MIHALIK JÓZSEF: A KRASZNAHORKAI MAUZÓLEUM. n d r á s s y D é n e s gróf elhunytával valóban talpig gyászt ölthettek a jótékonyság, az emberi könyörüleí és a művészet géniuszai. — E nagyúrral, e tetőtől talpig arisztokrata, de emellett legszerényebb férfiúval örökre letűnt sorainkból a nemes áldozatkészségnek, a művészetszeretetnek, az emberbarátnak egyik legnemesebb alakja és a hitvesi hűségnek olyan megtestesülése, amelynek párjáról legfeljebb csak az ókori legendák regélnek, példájával hirdetve a férji hűség s odaadó hitvesi szeretet égi eredetét. — Mert bizonyos, hogy A n d r á s s y D é n e s gróf érzelmei nem a föld göröngyeiből fakadtak. Az a harminchat esztendő, amit áldott lelkű hitvese oldalán a boldogság verőfényes sugaraiban eltölthetett, nemcsak az ő és neje boldogsága, hanem a k ö z boldogulása is volt. A jótékonyság e korunkban s hazánkban példátlan megtestesülései földi javaiknak kincseket érő hányadát két kézzel szórták a szenvedők, a nyomorgók s az égető szegénységüket titkon rejtegetők közé. Fejedelmi módon áldoztak közintézményeknek, istápolták a művészetet, egyházat és iskolát s a valódi szegénységnek nem volt sajgó könnye, amit felszárítani nem siettek volna. S hogy mindezt hányszor tették meg, annak csak a cselekedeteket számontartó jó Isten a tudója ! A köztudat százezreket jegyzett fel a jótékonyság mérlegén e csodálatos emberpár javára, a valóság azonban az, hogy D é n e s gróf és F r a n c i s k a grófné boldogsággal megáldott együttlétük negyedfél évtizede alatt milliókkal áldoztak az emberek javára anélkül, hogy erről — mint mások oly sokszor teszik — kalmárszámadást vezettek s tetteiket a nyilvánosság előtt hirdették volna. Annak a tíz esztendőnek, amelyet A n d r á s s y D é n e s gróf felejthetetlen hitvese elköltözése után „e földi téreken bolyongva" még eltöltött, egyetlen célja a hitvesi hűségnek és a síron túl is ragaszkodó szerelemnek glóriafényben ragyogó olyatén megdicsőítése volt, amelyhez az örökké tartó emlékezet kapcsolatai is hozzáfűződnek. Ha tett is — s hányszor tett! — titokban vagy nyíltan jót, A n d r á s s y D é n e s életének további vezérfonalát csak egy főgondolat, egy eszme irányította m á r : emlékezetesen dicsővé tenni azt a nőt, akinek, míg élt, nem lehetett hona e hazában. Ebből az eszméből sarjadzott ki a krasznahorkai várban létesített Franciska-ereklyemúzeum és a krasznahorkaváralja—hárskúti út mentén emelkedő világszép mauzóleum, amelyben immár D é n e s gróf haló porai is megtalálták végső pihenőhelyüketa felejthetetlen feleség porladozó tetemei oldalán. Ennek a nagyszabású, királyokhoz méltó emlékműnek a létrehozása foglalta le a gróf bús özvegységének minden óráját. Tervezett s terveztetett. Hűséges munkatársa s nagy terveinek osztályosa, S u l y o v s z k y I s t v á n kir. tanácsos, uradalmi kormányzó útján már 1902-ben tervei körébe vonta néhai C z i g l e r G y ő z ő műegyetemi tanárt, a neves műépítészt, azonban sajnos, az általa készített alternatív-tervezetek egyike sem nyerte meg tetszését. így fogadta el B e r n d l R i c h á r d müncheni műépítész terveit, amelyekhez a technikai részletrajzokat S c h m u c k e r E d u á r d müncheni építész, a szobrászati elemek és az összes plasztikai díszek kompozícióit F r i c k M i k s a müncheni akadémiai szobrász, a mozaikképek karton-festménytervezeteit pedig T h r o l l K á r o l y ugyancsak müncheni festőművész szolgáltatták. A tízholdas területén épült s az ókeresztény-román s a modern építészeti és díszítőelemek felhasználásával emelt mauzóleum, amint ma áll, tagadhatatlanul hazánk egyik legkiválóbb műemléke s hogy fenntartása biztosíttassák, A n d r á s s y D é n e s gróf azt az 1881. évi XXXI. t.-c. alapján a magyar állam tulajdonába adta s a fenntartás mindenkori költségeinek fedezésére alapot tett le. Több mint egymillió koronára rúgó költségei s fejedelmi pompája állandó hirdetője lesz tehát A n d r á s s y D é n e s gróf fejlettfokú műízlésének, áldozatkészségének s annak a páratlan ragaszkodó szeretetnek,
•
•H
•
•H
•i •
•H
=• 133 Magyar Iparművészet.
1
•
It •
1401.
amellyel élete jobb felének emlékezetét egy minden sablon fölé magasan felülemelkedő alkotással kívánta átadni a földi halhatatlanságnak, a mauzóleum hideg kőfalán is azt hirdetve, hogy minden ragyogása dacára sem hivalkodó, hiú pompa kíván lenni az, hanem csupán a z „ő" s í r j a : Sepulcrum Ei ! Ami emberi fogalmak szerint maradandónak, a kegyeletes céllal összeegyeztethetőnek s a boldogult Nagyasszony nemes egyszerűségéhez méltó anyagnak volt mondható, az mind egyesült e csodaszép alkotásban. A laternás kupola s a mauzóleum monumentális teste a kőkerítésekkel együtt sóskúti faragott mészkőből készült, a belső dekoráció anyagában ellenben a legváltozatosabb elemek visznek szerepet. Az oldalfalak és a kisebb fülkék sárgás burkolata soborsini márvány, ezek szegélyei, valamint a lábazati falat fedő vastag, szürke lemez a salzburgi Hallein mellől származó Grau-Schröll ; a belső lábazati fal sötét márványburkolata és az oszlopfők magasságában körülfutó szegélybetét a Lahn melletti Balduinsfeinból eredő ú. n. Auberggrau, a konzolok alatti piros betétek pedig Unica-márvány. A fekete szalagok svájci St.-Triphonok, a sárga, vörös és fehér márványbetétek pedig Görögországból való Skyrosok. A fülkék fölött díszelgő vörös homorú betétek anyaga az olaszországi eredetű Griotte prima, az oltárfülke szalagbetéi Griotte secunda. A padozat márványkocka-lemezeit a déltiroli Regálló brecciato alkotja, ezek szegélybetéteit, valamint a szarkofágok lábazati falait ellenben a hasonló déltiroli Nembro bianco. A krasznahorkai mauzóleum metszete és alaprajza. Az oltárlépcső és az oltármensa anyaga Pavonazzo, mely az olaszországi Seravezzából származik, míg a belső sugártámoszlopok alsó részét díszítő márványbetétek közül a vörös színű afrikai eredetű, a fekete márvány St.-Triphonból, a rózsaszínű Magyarországból való, a függőleges, világoszöld betéfsávok pedig mexikói onyx-márványból vannak csiszolva. A mauzóleum legértékesebb alkotásai a laasi fehér márványból faragott szarkofágok. Mindkettő lemetszett tetőalakú fedelének sarkain imádkozó angyalalakok térdelnek. Az egyik példány belső hosszoldalának közepén A n d r á s s y D é n e s n é grófné, a másikon D é n e s gróf domborművű képe van kifaragva. A falfelőli hosszoldalak gazdag szobrászati dísszel ékesítvék, a mellső oldalak pedig az Andrássy grófok családi címereit tüntetik fel. Az oltár felőli homlokoldal domborműve D é n e s gróf szarkofágján a lélek halhatatlanságának jelképe gyanánt két pávát ábrázol, a grófnéén a fiait önvérével tápláló pelikán látható az önfeláldozás szimbólumaként.
A boldogult grófné reliefképéf két oldalról gazdag domborművű csoportozatok környezik, melyek az ő jótékonyságát és nemes emberszeretetét juttatják kifejezésre, a gróf szarkofágja, kifejezett óhajtása folytán, már szerényebb díszítést nyert s belső hosszoldalán két kutyának alakjával, mint a hűség jelképével van ékesítve. A mauzóleum csodálatos szép, ragyogó alkatrésze az arany- és színes mozaikkal, ravennai modorban díszített kupola. A laterna alatt színpompás gyümölcskoszorú veszi körül, melyből az apostolok jelvényei között hatalmas lángsugarak lövellnek le az alantabb körben álló angyalalakokra. A mauzóleum apsisában foglal helyet a seraphicai szent Franciskának szentelt oltár, melynek firenzei pietra dura modorban művészi tökéletességgel megalkotott oltárképe a megboldogult F r a n c i s k a grófné képmása. E nagyfényű belső dekoráció megkapó s lebilincselő művészi összhangját méltóképp egészíti ki az oltár s a mauzóleum egyéb felszerelése. Ezek sorában első helyen áll a néhai grófné ékszereiből készült s összesen 265 drágakővel és gyönggyel ékesített, egymagában is vagyont érő remek aranykehely, amely a müncheni Adolf v o n M a y r h o f e r t vallja mesterének. •
•M •H
Gróf A n d r á s s y D é n e s és felesége immár csendesen alusszák végnélküli álmaikat megszentelt koporsóikban, de mindkettőnek üdvözült lelke, mely nagy volt a maga nemességében, itt jár köztünk a szellő szárnyán, az illatozó virágok áradatában s az életet adó nap verőfényes sugaraiban. Emlékük örök, mert a szeretet nevében írták azt be alkotásaikkal az emberek hálás szívébe, halhatatlan szerelmük és csodás hűségük legendáját pedig időtlen-időkig fenntartja a krasznahorkai erdők zúgó fenyveseinek lombjai közt búgó vadgerlepár összefelelgető szerelmi éneke!
•
t, II
•
i
•
H
Gróf B á n f f y Miklós r a j z a .
