ZALAKAROS ÉS KÖRNYÉKÉNEK TÖRTÉNETE AZ İSIDİKTİL A TÖRÖK KOR VÉGÉIG

VÁNDOR LÁSZLÓ

ZALAKAROS ÉS KÖRNYÉKÉNEK TÖRTÉNETE AZ İSIDİKTİL A TÖRÖK KOR VÉGÉIG

I. AZ İSIDİKTİL A HONFOGLALÁSIG A város az Alsó-Zalavölgy nyugati partját kísérı dombvonulat lábánál, a Balatonba sietı patakok által elmocsarasított Zalavölgy alsó teraszán fekszik. Az egykor itt élt emberek hátrahagyott emlékeit pár évtizeddel ezelıtt még egyáltalán nem ismertük. S bár Zalakaros területén a késıbbiekben sem folytak jelentısebb régészeti feltárások, a térségben végzett szisztematikus régészeti terepbejárások és az 1980-1985 között a Kis-Balaton I. víztározó építésével egy idıben végzett régészeti kutatások alapján ma mégis megbízható képet rajzolhatunk arról, milyen kulturális hatások és népmozgások érintették ezt a vidéket a magyarság betelepülését megelızı évezredekben.1 Megyénk ısállati maradványokban különösen gazdag területén már az ıskıkorban (paleolitikum) megjelentek az elsı emberek, akik vadászataik alkalmával minden bizonnyal becserkészték az Alsó-Zalavölgy partjainak állatvilágát is. Az ember konkrét nyomait azonban egyelıre csak mintegy 7000 évvel ezelıttrıl, az újkıkor (neolitikum) idıszakából tudjuk kimutatni, amikor már nagyobb számban meg is telepedtek ezen a tájon. Ez a korszak az emberiség fejlıdésének egyik legjelentısebb szakasza. Ekkor ismerkedik meg az ember a földmővelés alapelemeivel, az agyagedény készítésének tudományával, tér át a letelepült életmódra és bár szerszámait még mindig kıbıl készíti, de már gondosan megmunkálja, csiszolja azokat. Zalakaros vidékén a jellegzetes edénydíszítési módja után dunántúli vonaldíszes kultúrának nevezett középsı új kıkori mőveltség népességérıl vannak az elsı biztos adataink. E kultúra emberei házaikat a vízhez közel építették fel, mi-ként a Zalakarossal szomszédos Garabonc-Ófalu dőlıben, ahol a mocsárba félszigetként benyúló lelıhelyen díszesen karcolt és festett edényeik töredékeit találtuk meg.2 Ugyancsak az Alsó-Zalavölgy régészeti lelıhelyei alapján rekonstruálható a tájék késı újkıkori, rézkori és kora bronzkori településtörténete. Valószínőleg e korszakok egyikébıl való az az ıskoritelepülés, amelynek nyomait a karosi fürdıtıl délre fekvı üdülı területén ismertük meg. Az építkezés során mintegy 80 x 40 m-es területen kerültek elı kerámiatöredékek, melyek sajnos nagyon jellegtelenek, ezért pontosabb kormeghatározásra alkalmatlanok.3

Garabonc-Ófalu dőlıben, a félsziget északnyugati szélén bukkantunk egy kisebb kiterjedéső telepre, melyet a késıi bronzkorban az ún. halom-síros kultúra kései fázisában létesítettek. Harcias természető, pásztorko-dással foglalkozó lakói a Kr. e. 13. században a Rajna vidékérıl és az Alpok térségébıl érkeztek hozzánk. Kultúrájukat - miután a népesség nevét írásos forrásból még nem ismerjük-jellegzetes temetkezési szokásuk alapján nevezték el. Egy évszázad múlva ugyanerrıl a forrásterületrıl indult ki az a népikulturális átalakulás, melyet eltérı temetkezési szokása alapján urnamezıs kultúrának nevezett el a szakirodalom. Ennek az új népességnek a mőveltség korai fázisába tartozó települése szintén Garabonc-Ófalu félszigeten, annak északkeleti felén terült el, míg sírjaikat a félsziget délnyugati részén tártuk fel.4 A késı bronzkorban azonban Zalakaros területén is lehetett egy kisebb település, melynek nyomaira abban a homokbányában leltünk, amit a város északi szélén, a Zalamerenyére vezetı bekötıúttól délre fekvı dombba vágtak. Az itt végzett leletmentés során egy dózer által erısen megrongált késı bronzkori tárolóverem, esetleg sír leleteit mentettük meg. Egy nagymérető vöröses és sárgás színő, ujjbenyomásos bordadísző és egy feketés színő edény darabjait sikerült összegyőjteni.5 A Kr. e. 4. századtól újabb jelentıs népmozgások indultak ki az Alpoktól északra esı területekrıl. A késı vaskori kelta nép több hullámban szállta meg a Dunántúlt, ahol törzsi szervezetének megfelelıen építette ki települési hálózatát. Karoshoz legközelebb ismét csak Garabonc-Ófalu dőlıben kerültek napvilágra félig földbe vájt házai és egy fazekaskemence, amiben már korongolt edényeket égettek ki.6 Ugyancsak jelentıs település volt ebben az idıszakban Galambokon is. Az itt élt kelták temetıje a község mai temetıjének helyén volt. Az itt elıkerült sírok leleteit, karpereceket, nyakláncot és cserépedényeket a Magyar Nemzeti Múzeum ırzi.7 A kelta törzsek uralmának a római birodalom katonái vetettek véget. A rómaiak Kr. e. 13 és 9 között vezetett hadjáratukkal elıbb a Dráva-Száva közét, majd látványosabb csaták nélkül az 1. század közepéig az egész Dunántúlt hatalmuk alá hajtották, s Pannónia provincia néven birodalmukhoz csatolták. Az itt élt kelta törzsek békésen alávetették magukat új uraiknak, fokozatosan romanizálódtak. A gyorsan kiépülı úthálózat és közigazgatási rendszer, az élénk kereskedelem és a békés életkörülmények a tartomány védett belsejében fekvı Zalakaros és környéke területét virágzó kultúrtájjá változtatták. A közelben haladt el az egyik legfontosabb nemzetközi kereskedelmi útvonal, ami az Adria partjáról kiindulva Letenye táján lépte át a Murát, majd a Dunántúlt átlósan átszelve Aquincumig (a mai Budapest környékéig) és onnan tovább Kijevig hatolt. Ez a fıút, melynek gazdasági elınyeit vidékünk lakossága is élvezhette, nagyjából a régi 7-es út nyomvonalán haladva a Balatonmagyaród-hídvégpusztai átkelın keresztül nyugatról kerülte meg a Balatont és annak északi partján haladt tovább kelet felé. A késı római idıkben, a Kr. u. 4. századtól a fenékpusztai erıd és a vörsi révátkelı játszott fontos szerepet térségünkben.8

A virágzó gazdaságnak, békés életnek a hunok vad hordái és a hozzájuk csatlakozott germán törzsek vetettek véget, akik néhány évtized alatt (420as évektıl 453-455-ig) teljesen átrajzolták Európa politikai térképét. Felbomlott a provinciák láncára főzött római birodalom, a létbizonytalanság a társadalom minden rétegét elérte, a békés kereskedelem útvonalai pusztító hadjáratok közvetítıivé váltak. Egész tartományok népessége, így Pannónia lakosainak nagy része is békésebb tájakra (fıleg Itáliába) költözött, a helyben maradtak pedig jól védhetı erıdítések falai mögé (vidékünkön Keszt-hely-Fenékpuszta védelmébe) húzódtak. Ez a népesség egyre fogyó számban élte meg a népvándorlás újabb és újabb hullámait, elıbb a keleti gótok (456-526) majd a langobárdok (526-568), végül az avarok „honfoglalását". Ebbıl a mozgalmas idıszakból a fenékpusztai erıdtıl nyugatra alig ismerünk régészeti emléket, csak a Balatonmagyaród határában elıkerült leletek utalnak gyér 5. századi lakottságra.9 A Kárpát-medence történetében új fejezet kezdıdött, amikor ismét egy keleti, belsı-ázsiai, a „magát avarnak nevezı" lovasnomád nép és a hozzájuk csatlakozott szlávok szállták meg a Duna völgyét (568). Uralmuk kiterjedt a Duna mindkét oldalára, az általuk létrehozott avar kaganátus -hosszú idı után újra - az egész Kárpát-medencét egységes politikai keretbe foglalta. A 6. század végén, 7. század elején a Zala völgyében megtelepült avarok egy velük együtt ide telepített szláv törzzsel (feltehetıen a Kö-zépsı-Dnyeszter vidékérıl 600 táján elszármazott du[d]lebekkel) együtt közös településeket és temetıket hoztak létre. Zalakaros körzetében Zalakomárban (Kiskomárom-Lesvári dőlı) tártuk fel egy temetıjüket -ahol az avar harcosokat fegyverrel, lóval és gyakran feleségükkel koporsóban, míg a szlávokat elhamvasztva többnyire egy cserépurnában temették el -, településmaradványaik pedig Balatonmagyaród határának több pontján is napvilágra kerültek.10 Egy ebbıl a korszakból származó hulladékgödörre Zalakaros területén, a Zalamerenyére vezetı út melletti, már említett homokbányában is rábukkantunk. A gödörben átégett, deszkalenyomatos agyagtapasztás- és homokkı darabok egy elbontott ház maradványaira utalhattak, míg a hullámvonalköteggel díszített edénytöredékek és vaddisznócsontok az itt élık életmódjába engedtek bepillantást.11 Vidékünk a 7. század végén ismeretlen okok miatt egy idıre elnéptelenedett, s csak az avar kaganátus végnapjaiban, a 8. század végén népesült be újra. Ekkor jórészt a korábban itt élt avar-szláv kevert népesség leszármazottjai tértek vissza ıseik földjére. Viseletük elemei az idık folyamán sokat változtak, a férfiak övdíszeit például domborított dísző bronz és ezüstlemez helyett bronzból öntötték és mesés griffekkel, indákkal díszítették, megváltoztak a fegyvertípusok és a nık ékszerei is, a temetkezéskor azonban változatlanul követték ıseik szokásait.12 Az avar kaganátust Nagy Károly császár - inkább a diplomácia, mint a fegyverek erejével - a 8. század végén, 9. század elején néhány évtized alatt felszámolta, s a több részre szakadt avar szállásterületbıl a Dunántúlt római mintára - Pannónia provincia néven a Karoling birodalomhoz csatolta.

Egy szerencsésen ránk maradt 9. századi írásos forrás, a bajorok és karantán szlávok megtérésérıl szóló, 870 körül Salzburgban írt mő alapján részletes ismereteink vannak a Dél-Dunántúl ezen idıszakának történetérıl. Nagy Károly utóda, Német Lajos császár a 840-es évek elején Pannónia tartomány „alsó" (déli) felében a Zala folyó alsó folyásának vidékét elıbb hőbérbe, majd teljes tulajdonba adta egy bizonyos Pribinának, akit Mojmír morva fejedelem őzött el nyitrai birtokából a 830-as évek elején. A keresztény hitre tért, grófi rangot (comes) kapott Pribina „mindenünnen népeket győjtött maga köré" s új birtoka központjában, Mosaburgban, urbs paludarumban (= „Mocsárvár", amit a régészeti kutatás Zalavár-Várszigettel azonosított) erıs várat építtetett.13 850-ben megépült az elsı templom is, amit Mária tiszteletére szenteltek fel, majd gyors egymásutánban az ı, és 861-ben bekövetkezett halála után fia, Kocel uralkodása alatt további 32 templom épült. Köztük voltak szerényebb, fából készültek, mint aminek nyomait ZalaszabarBorjúállás szigeten14 tárta fel a régész ásója, de olyan jelentıs kıtemplomok is, mint a Zalavár-Récéskút szigeten helyreállított háromhajós bazilika,15 vagy a legutóbbi évtizedben a Várszigeten feltárt, nyugati mintára épült, 50 m hosszú, háromhajós zarándoktemplom, ami a korabeli Közép-Európa eddig ismert leghatalmasabb temploma volt.16 A mosaburgi grófság fénykorában annak ura, Kocel levelezésben állt korának hatalmasságaival, a római pápával és a Karoling birodalom császárával, s rendszeresen itt töltötte a karácsonyt a salzburgi érsek és kísérete is. Kocel döntı szerepet játszott abban is, hogy a szlávok apostolát, a keleti egyház alapítóját, Methódot a pápa 873-ban Pannónia érsekévé nevezte ki. A szigeteken és a mocsaras Zala völgy parti sávjain ebben az idıben számos új település épült, ahol a grófi székhely és a nemesi kíséret tagjai számára különbözı szolgáltatásokat végzı köznép házai álltak. A Zalakaroshoz közeli Garabonc-Ófalu dőlıben két ilyen nagycsalád temetıjét tártuk fel. A temetık egyikében - a sírokba tett sarkantyúk és fegyverek alapján - katonai kíséret adásával szolgálókat, míg a másikba szerényebb feladatot ellátó családok halottait temették el. Egy még szegényebb, talán rabszolga sorú közösség gyakran szokatlan pozícióban eltemetett halottait rejtette a Zalaszabar-Dezsı szigeten feltárt temetı.17 A Délnyugat-Dunántúl nagy részét magába foglaló mosaburgi kora feudális grófság alaplakossága a korábbi századokban itt megtelepült avar-szláv keverék népesség volt, amihez újonnan dunai bolgár, morva-szláv, alpesi szláv (karantán, ószlovén) és kisebb részben bajor, frank, alemann nyelvő családok csatlakoztak. Ez a lakosság a magyar honfoglalás után is helyben maradt, míg uraik az Alpok bércei közé vagy Salzburg, Regensburg környéki ısi családi fészkeikbe húzódtak vissza.

II. KAROS A KÖZÉPKORBAN A kezdetek (A magyar honfoglalástól 1254-ig)

Miután a honfoglaló magyarság birtokába vette a Kárpát-medence keleti felét, 900-ban, egy észak-itáliai kalandozó hadjáratból hazatérıben megszállta a Dunántúl területét is és hatalmi övezetének határait az Alpok lábáig terjesztette ki. De nem szállta meg egyenletesen az egész területet, hanem csak a nagyállattartó életmódjának leginkább megfelelı vidékeket és a stratégiailag fontos pontokat foglalta el, az erdı- és hegyvidéket lakatlanul hagyta. Érdekes helyzet alakult ki Mosaburg (Zalavár) vidékén, melynek vonzáskörzetébe Zalakaros mai területe is beletartozott. Ezen, a 10. század elején még sőrőn lakott vidéken honfoglaló ıseink nem települtek az ıslakosok közé, hanem, miként az e korszakból származó faluneveink (Örs= Vörs, Berény, Besenyı, Kér, Keszi, Oszlár) mutatják,18 egy csoportban a Balaton délnyugati csücskéhez települtek, s innen ellenırizték a meghódított Karoling grófság, Mosaburg területét, ahol a régészeti kutatások eredményei szerint az ıslakosság a század elsı felében is zavartalanul tovább élt. A megszállást vezetı Kál harka (ez a tisztségnév a magyar törzsszövetség harmadik legmagasabb méltóságát jelölte) és fia, a kalandozó hadjáratok révén elhíresült Bulcsú valószínőleg megelégedtek azzal, hogy az itt talált népek adót fizetnek, és szolgáltatásokat nyújtanak számukra. Nem telepítettek magyar katonaelemeket a mocsárvidékre, sıt eddigi ismereteink szerint azon túlra, a belsı zalai dombvidékre sem. 955-ben a nyugati törzsek vezetıi és azok katonai kíséretének színejava köztük Bulcsú és legjobb vitézei - a Lech mezei csatában odavesztek. A honfoglalás óta eléggé háttérbe szorított fejedelmi törzs akkori vezetıje, Taksony azonnal kihasználta ezt, s kiterjesztette hatalmát a nyugati vidékekre. Tette a magyar szállásterület megvédése érdekében is fontos lépés volt. Az elıretörı német hódítás miatt a nagyfejedelem az addig az Enns folyóig, térségünkben pedig Grazig érı gyepő vonalát beljebb, a Lajtától a Muráig húzódó, jól védhetı sáv mögé húzta vissza. Ezzel egy idıben feltehetıen a Mosaburg (Zalavár) körüli településtömböt is megbontotta, s a lakosság egy részét a Zalát kísérı dombhátakon létesített új falvakba telepítette át. Az Alsó-Zalavölgy egyedülállóan sőrő lakottsága, jól mőködı és adóképes gazdasága bizonyosan nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elsı királyunk, Szent István az ország közigazgatásának megszervezésekor itt alakította ki a megye központját. A Balaton északi partja és a Dráva-vidék között létrehozott megyét valószínőleg elsı ispánja és hasonnevő székhelye után Kolonnak nevezték el.19 Colon civitas, a megyeközpont feltehetıen a mai Zalakomár (Kiskomárom) és Balatonmagyaród közötti királyi út mellett állt, s határos lehetett a mai Karossal. Megyeközponti jogállása azonban valószínőleg már a 11. század vége felé megszőnt, de mint falu, majd mezıváros, egészen a török idıkig virágzó település maradt. Elpusztulása után nem épült újjá, de lakott pusztaként még az 1960-as években is létezett.20 Karos nevével a 13. században találkozunk elıször az írott forrásokban. Nyelvészeink a név kialakulását kétféleképpen magyarázzák. Az egyik szerint

magyar, személynévi eredető. A régi magyar személynevek egyike volt a Karos is, amely eredetét tekintve a karos (<: kar) melléknévbıl származik. De eredhet szlávból is, hiszen a szerb-horvátban (Karusic), a bolgárban (Karyuu) és a csehben (Karus) is megtaláljuk.21 Utóbbi eredet valószínősége mellett szól, hogy a környezı települések többsége is szláv eredető nevet visel - Galambok, Komár(om), Kolon, Merenye, Garabonc -, melyek névadója a még az avar-Karoling idıbıl itt maradt népesség lehetett. Karos királyi birtok (1254-1355) A 13. századtól már a fennmaradt oklevelek is segítenek abban, hogy Karos és környéke történetét megismerjük, birtokviszonyait megrajzolhassuk. Tekintsünk végig elıbb a szomszédok során. A szomszédok közül az északnyugatit, Merenyét 1203-ban említi elıször hiteles forrás, amely ekkor már a veszprémi káptalan birtoka. A hagyomány szerint a falut Adelhaid, Szent László felesége adományozta az egyháznak.22 Északkeletrıl Garabonccal volt közös a határ. Garabonccal csak 1335-ben találkozunk írásos forrásban, amikor a szomszédos Merenyével együtt Veszprém birtoka volt.23 Keletrıl az egyik szomszéd Kolon volt, ami már a 13. században kikerül a királyi birtoktestbıl. Egy alkalommal a pannonhalmi monostor birtokaként említik, 1285-ben pedig már arról hallani, hogy Koloni Sefrid ispán (comes) fiai szılıt vesznek Mere-nyén.24 Délkeleten az 1217-ben zalai várjobbágyok birtokában lévı Ko-már volt Karos szomszédja, akiktıl IV. Béla király csere útján szerezte meg a falut.25 Késıbb Komár két részre oszlott, Nagykomárra és Kisko-márra, vagy Kiskomáromra. Ez utóbbi Karos határos szomszédja. A déli szomszéd Galambok 1231 -ben tőnik fel, amikor ura, Chernél végrendeletében birtoka felét feleségének, felét pedig a kanizsai (késıbbi nevén murakeresztúri) apátságnak adományozta.26 A nyugaton fekvı Csapi is késın tőnik fel, elsı említése 1325-bıl ismert, ekkor említik Egyed fiait, mint itteni nemeseket.27 Maga Karos a 13. század közepén, 1254-ben szerepelt elıször oklevélben, méghozzá olyan „szerencsésen", hogy ez alapján birtokviszonyairól és lakosságáról is átfogó képet nyerhetünk. Karos az oklevél szerint a zalai vár földje volt, amelyen várszolgák laktak, de várjobbágyoknak is volt itt földjük, sıt IV Béla felesége, Mária idegen telepeseket, hospeseket is hozott ide.28 Az oklevél is egy, a hospestk miatt kirobbant peres ügyben született. Ezek ugyanis lerombolták a Karossal határos Merenyének, a veszprémi egyház birtokának a határjeleit. Az okirat most elıírta, hogy ezeket a határokat Imre király 1203-ban kelt adományozó oklevele alapján kell visszaállítani.29 Az oklevél pontosan meghatározta a településen élık jogállását. Ez a település a király birtoka volt, ami a közeli Kolonban, majd Zalavárott székelı ispán közvetlen fennhatósága alatt állt. Alaplakosságát a várszolgának (latinul elıször civisnek, majd castrensisnek) nevezett réteg adta. Feladatuk a várbirtokok mővelése, a királyi uradalmak gazdasági munkái, adott esetben az ezt segítı kézmőipari tevékenység volt. Ezek a népek eredendıen a szolga, rabszolga rétegbıl kerültek ki. Vidékünk ıslakossága is döntıen ilyen jogállású volt.

