Navratil Szonja Egyes jogászi hivatásrendek jogszociológiai vizsgálata (1868/1869–1937) című PhD értekezés
TÉZISEI
Témavezető: Dr. Fleck Zoltán
Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogszociológia Tanszék
Budapest, 2012.
1
I. A kutatás célja, módszere 1.
A
foglalkozás-szociológia
tudománya
korábban
jellemzően
angolszász
tudományterületnek számított, ma már azonban Európában is számtalan szerző foglalkozik a különböző hivatások, így a jogászság foglalkozás-szociológiai elemzésével. A magyarországi jogászi hivatásokat társadalomtörténeti szempontból egy, a szakértelmiséggel foglalkozó kutatáson1 kívül sem a szociológia tudománya, sem a jogtudomány nem vizsgálta. Nem voltak sem az ügyvédi professzionalizáció folyamatát, sem a jogászi hivatások alakulását vizsgáló átfogó kutatások Magyarországon. Ezt a hiányosságot kívánja a dolgozat, ha nem is maradéktalanul, de pótolni. 2. A hazai tudományos eredmények hiányának tükrében döntöttem amellett, hogy a kutatás tárgya a bírói, ügyészi, ügyvédi hivatások társadalomtörténeti módszerekkel történő leírása, elemzése legyen. A kutatás során társadalomtörténeti elemzésre vállalkoztam, célom az volt, hogy a három klasszikus jogászi hivatás történetének ívét 1868/1869 és 1937 között megrajzoljam. A hazai társadalmi változások jellegzetességeire figyelemmel arra voltam kíváncsi, hogy a jogászi hivatások milyen szerepet játszottak a modernizáció, a polgárosodás folyamatában, illetve annak sikertelenségében. A jogászi hivatásokat nem intézménytörténeti szempontból, nem a jogszabályok ismertetésén keresztül, hanem a modernizációhoz, jogállamisághoz fűződő kapcsolatukon keresztül kívántam bemutatni. 3. A kutatás célja a jogászi hivatások modernizációs szerepvállalásának feltárása volt. A kutatás céljából következett a kutatás személyi hatályának köre is, azaz hogy nem egy hivatás vizsgálatára, hanem a három klasszikus jogászi hivatás együttes elemzésére vállalkoztam. A hivatások eltérő jellege folytán a hazai ügyvédség történetét a professzió-kutatások nemzetközi eredményeit felhasználva elemeztem. A bírák, ügyészek esetében viszont a professzió-kutatások fogalmai nem voltak használhatóak, így a hivatások állami, köztisztviselői jellegéből kiindulva egyfelől a megjelenő érdekvédelmi mozgalmak tevékenysége, másfelől a hivatások modernizációhoz, jogállamhoz, illetve az igazságügyi kormányzathoz fűződő viszonya mentén vizsgálódtam. 1
Kovács M. Mária: Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus, a magyar orvos, ügyvédi és mérnöki kamara politikája 1867 és 1945 között. Helikon Kiadó, Budapest, 2001.
2
4. A kutatás módszerét a kutatás tárgya és céljai határozták meg. A téma újszerűsége széleskörű és alapos forráskutatást kívánt meg. A módszer így nem lehetett más, mint empirikus kutatás, dokumentumelemzés. Annak érdekében, hogy a jogászi hivatások történetéről minél átfogóbb képet kapjak, több különböző forrást használtam fel. A kutatás gerincét egyfelől a Magyar Országos Levéltárban megtalálható igazságügyi levéltári és bírósági források, másfelől a Budapesti Ügyvédi Kamara közgyűlési jegyzőkönyveinek feldolgozása jelentette. Mindvégig arra törekedtem, hogy az elemzés minél több eredeti idézeten keresztül világítsa meg az egyes hivatások gyakorlóinak történetét, cselekvéseit. Az egyes korszakok és azokon belül a részfejezetek közötti tartalmi aránytalanságok a források egyenlőtlen megoszlásának a következményei. A levéltári források hiányosságai, valamint a fellelhető források egyenetlen eloszlása miatt szükségszerű volt többféle szakirodalmi forrás használata. A források feltárását leginkább az a tény akadályozta, hogy a bázisanyagnak tekinthető igazságügy minisztériumi levéltár anyaga 1956-ban nagyobb részben elpusztult.
