Képek a szombafhelyi örspwrancsnokképzö iskola ünnepélyes megn,ljilcisáról: A zászlóalj.
előfeltétele. hogy a csoportok az ütközetben eg~'ütt hassanak és a beosztott tüzérséggel, kerékpárosokkal, gyalogsággal és harcgépekkel együtt működjenek, igen fontos a híradás és összeköttetés körültekintő megszel'\'ezése. Ezt azoIJban az elszórt és gyors változatokban gazdag harc igen megnehezíti. A lovasság moz/l."ékonyságára yaló tekintettel, valamint azért, mivel a híradás rendszerint nag-y területekre (erjed ki, feltétlenül szükséges, hogy a lovasság minél bővebben legyen modem veze(tiknélküli híradó eszközökkel felszerelve. Ha a lovasságot iűzerejének fokozására korszerű haregépekkel kellő méryben me~rősítjük, de emellett vigyázunk arra, hogy ennek túlzása a lovasság mozgékonyságát meg ne gátolja, ha gondoskodunk arról, hogy úgy a felderítés, mint a harc alatt is a híradás kifogás(alanul működjék és ha a lovasságra csak olyan feladatokat bízunk, melyek sajáiságának megfelelnek, akkor a lovasság a jövő háborúban is igen fon (os szerepet fog játszani és (estyél' fegyvernemt>i! képes lesz a legnagyohb mértékben támogoa t1lJ i a győ7Alleo:n kh'í"á,ában.
lIliIIdcll ludl/l't'lIlónuk apilá· yOIl. Egyiknek kulcsól II tcrmészct nYlíjtja kr· zÜlZkve, iIIásikét a ri/ág és emverei. A./IIa ludomán.1J s:::ép s kis körvel/, szercl/csés kbriilméll.I)('k közö ti 'lUldogítlcal ugJjUII magábal/ IS, de IJizlaltwj a másik II eIli ol.IJ I iszi IIJ dl' lúztas !ullft/ol I/!/új/ IIZ (~lel ('saU,-ertJéve kcúi l11.-v1', azo/l pál!Jl/l'ul és IIZOI/ s:er(', pekkd iSl/lerlell'éll '/'IIcg bCIli/iinkl'/, I/I.rlyl!lI ,;,,; 1//('l/Il'/iliell jri/SZIIIIUllk, za}l({J/ullk 1.1'11. noldoll, ki /I hél tudol/llÍll/11 szerei/l'sésl'll !Jlírítllll/.iu ('Y/I l/l IÍSs.o/, /11/111 v({nílj({ a Il'ui/észl'ill('k és /){/rlÍ/.Iu az 1'11I[;"r('kVllil
Iwh.
A szombathelyi őrsparancsnok képző iskola ünnepélyes megnyitása. A szomhathelyd csendőr ikerüJet,i para>ncsnokság a március hó 15-ével Szombathel "cn 160 fŐUYi hall "atóval felállitot! örsparancsnokképző iskol:it márclm. hó 21-én tábori misével, ünnepélyes formák között megnyitotta. Az ünnep külsőségei, Szomba thel,' előkelőségének. il vezető személyiségek é" a nagyszámú közönséf: meleg érdeklődése, a tayaszi gyönyörű yerőfény es az iinnepi előkészületek büszke öntudattal és áhita(o. hangulaHal töltötték el a c"endőrkeLlekel. A véletlen játéka, hogy II természet megújhorlásának első napja képezte nz iskola megnyitá.ának napját. Lássunk ebben Ironch'iselésszerií hiz('lh\.-;t arra· hogya (nnrolram eredményeiben jelcntékenyen hozzájárul a csendőrség lllegújhodásának beteljese,lU i &-. pol~..
széki elnök, ~s. és kil·. kam'lrú" Kisko, lstnin 'H1lgúrmester. kornH:ínyfötanú<:~o~, n~lnly ~zahú L.h.zlú Ü~~ Y~d kornuíllyfőinlliH.'sos. az iig-y\r\\li k:lInnr~1 t'lnök ..'. Fej6rpu1uky LÚHZlcl kir. föiigYl:'~zhelyett~~. az. i.ig-yt·~z~
sPg elnökl\ Hnppre(·ht lHlrt) ll-nd I'öj\.';,ozü. Il ':U'll\t.'g'YI.' kéjJviHeletélwll. Papik O~ ula I'l'lllliirflitallúl',lh. flik'IP; tánylulolypiit'H . és Oro~~l{tny Endn' n\ntlÜl'tan~h·~lls. a
~ .·üt ... \' .llt'zn\dt"~ .il'll'll I l',:-it 1 U{Úll yjf\,'í'. ](0\Ú C8 flltú· "'1'1WC'Y ';1 ,'1-,' n ti,) l' k" ·I·ükt.i pnr:1ll{'snnk lk.i"t>rc,tÍ''h('ll
\'lh'I",lt' n k"lIh;Il~ ' t.'kintl'lii l'sl'ndőriik zúszló,iljil előtt, :lr.ut,in :l tb7.il'k\,t l;" pOlg:ll'i méJtós!Ígokat iidvözijlto. l'tl l."c'n~ th ula, :t Il'gyes d:1lH'1Ír kfltolikus 1€'lkcH:l:P f..P.'t t nHl~t a SZlISZ,'kl'l\. Pi"CYIlt'''Il\'k, a7. ú'kllri hiik"llt'k pt>lldAját emilítctlc, ki \'il,i~,,, nappal ('gli IÚlIIjI:ÍYIII IIlcnt az nkár:l s ott ka", ,'t t ",t1:UII i t. A jan1hL'lök ki"inl'~inn kPI'd!'ztrk, hogy lll! t hr€'~. mil'<' nÍl)C'<'nt'~ 'IZ'( l'''I .... ltp: "Emhl'rt kcresek". \?1'Ive ezal:l11 az i g-,l zi emhel·!. ki lllindl'lIhe n 11lt',\!'álljn a helyét. j~az rs ht'('~iiktf". Pl'Ő" Iclkii PS nyilt szívií, hátor és fl'.ldhl'l"t1t-n . szú"nl olynl1 emhpr!. ki igazÍIn Dlrltú HZ .. t,tllbl'l"" n(\Yl"C'.
- Snjno". - Illolldja tov!Íbh a szónok - ilyen igM "llIh,'r mn ~l'11I akild g, Yeze~seIlitetett DervalJi.~s őrmester elötrt. , ~Iegrengett a föld fl 160 napbarnította csendőr izruos la!Jal alatt s pzzel az iiIllH'psé~ vé~et ért, de "ki végignezte azt, annak nyoma rrnaradt a lelkében.
il"
.1"1(',,ő
J1lrgn.\l1g\Ó1MSal tiillhl'tf'lt pI mindenkit hogy a (','endííl' pUHk<.iju vHl-lkezpkhp.n vall, s 1llíg ('z így \'1111. adrlig mindenki llyngodÜ1I1 vpgf>:l:hf't i 11111 n ká.iM II rHonJw haza talpraá lIílili,ába n. A veg:l'eHdaudúr parrunctl'lwk úr Ö Nagyméltósúga az ünnepély után megtekilltelte az iskola hl'I~'iHPgeil lIlrly alkalommal a !hallgatókat meg;;zólításúval, ,{ vitézeket é.~ a vi!pz"égi éremme l kitüntettekel meleg krzHzoríLással Li.intctte ki, rrdek löd ve személYi PH ('gy';" \ iH~onyaik felől. A "egyesdaJlldár pal'UlJlCNnolk Ül' Ö Na/.,rym,>l!ú;'{t,ga úg'Y iH, mint állomáspm'ancHllok, az iskolához he(Js~ totlt '!iHzteket Ibuzdiió, Ikömel1en \~zavaikban figyellDezlcllI'8 hi valásn'k fOOl to f!sájfáTa. Következő napon, maJ'cius 22-én 11 vegypo; danrUn'p;trancsnokság református lelkésoo, Vikár Ödön tartott ;, protestáns vallású hallgatók ré.,;zére Istentisztelelpl. LTgyanereRI a napO~l meglkez(lődött a napir!"TIdsoori1nti fogla,l kozás is, melynek válog>atolt ['észtvevői lelkes kötelrsHégtud>áR«al tekiollenelk elkövetkezendő nehéz. UI' srép felauatailk elé. :I~ 1'1'7.,'''.
