«
Íil35. m árcius i.
%
IIL é vlo lya in . 12. tsÁ ni.
■i
$IE N f ANTAL%fSm M e g je le n ik jú liu s és augusztus kivételével havonta kétszer. S zerkesztőség és k ia d ó h iv a ta l: Pépa, Ferencesek.
S
Előfizetési é r : félévre 40 f. egész évre 80 í.
Győzhetetlen, verhetetlen. Ragyogóan sütött a nap a tengerpar tok felett. Csakíjgy szikrázott bele a nagy víz sima tükre ! A meleg levegőt erős ber regés rázta meg. A magasban feltűnt a liatafmas gépmadár. A várakozó néptömeg (izezrei féktelen lelkesedésbe íöríek ki. A leghíresebb portugál pilóta megérkezett. Huszonötezer mérföldet röpült á t! Szépen, elegánsan lesiklik a csodálatos gép, aztán a rajongó honfitársak megpillantják a hős repülőt, H. Cruz-t. És, de nézd, valami meg csillan kezében csodaszép, szikrázó ragyo gással. Mi az? M indig magával hordozta — most a zúgó embertömeg előtt előveszi, megcsókolja — , az aranykeresztet. Győzhetetlen, verhetetlen jel a szent kereszt! És neked nem mondana semmit Krisztus keresztfája ? Egy másik látomást látok. Két munkás megy el, amint gyárból jönnek, a kereszt elött. Dühöng a rettene tes hózivatar. Befödte egészen a kökeresztét. Az egyik megemeli kalapját a kereszt
elött, amint illik. A másik röhögve magya rázza, hogy úgy tűnik el a kereszt igézete, mint ahogyan egészen befödte a hó. El feledik az emberek! Kegyetlen szélroham kapaszkodott erre mindkettőjük kabátjába és egy pillantásra lesöpörte a keresztről a havat. Előttük állt diadalmasan a zúgó vi har közepette a kereszt, az a nagy, szép kereszt! „Minden emberi erőlködés, üldöz tetés ellenére igy áll a kereszt örökre, ba rátom “ — búcsúzott a gonosz társtól a hivő, bátor férfi. Győzhetetlen, verhetetlen jel a szent kereszt! És te nem tudnád, hogy népek pusztultak cl, országok tűntek el — csak a kereszt áll a mi vigaszunkra? Hát te nem tudnád, hogy még a haldokló is két kézzel szorongatja, csókolgatja a keresztet? És te nem csókolnád szent tisztelettel, szí ved szeretetével? Végre vége a duhaj farsangnak — itt a nagyböjt. A főoltár felelt látod minden templomban a keresztet. Légy a megfeszí-
I
tett bátor lovagja! A nagyböjii prédiká ciókra, a kereszt-üti ájtatosságra biztasd el hozzádtartozóidat. Mindenekelőtt te magad
suttogd el sokszor „A keresztfához md gyek, mert máshol nem találok nyugodal mat lelkemnek!"
„Csak alszik/' Akkor történt, amikor nagy vétség volt magyarnak lenni. AAindent gyűlölettel néztek, ami m a ^ a r s aki bátran megval lotta magyarságát, börtönbe került. Ez lett a sorsa Teleki Bianka gróf nőnek is. Dohos, penészes, földes pince cellába zárták. Legnagyobb kínzása az volt, hogy mindentől, még kedves rajzeszközei től is megfosztották, amivel lefoglalhatta volna magát. A grófnő azonban nem esett kétségbe. Cellája földjéből egy kiterített oroszlánt formált és ráírta a körm ével: „Csak alszik". Ellenségei megértették a
célzást. A kiterített oroszlán a magyar nemzet hősiességét, bátorságát jelentette, mely él, ha halottnak látszik is — csak alszik. Adjon mintát ez a szép történelmi példa a szenvedések, megpróbáltatások türelmes elviselésére. Bármilyen nehézsé gekkel kell is megküzdenünk, ott dombo rodik a lelkünk mélyén a szelíd, jóságos Istenarc, lát, tud mindent — csak vár. Nem tűnt el, itt van ™ csak vár. Várja, hogy megpróbáltatásunkat lelkünk javára for díthassa.
