- 1 - Célja: az élet küzdelmében az emberi fejlődés kimutatása lélekszámban, anyagiakban és szellemiekben. Ez sikerült is

- 1 -

Előszó Szalay Károly tanár régi Fejér megyei családból származik. 1940. óta él Mezőszentgyörgyön. Két évtizeden át volt iskolánk magyar-történelem szakos tanára. Jól ismeri a Mezőföldet és községünket. Könyvének megírása előtt alapos kutatást végzett a múltat illetően. A TSZ szervezésnek és a TSZ megalakításának szemtanúja volt. Nagyon sok emberrel beszélgetett, hogy írása a történeti valóságot sugározza. Célja: az élet küzdelmében az emberi fejlődés kimutatása lélekszámban, anyagiakban és szellemiekben. Ez sikerült is. Örömmel látjuk, hogy községünk lakói példát mutattak a hazafiasságban és a termelésben. Jelentős fejlődés látszik az egészségügy vonalán és a továbbtanulás terén. A szerző munkáját termelőszövetkezetünk a TSZ megalakulásának 20 éves és hazánk felszabadulásának 25 éves évfordulója alkalmából adja ki. Az ünnepségen minden tagot megajándékozunk vele. A könyv kiadásával célunk: a jelen ifjúságával, a jövő nemzedékkel megismertetni elődeink és a mi munkánk eredményét, és emlékezetükbe vésni őseink jelszavát: összefogás, nemes szív, vasakarat, e három az, ami minden akadály felett diadalt arat.

Mezőszentgyörgy, ...... év ...... hó .... nap

B. Varga József

Anda István

TSZ elnök

párttitkár, h. TSZ elnök

- 2 -

2. Bevezetés Mezőszentgyörgyön levő intézmények, szövetkezetek, szervezetek működését, a korral való fejlődését igyekszem leírni. Keresztmetszetet akarok adni az élet egészéről, pillanatfelvételt a máról. A ma szólal meg főképpen írásomban. A mát, vagyis a jelent rajzolom meg leginkább, de úgy, hogy abban benne legyen a tegnap, a tegnapelőtt is. Élő intézményekről, létesítményekről írok. Ezek pedig a múltból sarjadtak ki, a múltra épültek, a múltban gyökereznek. A múltat a jelentől nem lehet, nem is szabad elválasztani. A növény, aminek a gyökerét teljesen levágják, ha még olyan szép is, halálra van ítélve, elfonnyad. A mát a tegnap szülte, a holnapot pedig a ma hordozza méhében. Az intézmények, szövetkezetek ismertetése mellett fontosnak tartom betekinteni azok vezetői életébe is, mert a kettő egymástól el nem választható tényező. Egyik a másikra rányomja a bélyegét. Számtanilag így mondhatnánk: hatványosan többszöröse egyik a másiknak. A többszörösök között is van különbség, van a legkisebb és legnagyobb többszörös. Nem lehet mindent a kornak, a rendszernek, a körülményekre tulajdonítani, mert amint a közmondás mondja – nemcsak az alkalom szüli a tolvajt, a tolvaj is teremti az alkalmat. Egy fecske nem csinál nyarat – mondja egy másik magyar közmondás. Ennek analógiájára igaz az is, hogy hiábavaló egy vezető minden tudása, akarása és elgondolása, ha nincsenek munkatársai, akikkel az elgondolást végrehajthassa és nincsenek munkások, akik végrehajtsák, megvalósítsák. Egy intézmény élete, virágzása vagy sorvadása, nagyon szoros kapcsolatban van tehát a vezető tudásával, rátermettségével, nemkülönben annak bölcsességével, előrelátásával. Röviden így mondhatnánk, vezetni tudni kell! A községnek nyolc, egymással párhuzamos és három, ezt keresztező utcája van. Az első: a Kossuth Lajos utca, a fő utca. Itt vannak a

- 3 középületek. Itt közlekednek az autóbuszok. Ez az út vezet a szomszéd községbe, Lepsénybe. Leírásomban az elhelyezkedés sorrendjét követem. Még csak azt sem teszem, hogy a nagyobbat veszem előre. Ahogy következnek az utca sorrendjében, úgy kerülnek bemutatásra. Legelőször ismertetem tájegységünket: a Mezőföld és a községünk történetét, a legrégibb időktől napjainkig, mert a fejlődés akkor mutatható ki igazán, ha a mérleg egyik serpenyőjében a múlt, a másikban a jelen, ha látjuk, honnan indult el Mezőszentgyörgy, és hova ért.

- 4 -

3. Mezőföld Mezőszentgyörgy története előtt fontosnak tartom ismertetni tájegységének: Mezőföldnek az ismertetését. Mezőföld sík, háromszög alakú vidék a Duna, a Dunántúli-középhegység, a Balaton és a Sió között terül el. Területe 4500 km2, tehát legnagyobb tájegysége a Dunántúlnak. Területének zöme Fejér megyére esik, de nyugaton átnyúlik Veszprém megyébe is, és ott a balatonkenesei part vonalán meredeken esik a tó felé. Sajátos vidék. Földrajzi szempontból az Alföld részének tekinthető. Voltaképpen fennsík, mert a környező mélyedésekből, alföldekből, medencékből, árterületekből 80-90 méternyire emelkedik ki. Éghajlata, vízviszonyai, növényzete és talajtakarója szinte semmiben sem különbözik az Alföld többi tájaitól. Geológiai jelenségek észlelhetők ezen a tájon. A Szabadbattyánnál, Polgárdinál, Fülénél kiemelkedő dombok kemény kőzetből állanak. Visszamaradt hírmondói ezek annak az egykori itt álló hatalmas őshegységnek, mely az új harmadkor miocén korszakában, 60 millió évvel ezelőtt akkor töredezett darabokra és süllyedt el, mikor a mai Magyarország peremén a Kárpátok feltolódtak, megszülettek. Községünk, Mezőszentgyörgy területén tehát valaha, a miocén korszakban tenger volt. „E világ mióta Fennáll ő mivolta, Sűrű változás, Nincsen benne állandóság” - mondja a régi ének. Valóban így van. Mesébe illően hangzik, hogy ahol most élünk, szántunk, vetünk, aratunk és csűrbe takarunk, ott valaha viharzó tenger volt. Óriási halak úszkáltak, ahol most autó száguld, traktor berreg és gyárak kéményei füstölögnek. A tenger elvonulása után jött a sivatagi időszak. Évmilliók után jött egy másik korszak, melyben a lösztakaró vastag leplével beborította, kisimította a barázdát, egyenetlen felületű térségeket. Az éghajlat és növényzet hatása alatt ezen a lösz alapon

- 5 alakult ki a Mezőföld mai termőtalaja, melynek 120-130 cm vastag fekete agyagos szelvénye azt igazolja, hogy ezen a tájon soha nem állott számba vehető erdőség, hanem pusztaság honolt rajta minden időben. May Imre nyugalmazott tanító elbeszélése szerint: Enyingen a „rektor szőlőhegyen” találtak pattintott kőbaltát és csiszolt követ. Az 1930-as években pedig a község északi határán 3000 éves leletre bukkantak. Karcolt és ujjal formált díszítésekkel kerültek felszínre: agyagedények, korsók, tányérok. A bronzkorból mindenütt gazdag bronzkori telepekre találtunk. A bronzkorinál is sűrűbbek a vaskori telepek. A Sió, a Sárvíz völgyének minden megélhető pontján állott egy kelta telep, ezek helyén alakult ki egy-egy újkori falu, melyek közül igen soknak a neve is kelta eredetre vall. Ilyenek: Káloz, Agárd. A vidéket magas kultúrájú nép lakta, ezt a leletek egész sora igazolja. Itt élte több

szá-

zadig tartó életét a kelták legműveltebb, legmozgékonyabb törzse: az eraviszk. Krisztus után az első század végén bekövetkezett a római foglalás, és az eraviszkuszok a leigázott népek sorára jutottak: lassan elnyelte őket a hódítók áradata. Mezőföld területén római erősség állott több helyen. A rommaradványok bélyeges téglái elárulják, hogy ebben az időben az egyes helyeken milyen segédcsapatok teljesítettek szolgálatot. A leletek után ítélve a rómaiaknak nagyobb telepei voltak: Inotán, Peremartonban, Polgárdin, Tácon. Kalló József mezőszentgyörgyi cipész előadása szerint Lepsényben, Vasút utcai volt házának építése alkalmával 1939-ben, abban a gödörben, amelyből tömték a falat, kb. 2 méter mélységben találtak kőedényeket, kemencét, nyilakat, lókengyelt, emberi, állati csontokat, 1 db 1 méter hosszú, kilóméterkőhöz hasonló fekete márványt, melyen latin betűk voltak. Az udvaron pedig egy, a vasút felé vezető, kővel kirakott országutat véltek felfedezni. Ebből szedte ki az épület fundamentumához a kb. 2m3 követ. Az országút a bozóton keresztül, a vasút felé vezetett. Minden valószínűség szerint átmehetett a vasúton, a mai vasúti átjárónál. Nyoma van annak is, hogy a mocsaras vidék kiszárítására már a csá-

- 6 szárok is megtették az első kísérleteket. A Sió, a Sárvíz medrét szabályoztatták. Siófoknál a Balaton vízmennyiségét csökkentő zsilipet építettek. Galerius római császár a Balaton vizét a Sióbozót előtt elhúzódó jégkorszakbeli kavicsturzás átvágásával a Dunába akarta akarta levezetni, mert csekély mélysége és környékének nádas, mocsaras volta miatt az egészségre ártalmasnak találta. A XVIII. század végén Kriegel Sámuel mérnök nyújtott be javaslatot Mária Teréziának a Balaton lecsapolására, és területének gazdasági célokra való felhasználására. A IV. és V, század fordulóján a rómaiak kénytelenek voltak a Mezőföldet átengedni, a minden eddigi ellenséget felülmúló hunoknak. A népvándorlás századai alatt mindazok a népek lakták, kik akár északról délnek, akár délről északnak lepték el a Duna völgyét, így még a római foglalás korában: herulok, longobárdok, kiket a VI. század közepén az avarok váltottak fel. A VIII. század vége és a IX. század eleje Privina szlávjait találja a területen. 874-ben Arnulf frank fejedelem fennhatósága alá kerül. 883-ban Szvatopluk morva fejedelem kezdte pusztítani a Dunántúl földjét, mivel Arnulf magyar törzsekkel szövetkezett ellene, kik aztán nemcsak a morvaszlávokat, de a frankokat is kiszorították a Dunántúlról. A IX. század végén a honfoglaló magyarokat találjuk Mezőföldön, Adorján budai prépost 1203 körül írt „Gesta Hungarorum” című munkája szerint a honfoglalás befejezése után Árpád fejedelem így osztotta fel a Dunántúl földjét: Fejér vármegye területén Árpád fejedelem, a legelőkelőbb törzsek és nemzetségek telepedtek le, Veszprémet és Zala északi részét és Somogyot Bulcs törzse vette birtokba. A községek közül sok már az első királyunk idején is virágzó telep volt. Ezt Istvánnak, a székesfehérvári káptalan javára tett adományleveléből tudjuk, mert ebben megnevezve látjuk többek között Seregélyes, Tác községeket. Székesfehérvár lakossága István idejében vegyesen magyar és olasz volt. AZ olaszokat István király telepítette oda, s leginkább keres-

- 7 kedelemmel foglalkoztak. Székesfehérvár már Árpád idejében említtetik. Sz. István sem új lakosokkal alapította, hanem külföldieknek az ott lakók szabadságát adta. A XIII-XIV. századbeli oklevelek közlik, hogy a Sárvíz völgyét a külön várispánok alatt lévő besenyők szállták meg. Mezőföld keleti részében e tatárjárás előtt bejött kunok sátrai állottak. Kapitányuk székhelye a mohácsi vész utáni időkig Nagylók határába eső Hantos puszta volt. A mezőségnek a Sárvíz jobboldalán levő része a Balatonig egyházi birtok: a székesfehérvári káptalané, a veszprémi püspökségé, II. István adománya folytán a premontreieké és a II. Endre által pártfogolt pálosoké. A mohácsi vész utáni idők teljesen felforgatták a régi birtokkereteket. A vidék elmocsarasodott, néptelenné válott. Aki csak tehette, menekült a török bírta földről. Mezőföld a török uralom alatt annyira elpusztult, hogy III. Károly korában /1711-1740/ történt összeírás mindössze 33 községet s ezekben 12 ezer, vagyis négyzetkilométerenként 3 lakost talált. Az elmúlt két évszázad nagyot változtatott Mezőföld arculatán. A mocsarak, nádasok eltűntek, megszaporodtak a szántók. Eltűntek a feudális nagybirtokok és a nadrágszíj földek. A szocialista nagyüzem váltotta fel őket.

- 8 -

4. Mezőszentgyörgy története a legrégebbi időktől a felszabadulásig A Balaton déli csúcsától, Balatonaligától 8 km-re, Lepsény tőszomszédságában, Fejér és Veszprém megye határán fekszik. A felszabadulás előtt Veszprém vármegye enyingi járásához tatozott, utána a megyék és a járások rendezése során Fejér megye székesfehérvári járásához csatolták. Az építkezések folytán előkerült leletek tanúsága szerint már a magyarok bejövetele előtt, a rómaiak idejében népes település lehetett. Ezt bizonyítják a fundamentumok ásása alkalmával előjött római amfora-korsók, edények, vaseszközök, stb. Ilyeneket találtak 1890ben a kántortanítói lakás, 1938-ban az iskola és a tanítólak, 1929ben Lady Péter házának az építésénél. A most református templom közelében levő házak építésénél, a fundamentum ásásnál bajban vannak az építkezők, mert bármilyen mélyre ásnak le, nem találnak élő talajt. A templommal szemben levő Lady Péter házánál ugyanolyan mélységben van lerakva a kő- és a betonboltozat, mint amilyen magasan áll a föld felszínétől az épület. Az építész szerint itt kripták lehettek. Az iskola és a tanítólak építésénél nyolc méter mélyre ástak le, de még itt sem találtak háborítatlan őstalajt, végül is bolthajtásra tették a fundamentumot. Az iskolától Mezőszentgyörgy és Lepsény határáig terjedő részen 1912-ben gabonavermeket találtak, abból a korból, amikor még a magtárak építését nem ismerték. Gabonavermeket és csontvázat találtak a TSZ udvarán is 1966-ban, amikor a gépműhelynek a fundamentumát ásták. A levéltárban található iratok szerint a község Árpád-kori, XII. századbeli település. A helység neve jellegéből ered. A határ nagy része mező volt. Szent György a juhászok védőszentje. Szent György napján, április 23-án hajtották ki a nyájaikat a legelőre. Így lehet: Szent György Mező. Neve többször változott. Zsigmond király idejében, 1390-ben Zenthygywrg-nek írták. A nép így mondta: Zengvirgy. Később Mező Szent György-nek írták és mondták. Most már a három név összekapcsolódott, így lett Mezőszentgyörgy.

- 9 Ki volt Szent György? Merre volt hazája? Milyen nagy dolgot vitt végbe, hogy szentté avatták, Európa több országában rendet neveztek el róla, hazánkban számtalan helység a nevét viseli, Iszkaszentgyörgy, Homokszentgyörgy, Balatonszentgyörgy, Tatárszentgyörgy, Sepsiszentgyörgy, Mezőszentgyörgy, stb. György szent, lovag és vértanú. Előkelő családból származott, Kappadóciában, Diccletianus császár alatt hadi szolgálatba lépett, a vitézsége és már jeles tulajdonainál fogva megnyerte az uralkodó kegyét, és tekintélyes állásba jutott. Midőn a császár a keresztényeket üldözni kezdte, letette hivatalát, és a császár kegyetlenségeit rettenthetetlen bátorsággal megrótta. Emiatt börtönbe vetették, s miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől elvonni: 303-ban kivégezték. A legenda szerint megölt egy sárkányt. A híres Kolozsváry Márton és György magyar szobrász testvérek páncélozott lovon ülő és dárdájával sárkányt ölő ifjúnak ábrázolták. Szobra ma is ott áll Prága főterén. Még a mohamedánoknál is ismeretes, ahol szent Dserdis név alatt tisztelik, és azt tartják róla, hogy negyvenszer kiállott a tűzpróbán. Mezőszentgyörgy a Mezőföld egy kisközsége. Mezőföld elnevezés is a föld, a táj jellegéből ered. Régi feljegyzések szerint Mezőszentgyörgyről mezőn keresztül lehetett eljutni a Dunáig, Dunaföldvárig. Dunaföldváron sokat jártak az itteni lakosok, mert onnan hordták kocsikon a Komáromban megvett építési anyagokat. Onnan hajón szállították idáig. A 4152 kat. holdat kitevő falu két részből állott: öreg részből és apró részből. Az öreg részen voltak a nagybirtokosok, szám szerint kevesebben: az apró részen a kisbirtokosok, szám szerint többen. Az öreg részen volt egy kétezer holdat kitevő földesúri nagybirtok. Valamikor egy családé volt mind a két rész, mert egy ős birtokán osztozott. Veszprém megye túlnyomó részében a XVIII. század végéig kétnyomásosak a község határai, tehát a föld egyik fele minden második évben ugar. De még 1720-ban sem ritka az egy nyomás sem: Siófok, viszont a