~--~~
....
~
....
~~
.....................
Az uJ orosz mozgalom. (Jevrasij stwO.) 'ruuvalevöleg' IUÍ11den hatáJs eJlenhat,áFOt \'ált ki. mindem forradalm i tényre előreláJbhatóla" bekövetkezik a l'ea'k ci Ó • • . Ilyen mozgalommal találkozunk mo&t Oro~wrszág ban, de a nagyorosz birodalmon kí.Yi.t1 i~. A sok ezer és HzázeZler szám üzö(,t orosz, kik hazájuktól táJvo.l nyomorban és szegénység1ben élnek, rájönnek, hogy milye!l hazug Európa .. . AzeilőtJt, iha -;ne adj Isle,n ... - né.hámy zsidót /uegvertek valamilyen besszaráJbiai fészekben. az egész s:l:é'mforga,tó viilágsajtó felzúduH, míg most senki sem tesZ/i szóvá, hogy 'Európa lalko!:i<Ságának egyhatod része olyan terror alatt szenved, amilyenre még alig volt példa a világtÖ'rtén.elemben ... Az orosz €'migráuaok ,l átják, hogy Európá.tól uem várhainak semmit; szervezkedlli ke:lldenek tehát mindenütt, hogy ők döntsék meg a bolsevizmust, illetve llJegszervezve készen akarn3ik állni, ha ruajd az ébredő Ol'oszol'szág vezetését ismét kézbe kell venni. A ~zerYezés, az antibolsevig,ta propaganda közI ,ont jai Páris, Prága és B elgrád, míg Berlinbesi mozgalmon fog megbukni a kommunizm'lls ... , a mindenható vezérek tú1fesz.ítették cl hunt ... Eddig SzOlVjetOl'oszol'wág nélJét a ,politikai é, szociális harcok annyira lekötöt,ték. hogy csak most kezd eszmélJli a tunya, lassü orosz faj sok milJiója. melyet alig néhámy Y€'vető tart békilyóba,n, nél.tány ezer főnYi kinai és exotikus terrorcs3lp3lttal. Az orosz intelligencia javarészét lki.véve az em.igránsokai) ,l egyilkoLták; eddig hiánywtt a vezetés. és ezt a vezetést akarják átve=i az új mozgalom lelkes apostolai. Lelkes fiat311 emberek. tanárok, tudósok, írók költögetik életre a szunnyadó orosz óriás lelki erőit ...
EurópávalegyáliaJán nem törődnek. Kimutatják, hogy az európaí orosz síkság álliLL- és llovén)'világa u!!.-yanaz, miInt a szarmaták ,'égtelell rúnáin; az egész végtele'll terület (európai és á:t.siai Oroszor"zág) egy földrajzi egységet képez. Ezen végie.len nagy - Ázsia és Európa közt fekvő - országban (azért .,Jevr-Asu") fejlődöt.t ki ugyanazon életkörülmények, kultur- é., történelmi vu.zonyok között az orosz nép. Nézetünk szerint D$ingiZrKhán voH az orosz birodalom megteremtője; ő egyesítette az összes népfajokat a végtelen birodalombaJL A jevrasijsták egyáltaJáJn. mindig a multba tekintenek viSo'za s Ollnan merítenek erőt a jövendő küzdelmeikllez. Természetesen engedményeket akarnak adni a népnek. A nagybirtokok felosztása után a földhöz jutott parasztság ragaszkodik bi.l'tokához, úgyhogy ezeknek vis&zaadásáról csak részben lehet szó. :Éppen úgy a községek is megfogják tariani ll1egszerze~t önkormányzatukat. Nagy figyelemmel vannak az új orosz mozgalom '-ezérei akozákokra. Ezelrnek alkotmányát akarják ők átvenni, mely a demokratikus köztársaság és az abszolut monarchia csodálatos ke,'eréke. Egy országban sem voH olyan óriit.si különbség egy kis - a felszíllen levő vezeW osztály és a nép nagy tömege között, mint a régi Oroszországban. A cár udvarával együtt íiY la,san ellentétbe került népei magy t.ömegének felfogásával; midőn egyes felvilágosodott uralkodók demokratikns alkotmánnyal aika~iálk népüket megajándéko"n1. Körny"zct.lik. oz 3rismohácia, az oligarchák lIlegukadályo.,;fák őket "ilhen a jó szándékukban ... A jevrasi.i lllo:l.galolll vezetöi sokuL "áruak a pravo61av (görög-kelet.i) egybúz,!ól éH e.lfol'dul!1Uk EU~'6pa materlULlist.a irállyza,t.áJtól! Az orosz ic!ea],Zt1JUR a Ital QlagyobiJ értékeket. akarnak uépü,kJlek adni, I!'ülf. ezt. II latin-gerllJim civilizáció kéve~ volt. llIegte1ll11. Ezen belső küzdelmeket érdemes leAZ fjg)'eJe~JIlllel kí,él'Ui, Dun't. éJ'deke.seJl "i1ágífmwk ,·('Ú UZOJl k~lZ~!>l 1110111''' , TIIeJ"c.k IllOst az orosz Jl';P 11.'1](i JJI('g'JlYl'l'e,,,crf · .1 . S folynak az egész világon... -y.
TANULSÁGOS NYOMOZÁSOK Felj elentő (A Cse n clő rségi
és tettes eg-y személyben . Lapok nyomozási (>ályázatá IL második d íjat n yert n yomozás.)
1923. év január Jut\'aban yette áL Jiinzer hlárton tisztbelyettes, örsparancsnok a tápiósrelei örsöt. Az örs meglehelösen mozgalmas, a legkülönbözöbb bünc.,('lekillenyek egyma!.t érik s így az sem okozott, túbágos mewlepetést, mikor október l6-án 'HO órakor eg'~', az örs előtt ismeretlen omber jelent meg az örsirouában é, bejelentette, hogy az úgynevezet.t. haleszi tizőllőben egy !~g)'onvert ember fekszik. küldjön ki tehát nl. ör,pa raJUcS!llolk oda ,két ,.]eg'éUlyt". Jii.nzer (,icSme]ye(;(e., I"é~z let esebb érdekJődésére elmondo!,ta, hogy őt Ilugyik J ózsefnek, az agyonvert ember! p~(li,k 1,"'rué>"zetB'Bn hes~,é lg,,( é>sl>e l'legyedelt a fel.ielellttl llUI!) ik Józ.~ell't>I, nkil'ij] minuen"kelőlt m,'gállapitot.t:l. h "I!) felt.ünöen k,)rlMoll. ITug ~i k 3z11fún az e-,'h',' \'l'!latk,) zúlag rész.lel·e'l'bbe,lI II kÖ"elk"wkt,t adta ,'Ii>: Apó~úuúL lléh.li Ország Nag'y Al.ihúhuúl Ul~;l l'kh)a bel' hó 9. Ókl, '( ehát akkor kb. eg) h(\lt> 1<1 k ik .•\p",ÚI október hó l -én .. zÖI~öcsÖl;Z1lek :tl:I",lmazlúk. l';hb"l1 ,l nlinö!-Ióg,t?bLl,1I tl~ ür~A' tt:Ll~nH:v.".l'tl~... et) Úll:..ll1\h'an a ~()1l\\ ke( jilJ'(n s ugy lIuppal, llIiu( éj,il,1 ;\ sl,(,]I,; k,'rUI k,'riih' utakat fl\tl. HlIljhl\1l l'l;t,lHbzt,.\rint II lll\t~yik) is ""',~'\~I keztli ~zokot.t Ill·kl. 19'~ Yt,H ll:b llktvht\I' l:' ·t'tl i ... , aJuik,H' úg)' ~l-:J~ uru kiil'iil "":~ ilii indult,lk k,'riil,. ulnl,
1 (;(;
-. -
' .
