliába, meg nem is. Amíg hazafelé tartott, e között a két lehetőség között ingadozott. Aztán döntött: a másnap reggeli géppel visszamegy Nagy-Britanniába.
6. fejezet Elisa következő átváltozása pont hétvégére esett. Örült neki, mert így legalább rendesen kipihenheti magát. - Hallom, Edward elhívott a bálba, és igent mondtál.- mondta vigyorogva egy napfényes péntek reggel Adam a nővérének. Elisa csúnya szemmel nézett öccsére. - És ha igent mondtam, akkor mi van? Nincs hozzá sok közöd. Egyébként te nem hívtál senkit? Ciki lesz pár nélkül beállítani. Adam arca elkomorult. - Én elleszek egyedül is.- morogta és a zabpelyhes tálja fölé hajolt. Elisa felvonta a szemöldökét. - Mi van? Csak nem visszautasítottak? Adam elgyötörten és vörösen nézett fel. - Még meg sem kérdeztem. - Miii??- kérdezte nevetve Elisa. Hát ennyire betoji lenne az ő testvére? - nem mertem.- mondta szégyenlősen Adam. - beszélj Eddel. Úgyis olyan jóban vagytok. Kérj tanácsot tőle. Adam meghökkent. - Mióta akarsz nekem segíteni?
24
Elisa rádöbbent, hogy a kelleténél kedvesebb volt, így gyorsan hangnemet váltott. - eszemben sincs segíteni neked. Oldd meg magad, ha problémád van. Na, én húztam a suliba.- betette a mosogatóba a tányérját, felkapta a táskáját és már ment is ki. Adam lemondóan sóhajtott. - Pedig már kezdtem örülni, hogy megváltozott. Elisa alig tett meg száz métert, amikor Edward hangját hallotta a háta mögül. - Elisabeth! Várj! Elisa kelletlenül megállt. Ed nemsokára nagy lihegve érkezett meg mellé. Lehajolt, két kezét a térdére támasztotta, úgy fújta ki magát. - Köszi, hogy megvártál. Rendes vagy. - Mehetünk végre?- kérdezte Elisa türelmetlenül, bár titkon örült neki, hogy Eddel együtt mehet. Nem sokat beszélgettek, inkább csak magukban élvezték, hogy a másik ott van mellettük. Edward próbálkozott valamilyen kommunikáció kezdeményezéssel, de nem sok sikerrel. Talán az időjárásra vonatkozó megállapításai voltak gyengék. - Az öcséd nem jön ma?- törte meg a kínos csendet Ed. - De. Csak olyan lassú, mint egy csiga. - Értem. Az iskoláig már nem is váltottak több szót. A teremben is csak annyiból állt a beszélgetésük, hogy Edward megkérdezte Elisát, értette-e a matekot. - nem. De nem érdekel különösebben.- volt a válasz. Ed lemondóan bólintott. Pár másodperc múlva befutott Maggie és kis csapata. Fennhéjázóan vonultak végig a padok között, majd leültek a helyükre. Maggie kihívó pillantást vetett Elisára, aki üres tekintettel válaszolt. Aztán elkezdődött a matek óra. Ez folytatódott a földrajzzal, angol irodalommal, történelemmel. Unalmasan telt Elisa napja, már alig várta, hogy hallja a csengőszót. Sajnos azonban órák után Ed nem hagyta békén. - Figyu, ma szereztél egy gyenge kettest matekból. Jó lenne, ha így utolsó évben nem buknál meg, úgyhogy holnap este átmegyek hozzátok, és korrepetállak. És nem fogadok el kifogást! Elisa megrántotta a vállát. - Ha annyira akarod…tőlem.- fogta a táskáját, és elment. Edward büszkén kihúzta magát. „ Király vagyok, vagy király vagyok?” Vigyorogva Elisa után ment, aki azonban eltűnt. Edward forgolódott, de nem látta. - Hova tűnhetett?- tűnődött, aztán meglátta Mary Watsont, aki szokás szerint megint a teremben hagyta valamijét, és odament hozzá.- Szia Mary! Nem láttad véletlenül Elisabethet errefelé? Mary szemei kerekre nyíltak: Edward Wall megszólította! - i..i..igen..a…WC-ben van.- dadogta. Edward megkönnyebbülten sóhajtott. - Köszi. - szívesen.- mondta Mary. Pár percig még álldogált és bámulta Edet, de miután a fiú kérdő szemekkel nézett rá, elvörösödött, és befutott a terembe, majd pár másodperc múlva már rohant is kifelé, kezében az elhagyott táskájával. Eközben a női WC-ben Elisának nem épp kellemes társasággal akadt dolga: Harryvel. -Te meg mi a fészkes fenét keresel itt?- kérdezte, amikor kijött a fülkéből. Harry csak mosolygott, de ebben a mosolyban volt valami ijesztő Elisa számára. Gyorsan fölkapta a táskáját és indult- volna, ha Harry el nem állja az útját. - Húzz már el!- kiabálta és megpróbálta megragadni a kilincset, de a fiú gyorsabb volt: elkapta a kezét, és nekilökte az egyik WC- ajtónak.
25
- Ha nem engedsz el azonnal, sikítok!- fenyegetőzött Elisa. De Harry csak mosolygott tovább. - Hiába sikítanál, a diákok már mind elhúztak haza, a tanárok meg a földszinten vannak. Senki sem hall téged!- megszorította Elisa kezét. A lány kezdett félni: mit akar ez tőle? - Nyugi- mondta Harry- csak meg akarom tudni, valóban lány vagy-e. Mert őszintén szólva, nem tűnsz annak.- közelebb hajolt a lányhoz, a kezét pedig rátette Elisa mellére. A lány összerezzent. - No lám csak, mit tapintok? Lehet, hogy tényleg nőneműnek születtél.- a keze lejjebb vándorolt, és most a lány farmerját kezdte el kigombolni. Elisa már egész testében remegett. A hangja elcsuklott: nem tudott sikítani. A könnyek kezdtek gyülekezni a szemében. Ezt Harry is észrevette, de annál jobban csinálta. Kigombolta Elisa farmerját, aztán lehúzta a lányról. - Kérlek, hagyd abba.- sírta Elisa. - Mindjárt végzünk.- mondta kéjesen Harry. Elisa az ájulás szélén volt. Egyszerűen megbénult. Harry közben a saját nadrágjával bíbelődött. A lány kétségbeesetten konstatálta, hogy ez az idióta meg akarja őt erőszakolni. Amikor Harry letolta a nadrágját, Elisa sikított egy velőtrázót. Harry pofon csapta, de pár másodperc után ő kapott egy hatalmasat a tarkójáraEdwardtól, aki azonnal felrohant, amikor meghallotta a sikolyt. Harry nagy nehezen tápászkodott fel. Be akart mosni egyet Ednek, de szédült, így inkább felöltözött és egy szó nélkül kiment. Ed odament a közben már sarokban kuporgó Elisához, és átölelte. - Bántott? A pofonon kívül?- kérdezte. Elisa szaggatottan válszolt. - ne..e..m. Cs…csak a..k…akart. Köszönöm, Ed…Edward. Ed megnézte a pofon helyét: pont Elisa szája szélét ütötte meg, ami elkezdet vérezni. Elisa letörölte a vért a kezével. Még mindig remegve felállt, és felhúzta a nadrágját. Edward tapintatosan nem nézett oda. - Szólunk az igazgatónak. Harry kapni fog ezért.- mondta. De Elisa rázta a fejét. - nem! Maradjon a közöttünk. Senki nem tudhatja meg, világos? Edward meghökkent. - de hát.. - Világos?! - Rendben. Elisa felkapta a táskáját és elindult kifelé. Ed követte. Amikor kiértek az iskolából, a lány alaposan körülnézett, csak azután indult tovább. - nyugi- mondta Ed.- Amíg itt vagyok, nem hagyom, hogy bántson.- gyengéden átkarolta Elisát, aki nem lökte el. Ed mellett valóban biztonságban érezte magát. - Hogy-hogy te még itt voltál?- kérdezte nagy sokára. - Gondoltam, megvárlak.- felelte Ed.- és milyen jól tettem! Elisa nem tudott elég hálás lenni. - köszönöm.- a könnyek kezdtek megint előtörni belőle. De egy hatalmas sóhajjal visszaszorította őket. Ed megszorította a vállát. - Most már minden rendben lesz.- mérhetetlenül dühös volt. Ordítani tudott volna. Nem értette, hogy Harryt vajon mi vehette rá erre a szemétségre? Azt meg végképp érthetetlennek tartotta, hogy Elisa miért nem akarja, hogy Harry büntetést kapjon? „ Talán fél”- gondolta. - bele se merek gondolni- szólalt meg hirtelen Elisa.- hogy mi történt volna, ha senki nem segít.
26
- ne gondolj erre.- mondta a fiú. Keze még mindig Elisa vállán pihent.- Az a lényeg, hogy jól vagy. Már a körülményekhez képest. Elisa bólintott. Még mindig remegett, de megnyugtatóan hatott rá Edward közelsége. Hamarosan megérkeztek a lány házához. Elisa óvatosan kibújt Ed karja alól, és befelé indult, de a fiú megfogta a kezét. - Az öcsédnek elmondod?- kérdezte. - Még csak az kéne. Nem. És szeretném, ha te sem említenéd neki. – válaszolta Elisa, és elhúzta a kezét.- Akkor szia. És még egyszer köszönök mindent.- dobott egy halvány mosolyt az aggódó Ednek, majd ismét elindult. Már az ajtót nyitotta, amikor kiáltást hallott: - Holnap este jövök matekozni! Elisa hátranézett, de már csak Ed hátát látta, amint kifordult az udvarukról. Elmosolyodott és bement. Arról teljesen elfelejtkezett, hogy másnap át fog változni. Következő nap reggel nehezen ébredt. Még élénken emlékezett a lány WC-ben történtekre. Éjszaka sokat forgolódott, Harryvel álmodott. Teljes szívéből gyűlölte őt. Mikor első nap megpillantotta, már akkor sem volt szimpatikus neki, de azóta ez már tömény utálattá változott. Ásított egy nagyot, megdörzsölte a szemeit, aztán kikászálódott az ágyból. Hamar felöltözött, és lement reggelizni. Nagy meglepetésére édesanyját találta az asztalnál. - Hát te?- kérdezte tőle, miközben leült. Marion rá sem nézett, az iratait pakolgatta. - Ha nem vetted volna észre, itt lakom. Mellesleg az anyád is vagyok. Bár tudom, te nem tekintesz annak. Elisa beleprüszkölt a müzlis tányérjába. - Még jó! Hogy tekintsem anyának azt, akit már 3 napja( ha nem több) nem láttam?! Marion végre ránézett a lányára. - Dolgoztam. - Éjjel-nappal egyfolytában? Add be ezt a maszlagot Adamnek, ő biztos elhiszi. - Elisa- Marionban kezdett felmenni a pumpa.- Minden nap tiértetek dolgozom! Érted és az öcsédért! Hogy ne szenvedjetek hiányt semmiben! - Igenis hiányt szenvedünk, csak te nem látod!!- Elisa teljesen kikelt magából. - Megmondanád, mi hiányzik az életedből?- már az édesanyja is ideges volt. A papírok remegtek a kezében. - Az anyukám. A levegő megfagyott. Marion kezéből kiestek a papírok és szétszóródtak a földön. Elisa az anyját nézte. A szeméből csak úgy sütött a düh. „ Nem érti. Még mindig nem érti.”- gondolta. - nekem mennem kell. Nem érek rá a hisztijeidre.- Marion gyorsan összeszedte az iratait, betömködte a táskájába, aztán felállt. - Érdekes, hogy az öcséd nem panaszkodik. Gondolkodj el ezen. Későn érek haza, valószínűleg már aludni fogtok.- fogta a táskáját meg a kabátját és elment. Elisa ordított egy hatalmasat. Úgy érezte, menten felrobban. Otthagyta az asztalon a reggelijét és feltrappolt a lépcsőn a szobájába. Abban a pillanatban, amikor becsapódott mögötte az ajtó, kilépett Adam a szobájából. Értetlenül nézett nővére csukott ajtajára. „ Már megint mi baja van?”- kérdezte magában. Aztán megrándította a vállát és lement. Ekkor érkezett meg Anne is. - Jó reggelt Adam!- mosolygott.
27
- Szia Anne! Betsynek megint rossz napja van- mondta Adam miközben nővére érintetlen reggelijét nézte.- Hallottam, hogy anyuval kiabált. Anne nem szólt semmit. Megszokta, hogy Elisa eléggé heves vérmérsékletű, így nem kommentálta a véleményét. - Ha ő nem ette meg, majd megeszem én.- mondta Adam és leült nővére helyére. Elisa elővette tankönyveit és nekiállt tanulni. Az idegei még táncot jártak, de idővel megnyugodtak. Muszáj volt a tanulásra koncentrálnia, mert az utóbbi időben nem alakított valami fényesen. Főleg nem matekból. Aztán eszébe jutott, hogy este jön Edward és segít neki. Ez felvillanyozta, de csak belül. Az arca olyan volt, mint egy profi pókeresnek. Akárhogy próbálta, nem tudta elfojtani az érzéseit, bár már nem is akarta. Tudta, hogy érzéketlennek kellene maradnia, mert megígérte az édesapjának, de nem volt rá képes. „ Apa biztos örülne, ha azt látná, boldog vagyok. Nem értem, miért mondta azt, hogy ne szeressek, ne sírjak. Hisz az ember érzelmek nélkül olyan, mint a virág szirom nélkül.” - Elisabeth, koncentrálj!- figyelmeztette saját magát.- Megint elkalandoztál! Ezután egész nap tanult. Kimenni sem tudott volna, mert csúnyán esett az eső. Adam néha benézett hozzá, hozott neki ebédet, uzsonnát, aztán ki is ment. Hat órakor lement vacsorázni. Öccse már javában ette a rántottát. - Jó étvágyat.- mondta és leült. Anne neki is tett a tányérjára egy adagot.- Köszönöm. Adam teli szájjal megszólalt: - Ma jön Edward, igaz? Elisa bólintott. - matekoztok egy jót, mi?- mondta Adam kajánul vigyorogva, kihangsúlyozva a matekoztok szót. Nővére ezt nem találta olyan viccesnek. - Igen, eltaláltad, matekozni fogunk. Tudod, az olyan tantárgy, ahol számolni kell, meg gyököt vonni, koordináta-rendszert rajzolni, logaritmust, hatványt számolni, meg ilyenek. Majd megmutatom. Adam gúnyosan elfintorodott. - Én vagyok a matekzseni, nekem nem kell magyarázni.- ezután vacsora végéig egy szavát sem lehetett hallani. Elisa beletaposott a büszkeségébe. A lány örült neki, hogy nem kell beszélgetnie. Hamar megette a vacsoráját, aztán fölment, hogy előkészítse a mateknak a terepet. Ahogy elővette a felszerelését, hirtelen megdermedt. Bizsergett az egész teste- vámpírrá fog változni! Rápillantott a naptárjára: pontosan be volt jegyezve. - Elfelejtettem!- kiáltotta kétségbeesetten.- Hogy felejthettem el?! Azonnal le kell mondanom a korrepetálást.- már elővette a telefonját, amikor lentről ismerős hangokat hallott. - Szia Ed! Hogy vagy? Elisa? Fenn van a szobájában, menj csak. - Ok, köszi. Ha végeztünk, dumálhatunk is. - Az király lenne! Edward felfelé tartott. Elisáról folyt a víz. Már nem mehetett ki szólni, mert a körmei és a szemfogai megnőttek, és a haja is kezdett feketedni. „ Most mi lesz?” Jobb ötlete nem lévén, bezárta az ajtót. A szíve a torkában dobogott. Kopogtattak. - Elisa! Bemehetek?- hallatszott az ajtó másik oldaláról, aztán megmozdult a kilincs, de az ajtó zárva maradt.- Elisa! Jól vagy? Jöttem matekozni! Tudod! - Most nem jó!- mondta a lány.- Rosszul érzem magam, inkább holnap gyere! De Edward nem tágított. - Ugyan már, tudom, hogy utálod a matekot, de nem bukhatsz meg!
28
- Értsd már meg, hogy rosszul vagyok!- ordította Elisa. Az ajtónál állt, immár teljesen vámpír alakban. Rettenetesen félt tőle, hogy meglátják így. Eközben kinn Edward tétlenül toporgott. Fogalma sem volt, mit csináljon, így átment Adamhez. A fiú épp zenét hallgatott. - Adam, a nővéred megmakacsolta magát. Azt mondja rosszul van. - Csak kibúvót keres. Semmi baja sincs, hidd el nekem. Próbálkozz tovább. - bezárta az ajtaját, nem tudok bemenni. Az ablakotok meg túl magasan van. - Akkor hagyd. - nem fogom engedni, hogy megbukjon! Ez az utolsó éve! Mi lesz, ha nem veszik föl sehová? Adam tanácstalanul nézett rá. Aztán hirtelen felcsillant a szeme. - minden szobának van pótkulcsa!- felpattant.- Lerohanok Annehez, mert nála vannak. Várj meg!- és már rohant is. Ed közben megpróbálta jobb belátásra bírni Elisát. - Nem bukhatsz meg! Kérlek, Elisa! - Majd holnap!- hallatszott bentről. Ed kezdett ideges lenni. „ Most meg mi a fenét csináljak? Hogy lehet valaki ennyire makacs?” Ha nem érzett volna semmit a lány iránt, már rég elment volna, csakhogy Elisa fontos volt a számára. Nem hagyhatta elkallódni. Adam hamarosan megérkezett a pótkulcscsal. - Betsy!- kiáltotta be a nővérének.- Peched van! Elkértem Annetől a pótkulcsot! Benn Elisabeth elsápadt. Kedve lett volna jól fenékbe rúgni az öccsét, de cselekednie kellett: villámgyorsan kinyitotta az ablakot és kiugrott. Egy normál ember biztos eltörte volna a karját, vagy a lábát, de Elisa most vámpír volt, ezáltal nem sérült meg annyira. Halk puffanással ért földet, csak a könyöke zúzódott meg. Hátra se nézett, csak futott bele az éjszakába. Amikor Adam és Edward beléptek a szobába, arcukra fagyott az önelégült mosoly. - Hova tűnt?- kérdezte Ed. - Halvány lila gőzöm sincs.- felelte Adam, aztán döbbenten odalépett az ablakhoz.Ezt nem hiszem el…-nyögte. - Mit?- Ed is odament. - Ki…kiugrott! - Micsoda?!- Edward óvatosan lenézett az udvarra.- Hát.. én tuti kitörtem volna a nyakam, de úgy látszik, neki semmi baja nem esett. Ugyanis eltűnt. Adam hitetlenül rázta a fejét. - Tényleg nem normális! Szerinted, mi lelte? - Kérdezz két könnyebbet. Ennyire azért nem félelmetes a matematika! - Én imádom a matekot.- mondta Adam és leült Elisa ágyára.- Meg a fizikát, kémiát is. Ha felnövök, ezzel szeretnék foglalkozni. Edward leült mellé. - Lehet, hogy a tegnapi dolgot még nem heverte ki. - Miért, mi történt tegnap? Edward rádöbbent, hogy elszólta magát. - A fenébe…megkért rá, hogy ne mondjam el, de…te mégis csak a testvére vagy, jogod van tudni róla.- vett egy nagy levegőt és elmesélte, hogy mit művelt, jobban mondva, mit akart művelni Harry. Adam egyre jobban feldühödött a történet hallgatása közben. Mire Ed a végére ért, már fel-alá járkált a szobában. - Mi az, hogy az a szemétláda megússza?!- fakadt ki.- komolyan, néha azon gondolkozom, hogy a nővéremnek egy elmeorvosra van szüksége!
29
- Talán egy pszichológus nem ártana neki.- mondta ki hangosan a véleményét Edward.- Most mi legyen? Adam tanácstalanul rázta meg a fejét. - nem tudom. Legkésőbb reggelre csak hazajön… - Szerintem meg kellene keresnünk. Ki tudja, milyen alakok mászkálnak éjszaka, nem akarom, hogy baja essen.- Edward határozott léptekkel elindult az ajtó felé. Adamnek sem volt jobb ötlete, így követte. Elisa egy sikátor falánál fújta ki magát. Fogalma sem volt, hogy merre lehet, de sejtette, hogy nem épp biztonságos helyen, mert még közvilágítást sem látott sehol. A sötétben tapogatózva indult tovább. Pár méter után egy némileg világosabb utcába érkezett és úgy döntött, meghúzza magát az egyik ház falánál. Reszketeg lábakkal ült le. „ Egyelőre megúsztam, de mi lesz később?”- morfondírozott magában.- „ Pár hónap és 18 leszek, kellene már egy bizalmas, de ki? Kifogyok az időből…” Átölelte a térdét és ráhajtotta a fejét. Az iskolából senkinek nem mondhatja el a titkát, de a családjának sem, akkor viszont kinek? Egy autó ment el mellette, ezért inkább beljebb húzódott. Nagyon egyedül érezte magát. „ ha Ed itt lenne…”- gondolta. Aztán megrázta a fejét. „ Nem, nem lenne jó. Nem szerethetem őt és ő sem szerethet engem, mert veszélyes. Meg különben is, ha megtudná, hogy mi vagyok teliholdkor, biztos lelécelne. És meg is érteném. Ki akar egy barátnőt, aki bármelyik pillanatban kiszívhatja a véredet?” Lehunyta a szemét, próbált elaludni, de valójában nem volt álmos. Inkább fölnézett az égre és a csillagokat kémlelte. Milyen fényesen ragyogtak aznap este! Az idillt semmi perc alatt tönkretette egy almacsutka, amit kidobtak egy emeleti ablakból, és ami épp Elisa fejére pottyant. A lány dühösen nézett föl, aztán úgy döntött, áthelyezi magát máshová, nehogy észrevegyék. Végül egész éjjel rótta London utcáit és csak gondolkodott. Amikor a Nap első sugarai feltűntek az égen, Elisa bement egy konténer mögé, ami mögött visszaváltozhatott úgy, hogy senki nem vette észre. Sajnos még mindig nem tudta, hogy hol lehet, úgyhogy elindult egy irányba. Nemsokára kikötött a London Eye- nál. - Milyen hatalmas!- mondta, miközben fölfelé bámult az óriáskerékre. Szívesen fölült volna, de nem volt nála pénz, meg valahogy haza is kellett kecmeregnie. Szerencséjére épp meglátta az édesanyját, aki az út másik oldalán sietett hazafelé. Elisa a nyomába eredt, persze elég messze Mariontól. „ Már megint egész éjszaka benn volt.”- állapította meg morcosan a lány.- „ Még hogy értünk dolgozik, persze. Szerintem megismerkedett valami fazonnal, azzal találkozgat.” Egy 20 perces kellemes séta( Marion tempóját követve inkább lihegős séta) után hazaértek. Elisa megvárta, míg az anyukája bement, csak azután ment át az úton. Már a kertjük füvét taposta, amikor az öccse és Edward karba tett kézzel elé álltak. - Mégis hol voltál?- kérdezte Adam ellentmondást nem tűrő hangon. - Remélem, tudod, hogy egész éjjel téged kerestünk!- kontrázott rá Ed is. - Nagyon aggódtunk miattad! Edward haza se ment, dühösek lesznek a szüleimiattad! Erre Elisa bepöccent. - Mi az, hogy miattam?! Kértem én, hogy aggódjatok, vagy hogy gyertek utánam?! Hm?! Nem! Direkt megmondtam tegnap, hogy hagyjatok békén, de ti csak azért is szekáltatok! Itt az eredmény!- félrelökte a két fiút és beviharzott a házba. - Ez azt jelenti, hogy ma sincs matek?- kérdezte Edward Adamtől. A fiú megvakarta a feje búbját.