135 1»
il •
•H H «
••i
• H •
M « •H
RÓZSAFFY DEZSŐ DR.: MŰVÉSZETI MÚZEUMOK À VIDÉKEN. vidék, a jó magyar pro- nénk amaz elveknek, melyek alapján vélemévincia, amely eddig jobbadán csak politizált, szüreti mulatságokat rendezett és ásított — tisztelet a nagyon kevés kivételnek —, most egyszerre mértföldcsizmákban halad előre, ahogy germán magyarsággal mondanák. A vidék művészetért kérvényez a kultuszminisztériumba. Vidéki városok küldöttei jönnek-mennek, tárlatokat nézegetnek és nagy pénzeken jó és valódi műtárgyakat vesznek. Kolozsvártól—Pozsonyig, Marosvásárhely-, Aradtól—Komáromig valóságos kultúraláz uralkodik. Nagyarányú és költséges kultúrházak épülnek, hogy kincsesházai, templomai legyenek a művészetnek, oltárai a szépnek. Bizonyos, hogy e változás, ha látszólag hirtelen jött is, nem önkényes jellegű s a néplélek fejlődésével kapcsolatos. A politikai jogok kiterjesztése érdekében erősen nyilvánuló expanzív törekvés úgy látszik kulturai téren analóg jelenségeket vált ki. Ilyen körülmények között időszerű felvetni a kérdést, milyen legyen a kulturház, a vidéki múzeum, hogy misszióját komolyan teljesíthesse? Milyen legyen alakra, berendezésre, hogyan működjék, miféle elvek szerint igazodjék? Olyan legyen-e, mint a nagy nyugateurópai képarchívumok, csupán kisebb arányra redukálva? Szépművészeti múzeum legyen en min i a t u r e ? Mindjárt megmondhatjuk, hogy a vidéki múzeum nézetünk szerint ne ilyen legyen. A vidéki múzeum ne legyen kisebbített mássá a nagy múzeumoknak, ha céljának és rendeltetésének eleven formában meg akar felelni. A képeknek és műtárgyaknak idő- és statisztikai rendben való beraktározása megteheti nevelő hatását a metropoliszban (bár erről is sokat írtak már pro és kontra), mert a metropolisz embere a kulturfényezők ezer fajtájával van állandóan kapcsolatban, melyek kisugárzásukat éreztetik vele szemben, de a vidéki embert a maga elszigeteltségében több bensőséggel kell felkarolnunk, ha érdeklődését, ízlését műszeretetét helyes irányba akarjuk terelni. Itt a talaj sokkal szűzibb, érintetlenebb, tehát jóval mélyebben kell felszántani, ha azt akarjuk, hogy a művészeti nevelés ne legyen puszta frázis s a kulturmisszióra való hivatkozás szemfényvesztő üresség. Külföldön ezt rég belátták, bár igaz, hogy a belátottakat csak csekély részben valósították meg. De mielőtt behatóbb taglalásába mélyed-
nyünk szerint, a vidéki lakosság művészeti érzékét fejleszteni, ízlésének esztétikai nívóját emelni lehetne, vegyük figyelembe azokat a fő szempontokat, melyek a kulturház elhelyezését, külső alakját meghatározzák, ha azt akarjuk, hogy eszmei céljának meg is feleljen. Az elsőt illetőleg mindenekelőtt kívánatos, hogy a múzeumi épület, vagy kultúrpalota (nagy rokonszenv mutatkozik az utóbbi irányában, mely a művészeti gyűjteményen kívül könyvtárt, hangversenytermet stb. foglal magában) ne a város belsejében, utcák közé legyen ékelve és ha már nem lehet megfelelő tájképi környezetben vagy parkban (ez volna mindenesetre a legszebb megoldás; hiszen kevés eszközzel idilli kertet lehet elővarázsolni, némi előkészítő hangulat pedig szükséges a műélvezethez; de persze stílusos építkezéshez stílusos kertészet járuljon), álljon legalább egyedül. Azt már bajosabb megmondani, milyen stílusban építsünk ; fölösleges is. Itt határokat szabni nem lehet. Minden az építész ízlésétől függ, akinek mindenesetre alkalmazkodnia kell a helyi körülményekhez. Építsen bármely stílusban, fő, hogy összhangban legyen a környezettel, a helyi építési móddal, a cél komolyságával és cifrálkodni ne akarjon. Nyugodt és harmonikus, előkelően mértéket tartó legyen a díszítésben. Bejárata, előcsarnoka a derűs, otthonos fogadtatás érzetét keltse, a nagy gyűjteményeknél szokásos részben impozáns, részben rideg hangulat helyett. Minden jó építkezésnek fő kelléke a logikus alaprajz, muzeális építkezésnél magától értetődik, hogy ez a szempont fokozott méltánylást érdemel. Hogy beosztása jól átgondolt és célszerű legyen, a gyakorlatiasság, tűzbiztonság, stb. kellékeinek mindenben megfelelő, azt ma már nem is szükséges hangoztatni. Ne a pillanatnyi szükséglet számára építsünk, hanem legalább egy negyed századdal előre. A művészeti gyűjtemény elhelyezésére szolgáló hat-nyolc-tíz felső világítású teremhez egy-két oldalvilágítású helyiség csatlakozzék (esetleg fülkeszerű beosztással a kisebb méretű festmények számára stb.). A technikai probléma megoldására itt is rendelkezésünkre állmára tapasztalat s ha a Szépművészeti Múzeum első emeleti termei nem felelpek meg teljesen a jó világítás kellékeinek, viszont a Il-od emeleti termek annál inkább, s a két megoldás között levő arányszám bizonyára kiadná a helyes mértéket. Vázlatos, ötletszerűséggel összevonva ezek a fő szempontok vonatkoznának a feladat architektonikus megoldására.
136 •=•=•=•=•=•:•:•=•=•=•=•:•=•;•=•=•=•:•=•=•:•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•:•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•:•=•=•=•=•
•
•ti
S o m o g y i t ü k ö r f á k . N ó v á k J. L. r a j z a i . A N e m z e t i M ú z e u m néprajzi osztályából.
Art paysan poche.
hongrois.
Etuis
en
bois
de
miroirs
de
=• 137
• «11
Nagy Sándor rajza.
Már most miként működjék a vidéki múzeum, milyen legyen szervezése, leltári anyaga? Itt is példák állanak előttünk. Ruskin, a nagy angol reformátor, aki némileg egyoldalú és doktrinér álláspontjánál fogva, ha vétkezett is a szélesebb körű művészi megértés ellen, — művészetpedagógiai kérdésben ma is elsőrangú tekintély és nevét lehetetlen ki nem ejteni, amint művészeti nevelésről, vagy művészetterjeszfésről van szó, Sheffieldben, a nagy angol gyárvárosban, melynek lakossága nagyrészt munkásokból áll, Ruskin már 1875-ben Munkás-múzeumot rendezett be. Lehet, hogy ez a múzeum — mint némelyek írják — nem felel meg céljának, s Ruskinnel szemben talán mégis barátjának, William Morrisnak volt igaza, aki szerint a szegény emberre nézve minden művészetnél fontosabb egy rúd szalonna bírása, lehet, mondom, hogy Morrisnak volt igaza (bár ily merev alakban azt sem hiszem), azonban ránk nézve nem az a fontos, hanem az elv, melyet Ruskin múzeuma berendezésénél követett. A nagy művészetapostol tudvalevőleg a művészet és természet e g y s é g é n e k elvét hirdettesa „természeti szép" tanulmányozásáról akart a művészeti szép megértéséhez áttérni. Múzeuma naponta friss virágdísszel van felszerelve (a hagyományozó okmányba azt is megszabta, milyen virágokat kell választani !). A pompás, csillogó ásványi alakzatok mellett, az akváriumban színes halaknak s a tengerfenék képződ• •H ményeinek miszteriózus szépségeiben gyönyör•II ködhetik a látogató. Tarka tollazatú madarak : kolibrik, pávák, papagályok járulnak ezekhez stb. Az összeválogatásnál nem a didaktikai, hanem az esztétikai szempont az irányadó. Ruskin szerint a természet műformáinak megismerése, szeretete legyen az első lépés, mely a művészet felsőbb birodalmába vezet. (Körül• belül ez elveket tette magáévá és egészítette ki •II utóbb a hamburgi Lichtwark, a művészeti nevelés hírneves apostola Németországban.) A természeti műformáktól Ruskin áttér azután a művészeti műformákhoz ; ilyenek a szőnyegek, It •
szövetek, miniatűrök, plakettek, könyvek. És megmagyarázza miért szép az egyik és miért nem az a másik, miért harmonikus az egyik színösszeállítás és miért kiabáló vagy zavaros a másik. A különböző vidékek tájképi szépségeit fényképekben mutatja be. Elvonulnak a néző előtt Svájc hófedte .hegycsúcsai, Rajnamenti tájak, Spanyolország, Olaszország stb. természeti szépségei. Majd a téma komplikálódik és rámutat, hogyan alakítja, komponálja a festő képeit, hogyan vágja ki a természeti motívumot, hogy művészi képet kapjon belőle. Rajzok alapján magyarázza a kezek, kézmozdulatok kifejezésbeli jelentőségét. Megismertet az építés néhány remekével s rámutat, miként jelölte meg az építés, a festés fejlődésének irányát. Eredeti kép kevés van, talán egy sincs. Néhány, Ruskin és tanítványai készítette akvarell-másolat ismertet meg a praerafaelita olasz festés termékeivel. Ez sajnálatos egyoldalúsága és fogyatéka a múzeumnak, amely máskülönben annyi friss ötletet produkált, hogy az ember szinte csodálkozik, miért nem vették ezt alapul, miért nem fejlesztették tovább. Nem azt mondjuk, hogy a Ruskin-múzeumot utánozni kellene. A sheffieldi intézet Munkás-múzeumnak készült, különleges igényeknek akart megfelelni, tehát azt nem utánozhatjuk. Arra azonban igenis törekedhetünk, hogy az ott megvalósított elvek figyelembe vételével igyekezzünk mi is itthon, különböző vidékeinken a különböző igényeknek, helyi, történelmi, politikai, gazdasági körülményeknek megfelelő múzeumokat létesíteni. Az ország különböző vidékein nagyszámmal vannak népművészeti emlékeink. A Ruskin-féle „természeti és művészeti egység" elveinek alapján, az illető vidék jellemző természeti szépségeiből kiindulva, a népművészet birodalmán keresztül kellene megtalálnunk a kivezető utat a finomultabb művészeti termékek megértéséhez és méltánylásához. Az anyag tehát a következő volna :
•
it •
természet; népművészet; iparművészet (régi és modern); képzőművészet. Az elrendezés lehetőség szerint interiőrszerűNagy
Sándor rajza •
•M •ÍI
•íi H