'
.' '., ;, .
1'~~ '·'JJ""ltuJb:Lll. 1I11k,.1' a k"lul" Ida!. b, Jl\~')\(' k· .... \ (\I,IHk. I~l\'l~l h,,! h,"l all:11. :l.ILu:,1 ','kltt 1,:1t klltl~l\ II "!!Y \.h',d, l't1h·lIJ,:II,·1.. , oH IlIll1d, il ,l~, (::",11. It 1.1 :'\(11 .'\ " •
",It l' ll' :1\",-,11 " :lL'.;t1, h,'g-) ,1" kllUC, 111.11 h'U:',llllll,J1l,I, ,I" lU <11"":1 :l'~ r,,!.'lll'. h,,/-o l"'llIk mt:II,ll"1I (')!.'r ('ldul h'.~~l. ii IlH''! ,,)!.~ kil',it nlndni nklll'. IJlIg'~ II, l'rn: l' S:O": ~~ í1ZH k'idött. h"';;llllt'nt l" tlt.l,ll<)n n~ n?'nlkml':~ .. ~tl't. R[A~'Yl~1 t;~:~l k,iriil \ ,'núk hhú!1 :l lfl~t.'nn;'\t} 'k ~ ;nl'lnll. kl),:wlti.' \ ,'l\l~,. h~)g'y :llh)s.1 .I~, hOl l.~l\ o, f. SZl \,,1 OT ).llllt l'>.!)'t'th,!, l,~'dlt. illi ,:lS~Zlln) ok ol biztuk Jl1e~, 0"" illO t'~t,t,'t az l'l"on h"J<,I'Ulsl', . ]t A b,'-t';l)!.l,tt;. sonlll TIngTik U\1~lloknt !,S .. szolg-Il, a · hItt :IZ ör",pnranl'.,wkuak. allll,nnYlh."I~ .kozolt~, ,r.lt', b ,'''>' .. :l tl'tt ,\lkliwl,''l'Y''! ll}.)os'ln,ak rl'g,~ :llll?on~I..1 .A, u, nÜ.,itjll .. Ult'rt al"''':~ 1lZ<,lotí - ,!llmt a~ OJ;IS ?lf-H ik..J\~J11f_lN,," Yl~lt - Iwlnn llprobh. htll~c~€'leklllen) e. ~ ~ ,o €', ~t s ~!(ll ne~n riad.! yi~,za. rg~·.Hlo, ota a~nbba,l},Jolut\~ )fl , H.,> ' milC, klz'll·~-a. hog) .. , olt Clm ol.n. 10Ss2iU o ii!iitt.>k ng-:I'l;ll nZ('l't. l11el'~. okel, r,serl!el1h-alnl~' ,k A h,'I)'sziney" ~l'kez~ Jllror ele ~l1eg cse!] or"wl11.n~ , i, _borzalm:!s Ja~Y, sz,l!l'a,sok. VIOtltl~kt-h~ .v~gU, ':1, Iha.;;t~'on ke>! rendkl~'ul meJy yagas 'o ', a :li,.() Ug), h, o!,,';o" az t 'bb'la k e6.' ~"k"b"l a belek ,l'S kilo',"",." "'lak i\ bor· '''' uo 1 ~' ° , ház ajtaja és fala körülbelül eg)' met"rnYl magaS..iagl~ teole ,olt fecskendezye vérrel s a h III la maga is hatal• .' t' ~ áLun feküdt, A helYszine teljesen össze ~i~ t~er ~v~~ hasznaIható lálJ- nl"'Y egyéb nyomról szó lehetett. eo ,\ helvszdn.i szemle alkaln,á\'al Janzer tisziJlelyeltcs mindenekelőtt két fontos kÖl'Ülmenyt áLlapított meg. A sérülések mindenikéről még laikus szel nm el is meg lehetelt állapítani, hogy halálo~ volt, a sérülések le!ffia!!:Yobb ré"ze tehát. ~kármilyen sorrendben okoz,ta is'"az;'kat a tettes. feltéNenül a sértett haJála után ke· letkezett. Ez il sok felesleges sérülés és az a S2lenilllel látható vadállat,ias kegyetlensé,;;, amellyel a tet-tes áldoza.tát meggyilkolt:!, arra engedett következtetni, hogy a tettes a sérrtettet rendkivül gTűlölbe!te s hogy tettét olvan idcbeon és körülmények között hajtotta végre. aTIukor tettenéréstől egyálta,l ában nom kellett tartania, A másik feltünő körülmény az volt, hogy a hanyatt fekvő sértett jobb kezét bőrködmönének külső. réz,sútos zsebében tartotta s ez a jobb keze egyáltalában nem ,olt ,éras. Ebből arra következtetetit .Jauz,er tis:zA-helyel· tes, hogy a tette~ feltétlenül álmában yégzett áldozatúval és hogy már az első ütéSI' haJálos yolt úgy, hogya sértett egyál~alá>bam nem is védekezett meTt his:ooaJ, ha védekezett volna, a:ot feltétlenül jobb k~z,ével tette volna s Így annak még akkor il> véresnek kellebt voJna lennie, ha - ami különben nem volt valószÍnü - a kezet a tettes azutan tette yolna a: ködmön z,sebébe, A hulla megszemJétlé.se utálo. a járőr a heIysZÍ!IlDlek és környékének alapos átvi:osgálásához fog-ott. A heJyszínen és annak környékén senuui feltünőbb nyomot ,agy bűnjelt nem lehetett találni, mindössze 4 darab kis hámozott nyers akácfa szilánkol ,talált Jiinwr tlÍ.sz.thelyettes a földön, a hullálól kb. 8 lépésnyire. A sz,ilán· kohól megállapította., hogy azok ásó vagy kapa nyeléből való~. mert azokon a nyélbáz (köpü) nyomai megvOltak,50t az ein' iken egy szeg helyét is látni lehetett, amelyet rtudvalevőJeg a nyélházba is szoktak VE:l'lli. A hullánál megtalálta Jan:oer llizbhelyettes nuindazoka~ a t.árgyakat, ameJyeket a sértetfhez hason,ló fog· lalk?za_u e:rp.berek rendswrtnt maguknál swk1aik: ho1'd~lll. de pen~t eln-általí.lban nem talált Jl:íla, Megkerd~zte ,a ser,le!tne~ időközben odaérkez,et,t nejét, O:sz~ :\a"."T }hhalyn~t, hogy tud'e róla, hog-y a férjénel J?C~z lett volna, J?~lre .az aSsz?l1;> elmondotta, hogy a feI"Je a n\unkakonyvé1 magana.! swkta hordani s abban tudomasa szerint körülbelül 300.000 koronája :?lt, _~z assz:o~y előad.~,sa szeri}ll ,a sértett a ,!llUnk,!JTJy.:-e\ a ]Jen,zzel, eg) ott n~cl1eayene~ b~! felso z,sebp· en zo ta hOl dam, ~Iost Illmd a kettő hmnywtl.
