XX. évfolyam, 12. szám, december TARTALOM

MUNKATÁRSAINK AKÁCZ LÁSZLÓ BERCZEU A. KÁROLY BORI IMRE CSAPLÁR FERENC D. FEHÉR ZSUZSA DÉNES SÁNDOR FEJÉR ÁDÁM FEJÉR CSABA FODOR JÖZSEF GAZDAGH ISTVÁN GACS GÁBOR GÁDOROSI VASS ISTVÁN GULAY ISTVÁN ILLÉS LAJOS ILIA MIHÁLY JUHÁSZ ANTAL KÁVÁSSY SÁNDOR KERESZTÜRY DEZSŐ KOVÁCS SÁNDOR IVÁN KULCSÁR PÉTER LIPTÁK PÁL LOVRITY ENDRE MAGOS GYULA MESZLÉNYI JÁNOS MOCSÁR GÁBOR MOLNÁR ISTVÁN NAGY-FADDY ÉVA NÉMETH JÖZSEF OLÁH ÉVA ÖRDÖGH SZILVESZTER PAPP GYULA PÁLYI ANDRÁS RUDNAI GÁBOR RUSZOLY JÓZSEF SIMONCSICS PÉTER SOMOGYI JÓZSEF STENCZER FERENC SZTRANDZSEV, KOSZTYA SZABÓ FERENC SZALAY FERENC SZILÁGYI MIKLÓS SZURCSIK JÁNOS TÁRNÁI LÁSZLÓ TÓTH FERENC VÁCI MIHÁLY VINCZE LAJOS ZELEI MIKLÓS ZILAHY GYÖRGY f

XX. évfolyam, 12. szám, 1966. december TARTALOM Forrás ZELEI MIKLÓS: Versek OLÁH ÉVA: Szép fegyelemmel (Vers) •ÖRDÖGH SZILVESZTER: Osztályfénykép (Elbeszélés) GULAY ISTVÁN: A kis Chartuche (Novella) RUDNAI GÁBOR: Versek T A R N A I LÁSZLÓ: Előre jelzett (Vers) NAGY-FADDY ÉVA: A pusztulás háza (Novella) TÖMÖRKÉNYRE

971 972 973 981 986 986 987

EMLÉKEZÜNK

P A P P GYULA köszöntő szavai KERESZTŰRY DEZSŐ elnöki megnyitója BORI IMRE: A „néprajzi hitel" írója MOCSÁR GÁBOR: Tömörkényről szólva JUHÁSZ ANTAL: Az etnográfus Tömörkény FEHÉR ÁDÁM: Egy legendával kevesebb CSAPLÁR FERENC: Tömörkény és Kari K r a u s BERCZELI A. KÁROLY: Fölfedező volt

991 992 993 995 997 1001 1003 1004

HAZAI TÜKÖR >GAZDAGH

ISTVÁN: Pályakezdés

1005

MŰVÉSZET D. FEHÉR ZSUZSA—FODOR JÓZSEF: Vásárhely és a képzőművészet A K Á C Z LÁSZLÓ: A XIII. Vásárhelyi Öszi Tárlatról SZILÁGYI MIKLÓS: Zilahy György kiállítása GÁDOROSI VASS ISTVÁN: Lipták Pál kiállítása M O L N Á R ISTVÁN: Jegyzetek a második pécsi játékfilmszemléről

1016 1019 1021 1023 1025

KILÁTÓ KOSZTYA SZTRANDZSEV: Az ötödik forduló (Elbeszélés; Bálint István fordítása) 1026 ILLÉS LAJOS: Petőfi első verse bolgár nyelven 1031 K O V Á C S SÁNDOR IVÁN: A Bolgár Írók Szövetségének elméleti p á r t k o n f e r e n c i á j a 1034

KRITIKA STENCZER FERENC: H a g y o m á n y és örökség — M a r kovits Rodion, Hidas Antal, Sinkó Ervin és Zalka Máté műveiről KULCSÁR PÉTER: A helytartó két d r á m á j a — R. Hochhuth és S. Friedländer műveiről PÁLYI ANDRÁS: Egy évtized novellái — Ö r k é n y István kötetéről LOVRITY ENDRE: A regényciklus z á r ó d a r a b j a — Győry Dezső regényéről D o k u m e n t u m é r t é k ű kiadványok — h i b á k k a l KÁVÁSSY SÁNDOR: Kubinyi Ferenc: Siratni csak hazát lehet RUSZOLY JÓZSEF: Markovits Györgyi — Tóbiás Áron: A cenzúra á r n y é k á b a n Könyvespolc Nemeskürty István: Ez történt Mohács u t á n (K. P.) Ralph Fox: A regény és a nép (Simoncsics Péter) Eperjessy K á l m á n : A magyar falu története (Sz. F.) •Békés István: Magyar Ponyva Pitaval (Szabó Ferenc) Balázs — Forgó — J u h a r i : Ténykutatások az á l l a m igazgatásban. Makó 1961—64 (Tóth Ferenc) KRÓNIKA

1036 1042 1044 1045 1046: 1047 1049' 1049 1050' 1051. 1051. 1053-

ILLUSZTRÁCIÓK DÉNES SÁNDOR NÉMETH J Ó Z S E F MESZLÉNYI JÁNOS FEJÉR CSABA, SZALAY FERENC M A G O S GYULA, SZURCSIK JÁNOS ZILAHY GYÖRGY LIPTÁK PÁL SOMOGYI JÓZSEF GACS GÁBOR VÁCI MIHÁLY VINCZE LAJOS

985 1018 1019 Műmelléklet I. Műmelléklet II. 1021 1023 1035 1052 1055 105®

T I S Z A T Á J I r o d a l m i é s kulturális f o l y ó i r a t A M a g y a r Írók S z ö v e t s é g e D é l - m a g y a r o r s z á g i C s o p o r t j á n a k l a p j a Megjelenik havonként Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: ANDRASSY LAJOS ' K i a d j a a Csongrád m e g y e i L a p k i a d ó V á l l a l a t F e l e l ő s k i a d ó : KOVÁCS LÁSZLÓ S z e r k e s z t ő s é g : S z e g e d , M a g y a r T a n á c s k ö z t á r s a s á g útja 10. T á v i r a t c í m : T i s z a t á y S z e g e d , Sajtóház. T e l e f o n : 23-30. Postafiók 153. K i a d ó h i v a t a l : S z e g e d , M a g y a r e T a n á c s k ö z t á r s a s á g útja 10. T e l e f o n : 31-16. 35-00. P o s t a f i ó k 153. T e r j e s z t i a M a g y a r Posta. E g y e s s z á m ára 6 forint. Előfizetési d i j a : n e g y e d é v r e 18, f é l é v r e 36, e g y é v r e 72 forint. E l ő f i z e t h e t ő a Posta K ö z p o n t i H í r l a p i r o d á b a n ( B u d a p e s t V., J ó z s e f N á d o r tér 1.) é s b á r m e l y k é z b e s í t ő p o s t a h i v a t a l n á l ) Egyéni előfizet é s e k a 61260. k ö z ü l e t i e l ő f i z e t é s e k a 61066 c s e k k b e f i z e t é s i l a p r a , á t u t a l á s o k a z . M N B 8. e g y s z á m l á r a ) k ü l d h e t ő k be. Kéziratot n e m ő r z ü n k m e g é s n e m a d u n k v i s s z a . I n d e x s z á m 25 916. — S z e g e d i N y o m d a

970.

FORRÁS

A Tiszatáj e számában — születésének századik évfordulóján — Tömörkény Istvánra emlékezünk. Tömörkény emlékét, a szegedi irodalom múltbeli értékeit is kívánjuk ápolni és folytatni akkor, amikor folyóiratunk decemberi számának szépirodalmi rovatában — a múltból némiképp a jövő felé is tekintve — olyan fiatalokat mutatunk be, akik a mai szegedi, e tájban formálódó irodalom legfiatalabb művelőiként szólalnak meg, egy most felnövő, tanuló és életre készülő nemzedék képviselőiként. Fiatalok. Nagyon fiatalok. Mégis, bemutatásukkal azt a reményünket akarjuk kifejezni, hogy a szegedi irodalom rangos múltbeli értékei a jövőben is továbbépülnek, folytatódnak. „Forrás"-rovatunk — amely e számunkban megkülönböztetett helyet kapott — eddig is vállalta a kezdők útjának egyengetését, s vállalni fogja a jövőben is. A reménynek és e — szerintünk indokolt — kockázatnak vállalásával kapott szót e havi számunkban a Békés megyében élő középiskolai diák, Zelei Miklós, a katonaéveit töltő Rudnai Gábor, a szegedi bölcsészhallgató, Oláh Éva, a szegedi újságírójelölt, Tarnai László, a Kiskunságból jelentkezett 20 éves diák, Nagy-Faddy Éva, a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Technikum diákja, Gulay István és a szegedi 18 éves gimnazista, ördögh Szilveszter. Szerzőink nagyon fiatalok, szinte most közlik első írásaikat. Még nem tudni, mivé érlelődnek — írók lesznek-e? De a megértő figyelmet — társaikkal, a folyóiratunkban máskor is szívesen fogadott fiatalokkal együtt — az olvasótól is megérdemlik.

ZELEI MIKLÓS

KI FELEL? A partot nem ért hajókért ki felel? A források beszennyezett vizeiért ki felel? Az eltévedtekért, az eltévesztettekért, megmentetlen menthetőkért ki felel? A kevésért és túlsókért, a gyermekek elgurult üveggolyóiért, az el nem mondott mesékért ki felel? Letaposott fűszálakért, nem szüretelt gyümölcsfákért, gátaszakadt folyamokért, bevérezett madarakért, pattanttőgyű tehenekért ki felel? S mindén jóért, ami nem lett, de lehetett volna, azért ki felel? Faggatom a törvényeket, nem felelnek. Hajnalodik. Az ablak alatt, sárga dobozokban elcsikorognak az Ott van köztük a válasz.

álmok. 971.

ZELEI MIKLÓS

. M O N D D MEG Mondd meg az égnek, a földre, ha száraz esőt növesszen. Arcunkba ne vágjon, mondd meg a szélnek — elég volt. Mondd a folyónak: szűrje magát, és a lepkének: bábozódhat! Mondd meg a sebnek, hogy ne fájjon, és a csontnak: forrjon össze. Mondd meg a vízbe esett bogaraknak: most már megmenekülnek, mondd meg a kertünkbe csapott villámnak: bimbózik mégis az almavirág! Mindennek mondd meg, hogy sokasodhat.

OLÁH ÉVA

SZÉP FEGYELEMMEL Furcsa vereségek és furcsa örömök építőkockáiból készítek neked egy házat, amit majd otthonnak nevezel, és berendezed a te vereségeid és örömeid apró értéktárgyaival és a könyveiddel, amelyekben számon tarthatod őket. Nem lesz különös ház: csupa-csend szőnyegein nem térdel aszkéta különcség, de az aktok far adózását sem állítom ágyad elé; Két évtizedet és. az élet izgalmas derűjét őrzi a testem, szerelmemben is szép fegyelemmel. Es mindent el fogsz hozni magaddal egyszerű utcán, férfikönnyek és gyermeknevelés közt, mert furcsa vereségek és furcsa örömök építőkockáiból készítek neked egy házat, amit majd otthonnak nevezel... 972.

ÖRDÖGH SZILVESZTER

OSZTÁLYFÉNYKÉP Berreg a csengő. Furcsa a hangja, í m m e l - á m m a l csörög-kattog, de mindig meg lehet hallani. Péntek van, utolsó óra lesz. Odakint a vénasszonyok nyara most a d j a ki a mérgét. Ilyen meleg talán még nyáron s e m volt. Beszállingóznak a z osztályba: ki ezzel, ki azzal, ki egymaga. Teljesen felbomlott a rend, hőség van, h é t vége, és ráadásul osztályfőnöki óra. Kis csoportokban tárgyalnak erről-arról: itt a bal oldalon nyugatnémet Beatles-újságot olvasnak nagy hévvel — mintha é r t e n é n e k németül —, amott, az ablak mellett hangosan m u l a t n a k valamin. Lehet, hogy viccen. Az a j t ó felőli oszlop első p a d j á b a n álmosan nyújtózik egy lány. H á tulról valaki csúzlival eltalálja, hirtelen felsikolt: — Na, ki volt ez a m a r h a ? . . . Gondolhattam v o l n a . . . — és ú j r a l e h a j t j a bozontos f e j é t a pad t á m l á j á r a . Észre sem veszik, hogy bejött az osztályfőnök. Igaz, termete nemigen engedi, hogy kimagasodjék a tömegből, de azért illett volna csöndesebben várni. — Hetes?! — kérdezi kétkedő bizonytalansággal, a f e j é t kíváncsian oldalra fordítva. — Nincs? Nincs a csodát, dehogy nincs, csak a hátsó padban felejtkezett tereferélés közben, persze, nem k í v á n h a t j á k meg tőle, hogy máris kirepüljön a katedra elé. De n e m is kell előrejönnie, egy lány kiugrik a t á b l a mellé, és h a d a r j a a szólamot: — . . . senki sem h i á n y z i k . . . s t b . . . . , stb — Üljetek le. J ó pofa. Azt gondolta, hogyha ezt n e m m o n d j a , a k k o r állva m a r a d n a k ? Ilyen k i b í r h a t a t l a n melegben?! Be kell vallani őszintén, hogy h a r m i n c h a t ember között a m ú g y sem a k a d t egy sem, aki rendesen állt .volna. Hogy milyen katonák lesznek belőlük?! M á r m i n t a fiúkból, a lányoknak ilyen tekintetben szerencséjük van. Pangás, tengés! Ha most fizikaóra lenne, és figyelni kellene?! Az osztfő felnéz a naplóból — semmi hatás. Becsapja a könyvet — megint semmi. Általános moraj, zörgés. A t a n á r r á c s a v a r j a tollfedőjét tollára, méltóságteljesen (ezzel t u d j a ellensúlyozni apró termetét, különben kisebbségi érzése van a nyurga kamaszokkal szemben) a padok közé megy, v á r j a a csöndet. Látszólagosan nyugodt: „Én ráérek, úgyis itt kell m a r a d n o m az iskolában este nyolcig a levelezősök miatt!" — Csöndben legyetek m á r ! — k i á l t j a egy türelmetlen h a n g az a b l a k felőli oszlopból. Kitűnő tanuló. Meg kell említeni, hogy az osztályban két otromba hosszú sor pad van, szórt a n lányok, fiúk ülnek. — Nagyon helyes, csak erélyesen — biztatja a csöndre intő tanulót a háta mögött ülő fekete fiú, aki mellesleg nagyon jóképű és KISZ-titkár. — Elkezdhetem? — Csend lesz. — Végre! — S az osztályfőnök ú r kis u j j a i t ütögeti a tollal, mert gesztikulálás nélkül nem tud magyarázni. Jön sorba minden kellemes és kellemetlen bejelentés, az első róvó kiutalásától a szolidaritási bélyegekig. Nem is érdemes odafigyelni. Nézzük inkább, v a j o n mi foglalkoztatja az a b l a k felőli sor jobb oldalán ülő lányt. Szemüveges —' ezt a k k o r is . észrevenné az ember, h a csak hátulról látná, ugyanis f u r c s á n görnyedten közel hajol a füzethez, szinte az orrával ír. Tanárgyerek, amolyan különcke, de korántsem olyan helyes és okos. Ha az ember ránéz, megütődik a tekintetén: bután mosolyog. Különben ő a tisztaságfelelős. Most a jegyzetfüzetébe firkál valamit körzőjével. Krix-kraxokat. Arca unalmas, elmélázik, t a l á n dúdol is m a g á b a n : „ . . . lálálá . . . h ó f e h é r . . . paripán . . . lálálá . . . hm . . . " Mellette copfos kislány ül, de gyakran tupirozva h o r d j a a h a j á t . Magába zárkózott teremtés, b á r nehéz elhinni. „— A fene egye meg, holnapra sokat kell tanulni, nekem meg r a n d i m v a n . . . N e m baj, legföljebb n e m tanulok, m a j d csak megúszom v a l a h o g y a n . . . ! " Az osztályfőnök pedig beszél, lassan m á r belemelegszik, ugyanis közben a boldogság és az életcél kérdését feszegeti, de nem veszi észre, hogy senki sem figyel oda. Igaz, ő ezért k a p j a a fizetését, hagyjuk, legalább dolgozzon meg érte! A ' következő p a d b a n j ó f o r m á n elvész a tulajdonos: Zsuzsi, a legkisebb a z osztályban. Szomorkodik is miatta. Most az ablakon keresztül bámészkodik az u t cára. Legkisebb u j j á n hosszúra hagyta nőni a körmét, a múltkor kétségbeesett miatta, hogy letört. Borzasztóan izgulós, néha idegességében azt is elfelejti, a m i t tud. Alaposan elvágta m a g a a l a t t a f á t azzal, hogy kitűnővel jött általánosból, és félév973.

r e lezuhant hármasra. Most m á r szeretne j a v í t a n i . . . , viszont szeretetből, ugye, nem lehet megélni. P a d t á r s a szintén Zsuzsa. Érdekes lány. A l á b a egy kicsit vastag. K ö n n y e n sírva fakad. Egyik szünetben két fiú társaságában beszélgetett a folyosón. S o k a t n e vettek, és egyszer hirtelen k i f a k a d t : „— Nem gondolod, hogy m i n d e n n e k v a n határa!" — elbőgte magát, és e l v o n u l t Szeret írni v e r s e k e t de csak titokban, otthon h a r a g s z a n a k érte. Az e g y i k n e k . ö n gyilkos a c í m e . . . Érdekes lány. A t a n á r ú r kérdést intéz a n é m a lustasággal terpeszkedő tanulókhoz. Zsuzsa jelentkezik: — Én nem tudom, hogy mások hogy vannak vele, de — kezdi k a p k o d v a — kérlek benneteket, ne nevessetek ki, mindenesetre én úgy érzem, hogy az e m b e r nek nem lehet életcélja. Illetőleg csak a n n a k van, aiki c é l t a l a n . . . Az az életcél, a m i mindenkinek van, az esetlegesen egy álom, egy elérhetetlen valami, a m i t racionálisan úgy s e m tud m e g v a l ó s í t a n i . . . Legalábbis é n így gondolom . . . Vállig érő h a j ú lány ül mögöttük csöndesen. Sokat tanul, t ö b b n y i r e biflázza. Egyik n a p kacagva jött iskolába: „— Gyerekek, örököltünk!" Nyugatról, átszámítva tízmilliót. Szép ruháikban kezdett járni, mindenki megcsodálta, irigyelte. Egy hétköznapon m e g j e l e n t az újságban egy cikk: „A dollárpapa és áldozatai". Az a p j á t letartóztatták, m i n t visszaeső csalót, sikkasztót. Súlyos börtönbüntetésre ítélték. Azóta a l á n y i s m é t csöndes, ritkán mosolyog, hazafelé k e r ü l ő úton jár. Hogyan gondol ő a z a p j á r a , m e r t mindenek fölött csak a z édesapja volt? — A p á m — ezt í r j a az anyakönyv. Mindenkinek v a n a p j a , még az á r v a gyerekeknek is. Szerettem nagyon, most is, h a eszembe jut, m i k o r önfeledten l a b d á z t a m vele az u d v a r b a n , vagy óvodáskoromban kézen fogva mellette u g r a b u g r á l t a m a korzón, séta közben. Akkor igazán az a p á m volt. De most? . . . És most é n m i t m o n d j a k ? Az a szójárás: a p j a fia, lánya! Nekem is ez a f a m í l i á m ! . . . Az osztályfőnök állhatatosan szövögeti a beszéd f o n a l á t : — Tehát addig sikerült e l j u t n u n k , hogy az életnek mégis v a n célja, m é g p e d i g ez a boldogság. És most mit gondoltok ezzel kapcsolatban? Hogyan szerezheti meg az e m b e r a boldogságot? Milyen úton-módon? Pénzzel t a l á n ? És ha m á r m e g találta a boldogságot, a k k o r u t á n a k ü z d j ö n - e t o v á b b ? N o s . . . ? Senkinek sincs ezzel kapcsolatban mondanivalója? . . . No . . . Zsóka . . . ? Zsóka feltápászkodik, egyik lába a padban, fenekével nekidől a t á m l á j á n a k , zavartan, segítséget v á r v a néz szomszédjára, m a j d kiböki: — Én nem jelentkeztem, t a n á r ú r . . . — Nincs s e m m i véleményed a boldogsággal k a p c s o l a t b a n . . . ? Zsóka elneveti magát, huncutul összehúzza f e k e t e szemeit: — Nincs . . . Magában e r r e gondol: „Akkor lettem volna boldog, h a n e m szólítasz föl, kis tökmag!" Aztán leül, u j j a i n a gyűrűket b a b r á l j a . És következik a gazdasági felelős. Szerencsétlen e m b e r k e : megfigyelték, t a valy háromszor hiányzott temetés m i a t t az iskolából. V a n neki egy jellegzetes ismertetőjele: a göndörkacaj. Ezt nem lehet leírni, ezt hallani kell. Az e m b e r n e k libabőrös lesz a háta. A dossziéjában keresgél v a l a m i t — m a g á v a l h o r d j a összes levelét, titkos írását. Megtalálja, elmosolyodik. Talán egy' fénykép, a m i t nem is ő szerzett, mégis örül neki. Egy fiúé. Szeptemberben suttogva jelentett a t a n á r n ő nél: „Ne tessék haragudni, tanárnő, de tegnap véletlenül beleültem egy kötőtűbe, és nem tudok leülni. Három napig állt a" tanítá.s alatt. Aztán ismét eltelt n é h á n y hét, és bekötött lábbal érkezett, állítólag kibicsaklott. M a j d a kezét v á g t a el. „— Tegnap este öngyilkos a k a r t a m lenni. Nyitva h a g y t a m a gázt, de v á r a t lanul hazajött ajiám, így nem lett semmi. A n y á m beteg, k ó r h á z b a n van. N e k e m kell főzni, takarítani. Szépen felmostam a konyhát, m i r e a p á m félrészegen összetoporogta. Szóltam neki, hogy miért nem várt egy kicsit, legalább, míg beterítek, ö nekem esett, és felpofozott. Bőgni kezdtem, e r r e azt ordibálta: Még bömbölsz is, taknyos, nesze! Addig vert, míg el nem á j u l t a m . Mikor m a g a m h o z t é r t e m , ágyban feküdtem, ő vizes ruhával borogatott. »Nincs semmi baj, édes kicsi l á n y o m . . . Ugye, n e m is f á j t . . . ! « K ö r ü l p u s z i l gatott, és befejezte a takarítást. A héten most v e r t meg ötödször. Egyszer megszököm otthonról, vagy..", én nem is tudom, mit t e s z e k . . . " Egyik nap vörös csíkokkal a n y a k á n jött iskolába. Mindenkinek a z t m o n d t a : „Az öcsémmel meg a p á m m a l bújócskáztunk, és m e g k a r c o l t az a k á c f a . . . a csoda vigye e l . . . " 974.

— No, és mit gondoltok: a vallásos emberek azt m o n d j á k , hogy Istennél van ¿az igazi boldogság, a földön, mivel az égi életnek egy bevezető szakasza, természetszerűleg nincs. Ez helytálló lehet? — Ez az! — lóg ki hadonászva a padjából egy fiú. — Szerintem, ha valaki boldog, a k k o r egy vallásos ember az, mert egész életében küzd, hogy elnyerje az -örök mennyországot. És maga az a tudat, hogy ő egy számára csak halála után elérhető dologért él és harcol, m á r boldogító, jóllehet,, nincs is mennyország. De ki •tudja, hogy nem létezik? Hisz nem t u d j u k bizonyítani azt sem, hogy van, de azt ¿sem, hogy nincs. Csak ennyit a k a r l a m mondani. A következő lányról egyik osztálytársa a következőket m o n d t a : Gyerekésszel .megáldott matematikazseni. Egyszer, m e r t biztatták, kirajzolta szemét, és úgy jött iskolába. A m a t e m a t i k a - t a n á r n ő memória-királynőnek nevezi. Talán az egyedüli, aki meg is érdemelte a kitűnőséget az osztályban, ö segít padtársának is matematika-, fizika-, kémiapéldákat megoldani. Igaz, az is kitűnő. De ő más, .professzor lánya. Négy-öt fiú szerelmes belé, ki reménytelenül, ki m á r felépülve ;a csalódásból. Mindenkire mosolyog, ha csak szeme volna, azzal is tudna beszélni. Törékeny kezét óvatosan t á m a s z t j a szőkésbarna buksijához, az utcaseprőt figyeii. .„Az a vágyam, hogy uralkodhassak valaki felett, sajnos, késtem néhány évtizedet. — Egyszer m á r én is fölmostam a konyhát, és ez rendkívül boldogított." Mögöttük két lány összebújva gyerekesen vihog, olvasnak valamit. — Nézd ezt a hülyeséget! — Mi ez? — Novella rólam. A Kassai írta. H á t . . . he kell neki r o h a d n i . . . ! Szegény fiú! Mindkét lány kitűnő tanuló. M á r általános iskola óta, az utóbbi években csak .szokásból. Az egyik KISZ-titkár volt két évig, tavaly lemondott, most erre büszke, a k k o r sírt. A másik a mostani évfolyam titkára, és ez szükséges is a továbbtanulás szempontjából. Zsúron történt Terivel, a volt KISZ-titkárral. „Egy fiú felkéri, mosolyogva táncolnak. Teri lassan odatapad a fiúhoz, a kezét : szorítja, nem érdekli, hogy izzad. Aztán fél óra múlva másik kéri táncra, ehhez is hozzábújik, élvezi, ha csókolgatja. Igaz, kicsit még elpirul." A másik órák a l a t t fecnikre ilyesmit firkál: „I love y o u . . . Ich liebe D i c h . . . J e t ' a i m e . . . " Gyakorta peckesen kihúzza magát, a szeme mosolyog és szúr. Szünetben odasompolygott egy fiúhoz, megmondta neki: „Most megcsókollak." A többi "lány nevetett, ő megtette, a fiú nem jutott szóhoz. Biztos fogadás volt. Fiúkért -igen gyakran. Aztán mindig nevetnek. Néha a fiún is. Egyszer, mikor körözvényen jött a hír, hogy m á s n a p társadalmi m u n k a lesz, ujjongott, hogy nem kell tanulni. A m u n k á n lígett-lógott, ezt el is ismerte. Valaki megkérdezte tőle: „Mit gondolsz a szüzességről?" — Minek a z . . . édes f i a m . . . felelte. Az osztfő k i f ú j j a magát — hiáha, a hőség nem mindennapi, és úgy látszik, n e m szokta meg a katonaságnál az izzadást. Lehet, hogy nem is volt katona. !El-elnézi az e m b e r : alacsony, vékony, szánalomra méltó. Ha valakivel beszélget, folyton bólogat. Mikor kirándulni volt az osztály, h a r m i n c fekvőtámaszt lenyomott a p a r k b a n . Azóta sokan becsülik. Több tekintélyt szerzett akkor magának, mint a kiabálásaival két év alatt. Huszonnyolc éves volt, amikor elkapta az osztályt. É p p a b b a n az évben nősült. Fiatal férj, m a j d nemsokára családapa lett belőle. Ideges, fontoskodó. Nagyon be lehet fogva otthon. G y e r m e k n a p alkalmából a lányok meglepték a f i ú k a t és az osztfőt: két szál szegfűt, egy szelet csokoládét, és borítékban üdvözletet a d t a k át. Neki így szólt az üdvözlet: „Reméljük, a második :kislány lesz!" Most megigazítja csapzott, oldalra fésült h a j á t . — T e h á t azt mondjátok, hogy boldog csak az lehet, aki nem t u d j a , mi az ;a boldogság. H a elgondolkozunk, ezek szerint boldog lehet egy észben fogyatékos, m e r t nem t u d j a fölfogni, mi az a boldogság, ebből következik, h a én ennél az embernél többnek tartom magam, ne is keressem? Ú j r a vadászik a töltőtollal, h á t h a valaki hozzászól. De a tömeg csak lassan melegszik be. Ez mindig így van. Az óra végén már abba sem t u d j á k hagyni. A t a n á r ú r sétál a padok közt, kérdően pillant egy-egy kiszemeltre, azok csak b á m u l n a k , megjátsszák magukat: vagy maguk elé merednek, erősen ráncolva homlokukat, vagy a falon játszadozó árnyékot és fényt csodálják. Magukban ilyeneket m o n d a n a k : „Mit érdekel engem ez a haszontalan fejtegetés . . . Boldogság? . . . Frázis . . . Marhaság. Előbb teremtsünk rendet az országban, ne emeljék az árakat, fejlesszenek mindent, aztán beszélgethetünk a b o l d o g s á g r ó l ! . . . T a n á r b á c s i . . . ! Nem mész innen a p a d o m t ó l . . . Fel ne m e r j szólítani! . . . N a , látod, elmentél! N e m . üs vagy te olyan buta!" Jelentkezik egy lány, meg van m e n t v e a becsület. 975.

— Én úgy gondolom, hogy tisztázni 'kellene azt, hogy t u l a j d o n k é p p e n m i í s boldogság! „— De édes bogaram, hol vagy, ezt igyekszünk m á r húsz p e r c e . . . ! " A lány a f f e k t á l v a , nevetséges gesztusokkal, a s z a v a k a t iszonyatosan húzva, beszél: — Szerintem boldog az ember, ha szerelmes, h a a u t ó j a v a n , h a gyermekeszületik . . . „Te is s z e r e t n é l . . . , segíthetünk r a j t a , c i c a b a b a . . . — ezt egy fiú gondolja, ésgúnyosan elmosolyodik." — Tehát a boldogság sok m i n d e n lehet, azonban ez a sok m i n d e n e g y - e g y bizonyos szakasz az ember életében, amely egy egészet alkot, a m i t boldog életnek, nevezhetnénk az élet b e f e j e z ő d é s é v e l . . . „— M á r meg a k a r s z h a l n i . . . , ne vacakolj galambom, h á t ki fog e n g e m k á r pótolni á~"tegnapi e g y e s e m é r t . . . ? Mi?" — Ügy gondolom, hogy m i n d e n ember elérheti ezt a boldogságot, d e m i n t m i n den kitűzött célért, ezért is nagyon meg kell küzdeni! „— Jézus M á r i a . . . m i n d j á r t sírva f a k a d o k . . . Hogy milyen gyönyörűen b e szél ez a csöpp k i s l á n y . . . Szinte lángolnak a s z a v a i . . . »Ember, k ü z d j , és bízva, bízzál...!-«" — Persze lehet, hogy rosszul gondolom, m i n d e n e s e t r e . . . é n . . . „—Most mit n y a f o g s z . . . ? J a j , de n e m szeretem, m i k o r így a f f e k t á l n a k a. nők. Nem kell ennek sem más, csak egy n a g y . . . , és csöndben m a r a d . . . Nahát!"' A következő padban két daliás fiatalember ül, az osztály eszei. Egyiknek az. a n y j a öt évvel ezelőtt halt meg r á k b a n , a p j a egyetemi t a n á r . Van még két öccse is. Látszik r a j t a a szigorú nevelés, a korai önállóság nyoma. Észrevétlenül nevelőlett, okosabb a többinél. A h a j a magasan felszedve kisfiúsán áll, b a j u s z a b o r o t válatlan, holott illene m á r legalább egyszer hetente levágni. Köpenye térdig érő,, cipője vastag gumitalpú, n a g y k a b á t j a pántos. Az e l l e n f o r r a d a l o m előtt templombajárt, most egyszeriben istentagadó lett. Ragaszkodik a m a g y a r s a j t ó híreihez, k i neveti a Nyugatot, utolérhetetlennek, hibátlannak t a r t j a a szocializmust. U t á l j a , a matematikát, de a- t a n á r előtt kedvenc tantárgya. Színjeles, e n n e k d a c á r a n a ponta négy-öt órát tanul, nincs szabad perce sem, tele van különórával. És ezt: helyénvalónak érzi. H a felnő, és gyerekei lesznek, hogyan fog nekik mesélni az. ifjúságáról? Vagy a r r a sem lesz i d e j e . . . ? Sablonok r a b j a , a könyvnek hisz, feltéve,, ha nincs indexen. Az élettől csak a n n y i t tanult, hogy meghalt az a n y j a , a k i f ő zött, mosott, így neki kell megfogni a seprűt, a m i k o r a b e j á r ó n ő szabadnapos.. A felnőttek szerint ideális tanuló, aki mindig tud, a k i r e lehet számítani. Most b e szélget. Öra alatt. N a h á t ! — Tudod, tegnap, mikor hozzáfogtam- a fizikát csinálni, beordított a kisebbiköcsém a szobámba, hogy segítsek neki kijavítani a R a j t a k u r u c o k című f o g a l m a zását. Persze, m u s z á j segíteni, m e r t kész cirkusz v a n otthon. Aztán el kellett, m e n n e m őrsi gyűlésre, u t á n a ismét nekiültem a fizikának. M á r kezdtem idegeskedni, m e r t sehogy sem a k a r t kijönni a jó eredmény, m i k o r a másik öcsém ü v ö l tött be hozzám, hogy hogyan kell kiejteni a latin szavakat, m e r t tudod, ő himlős,.. és nekem kell segítenem, hogy le ne maradjon az anyagban. Aztán este én készítettem a vacsorát is, meg u t á n a egy halom mosogatnivaló v á r t r á m . K o m o l y a n • mondom, néha m á r a n n y i r a vagyok, hogy kikapcsolódásként verses m ű s o r t ismegnézek a t v - b e n . . . Apropó, láttad az A n g y a l - s o r o z a t o t . . . Hát, pokoli v o l t . . . ! ' — Nem láttam, vendégeink voltak. Ez a szomszéd. Első pozitívuma, hogy a legmagasabb az osztályban. Általánosiskolában f i g u r á n a k csúfolták. Órák előtt megkérdezi, hogy mi volt feladva, m e r t . egy büdös szót sem tud. Aztán ötösre felel. Egyszer k i r ú g t u n k a k é m i a t a n á r r a , , megfogadtuk, hógy senki sem jelentkezik az ó r á j á n . Csak ő jelentkezett. N i n c s b a r á t j a , az életről nem tud sokat. Néha jó fiú, együtt csinálja a többiekkel a zríketi. Nyáron f r a n c i a vendégek voltak náluk. Az utcán nagyot köszönt egy lány osztályt á r s á n a k . Az csodálkozott, hogyhogy ilyen illedelmes? Aztán hallotta, hogy h a n gosan f r a n c i á u l kezd beszélni. — Ugyan, nekem ne beszéljen senki! Reggel is hallgattam Szabad E u r ó p á t is, Moszkva h a n g j á t is. Én tudok m i n d e n t pontosan! — Mi az a minden? Túlságosan is egysíkúan ítélsz m e g d o l g o k a t Azért, m e r t nem tetszik itthon minden, még nem kell ok nélkül ócsárolni a szocializmust! Akármit csinálsz, el kell ismerned, hogy fejlettebb á l l a m f o r m a , m i n t a k a p i t a l i z m u s ! — Mégis a kapitalizmus fejlettebb. Nem érzel ellentmondást? — Nem. Ami hiba van, azt el kell ismerni. Ez tény. De az e r e d m é n y e k e t szánt— úgy. Te viszont az eredményeket szükségszerűnek veszed, és n e m értékeled. Csak. azt látod, a m i b e n le vagyunk m a r a d v a .

a

12.