Farsangi szentségimádás. Olyan sokan megbántják most Szeniséges Szivedet; Jókedvükben elfelejtik, H ogy m i a szeretet.
Ne haragudj rá ju k édes, Irgalm as Jó -P á szto r! Helyettük most én imádlak Ezerszer, meg százszor.
Ahányat a szívem dobban, Annyiszor imádlak. — S hogy ne lásd a bűnt, a rosszat, Meleg szivem börtönébe — Jézusom — bezárlak.
R Szent és az űtonállő cigányok. Most 11-én lesz az évfordulója, hogy De Marillac Lujzát, az irgalmas nővérek alapító-főnöknőjét szentté avatta a Szentatya. Az ö életében olvassuk, hogy egyszer fiatal korában atyjával együtt á városba készült* Kocsin telték meg az utat. Egy erdőn kellett átmenniük. Az erdőben egész sereg szurtos kis cigánygyerek állta az útjukat. Pénzt adtak mindegyiknek. Luj zának, bár félt tőlük, igen tetszetlek a kis útonállók, különösen egy, aki szőke hajá val, kicsiségével kivált a többi közül. Azt meg is simogatta. Aztán tovább hajtattak. Este imába merülve térdelt Lujza imazsámolyán a szobájában. Míg ujjai a rózsa
90
fűzért morzsolták, tekintete a padlóra té vedt, melyen egy gyermekfej árnyéka ve tődött. Csakhamar előbújt a gyermek rej tekhelyéről, az ágy alól. Lujza felismerte benne a szőkehajú, erdei útonállót. Sírva mesélte el a gyermek, hogy gonosz társai parancsára bemászott az ablakon, elbújt, hogy majd kinyissa nekik az ajtót, ha jön nek rabolni. Lujza szánta a fiúcskát, de nem büntette meg, a lelkét akarta meg menteni. A kis fiú a szeretetet a nyakáról levett lánccal jutalmazta. A lánc nagy tit kot fedett fel. Egy szomorú szívű édes anya. kis fiát adta vissza, akit elraboltak csecsemőkorában.
Szent Rntal megelevenedett szobra Szkutaríban. A legutóbbi napokban Rómába uta zott Szkutari püspöke és érdekes bejelen tést tett. Hivatalosan közölte az egyházi főha tóságokkal, hogy a szkutari Jerencesek templomában levő Szent Antal szobor, melynek fényképét itt közöljük, 1934. jú nius hó 19-én csodá latos módon m egele venedett. Száz és száz em ber sze m e lá ttá ra e lö s z ö r a karjai közt le v ő k is Jézuskára emelte tekintetét, majd szeretettel nézett végig a templomban levőkön. Azóta mint az albániai ferencesek föelöljárója írja, a csodák hosszú sorozata folyik e szobor előtt. Nadue Márk Já nos nevű tíz esztendős béna fia, akit a szegény sorban levő édesapja a csodák hírére jó egy napi járóföldnyi távol ságról hátán vitt Szent Antal csodás szobrá hoz, útközben teljesen meggyógyult és gyalog ment haza.