tell _ Jle.ie cJőudúst~ tilJllrilJll -; u, pe~1lé1: 1uI'f[oli~a, u III '''éll) ('gy ki",~é vere's vo,[L, JJllg' Ll tubln I'o~eb IeIeit \'é't'lIvolJ)okal eg'y~d[.aJÚllau nellL lelJeLett 1áJlni. EL ből '1l'J"~' kö\(~l.kez,(;etett JlOgy éL tetlbsuek tudnia kellpll. llOg:y 'l Sél\lellt ho,l t~l'Lja <~ pénzét::; így azt nem kellett (1, z~!:bel~Le.ll kel'esg'elllie. halU'lll ,eg'yeolllls~ll ct lll!=lUéuy ual J'elbű z..eue,ue nyult lS a~L veres kcwveJ bevere:.-.te, jóllehel elJllen ell a z,sebe llell} nll~delL emb~rnek o.IYU.I~ nagy hogy lllUJlkakönyvel es penz,l ludJon t.arl-am b e n;l~.
J ii1llier iü,zlhelyetleb lel'llléb7Altebell mérlegdé" tár gy:ívá Itel-te llllg'yik,nak azt a fel1evébét 1>, hogy II sértellnek előző cimbodli közölt kel.l a tettest ,!>eresJJi, akik bo",sz,uL nkm'lak áUil!ni rajla azerf, hogy oket cserben. Jlagyta, E;t;t az e",hetőbég-el aZO:lba~l Hem tart0.tta va:ló szinülJek. KiúrL do-log volt ugyarub. hogya cllllborakkal ne let,t yolna a sérteUJlek szóvá.Ltasa, hogy azok >-zemrehányá:st ne tettek volna ueki "árulásáért", ebben az esetben J..J(~t1ig a"értetL aJjg1ha táJ'b'YaJt v()llna vellik h-anyaH fekvő he,]yzet~e~, ha .visw;ut..fe'l ült vagy fel. áUoti YOlilla, akkor az ute..t a feJeb1wbJara kap
~e~~,
el,~dJet,
192í
ál)rilj~
1.
CSENDŰRSÉOI LAPOK
167
IQ.
/{pp ek
fl
!izombolhel,1li
jjr,r.;J)(Jr01lc~nokkélJZÖ
és
li
h.ko1a
rt"l(liszít<~tt
iinllepél,lle.~ meflllJ/iffÍsr:rr)l:
])t'n"olits István
"en egy Lehangzóau megerősítette HugyiJk József állítását, sőt meg az idopOlltOt it; egytol'máu Jelölté,k meg, runikor Jfugyik hazajött. Jii.nzel' tb",thelyettes most elkülönített" oket é:, a hazajövetel részletei iránt kezdett érdeklődni. Hogyan ment be Hngj'ik a szobába. nüi csinált, mit beszeltek, hova uli, hol aludt sib. b;bbe már azutá.n belezavarodtak, úgy, hogy JaIlzer ti.,t,Lhelyettes azonnal látta., bogy az egybehangzó elő adasok összebesrelésböl szárnlaZollak. Az ö,;szebeszblé~eknek ugyanis rendszerint az a gyengéjiik, hogy az érdekeltek a lényegre nézve megegyez.ne.k, elhaJiározzák, hogy mH mondanak majd, ba kikérdezik őket, de II részletekre már nem gondolnak és ezekben az,w,n ellentmondásokba ke\Tereduek. Hugyik József azt állított.a, hogy ő hazajövetele után feleségének terhes áJllapota m.ia.ttnem feküdt le, hanem égő lámpa mellett egy sreken felöltözve ült reggelig, mig neje azt állította, hogy mikor férje hazajöb1, teljesen levetkőz.öút, a lámpát eloHotta s melléje feküdt az ágyba. Tekintettel ana, hogy minderek alig nehány órával awlőtt történtek, ki ,'olt z.árva, hogy nevewttek a történtekre már pontosan ne tudtak volna emJékez.ni, nyilván,ra,l ó volt tehát, bogy nem mondO'itak igazat. Ekö~ben megérkezett :Swntkereszti György tiszthelyettes si'akatS2lPal'!lJucsnok is, akinek J anzel' üszthelyeties az eddigieket jelentette és ezek alapján az egész csaJá,d örlzetbev&telét java.solla, amit S7,cntkeresz.ti tiszthelyettes el is rendelt. Valamennyiüket nz örsre kísérték s megkez.deLték kikérde-.oésükeL A kikérdezés semllli eredménnyel nem jád. Vala, mennyien konokul tagadt.ák, bogya gyi]kosságról többet tudnának, mint amennyit I-lugyik J óz;,ef az örSÖlI bejelentett s a fel merüJ t, mÍlldenesetre aIRpos gyanuokokon kívül semmi olyan bizonyíLék nem volt n nyomo:z.ók ke-z.ében !lJJJlelJyel a gy~nugítottakra bűnö.s ségüket reájuk tudták volna bizonyítani. Ez.ért Szentkereszti tis:z.tbeJyelt.aq e.ll'endell.. Jiinzer ti~z.t11l'lyetl,"" nek ho ..", a g-yalllJ.,ítoHaknál tal't..son ha,zkutnl>!st. ('lörehalmIQlt le1'1,," /Il1apnlarn R ugyikdé:t pedig való 1!o'k.inl.eIÜ~l - sznhnllolluorsftlolta. .. . ,T a,nzer (.itlztheJ ye tJLt's Bi~'ó lIm'c 10l'1-"őrUle" tenel Hugylkné JUkú~lÍl'n JUf'llt, 011 aWllbll,ll I!,(,!(,tlllltll., h0.ln. fi vaJalllh'el hnmul'uhh sZII lwdollh'!l!SlIlo,tt I1 l!g'~ lkllr alilrho/.,,,' llu:wél'ke7.et.t, II lukúsl Ill'ztld:L ('S ('lIm·IJ:l.ott. lI1illtt'tIl'III!\1' ll? ("II' l
i.}l'm~stl'r
Di . . zl1lpnct plöll.