leg történnék, azaz minden műtárgy korhű környezetben foglalna helyet. A régi és modern iparművészet — minden nyilvánulásában — a mindennapi élettel való kapcsolódása révén egyik főeszköze lehet a művészeti ízlés fejlesztésére irányuló akciónak s azért számára — szakítva az eddig uralkodott felfogással — a múzeum felszerelésében és berendezésében megillető részt kell juttatni. Képzőművészetet és iparművészetet különválasztani, egyiket a másik rovására mellőzni, a kettőt szembeállítani k u l t u r á l i s bűn volna. És itt ki kell térnünk az ú. n. v á n d o r m ú z e u m o k kérdésére. Ez az intézmény, mely Németországban — Hagenben — bukkant fel előszőr,* a különböző iparművészeti ágakat mutatja be, technikai, fejlődéstani és történeti szempontból. Az ötvösművészetet, a könyvkötészetet, szövészetet stb. ügyesen választott példák és megfelelő magyarázó-katalógus kíséretében teszik érthetővé a látogató előtt. Minthogy minden valóban jó iparművészetet az anyag determinál, az anyag szabja meg a tervező eszközeit és stílusát, elképzelhetjük, hogy a történeti fejlődésnek ilyen szellemű bemutatása az esztétikai ízlés fejlesztése szempontjából mily kiváló szolgálatokat tehet. Ily kollekciókat csekély összegért készen, egybeállítva lehet kölcsönképpen szerezni s városról városra utaztatni. Épülő vidéki múzeumaink, melyek időszaki kiállítások befogadására egy-két teremmel rendelkeznének, időközönként ily vándorkollekciók kicseréléséről egymás között megállapodást létesíthetnének. Hasonló programm keresztülvitelére sehol annyi alkalom nem nyílik, mint éppen Magyarországon, amelynek majdnem minden vidékén találkozunk népművészeti emlékekkel, oly egységesen és jellemzően kialakult formában, mint egyes szláv vidékeken kívül talán sehol Európában. Ami a múzeum képanyagát illeti, itt termé* A Velics-féle kalksburgi egyházművészeti h a s o n l ó alapon van egybeállítva. Nagy rajza
múzeum is
Sándor
Nagy S á n d o r rajza
szetesen nem szabad túlzott követelésekkel előállanunk. Mindenesetre kívánatos, hogy minden vidéki múzeum művészi kvalitás dolgában elsőrendű anyagot mondhasson magáénak. Azonban az óhajtástól a megvalósulásig — ezer oknál fogva — tudjuk, mily nagy távolság van ! Ha valaminek, úgy a művészeti propagálásnak eszközei és módjában reálisnak és mérsékeltnek kell lennie. Számolnia kell a közönség ízlésnivójával, de a történelmi értékek respektusát sem szabad figyelmen kívül hagynia. Ha igaz, hogy „non datur saltus in natura" még igazabb, hogy „non datur saltus in cultura". Az ízlésfejlesztés nem egyéb, mint ízléskorrigálás. A rosszból, a silányból, a fejletlenből lassú és állandó csiszolás útján lesz a jó, a kiváló, a tökéletes. Csak aki e fejlődéstörvényt betartani kész, váltakozzék a művészeti nevelés nehéz és odaadást igénylő munkájára. Az a vidéki múzeum, mely az előadott alapokon volna szervezve, nem holt leltári anyagot rejtegetne, hanem az eleven élettel volna állandó összefüggésben s mindenki számára érthető nyelven szólalna meg. Szükséges természetesen, hogy a múzeumi vezetőség missziójának tudatában legyen. A legszebb elvek elsikkadnak, semmivé lesznek, ha nincs, aki odaadó, lelkes munkával propagálja őket s az eszmék csak annyit érnek, mint az emberek, akik hirdetik azokat. E szempontok figyelem előtt tartásával, magától értetődik, hogy minden vidéki múzeumot fel kellene szerelni előadási teremmel (vetítőgéppel kapcsolatban természetesen) és olvasószobával, hol kisebb művészettörténelmi kézikönyvtár ésnéhányjelentősebb művészeti folyóirat (hazai és külföldi) álljon rendelkezésre. Eszembe jut a derék, a nemes Eugène Carrière, ez a kiváló művész és emberszerető nagy lélek, aki annyi szépet és megbecsülendő! írt és beszélt a művészetről és az életről, mert e kettőt ő sem tudta elválasztani sohasem. „Le kellene menni az utcára — mon-
N a g y S á n d o r rajzai.
dotfa meggyőződéssel — és oft kellene az embereknek előadásokat tartani azokról, amiket látnak; mert akik a természetben levő dolgokat, azok jelentőségét, szépségét nem értik, hogyan értsék és méltányolják ugyanazt a művészet formanyelvén kifejezve!" És a lelkes agitátor elment a párisi természetrajzi múzeumba és esztétikai előadásokat tartott az állati csontvázakról. Ezek az előadások végtelenül szépek, érdekesek, tanulságosak, fölemelőek s példái annak, mit lehet és kell még tenni az oktatás terén, mely szeret még mindig mindent rideg természetbúvár szemmel nézni s nem látja meg a dolgok mögött levő okokat. Nem forradalmi és nem is nagyon új ötletek ezek, annál nagyobb hiba, hogy Ruskin óta oly kevéssé haladtunk ilyen irányban valamit. Gyorsan élünk és nincs időnk újításokkal bíbelődni. Pedig minden az eddigi sablonos keretek között mozgó művészetterjesztő és fejlesztő akció szentelt víz és írott malaszt marad, míg bátrabb kézzel nem markolunk az ember mindennapi életébe, az
őt közelről és közvetlenül érintő dolgokba. S mindezekért célszerű volna s kulturális haladásunkat nagyban előmozdítaná, ha a kultuszkormány a vidéknek erre alkalmas gócpontján, egyetértésben az illető helyi érdekeltséggel m i n t a m ú z e u m létesítését határozná el, mely mind technikai, mind egyéb szempontból megfelelne az imént ismertetett irányelveknek. Ha eképpen folytatnók és kiépítenők azt a művészetpolitikát, melyet az iskolában már sikerrel megkezdtünk, ha a nekilendülő művészeti decentralizációval kapcsolatban a vidéki múzeumokból életerős, helyesen és céltudatosan működő gépezeteket konstruálunk, akkor egy-két évtized múlva észre fogjuk venni a központtól félreeső lakosság ízlésnivójának emelkedését. Minthogy a népművészet mindinkább kiveszőben van, az egyetlen és célhoz vezető eszköz a sokhelyt meglevő művészi érzék fenntartásához, fejlesztéséhez, tudatos kialakításához a jól szervezett vidéki múzeumokban van.
•
•H •H •H
Nagy S á n d o r rajza.
•
••i ••i
1401.
V •
• 4
H
•
167—168. Berndl R. : A n d r á s s y D é n e s gróf é s n e j e F r a n ciska g r ó f n é m a u z ó l e u m a K r a s z n a h o r k á n .
167—168. Mausolée du C o m t e et de la C o m t e s s e A n d r á s s y à K r a s z n a h o r k a (Hongrie).
"
+ V
II
» \A\ Magyar Iparművészet.
2
169.
169. Frick M. : A k r a s z n a h o r k a i m a u z ó l e u m . előtt l e v ő kó'angyal.
142 V:
A főbejáró
169. M a u s o l é e
à Krasznahorka.
Ange
s c u l p t é en pierre.
• 4 •il H
4*
171.
1401.
171. A k r a s z n a h o r k a i
mauzóleum kupolájának mozaikképe.
171. C o u p o l e o r n é e de m o s a ï q u e du m a u s o l é e à K r a s z n a h o r k a .
172. A k r a s z n a h o r k a i m a u z ó l e u m oltára.
172. L'autel du m a u s o l é e à K r a s z n a h o r k a .
175.
173. A k r a s z n a h o r k a i m a u z ó l e u m : Gróf A n d r á s s y D é n e s kőkoporsója.
146 L
173. S a r c o p h a g e du C o m t e D. A n d r á s s y .
174. A k r a s z n a h o r k a i m a u z ó l e u m : Gróf A n d r á s s y D é n e s k ő k o p o r s ó j á n a k hátsó lapja.
174. M a u s o l é e à K r a s z n a h o r k a : S a r c o p h a g e A n d r á s s y . Face postérieure.
du
Comte
175.
1401.
175. M a y r h o f e r A. : A n d r á s s y reiből k é s z ü l t a r a n y k e h e l y .
Franciska grófné éksze-
175. C a l i c e en or c o m p o s é d ' o b j e t s C o m t e s s e F. A n d r á s s y .
de p a r u r e de
la
HEVESI SÁNDOR DR.: MOZART E S BEETHOVEN AZ OPERAHÁZBAN. budapesti m. kir. Operaház új Mozart-előadásai — A varázsfuvola és Szöktetés a szerályból — a színpadi keretet illetőleg olyan reformot jelentenek, amelyhez a nagy német operaszínházakban — müncheni udvari Operaházat is beletudva — hiányzott a bátorság és az iniciatíva. Mahler Gusztáv volt eddig az egyetlen ember, aki a jeles Koller segítségével Mozart és Wagner operáit színpadi tekintetben is a modern ember látókörébe próbálta beállítani, de részben a bécsi közönség indolenciája miatt kényfelen volt félúton megállani. A híres müncheni Mozart-előadások, amelyeket M o f t l Félix zeneileg nagyszerűen megalapozott, színpadi tekintetben ma is Possart jegyében állanak, aki mint intendáns, maga állította be és rendezte a darabokat a jól ismert meiningeni sablon szerint. Ennek a berendezésnek a vezérmotívuma a k o r h ű s é g , amit kétféleképp lehet érteni: meiningeni módra és azon a módon, ahogy ma értjük. S e kétféle interpretáció között — nagy a szakadék. A meiningeni korhűség édes gyermeke a naturalizmusnak és a színpadi keret tökéletességét abban látja, hogy minden darab milieujéf históriai hűséggel és aprólékossággal adjuk vissza. A naturalizmus elve ez, pedánsan és józanul alkalmazva — a történelmi és régi darabokra — az ifjabb Kean-féle színpadi művészet, az, amely a 60-as évektől kezdve uralkodott s amely W a g n e r Rikárdot is a legkárosabb irányban befolyásolta. Ez az a felfogás, amely belsőségek helyett rekvizitumokkal dolgozik s lelki nüánszok helyett dátumokkal. Ez az irány a bogarászok diadala volt a színpadon, amely teljesen átalakult históriai emlékek és régi képek múzeumává. A meiningenizmus végső diadala az volt, hogy a színpadon elterjeszkedett a m á s o l ó , mert hiszen ha a fődolog az, hogy minden „echt" legyen, akkor a legokosabb dolog kimásolni a díszleteket régi építészeti könyvekből és gyűjteményekből, ami meg is történt. Amüncheni Mozart-előadások színpadilag még mindig a meiningenizmusban gyökereznek. De a korhűség követelményét másképpen is interpretálhatjuk: művészien, felülről, a színdarab szelleméből és lelkéből. Mondhatjuk azt (s erre Gordon Craig adta a legnagyobb impulzust), hogy egy régi darab modern színpadon csak úgy kelhet igazi, viruló életre, ha a darab szavaival együtt képesek vagyunk az illető korszak egész atmoszféráját föltámasztani. Itt tehát elsősorban nem az fontos, hogy egy darab mikor és hol játszódik, hanem, hogy a szerző vagy komponista miképpen érezte és fogta fel a kort és a helyet, amelyben és amikor a darabja játszik. A mise en scène tehát itt nem rekvizitumkérdés, hanem alapvető stíluskérdés. A drámai színpadon ez az átfejlődés az utolsó tíz esztendő alatt szinte rohamosan ment végbe. Mindenütt rájöttek, hogy Shakespearenek (akinek sejtelme sem volt históriai detailhűségről) határozottan ártott a meiningenizmus és a finomabb színpadok kezdenek mind áttérni a stilizált keretre. Ezzel szemben az Opera, amely már természeténél fogva stilizáltabb műfaj, mint a dráma, megmaradt naturalisztikus, meiningeni keretei között, úgy, hogy ma még egy wagneri opera Bayreuthben is fájdalmasan józan, ami a dekorációkat és a szín- „ ^ ^ „ , MW . . .