olyan jó a szeme, mintha soha semmi baja nem történt volna. Arról is érkezik jelentés, hogy mikor erősen híre terjedt az új csodáknak, egy családapa három közveszélyes, dühöngő őrült gyermekét vitte a csodatevő Szent Antal szkutari szobrához. És a betegek, akik addig éjjel-nappal őrjöngő rohamokban szenvedtek, a litá n ia után adott áldás alatt elnémultak és azóta tel jesen egészségesek. Egy másik édesanya szintén teljesen és em beri számítás szerint gyógyíthatatlan vak gyermekét keddenként Szent Antal oltárához vezette. A második ked den ahogy ezt tette, gyermeke teljesen meg gyógyult és ma telje sen hibátlanul lát. Ilyen és ehhez ha sonló csodák egész so ráról érkezik tudósítás. És a nyomorékok el dobják a mankót, fel állnak és gyógyultan ^ tcmplo szobra. mot. A hitetlenek ujra hívőkké lesznek. A gazdagok Szent Antal oltáránál feláldozzák ékszereiket, leszedik gyűrűiket ujjaikról és odaadják ruhájukat, megmaradt pénzü ket a szegényeknek. Közben óriási töme gek zarándokolnak Szkutariba, Szent An tal szobrához és könyörögnek a csodatevő Szent hathatós égi közbenjárásáért mindenféle szükségükben és mint e felsorolt esetek és bizonyságok nmtatják, nem hiába.
S zen t A n ta l c s o d á la to s m ó d o n m e g e le ve -
A csoda hitelességét nedett bizonyítja Bounga Primusz, M iridita község plébánosa, a falu bírája és az egész nép. Egy mohamedán nő, aki már min den eszközt megpróbált, hogy vakonszületett fiát meggyógyittassa, elvitte fiát Szkutariba. Ott részt vett a Szent Antal-oltárnál mondott szentmisén, majd szenteltvizet kért a paptól és azzal mosta meg gyermeke szemét A fiú nyomban látott és most is s
91
Mitől félsz? Talán ti is ismeritek ezt a játé kot. Ketten játsszák. Egyik kérdez, a másik felel, — Voltál kertben ? — Voltam. Láttál farkast? — Láttam. — Féltél tőle ? — Nem. Aztán a kérdező a kezével legyezi a felelőt s ha az szemrebbenés nélkül állja, akkor igaz, amit mondott. Játék ez, gye rekek, de lehet nagyon komollyá, lelkiismeretvizsgálássá is tenni. Ketten játsszáto k: te, meg a Jézuska. Ö kérdez, te felelsz. Csakhogy ez egy kicsit másként hangzik. V^oltál kísértésben ?
Voltam. Kerülted a bünalkalmat? Kerültem. Féltél a bűntől ? Féltem, Hát még mitől féltél ? A szorgalomtól — bocsáss meg kis Jézus — , az engedelmességtől, az alá zatosságtól, a szeretetteljességtől, a szen vedéstől, mindentől, ami áldozatot kívánt tőlem. — M itől fogsz félni ? — Semmitől, Jézuskám, csak Te légy velem, Te segíts! Akkor a kis Jézus mé lyen a szemedbe néz. Ha állód az Ö tisíta, szent tekintetét, akkor őszinte volt az Ígé reted. Jaj, csak soha se kellene lesütnöd a szemedet Előtte . . .
