K E R E S Z T É N Y MAGVETŐ. XXV-ik éuf
September—October 1890.
5-ik
füzet.
HUSZ JÁNOS. Az első társadalmi élet keletkezése óta, a történelem t a n ú s á g a szerént az emberi természetben mindég m e g volt a hajlam, hogy az erősebb
elnyomja a gyengébbet, a h a t a l m a s a tehetetlent.
felől a történelem azt is igazolja,
hogy minden
korban
De
más-
találkoztak
nemeskeblü emberbarátok, kik az egyenlőség, testvériség és szabadság magasztos hatodik más
elveit
száz
közti
hirdették s azokért
közepén
életöket is feláldozták. Már a
Kr. e. B u d d h a
egyenlőségét.
hirdeté az
Krisztus
emberek
tanítása
szerént
egy-
Isten az
emberek atyja, mi pedig m i n d n y á j a n az ő gyermekei, t e h á t testvérek vagyunk, s így legfőbb kötelességünk egymást szeretni. K r i s z t u s elvei rendkívüli h a t á s t g y a k o r o l t a k ; s jóllehet elismerték, hogy „soha ember úgy
nem
s z ó l o t t " ; s való,
hogy a kereszténység
elterjedésével
szelídebb erkölcs és m a g a s a b b míveltség t e r j e d t el az emberek k ö z ö t t : de azért mégis az egész közép-korban az ököl-jog u r a l k o d o t t ; az ú j korban pedig a politikai és vallásszabadságért tak,
mig
végre a legújabb
korban
a nagy
iszonyú harczok folyfranczia
forradalom az.
emberiség legnagyobb r e f o r m á t o r á n a k — J é z u s n a k — az egyenlőség, testvériség és szabadságról hirdetett elveit diadalra j u t t a t t a . A L u t h e r Márton által 1517. oct. 31-én m e g i n d í t o t t r e f o r m á t i ó t joggal helyezik a világtörténelemben egy új-korszak kezdetére, m e r t az általa megkezdett szabad
vizsgálódás
elvét
többé
nem
lehetett
elnyomni. A reformátio nagy h a t á s t gyakorolt minden nemzet irodalmára, a hová e l j u t h a t o t t ; sőt m a g á r a a k a t h o l i k u s egyházra is. Nagy befolyást gyakorolt az állami életre,
mert
úttörője volt a politikai
szabadságnak. Fő érdeme pedig abban áll, hogy a gondolatot felszabadította a lelkiismeret szabadságának hirdetésére, s a szabad k u t a tási szellemet felébresztette. De e nagyfontosságú eseménynek L u t h e r előtt jóval voltak lelkes
előharczosai,
rendithetetlen
pedig olyan korban, a mikor a koronás
bajnokai,
fők is megalázták
még
magokat
az egyházi hatalom előtt. A mikor az egyik császár szőrruhában vezeklett Canossa várában, a másik császár pedig, ki szintén h a t a l m a s uralkodó volt. a pápa lovának
kengyelét
tartotta:
akkor,
abban a 20
286
HUSZ
JÁNOS.
korban volt nagy merészség szembe szállani az egyház fejével. A reformátió előharczosai között első helyen említhetjük Bresciai Arnoldot, ki egyszerű pap létére m e g t á m a d t a a pápa világi hatalmát, az egyházban elharapódzott visszaéléséket, s ezen felül felső Olaszországban a régi római köztársaságot a k a r t a visszaállítani. De a politikai s a vallásszabadság érdekében t a r t o t t tüzes szónoklata miatt bitófán kellett elvérzenie. A reformátíó előőrseiként kell t e k i n t e n ü n k Wald Péter követőit — a Valdenseket — kiket Provence t a r t o m á nyaiban ezerenként gyilkoltak le hitökért, meggyó'ződésökért az ellenök indított keresztes h a d j á r a t b a n . A reformatio eloharczosának tek i n t h e t j ü k Wicleff J á n o s hitújítót, az oxfordi egyetem hirneves t a nárát, ki Angliában szintén az egyházi visszaélések ellen kelt ki s különösen az általa angol nyelvre fordított bibliával segítette elő a szabad vizsgálódás szellemét. A reformatio egyik bátor és t á n t o r í t hatlan eloharczosának t a r t h a t j u k Husz Jánost, kiről nem egy kimerítő életrajzot a k a r u n k írni, h a n e m csak róla egy pár vonásban szólani. Husz János, cseh reformátor, Csehországban, Hussinetz nevü faluban született 1360-ban jul. 6-án. A gyermekben már korán m u t a t k o z o t t erős