Szerb Köztársaság Zenta Község Képviselő-testülete Zenta
Zenta község 2012-től a 2016. évig terjedő időszakra vonatkozó sporfejlesztési stratégiája
ZENTA, 2011 márciusa Javaslat 1
SZERB KÖZTÁRSASÁG ZENTA KÖZSÉG KÖZSÉGI ELNÖK Szám: 020-39/2011-II Kelt: 2011. 04. 04. Zenta Zenta község statútuma (Zenta Község Hivatalos Lapja, 5/2011. sz.) 75. szakaszának 8. pontja alapján Zenta község polgármestere 2011. 04. 04-én meghozta az alábbi HATÁROZATOT Zenta községnek a 2012-től a 2016. évig terjedő iőszakra vonatkozó sportfejlesztési stratégiajavaslatának a kidolgozásában illetékes bizottság kinevezéséről 1. Zenta község polgármestere kinevezi Zenta községnek a 2012-től a 2016. évig terjedő időszakra vonatkozó sportfejlesztési stratégiajavaslatának a kidolgozásában illetékes bizottságot az alábbi összetételben: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Danilo Popov, okl. sportedző – elnök, Kosiczky András, községitanács-tag – tag, Zsíros Jankelić Anikó, testnevelés tanár – tag, Igor Segedinski, testnevelés tanár – tag, Fehér Csaba, testnevelés tanár – tag, Nenad Popov, okl. mezőgazdasági mérnök, kézilabda edző – tag, Csipak Tibor, okl. közg. – tag.
2. A bizottság feladata Zenta községnek a 2012-től a 2016. évig terjedő időszakra vonatkozó sportfejlesztési stratégiajavaslatának a kidolgozása és annak, a közvitát követően, megvitatás és elfogadás céljából Zenta Község Képviselő-testülete elé való utalása.
Širková Anikó, okleveles jogász s. k., a község elnöke
2
T a r t a l o m: 1. BEVEZETÉS _________________________________________________ 4 2. HOZZÁÁLLÁSI MEGFONTOLÁSOK_____________________________ 5 3. ZENTA KÖZSÉGBEN A SPORT ELEMZÉSE ______________________ 6 3.1. Az sport és testnevelés elemzése _________________________________ 9 3.1.1. Az általános iskolákban lefolytatott közvélemény-kutatás ___________ 9 3.1.2. A középiskolákban lefolytatott közvélemény-kutatás_______________ 13 Következtetés___________________________________________________ 14 3.2. A sportlétesítmények állapota __________________________________ 15 3.3. Sportkáderek _______________________________________________ 18 4. TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ___________________________________ 20 5. ISKOLAI SPORT – STRATÉGIAI ELVEK ÉS CÉLOK ______________ 22 5.1. Melléklet __________________________________________________ 26 6. STRATÉGIAI ELVEK ÉS CÉLOK ______________________________ 32 6.1. Általános stratégiai elvek _____________________________________ 32 6.1.1. Zenta községre jellemző stratégiai elvek ________________________ 33 6.2. Általános stratégiai célok _____________________________________ 33 6.2.1. Zenta község különleges sportstratégiai céljai____________________ 34 6.2.1.1. Finanszírozás a Zentai KKT költségvetéséből 4%-ig _____________ 34 6.2.1.2. Hét sportcsoport megállapítása ______________________________ 34 6.2.1.3. Az eszközök kategorizálásáról és odaítéléséről szóló szabályzat kidolgozása _____________________________________________ 36 6.2.1.4. Zenta község Sportszövetségének az átszervezése________________ 36 6.2.1.5. A sportolók egészségvédelme________________________________ 37 7. INTÉZKEDÉSEK A CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN ______ 38 8. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTÁSÁNAK IDŐSZAKAI ______________ 39 9. A ZENTAI SPORTALANYOK JAVASLATAI ÉS ELEMZÉSEI _______ 40 9.1. Sportmúzeum-tervezet Zentán__________________________________ 41 9.1.1. Nem olimpiai sportok fóruma ________________________________ 41 9.1.2. Megbeszélés az egyéni sportágak képviselőivel ___________________ 43 9.1.3. A kollektív sportok fóruma – labdajátékok ______________________ 44 10. TERMINOLÓGIA ___________________________________________ 48 11. SZAKIRODALOM ___________________________________________ 51 3
1. BEVEZETÉS A korszerű társadalmakban a sportot az integráltan fejlett személyiség alkotó részének tekintik. Különböző aktivitások a sport terén az embert, annak személyes boldogságát és jólétét, az egészség védelmét és fejlesztését, a személység humanizálását és szocializálódását, az alkotókészség és a munkavédelmi képesség megtartását szolgálják. Úgy tekintik, hogy az alapvető indítékok egyike, amelyek az embert arra késztetik, hogy sporttal foglalkozzon, épp a tökéletességre való törekvés és a saját készségek és jellemzők mérése, amelyek a sportedzés hatására kifejlődhetnek – átalakulhatnak. A mai élet- és munkaviszonylatokban a sport egy nagyon fontos területet képvisel, amelyben az ember jellegzetes módon kifejezheti saját, mindenek előtt alkotó-, mozgás- és motorikus készségeit. A sport egy nagyon összetett és komplex emberi aktivitás, amelynek a szerkezetét és működését különféle sport-alosztályok alkotják, éspedig: professzionális sport, amatőr sport, egyetemi sport, szabadidősport, sport mindenkinek, rokkantak sportja… A sport feltétele és függ a megfelelő társadalmi fejlődéstől. Ennek megfelelően, a történelemtől, a kulturális hagyományoktól és egyéb etno-pszichológiai, szociológiai, valamint a konkrét társadalom egyéb tulajdonságaitól (néprajzi, éghajlati, gazdasági), a társadalmi viszonyok mindegyike különféle ismertetőjegyet, szociális jelentést és értelmet adott a sportnak. Az utóbbi években a világon és nálunk is, a sportrendszerben egyre nagyobb figyelmet szentelnek a vezetés minél optimálisabb működése tervezésének, tekintettel, hogy még mindig az intuitív és hagyományos tapasztalatok alapján irányítanak, azokra alapoznak, de emellett egyre inkább tiszteletben tartják a tanult ismeretek folyamatos alkalmazását, illetve a kibernetikai gondolkodást az irányításban. A sport szervezési rendszerének korábban előirányozott integráltsága és funkcionalitása mellett a sportszervezetben az irányítási szerkezet leggyakrabban az üzletviteli és sportbeli működésben mutatkozik meg. Az előirányozás általánosságban egy bizonyos rendszert kívánt, jövendőbeli állapota áttekintésének az egyik módja, illetve a cél és az hogyan valósítható meg. Ahhoz, hogy a kitűzött célokat a megfelelő módon felismerjék, elkészítettünk egy részletes állapotelemzést és annak áttekintését.
4
2. HOZZÁÁLLÁSI MEGFONTOLÁSOK Zenta község polgármesterének és Zenta község Sportszövetsége igazgatóbizottságának a bizottság kinevezéséről szóló határozata alapján javasoljuk Zenta községnek a 2012-től a 2016. évig terjedő időszakra vonatkozó sportfejlesztési stratégiájának szövegét. A stratégia kidolgozása valamennyi, a sportban foglalkoztatott és a sportot finanszírozó, valamint a sport fejlesztéséről és a fő irányelvekről döntésthozó, mérvadó tényezők széles konszenzusából indult ki. Ezek mindenek előtt a sportklubok, amelyekből Zenta község területén összesen 36 működik, közülük 4 inaktív,
Zenta község Sportszövetségének a szakszolgálata és
igazgatóbizottsága, a sportújságírók és Zenta Község Képviselő-testületének Községi Tanácsa, valamint Zenta község Sportszövetségének közgyűlése (szöveg az elfogadást követően). Zenta községnek sok sportklubja van, amelyek már hagyományosan csúcseredményeket érnek el, klubok, amelyek a fiatalabb korosztályokkal, női szelekciókkal, szeniorversenyzőkkel… foglalkoznak, egyszóval, községünkben a sport fejlett. A sürgető probléma az, hogy nincsenek világos irányelvek, hogy ennek a sportnak hová, és milyen irányba kellene fejlődnie. Állandóan a pénzügyek jelentenek gondot, amelyeket tervezni kell, és el kell különíteni a következő évre, és itt vetődik fel a fő kérdés, hogy kinek és miért. Ezen égető kérdéseken kívül, a sportlétesítmények, a sportszakemberek és az érvényes jogszabályok még mindig aktuálisak és szorosan kapcsolódnak Zenta községben a sportfejlesztés világos irányelveihez. E stratégiával megkíséreltünk választ adni a megfelelő hatáskörbe tartozó minden vitás kérdésre, valamint támogatni Zenta községben a sportfejlesztést. Zenta község statútuma 190. szak. 1. bek. 4. pontja előirányozza, hogy a község a szervei által, összhangban a törvénnyel, gondoskodik az állampolgárok szükségleteiről a sport és testnevelés terén. A Szerb Köztársaságban a sport jelenlegi státusát illetően egy sor tárgyilagos társadalmi körülmény befolyása mellett meg kell állapítani, hogy a gyengeség, amely a sportszervezetek mindhárom szintjén, az elsődleges (sportolók, edzők, edzésprogram, szülők), a másodlagos (sportklubok, nemzeti ágazati szövetségek) és a harmadlagos szinten (társadalom, gazdaság, oktatás, egészségügy, törvények, magánszektor, közlönyök és hasonlók) észlelhető, nem csak a válság következménye, amely az államot érintette az utóbbi húsz évben, hanem a kormányon kívüli sportszektor felkészületlensége, hogy alkalmazkodjon az új társadalmi viszonyokhoz. Nem szabad elfeledni, hogy Zenta községben a sport szervezése sajátságos, a Sportszövetség által került megszervezésre, amelyet Zenta község költségvetése finanszíroz 15 foglalkoztatottal
5
együtt, akik közül hat edző, a többi foglalkoztatott pedig a sportlétesítmények karbantartásán dolgozik. A stratégiának meg kell szüntetnie a bizonytalanságot, hogy mely kluboknak és miért van fizetett edzője, fizetett dologi kiadása és egyéb dotációja, míg mások ebben nem részesülnek, vagy csak alacsonyabb mértékben. Minden sportklubnak vannak bizonyos dotációi, ösztöndíjai és sportrendezvényei, amelyek mindenképpen segítik a klubok fennmaradását, azonban a dotáció ilyen formájának kell, hogy legyen egy világos célja. A világos és egyértelmű stratégiának választ kell adnia ezekre a kérdésekre, amelyek osztályozással és globális tervekkel, érvényes jogszabályokkal maximálisan támogathatják a sportot és annak minden szereplőjét.
3. ZENTA KÖZSÉGBEN A SPORT ELEMZÉSE A sport helyzete Zenta községben A zentai sport kezdetét hivatalosan 1882-re tehetjük. Akkoriban minden sportolót, egy gyűjtőnéven, atlétának hívtak. A kezdetektől napjainkig számos klub alakult és tűnt el. Jelenleg 35 egyesület van bejegyezve községünk területén. Ebből 3-ban nem folyik munka, tehát ők inaktívak. A fennmaradó 32 egyesületet pedig több csoportba sorolhatjuk: – aktívak, de nem folyik napi munka, – aktívak, napi rendszerességgel folyik munka, de foglalkoznak versenyeztetéssel, – aktívak, napi rendszerességgel folyik munka, és versenyzőket is nevelnek, – kiemelkedő eredményeket szállító egyesületek. A múltba visszatekintve és napjainkat is elemezve megállapíthatjuk, hogy Zentán mindig voltak és vannak kiváló eredmények hazai és nemzetközi színtéren. Ezt köszönhettük a jó és tehetségekben bővelkedő iskolai testnevelésnek, ami napjainkban erőteljesen háttérbe szorult, és elhanyagolttá vált. A 2002-es népszámlálás adatai szerint községünkben 4892 fiatal él, korösszetétel szerint 1524 15–19 éves, 1749 20–24 éves, 1629 25–29 éves. Az általános iskolások száma a 2009/2010-es tanévben pedig 1954, és ez számunkra a legmérvadóbb adat, mivel általában a sportág-választás a tizenéves kor legelején már megtörténik. A 2009-es adatok szerint zentai sportegyesületekben megközelítőleg 1200 fiatal sportol aktívan. Ez azt jelenti, hogy minden hatodik fiatal foglalkozik valamilyen sporttal.
6
Megállapíthatjuk, hogy a 2002-es népszámlálási adatok csalnak, mivel azt ott kapott 48%-os arány a fiatalok számát és azon belül sportolók számát mutatva – nem helytálló. Bár Zentán sok lehetőség van a sportolásra, mégis sokan egyáltalán nem hallottak erről, vagy soha nem próbáltak semmilyen sportágat. Ezt a zentai sportegyesületek és sporteredmények rossz kommunikálásának számlájára írhatjuk. A zentai sport presztízsének hiánya érződik. Nem kiváltság, sokszor inkább hátrány a sportolás, ami ismételten az iskolai testnevelés és egészségnevelés hiányosságaira vezethető vissza. Az elmúlt évek során igen erősen megmutatkozik a sport legnagyobb „ellenfele”, a kultúra. Ez egy lehetetlen és elfogadhatatlan tény, hiszen a sport és kultúra együtt kell, hogy létezzen, már csak az elnevezésből kiindulva: SPORTKULTÚRA.