30
- Szerintem gyere be most, és intézzétek el. A legrosszabb, ami még történhet az az, hogy kapsz egy rúgást ide- mutatott Edward két lába közé. Ed ezt nem találta túl biztatónak. - Anya most jött haza, úgyhogy Elisának vissza kell fognia magát. Tegnap összevesztek, és szerintem ma lesz meg a böjtje. - Engem otthon tuti kinyírnak, amiért egész éjjel kimaradtam.- mondta Ed. Lelki szemei előtt már látta, hogy rácsot tesznek az ablakára…. - Próbálj meg visszajönni este! Kérlek!- könyörgött Adam. Edward bólintott. - Mindenképp megpróbálom, mert ha holnap Mrs. Temple röpdogát írat, akkor Elisának annyi.- megnézte az óráját és lemondóan sóhajtott.- már biztos, hogy a szüleim leszedik a fejem. Na, én mentem. Remélem, este el tudok jönni. Szia! - Szia Ed!- intett vissza Adam. Sarkon fordult és bement nővére után a házba. Arra számított, hogy teljes káosz fogadja majd, de meglepetten konstatálta, hogy édesanyja és nővére kivételesen nem osztják egymást. Marion a nappaliban ült és papírjaiba merülve dolgozott, Elisa pedig a konyhában kakaót készített magának. Amint meglátta öccsét, elfordította a tekintetét. Adam ezt nem vette jó néven. - Örülj neki, hogy nem mártalak be anyunak.- mondta halkan. Titkon bízott benne, hogy testvére elárulja, miért szökött el. Ám Elisának esze ágában sem volt megosztani titkát Adammel. Felhúzott orral, kakaóját kevergetve elsétált öccse mellett. - köszönöm, ó királyom!- mondta gúnyosan. Gonosz kacaj kíséretében ment föl a szobájába. Miután becsukta maga mögött az ajtót, kimerülten roskadt le az ágyára. „ Legközelebb óvatosabbnak kell lennem. Majdnem lebuktam!” Belekortyolt a kakaójába. Rettenetesen fáradt volt. A könyöke elkezdett sajogni- az előző esti ablakon való kiugrás emléke volt. - Utálok vámpír lenni!- mondta hangosan. Egy nyögés kíséretében leült az asztalához.- Remek. A matekot persze továbbra sem értem. Mondhatom, remek. – utálkozva nyitotta ki a füzetét. Kérdő tekintettel nézett a példákra, de hiába szuggerálta, nem oldották meg magukat. „ Utolsó évben nem bukhatok meg!” Úgy döntött, felhívja Edwardot. A szája szélét harapdálta, miközben tárcsázott. Négy csöngetés után Edward hangja hallatszott a telefonból. - Tessék, Edward Wall. - Szia, Elisabeth vagyok. - Nahát, Elisa! Micsoda meglepetés!- Ed tényleg csodálkozott.- Valami baj van? - Nem…csak…tudod, nagyon nem megy a matek és….szeretném…szeretném, ha átjönnél és segítenél.- Elisa megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. - persze, hogy átmegyek. Szerencsére a szüleim vérnyomása nem volt az egekben, amiért csak reggel mentem haza. Mikor menjek? - Most.- vágta rá Elisa. Maga is meglepődött a válaszán.- Esetleg itt maradhatnál ebédre. Ha akarsz.- „ Komplett idióta vagyok!”- szidta magát. De Edward elfogadta a kérést. - Köszönöm, elfogadom a meghívást. Akkor mindjárt ott leszek. - Rendben. Szia! - Szia! Elisa lehunyta a szemét. A szíve a torkában dobogott. Még soha nem hívott el fiút sehová, főleg nem hozzájuk, igaz, még őt se hívta el soha senki. Megfordult a fejében ismét, hogy esetleg Edwardot választja bizalmasának, hisz szemmel láthatóan kedvelte Elisát. - Áh, ráérek még ezen gondolkozni.- rázta meg a fejét.- A mai nap a mateké! Fúúj…
31
7. fejezet Edgar Evil szívből utált repülni, de ha el akart jutni az Egyesült Királyságba, nem volt más választása. A biztonság kedvéért vitt magával pár üres zacskót, hátha szüksége lesz rá. A repülőtéren tetőtől-talpig átvizsgálták, csak azután engedték föl a gépre. A lábai remegtek, ahogy ment felfelé a lépcsőn. Enyhén klausztrofóbiás volt, így vett be egy nyugtatót. Miután megtalálta a helyét, kényelmesen elhelyezkedett. A stewardess megkérdezte, nincs-e szüksége valamire. - nem, köszönöm.- rázta a fejét a professzor. Úgy döntött, nem kockáztat- kibír pár órát evés nélkül. A felszállás nemsokára megkezdődött. Hogy ne érezze annyira a rázkódást, Edgar megpróbálta a gondolatait másfelé terelni: a vámpírokra. Érdekes lényeknek tartotta őket, bár találkozásra még nem került sor. De szeretett volna már egyet látni, kísérletezni rajta. Elképzelte, amint egy tudományos világkonferencián a vámpírokról beszél, sőt még mutat is egyet- elmosolyodott a gondolatra. A gép hamarosan teljesen vízszintesbe fordult és simán szelte az eget. A professzor kifelé bámult az ablakon. Vajon mit fognak szólni az angliai intézetben, ha csak úgy betoppan és bejelenti, hogy részt akar venni a kutatásban? Elküldik melegebb éghajlatra, vagy meghallgatják az ötleteit? Ugyanis vannak ötletei a vámpírkeresővel kapcsolatban. Ő tovább tudná fejleszteni. - Egy italt, uram?- kérdezte a stewardess. - Nem, köszönöm.- mondta Edgar, habár nem is értette pontosan, mit mondott a fiatal légiutas-kísérő, annyira elmerült a gondolataiban. „Mindenki engem ünnepelne, ha a terveim által sikerülne a labornak egy-két vámpírt begyűjtenie. Én lennék az első, aki vizsgálatokat végez rajtuk, megállapítja a vérük összetételét, és összehasonlítja a szervezetüket emberi és vámpír alakjukban. Mekkora felfedezés lenne! Talán még gyógymódot is találhatnék! Hisz, akárhogy nézzük is a dolgokat, a vámpírok veszélyesek. Tehát minél hamarabb megoldást kell keresni a problémájukra.” A képzeletében már vámpírokat boncolt, és molekulákat vizsgált. Rettenetesen izgatott volt. Tudta, hogy hónapokig fog az Egyesült Királyságban tartózkodni, ezért erre az időszakra helyettest keresett, aki megtartja majd a fizika előadásokat. Remélte, hogy a diákjai nem fognak nagyon haragudni rá emiatt. Bár előbb vagy utóbb nekik is meg kell majd tanulniuk, hogy a tudományos felfedezések a professzorok és tudósok életében döntő fontosságúak, ugyanúgy, mint a zenészek életében a hangszer. - és a vámpírok tudományos szempontból mindenképp a legfontosabbak.- suttogta elégedetten.
Eközben Thomas Eliot gépe is felszállt Írországban. Neki nem kellett aggódnia amiatt, hogy elküldik, mivel ugyanannak az intézménynek dolgozott, csak másik országban. Megengedett volt az „ átjárás”. Megfordult a fejében, hogy megkeresi meghalt barátjának a családját, de aztán rájött, hogy már egyáltalán nem biztos, hogy ugyanott laknak még, ahol két éve. Meg aztán ötlete sem volt, hogy mit mondjon nekik. „ Most a munka a fontos, az érzelmeimet félre kell tennem.”
32
Röpke háromnegyed óra múlva Tom lába már angol földet taposott. Furcsa érzés volt, hogy ismét Angliában van. A régi sebek kezdtek kíméletlenül felszakadni, de egy hatalmas sóhaj visszaragasztotta őket. - Gyerünk dolgozni!- mondta Tom biztatva magát. Elindult a repülőtér kijárata felé. Amikor kilépett a reptér ajtaján, már egyáltalán nem érezte magát rosszul, sőt, egyfajta nyugalom szállta meg: visszatért az ő Angliájába. Hirtelen úgy érezte, hogy már nem is akar visszamenni Írországba, marad Londonban. Taxival ment az intézet laborjába. Amikor megpillantotta a szürke épületet, lehangolódott. Nem erre számított. Az intézet kicsi volt és egyáltalán nem hasonlított egy tudományos laborra. Tom inkább egy átlagos háznak nézte. - Köszönöm.- nyomta a pénzt a taxis kezébe. Mikor az autó elhajtott, zsebre tett kézzel elindult az ajtó felé. Épp lenyomta a kilincset, amikor egy hang megszólalt: - Kérem, azonosítsa magát! Tom a hang irányába fordult: az ajtó mellett közvetlen egy kis hangszórót pillantott meg. Elgondolkodott. „ Hm, úgy tűnik, a látszat néha csal.”-gondolta. - Thomas Eliot vagyok, íz írországi Secret Science Institut-tól jöttem. - Milyen ügyben? - A vámpírcikkel kapcsolatban. Pár másodperces csönd támadt a hangszóró másik végén, aztán egy másik hang szólt bele. - Már elnézést, de ide csak úgy hívatlanul nem lehet bejönni. Önt küldték Írországból? - nem. Magamtól jöttem, saját pénzből. Érdekel a vámpírkereső műszerük. Talán segíthetnék a továbbfejlesztésében. - rendben. Jöjjön be, de készítse elő az igazolványát és az iratait. Az ajtó egy búgás kíséretében kinyílt és egy fiatal nő tűnt elő mögötte. Tom belépett. Edgar Evil gépe lassan földet ért. A férfi örült, hogy végre szilárd talajon állhat. Bár a repülésből sem érzett sokat, ugyanis végigaludta az utat. Mivel még soha nem járt ezelőtt Angliában, fogalma sem volt róla, hogy jut el az intézetbe, ezért odament a reptér információs pultjához, és megkérdezte. - Elnézést, azt szeretném megkérdezni, hogy jutok el a Secret Science Instituthoz. A pult mögött ülő idős nő még csak fel sem nézett, úgy válaszolt. - Fogjon egy taxit, vagy üljön fel egy vonatra.- ezzel elintézettnek találta az ügyet, és nem foglalkozott többet Edgarral. - Köszönöm.- mondta halkan az érintett és odébb állt. „ Hát, ezzel nem lettem jobban kisegítve.”- gondolta. „ Taxi vagy vonat?” Erősen koncentrálva mérte a lehetőségeit, ugyanis nem mindegy, hogy mennyit fizet. A taxi vagy a vonat drágább? Melyikkel éri el az úti célját hamarabb? Végül a taxi mellett döntött. A reptér előtt rengeteg taxi parkolt. Edgar a hozzá legközelebb esőbe ült be. - A Secret Science Instituthoz, kérem. A sofőr meglepetten nézett hátra. - maga is odamegy? Edgar is meglepődött. - Miért? Ma már mást is szállított oda? - Igen, egy férfit. Fura fazon volt, egész úton mogorván bámult kifelé az ablakon. Olyan volt, mintha már járt volna itt, és egyáltalán nem örül a visszatérésnek. Edgar elgondolkozott. „ Úgy látszik nem leszek egyedül idegen a laborban.” Ettől kicsit megkönnyebbült. Közben az autó is elindult.
33
Edgar pont az ellentéte volt az előző utasnak: ő tátott szájjal nézett ki az ablakon, mint egy kisgyerek. Szeretett új helyeken járni, más kultúrákat is megismerni. Anglia pedig egyszerűen elvarázsolta. Egyik városon sem haladtak át, inkább csak érintették őket. Edgar elhatározta, hogy amint szabadideje engedi, megnézi Londont, Oxfordot, talán még Cambridge-t is. Hamarosan megérkezett az intézethez. - Biztos, hogy ez az?- kérdezte gyanakodva a sofőrtől. Az csak bólogatott. - Hát jó. Köszönöm a fuvart.- mondta, miközben kifizette az utat. A taxi elhajtott, ő pedig egy grimasz kíséretében bekopogott az ajtón. Megijedt, amikor egy hang szólalt meg a mellette lévő hangszóróból. - Kérem, azonosítsa magát. Edgar nyelt egyet. - Edgar Evil vagyok, Amerikából jöttem, a Harvardon tanítok. A vámpírcikkük ügyében jöttem. - Maga is?- hallatszódott az ingerült hang.- Mondja, hányan jönnek még? - Nem tudom…de…bemehetnék? - nyitom az ajtót, de kérem mutassa be az igazolványát és az iratait. A hangszóró elhallgatott, az ajtó pedig egy búgással kinyílt. Ismét a fiatal nő állt mögötte. - Mi ez a nagy érdeklődés a vámpírok után?- kérdezte, miközben ellenőrizte Edgar iratait. - Hát..halvány lila dunsztom sincs.- nagyon megtetszett neki a rövid, vörös hajú nő. - Jaj, elnézést, még be sem mutatkoztam: Kathleen Crash vagyok, a vámpírkereső megalkotója. Edgarnak leesett az álla. - Komolyan? Maga készítette? Nahát, ez…hihetetlen! Kathleen arcára gúnyos mosoly húzódott. - Igen, a férfiak nagy többsége hihetetlennek tartja, hogy egy nő készítette ezt a műszert. Edgar elvörösödött. - jaj, én…nem..nem úgy értettem… - Semmi gond. Na, jöjjön velem.- Kathleen sarkon fordult és elindult a folyosón. Edgar követte. A folyosó két oldalán fehér ajtók sorakoztak. A fiatal nő az utolsón ment be, ami mögött egy hatalmas terem volt, tele különböző műszerekkel és számítógépekkel. Edgar teljesen megőrült a látványtól. Mindig is egy ehhez hasonló helyen szeretett volna dolgozni, most pedig tessék- teljesült az álma. - Hol van a vámpírkereső?- kérdezte izgatottan. Kathleen felhúzott szemöldökkel nézett rá. - csak nem gondolja, hogy életem fő művét azonnal megmutatom egy vadidegennek? Előbb még be kell bizonyítania, hogy megbízhatunk magában. A másik jómadarat sem engedtem még a gép közelébe. - Milyen másik jómadarat? - Engem.- lépett elő egy magas, sötét hajú férfi valahonnan a terem sarkából. – Thomas Eliot vagyok. Örvendek. Edgar közelebb lépett. - Én is örvendek. Edgar Evil vagyok. A két férfi kezet szorított. Egyikük sem ismerte a másikat, mégis amint megpillantották egymást, azonnal tudták, hogy közös a céljuk.
34
8. fejezet - na, érted már?-kérdezte Edward. Elisa előtt már világosodott, de még nem volt az igazi. Egyszerűen képtelen volt felfogni a matematika logikáját. Sajnálta Edet, aki már másfél órája próbálta beleverni a fejébe a logaritmusokat és a hozzá tartozó egyenleteket. - Hát…fogjuk rá.- válaszolta.- Már jobban értem, mint eddig. Edward hátradőlt a széken, és kifújta magát. - Szerintem tartsunk egy kis szünetet. - Rendben. Nem kérsz valamit inni, vagy enni?- Elisa felállt és nyújtózkodott egyet. Edward a fejét rázta. - nem köszi. - Te tudod.- Elisa lehuppant az ágyára. Mivel nem akart kínos csöndet, elkezdett beszélgetni, ami nála nagy dolognak számított.- Amúgy készül már a halloween-i jelmezed? Edward meglepődött a kérdésen. - Hát…nem igazán. De ne aggódj, meg lesz időre.- rámosolygott a lányra, aki hatalmas megdöbbenésére, visszamosolygott. Természetesen ez sem tartott sokáig, mert Ednek megint sikerült felhúznia. - Mi történt veled tegnap este? Elisa csúnyán nézett rá. - nem mindegy? Mondtam már, hogy hagyjatok békén ezzel! - Csak aggódunk miattad Liz. - Nem kell aggódnotok, ezt is megmondtam, és ne merj többé Liznek hívni, mert utálom!- felpattant az ágyról, odament az asztalához, és a matek füzetét bedobta a táskájába.- Köszönöm a segítséget, de most már menned kellene.- se szó, se beszéd, egyszerűen kihúzta Ed alól a széket. - ÁÁÁ!- kiáltotta Edward, miközben hatalmas fenékre esést produkált. A zajra Adam is bejött. - Ti meg mi a fenét csináltok?- kérdezte. A tekintete Elisáról Edwardra, Edwardról Elisára vándorolt. A két említett dühösen méregette egymást. Ed mérges volt Elisára, amiért a lány maradandó fenékfájást okozott neki, Elisa pedig mérges volt Edre, amiért az nem hagyta békén a tegnap esti kiszökésének okával. - Már nem csinálunk semmit.- mondta mérgesen Elisabeth.- Edward ugyanis menni készül. Ám Edward egyáltalán nem akart még menni. Fenekét tapogatva felállt, hogy emlékeztesse Elisát a meghívására. - Nem megyek el! Még nem, ugyanis, ha nem felejtetted volna el, meghívtál ebédre, és én elfogadtam. A meghívást udvariatlanság visszamondani. Elisa dühödten dobbantott a lábával. Sajnos, ez tényleg igaz volt. Meghívta Edwardot és már nem mondhatta vissza. Adam azonban örült, hogy barátja marad. - mindjárt kész az ebéd, úgyhogy már le is jöhettek. Képzeld tesó, anyu is itthon ebédel! Tök jó, nem? - Aha.- morogta Elisa. Teljesen elment az étvágya. – Én majd később eszem.- sarkon fordult és bement a fürdőbe. A két fiú lehangoltan állt a szoba közepén. - Már megint mi rosszat mondtam?- kérdezte Ed. Adam a vállait rángatta. - Fogalmam sincs, nem voltam itt. De tudod, milyen könnyű felhúzni. - Véletlenül Liznek szólítottam.
35
Adam megveregette Ed hátát. Ő tudta, miért nem szabad ezt a megszólítást használni nővérével szemben. - Apu becézte őt Liznek. Azóta, hogy ő meghalt, senki nem szólította így. Nem tudja elviselni, mindig apu jut róla az eszébe.- sóhajtott egy nagyot. Apja emléke őbenne is élénken élt még, de nem beszélt róla.- Gyere menjünk kajálni. - Ok.- mondta szomorúan Ed. Nem tudta, meddig fog ez még tartani…ez az örökös bizonytalanság. Nagyon szerette Elisát, de így nehéz volt hozzá közelebb kerülni. Állandóan ellökte magától Edwardot, amit a fiú nehezen bírt. De nem adta fel. Eldöntötte, hogy addig próbálkozik, amíg célt nem ér. Elisa összeroskadva ült a kád szélén. Utálta magát a viselkedéséért, de nem tehetett mást. Állandó félelme volt, hogy kiderül féltve őrzött titka…és még bizalmast sem talált magának. „ Hamarosan letelik az időm.”- gondolta. De rettegett. Úgy érezte, senkinek nem képes elmondani, hogy ő vámpír. Félt az emberek reakciójától. Félt önmagától. Hosszasan civódott magában, míg végre döntött. Születésnapja éjszakáján elszökik otthonról. - És hova szeretnél menni, ha végeztél a középiskolában?- kérdezte Marion Edwardtól. - Hát, megpályázom Oxfordot, de ha nem sikerül, akkor megelégedek egy kisebb hírnevű egyetemmel is.- válaszolta a fiú. Az ebéd kellemes beszélgetéssel telt, bár a kommunikáció inkább csak Marion és Ed között zajlott. Elisa is csatlakozott hozzájuk, ami felvidította öccsét és természetesen Edwardot is. Miután végeztek, Ed elkezdett szedelőzködni. - Köszönöm a meghívást! Nagyon finom volt az ebéd! Mrs. Rose igazán jól tud főzni! Elisa gúnyosan felhorkant. - Ja, pláne, hogy a bejárónő csinálta. Anya ugyanis nem tud főzni. Marion céklavörös lett, Ed úgyszintén. Elisabethnek sikerült egy bő 10 perces kínos csöndet kialakítania, amit ő felettébb élvezett. Az édesanyja már kevésbé, de csak miután Ed elment, vette elő Elisát. -Muszáj volt kellemetlen helyzetbe hoznod ez előtt a kedves fiú előtt? - Csak nem bejön neked?- vigyorgott gonoszan Elisa. Marion ismét vörös lett. - Ne beszélj már butaságokat, hisz csak 18 éves! Nem vagyok pedofil! Elisa felnevetett. Erre az édesanyja még nagyobb dühbe gurult. - lehet, hogy nem tudok főzni, és sütni, lehet, hogy nem végzek házimunkát, és az is lehetséges, hogy túl sokat dolgozok, de mindezek ellenére el kell keserítselek: akkor is én vagyok az anyád! És amíg itt élsz velem és az öcséddel, továbbá az én pénzemből eszel, iszol, és öltözködsz, addig nem tűröm el, hogy tiszteletlenül beszélj velem! Főleg nem mások előtt!- felkapta a táskáját, kivonult az ajtón és becsapta maga mögött. Csend telepedett a házra. Anne mosogatott, Adam pedig már rég a szobájában volt, csak Elisabeth ült az asztalnál magányosan. Tudta, hogy az édesanyjának igaza van, és azt is tudta, hogy ha hazajön, bocsánatot kell kérnie tőle, de mégis….a büszkesége nem hagyta. Vagy inkább csak szégyellte magát? - Köszönöm az ebédet.- mondta csöndesen Anne-nek, majd felállt és felment a szobájába. Ott aztán újból elővette a matekfüzetét, hogy megpróbálja egyedül értelmezni a sok maszlagot, amit leírtak. ***
36
A szeptember lassan tovább ballagott, helyét az október váltotta fel. A lány WC-ben történt incidens óta Harry nagy ívben elkerülte Elisát. Maggie és kis csapata sem zavart sok vizet, habár észrevehető volt, hogy törik valamiben a fejüket. De ez Elisát egyáltalán nem érdekelte: ő ebben az időszakban a tanulásra koncentrált, főleg matematika terén, mivel nem akart megbukni. Közben ( amikor ideje engedte) a vámpírjelmezét varrta Halloween-re. Edwarddal semmit nem változott a kapcsolata, bár kénytelen volt bevallani magának, hogy fülig szerelmes a fiúba, amit talán Ed is észrevett, ugyanis Elisa mindig elpirult, amikor a közelében volt. (Ami elég sokszor megtörtént….úgy a nap minden harmadik percében.) Szóval viszonylag nyugodtan, és viszálymentesen zajlottak a hetek. Egészen egy bizonyos szerdai napig, amikor Maggie Kitty Brown-t szekálta a fogszabályozója miatt, persze az egész osztály füle hallatára. - Mikor veszik le ezt az undormányt a fogaidról?- kérdezte Maggie. A padján ült, keresztbe tett lábbakkal ( nem az előírt hosszú szárú zokni volt rajta, hanem barna harisnya, magas sarkú, fekete cipővel- a fiúk nagy örömére, akik élvezettel bámulták a lány hosszú lábait.). Kitty elvörösödött, de nem szólt vissza. Inkább beletemetkezett az újságjába. De Maggie nem hagyta békén. - Hé! Hozzád szóltam! - Biztos a fogpasztája miatt nem tud válaszolni!- nevetett hangosan Gordon Keys, Harry egyik haverja. De nem sikerült a beszólása, ugyanis a többiek ezáltal nem Kittyn nevettek, hanem rajta. - Öreg, azt fogszabályozónak hívják!- röhögött Thomas Hughes, a másik nőcsábászképviselő.- Amiről te beszélsz, az a fogkrém! Az egész osztály röhögésben tört ki- persze ismét meg kell említenem, hogy tisztelet a kivételnek, mert Elisa, Edward, illetve a „jelentéktelenek” többi része nem találta viccesnek a beszólásokat. Ed idegesen dobolt a padon az ujjaival, Elisa a matekot próbálta megtanulni( mint mostanában mindig), Mary Watson, Kitty barátnője csöndesen üldögélt, megpróbálva kizárni a többiek gúnyolódását, Daniel Rowland pedig azt csinálta, amit szokott: tudálékos fejjel ült a padjában. - Nézd, milyen vörös!- nevetett Maggie, miközben Kitty felé mutogatott.- Vigyorogj egyet, hadd nézzem meg, hogy a fogszabályozód is vörös-e?- erre aztán megint elkezdtek röhögni. Elisa türelme kezdett elfogyni. Normális esetben nem érdekelte, ha valakit szekálnak( hisz őt se érdekelte senki), de a nagy zajban nem tudott koncentrálni, kimennie meg már fölösleges volt, mert pillanatokon belül kezdődött az órája. Amikor a következő hahota felcsattant, nem bírta tovább. Felállt és elordította magát: - FEJEZZÉTEK MÁR BE! Azonnal mindenki elcsöndesedett. Kitty és Mary rosszallóan néztek Elisára, aki dühösen bámult végig az osztály tagjain. - Hagyjátok békén! Ártott nektek valamit?! Senki nem szólt semmit, ellenben Maggie finom lábmozdulatokkal leszállt az asztalról és odament Elisához. Edward is felállt, hátha megint tettlegességre kerül sor. Ám Maggie csak belesúgott valamit a méregtől remegő Elisa fülébe. - Minek szólsz bele? Nem a te dolgod, világos? Jobban jársz, ha többet nem állsz az utamba, mert jobban is megjárhatod!- hátat fordított Elisabethnek, és visszaült a padjára. Ekkor belépett Mrs. Temple. Amíg még mindenki vigyázzban állt, hátrafordult és mosolyogva hozzátette:- vagy ha nem te, akkor majd az öcséd megjárja helyetted is!