- 10 háromnyomással ritkán találkozunk: Enying, Lepsény, Mezőszentgyörgy. Ebben az időben Mezőszentgyörgy földje közepesen termékeny. A község földbirtokosai a saját postfunduális földjeikhez kiegészítésül bérlik Litér és Papvására prédiumokat. Szőlőjük a lepsényi határban, a Tikacs helyen volt. A kocsmajog Szent Mihálytól karácsonyig őket illette meg. Egyes kútfők arról írnak, hogy a tatárok, amikor 1241-42 telén a befagyott Duna jegén átözönlöttek a Dunántúlra, a lakosság részben elpusztult, részben a nádasban, a somogyi, bakonyi erdőkben keresett búvóhelyet. A tatárok kivonulása után az elbujdosott lakosság visszaszivárgott. A tatárjárás után lett a falu neve Mezőszentgyörgy. Történetbúvárok úgy mondják, hogy a földesúri birtok 1435-ben a fejérvári káptalané volt, 1488-ban pedig Erdődy Tamásé lett. Ebben az időben a jobbágyságra kivetett rovásadó: 11 Ft. Bár a falu földesúri birtok, továbbra is a fehérvári káptalannak adózik. Dr. Becse, lepsényi plébános egyháza története kutatása folytán azt állapította meg, hogy Lepsénynek, amelyet 1525-ben „Villa-Vepsin”nek neveztek, már a középkorban volt plébániája. Papja 1333-ban Pál, 1426-ban János. A község 1338-ban vásároshely. Ezek a történeti adatok azt látszanak igazolni, hogy a XIII. században Lepsény tőszomszédságában levő Mezőszentgyörgy is komoly település lehetett. 1543-ban, amikor a török Székesfehérvárt elfoglalta, vele együtt Kelet-Dunántúl kisebb erődjei, a Duna és a Balaton mellék falvai hatalma alá kerültek. A XVI. század közepén, Ferdinánd uralkodása idején Palotához tartozott. A dikaszedők nem jegyezték fel lajstromukba, hanem „Villa deserta”-nak, elhagyott helynek nyilvánították. Mit jegyez fel a történelem ebben az időben Palotáról? Móré László királyi ételfogó mesteré 1524-ben. Móré hős és rablóvezér. Nemes úr és vérengző haramia. A török elfoglalta a várat, kincseit társszekéren hordatta el, őt pedig a konstantinápolyi Jedikulába záratta. János király 1543-ban a

- 11 Podmaczky testvéreknek: Jánosnak és Rafaelnek adományozta, kik éppen olyan rablólovagok, mint Móré. Később Uláma bég foglalja el, utána Thury Györgyé lett 1559-ben. Ismét a töröké, majd Ormándy Péteré. 1687-ben szabadul fel teljesen a török uralom alól. A dika beszedésének alapja az egész telek. 1531-ben a dikaszedő Veszprémben 2209 egésztelket jegyez fel. Ehhez kell adni azt az 52 falut, amely 1531-ben lakott ugyan, de Móré László nem engedi összeírni. Ezek között szerepel: Mezőszentgyörgy, Enying, Lepsény. Egész jobbágytelekhez 22 kh. szántóföld tartozott és 12 szekér szénát termő rét. Veszprém megye helytörténeti lexikonjában levő „Villa deserta” megjegyzés 1578-ból csak a főúri nagybirtokra vonatkozhatott, mert a helybeli református egyháznál levő jegyzőkönyvek és anyakönyvek tanúsága szerint már a reformáció kezdetén megalakult a református egyház, és a hívek még a XVI. században templomot építettek. Ezt igazolja a latin feljegyzés: „Templom Murale circa, tempora Reformationis extractum antiquitatis momentum est” - a kőtemplom a reformáció idején épült, régiségnek emléke. Ahol pedig templomot építenek, ott szervezett gyülekezetnek is kell lenni. Az első prédikátor, akinek a nevét és szolgálati idejét is tudjuk, Dankó József. 1610ben került szolgálatba és 1622-ig, tehát 12 éven át ő volt a mezőszentgyörgyi gyülekezet prédikátora. Ezt követően az összes prédikátorok nevét, szolgálati helyét ismerjük. Ezek a következők: Johannes Kecskeméti 1622-1630, Johannes Csopaki 1630-1644, Michale Vecsei 1644-1650, Stephanus Cziráki 1650-1655, Jochanes Csók 1665-1675, Stephanus Veszprémi 1675-1680, Stephanus Körmendi 1726-1744, Paulus Foghtővi 1744-1753, Gregórius Vasoni 1753-1762, Josephus Kis Várdai 1762-1769, Johanes Márkus 1769-1788, Sámuel Akáb 1788-1792, Sámuel Vátzi 1792-1809, Sámuel Mitskei 1809-1826, Stephanus Fábián 18261837, Pálfi Benjamin 1837-1840, Perei János 1840-1843, Bózsa Sándor 1843-1852, Kálmán Károly 1852-1868, Halom Árpád 1868-1898, Róka Lajos 1898-1909, Eötvös Sándor 1909-1952, Harsányi Endre 1952-től napjainkig. A gyülekezet mai temploma 1795-ben épült. 1793-ban kezdődött az építés, és 1795-ben fejeződött be. Az építtetés költségei pénzben 5523,- Ft.

- 12 Hollósy família marhás munkája /fogatos/

134 nap, gyalog 58

Kompoossessor urak

327 nap, gyalog 264

Polgárok

1892 nap, gyalog 2862

Összesen

marhás munka:

2353 nap, gyalog3184 nap.

1526-ban a mohácsi csatában nagyon sok főúr elesett, és birtoka gazdátlanná vált. A csata után a királyi trónért megindult a harc, Zápolyai János és I. Ferdinánd között. Zápolyai a sorozatos vereségek miatt Lengyelországba menekült. Ekkor többen csalódva Zápolyaiban, Ferdinánd mellé állottak. Valószínű, hogy a Mezőszentgyörgyön levő földesúri birtok ura is meghalt a csatában. A király, I. Ferdinánd 1554-ben királyhűség címén Palásthy Györgynek adományozta azt. A királyhűség nagy dolog abban az időben a főurak körében. Ezt igazolta a Dunántúli Vármegyék története írójának enyingi Török Bálintot bemutató írása: „Enyingi Török Bálint típusa a XVI. század főurainak. Fékezhetetlen indulat, a vagyonszerzés módjában eszközökben nem válogató, esküjére, fogadalmaira nem sokat adó. 1522-ben, Nándorfehérvár elvesztése miatt, mint hűtlenségbe esőt az országgyűlés vagyonvesztéssel sújtja. De a határozatot úgy látszik, nem tudják vele szemben végrehajtani, mert 1526-ban, mint az ország egyik hatalmas urát, nagy szerepet látjuk vinni János király fejérvári koronázásánál. A koronáért vívott testvérharcban kétszínű szerepet játszik. Hol Jánosnak, hol Ferdinándnak esküszik hűséget, de egyiket sem tartja meg, ellenben állandóan pártváltoztatással óriásira növeli birtokát, melynek magvául mindenkor az általa megerősített Szigete tekinti.” Ebből az időből való Bakics Pálnak, régebbi fegyvertársának Törökhöz intézett levele, melyben ugyancsak erős szavakkal illeti a pártállását minduntalan változtató főurat, írván neki többek között a következőket: „Te zsivány, árulója saját uradnak és az egész kereszténységnek, mert Nándorfehérvárt Te árultad el, s vesztetted el. Te három király ellen voltál esküszegő és áruló. Először Lajos királyhoz lettél hűtlen, a legnagyobb bajában. János királynak is kétszer esküdtél hűséget, s kétszer lettél hitszegő. Ferdinánd királynak is hűséget esküdtél, de itt is hitszegő vagy.”

- 13 A politikailag állhatatlan Török végre is teljes lelkével János királyhoz csatlakozott, kinek 1540-ben bekövetkezett halála után a csecsemő János Zsigmond király egyik gyámja, a négy főből álló kormányzótanács egyik tagja, s mint kiváló képességű hadvezér, a királyi hadak legfőbb parancsnoka lett. A Buda várát csellel elfoglaló Szulejmán szultán elfogatta, Konstantinápolyba vitette, hol a szomorú nevezetességű Héttoronyban fejezte be életét. A XVI. századbeli eseményekkel kapcsolatban a szomszédos falvakról és Mezőszentgyörgyről az alábbi feljegyzések találhatók a Veszprém megyei helytörténeti lexikonban: „Enying sorsa rendkívül viszontagságos, birtokai egyidőben ingadoztak a két király között, majd a török érte el, és 1564-ben felégette, csak két portája maradt épen. Lassan újranépesedő porták

a ti-

zenötéves háború idején /1591-1606/ váltak megint pusztává” „Lepsény a XVI. században hosszabb ideig török uralom alá tartozik, és telkeinek egyes években 80%-a puszta. A tizenötéves háború idején elmenekülnek lakosai, és 1617-ben települnek le újra. Ezután állandóan lakott.” Mezőszentgyörgyről a törökkel kapcsolatosan ilyen feljegyzés található: „Az agrár falvak módjára telkei és terményeik után adóznak az úrnak és a török időben a török uraknak.” A református egyház anyakönyvében pedig ez olvasható: „A Mező Szent György Ref. Nemes Eccla még a török idejében is virágzó állapotjában volt,” A fentebbi idézetekből következik, hogy Mezőszentgyörgy török uralom alatt volt, de a török a lakosságot nem bántotta, a ref. egyháza békességben fejlődött, vallási villongások a községben nem voltak. Mezőszentgyörgy a közigazgatás szerint, melyet III. Murat vezetett be, a budai egylethez, a simontornyai Szelinzsákhoz tartozott. A főúri birtok egy részét Rába nevű földbirtokos kapta meg, mert a föld egy részét ma is „Rába-rész”-nek nevezik (Kis-Rába-dűlő, NagyRába-dűlő).

- 14 A XVII. század közepén ismét lakott terület. Lakói: 1 pap, 39 nemes, 2 polgár, 37 paraszt, 36 polgár és paraszt örökösei, 111 zsellér, 21 egyéb, 121 fiúgyermek, 367 nő. 1685-ben eredő feljegyzés szerint „30 telekből 19 puszta és csak 1828-ban ér el jelentékeny gyarapodást” olvashatjuk tovább a Veszprém megyei helytörténeti lexikonból. Ez a feljegyzés vagy csak a földesúri birtokra vonatkozott, vagy teljesen téves, mert a XVIII. század első felében olyan népes ref. gyülekezet van a községnek, hogy nemcsak két papja, hanem két oskolamestere is van. Az első oskolamesterek, akiknek a nevét is tudjuk: Berhidai István és Mosoni György. Ezt igazolja az 1738. június 17-én kelt anyakönyvi bejegyzés: „Ultima kereszteltem Csizmadia Gergely Ferenc fiát. Keresztatyák Mosoni György Berhidai István kisded iskolánk oskolamesterei.” 1779-ben a község lélekszáma: 622. Ebből 501 ref. és 121 rk. vallású. A XVIII. század végén 115 házból álló, viszonylag népes település lakosainak száma a 700-at is meghaladta. Fejlődését a Tamási-Veszprém vasútvonal megépülése és a balatoni üdülőkultúra fellendítése segítette elő. Népgyarapodása a század végén indul meg erőteljesebben, mely részben betelepülés eredménye, részben a természetes szaporodás következménye. A lakosság szaporodása igényli a nagyobb mérvű építkezést. Megindul tehát a házépítés: 1869-ben 181, 1890-ben 202, 1910-ben 213, 1930ben 319, 1941-ben 339, 1949-ben 377, 1968-ban 410 ház van a községben. Az 1960-as években jobb anyagi körülmények közé jut a lakosság egy része, részben a TSZ fejlődése, részben a gyári kereset folytán. Megkezdődik az új házak építése mellett a régiek átalakítása, csinosítása. Az új házak téglából, fürdőszobával készülnek. Lélekszámban nagy veszteség érte a községet az 1800-as években fellépő himlő- és kolerabetegségek miatt. A halottak száma: 1810-ben 45, 1817-ben 37, 1830-ben 41, 1831-ben 92, 1845-ben 52, 1848-ban 38. Legkisebb volt a halálozás 1822-ben: 22, viszont ekkor volt a legnagyobb a születések száma: 61, a több évi átlag kétszerese. A XIX. század elején - 1828-ból eredő feljegyzés szerint - már nagy-

- 15 számú zsellérséggel találkozunk. Az írás 132 családról beszél, aki nyáron részaratást és cséplést vállalnak a Nádasdy gróf birtokán, aki Besnyő pusztán búzatermést tizenkettedikként és - „minden százra négy kenyérrész” - ellenében adta ki. Napszámba pedig a balatoni szőlőbe jártak. A lakosság 11%-a iparral foglakozik. A kézművesek száma 20, 5 csizmadia, 2 kovács, 10 takács, 1 bognár, 2-nek ipara nincs feljegyezve. Iparcikkeiket Veszprémben adják el, agrárfalvak módjára telkeik és terményeik után adóznak az úrnak. A tizedet a veszprémi püspöknek fizették. 1777-ben dézsmájáért a püspök 60 Ft-ot kapott. A lakosság röghöz kötött, örökös jobbágy. Szabad menetet csak a jövevények, elsősorban a zsellérek élveztek. A zsellér lehet házzal rendelkező és ház nélküli. Állattenyésztés szempontjából a községnek kiemelkedő szerepe volt az elmúlt században, mert lakói az állattartáshoz szükséges legelőterülettel, takarmánnyal és megfelelő istállókkal rendelkeztek. Ferdinánd által Palásthy Györgynek adományozott birtok zálogosítás révén a Hollósy család birtokába került. Utána 1838-ban Matkovics István szeptemvir, a nádorispán barátja kezébe jutott, mégpedig úgy, hogy a Palásthy családdal rokonságot bizonyítva a zálogbirtokot visszaperelte. A Matkovics család két nemzedéken keresztül birtokolta. A nagybirtok legutolsó birtokosa Matkovics László országgyűlési képviselő. Költekező, könnyelmű életet élt. Így eladósodott, és a birtok árverés útján a Fejér megyei Takaréké lett. A takarék először hat falu, Mezőszentgyörgy, Lepsény, Kajár, Füle, Csajág, Kenese lakónak bérbe adta, majd később eladta. Nagy részét 1894-ben kb. 1200 holdat Eötvös Károly író, országgyűlési képviselő, pesti ügyvéd vette meg. Saját kezelésben tartotta 11 évig, majd ő is eladta mezőszentgyörgyi kisbirtokosoknak 1905-ben. A Palásthy-féle földek kisembereknek történt eladásával megszűnt Mezőszentgyörgyön a földesúri nagybirtok. Voltak a községben nagyobb gazdák, de a legtöbb gazda csak kisebb birtokkal rendelkezett.

- 16 Eötvös Károly édesapja 1838-ben került Mezőszentgyörgyre. Mikor Matkovics István szeptemvirnek sikerült visszaperelnie Hollósy Lászlótól a birtokot, akkor Hollósy azt mondta, ha az ősi birtokot nem tudtam megvédelmezni, a zálogos birtok nem kell. Írt mindenfelé, jöjjenek a zálogpörösök, kiereszti a birtokukat. Így jött Eötvös Lajos szilasbalhási kisbirtokos osztályos rokonaival együtt 1838-ban a mezőszentgyörgyi és a hozzátartozó részbirtokokhoz, mint ősi örökséghez, mely hatvanhárom esztendő óta zálogkézen volt. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a falut felgyújtották a VakBottyán János kurucai elől menekülő labancok. Akkor úgyszólván az egész falu leégett. Elpusztult a ref. parókia. Benne hamuvá égtek az egyház értékes anyakönyvei és egyéb iratai. A lelkészlak felépítése után, 1725-ben kezdődött meg az anyakönyvezés. Ez év május 31-én kezdődik az első keresztelési bejegyzés így: „Keresztelte meg Németh Pál úr fiacskája: Pál nevű, kinek is keresztatyái és anyái voltanak: Nemzetes Vitézlő Végheleus János úr társával és hajadon leányával Végheleus Erzsébet asszonnyal együtt.” 1725. május 31-től kezdve megvannak az összes anyakönyvek és jegyzőkönyvek. Ez pedig annak köszönhető, hogy a második világháború alatt, amikor felsőbb parancsra az egész lakosságnak el kellett hagyni a falut, és menekülni teljes bizonytalanságba, ki hova tudott, az egyház iratait a szentedényekkel együtt elrejtették, a templom orgonás karzatának lépcsőjáratába. Az elhelyezést hárman végezték: Eötvös Sándor lelkész, Farkas István gondnok és Lady Péter presbiter azzal a gondolattal, hogy hármójuk közül valaki csak visszatér a menekülésből, és így lesz, aki átadja az elrejtett dolgokat az utókornak. Mind a hárman visszatértek. A befalazott üreget kibontották. Mindent úgy találtak, ahogy elhelyezték. Az első, 1725-ből való anyakönyvről érdemes megjegyezni azt, hogy nemcsak anyakönyvi adatokat tartalmaz. Közli a község lakosságát érzékenyen érintő rendkívüli eseményeket, pl. „1739-ben március nap előtt beállván a tél, oly kemény hidegek és nagy havak voltak, kiváltképpen az utolsó, mely 6. márc. esett, tartván sok ideig. E jelenvaló 1740. esztendőben azt hozta, hogy a szegény emberek takarmánya megszűkölvén, nagy ínségben voltak, nemhogy szénát, de még csak szalmát is nem találtak, március idején a mezőkre kénytelenek kiverni a marhákat.”