R fogfájós Krisztus története. A bécsi Szent István dóm szentélyé orvost. Ez megvizsgálta, majd így szó lt: — Nem értem. A fogak teljesen épek, nek külső falán gyönyörű Krisztus-szobor áll. A megtépett, meggyalázott Jézust áb semmi hibát sem találok. S ez már a má rázolja s minden arcvonása nagy fájdal sodik eset. Az éjtszaka sürgősen hivattak egy beteghez, aki ugyanilyen állapotban mat árul el. Érdekes, ezt a szobrot „fogfájós Krisz- volt. S mikör a beteg címét is megmondta tus^'-nak nevezik s különösen a fájósfogú emberek szokták előtte kérni nagy biza az orvos, kiverte a hideg a fogfájóst. Az a barátja volt, akivel a szobornál tréfáltak. lommal a jó Isten segítségét. Sokáig izgatott ez az elnevezés, míg Eszébe jutott istenkáromlása. Be sem fejezhették még a vizitet, jött végre megtudtam a szobor történetét: Valamikor nagyon régen egy jó asz- a harmadik. Halálsáppadt v o lt; alig tudott szony friss virágokból kötött koszorút tett a félelemtől és a szörnyű fogfájástól mo e szobor fejére s hogy a szél a koronát tyogni : — Megvert bennünket az Isten, men le ne vigye, fehér kötényéből lehasított egy jünk, engeszteljük ki. sávot és azzal kötötte oda. Töredelmes szívvel térdeltek le mind Handabandázva ment haza éjjeli mu latozásából három fiatalember. Amint meg hárman a szobor előtt és remegő ajkakkal látták a szobrot, hangosan felnevettek és kérték a jó Isten bocsánatát. S íme, a ret tenetes fogfájás rögtön megszűnt. Isten-káromlóan igy kiabáltak: — Odanézz, a Jézusnak fáj a foga Azért, kis barátom, sohase tréfálj s ezért felkötötte az állát. Talán flastromot szent dolgokkal és ha pajtásaidat hallanád, hogy ilyesmit tesznek, mondd el nekik ezt is tett rá. Jót nevettek a tréfán és vidáman az igaz lürténetet. S ha nem akarnák el mentek haza. Egyszercsak az a fiatalember, hinni, mondd meg nekik, jöjjenek el Bécsbe aki a tréfát elkezdte, borzasztó fogfájást és nézzék meg, hogy már hosszú évszá érzett Nagy fájdalmában táncolt s mikor zadok óta, még ma is, mindig friss virág flastromot tett rá, még erősebb lett a fájás. koszorú van a „fogfájós Krisztus*' fején. Azok Reggelig kínlódott és akkor elhívta az kötik neki, akiket fájdalmaikban megsegít.
92
Én édes Pártfogóm.
t-:
Irta : BÓCZY JOLÁN. JÓ Szent Antal, szent Pártfogóm, Én mennyet jóakaróm, Hozzád eseng kicsi szívem, A ki mindig segitsz engem! A bűnt érted elkerülöm, Kísértésem is legyőzöm. Esdve kérlek maradj velem, Szeress nagyon — nagyon engem
Segítsd meg jó szüléimét, öyámolítsd kis őcsikémet; Ne hagyd el a szegényeket. Nyújtsd feléjük áldó kezed, Minden ember legyen boldog, Múljanak a földi gondok, S kezed drága hazám felett Űzze el a fellegekef,
T\ hittérítés hőse. Csodálatos az AnyaE nagyszerű gyara szentegyház terjedése. podás munkásai, a Szent Akkor, amikor Jézust lélek isten kegyelmének eszközei a misszionáriu a keresztre feszítették, há rom krisztushívö volt csu sok. Szent hitünk hősei pán : a Boldogságos Szűz, nek e gárdájából mutat egyet képünk. Bazyn szer Szent János apostol és Magdolna. Az Ur szenve zetes a lelkek iránt való dése láttán megtér Disszeretetböl már négy éve a sarkvidéki eszkimók kö más, a jobbik lator. A zött lakik. A Hitterjesztés csodajelek megtérítik Cor Kongregációja az Ősszel nelius pogány századost. utasította a „XI. Pius“ Majd Péter prédikációi misszióshajó kapitányát, nyomán először 3.000, hogy keresse fel ezt a később 5.000 ember lesz hős szerzetest sarkvidéki krisztushivő. Jézus szü magányában, lássa el éle letése után 100 évvel lemmel. orvossággal. A 500.000 keresztény éli a terv nem sikerült. A hajó földön. 1.000 év múlva kapitánya csak úgy tudná 50 m illióra emelkedett ez megközelíteni a derék a szám. 1880-ban 150 szerzetest, ha az előbb m illió katolikus volt. 1934a beláthatatlan jégmező ben pedig 400 m illió kön 400 mérföldet gyalo katolikust s z á m l á l t a k e golna a legközelebbi ha földön. Tehát ez utolsó B a z y n szerzetes. józható kikötőig. Ebben a 50 év alatt több hívövei gyarapodott az Egyház, mint az elmúlt hősies áldozatkészségben rejlik a katolikus hittérítők sikerénfík titka.. 18 évszázad alatt összesen.
