31
Krónika
Molnár Tibor
„… ELRENDELTEM A HARC FOLYTATÁSÁT …” Adalék a Zenta cirkáló 1914-es pusztulásának történetéhez
Ő
felsége Zenta cirkálójának („S. M. S. Zenta”)1 építését 1896. augusztus 8-án kezdték meg a pólai 2 cs. és kir. Tengerészeti Szertár (Arzenál) hajóépítő műhelyében. A hajótestet 1897. augusztus 18-án bocsátották vízre, a cirkálót pedig 1899. május 28-án helyezték szolgálatba. A Zentának – a róla elnevezett cirkálóosztályban – 1896 és 1901 között még két testvérhajója épült, melyek – a Zentához hasonlóan, amit az 1697-es diadalmas zentai csata után neveztek el – jeles csatahelyekről kapták nevüket: Aspern3 és Szigetvár4 . A Zenta-cirkálóosztály három hajójának jellemző adatai: 5 • vízkiszorítás: 2350 t, teljesen felszerelve 2543 t, • hajtóerő: 8 db Yarrow-típusú vízcsöves kazán, 2 db álló, négyhengeres, háromszoros expanziós gőzgép, két csavar, • sebesség: a kifejtett 8584 maximális LE mellett 21,87 mérföld óránként, 1 2 3 4
5
„Seiner Majestät Schiff Zenta“. Ma: Pula, Horvátország. Az asperni csatában 1809. május 21-22-én a Napóleon vezette francia sereget először győzték le sík terepen vívott csatában. 1566. augusztus 6-a és szeptember 8-a között a török sereg I. Szulejmán vezetésével ostrom alá vette Szigetvárat, amit gróf Zrínyi Miklós védelmezett. Az ostrom a várvédők kirohanásával fejeződött be, ahol többségük a kézitusában elesett. Az „SMS Zenta” műszaki adatait Horváth Lajos – a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hagyományőrző Iroda irodavezetője – segítségével pontosítottuk.
34
Molnár Tibor
• vízvonalhossza: 96,00 m, • szélesség: 11,732 m, merülés középen 4,42 m, • fegyverzet: 8 db 12 cm-es L/40-es gyorstüzelő ágyú, 8 db 4,7 cm-es L/44-es Škoda gyorstüzelő, 2 db 4,7 cm-es L/33-as Hotchkins gyorstüzelő, 2 db 45 cm-es torpedóvetőcső oldalt, a vízvonal fölött, 6 • páncélzat vastagsága: 2x25 mm a fedélzeten és a parancsnoki tornyon, 35 mm a hídon, • személyzet: 17 tiszt és 289 fő legénység. A Zenta-osztályú cirkálókat 585 m2 felületű vitorlázattal is ellátták, a széntüzelésű kazánok fűtéséhez 469 t szenet tudtak magukkal vinni. Ezek a hajók – melyek az úgynevezett védett – más néven kiscirkálók – csoportjába tartoztak, missziós céllal épültek: feladatuk volt, hogy a világtengereken cirkálva védelmezzék a Monarchia kereskedelmi és diplomáciai küldetést teljesítő állampolgárait, „lobogómutatással” demonstrálják a birodalom erejét. Ez a XIX. század végén a nagyhatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, USA – bevett szokása volt. A Zenta cirkáló ennek szellemében 1899 és1901 között Kelet-Ázsiában állomásozott, ahol részt vett a boxerlázadás7 leverésében. 1902 és1903 között Dél-Afrika és 6
7
A lövegeknél szereplő L/ jelzés a cső hosszát jelzi az űrmérethez viszonyítva: minél nagyobb ez a szám, annál hosszabb csövű a löveg és messzebbre hord. (Horváth Lajos közlése alapján.) 1900. június 13-án a boxerek – a külföldi képviseletek szolgálatában álló kínai katonák – megszállták Pekinget és ostrom alá vették a diplomáciai negyedet. Az érintett hatalmak – OsztrákMagyar Monarchia, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, az USA, Olaszország, Oroszország, Belgium, Hollandia és Japán – nemzetközi haderőt állítottak össze és leverték a lázadást, amit az 1901. szeptember 7-én Pekingben aláírt jegyzőkönyv zárt le.