— Ugyan, hagyd ezt a fellengzős d u m á t ! Azt nem bírom, hogy az a m e r i k a i a k bejelentik egy hónappal a kísérlet előtt, hogy r a k é t á t lőnek fel, az oroszok meg. csak akkor, h a fönt van. És h a az USA-nak nem sikerül, bevallja, elismeri a hibát. De ez m á r kizárt dolog az oroszoknál, hisz nem tudunk semmiről. Hol van. itt az egyenes út? Na, erre felelj! — Az előbb Magyarországról volt szó! — Ki a k a r s z térni? Itthon ugyanott vagyunk! Mert hol az igazság: felvonul a z iskola fáklyákkal, Éliás Tóbiást énekel, rendetlenkedik, pankrációt csinál,, m á s n a p meg az ú j s á g b a n megjelenik: „Lelkesen tüntetett a diákság az amerikaiak vietnami h á b o r ú j a ellen. A felvonulás u t á n rögtönzött tiltakozó gyűlést rendeztek, a m e l y végén zúgott a kiáltás: El a kezekkel Vietnamtól!" És gyűlés a l a t t ú g y lógott el a nép, hogy röhejes volt az egész. No, hol itt az igazság? — És azt hiszed, Nyugaton nincs ugyanez? — Ki mondta, hogy nincs. De azzal te még nem védted meg magad, h o g y Nyugaton is tüntetnek. És egyáltalán . . . Történelemórán ez a k é t fiú egymás füzetére játékból pacákat ejtett. Ügy,, m i n t a burleszkfilmekben szokás, lassan, nyugodtan, hidegvérrel kékké olvasztott á k a reformáció hazai képviselőinek nevét. És mellé h a t a l m a s a k a t nevettek.. Sokan feléjük néztek, „hülyék" — gondolták. Az utolsó p a d b a n egy fiú és egy lány ül! Ugyanis páratlanul voltak év elején,, m i r e iskolába értek, csak itt volt hely. A p a r t n e r n ő szerényebb a szerénynél — és erre minden oka megvan. Sajnos, ami a fiúknál fő — az nincs neki. így örömm e l f o g a d t a el ezt a félpadot, a szerencse a j á n d é k á t . Ha hiányzik — senki sem veszi észre, h a nem hiányzik, a k k o r sem — csupán, mikor nehéz óra van, senki sem szeretne felelni, m e r t fél, hogy bezúg, és őt szólítják föl. Felel kettesre, h á r masra, de megmenti az osztályt. Utána ismét statisztikai a d a t t á válik. A fi'ú i m á d j a a biológiát. Otthon fél napokat ül kényelmetlenül a fán, csak: hogy fényképet készíthessen a vércséről, amely két n a p j a ott tanyázik. Nyulai, galambjai v a n n a k . Az osztályterembe szorult két legyet is ő nevezte el: Züzűnek: és Gölének. Szomorúan ül. A padtárs m i a t t is. Elkeseredett arccal mereng az: ablakon át a szomszéd ház tetejére: csóka. „— Mi a fenének dumál a n n y i t ez a kis hülye. Senkit sem érdekel. Unalmas,, erőltetett szólamok. Nekem nem mindegy, hogy ilyen szép időben itt penészedek, vagy f ü v e t szedek a nyulaknak. Tiszta hülyeség. Vétek ilyen ragyogó időben itt. megdögleni!" Aztán jelentkezik, valamivel n e m ért egyet. Több kéz a levegőben, hangos beleszólások, ellenkezések. Az osztályfőnök, a-, néma bíró, egyre csak bólogat kócos fejével, de sohasem lehet tudni, hogy azért-e,. m é r t helyes. A szünetbeli rendetlenség lassan fölszámolódik. Valami kezdi összefogni a társaságot. — No és a család! Mert elsősorban a család az a közösség, ahol a boldogság,, m i n t szükségszerű életcél dominál. Hogyan képzelitek el az ideális házasságot,, családot? Zoli a másik oszlop utolsó p a d j á b a n ül, kezében kis papír. Ez áll rajta:: „Adjon mindenki ötven fillért fizika doga f ü z e t r e . . . Gazdasági felelős." A f i ú elvigyorodik, és r á f i r k a n t a másik oldalára: „Más nem kellene m é g . . . kisa n y á m . . . ? ! " Aztán, m i n t h a mi sem történt volna, továbbadja. Széjjelnéz, meg. a k a r hajolni, mint a színész a közönség előtt; szellemes, mi? Mordul egyet, hátradől a padban, körzője hegyével piszkálja a körmét. Szülei elváltak, ő egyetlen gyerek, az apjához került. Modora nyers, néha parasztos, pedig az a p j a tanár.. Nyáron egyszer estefelé találkoztam vele. Tolta a kerékpárját, egykedvűen slattyogott mellette. F a n y a r képpel köszönt, nagyokat káromkodott: ,,—Belőlem m á r nem lesz rendes e m b e r . . . " Nagy c s a v a r g ó . . . Az igen, az. még l e h e t e k ! . . . Tegnap k a p t a m fizetést, és itt v a n . . . — m u t a t t a — m á r csak: egy húszas van b e l ő l e . . . " F e b r u á r b a n mesélte: „— Volt nálunk egy pap házat szentelni. A nagyanyám hívatta, minden évbenelhívja. A p a p végezte a szertartást, csodálkozva nézett rám, egész idő a l a t t a. rekamién feküdtem, ponyvát olvastam, ö r e g a n y á m megvetően pislogott, mikor egyedül m a r a d t u n k , csak a n n y i t mondott: Szégyentelen. A p a p n a k meg egy h ú szast adott. Láttam, mikor a zsebébe csúsztatta, mint egy cigánynak a mulató vendég. A tisztelendő megkérdezte tőlem: Maga nem j á r templomba? Azt f e l e l tem, hogy nem, még istenben sem hiszek. E r r e nem szólt semmit, dicsértesséket köszönt, miközben megemelte a kalapját." Együtt m e n t ü n k haza, megkérdezte: — Te kit választanál az osztályból? 977.

— Mire? — f o r d u l t a m felé. — Hát, ugyan, m i r e . . . — nevetett kacsintva. — N e k e m csak Agi k e l l e n e . . . K e m é n y combjai l e h e t n e k . . . A p j á v a l haragban van, a n y j á t k u r v á n a k nevezi, n e m b á n n á , h a n a g y a n y j a ' meghalna, ugyanis p á r a t l a n kégli lehetőség nyílna meg előtte. J ó m e g j e l e n é s ű » f i ú , tizenhét éves. Volt, hogy orvosi vizsgálaton leszidták, m e r t retkes volt a nyaka. — Nyáron megismerkedtem egy asszonnyal, huszonkét éves, elvált. V a n egy •négyéves, tündérédes kislánya, Betti. Az asszonyt, úgy látszik, meghatotta, m i k o r fűzgélés közben elmeséltem siralmas családi helyzetemet, m e r t belémesett... .'Eleinte csak játszottam, aztán nekem f á j t j o b b a n . . . Képzeld, Betti, a kislány, a p u k á n a k h í v o t t . . . , mindig h a j t o g a t t a sejpítve, a r a n y o s h a n g j á n , h o g y ' én legyek a z a p u k á j a , m e r t neki olyan n i n c s . . . Tudom, nevetséges, de a n n y i r a jólesett, hogy ^könnyezett is a szemem . . . Mondom, ugye, hogy n e v e t s é g e s . . . No, m i n d e g y . . . A napokban ismét megkérdezte: — Te kit választanál a lányok közül? — Mire? — néztem rá. — Hát, hogy s z e r e s s e n . . . Én n e m tudom, d e olyan jólesne m o s t a n á b a n szer e t n i . . . Semmi mást, csak szeretni . . . Általános iskolában fogadásból rágyújtott ó r a a l a t t , híres volt k a c i f á n t o s k á romkodásairól. — Apám nősül. M á r találkoztam az ú j a n y á m m a l . V a n pénze, és e d d i g n y á jas. Lesz egy jó a l a k ú tizennyolc éves l á n y t e s t v é r k é m is. Addig n e m n y u g szom, m í g . . . Egyszer megkérdezték az osztályban, hogy ki szeretne t a n á r lenni. Ö is föln y ú j t o t t a a kezét. Sokan összesúgtak, és mosolyogtak. — Hm, a p á m örült, és boldog volt, ha egy mozi u t á n fizethetett n e k e m egy konyakot... G y ű j t i a képeslapokat. Szereti nézegetni, milyen távoli vidékekről í r t a k m á r neki. A mellette ülő fiú bejáró. Otthon, faluban, ő a menő, itt a v á r o s b a n szolid, csöndes, néha félénk. Mikor felel, lábát váltogatja idegesen, sután vár a súgásra. Állandóan számol azzal, hogy e l b u k t a t j á k , nem e b b e a szakosítású osztályba j e l e n t kezett, valami szakmát szeretett volna kitanulni. Egy szombaton hiányzott, h é t főn az ellenőrzőjében így állt az igazolás: „Fiam, az elmúlt szombaton erős gyom o r f á j á s m i a t t nem tudott iskolába menni. Szülő." N e m m e r t e megmondani, hogy lakodalomban volt, félt, hogy kinevetik. Most csomagol, neki h a m a r a b b el l e h e t menni, félkor indul a busza. — És még egy: szerintetek szükséges-e, hogy a z e m b e r n e k legyen v a l a m i ideálja? Olyan, aki m o n d j u k nem híres színész, író vagy államférfi, h a n e m e g y számára elképzelt alak, akinek tulajdonságait szeretné átvenni. Nos? Módos egykedvűen bámul, tisztában van vele, hogy s e m m i t sem ért. F l e g m a , k e t t e s - h á r m a s közt őrlődik. Sötét párhuzam n a d r á g o t visel, j á r á s a slampos. M é g a k k o r is nevet, ha rossz jegyet kap. Hogy miért? P a d t á r s á v a l , Mukival, f o g a d t a k , h o g y moziban megcsókolja a mellette ülő lányt. A h a d i t e r v ez volt: „Lassan k ö zeledek m a j d hozzá, megfogom a kezét, átölelem, o d a h a j o l o k . . . , és kész. E l v é g r e nekem megéri az a pofa sör!" Aztán ő fizette Mukinak. Muki nem z a v a r t a t j a m a g á t : olvas. Most L u d a s Matyit, de v a n , a m i k o r Maupassant, Flaubert-t, és r i t k á n kémiai t a n u l m á n y o k a t . Néha „fizetés n é l k ü l i " szabadságot vesz ki önkényesen, nem jön iskolába, vagy korábban h a z a m e g y . 'Tavaly kettes volt a magatartása, a szüleit is behívatták, Muki t u d o m á s u l vette, semmi több. Általános iskolában kitűnő volt, itt n e m t a n u l semmit, mégis j o b b négyesnél. Fölfigyel: — Szerintem olyan, m i n t ember ideál, nincs. Ugyanis az e m b e r n e m szeret senkit sem utánozni, m á r abból is következve, m e r t a n n á l különb, f e l t ű n ő b b a k a r lenni. Én úgy fogalmaznám meg az egészet, hogy m i n d e n embernek s a j á t m a g a n z ideálja, mindenki külön-külön szeretné, hogy ő legyen a legszebb, legokosabb, legerősebb, és h a nem is a leg, de semmi esetre sem olyan, m i n t a másik. Ez viszont következik a rossz emberi természetből. Leül, átgondolja, mit mondott, megvárja a hatást, és tovább olvassa a „Le .a bürokráciával!" című rovatot. Az utolsó két szál legény következik. Sánta, a k i t g y a k r a n c u k k o l n a k azzal, hogy netán ő írta a Húsz órát, kényelmesen, úriasan helyezkedve a k o r á n t s e m kényelmes padban, lemondó fintorral néz az osztályfőnökre. Ha valaki az a r c á b a néz, egy kétségbeesett, beletörődött ábrázatot lát, r á n c o s homlokkal, pesszimista :978

kifejezéssel. A p j a egy vesével él, így neki biztos előérzete, hogy veséi n e m m ű k ö d nek megfelelően. Télen-nyáron trikó, ing, két pulóver, zakó, nagykabát védi a hidegtől. Tornaórán egyedül ő visel melegítőt. Abszolút Nyugat-párti. „— Én, Picim, büszke vagyok magamra, m e r t az "utóbbi időben csak nyugati filmeket láttam. Azok filmek voltak, P i c i m . . . Nem olyan, m i n t az Orosz c s o d a . . . " Beszédmodora erőltetetten csiszolt, ünnepélyes: „— Ja, p e r s z e . . . valóban sajnálatos, hogy m o m e n t á n nincs birtokomban az •ellenőrzőkönyv, de holnapra elő fogom keríteni, t a n á r n ő . . . ' Sajnos, ugye, v a n n a k 'még h i b á k . . . ! " Helyzetét temetőnek érzi: „— Picim, csak nézz körül az utcán, milyen a mai f i a t a l s á g . . . ! De meg lehet n é z n i az idősebb hölgyeket is . . . azok a h a j a k ! . . . Szóval, Picim, o d a v a g y u n k ! . . . A m ú l t k o r olvastam egy őskeresztény mondást: Az a hatalom, hogy megengedhet ü n k , n e m az, hogy m e g t i l t u n k ! . . . Látod, Picim, hol van itt h a t a l m a az ország vezetőinek, mikor mindent csak korlátoznak . . . ! De Nyugaton . . . ! Hej, Picim . . . jaz e m b e r n e k csöpög a n y á l a ! . . . " Általános iskolában ilyen mondatokat írt irodalmi dolgozatába: „A Népstadion ó r á j a a kanyarba é r t . . . Nyugalom és bő táplálkozás, ez a hoszs z ú élet t i t k a . . . Extázisba jött a prosztó s z i v a r . . . " A Hétköznapi fasizmus című filmről ennyit mondott: „— Ott hagytam felénél, és megnéztem a C i c a b a b á k a t . . . Ezerszer jobb volt!" Kassai az iskola zenekarában bőgőzik. Nyakát, talán épp ezért, furcsán döntve t a r t j a . Költői lélek, órák alatt verseket ír, o d a a d j a másnak: „Elolvashatod, bár e z csak f é r c m u n k a ! Két hónap alatt kétszer volt szerelmes, miután felsült, kiborult, szónokolt az egzisztencializmusról, behatóbban foglalkozott a biológiával, tanulta az orvostudományban használatos latin szavakat, verseket írt és matematikai vers e n y e n indult. Szellemi öttusán első lett, átlaga mégis alig jobb közepesnél. Aktív, j ó képességű gyerek, de van, amikor a huszadik század nagy hülyeségeit m o n d j a . Mazsola vezet a lányok közt: őt kérték elsőnek feleségül. Az év eleji ismétléseken feleltették. „— Nem tudom, t a n á r úr, ezt m á r tavaly sem t u d t a m m e g t a n u l n i . . . !" Vég ü l csak eldöcögte h á r m a s r a az energiamegmaradás törvényét. Most kisbabát rajzol a füzet h á t u l j á r a , közben gügyög hozzá: — Körben áll egy k i s l á n y k a . . . Az osztályfőnök l a n k a d a t l a n u l beszél: — És a testi szerelem, a szexualitás, véleményetek szerint hozzátartozója a boldogságnak? Évával házi bulin találkoztam. Nagy volt a f e l h a j t á s : sok pia, magnó, lemezjátszó. A meghívottak: huszonkilences nadrág, n y a k b a f u t ó haj, arasznyi széles szíj. A szülők a konyhában olvastak, mi társasjátékoztunk. A zálogos pár félrevonulh a t o t t a sötét szobába. Éva m á r többször volt kint, feldobott hangulattal, karikás szemekkel jött vissza, vihogott, ivott egy pohár bólét, és ú j a b b p a r t n e r t keresett. Engem választott. Régebben szerelmes voltam belé, most iszonyodtam tőle. Gőzölgött a szesztől. Mondtam, hogy nem megyek ki, az előbb jöttem be. ö azt hitte, kikosaraztam, megjátszotta, hogy elszomorítottam. — Részeg v a g y . . . , p i h e n j egy kicsit! — igyekeztem megfékezni. Nagyot f ú j t , csak ennyit mondott: — Igazad van . . . iszom egy kávét. K i m e n t a fürdőszobába, megmosta az arcát, nagyon piros volt. Aztán az előszobában, ahol be volt állítva a presszógép, csöndben hallgattunk. — Ugye . . . nagyon részeg vagyok . . . ? — Nem . . . , csak úgy gondolom, hogy sokat i t t á l . . . — suta voltam. — Hagyd, ne is v é d j é l . . . tökrészeg v a g y o k . . . undorító tökrészeg! — Apádék nem szólnak . . . ? — A p á m ? . . . Mióta a n y á m meghalt, nem bír v e l e m . . . M á r csak néhány n a p ja volt hátra a n y á n a k , amikor a p a mindig j á r t a templomba, és imádkozott, h á t h a az isten m e g g y ó g y í t j a . . . — És elnevette magát. A hideg végigfutott a hátamon. — Aztán, mikor a n y á t eltemettük, a r r a gondoltam, hogy mindennek vége, nincs több pia, srác, t á n c . . . , rendes leszek. De láttad, még a koporsónál sem t u d t a m sírni, néztem szárazon, és gondolkoztam, hogy min, azt nem tudom, de ha a p á m k a r j á n a k kétségbeesett remegését nem érzem, még talán azt is elfelejtem, hogy a n y á m a t temetik. Sőt, m a j d n e m elnevettem magam a szertartás a l a t t — a k á n t o r n a k a h a n g j a olyan éles volt, és hamisan énekelt, hogy szabályosan mosolyogni kezdtem . . . Egy kicsit szégyenlem is magam, de hiába . . . , az s e m m i . . . A szobában bekapcsolták a magnót, bömbölt Cliff Richárd, a többiek őrjöngtek, Éva lábával monotonon dobolta az ütemet. 979.

— Miért mondasz le ennyire magadról? Csak egy kis a k a r a t e r ő kell, n e m sokhidd el! — Mondd csak, kell m á r egy kis f e j m o s á s . . . — Éva: hallgass r á m , teljesen tönkremész fiatalon, m i lesz belőled k é s ő b b ? Kinek kellesz? Kiabálni kezdett, és szinte sírt: — Nem bírom tovább, érted, n e m bírom tovább, m e r t b e l e ő r ü l ö k ! . . . Minden, megőrjít, dühít! Azt hiszed, hogy boldoggá tesz a tánc meg a srácok? N e m ! . . . . Csak most m á r késő, és. nincs más! Mindenki szid, a p á m is, a tanárok is, m á r az utcán mutogatnak, hogy ez csókolózott múltkor! És n e m érdekel semmi, érzéketlen l e t t e m . . . Aztán hirtelen abbahagyta, k i f ú j t a az orrát, ivott a kávéból, '-és kezébe t e m e t t e az arcát. Sóhajtott. — A srác több mint öt h ó n a p j a j á r velem, n e m is gondoltam, hogy ilyen hosz- . szú lesz . . . Maximálisan egy h ó n a p r a g o n d o l t a m . . . Szó nélkül megkínált cigarettával, én elutasítottam, ő gyakorlott kézzel r á gyújtott. — A p á m látja, hogy esténként, a ház előtt fesztelenül csókolózom, m i k o r b e m e gyek, n e m szól semmit, csak mindig megkérdezi, hogy a k a r o k - e vacsorázni. T e l jesen tönkretettem s z e g é n y t . . . Én kitagadnám m a g a m az ő helyében. Lepörgette a h a m u t . — Jövóre tanulni szeretnék. Rengeteget zuhantam, elő sem v e t t e m a l e c k é k e t otthon. Nem érdekelt, h a egyest k a p t a m . . . Talán a p á m m i a t t i s . . . t a n u l n i s z e r e t nék . . . Aztán hallgatott egy sort, elnyomta a csikket. — Sokkal jobban érzem m a g a m — mondta, m a j d kacsintott. — No, m o s t is kosarat adsz . . . ? Éva most szőke h a j á t fonogatja, fél füllel az előtte levő p a d b a n illegálisan szóló zsebrádiót hallgatja. Tánczenei koktél van. M á r t a odabújik, m a j d k i f a k a d a boldogságtól, hogy a Felkelő n a p h á z á t . . . közvetítik. „— Irtó jó l e s z . . . a fatikám, izé, a papám, m e r t most r e n d e s akarok vele l e n n i . . . Tudod, szegény, itthon semmi híre sincs, pedig dolgozik, gürcöl még vas á r n a p is. De mikor kint volt Hollandiában, a tv, rádió és a f i l m m i n d r e k l á m o z ta, riportokat készített vele . . . Szóval m i t is a k a r o k m o n d a n i . . . Nekem, tudod, van egy nagy t i t k o m . . . Senkinek sem mondtam el, ja a K l á r i é k n a k igen, de m á s n a k n e m . . . , m á r úgy értem, hogy felnőtteknek nem, m e r t azok azt m o n d a nák, hogy hülye v a g y o k . . . Tudod, diplomát szerzek m a j d érettségi után, k i m e g y e k külföldre, ha lehet, Franciaországba, gyönyörű kocsikat fogok m a j d engesztelésül hazaküldeni a m a m á m é k n a k , mert kint meg fogok ismerkedni f r a n c i a f i ú k k a l , énekesekkel, színészekkel, és m e g m o n d o m nekik, hogy valamelyik vegyen feleségül . . . Tudod, irtó klassz lesz, cuki gyerekem l e s z . . . , ismerem m a j d a n a g y é n e keseket meg a Beatleseket is . . . J u j . . . állati jó l e s z ! . . . " Ezt egy szünetben mesélte, közben még tapsikolt is. Csöngetnek. A nyitott a j t ó n beszivárgott a r e k e d t berregés. Fél kettő. Az osztályfőnök ó r á j á t nézi, sokáig, m i n t h a n e m értene hozzá. Na, végre! Fölfogta. A z osztály morajlik. „Nincs boldogság . . . van boldogság . . . nincs é l e t c é l . . . van é l e t c é l . . . egyáltalán, mi a b o l d o g s á g . . . mi lesz e b é d r e . . . m i t fog játszani a f r a d i . . . jól zenélnek a Rolling S t o n e s - o k . . . holnap dogát í r u n k f i z i k á b ó l . . . vissza a t e r m e s z e t hez . . . hülye, a k i g o n d o l k o z i k . . . u t á l o m a mákos t é s z t á t . . . meg kellene v e r n i a t a n á r o k a t . . . undok a Kassai . . . hol v a n a vonalzóm . . . kié ez a k a b á t . . . délután f o t o s z a k k ö r . . . mi lesz este a t v - b e n . . . ugyan, Picim, m i r e való ez a felelőtlen sietség . . . boldogok a l e l k i s z e g é n y e k . . . ötven fillért a gazdasági f e l e l ő s nek . . . m a k a p t a m a második e g y e s e m e t . . . m i t csinálsz délután . . . miért élünk . . . m i é r t kell m e g h a l n i . . . m e n j ü n k el m o z i b a . . . m i a világ vége . . . m i a z , hogy ö r ö k k é . . . m i az, hogy végtelen . . . — Sorakoztok m á r ? ! — ez az osztályfőnök úr, h ó n a a l a t t a naplóval. Mindjárt, csak egy perc, és máris lehet menni. Így ni. M á r kész i s . . . Várj: csak, még ne zárd b e . . . a t o r n a c u c c o m . . . ! — Végre!... Végiggurulnak a lépcsőkön. Megállnak a k a p u előtt. Félhomály a k a p u a l a t t , kint vakító fényeső. Hunyorítanak. — Viszontlátásra. Ez harminchatszor. Az utcán szétszóródnak, ki erre, 'ki arra, iki ezzel, k i azzal, k i egymaga. Hála istennek, ennek a n a p n a k is vége van! 980.

GULAY ISTVÁN

A KIS C H A R T U C H E A Nagy Chartuche meglepetésszerűen elkergette Romlott Gabit. Gabriella éppen a l á b á t mosta a lavórban, és sziszegett, hogy hideg a víz. Amikor megtudta, hogy felesleges a tanyában, a k á r a leprásnak a tükör, gyorsan felöltözött és szótlanul elment. Á Kis Chartuche közben a priccsen feküdt, hallgatott és magasba f ú j t a a füstöt a tüdejéből. Hangosan szuszogott az orrsövény-ferdülése miatt. — Te nem vagy komplett — m o n d t a b a r á t j á n a k , a m i k o r becsukódott a z ajtó. — Miért kergetted el? — H a d d el, n e is törődj vele. — Mi? — Untam! A Kis Chartuche idegesen felugrott. 157 centiméteresre húzta ki magát, a Nagy 'Chiartuche-nak éppen a melléig ért. — U n t a m ! — ismételte dühösen. — Hogy lehet ilyen valaki? H a azt mondtad -volna: „Nézd, Kis Chartuche, ellenkezik az elveimmel, hogy tönkretegyek egy lányt, m e r t n á l a m a lelkiismeret az első!" — a k k o r nem szólok egy szót sem. De te csak •egy csomó húsból állsz, azonkívül semmi. Mi az, hogy u n t a m ? H a hülyeséget csinálsz, legalább emberségtől tedd! A Nagy C h a r t u c h e hanyagul, de méltósággal meglapogatta Kis Chartuche .aránytalan p o f i j á t és így szólt: — Ne ugrálj, m e r t abból is csak b a j van. Romlott v o l t ! . . . A Kis Chartuche duzzogott. Aztán a p á r n á j a alól elővett egy hasznavehetetl e n skatulyát, abból pedig egy ácsceruzát és felírta a fehér f a l r a : Nincs lehetőség, hogy előbb legyen nyár, m i n t tél! Az ő kezenyomát viselte a szoba. Az a b l a k m é lyedésben egy r a k á s könyv volt összehányva, vasdarabok, bizarr f o r m á j ú gyökerek felszerelve a búboskemencére, a fal pedig tele volt firkálva ilyenekkel: Ne temesd el azt, ami úgy is k i k e l . . . Minden pont fordítva v a n . . . Lombjával lefelé ültet e t t f a vagyok én. H a . K i s Chartuche lefeküdt, a k k o r egy halálfejet látott a falon, .aláírva: Először jön az éhínség, u t á n a a kolera. Néha verseket ír, többnyire verses prózákat. Amikor befejezte a mondatot, megint lefeküdt a priccsre. Hallgattak. Egyszerre valami halk, gyanús nesz hallatszott. A gerendán lógó petróleumlámpa füstölögni kezdett, lobbant egyet, m a j d kialudt. Kis Chartuche meggyújtotta az öngyújtóját. B a r á t j a felkelt, és az ajtóhoz ment. Még csak az kell, hogy egy pólyást találj a küszöbön — szólt Kis Chartuche utána. — Hülye vagy — hallatszott kintről. Beáramlott a sötétség és a hideg, s a z öngyújtó is elaludt. A Kis Chartuche félni kezdett. Na, mi v a n ? — kiáltott. — Na, m i van? — k é r d e z t e még egyszer, m e r t nem jött :felelet. K a t t i n t g a t t a az öngyújtóját. — K i m e n j e k én is, Nagy Chartuche? — szólott megint, de n e m mozdult, feszülten figyelt. Mocorgást hallott. Azután megjelent a Nagy C h a r t u c h e széles válla és jóképű feje. — Miért jönnél? — nevetett gunyorosan a b a r á t j á n , akinek h a n g j á n bizonyára •érződött az idegesség. — Meg a k a r t a m nézni, v a n - e még szilva a szilvafán — m o n d t a gyorsan a Kis •Chartuche. A Nagy C h a r t u c h e égő gyufaszállal állt az a j t ó b a n egy pillanatig; Aztán eldobta, az ágyhoz botorkált és lefeküdt. Hideg lett. Az a j t ó nyitva m a r a d t ; nem lehetett csillagos éjszakáról beszélni. A Kis Chartuche végigborzongott, azután elöntötte a forróság. Eszébe jutott, hog y a n ismerkedett m e g a barátjával. Éppen a halászcsárda közepén imbolygott és a közönség lelkesen ünnepelte, mint költőt, a m i k o r belépett a Nagy Chartuche egy rosszarcú fickóval. — Gyere csak ide! — szólt rá. Ede — m e r t a k k o r még így hívták. — látta, hogy jobb, h a n e m önérzeteskedik, a botladozva odaállt eléje. Felnézett a magas, erős, hosszú h a j ú f i ú r a és így szólt. — J e l e n t e m alássan, füttyentettem! — És m i é r t füttyentettél? — kérdezte szigorúan a nagy Chartuche. — Mert kellett. 981.

— Miért kellett? — Hogy ne büdösödjön odabent — s z a k a d t ki Edéből egy t i k k a d t vihogás. A z tán megpróbált vigyázzban állni, és bemutatkozott: — B a r n a Ede vagyok. — En meg a Nagy Chartuche. — Akkor én meg a Kis Chartuche! — vihogott megint. — A Kis C h a r t u c h e — folytatta —, most elmond neked egy m e s é t . . . egy nagyon-nagyon szép mesét. • A pincérek mosolyogtak r a j t a , a vendégek biztatták. És e l m o n d t a a mesét,, a m i t a b b a n a pillanatban talált ki: „A felgyógyult királynő röpke á l m a i t szőtte. Mondom: szőtte, szövögette, agyából vékony f o n a l a t eresztve dobogó szívéhez, mely perceket számolt titokban; számolta azt, hogy mikor s z a k í t j a el a királynőa fonalat. Percegett a csend. A csend percegett, h i á b a v á r t a királynő, a csend csak lebegett. Hajlott, tágult, tömörült, a perc közben é v e k r e nőtt, óra n e m v e r t a térben, óra nem vert délelőtt. Nem ütötte a délutánt, n e m k e r g e t t e az éjfélt,, időtlen p a t a k k á terült el a fehérség. Nem Irénnek hívták, I r é n e k e t csak s z e r e t n i lehet. Most jut eszembe: a csend á l m o k a t teregetett egy l á t h a t a t l a n székre, de n e m száradni. Kristály a l a k r a pattintotta őket a fehérség, csillogni n e m csillogtak, kérni sem kértek semmit, f a l k á b a n bolyongtak, beszélték a semmit, de c s e n d ben, hangtalanul, ott, hol csend s e m volt, á r n y sem volt, csak szakadatlan, mélység. A király huligán volt. Huligán volt a király, huligánkirály inkább, m i n t k i rály, aki huligán. Szíve nem volt. De volt lelke, h a b á r az is fekete, s volt f ü l e , mely kergetett suttogásokat, suttogásokat, mondom: a l j a s suttogásokat. Az ő világában z a j volt. S e zajból élesen kivált a suttogás, s míg szemével előrefigyelt,, mint a rabló, f ü l e a halk hangokat nyelte el. T e k i n t e t e éhesen vigyázta az e l ő t t e táncoló táncosnőket, de vak volt, m i n t a királynő á l m a i n a k őre. R o h a n t a k vele a percek. Volt előtte mindig a p o h á r b a n ital, biztosan állt n y a k á n a feje, hegyes álla volt, s hiúzé a szeme. Gerince kemény, és falta, mi előtte volt. Csikorgó b o rosta, s erős szálú h a j . . . rövid bajusza v o l t . . . Huligánkirály volt inkább, mintkirály, aki huligán." Csendben hallgatta mindenki. A királynőről bánatosan, k á n t á l ó h a n g o n b e szélt és f á r a d t a n le-leejtette a fejét, a királyról pedig határozott ellenszenvvel. A királynőt megfosztotta az objektivitástól, a k i r á l y t elhalmozta mindennel. Az. egyikről magas, szinte mutáló hangon szólott, a másikról nyers, erőteljes k i e j t é s sel. Amint abbahagyta, érezte, hogy mindenki a szemét figyeli. F á r a d t volt. Büszkeség töltötte el. Érezte, hogy h a t a l m a t szerzett, s igen-igen s a j n á l t a , hogy b e rúgott. Megfogta az egyik asztal szélét, és így szólt: — A k i n e k tetszett a mese, hozhatna egy taxit, és hazavihetne. A Nagy Chartuche nyugodtan bólintott és a rosszarcú f i ú n a k ezt mondta:. — Ugorj el taxiért! Másnap a Nagy C h a r t u c h e elment a házhoz, ahol ú j b a r á t j á t az é j s z a k a l e tette. A gangon idős ember ü l t ; az a r c a olyan volt, m i n t az évszázados kódex. — A Kis Chartuche-t keresem. Az öregember elgondolkozott. — Nem ismerem, itt n e m lakik — felelte. — Nem a fenét — dőlt a f a l n a k nyugodtan a Nagy C h a r t u c h e —, csak n e m juteszembe az igazi neve! — Csak g o n d o l k o d j o n . . . — m o n d t a az öreg, s tovább folytatta n e h é z m u n k á j á t , az elszakadt derékszíj összevarrását. Egy m u s t á r o s p o h á r a l j á v a l e r ő s z a kolta á t a nagy zsákvarrótűt a vastag bőrön. A Nagy Chartuche beletúrt d ú s hajába, s figyelte, m i n t küszködik a z öreg. — B a r n a Elek! — vágta ki hirtelen. — ö t keresem. — Edét, n e m ? — pillogott az öreg felfelé. — Azt. Az öreg felállt az asztaltól, s elmenőben m o n d t a : — Nem t u d j a , hol volt a tegnap? — Nem tudom — felelte a Nagy Chartuche. A házból beszéd hallatszott: Ki k e r e s ? . . . H á t m i é r t n e m k é r d e z t e m e g ? . . „ Jól van, na! Aztán hunyorogva m e g j e l e n t a Kis Chartuche. Köszönt és várta, hogy m i t a k a r mondani ú j ismerőse. — öltözz fel, s elmegyünk egyet járni — hallotta. A Nagy Chartuche o t t m a r a d t kettesben a z öreggel az asztalnál egy ideig. Az: utcán valaki vígan énekelt. — Nem tudom, mi lesz ezzel a gyerekkel — m o n d t a panaszos hangon az ö r e g ember. — Mióta otthagyta a gimnáziumot, csak csavarog, n e m dolgozik s e m m i t s e . 982.

Kóborol, m i n t a k u t y a feneke. Négyesre t a n u l t pedig m i n d i g ! . . . Beszéljen m á r vele! — Beszélek vele — felelte a fiatalember és halványan mosolygott. Mit érdekelte őt az öreg? Elhatározta, hogy megismerkedik a Kis Chartuche-sal, m e r t kíváncsi volt rá,, s ezen nincs mit csodálkozni. Ez a szinte törpe fiú úgy hatott rá, olyan kimondatlan érzést keltett benne, hogy ők jól kiegészítenék egymást! Elmentek, bóklásztak a városban egész nap, s mindegyikőjük talált valami érdekeset a másikban. A Nagy Chartuche hihetetlen nyugalmán megtört a Kis Chartuche szenvedélyessége, s a Nagy Chartuche-nak folyton az volt az érzése,, hogy pont a z t hallja a barátjától, a m i t ő m á r rég ki a k a r t mondani. P á r nap múlva, m á r tökéletes volt az összhang kettőjük között. Tisztelni kezdték egymást. A Nagy. C h a r t u c h e úgy találta, hogy b a r á t j a szavai, elmélkedései megokolják céltalan életét. Eddigi tökéletes hitetlenségük feloldódott: hinni kezdtek egymásban. A KisC h a r t u c h e az első héten arról beszélt leginkább, hogy neki nem kell isten, nem. kell tudomány, m e r t h a bármelyikhez ragaszkodik, az szenvedést, fáradságot jelent, s ő gond nélkül, érdektelenül, könnyen a k a r élni.,Kedvteléssel a k a r t a az évek e t meghizlalni. — Miért hagytad ott a z iskolát? — kérdezte egyszer a Nagy Chartuche tőle. . — R á m jött a tavasz. Nem volt maradásom. Nem láttam értelmét a t a n u l á s nak. Az egyik t a n á r o m szeretett, okos e m b e r volt, törte magát egész életében,, hogy ismereteket szerezzen és mégis sírt egyszer előttem; Te, Nagy Chartuche Ezt m á r te sem érted meg, de én nyafogni és törni a k a r t a m egyszerre. Pedig: vagy tör-zúz a z ember, vagy n y a f o g . . . Gondold csak el, akármilyen eszes szivar vagy, a kialakult érzelmi reflexek ellen nem tudsz védekezni. Ha b á n a t ér, a k kor sírsz, m e r t kell. Pedig h i á b a . . . — A Kis Chartuche teljesen összezavarodott,, nem látta tisztán, hogy mit a k a r mondani. B a r á t j a keresztényi türelemmel várta, h á t h a rendbe szedi gondolatait. Öcska parasztházak között jártak. — Alapvető ellentétek v a n n a k a világban, Nagy Chartuche — folytatta, de m á r egy kissé idegesen. — Alapvető a Tudás és a Butaság, s mégis lenézi az első a m á sikat. Pedig nehéz lenne megmondani, hogy az Okosok galerijében, vagy a Butákéban van-e több egészség és becsület! Az elsők mégis lenézik az utóbbiakat. Pedig, ahogy nincs törvény a váll szélességére, nem lehet a gondolat rövidségére s e m . . . Szokássá vált az utolsó évszázadban a törvénycsinálás, a technikai f e j lődés miatt, s most kezdenek kinőni az emberek ebből. Ha kinövik, ismét lesznek: zamatos, életszerű életek és hallatlan nyugalmú, bölcs vénemberek, akik nemlesznek idegesek a csendtől. De ezt én sem é r t e m . . . Ügyhogy, valószínűtlenek: ezek a dolgok v a l a h o g y a n . . . K é t h é t a l a t t m i n d e n t elmondott a Nagy Chartuche-nak. ö bólogatott, s ha. egyszer-egyszer belekötött egy részeg alacsony b a r á t j á b a , a k k o r megvédte. A z öregember egyszer megkérdezte a Nagy Chartuche-tól, hogy hol dolgozik. Hazudott valamit. — Suszterolja m á r h e oda a gyereket! — most is szöszmötölt, m i n t á l t a l á b a n , s időnként végighúzta tenyerét visszéres lábain. Nagy k r u m p l i o r r a keserű kifejezést adott az arcának. — Hiszen csak kevés az a n y u g d í j ! . . . P á r n a p m ú l v a kibérelték a tanyát, 300 f o r i n t é r t egy évre. Az öregember nem szólt semmit, hogy az u n o k á j a m a g á r a hagyta, de még jobban húzódozott a pur— parléktól, m i n t eddig, s talán kevesebbet tudott aludni, m i n t azelőtt. A Nagy Chartuche-hoz nemsokára j á m i kezdett a Romlott Gabi. Ujabban: ott is a l u d t néhányszor, s mindig hozott valami ennivalót. Az a p j a maszek volt, három disznót vágtak minden évben. A lány két oldal szalonnát akasztott e g y szer a ¡mestergerendára. Furcsa lány volt. Szerette hallgatni a Kis Chartuche-t,, amikor m e s é l t Elvitte egyszer a z egyik barátnőjét, hogy megismerkedjenek a, fiúval. . . .. — Szeretsz táncoini? — kérdezte a z első este a lány. — Nem! — felelte a Kis C h a r t u c h e savanyúan, mérgesen — csak szüzekkel. — H á t mit szeretsz? — H a itt az országúton hirtelen megszűnik a zaj, mindig felkacagok. — Miért? — N e m tudom. S z e n v e d é l y . . . Azért egy hétig mégis ott lakott a l á n y a priccsen. Aztán a Kis Chartuche e l küldte, m e r t a h a j a folyton az ő szemébe szállt, s éjszaka mindig átölelte és s z o rította, szorította, hogy a mellkasa szinte behorpadt. Á l m á b a n állandóan rettegett a lány, és a Kis C h a r t u c h e félt, hogy egyszer ő is f á r a d t a n , lihegve, reszketve ébred. A Romlott Gabi m á s volt. Bátor, nyugodt, mint a Nagy Chartuche; úgy viselte a csapásokat, a rideg reggeli ködöt, m i n t a létra a fokait. N e m voltak automatikus 983.

