NJGY-KAMZSA, 1889. juntos 1-én. Elòfi'
rí. é * •* Ö r
Egyes s z á n 10 k r I! ] 1: !» K T È S K'K
NYILTTÉR8EN uiikíut. H) *rlrt ™t--tn*k »tári illőek
„Kcre.skedeimi Iparbatík*. a ^iKKjy-kanizsaiÖnkéntéitüzoltó-egylet^
keresztény jótékony nőegylet* , a „nagy-kanizsai
->
Haszonnyolczadlk évfolyam.
azft-m
ZALAI KÖZLŐIT.
, í nagy-kanizsai iiagy-kanisai
22-lk
,'
ÍZT. jótékony
iparkamara*
nőegylet',
a ,nagy-kanizsai
a „szegémyek tápintézete",
-nagy-kanizsai killválasztmánydnak
A lap s**H>'! ill-I.', k.lzUmítiypk
Kéziratok vissza nem kü'.dflni-k
JüsJednevelö egyesület'
a „nagy-kanizsai
tiszti-i'msegélyzö szövetkezet". a „soproni kereskedelmi
hivatalon, lapja
HETENKINT EGYSZER, SZOMBATON MEGJELENŐ VÉNYES TARTALMJJ
HETILAP^
Mikéat járjon el a nevelő tanító a kétes, kiderül Lédére? ama sikerült rati nyilatkozatok érvényre emelését, fogva tekintélyt és tiszteletet a gyer alkalmazni. R ö v i d felvilágosításnak „ a szoktatás a növendékre bizni, sót, ellenkezőleg mekek előtt. E z t megszerzi, ha sze már ítt is helye van, de ezt azután űaczos. akaratos és makacs gyer megjegyzéséből, hogy - mekekkel s z e m b e n ? ! * ) \ összehasonlítható a vetéssel, az e l - szoktatni kell arra, hogj vannak bi retettel nevel, tehát ugy, hogy a kövesse a gyermek engedelmessége, :
— E zonyos korlátok, a melyeket tiszte gyermek belássa, hogy minden csak Nagyon sokszor van alkalmunk munkát egyszerre végezni nem lehet. letben kell tartani, a melyek előtt iránta érzett szeretet kifolyása, hogy a gyermekeknél a természeti felep- A z é r t s/.oktassuk mielőbb a gyerme akaratának meg keli hajolni. M í g a nevelő csak j a v á t akarja, még M-gek egynémelyikét tapasztalni, raely,| ket a szép és j ó tulajdonokra, mert tehát a növendék nem képes, mint akkor is, midőn olyant követel tőle. a ha figyelmen kivül hagyatik, sok esetbeír "mé§ ezen eljárásunk mellett is lesz m&r emlitém, megítélni, vájjon mi mi talán nincs ínyére. V i g y á z n i kell felette káros befolyásúvá válik annak dolgunk az elszór tatással. A nevelés árt e- mi használ, mit szabad és mit azorfban, hogy a szeretet ne legyen szoktatas a gyom kiirtásával.*
egész
éleiért.
H a ' é gyermekhibák egyik legszebb feladatához számit nem szabja, addig a nevelő akarata bármelyikével is találkozunk, azok ható, hogy a növendékek-saját véle legyen a döntő. képezik nevelési eljárásunknak min ménynyel és akarattal bírjanak, és A gyermekeknél legtöbbnyire az dig a legnagyobb akadályait. F ó t ö - ép ezért hat oda, hogy az erre a k a r a t o s i g lép fel először, s ez on
túlságos, mert ez
"mert,
ha.e
kezdő
ponton
vagyunk, és rendeletünk hajtását
könnyen
resszük,
elué/.ók
végre nem akkor ez
végzetes lehet végeredményében. — M e r t az önállóságot
^- belátás nél
kül — érvényesítvén a kisded, ér gyengeséggé, telmi t e h e t s á g é n e é v r ő l évre való hiba. Viselje magát fejlődése daczára elzárkózik a kapa-
ne fajuljon ismét
a nevelő a gyermek irányában
min czitáMás-' elől és Így Önfejű fcrfíuvá tőle min vagy szeszélyes asszonnyá válik. dig engedelmességet, ne legyen egyik ii'kvesünknek oda kell irányulnia irányutó törekvések gyámolitásban nét van, mert még nem képesek a . ' (.Vége köv.) pillanatban túlságos szigorú, a má tehát, hogy e hibák létrejové.->ét részesüljenek. A helyes és j ó neve saját véleményük és akaratukkal meggátoljuk. E z t elérni egyedül csak lés nem követelheti, hogy a gyer szemben felmerült ellentétek helyes sikban igen enyhe. M e r t ha a g y e r keszthelyi önk. tüzoltj-egylet mek észreveszi, hogy névelője \nem A helyes és j ó nevelés által vagyunk mekeknél vak engedelmességet igye-j ségét felismerni. A z akaratosság p e közgyűlése. megszokja parancsait képesek, mert minden ember csak kezzüuk meghonosítani, mert ezáltal dig csak saját véleményünk és aka következetes, nem komolyan venni. M i t tapasztal czélszerú és j ó nevelés által lehet az önállóságot tesszük t ö n k r e ; hanem ratunkhoz való merev Az lSÖO-ik évi raárczius hó 1,1-ik ragaszkodás azzá, a mivé és a milyenné lennie igenis ellenkezőleg oda hat, hogy be azon esetben, ha ellenök komolyan hatunk az í g y nevelt gyermekekkel napján megalakult keszthelyi ünk. tűzoltószemben, mint iskolába j ö v ő tanu egylet folyó évi május hú 19-éuDeiniuger kell. men az embernek kiskorától látás folytán rendelje alá a növen számbavehető ellenérvek merülnek Imre egyleti elnökelnüklete alatt tartotta lóknál ? fogva egész a sírig neveléskor alatt dékek saját akaratát és véleményét fel, ha pedig azok helyességét is be meg évi rendes közgyűlését. kell állani, ha emberi rendeltetését mások helyes intézkedéseinek. Midőn látva, ellenszegülünk a megváltozta Sajnos, h o g y . nem jót. Sokszor Az egylet 1888-dík évi működéséről be akarja tölteni; mivel minden em értelmi fejlettsége még erre nem ké tásukat czélzó intézkedéseknek, akkor elkényeztetett és daezos gyermekek egybeállított s titkár által felolvasott évi bernek tönéletessígre kell .törekedni, pesití, a következetes szoktatásnak a dacz jellemzi eljárásunkat. A he kel van dolgunk, kik nem az enge jelentés szerint az egyletnek a lefolyt év ben volt 22 alfpftó, 102 pártoló és GO mű azt pedig csak okszerű és öntudatos van helye. és tervszerű szoktatás alkalma delmességhez, hanem a parancsolás ködő S így összesen 184 tagja \ • lyes j neveléssel érhetjük el. , hoz, minden kívánságuk teljesítéséhez zásával azonban e hibák bármelyike Tudjuk azt, hogy a gyermek A működő tagok közül á é v óta tagja Nevelési eljárásunkban a fősze élete, első éveiben értelmi belátással elenyészik. Hasson oda a nevelő, szokottak, midőn az iskolában ennek az egyletnek 2G, 8 év óta 2. 7 év-óta '>, repet a szoktatás képezze, mert a nem bir, akarata főleg a pillanat hogy a növendék akaratát készség ellenkezőjét tapasztalják, az iskolát 0 év ó t a o , 5 év óta 2. 4 év óta ID! 3 év szokás szüli a hajlamot minden jóra benyomása alatt áll, és megfontolás g e l alárendelje az ó kívánságának. megutálják, minek természetes kö- óta 3, i év óta 3, 1 év óta 2 és a folyó év ben belépett 2. és roszra. és ez idővel termesze-í nélkül tömeges vágyak teljesítése Mert ha a következetlenség hiányá vetkezménye az eikedvetlenedés, ha Az egylet Összes vagyona SOOO/rtot .tünkké válik. A mily könnyen s-nkja után hevesen és erőszakosan eseng. ban a gyermekek megszokják a sa nyagság és legtöbb esetben a dacz tesz. Az 188tí-ik évi pénztári bevétel 565 meg a gyermek a szépet és j ó t , é p H a vágyait a nevelő sietve teljesíti; j á t akaratukat érvényesíteni a ne felébredése, a mi a nevelésre bénitólag frt GO kr., a kiadás ö;íl frt 25 kr. s igy á oly módon sajátítja el a rosszat és ha nem bir elég erővel azoknak velő utasításával szemben, akkor az hat. H o g y a gyermekben azután az pénztári maradvány 34 frt 3!) kr. Az egyl.-lovai által teljesített fuvarozd-, i utat, s azért könnyen végzetessé elleüállui, sót még a szeszélyeknek akaratosság makacssággá, daezczá — ily hibák gyökeret vernek, annak valhatik a szülpk ama ferde szere is eleget t e s z ; megvetette alapját az sót öufejüséggé is fajul. A követke okai egyedül a szülök, kik gyerme sokból befolyt 405 frt 3!» kr., a kiadás 420 frt.20 kr. s igy az egyleti pénztár tete, hogy a gyermeket, addig, inig akaratosság .és daeznak, a mely a zetlen nevelés rontja íe legtöbb eset keik minden balga és oktalan kíván terhére maradt 14 frt 81 kr hiánylat a parancsot megérteni és felfogni nevelés munkájának sikerét kétessé ben a nevelő tekintélyét, pedig ha ságát teljesitik s igy fejlődik ki ""a Tüzeset nem volt Keszthelyen "1880. - nem képes, bizonyos teendők végzé teszi, és a közéletben az elkényez ezt eljátszotta, akkor soha nem lesz gyermekben ezután a parancsoló évi július hó 2-ik napja óta. Az egylet részéreVkövetkezö adomá sérc szorítani dőreség. A gyermeket tetett gyermekben nyer kifejezést. A képes a gyermekből kiirtani e ter kedv, a gyermek és szülő, közt for nyok folytak be : már igen korán kell a szép és j ómodern nevelésnek egyik hiánya épen mészeti hibák , egyikét sem ; mert dított viszony áll be, a gyermek Keszthely városától 1 r>0 frt tulajdonukhoz szoktatni, mert ha azon helytelen felfogásból ered, hogy tekintély nélkül nincs engedelmesség, előtt ismeretlen az engedelmesség, ó Keszthely Polgárvárosától ' 10 „ ennek ellenkezőjét szokják meg, ak a nevelói rendszabályok pedig szülőanyja parancsol szüleinek s nem fordítva, Özv Hertelendy Lászlóné úrnőtől mit sem az engedetlenség 10 „ kor a nevelése kettős feladat v á r , használnak, ha azoknak jelentőségét minden rosz tulajdonnak. A nevelés a mi bizony az olyan szülőre elég A keszthelyi takarékpénztártól „ 30 „ amennyiben kénytelen őket a rosztól a növendékek értelme felfogni nem nek tehát első s lényeges kelléke, szomorú állapot. Midőn a gyermek a Első magy. ált. hizt távsaságtól Magyax>Franczia „ * „ 20 „ elszoktatni és a jót veíük megszok- képes. E z nem áll. A gyermek ér igazi alapja a nevelői tekintély s az 3 - 4 éves kort eléri, itt már kez Generáli „ , 15 tatni. Ks hogy ekkor a siker vajmi telme, belátása csak fokról-fokra, ebből folyó tisztelet. Szerezzen tehát detét veszi a vélemény-különbségek Összesen 265 frt. eredmé felmerülése s a nevelőnek meggonévek hosszú során á t fejlődik ki, a nevelő, ha a nevelést A pénztárt számadásokra vonatkozó ")M*g«ÍWftéiüt j addig azonban nem szabad az aka nyessé akarja tenni, már kezdettől [dolt helyes intézkedéseit már itt kell számvizsgáló-bizottsági jelentés tudomádig -egyformán,
r
követeljen
1
H
mindig lejebb. alábbhuzödott az aranyos eredetije volt. ez. nem ugy; n'bly fiatalou, I fény; a szép. életteljes fő megint csak délezegen, de megtörve és szemeiben nem , sápadtan, szinehagyot tan maradt a homály- az az élénk dacz. ama kihívó önbizalom \ ban, de a kép alján olvasható két szói nem sugárzott, hanem bűnbánat, megalázkodás „Never more' 1 halványította el az idő. mert feketén, élén és esdő kérelem. Egy emlék. Ii. DUNAS/.V FEREKCZ-töL ken, akár csak a> gúlák papirosra irt hye-. Az ablaknál ülö hölgy sápadtan, szót Ott ül kis szobáé
T ívkz
ÉU
1
1
s
mosódott aranyos, arabeszkjein: mindig, masztotta?? mert csakugyan amaárczkép.
tétova hangon, anyám ellenezte szerel münket, s én beismerem, hogy az ő köve telésével szemben én hallatlanul gyenge valék, de akkor még fiatal is voltam és anyámtól függtem teljéién. A gróf kérdőleg a nőre nézett, ki szemeit mereven az asztalkára szegzé, mintha egy helyeslő vagy , megnyugtató szót várna tőle. I)e e/ hallgatott . . . . — Tudom, mit gondolsz, de ne hidd azt. Anyám nem a vagyonra, hanem a név; a születésre nézett; előtte egy többszörös milliomos polgárleány, csak polgárleány maradt még egy koldus báró kisasszony rangunkbeli; ez volt egyetlen, de igen nagySrrbája. folytatá sóhajtva, azért ne gondold, hogy atyád bukása és elszegényüléstek okozta volna haji hatat lanságát ! Egyet sem szólsz, nincs egy mentő, nincs egy vigasztaló szavad sem szamomra V V esengett^ s a nő kezét akarta megragadni. Ez visszavonta kezét, — s azután fagyo san nézett a beszélőre:
esengett a férfiú, s hisz én is bűnhődtem, szenvedtem, azért a pillanatnyi gyenge ségért, hogy anyáin parancsának, szavai nak engedtem, mert mindig boldogtalan valék; <ört szívvel, utáuuad való égő fáj dalommal csak téged kerestelek, évek* és évek kellettek, mig egy-egy balavány nyomra akadtam, s most. midőn a sok kin és fájdalom után reád akadtam, te eltud nál taszítani engem ? *
A nö halvány arczát kezeibe rejté, s csak keble lihegett sebesen. Irén, nincs egy szavad, egy nyájas tekinteted? Te nem tujlod, hogy anyám átkával fenyegetett, s iszonyatos szávaival megölt bennem minden ellen tál tást — Most tudnék daczolnf érted mindenbe! de akkor, gyenge valék . . . . — Mondja inkább gyáva'és szívtelen, szólj^indulatosan kitörve a.nö. — Irén, sikoltott fel a férfin, e sza vaiddal sebeket ütsz lelkemen. —-• Nem tehettem máskép: éppen leveledet olvasám, — Ön tul megy Ígéretén; azt kérte midőn anyám észrevétlenül hátam mögé lépett, s vállaimon keresztül olvasá/soraicsak, hogy hallgassam meg. azt megtevőm; dat, melyben utolszor kérsz találkozóra. van még több mondani valója V V * Én mentem volna, de .anyám szobám A gróf megrendülve'omlott térdre, s ajtaját reám zárta, s arczképemet.küldé átkarolta a nő lábait: el neked — emlékül, mint monda . . . . — Van, mert szeretlek, imádlak !
Irén, anyám, nőm meghaltak, s én szabad vagyok. Irén, liá^gazán szerettél, mint én téged, ugy te sem tudtál feledni és meg bocsátasz; légy nőm, s mi boldogok le szünk, a hosszú, kínos műit után. Irén megrázkódott, s arcza még job ban eih.ih anyuit szólni próbált, de hangja reszketett,^ csak fuldokló sóhaj hagyta e^ ajkait.,.. — iíuzd le a vísszatorlást, s légy — Tudod, kezdé a gróf bizonytalan, angyal, az a megbocsátó, s szerető angyal,
M a i számunkhoz egy negyediv melléklet van csatolva.
Iréu görcsösen felkaczagott. >Én megnősültem, elvettem azt, kit anyám szemelt ki, egy beteges, de nagy nevű gazdag grófnet! De életem pokol volt; űzött, hajtott szüntelen UtánnídP" való szerelmem, kerestelek folyton, egyik nyomodat a másik után leltem fel: nőm az el-Ö évben meghalt, s Jtnyánl is nem- , sokára, s most megleltelek, s szivem mé!vébÖl\kérlek, feledd a multat s tégy bol doggá : > . - - . ^
Z A L A I
HUSZONNYOLCZADIK ÉVFOLYAM*
nyából a 20 frtra kiegészített kamatot az aziíju fogja elnyerni, aki azére'tségi szó beli vizsgálaton a magyar irodalom és történelemből a legjobb feleletet adandja. e) A nagyérdemű nagy-kanizsai taka rékpénztár részvénytársaság 20 forintos ösztöndíjának 10—10 frtos részletét Gá zsi Mátyás és ifj. Horváth latvén I. osz tálybeli horvátajku tanulók veszik jutal mul, miut kik a magyarnyelv elsajátításá ban a folyó tanévben a legszebb előmene telt tanúsították. 0 Az ifj. Fesselbofer-féle 100 frtos. ösztöndíjalapnak 5 frt kamatját az ala pító szándéka szerint f. évi jun. tíó 14-én idősb Perger Kálmán I I . oszt. tanuló, mint iparos szülök szorgalmas és jó* vise letű gyermeke fogja megkapni. Mely szíves adományokért hálás kö I V . A történeti elbeszélés pályázatra szönetet mondott az igazgató. szintén csak egy pályamű adatott be „ I z a* 'czimű, mely a magyar történelemből véve, ;a Szt. István korában történt pogány- és keresztény magyarok küzdelméből vató — Megyés püspökünk, Báró Hor kép szomorú kifejlettel, Iza és\jegyese halálával. A jól választott tárgy kidolgo nig Károly ur ő méltósága holnap június zása elég szabályos, előadása és irálya elég 2-áu Budapesten, Józsefvárosi plébánia költői, miért is tek. Ebenspanger Lipó^- templomban'bérmál, június 3-án pedig a féle alapítvány kamatjának pályadijára lipótvárosi híveknél az egyetemi templom méltó, jelige: „E jelben fogaz győzni." ban. Helyi laptársunk hire szerint Pün kösdkor Nagy-Kanizsán jelennék meg ö Szerző Hoffmann Sándor VII. oszt Un. . V. A költemény pályázatra kitűzött Méltósága, azonban az illető körökben mitsem tudnak magas megjelenéséről. allegória pályaműre 3 költemény nyújta tott be. de mrvel kettő épen nem felel Illtítíkes helyről vett értesülésünk szerint meg az allegória kellékének, csak a „V á r sző volt róla, hogy f. évi szeptemberben é s t e m p l o m ' czimű, mely a hazát nálunk bérmálás lesz, de ez sem bizonyos jelképezi, elég költői előadással és irály- még. A ,Keszthely' pedig azt újságolja, iyal 5, 8 soros versszakok fél nmekkel, hogy herczegpri másunk ö eminentiája az mint eléggé sikerült allegória pályadijat idén Sümegbre jő s megyés püspökünk érdemel: jeligéje: „Él magyar, áll Buda vendége lesz.
II. A második értekezés czime : „A sjfí/vétetett, míg a jelentésnek a lovak kezelésére vonatkozó javaslata a választ b u r g o n y a " , szintén magyar és német mánynak'énleniieges elintézés végett ki segédkönyvekből ügyesen összeállított je lentékeny mű dicséretet érdemel, jeligéje : adatott ' A tii.ztuji.ta3, miután Deininger Imre „Optinum numinis donura." Szerző Pollák elnök az elnöki tisztségnek további időre Gyula VIII. oszt tan. III. A történeti pályázatra kitűzött való elvállalását egyátarján neín fogadta József nádor korésjeilem.".el, következőleg ment végbe: Dr. D u n s z t F e r e n c z apátplébá r a j z á r a csak egy pályamű érkezett be, mely, mivel jgsn jó kutforrásokból, mind a nos e l n ö k k é ^ Hoffman Soma ügyvéd al< elnökké, Pöltz Pál titkárrá, Schleiffer korra, mind József nádor jellemére vonat kozó események élénk elbeszélése és leIzidor pénztárossá. Trsztyánszky Lajos, ki az egyletnek irása, elég folyékony történeti előadása, ü éven át főparancsnoka volt, tiszteletbeli egy kerek egész művé teszi, pályadíjra .Multis ille főparancsnokká, P ö l t z P á l föparancs- érdem esittetik, jeligéje: •^p>nokká.Schersing József helyet főparancs bonis flebilisoccidit.' Jutalma 2 drb. csesz, arany. TekHirschel Ede birtokos urnák nokká, Iiiersch József mászóosztály-pa*? rancsnokká,' Stieder Kálmán szivattyus- kegyes adományából. — Szerző Hirsch Alfréd VIII. oszt. tan. osztály-paruucsuokká, Stegmüller Károly
_ reudfentartó-osztály-parancsnokká, Veháp Ferencz szertániokká, dr. Singer Bernát orvossá egyhangúlag megválasztottak Választmányi tagokká,: Beck Sándor, Deininger Imre, Csák Anfa^ Lénárd Ernő, PajK^ánöor, Csathó Alajos, Szabó Pál, ifj. líeischl VeDCzel, Scheiner Henrik, Nagy István, Buchberger Gusztáv, Pető Vilmos. ; Számvizsgálókká: Csathó Alajos el nöklete alatt: .Szabó János ids. és Vuter- berger Ferencz választattak. Az ISSy-ik évi költségelőirányzat 560 írt 3íi kr. bevétellel és ugyanennyi ki adással — Deininger Imre volt elnök azon kijelentése után, hogy a "költségelőirány zatban kitüntetett remélhető bevételben az esetleges adomáojok nincsenek fel tüntetve — elfogadtattak. A közgyűlés .yégül megbízta a vá lasztmányt,' hogy a parancsnokság által beterjesztett névjegyzékben foglalt 15 tűzoltó részére az egyenruházatot készít még! Jutalma tek..Simon Gábor ügyvéd — PQnkösdI országos vására Nagyumak kegyes adományából 2 drb. cs Kanizsának hétfőn, június 3-án tartatik tesse el. arany. Szerző Pálffy László VIII. oszt meg, melyre az érdekelteket figyelmeztet tanuló. jük. VL A .gyakorlóiskola* jegyzökönyvei ,y — Nyugdíj. Az orsz. tanítói nyugdíj A „Gyakorid iskola* ez évi műkö nek ügyes és pontos vezetéseért az iskola' alapból a vallás- és közoktatásügyi minisz dése és a pályázatok eredménye. jegyzője, Oberhammer József VI1L oszt ter Bauragartner János salomvári munka A nagy-kanizsai katb. fögymnasium tanuló, a t Hirschel Ede birtokos ur által képtelennek talált r. hath. tanitó részére „Gyakorló iskolája", mint irodalmi ön ajándékozott 3 drb. cs. aranynak egyik évi 120 frtnyi rendes nyugdijat engedé lyezett képző kör, e tanév kezdetén is megalakult példányában részesült — Heti biziosok e héten a Kisded A pályadijak kegyes adományozóin a négy felső osztály tanulói áltál, kiknek összes száma 110 volt. Szept. 14-én az kívül voltak és.vannak a tanuló ifjúság nevelő Egyesület mind a három óvodájá összes tagok összegyülekezvén, a vezető nak nemeskeblü barátai, a kik szíves ju ban a választmány kebeléből Garai Benőné tanár a kör ez évi működésének feladatát talmakkal a jó törekvést serkenteni, e és Weiser Józsefné úrnők. és irányát előadva, a tiszti bar következő kifejtett szorgalmat elismerésükkel -meg — E l j e g y z é s . Czigány Ferencz bánokkép választatott, meg : A kör- főjegyzője ajándékozni kegyeskedtek, igy részesültek szent-györgyi szíjgyártó iparos máj. 19-én Oberhammer József S. oszt. tan., al jutalomban : n jegyet váltott Szélig Róza kisasszonyoyal, jegyzője Bettlheim Aladár S. oszt. tan., a) Szalay-féle 500 frtos alapítvány Szélig Antal kedves leányával N.-Kanizsán pénztárosa Harsay György 8 oszt. tan., nak ez évi 22 frt 7 4 kr. kamatjából : — Parisba társas kirándulást rendez főkönyvtárosa : Kajdos József 8. oszt. tan. Palkó József VII. (5 frt), Zrínyi Miklós V. a fővárosi iparos kör is. Indulás június alköiiyvtárosa Sinkovics Nándfrr, 7 oszt (3 frt). Cavallár Ödön IV. ( 2 frt), Lerch 29-én Bpeströl. Részvételi díj 108 frt a tan. lett s végre biráló bizottságok jelöl István IV. ( 2 frt 7 4 kr), Erdélyi Béla III. H-dik osztályon. Étkezési ellátás niucs tettek ki. Kis „ K ö r ü n k V e tanévben 1 (2 frt), Kopácsy György III. ( 2 frt). Mu- beleértve, de az elszállásolás 8 napig igen alakuló, 2 disz, 1 záró és 22 rendes ülést zikár Ferencz III. ( 2 frt) Hajgató Béla II. Útlevél ueju szükséges. Bővebb értesülés tartott melyeken dicséretes szorgalomról ( 2 frt), Maschanzker Bódog II. (2 frt), ta Muzeumköfut, 13. sz. a. irodában nyer tanúskodó kisebb-nagyobb lantos költe nulók, mint kik jeles előmenetelt tettek az hető. mények, értekezések, életrajzok és szép ének- és zenében — Xaszhir. Iluber Henrik ur a iáin taglalások olvastattak és biráltattak b) A Groszraann Ignácz tan. emlékére Marton & Iluber jó uirü kereskedői czég számszerint 14G és pedig 52 mü és 94 alapított 150 frtos énekösztöndijnak ezen egyik tagja június 9-én vezeti oltárhoz szavalat 7 frt kamatjában Harsay György VIII. és Nagy-Kanizsán a szönt-FereiiCziek p ebánia templomában Wusztl Lajos ur bájos i,A jelen tanév elején hirdetett pályá Zeller Elek VI. oszt tan. részesittettek. zatok eredménye következő: c) A mélyen tisztelt Polgári Egylet leányát, Wusztl "Adél kisasszonyt. Felleg I.T Fgy szabadtárgyu természettudo nek 50 éves fenállása i lualmából éven telén boldogság kisérje frigyöketl
Kirak.
0.
mányi értekezésre két pályamű adatott be éspedig: I ) „ A . v i z * czimü tekintélyes magyar és idegen kutforrásokból elég he lyes szerkezettel és előadással, a Pap Já nos-féle alapítvány kamatjának jutalmára érdeim/s, jeligéje: „Est aliquid in aqua." Szerző Bettlheim Aladár VIII. oszt tan.
kénti jutalmazásra felajánlott és köszö nettel vett 2 drb. cs, aranyara, a magyar irodalomban, főleg pedig a költészetben legszebb haladást tevő Harsay György VIII. oszt tanuló érdemesittetett.
Iréupár perczig erősen összeszorított ajakkal hallgatott, de azután nyugodtan, s szenvedélytelenül kérdé: — S öu nem kiváncsi az én történe temre *l A férfiú- riadtan és meglepetten né zett reá. ~~~~—— — Kn is szenvedtem sokat, szólt tompán, fojtottan, engem is a világba űzött a kétségbeesés és a szükség ottho nomból, miért tagadnám, hisz ar.czomra van irva! A szivemen, lelkemen ütött seb vérzett folytonosan, mig kezeim a minden napi kéuyeret keresték! De nem fájt, nem éreztem azt, hogy a nagyűri kényelemből a szükölködésbe dotott a sors, s tán még boldog is tudtam volna lenni, de feledni nem tudtam . . . . — Irén, esdett a gróf forró szenvedélyes-bangon, fény, pompa vár rád most s egy forrón szerető sziv, szenvedéseidet gazdagon kárpótolja szerelmem. — Még nem végeztem be, uram; a hány öltést tettem a szines selyem szállal, ' a hány fényes gyöngyöt fűztem fel, annyi könnyem hullott annyi sóhajom száll el Nem tagadom: hitszegése mellé még e ' vallomás, elégtétele lehet, bár e könnye ket nem érdenilette meg, de oem tagadom el azokat — Irén! , — De mi-ostoba, gyenge nők, a meg csalt szerelmet nem tudjuk eldobni, hanem bírunk, szenvedünk, azért, ki azt Bem ér demli mec r . t . — Nem hallgathatlak tovább, Irén ! Szavaiéfgyilkolók. megsemmisítők, nyögé a férfi. Véike/tem nagyot, de bűnhődtem érte s o k a t . . . . Te, ki annyira szerettél,
nem tudnál megbocsátani? Nem maradt meg szivedbea a múltból azon édes órák ból semmi . . de semmi emlék, mely mel lettem szólna, midőn én mindig csak té ged szeretve, imádva esdeklek lábaidnál: Irén, szeretlek, légy enyém, feledd a mul tat és szeress, szerelmem mindig a tied volt osztatlanul.
:
Tek. Plihél Ferencz nagy-kanizsai kir. közjegyző umak 200 frtos alapítva-
JUNIUS
K Ö Z L Ö N Y
— Miniszteri megbízás. A löldmivelés , ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter Horváth Imre rátkailakost Zalavármegye letenyei járására nézve az állandó gazdasági tudósítói tiszttel bízta, meg. — Nyári mulatságot tartanak a .Keszthelyi fiatal gazdák" június 2i-én Hévízen, melyre a díszes meghívókat ki is bocsátották, e meghívó különben belépti jegyül szolgál. A zártkörű mulatság bizo nyára látogatott lesz. — Hirdetmény. Nagy-Kanizsaváros tanácsa részéről ezennel köztudomásra hozatik, hogy az 1889-dik évi IIL oszt kereseti adót és a nyilvános számadásra kötelezett egyletek és vállalatok adóját kitüntető javaslatokról szóló lajstromok a városház tanácstermében 8 napon^át oly czélból tétettek ki közszemlére, hogy azo kat mindenki'megtekinthesse és az őt, vagy másokat illető javaslatokra nézve netaláni észrevételeit megtehesse. Eten észrevételek a fenti határidő alatt írásban a kir. adófel ügyelőnél, utóbb az adókivető bizottságnál terjeszthetők elö. N.-Kanizsa. 1889. május 25. Polgármester.
adásának tüzetes felemlitését mellőzni vagyunk kénytelenek, mert mindeu elő adás köztetszést aratott. — A gazdag programm bevégzése után Pongrácz torna tanár ur tartott az udvaron zárvizsgát, mely ügyes és szakavatott tanmodorának ujabb bizonyítékául szolgált. Nevezetesen kitüntették magokat a dicséretet érdemlő kövf'J »ző tornászok: 8. osztályból: Oberb a L nf: József. 7. osztályból: Tripáinnier Károly (ki a gula tetejéről köszönetet mondott a közönség megjelenéseért) Vidos József, Löbel Tivadar. 6. osztályból: Steiner Gyula, Haaz Lajos, Treiber Kálmán Fülöp Béla. 5 osztályból: Mollnár György, Sukup Wladimér, Augenfeld Lajos. 4. osz tályból: Szentmiklóssy Gyula, Giitmaun Arthur, Szabady Bálint, Mautuanó Jenő, Listuer Győző. 3. osztályból: Récsey János. Muzikár Ferencz, Kovách Dénes. 2. osz tályból : Hajgató Béla, Fugyas Géza, Hor váth Dezső. 1. osztályból: Munkácsy Jó zsef, Vidákovics Árpáit Feltűnt, hogy a tornászat müvelök közüfsenki sem része sült jutalomban; pedig e tanszak méltó figyelmet érdemel, fel is hivjuk a'nagy kanizsai tornaegylet figyelmét, hogy jövőre nemcsak testületi megjelenésével hasson buzditólag az ifjúságra, hanem hozzáillőlegj utal makrói is gondoskodni készkedjék.
l-éc.
mélyvonatával közvetlen csatlakozásban» fog állani. Ép ugy a'Bécsböl vissza Szómbathelyre közlekedő^20S. sz. gyorsított személyvonatnak is lesz közvetlen csatla kozása a G01. sz. vonathoz Győrbe. A Szombathely-kőszegi helyi érdekű vasúton közlekedő 1601. 1G03. és IGÖ4.sz. vegyes ' vonatok-szintén fognak a közvetlen csat lakozás fentartása által feltételezett jelen téktelen változtatásokat szenvedni, mig a/ 1602. 1605. és 1606. sz. vo-iatok változat lanul fognak meghagyatni A kauizsabarcsi vonalon a Kanizsáról Barcsrféle közlekedő 604. sz. vonat annyiban szen ved változást, a mennyiben az Kanizsáról 20 perczczel korábban, azaz 3 ó. 2S percz kor reggel fog elindulni és Barcsra 7 óra 54 perczkor megérkezni. Barcsrói a 603.sz. vonat 8 perczczel későbben, azaz esti 8 óra 40 perczkor fog elindulni és Kani zsáraéjjel 11 óra 34 perczkor megérkezni. A teresovac-suhopoljé-slatmai vonalon a 2111. 2113. és 2114. sz. vonatok csekély változást szenvednek, melyek által a csat lakozásoknál, Teresovácz Suhopoljé állo máson Slatináról és Slatinára lényeges javulás áll be. A közvetlen kocsik forgal mánál szintén kellően tekintetbe vétetett az utazó közönség kényelme, amennyiben a budapest-pragerhoti vonal gyorsvonatai nál egy I. és II- osztályú közvetlen kocsi fog Budapest és Villach között közlekedni. Ezenkívül a Budapestről esti 10 órakor elinduló 205. sz. személyvonatnál, úgy szintén a Budapestre reggel 6 óra 4S perczkor megérkező 206. sz. személy vonatnál és Budapest és Daru vár, valamint Budapest és Pakracz-Lipik fürdőhelyek között egy I. és II. osztályú közvetlen személykocsi fog közlekedni. A személy vonatok, úgyszintén a közvetlen kocsik forgalmára vonatkozó közelebbi adatok A már közzétett és f.é. juníus hó 1-vel érvé nyes menetrend-falragaszból vehetők ki.
— Déli vasat. Folyó évi junins hó .-velaTdéli vasút vonalain a nyári menet rend lépett életbe, mely alkalomból a Budapest (d. v. és Prágerhof között köz lekedő 201. és 202. sz. gyorsvonatok me netsebessége jelentékenyen emeltetik, mi általagyorsvonati összeköttetésben Buda pest és Fiume (Abbázia) között SzentPéteren át, továbbá Triestre, Velenczébe és Rómába Cormonson, át és végre Karinthiába és Tirolba Marhurgon át lénye ges előny éretik el. A 201. sz. gyorsvonat Budapestről 3^5 perczczel későbben, azaz esti 8 órakor fog elindulni s a 202. sz. gyorsvonat Budapestre 40 perczczel ko . — Panaszos közlemény küldetett rábban, még pedií 10 ó. 20 p. d. e. fog be hozzánk a föpiacz főjárdáján áruló nagy • érkezni. Mindkét gyorsvonatnál a jelenleg paraplés kofák ellen, hogy a paraplékban fennálló összes csatlakozások fe&n fognak a női és férfi kalapok nem igen gyengéd tartatni és Prágerhufon a bécs-triesti ériutkezésbe jutnak, sőt köre kö:ött zsiueouat futár vonataihoz való közvetlen csat gek alkalmaztatnak, melyek a járáskelést lakozást közvetítik, mely vonatok ismét feltűnően akadályozzák. A napokban egy Marburgban a karinthiai gyorsvonatokhoz ily paraplé, szivartól-e, vagy gyufától? uem csatlakoznak. A 201. és 202. sz. gyors tudni, tüzet fogott, fele elégett és nem kis vonatok június bó A^vti ismét Martou- ribilliót idézet elő. A városi rendőri hiva ásáron is fognak megállani. A Budapest talt kérjük ez ügy rendezésére s kellő és Prágerhof között közlekedő 2Ő3. 204. mederbe szorítására. 205. és 206. úgyszintén a Budapest és — Csluosbltott Hgetecske van a Kanizsa közötti vegyes vonat ok is jelenték Magyar-utcza előrészén, mely ujolag kartelen változtatásoka" szenvednek, még léczekkel láttatott el; ez érdemben boszpedig : a 203. sz. vonat Budapestről 7 szabb közlemény adatott be lapunk szá perczczel korábban, azaz reggeli 7 óra 15 mára, hogy e takaros kis hely „Gutin;uuiperczkor és a 205. sz. vonat 10 perczczel csalit , vagy „Gutuianu-ligef-nek ievezkorábban, azaz 10 órakor este fog elin tessék el. Ily eluevezések es/.kö/.lése a dulni, mig a 204. sz. v. Budapestre esti tekintetes városi tanács jogkörébe tartoz 8 ó. 26 perczkor, a 200. sz. vonat reggeli ván, valamiutennek, ugy a fögymnasium és 6 óra 48 perczkor és a 212. sz. vonat kegyesrendiek háza előtt levő ligeteknek Kanizsáról esti G óra 24 perczkor fog elnevezését mi nem indítványozhatják. érkezni Budapestre. A Budapest Székes - Adományok a nagy-kanizsai ev. fehérvár közti helyi vonatok szintén meg gy orsittat uak s a 248. sz. vonat Székes ref.imaházra (negyedik kőkemény.) Heido fehérvárról reggeli G óra 50 p fog elin Károly'építész 60 kr. Máy Mulyás 1 frt. dulni s Budapestre reggel 8 ó 58 úercz- Tek. P.ihál Ferencz közjegyző ur guijtökor érkezni, míg a 247. sz. v Budapestről ivén: Plihál Ferencz ó fru Major István d. u. 5 óra 35 perczkor fog indulni M este,] 2 frt. Svastits Zoltán I frt. Kuk István 50 7óra 50 perczkor Széke:> fehérvárra érkezni. k. Fleischhacker Jakab 50 kr. Szabó Jó- si-f A Budapest és Kelenfó'.d között közlekedő 1 frt. Tek. Lówenstein Emil ucgyüjtöivéii és a m. kir. államvasutak budapest-bruckj Pogány-Szent-Péterröl: Löwen^tcin Knil vonalának vonataihoz csatlakozó összekötő^ 1 f r t Pataki Géza 30 kr. Peczek Márton vonatok szintén szenvednek némi válto 05 kr. Pogány-Szent-Péter község 1 frt zást, azonban a Bécsből és Bécsre,.illetve Szűcs József 10 kr. Szmodíts József 0-"' Győrből és Győrbe közlekedő m. á/v. kr. Nóvák Ferencz 05 kr. Kovelle Péter onatokhöz való csatlakozások femiiögnák 05 kr. Takács József 10 kr. Kodella Fe tartatni. Folyó évi június hó 1-vel a nyár rencz 05 kr. Mitnyek György 05 kr. Haj tartama alatt a budapest siófoki, illetve nal György 10 kr. Pehelrare 05 kr. Hirschel füredi összekötés czéljából Budapestről d. és Bachrach 25 frt. Jakab Lipót vasutiu. 5 órakor naponta egy gyorsított személy tiszt (Zákány) 1 írt. Ü^kös Horváth vonatfog Siófokra elindulni s onnan Buda Gyula állomásfőnök (Zákányban) 2 forint. pestre esti 11 órakor megérkezni, ugy, Kocsis Fertnczne 1 frt Szilágya örokösoK hogy a fővárosi közönségnek kényelmes 5 frt Weissberger Zsigmond, 1 frt Sam. alkalom adatik Füredre való kirándulá W. B e t t l h e i m f r t . Hein Mihály kávés 5 sokra. Az uj-szőny-székesfehérvári vona frt Torma Imre vendégiös 5 frt. Steiner lon a fennálló meuetrend akként fog Ignácz 2 frt. Fullér József 5 frt. Stefán változni, hogy a Székesfehérvárról jelenleg János 1 fn :lrmuth Náthán 3 frt Szukics r. 6 óra 50 perczkor Ujszönyre közlekedő Zsigmond 1 írt. Pfaff József 5 frt. Özvegy vonat ezen állomásról 3 óra 25 perczczel Teincz Daoielné 3 frt. Stemmer Kálmán 11
Irén a falon függő arczképbez lépett s azt a gróf elá tartá: — Eyy emlékem maradt, szólt lán goló szemekkel. E kép minden emlékem, később, azaz 10 ó. 15' p. délelőtt fog el 1 frt. Reichenfeld Ignácz 1 frt Müller s ennek élek . . bocsáttatni, miáltal a 203. sz. vonathoz Ignácz 1 í r t Hevey Flóra k. a. 1 frt. Ko— Megbocsátasz tehát és enyém leBudapestről és 302- számú vonathoz vacsics számtartó ur 5 frt. S. N. S 50 kr. szesz V Kiáltá a gróf lángolón, s tárt karok Kanizsáról való közvetlen csatlakozás léte Rosenberg lzraelné 2 frt. Özv. Bettlheim kal . . . síttetett. Ujszönyben ezen vonat a m. kir. Márkusné 1 frt Schiffer 1 f r t Ro
Melléklet
.Zalai
A ridi futna c z i p M t a p t i r
tőke
Közlöny'
KönnyU
evi
ilo Norwugo
gyárából
,.
itll.íi egyedüli cxiparetíapapir, moly norvégiai ft-nyiíki' áltatva, i» mivel n feiìyfikivonat h gólfi légzőcsövck es » tüdőre iiôuve lobogóssal gesebh Bïer, ennélfogva ii ar. cg jcdllli axlgarcttapaplr, m. h nt » dohányai egésiaégo minden hátránya íiálkUl haunálkat - Baanior orvoaU éa au ipar tekintélyeitől bEÀniiHr.a bizonyítvány Ali rendelketéire
kereset kóeztátatás
10 dlSBOklevél, 2 0 v o r B o n y k i villl o k l e v é l . Knphnió in ml eu norlnbergl-, diszniliárii ón papír keresdésben, valamint minden dohány- és aalvartSzidébsrj,
Az
3034 2 3
villtdüslole
Budapest, IV,, liti. Fercnez-otcia
60 n r a n y ó r o m .
QOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO O o
g Édes zöld takarmányt télen o o o O o O o o o o 0 o • o o o o o 8 o o o o o o o o
csak
§ z ö l d
a
a o
Ph.
ós
társa
féle
o
t a k a r m á n y - p r é s .
(Blumt
o
Mayfarth
szabadalom)
a
biztosit.
Egyedüli
prés
folytonos
és öuniűsődő nyomással, te
hát egyedüli prés, mely a si kert mindig biztosítja ! Egyedüli
tővé
létű,
teszi
prés, mely N
lehe
ugy a boglyát
mint kerek alakban
A
kerek
alak
szög
o
alkalmazni
o
négy
kisebbíti
k ül felül etet és e z á l t a l
nagyob-
bitjs a kihasználást. 1
tolni
cmcltyüpár
2000
mázsa zöld
dc kisebb mennyiségeket
A
legolcsóbb és legjobb
is.
takarmányt
képes saj-
1
szerkezetű
valamennyi
prés kő-
ziitt.
Valamonuyi
100 frt o. é.
vasalkatrész
ára 1 emeltyüpárral
Bécsben
\
W .! ! ! Iflnilcii.i ! ! ! ! ! megtakarít 100 porczoníol ! ! 1 B következő" tárgyak megrendelése által : Teljes szövet-nadrág (tetstsésaaCrìhU nagyiig) nngol szövet, violili i frt moat 1 frt 65 kr. f Teljes szövet-nadrág (t«ls«ősizot1mI nagyaag) 1. minőségű, oNSbb 4 frt 80 moat 1 frt 05 kr, Teljes szövet-nadrág (t«tiíái Merlati ti»(tysA|t ) 6yermek Öltöny mnilí.nr.ovetbo'l 2—10 évig Fthiiartói » 1 fit 30. 1*0 180. egósz lì frt 20-Ig Mosó é l vászonnadrág munkásoknak üO.-l-20-lg. Gyermek ruháoakák elegáns kiállítat" La», finom, egész G éveaig elQbfa 20 f r mosi 110 kr. NÓI Ingek liorg*lá*»»l óriás váixoaból elfibb 1*60. most 80 kr Noi Ingek Chi ionból igen finomat, horgolva elibb t 10. moni 1 20. M3i Ingek hímzéssel hórváazonbói, ülÖbb 2 f.t 20. most l frt 10 kr Munkás-Ingek legnehezebb mintíság minden i K i i i l i f n & 80 kr. 110. 1 frt. 1 frt 10 kr Szövet agy 1*1 joá tavaszi vagy nyári Iflltfinyro minden «r.ìubun a logmtiga,1,1, férfinak i- 4 frt. Egy elegáns kalap legújabb forma 1 fri 50 A kalap mogretitleléneknül kérolik a fejbólég, r.adrAgru.i delének nói a Iiubbe. •'imérték BEcrint, gyermekeknél a kor pontos leírása a a megrendelt áruk pontosan utánvét m<*llott küldetnek meg. i t. mcgreudelfJkn'ik, Nemtetneő tárgyak kicseréltetnek — esotlfg a póne visn/.andatik. Mind cukinok érdemeit próbaképpen 6gy megrendelőit tenni, hogy meggjdr.fiiiíst szeressen »c áruk olcnó ós kittlní! minőnél?tSrSI ! Kéretik a csimet i >i i t. i:s 11 jiíok ügy ölni : I B— 25 l
[h
M a y f a r t h P h . 68 t á r s a Bécs I
q
Frankfurt
Taborsstrasse 7 6 , a M. m. ésBerlin N . 3G33 ' 2 - 1 0
rrauKiuri
a m . m. e s M e r l i n
JN.
isesa 2 — i n
aoooooaoooooooooooooooooooo
szamához.
nélkül
Perlplgnán ès Pariéban,
O
22 -ik
örheto e] mindenki által, n ki n megen gedett magyar iS. osatrik torBJogyckru törvényesen kljUlltott rosclotírek eladá sának koatctitéiot elvállalja. Ajaulninkat elfogad :
„ L E VRAI GOUDRON JOSEPH B A I t i ) OU ot. FILS
és
1809-ik
j
IntemalioualeB Export NVaaronhaos Wien I, KoblmessergBBae No. 1.
«
ntartására, a i élitnodiek •. önnek folytán a vérnek tlsititániíra i* tiacta íiHapuibaii való fciitsnúsáru é» ti jó emfiBitóii clnnoititónérc a legjobb s leghathatósabb iatr a már ia mindeutttt Ismeretei i» kedtclt
clc
» n • ^>in.e t,.-..k. 1-gy • » wtH\ állal^m . « /V V í *í>\ eri-ileli iila>i[ás •> or- .i kjstllttl „Dr. KOS A-féle élet-balf ^Q^mS^^ 1 nundeii Uve^ershéje k.'k bim kba v*n osomagoWa, t J k j ö s * " * ^ melynek bomolr>/AIhin ,I»r KOSA éleiliálr-ama a „fekete \ Mrf i * wlmt.*'ti t.y'Cjntitáiból riíAONEli B. l'tága Va*Vf ' <Jy 205— III." néniét, cseh, magyar é* fratieila nyelvm olvan"VllhdN&X • * " * • f'lf'li )e.|g a3! ido tivomolt védiegy lálhotii. I)r ROSA é etba ziama valódlan kaphatb Osak a készítő 0,i
z
M
Védjegy
h
a
t
^ ' n . a
g
m
b
h
ia.
főraktárában, gyógyszertár „a irkMe sas hol Prágában '¿05 III., éa BUDAPESTEN Ttirük József ur gyógyszerésznél, lilrály-utoia IS n Kudii Bmll ur gyógyaiertirábau « Virosuás-tárOD,
Az
osztrák magyar moimrcliin mhidey nagyobb gyógyHzerlárnbiin v a d raktár ezen élelbatzAamból. Ugyanott kapható:
„prágai
ítlíal/inoK
ljiizi-kenőos",
Hilib ezer liálanyilaikurattal elitmorl bí«tOi gyógysser mindenféle gyitlatláflfik, sebek én grnycdéíiek ellen. Bien konSci biitoi Predménynyel basználhaló h nói inilö gyuUdásánál, a tej tesp»'déien/.l * m emlő nii'gkiiinényedéaéiiel Billióskor, ki-lev/iiynél, rórdaganatokDái, genyes ráakadok oknál pokol varnál, kíirfiniByoki.Al. n DgynevcvóH kOrOmféregnál, elkemJoycdéaeltnel, felpnffadásoknil, miriftydagnnatoknál, aairdaganatoknál, érzéketlen tagoknál stb. Minden gyuladánt daganatul, elkemenyedéit, MpuíTitdáBt a legrövidebb idÓ alatt eltávolít; B a bnl már gtnyeátn mutatkuiik, ml -. dagnnatot a legittviilubb Idd alatt fájdalom nélkül fellllvja, kiériii A* kigyógyítja. 356Í) 0—^6 •BIT Kapható 25 ás 35 krajozáros szelenozékben- "Vf E
ÓVÁSI Mintán a prá ai álti.láiios háaikODfioiBt rftt>»ut iilttiioíífk, mindenkit tigyelmettctek, Ixigy as erideli utaaítáa ist-rlnl cnak nálam lesi kémiive u i.-nk akkor rslédi, ha n lárga Orczsielencze, melyiio S^-. tbltnik, víulii l i i K i n á l a t i utasításokba (melyek lyeiven nyonivik) én kék kartutiba, melyen am ido nyomott védjegy Iát)iat4 — burkolva van. Hallási balzsam « logliTiŐiiyu labb arátn
j
A
legczélszerübb
B É E l á é s PÜNKÖSDI AJÁNDÉKOK
kaphatók
k Ö \ Y V Si E I I E S K EI) É S É I I E N
\ A (• Y - K V \ I Z S V N.
IL m. kalli. iiiiakőnyvek papír-, vászon-, bőr-, clmaxin-, bársony-, csont-, iigyíá Irtnjíibb párizsi diszkölcsben is — ára 30 krlol kezdve 12' liiiir. Továbbá csinos elbeszélések, kisebb és nagyobb diszművek, ifj. iratok, képes könyvek,
Nagy
raktár
iró- és
levélpapírokból
y
csomag- és dobozokban,
Olcsó árért Nagy választék a legújabb
H A N G
J E G
V E K B Ő L
minden hangszerre. Ugy iró- és rajzszerekből. Vidéki megrendelések posta fordultával eszközöltetnek. Tisztelettel
WAJDITS
JÓZSEF.
HUSZONNYOLCZADIK
ÉVFOLYAM
Z A L A I
K Ö Z L Ö N Y
JÚNIUS 1-én
2 órakor, hosszas szenvedés és a haldok-1 használtatik a kávéhoz vegyitékül azoki Ki n y e r t ? lók szentségeinek ájratos felvétele után,! részére, kik .az egé^zségrontó ázsiai kávét Húzás május 22-én : t ietének Gl. évében történt gyászos kimúl-' nélkülözni uem tudják. A ,Szaládykávé", | Prága 13 34 90 4 0 t á t A boldogultnak bűit tetemei folyó évi! mint mellék a mai drága kávéárak mellett Húzás május 25-én: június hó 2-án délután 4 órakor fognak | igen előnyös, mert pótolja azt, s előbbi Bécs : 33 8 0 57 31 11Bátthyány-uíc/.a 7. számú házbán a római magas árát alább szállítja/— A .SzaládyGrácz 56 65 34 3 6 27. kath. hitvallás szertartásai szerint beszen kavé" izére és zamatára nézve sokkal kel teltetni és Hild E L. a Részvéthez czím- lemesebb ; színre szép tiszta és kevesebb zett temeikezési vállalata által a helybeli ezukor kell hozzá, mint bármely más pót H i v a t a l o s a n jegy/,. piac/J a r a k róni. kath sírkertben levő családi sírboltba kávéhoz, tehát nem csak kávépótló, hanem Nagy-Kati Usán. örök nyugalomra helyeztetni. Az engesz-^ egyszersmiedt kávéjavitó is, mert jóté Május 29. 1889. telő szent-mise áldozat június hó 3-án kony alkatrészeinél fogva a valódi kávé Buza 6 frt 80 kr. Rozs 6 frL Árpa 5 d. e. 10 órakor fog a helybeli szent- izgató es hevítő hatását alább szállítja, 80 kr. Kukoricza 5 frt. Zab 5 frt 60 kr. Ferenczrendüek plébánia tempiomában a a z t kellemesebbé teszi, s így a kávé élvez Mindenhatónak bemutattatni. Kelt Nagy- hetőbbé válik. Két kanál szemeskávéhoz Burgonya I frt 40 kr. Széna X frt 40 kr. Kanizsán, I S 8 9 évi június 1-én. Áldás és egy/kanál ,Szaladjkávét* adva főzetik be, Szalma 1 frt.
kevésbbé*sikerült .DÍeKindsfrau elöadá-aval. mely darab nemcsak a mü- hanem még a jóizlésnek sem felelt meg; egy valóságos tiakker darab, mely nem intellipeus közönsej, - le való, miért is a kozou ség és színtársulat érdekében egyaránt saj náljuk, hogy ezen darab általában szinre került, még inkább azonban, hogy zsúfolt ház előtt játszódott le. Dicséretesen kell megemlékeznünk a mindenkori ügyes ren dezésről és a valóban szép díszletekről. A „Hüttenbesitzer" tegnapi előadása a leg magasabb müigényeknek is megfelelt. Deman k. IL (Claire) és Albin (Derblay) megható játékukért többszörös kihívásban részesültek: kár. hogy.a ;Kiudsfrau" nagvobb vonzerővel birt. - % 0
N y l l t t ö r . * )
1
J
béke hamvaira! Kömlóssy Gizella, férj. Munkácsy Dezsőné, Kömlóssy Kálmán, Kömlóssy Jolán, férj. Bárdió Mihályné. gyermekei. Munkácsy Dezső. Bárdió Mi hály, vök. Munkácsy Ilona, Munkácsy Gizella, Munkácsy U^ga, Bárdió Elemér, Bárdiő Kálmán, Bárdió Ferencz unokák.
