49
Viktimológia
Molnár Tibor
ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)
A
világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint „… az emberiség életterének meghatározott részére egy időszakban kiterjedő, egymással összefüggésben álló haditevékenységek összessége”. A „meghatározott rész” kritériuma nincs pontosabban meghatározva, de általánosan elfogadott a következő nézet: „világháborúnak tekinthető egy összefüggő háborúsorozat akkor, ha legalább három kontinensen és két óceánon folyik, valamint a részt vevő országok száma meghaladja az érintett kontinensek és óceánok országainak felét”.1 A világtörténelem során számos olyan nagy háborús konfliktus dúlt, mely az emberiség nagy részét érintette, azonban a megadott feltételek alapján mégsem minősíthető világháborúnak: NAGY SÁNDOR hadjáratai Kr. e. 332 és 323 között, a keresztes háborúk 1096 és 1291 között, a százéves háborúk 1066 és 1204, ill. 1337 és 1453 között, a tizenöt éves háború 1591 és 1606 között, a harmincéves háború 1618 és 1648 között, a hétéves háború 1756 és 1765 között, valamint a napóleoni háborúk 1791 és 1815 között.2 A történettudomány klasszikus értelemben két világháborút különböztet meg: – I. világháború 1914 és 1918 között. Kitörése az Osztrák-Magyar Monarchia 1914. július 28-ai Szerbiához
1
2
Szijj Jolán (főszerk.): Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs. Budapest, 2000. 718. o. (A továbbiakban: Lexikon I.) Lexikon I. 718. o.
50
Molnár Tibor
intézett hadüzenetéhez köthető. Befejezése pedig az 1918 őszén megkötött fegyverszünethez fűződik, noha két fronton – Oroszország és a Közel-Kelet – ezeket követően is folytatódtak a harci cselekmények. – II. világháború 1939 és 1945 között. Kitörése az 1939. szeptember 1-jei Lengyelország elleni német támadáshoz – mint helyi háborúhoz – köthető. Európai méretűvé 1940 tavaszán vált, 1941 végén pedig - az Egyesült Államok és Japán bekapcsolódásával – világháborúvá alakult. Befejezése – ami a harci cselekményeket illeti – Japán 1945-ös fegyverletételéhez kapcsolódik.3 Egyes történészek felfogása szerint egységes XX. századi világháborúról beszélhetünk, melynek három szakaszát különböztetjük meg: – első – fegyveres – szakasz: 1914 és 1918 között, ami nagy háború néven került be a köztudatba, – második – fegyverszüneti – szakasz: 1919 és 1939 között és – harmadik – fegyveres – szakasz: 1939 és 1945 között, amit a szakirodalom totális háborúnak nevez.4 Ezt a tényt támasztják alá történelmi ismereteink, hiszen az 1914 és 1918 között megásott lövészárkok 1939-ben újra benépesültek, és a szemben álló felek ugyanazon nemzetek fiai voltak, akiknek apái alig 20 évvel előbb néztek egymással farkasszemet. Különösen nyilvánvaló ez a német-francia vagy a német-angol ellentétben, de érvényes a magyar-orosz (szovjet) vagy a magyarszerb konstellációban is.
3
4
Ravasz István: A Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban 1914–1945. Budapest. 2003. 11. o. Uo. 10. o.