37
Elisa nem mutatott semmi reakciót, de belül fojtogatta a düh. „ Ha bántani merészeled az öcsémet, azt nagyon megbánod!”- gondolta.- „ Átharapom a torkodat!” Egész órán ideges volt. Amit már megértett a matekból, egy csapásra elfelejtette. Kihívták a táblához, ő pedig az összes példát elrontotta. Szünetekben az öccse termébe rohangált, hogy lássa, Adam jól van-e. Még soha nem aggódott így értevagyis még soha nem aggódott érte. Az évek alatt elnyomott érzések kezdtek feltörni belőle, mint a vulkán. Csak azt nem tudta, mikor lesz a kezdő robbanás. 9. fejezet Elisa a halloween-i party előtt egy héttel változott át ismét, így azon a napon eléggé heves volt, amit a többiek nem néztek jó szemmel. Főleg nem Maggie. A szokottnál is jobban gyűlölte Elisát. A következő hét péntekjén megrendezésre kerülő halloween-i bulin szerette volna a lányt „kiiktatni”, de még nem volt kész teljesen a terve. Vigyáznia kellett, nehogy Edward véletlenül rájöjjön, hogy forral valamit a kis védence ellen. Miközben Maggie agya forgott, Elisáé csapongott össze-vissza. Továbbra is aggódott az öccséért, haragban volt az édesanyjával, közeledett a 18-dik szülinapja, ráadásul úgy érezte, hogy egyre nehezebben tudja titokban tartani, hogy mi ő valójában. Ennek az lett az eredménye, hogy fejfájást kapott. Ed aggódva figyelte szerelme küszködését. Végül (összeszedve minden bátorságát) felajánlott egy fejfájáscsillapítót a lánynak. - nem kell, köszi.- nyögte halántékát masszírozva Elisa. Úgy érezte, menten szétrobban a feje. Ed úgy döntött, tesz még egy próbát. - De…ettől elmúlik…nekem is mindig segít. Elisa szikrázó szemekkel nézett fel. - Mondtam már, hogy nem kell, nem érted?! Hány nyelven mondjam még el? Vagy talán betűzzem? Erre Edward is begurult. - Jól van na! Csak segíteni akartam, nem kell mindjárt leharapni a fejem! Talán megjött, vagy mi bajod van?! Elisa meghökkent. Eddig Edward még soha nem akadt ki rá ennyire. Kerek szemekkel nézte egy ideig a száját idegesen rágó Edet. „ Mennyire helyes így!”gondolta vágyakozva, és észre sem vette, hogy egyre lágyabban nézi a fiút, aki időközben abbahagyta a szájrágást, és elmerült Elisa tekintetében. Nem is tudták, hogy ez volt az első közös szerelmes pillantásuk. Persze Elisa jött először zavarba. Elpirulva hajtotta le a fejét. - nem, csak tudod, olyan nehéz az életem…állandóan veszekszem anyámmal, nem értem a matekot, aggódom az öcsémért….de nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy kevesebb, mint két hónap múlva betöltöm a 18-at és ha addig nem szerzek egy bizalmast, akkor meg fogom támad…- hirtelen elhallgatott. Annyira belemerült a problémái ecsetelésébe, hogy majdnem elárulta a titkát! Óvatosan ránézett Edre, aki várakozóan nézett rá vissza. - Igen, mondjad csak.- noszogatta a lányt.- szívesen meghallgatlak. Milyen bizalmasról beszéltél? Elisa zavarba jött.
38
- Semmi…semmi. Felejtsd el.- a nap további részében nem is szólt többet Edwardhoz. De azt a pillantást…azt nem felejtette el. Ahogyan Ed sem.
Eközben a Secret Science Institutban továbbra is szorgalmasan dolgoztak az emberek. Most, hogy két újabb taggal bővült a csapat, abban reménykedtek, hogy sikerül a vámpírkeresőt magasabb szintre fejleszteni. Edgar és Tom rengeteget beszélgettek a vámpírokról és a laborban folyt munkálatokról. Mindketten látni akartak egy igazi vámpírt, de Edgarral ellentétben, Tom nem akart rajtuk kísérleteket végezni. Arról mélyen hallgatott Edgar előtt, hogy ezelőtt jó pár évvel személyes barátságban volt egy vámpírral. - Pedig csak úgy tudjuk megállapítani, hogy honnan származnak, ha megvizsgáljuk őket.- bizonygatta Edgar. Tom csak bólogatott. Nem akart vitatkozni. Neki elvei voltak, amelyeket nem volt hajlandó feladni egy kísérlet kedvéért. Hisz a vámpírok ugyanúgy élnek, mint az emberek, ugyanúgy lélegeznek, ugyanúgy dobog a szívük… nem lehet csak úgy tűkkel szurkálni őket. A fájdalom, legyen az ember, állat, vagy vámpír, ugyanaz marad mindenkinél. - Ide emberek! Londonban megint átváltozás történt! Tom és Edgar izgatottan rohant a képernyő elé. Pár másodperc múlva már rengetegen nyüzsögtek a műszer körül csak azért, hogy egy apró villogó pontot figyeljenek. - Könyörgöm, ne ácsorogjanak már itt!- hallatszott egy női hang. Mindenki azonnal visszasietett a munkájához, ugyanis Kathleen nem tűrte a lanyhulást. – Majd, ha már nem csak egy villogó pöttyöt, hanem egy igazi vámpírt is tudunk bámulni, akkor tolonghatnak a legjobb helyekért!- mérgesen leült a számítógép elé, és beütötte az átváltozás időpontját és helyét. Aztán sóhajtva hátradőlt a székében. - Ez már a 3. eset, hogy Londonban valaki vámpír lett. Ugyanazon városokban általában nem szokott ilyen sűrűn előfordulni, ami azt jelenti, …. - Hogy Londonban jelenleg egyetlen egy vámpír él….- szakította félbe Tom. - Csak azt nem tudjuk, hol.- fejezte be a mondatot keserűen Edgar. Kathleen felpattant a székéből és csípőre tette a kezét. - Elég a sajnálkozásból! Ha találni akarunk valamit, akkor dolgozzunk! Fejlesszük tovább ezt a vacakot!
Amikor a műszer jelezte a londoni vámpírlétet, abban a percben Elisa hegyes metszőfogakat, éles körmöket, és fekete hajat növesztett. Ő volt az, akit a vámpírkereső jelzett. Elisabeth azonban mit sem tudva arról, hogy nem is olyan messze, valakik őt keresik, nyugodtan üldögélt az ágyán és a Holdat bámulta. Amikor megunta, elővette a félig kész halloween-i jelmezét, és az éjszaka megvarrta. Persze ennek az volt az ára, hogy másnap alig bírta nyitva tartani a szemeit. Az órákon rendszerint elaludt…amit a tanárok nem vettek jó néven. Mrs. Temple például odament hozzá, és jól megrázta a vállát. - Hé! Matekóra van! Elisa az óra további részében résnyire nyitott szemekkel figyelt. Angolórán Mr. Taylor elég elnéző volt vele…addig, ameddig el nem kezdett horkolni. Akkor finoman kitessékelte a teremből, hogy mossa meg az arcát, és ha már felébredt, visszajöhet. Helyette Elisa már a folyosón összeesett. Alig tudták összekaparni. - Miss Rose, nem akar inkább hazamenni, és kipihenni magát?- kérdezte Mr. Taylor. 39
Elisa nem is hallotta a kérdést, úgy kezdte el csóválni a fejét. Az osztályfőnöke nem tudott, mit tenni. - Hát, rendben. Ha maga így szeretné végigülni a napot… Az ebédszünetben sorban álláskor állva elaludt. Evés közben szintén elaludt és majdnem belefejelt a majonézes salátájába, ha Ed nincs ott. Szegény fiú egész álló nap Elisabeth után futkosott, felkészülve arra, hogy a lány bármelyik pillanatban elaludhat. Hazafelé bedőlt egy bokorba…Adam és Edward kisebb karcolások kíséretében sikeresen kiszedte. Nagy nehézségek árán végül megérkeztek a házuk elé. Ott aztán Adam a hátára vette nővérét. - Most már minden rendben lesz.- nyögte testvére súlya alatt. Ed homlokráncolva nézte a kiütött lányt. - Mit csinált éjjel?- tette fel a nagy, és rejtélyes kérdést. Adam egy vállrándítással szerette volna jelezni, hogy halvány lila fogalma sincs, de mivel Elisa mellei és kezei nyomták, csak egy gyenge „nem tudom”- ot volt képes kimondani. Vagyis inkább suttogni. Edward látta, hogy barátja már erősen verejtékezik, így elbúcsúzott tőle. Adam dobott egyet nővérén és bevitte a házba. Anne, mikor meglátta Elisát, ijedtében leejtett és összetörött egy poharat, amit épp akkor mosott el. Adam igyekezett megnyugtatni. - semmi gond, Anne….Betsy egy kicsit….öö…fáradt, és hát…..elaludt. Nyugi, nincs semmi komoly baja. Anne fejcsóválva nézte, amint Adam lihegéssel, és nyögéssel viszi fel testvérét a szobájába. Amikor a szobaajtó becsukódott, visszatért a mosogatáshoz. Fenn Adam letette Elisát az ágyra, majd ő maga is nagy lihegések közepette leült mellé. Legszívesebben ő is aludt volna. Küldött egy üzenetet Ednek, hogy biztonságban ágyba tette nővérét, úgyhogy ne aggódjon. Ezután átment a saját szobájába tanulni. Elisa éjfélkor ébredt fel. A házban csend volt, már mindenki aludt. - Úristen, végigaludtam a napot?- kérdezte fejét fogva.- Ez a vámpírosdi kezd nagyon eldurvulni…ha ez így megy tovább…-inkább nem fejezte be. Kikászálódott az ágyból és csendesen lement a konyhába, hogy harapjon valamit. A hűtőben még talált maradékot az előző napi ebédből, hát megette. Közben azon gondolkozott, hogy szökjön meg a születésnapján. „ a múltkor, amikor kiugrottam az ablakon, könnyen meg tudtam lépni. De akkor vámpír voltam, viszont a következő telihold csak a szülinapomat követő napra esik….ha emberként ugrom, kitörik a nyakam… de egy napnál sem maradhatok tovább. Túl veszélyes lenne. De akkor mégis hogyan csináljam?” „Éjjel óvatosan lemegyek a lépcsőn, majd egyenesen ki az ajtón! Ha viszont pechem van, rajtakapnak. Az iskolából sem tudok meglépni, mert Ed pincsikutya módjára követ.” Hirtelen rácsapott a fejére. - A fenébe! De hisz még azt sem döntöttem el, hova megyek! Csak úgy, céltalanul kószálni Londonban, éjjel! Ezt magam sem gondoltam komolyan! - Mit tervelsz? Elisa ijedtében akkorát ugrott, hogy leesett a székről. Adam odament hozzá, és felsegítette. - Te meg mit keresel itt? Aludnod kéne.- mondta Elisa. Odament a mosogatóhoz és elkezdte törölgetni a tányérját. Adam fürkészve nézte nővére hátát.
40
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Amúgy, tudtad, hogy ha magadban beszélsz, az az őrület első jele? Elisa nem válaszolt. A tányérja már tiszta volt, de még mindig törölgette. Adam odament mellé. - Miért akarsz elszökni? Nővére konokul hallgatott. - Kérlek, mondd meg. További hallgatás. - Szólalj már meg, a fenébe is!- kiáltotta Adam. Elisa letette a tányért és az öccsére nézett. - Nem mondhatom el. Sajnálom.- ahogy kimondta ezeket a szavakat, akkor érezte igazán, mennyire egyedül van. Egy könnycsepp csillant meg a szemében. Nagyon szerette az öccsét, épp ezért nem tehette ki ekkora veszélynek. - Tudod, hogy velem bármit megbeszélhetsz. Csak soha nem jössz oda hozzám. Mindig ellenséges vagy, tartózkodó…csak azt nem tudom, miért. Mi a baj Betsy? Elisa szó nélkül elindult. Ha bármit is megpróbált volna válaszolni, bőgés lett volna a vége. Inkább otthagyta az öccsét, aki azonban tiszta vizet akart önteni a pohárba. Gyengéden megfogta Elisa kezét. - Nem akarok több titkolózást. Kérlek, mondd el, mi bánt. Segíteni szeretnék. Elisa nem bírta tovább tartani magát. A könnyei maguktól kibuggyantak. Ráborult öccse vállára, és csak zokogott. Az eddigi 18 év feszültsége abban a pillanatban robbant ki. Már nem volt visszaút. - ne haragudj, Adam…-mondta, miután megnyugodott egy kicsit. Adammal a kanapén ültek, mindketten egy-egy bögre kakaóval. Úgy döntött, mindent elmond. - Öcsi, elsőre nem biztos, hogy el fogod hinni….sőt…őrültnek fogsz tartani, de be fogom bizonyítani, hogy nem hazudok. Amit most elmondok neked, azzal egyúttal veszélybe is sodorlak, és magamhoz is kötlek vele. Persze csak akkor, ha elfogadod, és úgy döntesz, mellettem maradsz. Egy ideig.- kis szünetet tartott, hogy erőt gyűjtsön.- Nos…az a helyzet, hogy én…más vagyok, mint a többi ember. Teliholdkor ugyanis…vámpírrá változom.- félve nézett fel az öccsére. Adam elkerekedett szemekkel nézett vissza rá. - Ez…ez egy kicsit…sok így egyszerre…- mondta idegesen.- Szóval azt állítod, hogy te egy….vámpír vagy? Elisa bólintott. Adam felállt és odament az ablakhoz. Nem tudta elkönyvelni magában a hallottakat. - Mióta?- kérdezte. - Kiskorom óta. Apu tudta…. - Micsoda?!- fordult meg Adam. Elisa szomorúan bólíntott. - Sajnos, így van. -De akkor én miért nem lettem az?- fakadt ki Adam. Még nem igazán tudta, hogy elhiggye vagy ne ezt az egészet. - Fogalmam sincs. Azt sem tudom, hogyan lettem az. De hidd el, nem kellemes dolog. Leginkább másnap érzem magam rosszul… -Várjunk csak!- szólt közbe Adam.- Amikor az osztálytársad megvert, másnap tényleg elég ramatyul néztél ki, emlékszem, azt hittük, hogy beteg vagy. Akkor éjjel is….vámpír voltál?- a vámpír szót halkan és óvatosan mondta ki. Elisabeth ismét bólintott. Öccsének le kellett ülnie. Most már ténylegesen hitt testvérének.
41
- De mégis….hogy-hogy nem vettük észre? - Úgy, hogy mindig bezártam a szobám ajtaját, és megkértelek titeket, hogy ne zavarjatok. Amikor Ed átjött matekozni, akkor is…”más” állapotban voltam, kiugrottam az ablakon, és elfutottam. - Mi pedig égen-földön kerestünk… - Így van. És tegnap is ugyanez történt. Azért voltam ma egész nap álmos, mert előző éjjel nem aludtam. Ha vámpír vagyok, nem tudok aludni. -Várj, a vámpírok nem isznak vért? Elisa szomorúan elmosolyodott. Itt volt az idő. - De. Miután betöltötték a 18. életévüket. Csak akkor kezdik el kívánni. Viszont, ha kívánják, ahhoz ölniük kell. Adam nyelt egyet. - Te októberben leszel 18… - Igen, tudom. Pont erre akarok kitérni, ugyanis a vámpíroknak vannak úgynevezett bizalmasaik, akik segítenek nekik a „nehéz” éjszakákon. De ezzel a bizalmasnak vállalnia kell a kockázatot… - hogy esetleg meghal.- fejezte be a mondatot Adam. Már kezdte érteni, hogy nővére mit szeretne. - Nekem szükségem van egy segítőre, egy bizalmasra, aki megtartja a titkomat. Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy kit válasszak. Mivel senkit nem akarok veszélybe sodorni, úgy határoztam, hogy elszököm. Hát ezt terveztem. Adam maga elé meredve ült. Nem tudta, mit mondhatna. Vegyes érzések kavarogtak benne: sajnálta a nővérét, együtt érzett vele, de ugyanakkor félt is tőle. - Ha úgy érzed, lennél a bizalmasom, akkor annak nagyon örülnék. Persze, azt is megértem, ha nem. Adam gondolkozott. - Mivel járna ez? - csak annyit kell tenned, hogy figyelsz rám teliholdkor. Illetve…addig kell mellettem maradnod, ameddig nem tudom kontrollálni magam…ez nem tudom, meddig tart. Évekig, vagy évtizedekig…esetleg életem végéig.- Elisa lehajtotta a fejét. Szégyellte magát. Tudta, hogy nem tehet erről a „kórságról”, de mégis bűntudata volt. Azzal, hogy elmondta a titkát a testvérének, lement róla egy kiló plusz súly, ami az öccsére vándorolt át. Mindenképp el akarta kerülni, hogy teher legyen mások számára. Ám ebben a helyzetben nem tehetett mást. - Természetesen leszek a bizalmasod. Ez nem is volt kérdés.- mondta halkan Adam. Elisa felnézett. - Tényleg? - Tényleg. Mert a nővérem vagy. És mert szeretlek. És fontos vagy nekem, még akkor is, ha bunkó vagy. Most már értem, miért viselkedtél olyan ordenáré módon. Elisa ismét elkezdett sírni, de már a boldogságtól. Adam odament hozzá, és melegen átölelte. - Én mindig itt leszek melletted, Betsy. - Köszönöm!
10. fejezet A halloween-i buli fenomenálisnak ígérkezett. A diákok úgy feldíszítették a nagytermet, hogy akár egy horror filmben is megállta volna a helyét: a lámpákat
42
fekete kendőkkel fedték be, amitől az egész terem kísérteties homályba borult. A plafonról bábuk és maszkok lógtak, például a texasi láncfűrészes, Freddy és Jason, Fűrész, illetve különböző boszorkányok maszkjai, de látható volt Chucky élethű mása is. Szóval, horror volt, minden mennyiségben. Elisabeth is segített a díszítésben. Ő készítette el a tökfigurákat, amelyek hatalmas sikert arattak. A buli csak 7 órakor kezdődött, de Elisa már 4 órakor hazament: élethű akart lenni. Ezen a gondolaton nevetnie kellett, hiszen ő aztán tényleg egy élethű vámpír volt. - Nahát, Betsy! Király lett a jelmezed!- ujjongott Adam. Ő maga zombinak öltözött be. Elisa mosolyogva forgolódott a tükör előtt. Meg volt elégedve magával: a haját kibontotta és befújta fekete haj spray-vel. A szemeit és a körmeit éjfeketére festette, az arcát fehérre púderozta, a szája köré pedig piros csíkot húzott, mintha nemrég szívta volna ki valakinek a vérét. De a ruhája volt a legfantasztikusabb: fekete selyemből készült, hosszú, uszályos szoknya volt. - Nem is tudtam, hogy tudsz varrni!- mondta Adam. Ő is elragadtatva nézte nővérét. - Pedig tudok.- mondta Elisa nevetve és kacsintott. - már 17 éve együtt élünk, és még mindig van olyan dolog, amit nem tudok rólad.csóválta a fejét Adam. Felkapta a kabátját és elindult kifelé.- Na, gyere menjünk. Amikor odaértek, már javában bömbölt a zene. A diákok a legkülönbözőbb jelmezekben pompáztak. Elisa csalódottan állapította meg, hogy rajta kívül még nagyon sokan öltöztek be vámpírnak. - Sziasztok! Nahát, Elisa nagyon jól nézel ki!- üdvözölte őket Edward. Elisa teljesen ledöbbent: Ed szakasztott úgy nézett ki, mint Drakula gróf- csak fiatalabb kiadásban. Szőke haját hátrazselézte, szemeit feketére festette, akárcsak Elisa, illetve az ő arca is kísértetiesen fehér volt. Plusz ráadásként még műfogakat is tett a szájába, amik nagyon hegyesek voltak. - Jaj, elfelejtettem a fogakat!- kiáltott fel Elisa. Átkozta a feledékenységét. - Nem baj. Így is nagyon…..- Ed gondolkozott, hogyan fejezze ki magát.vámpírszerű vagy. Adam elnevette magát. - Na jó, én bementem. Majd gyertek ti is.- intett egyet, és elindult befelé. Elisa zavarban volt. Ed még inkább. - nem fázol? Ne menjünk be?- kérdezte Ed. Elisa bólintott. - Menjünk. Edward bele akart karolni Elisába, de a lány elhúzódott. - Mit csinálsz?- kérdezte értetlenül. - Hát meghívtalak a bálba, ami azt jelenti, hogy együtt kell bevonulnunk. Mellesleg, te vagy Drakula felesége. Vagy nem? Elisa zavartan nézett a fiúra. Valójában szívesen ment volna kart karba öltve vele, de… - Valami baj van? Elisa felriadt. - nem…semmi…csak elbambultam. Ed elmosolyodott. Úgy érezte, a mai este nagyon jó lesz. Elhatározta, hogy segít szerelmének a kikapcsolódásban. - Akkor megyünk? - Igen.- Elisa vett egy nagy levegőt és belekarolt partnerébe.