„... Elrendeltem a harc folytatását...”
35
Dél-Amerika között ingázott. 1904-1914 között a cs. és kir. cirkálóflotta 1. cirkálóosztályába tartozott, itt érte az I. világháború kitörése. A Monarchia 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának. Szerbia – nem lévén tengeri kijárata – Montenegrón keresztül kaphatott legrövidebb úton katonai támogatást az antanttól. A hadiállapot a Monarchia és Montenegró között 1914. augusztus 6-án lépett életbe. A Zenta cirkáló is részt vett azon a bevetésen, melynek során augusztus 8-án az osztrák-magyar hadihajók lőtték Antivarit 8 . A Cs. és Kir. Haditengerészet9 – azért, hogy elvágja Szerbia utánpótlási vonalait – 1914. augusztus 10-től blokád alá vette a montenegrói partokat. A blokádszolgálatot a Kotori-öbölben lévő tengerészeti támaszpontról kiindulva felváltva a Zenta és testvérhajója, a Szigetvár cirkálók látták el, kisebb hadihajók (rombolók, torpedónaszádok) kíséretében. Az antant hadvezetése a Földközi-tengeren állomásozó antant-flotta feladatául a blokád áttörését tűzte ki célul. 1914. augusztus 16-án a montenegrói partok előtt a Zenta cirkáló és a kíséretében lévő Ulan torpedóromboló10 látott el blokádszolgálatot. A hajókon szolgálatot teljesítő megfigyelők délnyugati irányból közeledő füstoszlopokat észleltek, melyekről hamarosan bebizonyosodott, hogy ellenséges hajóktól származnak. A Zenta parancsnoka – Pachner Pál fregattkapitány – miután úgy értékelte, hogy a közeledő hajók tűzereje meghaladja a két cs. és kir. hadihajóét, visszavonulást rendelt el. Néhány perc múlva nyugat-északnyugat irányból újabb 8 9 10
Ma: Bar, Montenegró. K. u. k. Kriegsmarine. A Huszár-osztályba tartozó Ulan torpedóromboló 1905-1906 között épült. Vízkiszorítása 390 t, felszerelve 420 t. Hosszúsága: 68,39 m, szélessége: 6,26 m, merülése 1,85 m. Személyzete 5 tiszt és 65 fő legénység.
Az angol-francia flotta támadása 1914. augusztus 16-án – vázlat
38
MolnárSzerző Tibor
füstoszlopok közeledtek: nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenség harapófogóba akarja zárni a két hajót. Tizenhét ellenséges hadihajó – köztük francia csatahajók és páncélos cirkálók, valamint brit cirkálók és rombolók – közeledett a Zenta és az Ulan irányába. Pachner fregattkapitány ekkor parancsot adott a rombolónak – amely a Zentánál jóval gyorsabb volt, csúcssebessége elérhette az óránkénti 28 mérföldet, – hogy törjön ki a gyűrűből. Az üldözők 12 km-re megközelítették a Zentát, s eléje küldött két ágyúlövéssel megadásra szólították fel. Pachner erre elrendelte a Zenta selyem díszlobogójának felvonását jelezve: nem adja meg magát, harcra készül! Az antant-hajók 8 óra 45 perkor nyitottak tüzet a magányos cirkálóra. Az ellenséges tüzet a Zenta csak akkor tudta viszonozni, amikor ellenfelei 10 km-nél közelebb merészkedtek hozzá, hiszen 12 cm-es lövegei nem hordtak messzebbre. A túlerő pusztító tüzében 9 órakor találat érte a Zenta fő gőzvezetékét, minek következtében a cirkáló mozgásképtelenné vált. Ezután egymás követték a találatok, a hajó egyre mélyebbre merült, a szivattyúk felmondták a szolgálatot és a cirkáló sorsa megpecsételődött. Pachner kapitány ekkor parancsot adott a hajó elhagyására. A Zenta cirkálót 9 óra 30 perckor nyelte el a hullámsír 173 tengerésszel együtt. Az antant-hajók a Zenta elsüllyedése után – a hadi jogban előírt mentést elmulasztva – távoztak a küzdelem színhelyéről. Ez a Zenta cirkáló pusztulásának története, ahogy a történelem feljegyezte. Bíztunk benne, hogy a Zentáról valamilyen tárgyi emlék is fennmaradt, ezért a kotori Tengerészeti Múzeumhoz11 fordultunk segítségért. Csalódnunk kellett: sajnos a kotori kollégák nem rendelkeznek a Zenta cirkálóhoz köthető tárgyi emlékkel. Azonban felhívták a figyelmünket
11
Pomorski muzej Kotor.