— Halálozások. Bichrach J. H. helybeli kereskedő hosszas szenvedés után 45 é»es korában, — Kassay Antal Lidi leánya élete legszebb, fiatal korában elhunyt. í»'ke hamvaikon ! • — Fürdőkből. A daruvári fürdőben május 19-ig 10& fürdővendég jelent meg. — Az uj tátraíüreűi első kimutHtás.szerint ott május 2Ö-ig 205-e^ jelentkeztek, a lipiki jórfürdöbe pedig a il-ik kimntatás szerint május 9 tői 23 áig 2G5 •fürdőven dég érkezett, Varasd-Topliczán a I I I dik kimutatásból látjuk, hogy május 22-ig 324-en jelentkeztek.
s így a legízletesebb kávéf nye/jük. Kap hatók minden előkelőbb füszerkereskedésben a fővárosban és vidéken a meghatáro zott gyár árakon — „Osztrák Phönix biztosító tár sasig." Ezen intézetnek eddig a inagyarfrauczia'biztosító társaság birtokában volt részvényei vétel utján, Franczíaország leg nagyobb s legtekintélyesebb bankjai egyi kének a „Bankque Russe et Française tulajdonábamentekát Ezen az intézet részvé nyeinek a „ Banque RusseetFrancaise" bir tokába törtéutátmenéséről szóló jelentéssel kapcsolatosan a .PhÖnix bizt. társaság" igazga tó válasz máuya a következő nyilat kozatot teszi közzé: , A z intézetünk s a magyar-franczia biztosító társaság között fennálló viszonyra vonatkozó, egyoldalúkig s czélzatosan terjesztett híresztelésekkel szemben alólirott választmány határozot tan kijelenti, miszerint a .PbŐnix bizto sító társaság" s a magyar-franczia között, más viszony., mint a fennálló ,gyárbtztositások feloszlására szóló szerződés, to-v vábbá egy köiön.'éges viszbiztositási szer ződés, soha sem tétesett Ezen üzleti öszszeköttetésből a „Phöüix biztosító társa ság javára egy követelés áll fenn, melynek Összege a „Bauque Russe et Française" áhal a részvényekért a magyar-fraueziának fizetendő vételárból teljesen levonásba hozatik s a „PhÖnix biztosító társaság" pénztárán/ készpénftben befizettetni fog. A cs. kir.'szab. Phöuix biztosító társaság igazgató választmánya.
X- Megyei r. b . Keszthelyen a nyári évadbán Károlyi Lajos színtársulata mű ködik. — Bánok-Szent-Györgyön uj kán'tortanitó választás lesz. — A sormási önk. | tűzoltó egylet jun. 2-án nyári mulatságot tartói— Dr. Goldstein Károly gyakorló orvos Zala-Lövön telepedett le. — Zala— N y á r i mulatságát a kis-kaniz>ai vármegyében az adóhátialék ez idő szerint „Polgári olvasó-kör" az időjárás kedve1.570.304 frt. — A háshágyi kántortanitói zótiensége miatt május 26-án nem tart ! állásra pályázat nyittatott hattá ugyan meg, de Áldozó csütörtök — .Hazai r. h. Székesfehérvári püs napján már igen. A rendezőség minden I pökké Latinovics Gábor kalocsai kanonok lehetőt elkövetett a siker biztosítására s kineveztetését emlegetik. — Siófokon a hogy kívánatos eredmény nem koszoiu/.ta Balaton'uj gőzhajója május 23-án avatta fáradozásukat, arról nem tehetni. A mulat tott fel. — ' G r . Apponyi Albert gégebaj ság különben igen szépen folyt le. miatt Gleíchenbergben időz. — Budapest • — M e g h í v ó . A nagy-kanizsai iparos főváros vagyon értéke 67.G 15.250 frt — ifjuság~őuk. és betegsegélyző egyletének A kisdedneveléai kiállítás Budapesten a vigalom rendező bizottsága Pünkösd va Beleznay kertben iesz. — 1895. év fogad sárnapján a „Polgári Egylet " kerthelyi- tatott el a millennium évének. íégébeu jótékonyczéhi zártkörű nyári — Külföldi r. h. Indiában kolera és tanczvigalmat rendez Oláh Miska zenekara éhinség' uralg. — A müncheni képzőművé közreműködése mellett. Belépti-díj tizemé-. szeti akadémia festő iskolájába 3 magyart lyeukíoi GU kr. Kezdete S órakor. P'elülvettek fel. — Rajnavidekéu a koiumbácsj^ tizetések köszönettel fogadtatnak és hirlegyek szaporodnak. — Grillpalzer szobra lapilag nyugtáztatnak. Kedvezöth n idő mult héten lepleztetett le Bécsben. — A. esetén e lánczvigalom Pünkösd hétfőn angol királyné 70 éves és jogara alatt 320 tartatik meg. -i — A tűzbiztosítás jótéteménye. millió ember él. — Amerika éjszakkeleti — A síuczl majálisra, melyet a részén a Niagaránál hatalmasabb vízesést Mader II. ur a Bécs I. Kárutnerstrasse tűzoltó-egylet holnap, )un. 2-án tart, csa fedezlek fel. — Belgrádban lázadás tört 47. sz. a lévő tajt- s borostyánáruk Üzlet ládi jegyek is kaphatók 1 fiijával, külön ki. — Az amerikai bevándorlás hanyatlik. tulajdonosa e hó 18 áról egy nyilatkoza tot tesz közzé, mely a tűzbiztositás jótéte ben személyink int 40 kr. — A czár június végén Beriinbe utazik. ményét újból fényesen igazolja. — Ezen . — Pórul j á r t zsebtolvaj. Oiáh — Bécsben a jövő évben általános gaz esetben teljes ká>rÓl 18,000 forint teteFettnczn('helybeli czigány zenész felt-sége dasági kiállítás lesz. , mes összeggel van szó. A nyilatkozat könagy ügyességre vitte már a zsebtolvajlás 1
p
s
Ivetkezőkép hangzik: „Van-szerencsém t ' ban és miudig oly Ügyesen végezte "dói- i ' vevőimet értesíteni, miszerint teljes le gát, hogy soha y-íin lehetett a tettet rá égés következtében f. évi ápril 30 óta zárt bizonyítani, mé% akkor sem. ha rögtön üzletemet újból helyreállítva, s dúsan fel üldözőbe vétetett, mert a corpus delicti már akkor nem volt nála. Mult vasárnap, i — Háziasszonyok gyásza. A „B. szerelve, mára jövő napokban megnyítandom, mely eredményt kizárólag a „cs. május 2tí-án azonban cserben hagyta őt H." czimü lap ÜG-Jik szamában olvassuk. szerencse csillaga, ugyanis Horváth Jáuos- ! Aligha nem nagy szomorúságot fognak- kir. szab. Osztrák I'hönix biztosító társuné zákányi vasúti örné a helyi piaczon I okozni a háziasszonyoknak azok az apró •iat" pontos, gyors s méltányos kárrende járkálva, egy nö arra figyelmeztetett, hogy fekete vagy barna magvak, melyek a höl zésének s fizetésének köszönhetem. nézze meg hamar a zsebjét, meri valaki gyeknek nagy gyönyörűséget szoktak sze — Az emberi szfrrvezet működése belenyúlt, llorváthné elsikoltotta magát, rezni. Talán fő.ősleves hozzátenni, hogy a szoros összefüggésben van a gyomor, és a mert a péuz csakugyan eltűnt, az eltüntető kávéról van szó. Kereskedelmi szaklapok bélcsatornák állapotával. Ugyanezért szük Oláh Ferenczné ekkor már futásnak eredt, azt emlegetik, hogy legközelebb a kávé- séges ugy a gyomort mint a bélcsatornáa közel álló rendőr meg üldözőbe vette, árak tetemesen emelkedni fognak. A ma kat a legcsekélyebb bajtól is megóvni. — ugyanekkor jött szemközt a rendörbizios, gyarázata ennek az, hogy az ázsiai- kávé- Minden ily beteges jelenségek kitűnő és azJátva, hoyy a híres czigáuynő üldözte | termő vidékekről igen" kedvezőtlen hirek hathatós orvossága a 30 év óta legjobb tik', útját, állta és minden szerelmi vallomás érkeznek ; a mult esztendőben csak köze sikerrel alkalmazott dr. Rosa életbalzsanélkül karjaiba zárta, azután pedig átadta pes volt a kávétermés, ez idén pedig még ma. Kapható majd minden gyószertárban. a rendőrnek. — A nem várt kelepcze — Megbízható gyógykezelés. Za kevesebbre van kilátás. Ennek megfejtése annyira-zavarba hozta á különben ügyes ; pedig a terjedő kávébetegség, mely. mi vart emésztéssel ellátott egyének, kik tolvajnöt, hogy rögtön előadta a^pénzként nálunk a szőlőt a filoxera, ugy ott is étvágyhiányban, felfúvódásban, gyomor tárczát, melyben 41 frt 65 kr volt. — E z görcsökben és rendetlen székelésben szen u»yan szép kis összeg lett volna egy ' a kávéfákat egy kis féreg teljesen kipusz vednek, a „Moll féle seidlitz por" hasz húzásra. Un hát addig jár a korsó a kútra, títja. Mi pedig ehhez hozzátesszük, hogy nálata áltil rövid idő múlva visszanyerik míg el nem törik és Oiáhné átadatott a i vigasztalódjanak meg a magyar háziasz egészségüket Egy doboz á r i 90 kr. Szét ' szouyok, mert ezen a bajon már is segítve bűnt. bíróságnak. küldés naponta utánvétellel Moll A. gyógy {van Szalády JAntal Hungária kávéjával, szerész és cs. k. udv. szálluó által Bécs, I. — Jól mulató tolvajok. Reiner mely kitűnő hazai találmány, nem csak Tuchlauben 9. Vidéki gyógyszertárakban GoítfrieJ bficai szüle é^ű asztalos legény a tökéletesen pótolja az annyira megdrágult határozottan Moll-féle készítmény kérendő Leitner Ödön-féle szállón az ivószobában kávét,ámbárkilójaennekcsak felébe kerül az ö gyári jelvényével és aláírásával. 5 jóízűen elszuuditotL — Mikor felébredt, s egészségeseknek, mint betegekue kegyazon keserű tapasztalatra jött, hogy összes aránt kitűnő tápszer, mely élvezve táplál és vagyona, 26 frt, eltűnt. Nem volt fogalma, táplálva gyógyít Rendes eledelül hasz ki lehetett a tolvaj, azonban e közben egy nálva felnőttek, mint öregek és gyerme pék és egy asztaloslegény a sörházkertben keknél, a gyomorból és belekből a nyákot annyira mulatott, hogy 2 óra lefolyása és miuden az emésztést akadályozó anya — „Útmutató a ^ ^ ' y ™ ^ ^ alatt 16 Írtnak a nyakára hágtak. — Ez got eltávolít, a gyomort és a vért tisztítja, könnyítésére" czimü kis könyvecske kül persze teltünést keltett és a két czimbora a jó étvágyat elősegíti, táplál és erősít, detett be hozzánk. Összeállította Dr, B. csakhamar a városházhoz került. — Idő soványaknál a hízást mozdítja elő. Mint' Ára 20 kr. — Kiadja N'agy-Szebenben közbén a káros Keiner is megf^lent a háziszer, utasítás szerint használva, biztos Schmiedicke A. könyvkereskedése. Ez az' rendörségnél; Képzelhető a meglepetés, segélyt nyújt; gyomor és bélhurut, gyo első nyomtatvány, melyet Nagy-Szebenböl midőn itt ismeretlen kifosztóívai találko mor- és fejgörcs, gyomorégés, gyomorból láttunk. zott. Persze a két czimboránál talált 9 frt eredő föjájás, vérszegénység, étvágyhiány, — „Magyar nyelvtan" jelent meg néhány krajczár már csak veszett fejszé álmatlanság ellen ; aranyér, ideg- és szív Udvarhelyi Gyulától a Franklin Társulat nek a nyele volt.— A két jó mulató legény bajokban. — Gyermekek, aggok s általá kiadásában. Á polgári- és felső népisko a kir. járásbíróság börtönében tűnődik ban, kiknél az ázsiai szemeskávé haszná lák első osztálya számára írott, ára 50 kr. most a felett, hogy hogyan is lehet rövid lata tiltva van, a Hungáriakávé számtalan A második osztály számára irotté 40 kr. két óra alatt más keresményéből 16 frtot orv. tekintélyek által mint|legjobberedmé— Eötvös Károly Lajostól Horelverni. 1 nyű tápszer van eUsmerve, a fentebb fel nyánszky Victornál folytatólag megjelent — Baleset. A sugárúton épült ka sorolt bajokban pedig melegen ajánlva. — „Az egyházi közigazgatás kézi könyve" tonai laktanyánál május hó 25-én Sáfrán Ezt sok ezer hálairat igazolja. Befözetik 10-dik füzete, illetve a második kötet má •József ács a I I ik emeleten padlózat lera tisztán, hozz: . nem adva semmiféle más sodik füzete, ára 30 kr. E második könyv kás közben oly vígyázatlanul járt el, hogy kávét vagy pótlékot, bögrében jobb, mint a felekezeti népiskolákat tárgyalja.
í
Yegyes.*)
ErodaI«ai.
0
3 2
5
;
ebből a magasságból lezuhant a pinczébe kávéfőzögépben; egy csészéhez egy evő -és oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kanállal. mikéQt valaki gyengébben, vagy éltittbez kevés reményt fűznek. j eresebben kedveli, tiszta vízben 2—3 ^ j~ K ö v e t k e z ő gyászjelentést vet perczig forralva..— Van továbbá Szaládytük- Alulírottak fájdalomteit sziwel nak egy más gyártmánya is, az úgyneve jelentik szeretett édes atyjuk, apósuk, zett .Szaládyyfcávé*, ez mint pótkávé illetőleg nagyatyjuk és rokonuknak: Koralóssy Ferencz 1843—49-iki honvéd-tiszt *)S cxim akit köalíttókért sete alaki, nek, a nagy-kanizsai mértékhitelesítő sem tártaim UAgaért frlelŐKégel nem vállalok hivatal vezetőjének folyó hó 31-én d. u. Bitorfi.
— A z „ O l v a s ó - k ö r " szépirodalmi re gényfolyóirat rendkívüli folyamában meg jelent a „Remete Király" ( H . Lsjos bajor király) történeti regény 22-dik füzete, ma gyarította Tölgyesy Mihály. Ara 25 kr. Rendes folyamában pedig „Uj* párisi tit kok" társadalmi regény 8-dik füzete. — Szerkeszti Fülöp György, Bpest üllői-ut 21 sz., hová az előfizetési pénzek intézendók.
S z e r k . üzenet.
S c h w a r z e Seidenstoffe von 60 k r . ' bis Ü. 11.65 p. meter — glatt und gemustert (ca. 180 veracb Qoa^l Schwärze, weise und farbige Seiden-Daraasto von fl. 1-40 bis fl, 7*7:. pe.,Mster. (18 Qual.) Versandet roben- und rtüickweiae porto- und zollfrei dos Fabriks-Depot G. Hennebergi K. K. Hoflief) Zürich. Musler umgehend, tirifu kosten 10 kr. purio. alatt
közlóttért nem villái a az«rk.
HIRDETÉSEK
— Zákány- Kösióuet éa üdvödet! — L. AxuBnal válusoltauk. — T . Bpeit. SzÍQte. , i x almatolvsj* bevilik, — habár tolvaj is. — U. T . F. aiives köazöneU — „A madár' nároypróbilgatáj b í i et Megacmmiaitettdk. — T . L. Ctlktorcya. Nem kbcolbetS. — 8 — y . Nem vehető komolyan. Ily kiaaieifiieg emlegetéaére Bem időnk, lem ked vünk. — , A múlt és }Qvt5 k á r v c ' J t a oyomdafeatékért. Jelenét ii tönkre tette a aierk kosár.
LEGRÉGIBB
C Z E M E N T S R U
B
VASÚTI
MENETREND.
Inául Kanizsáról. Prágerhof Barcs Budapest Budapest Bécsújhely
Reggel. 5 óra 18 perczkor 5 óra 28 . 6 óra 4 , 7 óra 30 » 6 óra 55 ,
" postavonat postavonat gyorsvonat vegyesvon. postavonat
Délben.
Budapest Prágerhof Sopron Barcs Set.-Iván
Budapest Pécsujh.
Z öra — perczkor 2 óra 45 , 2 óra 15 » 2 óra 25 „ 5 óra 20 d. u. Este óra 35 perczkor 11 óra 44 , 12 óra 34 ,
postavonat postavonat postavonat postavonat vegyesvon
GYÁR.
PerlraoseDl Porfr&nd-cempQt. Kufsteini vízhatlan mész. Becsi vakolat gipsz. Bécsi alabastrom-gípsz. Cement burkolat k. kapa aljakhoz, kony ha, elő-udvar stbbihez. ép ugy
beeresrtett marván? M z a i t - t o r t o M . finoman csiszolva, és fényezve, TATAROZÁSOK^ istálló herentiezösek, ctatoroalc, pisaoir-bercndezúsek, ktttkdrxetek btl>. »tb. megrendelhetők
ÜEÜMÜLLER JÓZSEF és TÁRSÁNÁL BÉCS, Wleden, >Víenstr.issp:i. Árjegyzékek ingyen és bérmentve.
postavonat postavonat postavonat
Karara
lüuí
ELSŐ és LEGNAGYOBB
cs. kir.
Béggel. 4 óra 16 perczkor postavonat 4 óra 2 fi , postavonat 5 óra 5-i , gyorsvonat 8 óra 9 , vegyesvon. Délben. 1 óra 44 perczkor postavonat l óra 15 postavonat 1 óra 40 [ postavonat I óra 59 J , postavonat Este. 10 óra 40 perczkor vegyesvonat 10 óra 26 , postavonat 12 óra 25 , gyorsvonat I I óra 44 „ postavonat 11 óra 34 , postavonat
3566 8 — 1 2
\
! I K o m o l y iutés ! !
m'ndazokhos, a kiknek múg bíztoajtó-levelGk nincaen, akár kSlc*>io íelvovésre, akár raalád^ikuak hagyományai (amennyibon egy bizto»itá levél egyenlő kósxpénxÁlj; ouidísödott h i « - éa frtldbirtoko.iok penivisíoiiyainuk rendbehozására kiválóxn uikalmj.s, miután esetleg Sopron t.cküvetkezatt rögtöni eüálálozáa '-nctíii a biz Pragerhoí tosított tCkc kífiit-tá só vei a hirtokut tobermeaBarcs tesen kapják meg ; uj básaioknak is loutos a nő és gyermekek bir.tositásira, véjjnl pedif a l Budapest kalmai kaiit-zióként-való deponálására.. Egy élotbiztpsití lev-1 minden esetben a Budapest legbiztosabb, legtakarékosabb és legjobbtokeBécsujh. péuz, ennélfogva minden takarükiienatár előtt elSnyt érdemlő. Hcrgyan.és mily modoa saeBudapest rezbiitű egy biztosító levél a legjobban .és Prágerhof legjobban és l-^lŐiiyííaebben. ez érdemben Barcs nzoval és irásbeliteg : i t í r a íegmeghizhatóbb f«lvilágosiiáaaal szolgál. Biz.:o?iúii ÍÖFelelős szerkes/tö és kiadó: flügyelő KLEIN' I., Ko hímes se rgasse 7. Í V . B Á T 0 R F I L A J O S . emelet. Található 2-tül S ériig. Elfo
% X % X X X X X X X X X X X X X X X X
H Ä U S E R
I
cs. k. udv. kó granit-, seoit-, ványazobrok ,
E D E
faragómester porpbvr- éi márryáraV f.. .
Bécs, I I SDilaigasse Kr. 18. i Téglagyárak, kőbányák, gőscaiszoló éi £Qrész-malom tulajdonosa. Dusán felszerelt raktára kész S Í R - S Z O B R O K N A K "
kriptafedÖk gránitból, kriptarácsozatok és sirlámpák stb. Kripták teljes elkékészitéaére való megbizáaok, szobrok áthelyezése, valamint minden e szobráazatba vágó munkálatok pontosan olcsón estköiöltétnek. Képes
árjegy:
ingyen és bérmentve. Czletalapitási S643 1-
1781.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXIXXXXX
T. cz.
.
Van szerencsém becses tudomására hozni, bogy üzletem végfeloszlatása végett hatóságilag engedléyezett^
¥ ÉG ELADÁST .
tartok és ennélfogva üzletemben mindennemű
férfi-
es gyermeköltönyok, f é r f i r u h a s z ö v e t e k , férfi-ingek. gallérok, kézelők, n y a k k e n d ő k , eső-, é s / ^ o r k O p e n y c k , e s e r n j ő k stb. a W
r e n i t i í U leszállító!! áraton táplálót
~ M
A bolti állványok s üzleti felszerelések szintén .eladók. Tisztelettel 36 10 6—0
W e l a m t i y o r O . férürulia üzlet a „Korona- átellenében.
1
HCSZOVXYOLCZADIK
Z A L A I
ÉVFOLYAM
K Ö Z L Ő
j r a c s
N T
i-é„.
3538 ASOULAC-I
II MARGIT"!
Hi
15 c o
Főtisztelendő Benedek rendi atyai
2 ARANY ÉREM : 8rús$el 1SS0, iontfan 1SS4
A Ice^nazasa'bb M l ü n t c t ó s c k Feltaláltatott 1 4 » ) ik íven BOURSAUD PÉTER | «3 / v> prior által.
„MAGYAR SELTERS"
« Szolgálatot teszünk tehát olvasóinknak, midiin Őket ezen régi es practica»kéazitmenyek re figyelmeztetjük, melyek a legj(.l)l gyógy szert és a fogfájás ellem eg^ednlí óvszert k
fegyelmezve a budapesti m. kir. •cetemen. S m m m í i vegyi SmmUUU, krrfa — r t a i , de Cftadafe ***** kötött izóneartartalrna ktrAló hatAiacar bizonyult koJMasn t í i < 1 6 h d a t á l m a k i x á l a ltot » •MtadariMMT csekélyebb jeledet* un gótja a betegei a iáro±, eöt Ttazedeimee izgati* tói, eLlenban a M i t fcfi*M* atteaar f**U|ra gyó^vbiME alkatreesekfiek a beiig turtrtazekbe t*íó gjorr é* bkaoa fsÍT*tolét -r-"VTf S a m tat*kfc»«ai gánal köaönhsti a JUrgit-forrá* asos U r ü ó előny* *»• bogj a hol ne.lis.Wii — i Hl I^imTmi esöeebb Awápy'izek. mint a a e l t e r H i - g - I e i c i i e i i f o o r g ; ! , t ü ű S f r a j ó b b a n , k U S o S M t U d S v é r m é j a e k x t é l már nuci alkaltnaxnatók, a Margtt-rorrá* i u > a legjobb hatás tnaüeti folyton hinnittajTt A t l i c i S í > e t o e - e l £ klimitikai gjócylateaataibea, különösön a laglátogatottajkb G o r l x o T a d o r l ' n u . a Margit-TÍ* otthonoeei ralt. — Orroai tekiotelysiok Budapeatan : D r . K o r á n y i , D r . C i o í > lifirdt, I > r . r V a v r a t i l , D r - P o ó r , Dr-- K é t l y , D r . B a r b á a ; B t a t a : D r . B o n ix.M-jS-.er, D r . D u a c h e k ttb. a Jegobb eredmeayByal likaira—tk a l * f Z & - , « l a « é w £ t & - é » h u g - y g z e r r e k álulexoi horaLos MDlebaaJaáL ;
oá
( Franczia-Ország)
FOGVIZE, FOGPORA es FOGPASTÁJA
GYÓGY 1'OHiiAS,
oá
APÁTSÁG
pun. M A G U E L O N S E , prior
:
(
IF
l
en v c ő
<2
IRMINT Í¥Ó V K L S
on
a legegészségesebb ital!
t .
K O L E R A
J l R G I F & w r i l tanaivá
oS
Kizárólagos főraktár
MOLL
moíctíoteartxléa s U o a a
Tavaszi gyógyítás
ÉDESKUTY L.
Nyári
•— a***. a**4ay-
gyógyítás
Úgyszintén kapható mindsn gyógysze tárban, fUszerkereskedésben ét vendéglőkben.
Öszi
Téli gyógyítás
ügyes
ha minden dobozon a gyárjesv * g j és HOLT. A sokszorosuk r-zrt: látható. Gyors gyógy hatál makaci pyorcor- és altestbaiok. gyomorgörcs, uy-lk. gyomorégés székrekedéseknél májbajok vértolulás arenyér és a 1 egk Dlffnfelébb uSi betegsé geknél. Kgy eredeti dob.>7. használati utasitássál I frt. Raktárak at orSaág mindffn n'eTexctesehb gyógy szertáraiban MOLL A. gyógyszerész cs klr udvari szállító, Becs Stadt Tuchiauben 9. Szétküldés naponta utání-ét mellett. G doboznál kei nem küldetik Elismerés MOLL A. úrhoz Bécsben. Olö foglalkozásomnál fogva az 5n Moll-fele bi porai igen j ó liatast gyakorolnak; ismerem ezt egy vólyca , l i t e « ßiesse meg--et mondok érte ndeukorra -. jóvá és fót könnyűvé tesiik. Tisrt«IetteI ezek : Steiuko P. i . lelkész Hoíiuet»ühl»gbati
gyógyítás E g y nagy kiterjedt enyv jyár keres egy
SÍLLLTZ P O f f
Csat attor
Legjobb bedörzsölő sze r
M s ^ é a y , essz és minden meghűlést b e tegségek ellen.
&
Nagy-Kanizsa és kór nyékére. Ajánlatok a Bpesti lethez
bankegyesüBpesten
inté-
zendők. A
gyarmatárukban
szakavatottak ben
előny
részesülnek. 3G41
M O L L - F E L E . FRANCIA BORSZESZ É S SÓ
Raktárak Nagy-Kai
Roseiífeld
Adolf és Felielbofer József.
2—2
tiOOOOOOOOOOOOOOO jg£ HO év óta jónak
elismerve.^j
BERGER-féla
gyògy-
KÁTRÁNY-SZAPPAN múljuk aitai t
mindennemű Kétvaaú e k e .
Szecskavagö.
0
CRAEPEL HÜCÖ
7
Q
1
CEPGYÁROS
Bsrcsr-íele
MARSHALL SONS &C Ö M P L ™ KÜLSŐ
YÁCZI^T
46.
BUDAPESTEN
(EZELŐTT
BROGLE
JÓZSEF-FÉLE
Tisztító
Gözmozgony.
V E Z É R Ü C Y N C K E
Y.,
Y., KÜLSŐ
YÁCZI-UT
rosta.
46.
GôpolaJ.
H
Kapható
—
iL--
' 111
m in denne/n /elszerelésehet eró'hajtá
il
m sra.
alom bármily
és legkedvezőbb
fizetési
feltételek
mellett.
Árjegyzékek bérmentve küldetnek, fe
g^cerln-káírányszappan
m m\iit\ Iijazk k.^jliu amltUsaP f)rjln Ji kr. A MbM Utgtc-tii* uajp»*aokbel kűl.inu..n ktomflínJSk: B«3.soe-azappan * bír Saoa^aára, berax-azappan p*IUat«ok elten, oarbol-azappan m bí: mnitii«ira hlmlSb»Jy»kn*l *• nint f«rtöllroiifi «iaiip»a. lohtliy.'1-azappin tbeatM tt »rcTün.«í(T •U»n, azaplö-szappan íe^o batbatte, Tannln-ázappB.ii labixáatUi .*» •bijkihollU elUn ; foff-azappan * Ic^-iW. f,. -o»iiit.'. » » r . A tftbbl Berger-féle i i i p p i a o k a t ilintAlcv ittliok - r-k T»nn»k «rar *• f5r»ktir Q. Hell & Corap, Troppan. tftfojfll*! klliiteCt* • nnwUii: íjí,:. «'riiiHUiiM Btfaaea v
konkolyválasztóhat (Trieur) és gabona tisztító rosrendszerű sorvetőgépeket, könnyű fajú hét vasú ekék-, csöves tengeri darálók-, huhoricza morzsolok-, szecskavágóh-, répavágókat, továbbá lóhere.-toklászóló készüléket, bármily gyártmányú cséplőgéphez, valamint őrlőmalmok és nuiiomberencLaeési gépeket, n e v e z e t e s e n : rjnbona tisztitók(i'.iirch-u). larárol;, malom trieurö/c. hengerszélcek, lisztosztályozó lien(/erek, felhordok, dara tixztítőf/épek é s malom vasrészeket; lyukasztott rostalemezek és álta lában mind'eanemii gazdasági gé pek és eszközöket legolcsóbb árakon L.is2tos2talyoz6 h e n ^ c
gyógy-kátrány-kénszappan.
Am*l7 - faMoak uiaitatnak, c s i i n Uor,: - . : katr4Qj-kécasappan UfeadO ; toiotin » küirAldl stanzátok ti*iit t»U=6kn»k M...Druln»k A p>-»iiB*hh kátrányaaappan " \ a r c b ő r tisztátalanságai •lUToliti^r*. a gyermekeknek n^mtmi/l rejbelee*
Berger-fóle
GYÁR).
Ajánl legkitűnőbb szerki-zctü túkut, úgyszintén legújabb
Lólio'f! tok:aszoíó
börkütegek
i0t«i:*k uíjmaUn i . r r - r * f l t v í r . f»crJ»(r. 111. Iiudli. f«j- «1 uakAllkorpa »ilfn. a Eorj-or-f'l" . - ^ kltríojiuippíB laitalmaaaa > fa-kátránynak " O J * 1 K > é* m> d» tsTik, *. k.rnktdoierab»c -i.-.i..r,ii.. ^ kJUrt(ij>tipp»mikt.'.: UgjKwn kDibobOiik. Oaaláaok Alkerflléaa Táfett kaUmaotMo Borfer-I, .* kitrinjaaappan m*Sr*od«lfM • *• iiroort T^ljairjn tjio nzjwnti tette kái.ük börbetegaifekaei >ikarral . kit
N a g y - K a n i z s á n Práger Béla
gyógy
szertárában, Ré pa vagò.
3587
OOOOOOOLiOOOOOOOOS M I N P E N
D Q H A j r g T O Z g B E y
Malomtrieur.
SZERSZA MG ÉPEK, szerszámok zök gépészek, és lakatosok
és
eszkö kovácsok számára.
gzivayka Papir
LE HOUBLON r r a a c z i a G-TártmaoT C A W L E T í H E N R Y oljlal < \
V ^*4>J > .
PÁ P ÁR R II Z ZS SB BA AN N ,
V
| ,ÍTl'íy.^
M,HDÍ*^J Szénagyüjtő. rkíiüi u ccníi-ima »»u™í.: orra vMiz*&*iJtokimtiMmti*
Wsjdita József k o D y r n y o m d á j á b ó l
Nagy-Kanizsán.
NAG!.-KÁMZSA, 1889. junios Előfizetési egész ê»re evrr REIIOVTF;
dr
. .
. .
. .
5 frt — - fr •"
.
.
.
1 ír: 2Í>
>
Egyes szsn 10 1er ^ F! I K D.K T ' E S E K S hasábos pf!it...rt>ï» '• tnâ>"ds minden t.>v:thï.i s.ir-r: :> KYIL l'TEBBI petit toroiikéi liímstán iiieieic irdek-sert J " k-.
„nagy
.%nizsai keresztény jótékoi, y nőegylet". • «
23-lk
Huszoniiyolczadik évfolyam. i
sszéLtto.
ZALAI KÖZLÖNY.
1 nagy-kanizsai a
Mi
».
„Kereskedelmi
luarbank",
a „ívunj-kanizsai
&
a „nagy-kanizsaiÖnkéntes
izr. jótékony
%parlinv,ora
nőegylet-,
tűzoltó-egylet, a „naqy-kanizsai
a „szegények tápintézete",
-nagy-kanizsai küinál-asztmánydnak
a
a „nagy-kanizsai
hivatalos
HETENKINT EGYSZER, SZOMBATON MEGJELENŐ
lapja
A lap sreHcmi részét illető kJícl.iriiyek a 57.-• k'-szl.js¿|jü -
tei réSxét illető közlemények pedig a kiad òhi rat alhoa bérmehtr* itit-zendSk : t
. V « i 7 y - K a nizsà n takarékpénztári épület
Kéziratok vissza nem küldetnek
kisdednevelö egyesület'
1
tiszti-önsegélyző szövetkezet*,a „soproni kereskedelmi
8
VEGYES TARTALMÚ
HETILAP.
óre és fen- uralkodókat mérsékel és fenyít ; majd alapköve a szentség clképzelhetlenül egyetértve a földm. ipar-és keresk. minisz tárháza, s így a társadalmat szabályoz /.a, őrköd k a nagy mintaképef s elve a szeretet, terrel körrendeletet bocsátott ki az ország összes törvényhatóságaihoz a halászjegy föloft, visszaadja a mely idővel mindent meggyőz. Tűri A z ötvened nap bekövetkezett eredeti küldetésének érvényesítő kö jóg*KJcnlÓseg rabszolgát öanömuagának. az ember méltóságának tudatában, mert a szel űrlapok mikénti megszerzéséről, kezeléséA m a nagy csodát, melyhez foghatót zege . . . . .ről és elszámolásáról. Megemlítjük ebből, A z anyaszentegyház megalapitta- nek, visszahelyezi a nőt méltóságába lemi hatalom tulajdonsága, hogy a hogy a halászatot ezután csak halászjegy az emberiség történelme felmutátuí behatol ke/e a nyers erőszak durva támadásait ma váltása mellett leüet gyakorolni: a halász megerősítet az anyát j o g a i b a , képtelen; mely alapja s isteni uic -| " O t t , oszlopai, bajnokai t aládi szentélybe, szabályozza a szü gasztos önmegadással viseli el, s leg- jegy űrlapok két különböző bélyeg értékű ter műve volt az emberi nem üd tek az .igazság lelkével* (Ján. 1G. lói és gyermeki az uri és szolgai fefjebb száuakozással viszonozza. T ü r osztály szerint és pedig 2 frtos bélyeggel vösségének, a meghalt testnek^ ön- 13.), , a szeretet lelkével* ( R é m . 5. (halvány rózsaszínű) és 20 kros bélyeggel 5 ) , az pUJji születés lelkével," (Ján. viszonyt* mindk »t részről felállítván erejének tudatában, mert szilárd hite, erejébŐtavalő életrekeiésének megfog (kék színű) ellátva oly alakban adatnak ; Í . 5 ) s í g y Jézus Krisztus ígérete a jogokat s kötelességeket. Szembe b ° ? y a „pokol kapui* nem fognám ki. hogy zsebbea hordhatók legyenek. A hatatlan csodáját:, egy más csoda. száll az erőszakoskodó hatalommal, erőt -venn rajta, hogy a tytani harcz, bél y elrakta rak és m. kir. adóhivatalok beteljesedett . . . Istennek egy ujabb nyilvánvaló cse korszellem ellene utasítást kaptak, hogy e laposat a szük A mózesi törvény ( M ó z . I I . 2 3 . mely mindenkor az igazság és mél- mit az uralkodó lekménye, a Szentlélek alászállása séges számban szolgáltassák ki. 16 ) pünkösd ünnepét az aratás, vagy táryosság ellenese, majd a szeretet vív, nem más, mint hitvány myrroiaz apostolokra követé. - — L'tasíUs a halottkémek számára. a z elsó zsengék ünnepének nevezi, áldásaival részesiü azt az önmagával donuk, nevetséges erőlködései. M i t A „Glória*-ból ,Hosatföa*-»IIomivel az aratás, mely húsvétkor is tehetetlen nyomorék koldust. — Róma nem tudott kiölni, mit Önnön A belügyminiszter a halottkémek részére . sanná'-ból feszítsd meg ebből dic-ikiadott szabályrendelethez pótlást bocsá kezdődött, pünkösdkor éVt végot. s Amattól nem retten • vissza, emettől fiainak hűtlen pártütése, s két é v íeljes Alleluja az Alieíujából feutott ki. Ebben a törvényhatóságokat felviharai íiem voltak képesek- biyja arra, hogy utasítsák az összes, tehát minden csaladatya tartozott e napon nem undorodik, amazt nem fél átká ezred séges „mennybemenetel*, s végül a termésének zsengéjét az Crnak áldo val sújtani, emezt nem retten keb alapjában megingatni, azt e ledér ugy az orvos, mint a képesített halottké a Sztlélek elküldése lón. zatul bemutatni. A z anyaszentegyház lére ölelni, s szemeiről a fájdalom korszellem, az affectait hitetlenség és meket, hogy a bába által hozzájuk beje £ hat csodásan kimagasló pbáindifférent is mus, s az erkölcsi prosti- lentendő halva-szülötteken a halottkém is méltán nevezheti auuak, mivel a könyökét lecsókolni. zisa az isteni nagy R e f o r m á t o r életutio matadorjai megdönteni nem lést szabályszerűen teljesítsék s ennek ,Szentléleknek kegvclemteljesi-ége va Áldozatokat hoz, áldozatokat kö megtörténte után arról, hogy halva szülött tének képezi a ker. hit. s a kath. fogják soha,'—-. lódi aratás ünnepévé tette a z t " , a esete fordult elő. az illetékes eisö fokú v e t é l j Milliókat avat az igazsrg és anyaszentház existentiájának alapját mennyiben a Szentlélek volt az a hatóságnak azonnal jelentést tegyenek. erény inartyrjaivá, millió hősét te A z Is(en él Örkké, az egyház és fél jogosultságának megdönthetetlen termény, mely Jézus Krisztus szent remti a ker. szeretelnek, s millió állni fog örökké, de ez egyenlőtlen — A posta köréből. A közmunkabizonyítékát. vérének cseppjeiból sarjadzott, s ál miniszter közhírré áldozatokat hoz az emberiség oltá hareznak vége lesz. A z egyház küz és,közlekedésügyi A bün álta! megbomlott emberi dásaival az anyaszentegyházat táp tesíi, hogy a kir. posta- illetve pósta-"és ész aberratióinak tömkelegéből a lálja. Később a zsidók a Siuai he rára. Elviszi a hitszövétneket a vad deni fog, s győzni dicsőségesen, míg távirdahivatalok egy és ugyanazon szállító népek közé, megújítja az igaz hit nem eljön az idő, midőn az egész vallás es erkölcs terén, a fékvisz- gyen átadott törvények emlékezetét levéllel két vagy három, értéknyilvánitásvilágát a pogányság éjjelében, s ha emberiség örömrivalgva finneplendi sal ellátott csomagot ezentúl csak az tett szenvedélyek, vágyak és indu is e napon ünnepelték, mTljs a t ö r milliókra megy is áldozata, nem riad esetfien vehetnek fel. ha az egy szállító-meg az egyház c szép születési nap latok elundokitó tulcsapongásai által vényhozás ünnepét üljük benne, mert vissza, kiket elveszít testben, meg ját, midőn majd beteljesednek az levelén feladott és postán szállítandó min megteremtett társadalmi rendetlen a Szentlélek megratiitá az apostolo den egyes kocsipostai csomagnak,nyilvá nyeri százszorosan a lélekben. írás szavai, h o g y : . L e s z e d egy akol ség zűrzavarából ki kellé végre segí kat az uj szövetség törvényeinek tu nított értéke egyenként a 200 frtot el nem tenie az isteni kormányzónak saját dósi anyát nemcsak megérteni, 8 az És miudezt teszi Öntudatosau, és egy pásztor.* éri, vagy pedig ha valamennyinek értéke egyenként 200 frtnál többet tesz. — teremtményeit, hogy a czélra, melyet egész mózesi törvényt magasabb j e czélirányosan. megfontoltan igazság SÖLETOKMOS*GYÖKGY. örök bölcsesége már öröktői fogva lentőségben felfogni, .hanem raegadá gal és szeretettel., N e m hibáz, mert — A r e g á l é megváltásra vonatkozó kitü/.ött. őket eljuttassa. M e g kellé nekik a nyelvek csodálatos adoma- nem hibázhat, az igazság i s bölcseigénybejelentések határideje ápriíhCSégével letelt. A pénzügyminiszter által kiadott születnie a S z a b a d i t ó n a k ; öröm uraiban a képességet, azokat az egész ség lelke van vele, nem ingadoz, nem utasítás értelmében, az Összes bejelenté Tudnivalók. , rivalgás közt kclle fogadtatnia a sza emberiség esze- és szivébe beültetni. fél. mert az erősség Lelke tölti b e ; seket a pénzügyminisztériumnak beszol badulásért epedő lelkektől; meg kellé nem amit. nem hiteget, nem r i g a i — A ragadós száj- és körömbeteg gáltatták, de e megváltási igények özszes halnia merész s szokatlanul u; t a » i S az egyház kezdet éta gyakorláj mázzá elleneit, hamissággal nem él ség, mely a szarvasmarhákon legutóbb az száma felett az" áttekintés* alig lesz június tásáért, s emberi észt felülit il idő is e fölséges missióját. A - : elsó ara- az ellennel való küzdelemben, harczol osztrák tartományokban kitört, hazánk. végé előtt lehetséges, mivel a regále-tulajcselekményeiért; f e l k e l l e t t t á tás már a Szentlélek les/állása után' hösileg, lovagiasan, mindenkor az több helyeire is behurczoltatván, a föld donosok legnagyobb része összeg megjelö művelés-, ipar- és kereskedelemügyi mi- lése nélkül csupán azjannak idején befize m a d n i a h a l o t t a i b ó l , hogy leg azonnal bőségesen mutatkozott,, s j igazság és j o g f e g y v e r e i v e l . — S ha nister u'ásította a törvényhatóságokat, az tett adóősszegre utalt és az őket megillető • hathatósabb bizonyítékát adja isteni az égés-, világ édes anyai keblén p i - i győz, a legyőzöttel keblére öleli, s óvó iutézkedések legszigorúbb megtartá megváltási összeg meghatározásáért kér küldetésének: e l k e l l é m e n n i e hen. T a n í t , uralkodik parancsot osz önmaga kötözi be sebjeit. H a legyő sára. A gazdaközönséget saját érdekükben vényeztek. Az összes kérvények, melyek vissza A t y j á h o z a mennybe, kinek togat, Törvényeket alkot, nevel, gyó zetik, megváltói türelemmel, egy jobb is figyelmeztetjük, hogy ha a jelzett be nek száma közel 40,000 — a hónap vége szivéből sugárzott a l á ; s m i n d e z t gyír, vigasztal, szelídít, ujjaalkot..— idő reményében viseli a bilincset, tegségre vonatkozólag csak a legkisebbet felé kerülnek rendezve a pénzügyminiszter b e k e l l é k o r o n á z n i a : a z anya s mindezt igazságban s szeretetben; míí;et a vad hatalom, durva erőszak, vennék is észre, azonnal tegyenek róla je elé és csak azután fog azok Összeállítása, lentést a hatóságnál. megfelelőié? az egyes pénzügyi igazgató s z e n t e g y h á z megalapításával. — . Belenyúl a nemzetek s o r s i b a ' s arczátlan jogtalauság rakott reá. — A halászati törvény végrehaj ságok területeinek eszközöltetni, \ hogy ez legyen tanításának, művé- politikát teremt;, helyzeteket :,Ikot, { T ű r i , mert alapeszméje a szentség, tása tárgyában á m. kir. pénzügyminiszter — A magyar nyelv tanítása ügyének
Piros Pünkösd.
csalhatatlan
tartuja,
kegyelmeinek
;
1
;
1
1
a.
Vite*
A férfi köny.
„Ez isten akarata" szólt az idegen. Majd őrülten húzogatta végig húrjain emberek - - Isten veled te mindenség, nótáit. Mellette egy csinos göndörnaju fiúcska gúgolt, kezeiben egy avult kalapot, a vonót. Lelke mélyéből jövő érzéssel mely nekem pokol vala! . . . . Isten vele „Az élet kitárja ismét karját! — Mari, te tek csillagok ! . . . • intesz — te küldöd uekem e gyermeket, tartva, hogy a mellette járók alamizsnáját húzta — később lassan, olvadozó melóKétségbeeset '^elhatározással sietett hogy szeretettől megtört szivem újra | diákban. fogadja. A nap elbúcsúzott — sugarai eltün- a parthoz, készen a halálos ugrásra. Hir szerelhessen." A jó üreg jobA időkre emlékezhetett „Atyám, drága jó atyám" — zokogáN vissza. Virágzó ifjúságában sok diadalt ! tek, viszfényével vérpirosra festve a lát telen hegedűhangok űték meg a fülét, aratott, a minőt királyok is megirigyelhet határt. Az esthomály leszállt a földre, melyre ügyelni sem akart — de a melodi a gyermek — k i könyörül rajtam ha te kus hangok a fóldönlét e-'végzetes perczéitt hagysz engem!" tek volna. Salonokbin, temp oniokban és ' ragyogó csillagok ékesítek az égboltozatot. „Eu gyermekem — szólt az idegen zenekaroknál és hasonló helyeken minde | A hely el volt hagyatva. Az e-sti szellő ben lelkéig hatottak. Ingadozott — vissza lépett — borzasztó ridegen, de mégis, oly — isten akarata volt ez; Légy nyugodt ; nütt fényes diadalokat aratott. De a ; suhogva vonult át a folyón. Az öreg elmediadala közben eredményezett rengeteg ' rengett — nem is hallgatott a haza nie- meghatóan szóltak a hangok a holdvilágos engem isten megáldott földi javakkal — pénzt felfalta pazarló gazdálkodása és _ nésért esdő kis gyermek szavaira. Ünne éjszakán á t ; .a szenvedély az öngyilkos hadd legyek én atyád -? hadd viseljem midőn megjelenésének nimbusa is eltűnt, pélyesen kacsintott a hold a bárányfelhos szivét rezgé át — megremegett egész én gondodat." FHIÉDIUCH FERENCZ. — kóborló koldusként élte napjait. ; égről s ragyogó fényt árasztott a hullámzó valójában. A gyönyörű haugok egy boldog nroltra emlékeztetek, előidézték eszmény-1 A szerelem, melylyel valaha a boldog folyóra. Éjjeli madarak zavarták csak képét. Erőt vett rajta egy érzés, mely már! meg a néma csendet.-,„.•,, ifjú játszott, megboszulta magát az aggon; valaha fogva taríá és egy könycsepp hul-' Egy férti alakja tűnik fel hirtelen, ki mert megvénhedt korában egy szinésznö- j lott meg üvegesedéit szemeiből. Az> el E g y csillagot,. . vef lépett házasságra, ki amúgy is megunt a közel bokrokból iudult egyenesen a szántság elveszte hatalmát Feléje mosíííy- j életét a végtelenig elkeseritette. Ezen folyam felé. Sebes menése közt meg-megEgy csillagot nézek, gott (az előbb megutált világ. Vágyak es , utolsó nagy tévedését hat álló évig kellett állt és ismét lassúbb léptékkel közelgett Jaj, lm siépfii fénylik, remények tölték el újra bensejér. szenved esek kel megfizetnie. Az érdemes a hullámzó Duna felé. Egyszerre csak tioodulatom repül, Felkapta magától elvetett köpenyét' feleség aztán jobb hazába tért, hátra- .megállt s elmerengje nézte a tovasiető Egéizen az égig, bafyfán egy öt. éves fiúcskát. A temetés hullámokat Merengése után feltekintett és sictett felkeresni a hangok előidézőjét, j Még az égen is túl, után jn fentjeizett park bejáratát választá a csillagos égre —Jiirtelen elvété magá . hogy lábai elé boruljon és megköszönje A te kék szemedbe, neki, miért az éretbe visszahívta. hatsjéköréoek színhelyéül. A mi még az tói köpenyét, melybe beburkolva volt Mintha minden sugár élethez vonzotta, az rozzant hegedűje és Már látni vélte az éjhomáiyban a két „Fogadjatok be ti nyugalmat ígérő Csak abból eredne. fiucskája volt Hegedűjéhez szenvedélylyel hullámok, ringassátok e nyugtalanul do- alakot, midőn hirtelen elnémultak a han-; ragaszkodott és gyermekét ugy szerette, bogó szivet puha párnáitokon — óh, a gok . . . a hegedű hurok megszakadtak, de J Egy ráríira rezek. mint sorsának egyedüli részvevőjét. földönlét elvesztette értékét számomra! ugyan e pillanatban az agg muzsikus > Jaj be 'zépen virul. szive is. "fc E magán élet lefolyása után a Duna Utálom ezt — ezt a világot, mely elrabolt Gondolkozom a rét A kétségbeesés borzasztó sikoltatásáÖ, ki jegét a tavaszmárnégyizbenfelolva»ztotta, tőlem mindent — mindent! Nyi'.é .iragirul, a hársfák pedig négyszer virágzottak el. : mindenem volt ezen a földön, nincs többé! val veté magát a kis gyermek atyjára. Még azokon ÍS „Atyám, atyám! zokogá az ártatlan i Arczod rózsájáról, Egy napon a szokottnál izgatottabb óh, ne siessetek, vigyetek magatokkal — fiúcska és kezeivel a boldogtalan szivéhez ' A te úajfy saípsé ed volt a szegény öreg. „Siess Gyula*, szóla szabadítsatok meg a tantalusi kínoktól! kapva. Űrök tavasziról. ma korábban akarok munkára térni. A nap Én már leszámoltam — nincs mit keres A szegény Öreg kiszenvedett. A hold-. oly csodálatos Yénynyel köszönt be az ab nem itt — a hol nincs ir é szív sajgó lakon — oly mosolygón, mint sok sok sebjére, e megtört kedélyre ! Gyűlölöm a világ fénye boritá a megholt^ftialványult I évvel e z e l ő t t — ma a hegedű tisztábban, világot — inert szeretnem nem szabad!.- arczát _Acyám, atyám" jajgatott a gyermek élénkebben és lelkesitöbben szólandó Add! Megálljatok |>— adjatok édes pihenést egy ; botomat — és vedd a kalapot!" I megtört léleknek! . . . Isten veled világ... és heves zokogásba tört ki. r
:
Mely tisttáu, fényesen r&jtyog, — A gyéo-aüt, Melj kr.lvi-st-m bajiban é-fni fog, — A nap, Mely l£ngtugarral és aranyoyal áld, A csillag, Mely wgat-ztal, ba mar az éj Icisillt. Oly fénynyel egy sem bir,
V
Mint a kfinyü, Mélyet egy férfi sir.
:
11. Ernő,
eobnrg-gothsi berezeg után 8CHÜLPE
Isten
GYÖRGY.
:
keze.