A Karoson szintén birtokos várjobbágyok (latinul miles, majd ioba-gines castri) a királyi várhoz, mint megyeközponthoz kapcsolódó hőbéresek legkisebb számú, de a legelıkelıbb rétegét alkották. Eredetüket tekintve a király védelme alá húzódott szabad magyarokból és a meghódolt népek elıkelıbbjeibıl származtak. Közülük kerültek ki az ispánt segítı tisztségviselık, akik közigazgatási és gazdatiszti teendıket láttak el. Mint katonák, az ispán zászlaja alatt vonultak hadba és az ország határain túl is kötelesek voltak harcolni.30 Mint királyi hőbéresek, szolgálataikért a vár földjébıl kaptak örök használatra szóló birtokot. E birtok csak a várjobbágy magva szakadásakor került vissza a várhoz. A Karos és Merenye közti pert kirobbantó idegen telepesek (latinul hospesek) a királyság elsı századaiban kisebb, majd késıbb mind nagyobb számban jöttek az országba, és sokan telepedtek meg a várbirtokon is. Ezek kezdetben szlávok, a 12. századtól kezdve azonban már túlnyomóan németek voltak. Jogilag szabadok, de gazdaságilag a földesuruktól függtek, mert mint úrbéresek mővelték a tılük kapott földeket, s ezért úrbért fizettek. Adatainkból úgy tőnik, hogy IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária valamely oknál fogva különösen kedvelte vidékünket. A tatárjárás utáni idıkben nemcsak Karosra, de Komárba is hoztak telepeseket. Ezek ittlétérıl elıször az idézett 1254-es oklevélbıl tudunk. A késıbbiekben a király tovább erısítette a telepesek helyzetét a térségben. Talán egy jelentıs új királyi birtokközpont, esetleg egy város csírájának terve fogalmazódott meg akkor, amikor a Budáról az Adriához vezetı fıútvonal mentén összekapcsolódó birtokok, Komár és Karos területére igen nagyszámú új lakosságot hoztak. Ezeknek azonban a királyi szabad rendelkezéső földek már kevésnek bizonyultak: az itt birtokos várjobbágyok földjére, sıt a korábban egyházi kézre adott birtokokra is szükség lett, amiket a király csere útján meg is szerzett. Hogy a fıleg Komárban lakó várjobbágyok birtokai milyen nagyok és értékük mekkora volt, arra a cserébe adott birtokok alapján következtethetünk. Az 1217-ben megnemesített komári Orosz (Wruz) fiai, Budue, Jakab és Karács 1260-ban Kiskallosdot,31 1263-ban komári Gubás és Szemere, valamint rokonaik a Nagyrécse (Récse) és Nagykanizsa (Kanizsa) közt fekvı Bille határában kaptak új birtokokat.32 Utóbbiak emellett Récsén is földhöz jutottak.33 Miután a király a vendég telepeseket beiktatta Komár birtokába, 1263-ban kiváltságlevelet adott ki részükre. Ebben falunagy-választási jogot, igazságügyi, szabad költözési, vagyonukkal szabad rendelkezési jogot adott nekik, megállapította fizetendı cenzusukat, és megkapták a hetivásár-tartás jogát is csütörtöki napra.34 A kor városi rangú településeinek kiváltságaival rendelkezı jelentıs településen IV. Béla házat építtetett magának. Nem sokkal kevesebb jogot kaphatott ezzel egy idıben Karos sem, sajnos azonban ez az adománylevél nem maradt fenn. De hogy ilyen Karos számára is készülhetett, arra azokból a kiváltságokból következtethetünk, melyek egy néhány évtizeddel késıbbi esemény kapcsán váltak ismertté. A gyenge kező IV. (Kun) László király alatt ugyanis meg is kezdıdött már a nagy gonddal kialakított királyi uradalom eladományozása. 1276-ban a király Karos falut

kiváltságaival - vásártartási, valamint a helység „folyó"-ján (a MerenyeOrosztony patakon) lévı átkelınél vámszedesi jogával együtt - kárpótlásul adta a veszprémi egyháznak azoknak az értékeknek a fejében, melyek Csák Péter veszprémi dúlása alkalmával pusztultak el.35 Ugyanakkor az özvegy Erzsébet királyné is eladományozta Karos saját jogán bírt részeit ugyanezen okból.36 Az útvonal, amely a Zala folyó nyugati partján Zalabér és Galambok között húzódott, bizonyosan jelentıs kereskedelmi szerepet játszott, hiszen négy helyen is szedtek rajta vámot: Szentgróton, Kehidán, Szabarban és Karoson.37 A vámszedés joga kezdetben királyi kiváltság (ius regalid) volt. Ez a jog a késıbbiekben eladományozásokkal, új vámok állítására adott engedélyekkel, valamint a vámfizetés alóli mentességek adományozásával túlnyomóan magánosok kezébe került. A vámtulajdonosok kötelessége volt útvám esetében a hidak, töltések építése, átkelési eszközök készítése, így volt ez bizonyosan a karosi vám esetében is. Az ilyen kötelezettségre jó példát a közeli Szabarról ismerünk. Mikor 1459-ben Mátyás király itt vámszedesi jogot adományozott a helység földbirtokosainak, a Darabosoknak és a Püspököknek, kötelességükké tette, hogy a mocsaras vidéken hidakat és töltéseket készítsenek, különben az adomány érvénytelen.38 Az útvám ilyenképpen való rendben tartását a középkorban törvények is szabályozták (1435:XXIII), mint ahogy azt is, hogy mi az eljárás akkor, ha ezen a létesítmények hibájából az utast kár éri (1492:LXXXVII). A Zalában található 39 középkori vámhely közül kettınek a tarifái megmaradtak, és szerencsés módon ezek közül az egyik a karosi volt. Borral, vagy más áruval terhelt szekér után

1 nehezék = 127'5 fill.

Üres szekér után

4 dénár = 54 fill

Ló után

3 dénár = 40 fill.

Ökör után

2 dénár = 27 fill.

Sertés, juh vagy Egyéb dolgok után méltányos módon.39

kecske

után 1 dénár =

13

fill.

Bár ez a tarifa, akárcsak a több évszázaddal késıbbi végedi (ma Zalavég), nem igazán részletes, mégis összehasonlíthatatlanul több információt ad, mint az a néhány apróbb adat, amely néhány más vám jövedelmezıségérıl szól.40 Karos a középkorban számos alkalommal határkonfliktusba került északi szomszédjával, s ez századokon át sem csillapult. Pedig éppen Merenyének, a veszprémi püspökség ısi birtokának a határairól már a 12. század vége óta királyi oklevél szólt. A falut a 11. században említı oklevelek (Szent István 1019. évi és 1024. évi oklevele, Szent László 1082. évi oklevele) „hamisak", csak késıbbi átiratban maradtak ránk. Az 1082. évi oklevél szerint Merenyét a veszprémi egyház Szent László feleségétıl, Adelhaidtıl kapta. Ez a hagyomány bekerült az elsı, 1203-ban kelt hiteles oklevélbe is.41 Ebben az

oklevélben Imre király Kalenda püspök kérésére Cumpurdinus ispánt küldte ki, hogy járja meg a falu határait úgy, mint azok III. Béla idejében voltak.42 Így azután csak találgathatjuk, hogy miért törtek ki határvillongások Csák nembeli Demeterrel, a karosi várjobbágyokkal, várszolgákkal és a királyné itteni hospeseivel a 13. század végén. Talán a szabdalt felszínő szılıhegyek területén nem voltak pontosan azonosíthatók a határjelek s ezek mentén újultak fel a viták akkor, amikor Karos a két falu pár évtizednyi veszprémi püspökséghez tartozása után új földesurat kapott. IV. László király ugyanis Komár és Galambok birtokokat a Csák nembeli Demeter bánnak és fiának, Móricnak adta. Móric késıbb domonkos szerzetes lesz, s ezen birtokait 1331ben a gyıri káptalan elıtt rokonának, a Pécz nembeli Miklós comesnek adományozta.43 Hogy ekkor mi történt, mi sem, nem tudjuk, - a legvalószínőbb talán, hogy miként az interregnum alatt sok más esetben is, valakik ezeket is elbitorolták - tény azonban, hogy 1355-ben Karost, Komárt és Galambokot ismét a király kezén találjuk. Karos történetében fontos esemény volt az az egyházi villongás is, ami ugyancsak a 13. század közepén zajlott le. 1256-ban az esztergomi érsek által tartott zsinaton Balázs zalavári apát panaszt emelt Kaplony nembeli Zlaudus veszprémi püspök ellen, mert a püspök nemcsak az ıt és apátságát Szent István király adományából megilletı tizedeket foglalta el, de a törvényes rendelkezések ellenére is több, az ı fennhatósága alatt álló miséspapot és káplánt zaklatott. A püspök válaszában azt állította, hogy az apát az ı egyházmegyéje több papját jogtalanul az ı egyházához kapcsolta, márpedig egyházi joghatóságának semmi alapja nincs. Ekkor az apát az ott jelenlevı komári, karosi, koloni, radai, szabari, rokolyám, pacsai, igrici és rajki plébánosokat kérte tanúként, akik azt vallották, hogy ık és még több társuk mindig is a zalai apát és egyháza joghatósága alatt álltak, neki engedelmeskedtek, s ı évente zsinatot tartott nekik. A vallomások meghallgatása után az érsek az ügyben az apát javára döntött.44 Ezen oklevél alapján tehát - függetlenül annak keltezési bizonytalanságától - Karos azon plébániák közé tartozott, melyek a zalavári apátságnak tizedet fizettek, s amelyek felett az apát fıpásztori jogokat gyakorolt. Ezeket a helyeket már az apátság 1019. évi („hamis") alapítólevele is felsorolja. Karos tehát igen korai település, melynek már a 13. század közepe táján biztosan volt temploma és plébániája is. Karos az óbudai prépostság birtokában (1355-1566) A Csák nem néhány évtizednyi birtoklása után rövid idıre ismét királyi kézre kerültek vidékünk falvai. De Nagy Lajos király már 1355-ben Karost, Komárral, Galambokkal és Szentpéterrel együtt a budai (óbudai) káptalannak adta kárpótlásul. Ettıl kezdve Karos sok évszázadra egyházi birtok lett.45 A király ezen adományozásának okait jól ismerjük. Óbuda városában ugyanis ez idıben megoszlottak a birtokosi jogok a király-királyné és a prépostok között. A királyi birtokon élık nemigen tőrték a prépostok fennhatóságát, a jövedelmek behajtását pedig gyakran a királyi

alkalmazottak is akadályozták. Ezért I. Lajos elıször azt gondolta, hogy a káptalant elhelyezi Óbudáról (1353), majd mégis úgy határozott, hogy inkább pontos határvonallal választja el a királyi birtokokat a prépostság és káptalan földjétıl. Ennek során viszály támadt a várnagy és az egyháziak között bizonyos jogok gyakorlása- tulajdonjog, bíráskodás, piacjövedelem, a hajózás vámja - miatt, amit a király által kiküldött magas rangú egyházi és világi tisztségviselıkbıl álló bizottság rendezett. Az egyezkedésben a bizottság szerint 200 márkát meghaladó jövedelmet veszített a prépostság és káptalan, aminek fejében a fent nevezett, Zala és Somogy megyékben fekvı birtokokat kapták cserébe. A birtokok közül bizonyos, hogy Szentpéter somogyi falu volt.46 Karos új birtokosa tehát az ország egyik legrégibb egyházi testülete, az óbudai prépostság és társas káptalan lett, amit a Kézai krónika koráig fennmaradt hagyomány szerint 1012-ben elsı királyunk alapított. De mivel az elsı hiteles oklevelet csak 1148-ból ismerjük, eltérnek a vélemények az alapítás pontos idejérıl. Tény ellenben, hogy a királyi alapítás és a királlyal való folyamatos kapcsolat miatt a prépostság az ország kivételezett egyházi intézménye volt.47 Az Anjou királyok uralkodása alatt a többi ó-budai egyház is jelentısen fellendült. 1310 körül épül meg az ún. kiskáp-talan a honfoglaló fejedelem sírjának gondozására, majd 1345-1348 között új templom építésére is sor kerül.48 Vidékünk falvainak az óbudai prépostsághoz kerülésével kezdıdött el régiónk Zalától a szomszédos Somogy megyéhez kerülésének folyamata. Holub József úgy véli, hogy „mivel a budai káptalan e terület szomszédságában, Somogyban is birtokos volt, s egyéb somogyi birtokaihoz közelebb is feküdtek ezek mint a Balaton északi sarkánál levı zalai birtokaikhoz. A XV. században már jórészt Somogyhoz számítják ezeket..."49 Mindenesetre az óbudai prépost és a káptalan birtokává lett Karos a 14. század második felében még zalai falu, hiszen 1376-ban a veszprémi káptalan Zala megye hatósága elıtt emelt panaszt, hogy a budai káptalan itteni jobbágyai az ı Merenye birtokuk határait teljesen lerombolták.50 1393ban is Zalában folyik a vizsgálat, amikor a káptalannak újabb panasszal élt a karosi jobbágyok ellen.51 Mindebbıl kitőnik, hogy ez idıben újra fellobbantak a merenyei határ viták. Karos templomáról konkrét írott adatunk csak 1430-ból van: ekkor említik elıször a Szent László tiszteletére szentelt parochiális egyházát.52 A templom azonban - ahogy erre fentebb már utaltunk - minden bizonnyal állt már a 13. században is. Mivel azonban a hajdani templom helyén régészeti kutatás még nem folyt, annak valós keletkezési idejérıl semmit sem tudunk. Az egyház a török háborúk idıszakában vált használhatatlanná, de romjai még a 18. század végén is megvoltak.53 A 15. században kiújult a veszprémi püspök és a zalavári apát közötti viszálykodás, ami bizonyos plébániák fölötti joghatóság miatt még 1256-ban kezdıdött. Mivel a zalavári apátság exemptus, vagyis a püspöki joghatóság alól kivett királyi apátság volt, közvetlenül az esztergomi érsek iuris-dictiója alá tartozott. Az apátság plébániáinak egy része azonban 1471-ben a

veszprémi püspök kényszerítésére elismerte annak felsıbbségét, bár a király a jogtalanság miatt eltiltotta a püspököt a fölöttük való bíráskodástól54. Az ügy ellentmondásosságát kihasználva a plébánosok egy része - a karosi mellett a gelsei, komári, galamboki, rajki és az igrici -, úgy magyarázta különleges helyzetüket, hogy ıket a zalai apát joghatósága alól vették ki, ezért megtagadták tıle a köteles engedelmességet. Nem valószínő -véli Holub József -, hogy itt is a veszprémi püspök befolyásáról volt szó, mert az apátnak a panaszára a pápa a veszprémi vikáriust bízta meg, döntsön a felek meghallgatása után.55 Bár a döntésrıl nem maradt fenn emlék, a karosi plébános továbbra is a zalai apát joghatósága alá kellett tartozzon, mivel 1512-ben több társával együtt újra megtagadta az engedelmességet.56 A 15. század 40-es éveiben Albert király halála után a rendek többsége Jagelló Ulászlót hívta meg a trónra. Az özvegy királynı, Erzsébet osztrák földre menekült. A meginduló belháború során a Marczaliak megszállták az óbudai káptalan birtokait, és annak központjában, Komárban erıdítményt (fortalicium) építettek, melynek segítségével nemcsak hogy megszilárdították hatalmukat a térség felett, de innen kiindulva a környéket is sanyargatták. A környék gyakorlatilag hadszíntérré vált. A Rozgonyiak csapatai Kanizsát ostromolták, s a szorongatott Kanizsai família csak az alsólendvai Bánfiak seregeinek segítségével tudta várát megmenteni. 1444-ben a veszprémi káptalan azt a panaszt terjesztette a somogyi közgyőlésen a nádor elé, hogy a Marczaliak zalavári várnagyaik révén a Garabonc, Újlak és Merenye birtokokon termett bort, ami 4000 köbölre rúg, s más terményeket is, beszedték és taksákat is kiróttak a népekre.57 Újlaki Miklós erdélyi vajda és Thamásy Henrik fıispán elıtt Imre óbudai kanonok igazolta, hogy Komár, Karos, Galambok, Büki birtokok, Szentpéter, Badanaridencs, Kápolna és Banadarimusteh nevő puszták a káptalanéi, azokat a múlt zavaros idıiben a Marczaliak jogtalanul elvették.58 A 15. század második felének idıszakáról nem ismerünk Karossal foglalkozó oklevelet. Ennek valószínőleg az az oka, hogy a falu szilárd birtoklása miatt nem keletkezett okirat. A 15. században fellendülı gazdaság e vidéken is jelentıs változásokat hozott. A fontosabb kereskedelmi útvonalak mellett fekvı falvak folyamatosan fejlıdtek és számos település kapott mezıvárosi kiváltságokat. A 16. század eleji gazdasági virágzásnak a török megjelenése vetett véget. A változásokból a nyugati határvidéken az elsı idıszakban még csak keveset érzékeltek, a mohácsi csatavesztés utáni események fıként az ország közepét érintették. Szulejmán 1532-es hadjárata volt az elsı török támadás, ami a térségre jelentısebben hatott. A Dráva mentét követı, majd KanizsaKapornak irányában továbbvonuló török hadsereg azonban még nem szállta meg és nem adóztatta a vidéket, pusztítását ezért a vidék még gyorsan kiheverte. A török jelenléte csak több mint egy évtized múlva, az 1540-es évektıl vált érezhetıvé. Karos török elıtti állapotáról a dicális összeírásokhói nyerhetünk képet. Az 1536. évi összeírás az ekkor már Somogy megyéhez tartozó falut Török

Bálint (Valentin) birtokának mondja, ahol 26 portát írtak össze.59 Tizenkét évvel késıbb, 1544-ben Karoson 22 portát, 15 szegényt (pauper) és 19 üres (desertae) telket jegyzett fel a rovásadó készítıje.60 Ez a jelentıs telekszám és egyben lakosságnövekedés valószínőleg összefüggésben lehetett a török elıl menekülı és itt megtelepülı lakossággal. Ez a fellendülés azonban csak nagyon rövid ideig tartott. 1548-ban az összeírok már csak 5 adózó portát és 12 nem adózó szegényt találtak, és megjegyezték, hogy mindez a törökök általi pusztítás és égetés következménye.61 Az 1548-as évben egy gyilkossággal végzıdı hatalmaskodási ügy kapcsán jut tudomásunkra, hogy a megnagyobbodott falu az óbudai prépostságtól mezıvárosi kiváltságot nyert. Az történt ugyanis, hogy Kako-nyai Kecskés (Kechkes) Pál, a szentgyörgyvári vár prefectusa kirendelte Mátyás nevő viceprovisorát Báthory András fıkapitány Hídvég nevő pusztájára (ma: Hídvégpuszta, Balatonmagyaród és Zalavár között). Úgy tőnik, hogy nem csak Hídvégen volt dolguk, mert egy kis kerülı utat tettek. Eközben nevezett Mátyás embereivel együtt az óbudai prépostságnak a Nagykomár mezıvárosában lévı erıdítményében (fortalicium) szolgáló Vince nevő katonáját a Somogy megyei Karos mezıváros (oppidum) Mária tiszteletére szentelt kápolnájánál megölette. Úgy látszik, hogy Kecskés is igen rossz viszonyban lehetett a prépostsággal, mert egy másik alkalommal bilincsbe verette annak egy katonáját, aki Segesd mezıvárosba ment adósságot behajtani.62 Egy sikkasztási ügyben szereplı adatok alapján úgy látszik, hogy a prépostság Karossal egy idıben Galamboknak is megadhatta a mezıvárosi jogállást. 1549-ben ugyanis Pécsi Bornemissza Pál óbudai prépost és Gazdag Gergely, a prépostságnak Nagy Komár castellumában alkalmazott várnagya (castellanus) és provisora egyezségre léptek a Gazdag által a castel-lum jövedelmébıl elsikkasztott 1164 magyar forint ügyében. Eszerint ha Gazdag kártalanítja a három mezıváros: Nagykomár, Karos, Galambok és a hozzájuk tartozó Beke és Sávoly (Sawol) jobbágyait, s fizet 200 forintot, és ezen kívül kártalanítja a prépost Bertalan nevő szolgáját is (akit gyermekkora óta nevelt, s akinek a castellanus szolgája két ujját levágta), akkor a prépost eltekint a fogságba vetéstıl.63 1552-ben a vámszedési jogot illetıen került sor tanúkihallgatásra. Valószínőleg ezekben a zavaros idıkben már nem lehetett bemutatni az eredeti okleveleket. Ezért Nádasdy Tamás országbíró rendelete alapján a zalavári konvent elé idézett (és név szerint felsorolt) Nagykomár, Karos és Galambok mezıvárosok lakosai eskü alatt vallották, hogy Mátyás király idejében Nagykomár oppidumban és a hozzá tartozó Karos és Galambok oppidumokban a földesuraknak vámszedési joga volt. (Mind a három oppidum ekkor már Somogy megye része volt.)64 Ugyanezen évben aztán megismerkedhetünk a mezıvárossá nyilvánítás idejével, s polgárai jogaival és kötelességeivel. 1552-ben ugyanis az óbudai prépostság három városának a polgárai megjelentek a zalavári konvent elıtt és tanúvallomások alapján írásba foglaltatták az elmúlt években - amikor a török feldúlta és felégette városaikat, ıket, magukat pedig családjukkal

együtt fogságba vetette - elégett privilegialis levelüknek, a szövegét. Ezt még néhai László prépost adta nekik és a király is megerısítette azt. A zalavári hiteleshely anyagában azonban mára csak az újraíratott kiváltságlevél fogalmazványa maradt meg. Ennek a rendkívül nehezen olvasható dokumentumnak - amely ráadásul nem is teljes - a vizsgálatára és elemzésére remélhetıen egyszer majd sor kerül. Most csak kivonatos, a számunkra feloldható olvasatú részeket ismertetjük belıle. A három mezıváros (oppidum) élén ekkor sorrendben Gálffy Mátyás komári, Hencz Ambrus (Ambrozius) karosi és Szabó Damján galamboki bíró álltak. Az oklevél ezt követıen részletesen felsorolta a három város polgárainak jogait és a földesúrnak járó szolgáltatásokat. Az irat fennmaradt része azonban csak a három oppidum urbáriális adatait tartalmazza. Eszerint Szent György és Szent Mihály napra 150-150 Ft censust fizettek. Szent Mihály, húsvét, karácsony stb. ünnepeken a földesúrnak victuálist adtak (tojás, kappan, kenyér stb.). Servitia: hidak, malmok gondozása, széna és fa szállítása, levélhordás stb. A felsorolt adatokból nem derül ki az egyes települések nagysága, csupán annyi, hogy a három település együttes nagysága 60 telek. A hatvan telekre állapítják meg a victuálist, telkenként egyet-egyet.65 A folytatódó török támadások ellenére, melyekrıl 1555-ben Mezı-laky Ferenc is beszámol egy Nádasdy Ferencnek írt levelében,66 a település ekkor még magához tért. Az 1557-es dicális összeírás újra 20 adózó portát, a bíró portáját, 12 paupert és 2 szolgát talált Karosban.67 Sérülése miatt nem tudjuk pontosan keltezni Köves András veszprémi püspök és óbudai prépost (1553-1568) azon oklevelét, amelyben leírja, hogy az elmúlt évben nagykomári (Somogy megyei) castellumát bérbe adta Köwendi Székely Jakabnak, de most saját kezelésébe visszavette s a bérlet ideje alatt a nagykomári, galamboki és karosi stb. jobbágyoknak okozott károkért kártérítést követel.68 Köves elıbb néhány évig Ferdinánd király udvari káplánja, majd budai prépost lett, s 1553-ban nevezték ki veszprémi püspökké. Továbbra is megtartotta a prépostságot, sıt a lövöldi priorságot és a fehérvári prépostságot is megkapta, hogy birtokai jövedelmébıl Sümeget és Komár várát rendbe hozathassa.69 Ezen adatok alapján az oklevél az 1550-es évek közepe körül keletkezhetett.