il
\·f'g~~p ...dallflár
parane"inok
hivatta a kovácsot, hogy a lakást nyissa fel s egyben bizalmi egyénekről is gondoskodott, akik a gyalllli>itottak képvjseletében a bázkutatásnál jelen legyenek. J auzer tiszthejyettes a ház.kutatás során termésretesen elsbsOl'ban ásut, villát, vagy más hasonló 8zer~uimot, vagy 8zerszánlllyelet keresett, de eredménytelenül. Az itt esz.közölt kikérderesek sem vezet tek eredményre. Mindössze a konyhában talált a járör egy régi katonai zubbony t és nadrágo t, amelyen Janzer tiszthelyettes tüzetes megviz.sgálás után alaposan kimo,ott \'érnyomoka,t vélt felfedezui. Ezt a két ruhadarabot öri· zetbe is vette. A lakás felnyitására elöbÍ\Tott ko,ács termé.~zete sen érdeklödéssel uéz.te a történteket s közben Jiinzer tiszthelyettes be~zélgetésbe elegyede!J1. vele. A kováe>elmesélte, hogy a, meggyilkolt Orsmg Xagy )lihályt jól ismerte, mert éppen az eset megtörtéllte elött ket· három héttel járt nála egy kétágú. igen erő' YM\-illával I; azt vele lkiegyenesíitet,te . .Anúg a ko\'ác., a villát egyenesítette, Orsuig Nagy lIlihál~' elmondott'-l neki. hogy most választotJták llleg csősznek s a ,-iUúra mint csösznek lesz szüksége, az.z.al fog majd kerülöútakru járni. Akkor még a villának nyele nam "olt, u ,értett azt mondotta, hogy nyelet JlIajd Ő fog abba készítt'lli. Hogy aztán a sertebl II dllába készitt,t t-t> n~-elet \'agr sem, U71t nem tudja. , Ebben a pillanatban fordult hll II kapun a ha:wtérő Hugyik J óz,sefné. _ No. majd llIegmondja nekünk a menyec"ke. hog)' milyen n~'elet k<\.,;zítt>tt az öreg a kt:'tágú \'illába ,zóIHot,la Illeg Janzl'r [j,zlhely('lte' II b"I"".:; }{ug'y'ikllt:'t. A hatás vúraUun é~ meglt'])':; \'olt. Hu;!'yikné dadogva adta meg a nU ",'zt, hog\' <'gr .. U"lal .. akúol'úból. Jiinz.el' tiszlhelyett,>s azonnal é'ZI~\l'lll' " h:lI<Í~t s g')'or~!lll az as.' zouy eIt! I"rtotta a \~rn.)""(\'\no, katon,,' ",ubbolwt es nudragol, hog)' h"t ~z,'k nllk' .\lo n,,~\ny nem birt szóhoz jutni. n~·.g-n~ nzutún kiny\lJ,th.'. h,)~y azok II férj" hétközuupi ruhúi. Jiinz(lo,j' ti"i7.t,hl\ly(·t h\s ll u-A'~ ikth.:"t tl-rm~· ... l.dt.\.... t\l\ nl.4'\\~ nni újru öl'izt'tbe ,\·tll s Yi,s:-;;{.nk~"'l;t'lt.· .~\1',,\.).r ... t'\\• .A t~)l\hi "",,(ílll múl' 11\11/!'ittúl IlIt'Ut. \ k'H',uh ,1"lg'\\k h'l
",X) ..
1
,",ll"
túrÍlsll és It \'~I' U~ omo . . . l'\llw .d:\I·ahn~ 1yllH\ltat':'h~\. th' 11Il~g' t~g'Ylwhúny Üg'~·l\ ... \~tl itdt.\Zt"'t,t .k t.\\"\l',. . . .. \lt~,,~ l'l'"-,, ti~~ Nn).!)' ~ l \lIúbIH~ l..... 11 \tg;~ik tln,·... '.. lth\ UH.'g:h)}",- t .... uh\rtl"k
\ ..'. h"ln n ,,~rtdh-i \\\lg' ~í\., .l,·,z"'t' iíliilll' Ug',IOII:l \11" \ i 111\ \ 111. lh,Y:í).!' ~ag~ \lih,lb l~'~ 1I,1l'!.!'1I10 1~,I~)tt;! , :I 'pl" .I/: l'\'j t (,k h 11\ YI'f. " azt I·g~. llug') Ikm'\',ll klkuldott. ,I ll.!"') I ,'>!Y h\lr'::"1\~:\\ "l"'11Ih,,\ "k, b k"\'It ~tll', A !ll'JIZ,'1I tohh \ l·l·f,,1! \l,1t \:i!hn!n. .. .... 1\'l'lII'''?'''!t'.;, Il<';':~ ,lIuillt II \l'n'", l'uhúl, dc kulollo 't'll a 1"'u7,1 Illl>!Y ik .],I/.... "t'1I1·k t'1,1U III t a t.l:ik, alIIlak ,U,'1ll \'"l! J1Iill' mit 1,'UI1I1\ lll' k,'Ih'1t i"IIH'l'nie :1. e~L'JekU1CHY(.
Fl':"
1!I27 lIprilitl l.
CSENDÓRSÉOI LAPOK
l\ Il'i
i>.:·\ :\7~1I I,llls;úúl1':t
.... 'lt\l ...~·
l\rtéklt"h'll'
,i1\lJCIl\:lO, hog'Y az ,l'g'ycbkoui ;,,,t..\hk (..\ ... t~ nnliYf~l. il sériill"~l}ck egy
l'\".-'A\~ .1 .... l\l'tl't.tt.\H l'jtt't1tl\ az t"g:e-.5Z nYOn~01.K1S rula.U Hlllg'ún:tl '~ll'II'II:l " a;!;! lll"gmotoui":l nlkmlm, 'l 7.llh:1ll HU~'i k l'g'e-",Zl'n C'1~?ga(pw~o m~gy~;,~ znl:it :ldt~l. 1lIIll,IYlIl'k jll'rsZC az ors UgYIS utaUl1.J.llt \'llinn. d.' ,"\Z,'k n ull'l,nillHpít.l"ok mindeJle$etre huzamo""bh idlit "ettek \'olna igénybe, Egyéb kt"n t Hngyik .1 tÍz"ef cse-lekményéi a kÖI'etk~úik"ppt'n iSIDe-rte be: , , :\ t'Jt'yl.'l. PÚ I I Ioná nil, a ki n s!,l't>€'t t qrszul? ~ alfY hlihálntak mo~tohaláJlya, ]923 "ktoher 9-en kolLozorIL nl. np.,isa húzúhn. egy azelőtt, de összekö,uöw:ödésük ulún .kü IÖn(k.eal. apósúna,k €,l'őSmOIinthogy a cselekményt mind a hárma.n beigmerték, mind a hármukat elfogták és gyHkossáo''''al párosult rablás metve felbujtás miatt 1923 okt6ber 2l-én pestvidéki kiráJlyi üg)Tészségmek átadták. A királyi törvényszék az 1924 május 12-én meO'tartott főtárgyaJáson az előre megfontolt szál\dék~L ~em látta ;kellően bebizonyítottnak, úgysziJlJtén a rab~a.st sem látt~ be~izo?yítoi.tn.ak, m~rt Hugyik a saját, l~etve a esalad penzet ve~e e~ a serte! től, az pedig reá nezye 'Il~m. volt Idegen mgo dolog, erert HUg)'ikot ~ak;. szandekos emberölés büntettében mondotta ki bl!no..;n~k s 5 évi fegyháza ítélte, Ország Nagy Miliálynet. ~ed!,g.f~Imente~. A királYi í,iélőLábla Hugyik bűn t~t~. ' €IV!. f~gyhazra emelte fel s CI.6t az ítélete! a kJraln KlITla JS helybenha"cryta, É;d~kes"hogy a védelem Hugyik József teljes fel~ente;;ep k~r~!l annak, alapján, hogy Hug-yik II bels~e::esét .kesoh}~ odamodosította, hogy a bOrJláz előt,t ~~o,a,al?s~~t::~zoUblkoz~.t lS az ői III !egtá III U d ta s Ő ö,n\édelemb0.1 ~,totie a~on. ~:ű~ a védekezést aoonban az on-os~zakerto l/l. feJseb !ll'anyával és Janzer titimbelYe~tes ntindplll'e kiterjC'dő ' ré!o;zletes vallomiLsával megdontötték. . A n-s:?mozá~ .későbLi folyamán megállapítást nYC'l't ~~gk, .JaJlZl'l· thztlll·lye(.(es kÖYl'tkPztetései helyesPk
Jlyollloz;,.',,;rL a kPl·ülol.1 PUJ'!l.n()"ll()k~óg cl y iirg-y t í H'lJtlll'b "tll'H ~zaka.~zpn rn 11 rgllOkol, ,liinzfll' Múl'!oll ti"zth(>lynttf's, túpif,sz"lpi iil'sJHll'anf'SlIoko(, Farkas MúlYflS !i~zt ,hplyPitl}"t. Biri .Jl1I11'S 0S Biró ItI1rl' IÖI'ZSŐIUllC'stel'ekpt Pos ,rp,g'iil Bátori I,,!jos ÖI'lIll>s!l'ri 1licfl,i rő okira,(t,nl ,l átta el. fGZt'lll.