II. A kutatás tudományos eredményeinek összefoglalása 5. A különböző professziók közül a jogászi hivatások gyakorlói számára nyílt leginkább lehetőség arra, hogy szaktudásuk és az államhatalomhoz közel álló tevékenységük következtében részt vegyenek a modern állam és demokrácia kiépítésében és alakításában. A nyugat-európai és amerikai ügyvédi professziók története összekapcsolódott a politikai liberalizmust létrehozó politikai projekttel. 6. A kutatás során vizsgált korszakban, 1868/1869 és 1937 között az ügyvédek, európai és amerikai társaikhoz hasonlóan, aktívan közreműködtek a modern állam kialakításában, a modernizáció és a jogállamiság elkötelezett hívei voltak. A bírói és ügyészi hivatások gyakorlói azonban nem voltak képesek a jogállamiság és a modernizáció eszméjét hatékonyan egyesíteni. Az ügyvédi kar modernizációban betöltött szerepe egyfelől Karády Viktor elmélete alapján a zsidóság modernizációs szerepvállalásával, másfelől Halliday és Karpik elmélete szerint az 1874. évi törvény által biztosított széles körű szervezeti autonómiával és függetlenséggel magyarázható.
3
7. A kiegyezést megelőzően a megfelelő jogszabályok és intézmények hiányában a magyar államszervezet
alkalmatlan
volt
egy
modern,
demokratikus
alapokon
nyugvó
igazságszolgáltatás működtetésére. Az állam szerepe alapvető a hazai jogászi hivatások kialakulásában, a bírói, ügyészi, de az ügyvédi foglalkozás sem válhatott volna valódi, modern értelemben vett hivatássá az igazságszolgáltatás rendszerének modernizációja nélkül. 8. A 19. század második fele az ügyvédi professzió formálódásának időszaka. Az ügyvédek jogállamiságért való szerepvállalása a századfordulótól erősödött fel, az ügyvédi hivatás ekkora indult meg a professzionalizálódás útján. A 19. században azonban még kevéssé beszélhetünk ügyvédi szerepről, vagy identitásról. 9. A 19. század második harmadában állt a bírói, ügyészi és az ügyvédi hivatás egymáshoz a legközelebb. Ez a korszak volt ugyanis a jogászi hivatások kialakulásának időszaka, a hivatásbeli szerepek még nem különültek el egymástól, az egyes hivatások gyakorlói még a helyüket és szerepüket keresték a társadalomban. 10. A bírói és ügyészi hivatások gyakorlóinak a rájuk jellemző konzervativizmusnál fogva a liberális állam kiépítésében eredendően kevésbé jelentős szerepük volt, mint az ügyvédeknek. Mivel az igazságszolgáltatás rendszere nem tartotta kiemelkedő fontosságúnak a függetlenség elvét, így kevésbé volt képes kialakulni egy a hatalomtól független bírói kar. A korlátozott függetlenség következtében a bírák és ügyészek inkább a hatalmi szervezetrendszer, és így a közszféra részeivé váltak. A modernizáció és a jogállam iránti elkötelezettség hiányát az okozta, hogy a bírák és ügyészek nem a polgári, hanem inkább a történelmi-nemzeti társadalomhoz tartoztak, a zsidó felekezet szinte teljes mértékben ki volt zárva a hivatás gyakorlói közül, a bírói, ügyészi kart az úri jelleg és tekintélyelvűség jellemezte. 11. Az ügyvédi kar csak a 20. században talált magára a liberális állam őrének szerepében, ez a hivatásbeli szerep pedig nagyon erős összetartó erőnek bizonyult, mivel egységes közösséggé formálta az ügyvédi hivatás gyakorlóit. A jogállamiság, a közszabadságok iránti elkötelezettség olyan erősen áthatotta az ügyvédi kart, hogy sem a világháborús nehézségek, sem a kar problémái nem voltak képesek kikezdeni azt. A jogállam őrének szerepe, valamint
4
