HID
1260
groteszk jegyeket, mögüle ki-kiütközik Leone cinizmusa. Amikor leveszi apja arcáról a halotti maszkot, akkor azonban mintha megtisztítaná b űneitől is. Jelképes pillanat: megszabadítja az álarctól, amilyet egész életében saját arcaként viselt. Ekkor lép be a bárón ő . Színrelépése, első mondatai, mozdulatai még zavaróan teatrálisak. Ebb ől hogy lesz nagyjelenet? — ötlik fel a gondolat. Majd váratlan fordulat következik: Leone a ravatal mellett, apja, a férj kiterített teteme mellett szájon csókolja mostohaanyját. Ezzel a meglepő cselekedetével leleplezi és egyben lefegyverezi a bárón őt: megmutatja neki, ő tudja, hogy a túlzott teatralizmus lényegében álarc, a bels ő nyugtalanság, a feszültség eltitkolását szolgálja. A bárón ő szerepet játszott, de amikor rájön, hogy Leone ezt tudja, nem lehet becsapni, eszközt vált — támad. Érzelmében sérti Leonet, nemcsak az apját sértegeti, hanem Angelikát is. S ezzel kihívja maga ellen végzetét. A körömvágó 0116 lesz a gyilkos eszköz. Leone nem a kulisszák mögött ö1, mint Krležánál, hanem a színen. A nagy konfliktusok vége csak direkt leszámolás lehet. Egy pillanatnyi sötét következik, csak annyi, hogy ismét állóképbe merevedjenek a Glembayok. Panoptikum. De ez már más. Mint az azonos verskezd ő és verszáró sorok esetében. Minden ugyanaz, de csak látszólag, mert a két sor között valami .történt. Valami lényeges. Mondjuk a vers. Ebben az esetben: színház. GEROLD László
к ÉPZÓ м rt7vÉszET SAVA ŠUMANOVIĆ RÉTROSPEKTÍV KIALLÍTASA
A ŠIDI MAGANYOS Előbb áprilistól júniusiga belgrádi Modern M űvészetek Múzeumában, majd júliusban és augusztusban Újvidéken s végül szeptemberben Zágrábban retrospektív kiállítás keretében közel 150 mű került közönség elé, mintegy újraértékelésre. A szerz ő, a šidi magányos, az 1942. augusztus 29-e és 30-a közötti éjszaka óta a mitrovicai tömegsírban nyugszik. Az usztasa őrület értelmetlen, véres b űntette óta ez a senkinek sem ártó, kétségbeesett remete csupán a m űvésztársak és a nagyszámú tisztel ő emlékezetében él. Alkotásai azonban erőteljesen jelen vannak, méghozzá leginkább a gyűjteményes kiáll%tósok által! 1952-ben, egy évtizeddel a fest ő
halála utón, édesanyja, a „legb őkezűbb mecénás"
—
ahogyan annak idején
KRITIKAI SZEMLE
1261
fia nevezte — a közösségnek adományozta a műveket és a házát a Sava Šumanović Képtár megalakítása céljából. A 356 olajfestményb đl álló didi gyűjtemény 1952. szeptember 21-én nyílt meg. Valamivel kés đbb dokumentumfilmet készítettek, majd megjelent a róla szóló monográfia. 1 Halálának 20. évfordulóján Šidben megalakulta Sav а Šumanović Emlékközpont, Belgrádban pedig kiállf tóst rendeztek. Életében 6 önálló kiállítása volt. Az utolsót és egyben a legsikeresebbet 1939-ben láthatta a belgrádi közönség. Halála után sokkal, de sokkal több kiállítása volt: 1958-ban Zrenjaninban, Belgrádban és Zágrábban; 1959-ben Mitrovicán; 1960-ban Zemunban; 1961-ben Zágrábban (Mo а Pijada és Jurica Ribar alkotásaival együtt); 1962-ben a már említett belgrádi kiállítás; 1965-ben Šidben, Jajcéban és Vinkovciban; 1968-ban tTjvidéken; azután még Zomborban, Szabadkán, Bácspalánkán, Rumán, In điján, Stara Pazován, Ilokon, Vukováron, Vrnjaćka Banján, Kragujevacon, Kruš~ evacon, Smederev бban, Pancsován, Šabacon, Gajdobrán, Aleksinacon, Leskovacon, Kumanov бn, Vranjéban, Pirotban, Pri3~tinában, Loznicán, Svetozarev бn .. . Különféle