Egy dunamelléki kis városban pár évvel ezelőtt egy már a vaksághoz közel álló öreg hegedűjével kereste meg minden napi kenyerét. Kora reggeltől késő estig egy pi rk bejáratánál lehetett őt. látni. Elégedetten mozgatta vonóját fél s*alá, nem ügyelve az előtte elvonuló tömegre,. mintha csak saját 'mulattatására huzná
6
J
M a i szamunkhoz egy negyediv meUeklet van csatolva.
HUSZONNYOLCZADIK ÉVFOLYAM
Z A L A I
. JÚNIUS 8-án
K Ö Z L Ö N Y
si'rgeíó leirata következtében, ezen ügyet, a kamara helybenhagyásának reményében, az iparszakosztály javaslatához képest — Boldog p ü n k ö s d i ü n n e p - elíntézé. A kamara ugy az iparszakosz lést k í v á n u n k lapunk t i s z tály indokolt javaslatát, mint az elnökség ennek alapján foganatosított eljárását tutelt k ö z ö n s é g é n e k ! — Báró H o r n i g K á r o l y megyés do'.ii .tl veszi. - Értesítés. A nagy kanizsai izr. püspökünk a bérmálás szentséget székhe lyén, Veszprémben osztja Pünkösd napján. elemi- és kereskedelmi iskolában az ez évi zárvizsgálatok, melyekre a t cz. szü — Dunántúli hírlapírói congressus tartatik egy „Dunántúli hírlapírói segély lők és iskolabarátok tisztelettel meghi let" alapítása ügyében Szombathelyen f. vatnak, következő sorrendben tartatnak juu 15-én d. u. torna, 20. és 21. évi szeptember hóban. Erre nézve egész buzgalommal működnek a „Dunántúl" és kereskedelmi iskola, 22.kézimuaka-kiállitás, 23 d. e. I. fiosztály, d u. 1. léáuyosz„Vasvármegye" derék szerkesztői. Ámozgalmat üdvözöljük s egész készséggel tály, 24. d. e. 2. fiosztály, d. u. 2. 3. leány hozzácsatlakoztunk s velünk elvben a kö osztály, 25. d. e. 3. fiosztály, d. u. 4 fiosz vetkező munkatársaink egyetértenek: Tu- tály, 2G. d. e. 4—5. leányosztály, d. u. 5. boly Yictor, GyŐrffy János, dr. Fárnek fiosztály, 27. d. e. 6. fiúosztály, d. u. 6 László, Hajgató Sándor, Söl&tormos leányosztály és ének 28. d. e. isteni tisz György, Friedrich Ferencz, Halis István.' telet és értesítő kiosztása. Az igazgatóság. Rosenfeld Lajos, Neusziedler József. Akik — A n y á k Ügyeimébe. A gyermek még hoezánk óhajtanak csatlakozni, kér kocsiktól egy jóhirü gyermekorvos ajánlja, jük t- munkatársainkat, hogy ebbeli szán hogy: a gyermekkocsiban sohasem szabad dékukat bár levelező lapon is, szívesked a kisdedeket hanyatt fektetni, és ez által jenek tudomásunkra adni. E nyilatkozat ezek szemeit a nap sugarainak- kitenni, most még semmi kötelezettséggel sem jár, még akor sem, ha nem süt a nap, mert a csak az eszme elvi pártolását jelzi. felhőkön keresztül szűrődő fény is vakít. — Keresztszentelés. Áldozó csü A hanyattfekvés különben sem egészséges, törtök napján a fórhéoczi szőlőhegyben a gyermekeket sem kellene soha így fek-
Hírei.
Fülöp 1 f r t Kramer Lajos 1 frt Ifju Deutsch Lajos 1 frt. Eisler Miksa 1 írt. Blau Pál 1 frt Kaufman Béla 1 frt. Hlau Lajos 1 frt. Fischer Samu 1 frt Biankenberg Vilmos 1 frt Erdödy Lajos törvény széki bíró ur gyüjtöivén: \ábráczky-I^jÍ 1 frt. S^zücs Miklós 1 frt Wéber Károly i frt. Remete Géza 2 frt Fábián Ferencz j frt. Faics Lajos 1 frt. Dr. ü l ö p Kázmér 50 kr. Dr.. Fárnek Lá>zló 1 frt. Dr. líothschild Jakab 1 frt. Erdődy Lajos 1 forint. Knortzer Frigyes 1 frt. Schertz M. 5u kr. D. M. 1 f r t Fischel Fülöp 5 frt. Singer Lipót I frt. Bacbrach L. H. 50 kr. Inger Ullmann Elek 2 frt. Jelen kimutatás 94 frt 50 kr, mely összeg az előzőkkel egvüt-' tesen: 1400 frt 04 krt tesz ki.
ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter gólja, hogy mellőzi'a testet és a testi erők a következő körrendeletet intézte vala nevelését aedig ugy az iskolai szellemi mennyi kir. tanfelügyelőhöz: „Az 1879. munka, mint az életpályák sikereinek kel évi Í V l I L törvényczikk életbe léptetése léke a lelki és testi erök egyensúlya, s óta tíz évjelt el. Jóllehet e tárgyban időn bizony igaza van az egészségre féltéke kint többször tett ide jelentést, mindaz nyen őrködő orvosoknak, a kik szerint az által isnfételten meggyőződést kívánok iskola gyermekeink fejlődésének főeszköze. szerezni arról, hogy a legközelebbi idöf| de egészségökoek erős ellensége; ennél alatt minő haladás, illetve előmenetel fogva szerény vélekedésünk szerint elvár történt a magyar nyelv t; nitasában. az ható, sőt megkövetelhető a szellemi gya összes népoktatási tanintézetekben. Fel- rapodás intézetétől, hogy a tanulóifjúság . hivpm tehát, hogy az emiitett törvényczikk nak nemcsak szellemileg, hanem erköl határozmányainak pontos végrehajtása csileg és testileg is nevelője legyen, hogy "czéljából, az ISSö. évi május hó 28-án az iskola neveltje ne csak szellemileg le 20,301. szám alatt kelt körrendelet min gyen „matunis", hanem testileg is, a mit den egyes pontjára nézve, áz azon körren hetenkénti két órai testgyakorlattal elérni deletben megadott utasítások alapján egy nem lehet annál kevésbbé, mert módsze TÓTH MIHÁLY havi záros határidő alatt tegyen jelentést. res és kötelező leczkék alakjában tanítta ev. ref egyház gondnoka. Kelt Budapesten stb. — Gróf Csáky Albiu tik, a melyen ugyanazon fegyelmi szabá lyok érvényesek,minta rendes tantárgyak — Csillagászati adatok júniusra s: k. óráin, azért nem is szeretik a tanulók a A bolygók közül a ragyogó Venus, vala — Miniszteri r e n d e l e t A nagym. pedáns tornát, a melynek gépies és meg mint Mars csak a hajnali órákban látha belügyminisztérium elrendelte, hogy az rendszabályozott gyakorlatai áHal nem tók, Jupiter, esti 9 óra után kél fől.s éjfél orvosok mint képesített halottkémek a valósittatott meg s nem is valósitható után másfél órával lenyugszik, ugyan e szülésznők által bejelentendő halvaszüle meg Juvenal a jeles romai költö\elve : tájban emelkedik a látóhatár felibe Szatetteket is kötelesek minden egyes eset „mens sana in corpore sano", a m e l y e i n turnus is, de jóval hamarább alátünik. ben tüzetes vizsgálat alá venui. nem tornacsarnokokra, hanem inkább a Mindkettő az égbolt nyugoti részén ke — A ni én tulajdonosok figyelmébe. játékterekre írnék ki, a hol természetök resendő. Holdunk négy fény változatot A földmivelési líi. kir. minisztérium ló spontán nyilatkozásával járó kisebb c z K mutat: első negyed volt G-án esti 9 óra tenyésztési osztálya, mint más években, niekke! a tanulók nem piszkítanák be az után, holdtölte 13-án d. u. 3 óra tájban, ugy most is felhívja az országban lévő iskola szent falait, a hol tele szívhatnák i. Ezen fölül a gyermekkocsiba febér utolsó negyed 20-án, valami kevéssel reg méntulajdonosokat, hogy eladó ménlovai szén egyházi ünnepély folyt le. Özv. Kutüdejüket szabad és üde levegővel és a kat t. évi augusztus hó 15-ig nevezett korüánosné, szül. Horváth Julianna szőlő- ágyat s a kocsi főié fehér, vagy vörös ta geli 9 óra előtt, újhold 28-án 10 órakord. hol különféle játékokat játszhatnának.'' minisztériumhoz Írásban jelentsék be. birtokosnő saját költségén a főbejáratnál karót, melyek a visszaverődő fényt fokoz e. A nap fölkél a hónap 1-én 4 óra 9 perczmert a játék rendkívül fontos tényező az művészi kivitelű nagy kőkeresztet állítván zák, alkalmazni nem kell. A kék, zöld, kor, lenyugszik 7 óra után 4ti perczczel — Az éjjeli halászati tilalom. Az ifjúság testi nevelése körül, ezt felismer egészségesebbek. Most, és így a'nappal hosszú 15 ó. 37yp. ;:iO-án fel, annak felszentelését Moudrovics János szürke színek uj halászati törvény értelmében az éjjeli ték Francziaországban is, a hol ujabban esperes ur teljesítette százakra menő áhí midőn a meleg idő a kicsinyek kikocsi - .4 óra 9 perczkor van napkelte s 7 óra 58 halászati tilalom a. szükséghez képest fel egy gyakorló tanfolyamot szerveztek, s káztatására használtatik föl, az anyák és perczkor a lenyugvás, a nappal hossza tatos-nép jelenlétében. Örvendünk, mikor függeszthető, vagy szabályozható az egyes Paris egyik legnagyobb benlakó közép a vallásos érzületnek ily kegyeletes nyil dadák jól teszik, ha ezen orvosi tanácsot tehát 15 ó. 49 p. — Á nappal hossza törvényhatóságok által iskolájának növeudékei már meg is kez egyébiránt a hónap 20-dika táján éri el — A szesz-kontingentálás. A dették a labdajátékot a Mendou-parkban; vánulása! alkalmunk van üdvözölhetni. figyelembe veszik. legnagyobb értékét 15 órával s 51 percz — Heti biztosok a Kisdednevelő pénzügyminiszter hirdetményt bocsátott ezt a gyakorlati lépést mi is megtehetnök Az áldozatkész szép cselekedetnek méltó czel; ettől kezdve a hónap végéig lassan ki az ISSí)—90-iki termelési időszakbao és akkor a tanult ember középéletkora jutalma a köztisztelet, melyben a kegyes- Egyesület trund a bárom óvodájában e ként apad. szivü nő részesül. Éljen ! héíen a választmány kebeléből Schmidt üzletbe helyezni szándékolt uj.mezőgazda Magyarországon nem 56 esztendő lesz, - ~ Országos vásárunkat elmosta a Frigyesné és Fesselhofer Józsefné úrnők. — A balatonfüredi fürdöévad meg sági szeszfőzők által a, kisebbik adótétel hanem mint Angliában és mint régen ná y mellett termelhető alkoholmennyiség fel lunk is, mikor nemcsak tanultak és tor záporeső, mely keletről nyugat felé tartva - Iskolai értesítés. A n.-kanizsai nyitása, mely egyszersmind Fáred ujjáosztása tárgyában. A hirdetmény felhívja násztak, hanem naponkint játszottak is. vonult át Nagy-Kanizsa felett s a jéggel polgári iskolában az 188S—SO. tanévi. alkotásának ünnep- volt, vasárnap e hó mindazokat, akik a folyó évi'szeptember 7 0 esztendő, vagy talán nekünk nincs elegyes záporeső sok kárt okozott A vá rendes vizsgálatok június hó 13-án veszik \2-án ment végbe. Kilencz órakor mise sár élénknek mutatkozott ugyan, de a kezdetüket és tartanak e hó 24-ig bezá o l t ezután a vendégek az újonnan átala 1-ével kezdődő 1SS9—!»0-iki termelési szükségünk hosszú életű tanult emkellemetlen idő következtében meglazult rólag. A magánvizsgálatok június hó 25-én kított savanyu vizes kúthoz mentek, a hol idöszjfkban uj mezőgazdasági szeszfőzőt üzletbe helyezni szándékoznak és azt berekre, mint Albion földjének, vagy a s csakis a legszükségesebbre szorítkozott fognak megtartatni. — Zene-szavalat — a fürdő részéről Kovács Ábel igazgató, a vételkedv. Szarvasmarha és ló igen sok és a jutalmak kiosztásával egybekötött Écsí József intéző, Jalsovics Aladár lel kívánják, hogy a szeszfözés a fogyasztási frauczia nemaetnek ? hajtatott be eladásra, de nem igen kötte zárünnepély napjául június hó 29 ke tüze- kész, az orvosi kar részéről dr. Usotay adó kisebbik tétele mellett termelhető Legyen egy pár óra játék is napon ama alkohol mennyiségben megfelelöleg kint és ne vegye a tudomány szolgálata tett alku, drágálották. tett k i ; ugyanekkor^ösztjuk ki a bizonyít István, dr. Engel Gyula és dr. Mangold feszes ittessék, mely alkoholmennyiség az az egész napot igénybe, igazán meglep — Hidassy K o r n é l szombathelyi ványokat és az évi „ É r t e s í t ő i t Mind Henrik, a hatóság részéről Kováts Rezső uj mezőgazdasági szeszfőzők számára a kétkedés t-zelleme és alig tudjuk elhinni, püspök bérmautja. Zalamegye határánál ezekre a t szülőket és tan ügy barátokat szolgabíró jelentek meg. Az igazgató üd rendelkezésre áll, hogy ebbeli igényüket pedig igaz, hogy egy és' ugyanazon napon Svastits Benő Zalamegye főispánja veze ezennel tisztelettel meghívja. Nagy- vözlő beszéde után az uj balatoni fürdő legkésőbb ez évi június 15-ig bezárólag bat tantárgyból is kellett készülnünk, s ha ház megnyitása következett Mint már tése alatt Farkas József birtokos alispáni Kanizsán, 1889. június hó 4-én. A polg. azon in. k. pénzügyi igazgatóságnál jelent- sokszor kérve-kértük tanárunkat hogy megbízott, Nagy József alsó-lecdvai fő isk. igazgatóság. említve volt, az uszoda most a keleti ré ség be. melynek kerületében az illető uj például a latinból nem bírunk oly igen szen van. A meghosszabbi:ott esplanadéról szolgabíró. Balaton József zala-egerszegi — Iskolai értesítés- A nagy-kani mezőgazdasági szeszfőző feksííik. csinos hid vezet a nagyszerű építményhez, | sokat bemagolni, mert más tárgyakból is és Kiss Pál alsó-lendvai esp. plébános, zsai polgári iskolai tantestület néhány i készülnünk kell, a mi fél éjjelünket is bellatinczi uradalom tisztsége, Dr. Berger tagja által rendezett .rendkívüli leány- melyet Czigler Győző műegyetemi tanír terve szerint Horváth József épitettrAz igényli „Friss Vogel, oder stirb" szólás- Ignácz szentgyörgy völgyi plébános éi tanfolyam ez évi zárvizsgája június hó uszoda hídja zászlókkal és gályákkal volt T i z év után. ! formával lettünk elutasítva. Baksa-keF. orsz. képviselő és többen vár IG-án reggel fél 9 Órakor fog megtartatni Dejtekintettel összejövetelünk terraé- ták püspök, ur ő mltgát a honnét rövid a polg. iskola rajztermében; mire a t. díszítve. Horváth talpraesett beszéde A helybeli fönyninasium volt tanulói, | után, melyben köszönetét fejezte ki Va! szetszerti érzelmes hangulataira, ne emfogadtatás után az egész kiséret — mint szülőket és tan ügy barátokat ezennel tisz kik az érettségi vizsgát ezelőtt tíz éve tet szary Kolos főapátnak főleg azért, hogy a ték le, püukösdré összegyűlnek, ismét ta | litsünk fel oly tényeket, melyek a múltra egy 20 hintó — vonult be Bellatinczra telettel meghívja. Nagy-Kanizsan, 1889. nagy átalakítási munkálatokkal csupán Az igazgatóság. lálkoznak—baráti jobbot szorítanak, egy ' homályfoltokat vetnek, Örüljünk inkább, Az itteni fogadtatás impozáns és Zala június hó 4-éo. magyar iparost bízott meg. A fürdőházat j hogy egymást ismét láthatjuk, a mely megye régi jó hírnevéhez méltó volt — mást szemtól-szembe látják. — Nászhlr. Koltay László földbir építő ácsok sort álltak a hid két felén s | szerencsét — fájdalom nem mindenikünk Püspök ur ö méltóságát komijában mind tokos ur kedves leányát Koltay Irén kis Tíz esztendő ugyan nem hosszá, de igy vonultak be a vendégek, a kiket meg | érte rReg, mert tanáraink és tanulótársa- végig kedvező időjárás kisérte. asszonyt Felső-Hahóton Horváth Antal lepett & fürdőház nagyszerűsége. Délben nem is rövid idő az ember életébeo, sőt iuk közül is a lefolyt tíz év alatt többen nagy változást, nagy távolságot mutat fel - Humánus pap. Mikó György ottani földbirtokos ur június 1-én vezette az igazgató ebédet adott, melyen számos [kikötöttek azon csendes parton, a hová az oltárhoz. Az esküvőt barátságos lakoma ugy a'társadalmi, mint a politicai életben, jéllethullám csapása el nem hat és a hol szegszárdújvárosi plébános, Kis Kanizsa követte. —Pataky Kálmán az „Alsój-lena^ felköszöntöt mondtak. Este czigány-zene a tudományosság, a tanítás és nevelés, a mellett közvacsora volt. Ezt megelőzőleg minden életpálya végződik, s bár korán város szülöttje, a szegény nép kis gyer vai Hiradó" társszerkesztöje pedig május az egybegyűltek sétát tettek az esplanaközlekedési eszközök stb. állapotában. mekei számára május 20-án saját házában { elhunyt társaink békében nyugosznak már A mi iskolai nevelésünk az uj közép | a sírhantok alatt de emiékök, de nevük nyári ovóiskolát nyitott és a kicsinyek 29-én vezette oltárhoz Bagladon Molnár don, melyen tegnap először gyúltak meg iskolai törvény előtti tanulási, tanítási és . baráti szeretetünk emlékkövén ragyogni fog lelkiismeretes önzéséről, felügyeletéről Irma kisasszonyt, az esketési szertartást a lámpák. A sötét balatonparti sétáknak Ignácz szent- györgy völgy\ tehát vége. Harmincz lámpa világítja meg nevelési rendszernek végére esik, a mikor é l e i n k fáklyájának végső ellobbanásáig. maga gondoskodik. Az ily emberbaráti dr. Berger nemes tett nem szorul dicséretre. Vajha e plébános és országgyűlési képviselő telje/ tegnaptól kezdve a fasort Nemsokára naponkint kellett foglalkoznunk Horatius aitette a reszneki templomban. Boldogság megindul az uj gőzhajó is; a gő/.hajózási derék plébános szép példáját más közsé derült költészetével, Ovidius szép elégiái E fájdalmas visszaemlékezés mellett kisérje szép frigyüket! ^ val, Homéros uagy alakjaival, és a nagy , adjunk hálát a jó Istennek, hogy mi még gekben is követnék ! társulat terve szerint már 20-án lesz az szónok Ciceró beszédeivel: ki tudná el élünk s egymás látásában gyönyörkedhe— Vizsgalatok. A nagy-kanizsai ünnepéiyes felavatás. Körülbelül száz em — Kivonat a soproni kereskedelmi felejteni a „Quousque tandem abutere, tü tik, bár gonosz Üldöztetés, méltatlan és iparkamarának f. évi apr. 24-én tartott községi elemi nép- és felső népiskolákban ber dolgozik rajta folytonosan, csakis a (.atilina, patientia nostra*-t, vagy a pro- | szenvedésektől a sors nem kiméit meg ülési jkönyvéből. A nagyméltóságú föld az 1888—89. tanévi zárvizsgálatok követ belső berendezés van még hátra és e héten sodiából többek között a „diphtongus langa j bennünket s bár undorodva látjuk a servi- mivelés-, ipar és kereskedelemügyi m. k. kező rendben tartatnak meg: Június 15-én valószínűleg megteheti első próbamenetét. est, si censona uoa sequatur'-t, vagy pe : lismust fölfelé, a pökhendiséget lefelé s minisztérium 1888. évi deczember hó reggel a VI. és VU-ik kerületi összes nép dig a mathematica tételeit, a religio gyö- ; bár van bajunk rossz emberekkel, arczát- 27-én 66,631/Kb. szám alatt kelt leirata iskolákban. Június 17 én reggel I. II. felső — Á I s ó D o m b o r n b ó P r f j i k nekünk: gyürü tanait. Fejünk és szivünkj ideális j lan hízelgőkkel; mégis örülünk és örül- kapcsán, véleményes jelentéstétel czéljá- leány és a .HL fi osztályban, délután II. I I I . Az ujonan alakult a Is ó-domború i önkéntes eszmékkel megtelvén, a testimoniúm ma- í hetünk az életnek, mert már többnyire ból megküldé a kamarának Zalamegyébe IV. leányoszt. Június 18-án reggei IV. tüzoltó-eeylet f. é. május 30-án délután a turitatissal kezünkben elhagyván az iskola családos emberek vagyunk és pap társa- keblezett Csesztreg mezővárosának vásári fiu-, párh. 111. és pärh. H. leányosztály. Légrád felé vezető ut melletti füzesben szent falait, midőn felmentünk az egye I ink kivételével mindnyájan azok leszünk, hely pénzszabályzatának felemelése iránt délután párh. IX és HL fiu, továbbá A ) I. saját pénztára javára zártkörű nyári mu temre, midőn kiléptünk az életbe, a min | meg van pedig irva, hogy két paradicsom benyújtott folyamodványát s'Zaiamegye leányoszt Június 19 én reggel L fiu T e - latságot /.dezett, mely minden tekintet denütt élénkbe tolakodó realitáshoz alig | van, egyik a sirontuli, a hová még most törvényhatóságának vonatkozó árszabály- Jeky-utczai, £ fiu és Petöfi-utczai-I. fiú- ben sikerültnek nevezh tő; a bevétel 121 tudtunk hozzászokni s ez a mi iskolai ne | nem kivánkozuuk, másik a síron inneni, s zat tervezetét. A kamara ezen magas le / őszt. Június 21-én reggel II. fioszt, L frt 60 kr, kiadás 52 frt 14 kr. tiszta jöve velésünknek hátránya volt, a melyen az uj , ez a boldog házasélet, melynek részesei iratot csatolmányaival együtt, f. évi febr. leány- és B ) I. leányoszt, délután Arany- delem tehát 69 frt 46 kr. Felülfizetói vol középiskolai törvény némileg segitett de vagyunk. hó 13-án tartott rendes közös üléséből, János utczai L fi, L leány és Petőfi-utczai tak szívesek: Faics Ferenczné ésalsósokat rontott a "vallás-erkölcsi nevelés I. leányoszt Június 22-én tornászat a II. domboruí Zalán Lipót Jánosné urnök Kérjük a Mindenhatót, hogy tiz év véleményes javaslattétel végett az iparszűkebbre szorítása folytán, mert az iskola szakosztályhoz utasitá, mely hosszabb be HL és I V . fiúosztályokban,' Június 23-ikán egyenként 1 frt 50 krt, továbbá a követ ne csak ismeretekkel törekedjék elhal múlva ismét találkozhassunk, hogy gyer ható megvitatás után ezen megbízásnak és 24-én női kézimunka kiállítás. 26 -án kező urak, u. m.: Babics Gábor (Alsómozni a tanulók elméjét, hauem törődjék mekeinket vallásosságban és erkölcsiség következőkben felel meg : Miután Cseszt magánvizsgálatok. 29-én „Te Deuin" és Vidovecz) 1 forint 50 kr, Cimmermann a sziv képzésével is, hiszen az ember va ben felnevelhessük, hogy gyermek- és reg mezővárosának 1864-böl származó az érdemsorozatok kiosztása. A vizsgála Ferencz plébános 2 frt, Csizmesia Fábián lódi becse nem eszétől függ, hauem jelle ifjú éveink élményeinek felelevenítésében vasári-helypénzdijszabása az egyes tételek tok reggel 8, délután 2 órakor kezdődőt k. 40 kr, Ditrich Antal (Kakonya) 1 frt 40 métől, ezt a nézetet látszik bizonyítani s az együttlét fokozhatlan örömében újra nagy számánál fogva az áttekintést na Kelt Nagy -Kanizsán,. 1889. évi június kr, Eisenstádter Gyula 80 ki. Ferenczi Ur. Eötvös is, midőn oly találóan mondja: résztvehessünk, egymás viszontlátásában gyon megnehezíti, ellenben a tárgyalás 5-én. Az igazgatóság. Károly (Légrád) 60 kr, Friedfeld Heurik „nincs szerencsétlenebb, sőt néha alább gyönyörködve, a magyar nemzet haladásá alapját képező árszabályzat-tervézet köny(Légrád) 60 kr, Golub János plébános ( A — Adományok a nagy-kanizsai ev Vidoveez) 1 frt 40 kr, Goldschmid Fülöp való teremtés a világon, mint a nagy ész, sának kimagasló számos tényeit consta- nyen áttekinthető; miután továbbá tálhassuk. ref. missiői imaházra (Ötödik közlemény.) melynek a jellem meg nem felel." utóbbi Alsó-Lendva, Lenti, Dobronak, BaAdja Isten, hogy e Yáros, melyben gonya és Turnicsha ujabb időben enge Dr. Rothschild Samu Ügyvéd ur gyűjtő (Légrád) 40 kr, Goldschmidt József (.Lég Különben az erkölcsi előmenetel áz születtünk, melyben bölcsőnk rengett, ivén: Dr. Rothschild Saniu 5 frt Dobriu rád) l frt, Gudlin Károly (A.-Vidovecz) délyezett vasári helypénz-árszabályzataiiskolában nem szokott kellőleg megjutal melyben együtt tanultunk és nevelkedBenő 10 f r t Blau Simon 3 frt. Lőwy Adolf 60 kr, Gadó Lajos 40 kr, Hajdinyák Ist val tételről-tételre szószerint megegyezik, maztatni, inneu van, hogy a tanulók nem tünk. kultúrintézmények sokaságában gya 3 frt. Berger Adolf 3 f r t Blutneoschein 3 ván 40 kr, alsó-domborut Hirschler Miksa helybenhagyása esetén tehát a vásári az erényért, hanem inkább a „jeles" kal rapodjék s mielőbb Zalamegye székváro frt. Garay Benő 3 f r t Fürst Ignácz 3 f r t 19 frt 40 kr, Hirschler Jakab 5 frt. Hirschler hely pénzszedési-árszabály za toknak — oly kulusért törekednek, hogy nem a' leger- sává váljék. Lőwinger Izrael 5 frt. Zerkovitz Albert 3 Henrik 2 frt 40 kr, Hirschler Ödön 1 frt annyira—kívánatos egyöntetűsége, leg 40 kr, Horváth Ivan 40 kr, Horváth Vinkülcsösebrrrfju az első az iskolában, ha Engedje Isten, hogy a helybeli fö- alább Zalamegyében, ismét egy lépéssel frt Grünhut Mór 1 f r t Goldstein Jakab 1 nem többnyire a legeszesebb, és hogy a gymnasíum, a mi ifjú örömeink és bánal frt. Engländer Ottó 1 f r t Rosenberg Ernő cze 50 kr, Korber János 50 kr, Kerzsek előre vitetnék, az iparszakosztály aztjin\ jó eszű tanuló jó magaviseletűnek is de- ink tanyája, mely oly sok derék polgárt es Richárd 2 frt Gaál Tivadar 1 f r t Hein- | Antal 50 kr, Kuzmics Ferencz (Légrád), ditványozza: méltóztassék a kamarának* ¡ 1 frt, Lép Antal 90 kr, Lisziák Iván 40 claráltatik, eljenben agyenge tehetségű tajó hazafiakat nevelt, és a mely a haza~ Csesztreg mezővárosa kérelmének^telje .rieh Miksa 1 f r t Welisch Lajos 3 frt. . kr, Lowe Adolf 80 kr, Lőke Lajos 40 kr, nuló^magaviseleteritkán „példás", pedig bölcsét: Deák Ferenczet adta a nemzet sitése és Za'amegye törvényhatóságának |Loewy Ödön 1 f r t Kohn E. 1 frt. Fischer 'Mátai György (Légrád) 1 frt, Miszer a becsületes ember többet ér a bizonyít nek, maradjon fenn még századokon át a csatolt árszabályzat tervezetének helyben Sándor 1 í r t Sauer Ignácz 1 f r t Gansl György 50 kr, Neustartl Bernát 2ű.kr, ványok és diplomák egész tömkelegénél, tudomány, vallásosság, a haza körül oly hagyása mellett nyilatkozni. Ennek kap Adolf 1 frt Tachauer Adolf 1 frt Hirschler Öak. tüzoltóegylet (Kottori) 8 f r t Önk. mert ha kell minősítés az éfétre, ugy első sok érdemeket szerzett s kiválóan ma csán jelenti az elnökség, hogy a nagymél Sándor 1 f r t -Reinitz József 1 f r t Ifju tüzoltóegylet (Perlak) 4 frt 80 kr, Pichler sorban a becsületesség az. gyar érzelmű kegyesrendiek bölcs veze tóságú minisztériumnak f. évi február hó Weisz Tivadar 1 frt. Loewy Arnold 1 f r t Imre 50 kr, Reich (A.-Berzencze) 40 kr, De volt és sajnos van az iskolai neve tése alatt Isten áldd meg a magyart I 24-én 66,631/IX.b. 888. szám alatt kelt Friedrich Ferencz 1 frt Dr: Rosenberg Rusxák Iván 00 kr, Rózsai Lajos 40 kr, lésnek egy másik hibája is, hogy elhanyaMór 1 f r t Marton Ignácz 1 f r t Fischer WEBER PÁL. s
F
:
;
Melléklet a „Zalai Közlöny'- 1889-ik évi 23 -ik számához.
A FILI FRANCI CZA IRARETTAPAPLR „LE VRAI GOUDRON" de N o r w e g o JOSEPH
Éj fsiíjíoűlVaVdiw : m
i
1
et. F I L S
,t
iaNoaanooI
Egyedüli
prés
vAltoUslele
rt
hát
egyedüli prés,
kert Q Q
mindig
Egyedüli tővé
teszi
,etű, r bitja
tolni,
mely
alakban
alak
négy
kihasználást.
1
emeltyiipár
2000
szög.
alkalmazó:
kisebbíti
a
kisebb
lchC'
a boglyát
kerek
kerek
de
a si-
biztosítja | prés, ugy
mint A
§
té-
mely
a
külfelületet és ez által' n a g y o b :
mázsa
mennyiségeket
zöld
takarmányt
képes
saj
is.
o o o o G o o
5-
o o o o M a y f a r t h Ph. és t á r s a Bécs II. Taborsstrasse 7 6 , o o ooooooooooooooooooooooooooooo A
legolcsóbb
és
legjobb
szerkezeti!
valamennyi
prés
kö
zött.
Valamennyi
100
frt
o.
vasalkatrész
ára
1
cmeltyüpárral
Bécsben
é.
Frankfurt
a
M.
m.
és
Berlin
N.
3G33 3 - 1 0
!!! M i a t t i !!!
! ! ! megtakarít 100 p o r c z e n t e l ! ! !
folytonos
és önmiiaödö nyomással,
3G34 3 3
IV-, Deák Ferew-ittcza 5- s¡. k W
fa !. r.Ltoaflalm.tiyíiieuilcns kószitmény a száj- és'íoíalr észszerű ápolására. X>Z". F A B E I X I
nélkül
¡1
t l £ L S 2 ; r i . ó , l E a , T e L
Q
kiii'iisut
koeztátatás
Az
ooooooooooooooooooooooooooo o o Édes zöld takarmányt télen § O O csuk a Mayfarth Ph. és társa féle o • Qzöld takarmány-prés.' o O (Blumt szabadalom) o o O ttlztoBlt. o o Q
és
i'ihiin el mindönki által,;a Jrl a megenfeltolt magyar im osztrák lorajegyokri: Uirvóiiyeaon kiállított róaalctivok elállá sának kliavetitciát elvállalja. Ajánlato kat elfogad :
gj.'.raból
p Períplgnán és Pariiban, as egyedüli caifraratlapaplr, moly norvégiai frnyükivonuthaij van u a é» mivel a f>-nyökivonat n gége, lógzócaövek es * tllilríro néavi- le-gegifaatgesoMi szer, ennélfogva- i'i as egjedtlli cxigaret ta papír, meljtl « dohányzó egészséiro minden hátránya nélkül haimálhat. - Kzámoa orvosi- és az ipar tekintélyeitől stármazó bisonjilvány áll rendelku• ésru 16 d i s B o k l o v ó l , 2 0 vorflűiiyklÜO n r a n y o r o m , vüll oklovél. Kapható m'ndfn norlnbergt-, díszműáru >'< papfrkereadeabeD, valamin! minden dohány- és szivnrtözgdébon.
'""'i' '* *?.. i,i
BÁRDOL
Kniinyil
töké
a Síiivi-1Sí• .'.ü tárgyak motírcndeléso által: TeljeB szövet-nadrág (tetszéaazerinti nagyság) angol azcSvot, olfíbb I frt moat 1 frt 5Ü kr. Teljes szövet-nadrág (t-tszéssnormti nagyság) I . minőiégU, előbb 4 frt 80 moit 1 frt 95 kr. Teljes szövet-nadrág (totazáa sicrinti nagyság ) Gyermek öltöny mosénriWoibo'l 2—to évig Mintáitól a 1 fit 30. 1-fO. 180. egélz 2 frt 20-ig. Mosó es vászonnadrág munkásoknak 90.—1-20-ig. Gyermsk ruháoakák elegáns kiállítat* bán, liaom, egész G évesig előbb 20 frt most 90 kr. Nól Ingek horgalássat óriás vászonból előbb 1-50. m«st 8U kr. Nöl Ingek CblfonbAl igen finoman liorgolva előbb 2 10. moat 1 20. Női Ingek hímzéssel bőr vászonból, előbb 2 ftt 20. most 1 frt 10 kr. Munkás-Ingek legooheiabb miníiség minden sziliben a 60 kr. 90. 1 frt. t írt 10 kr * Szövet egy teljes tavaszi vagy nyári Uiitijr* minden sziub eu a Jegnjuga„nbli férfinak i-. i frt. Eay elegáns kalap legújabb forma l -frt 50A kalap mogrcuileléackiiél kéretik a fejbósíg, nadrágról.delúaoknél a hoisz. oentimírtáb szerint, .gyermekeknél íj kor pontos leírása a a megrendelt áiitk pontOian utánvét mellett küldetnek meg. a t, megrendel Ökn'ik. Neintotizlí tárgyak kicseréltetnek — esetleg a pána visszaadatik'. Mindenki nek érdemes próbaképpen eity megrondplíit tenni, hogy meggyöKíldést szeressen ai áruk olcsó és kitiluíí minőségéről I Kéretik a caimet pontoiau^megflgyelüi i 8021 G - 2 5 l i l i i l i i V s Interiiationales Kxport Wa.tr enhaus Wien I. Kohlnn-ssergaHse No. 7.
O . 3MC.
uébai Miksa'r-aásiár ö Felségének udvart fogorvosától, a becsületrend lovagja slb BÉCSBEN.
Különleges szájszappan „ P U R I T A S A régen híres és egyedüli már az 1862. Londoni kiállításon az érdem-éremmet kittintetett, mort leggyöngédebb és "lejjhathatóab kéizltmeny a azáj tpoláiára és a fogak jokarban tartására. — Egy doboz a r a I frt.
EUCALYPTUS-SZ/VJ-ESZENCZIA Pariiban 1878 ban kitüntetve
A lugésísserfibb, tartatomdus (78*/, halhatta alkatrészek) ésoüsmert hygionikni szer a siáj ápolására, a keem et|en szag legyőzésére, a fogak épségben tar tására, óvszer minden nyakbaj ellen. AZ OrOSZ CBltSZ. l i o r n i í - i y l ó l 1881, jautlár '.'-í-.ui kelt 081. sí' miniszteri rendelete szerint udvari és más . kórod4kbau boveiottolott. Egy üveg á r a frt. 120 kr. l . e
P Ü R I T A S - F O G K E F É K jótállás mellett. Sajtolt putxpángfából és vegyémotileg iiirtalanitott sUrtéból. Egy darab 50 kr t'ó szélkaldési raktár: BHT Bécs, I . k o r . l l H i t e r n m a r b t 3. a i n m . "íjBB Raktárak Nagy-Kanizsán Roaenfeld Adolfnál. K a p o s v á r I'rager Z. '/, a I a-K ,- i- i :, -• -,: • Kasior A. gyógyss. K e s 1 1 h e I y : Laskay E. b526
AU S E R E D E ca. k. adv; ko
, faragőraestfir •pnrphyr- ús már, gjára.
granit-, sciiit-. ványiaobrok
Bécs, IX- Sjilalfasse Nr. 19. II. T é g l a g y á r a k , kőbányák, gŐKCi-iazoíó és llll ni. ijiuii 1 1 i i i • I • i ; 11 .v 1
Ollsan follteralt rakiAra kész 8 I K S /. O H U O K N A K k ri ji ta fedők granit bői, kripturácaozatok és Hirlárnpák stli. Kripták UljW elkékészi lésére való megbizáaok, aaokrltk áthelyezés", valamint min'len o siobrásialba vágó inunkálatuk pontoiau és olcaóu taakőtőltetnek. Képes árjegyaéngyoii é* bírmentve. ÜsslotalapttAai sg-í:j :
! ! K o m o l y Intés ! ! mindazokhoz, a kiknek még blitoiltó-levclBk uii.öniín, akar kolcaiiri folvovésre, akar esnládokimk hagyományul (amennyiben ogy bistositá levél egyénit, készpénzzel); eladósodót! ná*- és földbirtokosok pénzvinrotiyainak rendbchozásira kiválóan alkalmas, mintán esetleg hcklivotkezett rtígtflni (*llialálozás esetén a biz tosított tb'ke kifizetésével a birtokul I éber men tet QD kapják meg) 111 . házasoknak- is lontos n üS és gyermekek biztosítására, vénül pedig al kalmas katiczióként való deponálása
Egy életbiztosító levai minded esetben < legbiztosabb, legtakarékosabb a*i legjobb töke péna, ennélfogva minden takarékpénztár élőt előnyt érdemlő, Hogyan én mily mórion sue rozhető egy biztosit.'- levél a legjobban é 1 " g o I ő a y- « * o b b o u, ez érdemben azóval és irásbolllsg tltoktarlva a-lcgmr-gbizbatóbb fclvllágoihaaaa] szolgál Biztosítási fő felügyelő KI.KIN I., btohlmeiiergaise 7. I V . emulot, Található 2-től 6 óidig. Elfogadások gó.z CC. éven korín. 30(10
L e g j o b b
:
o a o o o o o o o o Q o o o o o d b o o o o b o o o o Q
W B T
O t_ CB > co N
N (O .(])
E
mely nemcsak a polgári felsőbb körökben í&.
Ajánlja
nagy é k s z e r - , ara/iy- s ezüstáruk cVan
xréilaBastiélctoaM.,
irány női gytlrtlk férfi „ jegy • , gyürllk gyémánttal ÍUggők féillóralánczok 'nói'óraláncsok iiői-remontoirórák kereaatok medáliók broschok fllgg. gyémántokkal
2 frl és feljobb) o„ 3 . Hl „ 2 . 20 . 18 ., 20 „ 2„ 8„ 7 12
N
ro
,
N tn
raktárát
J U T Á N Y O S
Á R A K É R T
2 frt és feljebb Arany karékek , lencsék' .. colíor nyaklánca 10 .. . inggomhok 2„ „ férfi nyakkendőtök i , KzOst evőkanalak darabja 5 .. . kávéskanalak . 2 . „ tejmérő „ 7 levesmérő I ! , 6 párovőszoregyütt 14 . „ 6 pár cscmogeiter 8 „\ n
p
o rei •m M
O
úgymint HÁLÁNKBAN általánosan A KOLERA megbetegedés
N
tn
•g. ~
J H
vagy ujakért
valódi Berndorfl
chinai
ezüstből
la.
Mély tisztelettel
BERÉNY JÓZSEF, ezelőtt M1LEOFER S. 3595
E d e s k u t y m . k i r . ó s IRAERB k i r . u d v a r i
a-BvAnyviK-BüftlUténál
B U D A P E S T E N , ERNÉBCT-TÉR 7 , « .
J^Km j g ^ ' ^ t '
kicseréltetnek.
0kW Eladás restiétfl*etéa mellett in. " M Nagy raktár
ellen PRAEAERVATLV
Friss töltésben az ország minden gyógyszertárában, fflszerkereskedésében és vendéglőjében kapható.
Régi
megvétetnek
Í T I U U L NZOLF^ÍVL.
gyógyszernek bizonyult
I^H^k
vagy ékszertárgyik a legmagasabb árakért
magának a fölsőbb éa leg
KONSTANTINÁPOLYBAN, ALEXANDRIÁBAN, legközelebb F I Ú M É B A N is ép
O
ezüst,
kedvolt, de utal tört
ELSZTNLTUN r e n d e n
Vidiki megrendelések pontosan teljesitellnok, nem tetsző tárgyak 8 nap alatt visszavételnek. arany-,
körökben
•
ÍIÍIÉIIiliíl
CD átellenében
2 .
Hazánk legkedveltebb
Á G N E S
•t-j
n varoHliaza
és üditő-ital.
r savanyúvizek
C
'55
N A 0 Y-K A N I 1 S A N
asztali-
ékssorész-, arany és esUstmtívoa Nagy-Kanizsán, a városháza átellenében.
000000000000000CJö00ŰQ0t300000
•
Hl
Borral használva kiterjedt kédveltséqnek örvend. ÜJJ
Nagy-Kanizsán kapható : Fesselhoffer JózboI, Marton és Huber, Itosenleld Adolf, Sclffvarcí és Tanber és Strém és Klein uraknál.
S584
HTJSZONKYOLCZADIK É V F O L Y A M
x
Z A L A I
K Ö Z L Ö N Y
JUNIUS 8-án.
Rosenfeld Ede 40 kr, Szenes Károly virágcsokor, egy igen csinos virágkosár vitelü kép, a könyveket nemcsak érdeke ügy illik. Pragerhof 2 óra 45 postavonat (Kolozsvár) l írt, Szemző Gyula (Mura- és többszöri kihívás által fejezte ki. Nésebbé, hanem hasznosabbá is teszi gyer — De kedves lelkem, nem hallod, Sopron 2 óra 15 postavonat Keresztur) Sü kr, Szlamek József 5n kr, hány perczczel a függöny legördülte után mekeknek. Földrajz a IV. (15-ik kiadás hogy zongorád teljesen le van hangotódva? Barcs 2 óra 25 postavonat Stefics István 50 kr, Stackl Antal 30 kr, az egész szinpad romba dőlt és lázas siet 30 kr.) V — V I . (5. kiadás 40 kr) osztály — Nagyon helyesen vau Hiszen tu Szt.-Iván 5 óra 20 d. vegyesvoii. Schuber István (Légrád) 60 kr, Scbwarz séggel^ mondhatnók művészi gyorsasággal számára. Inák Lakits Vendel és Neiger dod, hogy gyászolók s csak^ry ászinduló ka t Este Simon 50 kr, Schlesinger Zsigmond (Lég folyt a vég Csomagolás, mert ezen derék Sándor. A minden évben megjelent ujabb játszom ! — * Bragerbof 12 óra 35 perczkor postavonat rád) 40 'kr, Utasi József 40 kr. Vámosi társaság, mely oly nagy élvezetet szerzett kiadás bő alkalmat szolgáltatott arra, hogy K o r r e k t f e l e l e t - A profes- Budapest 11 óra 44 „ postavonat Tivadar 50 kr. A nagy érdemű kedves közönségünknek, még ugyanazon nap éjje a könyvet a paedagogia és a tudomány sor ur kérdj a diáktól: mi inni ige jövője? Pécsujh. 12 óra 34 , postavonat vendégeinket a következő diszes hölgy lén elutazott Nagy-Kikindára. színvonalára eme^ij^k. A. szóban forgó 14. — BertgásI — válaszol bizton az isfáúü Kanizsára koszorú ékesítette ugyanis: Eisenstüdter, — E l j e g y z é s . Kaufmann Béla tisz illetve 15-ik kiadás is melyeket Kis Áron önérzetes fiatal u r . f Gyuláné, Faics Verenczné. Jakopák J. né, telt barátunk s lapunk munkatársa június dolgozott át, lényeges és előnyös haladást Reggel. Bécsujh. Nemeskéri özv. Kissné (Kottori). Korber 6-án jegyet váltott Sauer Ede helybeli mutat fel, ugy, hogy e kSttyv a legszigo 4 óra 16 perczkor postavonat M i l t o n t ó l kérdezték, hogy hon Jánosné, Kanász Jánosáé (N.-Kaniz-a), kereskedő ur széplelku és bájos^ leánya rúbb követelményeknek is teljesen meg nan van az, hogy némely országban a trón- Budapest 4 Óra 26 „ postavonat Loncsarics Lipótne (SzL-Mária). L ö w e ' Sauer Gizella kisasszonynyal Gratulálunk feleljen. Ep ily elierjedéánek örvend a Örököst már tizennégy éves korában ural Pragerhof 5 óra 54 „ gyorsvonat Adolfné, Pichler Itnréné, Ruszák lv.inné, a szép frigyhez s fellegtelen boldogságot Mayer-féle történelem (30 kr,) mely Márki kodásra képesnek tartják, míg a megnösü- Szombatit. 8 óra 9" „ vegyesvon. líezsek Istváuné. SzláraekJózsefné, Szemző j kívánunk hozzá! Sándor átdolgozásában most jelent meg, a lés csak tizennyolcz éves koráoan van I s 0 p n Bélben. Gyuláné (M.-Keresztur), Sonnewald Ára IX-ik kiadásban. Approbáltatása' alkal megengedve? 1 óra 44 perczkor postavonat il>ra erhof minné, Stackl Antalné, Utasi Józsefné ési mával egyik bíráló azt'»jegyezte meg a 1 óra 15 „ postavonat — Peleit Milton: mert nehezebb egy J 3 alsó-domborúi Zalán Jánosné úrnők to-| könyvről, hogy az nemcsak kitűnő Magyar 1 óra -10 „ , • /postavonat — Hegyei r. h. A nagy-kanizsai asszonyt, mint egy országot kormányozni vábbá: líarla Vilma (Perlak), Biel Sarolta,' ország történelme, hanem egyszersmind & Budapest 1 óra 59 „ postavonal izr. elemi I. fiúiskolánál egy tanítói állásra Faics Ilonka, Faics Polcsika, Fiiszár T£Tmaga nemében páratlan mintaszerű tan pályázat nyittatott, Becsehelyen pedig S a p h í r így jellemezte a m ü n c h e - | óra 40 ptrczkor vegyesvonal zsebet. Nemeskéri Kiss Üóra (Kottori), könyv. Végül Számtani gyakorlókönyv. egy r. kath. segédtanítói állásra. — A „ postavonat Loncsarics Vilma, Neufeld nővérek, Pichler Irta Schwarz Mór állami isk. tanító, a (20 meket: reggel mikor felkél, - soros f Bécsujh. 10 óra 26 keszthelyi tanitói járás őszi közgyűlése gyorsvonat Paula, Itosenberg Malvin, Szlamek Juliska, kr.) H L (24 kr.) IV. (24 kr.) és V — V I . hordó; este, mikor lefekszik - egy hordó Keszthelyen lesz. — Matyasovszky Vin" „ , _ . , , \ Pragerhof 11 óra 44 _ - postavonat S/lamek Ida, Spitzer Berta és Schmidt (30 kr.) osztály számára. E .számtanok czéné A.-Lendván meghalt. — A keszthe M e n t s é g . Ú r n ő : Az istenért. „ postavonat Klvira (Perlak) stb. úrhölgyek. Ugy a ne- J előnyei igazolására idézzük a közoktatás lyi csolnakázó egylet június 11 -én nyitja Babi, csak nem fog tan egyszerre két sze- J mes adakozók, valamint a megjelent n. é.*j ügyi tanács bírálatából következő néhány meg saisonjét. — Rezi község határát közönség fogadják ezennel szives támo- < szót .Szerző igen ügyesen vezet be köny- retet tartam V 4 Felelős' szerkeszti"'és kiadói nagy felhőszakadás pusztította. — Kis gaiáa és megtisztel esőkért — mégis nyü, de érdeket keltő példákon át, nehe Szakácsné: Oh kezeit csolkoloin nagy- ; B Á T 0 R F 1 I \ J 0 S Lénárd kraljeveczi tanitó meghalt. — a megjelenés — illetve képviseltetésök J zebbek, élesebb Ítéletet igénylők megoldá sága, az egyik vőlegényem. / ; . I T S J Ö Z S EF. Csáktornyán lovarda tart előadásokat. — által oly szép bajtársi bizonylatot nyújtott' sába s erre igen gyakorlati útmutatásokat Bojt Lénárd uradalmi erdóört a máczinekottori-, légrádi-, perlaki-, nagy-kanizsai nyújt. — Szóval miuden lépten nyomon HivatalDsiui jegyz. piaczi árak I czi erdőben agyonlőtték. — A C s á k t o r Xagy-k~antzsau. és murakereszturi önkéntes tüzoltó-egy- I elárulja a gyakorlati tanférfiut, az előadás nyái kisdedovó egyesület, nyári mulatsága letek — végre tekiutetességed e sorok teljesen megfelel azon tanulók fejlődési Május 29. 18S9" f 10S f r t o t jövedelmezett. — Pataky Sán Farbige Seidenstoffs von 60 szives közléseért előre is legbensőbb köszöfokának, kiknek szánva van." Mindezek Buza 6 frt 80 kr. Rozs 6 frt Árpa 5 | dor a sümoghi járás utbiztosává nevezte netönket és továbbá állandó nagybecsű Sínger és Wolfner kiadásában jelentek 80 kr. Kukoricza 5 f r t Zab 5 frt 60 kr. j kr fl. 7 6 5 P- Meter Klau und tett ki. — Zala-Egerszeg ujabban építke gemustert (circa 2500 v*rseh. Farben, jóiudulatok — és pártfogásokba ajánlotmeg és mutatványul emiitett czég bérmen Burgonya 1 frt 40 kr. Széna 1 frt 40 kr. zésekre kétszázezer f r t kölcsönt vesz fel. und Ilu-siuB.) tan jelentjük mély tiszteletünket. tesen küld e könyvekből. Szalma 1 f r t — A Balatonból Vonyarcznál egy isme r0 g
a r c s
B u i I a t
B
u
d
a
p
e
s
t
J
0
1
2
8
ó
r
a
2
5
%
s o r
B a r c s
U
p
l
u
ú
l
a
j
d
o
n
o
s
r
a
w
;
M
A
J
D
1
:
;
A rendezőség. — T é r z e n é t tart a nagy-kanizsai ónk. tűzoltó egylet zenekara Pünkösd hétfőjén délután 4—5 óra közt a varosház előtt. Az intézkedést helyeseljük s igy a pártoló tagok létszáma bizonyára növe kedni fog. Június végén e zenekar Keszt helyre utazik át belépti diján hangversenyt adandó. A sánczi majális az idö viszontag sága miatt nem tartozott anyagilag a sikerültek közé, mindamellett néhány mulatságos pont: zsákugrás, pogácsa rágás, mászás és hordóbujás élénk derült séget idézett elő.
AI« preiswertes, praktisches Weihnacht«Göschenk empfehle ii-li Rohseid. Bast" robeu (gans. Seide) fl. 1050 per Robe; sowie fl. 14 25, 17.50, 21.55 'Jt't 25 bi« 29'6U uaaelfertig. E* ist nicht nothwendig vorher Muster kommen eil lassen« ich tausche nach dem Fest um, man nicht convt-uirt. Muster von schivarczen, farbigen und weissen SeideustoiTeu um gehend. S'idaof.ibrik-D-pot G. Heuneberg (K. u. K. Hoflieferant), Zürich.
retlen férfi bullát fogtak ki.