93
^ singaral kis vértanú.
(1 1 )
y
Hogyan tudódik kí a titok a isidók ünnepén és mit test Abdu'l haragvó atyja
Mialatt a vendégek eképen beszél gettek egymásközt, Ascher atyja hallgatott és sötéten nézett maga elé. Ekkor néhányan a íiúhoz fordultak, aki csendesen, nyugodtan és kedvesen, ifjúságának teljes szépségében és bájában állt előttük. — Mondd meg tehát nekünk, kedves barátunk — szóltak Ascherhez — , mi az, amit mi nem tudunk? Szólj, hogy megtud juk azt, világosíts fel bennünket, kik min den szavadat lessük. A fiú így válaszolt; — Én öt láttam, öt, az Isten Bárá nyát, akit János a Jordán partján hirdetett, öt, kit atyáitok Jeruzsálemben, a béke vá rosában öltek meg. Az ö nevében keresztelkedtem meg; az ö tanításának igazságá ért kész vagyok meghalni. Nektek pedig megmondom, hogy tudjátok : ha nem tisz tultok meg az ö keresztségében, rátok száll atyáitok átka s bűne, az ártatlan vér, me lyet ök ontottak, amelyben megszabadultak az Őbenne hívő népek és elpusztultak, akik öt megfeszítették. Íme, előre meg mondottam nektek. Félre a fátyollal, mely szíveteket eltakarja, keresztelkedjetek meg s tisztákká legyetek! Amikor e szavakat mondotta, a harag sápadtsága jelent meg arcukon és nagyon felháborodtak. Lévi pedig, az atyja, nagy kést fogott az asztalról és kezdte fenni, az orrcimpája remegett és dúlt-fúlt haragjában. Amikor pedig a cselédség a hatalmas zajt meghallotta, amely a vendégek közt keletkezett, arra buzdították a fiút, hogy meneküljön és ki is szabadították, mert tudták, hogy elfogták és megölték volna. Atyja, Lévi pedig, akit elfutott a méreg, megkeményedett és elhidegült a szive, föl ugrott helyéről mint a sebzett vad. Csontos kezébe ragadta az élesre kifent kést és
94
szeme izzott mint a vadállaté az erdők sű rűjében és kereste a fiút és gyilkos szán dékkal üldözni kezdte, Abdu’l Masich pedig a mezőkre me nekült ki és kereste azt a helyet, ahol a ciprusok árnyékában a kút van, melynél megkeresztelték. Eközben lenyugodott a nap és be köszöntött a szombat, a zsidók szünnapja. És amint a nap éppen eltűnt a hegyek szélén és látta, hogy az öt üldöző atyja vad haragjában áll és késével már-már nyomában van és minden pillanatban el érheti. Abdu’l ekkor hátra fordult és tiszta, messzire elhangzó szóval kiáltotta: — Atyám, ha zsidó vagy, tartsd me a szombatot, állj meg és takard el késed élét. Ha Mózes tanítványa s a törvény szi gorú betartója vagy, miért terheled lelke det bűnnel, nem ügyelve a törvényre? Ha pedig a Messiásé vagy, mint én, ó, akkor ne mocskold be kezedet az ö szolgája vé rével ! Nem azért könyörgök kegyelemért, mintha nem lennék kész Krisztusért meg halni ; temiattad figyelmeztetlek, hogy ne légy gyermekednek elvetemült gyilkosa és ne vonj magadra még nagyobb átkot. Hasztalan, a fiú szava elhangzott, mint a galamb riadt szárnycsapkodása, melyet a vad sólyom üldöz a puszta helyen. Atyja méginkább felindult ezen szavakra és fo gait csikorgatta, mint a zsákmányra járó éhes oroszlán és hangosan ordított, mint az élesfogazatú vadállat, amely a legelésző fiatal gödölye vére után szomjazik. És ke serűséggel telt el és vad szidalmazásban tört ki. Abdu’l Masich ezalatt eltűnt atyja elöl, úgy hogy az szemeivel nem tudta követni. Azért nem mondott le az üldö zésről, hanem a sötétedő mezőn bolyongva tovább kereste. • (F o ly i köv.)