•érzései, megnyilvánulásai. Gondolatai a példaképek fölött bolyongtak, azokénál teljesebb, abszolútabb életet szeretett volna magának. A Kis Chartuche-sal beszélgetett erről néha. Tudta, hogy a Nagy Chartuche n e m szereti. A szobában rövid ideig egy gyufa lángja reszketett ide-oda, aztán a Nagy Chartuche s z á j á b a n sercegni kezdett a cigaretta. Az a j t ó nyílásán á t látszott, hogy a szilvafák között bizonytalankodik egy csillag. Az á g a k időnként megborzongtak. •Olyan volt, m i n t h a botorkálna valaki feléjük az égből. A Kis Chartuche megszólalt. — Jön egy hapsi, aki erősebb, m i n t te. — Aztán hozzátette: — E g y e n s ú l y o z i k . . . A csillag mindig ugyanannál a fánál b u k k a n t fel. — Le fog esni! — m o n d t a a Nagy Chartuche. Ismét hosszasan hallgattak. Az országúton egy t r a k t o r dörömbölt, m i n d e n ü t e m e egy-egy szívdobbanás. A Kis Chartuche felkelt, és becsapta az a j t ó t — Akarsz hallani egy mesét? — kérdezte, a m i k o r ismét kinyújtózott. — Nyögjed, csak n e h a z u d j sokat! — Az a címe: Szerelem, zene, valóság! — J ó . . . Csak meg ne hallja valaki, mert m e g b ü n t e t é r t e . . . — Rólad, meg a Romlott Gabiről. A Kis C h a r t u c h e szünetet tartott. Nyugtalanság lepte meg. Valótlan volt k ö rülötte minden. Egy pillanatig teljesen kívülről figyelte magát, s úgy érezte, hogy olyan ő, m i n t a toronyházban a svábbogár. Olyan bizonytalan és valószerűtlen az é l e t e . . . — H a l l g a t l a k . . . — szólt a Nagy Chartuche. „Úgysem érted meg, a m i t mondok" — gondolta a Kis Chartuche, a z u t á n eszébe jutott a Romlott Gabi, és beszélni kezdett. — Szorította. P o m p á s fickó! K é t pohár m á r régen a f ö l d r e esett és e l t ö r ö t t . . . kallódó cigarettacsikkek a b á r b a n . . . éjszaka n y a l j a a h á z t e t ő t . . . csikorogtak a zeneszerszámok, p á p u á k szabadultak a terembe, E u r ó p á t megcsiklandozta négy hosszú u j j ú gyermek. Egy g i t á r h ú r elpattant,, d e mégis tovább csikorogtak a zeneszerszámok. Á m o k f u t ó k mind, m i n d a h á n y a n , akik v a n n a k ! A fiú és a lány előtt a tanya szeme kigyulladt, piroslottak az a b l a k o k , a h i d e g kéményből f ü s t szállt fel és táncra k e l t . . . Pompás fickó! Oldalához a lány simult. H a nagyon a k a r t a volna, t a l á n csak egy-két v a s d a r a b m a r a d meg. Ha nagyon a k a r t a volna, e l f e l e j t e t t é v o l n a a z a n y j a nevét, s h a nagyon a k a r t a volna, lett volna egy padló, s r a j t a végig iszapos a vér. Levegőt nem vett. M á r éppen egy óra óta. Szorította, s melege volt nagyon közben; testéből kisült egy cseppig a poézis: úgy tudta, ha egyszer h a z a m e g y , megszökteti a nagymamát, később regényt ír a keresztényekről, s m e r ő é r t e l m e t lenségbői kegyetlenebb lesz, mint a facsonkító kisgyerek. „Nyugatról jövök én m a j d , n e m úgy, m i n t a napkeleti bölcsek!" — sikoltotta magában, s el is hitte, hogy az e r e j e ilyen r e t t e n t ő erő. Pompás fickó! A l á n y n a k m e g m o n d t a , hogy sohasem ibocsát meg neki h á r o m dolgot. Az első, hogy a b á r b a n az i m é n t d u r c á s kodott, miközben a pincér felírta a számlára a számokat, s közben nézte a t e r e m közepét. A tanya a b l a k á n k i s u r r a n t a fény. Az orvosok alszanak fekvőhelyükön, a csillagászok most k a p j á k szájukba a p á r n á j u k csücskét, s a lázas Földön — t a l á n a talpán vagy a keze f e j é n — négy hosszú u j j ú gyerek bogozza üvöltve egy világ dallamvilágát. És n y a k k e n d ő t kötöttek a csillárok. M a g á n a k egyáltalán nincs m a g á n é l e t e ? A töltőtollak mind megkeményedtek. Istenemre, szerették egymást! Pompás fickó, p o m p á s lány volt. A f a r m e r n a d r á g örök üdvösséget nyert. De négy hosszú u j j ú gyerek l e m e n t a dobogóról, hogy lehűlhessen a földnek a lázas része. És a zenének vége. Mindenkinek eszébe jutott, a m i t el a k a r t felejteni; a n a g y m a m á n a k n e m kellett izgulnia most m á r , a csillárok megigazították nyakkendőjüket, s rendbe jötték a z e m b e r e k üvegszemei. A vakok ismét vakok lettek. Csak olyan kegyetlenek lesznek e z u t á n a z e m berek, m i n t a facsonkító gyerek. A pincér csodálkozik, hogy oda kell figyelnie a számolásra, s a kémény f ü s t j e ismét f á r a d t - á l m o s a n vacog a repedéseken. Az érzékiség elengedte foglyait. S a lány m e g m o n d j a a fiúnak, hogy v a l ó j á b a n nagyon szereti, s a fiú m e g m o n d j a , hogy t u l a j d o n k é p p e n ő m á s t szeret. A föld pedig makkegészséges. S az emberek is makkegészségesek. Pedig á m o k f u t ó k mind, m i n d a h á n y a n akik vannak. 984.

Csak azt n e m é r t e m — szólott a Nagy Chartuche kis idő múlva, hogy bar á t j a elhallgatott —, m i é r t kellett ott az a töltőtoll? — Az nem érdekes — felelte a Kis Chartuche. — De n e m furcsa, hogy a s z e m ü n k láttára vége lett egy szerelemnek, vagy a k á r m i másnak, és kész, vége, meghalt, s n e m történik semmi!? — De. Furcsa! A Kis C h a r t u c h e - n a k megütötte fülét a recsegő „cs" haing, s úgy érezte m e gint, hogy roppant távol van a város, összeráncolta a homlokát, és mereven nézett egy pontra, ahol úgy találta, hogy sötétebb van, mint a szoba más pontjain. M á s n a p kora reggel belépett az a j t ó n a Romlott Gabi. A két fiú egyszerre ria d t fel az ajtónyitásra. — Mit akarsz? — kérdezte a Nagy Chartuche mérgesen. — Tőled semmit! A Kis Chartuche-hoz jöttem. — Azt lehet. — Kis Chartuche! Ne h a r a g u d j . . . m i t c s i n á l j a k ? . . . Meghalt a nagyapád! A Kis Chartuche hitetlenül nézett rá. — Tegnap délelőtt a boltba m e n e t elesett, s a f e j é t beleverte egy gyerekkocsiba. Valahogy s z ö r n y e t h a l t . . . — Valahogy? — Hát v a l a h o g y . . . — Romlott Gabi figyelte a fiú tekintetét. A Kis Chartuche m i n t h a v á r t volna még valamire. De nem történt semmi. — Vajon miért élt az öreg? — mozdította meg egyszer csak girbe-gurba a r cát. A Nagy Chartuche az ágyra könyökölve nézte kettőjüket. — Ne haragudj, Kis Chartuche, de olyan hülyeségeket tudsz m o n d a n i ! . . . — jegyezte meg. — Te most ne beszélj' — szólt r á a Romlott Gabi. — Te se, m e r t úgy jársz, mint a cirkuszos m a j m a , megvernek! A Kis Chartuche ezt nem hallotta. Zihálva szuszogott, s a r r a gondolt, m a j d n e m pontosan tíz éve, hogy meghalt az a p j a és az a n y j a . — Még sohasem voltam lakodalomban. Te voltál? — kérdezte a Romlott Gabilól. — Voltam. Most mit csinálsz? A Kis Chartuche úgy érezte magát, mint az erdő öreg f á j a , amelyik érzi, hogy m i n d j á r t a gyomrába merül a fűrészgép. Egy pillanatra körültekintett ő is az eddig a l a n t levő bozóton, s egyszerre végtelen egyszerű lett minden. — Eltemetem az öreget — felelte. — És a z t á n ? A Kis Chartuche torkát szorongatta valami. Furcsán remegett a hangja, ahogy mondta: — Aztán? . . Rágyújtok egy cigarettára . . .

Dénes Sándor

2

Tiszatáj

rajza

985

RUDNAI GABOR

KÉSŐ ŐSZ Már avar-illatot érzel a sápadt őszi szelekben, Már tűzifát hasogatnak a kertben a téli napokra, összeverődnek az ünnepeken poharazni a népek, Fáj a magány, ha lehajtott fejjel sírnak a fák is.

RUDNAI GÁBOR

NYÁRUTÓ Hosszú szálú fű a víz, a vizrózsán kihajt, futónövény, kövön szétágazó, fürge lábú, füttyös kedvű kölykök síkos kavargó erdeje. A felhők rojtos szőnyegén bukfencet hány a. nap, az almafákon lángoló labdákkal a szél kupán vág, míg kárvallott képpel elsomfordálok, nyelvet öltöget. Mint héjából pattanni kész gyümölcs, a lányok érett melle megfeszül, jó lenne megkóstolni ízüket s a köldök csillagát követve, délen a forró nyárban is fehér humuszt eleven ággal oltani. Magany redőnyös hűvösében éltem, szeretnék megfürödni bennetek, — de jaj, akár a stég, amelyre ültem, a ritmust átveszem, de két kötéllel visszahúz a part.

TARNAI LÁSZLÓ

ELŐRE

JELZETT

Ma este hatalmas lángoszlop gyújtotta meg a földszagú házakban a gyertyát Visszaverődtek a harangok az előre jelzett pusztuláson Tölcsér-bombák szaggatásai éles kiáltozásba kezdtek az anyák ölén a virágágyakon és előre jelzett csend-morajlás érkezett a tenger felől széllel és esővel Csak az oroszlánarcú tükörben szeretkeztek torz férfiakkal a kisebzett szájú lányok a következő éjszaka árán de már ma este nem hozták világra gyermeküket csak az oroszlánarcú tükörben szeretkeztek amíg az előre jelzett csend-morajlás érkezett a tenger felől széllel és esővel 986.

NAGY-FADDY ÉVA

A PUSZTULÁS HÁZA Félrehúzta a függönyt. Az öccse egyenletes lélegzése hallatszott csak a szobában. Egy pillanatra a kisfiúra nézett. Nyitott szájjal aludt, k i n y i t o t t a egy picit a z ablakot. Felhős volt az ég, kora reggeli álmossággal kapirgáltak a csirkék az udvaron. Szemet keresnek. Nyikordult a hátsó szoba a j t a j a . Szorosan az a b l a k mellé állt, d e hiába. Az öregasszony m á r észrevette. Átcsoszogott a konyhán, benyitott. — Melegítsd meg a tejet, ennék. — De nagymama, még csak öt óra van. Kórházban sem k a p n a ilyenkor. — Mindegy, énnekem olyan betegségem van, hogyha nem eszem, ég a gyomrom. A kisfiú nyöszörgött, megfordult. A b á t y j a odaugrott az ajtóhoz. — Legalább annyi belátása legyen, hogy ö c s i t ne keltse fel. — Ügyis kell nekem tojást hozni, anélkül el ne m e n j e n az iskolába. A z öregasszony gyér, ősz h a j a ziláltan keretezte az arcát. Szétbomlott a copfja. K o n o k a n állt a konyhaasztal mellett, vizeskék szemével hidegen, ellenségesen nézte a fiút. — Azért n e m fogjuk fölkelteni öt órakor. Egy ekkora gyereknek míg tízórás alv á s r a van szüksége. Áz iskolában tanultam. — Mit ki nem találnak? Engem ötéves koromtól h a j n a l b a n 'kizavart az a p á m , és mégis felnőttem. — Egy gyereknek szüksége van az alvásra, Öcsit a k k o r sem engedem. Hirtelen h a t a l m a s gyengédséget érzett a vékonycsontú kisfiú iránt. Álmosan nyitotta ki a gázt, pizsamakabátban, meg az imént m a g á r a r á n t o t t kék t o r n a n a d r á g ban ült a székre. — Mindegy, inekem a tojás kell — a z öregasszony szívósan állt, vizeskék szemét a f i ú r a szegezve. A f i ú n egy pillanatra á t f u t o t t a borzongás, zilált ősz h a j á v a l úgy nézett ki az öreg, m i n t egy őrült. — M a j d elmégy te, ha a kisgyerek alszik. — A m i k o r • kicsi voltam, Pisti volt a kedves, emlékezzen. Elmentünk magához, az asztalon volt h á r o m szelet torta. Érte nyúltam, és a kezemre vágott. Pisti azt mondta m a g á n a k : „Te nagyanyi, a d j pénzt" — a d o t t neki. Én is megszólaltam: „Nagyanyácska kérem, a d d ide a tortát." — Megfenyegetett; te nem mondhatod nagyanyádnak, hogy te. Maga miatt, a m a g a kivételezése m i a t t meggyűlöltem az unokabátyámat. — Zárd el a lángot, k i f u t a tej. — Ugye, Pistinek most nem lehet parancsolni? Pisti csak beköszön egy évben egyszer, mosolyog, és megy. De Pistit n e m is zavarná ki h a j n a l b a n az ágyból. Az öregasszony bement a szobájába. A fiú nyújtózott, tett egy-két tornázó mozdulatot, megcsinált tizenöt fekvőtámaszt. Kinyitotta az ajtót. Hideg vizet locsolt a hátára, a tarkójára. Szárazra dörzsölte magát, aztán felrántotta a kockás nadrágját, és félmeztelen kiment a hűvös levegőre. Légzési gyakorlatot végzett. A tyúkok, amint meglátták, fölszaladtak a konyhaajtó elé. Csupa szemét volt a gang. Kiment a k a m r á b a . A s z a k a j t ó b a n látott egy kevés kukoricát. Az összezsúfolt szúette ládák, kidobott szalmazsák, romlott paradicsommal teli üvegek közé f u t o t t ijedten egy egér. Szemet szórt a tyúkoknak, aztán k i m e n t a hátsó udvarba. Rágyújtott egy cigarettára. Évtizedek szemete gyűlt össze a kerítés mögötti dombban. A domb tetején a tegnap 'kilökött rothadt szilva és a l m a h é j . Az ecetfákról pörögtek lefelé a száraz levelek. N é h á n y régi rönk hevert az u d v a r alján, mellette egy kimustrált motor megrozsdásodott váza. A tyúkok szétkaparták a szalmakazal maradékát. A porladozó ócska gumik mellett két köteg rőzse. Kivette a tyúkok lábosából a baltát. Tegnap tette bele dagadni, és csapkodni kezdte egy széles tuskón a rőzsét. Jókora halmot összevágott, egészségesen kimelegedett. Amikor elfogyott a rőzse, felegyenesedett, megtörölte fényes homlokát. Csukódott a kertkapu. Az öccse jött ki. — Szia B a n d i k á m — m o n d t a a kisfiú —, te m á r ennyit dolgoztál? — Felébredtél Janesz? Tücsök, ne hagyd, hogy kihasználjon öreganyád! Akármit mond vagy kér, engedd el a füled mellett. M a j d én megcsinálom, ami fontos. Tojást a k a r veled hozatni, m a j d én elmegyek később. — M á r hoztam — mondta Janika, és l e h a j t o t t a a fejét. A b á t y j a gyöngéden nézte. Nagyon szerette az öccsét. Hangosan annyit mondott: — Na, ha így szentjánoskodsz neki, rádszokik. — De h á t olyan öreg! — a kisgyerek fehér, finom arcbőrén átvilágítottak a kék erek. A b á t y j a felkapta. — De könnyű vagy! Mi lenne, ha tornáznál reggelente? Hányasod van tornából? 2*

987

— Tudod, hogy hármas. — Ejnye, szégyellném m a g a m — a karjaiban hintáztatta. — No, m e n j a suliba, öreganyádat meg bízd rám. Te nem ismered őt. Az öccse beszaladt. A fiú a fészerbe hordta a rőzsét. A fészer egyik oldala kidűlőfélben. Benn sok limlom. Feneketlen vesszőkosár, n é h á n y kötegnyi összevissza dobált kukoricaszár. Az aprított rőzsét szépen sorba r a k t a . B e m e n t a házba. Az öregasszony a szobája nyitott a j t a j á b a n állt, onnan beszélt: — János, e r e d j a boltba cukorért. — De n a g y m a m a — mondta a kisfiú szelíden, és a k a k a ó j á t kevergette —, m e n n e m kell már. — Tegnap is fél nyolckor mentél, biztos valaki felbiztatott, hogy h a m a r a b b m e n j . — Nagymama, m a é n e k k a r lesz órák előtt, nem érek rá. — Ugyan, hagyja m á r — lépett b e a nagy fiú. — Itt vagyok én, ha é p p e n cukorért kell menni. Bár maga is nyugodtan elmehetne, az a kis séta nem á r t a n a . — Még én a Betegségemmel — tette csípőre a kezét az öreg —, n e k e m n e m szabad sokáig állnom. — Én is ott voltam minden alkalommal a doktornál, de ilyet n e m h a l l o t t a m . Mindegy, elmegyek cukorért, de Jánoskáról szálljon le. Kicsúfolta a n y á m a t , hogy minek hoz a világra ennyi gyereket, h á t most n e küldözgesse. — A z öregasszony becsapta az ajtót. J a n i k a fogta a táskáját, sápadt volt: — Bandi, ne d u m á l j vele így. Bandi kikísérte: — Te n e m tudod, mennyit ártott a n y á n a k . Csak most j ö t t hozzánk, hogy megöregedett, és n e m kell sehol. Apát sohase szerette, pedig a fia volt. És most sem kedves, rendezkedik, parancsol. Elkísérte az öccsét a sarokig. — Ne haragudj, J a n i k á m . Aztán, h a a Veréb megint meg a k a r verni, csak szólj. Visszafelé menet a r r a gondolt, hogy ellátná a b a j á t a n n a k , a k i ezt a t ö r é k e n y fiúcskát bántaná. A k a p u b a n fogadta az öregasszony: — Ha elmégy, a k a p u t m i é r t nem zárod be? — Csak a sarokig m e n t e m . De nagytermészetű asszony maga, n a g y a n y á m ! Kilenc órakor megérkezett az a p j a . — Képes vagy ilyen rossz r u h á b a n mászkálni? A n y a m a j d mérgelődik. Az apa legyintett. — Van v a l a m i reggeli? — Anya kakaót készített, mielőtt elment. Az apa törte a kenyeret, és szürcsölve itta hozzá a kakaót. A fiú ellenségesen hallgatta a szürcsölést. Aztán kihozta a vasalt, kék r u h á t . — Vedd föl, mielőtt a n y a hazaér — n y ú j t o t t a az a p j á n a k . Az a p a l á t h a t ó a n gondolataiba merült. — Mit beszélsz? Ja! Tedd le! Majd. — Most egészen kisfiús volt, a z a r c á n valami gyerekes gondatlanság. A m i n t így elnézte a fia, a r r a gondolt, hogy J á n o s hasonlít legjobban apára, csak a kisfiú sokkal tragikusabb. Aztán eszébe j u t o t t , hogy J a n i hegedűt szeretne születésnapjára. Ap>a megígérte, de Bandi emlékezett, hogy neki is ígértek tíz éven át egy kerékpárt. Ma sincs. H a Ja-nesz s z ü l e t é s n a p j á r a k a p hegedűt, a k k o r azt csak ő veszi. — Te apám, a fészer oldala ki a k a r dűlni, meg k é n e csinálni. — Ki a k a r dűlni? H a j j a j . Jól van, fiam — m o n d t a az a p a hirtelen lelkesedéssel —, látod, így kell észrevenni a munkát! Csak vigyél oda egy-két rönköt, a m i v e l megtámasszuk. A fiúban lelohadt a remény. Vagy ott f o g n a k heverni a rönkök a fészer old a l a mellett, vagy egyedül erőlködik velük. — Mi mozgatja a f a n t á z i á d ? — kérdezte az a p j á t . — Bandikám, remek ötletem van. Meg fogom javítani a téli fűtést. Emlékszel, a télen még nem volt tökéletes a fűrészporos kályha, a m i t tavaly csináltam. H á t r á j ö t t e m , hogy mit kell megigazítani. A másik remek ötlet meg a k i s m o t o r o m rugósítása. — Beszélt még egy keveset, aztán a konyhaszekrényen tiktakoló v e k k e r r e nézett. — Most szundítok fél órát — mondta a f i á n a k —, szólj, ha kilenc lesz. Rövidesen nyugodt, mély álomba merült. A fiúnak, amíg szedte le az asztalt, a n y j a szavai j á r t a k az eszében. „Apád azért maszek, m e r t így a k k o r alszik, a m i kor akar. Szórakozik az ötleteivel, a jópénzű motorosokat meg kiengedi, elszokn a k tőle." Kilencen jóval túljutott a mutató, a m i k o r felébredt. — Ejnye, miért nem szóltál, Bandi? — kérdezte, de nem haragosan. — Á d á m tól m a talán érkezik levél. Tetszik neked Á d á m menyasszonya? Ugye helyes? Igazi szolid feleségnek való — nyújtózott. — Vedd fel a tiszta, kék r u h á t . Az apja vetkőzni kezdett: — A te Gizid túl szép. Persze, te ismered, de vigyázz. Vagy nem komoly? — Nem tudom, apa. 988.

— A túl szép nőkből általában nem lesz jó feleség — m o n d t a az apa, és meghúzta a derékszíját. — Most h á t r a megyek, csak a Karcsinak vagyok itthon. A n y á d n a k n e mondd meg, a motorommal működök. A piszkos r u h á m vidd k i a kamrába. A z öregasszony kinyitotta az ajtót. — Ne m e n j még ki, melegíts nekem vizet, ez a gyerek meg hozzon cukrot a boltból. — M a j d ő megmelegíti a vizet is — m o n d t a az a p a —, n é k e m dolgom van. Az öregasszony becsukta az ajtót. A boltban kevesen voltak. Az eladónő megnézte, ősszel kevesen j á r n a k félmeztelen. Az ablakon a d t a be n a g y a n y j á n a k a cukrot. Az apa ócska, m á r - m á r megvakult szemüveget tett a szemére, birizgálta a motort, mért, centizett. A fiú az ólkerítéshez dőlt. A korhadt deszka reccsent egyet. A malacok k i f u t ó j á n a tavalyi utolsó két disznó a téglákat kimozgatta, és a f ö l d e t feltúrta. Az a j t ó leesett a sarokvasakról, azóta is a b e j á r a t előtt hever. — Ha egy kicsit megtörölnéd papa a szemüveget, többet látnál r a j t a . — Mit? Ja, a szemüveget? A közepén pont kilátok. Jól van ez. Á d á m nem í r t ? — Még n e m jött a postás. — Jó lenne, ha hazajönnének. Anyád is örülne. Az öregasszony kijött: — Vigyétek be a kályhámat! — Még egy hónap van a fűtés kezdetéig —. vetett ellent a fiú. — Vigyétek csak be! Az ember letette a colostokot: — Gyere, Bandikám. Bevitték. Azután az öregasszony egy csomó csirkecsontot hozott kifelé egy lapáton. A fiú figyelte. — Vigye hátra, nagyanya. A n y á m tegnap söpörte össze az udvart. — Az öregasszony lerázta a lapátról a csontokat a b e j á r a t mellé, aztán fordult meg. — Szóltál valamit? A fiú visszament az apjához. Az ember elkészült a motorjával. — Készen volt a rugó, fiam, csak bele kellett szerelni. — Berúgta. A m o t o r berregő h a n g j á r a az ecetfán tollászkodó vadgalambok felröppentek. Az a p a m e g indult a motorral az u d v a r felé. — Itt hagyod a kalapácsot? Ügy jársz, m i n t a franciakulccsal. Berozsdásodik. — Mindjárt, m i n d j á r t . A fiú láita, mennyire belefeledkezett a motor átalakításába. A legjobbat játszó gyermek arckifejezését látta a p j á n . Sóhajtott, és összeszedte a szerszámokat. — H a n e m viszem be, itt marad, és tönkremegy. Emlékezett az a n y j a régi lendületeire. „Gazsi, hozzuk r e n d b e a ház h á t u l j á t ! Én megtapasztom a falat, te szögéld meg a kertkaput. — Nagyanya, ne dobálja szét a szemetet az első udvarban. A gereblyét tisztítsák meg, mielőtt beviszik a k a m r á b a . " Aztán m a r a d t minden a régiben. Már serdült, amikor azt mondta az a n y j a : „Szakadt az ágynemű, és nem a d o t t ú j r a pénzt. Ki a k a r t a m köveztetni a konyhát, de a r r a sem adott. Nincs igénye a szépre. Láthatod, az a n y j a milyen környezetben él. Kicsavarta a villanykörtét öreganyád, m e r t ősei is csak petróleum mellett éltek. Elmentem dolgozni, hogy köves legyen a konyha, hogy legyen váltás ágynemű." A n a g y b á t y j a nyitotta be a kaput. — Bandi, itthon vagytok? — Igen — kiáltotta a fiú, és a rokona elé ment. — Látom, Gazsi megint eszel valamit. — Az a p j a az u d v a r b a n berregő motoron ült, és hintázott r a j t a . — Milyen jó lett a rugózása, bátyós! Te is szeretnél ilyet?! — V a n - e m á r m u n k á d , Bandi? — Nincs. Bemegyek m a j d a városba, talán. — Van kedved egy p á r napig szüretelni? A f i ú n a k n e m tetszett. Napszámos legyen, érettségizett napszámos? Aztán eszébe jutott J a n i k a közelgő születésnapja. — Jó. Holnaptól? — Holnaptól, — H á n y napig? — Négy. Esetleg öt. A rokon kezet fogott még a fiú apjával, aztán fölült a motorjára, és m e n t tcvább. A fiú szomorúan nézte a ház végén málladozó vakolatot, az istálló — már húsz éve csak lomgyűjtő — bedőlt ablakát. Ú j r a nyikorgott a kapu. Az édesanyja jött meg. 989.

— Marmkám! — megpuszilta az a n y j a arcát. Az asszony f á r a d t a n ü l t le a konyhában. — Mit főztetek? Nehéz napotok volt? — kérdezte a fiú. — Húsleves, fasírozott, zöldbabfőzelék. — Az asszony elbóbiskolt. A f i ú t e t t vett, elpakolta az a n y j a pulóverét, szatyrát. Az asszony szégyenkezve r e b b e n t fel. — J a j , olyan álmos vagyok, f i a m ! — Csak m a r a d j , mami. — Dehogy! Mosnom kell. Az a p a is bejött. — Szervusz — m o n d t a a feleségének. — Megjöttél? A fiú nézte őket, és fülében az anyja szavai visszhangzottak. „Olyan jó, mint egy f a l a t kenyér. N e m iszik, n e m dohányzik. Azért n e m lehet összeveszni vele. Ö nem t u d j a magáról, hogy lusta, és n e m t ö r ő d ö m . H i á b a lesz m á r i n n e n onnan hatvanéves, olyan, m i n t egy gyerek." Aztán k i m e n t a z ember. — Mama, gondoltam, összetakaríthatnánk az u d v a r o k a t . — Az a n y j a e g y m á s r a r a k t a vastag, visszeres lábait. — ö t v e n k é t évesen, fiam, m á r n e m vagyok olyan erős. H a tíz éve lettél volna ilyen nagy, m e n t volna. De egyedül voltam a p á d d a l meg a z a n y j á v a l szemben. Ádám, mihelyst felserdült, itthagyott minket. J a n i k a jött haza. — Anyu, ötöst k a p t a m rajzból. — Ügyes vagy, kicsi f i a m — csókolta meg a z asszony. — Klassz srác vagy, J a n e s z — csípte meg a z a r c á t a b á t y j a . Délután a kisfiú a k e r t b e ment. A sárgarépát, paradicsomot benőtte a gaz. J a n i k a gyomlálni kezdett. Bandi k i m e n t hozzá. A t ö r é k e n y csontú, v é k o n y bőrű gyerek h a m a r kimelegedett. A b á t y j a úgy érezte, J a n i k á t még a széltől is óvni kell. — Tücsköm — hozott ki Bandi egy pulóvert —, vedd fel, egészen kimelegedtél. Segítek én is. Mire besötétedett, felét kigyomlálták. Bandi azt hitte, estére a z egésszel m e g lesznek. Amíg h o r d t a be a tyúkoknak a gazt, olyan érzése t á m a d t , hogy a r e n detlenség úgy veszi körül, m i n t a láp. Megmosdott. Az ú j pulóverét vette föl. A t ü k ö r előtt kötötte meg a n y a k kendőjét. Az a n y j a megszólalt: — Ne m e n j sehová, fiam. Reggel korán kelék, és a d d i g n e m tudok a l u d n i , a m í g nem vagy itthon. — Mamikám, csak moziba. — Ugye, m e n n y i r e belemerülsz? Nem kell a n n y i r a udvarolni. — Gizi nincs is itthon. — Mondták, hogy az este is veled látták — gyanakodott a z asszony. — H a j n a l b a n visszament —, nagyot nyögött a kapu, ahogy b e r á n t o t t a m a g a u t á n . Éjjel alig aludt. Eszébe jutott tíz évvel idősebb b á t y j a búcsúzása. — B a n d i k á m mondta a k k o r Á d á m - , h i á b a teszed ötvenszer helyre a fűrészt, a p a v a g y n a g y anya ötvenegyedszer is kinn hagyják. Reggel Bandi csomagolni kezdett. Az a p j a elborult. — De fiacskám, olyan jó volt itthon látni téged. Szeretem, ha k ö r ü l ö t t e m vagytok. — Papa, t e sem voltál itthon húszéves k o r o d b a n . — Igaz, igaz. Adok neked kétszáz forintot. Több nincs — m u t a t t a a pénztárcáját. — Az indulásnál talán megélsz vele. J a n i k a m á r e l m e n t az iskolába. Az öregasszonynak beszólt: — Isten áldja. — Ki melegíti meg nekem ezután a tejet? — sopánkodott a n a g y a n y j a . A fiú gyorsan becsukta az ajtót, hogy n e lássa a vizeskék szemeket. A k a p u csikorogva nyílott ki. Nem bírta becsukni, m e r t az a p j a a nagyobbik s z á r n y h o z t á maszkodva nézett utána. Futólépésben haladt, hogy az a n y j á h o z is b e m e h e s s e n búcsúzni. H á t a hegedű? A hegedűt m a j d megveszi. A n n a k meg kell lenni. A s a rokról visszanézett. A f e l t á m a d t szél szürkés porfelhőt lebegtetett. A z a p j a még mindig k i n n állt, és hullottak rá a fákról a száraz levelek.

990.

T Ö M Ö R K É N Y R E EMLÉKEZÜNK 1866. december 21-én — .100 évvel ezelőtt — született Tömörkény István iró, a szegedi és Szeged környéki népélet kiváló ismerője és ábrázolója, aki „önkénytelen feljegyzője volt a nagy pillanatoknak, amelyek megrendítően hatnak" — amint Móricz Zsigmond írja —, vagy ahogyan mások jellemzik: a századforduló népies kismestereinek egyike; a Szeged vidéki nép mindennapjainak derűs humorú ábrázolója. Születésnapját a város reprezentatív rendezvény sorozattal és igényes emlékkönyv kiadásával ünnepli meg. Az ez alkalommal Szegeden tartott Irodalomtörténeti Vándorgyűlésről lapunk más helyén számolunk be; itt viszont Papp Gyula és Keresztury Dezső figyelemreméltó bevezető gondolatait közöljük.

PAPP GYULA, A VÁROSI TANÁCS V. B. ELNÖKHELYETTESE KÖSZÖNTÖ SZAVAI: Tisztelt

ünneplő

Közönség!

Megtiszteltetés számunkra, hogy Tömörkény István születésének 100. évford u l ó j a alkalmából a vándorgyűlés székhelyéül Szegedet választották. A vándorgyűlés m a i p r o g r a m j a egyben megnyitója is a n n a k a rendezvénysorozatnak, amellyel iSzeged Tömörkényre emlékszik. Ügy véljük, a Tömörkény-centenárium jó alkalom a r r a , hogy irodalomtörténészeink ú j összegezés igényével, tárgyilagos biztonsággal k e z d j é k el felmérni városunk irodalmi m ú l t j á n a k , hagyományainak a vidékiességen túlmutató, a mai szegedi írók s z á m á r a is példamutató, valóságos értékeit, vagy legalábbis ú j összefüggések keresésével kiegészítsék a korábbi értékeléseket. M á r csak azért is kiváló alkalom e r r e ez az évforduló, m e r t Tömörkény szám á r a Szeged nem hosszabb-rövidebb t a n u l m á n y ú t (stáció, ahogyan Ady mondaná), m i n t Mikszáth, Gárdonyi vagy a szegediségéről még nálunk is kevésbé ismert T h u r y Zoltán életében. Tömörkény, egy kicsit talán Berzsenyire emlékeztető zárkózottsággal, élete vé:géig vidéki író, sajátosan szegedi író marad. (Irodalomtörténészek között elnézést kell k é r n e m ezért az összehasonlításért, de most nem az életműre, h a n e m az e m beri m a g a t a r t á s rokon vonásaira vonatkozott az összehasonlítás.) Ami különös ért é k Tömörkény írásművészetében, a z éppen abból adódik, hogy vidéki író létére is tudott m a r a d a n d ó műveket alkotni. Ha a sokszor megbélyegzett, Ady által bírált . szegediesség nem is vált mindig előnyére, Móricz Zsigmond lelkes méltatása, Ort u t a y Gyula felfedező tanulmánya s nem utolsósorban élő íróink tiszteletadása leh e t bizonyítéka annak, hogy Tömörkény, mégis több volt, és légjobb írásaiban az' utókor számára egyre inkább több lesz középszerű vidéki novellaírónál. Másképpen azt is m o n d h a t n á n k : Tömörkény életműve szerencsés bizonyítéka a n n a k , hogy a nehezen kivívható klasszikus minősítést igaz, némi késéssel, de egy vidéki író is megérdemelheti. Mi, szegediek nem csekély büszkeséggel látjuk, hogy a m a g y a r klasszikusok ú j kiadványtervéből m á r nem hiányzik Tömörkény novellás kötete. Az irodalomtörténészek — tisztelet a kivételnek, és a jelen levők mindig kivételek — e n y h é n szólva, egy kicsit mostohán bántak Tömörkénnyel. Önök előtt közismert, hogy Szerb Antal m a g y a r irodalomtörténetében a nevét sem említi, miközben két oldalt szentel Herczeg Ferencnek, s meglehetős részletességgel m é l t a t j a Szabó Dezső népiességét. Schöpflin A l a d á r nem ennyire elfogult, de csak a regionális irodalom szerény művelőjének tekinti Tömörkényt. A polgári irodalomtörténetírás óvatossságából, sajnos, még marxista irodalomtörténetírásunk is megőrzött egyet s m á s t , b á r Diószegi A n d r á s t a n u l m á n y a sokat törleszt a régi adósságból, amelylyel Tömörkénynek tartozunk. Bizonyára a mai emlékülés ú j színekkel, ú j összefüggések feltárásával bővíti ismereteinket, s gazdagítva Tömörkény portréját, hozzájárul a centenárium országos jelentőségének elismertetéséhez is. Nem Szeged, hanem Tömörkény iránti •tiszteletből. 991.