- 17 Másik ilyen feljegyzés: „1810. január 14-én este 6 óra tájban nagy zúgással kezdődve, hirtelen nagy földindulás lett. Még a templom fala is megrepedt.” Nagy szerencse, hogy az egyház anyakönyvei megmaradtak, mert a község anyakönyvei egyetlenegy kivételével elvesztek. Ez az egy is megjárta Németországot. Ott egy becsületes polgár kezébe került, aki a háború után bevitte a katonai parancsnoksághoz, és az visszaküldte Mezőszentgyörgyre. Ez az 1907-1944-ig vezetett születési anyakönyv. A jegyzőség régebbi iratai átvészelték az I. és II. világháborút. Megmaradtak a régi községháza padlásán és a még notáriusi hivatal iratai is. A felszabadulás után azonban a tanácstitkár Rédli György kisbíróval a kályhához gyújtósnak használta fel. Így mentek tönkre a község nagyon értékes iratai. Rédli György bélyeggyűjtő ember. Egy kosárra való bélyeget leszedett az iratokról, és ezeket odaadományozta Asztalos Sándornak, az enyingi járás oktatási osztálya vezetőjének. Ennyi maradt meg a kb. 150 éves múltból. Jó, hogy vannak a múltat értékelő bélyeggyűjtőink! A XX. század elején, 1901-ben 1145 a község lakóinak száma. Ebből 770 ref; 344 rk; 180 izr; 8 ev. 1941-ben 1619, ebből 1609 magyar, 10 német. 1949-ben 1730 a lakosság száma. A XX. században két nagy világháború volt az országban, minden nagy vér- és anyagi áldozattal járt. Az első világháborúban 63 mezőszentgyörgyi vesztette életét. Nevüket a község a templomkertben felállított hősi emlékműre elhelyezett két márványtáblán örökítette meg. Ahol most áll az első világháború hősi halottainak emlékműve, ott volt a ref. gyülekezetnek a XVI. században épített kis kőtemplom. A második világháborúban a község véres csaták színhelye volt. Beleesett a németek védővonalába, a Balaton mellékén épített Margit vonalba. Itt akarták az oroszok előnyomulását megállítani. Ezért már a csaták előtt hónapokkal német katonákat szállásoltak a faluba, kik sáncokat, ágyúállásokat készítettek. Ezeknek is található nyoma Mezőszentgyörgyön.

- 18 A hadvezetőség terve nem sikerült. Az orosz haderő megkerülte a védővonalat és 1944. december 6-án Mezőszentgyörgyöt is elfoglalták. Ezt megelőzően a hatóság felszólította a lakosságot a község elhagyására. Senki nem mozdult. Csak a nyílt harc elől kezdett menekülni a lakosság a határba csutaszár kupacokba és a közeli tanyákban levő épületekbe. Hat hétig tartotta kezében a községet az orosz hadsereg. 1945. január 18-án újra gazdát cserélt. Február 2-án a katonaság szigorú parancsban elrendelte a község kiürítését. Mindenkinek menekülnie kellett. Megindult a szomorú menet: gyalog, kerékpáron, szekéren, lóháton, ki hogyan és hová tudott. 1945. április havában kezdődött meg a visszatérés. A vér- és anyagi áldozat óriási. Meg sem kísérlem ennek leírását. A visszatért lakosság házát lerombolva, vagy jobbik esetben csak kifosztva találta. Üres volt az éléskamra, a magtár, a góré, a padlás, ahol élelmet, gabonát és egyéb terményt tároltak. Első dolog volt: élelmet, vetőmagot, állatokat szerezni azokról a helyekről, amelyeket kikerült, vagy ahol kevesebb pusztítást vitt végbe a háború. Megkezdődött a második honfoglalás: a bombákkal és más háborús gyilkos lövedékekkel elárasztott föld birtokba vétele és megművelése. A nép élete kockáztatásával ment a földekre bombatölcséreket, ágyúállásokat, lövészárkokat, a harcban elhullott állatokat temetni, és fel nem robbant lövedékeket felkutatni. Majd ezeket hivatásos tűzszerészek egy helyen összeszedték, és felrobbantották. A földeken rejtve levő robbanószerek éveken át sok áldozatot követeltek. Ki tudja, még meddig? Elnémult a harc. Az élet megindítása mellett megkezdődött a harcban elesetteknek végső tiszteletadása. Orosz katonaság utasítására, és felügyelete mellett 1945. május havában felszedték a templomkertben, a házak udvarán és a határban eltemetett hullákat, számuk: 78. Ebből 40 orosz, 38 magyar és német. Az orosz halottak közül 8 magasabb rangú tisztet, közülük 2 majort Veszprémbe, 32 legénységi állományba lévőt pedig Balatonfőkajárra szállítottak, és ott temették el

- 19 A magyar és német halottakat négy magyar kivételével a községi temetőben, a hullaház közelében levő tömegsírba helyezték örök nyugalomra. Négyet azért helyeztek külön-külön sírba, mert ezeknek meg tudták állapítani a személyazonosságukat. Elhelyezésük helyérül értesítették a hozzátartozóikat, akik ma is ápolják a sírokat. A község területe 1949-ben 4152 kh, melyből szántó 3260 kh, kert 53 kh, rét legelő 307 kh, egyéb 530 kh. Határában fekszik Szentmárton nevű elpusztult község, továbbá a következő lakott helyek: Erzsébet-major, Garamajor, Kőolajvezeték Vállalat telepe, Újkútpuszta, Kukollapuszta, Lászlópuszta, Tiringertanya. Szentmárton elpusztult községről Csánki D. nyomán a Veszprém vármegyei helytörténeti lexikon így emlékezik meg: „A század második felében prédium. A középkorban a pannonhalmai apátságé, a későbbi századokba nemesi családok bírják, így a Csapi és a Nyúl famíliák. Neve 1478-ban Zentmarhonfeldew, 1561-ben Chayag alias Zentmartonfoglde. Idézett vagylagos neve bizonyítja, hogy a puszta az újkorban Csajághoz tartozott, 1787-ben Csajág határrésze /diverticulum/, így veszik fel az 1857 évi katonai felmérésbe is. Helységnévtáraink a nevet 1863-ban tartalmazzák utoljára. A kőolajvezeték Vállalat telepe, vagy ahogy most nevezik, Dél-dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat mezőszentgyörgyi telepe 1941-ben létesült, a község 30 kh. földjéből megvásárolt 5 kh-on. Az eladott 5 kh. föld árából, a községi legelőn végigvonuló olajcsövek elhelyezésének kártérítéséből vette meg a község a Petz-féle házat jegyzői lakásnak. A felszabadulás után ebből készített a tanács három lakást, a tanács három tisztviselője számára. Az olajtelep látja el vízzel a TSZ Újtanyáján elhelyezett állatait.

- 20 -

5. Mezőszentgyörgy az 1848-49-es szabadságharcban. I. Mezőszentgyörgy a Mezőföld kisebb községei közé tartozik. Lélekszáma 1828-ban 864, 1851-ben 1171, 1848-ban ennél valószínűleg kevesebb lehetett. Ez, a népességre nézve kisközség, a magyar nemzet életében az 184849-es szabadságharcban nagyon fontos szerepet töltött be. Nem az a csoda, hogy én ezt most írom róla, hanem az, hogy eddig egyetlenegy komoly történelmi munka sem emlékezik meg erről. Mi volt az a nagy tett, amiről hallgatott a történelem, és csak Eötvös Károly emlékezett meg újságcikkeiben, kisebb elbeszélésekben? Az eddig agyonhallgatott hőstett: a pákozdi csata szerencsés kimenetelének, nagy győzelmének elősegítése. Nagy dolog, amit mondtam. Teljesen tisztában vagyok kijelentésem súlyával. Tudom azt, hogy a történelem nem széppróza, nem lehet a szavakkal játszani, minden eseményt komoly bírálat tárgyává kell tenni. Véleményt csak alapos mérlegelés után lehet nyilvánítani. Mégis azt kell mondanom, mert meggyőződésem szerint a pákozdi csata körülményeit mérlegelve a valóságot, az igazat mondom.

II. Mielőtt rátérnék a mezőszentgyörgyieknek a pákozdi csata dicső fegyvertényét, hős győzelmét megelőző bátor tetteire, röviden meg kell emlékeznem a község népéről, annak szellemi gondolatvilágáról. Mezőszentgyörgy lakossága levéltári adatok, egyházi feljegyzések, újságcikkek és a nép emlékezete szerint mindig forradalmi, az eszmékért lelkesedő, bátor, keménykötésű, harcos nép. Amikor Magyarországon megjelenik a reformáció, azonnal melléállnak, gyülekezetet alapítanak, és kőtemplomot építenek, pedig a fát Komáromból, a követ pedig ugyancsak távollevő hegyes vidékről hozzák.

- 21 Mikor kitör Rákóczi Ferenc szabadságharca, a falu apraja-nagyja Bottyán János tábornok, hős kurucvezér lelkes híve. Mezőföldön Rabutin császári tábornagy csapatai harcoltak. Vak-Bottyán Szekeres István ezredesre bízta Rabutin szemmel tartását. E főtiszt régóta Fehérvár és Buda között, Pákozdon és Lovasberényben állomásozott. Rabutinról azt jegyzi fel a történelem: kegyetlen ember, valahol elmegy, mindenütt éget, pusztít. Felégette Pápa városát és környékét. Serege elhajtotta az enyingiek 800 állatját. A község lakossága a labancoknak nem akar szállást adni, elrejti előle élelmét, ahol lehet, irtja, pusztítja őket. Erről ugyan nincs pontos, hiteles adatunk,de ezt bizonyítja a puszta tény, hogy amikor a labancok 1707ben kivonulnak a faluból, rájuk gyújtják házaikat, leégetik az egész falut. A nép sátorban élt nagyon sokáig, úgyszólván a kőtemplom az egyetlen épület, amely épen maradt. Elégett a parókia a benne levő összes iratokkal. Ez az oka annak, hogy csak 1725-ből vannak hivatalos feljegyzések, mert csak akkor kezdődik meg a szabályos anyakönyvezés. Jókai Mór írja az Új földesúr-ban, hogy a magyar levegőnek átalakító, átformáló ereje van. Ez mondható el a Mezőföldről is. A csodás magyarok tengere, a Balaton közelében levő kisközségről, Mezőszentgyörgyről is. Akármilyen gondolkozású vagy nemzetiségű ember jött ide, itt a kor új szellemének megfelelő gondolkozású, baloldali ember lett. I. Ferdinánd 1554-ben Palásthy Györgynek adományoz kb. kétezer holdas földbirtokot a Habsburg-háznak tett hűséges szolgálataiért. Ide költözik. Itt családja a Habsburg-ház ellensége, Rákócziért lelkesedő nemesi család lett. Az utolsó Palásthy Károlyi Sándor árulása után legutolsónak tette le a fegyvert. Hazajött. A megye urai, mint a Habsburg-ház régi, hűséges sarjának, magas állást, várnagyságot ajánlottak fel. Az alispán azonban megmondta neki, hogy ezután nem szabad ám még emlegetni sem a pártütő fejedelmet. Erre lovára ült, hazakocogott. Otthon leült az udvaron levő nagy szilvafa alá búsulni. Itthon lelkének nem volt nyugalom. Olyan volt, mint az élőhalott. Szótlanul ette meg a karácsonyesti vacsorát is. Amint az étkezésnek

- 22 vége lett, odament az édesanyjához, megcsókolta kezét, és így szólt: Édes lelkem, jó anyám, szeretett testvéreim. Elbujdosom. Bánatos szívvel válok el tőletek, de el kell válnom. Az én dicső és fölséges fejedelmem idegen népek közt bujdosik, hír se jön onnan, szellő sem jön onnan. Én felkeresem, hűségére esküszöm. Érte élek, érte halok. Fölkeresem a világ végén is. Az övé voltam, az is maradok. Hála nélkül élni nem tudok. Holnap, a mi üdvözítőnk születésén még veletek leszek az Isten hajlékában, utána elmegyek, és ti bocsássatok el békességgel és teljes megnyugvással az én utamra. Istentisztelet után együtt étkezett édesanyjával és testvéreivel. Étkezés után megcsókolta valamennyit, majd lóra pattant, és elindult. Tesztvérei és síró édesanyja kocsin elkísérték Mezőszentgyörgy, Polgárdi és Csősz község határán levő Hármashalomig. Ott megálltak. Boldizsár még egyszer leszállt lováról, még egyszer összecsókolta szeretteit. Azután felállott a halmok egyikére, szétnézett a vidéken, szemével búcsút intett, mint aki sose jön vissza, mint aki többet sosem látja, sosem szívja annak levegőjét. Merengésében édesanyja kérdő szava zavarta meg - Mikor jössz vissza, lelkem fiam? - Visszajövök édes lelke, jó anyám. Esztendőre vagy kettőre, karácsony szent napján megint itt leszek a hármashalomnál. Lóra ült, elvágtatott. Ha jött a karácsony, jó édesanyja korán reggel kiment a Hármashalomra. Várta bujdosó fiát. 1735-ben súlyos beteg lett. Mégis kiment a Hármashatárra. Szél fútt, csikorgó hideg volt, hordja a havat a szél. Leült a havas halomra, és várta fiát. Lázas álmában valóban látta is. Úgy, amit elment, lóháton ülve és úgy, ahogy megjött. Délcegen, fiatalon a tarnócai mezők felől. Hallotta hangját: Édesanyám, megjöttem! Ott találták meg az édesanyját holtan, hidegen, megfagyva azon a halmon, ahol utoljára váltak el egymástól. A nagy Rákóczi-rajongó meghalt, de szelleme élt, és ma is él. Eötvös Károly írása nyomán a nép híven őrzi emlékét szívében. 1906. október 28-án és 29-én, II. Rákóczi fejedelem és társai hamvainak hazahozatala napján déli 12-1 óriág szóltak a harangok. Október 28-án a ta-

- 23 nítók megemlékeztek a nagy fejedelem és társai küzdelméről, utána azon a napon szünetet adtak a tanulóknak.

III. A falu népe nagy megmozdulások idején mindig egy volt, mintha egy test és egy lélek lett volna. Nem bírta az árulót. A nemesség 1842-től fogva elvitte a tisztújításra és követválasztásra az értelmesebb jobbágyokat úgy, mintha nemesek lettek volna. Így mindig meglepő jó eredményeket tudtak elérni. A jobbágyok gyakran meghívták keresztelőkre komáknak a nemeseket, s azok soha nem utasították vissza a meghívást. Házasság is előfordult, bár ez már sokkal ritkábban. Papja, tanítója, jegyzője, nemessége, polgársága és jobbágysága egy volt a magyar hazafiságban, a szabadság szeretetében. A szószéki igehirdetés, az iskolai tanítás eggyé kovácsolta őket. Gregorics Ferenc szerb származású jegyző és az ugyancsak szerb származású kovács mindig magyarnak vallotta magát, és az elsők között voltak a haza oltárán hozott áldozatokban. A protestánsok üldözése idején, 1715-el kezdve talán ezer protestáns templomot vettek el, és az iskolák százait záratták be. Veszprém 1716-ban, Pápa 1752-ben vesztette el kálvinista templomát és iskoláját. II. József 1781. október 19-én adta ki híres rendeletét a vallásszabadságról, Christiana Tholenranthia-t. A protestáns nép ebben a rendeletben szabadsága, anyagi érdeke és vallása megmentőjét látta, ezért a császár iránt túláradó hálát érzett szívében, és demonstrált külsőleg is, ahogy tudott. Hálából tornyaikra feltették a királyi család címerét, a kétfejű sast. Mezőszentgyörgy szép, sudaras kálvinista tornyára is ekkor került fel a kétfejű sas. 1848-ban, amikor úgy érezték, hogy eljött az igazi szabadság, nincs kötve senki kegyéhez a lelkiismereti- és vallásszabadság, az eklézsia elhatározta, hogy leveteti tornyáról a kétfejű sast. Ebben az ügyben tárgyalt is egy székesfehérvári ácsmesterrel, aki 300 Ft-ot kért a levételért. Ez olyan nagy összeg volt a szegény körülmények közt élő gyülekezetnek, hogy a szabadság levegőjétől túláradó szívvel sem tudták megadni. A nemes ifjak azt határozták el, hogy puská-

- 24 val lövik le, de ott nem maradhat. Néhány száz golyót rá is lőttek, de a kétfejű sas észre sem vette. 1862-ben szabadult meg az eklézsia tőle, amikor új tornyot csináltatott. Ekkor e gomb és a csillag felső szárába olajos papírban írástekercset helyeztek el, melyen többek között ez áll: „Szomorú időket éltünk az egész országgal együtt mi is. Adja Isten, hogy mire ezen írásunk újra napvilágot látand, szűnjék meg édes hazánk szomorú és viszontagságos állapotja úgy, hogy boldogabb utódaink hírből ismerjék e szenvedéseket, melyekből nekünk oly bő rész jutott.”

IV. Az elmondottak után következik a nevezetes hőstett leírása. Midőn Jellasics báró elvonult Magyarországba, és a Balatont már elhagyta, szeptember közepén egy napon Mezőszentgyörgy tőszomszédságában, Lepsényben ütötte fel főhadiszállását. Ő maga gróf Nádasdy Lipót földszintes, nádfedelű kastélyában szállt meg. A horvát nádort megelőzte rossz híre, hogy katonái gyújtogatnak, ölnek, rabolnak. Nagy ijedelem volt Mezőszentgyörgyön. Eötvös Lajos nemzetőr-hadnaggyal és Bózsa Sándor református lelkésszel az élen követség ment a bánhoz, hogy tartson rendet katonái között, s a falvakat ne engedje kirabolni. A bán jókedvében volt. Megígérte, hogy teljesíti Mezőszentgyörgy lakosságának a kérelmét. A küldetésnek valóban sikere lett, mert a horvát csapatok rendszeres kihágást nem követtek el, sőt egyesek kihágásait is megbüntették. Polgárdin az egész lakosságot kirabolták, az asszonyokat megbecstelenítették. Mikor az ünnepélyek kihallgatásnak vége lett, Jellasics egy rakás proklomációt nyújtott át azzal, hogy osszák szét a nép között. Az osztrák hadsereg nemcsak fegyverekkel harcolt ellenük 1848-ban és 1849-ban, hanem tollal is. Minden vesztett csatája után tíz manifesztumot, minden csatája után ötvenet bocsátott ki. Ezt eltanulták tőle az oroszok is. Mielőtt egyetlen orosz is átlépte volna a határt,már az országhatáron terjesztették Paskievics manifesztumait.