[I
l"Z"lI t kl'rp~zt,j
Az ítélelek s)'Jől'C'ge
II
kiivoLkezö:
A p~stvitléki kiT. törvÍ>nytsWklől, mint hüntelőbír6sagt,,1. B. IV. 15.777/1923-15. SZÚ.lU . A magyar áJJ.a.m nervéb"nl A pP.t vidéki kir. törvényszék, mint bilntetöbír6ság gyHkos"ág PS rablás büntette nuatt Hllgyik Jówef és társa fll,len a kir. ügyészségnek 7387/1924. kii. sZÍl.mú vádíratában foglalt vád felett Nagy Imre kir. tönénys'Zékli. tanácselnök mint ..lnök, dr. Neubergel' Aladár kir. ilklötáblai bíró és L!lltnberg Fel'enl, kir. törvényszéki biró, ,alnmint dr, Zsolnay Imre kir. törvényszéki joggyakornok lllint jegyzőkönyvvezető résztvMelével, dr. F.iscber Ede kir. ügyésU!é~i alelnöknek mint köz. vádlónak, a szabadlábon és előzetes letartóztatásban levő vádlott.aknak és M. Damsa Valér budap~sti és dr. Pinkovics Féter nagykátai ügyvédeknek mint védőknek jelenlétében Budapest~n, 1924. évi május hó 12. napján megltal'tott nyilvános főtárgyalás ,al::tpján ,a. vátJ. és ·a védelem meghallgaLá.sa után meghozta a következő ítéletet: Hugyik Józse.f vádlott, 23 éves, ref. V1alI.ásÚ, tápiószentmártoni születésű, tápiószelei lakos, magyar állampolgár, nős, 1 gyermek atyja, vagyontalan földmives, 2 elemit végzett, katOIlJai SZOlgálatot te>ljesHett, bűnlls ,a Btk. 279. §-ába ütköző és ezen §. S'Zerint minő· sülő szándékos emberÖolés biintettében, amelyet úgy követeti el, hogy 1923. évi oIDtóbGr hó 15-l'ől 16-ra virnadó éjjel Tápió· s7-elén a. tápiószelei határban, Ország Nagy :Mihályt, VonnúJ! Islván borbáza előtt szándékosan, de előre megfontolt s-hán· dék nélkül mevezett fejére mért vasvilla ütésekkel megöJte. A kir. törvénYS'lék ezért: vádlottat n Btk. 279. és 289. §- a alapján 5 (Öl) évi fegyházra mint rőbüutetésre, továbua 10 (tíz) évi hivatalvesztésre mint mellékbÜlltetésre ítéli. A szabadságvesztés büntetésből a vádlott előzetes letartó7Jt.a· tásával ~ Btk. 94. §-a alapján 6 (hat) hónapot kátöUliottnek vesz. A s.zabadságves7Jtés büntelést megkezdésoéne.k napjától. a hivatal ves7Jtést a sz.~badSiágve'7Jtés büntetésmék, vagy a szabauságvesztés elévi.ilés6nek befejefnésétöl kell .számitani. A vádlott a Bp. 480. és 481. §-'" értelmében köteles ,az eddig felmeliilt büniigyi költség fejében 990.440 koronát és az ezu tán. felmerülő bünügyi költséget az államki,n cstárnak megtérit.eni. A kir. törvényszél, a pestvitlékli kir. törvényszék bönjelnyilvántarl.ási jegyzék 792/1923. SZ. alat.t. bünjelkéllt önött 1 tölgyfa bot, 4 akácfa szilánkot, l db. kétágú vasvillát megsrunmisitenl, 1 katona bl·icscsznadrágot. és z:ubbonyt Hugyik ,Jó7JSef yádlott részér;> kiadni s a pes.tvidékli kír. törvényszék elnöki letélnapló 1120/1923. sz. alatt bünjelként 278.242 koronát Ors7--ág N agy Mihály örököseinek leendő kiszolgaItatás végett Pk. 3280/1923. számra hivatkozva a nagykátai kir. járásbiróságnak mint hagyatéki biróságnaJr megküldeni rendoli az ítélet jogeröre emelkedése után, egyben felhívja Hugyik Józsefet, hogy a bünjelet {'zen Hérat jogtlrőre emelkedése u.tán 15 n!liPon belül vegye át. A kir. törvényszék Hugyik J ómer vádlottat a Bt.k. 344. §-ba ütköző rablás bün, tettének vádja. alól a Bp. 326. ~. l. pontja alapján felmenti. A kir. tÖl'vényszék özv. Ország Nagy Mihályné, szül. Ker&kes Mária, 47 éves, r. k. vallású, tápiógyörgyei sziiletésű, tápió. szelei lakos, özv., 4 gy{'rmE>k allyja, néani v;agyonnal bIró, 3 elemit végzett földműYes, magyar állampolgár, vádlottal a Btk. 278. §-ban meghatáJ.'ozott gyilko»ság büntettében ",aló, " B tk, 69. §. SZe'1Ú1lt biinsegédi bűnréSzesség miatt emel t vád alól, a Bp. ~6. §. 2. pontja., a Btk. 344. §. és 69. §. 2. p. meg. határozott rablás büntettkhen "a.ló bűnsegédi bűnrészesség miatt emel t vádja alól peu ig a Bp. 326. §. 1. pontja alapjú,n felmenti. Indokolás: A kir. ügy~sz vádat emelt L Hugyil; József ellen a Etk. 279. §-aoutl l>leg1határozott gyli.lkossá.g ';'5 a Btk. 314. §-ában meghatározott rablás büntette ruatt mert a vád sze.riut Hu,gyik Józoof 19'23. évi október íttó H-~n Tápiószelén az a'IJyósánál, 01'SlLá,g Nagy MiIJ,á,lynénM fOtlyt.atott mcO'bes7Iélés utá.n Ország Nagy l\Lihály megÖilését e,llb.atá'ro~va, e:l az ,ellb;atál'ozái>áJt 1923. évi október hó IG-án Végre is hajlotta, aml'dőn OrS71ág Nagy Mihályt a tilipiós'Zelei határb3.ll Vonnúk JÓl,rá.n b<>IÜl'áza elött fek",ő, aavó áJ'lapotában va.svilla-ütéspk kel clőre. me~fontolt s--t.ándéklból ll1eogöHe s ugyanaK;!;:or Ország Nsza·kkal 117.l>1l Cél~l vette el. hogy azt jogt.nJamul elt,ulajdOnltsn. IL Oz,-, Orszag Nagy hlihályn6, szU\. Kl'rekl"S ~Iál'ia "llen" Btk. 27s.
1!)27 április 1.
...