tematikai kiállításokat állítottak össze: Szerémségi .tájak, Sava Šumanović rajzai, Nđi akt, Akvarellek stb. A Sava Šumanovi ć alkotó1942 elnevezésű vándorkiállítás, ameművészetének utolsó évtizede 1932 lyet a š~ idi képtőr anyagából állítottak össze, számos városba elkerült. Miközben ezeket a képeit festette, úgyszólván ki sem mozdult Šidr đl. Ezekkel a • festményekkel most számtalan ember folytathat dialógust: a szakemberek, a tisztel đk, a szomszédok, a barátok és a kiállításokra betéved đ látogatók. A szerzđ ebben az utolsó évtizedben magányosan élt, amir đl az 1939-ben megrendezett kiállítás el đszavában is vall: „Ma olyan stílust követek, amelyet magamban »ahogy érzem és tudom-stílusnak« neveztem el, amely sem akadémikus, sem baloldali, hanem olyan, amilyennek azt a motívum, a tudásom és a hangulatom meghatározza."Q A ma minden bizonnyal legnépszerűbb alkotásai, közöttük néhány remekmű is, ebben az utolsó évtizedben keletkeztek, amikor a szerz đ úgy festett, ahogyan azt a , „tudása" és „hangulata" sugallta. Ennek az idđszaknak a termését 1939 szeptemberében Šumanovi ć olyan bőségesen .tárta a belgrádi 'közönség elé (több mint 400 m űvet), hogy máig sem volt ilyen nagyszámai kép egyetlen önálló kiállításon. A tárlatnak rendkívül nagy sikere volt, és nagy visszhangot keltett a kritikusok körében. Errđl az 1939-es évrđl Mindrag B. Protić a mostani katalógusban így ír: „Teljes lelki és formai szintézis, kifinomult szerénység a látszólagos naivitás jegyében, amely mögött azonban a legalaposabb fest đi tapasztalat rejtđzik; majdnem naivista egyszer űség és tisztaság, a sárgával hangsúlyozott teljes szürkeség szfnlépcs đzete, kifinomult tónusegység, régies sima felületek, könny ű, tiszta, közvetlen vonalak, arabeszkek, félórnyékok -- a látott világ legbensđségesebb egysége.."s Majd pedig kimondja azt az .
-
1262
H1D
értékítéletet, amelyet több szaktekintély is elfogad: „Az Eső elő tt című vászon is, a kultúra és a naivizmus; egybekapcsolásával, a hideg, fényes tónus kristályosságával, a háztet ők és a fák árnyékának' feketeségével, az úton végighúzódó hosszú vonalakkal, á felület alsó és fels ő, jobb és bal oldala közötti feszültséggel — a mai posztmodern szenzibilitás el őhírnöke." (B. D. kiemelése) Az anyag vastag rétegeiben (1932 34) „az enformelt lehet sejteni", mondja Lazar Trifunovi ć,4 Sava Šumanović viszont a sűrű szerkezet, dombjairól, ereir đl, megvastagodásairól" azt állítja, hogy „ ... szomorú és nyomorúságos életem darabjai". Stílusáról pedig, ugyancsak a kiállítás elбszavában, így ír: „Ez a stílus kínban fogant, s így az enyém, akárcsak a többi, amelyeket falumban alkottam. Eltökéltem, hogy, kitartok e harcban, s hogy egész m űvemet, minta festészetre vonatkozó nézeteimet -
is, magam alakítom ki, amely nem sokban különbözik az' általánostól. S attól, ami ma történik a korszer ű festészetben, de amely mégis saját törekvéseim által jön létre, s így a sajátommá válik. Nem akartam minden-: áron eredetiséget, amelytől viszolygok, mert túlságosan olcsó, közönséges és »Párizsnak jó, hanem őszinte és komoly eredetiségre törekedtem." Nem akart tehát „mindenáron való eredetiséget", viszolygott t űle. Sokak számára pedig ma ez az egyetlen kizárólagos vezéreszme az „ бszinte és spontán alkotásban". A szenzibilitás nyilvánvaló, a kritika pedig kés бbb kiemelhette ennek „posztmodern" jegyeit. Az