A Zenta községben jelenleg működő sportszervek rendszere:
A sport alanyainak szervezeti sémája
Községi Önkormányzat
Községi Tanács
Községi tanácstag
Sportszövetség
Sportegyesület
7
A Sportszövetségbe betársult klubok: 1. Zentai Atlétikaklub, alapítva: 1882. 2. Zentai Tekeklub, alapítva: 1889. 3. Zentai Teniszklub, alapítva: 1903. 4. Zentai Labdarúgóklub, alapítva: 1905. 5. Zentai Birkózóklub, alapítva: 1924. 6. Zentai Vasutas Vízilabdaklub, alapítva: 1930. 7. Zentai Vasutas Úszóklub, alapítva: 1930. 8. Zentai Sakk-klub, alapítva: 1932. 9. Tornyosi Radnički Labdarúgóklub, alapítva: 1947. 10. Zentai Asztaliteniszklub, alapítva: 1949. 11. Zentai Sporthorgász-egyesület, alapítva: 1949. 12. Zentai Kézilabdaklub, alapítva: 1958. 13. Tornyosi Radnički Sakk-klub, alapítva: 1968. 14. Zentai Partizan Karateklub, alapítva: 1974. 15. Zentai Linea Szertornaklub, alapítva: 1992. 16. Zentai Titán Body Building Klub, alapítva: 1994. 17. Kung-Fu Wu Shu, Zenta, alapítva: 1995. 18. Zentai Queen Céllövőklub, alapítva: 1999. 19. Zentai Karateklub, alapítva: 2000. 20. Zentai Basket Star Kosárlabdaklub, alapítva: 2001. 21. Zentai Plavi Koš Kosárlabdaklub, alapítva: 2001. 22. Zentai Céllövőklub, alapítva: 2002. 23. Zentai Flamenco Táncklub, alapítva: 2003. 24. Zentai Tiszavirág Kajakozóklub, alapítva: 2005. 25. Zentai Real Aikido Budo Klub, alapítva: 2005. 26. Felsőhegyi Herkules Birkózóklub, Zenta, alapítva: 2007. 27. MS GYM klub Zenta, alapítva: 2008. 28. Zentai Arcus Ijászklub, alapítva: 2009. 29. Zentai Tisza Búvárklub, alapítva: 1983. 30. Akadémia Labdarúgóklub, Zenta, alapítva: 2010. 31. Zentai Röplabdaklub, alapítva: 2010. 32. Sport Mindenkinek Egyesület, Zenta: 2011. A nem aktív klubok listája: 1. Sloboda Labdarúgóklub, Felsőhegy, alapítva: 1949. 2. Zenta 2000 Kosárlabdaklub, alapítva: 2000. 3. Zentai Shotokan DO Karateklub, alapítva: 2001. Zenta községben jelenleg 6 hivatalosan, önkormányzati szinten támogatott, fizetett edző végezhet munkát. A klubok számát tekintve, ami 35, kevés az úgynevezett professzionális edzők száma. A 2010-es évben Zenta községben 15.396.000 dinárt irányoztak elő a sport támogatására. Ez magában foglalja a Sportszövetség 15 alkalmazottjának éves bruttó fizetését és a sportobjektumok működési költségeit. Ösztöndíjakra 1.032.000 dinár fordítható. Az eredmények és az egyesületek létszámának függvényében a támogatási rendszer hiánya tapasztalható. Kidolgozatlan, ad hoc módon történik a támogatások odaítélése. Az egyesületek, a 8
község semmit sem tud felkínálni a sporton belül a vállalkozók számára az esetleges szponzorálást illetően. Ezt is a sport népszerűségének hiányára vezethetjük vissza. Összegezve, elmondhatjuk, hogy Zenta községben volt és van is sportélet. Minőségét és tömegességét tekintve fellelhetők hiányosságok, de azért kell küzdeni, hogy a továbbiakban rendezettebb körülményeket teremtsünk. Könnyen átlátható, egységes rendszert kell kidolgozni, és jövőbe tekintő terveket készíteni – elsődleges vezérfonalként a fejlesztéseket, beruházásokat véve. Tudatosítani kell a polgárokkal, hogy Zentán igenis létezik sport, és büszkék kell, hogy legyenek a sportban kiválóbbnál kiválóbb eredményeket elérő versenyzőkre, edzőkre és sportmunkásokra.
3.1. Az iskolai sport és testnevelés elemzése 3.1.1. Az általános iskolában lefolytatott közvélemény-kutatás A problémák felfedésére, amelyek a testnevelés oktatásban és az iskolai sportban jelentkeznek közvélemény-kutatást végeztünk az osztálytanítók, a testnevelő tanárok és az általános iskola felső tagozatainak tanulói, valamint a középiskolások között. Az eredményekről felettébb tartalmas vitát folytattunk a testnevelő tanárokkal. A testnevelő tanárok alapvető álláspontja, hogy a gyerekek a felsőbb tagozatokra e tantárgyból gyenge előtudással jönnek. A tanárok mindössze 11,1%-a véli úgy, hogy ez az előtudás kitűnő, 11,1%-uk az előtudást jelessel osztályozta, míg a tanárok 44,4%-a úgy gondolja, hogy a gyerekek előtudása átlagos. A tanárok 33,3%-a abszolút nem elégedett az általános iskola alsó tagozataiban szerzett tudással. A tanárok úgy vélik, hogy a tanítónők egyáltalán nem valósítják meg az előirányozott oktatási programot, nem készülnek aprólékosan az órákra, és azokat gyakran nem megfelelő felszerelésben tartják, vagy egyáltalán nem tartanak testnevelési órákat. A testnevelő tanárok álláspontja az, hogy az általános iskola alsó osztályaiban, de már az iskoláskor előtti intézményben is a testnevelést testnevelő tanároknak kellene előadniuk. Az osztálytanítók becslése szerint a testnevelő tanárokkal az együttműködés többnyire jó, csupán 18%-uk tekinti ezt az együttműködést elégtelennek. A tanügyi dolgozók véleménye szerint a tanulóknak a testnevelés és az iskolai sport iránti érdeklődése a felső osztályokban csökken. Ezért felbecsülhetetlen fontosságú, hogy a legjobb szakemberek foglalkozzanak a gyermekekkel a legkisebb korosztálytól kezdve, mert a sport iránti szeret és a fizikai aktivitások iránti érdeklődés, amelyeket abban az időszakban szereznek sorsdöntők a gyermek további előrehaladásában és fejlődésében.
9
Úgyszintén lényeges a pótórák szervezése azon gyerekek számára, akik nehezebben sajátítják el a testnevelés tartalmát, és akiknek bizonyos testi deformitásuk van. Ahhoz, hogy a gyerekeket időben bizonyos sportaktivitások felé lehessen irányítani elengedhetetlen egy sokkal jobb együttműködés és kommunikáció kiépítése a sportklubokkal. Ezzel a megállapítással egyetértenek úgy a testnevelő tanárok, mind az osztálytanítók. A megkérdezett oktatásügyi dolgozók úgy vélik, hogy a munkafeltételek, ami a létesítményeket és azoknak kellékekkel való ellátottságát illeti átlagosak, vagy átlag alattiak. A sikeresebb munka, a minőségesebb oktatás érdekében a tanulók létszámához viszonyítva sokkal több kellék szükséges. Az egyenetlenül összeállítót órarend úgyszintén negatív hatással van a testnevelés oktatásának minőségére. Megtörténik, hogy akár három osztály is osztja a testnevelési termet, ami megengedhetetlen. A tanítónők úgy vélik, hogy hiányoznak az edukációk, előadások, szakirodalom a testnevelés terén a tudásszint növelése céljából. Minél több gyereknek az iskolai sportversenyekbe való bekapcsolódása céljából lényeges az iskolai liga megalakítása, amelyen azok a gyerekek lennének jogosultak részt venni, akik nem foglalkoznak aktívan az adott sportággal. Természetesen, különös fontossággal bír a kollektíva többi részének a megértése és támogatása. Fontos volna a testneveléssel foglalkozó pedagógusok községi egyesületének a megalakítása, amelynek az lenne a feladata, hogy egybegyűjtse a testnevelés és az iskolai sport oktatásában igénybe vett szakembereket, jobb kommunikációt teremtsen a testnevelés és az iskolai sport szakemberei között, szakmai továbbképzéseket szervezzen és hasonlók. Az egyesületnek össze kellene gyűjteni az aktív tanárokat, azonban úgyszintén a nyugdíjas tanárokat és a frissen diplomát szerzett, munkanélküli testnevelő és sport tanárokat is. A testnevelésbe való jobb betekintés céljából megkérdeztük az általános iskola felső osztályainak és a középiskolák tanulóit is. Az általános iskolában összesen 259 gyermeket, 129 fiút és 130 lányt kérdeztünk meg. A mintát véletlenszerű választással választottuk, a naplóból minden harmadik tanulót kérdeztünk meg. A megkérdezett gyerekek kicsivel több, mint 50%-a foglalkozik fizikai aktivitásokkal 1-3 órán át. A lányok csaknem 18%-a hetente legtöbb fél órát szentel a fizikai aktivitásoknak, ez a százalék a fiúknál alacsonyabb, valamivel kevesebb, mint 12%-ot tesz ki. A megkérdezett fiúk 75%-a foglalkozik sporttal, ez a százalék valamivel alacsonyabb, mint a lányok esetében.
10
A megkérdezett gyerekek testnevelésből elért átlagosztályzata 4-es. Az, amit legfőképpen rossz néven vesznek az alábbiak: Fiúk
Lányok
Az órák unalmasak
12,2%
11,2%
Nincs elegendő kellék
33%
22,5%
Az órák nehezek
5,1%
9,1%
A tanárok szigorúak
9,6%
4,6%
A tanárok nem figyelnek rájuk
10,3%
14,8%
A tanulók az osztályban nem toleránsak
10,3%
14,8%
Valami egyéb
20,5%
23%
Valami egyéb alatt a tanulók az alábbiakat sorolták fel: zavarja őket, hogy a testnevelési órán írniuk kell, az órákon sokat kell futni, az előbbiekben felsorolt osztályozás, nincs kellő figyelem fordítva a csoportszellem kiépítésére, több osztály egyidejűleg az órán túlságosan kisméretű teremben, a tanulók kollektív büntetése valakinek az órára nem illő viselkedése miatt, a sportórára nem készül program a kiválasztott sportot illetően. A középiskolai tanulók a közvélemény-kutatás során nyilatkoztak a sporttal szembeni álláspontjukról és a sportszokásaikról. Összesen 53 fiút és 180 lányt kérdeztünk meg. A sporttal való foglalkozás időtartama az alábbi intervallumok között mozog:
Fiúk: 0-1 év
44%
1-2 év
12,5 %
3-4 év
10%
Több mint 4 év
52%
Lányok: 0-1 év
40%
1-2 év
18%
3-4 év Több mint 4 év
25%
A kérdésre, hogy milyen okból sportolnak, a fiúk 50%-a azt a választ adta, hogy ez a hobbija, míg a lányoknál ez a százalék jelentősen magasabb, 70%-ot tesz.
11
A kérdőívből megtudtuk, hogy a megkérdezett sportoló fiúk 88%-a rendszeresen foglalkozik sportaktivitásokkal, míg a lányoknál a rendszeres sportaktivitás 64,5%-ban képviselt. A sportaktivitásokkal való foglalkozás rendszeressége, órákra lebontva az alábbi keretek között mozog:
Fiúk: egyáltalán nem sportolnak
0%
heti 3-szor
39,1%
heti 3-5-ször
21,1%
heti 5-7-szer
16,5%
hetente több mint 7-szer
9%
Lányok: egyáltalán nem sportolnak
23,8 %
heti 3-szor
13,5 %
heti 3-5-ször
35,8 %
heti 5-7-szer
7,8 %
hetente több mint 7-szer
1,7 %
A fenti értékek a sportpályákon töltött heti órákká alakítva az alábbiak: Fiúk: 0-30 perc
8,7%
1- 2 óra
33%
több mint 3 óra
43,4%
Lányok: 0-30 perc
29%
1- 2 óra
38%
több mint 3 óra
16,4%
Az okok, amelyek miatt sportolnak a fiúknál az önmegvalósításra, a kortársak előtti bizonyításra, valamilyen eszményképek megvalósítására és a jó sportos forma megtartására korlátozódnak.
12
A lányok az alábbi okokat hozták fel: a jó kondíció és alakfenntartás, relaxáció, a társaság és egészségügyi okok.
3.1.2. A középiskolákban lefolytatott közvélemény-kutatás A középiskolai tanulók a közvélemény-kutatás során nyilatkoztak a sporttal szembeni álláspontjukról és a sportszokásaikról. Összesen 53 fiút és 180 lányt kérdeztünk meg. A sporttal foglalkozó középiskolások teljes száma százalékban kifejezve _______. A sporttal való foglalkozás időtartama az alábbi intervallumokban mozog: Fiúk: 0-1 év
44%
1-2 év
12,5%
3-4 év
10%
több mint 4 év
52%
Lányok: 0-1 év
40%
1-2 év
18%
3-4 év
15%
több mint 4 év
25%
A kérdésre, hogy milyen okból foglalkoznak sporttal a fiúk 55% azt válaszolta, hogy ez a hobbija, míg a lányoknál ez a százalék jelentősen magasabb, 70%-ot tesz ki. A kérdőívből megtudtuk, hogy a megkérdezett sportoló fiúk 88%-a rendszeresen foglalkozik sportaktivitásokkal, míg a lányoknál a rendszeres sportaktivitás 64,5%-ban képviselt. A sportaktivitásokkal való foglalkozás rendszeressége, órákra lebontva az alábbi keretek között mozog:
Fiúk: egyáltalán nem sportolnak
0%
heti 3-szor
39,1%
heti 3-5-ször
21,1%
heti 5-7-szer
16,5%
hetente több mint 7-szer
9%
Lányok: egyáltalán nem sportolnak
23,8 %
heti 1-szer
13,5 % 13
heti 3-szor
35,8 %
heti 3-5-ször
16%
heti 5-7-szer
7,8 %
hetente több mint 7-szer
1,7 %
A fenti értékek a sportpályákon töltött heti órákká alakítva az alábbiak:
Fiúk: 0-30 perc 1-2 óra 3 óráig több mint 3 óra Lányok: 0-30 perc 1-2 óra 3 óráig több mint 3 óra
8,7% 33% 17,4% 43,4% 29% 38% 15,3% 16,4%
Az okok, amelyek miatt sportolnak a fiúknál az önmegvalósításra, a kortársak előtti bizonyításra, valamilyen eszményképek megvalósítására és a jó sportos forma megtartására korlátozódnak. A lányok az alábbi okokat hozták fel: a jó kondíció és alakfenntartás, relaxáció, a társaság és egészségügyi okok.
Következtetés Miután betekintést nyertünk az iskolai sport és testnevelés állásába az általános- és középiskolai tanulókkal végzett közvélemény-kutatás, a testnevelő tanárok fóruma, a valós állapotok és eredmények alapján, az alábbi megállapításokra jutottunk: -
az iskolai sport- és testnevelési órák kellékei nincsenek a megfelelő szinten,
-
az iskolai sport nincs megfelelő szinten,
-
a sport terén, az oktatáson kívül nem folyik külön munka a tanulókkal,
-
a község és az iskolák szintjén nincsenek versenyek,
-
nem folyik külön korrekciós munka a tanulókkal,
-
megvalósulnak bizonyos iskolai versenyek, az úgynevezett Diákolimpia, de főként azokkal a tanulókkal, akik már aktívak a klubokban,
14
-
az iskolákban szakavatott és fiatal káder van jelen, akik között vannak aktív sportolók, és mindenki motivált az iskolai sport haladását illetően.