'
,
,
...
.
padi berendezest illeti.
Magyar Iparművészet.
Gróf Bánffy Miklós rajza. ( S z ö k t e t é s a szeráiybói.)
5
»
Gróf Bánffy Miklós az operai rendezés elevenére tapintott, amikor elhatározta, hogy Mozartot fogja adni, de azzal a belső korhűséggel, amely a legenergikusabb protestálás minden meiningenizmus ellen. Az Operaháznak volt már egy intendánsa, aki maga is befolyást gyakorolt a mise en scène-re, egy kiváló ízlésű és tudású ember : gróf Keglevich István. De ő természetszerűleg nyakig állt a meiningenizmus divatjában — mely az akkori idő divatja volt —, másfelől ő maga a darabok színrehozatalában aktív részt nem vett. Gróf Bánffy Miklós maga tervez s az ezermester Kéméndy, aki Keglevich idejében a meiningenizmus vizein evezett, de azóta már az új irányokat is fölszívta magában, most teljes széllel vitorlázik — a belső korhűség, a tiszta stílus felé s az Operaház egész műhelyét átalakítja. A prirapium, amely a Mozart-operák berendezésében érvényesült — triviálisan kifejezve úgy szólt, hogy Mozartot „rokokó"-ban kell adni. Bánffy grófnak ez a szándéka már a première előtt valóságos viharokat keltett — kivált a kávéházakban, a hirlapi bölcsek között, akik heteken át nagy könyvekkel jártak a hónaljuk alatt, minden utcasarkon a rokokót emlegették és haragosan tiltakoztak Mozart ilyen „megszentségfelenítése" ellen. „Mozartot rokokóban adni" — ez csakugyan monstruózus, sőt, ahogy egy öreg, hazafias költőnk kifejezte, perverzus ötlet lehet azok szemében, akik sem a rokokót, sem Mozartot nem ismerik, mert hiszen, hogy többet ne mondjunk, Mozartot a maga idejében is és még sokáig azután is rokokóban adták s ezt a becsületes rokokó-tradiciót éppen a meiningenizmus szakította meg. A zeneértők már évtizedekkel ezelőtt tiltakoztak az ellen, hogy a varázsfuvolát egyiptomi köntösbe bujtatták s Hanslick is, Bulthaupt is teljes joggal hangsúlyozták, hogy a Varázsfuvolában a „korhű" (!) egyiptomi keret k i á l t ó e l l e n t é t b e n áll a zenével, amelyben nincs egyetlen keleti motívum, egyetlen egyiptomi . hang sem. Egy közönséges dráma — mondjuk a XVIII-ik századból —.amilyen páldául Voltaire „Kínai árvája" talán joggal volna adható manapság teljesen hű kínai keretben, mert a szövegben alig akad olyasmi, ami a kínai kerettel ellenkeznék. Mozart muzsikája azonban parancsoló erejű és nem tűri meg a rendezői erőszakot, tehát elsősorban nem tűri meg azt, hogy egyiptomi keretbe szorítsák, amikor rája nézve Kéméndy jenő jelmezrajzai
1501
(Prometheus).
•ÍI H
•
•H •H •H
•
•H
•
•H
•
•II
Egyiptom csak szimbólum volt, meseország. Az agyonrendezés vádja tehát éppen az eddigi mise en scène-ekkel szemben volt jogos, amelyek a Mozart által képzelt és mesebeli Egyiptom helyett egy valódi „waschecht" Egyiptomot akartak mindenáron színpadra állítani. A Varázsfuvola egy tarka rokokó-mese, szabadkőműves tendenciákkal és szimbólumokkal, a XVIlI-ik századbeli olasz komédia tipikus alakjaival, s Bánffy gróf tervei, díszletei és kosztümjei ezt a világot elevenítették meg az Operaház színpadán. A „Szöktetés a szerályból" díszletben és kosztümben ugyanezt az elvet valósította meg. Hogy mégis a „Szöktetés"-ben az öreg hazafias költő nem zokogott Mozart pusztulásán ; ez nem azt jelenti, hogy az Operaház engedett az elveiből, hanem csak azt, hogy a „Szöktetés" eddigelé ismeretlen volt Budapesten (mindössze is kétszer adták a régi Nemzeti Színházban). A törökség itt ugyanolyan rokokó-karakterű, mint a Varázsfuvola egykori momentumai, a cél és a szándék itt is az volt, hogy a Mozart rokokóvilága teljesen kifejeződjék formában, színben, vonalban. E belső lelki korhűség eredménye az, hogy e XVIII-ik századbeli szövegek aktuálissá, elevenné válnak. Egy háromezer év előtti fehérruhás egyiptomi pap egészen más természetű asszociációkat kelt a nézőben, de a Bánffy gróf búzakék bársonyba öltöztetett nobilis papjairól mindenki rögtön tudja, hogy azok XVIII-ik századbeli szabadkőművesek. Több mint bizonyos (különben láttuk is sokszor), hogy például az Éj királynőjének három udvarhölgyéről, ha azok 4000 éves egyiptomi jelmezben jönnek ki színpadra, senki emberfia nem tudja, nem látja, h o g y : udvarhölgyek, ennélfogva a tercettjüket sem érti meg senki. A rokokó mise en scène itt is teljes világosságot teremt, ami minden színielőadásnak elengedhetetlen kelléke. Akadt olyan szakértő is, aki megrótta az Operaházat azért, hogy Mozartban Egyiptom helyett rokokót adott, de egy füst alatt megbotránkozott azon is, hogy Beethoven Prometheus balletjében görög világot adott és nem barokot. Nem beszélve arról, hogy a lexikon-férgeknek legalább is a lexikont kellene alaposan bujniok (Beethoven balletje már a Goethe görögségének a jegyében állott), színpadot és színielőadást sem lexikonokból, sem testes életrajzokból nem lehet megérteni. Leszámítva azt, hogy Beethovenben már a forradalom lelke élt, reánk, mai színházlátogatókra nézve, egészen más jelentőségű a Prometheus, mint a Tamino története. Prometheus az örök téma, az örökké görög téma, amely mint K é m é n d y Jenő j e l m e z r a j z a i ( P r o m e t h e u s ) . gÖT'Ög téma él, a mi tudatunkban,
4*
!•=•
^ ^ ^ ^
az egész mai köztudatban, s a színpadi hatás csak úgy érhető el, ha a mise en scène nem ütközik bele ebbe a köz• d l l l í J B S r ' H F tudatba. A Varázsfuvolára nézve nincsen ilyen köztudat, ellenben van egy félszázados, ferde tradició, amelyet egyszerűen I átugrottunk, hogy visszatérhessünk az igazi, az eredeti, a W m m ^ J J helyes tradícióhoz. Az Operaház különben sem áll egyedül ilyen irányú reformjaival. Az új Mozart-előadásokkal egyidejűleg a párisi Théâtre des Arts próbálkozik hasonló irányban XVII-ik és XVIII-ik századbeli operák stílusos fölelevenítésével, minden magántudósi beavatkozás nélkül. Amiért Wagner évtizedeken át harcolt, s amit a saját zenedrámáival csak részben tudott megvalósítani, a „Gesamtkunst" a szó, hang, forma, szín ideális harmóniája lehetségessé válik, s éppen azokban a régi operákban, amelyekben Wagner inkább akadályát látta a „Gesamtkunst"-nak.
•
•H
T
•
HE STUDIO YEAR-BOOK O F D E C O R A -
V II • •II
TIVE ART, 1913. Most jelent meg a Studio vaskos évkönyve, amely a legújabb angol, német, osztrák és magyar iparművészeti alkotások hosszú sorozatát mutatja be művészi
A
Z IPARMŰVÉSZETI TERVEZÉSEK DÍJL SZABÁSA címmel az Országos Magyar Iparművészeti Társulat kiadásában megjelent füzet magában foglalja a Társulat és a Magyar Iparművészek Testülete körében folyt hosszú és beható tárgyalások megállapodásait, amelyek arra hivatottak, hogy az iparművészeti tervezők és megbízóik között kötendő szerződéseknél, különösen pedig a díjazásra nézve, útmutatóul szolgáljanak. A szóban forgó díjszabást egyelőre az Országos Magyar Iparművészeti Társulat és a Magyar Iparművészek Testülete fogadta el kötelezően. A Társulat azonban oda fog hatni, hogy az illetékes minisztériumok, a bíróságok és egyéb hatóságok is e díjszabást fogadják el irányadóul. A füzet a Társulatnál 1 koronáért kapható.
•
•II •II •II •
ÍSZÍTŐ MŰVÉSZET cím alatt füzetes D kiadvány indul meg a közel jövőben, amelyben közvetlenül feldolgozható minták és
•
II
részletrajzok lesznek iparosok, iparművészek, műkedvelők, rajzolók, kézimunkázok, tanulók és oktatók számára. A minták rendszerint adott célhoz és adott anyaghoz vannak kigondolva, de természetesen alkalmasak arra is, hogy változtatásokkal, alakításokkal kiki a maga kívánságához idomítsa azokat. A Díszítő Művészet főcélja a magyaros formanyelv kifejlesztése és terjesztése,hogy azok, akik Magyarországon a díszítőművészetet — akár kedvtelésből, akár keresetképpen — gyakorolják, minták tekintetében ne legyenek a külföldre utalva. A kiadvány évenkint hat füzetben jelenik meg az Iparművészeti Iskola kiadásában az Iparművészeti Múzeum és aa Iparművészeti Társulat erkölcsi támogatása mellett. Előfizetési ára egy évre 10 korona.
152 U
K é m é n d y Jenő r a j z a i ( P r o m e t h e u s ) .
•II •II •II II
reprodukciókban. Örvendetes, hogy a magyar rész elég gazdag, változatos és előnyös képét adja iparművészettink fejlettségének. A magyar építészek és iparművészek közül Györgyi Dénes, Kós Károly, Meyer Antal, Menyhért Miklós, Rippl-Rónai József, Lakatos Artúr, Rerrich Béla, Vágó József, Vass Ferenc, Vigand Ede, Nagy Sándor, Raab Ervin, Unghváry Sándor, Szügyi Elemér, a Magyar Iparművészek Műhelye, Dörre Ida, Schulek Ilona, Gruber Hedvig, Bükkerti Mariska szerepelnek a Studio évkönyvében egy vagy több munkával. A magyarázó szöveget Levetus A. S. kisasszony írta. Az angolok, németek és osztrákok nevesebb művészeiket vonultatják föl és a Studio szerkesztője bevált ízlésével a rendelkezésére álló gazdag anyagnak színe-javát válogatta ki. A sok színes mellékletet is magában foglaló gazdagon illusztrált szép könyvet igaz élvezettel forgathatják mindazok, akik a szépség kultuszáért lelkesedni tudnak.
