XXI. évfolyam, 4. szám • 2013. április
Ára: 80,– Ft
A várva-várt tavasz Minden csoport készült március 15-ére. Különböző nemzeti színű jelképeket készítettünk, verset és éneket tanultunk. Következő március 18–19, 21. A tavaszi napéjegyenlőség idejére eső napok, jelentős időjósló szereppel: Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget. Tartja a népi mondás. Régi megfigyelés, hogy ezeken a napokon kezdődik a tavaszi felmelegedés. Ez az idén meg„Gyere tavasz várva-várlak, késett egy kicsit, annak ellenére, hogy monhozz zöld ruhát fűnek-fának…” Tavasszal a virágok dókát és verset tanultunk e-jeles napra. egymás után nyílnak, Nagy izgalommal készültünk a húsvétA tavasz ébredését séták alkalmával fihóvirág és ibolya ra. Feldíszítettük a csoportszobát, tojást fesgyeljük meg. Igaz elég szeszélyes volt eddig kirándulni hívnak. tettünk, díszítettünk. Nyuszivá változtak a a tavasz, és nem sok alkalom nyílt tapasztaRügyet bontanak a fák, nagycsoportosok egy kis időre. Sokat beszéllatszerzésre. A sétákon a természet ujjá szükivirul most minden, gettünk a hagyományokról és locsolóverset letését az időjárás változást, a virágok és nötanultunk. vények növekedését, az állatokat, költöző tavaszi szél könnyedén Most pedig egy nagyon szép tavaszi ünmadarakat és a közlekedést figyeljük meg. ágról-ágra libben nepre készülünk: Anyák napja. Ezen a napon Ehhez kapcsolódó versekkel, énekekkel szíKisfiúk és kislányok köszöntjük az édesanyákat és nagymamákat nesítjük. kacagva szaladnak, tiszteletükre verseket és éneket tanulunk és Ezzel a célunk a természet, növények szeörülnek virágnak, saját kezűleg ajándékot készítünk. retetére való nevelés, természetvédelem fonörülnek tavasznak. Remélem a cikkem végére a várva várt tosságának erősítése, környezettudatos matavasz is beköszönt, hogy az udvaron minél gatartás megalapozása. többet játszhassunk a napsütésben. A csoportban már a sétákat megelőzően is becsempézzük a tavaszt. Csiráztatunk búzát, kukoricát, ba„Szól a tavasz: Itt vagyok! bot és hajtattunk aranyeső ágat. Ezek gondozásával a gyereMegjöttem, mert hívtatok…” kek fejlettségi szintjükhöz megfelelő ismeretekhez, tapasztalatokhoz jutnak. Csatlós András Zsoltné munkaközösség-vezető Tavaszi jeles napok és ünnepek az óvodánkban. Az idei tavasz nagyon sokat várat magára. Szeretnénk már a nap sugarait érezni, ahogy egyre melegebben simogatja arcunkat az udvaron. Tavasz Anyó igazán meghallhatná már, hogy mennyit hívogattuk, ébresztgettük a gyerekekkel a csoportszobákban énekekkel, mondókákkal, versekkel.
2013. április
2
Testületi ülésről... Buj Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 27. napján tartott ülésén a következő döntéseket hozta: • R endeletet alkotott a képviselő-testület a hulladékkezelés rendjéről. • Módosításra került a kommunális adóról szóló 18/2000. (XII. 19.) önkormányzati rendelet. • Új közbeszerzési szabályzat került elfogadásra, illetve elfo gadta a képviselő-testület a 2013. évi közbeszerzési tervet.