Cím „... Elrendeltem a harc folytatását...”
39
egy fontos dokumentumra: a Zenta kapitánya – Pachner Pál12 fregattkapitány – által összeállított jelentés másolatának meglétére, melyben a hajó elsüllyedésének körülményeit írja le. A kapitány jelentésének keltezése 1914. augusztus 19-e, tehát közvetlenül hadifogságba kerülését követően íródott. Érdekes annak a története is, hogy a jelzett dokumentum hogyan került a kotori múzeum birtokába. A Pachner-jelentés német nyelvű átiratát – melynek keltezése Pula, 1916. március 24-e – Max Wurzinger, a Zenta cirkálón szolgálatot teljesítő gépész-altiszt kapta kézhez – a montenegrói hadifogságból való szabadulást követően – mint a kiérdemelt kitüntetés, az I. osztályú ezüst vitézségi érem kísérődokumentumát. Wurzinger altiszt az I. világháborút követően a montenegrói Tivatban telepedett le. 1914-ben szerencsésen túlélte a Zenta katasztrófáját, de a II. világháború utolsó napjaiban nem kerülhette el a tengerészhalált: 1945. május 5-én a Jugoszláv Haditengerészet tagjaként vesztette életét, amikor hajója aknára futott és hullámsírba merült. A jelentésmásolat szerb nyelvű fordításban a montenegrói Történeti Intézet 1955-ben Cetinjén megjelent kiadványában-évkönyvében jelent meg. Íme a Pachner-jelentés, melynek magyarra fordításában Szloboda János tanár úr volt segítségemre.
12
A magyar nyelvű szakirodalom ebben a formában, a szerb nyelvű viszont Paul Pachner formában közli a kapitány nevét.
40
MolnárSzerző Tibor
JELENTÉS A ZENTA CIRKÁLÓ CSATÁJÁRÓL CASTELLASTUANÁL 1914. AUGUSZTUS 16-ÁN13 Augusztus 13-án délután átvettem a Zenta cirkáló parancsnokságát Josef Culot fregattkapitánytól, aki megbetegedett. A hajó 14-étől folytatólagosan a montenegrói partok tengerzárlatát látta el (Spičtől a Bojana torkolatáig), és parancsa volt, hogy a tengerzár körletét alkonyatkor elhagyja, Boccheba14 húzódjon, pirkadatkor pedig ismét kifusson, hogy másnap megint a helyén legyen. Augusztus 14-én alkonyatkor Buduától15 nyugatra a horizonton gyanús fényeket vettem észre, ezért azonnal rádiógráfiai tudósítást küldtem az V. hadosztály16 parancsnokságára, és egyidejűleg visszavontam a torpedórombolót, amely egyébként a tengerzár körzetében éjszakázott. A feltételezés, hogy ezek a fények az ellenséges flottaegységekhez tartoznak, arra ösztönzött, hogy ismételten parancsot kérjek a kikötő13
14
15
16
Potapanje austrijske ratne krstarice „Zenta” – Izveštaj o borbi krstarice „Zenta” Kaštel-Lastva, 18. VIII. 1914. In: Istorijski zapisi – organ Istorijskog instituta NR Crne Gore, knj. XI. Cetinje, 1955. (A németről szerbre fordított szövegben a település neve Kaštel Lastva formában szerepel, aminek a mai neve Petrovac na moru (Montenegró). A szerbről magyarra fordított szövegben a korabeli Castellastua formát használjuk.) A németről szerbre fordított szövegben: Bokába. A szerbről magyarra fordított szövegben a korabeli Bocche di Cattaro formát használjuk. Ma: Boka Kotorska, Montenegró. A németről szerbre fordított szövegben: Budvától. A szerbről magyarra fordított szövegben a korabeli Budua formát használjuk. Ma: Budva, Montenegró. Hiba a németről való fordításban, a valóságban az V. Csatahajó Osztályról van szó.