Zenta emberveszteségei
51
De idézhetjük FERDINAND FOCH francia marsall – antant-főparancsnok – kijelentését is, amikor 1919 nyarán – elolvasva a Németországnak szánt békeszerződés szövegét – felkiáltott: „Uraim, ez nem béke, ez 20 évre szóló fegyverszünet!” Ehhez kapcsolódik, és ezt támasztja alá E DWARD RYDZ-SMYGLY marsall – a lengyel hadsereg főparancsnoka – 1939. szeptember 1-jén tett kijelentése is: „Uraim, Foch marsall tévedett –, de csak két hónapot!”5 Az I. világháború a világ újrafelosztásáért robbant ki. A Szarajevóban eldördült lövések, melyek az osztrák-magyar trónörökös életét oltották ki, csupán a jel voltak a háború megindítására. Elkerülhetetlenségét a korabeli politikusok, hadvezérek, gondolkodók is előre látták, de úgy tekintettek rá, mint a háborúk háborújára, amelyet azért vívnak, hogy soha többé ne legyen háború. A XX. század eleji Európában két katonai-politikai szövetségi rendszer dominált. A Központi Hatalmak szövetségét az I. világháború kezdetén a Német Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és Törökország képezték, 1915-ben csatlakozott Bulgária. Az 1882-ben megalakult német-osztrák-magyar-olasz hármas szövetség tagjaként e szövetségi rendszernek Olaszország is tagja volt. 1914-ben, az I. világháború kitörésekor azonban kinyilvánította fegyveres semlegességét, majd az 1915-ben aláírt londoni szerződés értelmében az antant oldalán lépett hadba. Ebben a szövetségi rendszerben az európai uralomra törő Németország játszott vezető szerepet. Ez a szövetség lett az I. világháború vesztese. Az antant szövetséget Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország alkották. Hozzájuk csatlakozott 1915-ben Olaszország, 1916-ban pedig Románia is. Az Amerikai Egyesült Államok 1917-ben hadba lépett az antant oldalán, a szövetséghez azonban nem csatlakozott, csupán társult vele. Ez a szövetség lett az I. világháború győztese. Az I. világháborút lezáró békeszerződések – mivel egyoldalúan és kizárólagosan a győztesek által kialakított status quo meg-
5
Uo. 12. o.
őrzését irányozták elő – nem oldották meg a szemben állók között fennálló problémákat. Ellenkezőleg, még jobban kidomborították azokat, és elhintették egy újabb, még szörnyűbb és pusztítóbb háború magvát. A vesztes államok revánsért, az elégedetlenek újabb területekért epekedtek. Az 1919-ben létrehozott Népszövetség, melynek legfontosabb célkitűzései a tagállamok közötti vitás kérdések békés úton való rendezése és a leszerelés voltak, megfelelő eszközök hiányában és a nehézkes döntéshozatali mechanizmus miatt nem tudta feladatait ellátni. 1939. szeptember 1-jén nyilvánvalóvá vált: sikertelennek bizonyult 1919 és 1939 közötti tevékenysége, hiszen nem tudta a nemzetközi folyamatokat olyan irányba terelni, hogy megelőzze az egész világra kiterjedő háború kirobbanását. Az 1930-as évek elején jelentősen átrendeződött Európa politikai térképe. Erre a legnagyobb hatással Németország gazdasági megerősödése és a nácizmus hatalomra jutása volt. Németországhoz – amely most már világuralmi pozícióra tört – csatlakoztak az egykori antant elégedetlen tagjai: Olaszország és Japán. Az így létrejött katonai-politikai szövetség a szakirodalomba német szövetségi rendszer néven került be. Ehhez a szövetséghez az európai államok közül Bulgária, Románia, Finnország és Magyarország is csatlakozott, de része volt a megszállt Dánia és Norvégia, a bábállam Szlovákia, Horvátország és az Olasz Szociális Köztársaság, valamint egyéb politikai egységként szereplő tartományok – mint a Cseh-Morva Protektorátus, a Lengyel Főkormányzóság vagy a Keleti Komisszariátus –, melyek nem rendelkeztek államisággal. Mindezek az államalakulatok tevőlegesen részt vállaltak a XX. századi világháború harmadik szakaszában mint Németország szövetségesei.6
6
Sipos Péter (főszerk.): Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. Budapest, 1997. 334–335. o. (A továbbiakban: Lexikon II.)
Az 1944-ben kivégzett áldozatok emlékműve a zentai Felsővárosi temetőben.