III. KAROS HATÁRFALU A TÖRÖK BIRODALOM SZÉLÉN A kiskomári vár védıszárnyai alatt (1566-1664) A falu az 1540-es évektıl szenvedett a török támadásoktól, de a török egyelıre nem terjesztette ki uralmát a vidék fölé. A 1550-es évek közepén azonban elfoglalta a somogyi várak zömét, 1566-ban pedig, Szigetvár elestével egész Somogy megye a töröké lett, kivéve néhány kisebb, a Balaton délnyugati sarkánál fekvı várat: Komárt, Szıcsényt, Csákányt és Fonyódot. Ezek a várak az ekkor alakuló Dráva-Balaton közti, vagy más néven Kanizsai

Fıkapitányság részévé válnak. A fıkapitányságnak több lépcsıben tagolt, és elsısorban a mocsaras észak-dél irányú völgyekre támaszkodó védelmi vonala a Marcali-hát északi végétıl Légrádig húzódott, így az óbudai prépostság birtokai közvetlenül a határvonal mögé kerültek. Hiába állomásozott magyar katonaság az itteni várakban, így a közeli Komárban is, a falvak lakosságát nem tudta megvédeni. A vidék falvai meghódoltak a töröknek, és a magyar adó mellett biztonságuk érdekében kifizették a töröknek is az adót. Utóbbit azonban gyakran éppen a magyar katonaság akadályozta meg. A török fokozatosan építette ki a maga közigazgatását. A legnagyobb területi egység, a tartomány, azaz a vilajet (pasalik) volt, élén a pasával, vagy más néven beglerbéggel. A vilajeten belül találjuk a szandzsákokat, élükön a bégekkel. A szandzsákok pedig náhijékxe voltak felosztva. A közigazgatási egységek határai nem voltak merevek, sıt nagyon gyakran változtak. Az elsı idıszakban a Dunántúl meghódított területe a budai vilajethez tartozott. 1600-ig a Balatontól délre esı területeken elsısorban a koppányi, a pécsi és a szigetvári szandzsákok osztoztak. Kanizsa elestét követıen megalakult a kanizsai vilajet, a hasonnevő szandzsák, és ide kapcsolódott a pécsi és szigetvári is. Arról, hogy Karost a török adózásra kényszerítette, elıször az 1565-66-os török adójegyzékbıl (defter) ismerünk adatokat. Ennek alapján bizonyos, hogy a vidék megadóztatására csak Szigetvár elestét követıen került sor. A törökök a komári várhoz tartozó falvakból - a várat valójában nem foglalják el - önálló adóztatott kerületet szerveztek, melybe Komár, Kolon, Malona, Galambok, Újlak és Karos tartozott. Érdekes, hogy közülük a török összeírás csak Komárt nevezi városnak. E jegyzék szerint Karos a szigetvári szandzsákban lévı Komár nahije része volt, és 5 házzal adózott. A házszámok Komárban 10, Kolonban 6, a többi faluban 5-5.70 Ez a házszám egyben jelzi, hogy a török 1566. évi pusztítása ennek a vidéknek, így Karosnak a lakosságszámát is nagymértékben megritkította, a falu éppen csak hogy létezett. A sokat szenvedett jobbágyság ráadásul még a saját katonaság önkényeskedését is el kellett viselje. 1570-ben Károly ausztriai fıherceg felhívására Koncz András a Somogy megyei komári, Wassas Balázs pedig a karosi jobbágyok képviseletében jelentette a zalavári konventnek, hogy Majthényi László komári kapitány az elfogott jobbágyokat, Sinke János vicekapitány kezességére, váltságdíj fizetése mellett hazabocsátotta.71 Ekkorra a falu már kissé magához tért és mint a pécsi szandzsákban lévı kaposvári nahije része, 12 ház után fizetett a töröknek adót. Az összeíró azt is megmondja, hogy Karos falu Komár mellett fekszik, jogállása bérlet, 75 akcse értékben.72 Nem véletlen, hogy most már mezıváros helyett faluról beszélünk. A komári kapitány 1574. február 20-án kelt levelében úgy jellemzi a vidéket Batthyány Boldizsárnak, hogy „Komárhoz az minemő három falu vagyon, ki azelıtt mezıváros volt, Komár, Karos és Galambok, ezek többnyire elpusztultak az török miatt, elégtelenek az épületre"73 1580-ra Karos falut (possessio) teljesen elpusztítottnak találták.74

Ezekben az években Karos és vele az óbudai prépostság birtokai már királyi kezelésben voltak és a komári vár ellátását szolgálták. Ez tőnik ki az 1582-es dicális összeírásból is, ami szerint az újra éledezı faluban három portát találtak.75 A század végére, Kiskomárom mezıváros 1597. évi birtokösszeírása szerint, Karos falu, ha nagy áldozatok árán is, de a korábbiakhoz képest tovább növekedett. A kiskomáromi váruradalomhoz tartozó faluban a telkek száma ekkor 16, a pauperekkel együtt. Az ekék száma 4, egy jobbágy átlag 8 hold szántóföldet mővel. Az összeírás készítıje azt is lejegyzi, hogy a falut a törökök kipusztították, 108 embert hurcoltak el. A karosiak szolgálatai ekkor a következık voltak: szılımővelés a várkapitány számára, szénakaszálás, cséplés, a kapitány borainak kimérése, kisegítı szolgálatok a várhoz, kilenced szolgáltatása a borból.76 Majdnem hasonló állapotot tükröz a következı évi összeírás is, amely 14 házat jegyez fel a Kiskomári várhoz tartozó faluban.77 1600 ıszén a török nagyvezér seregei hosszú ostrom után bevették a Délnyugat-dunántúli védelem kulcsát, Kanizsa várát. A nagyvezér táborába tartó budai pasa seregei ugyanekkor elfoglalták Kiskomárt. A következı évben Ferdinánd fıherceg vezetése alatt felvonuló haderınek Kanizsát nem sikerült visszavennie, de Kiskomár újra magyar kézre került. Azonban a Balaton és a Mura közti védelmi vonal teljesen megszőnt, Kanizsával együtt török kézre kerültek a Kanizsa környéki kis várak is, ám ezekbe a törökök nem ültetnek védıket, hanem lerombolták ıket. (Pl. Keresztúr, Fityeháza, Molnári, Csákány, Szıcsény, Újudvar, Kacorlak stb.). A török legnyugatibb tartományának székhelyével, Kanizsával szemben a császáriaknak új fıkapitányságot kellett szervezni. Az új védelmi vonal Kiskomáromtól a Zala völgyére támaszkodva Zalalövıig húzódott, majd a Kerka völgyében a Muráig, és a Muraközben a Dráva-Mura összefolyásánál fekvı Légrádig nyitott szájú zsákként kerítette be a török kézre került erıdöt. A zsák szája Kiskomár és Légrád között Somogy felé nyílt ki. Ennek a szélére, éppen a frontvonalra került Karos, melynek sorsa ettıl kezdve a két fél jóindulatától függött. És ahogy az adatokból látni fogjuk, Karos minden pusztítás és szenvedés ellenére mindig újjáéledt, lakói ragaszkodtak hozzá, bárki pusztította el, mindig újjáépítették. 1612-ben sajátos életjelet adott a falu: Csákán Balázs Karoson lakó jobbágy panaszt tett Erdély András ellen, aki két lovát ellopta.78 1637 ıszén azonban Karos lakatlan, puszta falu volt.79 Ám hat évvel késıbb már megint lakták. Az 1640. évi, az esztergomi káptalan levéltára által megırzött urbárium szerint Karos 50 Ft évi censust fizetett, a malom censusa 1 Ft, valamint természetben is adóztak (tyúk, birka stb.) Ugyancsak az esztergomi káptalan ırzi azt a szerzıdést 1650-bıl, ami a karosiak viszonyát rendezi a kiskomári kapitánnyal. Eszerint a karosiak a földesúri javadalmakból részt kapnak s a földesúr részét is árendálhatják. 1663-ban a török újra elpusztította (devastrálta) a falut, de 1668-ban a karosiak már ismét 25 Ft censust fizettek, s 1679-ben 39 sessio, 12 populosa és 27 deserta volt a falu telekállománya.80

Az 1640-50-es években számos hír szól Karosról a Batthyány család levelezésében, melyek azt bizonyítják, hogy a falu a nehéz viszonyok között is tovább létezik. 1644-ben Batthyány Ádám a végvárak kapitányaihoz írott levelében közli, hogy a sarcot Karosba szállítják, s innen fogják majd Körmendre vinni.81 1646. február 27-én Ányos Pál azt írta Kiskomárból, hogy a török megrabolta a vár körüli falvakat, Újlakot, Merenyét, Karost és Garaboncot.82 1649. január 22-én Ahmet Ali kanizsai bég és az agák intéztek levelet Batthyány Ádámhoz, melyben arról panaszkodtak, hogy Széchenyi György püspök Galambok, Karos és Komárváros lakóit magas adókkal, bírságokkal gyötri.83 1650 tájáról újabb török levél kelt a Karos környékbeliek ügyében. Musztafa pasa Kanizsáról írt Batthyány Ádámnak. Kapronczi Géczi vajda 15-20 lovassal magrabolta Zalaapáti, Merenye, Karos, Komárváros, Galambok, Récse, Pocfölde falvakat. A marhákat elhajtották, s jobbágyokat is vittek magukkal megkötözve Kaproncára. (Kop-rovica - Horvátország).84 1651 augusztusában újabb nagy csapás érhette Karos vidékét. Ekkor ugyanis a kanizsai pasa, bár „békeidı" volt, mintegy 6-7000 emberével megtámadta a kiskomári végházat. Ez a végház már jó ideje rengeteg boszszúságot okozott nekik. Innen lehetett ugyanis támadni a Kanizsa és a birodalom belseje közti utakat, s itt volt a zalai végvidék török elleni kémközpontja is. A törökök augusztus 15-én reggel négy órától délután háromig ostromolták a várat. Mind a végbeliek, mind a törökök jelentıs veszteségeket szenvedtek. Bár a várat nem sikerült elfoglalni, a várost és a majort felégették. Valószínőleg hasonló sors érte a környezı falvakat is. Az események majdnem nyílt háborúhoz vezettek. A vármegye nemesi felkelést rendelt el, Batthyány Ádám és Zrínyi Miklós hadai is Kiskomár alá vonultak. Megmozdult a bécsi udvar is, segélycsapatokat küldtek. A komári mezın gyülekezı, mintegy 7000 fıre duzzadt had a segesdi török vár alá vonult és azt kezdte ostromolni. A bécsi udvar azonban a további hadmőveleteket leállította, miután a szultán megüzente, hogy a kanizsaiak önálló akciójáról volt szó és a bőnösöket megbünteti.85 A 17. század második felének adatai a korábbiakhoz hasonló jellegőek, elsısorban adó és erıszakos cselekmények ügyében keletkeztek. A megmaradt falvak, így Karos is sokat szenvedtek a fizetetlen katonák, elsısorban a sajátjaik dúlásaitól. Széchenyi György püspök 1654. április 29én Egerszegen kelt levelében így írt: „Szinte megnyomorították a Szála két mellékét a végbeliek, a többi között zalaváriak, kapornakiak úgy csapnak ránk, mint a törökre, a két Páhok inned túl Galambok és Karos... "86 Ez idı tájt jelentıs változások történtek a vidék vallási életében is. A l6. század közepe után a lakosság nagy része hitet váltott. Elıször a lutheránus (evangélikus), majd a református (kálvinista) tanok szereztek maguknak több hívet. A reformáció tanainak fellegvára a végvár, legjobb ırzıi pedig a végvári katonák voltak. A változások hordozója, mint a terület birtokközpontja s egyben legjelentısebb végvára, a komári vár volt. Kanizsa török kézre kerülése után pedig Komár nemcsak a végvidék, de a protestantizmusnak is az egyik legerısebb bástyája lett. A 17. század elején

a református egyházmegye székhelye, melyhez kezdetben megközelítıen nyolcvan, 1629, a külsı somogyi egyházmegye megalakulása után pedig mintegy negyven anyaegyház tartozott. A reformáció számos nagytekintélyő tudós alakja szolgált itt, közülük is a legnevesebbek Pathai István és Kanizsai Pálfi János püspökök.87 Bizonyos tehát, hogy a karosiak is áttértek az új hitre, amit az 1634. augusztus 26-án történt események is alátámasztanak. Ekkor Karosi Vavas Jánost, ki a karosi pásztort, Fabrit Pált gyalázatos káromló szókkal illette, arra ítélték, hogy kövesse meg a templomot és a prédikátort, majd a következı vasárnap a karosi eklézsiát is.88 Az eset leírásából az is kitőnik, hogy ekkor még használatban volt, állt a karosi templom, ám a falu a zalavári apátság kötelékébıl sem szabadult ki, 1653-ban a falu tizedjövedelmei a zalavári apátságé voltak.89 Az 1664. év ismét jelentısebb változást hozott Karos életében. A térség újra háborús események színterévé vált. 1663-ban kitört a nyílt háború a törökkel. Köprülü Ahmed hadserege bevette Felsı-Magyarország egyik legkorszerőbb erıdítményét, Érsekújvárt, miközben a kanizsai török erık Zrínyi új erıdítményét, Uj-Zrínyivárt és a Muraközt támadták, ez utóbbiakat azonban sikertelenül. Válaszul Zrínyi Miklós 1664 január-február havában a birodalmi német hadak segítségével végrehajtotta a kor egyik leghíresebb hadi vállalkozását, az ún. téli hadjáratot, melynek során az eszéki Dráva hídig jutott és azt fel is égettette. A hadjárat során Pécs kivételével az északi Dráva környék minden török erıdítményét elfoglalták, majd április 28-án megkezdték Kanizsa ostromát. Június 2-án azonban a felmentı török sereg közeledtére az ostrom megszakadt, sıt a törökök az ostromlók után eredve nekikezdtek Új-Zrínyivár ostromának is, amit június 30-án el is foglaltak, majd július 7-én felrobbantottak. Ezután a nagyvezér úgy döntött, hogy mielıtt Bécs (a Rába folyó) irányába indul, véglegesen átrendezi a környék katonai erıviszonyait. Ezért Új-Zrínyivár elpusztítása után - a török Kanizsát legjobban veszélyeztetı másik vár -, Kiskomár ellen fordult. „Midın ugyanis Kanizsára ért volna (ti. a nagyvezér) - írja a hadjáratokban résztvevı Esterházi Pál - néhány ezer katonáját Kiskomáromba küldve parancsot ad a Kanizsával szembeni végek megostromlására. S alig hogy ez bekövetkezik, az ırség hirtelen megadja a várat. Az ostrom harmadik napján készített feltételek értelmében tehát a mieink e helyrıl eltávoztak; tudniillik a német katonákkal együtt sem voltak többen háromszáznál, s mivel a vár a védelemre a legkevésbé sem volt alkalmas, senki sem csodálhatja, hogy hirtelen feladták, ugyanis az egész vár fából készült, s ha tüzet fog, a legrövidebb idı alatt elpusztulhatott volna." A török június 14-én ért a vár alá, ahonnan Sárkány Ferenc azt írta, „negyednapnál tovább nem tarthatja a várat". A védık végül is június 16-án adták fel a várat,90 melyet a törökök július 18-án felrobbantottak.91 A hadjárat során a törökök még több, útjukba kerülı zalai várat elfoglaltak (Kapornak, Pölöske, Kemend, Egerszeg,Egervár), de végül is augusztus l-jén a Montecuccoli tábornagy által vezetett seregtıl Szentgotthárd mellett vereséget szenvedtek. Az ezt követı vasvári békekötés - melyet a kortársak

is szégyenletesnek neveztek - a töröknek tett engedményei között arról is rendelkezett, hogy Kiskomár és Új-Zrínyivár nem épülhet újjá. Ezzel már semmi sem veszélyeztette a kanizsai török összeköttetését a birodalommal, és az addig a kiskomári vár oltalmát élvezı helységek, köztük Karos is teljesen török uralom alá jutottak. Karos küzdelme a túlélésért (1664-1690) A kiskomári vár feladása után a legközelebbi magyar végvár Zalavár maradt, melynek feladata - nagysága és elhelyezkedése következtében -csak a Zala mocsaras torkolatvidékén fekvı átkelık védelme lehetett. A karos környéki falvak lakói ettıl kezdve egyértelmően a török alattvalói lettek. Így alakult ki az a helyzet, hogy a megmaradt adózó falvakat most már a török oltalmazta, s a végváriak pusztították. Az 1670 körül írt levelében Musztafa kanizsai „bég basa" Batthyány Kristófnak arról panaszkodik, hogy a kaproncai hajdúk Zalaapáti, Merenye, Újlak, Gelse, Újudvar, Karos, Komárváros, Galambok, Récse, Pocfölde polgáraitól marháikat elvitték, több polgárt megkötözve Kaproncára vittek.92 Úgy látszik, hogy a Dráván túli végek katonái elıszeretettel rabolták ezt a vidéket, mert 1686. július 13-án Agi András Kapornakról írt levelében ismét arról tudósít, hogy németek és horvátok átjöttek a Dráván és feldúlták Karost, Galambokot és Komárt.93 A erıs élni akarás példájának tekinthetı, hogy a megmaradt falvak lakói az elhagyott javakat a pusztítások közepette is igyekeztek hasznosítani. Ez ellen persze az eredeti tulajdonosok felléptek. 1685-ben Csányi Bernát tiltakozását kérésére Zala vármegye oklevélbe is foglalta. Ebben eltiltják Csány puszta használatától Misefa, Kehida, Igric, Zalaapáti, Szentpéterúr, Almás, Rada, Karos és Kapornak lakóit.94 Ezek az évek már a török megszállás utolsó idıszakát jelentik. 1683-ban a Bécs elfoglalására vezetett sikertelen török hadjárat felrázta az európai közvéleményt. Bebizonyosodott a nagy hódító legyızhetısége, s elérhetı közelségbe került az országból való kiverésének lehetısége. 1686. szeptember 2-án Buda tornyairól lehullt a félholdas zászló, megkezdıdött az ország felszabadítása. A felszabadító hadjárat fı csapásának iránya a nagy folyók, elsısorban a Duna mente volt. Az erısebb török várakat, helyırségeket, amelyek a felvonulást nem nagyon veszélyeztették, blokád alá vették és egyszerően maguk mögött hagyták. így Buda felszabadítása után, a török nyomába induló szövetségesek már október 22-én Pécset, november 12-én Kaposvárt is elfoglalták, bár a mélyen ezek mögé húzódó várak még török kézen voltak. 1688 nyarán, amikor már Belgrád ormairól is lekerült a török lobogó, a Dunántúlon, Szigetváron és Kanizsán még a török volt az úr. Mikor azután 1689. január 26-án Szigetvár is kapitulált, Kanizsa egyedül maradt. A török kiverésére bevonuló seregek utánpótlásuk biztosítása érdekében semmitıl sem riadtak vissza. Pusztításuk meghaladta a korábbi idıszakét. Még azokat a magyar és a török végek között élı falvakat is módszeresen kifosztották, melyek lakói javaik zömét évszázados tapasztalataik alapján mindeddig sikerrel el tudták rejteni. Radonay Mátyás zalavári apát Zalavárról

1687 ıszén arról tudósít, hogy az elmúlt évben gróf Sulcz generális katonái és a horvát hadak 5000 mázsa gabonát, 562 ökröt és sertést és 30 lovat vittek el Komárvárosból, Galambokról és Karosról.95 A török háborúk legsúlyosabb csapását mégis az utolsó években kellett hogy elszenvedje Karos. Kanizsa bevételét ugyanis - a többi várhoz hasonlóan - ostromzárral, kiéheztetéssel tervezték a hadjárat szervezıi. Ezért arra törekedtek, hogy a kanizsaiak sehogy se jussanak élelmiszerhez. Mivel nemcsak a koncentráltabb kitörések megakadályozására, de még a jó áron való élelmiszer-csempészés kockázatának csökkentésére sem állt elegendı katonai erı rendelkezésre, a legdrasztikusabb eszközökhöz nyúltak: a környék lakott településeit pusztították el. Amit másfél évszázad harcai nem tudtak elérni, azt végül a „felszabadítók" megtették, évekre előzték Karos lakóit. 1687 áprilisában Nagy Ferenc egerszegi kapitány Batthyány II. Ádámhoz címzett levelében azt írja, hogy tudomására jutott, a zalavári kapitány megparancsolta a Kanizsa környéki falvaknak, hogy falujukat pusztán hagyják, mert neki ıfelségétıl parancsa van, hogy ezeket elpusztítsa. Galambok, Karos, Újlak lakói már elfutottak, a kapornakiak is indulni készültek.96 Kanizsa végül is 1690. április 13-án nyitott kaput szabad elvonulás fejében Batthyány II. Ádám gróf és Zichy István gróf csapatai elıtt. Csak ezután nyílt lehetıség arra, hogy három év után hazatérjenek. Amivel a karosi polgárok még abban az évben éltek is.