vágy a tanulás iránt. S mivel szülői szegények voltak, a földes urok fedezte a nevelési költségeit a szorgalmas és jeles t e hetségű ifjúnak. Mivel a középkorban a szegény sorsú ifjúnak csak az egyházi pályán lehetett kilátása a haladásra, hol a legfőbb állásokra is e l j ú t h a t t a k , mint a saoni kovács fia -— Hildebrán — VII. Gergely néven, pápa l e t t ; Willigis mainczi érsek pedig — kerékgyártó fia volt, -— Husz is az egyházi pályát választotta. A IV-ik Károly által P r á g á b a n alapított első német egyetemen csakhamar nagy hírnevet szerzett, mint jeles hitszónok és tanár. Ez időben az angol és prágai udvar között gyakori érintkezés volt, mivel Vencel cseh király és II. Richárd angol király sógorsági viszonyban állottak. Továbbá a prágai és oxfordi egyetemek között élénk eszmecsere folyt. Ily körülmények között ismerkedett meg Husz a már emiitett Wicleff angol reformátor tanaival, melyek őtet fellelkesítették és szabad vizsgálódásra serkentették. A Bethlehem kápolnánál t a r t o t t szónoklataiban cseh nyelven hevesen m e g t á m a d t a az egyház r o m l o t t s á g á t ; követelte, hogy az úrvacsora mindkét szín alatt osztassék ki rendkülönbség nélkül minden keresztény között. Kikelt a papság világi h a t a l m a ellen, bebizonyítva, hogy P é t e r apostol nem volt feje az egyháznak, h a n e m Krisztus, s igy a pápa sem lehet az, csak egyedül Krisztus. Miután a Wicleff t a n a i t a szószéken is kezdette védelmezni, t a n á r társaival is meghasonlásba jött, s az egyetemi tanári kar azok közül
HUSZ
287
JÁNOS.
45-öt k á r h o z t a t o t t . Abban az időben a t a n á r i testület fiaiból
négy
nemzet
állott s a Husz elvbarátai a cseh tanárok, csak egy szavazattal
birtak.
Az
jognak
ellenségeskedést
is nagy szószólója
nevelte az is, hogy
Husz a cseh
volt. Végre az ellenségei
e 1 ő-
kieszközölték
a pápánál az egyházi átok alá vetést s a hivatalától való megfosztást. Husz ennek következtében Jeromos b a r á t j á v a l és több követőivel elhagyta P r á g á t s az országban bolyongott. Husz: „Az
istentelenek
tört
Egy alkalommal igy szólt
vetettek
a lúdnak
(Husz
c s e h ü l : l u d a t jelent), de h a m á r e g y lúd, a s z e l i d mely n e m r e p ü l m a g a s a n , kat; akkor
szét tudta szakgatni
házi, hálói-
más madarak, melyek égfelé repülnek,
inkább szét fogják t é p n i . E g y
gyenge
gondviselés
sasokat
éles
szemű
lúd
helyett
és
még
majd a
solymokat
fog
k ü l d e n i . " Jóslata beteljesedett, m e r t a reformátió sassait nem lehet e t t tőrbe ejteni. Husz az egyházi átok ellen tiltakozott,
s „Az
egyházról"
czimü értekezésében 1 ) a szentírásra s egyetemes z s i n a t r a hivatkozott. Az egyházban a visszaélés, erkölcsi r o m l o t t s á g éppen ebben az időben érte
el legmagasabb
fokát. E k k o r
volt az egyház-szakadás.
(Schisma.) E bajok orvoslására Zsigmond császár temes zsinatot hivott össze
Constanzba egye-
1414-ben. E zsinatra, mely egyike volt
a legfényesebbeknek, melyet a világ valaha látott, Husz is megidézt e t e t t tanainak igazolása végett. Miután Zsigmond császártól bíztositó levelet kapott, hogy semmi bántódása n e m lesz, meg is jelent. Minthogy t a n á t
nem vonta
vissza, a
zsinat, m i n t
ítélte, s 1415-ben jul. 6 - á n imádkozás között,
eretneket
máglyára
s zsoltárt énekelve,
halt meg. Zsigmond császár védlevelére hivatkozva, azt felelték, hogy eretnekkel szemben nem szükség m e g t a r t a n i az a d o t t szót. Mikor a zsinaton papi r u h á j á b ó l levetkeztették, s eretnek r u h á t a d t a k reá, melyen e felirat v o l t : „Haereziarch" így s z ó l o t t : mel
viselem
ki é r t e m pap
a meggyaláztatás
tövis
koszorút
ékessége, hanem
e süvegét
viselt. Nem
tudományában
a
a ruhában és
„Öröm-
Jézusért, áll a
moráljában."