43
Befelé menet találkoztak Maggiékkel is, akik csúnyán néztek rájuk- főleg Maggie, aki rettenetesen féltékeny volt. Ráadásul nem tudtak kieszelni egyetlen épkézláb ötletet sem, amivel elbánhatnának Elisával. A három plázacica egy-egy kosaras fiúval jött, akik az iskolai csapatban játszottak. Úgy tűnt azonban, hogy nem nagyon érdekelték őket partnereik. Állandóan másfelé figyeltek- más lányokat bámultak. Elisa sajnálkozva nézte Maggiet és a barátnőit. „ Hogy tudtak ezek ilyen tahókat kifogni? Ahelyett, hogy rám féltékenykedett, inkább keresett volna valami normális párt magának. Bár, úgy látom sem a fiút nem érdekli Maggie, sem Maggiet nem érdekli a fiú. Pompás párosítás.” Ahogy elhaladtak egymás mellett a két lány egy percig farkasszemet nézett egymással. - Szia Maggie.- köszönt oda Edward. Maggie kényszeredetten elmosolyodott. - Sziasztok.- köszönt vissza, majd elfordult. Esze ágában sem volt végignézni, ahogy azok ketten karonfogva besétálnak. Ahogy Elisa és Ed átlépték a küszöböt, két csontváz lépett oda hozzájuk. - Köszöntelek titeket a halloween-i bulin. Kérlek, írjátok alá ezt a listát, hogy ki tudjuk szűrni a hívatlan szellemeket.- mondta a jobb oldali, és átnyújtott nekik egy papírt, amelyen az iskola tanulóinak neve állt. Elisa gyorsan aláfirkantotta a nevét, majd átadta a listát Edwardnak. A két csonti csak azután engedte őket tovább, amikor mindketten végeztek. - Jó szórakozást és kellemes vérszívást!- mondta a bal oldali csontváz, majd fordult is a következő „ áldozatához”. - Elég szigorúak.- jegyezte meg Elisa. A volt iskolájában is volt ilyen parti, de korántsem ellenőrizték ennyire a belépőket. Edward bólintott. - Valóban, de mivel elég sokan járunk ide, ez elengedhetetlen. Nem szeretjük az idegeneket. - De ha valaki mégis be akar jönni, azzal mit csináltok? Kidobjátok? - Hát…igen, sajnos. Iskolán kívüliek nem jöhetnek be. Csupán biztonsági okokból. Elisa nem értett ezzel egyet. - Ez hülyeség. A régi sulimban soha nem szűrtük ki az embereket. Aki be akart jönni, azt beengedtük. - Na jó, de azért azt vedd figyelembe, hogy Birmingham lényegesen kisebb város, mint London. Képzeld el, ha London összes középiskolása ide akarna bejönni bulizni. Kész káosz lenne! - De kizárt dolog, hogy London összes középiskolása ide akarna bejönni!- vitatkozott Elisabeth. Ő továbbra is butaságnak tartotta ezt a rendszert- miért kellene valakinek elvenni a lehetőségét a bulizástól? - Ne vitatkozzunk. Inkább menjünk táncolni!- mondta Edward és már húzta is Elisát a terem közepére. De a lány egyelőre még nem akart táncolni. - Várj! Még csak most jöttünk! Lesz még időnk táncolni! Inkább nézzünk körül! Ed sóhajtott. - Rendben. De meg kell ígérned, hogy táncolsz velem! - Ok!- adta be a derekát a lány.- Azt hallottam, hogy az öcsém osztálya a tesi teremből kísértetházat csinált. Nem nézzük meg? - Dehogynem! Elvileg a második emeleti folyosóval is babráltak valamit. - Király!- nevetett Elisa. Edward elragadtatva nézte. Még soha nem látta igazán nevetni a lányt, és most megtört a jég: igazi felüdülés volt a számára, ahogy látta, hogy Elisa szívből nevet. Ettől ő is boldog volt.
44
Úgy döntöttek, először a kísértetházat nézik meg. A tornaterem ajtajában találkoztak Adammel is. - Halihó! Csak nem a saját készítésű szellemkastélyunkba akartok belépni?kérdezte. - Dehogynem!- válaszolt Elisa. Le sem tagadhatta, mennyire izgatott volt. - természetesen bemehettek, csak még várnotok kell, mert egyszerre csak 5 embert engedünk be. - Mik vannak benn?- kérdezte kíváncsian Edward. Már ő is nagyon szeretett volna a teremben lenni. Adam sejtelmesen mosolyogva rázta meg a fejét. - Azt nem mondhatom el. Majd ha bementetek, meglátjátok…meghalljátok….és megérzitek….hahaha….- halkan és elnyújtottan felnevetett. Nővére felvonta a szemöldökét. - Ez a zombi szerep egyáltalán nem áll jól neked. Adam abbahagyta a nevetést. - Miért? Én vagyok a legtökéletesebb élőhalott, akit valaha láttál!- mondta méltatlankodva. Közben az 5 diák, aki bent volt, hangos sikítozással futott ki. - Úgy látom, mehettek.- vigyorgott Adam és kinyitotta előttük az ajtót. Ed megfogta Elisa kezét, amitől a lány majdnem összeesett. A sötétben és a fehér púder alatt szerencsére nem látszott, mennyire elpirult. - Akkor….mehetünk?- kérdezte Ed. Elisabeth bólintott. Az első lépés megtétele után döngve csapódott be mögöttük az ajtó. Rajtuk kívül még egy elsős lány, és két másodikos fiú volt a teremben, ami olyan sötét volt, hogy az orrukig sem láttak. - Ilyen sötétben kell végigcaplatnunk?- kérdezte egy nyögés kíséretében Elisa. Amint ezt kimondta, pár méterre tőlük kigyulladt egy kis lámpa, ami azonban nem adott több fényt. - Első utatok a fénybe vezet.-szólalt meg egy földöntúli hang. Az elsős lány akkorát sikított, hogy Elisának be kellett fognia a fülét. - Megoldható lenne, hogy nem sikítasz?!- förmedt rá a kislányra.- Ez csak játék! - Bocsánat.- suttogta a kislány és többet egy hangot sem adott ki magából. Mindannyian elindultak a fényforrás felé. Még alig tettek meg pár lépést, amikor Edward megcsúszott valamiben, és hanyatt vágódott. Nem sokkal utána követték a többiek is. Elisa a minimális fényben megpróbálta kivenni, hogy min csúszhattak el. Megnézte a kezét: valami folyékony, sötét anyag volt. - Mi a fene ez?- kérdezte. - Vér.- adta meg a választ az egyik fiú. - Mármint művér.- igazította ki a másik. - remek. Most tiszta dzsuva lett a ruhám!- panaszkodott Elisa. Annyit dolgozott rajta, erre a buli első fél órájában össze is koszolta. „ Ezért még kinyírom az öcsémet!” - Mindenki jól van?- kérdezte Edward. Nagy nehezen feltápászkodott, és kinyújtott kezekkel, tapogatózva próbált meg közelebb jutni a kis fényhez. - Igen, kivéve a ruhámat.- mondta dühösen Elisabeth. Közben ő is felállt, és óvatosan, apró léptekkel elindult. Nemsokára elérték a fénypontot: egy kis asztalon álló lámpácska volt. - Mi ebben a félelmetes?- kérdezte Elisa. A lámpa fényében látta a másik három gyereket, akik nem akarództak közelebb jönni. Az arcuk csak halványan látszódott, de Elisa ki tudta venni az ijedtséget a szemükből, és a kerekre nyíló szájukból.
45
- Mi van, nem jöttök? Nincs itt semmi!- kérdezte, majd miután a két fiú és a lány továbbra sem indultak el, értetlenkedve elindult feléjük. Már épp odaért volna, amikor valami megragadta a vállánál fogva és ellökte. Hangos csattanással ért földet. Az elsős kislány sikítva rohant kifelé, nyomában a két fiúval. Az a valami, ami ellökte Elisát, mély hörgéssel utánuk indult, de már nem tudta elkapni őket: az ajtó hangosan becsapódott, a gyerekek kint voltak. Ed odarohant a földön fekvő lányhoz. - Elisa! Elisa jól vagy?- kérdezte. - Igen, csak ráestem a kezemre, és eléggé fáj.- mondta a lány, és felült. Megpróbálta megmozdítani a bal karját, de fájdalmasan felszisszent.- Aú!! Már kezdek azon gondolkozni, hogy valójában milyen játék részesei vagyunk: horror vagy karate? - Hát elég durván meglökött.- Ed segített Elisának felállni.- ne menjünk ki mi is? Nem muszáj folytatnunk. - Dehogynem!- ellenkezett Elisa.- Most már tudni szeretném, mi vár a végén!határozott léptekkel megindult előre. Ed mosolyogva megcsóválta a fejét, és követte. A „valami”, amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt. Helyette azonban egy másvalaki került a képbe. - Áhh!- kiáltotta Ed. Ismét sikerült majdnem a földön kikötnie, ugyanis megbotlott valamiben. Ekkor hirtelen újabb fény gyúlt ki: egy zseblámpa, ami egy halott arcát világította meg. Ed a hulla ( vagyis egy hullának állt fiú) lábaiban botlott meg. - Tyű, milyen hiteles!- mondta elismerően Elisa, és könnyeden át akart lépni az „akadályon”, csakhogy az elkapta a lábát. Szegény lányt ismét egy hatalmas hasra esésre ítélte a sors. - Vááá! A holtak életre keltek! Meneküljetek, amíg lehet!- hörögte a „hulla”, és mint egy zombi, kinyújtott karokkal üldözőbe vette őket. De a két „vámpír” sem tétlenkedett: amilyen gyorsan csak tudtak, elszaladtak. Szerencsére bátran futkározhattak, mert a tornaterem hatalmas volt, habár Halloween-kor félő volt, hogy megbotlik valamiben, vagy valakiben az ember. Ám hamarosan fénybe borult a teremnek az a része, ahol Ed és Elisa tartózkodott, így már legalább láthatták, merre menekülnek. - Szerintem ez tök csúcs!- nevetett Elisa, és még gyorsabbra vette az iramot. Ed alig bírta követni, de ezzel nem volt egyedül: az üldözőjük is kezdett kifáradni. - Nézd, Edward! Ott egy ajtó!- mutatott előre Elisa. Ed bólogatott. - Oké, menjünk be! A lány kinyitotta az ajtót, megvárta, amíg Ed is befutott, aztán becsukta. Odabenn ismét teljes sötétség borult rájuk. - Na, remek. Már megint nem látok semmit!- morogta Elisa. Nem nagyon tudtak megmozdulni, mivel érezték, hogy szűk a hely. Edward óvatosan elkezdett tapogatózni: a keze felmosórongyot, seprűt, és ehhez hasonló takarító eszközöket tapintott. Tehát egy kis tárolóba menekültek. - talán ki kéne mennünk.- szólalt meg Elisa, de Ed csöndre intette. - Várjuk meg, amíg elmegy. Elisa ledöbbent. - Ed, ez csak egy játék. Az ott kinn meg egy diák, akinek az a feladata, hogy kergessen minket. Mellesleg, engem rohadtul zavar, hogy semmit nem látok, és szűk a hely, és mindjárt megfulladok, és…- a mondatot egy gyengéd csók törte meg. Elisa majdnem elájult. Élete első csókját kapta meg, élete első szerelmétől. A vére pezsegni kezdett…még soha nem érzett ilyet. Boldog volt, igazán boldog. - Szeretlek.- suttogta Edward és átölelte a lányt.
46
Elisabeth érezte a fiú leheletét, frissen mosott ingjének az illatát, és ami a legszebb: a szerelem tüzét. Tudta, hogy többé már nem lesz egyedül. - Én is…szeretlek.- mondta halkan. Ő maga sem hitte el, hogy ezt kimondta. Olyan volt, mint egy álom. De sajnos, ebből is felébresztették. - Hé! Azért jöttetek, hogy turbékoljatok, vagy azért, hogy játszatok?- hangzott a kérdés. Elisa és Ed gyorsan kibontakoztak az ölelésből, és az ajtó felé fordultak, ami tárva-nyitva állt. Aki kérdezett, az pedig a fiú volt, aki kergette őket. - Sajnálom, de nem mehettek tovább. Már így is túl sokáig voltatok benn. Nem követtétek a játékszabályokat. Elisa felfortyant. - Mi az, hogy nem követtük?! Senki nem mondta, hogy nem jöhetünk be ezen az ajtón! A fiú megijedt a hirtelen érzelemkitöréstől. Hátrált pár lépést, úgy válaszolt. - Hát…az igaz..de eddig még nem is menekült senki ebbe a szertárba. Csak véletlenül van itt. Arra kellett volna futnotok- mutatott az ellenkező irányba, ahol egy hatalmas, kartonpapírra festett kastély volt látható. Elisa szerencsétlenül érezte magát. Saját magát fosztotta meg a játék élményétől. Na meg Edet. - Semmi gond, mi úgyis jobban szeretünk táncolni, nem igaz, Elisa?- kérdezte mosolyogva Edward. Őt egyáltalán nem bántotta a dolog, hogy vége a játéknak: csak az foglalkoztatta, hogy pár perccel ezelőtt megcsókolta azt a lányt, akibe első látásra beleszeretett. Most már egyenes volt az út Elisabeth szívéhez. - Én személy szerint utálok táncolni.- jelentette ki Elisa. A világért se mutatta ki volna az igazi érzéseit. Megmaradt távolságtartónak.- Inkább megnézem a másik szellemjárta helyet a második emeleten.- köszönésképpen biccentett a két fiúnak és elment. - nem mész utána?- kérdezte felvont szemöldökkel Edtől a „zombifiú”. Edward nem is hallotta a kérdést. Mereven Elisa után bámult. Nem értette, hogy mi volt ez a hirtelen változás. „ De hát ő maga mondta, hogy szeret. Vagy csak szórakozott?” Fogta magát, és követte. Nem akarta annyiban hagyni a dolgot, hisz csókolóztak. Ezt csak nem veszi semmibe? Eközben Elisa keresett magának egy csöndes helyet valahol az iskola udvarán és letelepedett. Átkulcsolta a térdeit, és ráhajtotta a fejét. Képtelen volt gondolkozni. Egyszerre érezte magát a felhőkben és a pokolban. Szerette Edet, nagyon is, de azt is tudta, hogy soha nem lehetnek együtt. „ nem tudhatja meg, hogy mi vagyok.”gondolta szomorúan. Könnyek gyűltek a szemeibe. „ Gyűlölöm ezt az érzést! GYŰLÖLÖM!” Dühösen dobbantott a lábaival. Már nem is akarta visszatartani a sírást. A könnyei csak jöttek, egyre csak jöttek, és nem akartak felszáradni. - Edward…- mondta szaggatottan- Edward..miért…. -Elisabeth! Elisa felkapta a fejét. Ed hangját hallotta. - Elisabeth, hol vagy?! Nem akarta, hogy a fiú így lássa őt, így felállt és halkan elindult hazafelé.
11.fejezet
47
Edgar minden erejét bevetve dolgozott. Nem volt se éjjele, se nappala. Ha aludt is valamennyit, mindig a vámpírkeresővel álmodott. Ez lett élete célja. Tom is segített neki, bár ő inkább csak megfigyelőként volt jelen a munkálatoknál. Esténként a környéket járta, és emlékeibe merült. Sokat gondolt meghalt barátjára, de már nem volt számára olyan fájdalmas. Az, hogy Angliában volt, talán könnyebbé tette a lelkivilágát. Egyáltalán nem bánta meg, hogy eljött, sőt, kifejezetten örült neki. Úgy döntött, másnap leutazik Birminghambe, és felkeresi Mariont és a gyerekeket-akik már nem is olyan gyerekek. „ Elisa már közeledik a 18-hoz, Adam pedig 17 éves. Nem. Már nem gyerekek.”- gondolta és elmosolyodott. Hiányzott neki a két „lurkó”. - Tom! Hé, Tom! Jöjjön!- kiabálta valaki teli torokból. Tom hátrafordult és a kis Yagamit látta, aki vadul integetett neki. A fiú alig múlt 20 éves, és rettenetesen sokat kérdezett. Szerencsére nem Tomtól. - Na, mi az Yagami-kun?- Kérdezte a fiútól. ( a kun szót a japán nevek mögött használják, egyfajta megszólítási mód. Ezenkívül van még a san, sama, chan, senpai, sensei.- a szerző) - Edgar-sannak sikerültek a számításai: a keresővel le tudjuk szűkíteni a vámpírokat városokon belülre! Tom meglepődött. - Ilyen hamar sikerült? - Igen! Jöjjön, nézze meg!- mondta lelkesen és előreszaladt. Tom követte. Mindenki a főlaborban tolongott. Amikor Tom megérkezett, a dolgozók szétszéledtek, utat nyitva Edgar felé, aki csillogó szemekkel nézegette remekművét. - Egyszerűen zseni vagyok!- mondogatta magában. Ennyire még soha életében nem volt elégedett magával. - Hogy csináltad?- kérdezte Tom, miután leült Edgar mellé. - Az maradjon az én titkom.- mondta sejtelmes mosollyal a férfi. Egy percre sem vette le a szemeit a képernyőről, amit kusza vonalak hálóztak be. Tom nem igazán értette, hogy mik voltak azok, de úgy tűnt, Edgar sem akarta elmagyarázni. - Hol van Kathleen- san?- szólt közbe Yagami, aki közben körbe- körbe nézelődött, de Ms. Crasht nem találta. Edgar gúnyosan elmosolyodott. - Valahol duzzog.- mivel Tom is és a japán fiú is értetlenül néztek rá, bővebben kifejtette.- Nos, mint tudjátok, ez a szerkezet az ő műve….viszont továbbfejleszteni nem tudta….és hát rosszul esett az egójának, hogy nekem viszont sikerült, és mindenki engem ünnepel. Tom felvonta a szemöldökét. - nem lettél egy kicsit nagyképű? Edgar végre elfordult a monitortól és szemrehányóan nézett a mellette ülő férfira. - Szerintem van mire. Igazán megérthetnéd. Ez csekély ár azért, amit tettem. - Egyelőre még nem váltottad meg a világot, Edgar.- szólalt meg Kathleen fagyos hangja. Hirtelen termett a két férfi mögött, mintha teleportált volna valahonnan. Edgar farkasszemet nézett vele. - Egyelőre.- mondta, majd visszafordult a műszerhez. Kathleen annyira ideges lett, hogy legszívesebben szétverte volna a vámpírkeresőt egy hatalmas baltával. Már megbánta, hogy elkészítette. Felszegett fejjel hátat fordított a két férfinak, majd kiment. Az ajtót teljes erejéből bevágta. Tom meg tudta érteni Kathleent. Ő sem örült volna neki, ha más aratja le a babérokat helyette. Ráadásul Edgar is rettenetesen viselkedett, egyszerűen elviselhetetlenné vált. Azt gondolta, ő lett az Isten. Elkezdett parancsolgatni,
48
mindenbe beleszólt, mindenkit irányítani akart. Már mindenki megutálta, csak azért tűrték meg maguk mellett, mert nélküle nem érnének el eredményeket vámpírügyben. Tom nem igazán foglalkozott Edgarral. Mindennap legfeljebb ebéd időben találkoztak, akkor is csak annyi időre, hogy köszönjenek egymásnak. De ezt Tom nem bánta. - Jó napot Mr. Eliot! Hallom holnap leutazik Birminghambe.- köszönt neki egyik délután az egyik kollégája. Tom bólintott. - Így igaz. Meglátogatom egy régi barátomat. - Hát akkor, előre is kellemes utat kívánok! - Köszönöm. Miután Tom elutazott, Edgar úgy határozott, ő is elutazik, de csak Londonig. Vámpírt akart keresni. A legutóbbi átváltozás helyszínét sikerült bepontosítania: belváros, King Arthur street. Emiatt Kathleen még jobban haragudott rá, hisz alig volt itt Edgar 1 hónapja, és máris eljutott addig, ameddig még senki: talált egy vámpírt. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy melyik házban lakhat a keresendő személy. Többször végigjárta az utcát, jól megfigyelte a házakat, de semmi gyanúsat nem vett észre. -Egyelőre.- mondta halkan. Gúnyos mosolyra húzódott a szája. „Nemsokára elkaplak.”
Elisa szombat reggel nagyon nehezen akart kikelni az ágyból. Előző nap este ahogy hazaért, bedőlt az ágyba és elaludt. Még a ruháját sem vette le. - Áááá!-ásított. Nyújtózkodott egy hatalmasat, aztán felült. Egyáltalán nem volt kedve kiszállni az ágyból, de amikor ránézett az órájára, és meglátta, hogy 11-et mutat, azonnal kiugrott. Hamar lemosta az arcáról a festéket, felvett egy pólót meg egy nadrágot, és trappolva lerohant a lépcsőn. A konyhában csak Anne szorgoskodott. Elisa odament hozzá. - Anne, hol vannak a többiek? - Édesanyádat behívták az irodába, az öcséd pedig a szobájában tanul. Elisa fújt egy nagyot. - Akkor nem maradtam le semmiről. Anne elmosolyodott. - Csak a reggeliről. Elisabeth is elmosolyogta magát, aztán felment az öccséhez. Adam teljesen elbújt a matek könyve mögött. Az asztalán halomban hevertek a különböző tudományos könyvek, meg papírok, amikre mindenféle számokat meg betűket írogatott. Elisa halkan bement és leült az ágyra. - Jó reggelt öcskös. Adam hirtelen megugrott és eldobta a könyvet, ami a kezében volt. Kerek szemekkel nézett nővérére. - Jézusom, legközelebb ne hozd rám a szívbajt, kérlek! Elisa kuncogott. - ne haragudj, nem akartam. Csak gondoltam, meglátogatlak. Ugye tudod, hogy ma van a nagy nap? - Persze hogy tudom!- állt fel Adam. Széles vigyorral az arcán lehajolt testvéréhez, és adott neki egy cuppanós puszit. - Boldog 18. születésnapot! 49
Elisa megdörzsölte a puszi helyét. - nem épp erre gondoltam….de köszi. Ma megkapom a végleges erőmet. Adam elkomorodott. - Tudom. Ne aggódj, itt leszek veled. - Köszönöm. - Jut eszembe, miért jöttél haza tegnap olyan korán? Ed halálra keresett téged. Történt köztetek valami? Elisabeth elvörösödött. Majdnem sikerült elfelejtenie a tegnapi csókot, erre tessék. Na jó, valójában nem akarta elfelejteni. - Semmi nem történt, csak fáradt voltam. Ennyi. - Biztos?- húzta fel az egyik szemöldökét Adam. Elisa felállt. - Biztos. Most megyek tanulni.- nyugalmat erőltetve magára visszament a szobájába. Ott azonban tanulás helyett visszafeküdt az ágyába, és Eden gondolkozott. „Vajon végig ott maradt a bulin, vagy hazament, miután nem talált engem? Dühös rám? Talán jobb lenne, ha az lenne. Könnyebben tudnék tőle elválni.” Miközben morfondírozott magában, hirtelen megcsörrent a telefonja. A kijelzőn Edward neve állt. Elisa habozott. „ Fölvegyem vagy ne?” - Szia, Ed.- szólt bele a telefonba. - Szia, Elisa.- hallatszott a fiú hangja.- Csak azért hívtalak, mert…gondoltam, megkérdezem, hogy….hogy vagy. Este úgy eltűntél, mint a kámfor. Mi történt? A csók volt az oka? Elisabethen végigfutott a hideg. „ Az a csók!” - Nem, dehogyis.- mondta.- csak fáradt voltam. Egy percig mind a ketten hallgattak. Ed szólalt meg elsőnek. - és….hogyan tovább?- kérdezte óvatosan. Elisa már várta ezt a kérdést. Vagyis, egyáltalán nem várta, de tudta, hogy egyszer felteszik neki. Kész volt a válasz a fejében, de nem merte elmondani. Meg nem is nagyon akarta. - Hát…-kezdte.- én…én..tudod…sajnos, ezt nem szabad. Sajnálom Ed, de kettőnk között nem lehet semmi.- ahogy kimondta, meg is bánta. A telefon másik végén szomorú csend állt be. Elisabeth rettenetesen érezte magát. -Értem.- mondta hirtelen Edward. A lány szinte hallotta, ahogy kettéreped valami a mellkasában.- Akkor szia. -szia.- Elisa még sokáig hallgatta az egyenletes pittyegést a telefonban. Aztán ő is kinyomta. A kezei ökölbe szorultak. - Utálok…- suttogta.- utálok…UTÁLOK MINDENT!- ekkor már ordított. Hevesen zihált, zokogott, és a párnáját szorongatta. Úgy nézett ki, mint egy őrült. A másik szobában Adam lecsapta a könyvét, majd átviharzott nővéréhez. - Mi történt?- kérdezte, de amikor meglátta, milyen borzalmas állapotban van a testvére, inkább nem kérdezett többet. Odament hozzá, és megfogta a kezét. - Betsy, nyugodj meg, kérlek. De Elisa teljesen elvesztette a fejét. Elkezdett csapkodni, dobálózni a könyveivel, közben pedig őrjöngött. Adam próbálta csitítani, de nem sokat ért el vele. - Mi folyik odabenn?- kérdezte Anne. A nagy kiabálásra ő is felszaladt. Adam gyorsan odaugrott az ajtóhoz és bezárta. - Semmi baj, csak Betsy kiborult. Majd én rendbe hozom, ne aggódj!- mondta. A kulcsot benn hagyta a zárban, hogy még véletlenül se tudjon senki bejönni. - Betsy, kérlek!- könyörgött.