Molnár Tibor
52
53
54
Molnár Tibor
A német szövetségi rendszer ellen 1939 és 1945 között harcoló államok összessége a szakirodalomban az antifasiszta koalíció nevet kapta. A koalíció alapját Nagy-Britannia és Franciaország képezték, hozzájuk csatlakozott 1941. június 22-én, az ellene indított német támadást követően a Szovjetunió. Az Amerikai Egyesült Államok formálisan csak 1941. december 7-én vált a koalíció tagjává, miután Japán támadást intézett ellene. A vereséget szenvedett Franciaország helyét a De Gaulle-féle Szabad Franciaország vette át 1940 júniusától. A kisebb országok közül az ellenük intézett német vagy olasz agressziót követően a koalíció tagjai lettek: Lengyelország, Norvégia, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Görögország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, az átállást követően pedig Románia, Bulgária és Finnország.7 A II. világháború az antifasiszta koalíció győzelmével zárult 1945-ben. AZ EMBERVESZTESÉGEK OKAI A Kárpát-medence nemzeteit nem kímélték a XX. századi világháborúk, hiszen ez a terület geostratégiai és katonapolitikai helyzeténél fogva nem maradhatott ki a háborúból. A XX. századi világháborúk során ez a térség az anyagi veszteségek mellett óriási emberáldozatokat szenvedett. Igaz, az 1914–1918-as szakaszban e területnek csak kis része vált hadszíntérré, 1941 és 1945 között azonban Kárpát-medence szerte harcok dúltak: ennek különösen 1944/1945-ben volt tragikus következménye. A háborús emberáldozatok fogalma magában foglalja a harctéren elesett, ill. sebesülés vagy betegség következtében elhunyt katonák mellett azon polgári személyeket is, akik a háborúval kapcsolatos bármilyen cselekmény – bombázás, deportálás, kényszermunka, hadifogság, népirtás, háború okozta járvány – következtében vesztették életüket. Tágabb értelemben a háborús emberáldozat fogalma magában foglalja azokat a személyeket is – legyenek azok
7
Ravasz: i. m. 15-16. o.
Zenta emberveszteségei
55
katonák vagy civilek –, akik a háborús cselekmények folyamán olyan sebesülést szenvedtek, vagy annyira megbetegedtek, hogy ennek következtében a civil társadalomba való visszailleszkedésre, ill. önálló kereseti lehetőségre alkalmatlanná váltak. Az I. világháború jellemzői, hogy a hátország élesen elkülönült a harctértől, valamint hogy tömeghadseregek álltak egymással szemben. Az 1914–1918 közötti emberáldozatok zömét katonák képezték. A halálesetek nagy részében a lőfegyverek által előidézett sebesülések széles skálája dominál, de előfordulnak a közelharcra jellemző, hidegfegyverekkel előidézett sebesülések is. Sok esetben a halál oka a sebek elfertőződése következtében fellépő merevgörcs (tetanusz) volt, amely ellen hatásos gyógyszert csak 1923-ban fedeztek fel. A háború során a túlzsúfoltság, a rossz köztisztasági viszonyok, az alultápláltság miatt számos fertőző betegség is pusztított a szemben álló hadseregek soraiban: kiütéses tífusz, kolera, hastífusz, spanyolnátha. A katonák és a polgári lakosság érintkezése következtében ezek a betegségek a civilek között is számos áldozatot szedtek. Különösen az 1918ban fellángoló spanyolnátha – amely a háború következtében terjedt szét – növelte meg jelentősen a polgári áldozatok számát. Az 1918 és 1920 között tomboló járványban 500 millió ember betegedett meg, ebből 20 millió vesztette életét.8 Az 1939–1945-ös periódusban a katonák és a civilek sorsa sokkal jobban összefonódott. A háború jellege lényegesen megváltozott: kiterjedt méreteket öltött a légiháború, a harcmodor új formájaként alakult ki a gerillaháború. A hátország és a harctér közötti különbség elmosódott. Ennek következtében a lakott települések is hadszíntérré váltak. A szemben álló felek szabályosan megostromolták egymás nagyvárosait, aminek során nem kímélték a polgári lakosságot. A háború során megjelent az ideológiai, faji és vallási alapon szervezett népirtás. Ez az egyes népcsopor-
8
Molnár Tibor: Az I. világháború zentai áldozatai. Zenta, 2001. 18. o.