enformelt szintén !kés5bb határozták meg, hogy „sejteni lehessen" Šumanović művészetében. Egy valami azonban vitathatatlan! A tanulás éveiben számos hatás érte. Ő maga vallja: „ ... Jung Professzor magántanfolyamára jártam, aki az impresszionista festészetre tanított Cézanne és Van Gogh modorában. Emellett abban az id бben sokat tanultam iskolatársaimtól, Slavko Vorkapiétól is, akinek abban a szerencsében volt része, hogy a gimnáziumból Ljuba Ivanovi ć úr iskolájába iratkozhatatt. đ E barátom révén tanultam meg a ceruzatechnikát és a természetben való rajzolást. Ma is, ha gyöngének érzem magam, el бkeresem ezeket a rajzokat, meg egy abból az id бb5l származó olajfestményt,
s akkor látóm, hogy nem voltam tehetségtelen és gyenge, hanem már kora i f jw'ságombaп is annyira tudatos és iskolázott voltam, hogy minden késő bbi tanulás fölösleges volt, csupán szabadságra volt szükségem, hogy átengedhessem magam a szenvedélyemnek." (B. D. kiemelése) Párizsban „Lhnte volt rám hatással, de nem kizárólagosan, mert Picasso, Gromaire és Herben is befolyásoltak. Nem voltam eredeti, azonban
minden egyes m űvem különbözött az övéikt ől". Az André Lhő te-nál való tanulásnak köszönhet еen (akinek egyik legjobb tanítványa volt) Sava Šumanovi ć — elsajátítva ezen iskola elveit 1921 ben megfestette a Szobrásza műtermében, valamint a Kompozí—
-
1263
KRITIKAI SZEMLE
Akt, 1926 körül, olaj, 92 X 73
H1D
1264
ció órával című vásznait. Ez a két kép jelenti „a szerb festészet els ő és igazi kubista vásznait" — állapítja meg L. Trifunovi ć. A módos idi család „egykéje", a „jól nevelt" fiú — ahogyan nem minden büszkeség nélkül maga Šumanovi ć is hangsúlyozza, tudásra szomjazik, elismerésre és dicséretre vágyik, célratörésében alapos és kitartó, ugyanakkor azonban rendkívül érzékeny és sebezhet ő. Más művészekéhez hasonlóan népszerűségének görbéje még csak nem is sejtett magasságokba ívelt (a kiállításon minden képe elkelt), hogy utána a meg nem értés szakadékába zuhanjon. A kritika nagyobbrészt értékelte, elfogadta és ihletetten magyarázta. M űvészete lebecsülésének különösebb jelét nem találjuk, nem számítva az avantgarde m űvészek mellő zöttségét és a konzervatív kritikusok értetlenségét. A meg nem értés, s a meghasonlás, a „zaklatás" inkább túlérzékeny lelkében történt, s ez „provokálta az őrületet" — ahogyan maga említi betegségét, az 1928 -ban Párizsban történt idegösszeroppanását. A képek azonban ciklusokban sokasodtak: zemuni és zágrábi iskolázás után 1920-21 -ben elđször volt Párizsban, és „a túlságosan valóságos esztétikuma" szerint a posztkubizmus és a konstruktív expresszionizmus áramlatában az els ő szerb „kubistává" vált; Párizsból való hazatérése után (1921-25) visszatér a hagyományokhoz, a neoklasszicizmust kutatja, és nagyra tartja Poussint 7 a legkorábbi kezdetektől fogva a franciákhoz vonzódik" (S. Š.); második párizsi tartózkodása (1926-27) idején a kolorizmus hívévé válik, és szenvedélyes lendülettel két éjszaka alatt megfesti a Részeg hajó c. képet, a színek és gesztusok expresszivitását tekintve legismertebb művét; 1928 elején ismét megbetegedett, idi felépülése után következik az 1928. évi belgrádi kiállítás, amelyem minden festménye elkel, s ismét Párizsba utazik; megbecsülik, Párizs ismert személyiségeivel barátkozik, megfesti a Vörös ćilim című női aktot, talán a legérzékibbet számtalan nđ i aktja közül; a