H
A N D B U C H FÜR BÜRGERLICHE WOH-
NUNGSKULTUR. DEUTSCHE WOHNUNGSKUNST v. M. Heidrich. Wiesbaden.
Westdeutsche Verlagsgesells c h a f t . Ára 3 K. A mintegy 200 képet magában foglaló, csinos k ö t e t b e n sok mintaszerű szobaberendezéstés egyes bútorok ábráit látjuk, amelyek a jelesebb német művészek tervei nyomán készültek. Ajelenkori németlakásművészet e monográfiájának szövegét Trampe dr. írta. Tervező művészek, bútorgyárosok, asztalosok és kárpitosok sok jó ötletet meríthetnek belőle.
• M •
T zet : Linolschnitt, ára 50 Pfennig. L. M. K. Capeller (Lauingen a. d. Donau) tanítóképzőECHNISCHE
JUGENDBÜCHEREI
I. f ü -
intézeti rajztanító okos vállalatba fogott, amidőn iparművészeti technikákat ismertető olcsó könyveket ad ki, elsősorban az ifjúság számára. Vállalatának első füzetében az újabban méltán megkedvelt és elterjedt linoleummetszés technikai eljárásait és fogásait magyarázza hozzáértéssel és egyben idevágó néhány jó mintát is mutat be. Közelebb a sablonozásról, papirollózásról és a bélyegzős nyomtatásról szóló füzetek kiadását tervezi. A füzeteket a szerző maga árúsítja.
E
LDŐLT PLAKÁTPÁLYÁZATOK. A z U j i a k i
Tégla- és Mészégető r.-t. az O.M. Iparművészeti Társulat útján hirdetett pályázat bírálóbizottsága (Nádler Róbert, Szablya Frischauf Ferenc, Helbing Ferenc, a társulat, Wellisch Alfréd kir. tan. és Müller József igazgató a részvénytársaság kiküldöttei) március hó 29-én döntött a beérkezett 60 pályamű felettolyképpen, hogy a 400 koronás I. díjat C s a p ó (Heim) József,Martos (Singhofer) Géza közös pályatervének, a II. 200 koronás díjat B i r ó Mihálynak ítélte oda és 100—100 koronáért megvásárolta Ö r k é n y i István és S c h a r f Nándor pályaműveit. — Balatonfüred igazgatósága által hirdetett plakátpályázat bírálóbizottsága báró Kétly Károly elnöklete alatt az április hó 5-én tartott ülésén az 500 koronás I. díjat Z o m b o r i Erbits Gyulának, a 300 koronás II. díjat D é v a i Bélának, a 200 koronás III. díjat Ö r k é n y i Istvánnak ítélte oda. Z ANDRÁSSY DÉNES-féle 4200 koronás . festőművészeti pályázat részletes feltételeit e számunk hivatalos rovatában közöljük.
A • •
Kéméndy Jenő rajzai ( V a r á z s f u v o l a ) .
=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•:
J153
P
LAKÁTPÁLYÁZATOT hirdet az Országos Magyar Iparművészeti Társulat közvetítésével az A d r i a m. kir. tengerhajózási r. t. A kívánt plakáttal új személyszállító hajójárataira akarja felhívni az Adria a közönség figyelmét. A pályázati felhívást e számunk hivatalos rovatában közöljük.
ŰVÉSZETI OKTATÁS ÍZLÉSFEJLESZTŐ ELŐADÁSOK AZ IPAR1 MŰVÉSZET KÖRÉBŐL. Nagyon egészséges és talpraesett eszmét valósított meg a berlini Hohenzollern iparművészeti intézet az úgynevezett ízlésfejlesztő kurzusok rendezésében, melyeknek legutóbbi egyik felolvasó ülésén E. Friedmann tartott nagyszámú közönség előtt előadást a lakás művészetéről. A felolvasó rámutatott, hogy mily kevesen értenek még ma is a lakás igazi művészetéhez s ennek egyik oka, hogy a saját ház mindinkább eltűnik a bérlakások tömegei előtt. Ezek pedig épúgy mint a házak façade-jai hamis pompával hivalkodnak. Főleg a nők azok, kik édeskeveset értenek egy lakás építészeti értékéhez s a kibérlés alkalmával tévútra engedik magukat vezettetni egyes aprólékosságok által, mint p. o. a csinos tapéták és lécezetek s amellett teljesen megfeledkeznek arról, vájjon a lakás fekvése is célszerű és higienikus-e ? A fő a reprezentáció. Mindenki arra a néhány zsúrra gondol, melyeket évente adni szándékozik s egymásbanyíló nagy előszobákat keres széles szárnyajtókkal, melyek a felfelületet elveszik. Az építészek viszont a közönség ízlése és óhajai szerint építenek : lehetőleg nagy dísztermeket a nyomorúságosan szűk háló- és lakóhelyiségeket. Pedig a hálószoba elrendezésénél gondolni kellene a betegség napjaira is s azokat lakályosabban kellene kiképezni. A szobáknak bútorokkal való túlzsúfolását pedig minden körülmények között kerülni szükséges. Sokat vétenek a szép villamvilágítás ellen is. Az a körülmény, hogy ezt mindenütt lehet alkalmazni, sokszor óriási kiadásokra csábít, ámde az igen éles világítás következménye mindenféle szembajok mellett az is, hogy tönkreteszi a művészeti hatást. Az árnyékos helyek, a nüanszok eltűnnek s nincs többé bizalmas félhomály. Párisban ma már intim diner-ket kevés meghívott vendéggel gyertyavilágítás mellett szoktak rendezni. Csakhogy a gyertyavilágítás sem éppen kellemes, minden ünnepélyessége mellett is lobogó, pislákoló fénye miatt. Talán lehetne itt az előadó szerint némi koncessziót tenni a valószerűtlen-
ségnek s a villamos gyertyák régi, szép világítási formáit eleveníteni fel. Szólt azután a felolvasó arról is, hogy mily fák és mily szövetek illenek össze, habár erre alig adható általános szabály, mindenkinek magának kell ezt éreznie, épúgy mint ruhaszövetei kiválasztásánál. A szobákat általában rendeltetésükhöz mérten kell berendezni. Egy férfiszoba nyugalmát és komolyságát nem szabad a tapéták és bútorhuzatok nyugtalan nagy mintáival zavarni. Vázáknak az a rendeltetésük, hogy virágot fogadjanak magukba. Ezért nem helyes, ha üresen állítjuk oda őket. Viszont szárított virágokat csak nagy óvatossággal használjunk. Á felesleges, sok apró csecsebecsét és nippet a japánok módjára tanácsos szekrényekbe helyezni el s időnkint a darabokat kicserélni. Kevesen értik meg, hogy a perzsa szőnyeg sem való minden szobába, valamint bronz-, dísz, márvány és olajfestmény sem. A tarka perzsaszőnyegekkel egy interiőr zárt térhatását teljesen tönkre lehet tenni. A japános
K é m é n d y Jenő j e l m e z r a j z a ( M á j u s k i r á l y n ő j e ) .
tea-szoba nem egyéb dekoratív tréfánál s ezt csak olyanok engedjék meg maguknak, kik a japán művészettel és kulturával intimebb lábon állanak. Egyébiránt nagy balgaság, jegyzi meg az előadó, a stílegységre esküdni, csak az iránt legyen érzékünk, hogy mi illik össze és mi nem, belső értelme szerint, mint p. o. a román és a XV. vagy a XVI. Lajos-stíl. Ne akarjon senki elégtelen eszközökkel stílhű lakást berendezni, sokkal fontosabb a z : hogy a tér legyen stílhű, hogy az ablakok, a mennyezet és a világítás fejezzenek ki karaktert, semmint, hogy a bútorok, képek, dísztárgyak legyenek stílszerűek s a környezet meg nem felelő. Az ízlésben több érzékkel kell bírnunk az iránt, ami lényeges s akkor lesz saját stílusunk is. BÉCSI IPARMŰVÉSZETI ISKOLA KIÉPÍ-
À TÉSE. A bécsi kereskedelmi kamara nem-
•
•II •II •II II • II «
régiben ülést tartott s ezen egy felszólaló, Kandi Hermann, rámutatott a nagyhírű bécsi iparművészeti iskola bajaira és szükségleteire. Felszólalásának súlyt és jelentőséget az ad, hogy mögötte ott volt e kamara egész közvéleménye s hogy e felszólalás aligha marad hatás nélkül azok részéről, akiknek a nevére címezve van. Arról beszélt, hogy ez az iskola milyen hosszú és nemes küzdelmet folytatott az iparművészi ízlésnek a legmagasabb fokig való kifejlesztése érdekében, de a közönség és az ipari tényezők kegyeibe csak lassan tud beolvadni. Ezért könnyen megeshetik, hogy a legjobb tervezők külföldre fognak elszéledni, ahol a kvalitásos munkának nagyobb becsülete van mint Ausztriában. A bajok forrását abban látja, hogy az iskola szűk és céljának meg nem felelő helyiségekben küzködik. Ezért nem tehet eleget azoknak a kívánságoknak, melyek a nagyipar köréből hangzanak fel, ezért nem jut ott tér például a fémeket feldolgozó osztálynak, az aranyművességet s néhány más olyan szakosztálynak, amelyekben Bécsnek virágzó hírneve van és régóta megszerzett erkölcsi tőkéje. E tekintetben a technikai kezek ügyessége megvan, csak a művészi továbbképzésük lehetőségétől vannak megfosztva. Hogy mit tudnának e téren — megfelelő eszközök birtokában — az iskola vezetői nyújtani, annak pár évvel ezelőtt példáját adták a paszományos-szakon. Mikor ez a hajdan virágzó bécsi műipar divatokokból s más technikák előtérbenyomulása miatt hanyatlani kezdett, akkor az iparműveszeti iskola igazgatója, Roller professzor vette kezébe az ügyet. Az ipartestület jó munkásokat és székeket, kanapékat bocsátott rendelkezésére, a töb- jt) bit, a minták megalkotását, a rajzbeli ügyesség '' kifejlesztését elvégezték az iskola tanárai. S egyszerre csak oly kitűnő mintákat adtak a
plörőz-tollaktól a ruhapaszomántig az ipar mindenféle ágában, hogy még nagy francia cégek is érdeklődni kezdtek a bécsi paszományipar termékei iránt. Ugyanebben az előadásban a bécsi továbbképzőiskolák szakszerű átalakítását is megsürgette a felszólaló, amiben főleg a vezetőfanítók szakszerű képességeit óhajtaná korrigálni. Ha az ember e felszólalás lényegét figyelemmel kíséri, akkor nem nehéz felismerni a bécsi iskola olyan hibáját, amelyet léptennyomon tudunk konstatálni a belőle kikerült művészek tevékenységén is: a mindennapos élet szükségleteinek lekicsinylését. Igaz,néhány év óta — főleg a német iparművészet nagy lendülete miatt — a bécsi iskola is többet kénytelen a „kenyér"-kérdésekkel foglalkozni, de még mindig bizonyos luxus- és pompaszeretet, bizonyos túlraffinált pipereízlés jellemzi az iskola sok osztályának termelését. Ami pedig a térviszonyokkal s az anyagi eszközökkel való küzdelmet illeti, ebben, mintha a mi állapotainkra ismernénk. A bécsi iskola is főleg azért tud nehezen belekapcsolódni az életbe, mert a műhelyszerű oktatás sok termet, sok gépet, sok nyersanyagot — egyszóval sok pénzt igényel s addig, amíg a tervező csak a papiroson való közléssel kénytelen beérni, ez állapotok aligha javulnak meg. Viszont az iskola mögött ott van, amint e felszólalásból látszik, a bécsi ipari közvélemény. Ott van a legsúlyosabb kereskedelmi tényező, az alsóausztriai kamara, ott van a jóakaró kritika és a buzgó agitáció azok részéről, akiknek kezébe az osztrák indusztria sorsa van letéve és ebben a stílusban — sajnos — már nem ismerünk rá a mi állapotainkra.