3.2. A sportlétesítmények állapota A létesítményekbe való betekintés által, amelyekben sporttevékenység folyik, megállapítható, hogy a sportágaknak különböző szintű munkafeltételeik vannak. -
Optimális munkafeltételekkel az alábbi sportágak rendelkeznek: atlétika, labdarúgás, asztalitenisz, tenisz, zentai sakk, teke, birkózás.
-
Részlegesen jó feltételekkel rendelkeznek a harcművészetek, táncosok, céllövők, kajakozók, úszók, vízipólózók, tornászok.
-
Rossz feltételei vannak a kosárlabdának, kézilabdának, röplabdának.
A felsorolt szinteket nem csak az építmény fizikai állapota alapján vezettük le, hanem a használatuk módja és feltétele, valamint az állandó költségek hordozója alapján is. Zenta községben összesen 19 sportlétesítmény, illetve helyiség létezik, amelyekben sporttevékenység folyik, a falvakban pedig összesen 3.
Sportlétesítmények az alábbiak: -
Városi Stadion (Kisrét 4. sz.) külön épületben levő edzőteremmel, öltözővel, irodával, fürdőszobával és elhelyezést szolgáló 30 szobával. A létesítmények jó állapotban vannak, kivéve az atlétikai pályát, amelyet le kellene cserélni. Az állandó költségek hordozója Zenta község, a Sportszövetségnél két házfelügyelő-higiéniai dolgozója van. A létesítmény használója a ZENTAI KK.
-
Medencék (Népkert sz.n.) három medence van, amelyek közül egy zárt a téli időszakban az edzések lebonyolítása céljából, és egy nyitott medence edzésekre és versenyekre. Minkét medence rossz állapotban van, előláttuk a felújításukat. A harmadik medence ki lett adva a polgárok szükségleteire és azt nem használják a sportolók. Az állandó költségeket Zenta község viseli, egy házfelügyelő és két edző van alkalmazásban. A létesítmény használói a ZENTAI Úszó Klub és a ZENTAI Vízipóló Klub.
-
Teniszpálya (Népekrt sz.n.) három nyitott és egy zárt teniszpálya van, amelyek adaptálási fázisban vannak. Az állandó költségek hordozója Zenta község. A Sportszövetségnél nincs foglalkoztatott kádere. A létesítmény használója a ZENTAI Tenisz Klub.
15
-
A Partizán sportlétesítményben (Boška Jugovića 23) van két kis területű gyakorlóterem, valamint mellékhelyiségek, amelyek renoválva és adaptálva lettek a sporttevékenység normális ellátása érdekében. A létesítmény homlokzata rossz és ruinált állapotban van, itt sürgősen szükséges a reoválás elvégzése. Van egy nyitott kézilabapályája, beton aljzattal, amely úgyszintén ruinált és rossz állapotú, és ahol szintén szükség van új, megfelelő aljzat lerakására. A sportszövetség egy higiéniai dolgozót foglalkoztat. A nyitott pálya használója a ZENTAI Kézilabda Klub. A terem és a létesítmények használója: a FLAMENGÓ Tánc Klub, a
BOLYAI
GIMNÁZIUM,
a PARTIZÁN Kosárlabda Klub, az MC GYM
Harszművészeti Klub, valamint fitnesz-rekreációs csoportok. -
Az asztalitenisz-terem (Boška Jugovića 24.) a sportfolyamat megvalósításához az összes mellékhelyiséggel együtt jó állapotban van. E létesítmény keretében van 10 szoba 10 sportoló számára. A Sportszövetség egy edzőt és egy higiénia dolgozót foglalkoztat. A létesítmény használója: ZENTAI Asztalitenisz Klub.
-
A birkózó terem (Adai utca 7.) nemrégiben lett adaptálva a birkózók edzéseire, szolid állapotban van, valamennyi szükséges mellékhelyiséggel együtt. E terem versenyekre is alkalmas. A Sportszövetség egy edzőt és egy higiéniai dolgozót alkalmaz. A létesítmény használója: ZENTAI Birkózó Klub.
-
Harcművészeti terem (Fő tér 1.), ez a helyiség nem felel meg az optimális munkához, a létesítményben levő kis területek más rendeltetésre valók. Nincs foglalkoztatott edző, sem pedig házfelügyelő – higiéniai dolgozó. Az állandó költségeket Zenta község viseli. A terem használója: ZENTAI REAL AIKIDO BUDO KLUB, ZENTA KK.
-
A Sportszövetség helyiségei (Adai utca 7.) egy helyiség, amelyben egy iroda és egy nagyobb, közös helyiség található. Elmondhatjuk, hogy rendezett, míg a homlokzat rossz állapotú és azt azonnal szükséges lenne renoválni. Szükség van még egy külön irodára a Szövetség könyvelője és az irattár számára. Az állandó költségeket Zenta község viseli. Az itt dolgozó foglalkoztatottak a titkár, a könyvelő, a tömegsportügyi előadó és a higiéniai dolgozó. A létesítmény használója: a Sportszövetségi szerv, a klubok ülések és gyűlések, szemináriumok és hasonlók alkalmával.
-
A November 11. Általános Iskola tornaterme nagyon rossz állapotban van, parkettás és olyan aljzatú, amelyet azonnal le kell cserélni, ugyanez vonatkozik a kivilágításra és a terem falán levő üvegekre. Az állandó költségeket az iskola viseli, a kluboknak – használóknak lehetőségük
szerint
a
teremhasználatért
térítményfizetési
kötelezettségük
van.
A
házfelügyelőt a használók fizetik. A használóknak – kluboknak a Szövetség terhére nincs fizetett edzőjük, sem pedig higiéniai dolgozójuk – házfelügyelőjük. A használók: KÉK KOS 16
KK, BASZKET STAR KK, ZENTAI Röplabda Klub, ZENTAI Kézilabda Klub, ZAK ZENTA, valamint lehetőség szerint a tánccsoportok. -
Az Emlékiskola Általános Iskola ME tornaterme kis felületű, nem felel meg sporttevékenység folytatására, és főként télen használják az edzési folyamat megtartására. A használók fizetik a házfelügyelőt és lehetőségeik szerint a tornaterem használatáért járó térítményt. Az állandó költségeket az iskola viseli. A használók: ZENTAI RK, KÉK KOS KK, ZENTAI FK, TISZAVIRÁV KK, ZENTAI KK és fitnesz csoportok.
-
A Thurzó Lajos Általános Iskola ME tornaterme jó állapotban van, részben parkettás, amelyet azonnal le kell cserélni. Az állandó költségeket az iskola viseli, a használó kluboknak lehetőségük szerint a teremhasználatáért térítményfizetési kötelezettségük van. A házfelügyelőt a használók fizetik. A használók: LINEA GK, TISZAVIRÁG KK, ZAK ZENTA.
-
Fudbal pálya - Tornyos (József Attila sz.n.), a segédhelyiségekkel együtt viszonylag jó az edzői- és versenymunka lefolytatására. Az állandó költségeket Zenta község viseli. A klubnak a Sportszövetségben nincs fizetett házfelügyelője, sem edzője.
Használója: a
RADNIČKI FK – Tornyos. -
RADNIČKI sakkterem (Nagy sor 2.) a helyi közösség keretében, olyan helyiség, amely viszonylag megfelel egy sakk klubnak. Az állandó költségeket a helyi közösség, illetve Zenta község viseli. A Sportszövetségben foglalkoztatott külön házfelügyelőjük és edzőjük nincs. A használó: RADNIČKI SK – Tornyos.
-
Csokonai Vitéz tornaterme - Felsőhegy, a terem rossz állapotban van, sürgős renoválásra szorul, nincsenek funkcionális mellékhelyiségei. Az állandó költségeket az iskola, illetve Zenta község viseli. Nincs külön fizetett edzője és higiéniai dolgozója. Használók: HERKULES KK – Felsőhegy, rekreációs sport.
-
Céllövölde (Fő út 23.) nincs megfelelően felszerelve, meglehetősen romos állapotú, ahol renoválásra van szükség. Az állandó költségeket Zenta község viseli. A Szövetségnél nincs külön házfelügyelője, sem edzője. Használója: ZENTAI Céllövő Klub.
-
Harcművészetek terme (Stevan Sremac 3.), az épület nagyon rossz állapotú, a
terem
kis területű, amelyet kizárólag harcművészeti edzésekre használnak. Az állandó költségeket Zenta
község
viseli.
Folyamatban
van
e
helyiségnek
visszaszármaztatása. A használója: ZENTAI Kung -Fu Wu Shu.
17
a
tulajdonosának
való
-
Céllövölde (Petőfi Sándor 8., Körösztös) nagyon szép, természetes környezetben található. Az agyaggalamb céllövöldéje eleget tesz minden szükségletnek és egy versenyen kiváló szolgáltatás mellett 50 céllövőt tud befogadni. A Szövetségnél nincs külön házfelügyelője, sem edzője. Az állandó költségeket a klub viseli, a bérleti díj egy részét pedig a község. Használója: a QUEEN Céllövő Klub.
-
Sakkterem (Adai utca 7.) két helyiséggel rendelkezik, az egyik iroda. Egy helyiség nemrégiben lett renoválva. A teljes terület megfelel a sakkal való foglalkozásnak. Nincs külön fizetett edzője, de a Szövetségnél van egy higiéniai dolgozója. Az állandó költségeket Zenta község viseli.
3.3. Sportkáderek Zenta községben a káderkérdésről, a sportmunkával, a gyermekekkel és a felnőttekkel való foglalkozáshoz a szakavatottságról és felkészültségről elmondható, hogy az állapot tarka, de javuló tendenciát mutat. Sokkal jobb a helyzet a fiatal edzők esetében, akik szeretnék magukat tovább képezni és szakmailag felkészülni, míg a legtöbb klubban a kádereknek nincs felsőfokú képzettségük, és még kevésbé sportképzettségük. Ezek szerint sürgősen meg kell hozni az intézkedéseket, amelyek előmozdítják az ilyen helyzetet. Amikor elkészítettük a táblázatos kimutatást (1. sz. táblázat), az alábbiakat vettük figyelembe: - A szakmai, akadémiai megnevezések jegyzékéről szóló szabályzat (az SZK Hivatalos
2
1
1 2
1
1
A klubokban az edzők teljes száma
Egyetemi végzettség, edző, okl. edző, tanár 2
1
Zentai Labdarúgó Klub
Železničar Sakk Klub Zenta 6. Zentai Birkózó Klub 7. Železničar Vízipóló Klub Zenta
Egyetemi végzettség, edző, okl. edző, tanár
3
Főiskola, felső sportedző
Zentai Atlétikai Klub Zentai Teke Klub Zentai Tenisz Klub
Középiskola, operatív edző
Főiskola, edzői ismeretek nélkül
1. 2. 3. 4. 5.
Középiskola, ezői ismeretek nélkül
Sorsz
-
Egyetemi végzettség, edzői ismeretek nélkül
-
Közlönye, 30/2007. sz.), 4. mező: Egészségtudomány, Testnevelés és sport A sportfoglalkozások és –szakmák névmutatójáról szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, 30/99. sz.) Az ágazati szövetségek engedélyéről szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, új)
4 4 1 5
3
1
4
1
1
2
1
1
18
25. Queen Céllövő Klub Zenta 26. Flamenco Táncklub 27. Tiszavirág Kajakos Klub Zenta 28. Real Aikido Budo Klub Zenta Karate 29. Kamikáze Klub 30. Tisza Víz Alatti Aktivitások Klub Birkózó 31. Herkules Klub Felsőhegy 32. MS GYM Klub Zenta
1 1 4
2
1
A klubokban az edzők teljes száma
Egyetemi végzettség, edző, okl. edző, tanár
1
1 1
2
1
5
1
5
Inaktív klub
1
1
2
2
2
1
1 1
1
3
5
1
1
1
1
3 1
3 1 1
1
Klub Zenta
24. Sotokan Karate Klub
Egyetemi végzettség, edző, okl. edző, tanár
Főiskola, felső sportedző
Középiskola, operatív edző
Egyetemi végzettség, edzői ismeretek nélkül
Főiskola, edzői ismeretek nélkül
Középiskola, ezői ismeretek nélkül
Sorsz
Úszó 8. Železničar Klub Zenta 9. Radnički Labdarúgó Klub Tornyos Zentai Asztalitenisz 10. Klub 11. Sporthorgászok Egyesülete Zenta 12. Sloboda Labdarúgó Klub Felsőhegy Kézilabda 13. Zentai Klub 14. Radnički Sakk Klub Tornyos 15. Partizán Karate Klub Zenta 16. Linea Gimnasztikai Klub Zenta 17. Titán Body Building Klub Zenta 18. Kung-Fu Wo Shu Zenta 19. Zentai Céllövő Klub 20. Zentai Karate Klub 21. Basket Star Kosárlabda Klub Zenta 22. Kék Kos Kosárlabda Klub Zenta 23. Akadémia Labdarúgó
2 1
1
2
1
1
2
Inaktív klub 2
2
1
1 2 1
3
Inaktív klub
2 4 -
2
2
1
1
2
2 19
1
A klubokban az edzők teljes száma
Egyetemi végzettség, edző, okl. edző, tanár
Egyetemi végzettség, edző, okl. edző, tanár
Főiskola, felső sportedző
Középiskola, operatív edző
Egyetemi végzettség, edzői ismeretek nélkül
Főiskola, edzői ismeretek nélkül
Középiskola, ezői ismeretek nélkül
Sorsz
33. Arcus Céllövő Klub Zenta 34. Zentai Röplabda Klub
1 2
1
3
1. sz. táblázat
Sorsz. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Zenta község sportklubjainak edzői Tudás nélküli edzők-középfokú végzettség Tudás nélküli edzők-főiskolai végzettség Tudás nélküli edzők-egyetemi végzettség Középiskolai végzettségű edzők-operatív edzők (tanfolyam) Főiskolai végzettségű edzők-fő sportedzők Egyetemi végzettségű edzők-okl. edzők, edzők, testnevelő tanárok, edzők Az edzők teljes száma Zenta községben
Szám 27 3 5 20 4 13 72
Százalék 37,5% 4,2% 6,9% 27,8% 5,6% 18% 100% 1.a. sz. táblázat
A klubok magas szintű érdeklődést tanúsítanak az edzők tudásszerzését illetően a Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárságon keresztül, de a klubokban a munkaviszony létesítése iránt is. A Sportszövetség és Zenta község maximális sikerrel lekísérte e programokat, amit észben kell tartani az edzők jövendőbeli továbbképzése és iskoláztatásakor. Ki kell emelni, hogy jelenleg nincs elegendő eszköz az edzők pénzellátására és foglalkoztatására, főleg nem a Szövetségben. A kluboknak komolyan tervezniük kell a szakavatott edzők térítményét – keresetét, amivel jelentősen javíthatnak a klubok munkáján és a sportág fejlesztésén.
4. TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS Minden sportmunkásnak, és a döntéshozóknak ismerniük kell a törvényi szabályozást, amely a sport kérdését rendezi, de mindenekelőtt a helyi önkormányzatról szóló törvényt, annak hatáskörét illetően. A stratégia feltételezi, hogy a sportalanyok ismerik az alábbiakat: -
a Szerb Köztársaság alkotmányát (az SZK Hivatalos Közlönye, 83/06. sz.) 20
-
a sportról szóló törvényt (az SZK Hivatalos Közlönye, 52/96.sz.)
-
az Omnibusz törvényt (az autonóm tartomány bizonyos hatásköreinek a megállapításáról szóló törvény – az SZK Hivatalos Lapja, 6/02. sz.)
-
a helyi önkormányzatról szóló törvény
-
a sportról szóló törvényt (a stratégia írása közben, 2011. 03.31-én került elfogadásra). A fent előterjesztettek alapján világos, hogy a sportot és testnevelést felismerték a Szerb állam
legfelsőbb törvényi aktusában, az alkotmányban. A Szerb Köztársaság alkotmányának két szakasza (a 97. és a 190. szakasz) a sportot Szerbia állampolgárai különleges érdekekét szolgáló tevékenységként ismeri fel. Stratégiánk számára különleges fontossággal bír a torvényi aktus, illetve a helyi önkormányzatról szóló törvény, amely sorsdöntő, amikor a sportról beszélünk. A 190. szakasz 4. pontja szerint: A község a szervei által, összhangban a törvénnyel gondoskodik a polgároknak az oktatás, kultúra, egészségügy, szociális védelem, gyermekvédelem, sport és testnevelés terén felmerülő igényeinek kielégítéséről. Úgyszintén előirányozza (20. szakasz), hogy a község intézményeket, és szervezeteket alapít az általános oktatás, kultúra, elsődleges egészségvédelem, testkultúra, sport, gyermekvédelem és idegenforgalom terén, figyelemmel kíséri és biztosítja azok működését. A felsorolt törvényeken kívül, a sporttal kapcsolatos valamennyi kérdést a törvénynél alacsonyabb rendű jogszabályok, kormányrendeletek, szabályzatok, rendeletek és törvények rendezik, amelyek közvetlenül kapcsolatosak a sporttal. Ezek közül a legjelentősebbek: -
A sportban a doppinghasználat tilalmáról szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 101/05. sz.)
-
A sportban a doppinghasználat elleni Európai konvenció becikkelyezéséről szóló törvény, melléklettel (a JSZSZK Hivatalos Lapja - nemzetközi szerződések – 4/91. sz.)
-
Az erőszak és a sportrendezvényekre nem illő viselkedés megakadályozásáról szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 67/03., 101/05. és 90/70. sz.)
-
A sportrendezvényeken, különösen a labdarúgó mérkőzéseken a nézők erőszakosságának és oda nem illő viselkedésének a megakadályozásáról szóló Európai konvenció becikkelyezéséről szóló törvény (a JSZSZK Hivatalos Lapja – Nemzetközi szerződések, 9/90-es szám),
-
A nyilvános sípályákról szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 46/06. sz.)
-
A sport fejlesztéséhez és erősítéséhez való különleges hozzájárulásért odaítélendő nemzeti elismerésekről és díjakról szóló kormányrendelet (az SZK Hivatalos Közlönye, 65/06. és 6/07.sz.),
-
A sport területén az általános érdek megállapításának közelebbi ismérveiről szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, 39/06. sz.)
21
-
Az élsportolók ösztöndíjazásának közelebbi ismérveiről és az élsportolók pénzbeli támogatásáról szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, 18/00.sz.)
-
A sportversenyeken és versenyeken kívül a doppingellenőrzésről szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, 32/07. és 88/08. sz.)
-
A sport területén a szakmai felügyeletről szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, 18/00. sz.)
-
A sportfoglalkozások és –szakmák névmutatójáról szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, 30/99. sz.)
-
A sportszervezetek, valamint sportegyesületek, társaságok és szövetségek nyilvántartásba vételéről szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, 87/06. sz.)
-
A sportaktivitások és sporttevékenységek ellátásának feltételeiről szóló szabályzat (az SZK Hivatalos Közlönye, 30/99. sz.).
5. ISKOLAI SPORT – STRATÉGIAI ELVEK ÉS CÉLOK
1. SZÁMÚ STRATÉGIAI CÉL A
MUNKAFELTÉTELEK
JAVÍTÁSA
A
LÉTESÍTMÉNYEKBEN,
AMELYEKBEN
TESTNEVELÉS FOLYIK
1. SZÁMÚ SPECIFIKUS CÉL A TESTNEVELÉSI TERMEK ÉS NYITOTT SPORTPÁLYÁK ÚJJÁÉPÍTÉSE ÉS RENOVÁLÁSA
AKTIVITÁSOK: 1. A November 11. ME testnevelési termének renoválása (2011/12.) 2. A Zentai Gimnázium udvarában levő nyitott sportpályák javítása (2011/12.)
FINANSZÍROZÁSI FORRÁSOK Zenta község költségvetése Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság VAT Nagyberuházási Alapja Az SZK Ifjúság- és Sportügyi Minisztériuma
22
2. SZÁMÚ SPECIFIKUS CÉL A TESTNEVELÉSI TERMEK KORSZERŰ SPORTFELSZERELÉSSEL VALÓ ELLÁTÁSA
AKTIVITÁSOK 1. A testnevelési termek sportkellékekkel való rendszeres ellátása (folyamatosan).
Finanszírozási források: Zenta község költségvetése Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság Tartományi és nemzeti ágazati szövetségek Hazai és nemzetközi adományozók
2. SZÁMÚ STRATÉGIAI CÉL A TANULÓKKAL FOLYTATOTT PEDAGÓGIA MUNKA MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA
1. SZÁMÚ SPECIFIKUS CÉL SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSA AZ OSZTÁLYTANÍTÓK SZÁMÁRA
AKTIVITÁSOK 1. Rendszeres szakmai konzultáció a testnevelő tanárok és az osztálytanítók között 2. Rendszeres szakmai konzultáció a sportklubok edzői és az osztálytanítók között 3. А testnevelés terén szakmai szemináriumok szervezése az osztálytanítók számára 4. А testnevelés területéről szakirodalom vásárlása
Finanszírozási források: 1. Zenta község költségvetése 2. Tartományi és nemzeti ágazati szövetségek 3. Hazai és külföldi adományozók
23
2. SZÁMÚ SPECIFIKUS CÉL A TESTNEVELŐ TANÁROK SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSA
AKTIVITÁSOK 1. Zenta község testnevelő pedagógusai társaságának a megalakítása (2011.) 2. A testnevelés terén rendszeres szakmai továbbképzés biztosítása 3. Rendszeres szakmai konzultációk az edzők és a testnevelő tanárok között 4. Sportirodalom biztosítása a testnevelés területéről
Finanszírozási források: 1. Zenta község költségvetése 2. Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság 3. Tartományi és nemzeti ágazati szövetségek 4. Hazai és nemzetközi adományozók
3. SZÁMÚ STRATÉGIAI CÉL ZENTA KÖZSÉGBEN AZ ISKOLAI SPORT STÁTUSÁNAK ELŐMOZDÍTÁSA
1. SZÁMÚ SPECIFIKUS CÉL A KÖZSÉGI VERSENYEK RENDSZERÉNEK KIALAKÍTÁSA
AKTIVITÁSOK 1. Az iskolai versenyek, iskolai ligák rendszerének a kidolgozása (a 2010/11. tanév második féléve folyamán). 2. Az iskolai versenyek lefolytatásához a bírák felkészítése 3. Minőséges
együttműködés
kialakítása
a
sportklubokkal
megvalósításában
Finanszírozási források: Zenta község költségvetése - sportstratégiai költségvetési vonal Tartományi és nemzeti ágazati szövetségek
24
az
iskolai
versenyek
2. SZÁMÚ SPECIFIKUS CÉL MINŐSÉGES EGYÜTTMŰKÖDÉS KIALAKÍTÁSA AZ ISKOLA ÉS A SPORTKLUBOK KÖZÖTT, A SPORT NÉPSZERŰSÍTÉSE ÉS A TANULÓK REKREÁCIÓJA ÉRDEKÉBEN
AKTIVITÁSOK 1. A tanulók és szülők számára a sportklubok bemutatkozásának megszervezése 2. Brosúrák kidolgozása a tanulók és szülők számára a testgyakorlatoknak a testre gyakorolt pozitív hatásáról (2011) 3. Az edzőknek a testnevelő tanárok rendszeres látogatása 4. A tehetségek korai felkutatási programjának megvalósítása 5. A sportklubokban a tanulók számára rekreációs programok biztosítása 6. A szabadidőben sporttal és rekreációval foglalkozó tanulók osztályzatok általi megfelelő jutalmazása 7. Az iskolai sportversenyeken a legsikeresebb tanulók díjazása
FINANSZÍROZÁSI FORRÁSOK: 1. Zenta község költségvetése - sportstratégiai költségvetési vonal 2. Zenta község költségvetése – Tudás - Hatalom 3. Hazai és nemzetközi adományozók
3. SZÁMÚ SPECIFIKUS CÉL AZ
ISKOLAI
VERSENYEK
RENDSZERÉBEN
LEVŐ
EGÉSZSÉGELLENŐRZÉNEK JAVÍTÁSA
AKTIVITÁSOK 1. az iskolai sportrendszerben résztvevő tanulók rendszeres orvosi vizsgálata
FINANSZÍROZÁSI FORRÁSOK Zenta község költségvetése
4. SZÁMÚ SPECIFIKUS CÉL A SPORTSZELLEM FEJLESZTÉSE A GYEREKEK ÉS FIATALOK KÖRÉBEN
25
GYEREKEK
AKTIVITÁSOK 0. Különböző edukációs programok, műhelymunkák szervezése az alábbi témakörökben: 1. Részvétel VAT Kormányának a programjaiban (Tolerancia Kupa, Bud fer…) 2. A fair-play jelentőségének a kiemelése minden iskolai sportrendezvényen és annak díjazása ugyanitt
FINANSZÍROZÁSI FORRÁSOK 1. Zenta község költségvetése - sportstratégiai költségvetési vonal 2. A Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság és az SZK Ifjúság- és Sportügyi Minisztérium programjai 3. Hazai és nemzetközi adományozók
Mellékelve bemutatjuk a törvénnyel előirányozott normatívákat, amelyek bemutatják a testnevelést szolgáló terem, és maga a testnevelés és sport oktatásának az összetettségét és igényességét.
5.1. Melléklet: Az általános iskolában az iskolai helyiség, felszerelés és oktatási szerek normatívájáról szóló szabályzat (a JSZK Hivatalos Lapja - Oktatási Közlöny, 4/90. sz.)
b) A testnevelésre szolgáló terem A testnevelésre szolgáló terme kísérő helyiségekkel van minden felszerelt általános iskolának: -
a 8-tól 16 tagozatos általános iskolának egy tornaterme van, amelynek mérete 24 x 12 m,
-
az általános iskolának, amelynek több mint 6 tagozata van, egy tornaterme van, amelynek mérete 26 x 15 m. A termeknek vannak kísérő helyiségeik:
-
egy 30 m2-es helyiség az eszközök elhelyezésére kisebb terem esetén, 50 m2 nagyobb terem esetén,
-
tanári szoba külön öltözővel, zuhanyzóval és WC-vel a tanári szoba mellett, mindez 16 m2-en,
-
két öltöző, amelyek mérete egyenként 16 m2,
-
két fürdőszoba (zuhanyzók, kád, WC), amelyek egyenként 16 m2-esek, amelyek közül egy öltöző és egy fürdőszoba össze van kötve, és el van különítve a fiúk, illetve a lányok számára, szabály szerint tiszta folyosóval vannak egybekötve a tornateremmel.
26
-
A tornatermet a kísérő helyiségekkel a legcélszerűbb az iskolai épület függelékeként építeni, azzal, hogy összeköttetésben legyen az iskolával, de legyen külön külső bejárata, ha esetleg azt más is szeretné használni, amikor az iskola nem dolgozik. Megépíthető külön létesítményként is, az iskola mellett, azonban az iskolából a terembe való bejutást biztosítani kell egy átvezető formájában. Az ilyen építéssel több földterület kerül elfoglalásra, és ez drágítja az építkezést.
a) Az oktatási helyiség neme: gyakorlóhelyiség (16 tagozatig terjedő iskolában egy, a több mint 16 tagozatot számláló iskolában kettő vagy terem, illetve terem és nagyobb helyiség a kondicionáló kabinetre. b) Tér az oktatási helyiség összetételében: terem 28 x 16 x 7 m, kondicionáló terem 30 m2 – 50 m2, öltözők 2 x 15 m2, fürdőszoba WC-vel 2 x 16 m2, szertár 30 m2, a tanár kabinetje zuhanyzóval és WCvel, korrekciós-pedagógiai kabinet 30 m2. c) úszómedence – több iskolának közös d) nyitott sportpályák – a pályák felülete 4.100 m2 e) az oktatási helyiségek felszerelését egyenként, komplettben minden helyiségre meg kell adni.
TEST- ÉS EGÉSZSÉGÜGYI NEVELÉS Sorsz.
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Az oktatási szer neme és neve Gyakorlóterem - szerek Bak Asztalka (400 mm magas) Svédláda Ugródeszka Reuter Egyszerű ugródeszka Torna matrac Tengely fali Fix bordásfal 260 x 100 cm Mászókötél Mászórúd Tengerészlétra Karikák Mászó négyzet Alacsony gerenda
M.E.
darab darab darab darab darab darab komplett darab darab darab darab komplett darab darab
27
Mennyis.
1 1 1 1 1 8 1 8 4 4 1 1 1
2 2 2 3 2 12 2 16 4 4 1 2 1 2
Külön megjegyzés
15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
Magas gerenda Svédpad Horog Magas korlát Alacsony korlát Elasztikus platform Szivacsos ugró Magasugró állvány Asztal asztaliteniszhez Húzókötél Elasztikus akrobata szőnyeg Röplabda szerkezet Kosárlabda szerkezet Kézilabda gólok Fali tábla
darab darab darab darab darab darab darab pár komplett darab darab komplett komplett pár darab
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31.