HALÁSZ IMRE

A TELEPÜLÉS UTOLSÓ KÉT ÉVSZÁZADA

Szinte lehetetlen vállalkozás Zalakaros utolsó két évszázadának részletes feldolgozása. A forrásanyag rendkívüli szőkössége miatt egyrészt a fennmaradt összeírások, másrészt a statisztikai adatközlések képezhetik csak a munka gerincét. Az egykori komárvárosi - ma Zalakomár - központtal mőködı óbudai prépostsági, majd vallásalap tulajdonában lévı birtokközpontnak hatalmas levéltári anyaga volt - a második világháború végéig, sıt még a háborús hónapokat is átvészelte, de 1945 végén ez az anyag elpusztult. A helybeli lakosok által szétszórt és eltüzelt iratok valamikor 1945 és 1946 fordulóján semmisültek meg, az egykor mintaszerően rendezett levéltár jelentéktelen töredéke került csak be a Zala Megyei Levéltárba.1

A KONTRAKTUSOK ÉVTIZEDEI

1690. április 13.án Kanizsa várának visszafoglalásával ismét béke köszöntött a környékre.2 A majd egy évszázados török uralom megtette hatását, hiszen elnéptelenedett falvakat, elhanyagolt földeket, réteket, gyümölcsösöket és részben kipusztult szılıket talált az arra járó, a korabeli Kis.Balaton mocsárvidéke mellett észak.déli irányban húzódó évszázados utakon. A reorganizáció nem könnyő munkája azonnal, alig másfél hónappal a térség centrumának visszafoglalása után megkezdıdött. Karos és a környékbeli települések sivár, 1687 óta felégetett falvak3 voltak, melyek maradék lakói is elmenekültek. Ezért a kizárólagos cél a minél hamarabbi betelepítés lehetett. A kanizsai blokád során felégetett falu területe az 1690. évi urbárium szerint száz hold közepes minıségő szántóföld, silány rét, fél mérföld hosszú erdı és kb. 12 holdnyi puszta szılı. Gabona és bortizedet, valamint évi 25 forintot kellett adózniuk keresztény földesuruknak, a nagyszombati barátoknak. Török földesuruk a koppányi bég volt, akinek 24 forinttal adóztak, ezen kívül évente 8 szekérrel teljesítettek Merenye községgel együtt ingyenmunkát a töröknek.4 Zalakarosnak és környékének, a Galambok, Karos, Kiskomárom településbıl álló térségnek az „Óbudai prépostság és a Generál-kollégium" lesz a földesura. A prépostság tulajdona volt ezen kívül a Dunántúlon még a mai Veszprém megye területén lévı Nagypécsely és Budavár (ma Óbudavár).5 Kiskomárom és Zalakaros környéke végig egyházi tulajdonban marad, az óbudai prépostság után késıbb az esztergomi káptalan, 1790-tıl a Vallásalap, majd a pozsonyi szeminárium tulajdonolta. Ez az egyházi fennhatóság csak rövid idıre szőnt meg 1789-ben.6 A földesúr és jobbágyai között az elsı kontraktust Kanizsa felszabadulása után alig másfél hónappal már megkötik. Ezek a kontraktusok (=szerzıdések) szabályozták az adott területen élık mindennapjait, kitértek a földesúri joghatóságra, a földesúr gazdasági érdekére, az árendákra és más - szabályozást igénylı - területekre. Amennyiben e kontraktusokat meghaladta az idı, esetleg más lett a gyakorlat, vagy a földesúr kívánta másképp szabályozni a birtokolt falvak rendjét, úgy új kontraktust kötött, sokszor - ahogy ezt Karosnál is látni fogjuk - szabálytalan idıközönként, de minden esetben újraszabályozva a haszonvételeket. A kontraktusok mellett az urbáriumok nyújtanak eligazodási lehetıséget a kor mindennapjaiban, hiszen ez az összeírás feltüntet minden adózót, számba veszi azt a tulajdont, ami után adózik a jobbágy, s megadja a beszolgáltatandó adó mennyiségét is. A már említett, 1690. május 23-án kelt kontraktus eredetije nem maradt fenn, de az errıl készített másolat viszont szerepel egy 1777-es úrbéri per anyagában. Ezt közölte le Samay István 1876-ban, mikor nemcsak érintetlen volt még az uradalom levéltára, hanem a lehetı legnagyobb gondossággal kezelték az esetleges jogviták során perdöntı bizonyítékul is szolgáló dokumentumokat. Nem véletlenül „Alapító-levél Komár, Galambok és Karos községekre" címmel tette közzé Samay a török idık utáni elsı dokumentumot, hiszen ennek alapján osztják fel a földeket, kapnak

házhelyet, földet, s nem utolsó sorban adómentességet a be-, illetve visszatelepültek. „Pethı István Jézus Társaságábul Magyar^ Országban az Egy házi Rendnek Generálé Collegiumának Regense és Ó Budai Prépost" Komár, Galambok és Karos helységekkel kötött kontraktusában, felosztották a birtokot, melyben a Karosnál sokkal jelentısebb, várral és birtokközponttal rendelkezı Komár 101, másik két település 51-51 házhelyet kapott. A megállapodás szerint minden házhelyhez egyenlı nagyságú rét, gyümölcsös és szántóföld tartozik. A zsellérek és mesteremberek csak házhelyet kaptak, gazdaságot nem. Ez a kontraktus minden részletre kiterjedıen szabályozta a letelepedés feltételeit, az adómentesség, illetve az adó mértékét, a jogszolgáltatás módozatait, ezért - különös jelentısége miatt - teljes terjedelmében idézzük: 1. A régi Urbariumok szerént ezen meg nevezett három Városnak Határa közönséges lényen, és annak földei, Rétei, Gyümölcsösei osztassanak föl, mind az három városnak mastani Lakossinak egyenlı akarattyábul kétszáz három Ház helyre: Légyen pedig Komárvá-rossának házhelye száz egy. Galamboknak Eötven egy, Karosnak Eötven egy, minden helységben minden háznak légyen egyenlı földgye, Réttye, Gyümölcsösse, egyiknek mint másiknak akár hon-néndtellikki, ezen földek, Rétek, Gyümölcsösek oly rendelessenek, a mely Rendelésnek az Házok az ház helynek föl vételében válogatás de nem a földekben, Rétekben és Gyümölcsösökben. A zselléreknek, Mester Embereknek különben légyen Ház helyek, föld, Rét és Gyümölcsös nélkül. A kinek elejéntén bizonyos ház helye volt, ha mingyárt arra nem szál, és most mást más szál reája, nem kereshesse többé, senkinek pedig szabad ne légyen Ház helyhez jutott földeit, Réteit, Gyümölcsösit attul ellidegenétteni, ell adni, és ell cserélni, és ell zálogosíttani, a ki pénz ád reá, ell veszti. Mind azon által ha ki e féle maga Háza után való javait erejével nem gyızné, szabad lészen hogy néki menendı hasznára másnak bocsáthasson Esztendınként. Az Erdık, Makkosok, legeltetı mezık, vizek, az egész határban közönségessek lesznek mind az három város lakossiaknak, amint arrul meg alkudhatnak egy más között, egyébb képpen az Uraságh azt is ell rendeli. A szılık akár mely Hegyen legyenek, ha eddig volt Gazdái hozzá nem nyúlnak még ez idén, jövı kikeletre azoké legyenek örökössen, a kik akkor ell foglalják, és építteni kezdik. 2. A Régi Urbáriumok helyekben maradván, azomban mind az három nevezett városnak Eöt esztendeig való szabadságh adatik, Házok-tul, és Házok után való Javaitul való Adótul, és szolgálattul. Az Eöt Esztendeigh kapálatlan, de rakott szılıknek hegy vámot Eöt Esztendeig ell engedi az Uraságh, a Parlagoknak kiket újonnan szükséges ültetni tiz Esztendeigh. A Puszták után való földeket, Réteket, és Gyümölcsössöket adgyák ki a Birák az Uraságh hasznául, ugy hogy a ki jövevén helyben szállana, mingyárst az hoz az Helyhez nyúlhasson, kihez kedve lészen, és az ı széle késıbben helyben szálló jövevények attul a naptul, legyen hasonló Eöt Esztendeigh való szabadsága, mellyen le telepedik, ha valaki ezen Helységekben szándékozó jövevént szóval, vagy cselekedettel akadáloztatná, vagy idegeníttené 40 forént légyen büntetése. Ki adandó Puszták után való földekbül az Uraságh

számára ezen Eöt Esztendı alatt a Birák illyen hasznot hajcsanak [sic] száz kévétül egy garast, egy Kalangya szénátul egy garast, egy Gyümölcsöstül egy garast tartozzanak a Birák mind a le telepedett Gazdáknak, mind azoknak, a kik valami Pusztának Javait birják, és a szılıs Gazdáknak is Lajstromát minden Esztendıben, mastanis mindjárt az Uraságh kezéhez küldeni. 3. A Csuti Kápolnánál való határ és Balaton között a Koloni határnak végénél esik eösszve a Komári határral maga számára, és hasznára tartya az Uraságh, mivel az Prépostságnak majorsága volt. Dézsma attul nem jár, árendába ki bocsáttatik, ha ki kívánni fogja, hasonló képpen az Uraságh számára szakasztassék és tartassék Komár vára helye a' mellette lévı Gyümölcsösökkel, Kertekkel és Rétekkel együtt, a' kit a várbélyi Katonaságh, és Petheı László birt Kapitán- sága után, kis árendába bocsáttatik. 4. A vámnak jövedelmét szedgyék a Birák hiven az Uraságh számá ra, kinek sörtésekbül eleven jövedelmet pénzül bé ne vegyék, ha nem egyszer egy Esztendıben tartozzanak föl hajtani a városiak ál tal Nagy Szombathban valamennyi lészen. A Korcsmáknak, Mészárszékeknek, Malmoknak jövedelmét, és az ép szılıknek Hegyvámot, és az Uraságot illetı Dézsmát, aprólékos Bírságokat, Büntetéseket ezen eöt Esztendı alatt fordittya az Uraságh a' Templo mokra, és a Lelki Tanéttókra szedgyék bé a Bírák, de az Uraságh hire nélkül semmire ne fordétsák. A Két Száz Ház helyen kívül légyen mind az három városhoz legh közellebb lévı földekbül, Gyümölcsösökbül, Rétekbül annyi, menynyi Két ház után esnek külömbb szakasztva a Lelki Taníttóknak, és Templomoknak számára, a mint tovább az Uraságh ellrendeli, tartozik mind a három helység Lelki Taníttojának számára bötsületes lakó Helyt szakasztani, azon Házat építteni minden szükséges és elegendı alkalmatosságával, a Templomok építtésében is munkával segítségül lenni. 5. Eli telvén eöt Esztendeig való szabadságh 1695.dik Esztendınek szent György napján [április 24.], és ugyan akkoris meg nem könynyebbedván mastani nehéz Terhe a Szegénységnek: minden Házhelynek adója, s szolgálattya lehett lészen summája hat forént, a' Bírák szedik bé, és szolgáltattyák kezéhez három Terminusra, Karácson Szent György, és Szent Mihály napjára, azért az három Biro akkoron szabad lészen házátul való summátul a szent Péteri, és Bükkösi Puszta határbul, ha valami haszna lehet egy Esztendeig, ezen három Város megye hasznát jövı Szent György napig, és a kik azon Helységeket meg szállák, hasonló szabadságh adtik nézik: Továbbá pedig talállyák meg az Uraságot az ház helyeknek számával. 6. Az Uraságh hire nélkül határok miatt való Pörlekedésben a város béliek ne ereszkedgyenek, ha ki halált érdemlı vétkesnek találtatnék, az Uraságh keze lészen rajta, Komár várossá kapuja elıtt az Országh Uttya fölött helyeztessék mingyárt mind az három városiaknakjelen létékben a Törvényfa. Ne engedgyék a Birák az Istent bosszantó szitkot, átkot, és más gonosz cselekedeteket, lészen a féliknek büntetése a Biráknak fele hasznával,

vethetnek kik halált nem érdemlenek, és más egyenetlenségekben mind a három város Birái, és Eskütt Tanátsai tegyenek együtt Törvént, és igazéttást. De az Uraságh elejbe fönt maradgyon az Apelatio, ha ki aránzaria, hogy meg sértıdött. A Bírák minden Holnapban írás által minden állapottyokrul tudóséttsák az Uraságot."7 A kontraktus szerint tehát a letelepülık ötévi, a szılıtelepítık tízévi mentességet kaptak a földesúri terhek alól. Ez utóbbi külön figyelemre méltó, mint ahogy az is, hogy 40 forint bírságot róttak ki arra - rendkívül nagy pénz akkoriban -, aki bármelyik letelepedni szándékozót valamilyen módon eltérítene szándékától. Mindez azt mutatja, hogy a földesúr nagy gondot fordított az újratelepítésre, ez elemi érdeke volt egyrészt a szolgáltatásokat, másrészt birtokai megmővelését illetıen. Ezt erısítette az a kivétel is, hogy ha valaki régi helyét nem foglalta el, azt késıbb már nem követelhette vissza. Az egyház megerısítését szolgálta, hogy a kocsma, a malom és a mészárszék jövedelme öt éven keresztül a templomé volt, s a települések lakóinak kötelességük volt dolgozni az építendı templomon, parókiákon. A vám jövedelmérıl és - elsısorban a késıbbi terhekkel összehasonlítva csekély adóról nem mondott (mondhatott) le a földesúr, ki 1695 után hat forintra emeli, a „szabadság ötödik esztendejében" az adót, amit minden házhely után ki fognak vetni. Az 1695. évi urbárium Karost mezıvárosnak, oppidumnak nevezi és összesen 23 családfıt említ, közülük 4 egész-, 15 fél-, 2 negyed-, és 2 háromnegyedtelkesjobbágy. Egy évvel korábban mindössze nyolc jobbágyot és két zsellért említ egy adóösszeírás, amihez képest ez óriási fejlıdés. A két évvel késıbbi, 1697-es úrbéri összeírás szerint a földesurat 1 Ft 50 dénár illette házanként, s Karos lakói együttesen 40 nap kézi robotot voltak kötelesek teljesíteni. Ebben az évben két egynyolcadtelkes, öt egytizenhatod-telkes és öt zsellértelkes jobbágy volt a faluban, valamint öt házatlan zsellér.8 Ez az összeírás ismét falunak említi Karost, melynek területe 4 hold hosszú és két hold széles. Ekkor már jelentıs, 40 holdnyi a szılıterület, de döntı részében „eingewaxen" (=benıtt). Az összeíró megjegyzi még, hogy a puszta és a bozóttal benıtt telkek számát nem lehet pontosan megállapítani. Az összeírás szerint a falu birtokosa ekkor az esztergomi káptalan, melynek régebben összesen 25 forint évi adót kellett fizetniük a karosiaknak. Az urbárium megemlíti még a tiszttartó (provisor) számára teljesítendı szolgáltatásokat, ez szintén 40 napi kézi robot, továbbá 5 hold földet kell neki felszántani és bevetni jobbágy szolgáltatásként. Itt is feltőntették a török idıkrıl már - korábban elvétve - közölt adatokat, mely szerint a koppányi bég (most „Bagoss hopani"-nak írják) volt a földesuruk, kinek a karosiak

együttesen évi 30 Ft adót fizettek, ezen kívül 15 Ft volt évente a szultánnak fizetendı adójuk, s munkajáradékként tőzifát is kellett szállítaniuk Kanizsára. Az 1697-ben felvett urbárium az eggyel korábbi esztendıre csak 4 adózó portát jelölt meg, amelyeken kívül 8 puszta porta volt a katolikusok és kálvinisták által egyaránt lakott településen.9 Vándor László szerint a törökkori szolgáltatások egy része tovább öröklıdhetett, mivel ebben az évben a karosiaknak évente 24 szekér tőzifát kellett a kanizsai jezsuiták részére szállítani.10 Tizedet ekkor a zalavári apátságnak szolgáltattak gabonából és borból, valamint mézbıl, ezen kívül a borból kilencedet a káptalannak.11 Az összeírok a településen megemlítenek egy romos templomot és egy malmot is.12 1699-ben domestica összeírást rendeltek el Zala és Somogy vármegyékre. Ez - mind ez ideig - a legelsı és a 17. századvéget illetıen a legteljesebb összeírás, melynek eredményébıl következtethetünk a majd egy évtized alatt kialakult helyzetre. Az Összeíróknak szóló útmutatás szerint a helységbe érkezve a bírót és az esküdteket, vagy a falu öregjei közül néhányat meg kellett esketni arról, hogy segítségükkel kizárólag valós adatok kerülnek felvételre. A korabeli „teljességi nyilatkozat" vétele után minden gazdának értékeit egyenként összeírták. Rákérdeztek minden - szintén megesketett - gazdánál vagyoni viszonyaira, majd a falu vezetıinél - és ha volt, papjánál kontrollálták, hogy a megkérdezett gazda igazat mondott-e. Ha valamit eltagadott, azt azonnal lefoglalták, elkobozták, fele az összeíróké lett, másik felét a vármegye javára kellett beszolgáltatni. A sessiókat, a jobbágytelkeket 32 holddal vették számba, ennek megfelelıen a háromnegyed telkes jobbágy 24, a féltelkes 16, a negyedtelkes 8, a nyolcadtelkes 4 hold szántóföldet birtokolt. Az utasításban felhívták a figyelmet arra a lehetıségre, hogy nagyobb földterületet találnak. Ezt is számba kellett venni természetesen, ahogy a réteket, irtásokat, szılıket is, feltüntetve azok minıségét és mennyiségét. Ha a sessiókhoz a jelzettnél kevesebb szántóföld tartozna, azt is külön jelezniük kellett az összeíróknak. Külön felhívták az összeírók figyelmét, hogy a föld minıségét is tüntessék föl „tudniillik igen jó termı föld avagy középszerő, avagy igen sovány". A zsellérek javait ugyanúgy össze kellett írni, mint a jobbágyokét. Az összeírás rendelkezett a taxás és kuriális nemesek, valamint a polgárok javainak összeírásáról is. A szılıs gazdákat lakóhelyükön kellett összeírni, s nem annál a településnél, ahol szılıjük feküdt. Ugyancsak össze kellett írni a megyében szılısbirtokkal rendelkezı, de nem megyei lakos szılısgazdákat. Ez az összeírás Karos 14 gazdáját említi meg, ezeket családfıknek tekinthetjük. Karos ekkor még nem tartozott a tehetıs falvak közé, nyolcadtelkesnél nincs tehetısebb lakója. A meglévı földterület még megfelelı megélhetést nyújt, nem kell ez idı tájt területeket elhódítani az erdıbıl. Már jelentıs a szılımővelés, jelentékeny mennyiséget szüreteltek. A

gazdák háromnegyedének volt igásállata, kettınek négy, egynek hat, ez akkor is jelentıs szám, ha szaporulatot nem írták össze. Egy házas zsellér él, és egy egykerekő malom is mőködik itt, a faluban.13 Ez az összeírás ismereteink szerint - a legrégebbi karosi gazdanévsor:

Lassan folyik tehát a betelepülés, a falu a török idık pusztítása után kezd magára találni. Az 1700-as úrbéri összeírás már 11 lakott féltelekrıl és egy jó malomról tett említést. A község - melyben ekkor már kizárólag katolikusok laknak területe ekkor 120 hold szántó, 86 kaszás rét, 70 kapás szılı és 10 hold erdı volt.14 A nagyszombati káptalan birtokában lévı, lassan benépesülı település jobbágyi szolgáltatása a török idıkben és jelenleg évi 24 frt. Az összeírás az egykori török földesúrnak a koppányi béget („Kopanyi Begg") említi, akinek évi 60 forinttal, a szultánnak pedig évi 15 forinttal adóztak. Érdemes összevetni az elsı évtized fejlıdését, bár csak az összeírás által említett adatokat lehet összevetni, ami nem nyújt mindenre kiterjedı összehasonlítási alapot: Az összeírás adatai

1697

1699 1700

Említett gazdák száma

17

14

11

Egésztelkes jobbágy

0

0

0

Féltelkes jobbágy

0

0

11

Négyedtelkes jobbágy

0

0

na.

Egynyolcadtelkes jobbágy

2

6

na.

Egytizenhatod-telkes jobbágy 5

3

na.

Zsellértelkes jobbágy

5

na.

na.

Hazátlan zsellér

5

0

na.

Házas zsellér

0

1

na.

Malom

nem említi van

Falu területe

van

szántó (hold)

na.

33 Vi 120

rét (kaszás)

na.

42

86

szılı (kapás)

na.

54

70

erdı (hold)

na.

na.

10

na. = nincs adat a forrásban

A hiányosan rendelkezésre álló adatok egyértelmően mutatják, hogy a falu - bár továbbra is a kevésbé jelentısebbek közé tartozik, de önmagához képest fejlıdik, ugyanakkor lakói egyre tehetısebbé válnak. Az 1700. évi összeírás már csak féltelkes jobbágyokat említ, három évvel, de még egy évvel korábban is az egynyolcadtelkes a legtehetısebb. Sajnos pontos névsorok hiányában a migrációt nem lehet nyomon követni, egyrészt az itt közölt adatok egy mérsékelt, ugyanakkor töretlen fejlıdést mutatnak, másrészt az a tény, hogy 1699-tıl jól mőködı malmot említenek a források, az olyan mérvő gazdasági tevékenységre utal, ahol a malom már megél. A 18. század elejérıl fennmaradt néhány összeírásból e folyamat folytatódására következtethetünk. Az esetlegesen fennmaradt - elsısorban adózási céllal készített - összeírások azonban soha nem terjednek ki a lakosság egészére, ezt csak a polgári kor statisztikai adatfelvételeitıl követelhetjük meg. 1701-ben egy tucat karosi gazdáról tesznek említést, és itt már ismétlıdnek a két éve feltőnt családnevek, melyek hosszú idın keresztül folyamatosan jelen lesznek forrásainkban: Szöı Pál, Csapó Márton, Bornemissza Márton, Varga Márton, Dörgönye András, Horváth Miklós, Borbás Márton, Varga János, Csöndör János, Kiss Miklós, Vasass András és Szıke István.15

1702-ben a földesúr új kontraktust kötött jobbágyaival, ebben az állt, hogy az egésztelkes jobbágynak 6, a féltelkesnek 3 forintot, a negyedtelkesnek egy tallért kellett fizetni. A terménybıl az uraságot kilenced illette, aki a tizedet a zalavári apát helyett szedte be. A karosi zsellérek a kiskomáromi uradalomban dolgoztak. Ha valaki puszta földet akart felszántani, jelentenie kellett, s a termés után kilenced beszolgáltatására kötelezték. Az uraság rétje után boglyapénzt kellett fizetni, az erdık és legelık viszont a közös haszonvételek közé tartoztak. A karosi jobbágyok robotja - ahogy a kiskomáromi és galamboki jobbágyoké is - szántás, szénahordás, kaszálás volt, ezt mind a kiskomáromi majorságban kellett teljesíteniük, továbbá elıírták robotjukban a major körüli segédkezést, ez bármilyen, a majorságban végzett munka lehetett. Ezen kívül a karosi jobbágyoknak évenként, két szekeret kellett adniuk Nagyszombatba, ahová két ızet és két pár császármadarat is kellett küldeniük.16 A karosiak karácsonytól Szent Mihály napig [szeptember 29.] áren-dálták a kocsmákat.17 A büntetések között említik, hogy egésztelkes jobbágynak engedet-lenség esetén 120 pénzt kell fizetni, féltelkesnek 60-at, s mindezt az egyháznak. Az ünnepi misérıl elmaradóknak 12 pénzt kellett fizetni gyertyára. Ezt a kontraktust 1712-ben megerısítették.18 A falu lakosairól és vagyoni viszonyairól az 1702. június 20-án készült urbárium meglehetısen pontosan tájékoztat bennünket. Az adózó családokat, illetve a családfıket tőntetik fel, ha a családfı özvegy (relicta), pontosan szerepel, nıket azonban csak abban az esetben tőntetnek fel, ha özvegyi

sorsra jutott, s így ı a családfı. Az urbárium 30 háztartást sorol fel, tehát még 21 házhely üres abból az 51-bıl, melyet az 1690-es megállapodás a községnek juttatott.