• E gyüttműködési megállapodás lett megkötve a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Rendőr Főkapitánysággal. • Módosította a képviselő-testület az önkormányzati szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 2/2008. (II.14.) önkormányzati rendeletét. • Megbízásokat adott a képviselő-testület a belső ellenőrzési feladatok, illetve könyvvizsgálói feladatok ellátására. Dr. Németh Károly jegyző
FELHÍVÁS — Tisztelt ebtartó tulajdonosok! A Magyar Állatorvosi Kamara Elnökségének 2013. 01. 16ai határozata alapján az ebek veszettség elleni védőoltásával kapcsolatban az alábbiakra hívom fel a figyelmüket. A 2013. január 1-jétől veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 064/2008. (XII.20.) FVM rendelet 4. § (7) bekezdése szerint: „Veszettség ellen csak elektronikus transzporterrel megjelölt eb oldható.” Továbbá a 147/2004. (X.01.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdése szerint: „Kedvtelésből tartott állatok részére szervezett – összevezetéssel történő – tömeges mikrochip behelye zése Tilos!” Ezért felhívom a tisztelt ebtartó tulajdonosok figyelmét, aki még nem kérte a chip behelyezését a veszettség oltás idejéig, azt végeztesse el az illetékes állatorvossal. Sajnos a rendelet szerint nem lesz lehetőség az oltással egyidejűleg ezt elvé geztetni. A 2013. évi veszettség elleni védőoltás ideje és helye: 2013. május 3. (péntek) 08.00–11.00 óráig III. Félidő presszó előtti terület 11.00–14.00 óráig Liliom utcai TÜZÉP előtt
Pótoltás: 2013. május 18. (szombat) 08.00–12.00 óráig III. Félidő presszó előtti terület Az oltást végző állatorvos: Dr. Kulin Ferenc Az oltás és a kötelező féregtelenítés költségei: • összevezetett oltáskor a helyszínen:
3.000,– Ft
• a tulajdonos házánál az oltás:
3.500,– Ft
• elveszett kiskönyv pótlása: • 30 kg feletti ebek esetén:
500,– Ft + 200,– Ft
Minden 90 napos kort meghaladott eb oltása és féreg telenítése kötelező! Az eb oltási igazolványát a tulajdonos hozza magával! Dr. Kulin Ferenc állatorvos
Gazdálkodók figyelmébe! Tájékoztatom Ügyfeleimet, hogy 2013.04.15–2013.05.15-ig, a területalapú támogatások igénylésének időszakában az ügyfélfogadás a településen szünetel. Következő ügyfélfogadás előreláthatóan 2013.05.27. (9:00–11:00 óráig). Bármilyen probléma esetén az Ibrányi Járási Hivatalban vagyok elérhető. Hétfőtől–csütörtökig 8–16, pénteken 8–13 óráig. (06-20/332-9094). A területalapú támogatások igénylésére Bujon az agrárka marai tanácsadó közreműködésével, vagy Ibrányban a falugazdászok segítségével van lehetőség. Mindenki hozza magával a MVH regisztrációs számát, MVH jelszavát, valamint a földhasználati lapot, vagy olyan dokumentumot, amelyből kiderül a pontos helyrajzi szám és
területnagyság. Ha van egyéb támogatási igény is (kérődző szerkezetátalakítás, zöldség-gyümölcs-dohány szerkezetátalakítás, akg…) azt előre jelezzék a technikai közreműködőnek. Vásárhelyi Sándorné falugazdász
3
2013. április
2013. április
4
Ítéletidő után 5 napig áram nélkül a település 2013. március 14-ről 15-re virradóra sajnálatos módon olyan ítéletidő söpört végig térségünkön, mellyel még településünk idős lakói sem találkoztak emlékeik szerint. A nagy erejű szél fákat döntött ki, a távolsági magasfeszültségű villamoshálózatokban is óriási károkat okozott. Nyíregyháza-Buj közötti útszakaszon több autó is megrekedt, péntek reggelig a hókotrók sem tudták szabaddá tenni a mellékutakat. Azonban péntek délutánra már járhatóvá vált a főút és a mellékutak egy része. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Virág Zsoltnak a lelkiismeretes és hatékony munkájáért, melyet az utak járhatóvá tétele érdekében tanúsított. Ebben a helyzetben településünk megsegítésére a Megyei Védelmi Bizottság elnökével, Dr. Vinnai Győzővel, a Helyi Védelmi Bizottság elnökével, Szűcs Sándorral, valamint a helyileg illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szervvel történő folyamatos kapcsolattartás vette kezdetét a részemről. Segítségükkel, illetve a község lakóinak, a hivatal dolgozóinak, polgárőröknek, önkén teseknek az összefogásával sikerült átvészelnünk a kritikus napokat. Az áramszolgáltatás hiánya alatt igyekeztem több helyre vinni aggregátorokat, a saját tulajdonomban levő kettő darabot is a lakosság rendelkezésére bocsátottam támogatást nyújtva ezzel a bajban lévőknek. A bajban látjuk, hogy mennyi jóindulatú és megértő ember van körülöttünk, ugyanakkor sajnos arra is sok példát lehet felhozni, hogy az összefogás és az egymásnak való segítségnyújtás helyett az áskálódás uralkodik sok emberben. Már-már természetszerűnek tűnik, hogy vannak olyanok, akik a nehéz helyzetet kihasználva próbálnak másoknak ártani. Szomorú látni, hogy egyes személyek a kritikus időszakot is csak úgy tudják
átvészelni, ha másokat állítanak céltáblául valótlanságok híresztelésével. Tisztelt lakosok, ezúton is szeretném tájékoztatni Önöket, hogy NEM utasítottam vissza egy szerelvény aggregátort, valamint a honvédségi erők segítségét sem. Hogy is tehettem volna? Ilyenek hallatán elgondolkodik az ember, hogy is jut vala-
ki odáig, hogy ilyet feltételezzen. A Helyi Védelmi Bizottságtól sikerült még hat aggregátort szereznünk, így a saját tulajdonomban lévőkkel összesen 8 áramfejlesztő állt a lakosság rendelkezésére. Erőinkhez és lehetőségeinkhez mérten megpróbáltunk minden segítséget kérőnek segíteni. A többi településen is hasonló mennyiségű áramfejlesztővel segítették a lakosságot. Több település polgármestere élt a hangos bemondó lehetőségével beleesve ezzel abba a hibába, hogy valótlan tájékoztatást nyújtottak az áramszolgáltatás visszaállításának időpontjáról. Kijelenthetem, hogy a rendkívüli időjárás alatt Kormánymegbízott Úr kiemelt figyelmet fordított kis településünkre, felkarolta községünket és azóta is figyelemmel kíséri tevékenységünket. Sok segítséget nyújtott számunkra, és ígérete szerint ez a segítségnyújtás későbbiekben is folytatódni fog. Közreműködésével településünkön 3 napon keresztül meleg étel osztására került sor a Magyar Honvédség és segélyszolgálatok részéről. Az első napon történt meleg étel – osztás során az ebédnél és a vacsoránál összességében több mint 900 adag került kiosztásra a lakosok számára. Tudomásunk szerint térségünkben legközelebb csak Kéken történt hasonló jellegű segítségnyújtás, számomra ez is azt bizonyítja, hogy későbbiekben is számíthatunk segítségre. Elmondhatom, hogy Buj községben sikerült 24 órával hamarabb visszaállítani az áramszolgál tatást a szomszédos településekhez képest. Ismét bebizonyosodott, hogy a rosszindulatú támadásokat legyőzte az összefogás és a segítőkészség ereje. Bízzunk abban, hogy az elkövetkezendő legalább 100 évben ilyen jellegű időjárás nem fogja sújtani térségünket. Barta Miklós Ferenc polgármester
5
2013. április
Közösségi felzárkóztatás községünkben Rakamaz Város Önkormányzata 2012-ben nagy összegű pályázatot nyert, „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért” című programon. Ez a pályázat a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségből, illetve a szomszédos kistérségekből azokat a településeket tartalmazzák, amelyek rászorulónak tekinthetők. Községünket is bevonták a pályázat részvételébe. A projekt, címéből is következően, elsősorban közösségi megoldásokat támogat. A közösségi megoldásokat – ahol az érintettek részt vesznek az életminőségüket jobbá tevő tevékenységekben – természetesen csak megfelelő előkészítéssel lehet megvalósítani. Ez a pályázat csak kereteket ad meg: bármilyen szociális, egészségügyi, közösségi tevékenységet támogat, amely a megfogalmazott célokat szolgálja. A közös munka és az újszerű megközelítés azonban olyan tanulságokkal szolgálhat, amelyek később további hasonló programokban is hasznosíthatók lesznek. A pályázat tehát a helyi lehetőségekre, tapasztalatokra, innovációs kapacitásokra támaszkodva keresi a megoldási lehetőségeket akkut szociális problémákra. A pályázatban részt vevő 20 család (polgármester úr által kivá lasztott) semmilyen anyagi juttatásban nem részesülnek. Szemé-