Kellékek Alacsony akadályok Léc magasugráshoz Gumi magasugráshoz 3 kg-os gömbök 4 kg-os gömbök Fa stafétapálcák Orvosi gumi 1 kg Orvosi gumi 2 kg Orvosi gumi 4 kg Dobólabdák (200 g) Karika Gimnasztikai buzogány Gimnasztikai pálca 100 x 2,5 cm Gimnasztikai pálca 250 x 4 cm Rövid ugrókötél Ugrókötél fogókkal Műanyag kézilabda Műanya kosárlabda Műanyag röplabda Műanyag focilabda Kézilabda Kosárlabda Röplabda Focilabda Labdapumpa Ütők Asztalitenisz ütők Asztalitenisz hálótartó Tollaslabda-háló labdával Jelzőállványok Játékosjelző-szalagok két színben, 2x10
28
darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab pár darab pár darab darab
1 2 2 1 1 1 1 2 2 2 4 1 1
1 4 2 1 1 1 1 1 2 2 1 2 6 2 1
8 5 2 10 10 6 15 15 10 20 30 30 30 4 30 2 20 20 20 20 10 10 10 10 2 1 4 2 5 8 20
16 5 4 15 15 10 15 15 10 20 30 40 40 8 40 4 20 20 20 20 15 15 15 15 2 2 4 2 8 8 20
beépített
32. 33. 34.
Sílécek Röplabdaháló Kézhelyzet-tartó
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23.
Kondicionáló kabinet felszerelése Többrendeltetésű pad Súlyozó-készlet 2, 3, 3, 5 kg-os súlyok Terhelőzsák, 5 kg Terhelőzsák, 10 kg Kettős nyújtó Nyújtó, 50 cm Nyújtó, 130 cm Horgos nyújtó 130 cm Pallóhíd nagy Pallóhíd kicsi Oszlop nagy Oszlop kicsi Hajlítható rúd 5 kg Hajlítható rúd 10 kg Bordásfal Edzőlétra Edzőmatrac Serneige Ergoped 950 Sí edzőeszköz Evezőeszköz Kézizom-erősítő kellék Lapos deszka
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 1.
pár darab pár
2 3
30 2 6
1 1 2 2 2 2 2 2 2 1 2 1 2 1 1 2 1 2 1 1 1 2 2
1 1 2 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 4 2 2 1 2 2
darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab
5 4 3 2 4 1 2 1 5 5 2 3 3 4 3 3
10 8 5 3 8 3 2 2 8 8 5 5 5 8 5 6
darab
8
10
darab darab komplett darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab
Korrekciós-pedagógiai kabinet Matracok (180 x 80 x 3 cm) Bordásfal (60 x 90) Pallóhíd univerzális Hátfejlesztő, kicsi, műanyag Lapos deszka, poliészter Kárpitozott, srég deszka Evezőeszköz Plant. prizmás deszka Gumi nyújtó 50 cm Gumi nyújtó 130 cm Gumi nyújtó derékszíjjal Terhelőzsák 5 kg Terhelőzsák 10 kg Lábterhelő öv 5 kg-ig Egyszeri nyújtó horoggal Súlyozó öv (1,5 –től 3 kg-ig) Kellékek Egészségügyi labda 1-5 kg-ig
29
2. 3. 4. 5. 6. 7.
Fapálca 80-100 cm Műanyag kézi súlyok 1-5 kg Orvosi kötszer 10 cm Kézfejerősítő gumi Fahenger Ø 5-15 cm Nyújtó
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Eszközök Martin-féle antropométer Műanyag vezető vonalzó 50 cm Fa vonalzó Fém centiméterszalag, 200 mm Szövet centiméterszalag, 200 mm Derékszögű háromszög 60 cm Pelviméter Műanyagvezető szögmérő Műanyagvezető szögmérő 360o Adapt. iskolai szögmérő segédkarral Gravitációs szögmérő Láb- és hát dinamóméter Holotopométer Libella, fa, 70 cm Kőműves függő, kicsi Stopperóra Podszkóp Talpnyomat-láda Drmográf zsírkréta Idomszerkörző Fix és mozdítható tükör (180/60 cm) Fehér szövetlepedő a matracokra Egészségügyi mérleg magasságmérővel Startpisztoly Kronométer (stopperóra) Fém pántlika, 15 cm-es Sztetoszkóp Talplenyomat-párna Tapping deszka Szőnyeg távolugráshoz Kaliper (idomszerkörző) Elsősegélyszekrény – komplett Rendelő ágy
1. 2. 3.
Audiovizuális eszközök Elemes megafon Népzenei lemezek Szalagok – kazetták népzenével
30
darab darab darab darab darab darab
10 10 10 4 6 2
15 15 30 8 10 4
darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab darab
1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 2 1 1 2 1 5 8 1 1 3 1 1 1 1 1 1 1 1
1 3 2 2 1 2 1 1 1 1 1 2 1 1 1 3 2 2 4 1 8 12 1 2 5 1 1 1 1 1 1 1 1
darab komplett
1 1
2 1
vagy a korr. kab. vagy a korr. kab.
4. 5. 6. 7.
Ritmikai zenei lemezek Ritmikai gimnasztikai kazetták Lemezjátszó erősítőkkel Magnó
8. 9. 10. 11. 12.
Fali lapok – kinogramok Mágneses fémtábla Grafoszkóp Fali kronométer Kombinált kronométer
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Egy helységben több iskola számára oktatófilmek Hogyan ülsz – állsz Könnyű atlétika I, III, V Part. gimnasztika I, II, III Munka és testnevelés Hogyan legyek magasabb Filmek az alacsonyabb osztályok számára
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
komplett komplett komplett darab darab
1 1 1 1 1
komplett darab darab darab darab
1 1 1 1 4
1 vagy 1 1 vagy 1 1 vagy magnó vagy 1 lemezjátszó 1 1 1 4
darab darab darab darab darab komplett
1
1 1 1 1 1 4
OKTATÁSI ESZKÖZÖK - a nem teljes általános iskolák számára, az I.-től a VI. osztályig Szerek Bak, kicsi darab Svédláda darab Asztal, 400 mm magas darab Bordásfal darab Alacsony gerenda darab Matrac darab Ugródeszka darab Tengerészlétra darab Lapos deszka darab Mászókötél darab Kellékek Műanyag kézlabdák darab Műanyag röplabdák darab Dobólabdák (200 gr) darab Labdapumpa darab Egészségügyi, gumi 1 kg darab Egészségügyi, gumi 2 kg darab Ugráló kötél, rövid darab Átugrást szolgálókötés fogóval darab Gimnasztikai pálca 100 x 2,5 darab Gimnasztikai pálca 250 x 4 cm darab
31
1 2 1 2 2 1
10 10 10 1 10 10 15 2 10 2
1 1 2 4 2 4 2 1 2 1
10 10 10 2 20 20 30 4 20 4
11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Tollaslabdaütők Hátfejlesztő, kicsi Magasugróállvány Gumi magasugráshoz Jelölőszalag 2 x 10, két színben Mágneses dart Céltábla Egyéb oktatási kellékek Magnó Szalagok kocsival Szalagok ritmikus gimnasztikához Trambulin Grafoszkóp Filmek programokkal a fiatalabb számára Elsősegélyláda Hronométer (stopperóra) Mérleg magasságmérővel Fém pántlika 15 m Kőműves függő, kicsi Talpnyomat-párna
darab pár darab darab komplett darab darab
5 2 1 2 20 2 1
5 4 1 2 20 2 2
komplett darab darab darab komplett
1 1 1 1 1 -
1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1
1 2 1 1 1 1
1 1 1
1 1 1
osztályok komplett darab darab darab darab darab
darab Létesítmények Gyakorlóterem darab Nyitott sportpályák darab Testnevelői kabinet A nyitott pályákat úgy kell megszerkeszteni, hogy az elemi játékokhoz poligonok legyenek, a poligon szélén pedig szerek legyenek (trimm-pálya)
1. 2. 3.
6. STRATÉGIAI ELVEK ÉS CÉLOK 6.1. Általános stratégiai elvek -
A sport képviseli magát a sportszervezetet, a községet és az államot annak minden gazdagságával.
-
A sport fejleszti a demokratikus gyakorlatot, toleranciát és promoveálja minden polgár egyenlőségét.
-
A gyermekek és fiatalok részvétele a sportaktivitásokban előfeltétele a fizikai és mentális fejlődésüknek.
-
A nemi, vallási, faji, valamint rokkantság szerinti különbségek, az egyének minden egyéb különbségeivel nem lehetnek akadályai a sporttal való foglalkozásnak.
-
A sport serkenti és fejleszti a szabadság minden formáját.
32
-
A sport része a modern, fejlett társadalomnak.
-
A sport finanszírozásának rendezettnek, jogilag megalapozottnak, gazdaságilag ésszerűnek és társadalmilag igazoltnak kell lennie a társadalom reális állapotához viszonyítva.
-
A sportszervezetek intézményes és funkcionális együttműködése nemzeti, regionális és helyi szinten szükséges a községi sport sikeres fejlődése szempontjából.
-
Feltételek teremtése a női sport számára.
6.1.1. Zenta községre jellemző stratégiai elvek -
A sporttal való foglalkozás erősíti a fiatalok közötti egységet, az egymás közötti és a másság iránti toleranciát, úgy a vallásit, mind a nemzetit.
-
Mindenkinek, a lakosság minden rétegének joga van a sporttal való foglalkozásra, tekintet nélkül a pénzügyi helyzetére.
-
Fejleszteni kell a tudatot, hogy a sport integrált része a modern társadalomnak, az egyén esetében pedig része a fejlett személyiségnek.
-
Az egészségvédelem és a megelőzés elérhető kell, hogy legyen a sportaktivitások minden résztvevője számára.
-
Sporttal mindenkinek foglalkoznia kell, kezdve az iskoláskor előtti kortól az idős személyekig, valamint a különböző rokkantsági fokozatú személyeknek.
-
A sport finanszírozásának a községben, világos ismérvek, és szabályok szerint összhangban kell lennie a törvénnyel, a lakosság legszélesebb köreinek érdekével, amelyekkel mindenkit meg kell ismertetni.
6.2. Általános stratégiai célok -
A sport politikamentesítése.
-
A testi gyakorlatok fejlesztése és előmozdítása az iskoláskor előtti intézményekben levő gyerekek esetében.
-
Az iskolai és munkássport, valamint a sport mindenkinek erősítése.
-
Az iskolai sport rendszerének kialakítása.
-
Jogi mechanizmus kialakítása a meglévő sportlétesítmények megőrzése és használata céljából.
-
A sportlétesítmények kiépítésének, renoválásának és fenntartásának szisztematikus tervezése.
-
Feltételek megteremtése a minőséges sporteredmények eléréséhez.
-
A sport köz- és magánforrásokból történő finanszírozása és ellenőrzése és a megítélt eszközök használata áttekinthető rendszerének a megteremtése.
33
-
A Sportszövetség autonómiájának erősítése minden sportszervezet belső viszonyának szabályozásával.
-
A sporton belüli szakmunka előmozdítása.
-
A sportban minden résztvevő egészségvédelmének előmozdítása.
-
A rekreációs gyakorlatokban a polgárok részvételének tömegesítése a „Sport mindenkinek” rendszer által.
-
A női sport tömegességének serkentése a nemek és nemi egyenjogúság maximális tiszteletben tartása mellett.
-
A sportban mindennemű erőszak csökkentése.
-
A sportban az önkéntesség promoveálása.
-
A nyilvános közlönyök és a sporttal való foglalkozás szerepének erősítése.
6.2.1. Zenta község különleges sportstratégiai céljai 6. 2. 1. 1. Finanszírozás a Zentai KKT költségvetéséből 4,0%-ig -
A sportra elkülönített költségvetési eszközök százalékarányos kimutatása, éspedig: 2012 – 3,0%, 2013-3,5%, 2014-4,0%
Indoklás: pillanatnyilag a sportra, illetve a sporttevékenységre a költségvetésből 2,5% kerül elkülönítésre, ami elégtelen. A sportban a modern mozgás, a nagyobb edzői- versenyzői terjedelem folyamata, valamint az alacsonyabb gazdasági adományok beáramlása felveti, hogy a költségvetési elkülönítés a sportra a 2014. évig és ezt követően fokozatosan 4% legyen.
6.2.1.2. Hét sportcsoport megállapítása I. Sportlétesítmények - Szövetség: a létesítmények fenntartása, állandó költségek, a Sportszövetség működése, Sportmúzeum. II. Minőségi sport: a kategorizálás alapján kijelölt sportklubok, amelyek részt vesznek a tömegesítésében és a rendszeres edzői-versenyzői aktivitásokban. III. Élsport: a község számára jelentős, kiváló sportolók támogatása. IV. Ösztöndíjak: az aktív sportolók támogatása további képzés és oktatás céljából. V. Iskolai sport: külön munka a tanulókkal, községi liga és a versenyek, diákolimpia, a testnevelő pedagógusok egyesülete.
34
VI. Sport mindenkinek: sport, munkásolimpia, rokkantsport, öregkori sport, községi rekreációs sportaktivitások. VII. Falusi sport: a sport különleges megerősítése a falvakban. -
A sportcsoportok felosztása alapján megállapítani a helyi költségvetésben való százalékarányos részvételt, éspedig:
I. SportlétesítményekSportszövetség 34%
-
II. Minőségi sport 50%
III. Élsport
IV. Ösztöndíjak
3%
6%
V. Iskolai sport 3%
VI. Sport mindenkinek 2%
VII. Falusi sport 2%
A minőségi sport (a táblázat 2. oszlopa) 4 kategóriára oszlik, és meghatározza a költségvetési eszközökben való részvételt: 1. kézilabda, kosárlabda, atlétika, vízipóló, birkózás, asztalitenisz
30%
2. kajak, gimnasztika, teke, úszás, röplabda, tenisz, labdarúgás
15%
3. karate, lábboksz, sakk, céllövészet
3%
4. testépítés, búvárkodás, tánc, íjászat, sporthorgászat
2%
Indoklás: az eddigi gyakorlatban szembetűnt, hogy annak ellenére, hogy megvan a helyi önkormányzat jóakarata, nem kis összegű, de elégtelen mennyiségű összegeket hagynak jóvá a sportra és testnevelésre. Nem létezik egy okirat sem, amely megállapítaná, hogy hogyan, és mely módon osztják fel az eszközöket a sportalanyoknak. Ahhoz, hogy elkerüljük a szubjektivitást és az átalányos meghatározást, megkezdtük az úgynevezett sportcsoportok kidolgozását, amelyekből hét van. A sportcsoportok esetében megállapítjuk, hogy milyen százalékarányban vesznek részt a költségvetési eszközökben. Ezeket a százalékokat a valós szükséglet, a pillanatnyi állapot és a jövendőbeli reformok alapján állapítjuk meg, amelyek elkerülhetetlenek, mindezt a sport községi szintű fejlesztése céljából. E felosztást követően, amely már világosan megállapítja az irányelveket, folytatódik a sportágazatok, nem pedig a klubok általános kategorizálása. Ezt a zentai sportágazati hagyomány, az eddigi eredmények, és Zenta községben és a szerb államban elért népszerűség alapján határozzuk meg, míg az elsődleges alapok egyike Szerbia Sportszövetsége és a Szerb Köztársaság Ifjúság- és Sportügyi Minisztériuma által a 2010.12.27-én a 110-00-9/2010-03-as szám alatt meghozott, a sport és gondolkodó sportok, sportkészségek, sportolók és sportszakemberek kategorizálásáról szóló szabályzat.