Kis levélszekrény. H is Testvéreim f Farsanx ulolsó napjaiban v a g y u n k . A v ilá g to m b o l, szinte őrjöng mémoré b a n . F é lre d o b va v a llé s t,* erkölcsöt, nem gon d o lv a m a g é va l iste n n e l sem, belem erül az élvezel szennyes tengerébe. A z U r Jézus az oltárról szo m o rú a n néz a m e g vá ltó it em beri nemre, a m e ly a z ő leg d rá g á b b vérét sem m ibe sem veszi és legszentebb szivé t ká ro m ko d á s o k k a l sérti. M e n jü n k , k is T e stvé rké im , ezekben a napokban le g a lá b b m i g ya kra n az édes Jézushoz,' hogy a v ilá g b ű n e ié rt m e g k é rle ljü k szent Szivét. B o ru l ja to k oda, kedves k is O lva só im , az o ltá r elé. A z U r Jézus az á rta tla n gyerm ekszívek im á já t szeretettel fogadja. S re n /e ssy C. N eved egész vé le tle n ü l k i m a ra d t a Szent A n ta l m egfejtői kö zü l. A zért csak k ü ld d be ezután is a megfejtést. K re s z H. K ív á n o m , hogy ezután is m inél tö b b h asznot m eríts k is la p u n k b ó l. Szent .Antal segítsen m eg I M . J. A lé le k m élységei az alapos le lkiism e re tvízsg á lá sn á l n y ila tk o z n a k meg. Ennek igen h a th a tó s eszköze a Jézus-nap. Bátran me re m á llíta n i, hogy az a kevés id ő , m elyet az ívek le lk iis m e re te s kitö lté sé re szánunk, ' nem vész k á rb a . A re jlvé n yfe jté sre vo n a tko zó la g sernmi k ifo g á s t sem ta lá lo k a b b a n , ha ezzel is meg
próbálkozol. Kellem es szórakozás As a m elleti találékonyságra tanít. Isten v e le d ! SehŐnherr L. Nagyon okosan teszed, ha két-két szám rejtvényeit együtt küldöd. A m ó ri g á rd a kedves leveleit nagy öröm m el olvastam . Csak dolgozzatok ezután is vidám kedvvel, fáradhatatlan b u z g a lo m m a l: az ered m ény nem m arad el. A n ag yaíű dt pajltiena^ gratulálok. Legtöbb megfejtés tőletek érkezik be. K ita rtá s !
A kilencedik szám keresztrejlvényének meg fejtése.