- 25 Jellasics nyitott hintón ülve vonult el a Szentgyörgy felett elnyúló székesfehérvári országúton. Mellette egyik tisztje ült, akinek az volt a szerepe, hogy a menetet bámuló nép között szórja szét a manifesztumot. Tele lett a falu a Jellasics-féle proklomációval. Került belőle a padlásra, a tarisznyába szalonnás papírnak és más egyéb alkalmatosságnak. Jellasics szeptember 26-án Székesfehérvárra érve arról értesült, hogy a magyar hadsereg megkísérli a főváros megmentését, és őt nem engedi annak közelébe. Azért innen Handits Milivoj hadnagy vezetésével tizenhét határőrt küldött három tábori kocsin Roth és Philippovics tábornokok elé, hír szerint azért, hogy ezek táborának ellátására pár ezer forintot küldjön, és ezeket gyors menetre a Fehérvár körüli csatlakozásra utasítsa. A tizennyolc katona válogatott erős, magas határőr volt teljes fegyverzettel, egyenként hetvenkettő éles tölténnyel ellátva. A három kocsis németnek látszott. Midőn Handits Milivoj hadcsapata szeptember 27-én Lepsénybe érkezett, Eötvös Lajos Lepsényen keresztül útban volt Balatonfüred felé. Ekkor látta a lepsényi fogadónál a horvátokat. Balatonfőkajáron megszólították és megállították barátai: Kenesei Dániel, Cserki Mihály és Tóth Ferenc köznemesek. Elmondta nekik, hogy mit látott Lepsényben. Rövid beszélgetés után továbbindult. Midőn már Kajárt a Füred felé vezető úton elhagyta, akkor jutott eszébe, hogy jó lenne a Lepsényben látott horvát csapatot elfogni, lefegyverezni, és a nála levő leveleket kézbe keríteni. Innen fordult, és hajtatott vissza lóhalálában. Mire hazaért, már a határőrökről tudomást szerzett faluban mintegy tizenöten felkészültek elfogásukra. Eötvös Lajos, mint a helybeli nemzetőrség vezetője, rövid tanácskozást tartott, és az egybegyűlt nemzetőrökkel elhatározták a horvátok elfogását és a küldemény elkobzását. A horvátokkal való harcra felkészülő nemzetőrség tagjai: Eötvös Lajos nemzetőr-hadnaggyal az élen, Bózsa Sándor református lelkész, Kovács János református tanító, Gregorics Ferenc jegyző, Natkovics Fodor László, Pósa Sándor közbirtokosok, egy szerb származású ko-

- 26 vácslegény, Kemény Péter, Szente Péter, Keresztes János telkesgazdák és még négy egyén: Berta János, Újhelyi, Hende és Fazekas. Felének fegyver, felének pedig vasvilla, meg fejsze volt a kezében. A szentgyörgyiek szintén három kocsira ülve a határőrök után vágtattak. Mikor összetalálkoztak, mind a határőrök, mind a mezőszentgyörgyiek a kocsikról leugráltak, és egymással szemben hadsort formáltak. Bózsa Sándor fegyverrel a kezében előlépett, és a hadnagyhoz a következő szavakat intézte: „Önök foglyaink, tegyék le a fegyvert, és életük meg lesz kímélve.” A hadnagy erre tüzet parancsolt. Megindult a harc. Kemény, véres küzdelem következett, amelyben elsőnek a horvátok hadnagya esett el a nemzetőrök szerb származású kovácsának golyójától. Kegyetlen verekedés után a harc a horvátok teljes legyőzésével végződött. Meghalt minden horvát. A nemzetőrök közül, csak néhányan sebesültek meg. Térdlövést kapott a főjegyző, aki emiatt sánta maradt, és még el sem ült a harc zaja, az ezt követő zaklatásoktól tartva sok álmatlan éjszakát virrasztott át. Óvatosságból azt a kitalált mesét kezdte terjeszteni, hogy vadászat közben meglőtték, azért lett sánta. A nemzetőrök azért irtották ki az utolsó emberig a futárokat, mert attól tartottak, ha egy is életben marad közülük, akkor Roth vagy Jellasicsnak a kölesteleki majornál állomásozó utóvédje megtudja vállalkozásukat, és szigorú megtorlást alkalmaz falujukkal szemben. A segesvári csata gyászos veresége és Görgey fegyverletétele után a forradalom zaja az egész országban elnémult. Vége lett a szomorú éveknek, következett 1850, melyben az önkényuralom telepedett meg Magyarországon. Ez az év vészt hozó, terhes felhőként ülte meg a magyarság lelkét. Megkezdődött a forradalmárok, szabadságharcosok kutatása, zaklatása és irtása. Teljes nyugtalanságban éltek százak és ezrek. Nyugtalanságban teltek el a nappalok és még az éjszakák is. Így volt ez a Mezőföld kis falujában: Mezőszentgyörgyön is. 1867-ig Bozsok volt a járási székhely. Esős, havas, szeles, barátságtalan, sötét éjszakán kopogtattak Eötvös Lajos volt nemzetőr-hadnagy ablakán. A járási központból jött

- 27 egy levélhordó. Levelet hozott a szolgabírótól: Fodor Lászlótól. A levélben ez áll: „Édes komám! Baj van: a zsandár-főhadnagy keresi a horvátokat, holnap idejében kint lesz az egész komisszió, hozzon rendbe mindent, mert különben elvesztünk.” Ez a levél úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Elrepült a nagy kő..., mint a költő mondja, s nem tudni, hol áll meg, s kit hogyan talál meg. Vége az alvásnak. Az éji sötétben a cselekvés mezejére kell lépni. A zsandárok megérkezése előtt elő kell készíteni a népet, hogy a vizsgálat kudarcba fúljon, teljesen eredménytelenül végződjék, mert ha nem, szomorú, gyászos napok következnek a községre. Ennek pedig nem lehet, nem szabad megtörténnie. A levél elolvasása után megnézte az óráját, az éppen éjfélt mutatott. Kezébe vette fokosát, és a fekete éjszakában elindult fölkeresni legjobb barátait, rokonait. Tizenöten voltak azok, akik Jellasicsnak sürgős üzenettel és fontos küldeménnyel ellátott küldönc csapatját, tizennyolc emberét megtámadták, s nyílt mezei duellumban lekaszabolták. Ezt a tizennégy társát kereste fel éjfélkor, hogy rögtön keljenek fel, öttől tíz szomszédját mindenki értesítse, és hajnali háromkor a falu minden férfija legyen ott a templomban. Ott is volt mindenki. A lelkész, sok gyermekes családapa, ki maga is részes volt a horvátok leverésében, gyönyörű beszédet mondott, melyben kifejtette, hogy milyen undok bűn az árulás, s minő szép volna, mire ő bizton számít, ha a faluban nem találtatnék áruló. Reggel megérkezett a zsandár-főhadnagy, egy félig magyar, félig német férfiú, nagy zsandár sereggel. Folyt a vizsgálat egész nap. Kihallgattak száz embert. Egy sem tudott a harcról semmit, egy se látta a horvátokat, se élve, se halva... A nép előkészítésének megvolt a sikere. A vizsgálat eredménytelenül végződött. A küldöttség valamennyi zsandárjával úgy, ahogy jött, délután visszament a járási székhelyre. Arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez alkalommal hiábavaló minden kísérlet, jobb a vizsgálatot abbahagyni, más alkalmas időre elhalasztani.

- 28 Pár hónap múlva új vizsgálat kezdődött. Ez már sokkal részletesebb volt, mint az első, de nem sikeresebb. A szolgabíró kemény, pattogó hangon elkövetett bűntény iszonyatosságára emlékeztette a beidézetteket. Azután ismertette az ellenük emelt vádat. Ama tizennyolc vitéz, Handits Milivoj hadnaggyal az élen, báró Jellasics üzenetét és depesit vitte Roth hadseregéhe. Ezen csapat leölése miatt Roth hadserege nem nyert értesülést, ennélfogva a császárnak a hadsereghez kötött célja meghiúsult, sőt Roth hadserege kapitulációra kényszerült. A bűnösök nemcsak orgyilkosok, hanem egyúttal egy vakmerő felségárulási ténynek a tettesei... A zsandár-főhadnagy meg volt elégedve a beszéddel. Eredmény még nem volt. Ekkor felugrott, s azt mondta a szolgabírónak, hogy most már ő veszi kezébe az ügyet. Káromkodott, mit a jégeső, s odafordult a faluház körül álldogálókhoz: „Nincsen e komisz községben egyetlenegy becsületes ember sem?”. E szóra előállott sunyi arccal egy a tömeg közül, egy okleveles ügyvéd, s aki azt mondta, ő mindent tud, megmutatja, hol vannak eltemetve a megölt horvátok. A zsandár majd megmeredt örömében. A tömeget, meg mintha mennykő ütötte volna közé, iszonyú megütközés, szörnyű megvetés és utálat fogta el az árulóval szemben. A főhadnagy odament az árulóhoz, kezet szorított vele, és kérte, hogy vezesse el azonnal a tett színhelyéhez. El is mentek. Velük ment egész csapat ember: bíró, orvos, napszámos, stb. Az ujjongó főhadnagy reményében csalódva tért vissza kíséretével, mert a feltárt helyen csak egyetlenegy hullának a csontvázát találtál. Azért ezt is nagy diadallal hozták be. A vizsgálóbizottságot ekkor nagy meglepetés érte, mivel amikor elkészült a főorvosi vélemény, mely szerint a csontváz sem azt nem igazolta, hogy az élő ember katona lett volna, sem azt, hogy horvát, lehetett harminc éves, de lehetett hetven éves is. Az az ember, akitől a váz ered, ezelőtt tíz évvel is meghalhatott, noha az sincs kizárva, hogy két év előtt halt meg. AZ orvos derék, becsületes ember, alapos tudós, jó hazafi. Tudomása volt arról, hogy a szentgyörgyiek óvatosságból a holttesteket nem egy csomóban, nem egy helyre és nem nyilvánosan temették el, hanem bizalmas emberek által, éjjel több sírgödörbe, félreeső helyekre,

- 29 sőt a nemzeti harc utolsó napjaiban fel is ásták, és jól elrejtett helyre, a bozótba temették el, ahol már elnyelte őket az iszap, megáll felettük a víz, összeborult a nádas, jég- és hókérget vont föléjük a tél. Tudta, hogy a vizsgálat több holttestről nem szerezhet tudomást, mert az áruló csak erről az egy helyről tudott, ezért adott olyan véleményt, mely véget vetett minden vizsgálatnak és az egész ügy minden komolyságának. A főhadnagy dühösebb lett az orvosra, mit a szentgyörgyiekre. Nem is jött ki ellenük többé! Nemsokára áthelyezték a megyéből, s meg is halt. A mezőszentgyörgyiek, ha nem fogják el Jellasicsnak Roth és Philippovics tábornokhoz küldött futárait, a pákozdi csatának egész más kimenetele is lehetett volna. Rothnak és Philippovicsnak tízezer katonája volt. Mindketten vitéz, bátor, szerb katona hírében állottak. Elképzelhető, hogy két kiváló hadvezér vezetése alatt tízezer emberrel megerősödik a horvátok csapata, mennyivel véresebb és talán balsorsú lehetett volna a pákozdi csata, annál is inkább, mert Jellasics serege számszerűleg fölényben volt. Jellasics Roth és Philippovics tartalék hadtestét Székesfehérvár körül igyekezett koncentrálni. Szeptember 27-én a miniszterelnök Szabó Imre hadügyi államtitkár útján utasítást küldött Görgeynek, hogy hiúsítsa meg katonáival Jellasics és Roth egyesülését. Görgey igyekezett a parancsot végrehajtani, a Hunyadi-csapat 6. századának 80 tagjával Sárosdon át Abáig ment, ott pontos értesülést szerzett arról, hogy Roth tényleg Fehérvár felé törekszik. Erre azonnal megtette a szükséges intézkedéseket. Két őrláncot állított ki Roth megmozdulásainak figyelésére, és az ellenséges futárok feltartóztatására. A miniszterelnök és Görgey tervét valósította meg a mezőszentgyörgyi nemzetőrség anélkül, hogy arról tudott volna. Hogy mit jelentett volna Jellasicsnak Roth és Philippovics tartalékcsapata, az kitűnik Jellasics egyik tisztjének barátjához intézett leveléből: „Még csak Roth osztályát várjuk, melyben van Philippovics és 27-én fog megérkezni. Nyugtalanul várjuk Rothot, hogy működésünket teljes nyomatékkal elkezdhessük.” Jellasics Roth tartalékhadának megérkezését várva időzött két napot Fehérváron.

- 30 Az a tény, hogy a mezőszentgyörgyiek gerillaharca miatt nem érkezhetett meg a várt tartalék, nemcsak erőbeni kisebbséget jelentett, hanem nyugtalanságot, nagy zavart idézett elő elő a harci tervben, ami végül számbeli fölény ellenére vereséghez vezetett. Látszólag kismérvű haditett volt az, amit a szentgyörgyiek végrehajtottak, de ha a puszta tetthez a lehetőségeket is hozzászámítjuk, akkor már egészen másképpen áll előttünk. Márpedig ez helyes, ez az igazi katonai megítélés. A mezőszentgyörgyi nemzetőrök harcát úgy kell megítélni, mint amely nem tizennyolc horvát katonát semmisített meg, hanem amely tízezer főből álló, nagyobb részben vadonatúj puskákkal felszerelt hadseregtől, két jó hadvezértől fosztotta meg a 35 ezer főből álló horvát sereget, ennyivel tehermentesített a dicső magyar honvédeket, és felborította Jellasics haditervét. Ez a helyes történeti szemlélet. Ilyen szemszögből nézve a mezőszentgyörgyiek harcát, nyugodtan elmondható az, amit írásom elején mondtam, nagy dolgot vittek végbe, tettük nagyon kockázatos olyan tett volt, ami megérdemli azt, hogy a pákozdi csatával kapcsolatosan a történelmi munkák megemlékezzenek róla. Amíg a szentgyörgyi nép a szabadságharc ügye mellett állott, az enyingi uradalom a magyar szabadságharc ellen harcoló császári katonaság számára szénát, zabot szállított, valamint 3621 Ft 41 krajcár értékű élelmet bocsátott rendelkezésére. A Jellasics hadsereg első hadtestének parancsnoka, Hartliebe vezérőrnagy az uradalom péli és rebeci gazdaságaikból 868 Ft és 86 krajcár értékű élelmiszert kapott. A Balaton körüli nagyobbszerű gerillaharcok színhelyéül Varga János négy helyet jelöl meg. Ezek között szerepel a mezőszentgyörgyieké. A mezőszentgyörgyi nemzetőrök hősi haditette után érdemes megemlékezni a falu népéről is. A móri csata veresége után negyven-ötven huszár állott meg a faluban. Lovak átszakadva, maguk elfáradva, menekülve egész éjjel irtóztató hidegben. A lovak hófehérek a dértől, a katonák szinte jéggé dermedtek, bajszukon és szemöldökükön jégcsap és zúzmara.

- 31 A község lakossága, mikor meglátta őket, sietett hozzájuk. Hívták be hajlékukba. Lesegítették őket lovaikról. Meleg ételt és forralt bort kínáltak. Tarisznyájukat megtöltötték kenyérrel, hússal és kaláccsal, kulacsukat pedig borral. A gyermekek a lovakat finom, jó szénával, zabbal etették. Még cukrot is dugdoztak a szájukba. Az asszonynépség sírva rajzotta körül őket... Az elmondottakon kívül, milyen szerepe volt a községnek a szabadságharcban? A feljegyzések és visszaemlékezések tanúsága szerint a falu nem pusztult el, házai nem égtek el, mint a kuruc-labanc háború idején, halottai sem voltak nagy számmal. Néhány ifjú volt besorozva, s olasz földre elhajszolva, de ezek távolléte se tűnt fel valami nagyon, midőn oly sok nemes élet kioltása, oly sok nemzeti szerencsétlenség lehetett a mindennapi beszéd tárgya.