35
A jövendőbeli szabályzat alapján a kategorizálást nem kell szilárdan meghatározni.
A
szabályzatban világosan meg kell magyarázni a követelményeket, hogy az serkentő, és hogy akik nem a megadott ismérvek alapján, a kijelölt programokon kívül működnek, azokat a kategorizálás értelmében büntetni kell. Az eszközök ilyen felosztási módjának alkalmazása, valamint a szükséges szabályzatok elfogadása után a felelősök önkényessége és önkénye a minimumra csökkenthető, ahol a sportszakmának elsődleges szerep jut.
6.2.1.3. Az eszközök kategorizálásáról és odaítéléséről szóló szabályzat kidolgozása -
A sportágazatok kategorizálásáról szóló szabályzat részben 4 kategóriára való felosztás alapján készült.
-
A sportklubok kategorizálásáról szóló szabályzat a kategórián
belüli elhelyezkedés
meghatározására készült. -
A sportolók kategorizálásáról szóló szabályzat a III. sportcsoportra vonatkozik.
-
A sportösztöndíjak odaítéléséről szóló szabályzat a IV. sportcsoportra vonatkozik.
-
A sportdotáció odaítéléséről szóló szabályzat a táblázat szerinti II. csoport 1-től 4. kategóriájára vonatkozik.
-
A sportrendezvény odaítéléséről szóló szabályzat a táblázat II. sportcsoportjára és alcsoportjára vonatkozik.
-
A község sportolóinak egészségügyi vizsgálatáról szóló szabályzat az érvényes jogszabályok szerinti.
6.2.1.4. Zenta község Sportszövetségének az átszervezése -
Az alapszabály módosítása és összehangolása Szerbia Sportszövetségének érvényes jogszabályaival.
-
A Sportszövetség minden foglalkoztatott edzőjének át kell mennie az anyaklubba.
-
A foglalkoztatottak státusának tartós rendezése, mindenek előtt a higiéniai dolgozóké és házfelügyelőké.
-
A Sportszövetségnek a sportklubok funkciójában kell lennie, ahol a titkár és a könyvelő professzionális munkaviszonyban lennének.
Indoklás: A Szövetség alapszabálya nem felel meg a tényleges állapotnak, az érvényes jogszabályoknak, és nincs összehangolva Szerbia Sportszövetségének alapszabályával, ami kötelezettsége a köztársasági szervezet minden tagjának. 36
A felvázolt változások annak kizárólagos funkciójában vannak, hogy a Szövetség az alapvető funkcióját töltse be, és a sportklubok, sportmunkások és sportolók, sportfejlesztési
program kidolgozásának, az iskolai sport előmozdításának, a sportrendezvények szervezésének, a továbbképzések, és hasonlók szervize legyen. Ez most nem lehetséges, a Szövetségnek 15 foglalkoztatottja van, de u klubokban dolgoznak. Nem világos, hogy mely ismérvek szerint van néhány klubnak „fizetett” edzője, másoknak pedig nincs, és lényegében ki a munkáltatójuk. A foglalkoztatottakat illetően Zenta Helyi Önkormányzatával együttműködve megfelelő megoldást kell találni. A házfelügyelőknek és a higiéniai dolgozóknak továbbra is dolgozniuk kell, mert a létesítményeket nem zárják be, sőt, több létesítmény várható, és ezzel együtt több teendő is, azonban másfajta szervezésben. Sok klub csalódott, mert a költségvetés nagyobb része keresetekre és állandó költségekre megy el, és a kluboknak és sportolóknak csak alacsony összeg marad a működésükhöz és fejlődésükhöz. A következtetés az, hogy sok az örökölt adósság, probléma stb., amelyeket csak komoly és bátor reformokkal lehet megoldani.
6.2.1.5. A sportolók egészségvédelme -
A
sportolók
és
versenyzők
rendszeres
orvosi
vizsgálata
kötelezettsége
minden
sportszervezetnek. -
Felvetődik a kötelezettség, miszerint a versenyzők kötelesek két sportorvosi vizsgán is átesni. A
sportolók
egészségvédelme
különleges
fontosságú
valamennyi
sportszervezet
működéséhez. Az új sportörvény-javaslat előlátja, hogy a sportszervezet a minőségi sportolók számára részben vagy teljes egészében elkülönítse az eszközöket a nyugdíj- és egészségügyi biztosításra. Elengedhetetlen, hogy minden sportszervezet felmérje a valós lehetőségét, és külön szabályzatokkal és rendeletekkel szabályozza e jelentős kérdést a környezetében levő miden minőségi sportolót illetően. Az új sportügyi törvény tartalmazza a rendelkezést, miszerint a sportszervezet köteles biztosítási szerződést kötni az élsportolókra és kategorizált sportolókra a sportaktivitások közben elszenvedett balesetekre. A törvényhozó előirányozta a minimális összeget is, amelyre a sportolót biztosítani kell. Abban az esetben, ha a sportszervezet ezt nem teszi meg, a sportolónak jogában áll kártérítést követelnie a sportszervezettől, amelynek tagja.
37
Erre a kérdésre a helyi önkormányzatnak kell meglelnie a választ. A rendszeres versenyrendszerben levő sportolók számára a sportszervezetekben kell biztosítani az orvosi vizsgálatok társfinanszírozási eszközeit. Az orvosi vizsgálatok társfinanszírozási eszközeinek elszámolását a csoportos sportban a játékosok száma alapján kell végezni, akik a mérkőzési jegyzék jegyzőkönyvében szerepelnek, és ezt évi két vizsgálattal kell szorozni. Az egyedi sportokban elismerésre kerül a sportolók száma, akik az I. fokozatú versenyeken (községi verseny) vettek részt. Ha csak első fokozatú versenyről van szó, akkor a sportolók számát kell figyelembe venni, akik részt vettek az állami bajnokságon. A Sportszövetségnek ki kell dolgoznia a község sportolói egészségügyi vizsgálatáról szóló szabályzatot. 7.
INTÉZKEDÉSEK A CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Specifikus célok
A költségvetésből 4%-nál magasabb elkülönítések
A sportra szánt eszközök világos felosztása
Szabályzatkidolgozás
Aktivitások
Aktivitáshordozók
A helyi önkormányzatnak, összhangban a lehetőségeivel és a sportfejlesztés, mint általános jó, modern hozzáállásával szukcesszíven határoznia kell a költségvetésből való több mint 4%-os elkülönítésről. A stratégia meghozatalának alapja, a helyi önkormányzat új modelljei, valamint a kísérő szabályzatok a sportra szánt eszközök elkülönítéséről és felhasználásáról. Megállapítani a költségvetési eszközök felhasználásának sorrendjét, százalékát és tartalmát. A sport minden szereplőjét, valamint minden tervezett költséget csoportokra kell felosztani, az elfogadott táblázat szerint, amely megállapítja a hét résztvevő csoportot. A felosztás a megállapított csoportonkénti százalék szerint történik, és a csoport kereteiben a szabályzat szerinti mérték kerül megállapításra. A stratégia elfogadását követően azonnal ki kell dolgozni a szabályzatokat Zenta községben a sporttal való foglalkozás jellegzetessége, valamint a normák szerint, amelyeket Szerbia Sportszövetsége, az Olimpiai Bizottság, a Sport- és Ifjúságügyi Bizottság, a Tartományi Sportszövetség és Sportügyi Titkárság állapít meg. A szabályzatoknak világosan meg kell állapítaniuk a sportágazatok, klubok, sportegyesületek, sportolók és sportrendezvények kategorizálását. 38
Finanszírozási források
Helyi Önkormányzat, Sportügyi osztályvezető, Zenta KKT pénzügyi szolgálata
Zenta KKT költségvetése
Helyi önkormányzat, Sportügyi osztályvezető, Zenta község Sportszövetsége
Zenta KKT
Zenta község Sportszövetsége, Zenta KKT sportügyi vezetője, Zenta KKT
Zenta község Sportszövetsége, Zenta KKT
Specifikus célok
Zenta község Sportszövetségének átszervezése
Helyi Önkormányzat
8.
Aktivitások
Aktivitáshordozók
A Sportszövetség a tevékenységét át kell, hogy irányítsa a sportklubok támogatására és tagjainak a szervizére. Az edzők státusának változnia kell, és át kell térniük a saját klubjaikba, míg a házfelügyelők és a higiéniai dolgozók státusát szintén meg kell oldani, a titkár és a könyvelő professzionális munkában maradna a Szövetségben. Az új sportügyi törvény előirányozza a lehetőséget, hogy a sportszervezetek részben, vagy teljes egészében elkülönítsenek eszközöket a minőségi sportolók nyugdíj- és egészségügyi biztosítására. Szükségszerű, hogy minden sportszervezet felmérje a valós lehetőségét, és külön szabályzatokkal és határozatokkal szabályozza ezt, a községében levő minden minőségi sportoló számára jelentős kérdést.
Finanszírozási források
Zenta község Sportszövetsége
Zenta község Sportszövetsége, klubok
Zenta község Sportszövetsége
Zenta község Sportszövetsége, klubok
A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTÁSÁNAK IDŐSZAKAI A 2011. évi időszak, a stratégia alkalmazásának kezdetétől A sportról szóló törvény 2011. 03. 31-én került elfogadásra, a sporttal megbízott
községitanács-tag és a Sportszövetség szakszolgálata kötelesek figyelemmel kísérni a törvénynél alacsonyabb rendű aktusok meghozatalát, az új törvény alkalmazása céljából. Ezen aktusok, valamint a sportfejlesztési stratégia és az új kategorizálás alapján össze kell hangolni minden meglévő aktust, és esetlegesen eszközölni e stratégia módosítását, amennyiben nincs összhangban az újonnan elfogadott sportügyi törvény 192. szakaszával. A 2012-től 2013-ig terjedő időszak A költségvetési eszközökből az elkülönítés növelése 3%-ra Ebben az időszakban előlátott a stratégia alkalmazásának megkezdése, éspedig a különleges stratégiai célokról szóló szabályzat alapján. A foglalkoztatott edzőknek a klubokba való áttérése, szakmai továbbképzése és minél magasabb fokú tudás megszerzése a sport és testnevelés terén. A sportlétesítmények, a November 11. Általános Iskola Munkaegység kézilabda-pályájának és a medencéknek a renoválása. Pályázat és felkészülés a Munkásolimpiára. A testnevelő- és sportpedagógusok egyesületének megalapítása, valamint a Sport mindenkinek szervezet megalapítása. 39
Az egészségvédelem és ellenőrzés elsőbbséget élvező megoldása, új a megelőzőé mind a hathónapos kötelezőé.
A 2013-tól a 2014-ig terjedő időszak A költségvetési eszközök kiválasztásának növelése 3,5%-ig. Előfeltételek megteremtése a sport mindenkinek fejlesztésére, tervek kidolgozása és a sport mindenkinek program megvalósítása. A program elfogadása és a községi szintű iskolai sportversenyek, az úgynevezett városi-iskolai liga megvalósítása a legfiatalabb körében a sport tömegesítése céljából. Kedvező légkör teremtése és külön programok kidolgozása az élsportolók számára, a Zentán maradásuk tendenciájával. Új nyitott sportpályák megnyitása, legalább két kosárlabdapályáé, röplabdapályáé és rekreációs pályáé. A lakosság tájékoztatása és edukációja a sport egészségügyi és szociális szerepéről a modern társadalomban. Részvétel a jelenlevő alapoknál szállítóeszközök, kombi-minibusz vásárlására a sportolók szállítására eszközök szerzése céljából. A 2014-től a 2015-ig terjedő időszak A költségvetési eszközök kiválasztásának növelése 4%-ig. A sportcsarnok építésének befejezése és a sportpályák használatának átszervezése. A falusi program fejlesztésére és annak megvalósítására külön programok kidolgozása. A 2015-től a 2016-ig terjedő időszak Az összes kitűzött stratégiai cél folytatása és fejlesztése. A sport helyzetének elemzése és a valós állapot alapján a dokumentáció előkészítése, közvélemény-kutatások és jelentések az új, a 2017-től a 2020-ig terjedő időszakra vonatkozó stratégia kidolgozásához.
9.
A ZENTAI SPORTALANYOK JAVASLATAI ÉS ELEMZÉSEI Ezen részben bemutatjuk, hogy kit és milyen módon kérdezett meg a bizottság a véleményéről,
melyek a sportalanyok – Zenta polgárai javaslatai, akik ezekkel hozzájárulnának Zenta községben a sport fejlesztéséhez. A közvélemény-kutatásban, fórumokon az alábbiak vettek részt: -
Táborosi László,
-
az általános iskola tanulói,
-
az osztálytanítók,
-
a középiskolai tanulók,
-
a testnevelő tanárok, 40
-
a sportklubok – kollektív labdajáték,
-
a sportklubok – egyéni sportok,
-
- a sportklubok – nem olimpiai sportok.