„... Elrendeltem a harc folytatását...”
41
ből való kifutásra. Azt az utasítást kaptam, hogy csak hajnalban hagyhatom el a kikötőt. 15-e délelőttje minden esemény nélkül telt el, a köd pedig, amely délelőtt részben csökkentette a látótávolságot, délután eloszlott. A 15-e és 16-a közötti éjszakán a Boccheba17 való befutáskor hívattak a tengernagyi hadihajóra (Monarch18), és ott a törzskar főnöke ismét kiadta a parancsot, hogy csak pirkadatkor futhatok ki. Augusztus 16-án hajnali 4 órakor hagytam el a Tivatiöblöt, és indultam a tengerzár körletének irányába. Az idő csendes volt, a látási viszonyok jók, könnyű délnyugati szellővel; a láthatáron semmi gyanúsat sem lehetett megfigyelni. A hajón készületi állapot volt fokozott megfigyelő- és őrszolgálattal. Minden kazán készen állt, hogy parancsra a legnagyobb erőt fejtsék ki. Délelőtt 7 óra 45 perckor a 133. fok irányában hajóztunk mintegy 5 tengeri mérföldre a szárazföldtől, a Volujica- és a Mendres-fokok között. D-DNy felől gyorsan közeledő ellenséges egységek hajófüstgomolyagjai tűntek fel. A tengerzár déli körzetéből már teljes gőzzel igyekezett felénk az Ulan torpedóromboló, s mihelyt jelzőtávolságra ért, közölte velem megfigyeléseit. Azonnal ellenkező irányt rendeltem el, és a legnagyobb sebességgel az Oštro-fok felé vettem az irányt, és kiadtam a harckészültségi parancsot. A torpedóromboló 17 18
Ma: Kotori-öböl (Kattarói-öböl, Boka Kotorska). A Cs. és Kir. Haditengerészet 1893-1898 között épült partvédő csatahajója, melynek fő feladata az adriai partvidék védelmezése volt. Vízkiszorítása: 5636 t, felszerelve 5878 t. Hosszúsága: 99,22 m. Szélesség: 17 m. Merülés: 6,56 m. Sebesség: 15,50 mérföld/h. Akciórádiusz: 2200 mérföld. Páncélvastagság: övpáncél – 220-270 mm, lövegtornyok – 250 mm, parancsnoki torony – 220 mm, fedélzet – 60 mm.