S
OMOGYI TÜKÖRFÁK. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának szinte kimeríthetetlen gyűjteményéből a somogymegyei t ü k ö r f á k (tükrösök) közül mutattunk be ez idei II. füzetünkben, és ezúttal is egy-egy s o n > zatot. A közölt tárgyak abból az értékes gyűjteményből valók, melyet a legavatottabb kezekkel H e r m a n Ottó szedegetett össze a múltban. A somogyi tükörfák általában háromféle technikával készültek: k a r c o l á s s a l (vésés), f a r a g á s s a l és s p a n y o l o z á s s a l . Legáltalánosabb — éppen mert legmutatósabb — a spanyolozás, mely tulajdonképpen igen egyszerű eljárás, mint a népi művészet legtöbb technikája. Nem áll egyébből, mint hogy a mintát rákarcolják a fára s a vonalközöket mélyítik. E mélyedéseket azután színes (sárga, piros, zöld, kék, fekete) spanyolviasszal tömik be s
H •
J155
legelső formáját tudjuk, ott van a Művészházban, ahol az osztrák művészet látogatásával tiszteli meg a szegény, tudatlan magyarokat. Oh : előre tudtuk, hogy ez a látogatás nem marad puszta udvariassági tény, nem is a két kultúra önzetlen barátkozása, hanem meg fogja hozni a maga hasznát az osztrák üzleti élelmességnek. Több ízben figyelmeztettük már a közönséget, hogy a Wiener Werkstätte nagyon sanda szemeket vet Budapestre és álmai között biztosan ott szerepel a budapesti fiók, mint az osztrák ízlés és üzlet újabb terjeszkedési területe ; éppen ezért nem fogadhattuk soha szívesen a praepotens osztrák kulturával való barátkozást. íme, aggodalmaink most valóra váltak, jött Klimt, mint művészet, de utána járt nyomban profeszszor Wimmer is, mint a művészi eredményeknek üzleti eredményekre való felváltója. A profeszszor úr előadást tartott a Művészházban és bízva a magyar közönség külföldieskedő sznobizmusában, reklámot csinált az osztrák divatnak. S bizalmában nem is csalódott meg, a kirakatokban megjelentek a Wiener Werkstätte kelméi s amennyire a magyar közönség hazafias érzéseit ismerjük, nyáron az egész város olyan osztrák lesz, mint akár Lerchenfeld. Miért? kérdezzük most már határozottabban és a magyar közönség önérzetére appellálva. Miért van az, hogy közönségünk felül az osztrák élelmességnek akkor, amikor idehaza, a saját művészetében felette jobb minőségben kapná mindazt, amit az osztrákok proŰVÉSZET É S ÜZLET. Megérkezett a dukcióiban szeret? Miért öltöznénk az osztrák tavasz, a színes virágok, a zöld lombok köntösbe, mikor a saját háziruhánk sokkal áldott ideje és virágnyílással, Iombfakadással szebb? Csak egyetlen egy körülményre kíkivirultak a budapesti kirakatok is. Piros, vánjuk felhívni a közönség figyelmét, hogy kék, zöld szinek hirdetik a tavasz jöttét, az talán kíméletlenül, de igazságosan rámutasélénk öltözködés újból meginduló divatját. sunk gondolkodásának fonák voltára. Tudjuk, De a kirakatok tavasza nem a mi tavaszunk, hogy a magyar népi művészet formanyelve nem a magyar iparé és művészeté, hanem a legnagyobb gazdagságot és szépséget tárja osztrák tavasz, a körúti kirakatokban a elénk. S mégis ezt a formanyelvet eddig Wiener Werkstätte virágai nyílnak a magyar még nem sikerült a magyar nők öltözködéiparpártolás nagyobb dicsőségére. Tegyünk sébe belevinni. Az asszonyok excentrikusnak egy rövid sétát a napfényben fürdő utcákon és közönségesnek találták. Ekkor Bécsben s a fejünk beleszédül abba a kaleidoszkópba, megindult az iparművészeti mozgalom, amely amelyet a bécsi művészet unalomig ismert az ötleteit főleg a mi népművészetünkből motívumai vetítenek felénk. Az idei tavasz szedte s amelynek ornamentikája nagyrészt hozta ezt a divatot, alig van kelmeüzlet, a magyar formanyelvnek kihasználása. És a amelynek kirakatában ne jelentek volna meg magyar közönség most a bécsiek kezéből a németesen stilizált szövetek Klimt és Moser elfogadja annak a formanyelvnek elrontott ornamentikájának népszerűbb utánzatai, rajtuk mását, amelyet, míg az övé volt, lenézett és a sokat jelentő, bűvös felírás : Wiener Werkkicsinyelt. Sem a nemzeti érzés, sem a mastätte. Miért? — kérdezzük szerényen és álmélgyar szakemberek érvelése, sem a dolgoknak kodva a magyar kereskedelem élhetetlensége önmagában való szépsége nem volt elegendő fölött. Miért az osztrák iparnak ez a diadalahhoz, hogy a magyarokat a saját művémas bevonulása, miért a függönyszövetek, szetük szépségéről meggyőzze : erre a csoamelyekből osztrák egyenruha kell hogy dára csak egy osztrák professzor volt képes, készüljön a magyar asszonyok s z á m á r a ? aki nagyképűen ütötte a nagy dobot azon A beözönlésnek egy közvetlen okát, illetve
a végén az egészet simára csiszolják. Ezt az egyszerű, de eléggé kötött technikát azonban oly bámulatos ügyességgel tudják a somogyi pásztorok alkalmazni, hogy elég gyakran még hajszálvékony vonalakat is spanyoliroztak, még pedig olyan tartósan, hogy — a bemutatott darabok tanúsága szerint is — nem egy még a félszáz évet is egészen hibátlanul viseli. Természetesen a spanyolozás, mint technika is, új és új motívumokat adott a somogyi pásztorok kezébe, amely körülmény a népi művé• ••I szet éppen nem csekély alkotóképességéről is tanúságot tesz. De éppen ily bámulatos az az alkalmazkodási képességük is, mellyel a legváltozatosabb alakú idomokba is könnyed, keresetlen és kivétel nélkül pompás megoldásokat visznek bele. Leginkább azonban — azt hisszük — azok a tükörfák tarthatnak igényt megkülönböztető figyelemre, melyek a k ö n y v alakját vették fel. Ilyent mostani sorozatunkban mutatunk be. E könyvalakú tükörfák • V h á t m e g o l d á s a oly egyszerű és oly artisztikus, de mindehhez még az itt alkalmazott ornamentum annyira kifejezi a kötést is, hogy ezért csakis igazi elragadtatással lehet adóznunk a mi népünk egészséges művészetének.
M
•
••t •H ••i
1401.
•
•ÍI H
Î! •
••i
177. 176—177. A " S z ö k t e t é s a s z e r é i b ő l " című gróf Bánffy Miklós tervei után készült díszletei.
Magyar Iparművészet.
operának
176—177. D é c o r s de l'opéra " l ' E n l è v e m e n t du S é r a i l " , e x é c u t é s d ' a p r è s le projet du c o m t e Nicolas B á n f f y .
5
• II •
•II •
•H
f! •
181.
178—182. Gróf B á n f f y Miklós jelmezvázlatai a " V a r á z s f u v o l a " cfmű o p e r a r é s z é r e .
158 v=
182.
178—182. P r o j e t s d e c o s t u m e s du c o m t e pour l'opéra "la Flûte enchantée".
Nicolas
Bánffy
185.
186.
183—186. K é m é n d y Jenő jelmezvázlatai a " P r o m e t h e u s " c. ballet é s " V a r á z s f u v o l a " c. o p e r a r é s z é r e .
185—186. P r o j e t s d e c o s t u m e s d ' E u g è n e K é m é n d y p o u r le ballet " P r o m é t h é e " et p o u r l ' o p é r a " l a F l û t e e n c h a n t é e " .
=•=•=* 159 4*
188.
1401.
187—188. Gróf B á n f f y Miklós díszletvázlatai f u v o l a " című o p e r a r é s z é r e .
a
"Varázs-
187—188. P r o j e t d e d é c o r s du c o m t e l'opéra "la Flûte enchantée".
Nicolas Bánffy pour
••i V
• •II •II
•
•II
190.
V
189—190. G r ó f B á n f f y Miklós díszlefvázlatai a f u v o l a " című o p e r a r é s z é r e .
"Varázs-
189—190 P r o j e t s d e d é c o r s du c o m t e N i c o l a s B á n f f y p o u r l'opéra "la Flûte enchantée".
161
•i •
••i ••i
191—194. Gróf Bánffy Miklós jelmezvázlatai a t h e u s " című ballet r é s z é r e .
162
Prome-
191—194. P r o j e t s de c o s t u m e s p o u r le ballet " P r o m é t h é e " .
du
comte Nicolas Bánffy H •
V
1401.
1401.
201.
200—201. Nagy S á n d o r : Üvegképek. Készültek Bóth Miksa műintézetében.
Magyar Iparművészet.
200 —201. Vitraux,
5
1401.
207.
205 —206. F e h é r v á r i E r z s i é s K ö r m e n d i F r i m m J e n ő : M a j o l i k a s z o b r o c s k á k a " K é v e " kiállításából. 207—208. S z a mosi S o ó s Vilmos : Éremvázlat.
208.
205—206. F i g u r i n e s e n f a ï e n c e . 207—208. P r o j e t d e médaille.
167 5*
1!