CSENDÓRSÉGI L.... POK
§-ában meghaLározott gYl1kosság és " BLl< 344 § áb halárowLt ra'blág biin.le(te miatt mInt la B'Lk 28"" megrint lliinsegédi lbii'll:Vé.s~es ellcm, a VláidJ.rat sz""i'nt' If" Jó~ ..fnek. fenti rt ocselekményét nándélrosan eJŐlilnát átvett és adÓ'lságai tf bü"őssé.,mM réS'lJben elismerte és előad la. hogy 1923. ev oszén fcleség,í,'eL Pál Szalhó I1<mával ennek M"sanyjáJbQz ~ltJözött., ak, második uIéival, Or.szág Nagy Alihálylya.! oblt. 'ádlott anyósáLó1 l\Jllekelt gyakran há>ntalmazz.a " • őloe1 elüú a ilHl",tól, hol<>!t nekik ...bhoz Jussuk van és a", egész (,"ial:áJdl ",T~gyon, tlnICJly nagyrészt Ország Nagy MLhá1:,:"itéé és gy<,,,,mekéé, jÖ'YoOelmei.t önmag.ának óhajlja megtarta.n.i és al>l>ól a családnak mit sem ad. Előadta továl>bá, hogy Ország }/agy Mihály rolyton azzal gyan,usitotta őt, hogy vádl"tt az elhunyt ikukOTlcájá>v.a1 eteti saját ,dlszn.aját és hogy 1923. október 13-<áJn ittas álJa'T>O'Lt13Dl 'Ves~edést kerMlott feles&gével és "nllek agg anyjálvaJ., "".eket bá:nta.lmazta és a házból vasvjllúval és egy d'e.iŐSl1JékokeJbántaJmlazv.... JdJrergette, llogyezek kénytelenek volt&k a iházon kivül háJnl. Mindezt V'ádlolt csak másna,!> lk.isbrte a])ÓSá1., akli csősz ,"olt, keTÜlő útjára Elindulás előlt máT nagymenJllyiElégü ,boort Htak odaham és jgy meglcllet&.en italos állapolban jn'dllll.a>k úllnak. VádlQtt egy vas";lláJt, sé-rteti pedig cgy bllllkól velt magához. Este II órakoT újból hM;nIértek és egy lopóval teU hort it tak. amitől aunyira lel'ésZi?g-edLea<, hogy aUg tudLak lábon allarni, ennek da<>ára ismétellen elindulilak looa-iUlő útra és cs",k Yonnák Illés pl>ésbáUI mellett pjheJlJtek meg a s"",lmán, ah<>l beS'Iklgetni kezdtek. OrSLá!l" Nagy ,Mili"ly tteleségH és Ml.yósát szMta és midőn vadlott eMkel voédelmébe a'karln venni., apósa iel"'1)ta a "",,,'iHát é< ""':hel yádlollM meg ak .. nta ütni, vádl<>tt azonban azt kikap,'u ke",~i>öl, aJpósát 1efiitötbe, majd" zsebéből kJvetle a .. oda :ny-itolt á1Japobba "]he~Ye:7."t, t ~,k>;kái s awal a])Ósát llyakán és haoún Hj,bib helyril] illH"gSZÚTWl, ezmLán elájult, nlajd midőn magához tél·t, lVette J<.i apósa mellényének ..""Mből " lJeD7Jt és l·ejtett. el oda'hao.a., n",hogy arz.t más ..lv'hesse. Végül azwl yédck'I'2e,tI, hQgy a:JJért volL kán;y1Je!en .apósát súJyosanhánlalmazni, nl""1 atlól d'i>11., I)ogy "Ilen'knő esetben az üti őt agyon. "ádIott e V'édpke'Zésél a főtál1gY"lás adatai réS7Jben megcáJ'oljAk és "lő· :1odásával Sl",,"ben 'a ik,ir. törvénys1JéJk a kővctke7,ö t.'nyálláM áU.:píltia m"g: ,A rütárgyalúson k'iij,allgalolt P.á.l Swh6 IsI ni.lI. Hajnal AU'l1rás, CLI'ro. ,'>amn 66 ;Papp János talluk va,l,IQlIHís;\· 1161 ikíitJüni1c, hogy az e111Unyt O-ns?ág Nagy MUlály iszákos, veS'Wk<,it III háztól. IDely il'elesége haszonélvewlével le"llelvl'. 1eleség" gyermekeinek tl.l1aj<1Quál ké])e,"te, WI>l> izben "Iküldötte. tE.,.el S'hemben Hugyjk ,Józsefet mi'nl ""jH 6zerettl>, ViS?JOnt ez utóbbit ;,g>en elke&!l'ítette "pó.analk családjával "7R'1'I"ben való rossz olJálDúsmódja. 1923. évi <>klóber 11Ó 15-,;n vilil loll apósaval kPI-iilő úlra indlllt, mintún előzőleg jó""káu Hlak horl majd este 10 ór:a tájban hazaj(.ivG. l1jból ,ittak és az.után me.ntek csak az ájjeli keTÜlésre. A V<>nllfák.oJ'élc présház elől t " ,k ót ,l11.,,<1t 'b ; némileg ittas ember II szulmlÍm ledőlt ralatozolt, majd Or.:z:ág 1\a&'Y Mjl).áJy 01 i. aludl. V.dlott, nkl nyj1rváu már tÖbbs1;ör gondolkowt.t awn, hogy. li'lleiue 10 .csa Jádjll]tUt111 1e,'ö áldatbHl v~szonyt iI'Ilcghz,Üntetnl., ckkol: . IHUIS ' fővel látva a kinalkow alkalmal, elbatározla, hog)' apo","1 (,1t.eS?Ji Jáb alól és e .szándé1cát nyolh'ban végre is hajtoHII. 11Jl-1f:>,I111yH*J) azt ·wlvó 11f'lY7..etbell vlJ/oivinúvu1 megütöt.tx>. lIlu~d 7~blcésév(..J. tühhszijr n1eg87iúrl-a, anw]y sé-riilé''''('k okoztiJ.k Ország Nagy Mihály halálut. i.., midő" ennek heMHóTól meJ( győzödiit1. vett.e. mngúijlo-z. l.U})ÓfW 7..';~hóhő1 1HZ c.~npl volt p(> II II .'h vilLa baZil unyót;.áhlO'Z. Vádlott 111118 vl-'d(lk(,7~ .. tiP, h~g~' u.pós l l.wnll.LDl..!1' tÖl"\'óu)"I'l7kkl OI'VO-; plöndlll.
,,;,,1l1.
•
69 §
"':í"k
ó':
llo.gy fl"Z elhlllly1 a f..él~iil~wlket hnnyuUreJt.vő ú-UuJl~th~1If1 I~Ud)h.l , IIrui lUég-WJ..wpfLllUL(, II kp.niil~~~k irányából, toviihhJJ lI~I~~ú.1ln.1l1 tollo,ll(.Hn' II ]Hlltl,y,,!i'u j·1D1.lí d111nkudlttl lIyt)JlhUl IHWI lulNzldlnlc
169
Ezt erősíti meg .Ja.nzer .lIárton c,,Ioj.endőrlibz,lhply<.·tv-.;
3f1!.a,
\'al-
lool1á;;" iR, I,Ogy a hol1tcsLet a csat.olt rén)-k.;pen látható álla.