a hivatás autonómiája és függetlensége együttesen biztosították az ügyvédi professzió belső kohézióját, a professzió a társadalmon beül elfoglalt helyét és szerepét ebben a háromszögben határozta meg. Az ügyvédek a jogállamiságért való kiállást egyfajta küldetésnek érezték, mivel más hivatásbeli csoport nem volt alkalmas a szerepre jogi szaktudás, politikai befolyás és a modernizáció iránti elkötelezettség híján. 12. Annak ellenére, hogy a 20. század első két évtizedében válik az ügyvédség valódi professzióvá, a professziót érintő problémák, bajok is ekkor jelennek meg. A gondok között találjuk az alacsony jövedelmeket, a képzési nehézségeket, és mint minden probléma legfőbb okozóját, a túlzsúfoltságot, a professzió túlnépesedését. Az ügyvédi elvárásokkal szemben az igazságügyi kormányzat nem volt hajlandó a problémákat orvosolni, az ügyvédekre vonatkozó szabályozás így változatlan maradt. 13. Az igazságügyi politika mozdulatlansága két, egymással ellentétes irányú hatást eredményezett. Rövidtávon szerencsés volt, hogy az igazságügyi kormányzat nem volt hajlandó az ügyvédi karra vonatkozó szabályozást módosítani, mert így az 1874-ben elfogadott és széleskörű autonómiát és függetlenséget nyújtó törvény képes volt a professzionalizáció folyamatát elősegíteni. Hosszú távon azonban éppen a szabályozás mozdulatlansága okozta az ügyvédi kar deprofesszionalizációját, hiszen a megoldatlan problémák olyan nagy számban és annyira hosszú időn keresztül torlódtak egymásra, hogy az autonómia felszámolása végül már nem tűnt nagy árnak a gazdasági bajok megoldásáért cserébe. 14. A bírói, ügyészi és az ügyvédi hivatás a hivatásbeli szerepek mentén vált el egymástól, a bírói, ügyészi kar számára a jogállamiság, a közszabadságok kevésbé voltak fontosak, mint az ügyvédek számára. A bírói kar érdekvédelmi mozgalmát a bírói függetlenség javítása, és ezen belül a fizetésjavítási mozgalom hívta életre. Az ügyvédekkel ellentétben a bírák érdekvédelmi mozgalma végül elérte célját, 1920-ban a törvényhozás megalkotta a bírói külön státusról szóló törvényt. A siker ellenére a bírói kar fragmentálódott, a kar a jövedelem, a tekintély mentén kettészakadt; az alsóbírósági bírák nagy tömege bár nem rendelkezett alacsony jövedelemmel, de a jövedelme és a rangja, címe alapján messze elmaradt a felsőbírósági bírák társadalomban elfoglalt helyétől.
5
15. Az igazságügyi politika nem egyformán ítélte meg a bírákat, ügyészeket és az ügyvédeket. Az eltérő megítélés egyértelműen következett a bíráknak az úri társadalomban betöltött elit szerepéből. A kormányzat nyilvánvalóan annak a hivatási csoportnak kedvezett, amelyik hozzá magatartásban és viselkedésben közelebb állt. Az ügyvédi kar a modernizációban betöltött szerepe és a polgári jellege következtében még annak ellenére is az igazságügyi kormányzat mostohagyermeke volt, hogy az országgyűlésben mindig nagy számban voltak jelen a kar tagjai. 16. A bírák és ügyészek az 1920. évi XX. törvénycikk beiktatásával pirruszi győzelmet arattak. Bár a fizetésük valóban emelkedett, de a törvény tovább erősítette a bírói hivatás gyakorlóinak kettészakadását. A bírói és ügyészi fizetések korábban többé-kevésbé egyenletes szóródása megnövekedett. Ezzel még inkább elhatárolódott egymástól a kisebb jövedelmű elsőfokú bírák nagyszámú csoportja és a kiemelkedő jövedelemmel rendelkező felsőbírósági bírák kisszámú csoportja. 17. A Horthy-korszakban a megélhetés és az anyagi biztonság mellett az ügyvédi professzió egységessége, a hivatáson belüli összetartás is veszélybe került. Az ügyvédi kar kettészakadásának jelei már az I. világháború előtt látszódtak, a Budapesti Ügyvédi Kamara azonban sokáig képes volt a folyamatot eltakarni és az egységes ügyvédi kar képét megőrizni. A professzió belső harcai az 1930-as években kerültek felszínre, és indították el az új rendtartási törvény megalkotásának folyamatát. 18. A két világháború között a jogászi hivatások belső koherenciája felbomlott, a hivatások fragmentálódtak, a bírói kar után az ügyvédi kar egysége is megtört. Az 1930-as évekre az addig egységes ügyvédi hivatás is szétszakadt, a bírák két csoportja, az alsó-és felsőbírósági bírák pedig továbbra sem kerültek közelebb egymáshoz. Az ügyvédi professzionalizáció folyamata az 1937-es rendtartási törvény hatályba lépésével zsákutcába futott. 19. Az ügyvédi professzió belső összetartását a jogállam őreként megfogalmazott szerep és a gazdasági helyzet folyamatos romlása között keletkezett feszültség kezdte ki. Az 1937. évi ügyvédi rendtartási törvény az ügyvédi professzió alapját képező három pillér közül