50
Elisa már nem volt magánál. A földön fetrengett, görcsök kínozták. Aztán hirtelen ránézett az öccsére. Adam megrémült: Elisa szemei vérvörösek voltak, haja fekete, nyitott szájában pedig látszottak hatalmas szemfogai. Enni készült. Adam tudta, hogy itt az idő. A testvére ereje véglegesedett. Segítenie kell neki. - Betsy, figyelj rám. Én az öcséd vagyok, emlékszel, ugye? A mai nap elég keserves lesz a számodra, de én azért vagyok itt, hogy megkönnyítsem. Én vagyok a bizalmasod. A segítőd. Elisa felállt. Nem tudta, ki áll vele szemközt, csak azt érezte, hogy ennie kell, különben megőrül. - Vér.- mondta halkan. Közelebb lépett Adamhez, aki viszont hátrált egy lépést.- Vért akarok. A tied pont jó lesz!- vicsorogta, majd rátámadt öccsére. Leteperte a földre, és a nyakánál kezdett el matatni. Adam megpróbált kiszabadulni, de testvére kétszeres erővel rendelkezett vámpírként, így nem sok esélye volt. A tűhegyes fogak vészesen közeledtek a fiú nyaka felé. Már majdnem megtörtént a vérszívás, amikor valaki hangosan dörömbölni kezdett az ajtón. - Adam! Elisa! Engedjetek be!- kiabálta teli torokból Edward. Elisa fölkapta a fejét. Adam látta, hogy a tekintete tisztulni kezd, a fogai pedig húzódnak vissza. Leszállt az öccséről és leült az ágyára. Adam megkönnyebbült. „ Ha most nincs Ed, én már feldobtam volna a bakancsom.” - hahó!- kiabált tovább Ed. - Egy pillanat!- kiabált vissza Adam. Aggódva nézett nővérére.- Jól vagy? Elisabeth megrázta a fejét. - Ma egész nap ilyen leszek. Senkit ne engedj a közelembe. Kötözz le. Adam felcsattant. - na, azt aztán nem! Nem foglak csak úgy lekötözni, mint egy közveszélyes őrültet! - Adam, kérlek! Muszáj megtenned! Veszélyes vagyok! Nézz rám, vámpír vagyok! Most tiszta a tudatom, de lehet, hogy két perc múlva megint visszaesek!- kérte esdeklőn Adamet. A fiú nem tudta, mit tegyen. Edward kintről üvöltözött, Elisa arra kérte, hogy kötözze meg, ráadásul az anyja is bármelyik percben hazaérkezhetett. - Nyissátok ki!- ordított Ed. - Ne hagyd, hogy így lásson.- szólt csöndesen a lány. Adam bólintott. - lemegyek a garázsba kötélért. Addig tarts ki.- fogta a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Ed lábujjhegyre állva nézelődött befelé a szobába, de mielőtt még bármit is megpillantott volna, Adam becsapta előtte az ajtót, és visszazárta. - Mi a fene folyik itt?- kérdezte mérgesen. Adam kikerülte és elindult lefelé a lépcsőn.- Menj el, Ed. Betsy nincs jól. Senkit sem akar látni. - De muszáj beszélnem vele!- Edward követte Adamet.- Nem fordíthat csak úgy hátat ennek az egésznek! - Mégis miről beszélsz?!- fordult vissza a fiú. Ed lehajtotta a fejét. - Tegnap megcsókoltam. Ezt csak úgy nem felejti el az ember. Adamben megállt az ütő. - Megcsókoltad?! - Igen. Ma felhívtam, és azt mondta, hogy kettőnk között nem lehet semmi. De én ezt nem tudom elfogadni! Szeretem őt! Fentről éktelen üvöltés hallatszott. Mindkét fiú megmerevedett. Elisabeth ismét elkezdett őrjöngeni. Rázta az ajtaját, közben dörömbölt. - Sietnem kell.- mondta Adam és elfutott a garázsba. Edward ijedten nézte az ajtót, ami mögött szerelme csapkodott. Halvány lila gőze nem volt arról, mi lelte a lányt. Már épp indult fölfelé, amikor Adam félrelökte egy hatalmas kötéllel.
51
- Menj haza Edward! Ed teljesen kiakadt a kötél láttán. - Mit akarsz azzal?! -Semmi közöd hozzá! MONDTAM, HOGY MENJ EL! Az ajtó kinyílt, majd bezáródott. Rövid ideig dulakodás hangjai töltötték be a házat, aztán fokozatosan csend lett. Ed a lépcső alján állt. Nem akart hazamenni addig, ameddig Elisa állapotáról meg nem tud valamit. Inkább leült a lépcsőre és várt. A szobában Adamnek sikerült lecsillapítania nővérét, aki már szinte úszott a verejtékben. A haja csapzottan lógott, néhány tincs fekete volt, néhány szőke. A vámpír és az emberi lét között ingadozott. Nem volt egyik sem. Most csak létezett. Adam is teljesen kifáradt. Leült az ajtó elé, hátát nekitámasztva. Róla is csorgott a víz. - Hogy érzed magad?- kérdezte két levegővétel között. Elisa nem válaszolt csak ráemelte szemeit. Azokból a fájdalom és a szenvedés sugárzott. Egyáltalán nem volt jól. Két kezét az ágy támlájához kötötték, a lábait pedig az asztal lábához. Szánalomra méltó látványt nyújtott. - Ölj meg…- suttogta. Adam felkapta a fejét. - Mit mondtál? - Ölj meg…csak bajt és fájdalmat okozok…ez nekem is rossz…meg akarok halni. - ne mondd ezt!- öccse óvatosan odament mellé és átölelte.- egyáltalán nem okozol problémát. Szeretlek Betsy és ezzel még sokan vannak így! Például Edward, aki még mindig itt van és aggódik miattad. Elisabeth könnyei kibuggyantak. - Ed…itt van?- kérdezte erőtlenül.- De hát….azt hittem, hogy megutált… - Dehogy utált meg!- nevetett Adam.- Jobban szeret, mint előtte! Adj neki egy esélyt! Meg magadnak is! Jogod van a boldogsághoz! - De én…vámpír vagyok.. - És? Minden hónapban egyszer változol át! Engem tuti nem zavarna. Edet meg végképp nem. Odavan érted. A lány elmosolyodott. Jól estek neki öccse szavai. - Azt hiszem…jobban vagyok.- mondta. Adam megkönnyebbült: testvérének a haja ismét makulátlanul szőke lett, a vámpírfogai eltűntek, ahogy az éles körmei is. - Akkor beszélsz vele? Elisa bólintott. - Hívd be. De előbb oldozz el!
- Evil-san, megint egy!- kiabált Yagami. Edgar már vette is a kabátját. Kirohant az épületből, fogott egy taxit és bement Londonba. A King Arthur Streeten kiszállt, és izgatottan elkezdett föl-alá járkálni. Az utca most is csöndes volt, csak egy-két diák tűnt föl, illetve egy nő, aki kutyát sétáltatott. „Hol vagy, vámpír? Mutasd magad!” De vámpírnak a nyomát sem látta. Ám nemsokára egy középkorú nő rohant ki az egyik házból és egyenesen egy másik nőhöz futott, aki épp akkor érkezett. - Mrs. Rose! Mrs. Rose! Marion csodálkozva nézett Annere. - Mi történt Anne? - Elisabeth nagyon rosszul van! Jöjjön gyorsan! 52
- Jézusom, csak nem beteg? - Teljesen megőrült, asszonyom! - megőrült? Edgar óvatosan közelebb ment, hogy hallja, mit beszél a két nő. Az „őrült” szó megütötte a fülét. - Egyszer csak elkezdett ordítozni, meg dobálózni! Aztán Adam kirohant a garázsba és egy kötéllel jött vissza! - Egy kötéllel?!- ájuldozott Marion. - Igen! Meg itt van egy másik fiú is, valami Edward, akit Adam elküldött, de nem ment haza! Ebben a pillanatban is a lépcső alján ül, és várja a fejleményeket, ahogy én is! Marion elsápadt. Félretolta a bejárónőt és berohant a házba. Anne követte. Edgar óvatosan közelebb ment a házhoz. A kerítés mellett talált egy bokrot, az mögé bújt el, közben leskelődött. „Egy őrült lány? Hm, ez érdekes.”- gondolta. „Persze, lehet, hogy tényleg megőrült, de az is lehet, hogy nem….lehet, hogy csak átváltozott….” Az izgalom heve ismét megcsapta. Reménykedett benne, hogy megtalálta azt, akit keresett. Elővette a telefonját és felhívta a labort. - Jó napot, Edgar Evil vagyok. Kérem, adja a labort.- pár másodperc várakozás után Kathleen szólt bele. - Tessék. - Áh, Ms. Crash! Csak szólni szeretnék, hogy nem megyek be éjszakára, hanem majd csak holnap reggel. Egy rövid, de döbbent csend következett. - Mi..miért?- kérdezte Kathleen. Mindketten érezték, hogy fölösleges volt a kérdés. - Tudja azt maga, hogy miért. Még nem biztos, ezért itt maradok és megfigyelem az illetőt. - Rendben. Viszlát holnap! - Úgyszintén! Kéjes örömmel tette le a telefont. „ Legyőztelek.”- mosolygott magában. „ Legyőztelek!” - Mi van Elisával?! Hol van?! Mi történt?!- kiabálta Marion, miközben eszelősen rohant fölfelé a lépcsőn. Be akart menni lánya szobájába, de az zárva volt. Elkezdte rángatni a kilincset.- Engedjetek be! Halljátok?! Mi a fészkes fene folyik ott benn?!! A szobában lévők megrémültek. - Mit keres itt ilyen korán anya?- kérdezte Elisa. Ebben a percben semmi jele nem volt vámpírságának, viszont úgy nézett ki, mint egy lázas beteg. Ed mellette ült szomorú de bizakodó arccal, Adam pedig a földön foglalt helyet. - Fogalmam sincs, de majd én elintézem.- mondta Adam. Föltápászkodott, és kiment az anyjához. Elisáék csendben hallgatták, ahogy Adam próbálja csillapítani Mariont. - Nyugi, anyu, már nincs semmi baja, csak szerelmi bánata volt, és kiborult. Ennyi, semmi több. - Biztos?- kérdezte Marion. Úgy érezte, valamit eltitkolnak előle. - Persze!- vágta rá a fia.- Most beszélik meg a dolgot. Hagyd őket! Marion nem volt meggyőzve, de mivel bemenni úgysem tudott a szobába, úgy tett, ahogy a fia mondta. Békén hagyta őket, inkább lement ebédelni. Adamről nagy kő esett le. „ Ez könnyen ment!” Mivel nővérének viszont bármikor szüksége lehetett rá, ő visszament Edékhez, akik csendesen beszélgettek.
53
- Akkor?- kérdezte reménykedve a fiú.- Mi lesz? Elisabeth sóhajtott. - Edward, én nagyon szeretném, de….nem lehet. -De miért nem?!- csattant föl a „szőke herceg”. - Mert…én beteg vagyok Ed. - Mi? - Beteg! Csak problémád lenne velem, hidd el. Nem akarlak ilyesminek kitenni. Edward a fejét csóválta. - De én szeretlek, Elisa! Nem tudlak csak így itt hagyni, és lemondani rólad!- hevesen átölelte a lányt, aki elkezdett sírni. - ne, Edward….kérlek….menj el, ennek….ennek semmi értelme… - Mégis mi a bajod? Rákos vagy? - Nem, annál sokkal rosszabb, de nem mondhatom el. - Elisabeth, nekem elmondhatod. Majd együtt kitalálunk valamit, jó? Hadd segítsek! Elisa ránézett az öccsére. - Te mit mondasz? Te vagy a bizalmasom a mai naptól fogva, tehát hallgatnom kell a véleményedre. Nos? Adam nem is gondolkozott a válaszon. - Ha szereted, őszinte leszel vele. Két lehetőség van: vagy itt hagy, vagy veled marad. A lány bólintott. - Hát jó. Ülj le Ed. Mindent elmondok, de figyelmeztetlek: csak rajtad áll, hogy elhiszed-e vagy sem, amit mondani fogok. Viszont, ami itt el fog hangzani, azt nem mondhatod el senkinek, érted? Függetlenül attól, hogy hiszel-e nekem, vagy nem. Edward bólintott. - Természetesen nem adom tovább, de miért ne hinnék neked? - Mert elég hihetetlenül hangzik a dolog, ugyanis én vámpír vagyok minden teliholdkor. Edward megdermedt. Nem tudta biztosan, hogy jól hallotta-e. - Vámpír?- kérdezte kiszáradt torokkal. -Igen.- mondta Elisa. Félt Ed reakciójától. - Elisabeth…te tényleg megőrültél.- jelentette ki a fiú szárazon. Felállt és elindult az ajtó felé.- Igen, beteg vagy, már látom. Agybeteg. Adam, kérlek nyisd ki az ajtót. Elisa szemeiből csorogtak a könnyek. Mintha kést döftek volna a szívébe. Adam is felállt és kezét barátja vállára tette. - Ed, Betsy nem hazudik. Ő tényleg vámpír. Léteznek ilyen lények. Ha valóban szereted őt, akkor hiszel neki. - De Adam, te is tudod, hogy ez képtelenség!- fakadt ki Ed.- Direkt csináljátok ezt velem?! Hát nem jó vicc! Egész végig kihasználtátok az érzéseimet!! CSALÓDTAM BENNETEK! - neeeeee!!!!- sikította Elisa. A rohamok ismét elkezdődtek az érzelmi feszültség hatására. Ismét a földön fetrengett. Ed rémülten az ajtóig hátrált. Nem próbált meg kimenni, csak állt és bámulta Elisát. Adam azonban intézkedett. Fogta nővérét és lefektette az ágyra( ami elég nehezen ment, ugyanis a lány közben rúgta, ütötte és karmolta öccsét.) Megragadta a kötelet és ismét kikötözte testvérét. A szája sarkából és a szemöldökéből folydogált a vér, de nem foglalkozott vele. Leült Elisa mellé, és a kezét fogta. - Én mellette maradok, ha te nem is.- szólt hátra Ednek. A fiú lehajtotta a fejét. - Engedj ki. Én ezt nem nézem tovább. - Mindjárt átváltozik…nem várod meg? Akkor talán majd hiszel neki.
54
- Ugyan már, Adam, ezt te sem gondolod ko….- ám torkára forrt a szó. Elisabeth átváltozása ismét elkezdődött, de úgy tűnt, ez most fájdalommal jár. Szerencsétlen lány hörgött, nyüszített fájdalmában….már nem volt ember, de még nem is vámpír. A körmei karmokká nőttek, a szemfogai olyanok lettek, akár egy vérfarkasnak, a szemei pedig vérben forogtak. Az erek kidagadtak a nyakán és vészesen pulzálni kezdtek. Hirtelen elszakította a kötelet, és felugrott. Már erősebb volt, mint eddig, de még nem kapta meg a végleges erejét. A két fiú elborzadva nézte. - Ez…ez…nem….- dadogta Edward. - Sajnos, igen.- mondta Adam.- Most rosszabb mint egy órával ezelőtt…már semmi emberi nincs benne…olyan akár… - …egy fenevad.- fejezte be a mondatot Ed. Sokkot kapott a látványtól. Elisa lelépett az ágyról és lassan közelíteni kezdett a két fiú felé. - Ma éjjel a telihold beteljesíti az erőm.- szólalt meg túlvilági hangon. Már nem voltak emberi gondolatai, csak a vér és az ereje érdekelte. - Betsy, mi vagyunk azok…tudod, ismersz minket…én vagyok Adam, az öcséd, ő pedig Edward, a szerelmed…kérlek, harcolj ellene! Ez nem te vagy, te is tudod! -HÁÁÁÁhh!- Elisa hirtelen egy hatalmas vicsorgással nekitámadt Edwardnak. A fiút váratlanul érte a támadás, nem tudott elugrani, a vámpír pedig leteperte. Adam hátulról próbálta lecibálni nővérét Edről, de a lány ellökte, ő pedig nekiesett az ágynak és elájult. - Elisa! Én vagyok! Edward!- kiabálta Ed, de Elisa nem hallotta. Elvette az eszét a vér szaga. Csak pár másodperc kellett hozzá, és fogai máris mélyen Edward nyakába mélyedtek. A vér olyan volt számára, mint az embernek a folyadék- üdítő, és életadó. Élete első vérszívását szinte történelmi pillanatként élte meg. Ahogy az első vércseppek lefolytak a torkán, és megérkeztek a gyomrába, egyfajta melegség járta át a testét- már nem volt olyan vérszomjas. Lenyugodott. Egy idő után már émelyegni kezdett. Túl sok mennyiséget szívott ki egyszerre az áldozatából. Felemelte a fejét és megnyalta a száját. - Hm…fincsi… - Betsy…mit műveltél?...- nyögött fel Adam. Fejét fogva, támolyogva odament nővéréhez, aki meglepetten nézett rá. - Adam?- kérdezte. Egyszerre minden megvilágosodott előtte: a rohamok, az átváltozás, a vér szaga, majd íze… - Úristen!- sikította, amikor meglátta Edward sápadt arcát. Elkezdte rázni a fiú vállát.- Ed!Ed! Ébredj! Kérlek, Ed! Ne csináld ezt velem!- zokogni kezdett. Hiába rázta, ütögette Edet, az meg sem moccant. Úgy feküdt ott, mint egy halott. Adam gyengéden megfogta Elisa kezeit. - Sajnálom, Betsy. Kudarcot vallottam. Megígértem, hogy vigyázok rád, és tessék…. nem sikerült. Sajnálom! Elisa elhúzta a kezeit. Bemászott az asztala alá, és fejét a két térdére hajtva sírdogált. Adam kifogyott az ötletekből. A szobában volt egy vámpír meg egy halott. Mit csináljon ilyenkor az ember? Hirtelen a „halott” mocorogni és nyöszörögni kezdett. Elisa felkapta a fejét. - Ed!- kiáltotta és visszamászott a fiúhoz. - Elisa…-mondta elhalóan Ed. Még mindig halottfehér volt az arca.- Semmi baj, Elisa…már hiszek neked….sajnálom….hogy durva voltam…szeretlek…
55
- Én is! Nagyon szeretlek!- mondta boldogan Elisa és megcsókolta a fiút. Ekkor mintha varázslat történt volna: Ed arca elkezdte visszanyerni eredeti színét. Adam megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Úgy látszik nem szívtad ki az összes vérét, így nem halt meg, csak eszméletlen lett. Lám, történnek még csodák! Most nem Hófehérke kapta a megmentő csókot, hanem a herceg!- nevetett. Elisa is visszaváltozott- egy időre. Tudta, hogy este még lesz egy kemény menetük. - Itt maradok én is.- jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Edward. - Azt nem lehet!- tiltakozott Elisa.- Még a végén megöllek! Ed elnevette magát. - Amiatt ne félj, már tudni fogom, hogyan szereljelek le. Meg hát itt van az öcséd is, ketten csak elbírunk veled! - És mi lesz anyával? Tudja, hogy itt vagy, mit fog szólni? És mit fognak szólni a te szüleid, ha nem mész haza? - Egyszer már maradtam ki, az nem gond. Édesanyád meg nem fog beleszólni a lánya pasi-ügyeibe. – kacsintott. Elisa elpirult. - De ez nem az, aminek látszik…- kezdte halkan, de Adam félbeszakította. - Ne aggódj már annyit! Anyut majd én elintézem! Én szót tudok érteni vele! Mellesleg, szerintem úgyis visszamegy az irodába. - Na látod.- mosolygott Ed.- Már amúgy is döntöttem: én leszek a másik bizalmasod. Most Elisából robbant ki a nevetés. - Mi? Hogy másik bizalmas? Hahaha! Egy is bőven elég! - Itt volt rá a példa, hogy nem.- szólalt meg Adam.- Mind a kettőnket le tudtál fegyverezni. Engem is és Edet is majdnem megölted. Szerintem jól jön még egy kis segítség. A lány nem tudott, mit mondani. Két fiú ellen semmi esélye nem volt. Beleegyezett. 12. fejezet Tom meglepetten és szomorúan állapította meg, hogy régi barátai már nem Birminghamben laknak. A ház, ahol régen annyit időzött, üres volt. Megkérdezte a szomszédokat, nem tudják-e, hová költözött a Rose család. - Londonba mentek, állítólag az asszony kapott valami állást, ami jobban fizet.mondták. Tom megköszönte és elindult vissza a vonatállomásra. Szerencséjére épp ment egy vonat Londonba, jegyet váltott és fel is szállt rá. „ Végig ott voltak előttem. Fölösleges pénzkidobás volt ez az utazás.” Mérges volt, de legalább már tudta, hol keresse őket. Pár óra alatt visszaért a fővárosba. A laborban már izgatottan várták. - Isten hozta, Eliot-san!- üdvözölte széles mosollyal Yagami.- Képzelje, lehet, hogy Evil-san talált egy vámpírt! Tomot meglepte a hír. - Tényleg? Nem is gondoltam volna. És hol lakik? - A King Arthur streeten. - És hol van most Mr. Evil? - Ó- nevetett sunyin a fatalember.- még kinn tanyázik a ház előtt. Bizonyságot akar szerezni, tudja. - Mégis mióta van kinn? - Tegnap dél óta. Tomnak elkerekedtek a szemei.