42
Molnár Tibor
parancsnokát, Egon Panfilli korvettkapitányt jelekkel tájékoztattam, hogy ősszetűzés előtt állunk egy ellenséges flottával, ezért Bocche di Cattaróba szándékozom visszahúzódni, és egyidejűleg elrendeltem, hogy további parancsig a jobb oldalam mellé húzódjon. Rövid idő múlva Ny-ÉNy-on több füstoszlop jelent meg. A hajók nagy sebességgel közeledtek. Ez a francia flotta volt, amely csatárláncban közeledett felénk. Összesen 17-18 Danton-típusú ellenséges hadihajót számoltunk össze, páncélos cirkálókat néhány raj torpedónaszád kíséretében, amelyek – amennyire megfigyelhettem – egyidejű manőverezéssel sort alkottak: hajó hajó után az Oštrofok felé. A cirkálók és a torpedónaszádok előretolt állást vesznek fel. Rádiógráf által azonnal tájékoztattam az V. hadosztály19 parancsnokát az ellenség észleléséről, és az utolsó rádiógram így hangzott: „17 ellenséges úszóegység üldözi a Zentát. Az ellenség sikertelenül kísérelte meg zavarni összeköttetésünket.” Az Ulan torpedóromboló a lehető legnagyobb sebességgel igyekezett elmenekülni. Valamivel később, mihelyt a harc megkezdődött, láttam utoljára mintegy három tengeri mérföldnyire, amint még sértetlenül, viszonozva a tüzelést, elkerülte a lövedékeket. Amikor láttam, hogy bekerítettek bennünket, és legnagyobb sebességünk sem elegendő az áttöréshez, megváltoztattam az útirányt Castellastua felé. Szándékom az volt, hogy a harcot felvéve elérjem Bocchet, s ugyanakkor közelebb jussak a parthoz, hogy minél kevésbé nyújtsak látható célpontot, és lehetővé tegyem a legénység menekülését abban az esetben, ha rákényszerülnék, hogy a hajót elsüllyesszem. Ha ez a kísérlet nem sikerülne, elhatároztam, hogy a végsőkig ellenállást tanúsítok. Az ellenséges 19
Lásd a 16. lábjegyzetet.
„... Elrendeltem a harc folytatását...”
43
flotta már 10-12 ezer méterre közelített meg. Sebességét 20 tengeri mérföld fölé becsültem. A tengernagyi zászlóshajó tatjára feltűnően nagy lobogó volt kitűzve. A korábban megfigyelt öt hajó időközben az utóvédhez csatlakozott. Körvonalaikból ítélve Inflexible-típusú brit páncélos cirkálók lehettek. Zászlójeleket figyeltünk meg, majd két ágyúgolyó kilövését, de nem láttuk, hol hullottak le. Mindezt a megadásra felszólító jelzésként értelmeztem, és kis zászlódísz-, valamint nagy, selyem díszzászló kitűzésével válaszoltam. Közvetlenül ezután, úgy 9 óra tájt három-négy drednought-típusú csatahajó ágyútornyából lőni kezdett minket. Az első kettős lövedék túlszállt rajtunk, a második előttünk csapódott be, a harmadik a hajóorrba, a hajó elülső részét és a parancsnoki hidat betemetve egy gránáttal és repeszdarabokkal. A lövedékeket 30,5 cm kaliberű gyújtógránátoknak néztük. Ezután találat találatot követett. Az ellenségtől való távolság 10 000-ről 9000 méterre csökkent. Elrendeltem, hogy ágyútüzet nyissunk a zászlóshajóra. Első lövedékeink rövidek voltak, a későbbiek jobbak, de még túl gyengék a mi közepes kaliberünkhöz képest. Egy, a gépteremben robbanó gránát szétszálló repeszei elszakították a jobboldali gőzvezetéket, és megölték Friedrich Rotter gépkezelőt, valamint a gépteremben tartózkodó csaknem teljes személyzetet. Mindkét hajtómű használhatatlanná vált. A manőverezésre képtelenné tett hajó mozdulatlan célponttá vált az ellenség számára. A még megmaradt hajtóerővel olyan fordulatot tettem, hogy valamennyi jobb oldali ágyú működőképes legyen, majd elrendeltem a tűz azonnali eloltását és a biztonsági szelepek megnyitását. Ez után a végzetes találat után a hajón már mindenki tudta, mi vár még ránk. A gépteremben minden irányban sistergett a gőz, és gőzfelhőbe takarta a hajót. Ezek-