betegsége kiújul, és Šumanovi ć örökre búcsút mond Párizsnak; 1930-tól, hosszabb gyógykezelés után, megkezd ődik a didi magány és az „ahogy érzem és tudom"-stílus. „Betegségem a faluhoz kötött ..., s megsz űnt a, vágyam, hogy Párizsban állítsak ki. Számomra Párizs az elmúlt ifjúságot jelentette, amikor gyakran lelkesülten néztem a párizsiak jelentéktelen munkáit is" — igy summázza Sava Šumanović a képzđművészet világközpontjával való találkozásait. Alkotóművészetének legjelentősebb évtizedében, amely ezután következik, ismét tanítót „fedez" fel magának, Dörner professzor könyvét — amelyet „iskoláim tankönyvének" tart. Attól függetlenül, hogy a fest đi recepteke gy űjteménye nem szolgálhatott alapul Šumanović Šidben készült remekműveihez, megdönthetetlen bizonyítékát nyújtják annak, hogy a m űvésznek állandóan támaszra és . „
KRITIKAI SZEMLE
1265
igazolásra volt sziilсsége, s hogy a kiválasztott példaképek: Jung profeszszor, André LhBte, Picasso és mások iránt mély tisztelettel viseltetett. Több tekintélyes kutató is tanulmányozta Sava Šumanovi č művészetét, maga a szerző is nagyban elđsegítette néhány írásával fest đi poétikájának és metamorfózisának a megközelftését. Az André LhBte melletti tartózkodását teljes biztonsággal megvitágftották. Párizsi munkásságát a szakirodalom részint feldolgozta. Az édesanyja, Persida mellett eltöltött; magányos idi évek újra és újra elemezhet đk. A zimonyi kiket azonban még mindig homály fedi. Lazar Trifunović gyakran hangoztatta, szükséges lenne megismerni, milyen !képzđművészeti • áramlatok érték a vajdaságiakat az ismert nagybányai művésztelep felđl. A századforduló, az eisđ világháború évei és egy bizonyos háború utáni id đszak is szorosabban kapcsolódott a pesti művészeti történésekhez, mintsem gondolnánk. Miodrag B. Protič a nagy retrospektív kiállftás el đszavában, Jung professzort emlftve, ezt írja: „Az ezekb đl az évekbđl származó festmények, tájképek és ponték, a modernizmus felé való törekvésekr đl tanúskodnak ... A modern irányzatokkal való próbálkozása természetbe való kirándulás volt — a természetet a kulturális teizmus közvetítése nélkül szemléli, ez kés đbb jut nála kifejezésre ..." Lazar Trifunovi ć, szintén Jung magántanfolyamával kapcsolatban megáll аpftja, hogy „ ... még az elsđ világháború elđtt zimonyi gimnazistaként hallott valamit Cézanneról és Van Goghról; a szecesszióról és Hodlerról" (97. old.). Ki volt Jung I z i d o r professzor? (Jung R e z s 5?) Kétségtelenül jelent đs alakja Šumanović pályakezdésének. „Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy Cézanne elvei, amelyekkel Šumanovi ć még a zimonyi gimnáziuínban Jung Izidor tanfolyamán megismerkedett, alapul szolgáltak művészi eszközeinek és a művészetrđl alkotott felfogásának kialakításához" — ahogy Mindrag B. Protić állítja. Sajnos, a titokzatos Jung Rezs đ festđrđl, valószínűleg vidéki gimnáziumi tanárról (eddig még) nem tudunk semmit. Vajdaság m űvészetében számos hozzá hasonló ismeretlenre bukkanhatunk. Emlékezzünk csak Streitmann Antal becskeréki professzorra, a gyermekrajz titkaival foglalkozó elsđ képzđművészeti pedagógusra. 1903-ban az akkori Nagybecskereken megrendezte az els đ gyermekrajz-kiállítást! Jung Rezsđ azért is figyelmet érdemel, mert nyilván azokhoz a pesti körđkhöz tanozott, vagy rokonszenvezett velük, amelyek a modern m űvészeti törekvéseket meghonosították a magyar festészetben. Ez egy forradalmi jelentđségű festđcsoport az úgynevezett Nyolacak 8 korszaka volt. A csoport 1909-ben alakult meg, nevét 1911-ben vette fel. Könyvében Passuth Krisztina (A Nyolcak festészete. Corvina, Budapest, 1967) azt írja a csoportról, hogy „jelent đsége túlnđ a festmények .művészi jelentđségén; stílusa az elsđ világháború el đtti idđszak egészére rányomja a bé-