9.1. Sportmúzeum-tervezet Zentán A sportmúzeum egy olyan intézmény, amelynek a feladata a sporttal kapcsolatos írott és fényképes dokumentumok összegyűjtése, a különféle sporteszközök, kupák, plakettek, oklevelek és tárgyi bizonyítékok elraktározása és megőrzése. Célja az összegyűjtött és leltárba vett sportanyagból állandó vagy alkalmi jelleggel kiállítást szervezni. A nagyközönség a kiállított anyagból – amely egy jelentősebb sportesemény, évforduló alkalmából lát napvilágot – betekintést nyer az adott sportág történetébe, munkájába, fejlődésébe és sikereibe. Zenta hivatalos sportélete több mint 130 éves múltra vezethető vissza. A nagy sporthagyományokra utal többek között az is, hogy több mint 15 sportág már 100 éves múltra tekint vissza. Erről tanúskodik Táborosi László eddig megjelent tizennyolc zentai jellegű sportkönyve, amely szerb és magyar nyelven jelent meg 3654 oldalon 3601 képpel illusztrálva. A zentai sportmúzeum megnyitása több mint szükséges és időszerű. Az összegyűjtött és kiállított anyagból méltón tudnánk bemutatni a zentai sport dicső múltját és sikereit, hiszen évfordulókban és jeles sportrendezvényekben nem szenvedünk hiányt! Kevés olyan város van, amely azzal dicsekedhet, hogy közel 100 válogatott versenyzője vett részt az ország színeit képviselvén a világversenyeken (olimpia, vb, EB, VK, EK, Universiade, Mediterrán és Balkán Játékok), 17 olimpikonja van, több országos felnőtt csapatbajnoka és számos neves és színes egyénisége, akik megérdemlik, hogy emlékük és sikerük méltóképpen meg legyen őrizve, ezzel is növelvén a Zenta város hírnevét. A sportmúzeum megnyitását és működését tekintve, formailag a városi múzeum keretén belül tudna működni, mint alosztálya, vagy a Zentai Sportszövetség külön részeként. Táborosi László 9.1.1. Nem olimpiai sportok fóruma JELENTÉS a fórumról, amely a Zentai Községi Sportszövetség termében került megrendezésre 2010. 12. 10-én 12 órai kezdettel a községi sportfejlesztési stratégiával kapcsolatban. Jelenlévők : Elnöklő: Szegedinszki Igor Vasutas Sakk-klub Zenta: Szeles Ambrus Tornyosi Radnički Sakk-klub: Lőrincz László Zentai Flamenco Táncklub: Horváth Kátai Péter Tisza Búvárklub: Nagy Abonyi Béla 41
A fórum napirendje: 1. A sportstratégia céljainak ismertetése 2. A sportklubok helye és szerepe a jövőbeli sportstratégiában 1. A fórumon elnöklő Szegedinszki Igor ismerteti az egybegyűltekkel Zenta község sportfejlesztési stratégiájának fontosságát, ami kidolgozás alatt áll, és mely 2011–2016-ig lesz érvényes. A dokumentum nagyon fontos, mivel ez fogja meghatározni a prioritásokat a sportban. 2. A Zentai Vasutas Sakk-klub képviselője, Szeles Ambrus a következőket mondta el: klubunk az ország egyik legszervezettebb és legaktívabb klubja. 14 éve szervezzük a sakkfesztivált Zentán. Évente kb. 30 versenyen veszünk részt, és 20-at szervezünk Zentán. Jó külföldi kapcsolatokkal rendelkezik a klub, főleg magyarországi egyesületekkel ápol komoly kapcsolatot. Pénzügyileg jól áll a klub, az egész vezetőség azon dolgozik, hogy megteremtse az anyagiakat. Nincs nézeteltérés a vezetőségi tagok között, ki mennyi pénzt hoz, annyi szavazati joga van. Kajári István halála nagy veszteség a klub számára minden szempontból. Észak-bácskai ligában játszik a klub. Nincs ambíciójuk a feljutásra, mivel csak saját játékosokkal versenyeznek, és nem szeretnének fizetett vidéki játékosokat igazolni. A klubnak kb. 70 aktív versenyzője van. A jövőbeli célokról: a Zentai Csata Emlékverseny megrendezésének színvonala az anyagi feltételektől függ, ha a klub kap elég támogatást a községtől és elő tudja teremteni a pénzt, akkor ismét színvonalas versenyt tudnak szervezni. A jövőben is szeretnének a saját nevelésű játékosokra támaszkodni. 3. A Búvárklub képviselője, Nagy A. Béla elmondta, hogy klubjuk 5 tagot számlál. Szükség szerint a Népi Technikában használnak egy termet. A gyakorlati részt a medencén szokták végezni. Edzések nincsenek.1-2 versenyen vesznek részt évente. Akik elvégzik a búvártanfolyamot, azok közül nagyon kevesen vagy szinte senki nem merül itthon, hanem a tengerre mennek. A klubnak minimális felszerelése van, aminek a fenntartására, atesztálásra és karbantartásra költik a várostól kapott dotációt. Mindenkinek saját felszerelése van, amit maga tart karban, mert a saját érdeke a biztonsága. Nagy A . Béla levizsgázott egy másik amerikai szövetségnél instruktornak (oktató), ahol más megvilágítást kap a búvárkodás. 8 éves kortól lehet kezdeni a merülést. Vannak már jelentkezők, és felszerelésre lenne szükség, hogy gyerekekkel tudjanak foglalkozni. 4. Horváth Kátai Péter a Flamenco Táncklub edzője: mind ez ideig versenytánccal foglalkoztunk, de most már csak mazsorettel, ahol egy vidéki edző segítségére van szükség. A tagsági díjakból fizetjük ki a honoráriumát, ami havonta kb. 20–25 ezer dinár, erre szinte elmegy az összes tagsági díj. A klub kétszeres országos bajnok, de sajnos egyelőre még kevés mazsorett-klub van az országban. Az országos bajnokságról az első 3 vehet részt az Európa-bajnokságon. Az edzéseket a Partizanban folytatják. A 2011-es országos bajnokságot Zentán rendezik a Thurzó Lajos iskolában. A klub jövőbeli célja közé tartozik a tömegesítés és a nemzetközi versenyeken való részvétel, mert azok adhatnak lehetőséget a továbbfejlődésre.
42
5. A Tornyosi Radnički Sakk-klub részéről Lőrincz László elmondta: a klub a szabadkai ligában versenyzik. Az épület, amit használnak, az Önkormányzat tulajdonában van, és rendelkeznek használati szerződéssel. A felszereltség többé-kevésbé kielégítő, de lenne még szükség újabbak vásárlására. Játékosokat nem tudnak finanszírozni. Minden anyagi eszközt a gyerekekre fordítanak. A szülők is támogatják a klubot, és privát edzőt fizetnek. A jövőben ennek az edzőnek a bérezését szeretnék kérni az önkormányzattól. Nincs olyan ambíciójuk, hogy feljussanak magasabb ligába. 5-6 gyerek van a klubban, a többi középkorú. Szeretnék ezt a szintet fenntartani. A sakk fakultatív tantárgy az iskolában. Zentán nincs rá akarat az iskolákban, hogy bevezessék, pedig nagyon jelentős az iskola szerepe. Az iskolákban diszkriminálják a sakkozókat. Régebben minden faluban voltak sportklubok. Az önkormányzatnak fel kellene élesztenie a falvakban a sportéletet. Zenta, 2010. 12. 10.
A fórumon elnöklő: Szegedinszki Igor
9.1.2. Megbeszélés az egyéni sportágak képviselőivel JELENTÉS a 2010. december 9-én 10.00 órai kezdettel, a Zentai Sportszövetség termében megtartott megbeszélésről. Egyéni sportágak képviselői, akik meghívást kaptak: – Urbán József – Zentai Atlétikaklub – Györe Csaba – Zentai Teniszklub (nem jelent meg a képviselő) – Antal Zoltán – Zentai Birkózóklub – Zelić Aleksandar – Zentai Úszóklub – Mellik Zoltán – Zentai Asztaliteniszklub – Branovački Klára – Linea Tornászklub – Molnár Béla – Queen Céllövőklub (nem jelent meg a képviselő) – Gavranović Róbert – Zentai Céllövőklub (nem jelent meg képviselő) – Nagy Abonyi Lajos – Tiszavirág Kajakozóklub – Kopasz Károly – Felsőhegyi Herkules Birkózóklub – Györe Imre – Arcus Zenta A megbeszélés vezetője: Fehér Csaba 1. A zentai sportstratégia kidolgozásával kapcsolatos eddigi eredmények ismertetése. 2. Interaktív beszélgetés: – aktuális problémák a zentai sporton belül – vélemények feltárása 3. Összegezés.
43
Eredmények: – Általános vélemény a megjelentek körében, hogy a zentai testnevelő tanárok motiválatlanok. Nem csatlakoznak be az egyesületek munkájába, nem segítik a tagtoborzást és az edzői munkát. – Branovački Klára megjegyezte, hogy nagy szükség lenne a mindennapi testnevelési órára az iskolákban. Keveset mozognak a gyerek, és ezzel együtt nem is alakul ki bennük a mozgás iránti vágy. Hozzátette még, hogy a szülői mentalitás, felfogás is nagyon befolyásolja azt, hogy jár-e a gyerek sportolni. – Mellik Zoltán az egyes sportágak eltérő specifikus oldalainak fontosságára hívta fel a figyelmet. Némely sportágban már óvodás korban el kell kezdeni a speciális munkát, ha azt akarjuk, hogy versenyző váljék a gyerekekből. – Többen egyetértettek azzal is, hogy nagyon fontos a szülők bevonása a klubok életébe. A gyerekeket nem lehet elég korán rászoktatni a mozgásra, mert rengeteg más érdeklődési kör is közbeszólhat. – Felvetődött a kérdés, hogy nagy gond Zentán az óvodai testnevelés hiánya. Szakemberek vannak, csak nincsenek foglalkoztatva, és óvodai testnevelésre alkalmas terem sincs. – Kopasz Károly szerint az élsport támogatására kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. Kellenek a példaképek, akik miatt a legkisebbek is elkezdenek edzeni a klubokban. – Többen hangsúlyozták, hogy bár fontos az élsport, nem szabad elfelejteni a sport tömegesítésének fontosságát sem. – Branovački Klára a három alapsportág fontosságára hívta fel a figyelmet. Minden sportágnak az alapjait a TORNA, az ATLÉTIKA és az ÚSZÁS képezi. E három bázis sportág támogatását kellene elsődleges szempontként tekinteni. – A megbeszélésen részt vevők továbbá egyetértettek abban, hogy a Sportszövetség klubjai közötti hierarchia felállítását tartják fontos feladatnak. Az anyagi támogatások elbírálásához pontos szakmai kritériumrendszer kidolgozását kérték. – Általános vélemény a sportlétesítmények felújításának és bővítésének a szükségessége. 9.1.3. A kollektív sportok fóruma - labdajátékok JELENTÉS Zenta község sportfejlesztési stratégiája kollektív sport – labdajátékok fórumáról, amelynek megtartására 2010. 12. 09-én, 12.00 órai kezdettel került sor a Sportszövetség helyiségeiben. Jelen van a klubok valamennyi képviselője, kivéve a tornyosi Radnički FK-t, aki igazolta távolmaradását. A jelenlevő képviselők: Danilo Popov, elnöklő Kék Kos KK – Zenta; Sárkány Sándor Basket-Star KK – Zenta; Dulka Aleksandra Zentai RK – Radenković Nemaja Zentai FK – Özvegy József Akadémia FK - Árokszállási Imre Zentai KK - Popov Nenad Zentai VK – Sőregi Oszkár 44
A fórum napirendje: 1. A sportstratégia alacéljainak ismertetése 2. A sportágazat – klub helye és szerepe Zenta község jövendőbli sportfejlesztési stratégiájában - a klubok előterjesztése, - vita. 3. A záradékok elfogadása
AD/1 Popov Danilo ismerteti a jelenlevőkkel, hogy folyamatban van Zenta község 2011-től 2016ig terjedő sportfejlesztési stratégiájának kidolgozása, és, hogy alapvető dokumentumról van szó, amelyet 2011 február végéig el kell fogadnia Zenta községnek. Ez egy olyan dokumentum, amely választ nyújt a legnehezebb kérdésekre, amelyek községünkben a sportot aggasztják, meghatározza a asport fejlesztésének irányát és a költségvetési eszközök részvételének elsőbbségét,
a
sportinfrastruktúrát, valamint felismeri a sport fejlesztésének elengedhetelen intézkedéseit. Zenta Község Közigazgatási Hivatala e dokumentum alapján jelentkezhet minden kiírt
pályázatra és
előcsatlakozási alapokra.
AD/2 A Zenta Vízilabda Klub
képviselője, Sőregi Oszkár kihangsúlyozza az alábbiakat: a
Vízilabda Klub jelenleg rendelkezik a Vízilabda Szövetség propozíciója szerinti minden szelekcióval, úgy a férfi, mind a női válaogatottban. Az idén a klub a legjobb eredményeket valósította meg, a legfontosabb pedig
a szeniorok első helyezése a ligában és az első B ligába való bejutás, amelyben
a klub részt szeretne venni. Mindegyik női válogatott a legjobb eredményeket érte el. A kis medencében a munkafeltételek
rosszak, mert a
létesítmény olyan, hogy nem tesz
eleget
versenyzési feltételeknek, nem enged meg nagyobb változtatásokat, és a medence
tetőjét
le kell cserélni.
nincs
Az úgynevezett „fekete“ mdecne rossz
állapotban van,
átalakításokra, nagy mennyiségű vizet ereszt ki és hasonlók, nem tesz eleget
a
azonnal lehetőség
a téli, első B liga
játszására, így utazni kell, és stb.
Egy új medence kiépítése elsődleges a vízipóló sport fejlődésében. a Klub úgy véli, hogy ennek a sportágnak és
klubnak
elsőbbséget kell élveznie
Zenta községben, valamint
jogosultak a költségvetési eszközök terhére még egy fizetett edzőre. A Zenta Kézilabda Klub képviselője, Popov Nenad elmondta, hogy a klubnak van fiatalabb férfi és női vállogatottja,
valamint
szernior szelekciója is,
akik a második vajdasági ligában
játszanak. Ami a feltételeket illeti, úgy vélik, hogy azok a legsúlyosabbak minden jelenlevő klub 45
közül, nyitott betonpályáról van szó, amely csak rongálja
a sportkellékeket és felszerelést, az
öltözők nem felelnek meg a kézilabda csapat létszámának, valamint a Partizán épület a homlokzatát illetően bántó.
A nemrégiben végrehajtott
adaptáció
nem irányult
a kézilabda feltételeinek
javítására, ami szemmel látható. Amennyiben nem javulnak a klub munkafeltételei, anyagilag és műszakilag arra kényszerülnek, hogy szétváljanak két klubra, a férfi és a női klubra. A pályának a megfelelő anyaggal való bevonása, az öltözők kíépítése, valamint a Partizán sportlétesítmény megőrzése, tekintet nélkül a sportcsarnokra,
straégiai célként kell hogy
szerepeljen. Az első ligában való részvétel és annak fenntartása, a költségvetésből fizetett edző, valamint a prioritást élvező sportcsoportok kialakítása Zenta községben stratégialag lényeges e sport, valamint magnak a sportágnak a számára. Özvegy József, a Zentai Labdarúgó Klub képviselője kihangsúlyozta, hogy a klubokban a Szövetség
előterjesztése szerint
a klubban megvan minden szelekció,
valamint még egy, a
legfiatalabb versenyzők szelekciója. A klub 2008-ban jutott be a szeniorokkal a szerb ligába, és így besorolták a magas rangú labdarúgó klubok soraiba, amelyekből az országban sok van, körülbelül 5000. A stadion rendelkezik minden szükséges munkafeltétellel, kivéve az öltözők számát. A segédedző védtelen, és intézkedések szükségesek ennek elhárítására. A dotáció nem magas, ha tekintetbe vesszük a gyermekek számát és a versenyek összegét, azonban egészében tekintve, a költségek, az edző pénzelését, a helyzet kielégítő.