Az összeírás megjegyzi azt is, hogy még hat elhagyott (puszta) telek is van a faluban. Természetesen legelı és rét is tartozik Karos területéhez, ezen kívül egy - a már korábban többször is említett - egykerekő malom mőködött itt, az egy molnár 10 forintot fizetett évenként. A falu kocsmája ki volt adva árendába, ez évi 15 forint jövedelmet jelentett a birtokos papoknak.19 1711-bıl már fellelhetı egy teljes vagyonösszeírás is. A 13 összeírt gazdát három csoportba sorolhatjuk. Már majdnem mindenkinek van vonós jószága,

a 4-6 igavonó mindenképpen tehetısségre utal. A másik figyelemre méltó adat a viszonylag nagy bortermés, ez azt jelenti, hogy a két

évtizeddel korábban elhanyagoltnak, elgazosodottnak talált szılıket újra intenzíven mővelik, illetve újakat is telepítettek. Külön érdekes, hogy meglepıen nagy a kintlévıségek - a kölcsönzések és adósságok - összege20 Az 1711. évi összeírás arról is tudósít, hogy ebben az évben húszan estek áldozatul a dühöngı pestisjárványnak.21 A 18. század elején a két szomszédos falu - jóllehet oppidumnak, tehát mezıvárosnak is említik, s így szerepel az idézett 1690-es kontraktusban is nagyjából azonos nagyságú. Egy 1713. novemberében készített összeírás Galambokon 8, Karoson 9 gazdát említ, ám mintha szegényebb lenne a falu, s az 1711-ben említett gazdák is. Mesterembert és kereskedıt ez évben nem említenek a faluban:22

Nagy valószínőséggel az összeírás nem terjedt ki valamennyi jelenlévıre. Ami viszont minden adózóra kiterjedt, az az 1712. évi (egy 1764-ben készített másolatban fennmaradt) urbárium. Miután Zalakaroson ez idıben csak adózó népesség él, ezt a 30 családfıt vehetjük Karos teljes lakosságának.23 Az uradalom és a lakosság között nem kis feszültséget jelentett, hogy a kontraktusokat egyre kevésbé, végül már - elsısorban az italmérésre vonatkozó cikkelyeit - egyáltalán nem tartották be. A szılıtelepítés eredményeként egyre több, és a mővelésnek köszönhetıen egyre jobb a termés, melyet tisztességgel fogyasztottak a vidék lakói éppen úgy, mint az átutazók. Karos is - hiába nevezik mezıvárosnak - kis falu ugyan, de nagy az átmenı forgalma. A Kis-Balaton két partján - már a középkortól fogva -fontos kereskedelmi út vezetett észak-déli irányban. Az egyik a víztükör és az azt szegélyezı mocsárvidék keleti oldalán húzódó Zalaszentgrót-SármellékZalavár-Balatonhídvég-Balatonmagyaród-Komár kereskedı út volt, míg a másik a nyugati oldalon a Kis-Balaton és a Zala folyók mellett Zalabértıl Behiákpusztáig végigfutó „Zala-melléki Nagy Kereskedı Ut", melyek „bé ágazó mellék Kereskedı Uttyai" között említi a 19. század elsı felében készült leírás azt a kereskedı utat, mely Karosnál ágazott el s Kiskomáromon keresztül Somogy vármegyébe lehetett rajta eljutni. Ugyancsak erre mentek azok, akik a Muraközbıl induló, Nagykanizsán átvezetı „Nagy Kereskedı és Katona Járó Út"-on elhagyva a dél-zalai mezıvárost északra fordultak Galamboknál. Karos tehát fontos elágazási pont, a 18. században már egyre forgalmasabb. A következı századtól pedig kimondottan élénk mindennapi forgalmat lebonyolító utak keresztezıdésében rövidesen felépül „egy beszálló

V[endég] fogadója"24. E fogadóban és a többi kocsmában mérni az ekkor minden összeírásban jó bornak25 említett hegylevét ugyancsak jó üzlet, melyrıl az uradalom nem kívánt lemondani. Az uradalmi tiszttartó Komárvárosban van, viszonylag távol, a birtokos pedig Nagyszombatban még távolabb - tehát „gazdaságosabb", ha elıbb a község méri ki saját borát, akkor is ha nincs korcs-máltatási joga. Miután az uradalom nagyon megérezte ezt a veszteséget, hiszen mindhárom településen hasonló volt a helyzet, és így a jobbágyszolgáltatásként kapott jelentékeny mennyiségő borral nem tudott mit kezdeni, elhatározta, hogy egy újraszabályozott kontraktusban külön kiemeli kizárólagos jogát. 1732-ben került sor erre, mikor Komárváros, Galambok és Zalakaros elküldte Nagyszombatba háromfıs delegációját, hogy megállapodjon Huszár Jánossal a „Nagy szombathi Vörös Papok Collegiumának Regensével", ki egyben az „Oh Budai Propostságnak Adminisztrátora", hogy újratárgyalják a kontraktust. Komárvárosból Lábodi Mihály esküdt, Galambokból Tóth János, Zalakarosból Horváth Miklós egyezkedett a földesúrral, ki nehezményezte, hogy a települések egyike sem tartja be a korábbi kontraktus kocsmákra vonatkozó passzusát. A tárgyaláson - az 1732. október 31-én kelt kontraktus alapján - a régensnek is engednie kellett néhány pontban, így a megállapodás azzal kezdıdhetett, hogy a települések küldöttei beismerték: „eöket a Korcsmák nem illetik". Majd „azon könyörögtek, hogy eöket azon Árendában és szabadságokban hagyá az Uraságh a mint ekkoráigh voltak, kiket én meg hallgatván, és továbbis Nemes Collégium földén meg tartani akarván, kivánságoknak engedtem" elkészült az új, öt pontból álló kontraktus. Az elsı pont a korábbi megegyezésekrıl, azok hatályát vesztésérıl rendelkezik. A második pont tartalmazza a legfontosabb kérdést, hogy mindhárom településen a kocsmák és mészárszékek egész évben urasági tulajdonban maradnak, abban kizárólag az uraság borát, sörét, pálinkáját szabad árulni. Amennyiben valamelyik település ki akarja venni a kocsmát árendába, akkor a gazdatiszttel kell elıbb megalkudni. A kontraktus harmadik pontja továbbra is érvényben hagyja azt a gyakorlatot, hogy az árendás gazdákat „az Uraságh Dolgára" nem kötelezhetık, tehát robottal nem tartoznak, erre ıket kényszeríteni nem lehet. Ezzel függ össze a megállapodás következı pontja is, mely arról rendelkezik, hogy az árendába kivett földterület összege változatlan marad. Az ötödik pont szerint gabonából nem, de borból kötelesek a kilenced beszolgáltatására. Ez ismét a fennálló gyakorlat megerısítése: „a mire ekkoráigh kötelesek voltak, azutánis arra kötelessek maradnak, és a' mire ezen edgyezés elıtt kötelessek nem voltak, azután sem lesznek."26 A kontraktus tulajdonképpen az újraszabályozás címén a régi helyzetet erısíti meg, így igazából csak megerısítésrıl beszélhetünk. A három település azáltal, hogy elismerte: nincs kocsmáltatási joga - ami jogilag tényleg nem is volt - megtartotta valamennyi jogosultságát az egyre növekvı jobbágy terhek idıszakában. A 18. század negyvenes éveitıl fokozódott a földesúri elnyomás. A három település lakói Mária Teréziához fordultak sérelmükkel, úgy vélték, hogy az úriszék megsemmisítette korábbi jogaikat, a legfájóbb panasz az volt, hogy

elvették szabad költözési jogukat, ezáltal az örökös jobbágyok sorába süllyesztették ıket. Panaszolták azt is, hogy a szomszédos Kis-komárom és Komárváros lakói jelentıs földterületet foglaltak el a karosi határból.27 Karos jobbágyainak életkörülményein Mária Terézia 1768. évi urbáriuma sem sokat változtatott, Karos és a környezı települések úrbéri viszonyai a következıképpen alakultak:28

Az 50 jobbágyból álló faluban 8 egész és 35 féltelkes jobbágyot írtak össze, kevés kivétellel örökös jobbágyokat. Nem volt tehát lakóira nézve pozitív kimenetelő az úrbéri per. A falu egy részén nagyon termékeny volt a föld, egy 1720-as adat szerint a kétnyomásos gazdálkodással 1 mérı elvetése után 3,5 mérı gabona termett. A második nyomás azonos nagyságú volt az elsıvel. A dicalis összeírásokban elsı osztályúként szereplı rétjeik egy kaszás után egy közepes kocsi szénát adtak. Legelıjük, tőzifájuk és épületfájuk elegendı volt. A falu körül telepített szılıket részben a domboldalakon, részben a mélyebben fekvı területeken mővelték. 1 kapás szılı után 3 urna silány minıségő boruk termett, ezt 60 dénárért tudták eladni, ám ez idıben sokszor küszködtek értékesítési problémákkal.29 Ez az adat ellentétes a korábbiakkal. 1770-ben Karos már népes falu. Az itt letelepedett jobbágyok között volt egy faber 10, egy kerékgyártó 30 és két takács 32 forint jövedelemmel, az extraszerialisták között pedig egy uradalmi kocsmáros és mészáros 22, egy tagularius 12 és két neocolonus (cigány) kézmőves volt 6 frt. jövedelemmel, 1 kocsmáros, egyúttal molnár Behiákpusztán 31 pozsonyi mérı gabona jövedelemmel, volt még 4 kanász, 1 csordás és egy uradalmi tiszttartó (satrapa).

A karosiak úrbéri szolgáltatásai nem különbözetek a másik két település, Galambok és Komárváros szolgáltatásaiétól, ám a már lévı irtásföldek után külön kellett adózniuk 34 frt 22 kr-t, és külön évi 382 vödör kilencedbort szolgáltattak a tizedköteles szılık után.30 A környéket kézmővesipari termékekkel - minden valószínőség szerint - a kiskomáromi takács céh látta el. A Zala Megyei Levéltárban található céhszabályzatuk szerint - melynek eredetije 1781-ben kelt, -II. József engedélyezi, hogy a csizmadiák, a magyar és német vargák, kádárok, takácsok, kötélgyártók, bognárok, szőrszabók, váltómívesek, szabók és szőcsök közös céhbe tömörüljenek. A Zalaegerszegen megtartott vármegyei közgyőlésen 1782-ben jelentették be a vegyes céh megalakulását.31 Karos 18. századi lakói Kiskomáromba, vagy Kanizsára jártak piacra, fölösleges mezıgazdasági termékeiket itt értékesítették és elsısorban kézmővesipari portékákkal érkeztek vissza. Ruhára nem, vagy csak ritkán költöttek, ezeket általában télen maguk állították elı.32 Zalakaros és a környezı települések lélekszámáról a legkorábbi pontos adatokat az 1784-1787 között, II. József korában végrehajtott elsı magyarországi népszámlálás adataiból nyerhetjük:33

A Pozsonyi Szeminárium dél-Zalában található birtokán a legjelentısebb település a mezıvárosi jogállású Kis Komárom, mely ezt a központi helyzetét a 20. század hatvanas éveiig megtartja. Itt van a szeminárium uradalmának birtokközpontja is. Ugyanezeket az adatokat támasztja alá az 1996-ban kiadott Magyarország történeti helységnévtára sorozat Zala megyét tárgyaló kötete. A történeti helységnévtár feldolgozta a Lexikon Locorum, a Tabella Locorum, az elıbb közölt népszámlálás, a birtokos-összeírások, Korabinsky Mór, Vályi András és Lipszky helységnévtárait, a Pfarrtopographiet és egyéb adatbázisokat, ezért ezek tételes közlésétıl itt eltekintünk. A tulajdonosokat illetıen a birtokos összeírások közül az 1787. évi és Vályi András a Kamarát, az 1789. évi birtokos összeírás a Vallásalapot, míg az elıbb idézett II. József kori népszámlálás és Vályi a Pozsonyi Szemináriumot jelöli meg tulajdonosul. Karost kizárólag magyar katolikusok lakták, a veszprémi püspökség kiskomáromi anyaegyházának filiája volt. Kiskomárom mezıvárosa nemcsak birtokigazgatási, hanem egyházigazgatási központ is volt, melyhez Alsócsány, Kehida, Kiskomárom, Mere-nye, Pacsa, Szabar, Szentpétemr, Zalaapáti és Zalakoppány anyaegyházak (fára v. mater) tartoztak, a 9 anyafára összesen 59 filiával. Kiskomárom mezıváros filiáihoz a következı települések tartoztak:34

Település neve

Jogállása

Lélekszáma 1785-ben (fı)

Filia távolsága az anyaegyháztól (óra)

Behiák (területén egy ház) -

6

3/4

Balatonhídvég

község

84

1 3/4

Balatonmogyoród

község

412

1

Galambok

község

473

1

Karos

község

540

1

Kápolna

puszta

18

1

Kolon

puszta

16

1/4

Komárváros

mezıváros falu 774

Nagy Völgy (kocsma)

1/4

4

2 1/2

Ormándhida

falu, puszta

81

1 1/4

Töllös

puszta

71

3/4

Kiskomárom (anyaegyház) mezıváros

875

-

Összesen 12 település

3354

-

-

A kiskomáromi esperesség legnépesebb anyaegyháza volt az összesen egy tucat települést magába foglaló anyfára:35

Anyafára (mater) neve Hozzá tartozó filiák száma Lélekszám (1785-ben) Alsócsány

4

1 284

Kehida

5

1 063

Kiskomárom

11

3 354

Merenye

6

1 417

Pacsa

10

2 695

Szabar

8

2 638

Szentpéter

9

2 296

Zalaapáti

4

955

Zalakoppány

2

1 414

Összesen 9 fára

59

17 116

A II. József idejében végzett kataszteri felmérésbıl pontos adataink vannak a települések területére, és a földterület megoszlására is:36 Település

Birtok

Birtok

Szántó

Szılı

Legelı

Erdı

katasztrális hold Zalakaros Galambok pusztával)

úri jobbágyi 5051271 összesen 1776

7 631

624 0 119 294 119 822

(Töllös úri jobbágyi 1550 2090 20 1054 129 összesen 3640 1074 129

Kiskomárom

úri jobbágyi 2777 1484 605 603 3 összesen 4261 1208 59

Komárváros (Ormánd-hidával)

úri jobbágyi 3124 1726 271 1020 összesen 4850 1291

12 919

528 204 204 907 1518 1518

56 1996825 2821 164 870

0

173 173

706 2689 2689

1789-bıl fennmaradt az uradalom településeinek termék-, illetve kilencedés tizedösszeírása is:37 Település

Termés búza ft

Kilenced és tized rozs

árpa

zab ft

kr

ft

kr

ft

Komárváros 226

8

356

8

Karos

91

2

53

Galambok

89

9

Sámson

767

Összesen

kr

búza

rozs

ft kr

ft

kr

2

-

10 -

3

ft

kr

14 10 20

-

22

11 35

11 1 8

7

5

11 9

2

6

-

163

7

12 7

24

5

8

16 16

6

1 4

2

10 430

5

-

67

3

153 9

68

1

-

-

13 8

1174 12 1003 10 32 16 113 2

194 4

143 7

3 5

18 2

-

5

kr

zab

kr

16 1

ft

árpa

8

Ebben az évben már három uradalmi épület állt Karoson, az egyik a kocsma, tapasztott sövényfalu, szalmatetıs épület, mint a házak döntı többsége. Állt még itt egy mészárszék, hasonló építési móddal kivitelezve, valamint - a korábban már többször említett - malom.38 A majorsági gazdálkodás egyre jelentısebbé válik ez idı tájt, ezért megnıtt a zsellérek száma.39 1794-ben Böjtmás hava (március) 30-án Karoson felütötte fejét a vörös kakas, rövid idı alatt a falu egynegyede leégett. A tüzet Bazsó Gergely hároméves gyermeke okozta, ahogy a vizsgálati jegyzıkönyv fogalmaz: „ki Estve felé az Attya házának belsı végén tsak maga játszadozván, oda alattomban tüzet vitt, s áztat meg éllesztvén, az háznak üstökében gyújtotta, mellyet az Konyhában lévı édes Annya meg észre vehetett, már annyira erıt vett, hogy ámbár egy sajtár vízzel annak el oltására sietett, de már semmi módon el nem olthatta." Miután a település lakói kárukra való hivatkozással az évi adójuk elengedését kérték, fennmaradt a teljes kárlista, hivatalos értékbecsléssel együtt. Ez nem csak a kár mértékére, hanem a korabeli árviszonyokra is szolgál adatokkal.40 Sajnálatos módon az 1787 és 1797 közötti tíz évrıl semmiféle összeírás, így a rovatos összeírás sem maradt fenn, ezért nem tudjuk, hogy a tőzvész esztendejében milyen vagyonnal bírt a húsz károsult. Az 1787. évi dicalis összeírásokban tizenketten szerepelnek közülük, az évtizeddel késıbbiken tizennyolcan, s miután sem özvegy, sem leszármazott nem lelhetı fel a forrásokban, valószínő, hogy be-, illetve elköltözésrıl van szó. A tőzvész okozta sebek, ha nagyon nagy kárt is okoztak, de meglehetısen gyorsan gyógyultak. A tizennyolc, 1797-ben említett károsultnak ismét teljes volt a gazdasága, állt a háza a szükséges melléképületekkel és néhány szélsıséges kivételtıl eltekintve az „átlag adófizetık" közé (9-19 Ft) tartoztak. Mint már említettük a fában gazdag környék tőzifa mellett jó minıségő épületfával is ellátta a karosiakat, a tapasztott sövényfalu házakat maguk a jobbágyok építették, és fedték be. A tőzben nemcsak az épületek pusztultak el a berendezéssel együtt, hanem élıállatok is.

Összesen 3586,39 ft-ra rúgott a kár összege. Ám alig három év múlva nemcsak állnak a leégett házak melléképületekkel együtt, hanem bizonyos mértékő vagyongyarapodás is kimutatható. Mindez csak azt jelentheti, hogy a többnyire fél telkes jobbágyok többsége tisztességes jövedelemre tett szert évente. A kárfelmérés a korabeli árakról is tudósít. Eszerint 1794. márciusában Zalakaroson és környékén 1 köböl zab 30, árpa 45, csutkás kukorica 30 krajcárba került, ugyanennyi búza 1,30-ba, a rozs 1,10-be, a kendermag 2 forintba került. 1 akó káposzta 1 forintot ért, míg egy levágott sertés zsírjával

7,30-ba, egy ágy (ágynemő nélkül) 1,45, egy ruhával megtöltött almárium 20 ft-ba, egy vasas kerék tengellyel 3 ft-ba, a lószerszám 10 forintba, egy szövıszék 1,30-ba került. Eltérıek - magától értetıdıen - az ingatlanok értékei. Az ingatlanárakat reálisnak kell tekintenünk akkor is, ha feltételezzük, hogy a kár megállapításánál a károsult nagyobb összeget mondott be, és reális árnak kell tekintenünk a felsorolt használati eszközök kárösszeírásban feltőntetett értékét is. Az összesen 193,38 forint adót elengedte a megye közgyőlése, 1794-ben ennyivel kevesebb portio folyt be az államkasszába.41 A 19. század elejérıl szórványosan maradtak fenn adatok Zalakarosról. Az egyes katonai évekre készített dicalis összeírások adnak némi támpontot, s ha nem is minden évbıl, de végigkövethetjük a változásokat. 66 évbıl 38 adóösszeírás maradt fenn. Ezek (melynek felvétele néha pontatlan, pl. az egyes besorolásoknál) a falu kiterjedésének, határának állandóságát mutatják és mutatnak bizonyos mobilitást is, mivel vegyes kötöttségő jobbágyok laktak a faluban.42 Az évente kirótt adó végösszege folyamatosan növekszik. 1797-ben 694,16 ft, két évvel késıbb 710,45 4/8, 1804-ben 898,55 ft az éves összesített adó, amely az 1809/10-es katonai évben emelkedik ezer fölé: 1140,43, egy év múlva 3750,38 ft, 1813 után visszaállt 1000 és 1800 közé.43 A vonós állat az ökör, majdnem minden jobbágyháztartás rendelkezik egyel vagy kettıvel. Ekkor még a ló ritka, a 18. század második és a 19. század elsı felében nagyon kevés van belıle a faluban. Az itt adóalapként feltőntetett javakhoz még közös haszonvételek is járultak, ezzel volt teljes a jobbágygazdaság. Karos szılıhegyén - évente változó számban - 20 és 48 között ingadozott a nem helyi illetıségő szılıtulajdonosok száma. Érdemes áttekinteni az összeírások tükrében a falu nagyságát:44

Hogy mekkora volt a 19. század elsı negyedében egy jobbágygazdaság, azt egy 1825-ben kelt egyezségbıl tudjuk. Csöndör József özvegyét Csönge Julit oltárhoz vezette a szintén karosi születéső Fehér József, ez alkalommal készült az összes karosi tisztviselı által hitelesített láthatóan egyenlıtlen házasságkötés elıtt felvett korabeli „házassági szerzıdés". Az új férj „talált az Árva Háznál" egy új házat „három derékra", egy jó állapotban lévı hidast, egy disznó óllal „egy födél alatt", egy másik hidast, valamint egy jó istállót és pajtát. Az állatállomány is figyelemre méltó, hiszen

2 ökör, 2 tehén és 4 sertés volt az istállóban és az ólban. A gazdasághoz tartozott még egy egész vasas szekér rövid és hosszú oldalakkal, volt még egy rövid és egy hosszú lánc, 2 nagy fejsze, 2 kis fejsze, 2 sze-kerce, 3 kapa, 1 kis főrész, 1 vasvilla, 4 fúró (?), 1 kis kés (?), 1 szekrény, 1 asztal, 2 ágy, 1 sajtár, 1 vas láb (?), 1 új ponyva, és 1 vas rosta. A karosi hegyen birtokot az özvegy „egy jó szöllı Hegyet minden pusztulás nélkül", rajta pincét présházzal, préssel, 1 cséplı patát (?), 2 kefét, 1 borvályút, 1 csöbröt, metszı kést, 1 törekrostát, boros fát (?), 36 % akót, két ecetes hordót, egy négyakósat, egy másfél akósat, és egy négy-akós zabos hordót.45 Ezen kívül voltak az „árváknak" tekintélyes kintlévıségei, négyen tartoztak neki összesen 165 váltóforinttal és 24 krajcárral (Csuha Imre 35, Csiz-mazia József 100, Csöndör Gábor 8, Fodor János 22 ft. 24 kr-ral tartozott). Miután Fehér József mindössze 34 váltóforintot tudott a házasságba vinni, erre mondják, hogy „jól nısült". Fehér Józsefnek az 1828-as összeírásban már nem szerepel állata, csak a földje és a szılıje.46 1845. augusztus 6-án Faitli György fiai feljelentenek egy Fehér József helybeli jobbágygazdát, aki ıket tetemesen megkárosította, elıbb egy % akós uborkás hordót lopott el, mely tele volt uborkával, a hordó fenekét beütötte és abban meszet oltott, majd - „múlt húshagyáskor" - öt libát lopott el, „s Kanizsai Zsidónak el adta", végül a harmadik vádpont, hogy a komáromi szılıhegyi hajlékukból egyszer elvitt három „egész s.v. Sertvés hajunkat", késıbb a bort tetemesen meglopta, ellopott 20 itce pálinkát, és 3 pozsonyi mérı rozsot.47 Nem lehetett bizonyítani, hogy ugyanarról a személyrıl van-e szó, vagy csak a névazonosság kapcsolja e két - ez esetben egymástól független - de a kis faluban mindenképpen nagy port felvert eseményt utólag egybe. Az 19. század elsı felébıl található szórványos források között 1827-bıl fennmaradt egy termés- és tizedösszeírás is. Sajnos ez is esetleges, s valószínő, hogy töredék, mert 35 adóköteles gazda pénzre átszámított terméseredményét, és ennek a tizedét tünteti fel. Az 1826/27-os katonai évrıl felvett dicalis összeírás 50 jobbágyot - tehát ugyanennyi adókötelest említ, így több mint egy tucat adózót nem tüntettek fel ezen az összeíráson nem tudjuk miért. Ugyanakkor a terméseredménybıl ezúttal is következtethetünk a korabeli árakra, árviszonyokra. Az összeírásban hárman vannak, kiknél 20 forint feletti termést írtak össze, ebbıl egyiküké meghaladta a 45 forintot. További hét adózót a 10 és 20 ft. közötti sávba sorolhatunk, a többi érték mind 10 forint alatt van. Esetlegesen - s valószínőleg töredékesen - elıkerült adatunk erre a három vagyoni csoportra enged következtetni:48

Sorszám Adózók neve

Termés búza ft

Tized rozs

kr ft

kr

1.