V. Mezőszentgyörgy történetével kapcsolatban helyesnek tartom megemlékezni azokról a prédikátorokról, akik Mezőszentgyörgyön szerezték meg végleges oklevelüket, és az 1848/49-es szabadságharcban forradalmárok, a szabadságharc eszményeinek hős bajnokai voltak megyénkben, és ezért az elnyomás idején börtönben szenvedtek vagy meghaltak. Ezek voltak: Szikszai János, Halom Ádám, Koczán Albert és Cserki István. Szikszai János 1831. november 7-én bocsáttatott cenzura Mezőszentgyörgyön, mind candidatus /jelölt/. Dicséretesen vizsgázott. „A vizsga idején főbíró Hollósy László úr bizonyságott tett arról, hogy a veszedelmes nyavalya, a kolera idején a betegek körül nagy hűséggel és szorgalommal forgolódott, és sokakat, akik szavát megfogadták, a haláltól is megmentett, melynek következménye lett az is, hogy maga is veszedelmes hideglelésbe esett” - írja róla a vizsgabizottság jegyzője. 1838-ban csákberényi lelkész lett. Itt szolgál a forradalom és sza-

- 32 badságharc ideje alatt. Ahogy káplán korában, a kolerajárvány idejében, élete kockáztatásával szolgálta népét, vitte a gyógyszert, adta a jótanácsot, vigasztalta a betegeket és hozzátartozóikat, most mint rendes lelkész a szabadság lelkes híveként népe élére állt, hirdeti a szebb, jobb időbe vetett hitet, és buzdítja népét a szabadságharc mellett való bátor kiállásra. Tetteiért életével fizetett, mert „1849. június 14-én CS. K. Hadsereg főparancsnokánál, báró Haynaunál titkos vádakkal bevádoltatván az odavaló plébánossal együtt cs. kir. katonák által elfogatott, és Nagyigmándon harmadnap múlva főbe lövetett.” Gyilkos német golyó kioltotta életét, de szelleme tovább él azokban a fiatalokban, akik a haza kívánsága szerint helytállna a munka frontján, vagy fegyverrel a kézben védik a hazát. Halom Ádám és Kóczán Albert, mint a megye területén élő és szolgáló káplánok - „fogatott el a később, mint országos foglyok vitettetek Pestre, és onnét 1850. március végén szabadultak.” Halom Ádám később mezőszentgyörgyi lelkész lett. Cserki István Szikszai János osztálytársa. Együtt vizsgázott Szikszaival, ugyancsak dicséretes eredménnyel. A vizsga letétele után székesfehérvári káplán, majd 1839-ben szeptember 15-én balatonszabadi lelkész lett. Az ő forradalmi szereplése túlszárnyalta községe, járása, megyéje határait is, mert korának feljegyzése szerint „1849-ben a magyar forradalom alatt országgyűlési követté választott, önmunkája után, s a nemzet ügye Görgey árulása által megbukván, mint forradalom embere egyháztól, az akkor Veszprém megyei cs. kir. főnök, Papp János által megfosztatott.” Önmunkája után lett a forradalom alatt az országgyűlés követe, vagyis a költő szavaival élve: a néppel, a népért tűzön-vízen át vívott harcban érdemelte ki ezt a nagy tisztséget, elismerést. Érces hangja, a nép szívéhez szóló ékesszólása, tette, cselekedetei hívták fel a figyelmet az egyszerű falusi papra.

- 33 Eötvös Károly a Balaton körüli utazás c. művében írja is megválasztásának történetét a következőképpen: „Az enyingi kerület képviselője a 48-i országgyűlésen Bocsor István volt. Enying szülöttje, pápai tanár, kemény hitvallású magyar ember. Nagy tudós, de a remek gondolkodású, csendes tudósok fajtájából. Nekem is kedves tanárom volt. Az Akadémia sohase választotta be tagjai közé, pedig sok és szép és úttörő tudományos munkája jelent meg - de pápai kiadásban. Ez volt az egyik bűne. A másik pedig az volt, hogy Szent István királyról megírta, hogy az nem volt se szent király, se nagy király, mert német lányt vett el feleségül, mert ő csinálta meg a némettel először a közös ügyeket, se mert ő kezdte meg nálunk a latin és német nyelv elültetését. Ez a két nyelv, ami olyan átok a magyar nemzetre, mint a szerbtövis a mezei gazdán. Ma sem tudtuk, sohase tudjuk kiirtani. Így beszélt tanítványainak. Történettudós létére úgy gondolkodott, hogy ha némettel összeveszünk, vagy legyőztetés, vagy árulás, de az egyik bukásra visz bennünket. Ez ok miatt az országgyűléssel nem ment el Debrecenbe, hanem visszafelé keresztültört Windischgratz táborán, s átment haza, Enyingre. A debreceni országgyűlés azonban gondolt egyet, s a távol maradt képviselőkre körözvényt bocsájtott ki, hogy aki ennyi és ennyi idő alatt székét el nem foglalja, s távollétét nem igazolja, helyét üresnek mondja ki. Bocsor István se meg nem jelent, se nem mentegetődzött, s így az enyingi kerület megürült. Ez a kerület a fűzfői öböltől a Sióig ráfekszik a Balatonra. Duschek pénzügyminiszter elhatározta magában, hogy elvállalja az enyingi képviselőséget. Közölte a dolgot Kossuthal. Kossuth, a kormányzó írt egy szép magánlevelet az alispánnak: Kenesei Kenessey Antalnak,a levelében ajánlotta Duscheket. Az alispán írt a szolgabírónak: Nagybaráti Huszár Pongrácnak, s aztán az alispán, a szolgabíró, esküdt nyakukba vették a kerületet, beszéltek minden falusi bíróval, jegyzővel és elöljáróval, a lel-

- 34 késszel lelkükre kötötték, hogy meg kell választani Duscheket, az ország pénzügyminiszterét, mert Kossuth apánk, az ország kormányzója parancsolja. Parancsolja? Ez volt a hiba. Mezőföldi magyar a parancsszóra meg nem választ senkit. Ekkor választották meg a jó nevű református papot: Cserki Istvánt.”

VI: Mezőszentgyörgy, Mezőföld, mint az elmondottakból látjuk, olyan nevű, olyan történelmi események színhelyei, amelyek megérdemlik, hogy a szabadságharc 120 éves évfordulója alkalmából megemlékezzünk róla. A megemlékezés során bizonyára olyan nevek és hőstettek kerültek felszínre, amelyeket eddig a feledés homálya borított. A feledés homályából előhozott nevek bizonyságai annak, hogy ez a nép mindig a szabadság lelkes híve volt. Amelyik népnek ilyen fiai vannak, azt mint a költő mondja, meg lehet törni, de eltaposni soha, az él, s mindörökké élni fog.

- 35 -

6. Mezőszentgyörgy 1918-19-ben I. Az 1914-18-as háború méreteiben különbözik az össze eddigi háborúktól, mert ez az első, amely úgyszólván az egész világot megmozgatta. Ezért is nevezik I. Világháborúnak. Országok dőltek meg és országok születtek. Ennél azonban sokkal jelentősebb az a megrázkódás, amely a világ társadalmát érte. Megszületett az egész világra kisugárzó, az egész világot átható eszmévé lett szocializmus, és létrejött a világ első szocialista állama. Ha igazán mélyrehatóan elemezzük a háború kitörésének és bukásának okait, akkor az igazi okot nem az anyagiakban, hanem a szellemi erők földrengés erejével feltörő összecsapásában kell látnunk. Ez a vulkanikus szellem több országban éreztette hatását, kitörni, azonban teljes erővel egyben tudott, ez volt Oroszország. Mint a földrengésnél szokott történni - a közeli távolság miatt hozzánk ért a szellemi megrázkódás legnagyobb ereje. Oroszország után Magyarország volt az az ország, melyben ha rövid ideig is, de győzött a szocializmus. 1918. november 16-án megalakult a köztársaság, maid ezt követően 1919. március 21-én a Tanácsköztársaság. Feltétlen nagy hatással volt a fizikai közelség, de a nép lelkében ott élt már a forradalom gondolata. Ezért írta Ady Endre: „A nyár heves, a kasza egyenes...” Magyarország adta 1871-ben a Párizsi Kommün egyik miniszterét, Frankel Leót, aki a Kommün munkaügyi minisztere lett. Frankel forradalmisága fűtötte a magyar nép dolgozó tömegeit. Az ő forradalmisága a nép lelkében levő forradalmi eszme kicsúcsosodása, a népet fojtogató keserűség hangadása, óhajának, követelésének világgá kiáltása. „Szemeink vannak, de nem látunk, füleink vannak, de nem hallanak”, úgy hangzik ez az évezredes mondás, mintha a mi urainkról íródott volna. Dózsától kezdve izzott a magyar föld, viharzott a magyar ten-

- 36 ger, mennydörgött a magyar égbolt, a vihar kitörőben volt. Be is következett 1918. október 30-ról 31-re virradó éjszakán, amikor a tüntető tömeg a Keleti pályaudvaron megakadályozta egy menetzászlóalj frontra indítását. Győzött a forradalom. A munkásság általános sztrájkba lépett, és kivonult az utcára, hogy megvédje a forradalmat.

II. Mezőszentgyörgy az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban című írásomban ezt írtam: Mezőszentgyörgy lakossága levéltári adatok, egyházi feljegyzések, újságcikkek, Eötvös Károly írásai és a nép emlékezete szerint mindig forradalmi, az eszmékért lelkesedő, bátor, keménykötésű, harcos nép volt. Amikor Magyarországon megjelenik a reformáció, azonnal melléállnak, gyülekezetet alapítottak, és kőtemplomot építettek, pedig az építkezéshez szükséges anyagot messzi vidékről kellett hozni, mert az építkezéshez csak földjük és nádjuk volt. Mikor kitört Rákóczi Ferenc szabadságharca, a falu apraja-nagyja a kurucvezér lelkes híve lett... 1848-ban az országban elsőnek szervezték meg a nemzetőrséget. Gyakorlóteret csináltak, ahol felkészültek az ellenséggel való harc kemény küzdelmeire. A lövészárok nyomai ma is megvannak. Kossuth Lajos védegyleti zászlóját, melynek felirata? „Ipar: Nemzeti jólét, szabadság” - Kossuth Lajost és a szabadságot éltette, muzsikaszó mellett kitűzték a templom tornyának ablakába. Bátor hőstettükkel a Jellasics báró depeseit vivő horvátok elfogásával elősegítették a pákozdi győzelmet. 1919-ben a Tanácsköztársaság kikiáltása után megalakítják a Munkástanácsot, ezen belül a Direktóriumot, és kezükbe veszik a község irányítását.

- 37 A Munkástanács tagjai: Somogyi János, Kovács Sándor - jó szónok volt, Szőnyi János, Rácz József, Bende János kisgazda, Galambos István iparos, Pivnik István ref. tanító, Kalló János iparos, Szép József iparos, Nagy Géza kisgazda, Tóth József és Liedermayer József aratómunkás. A Munkástanács a maga köréből 3 tagú Direktóriumot alakított. Ennek tagjai: Szőnyi János, Bende János és Rácz József. A Munkástanács tagjai közül már csak hárman élnek: Kovács Sándor, Bende János és Rácz József. A legfiatalabb volt Rácz József, aki 1891. november 15-én született. A fiatal Rácz József most 77 éves. Két háborút élt át. Sok szenvedésen ment keresztül, de azért még olyan erőben van, hogy kis szőlőjét maga munkálja meg, és két keze munkája után keresi meg a maga és felesége számára a mindennapi kenyeret. Szorgalmas, dolgos ember volt fiatal korában. Éjt nappallá tett, szüntelenül dolgozott, hogy kikerüljön családja nyomorult sorsából. Meg is lett a fáradságos munka eredménye. Ez is lett a veszte. Öreg napjait ez keseríti meg. Ő bátran kiállt és szenvedett másokért, a boldogabb jövőért, őt pedig nem hallgatták meg, és nem értették meg azok, akik éppen erre lettek volna hivatva. A költő szavaival élve megtörve, de azért most is keményen harcol az életért. Ma is korán kel, és későn fekszik, hogy senkinek ne legyen terhére, a maga keresetéből, két keze munkája után éljen meg. Rácz bácsi rádiót hallgató, újságot olvasó ember. Így tudomást szerzett arról, hogy kormányunk készül a Tanácsköztársaság 50 éves évfordulójának szép, s nagy eseményekhez illő keretben való megemlékezésére. Eljött hozzám elmondani, hogyan került a Munkástanácsba, mint egészen fiatal ember, s mit tettek ők a jobb jövő érdekében a Tanácsköztársaság rövid ideje alatt.

III. Az első világháború kitörésekor harmadéves katona, mégpedig altiszt voltam. Leszerelés helyett vittek a háborúba. A legveszedelmesebb csapatnembe, a rohamisták közé osztottak be. Ebben az alakulatban nagyon sok volt a városi szervezett munkás. Jól tudta ezt a vezetőség, azért szabadságot úgyszólván soha nem kaptunk. Emiatt már nagy

- 38 volt a zúgolódás és a háború utolsó éveiben a szökés. Untuk már rettenetesen a háborút, a vérontást, a szabadság nélküli katona életet. Ezért 1918 februárjában fellázadtunk. Eredmény: újabb frontra vitel, nehéz, életveszélyes harcbavetés. Fegyver nélkül vittek Olaszországba, mert nem bíztak bennünk. Úgy szállították utánunk külön vagonokban a muníciót. Egész úton úgyszólván egyetlen nótát énekeltünk: „Kiskertemben Tisza Istvánt ültettem, Éjjel-nappal forró vízzel öntöztem, Törjön ki a keze, lába, bokája, Kötelet a Tisza István nyakára!” Ezt a nótát fújta abban az időben minden katona. Ez a nóta világosan mutatja, hogy milyen véleménye volt a népnek a háborúról, annak előidézőiről. 1919 tavaszán kaptam szabadságot a tavaszi munkák végzésére, mert akkorra már községünkben nagyon sok fiatal elesett, asszonyok és öregek végezték a mezei munkát. Szabadságom ideje alatt történt a nagy forradalmi megmozdulás: a Tanácsköztársaság kikiáltása. Szocialista Somogyi János, Szőnyi János, Kalló János, Szép József, akik városon dolgozó, szocialista gondolkodású emberek voltak, hallottak egyet, s mást rólam, s ezért fiatal létemre felkértek, hogy legyek segítségükre a Munkástanács megalakításában. Nem tiltakoztam. Melléjük állottam. Be is választottak a Tanácsba, sőt a három tagú Direktóriumba is. Rövid ideig, 133 napig állott fenn a Tanácsköztársaság, sokat nem tehetett. Mi sem. Munkánknak mégis volt eredménye. Mit is csináltunk, amire még ma is emlékeznek a falu lakói? Mi rendeztük Mezőszentgyörgyön az első május elsejét. Gyönyörű felvonulás volt! Mind a négy utcán végigvonultunk. Azóta sem volt szebb ünnepség, mint ez az első május elseje! Mindenki ünneplőbe öltözve soraink közé állt, vagy pedig a kapuban állva üdvözölt bennünket. Könnyítettünk az aratók sorsán. 11 rész helyett 10, sőt 9 részt kapták. Ez meg is maradt mindvégig, a Tanácsköztársaság bukása után is. Megszüntettük a ló járási kötelezettséget. Ez abból állott, hogy az aratónak az arattató gazda adott 1-1200 nsz. kukoricaföldet, aminek

- 39 a lóval végezhető munkáját: szántást, vetést, ekézést, behordást a gazda végezte, amiért az arató tíz napot szolgált a legnagyobb munka idején. Ezt a tíz napi munkát szüntettük meg. Népszámlálási adatok szerint a község lakossága 1785-ben 735, 1910ben 1207, 1930-ban 1629, így 1919-ben kétszerese lehetett annak, mai 185-ben volt: 1470. A nép szaporodott. A szaporodás 1785-höz képest elérte a 200 %-ot. Az ország, sőt a világ egyik leghíresebb fürdőhelye a Balaton közelében vagyunk. Gyáraink nincsenek, amelyek az új munkaerőt alkalmaznák. A községet körülvevő nagybirtok miatt a terjeszkedési lehetőség, a földhöz jutás teljesen kizárt dolog. A nép szorgalmas. A föld kitűnő. A piaci lehetőség a mezőgazdasági üzemek, termékeket feldolgozó üzemek, gyárak részére óriási. Csak az nincs, aki éljen a lehetőségekkel, törődjék a néppel. A faluban rengeteg a zsellér. Gyárak és egyéb munkahelyek hiányában egyetlenegy munkalehetőség a föld, amit magának művel, a maga elképzelése szerint. Megtermi a saját kenyerét, de jut belőle a piacra is, a mit a közeli fürdőhelyeken jól lehet értékesíteni. A Balaton környéki üdülőtelepek kedvező értékesítési lehetőséget biztosítottak a lakosságnak. Nem volt az a mennyiség baromfiból, tojásból, gyümölcsből és kerti veteményekből, sőt még csemegekukoricából sem, amit el ne lehetett volna adni. A népnek ezért egyetlen vágya volt: földhöz jutni. Úgy vágyott a földre, mint most ebben a száraz esztendőben a megrepedezett föld és hervadó növényzet az életet adó esőre! Első és legfőbb dolgunk volt tehát a nép jogos vágyát, a földéhséget kielégíteni. Elmentünk gróf Festetics Sándor dégi bérlőjéhez Csikvéndi Ernőhöz, hogy juttassa földhöz a község lakosságát. Csikvándi nem is tiltakozott, sőt vállalkozott arra, hogy eljött velünk Festetics Sándorhoz a dolog megbeszélésére. Ő sem ellenkezett. AZ volt a megállapodás, hogy 14 holdig mindenki kaphat földet, vagyis 14 holdig mindenkinek kiegészítik a birtokát. A földért egész minimális haszonbért kellett fizetni, kevesebbet, mint a nagybérlőnek. Kb. 100 ember kért 500 holdat. Én föld nélküli voltam Rozs János barátommal együtt, 14 holdat kértünk, meg is kaptuk. A hadiözvegyek teljesen ingyen kaptak két-két holdat, amit a lovasgazdák ugyancsak ingyen munkáltak meg.