lyenként és a közösséget alkotva különböző tréningek (álláskeresői), számítógép alapismeretek oktatásában. A „Műveld meg a földed!” projekt keretében vetőmagot kapnak a családok. Lehetőségük van, hogy összefogással eredményeket érjenek el, hiszen: – a közös érdek, – közös cél, együtt megvalósítás, – közös érték, – erős „mi” tudat, összetartozás mindezt lehetővé teszi. Ebben nyújtanak segítséget a projekt menedzserek, mentorok és a pályázathoz tartozó szakemberek, intézmények. Április elején nagyszabású találkozót bonyolítottunk le, ahol részt vettek a projekt menedzserek, a pályázatban résztvevő községek mentorai, a helyi családok. Megtisztelte összejövetelünket Polgármester Úr is, aki bemutatta községünket és szólt elképzeléseiről. Ezt követően kötetlen beszélgetés formájában tájékozódtak a mentorok a nálunk folyó munkáról és a pályázat előmeneteléről. Bízunk a további sikeres együttműködésben és a pályázat eredményességében. Gergely Gézáné mentor Kovács Istvánné mentorált
ott pihen a berozsdásodott kasza, bent a konyhában a gerendák Gyerekeim, ne tartsatok tovább, most már szeretnék hazaa szegények könyvespolcán a régi bejegyzésekkel a Biblia és az menni. Délben a rádió is bemondta, hogy megérkeztek a gólyák. elsárgult kalendárium, ma is sok hasznos tudnivalóval. ÉdesanyMég a menye is marasztalta, anyuka ne menjen, hiszen itt minja úgy tett, mintha most vette volna csak észre őket, pedig amidene megvan. Ő azonban hajthatatlan volt, menni akart. S mert kor megálltak a kapu előtt, már könny szökött a szemébe, itt vantudták, hogy tovább nem marasztalhatják, a hét végén haza is nak. Berliner kendőjét gyorsan letette a lómentek a kis szatmári faluba, ahol a régi cára, majd százig ölelte, csókolta őket. A pu családi ház állott. Nem volt gazdátlan, mert ÉLETKÉPEK ha kezénél csak a szíve volt puhább. Ebéd télen a szomszéd vigyázta. A nénit magam is után felszabadultan, boldogan tervezgetsokszor láttam szemben velünk az emeletes tek a kertben, itt lesz a zöldség, itt meg a viház erkélyén, hol ült, hol állt, de mindig nérágok. Meg kell metszeni az almafákat is, zett vágyakozóan valahová. Gyerekeitől tumagyarázta az unokáknak, mert ezeken a fádom, hogy már a harmadik télen velük volt, kon olyan alma terem, mintha négyből nőtt amióta meghalt a férje. Akkor a temetői szovolna egy. Jót derültek azon, amikor a gyemorúfűzfák tövébe az ő jókedvét is eltemetrekek felemlegették a karácsony előtti történetet. Csengettek, és ték. Nem is volt gond a télen, meleg volt, az orvos is látogatta, a mama megkérdezte, kik maguk. Azok azt felelték, ők a Jehova de ahogy hosszabbodtak a napok, egyre nyugtalanabb lett. Alig tanúi. Elküldte őket, azt mondta, menjenek lelkem a dolgukra, én evett, fogyott, mint a megszegett kenyér. nem tanúskodom senkinek. Húsvét után meglátogatta a család. Nem akartak hinni a fü Fia már ötvenéves, szép szál ember, akinek fehér fércek akalüknek, a konyha felől énekszó hallatszott, régi kedves nótáját dadoztak a szakállában, mintha gondpókok fonták volna oda, kilolta a mama. Régen érzett pompás életszag gőzölgött a konyháment az udvarra, minta dolga volna, pedig csak a könnyeit széban. A fia tudta, hogy a kedvéért készült az a jó paprikásan elkégyellte ott bent letörölni. szített krumplis tarhonya. Miért van az, hogy otthon a só is sóOláh Gábor sabb, a méz is édesebb. Örömmel nyugtázta, hogy az eresz alatt
Mire megjönnek a gólyák
2013. április
6
Reggeli krákogással kezdődik a halálos betegség
Egészségünk érdekében Ha kifogy a levegőből, forduljon orvosához A nap 24 órájában folyamatosan, reflexszerűen veszünk levegőt. Nyugodt légzéskor 1 perc alatt 16-szor vesz levegőt egy felnőtt ember, ekkor előfordulhat, hogy 2,5 liter levegővel telítjük meg tüdőnket. A COPD korai, finom tünetei Nem tulajdonít különösebb jelentőséget neki, mégis zavarja a mindennapokban jelentkező kifulladás és köhögés? Hogy elejét vegye a komolyabb és visszafordíthatatlan folyamatoknak, mihamarabb keresse fel háziorvosát, és ha dohányzik. Közel sem ártatlan jelenség az, ha már felkelés után szűnni nem akaró köhögéssel kezdődik a nap, mint ahogy az sem, hogy akár már 40–45 évesen is nehezünkre esik gyalogolni a liftezés helyett, mert félünk, hogy nem bírjuk szuflával. A tüdő csökkent kapacitása és a krákogás mögött komolyabb betegség, a COPD-krónikus obstruktív tüdőbetegség húzódhat meg, ami elsősorban a dohányosoknál, a passzív