6
megszüntette a függetlenséget és az autonómiát. Mindeközben az ügyvédek az ügyvédi problémák megoldásának fejében feladni kényszerültek a jogállam őrének társadalmi szerepét. Az 1937-es ügyvédi rendtartási törvény eredményeképpen a kari autonómia gyakorlatilag megszűnt, a jogállamért küzdő ügyvéd szerepe pedig hosszú időre eltűnt. 20. Az ügyvédi hivatás szabályozását totális mozdulatlanság jellemezte a korszakban. A kormányzat sem tett semmit, de az ügyvédek sem tettek a problémák megoldása felé lépéseket, mindkét oldal a másiktól várta ugyanis a megoldást. A mozdulatlanság és a professzió érdekérvényesítés terén kifejtett tehetetlensége nemcsak negatív, de nem szándékolt pozitív következményeket is eredményezett. Az, hogy az ügyvédi karon belül a demokratikus felfogás a jobboldali eszmékkel szemben ilyen hosszú időn keresztül ellenállt, egyfelől az ügyvédi kar jogállamiság iránti elkötelezettségének következménye, másfelől viszont az igazságügyi kormányzat tétlensége okozta mozdulatlanság, a kar érdekvédelmi tevékenységének sikertelensége is közrejátszhatott benne.
III. A kutatás eredményeinek hasznosítási lehetőségei 21. A kutatás témájának újszerűsége következtében a kutatási eredményekből számtalan újabb kutatási terület következik. Ilyenek például a jogászi hivatások története további fejezeteinek feltárása, a II. világháború, illetve a kommunista diktatúra időszakának vizsgálata. De ilyen új téma lehet még a mai jogászi hivatásokra gyakorolt történeti hatások vizsgálata is. Milyen hivatásbeli szerepek, szervezeti válaszok élnek tovább, vagy éppen tűntek el a múltban feltárt jellemzők közül. 22. Ugyan csak közvetve van kapcsolat, de a jogászi hivatásokra vonatkozó jogalkotási eljárás folyamán is használhatónak gondolom a kutatás eredményeit. A jogászi hivatások feltételeit szabályozó normák és a hivatásgyakorlók tevékenysége között feltárt összefüggések a mai jogalkotó és hivatásgyakorló számára is szolgálhatnak használható módszerekkel és eszközökkel.
7
IV. A szerzőnek a témában megjelent publikációi Zoltan Fleck, Szonja Navratil: Lawyers in Hungarian History in a Sociological Perspective, In: Anwälte und ihre Seschichte, Herausgegeben wom Deutschen Anwaltverein, 2011 Mohr Siebeck Tübingen, 1167-1184. oldal. Navratil Szonja: Jogalkotási helyzet – Mert megtehetjük? In: Közérdekvédelem. A közigazgatási bíráskodás múltja és jövője. (Szerk.: Varga Zs. András, Fröhlich Johanna), Budapest: PPKE Jog- és Államtudományi Kar, 2011. Navratil Szonja: Az igazságszolgáltatás nyilvánossága. In: A bírói függetlenség, a tisztességes eljárás és a politika. (Szerk.: Badó Attila), Gondolat Kiadó, Budapest, 2011, 156179. oldal. Navratil Szonja: Honnan indult és merre tart a jogászi szakma? In: Jogtörténeti Szemle, 2010. 2. szám, 41-45. oldal. http://majt.elte.hu/Tanszekek/Majt/TanszekiKiadvanyok/doc/JSZ201002.pdf
Navratil Szonja: A bíróságok és ügyfeleik – Fogyasztóbarát bírósági épületek. In: Személyiség burkai, Eötvös Károly Intézet, Budapest, 2010, 59-71. oldal. Navratil Szonja: A tárgyalások nyilvánossága. In: Jogi tanulmányok, Ünnepi Konferencia az ELTE Megalakulásának 375. évfordulója alkalmából, Budapest, 2010, II. kötet, 107-119. oldal. Navratil Szonja: Hatékonyan működnek-e a magyar bíróságok? In: Bíróságok mérlegen. (Szerk.: Fleck Zoltán), Pallas Kiadó, Budapest, 2008, II. kötet 17-73. oldal.
8