- 40 1945-ben kétszáz család igényelt földet, és ezek között 1600 holdat osztottak szét. A mi időnkben emlékezetem szerint, csak mint mondottam, kb. százan kértek 500 holdat. Miért? 1945-ben is több volt a földnélküli, több földet kellett volna szétosztani, de nagyon sokan féltek, nem hittek, és ezért nem mentek földet kérni. A mi időnkben az emberekben még nagyobb volt a hitetlenség, a bizalmatlanság és a félelem. Nagy dolog volt akkor a nép élére állni, a népben hitet, bizalmat ébreszteni a rendszerrel szemben. Ezért is választottak engem a Direktóriumba. Gondolták, ha forradalmár mertem lenni, mint katona, akkor most is keményem megállom a helyemet. - Így is volt. Termelőszövetkezet megalakításának gondolata nálunk nem merült fel. Ezek leginkább uradalmakban voltak. Közelünkben Tarnócpuszta volt. Molnár József szomszédom előadása szerint náluk a szövetkezet a Tanácsköztársaság kikiáltása után hamar megalakult. A szövetkezet elnöke az uradalom egyik tehenese lett, ő pedig, mint gépészkovács a csoport ellenőre. A csoport tagjai csak a volt cselédek lettek. Számuk meghaladta a százat. A volt uraság: Grünfeld Géza nem hagyta el a pusztát, sőt részt vett a gazdaság irányításában. Mire azonban osztozkodásra került volna sor, a párt feloszlott, a csoport megszűnt. Év végén mindenki a rendes, szegődményes bérét kapta. Bántódása senkinek sem történt. Egy napon Polgárdi felől vörös katonák jöttek a faluba. A románokkal harcoltak a Tisza körül, majd Székesfehérvárnál, és az ő nyomásukra jöttek ide, hogy itt a Balaton vidékén vegyék fel velük a harcot. A románok csak Polgárdiig jutottak, mert közben a Tanácsköztársaság megbukott. Éjszaka mentek el a vörös katonák. Másnap jöttek a fehérek. Volt köztük több gróf és báró. Nagy vacsorát csaptak az első utcán ott, ahol ma Tóth Péter lakik. Eötvös Károly írta: hogy 1849-ben volt a községben egy földbirtokos, áruló, most is akadt, két idenősült v. katona. Hirtelen átvedlettek. Együtt mulattak a fehérekkel. Nekik nem is lett semmi bántódásuk. Ellenben rögtön felelősségre vontak bennünket, akik a nép érdekében komoly tevékenységet fejtettünk ki.

- 41 A volt kisgazdákat nem bántották. Velünk, szegény aratómunkásokkal ellenben kegyetlenek voltak. Mit csináltak velünk? Nem beszélni, de még visszaemlékezni sem szeretek rá. Ez a fájdalom annál nagyobb, hogy amikor úgy éreztem, eljött a mi időnk, és egy kis jóindulatra, megértésre lett volna szükségem, süket fülekre találtam. Voltak közülünk, akik a számonkérés elől bújtak, mint Kalló János, Tóth József, aki vöröskatona lett, én azonban nem menekültem. Reggel korán lócámon fekve találtak, és vittek el. Nyílt, őszinte szavakkal válaszoltam kérdéseikre: senkit nem bántottam, kárára senkinek nem voltam, minden tettemmel a szegény dolgozó népem javát igyekeztem szolgálni, ha ez bűn, emelt fővel vállalom érte a felelősséget. A felelősségre vonás idején történt megfenyítés után nem is történt semmi bántódásom. Három idősebb társunkat vitték el Veszprémbe: Galambos Istvánt, Szőnyi Jánost és Somogyi Jánost. Néhány heti fogság után őket is hazaengedték. Lassan minden elcsendesedett. Megszűnt a május elsejei ünneplés, az olcsó bérlet, de megmaradt a felemelt aratórész. Munkánk, bátor kiállásunk nem lett teljesen hiábavaló. A nehéz, fáradságos aratás után többet vittünk haza, nagyobb szelet kenyeret vághattunk, mint azelőtt. Kevesen élünk azok közül, kik ötven évvel ezelőtt magasba lendítették a munkásság zászlaját, és bátor kiállással harcoltunk népünk érdekében. Örülünk annak, hogy népünk legfőbb vezetői megemlékeznek a mi küzdelmeinkről, dicső és szomorú harcainkról, de engedjék meg, azt kérjük, jöjjenek el hozzánk, és a mi örömünk mellett hallgassák meg a mi fájdalmainkat, hogy a fájó sebek begyógyuljanak, és háborgó lelkünk megnyugodjék.

- 42 -

IV. Hogyan fogadta a nép az új társadalmi és kormányzati rendszert? Milyen volt a nép hangulata? Mi hagyott mély nyomot, mire emlékeznek vissza az akkori fiatalok, a mai élet veteránjai, öregjei? Ezekre a kérdésekre Zsoldos János elvtárs adja meg a választ, aki élete legszebb korában volt akkor, 21 éves legényember. Az ifjú Zsoldos Jánost bizony azóta János bácsinak hívják. Úgy beszélnek róla, mint a falu bölcs öregjéről, aki a község első tanácselnöke volt. 1898. február 22-én, tehát a múlt században született. Szólaljon meg hát a múlt János bácsi szavaival: Katona voltam az első világháborúban, éspedig rohamista. Ide soroztak be abban az időben minden keménykötésű, bátor parasztgyereket. Az olasz fronton harcoltam. 1918 novemberében vagoníroztak be bennünket, hogy hazahoznak. Amikor Kanizsára értünk, érdekes eseményeknek lehettünk szemtanúi. Az állomáson civilek és katonák éltették Károlyi Mihályt. Néhány katona felszállt hozzánk és sarzsainak, vagyis a tiszteknek és az altiszteknek a parolinjáról letépték a rangot, mondván: a háborúnak vége, szabadság, egyenlőség van! A Károlyi kormány alatt ugyancsak behívtak katonának. Bizalminak tettek a tisztek mellé. 1919 márciusában szereltem le. A Tanácsköztársaság kikiáltását már itthon értem meg. Mire emlékszem? Kevés ideig, 133 napig állott fenn a Tanácsköztársaság. Országos viszonylatban sem tehettek sokat vezetőik, még kevesebbet helyi viszonylatban. Arra a kevésre, ami történt, elég világosan emlékszem. 1945-ben, amikor megalakult a kommunista párt, azonnal a párt tagjainak sorába léptem. Tagja lettem a Földosztó Bizottságnak is. Pártom titkárától: Moharos József tanítótól hallottam, hogy a község 73%-a zsellér, földnélküli részesaratóként, munkás, napszámosként dolgozott. Ugyanez a helyzet volt 1919-ben. A Munkástanács olcsó bérletet ígért, és adott is a népnek. Garasmajorpuszta, ami 5600 hold földből áll, a község lakóié lett. A népnek

- 43 természetes, hogy tetszett a rendszer, amelyik földhöz, kenyérhez juttatta. Igaz, először csak nagyon olcsó bérösszegekért kapták kapták az emberek a földet, de aztán a gróf örök áron eladta a bérlőknek. A megvétel után következett be a nagy pénzromlás. Volt olyan ember, aki egy-két tyúk árából fizette ki a föld árát. Ezért a földhözjutottak bizony évtizedek múlva is hálás szívvel gondoltak vissza a Tanácsköztársaságra. A Tanácsköztársaság ideje alatt a nép hangulatát mutatta az első május elseje megünneplése. Azóta sem volt szebb, hangulatosabb ünnep a faluban! A nép együttérzését fejezte ki az ünneplőbe öltözött és az utcán példás rendben, énekszóval elvonuló lelkes tömeg. Az akkori értelmiség is jól viszonyult a Tanácsköztársasághoz. Czeczei Béla jegyző megmaradt a községházán az irodai munkák végzésére. Pivnik István ref. tanító, pedig tagja lett a Munkástanácsnak. A nép hangulatára vonatkozólag, mint nagyon jellemzőt, azt tudom még elmondani, hogy a Tanácsköztársaság bukása után, amikor a Munkástanács három tagját elvitték Veszprémbe, a nép követelte az újra megalakult községi elöljáróságtól, mindent kövessen el, hogy a három fogoly minél előbb hazakerüljön. Lépéseket tettek hazakerülésük ügyében, ami csakhamar meg is történt. 50 év, fél évszázad a visszaemlékezés szempontjából nagyon nagy idő. Különösen nagy idő két világháborút átélt, rengeteg szenvedésen keresztülment emberek életében. Valamit mégis sikerült megmenteni a múltból a jelen és a jövő számára. Nem sok, de igen értékes adat, amivel hozzá tudunk járulni ahhoz a nagy nemzeti megemlékezéshez, amire népünk vezetői készülnek. Ez a rövid kis írás legyen hálás megemlékezés az elhunytakról, akik elsőnek vették kezükbe Magyarországon a szocializmus zászlaját, legyen köszönet és elismerés az élőknek! Megjelent a Fejér megyei Naplóban .....év...........hó.......nap.

- 44 -

7. Mezőszentgyörgy napjainkban I. Mezőszentgyörgy földje mindenféle növény termelésére kiváló. A talaj, mint Séder József a TSZ főagronómusa mondja, tartalmazza mindazokat az ásványi anyagokat, nyomelemeket, melyek az egészséges, ízletes gyümölcs és növény kifejlődéséhez szükségesek. Az éghajlat, a napfényes órák mérsékelt tartama, a levegő optimális páratartalma folytán a kerti vetemények, gyümölcsök íz és zamat dolgában a legversenyképesebbek. A lepsényi hegyben termelt bor vetekedik a füredivel. Nem is csoda, mert szőlőhegye hasonló fekvésű, munkásai pedig évszázados tapasztalattal bíró szőlőmunkások leszármazottai. A hegyközségi szabályzatot szőlőikre 1806-ban terjesztették ki. A nép szorgalmas. ezt bizonyítja az a puszta tény, hogy a II. világháború alatt a község csaták színtere volt, lakói bujdosni, menekülni kényszerültek, mikor hazajöttek, házaikat lerombolva, magtáraikat, istállóikat kifosztva, gazdasági fészereiket kirabolva találták, mégis az ország legelső mintaközsége lett. Balatonaligától 8, Siófoktól pedig 15 km-re fekszik. Népe mégis szegény körülmények között él. Házai többnyire tömésfallal készültek. Eötvös Sándor nyug. esperes szerint, az ő gyerekkorában egy kőépület volt, a templom, és egy nemesi gazda háza épült téglából. Azóta az építés terén a helyzet némileg változott. Azonban még most is több háznál a szépen bevakolt épület csak kívül mutat, a fala leginkább föld, vagy vályog. AZ anyakönyvek tanúsága szerint a szaporodás szempontjából nem volt visszaesés. Nem kímélte meg az 1800-as években fellépő himlő- és kolerajárvány. 1832-ben 92 személyt ragadott ki az élők sorából. Ennek ellenére 1824-ben és 1860-ban 274-el több volt a születések száma a halálozásnál. Azóta sem következett be veszteség. Az 1785-ös nép-

- 45 számláláshoz viszonyítva az 1960-as évek népszámlálásának eredménye: a lakosság 228,7%-ot szaporodott. Mégis évről évre fogy a lakosság. Arculata pedig 50-100 éves lemaradást mutat. A nagy költővel mi is elmondhatjuk: Hol van a hiba? Miért ez a helyzet? Hogyan lehet változtatni, az elvándorlásnak elejét venni, a népet szülőfalujához kötni? Két nagy miértje volt a községnek. Az egyik: miért a tó partján épült? Erre már megadtam a választ. A másik a legnagyobb bőven termő földről, világszerte híres Balaton közeléből, a mindennapi kenyér gondja miatt miért kell dobra verni az ősi hajlékot, Budapestre, Székesfehérvárra, stb. költözni? Miért kell autóbuszon, vonaton utazni az ország különböző helyeire, Pétre, Fűzfőre, Székesfehérvárra, stb; mikor itthon is lehetne munkahelyet teremteni? Szeretjük községünket, érzésvilágunk egy nagy költőjével: „Itt élned, halnod kell!” - de a szorongató szükség mégis vándormadárrá tesz bennünket - lehet hallani nap mint nap. Az első kérdésre könnyű volt megadni a választ. Csak egy kis tanulmányt kellett folytatni, kutatást végezni. Egészen más a helyzet az utóbbinál. Itt embereket kell meggyőzni, mozgósítani, milliókat előteremteni. Tisztában vagyok azzal, hogy a kérdést nem lehet könnyen megoldani. Elsősorban akarás, azután pedig pénz kell. Azonban arról is meggyőződtem, hogy a lakosság óhaja jogos és nem megoldhatatlan, többet mondok: országos érdek is. Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül c. művében azt írja: „Minden jel arra mutat, hogy Siófok a jövőnek kegyeltje.” Tudta, hogy népe szegény, hiszen a Fejér megyei Takarék által bérbe adott kétezer holdat hat falu bérelte: Lepsény, Füle, Kajár, Kenese, Csajág, Mezőszentgyörgy. Nem értem, összeköttetései, kapcsolatai révén, miért nem törekedett munkahelyek létesítésére? Akkor is lehetett volna, most pedig már válogatni lehet a lehetőségek között. Ilyen többek között: gyümölcs- és szőlőfeldolgozó, kombinált üzem, konzervgyár, tejüzem, tésztagyár, seprűgyár. Helyet lehetne biztosítani a fővárosból kitelepülő üzemeknek, vagy üzemek valamelyik részlegének, stb.

- 46 -

Az ország legmagyarabb községei közé tartozik. Tudom, ez nem érdem. Ember és ember közt nincsen különbség. Éppen az az, amibe belekapaszkodunk. Miért nem találhatja meg ez a község is munkahelyét saját falujában, annál is inkább, mert egyéni érdeke szorosan összefügg az ország érdekével. A TSZ-ben atagok száma: 320. Ebből 66 nyugdíjas és 11 nem dolgozik betegség vagy öregség miatt, tehát csak 243 a ténylegesen dolgozók száma. Kb; de talán pontosan ennyien járnak el a faluból, dolgoznak más munkahelyeken. Ennek a 243 személynek a TSZ nem tudna munkát biztosítani. Nem azért mennek el tehát, mert nekik nem tetszik a TSZ, hanem mert nincsen munkalehetőség. Nézzük tovább a statisztikát! A növénytermesztésben 61-en dolgoznak. Átlagéletkoruk 43 év. A szőlőbrigád 7 tag, átlagéletkoruk 61 év, a kertészbrigád 13 tag, átlagéletkor 56 év, a vegyes brigád 5 tag, átlagéletkor 62 év, fogatos brigád 13 tag, átlagéletkor 44 év. A szerelő, traktoros és építőbrigád 49 tag, átlagéletkoruk 30-34 és 42 év. Mit mutat ez a nagyon rövid kis statisztika? Ha a 243-ból levonjuk a 22 irodai dolgozót, a fizikai dolgozók száma 221. Ennek viszont iparos, szakmunkás a gárda 1/4-e. Iskolánkból úgyszólván mindenki továbbtanul: középiskolában, vagy ipariban. Ebben az évben általános iskolánkban 34 tanuló végzett. Ebből 25 tanul középiskolában és ipari iskolában, 4 már Székesfehérvárott dolgozik, koruknak megfelelő munkahelyen, 5 egyenlőre itthon van, várja az időt, s alkalmat az elhelyezkedésre. Ebben az évben tanulóink összlétszáma 271 fő. A további években is tehát 34 fiatal részéről hangzik fel a régi római jelszó: Panem et circensem! - Kenyeret és szórakozást! A felszabadulás előtt évek teltek el, mire néhány tanuló elment gimnáziumba, polgáriba, vagy csak inasnak is. A demokrácia új szelleme felébresztette a vágyat a tanulásra. Eleinte az ipari iskola vonzotta a tanulókat. Középiskolába nehezebben ment a beiskolázás. 1963 óta, hogy a szomszéd községben, Enyingen létesült gimnázium és szak-

- 47 középiskola, megfordult a helyzet, megnövekedett az ezek után való érdeklődés, és megcsappant az ipari tanulók száma. Íme egy kimutatás az 1968-69 iskolai tanévről: Enyingre jár

12 tanuló

gimnáziumba

5

kertészeti szakiskolába

2

mezőgazdasági gépszakiskolába

4

gimnáziumba

4

mg. technikumba

1

gépipari szakközépiskolába

8

ipari iskolába

Fűzfőre

2

ipari iskolába

Pápára

1

szarvasmarha tenyésztő szakm. képző

Velencére

1

növényvédő szakközépiskolába

Budapesten tanul

2

gimnáziumban

Összesen

45 tanuló

Székesfehérvárra

1968-69 iskolai tanévben továbbtanuló 45 tanuló közül 34 középiskolás és 11 ipari tanuló. A középiskolát végzett tanulók többsége igyekezett elhelyezkedni kenyérkereseti pályákon. Főiskolára, egyetemre csak néhányan mentek, azok is inkább a korábbi időben. Felvetődik a kérdés: az ugrásszerű fejlődés nem idéz-e elő munkanélküliséget a tanult emberek körében? A jövő a tanult, a legmagasabb végzettségű, sőt ezek közül is a legnagyobb tudású embereké. A tanulástól, a tudástól tehát nem kell félni! Üresedés a TSZ-ben csak a növénytermesztésben és az ezzel kapcsolatos munkakörökben várható. A szakmunkásgárda fiatal, 30-as éveiben van, és számuk olyan arányban nem növelhető, amilyen arányban kerülnek ki a fiatalok az iskolából. EZ különösen áll az irodai dolgozókra. A TSZ most érvényben levő alapszabályzata szerint a férfiaknak 250 10 órás munkanapot kell ledolgozni, ha fizetett szabadságot akarnak élvezni, a kisgyerekes anyák, a 18. életévüket be nem töltött fiatalok, továbbá az 55. életévüket betöltött tagok pedig 200 tízórás munkanap teljesítése alapján jogosultak szabadságra.