— Házat r. h Az egy évre szóló vasúti bérletjegyek kiadása beszüntettesetL — A mohácsi sóhivatal Pécsre he lyeztetik át. — Aradváros isk. széke a német nyelvet az elemi iskolákból kikü szöbölte. — Az ugodi uradalom főerdésze 87 eleven rókát szállított a vasúton. — A „Jó-szív" egysulet tiszta vagyona 4H3.233 f r t — A dunántúli eveugelikusok felügyelőjévé Radó Kálmán vasme gyei főispán választatott meg. — Kör menden a himlő dühöng. — A sági r. k. templom villámcsapás folytán leégett. — — Gyengéd férj. Valami Tá;c ics Ries Hermin írónő elhunyt. igazabban Sárközi Gyula foglalkozására — Külföldi r. li. A „Journal de nézve munkakerülő, csak azért házasodott Debats" ez évben üli fennállásának 100. meg, hogy legyen a ki neki keres annyit, évfordulóját — A munkások strájkja Né a mennyit ö a garaton leereget, nem elé metországból átcsapott Csehországba is. gedett meg azzal hogy feleségét folyton Indiában a kolera folyton szedi áldo pénzért zaklatva, naponta összeverte és zatait — Gladstone jeles államférfia utóbb már annyira kínozta, hogy ez végre Angliának júliusban üli arany lakodalmát. Galambokon la. ó nagybátyjához menekült, — Parisban a Quai.jd' Orsayn levő magyar — hanem alig. hogy a kedves férj észre csárdában naponta összejön 300 —400 vette, hogy az asszony elment, feltörte a magyar. — Pensylvaniában oly árvíz dü lakást, és onnét a mi csak foghaló volt höngött, hogy 20 ezer embernél több ágynemű, az asszony fehérneműje, vi-elö vesztette életét. ruhája, rézmozsár, kávésörló, vasúié stb. mind elvándorolt a zálogházba, az ára pedig lefolyta garaton. — A dolog annyira ment, hogy a nő most saját férjét v.idoja betöréses lopással, ezen panaszszal páro — „Felhók és csillagok" czimen sulva még oly vandalizmussal is vádolja Schulpe Györgytől Pozsonyban Drodtleff az urát, a mit ide iktatni nem lehet. Rudolf kiadásában egy füzet költemény Jellemző a dologDan az, hogy mikor a jelent meg csinos kiállításban. Czimébez gyengéd férj fele>égét fojtogatta, azzal hiven-érzelmekbeu gazdag eredeti és for bi.tattaőt, meg önmagát is, ha megfojta dított költeményeket tartalmaz egy elbe lak is legfeljebb egy évet kapok, legalább széléssel, mely a magyar elöidöből véte az alatt „Ott bennt" megtanulok vn'ami tett. II. Ernő herczegtől 8 szép költemény mesterséget és még ember lesz belőlem lett átültetve, mai tárczánkban mutatvá
VASÜTI
MENETREND.
Indul Kanizsáról. — A z emberi szervezet működése szoros összefüggésben van a gyomor és a bélcsatornák állapotával. Ugyanezért szük séges ugy a gyomort, mint a bélcsatorná kat a legcsekélyebb bajtól is megóvni. Minden ily beteges jelenségek kitűnő és hathatós orvossága a 30 év óta legjobb sikerrel alkalmazott dr. Rosa életbalzsa ma. Kapható majd minden gyógyszertár ban.
— Sok százezer ember nincs abban a kellemetes helyzetben, hogy minden kisebb vagy nagyobb bajban testét mind járt gondos ápolásban s kellő gyógykeze lésben részesíthesse, a mi a gazdagabbak nak mindig módjokban van. E százczerck tehát nagyon is gyakran arra vannak utalva, hogy kipróbált háziszerekkel segít senek magokon, a mennyire ez csak lehet séges. Természetesen ilyenkor igen fontos dolog az, hogy haszontalan cseppek és porocskák ne akadjanak kezök ügyébe, melyekkei végre is pénzöket csalják ki zsebükből. Az emésztési zavarokuál is na gyon sok függ a helyes háziszer meg választásától, s azt a legjelesebb orvosok is elismerték, hogy ez esetekben Brandt Rich. gyógyszerész svájczilabdacsai gyó gyító hatásukat már is fényesen bebizonyí tották. De mindig, különösen a kereszt névre Ügyelve kell kérni a Brandt Richárd gyógyszerész-féle svájczi labdacsokat, mert a csalódásig hiven utánzott s hasonló név vel jelzett labdacsokat is árulnak. Szoro san ahhoz tartsuk magunkat: hogy védő jegyül minden valódi doboz czimlapján egy fehér kereszt vörös mezőben s ez nyul közlünk is. A füzet Károly Tivadar — Tehát ő maga is beismeri, hogy nem elnevezés: Brandt Rich. gyógyszerész ember. A rendőríég áttelte az ügyet az bajor herczeguek, mint a magyar nyelv és svájczi labdacsai" található. Minden más irodalom bsrátjának van ajánlva. Ara ? iüetékes bünt bírósághoz. fajta dobozt vissza kell utasítani. — Meghívó. A nagy-kanizsai ker. — Mészáros Sándor egyik szépjótékony nőegylet folyó évi június hó tehetségü fiatal írónktól . K u n o r s z á g — Tartós gyógysILer. Fájdalmas lö.én szombaton, saját segély-alapja ja- b ó l " czimű kötet könyv jeleni meg s csúznál a derék-, testrészek és a foi^ó vára, a Polgári Egylet kert helyisegében küldetett be hozzánk. Méltó kíváncsiság köszvényes bántalmainál a „Moll-féle franzártkörű tavaszi táncznmlatságot rendez. gal olvadtuk át, mert egy oly népfaj éle czia borszesz és só-val való bedörzsólés Kezdete este fél 9 órakor. Feiülfizetések téből merítette munkaanyagát, melyet sikerrel használtatik. Egy üvee ára SO kr. köszönettel fogadtatnak és birlapilag már-már elfeledni látszanak nemcsak po Szétküldés naponta utánvétellel Moll A nyugtáztatnak. Belépti jegy 50 kr. Jegyek litikusaink, de íróink i s ; pedig e nép gyógyszerész és cs. k. udv. szállító által eiöre válthatók: Belus Lajos ur gyógy sajátságos szokásai, hajdaui kiváltságai, Bécs, I. Tuchlauben 9. Vidéki gyógyszer szertárában s Wittioger Antal ur cukra becsületes hajlama, izmos munkaszeretete tárakban és anyagkereskedésekben hatá szálában. A nök kéretnek egyszerű öltö s patriarchális életmodora méltóbb figyel rozottan Moll-féle készítmény kérendő az " 6. zékben megjelenni. E meghívó másra át met érdemelnének. Azért melegen üdvö ö gyári jelvényével és aláírásával. nem ruházható, a belépésnél előmutatandó, zöljük a lelkesül* írót s hazafias bizalom a jegyek csak eunek felmutatása mellett mal kérjük ez érdembení további munkás Ki nyert ? válthatók. Kedvezőtlen idő esetén a mu ságát, ügybuzgalmát. Az a keresetlen Húzás május 29-én : latság az egylet nagytermében tartatik őszinteség, könnyűd, szinte játszi irmodor Brünn : 13 40 90, 56 5 meg. A kik tévedésből meghívót nem kap valóban elismerést érdemel és közfigye Húzás jun. 1-én: tak, szíveskedjenek Baboas László egylet: lemre méltán ajánlható. Alakjai az életből Budapest : 35 64 24 S"4 1 titkár úrhoz fordulni. Pénztárnyitás fél 8 hiven varnak festve s szinte velők, köz Húzás június 5-én. ^ órakor. tük él az olvasó. A könyv kiállítása csinos Prága : i 73 30 1 33 — Megdöbbentő esetről vettünk és ebez niérten olcsó is. Ára 1 frt s meg értesítést Letenyéről, melyszerint Z. Gy. rendelhető Kun Dánie! könyvkereskedésé ben lípest, Ecyetem-utcza 1. sz. Melegen ügyvédnek érettségi vizsgát tett fia isme ajánljuk e vonzó elbeszéléseket. rétien okból agyonlőtte magát.
Reggel. óra 18 perczkor ora 2S „ óra 4 „ óra 30 „ óra 55 „
PrágerhoE Barcs Budapest Budapest Bécsújhely
5 6 7 6
Budapest
Délben. 2 óra — perczkor postavonat
postavonat postavonat gyorsvonat vegyesvon. postavonat
*)E-rovat fel el ősséget
közUttért i:
alatt
3
*
— Zivatar vonult keresztül múlt héten több izben Kamzsaváros felett é: határában. ÍI.-Szent-Miklósou egy tölgy fába ütött a villám, a jégeső pedig jelen tékeny károkat okozott. • t7" ** - A budapesti német színház tagjainak 15 napra terjedő ven dégszereplése városunkban csütörtökön véget ért. Bucsuelöcdasként és LŐwe Paula k. a. jutalomjátékául „Die drei Paar SchohV mulattató vígjáték került spinre. Lőwe k. a. üde csengő hangja, elénk temperamentum és játéka a szép szamu közönségét, mini mindenkor ugy ezen este is tökéletesen felvillanyozták • Jis mérését műértő közönségünk számos' z I n e s z e t
— L'j kiadású elemi isk. tanköny vek. Képes á b é c é az I. oszt számára ára kötve 20 kr, továbbá Képes Olvasó könyv a IL I I I . IV. V . — V I . oszt számára, ára kötve 30. 36, 40 és 70 kr. Szerkesz tették: Komáromy Lajos, Lakits Vendel, Péterfy Sándor és Luttenberger Ágost — Kiváló paedagogusok állították össze ez olvasó könyveket, oly tanférfiak, kik előtt ismeretesek a «yermeki kedély, gondolat és ismeretkör, vágy, akarat, felfogás,szándék és tehetség s hozzájok alkalmazkodni tudtak, s ép ennek köszönhetik, hogy a könyvek rövid fennállásuk daczára is már Í legszélesebb körben vannak elterjedve A szöveg közé nyomott számos tiszta ki-
Nagy beteg volt Orvos: Tessék uram a kívánt számla. Felgyógyult beteg (a hosszú s borsos számlát végig nézve:) Teremtő szent Isten, de nagy beteg is lehettem é n ! Jól mulattak. Apa: No fiuk, hát hogy mulattatok a bucsun V Fiuk: Nagyon j ó l ! Az Összes vendé geknek össze kellett fogniok, mig bennün ket kitudtak dobni
T. cz. Van szerencsém becses tudomására hozui. hogy üzletem végfel oszlatása végett hatóságilag engedléyezett
¥ÉŰELMŰÁ$T tartok és ennélfogva üzletemben mindennemű
férfi
és gyermeköltönyök, férfiruha szövetek, férfi ingek. gallérok, kézelők, nyakkendők, eső-, e V porköpenyek, esernyők stb. •kV* r e n M l leszállítóit araion íanöatóa". A bolti állványok s üzleti felszerelések szintén ELADÓK. Tisztelettel 3610 6—0
W e l s m a y e r o . férfiruha üzlet a - K o r o n a " átellenében.
Gyors A i egéstiíg fer,tartásira, a* életoedvek s ennek folytan a vérnek tisz títására és tinta ijlapotban való fentartására cs a j ó em-szt^s elSaeeitéaére a legjobb s leghathatósabb sser a már is mindenütt ismeretes és kedvelt
életlialzsam
K O S . V - t ó l .
t e t e
Védjegy
H?" H . _ A . &• 3SŰ* JT3 3E=t 3 3 .
főraktárában, gyógyajertár . a fekete sat b o Z * ^ r á g á b a n PESTEN Török Jfizsef ur gyógyszerésznél, Király-utcza gyógyszertáriban a Vf. osbáx-téren.
Az
205 sz
Ili., és BUDA Jíudai Emi! ur -
osztrák-magyar monarchia minden nagyobb g y ó g y s z e r t á rában van raktár ezen életbalzsamból. Ugyanott kapható:
• prágai általános
házi-kenőcs",
több ezer hálanyilatkozatt&l elismert biztos gyógyszer mindenféle gyulailások, sebek és genyedések ellen. Ezen kenőcs bistos eredményuyel használható a nói emlő gyuladásznál, a tej tospedésénél - az emlő megkeményedésénél szüléskor, keievénynél, vérdaganatoknál, genycs fAkadúkoku;U, pokolvarnál, körömgy^knél, az ogynevezett kűrömferegoél, elkeményedéseknél, felpaffadiaoknál, mi rigy daganatok D ál, ssirdaganatoknál, érxéketlen Ugoknál stb. Minden gyuladáat, daganatot, elk«ményedést, felpoffadást a legrövidebb idő alatt eltávolít; • a bot már genycdéi mutatkozik, olt a daganatot a legrövidebb idő alatt fájdalom nélkOl felszívja, kiériti é l kigyógyítja. ^56-"» 9—26 • V Kapható 25 éa 35 k n j e z á r o s szelenczékben- ' V > ÓVÁSI Miután a prágai általános házi kenőcsöt sok szor utánozzák, mindenkit figyelmeztetek, hogy az eredeti nUsitás szerint csak nálam lesz készítve s csak akkor valódi, na a sárga érczszelencze. melyöo r^lWTa\rttr^TiyÉii f éltetik, vörös használati utasításokba (melyek " .yelven nyorovák) és kék kartonba, melyen az ide nyomott , látható — burkolva van. HllIáSl baliaam a legbízonynlUbb számtalan próbatét állal legbiztosabb nak elismert szer a nehézballis kigjógyitánIra s ax egeszén elveszett hallás, lefaaUeg visuaayarísíre. Egy Hvag ára I frt.. 1
•)E cairn alatt koalottekért t e n alaki, 9am tanaimUigaért felelősséget nem vállalok Bátorfi.
D r .
Eren életbalisam a Itgjobb s leggtógyhatáso^b gyógyfüvekből a leggoudosabhan van késaitve, s külonasen minden emésztési bajok, gyomorgörcs, ótvigyhiány, savanyai felbufBgés, vértélolis, aranyeres bajok stb. siti. ellen, teljesen hathatósnak bizonyul. Ily kitűnő hatásai következtében « e n életbalzsam egy bebisonyult, meeliizbató háiisserévé 'lett a népnek. Á r a efly "agy üveggel I frt, kis üveggel 50 kr Elismerő Iratok ezrei bárkinek betekintés vé gett rendel kezet re állnak. •' iíváa í Hamisítások elkerülés- végfitt mindenki; fiV » v a a . gyeimpj t . hogy s z e g y é ü l általam az eredeti utasitás szerint készilett . D r ROSA-féle élet-balíinden üvegecskéje kék bniokba van' i sonregi>l"r" I melynek hosszoldalain , D r KOSA elelbala-ama a .fekete I sashoz' czimieu gydgyasertarból. F K A G N E R B. Prága 20ő—I1L- német, cseh, magyar és fr.-vnczia nyelven olvas ható. széleB felein pedig az ide nyomott védjegy látható. Dr. ROSA éieiba.zsaraa valódlao kapható ctak a készíti
:
Z A L A I
EDSZÓNNYOLCZADIK É V F O L Y A M
ASOULAG-I
APÁTSÁG
(Franczííorsialig)
•JUNIUS 8-án.
K Ö - Z L Ö N Y
SCHLICK-féie virsöiiiőde és gépkar részvény-lírsasáf
'.'
Dom M A G U E L O X N E , prior foíisztéléndö
Benedek rendi atyái
GYÁR
FOSVIZE, F06P0RA és FOSPASTÁJA 2 ARANY ÉREM : Brússsl 1830, London 1881 A loEfmagasa'bb kilúatoWsolc Feltalál Látott 6 < % e a m az 1 BÖ»
I ~ W
IRODV
-YKR(F-Í
és'IGAZGATÓSÁG :
YJ.'
5 7 - 3z.
V á c z l - l c ö r u t
Pocim i m c A y
és
IUKTAÍÍ:
utc/.a l-l. szánt -
GÓZ- és J Á R G Á N Y C S K P L Ü K É S Z Ü L E T E K
I
S C I l L I O i félt- »•.•.!>.
K É T - ós H > R O M V A S t J E & É K . SCHLICK-féie s z a b „ H a i d a s ' s o r v e t ő -
ílt í v M BOtJRSATJD PÉTER prior Utal.
« A főtisztelendő bcncdckrcndi atyák fogvizének haaznal&ta, naponkint néhány cseppet vizbo v é v e , megakadályozta és g y ó g y í t j a a fagak odvasságát melyeknek fch^rseéet -és sziláidságoí kölcsönöz, a mennyiben a foghust erősíti s terjesen egészségessé változtatja.
{
gépek.
|
zórva vető-gépek.
S c K I i c k - f é l e sz.ab.
Kiiyokekék,
Schlick- és Vicats-féle eredeti egyvasu ekék és talajművelő-eszközök, boronák és rögtörő hengerek, szecskavágok, répavágok, repazuzok, tengeri morzsolok, csöves tengeri darálók, gabonatisztitó ros t á k ; , őrlőmalmok s t b .
Xiphttőir.lndsa ni&obb j/lJíi/íríiínil,SrtJ£j'i«'iii-isn is gyH£yfOkareskeai*t>in.
4a összes ekék tartalékrószei készletben tarjainak. Előnyösfizetésifeltótelek. Legolcsóbb árak Á r j e g y z é k e k kívánatra ingyen és b é r m e n t v e , " p g
gg^*
J E G Y Z E T . V a n szerencsénk ezennel t. cz. üzl.-tbarátaink becses tudomására hozni, hogy noha a Y í . Podmaoiczky-utcrs 14 sz. a lévő irodáink legnagyobb részét a fctilsó váczí-ut.m lévő gyártelepßnkro helyeztük áf, mindazonáltal t. üzlotbarátaiuk kényeimé erdekében egy íárosi irodát tartunk fenn, valamint, hogy ngyanott építési ciikkeiuk és gazdasági gépeinkből raktárt létesite:t uk. u
Kiváló tisztelettel '
3046
Tavaszi
Csat attor Talóii
gyógyítás
és M O L I - A
Öszi gyógyítás
Szétküldés naponta utánvét -mellett. 2 -doboznál keresebb nem' küldetik Ellsmsrés MOLL A . nrhoz Béosben. Ü13 foglalkozásomnál fogva ::z ön M o l l féle a.eidlitz porai igen j ó hatást gyakorolnak j ^ i í & o c e m _ £ Z l
Téli gyógyítás
Legjobb bedörzsölő
A
sokszorosító czég látható-
Gyors gyógyhatás makacs g y o m o r - és altestbaiok, gyomorgörcs, nyAlk, gyomorégés székrekedéseknél májba jok vertolulás sroo yér ós a legkülönfélébb nSi betegsé geknél. E g y eredeti doboz hasxnálati rjtasitássa! 1 frt. Raktárak at orsnág minden nevezetesebb gyógyszertáraiban U01L A. gyógyszerész c s . klr. udvari szállító, Bécs Stadt Tuohlacben 9 .
Nyári gyógyítás
8—18
SchÜck-féle
vasöntöde
es g é p g y á r
részvénytársaság
igazgatósága.
SEIDUTZ PÖR
IMIÉ
szer
és minden meghülési b e eilen.
¿4
.S
li á z
y
e t s
jrvi
1 eVs s z
r
Z
o> x L y o i E
K i t ü n ó hasai g y á r t m á n y
L
A.
13
A
Ezen hazai pótkávé a :..aca nemtben páratUu, ig( basziioa núvéuyekböl s kitünó nlkutrészekböl áll, faluimul m:a eddig forgalomban levő árpa- makk-, tilge-, továbbá külföldről millió- és millió kiló s i á m r e behurL-ioit külünfé néven ismert pótkávékat. Stämos szaktekintély biráUta szerint : A , S Z , A L Á D Y - K Á Y E - izére és z a m - t á r a c e z v e kkal
%Sl Wjí !$£ SSü §5* ^ffl M&
MOLL- F É l E ^ F R A N f l l ^ BORSZESZ É S SÓ
Csak akhor Valódi ha, minden üveg M O L L A . védjegyét és aláírását viseli ndeonemü testfájdalmak és Bedürrsiífésüj Bíkűras használat köszvény, csnz. ebnél, daganatok gyuIUdádeu sérelem és bénulásnál; burogatás alakj enésnél. soknál. Belsőleg ' vegyítve hírtelen rosaullát, hányás, kóllka és h
© 1 m
© t> © !
Y - K .Ä
"V E .
kt'ilemesebb: sziare .izép tiszta és kevesebb ezukor keli hojzá' mint bármely más pú:kévéhoz, tehát nemcsak hávépótló, tsanem egjsien>mind kávéjavitó is, mer: jótékooy slKatr^Síétifl fopva a valódi kávé tigató és hevirG hatását a l i b b szállitja, azt k-;lemcseblíé teszi s igy a kávó élvezhetőbbé válik, Két kanál szenie< kávéhoz e;y kaoál „Sialádi .kávéi" adva főzetik be, S igy a leg zletc^ebb kávét nyerjtik.
„ H U N G Á R I A Ezen évek előtt feltalált különlegesség, mely tisztán használva nemcsak pótolja a drjiga szeme* kávét s igy nagy megíKkaritás van elérve, hanem gyógyhatásánál fogva is o!v házi szf-rt képez, mely é l v e z v e táplál s táplálva gyógyit. R-ndes eledelül használva felnőttek, mint öregek és gyermekeknél a gyomorból Ós belekből a nyákot és min den az emésztést akadályozó anyagot eltávolítja, a gyom rot és vért tisztítja, j ó étvágyat elósegUi, táplál és- erősít, soványoknál s hízást mozdítja o'Ó Mint házi acert ntcsitás szerint használva biztos segélyt nyujt : gyomor- és bólhnrut, gyomor- és fejgörcs, g y o m e r é g é i , gyomorból erodó f ő fájás, •.•érszegénység,- étvágyhiáuy és álmatlanság e l l e n ; t o -
Q- e y
:
K Á V E."
;vbajokfa.-ii vábbá enyhülést eredményez arauyér, ideg- é Gyermekek, aggok s á l t i l á b a u kiknél .az mes kávé használata tiltva van, a „Huugária-k;^ U l a n orvosi tekintélyek által, mint legjóhri eredr. nyíl táp. szer van elterjedve, a fentebb felsorolt bajoki ii pedig m-.legen ajánlva .
E z t sok ezer l i á i a i r a t igazolja. Beiöaetik tisztán, hoz7.á nem adva semmiféle más ká vét v a g y pótlékot, bögrében j o b b , mint kávéfőző gépben egy csészéhez 1 e v o k a e á l l z ! miként valaki gyei.gébb" urősebben k e d v e l i , tiszta vizben 2—3 perczig f o n a l v :
Egy öveg ára használati utasítással 9 0 kr. o. é. az o r s i á g minden neveMfea gyógyszertár
Baktárak
ÖOLL A. .gyógyszerész
és anyag kereskedés"
A fenti gyártmányok eddig minden kiállításon diszéremmei lettek kitüntetve.
db. klr. advarl szállító Bécs, Stadt, Töublasben 9
Szétküldés naponta utánvétellel. Hét-üvegnél keresebb nem küldetik. Elismerés Kitűnő
Moü-féie
MOLL- A .
franczia
borszesz
yógysiaréssturhi ós sója
Küldjön nekem 60 ü v e g g é ! , mirel az emberiség
segit
magájánál S462 2 S - 4 5 . :aklárak Nafry-Kanizsán
Uoa< ifeld
dékemen nagyszerűen .üködik '.ártani [ óre kébzlefet óhajtó' Mély tisztelettel Hornof, lelkész>Micholupb;
Adolf és Fesselhofer József, uraknál :
3C29 2 G
Kapbató a gyáros
(| 0
Konkolyozó
(Trie
Csöves
tengeri daráló.
^
_
^
r
^
^
-
K ót v a s ú e k e .
CRAEPEL
H Ü 6 Ó
GÉPGYÁROS
MÄRSHALL SONS & C
ÖBP
Cséplőgép. Szecskavágó.
BUDAPESTEN
(EZELŐTT
Löliore
'toklászoló
m
l
Gözmozgony.
V EZ ÉR Ü C Y N Ö KE
v., K ü L s ő > A C 2 i - ü T 4 6 .
BROCLE
v
JÓZSEF-FÉLE
0
KULSO YACZI-UT
46.
Y Á R).
Ajánl legkitűnőbb szerkezetű konkolyválasztókat (Trieur) é s gabona tisztító ros tákat, úgyszintén legújabb rendszerű sorvetögép&ket, könnyű fajú kétvasú _ ekék-, csöves tengeri darálók-, kukoricza morzsolók-,<szecskavágóh-, répavágókat, továbbá 4éher&-tókMszoló készüléket, bármily gyártmányú cséplőgéphez,_ valamint őrlőmalmok és -malomberendezési gépeket, n e v e z e t e s e n : gabona tisztitők(í>ureka),-taréh-ok,mcüoin-trieurök, hengerszékek, Usztosztályozó liengarék, felhordók, dara tisztító gépek é s malom vasrészeket; •lyukasztott rostalemezek és álta lában mindennemű gazdasági gé pek és eszközöket l e g o l c s ó b b , á r a k o n ős l e g k e d v e z ő b b fizetési feltételek Usztosztályozó
henger,
i - ^ )
mellett
Árjegyzékek bérmentve küldetnek,
\GR~-•
Walomtrieur.
SZBSSZAMGÉPEK, MINDENNEMŰ FELSZERELÉSEKET
: Fecskendező.
.ERÓ'HAJÉÁSRA,.
MALOM BÁRMILY
.
S Z A L A D T A N T A L - n á l B U D A P E S T E N , Andrássy-ut 86-dik ^ z i m és minden előkelőbb íuszerkereskedóslen helyben és vidéken. -
SZERSZÁMOK ZÖK ÉS
GÉPÉSZEK, LAKATOSOK
ÉS
ESZKÖ KOVÁCSOK SZÁMÁRA.
W a j ä i t a József k ö n y v n y o m d á j á b ó l N a g y - K a n i z s á n .
.
^
-
:
NAGY-KANIZSA, 1889. juajus 15-éli. E15 fizeté&i egész évre
.
.
negyedéire
. . . .
ZALAI KÖZLÖNY
ár .
Huszoniiyolczadík évfolyam.
5 frt — — 2 fr 50 kr 1 frt 25 kr
-Egyet szán 10 kr. BI'B D E T E S & K 8 hasábos petitsorban 7- másodszorj i minden további sorért '•> kr. MYILTTÉRBEK petit soronként 10 krért vetetnek Kincstár; illeték minden ecrves biróetésér; 30 kr. Bie" utiők. fc
1 iiagy-Jcamzsai ,Kereskedelmi ,nagy-kanizsai^?>»<^^^;w*J!,«Öe^fcí^;
á
B
iparbank",
nagy-kanizsai
a nagy-kanizsaibnkénies 9
izr. jótékony
iparkamara'
nőegylet-,
tözoUó-egylet. a nagy B
a „szegények tápintézete ', 1
nagy-kanizsai külvdlasztmánydnak
Xagy-Ka n izsá n takarékpénztári épüie; Bé-rr.eutctieu leveli-k" uém f "adtatnak 4 -
i
Kéziratok visszt nem küldetnek
kanizsai kisdednevelö egyesület"
a „nagykanizsai
hivatafos
«SZét illofő kfille•-k^az-.Gs^gimj!.
tiszti-Önsegélyző szövetkezet ,a - soproni )
HETENKINT EGYSZER, SZOMBATON MEGJELENŐ VEGYES TARTALMÚ lísébeu
Miként járjon el a nevelő tanító a V Ü . U
keresendő az engedetleuségre kedése és miért sáros az ezzel szem nevelési eljárás akkor csak annyiban ben tanúsított, ellenszegülés. E z sók lyát képezik.
legnagyobb
hajlam,
akadá jáért, ezzel csak jobban elkeserítjük :
tartsuk
'endők végzésétől.
..... kek ákaratoskodó magaviselete. M e r t előtt, hogy megfontolt és következe szabad azonban semmi szin a növendék belátja, hogy miért kö tes intézkedéseinket szigorúan végre alatt sem tűrnünk azt, hogy a gyer veteli a tanitó akaratának érvényre hajtjuk. N e m engedünk' a növendék gedelmességre való szoktatással le mekek pillanatnyi felhevúiésével járó emelését. Türelem, higgadtság, |zeüd szeszélyének bármennyire kérjen is, h e l az akaratosságnak elejét venni, ellenszegülésnek áldozatul essék ren bánásmód- és szeretetteljes figyelmez egyes esetebben rendeleteink vissza de mint már emlitém nem követeljük, deletünk végrehajtása. Figyelmeztes tetés többet használ, mint a ridtg vételére. Minden ingadozás gyönge hogy a gyermekek vakon kövesség SÜK szeretetteljesen -s világosítsuk rendre' utasítás. H a a tanitó minden s é g e tek.utetben a makacsság állán utasításainkat, hanem ellenkezőleg fel, hogy velünk szemben ha az en kisebb*engedetlenségért érzékenyedik dósitását, az Önfejüséget mozdítja elő. rövid megjegyzéssel győzzük meg ged :luiességet megtagadja, czéiJíftz és ezt érezteti 4 'tanaiókkal, a aa- Ezzel szemben a javításnál legelőször arról, hogy miért kell „ e z t " vagy nem fog jutni ; végre a következe czo]ási hajlamot ez által még inkább is ne adjunk alkalmat arra, hogy . a z t " un-gtenniök és mulasztásaikat, tességünkből eredó szigora büntetések növeli. A jelentkező akaratossagot az engedelmességet megtagadhassa a vagy digedetlenségüket „ m i é r t * nem azon eszközök, melyekkel az akara- nem tűri ugyani, de«a jó akaratú fel növendék, azért oly nemű foglalko tűrhetjük el. Á hosszú elmélkedés tosst'g és dacz megszüntetbetó.s K i világosítással igyekszik azt leküzdeni, zásokról kell gondoskodnunk-, melye (Folyt, éá vége.j
gyermek búrban
és magyarázatoknak
főleg
itt
az
en
nincs csúfolása a gyermeknek, szenvedélyes a növendékek legnagyobb részét párt és egyáltaláu kerüini keií. A z a k a kifakadás vele szemben, vagy dur-í jára hódítja és az ellenzékeskedőket ratos és daezos gvermekkel szemben czáskodó magaviseletének hosszabh is lassankint megnyeri. Komoly meg soha ne járjunk él szenvedélyesség- időa át való elnézése, parancsaink! fontolás, szigorú következetesség és
gel .határos despotisinussal. A z olyan gyermeket,
ki saját
reven ragaszkodik, vetségessé
tenni.,
akaratához nem
me
szabad
ne
inkább
ki
kell kutami azon okokat, meiyek
ót
erre ösztönzik
hanem
s mondhatom -a
leg-
több esetben föltalálható. Igeu
gya
kori eset az ,hogy a testileg gyenge gyermekek
szellemileg
izgatottságuk landók
is
azok,
és
következtébeu igen haj
az el lerszeg ülés re.
nagyon sokszor
ueui
Egyrészt
értvén
meg a
tomossá teszszük Őt, és
Nem
helye
ket
Örömmel
kész
teljesíteni.
kell cselekedniük,
hogy
mit
a/,
erő
másrészt
meiyek
az
azon okokat ellenszegülést
toskodást provokálják.
lálhatui
H a mi téved
jük ; ha a gyermek
testi
ellenszegü-
*)M<.-gazivle!é*Ql a síülékn-
ajánljuk.
A
tanító az iskolában
talommal
rendelkezik
és
nagy
ritkán
rendreutasitást igényel,
A
daezosság
és
meg a daezot és
--
± aserk.
A
adtán
kicsúfolt bizalom
mal többé nem tordu! sem
tanítója
sem
nevelőjéhez,
ellenségét látja,
akivel
mert
abban
nyíltan
meg
mérkőznie nem lehet, épen ezért ti tokban, alattomban igyekszik minden intézkedéseit
meghiúsítani.
atyai szeretetre mutató csak
Igy
Komoly
eljárás
van
helyén.
•'Vessük
A
el
tehát,
és
erősítsük
Tudnivalók.
büntetés
akaratosságnál azonban nem elegendő. M i g rend gyermekben a tartással a nevelő akamtának' telje
— gyógyszerészgyakornoki tan folyamok. A gyógyszerészeknek, mielőtt az egyetemre beiratkoznak, a mait év óta gyakorlati tanfolyamot kell hallgatniuk. Ilyen gyakorlati tanfolyam lesz az idei szünidöbeh~is s július 1-töl 31-ig fog tar tani. A tandíj e két holnapra 40 frt. Há rom hallgató a magyarországi gyógyszVrészegylet tagjainak gyakornokai" közül ingyen vétetik fel a tanfolyamra. L~ ked vezményért Csávásy Kiss Károly vBudapest. kígyó-tér) egyleti elhökhö;: keli fo lyamodói. A tanfolyamban résztyen ni aka rók legalább S nappal július'1 -je előtt dr.Jóvicza Sándornál (Budapest, hajó-úteza 14. sz. a.) jelentkezzenek. .
Tehát az iskolai
akara kodik. H a makacsságával győz a az iskolába járás e tekintetben sike növendék növeu- gyermek és néhány esetben saját resen hathat közre. A esetben kénytelen akaratát nevelőjével szemben érvé ugyanis számos
életben- felme
nyesítheti ; az ellenszegülés állandóvá, saját akaratát tanuló társai közkívá válhatik, mely nem ismer natának alárendelni, ha csak m a g á t
őnfejüséggé
1
— Kereskedőink figyelmébe. A. érvényesí azok köréből kizárni nem akarja. — ' közmunka- és közlekedésügyi miniszté leghelyesebb eljárásnak mondható a rium 19821Í. sz. rendeletével egy igen Nevetségessé teurii itt sem szabad tését minden áron igyekszik elérni. növendékek felvilágosítása az iránt, fontos módositás történt az árumiutn kül A z é r t .a makacsság és önfejüség a a makacs' és önfejű gyermeket b i b á - ' váljon miért helyes a tanitó intéz demények díjszabását illetőleg, a mennyirülő akaratosság és dacz leküzdésére
Modernebb vallásos költőink között előkelő helyen említhetjük föl Tarkányi Bélát, a ki vallásos költészetünknek egyik legbuzgóbb művelője. Egyházi -Énektára közel százötven hymnust és egyházi éne ket tartalmaz. Hymnusai szép költői tehet ségről, tanúskodnak. Toldy Ferencz egész melegséggel igy nyilatkozik róluk: „Szelepcsényi és Szegedi nagy énékeskönyveik óta az első.nyomós és tekintélyes igyeke zet az időtől elmaradt hymnologiánkat megújítani. Szerző tiz év óta tanulmá 2 frt, a disees vászoukütésü 3 frt. A i eiö- nyozta e szakot, gyűjtött, javított, költött fixetések vagy jelentkezések a kiadósig cai- maga s a lelkes és számos apró füzetekből
mére intésendok.
alkalom
vezet..
és megszégyenített gyermek hoz
azon viszásság,
ha tűri
c 2 a.
Buzirovjti Goaxtav ismert ewtergomi kiadó nál; kit Ó Szentsége XIIL L e o pápa csak &em régiben becses emlékkel tüntetett ki p_ar ex celletice katholikus irodalmi kiadványaiért. A uagyérdektl * irodalomtörténeti becsű mfi több, miot ötven katholikus magyar kfiltő irodalmi pályáját ismerteti életrajsokban f költésaetfiket jeUenzS gocdos»r, kiszemelt mu tatványokban. Aj ifpp oly tanatságo*, mint gyOnyCrkfidtető aj könyv Sajíosilty Antal eistergomi praelatoa kanonoknak, föegyhásmegyei kőnyvbirálónak a kath. kűItSk M e n torának fan, ajánlva. óssiDtén ajánljak mi ti minden kath. eaatidi kör számára, Afenyesen kiállított, haszonSt ic terjedelmű füzet példány
mely
c
lem, a tudomány s a költészet. Még az j alkotmány is. j Alig találunk európai nemzetet, meiy I félszázad alatt hatalmasabb átalakulást | nmtatna föT; mint hazánk 1825. óta. HaKatholikus k ö l t ő k * ) j sonló ez a Szent István uralkodása kezde Századunk magyar irodalma sok tén végbement nagyszerű átalakuláshoz. oldalúságában hasoaiithatlanul fölülmúlja ] midö ti a magyar szellem összerokonosodott az eddigi magyar irodalmi századok ösz- a ker. vallás révén az európai népek mű szes alkotásait. veltségével. Különböző költészeti irányok indul Csakhogy mig Szent István korában nak meg, de mindannyit összekapcsolja a az uj vallás és az uj alkotmány teremtette törekvés s a végső czél rokonsága. meg á magyar királyságot, addig nyolez Nagy mulasztásokat keli pótolni, nagy századdal később a tudomány, az irodalom leányokat kitölteni, bizonyságot mutatni s árpolitikai életnek európai színvonalra az egész világnak szellemünk erejéről s való emelése lelkesíti a törekvéseket nyelvünk életrevalóságáról. Vallásos költészetünk egész r Újjászületés mindenfelé. eszmevilágban él. Kincsének hitfe'ekezeti Az irodalomból kiindult eszmék á súrlódások, a béke malasztos szelleme közéletben bálás talajra találnak, a le; uralkodik a különböző felékezetek fölött szebb gondolatok már niacseuek többé Kuzmich Izidor, az ujabb katholikus egy asztalfiók számára hivatva.. vallási irodalom nemeslelkü müvelője, Újjászületik t z ízlés, a ayelv, a szel fölveti a vallás-unió eszméjét, mely az irodalomban, mint eszményi törekvés, * ) E ixim alatt egy irodalomtörténeti élénk helyeslést talál, de azon tul nem anthologia jolém meg dr. KSrösy Lászlótól igen hódit.
T ár
fel,
megátalkodásra
:
mi is tekben jelentkező dsez vagy felismerni, tosság, u g y . elveszti a tanitó és akara - dékeinek bizalmát.
tünk, akkor akaratunkat, megsemmisít
bot
mintha az önfejű aj meg helyes nevelői eljárásunkkal a nevelói eljárással ellentétbe helyezné • gyermekek lelkében a j ó és nemes magát, egyelőre megszűnik és az en érzelmeket s a rossz kinövéseket pe váratlan visszavonása vagy megmá-j bánásmód, helyes tanítási és nevelői gedelmesség mint egy Önkénytelenül dig igyekezzünk mindig meggondolt, sitása, ha ellenszegülést tapasztalunk, képességgel a gyermekhibáb bárme jelentkezik. Ezzel annak belátására tapintatos és tervszerüleg alkal nem törik meg a dac/ot. Ellenkező-: lyikét mindig leküzdhetui; tul szigorú kell bírnunk, hogy ez egyebekben is mazott intézkedéseinkkel megszün leg fokozzák benne azt. I l y esetben [ fellépés, vak engedelmességre való kötelessége. tetni, mert ha ez sikerül, oly kin inkább módot kell nyújtani, hagy a szoktatás — alattomos daezra, vagy H a ezt nem teszi, kötelesség cset adtunk, a gyermekeknek, mely tévedést elkövető gyermek mielőbb pedig fcépmutatásrá készteti a gyer mulasztást követ el és büntetést é r - alapja lesz egész jövendő életboldog helyes u'on érvényithesse akaratát, m e k e t ; mely rósz szokások ha lelKOVAT3 MIKLÓs. démel. A rosz akaratra hajló önfe-1 ságuknak. de belássa egyúttal következetessé bébeu megerősödnek, egész életére szerencsétlen lesz s kellemetlenséggel jüség, mely nyilt, kihívó ellénszegü-j günket is. lésben nyilvánul, komoly és érzékeny kell küzdenie.
szerint cselekednie, de viszont igyekezzünk
a sok
ránynak okát ép ezen eljárásban t;t-
akaratoskodást, de még veszélyesebb a ha ezt megszívleli, keserűséggel küzd makacsság, mely tartós ellenszegü sítésére kényszeritjük a növendéket, minduntalan. M e r t , a nÖvendékek-J lésben nyilvánul a nevelő akaratával mig a makacsságot és Önfejüséget, feszítéssel járó dolgok végzésére nem nyilváuitja, mihelyt észreveszik, hogy áttanító szemben s "azért is veszedelmesebb melylyel ellenszegülését akarnak vállalkozni és emiatt az addig arról is kell akarata nem döntő, igen sokszor és hiba, mert ez az Önfejüséget rejti megtoroljuk: utasitás vagy parancsnak ellenszegül hogy Ót helytelen Í-okan hajlandók ellenzékeskedui ésj magában. A makacs gyermek csak gondoskodnunk, nek. saját nézetüket érvényesíteni. D e haj saját akaratát lépteti előtérbe és eljárásáról meggyőzzük és saját be Kzért hassunk a gyermekre, csak kierőszakolás és nem belátás ennek érvényesítéséhez, elzárkózván látásává! késztessük az engedelmes hogy belássa, miért kell akaratunk folytán nyoraatik el az egyes ese a capaczitálás elől, mereven ragasz ségre. A másokkal való érintkezés, parancsot, nem *is tudják,
HETILAP.
de a megszégyenítés sem helyes el gyermekekből járás, mert ezzel sem törjük meg a/, szem ellenszegülést, csak óvatossá és alat
daczos. a k a r a t o s és makacs gyer La.uusituuk elnézést, hogy . i n d o k o i r a * esetben elegeudó és taVgtorlas nél Hogy é^hibát a mekekkel szemben?!"') felmentjük egyes megparancsolt te- kül, is megszűnik az egyes növendé kiirtsuk, mindig a/t A
•eskedelvii
lapja
tekintMyt és
akaratának
Legújabb vallásos lyránknak leghiva-/] tatlanul főérdéme.ihogy a század hangulata már ismeretes fáradozásai véggyömülcseként adja e teljes énekkönyvet, gyakorlati tottabb költője. Költő aszó legszebb értel kifejezésre talál benne. Századunk legki czéljához képest czélszerü válogatással, mében, a ki túlemelkedik a chablonokon tűnőbb vallásos költője látja a vallá sosság hanyatlását, de azért nem csügged; javítgatással s pótlásokkal. Nem keveseb s elavult formákon. bek 143 éneknél saját szerzeményei, me Igen jellemző az a néhány sor, a mit érzi az uj eszmék diadalát de azért nem lyek közt az ujabb kor legszerencsésb, maga magáról ir. Egy szerkesztő barát adja fel hitét. Költészetének kíhangzása mert benne legbuzgóbb. legnaivabb és jához intézi ugyanis a következő nyilat sohasem leverő, hanem biztató. Kitűnő legéuekelhetőbb énekei találtatnak. Nem kozatot: „Neked tudnod kell, hogy a lyrai természet, habár a formák iránt nincs kevéssé növeli e munka becsét a zenei vallásos költészet azon faját, melyet a mindig kifogástalan műgondja s bizarr rész, mely az egyházi jellemet megőrizvén, legújabb nemzedék művel, én honositot- kifejezései nem egyszer sodornak ki a valiásos éneklésünk annyira -kívánatos I tani meg irodalmunkban. Addig volt egy hangulatból. Az ö költészete a legszentebb reformjára nyomós lépés." pár hymuus és legenda, de még az avatot vallásosság, a legszentebb költészet. Nagy Szentírás fordítása, Klopstock Mes tak is azt hitték, hogy a vallás érzelmei hatását bizonyítja az is, hogy -költészeti siása, rendkívül elterjedt imakönyvei nagy" csak a templomban ^szólalhatnak meg. irányával virágzó i ^ o l á t teremtett. Kazinczy, Bajza és Kölcsey nyomdo szo'gálatokat tettek a vallásos élet fej Hogy az élet bármely mozzanatát valiásos lesztésének; de egyházi költeményei által ; ihlettel lehet megdallani, hogy magába az kainak követői gyanánt kezdték meg a jelétbe kell bevinni az onnan kiütött hitvallásos költészet müvelését Sujánszky is kétségkívül rangos helyet vivott k magának költőink sorában. - f érzelmeket s i g y a z életet mintegy össze-" Antal és Nyulassy Antal, Sujánszky Antal .rokonitani s megszentelni a vallás által. több mint félszázadon keresztül művelte Tarkányi nem csupán verselő, de kath. lyrát, mindenesetre a legkiválób költő, a ki magasabb színvonalra igye ! sőt a hazafiság dicső színeit is a vallás kezett emelni vallásos költészetünket A |spectrumában szemlélni: ilyen lyra nemj bak között: alkotásaiban a lélektani hűség volt s én erre példányképet nem találtam az érzelmek emelkedettségének megfelelő kor fontosabb eseményei, természetesen ékes nyelvezet mellett nem küzd sem az • a vallás világából vett eseményei mesteri . magam előtt." eszmével sem az alakkal, a szavakban és megÖTökitót találtak benne. j Mindszenti Gedeon költeményei báLeo pápa trónraléptét s Munkácsy j rom kötetben jelentek meg. A.kor szelle kifejezésekben rejSö erő birtokában van Krisztus előtt czimü eseményszerű müvét miétől áthatott költeményeket maga a és e mellett a .versalak arányait, a méret egyházi költőink közül senkise tudta ha jkitűnő vallásos költő igy jellemzi: „ A ;zsbatosságát és a rimek tisztaságát ál | kereszténység most a pogánysággal, a ni landóan és következetesen megőrzi s talmasabban megénekelni. eleinte az általánosságban néha elmerülő Vaunak vallásos költőink-, a kik hil ísmussal küzd. Sikerült-e „A Szentek köitőisége is, később mindegyre inkább rímekbe szedett közönséges imádságokon unokáihoz," ,Diadalénék.• „EcceHomo," kidomborodik. _ —^ „IX. Pius arany miséjére." „Péter fillérek," kívül egyebet nem igen alkottak. | „Üdvözlet I X . Piushoz,"\Csak bátorság," ' ^ N y u l a s s y Antal versei az ötvenes ..Tarkányi? azonban' megríiutatta, bogy a vallásos költészetnek napjakokban csak „ A dómok beszélgetnek oly magaslatra években Esztergomban jelentek még. Van ugy lesz jövője, ha nem feledkezik meg vergődnöm, hogy a küzdő egyház szava- bennok bizonyos,népies jz, különösen 'az arról a kenetről, melyet kornak nevezünk mat-hallja s lelkesedést merítsen kürt oktatófélékben, de valiásos költeményei melybe bele kell foglalnunk szellemi hangjaimból? ítéljék meg mások; de biz vel nem szárnyalta tul kortársai hasonlótos vagyok benne, hogy barczi szózataim nemű alkotásait terményeinket ban a korüterére tapintottam s eltaláltam (Vége köv.) Tarkányi Béla rokonszenves irodalmi a kellő j e l s z ó t " alakjánál még nevezetesebbnek lehet mon dani Mindszenti Gedeont. Mindszenti költészetének tagadha1
-
t
;
r:
HÜSZONNYOLCZADIK
ÉVFOLYAM
ben f. évi június 1-töl Magyarország terű melyek színién az ágacskákra lesznek létén belül az 50 gr. súlyig terjedő áru kötve igen jó czélt érünk el. A fö az, hogy minta küldemények az eddigi díjszabástól folytonosan háborgatva legyenek, akkor eltérőleg nem 5 kros, hanem csak 2 kros. aztán nem tudnak olyan nagy kárt * i frankojegygyel tesznek bérm^ntesiiecdök. okozni. Az ember (a tolvaj).persze ilyesmi — A regálé-megváltásira vonat kozó igénybejelentések határideje április vel el nem riasztható, hanem az éber Őr végével leteli. A pénzügyminiszter által mindenesetre meghiusítja a törekvéseit. A leggonoszabb valamennyi tolvaj kiadott utasitás#rtelmébe3, az Összes bejentések a pénzügyminisztériumnak be közt a házi tolvaj, mert az ilyen mig tet szolgáltattak, de ezen megváltási igények- ten nem érik, igen nagy kárt okoz. Nem összes száma feletti áttekintés aligha lesz anyira talán a mennyiség, mint a minőség június vég»; elöti lehetséges, mivel a regá dolgában. lé tulajdonosok legnagyobb része Összeg Hála azonban korunk gyors elöhamegjelölése nélkül csupán sz annak ide ladásának eme csekélységről semfeledkején befizetett adóösszegre utalt és az Őket kezelt meg. Nevezetesen a már szépen isiegillef.y megváltási összeg meghatáro ! érni kezdő gyümölcsöt" hánytató borközásáén kérvényezlek. Az összes kúrvé- j savoldattal bekenjük s a háznépet eme nyék — melyeknek száma közel 40 ezei I ténykedésünk után figyelemmel kisérjük, • a hónap vége felé kerülnek rendezve a ! a legtöbb esetben megcsípjük a kárt tévőt. Miudenesetre sok alaptalan gyauapénzügy ö'inisstter elé és csak azután fog ! azok Összeállítása tuegfeleiöleg az. egyes ' kodást takarítunk meg. 1
Z
A
L
A
I
K
Ö
Z
L
A jószívű adakozók fogadják mégegyszer gyülekezetünk nevében hálás kö szönetemet, nemes példájuk hasson buzditólag mindazokra, kiknek módjukban és tehetségükben is áll rajtunk segíteni ! ! Adományokat ezentúl is szívesen fogadunk és köszönettel nyugtázunk. Testvéri üd vözlettel I I ! '.' .Nagy-Kanizsa 1889. június hó 12. JÁVORY NÁNDOR ev. ref. miss. lelkész. ADOMÁNYOK a nagy-kanizsai ev. ref. imaházra. (B«f«j<-z3
kóilcmtíijy.;,
Eischl Pál ügyvéd 5 frt. Breuer Mór mérnök I frt. Cseresnyés Sándor törvény széki elnök 50 frt Armuth Náthán keres kedésében perzselypéoz 1 frt 5 kr. Szél Kál mán 1 frt. Vh Szűkíts Nándor 2 frt. pénzügyi igazgatóságok területeinek esz,Az ilyesmit természetesen ugy js Prager Béla gyógyszerész I frt. Fiálovits Lajos 1 frt. Miltényi Ignácz 40 kr. Schapközöltetui. csak a kiváló gyümölcsünk kedvéért te — Mérges festékek a mézes kalá gyünk és az árra ennek a csalhatatlan . ringer Adolf 1 frt. Scherz Albert és Eng länder 10 frOStern és i a 10 frt. Dauscha , ' ' ! csokon. A magy. kir. belügyminiszter kör } szernek 5 krbol kitellik.''-". ' A baromfi szinte kedveli a gyümöl- Ottóné 1 frt Gróf/Somborné Ifj frt. Zarendelet ilég hívta fel az összes hazai tör { duhanszky Lajos 1 frt. Szegő Gyula 5 frt. vényhatóságokat, hogy a bábsötemények- I esőt, nem különben a kutya is. Miltényi Sándorné 2 frt. Sattler Mór 2 fr. nek dimtroketó! és korállin; nevü festé Ez utóbbi a szőlőt szereti nagyon. Kohn Lipót l frt Vaics Sándor 2 frt. kekkel való díszítése betiltandó. — Ezen ! Tehát a riasztás a fö a védelemben, festéket szép sárga sziue miatt használ ' ámbátor a házi ál latok uál egyszerűen ve Weisz Ignácz 1 frt Fleiachacker József 2 ják, de az emberi egészségre igen ártal hetjük elejét a gyümölcs pusztításnak, t. i. f r t Wittingemé Bucsy Zsuzsanna 2 frt mas és a legnagyobb betegségek szármáz ha a háziállatokat nem. bocsátjuk be a Szigritz Vendéglős 2 frt. Hlaikó János 3 frt Ziegler Kálmán kir. közjegyző Csák nak az ilyen festéktől színezett sü'ercé- kertbe. tornyán 5 frt. Elöljáróság Perlak 1-50 kr. n vektől. Í Most az ujabb időben a kertekben Balázs János ur gyüjtöivén : Kozma ; nagy tért hódit a törpe alanyokba osztott Györgyné 1 frt Mihaiovits 20 kr. Pelak gyümölcsfák. Az ilyeneknél ha a gyümölcs Fölhívás az . E ö t v ö s - a l a p ^ érdekében. esetleg külföldi származású — tehát ned József 20 kr. IfL^Csemits Károly 2 frt Püspöki Gy- 50 kr. Nyitray Jakab 20 kr. ves égaljról — igen czélszerü a fejlődés-' Balázs György 10 kr. Bubik Nándor 50 Tisztelettel alulírottak azon kérelem ben levő gyümölcsfát este és kora reggel kr. Wállner 2*0 kr. Baum N. 50 kr Dávid mel fordulunk á hazai tanítóegyesületek langyos vízzel megfecskendezni. Holott ha Jánosné 20 kr König Ferencz 20 kr. Kilik mélyen tiszteit elnökeihez, intézkednének ezt nem tesszük ugy a mi gyümölcseink Béla 20 kr. Hacker Vilmos 30 kr. Horváth arról, hogy egyesületeik tészéről, a meny mind nagyságban színben, de különösen Ferencz 40 kr: Berger 20 kr. Iíosenthál nyiben eddigelé a 100 frtnyi tagsági tö izben nem felel meg a várakozásunknak. 20 kr. Kohn fivérek 50 kr. Weinberger M. két, avagy az egyesületi rendes tagok Akár hány eklétáns példát fűdnek 10 kr. Fleischacker Gyula 50 kr. Szívós után járó 10—1.0 krajczárnyi tagdijat be nem szolgáltatták volná, ez irányban az ennek igazolására felhozni, hogy a gyü Imre 50 kr. Kohn Fülöp szappanos 20 kr. alapszabályok által előirt kötelezettsége mölcsfák e reggeli és estvéli fecskende-: Weisz Jakab 50 kr. Glovasits József 50 kr,. Schlesinger 20 kr. Nettí I. 10 kr. Özv. iknek elég tétessék, hogy így képviselőik- zése mily szükséges kellék. Mert akárhányszor az illető termelő Kronpacher Lajosné 20 kr. Horváth J.-né áltál részt ^késsenek az „Eötvös-alap haraggal említi föl az ajánlót, holott ő 20 kr. Csányi 10 kr. Krauth 10 kr. Bala jótéteményeit kiosztó f. é. augusztu maga annak az oka, mert a kellő ápolást ton Endre 10 kr. Özv. Virág Jó/.stfné 20-án tartandó közgyűlésen. Egyúttal tisztelettel felhívjuk az nem tudva, gyümölcsei igen közönségessé 1 frt Orning István 50 kr. Gyűri Lajosné 50 kr. Irmler és Wagner urak gyüjtöivén: „Eötvös alap* tagjai közéjelvett kartár válnak. (Vége k ö r ) Irmler és Wagner 2 frt Spilke Regina 20 sakati hogy az . lS87/SS-dik esztendőre kr. Ledofszky 50 kr. Weisz Hermina 50 járó 1 frtnyi évdijaíkat annyival ís inkább kr. Pauline Fiedler 1 frt. Maria Morandini siessenek ínég a f. é. augusztus hó 20-ig Zárszó 1 frt X. N. 10 kr. X. X. 10 kr, N. X. 10 beszolgáltatni, minthogy alapszabályaink a nagy-kanizsai ev. ref. imaház javára kr. T. B. 40 kr. N. N. 50 kr. Scherz S. L. érteimében ázon tagok, a kik két egymás befolyt adományok nyugtázásához. 30 Jelen közlemény 143 frt 55 kr, mely után követkézé esztendőben kötelezettsé összeg az előzőkkel együttesen: 1543 frt geiknek eleget nem lesznek, az „EötvösE becses lap 19-ik számában, s foly TÓTH MIHÁLY alap" jótéteményeire való igényeiket el tatólagosan a mai számmal bezárólag hoz 59 kr. vesztik s az újonnan törtéuő belépés alkal tuk tudomására a nagyérdemű közönség mával is csak ugy szerezhetik azokat nek ev.ref. imaházunk javára eddig befolyt ev. ref. egyház-gondnoka. vissza, ha be nem szolgáltatott évdijaikon helvi és közelvidéki kegyadoínányokat. kívül s. 20 fríos örökös tagsági dijnak ne A lelkes adakozók névsorából alkal gyedrészét a kellő időben befizetik. ma nyílt az érdeklődőknek meggyőződni Végül felhívjuk, az „Eötvös-alap" arról, miszerint humánus irányú vallásos ügye iránt érdeklődő kartársakat, tegye- törekvésünk kiviteléhez, kaszt különbség — * Ö Felsége Bally János osztály - uék nieg'a maguk körében mindent arra nélkül járult városunk nemesen érző s tanácsosi czimmel és jelleggel felruházott nézve, hogy a magyarországi tanítóság jó gondolkozó polgársága. miniszteri titkárt valóságos osztáiytaná tékony intézete kötelezettségeinek és Kettős elismerés, kettős érdemko- csossá nevezte ki. Bally ur muraközi szü czéljainak minél teljesebb mértékben meg szoru illeti ügyünket pártoló testvéreinket, letésű levén örömmel üdvözöljük. . felelhessen. Kisértsék meg az-illetékes is mert kettős a czél is, miaek dicséretes — Halálozás. Jótékonyságáról álta kolai hatóság beleegyezésével a növendé szolgálatot tettek, egyik a vallásos-erköl lánosan ismert Lőwinger Izrael nagy kek körében'is a krajczáros gyűjtéseket csi élet fejlesztésének elősegítése, másik kanizsai tekintélyes kereskedő a mult szépségének, emelkedésének héten elhunyt, temetése nagy részvéttel '•és buzdítsák az „Eötvös-alap" 'ámogatá- városunk sóra első sorbau-azon kartársakat, a kik elömozditásáf Avagy nem fog-e előnyére történt, a kiadott/ gyászjelentés későn jut mind e'z ideig távol tartották magukat a válni városunknak az, ha egyik meztelen, ván hozzánk, csak^most közölhetjük, mely kartársl közérzület által létre hozott or- aesteíícaí összhangot zavaró fundusán, igy szól: Lőwinger "Sarolta ugy saját vala . szagos jótékony ta'nitp segélyegyesülettöl. esetleg egy roskatag vityilló helyén a sze mint az ,összes rokonság nevében megtört Kéréseinket mélyen tiszteit kartársa retet filléreiből csinos.imaház emelkedik szívvel jelenti a hőn szeretett felejthetet ink jóindulatába ajánlván, maradtunk tisz Isten dicsőségére, városunk díszére ? ? len férj, illetőleg édes atya. lestvér, após Hazafias irányelvünk nem fogja-e fel és nagyatya Lőwinger Izrael urnák Lőwin telettel.élesztem a szép és jó érdekében a nemes ger Izrael és fiai czég főnökének 1S89. ' 'Budapesten, 1889. május 12-én. versenyt ? nem nyer-e megszilárdulásunk június hó * án délután 3 órakor élete Utal ujabb lentiületet a tudomány, ipar, 8S-ik és boldog házasságának G3 ik évé kereskedelem stb. stb. V ? ben rövid szenvedés után történt gyászos 'itkir. elnök. elhunytát. A boldogult hült tetemei szer Vajha azért az érintett szempontok dán f. hó 5-éo délután 4 órakor fognak a ne engednék lohadni a buzgóság- eddigi - A gyümölcs-érésről. helybeli izrael. sírkertben örök nyugalomra lángját, vajha a közigazgatás férfiai, az Ides-tova pirosodik a cseresznye, irányadó körök szívesek lennének váro tétetni. Nagy-Kanizsán. 1889. június 3 án. meggy, ribiszke, egres stb. gyümölcs, en sunk jóindulatát, rokonszenvét részünkre Áldás emlékére! Koszorú-adományok kö nek következtében előjönnek ezek ellen a kiérdemlés reményében megnyerni, s szönettel mellőztetnek. Lőwinger Ignácz, ségei, még pedig 2—4 és G lábúak sőt ezeket tényekben tenni nyilvánvalókká Lőwinger Sándor, Éöwinger Lajos. Lőwin ger Mór fiai- Fanni iérj. Samekné, Róza még egyéb „sók" lábúak is. mihozzánk ! ! férj. Rechnitzné leányai. Lőwinger Miksa A védelem mindenféle csínját-bínját Nyilvános nyugtázásunk kezdetén fivér. Lőwinger Júlia szül. Rosenberg. ismerni és alkalmazni erősen szükséges, (május 11) 2785 forintunk volt s hála a ha csak osztozni esetleg a maradékkal Gondviselésnek !- ezen összeg rövid egy Lőwinger Fanni szül. Benzion, Lőwinger nem akarunk megelégedni" merj ugyan hónap lefolyása alatt 221 frt 48 krajczér- Amália szüL Weiss sógornők. Dr. Samek kérdés még, hogy á kétlábú tolakodóknál ral szaporodott, s így ma már 3006 forint Manó, Rechnitz Vilmos vők. Lőwinger maradt-e valami „emlék-"nek, "a miről és 48 kr tényleges kegyadomány birtokában Lina szül. Lessner, Lőwinger Frida' szül. fáinak a vagy cserjéinek nemességéről vagyunk, ezen összeghez Nagy-Kanizsa s LÖwy menyek. Lőwinger Leo, Lőwinger Bernát, LÖwi nger Hermi na, Lőwinger meggy özötthefn ék. a közelvidék 1543 frt 59 krral járult a Amália, Löwiuger Kamilla, Rechnitz Adela, " Igen sok kárt tesznek a gyümölcs* többi 1462 frt és 89 kr. az ország külön Samek Ida unokák. félékben a madarak. így a cseresznyét a böző részeiből folyt be. rigó-félék igen megdézsmálják, nem kü A gyűjtések, főleg- vidéken még min a— Hertelendy Béla országgyűlési lönben a pirók és a veréb. Mind az által, dig folyamatban vannak, ha a kegyelem hogy-télen és kora tavaszkor a hernyók Istene tovább is segedelmünkre lesz, s képviselőnk a kir. táblák székhelyeiről érdekes czikksorozatot irt melyben alapos bábjait, és a rovarókat pusztítják, ezért eddigi buzgóságunk nem csökken, remény csupán csak elrezzenteni kell őket és nem teljes jövőnek nézhetünk eléje .Istennél érvelésekkel kimutatja, hogy a dunántúli részben egyedül Nagy-Kanizsán volna a megölni. Ámbár.a szajkóknak nem érde mindenek lehetségesek", (Máté XIX. 26.1 mes kegyelmezni,'mert a bogyós gyümöl czéljait erőtlen személyek áltál is végre iegczélszerűbb annak felállítása. — Gyászhír. Pálffy Elek és gyer csöt igen pusztitja Különben a hasznos hajtja! !" (U. Korinth. X i l 9.) mekei Magdolna és László ugy saját vala érteklók' költéseit és tojásait használja Bizalomteljes - szeretettel felhívom mint' az összes rokonság nevében fájditáplálkozásul és így igen nagy kárt okoz, mindazon ügybaratokát, kik a nyilvános lommal jelentik, sógorának illetőleg nagy mert az éneklők fogytával a rovarok és nyugtázásból netalán, kimaradtak volna : bátyjuknak.Koltay Károly VaiszlÓi (Bara herayúk^tőmege lép fel. szíveskedjenek e körülményt haladéktala nyám.) plébánosnak f. bő 2-áo életének A lövöldözéssel riasztjuk el legjob nul tudomásomra juttatni, hogy szent 45-ik ,évében, Gleichenbergben a halotti ban a madarakat, ámbár a kereplővel, tö ügyüak és a megbízható kezelés érdeké szentségek ájtatos félvétele után történt rött tükös darabok felaggatása a gyümölcs ben a helyreigazítást utólagosan teljesít gyászos elhunytát A boldogultnak hült fákra, vagy pedig apró cseng etyükkel, hessem. tetemei ugyanott folyó hó 3-án a rom.