1lclhan lulálták, balkewvel feltámaszlva, mig jobbkezével ~a·bátja. zse.bMle ny:ulv.a, ami szintén .arra mutat, hog,\" őt alvó, J lletv~ fek'vő 'h elyzetJben érte .az első ütés és nem ő volt a M.madó. V églU emeJlett s7hl vádlQtt ama előadása, hogy ij 7.sebla megölését, ""nj t azután igtt il)'ként m"""á.llapított telbc ki,mecrili a mán'dákos emberölés bü.ntetlkn"k tényáJlad~ki ('·lem1eil, miért L., őt elfue.n ,bűnösnek kellett kimondani ~.; J.iinőssége fokáboz mél>ten büntetni. A ,büutet",; kiszabásánál súlyosító kÖl'ülményül mérlegelte a lk ir. törvéllys";k vádJotl brntaJHúsái., viszont 611yhítJö kJijl'iilményként mérlegelt. vádlott l>i\.ntetlen előéletJét, az eikÖ'Vetéskmoj fiatal kor.á.t (22 ,,"e3) , borlói fel'heviilt álla])OlJát, a kir. ~<;rvényS7,é1ti orvos",k álilai meglálJapítotl és n \bjróság által Js éS7ilelt alacsony intenektll.át, a st1liP4ditással 11.tárOS szell..,,; korlátoltságát, hogy az ~I'hunyt ,,~aládj.ával igen rOI;S"m1 bánt, ezeknek m.g a sajál vagyollJuk
jövoorelnnJét sem
aika:rta kia.drLi,
JW.nem
J1Jaganak
lurtolta meg, ~eleségét. saj.á.t hámlól üldözte el, ....égül belege, \'01 bát (la foghoobanLu ool"ul<>sis eHeon ke"" 1t~tN<) s mi ndezek.-t oly számo.ak""k 66 nyomatékosa'knak találta, hogy a hüntcI(.s .k.iS'llalhásá:ná.l a 'B~ 92. §-áJt alkalmazLa. A kir. Wrvenyswk a 'Vád tól eltéroon nem látta vádlott tettében a gyilkoS6ág ismérvét: a pra€lllleditatiót. Ugya.nis a vádlott elhatározásába'll a kir. töl1vénysúk nem és;ol.,]te a7",," nyug"dtabb megl'ont<>UiEt, mellyel a bett kJiJv!t és áldozata k'üzötl "enn a k<>rábbi jdőből nem állott !e.ul1 oly határozottabb c,JJ~nséges 'V'isoony, sem a 1eLt elk,iwlése idei"'ben nem nlPrüH fel kő",lük <>ly uja'hb ok, mely a gyilkos..ág .lélektani indokair~ kÜ1JVeUemiil vezet.hetne, c.<:1a.kis az.t a kü,'C'tkeztetést 'vonhatJa] le, mi,k" nt vMl"tl a bol1ital él"""",te ff)lyláll oly k<,délyjzgatottságha jött. ID..ly feleleovenitvén Clml~kM.e tében "",jádjának a'Z elllunyt általi•.o;()'KsZicl}'i h á.n hl,lm a.7..ásá t, alkalmas volt ft.~l éhrt:lSzleni fbemle az ölésl !3'Zándékct, k üH)1.1 ös tekintettel. llO~r l'l're az elmeol'yosi swkél'tö véleménye .I;zennt n. .szeszes ital fogyasztása esetén nagy haj1amosságg.a1 le-; bír. ?\f em \~áHozt~ll ooon ."'Z a lÜilm{,ny ""'"" hogy Vládlolt a CS>elldŐl'ök előtt 0.i~nlert(· az előre megfontolt szándék fennforgásút. lUert ezl Vládlolt az első bí rr6i IkTifhallga.túsnál nYOlJ1l'blaru viss7.:l'\"oula ~~..s a~zal Y~deklczett, bogy ezt a YIl'l lomást il csE>ndörök \, (I,r~ . . í'l
csikartAk kl be.J()1e. A rablás l,únl.. tt.'n ..k n yádja n.1ól d.dlol' [ol'rne.nLenbi swnd,,"k uyilván <.-....ak .a'kkor ro~amzoLt DH."!t :'l~yúl:an. núdő'n lált:l. ho~n áldozata me-g'lmJt s így a rahl·ás is.mél'y('it kép('zö !~1"Ö S ZJlJt Dem forog r~nn, de n<'m i'111(\\~H,lö , f~l vádl<>1:! tell"ool1 a.7, eilul"j· rlonít.á.".i swndfJk srou, me-rt ltz a}>Ó....;a 'Z.... t~l'ttÍr,;ből ki\"of' tt ~Jl! an.y6sá.t és ('..11.n{'''k csahWj.á.t i H('tv~n !JTI<'g. l'u"kkál'ú.r.;l k...'lle: t '"OlDa azL erl,t.u]ajdOTút.nni. Hl1g)'ik .T61"se.f .azonba.n n~i"omhan n t1ört.énbelk utálTl je-lenlC'ttc- ~ 1)énz, (>lf\·~ te. lét onyó ...ill[lkl·~ az ('~.. 'Z e;a'){,dnak • .amj:ből llyilv-<.Ín!Vuló, hogy nzt ~1tlllajdonítani n~mv()1t RZú,ndJékálbau. II. OI"S1..:tg Nagy }'lihálynlitllzn.:lta bí'l1l()sségét. és eI1őndfn., hogy férje vel .... ig'{'n r&-;~111 bánt. lI~m· ('sak saját jö\rooeltneil kiiltötlp ('I. ltaTwU1 :\ f ...~l()"t'.gl~ gazda Flágtáua"k j(jyedeluleit sem akart.a ('nnek kinrlni ~S g:~'-l~rnh~k,,,,jl. valarml II t v.údlotst ll.nyjál folyton e,lii!döz,t..." a húztól. .\'}}l ":I'umhan tngadta. bog~~ férje mc·gü1('I~s.eb(Wn bármi l~."'Z,' b h'lt VQILllll, ibi ti?~i előzőleg tudta. volna, '''~g iil ~J.bJ\ll"l"tt'. húgy n HllIgyi·k .JÓzser iLlhoJ baza)\owti Jlt~nzbol 23,UOO koronat n1l'~ t.alI'iott. és ahh61 ré.rjé\"el 'kd7AlR torto7....i,:'Jt ri7.tiUl' ki. ..:\ kit'. hir' \'énys7l&k ('7.1. LL vádlot t.a l mindkét \'id .nlól f,'lnh'ntt.'lh\ 1lll'I't nzl, hogy vún<, az \\)!'~,,'UI\lI hizonylLék Y(IIjéJl'l..'k It ('.sl'· Ill1ih"'~ ('Wt ti lwhlll('l't) ,·a!1~\llW~;~. IlH'b""{'!1 .az.n ~}1il'ÓAAg ~Iöt·t nyomhnn Y~sü'''1'''f\ttl .. ('lot a hlr.k :1\\>'111 It'killtl\tl(> olyannak, :tll"'):>. IH:\ 1'1I ..,....dulú il\~ll't nlnpjólll c:.7,olgi.Hhntnn, \ 1~\hlü .. i""llh·'\'\',·\L . . , '~,\ f~"ZlpltJt.~ nl.dlollt tt'ttM"{,<1I II kir. IÖ1~\\" ny,... ;tI'k. m(\!'! nhJhllt tahh:.tt\ .'1 tlld~lthllll Yl~t", úl a~ "lhunyt r\il'j,"Wl t,h"tt 1".\.1\1. ('.ltY 1'\'''':4\1. hllgyaz (it Jlh·,tt mrJt, mini (tnwly i)......7~Jt l"aju1 fiH'd jl"lh'k ~\tll.ö\ dt~kll 6,.,. llO.ll), ő (' ))(\D'Zl III i ndl'1l t'S{,t l'{\ Jt)t..~7.t'nh\n ha:-.z.w.tlJOl rt'l II .Ntl"jl\\'t'l k.(j7Ai~ .nd~ . . . ág t.(\l'l<"'7.II\ . . t~\'('~ . \ 7. tI,'·\t·t Wllh, l't\l\tl.t\l 1"'-[;,"1-1('1 III .ft'lhiv.,ll llirYI"ny ... za"k:1 .... lü'koll 1\1:lp1tIIl~I'" 1\lhtllh'· ... t,