- 48 Mit eredményez ez? A fizetett szabadság elnyerése érdekében minden tag igyekszik ledolgozni a kötelező munkanapot. Az adott helyzetben azonban minden tag nem juthat munkához, nem lesznek alkalmazhatók a bedolgozó családtagok. A gépesítés, a fizetett szabadság követelménye mindig kevesebb és kevesebb munkalehetőséget ad. Mit jelent ez? Ne gépesítsünk? Sőt megfordítva: tovább gépesítsünk, új munkahelyet teremtsünk, mégpedig sürgősen! A község fiatalságának nagy miértjére már rámutattam monográfiám bevezetőjében, amikor többek között azt írtam: Az intézmények, szövetkezetek ismertetése mellett fontosnak tartom

betekinteni azok veze-

tői életébe is, mert a kettő egymástól el nem választható tényező. Egyik a másikra rányomja a bélyegét. Nem lehet mindent a kornak, a rendszernek, a körülményekre tulajdonítani. Egy intézmény élete, virágzása vagy sorvadása, nagyon szoros kapcsolatban van a vezető rátermettségével, bölcsességével, tudásával. Ehhez most még azt fűzöm hozzá, hogy szoros összefüggésben van: érzés- és gondolatvilágával, mennyire érez együtt azokkal, akiknek a vezetésére kapott megbízást. Mi érdekli jobban: a maga egyéni sorsa, vagy pedig, hogy minden falujabeli szép otthonban, békességben, jó körülmények között, saját falujában munkálkodva éljen. A bölcs, okos vezető tudja, hogy a két érdek könnyen összeegyeztethető. Aki a népért dolgozik, annak sorsa a népével együtt emelkedik, nagyobb lesz nemcsak a megbecsülése, hanem az előrehaladása is. Igaz, megfordítva is előfordul, de előbb vagy utóbb kibújik a szög a zsákból, felszínre kerül az igazság. A község értelmes öregjei és fiataljai úgy látják, hogy a hiba ott van: sokat hangoztatják s szocializmust, és keveset tesznek érte, márpedig nem beszélni, hanem csinálni kell a szocializmusért! Élő, ható és alkotóerőnek kell lenni! Azzal, hogy néhány államosított házban elhelyeztek egy intézményt, lakást adtak benne valakinek, még nem építettek. Márpedig az építésen van a hangsúly, éspedig elsősorban a község lakosságának biztos egzisztenciát nyújtó munkahelyek létesítésén, amire minden lehetőség megvan, szinte tálcán kínálkozik.

- 49 -

II. A szomszédságban van Enying. Elhelyezkedésénél fogva sokkal hátrányosabban van Mezőszentgyörgynél. Ezt már a mezőföldi ref. egyházmegye vezetői is felismerték még a múlt század elején, amikor kimondták, hogy az egyházmegye központi fekvésű helye Mezőszentgyörgy, ezért itt legyenek az egyházmegyei gyűlések, ide hívattassanak össze az oskolamesterek cenzúrára, itt legyen az oskolamesterek könyvtára. Így is volt. Azonban, amíg ölbe tett kézzel ültek a mezőszentgyörgyiek, addig fejüket összedugva az enyingiek. Nem volt olyan járás, megyei gyűlés, ahol a közösen kieszelt tervet ne hangoztatták volna: középiskola kell Enyingnek, SZTK kell Enyingnek, stb. A hivatalokban egymásnak adták a kilincset. Addig üsd a vasat, amíg meleg! - mondja a magyar közmondás. Ütötték is az Enyingiek, méghozzá két kézzel. Meg is lett minden, amit csak kívántak. Meg is érdemlik. Méltó a munkás a maga bérére. Most rajtunk a sor. Ne irigykedjünk az enyingiekre, hanem tanuljunk tőlük, mert tanulni sohasem szégyen.

III. Mezőszentgyörgy sorsa úgy összefügg Lepsényével, mint egyik házastársé a másikéval. Egyik emelkedése maga után vonja a másikat, viszont az elmaradottsága is. Veszprém megye helytörténeti lexikonában található feljegyzések szerint: „Lepsény a középkor legnagyobb faluja... Itt tartották az úriszéket. Itt volt az igazgatás mellett a jogszolgáltatási központ is. Ennek ellenére falu maradt mindvégig, státusa évszázadokon keresztül nem változott”. Nézzük meg népszámlálási adatait: Eddig legelső adatunk: 1779-ből származik:

a lélekszám akkor 979. A továbbiakban pedig így alakult

1785-ben 1099, 1829-ben 1233, 1857-ben 1690, 1869-ben 1858, 1890-ben 1844, 1910-ben 2055, 1930-ban 2226, 1941-ben 2540, 1949-ben 2524, 1960-ban 2767.

- 50 Vegyük alapul az 1785-ös népszámlálást, és ezt hasonlítsuk össze az 1960-as népszámlálás eredményével, azt látjuk, hogy lakosság szaporodása 251,3%-al nőtt. Ez természetes szaporodás eredménye, nem bevándorlásé, mert az esetleges házasságon kívül nem volt Lepsényben miért letelepedni. Amennyien ilyen okból jöttek, ugyanannyian el is költöztek. A föld ugyanakkora, mint 183 évvel ezelőtt, de a lakosság azóta bizonyára elérte a háromszorosát. Az évről évre növekvő szaporulatnak a helybeli TSZ nem tud biztosítani munkát, a kenyeret tehát idegenben kénytelenek megkeresni. Így volt eddig, ezután is így kell lenni? Petőfi magyar nemese azt mondta: „Ej, ráérünk arra még!” A XX. sz. második felének szocialista gondolkodású embere reméljük más választ fog adni. Lepsény a XIV. században vásároshely. Ez abban az időben igen nagy szó volt, mit bizonyít az a tény, hogy Enyingről csak 1848-ban olvashatjuk: „A falu népe a vásártartási jogát és jövedelmét magának követeli.” Korábbi időkről pedig ezt olvashatjuk: „Enyingen 1785-ben 412 fő rk. jobbágya Lepsényhez tartozik.” Nagy hibának tüntették fel régen, hogy Lepsény a főútvonaltól távol esik. Most rajta fut keresztül az ország legnevezetesebb, újságban, rádióban, televízióban legtöbbet emlegetett, és a külföldiek által is legismertebb 7-es út. A Népszabadság ez év július 2-án kelt cikke szerint: „Siófokra a lepsényi 7-es úton keresztül közvetlen autóbuszjáratok érkeznek Bécsből, Pozsonyból, Grázból, és a hírek szerint a párizsi és berlini pályaudvaron Siófokra szóló nyomtatott jegyet lehet kapni, Siófok világváros.” Lepsény a világváros előtti vasúti gócpont. Tény, hogy Siófok világváros lett. Lepsény és Mezőszentgyörgy majdnem ott maradt, ahol volt. Lepsényben a 7-es út mellett nincs egy üzlet, étterem, cukrászda, ami legalább külsejében mutatná az utasnak, közeledik a világváros, Siófok. Van Lepsényben étterem, cukrászda, de távol minden jó lehetőségtől, távol a hetes úttól és a vasútállomástól. Még a falu lakosságának is

- 51 félreeső helyen van. Nem azt mondjuk, hogy minden úgy van, ahogy 50100 évvel ezelőtt volt. A csiga is megy. Ezek a községek is továbbjutottak. A hiba ott van, hogy nem a sassal, hanem a csigával versenyeznek. Márpedig ennek a két községnek minden lehetősége megvolt arra: „szárnyra keljenek, mint a saskeselyűk”. Mi volt az a lehetőség, amellyel sasként emelkedhettek volna a magasba? A Balaton. A feljegyzések bizonysága szerint: „Lepsény határa közvetlenül csatlakozott a Balatonhoz Balatonaliga révén, mely a múlt század végén még Lepsényhez tartozott.” Diákkoromban egy hónapos Balaton körüli gyalogtúrán Simon Sándor barátommal bebarangoltam a Balaton minden zegét-zugát. Legjobban tetszett Balatonaliga. Véleményem szerint annál ideálisabb fürdőhely nincs a Balaton körül. Ma is ott fürdenék, ha lehetne. Ezt engedte kicsúszni a kezéből Lepsény! „A község területe a múlt század nyolcvanas éveiben Balatonaliga Balatonfőkajárhoz történt elcsatolásával csökkent, Riki, Besnyőpuszták hozzácsatolásával viszont növekedett” - olvashatjuk tovább a Veszprém vármegyei Helytörténeti Lexikonban. Elmondható: remek csere! Legalább a balatonfőkajáriak tudtak volna élni a lehetőséggel! Ők azonban nem kárhoztathatók, nincs sem hetes útjuk, sem vasúti gócpontjuk, csak egy kis vicinálisuk a veszprémi vonalon. Lepsénynél még megvolt. Közismert, külföldiek is jól ismerik azt a tréfás mondást. Ennek a tréfás mondásnak a jelentőségét a mezőszentgyörgyiek az életükben tapasztalják. Míg Balatonaliga Lepsényhez tartozott, Lepsény határa közvetlenül csatlakozott a Balatonhoz, a mezőszentgyörgyiek hittek abban, hogy Lepsény révén felemelkedhetnek, mezőgazdasági termékeket feldolgozó üzemek, gyárak, nagy üzletek létesülhetnek, ahol ők is jól érvényesülhetnek. Mikor azonban Lepsény ki engedte csúszni a kezéből a Balatont, ők mondhatták el legjobban: Lepsénynél még megvolt.

- 52 Nézzük tovább a Veszprém vármegyei Helytörténeti Lexikont, mit is mond Lepsényről: „Lepsény fejlődése a XIX. században egyenletes volt. Elősegítette azt az a körülmény, hogy már 1861-ben kiépült vasútja, sőt a vasúti gócpont jellege is kifejlődött.” Vasúti gócpont közvetlenül a Balaton előtt, méghozzá 1861-ben! Óriási dolog! Lehetőségek lehetősége a község népe számára! Csak egyet az ezer lehetőség közül. Egy mezőszentgyörgyi ügyes asszony a II. világháború után, amikor lerongyolódva, mindenükből kifosztva jöttek haza, abból szerzett állatokat, állította helyre gazdaságát, hogy padláson talált babból bablevest készített nagy fazekakkal, és ezt árulta a lepsényi állomásra érkező éhes utasoknak. Egyszerű parasztasszony leleményes tudott lenni, élt a lehetőséggel, a két község hivatott vezetősége pedig mozdulatlanul és némán ült hivatala magas posztján. Elégedettek voltak önmagukkal, mert a rendeleteket pontosan végrehajtották, és a felsőbb hatóságot terveikkel, problémáikkal soha nem zavarták. A felszabadulás előtt az állomáson volt kisvendéglő, ahol a fáradt utas ülve fogyaszthatta el italát és magával hozott ennivalóját. Azóta a haladás jegyében a kisvendéglőt talponállóvá alakították át, ahol állva ihat, és rágcsálhat valami hideg ételt a szomjas és éhes utas. Pedig rengeteg az utas, a vonatra, buszra várakozó közönség. A várakozók számát növeli a sok busz, ami ide befut, hozza és viszi az utasait. Milyen jó lenne egy étterem, vagy legalább cukrászda, ahol kellemesen el lehetne tölteni a várakozási időt. Jól járna vele a közönség, de főképpen a község, aminek egész komoly forgalmat, jó néhány embernek pedig kenyeret jelentene. Elég volt a gúnyból: „Lepsénynél még megvolt.” Lepsény Mezőszentgyörggyel karöltve keresse meg azt, ami elveszett, hogy megszülethessék az új mondás: „Lepsénynél már meglett.”

- 53 -

IV. Lepsény és Mezőszentgyörgy eredete visszavezethető Árpádhoz. Lepsényben telepedett meg Árpád egyik vitéz hadnagya: Nádasd. Nyilván azért telepedtek meg itt dicső elődeink, mert annak vize gazdag halban, kitűnő a fürdésre, bora a kedvcsinálásra, mulatozásra, ízletes gyümölcse, acélos búzából készült kenyere és kalácsa pedig a legigényesebb gyomrok étvágyának kielégítésére. A nép szorgalma, a föld kincsesbányája kiaknázásra vár. Éljünk az alkalommal, hazánk és népünk javára.

8. Takarékszövetkezet 1964. június 2-án alakult meg Lepsénnyel közösen Lepsény székhelyén. Elődje az Országos Központi Hitelszövetkezet volt, ami még 1920-ban alakult meg Mezőszentgyörgyön. A felszabadulás után a Hitelszövetkezet megszűnt. Építkezésnél, nagyobb dolgok vásárlásánál a község lakossága nagyom érezte hiányát a Hitelszövetkezetnek, ezért a szomszéd község lakosságával összefogva létesítettek olyan intézményt, ahova kamatozás végett betehetik megspórolt pénzüket, de ahonnan kölcsönt is vehetnek fel, amikor arra szükségük van. Ez az új intézmény lett a Takarékszövetkezet. Mi is hát a Takarékszövetkezet a fennálló alapszabály értelmében? A falusi lakosság, elsősorban a parasztság szövetkezése abból a célból, hogy pénzbeli megtakarítását saját, önálló pénzintézete útján összegyűjtse, és átmenetileg jelentkező indokolt hitelszükségletét a kölcsönös segítés elve alapján közvetlenül kielégítse. Minden tag legalább egy részjegyet köteles jegyezni. A részjegy névértéke 100 Ft. Egy tag több részjegyet is jegyezhet. A részjegy után 7%-os kamat jár. A tag bármikor kiléphet a szövetkezetből. A felmondást előzetesen legalább 6 hónappal előbb kell bejelenteni. A részjegyen kívül betett összeg után a tag az állam által megálla-

- 54 pított törvényes kamatot kapja. Előnye a postatakarék pénztárral szemben a kölcsön felvételi lehetőség. Kölcsönt mindenki kaphat, de elsősorban a tagok. A betétes tag nagyobb összeget kaphat. Milyen és mennyi kölcsönt ad a szövetkezet? Fogyasztási kölcsönt, tv, rádió, ruha, stb. Vásárlásra:

5000 Ft

Építési kölcsönt:

5000-15000 Ft

Áruhitelt:

5000-20000 Ft

Termeltetési hitelt: 6000-8000 Ft Mivel foglalkozik még a szövetkezet? Foglalkozik totó-lottó árusítással és kifizetéssel, biztosítások megkötésével, gépkocsi nyereménybetéttel, gépkocsira való befizetésekkel, az állam által kiutalt összegek: munkabér, kisajátítás, vásárlás, stb. kifizetésével. Ha valaki a postatakarékban elhelyezett pénzét a szövetkezetben akarja elhelyezni, az átkérést a szövetkezet elintézi a folyamatosság megszüntetése nélkül. Tehát a tagnak kamatvesztesége nem származik abból, hogy pénzét a postatakarékból kiveszi, és a szövetkezetben helyezi el. A szövetkezeti tagok száma:

581

A betét összege:

1940000 Ft

A kölcsönzők száma:

522

Terv, ha mezőszentgyörgyi betevők száma és a betét összege megnövekedik, Mezőszentgyörgyön a Takarékszövetkezet fiókot létesít, és akkor betevés és kivétel végett nem kell átjárni Lepsénybe, hanem mindkettő helyben történik. A Takarékszövetkezet igazgatója: Pergel József, hivatali vezetője: Ungvári Károlyné.

- 55 -

9. Termelőszövetkezet Irodahelyiség, magtár, raktár, istállók részére a Földalap Kálmán Imre 150 kh-os nagygazda Kossuth Lajos u. 5. hsz. alatt levő több, mint 2 kh. belsőséggel és mindenféle gazdasági épületekkel rendelkező államosított házát utalta ki. A tagság csak gazdasági eszközöket vitt be a közösbe. Állatait mindenki eladhatta. Amit nem tudott a tag értékesíteni, átvette, és rendes piaci áron kifizette az Állatforgalmi Vállalat. Az őszi talajmunkák elvégzéséhez szükséges igavonó állatok vásárlására hosszú lejáratú kölcsönt kaptak az államtól. Egy pár lovat és egy pár ökröt vásároltak. Ezzel láttak hozzá a munkához. A község államosította Földesi István K 28-as traktorát. Ezt szintén megkapták. Pálinkás Gyula lett a vezetője. Ő volt tehát a TSZ első traktorosa. A szántás, vetés, aratás, cséplés és a termények betakarításához szükséges munkák elvégzésére igen kedvezményes díjazással rendelkezésükre állt a lepsényi gépállomás. Később igavonó-, tenyész- és haszonállatok vásárlására nagyobb összegű kölcsönt kaptak az államtól azzal, hogy jó munka és jó terméseredmény jutalmaként tekintélyes részét elengedik. AZ állatok vásárlását lebonyolította az Állatforgalmi Vállalat. A gazdálkodás megindításához ugyancsak az államtól kaptak egységes vetőmagot. A földet közösen, táblásan művelték. A csoportnak háromféle alapot kellet létesíteni: szövetkezeti alapot, gazdasági felszerelések, épületek létesítésére, üzemi alapot, a következő évi gazdálkodás zavartalan menetének biztosítására; és szociális alapot az ideiglenesen munkaképtelenné váló tagok támogatására, valamint a napköziotthonok felújítására, fenntartására. A termelőszövetkezeti csoport jövedelméből a kötelezettsége teljesítése és az alapokba utalt összegek levonása után fennmaradt rész, mint tiszta felesleg került felosztásra: a tagok és a dolgozók családtagjai között. A tagok és a munkában résztvevő családtagok munkáját átlagos teljesítményben mérték és munkaegységben értékelték.