t r e Is..
LBUefiberger Ágost
Péterfy Sándor
L
Ö
N
JUNIUS
Y
kath. sírkertben téteVei örök nyugalomra. Nagy-Kanizsán, 1881». iinius 5-én. Béke hamvaira! — Déli vasút. F. évi július hó 1-töÍ kezdve Bpest-Siófok között lényegesen gyorsított uj személyvonatok naponta fog nak forgalomba hozatni. Ezen vonat Buda pestről d." u. 5 órakor fog indulni és esti 7 Óra 52 pérczkor érkezik Siófokra, hol a balatoni gőzhajóhoz Balaton-Füredre köz vétlenül csatlakozik. Siófokról ezen vonal esti 8 óra 5 pérczkor indul és Bpestre esti 11 óra 3 pérczkor érkezik. — A N szólópenész ellen Kalivódá János ur vegytanilag készült vizoidathili : befecskendezését ajánlja az egész szö'ó telepnek, melynek eszközlésére néhány fecskendőt hír szeriut meg is rendéit. A kísérletek sikere után lehet a dologhoz hozzá szólni, mert úgyis elég oldalról igénybe vannak véve a szőlőbirtokosok. — Hymen. Pünkösd hétfőn vezette oltárhoz Sümegben KaiseU^ajos szombat helyi kereskedő szenünartoni Darnay Kajetán urnák kellemuus és szép leányát Emma kisasszouyt, nsg. Stegtuüller János ur jáki apát a vőlegény rokona vezette a esketési szertartást, mely. máu szívhez szóló tartalmas beszédet tartván,-főpapi áldással bocsátá el a boldog párt. Násznagyi tisztet Eitner Sándor országgyűlési képviselő, s Kaiser Sándor ur teljesített. Sümegh már rég nem látott ily diszes eskettetést Áldás és boldogság legyen a szent frigyen. — Esküvő. A sómogy-szobbi rom. kath. templomban amint egy hozzánk kül dött diszes meghívó mutatja, június 18-án délután öt órakor tartatik Göndör István, Gibba László és neje Mariska és István gyermekeiknek egybekelés! ünnepélye. Isten áldása legyen az uj páron! '— Lemondás. Bogyay Ödönné urnö az általa kezdeményezett „ Keresztény Jótékony Nőegylet" alelnöki állásáról a napokban lemondott, helyébe Schmidt Frigyesné úrnőt kérte fel a választmány. Bogyayné urnö távoztat sajnáljuk, mert láttuk és tapasztaltuk, hogy e szép czéíu egyesület alakulásán- mily nemes buzga lommal fáradozott s fölvirágoztatásán egész hévvel törekedett. • — Áthelyezés. A perlaki kir. járás bíróság telekkönyvvezetóje Kökényesdy János Gödöllőre helyeztetett át. Ujlaky László tapolczai kir. jbirósági segédtelek könyvvezetó az alsó-leudvai kir. járásbíró sághoz helyeztetett át. Névmagyarosítás. Rabenstein Sámuel kottorii lakos Artbur, Róbert és Gyula nevü kiskorú fiai vezetéknevének R-idó" - ra kért magyarosítása belügy miniszteri rendelettel megengedtetett. Esküvő. Lendvai Samu június 16-án tartja a nagy kanizsai izr. templom ban esketési ünnepélyét Weisz Teréz kis asszonynyal, Weisz Ármin ur kedves leányával. Kisérje boldogság frigyöket. — Személyi hir. Szilágyi Bella, jó nevü énekesnő, a budapesti operaház tagja, néhány barátnőjével jelenleg Letenyén. gróf Andrássy Aladár birtokán nyaral. Gyógytár eladás. Mandák Gyula Sándor, Letenyén a .Megváltóhoz", czimzett gyógyszertárát eladta Weuszky Lajos gyógyszerésznek Szonyból. — A szólók veszedelme. Letenyéröl vesszük a szomorú hirt, hogy az ottani szőlőket egy veszélyes betegség pusztitja. Ez az úgynevezett „peronospera" s hatása abban nyilvánul, hogy a szölöleyelek alja elpenészlesedik s elszáradva lehull, a mi a fürtök érését-akadályozza.
15-én.
lenne ez egyik legszebb" feladata. Mi e nemes mozgalmat helyeseljük s kivitelén szí vesén buzgólkodunk. . — Orvvadászok által agyonlőtt erdóőr. Muraköz hegyvidékén, a mácineci i erdőben május hó 26-án reggel Bojt Lé'. nárd uradalmi erdöőrt agyonlőve találták. A -hivatalos vizsgálat azonnal megtartat; ván, kiderült, hogy a meggyilkolt hivatalos kötelességének esett áldozatni, mert orv vadászok lőtték agyon. Két lövést kapott, a melyek mindegyike feltétlenül halálos volt. A nagy-kanizsai csendőrszakasz pa rancsnoka, Göttmann Bódog föhaduagv sürgönyileg értesíttetvén az*esetröi,:azon nal a helyszínére mént, a hol a közeli Ör sökböl öszpontosított 10 csendőrrel G napon át legszigorúbb eljárást foganatos! • t ó i t de a gyilkosnak nyomára nem jöttek. A szigorú nyomozás folyamán több fegy>ert-Jípboztak e l ; többeknél idei nyulbön és süidönyuiat találtak, a mik bizonyos jelei a felső vidéken nagy mérvben elter jedt orvvadászatnak. A meggyilkolt védte magát, mert a puskája ki volt lőve. Özve gyet és 5 gyermeket hagyott bátra. A nyo mozás ez ügyben még folyik. !
— Pályázatok. Kerkakutasra róm. kalh kántortanitóí állásra nyittatott pá lyázat aug. l - i g — P á k á r a izr. tanítónői állásra jul. 20-ig, kL_a női kézimunkát is tanítani köteles. — Bánok szent-györgyi kántortanitóí állásra június 25-ig. v
— Vétkes gondatlanság. A kénye len: kellemes dolog ugyan, de rosszkor alkalmazva bűn. - - F. hó 13-án esie egy család künn hüselt a ház előtt beteg gyermekük pedig a szobában feküdt. — Mikor a gyógyszer beadás ideje megjött, az anya rest volt bemenni és a férjét kérte fel, hogy adja be az orvosságot a beteg fiúnak. — A figyelmes és gyengéd férj — habár ezt mindig az asszony szokta telje-, siteni — bement és a sifonér tetejéről, a hol az orvosság állt, leemelt egy üvegcsét, de alkonyat lévén, nem vette észre, hogy ez uem a rendelt medeczina, hanem tiszta karbolsav, ezt kanálba töltve, a gyermek szájához vitte. — Mikor a karboiszag megütötte, elkapta ugyan a kanalat, de már ekkor az erős savnak egy része a nyeldeklőu les zaladt, a többi pedig a gyer mek arczára dőlt — A bárzsing össze van égetve és az erős sav az arczot is felmarta és igen kétséges, hogy a gyerek felépül-e. — Mad&rpusztitó- Vellák György helybeli napszámos 12 éves Lajos nevü fia f. hó 12-én délutáni órákban*a polgári egyletkertben egy jó magas fára felmászott madárfészek után. — A fa legmagasabb csúcsáról azonban lezuhant és oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy most a közkórházban élet halál közt lebeg. — Fel gyógyulásához van remény. Sajnos, hogy ily véletlenül jött elrettentő példa riasztja vissza a pajkos gyerköczöket az éneklő madarak üldözésétől. — A „ K e l é n " próbautja. Siófokiul írja tudósítónk, hogy az uj balatoni gőz hajó, a „.Kelén" szombaton tette meg élsö próbaútját a mely fényesen sikerült. Dél után két órakör indult ki a hajö a Sióból s midőn a torkolathoz ért — roppant gyorsasággal vágott ki a nyílt yizre. A „Keién" alapósau megfelelt a hozzákötött várakozásnak — hasonlítani sem lehet az Öreg Kisfaludyhoz. A hajón vidám poharazó társaság üli — miközben orrával sebesen szelvén a hullámokat Tihany alá ért, hopnan jobbra fordulva, Balaton-Füred és. Kenése mellek Mura felé tartott, majd ismét Tihany "felé, a honnan bárom órai utat megtéve, ismét Siófok felé ve^fUfját. De a „Kelén" még nem készültel'egészen. Most csak a hajó gépezetét próbálták meg .és sok dolog lesz még rajta e hó végéig, a mikor átadják a forgalomnak.
— A pahnl terjedelmes uradalmat mely tudvalevoteg a fiandriai gróf tulaj donát képezte, Kollerich Pál bpesti iparos négy millió frankért megvásárolván, most — Nyilvános köszönet. A kisparczelláztátva száudékozik áruba bocsá kanizsai „Polgári olvasó kör" május 30 án tani. tartott majálisán felül fizettek: Neofer Pünkösd napjaiban délelőtti isteni Gyula 50 kr, Scbulhof Adolf 20 kr, Oszeszly tisztelet alatt is a boltok ép ugy nyitva Antal 1 frt, Neusiedier Antal 5ftkr, Fesvoltak, mint más közönséges napokon. selhofer József 50 kr. Gőzön Sándor 50 Xem így volt ez hajdan! Á plébánia ez kr, dn Tripammer Rezső 50 kr, Szivóellen hivatalosan felléphetne. — Óhajtjuk, sekné 50 kr, Babóchay György polgár hogy az Urnapi körmenet alkalmával ren mester 1 frt, Knaurz Boldizsár 1 frt, dr. dőrségünk szigorúan intézkedjék a boltok Hauser János 2 frt, Fleischacker Jakab bezárása érdemében. • ótTífPv. Haba József 5 frt (kisdedovodáHeti biztosok e héten a kisdednak) Xpvák Félix 50 kr, Gudlin Gellért nevelö egyesület mind a három óvodájá 50 kr. Az összes bevétel 122 frt 20 kr, ban a választmány kebeléből Morgenkiadás 91 frt 40 kr, tiszta jövedelem 30 besser Jánosné és Wittínger Antalné frt 80 kr, melynek fele az olvasó-kör, fele umők. pedig az óvoda javára fordittatik. A ne K o n g ó kövezés. A sugár-ut kongó mes szívű felül fizetők, valamint mind köveaése június Il-én megkezdetett azok, kik,az eredmény eléréséhez bárminő Fanasz panaszt ér a róm. kath. áldozatta! járultak, fogadják legmélyebb temető szánandó állapota miatt'Erkölcs köszönetünket. A rendezőség. telenségek nyílt tanyája; hiába csukatik — Halálozás.. Felsö-szopori Tóth be este a kapu. az keresztül csak úgy bujkálnak az éjjeli jómadarak ki és Ágoston volt honvédezredes, kit 1861-ben b e A fájdalom és kegyelet által ápolt sirok Zalamegye főmérnökévé választott meg, letiportatnak, a koszorúk és virágok leté Gráczban meghalt 1865-ben a keszthelyi pettéinek. Hajdan még a pogányok is tisz gazdasági intézet tanára volt, 1867-ben teletben tartották halottjaik emlékhelyeit pedig a közlekedési miníszt. hivatott.meg s most a felvilágosodás századában vad s mint főmérnök működött 1871-ben az orgiák bünfészkeül tűrjük. Tudomásunk akadémia levelezőRagjává választotta. A szerint .Temető-gondozó Egylet" van világosi fegyverletétel után Araion fógalakulóban, feladata lenne társadalmi utón áágba esett és kötél általi halálraMtelték, önkéntes adakozásból oly összeget terem azonban 18 évi várfogságra kegyelmez teni, melylyel bekerittetnék s gondozás hetvén 7 évet kitöltött. Temetése Sopron végett a hatóságnak adatnék á t Nézetünk ban történt Béke hamvain 1
ásókon,
szerint a Keresztény Jótékony Nőegyletnek
HUSZONNYOLCZADIK
ÉVFOLYAM
Z A L A I
ban, kiknél áz ázsiai szemeskávé haszná lata tiltva van. a Hungáriakávé számtalan qi v. tekintélyek által mint iegjobberedményü tápszer van elismerve, a fentebb fel sorolt bajokban pedig melegen ajánlva. — I ál tátott.— Sümegben jplius 2-án tenyész-J Ezt sok. ezer hálairat igazolja. BefÓzetík tisztán, hozzá nem adva semmiféle más állat díjazás iesz— Hazat r. h. Gyöngyösön Hentallsr kávét vagy pótlékot, bögrében jobb. mint Lajos .képvist lóvé választatott. — Neu- kávéfőzögépbeu ; egy csészéhez egy evő mayer közös hadseregbeli óriiaey ílebre- kanállal, miként valaki gyengébben, vagy czcubeu apyoiilötte magát. — Tokaji he- erösebben kedveli, ti-zta vizben 2 V - 3 iívckben 'jgeii erős mérvben lépett fel a perc/ig forralva. — Van továbbá Sz^iúdy-i |ihyl)oxera. — A srííágy-somlyói kincs nak egy má*: gyártmánya isi azugvneve-' leletet az állani 36 ezt;r írtért beváltotta, zett jüzalády-kávé ", ez mint pótkávéi — tiróf MíkóJCmre emlékszobrát Kolozs használtatik a kávéhoz vegyitekül a'/ok j várt Püuküsd bétföjén leplezték le uagy részére, kik az t*gé-z>éi:rontó ázsiai kávét öttoépélyességge!. — Sárospatakon 130 nélkülözni nem tudják. A ,Szaládykávé* ház elégett. — Mátyás királyunk szobrára mint mellék a mai drága kávéárak mellett már 25 ezer forint gyűlt egybe. — Gróf igen előnyöd, mert pótolja azt, s előbbi magas árát alább szállítja. — A ,Szalády. Kun Kocsárd negyed millió értékű algyógyi kavé" izére és zamatára nézve sokkal kel birtokot az erdélyi magyar közművelődési lemesebb; színre szép tiszta és kevesebb egyletnek ajándékozta. czűkor kell hozzá, mint bármely más pót — K ü l f ö l d i r. b. Bécsben a múlt kávéhoz; tehát uem csak kávépótló, hanem hóban 4 5-Öngyilkosság történt. — Virgil egyszef^micdt kávéjavitó is, mert jóté sirja Posilippoban Nápoly mellett, ár kony alkatrészeinél fogva a valódi kávé verésre kerül. — Parisban Edison plionogizgató es hevítő hatását alább szállítja, rafját felülnmló uj phonografot találtak azt kellemesebbé teszi, s igya kávé élvez fel. — A párisi nagy hangversenyre a hetőbbé válik. Két kanál szemeskávéhoz pécsi dalárda is megbivatott — A egy kánál Szaládykávét adva főzetik be, jóbustowni catastropbában sok magyar s igy a legízletesebb kávét nyerjük. Kap kivándorló veszett el. — Gothában az hatók minden előkelőbb füszerkereskedésidén már ti 1 holttest hamvasztatott el. — ben a fővárosban és vidéken a meghatáro Bukarestben mecbanicus legyezőt találtak zott gyár árakon fel. — A párisi kiállítást naponta 80—100 ezer egyén látogatja. — Külső használatra. Testrészek
K Ö Z L Ö N Y
JUNIUS 1 5 - é n
— Hegyei r. b. Hévizén a lengyel tóti zenészek működnek. — Z&lamegyei ált. tanitó-egylet közgyűlése Csáktornyán jul 15—líi'-án tartatik jneg. — Muraköz ben Globoko hegyen a phylloxera'loiista-
ASOTJ-UA.C-I
ARANY
Kövessük a természet ii.tősza vát ! Midőn a természpt bosszú téli álmá ból fölébred és mindenütt uj élet fejledezik, minden embernek arról kellene gondos kodni, hogy a téli időszak alatt testében ieibálmozódott fölösleges s föl nem nalható anyagokat, egy arra alkalmatos tisztító szerrel testéből eltávolítsa által sok súlyos bajoknak eb-jét vegye. Erre nézve nem ajánlhatjuk eléggé Brandt líich. gyógzszerésznek mindenütt a legjobb 'hírben ólló svájczi labdacsait, melyek dobozonkint 70 k?, kaphatók a gyógyszer '.árakban. *
— Háziasszonyok gyásza, A » B . — Kaszárnya-látogatás H." czimü lap 96-dik. számábau olvassuk. Aligha nem nagy szomorúságot fognak k o r . „Meg vannak elégedve az ételiéi ?* ukozui a háziasszonyoknak azok az apró — .Parancsolatjára, tábornok ur! — „Nem fekete vagy barna magvak, melyek a höl kap néha az egyik kis. a másik nagy ada gyeknek nagy gyönyörűséget szoktak sze got? — „Nem, tábornok ur, valamennyien rezni. Talán fö'ösleííes hozzátenni, hogy a kis adagokat kapunk." kávéról van szó. Kereskedelmi szaklapok — J ó l o g i k a . Tanító: Mit kell azt emlegetik, hogy legközelebb a kávé mindenek előtt tennünk, hogy vétkein áiak tetemesen emelkedni fognak. A ma- megbocsáttassanak?" — Tanítvány: „Min gvarázata ennek az, hogy az ázsiai kávé- denekelőtt — vétkezni kell!" termö vidékekről igen kedvezőtlen hirek érkezt.ek : a mult esztendőben csak köze ' S z e r k . Üzenet. pes volt a kávétermés, ez idén pedig még kevesebbre van ki'átás. Ennek megfejtése — Keszthely Késón ksptok a közleményt pedig a terjedő.kávébetegség, mely, m: -. most már nagyrészt tárgytalanná T&IL. — B. E. Helyes. Annak id«;ín tudom ként náiunk a szőlőt a filoxera, ugy ott is a kávéfákat egy kis féreg teljesen kipusz sodra adom. — Seb. Köszönettel vettük. títja. Mi pedig ehbez hozzátesszük, hogy vigasztalódjanak meg a magyar háziaszFelelős szerkesztő és kiadó: szouyok, mert ezen a bajon már is segítve B Á T O R F I L A J Ö S . vau "Szalády Antal Hungária kávéjával, Laptulajdonos: W A J l) I T S J Ó Z S E F . mely kitűnő hazai találmány, nem csak tökéletesen pótolja az annyira megdrágult kávét, ámbár ki lója ennék csak felébe kerül s egészségieknek, miDt betegekue kegyaránt kitünü tápszer, meiy élvezve táplál és táplálva gyógyít Rendes eledelül hasz náiva felnőttek, mint öregek és gyerme keknél, a gyomorból és belekből a nyákot és minden az emésztést akadályozó anya got eltávolít, a gyomort és a vért tisztítja, a ló étvágyat elősegíti, táplál és erősít, soványaknál a bízást mozdítja elő. Mint háziszer, utasítás szerint használva, biztos segélyt nyújt; gyomor és bélhurut, gyo mor- és fejgörcs, gyomorégés, gyomorból eredő főjájás, vérszegénység, étvágyhíány. H.'ma'.lanság ellen ; aranyér, ideg- és szív bajokban. — Gyermekek, aggok s általá-
Seiden-Greaad iues, schwarz und far. big
(auch
alle • Licbtfarben)
S5 kr bis
Stefaala-szilloda e: óbb Schróder'Lipótváros, Taborsgasse 12 6r.-tlobreaga.see 7
franci c z i p r ü t t a p p
Az uj termény- és liszt börze mellett TöUb mint 100 vendégszobával. ,.»rijab kori igényeknek teljesen ungfelelőleg berendezve. Szobaárak 70 kntol fiSIIebb. Étterem, kitűnő k i j b a Voelaui iáját temésü bo-ok. Fürdőszoba Donelial ¿3 meleg vízvezeték. Társasko^si es :„-.-_.. snti kSz'ekedts minden irányból üzleti utasaknak elónjoi á-ak. ' W i t n u i Károly íiálió-tulajdonoi S648 1—2
„LE VRAI GOUDRON"
D
Gestreiste
und karrirte
Seidenstoffe
von 80 kr. bis fl. 6 35 p. M e t — (.ca. 6 50 rerscb Versendet
Deas ) roben-
to- und zollfrei Uennebergi •er
nnd stUsckTeise p o r det Fabriks-Depot
Ml
I I I
! ! ! megtakarít 10ü p e r c z e n t e í ! ! ! a következő tárgyak meirrendelése által : Teljes szövet-Bidrág (tetszess serinti uagysági ^ngol szövet, előbb 4 frt most 1 ftt 5ü kr. Teljes siövet-nadrig (t-tgzésazerinti nagysa i I minőségű, előbb 4 frt 80 n o i l 1 frt 95 kr. Teljes szövet-nadrág (t-tszét sz^iuti nsgystg ) Gyermek öltöny :nosósir>vetbŐI 2—10 évig színtartói a 1 fit 30. l-f-0. 1SO. egíaz 2 frt 20-ig Hasó és vaizoonadrág munkásoknak 90. — 1-20-ig. Gyermek ruhácskát eU-g
K
K L E I V s Internatiooales Fxport WBa-enhans Wien I. Kohlmessergasse N o . 7.
de
LEGRÉGIBB
es.. Hr.
.
umgebend. Brife kosten 10 kr. porto.
fir.oman osltzolva, <s fényezve,
1
k ö , l ö
k
I
e
m
)
t
e
S l
E
( t
^
K
közlöttért nem vállal a tzerk.
3506 8—12
20
vorsonykí
oklevél.
norinbergi-.
kerc-sdéaben, valamint minden
3636
díszműáru
dohány
ét
ê»
papír
azivartőzidébeu.
4 — 12.
o g Édes zöld takarmányt télen o o O csak a Mayfarth Ph. és társa féle o a gzöld takarmány-prés. o (Blumt szabadalom) O h a s z n á l a t a o Q ü l z t o s l t . Q O
8 O
o o o o o o o o o o o o o o
Egyedüli
prés
folytonos
és őDmŰKödő nyomással, te hát egyedüli prés. mely á si kert mindig biztosítja ! Egyedüli tővé
teszi
letü
mint
prés, mely
lehe
ugy a boglyát
négy
kerek
alkalmazn.
alakban
szög1.
A bítja
kerek
alak kisebbíti a külfelületet és ez által nagyob
a kihasználást. 1
smeltyűpár
2000
mázsa zöld
takarmányt
képes
saj
tolni, de kisebb mennyiségeket is. A
legolcsóbb és legjobb szerkezetű
valamennyi
prés ko
zött. Valamennyi
vasalkatrész
100 frt o( é.
ára
1 emeltyüpárral
Bécsben
.
M a y f a r t h Ph és tártja Bécs V,. Taborsstrasse 7 6 . Frankfurt
a M . m. és Berlin
N.
3033 3—10
Gyors és biztos ssEitség í?oiorbajoí s azot Követte; Az fen tartására, az. élelnt-dvek • ennek folytan .1 vérnek tisz títására és tiszta állapotban való fen tartására és A j ó emáaztés előaofitéaére a legjobb s leghathatósabb szer a már is mindenütt ismt-rete.I és kedvelt
életbalzsani
J>r.
a Q O o G O aa G O
o o o a o o o o o
K O S A - í ó l .
Ezen életbalzsam a legjobb s leggj-ógyhatásoab gyógyfüvekből a leggon dosabban van készítve, s különösen minden emésztési bajok. K>'omorgíir.-s. étvágyhixuy. savanyus felbllfPgés. vértóluláí. aranyeres baiok stb. stb. ellen teljesen hathatósnak bizonyul. Ily kitűnő batisaj következtében CZETI életbal"• egy bebiconyult. meebizható báziszerévé lett A n.'JIRI'k Ara^gy nagy üveggel • frt. kis üveggel /50 kr Elismerő Iratok ezrei bárkinek betekintés vé gett rendelkezésre állnik. ÍJVflfi • * "'k elkírClésí végett" mindenkit 6\S \ < t ö . eyeltneztetek, hogy az efyedttl általam AZ eredeti utasítás szerint készített „Dr. HOSA-fíle élet-balzsam- minden üvegccské,ie kék buttkba van csomagolva, melynek hosszoldalain , D r B 0 8 A életbaiz-ama a Jfékete sashoz' -• - • eyógyszertárbób FBAONER B. Prága 205—III." német, cseh, magyar és franczia nyelven olvas ható, széles felein pepiig az ide nyomott védjegy látk-ató. Dr. ROSA életbaiziimi valídlan kapható otak' a készítő
R
A
n l i , , , I Í I
G
X
B
R
33-
osztrák-magyar monarchia minden nagyobb gyógyszertá rában ran raktár ezen életbafzsamből. Ugyanott
'!'
'
istálló berendezések, csatornák, piasoirberendezések, kntkörsetek stb. stb. megrendelhetők
BÉCS, ff leden, Wienstraf)se3.
16 d í s z o k l e v é l . vüli
Az
TATAROZÁSOK
SEÜMÜLLEE JÓZSEF és T i E S Í Ü Á L
—
Kapható minden
F
GY&R.
Árjegyzékek ingyei ét bérmentve. «.m , 25 f *" , «e ^t Jaki I , M B tarulmifágaért felelősséget nam vállalok f l i i , 4 „
aranyérem.
föraktárában. gyógyszertár „a fekete sashoz' Prágában 205 — 111., és BUDA PESTEN Törők József ur gyógyszerésznél, KinUy-utcxa 12 * i Budai Emil ur Ejői-y-zertárában « Városttái-téren.
Perlntoseol Portlanú-cemeit. Kufsteini vízhatlan mész, Becsi vakolat gipsz. Béesi alabastrom-gipiz, Cement burkolatok, ktpo tljikhez, kony ha elő-udvar stabiléi, ép agy
Q
R. E. HoflieQ. Zürich. Mos
60
szab.
CZEMENTÍRU
gyárából
Peripigaan és Parisban. az egyedüli eajgarempapir, mely norvégiai ífavűkivouailmu van áztatva, éi mivt-! a fenyôkivooat a gég>-, legxócaöwjk es. a tOdSre néive Ie^egéeziegesebb nzer, ennélfogva i* egjedüli czigart-tlajiapir. melyet a dohányzó* egészsége minden bátráuya IIT-lkül hámnál hat. Számos orvn^iaz ipar tekintélyeitől származó bíxonvitváoy .íll rendélkeaeare
ELSŐ és LEGNAGYOBB
6 9
Sorweçe
JOSEPH B A R P O D e t . F I L S
H
bBBreszteti. márvány mozaii-linrkalaf,
fl, S'25 p. Met. (in 18 Qn*l.)
\
1373
SEGUIN '
,
szeres 550 — 70. Rozs 5 3 0 — 50. Árpa ü-lQ— 20. Zab 5 4 0 - 5 0 . Kukoricza 4 o 0 — 5 20. — C s á k t o r n y a . Buza 6*50. Rozs 5*50. Árpa 5 frt. Zab 5'50- Kukori cza 480. — P á p a : Buza G20—80. Rozs 6-20—80. Rozs 510—50. Árpa 5 — G f r t Zab 5-20-60. Kukoricza 4"50 - 8 0 . — M u r a s z o m b a t : Buza G'űo —80. Rozs 4 80—5. Zab 6-20—30. Kuko ricza 4-60-5-80. Hajdina 5 6 0 — 8 0 . — M o h á c s : Buza 6 20. Kétszeres 530. Rozs 5 i r t Árpa 5 frt. Zab 5 forint. Kukoricza 4'20.
: .Brüssel 1880, Lendon 188*
« Szolgálatot teszünk tehát olvasóinknak, midiin őket ezen régi cs practit-us készítmények re figyelmeztetjük, melyek a legjobb gyógy szert és a fogflrjás^ellem egyedüli ov.-j-.-rt' U
fájdalmai, csúszós és köszvényes bajok, és mindennemű gyuladások a .Moll féle francziaborszesz' -szel gyógyíttatnak biz tos sikerrel. Egy üveg ára 90 kr. Szétkül i\eiuet nevelőnő. dés naponkint utánvétellel Moll A. gyógy Ki n német nyelvet tanítani képes s szerész és cs k. udv. szállító Bécs, I. Tuchlauben 9. A vidéki gyógyszertárakban egy helyi házban huzamosabb ideig volt és anyag kereskedések ben határozottab alkalmazva, szeretne E pályára visszatérni, Moll féle készitménykérendö az ö gyári s ugyanezért keres Aug. l-re ily állást. jelvényével és aláírásává 4 Szíves ajánlatokat e hó 22-kéig ké rek M. K. 222. Postrestante K a n i z s a jegy alatt. 3G47 1 - 1
T
EREM
A főtisztelendő bénedclrcűdi atyák fogví•k használata, naponkint néhány cseppet vízbe véve, megiik;idály<.zza én gyógyítja a fa^ak odvasságát melyeknek febosegét és szilárdságot kölcsönöz, a mennyiben a foghust erősíti a teljesen egé)izsége8eé változtatja.
1
— Az ..Eredeti M. D a k a r " m&cyar zene.-zerz*>k eredeti müveinek havi füze tekben megjelenő gyűjteményének I l i . évfolyamából véltük a 4-ik füzetei. A füzetben összesen 14 eredeti szerzemény van és pedig 7 népdal zongora és énekre, EI!V régi hallgató „Rákóczy ütközet" Kuzití-ka után hegedűre irta Zsadányi ArKi n y e r t ? mami. Vau a lüzet mellékletén 0 egy és Húzás június 8-án. töbhhangu gyermekdal, mely a gyermekek Bécs: - 34 1Ü 60 13 35. kedély világának nagyon hiven felel meg. Grácz: . 42 13 1 G5 19. A mi pedig az. ének és zongorára irott dalokat illeti, azokat könnyed, kellemes Húzás június 12-én. dallamosság, korrekt harmonizálás . jel Brütm: 17 79 7G 14 ~ 43. lemzi. A gyermekdalok kis könyvalakban vaunak kiállítva. — Előfizetési ára egész Gabonaarak vidékünkön. évre ti frt, félévre 3 frt„ negyedévre 1 frt 50 kr. egyes szám ára GO kr. Előfizethetni — S z é - k ' e s f e h é r v á r : Buza bármely könyvkereskedés utján, valamint 6 - 2 0 4 0 kr. Kozs 5-40—GO. Árpa 5*50 a szerkesztőségnél, Déván. "(Hunyad — 70. Zab 5 7 0 — 8 0 . Kukoricza 4-40—50. megye.) — » P é c s : Buza 590—G"3o. Két
Franczia-Ország)
A loirm&ff&s&b'b ülsutctcsek Feltaláltatott
4
B
(
F O G V I Z E , F O G P O R A ÉS F O G P A S T Á J A
1
s
APÁTSÁG
JJOIII MAíj U KLONX K, prior
Főtisztelendő Benedek rendi atyái
.prágai
kapható:
általános
házi-lia^őcs-',
több ezer báUnyilatkozattal elismert biztos gj'ógyszír mimienfé'.e gyuladások. sebek és. genyedés"k ellen. Ezen kenőcs biztos eredmény nyel használható a DÓ: emlő gyul adásánál, a tej tosptJéséuél s az emlő megketneuyédesénél szüléikor, kelevíuynél, v érdaga na toknál, genyea fakadékoknál, pokolvarnál, boíömgyöknél, az ogyoevezett kSrömféregnél, elkeményedéseknél, '.uil. inirígydagjuiátoknál, zairdagaoátoknál, érzéketlen tagoknál stb. '.'...•len eyuladáat, daganatot, olkeményedést, felpuffadást a legrövidebb idő alatt ,-Itá.ulíi; S a bol már genyedés mntatkoaik, ott a daganatot a legrövidebb idő alatt fájdalom nélkül felvzivja, kiériti és kigyógjitja. 3565 9—26 • V -
Kapható
fjflSííjs**!§ftE9Lsnc*j ^^^^M^3^fe'>
25 és 35 krajeziros szelén ezekben. ÓVÁSI Miután a prágai általános házikenŐca5t aok-
szor utánozzák, mindenkit figyelmeztetek, hogy az eredeti ntasitás szerint csak nálam lesz készítve s csak akkor v^ljá:. ba a sárga érczszetencze, töltetik, vörös használati nusítáaokba (melyek -?%S^£3^^gB3F?j& nyalven nyomvák) kék kartonba, melyen az ide /_ .•IJsJ.üJHkaannjMf• nyomott védjegy láthatd — burkolva van. Hallási b a l z a u a legbisonyoltabb azámtslan próbatét á l u l legbiztosabbnak eliamert saer a uebézhallá* kigjógyitáaára s az egészen eivesaett hallás, •.esetlég vi:ua yfcrisére. EflJ B v H á r * I frt
j$ffijglB^EBn!&&-* C
JUNIUS I5-én. HUSZONNYOLCADIK
ÉVFOLYAM
MARGIT"! 99 „MAGYAR SELTERS"
T. cz. Van szerencsém becses tudomására hozni, hogy
üzletem
m
végfei-
u a>
oszldtása végett hatóságilag engedléyezett
IfEŰELAüÁST
(—-t
&
m
tartok és ennélfogva üzletemben mindennemű
GYÓGYFORKÁS,
férfi
és gyermekö:tönyök. férfiruha szövetek, férfi ingek. gallérok, kézelők, n y a k k e n d ő k , e s ő - , és p o r k ö p e n y c k , e s e r n y ő k •*•'>•
SMT rsoiiiiSI leszállítóit aratón üapbatolt- ~9S A bolti állványok s üzleti felszerelések szintén eladók
m
Tisztelettel 3C10 S—0
O .
W e l a m a y e r férfiruha ü z l e t a „Korona**
Vegyelmezre a budapesti m. kir. egyetemen. äxsrencses vegyi összetétele, kevés s—fcsA. de gazdag, falig kötött szén savtartalma U r a l ó hatasoBak bizonyult i, lönösett t . » i i l X h < ; - r | t n l - - w l f - r n i l a. bot * •sahadaaéaaaw csekélyebb jelenléte rnsgövja m beteget a káros. sö ^eszedé tmes izgatástól, ellenbea a fisig rüt&U eaatuar gazdag ig": * a gyogybatáeQ alkatreaz&kiie* s beteg testrészekbe való gyors 6« biztos felráte-M* taaMWal K M B latafdotwagának köszönheti a ICargit-forráé azon Uraló eJfisyét is. hogy a hal azab*rfsxei)a«-rta*ta.1oDtbM ertaebb áerAnrvizek, minta a > e l t e r - 0 i - f ; l e I c l i « ? i i t > e x - s z ; J , t U < l ö t > a j o l £ l t > a . i i , kaiooSean tÜclŐ-f-^r-xuC-sst'itij/-1 már nem alkalmazhatók, a Margit-forrás itt Is a legjobb hatás mellett folyton JuanÜtáUk A t ü c l i j t x ' t e ^ e l í klimatikus gyógyiBtaxeteibeo, különösen a leglátogato ttafe h G ü r b e r w l n r i : in ti, a Martrtt-riz ottboooesi vált. — Orvosi tekintélyeink Budapesten: I>x-. K o r á n y i , H>r. Gd>h í í i - a t , D r . N a v r a t U , D r . P o ó r , D r . K é t l y , D r . ^ a r t > í l * ; Beeei— D r . D e o m r>ez-ijrez*, 1 > I % O x a a s o l i e a c n b . a legjobb eredméaynyel ilksJnSMifc a l á í t f z S - , e j a a s ^ a a ^ o - é a * h u g y t i z c r v i ' I í általánoe hnratoa bántalmaioal.
. Csat ahir
jitelleuében
Öszi gyógyítás
int ivóvize
Legjobo
,|ARGir
1
tmÜE&ESSSÍ&SS:-
bedörzsölő sze r
« «
X X
%
X X X X
ti
X X. X. X X X XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXKX
Ht-rnf. lelkész Micholupban. Adolf és Fetselhofer József, uraknál
Rosenfeld
Csöves tengeri
t
GRAEPEL HÜGÖ
daráló.
m WÈÊÊ
Kètvasù eke.
H a r r e , b
Cséplőgép.
MARSHALL SONS & C Ö M P L M T D
VEZÉRŰGYNÖKE Y., KÜLSŐ VÁCZI-ÜT 46. B U D A P E S T E N V-> KÜLSŐ YÁCZI-UT 46. (EZELŐTT
1 E 0 : :. E J Ó Z S E F - F É L E
OTÁR).
konkolyválusztóJuit (Triewrj és gabona tisztító ros tákat, úgyszintén l e g ú j a b b rendszerű sorvetőgépekev, könn^ii fajú hétvasú ékéh-, csöves tengeri darálók-, hukoricza morzsolok-, szecskavágók-, répavágókat, továbbá lóhere-toklriszoló készüléket, bármily g y á r t m á n y ú cséplőgéphez, valamint őrlőmalmok és malomberendezési gépeket, n e v e z e t e s e n : gabona tisztftőfc(Eurelui), tarárok, malom trieurök, hengerszékek, lisztosztályozó liengerek, felltm-dók, dara tisztító gépek és malom vasrészeket; lyukasztott rosta lemezek és álta lában mindennemű gazdasági gé pek és eszközöket legolcsóbb árakon legkitűnőbb szerkezetű
és l e g k e d v e z ő b b Usztosztályozó
henger.
fizetési
feltételek
ö l
mind.n
CEPGYAROS
Ajánl
kir. « e s
BORSZESZ ÉS SÓ
1
3*62 2 9 - 4 5 Bakiárak Nagy-Kaniwan
Szecskavágó.
CD
borral basználva a legegészségesebb ital!
Édeskuty L .
Csak akhor valódi ha, minden üveg M O L L A . védjegyét és aláírását « « H BedönsoJésÜI sikeres használat kotsvény, cinz, mindennemű testfájdalrask és bénulásnál; burogatáa alakjában minden sérelem és sebnél, daganatok gyulladá soknál. Belsőleg visxel vegyítse hirtelen roesuUét, hányás, kélika és ha'menésnél. Egy Sveg ara használati utasítással 90 kr. v?é Baktárak az o r n á g minden nevesetes gyógyszertár és anyag kereskedés-ib en. MOLL A. gyógyszerész cs. kir. cdvarl szállító Bécs, Stadt, Taoblanbsn 9 Síétklíldéi naponta utánvétellel. Két üvegnél kevesebb nem küldetik. E l i s m e r é s M O L L A. yógyszerész urhos Bécs. X : Moll-féle franetia borszesz ét tója vidékemen nagysieriten működik KUldjón nekem 5U üveggel, isivel az emberiség segítségére készletet óhajtod tartani magamnál Mély tisztelettel
Konkolyozo (Tri
cp
MOLL-FELE FRANCIA
és mindsn msghiilósi b e tegségek eíien.
O:
Úgyszintén kapható minden gyógysze iárlan, füszerkereskedésben es vendéglökben.
Szétküldés naponta utánvét mellett. 2 doboznál kevesebb I nem küldetik Elismerés MOLL A. urhoi Bietbea. Clő foglalkozásúmnál fogva xz ön Moll Télé beidül* porai igen jó hatást gyakorolnak; ismerem ezt egyiier s mindenkorra •• MÍTélye* .Isten fitosáé meg'-et mondok érte I fipk a gyomrot jóvá és főt könnyűvé tesaik. Tisstelettel Steinko p. J. (elkéss Houuet«cblagbau
Téli gyógyítás
o
P.
p r - i i w o r - v a t l v - a-yó(^y»x^m^li I>Izori-\Titt l c f g - l c ö z e l o b b T r i e s t - F i i i r j i ó b a n H O L E I t A meclM-tegrode« ollea a
Gyors gyógyhatás makacs gyomor- és Jiltestbaiok, gyomorgörcs, ny»-k. gyomorégés székrekedéseknél májba jok vértó] utas irtOTét én a legkülönfélébb női betegsé geknél. Ecy eredeti dobás hsssnálati utasítással 1 frt. Raktárak az cr8*ág minden nevezetesebb gyóg»szertártiibjiu MOLL A gyógyszerész cs kir udvari uáiHtft, Secs Stadt J Tuchliuben 9.
Nyári gyógyítás
o-
1
MOLL SEIDUTZ PÖR Tavaszi gyógyítás
Se-
WTe w j
o r k b a
k.-d.l.-n.
S t e t t i n b ö l N e w y o r k b a miiulen 11 nap alatt. Hamburgból Nyngatindiába hovonkirtt n.'-gvszc^ H a m b u r g b ó l H e x i c ó b a bav.>nk:ntj.'íyi7;cr. A társaság po*tagoárajrV ' mMIett uiry b a j ó k i ' ú b i d r l k . - . z W n cilielrt-zRtt utaz.-.kuafc it> • HJ.W •
Bővebb felvilágosítást ad Jbscf Gschirhakl Bécsben Wie den, -Weyring-gasse 32-dik sz. alatt. 3485 ügynökök
ellett
mellett.
! Árjegyzékek bérmentve küldetnek. ¡ @
£Ll ÁLLAL mindennemű malom fzLszereLéselcet bármily • eröhajtásra. r
Fecskendező.
Í
r|sll! *I"l ï5:i-i.|Ç Ir|-'Ç f
F ü k a s z a l o f z e p.
"Wtjáits József
kS&TTsvamdáiából
Hatj-KsaiaÉa.