44
Molnár Tibor
ben a percekben a tisztek, a zászlósok és a kadétok is példásan viselkedtek a harcban, és megmutatták a legénységnek, hogyan kell kitartani a harcállásban. Elrendeltem a harc folytatását, noha tüzelésünk a nagy távolság folytán kevés sikert ígért, de hűnek kellett maradnunk fegyvereink becsületéhez és a tengerészet hagyományaihoz, és fenn kellett tartanunk a legénység erkölcsi erejét ebben a reménytelen helyzetben. A további ellenséges találatok tüzeket idéztek elő a fedélzeten és az ütegeknél, úgyhogy megszakadt a kapcsolat a parancsnoki híd és a hajótat között, és arra kényszerítettek, hogy parancsot adjak a lőszerkamrák tengervízzel való elárasztására. Az első tiszt minden igyekezete ellenére a tüzet tovább már nem lehetett megfékezni. A szivatytyúk felmondták a szolgálatot, a víz- és gőzvezetőcsövek a villanyvezetékekkel együtt szét voltak rombolva. Az elülső kazánházat ért újabb találat a víz gyors behatolását eredményezte. Az itt tartózkodó Schuss gépész őrmesternek a gránátrepeszek mindkét lábát letépték, esés közben így kiáltott fel: „Éljen Ausztria!” A többi ágyú annyira megrongálódott, vagy teljesen használhatatlanná vált, hogy csak a II. számú maradt működőképes, tüzéreink eleste után Albert Homayer sorhajóhadnagy tüzértiszt tovább kezelte egészen a hajó elhagyásáig. Részünkről 120 lövést adtunk le. A fedélzetet halottak és sebesültek borították. Az utóbbiaknak nem lehetett semmilyen segítséget sem nyújtani. A megsemmisítő erejű robbanások szétrombolták a hajókórházat, a kötözőhelyet és a rádiókabint. A hajó elülső részét teljesen átlyuggatták, a hidat, amelyen az utolsó pillanatig tartózkodtam, részben lerombolták. Óriási repedések ásítoztak a hajótörzsön, az ütegeken, a kézikormány helyiségén és a fűtök mosodájában. Csak a zászlók, az árbocok, a kémény felső része, továbbá a felső kormány-
„... Elrendeltem a harc folytatását...”
45
fedélzet kis része volt sértetlen. Ekkor a hajó helyzete 4-5 tengeri mérföld Ny-DNy volt Castellastuától. Amikor láttam, hogy közeledik a vég, elrendeltem, hogy a bizalmas parancsokat és a titkos rejtjeleket dobják a tengerbe, vessék ki a torpedókat, és nyissák fel a szelepeket; de már nem lehetett hozzájuk férni, egyrészt, mert nem volt rá idő, másrészt, mert a hajó a vízvonal közelében ért találat miatt süllyedni kezdett. Ekkor elrendeltem a hajó elhagyását. Valamennyi tiszt, zászlós, tisztjelölt, tengerész kadét, Rotter, Bonne és Stenge gépésztisztek, valamint Mikes tengerész ellátótiszt csodálatra méltó bátorságot és hidegvért mutattak a harc során. Parancsaimat híven és pontosan hajtották végre. A legénység nyugodt volt, és igen jó, részben pedig példás magatartást tanúsított, noha kilátástalan helyzetben volt. Mihelyt feltételeztem, hogy mindenki a tengerbe vetette magát, jómagam is elindultam a törzskarral. Amikor véletlenül megfordultam a vízben, észrevettem a kormányfedélzeten Max von Kramer tengerész zászlóst néhány emberrel, akiket a lángok és a füst miatt korábban nem láttam. Emiatt visszaúsztam, felkapaszkodtam a fedélzetre, és a hajót csak végleges pusztulása előtt hagytam el újra. Még 100 métert sem úszhattam, amikor az SMS Zenta elülső részével felemelkedett, majd lobogó zászlókkal, tatjával a mélységbe süllyedt. A megmaradt legénység a tengerben úszva spontán „hurrá” kiáltással kísérte a hajó elsüllyedését. Mindez délelőtt 9 óra 40 perckor történt. Az ellenség eddig a percig folytatta a tüzelést, majd délnek fordult. Részéről semmilyen kísérletet sem tett a mentésre. A vízben a lövedékek becsapódásai erős áramütésként voltak érezhetőek. A megmenekültek zöme 4-5 órányi úszás után ért partot Castellastuán. A csoportot, amelyhez magam is tartoztam, a part közelében a genfi