A m i k o r a centenárium a l k a l m á v a l Tömörkény elismertetését, a végre f e l t á r t , , hozzávetőlegesen teljes életmű megismertetését szorgalmazzuk, a valóságos é r t é k e k : m i a t t szeretnénk elkerülni a hangos külsőségekben megnyilvánuló, esetleges a l kalmi túlértékelés veszélyeit.

KERESZTURY DEZSŐ ELNÖKI Tisztelt

MEGNYITÓJA:

Hallgatóim!

Czine Mihályt, mai ünnepi ülésünk előadóját súlyos kötelességek h i r t e l e n v á r a t l a n máshova szólították; r á m hárul tehát a feladat, hogy most, a m i k o r i t t . Szegeden Tömörkény István születésének századik é v f o r d u l ó j á n e város n a g y írójáról megemlékezünk, a helybeliek jogos büszkeségének kifejezéséhez a M a g y a r Irodalomtörténeti Társaság nevében, d e a z egész ország tiszteletadásával j á r u l j a k hozzá. Engedjék meg tehát, hogy a szokásos elnöki megnyitót — bár csak r ö v i d e n , , s a legfontosabbakra szorítkozva — ilyen értelemben bővítsem ki. Az én ifjúságom idején, a két világháború közti nehéz évtizedek elején, v a lahogy így jelölték ki Tömörkény István helyét a m a g y a r i r o d a l o m b a n : a s z á z a d forduló népies kismestereinek egyike; a Szeged vidéki n é p m i n d e n n a p j a i n a k d e r ű s h u m o r ú ábrázolója. Ez a besorolás, mentől többet olvastam T ö m ö r k é n y írásait, a n n á l kevésbéelégített ki. Később azonban, a m i k o r jobban m e g i s m e r t e m i r o d a l m u n k és t á r s a d a l m u n k fejlődéstörténetét, s főképpen, mikor r á j ö t t e m , h o g y a szavak t a r t a l m a változik az időben, hogy tehát nem a szavak teszik, h a n e m az, a m i t j e l e n t e n e k : r á j ö t t e m , hogy Tömörkény jelentőségének meghamisítása nélkül vállalni lehet ezt a jellemzést. Persze csak úgy, h a helyesen, a m a g u k igazi é r t e l m é b e n h a s z n á l j u k a . jellemzés szavait. Tömörkény valóban a századforduló körül feltűnő, s a mi s z á z a d u n k b a n k i bontakozó népiesség fontos képviselője. T u d n u n k kéli azonban, hogy ennek a n é p i ességnek m á r semmi lényegbeli köze nincs ahhoz a népszínműves, provinciálisán h a z a fias népiességhez, amely a magyar népéletet valamilyen idilli boldogság, m e g e l é gedettség, a „derék bennszülött" hazug derűjével, csiricsáré p a r á d é j a v a i megszépítve-meghamisítva ábrázolta. Az ú j népiesség műveiben egy másik, hitelesebb, s éppen ezért problematikusabb, zordabb, súlyos gondokkal fellegzett népélet k é p e tárult fel. Ne feledjék el — hogy csak a legfontosabb mozzanatokra e m l é k e z tessek —: Ady költészetének legmélyebb hatású ihletője a magyar nép sorsa volt: ez az ú j népiesség! Ne feledjék el, hogy ebből a népiességből emelkedett ki MóriczZsigmond roppant életműve. Szegednek sok köze van ehhez a népiességhez. Ne f e l e d j é k el, hogy Bartók Béla innen indult el első népzenei g y ű j t ő ú t j á r a B a l á z s Bélával, akkor Szegeden élő b a r á t j á v a l . S itt t a n u l t Móra F e r e n c i f j ú b a r á t j a k é n t az a József Attila, aki a munkásmozgalmi költészetet ezzel a rendkívül jelentős, tárgykörrel is kiegészítette, amikor a maga nemzedéke s z á m á r a is m e g f o g a l m a z t a . a jelszót: ki a faluba! Ennek az új, igazabb, felelősségteljesebb n é p á b r á z o l á s r a törő irodalomnak előkészítői s első mesterei közt van T ö m ö r k é n y helye. S ilyen értelemmel: nem lefokozó, kicsinyítő, hanem igenis kitüntető jelző a n é p i e s s é g Az sem ellenkezik a valósággal, hogy h u m o r r a l ábrázolta a Szeged vidékin é p mindennapjait. De keressük meg ennek a jellemvonásnak is igazi é r t e l m é t ! Ha mai szemmel nézünk vissza irodalmunk történetére, látjuk,, hogy a m a g y a r h u m o r nem annyi, mint derűs bölcsesség, s különösen nem annyi, mint g o n d t a l a n vidámság. Nem a könnyű tréfálkozást jelenti, nem azt, a m i a pesti ember vicceiben villódzik, hanem azt a lélekállapotot, amire Kölcsey utalt, amikor a m a g y a r „karakteri szentimentalizmusról" beszélt. Olyan lélek m a g a t a r t á s á n a k kifejezése ez,. amely ú r r á lesz a viszonyok rettenetességén. P o n t o s a b b a n : a lélek erejét szegezi szembe az iszonyú körülményekből sugárzó-következő élettagadással. A r a n y János,, e n n e k a h u m o r n a k legnagyobb mestere, úgy volt humoros, hogy mosolya k ö n n y e ken törött meg, hogy d e r ű j é n e k szivárványa örvényes mélységek fölé ívelt. Tömörkény műveiben ugyanennek a humornak huszadik századbeli változatával t a lálkozunk. Mert azok a tréfás történetek, amelyek őt a h u m o r m e s t e r e k é n t m u t a t ják be, igazi valóságukban tragikus történetek. T ö m ö r k é n y d e r ű j é n e k n a g y o n k e serű, komor, tragikus távlata van. 992.

Végül nézzünk szembe nyugodtan azzal is, hogy „kismester" volt. Én e b b e n sem találok semmi lekicsinylőt. Gondoljuk meg: h á n y gemmát, h á n y t a n a g r a f i gurát, kisplasztikát, miniatűrt, h á n y népi faragást sorolunk ma a világ művészetének remekei közé. Azt hiszem, régen vége m á r a n n a k a komolyan sohasem vett értékrendnek, a m e l y nagyságuk, t e r j e d e l m ü k szerint értékelte a műveket. A kifejezés erején és művészetén múlik minden; ez pedig a legkisebb térben s a legrövidebb időben is a maga teljességében megnyilatkozhatik. Tömörkény nem a. Reymont-szerű. írókhoz tartozik: nem sokkötetes regényben írta meg a maga P a rasztjait. Nem a d a t o t t meg neki még az sem, ami nagy földijének és pályatársának, Móra Ferencnek, hogy egy-egy nagyobb méretű kompozícióvá növelhesse-teljesíthesse remek részleteit. De minden lényegest el tudott mondani a maga kis m ű f a j a i b a n , a r a j z b a n és novellában. És ez a mesterek igazi teljesítménye! Van emellett ebben is valami, ami jellegzetesen hazai színezetet ad életművének. Ne f e l e d j ü k el, hogy a magyar irodalom annyiszor emlegetett büszkesége, a líra: a tömény, kis térre szorított s ezáltal a n n á l robbanóbb versek m ű f a j a . Ilyen, monumentális kis-művek A r a n y balladái is. A m a g y a r novella méltán sorakozik e remekek mellé. És a m a g y a r novella n e m egy m e s t e r m ű v e származik Tömörkénytől. Mindezt röviden, mintegy az ünnepi ülés bevezetéseképpen szükségesnek látszott elmondani. Azért is. hogy vitába szálljak az előttem szólóval, aki még: mindig kissé mentegetve szólt Tömörkény vidéki-író-voltáról. A vidéki íróság nem. r a n g vagy lefokozás, h a n e m életkörülmény, legfeljebb Iélekállapot. Lehet fojtogató, de lehet felszabadító Iélekállapot is: ez nem kis részben az írón múlik. I r o d a l m u n k — s a világirodalom! — legnagyobbjai évszázadokon ót vidéken éltek; s nem egy példát m o n d h a t n á n k rá, hogy fővárosokban is születhetnek provinciális művek. Tömörkény vállalta a világot, amelyben élt: ezért is tudta olyan híven ábrázolni.. Nem a k a r t többet m u t a t n i , mint amennyi volt; nem a k a r t többről beszélni, mint a m i t igazán ismert; s nem a k a r t többet művészetté formálni, mint amihez megvolt a k a szerszámai. Goethe mondta: „Határai közt ismered meg igazán a mestert."' Tömörkény István valóban méltó rá, hogy e nevezetes évforduló alkalmával! az egész ország tisztelettel emlékezzék meg róla. Ez évi augusztusi számunkban Emlékezések Tömörkény Istvánra c. összeállításunkban már közöltük S in k ó Ervin, D u t k a Ákos és' G y á r f á s Miklós írását, amelyek az itt következő vallomásokkal együtt — Juhász Antal most készült tanulmányának kivételével — a Szeged Mj. Városi' Tanács gondozásában megjelenő Tömörkény Emlékkönyv részét képezik.

BORI IMRE

A „ N É P R A J Z I HITEL" ÍRÓJA Tömörkény a m a g y a r novella kismestere volt. Erről va'll írói alkata, de erre' kényszerítette sajátos történeti környezete is, a századvég, amelyben élt. A n n a k ellentmondásai bénították, s míg novellaíró kortársaival egyetemben a rezignációt tiszta r a j z ú írói technikával párosította, tűnődött és vallott a világról, és nem a suhanó, h a n e m az alacsonyan szállni kényszerült lélek küzdött az alkotást gátló körülményekkel. Rövid ideig tartó termékeny és értékes alkotásokat létrehozó p á l y a szakaszok váltakoznak hosszú, válságos évek félmegoldásaival. Ilyen pillanata volt. a tízes évek elején is, egy apály-korszak, amelynek árulkodó vonásai Tömörkény a l kotói sajátosságainak természetébe is bevilágítanak. • Nem 20. századi jelenség még. Gyökereivel abba a „volt világba" kapaszkodik, amelynek eltűnése kiváltotta melankóliája a tízes évek elején m á r elfogja, s a néprajzi tudását kell segítségül hívnia rekonstruálásához. Árulkodó korszaka volt ez Tömörkénynek, s ha valahol megragadható alkotói természete, akkor éppen ez a korszaka kínálja e lehetőséget, hiszen innen mind visszafelé, a megtett útra, mind! pedig a pálya elkövetkező, világháborús szakaszára kilátás nyílik, A t a l a j á t vesztette író most emlékeibe és tudományába kapaszkodva egyfelől emlékképeket rajzol, s mintegy az „eltűnt világa nyomában jár", másfelől nemcsak, kidolgozza írói gyakorlatában a „néprajzi hitelen" alapuló alkotói módszerét, h a n e m ezt alkotói mechanizmusa tengelyévé is teszi. Míg p á l y á j á n egy romantikus népszemlélet és egy realitást feltételező látás küzdelmének nyomai lelhetők fel, a tízesévek elején m á r m i n d i n k á b b nyilvánvaló, hogy a r o m a n t i k u s népszemlélet az, 993.

a m e l y illuzórikussá válik, hogy a nép m á r nem az, amelyről első kötetei novelláit írta, ugyanakkor az a realitás is, amely Tömörkény művészetében tárgyiassággá volt alakulóban, baljós előjeleket öltött magára, m e r t végső ki h a n g z á s a i b a n a n n a k a kritikának a jogosságát bizonyította, a m i t A d y é k a „magyar U g a r " k é p zettel csatázva m o n d t a k ki. Ennek az Ugar-képzetnek kellett volna a z í r ó j á v á lennie — ám Tömörkény végzetesen „későn érkezett író" volt, s így, a h e l y e t t , hogy összefüggéseiben, emberi-gondolati viszonylataiban szemlélte volna világa adottságait, fel- és megosztotta, s m a g á é n a k belőle a z á r t paraszti világot v a l l o t t a csupán, amely oly nehezen engedett a polgárosodás szellemének, a m a g a erkölcsét •és fatalizmusát t a r t v a védekezésül, a polgári-hivatalos r o n t á s ellen. Az a z „egy helyben állás", a m i t Tömörkény novellái világával kapcsolatban emlegetni szoktak, akkoriban m á r nemcsak visszájára fordult, d e a n a k r o n i z m u s is volt, s e l t ű n é se a m a g y a r világ a l a k u l á s á n a k egyik nagy győzelmét j e l e n t h e t t e volna. A t ű n ő világ látványa azonban Tömörkényben nosztalgiává a l a k u l t , s így egészen közeire került érzelmileg is novellái világához, még közelebb, m i n t a h o n n a n első k o r s z a káhan szemlélte. De még így is csak a megidézésre volt ereje, s még innen is csak visszapillanthatott i m m á r — a folkloristát kellett m u n k á r a serkentenie ö n m a g á b a n , a rekonstruáló tudóst ébresztgetnie, hogy írósága körül a megfogyatkozó világa segítségére siethessen. Nem lesz véletlen, hogy Tömörkény művészetének megítélésében a „ n é p r a j z i író" kérdése kulcskérdés. K é t m ó d j á t különböztethetjük meg az író m ű v é s z e t é b e n a folklorizmus meglétének. Novellái első sorozatainak idejében a folklorista f e l fedező öröme csillog az írásokon, hiszen az e m b e r i sorsok köré a tárgyai életét is oda varázsolhatja. A tízes években azonban m á r n e m a folklorisztikus e l e m e k túltengéséről kell beszélnünk csupán, b á r sok novellája m e g sem született volna e .mozzanat nélkül, h a n e m az írói módszerbe való felszívódásáról, s mi t ö b b : m ó d .szerré válásáról is. A folklorizmus ekkoriban m á r Tömörkénynél szinte a z írás •emeltyűjévé válik, s a megidézés lehetőségét k í n á l j a , egy kicsit úgy, a h o g y egykor .Anonymus alkalmazta a középkori stilisztika etimologizáló követelményét a t ö r ténet-teremtésre. K i t a p i n t h a t ó a n van jelen ez a mozzanat T ö m ö r k é n y n e k a tízes években írott rajzaiban, novelláiban. Egy mechanikussá váló írói modor és l á t á s tünete ez. S ha előbb a „világ így megyen" fatalitása szabta meg novellái világát, most a megcsontosodott életrendből szerkesztési törvény lett, s az író l é p t e n - n y o m o n azt á r u l j a el, hogy tudja ennek az életrendnek a törvényét, s most m á r úgy a l k a l mazza, ahogy a folklorista megfigyelő a kérdőívét tölti ki. H a r m a t a és csillogása nincsen m á r ezeknek az írásoknak, csak nosztalgikus borongásuk, s az írói m ó d s z e r is m á r - m á r a rekonstruálással t a r t rokonságot. A Süliék nyújtanak című novellája egy kis részlete jól jellemzi e n n e k a m ó d szernek Tömörkénynél ekkoriban eluralkodó természetét, a n é p r a j z i a s s á g n a k írói •technikává válását — k o n k r é t a n a társadalmi érintkezések paraszti i l l e m t a n á n a k vonatkozásaiban: „ . . . Mihály kopog a z a j t ó n . Ezt is így hozza m a g á v a l a tisztesség és a hozzáfűzött mellékfogalmak. A különbség csak az, hogy Mihály n e m az u j j á v a l kopog, hanem az egész keze f e j é t üti oda néhányszor a z ajtóhoz. Ilyenkor erőteljesen kell kiáltani kifelé: — Lőhet! Miután azonban a kiáltást Mihály az a j t ó v e r e g e t é s zajától nem h a l l j a , i s m é telt kiáltás szükséges— Lőhet! A bátorító szavakra az a j t ó lassan megnyílván, óvatosan benyúlik egy csizma, helyet keresve ezen a szép vidéken. Utána jön Mihály, s k i s v á r t a t v a beérkezik a másik csizma is. — J ó röggelt a d j o n az isten. — Adjon az isten m i n d n y á j u n k n a k , Mihály. Most azt kell kérdezni, hogy: ,no, hát mi j á r a t b a n ? ' m e r t ha a kérdés e l m a r a d , Mihály lehetős ideig elhallgatna, s csak a z u t á n m o n d a n á : — kérdözze m á r , hogy m i é r t gyüttem? — E r r e megint azt szokás felelni: — m a j d megmondod, m e r t te t u dod leginkább, hogy miért gyüttél — d e ez u t á n m e g i n t szótlanságok, egyik lábról a másikra való állások következnek, célszerűbb t e h á t ezt m o n d a n i : — No, hát mi j á r a t b a n ? . . . " Nyilván a „semmiből t e r e m t " Tömörkény így jelenetet, s novella-építkezése alapvető sajátosságává s módszerévé válik az, a m i kezdetben az írásművészet „mellékterméke" volt. Á m éppen az ilyen mozzanat jelzi azt is, hogy T ö m ö r k é n y a l a p vetően különbözik a paraszti élet ihletében alkotó többi írótól: ő nem t u d költeni — holott a költésnek a v á l f a j a i — a z átköltéstől a z ú j r a k ö l t é s i g — m i n d Móricz, mind pedig a századvégi népiesség alkotásait jellemezték. Tömörkény a k k o r is h ű :994

m a r a d t a néprajzi vizsgálódásai során megszerzett tárgyiasság tiszteletéhez, amikor tűnő világáról rajzolta az emlékezés képeit, tehát olyankor, amikor a megidéző technika egy szubjektívebb és lazább alkotó módszert igényelt. Leíró természetére vet ez a jelenség fényt, s a m e n n y i r e önmagában 19. századi jelenség ebből kifolyólag, hiszen az író és világa között a klasszikus távolságot mindvégig meg t u d j a tartani, és idegenkedik mind összekeverésüktől, mind pedig azonosításuktól, a n n y i r a éppen ez a. tárgyiasságon alapuló leíró technika a d j a novelláinak legértékesebb elemét is, hiszen egészen közel j á r h a t o t t ahhoz a ponthoz, ahol a folklorisztikus érdeklődés .már szociográfiai indulattá a l a k u l h a t o t t volna át, a n n á l is inkább, m e r t az erre a v á z r a kristályosodó maradandóság-élmény és látvány is feszengve követelte az általánosítást — nemcsak lírai fogalmazását az élet képévé való szerveződésnek, mint .ahogy Ady és Móricz életműve mutatta, h a n e m a szépprózai ábrázolás epikaibb vonatkozásaiban is. Ami azonban Tömökényt megakadályozta, hogy erre a magasabb és szélesebb horizontú alkotási s í k r a felkapaszkodjék, az az egyoldalú szemlélet, a m e l y csak azt volt h a j l a n d ó rossznak minősíteni, ami a paraszti világba belemar ós beleavatkozik, s így az állandóság gondolatához, mint egy szép világ idilljéhez kénytelen ragaszkodni a polgárosodás gondolata ellenében, holott a kritika, a tár.sadalmi indulat céljává kellett volna tennie. Ebben pedig romantikus népszemlélete -akadályozta meg, amelynek illúziójáról lemondani nem tudott. Ellentmondásossága így alkot zárt kört a tízes években, s t a r t j a r a b s á g b a n az írót. Erényei, amelyek nemrégen még oly vonzóvá tették történeteit, most szárnyalását akadályozták, t o v á b b j u t á s á t gátolták. Ezért szorult folklorizmusa zsákutc á j á b a és módszere csapdáiba. Hátranéző és megidéző mozdulatát a tízes évek elején ez s z a b t a meg, hiszen folklorizmusával nemcsak eltűnt világát idézgette, h a n e m írós á g á n a k egy boldogabb és h a r m o n i k u s a b b korszakát is, amelyben csak egy világ volt. N e m véletlen, hogy a háborús novellákban ú j r a pezsdül m a j d alkotói kedve: k a t o n a történetei'ben régi világa üzent, a n n a k erkölcse és szokásrendje t á m a d t fel ismét, életjelt a d v a magáról. Ha egykor az „Emberek a sors használatában" témáit írhatta, m o s t e n n e k egy változataként a „Népek az ország használatában" m o t í v u m a i n dolgozhatott — ismét azt a t a l a j t érezhette a lába alatt, amelyet a változó világ ragadott el tőle, s most a tragikus háború adott vissza neki. Néprajziassága tehát válság-jelenség volt: ihletpótlék, de öncél is, amellyel szemlélete a modern kor élete ellen védekezett, nagyságára ós tragédiájára egyaránt f é n y t vetve.

MOCSÁR GÁBOR

T Ö M Ö R K É N Y R Ő L SZÓLVA Ahogy a prófétáknak, f o r r a d a l m á r o k n a k n e m ellenfeleik, hanem méltatlan t a n í t v á n y a i k a legfőbb kártevőjük (hiszen ellenfeleikkel vívott h a r c u k b a n még ink á b b megerősödnek, elveik, p r o g r a m j u k tisztázására kényszerülnek), éppúgy a nagy és eredeti írómesterek legártalmasabbb ellenfelei nem az ostorozó, netán értetlen kritikusok, h a n e m — s a j á t epigonjaik. Tömörkény ugyan n e m volt sem próféta, sem korszakot látványosan nyitó irodalmi mester, mégis, hírén, nevén, írói rangján méltatlan és tehetségtelen epigonjai rontottak legtöbbet. Életében s halála után is irodalmi kritikusai amiatt legyintettek el m u n k á i fölött, m e r t hosszadalmas, terjengős bevezetései, a néprajz, a valóság tárgyszerű dolgainak modoros részletezgetése után valami gyöngécske zsánerkép, rövid lélegzetre is alig elegendő novellácska p r ó b á l j a a sokáig mellőzött költészetet kiengesztelni, t e h á t irodalmon kívüli, költőiség nélkül való dolgok fölemésztése árán jut csak el a költészethez. S ha ez ráadásul még népszerű is — annál rosszabb a költészetre nézve. „Ennél mi s e m könnyebb" — lélegzett föl Tömörkény példáján és sikerén a könnyű kezű dilettáns, akinek tollán ugyan egyáltalán fel sem ragyogott a költőiség, viszont „jól el tudta találni", hogyan ízeskedik az „öreg magyar", hogyan köp a k u c s m á j á b a , mikor „hévatalos" helyen van, hogy veszi kézbe a „kisfészit", mikor bőcsőtalpat f a r a g az o n o k á j á n a k — s oldalakat bírt megtölteni Tömörkénytől ellesett modoroskodással, rajzolgatásokkal, tekervényes morfondírozással. Az irodalom és költészet devalválásán aggódó kritikusok e különösen és s a j á tosan m a g y a r néprajzoskodó, ízeskedve gügyögő modor okát keresve Tömörkényig 995.

tapogattak vissza, s a tömörkényizmus miatti d ü h ü k a z á r t a t l a n és vétlen o k r a is visszavetült. Még ma is így van ez, m e r t epigonjainak l á r m á s serege m a sem csitult el, bármelyik folyóirat prózai rovatának szerkesztője bizonyíthatja. A p a rasztábrázolás sok évtizedes fáziskésése az európai ü t e m h e z képest — m i n t h a Tömörkény b ű n e lenne. Holott, azt hiszem, inkább a n n a k t u d h a t ó be, hogy az e m lített évtizedekben a megrekedt parasztsorsot m e g r e k e d t t á r s a d a l m i á l l a p o t b a n , megrekedt közízlés diktálta igények szerint volt é r d e m e s ábrázolni. E n n e k volt közönsége, kiadója — s ne higgyük, hogy nem voltak tömegesen olvasói. A N y u g a t néhány száz példányban jelent meg, s az is igaz, hogy a N y u g a t voltaképpen s o s e m ismerte el Tömörkény írói r a n g j á t . Ez a f a j t a f e n n t a r t á s — m i n t említettem — a z irodalom benső értékeit féltőkritika és ízlés oldaláról jött. De volt — s talán v a n is — Tömörkénnyel s z e m b e n egy másik f a j t a f e n n t a r t á s is. Az egykori népi írók, különösen a szegényparaszti sorból jövők, akik a paraszti élet és sors f e l m u t a t á s á b a n n e m csupán szépírói h i vatást, h a n e m m a j d n e m - p r ó f é t a i küldetést, népszolgálatot láttak, m á s okokból ugyan, de hasonlóképpen nem gondoltak j ó s z í w e l Tömörkényre. S n e m c s a k amiatt, m e r t Tömörkény, szerintük, kívülről és felülről nézte és látta a p a r a s z t i világot, sorsszerűen nem élte át, csak megfigyelte ezt a sorsot, s e m i a t t n e m t u d o t t vele igazán azonosulni sem, h a n e m i n k á b b azért, m e r t b á r J u h á s z Gyula d i c s é r ő leg mondta a biblia szavaival Tömörkényről, hogy „nagy voltál a kicsinyekben", ők bírálólag tették hozzá: viszont kicsiny volt a nagy dolgokban. Az irodalom és költészet devalválásán aggódó k r i t i k u s a k sokallották a p a raszti szűk világ, a tanyasi kivetettség, a szegényemberi elesettség részletezését, a m i olykor a politika beszivárgásaként jelent meg Tömörkény írásaiban, ők t e h á t mintegy az irodalmi magasabb ízlést állították szembe a politika és n é p r a j z : túltengésével. M o n d j u k ki nyíltan, hogy szívesen csináltak ízlést a politikából,, hogy aztán azt is nyíltan kimondhassuk: a másik oldalról, a népszolgálat o l d a l á ról jövő írói kritika pedig az ízlésből csinálva politikát, ezzel utasította el T ö mörkény írói kis-világát: a paraszti élet ábrázolásának ez a m ó d j a v a l a m i f a j t a f i lantróp érzelmesség, amely nem bír, csak s z á n a l m a t kelteni, s ahelyett, h o g y p r o g r a m b a n gondolkozna, megoldást hozna, m ú z e u m i tárlók alá z á r j a a p a r a s z t i világot. Érveiket, bizonyítékaikat ők is a Tömörkény-epigonok ellenszenves h a d á nak termékeiből m u t a t t á k ki, ahol is a z ízeskedés, modoroskodás, a n e k d o t i z á l á s f u r f a n g j a i b a n , a paraszti kuriózum keresésében az irodalom célja és tárgya, m a ga az e m b e r sikkad el, s a paraszt, m i n t ember, t á r s a d a l m i összefüggéseivel, t ö r ténelmi és benső hitelében egyaránt meghamisítódik. S ezek a z epigonok a k k o r ártottak e tekintetben a legtöbbet, a m i k o r pedig m á r a felgyorsuló történelem világos színvallást követelt, n e m pedig divatjamúlt, szenvelgő és hebrencs hebegést.. S m i n t h a ezért is a rég porladó Tömörkény lett volna a hibás. Hogy kinek volt és van több igaza, s hol az igazság egyáltalán, n e m most k e l l eldönteni. Azt sem, hogy v a j o n melyik a veszedelmesebb i r o d a l m u n k mai á l l a potát és kilátásait tekintve: az a f a j t a esztétizálás-e, amely politikából is ízlést csinál, vagy az a f a j t a politizálás, amely ízlésből is politikát csinál. Pedig t u l a j d o n képpen ezen fordul meg sok m i n d e n s ez ma — h a jól odafigyelünk, é s z r e v e h e t j ü k — szerteömlő vitáink magva. Másképpen, mint T ö m ö r k é n y idejében volt, de m a g va m a is. Gyújtópontja, ha úgy tetszik. Most csak, igazságot oda se meg ide se szolgáltatva, két megjegyzést kockázt a t n é k meg, a magam m ó d j á n ironizálva ugyan, de őszinte szándékkal. Az a gyanúm, hogy Tömörkény mai „irodalomcentrikus" kritikusai is előveszik titkon,, lopva, szégyellősen Tömörkényt, felütik s beleolvasgatnak, m e r t t a l á l n a k b e n n e valamit — esztétizálás ide vagy oda —, ami tetszik nekik. Nem t u d j á k t a l á n m a g u k sem, miért, de tetszik. S ez még jó sokáig így m a r a d . A másik o l d a l r a meg azt a megjegyzést kockáztatnám meg, hogy csöndes pillanataiban a szolgálatot mindennél többre tartó író-kritikusok is beismerik: ú t j u k , m ú l t j u k , h a személy szerint nem is, de történelmileg valamikor, valahogyan e t á j r ó l is e r e d t : Tömörkény meghitt gondolatvidékéről. Vagy legalábbis a z indulás egyik f o r r á s a innen eredt el. Csakhogy most m á r megokosodva, s tudva, m i t kell restelleni, bevallani s m i t n e m mindannyian, bármily-centrikusok, úgy v a g y u n k ővele, m i n t — bocsánat a perfid hasonlatért, de m a g a m a t is célba veszem vele — a sokat próbált, de most m á r megszilárdult és kifogástalan erkölcsű asszony a r é g m ú l t dolgokkal: m ú l t ját megszépítve azzal mentegeti ártatlansága elvesztését, hogy délceg és ellenállh a t a t l a n u l férfias katonatiszt volt az első. Holott egy szerény, h a l k beszédű diák volt az illető, aki annyit beszélt és oly szépen t u d t a mondani, hogy n e m l e h e t e t t nemet mondani neki. Emléke, varázslata m a is visszajár. 996.

JUHÁSZ ANTAL

AZ E T N O G R Á F U S T Ö M Ö R K É N Y Az etnográfus Tömörkénynek, életműve gazdag néprajzi h a g y a t é k á n a k — b á r m i l y e n f u r c s a — az utókor eddig kevés figyelmet szentelt. Ez a n n á l különösebb, mivel az irodalmi kritika idejében fölfigyelt a Tömörkény-novellák gyakori, népr a j z i jellegű részletrajzaira. A kritikusok sűrűn fölemlegették „néprajziasságát", esztétikai, irodalomtörténeti alapállásból nézve megrótták emiatt, *'sőt többen e -sajátossága nyomán írásművészetét provinciálisnak tartották. A m i k o r most Tömörkényt, az írót, az embert és életművét a n é p r a j z szemszögéből közelítjük meg, nem megvédeni a k a r j u k őt volt kritikusai és mai méltatói •elmarasztalásaitól. E r r e Tömörkénynek nincs szüksége. Az utóbbi évtizedben megjelent nyolckötetes Tömörkény-sorozat és az ú j a b b tanulmányok — elsősorban Diószegi A n d r á s elemzése és Kispéter A n d r á s m o n o g r á f i á j a — után egyébként is j o b b a n , á r n y a l t a b b a n i s m e r j ü k az egész életművet, és benne a néprajzi részletek helyét, szerepét is. Persze, az író és etnográfus Tömörkényt nem lehet élesen k ü lönválasztani, m á r csak azért sem, mert a néprajzi és társadalomrajzi forrásanyag túlnyomó része szépirodalmi formában, novellákban jelentkezik. Ezért néprajzi hagyatékának, munkásságának fölmérése szükségképpen hozzájárulhat pontosabb iro'dalomtörténeti értékeléséhez, írói arculatának, helyének megállapításához is. Elbeszélései néprajzi értékeivel elsőként Ortutay Gyula foglalkozott alaposabban, kitűnő Tömörkény-monográfiájában. Parasztábrázolásáról szólva finom elemz é s t a d o t t a z író sokrétű néprajzi tudásának megnyilatkozásairól. Ü j a b b a n Bálint S á n d o r Szegedi szótár-a használta föl Tömörkény műveit, mint néprajzi forrásanyagot, és P é t e r László m u t a t o t t rá, milyen hatalmas és sokszínű adatanyag tárháza T ö m ö r k é n y „mikrokozmosza". Törleszteni való adósság ezek után is maradt. Csak a legfontosabbakra szeretnék itt utalni: számba kell vennünk — a néprajzi adalékok pontos, aprólékos föltérképezése ú t j á n — Tömörkény teljes életművének népr a j z i hagyatékát, és meg kell vizsgálnunk, hogy t a n u l m á n y o k b a n és tárcákban, novellákban megnyilatkozó néprajzi szemlélete és múzeumi gyűjtő tevékenysége .milyen színvonalat képvisel, -milyen helyet foglal el a -maga korában és a magyar .néprajztudomány történetében, fejlődésében. 1. Tömörkény 1899-ben került a Somogyi-könyvtár és a -múzeum alkalmazásába, m a j d 1904-ben az első igazgató, a helytörténetíró Reizner János örökébe lép. Igazgatói -működése elején, 1906-ban fog hozzá a múzeum néprajzi gyűjteményének megalapozásához. 1911-ben erről a következőket í r j a : „ ö t év előtt hozzáfogtunk, hogy Szegeden és környékén összeszedjük a tárgyi néprajzi anyagot, egy létesítendő alföldi néprajzi m ú z e u m a l a p j a gyanánt. Kissé kései volt a vállalkozás: m á r sok m i n d e n t elsodortak a z ú j dolgok. Sok olyan holmit nem találtunk már, amik gyerekkoromban még közhasználati tárgyak voltak." (Népipar 1911). Megkezdett m u n k á j a rövid idő a l a t t igen gazdag és fölbecsülhetetlen értékű eredményeket hoz. 1906-8-ig — egynéhány lelkes m u n k a t á r s : Szász Gyula igazgató-tanító, Móra Ferenc, Beck István városi tisztviselő és mások segítségével — Szeged környékéről több .ezer néprajzi tárgyat gyűjt a m ú z e u m b a . (Érdekes párhuzam, hogy a szomszédos alföldi városban, Hódmezővásárhelyen csaknem ugyanezekben az években kezdi meg az a k k o r pályakezdő Kiss Lajos — Tornyai János, Pásztor János, Endre Béla tár.saságában — a n é p r a j z i tárgyak gyűjtését, megalapozva ezzel a vásárhelyi múzeumot.) Tömörkény elbeszéléseiben r i t k a a személyes hang, a kitárulkozás, de azért néhányban tetten érhető, a m i n t a szegedi h a t á r b a n rovásírásos bot, régi hangszerek, selyemmel hímzett suba után kutat. (Alku a szülével, Kutakodás, A muzsika, Régi suba.) H a föllapozzuk a múzeum régi néprajzi leltárkönyvét, elénk tárul több, ,e korbeli t á r c á j á n a k élményháttere is. Tiszai halászszerszámok, pásztorok használati tárgyai, tanyai gyerekjátékok, használatból kikerült alsóvárosi konyhaeszközök, zsibpiacon vásárolt béklyók sorjáznak a pontosan megvonalkázott lapokon. . J á r j a az alsóvárosi házakat, a felső Tisza-parti kiskocsmákat, a tágas szegedi határ pusztáit, szétszórt tanyaházait, a múzeumi leltárkönyvben pedig szaporodnak a bejegyzések, gyűlnek a szegedi és a ,,-kintvaló" nép pusztuló é l e t f o r m á j á n a k tárgyi dokumentumai — és ugyané „gyűjtőutak" élményeiből leszűrve sorra születnek a :szegedi „kis világot" megörökítő elbeszélések. 997.

Tömörkény múzeumi hivatásának, a néprajzi g y ű j t é s e k n e k és a régészeti á s a tásoknak velejárója, hogy gyakori és az eddiginél közvetlenebb kapcsolatba k e r ü l a tanyák népével. Korábbi paraszti ismeretanyaga kiszélesedik, élményanyaga bővül,, innen ered, hogy ez idő t á j t tárcanovelláiban a fölfedezés örömében, sajátos g y ű j t ő szenvedéllyel valósággal halmozza a néprajzi leírásokat. Bizonyára összefügg ú j hivatásával az is, hogy — Móricz előtt — tőle i s m e r j ü k a gyaloglás ihletett m e g f o galmazású dicséretét: „Róni csatangolva az országutakat. Megállni a f a l u k b a n , m i n t poros v á n d o r . . . Alkalomadtán útszéli a k á c f a á r n y é k á b a n pihenni egy s o r t . . . Ó, d e jókat lehet ott aludni az a k á c f a vagy az útszéli Krisztus á r n y é k á b a n . . . " (Gyalog, 1916). Ez a Tömörkénynél ritka föltárulkozás egyszerre enged bepillantást az e l b e szélő és néprajzi gyűjtő r e j t v e őrzött élményforrásaiba. 2.