E
S.M.'T-KÍMZSÍ, 1889. juntos 22-én. Előfizetési
2 5 - í k
c u r rvre . .'- 5 fit - — ÍJ e w > - • 2 fr 50 Wr «Kjr«S«w» • . - 1 fct25kT Egyei '"'íz3b 10 kr ' ü l i ; I) E T £ S K K. tiasatms pfiíts(trbau T. tnM<>dszoi ." i miuii^n t-.rit-tii íorert 5 kr N Y l l f TÉRBEN •Ut. norotikíut 10 kiwt v-[-ti.*« -i fvinciú: MU«t«k' m Il'l'-n eiryw Liriitvtt-a-rt 3o k'. 6srí*"áSk.
. ~-4 nagy-kanizsai kanizsai keresztény jótékony nőegylet*,
„Kereskedelmi
a „nagy-kanizsai
iparbank*,
1
HETENK1NT
imñr évfolyamunk
évnegyedére',
előfizetést nyitunk, kérjük
Ülik
midőn
bizalommal
uj fel
lapunk mindazon tisztelt pár
tolóit,
kiknek
félévvel
előfizetésük
e /tóban lejár,
sodik Jélévre
az. első
hogy a má
is mielőbb
megújítani
sz iveskedjenek. Lapunk
iránya
nem
változik,
marad a béke és munkaszeretet gánuma. -. Igyekezünk
minden
eszmét pártolva
a
örömeit /okozni,
fájdalmait
teni. A jó egyik
or
nemes
társadalmi
igyekezetet
füfeladatunk
részünk
élét enyhi-
előmozdítani
levén,
oly közleményeket,
Huszon»yolczartlk évfolyam.
m
szívesen melyek
az általános jólét Jelvirágzását
s
nőegylet-,
nagy-kanizsai
tűzoltó-egylet, a nágy a
a „szegények tápintézete*,
külválasztmányának nyának
kanizsai kisdednevelö egyesület'
a ,nagy-kanizsai
hivatalos hivatatos
JA lap SMllemi -£se¿í illető kC: menyek a sz*:k*íz:5s¿g;:ez j*ny»2i ré^iít 'ilt"t5 k5zl«néayek jpediff i kiadóhivAtalhos bérmentv* i ut¿ centiek : A* agy-Kanizsa jj Uk*rékpé m t i r i tijiüie;.
e*-ita tu süt -1. Kéziratok v¡8tza. ietti küdeliek
~\
tiszti-önsegélyző szövetkezet\a
lapja
' . soproni ke:
isk&Jelmi
HETILAP.
levelezni heteken á t , hanem maga vül növethi fogja az általános j ó l é vizsgálatot a közönség az ország bármely A zóna-tarifa. utazik bevásárolni és saját tapaszta íet és emelni fogja a közvagyono- vidékéről igénybe veheti. ÁUaméktüna egyik agában a köz lata szerint fogja a legjobb, legmeg- sodást. A j ö v ő tanév kezdetével, a po zsonyi CÁ. kir. gyalogsági hadapród isko lekedés terén messzeterjedö ós ki nem felelóbbb árut saját üzlete számára A mit tehát c réven veszíthet a lába felvétetik 50 hallgató az I., és a számitható horderejű reformot léte kiválasztani. kormány, azt'busásan beveszi a vá mutatkozó hiányok szerint egyes pályázók sített Baross Gábor miniszter. M e D e kiszámít hatatlan az előny a mon s azért a vasúti deficzit nem a felsőbb évfolyamokba is. A z I . évfolyamba részség, sok tanulmány, minden ap vidékre nézve is. M e r t már meg fog a p é m ü g y i egyensúly rovására való felvételhez szükséges 4 elégséges rólékosságra kiterjedő tapintat és fognak teremtődni a nagyobb vidéki válni. vagy 3 jó eredmény nyel végzett osztály óriási vállalkozási e r ő kellett hozzá, központok is olyan gyorsasággal, a nak kimutatása, valamely reáliskolán vágy A z uj díjszabás augusztus 1-én gymnasiumon vagy valamely ezen iskolák hogy ezt a reformot létesítsék és milyent eddig senki sem r e m é l t ; a lép életbe, tebát még elég korán a kal egy rangú tanintézeten. A tanpénz az végrehajtsák. gyárosok és terménykereskedők ma nyári utazási szezon teljében. atyának állása szerint 120, üo. vagy 12Augusztus 1 -tői kezdve az uta guk rándulnak le a termelő helyekre Ha nem csalódunk, augusztus frtot tesz ki évenként A többi felvételi zás a magy. állam tulajdonát Képező és keresni fogják • a magyar búzát, hóban az utazó közönség száma föltételek és hatírozatok a kérvények összes vasutvonalakon átlag 55"/„-kai bort, gyapjút sfH, árut, mert a szál háromszorosra fog fölemelkedni, s ez szerkesztése felett, kivihetők a következő olcsóbb lesz. s ez az arány az olcsó lítási díjtételek is olcsóbbak lesznek esetben Baross miniszternek minden szabályzatból: „Vorschrift über die Aufname von Iíeverbern in k. k. Cadetetiság tekintetében a rövidebb utvona és a termények ára is fölemelkedik magyar ember Őszintén gratulál a Schuleu", mely nem rég L. W . Seídel loknál 4 0 % - b á csökken, de a távo annyival, a mennyivel kevesebb össze korszakalkotó reformhoz. r- & Sohn-nál Bécsben megjelent és ezen isk. labbi állomásokig mintegy 7 5 — 8 0 get kell fizetni a szállításért. Következőkben adjuk az egész uj segédtisztiirodájában is készletben van. A feltételi kérvények elfogadására a végső százalék lesz az oJcsóbbulás. É s végül nagy előny háramlik díjszabás beosztását: határidő július 25-ike. de a pályázóknak E z az a reform, mely Baross a vicékre az által is, hogy könnyeb saját érdekükben fekszik, a kérvényekel (ivoray. Szer nevét nem csak hazánk kultúrtörté ben utazhatván, látköre tágulni, ta 'már július 10-ike előtt beküldeni. !.. II. III. I. 11. netében, de az Összes nemzetek tör pasztalatai Öregbülm fognak, s a o s z t á l y k r i j c x i r . ) ténetében is meg fogja örökíteni, l á t o t t a t a maga javára és hasz #
ÍÜe9- èifoliasi íl-fik felére-
IV dik
A
EGYSZER, SZOMBATON MEGJELENŐ VEGYES TARTALMÚ
Eiófizetèsi JelMrss
és
a nagy-kanizsaiönkéntes
izr. jótékony
iparkamara'
/ XXVIU-dik
Z
ZALAI KÖZLŐIT.
ár
„ z u i i
H
cz^
KUő jülomAaíg
—
—
—
3Qr 15
io
mert ezzel Magyarország a legolcsóbb nára értékesítheti. Gőzerővel való Ma.s»ilik „ ~ — — . 40 ^ 2 15 fi t r e 1 í , I s ó m 1 —25 km f.0 .">0 30 5o 40 1'5 czivílizáczió tehetségnek, csak tiszta haza vasúti díjtételek behozása tekinteté haladást jelent ez. A II. „ 26 - 40 , 520 100 fit) 100 S0 50 ! kezdeményező j á r az Ösz- szárnyakon repül el mindenhova, a — i) Felsége a balaton-henyeí r. k. fiság, emberbaráti nemes ambitió és ben mint III. „ 41—55 ISO l. 0 90 150 120 75 iskolaépítkezést- czélokra szes nemzetek előtt. 56—70 . 2-iO 200 120-200 160 100kitközségoek hol ez ország területén intelligens szellemerö nyilatkozzék benne. 71 — Sri „ 300 250 150 250 200 125 100 irtot méltóztatott magánpénztáriból M i lesz ez újításnak eredménye? középosztály él, föllendül az ipar, a . 8fl - 100 . 3Ö0 ?00 ISO 300 Ü40 150. . K kijelentéssé, ujolag kérjük l. legkegyelmesebben adományozni. , 101 — l l ' 5 _ 420 350 210 350 2S0 175. Óriási forgalom politikai és kul kereskedés, a termelés uj forrást közönségünk méltó pártfogását és* — Budapestről induló turin-párisi . 1 6 - 1 3 0 . 480 4 ' 3 240 400 320 2> O túrai jövó van lefektetve beiítie, me nyer. melyhói buzdítást kap a küz : 131 — 1 4 5 , .540 450 270 45» 360 225/társasutazás külön vonata július,2-án este figyelmét. válságos közgazdasági , 146—160. 590 5"0 300 5C0 400 250 ér Nagy-Kanizsára. Az-illeni páLyau>ívarlyet már az egész ország közönsége désre, mert Kírálóan felhívjuk az előfizetés, 161—175 . 650 550 330 550 440 275 h-lyzetünk közben már már lankadni ban /.nla- és Sotuogyjnecyéböl számos egész nagyságában méltányolt. , 17C -200 „ 710 600 360 600 4GO 3 0 'sel hátralékban levőké , hogy azt fou. Városunkból , 201 - 2 2 5 . 84» 660 42Ü 700 530 3.10'résztvevő csatlakozni N e m lesz többé 27 — 3 0 frtos kezdett. , 225 km -eni 960 7 O 4g0 Bt>0 580 400 tudtunkkal eddi; GymlTy János. Garai miét >bb kiegyenlíteni szíveskedjenek, utazási dij melyet a szegény ember ü e nemcsak a főváros és vidék Benő, Simon Gábor ügyvédek és Oszlermert nekünk a lap' érdekében és zsebe nem biit meg. E z leszállt 4 között, hanem vidék és vidék között buber László jbiró utaznak a párisi világ kiállításra 10—25 ferítartásábnn tartozó kötelezettségeink f r t r a ' s a harmadik osztályon az or is fönnáll az ármérséklés; Tudnivalók. — Zárünuepéljét a „Kisdednevelö szág legtávolabbi vidékeire is, mint kilóraéter zónákra lesz osztva a va vannak. — A z nj egy forintosok alakja j ó Egyesület" Nádor- és Arany János-útc/aí Brassó,' Kolozsvár, F i u m e , Z á g r á b súti vonal, s egy egy zónán való Hirdetéseket gyorsan és jutányo val kisebb a mostaniaknál s alapuyomásuk óvodáinak ^növendékeivel június 2í'-én Zimony, Kassa, el lehet utazni a utazás 2 5 krba kerül, de több zó kék A szöveg egyező a mostani egy forin délután tartja meg a „Polg.Egylet• nagy sán közlünk. f ő v á r o s i ) ó 1 4 frt ért és ugyan nára átlagosítva m é g ennél keve tosok szövegével, csakhogy hosszában van termében. Este tánczkoszorucska tartatik nyomva, mint a tiz forintosoknál. Az uj a „Polg. Egylet'' kertjében. Belépti dij . ilyen csekély összegért az ország sebbe. Előfizetési á r : bankókat jövőre mind kisebb alakban fog 20 kr. Gyermekek felét fizetik. — A zárJut:—szept. évnegyedre 1 frt 2 5 kr bármely határáról a fővárosba. Ami az árleszállítás pénzügyi ják készíteni. ünnepélyre váltott jegyek az esti mulat „ — decz. félévre 2 , 50 , A k i mélyebben gondolkozik, az eredményeit illeti, az állami köl'ség— A belügyminiszter a táp- és ságra is érvényesek, de kívánatra" felmu rögtön áttudja érteni a' horderót vetésre azt egyelőre kiszámítani le élelmiszerek, ugy az ezek körébe tartozó tatandó. Fel ül fizetések köszönettel fogad Melynek beküldésére legajánlamelyet az magában rejt. A z ország hitetlen. Bizonyosra veszik azonban, fűszerek készítése és elarusítása körül tatnak és hirlapílag nyutaztatnak. Külön tosb a postautalvány használata. központja amerikai gyorsasággal len hogy az első években milliókra fog mindinkább elharapódzó hamisítások és meghívók nem bocsájtatnak ki. Az érde Hazafias tisztelettel dűl föl, mert a vidék tömegesebben rúgni a defiezít, de ez tulajdonképen visszaélések meggátlása czéljából meg kelt szülök évzáró értesítéssel, az egyesü bízta dr. Pavlicsek Sándor fővárosi tanárt, leti tagok-, s általában a nevelés ügyet kiadóhivatal fog tódulni a legközvetlenebb keres- a nemzetnek, a polgárság zsebének hogy a hozzá beküldendő ilynemű czikke- pártoló t-közönség pedig ez uton htvatik WAJDiTS JÓZSEF kfayvkerekedése deimí piaezra. A kereskedő nem fog nyújtott megtakarítás, mely ezenkí ket vegye microscopiai vizsgalat alá. E fei a szíves megjelenésre. Az elnökség. lozzák;
készséggel
nyitunk
tért a
jejlödÖ
:
Részint a Mindszenti Gedeon által teremtett iskolához, részint önálló irány hoz tartoznak az ujabb magyar vallásos költészet kiválóbb művelői közül még Katholikus költők Czuczor Gergely, Egyed Antal, Lázár (Folyt é l *éü«.» Miklós. Kemenes Ferencz. Szvorényi Jó Pájer Anta'nik élénk érzéke van az zsef. Szabó Imre. Kovács Márk. Benöíi epígrammai fordulatokhoz, gazdag és sok Soma, Talabér János, Csajágby Sándor, a szor elragadó k- pzelö erővel rendelkezve, szűz Mária- és Jézt^s szentséges Szivének kár. hogy ladá^cs költeményeiben nélkü kifogyhatatlan ihletű dalnoka, Iíosty Kál lözi a feii&rges iránt való érzéket "Vallá mán, a nemes egyszerűségű Szülik József, sos költeményei fenségét többször pórias a feukölt Pály Ede, a nagy élődök nyom kifejezések közbevegyitéével s a mérték dokába lépő Kisfaludy Árpád, a zsoltárok hanyag kezelésivel csökkenti. Előbbi kö - hü átirója Kálmán Károly, a Dante for teményeíu kívül Szent Lantja, Sujánszky ditásával szerencsésen megküzdő Csicsáky kiadásában ; Orgona virágai, Mindszeoty Imre; a kebel égi vágyait és szent érzel Gedeonéban -aíyrészt bibliai és szent meit oly édesen, oly elragadóan zengő történeti remiu:scer.ciák, melyek tanul jKalocsay Alán. Mindannyian egyházi férmányozása azonban jótékony hatással van j fiak s a század felvirágoztatott vallás j költészetének érdemes bajnokai, a vallásos érzelmek nemesítésére. Garay János Szent Lászlója eposnak A világi katholikus költök közül val van Írva. de csak verses elbeszélés; öc-.cse lásos költészetünket Garay Jánoson kivül Garay Alajos B thulia hölgye czimü vallá néhány igen becses alkotással gyarapította sos eposza nem vált nagyon népszerűvé, Vörösmarty Mihály, a korán elhunyt Lakde a vallásos elbeszélő költészet nem ner Sándor és ujabban Várady Antal, közönséges müvei gyarapodott benne. Reviczky Gyula és Rudnyánszky Gyula. Kuthen (B-triua Vendel) jóízű vasár Egyházi énekes gyűjteményeket Fejér napi verselő, kinek néhány igen bangula- György kanonok. Fekete Ferencz, Guzio"s vallásos éneke is van, Petőfi iskolájá mich Izidor, Kókai Benedek, Egyed Antal. hoz csatlakozott teljes lélekkel. Legsike-" Róder Alajos, Bodnár József, Faigel Pál, tiiJtebb legendája a „Szent szűz képe" s Benedek József. Kovách Márk, Zvómik „Jé/.u- névünnepén' czimü költeménye, János, Zsihovics Ferencz Fojtényi Cassián, melyet Renan ellen íru Nagy Márton, Kádas Rudolf, Blasskó Mindszenti Gedeon sikereitől felbuz- Mátyás. Fedák Orbán, Bozóki Mihály, ditva, több egyházi költő kezdte a" vallásos Nagy Károly és Radiineczky János adtak ki, de ezeken kivül számos verses énekes költészetet művelni. Egész iskola keletkezett mely a val gyűjtemény is megjelent, mely inkább az lásos lyrát szorgalmai! müveléssel oda imakönyvirodalom keretébe tartozik. A fejlesztette, hogy vallásos költészetünk legérdekesebb egyházi énekes gyűjtemény kétségtelenül Fejér György nagyváradi virágzásáuak uj korszakot teremtett
T á c e l a .
;
1
kanonoké, Gnzmics Izidor és Fojtényi Cassián benczéseKé, a kik gyűjteményei ket eredeti egyházi énekekkel is gyarapi tották s kiknek szent énekeit most is hall juk templomainkban a nép s az ifjúság ajkáról.
m o z i látnók* czimü valódi költői tehet határain; a zene kezdetben az egyházi seggel megirt költeményeit énekek kíséretére az istenek s utóbb az Rudnyánszky Gyula az ifjabb költői Istenség magasztalására törekedett s elnemzedékből rendkívül ép formaérzékkel, hanyatlott-e az által, hogy kiemelkedett a szabatos nyelvvel s emelkedett gondola szűkebb körbői? tokkal válik ki. A nemzetközi hangú ujabb Maga a vallás nem gátolja a tudomá Bogisich Mihály prépost a régi és magyar lyrának utat nyit és példát ad nyok és művészetek szabad fejlődését, sőt • ujabb magyar nyelv- és zeueemlékekből nemzeti tárgyak feldolgozására s uj foirás- előmozdítja és inegnemesiti azt. A vallásos költészet a költészet .többi számos vallásos éneket fejtett meg, me ként utal a vallásra, melynek fönséges lyeket összegyűjtve „Őseink buzgósága" tartalmából már eddig is kiváló becsű testvérei között koránál is, hivatásánál is. meg tartalmánál is mindig az első helveu cziru alatt 1888-ban adott ki. A becses müveket meri t e t t Reviczky Gyula philosophiai termé állott f gyűjtemény százhatvan régi dallamot ele A nemzeti szellem minduntalan viszvenít fels nagyrészt Kisdi Benedek, (IfJöt) szetű költészetében megható szépek azok Szegedi Ferencz, (1074) Szelepcsényi, és a tisztán vallásos dalok, melyeket szemel szatér azon forrásokhoz, a melyekben élet . ereje fekszik: vallásosságához és hazafi Kovács Márk (1S40) gyűjteményes éne- vényeink között bemutatunk. És ittrn^nnevagyunk évtizedünkbenJságához, mely Szent István óta minden keskönyveiböl meríti az anyagot A száz hatvan régi dallam közül a hitújítás előtti melyről még nem adhatunk teljes képet nagy hazai esemény létrehozója volt. A vallás eszméi mind a művészetek Ürömmel lehet constatálui, hogy korra huszonhárom ének esik. Bogisich Mihály czélja v o l t , a magyar kath. templomi ben, mind a tudományban még mindig vallásos költészetünk évtizedünkben szo katlan gyarapodásnak örvend. Régibb köl éneknek uj lendületet radni vagyis a régi tért fognak hódítani. Dante, Milton, Klopstock, Zrínyi áz tök jelentek meg újra, a milyenek Su irntt és nyomatott könyvek sárguló lap jain szunnyadozó énekeket uj életre éb eposban a valiásnak, mint hata'mas költé jánszky és Kuthen, egész ujak tűnnek föl, milyenek Csic->áky és Kalocsay; Rud reszteni.* Nagy tudományos készlettel s szeti tényezőnek oagyrlapot vetettek. A költészet más fajaiban szintén ott nyánszky Gyula egymásután adja ki val még több lelkesedéssel fogott Bogisich a lásos tárta!mn költői müveit s antholomunkához, legszebb jutalmául fáradozásai hon vannak a vallás eszméi. Nemcsak az eposzba&, de a drámá giák keletkeznek egyre-másre sikerét megérte: a történeti becsű régi magyar egyházi énekek iránt való érzék ban és lyrában is mindig lélekemelő, min A vallásos érzések legmodernebb dig Üditö hatással fog j Írni, ha vallásos kifejezése közelebb hozza az égieket a kifejlődött s az ősi magyar szent hang zatok megint az áhítat szárnyaira keltek: költőink ujabb alkotásokkal lépnek föl. földiekhez, több hugt és vért ad az aüstract Az építészet mai'-napság már nem légies alakokb: s bizonyos realismust A legújabb kath. költök közül a val csak diszes templomok emelésében virág olvaszt a i* - s ^ e vezérlő ídealismusba, lásos költészetet legszebb sikerrel művelik zik; a szobrászat már nemcsak isteneket sziK'íüterm :zetességre,megfoghatóságra, Várady Antal, Reviczky Gyula, Rud és szenteket ábrázol; a festészet hstilraas- megértheti. sé.;re törekszik. nyánszky Gyula. 1 virágzása emelkedett ugyan a vi líás szol Nem zárja ki ugyan a mysticismust, Várady Antal a legújabb vallásos gálatában, de ki állítaná, ho^y ezé!ját a legendák bűvös világát, a csodák meg lyrában, sőt a drámában is nem minden tévesztette, mikor már neme-., k a vallást rendítő erejét, a tulvilás boldogító bitét s napi dicsőséget arat Vallásos költésze szolgálta; a költészet a népc'í mytholo- a felsőbb hatalmak uralmát, de már nem tünk remekei közé sorolhatjuk „ A straas- giájából első fejlődésében szintén a vallás keresi annyira, mint az előtt > Munkácsy Mihály eseményszr-rü mü bnrgi harangok', „Regina coeli*, „ A v e nak volt alávetve s vájjon hátrányára Maria!" „Krisztus a tengeren" s a P a t - szolgált-e, hogy túlemelkedett a vallás vei a vallá3 legfőaségesebb fejezeteiből B
HUSZONNYOLCZADIK
Z A L A I
ÉVFOLYAM
JÚNIUS 22-én
K Ö Z L Ö N Y
f egyes.*)
számlára előírható v o l t A három elem. — Gyászhír. Arvay István zala után 5 órakor tartja esküvőjét a helybeli — Szeged vidékén nagy aranylelet re buk biztosítási magasabb értéke által eredmé egerszegi ügyvéd, a zalamegyei gazdasági izr. imaházban Stolczer Malvin kisasz- kantak. — Gróf Teleki Géza belügy nyezett nyeremény a számlába be nem — A z elővigyázat egyik követel miniszterré neveztetett ki. — A kőszegnyal, Stolczer Gusztáv bankigazgató ur egylet egyik alapitója és ügybuzgó alel vonatott, hanem az egész összeg, vagyis ménye. Egész éven át a vér folyvást hasz nöke, a megyei élet derék harezosa, a bájos leányával. Fellegtelen boldogságot kí szombathelyi vasuttársulat részvényesei 169-433 frt az árfolyam tartalék-emelé nálhatatlan anyagokat választ ki, a melyek nek 6 frt osztalékot fizet — Szentes vánunk az uj párnak ! Június 25-én pedig zala-egerszegi ügyvédi kamata elnöke, sére fordíttatott. A társulat tartatékai (a ha idejekorán nem távolittatnak el a test a szőlészet és gyümölcsészet szenvedélyes Pollák Gyula csáktornyai kereskedő tartja vidékén a sáska-sereg pusztít — Felgyó 4 milliót tevő részVénytökén kívül, melyre ből, különféle súlyos betegségeket okoz ápolója, szakíró stb. hirte:en elhunyt. A esküvőjét hasonlag a nagy-kanizsai, izr. gyult elmebetegeket segélyző egylet alakul 40 kamat — 1.600,000 forint fizettetett nak. Tavaszkor és Ö>zszel van az arra. tevékeny és szépkort élt férfiú elhalálozása imaházban Berger Juliska kisasszony nyal. Bpesten — Bergb Károly építesz, Hencz — Nyilvános k ö s z ö n e t A kis- A. egykori czégtársa Bpesten elhunyt jóté be) 1888 decz. hó végével a 12 millió való helyes idő, hogy az év föirtáo tes niegyeszerte mélyrészvétet keltett. Családi frtot felülhaladja, és pedig az életbiztosí tünkben lerakódott fölösleges és áz egyes gyászjelentést lapunk bezártáig nem kap kanizsai „Polgári Olvasó-Kör" által. f. kony czélra 40 ezer frtot hagyományozott. — Külföldi r. h. Szerbiában Mi tások tiszta díjtartaléka 8.844 863 frt, a szervek rendes működését akadályozó évi május 30-án rendezett majális alkal tunk. Béke hamvain! tűzbiztosítások tiszta díjtartaléka 10,109 anyagokat s nedveket (epe és nyálka) hály metropolita visszahelyeztetett —'• mával begyült tiszta jövedelemből. 15-frt — Mérgezési eset. Tóth József frt a jégbiztosítás külön tartalék 200,000 egy szabályos, testet nem rongáló, tisztító helybeli napszámos, orvosságért nem a 40 kr, azaz tizenőt forint negyven kraj- Rubinsteio 50 éves jubileuma Szentf r t — az árfolyamingadozások tartaléka I kúrával eltávolítsuk s ez által más súlyos Pétervárott az Öszszel tartatik meg. — czár a nagy-kanizsai* „Ki-dednevelö Egye patikába, hanem valamelyik kereskedésbe 240.297 f r t az életbiztosítási ág külön jbajoknak, melyek ez auyaglerakódáso^bó mentés ott valami GalLimdWjnd Kisoglis sület" részére kézbesittetvén, átvettem, A persa sah Bpestre is eljön, hol Vámnyeremény tartaléka 250,000 frt és az álI könnyen keletkeznek, elejét vegyük. Nemnevű ausztriai kotyvasztékotvett, ezt f. hó megismerem és a rendezőségnek az egye béry fogja kalauzolni. — Londonban fé talános nyerem ' . tartatékalap 1 millió |cs»k azoknak, kik emésztési zavarokban, 19-éu délelőtt megitta, és 20-án reggel sület nevében köszönetemet nyilvánítom. nyes magj'ar bál tartatott. — Sparta köze 085,129 frt. Az áriái biztositó-társulat j székrekedésben, kólikában, bőrkiütéseklében Kr. előtti 16 ik századbeli királyok már meghalt — Az ügy bejelentetett a Kelt Nagy-Kanizsán június 15 én 1889. sírját fedeztek fel. — Resiczáo nagy bá- már egy fél század ó:a van hazánkban j beo, vértorlódásban, szédülésben, a'tagok kir. törvényszéknek, s majd ott kitudódik Oszeszly Antal egyesöleti pénztárnok. képviselve. Jelenlegi magyarországi főkép- j elzsibbadásában, hysteriában, aranyérben, — Halálozás. -'Klug József keszt nyarobbaoás történt, 7 bányász meghalt. miféle vad medicina fajokat importálnak viselete illetve magyarországi osztálya , gyomor-, máj-és bélbajokban stb. szenved hozzánk a német sógorok. \ ketvskedö. helyi polg. isk. ének- és zenetanár 70 éves — Jaffa és Jeruzsálem közt vasutat épí Budapesten Báró Podmaníczky Frigyes ' uek. — hanem az egészségeseknek vagy kit nem akarunk ezúttal megnevezni, korában elhalt Temetése nagy részvéttel tenek. — Károly Tivadar bajor herczeg vezetése alatt áll. Ja magokat jegészségeseknek híveknek is azonban már most vakarja a íejét, hogy történt. Özvegye'és egy leánya, Belányi Meránban folytatja szemorvosi praxisát [sürgősen ajánlanunk kell: hogy azt a Tivadarné gyászolják a jó-öreget. — Béke — Pünkösd napján a párisi kiállítást 280 mi lesz hát-ő vele. ' drága, piros életendvet, mely ereinkben ezer egyén látogatta. —• Vrtf apján a körmenet roppant hamvain ! kering, igyekezzenek a maga teljes Us*. — N y á r i mulatsága a nagy-kani számú ájtatos közönség jelenlétében az I taságában és működésének erejében czélj ' Irodalom. időjárás kedvézése mellett tartatott meg. zsai iparos ifjúság önképző és betegseszerü és szabályosan használt kúrával Nem helyeseljük, hogy az első oltár a gélyző egyletnek 90 frt 92 krt jövedelme Oxg&zd&ság. — Budapesti Hírlap. (Szerkesztők óvakodva fontartani. Erre nézve, mint riencsey-ijHe ház előtt abban a szűk ut- zett. Bevételé 158 frt 10 kr, felülfizetés — A cs. kir. szab. Adriai biztosító és 1 áltulajdonosok : Csukássi József és Ipgjelesebb szert a Brandt Kich. gyógy c'zábán "állítatott fel. tolongás miatt egész ebben 11 frt 90 kr. volt. — A „Keresz kö/.boírány fejlődött ki, diszlövésnek is tény Jótékony Nőegylet" nyári mulatsága társulat Triesztben. Az 1888-dik év úgy Rákosi Jenö>) A .Budapesti Hirlap'-nak szerész-féle svájczi labtfecsokat, melyeket oly fura a-z a szükhely. Az ölik. tűzoltóság a „Polgári Egylet" kertjében sikerültnek szólván a teherképesség próbaköve volt a a hazai művelt olvasóközönség vetette legtekintélyesebb orvosaink ís. ugy kitűnő e .napon jelent meg először egyforma uj mondható, mintegy 272 frt bevételt ered biztosító intézetekre nézve. — Azok közé,' meg alapját. A lap éleitől fogva megér hutásuk, mint teljesen ártalmatlan voltuk ruhájában, mely festői látványt nyújtott. ményezett. Az első négyest 24, a másodi melyek a próbát fényesen kiállották, bát tette a magyar közönség szellemét: min nál fogva, melegen ajánlanak, — a legjobb ran sorolható az „Adriai biztosi tó-társu den pártérdek mellőzésével küzdött nem akarattal s meggyőződéssel javasoljuk — Onbsüy lovardája N.-Kanízsára kat 28 pár tánczolta. mindenkinek. Kapható a gyógyszertárak érkezett s jun. 19 én Arany János utczá— ' S z í n é s z e t A jövő évre szóló lat * mely azon érzékeny veszteség da zetünk- és fajunkért ez egyetlen jelszó^ ban, egy doboz ára 70 kr, de a vételkor bap a"í üresen álló s város tulajdonát ké nyári állomásul a központban a székes czára, mely a jég biztosítási osztályban v a l : magyarság ! Viszont az ország legmindig kűiönös figyelemmel kell lenni pező háztelken .ütötte fel sátorát. A csen fehérvári színtársulat részére következő érte. felette kedvező zárszámadással lép ' kiválóbb intelligencziája is azonosította Brandt Richárd gyógyszerész kereszt magát a lappal, fölkarolva azt oly módon, des utcza szokatlan élénkséget nyerthelyekre hataroztatott: N.-Kanizsa, .Zala- hetett biztositottai és részvényesei elébe. nevére, mert csalódásig hasonlón kiállított — Fürdőkből. A hozzánk küldött Egerszeg, Szombathely, Veszprém, Bala Az .Adriai biztosító-társulat" immár azon mely páratlan a magyar újságírás történe s hasonló névvel jelzett labdacsok is nagy azon helyzetben van, hogy függetlenítheti tében. A hazai sajtóban máig a legfénye kimutatások szerint a lipiki jódfürdőbe ton-Füred és Fiume.sebb eredményt a „Budapesti Hirlap" számban árusittatoak. Szigorún ahhoz június 7-íg .3*23 folyószámban 471, — — Brutális k ö r j e g y z ő . Zalame magát egyik vagy másik biztosítási ág tartsuJt magunkat, hogy védőjegjüi min Balaton-Füreden az 1-sö kimutatás szerint gyei Nyirád község körjegyzője e hó üzletfolyásától: — Nagy biztosítéki tökéi érte e l ; legnépszerűbb, legterjedettebh den valód^ döbo>/ czimlapján egy fehér június ü-ig Tű folyószámban 155 fürdő 12-íkén egy odavaló öreg földbirtokost, oly jövedelmet hoznak említett tároulat- lapja az országnak. A külső dolgozótársak egész seregén kívül a szerkesztőségnek kereszt vörös mezőben s ez elnevezés : vendég jelentkezett ki öt rágalmazás és becsületsértés miatt nak. melynek segélyével az egyensúlyt annyi belső tagja van, á mennyivet egy „Brandt Rich. gyógyszeré>z svájczi lab — A déli vasút zónatarifája ,A elmarasztaltatta, buszúból megtámadta, s hely reállithatja, ha egyik vagy másik magyar lap sem dolgozik. Minden fonto dácsai" található. Minden más. rajta dobozt üzletág vesztességgel járna. Az „Adriai magyar kir. államvasutak zón itarifája még valami éles vaseszközzel c-aknem kísz'urtá sabb bel- vagy külföldi esemény felől ren vissza kell utasítani. életbe sem lépett s buzdító, hatása már is a szemér. A nép látva, hogy az öreg arcát biztosi tó-társulat" 1888. évi szárszáma des levelezőn kivül saját kölön tudósító dása igen tanulságos. Abból azon meggyő kezd mutatkozni. A déli vasút társaság vér borítja el. annyira megbotránkozott — Biztos g y ó g y hatás. Mindazok, értesít közvetlenül; a távirati szolgálat igazgatója ugyanis — mint egy bécsi l..p hogy a körjegyzőt megakarta iinchelni. A ződés nyerhető, hogy csakis oly kiváló és • immár oly tökéletesen van berendezve, kik rossz emésztés vagy székrekedés kö írja — elhatározta, hogy szintén készittet brutális ember csak nehezen bírt elmene nagy tőkékkel bíró intézetek, mint az vetkeztében, felfúvódásban, szo/ulásban, Adriai biztosító-társulat áshatnak fenn hogy elmondjuk: nem történik a világon magyar Vonalai számára zónatarifát még külni. ét vágy hiányban vagy egyéb' rendilhetleuül a/jelenlegi versenyhullám- semmi jelentékeny dolog a nélkül, hogy a főfájásban, • pedig a magyar kir. államvasutak zóna— Uj megyei vasútra van kilátá bajokban szenvednek, a valódi .Moll-féle zás közepet te/míg fiatal, csekély rendki- ' „Budapesti Hirlap" airót rögtön ne adjon tar;fajánál níég olcsóbbat, rémélve, hogy! sunk. A közlekedésügyi miniszter Boross vüii tartalékokkal ellátott intézeteknek hü és kimeritö tudósítást A „Budapesti seidlitz porok- használa által biztos gyó ily módon'biztosabhan versenyezhet a ma-! Gábor budapesti lakos', vasúti vállalkozó létükért nehéz küzdelmeket kell vivniok. Hirlap" politikai czikkeit Kaas Ivor báró gyulást érnek el. Egy doboz ára 90 kr. g>,ar, államvasutakkal. nak Keszthelytől Tapolczán át MonostorAz emiitett társulat közgyűlése f. évi jűn.Rákosi Jenő, Grünvald Béla, Balogh Pál Szétküldés naponta utánvétel!*!"Moll A. HeÚ biztosok e héten a .Kisded-' Apáti és Nagy-Vázsony községek határán 6-án. tartatott meg Triesztben, s az ez írják má-- kiváló hazai publicistákkal híven gyógyszerész és cs. kir. udv. száliitóíól .„nevelő Egyesület mind a három óvodájában át Veszprémig vezetendő h. é. vasútvona {& lap független, magyar, pártérdekeket BécsJ. Tuchlaubeo 9. A \ idéki gyógyszer alkalpmmal beterjesztett 1888. évi igaz-, a választmány kebeléből Cseresnyés Sán-'j lakra az előmunkálati engedélyt egy évre gatősági jelentésből a következő lénye- nem ismerő szelleméhez. Politikai' hirei tárakban határozottan Moll A. készít dorné és Plihál l'erenczné uniók. megadta. gesb:adatokat közöljük: L Életbiztosítási széleskörű összeköttetések alapján a leg ménye, az ó gyári jelvényével és aláírásá — A székesfehérvári országos tü/.~~ 1 — A balatoni gőzhajózás Siófok osztály. Ezen biztosítási ág az . A d r i a i ' megbízhatóbb forrásokból származnak. Az val kérendő. oltókongresszus rendezÖ-űízotságafelhívja és Balaton füred közt é bó 25 én nyílik biztosító társaság" által külöuös elsősze- j országgyűlési tudó-itásokat a gyorsírói •az oinzágbau levő mindazon tűzoltó tes-' meg, később pedig Almádi és Balaton-Fü jegyzetek alapján szerkesztik. Magyar retettel ápoltatik; koráutsem folyamodik Ki nyert ? töletekét, melyek ez évben alakulván, az red, között is. A közöpség már nagyon vár külsőleg sokat ígérő és kápráztató, d e . ország politikai és közélete felöl távirati egyleti imv.sorba még befoglalva nincsenek, \ván a hajózás megindultát, az igazgatóság Húzás június 15-én valóságos üres kombinácziók csábeszkö- értesülésekkel látnak el rendes levelezők, hogy amennyiben.a kongreszuson meg- tekintette! arra, hogy a tervezett ünnepé Budapest: 19 4 . 13 59 zéhez, hanem az egyenes és becsületes j minőkkel minden városban, sőt nagyobb jelenni óhaj tan ánakj meghívó és sorrend lyes megnyitás csak ünnepnapon mehetne Iluzás június 19-énutat választja. Hogy eljárása helyes, m u községben is bir a lap. .Budapesti Hirlap" küldése végett forduljanak a székesfehér-' végbe, s akkor a hajót egy héttel később Prága: 38 7 J _ I I 53 tatja életbiztosítási üzlete, mely évről- távirati tudósításai inanap már teljesen vári rendező-bizottsághoz. kellene átadni a forgalomnak, elállott, évre szép eredményt mutat f e l ; erről fé-1 egy fokon állanak a világsajtó legjobban — Nyilvános számadás A „ K e attól, hogy a kirándulással egybekötött nye* taruságot tesz az 1S88. é v ; A k i szervezett hírszolgálatával. Európa összes resztény Jótékony Nöegylef-uek június ünnepélyes megnyitást rendezzen. Ünne állított kötvények kerek 10 és fél millió metropolisaiban Londontó! Kanstanti15-én tartott tavaszi mulatsága alkalma- ' pélyes kirándulást a jövó évben fog ren frt tőke és 14.755 forint járadékra rug-' nápolyig saját tudósítók vannak, a kik val bevétele 479 jegy után 50 krjával 239 dezni, a mikorra már a második gőzhajó tak A gyarapodás a mult év ellenében ugy az ott történő eseményeket, mint az Június 19. Irt 50. kr. Felülfizetésekbö! 32 frt 50 kr, is elkészül. A „Kelén" a n&pokban már 4.779 330 frt töke és 8947 frt járadékot elektromos dróton oda futó hireket rögtön Buza m. m. t;-70 kr. Rozs 5 70 kr. fcüszeseu 272 frt volt. kiadass 77 frt 4yKeszthelyig tett próbautat tehát közel tesz, a biztosítási állomány immár tehát' megtáviratozzák. A küiföldi rendes tudó kr levén, tiszta jövedelem 194ftV-55kr. 140 kilométernyi utat járt be oda és yisz- az 50 millió forintot túlhaladta Ez 50 mii. |sítókon kivül mindeu fontosabb esemény Kukoricza 5 2 0 Árpa 5'40. Zab 5.60. Bur Felülfizettek :;Karczag liéláné 4 frt 50 kr. sza teljes sikerrel. Az igazgatóság még 334.381 frt töke és 129 750 frt járadékot felöl a szerkesztőség külön kiküldvtésü gonya 1-20. Széna 1*40. Szalma 90 kr. N. N. 4 frt. dr. Hauser Jánosné 2 frt 50 csak azt várja, hogy viharban is kisérle tesz. A halál és életeset biztosításokért' tagjai adnak gyors és bő értesítést A kV. Nagel ;József 2 frt 50 kr. Hajdú Sán tet tegyen vele, s eképen minden lekin történt kifizetések ezen ágazatok mivelése ' .Budapesti Hirlap" e czélokra havonkint Sierk. üzenet. dor 2;írt, Eberhardt Antal Sopronból 2 tétben kipróbáltan bocsáthassa a közönség óta 13.871.080 frt igényelték. A dijtarta-' oly összeget fordít mint a mennyi ezelőtt — K. E . KiidA hivaulba. adatott frt Wusztl Lajosné, Ebenspanger Lipót használatára. — N . „^x el*á aierelmei leTÍl" megérlék 750.550 frttal emelkedett és 9 millió' 10 évsel még egy-egy hirlap egész költ és Ebenspanger Leó 1 frt 50 krjával, Kilik késett. KöiöljQk. — K e s z t h e l y e n június 29-én az 793.653 frtot tesz. Az életbiztosítási osz-! ségvetése vo t; de siketül: ís elérnie, hogy — M. B. Sitiié. Uéfr kaphatók Béla, Simon Gábor. Unger Ullmann Elek, ágost. ev. hitv. részére isteni tisztelet fog tály a nyereménynyel biztosittotakra e ö ' ma a legjobban. leggyorsabban értesülő — D . Kolozsvári* a i uj előSxetáat meg Dobrin Rezsó, 1 írtjával. Rothschild Saorgánuma a saj'ónak. A .Budapesti Hír rési: levonása után 106.809 frt 45 k r . kaptuk, x lap Julimtól küldetni fog. O d r M e t l tartatni. Az egyházi szónoklatot úrvacsora muné, Etlényi Jánosné. Gödörházv, Papp — P L . Ite;jm, intézkedtünk. kiosztás követi. Jávory Nándor nagy nyereséget mutat fel. I I Elemi (tűz-,! lap" Tárczarovata a lapnak egyik erőssége Gyula Perlakról. Töttösy Béla, Ve'ber Ká — Pűisob/. KÉMiéggel. kanizsai ev. ref. leikész pedig közelebb szállítmány- és j é g ) biztositások. Míg az j s mindig gondot fordit rá, hogy meg roly. Deutsch Lajos, Perháts biztos, Pálty — .Setyemtenjéit-tilok."' ítem L m i o í I 1887-évben a tüzbiztósitái nagy veszte maradjon előkelő színvonalán. A napimissiói körútra indul Muraközbe. kmtjok. Bezerédj Pá! jelesttfse a uiioiastermen Alajos. Zadubánszky, Székely Lajosné, dr. rovatokat kitűnő zsurnaliszták szerkesztik no* kOiléare vár nálunk. — Beküldetett. Köszönetet mon séggel járt, a jégbiztositási osztály dijbe- { Fámek Lászlóné és Poor János 50 krajs a helyi értesülés ismert legügyesebb ^ — M a r c * * h o i , " „Épi*/ a j ^ , ' gjengék * dunk szerkesztő urnák, hogyaBerdín féle vétele 7.860 205 forintra rúgott viszbiz- j czárjával. tudósítókra van bizva. Rendőrségi és tör ház előtt lévő árok veszélyes voltára fel tosltásokra 2.303268 forint fordíttatott — M P . S. Üratulilatik ! A ü p o t dj i l l o — Esküvő. Marton Ignácz, a Mar hívta a hatóság figyelmét, s elismeréssel Károkért 5.917 622 frt fizettetett melyből vényszéki rovatai külön-külön szerkesztői miiodra 'lídldetjük. ton és Huber jóhivü nagy-kamzsai keres adózunk a városi hatóságnak, hogy ez ér 2.303,268 forint fordíttatott Károkért' a főváros sötét eseményeit is mindig oly — K. Megkéive kaptut. kedő czég egyik társa június 23 án dél demben intézkedni szíves volt Több Te- 5.917,622 frt fizettetett, melyből 2 millió hangon tárgyalják, hogy a , Budapesti 174.205 frt a fiszbiztositékre esik; ezen-; Hirlap' helyet foglalhat mioden család VASÚTI MENETREND. vannak merítve s világhódító erejüket leky-utczai lakos. kívül 208, 421 Trt még függőben levő ká-!asztalán. A közgazdasági rovatban a ma mégis azon modern félfogásnak köszön Inául KaoiZSaTul. gyar gazda, birtokos, iparos, kereskedő rokért tétetett félre. A díjtartalék a tűz-' hetik, hogy nem túlvilági lényeket, hanem Reggel. biztosítási ágban 1.475.641 frtra rug : s ! megtalálja mindazt a mi tájékozására húsból és vérből való embereket vesznek a saját számlájára marad díjbevétel 50'/»! szükséges. A regénycsarnokban csak kiváló Pragerhof 5 óra 13 perczkor postavonat mintául, a kikét mindenki megért Az élet — Megyei r. h. A tihanyi postames 5 Óra 28 „ postavonat kamatát teszi; a szállítmány biztosítás írók legújabb müveit közli. — Az elő Barcs reáüsmusa azonban nem lehet a modern teri állásra pályázat nyittatott — Felső„ gyorsvonat díjtartaléka 10,109 frtot tesz. Az időbeli fizetés feltételei: Egész évre 14 frt, fél Budapest 6 óra 4 művészetek s az uj vallásköltészet jogo Muraközben egy asszony czigány által tett „ ' ' vegyesvon. dijak tárczája az elmúlt évben kerek 19 évre 7 frt, negyedévre 3^frt 50 kr, egy Budapest 7 óra 30 sultságának -alapföltétele. Azon minden érvágás folytán meghalt — Globokohegy „ postavonat millió frtot ért el. A társulat fennállása hóra 1 frt 20 kr. Az előfizetések vidékről Bécsújhely 6 óra 55 napi modellek, a kiket külföldi és hazai phylloxeramentesnek nyilváníttatott — Délben. óta az összes .forgalmi ágakban előfordult legczélszerübben postautalvány nyal esz művészek ecsettel és vésővel a Golgotha Milde Venczel Csáktornya-Zrinyi külvá károk lejében 148 millió frtot fizetett ki. közölhetők következő czim alatt : A Budapest 2 óra — perczkor postavonat alakjai gyanánt akarnak szerepeltetni, rosi vendéglős elhunyt — A z . egerszegi A főzárszámadás 27^.247 frt 64 k r nye .Budapesti Hírlap" kiadó-hivatalának, 2 óra 45 „ postavonat Pragerhof nem mindig Madonnák. Krisztusok, hanem önk. tűzoltó-egylet július 7-én nyári mu reséget mutat fel, melyben főzárszáma2 óra 15 „. postavonat Sopron mindennapi közönséges lények. Ki vanlatságottart 2 óra 25 „ postavonat dások levonása után részvényekint 50 frt Barcs — Hazai r. h. Sárosy Gyula emlék mérve a művész és költó határa a vallásos 5 óra 20 d. u.. vegvesvou. osztalék kifizetése hataroztatott el. Az IV. kerület, kalap-utcza 16. szám. Szt.-Iván szobrának ünnepélyes leleplezése Boros— Az „ O l v a s ó - K ö r " szép-irodalmi eszmék megtestesitésében. Este > " értékpapiéok nyereséget mutattak fel. — Jenőn az őszre halasztatott — A képvi rendkívüli folyamában Az 1888. évben az előbbi osztály megle regény-folyóirat selőház IX-dik ülészaka jun. 14-én bezá j£ i r á 1 y " Bragerhof 12 óra 35 perczkor postavonat Az idealismus és a realismus egész hetős kedvezöeu zárult holott a jégbizto megjelent a . R e m e t e Budapest 11 óra 44 „ postavonat ratott. — Kivándorlási utlevélhamisitót sitás igen tetemes veszteséggel j á r t Ezen ( I I . Lajos bajor király) történeti regény Pécsujh. séges frigyétől várható a vallásos eszmék 12 óra 34 , postavonat fogtak el. Bpesten. Székesfehérvárra veszteség fedezésére azonban az előbbi 23-dik, utolsó előtti füzete, ára 25 kr. nagyhatású feldozgo/.ása s ezzel egyetem vasúti főnökké Scbnetzer János nevezte Ertezia Kanizsára években gyűjtött jégbiztositási külön tar Rendes folyamban pedig , U j p á r i s i ben a vallásos költészet legmagasabb tett ki. — A delegatiók jun. 22-re Bécsbe t i t k o k " 9-dík füzete,.társadalmi re Regael. talék állt rendelkezésre, mely azonban virágzása is. hivattak össze. — Prielle Cornélia és Já gény magyarította Tölgyesy Mihály. Szer Bécsujh. 4 óra 16 perczkor postavonat A költészet sohasem hagyta el a val szai Mari színművésznők B.-Füreden fog csak résaben vétetett igénybe és az igaz keszti Fülöp György, kiadja Kormányos Budapest 4 óra 26 „ postavonat lást, melynek karjain érö-ödött s a mint nak nyaralni. —"Bakony-Szt-László közs. gatóság jónak találta a jégveszteség egy Róza. Előfizethetni Bpest, üllöi-ut 21. sz Pragerhof 5 óra 54 „ gyorsvonat részét a többi osztályok forgalmi többle a világköltészetben az évezredek és hazai leégett — A képviselőház uj háznagya Az előfizetők külön kedvezményben része Szómba th. ti óra 9 „ vegyesvon. irodalmunkban az évszázadok tanúságai Bezerédj Yíctor lett — Huber Károly téből fedezni, ugy, hogy a jégbiztosítás sülnek. külön tartalékára még 200,000 frt uj ) E csim alatt ka»löU»-kért lem alaki, hizoflyif'jfik, nem is fo^ja elhagyni soha. jeles zeneművésznek síremléket állítottak sem tarialmiaágaért MelSaaeget néni válla'ok f e l — Galimberti nunczius Pécsett van. Bitotfl. 1
1
;f
t
1
:
1
1
1
B
:
e
r
HÜSZ03ÍNT0LCZADIK
ÉVFOLYAM
K Ö Z L Ö N Y
határozott helyen és módozatok szerint lefizetni. Kelt N.-Kánizsán, a kir. tszék mint telekkönyvi •hatóságnál 1889. évi ápr. hó 7. napján. Gr. HUGONNAI 3650 1—1 kirendelt kir. tszékbiró
Délben. Sopron Pragerhof Barcs . Budapest
Z A L A I
1 óra 44 perczkor postavonat 1 óra 15 „ postavonat 1 óra 40 „ postavonat 1 óra 59 postavonat Este. Budapest 10 óra 40 perczkor .vegyesvonat Bécsujh. 10 óra 26 , postavonat 1 2 7 * tkv. 188S. Budapest 12 óra 25 . gyorsvonat Árverési hirdetmény. -Pragerhof I I ófa 44 . pos'avonat A nagy-kanizsai kir. törvszék telek Barcs 11 óra 34 , postavonat könyvi osztálya részéről közhírré tétetik, hogy Tóth József és neje Kovács Katalin Felelős szerkesztő és kiadó: végrehaj tatoknak Magyar György és neje B Á T O I i F I L A J O S . Kovács Juli végrehajtást szenvedi magyar Laptulajdonos : W A J D I T S J Ö Z S EF. szerdahelyi lakosok elleni 10 frt töke, 1S79. október 1-iöl G°/« kamatai, 45 frt Nyílttéri 90 kr per, 7 frt 75 kr végrehajtás kérelmi, 10 fű GG kr végrehajtás foga na t ősit ási, G frt S0 kr folytatólagos végrehajtás fogaSchwarze Seidenstoffe von 6 0 natositási, 5 frt 85 kr jelenlegi, s még jlcs»0 felvevésre, akár csaláv jogerőre emelkedésétűi számítandó I hó dóknak hagyományul (amennyiben egy bizton nap alatt, — a másodikat ugyanattól 2 • titó levél egyenlő" készpénzzel); eladósodott hónap alatt, — a harmadikat ugyanattól bái- és földbirtokosok pénivíitonyainak rendbehozására kivilóac alkalmat, miután eit-tleg 3 hónap alatt, — minden egyes részlet után az árverés napjáiól számítandó 6 % bckörerJcezvtt rögtöni elhalálozás esetén a b:z tositott tüke kifizetésével a birtokot tehermen- kamatokkal együtt az árverési feltételek kapják meg ; uj házasoknak, ít lontoi a ben megbatározott helyén és módozatok tű és gyermekek hictosilát&rz, végűi pedig a l j szerint lefizetni. . kalmas kauctióként való deponálására. j Egy életbiztosító levél minden esetben a Kelt Nagy-Kanizsán, á kin törvszék legbiztosabb, legtakarékosabb ét legjobb tőke mint telekkönyvi hatóságnál 1889. évi pénz, ennélfogva minden takarékpénStár előtt Gr. HUGONNAI előnyt érdemlő. Hogya.i ét mily módon sze febr. hó 27. napján. rezhető egy biztosit.', levél a legjobban ea 3652.1—1 kirendelt kir. tvszéki öiró. 3
JUNIUS 22-én.