56
Molnár Tibor
tok, kisebbségek ellen irányuló, előre kitervelt, koordinált és lefolytatott cselekménysorozat jelentősen növelte a polgári áldozatok számát. EMBERVESZTESÉGEK A SZÁMOK TÜKRÉBEN A világháborús emberveszteségekről különböző időszakokban – az aktuális politika függvényében – különböző adatok jelentek meg. Az uralmon lévők próbáltak erkölcsi tőkét kovácsolni abból, hogy tudatosan – céljaiknak megfelelően – növelték vagy csökkentették a háborúkban elszenvedett emberveszteségük számát. A háborús veszteségkutatók feladata, hogy egzakt tudományos módszerekkel, ideológiamentesen adjanak feleletet arra a kérdésre, hogy valójában hányan is vesztették életüket a XX. századi világháborúkban. Az 1914–1918-as háborús periódusban a történelmi Magyarország 20 milliós lakosságából 3 millió 800 ezer katona vonult hadba. Ebből: – elesett 660 ezer fő, – 800 ezer katona szerzett olyan sebesülést vagy betegséget, melynek következtében a háború további folytatására – de nagy részük a civil társadalomba való visszailleszkedésre, ill. önálló kereseti lehetőségre is – alkalmatlanná vált. Más szavakkal: a történelmi Magyarország területéről hadba vonultak 17,37%-a elesett, 21%-a megsebesült, és hozzávetőlegesen 20%-a hadifogságba került. Gyakorlatilag csak minden második katona térhetett haza „sértetlenül” a háborúból. Az I. világháború során az össznépesség arányához viszonyított veszteség alapján világviszonylatban az Osztrák-Magyar Monarchia és vele együtt Magyarország 6,77%-kal – Szerbiát, Franciaországot és Németországot követően – a negyedik helyre került.
Zenta emberveszteségei
57
Az osztrák-magyar haderő hadkiegészítésében, az emberanyag pótlásában a területi elv érvényesült. Ez azt jelentette, hogy egy-egy meghatározott területről – hadkiegészítési körzetből – a hadkötelesek meghatározott katonai alakulatokhoz kerültek. A Monarchia területén 103 hadkiegészítési körzet állt fenn, ebből Magyarországra 47 esett. Az a több ezer zentai, aki megjárta az I. világháború harctereit, zömmel a cs. és kir. 86. gyalogezred és a m. kir. 6. honvéd gyalogezred kötelékében küzdött. Mindkét gyalogezred állomáshelye Szabadka. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint Zentának 29 666 lakosa volt. A levéltári kutatás során, melynek célja Zenta I. világháborús áldozatainak feltárása volt, csupán az elesett-eltűnt katonák esetében tudtuk bizonyossággal megállapítani, hogy a háború áldozatairól van szó. A kutatás során 1017, név szerint ismert, zentai származású vagy zentai illetőségű katona esetében bizonyult be, hogy az I. világháború során vesztette életét. Az 1910-es népszámlálási adatok tanúsága szerint a 20-39 éves zentai lakosság száma – az a korosztály, amely minden szempontból a lakosság legproduktívabb részét képezi – 8011 fő volt. Az elesett katonák zöme – szám szerint 710 fő – megközelítőleg 70%-a ehhez a korcsoporthoz tartozott. Ez a tény jelentősen befolyásolta a város gazdasági és demográfiai lehetőségeit, és a két világháború között – sok egyéb mellett – hátráltatta további fejlődését. Jellemző továbbá, hogy az Alföld, amelyen Zenta is fekszik – mint kifejezetten mezőgazdasági vidék, amelyet nagyszámú agrárproletariátus népesített be – a lakossági részarányhoz viszonyítva több katonát adott, és ennek függvényében több elesettel is „büszkélkedhetett”, mint a nagyvárosok és iparvidékek. A magyarázat egyszerű: a hadvezetés tisztában volt azzal, hogy a szakképzett munkaerőt nehezebb pótolni, mint az egyszerű szántóvetőt. Mezőgazdasági munkálatokra hadifoglyokat – városunk esetében zömében oroszokat, de olaszokat is – alkalmaztak. Kö-
A II. világháborúban elesett honvéd síremléke a zentai Felsővárosi temetőben.