•
S z a m o s i S o ó s V i l m o s : 209 —210. A pécsi d a l á r d a 50 é v e s j u b i l e u m á r a k é s z ü l t é r e m 1000 k o r o n á s pályadíjjal k i t ü n letett t e r v e z e t e . — 211. Zutt A. Q. : G y ü m ö l c s - é s v i r á g tartó domborított ezüstből é s csiszolt üvegből.
209 —210. Médaille c o m m é m o r a t i v e du jubilé d e la S o c i é t é c h o r a l e d e P é c s . — 211. S u r t o u t de table en c r i s t a l taillé, monté en argent r e p o u s s é ,
n
művészet mellett, amely tulajdonképpen nem is az osztrákoké. A Wiener Werkstätte törekvései önmagukban mindenesetre tiszteletreméltók, de nekünk magyaroknak igazán nincsen szükségünk arra, hogy az osztrákoktól tanuljunk ízlést, tőlük kapjunk művészetet. Mi itt vagyunk a forrásnál és rendelkezésünkre áll egy csodálatos művészet bűbájos gazdagsága. Csak a magyar közönség venné már észre, hogy a tavasz, amely az osztrák szöveteken virít, a magyar művészet hervadó ősze s hogy ő ezzel a hervadással többet veszít, mint amennyit a világ minden tavaszával nyerhet. •
•II
• •II
•
•II V II •
II •
• II •
K
ÉPESKÖNYVEK, A gyermektanulmányi kiállítás színes képében, az ezernyi látnivaló közt megállottunk egy percre a képeskönyvek csoportjánál. Három üvegesszekrény s kettő közülök telistele szebbnél szebb, művészibbnél művészibb angol, francia és német képeskönyvekkel. Liliput-könyvecskék és nagy albumok, litografikusan egyszerű foltok és rézkarcok finomságaira emlékeztető klisék, ugrándozó jókedv és csacsogó tündérvilág, minden tökéletessége ott volt a könyvművészetnek e két üvegszekrényben. A legjobb régi nevek W. Crane, Greenway, Busch, Boutet de Monvel mellett egy csomó kitűnő modern : Dulac, Rackham, Pellar, Kreidolf, mind az ő grafikus tudásuk legnagyobb készségével álltak oda a gyermek művészi nevelésének szolgálatába. De íme, itt van egy jó magyar név is : Willy Pogány, aki a Tristan és Isolde történetét illusztrálta olyan romantikus művészettel, mely a reneszánsz legfinomabb lapjaira emlékeztet. Csak az a kár, hogy nem magyar, hanem angol könyvet, nem magyar gyerekek örömére, hanem az angol könyvkiadók dicsőségére. Az az ember, aki a viszonyokban kissé járatlan, az effélében valami hazafiatlanságot, vagy más ilyen motívumot fog keresni. Holott a felelet ott van, a harmadik szekrényben. A harmadik szekrényben ugyanis csupa magyar képeskönyv volt s kell-e mondani, hogy ez volt a legszegényesebbé s a legkevésbbé biztató. Miért? Talán hiányzanak nálunk a tehetségek? Hiszen ott volt egypár igazán gyönyörű képeskönyv is : Faragó József, Nagy Sándorné, Vadász Miklós könyvei és még egy-két olyan könyv, amelyiknek nem igen van oka szégyenkezni a legjobb külföldiek mellett. De micsoda szegényes kiállításban ! Milyen papiroson, miféle fűzéssel, minő kötésben ! Ide kellett volna belépnie, ebbe a szekrénybe, Pogány Vilmosnak s nem tette-e helyesebben, ha még jókor meggondolta magát és mint Willy Pogány belépett a szomszédos angol vitrinába. A magyar könyvkiadók azonban nem esnek kétségbe. Minden jó magyar könyvillusztrátor helyett, akit elvesztünk, hoz-
Magyar Iparművészet.Isn
nak ide — öt rossz amerikait. Az eljárás igen egyszerű. A kiadó a külföldi klisirozók lomtárából összeszed olcsó pénzen egy zsákra való cinkográfiát, azután itthon egy kócos kis poétával, vagy egy gimnazistafiúval irat a képekhez verseket, és kész a magyar képeskönyvipar. A magyar gyerek azután kap a kezébe olyan figurákat és olyan viseleteket, házakat, tájakat, állatokat, melyek idegenebbek neki, mint a tűzföldi tabu. Ha azután a dolog minden tíz esztendőben egyszer napfényre kerül egy üvegszekrény falán és mi káromkodunk érte egy nagyot, — a magyar könyvkiadó a markába nevet és azt gondolja magában: „hiszen ha ez volna a mi legnagyobb bűnünk!" T'TJ MAGYAR FAYENCEOK. A Kéve kiállíL-l tása kedves és finom meglepetést hozott a magyar iparművészetnek. Fejérváry Erzsi és Körmendi Frim Jenő néhány igen sikerült artisztikus fayence-figurát állítottak ki, amelyeknek fényképét jelen számunkban közöljük. A két tehetséges és ambiciózus fiatal művész az orosz ballet néhány jelenetét mintázta agyagba igen finom és egészséges érzékkel, az anyagnak művészi ismeretével és tiszteletével. A figurák vonalban és formában ritmikusak, lendületesek, anyaguk karakterének megfelelők, színben igen ízlésesek és harmonikusak. A két művész mindenesetre nem kevés fáradtságot vett magának, amíg az anyagnak ilyen lelkiismeretes kezelését elsajátította s ennek köszönhető ez a szép eredmény, amely kezdetnek különösen biztató és nagy reményekre jogosít. Kiváltképpen örvendetes, hogy a két művész egészen eredeti utakon jár s nem elégedett meg azokkal az olcsó hatásokkal, amelyek segítségével például a Wiener Werkstätte a modern stílus köntösébe bujtatja a technikai tudás fogyatékosságát. Fejérváry Erzsi és Körmendi Frim Jenő nem óvakodtak az áttörésektől, amelyeknek nehézségét a német iparművészet az újfajta stilizálás segélyével igyekszik elkerülni. Az új magyar fayenceok amellett, hogy anyagukhoz hívek maradtak, kiaknázták ennek összes lehetőségeit. A fayenceokaf Fischer Emil gyárában égették, amely egyszersmind azok forgalombahozására is vállalkozott remélhetőleg olyan eredménnyel, amely a két művész ambícióját a megkezdett úton való továbbhaladásra fogja ösztönözni. — A magyar agyagművességnek igen érdekes, jelentős eseménye az a kerámiai kollekció is, amelyet Ligeti Miklós mutatott be az Ernszt-múzeum kiállításán. A kiváló művész több esztendei szorgos kísérletezésének és tanulmányainak eredményét bocsátotta a közönség elé s örömmel konstatálhatjuk, hogy ez az eredmény étapeot jelent a magyar
5
Nagy S á n d o r raiza.
agyagművesség újabb fejlődésében, Éppen a művész oeuvrejének fontossága miatt nem foglalkozunk vele most részletesebben, hanem beható méltatásukat a közel jövőre halasztjuk.
K
IRAKATTANULMÁNYOK. A nagyvárosi kereskedelem ízlésének fokmérői a kirakatok. Nem a kirakatok nagysága, méretei, tükrei, izzólámpái, aranyozása, hanem a belső értékei. Az, hogy miként van a rendelkezésre álló terület kihasználva, miként tudja a legjobb árúkat az üvegpolcra rakni a kereskedő, mint tudja hatásukat az utcára vetíteni s miként tudja a legnehezebb tárgyakat is megfosztani a súlyuktól. A jó kirakat jó reklám a cégnek, jó kereset az elrendezőjének és kellemes akcentus az esti sétálónak. A kirakat tanulmány, tehát mindig érdekes és kellemes Studium az utca pszichológusának. Aki ebből a szempontból kíséri figyelemmel Budapest fejlődését, az utolsó években meglepő javulást észlel. A kirakatművészetünk valóban nagyvárosiassá vált s kivált egynémely szakmában egyenesen gyönyörűt produkál. A virágosboltok kirakatai például semmi kívánnivalót sem hagynak maguk után, mert annyi színt és annyi frisseséget lehelnek magukból, hogy akarva akaratlan meg kell előttük állnunk. A férfi- és női divatüzletek jobbjai is nemes egyszerűséggel tudják legjobb matériáikat érvényesíteni. Itt néha a blúzok színeiben, vagy a férfieleganciát jelképező fehér-fekete összehangolásában meglepő raffinemenf-t tapasztalunk ; csupa sikk tőlük olyik utca. A könyv- és papirkereskedések kirakataiban is inkább jó, mint rossz példákkal találkozunk, bár itt nem kerülik el mindig azt, ami a jó kirakat legnagyobb ellensége: a túlzsúfoltságot. Vannak azonban árúcikkek, amelyekből még elvétve is alig látni jó kirakatot. Azok, akik cipőket rendeznek el, alig tudják megállni, hogy közben városligeti céllövősátrak rokokodíszeit is el ne helvezzék, a női kalapüzletek kirakataiban sem igen tobzódik a találékonyság. Egyenesen lesújtó azonban, hogy olyan
kínálkozó árúcikkekből, mint aminő a művirág-, a toll, az ékszer, az illatszer és sok egyéb, alig látni imitt-amott egy jó kirakatot. Legfeltűnőbb ez az ékszernél, amelynek minden másnál több alkalma van arra, hogy nemes eleganciát reprezentáljon. Hol maradnak e tekintetben ami ékszeresboltjaink a külföldiek mellett ! E tapasztalatok szinte megérlelik azt a gondolatot, hogy nem túlságosan egyoldalú-e a kirakatrendezők ízlése, szakképzettsége? Nem ott van-e a hiba, hogy akik ezt a jól jövedelmező foglalkozást űzik, előszeretettel maradnak a divatárúknál, mivel talán ebből a szakmából indultak el. S felmerül itt az a kérdés, hogy — amint Berlinben is megvan már — nem volna-e célszerű nálunk is egy iparművészek vezetése alatt álló ilyen szakiskolát létesíteni, amelyben rendszeres tanulmányok keretében, kiki megtanulná mindazt a szakismeretet, amire szüksége van : rajzot, festést, anyagismeretet, tervezést, berendezőművészetet, grafikát stb. Evvel éppen a női természettel nagyon jól össze egyeztethető új munkakör nyílna meg a nők részére s addig is, amíg valamely testület jóvoltából, vagy valakinek vállalkozókedvéből ily iskola létesül, jó volna megfontolnia e terv lehetőségeit a mi iparművészeti iskolánknak valamely dilettáns-tanfolyam keretében. N. P.