dohányosoknál és a városlakóknál gyakori. Bár a fent leírtak még csak a korai, finom tünetek, de ezeket „elcsípve” lassítani lehet az amúgy fokozatos állapotromlással és végül akár tüdőtágulással járó légúti betegséget. A krónikus obstruktív tüdőbetegség olyan kórállapot, amelyet fokozatosan súlyosbodó, ám nem teljesen visszafordíthatatlan légúti áramláskorlátozottság jellemez. A COPD legfőbb kiváltó oka a dohányzás, de a genetikai örökség mellett rizikótényező a környezetszennyezés és a munkahelyi légúti ártalom is, melyek hatására a tüdő abnormális gyulladásos reakciója következik be a károsító részecskék és gázok tartós, rendszeres belégzése miatt. A WHO adatai szerint a COPD jelenleg az ötödik leggyakoribb halálok, 2020-ra pedig a harmadik helyen fog állni. A COPD alattomos, lappangó betegség, hiszen finomabb tünetei még nem okoznak gondot az érintetteknél, a figyelmeztető jeleket azonban komolyan kell venni. Ilyen a gyakori köhögés, a köpetürítés, illetve a terhelésre (por, virágpor, hideg levegő, stressz, fizikai munka, aktivitás) fel-
lépő nehézlégzés is, amit időről időre hajlamosak vagyunk betudni rossz állóképességünknek, a fertőzéseknek vagy akár az életkorunknak. Ismerjük fel időben! A betegség klinikai jelei csak súlyos kórformában nyilvánvalóak, korai felismerése csak az évenkénti spirometriás vizsgálatok segítségével lehetséges. Mivel a tüdőnek rendkívül nagy a tartalékos kapacitása, a COPD kezdeti szakaszaiban nem is jelentkezik fulladás, de a légzőfelület csökkenéséről árulkodhat a fenti vizs gálat. Minél korábban diagnosztizálják a COPD-t, annál nagyobb az esély, hogy sikerül megelőzni a súlyosabb tüneteket, amikor a beteg már nyugalmi állapotban sem jut elég levegőhöz. Ha Ön dohányzik, vagy lakóhelye, munkahelye miatt tartozik fokozott rizikócsoportba, évenként keresse fel tüdőgyógyászát, és ne várjon addig, míg a tünetek már az életminőségét is befolyásolják! Ne feledje, a tüdő szűrés nem elég, kezelőorvosától kérje a spirometriás vizsgálatot! dr. Balogh Roland háziorvos
„ Adj vért és ments meg három életet”
VÉRADÁS! Ideje: 2013. május 7. (kedd) 14.00 – 16.00 Helye: Szociális Alapszolgáltatási Központ Buj, Jókai u. 2.
2013. április
7
Országos versenyen a buji diákok Ebben az évben is megszervezte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (rövid nevén az NJSZT) a Logo Országos Számítástechnikai Versenyt, ami három fordulóból áll. Az első – házi versenyen – igen sok diák próbálkozott a megoldásokkal, 3–6. évfolyamok közül, összesen 10 tanuló. Az elméleti és gépi feladatok évről-évre egyre nehezebbek, magasabb fokú gondolkodást, tudást követelnek, valamint maga a programozási nyelv is más lett – Imagine Logo. Két tanuló munkája volt kimagasló és került a megyei fordulóba, a nyíregyházi Eötvös József Általános Iskola és Gimnázium rendezésével. Tanítványaink kiváló eredményt értek el, hiszen az 5–6. osztályosok kategóriája igen népes tábor volt, 19 tanulóval. Popovics Balázs (6. o.) 2. helyen, Varga Dávid (5. o.) a 3. helyen (legjobb ötödikes!) – fej-fej mellett végeztek. Ez az eredmény országosan is kimagasló, és nagyon büszke vagyok tanítványaim ra! Mindezeket az az adat támasztja alá, hogy 243 versenyző közül Balázs az elő-
kelő 14. Dávid a 18. helyen került be az országos döntőbe, a 60 részt vevő közé. Április 13-án utazunk Budapestre, az ország egyik legerősebb egyetemének tartott ELTE Informatikai Karának tantermébe, a Duna partjára. Óriási élmény és erő-próba lesz diák, tanár számára egyaránt! A versenyzők között nem találunk egyetlen falu nevét sem (egyedül a Szabolcs megyei Levelek)! Tanítványaink teljesítménye ennek függvényében is hatalmas! Nem első eset az országos versenyen való jelenlét, hiszen Popovics Balázs tavaly is ott volt, illetve évek óta „visszajárók” a buji gyerekek oda. Emlékszünk, ezt a fajta „verseny-vírust” Császár tanár úr terjesztette el, az utódot pedig, kötelez a tisztes helytállás.