A máglyához való m e n e t alkalmával égették meg a műveit, s ezt azért tették, hogy bosszantsák. E z t Husz látva, így kiáltott f e l : V i v o e g o , i n a e t e r n u m ! (Én örökké élek.) Mikor pedig már a máglyán volt, egy szegény asszony azt gondolva, hogy istenes dolgot *) Művei összegyűjtve 1558-t an jelentek meg. L. Palacky „Documenta etc." 1869; Denis, H. et la guerre des Hussites" 1878. 20*
2 8 8
HUSZ
JÁNOS.
cselekszik, élesztette a tüzet, erre Husz így szólott: 0 S a n c t a , s i m p l i c i t a s ! ( 0 szent együgyüség.) Csak e jellemző' nyilatkozatokból is megismerhetjük Husz J á n o s n a k nemes alakját, h u m á n u s gondolkozását. Jól mondta, hogy örökké é l ; mert, jóllehet h a m v á t a széllel elfuvatták, azok új életre keltek, m i n t PhŐnix, az ő követőinek — a H u s z i t á k n a k — rendíthetetlen hősiességében. A bátor reformátor nemcsak műveiben fog élni, m i n t mondá, hanem él 4 7 5 év múlva is honfitársai szívében, lelkében. Hiszen éppen most indult meg egy lelkes mozgalom Prágában, hogy neki szobrot emeljenek. Jól teszik, mert Husz J á n o s méltó az emlékezetre! Hiszen ó h a z á j á n a k v a l l á s szabadságáért k ü z d ö t t s azért szenvedett vértanúi halált. De nem csak h a z á j a hálájára méltó, h a n e m mindazokéra, a kik a szép, szabad emberi jogoknak, a szabad vélemény-nyilvánításnak, s a lelkiismeret szabadságának igaz hívei. KOVÁCS
JÁNOS.
A RAVAI UNITÁRIUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE. (Folyt, és vége.) AZ EKKLÉZSIA VAGYONA S JÖVEDELMEI.
A kezdetben kicsiny ekklézsiának vagyona, m i n t jövedelme k e vés volt, természetesen kiadása is ezzel arányos. J ö v e d e l m é t a jelen száz elejéig: kevés földbirtokának termése, erdejének haszna s az úgynevezett „ d é z m a " teszi. De ha ehhez hozzávesszük is k é t p a t a k i kis malomnak szombatnapi vámját, mégis oly csekély, hogy 1801-ben Lázár p ü s p ö k n e k itt végzett vizsgálatai nagy m u n k á j á é r t csak 3 m f r t . tiszteletdíjt t u d adni s az asztaltartás költsége 4 1 / 2 napon keresztül csak 10 m f r t b a kerül. Mig 1839-ben már Székely Miklós p ü s p ö k n e k 5 5 m f r t o t ad, s tollvivot, esperest, kiséro diákot tisztességesen honorálva, az a s z t a l t a r t á s ugyanannyi idő alatt 8 1 m f r t b a k e r ü l . x ) Nagyobb részt ma is az említett czímeken folynak jövedelmei, kivéve a „dézma" jövedelmet, mely a 70-es években végkép elvész. E „dézma földek" mintegy 10 kat. hold szántóföld volt a h a t á r legjobb részében. Egyes hívek művelték, kik a t e r m é n y egy részét az ekklézsiának kellett beadják. Még a XVII. században „ c o n f e r á l t á k " e földeket a templom számára, oly módon, hogy a t u l a j d o n j o g az ekklézsiáé; s jövedelmét veszi is rendesen. Az 1801-ben t a r t o t t püspöki vizsgálat pontosan inventálja s földeket külön-külön nagyság szerint, s azt is, hogy kik bírják. Ez alkalommal k é t mívelo kifogást tesz az ekklézsia t u l a j d o n j o g a ellen, mire a számadási jegyzőkönyv szerint „a d i f f e r e n t i á n a k e l i g a z í t h a t á s a végett felhányatt a t i k az 1693-ban t a r t o t t G n r l i s . V i s i t a t i o Protoculluma, m e l y b e n ezen földek, m i n t a t e m p l o m s z á m á r a valók, úgy t a l á l t a t n a k i n v e ntál t at v a lenni, s felolvastatván ezen p r o t o c u l l á t i ó a p r e s b y t e r i u m és a birtokosok jelenlétében, ennélfogva é r t é s e k r e adatott, hogy a D i f f e r e n t i á b a n f e l a d o t t f ö l d e k n e k nemc s a k D é z m á j o k , h a n e m m a g o k a F ö l d e k i s a z E c c 1 es i á n a k t u l a j d o n ö r ö k ö s s e i l e g y e n e k , m e l y e n a Birt o k o s o k m a g u k i s m e g n v u g v á n a k . " E békés kiegyenlítés s megnyugvás annyira tartós, hogy az 1839-ben t a r t o t t püspöki vizsgálat alkalmával még szóba sem hozatik a t u l a j d o n j o g kérdése. És ') L. Számadási jegyzőkönyv. II. és III. köt.