Síors és Mitos seotsft £7omortajot s ml M T s t t e z í ö j e i .ellen. A * egészség fex.tartásira, az életnedvek > ennek folytán a vérnek tisztítására ét, tiszta állapotban való feEltartására és a jó enmztés e'.Ssezitésére a legjobb s leghathatósabb szer a már'is mindenütt ismeretes és kedvelt
életbalxsam
B
E
C
S
Stefánia szállód a e-icfcb Schréder Lipót város, Taboragasse 12 Cr.-nlobreogaseeT. Az nj termény- éfJrBXt- bfirze mellett Több mint 1O0 vendégszobával, aznjabbkori igényeknek teljesen megfelelőleg berendelve. Szobaárak 70 krttól főllebb. Étterem, kitűnő konyha. VÖtlaai iáját • >••:: • -.. bo>-ok. Fürdőszoba Donéba! és meleg vizve2eték. Tártaskocsi és lóvasnti közlekedés* minden irányból Üzleti ntaióknak elönyö. á>ak. WitZBUn Ká roly szálió-tulajdono. 8648 1—'2
o o o o o o o o o o o o o o 361. k v t 889.
Verseny tárgyalási
hirdetmény!
JDr. K O S A - t ó I .
Ezen étetbaltsam a legjobb • teggyógTbatásosb gyógyfüvekből a leggon dosabban van készítve, • különösen minden emésztési bajok, gyomorgörcs -•ótvágybiány, savanyát fetbüfPgés, vértólnláa, aranyé - bajok stb stb. ellen teljesen hathatósnak bizonyul Ily kitűnő hatásai öT.ikeztében ezen él elbai.zsam egy bebizonyult, megbízható házi szerére a népnek Á r a egy nagy SveggeJ I frt, kis üveggel 50 kr Eltemére l r | \ ezrei bárkinek betekintés vé gett rendelkezésre altiak. 1 Hai titok elkerülése végett n J v a s í eyelraeztetek, b o g j az egyedül eredeti ntasitáa szerint . „Dr. ROSA-íél* élet-balxtaro" minden Qvegecskéje kék botokba van csomagolva, oielynek hosszoldalain ,I>r ROSA í-leibálz-ama a .frkele sashoz* csimzett gyógyszerlaxból. FRAGSER B. I'rága ' 205—1IL" német, cseh, magyar és franezia a y e l v n ^lvatható, széles felein pedig az ide nyomott védjegy látlmtó. Dr. ROSA életbaizsaata valédlao kapható csak i készíts Védjegy F" H . A Q Iff B H 3 3 . firaktárában, gyógyszertár „a fekete u i n e z ' Prágában Í05—ill., és BUDA- . PESTEN T ö r i k József nr gyégytzerészaél, Király-utcza 12 ts. Budai Emil ur gyógyszertáriban a Városház-téren.
Az
osztrák-magyar monarchia minden nagyobb g y ó g y s z e r t á rában van raktár ezen életbalzsam bői. Ugyanott
kapható;
. p r á g a i általános
házi-kenőcs",
több ezer bál a nyilatkozattal elismert biztos gyógyszer mindenféle gyuladások, sebek és genyedéeek e'leo. Ezen 'Kenőcs biztos ered mén yBfel használható a uói emlő gyuUdásánál, a tej tespedésénél s az emlő megkcinéi.yedésén-I ízűleskor, kelev-nynél, vérdaganatoknál, genyes fukadékoknál pokolvamáT, kí.rBn.gyí.knél, az úgynevezett körömféregnél, elkeményedéseknél, feli>utrádátokttál, mingydagaoatoknál, r-tirdaganatoknál, érzéketlen tagoknál stb. Minden gyuladást. daganatot, elkeményedést. feípotTj.dásl a legrövidebb idő alatt eltávolít; • a hol már genyedet mntatkozik, ott a daganatot a legrövidebb idő *J;itt fájdalom nélkül felszívja, kiértti ét kigyógyítja. 3665 9 — 2 « gnflr
Ktpbitó
25 és 35 krajezáros
izelenczékben. ' V S
ÓVAS1 Mintán a prágai álulánot bázikenocsöt tokszór utánozták, mindenkit figyelmeztetek, bogy az •jxMSgBZii eredeti nUtítát szerint csak lesz készítve s caak akkor ••.-. '• .. ha a bárga érczszelencze, roeiyb« töltetik, vörös használati (melyek : nyelven nyomvák) és kék kartonba, melyen az ide 'nyomott védjegy látható — burkolva van. Hallási balzsam a legbizonynlubb számtalan próbatét által legbiztosabb nak elitmert szer a rebézhallák ki gyógyítására e az egOszvu elveszett hallás, -.ebettég visszanyerésére. Egy üveg ára I frt.
Zala-Egerszeg rend. tan. város által Zala-E-^erszegen 24-627 frt 59 kr költség előirányzattal épitendö „fedett lovarda, s az eddigi laktanya megnagyobbítása végett szükséges raktárak, szinek, s egyéb mel lék épületek építkezési munkálatainak biztosítása végett, folyó évi június hó 27-én d. e. 9 órakor, a polgármesteri hivatalban nyilvános verseny tárgyalás tartatik. O csak a Mayfarth Ph. és társa féle ] " Vállalkozni kivánók zárt ajánlatuk ban, azon összeget melyért ezen muukágzöld takarmány-prés. latot átalányban átvállalni készek, szám szerűen tartoznak kitüntetni Az árlejtésre (Blumt szabadalom) o l e g e l ő n y ö s e b b e n , es érdemben ! vonatkozó összes tervek, árlejtési vállalati í i a s z n á l a t a szóval és i , - > . - . : titoktartva a legmegbíz o feltételek a polgármesteri hivatalnál Zalahatóbb f. lulngosiásB*! szolgál: Biztosítási fvi 1837. tkv. 1889 tolztoslt. o Milgrelö KLEIN 1 . KohImeBiergma»« ". IV. Egerszegen a hivatalos órák alatt barmi Egyedüli prés folytonos emelet. Található 2-tól 5 óráig. Elfogadások Árverési hirdetmény. D kor betekinthetek. ege,z 66. éves korig. $607 és önmŰRödó nyomással, t e j Az árlejtési feltételekben körülért o A nagy-kanizsai kir. törvszék telekvi h i t egyedüli prés, mely a si módon felszerelt, lepecsételt törvényes o j osztálya rétzérói közhírré tétetik, hogy bélyeggel ellátott „ajánlat Zala-Egerszeg kert mindig biztosítja ! o 2208. tkv. 1889. a nemesvidi takarékpénztár vhajtatónak. Város iiltal épltetnl szándékolt lak Egyedüli prés, mely lehe Árverési hirdetmény. ' Zsovár Gábor és Vendel vhajtást szertijedÖ tanya ügyben." Zala-Egerszeg rend. tan. • tővé teszi ugy a boglyát négy szfgjgakmboki lakos elleni 100 frt tőke, 1888. város tanácsához czimezve f. é. június hó o letű, mint kerek alakban alkalmazni A nagy-kanizsai kir. törvényszék i évi január 1-től járó 6 % kamatai. 12 frt 2C-án d. u. 5 óráig annál is inkább betero telekkönyvi oszt. részéről közhírré tétetik, 78 kr per, 6 frt 75 kr vhajtáskérelmi, 9 jesztendök, mert a később beérkezendő o A kerek alak kisebbiti külfelületet és ez által nagyob hogy Zalamegye Összesített árvatára vég- J frt 50 kr jelenlegi s még felmerülendő zárt ajánlatok figyelembe nem vétetnek. bitja a kihasználást rehajtaiónak Czoma János végrehajtást költségek iránti végrehajtási ügyében a Az ajánlatokhoz csatolandó s városi szenvedő pácsai. lakos elleni 126 frt 42fentnevezeit kir. törvszék területéhez tar 1 emeltyúpár 2 0 0 0 mázsa zord takarmányt képes sajpénztárban bánatpénzképen letéteményekr tőke, 1887. január 1-töl járó 7°/ tozó a galamboki 284. sz. tkben A. f tolni de kisebb mennyiségeket is. a zett 1231 frt 25 król, vagy ennek meg kamatai, 9 Irt 50= kr korábbi árverés 1807. hrsz. a. felvett ingatlannak Zsovár felelő értékpapírokról szóló nyugta. ' a A legolcsóbb és legjobb szerkezetű valamennyi prés k ö kérelmi, 3 frt 25 kr jelenlegi s még fel Gábor és Zsovár Vendelt illető váltságo merülendő költségek, iránti végrehajtási köteles 184 frtra becsült '/a része, a Zala Egerszeg, 1889- jun. hó 19-én. o ügyében a fentm-vezett kir. törvszék terü galamboki 627. sz. tjkben A. f 1881. hrsz. Valamennyi vasalkatrész ára 1 emeltyüpárral Bécsben KOVÁCS FERENCZ letéhez tartozó a pacsai 494. sz. tjkben A ugyanazok tulajdonául felvett váltság o 100 f r t o . é . 3G49 1 - 1 . polgármester. I. 213. hrsz. a. 480 frtra, 2487. hrsz. a. köteles 474 frtra bec-ült egész ingatlan M a y f a r t h Ph. és t á r s a Bécs II. Taborsstrasse 7 6 , 7 frtra, 391. hrsz. a. 21 frtra, 4Ü4 hrsz. 1889. évi jnllns hő 9. napján d. e. 10 Frankfurt a M . m. és Berlin N . 3033-4-10 a. 34 frtra, 1604. hrsz. a. 82 frtra, 1208- órakor Galambok község házánál dr. Dick O O O O O O O O O O O O O O hrsz. a." 77 frtra becsült ingatlanra C. 1. József felperesi ügyvéd vagy helyeHese a. Pap János és neje Francsics Rozália közbejöttével megtartandó nyilvános ár javára bekebelezett 1 drb. szarvasmarha verésen eladatni fog. legeltetéséből álló szolgalmi jognak ép Kikiáltási ár á fennebb kitett becsár. ségben hagyásával 1889, évi július hó Árverezni kivánók tartoznak a becs 1W. napján d. e. 10 órakor Pacsa község A z 1886-ik évi elszáll/ 2 . 0 0 0 , 0 0 0 palaczk ár l0°/o-át készpénzben vagy óvadékké házánál Árvay Lajos felperesi ügyvéd vagy pes papírban a kiküldött kezéhez letenni. helyettese közbejöttével megtartandó nyil Vevő köteles a vételárt három egyenlő vános árverésen eladatni fog. részletben, még pedig: az elsőt az árverés Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár. jogerőre emelkedésétől számítandó 1 hó . Árverezni kivánók tartoznak a becsár nap alatt, — a másodikat ugyanattól 2 10%-át készpénzben vagy óvadékképes hónap alatt, — a harmadikat ugyanattól 3 hónap alatt, —"minden egyes részlet papírban a kiküldött kezéhez letenni. - Vevő köteles a vételárt három egyenlő után az árverés napjától számítandó 6°/ részletben, még pedig: az elsőt az árverés kamatokkal együtt az árverési feltételek jogerőre emelkedésétől számítandó 1 hónap ben meghatározott helyen és módozatok alatt, — a másodikat ugyanattól 2 hónap szerint lefizetni. alatt, — a harmadikat ugyanattól 3 hónap Kelt Nagy Kanizsán, a kir. tvszék. alatt, — minden egyes részlet után az mint telekkönyvi hatóságnál 1889.. évi árverés napjától számítandó 6% kamatok márcz. hó 23. napján Gr. HUGONNAI kal együtt az árverési feltételekben meg- 3651 1—I. kirendelt kir. tvszéki bíró.
o Édes zöld takarmányt
télen
s
0
J
s
0
. u : ü l f i
ans?-}
è ' ^ l m m ?- «*fi *?»iv£-e
I"teiDjojBAez
IS34ZS0U1O
z e zsai
|oíe|e§|ozs
gumw
o o
o o o o o o o o o
Q o o
o o o o a o o o o a
L A I
T/K
HBSZONSVeLCZADIX ÉVFOLYAM
CQOOQOOOOOOOOC300000000000000
!!:
Minfienti
JUNIUS 22-én.
K Ö Z L Ö N Y
!!.!
a k ö v e ü f z o tárgyak megrendelése á l t i l :
„LE VRAI GOUDRON"
Teljes szivet-attlrág (tétsxéss«crii.ti nagyság) angol szövet, előbb 4 írt most I frt 5"> kr.
i
M
W
Teljét tz5vet-iatlrag nagyság) I . miuőiégü, most 1 frt 95 kr.
l
Y-K A N 1 'L S À N
^
nagy é k s z e r - , clua
,
„ , „ , . „ ,
ar&iy-
J u t á n y o s
•, .
; '
; •' a
• J
...
;
Q
, -
Q Q
„
* » i y ékswrtárjyak a Eegatigasabb árakért vajy ujakért klewértetlek.
£J
Eladás
Sssfr*
részletfizetés
mellett
is.
Q q
megvétetaek
Q
* M
Q
Nagy raktár valóri Berndorfi chinai ez Balból is. Mély tisztelettel
BERÉNY
JÓZSEF,
iQ
r«j
O
ezelőtt MLROFER
S.
5
ékszerész-, arany és ezüstműves
3598
2 0 versoiiykj
oklevél. ii fián
Kapható, m'udc n norinbergi-,
H A U S E R
es
papi,
irtozsdébsB
q
E D E
faragómester
cs. k. ndT. k o ^
pnrpbyr- éi már-
granit ,- sei it-, yszobrok ,
g} ára
Bécs, IX- Spitaígasse Sr. 19. H. Téglagyárak, kőbányák, (tőtCMszoií és füréss-malom tulajdunoad. Qusan felszerelt r a k ' i r a k é s i S I B-S Z O B R O K ^ í A K kriptafedők gránitból, kriptarácsozatok és eirláinpák síb. Kriptftk Ülje* elkékésziiésére való megbízások, szobrok áthelyezése, vaia mint minden e szob rászatba vágó munkálatok pontosan és olcsón eszközöltetnek. Képes á ' j e g y x é ingven és bérmentve.' t'z'etalapitáai év 1781. • 5G4^ 4 - 1 8
£J
Nagy-Kanizsán, a városháza átellenében.
16 d í s z o k l e v é l . vuli
Szövet egy teljes tavaszi vagy nyári Bllünyre minden szinbeu á legmaga sabb férfinak is 4 frt. En/e'e«ans kalap legújabb f i r m a 1 frt 50 : A kalap megrendeléseknél kéretik a fejböség, nadrágrendeléaeknél a hossz, centimérték szerint, gyermekeknél a kor pontos teíráaa s a megrendelt áruk pontosan utánvét m-Uett kQIdetnek meg. a t. megrepdeI5kn"k. Nemtetsző tárgyak kicserél tétnek — esetleg a pénz risezaadatjk. Mindenkinek érdem' a próbaképpen egy megrendeld,t tenni, hogy meggyő ződést szerezzen aa áruk olcsó és ki• minőségéről ! Kért-tik a czimet pootosaa megfigyelni: S62l 7 - 2 5
: Vidéki megrendelések pontosan teljesítettnek, nem tetsző tárgyak 8 nap alatt visszavét étnek, .sj
Rej, arcay-, ezist,
—
legnehezebb minőség; a 80 kr. 90. 1 frt 1 -
Munkás-ingek minden tzinben frt 10 kr
n
r
aranyérem.
1
Nü Ingek hímzéssel börváazonból, előbb 2 f.t 20". most 1 frt 10 kr.
Q * * %J
; . , •» .
60
(
Mól Incék Ghifonból igen finoman horgolva elébb 2 10. most 120.
n
„ férfi nyakkendőtűk l „ Exüftt e-vőkanalakdarabia 5 „ . kávétkanalak . 2 „ , tejmérd „ 7 , leveamérő -„ 14 „ , 6 pár evóster együtt 14 , 6 pár csemngetser 8n
!
,
10 „ 2 , 10 ,
feljebb
munkásoknak
N Ő I Ingek borgaláasai óriás vászonból előbb 1 50. most 80 kr.
6
á f a l c é r t
Arany ksréVek , lencsék , colier nyaklánc!
\
-
3
gyOrük gyémánttal 10 függök a i fósfl-óralánczok 20 . nói-óralácczok 18 . aói-remontoirórák 20 . keresetek 2 . med alio k 8 „ broeíhok s . fttgg. gyémántokká.' i s .
3
Gyermek rshioskák elegins kiáilitásban, finom, egész 6 évesig előbb 20 f r t ' most 90 kr.
Ő
2 frt és
2 frt ét feljebb 5 „-
terj
raktárát
gyárából
Periplgnan és Parisban. az payedfili r*ipai*-t A J I A | ir, moly norvégiai £• aySL ivi.FIA.bii. van áztatta. é» miv>-l a fenyőkivoaat a gége, lé zú<s es « tüdőre nézve le 'egé*CA gesebb szer. enué.i-.^vn ,. egjedóli czigar^ttapap.r. m-l>et A slohányzA *gfSzaé» minden hátránya bélkOl ha»iuálh..t - - Számoti " r v i . ; . ^ , az ipar tekintet veitől izármazó bizosryitiAny áll read«]k« zéare A
Mosó éa vászonnadrág 90.—120-ig.
^ O
s ezüstáruk
-D-ö-lE^sztólsitíELXi.,
Arany soi gyűrök , férfi ,
áfelleuébeu
Ajánlj),
l
*
a városháza
JÖSEPH B A R D O U et. F I L S
Gyermek gltSsy mosóssöveibSI 2—10 évig raintartói a 1 fit 30. 1-íO 1 8 0 egésa 2 frt 20-ig.
ESZÉÉI, ÁRAHT-BS EZÜSTHÜ7BS Nifi
«Ie Noi wepe
(t-t szesszé r inti előbb 4 frt &0 (t- t*zéi t i érinti
Teljes tztvet-iadrág nsgyiag)
ciiiarBttajijif
iici
!!!megtakarlt 100 p e r e z e n l e i ! ! !
Intemationales Export Waa-enhans Wien I. K-ohlmessergasse No. 7.
X O O O S O O Q O Q Ö O O C O O O O O C Ü O O O O O O O O
3538
vasöniftde és gépgyár részvény-íársasáír
fsCHLICK-féle I V .
X
x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
GYÁR és I G A Z G A T Ó S Á G : V A o ü - l c ö r i l t 5 7 . a z .
BnnÁPRQT DUllrirCul,
V
i
R
0
S
1
I
1
£
0
D
1
h
l
u
K
T
Á
I
t
ASOULAC-I
l
KÉT- és HÁROMVASÚ EKÉK. .Halódás'
Szórvavető-gépek. Schlick-
és V i s s t s - f e i e eredeti
szectkavágók,
répavágók,
e j y v a s u ekék
répazuzók,
szab.
Kayol
tengeri m o r z s o l o k , ták,
ekék,
é-. tatajmfivelő e s z k ö z ö k ,
boronák
csöves tengeri
J E G Y Z Í T . lívö irodí kébec
k i
v
e
Q
a S z o l g á l a t o t teszünk tehát olvadóinknak, midőn őket ezen régi e.-- praetíeus készítmények re figyelmeztetjük, m e l y e k a legjobb g y ó g y szert és a fogfájás eüem eg^-edüü óvszert k
és r ö g t ö r ő hengerek,
darálók,
gabonatisztito
ros
őrlőmalmok s t b . n naíj-oub iltâttzerêtzoii. íjafasitr
Az összes ekék tartalékrészei készletben tartatnak. Előnyös fizetési feltételek. Legolcsóbb árak gSSr*
atyái
c A fOtiozteleiiilü' benedekrendi atyák f o g v i zének használata, naponkint néhány cseppet v í z b e v é v e , megakadályozza és gróffyítja a fapuk o d v a s s i g á t melyeknek feberaeéet és szilárdságot külosüníJz, a mennyiben a foghust erűsiti s teljesen egészségessé változtatja.
sorvetó
gépek.
Sekliek-féle
rendi
2 ARANY ÉREM : Brüssel 1889. London 1SS4 A ' - í r — ' - Z — reltalültatott 1 0 * 7 0 BOURSACTD P t T E R az 1 <«3 £
S C H U C K féle » t . b .
szab
{ Fj-anczia-Ország)
FOGVIZE, FOGPORA E S FOGPASTÁJA
:
V I . Podmaoicikj utcza 1 4 m á m
GÓZ- í s J A R G Á N Y C S É P L Ó K É S Z Ü L E T E K -
SCHLICK-féle
APÁTSÁG
l K . N I M A G t : K L O N X ü , prior Főtisztelendő Benedek
Árjegyzékek kívánatra-'-Ingyen és brrmeotve.
V . C iz.reQCié^k esennet L ca. ű i l - ü n r á u i n k b . c . i tudom ;sár» ho.ni, hngy n o h . » V I . Podm.Biciky-utci* H >«. * r i : P ^ B résxét a kflhu vácri-nton lév5 g j i r t . L E P F I Q K R E H S T Y . x t ü k ít, RAIU;I»iűn» tal t. a.letb&riuiok kényelme érdé.rosi irod.t t.rtuok feun, . . L & m i a t , hogy agyaaott É P I T É T I ecikkeiiik é í K a i d . j i p i gépeiokbci rsktirt I.UlitetUtak l
|
:
Kiváló tiutelettel
354f, 9—18
K
„s
A SenlJck-fole vasöntöde es gépgyár részvénytársaság tgasgatosága.
7"
¡ 1 .
Z
r
A
.-.
:
!•„
ít
L
A
y
13 Y fi
A
1
izér*
n
<=> i t K i l ü n í hazai gyártmány :
Számos szaktekintély birálaU szerint: ,8ZALADY-KÁVÉ-
o
2-.
K
é . zamatára nézve sokkal
c
g
y
e
-Kl À
!
m
è
Y
to
KÁVÉ,
Tavaszi gyógyítás
e !
.1
Öszi gyógyítás Ó \ Téli gyógyítás -
p e r m e k . k n í l » ey(, „,b61 . , belekből s uyikot U m i - , rton e m e « t e , t . k . d i l y o s ó .nysgot .ltivolitj., , „ „ „ . rot 4,, víri; tia»t|lj., j ó é . . t g , . t eló.egi.i, t á p t t l ' . , "á.it, m
kfcszvéay, és
Bef5«etik tintán, bo.aá nem adva lemmiféie mái k i vét vagy póüékot, bögrében j o b b , mint kavéfSxo gépben; egy ceéazébet l evőkanálul miként valaki gyengébb vagy erósebben kedveli, t i n t a viabea 2—3 pereaig forralva.
rr3-6
!MI
ii!!rT^!!',?!! rt
B d J
'
a
"Í'"
l e n
k
i
à
"
i
t
à
M
n
"«»zersinniel lettek
kitihtetve.
Kapható a gyáros SZALADT
ANTAL-atU
BUtJAPESTEN,
MOLL-FELE FRANCIA BORSZESZ ÉS SÓ
essz:
ellen.
Csak akhor valódi ha, minden Üveg M O L I * A. védjegyét és aláírását viseli bénulásnál; burogatáa soknál.-Belsőleg
alakjában
minden
sérelemé
sebnél,
testfájdaliisk
daganatok
•••
gy«H«áá
vitzel v e g y i b e hirtelen rowullét, hányás, kőt'.ka és hasrocnéaoél.
Epy üveg ára kasiaálatt atasitásial 90 kr. a é az orscág minden nevezetei gyogysí
é» anyag k->rr"»kedés ib-*N
MOLL A. gyigyszeréw cs. kir. advari aiálllté Bécs. Stadi, Tachlaaheo 9
I iiiiiiiiiiiinmTrrrrirnffTrfTtr
—
szer
naponta ittánv,
Bedorzsfllésflt sikeres használat kííszvény, csr,z. mindennerofl
Baktárak
— .
mellett. 2 dohosig knld.tik Elismerés MOLL A. tirhoi Becsben. C í « foglalkozásomnál fogva az ön laWjt,*"* •ia Seidlíts porai igen j ó hatást gj-akorolnak ; isn.rr.-l,. ^ egyszer s mindenkorra s szivóly s „laleu fl*»»fe m^g'-.-t n Iondók érte Tisztelettel ezek a gyomrot jóvá és fot kSunyiivé teszik. ef'fblagl'&.I Steinko P. 1. lelkész Ho. ^ Szétkiiidéf
minden meghülési b e tegségek
Est sok ezer halairat igazolja.
n e n n t b . , i n i l „ bi.toe .egélyt nynjt: gyomor- é l bólbn'r j s gyomor- fa fejgOrc, gyomorégél, gyomorból erodó ffi. H j i i , •énregényiég, é t . i g j b i í n y é . i l m . Ü M i i g elleo- co-
:
Legjobb bedörzsölő
rébbá enyhülést eredményei irányár, ideg- ée i i i v b i j o k b i n . Gyermekek, aggok e á l u l i b . o kiknél az áxiili ex.mos kivé h i s c n i t i u ü l t v . van, . „ H n n g i r i . - k i v é - atimu l i n orvoii tekintélyekiltal, mint legjobb eredményű t i p « e r van elterjedve, a fent.bb felaorolt bajokban .pedig melegen ajánlva
v
nkszeros-t-í <•/-*.' latna Csat attor és-JtOU vomor--és' alit-ritbd >i Gyors gyógy hatás maka^ gyomore«rca, n y l k . gyom. ékr»-k>*
Nyári gyógyítás
È .
kellemesebb: színre szép üazU és kevesebb cznkor kell hozzá mint bármely más pótkávéhoz, tehát nemcsak kávépoüó, hanem egyszersmind kávéjSTttó is, mert jótékony alkatréssénél fogvi a valódi kávé izgató és hevítő hatását alább szállítja, azt ke! lemesebbó toaai s igy a kávé élvezhetőbbé válik. Két kanál ssemes kávéhoz egy kanál „Szaládi -kávét' adva főzetik be, a igy a leg zletesebbl kávét nyerjük.
„ H U N G Á R I A E . . n < „ k .15tt felulált küloolcgejtég, mely ü , « i „ • • • u i l . a n e m e k pbtolj. . d r i r . tz.nn kí.ét . \ „ . , t M g u k a n t i . vsn elérr., h . s . m g y ó g j b . t i U n i l fog,," oly b á . , n e r t kepe., m e l y e k é i v é t i p l i ! i - t i p l i l . . g y i g . i t
U
MOLL SEIOLITZ PÖ1
Szélküldés naponta ntánvétellel
hét Űv-egnél kevesebb nesn
killd-tik.
MOLL. A . y ó g j szer ész urboz Bécs. £11 KitBsiő Moll-féíe frauctia borszesz ét, sója vidéketnuu nagyszerűen mük..dik KQldjön nekem 50 flvegg-1, ""ivet az emberiség a«giuégére kékzletet óhajtok Mély tisztelattel magam uál Htraof, lelkész Micbolupb*. 3462 3 0 - 4 5 :
Andr-ássy-nt
86-dik
azám.
68 minden előkelőbb fílszerkereskedésbeii helyben ós vidéken.
Way dita József könyvnyomdájából Nàgy-K*iiixsfcn.
X R a k ! á r a k 'Nagy-Kanizsán
Roaenfeld
Adolf és Fesaelhofer
Jóas-f,
nil
M a - K A M Z S t . 1889. jimlus 29-én. Elv
f izeik
fi.
HnszoHnyolczadik fa folyam.
ar
A lap sz^Ii* ni^nvek !
egész, érre • . 5 frt — — (tvr* . . . 2 fr Wl kr redéTÍ-e • . '; . I frt Í 5 kr Egyet szán !C kr
k''2;*-incav'-li I'edi- a kiad.;!., iutéieadők :
Xagy-H
H 1 0 E T E S EK .jabos p'.-titj>i>riisii"- niÁM.dtior •5. I minii*'^ továbc. s'>rt-r: :> Itr.
*jpüW
Kéziratok vissza nem. küldetnek
~ J nagy-kanizsai „nagy-kanizsaikeresztény
a uizsá n
takarékj>é;utári
NY1LTTERBEN } « t i t toronként |0 kr-rt r & « U l « k fél Ki»rst*ri..!.i*.ék d í h M etryt-* < hirdetésért 30 kr. ár-tendők.
a
részéi ill..-,- k&tl«-
jótékony nőegylet',
-
-
HETERKINT
„Kereskedelmi a „nagy-kanizsai
Iparbank".
a „nagy-kartjzsai'óukéntés tűzoltó-egylet, a „nagy kanizsai kisdednévelö egyesület"
ÍZT. jótékony
Iparkamara*
nőegylet',
nagy-kanizsai
a „szegények tápintézete", külválasztmányának
a nagy-kanizsai
hivatalos
%
lapja
tiszti-önsegélyző szövetkezet"
a „soproni kereskedelmi
... --.
EGYSZER, SZOMBATON MEGJELENŐ VEGYES TARTALMÚ
HETILAP.
az összehasonlítás semmi esetre i kos emberölés 1388. évi január 27-én Ireg juk, hogy akkor, midőn a nekie imponált fogják föl. mint az-hozzájuk intézve lön, bűncselekmények elkövetve lettek, ö éle s kész a tévedés, de' tanultja ez. hogy a sem ütne ki egyesületünk hátrányára. | községben; b) Schőn József nik-ósj lelkész ellen bének még csak 2. tizedében volt, a mely tanuk vallomása vádlót ak tagadásával •> D e ha az ország iparosságának 1888. évi febr. 18-án elkövetett rablás; korban nálánál jobb nevelésben részesül szemben feltétlenül nem. hanem csak bi .támogatását hasonlítjuk Össze nálunk, c) Szabó Ferencz eszteregoyei lakos tek is gyakran engedik magokat bűnös zonyos aggály fönhagyásával bizonyit. más országokkal, saJD.atu.ttai kell !kárára elkövetett sertéslopás; cselekedetek elkövetésére ragadtatni; : " ' r . Í5S9- -éríoljaa Ildii; felére. A szándékos emberölés vagyis Tni'ös konstatálnunk, vhogy « tekintetben A) Vajda Ferencz kis-katizsai lakos mert ezen korban á könyelmüség és megJózsefen elkövetett emberölés és a Schön nálunk még nagyon sok a kívánni kárára. 18S7. évi febr. 22-én elkövetett gondolatlansái; által vezérelteti* minden JÓzseí kirablására vonatkozó többi bizo ^XXVJU-dik évfolyamunk Ülik rossznajlamu ember, s ha oly társak szol nyító tanuk val oinása sem képezhet biz való. - Ennek oka egyrészt a nehéz sertés lopásai rés. JV-dik évnegyedére, midőn uj e) ütem Sándor nagy kanizsai takos gálatába szegődik, mint a minőbe védeutos alapot védenczem elmarasztalására' kesebben indult ipari fejlődés, más kárára elkövetett lólopás I88ti. szepi. hó czem is szegődött, melynek tagjai inkább nézve ; mert a törvény követeli határo előfizetést nyitunk, bizalommal fel részt fez a körülmény, hogy egyesü 4—5 közötti éjjélen. szeretik a bűnt. mint erényt vagy csele zottan azt,'hogy a bírósagot) kívüli beis kérjak lapunk mindazon tisztelt pár létünk az aránylag igen csekély tag kedeteket gyakorolni, akkor nézetünk át merésnek komolynak, határozottnak kell 0 Több rendű különféle lopások. tolóit, kiknek elifizetésök az első díjon kívül eddig sohasem vette Több tettesek,, kik mint vádlottak változik, s megvetés helyett a vádlottat lenni, s az ez ügyben kihallgatott számos Jélévvel e hóban lejár, hogy a má- \ részvéttel s szánakozással tekintjük. igénybe az iparosság áldozatkész szerepeltek : tanú azt adja u^yan elő. hogy védenczem sodik félévre is mielőbb megiijitani, Ha emberileg veszszük a dolgot,bát- előttük beösmerte, hogy Túróst' ö ölte ségét. . . 1. Szilágyi István, szíveskedjenek. ran tehetem föl azon kérdést, hogy az ily meg és Schön Józsefet is ö rabolta ki Sós 2. Sós István, f É s kiz írólag ez az oka annak, emberek által elkövetett bűntettekért kit István társaságában, ámde hozzá teszik Lapunk iráríya nem változik, I 3. Márkus Sándor, hogy míg más államokban a mienk l*het első sorban felelősségre vonni, váj ezen tanuk azt ist egyhangúlag, hogy ezen marad a "béke és munkaszeretet or 4. Beck Ferencz, jon *z ily szerencsétlent-e, vagy magát a beismerést védenczem akkor tette, midőn hez hasonló egyesületek és ipari 5. Kis Vendel, gánuma. Igyekezünk minden nemes társad&lmat, mely egyes tagjait mintha a csendörök őt és társát a községházánál intézetek fényes palotákat szereztek (!. Marton István. eszmét pártolva a '^társadalmi élet mostohái lennének, mintegy kitaszította fogva tartották már s jó kedvvel, nevet s jelentékeny tökét gyűjtöttek, — 7. Kelecs Ferencz, örömeit fokozni, fájdalmait enyhi~ kebeléből. gélve bes/élte el r» fentebbi bűntetteket, 8. Pósza Pál stb. addig egyesületünk miudedd'g nem feni. A •jó igyekezetet előmozdítani De jól tudom én azt, hogy ez csak következőleg nélkülözi ^ezen beismerés a A törvényszék következőleg alakult: volt abban a kedvező helyzetben, hogy bölcselmi s erkölcsi okoskodás, s tudom, kellő határozottságot és • komolyságot, mi egyík jOfeladatunk levén, szívesen vagyoni alapjait nagyfontosságú elnök Cseresnyés Sándor tszéki elnök, hogy a jogszolgáltatás terén csak szánal nélküi bizonyító erővel nem birbat. veszünk oly közleményeket, melyek Wébér Károly előadó és gr. Hugonnay mat ébreszthet ezen körülmény, de bün hivatásával és feladataival arányba Schön József és gazdaasszonya Keraz általános jólét felvirágzását ezéKálmán szavazó birák, s Kovács Lajos tetés alól a bűnöst fel nem mentheti kápoly Sándorué vallomása sem képezhet hozhatta volna. jegyző. lozzák: készséggel nyitunk tért á j ennélfogva ez elvet nem is vitatom, s csak az ő megrablásukra vonatkozó teljes pró A vádhatóságot Bogyay Ödön kir. D e most, n ^ ö i t egyesületünk fejlődő tehetségnek, csak tiszta haza- \ azért hoztam fel, hogy az itélö biróság bát, mert ők mindketten érdekeltek, mi ügyész képviselte. tagjaiban védenczem részére esakugyan vel ellenük volt az állítólagos rablás irá .fiság. .emberbaráti -nemes ambüiő és' egyrészt vagyoui viszonyait konszoli Védőügyvédek voltak : szánalmat ébresszek, melyet a hozandó erőit hatékonyabb szellemerö 'nyilatkozzék benne. . I dálni, .másrészt I)r. Pernek László, Szilágyi István Ítéletnél egyébb felsorolandó mentő oka nyozva, s.más tanuk nem lévén, ez, vala működésre magaczélozní akarja, abban védője; dr. Fülöp Kázmér Sós István vé mint a fentebbi bűntett is bizonyitatíanui E kijelentéssel-ujolag kérjük, t.immal együtt az igazságszolgáitatás mér maradt, mert védenczem a vizsgáló bíró a meggyóz-ödésbeu, hogy hazánkban dője. Keuiéte Géza a Beck Ferenczé és legébe yetni kérem. közőns/günk méltó pártfogását és' eiött. valamint a végtárgjíalás folyamán is ily országos egyesületre, mint az Tuboly Vidor Márkus Sándor és Szuopek figyelmét. r . •r ! Hogy védenczem számos bűntettel tagadásban- volt. s ez voít.oka annak, hogy ipari mozgalmak góczpontjára s az Tereié. már a rögtönbirósáü'^sem hozhatott ez van terhelve, azt a vádhatóság igen gon Kiválóan felhívjuk az előfizetés-* Cseresnyés Sándor kir. tszéki elnök ip:iri érdekek természetes képviseleÜgyben marasztaló Ítéletet. 1889. jani 21-én sabb s szelídebb, külső'alakzatot, melyet látható, ha ez nem volna völgy. És midőn jelentkeztek oly egyének, kik veszett eb esztendőre visszatekint, a megelége Azon nagy és érdekfeszítő bűnügy, neveléséoek teljes elhanyagolása még ezen egymásnak ellene- mondó tanúvallo által megmaratván, Pasteur tanár általi dés jogosult érzetével mondhatja, Öregbíteni látszik, mert hiszen azért lak más bővebben fejtegettetett, á korábbi gyógykezeltetés czéljából, Parisba való hogy az ipari haladás terén e l é r t melyben a kaposvári kir. törvényszék hatnék benne is jó és szép lélek, mint tanú, a jegyző víssf^hivatián, felvilágosi- utazás végett a belügymincszterközbenjamég 1S37. évben, mint rögtönbiróság is eredményekben, az iparaak nyújtott tás kéretett tőle s kénytelen volt be rásátés támogatását vették ^ •' .ybe: ezen eljárt, — kapcsolatosan más bűnügyekkel lakozik is sok más hasonlóan rossz kiné aliamí kedvezmények kivivásában, a nagy-kanizsai kir. törvényszék, mint zésű emberbeu; de ha meggondoljuk azt, ismerni, hogy csakugyan ugy van a dolog, körülményből hzt következteti, hogy az mint a bíró előadta, tehát nem igaz, hogy" ebek közi ismét sűrűn fordulnak elő h o g y egész életén át mindig csak oly dur 'stb. jelentékeny része és érdeme van, büntető biróság által f. évi június hó 21. a jegyzői irodából meglehet látni Túrós veszettségi esetek, a veszetiségi, illetve ngy, hogy ha egyesületünk tevékeny és 22 i k napján nagy hallgatóság előtt va társaságban forgott, mint a milyenben József megöletésének helyét. ebmarási esetek szaporodása bedig arról született is, melyben a szép és nemes sége b4rmély külföldi országos e g y e - i befejeztetett s ítélettel elláttatott. Ilyen a tanuk vallomása, sokszor nem tesz tanúságot,"hogy a vezettség meggátiránti érzék tápot nem talál, a jó erkölcs | Ezen bűnügynek tárgyai voltak: sülét működésével Összehasoniktatnék, pedig teljesen ismeretlen; ha meggondol értik meg jól a kérdést, vagy nem ngy lására szolgáló óvintézkedések és renda) Túrós Józsefen elkövetett szándé-
.
•
ez
Előfizetési felüiras
iiiz-Löir
„ZALAI
s
f
>
2
m
;
1
HUSZONNYOLCZÀDIK
Z A L A I
ÉVFOLYAM
K Ö Z L Ö N Y
JUNIUS 29-én. Jánosi Ehgel Józsefet a pécsi zsidóhit község választmányi tagját és megemhíé, hogy Engel apja, ki nagybirtokos, jószágáo egy katholikus iskolát alapított és e<* templom patt onátusi jogait is gyakoraljk, Galimberti nuntius barátságosan kezet fogottá bemutatottal és ezeket monda:' Egyházunk nem áll ellenségesen az önökvallásával szemben, mert hiszen abból keletkezett és sok érintkezési pontjuk van, mint a biblia, a próféták, a zsoltárok stb. Minden pozitív vallás jobb az atheismusnál, mely a- társadalmi rendet összerombolja, ezért minden felekezet értsen egyet és békésen működjék egymás raelí e t t A-franczia nyelven folytatón társalgás végeztével ezt monda a nuntius : ,'Biztosi'sa, kérem Önt, hitsorsosait állandó ro konszenvemről."