Bóhási József

2.

Papp László

3.

Fehér János

14 12

4.

Arany Antal

7

5.

Arany István

6.

búza

rozs

ft kr

ft kr

11 13 8

1 3

4

10

14 1 8

1

12

13 13 1

1 10

Felsı Szabó János

14 2

1 7

7.

Dörgönye Antal

3

8.

Dörgönye András

9.

Fodor Ferenc

5

5

9

10.

Fodor András

5

13

10

11.

Ország Ferencz

5

3

9

12.

Molnár Jánosné

4

2

7

13.

Botrási György

3

9

6

14.

Botrási Örzse

3

9

6

15.

Mikola Farkas

11 3

1 2

16.

Koma Antalné

2

17.

Papp Jánosné

10

18.

Cser Györgyné

8

19.

Rittecz Mártonné

9

7

16

20.

Büki Antalné

4

12

8

21.

Kovács Ferencz

22.

Beké István

11 13

23.

Kovács János

7

11

13

24.

Beké Györgyné

4

2

7

25.

Beké Antalné

2

6

4

6

11

16

5 1

4

14

22 6

Termés búza ft

6

8

22 6

Sorszám Adózók neve

9

2 4 1 3

Tized

rozs

kr ft

2 4

búza rozs kr

ft kr ft

kr

26.

Keö Mártonné

1

3

27.

Szabó Imre

31

13

28.

Vida Andrásné

3

9

6

29.

Vida Mihál

4

12

8

30.

Horváth Antal

2

16

5

31.

Szelitsán István

8

14

13

32.

Kovács László

6

8

11

33.

Németh Pál

2

6

4

34.

Csöndör József

18

4

35.

Csordás Lászlóné

5

5

Összesen

65 5

236 8

2 3

1

3

14 9

6 9

25 11

Az 1848-cal záródó feudális korszak utolsó nagymérető összeírása az 1828. évi országos összeírás volt. Már a 18. században tervezték az adórendszer megváltoztatását és az adókivetés újjászervezése miatt szükséges

volt egy olyan összeírás, mely számba veszi az összes adóköteles ingó és ingatlan vagyonát.49 Az 1802. évi országgyőlés az összeírási utasítást is kidolgozta, de ekkor ennek megvalósítására nem került sor. Az 1825-27-es országgyőlésen került ismételten elı ez a kérdés, mely aztán - még sok vita és üzenetváltás után az 1827. évi VII. tc-ben manifesztálódott.

Az összeírás tehát nem statisztikai célokat, hanem az adóalanyok és adóköteles javak összeírását szolgálta. Ezért az adott helységbe érve az összeíróbiztosok maguk elé rendelték a helység bíráját, esküdtjeit, egyetegyet a nagyobb, a közepes vagyonú és a szegényebb jobbágyokból ugyanúgy, mint a házas és hazátlan zsellérekbıl, s ismertették velük az összeírás feladatait. Tudatosították bennük, s erre meg is eskették ıket, hogy a valós helyzetet tárják fel az összeírok elıtt. Az így létrejött összeíró bizottság a házak sorrendjében megkezdte az adóköteles családfık összeírását, nagyon vigyázva, hogy senki ne maradjon ki. Zalakaros szempontjából azért is érdekes különösen ez az összeírás, mert a Mária Terézia által elrendelt urbárium nincs meg a Zala Megyei Levéltárban,50 ezért a dicalis összeírások mellett a legteljesebb képünk 1828ban van a forrásokban ugyancsak szegény Zalakarosról. Ezért az összeírás valamennyi lényeges adatát közöljük:

A 96 karosi adózó mellett felvették a nem karosi szılıtulajdonosokat is. Ezek: Neve

Lakóhelye

Szılıterülete Szükséges kapások pozsonyi mérıben száma

Tuisz Lajos

Kiskomárom 4/l2

1

Bedı Márton

Kiskomárom 4/l2

1

Latzó József

Kiskomárom 2/l2

2/4

Horváth László

Kiskomárom 4/l2

1

Latzó József

Kiskomárom 4/l2

1

Horváth József

Kiskomárom 4/l2

1

Szabó János

Kiskomárom 4/l2

1

Benkı József

Kiskomárom 4/l2

1

Balázs Ferenc

Kiskomárom 4/l2

1

Balázs István

Kiskomárom 4/l2

1

Komáromi Pál

Kiskomárom 4/l2

1

Varga Ferenc

Kiskomárom 6/l2

1 2/4

Hegedős Ferenc

Kiskomárom 4/l2

1

Benkı József

Kiskomárom 4/l2

1

Kulcsár János

Kiskomárom 4/l2

1

Hartz János

Kiskomárom 4/l2

1

Hartz György

Kiskomárom 4/l2

1

Zsorán József

Kiskomárom 8/l2

2

Béts István

Kiskomárom 4/l2

1

Zsoldos István

Kiskomárom 4/l2

1

Köbli János

Kiskomárom 4/l2

1

Tóth János

Kiskomárom 4/l2

1

Mészáros Ferenc Kiskomárom 6/l2

1 2/4

Béts József

2/4

Kiskomárom 2/l2

Gelentsér József Kiskomárom 8/l2

2

Kincses János

Komárváros 4/l2

1

Pordán Mihály

Komárváros 2/l2

2/4

Kenckei Imre

Kiskomárom 2/l2

2/4

Molnár János

Garabonc

2/l2

2/4

Hajdú József

Magyarod

2/l2

2/4

Ritetz János

Magyarod

2/l2

2/4

Bácsi László

Magyarod

4/l2

1

Rába József

Merenye

6/l2

1 2/4

26 kiskomáromi, 2 komárvárosi, 3 magyaródi és l-l merenyei, illetve garabonci - összesen 33 nem karosi - tulajdonosnak volt - kevés kivétellel nagyjából azonos területő szılıje Zalakaros határában. Az 1828-as összeírás idején 93 házban 167 adóköteles családfıt írtak össze. 69 volt a jobbágy, 24 a házas, 3 a hazátlan zsellér, emellett 2 testvér, 2 fiú és 3 lány szerepel az összeírásban, és egy jobbágynál találtak szolgálólányt, talán nem is kell említeni, hogy a legtehetısebbnél. Természetesen az egyéni javak mellett voltak még közös haszon tételek is. Ezek a legelık (ökrök, tehenek, lovak, illetve külön a juhok, kecskék, sertések után elsı rendőnek voltak feltőntetve, adózni az állatok száma után kellett. Ritka volt a kiugróan nagy állatállomány, ezért nagyjából - néhány kivétellel - ugyanakkora adót fizettek. Közös haszonvétel volt még a fuvarozás, ahol barmok száma után; a kézi munkák, ahol a személyek után, a tőzi faizás (tőzifa) és az épületfaizás (épületfa), az elıbbiekben személyek száma, az utóbbiakban a ház volt az adókivetés alapja. Emellett két haszonbérlıt, a molnárt és a kocsmárost tőntetik fel az összeírásokban. Az 1828. évi összeírás kétnyomásos gazdálkodást említ, a föld értéke fekvésétıl függıen nagyon változó volt. A terület egyharmad részét minden évben trágyázták, ennek ereje négy évig tartott. İszi vetésre az egész szántó, tavaszi vetésre a fele volt alkalmas. A karosiaknak 6 kaszás rétje volt általában, a réteket kétszer lehetett kaszálni. A tehenet öt hónapig fejték, naponta két média tejet adtak.51 A település kocsmája 10 váltóforintot jövedelmezett félév alatt. Miután fontos hadi út mellett feküdt, gyakoriak voltak a katonák átvonulásai, gyakran jelentıs kára - 40 forintot említenek - származott a falunak.52 1828-ban konfliktus robbant ki az uradalom és a karosiak között. Az uradalom elrendelte erdei fölmérését, hogy tiszta helyzetet teremtsen egyrészt saját birtokát, másrészt a közös haszonvételeket illetıen. Tette ezt azért is, mert az 1835. évi nemesi javak összeírásakor az egyik legjobban jövedelmezı bevételi forrása az erdıkbıl, az erdıgazdálkodásból származott. A karosiaknak pedig nem volt érdekük a pontos területhatár kijelölése, a „körülbelüli" nekik jobban megfelelt. A kirendelt földmérı munkáját a karosi, galamboki és komárvárosi települések lakói megakadályozták, „lázzadóképen a hely színérıl el kergették, és a „Tisztség rendeléseinek magokat vétkesen ellen szegezték". A vizsgálat megállapította, hogy Bazsó András karosi bíró összehívta a karosi elöljáróságot, s ık, valamint a falu gyülekezı lakossága az uradalom által megrendelt mérést megkezdı földmérıt munkájában akadályozták, majd elkergették.

Másnap Karos elöljáróit az „Uradalmi Tisztséghez" [ti. a tiszttartóhoz] rendelték, mire a karosi bíró Komárváros és Galambok lakóit is „meghívta, és hasonló vétkes ellenállásra ingerelte, valamint a Számtartói lakásnál a' mérés ellen való erıszakos ellenállását" bizonyította ismételten, miközben Faitl György, Kustos Ferenc, Csuha Imre és Fejér József tovább kergették a szerencsétlen földmérıt egészen az uradalmi tiszttartó távoli pincéjéig, közben halálosan megfenyegették a tiszttartó füle hallatára. Ugyanezek a jobbágyok a mérés ellen lázították társaikat. A vizsgálati jegyzıkönyvben az is szerepel, hogy Arany József „káromkodás által magát megkülönböztette, s halállal fenyegette a földmérı segítségére kirendelt Hosensteiner tanút". Bolhási József pedig a szomszéd települések lakóit szólította fel ellenállásra. Ezt a lázadással felérı ellenszegülést mindenképpen meg kellett büntetni. Bazsó András karosi bírót egy hónapi tömlöcre ítélték, bevonulása elıtt és kiszabadulása után 12-12 pálcaütést mértek rá. Deresre húzták a földmérıt megkergetı Faitl Györgyöt, Kustos Ferencet, Csuha Imrét és Fejér Józsefet, nekik 20-20 botütést kellett elszenvedniük. Mikola Farkas, Kovács János, Fodor Ferenc, Arany József és Bolhási József 12-12 pálcaütésre ítéltetett. Az enyhébb ítélet indoka az volt, hogy már az eseményt követı napon megbánást tanúsítottak az úriszék elıtt. A többi résztvevıt keményen megdorgálták. Az ítélet végrehajtására - elrettentésül - az említett települések lakói elıtt került sor.53 Az uradalom tiszttartója és számtartója évente kötött kisebb jelentıségő szerzıdéseket, kontraktusokat, ilyen volt a makkoltatás ügyében kötött kontraktus is, melynek 1825-bıl és 1836-ból maradt fenn egy-egy példánya. A kontraktusok szövege nagyjából megegyezik, csak - magától értetıdıen az összeg a változó. A három részbıl álló kontraktus elsı szakaszában körülírták az érintett területet: „Garabonci határtul fogva Földhidig, az úgy nevezett Karosi Erdı Papp Csarittyával [Papcsalit] Karosi berekkel és Kis Kaniczával együtt", hogy azt „sertvéseik számára használhassák közönségesen." A makkoltatásért 1825-ben 750, 1836-ban 110 váltóforintot kellett befizetni két részletben az uradalom pénztárába. Az elsı részlet határideje Terézia napja volt, a másodiké pedig karácsony napja. A harmadik, befejezı részben a kontraktus arról rendelkezik, hogy bármilyen kár éri az erdıt, származzon az akár tőzrakásból, akár a fák lenyesegetésébıl, az okozott kárért nem a pásztort, hanem a gazdákat teszik felelıssé, akiknek a károkozást meg kell téríteni.54 Az uradalom csonka levéltárában fennmaradó adatok esetlegesek, csak arra alkalmasak, hogy a korabeli árviszonyokba alkalmanként betekintsünk. A község igazgatását illetıen alig maradt fenn adat. Elöljárójuk az évente választott öreg bíró, az elöljáróság tagjai a szintén évente választott esküdtek voltak. Azon a néhány szerzıdésen, amelyen nevük fennmaradt, mindegyikük

neve mellett kereszt látható, tehát nem tudtak írni. Egyedüli kivétel ez alól a község adminisztrációját végzı jegyzı volt.55 ÉV

1825

Öregbíró Bazsó András Jegyzı

1836

1839

Bóhási József

Nagy Ferenc

Szobolits István Herclich (?) Ignác Marton György

Esküdtek Szabó Márton

Marton István

Marton István

Horváth István

Bazsó András

Szabó István

Kovács Ferenc

Papp János

n.a.

Mikola Farkas

n.a.

Bóhási József

1825-ból említenek még kisbírót (Bóhási István), öreg hegymestert (Fodor András) és egy hegyközségi esküdtet (Arany Ferenc)56 is. 1839-ben érdekes esemény zavarta meg a dél-zalai falu mindennapjait. Marton Györgynek, a helység jegyzıjének tolvajlása szolgáltatta a beszédtémát, hogyan sikerült a falu jegyzıjének 25 ezüst forintnyi bankjegyet elsikkasztania. A „vasban álló Marton György" elleni per - a tanúvallomásokkal együtt - fennmaradt. Eszerint 1839. januárjában Nagy Ferenc öregbíró és Marton György jegyzı Vitára vitte Töreky János adószedıhöz Karos portioját, 146 pengıforintot, bankjegyekben. Ebbıl a pénzbıl lopott el a jegyzı 25 forintot. Miközben Vitán az adó befizetésére várakoztak, a jegyzı elkérte a bírótól a befizetendı adót, „azon állítással, hogy azt a pa-galis könyvbe fogja tenni, s onnénd adószedı Úrnak befizetni". A bíró „semmi következhetı csalárdságtul nem tartva egész bizalommal" a pénzt átadta. A befizetés után a fogadóban vacsoráztak, ezután nyugovóra tértek. Éjjel a jegyzı elhagyta a szobát, majd a pitvarból visszatérve azt állította, hogy elveszett a pénze. A fogadósnéval gyertyát hozatott, s elkezdték keresni a jegyzı pénzét, amit ı aztán keszkenıjébe kötve meg is talált, állítása szerint mind a 62 forint 30 krajcárt. Hogy továbbra is bizonygassa, mennyi pénze van, annak összegét többször említve fel akarta váltani a kocsmárosnénál. Zalakarosra menet Keszthelyen egy pokrócot, egy pár csizmát, sajtot és gyertyát vásárolt, s ez felkeltette a bíró gyanúját, hiszen úgy tudta, hogy a jegyzınek, állításával ellentétben - nincs pénze. A bíró visszatért Keszthelyrıl Vitára és az adószedıi iratokban megtekintette a befizetett összeget. Döbbenten látta, hogy a 146 ezüst forint helyett 121 forintot vett csak át az adószedı, „ekkor tisztán álván már a tanu [t.i. a bíró] elıtt a vádlott jegyzı által Keszthelyen vásárolt eszközöknek minı pénzbül lett vásárlása". Ezután a bíró visszatért Zalakarosra, ahol felelısségre vonta a jegyzıt, hogy „egy tapasztalatlan ember társának ügyetlenségét használván, le tett hite ellenére ıtet az érdeklett 25 ft ezüstnek eltolvajlásával megkárosította, felszólitván néki valódilag tudtára adta, hogy az eltol vaj lıtt 25 fkát térítse vissza, mert hogy azok kétségen kívül ı általa lopattak el".

A jegyzı természetesen mindent tagadott, ekkor a bíró a jegyzı feleségéhez fordult segítségért, aki másnap hozott is a bírónak „két ött ezüst forint banknottát", hogy azokat „megborosodott" férje kezébıl vette ki. Ezzel bizonyítást nyert az adópénz elsikkasztása, a körülményekrıl még -további bizonyosságot szerezve - több tanút kihallgattak, s miután a vallomások sehol sem mondtak ellent egymásnak, ezután a falu - immáron volt jegyzıjét elítélték.57 1846. június 4-én felmérte egy bizottság a Zalakaros környéki réteket58, megállapították minıségét és javaslatot tettek arra nézve, hogy lehetne még rétet, legelıt kialakítani. A Koppány Ferenc táblabíró és úriszéki elnök vezetésével kiszállt hattagú bizottság végigjárta a „Karosi helység-beli jobbágyok részérıl" állított öt emberrel - akik közül egy sem volt karosi lakos (!!) - a falu határát, számba véve valamennyi eddig használt és számba jöhetı területet, és a következı megállapításokat tették: 1. A közös legeltetésre szolgáló erdei legelı és az ún. Tüskésrét szélét (sarkát) középes minıségőnek (középszerőnek) találta a bizottság. 2. Az ún. alsó berket is ugyanilyennek minısítették, megjegyezve, hogy „ha azonban irtatnék, s egy kevéssé tisztíttatnék, közép szerőnél sokkal jobb legelıt fogna adni." 3. Az erdei közös legeltetınél fekvı, ez idıben a „jobbágyok által census mellett bírt irtás rét u.m. a Széles rétek, Zab telek, s Tüskés rét legelıvé fordítatván, szinte jó középszerő legelıt adnának." 4. A Kanizsai erdı a legeltetésre teljesen alkalmatlan, egyrészt mert bükkös, másrészt egyenetlen, árkokkal, vízmosásokkal sőrőn szabdalt terület. 5. Rossz minıségőnek („alább valónak") találta a bizottság a felsı berki legelıt is, miután gyakran áll itt víz, s akkor nem használható. 6. Ha kiirtanák az alsó berket, akár rét, vagy kaszáló is lehet ez a terület, sıt jobb minıségő, mint a 3. pontban említettek.