Lejegyezte: Munkácsiné Kolozsi Katalin felkészítő tanár
2013. április
8
DSE SPORTHÍREK A Megyei döntőbe jutottak a III. korcsoportos kézilabdás lányok A megyei elődöntő 2. fordulóját rendezték meg a nyíregyházi Kertvárosi Általános Iskolában. Az első fordulóban 2 győzelmet (Ibrány és a házigazdák ellen) és egy döntetlent (Geszteréd ellen) szereztünk. Mivel a 4 csapatból csak 1 juthatott tovább a megyei döntőbe, mindenképpen győznünk kellett a legfőbb riválisunk, Geszteréd ellen. Ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést és nagyon hamar megtörtük az ellenfelünk lendületét. Koós Martina, Csikós Lívia és Humicskó Hajnalka védhetetlen hálószaggató lövéseivel fokozatosan növeltük az előnyünket. Kellett ehhez még egy nagyszerű kapusteljesítmény is Humicskó Gabriellától. A mérkőzést végül 16:13-ra nyertük meg és nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy megnyerjük a csoportunkat. Ehhez „csak” le kellett győznünk a két másik ellenfelünket is. Ibrány ellen az eddig kevesebbet játszók is több szerephez jutottak, de így is mi örülhettünk egy izgalmas végjáték után. A 7:5-ös győzelmünk után már nagyon fáradtan léptünk pályára az utolsó mérkőzésen a nyíregyháziak ellen. Ez meg is látszott az 1. félidőben, mivel több pontatlanság is becsúszott a játékunk során. A fordulás után azonban újból összeállt a védekezésünk és az átlövésekkel, illetve Koós Martina cseles góljaival megfordítottuk a mérkőzést. A 6:4-es győzelmünk után a pályán a lányok örömtánca következett, mivel a megyei elődöntőt megnyerve bejutottunk a megyei
döntőbe, ahol már csak a 4 legjobb csapat szerepelhet… A mérkőzés után nem siettünk haza, mivel Koós Róbertné meghívta a csapatot a McDonald’s-ba, amit a gyerekek nagy örömmel vettek tudomásul. Ezúton is mégegyszer köszönjük.
A csapat tagjai voltak: Csikós Lívia, Gergely Zsófia, Habina Adrienn, Henyusz Gitta, Humicskó Hajnalka, Humicskó Gabriella, Kanalas Katalin, Kocsis Krisztina, Koós Martina, Nemes Diána, Suszter Zsófia, Vajkó Zsófia, Eredmények: Buj–Geszteréd 16:13 Buj–Ibrány 7:5 Buj–Nyíregyh.-Kertváros 6:4 Végeredmény: 1. Buj 2. Geszteréd 3. Nyíregyháza-Kertváros 4. Ibrány
A győztes csapat és a szurkolók
A győzelmi tánc pillanata
A IV. korcsoportos lányokkal is hasonló eredményre készültünk, mivel az 1. fordulóban mindenkit legyőzve az élen álltunk. A 2. fordulót Demecserben rendezték meg, de sajnos a versenyzői igazolásunkban egy adminisztrációs hibát találtak, ami miatt nem engedték játszani a csapatunkat. Nagyon nehezen vettük tudomásul hogy egy hiányzó pecsét miatt nem a pályán dől el az 1. hely sorsa. Így mindkét mérkőzésen játék nélkül 10:0-s gólkülönbséggel az ellenfél szerezte meg a győzelmet. A csoportunkban két győzelemmel és két vereséggel a második helyen végeztünk, de jövőre kettőzött erővel fogunk küzdeni, hogy bebizonyítsuk, a pályán mi vagyunk a jobbak. Popovics Norbert DSE elnök
Buj község önkormányzatának lapja Felelős kiadó: Barta Miklós Ferenc polgármester • Felelős szerkesztő: Mikovics Miklósné Nyomdai munkatárs: Béres Csaba • Munkatársak: Dr. Balogh Roland, Csatlós András Zsoltné, Gergely Gézáné, Kovács Istvánné, Dr. Kulin László, Munkácsiné Kolozsi Katalin, Dr. Németh Károly, Oláh Gábor, Popovics Norbert