I
NTARZIA. A bútorkereskedőnek esztétikai szempontjaiban jelentős szerepe van ennek a szónak : intarzia. Bizonyos áhítattal mondja ki és kétszer is megtörli a kabátjával a szekrény lapját, mielőtt rámutatna „az intarziá"-ra. Az intarzia szó jól is hangzik, van valami középkori gőgje is, alkalmas tehát rá, hogy a jámbor vevő, akinek ezer kifogása volna egyébként a szekrény, a commode, az asztal vagy az éjjeli szekrény ellen, — végképpen meghódoljon a döntő érvelőit. „Hja úgy, intarzia is van benne, az már más" — konstatálja és ha a szekrény rosszul van is összeeresztve, a kanapétámla recseg is és az asztal lapja hullámosra sírta is magát, az intarzia mindent eligazít. Ez is rossz esztétikai iskolázottság hatása, a külszín túlbecsülése. Annak az ízléstelen felfogásnak maradványa, mely a szövetnek nem a minőségét nézte, hanem a mintáját, az ékszernek nem a façonjàt becsülte, hanem az arany karátját és a lámpát nem a szolidságáért szerette, hanem a csillogó üvegjeiért s az aranyrojtokért. A cikornyázó iparművészet utolsó hajtása ez még, amivel nem azt akarjuk mondani, hogy az intarzia magában véve is ne lehetne művészi, becses és szép. Csak éppen a bútornál minden egyéb tulajdonság fontosabb ennél. A bútor állása, vonalmenete, élei kezelése, anyagszerű érvényesülése, kényelme, biztosságérzete — mind, mind
életkérdések ahhoz a kis virághoz, pókhoz vagy kolibrihoz képest, amelyet beléraktak. Ám ez még hagyján, ha az intarzia ilyen szerény és kivált, ha tisztán a konstruktív formát kiemelő füzér-vagy vonaljellege van. Nagyobb baj az, ha az intarzia egyenesen genreképeket ad a bútor tükröző felületén, ha táncoló parasztlányok, vagy biplánon utazó léghajósok, vagy szarmata lovaskatonák csoportképét vonultatja fel. Az ember ilyenkor zavartan áll a szóban forgó dohányzóasztal előtt és nem úgy néz rá, mint egy dohányzóasztalra szokás, hanem úgy, mint egy képrejtvényre. Az asztal ilyenkor szégyenkezve tűnik el az intarzia mögött és az ember mindenféle elismeréseket keres a tüntető intarzia méltatására. Holott magában azt gondolja az ember. Mégis csak kár ezért szép és jó sima darab tölgy (mahagóni, padukk, mangrove)-fáért, amelyiknek annyi finomság és szeszély van a szövetében. Kár ezért a természetes felületért, amelyen minden rost és minden idegszál új meg új játékok lehetősége volt a természet számára. Kár ezért a sima szép síkért, amelyen a napsugár, ha végigcikázik, vagy a tárgy, ha körvonalai rávetődnek, olyan fényjátékot ad, aminőre a holt és merev intarzia csak bambán tud bámulni.
H
AMISÍTOTT MŰTÁRGYAK
MÚZEUMA.
Seligmann Jakab, dúsgazdag amerikai gyűjtő múzeumot készül állítani hamisított műtárgyak számára. A Metropolitan Múzeum igazgatója támogatását igérte meg Seligmannak, ami azt jelenti, hogy Amerika első nyilvános múzeuma bővében lehet a hamisított műtárgyaknak. Az érdekes múzeum célzata természetesen oktatói. Arra való, hogy a gyűjtőket kitanítsa a hamisítók fortélyaira. Az eszme nem egészen új, mert Brinckmann, a hamburgi iparművészeti múzeum igazgatója már mintegy 15 évvel ezelőtt múzeumában hamisított műtárgyakból álló külön csoportott állított egybe, melyet azóta tervszerűen gyarapít. Kívánatos volna, ha minden múzeum a maga hamisítványait — amelyekből akad mindenütt elég — külön szekrényekben kiállítaná és megfelelő felírásokkal látna el. NYUGODALMAS LAKÁS. Egy német újságcikket olvastunk a minap — Isten tudja hányadszor már — a nyugodalmas lakásról. A cikkíró komolyan és bölcsen fejtegeti benne, hogy a régi stílusoknak s az antik lakásberendezéseknek azért van annyi hívük, mert a régi tervezők minden bútorral, formájával, vonalával valami összhangot igyekeztek a lakásba belevinni. A cikkíró tehát — Isten tudja hányadik ő már — újból azt ajánlja a modern tervezőknek, hogy erre a nyugalmas
A
Nagy
Sándor rajza.
összhatásra törekedjenek. Nyugodalmas, szép, komoly, harmonikus . . . csupa szép szó, de nem gondolják-e Önök, hogy az efféléket az emberek rendesen akkor hangoztatják, mikor fáradtak? Mikor kifogy az invenciójuk, vagy — ami vele egy — az újért hevülni tudásuk, a lendületeket szerető, a fejlődést elősegítő erejük. Továbbá : nem gondolják-e, hogy egy lakás, ha véges-végig nyugodalmas, utoljára egy temető hangulatát fogja lehelni ? A hálószobámtól esetleg joggal kívánom meg, hogy nyugodalmas legyen, a dolgozószobámtól s az ebédlőtől is valami józan hűvösséget kívánhatok, de a feleségem nem alapítványi hölgy, hogy a budoárjának ne lehetnének színei, merész vagy kacér vonalai és a gyerekeim sem penzionált katonatisztek, hogy „nyugodalmas" legyen a gyerekszobájuk. Egyáltalában mire való a nyugodalmat sematizálni, mikor az egyik embernek a napi munkája után az a nyugodalma, ha lefekszik aludni, a másiknak pedig az, ha kigyúlnak a lámpák, megcsendülnek a poharak, megszólal a zene és megjelennek a szinek és parfümök. Nyugalmas lakás talán mégis kevesebbet jelent, mint az a lakás, mellyel minden lakója meg van elégedve, ilyen pedig csak az lehet, amelyikben minden tárgy a lakók egyéniségéhez simul. Majdnem azt lehetne mondani : a lakók lelkivilágának a complementaire-je, kiegészítője. Ha igaz volna a nyugalmas lakásról szóló tan, akkor az iparművészeti nevelésben két-három tónussal és négy-öt formával be lehetne érni az idők végtelenségéig. Akkor a tervezőnek is, a megrendelőnek is elég volna sémákhoz igazodnia s aki be akar rendezkedni, annak felesleges volna mindent aprólékosan megbeszélnie a tervezővel, hanem egyszerűen azt mondaná : kérek egy barnatónusú középnehéz hálószobát, egy ébenfából való nagyon kom* pakt szalont, egy bágyadt előszobát ! . . . A jó Isten mentsen meg attól, hogy az egész világ olyan nyugodalmas berendezésű legyen, amilyennek a német cikkírók hetenként elképzelik !
6*
A
Z ÜVEGEDÉNY MŰVÉSZI REFORMJA, k A berlini iparművészeli társulat egy kis kiállítást és egy előadóestét rendezett, amelyeknek tárgya az volt : mi a teendő az üvegedény művészibbé tételére. Mintegy hetven német üveggyár küldte be legjobb termékeit s ezek kapcsán Jaffé Ernő dr. fejtegette ki eszméit. Elmondta, hogy az edénygyártásra használt üveg manapság csaknem mindig színtelen. A színtelen üveg előállítása azonban sokkal több nehézséggel jár, mint a szinesé s tökéletesen színteleníteni az üveget csak újabban sikerül a seien nevű anyaggal. A művészi ízlés azonban a színtelenség ellen tiltakozik. Ezért metszéssel vagy köszörüléssel igyekszenek az üveget változatosabbá tenni, de ennek a lehetősége annál biztosabb, minél vastagabb az üvegedény fala. Innét van, hogy a köszörült pohárnak mindig vasfagfalunak kell lennie, hogy a belevágott virágok, ornamensek kellően ragyogjanak. Amiből az következik, hogy a közönség ízlését szeretnék a színes üvegek felé terelni. Az üvegnek az olvasztott festékkel való behúzása, amit azután a kemencében égetnek rá, manapság csak nagyon ritka példányon sikerül kifogástalanul. Sokkal jobb hatásokat lehet elérni azzal, ha a színes felületet csiszolással hozzák ki egy alsóbb üvegrétegből, amely a porcellán glazúralatti festésére emlékeztet. Ennek a kétféle rétegnek egymásra hozása már az üvegfúvás alkalmával történik s a mintákat később a felső rétegbe nagy óvatossággal csiszolják s még ennél is nagyobb óvatosságot igényel a csiszolás tökéletesítése a fényezéssel. Csak nagyon iskolázott munkás tudja az ilyen eljárást jól végezni. Annál fontosabb, hogy újabban egy amerikai találmány ezt a fényezést feleslegessé tette azzal, hogy két savból álló keverékkel maratja a felületet. Az előadó nagy ügyességgel s gyorsasággal bemutatta e technikai eljárást különböző amerikai (Tiffany) üvegeken, továbbá cseh és rajnai gyárak üvegkészítményein. A kiállítás sokféle préselt s azután maratott ameri-
kai üvegtárgya mellett a könnyed, fúvott német üvegedények, a belga és francia díszesebb termékek nagy gazdagsággal hirdették a mai üvegtechnika sokoldalúságát. A régi cseh és velencei üvegipar ügyeskedése s virtuózsága is él még egy-egy üvegfúvómester munkáiban, de ennél sokkal tanulságosabb volt az üvegnek a világítótechnikákban való haszálatát feltüntető csoport. Néhány német iparművész, mint például Beck Münchenben, már jó ideje kitűnő terveket adnak a nagy üveggyáraknak, de előadó azt hiszi, hogy még sokkal többet is lehetne foglalkoztatni, hogyha az iparművészek vállalkoznának a dolog technikájával, az üveggyártás gyakorlati módszereivel való megismerkedésre, ami nélkül az iparművész e téren még sokkal kevésbbé boldogulhat, mint bárhol másutt.
H
ENRY VAN DE VELDE, a weimari iparművészeti iskola igazgatója most ünnepelte 50-ik születésnapját. Ez alkalomból a belga és a német lapok rámutatnak messze kiható, úttörő munkásságára és a nagy érdemekre, amiket az iparművészet megújhodása körül szerzett. 1902 óta Weimarban működik, ahol irányadó és alkotó tevékenysége kiterjed az iparművészet minden ágára. Mély meggyőződésből fakadó művészi hitvallását, legújabb irodalmi művében, „Amo"-ban fejti ki. Rajongó szeretettel ír a természet szépségeiben és a művészi alkotásokban való elmélyedés gyönyörűségéről és ez az áhítatos szeretet nyilvánul művészi munkáiban is. A célnak lelkiismeretes szemmeltartásával törekszik ő a szépség felé s alkotásait egy tisztalelkű, komoly és kemény küzdelmekben megedzett férfi egészséges szelleme hatja át.
H
IBAIGAZÍTÁS. Legutóbbi számunk 108. oldalán közölt cikket nem Emile, hanem E u g è n e Belville, az Art Décoratif volt igazgatója írta, a 122. oldalon ábrázolt 1. sz. hajtű pedig nem Templier-től, hanem Iribe-től való.
Nagy S á n d o r r a j z a .