ZALAKAROS 1848 UTÁN Az 1848-49-es szabadságharc kezdetén Jellasics bán 1848. szeptemberében átvonuló hadai megszállták a környéket, megsarcolták, kifosztották egyéb települések mellett Karost is. Ennek emléke - ahogy ezt Kerecsényi Edit győjtése bizonyítja59 - még másfél évszázad múltán, a huszadik század hatvanas éveiben is élt a környéken élık emlékezetében.60 14 karosi polgár vett részt - sorozott honvédként - a szabadságharcban. Bazsó Ferenc 20 éves földmőves, Beké Boldizsár 20 éves takács, Beké György takács, Beké János József földmőves, Bencze József 19 éves földmőves, Fehér János 19 éves földmőves, Gáspár József 20 éves földmőves, Kulcsár József földmőves, Lakatos György takács, Marton Dávid földmőves, Marton Pál 19 éves földmőves, Mikola Boldizsár földmőves, Molnár János földmőves, Németh Mihály 19 éves földmőves vett részt a

szabadságharcban. A 47. honvédzászlóaljba Beké György, Kulcsár József, Lakatos György és Molnár János, az 56.-ba Beké János József, Bencze József, Fehér János, Gáspár József, Marton Dávid, Mikola Boldizsár és Németh Mihály soroztatott be. Három honvédnél nem említ forrásunk csapattestet.61 Zalakaros közigazgatásilag az 1849 után megszervezett nagykanizsai járáshoz került. Az 1848-cal lezárult feudális korszak megyei igazgatása, melyben Karos a kapornaki járáshoz tartozott. 1849 után, a Bach-korszakban indul meg az alsó fokú közigazgatás racionális kiépítése, akkor új járásokat alakítanak ki, alaposan átrajzolva a korábbi - inkább csak névleges járáshatárokat. Az új éra új igazgatási szervezete számba vett mindent, a statisztikai adatok garmadáját győjtötték be a járásokat igazgató cs. kir. fıbírói hivatalok, így maradt fenn az 1850-es összeírás teljes anyaga valamennyi településrıl. Sajnos éppen az ellenkezıjét tudjuk mondani a korszak meghatározó eseményérıl, a jobbágyfelszabadításról, majd az úrbérrendezésrıl és tagosításról. Eddig egyetlen, e témákkal behatóan foglalkozó szerzı sem tudott egyetlen statisztikai adatot sem közölni Zalakarosról. Fennmaradt egy 1907-es átirat, melyben a megyei törvényszéktıl kérték betekintésre az úrbérrendezés anyagát, de már akkor sem sikerült fellelni ezeket az iratokat a megyei bíróság irattárában. így a 19. század ötvenes és hatvanas éveire egyrészt az 1850-es összeírás, másrészt az 1864-ben készített kataszteri felmérés lehet számunkra irányadó.62 Azt láttuk már, hogy Karos régiójában, melyet a tulajdonos kiskomá-romi uradalom határaival húzhatunk meg, a legkisebb falu volt úgy kiterjedését, mint lélekszámát tekintve. Jelentıségét mégis fekvése, valamint szılıje és erdeje jelentette. E két bevételi forrás pótolhatatlanul nagy volt az uradalom bevételi struktúrájában. Tisztában volt ezzel a falu lakossága ugyanúgy, mint az uradalom, nem véletlenül konfrontálódtak, amikor az uradalom pontosan fel akarta méretni erdejét. Az 1835. évi nemesi javak összeírásánál az uradalomnak Karos évente 3.190 pengıforintot és 30 krajcárt jelentett, Kis Komárom 6.967 forint 42 Vs kr, Komárváros 4.919 forint 13 kr, Galambok 5.226 forint 21 kr, míg Behiákpuszta 1.366 forint 30 kr.63 A környéken három malom van ez idı tájt, a legnagyobb Komárvá-rosban, mely 480 pengıforint jövedelmével magasan megelızi a 100 forint jövedelmet eredményezı karosi malmot. Ezen kívül az uradalomnak volt még egy kisebb malma Töllesi pusztán, az 70 forintot és 30 krt jövedelmezett. Mészárszék Kis Komáromban (102 forint 8 kr jövedelemmel), Karoson (49 forint 3 kr) és Galambokon (19 forint 21 kr) volt, pálinkafızésbıl Kis Komáromból és Galambokról (mindkét hely 75 forint 12 kr-t jövedelmezett), valamint Komárváros és Zalakaros - miután itt kevés volt a gyümölcsös, 18 forint, 48 kr-nyi jövedelme lett csak az uradalomnak.64 Ez a tendencia folytatódott 1848 után is, Karos általában a harmadik az uradalom településeinek rangsorában.

Karoson 1850-ben 844 fıt találnak az összeírok. A falu lakosságának száma hullámzó az elsı magyarországi népszámlálást követı bı egy évszázadban65: Év

Össznépesség (fı)

1785 558 1828 515 1850 844 1857 770 1869 761 1880 836 1890 888 1900 915

Az 1850. évi összeírás a következı adatokat közli Zalakarosról és a környékbeli - az uradalom - településeirıl:66

A népszámlálást kiegészítették egy állatszámlálással is, ez számunkra azért érdekes, mert a dicalis összeírások után csak 1895-bıl lesz az állatállományt megbízhatóan közlı adatunk:67

Település neve

Lovak

Ökör, bika

Szarvasmarha Bárány

Öszvér és szamár

száma Zalakaros

26

204

171

-

-

Behiák

-

4

13

2380

-

Galambok

44

310

216

-

-

Kiskomárom

58

314

321

2200

1

Komárváros

54

405

265

-

-

Az 1850 utáni átalakulás másik sajátossága a polgári igazgatás mellett a polgári jogszolgáltatás rendszerének kialakítása volt. Egyrészt a közigazgatás vált el a jogszolgáltatástól, másrészt a járásbíróságok lettek - a megszőnt úriszék helyett - a jogszolgáltatás elsı folyamodása szervei. így amikor a Karos határában lévı irtásföldek ügyében perelte az uradalom a falut, már a nagykanizsai cs. kir. járásbírósághoz kellett fordulni. Végül peren kívüli megegyezés történt. Az uradalom 1852. január 1-tıl 30 pengı forint éves összegért fogja bérbe adni.68 A Bach-korszakban vezetik be az ingatlanforgalom telekkönyvi bejegyzését. Ehhez egy rendkívül pontos kataszteri felmérésre volt szükség, mely valamennyi településen, minden kis földdarabot számba vesz. Az országban nagy gondossággal végrehajtott a felmérés 1864-ben történt meg Zalakaroson. Számba vették a mővelési ágakat, házhelyet és valamennyi telek-, föld- és szılıbirtokost. Ez már mindenre kiterjedı, mérnökök által készített és ellenırzött felmérés volt. E szerint 1865-ben Zalakaros területének mővelési ágak szerinti birtokstruktúrája így nézett ki:69 Területe Mővelési ágak

hold □-öl

összes terület hold

□ -öl

Szántóföld szántóföld

641 1358 641

1358

Rét

411 1349

rét

rét gyümölcsfával 1

67

rét fahasználattal 1

301

összesen

414

117

Területe Mővelési ágak

hold

□-öl

összes terület hold

Kert

zöldséges

6

910

□-öl

gyümölcsös

90

1497

összesen Szılı

szılı

163

882

Legelı

legelı

187

1269

legelı fahasználattal 13

pusztaság

szálas erdı, lombfa

515

1300

alacsonyerdı

19

628

harasztok

2

107

összesen

537

405

5

628

Terméketlen folyó és patak talaj

1

utak, helyi területek 32

807

163

882

201

638

39

453

969

összesen Erdı

97

1377 48

összesen Epületek, udvar, építési tér

13

93

Az egész község területe

2107 1583

Érdemes számba venni a karosi telkeket és lakóit is, s mivel ez az elsı pontos és mindenre kiterjedı kataszteri felmérés, teljes egészében közöljük:70 „Jegyzéke minden Karosi községében elıforduló helységeknek, praediumoknak [pusztáknak], egyedül álló házaknak, dőlıknek, folyóknak, tavaknak, helyeknek stb. nagy erdıknek, a mindennemő más elnevezéseknek, s azoknak helyes kiírása Tételszám Elnevezések 1. Helvinév Karos /:falu/ 2. Dőlık Gátszer, Papi hegy, Hosszú dőlı Teleki dőlı, Péczai dőlı, Gástyai dőlı, Felsı hegy, Alsó hegy, Hegy alai, Bodony, Kert alai dőlı, Kis homok, Karosi erdı, Papi rét, Belsı homok, Bazsó föld, Középsı homok, Széles rét, Fıdhét, Kanicza, Városi hegy, Közép dőlı, Mikolcsai dőlı, Téglaszén, Boda hegy, Kuti dőlı, Sás rét, Berek, Tőskés 3. Vizek Malomárok Tételszám Házszám Neve

Állása

Lakhelye

a földbirtokosnak 1.

51

Ábrahám György

földmivelı Karos

Jegyzetek

2.

4/a

Arany János

földmivelı Karos

3.

13

Adorján Jánosno

földmivelı Karos

4.

4/b

Adorján József

földmivelı Karos

5.

76

Adorján József ifjú

földmivelı Karos

6.

7

Arany Ferencz

földmivelı Karos

7.

6

Arany János

földmivelı Karos

8.

49/a

Arany Józsefnı

földmivelı Karos

9.

29

Balás István

földmivelı Kis Komárom

10.

139

Barbalits György

földmivelı Komárváros

11.

93

Barbás Ferencz

földmivelı Karos

12.

28

Barbás János

földmivelı Karos

13.

109

Bazsó Ferencz

földmivelı Karos

14.

74

Bazsó János

földmivelı Karos

15.

20

Bazsó Vendel

földmivelı Karos

16.

41

Bazsó Vendel

földmivelı Karos

17.

178

Bécs Bodi

földmivelı Kis Komárom

18.

138

Bécs István

földmivelı Kis Komárom

19.

10

Bedé József

földmivelı Kis Komárom

20.

0

Bendekovits István földmivelı Karos

21.

172

Benke János

földmivelı Kis Komárom

22.

30

Boata József

földmivelı Karos

23.

56

Babati Ferencz

földmivelı Kis Komárom

24.

0

Bodor János

földmivelı Karos

25.

22

Bognár István

földmivelı Komárváros

26.

90

Bolhási Györgynı

földmivelı Karos

27.

18

Bolhási Ferencz

földmivelı Karos

28.

85

Bolhási Ferencz

földmivelı Karos

29.

83

Bolhási József

földmivelı Karos

30.

96

Bolhási József

földmivelı Karos

31.

0

Bolhási Kata

földmivelı Karos

32.

73

Boros György

földmivelı Komárváros

33.

31/b

Beké Antal

földmivelı Karos

34.

89

Beké Györgynı

földmivelı Karos

Tételszám Házszám Neve

Állása

Lakhelye

a földbirtokosnak 35.

3 l/a

Beké Ferencz

földmivelı Karos

36.

47

Beké János

földmivelı Karos

37.

40

Beké Péter

földmivelı Karos

38.

23

Büki Vendel

földmivelı Karos

139/a.

93

Csizsmazsia Mihály

földmivelı Karos

139/b.

48

Csizsmazsia Ferencz földmivelı Karos

40.

88

Csizsmazsia József

földmivelı Karos

41.

73

Csizsmazsia István

földmivelı Karos

42.

62/b

Csordás János

földmivelı Karos

43.

16

Csordás József

földmivelı Karos

44.

0

Csınder Ferencz

földmivelı Karos

45/a.

69/b

Csınder János

földmivelı Karos

45/b.

ohne

Csönder János

földmivelı Karos

46.

68

Csınder István

földmivelı Karos

47.

101

Csınder István

földmivelı Karos

48.

69/a

Csınder Mihály

földmivelı Karos

49.

39

Csınder Vendel

földmivelı Karos

50.

52

Csınder Vendel ifj

földmivelı Karos

51.

26/a

Csuha Andrásnı

földmivelı Karos

52.

26/b

Csuha Imre

földmivelı Karos

53.

21/b

Dırgenye Ferencz

földmivelı Karos

54.

21/a

Dırgenye Jánosnı

földmivelı Karos

55.

14

Domsa György

földmivelı Komárváros

56.

60/a

Fájli Antal

földmivelı Karos

57.

79

Fájli Antal felsı

földmivelı Karos

58/a.

60/b

Fájli Jánosno

földmivelı Karos

58/b.

104

dto.

földmivelı

59.

1

Fehér Imre

földmivelı Karos

60.

iO

Filág József

földmivelı Galambok

61.

70

Fodor János

földmivelı Karos

Jegyzetek

62.

nélk.

Fuisz János

földmivelı Kis Komárom

63.

63/a

Fodor József

földmivelı Karos

64.

115

Fuisz János

földmivelı Komárváros

65.

21

Galamboki [?]

földmivelı

Tételszám Házszám Neve

Állása

Lakhelye

Jegyzetek

a földbirtokosnak 66.

Gerencsér István árvái földmivelı Kis Komárom

67.

Gerencsér István

földmivelı Komárváros

68.

144

Gerencsér József

földmivelı Komárváros

69.

69

Góbor Ferencz

földmivelı Kis Komárom

70.

55

Góbór József

földmivelı Kis Komárom

71.

44

Gulás János

földmivelı Komárváros

72.

39

Hajdú József

földmivelı Balaton Magyarod

73.

128

Harcz Ferencznı

földmivelı Kis Komárom

74.

128

Harcz József

földmivelı Kis Komárom

75.

46

Hegedés Ferencz

földmivelı Kis Komárom

76.

32

Horváth Antal árvái

földmivelı Karos

77.

81

Horváth Antal öreg

földmivelı Karos

78.

12/b

Horváth Ferencz

földmivelı Karos

79.

61

Horváth Ferencz alsó

földmivelı Komárváros

80.

61/b

Horváth János

földmivelı Karos

81.

102

Horváth János

földmivelı Karos

82.

12/a

Horváth József

földmivelı Karos

83.

29

Horváth József

földmivelı Komárváros

84.

28

Horváth Ferencz

földmivelı Komárváros

85.

nélk.

Horváth György

földmivelı Karos

86.

92

Iván László

földmivelı Karos

87.

45

Káloczi József

földmivelı Karos

88.

77

Karos község

-

Karos

iskola

89.

82

.".

." -

-

Karos

kovács-lak

.".

." .

-

Karos

csordás-lak

91

90.

7

91. 92.

59

93.

Kéncses István

földmivelı Komárváros

Kéncses László

földmivelı Komárváros

Kis László

földmivelı Komárváros

Koncz István

földmivelı Komárváros

94.

77

Koncz Mihály

földmivelı Komárváros

95.

111

Kosa Józsefnı

földmivelı Komárváros

96.

8

Kováts Benedek

földmivelı Karos

97.

10

Kováts János

földmivelı Karos

98.

9

Kováts József

földmivelı Karos

Tételszám Házszám Neve

Állása

Lakhelye

a földbirtokosnak 99.

22

Kováts Vendelnı

földmivelı Komárváros

100.

107

Koma János

földmivelı Komárváros

101.

37

Kıı József

földmivelı Karos

102.

95

Kıı József

földmivelı Karos

103.

30

Könyves Imre

földmivelı Komárváros

104.

34

Krenus István

földmivelı Komárváros

105.

nélk.

Kováts Bodi

földmivelı Karos

106.

nélk.

Kustos József

földmivelı Karos

107.

66/b

Kustos Ferencz

földmivelı Karos

108

66/a

Kustos Vendelnı

földmivelı Karos

109.

81

Kustár István

földmivelı Komárváros

110.

113

Komárvarosi község földmivelı

111.

0

Lakatos Ferencz

földmivelı Karos

112.

86/b

Lakatos Gabornı

földmivelı Karos

113.

0

Lakatos György

földmivelı Karos

114.

98/b

Lakatos János

földmivelı Karos

115.

163

Lakatos Istvánné

földmivelı Kis Komárom

116.

35/a

Lakatos István

földmivelı Karos

117.

35/b

Lakatos Mihály

földmivelı Karos

118.

98/a

Lakatos Pál

földmivelı Karos

Jegyzetek

119.

0

Lakatos Péter

földmivelı Karos

120.

0

Lakatos Mihály

földmivelı Karos

121.

72

Malik Ferencz

földmivelı Karos

122.

33

Margalits Ferencz

földmivelı Karos

123.

58

Margalits József

földmivelı Karos

124.

80

Márton Dávid

földmivelı Karos

125.

55/a

Márton Györgynı

földmivelı Karos

126.

49/b

Márton Ferencz

földmivelı Karos

127.

99

Márton János

földmivelı Karos

128.

55/b

Márton Józsefnı

földmivelı Karos

129.

24

Márton István

földmivelı Karos

130.

38

Mázak István

földmivelı Komárváros

131.

133

Méreji János

földmivelı Komárváros

132.

150

Méreju István

földmivelı Komárváros

Tételszám Házszám Neve

Állása

Lakhelye

a földbirtokosnak 133.

5

Mészáros József

földmivelı Balaton Magyarod

134.

62/a

Mikola György

földmivelı Karos

135.

84

Mikola Ferencz

földmivelı Karos

136.

31b

Mikola János

földmivelı Karos

137.

3/a

Mikola Mihály

földmivelı Karos

138.

0

Mód István

földmivelı Karos

139.

64/b

Molnár Ferencz

földmivelı Karos

140.

198

Molnár János

földmivelı Galambok

141.

90

Molnár István

földmivelı Komárváros

142.

29

Mikola Györgynı

földmivelı Karos

143.

14/b

Nagy András

földmivelı Karos

144.

46

Nagy Jánosnı

földmivelı Karos

145.

78

Nagy Auguston

földmivelı Karos

146.

25

Nagy Ferencz

földmivelı Balaton Magyarod

147.

42

Nagy Gergely

földmivelı Karos

Jegyzetek

148.

59

Nagy Józsefnı

földmivelı Karos

149.

14/a

Nagy László

földmivelı Karos

150.

105

dto.

földmivelı Karos

151.

94

Németh András

földmivelı Karos

152.

56/a

Németh Ferencz

földmivelı Karos

153.

87

Németh Ferencz

földmivelı Karos

154.

0

dto.

földmivelı Karos

155.

38

Németh János ifjú földmivelı Karos

156.

71

Németh János

földmivelı Karos

157.

64/a

Németh József

földmivelı Karos

158.

56/b

Németh István

földmivelı Karos

159.

57

Németh Pál

földmivelı Karos

160.

5

Németh Vendel

földmivelı Karos

161.

65

Németh Vendel

földmivelı Karos

162.

118

Németh István

földmivelı Komárváros

163.

115

Németh Imre

földmivelı Komárváros

164.

50/a

Oder Ferencznı

földmivelı Karos

165.

50/b

Oder Mihálynı

földmivelı Karos

166.

44

Ország János

földmivelı Karos

Tételszám Házszám Neve

Állása

Lakhelye

Jegyzetek

a földbirtokosnak 167.

59

Pajor Ferencznı

földmivelı Karos

168.

74

Pajor István

földmivelı Karos

169.

67/b

Pap Bodi

földmivelı Karos

170.

22

Pap Ferencz

földmivelı Karos

171.

67/a

Pap József

földmivelı Karos

53

Pesti pap neveidé mint Kis Komáromi jószág

(:hajdu-lak

54

-" -

földmivelı -" -

(:korcsma

103

-" -

földmivelı -" -

(molnár-lak

173.

2

Poklos Imre

földmivelı Karos

174.

97

Pénteg György

földmivelı Komárváros

172.

175.

15

Pór József

földmivelı Komárváros

176.

0

Récséi Ferencz

földmivelı Karos

177.

6 l/a

Ritecz Benedek

földmivelı Karos

178.

76

Ritecz Bodi

földmivelı Komárváros

179.

75/a

Ritecz János ifjú

földmivelı Karos

180.

75/b

Ritecz János öreg

földmivelı Karos

181.

63/b

Ritecz József

földmivelı Karos

182.

50

Sánta Ferencz

földmivelı Komárváros

183.

86/a

Schiffer Zsigmund

földmivelı Káros

184.

171

Schlıgel Josef

földmivelı Kis Komárom

185.

0

Sós József

földmivelı Karos

186.

36

Sőle Ferencz

földmivelı Komárváros

187.

37

Sőle József

földmivelı Komárváros

188.

97

Szabó Ferencz

földmivelı Karos

189.

27

Szabó József

földmivelı Karos

190.

11

Szabó István

földmivelı Karos

191.

25

Szabó Mihál

földmivelı Karos

192.

0

Szabó Miklós

földmivelı Karos

193.

176

Szabó Antal

földmivelı Kis Komárom

194.

43ft

Szélécsán Benedek földmivelı Karos

195.

36

Szőcs István

földmivelı Karos

196.

0

Szabó János

földmivelı Karos

197.

132

Takács József

földmivelı Komárváros

198.

15

Tálos Ferencz

földmivelı Káros

Tételszám Házszám Neve

Állása

Lakhelye

a földbirtokosnak 199.

40

Tanás János

földmivelı Balaton Magyarod

200.

78

Tor György

földmivelı Balaton Magyarod

201.

17

Tóth János

földmivelı Karos

202.

43/a

Tóth János

földmivelı Karos

203.

149

Tóth János

földmivelı Kis Komárom

Jegyzetek

204.

14

Tóth József

földmivelı Balaton Magyarod

205.

44

Varga Ferencz

földmivelı Komárváros

206.

43

Varga György

földmivelı Komárváros

207.

34

Vastag János

földmivelı Kis Komárom

208.

19

Vida János

földmivelı Karos

209.

0

Vieg /:Galál:/ György földmivelı Komárváros

210.

120

Zsavan Bodi

földmivelı Komárváros

211.

100

Zsavan János

földmivelı Karos

212.