A Zenta cirkáló és az Ulan romboló harcának művészi ábrázolása (Ismeretlen művész munkája) A Zenta cirkáló az 1900-as évek elején
48
Molnár Tibor
egyezmény zászlóját 20 lengető helyi csónakok mentették ki. Minthogy nem kívántunk a montenegróiak kezére kerülni, a Sv. Nedelja 21 zátonyon szálltunk ki. De csupaszon, elgyengülve és fegyvertelenül néhány órával később semmilyen ellenállást sem tudtunk tanúsítani a montenegrói katonákkal szemben, akik egy tiszt parancsnoksága alatt csónakon jöttek értünk, hogy elvigyenek. Hadifoglyok lettünk, a kikötőparancsnokság épületében helyeztek el, megetettek, és amennyire lehetséges volt, felöltöztettek. Megtiltottak minden kapcsolatot a megmenekült legénységgel, a sebesülteket pedig, amennyire lehetett, bekötözték és ápolták. A parancsnoki személyzet – Rotter gépész parancsnok kivételével – és a legénység 129 tagja megmenekült. Nem sikerült megtudnom a legénység megmenekült tagjainak a nevét, de megkértem a montenegrói Vezérkart, hogy a megmentettek névsorát táviratilag jelentse a Cs. és Kir. Minisztérium 22 Haditengerészeti Szekciójának. Következnek a kitüntetési indítványok, továbbá a hajótüzérség parancsnokának jelentése megfigyeléseivel együtt. Noha nem nyílt lehetőség, hogy csatában az említett körülmények között az ellenségnek veszteséget okozhassak, mégis remélem, hogy ebben az egyenlőtlen küzdelemben erkölcsi sikert arattam. Elsődleges kötelességemnek tartottam, hogy életre-halálra menő vitéz ellenállással tudtukra adjam a szövet20
21
22
Pachner feltehetően a Nemzetközi Vöröskereszt zászlajára utal. Korabeli szemtanúk visszaemlékezése szerint a mentést helybeli halászok végezték, akiknek nem volt ilyen zászlójuk. Aprócska sziget Castellastua (Petrovac na moru, Montenegró) előtt, 750 m-re a szárazföldtől. Magyarra lefordítva: Szent Vasárnap. Pachner a Cs. és Kir. Hadügyminisztériumra utal.
„... Elrendeltem a harc folytatását...”
49
kezett ellenséges erőknek a Cs. és Kir. Haditengerészetnél uralkodó szellemet annál is inkább, minthogy mi voltunk az első hajó, amely ellenséges tűzben állt. Paul Pachner cs. és kir. fregattkapitány EPILÓGUS A Zenta cirkálón a harc során 312-en tartózkodtak: a 173 hősi halált tengerész közül – a levéltári források szerint – 49en voltak magyar nemzetiségűek, közöttük Szűcs Mihály csókai matróz. Arról, hogy zentaiak szolgáltak-e a Zenta cirkálón, nincs megbízható levéltári forrásunk. A túlélők partra jutásáról eltérőek az adatok: az egyik szerint ötórányi úszás után jutottak partra, a másik szerint a környékbeli – petrováci – halászok siettek segítségükre délután 3 órakor (?!). A túlélők montenegrói hadifogságba kerültek, ahonnan csak 1916. január 15-én – Montenegró kapitulációját követően – szabadultak. A Zenta cirkáló roncsa és a hősi halált halt osztrák-magyar tengerészek maradványai 4 mérföldnyire nyugat-délnyugat irányban Petrováctól, 73 m mélyen nyugszanak az Adriai-tenger kék vizében. Béke poraikra!
50
Molnár Tibor
IRODALOM Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete. Budapest, 2001. Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók. Debrecen, 2003. Feith László: Az utolsó őrjárat. In: Magyar Honvéd 2006/36. szám. Budapest, 2006. Kopeczky Győző: A Zenta elsüllyesztése 1914. augusztus 16. In: Hadtörténelmi Közlemények 1989/4. szám. Budapest, 1989. Zloković, Igor: Potapanje austrijske ratne krstarice „Zenta”. In: Istorijski zapisi – organ Istorijskog instituta NR Crne Gore knj. XI/1955. Cetinje, 1955.