58
59
Az I. világháborúban elesett honvédek síremléke a zentai Felsővárosi temetőben.
60
Molnár Tibor
zülük többeket – szám szerint 63-at (51 orosz, 9 olasz és 3 szerb) – Zentán ért a halál. Az I. világháború során a legtöbb zentai katona 1915-ben (279 fő) és 1916-ban (224 fő) esett el: ezt 1915-ben Olaszország hadba lépése és a Szerbia elleni hadjárat eredményezte, 1916-ban pedig az orosz harctéren lezajló súlyos harcok és Románia hadba lépése okozta. Hogy az elesett, elhalt katonákat megfelelő kegyelettel és tiszteletadással helyezhessék örök nyugalomra, valamint hogy a hozzátartozókat hitelesen tájékoztatni tudják a halálesetről, fontos volt, hogy a katonák azonosításra szolgáló eszközökkel – igazolványjegyekkel – legyenek ellátva. Ilyen igazolványjegyek használatát már az 1870-es évektől elrendelték. Az indoklás szerint „az igazolványjegy az ember azonosságának könnyebb megállapítására, a katonai élet viszontagságai között a háborúban segédeszközül és egyszersmind arra is szolgál, hogy a hátrahagyottak polgári jogainak érvényesítése megkönnyíttessék”.9 Az I. világháború során az igazolványjegy a következő adatokat tartalmazta: az alakulat jelzetét, a katona vezeték- és utónevét, katonai avatási évét, katonai anyakönyvi lapszámát, illetőségi helyét, születési évét és vallását. Az igazolványjegyet rézlemezből készült tokban őrizték. Az elesettek, elhunytak nyilvántartását a tábori lelkészek látták el. Az egészségügyi intézményektől és az alakulatoktól befutó jelentések a bécsi Cs. és Kir. Hadügyminisztériumba kerültek, ahol összeállították a veszteséglajstromot. A veszteséglajstrom Magyarországra vonatkozó kivonatát megkapta a M. Kir. Belügyminisztérium, amely értesítés formájában tájékoztatta az illetőségi hely szerint illetékes anyakönyvvezetőt az elhunyt személyi adatainak az állami halotti anyakönyvbe való bejegyzése ügyében.
9
Baczoni Tamás: Az osztrák-magyar haderő felszerelései az I. világháborúban (Mit adjunk a katonának?). In: Boldogtalan hadiidők…1914-1918. Budapest, 2004. 217–218. o.
61
Zenta emberveszteségei
A zentai Anyakönyvi Hivatal halotti anyakönyveibe 1913-ban – az utolsó békeévben – 668 elhunyt adatait jegyezték be, valamennyien civilek voltak. A háború kitörését követően, már 1914 őszén belügyminisztériumi rendelet alapján bejegyzésre kerültek az első elesett katonák is. 1913 és 1920 között a következő számú elhunytat jegyezték be a zentai anyakönyvvezetők a halottak anyakönyvébe:10 Év 1913 1914 1915 1916 1917 1918 1919 1920
Bejegyzett elhunytak száma 668 729 826 640 706 1034 572 747
Az 1910-es népszámlálás alkalmával a lakosság száma 29 666 fő volt, míg az 1921-es népszámlálás alkalmával 30 694 zentait számoltak meg – ez a világháború miatt elszenvedett emberveszteségek ellenére is abszolút növekedést jelent a lakosság nemzetiségi összetételének némi módosulásával.11 Az 1941-es – a visszacsatolást követő – népszámlálás szerint Zentának 32 147 lakosa volt.12 A harcok befejezését követően vidékünkön egy 1944. december 4-ei keltezésű dokumentum ezt a szá-
10
11
12
Történelmi Levéltár Zenta, F: 121 Községi Népbizottság, Zenta (1944-1972). A zentai anyakönyvi hivatal anyakönyveinek letétbe helyezett másolatai 1895–1991. (A továbbiakban: Anyakönyvek) A Délvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai (1880–1941). Budapest, 1998. Uo.