Elbeszéléseinek, riportjainak, cikkeinek néprajzi a d a t a i t f ö l m é r n i — s z a k f o l y ó iratokban megjelent dolgozatait n e m is számítva — itt most nincs helyünk, i n k á b b érzékeltetni szeretnénk az életmű néprajzi a n y a g á n a k gazdagságát és értékeit. Vízen járókról szóló elbeszélései pótolhatatlanul értékes tudósítást n y ú j t a n a k a n é p r a j z t u d o m á n y számára a tiszai f a h a j ó s o k rég letűnt életéről. A hajósok, h a j ó vontatók, halászok m u n k á j á n a k sok fortélyát, m ű v e l e t é t pl. a „gugorázást", „lulázást"" — kizárólag az ő írásai őrizték meg számunkra. Az elsők között ábrázolja a tiszai töltéseken,' homokos h a j ó k o n dolgozó k u b i k o sok nehéz, fáradságos m u n k á j á t is. Műveinek jelentőségére jellemző, hogy a m a gyar kubikosság modern néprajzi szintézise, Katona I m r e m o n o g r á f i á j a s ű r ű n h i vatkozik rá, idézi gondos, körültekintő leírásait. Egyik kedvelt t é m á j a a szegedi h a t á r pusztáin legeltető pásztorok s a j á t o s életf o r m á j a . Különösen a juhászok „természetrajzá"-nak szentel sok figyelmet, leírja. a rovásírásos botot, a „szamárszúró" sarkantyút, a j u h á s z viseletét, étkezését (Juhászok meg bürgék, Föltetszik a hajnal stb.) De jellemzi a pásztori h i e r a r c h i a többi, kasztját, a gulyást, a csikóst, a kondást is, megfigyelve, hogy közöttük h a g y o m á n y o s viszálykodás dúl. A gulyás többre t a r t j a magát a csikósnál, a csikós m e g a s z a máron járó j u h á s z n á l . . . Tömörkény életműve a leggazdagabb néprajzi tanulságokat a szegedi t a n y a világ népéletére vonatkozóan n y ú j t j a . A tanyai e m b e r r ő l szólva — a k á r o t t h o n i környezetében m u t a t j a be, a k á r a városban, vásári f o r g a t a g b a n vagy h i v a t a l o k b a n botladozva — o n t j a magából az ellesett néprajzi é r t é k ű megfigyeléseket. Leírja,, hogyan készíti házát a várostól fogott bérleten megkapaszkodó tanyai p a r a s z t : „Szokás ugyan tanyát építeni is, de a szegény e m b e r t azt csak veri. Mert n e m olyan készíti, akinek a r r a k ü l ö n i p a r a van, hanem csak a m a g a iparkodásából c s i n á l j a meg minden e m b e r . . . Gödröt kell ilyenkor ásni, a m i b e az alapot megvetik, a z u t á n pedig karó kell meg deszka, A k a r ó t leverik kétfelül, a deszkákat m e l l é j ü k r a k j á k , , ami köz a deszkák közé esett, azt földdel kitöltik, f u r k ó v a l leverik: így v e r i k föl magosra az a f f é l e próbálkozó zsellér b a r l a n g j á n a k , kis t a n y á j á n a k a f a l á t . " (Tanyaverés, 1904). Hasonló részletességgel ismerteti az e r d ő i r t á s t vállaló „ingyenös embör" földházát és a t a n y a h á z hagyományos berendezését. Bírálói s z e m é r e v e tették, hogy az aprólékosan részletező környezetrajzok föllazítják n o v e l l a k o m p o zícióit, nehézkessé teszik írásait. N e feledjük azonban, hogy éppen ezek a leírások — melyek az értékes néprajzi anyag hordozói — u g y a n a k k o r írói szempontból a paraszti világ á r n y a l t a b b ábrázolását teszik teljessé. D e n é p r a j z i s z e m p o n t b ó l nemcsak leírásai, helyzetrajzai érdemelnek figyelmet, hiszen a népi ismeretanyag: — a beérkezés, íróvá érés éveitől — átitatja írásai szövetét, m i n d e n m o n d a t á t , még párbeszédeit is. Ebben szerepet játszik a z író p á r a t l a n beleélő képessége: annyira azonosulni képes parasztjaival, hogy az ő sajátos szemléletük szerint látja, és l á t t a t j a a környező világot. Ez a kivételes képessége segíti ahhoz, hogy belülről közeledjék a „rónasági csodák", a népi hitvilág jelenségeinek megértéséhez. Különösen jelentősek a szaktudomány szempontjából a tanyai életmóddal k a p csolatos híradásai. Kedvvel időzik a tanyai e m b e r ü n n e p n a p j a i n a k , szórakozási alkalmainak, téli időtöltésének bemutatásánál. T ö b b ízben fölemlegeti a „ d a r v a dozás" szokását, a m i t Mészöly Gedeon éppen az ő elbeszéléseiből leltározott a nyelvtudomány számára, l e í r j a a tanyai fiatalok sajátos téli szórakozását, az ún. „dugott bál"-at. Megfigyeli, hogy a tanyavilágban „nem b á l a k b a n i s m e r k e d n e k meg a fiatalok, h a n e m m i n t gyerekek a mezőn, állatlegeltetés közben, a z u t á n pedig a dolgon, ha kapálni, szénát gyűjteni, szüretelni j á r n a k " . (Történet a gyermekről.) Rögzíti a t á n c r a k é r é s hagyományos r e n d j é t : „A legények csoportjából kiválik egy, és halad a lányok felé. P á r lépésre tőlük megáll, int egynek, és a z z a l 998.

m e g f o r d u l v a a szoba közepére halad. Ott megáll, s mikor a lány u t á n a ér, kézen, fogja és kezdődik a lassú." (Táncrahúzás, 1897). I d e vonatkozó följegyzéseinek értékét az a d j a , hogy a hagyományos népéletnek éppen ez a területe, az életmód mai gyűjtéssel, eredeti gazdagságában m á r nem tárható föl. Tömörkény a t a n y á k ról — néhány tanulmányától eltekintve — n e m írt összefoglaló m u n k á t , de írásaiból olyan „kis tanyai n é p r a j z " összeállítható, amely a szegedi tanyavilágról mindmáig, a legértékesebb híradást jelenti számunkra. Figyelemre méltó szerepet tölt be Tömörkénynél a m u n k a ábrázolása. Hallgass u k meg, mit mond erről az író tanyai p a r a s z t j a : „A cél a m u n k a . Nincs más cél. Jegyözzék mög maguknak, hogy nincs más cél. ö r e g embör m o n d j a . . . Fogatlan koromtul fogatlan koromig az egész élet: munka. Ez a cél. Ez a testvéris ü l é s . .." (Megállás közben, 1901). A m u n k a ilyen fölfogása, az élet középpontjába állítása nem egyszeri eset nála. Itt is azonosítja magát a célszerű szegény e m berek álláspontjával. Gondoljunk csak a vízenjárókról szóló elbeszélésekre. A vízi. e m b e r e k : hajósok, hajóvontatók, zsákolok, „figuracsinálók", kotrósok, vízimolnárok tél vége felé naponta k i j á r n a k a Tisza-partra. Nem megszokásból. Nézik a vizet,, v á r j á k a jégzajlás elvonulását, amikor m a j d megindulhat a vízi élet. Télen nincssemmi m u n k á j u k , nincs kereset. De a m i n t „kinyílik az idő, ú t n a k ered a m i n d e n féle edény, a bőgőshajó, a luntra, a burcsella, a dereglye, a bárka, a ladik, a csón a k a lélekvesztő, végezetül a lepénynek nevezett t u t a j o n hegyeiből ereszkedik alá a tüszős római." (Várakozások, 1907.) A hosszú téli tétlenség után ilyenkor nagy" az öröm, a nyüzsgés a vízparton, csak a z öregek gubbasztanak tovább: „Az öreg f e j e k a kopott sipkákból a sötét vízre néznek, mely m á r nekik nem a d kenyeret." (Vízparti öregek, 1916.) Tömörkénynél t e h á t a Tisza, mint m u n k á t adó, kenyéradófolyó szerepel. Ez a szemlélet határozza meg természeti képeit, tájfestését is. A m u n k a becsületére jellemző Engi Tüdő Vince esete, aki a század elején híres tanyai „csodadoktor" volt. A tanyai pap azzal próbálta ellene fordítani a közhangulatot, hogy a gyógyító e m b e r n e m dolgozik. „S Vince tekintélye igen. gyorsan hanyatlott ezen a vidéken, ahol a dologtalan embernek semmi neve sincsen." (Rónasági csodák, 1905.) Ebből a szemléletből f a k a d n a k szép munkaábrázolásai: a „gugorázás", a lóval nyomtatás vagy a házépítés leírása, melyek az újabb, korszerű tudományosszemléletmód fényénél nyerték el igazi értéküket. Tömörkény p a r a s z t j a i n á l a munka szeretete együtt jár a föld szeretetével. A háború a l a t t Házverő Gépfegyveres Török János leugrik a vonatról, hogy műveletlenül maradt, elgazosodott pár hold f ö l d j é t m e g m u n k á l j a , m e r t „az elhagyott föld láttára szívszaggatásai támadtak." (János hamisít, 1916.) A m a g y a r paraszt földszeretetét úgy, azon a m ű vészi szinten, ahogyan Tömörkény, csak Móricz Zsigmond ábrázolta. Tömörkényben sokan a hagyományos parasztélet, a múlt századvégi állapotok, statikus ábrázolóját látják. Pedig éles szemű megfigyelője és rögzítője ő a felbomlóban levő régi paraszti világ változásainak is. A népviseletről í r j a : „A m a gyar ímenyecske-divat utolsó esztendőit éli, a nép leányai m á r csakúgy blúzokat, a l j a k a t s egyéb asszony-mondúrt viselnek, m i n t az úriak. A rókatorkos, zsinóros asszony-menték, csurakok helyébe bársonykabátok jöttek ünneplőbe, a viganók helyébe selyemszoknyák, pruszlik m á r éppen n i c s . . . " (Amik eltűnnek, 1903.)Megfigyeli a paraszti bútorzat változását, s 1901-ben följegyzi: „Urasodik m i n den, . . . már tanyai gazdaember is van, aki parkettes szobával dicsekedhetik." (Szüreti változások.) Á m nem csupán regisztrálja a társadalmi, haladás ilyen külsőleges megnyilvánulásait, hanem észreveszi e jelenségek gazdasági okait, mélyebbtartalmát is. 3. A paraszti m u n k a k u t a t á s a vezet át Tömörkény szociográfiai szemléletének vizsgálatához. Szociográfikus látása alig választható el néprajzi szemléletétől, ez. is indokolja, hogy kitapintsuk legalább néhány m a r k á n s megnyilatkozását. Ortulay monográfiája u t á n az utóbbi években többen még határozottabban aláhúzták, hogy Tömörkény látta kora szociális problémáit, és igyekezett az általa megrajzolt szegedi -kistáj társadalmi ellentéteit tükröztetni. Eltekintve most a városi társadalmi rétegektől és típusoktól, a tanyavilágban megkülönbözteti az örökföldes gazdát, a bérföldön élő parasztot, a zsöllért és a napszámost. Az utóbbi kettőt nevezi egyszerűen kétkezi munkásnak. Többször is említi, hogy a szegedi tanyavilágon hat hold az a legkisebb földterület, a m i n egy család meg tud élni. Azon alul csak úgy lehet mégélni, „ha napszámba j á r az ember is, meg az asszony i s . . . Nem 'is igien tartás az ilyen kis földön élő embereknek a maradása. Ha az adósság kikezdi a tanya egyik sarkát, a föld a p r á n k i n t . 999

úszni k e z d . . . " L e í r j a — sőt megjeleníti, ábrázolja is —, hogyan j u t k i f e j e z é s r e •a paraszt földéhsége: „Csak rebbenése legyen a n n a k a hírnek, hogy v a l a m e l y föld alighanem eladódik, m á r végigszárnyal az izgalom a h a t á r o n , és az e m b e r e k gyanakodva kémlelik egymáson, hogy ugyan hányójufckal kell m a j d h a r c b a szállni a n n a k a kis földnek a megragasztásáért. Ez a neve: ragasztás." (Földragasztás •irányában, 1913.) A ragasztott földeken üresen m a r a d t tanyába jelentkezik lakónak a zsöllér, a h á z a t la n föld nélküli szegényparaszt. „A zsöllér ingyen l a k i k valamely t e h e t ő s e b b e m b e r t a n y á j á n , éltetője a napszám, maga is, a z asszony is dologra jár, h a v a n m u n k a , míg télen át az e m b e r robotot teljesít a l a k á s é r t a g a z d á j á n a k . " (Hühü, 1902.) A nagygazda-zsellér viszonyban Tömörkény a h ű b é r i függés egy kései m a r a d v á n y á t r a g a d j a meg. Bár Szegeden nem voltak nagybirtokosok és jobbágyok, d e ,a feudális függőségi viszony kialakult a „polgárváros" t á r s a d a l m á b a n , és á t t e v ő dött a különböző helyzetű paraszti rétegek közé. Zákányon, apósa t a n y á j a közelében figyeli m e g a hagyományos v a s á r n a p i n a p .számosfogadást, ahol megállapítják a következő heti napszámot, a m i n alól n e m v á l l a l h a t dolgot senki. „Az asszonynapszám sohasem azonos a f é r f i n a p s z á m m a l . A g y e r m e k n a p s z á m is meghatároztatik, s ott megint különbség v a n a f é r f i g y e r e k és a leány gyerek k ö z ö t t . . . " (A nep nem tréfál, 1911.) Ebben a novellában á b r á z o l j a a mezőgazdásági munkások s z t r á j k j á t , összefogásban, szolidaritásban r e j l ő e r e j é t is, így ez a Sztrájktanyán c. ismertebb elbeszélés méltó p á r j á n a k tekinthető. Tömörkény éles szociografikus látásmódját m u t a t j á k azok az u t a l á s o k Is, •amelyekben a tanyai parasztnak a városi embertől való elidegenedését k ö r v o n a lazza. Keserű parasztok című cikksorozatában í r j a : „ . . . a m a g y a r p a r a s z t r e t t e netesen érzi, hogy b á r m e r r e fordul, mindenütt különbség van közte és az ú r között. Ezt panaszolja is. Azt m o n d j a , hogy az ú r n a k más törvény jár, a p a r a s z t •bajával meg nem t ö r ő d n e k . . . " Másutt rávilágít a paraszt m a g a t a r t á s á n a k o k a i r a is: a parasztot „már annyi pantallós ú r f o r m a becsapta, a varrógépes meg a sorsjegyes, életbiztosításos vigéctől kezdve a cséplőgépes meg a vetőmasinás vigécig, h o g y a pantalló meg a k e m é n y k a l a p iránt való bizalmatlansága indokolt". (A gőg, 1916.) Nem t a g a d j u k Tömörkény társadalomszemléletének p a t r i a r k á l i s és nacionalista korlátait, kötöttségeit, de az előbb tárgyaltak is aláhúzzák, hogy észrevette és b e m u t a t t a a Szeged környéki parasztság szociális gondjait, t á r s a d a l m i különbségeit. A földkérdés ábrázolásával pedig nemcsak a szegedi tanyavilág, h a n e m az egész korabeli paraszti t á r s a d a l o m egyik lényeges p r o b l é m á j á t r a g a d t a meg. 4. Szólnunk kell arról is, m i biztosítja T ö m ö r k é n y „adatközléseinek" t u d o m á nyos hitelességét. Egyáltalán tudományos-e az, a m i t az újságriport, t á r c a c i k k és elbeszélés m ű f a j á b a n a n é p r a j z s z á m á r a n y ú j t ? . . . H a t u d o m á n y n a k — pozitivista é r t e l e m b e n — a csak leíró, katalogizáló s z a k m u n k á t t a r t j u k , a k k o r h a g y a t é k a a .szaktudományi határokon kívül reked. De a korszerű t u d o m á n y o s szemléletmód más mércével mér: a Tömörkény életművében „rejtőző" n é p r a j z i h a g y a t é k keve.sebb is, ugyanakkor több is az ún. szaktudománynál. Kevesebb, m e r t á l t a l á b a n •nem hatol olyan mélyre, és nem rendszerez, m i n t a t u d o m á n y o s m u n k a . De több is annál, m e r t élettel teli, m a g a az ellesett és megjelenített népélet. Ebben a jellegében és szemléletében Tömörkény művei Kiss L a j o s szegény e m b e r e k r ő l írott munkáihoz hasonlók. Kiss Lajos klasszikussá vált könyvében, „A szegény e m b e r e k életé"-ben és .sok más t a n u l m á n y á b a n az alföldi szegényparaszt m i n d e n n a p j a i t á b r á z o l j a , d e úgy, hogy mindig az élő e m b e r t t a r t j a figyelme középpontjában. Leírásain á t s ü t .az eleven élet melege, a szegény e m b e r szeretete. Teszi ezt úgy, hogy á b r á z o l á s a tudományos is, hiszen a teljességében, összefüggéseiben m e g r a j z o l t t á r s a d a l m i élet leírásában megvan a helye minden néprajzi jelenségnek, tárgykörnek. T ö m ö r k é n y is az élő e m b e r t ábrázolja, a k á r elbeszélést, a k á r n é p r a j z i t a n u l m á n y t ír, és minden s o r á t á t h a t j a s a j á t o s népszemlélete. A különbség köztük annyi, hogy Kiss Lajos, a néprajztudós, szándéka szerint n e m i r o d a l m a t művel — b á r a megvalósult m ű az irodalom h a t á r á n áll —, míg T ö m ö r k é n y az irodalom m ű f a j a i b a n önti k i néprajzi tudása bőségszaruját. Kossuth-díjas n é p r a j z t u d ó s u n k leíró m ó d szere és néprajzi l á t á s m ó d j a tudományunkban egyedül áll, nem t e r e m t e t t iskolát, de íme, egy korábbi, csaknem egykorú' í okonát f ö l l e l h e t j ü k az elbeszélő és n é p rajzos Tömörkényben. i 1000.

• Adatai tudományos forrásértékének alátámasztására elégedjünk meg ezúttal m é g egy példával. A szegedi piacon szemlélődve í r j a : „A magyar ember n a d r á g j a szűk, a rácé, a németé is magyar, de ez bő. A rác nem köti be az ingét, ellenben a német borotvált. Továbbá ők vagy bocskorban vannak, vagy papucsban, de ha csizmában v a n n a k is, puha szárút viselnek. Télen a rác u j j a s ködmönt visel melledzővel, a sváb posztóruhát, bár imitt-amott m á r terjedez a suba i s . . . " (Reggeli, 1902.) Leírása a n n y i r a konkrét, hogy szinte fényképszerű, de többet is nyújt, mint egy fénykép, vagy rajz, m e r t megszűri a látottakat, és összehasonlítja tárgyát. Tömörkény tudománytörténeti helyének kijelölése m a j d egy összefoglaló tudom á n y o s szintézis feladata lesz. Szemlélete m á r az 1890-as évek közepén különb ö z i k a XX. század elején még divatos r o m a n t i k u s etnográfiai iskolától. Korai írásaiban ugyan fölfedezhető a romantikus népszemlélet, de hamarosan és életműve zömében t ú l j u t ezen a fölfogáson. Úgy érezzük, ebben az írót segíti múzeumi hivatása, néprajzi tevékenysége, amelynek révén gyakori és közelebbi kapcsolatba "kerül a f á j népével. Tájékozottsága n e m olyan széles, -mint egynéhány iskolázottabb, európai látókörű tudós kortársáé. Úgy tűnik, nem szereti a „száraz" elméleteket, bár némely tekintetben ösztönösen „ráérez" a dolgok és jelenségek összefüggéseire, pl. a „lesüllyedt k u l t ú r j a v a k " fölfogását illetően. Néprajzi szemlélete rérszint kora tudományos színvonalán áll, részint előre m u t a t —. pl. az életszerű int e r p r e t á l á s , a tárgyak élete vonatkozásában — egy korszerűbb, modern fölfogás felé.

FEJÉR ÁDÁM

EGY L E G E N D Á V A L KEVESEBB Tolsztoj M i n d e n n a p r a című breviáriuma 5. kötetének 46. lapján olvassuk: „Töm ö r k é n y István magyar író beszéli el: 1897-ben a nagykikindai városi jegyzőhöz beállított egy roskatag aggastyán, kezében egy d a r a b papirossal — a negyvennyolcas honvédek nyugdíjívével. — K é r e m , jegyző úr, tessék beírni, hogy lemondok a nyugdíjról. A jegyző csodálkozva kérdezte az öreget: — Mi történt? Csak nem talált valami kincset? — Úgy van, jegyző úr, úgy van — kincsre a k a d t a m —, felelte a z aggastyán. Megtaláltam az én Uramat, aki drágább nekem, mint a világ minden kincse, és akinek nem tetszik, hogy éh, az ő szolgája olyan kenyeret egyem, amelyet fegyverrel vívtak ki. A Tömörkény-kutatás felfigyelt az érdekes találkozásra. Ortutay Gyula a német kiadásra hivatkozva megjegyzi: „Tolsztoj egy világiaknak szánt breviáriumában (Für alle Tage, ein Lebensbuch, 1904.) Tömörkény-idézetet találtunk." Kispéter András: „Lev Tolsztoj is idézi világiak számára összeállított Mindennapra című breviáriumában Tömörkény egyik, nazarénusokról szóló t ö r t é n e t é t . . . " Csupán a tényeket rögzítő tárgyilagosságuk a n n á l inkább kiemeli, mekkora érzelmi töltés és mennyi ki nem f e j t e t t reflexió rejlik J u h á s z Gyula t á r c á j á n a k ebben a m o n d a t á b a n : „A nagy Tolsztoj is bevette egyetemes érdekű naplójába Tömörkény egyik írását, valószínűleg Makoviczky Dusán, a Rózsahegyről való m a g y a r titkára és orvosa hívta fel a nagy és szent muzsik figyelmét szegedi szellemi rokonára." Nem akárki, éppen a nagy Tolsztoj, és n e m is akárhol, hanem egyetemes érdekű naplójában emlékezik meg a szegedi íróról, ez nem is csodálatos, hiszen Tömörkény szellemi rokona a szent muzsiknak. A monográfusok tartózkodását a m ű f a j törvényein kívül valószínűleg az a TOSSZ érzés is befolyásolja, hogy nincs kezükben a kérdéses idézetet tartalmazó Tömörkény-mű. Olyan Tömörkény-írásról, amelyben a kérdéses epizód akár a legelváltozottabb formában is szerepelne, az életmű legavatottabb ismerői sem tudnak. A m á s i k tisztázatlan k ö r ü l m é n y a közvetítő kérdése. Juhász Gyula feltételezését látszik bizonyítani a breviárium megfelelő fejezetének alcíme: „dr. Makoviczky D. és dr. S k a r v a n A. közlései a l a p j á n . Az Obrazovánje orosz havi folyói r a t 1904. júniusi és júliusi számából." A Tolsztoj-emlékkönyv Makoviczkyt ismertető cikkének szerzője, L. Kiss Ibolya is ezt a feltételezést t a r t j a a legvalószínűbbnek: „Ezekre a m a g y a r hírlapi és irodalmi közleményekre Makoviczky hívta fel 3 Tiszatáj

1001

'

Tolsztoj figyelmét s fordította le o r o s z r a . . . " Mindez elképzelhető, de n e m b i z o nyított tény. Makoviczky mellett még legalább k e t t e n j ö h e t n e k számításba m i n t közvetett vagy közvetlen adatközlők. Mindketten tolsztojánusok és a szóban forgó Tclsztoj-mű németre fordítói. Az egyik, a z alcímben is szereplő dr. S k a r v a n — szintén szlovák — egy ideig Kassán katonaorvos. A másik Schmitt J e n ő Henrik, a német-magyar író-újságíró, aki hosszahb ideig Z o m b o r b a n él, és Szegedhez az i f jú Juhász Gyulára tett hatása is kapcsolja. í v n n u K e u e n íeveieziies. i o i s z t o j j á l . Csökkenti Makoviczky közvetítésének valószínűségét a z is, hogy a Tolsztojra vonatkozó visszaemlékezésekből a l a k j a egyáltalán n e m úgy rajzolódik ki, m i n t a k i a magyar k u l t ú r a közvetítőjének szerepét játszotta m e s t e r e mellett. Bulgakov í r j a , hogy „Dusán tanácsára Lev Nyikolájevics m a a szocializmusról írt cikket a cseh anarchisták folyóirata számára". Más alkalommal: „Dusán ebédnél e l m o n d t a Lev Nyikolájevicsnak, hogy egy cseh költő két, Lutherről és Helcickiről szóló költeményét küldte el neki." S z á m u n k r a érdekes, hogy 1905 m á r c i u s á b a n Tolsztoj a nazarénusok felől érdeklődik orvosánál. Jellemző azonban, hogyan kerül szóba a t é m a : „A nazarénusok ismerik Helcickit? — kérdezte a z t á n tőlem Lev N y i k o l á j e vics. — Nem, egyáltalán nem ismerik." Makoviczky prágai b a r á t a i és J a s z n a j a Pol— j a n a között közvetít, s a magyarországi állapotokról csak a szlovákság sorsával kapcsolatban esik szó. Ezek a megfontolások csökkentik Makoviczky közvetítésének: valószínűségét. Ha f e l ü t j ü k Tolsztoj műveinek kritikai kiadását, meglepőt tapasztalunk. A z . idézett szövegrész ott van, de hiányzik ez a m o n d a t : „Tömörkény István m a g y a r író beszéli e l . . . " Ugyanígy hiányzik a Makoviczky és S k a r v a n a d a t k ö z l é s é r e • utaló alcím is. A fejezetben felsorolt adatok, esetek ugyanazok, az állítólagos Tömörkény-idézetben csak annyi változás van, hogy a jegyző V a n d á n a k szólítja a z . öreget, de az egész fejezet forrásául Oljhovszkij: A nazarénusok Magyarországon című könyve („Poszrednyik" 1905.) van feltüntetve! Míg a fordításokban a f e j e z e t a július hónapnál áll, itt decembernél, t e h á t a kötet legvégén. A kritikai kiadás jegyzetei körvonalazzák a fejezet keletkezésének t ö r t é n e t é t . . Oljhovszkij írásáról ezt m o n d j a : „Főtémája — a korabeli vallásüldözés — igen érdekelte Tolsztojt, és elhatározta, hogy részleteket közöl belőle a Mindennapra című gyűjteményben. Megbízta H. N. Abrikoszovot, állítson össze kivonatot ebből a könyvből." A 75 nyomtatott lapnyi könyvecskéből Abrikoszov 115 írott l a p ter-„. jedelmű válogatást állított össze. Tolsztoj azonban még ezt a rövidített f o r m á t is túlságosan terjedelmesnek érezte a Mindennapra számára, és jelentősen lerövidítette. Abrikoszov A magyarországi nazarénusokról címet a j á n l o t t a . Ezt Tolsztoj megváltoztatta: A nazarénusok szektájáról, amely Magyarországon, Szerbiában ésHorvátországban elterjedt. Az első két tisztázatot átnézte Tolsztoj, a végsőt nem, és. a második kiadást sem. Oljhovszkij b r o s ú r á j á n a k 57—58. oldalán valóban m e g t a l á l j u k a kérdéses e p i zódot. Az öreg nazarénust itt V a j d á n a k hívják, és n é h á n y összefoglaló-értelmezősorral bővül a szöveg: „A nagy idők tanúja, a szegény, megtört aggastyán á t a d t a nyugdíjívét a jegyzőnek, hiszen m á r elhagyta a zászlót, eldobta fegyverét, és n a zarénus lett." Az orosz szerző a d a t f o r r á s u l a Budapesti Hírlap egyik, 1897. s z e p t e m beri s z á m á t jelöli meg. Szerinte a szöveg n e m t e r j e d e l m e s e b b tárca vagy cikk részlete, hanem csupán glossza (Zametka), a m e l y A nazarénus címmel j e l e n t meg. A Budapesti Hírlap megfelelő számaiban ez a glossza nem szerepel. Megjegyzendő, hogy az ú j s á g hasonló terjedelmű hírei az adatközlő neve nélkül sorakoznak, tehát a Tömörkény szerzőségére való u t a l á s nem várható. M u n k á j á b a n Oljhovszkij a szakirodalomra és Makoviczky kéziratos feljegyzéseire hivatkozik. A magyarországi nazarénusokról közvetlen tapasztalatai nincsenek. Valószínűnek látszik, hogy Makoviczky hívta fel figyelmét a z ú j s á g h í r r e . De Tolsztoj orvosa csupán egy nazarénusokra vonatkozó adatot közvetített. Tömörkény neve t e h á t a ' német fordításban b u k k a n f e l ; ez volt a z t á n a m a gyar fordításnak is alapja. A fordítók bizonyos szabadságot élveztek, m e r t a k r i t i kai kiadás szerint elhelyezték a fordításban a z o k a t az olvasmányokat, a m e l y e k kiadását az orosz cenzúra nem engedélyezte. T a l á n a m a g y a r irodalmi élettel eieven kapcsolatban álló Schmitt Jenő Henrik volt az, aki a szóban forgó részletben Tömörkény egyik írását ismerte fel, vagy vélte felismerni.

1002.

CSAPLÁR FERENC:

T Ö M Ö R K É N Y ÉS KARL KRAUS Szeged klasszikusának külföldi megismertetése szokatlanul nehéz: számos írás idegen nyelvre való átültetése a néprajzi és tájnyelvi elemek r o p p a n t gazdagsága m i a t t szinte megoldhatatlannak tűnő fordítói feladat; a n n a k idején maga az író sem törődött műveinek külföldi megjelentetésével: n e m vágyakozott a pesti irodalmi életbe, K r ú d y szavaival: „élete végéig m e g m a r a d t csöndes, magába vonult, és szelíden, epe nélkül elmenekülő vidéki gyógyszerésznek". Ezért becses és főleg nem m i n d e n tanulság nélküli a világirodalom néhány k o r t á r s a l a k j á n a k Tömörkény művészetével kapcsolatos állásfoglalása. Kari Kraus, a századforduló jelentős osztrák lírikusa és esszéistája, az irodalomtörténetté vált Die Fackel szerkesztője 1904 elején elolvasta Tömörkény Csata a katonával c. novellájának német nyelvű fordítását. „A bécsi szerkesztő — í r j a K r ú d y Tömörkény halotti maszkja c. írásában (Magyarország, 1917. ápr. 30.) — szemrehányást tett az egész monarchiának, hogy a területén élő legnagyobb írót véle eddig meg nem ösmertette; megírta, hogy Ausztriában és Magyarországon csak egyetlenegy író él, aki érdemes a világirodalomban a versenyt felvenni a többi nemzetek nagyjaival, s ez Tömörkény, gyalázat, hogy eddig Magyarországból csak a tucatirodalmat kolportálták idegen országokba. Gogolhoz, Csehovhoz, az orosz irodalom legnagyobb elbeszélőihez hasonlította a szegedi múzeumigazgatót . . . " Ez az önfeledt lelkesedés n e m véletlen. K a r i K r a u s „tiszta etikai a l a p o n " r o m a n t i k u s antikapitalista volt. Szemléletét sajátos, visszafelé forduló utópia jellemezte: a technika, a tőke, az ipar elleni konzervatív vád mellett nagy nosztalgiával k u t a t o t t valami kapitalizmus előtti „eredeti" állapot után, melyet a városon kívül, a falu természetes egyszerűségében, romlatlanságában vélt felfedezni. Ez a — Ernst Fischer szavaival — „romantikus antipolgár" küzdelmet hirdetett a nyelv tisztaságáért a város káros hatásai: a zsargon, a frázis, a szabvány, az ellaposodás ellen. A társadalombölcseleti nézetek és eszmények a nyelvszemlélet területére is átszívódtak: K r a u s számára a nyelvi tisztaság a tisztább létet sejtette. A Csata a katonával c. Tömörkény-írásban K r a u s szinte önmaga világ- és nyelvszemléletére ismerhetett: a novella főhőse, a várostól távol élő, messzi tanyákról való J á n o s romlatlan, a becsület hatalmas, ősi ösztönként m u n k á l testében, lelkében, s mikor szinte szimbolikusan: a városban, az üzletben a csábító alkalom h a t á s á r a b ű n b e esik, hazatérve egész valója babonás rémülettel tiltakozik, lázadozik a tett m i a t t ; a novella még a német fordításban is — ízelítőt a d h a t o t t Tömörkény ősi forrásokból táplálkozó gazdag, erős és tiszta nyelvművészetéről. A kritikusnak is kiváló K r a u s — Kokoschka, T r a k l és Franz Werfel f e l f e d e zője — Tömörkényt Csehovhoz, Gogolhoz hasonlítva, a z elsők között látta meg a szegedi klasszikus írásművészetének legjellemzőbb és legértékesebb vonását, a mély realizmust, s ugyanakkor a hozzá addig eljutott korabeli magyar szépirodalmi műveket elmarasztalva, öntudatlanul utalt a realista Tömörkény úttörő jelentőségére. A németre fordított elbeszélést K r a u s leközölte a Fackel-ban: az 1904. évi május 5-i számban. (A fordító személyét homály fedi: a fordítás nem azonosítható az 1916-ban megjelent Ungarn c. antológiában levővel, Stephan Klein m u n kájával.) A Fackel-ban való megjelenés Tömörkény számára kétségtelenül méltó kitüntetés, hisz a folyóirat igényes szépirodalmi rovatának olyan kiváló m u n k a társai voltak, m i n t Ibsen, Trakl, Rilke, Wedekind, Strindberg, Franz Werfel stb. A ' fiatal Herczeg Ferenc egyik novelláján kívül a Csata a katonával — Tömörkény írása volt az egyetlen m a g y a r szépirodalmi mű, mely a folyóiratban megjelent, Ortutay Gyula Tömörkény m o n o g r á f i á j á b a n arról is tud, hogy: Kari K r a u s „a Csata a katonával-t fölolvasó estjein állandóan műsoron tartotta". Tömörkény ezalatt — í r j a idézett nekrológjában K r ú d y — „csendesen üldögélt ónozó Poldi csárdájában, és tudomásul s e m vette az egész irodalmi heccet, amely körülötte keletkezett". 3*

1003

BERCZELI A. KÁROLY

FÖLFEDEZÖ VOLT . . . T ö m ö r k é n y t személyesen n e m ismertem, kisdiák voltam, a m i k o r meghalt, de tagja voltam kezdettől fogva a Tömörkény Társaságnak, melyet J u h á s z G y u l a alapított, s jelen voltam a Pnácz-kocsmában, amikor J u h á s z megírta azt a h e x a metert, mely sajnos nem került Tömörkény lakóházára. Műveit persze m á r d i á k fővel olvastam, s azt hiszem, ő volt az a szegedi író, aki d r á m a i tömörségével, zord szűkszavúságával a legnagyobb hatást gyakorolta r á m , m á r csak a z é r t is, mert akkoriban a d r á m a i m ű f a j foglalkoztatott legintenzívebben, s T ö m ö r k é n y r a j z a i n a k és novelláinak feszült helyzetei, éles, vágó dialógusai csak felszították bennem ezt a törekvést, és hosszú ideig arra ösztökéltek, hogy az ő szellemében valami jellegzetesen szegedi, de mégis egyetemes igényű s z í n m ű v e t í r j a k . Nem szerencsés vállalkozás őt egybevetni Mórával, de sok k ö r ü l m é n y f o l y t á n ez szinte elkerülhetetlen, mégis meg kell vallanom, hogy Móra m ű v é s z e t e megközelítően sem k a v a r t föl annyira, mint Tömörkényé, az igaz, hogy Feri bát y á m a t őszintén irigyeltem gördülékeny, derűs nyelvéért, s azért a h a l l a t l a n adottságért, hogy a k k o r is tudott remeket írni, ha n e m volt s e m m i k ü l ö n ö s e b b mondanivalója, aztán csodáltam őt rendkívüli műveltségéért s valóban F r a n c e - r a emlékeztető intellektuális gunyorosságáért, de T ö m ö r k é n y tölgyfából kinagyolt figurái, nehézkes, konok és semmiféle érzelmességre nem h a j l a m o s szegényparasztjai mélyebben belém szántottak, s annyira foglalkoztattak, hogy a végén r a d i k á lisan el kellett szakadnom tőlük. Akkoriban Szegeden minden i f j ú író az ő n y o m d o k a i n indult el s h a l a d t is tovább, Hegyi István (Fecskék, a porban), J á v o r k a F e r e n c (Családbomlás) s még sokan mások őt utánozták, az ő epigonjaivá váltak, nos, én m e n e k ü l t e m ettől a másodlagosságtól, szellemének tovább fejlesztése sem vonzott, a n n y i r a s a j á t j á n a k éreztem az általa fölfedezett világot, s hogy olyan éles k a n y a r r a l f o r d u l t a m a k k o r az ún. „európaiság" felé, a b b a n a legnagyobb szerepe éppen T ö m ö r k é n y n e k s az ő szegediségének volt, amit a k k o r én tévesen — m i n d e n nagyrabecsülésem ellenér e is — provinciálisnak hittem, s attól féltem, hogy Szeged h a t á r a i n túl m á r n e m talál olvasóra. Ez persze csak okoskodás volt, hiszen jelentősége egyre nőtt, d e a k k o r még nem tudtam, hogy a_ legsajátosabb és legnemzetibb egyben l e h e t a legegyetemesebb is. A tény az, hogy n e m a k a r t a m sem utánzójává, s e m f o l y t a t ó j á v á szegődni. Évekig nem vettem Tömörkény-könyvet a kezembe, s m i k o r m e g í r t a m első novelláimat, melyek Mindenkiért címmel jelentek meg Szegeden, ebben m á r t ú l j u t o t t a m a kísértésen, sőt a szegediségen is, ami számomra a k k o r egyet jelentett T ö m ö r k é n y nyel, s prehisztorikus e m b e r e k e t ábrázoltam filozofikus tartalommal, a m i n t eszmélnek, éreznek s rácsodálkoznak a fölfedezett világra. Legkedvesebb m ű v e számomra a Vízenjárók volt, t a l á n azért, m e r t m a g a m is örökösen a tiszai halászokat és hajósokat lestem, s n e m t a g a d h a t o m , hogy sok jellegzetes szót, sőt mesterszót tanultam Tömörkénytől, de nyilván m á s o k is, s a kitűnő Szegedi Szótár nehezen volna elképzelhető az ő gazdag g y ű j t ő m u n k á j a nélkül. Nagy kár, hogy t u d t o m m a l csak két színművet, s b á r a Barlanglakók-bem nem tagadta meg epikus tehetségét sem (ami Brecht óta n e m tekinthető a d r á m a s z e r vi hibájának), atmoszféra terem tő e r e j e itt sem h a g y t a cserben s további, n a g y o b b szabású drámai m ű v e k kiteljesítése felé mutatott. Bizonyos, hogy fölfedező volt, s bár tételesen sohasem f e j t e t t e ki t á r s a d a l m i nézetét, úgy gondolom, hogy érdeklődése, hőseivel való természetes együttélése olyan szociális gondolkodású íróra vall, akinek m ű v e i t gyarapodással o l v a s h a t j a a mai ú j t á r s a d a l m u n k közönsége is.