tanártestülete s a stöbbi tanintézetek ses ekével folytatta munkáját, melynél az , tanárai, tanitói, az urod. tisztikar Pap különös, hogy felette egy Ölés van s a Sándor jószágkorm. elnökkel s a város hajtónak ezen kell üloL A fenn ülő béres Örege-apraji több ezer számban jelent egy nagyobb zökkenésnél lebukott a gép A törpe de még inkább a füzér gyü meg. A temetési szertartást dr. Dunszt elé és az ekekések iszonyúan végigszán mölcs fáknál vihető ki a gyümölcs hizlalás. Ferencz keszthelyi apátplébános végezte tottak a hátán; szerencse, hogy a vonóTermészetesen az ilyesmi a többi gyümölcs a patronátusbeli r. k. lelkészek fényes marhák megálltak, mert különben aligha rovására történik, de a czél — ha kellőleg segédletével. nem összekaszabolta volna ez a borona; ápoltuk a gyümö'csfát — ritka nagyságú — Közgyűlést tart a zalamegyei i szörnyeteg a szerencsétlen embert. Az gyümölcsöt nyerünk. gazdasági egylet Keszthelyen július 7-én orvosnak így is akadt munkája, a mennyi Előkészületül ama ágra, (mely ala d. e. 10 órakor a városháza termében^ ben a különös barázdákat össze kellett csonyan áll 30—50 cm. magasan a föld — Női kézimunka tanítás. Alul varrnia, miután azonban nemesebb szer től) bele ojtunk egy kiváló erősségű vadonírottak tisztelettel tudatjuk a n. é. közön vekben kár nem esett a bérts felgyógyu czot, esetleg 2 is. séggel, Sogy mi folyó évben engedélyezett lása bizton várható. Ha már most az alma, körte, baraczk magán varró iskolát nyitottunk oly felnőtt — Vasúti szerencsétlenség. F. hó elvirágzott (mert csak ezeknél alkalmazleányuk számára, kik iskolai kötelezett 26-án este 10 órakor a tehervonat elgá-| tátik az ilyen műtét).és a gyümölcs mo ségüknek megfeleltek s melyben a varrás zolt Murakeresztur és Légrád közt egy. gyoró nagyságú, akkor azon 1—3 gyü szakmájába vágó munkákon kivül egyébb vasúti' munkást A szerencsétlen részeg mölcsöt hagyunk természetesen a legna kézimunkákat ís, nem különben a ruha fővel botorkált a vágányok közt s nem gyobbakat hagyva, az igy kiszemelt pél — Fürdőkből. H^zzáok küldött fürvarrást s a szabás minták rajzolását a leg vette észre a közeledő vonatot Azonnal őrizzük mindenféle * — A pénzügyminiszter értesíti a dányokat kellőleg alaposabban tanítjuk. Ugyan itt a z « > o- göi értesítések szerint Uj-Tátrafureiie^ szörnyet halt. ellenségtől, és midőn a gyümölcs szokott 3. számú kimutatásból latjuk, hogy ju^ hatóságokat, hogy á reformált egyházak az rában is alapos oktatást nyerhetni. *" jial — Mérgezés czim alatt lapunk mult egva czélokra kivetett adók s követelések nagyságát elérte, hálóval vesszük körül, kapcsolatban tudomására hozzuk a n. é. I9-ig 508, — Daruvároit 2-dik jegyzék számában közölt esetben azóta egészen mely háló a galyhoz lesz erősítve, de meg^ behajtása czéljábóí az - állami segélyt vidéki közönségnek, hogy intézetünkben szerint jun. 1-8 ig 2IG, — Lipiken 4 diam'ás dolgok merültek fel. Tóth József igénybe' vehetik. .Azért a netán követendő jegyzendő, hogy e hálónak ugy kell készítve beunlakás s teljes ellátásra ís elfogadunk névsor matatja, hogy jun. )7-ig 4 4 3 . napszámos halálokának kiderítése végett, Balaton-Füredé segély gyors nyújtására' utasítja a ható .ienui. hogy a gyümölcs növekedésével oly lányokat, kik akár a helybeli női ké- folyószámban 659, — mindig tágabbra ereszthessük. Mind az megejtett tszéki bonczolás alkalmával a pezdét vagy a polgári iskolát, avagy a mi 2 8 7 , — Várasd-Topliczán 652, — Hévba ságokat. s*jya fát, mind pedig a hozzá ojtott vadon- gyomorban egész más méreganyag jött intézetünket óhajtanák igénybe venni. Az 138 fürdővendég jelentkezett. napfényre, mint Gall und Wind Rosoglio illetők nem csak gondos, vallásos és csalá — FMIokszfira-viz8gáIatül| A föld- czot hetenként kétszer híg trágyával meg — Megerősítés. Szalay Kornélii és a mint a temetés után Tóth József fe dos otthont találnának, de a német és csabrendeki áll. el. isk. rendes tanitónO mivelé-sügyiminíszter. körrendeletet inté- öntözzük (tehén és árnyékszék trágya;de lesége haza felé jött volna, a vizsgálóbíró az árnyékszék trágyának nem szabad ferfranczia nyelvben ís gyakorlati jártasságot jelen állásában véglegesiteiett. zeitválaméanyí megyei és törvényhatósági rendeletére szépen bevitték öt a fogházba, szerezhetnének maguknak. Tisztelettel joggal felruházott várostörv. hatóságához, tőztelenitve lenni: desinfictirozva.) — I s m e r e t l e n halott. A mult hét mert a fenforgó mérgezést csakis az aszPayer nővérek. Kármelita-tér 3. szám L egyik napján este felé a Letenye melletti a filiokszera, terjsdésének megállapítása Este és kora reggel állott vízzel meg szony követhette el. emelet Győrött. Miután tudjuk, hogy d ö b urodalmi majorba egy ismerellen vándor végéit áz ország óséáes szölóterűleiemek fecskendezzük, igy azután szert teszünk — liirtok változás. Gróf Orsich beni években több leány végezte^ vidé megvizsgálása lágyában. E rendeletben óriási alma, körte, stb gyümölcsre, csnpán 1 ért be s éjjeli szállást kért. Kérése telje azok a községek és . rer.dezett tanácsú még ama.megjegyzést fűzöm, hogy az, ily Róbertné borsfai és tót-szerdahelyi ingat- \künkről s városunkból a győri állami női síttetvén, csakhamar nyugalomra tért. városok, a melyek -szőlőiben a filiokszera müvelet által nyert gyümölcs igen leveses lanait megvásárolta Tamás Adám letenyei prep^randíát hasznos szolgálatot vélünk melyből soha többé fel nem ébredt Regs-'l teljesíteni t közönségünknek, midőn e jó költötték, de hiába, — halott volt. Kiléte eddig még nem könstatáítatott, tehát a lesz és azért óvakodjunk attól, hogy meg- földbirtokos 123,000 frt örök áron. — Füssy Tamás jeles író, a szent- és köztiszteletü családot ajánljuk az ille .felöl, a nála volt munkás szerszámok után fliflyekre ínég a fitlokszera-zárlat nincsen karczoljuk, — a szállításnál pedig vattába elrendelve, szigorúan utasitandók, hogy kell göngyölíteni és minden egyes gyü István Társulatnak nagyérdemű igazgatója j tők figyelmébe. Bővebb értesítést készség csak gyanitanilehet, hogy kömives volt. Zala-Apáti perjellé neveztetett ki. Öszin- ; gel nyújt e lap szerkesztője, vagy közvet Holttestét a rajkTte,métőben helyezték el. június hó másod'k felébeffa határban levő mölcsöt külön dobozba tenni. tén gratulálunk ! len értesülés nyerhető a fentebb irt inté összes szőlőket valamint azon kerteket is, Szőlőnél, hogy hamarább érjék a — A.horvátországi magyar tele/** a melyekben szőlőtőkék vannak,a községi gyűrűző ollóval meggyürüzík a fürt alatt. — A déli vasnt nagy-kanizsai indó zet uiján. p i t vény esek sorsáról többször inunk már (-'íöjáróságból és egy községi esküdtből, A gyürüzés által szöllötöbeu lefelé történő házában jun. 19-én reggel izgalmas jele hajmeresztő dolgokat. Most ismét oh — Választmányi ülést tárta -&isrendezett tanácsú városokban a tanács nedv keringés megakad s kényszerítve van net folyt le. Liska Adolf cseh utas egyik részletekről értesülünk, a melyek igazáé kiküldötteiből, továbbá a hegymesterből a fürtoe tolulni, mi által a fürtben a czu- vágányon ijedtében elesett bog)- a vonat deduevelő Egyesüle" június 30-án délután vérlázítók s a legnagyobb mértékben éV.fgy-két értelmesebb, hely beli szőlőbir kor tartalom is növekedik és 2—3 héttel közeledtét látta, Veinovits Ede mozdony fél 3 órakor a Nádor utczai Kisdedovoda felkölthetik az elkeseredést a djakovári tokosból alakítandó bizottság álta! járassák hamarabb megérik. A gyürüzés alatt ért vezető rohamos futásában a vonatot meg helyiségében. A válaszmáuyi tagok ez uton szolgabiróság ellen, mely. m i n t levelezőnk is tiszteletei meghivatnak. be. s a toejáráá megtörténtéről a polgár jük, ha az illető faágán vagy hajtásán 4, b" állította az áldozattól egy lépésnyire; a írja, v a k eszkö/e Strossmayeiv pnsnöxoefc, — Szerencsétlenség vigyázatlan mesternek, illetőleg a járási főszolgabíró vonal szélességű héj közbe kilesz metszve, cseh atyafit eszméletlen szállították a a ki mindenképen tönkretenni iparkodik nak legkésőbb Julius hó 31-ig tegyenek de ugy. hogy a ía tápsejtjei nem lesznek váróterembe. Veinovics figyelmet érdemel, ságból. Jun. 24-én szekereken zsindelyt a telepitvéuyeseket. Krndicz Joszipovácz szállítottak Kanizsáról Sáncz felé, egyik jelentést E jelentések a minisztériumhoz keresztül vágva. hogy egy családapa életét megmentette. és Cerovecz hat év elö't a telepityényesek felterjesztendök. A bejárásnak egyedüli — A letenyei önk. tüzoltóegylet béres elaludt és a szekér alá bukott, lába- által alapított három falu munkaszeretö Ha most még a fürt szemeit megrit fejét a kerék összezúzta és igy szállították czélja az. hogy ni egál lap: tíassék, vajon a erkölcsös jómódú lakosságát zsandárok kítjuk, mikor valamivel kisebb mint a f. hó 20-ikán tartotta évi rendes közgyű társai Inkére. szőlőben van-e fiüokazera vagy nincsen. űzték ki házaikból, bolmijokat az u'cára borgó, akkor bizony egy korán érett méz lését melynek legjelentékenyebb tárgyát Ennélfogva az esetb.ec, ha a bejáró . — Dubsky lovardája még mindig a tisztújítás képezte. A főbb tisztségek a szórták és végre eltolonczoltik őket édes nagyszemü fürtöt nyerünk. bizottság nézete szerint a filiokszera a következőleg töltettek be. Elnök- Mé tart előadást az Arany János utczában karh italom inal a magyar határra, innét A szőlőnél lehet a venyigét és az jelenléte megállapítottnak te&inihetö — ! hes János, alelnök : Tamás Ádám; főpa szép számú közönség e l ő t t Nem valami pedig a magyar közigazgatási hiv&talno avagy határozottan erre valló gyanús ujhajtást gyűrűzni; a gyümölcsfánál pedig rancsnok: Aradi Alajos; alpayancsnok : nagyszerű, de annyiban különbözik a töb kok illetőf-égü községükbe tolonczoluiiják tünetek észleltetnek* a- további bejárás a gyürüzés nem ajánlatos azért, mert a Keszler Géza; Pénztárnok: Foííy Bernát; bit öl, hogy a beszéd productió alkalmával a kétségbeesett embereket,, a kiknek a mellőzendő,'nehogy a íillokszere a járó a reá következő évben a meggyürüzött ág, ügyész Zakál Gyula; jegyző; Wesel Jákó, a magyar nyelvet használják. jószágát, uevezeteseu 2t>3 darab tehenei kelők által esetlegstovább lmrcsol tessék. ha k: nem hal is, de termésre nem szá váíasztmá lyi tagok ! Laskovích Ferencz, — Gyászhír. Neuszidler Mátyás és borjut az eszéki he>ivá>áron összesen A tett észlelet a bejárási jegyzőkönyvbe míthatunk. Filípich János, Thassy Lajos, dr. Csem Esztergom legöregebb polgára 92 éves 110 fr. adták el a zsandárok. Zala .SOBiogyHa a nevünk kezdő betűit szépeu bevezetendő, s azonnal . külön Írásbeli korában jun. 22-én meghalt. Az elhunyt Baranya-.Tolna-, Komárom- és Bácsmegve pész Kálmán, Bayér Izidor stb. jelentés teendő a-polgármesterhez, illető-; kivágjuk papirosból és gyenge arábiai T A d o m á n y . A letenyei tüioltó- néhány évvel ezelőtt szemvilágát elvesz munkáscsaládoknak oda kellett ha^yniok le» a túrást főszolgabíróhoz, ki isá jelentést j gummi oldattal bekenjük és az érni kezdő egylet javára egyenruha beszerzési költ tette, de szellemi képességeit az utolsó földet, rétet, kenet az aratás előtt. Apró — az illetékes törvényhatóság utján — . gyümölcsre ragasztjuk (a pirosodni kezdő ségekre id. Tamás Ferencz és Tamás napokig megőrizte a köztiszteletben álló gyermekeik az uton éhen és lázban halnak rögtöa è minisztériumhoz továbbítani oldalára) akkor a gyümölcsön a nevünk öreg polgár. A dicsőültet nagy családja, és nincs a ki számot adjon róla, hogy mi Adám 30 frtot ajándékoztak pompázik, mikor az megérett köteles. • • * y - . köztök Neuszidler Károly orsz. képviselő, az oka ennek a kegyetlenkedésnfk. Hat — Uj hajó a B a l a t o n o n . A „Kelén" Mert ott & hol a papír van a gyümöl Ujlaky József csökölyi plébános, Neuszid éve, hogy összetoborzották az országbaB csön, ott halványan marad és így a piros uj balatoni gőzhajó vízre bocsátása, mint ler János munkatársunk és Ujlaky Mátyás ezeket a családokat a djakovári pu-pök f— A regale-berlőknek nyújtandó gyümölcs — kedvenczünkké válik a hal Balaton-Füredről írják, vasárnap jun. 23kesztheíyi tanító fiai gyászolják. Béke erdői irtásához, azzal az Ígérettel, hogy a án ment végbe s emlékezetes ünneppé vált előlegekről szóló, már a fölsőház által i s ' vány sárga monogramjával. hamvain! befejezett irtás után 10 évig használhat a Balaton vidékre nézve. A Budapestről elfogadott törvényjavaslat értelmében, a — H y m e n . Moller Miklós zala-lövöi ják a földeket csekély bérősszegért. Mo:-t nagy számban érkező vendégeket Siófokon H Á T I O N GÉZA törvénybén niegháiározott tulajdonjogi,"! körorvos a napokban vezette oltárhoz midőn a fa árát elprédálták pánszláv czé előkelő nagy közönség várta s a Sió csa zálog- és elsőbbségi igények bejelentésé- í mükertész. tornában levő állomás gályákkal és zász Sáska Dániel ottani birtokos kedves leá lokra a telepitvényesektöl jogos szerződé nek .batárideje-az 1889. évi deczemberi nyát Vilma kisasszonyt. — Farády József sük lejárta e l ö l t fehér iv papíron követeit lókkal szépen fel volt díszítve. A hajó a 31.-én történő regálé-megváltásra nézve! vendégek megtekintése után élénk éljen bajcsai tanító a napokban vezette oltárhoz a püspök aláírást minden egyes családfő azon inódon fog megváltoztattatni, hogy a Sáringer Károly magyar-szerdahelyi jeles től. A férfiak megkérdezték, hogy mire zés közt indult meg: útközben a yaebtok pénzügyminiszter fölbataimaztatik, hogy néptanító széplelkü leányát Margit kis kötelezik magukat ezzel az aláírással, de ezen határidőt rendeleti uton korábbi — Dr. Gyalokay József bihanár- diszmeoetben felvonultak s lövéssel üdvö asszonyt. Fellegtelen boldogság kísérje a minden magyarázatot megtagadta tőlük, időpontra tü?ze ki. Mint értesülünk, a megyei árvaszéki ülnököt a vallás- és köz zölték a gőzhajót melynek erőssége, csinossöt a férfiakat zsandárok'kal megkötöztet .pénzügyníjsznisztér. egyetértve az igaz- oktatásügyi miniszter ideigl. minőségben sága és czélszerüsege általános tetszést szent frigvet! a^ii,,'. Kiiuszterrel, ezen törvén? szente Zalavármegye kir. segéd tanfelügyelőjévé keltett. IitBalaton Füreden szintén fel volt — Csáfolat. Illetékes helyről meg- ték és bí-hurczoltatták a börtönbe; az lobogózva a hajóhíd, s midőn a gőzös czáfolják azt a kósza hirt, hogy Magyar- asszonyokat és gyermekeket pelig kihaj sítése után kiadandó reúdcietben f. év. nevezte ki. megérkezett taraczkdurrogás és czigány- Szerdahelyen dühödt ebmarás folytán halt tották a határbői. Eközben valamennyi július hóSl-éreszámJékszikmegáíIapitanL — Nyugdíjazás. Az országos lanitóí zene üdvözölte. A kikötő hidon a fürdö- volna meg egy leány. Igaz, hogy ebmarás- nek kijutott az ütiegbói. S mindez ellen M i erre különösen figyelmeztetünk, hogy nyugdijalapból a vallás és közoktatásügyi igazgatóság a hatóságok és az orvosi kar ban szeuvedett ugyan/de dr. Szekeres nincs a szerencsétleneknek védekezése. a hitelezők igényeiket és követeléseiket miniszter Pozsogár Lajos bánok-szent képviselői jelentek' -meg. Kovács Ábel József kórházi főorvos gyógyultan bocsá Kétszáz c-alád ment igy l ö n k r e , akik rendes időben előjegyeztethessék. györgyi közs. iskolai volt taniró özvegye, igazgató, mint rendtag és a főapát nevében totta haza. Az is igaz, hogy később meg valamennyien jómódúak voltak. Most kol született Alszeghy Szidónia részére évi dul egy r é s z ö k szanaszét az orszátiban. is melegen üdvözölte a gőzhajótársaságot, halt a leány, de szívbajban. — A belügyminiszter az edények 120 frt és 2 kiskorú árvája részére együtt Kivált a Dunántúl. Oly családok, a k i k n e k igazgatóságának képviselőjét Szarvasy — Lélekemelő ünnepélyességgel ről.;. A hivatalos lap a napokban egy jóra 50 frtnyi segélypénzt engedélyezett rövid idő e i ö t t még cserepes házuk, nyolez Sándort, ki az üdvözlésre hasonló meleg czélzó belügyminiszteri rendeletet közölt — GyásxJiír. Zánkán Vadnay Rudolf szavakkal válaszolt Erre a vendégek sétát ment végbe mult vasárnap Sormáson az hold vetésük hat darab marhájok v o l t . urnapi körmenet — Az ottani önk. lüzola közegészségügy érdekében — az evő-, földbirtokos 70 éves koiában hosszas most az utszéleken ténferegnek, a hol tettek a fürdő helyen, 2 órakor pedig az tóság kebelében ugyanis hosszabb idö óta ivó- és főzőedényekről. A rendelet czélja szenvedés után jun. 18-án elhunyt — A beteg gyermekeik orvosi segély nélkül Eszterházy fogadóban lakoma volt melyen képezi magát egy 9 tagból álló zenekar, az ólom-mérgezések gyakori eseteit lehe dicsőült éde^ atyja volt Vadnay Andor elhalnak. Az ember szive megesik e nyo Szarvasy Sándor Baross Gábor miniszterre, melyet Nagy Imre ottani kereskedő és tőleg csökkenteni s azért megparancsolja, országgyűlési képviselőnek, kitől a ma morúság láttára, ballattára, de azért a a szomszédos megyékre, a főapátra, a déli Knpbloch F r i g y e a helybeli tűzoltó zene hogy olyan edényeknél s egyébb tárgyak gyar nyelvészet terén több érdemes munka boldogtalan telepesek érdekében nem tör vasút igazgatóságára és az orvosi karra kar karmesteré lassankint kiképezlek és nál, mélyek közvetlenül érintkeznek az jelent meg. ténik semmi. mondott felköszöntőt mely után felolvasta az említett vasárnap már a nyilvánosság emberi testtel, nem szabad más fémöntést — A kisdedóvás érdekében eddig gr. Eszterházy Mihály levelét melyben terére léphettek, ugy, hogy az egész kör liasziiálni.csakis olyat, me'y 100 snlyrész- tanúsított buzgóságát Mikó György Szegcsaládi körülmények miatt távollétét menti menet alatt templomi szent énekek és a ben legföiebb 1 snlyrész ólmot tartalmaz. szárd-újvárosi plébános, kiről csak leg ki s fetvirágozását óhajtja a Balatonnak. magyar hymnus játszása által emelték az Csakis ilyet szabad használni a bor és utóbb emlékeztünk meg elismerőleg,azzal Kovács Abel a hajó megteremtőjére, dr. ! — H e g y e i r. h. Tapoleza mellet isteni tisztelet magasztosságát, oda és sörszivő, vagy föl nyomó készülékekbe] és tetézte, hogy a szegszárdi nőegylet mult Schwimmer tanár a vidékre emelte poharát vissza menet közben pedig indulókat zen tgy embert agyon sújtott a villám. — A a szénsavtartalmií italok eltartására szol szombaton tartott választmányi ülésében, Beksits Gusztáv a sajtó nevében a hazafias dítettek. — Megyénkben AtaJán még egy Kőszegen állomásozott honvédhuszárok gáló edényeknél, vízvezetéki csöveknél .is, ' mint az egylet titkára indítványozta, hogy törekvések pártolását hangsulyozá, Sziklay kis község sem dicsekedhetik ilyen tűz jun. £6-án Zala Egerszegre, érkeztek.— ha nincs, bennük állandóan víz, az evő-, az egylet vegyen házat és abban szereljen János a Balaton-egylet nevében Szarvasy oltói zenekarral, — melyben az elismerés A Balaton-Egylet Füreden juu. 30-án ívó és főzőedények ónozásánál és össze- fel egy gyermekmenedék-tiázat Az indít Sándor, és Rapaich Richárdot éltette. A nagy része a sormási tűzoltóság tevékeny közgyűlését tartja meg. — A zalavári forrasztásánál : ételek, italok és élvezeti vány egyhangúlag elfogadtatott és még ez hajó ezután Badacsonyba indult elnökét Grüufeid körjegyző urat, Nagy apátság ügyészévé Lénárd Ernő keszthelyi szerek készítésére, eltartására, elárusi- éyben keresztül is fog vitetni. Imre főparancsnokot és a művezetést ille ügyvéd neveztetett ki. — Alsó-lendvai tására, csomagolására v a g y elszállítására — A z aratás e héten vidékünkön — Tolnai Festetics Lajos gróf, tőleg Knobloch urat illeti, ki hetenkint önk, tűzoltó-egylet alparancsnokává Al szolgáló edényeknél vagy fémlapoknál; megkezdetett; jó középszerű termést mon szolg. kívüli orosz ezredes, Festetics egy vagy kétszer kirándult a kotta szerinti szeghy József választatott meg. - - Bara szoptató üvegek szopóícáját, játékszereket danak. Tasziló gróf nagybátyjának holttestét tanításra, míg végre fáradságuk eredmé bás községben 10 lakóház égett eL ólom vagy czinktartalmú anyagból készí — Kinevezés. Molnár Samu Pál mint levelezőnk írja, június 20 án Keszt nyét Isten tisztelet alkalmával mutatták — Hazai r. h. .Bpesten .Felsőbb teni nem Szabad, nem szabad oly malom císc. tanár, lapun* kedves munkatársát helyre szállították s ott a Szt Miklósról kiraüvelési magyar zeneiskola" alakultköveket használni, melyek őrlő felülete a zirczi apát az elöszállási uradalom segéd nevezett sírkertben bold. nejs, szüL j be legelőször. Éljenek 1 — Krasznán egy leány túlságos befűzés iken ólommal, vagy czjnkkel vannak — G a l i m b e r t l nuntios a zsidókról. kormányzójává nevezte ki, Czapáry László Kotzebue grófnő mellé helyezték örök következtében . hirtelen meghalt. — Az kijavítva; nagyobb ólomtartalom csak jól pedig Székesfehérvárról Egerbe helyezte nyugalomra. Mihelyt híre érkezett a gróf Mult vasárnap d. u. 1 órakor Dulánszky aradi vértanúk szobrának alapja már lera elzárt edények beborítására engedtetik tett át tanári minőségben. Nagy-Kanizsa halálának, a köz- és magán épületekre püspök magas vendége tiszteletére dísz katott. — Uj Havanna szivarok hozattak meg, föltéve, hogy azok az edény tartal mindkét szülöttjének gratulálunk 1 kitűzték a gyászlobogókat a temetésen ebédet adott melyre a város összes no ta forgalomba. — Okt. l é n Bpesten szobra mával érintkezéske nem jöhetnek. . — Szcncsétlenség. A .helyi urada pedig a város bírája, id Reischl Venczei bui tásai hivatalosak voltak. Ebéd után a szati iskola nyilik meg. — Madách: Em lom sáncai majorjához tartozó földeken élén a képviselőtestület a m. kir. honvéd nuntios cerelet tartott és ez alatt Dulánszky ber tragoediája szerb nyelvre.fordíttatott. legyík béres egy úgynevezett hanttörő ké tisztikar, a m. kir. gazd. tanintézet 1 püspök bemutatta a meghívottak egyikét,
A
szabályok vegy éppen nem, vagy nèm a kellő érélylyel foganasíttatnak. Tekintettel a jelen meleg évszakra és azzal járó viszonyokra, szigorúan és felelősség terhe mellett utasítja az ' Összes törvényhatósá gokat, hogy a legnagyobb pontosággal mind azt tegye meg, a mi a düh gyanús és veszett ebek által emberekben ejtendő marásokerélyes meggátlására és ezen szörnyű bajnak elhárítására alkalmas, különös figvelem forditandó az ebtartási szabáìyo'klelkiismetétes és^/.igorumegtartására, vajamint a lakosságnak a vezeltség meggáflására alkalmas eszközök iránt kellő módon való kitanitására; a menyiben az óvszabályok és intézkedések nem a kellő erélviyeì mga^atosíttatnának, a mulasztók ellen kerlelhétleii szigorral fogna eljárni.
gyümölcs-érésről. (Folyt, és vége.)
y
K
!
BEirák.
t
:
1
HUSZONNYOLCZÀDIK
ÉVFOLYAM
Z A L A I
K Ö Z L Ö N Y
JUNIUS 29-én
— SÍmor János kerczegprimás. 24-én ünnepié 76-ík születésnapját — A szajoli . aratogép-verseny július 7-én tartatik meg— Külföldi r. h. A török kormány gyufa _ egyedáruságot állit fel, ez aztán valóságos gyufa gazdálkodás! — Patti Adelina világhírű énekesnő súlyosan beteg.
modorban irt népdalt Hoós Jánostól Tompa kávéfőzögépben; egy csészéhez egy evő Mihály „Kicsi madár a pacsirta" kezdetű kanállal, miként valaki gyengébben, vagy szövegére. A melléklet jelenleg is igen eresebben kedveli, tiszta vizben 2—3 Reggel. gazdag, a mennyiben 8 gyermekdalt hoz, perczig forralva. — Van továbbá Szalády4 óra 16 perczkor postavonat a melyek iskolai dalokul is a legczélsze- nak egy más gyártmánya is, az úgyneve Bécsujh. „ postavonat riibben használhatók föl. A pártolásra zett „Szalády-kávé", ez mint pótkávé Budapest 4 óra 26 „ gyorsvonat méltó zenemű-folyóirat előfizetési á r a : használtatik a-kávéhoz vegyitékül azok Pragerhof 5 óra 54 Szombath. 8 óra 9 „ vtgyesvon. — Edison oly készüléket talált fel, mely- egész évre 6 frt, félévre 3 f r t Előfizethetni részére, kik az egé-zségrootó ázsiai,kávét lyel 100 — 100 mértföldnyi távolsága ellát bármely könyvárus utján és a szerkesztő- nélkülözni nem tudják. A ,Szaládykávé", Délben. hatni. — Orosz Stylus: Az orosz politika kiadónál Déván (Huny ad megye.) mint mellék a mai drága kávéárak mellett 1 óra 44 perc/kor postavonat kilépett a passzív várakozás fázisából és igen előnyös, mert pótolja azt, s előbbi Sopron „ postavonat AL aktív várakozás fázisába lépett. — magas árát alább szállítja. — A .Szalády- Pragerhof 1 óra 15 Barcs 1 óra 40 . postavonat Külföldi lapok királyunk trónbeszédét a kavé* izére és zamatára nézve sokkal kel-1 1 óra 59 „ postavonat delegátusokhoz komolynak jeizik. — A lemesebb; szinre szép tiszta és kevesebb Budapest fran'czia hadsereg 26.298 tisztes 532'207 czukor kell hozzá, mint bármely más pót — Minden legjobb a maga idejé Este. közemberből áll. — íielgium népessége kávéhoz, tehát nem csak kávépÓtlő., hanem ben! Mind azoknak, kik sürüvérüségbeu s fi Q30.043 leiket számlái. egyszersmindt kávéjavitó is, mert jóté Budapest 10 őr.-- 40 perczkor vegyesvonat ennek folytán bőrkiütésekben, vértórlódáskony alkatrészeinél fogva a valódi kávé Bécsujh. 10 óra 26 „ o» tavonat ban mellre, főre, aranyérben stb. szenved izgató es hevítő hatását alább szállítja, Budapest 12 óra 25 „ ¿\-jrsvonat nek, nem kellene elhanyagolniuk, testökazt kellemesebbé teszi, s igy a kávé élvez Pragerhof 11 óra 44 , postavonat ek friss, j ó egészségben tartását a'^avasZi hetöbbé válik. Két kanál- szemeskávéhoz Barcs 11 óra 34 „ postavonat tíiztitó-kura által, mely alig kerül pár — A Pesti Hirlap a folyó év elsá krajczártryi nap napi kiadásba A legjobb egy kanál „Szaládykávét" adva főzetik be, s igy a legízletesebb kávét nyerjük. Kap felének elteltével előfizetést hirdet. Sok í-zer erre nézve Brandt Rich. gyógyszerész Felelős szerkesztő és kiadó: kal ismertebb már e lap a magyar olvasó svájczi labdacsa melyből egy dobozzal " 0 hatók minden előkelőbb füszerkereskedésB A T 0 R T I L A J O S . közönség s/éles rétegeiben, semhogy kr lehet venni a gyógyszertárakban. Fi ben a fővárosban és vidéken a meghatáro Laptulajdonos : W A J D I T S J Ö Z S E F . bővebb méltatásra szorulna Elég azért gyelni kell Brandt Rich. névaláírására s zott gyár árakon. piogiammjáuak következő föpontjaítki- különösen keresztnevére. B J y i l t t é r . * } emelni: Politikai iránya a leghatározot — Cdlló italnak számos ásványvíz tabban, magyar nemzeti, mely közintéz forrást- hoznak javaslatba, melyek közül H i v a t a l o s a n j e g y z , p l a c z i á r a k S c h w a r z e Seidenstoffe von 6 0 ményeink szabadelvű és demokratikus különösen az úgynevezett természetes Nagy-Kanizsán. szellemben Való fejlesztése mellett, a ma tavanyuvizek a legkedveltebbek. Nem kr. bis fl. 1>€5 p. meter — glatt Június 19. gyar állameszme és magyar nyelv érdekeit közömbös azonban miféle ásványvizet und gemustert (ca. 180 veracb Q n a l ) helyei.i miiiden elé anélkül azonban, hogy használunk a fent emiitett czélra, mert Buza m. m. G"70 kr. Rozs 5 7 0 kr. S«iden-Grenadires, schwarz und far a sovinista mtzás hibájába esnek. Tartal áltáljában számos oly vizek is, a melyek Kukoricza 5 20. Árpa 5-40. Zab 5.60. Bur ma a legváltozatosabb és gazdagabb a kizárólago-au csakis gyógyczélokra alkal big (auch alle Lichtfarben) 95 kr. bis gonya 1-20. Széna 140. Szalma 90 kr. napilapoké közt, mindig azon törekvéssel, masak, s melyek élvezete üditÖ italok n. 9 25 p. Met. (in 18 Qual.) hogy a hasznos és tanulságos váltakozzék gyanánt nem mindig előnyös, savanyuvizek Versendet robea- nnd stflsckweise pora mulatságossal. Annyi humoros tárcát, czime alatt, szerepelnek. Igy pl. nagy karcolatot, kedvderítő apróságot tényleg mennyiségű mészsókat vagy vasat tartal to- und zollfrei des Fabrika-Depot G egv in ás lap sem közöl manapság. Emel mazó vizek szakadatlan használata semmi Hennebergi K. II. Hoflief). Zürijm^Mua lett törvényszéki rovata a leggazdagabb, képen sem válik a szervezet előnyére, söt — H á n y é v e s v a g y ? kérdi á m'vszinlén a táviratoké. Ugy külföldön, még egyedül a szénsavtartalom is némely '.er umgebend. Brite kosten 1(? kr. porto. nősülni szándékozó Morét a lelki atya. mint az ország mindeu részében levő tu kor elégséges, hogy vérdus egyéneknél' Nem tudom, kirem alázsátosán, nagyon dósítóinak nagy száma lehetővé teszi, vériódulást idézzen elő. Mi az utóbbi rovat *l*tt közióttir: uem vállal picsike voltam á mikor silettem, s igy hogy napi újdonságainak legnagyobb részét körülményt illeti, a szénsav mennyisége f«lelőjségct X szerk. nem emlikezsem rá. is táviratilag kapja s igy gyorsaság dolgá mindenkor a palack nyitva tartása által ban minden versenyen felül áll. Azonfelül lejebb szállítható s igy ölsö sorban arra — M a g á t ó l is bem.egy. minden nevezetesebb esemény színhelyére kell ügyelnünk, hogy a viz minél keveseb a szerkesztőség kebeléből külön tudósító: bet tartalmazzon az előbb említett szilárd , N o czigány. most rajt értelek, csak jer az áristomba," mondja a rendőr a Tanti kat is meneszt. Ily körülmények kö/t nem- alkatrészekből. Ily felette ritkán található, i -oda, hogy eredeti táviratokért egy hó-. söt eddigelé unikumnak nevezett savanyú czigányr.ak, midőn az épen épen egy parasztasszony kosarából egy marok ^gp_alat.t többet költ a Pesti Hirlap, mint víz a Mattoni-féle Giesshübler, mely még cseresnyét akart el-„okkopálni. „Jajj jáj LEGRÉGIBB ELSŐ és LEGNAGYOBB akárhány laptársa egész év alatt Ami gyenge idegzetű és érzékeny egyéneknél! nagyságos policsáj ur! csák most ne örvendetes adalék bj^lapirodalmuuk fej is sikeresen alkalmazható, és mely — bántson, mikor olán sipe srtá náp, májdá cs. kir. szab. lődésének történeréhez. Regényt mindeu eltekintve alkatrészei szerencsés összeté tilen magámtul is bemegyek." negyedévben-kctöt-hármat közöi. A szer tele által igazolt gyógytani értékétől — kesztői üzenetek egyik legkedveltebb napi m:nt elsőrangú üditö ital szerepel. — Vizsga v o l t a falusi is-! rovatát képezik a Pesti Hírlapnak. Ebez • — E g y népszer. A „Moll-féle frao- k ó l á b a n , nagy volt a vendégek száma, | járulnak még kü'ön kedvezményül a két-| czia borszesz és só* által a betegeknek köztök a földes uraság is megjelent, a ki | - Perlmosenl Partland-cemeat. hetenkint megjelenő zene- és sorsolási Kufsteini vízhatlan mész. egy ép oly gyógyhatású, mint olcsó szer az egyikét a hátulsó.padban ülö nebulók Bécsi vakolat gipsz, mellékletek. Valóban jé; lélekkel ajánlhat uyujta ík köszvényes és csúzos bántál" nak felhívja és azt kérdi töle, hogy mely Bécsi alabastrom-pipsz, juk magunk részéről is a Pesti Hírlapot,' Cement-bgrknistok, kapu aljakhoz, kony máknál, sebeknél és daganaioknál. E g y ' ország fővárosa Paris? A fiu körülnéz, mely naponkint 10 oldalon, fölvágva jéleha, eíö-udv.ir stbbihez. ép ugy üveg ára utasítással So kr. Szétküldés na honnan kerül füleibe egy útbaigazító hang, ' ink meg, s ajánljuk különösen azoknak, ponta utánvétellel Moll A. gyógyszeiésr de hiába vár, megfordítja a dolgot és az akik netán még #em ismernék, hogy a és cs. k. üdv. szállító által, Bécs I. Tuch- uraságtól kérdi: „Hát keend tudja ?"Perkiadóhivatalnál (luidapest, nádor-utcza 7. lauben 9. A vidéki gj ógyszertárak é- sze tudóm" — felelt ez rá némi zavarral. finumar. csiszolva, és fényezve sz.) nm'atványszámot kéljenek, melyet anyag-kere>kedésekbeu határozottan Molis — „ N o ha tudja keed — váloszol a nebu egy hétig ingyen és bérmentve bárkinek féle készítmény kéreiriö az ö gyári jelvé ló — minek-kardi tőlem?" TATAROZÁSOK küldenek. Előfizetni bármely naptól kezdve nyével és aláírásával. 2 istálló herendercse-k, csatornák, pia. lehet, negyedévre 3 frt öÖ krral, egy hóra aoir-bereedezétek, kutktirsetek stb. stb. — Háziasszonyok g y á s z a . ! A „ B . — Itók. U r : H a m é g s o k á i g 1 fx\. 20 krral, mely a kiadóhivatalhoz II." czimü lap 96-dik számában olvassuk. megrendel he lók t a r t e z a száraság, minden barmunk oda iBudapest, nádor-utcza T-ik sz.) küldendő. Aligha nem nagy szomorúságot fognak lesz. — Öreg Gezgaasszonz: Ó csak nagy A fürdőző és nyaraló közönségnek, ha a okozni a háziasszonyoknak azok az apró' ságos urat tartsa meg a meuybeli úristen nyáron át többször is változtatja tartóz fekete vagy barna magvak, melyek a höl BÉCS, YYIeden, W i e n s t r a s s e 3 . kodási helyét,' a lapot bárhová utána gyeknek nagy gyönyörűséget szoktak sze Árjesyzékek Ingyen és bérmentve. küldik. rezni. Talán fölösleges hozzátenni, hogy a Szerk. Üzenet — Pálmai Ilka, pardon „A kuliszák kávéról van szó. Kereskedelmi szaklapok 3566 8—12 mögül* czimü kis könyvet kaptuuk. mely azt emlegetik, hogy legközelebb a kávé — D. A. Bpest. Átvizsgáljuk — s,_-i:. K Hagyjon aekO.nk békét. Nem oly szép már külsőleg is. hogy az aranyos árak tetemesen emelkedni fognak. A ma dívának a vzimlaprr. rajzolt hamis mosoly- gyarázata ennek az, hogy az ázsiai kávé- reflectálank küldeményére — L Jászberény Ssivesen at&o* jártnak. gásu arczit sok.i:g elnézzük — még mi termő vidékekről igen kedvezőtlen hírek — G. L. Bpest. No u érdekli vidékünket. előtt magába a könyvbe betekintenénk. érkeznek ; a mult esztendőben csak köze — „VanUa.5- Sajnilatn.nk.ra mi nem' k6— Színházi pletykák és történetkék vau- pes volt a kávétermés, ez idén pedig még tólhetjuk. — -ja. ,E. Sátor-Alja Ujheiy. Elküldöttük irak a kedves kis műben összegyűjtve és kevesebbre van kilátás. Ennek megfejtése mind a kettőt. mindjárt bevezetésül megmondjuk, hogy a pedig a terjedő kávébetegség, mely, mi — D . ninca terünk. gyűjtőt .Satanellonak" hívják, biztossak ként nálunk a szőlőt a filoxera, ugy ott is — V. Boldogult Árvái Istvát Veaaprémvagyunk benne bogy a sálon pikantériák, a kávéfákat egy kis féreg teljesen kipusz ra?gyében lazkisoa született ISlS-ban. — L. I)r Wlaeaica Gyula a. családja Sió helyesebben a nagy világi indiskrécziók títja. Mi pedig ehhez hozzátesszük, hogy fokon Tan kedvelői e könyvet is hesorozzák Márkus vigasztalódjanak nieg a magyar háziasz— Felső Kaik. KfiszÖ nettel vetítik, e számia József többi munkái mellé, melyek már szonyok, mert ezen a bajon már is segítve későn érkéz.éu, jövőre kellé hagyottak. szép sorra gjü tek, de melyek egytől van Szalády Autal Hungária kávéjával egyig szeltemes sziporkázó toünak a te- mely kuünő hazai találmány, nem csak renitmi'uyeu Mint ilyen, nem nagy igények tökéletesen pótolja az annyira megdrágult kel fellépő, de szórakozást nyújtó olvas kávét, ámbár kilója ennek csak felébe kerül mányt ajánljuk ezt az könyvet i s : melyet s egészségeseknek, mint betegekne kegykiadója Grünbaum A. (Bpest Muzeum-kör. aránt kitünö tápszer, mely élvezve táplál és 15*.) kitünö Ízléssel, pompás rajzokkal táplálva gyógyít Rendes eledelül hasz illusztrálva, aranymetszése színes boríték nálva felnőttek, mint öregek és gyerme kal ad ki. Ara 80 kr. keknél, a gyomorból és belekből a nyákot
Érlezil Kanizsára
Iraáfttoia. •
;
IG76. tkv. 1880.
Árverési hirdetmény. A nagy-kanizsai kir. törvszék telekvi osztálya részéről közhírré tétetik, hogy Zalamegye árvatára végrehajtatónak Simon Imre végrehajtást szenvedő pacsai lakos elleni 86 frt töke, 1880. január 1-től járó 7*/ kamatai, és ennek 7 % késedelmi kamatai, 38 frt G3 kr per, 7 frt 80 kr végrehajtás kérelmi. 19 frt 50 kr árveréskérelmi, 2 frt 70 kr jelenlegi s a még fel merülendő költségek iránti végrehajtási ügyében a fentnevezett kir. törvszék terü letéhe? tartozó\a pacsa-töttösi 57- sz. tjkben A. j 72. \hrsz. ingatlannak Simon Imrét illető 34 frtra becsült / nesze, a f 32G. hrsz. a. ingatlannak u. azt illető G frtra becsült / része, a f 560. hrsz. a. ingatlannak u. azt illető 40 frt becsült '/a része és a f 659. hrsz. ingatlannak u. azt illető 41 frtra beczült f része 1889. j u l . 8-án d. e. 10 ó r á k o r Pácsa-Tüttös község házánál Árvay Lajos t. ügyész vagy helyet tese közbejöttével megtartandó nyilvános árverésen eladatni fog. 0
J
l
1
áliac
CZEMENT4RU GYÁR.
üeeresztett m a m i i mozaik-
z
Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár. ' Árverezni kivánók tartoznak a becs ár 10%-át készpénzben vagy óvadékké pes papírban a kiküldött kezéhez letenni. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletbén, még pedig: az elsőt az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó I hó nap alatt, — a másodikat ugyanattól 2 hóuáp alatt, — a harmadikat ugyanattól 3 hónaft^alatu— minden egyes részlet után az árverés napjától számítandó--G°/o kamatokkal együtt az árverési feltételek ben meghatározott helyen és módozatok szerint lefizetni. Kelt Nagy Kanizsán, a kir. tvszék. mint telekkönyvi hatóságnál 1889. évi márcz. hó 15. napján Gr; HUGONNAY 3G55 1—1. kirendelt kir. tvszéki birú.
H i r d e t é s e k .
u
a
2
! ! Komoly intés ! ! ~ mindazokhoz, a kiknek még biitositó-Ievelők nincsen, akár kSlcs'ij telvevésre, akár caaládoknak hagyomány"! (amenovibon etty biztnsitó levúl egyenlő ki-*tjiéni»cti; eladósodóit hác- ¿8 földbirtokosok pímvuioiiyainik reudbebozására kiválóan alkalmas, miután eirtly* bekövetkezett rögtöni elhalálozás eset.'-u a biztosított tSke kifizetésével a birtokot tehermentesen kapják m e g ; uj házaaoknak is lóDtos a uŐ és gyermekek bizton tanára, végül p«dix al kalmas kauccióként való deponálására. Egy életbiztosító lev-^1 minden eietbori a legbiztooabb, legtakarékosabb éi I g j o b b t ü k e péuz, e»nélfogva míndi-n takarék;téi)z:ár ci~u előnyt érdemlő. Hogyan és roiiy modou rezbttö egy biztosító le?él * legjobban én ie j i l í «.j Z s e b b e n , ei érdemben szóval es irásbelileg ti tok taxira a Icgtncgt'izbaióbb fflvilágosi:átsal szolgál : Bizto*Ítá«i fő felügyelő KLK1N I , Kohlmess-rgasse 7. IV. emelet. Találhat'^ 2-től j éráig. Elfogadások egéi« CC. éves korig. 3Cti7
HEDHfJLLER JÓZSEF és TÁRSÁNÁL
oooooooooooooo
;
K.'izvoílen n..:,„'t j^-ta^.'^liiij.-^w
Hamburgból'
Nowyorkba
miadfit s z e r d á n Ct v a s á r i i a n o n .
H a v r e b ö l
N e w y o ' r k b a
min
S t e t t i n b ö l N e w y o r k b a minden J4 alatt. Hamburgból Nyugatindiába havonkint ii.-jrvsier.
H a m b u r g b ó l
M e i i c ó b a
havunkint effyaxer. A társaxáp [«Mtaiirizliaj.'.i .kii iin.T ••1!,ÍI:L. mellett ii^v linjő.zoliáltlian mint à T.. ' delkSzben cllufy,«et> utaíí.ki.aly-9 l e g p o m p á . a b t i .uta^üú alkainiat u/;í;tja. 1
:
' — A.z „Olvasó K ö r " szépirodalmi regény-folyóirat rendkívüli folyamában megjelent „ A r e m e t e k i r á l y " (U. l.ajos bajor király) történeti regény 24-ik, illetve utolsó füzete s igy a nagyérdekü kiadvány befejezve van. E négy kötetes munkához • 1 frt 60 krért diszes táblák rendelhetők meg 6 frt 80 krért pedig az egész nui. Megrendelés eszközölhető Buda pest. Cllöi-ut 21. sz. .
és minden az emésztést akadályozó anya got eltávolít, a gyomort és a vért tisztítja, a jó étvágyat elősegíti, táplál és erősít, soványaknál a hízást mozdítja elő. Mint háziszer, utasítás szerint használva, biztos segélyt nyújt; gyomor és bélhurut, gyo mor- és fejgörcs, gyomorégés, gyomorból eredő föjájás, vérszegénység, étvágyhiány, álmatlanság ellen ; aranyér, ideg- és szivbajokban. — Gyermekek, aggok s általá ban, kiknél az ázsiai szemeskávé haszná lata tiltva van, a Hungáriakávé számtalan orv. tekintélyekáltal mint legjobberedméuyü tápszer van elismerve," a fentebb fel sorolt bajokban pedig melegen ajánlva. — Ezt sok ezer bálairat igazolja. Befőzetik tisztán, hozzá nem adva semmiféle más kávét vagy pótlékot, bögrében jobb, mint
— Az „ E r e d e t P Magyar D a l t á r " Hoos János aital szerkesztett és kiadott magyar zeneszerzők eredeti müveit tar talmazó zeneinü-iolyóirat I U . évfolyamá nak 5. füzetét vettük. A füzet igen érde kes zenemöveket közöl. Nevezetesen van a füzetben két terjedelmes" és nagy'gond dal irt műdal. „ A hárfa eredete," Dr. Szőllosy Attilától. A másik: .Mélyen mint a Duna medre** Gaái Ferencz zínede-igaz•)E czim alatt kSalbttekért lem alaki, gatotól. Mindkét dal a művészi kidolgozás jellemzi, s végül tartalmaz egy könnyebb, i t n tártaimtságaért felelőiteket sem vallalokj Bátorfi.
i menetrend
mini Kanizsáról.
CX300O000O0000O
Reggel. Pragerhof Barcs Budapest Budapest Bécsújhely
5 óra 5 óra 6 óra 7 óra 6 óra
18 perczkor 28 4 „ 30 „ . 55 ,
Gschirhakl
den, " W o y r i n » gasse alatt.
.
postavonat postavonat postavonat postavonat vegyesvon.
Budapest Pragerhof Sopron Barcs Szt.-Iván
2 2 2 2 5
32^1ik sz. -.348'.
Ügyes ügynökök . nagy százalók mellett kerestetnek.
Bragerhof Budapest Pécsujh.
12 óra 35 perczkor postavonat 11 óra 44 , postavonat 12 óra 34 , postavonat
Este
Kerestetik megvételre-
•>
10—20 ezer drb vas"üti talpfa tölgyfából, 18—20 ezer darab 1 80 cmt bosszú 15—20 ezrot. széles, szállitamló 1890. márczius végéig kisebb vagy nagyobb részletekben, ugyszmténj körülbelül 60. köb. méter tiszta pallózat ez év julins hó végei? szállí tandó. Közelebbi felvilágosítást e lap kiadóhivatalában. 36 J4 1 — 1 ;
jul
Becsben 'íVic-
postavonat postavonat gyorsvonat vegyesvon. postavonat
Délben. óra — perczkor óra 45 óra 15 óra 25 óra 20 d.
Bővebb - felvilágosítást Josef
HÜSZOKSTOLCZADK
Z A L A I
ÉVFOLYAM
oooooooooooooooooooooooooooo ü
o o o o o o 1 B B R E N Y J O Z S B F ezelőtt Miliofer S. o o o Í S Z E i S Z , ARANY-8S EZÜSTMŰ7ES o o o
q
N A G T - K A > ' A
X
I
Z
S
Á
X
a városháza
átelleuélieu
O
Aj"lj»
°
nagy é k s z e r - , araiiy- s ezüstáruk r a k t á r á t
O o o o c
clxiB
o o o o o
v A l a a z t é l t t o a n , J u t á n y o s
oy női gyűrűk férfi „ jegy gyürük gyér. inttal függök férfi-árai áncxok női-óralánczok oói-remontoirórak keresetek medáliák broscbok függ. gyémántokkal
a c
». ,
2-frí j feljebb
•
P
g
á r a s é r t
C
. bb
O
Arany karékek ; lencsék „ colier ovati 10 . „ ioggombok 2 „ férfi nyakkendőtűk i Ezüst evőkanalak darabja 5 , .. .-. 'lak 2 „ tejmérő „ 1 , levesmérő . 14 i , 6 p í r evőszer együtt 14 6 par csemegeszer _ö
30 ,
2 , 20
20 ,
3 8 7 12
Bégi
ara«y-, ezüst,
o
• e g vételnek
SV* Eladás renxljetfizetés mellett is. " V B Nagy raktár valódi Berudortl cbinai ezüstből Is.
8
o
SERÉNY
JÓZSEF,
ezelőtt AJ1LEOFER
S.
!
Nagy-Kanizsán, a városháza átellenében.
a o oooooooooooocooooocooooooooo 098 "
azövet-aadrág (tetaxésraericti *ngol szövet, elébb 4 írt most kr. szövet-nadrág (t-iszéVzerinti I . miuó=egü,-előbb 4 frt fcO
DSOSt I frt 93 kr.
poiípbajrt
é l e t b a l x H a m
I » r .
K O W A - t « í l .
a
Hősé é> vászonnadrág munkásoknak 9 0 . - 1'20-ig. ' Gyerssek rshácskák eleg.-o* kiállítás ban, fiaoro, egész 6 évi sig t ICbb 20 frt most 90 kr. ' NÖi ingek íiorgalassaJ óriás váaxottbol előbb 1-50. m.ist 80 kr . Nöi ingek CfiifonMI igen finoman horgr.lv» riaiih 2 10 most 120. Nöi ingek birnz-ssei bőrví.asonból, előbb 2 f t 2t». most 1 frt 10 kr.
Az
i-zel I minőség a 80 kr. ÍK1 1 frt 1
osztrák-magyar rában
monarcliia van raktár
minden ezen
nagyobb
gyógyszertá
életbalzsamből.
..prágai
általános
UnzÍ-ke»ó'cs
J
f
i5bb ezer bál^iiyilxtkor.attal elismert biztos gyOgjfsaer min.ienféle eyulad&sok, sebek és genyedés k e |«u. Ezen kSüfics biztos eri d meny nyel baaxnalbató a nöi emlő gyul-dásinál, a t<-j tespedéséi./| s az em'ö megkeméi.yedéaérj'-l szüléskor, keíev-nynél, vérdagaLat >koal, genyis fxkaüékokn^l pokolvsrná!, kiírümgjökoél, xx ugji.evizeu kSrómfér»gnél. < Ikeményed.-seknél,' f*lpaztadáaoknál, mi. ngydagaiialoktiál. zsirdaganatoknál, érzéketlen tagoknál stb. Miuden gyuUdást daganatot, elkemenye.lést. lelpurTudast a legrövidebb idő alatt eltávolít; s a hol már geuyedSk mutatkozik, ott a daganatot a ]egrSv:debb idő oijtt fájdalom uélkül felszívjx, ktériti és kigyógyítja. 3565 9 ~ 2 6 sjjssT* Kapható 25 es 35 krajezáros szelenczékben. "mm O V A S ! Uiolán A prágai általános házikeuöcsöt sok szor utánozzák mindenkit figyelmeztetek, bo^y az eredeti utasítás szerint csak nálam lesz készítve » rsak akkor valódi, ha a tárga érczszelencze. meljbe töltetik, vorSs hsaználati utasításokba ( m e l y k •st^^TSjaaklfcs^WCSi^^^i nva;veii nyomvák) kék kartonba, melyen az ide nynmoti védjegy látható — burkolva van. Hallási balzsam a legbia-onyoltabb számtalan próbatét által legbiztosaijSnak elismert &ser a nehézhallas . /. :.. • . s az egészen elveszett hallás, tehetség visszanyerésére. Egy üveg á r a I frt. .
Intemationales Kxport ^Vaa-enbans Wien I. Koblmesaergasse S o . 1.
APÁTSÁG
( Franczia-Ország)
Dora M A G U E L O N N E , pri.:r FÖtiaztelendö Benedek rendi atyái
F O G V I Z E , F O G P O R A -s F O G P A S T A J À 2 ARANY
EREM : Brússéí 1880, London 1834
A lotrmagusabb £ilimtcté-sc£
de N o r w e g e
FeltalalUtoLt | g
gyárából
Pertplgnáa és Parisban. az egyedüli csirarettapapir, me'.y uorvégiai f, nyőkivonatbau van áztatva, és mivel a fenyőkivonxt a gége, légzöcaövek es s lÜdSre nézve Je^egésza^geaebb tzer, ennéifocva i) az eg;edüli czigarettapapir. mehet a dohányzó egészsége minden hátránya nélkül használhat. — Számos orvosi- és az ipar tekintélyeitől származó bizonvitvány áll rendelke zésre
g lk Évi
a A fíitiaztelendíí benedekyendi aty;ik fogvizénck hiiözuálata. naponkitüt u'éluiuy cseppet vízbe véve, megakadályozza/<•-< győgyirj* a f;i
80 a r a n y é r e m
— 16 d í s z o k l e v é l . 2 0 v e r s e n y k i vüli oklevél. Kapható minden norinbergi-, diszmfiám és papir kezeidéiben, valamint minden dohány- és szivartőzsdébec.
VexérüsrrBöfc
BOKSEAtrX
n ' aJEfO&fi illitweriiznH, íyaiJUtr
6 — 12.
MOLL SEÍDUTZ POR Nyári gyógyítás Öszi gyógyítás Téli gyógyítás
l
e
Szétküldés naponta utánvét mellett. 2 doboznál kevesebb nem küldetik Elismerés HOLL A. nrhoz Béesbes. CiŐ foglalkozásomnál fogva az öu Moll fele ^eidlitz porai igen j ó hatást gyakorolnák; iacnerem ezt egyszer s mindenkorra s szívélyes .Istentüzessé meg*-et mondok érte ezek a gyomrot jóvá és föt könnyűvé teszik. Tisztelettel Steinko P. J. lelkész Ho:.netschlágban
Légjobb bedörzsölő s z í r M O L L - F É L E . ós
minden meghűlés; b e tegségek
eílen.
F
R
A
N
A
B0ÜSZES2 É S SÓ
Csak aklior Valódi ha, minden üveg M O L L A . védjegyét és aláírását viseli BedörzBoIésül.-sikeres használat köszvény, cstiz, mindennemű testfájdalmak és béunlásuál; burogxtaa alakjában minden sérelem és sebnél, dagAaatok g y u l U d i /-•oknál. Belsőleg vizzel vegyit, e hirtelen roaaullét, hányás, kél lka és havmenésoél. Egy üveg ára hasznalati utasítással 90 kr. • e. • Baktárak az ország minden nevezetes gyógyszertár é> anyag kereskedés-íb sn HOLL A. gyógyszerész cs. klr. Bdvarl szátHtó Bécs, Stadt, Tnoblaaben 9. SzéCküláés naponta otánvétellel Két üvegnél kevesebb nem küldetik. E l i s m e r é s A í O L L A. yógyszerész nrhoz Bécs. Kitüüő Moll-féle franczia borszesz és sója vidékem^.- nagyszerűen működik Küldjön nekem 6U üreggel, mivel az emberiség segítségére keszletet óhajtoa tartani roagazfiuál Mély ü.ztetetM 3462 3 0 - 4 5 Raktárak Nagy-Kaníaaán
Hornof, lelkész Mícholupban. Roaenfeld
Adolf és Fesselhofer József, uraknál
l rI
M A I i j l v l n
P?ar ntfr-nr VÜIBÜÍ » ' » é n dobozon a gyárjegy ogy sav b í d l d l l U l lölblll és MOLT.A sokszorosító czág látható Gyors gjógyhatis makacs gyomor- és altestbaiok, gyoraorgííres, nyíltt, gyomorégés székrekedéseknél májba jok vérioliilás arenyér és a íegkülünféiébb női betegsé geknél. Egy eredeti dóhoz használati utasitássat^l frt. Raktárak az erszág minden nevezetesebb gyógyszertáraiban MOLL A gyógyszerész os. klr. ndrari száliitó, Becs Stadt Tachlaaben 9. h
i
Ugyanott kjph&tó:
„LE VRAfGOUDRON"
Tavaszi gyógyítás
elles.
s
Teljes szövet-nadrág (t wzés sietiníi nagyság) Gyermek öltöny mosószGveibŐI 2 - 1 0 évig -zh.tartó* a I fit 30. 1-M>..Í"80. egégz 2 frt 20-ig.
i yalöii fraoezia c i i i a r í í l a p j i r
3636
tötetleaéniíi
A
f
ASOÜLAC-I
JOSEPH BABDOL" et. F I L S
32ok
Ezen életbalzsam a legjobb • [-gjr;;ógybatáso»b gyógyfnveltb:;; lejfeoEdokibban van ké-«itve, a kOlöposen miudeo améaxtési bsjolt, .gyomorgSrcN étvái;yhi«ny, M V S . , I U S felbütfgés vértAlu A*, aranytí bajok blb. tl, ellen, teljesen batbatóanak bizonyul Ily kitűnő Imtá-ai .t'í-ztébi-n ezen é e:halz&ait egy bebizonyult, u tjhizirjjó bá/.i..zerévé A • néprr-k Ara egy nagy üveggel I frl, kis üveggel 50 kr Elismerő ira ezrei bárkinek betekintés vé gett rendelkezésre altnak. n,,óo f Haniwitrsi k elkerülése végett mindenki; fi. V í v i i a . ryeUneztetek, hogy az egyedül általam edeti utasítás szerint készilett , D r . rí OS >.-;".-;•- élet-bálITH" mibdeij üvegcchkéje kék búinkba van csomagolva, j melynek hosszoldalain , D r HOS& életbalz«ama a .fekete l sísi.oi' címzett gyóg.jsrertárbóí. F R A G N E K B. í'riga 205—III." nemet cS'b, magyar és franczia nyelven olvasizébs felein pedig az ide nyomott védjegy láthxió Dr ROSA é'elba zsama vilódfan kapható esak a készíti F i l A G ^ J-Z l í 33. főraktárában, gyógyszertár _a fekete sashoz" Prágában 205 — 111., és BUDA PESTEN Torok József ur gyógyszerésznél, Király-utcza 12 az Budai Enill m gj'á^y«/.Hrtárab*ii s Városi,á'.-terén •
K L E I . V s
ékszerész-, arany éa ezüstmfives
8
Teljes nagyság; 1 frt 5". Teljes nagv>ag)
Mindenkinek érdem' s próbaképpen egy megrendeled tenni, hogy meggyő ződéit szereizen az áruk olcsó é j k i tiim" minőségéről ! Kéretik a czimet pontosan megfigyelni: 3C21 7—25
Hely tisztelettel
O
Gjors ss biztos setítsén
Ai • .-• • ..- f.-i tartására, * z cl*ttw*a*ek a ennek folytát; * vérnek tisz tításán ék tiszta álapotbau való fei.t*r:áaára és a jó em^a/té« eU'eeritéeére a legjobb s leghathatósabb s»-r a «« ár is mindenütt ismer«l*a és kedvelt
a kÖVCtkez*. tárgyak megrendelem- áltjl :
Szövet egy teljéi taraszi vagy nyári öliíimre minden oxioben » iegtnagasabb "férfinak i* 4 frt. Egy e egaas kalap legújabb forma 1 frt 50 A kalap mpgr. ndplés-knél kéretik a nadrágreudelésekuél a hussz. centimérték szerint, gy-rmekekuél a kor pontos leiráia * a megrendelt áruk pontosan utánvét tn-llett küldetnek meg. * t megrendelőkn-k. Nem tetsző tirgyak kicseréltetnek — esetleg a pénz visszaadatik.
n
vtgy ékszrirtúrgyak i iegmagasabb árakén vagy ujakért kicseréltetnek.
!!! . I M e i H !!
Js '* ! ! ! megtakarít 100 p e r c z e n t e l ! ! !
Munkás- ingek minden tzinbt* frt 10 kr
Vidéki megrendt esek pontosan teljesítettnek, nem tetsző tárgyak £ na? alatt visszavételnek.
Q
m~
JOKIÜS 23-én.
K Ö Z L Ö N Y
|
U
2
I
|
T
i i 1
|
T
E
S
GTÓGYFOBBÁS,
„
M
A
G
Y
A
R
S
E
L
R
"
Vegyelmeire a budapesti m. kir. egyetemen. 8m*r»nct*s vegyi ö^sxatéUle, karés aaabad, d* gazdag, íaüg kótött izanaavtartalma kiváló bataaunak bizonyxüt k&lönöaen t ü < Í 6 t > á l l t a . l T Z z a i r r i f t . l a hot a svabadÉastttasw cwkélyebb jelenléte megóvja a beteget a káros, »0t veszedelmes izgatástól, ellenban a tálig k&tfttt saánaav gazdagzága a gyógybatáan alkatréesteknek a beteg teatrtaaek^e való gyors ee bictos íelveXelet « = i i t í i . Eaea Wlajdowigátxak köszfaiheti a Margit-forrás maon kiváló alGajAt is. hogy a hol s**oadsz«x«Tta«a!oabM ertsebb áevázirvizek, ralnt a • e l t e r - S B Í - f c j í « 3 l c K e n r > o r t z ; i , t t i < l ó ' r > B J o k b u n , kflJÖnSsan t U d ö - v ö r a f e s j o M á é i már nem alkalmazhatók, a Margh-forráa itt U a legjobb batia mellett folyton haasnaltaAik. A t l i < l S l > e t « ( c e l i E klimatikus gyógylrrteaeteibeo, külóriöaoTi a leglátogatottabb < 3 - ö r t > e x - s e < i o z - i b a u , a Marcit-viz otthonossá vált. — Orvosi tekint»)T*iak ffndapetten : X>T*. K o r á n y i , T>T- G - e l > r i ó r - t l t , X > r . I V a - r x - a t X l . D r . I » o ó x - , D r . líótly, D r . B a r b á a ; Bóeebea D r . Raxnl > o r - z r e r , D r . D t x a s c r x e k aib. a legjobb eredmáaynyel alkalmasták * l « | f x O - , <Mi*ámrX*S- e s s l i t t g y H z e r v c ' k általános bnxatos bántalmainiL
t
i V O V Í Z
p r i i ^ o r - v a t i v - s r y Ó B r y s s x e r - n e l í b i z o n y u l t lefrkX> T r l e s j t - l T I n m ó l M U a K O L E R A m«s£betezre
J
Á
R
G
I
T
"
b o r r a l
h a s z n á l v a
a l e g e g é s z s é g e s e b b
• É d e s k u t y
i t a l !
Lm^m
Úgyszintén kapható minden gyógyszertárban, füszerkereskedésben é s vendéglfikben.
Wájdits József KÖDyTayomdájából
Nagy-Kas.izsán,