it tok ir onód menés imád ó l t e h e t k a s s a ob l á b r e r t s i k aba h i d 1 k a r e ivó magyarkultúra k e l s rak t óra k a s pék r zem r r o á r gágog r e t e k ab a g á r r opog r o n t iz l om ro
J u ta lm a k : J tá b la c s o k o lá d é : Pénzár Lajos (Bodvica). Bíasfeó M . : A Csodafeuő: Németh Ilo n k a (P ápa). E g y é v fo ly a m „S zent A n t a l " : Róza K ároly (Alpár), Adám Teréz (Ujkécske). Fél é v fo ly a m „S z e n t A n ta l"^ : Lepsényi M á ria (M ór). K irá ly Im re (Kerekdom b), Papp A nna (Nagyatád), V id á k Im re (H enész). B oda Géza (S zilsárkány). Z a m b ó M ária (Hegykő). Öívenkétbeddi á jta to s s á g : S zekeres Iré n (Jénosháza), V a d k e rti József (Pápa). Sinba F . : P áduai Szent A n ta l c s o d á i: Pollm ann M á ria (M ó r), V e rm e s Ilo n a (f^eves). T ize n h á ro m im á d s á g : H orváth Erzsébet (Szombalhely). H óbor J u lia n n a (N a g yka n izsa ), K ra usz A n n a (M ór). V iz k e le ty M ária (Pápa). Burién Ferenc (Sopron), Kalní János (U jké cske ). K iss L a jo s (Nagyatád). G íbizer László (Kispuszta), L íd icki Ferenc (M iskolc). Sebes tyén M á ria (M a re a ltő ). M ű vé szi Szent Ferenc-kép: Buderer Róza (Mór). Varga István (Békás). Nagy L a jo s (R á b a csa n a k), Pap Ferenc (Bodvica). Szentessy Géza (Pestújhely). Novák M argit (Henész). H o rv á th Ilo n a (Rfebacsécsény). M ű vé szi Szent A n ta l-k é p : H orváth M ária (Pápa). Bíró Ilona (Henész). D ie r A n ta l (Esztergom ). H o rvá th József (Szom bathely). Tóth Ferenc (Székesfehérvár), Szomolányi József (Zalaegerszeg). V ass M á ria (M a rca li). Perc Jucika (Szekszárd), N yirő Z ita (Nagykanizsa), F o rs in e r Rózsi (M ór). S ze n lfő ld i ró z s a fű z é r: H am m erm üller Nándor (Pápa). 2—2 drb. ceruza: K o v á c s József (N agyatád). R órsa A ndrás (Ujkécske). T ö r lő g u m i: A n ta l István (Kerekdomb). 4— 4 drb_ s z e n tk é p : B oszn ai M á ria (N agyatád). Farkas József. Szalai A n n a (Pápa). G ollvaid K ároly (Tolna), H e il Ilo n a (H eves). H o rvá th Ferenc. H orváth Islván (Henész). Kovács László (Pápa). K ozéri Lajos (B o d v ic a ). K re sz H e n rik (N ém etboly), Mészégető Jenő (Kéthely), Németh József (Ölvöskónyi). Schönh e rr L a jo s (M a g ya ró vá r). S tigelm áje r József (Sárszentm ihály), Kováts Sándor (Marealtő). 5—5 drb. e z e n tk é p : N ém eth Ferenc (H egykő). Rieder Róza (M ór). Faragó Pál (Kerekdomb). Szabó Zoltán. Stenger József, N ém eth József (Pápa), Takács Ferenc (Vérlesacsa), Bauer Erzsébet (Marealtő), Fücsek K á ro ly (B ogyoszló). Niessner A uguszta (Nagykanizsa). Laczkó Lajos (Ujkécske). Szulák Ferenc (Bod vica ), P a lk ó Ferenc (M esztegnyő), Fray Júlia (S w kszárd), Mezősi János (Nagyatád).
95
i. Keresztrejtvény. Közli
Ő abói'M i Boros Gyula.
(10 pOBt.)
V 7 rs rin f« s o ro k . 1. Helyhalározó s í ó . 4. Küzd. 6. K iriiK i szék. 9. Fővárosunk eg> ik r^ z e . I ! . Kártevő 13 íí^ e z H te i: időegység. 15. A megváltás ^elc. 17. V^issza • jelen nap. 18 Titkos katonai hirg>újlő. 20. Igen nag>'. 21. Az Eg> esült Állomok rövidilése. 22. Kérdönévmás (birtokos eaelbenV 24. Kél betűiét felcseréU*e : vallásrövidités 25. Jó vastag (könyvről mondják). 26. Kél szó járom : örökség. 28. Aláírás után olv’asható (nvomtatásokbanV 29. Mássalhangzó kir it\ 30. Kél szó: hajló' erÖ ; érzékszer\'. 33. Del-Am ejíka legnag>obb foK-ója. 35. Ri. 36. Hegedű-alkalréíiz. 37. H -val az elején : kövér disznó. 38- Személyes névmás. 39. Névelő. 40. Mocsári növény. 42. Sir. 43 . . . rnok : keg\eflen uralkodó. 44. Akadály. 46. Mutáló szó. 47. Elme. 49 IgekölÓ. 51. Női név. 52. Betegség. 53. Gyümölcs.