1004.

HAZAI

TÜKÖR

GAZDAGH ISTVÁN

PÁLYAKEZDÉS G. Éva szegedi lakos. Szüleinek kétszobás-összkomfortos lakásuk van, viszonylag kiegyensúlyozott anyagi körülmények között élnek. Van rádiójuk, hűtőszekr é n y ü k , televíziójuk, és mindenféle háztartási gépük, víkendházuk, motorcsónakjuk, többször töltötték szabadságukat külföldön. G. Éva a p j a osztályvezető egy üzemben, édesanyja varrónő r u h a i p a r i vállalatnál, húszéves b á t y j a kereskedelmi vállalatnál dolgozik, és most végzi esti tagozaton a kereskedelmi középiskolát. A családban tehát h á r m a n keresnek: együttes jövedelmük m e g h a l a d j a az ötezer forintot. G. Éva az idén végezte el az általános iskola nyolcadik osztályát, 4,3-es eredménnyel. — Milyen terveid vannak? Tanulsz-e tovább? — Igen, gimnáziumba iratkoztam. — Miért gimnáziumba? — Azt mondták, hogy a gimnázium jó lesz. — Kik mondták? — Apuék. — Végül mi szeretnél lenni? — Még n e m tudom. M a j d a gimnázium után is ráérek ezen gondolkodni. — De mégis? — Gyermekorvos. De h a az nem lehetek, a k k o r s z í n é s z n ő . . . » A pályakezdés soha sem volt könnyű dolog, mivel a legkülönfélébb tényezők játszanak a b b a n szerepet, hogy végül is „mi lesz" az emberből. E bonyolult mozgásban persze bizonyos rend uralkodik, melynek erői mindenkit e l j u t t a t n a k valamilyen pályára. Csak az a kérdés, hogy oda-e, a h o v a a z érdekeltek k í v á n j á k , illetve a társadalom összhangja is kívánja. A választás néha egészen korán elkezdődik. A szülők és az ismerősök m á r óvodáskorában nyaggatják a gyereket: — Mi leszel, ha felnősz? — S boldog m i n denki, ha a kérdezett gyerek valamilyen szép pályát, kiváltképpen ha n e m fizikai m u n k á t jelöl meg vágyaként. A' szülőnek az a törekvése, hogy a gyerekéből több legyen, a n n a k élete könynyebb legyen, mint övé volt és lett. Azt hiszem, ez érthető, sőt egészséges törekvés, csak van benne kétféle buktató is. Az egyik akkor jelentkezik, amikor a „többre" vágyásnak nincs semmi alapja, mégis erőltetik. A másik buktató: esetleg sokkal több lépcsőfokot kellene előreugrani a gyereknek szülei alapállásához képest, de e r r e viszont nem kap odahaza semmi inspirációt, mivel az az egy lépcsőfok véleményük szerint beteljesedéshez vezette vágyaikat, hiszen az óhajtott „több" elérhető közelségbe került. De nem is a pályakezdés mozgató rugóit szeretném analizálni, i n k á b b csak a való tényeket szemügyre venni, hogy m e r r e t a r t a n a k a pályakezdő szegedi fiatalok. Számuk m e g h a l a d j a a négyezret. Szeretném előrebocsátani, hogy pályakezdőnek jelen esetben azokat tekintsük, a k i k az általános iskolát, középiskolát vagy a z iparitanuló-iskolát ebben az esztendőben fejezték be. ÁLTALÁNOS

ISKOLÁSOK

A szegedi általános iskolákban tanulók létszáma az 1965—1966-os tanévben 12 353 volt. Csupán az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a fiúk száma n a gyobb, mint a lányoké, m e r t a 12 353-ból 6448 a fiú, és csak 5905 a leány. Ami a végzősöket illeti, tíz esztendő statisztikai adatait vettem figyelembe, hogy valamiféle képet k a p j u n k a jövőt illetően is. Ide soroltam a tavaly és a tavalyelőtt végzetteket is, m e r t egyáltalán nem biztos, hogy ezek a tizenöt-tizenhat éves fiatalok állásban v a n n a k vagy középiskolában tanulnak. 1005.

Az a d a t o k a t a Szeged m. j. városi tanács művelődésügyi osztálya azzal a megjegyzéssel bocsátotta rendelkezésemre, hogy a számok később v á l t o z h a t n a k , azonban a lényeget n e m befolyásolják, mivel a változás n a g y s á g r e n d j e száz k ö r ü l mozoghat. Év

1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973

A vm.

osztályt végzők

1414 1447 1416 1650 1950 1800 1635 1400 1300 1200

száma

fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő

Ezeket a z a d a t o k a t érdemes közelebbről is s z e m ü g y r e venni. H a g r a f i k o n o n próbáljuk ábrázolni őket, a k k o r egy olyan görbét k a p t u n k , a m e l y n e k a kezdő szára* három éven keresztül szinte vízszintesen futott, m a j d a vonal megtörik, és felfelé indulván két év múlva csúcsot jelez, s ú j a b b k é t esztendő szükséges ahhoz, hogy e l é r j e a z induló szintet, de ezután fordítva f u t j a ú t j á t , és é v e n k é n t százas nagyságrendben zuhan lefelé. Kövessük a grafikon v o n a l á t k ö v e t k e z t e téseinkben: — a z általános iskola nyolcadik osztályát végző f i a t a l o k a t tizennégy é v e s e k n e k kell tekintenünk. Az első megjegyzés az, hogy az 1950-ben, 1951-ben és az 1952es esztendőben született gyermekek száma a népesség számához viszonyítva kielégítő, figyelembe véve a természetes szaporodást meghatározó sokféle tényezőt, v a l a m i n t Szeged akkori lélekszámát. Véleményem szerint az a z indexszám m a is megfelelne a z elvárható és normálisnak mondható természetes szaporodás a r á n y s z á mának; — az u t á n a következő négy esztendő, de a n n a k is i n k á b b csak a közepe — az 1954-ben és 1955-ben született korosztályok — m á r bizonyos túlzásokat t a k a r . I t t találjuk a csúcsot, az úgynevezett „Ratkó-hullámot", a m i k o r erősebben h a t o t t a k az adminisztratív eszközök a családtervezés tekintetében is. Ebből következik, hogy gondjaink nem lesznek lebecsülendők a h a t v a n a s évek legvégén. K é z i t u s á r a kell felkészülnünk a m a j d a n i „állásfoglalások" h a r c á b a n , a m e l y két év m ú l v a e r ő sen éreztetni f o g j a hatását; — a h a r m a d i k megjegyzés m a j d n e m f o r d í t o t t j a a z előzőnek. Szeged város l a kossága ez év végére eléri, vagy nagyon közel kerül a 120 000-hez. Ez a szám legalább 20—25 000-rel több, m i n t a tíz évvel ezelőtti. Világosabban: a görbe eleje és a vége között a város lakossága mintegy 20—25 000 fővel gyarapodott. Mégis azt látjuk, hogy a vonalka az első h á r o m esztendőben jóval m a g a s a b b a n futott, m i n t az utolsó három esztendőben, sőt ez esetben olyan z u h a n á s r ó l v a n szó, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azok a gyermekek, a k i k e t a grafikon vége jelképez, most végezték el az általános iskola első osztályát, s h a figyelembe vesszük a jelenlegi születési a r á n y s z á m o k a t , a k k o r ez a görbe n e m hogy megállna az 1953-as szinten, d e inkább további süllyedéssel l e h e t számolni. Ez a természetes szaporodási arányszám egyáltalán n e m megnyugtató, hiszen jóval a l a t t a m a r a d az egészséges és normális szaporodási szintnek. T a l á n n e m árt megemlíteni, hogy sokkal rosszabb az országos átlagnál, sőt Szeged v á r o s á é a legalacsonyabb a z összes megye és megyei jogú város között. Persze a csúcs és a csúcsidőszak a hetvenes évek közepe t á j á n „ k o m p e n zálni" f o g j a egymást. A kérdés csupán az, hogy m e n n y i r e t u d j u k m a j d az ö t v e n négyes és ötvenötös gyermekeinket átvezetni azon a frontvonalon, a m e l y a k o m penzáláshoz elvezet. Reméljük, hogy f á j d a l o m m e n t e s lesz az út, s e b b e n bíznák azok a szülők is, a k i k a n n a k idején nem a k a r t a k gyermektelenségi a d ó t fizetni. Mégis, hogyan és miként lehetséges a v á r h a t ó á t m e n e t ? Az nyilvánvaló, hogy minden gyermeknek megfelelő képzést kell adni. Magyarán olyan egészséges és jól kiszámított túlképzéssel kell levezetni a hullámot, hogy az a z t á n később a r á nyosan felszívódjék. Természetesen nem csak a z iparitanuló-képzésre gondolok a túlképzésnél, h a n e m középiskolai területre is — technikumokra, szakközépiskolákra és gimnáziumokra. Igen ám, de mit kezd m a j d a friss oklevelével vagy s z a k m u n k á s - b i z o n y í t v á n y á val az a fiatal, akinek nem jut hely t a n u l t s z a k m á j á b a n , m o n d j u k p é l d á u l az 1006.

«esztergagép mellett? Még mindig jobbain j á r — s a t á r s a d a l o m is jobban j á r — "ha felkészülten és szakmai ismeretekkel rendelkezve bekerül az üzemekbe, még h a m i n d j á r t nem is az esztergagép mellé, de ott találhat m u n k á t a gépek között, a gyári légkörben. S ha elérkezik a jelzett kompenzálás időszaka, a k k o r úgymond f á j d a l o m m e n t e s e n foglalhatja el helyét tanult mestersége területén. Más kérdés az ösztönzés és az elvárható reális dotálás p r o b l é m á j a — ez nem utolsósorban pénz kérdése! Talán elfogadható megoldásnak az kínálkoznék, ha •a szakmai képesítéssel rendelkező, de időlegesen csak segédmunkásként a l k a l m a z o t t fiatalok m a g a s a b b órabért kapnának, mint azok, akiknek semmilyen képzett.ségük nincsen. Későbbi gondok ezek, de nem á r t jó előre és részletesen foglalkozni velük. Meglehet, hogy én sötétebben látom a helyzetüket, m i n t a m e n n y i r e kellene, • de ez csupán azért van így, m e r t az utóbhi időben sokat j á r t a m az 1954-es és 1955-ös születésű gyermekek között, sőt egyik lányom is közöttük menetel. L á t t a m túlzsúfolt osztálytermeiket, szép eredménnyel kiállított bizonyítványaikat. Ezek a „Ratkó-gyerekek" igen értelmesek, fejlettek, és minden tekintetben mások a korábbiaknál. M o n d h a t j u k nyíltabban is: az ötvenhat utáni politikai légkörben nevelkedtek, semmiféle cikcakkot nem ismerő, az egyenes és nyílt szóból értő, őszinte szívű gyermekek. Ök m á r idegrendszerükben, reflexeikben, szívükben és lelkükben is érzik a szocializmust. Feltétlenül tartozunk nekik annyival, hogy ^sorsukról is a legőszintébben beszélünk magunk között és velük. Volna még egy rövidke megjegyzés az általános iskolákkal kapcsolatban, mégpedig az úgynevezett továbbképző általános iskolai osztályokról. Idestova tíz esztendeje, hogy létrehozták ezt az iskolatípust, a valamikori ismétlő iskola mai mását, azok számára, akik elvégezték a nyolcadik osztályt, de az iskola befejezése után sem dolgozni nem mentek, sem középiskolában nem folytatnak t a n u l m á nyokat, illetve a középiskola, vagy m á s tanintézet esetleg szakmunkásképzés megkezdése u t á n rövidesen a b b a h a g y t á k a tanulást. Nevezhetjük a k á r kilencedik és tizedik osztálynak is a továbbképző iskolát, amely hetenként n é h á n y napos t a nulmányi elfoglaltsággal jár. V a n - e ilyen iskolai f o r m a Szegeden? Van, de egyre szűkebb k e r e t e k között működik. Talán h á r o m osztály „üzemel", s a következő esztendőben egy is elegen-dőnek látszik. Sőt! Nem is váltotta be a hozzája fűzött reményeket. Miért? Azért, m e r t a továbbképző osztályok semmi ú j a t nem adnak a tanulóknak. Ismételgetik a régebben tanult anyag egy-egy részét — s ez végül is unalmassá válik. Hiszen nem képzelhető él, hogy azok, akik egyszer m á r átvergődtek ezeken .a tantárgyakon, anyagrészeken, azoknak éppen most jönne meg a kedvük a tanulásra, a szorgalomra. Olyan úgynevezett „nagyfiús és nagylányos napközivé" degradálódott m á r réhogy :: gen a továbbképző általános iskola. A n n a k t a r t j á k a szülők is; mondván, a m í g ők el v a n n a k foglalva, vigyáznak a kamasz fiúkra, vagy a serdülő, bakfis lányukra. Ez nem is lenne baj, de akkor valóban „napközinek" kellene szervezni, mindenféle p r o g r a m j á v a l együtt. A jelenlegi eredményt nem is érdemes tovább boncolgatni, m e r t hirtelen jobbat, elfogadhatóbbat aligha lehetne a j á n l a n i , s végső .soron ezt a problémát csak akkor lehet megoldani, h a hazánkban kötelező lesz a középiskola, illetve a tizenkét osztályos iskola elvégzése. Vizsgáljuk azonban tovább a témát: mi történik az általános iskolát elvégzett fiatalokkal? Legfeljebb három lehetőség adódik számukra: vagy középiskolában f o l y t a t j á k tovább a tanulmányaikat, vagy valamilyen szakmát választanak, és az iparitanuló-iskolában tanulnak tovább; a h a r m a d i k lehetőség: lényegében e kettő változaton kívül maradni, s végeredményben iskolai (középiskolai) és szakmai végzettség nélkül elhelyezkedni az élet valamely területén — segédmunkásnak, betanított m u n k á s n a k . Kövessük a fiatalok ú t j á t először a középiskolában. *

K. Gizella szegedi lakos. A p j a és a n y j a gyári munkások. Az a p a jól kvalifikált szakmunkás. Semmiféle anyagi gondjuk nincsen. S a j á t házukban laknak, a körtöltés melletti telepen. A szobákban kitűnő bútorok, televízió, és háztartási gépek, a bárszekrényben italféleségek, a ruhásszekrény dugig tele. A nagyobbik lány m á r f é r j h e z ment, s a régi értelemben vett bőséges stafírungot kapott. A kisebbik lánynak, Gizellának is ugyanannyit szánnak a szülők, sőt azért dolgoznak, •és a r r a törekednek, hogy a s t a f í r u n g mellé lakást is biztosítsanak a lányuk szám á r a , aki a szegedi Tisza-parti gimnáziumban érettségizett, ebben az esztendőben. A szülők jelenlétében beszélgettünk. — Milyen tagozatra járt a gimnáziumban? 1007.

— Ha a régi elnevezést használom, a k k o r humán tagozatra, egyébként az o s z tályom orosz szakos osztály volt. — Hányan indultak az első osztályban, és hányan jutottak el az idei tanévben az érettségiig? ' — Az elsőben egészen' pontosan negyvenhatan voltunk, az érettségiig t i z e n k i lencen érkeztünk el. — Eredeti szándéka szerint gimnáziumba akart-e menni, vagy volt másféle terve? — Minden vágyam az volt az általános iskola elvégzése után, hogy könyvelő" leszek. — Akkor miért nem a közgazdasági technikumba iratkozott? — Mert nem vettek fel. — Most? — Még nem a d t a m fel a tervemet. Szándékomban áll különbözeti vizsgát tenni,, illetve ha másképpen nem lehet, a két utolsó osztályt megismételni — v a l ó s z í n ű leg az esti vagy a levelező tagozaton. — Mi lett osztálytársaiból? Hol dolgoznak, hol tanulnak, illetve hol szándékoznak elhelyezkedni? — Heten jelentkeztek az egyetemre, illetve főiskolára. A többi t i z e n k e t t ő n e k még bizonylalan a helyzete. Próbálkoznak, keresik a lehetőséget, m i n t j ó m a g a m is. Egyik lány a kendergyárba megy meósnak. — Hogyan? Hiszen az szakképzettséggel járó munkakör. Talán protekció segítségével került oda? — Nem tudom . . . lehetséges . . . — önnek hányas volt a tanulmányi átlaga? — Három egész hat tized. — Továbbtanulásra vagy valamilyen szakma elsajátítására gondolt-e? — Gyors- és gépírást tanulok magánúton. Fél év á l a t t végzek. — Ügy tudom, hogy a gépírónőket keresik. — Igen, de nem a kezdőket. Olyan hirdetést még n e m olvastam, hogy k e z d ő gépírónőt felveszünk, m a j d nálunk belejön a m u n k á b a . — Pedig kezdeni mindenkinek kell. — Igen, csak azt az egy évet, vagy talán még a n n y i t se,, nehezen- v á l l a l j á k a munkaadók. — Mikor vizsgázik a gyors- és gépírásból? — Augusztus végén. — Hol fog dolgozni utána? — Az még talány. — A többieknek is ilyen kilátástalán a helyzetük? — Most még igen, de végül mind talál valamilyen megfelelő- beosztást, i r o d a i munkát... — Csak az „íróasztalos" állást tartják megfelelő munkahelynek? A leány helyett édesanyja válaszolt igen határozottan. — Persze. Akkor minek tanult, miért töltött el négy esztendőt a g i m n á ziumban!? *

Sokat gondolkodtam e n n e k az egyszerű gyári m u n k á s asszonynak a v á l a s z á n , állásfoglalásán. Nagyon-nagyon büszkék lehetünk a r r a , hogy n á l u n k nincs olyan tanulóintézet, ahová ne j u t h a t n a be a legegyszerűbb e m b e r gyermeke is. Ez a szocialista forradalom, az ú j rend vívmánya; megnyitva m i n d e n kapu m i n d e n k i számára, s elsősorban azok számára, akik elől v a l a m i k o r oly hermetikusan, e l z á r ták a tanulásnak még a lehetőségét is. De úgy érzem, volt időszak, a m i k o r rosszul agitáltunk, túlértékeltük a lehetőségeket. Nagyon mágikusan súgtuk a f i a talok fülébe, hogy orvos légy, t a n á r légy, m é r n ö k l é g y . . . Á m kevesebb m á g u s i erő volt a hangunkban, amikor szakmunkásnak kellett toborozni i f j a k a t . F é l r e m a gyaráztuk a tanulás célját, és ezt félre is értették: a szülők is, a- f i a t a l o k is. Ilyen következtetésre j u t o t t a k : tanulni, tanulni, hogy n e kelljen testi m u n k á t , fizikai m u n k á t végezni; tanulni, hogy íróasztalt a d j o n az isten. Noha a n n y i í r ó asztalt még a bútoripar sem t u d n a készíteni, a m e n n y i r e hirtelenjében igényt t a r tanának. Az íróasztal és a tanulás között van összefüggés, de ez az összefüggés •nem kizárólagos. Hiszen tanulni azért is kell, hogy az egész nemzet k u l t u r á l i s , műveltségi színvonala emelkedjék: a gyáriaké, a földeken dolgozóké, és az irodákban dolgozóké is egyetemlegesen, mert csakis így képes az egész, t á r s a d a l o m előbbre lépni. S legyünk őszinték, a szocializmust is csak k i m ű v e l t e m b e r f ő k s o kaságával t u d j u k felépíteni. 1008.

Bár ott t a r t a n á n k , hogy m i n d e n szakmunkást középiskolai fokon képezhetnénk s z a k m á j a ismerőjévé. S a k k o r sem túlzok, amikor kijelentem, hogy a mai gyár a k gépsorai máris nagyobb tudást, képesítést követelnek a gépek parancsnokaitól, m i n t az íróasztalok egyszerűnek mondható adminisztrációs feladatai. De lássuk tovább, milyen helyzetben vannak K. Gizella társai, a tizennégytizennyolc éves fiatalok. KÖZÉPISKOLÁSOK Az általános iskola elvégzése után t e h á t egyik járható ú t a középiskola. H á n y a n lépnek erre az ösvényre? Kimutatás a szegedi középiskolákba az 1966/67. tanévre felvett I. osztályo stanulókról Iskola

fiú

Szegedről leány

Gimnázium Szakközépiskola Technikum

114 55 115

összesen:

284

Csongrád megyéből leány fiú

255 121 32

33 54 97

408 692 46,60%

184

Más megyéből leány

fiú

Összesen

93 87 28

19 35 243

20 31 56

534 383 571

208 392 26,53%

297

107 404 27,87%

1488

Az előzőekben m á r láttuk, hogy Szegeden az idei tanévben 1416 gyerek végezte el az általános iskola nyolcadik osztályát. E táblázat viszont jelzi, hogy a szegedi középiskolákba 1488 tanulót vettek fel. De az is világosan kitűnik belőle, hogy nem csupán szegedi gyerekek kerülnek az itt működő középiskolákba, hanem Csongrád megyeiek, s más megyéből valók is. A szegedi gyermekeknek pontosan 49 százaléka tanul tovább valamelyik középiskolában, ezen belül is a f i ú k a r á n y a 41 százalék, a lányoké pedig 57 százalék. A számok bizonysága szerint tehát nyilvánvaló, hogy az általános iskolában végzett gyerekeknek fele nem tanul tovább, így mintegy 700 szegedi fiatalnak valamilyen szakmát kell választania. De vizsgáljuk tovább a szegedi középiskolák a d a t a i t : A szegedi középiskolák létszámadatai az 1965/66-os tanévben Az iskola típusa

Osztályainak száma

Gimnázium (5 db) Technikum (8 db) Szakközépiskola (5 db) összesen:

18 iskola

72 74 36 182 osztály

Tanulók száma

2465 2669 1199 6333 tanuló

Az évfolyamok számadatai nem érdekesek, m e r t m a j d n e m egyforma számokat találunk', csupán a szakközépiskolák első osztályaiban magas a jelenlegi negyedikesekhez viszonyítva, ami érthető is, mivel a szakközépiskolák fejlődése most van kibontakozóban. Egy szegedi középiskolával érdemes részletesebben is foglalkozni. A R a d nóti Miklós Gimnázium és Szakközépiskola igen népszerű tanintézet Szegeden. Diákjainak száma m e g h a l a d j a a kilencszázat. A tanulók fele leány, fele fiú. Ebben a tanévben 162-en fejezték be tanulmányaikat, és szereztek érettségi bizonyítványt. Közülük negyvenen a szakközépiskolában végeztek, és autószerelő s z a k m u n kás-bizonyítvánnyal a zsebben, próbálnak elhelyezkedni. — Mi lesz a sorsuk? Kérdéseimre az iskola igazgatója, dr. Bánfalvi József válaszol. — Hatvannégyben 24 tanuló végzett, és szerzett szakmunkás-bizonyítványt a szakközépiskolában. Közülük tizenkettő a tanult mesterségében helyezkedett el, a többiek elkallódtak, más területen próbáltak szerencsét. A tavaly végzettek helyzete m á r kedvezőbb volt: tízen továbbtanulásra jelentkeztek a mérnöki k a r r a , illetve a felsőfokú gépjárműközlekedési technikumba. A többiek általában a t a nult s z a k m á j u k b a n helyezkedtek el. Az idei negyven főből tizenhatan jelentkeztek továbbtanulásra, közülük tízet fel is vettek. A többiek ugyancsak a s z a k m á b a n maradnak. — Mi a véleménye erről az iskolatípusról? 1009.

— Ügy látom, egyre inkább a s z a k m á r a képző iskola lesz belőle, d e olyan Tokon, hogy az ú t szabad m a r a d a végzős tanuló előtt, b á r m e l y i k egyetemre j e lentkezhet. Igaz, hogy nagyoDD önszorgalomra v a n szükség a felveceli vizsgák előtt, m e r t a szakközépiskolában m á s a tematika. — Az általános felmérések szerint a szegedi középiskolákban tanulóknak csak .a fele szegedi lakos. Jellemző ez az arány a Radnóti gimnáziumra is? — N á i u n k m á s a helyzet. A gimnáziumok Dan aitala Dan 70—80 s z á z a l é k b a n helybeliek tanulnak. A Radnóti gimnáziumban m é g ennél is többen, sőt h a j o b b a n megvizsgáljuk a bejárók lakhelyeit, kiderül, hogy többségük a város közvetlen szomszédságában levő falvakból érkezik n a p o n t a az iskolába: Szoregról, Kiskundorozsmáról, T á p é r ó l . . . Egyébként a Radnóti g i m n á z i u m n a k nincs is kollégiumi férőhelye, mindössze h a t hellyel rendelkezünk; mindegyiket a szakközép.iskolánkba járó gyerekek foglalják el. — Hány tanulót vettek fel a most induló első osztályba? — ö t első osztály indul 186 tanulóval, közülük negyven gyerek a szakközépiskolai osztályba került. — Ügy tudom, Önöknél szakosított, azaz specializált osztályok működnek. Milyen szervezésűek ezek? — Az osztályok valóban szakosítottak. Felsorolom a z első osztályokat: m a t e matika—fizika, nyelvi osztály (francia és orosz, megfelezve a 38 tanuló), b i o l ó g i a kémia, v a l a m i n t egy általános osztály, amely a testnevelési szakon specializált. Az ötödik első osztályban a szakközépiskolások t a n u l n a k — 4 + 2 - e s r e n d s z e r b e n .autószerelő-mesterséget. Egyébként a többi osztályban is m e g t a l á l h a t ó a g y a k o r l a t i képzés: kertészetet, üvegtechnikát és autószerelést t a n u l n a k . — Igaz-e, hogy a gyengébb tanulmányi átlaggal jelentkező tanulók kerülnek a .szakközépiskolai osztályba, a jobb tanulók, esetleg a- protekciósak pedig a „divatosabb" szakot tanuló osztályokba? — Ilyen nincsen. — Tudom, hogy nincs statisztikája, de mégis megkérdezném, hogy a biológiakémia vagy a nyelvi szakos osztályokban kik vannak túlsúlyban: munkás-, értelmiségi szülők gyerekei? — Amikor a nyelvi szakot megszerveztük, a f r a n c i a tagozatú osztályba kizárólag értelmiségi szülők gyermekei kerültek, d e n e m válogatással, h a n e m k i z á rólag á jelentkezés alapján. — Hol helyezték el az iskola tanműhelyét? — Az alagsorban. — Mi célt szolgált azelőtt az alagsor? — L o m t á r volt. »

A szakközépiskoláról későbben, most n é h á n y megjegyzést a g i m n á z i u m m a l k a p c s o l a t b a n . Az iskolatörvény a n n a k idején megszüntette a korábbi h u m á n és r e á l tagozatokat a gimnáziumokban, s egyúttal lehetőséget t e r e m t e t t a még differenciáltabb, speciális tagozatok szervezésére. A szegedi gimnáziumok 72 osztályából 30-ban szakosított tanterv a l a p j á n oktatnak. Ez egészségesnek m o n d h a t ó , de véleményem szerint a további differenciáció n e m lenne célszerű, sőt az idegen nyelvi osztályokat sem kellene tovább erőltetni, m e r t ez a t e r m é s z e t t u d o m á n y o s specializációk rovására menne. A Radnóti gimnáziumnál m a r a d v a egyáltalán n e m helyeselhető, hogy m i n d e n osztályuk specializált, m e r t van ebben egy kis buktató is. K o r á n beskatulyázza a t a n u l ó t egy-egy szakra, és később kevesebb a lehetőség más pálya v á l a s z t á s á r a . Talán célszerűbb lenne a fakultatív specializáció. Továbbmenve: lényegesen alacsonyabb a fizikai m u n k á s o k gyerekeinek s z á m a .a specializált osztályokban, m i n t a normál tagozatúakban, illetve a szakközépiskolákban és technikumokban. Az okok sajnos nagyon egyszerűek: a környezet, az anyagi és szellemi nívó jelenlegi állapota szinte döntően meghatározó tényező. Több munkásszülőt is megkérdeztem gyermeke jövőjét illetően. Az egyik családban sok volt a gyerek, ezért a szülők a r r a törekednek, hogy a m i n t a r r a lehetőség kínálkozik, a felnövekvő családtag mielőbb jövedelemhez jusson, s így e n y hítsen az egész família anyagi helyzetén. Az egy f ő r e eső j ö v e d e l m ü k e t vizsgálva igazat kellett a d n o m nekik. A másik családban, ahol az apa szakmunkás, n e m volt anyagi gond. F i u k a t t e c h n i k u m b a j á r a t j á k . Legyen belőle technikus. Hiszen az üzemben egy t e c h n i k u s m á r felettese az édesapának, n á l a „több". S a z a p a boldog, hogy a fiából is ilyen „felettest" nevelhet. 1010.

Persze még reálisabb tényező a környezet h a t á s a : a fizikai dolgozó gyereke •egyáltalán n e m idegenkedik a testi munkától, hiszen azt kiskorában maga is megismerte, a családban m i n d e n n a p látta, hogy a p j a és testvérei m i k é n t dolgoznak, ezért könnyen barátkozik a gondolatával is, hogy később m a g a is ugyanúgy keresse meg a kenyerét, m i n t közvetlen hozzátartozói, rokonai. Talán az is igaz, hogy a m u n k á s e m b e r valamivel reálisabb, m i n t az értelmiségi. T u d j a , hogy a gimnázium nem eléggé p r a k t i k u s gyermeke számára, m e r t mi lesz, ha nem veszik fel az egyetemre? Nyugodtabban érzi magát, és gyermeke jövőjét biztosítottabbnak látja, ha a n n a k tizennyolc éves korában valamiféle kézzelfogható szakmai ismerete van. Ezért is tekint el attól, hogy fiát, lányát a gimnáziumba írassa. S nem á r t ezt is figyelembe venni akkor, amikor az egyetemek különféle fakultásain s a j á t o s statisztikai adatokat produkálnak, és keveseljük az ott tanuló m u n k á s - és paraszt származású .gyerekek számát. (Azt természetesen k á r is lenne tagadni, hogy az értelmiségi környezetben nevelkedő gyermekek előnyben v a n n a k a munkásszülők gyermekeivel szemben, mint ahogy jelenleg még előnyben v a n n a k a városi gyerekek a falusiakkal szemben.) *

Lássuk a továbbiakban, mi végeztek az idei tanévben?

lesz a középiskolából kikerülő

fiatalokkal.