1266
H1D
lyegét, és szemléletmódja a további stílustörekvések egyik kiindulópontjává válik" (7. old.). Nem vitás, hogy Jung els ősorban a fiatalok híve, akik 1896. május 6-án megalakítják a nagybányai m űvésztelepet, tüntet ően állást foglalva a természetben való közvetlen festészet élménye mellett, és szembefordulva a millenniumi ünneplés m űtermi historizmusával. Nagybányától a Nyolcak felfogásáig csupán egyetlen lépés — amely az európai központok avantgarde áramlatainak az elfogadása miatt jelent ős. „A Nyolcak stílusa Cézanné festészetében gyökeredzik" — mondja Passuth Krisztina. 1924-ben Cézanne-rбl írva Šumanovi ć hangsúlyozza a festőnek az impreszionizmustól való eltávolodását: „Mindinkább felszabadul a »szép színek« hatása, az impresszionizmus öröksége alól, s egyedi kíván lenni. Cézanne olyan hajtóerő, amely ma is érezteti hatását. M űvészetéből fejlődött ki a korszerű festészet, és nincs ma valamirevaló fest ő, aki ne lenne némiképp adósa. Pabló Picasso, az egyik leger őteljesebb mai fest ő, Cézanne hatásá alatt fest ..." 9 Adjuk hozzá ehhez Passuth Krisztina szavait: „A nyolcak viszont határozottan szembefordulnak az impreszionistákkal; stilárisan. is, rendszerkeresésükben is Cézanne-hoz kapcsolódnak. Aktos csoportképeikben is — szinte kiszorítva minden más &tiláris elemet, a kompozíció lesz az egyeduralkodó." (136. old.) És ismét Sava Šumanovi ć : „Amikor témát keresünk képeinkhez, megelégszünk az emberi test formáival, vagy olyan tárgyakkal, amelyeket a természet sem csinálhatott volna meg gazdaságosabban (henger alakú üveg). Ez elég ihletés számunkra." Végül térjünk vissza még egyszer a Nyolcak csoportjához. „Az elvont meggondolások megfestésére, nem adódik megfelel ő téma: az emberi testet választják tehát, de nem mint közvetlen élményt, nem mint vizuálislátványt, mint jelenséget, hanem mint Q. lényeg megtestesítőjét, hordozóját. Igy csoportképeiken az akt, amely legkendőzetlenebbül ábrázolja az embert, egészen személytelenné válik ... S . éppen ezért alkalmasak arra, hogy a Nyolcak eszméi bennük öltsenek testet, rajtuk keresztül jussanak kifejezésre." (141. old.) Unmagától kínálkozik ide Šumanović 1939-ben irt katalógus-el őszavának részlete: „Igy hiszem, nem unják meg a idi fürdőző nőket, akik valójában nem is léteznek Šidben (mert a patakban csak gyermekek fürödnek és néha, egy-egy lánya bokrok közé rejt őzve). Régóta, kánzott az a vágy, hogy saját magamnak alkossak egy ilyen cik-' lust, ahol ugyanazok az alakók ismétl ődnek, mert .láttam, hogy a fest ők gyakran ezáltal jutottak el stílusuk egységéhez ..." (B. D. kiemelése) Sava Šumanovićot a Nyolcak csoportjához közelítve — ami valójában lehetetlen, hiszen az đ pesti tevékenységük idején a fiatal fest őnövendék elhagyja Zimonyt, 'és Zágrábon át a messzi Párizsba utazik --' Jung; hatását szándékoztam hangsúlyozni, amelyet a rendkívül fogékony lelk ű ifjúra sugárzott, akir ől később azt állították, hogy „hiszékeny volta tudással szemben". Sava Šumanović sohasem tagadta a hatásokat, amelyek érték, de kitartóan arra törekedett, hogy sajátos arculatú fiestészetet te-