56
- Már egy napja?! Tiszta fanatikus. - Igen, Crash-sant pedig közben eszi a penész. Valóban: Kathleen körmét rágva ücsörgött a székében. Észre sem vette, hogy Tom visszajött. A férfi leült mellé. - Szervusz, Kathleen. A nő összerándult. Gyorsan letette a kezét az ölébe és megpróbált hitelesen mosolyogni. Nem nagyon sikerült neki. - Már vissza is jöttél? - Igen. A barátaim sajnos már nem Birminghamben laknak. - Ó…sajnálom, Tom.- sajnálkozott Kathleen. Hirtelen gondolt egyet, és felállt.- Azt hiszem, átmegyek a 4-es laborba.- zavarodottan körbetekintett.- Igen…az jó lesz…bizonygatta, aztán elindult kifelé. Tom azonban utánakiáltott. - Katie, az a kémikuslabor! Mit keresnél te ott informatikus létedre? Kathleen nem fordult vissza, csupán a fejének egyenletes süllyedéséről lehetett tudni, hogy elvörösödött. - Nem baj…néha ott is dolgom van… - Katie, inkább gyere és igyunk meg egy kávét, jó?- kérdezte Tom. Közben odament a nőhöz és finoman elkezdte húzni a büfé felé. Katie engedte magát. Mind a kettejüknek jól esett egy kis kávészünet. - Nos, Katie, hogy érzed magad? Kathleen könnyes szemekkel nézett rá. Nem tudott megszólalni, különben kitört volna belőle a zokogás. Tom elnézően mosolygott egyet, majd belefogott a mondókájába. - nem görcsölhetsz ezen, Katie. Tudnod kell, hogy egy nagyszerű ember és nagy koponya vagy. Hisz te találtad fel a vámpírkeresőt! Ez már fél siker! - De ő aratja le az összes babért!- tört ki a fiatal nőből.- Még a végén a műszert is saját magának fogja tuladonítani!! - nem engedjük, nyugodj meg. - De ő mindenre képes!- Katie már szinte ordított. Teljesen kikelt magából. – Most is ott dekkol valami londoni kóceráj előtt, ahol egy igazi vámpír lakik! - Ez még egyáltalán nem biztos.- próbálta vigasztalni Tom, kevés eredménnyel. - Dehogynem!!- visította Kathleen. Tom kezdett félni tőle. „ Ez beleőrült a féltékenykedésbe.”- gondolta keserűen. - Ha ezt így folytatod, annak nem lesz jó vége. - Nem érdekel!!!- a nő szemei eszelősen villogtak. Felpattant az asztaltól és elrohant. Tomnak esze ágában sem volt követni, sőt: örült, hogy megszabadult tőle. Igaz, ő hívta meg egy kávéra, de azt azért nem gondolta volna, hogy így fog végződni. Hamar elhessegette Kathleen baját, és elővette a sajátját: el kell mennie Londonba. Visszament a laborba és az Interneten megkereste Rose-ék lakcímét. Ledöbbent, amikor meglátta, hol laknak. - King Arthur street?- kérdezte magától. Egy percig elgondolkozott.- a kis Yagami említette nekem ezt az utcát…ott van Edgar!- döbbent rá.- De hát akkor lehet, hogy…..nem…az nem lehet….- csóválta a fejét. Képtelenségnek tartotta az ötletet, ugyanakkor lehetségesnek is. A szíve hevesebben kezdett verni. Fogta a kabátját és amilyen gyorsan csak tudott, ismét útnak eredt. A King Arthur street késő délután teljes csendbe burkolózott. Autók sem jártak akkor arrafelé. Néhány házban már égett a villany, valahonnan hangos zeneszó hallatszott…vagyis teljes volt a nyugalom. Legalábbis az utcában, ugyanis Edgar agyában szakadatlanul zakatoltak a fogaskerekek. Még mindig a ház előtti bokornál
57
kuporgott, és kémlelte a lakókat, bár őszintén megmondva, nem sokat látott. De mégis várt. Amióta ott volt, még enni sem evett semmit. Bámulatra méltó akaraterővel bírt. Mindenki azt gondolná, hogy egy pipogya alak, pedig ha zsákmányra akad ( á la felfedezés), akkor aztán átváltozik egy tudáséhes fenevaddá. Most is ez történt. - Gyerünk már, gyerünk már…- biztatta suttogva a ház lakóit. Egyelőre hiába. Hirtelen valaki megérintette a vállát. Annyira megijedt, hogy egyenesen beleborult a bokorba. Az, akitől megémült, segített neki kimászni. Tom volt az. - Á, Tom! Örülök, hogy látlak, de ne haragudj, az időpont egyáltalán nem alkalmas a beszélgetésre… - Tudom.- mondta Tom.- Azért jöttem, hogy leváltsalak. Biztos fáradt vagy, menj vissza a laborba és pihenj. Ma itt maradok, holnap pedig ismét te jössz. Edgar nem tudta, mit feleljen. Rettenetesen kívánt már egy ágyat, egy jó forró fürdőt, és meleg kakaót, de…a vámpír nem hagyta nyugodni a tudásvágyát. - Sajnálom, Tom, de nem mehetek. Kell a babér, amit learathatok. - Hisz már learattad. Tom olyan meggyőzően nyilatkozott, hogy Edgar kezdett elgondolkodni az ajánlaton. - Szóval Miss Crash megadta magát? - Enyhén szólva.- mosolygott finoman Tom.- Nos? Leválthatlak egy kis időre? A férfi bólintott. - Rendben, de meg kell ígérned, hogy azonnal szólsz, ha valami történik. - Ígérem. - Ok. Akkor, viszlát holnap!- köszönt el Edgar. Vetett még egy pillantást az épületre, aztán elment. Tom megvárta, míg befordult a sarkon, aztán óvatosan közelebb ment a házhoz, elfoglalva Edgar helyét a bokor mellett. Hevesen dobogó szívvel bámult az ablakokra, hátha meglát valakit. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ez megtörténhetett. „ Ezek szerint, vagy Adam vagy Elisa vámpírrá változtak. William vámpírvére öröklődött…de soha nem beszélt róla, hogy valamelyik gyereke más lenne, mint a többiek…vajon melyikük lehet az…?” Ahogy esteledett, Elisa állapota fokozatosan romlott. A vámpírvér mozgolódni kezdett benne, alig lehetett lenyugtatni. Szerencsére hármukon kívül senki nem volt a házban, mert Mariont behívták a munkahelyére, Anne-t pedig Adam hazaküldte, mondván, majd jól ellesznek egyedül. Amikor a telihold feljött az égre, Elisa kifordult önmagából. Megkapta az erejét és vért akart. Még több vért, mint délután. A két fiú lekötözte, de nem sokáig segített: a lány akkora erővel rendelkezett, hogy percek alatt tönkretette az őt tartó köteléket, majd vér után éhezve kiugrott az ablakon. Ed és Adam azonnal rohantak utána. Ám mire kiértek, Elisának már híre-hamva sem volt. Adam teljesen kétségbeesett. - Most mi legyen? Hogy találjuk meg? Edward megrázta a fejét. - Fogalmam sincs. Mintha tűt keresnénk a szénakazalban.- tehetetlenül forgolódott jobbra-balra. Végül határozott.- Te mész a központba, én pedig megnézem a környező utcákat. - De egyedül nem bírunk vele!- ellenkezett Adam.- Még ketten sem tudtuk megakadályozni, hogy ne szökjön el! Jézusom, szánalmas lúzerek vagyunk!
58
- Most nincs idő a nyavalygásra! Gyerünk, indulj!!- kiáltott rá Adamre, majd elfutott az ellenkező irányba. Adam utána bámult. „ Tényleg szereti.”- gondolta, aztán ő is elindult, de a központ felé. Eközben Elisa vérszomjasan rohangált egyik utcából a másikba. Szerencsére nem járkált senki az utcán, így nem tudott, kit megtámadni. Vagyis, tudott volna, de az ő szagát egyelőre még nem érezte. Tom követte a lányt, tisztes távolságból, hogy még véletlenül se lássa meg- nem akart vámpírvacsi lenni. Sokkoló volt számára így látni azt a kislányt, akit mindig az ölébe ültetett, játszott vele, sétáltatta…ráadásul a legjobb barátjának a gyereke volt. „ Szegény Betsy. Nem ezt a sorsot érdemelte.”gondolta keserűen. Látta, milyen elveszett és magányos az előtte futó lány…kicsit mintha önmagát látta volna. Segíteni akart neki. - Elisabeth Rose!- kiáltotta és megállt. Elisa is megállt és szimatolva megfordult. A vére lüktetni kezdett: a zsákmány! - Én vagyok az, Tom Eliot, apukád régi barátja! Tudod, akivel mindig olyan sokat játszottál! Visszajöttem, hogy segíthessek neked.- a férfi bízott benne, hogy Elisa értette, mit mondott. A lány kissé oldalra billentette a fejét, úgy vizsgálgatta Tomot. Természetesen nem értett egy szót sem abból, amit mondtak neki, de érezte, hogy a tőle pár méterre álló ember nem akar neki rosszat. Elkezdett közelebb menni hozzá. - Gyere csak! Nem bántalak, ne félj!- mondta bátorítóan Tom. Amint a lány elég közel került hozzá, megfogta a kezét. Elisa nem ijedt meg, inkább egyfajta biztonságérzete támadt. Tom közelebb húzta őt magához, majd átölelte. Elisa megszeppent. - Tudom, mit érzel.- suttogta a férfi. Még szorosabban ölelte a lányt.- Az édesapád is ugyanebben a cipőben járt. Elisa hirtelen megmerevedett. Ezt a mondatot világosan értette. Azt érezte, hogy a vérszomja kezd elmúlni, sőt már egészen emberi gondolatok jártak az agyában. Könnyes szemekkel ránézett Tomra. - Tom bácsi…?- kérdezte erőtlenül. A férfi elmosolyodott. - Igen, az vagyok. Visszajöttem. - Már két éve nem láttuk magát….Hol volt? - Az hosszú történet, előbb mesélj te. Elisa kibontakozott az ölelésből és leült a járda szélére. Tom helyet foglalt mellette. - Jól hallottam, azt mondta, hogy apu is vámpír volt?- kérdezte hitetlenül. - Igen. Én voltam a bizalmasa. A lány alig akart hinni a fülének. - De hát…ez…ez egyszerűen…képtelenség…akkor tőle örököltem?- nézett rá Tomra. Az némán bólintott.- De hogyan? Apu honnan kapta? - Erről sajnos fogalmam sincs. Apád régen említett nekem valami olyasmit, hogy az ősei erdélyiek voltak, az őseinek az őse pedig Drakula volt. - De hát….mi soha az életben nem jártunk Erdélyben! Semmi közünk nincs hozzá… - De az apádnak volt. Úgy tűnik. Nem közvetlenül erdélyi leszármazott, de voltak erdélyi ősei. Például Drakula. - De Drakula csak egy legenda! Vlad Tepest hívták úgy, aki karóba húzatta az embereket! Tom elismerően bólintott. - Látom, nagyon okos vagy. Mint az anyád. Elisa elkomorult.
59
- Anyámról inkább ne beszéljünk. - Még mindig sokat dolgozik? - Állandóan. Szinte sosincs otthon. Anne, a bejárónő gondoskodik rólunk.- mondta mérgesen. Egész eddig eszébe sem jutott az édesanyja. - Ki a bizalmasod?- váltott témát Tom. Ő is érezte, hogy kínos témát feszeget. - Az öcsém. - Á, Adam! Mi van a kissráccal? Elisa elnevette magát. - Hát…már nem olyan kicsi. Nagyon jól tanul…imádja a tudományos dolgokat.- itt szünetet tartott. Ha szóba került a tudomány szó, mindig ideges lett. Miután lenyugodott kissé, folytatta.- Van egy másik bizalmasom is: Edward Wall. Ő az osztálytársam.- szerencsére a sötétben nem látszott, mennyire elpirult. Tom viszont meglepődött. - Két bizalmas? Két fiú, és egyik sem tudott vigyázni rád? Elisa megütközött a kérdésen. - Miért? - Hát csak mert szemmel láthatóan megszöktél. Ezek szerint vagy megtámadtad őket, vagy nem tudtak megállítani. A lány nagyon megijedt. Nem is emlékezett rá, hogy hogyan szökött meg! Gyorsan fölpattant és futásnak eredt. - Ne haragudj, de meg kell néznem, mi van velük!- kiáltotta vissza futás közben. Tom nem követte őt. „Majd holnap is eljövök.”- gondolta. Üldögélt még pár percig a járdán, gondolataiba merülve. Elisa olyan gyorsan rohant, ahogy csak bírt. Amikor a házuk elé ért, megnézte, van-e esetleg más is otthon. Miután meggyőződött róla, hogy nincs, bement, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat berontott a szobájába. Nagy meglepetésére és megkönnyebbülésére senkit nem talált ott. „ Akkor engem keresnek!” Visszafordult és lefutott a lépcsőn. A kertben elkezdett kiabálni. - Adam! Edward! Hol vagytok?! Adam! EDWARD! Hiába ordítozott, választ nem kapott. Kétségbeesett. - A fenébe is, hol lehetnek?- nyöszörögte. Rettegett attól, hogy megint elveszti a fejét és vámpírrá változik. Ötlete sem volt, merre induljon, hol keresse a fiúkat. Felnézett az égre. A hold teljes fényében pompázott. Felhő nem volt az égen. Azt mondják, a teliholdban egy ember arcát kell látnunk. Elisa látta ezt az arcot: szomorú volt. Ahogy ő is. Még mindig a holdat bámulva leroskadt a földre és elkezdett sírni. - Miért csinálod ezt velem?- kérdezte az égitesttől. Úgy érezte, hogy a hold értette, amit kérdezett. De nem válaszolt, csak továbbra is boldogtalanul nézett le az alvó városra. Edward lélekszakadva rohangált utcáról utcára, ám Elisát sehol sem találta. Kimerülten nekidőlt az egyik ház falának. „ Jaj, Elisa, hol lehetsz most?” Remélte, hogy a lány még nem harapott meg senkit. Elővette mobiltelefonját és felhívta Adamet. A fiú azonnal fölvette. - megtaláltad?- kérdezte reménykedve. -sajnos nem.- válaszolt lemondóan Ed.- még a nyomát sem látom. - Én sem. Mi legyen? - nem tudom. Ez így nem fog menni. London rohadt nagy, ketten pedig kevesen vagyunk. Ki tudja, merre jár. Talán már nincs is a városban. Adam nem csüggedt el. Előállt egy ötlettel.
60
- Mi lenne, ha visszamennénk hozzánk és kitalálnánk valamit? Az is lehet, hogy Betsy már hazament. Vagy haza fog menni. Találkozzunk a ház előtt. Ed, jobb ötlete nem révén, beleegyezett. Visszatette a telefonját a zsebébe, aztán lassan elkezdett visszavánszorogni Elisáékhoz. Adam pár utcával arrébb ugyanígy tett. Körülbelül fél óra múlva érkeztek meg a King Arthur streetre. Ed örült, hogy végre leülhet. Úgy gondolta, majd a házban megvárja Adamet, és elindult befelé. Hirtelen megbotlott valami puhában és majdnem hasra vágódott. - Mi a…- kezdte, majd elkerekedtek a szemei: Elisa feküdt a lábai előtt. Azonnal lehajolt hozzá és elkezdte ébresztgetni. - Elisa…hé, Elisa! Kelj föl! A lány kinyitotta a szemeit. Bágyadtan nézett Edre. - Jól vagy?- kérdezte a fiú. Elisa elmosolyodott. - Most már igen.- mondta erőtlenül. Fel akart ülni, de visszahanyatlott. Ed felkapta a karjára ( annak ellenére, hogy ő is majdnem elájult), és bevitte a házba. Arra már nem volt ereje, hogy felvigye a szobájába, ezért a nappaliban a díványra fektette le. Ő maga a földre huppant le. Hatalmas kő esett le a szívéről. Őszintén szólva, nem hitt benne, hogy viszontlátja azt a lányt, akit szeret. De szerencsére, ez nem így történt. Ránézett az alvó Elisára. Az mélyen aludt. A szája kicsit nyitva volt, szaporán vette a levegőt. Látszott, hogy kifáradt. A haja csapzottan lógott az arcába. Ed óvatosan odahajolt és eltűrte a hajtincset. Aztán csak nézte a lány arcát. Mennyire szép volt! „ nem is tudja, hogy milyen szép lány. Soha senki nem bókolt neki. Mindig hosszú ruhákban járt, összefogta a haját…talán sikerül elérnem, hogy legyen nőiesebb…úgy sokkal csinosabb.” Még egyszer odahajolt hozzá, de most azért, hogy megcsókolja. Már majdnem hozzáért a szájához, amikor Adam érkezett meg nagy robajjal. - Ed! Kitaláltam vala…- elharapta a mondatot. Kerek szemekkel bámult magatehetetlen nővérére és a fölé hajoló Edre.- Te meg mit művelsz? Ed elvörösödött. Gyorsan fölegyenesedett. - Se…semmit. Szerencsére, megvan Elisa.- kínosan mosolyogva próbálta a témát elodázni. Adam hatalmasat sóhajtott, és leült egy székre, ami a legközelebb esett hozzá. Hatalmas kő esett le a szívéről. - Hála Istennek, nem történt baja.- ásított egyet.- nagyon álmos vagyok. Itt maradsz, vagy hazamész?- kérdezte Edtől. A fiú magában megköszönte Adamnek, hogy nem firtatta tovább az előbbi kínos jelenetet. - Hát…nem is tudom.. - Mellette akarsz maradni, vagy nem?- kérdezett közbe Adam. Természetesen lejött neki, hogy drága barátja mit szeretett volna csinálni az előbb. Ed bólintott. Persze, hogy maradni akart! - Jó, akkor én felmegyek a szobámba, te pedig itt alszol…vele.- felállt és nyújtózkodott egy hatalmasat.- hozok le neked ágyneműt.- csoszogva fölment. Pár perc múlva azonban már jött is visszafelé, egy nagy kupaccal a kezében. Ledobta a földre aztán intett Edwardnak. - Emeld föl Betsyt, kérlek. Kihúzom az ágyat. Ed elvörösödött. - Én elalszok a földön is!- mentegetőzött, ám Adam csak rázta a fejét. - Az nagyon kemény lenne. Nyugodtan aludhatsz vele. Ne aggódj, nem fog kiakadni.
61
Igazából Ed tényleg ettől félt. Ha Elisa reggel meglátja maga mellett, ki tudja, mit fog művelni! Adam hamar megvetette az ágyat. Óvatosan visszafektették Elisát, majd ők maguk is lefeküdtek, ki-ki a maga helyére. Az éjszaka többi része nyugodtan telt. Tom sajnos nem szolgált jó hírekkel Edgarnak, aki egy szemhunyásnyit sem aludt. - Mit mondasz?!- kiabálta. Úgy érezte, menten szívrohamot kap. Tom szomorúan bólintott. - Sajnos, egy vámpír sem lakik abban a házban. Téves riasztás. De még nincs veszve minden, hisz abban az utcában még rengeteg ház van. Legalább egyről tudjuk, hogy tiszta. Ez azonban Edgart nem nyugtatta meg. Oda a felfedezése! Idegesen elkezdett fel-alá járkálni. Tom egy ideig figyelte, aztán szólt, hogy elmegy lefeküdni. Edgar meg se hallotta. Továbbra is járkált és dohogott magában. Ahogy kiért a laborból, Tom elmosolyodott. Sikerült a terve: Edgar többé nem fog Elisáék közelébe menni. A titok továbbra is titok marad. 13.fejezet Amikor vasárnap reggel Elisabeth felébredt, az első dolog, amit észrevett, az egy kéz volt, amely az ő karján nyugodott. Nem nagyon értette a dolgot, ezért közelebb mászott a kéz tulajdonosához, aki mélyen aludt. Elisa fölé hajolt és majdnem szívrohamot kapott: Edward volt az! - Hogy…ho..- kezdte suttogva. Teljesen kiakadt. Halkan kimászott a takaró alól, és fölosont az öccséhez. Adam szintén mélyen aludt, de már nem sokáig, ugyanis nővére fölrázta álmából. - Na…mi van?- kérdezte mérgesen. Hunyorogva nézett Elisára. A lány csípőre tette a kezét. - Hogy mi van? Az van, hogy Ed mellettem aludt. Adam egy nyögés kíséretében visszahanyatlott a párnájára. - Csak ez a gond? Én mondtam neki tegnap este, hogy nyugodtan maradjon, és vigyázzon rád. Csak aggódtunk érted. Elisának hirtelen beugrott az előző este. Az átváltozása, a szökése, és a találkozása Tommal…mindez most olyan hihetetlennek tűnt! Aztán az is tudatosult benne, hogy megkapta az erejét és már igazi vámpírnak számított. Ezt még egyelőre nem tudta feldolgozni. Ezentúl minden teliholdkor attól kell rettegnie, hogy esetleg megöl valakit! - Min gondolkodsz ennyire? Összerezzent. Adam kérdőn nézett rá. - Csak….a tegnap estén. Miután elszöktem, találkoztam Tommal. Tudod, Tom bácsival. Adam azonnal felült az ágyban. - Tom bácsi itt van?- kérdezte hüledezve. Elisa bólintott. - Hihetetlen, de tényleg itt van, és…..elég érdekes dolgokat mondott. - Mondd már!- sürgette Adam. - Hát..-kezdte a lány. Nem tudta, hogy fogjon hozzá, így belecsapott a közepébe.- Azt mondta, hogy apa is vámpír volt. Adam megmerevedett. Hirtelen nem tudott reagálni. Az még rendben volt, hogy a nővére vámpír, bár még nem szokott hozzá teljesen a gondolathoz, na de az, hogy az
62
apja is vámpír volt….egy kicsit kiütötte. Ráadásul a két éve nem látott Tom bácsi is visszatért, ami még elképzelhetetlenebbnek tűnt a számára. Sápadt lehetett, mert a nővére aggódva kérdezte: - Jól vagy? Ha ennyire megvisel a dolog, inkább nem mondom tovább. Adam megrázta a fejét. - Nem, semmi bajom. Jól vagyok. Mondd tovább. Elisa vett egy nagy levegőt. - Szóval, még azt is mondta, hogy mi….Vlad Tepestől származunk. - Kitől?- kérdezte Adam. Az agya csak a tudományokra koncentrálódott. A nővére lemondóan sóhajtott. - Vlad Tepes az alapja a Drakula mondának. Vagyis ez azt jelenti, hogy mi Drakulától származunk. Ez már végképp sok volt Adamnek. - Drakula?!- kiabálta. Fejét a tenyerébe támasztotta.- ez biztos? - Igen.- mondta Elisa.- Apa tudta ezt. Elmondta Tom bácsinak. - Akkor Tom bácsi….- kezdte a fiú, de a mondatot Elisabeth fejezte be. - …apu bizalmasa volt. Adam tehetetlenül megrázta a fejét. - Erre most nem tudok, mit mondani.- szólalt meg. Mindent el tudott hinni, amit nővére mondott neki, de felfogni még egyelőre még nehezére esett. - Megértem.- mondta Elisa halkan. Hátat fordított öccsének, és lement. Adam szótlanul nézett utána. Még egy ideig elgondolkozva ült az ágyában, azután szép lassan felállt és komótosan elindult, hogy csatlakozzon Edékhez. Edward hatalmasat ásított. Oldalra nézett és azt látta, hogy Elisa felhúzott térdekkel ül és valamin nagyon gondolkozik. Megdörzsölte a szemeit és ő is felült. - Jól vagy?- kérdezte a lánytól. Elisa ránézett. Majdnem elnevette magát, ugyanis Ed haja az égnek állt. Nagyon murisan festett. A nevetést vissza tudta tartani, de egy mosoly azért átfutott az arcán. - Igen, csak a tegnap estén gondolkodtam. - Hú…hát az meredek volt.- mondta Ed. - Hát, eléggé. Szeretném megköszönni a segítségedet. Ed elpirult. - Ugyan már…semmiség, hisz elvégre én is a bizalmasod vagyok. - Igaz, de én mégis köszönöm.- egy pár percig ismét egymást nézték. Ed közelebb ült Elisához, a lány pedig engedte. Ajkuk nemsokára egymáshoz ért és egy édes csókkal tapadt össze. Sajnos, nem tarthatott túl sokáig, mert Adam elkezdett köhécselni az ajtóban. Úgy rebbentek szét, akár a madarak. Adam beljebb ment és leült melléjük. - Bocsi, ha megzavartam az édes kettest, de valamit meg kellene beszélnünk. A két jómadár bólintott. Hirtelen mindkettejük arcát valami fény vonta be…csak nem a szerelemé? - Szóval, szeretném tudni, hogy én miért nem lettem vámpír? Ed összevonta a szemöldökét. - Valamiről lemaradtam? Elisa sóhajtott. Gyorsan elmondta Ednek azt, amiről az öccsével beszélgettek nemrég. A Drakulás résznél Edward felnevetett. A két testvér csúnyán nézett rá. - Ne haragudjatok, de ez tiszta abszurd. Drakula az egyetlen lény, akiben soha nem tudtam hinni.