Hányan

Kimutatás a szegedi középiskolákban az 1965/66. tanév végén érettségizett, képesítőzött tanulókról A tanulók száma fiú leány

Az iskola neve

Radnóti Miklós gimnázium Rózsa Ferenc gimnázium Ságvári E. Gyak. gimnázium Tisza-parti gimnázium T ö m ö r k é n y István gimnázium Zenegimnázium Autószerelő szakközépiskola Mezőgazd. berend. szakközépiskola Ipari szakközépiskola K e r e s k e d ő szakközépiskola Zeneművészeti szakiskola Közgazdasági technikum Közg. stat. t e c h n i k u m Építőipari technikum Gépipari technikum Textilipari t e c h n i k u m Tartósító és húsipari technikum Vasútforgalmi technikum Erdészeti t e c h n i k u m összesen:

86 16 54 6 11 12 42 49 9 7 7 25 86 126 38 11 105 63

25 20 17 67 46 15 2 15 25 60 12

162 62 127 114 56 21 42 49 34 27 24 67 71 101 128 53 36 165 75

696

753

661

1414

1414

—

76 46 73 108 45 9

együtt

— —

542

176

A táblázatból részletes következtetéseket n e m érdemes levonni, de néhány megjegyzést igen, csak tallózni kell az adatok között. Tehát körülbelül annyian végeztek a középiskolákban, mint a h á n y a n az általános iskolákban, összegezésben a fiúk és a lányok a r á n y a is stimmel, s a számszaki ellenőrzés is elvégezhető: az általános iskolát végzett szegedi gyermekek fele kerül a középiskolába, a többiek vidékről jönnek. A középiskolában végzők között is pontosan ez az arány. Ha azonban eltekintünk a végösszegektől, és az egyes iskolatípusokat külön-külön vizsgáljuk, m á r nem ennyire megnyugtató a helyzet. Például: a gimnáziumokban 542 fiatal szerzett végbizonyítványt, de a lányok és fiúk a r á n y a 357:185! Miért érdekes ez? Többek között azért, m e r t ebből az iskolatípusból kerülnek a legtöbben egyetemre, de különösen innen kerülnek ki a leendő orvosok és tanárok. Így máris problematikusabb a helyzet. Távol áll tőlem, hogy a nők képességeit, e pályákra való rátermettségüket kétségbe v o n j a m , de a z orvosi és a tanári pálya jelenleg kezd túlságosan elnőiesedni, s ez nem biztos, hogy a n n y i r a szerencsés dolog, mint a m e n n y i r e néha hisszük — hirdetjük. A szakközépiskolákban még elég kevesen végeztek, s nem is a lányok meg a fiúk arányáról van megjegyezni való, inkább a képzés irányáról. Mit láthatunk a táblázatból? Azt, hogy a 176 végzősből (bár a 24 zeneművészeti szakiskolást le is v o n h a t j u k ebből a számból!) kilencvenegyen csupán két szakmát tanultak meg: az autószerelőit és a mezőgazdasági berendezéseket szerelő szakmát. Az autósze-; 1011.

relői szakmai képzés i m m á r háromesztendős — d e említésre méltó, hogy a gyakorlati foglalkozásokon a Radnótiban a gimnazisták is ezt t a n u l j á k —, s e z u t á n is folytatódik, eléggé magas résztvevői létszámmal. Ugyanilyen képzést n y ú j t a n a k az iparitanuló-intézetekben is. Ugyanez vonatkozik a mezőgazdasági berendezéseket szerelő szakmára. Nem biztos, hogy minden esztendőben szükség lesz ennyi autószerelőre és mezőgazdasági gépszerelőre, kiváltképpen akkor, h a figyelembe vesszük a R a d nóti gimnázium tanulóinak lakóhely szerinti megoszlását. Egyébként a mezőgazdasági berendezéseket szerelő végzett szakközépiskolások ebben az esztendőben sem tudtak tanult s z a k m á j u k b a n elhelyezkedni. S jövőre? Bármilyen e r ő t e l j e s is a mezőgazdaság gépesítése, ennyi szakemberre itt a környéken nem lesz s z ü k ség. Amit pedig a Földművelésügyi Minisztérium illetékesei mondtak, hogy „ m a j d valahol a mezőgazdaságban" — az nem valami biztató. A végzős tanulók ugyanis 1 ezt kérdezik: — Hol, melyik szegedi vagy Szeged környéki termelőszövetkezetben, állami gazdaságban számítanak r á n k ? Milyen megoldásra lenne szükség? Véleményem szerint jobban f i g y e l e m b e kellene venni a helybeli sajátosságokat, a szegedi ipar helyzetét, és v á r h a t ó fej.lődési irányát. Miért nincs, vagy miért n e m indul például kábelgyártó vagy g u m i ipari szakmunkásakat képző szakközépiskola? Mind a két s z a k m á b a n nagyobb' szükség van és lesz szakmunkásokra, m i n t az előbb említettekben. A g u m i i p a r köztudomásúan Szegedre koncentrálódik, és a következő esztendőkben százával' kellenek a jó szakemberek alsó-, közép- és felsőfokon egyaránt. De ez a m e g á l lapítás, úgy vélem, érvényes lehet a vegyiparra is, a petrokémiára, m e r t gáz é s olaj sókkal bőségesebben előfordul a környéken, m i n t gépkocsi. A technikumokkal kapcsolatban feltétlenül kifogásolható, hogy a l á n y o k száma igen alacsony a gépipar területén, a 128-ból mindössze kettő. Ha k e t t ő l e het, több is lehetne. I d e j e lenne szakítani azzal a véleménnyel, hogy a nők n e m á l l j á k meg a helyüket a gépek között, a gépészeti m u n k a k ö r ö k b e n . Téves az a felfogás, hogy az élelmiszeriparban vagy a textiliparban sokkal könnyebb, „nőiesebb" a m u n k a , mint a gépipar egyes területein. A v a l a m i k o r i túlzások p e r s z e nem helyeselhetőek (nőket küldtünk a bányákba, öntödékbe, d a r u k r a , t r a k t o r o k r a , m o z d o n y o k r a . . . ) , de a „visszakozz" során olyan érzése t á m a d az e m b e r n e k , hogy egyáltalán nem vesszük figyelembe a technikai haladást, a gyárak a u t o m a t i z á i ó dását, azt, hogy egyre kisebb szerep jut a fizikai erőnek, a nehéz testi m u n k á n a k , s inkább a szakmai és a szellemi hozzáértés kezd domináns szerepet kapni. Még csupán annyi megjegyzést a technikumokkal kapcsolatban, hogy sem az építőipari technikusok (128-an) sem pedig a közgazdasági t e c h n i k u m b a n végzettek (138-an) n e m t u d n a k zökkenőmentesen elhelyezkedni. Ide kívánkozik az esti és levelező tagozaton t a n u l ó felnőttek p r o b l é m á j a is, amely végeredményben szorosan összefügg a nappali tagozatos fiatalok elhelyezkedési gondjával. A szegedi középiskolákban az 1965—66-os t a n é v b e n 4541 (!) esti és levelező tagozatos tanulót tartottak nyilván. Ne gondoljunk itt idős emberekre. Öt évvel ezelőtt még a zöm 25—40 év k ö zötti volt, a jelenlegi tanévben 20—30 évesek képviselik a többséget, de n e m lebecsülendő a 16—20 évesek száma sem. Ennek a rétegnek legalább a h á r o m n e g y e d részét hozzá kell s z á m í t a n u n k a nappali tagozatokon most végzettek számához. És nyugodtan k i j e l e n t h e t j ü k , hogy — kiváltképpen — a közgazdasági t e c h n i k u m o k területén máris „túlképzés" van. *

Gy. Mihály Szeged külvárosában lakik. Szülei v a l a m i k o r f ö l d m ű v e s e k v o l tak, most gyári munkások. Egy b á t y j a van, aki 22 éves, szakmával n e m r e n d e l kezik, egy szegedi vállalatnál segédmunkás. A család anyagi helyzete e l f o g a d h a tónak mondható. Gy. Mihály elvégezte az általános iskola nyolc osztályát, és a s z talosipari tanulónak szerződtették. — Milyen volt a tanulmányi átlaga a nyolcadikban? — Kettő egész nyolc tized. — Miért választotta az asztalosszakmát? — Az általános iskola gyakorlati foglalkozásain szerettem meg. — Könnyen sikerült az elhelyezkedés? — Nem. Előbb a B á r k a utcai ktsz-nél jelentkeztem, de nem vettek fel. Ezutána volt iskolám igazgatóhelyettese protezsált be a MüM 600-as i p a r i t a n u l ó - i s k o l á j á b a . — Milyen eredménnyel tanul az iparitanuló-iskolában? — Csak a félévi vizsgákon buktattak, év végén mindig sikerült „ á t c s ú s z n o m " . — Milyen tárgyakból bukott meg? — Tavalyi félévkor számtanból, az idein meg szakismeretből. 1012.

— Nehéz a tananyag, vagy elhanyagolja a tanulást? — Elhanyagoltam a tanulást. — Mint harmadéves ipari tanulónak, mi a véleménye a szakmunkásképzésről, elégedett-e azzal? — Szerintem a szakmai képzés lehetne jobb is. — Mivel indokolja ezt a megállapítást? — Felszerelésünk igen gyenge, és nem készítünk semmiféle érdekes bútordarab o t Csak használt ajtókat, ablakokat és asztalokat javítgatunk. — Mit szeretne csinálni? — Üjakat, valami komolyabb munkát, politúrozottat. — Semmilyen új terméket nem készített még? — Nem. — Hol szeretne dolgozni, ha megszerezte a szakmunkás-bizonyítványát? — Üzemben, mint k a r b a n t a r t ó asztalos. B. Tibor szegedi lakos. A p j a kereskedelmi dolgozó, a n y j a egészségügyi vonalon dolgozik. Testvérei nincsenek. J ó anyagi körülmények között él a család, minden esztendőben nyaralnak, hol idehaza, hol külföldön. — Hogyan lett televíziószerelő? — Régen is erre vágytam. — Miért? — Érdekes, szép szakma. Nem? — A könnyebb kereseti lehetőség mennyire befolyásolta? — Az sem megvetendő. Igazam van? — Igaza van. De amikor jelentkezett a ktsz-nél, minden különösebb probléma •nélkül felvették? — Előre le volt fixálva a dolog. — Ki fixálta le? — Édesapám ismerőse. — Véleménye szerint lehet-e valakiből protekció nélkül televíziószerelő? — Nem tudom. Ügy vélem, ismeretség nélkül nehéz. — Jövőre véget ér a tanulóideje, hol fog dolgozni? — Még nem tudom. Lehet, hogy itt maradok. — A ktsz-nél legfeljebb hat új szakmunkást alkalmaznak, önök, tanulók, pedig tizenketten vannak. A GELKA is ellátja saját szükségleteit a tanulóival. — M a j d lesz valahogyan. Nem hiszem, hogy más szakmában kelljen elhelyezkednem. — Mennyi a fizetése, mint ipari tanulónak? — Még zsebpénznek is kevés. — Keresett-e már maszekolással? — Igen. Az a zsebpénzem. — Sok-e az vagy kevés? — Nem sok. Csak baráti körben, s a rokonoknál javítottam, és valójában borrav a l ó n a k tekintettük a pénzt is, a m i t adtak. — Az általános iskola elvégzése után nem akart továbbtanulni? — Különösebb kedvet nem éreztem a továbbtanuláshoz. így elégedett vagyok, és M szüleim is elégedettek velem. Érdemes alaposabban is tanulmányozni e válaszokat, és a belőlük kicsendülő •életszemléletet. A „menő" szakmát, h a kell, protekcióval is megszerzik, a „nem menő" szakmát messzire elkerülik. Ellenpólusként idézem azt a beszélgetést is, amelyet a Szegedi Kéziszerszámgyár kovácsműhelyének vezetőjével folytattam. — Hány ipari tanulójuk van? — :Egy sincsen. — Hány fiatal kovács szakmunkás dolgozik a műhelyében? — Háromnégy fő. — Honnan szereznek szakmunkás-utánpótlást? — A ktsz-ekből és a m a g á n iparosoktól. — Itt sosem képeztek szakembereket.? — Valamikor igen, de m á r régóta nem. — Kellene-e és lehetne-e? — Igen. IPARI

TANULÓK

K é t jelentős i p a r i tan u ló - i ntéze t működik Szegeden, a MüM 600-as és 624-es intézete. Az előbbiben 1200 fiatalt oktatnak háromféle színvonalon, szervezett formában.. Ezek: a -szakközépiskoLa; az emelt szintű szakmunkásképzés; a hagyományos .-szintű szakmunkásképzés. Az iskoláról még annyit, hoy 10 t a n t e r m e van, 400 fős :tanműhelye és 350 férőhelyes kollégiuma. Az oktatás fonmái szerint a következő 1013.

szakmáikat t a n í t j á k : Szakközépiskola — mezőgazdasági gépszerelés; emelt s z i n t ű iskola — villanyszerelő és géplakatos; hagyományos szintű iskola — mezőgazdasági gépszerelő, géplakatos, villanyszerelő, esztergályos, gumigyártó, kábelkészitő, építőipari. A 624-es intézet valójában a legnagyobb szegedi iparitanuló-iskola, m e r t közel 1700 fiatal tanul itt. A körülmények mostohák. K é t m ű s z a k b a n is gondot okoz a tanulók elhelyezése. (1670 tanulóra nyolc normális és négy szűkös t a n t e r e m jut!)Amíg a 600-as intézetben gyakorlati képzés is, addig a 624-es iskolában csak elméleti oktatás folyik. Előbbire a vállalatoknál kerül sor. Itt a szervezés is egységes,, kizárólag a hagyományos szinten szervezett iparitanuló-képzés uralkodik. A 624-es intézetben legalább nyolcvan szakma képviselteti magát, e z é r t a felsorolástól el kell tekintenünk. Az alábbi kis táblázathoz h a r m i n c h á r o m s z a k m a felvételi tervét és a n n a k teljesítését tekintettem át. fiú általános iskolából középiskolából

tervezett

teljesített

leány

fiú

204

20

182

19

112

10

52

8

leány

Látható, hogy az általános iskolát végzettek helyét szinte teljesen betöltötték, s érdekes, hogy a 204 és a 182 közötti különbség m a j d n e m egy szakmából a d ó d i k : mégpedig az öntőszakmáéból. Tizenöt helyet a j á n l o t t a k fel á fiataloknak, d e e d dig egyre sem a k a d t jelentkező. Más a helyzet az érettségizett fiatalokkal, eddig a f e l a j á n l o t t helyeknek csak: a felét foglalták el. Bár itt figyelembe kell v e n n i a z o k a t is, a k i k jelentkeztek ugyan az egyetemre, de valami okból n e m vették fel őket. Közülük, és á l t a l á b a n az érettségizettek közül alig n é h á n y a n jelentkeztek az esztergályos és a szerszámkészítő szakmára. A rádió- és televízióműszerészi helyeket viszont valósággal m e g rohamozták. Ugyanez a helyzet a rendkívül divatos fodrász- és k o z m e t i k u s s z a k m á v a l is. Egyébként minden, ipari tanulót foglalkoztató intézetben, iskolában, ü z e m e k n é l és vállalatoknál hasonló a helyzet. Nagy a tömörülés a divatos szakmák körül, és elnéptelenednek a nem a n n y i r a divatosak, m i n t például a z öntő, pék, kovács,, kéményseprő stb. Hoz-e v a j o n változást a z iparitanuló-képzésben kezdődő „reform", a z ú g y nevezett emelt szintű f o r m a bevezetése? Lehetséges. A mostani f o r m á k r ó l röviden a következőt kell elmondani: a szakközépiskolai oktatás az iparitanuló-intézetek hatásköréből fokozatosan kikerül, és csak a z emelt, v a l a m i n t a hagyományosszint m a r a d meg, mint a szakmunkásképzés eddig is bevált és ezután is követendőformája. Mi a különbség az e m e l t és a hagyományos szint között? Az eltérést a z o k tatás t e m a t i k á j a a d j a . A hagyományos szinten két n a p j u t az elméleti, négy a gyakorlati képzésre. Az emelt szinten h á r o m - h á r o m n a p az arány. De ki k e r ü l h e t emelt szintűre, és ki a hagyományosra? A jobbak, illetve a gyengébbek? N e m így szelektálnak. Az emelt szint ott lehetséges, ahol a gyakorlati oktatás tárgyi feltételei a legjobbak, és jól biztosítottak a lehetőségek m i n d e n tekintetben, s így kevesebb óraszámmal is elsajátítható a választott szakma, hogy t ö b b időjusson az elméleti tárgyak oktatására. Ezzel a formával k í v á n j á k kivezetni az i p a r i t a n u l ó - o k t a t á s t a jelenlegi zsákutcából, abból az állapotból, ahol a fiatalok á l t a l á b a n megrekedtek. A t a n u l m á n y i idő itt is három esztendő, de a bizonyítvány megszerzése u t á n lehetőség nyílik a r r a , hogy a végzősök valamilyen középiskolában tovább t a n u l j a n a k , és két esztendő múlva érettségi bizonyítványt is nyerjenek. Valóban ez a f a j t a iskolai típus jó ú t j a lehet a jövő szakmunkás-képzésének, és lehetőséget n y ú j t m a j d a további előrelépéshez is. Nem is az oktatási f o r m á v a l van itt a hiba, h a n e m a szemlélettel, a m e l y a szakmunkásképzést és általában a fizikai m u n k á t lebecsüli, alacsonyabb r e n d ű n e k véli. Bizonyos zökkenők jelentkeznek a létszámkeretek megállapításánál is; eznémely szakmákban túlképzéshez, más s z a k m á k b a n pedig s z a k m u n k á s h i á n y h o z vezet. Megkérdeztem a 600-as intézet igazgatóját, hogy az i p a r i t a n u l ó - b e i s k o l á z á sok tervszámai reálisak-e, megfelelnek-e az itteni és a környékbeli k ö v e t e l m é nyeknek, igényeknek? A válasz: — Nem. Az iskolai képzés á l t a l á b a n e l m a r a d az üzemi fejlődéstől, és" attól a strukturális változástól, amelyen a g y á r i p a r keresztülmegy h á r o m - ö t e s z tendő alatt. 1014.

De végül is nézzük meg, hogy .milyen lehetőségek előtt állnak a végzős ipari tanulók, és a z iparitanuló-terület hány szegedi f i a t a l t „szippant" fel ebben az. esztendőben? Még egyszer h á r o m adatot — a pályakezdőnek számítók létszáma Szegeden így a l a k ú i : általános iskolában végzett 1416 fő középiskolában végzett 1414 fő iparitanuló-iskolában végzett 1324 fő összesen: 4154 fő Leszámítva a vidékieket, de ideszámítva azokat a fiatalokat, a k i k tavaly és: tavalyelőtt végeztek, és most kívánnak elhelyezkedni (elsősorban a lányok, akiket: a textilszakma csak 15—16 éves korban vesz fel), megállapítható, hogy négyezernél t ö b b szegedi fiatal áll pályaválasztás előtt. Az általános iskolát végzettek közül 700-an tovább t a n u l n a k középiskolában^ t e h á t a z ő k a t e g ó r i á j u k b a n 700—1000 fiatal elhelyezésére kell számítani. A középiskolások közül elsősorban a gimnazisták jönnek számításba, mivel — leszámítva körülbelül 200 főt, aki egyetemen és főiskolán tovább tanul — ők nem rendelkeznek semmiféle szakképzettséggel. Az ő kategóriájukban 3—400 fővel lehet számolni.. A tovább nem tanuló általános és középiskolás (gimnazisták) fiatalokat elsősorb a n az iparitanuló-intézetek v á r j á k . H á n y fiatalt vesznek fel az iparitanuló-intézetek? Körülbelül kétezret. De itt: figyelembe kell venni a város környékéről beáramló jelölteket is, legalább ötven százalékban, hiszen ez volt az a r á n y régebben is. Ilyen meggondolások a l a p j á n éppenhogy el t u d n a k m a j d helyezkedni a pályaválasztás előtt álló fiatalok. Perszenem mindenki a divatos szakmákban. Ennél sokkal érdekesebb a most végző ipari tanulók, s n é h á n y technikumot, illetve szakközépiskolát végzett fiatal elhelyezkedési gondja. A középiskolásoknál a közgazdasági technikumot végzettekre gondolok, mivel még a tavaly végzettek közül sem jutott mindenki végleges álláshoz, de nehézségekkel kell megküzdeni az építőipari technikusoknak, a mezőgazdasági gépszerelő szakközépiskolát végzetteknek és a kereskedelmi szakiskolásoknak is. Az ipari tanulók elhelyezkedési lehetőségeit a nyár derekán a szegedi m. j.. városi tanács vb munkaügyi osztálya is megvizsgálta. Az 1324 végzős ipari tanuló közül 935 főt kérdeztek meg. (767 fiút és 167 leányt. Az adatokról csupán annyit, hogy nagyon kevésnek látszik a lányok száma a most végzősök között! A felmérési adatok azt is prezentálták, hogy a többség nyolc általános iskolát, végzett, s még mindig kevés az érettségizett ipari tanuló, 73 fő.) A vizsgálatot mintegy hetven ipari és egyéb vállalatnál végezték. A kérdés, így hangzott: — Munkába állítja-e a vállalat a nála tanuló fiatalt? fiú leány Összesen:

Igen

Nem

509 126 635

258 42^ 300

Ez a n n y i t jelent, hogy a megkérdezetteknek csupán 68 százalékát k í v á n j a a: képző vállalat státuszba venni a vizsga után, 32 százaléka pedig próbálkozzon ott,, ahol, és ahogyan tud, illetve a városi tanács vb munkaügyi osztálya szerezzen. számukra munkahelyet. Az ott tanuló és végzett fiatalok nem alkalmazása mintegy 17 szakmára jel-lemző: például szobafestő és mázoló, mezőgazdasági gépszerelő, géplakatos, r á d i ó és tévé-műszerész, kárpitos, villanyszerelő, híradástechnikai műszerész stb. Hogy miért v a n n a k ennyien? Azért, m e r t sok vállalatnál engednek a sokszor nyomasztó kéréseknek (protekció stb.), és jóval több fiatalt iskoláztak be a kedvenc szakmába, m i n t a m e n n y i r e a vállalatnak, de egyáltalán a népgazdaságnak is szüksége lenne. A m i k o r az elektromos ktsz vezetőjét megkérdezték, miért képeznek kétszer a n n y i tanulót, mint a m e n n y i r e szükségük van, így válaszolt: „Az atyaisten is nyomta a felvételeket." *

A pályakezdés n e m könnyű dolog, hiszen annyi tényező játszik szerepet benne, hogy determinálót aligha lehetne megnevezni. Ebben a mozgásban persze bizonyos rend uralkodik, melynek erői végül is mindenkit e l j u t t a t n a k valamilyen pályára. A kérdés csupán az, hogy oda-e, a h o v a az egyén k í v á n j a , és oda-e, ahova a t á r sadalom érdeke is k í v á n j a ? 1015.

MŰVÉSZET V Á S Á R H E L Y — ÉS A K É P Z Ő M Ű V É S Z E T (A Tiszatáj D. FEHÉR

körkérdéseire

küldött

hozzászólások

folytatása)

ZSUZSA:

Hódmezővásárhely a modern magyar realista festészet egyik fontos alkotóműhelye. A városban élő és a művésztelepen dolgozó festők élményeinek k i a p a d hatatlan forrása az Alföld és a parasztság. A néppel vállalt közösséget szűkszavú, a valóság mélyére hatoló alkotásokban igyekeznek kifejezni. Ennek az elkötelezettségnek etikai biztonságával választják ki a témát, melynek tartalommá f o r m á l á s á hoz a modern kompozíciós eszközöket, helyi hangszereléssel szelídítik kezükhöz. ,Csak a gyökerek fonódnak lágyan egymásba a föld alatt, de festészetük kibontott lombkoronája, virága, gyümölcse más-más színekkel, ízekkel, f o r m á k k a l a j á n dékozza meg a nézőt. Művészetüknek szelleme közös, és az a mód is hasonló, ahogyan a falusi hétköznapokba alámerülnek. E szemlélet a fél évszázaddal ezelőtt működő .mesterek m u n k á s s á g á n a k nemes hagyománya, melyet a felszabadulás u t á n feléledt művésztelep tagjai magukra nézve kötelezőnek fogadtak el. A vásárhelyiek tevékenysége egyenes vonalban ível felfelé, s m a már versenyre készteti az Alföld más pontjain élő mestereket, kisugárzása a fővárosban is érezhető. Stíluskérdéseik sohasem jelentkeznek olyan elszigetelten, olyan belterjesen, mint a modern formatörekvésekben általában — mert a társadalmi felelősség és művészi etika, a képi igazmondás önként vállalt feltételei szabják meg a kifejezés módját, a valóság áttételének mértékét. A vásárhelyi művészek mindig tudták, hogy mit a k a r n a k csinálni, megújító forrásuk, továbbvivő energiájuk az életre szóló parasztélmény. Elismerés j á r nekik azért is, hogy a „fészekőrző madár" szerepét vállalták a tévedések idején, a hagyományok átmentésével. De ez a madár idők folyamán megtanult szárnyalni is. Az is lehet, hogy mai tevékenységével hasonló missziót teljesít. Olyan időben őrzi meg és a d j a tovább a művészet hitelét, h u m á n u m á t , amikor ú j b á b á k ú j egyenruhába a k a r j á k bújtatni. Ha a régi lötyögött rajta, az ú j b a n kényelmetlenül feszengene. Mert mi tagadás, a képzőművészeti konfekció sohasem állt helyzete •magaslatán. A vásárhelyiek a nagyvilág kusza, öntépő s önmagát is felemésztő válsághangulata helyett a széles határban találják meg a teljességet, a kifejezésre, ú j r a teremtésre érdemes gondolatot, érzést, látványt. Az emberek érdeklik őket, életük egyszerű kerete, szűk udvaraik zsúfolt tárgyai; f a n t á z i á j u k a t a szénakazlas mezők csendje fokozza fel, s megnyugvást is előbb találnak a pihenő állatok között, az ember megszokott, ütemes, napi mozdulataiban. Mindent el tudnak m o n d a n i önmagukról és a világról is — a sokak által szűknek vélt paraszti t é m á b a n . Bonyolultabb lelkiállapot kivetítésében a bartóki életműhöz fordulnak ihletésért, s az emlékezés szelídíti lírává indulataikat. A gyűrött parasztarcok ráncai között kutatva azonhan messzire eljutnak. Legjobb m u n k á i k b a n századunk d ü h ö d t ellentmondásokkal terhes atmoszféráját, de még a modern világképet is érzékeltetni tudják. Eredményeiket a társadalmi felismerésnek köszönhetik, amely a közvetlen valóságélmény ajándéka, s amely nem tétel-illusztrációvá süllyeszti a képi gondolkozást, hanem éppen fordítva, az alkotást magát emeli történelmi d o k u m e n t u m m á . A valóság mély rétegeinek feltárása hozta magával formai kibontakozásukat is ia megrázó, tényközlő, teljes azonosulást vállaló festői-szobrászi nyelvet. Iskoláról a régi értelemben nem beszélhetünk. Nem a stílus közös, h a n e m az emberi, művészi érdeklődés, valamint a látottak és tapasztaltak érlelésének, á t alakításának módja. Tornyai—Rudnay—Pásztor, Kohán—Kurucz—Szabó Iván, Németh—Szalay—Kajári — a három egymást követő generáció felfogása sem jelent azonos kategóriát. Szellemi rokonságukat azonban nemcsak a festészeten, szobrászaton belüli tényezők, hanem a szélesebb társadalmi összefüggések minősítik. A viharsarok e nagy hagyományokat őrző városának a z életét a természeti és történelmi erők mindig is egyértelműbben határozták meg, m i n t m á s városokét. S a hosszan elnyúló paraszttelepülés sohasem a k a r t m á s n a k látszani, mint a m i Nem kendőzi magát. Nem tehették ezt a z itt lakó művészek sem. Tisztán, félre1016.

•érthetetlenül beszéltek, mikor a nép állati sorsa ellen szóltak, amikor sebeiket tárták fel a pusztító háborúban, s nem titkolták azokat a drámai momentumokat .sem, amelyeket az ú j világ kialakulása szükségszerűen magával hozott. Ez az elkötelezettség szilárd etikát és szuggesztív közlésmódot kíván nemcsak a képzőművésztől, de az íróktól és költőktől is. Tornyai Juss-a, Kohán háborús víziói, Kurucz gubásai, Szalay tsz-közgyűlése, de Németh József ú t j a is ezt igazolja a szelíd „szőnyiségből" a nagyerejű stilizáeióig. A vásárhelyi művészet jelentőségét elsősorban e szoros kapcsolat, a művészet •és társadalom közötti bizonyítja. Kevés helyen hordoz olyan tartalmat a „művész" szó, mint itt. Mágikus teljességet, a jelentéktelenből maradandót formáló teremtő hivatást. Olyan gesztust, amely a történelem mozgató és alakító erejéhez hasonlatos. Így érthető, hogy a kiállításokon és műtermekben egymást szakadatlan sorban követő, jól ismert mezőgazdasági jelenetek, ezerszer feldolgozott t á j a k ú j r a meg ú j r a izgalomba hozzák az embereket. Megérzik a téma mögött jelenlevő valóságot és a harcot is, amely a teljesebb kifejezésért folyik. Így akaratlanul is népművelő lesz minden művész, mert a felszín mögé irányítja a figyelmet, és s a j á t alkotói ú t j a végigjárására kényszeríti a szemlélőt. Az emberek lelkivilágát és a kor lényegét kutató szenvedély pedig mindig tartogat újat, meglepőt. Nem állítom én azt, hogy Vásárhelyen minden kristálytiszta képlet, és a művészet felkent papjai járnak-kelnek a nép között. De ha minden összekuszálódott, h a az emberi és az igaz elrejtezett a valóság mélyében — az Alföld tanyavilágában még közvetlen és őszinte élmények v á r j á k a művészt. Nem kell szétszednie a valóság felismerhetetlenné gubancolódott fonalát — anélkül is eljuthat céljához. S a parasztélmény — ellentétben a ma divatos felfogással — nem szűkíti, nem szegényíti, nem teszi belterjessé felfogásukat. Nem csökken a modern formák iránti érzékenység sem, sőt az adott élmény többoldalú feldolgozása ú j kompozíciós megoldásra serkent. • Közben érlelődik, tisztul a kifejezés. Árnyalt jellemzés, expresszív feszítő erő, kiegyensúlyozott dekorativitás, konstruktív rendteremtés valamennyi módszerére találunk példát alkotásaikban, s a legfrissebb formaképletet is felfedezhetjük — természetesen, mint eszközt, s nem mint célt — tevékenységűkben. Szilárd programot hajtanak végre a vásárhelyiek, melyet nem áldoznak fel az optikai örömök oltárán. Élesre állított gyűjtőlencse erősíti a tudatra hulló képeket. Hitelesebben, igazabban képesek megjeleníteni, feltárni korukat a „szűk" témakörben, mintha a mindenséget vágynák versbe szedni.

FODOR

JÓZSEF:

Vásárhely hat az atmoszférájával, hangulatával, mely körülveszi s átitatja mind a várost, mind határát. Nem most vált ilyenné, eredete századok homályába vész. •Összetevődött, kialakult, és mint tradíció tovább, él emberöltőről emberöltőre. A praktikus gondolkodású, szűkszavú vásárhelyi embertípus a hordozója, az az ember, :aki megvetette lábát a mocsarak, nádasok között, és létrehozta a várost, gazdag termést hozó földeket teremtett. Kezdettől ismerős ez az ember, mert jól ismerjük megnyilvánulásait. Csodáljuk mértéktartóan színezett, formagazdag hímzéseit, egészséges humorú feljegyzéseit a butelákon, olvasunk róla az irodalomban, és szemtől szemben állunk vele ma. Ez az ember, a város és határ forr össze egy sajátos egésszé, és adja meg Vásárhely különös hangulatát. Erre a hangulatra rezonálnak Vásárhely művészei és válnak műveik sajátosan vásárhelyivé. Az itt található motívumok a művész mondanivalójának hordozói. Ezt tévesztik össze a provincializmussal, holott m á r számos itt készült és Vásárhely jellegét magán viselő mű bizonyította, hogy a helyi téma — legyen az tanya, szántóföld, ember, állat — lehet nagy gondolatok, örök emberi mondanivalók hordozója. Mi itt élünk, itt dolgozunk; érzéseinket, gondolatainkat környezetünk formavilágával fejezzük ki. Ez természetes, hiszen így hiteles, így sajátos. Az ember kötődik környezetéhez, mellyel együtt él, vagy ha távol van is tőle, de hatása alól nem akar szabadulni. így fejezi ki életérzését például Chagall sajátos orosz folklórelemekkel, Ttivera mexikói témákkal, vagy gondoljunk Picasso jellegzetesen spanyol bikájára, amely annyi1 gondolatszimbólum megtestesítője. Nekünk sem kell hát import kifejezésmód, az izmusok utánzása. Fejezzük ki mondanivalóinkat korunk általános mércéjének megfelelően, de egyedien, környezetünk művészi hagyományaira építve. Az, hogy mit ábrázolunk, legyen a XX. század emberének életérzése, öröme, bánata, célja, eredménye stb., de a hogyan, az legyen hű a környezethez, melyben a mű fogant. Párizsban sem azért volt elismerése most a magyar művészeti kiállítás4

Tiszatáj

1017

nak, m e r t a kiállított darabok h a j a z n á n a k más, korabeli alkotást művészi értékben, h a n e m azért, m e r t érződik r a j t u k a sajátos, a z egyéni. M á r s o r r e n d b e n a XIII. őszi tárlat bizonyítja, hogy egyeztetni lehet az általános e m b e r i t a tájegységi jellegzetességgel, és ez nem jelent feltétlenül provincializmust. Az eddigi eredmények a d t á k és a d j á k meg a r a n g j á t Vásárhely művészetének. Természetesen a kivívott e r e d m é nyekre vigyázni is kell. Erre az utóbbi tárlatok figyelmeztetnek. Nem biztos az, hogy a z átutazóban egy-két hetet Vásárhelyen töltő m ű v é s z rezonálni tud a k ö r n y e zetre, és művei idevalóak. Nem neveket, hanem jó m ű v e k e t kell k i á l l í t a n i . . . Ezek és ezekhez hasonló p r o b l é m á k megoldása szükségessé vált, m e r t k á r o s hatásuk egyre jobban érződik. Ha m á r meg tudták t e r e m t e n i a vásárhelyi művészek országon belül, hogy mondanivalójukat a saját „ d i a l e k t u s u k b a n " közöljék, és azt olyan fokon, hogy az külföldön is elismerést vív ki, a k k o r kötelesség e n n e k megóvása. Hódmezővásárhely tárlatlátogató közönsége, mely ünnepelni j á r m i n d e n kiállítás-megnyitóra, n e m v á r j a el a művésztől, hogy m i n d e n évben r e m e k m ű v e l l é p j e n elé. Azt viszont igen, hogy törekvéseiben becsületes, felületességtől m e n t e s és őszinte alkotásokkal találkozzék. Erre tanítottak a nagy elődök: Tornyai J á n o s és E n d r e Béla...

Németh

1018

József:

Vásárhelyi

madonna.

A X I I I . V Á S Á R H E L Y I ŐSZI T Á R L A T R Ó L EGY KÉRDŐÍV

KAPCSÁN

IS...

Megszegtem a szavam. ígértem, mégsem vittem vissza azt a kérdőívet, a m i t a Népművelési Intézet megbízottja a vásárhelyi Tornyai Múzeum egyik földszinti termében azzal adott át, hogy a kiállítás megtekintése után töltsem ki, s így, a feltett kérdéscsokorra válaszolva fejtsem ki véleményemet a „hódmezővásárhelyi művésztelep és közönsége" című, általuk vizsgálat alá vett témáról. Én ezt a sokszorosított lapot eltettem, de csak azért, hogy erre a nem e s t é m á j ú faggatózásra — h a nem is m i n d e n feltett kérdésre — a n a gyobb nyilvánosság előtt, bővebben felelhessek. A kezembe nyomott kérdőív a 126. sorszámot viselte. íme, a 126. válasz! K é r d é s : Mi a véleménye a kiállítás egészéről? Pozitív, negatív? V á l a s z : Feltétlenül pozitív! A Vásárhelyi ö s z i Tárlatot képzőművészeti é l e t ü n k egyik legrangosabb eseményének tartom. Ezen a kiállításon i m m á r több m i n t egy évtizede szinte kivétel nélkül olyan alkotók m u t a t j á k be legjobb m u n k á i k a t , akiknek festői, szobrászi mivoltuk a szó emelkedettebb értelmében vett hivatás, akik számára a művészet elsősorban a nemes mondanivaló közlését, a tanítást jelenti. A Vásárhelyi Öszi Tárlatok kiállítói elsősorban a valóság igaz megismerésére a k a r j á k tanítani az embereket, ezért választott tárgyaik ábrázolásában mélységesen őszinték, olykor szinte könyörtelenek. Egyéniségük és művészi tehetségük minden Meszlényi János: Tornyai János különbözősége ellenére is, ez az a közös jegy, ami m i a t t a modern magyar képzőművészet egyik legjelentősebb, s talán legegységesebbnek mondható művészcsoportjaként t a r t h a t j u k őket számon. Kérdés: A korábbi őszi tárlatokhoz képest előrelépést, stagnálást vagy viszszaesést tapasztalt? V á l a s z : Előrelépést. A maguk megszokottan magas színvonalán szereplő idősebb kiállítók önmagukhoz méltó bemutatkozása mellett a korábban is „primér" tehetségként számon tartott fiatal s még fiatalabb alkotók képességeinek ú j a b b — még teljesebb — kivirágzásáról ad ez a tárlat számot. Ami a régebben „honos" művészeket illeti: Kohán György egyetlen képe, a Kabát is m u t a t j a , hogy alkotója milyen messzire jutott a dolgok elrendezésében, s egyáltalán, a láttatásban. Almási Gyula Béla Beteg asszony-a ú j a b b megkapó produktuma t á j - s emberszeretettől áthatott művészetének. Kurucz D. István Tanyá-ja, s Téli táj-a ismét érzékletesen m u t a t j a az egyértelműnek tűnő látvány mögötti költött világot, Novotny Emil Róbert könnyű kézzel megfestett, ám korántsem könnyed képei kiérlelt művészi derűről vallanak. Redő Ferenc méreteiben s eszmei megvalósulásában is monumentális gobelinje alighanem a legnépszerűbb művészi megörökítője lesz Szántó Kovács János eszméinek. Somogyi József Gereblyés lány-ónak drasztikus erővel megalkotott formái a kis méretek ellenére is egy emlékmű erejével hatnak. Szabó Iván diófa reliefjeinek nőalakjaiból költészet árad. A f i a t a l a b b „vásárhelyi" generáció tagjai közül elsősorban is Németh József képei keltenek ú j a b b őszinte és tiszta örömet. Az ő mostani, reprezentatív bemutatkozása ismét arról tanúskodik, hogy az általa művelt, méreteiben és ábrázolás4*

1019

m ó d j á b a n is monumentális festészet milyen méltó t é m á k r a talál a mai, leghétköznapibb valóságban. Nagy, méltósággal s erővel teli f o r m á i úgy idézik fel egy krumpliszedő asszony vagy egy p u f a j k á s állathajtó a l a k j á t , hogy őket egy kor egyetemes szimbólumainak érezzük. Vásárhelyi madonná-ja pedig — h a lehet — még több az előbbieknél: egy örök emberi szintézis. Szalay Ferenc munkái ugyancsak a tárlat első számú értékei közé t a r t o z n a k . A tavalyi Kantáta Profána megfelelőjeként az idei „nagy" képe a Közgyűlés. Kord o k u m e n t u m ez is, akárcsak Németh idézett képei, csak — azokkal szemben — ez a paraszti esettséget viszi vászonra. A riadt tekintetek, az egy e m b e r k é n t , de egyforma tétovasággal feltartott kezek félve kérdezik: mi lesz? Az idei őszi tárlat igazi meglepetése egy korban az előbbiekhez illő, á m eddig még kevésbé számon tartott művész, Magos Gyula. Az ugyancsak a v á s á r helyi, sőt inkább a mártélyi t á j a t m u t a t ó , néhány nagyobb f o r m á v a l összefogott, sötét tónusú képei eddig is komoly értékei voltak számos t á r l a t n a k , á m m o s t kiállított munkáiban kiteljesedik mindaz, amit eddig i n k á b b távolabbi, ígéretes jelzésnek érzett a táriatlátogató. Űjabb, kékbe átjátszó képeinek derűsebb lett a lírája, erőteljesebb, a nyugalma, s formáiból is jobban előtűnik az egyéniség. A Kendős nő esztétikai értelemben is, meg a szó közhasználatú é r t e l m é b e n is szép kép, olyan, amely átszellemült költészetével megkap; n e m elemzésre, gyönyörködésre késztet. Samu K a t a l i n n a k pedig egy Mackó meg egy Puli is elég ahhoz, hogy művészetének híveit — a maga módján — elgondolkozva felvidítsa. Az előrelépést bizonyítják azoknak a művészeknek a képei is, a k i k a még fiatalabb korosztályba tartoznak: Hézső Ferenc erős f o r m a é r z é k r e valló, világos színsávokból felépített utca- s t á j ábrázolásai, Fodor József e p i g r a m m a t i k u s Nagymamája ós a szegedieket legméltóbban képviselő Dér István . nemesen egyszerű Udvarvége című vászna. K é r d é s : Mely művészek alkotásai ragadták meg legjobban tetszését? V á l a s z : Kondor Béla Bohóc című képe. Ez az a r a n y b a n s kékben játszó festmény felrázó összefoglalása az egyelőre még embrió m ó d j á r a várakozó, de a romlást m á r magában hordozó Gonosznak, aki apró .kezében szorongatott b a l t á j á val zúzni kezdi m a j d a világot. A k é p egy senki máshoz n e m hasonlítható, látomásos művész érzékeny kezenyomát viseli magán, s közönségsikerénél csak m a r a d a n d ó sága lesz nagyobb. Fejér Csaba Csendélete. Az idei őszi tárlat Tornyai Plakettjének n y e r t e s e ezzel a képével érdemli ki leginkább a jó értelem,ben használt bravúros jelzőt. F i n o m r a j z ú festőszerszáma ebben a m u n k á j á b a n nagy-nagy érzékenységgel elemez, s a magas fokú rajzkészség mellett igen logikus művészi szemléletet m u t a t . Ugyanakkor azt a képességet is jelzi, hogy a művész az erősen absztrahált témát kellő tömörséggel a d j a elő. Meszlényi János Tornyai János portréja. A főiskolát nemrégiben b e f e j e z e t t fiatal szobrász most b e m u t a t o t t m u n k á i közül ez a rézdomborítása h í v j a fel legi n k á b b m a g á r a a figyelmet, s a mesterségbeli felkészültség mellett egy erős intuíciós képességet is jelez, amivel egy elmúlt kor szenvedélyes, p a r a s z t a r c ú m ű vészét felidézi. Gacs Gábor Emlék című litográfiája. Ez a sok t a r t a l m a s gondolatot m a g á b a sűrítő r a j z artisztikus előadásmódjával, formai tisztaságával emelkedik ki a kiállítás töhbi g r a f i k á j a közül. Szurcsik János Fekvő-je. Az elmúlt években a közönség kisebb megelégedésére dolgozó művész ebben az egyalakos kompozíciójában ismét magas szinten, a tárgy monumentalitásához méltó eszközökkel bizonyítja képességeit, s állít e m l é k e t a m u n k á j á t kipihenő Embernek. K é r d é s : Nézete szerint a vásárhelyi művészet összképe miben különbözik a budapesti, esetleg a szentendrei művészettől? V á l a s z : Elsősorban is az e körhöz tartozó művészek alkotói s z á n d é k á n a k tisztázottságában, s e szándék egységében, a m i leginkább úgy foglalható össze, hogy szinte valamennyiük s z á m á r a minden gyönyörködtetés mellett elsődleges fontosságú a társadalmi hasznosság. Ez — véleményem szerint — az idézett m á s i k két képzőművészeti csoportosulásnál n e m mutatkozott, s m a sem m u t a t k o z i k meg ilyen egyértelműen és ilyen nyilvánvalóan. *

Kérem a Népművelési Intézetet, hogy a fenti — b á r töredékes — válaszokat a 126. felmérési ív feleleteiként fogadja el, és a vizsgálat összegezésénél vegye figyelembe. AKÁCZ 1020.