M e g fe jté si h a t á r i d ő : m á rc iu s 3 l
II 1« 0 ( n
10
11
Iá
14
1»
1' : i- i
li
II
te
ti
9í
19
f f
u
& sv SL> »1 —1
s:
I
I »
39»
4<
VI
«« 50
48
í.
M
41
bS
frt
Függőleges 90rx>k: I. Férfinév. 2. Vissza : tá«- a Üreg. 4 A szabó munkája. 5. Ilyen tolvaj is van. 6 Azonos mássalhangzók. 7. Dorgál. 8. Nem lúd beszélni 10. deó. 12. rzs. 14. Crmérlék 16, ei. 17. H íre* tokaji bor. 19. A pogányok megléritésére irányuló mozgalom. 21. Krisztus. 23 Kél •zb : feszílő eszköz: időszak. 24. V issza: belföldi. 25. Felvidéki folyó. 27. Tüskés disznó. 31. I ’y hiv>ák az októben vetést. 32. Ravasz állal. 33. Rész. 34. K val az e le jé n : időhatározó szó. 37. F ü zet 38. Évszak. 39a. Retesz. 41. Egyenletes. 43 L. 43. V . 45. ital. 47. Személyes névmás. 48. Állóvíz. 50 Hamis.
II. K is h itta n ó ra .
<*oponu
i. 2.
6
III. HtPttPtifiiny.
7
8
9
10
Közli : Herha A ntal. (10 f»onl)
1
2
3
5 ■*
Miiyen nappal kezdődik a nagyböjt? Hány színű miseruhál használ az Egyház ? 3. Melyik két vasárnapon lehet rózsaszínben misézni ? 4. Milyen Szent József ünnepekről tudtok 7
11
12
13
14
5. Melyek a tiltott idők ?
15* 16; 17 18 t
6. Mikor van a nag>bőjtben szigorti böjt 7
i Mtkor van a nag>bőjtben enyhitetl bŐjt ?
Elem isla <^vasóinklól nem kérjük a Keresztrejtoényt és a K tj /ii'ffanóra utolsó öl (6— 10.) kérdését Laptulaidonos és kiadó FelelAs szerkesztő
11 K U hittanóra. 1 H a nagy kárt okolunk vele. va^ ha szokássá válik. 2. Mindegy. 3 Nem. csak I. ha lálos bűnben vagyunk, t. Nem érvényes, f A m i kor a hilújonc keresztség előtt meghal, de szerelle volna felvenni a szentségei. 6. Keresztség és g>ónás. 7. Nem. 8. Ö lö l: Jézus Szent Nevé ről. Jézus Szentsége» Szivéről, a loretóí lilániát. Szent Józ-sefrő) és végül a Mindenszentek litániáját. 9 Nem. 10. A megyéspüspök.
A Scűz M á riá ró l neveseit Ferences Rendtcirtomány.
H m rká M a rc e ll O. F. M
K a ra n té o r Nemaeti Nyom davállalat R-T Pápa
06
19 20
A 9 szám rejtvényeinek megfejtése
8 Milyen napokon nincs a nag>bőjlben semmi féle böji 7 9. Megengedi-e a bő|ti törvény a zsírral készüli ételeket ? 10. M ikor van a tavaszi kántorbőjl 7
%
Rendezzük el a S7á> mokat úgy. hogy fug> gŐleges és vízszintes irányban 63 al adjanak. (Csak a hosszú sorok számítanak I)
E crhA zm . é * rendi ^ v á h a fy á a s a l F elelős! Nemcaics Elek Ofyv. ifazgató.
UhkaAfl rc|hfényaaehré ny. m . roárciua l .