63
- De hát én is vámpír vagyok, és hiszel bennem.- mondta méltatlankodva Elisa. Valahogy nem örült neki, hogy kinevetik az ősét. - Tudom, de te más vagy. Drakula létezésére nincs bizonyíték. Túl régen élt….ha élt egyáltalán. - Apu nem hazudott!- csattant fel a lány. A szemei villámokat szórtak. - De az a Tom igen.- mondta tárgyilagosan Ed. Amikor Elisa elmondta, hogy milyen rejtélyesen találkoztak előző este, már akkor nem bízott benne. Pedig nem is ismerte. - Tom bácsi sem hazudik.- szólalt meg Adam. - nem tudom, de úgy érzem, valami nem stimmel a fickóval. - Nem is ismered!- hökkent meg Elisabeth. Eddig minden tök jó volt, és most úgy érezte, hogy egy hatalmas szakadék választja el attól az embertől, akit szeret.- Ne légy már ilyen! Adam is hevesen bólogatott. - Bocs haver, de kivételesen Betsynek van igaza. Mi jobban ismerjük őt, mint te. Edward nem ellenkezett tovább. De megfogadta magában, hogyha hazaér, az lesz az első dolga, hogy a neten utánanéz ennek a Tom bácsinak. Edgar órája pontban reggel hétkor csörgött. Gyorsan kikászálódott az ágyból, és egy szó nélkül kiosont a laborból. Fogott egy taxit és bement Londonba, azon belül is egyenesen a King Arthur streetre. Valamiért az az érzése támadt, hogy Tom hazudott neki. Ötlete sem volt, hogy mi oka lehetett rá. Ő viszont nem akart veszni hagyni egy vámpírt. Biztos volt benne, hogy jó helyen kereste azt a „lényt”. Megérkezése után megkereste azt a bokrot, ami mögül leskelődött, és ismét bebújt mögé. Egy ideig semmi mozgás, semmi nesz nem hallatszódott, aztán egy fiú lépett ki az ajtón. Kezet nyújtott valakinek (akit Edgar nem látott), aztán elindult a kertkapu felé. Edgar amilyen gyorsan csak tudott, bevágódott a bokorba. A fiú nem vette észre. Edgar óvatosan kinézett. A fiú hamarosan befordult a sarkon és eltűnt a szem elől. A férfi fújt egy hatalmasat. Visszamászott eredeti helyére, és tovább figyelte a házat. Amikor Tom értesült róla, hogy Edgar eltűnt, ideges lett. Mindenki tanácstalanul kérdezgette a másikat, de senki sem tudta, hová mehetett Mr. Evil. Ám Tom tudta. Fogta a kabátját és kiment. Balszerencséjére szembe találkozott Kathleennel. A nő is idegesnek tűnt. - Most nem mehetsz el!- kiáltott rá a férfira. Tom sóhajtott. - Meg akarom keresni. - Nem. Most nem ez a legfontosabb. Őszintén szólva jobb nekünk nélküle. Tom felhúzta az egyik szemöldökét. - Nekünk vagy neked? Kathleen vissza akart vágni valamit, de ehelyett inkább becsukta a száját. Most nem volt ideje veszekedni- az ráért később is. - Gyere velem.- utasította Tomot, aki kelletlenül, de követte. Kathleen felvezette a második emeletre, a nagy laborba. Tom még nem járt itt azóta, hogy megérkezett. Igazából azt sem tudta, mivel foglalkoznak ebben a helyiségben. Kathleennek hála, azonnal megkapta a választ. -Ahová most belépünk, az a Secret Science Institut titkos laboratóriuma.- mondta a nő karba tett kézzel.- Arra szeretnélek megkérni, hogy ne beszélj arról, amit itt fogsz látni. Csak a kivételesek jöhetnek be. Tom elvigyorodott.
64
- Mitől lettem kivételes? Kathleen is elmosolyodott. - Annál az egyszerű oknál fogva, hogy ismertél egy vámpírt, akit mi megtaláltunk… vagyis jobban mondva, a holttestét.- mondta sejtelmesen mosolyogva és belökte az ajtót. Tom egész lényében ledöbbent. Csak állt a kétszárnyú fehér ajtó előtt, mint a cövek. „ De hát…hogy…honnan…?”- gondolta kétségbeesetten. A torka kiszáradt, ellenben az inge vizes lett az izzadságtól. Hamarosan Kathleen visszajött, hogy megnézze, hol maradt Tom. - Na, mi a gond? Gyere, szükségünk van az információidra.- mondta kedvesen és megfogta a még mindig meredten álló Tom kezét és behúzta maga után. A férfi tehetetlenül követte- ismét. Ahogy belépett, elfogta a hányinger. Rettenetes szag terjengett a teremben. Leginkább a poshadt ruha, büdös zokni és savanyúság aromája érződött ki belőle. Kathleen odanyújtott neki egy fehér köpenyt, két gumikesztyűt, meg egy maszkot. - Ezeket vegye fel. Tom megtette. Megállapította, hogy úgy néz ki, mint egy orvos. Kathleen intett neki, hogy kövesse. A labor egyik elkerített sarka felé tartottak. Tom a maszkon keresztül is érezte, hogy a szag erősödik. Mielőtt Kathleen elhúzta volna a függönyt, Tomhoz fordult. - Ha rosszul van az ilyesmiktől, kérem, szóljon. Ájultan nem tudunk mit kezdeni magával. Tom szorongva bólintott. A lelke mélyén sejtette, hogy mit fognak neki mutatni, de mégis reménykedett. Azonban amikor a függöny felgördült, sejtése sajnos beigazolódott: rég elvesztett barátja, William holtteste feküdt előtte az asztalon. Egy percre megingott, de összeszedte minden erejét. Kathleen visszahúzta a függönyt, hogy senki ne zavarhassa őket. - Nos?- nézett kérdőn Tomra. A férfi összehúzta a szemöldökét és rárivallt: - Mégis mi a fenét képzelnek magukról?!- ökölbe szorult a keze. – Meggyalázták Williamet! Meg se kérdezték a családját, hogy kivehetik-e a sírjából!! Kathleen csöndben végighallgatta Tom szitoktömegét. Amikor annak vége lett, megköszörülte a torkát és egy vérrel teli üvegcsét mutatott fel. - Eszünk ágában sem volt meggyalázni a te szerencsétlen Willed sírját. Csak egy kis vérmintát szerettünk volna tőle, ami íme: itt van előtted. Ma este visszaszállítják eredeti helyére. Ne aggódj. Tom azonban aggódott. Sőt, dühöngött. - De mégis….honnan tudtátok meg? A nő rejtélyesen mosolygott. - mi mindent tudunk. Sajnálom, de ez titok. Így is túl sokan tudják már. - Rólam is informálódtatok?- kérdezősködött tovább Tom. - egy kicsit. Igazából mindenkiről vannak információink, és mindenkiről tudunk információt gyűjteni. Ebben rejlik a Secret Science Institut nagysága. - És mihez kellek én?- mordult fel Tom. Idegesítette a gondolat, hogy a sok laboros esetleg a háta mögött beszéli ki életének kis szeleteit. - Hogy az életéről kérdezzelek. Milyen volt vámpírként? Hogy nézett ki? Ivott vért? - nem mondok semmit. Ez magánügy.- jelentette ki a férfi. Vadul elrántotta a függönyt és trappolva elment. Kathleen szótlanul nézett utána. Azt gondolta, könnyebben fog menni. Hát tévedett. „ Sebaj.”- gondolta.-„ Ha te nem beszélsz, majd beszél helyetted más”. Gonosz kis mosoly jelent meg a szája szélén.
65
- Valaki azonnal hívja fel nekem Edgar Evilt! 14. fejezet Elisa már két órája a matekleckéjével nyűglődött. Adam felajánlotta a segítségét, de a lány nem kért belőle. Egyedül akart rájönni a „titok” nyitjára. De hiába próbálkozott. Most érkezett el arra pontra, amikor már elege lett az egészből. A földhöz vágta a könyvét és a füzetét, majd úgy döntött, lemegy sétálni és kiszellőzteti a fejét. - De ne tűnj el megint!- kiáltott utána Adam, amikor nővére tájékoztatta a tervéről. Elisa azonban már kinn járt a kertjükben, így nem hallotta a „parancsot”. Egész sétaútja alatt dohogott. „ Minek kell nekem matekot tanulni? Utálom!” Közben eszébe jutott Edward is. Már kár volt tagadnia önmaga előtt is, hogy nagyon szereti őt. Amikor reggel arra ébredt, hogy a fiú alszik mellette, elöntötte a boldogság. Természetesen meg is lepődött, de boldog is volt. Úgy érezte, hogy talán egyenesbe jött az élete. Bár édesanyjával való kapcsolatát nagyon sajnálta. Ha végez a középiskolával és egyetemre megy, nem lesz többé alkalma Marionnal beszélgetni. Új életet, egy saját életet fog kezdeni….egy felnőtt életet. Persze, nem marad egyedül, hisz az öccse mindig mellette fog állni és remélhetőleg Edward is. - Elnézést!- szólította meg valaki. Elisa megtorpant. „ Mi a fenét akarnak már megint tőlem?” Megfordult és egy kövérkés, alacsony emberrel találta szemközt magát, aki szélesen mosolygott. Elisa gyanakvóan nézett rá. - tessék. - Már egy ideje errefelé járkálok, hátha találok valakit, akitől megkérdezhetem, hogy hol van itt a legközelebbi középiskola? Ugyanis a fiamat szeretném beíratni, és gondoltam, megnézek minél több sulit. Elisa megkönnyebbült. Attól félt, hogy valami szatír, vagy rabló szólította le. Kedvesen válaszolt: - Jöjjön velem, megmutatom. Én is oda járok. - Nahát, tényleg? Ez nagyszerű. Egyébként a nevem Edgar Evil.- mutatkozott be a férfi. - Én Elisabeth Rose vagyok. Edgar még jobban elmosolyodott. Pár perccel ezelőtt Kathleen felhívta, hogy egy bizonyos William Rose nevű vámpír holtteste fekszik előtte, akit Tom ismert. Mivel azonban Tom nem volt hajlandó válaszolni bizonyos kérdésekre, megkérte Edgart, hogy szerezze meg neki William lányát. Edgar szíves örömest engedelmeskedett Kathleennek, ugyanis biztos volt benne, hogy ez az Elisabeth vámpír volt. Előző nap a bejárónő az ő nevét emlegette az utcán, amikor kirohant egy másik nőhöz, azt kiáltozva, hogy „ Elisabeth megőrült!” „ nem megőrült…csak átváltozott.”- gondolta Edgar. Egy pár centivel lemaradt a lánytól, elővett egy zsebkendőt meg egy kis üveget. Az üveg tartalmából öntött egy kicsit a kendőre, majd hirtelen Elisa szája elé tette. A lány megijedt és elkezdett kapálózni, de Edgar szorosan tartotta a másik kezével. Pár másodperces csendes küzdelem után Elisabeth ájultan esett össze. Edgar körülnézett az utcában, ami kihalt volt. Hamar felnyalábolta a lányt és magával vitte a laborba. Kathleen mosolyogva fogadta őket.
66
- Nocsak, milyen kincset hoztál nekünk,Edgar?- kérdezte a lányra mutatva. Edgar a vállán hozta be. - Személyesen Elisabeth Rose kisasszonyt. Felvinné, kérem a laborba?- szólt oda egy épp arra járó dolgozónak a férfi. A fehér köpenyes átvette a lányt és felvitte az első emeletre. Kathleen elégedett volt. - Köszönöm Edgar. Ezért jutalmat fog kapni. - Ó, elég jutalom nekem ez a kislány.- mondta Edgar. Egyelőre nem szándékozott szólni róla, hogy épp egy igazi vámpírral a vállán állított be. - Ahogy gondolja.- csóválta meg a fejét Kathleen. Igazából örült neki, hogy nem kell pénzt adnia annak a személynek, akit szívéből gyűlölt.- Én megyek is, és kifaggatom a lányt. Ha esetleg érdekli a dolog, jöhet maga is. Edgart természetesen érdekelte. Mire fölértek, addigra Elisa is ébredezni kezdett. Még kóválygott a feje. Az agya lelassult, de azt érzékelte, hogy erősen oda van rögzítve egy székhez. Nem tudott megmozdulni. - Hahó! Valaki!- kiáltotta. A terem üres volt, de nem sokáig: Edgar és Kathleen mögött csukódott az ajtó. Mindketten Elisa elé álltak. A lány ijedten nézett rájuk. - Kik maguk? És mit akarnak?- kérdezte. Közben folyamatosan próbálta magát kiszabadítani. - Nyugi, nem fogunk bántani. Csupán pár kérdést szeretnénk neked föltenni.mondta kedvesen Kathleen. Ám Elisát ez egy cseppet sem nyugtatta meg. Egy nagyon rossz sejtelem kezdte el beborítani az agyát: a tudomány emberei elkapták! Ennek a gondolatnak a hatására még jobban elkezdett rángatózni. Kathleen és Edgar csak mosolyogtak rajta. - Kis butus, innen nem tudsz elszökni.- mondta Katie. Rátette a kezét Elisa fejére és megsimogatta.- Mondtam, ha válaszoltál, már el is mehetsz. Persze, meg kell ígérned, hogy senkinek nem beszélsz majd az itt tett látogatásodról. Elisának azonban esze ágában sem volt válaszolgatni semmilyen kérdésre. - Engedjenek el azonnal! Nem mondok semmit!!- kiabálta. Edgar és Katie jelentőségteljes pillantást váltottak. A nő sóhajtott, majd elővett egy hatalmas injekciós tűt és Elisabeth felé közelítette. A lány nagyon megrémült. A tűtől állandóan rosszul volt. - Ha nem beszélsz, sajnos erőszakos módszerekhez kell, hogy folyamodjak.- a tű vészesen közelített Elisa nyakához. Hirtelen Edgar megragadta Kathleen csuklóját és megcsavarta. A nő felsikított fájdalmában és elengedte a tűt, ami a földre esett. - Maga meg mit művel?!- kérdezte megrökönyödve Kathleen a csuklóját markolászva. Edgar válasz nélkül pofon vágta. Kathleen nekiesett a mögötte lévő üvegcsékkel teli asztalnak, és elájult. Edgar most Elisa felé fordult. A lány szemeiből ömleni kezdtek a könnyek. Fogalma sem volt, hogy mi folyik itt, de azt tudta, hogy nincs biztonságban. Edgar közelebb ment hozzá. Benyúlt Elisabeth zsebébe és kivette a telefonját. - Hogy hívják a testvéredet?- kérdezte. Elisa meghökkent. - Honnan tudja, hogy van testvérem? - Én mindent tudok.- jelentette ki egy cseppet sem szerényen.- Nos, hogy hívják? - Miért akarja tudni? - Hogy felhívhassam és megmondhassam neki, hogy a testvérkéje itt van nálam. Ha kell neki, jöjjön el érte. Elisa rosszat sejtett. Ez a férfi csak úgy elengedné?
67
- Akar tőle valamit? - Nem. Tőle nem. Gondoltam, amíg ideér, beszélgethetünk egy kicsit. Mondjuk…..a vámpírokról. Elisa elsápadt. Tehát tényleg elkapták. Tudják, hogy micsoda. - Nos? A lány remegve válaszolt. - Ha tényleg elenged utána, válaszolok minden kérdésére. Az öcsém neve Adam. Ő az első a telefonszámok listáján. - Köszönöm.- Edgar már tárcsázta is Adam számát. Két csöngés után a fiú beleszólt a telefonba. - Na, mi az Betsy? - Itt Edgar Evil beszél. Csak tájékoztatni szeretnélek róla, hogy a nővéred nálam van. Adam behunyta a szemét. Kezdett ideges lenni. - Bántani merészelte?- kérdezte higgadtan. - nem, és nem is áll szándékomban. Csak beszélgetek vele egy kicsit, aztán már mehet is haza. Gyere el érte, kérlek. Secret Science Institut. A taxik tudják az utat. - Beszélni akarok vele. - Ó, arra semmi szükség. Viszlát, fiatalúr. Adam még mondani akart valamit, de Edgar már letette. - Ez nem lehet igaz!!- ordította Adam és rácsapott az asztalára. Azonnal értesítette Edwardot is, aki lóhalálában rohant a King Arthur streetre. Kértek egy taxit, amivel elindultak a labor felé. Eközben Edgar fel-alá járkálva kérdezgette Elisát. - Hogy-hogy csak teliholdkor változol át? - Fogalmam sincs. Bár így jobb, mintha minden éjjel vámpír lennék. - Az igaz.- hagyta rá Edgar.- És mikor vetted észre magadon, hogy más vagy, mint a többiek? - Hát…- kezdte Elisa, de egy másik hang közbevágott. - Meglehetősen pofátlan vagy a hölggyel, Edgar. Edgar megfordult és legnagyobb sajnálatára Tom Eliottal találkozott a tekintete. Elisabeth szemei elkerekedtek. - Tom bácsi! Te…te mit keresel itt? Tom válaszra sem méltatta a lányt. Egyre csak Edgart bámulta, akit ez kezdett feszélyezni. - sajnálom, de másképp elszökne.- mondta.- Úgy hallottam, hogy ti ismeritek egymást.- tette hozzá. Tom bólintott. Az egyik keze a zsebében volt. Edgar nem vette észre, hogy valamit szép lassan kihúz belőle. - Ez a lány nem kiállítási tárgy, Edgar. Engedd el, amíg szépen beszélek. Edgar azonban makacsul rázta a fejét. - Ő már az én prédám. Mindjárt befejezzük, azután tőlem azt csinálsz vele, amit akarsz. - Tom bácsi! Segítsen!- kiáltotta Elisa. Azon gondolkozott eddig, hogy hogyan kerülhetett ide Tom, de a jelen pillanatban nem érdekelte: csak ki akart innen szabadulni. - Várj egy kicsit Elisa.- nyugtatta meg Tom. Villámsebességgel egy kis kaliberű pisztolyt szegezett Edgarra, aki úgy meglepődött, hogy még arra sem volt ideje, hogy elugorjon. A pisztoly elsült és eltalálta a férfi oldalát. Edgar elesett és elvesztette az eszméletét. Így már kettőre növekedett az ájultak száma.
68
Elisa szíve majdnem kiugrott a helyéből. Még soha életében nem látott pisztolyt közelről, most pedig még bemutatót is kapott belőle. Tom eltette a fegyvert és odament Elisához. Eloldozta a kötelet és segített felállni a remegő lánynak. - Jól vagy?- kérdezte. - Igen, csak egy kicsit…..na jó, nagyon megijedtem.- vallotta be Elisa. Örült, hogy vége van, habár a vért és a pisztolyt valahogy nem tudta kiverni a fejéből. Ránézett Kathleenre, akinek a fejéből halványan csorgott a vér, majd Edgar felé fordította a fejét, akinek pedig az oldala vöröslött. Megsajnálta őket. - Nem hívunk segítséget? Tom megrázta a fejét. - Nincs rá időnk. Sietnünk kell.- megfogta Elisa kezét és elkezdte húzni. Minden sarkon körbe kellett nézniük, nehogy valaki észrevegye őket. Szerencséjükre nem nagyon járkáltak a folyosókon, mindenki el volt foglalva. Észrevétlenül ki tudtak jutni az épületből. Tom a laborosok parkolójába vezette a lányt. Itt is körülnézett még egyszer, majd miután megbizonyosodott róla, hogy a parkoló is üres, egy kulccsal kinyitotta az egyik szolgálati autót. Elisa nem nagyon akart egy lopott kocsival közlekedni, így hátrébb lépett. Tom ráförmedt. - Mi a fenére vársz?! - Adam idejön értem. Pár perc múlva fog megérkezni. Tomot azonban ez nem érdekelte. Kinyitotta a hátsó ajtót, és belökte Elisát. Ő bevágódott az első ülésre és gázt adott. Elisa nem értette, hogy Tom miért viselkedik vele ilyen durván. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de az zárva volt, a kocsi pedig elindult. Kihajtottak a főútra és elindultak az ellenkező irányba. Elisa előrehajolt. - Tom bácsi! London a másik irányban van! - Kussolj már, mocskos vámpír!!- ordította magából kikelve Tom. Elisa visszadőlt az ülésre. Úgy érezte, mintha valami rémálomban lenne. Ez nem az a Tom bácsi volt, akit ismert. Valami történt vele. Egyre inkább tudatosult benne az a gondolat, hogy az a férfi, aki itt ül előtte, nem az, akinek eddig mutatta magát. Felhúzta a lábait az ülésre és összehúzta magát. Rettegett. „ Mi lesz most velem? Hova visz?” Adam és Ed pár perccel azután érkeztek meg, miután Tom elvitte Elisát. Lélekszakadva rohantak be az épületbe. Hirtelen megszólalt a riasztó és egy hang azt mondogatta: - Illetéktelen behatolók! Illetéktelen behatolók! - A francba!- mondta Ed. Fehér köpenyes emberek kezdtek el kifelé szállingózni a folyosókra. A két fiú elindult fölfelé. A hátuk mögött kiabálni kezdtek: - Láttatok valakit? - Én nem! - Én mintha láttam volna két fiatalt bejönni! - Mindenki szóródjon szét! Ketten indultak fölfelé, amerre Adam és Ed is futottak. Ahogy befordultak a lépcsőfordulóba, négy kéz ragadta meg őket. Edward és Adam egy jól irányzott balegyenessel leterítették a két férfit, akiken látszott, hogy még csak nemrég kezdték a szakmát. Elég zöldfülűnek tűntek. Edék levették a két ájultról a köpenyt és magukra öltötték. Továbbmentek. - Szerinted merre lehet Elisa?- kérdezte Ed aggódva, miközben jobbra-balra nézelődött.
69
Adam tanácstalanul rázogatta a vállát. - Ha tudnám, már megmondtam volna. Nemsokára egy nagy fehér, kétszárnyú ajtó elé értek. Mivel nem volt körülötte másik ajtó, ezen léptek be. Első pillantásuk egy fiatal nőre esett, aki vérző fejjel feküdt nem messze tőlük. Azonnal odafutottak hozzá. Adam pofozgatta az arcát, de a nő nem reagált. Ed a pulzusát nézte meg: nem találta. Szomorúan intett a fejével. - Ez a nő már nem él. - Kérem….segítsenek….- nyöszörgött valaki. Ed és Adam megfordult és egy férfit láttak feléjük kúszni. Az oldalát markolászta, ami vérzett, elég erősen. Edward intett Adamnek, hogy majd ő elintézi, Adam csak maradjon a helyén. Óvatosan letérdelt Edgar mellé. - Ide hoztak be egy Elisabeth nevű lányt?- kérdezte. Edgar bólintott. Nagyon a végét járta. - De…már….elvitték….- nyögte. Ed nyugalmat próbált erőltetni magára. - Ki vitte el? És hová? - Tom….Tom Eliot vitte el… -Az nem lehet!!- kiáltotta kétségbeesetten Adam. Edward hátrafordult és kérdőn nézett rá. - Tom bácsi….az nem lehet…. Edward nyögött egyet. - Szóval már megint bejött a képbe az a Tom bácsi. Nem is olyan szent, mint amilyennek látszik, igaz?- a kérdést Edgarnak címezte. A férfi homlokán gyöngyözött a verejték. Nagyon rossz állapotban volt. - Nem tudtam, hogy egy vadállat a fickó….egyszer csak bejött és lelőtt….aztán magával rángatta a lányt…de esküszöm, fogalmam sincs, hogy hová… - most mi legyen? Nem tudjuk, merre mehettek.- mondta Ed. Adam is magába roskadt. Létezik, hogy elveszíti a nővérét? Ekkor hangok hallatszottak kintről. A két fiú felpattant. Edgar csendre intette őket. - Itt sajnos nincs másik kijárat, de van egy ötletem: menjetek be a függöny mögé, ott a sarokban. Én segítséget kérek. Miután kivittek, várjatok egy kicsit, aztán rohanjatok, ahogy csak bírtok! Remélem, megtaláljátok a lányt. Edward és Adam bólintottak. Odamentek a függönyhöz és óvatosan bebújtak mögé. Adam orrát azonnal megcsapta valami szörnyű bűz. Az orrát befogva megfordult és majdnem hanyatt vágódott. Ednek kellett elkapnia és megtartania. - Mi az?- kérdezte suttogva. Eközben a kinti emberek már bejöttek és Edgart kérdezgették. - Ez….ez apu…- mondta elhaló hangon Adam. Tágra nyitott szemekkel bámulta az asztalon fekvő holttestet, ami valaha az apja volt. Ed viszolyogva fordította el a fejét. Horror filmet sem nézett soha, mert rosszul volt a hullák látványától, erre egy igazival találkozik. Ráadásul irtózatosan büdös volt. Nagy erőfeszítésébe tellett, hogy ne hányja el magát. Megszorította Adam vállát, akinek az arcán néhány könnycsepp gördült le. - Szerinted Betsy látta?- kérdezte. - nem tudom. Reméljük, hogy nem. Légy erős, Adam! A nővérednek szüksége van rád! És nekem is, ha már itt tartunk!- Ed maga sem hitte el, hogy ilyeneket mond. Adam halványan elmosolyodott. Jól estek neki barátja szavai. - Már nem hallok hangokat, szerintem mehetünk.- mondta Ed és kilépett. Adam még vetett egy pillantást apja holttestére, aztán követte barátját.