A klubnak stratégiai célja, hogy a Szerb Ligában játsszon, minden szelekció megléte, valamint a segédedző védelme. A klub úgy véli, hogy prioritást kell élveznie Zenta községben. Árokszállási Imre, az Akadémia FK képviselője elmondta, hogy 2010 áprilisában alakultak, a szükséglet alapján, amely többször kifejezésre jutott. Zentán nem kaptak edzésre alkalmas helyet, ezért arra kényszerültek, hogy Oromon edzenek, és Magyarkanizsán játsszák a mérkőzéseket. A versenyzői szelekció kadéti, kezdetleges rangban, ahol elsők. A gyerekek Tóthfaluban látogatják a gimnáziumot, ahol a Bolyai Gimnázium tanárai tanítanak. Ez idáig 22 1995-beli játékosuk van, de 70 új játékos jelentkezett, akik még nem kezdték meg az edzéseket. E klub 200-300 kezdő játékost tervez Vajdaság egész területéről. A jövő évben a kadétek minőséges vajdasági ligát terveznek játszani.
Nagy támogatást élveznek a magánvállalkozóktól és Magyarország és Szerbia állami
apparátusától. Zenta Önkormányzata ez idáig nem mutatta a szükséges megértését. A fiatalabb szelekciókkal folytatott magas szintű szakmunka, versenyek minőséges ligákban, valamint a játékosi bázis növelése e klub stratégiai célja. Aleksandra Dulka, a Basket-star KK képviselője megjegyezte, hogy a klubnak három versenyzői szelekciója van, és, hogy a közeljövőben lesz még egy női versenyzői válogatott. A munkafeltételek különösen rosszak, valamint maga a tornaterem helyisége is, amely nem elegendő a klub 46
szükségleteire. A klub jó eredményeket ér el a fiatalabb szelekciókkal, és egyes játékosok a reprezentáció szélesebb vagy szűkebb jegyzékén szerepelnek.
E klub fő célja, hogy részt vegyen a Szerb Ligában a szeniorok esetében, valamint a fiatalabb szelekciókkal a munka folytatása. A klub úgy véli, hogy helye kell, hogy legyen Zenta község sportjainak első csoportjában, és a Szövetség költségvetéséből fizetett edzője kell hogy legyen.
Sárkány Sándor, a Kék Kos képviselője elmondta, hogy átvette a klubot, a fiatalabb szelekciókat szeptember elsejétől, és hogy eddig nem dolgozott Zentán. Danilo Popov elmondta, hogy a klub ez idáig vezetett, és, hogy a klub 2001-ben jött létre, a Zentai KK szétesésének következményeként és annak újbóli megalakulásának lehetetlensége miatt. A klub folyamatosan a fiatalabb férfi szelekciókkal dolgozik, évente versenyez, mindenek előtt juniorokkal és kadétekkel. A kosárlabda hosszabb képzési időszakot igényel, és a játékosok a középiskola befejeztével Újvidéken, Szabadkán és Belgrádban egyetemre vagy más klubokba mennek. Ez valóban siker, azonban a klub számára egyben nagyon nehéz, mert újból játékosokat kell nevelnie és csapatot építenie. A kosárlabda, a feltételektől függően, mindkét klubban magas színvonalú, de pénzügyileg a költségvetés nem kíséri. Nincs fizetett edzője, házfelügyelője, terme, mindezeket a kluboknak maguknak kell fizetniük, ami nehezíti e sport fejlődését.
A klub fő célja a férfi szenior ligában való részvétel, Zentán, a játékosi bázis növelése, úgy a nők, mind a férfiak esetében. Zentán mindenképp szükség van egy professzionális kosárlabdaedzőre, de bizonyos ismérvek szerint, ami vonatkozik a többi sportágra is. A kosárlabdának, mint sportnak elsődlegesnek kell lennie Zenta község sportfejlesztési stratégiájában, és termet kell kapnia, amely megfelel a FIBA szabályainak. Nemanja Radenković, a Zentai Röplabda Klub képviselője ismertette a jelenlevőkkel, hogy a klub a tavalyi év végén alakult, hogy nagy népszerűségnek örvend, de teljesen elégtelen helyisége van. A klub a szenior nők Második Vajdasági Ligájában versenyzik. A Szövetségnek vannak fiatalabb szelekciói, így a kadétokkal és a pionírokkal a szeniorok csoportjában versenyeznek, de ily módon szerzik meg a szükséges tapasztalatokat. Érdeklődés áll fenn a férfi szelekcióra és versenyre, de ehhez nincsenek meg a feltételek. Vannak röplabdaiskolák is a Thurzó iskolában és Felsőhegyen. A klubnak a kellékeken kívül szüksége van pályára is. A Sportcsarnok kiépítéséig a nyári időszakban edzésre alkalmas pályát kell biztosítani. A klub biztosított szakkádert, így a zentai edzőn kívül igénybe vett egy szabadkai edzőt is, aki szerződés alapján eljár, hogy a szelekciókkal foglalkozzon, és aki köztársasági rangú röplabda- és strandlabdajátékos. 47
Maga a sport nagyon népszerű, így élveznie kellene a város funkcionális támogatását. A klub célja, hogy ebben az időszakban áttérjen a versenyzés magasabb rangjára, az Első Vajdasági Ligába és a férfiszelekció a Második Vajdasági Ligába jusson. A városnak kötelezően terveznie kell egy külön, nyitott röplabdapályát. Következtetés: -
a kollektív sport – labdajátékok, amelyeket az előbbiekben soroltunk fel, a legnépszerűbb, legtömegesebb és legtrófeásabb sportok a Szerb Köztársaságban, így a kluboknak nagyon nehéz a meglévő feltételek mellett a versenyzés legmagasabb szintjein maradni,
-
ahhoz, hogy a klubok elérjék a kitűzött célokat, a községnek az anyagi eszközökön kívül a helyiségeket is biztosítania kell, amely égető probléma minden klub számára,
-
a sportklubok, amelyek egyazon sportágat képviselnek (kosárlabda, labdarúgás), egyetértenek, hogy a sportáguknak elsődleges helyet kell elfoglalniuk a községben, és a kategorizálásról szóló szabályzat alapján erre jelentkezni fognak,
-
a fudbal pálya – helyiség nagy problémát jelent az Akadémia Fudbal Klub számára, így ezt, összhangban a klubok programjaival, a helyi közigazgatással és a szövetséggel elsődlegesen meg kell oldani.
10. TERMINOLÓGIA A sportban, mint minden más területen, jelen van egy bizonyos szakterminológia, ezért, a könnyebb megértés céljából minden sportdolgozónak és releváns alanynak meg kell ismerkednie az alábbi kifejezésekkel: •
A sportaktivitások az aktivitások minden olyan formája, amelyeknek szervezetlen vagy szervezett rézvétel által az a céljuk, hogy kifejezzék, vagy jobbá tegyék fizikai készségüket és szellemi jólétüket, társadalmi viszonyokat teremtsenek vagy eredményeket érjenek el a versenyek valamennyi szintjén.
•
A sporttevékenység olyan tevékenység, amely biztosítja a sportaktivitások ellátásának feltételeit, illetve lehetővé teszi azok ellátását, különösen: a sportversenyeken való részvétel szervezése és a sportversenyek lefolytatása, beleértve a nemzetközi versenyeket, képzések a sportaktivitásokkal való foglalkozásra, valamint sportaktivitások
tervezése
sportrendezvények szervezése,
és
vezetése;
sportbíráskodás,
sportelőkészületek
a és
a sportfelszerelés biztosítása és a vele való foglalkozás,
szakmai oktatás, képzés, továbbképzés és tájékoztatás, tudományos-kutatói és kutató-fejlesztő 48
tevékenység a sportban, propaganda és marketing a sportban, tanácsadói és szakmai szolgáltatások, sportügyekben való ügynöki tevékenység. •
Sport mindenkinek az a sportterület, amely felöleli a sportaktivitásokkal való foglalkozást, a pihenés és rekreáció, az egészség előmozdítása vagy a saját eredmények előmozdítása céljából a lakosság minden szegmensében.
•
Az élsport a sport azon területe, amely felöleli a sportaktivitásokat, amelyeknek eredménye a különleges (legmagasabb fokú) eredmények és sportminőségek.
•
A minőségi sport azok a sportágazatok, amelyeknek a versenyeit a nemzeti szintig (állami ligák és kupák) tartják, azzal a feltétellel, hogy ezek a sportágak, a törvénnyel összhangban regisztráltak, és felismeri őket Szerbia Olimpiai Bizottsága rendszeres és társult tagokként. Ebbe a kategóriába tartoznak a sportaktivitások, amelyeket tartományi és helyi szinten tartanak.
•
A sportszervezet az a szervezet, amelyet, összhangban a törvénnyel, a sportaktivitások és – tevékenységek folytatása céljából alapítanak.
•
A sportoló az a személy, aki sportaktivitásokkal foglalkozik.
•
Az amatőr sportoló az, akinek nem a kereset, a sportaktivitásokkal és ezen aktivitásokkal foglalkozásként való tevékenysége a célja.
•
A versenyző sportoló amatőr és professzionális sportoló, aki részt vesz a sportaktivitásokon a sportszervezet tagjaként, vagy önállóan, összhangban a sportszabályokkal.
•
Az élsportoló az a sportoló, aki a megvalósított élsportbeli eredmények alapján, a sportversenyeken
rangot
nyer,
összhangban,
az
élsportban
a
sportolók
nemzeti
kategorizálásával. •
A perspektív (tehetséges) sportoló az a reményteljes, fiatalkorú sportoló, aki összhangban a sportszabályokkal a megvalósított sporteredmények alapján rangsorolást nyert.
•
A kategorizált sportoló az a sportoló, aki a megvalósított sporteredmények alapján, összhangban a sportolók nemzeti kategorizálásával rangsorolást nyert.
•
A Nemzeti Sportszövetség az a sportszövetség (ágazati, területi), amelynek céljai, feladatai és a sport területén kifejtett tevékenysége a Szerb Köztársaság területére irányul, és amely nyitott a Szerb Köztársaság területén élő minden személy tagosodására.
•
A hatásköri Nemzeti Sportszövetség az a nemzeti sportszövetség, amelybe közvetlenül, vagy közvetetten tagosodnak a sporttevékenységgel felölelt személyek.
49
•
A sportrendezvény egy bizonyos, tervszerűen előkészített és lefolytatott, időben korlátozott sportesemény, amely iránt közérdek áll fenn, és amelyen több sportoló vesz részt.
•
A sportverseny sportrendezvény, amely előre meghatározott és ismert sportszabályok szerint zajlik, ezek lehetnek általános érvényű szabályok egy konkrét sportágazatot illetően, vagy csak a konkrét sportrendezvényre vonatkozóak, amelyeknek lényege, hogy minden résztvevő arra törekszik, hogy vagy legyőzze az ellenfelét, vagy bizonyos, előre meghatározott sporteredményt érjen el.
•
A nemzeti sportverseny az a sportverseny, amelyet a Szerb Köztársaság területére vonatkozóan szerveznek.
•
A professzionális sportverseny az a sportverseny, amelyen a törvénnyel és a hatásköri nemzeti ágazati sportszövetség szabályaival összhangban, kizárólag professzionális sportolók versenyeznek.
•
A sportrendezvény szervezője az a személy, aki saját felelősségére határoz egy bizonyos sportrendezvény megszervezéséről és lefolytatásáról, irányítja azt és vezeti, vagy egyéb módon, a tetteivel lényeges feltételeket teremt annak megtartására.
•
A sportszabályok a hatásköri nemzeti sportszövetségek általános aktusai, amelyek rendezik a sportaktivitásokkal való foglalkozást és a sporttevékenységet, valamint a kitűzött sportcélok megvalósítását.
•
A sportfelügyelő az a személy, aki meghatalmazással bír a sport területén a működés és az aktusok törvényessége feletti, a sportaktivitásokkal való foglalkozás és a sporttevékenység feltételeinek megléte, valamint a sportszakma és –foglalkozás terén a szakmai továbbképzés feltételei megléte feletti felügyelet gyakorlására.
•
A sport területén a sportellenőr az a személy, aki ellenőrzi a szakmunka ellátását, kíséri és indítványozza az intézkedéseket, amelyeket a szervezet a sport és a sportszakemberek területén foganatosít a hiányosságok elhárítása céljából, és az intézkedések alkalmazásában észlelt hiányosságokról tájékoztatja a sportban hatáskörrel bíró minisztert.
50
•
A sportszakemberek azok a személyek, akik a sport, illetve a testnevelés területén megfelelő képzettséggel rendelkeznek, vagy képzésben részesültek bizonyos, a sportban jelentkező szakmunkák ellátására.
•
Szakemberek a sportban azok az egyéb foglalkozású személyek, akik, összhangban a törvénnyel, hozzájárulnak a sportaktivitások és a sporttevékenység megvalósításához.
•
A sportszervezet egy önkéntes, non-profit szervezet, amely több természetes és/vagy jogi személy szabad társulásán alapul, az alapszabály alapján szerveződik a sport területén közös célok megvalósítása érdekében.
11. SZAKIRODALOM 1. Julian dr Malacko, (2000);A sporttréning alapjai Belgrád,
Sportska akademija,
Beograd (Sportakadémia, Belgrád) 2. Milorad dr Dokmanac, (2010); Vajdaság Autonóm Tartománynak a 2011-től a 2015-ig terjedő időszakra vonatkozó sportfejlesztési stratégiájának javaslata, Újvidék 3. Ifjúsági és Sportügyi Minisztérium, (2008), A Szerb Köztársaság
sportfejlesztési
stratégiája a 2009-től a 2013-ig terjedő időszakra vonatkozóan, Belgrád 4. Milorad dr Dokmanac, Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság, (2010), A sport működésének modelljei a helyi önkormányzat szintjén, Újvidék 5. Szerbia Sportszövetsége és a Szerb Köztársaság Ifjúsági és Sportügyi Minisztériuma (2010),
A
sportok,
gondolkodó
sportok,
sportjátékok
kategorizálásának ismérveiről szóló szabályzat, Belgrád 6. Zenta község, (2010), Ifjúsági stratégia, Zenta 7. Zenta község Sportszövetsége, irattár
51
és
sportképességek