KRITIKAI SZEMLE
1267
remtsen, amit nagyszer űen sikerült is megvalósítania. Jung hatását azonban csupán mellékesen említik a 'kutatók, aminek éppen az az oka, hogy a századforduló vajdasági képz őművészeti történéseir ől nagyon keveset tudunk. Még sokáig foglalkoztatja majd a szakért őket a felmérhetetlen alkotói feszültséggel telített fest ő, Sava Šumanovi ć, aki saját rendkívüli tehetségét a példaképek hatásával és segítségével igyekezett kiteljesíteni. Ugyanakkor felejthetetlen m űveit éppen legteljesebb magányában, s őt, °»lyos betegen, idegösszeroppanással 'küszködve alkotta. A bels ő feszültség, az idegesség, a színek rubensi robbanásával hozta létre a Részeg hajót. A párizsi' barátkozások nyugodt percei az életöröm és a vágyakozás kifejezéseként szőtték a meleg női akt költői, lírai ćilimjét. A sötétségt ől való félelme ellensúlyozásaként határtalan mennyiség ű fényt vitt képeire, és „azon az érzékeny határon, ahol a fény és a szín ,találkozik, Šumanovi ć megfestette a šidi tájakat, megteremtve a fény lírai és izgalmas poézisét" (L. Trifunović). Fegyelmezetten követve a m űvészeti folyamatok változásait, jelentősen hozzájárult az objektivista harmadik évtized analitikus korszakához. Amikor a század negyedik évtizedében a természet válik az eredetiség jelképévé, a világ szubjektív látásmódja lesz Šumanovi ć mozgató-
Részeg csónak, 1927, olaj, 190 >(250
1268
HID
ereje, ennek alapján rajzolódik ki Šidnek, saját, magányos világának a képe. Egyeseket, mint például Jovan Bjeli ćet, elragadta az indulat és a színek tűzijátékának izgalma. Mások a bens đséges kifejezésmódot választották, és az érzéseket lobbantották lángra — Šumanovi ć számára a tragikus sors volt a meghatározó. Egyik tökéletes vásznán — Iloki országrít télen, 1942 --, amelyen, akárcsak a többín, az út a horizonton a végtelenbe vezet, a szikrázó tél, a hideg magányosság süket csöndjébe. Hamarosan, kézcsókkal búcsúzva édesanyjától, ügynökök kíséretében lidérces rémképek vették körül, s a hozzá . hasonló ártatlanokkal együtt a halál várt rá. Utolsó évtizedében a fest đ, aki Modiglianival, Derainnel, Picassóval, Cocteau-val, Rastko Petrovi ćtyal, Кonjovićtyal barátkozott, mindazokkal, akik Párizsban megalapozták a mai művészetet, visszavonultan, magányosan a legkiválóbbak közé tartozott. „Az ülđ aktok... strukturalista rétegez đdéseiben, visszafogott színeiben rejtđzik metafizikai üzenete, amely még mindig nem jutott kifej čxésre mű vészetünkben" —állapítja meg Lazar Trifunovi ć abban a meggyđzđdésben, hogy ez a magányos, egyedi életm ű még mindiga kutatás kincsesházául szolgálhat. A Jung professzor tanfolyama például olyan jelzést sugall,' miszerint Šumanović többek alkotói útjához kötđdátt a vajdasági képz đművészeten belül. Betegsége miatta szí ói ház burájába zártan Sava Šumanovi ć utolsó alkotбi évtizedében úgy festett, hogy motívumként csupán sz űkebb szülđföldje, Szerércség, illetve Šid és környéke szolgált neki. A nyugodt harmóniában a magányos művész néma párbeszédet folytatott đszinte csodálata tárgyaival. Izgatta a végtelen tér, a titokzatos horizont, a kanyargó utak és a magasba nyúló csodálatos fák. Megismerte a pannon táj sajátoságait, ahol a mindent belep ő finom pora harsány koloritást is tompítja. Ahogy frja, mintha „bepúderezve" állasnak a fényben a motívumok. Nyilvánvaló azonban, hogy Sava Šumanovi ćot az đazinte lelkesülés ellenére sem hagyta el a Zimonyban fđlfedezett Cézanne iránti ifjonti rajongás. Cézanne nagysága abban_ van, hogy le tudta egyszerűsf teai a fest ői eszközöket. Šumanovi ć igy vall: „Az impresszionizmusból szolidabb, tartósabb dolgot akarok csinálni; Poussin természete szerint akarok alkotni." A természett ől kén tanácsot, s ennek alapján festette ,tiszta „nyelvezet ű" képeit. A szerércségi képek éppen ilyenek, sajátosak, de cézannc-i fogantátásúak. „Tiszták", szolidak és tartós érték űek. Mint az egy darabból faragott emlékmű a végtelen idđbeп. Akkor, amikor a negyedik évtized végén és az đtödik legelején háborús viharfelh đk gyülekeztek a vajdasági ég alján is, s ennek a vérzivatarnak đ is áldozatául esett. Nem voltak tanítványai, sem követ đi. Abban az idSben más vajdasági festő kkel sem volt kapcsolatban, közös kiállítások révén senn. M űvé-
1269
KRITIKAI SZEMLE
szi látásmódját egyedül alakította ki, egykori tanulmányaira emlékezve. Ily módon mégis kapcsolódott a vajdasági m űvészek sorsához és korai tanulmányaihoz. Így, a szülőföld iránti szeretettel és temperamentummal rajzolta meg Vajdaság képét, akárcsak Pechón J бisef, vagy a szintén magányos Nagy István (1873-1937), aki Bajón halt meg elborult elmével. Szinte ugyanakkor, amikor 1933-ban Šumanovi ć megfestette a Tél Szerémségben, a Hólepte šidi híd és hasonló témájú képeit„ akkor keletkeztek Nagy István Sajkás környéki pasztelljei és az ismert Fűzfák, amilyet Gardinovacnál festett. Habár két különböz ő irányból, de mindketten Cézanne-ért és Van Goghért lelkesedve, m űveikkel a vajdasági tájban találkoztak. Különös módon mindketten látnokként éreztetnek bizonyos szorongást, előrevetítve az elkövetkez ő esztendők valóságát. Sava Šumanovié az Iloki országút télen karcsú fáinak sorfala el őtt, a végtelenbe vezet ő úton, elment örökre .. . Tanúságtétele erről a földről azonban tartósan megmaradt, és művészeti életünk számos, még felderítetlen tényére emlékeztet bennünket. KARTAG Nándor fordítása
Bela DURÁNCI
Legyzetek: 1 Dimitnije Baiičevic : Sava Šumanovi ć, Druđtvo historičara umjetnosti Hrvatske, Zagreb, 1960. Sava Šumanović : Mesto predgovora, Kaaalog i.zložbe Save ŠumanoviEa, Novi Univerzitet, Beograd, 1939 szeptembere. s Mindrag B. Protd ć : Uvodna studija Kataloga Sava Šumanovi ć 1896-1942. Retrospektív kiállítás. Muzej savremene umetnosti, Beograd, 1984. Larzar Trifuпrn►ić : Srpsko slikarstvo 1900-1950. Nolit, Beograd, 1973. Ljubomir Ivanović festő és grafiјkus (1882-1945). LhBroe, André (1885-1962). Poussin, Nicolas (594-1665). Nyolcak, művészcsoport, 1909-1912, tagjai: Berény Róbert, Czigány Dezs ő, Czdbel Béla, Kernstok Káralt', Márffy Ddda, Orbán Dezsd, P бr Bertalan, 1fi hanyi Lajos. Sava Šumaаоvié: Slikar o slilcarstvu. Knjiievnik, Zagreb, 1924 májusa, 1. szám 20-24. oldal. ~
=
AZ EURбPAI SZERÉMSÉGI Sava ŠumaПoviE festészeti átváltásai cseppet sem nevezhetők irreverzibilisnek, s épp ebben rejlik rendhagyó mivoltuk. Munkásságának bels ő fejlődése nem lineárisan expanzív, hanem önvisszaható: elrugaszkodik az adott lehetőségektől, hogy aztán önmagába forduljon vissza, de már egy összetettebb festői nyelvstruktúra hordozójaként. Ha az izmusok id őrendi egymásrakövetkezését elfogadjuk egy fajta fejl ődésnek, művészeti prog-