62
Molnár Tibor
mot 32 044 főben adja meg, és megállapítja, hogy a lakosság pillanatnyi száma 25 922 fő.13 A különbség megközelítőleg 6000 zentait jelent, akiknek sorsáról ekkor még nem voltak megbízható adatok. A II. világháború befejezése óta eltelt 60 év során több próbálkozás történt szűkebb pátriánkban, melyek a világháborúkban elszenvedett emberveszteségeket voltak hivatottak felmérni. A múlt század 60-as éveinek közepén a Harcosszövetség felkérésére a zentai levéltárosok munkához láttak – az akkori pártállam követelményei szerint –, és számba vették három, Tisza menti község II. világháborús emberveszteségeit. Természetesen kínosan ügyeltek, hogy a „fasiszta” oldal emberveszteségei homályban maradjanak, noha a források, melyeket használtak, ezeket is jórészt tartalmazták. Kutatásuk tárgyát képezték a Jugoszláviát ért 1941-es támadás áldozatai, a megszállók megtorlásainak és a délszláv térségben dúló polgárháborúnak az áldozatai, az elesett ellenállók és partizánok, a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg elesett „önkéntesei”, a munkaszolgálat és a deportáció során odaveszettek, a zsidó holokauszt áldozatai. A kutatás eredményeit 1966-ban publikálták. Ez a kiadvány 1656 II. világháborús zentai áldozat adatait tartalmazta.14 Az 1944-es vérengzés áldozatairól csak a múlt század 90-es éveitől lehetett nyíltan beszélni. A délvidéki magyarság nagy tragédiájáról elsőnek CSERES TIBOR emlékezett meg, majd M ATUSKA M ÁRTON és M ÉSZÁROS SÁNDOR foglalkoztak a témával. A zentai áldozatoknak SZLOBODA JÁNOS állított méltó emléket könyvével, amelyben az 1944-es novemberi események részletes ismertetése mellett 98 polgári áldozat adatát közli.15
13
14 15
Történelmi Levéltár Zenta, F: 109. Helyőrség-parancsnokság, Zenta (1944-1945), 3. doboz, 241. borító: Brojno stanje stanovnika grada Sente i sreza senćanskog prema traženju Komande područja br. 107/1944 od 18. XI 1944. god. Doboš Janoš: Senćanske žrtve fašizma 1941–1945. Senta, 1966. Szloboda János: Zentán történt 44-ben. Újvidék, 1997.
Zenta emberveszteségei
63
A 2000 és 2002 között folytatott levéltári kutatás témáját képezte a Magyar Királyi Honvédség kötelékében életüket vesztett zentai honvédek és munkaszolgálatosok adatainak felkutatása. A 2003-ban napvilágot látott kiadvány összesen 291 zentai származású elesett vagy eltűnt katona és munkaszolgálatos adatait tartalmazza.16 *** A XX. századi világháború során városunk nagy emberi veszteségeket szenvedett: elveszítette több mint 3000 polgárát. Nekünk, ma élő zentaiaknak – mint kései utókornak – kötelességünk emlékezni rájuk, hiszen valamennyien városunk lakói voltak, akiknek hiányát a mai napig érezzük. Emlékezetünkkel környezetünket is emlékeztetjük, üzenetünk pedig a következő: soha többet háborút, soha többet áldozatokat!
16
Molnár Tibor: Zenta és Magyarkanizsa községek II. világháborús hősi halottjai. Zenta, 2003.