- 56 A csoportok megalakulása után az állam tagosítást rendelt el. A termelőszövetkezeti csoportok földjeit egy helyre tagosították. A Haladás földje a sportpályánál kezdődött, és a Banzsa felé terjedt. Az Aranykalász a MAORT telep közelében helyezkedett el. Az Újbarázda az Ecsi út baloldalán, az Alkotmány pedig a jobboldalán kapta meg a maga területét. Az egyéni gazdák többsége a kislángi határ közelében kapta meg a földjét. A tagok által bevitt föld mellé mindegyik kapott még államosított és kényszerhasznosított területekből annyit, mennyinek gondos megművelésére vállalkoztak. A megalakulást követő egy éven belül az I. típusú tszcs-k második típusúvá alakultak át. Az alacsonyabb típusú csoportok jellemző vonása: nem volt irodát, magtárat, raktárt, istállókat magába foglaló épületük, székházuk. Az összes irodai munkát az elnök végezte saját lakásán. Éppen ezért elég gyakran változtak az elnökök. Taggyűléseket a tanácsházán tartottak. A szántást és a vetést a kalászosoknál, apró magvúaknál és általában mindazoknál a növényeknél, amelyeket géppel vetnek, közösen végezték. A gazdasági év kezdete előtt intézőbizottság döntött a vetésterv és a táblák megállapításában. A kenyér és takarmány gabonát közösen vetették és csépelték el a határban levő közös szérűn - ebből kifizették a gépállomást, az állami és egyéb terheket. A többit, a jövő évi vetőmag kivételével szétosztották a tagoknak. A vetéshez csak egységes vetőmagot volt szabad használni. Ezt az államtól kapták felárral, csereképpen. A kapásnövényeket a vetés után megművelésre kiosztották egyenlő arányban, és annak termését mindegyik tag maga élvezte. 1951-ben az Alkotmány megalakította a maga pártszervezetét. Párttitkár lett: Major Jenő. Tagok: id. Anda István, Szarjas Miklós, Nagy Sándor, Pálinkás Mihály, Pálinkás István, Pálinkás Gyula, Lombár István, id. Farsang János, id. Varga István, Teveli István, Tóth István Zs. Horváth János, Nagy János. Az ellenforradalom eszmei zűrzavara a TSZ párttagságát nem nyirbálta

- 57 meg. Ellenben egész más volt a helyzet a községi pártszervezetnél. Mészöly Ferenc volt párttitkár előadása szerint a tagok száma 18-ról 7-re apadt le. A megmaradt tagok névsora: Mészöly Ferenc, id. DOma János, Kovács József, Molnár József, Pavelka Sándor, Rostási József és ifj. Magyar Károly párttitkár. A községben és a TSZ-ben nem történt említést érdemlő esemény. Minden vezető a maga helyén maradt, egyedül a tanácstitkár maradt távol rövid időre a hivataltól, a kényszer hatása alatt. 1961-ben a TSZ pártszervezete egyesült a községével és a MAORT-éval. Az egyesült pártszervezet titkára Oláh István lett. 1968 tavaszáig töltötte be ezt a tisztséget. Utóda Anda István. 1959-ben megszűntek a II. típusú tszcs-k. Ugyanis ebben az ebben óriási TSZ-szervezési munka kezdődött: a II. típusú tszcs-k III. típusúvá alakítása, másrészt pedig az egyéni gazdálkodóknak a a TSZ-be való beszervezése érdekében. Eredmény: a volt II. típusú tszcs-k tagsága és az újonnan jelentkezettek egy része beállt az Alkotmányba, másik része pedig az Aranykalászba tömörült, és abból szervezett III. típusú TSZ-t. Elnök lett: B. Varga József földhöz juttatott újgazda; agronómus Simon Gábor kisgazda, okleveles mezőgazdász; irodavezető Bodor Pál volt közjegyző felesége. Most már az Aranykalásznak is szüksége van központi helyiségre, van iroda, raktár, magtár, az állatoknak megfelelő istálló és ól. Állami támogatással megveszik Ladi János volt 80 holdas nagygazda Kossuth u. 62. sz. alatt levő házát 162 ezer forintért. Utána az olajtelep mellett 2,5-3 millió forint értékben tanyaközpontot létesítettek. Itt építettek 48 férőhelyes magtárpadlásos tehénistállót, 24 férőhelyes sertésfialtatót, 2 db 300-300 férőhelyes sertés hizlaldát, 60 férőhelyes növendékmarha istállót, 400 férőhelyes juhhodályt, és ásattak egy nagyméretű gyűrűs kutat. A gazdasági épületek mellett két család részére szolgálati lak épült. A munkások részére fürdőt készítettek, külön a nők és külön a férfiak részére. Az Alkotmány is építkezni kezdett, Pálinkás Mihály elnöksége alatt.

- 58 Különféle ólakat építenek a székház portájára, majd megkezdik Kukollán a tanyaközpont kialakítását. Nagy segítségükre volt a két patronáló szerv, a Honvédelmi Minisztérium és a Csepeli Csőgyár és Kovácsológyár. Segítettek a hivatali ténykedésben, a gazdaságban szükséges áruk beszerzésében, az ipari munkák elvégzésében, sőt még a mezőgazdasági termények betakarításában is, teherautóikkal és kézi erővel. A Csőgyár ingyen adott minden olyan dolgot, amire szüksége volt a TSZ-nek, és a gyárban megtalálható volt. A patronáló szervek meghívták, és vendégül látták a tagokat Budapesten. A tagság is viszonozta ezt Mezőszentgyörgyön. A tagság jövedelme növekedik, és ezt látva a TSZ-be való belépési kedv is fokozódik. A létszám állandóan emelkedik. A legnehezebb időben, az ellenforradalom idején Pálinkás Mihály állott a TSZ élén. Az eszmei harcok zűrzavarában nehéz volt akkor elnöknek lenni. Ő azonban egyszerű, 6 elemit végzett ember létére úgy össze tudta tartani a tagságot, hogy a TSZ nem oszlott fel. Nagy János TSZ alapító tag szerint 104 tag közül kb. csak 34 lépett ki, de a következő évben már vissza is léptek. Pálinkás Mihály elnöksége alatt látogatta meg a TSZ-t 1956 szeptemberében, a burgonya betakarítás idején Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, titkárnője és két újságíró kíséretében. Érdeklődésének fő témája: megelégedettek-a a tagok a jövedelemmel, milyen kedvvel dolgoznak, milyenek a terményeredmények és milyen a jószágállomány? Az elnök érdeklődésére Pálinkás Mihály ezt felelte: „Talán nézzünk körül az udvaron, a látottak jobban megadják a választ, mint az én szavaim.” Az udvaron hatalmas garmadában állott a burgonya. Az elnök örömmel látta a 40-50, sőt 60 dkg-os aranyalma burgonyát. Három szép szemet magához vett, mondván, ezt elviszi, hogy a kormány tagjai előtt ő is szemléltetően számolhasson be, hogyan dolgozik a falu népe, mit várhat a város a falutól. A TSZ ezer gondja, a politikai küzdelmek végül annyira megviselték, hogy a következő évben, 1957-ben lemondott az elnökségről, átadta helyét a nálánál jóval fiatalabb, elnökképző iskolát végzett Nagy Sándornak. Dobi Istvánnak nagyon tetszhetett az, amit Mezőszentgyörgyön látott és hallott, mert 1957-ben, amikor kínaiak jöttek tanulmányozni a ma-

- 59 gyar TSZ-t, egyenesen Mezőszentgyörgyre küldte őket. A küldöttség 10 tagból állott. Végignézték az egész határt. Tolmács útján beszélgettek a határban dolgozó tagokkal. Többen egész jól beszéltek magyarul. A látottakról, hallottakról jegyzeteket készítettek. C. Szabó József nyugalmazott TSZ-tag így számol be a kínaiak látogatásáról: A legnagyobb elismeréssel szólottak mindenről, amit láttak. El is hiszem, hogy valóban tetszett nekik minden, mert ritka jó termésünk volt abban az évben. Én idős ember voltam, csak egyedül dolgoztam a csoportban, mégis az év végén 25 q búza, 5 q rozs, 450 kg borsó, 150 kg lencse, 50 kg lucernamag és a házhelyivel együtt 60 q tengeri került a padlásomra. 1957. augusztus 20-án megalakult a munkásőrség 4 taggal. Ezek: ifj. Anda István, Nasta András, Nagy Sándor, Pálinkás Gyula. Tíz év múlva a tagság száma 20-ra növekedett. 1960. augusztus 20-án ünnepelte a TSZ megalakulásának 10 éves évfordulóját. A megemlékezés szép ünnepség keretében történt. Jelen voltak a megye, a járás küldöttei, a község vezetősége, a pedagógusok, a TSZ-t patronáló Honvédelmi Minisztérium, a Csepeli Csőgyár és Kovácsológyár TSZ-ben munkálkodó tagjai és a TSZ tagsága, családtagjaikkal együtt. A kormány a mezőgazdaság kiváló dolgozói című kitüntetést /érmet/ a hozzáró pénzjutalommal adományozta a TSZ 9 dolgozójának: Ezek id. Anda István, Szarjas Miklós, Pálinkás Mihály, Pálinkás Gyula, Nagy Sándor, Nagy János, Teveli István, Tímár István és ifj. Anda István. A kitüntetéseket Bodor Pál, a Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztály h. vezetője és Menyhárt József, a Termelőszövetkezeti Tanács megyei megbízottja adta át a tagoknak. Az ünnepélyt ebéd követte. 400 személyre terítettek az udvaron felállított sátrak alatt. Az ízletes ebéd mellé mindenki kapott 1 liter bort, a tagok ezenkívül 2 liter bort kaptak. Az ebédet reggelig tartó tánc követte. A magas követelmények az egyszerű végzettségű elnökök között gyakori változásokat idéztek elő. Az első elnöktől a mai napig 8 elnöke volt a TSZ-nek. Így is csak úgy bírták az iramot, hogy okleveles mezőgazdászok állottak mellettük, és vizsgázott könyvelő az iroda élén.

- 60 Az állam 3004/6/1963. Korm. sz. rendelettel vissza nem térítendő támogatást nyújt a szövetkezeteknek: a termelés fejlesztésére, a termésátlagok növelése, az állattenyésztés hozamainak és minőségének, az árutermelés színvonalának emelése, valamint a termelési költségek csökkentése érdekében. Az állam által adott összeg, mint a neve is mutatja támogatás, segítség, amivel tudni kell okosan bánni, amit a TSZ-tagok és az egész ország népe számára jól kell kamatoztatni. A kamatoztatásnál különbségek vannak. Itt mutatkozik meg az elnök, s egyben az egész vezetőség bölcsessége, itt igazolódnak napnál fényesebben a bevezetőben mondott szavaim: a szövetkezet virágzása vagy sorvadása szoros kapcsolatban van a vezető tudásával, rátermettségével, nem különben annak bölcsességével, előrelátásával. A mezőszentgyörgyi TSZ is kapott vissza nem térítendő állami támogatást. A TSZ történetének további részében látni fogjuk, mire költötték, hogyan kamatoztatták. A termények és a termékek önköltségi előállítását mázsára, kilogrammra, literekre számítva látjuk majd két évről: 1967 és 1968-ról. Ebből az olvasó lemérheti, hogy Mezőszentgyörgyön mennyire sikerült az egész ország lakosságát érdeklő állami tervet megvalósítani: a termésátlagot növelni, a termelési költséget viszont csökkenteni, aminek egyenes, természetes következménye a piaci árak csökkenése. Az Alkotmány TSZ elnöke B. Varga József. Itteni elnöksége előtt tevékeny szerepe volt a Székesfehérvári Vörösmarty TSZ-ben, ezt megelőzően elnöke volt a helybeli Aranykalász TSZ-nek. Megkérem B. Varga Józsefet, hogy a maga és a TSZ életéről, a TSZ-ben végzett munkájáról, terveiről számoljon be. Szegény, kilenc gyerekes mezőgazdasági munkás hatodik gyermeke vagyok. Hat elemit és három ismétlőt végeztem. Utána mezőgazdasági, majd ipari munkás lettem. 21 éves koromban besoroztak katonának. A katonaságnál megtanultam a gépkocsi vezetést. Leszerelésem után Nagy Imre 200 holdas gazdához kerültem sofőrnek. Mikor kiütött a II. világháború, mindjárt behívtak. Bejártam a fél világot. A háború végén kerültem haza. Nyitott szemmel jártam a világban. Ahol csak megfordulta, mindenütt azt néztem, hogyan gazdálkodnak, milyen gazdasági műveletekkel érnek el nagyobb eredményt. A szerzett tapasztalatot igyekszem megvalósítani idehaza a másfél kat. hold saját, majd a hét kat. hold juttatott földemen.

- 61 1945-ben földhöz jutottam. Nagyon örültem gazdaságomnak. Korán keltem, későn feküdtem. Nem sajnáltam az időt a földtől. Az sem fukarkodott velem. Összetakarított tőkémből szép, mai igényeknek megfelelő házat építettem. 1948-49-ben elvégeztem az egyéves ezüstkalászos gazdatanfolyamot. 1950-ben megindult a TSZ szervezés. Hívtak, de nem mentem, mert akkor még igen nagy volt bennem a saját földhöz ragaszkodás. 1951-ben újra megindult a TSZ szervezés. Három csoport alakult: Aranykalász, Újbarázda, Haladás. A három közül abba léptem be, amelyiknek a táblájába esett az én földem. Két év múlva a csoport elnöke lettem. Elnökségem alatt alakult át a csoport TSZ-é. Az 1961-es iskolai évben Zsámbokon az egyéves TSZ vezetői iskolát végeztem, ahol mezőgazdász képesítést nyertem. Az iskola elvégzése után a párt megbízásából Móron, Vértesacsán, Enyingen a Földrendező Bizottság szakértője, majd a Szfvári Vörösmarty TSZ párttitkára lettem. Itt dolgoztam 1964. február 16-ig. Ekkor a mezőszentgyörgyi TSZ vezetősége kérte a járási tanácsot és a pártbizottságot, hogy engedjenek haza, és legyek az elnökük. A megyei pártbizottság a kérést teljesítette, és így áthelyezéssel havi 1500 Ft állami támogatással elfoglaltam a TSZ elnökségét. 1967. március 25-én a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a termelőszövetkezetben több éven át eredményesen végzett munkámért kitüntetésben, 2000 Ft pénzjutalomban és 12 napi pótszabadságban részesített. Mikor hazajöttem 34 %-os volt a sertések elhullása. A rossz takarmányozás miatt alacsony volt a tehenek évi tejhozama. Első tennivalónk volt a jobb termés érdekében beindítani a kemizálást, fokozni a műtrágyázást, és az adott lehetőségekhez mérten gépesíteni, gépesíteni! Ezt követte az építkezés. A gépesítésre vonatkozóan röviden csak annyit, hogy már a szántástól a termés betakarításáig, sőt a magtárba való elszállításáig mindent gép végez. A gépek javítása és karbantartása végett létesítettünk egy nagy gépjavító üzemet, a gazdaság szükségletének megfelelő műhelyekkel. Élére 1956 tavaszán egy mérnököt állítottunk: Simonyi László gépészmérnököt. Kukollán az Alkotmány TSZ tanyaközpontján hatalmas építkezésbe kezdtünk, hogy a haszon- és tenyészállatokat korszerű épületekbe helyez-

- 62 hessük, s ezáltal termelési hozamunkat növeljük és olcsóbbá tegyük. Legelőször is kutat fúrattunk, melyhez hidroglóbuszt szereltünk fel. Utána építettünk 900 férőhelyes hizlaldát, 112 férőhelyes kocaelletőt, 96 férőhelyes magtárpadlásos tehénistállót, a legmodernebb technológiai berendezésekkel és tejházzal, 144 férőhelyes borjúnevelőt és 30 férőhelyes elletőistállót. A teheneknél bevezettük a gépi fejést. Tíz fejőgép van. A gépek segítségével a fejés ideje 50 perc. Első gépi fejőink: U. Rostási József, Varga Sándor, Hidasi János. Állományunk 54 ló, 275 marha, 2100 sertés, 380 juh és 6000 csirke. Termelőszövetkezetünk fontos részlege a tejház. Ennek első és jelenlegi vezetője: Tóth Kálmán. Munkájáról és a tejház fokozatos fejlődéséről nyilatkozzék ő. 1959. február 12-én léptem be az Alkotmány TSZ-be. Azelőtt 11 kh. kisgazda voltam. Ez év március 17-én létesítette a TSZ a tejházat a Kossuth u. 76. sz. alatt levő telepén. Tehénállományunk akkor még 25 tehénből állott. Naponta 80-100 lit. tejet szeparáltam, egy kézi hajtású szeparátorral. A tejszínt a siófoki Tejipari Vállalatnak szállítottuk, az altejet pedig a malacokkal etettük meg. Még ennek az évnek június havában a banktól kaptunk félmillió forintot a tehénállomány felfejlesztésére. Lajoskomáromból vettünk 35 db I. osztályú 10-12 ezer forintos teheneket. Ugyanekkor építettünk tejházat a TSZ Kossuth u. 46. sz. alatti istállója mellett. Ide már villany hajtású szeparátort vásároltunk. Villanymotor húzta a tejházban a vizet, sőt még az istállóban, a tehenek itatóvályújába is. A tehénállomány felfejlesztése után 400-500 liter tejet szeparált, melynek a tejszínét a siófoki Tejipari Vállalat vásárolta meg, akinek a kezelésében volt a tejház.