34

Zsidó György

földmivelı Karos

A polgári közigazgatás kialakítása során - mint már említettük - Zalakarost a nagykanizsai járásba sorolták be. A helyi szintő igazgatást a megszervezendı körjegyzıségek látták el. Zalakaros túl kicsi volt az önálló körjegyzıség fenntartásához, ezért a nagyobb, jelentısebb településen, Galambokon hoztak létre körjegyzıséget, melyhez Karost besorolták. így önkormányzata megmaradt ugyan, de a község és lakói hivatalos ügyeit Galambokon intézte a körjegyzı. 1882-ben a nagykanizsai járást vezetı szolgabíró azt jelentette az alispáni hivatalnak és a megye közgyőlésének, hogy Karos, Garabonc és Mere-nye körjegyzıséget szeretne létrehozni. Ezt a kérést a megye közgyőlése 1882. májusi ülésén elutasította. Merenye a bakónaki, Garabonc és Karos a galamboki körjegyzıséghez tartozott ezután is. Ha a kiválás megtörténne érvelt a felterjesztı - Bakónak és Újlak maradna csak a bakónaki körjegyzıség területén, Galambok pedig egyedül maradna. így egyrészt a közigazgatás által ellátandó népesség is kevesebb, másrészt a községek anyagi helyzete is kedvezıtlenebb lenne. Az elıkészítés során az érdekelt községeket, Bakónakot, Újlakot és Galambokot is megkérdezték, de mindhárom település „az eddigi szövetkezés felbontása" ellen szavazott. Ez várható volt, mert egyik község sem akarta központi szerepét veszélyezni. Karos és Garabonc elszakadási és körjegyzıség-felállítási kérelmét azzal indokolta, hogy „a Galamboki körjegyzı nagymérvő elfoglaltsága miatt, a székhelyen kívül esı községek ügyeinek ellátását hiányosan teljesíti" - és jóllehet ezt a járási szolgabíró is megerısítette - egyszerőbb megoldás volt Galambokon egy segédjegyzıi állást létesítve, csökkenteni a körjegyzı leterheltségét, s ez a költségvetés számára is kedvezıbb, olcsóbb volt, mint egy új közigazgatási hivatal létesítése.71 Ma már nehéz eldönteni, hogy egy készülı megyei monográfiához, vagy a millenniumi kötethez, esetleg Bátorfi Lajos tervezte Adatok Zala megye történetéhez címen közreadott - és már megjelenése után is erıs kritikával fogadott - munkájához készítettek egy elég részletes adatgyőjtést72, de 1880. elején öt kérdéscsoportba sorolva 32 kérdıpontot tartalmazó kérdıívet kapott valamennyi település, mellyel egységes adatbázist akartak kialakítani a

megyérıl. Ujj József tanító válaszolta meg - két oldalon - a 32 kérdést. Ismét egy rendkívül jó, áttekinthetı összesítés a községrıl. Az elsı rész négy kérdése azt tudakolta, hogy van-e valamilyen levéltár vagy iratgyőjtemény a településen és van-e régi pecsétlenyomat. A tanító válasza szerint a régi iratok a községi bírónál vannak, s hivatkozik az 1690-ben kelt „Alapítólevélre". (Teljes terjedelmében ld. a fejezet elején.) A kérdıív második részének öt kérdése a földrajzi elhelyezkedésre, legfıképpen a település határaira kérdez. 1880-ban északról a Veszprémi Káptalan garabonci pusztája, keletrıl Kiskomárom, délrıl Behiák-puszta, nyugatról [Zala]Merenye határolta a karosi földeket. A puszták közül egyedül a falutól keletre fekvı, a Kiskomáromba vezetı út jobb oldalán, a kiskomáromi uradalom 1858-ban épített Új majorját említi, megjegyezve, hogy a köznyelv csak karosi majornak hívja, és mindössze egy cselédházból és egy gazdasági épületbıl áll. Helynevek, nevezetes dőlık közül a község északi részénél fekvı Kápolna, és a Pap-hegy szántóföldeket említi a helység tanítója, megjegyezve, hogy „itt még ma is találhatók az eke által felszínre vetett téglák és csontok. Hajdan a régi Kársa városa állhatott rajta." - s ezzel már az akkor még élı legendáról is tájékoztatja az olvasót. Megemlítette még a keletre fekvı Pécza dőlıt „hasonnevő tóval, mely halászati és réczézı hely." Ezzel a mai Kis-Balatonnak a község határáig nyúló mocsár- és vízivilágára, illetve annak hasznosítására utalt Természetesen a „vidék egyik legjelesebb bortermelı helyeinek" nevezi a karosi alsó- és felsıhegyet, ahol évszázadok óta viszonylag nagy mennyiségő, de - egyes források szerint - silány minıségő bor terem. A harmadik rész öt kérdése a néphagyományokra, a lakosságszámra, és a leggyakoribb vezetéknevekre vonatkozik. Karos múltját illetıen az élı hiedelmet már említette Ujj József. A lakosságszám szerinte meghaladja a 800 fıt, „tiszta tısgyökeres magyarok", valamennyien római katolikusok, két kivétellel, ık a helybeli cipész, ki „Mózes vallását tartja a nejével". Szerinte a sok vezetéknév, ami a faluban van, külön említést nem kíván, de a „régi megszálló okiratban" [t.i. a legrégebbi kontraktusok és urbáriumok] szereplıket mégis kiemeli, ezek a családnevek az Arany, Szabó, Kovács, Bazsó, Csöndör, Bolhási, Beké, Fodor és az Országh. A negyedik rész két kérdése a régi és a jelenlegi földesúrra vonatkozik. A tanító helyesen adja meg a választ erre a kérdésre, mikor a 16. és 17. századi birtokosként az „Ó budai barátok"-at említi meg. A válasz papírra vetése elıtt valószínő, hogy megnézte a bírónál lévı régi iratokat, erre utal a „mind az okirat szól" kitétel is. A jelenlegi földesúrnak az Esztergomi Káptalan Pesti Papnöveldéjét adja meg. A befejezı ötödik rész 16 kérdıpontja a falu jelenével foglalkozik. Rákérdez iskolájára, templomára, postára, vásárra, népszokásra, stb., tehát teljes körően tárgyalja a falu mindennapjait. A tanító az iskolával kezdi: „Van a községnek egy élet ölı egészségrontó, nem nevelı, hanem nyomorék készítı iskolája, melyrıl az Ur Istenen kívül ez ideig senki sem gondol, nem csak a bútorok, tan eszközök rothadnak el benne, de elrothad az egészség is tanú rá a sok beteg tanoncz. Bir egy tanteremmel egy tanitóval, melyben a

község 800 lelket egészségesek!"

meghaladó

lakosnak

13%-a

nyer

oktatást,

ha

Az egyházi viszonyokkal több kérdıpont foglalkozik. Karos a veszprémi püspökséghez, a kiskomáromi esperesi kerülethez és a galamboki plébániához tartozott, miután saját lelkésze nem volt, a lelki gondozást a galamboki plébános végezte. Római katolikus temploma van, ,,1866.ban épült köz költségen egy ki csinos templom". Az anyakönyvek - melyeket magyarul vezetnek - szintén a galamboki plébánián találhatók. A közlekedés helyzetérıl annyit ír a tanító, hogy „Ország ut kövezetlen Z.Apátin keresztül vonul Galamboktól egyenes vonalban északra (vásárok, posta, vasút nincs)". Malmok, ipartelepek kérdésre a község határában található kétkerekő, vizes, szitás malmot említi, megjegyezve, hogy az uradalomé. Ami a lakosság foglalkozását illeti, az „fıkép a borászat, nagyrészben a földmővelés és baromtenyésztés is". A tanító arra a kérdésre, hogy „Jellemeztessék röviden a közerkölcsiség állapota?" azt válaszolta, hogy erényes faluja „Közerkölcsiségben meg a legelsı helyen áll". A viseletrıl annyit írt, hogy „csinos magyaros viselet, fıképp a nıknél fény őzésig terjed". A táplálkozás módjáról írottakat érdemes teljes egészében idézni: „Táplálkozás egyszerő, vannak kivételes esetek p.l. bucsu, lakodalom, még manap is dívó tor, melyekben pazarlásig sok az étel és ital, mely utóbbinak szükségét nem érzik." Az utolsó kérdés azt tudakolta, hogy régi pénzeket vagy régiségeket találtak-e a falu határában? Az igenlı válasz többértelmő is lehet: „Régi pénzek találtattak és találtatnak is egy-egy darab, de fájdalom általam még ez ideig nem láttatott, állítólag ezüst, kis vékony lemezféle." A válasz Karos közigazgatási beosztásának ismertetésével fejezıdik be mint már elıbb említettük, a polgári korban végig - a nagykanizsai szolgabírói járás galamboki körjegyzıségéhez tartozott a falu. Galambok és vidéke címmel Juk József galamboki plébános valamivel több, mint három oldalas cikket közölt a Zalavármegyei évkönyv a Millenniumra címő kötetben, mely reprezentatívan mutatta be a múlt század végén Zala vármegyét. Juk - talán érthetı elfogultsággal - nagyon pozitívan szól Galambokról, s így a parókiájához tartozó Zalakarosról is. Néhány szemelvény a kortárs lelkipásztor szavaival az évszázaddal ezelıtt ott élıkrıl: „Föld- és szılımővelés mellett állattenyésztéssel is foglalkoznak és mindezt annyi értelemmel gyakorolják, hogy a legtanultabb gazda sem találhat abban kivetni valót. A földet, szılıt és az állatokat kiválóan szeretik, nemcsak azért, mert nekik jövedelmet ad, hanem bensı indulatból is és talán ebbıl magyarázható meg az is, hogy egy darab földért nagyobb árt adnak, mint amennyi a jövedelem számítása szerint megér.

A lakosság munkabírása bámulatra méltó, és ezzel párosul a nem lankadó szorgalom is. A sok munka elvégzésére testük is igen alkalmas, erıs, ruganyos, kis koruktól kezdve erısen megedzett"[...] „A nık szintén elég magas testalkatúak, kiknek arczán a szlávtypus nagyon is felötlı" [...] „A legtöbb mezei és szılıhegyi munkát a férfiakkal együttesen és csaknem egyforma arányban végzik, öltözetük tiszta és parasztos értelemben véve ízléses, habár számítás nélkül költséges." Juk kiemeli a szép, tágas, szorgalmasan látogatott iskolaházakat, a majd minden községben lévı postát, emellett két érdekes megfigyelése külön érdemes figyelmünkre: „kevés kivétellel a közlekedési utak is jó karban vannak, a rendıri szolgálat is úgy van szervezve, hogy ritkán történhetik támadás a vagyon vagy a rend ellen". S hogy ne csak dicsérje a pásztor a nyáját, végén szól „azon szomorú, de igaz" állításról, „hogy a sajtónak egyik nagyon ismert ága, rosszlelkü férfiak meggondolatlan, igaztalan beszéde, a város közelsége és a választások alkalmával szertelenségbe csapott korteskedések a nép erkölcsét igen megrongálták, mit ı maga is belát, elismer és szégyenl." " Sajnos nem sikerült nyomára jutnunk, hogy mire célzott Galambok jótollú plébánosa ez utolsó mondatával. A 19. század végérıl 1892-bıl fennmaradt a kiskomáromi uradalom ıszi vetési terve. A behiáki gazdaság, a karosi gazdaság 5, a tılısi gazdaság 4, míg a csontéi gazdaság 3 táblájáról összesen 485 holdról készült el ez a tervezet. Augusztus 11-én készítette a kiskomáromi tiszttartó, és még e hónap 29-én jóvá is hagyták Esztergomban. Egyedüli forrásként maradt meg, hogy hol és mekkora területen, illetve mit termeltek az uradalom karosi gazdaságában: Gazdaság Dőlı neve

Tábla száma

Terület Talaj minısége (hold)

Trágyázták Volt benne

Benne vetendı

Behiáki

Hegyaljai

II.

48

1892

zab, bükköny, ugar

repce

Hegyaljai

I.

52

1891

repce

repce

Karácsonyi

IX.

40

1887

lóher, legelı

Országúti

VIII.

45

1886

búza

búza

Zab telek

IX.

30

homok, kevés agyag

1891

árpa

búza

Major elıtti II. keletrıl

20

homokos agyag

1889

zab, bükköny

rozs

Csalit

28

1889

zab, bükköny

búza

Karosi

III.

agyag, kevés homok

Régebbi irtás

III.

18

homok, kevés agyag

1890

búza

rozs

Két gödör

III.

4

homok

1892

takarmány kukorica

ıszi bükköny

A vallásalap Kiskomáromi tiszttartói kerülete összesen 2.265 holdon gazdálkodott, melynek megoszlása: szántóföld 1.328, rét 660, legelı 265 és szılı 12 hold volt 1892-ben.74 Sem Zalakaros, sem a korabeli körjegyzıségi székhelynek Galambok területe nem változott számottevıen az 1895 és 1966 közötti hét évtized alatt és ugyanez mondható el a mővelési ágakról is. Érdemes összevetni a több korszakon átnyúló adatsorokat melyek elvezetnek bennünket a település huszadik századi históriájához:

JEGYZETEK

1. Zalakaros területén a terepbejárásokat dr. Horváth László végezte. Eredményeinek felhasználását ezúton köszönöm meg neki. A Kis.Balaton területén végzett régészeti kutatások összefoglalása: Régészeti kutatások a Kis.Balaton térségében I. Az alsó.Zalavölgy régészeti emlékei (Tájékoztató az 1980.85. évi kutatások eredményeirıl szerk.: Vándor László. Zalaegerszeg 1986.) Évezredek üzenete a láp világából (Régészeti kutatások a Kis.Balaton területén 1979. 1992) szerk.: Költı László és Vándor László. Kaposvár.Zalaegerszeg 1996. továbbiakban: Évezredek). Valamint német nyelven: Sieben Jahrtausende am Balaton. Von der Ur. und Frühgeschichte bis zum Ende der Türkenkriege. (ed. Róbert Müller. Mann. heim.Oldenburg 1990, továbbiakban: Sieben Jahrtausende). 2. M. VIRÁG Zsuzsa: Újkıkor (neolitikum) és korai rézkor. (In: Évezredek 16.17.) 3. HORVÁTH László terepbejárása 1978. július 20. (Thúry György Múzeum, terepbejárási jegyzıkönyv). 4. HORVÁTH László: Késı bronzkor. (In: Évezredek) 72. 5. HORVÁTH László leletmentése 1979. március 6. (Thúry György Múzeum, terepbejárási napló) 6. HORVÁTH László: Késı vaskori ház. és településtípusok Dél.Zalában. (Zalai Múzeum 1., Zalaegerszeg, 1987) 62.63, 3. kép 1,4,5.; HORVÁTH László: Késı vaskor. (In: Évezredek) 79., 81.82. 7. DARNAY Kálmán: A galamboki sírleletrıl. (Archaeológiai Értesítı 13., 1893) 170. 171.; HUNYADI, Ilona: Kelták a Kárpát medencében. Leletanyag (Régészeti Füzetek 2. Bp., 1957.) 27.28. 8. MÜLLER Róbert: Római kor. (In: Évezredek) 85.91. 9. MÜLLER Róbert: Hunok, germánok. (In: Évezredek) 93.96. 10 SZİKE Béla Miklós: Avar kor. (In: Évezredek) 104.113.; SZİKE Béla Miklós. VÁNDOR László: 8.9. századi birituális temetı Zalakomár határában. Zalai Győjtemény 18. Zalaegerszeg, 1983.) 69.86.; SZİKE, Béla Miklós . VÁNDOR, László: Neue Ergebnisse der Ausgrabungen im Kis.Balaton Gebiet. (In: Herwig Friesin. ger.Falko Daim: Die Bayern und ihre Nachbam. Teil 2. Wien 1985.) 207.213. 11. HORVÁTH László terepbejárása 1978. július 20. (Thúry György Múzeum, terepbejárási jegyzıkönyv) 12. SZİKE Béla Miklós: Az avar kor vége (In: Évezredek) 108.113. 13. CS. SÓS, Ágnes: Die slawische Bevölkerung Westungams im 9. Jahrhundert. (Münch. ner Beitrage zur Vor. und Frühgeschichte Bánd 22. München 1973.)

14. MÜLLER Róbert: Zalaszabar . Borjúállás.sziget. (In: Évezredek) 135.139.; MÜLLER, Róbert: Karoling udvarház és temetıje Zalaszabar . Borjúállás.szigetrıl. (In: Honfoglalás és régészet, szerk. Kovács László. Budapest, 1994.) 91.98. 15. CS. SOS, Ágnes: Berichte über die Ergebnisse der Ausgrabungen von Zalavár.Ré. céskút in den Jahren 1961.63. (Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hun. garicae Budapest 21. Bp., 1969) 51.103. 16. CS. SÓS, Ágnes: Zalavár az újabb ásatások tükrében. (In: Honfoglalás és régészet, szerk. Kovács László. Budapest 1994.) 85.90. 17. SZİKE Béla Miklós: Karoling.kor. (In: Évezredek) 123.135.; SZİKE, Béla Miklós. ÉRY, Kinga.MÜLLER, Róbert.VÁNDOR, László: Die Karolingerzeit im unteren Zalatal. Gráberfelder und Siedlungsreste von Garabonc I—II. und Zalaszabar. Dezsısziget. (Antaeus 21. Budapest, 1992.) 18. VÁNDOR, Jahrtausende 98.)

László:

Landnahme

und

Arpadenzeit.

(In:

Sieben

19. BÓNA István: Az Árpádok korai várairól. 11.12. századi ispáni várak és határvárak (Debrecen, 1995.) 41. 20. A dolgozat lektora szerint elképzelhetı, hogy Colon civitas nem a mai Kolon.pusztával azonos. Ott csak Colon.nak, a megye elsı ispánjának a magánbirtoka lehetett, míg székhelye, s egyben a megye elsı közigazgatási központja, civitas . a Zalavár.Várszigeten állt, a korábbi Karoling kori grófi központban. Így érthetıbb az is, miért ott, s nem Kolon.pusztán épült fel 1019.re a bencés kolostor 21. KISS I. 693. Nevének eredetérıl ld. ÖRDÖG Ferenc tanulmánya ugyanebben a kötetben. 22. Veszprémi kápt. lt. Merenye 4., (Codex Diplomaticus. A továbbiakban CD.) IX/7 640., VI/2 382; A királynéi adományozásról Holub III. 500.501. (Merenye). 23. Zalai Oklevéltár (a továbbiakban: Z.O.) I. 296., Holub III. 242. (Garabonc) 24. Pannonhalmi rendtörténet I. 306., 640.; Veszprémi kápt. lt Merenye 7 25. AUO. XI. 141.; HO. VII. 2.; UO. XI. 479., VIII. 64., Szentpéteri I 423 26. VÁNDOR: Kanizsa, 226. és 1. lábjegyzet 27. ZO. I. 188. 28. CD. VI/2. 382.

29. A kérdésre alább még részletesebben visszatérek. 30. 1231. évi Aranybulla 15. pontja 31. OL. Dl. 89., 502. 32. ÁUO. VIII. 64., XI. 526. 33. ÁUO. XII. 699. 34. CD. VII/1.322. 35. Veszprémi kápt. lt. 1276. Karos 1.; Fejér: CD VII/2. 36. Veszprémi kápt. lt. 1469 (1276) Insula magna 5. 37. HOLUB József: Zala vármegye vámhelyei és úthálózata a középkorban. Századok 1917. 45.60. (A továbbiakban: Holub, 1917.) 38. Z.O. II. 576.577. 39. Vk. lt. 1469 (1276) Insula magna 5; Holub 1917 50; HÓMAN Bálint: Magyar pénztörténet 1000.1325. (Bp., 1916.) 528 40. HOLUB, 1917. 50. 41. IV. Béla 1254. évi átiratában: Vp. lt. Merenye 4.; CD. VI/2. 360.362. 42. Vp. kápt. lt. Merenye 4; CD. IX./7. 640., VI/2. 382. CD. 43. VIII/3. 549. 44. HOLUB József: Zala vármegye története a középkorban I. (Pécs., 1929.) 334. (Késıbbiekben Holub I.) (Karácsonyi szerint ez az oklevél hamis. Erdélyi azonban csak az 1256.os évet kérdıjelezi meg, ERDÉLYI László: A zalavári apátság legrégibb oklevelei. (In: Füssy 460.) 45. CD. 1X12. 31 A. 46. Bártfai Szabó 11.,77.83. 47. Bártfai Szabó 8.10. 48. Bártfai Szabó 10. 49. Holub I. 114. 50. Vp. kápt. lt. Merenye 17. 51. Vp. kápt. lt. Garabonc 12.

52. Vp. kápt. lt. Merenye 24. 53. OL. C 99. Helytartótanács lt. Conscriptio provertuum prochorum et ludimagistrorum raksz. A. 100. 1777. 54. Holub I. 333.334.; Füssy 466.468.; Z.O. II. 596. 55. Holub I. 336.; Füssy 563. 56. Holub III. 370. 57. Holub III. 502. Merenye 58. Bártfai Szabó 105.; Magyar Tört. Tár XII. 117. 59. OL. Dic. Somogy m. I. köt. pag. 142. 1536. 60. OL. Dic. Somogy m. I. köt. pag. 165. v. 1544. 61. OL. Dic. Somogy m. I. köt. pag. 250. 1548. 62. ZML. Zalavári hh. lt. 1/286. 63. ZML. Zalavári hh. lt. 1/289. 64. ZML. Zalavári hh. lt. „C" protocollum 71.74. old. 65. ZML. Zalavári hh. lt. 1/2393. 66. OL. Kam.lt. Nádasdy lt. Missiles. 1555. „... tria oppida utque Komar, Galambok et Karos turcas cese subire vellet." 67. OL. Dic. Somogy II. köt. 155/v. 68. ZML. Zalavári hh. lt. 1/1997. (Az oklevél vége leszakadt!) 69. A veszprémi egyházmegye schematizmusa. (Veszprém, 1975.) 22. 70. VELICS: Defterek I. köt. 188. 71. ZML. Zalavári hh. lt. 1/406. 72. VELICS: Defterek I. köt. 211. (1571) 73. OL. Batthyány lt. Missiles 26832. 74. Hofkammer Wien Film W 182. Conscriptio Kapornak. 75. OL. Dic. Somogy 2. Fol 219/V. Karos ad castrum Komar.

76. OL. U. et C. 27/61. '597. Kiskomárom 77. OL. Dic. Somogy 2. kör. Fol. 267/V. 1598. 78. P. 427. Khuen Héderváry Lt. Viczay rész. P. III. nr. 3/a. Jegyzıkönyv pag. 6. 79. OL. Batthyány lt. Missiles 34652. Orosz Pál levele Kapornakról Batthyány Ádámnak. 1637. X. 1. (400 török lovas jött az elmúlt nap Kapornak felé Almás faluig, majd Karos nevő puszta falunál megfordultak és visszamentek). 80. Esztergomi Káptalan lt. Lad. 154. Exceptum ex urbariis variis veteribus Praep. Veterius Budae. 81. OL. Batthyány cs. lt. P. 1315. Batthyány I. ıdám ir. Rsz. 2. 1644. évi pali. Fol. 6. 82. OL. Batthyány lt. Missiles 622. 83. OL. Batthyány lt. Missiles 134. 84. OL. Batthyány cs. lt. Missiles 31726. 85. VÁNDOR: Kanizsa, 363. 86. OL. Batthyány lt. Egerszegrıl. 1654. IV. 29.

Missiles

46195.

Széchenyi

György

püspök

87. ZOVÁNYI Jenı: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. (Bp., 1977.) 315. 316. 88. ÚJVÁRI István: A komári vár története (Kézirat). G.M.A. 1288.88. 211. 89. OL. Relatio. . Eredeti E. 150. Acta eccl. 22/29. 90. ESTERHÁZY Pál: Mars Hungaricus (Bp., 1989.) 168.19. 490.1. 138. lbj. 91. Magyarország történeti kronológiája II. (Bp., 1982.) 486. 92. OL. Batthyány lt. Missiles 31726. 93. OL. Batthyány cs. lt. Missiles 84. Agi András levele Kapornakról. 1686. VII. 13. 94. ZML. Csány cs. lt. Il.csom. fasc. 5. nr. 17. 95. OL. Batthyány cs. lt. Missiles 39037. Radonay levele Zalavárról. 1687. X. 11.

96. OL. Batthyány cs. lt. Missiles 33110. Nagy Ferenc egerszegi kapitány Batthyány Ádámnak. 1687. IV. 12.