70
Tom egy leégett gyár épületéhez vitte Elisát. A lánynak fogalma sem volt, merre lehetnek. Egész úton térdére hajtott fejjel ült és sírt. Eszébe jutott Adam, Marion, Anne, és Edward. Mi lesz, ha soha többet nem látja őket viszont? - Kifelé!- ordított rá Tom. Elisa kikászálódott a kocsiból. Közben a keze véletlenül hozzáért a zsebéhez, amelyben megérezte a telefonját. A szíve dobbant egy hatalmasat: talán még sincs minden veszve! Tom megragadta a karját és bevonszolta a gyárba. Az épület egésze megmaradt, csupán a teteje nem volt meg. Tom egy különösen koszos sarokba ültette le a lányt. - Mindjárt jövök, csak keresek valamit, amivel meg tudlak kötözni. Ha elmozdulsz, vagy megpróbálsz megszökni, fejbe lőlek, értetted? - Igen. - Pompás.-mondta gúnyosan a férfi, majd elment. Elisa kihasználta ezt az időt, előkapta a mobilját és egy gyors sms-t küldött az öccsének. Remélte, hogy Adam elolvassa. Épp hogy el tudta tenni a telefont, amikor megjelent Tom egy kötéllel a kezében. - Nézd, mit találtam!- mondta gúnyosan mosolyogva. Letérdelt és megkötözte Elisa lábát.- A kezedre már sajnos nincs, de így legalább semmiképp sem tudsz elfutni. - Tom bácsi, miért csinálod ezt? - ne hívj Tom bácsinak! Mindig is utáltam ezt a megszólítást!- dühöngött. Felállt és az egyik kitört ablakhoz sétált. Elmerengve nézte a tájat. - Miért csinálod ezt?- kérdezte ismét Elisa.- Szeretted aput, nem? - Imádtam őt. Nagyon fájt, amikor meghalt. De ugyanakkor meg is fogadtam, hogy nem hagyom, hogy a vámpírok tovább éljenek a földön….megfogadtam, hogy kiirtom őket. Elisa ledöbbent. - De hát…miért?- nem értette a dolgot. - mert nem akarom, hogy kárt okozzanak másokban. Willnek tudtam segíteni a nehéz napokon, bár néha reménytelen helyzetbe kerültünk…..de mi csak egy példa voltunk. Mi van a többiekkel, akiknek senki sem segít? Ők teliholdas éjszakákon járják a várost és halomra gyilkolják az embereket! Ráadásul ők maguk is szenvednek! Tudom, mert láttam! Minden egyes teliholdkor láttam az apádat! Ott voltam, amikor megkapta az erejét! Senkinek nem kívánom. Egyszerűen szörnyű volt. Engem is meg akart támadni. Elisa lehajtotta a fejét. Eszébe jutott, amikor megtámadta Edwardot. Képes lett volna megölni azt, akit szeret! - A vámpíroknak mindegy, hogy kit fosztanak meg a vérétől….olyankor nincsenek maguknál. Amikor először találkoztunk tegnap este, te sem voltál önmagad. Megtámadtál volna engem is. Csak a szerencsén múlt, hogy nem tetted meg. Épp ezért…most végzek veled. Elisa rémülten hajolt el a felé suhanó golyó elől. Lefeküdt a földre és a két kezével húzta magát. Tom azonban nem hagyta annyiban a dolgot: tovább próbálkozott. A következő golyó a lány kézfejét találta el. Elisabeth felordított. A golyó átlyukasztotta a kézfejét. Esdeklőn nézett fel Tomra, aki közben Elisa fejét vette célba. A lány ismét elmozdult a golyó elől. Tom szitkozódott. Elisa megpróbált felállni, de a férfi egy rúgással ismét a földre kényszerítette. Azzal tette rá a habot a tortára, hogy egyik lábát a lány hátára tette, a másikkal pedig eltörte a golyó érte kezet. Elisa ismét
71
felsikított. Rettenetes fájdalmai voltak. A még használható kezével próbálta meg védeni a fejét, de Tom azt is elkapta és hatalmas reccsenéssel eltörte. Elisa kapkodta a levegőt. Kezdett pánikolni. Egyre csak zokogott és rimánkodott. Nem tudott megmozdulni. - ha nem ellenkeztél volna, már rég túl lennél az egészen.- mondta Tom, miközben a fegyver hideg csövét Elisa fejéhez nyomta. A lány még keservesebben kezdett el sírni. Kattant a pisztoly kakasa, a ravasz pár millimétert elmozdult…. - ÁLLJON MEG! Tom felnézett. Edward és Adam álltak előtte. Mindkettő szemében bosszúszomjas tűz lángolt. - Nocsak, nocsak, kiket látnak szemeim?- mosolyodott el a férfi.- A hős szerelmes és az aggódő testvér! Milyen romantikus! - Azonnal engedje el Elisát!- szólalt meg szigorúan Ed. Rémes látvány volt, ahogy Tom Elisán állt, kezében egy pisztollyal. - Sajnos, nem tehetem. - Tom bácsi, kérlek ne tedd ezt!- hallatszott Adam hangja. Tom egy percre mintha ellágyult volna. Leeresztette a pisztolyt és könnyes szemekkel nézett Adamre. - Nahát, Adam! Hogy megnőttél! Te nem örökölted apád vérét, úgyhogy veled nincs dolgom. Hidd el, jobb lesz így a nővérednek is. - NEM!- ordította Adam és rávetette magát Tomra. A férfi elesett és kiejtette kezéből a fegyvert. Ed odarohant és fölkapta. Tomra célzott vele. A férfi könnyedén legurította magáról Adamet, aki nekiütődött a falnak. - Úgysem lősz le.- nevetett.- Még csak egy taknyos gyerek vagy, aki semmit sem tud az életről. - Úgy gondolja? - Ed, vigyázz.- mondta Adam, és köhögött. Beverte a hátát de szerencsére nem esett nagyobb baja. Óvatosan megfordította és a karjába vette testvérét. Elisa már félig eszméletlen volt a fájdalmaitól. Mindkét keze ernyedten lógott, az egyikből még a vér is folyt. Edward ránézett Elisára és még elszántabb lett. - Maga egy rohadt hazudozó! - Az meglehet.- Tom olyan könnyedén beszélt, mintha egy talk showban lennének. Folyamatosan mosoly bújkált a szája szélén. Ez még jobban felingerelte Edwardot. Meghúzta a ravaszt, de nem történt semmi. Kifogyott a tár! Tom hatalmas hahotára fakadt. Edward dühösen ledobta a pisztolyt és intett Adamnek, hogy kezdjen el hátrálni. - Háromig számolok, aztán rohadt gyorsan elhúzunk innen, oké? - Én is pont erre gondoltam! - Akkor….egy….kettő….HÁROM! Mindketten elkezdtek rohanni. Tom abbahagyta a nevetést és utánuk futott. A kocsinál érte utol őket. Úgy, ahogy Elisánál csinálta, belerúgott Adambe, aki előrebukott és elejtette a kezéből nővérét. Edward visszafordult és behúzott egyet a férfinak. Közben az eséstől Elisa is magához tért. Bágyadtan figyelte a körülötte zajló eseményeket. Öccse feltápászkodott, és ő is nekitámadt Tomnak. Ütötte-vágta, ahol érte. Edward sem tett másképpen. Egy rövid közelharc után Tom került a földre, Ed a mellkasán térdepelt, Adam pedig a lábait fogta le. Mindhármuk orra vérzett, illetve egyéb kisebb sebeket is szereztek. - Adja fel, Tom!- lihegte Ed. Tom véres szája torz mosolyra húzódott. - Soha! Érted?! SOHA! - Ez nem komplett.- állapította meg Adam.
72
Mögöttük Elisa megpróbált felülni, de a törött kezei miatt nem tudott. A világ kezdett elhomályosodni előtte. - Hé!- szólalt meg erőtlenül. Ed és Adam hátrafordultak. Elisa meggyötört arca, és természetellenesen kifordult teste láttán még jobban felgyülemlett bennük a düh. - Hagyjátok abba, kérlek!- nyöszörgött. Három olyan személy verekszik most egymással, akik nagyon fontosak a számára. Még Tomra sem tudott haragudni, aki ilyen szörnyűséges állapotba hozta. Ed azonban tovább szorította Tom kezét, és még erőteljesebben nyomta bele a térdét a mellkasába. Adam viszont elengedte a férfi lábait. Óvatosan megérintette Ed vállát és megpróbálta leszedni őt Tomról. - Ed, Ed! Betsy nagyon rosszul van! Kérlek, hagyjuk ezt most, és segítsünk neki! - Előbb még szét kell vernem ennek a szemétládának a fejét!- mondta fogcsikorgatva Edward. Ekkor Elisabeth ismét megszólalt. - Ed, kérlek! Nagyon boldog vagyok, hogy eljöttetek értem, és megmentettetek, de most már szeretném elfelejteni ezt az egészet…..és…egy kórház sem ártana…tudod, mind….mind a ….két kezem..eltörött….- az utolsó szónál elhalt a hangja. Ed azonnal mellé rohant. - Elisa! Elisa!- kiáltozta a lánynak.- Elisa! Tarts még ki egy kicsit, kérlek! Mindjárt elviszünk a kórházba! - Ahhoz még nekem is lesz egy-két szavam!- Tom közvetlenül mögöttük állt és egy hatalmas követ tartott a kezében, amivel Edre akart lesújtani. A fiú felnyalábolta Elisát és még épp el tudott ugrani a csapás elől. Adam közben kinyújtotta a lábát és Tom akkorát esett, mint a nagykabát. A kő elgurult. A három fiatal ismét futásnak eredt. Azt a kocsit célozták meg, amelyiket Tom lopta el. Hamar beültek, Edward pedig elindította. Hatalmas fékcsikorgás hallatszott, és az autó egy éles kanyarral megfordult. Tom azonban ismét útjukat állta. - Vigyázz, Ed!- kiáltotta Adam. Ed pörgette a motort, de nem indult el. Megtartotta ígéretét: nem akarta bántani azt a férfit, aki még két évvel ezelőtt szinte rokona volt Elisának és Adamnek. Az emberölés pedig nem tartozott a kedvenc módszerei közé. Tomnak igaza volt: a pisztolyt sem tudta volna elsütni. Igaz, hogy meghúzta a ravaszt, de közben becsukta a szemét. Csak a szerencsén múlott, hogy kifogyott a tár. Így hát csak ült az autóban, keze a kormányon nyugodott, közben farkasszemet nézett Tommal. - kerüld ki!- szólalt meg ismét Adam.- Betsynek mihamarabb orvosra van szüksége! Edward bólintott. Beletaposott a gázba és elindult. De nem kerülte ki Tomot, tudta, hogy el fog ugrani. És így is történt, azonban senki nem vette figyelembe azt a követ, amit Tom elejtett: az továbbra is ott feküdt nem messze tőlük, a férfi pedig olyan szerencsétlenül ugrott, hogy esés közben a feje hozzácsapódott. Azonnal meghalt. Ed úgy megijedt, hogy véletlenül a fékre lépett. Az autó hangos csikorgással megállt. - Most mi van?!- törelmetlenkedett Adam. Nővére az ölében feküdt. Egyre lassabban lélegzett. - Megöltük!- kiáltotta Ed. Hátrafordult és az ablakon keresztül nézte Tom összezúzott koponyáját és kifolyó vérét.- Úristen, mit tettünk? Mit tettem?!- kezét a fejére tette. Kezdett rosszul lenni. Adam viszont kezdett ideges lenni. - nem te ölted meg, világos? Elugrott és rosszul esett, ennyi. Részemről tök mindegy! Én most csak Betsyre tudok gondolni, aki mindjárt meghal, ha nem indulsz el azonnal!! FOGTAD?! Ed elszégyellte magát. Csak a saját érzelmi világával foglalkozik, holott a szerelme a szeme előtt haldoklik! Ismét beindította a motort és elindultak London felé.
73
15. fejezet Elisa kinyitotta a szemeit. Edwardot pillantotta meg először, aki az ágya szélén ült és őt nézte. A fiú most aggódva hajolt fölé. - Hogy érzed magad?- kérdezte. Elisa nem tudta, pontosan hogyan is érzi magát. Mind a két keze gipszben volt, az arcán a sebtapaszok húzták a bőrét és érezte, hogy a lábán is és a hátán illetve mellkasán is kötés van. - Hát…élek.- mondta halkan. Körbenézett, de Edwardon kívül senkit nem látott a kórteremben.- Hol van Adam? És mióta fekszem itt? - Az öcséd kiment valami szendvicsért, nemsokára visszajön. És 2 napja vagy kórházban. Elisa elképedt. - Két napig egyfolytában aludtam? - igen.- nevetett Ed. Az ő karján is volt egy kötés, illetve a szemöldökén látszott, hogy összevarrták, de nagyobb baja nem esett. - Mi van Tom bácsival? Ed arca elsötétült. Előre félt ettől a kérdéstől. - Ő sajnos meghalt, Elisa. Sajnálom. A lány szomorúan bólintott. Valahogy érezte, hogy ez lesz a válasz. Mindig is szerette Tomot, és hiányozni fog neki. Továbbra sem tudott rá haragudni. És nem is fog. Hamarosan betoppant Adam egy hatalmas hot doggal a kezében. Azonnal elvigyorodott, amint meglátta nővérét. - Na végre! Jó reggelt, Hamupipőke! Csak nem a herceg csókja ébresztett föl?kédezte vigyorogva, mire Ed is és Elisa is elvörösödtek. Adam nevetett. - csak vicceltem! Jézusom, úgy viselkedtek, mintha soha életetekben nem smároltatok volna egymással! Milyen pár vagytok ti? Elisa bevágta szokásos felháborodott arckifejezését. - Na álljunk meg egy pillanatra! Ki mondta, hogy mi járunk?- kérdezte. Ed és Adam lesújtó pillantást váltottak. Visszatért a régi Elisa- állapították meg. De most örültek neki. - Úgy érzem, ez a téma még nem aktuális.- mondta csöndesen Edward. Egy kicsit szíven ütötte, hogy Elisa elfelejtette a romantikus pillanatokat. Pedig Elisa egyáltalán nem felejtette el, csak ennyi megpróbáltatás után még nem tudott a szerelmi életével foglalkozni- már ha egyáltalán ez annak nevezhető. Inkább témát váltott. - Apropó, anyu tud erről az egészről? Adam idegesen elkezdett fütyörészni. Elisa rosszat sejtett. - Mit mondtál neki?! - Hát….azt, ami történt. - Mégis mit?!! - Hogy elrabolt egy perverz disznó. Elisa nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. Még hogy egy perverz? - A rendőrségnek mindent elmondtunk.- szólalt meg Ed.- Voltak itt egy párszor, de az orvosok azt mondták, hogy majd jöjjenek vissza akkor, amikor már fel tudsz ülni. Az még legalább egy hét. Édesanyád pedig jelenleg dolgozik, de azt ígérte, mindenképp bejön. - Jellemző.-jegyezte meg sötéten Elisa.- bejött egyáltalán a két nap alatt?
74
- Amikor felhívtam, azonnal idejött, csak még eszméletlen voltál.- mondta Adam. Szerette volna jobb színben feltüntetni Mariont, de nem nagyon sikerült neki. - Jut eszembe, a suliban azt mondták, hogy tekintettel a sérüléseidre, választhatsz, hogy eltolják az érettségidet, vagy évet ismételsz?- jelentette be Ed. - Még ez is!- nyögött fel a lány.- A jelenlegi állapotomban azt mondanám, hogy évet ismétlek, de mi van, ha gyorsabban gyógyulok, mint ahogy gondoltuk? Akkor szívok, mint a torkosborz. - Most ne foglalkozz ezzel!- fogta meg nővére kezét Adam.- egyelőre gyógyulgass. És pihenj. Minden nap bejövünk majd hozzád, suli után. Ok? Elisa bólintott. - Jó. Köszönöm.- megszorította öccse kezét. Erőt adott neki, hogy itt volt mellette két ember, akik szeretik őt. Hirtelen a szája elé kapta a kezét. Edward ijedten húzódott hátra, Adam pedig gyorsan testvére ölébe tett egy lavórt. Elisa kérdőn nézett rájuk. - Ti meg mi a jó fenét csináltok? - Hát…nem hányni akarsz véletlenül? A doki azt mondta, ez előfördulhat ébredés után. Elisa félre lökte a lavórt. - Te idióta! Csak eszembe jutott, hogy jövőhéten telihold lesz! Hogy fogom azt túlélni itt a kórházban? Ed és Adam egymásra néztek. Erre persze egyikük sem gondolt! Ed azonban hamar kivágta magát. - Addig még ráérünk gondolkodni. Nyugi, van két bizalmasod, majd ők elintézik!hogy még meggyőzőbb legyen, kacsintott egyet. Ezzel viszont csak annyit ért el, hogy Elisa kérdőn felhúzta egyik szemöldökét. - Tényleg? Majd kiderül.- lehunyta a szemeit és megpróbált pihenni. A két fiú halkan kiment. Az ajtó előtt fújtak egy hatalmasat. - Szerinted hogyan fogjuk megoldani?- kérdezte Adam. Ed biztatóan mosolygott. - Egyelőre fogalmam sincs, de ne aggódj: kitalálok valamit! De azért- tette hozzá- te is gondolkozhatnál egy kicsit. - Mi lesz ebből!- sóhajtott Adam. Két hónap múlva Elisát kiengedték a kórházból, de még otthon kellett maradnia. Rendszeresen kijárt hozzá egy pszichológus, aki a traumát segített feldolgozni. Ám körülbelül egy hét után sírva menekült el. Azóta nem is jelentkezett többet. - Most miért voltál vele ilyen bunkó?- kérdezte Adam. Elisa épp az ebédjét kanalazta. Nem úgy tűnt, mint akit két hónappal ezelőtt sokk ért. - Mert elegem volt belőle. Mindenféle hülyeséget kérdezett, én meg elküldtem melegebb éghajlatra. Nem kell nekem semmiféle terapeuta. Jól vagyok. Legalábbis lelkileg.- a jobb kezét már tudta használni, de a ballal még gondjai voltak. Felkelni is segítséggel tudott, meg fürödni is, de abban Anne segített neki. Edward is napi szinten meglátogatta. Végülis megbeszélték, hogy rendben van, egy pár lesznek, de Elisa kikötötte, hogy ha Edward folyton a nyakán fog lógni, azonnal kiadja az útját. Persze, Ed ezt egyáltalán nem tudta betartani- egyfajta kényszert érzett, hogy állandóan a védelmébe vegye barátnőjét. De Elisa sem tartotta be ígéretét: túlságosan szerette a fiút ahhoz, hogy ilyen könnyen szakítson vele. A vámpíros éjszakák viszonylag könnyen zajlottak. Mindenesetre két bizalmassal könnyebb volt, mint eggyel.
75
A Secret Science Institut sem zaklatta többé Elisát. Valamiért felhagytak a vámpírok keresésével. Talán az lehetett az oka, hogy Edgar a támadás után visszament Amerikába, a Harvardra, de előtte még tönkretette a vámpírkeresőt, no nem teljesen, csak kiszedte belőle azokat az alkatrészeket, amelyek segítségével pontosan meg tudták határozni a vámpírok lakhelyét. Persze mindezt titokban végezte el. Közben azt is elintézte, hogy William teste észrevétlenül visszakerüljön a sírba. Tomot nyugodt körülmények között temették el. Kevesen voltak ott: Marion, Elisa, Adam, Edward, és néhány jóbarát Írországból. Azt senki nem tudta, hogy ő rabolta el Elisát. A három ifjú titán úgy tájékoztatta a rendőrséget, hogy Tom meg akarta menteni Elisát, de a rabló áldozatául esett. (Jelenleg is folyik a körözés a nem létező perverz disznó után.) Edward sikeresen letette az érettségijét és felvették az Oxfordra. Álmában sem gondolta volna, hogy sikerül. Elisa évet ismételt, de nem bánta, mert így az öccsével került egy osztályba, ahová lényegesen normálisabb emberek jártak, mint az előző osztályába. Adammel együtt tették le az érettségit, elég jó eredménnyel. Mindketten a cambridge-i egyetemre kerültek. Sajnos távol voltak Edwardtól, aki minden nap felhívta Elisát és hülye kérdéseivel fárasztotta a lányt. Mint például: - Eszel rendesen? - nem fáj a karod? - Egyáltalán nem fáj már semmid? - Jól vagy? - Nem tudta meg senki, hogy vámpír vagy? - Hogy viselted a teliholdat? Stb,stb… Elisa pedig általában így válaszolt rájuk: - persze, minden reggel egy pohár friss vérrel kezdem. - már egy éve nem fáj, Ed. - De, a fejem fáj, tőled!! - Jobban lennék, ha nem kérdezted volna meg. - De, az egész egyetem könyörög, hogy szívjam ki a vérüket! - Adam segített, úgyhogy nem volt gond. Azt leszámítva, hogy átharaptam a portás nyakát! -Ed, HAGYJÁL MÁR A FÁRASZTÓ ÉS IDIÓTA KÉRDÉSEIDDEL!- ez szokott lenni a búcsúmondat, mielőtt leteszik a telefont. Persze hétvégente olyanok voltak, mint az aranyos gerlepár: nem lehetett őket szétválasztani. Adam már csak nevetett rajtuk. Örült, hogy nővére megtalálta a boldogságot az életben. Ettől ő is boldog volt. De senki ne aggódjon, azért Adam sem maradt ki a szerelmesek köréből: az egyetemen talált egy aranyos lányt, Alice-t, akivel nagyon jól megvoltak. Egy idő után őt is beavatták Elisa titkába, így már háromra bővült a bizalmasok száma, illetve Elisa egy jó barátnőre is szert tett Alice személyében. Évekkel később örömmel konstatálta, hogy gyermekei közül senki nem örökölte a vámpírvért.
Tartalom 1. oldal 4. oldal 12. oldal 16. oldal 20. oldal 24. oldal
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet 4. fejezet 5. fejezet 6. fejezet 76
32. oldal 35. oldal 38. oldal 43. oldal 48. oldal 56. oldal 62. oldal 66. oldal 74. oldal
7. fejezet 8. fejezet 9. fejezet 10. fejezet 11. fejezet 12. fejezet 13. fejezet 14. fejezet 15. fejezet
Elisabeth Rose egy átlagosnak tűnő diáklány, ám a látszat néha csal: ő valójában egy vámpír. Külön érdekessége a dolognak, hogy csak teliholdkor változik át. Minden erejével azon van, hogy ne derüljön ki a titka, de előbb utóbb valakinek el kell mondania, egyetlenegy embernek, aki a segítőtársa lesz majd a nehéz éjszakákon. Csak az a baj, hogy ketten is erre a posztra valók….vajon kit választ? Ráadásul még a tudomány emberei is üldözik az ő fajtáját…sikerül elmenekülnie? Vagy kísérleti nyúl lesz belőle? Mindezt megtudod, ha elolvasod a Vámpírlányt!
Írta: Flo-chan
77