LÁSZLÓ

KÉPEK A VÁSÁRHELYI TÁRLATRÓL

Szúr esik János:

Fekvő

Magos Gyula: Kendős

nő

Z I L A H Y G Y Ö R G Y t ( 1 9 2 9 —1966) K I Á L L Í T Á S A B U D A P E S T E N ÉS BÉKÉSCSABÁN A materiális létezés: az ember folytonos ön-megvalósítása. Vagy csupán lehetőség az ön-megvalósításra? Ha a kezdetet jelző évszám mellé a másikat is o d a í r j a a sors könyörtelensége, ha a tovább-létezők közönye a „minden elvégeztetett" elégiát celebrálja, a lehetőségnek és megvalósulásának ez az ellentmondása egyszeriben feloldódik: minden olyan f á j d a l m a s a n vagy felemelően egyszerű lesz. A továbbélők nem kényszerülnek immáron arra, hogy a megvalósultat a feltételezett lehetőséghez méregessék, a lehetőség jogán mást, mindig többet v á r j a n a k . A közönyösen, pillanatnyi megindultsággal elmormolt búcsúztató a lehetőséget kísérte a z enyészetbe.

Zilahy

György:

A kerítés

másik

oldala

A m e g m a r a d t a t , a n e k ü n k - m a r a d t a t v a l l a t h a t j u k csupán. S így ítélhetünk is r ó l a : kell-e társnak, barátnak, önmagunk jobbik felének, vagy: gyötrelme hiába fecsérelődött, ami megvalósult, nem n e k ü n k valósult meg, elmondtuk a búcsúztatót, nincs tovább mit mondani. Zilahy György is otthonra lelt a kerítés másik oldalán, a jajgató virágok, megcsonkított k a r ú fák, egymásra torlódott sírkövek között. Nem, nem ő a k a r t a ! Nem ő nyitotta ki a kiskaput a görcsös léckerítésen: talán egy nagy vihar hagyta tárva-nyitva, hogy megmutassa a kövek f á j d a l m a s fehérségét. Hogy megmutassa és fenyegessen. Ö talán csak leheveredett az útfélre, oda, ahol a világ minden f á j dalmát elzokogó pléh-Krisztus sír hatalmas sírással. Talán csak pihenni vágyott, hogy tovább m o n d j a , mondhassa a maga f á j d a l m á t és az egész világ f á j d a l m á t , önmagára fenekedő korunk f á j d a l m á t és minden korok f á j d a l m á t — a f á j d a l o m ellen, az emberért. Talán csak pihenni vágyott, hogy felkelhessen a f á j d a l o m ellen, és észre sem vette, hogy az m á r a kerítés másik oldala. 1021

Első kiállítására készült. Az első megmérettetésre, a m i k o r különös szigorral, értetlenül és könyörtelenül mérik össze a z ítéletre h i v a t o t t a k és kéretlenül ítélkezők a megvalósultat és a teljesebb megvalósulás lehetőségét. Tíz alkotó esztendő a d a t o t t Zilahy Györgynek. Az önmegvalósítás keserves, őrlő, pusztító évei. Hisz oly nehéz ellenállni, h a mások csip-csup elismerés, egy tál lencse, nagy véka a r a n y reményében el t u d j á k hitetni önmagukkal, hogy megvalósították a megvalósíthatót... Mégsem v á r t a meg a megmérettetést. A n e k ü n k - r n a r a d t a t : a lélek mélyéről szakadt egyetlen kiáltást, egy torkot szorító élményt m u t a t h a t u n k fel csupán. íme, egy igaz ember, a k i n e k m e g a d a t o t t , hogy önmagát m e g v a l ó s í t s a . . . Csak önmagát? Hisz minden vonalában-színfoltjában, m i n d e n kiküzdött s ó h a j tásában ott f á j Radnóti Miklós rettegése, bomba s z a g g a t t a védtelensége, Á m o s I m r e máglyára hurcolt a n g y a l á n a k őrült riadtsága, azok sorsa, a k i k e t a b a r b á r s á g tiport el, s azok sorsa, akiket a b a r b á r s á g ismét eltiporthat. Zilahy György minden emberi f á j d a l o m r a emlékezik: a m i n d e n n a p i é r t aggódó szegények f á j d a l m á r a , ha a d a r a h k a kenyeret a kés hideg vasa v á l a s z t j a el az éhes gyomortól; a búvó otthonok f á j d a l m á r a , h a ú j r a s ú j r a elpusztításukra szövetkeznek sunyi h a t a l m a k ; a kiszolgáltatott e m b e r f á j d a l m á r a , h a ég, föld és m i n den h a t a l m a k ű z i k - h a j t j á k h á r o m v a d határon; fák, füvek, virágok szótlan f á j d a l mára, hisz a k k o r is f á j , ha nincs szó -kimondani. összetorlódik az idő. Emlékképek és az ö n m a g á t elpusztítással fenyegető jelen, m á s keserve és a maga b á n a t a mind, mind t a j t é k o t vet, gyűrűzik, felbuzog. M á r m á r összekuszálódnak a motívumok, a látványmozaikok: a képi egyensúlyt f e l b o m lással fenyegetik. Csak az intellektus teremthet rendet. A képi rendet megteremtette. A kaotikus torlódás egyetlen kiáltássá, velőtrázó figyelmeztetéssé rendeződik m i n d e n képen: Emberek, vigyázzatok! A f é l e l e m nem győzhet az e m b e r e n ! Minden f á j d a l m a k f e l e t t is 'kivirágzik a r e n d . . . így szólott Zilahy György, társunk, barátunk. K é p e k b e m e n t e t t üzenetét m e g értettük s megőrizzük. SZILÁGYI

LIPTÁK

PÁL KIÁLLÍTÁSA

MIKLÖS

BÉKÉSCSABÁN

Szegedi, hódmezővásárhelyi vagy Békés megyei tárlatokon való elszórt t a l á l k o zások után a Képcsarnok Vállalat békéscsabai b o l t j á b a n rendezett kiállítás (20—25 f e s t m é n y s mintegy 40—50 grafika) — hosszabb idő u t á n — lehetővé tette, hogy á t fogó képet alkossunk Lipták Pál művészetéről, s r e n d e z z ü k a vele kapcsolatos, e d digi benyomásokat. Lipták művészete alapvetően indulati-érzelmi indítékú. Képeit a lázasan f e l r a k o t t színek, a k é k és sárga, a vörös és fekete, a zöld és b a r n a feleselése, a megtört vagy látszólag f é l b e m a r a d t vonalak h a t á r o z z á k meg. A részletek k i m u n kálásával, az ábrázolás tárgyi pontosságával k e v e s e t törődik. B á r a l á t v á n y m i n d i g nyomon követhető képein, tág teret enged a képzelet, a beleélés s z á m á r a . í g y történhet, hogy a felületes szemlélő furcsa, letűnt világot idéző témáit (Sárkányölők, Lovasok stb.), utazásai során készített vázlatait, pillanatnyiságot idéző képépítését figyelve, alig tekinti többnek e képeket, m i n t egy kivételes szín- és kompozíciós érzékkel megáldott művész pillanatnyi benyomásait. Pedig az alakok és helyzetek sokféleségét, az e m b e r i és tárgyi k a p c s o l a t o k változatosságát elénk táró, s a színek és f o r m á k d i n a m i k á j á r a épített k é p e k n e m öncélúak, s nem pusztán egy pillanatnyi é l m é n y v i s s z a a d ó ! A kiállítás egésze egységes szemléletet tükröz: egy örökké változó, mozgásban levő világot t á r elénk, s nem a n n a k egyszerű tudomásulvételével, hogy a világ egyszer ilyen, m á s k o r olyan, h a n e m hol nekiszabaduló jókedvvel (Készülődés a vadászatra, Este a tar-i lón stb.), hol félő izgalommal (Sárkányölők), vagy csendes örömmel (Lovasok, Régi utca). 1022.

E nyugtalanság, mely szükségképpen foglalja magába az önmagával és a külvilággal való örök elégedetlenséget, művészetének egyik fö hajtóereje. Ezt bizon y í t j á k variációi, témaváltozatai, melyek az ú j a b b , a tökéletesebb megformálást keresik, s e r r e vall t e c h n i k á j á n a k széles s k á l á j a is, melybe az olajtól az akvarellel k o m b i n á l t tollrajzon, a tuson s t e m p e r á n keresztül a különböző ragasztásos és lefedéses eljárásokig sok minden belefór. Persze, hiba lenne pusztán e nyugtalanságból és újat-akarásból — mindent helyettesítő erényt fabrikálni, s önmagában véve minden bizonnyal kevés is lenne igazi, m é l y élmény közvetítéséhez. A nyugtalanságot, a mozgást sejtető pillanstnyiságot a szilárd kompozíció, a dolgok tökéletes r e n d j e ellensúlyozza. Az általa megragadott pillanat általánosabb t a r t a l m a k hordozója, s magán viseli a dolgok között eligazodni akaró, a dolgokat a m a g u k helyére tevő e m b e r rendet teremtő a k a r a t á n a k nyomait. Hogy a pillanatnyiság n e m felületesség nála, azt leginkább talán alakos kompozíciói bizonyítják. Néhány ecsetvonásból vagy f é l b e m a r a d t n a k tűnő vonalból összeálló a l a k j a i tökéletesen jellemzett figurák, olyanok, m i n t h a régi ismerőseink lennének (Három alak, Esti lovaglás, a grafikák). Könnyed, biztos vonalai olyan művészre vallanak, aki érti és ismeri az őt körülvevő világot. Három faliszőnyegt e r v e és M a d á r című képe érdemel még ebből a szempontból megkülönböztetett figyelmet: m i n t h a a további letisztulás és egyszerűsödés ú t j a i t m u t a t n á k . L i p t á k művészete nem hidegen körvonalazott, aprólékos gonddal építgetett, lezárt művészet. Amennyire megnyugtató, elismerést kiváltó e közel ötvenéves művész képein a művészi szándék ós megvalósulás egysége, legalább a n n y i r a izgalmas a b e n n e r e j l ő további lehetőségek felismerése. Akiben ennyi a nyugtalanság és a z elégedetlenség, s aki ennyire ismeri a körülötte levő világot, a n n a k m ű vészete még ú j a b b magasságokba emelkedhet. GÁDOROSI

Lipták

Pál

VASS

ISTVÁN

rajza 1023

JEGYZETEK A M Á S O D I K PÉCSI JÁTÉKFILMSZEMLÉRŐL A siklósi várkápolnában a- pécsi J a n u s Pannonius g i m n á z i u m k a m a r a k ó r u s a n é v adó ősük dallá költött gondolataival köszöntötte a szemle vendégeit. Az ihletadópannon t á j így fonta egybe a reneszánsz irodalom és a szocialista f i l m m ű v é s z e t k ö zös törekvéseit. Mert nem csupán jelkép, hanem köteles örökség, hogy a z egyéni, mondanivaló kifejezésének problémái a filmművészetben a n n a k a tudós, h u m a n i s t a költőnek városában kerültek megvitatásra, akinek műveiben az emberi személyiség először nyerte el méltó r a n g j á t Magyarországon, és a k i fél évszázaddal ezelőtt h i t t e hirdette, hogy „leigázza az ész a világot!" A pécs-baranyai szemle rendezőit ez a cél vezette, mégha egyes résztvevői, vitái olykor célt is tévesztettek. „Oda kell figyelni a m a g y a r filmrendezőkre, m o n d a n i valójukra, véleményükre!" — így jellemezte tömören a mai m a g y a r filmművészet, fő irányzatát a fiatal Szabó István. Herskó János g y a k r a n emlegetett kifejezésével: a karmester típusű, tolmácsoló rendezők helyett e g y r e i n k á b b komponáló, alkotófilmművészekre van szükség. E törekvések elméleti összegezése Kovács A n d r á s n a k a •kísérletezés problémájáról írott cikke a Valóság 1966. évi 2. s z á m á b a n . De a m i a legfontosabb, e gondolatok jegyében készültek az utóbbi évek olyan kiemelkedő a l k o t á sai, mint amilyen Jancsó Miklós: Oldás és kötés, Így jöttem, Szegénylegények; Gaál István: Sodrásban, Zöldár; Herskó János: P á r b e s z é d ; Kovács A n d r á s : Nehéz, emberek és Szabó István: Álmodozások kora c. f i l m j e . Bár v a l ó j á b a n az írói állásfoglalást bontja, szélesíti tovább, ide sorolható még F á b r i Zoltán: Húsz óra és K o vács András: Hideg napok című f i l m j e is. E művek örvendetes és film-művészi rangotteremtő fő vonulata mellett népművelési szempontból nem szabad l e b e c s ü l n ü n k azoknak a filmeknek a szerepét sem, -amelyek híven tolmácsolják az írói m ű v e k e t . Ranódy László Kosztolányi, Várkonyi Zoltán Jókai és Hintsch György N é m e t h Lászlóf i l m j e i r e gondoljunk, ugyanakkor, amikor — és erről a szemlén n e m kevés a g g o d a lom hangzott el — még mindig sok a silány, primitív t a n d a r a b . A szemle háromnapos v i t a f ó r u m a Almási Miklós írásos r e f e r á t u m a a l a p j á n , épp azt kutatta, hogy mi „az egyéni mondanivaló kifejezésének p r o b l é m á j a a m a g y a r filmművészetben"? Mi a feltétele a jelenlegi, p a r a d o x helyzet megváltoztatásának,, a művészi filmek differenciálódásának, és új m ű h e l y a t m o s z f é r a k i a l a k í t á s á n a k ? A tehetség kifejeződésének körülményeit a szocialista filmművészet p á l y a í v é n belül vizsgálva, Almási Miklós a filozófiai megalapozottságú, egyéni világlátást; a. mesélés és atmoszférateremtés egyediségét; az etikus bátorságot és a közéleti j á r t a s ságot hangsúlyozta. Figyelmét elsősorban az alkotás személyi adottságaira, a f e l e lősség és helytállás egyéni feltételeire fordította, és kevesebb gondot szentelt az o b jektív körülmények, a „hivatal" serkentő vagy gátló körülményeinek. Az összefüggések kölcsönhatásának vizsgálata nemcsak a nézetek tisztázódásának, h a n e m a s z e r vezeti továbblépésnek is nélkülözhetetlen kelléke. Hiszen kellő anyagi t á m o g a t á s n é l kül sem a Balázs Béla Stúdió filmjei, sem a Nehéz emberek, de még a M i n d e n kezdet nehéz c. film sem készülhetett volna el. A nagyobb bizalom felvetése pedig a r r a utal, hogy a vezetés terén még mindig vannak r e j t e t t tartalékok. Ezeket a kérdéseket m á r csak azért is érdemes á r n y a l t a n megvitatni, hogy v i l á gosan külön lehessen választani a kultúrpolitikai-művészi, és gazdasági-szervezeti, természetű feladatokat. Az időpont azért is alkalmas erre, m e r t — a m i n t D a r v a s J ó zsef író, a társadalmi zsűri elnöke hangsúlyozta — kultúrpolitika, szakma és k ö z ö n ség még sohasem volt ennyire közeli vagy azonos véleményen a m a g y a r f i l m m ű v é szet értékeinek megbecsülésében. A demokratikus f i l m g y á r t á s első s z a k a s z á b a n csak néhány fanatikus szakember hite, reménysége volt a m a g y a r f i l m m ű v é s z e t megteremtésének lehetősége. (Elsősorban Balázs Béláé és Szőts Istváné). A s z o c i alista magyar filmművészet első virágkorában, 1953—56 között a nagyot a k a r ó lelkesedés közben olykor csak utólag, közönség és nemzetközi közvélemény d ö b b e n t e t t e r á a szakmát és a kultúrpolitikát a művészi sikerre. Kár, hogy e korszak t a p a s z t a l a tait elméletileg-történetileg még nem összegeztük! Ennek h i á n y a több hozzászólásból is kitűnt. Ma viszont az elméletileg egyre j o b b a n megalapozott, tudatos művészi vállalkozások korszakát éljük, a m i k o r minden hazai, sőt nemzetközi tényező a b b a az: irányba hat, hogy a m a g y a r filmgyártás minél színvonalasabb szocialista f i l m a l k o tásokat hozzon létre. E törekvés tanúbizonysága a reprezentatív filmszemle is! Az elmúlt 10 év szocialista n e v e l ő m u n k á j á n a k egyik fő ideológiai célja a m ű v e l t , , szakképzett, a problémákat nem leplező, felelős döntéseket hozó és azokat vállaló népben, nemzetben gondolkodó kommunista ember típusának kialakítása. Más k é r dés, hogy e m u n k á b a n hol tartunk, -milyen eredményeket é r t ü n k el? Bizonyos azon-1024.

ban, hogy e folyamat meghatványozódásában fontos szerep vár a legnagyobb tömegekre ható filmművészetre; a kor ellentmondásait felfedő, azokat tudományos a l a pon rendszerező és a legkorszerűbb színvonalon kifejező filmrendezőkre. Olyan alkotókra, a k i k nem a producerektől, nem is a kulúrpolitikusoktól, h a n e m az emberi! haladásért, közelebbről a nép sorsáért érzett felelősségtől indíttatva készítik műveik e t A m a g y a r filmművészet legjobb alkotásaiban Fejős Pál Tavaszi zápor-átélés Szőts Is'tván Emberek a havason című művétől Jancsó Miklós: Szegénylegények, F á b r i Zoltán: Húsz óra és Kovács András: Hideg napok című filmjéig eza felelősség dolgozik, igazgat, rendez. Az elért eredmények is, meg a további feladatok is a rendezői világlátást legi n k á h b ábrázolni képes, ún. „szerzői film" alkotómódszerét állították a vita k ö z é p p o n t j á b a . Az eszmecsere főként az egyéni mondanivaló kifejezésének határait, a film és irodalom viszonyát, a forgatókönyv jelentőségének eltúlzását, a filmtípusok különbözőségét és rangsorolását érintették. Mint kiderült, a legfőbb gondot az ö n c e n zúra és a kultúrpolitikai ellenőrzés, támogatás mikénti f o r m á j a okozza még mindig.. A művészetigazgatás eddig volt formái részben elavultak, hiszen zömükben a gyáripari ellenőrzés-irányítás igényei szerint keletkeztek. Erre utal egyébként Kovács A n d r á s m á r idézett cikkében is. Az ú j szervezeti f o r m á k a t pedig, mely az egyén i mondanivaló m a r a d é k t a l a n kifejtésének és a szocialista társadalmi igénynek h a r m ó n i á j á t biztosítja, nehezen lehet kialakítani. A társadalom, közelebbről a nézők kisebb-nagyobb csoportja jogosan igényli, hogy a filmművészetben is é r v é n y e s ü l jön a „tua res a g i t u r " klasszikus elve, vagyis az ő politikai, egzisztenciális, etikai,, családi gondjai nyerjenek ábrázolást a filmekben. Tehát a r e f e r á t u m b a n idézett Hochhut-féle álláspont, miszerint „a művésznek hűnek kell m a r a d n i a személyes problematikájához, még ha az teljesen haszontalan, veszélyes az i f j ú s á g r a . . . a b ű n cselekményig antiszociális, s melynek egész értelme pusztán az, hogy igaz" — torzít: Almási Miklós maga is hangsúlyozta az idézet egyoldalúságát, a n n a k tüneti, jellegére utalt, de az egyéni felelősség megteremtésének időszakában fontosabbnak t a r t o m Petőfinek a X I X . század költőihez írott soraival vagy József Attila Arspoetica-jával érvelni. Hiszen a cinerna verité módszerével felvett, naturálisan igaz helyzeteknek is az kölcsönöz művészi rangot, hogy bennük a társadalmilag igaz j u t kifejezésre. A Nehéz emberek hőseit épp ez az általánosító jelentés emelte a műalkotás szereplőinek r a n g j á r a . Nem 5, hanem 50, 500, 5000 ember erőfeszítését érezzük Szabó István, Heller és a többiek rendíthetetlen ú j a t a k a r á s a mögött. Sajnos, az egyéni mondanivaló kifejezésének a kritériuma a vitában túlságosan általános megfogalmazást nyert, pedig a szubjektivizmus nem csak a kultúrpolitika,, hanem a művészek oldalán is okozhat károkat. Ezt tanúsította az ún. forgatókönyvcentrikusság vitája. Technikailag a lehető legpontosabban elkészített forgatókönyv sem töltheti b e a határozott művészi cél, a mondanivaló koncepciójának hiányait. De ez a t ö r v é n y szerűség fordítva is igaz, nevezetesen az elfogadás politikai-művészi tétovaságát,, bizonytalanságát nem a forgatókönyv adminisztratív elemeinek követelése ós ellenőrzése szünteti meg, hanem a témával felismert és a művészi vázlatban ábrázolni, szándékozott társadalmi cél igazának elvi elbírálása a d j a meg. Ilyen alapon lehet a művészi, kultúrpolitikai szükségletek szerint differenciálni a 1 filmtermést és f i l m forgalmazást. Ne j á r j o n a stúdiókban szemlesütve, aki Jókai, Mikszáth, Móricz,. Németh László regényeit filmesíti meg, de ne kísérje k a j á n szellem vagy közönyösség azokat sem, akik a társadalmi és egyéni önismeret eszközének, az alkotótehetség e r ő p r ó b á j á n a k tekintik a filmkészítést. Filmrendező s z á m á r a csak az önállóan felismert és művészileg ábrázolt társadalmi-emberi igazság a d h a t minden alkotóművészt megillető „szerzői" jogot, illetve „szerzői filmet". A kizárólag e g zisztenciális haszonra törtető, k a l m á r „filmeskedés" pedig ne kapjon polgárjogot a szocialista filmszakma berkeiben. Végeredményében a szemle haszonnal járt. Nem csupán a filmművészi t u d a t formálás várható eredményei miatt, de azért is, m e r t szakma, közönség és k u l t ú r politika — elismeréseivel, díjaival — a művészi magyar filmkészítés mellett kötelezte el magát. Reméljük, hogy a szervezetileg megerősödött filmszemle v e r s e n y filmjei egyre számosabbak, színvonalasabbak és szocialistábbak lesznek. MOLNÁR ISTVÁN

1025.

KILÁTÓ KOSZTYA SZTRANDZSEV*

AZ Ö T Ö D I K F O R D U L Ó A mai utolsó forduló is megkezdődött. A negyedik. Ismét a benzinkút, m a j d az öreg mészégető kemence, a két n y á r f a , a z t á n a h a j t ű kanyar és a púpos domb k ö v e t k e z i k . . . Marin á t h a l a d t az emelkedőn és megállt. Megmosakodott a vascsőből csobogó vízben. A jeges víz a r c á b a csalta a vért, bőr é t lángvörösre változtatta egy pillanat alatt. Aztán ismét küzdenie kell az á l o m édes vágyával. Hanyadszor a mai n a p ? Térdében, könyökében, nyakizmában, gerincében é r e z t e a fáradtságot. És mind közelebb kúszik a szeméhez az álom ingere. H a j n a l b a n Togoto azt m o n d t a neki: — Vásárolj álmosság elleni tablettát. Nem f á r a d s z el. Marin n e m hallgatott rá. Szidta is magában: — A csirkefogó! Csak a f a r k á t csóválja a vezetők előtt! A diszpécser és Marin előzőleg összevesztek. — Holnap n e m megyek m u n k á b a . A feleségemért és a gyerekért kell m e n n i a szülőházba... Togoto h a j t h a t a t l a n m a r a d t : — És a 36—61 állni fog, vagy mi a szösz? N e m lehet! A t e r v n e m teljesítése h a zaárulás. Látod, ott van a f a l r a írva. — ö r e g a n y á d térdekalácsa! — Ez iroda, ne tréfálj. Sógora eközben így nyugtatta: — Magda m e g l á t j a m a j d , hogy nem jössz, és felül a gyerekkel a vonatra. Hagyd Togotót a csudába! De Marin f e l f ú j t a magát. A gépkocsik fogyni kezdtek a garázsból. Marin körülnézett az u d v a r o n és a m i k o r :megnyugodott, ismét visszatért a diszpécserhez. — Egy ívásúak vagyunk, érts meg engem . . . — A barátság az barátság, a terv meg terv! — Rendben. Mennyi a mai terv? Toszko kinyitotta a füzetet és olvasni kezdte: — E hó tizenötödikén a 36—61 -es kocsi kétforduló c e m e n t e t hoz a p á l y a u d v a r r ó l . — Holnap? — E hónap tizenhatodikán a 36—61-es i s m é t . . . — És ha m a négy fordulót teszek meg kettő h e l y e t t ? — Azt szabad. A terv is meglesz és az asszonyért meg a gyerekért is elmehetsz holnap. Na, i n d í t s ! . . . A kocsija elhagyta m á r a garázst, amikor a diszpécser a k a p u r a m u t a t o t t és m e g e m l í t e t t e a tablettákat. Marin Toszkót szidta képzeletében. Nemrégen még ő is sofőr volt, é l m u n k á s lett belőle, m a j d diszpécserré nevezték ki. És lassacskán Toszko hasonlítani kezdett h i v a talnoktársaira. Sőt rosszabb lett, m i n t azok. Állandóan azt m o n d o g a t t a : V e l e m n e m a r a k o d j , én is a munkásosztályból való vagyok. A n é p megbízásából vagyok ezen a fontos poszton. A sofőrök pedig a „fontoskodó Togoto" gúnynévvel r u h á z t á k fel. így telt el az első forduló. Aztán a második. A h a r m a d i k o n Marin azon töprengett, hogy mai gyötrelmeiért nemcsak Togoto, .'hanem sógora is hibás. M e r t milyen segédsofőr is az. Csak ú t i t á r s a k a b i n b a n . Most is erősebben horkol, m i n t a motor. „Hazardőr" — gondolja haragosan Marin. Csak kocka kerüljön a kezébe. Régóta mellette van, de csak a g u m i t t a n u l t a m e g f e l f ú j n i . Ha meglenne a jogosítványa, egy-két órára a volánhoz ü l h e t n e ő is. Elzavarom. De Marin tudta, hogy nem fogja elzavarni, bár sógora m u n k á j á t is neki kell elvégezni. Amíg ő a Skodán sofőrködik, sógora á l l a n d ó kisegítője m a r a d . Így lesz, m e r t ő hozta vissza Magdát azon az éjjelen. Merthogy megszökött tőle az asszony. A Skoda miatt. Legalábbis így mondta. De Marin tudta, hogy a lángossütöde m i a t t hagyta el. Házasságuk h a r m a d i k h ó n a p j á n . — Hagyd a f e n é b e a Skodát! — imondta neki. * A szerző — a plovdivi n a p i l a p m u n k a t á r s a , f i a t a l , á l l a m i - d í j a s b o l g á r Író — l a p u n k k e s z t ő s é g é n e k volt v e n d é g e a k ö z e l m ú l t b a n .

:1026

szer-

— M a j d h a T á t r á k a t kapunk, azt választom. — T á t r á t se akarok. Hagyd ott a soíőrséget! M a r i n elnevette m a g á t : — Máshoz se értek . . . — Ügy akarok élni, mint az emberek . . . — vonta össze szemöldökét Magda. — Ki zavar ebben? — A Skodád! — Az a d j a a kenyerem .... meg a tied is. — Nem kell ilyen kenyér. Benzin- és olajszaga van. A f a b a r a k k o k a t is m e g u n t a m ! — Befejezzük ezt az építkezést, é s városbaköltözünk. Egy-két év, és megleszünk... — Addig éljek itt, míg megőszülök? Most a k a r o m . . . Marin elhallgatott. Aztán feleségéhez lépett és meg a k a r t a simogatni az arcát. — Még itt maradok. Nem szoktam megszökni sehonnan, míg n e m v é g z ü n k . . . Magda elfordította a f e j é t és hátralépett. — Velem jössz? — Hová? Az asszony panaszosan nyafogta: — A lángossütödébe egy f é r f i t és egy nőt keresnek. — Miiiiit? — Mi v a n abban, hogy az lángossütöde? Nem nagy a fizetés, de a vissza nem a d o t t sztotinkákból és a megspórolt lisztből nagy pénzt csinálhatunk. A fiú a r c a vérbe borult. — Nem keresek ilyen pénzt. Nem kell m á s pénze! Nem becsületes dolog ez! — Ha nekem jó, a k k o r becsületes is. Ez éppen olyan világos, m i n t a kétszerkettő . . . M á s n a p az első busszal megszökött. A lángossütödébe ment, és valamelyik nagynénjénél élt. Marin k í n j á b a n egész é j s z a k á k o n át nem aludt. Kétszer küldött Magdáért. Egy és ugyanazon válasszal .jöttek vissza, szörnyű olajszag és kategorikus válasz fogadta őket: — Amíg el nem hagyja a Skodáját, addig ne is izenjen n e k e m . . . Marin megállt a u t ó j a előtt, m e g n y a l t a száraz a j k a i t , ós sokáig törölte homlokát -olajos s a p k á j á v a l . Nem, a Skodát n e m hagyja. Még a k k o r sem, h a miniszternek teszik meg. Mi az a p á r garas? Köp rá. A Skoda nélkül nem tud élni. Ez a d j a élete •célját és értelmét. Magda azonban . . . Elernyedt, elerőtlenedett, hallgataggá lett. Szemei előtt a kicsi és az asszony a l a k j a lebegett. Viaskodtak egymással, haragosan remegve. Egy este elment a várasba. Elrejtőzött a bozótban egy f a törzse mögé. Az u t c á n erős sziél h i m b á l t a a l á m p a sárga szárnyait a csupasz kockakövek felett. Erős rózsaillatot sodort magával a szél. Marin tudta, hogy a városi rózsa p a r k van mögötte, mégis a r r a gondolt, hogy ez az ostoba illat nem a kertből, h a n e m egy csokortól származik. Attól a csokortól, amelyiket kezében tart. Ebéd után vette. Elő.ször vásárolt virágot életében, Magdának. Az étteremben elektromos gitárokon remegő hangon búgott a La Palorna. A szemben levő utcában, ahol a lángossütöde volt, két árnyékot fedezett fel. Egy f é r f i és egy nő árnyékát. A f é r f i t nem ismerte. Magda volt vele. Az asszony a lámpa fényébe lépett, és Marint a tavaszra emlékeztette. A La Paloma és a g i t á r h ú r rezgése kísérte. A súlytól, a m i t hoztak, Magda egyik válla kissé meggörnyedt, mint a n y j á é a falun, a m i k o r vizet vitt a vállára vetett rúdon. Gyötrődött, izmai görcsbe rándultak. — A-a-a-! — kiáltott váratlanul Magda, és elfutott, mielőtt megismerhette voln a a f e l é j ü k induló férfit. A m á s i k f é r f i még jobban meggörnyedt a teher alatt, és megállt. — K i vagy? — kérdezte Marin. — Munkás! — válaszolta az. Hátralépett és felhúzta keskeny vállait. Aztán figyelmesen szemügyre vette a csomagját. — Ne kukorékold ki, hogy . . . Elővigyázatosan nézett k ö r ü l és szénanáthás o r r á t szippantgatta. A nagyszerű rózsaillat eloszlott. Marin idegesen belerúgott a pléh vödörbe. A vödör tompán megcsördült és elfojtotta a lángossütő r i a d t kiáltását. Mire Marin rájött, miről is van szó, a fiú m e g r a g a d t a a vödröt és elfutott. A földön csak egy fényes olajfolt maradt. *

A rendőrségen azt mondták neki: — ö n látta a lopás tényét? 1027.

— A vödörben volt a tény és kiömlött a földre. — Bejelentését tudomásul vettük. Kár, hogy n e m t u d j a a nevüket. — M á r m o n d t a m . A férfi alacsony, bazedovos, vörös arcú . . . A nőt n e m tudorrr. körülírni. Alighogy elmondta mindezt, meglátta a virágot s a j á t kezében. Elszégyellte m a gát és elhallgatott. Aztán u n d o r r a l tette hozzá: — Vörös foltok voltak az a r c á n . — Köszönjük, elvtárs. Az utcán eldobta a virágot. P o n t o s a b b a n odaadta egy részegnek, a k i n y o l c a s o kat rajzolt az úttestre. A részeg átvette a rózsát és dalolni kezdett: „Fehér kezek, gyöngéd kezek Virágoznak kertemben..." Egy hónap múlva a rendőrség letartóztatta a lángossütöde vezetőjét. Magdát" a másik három munkáslánnyal együtt szélnek eresztették. Visszatért a z építkezésre.. Egyébként sógora hozta. — Itt vagyok — mondta a küszöbön állva. Marin rátekintett, alig t u d v a izgalmát leplezni. S z á m á r a az asszony m o s t is ugyanaz volt: a tavasz, a L a P a l o m a és a gitár zsongó-rezgő h ú r j a . F e l h ú z t a s z e möldökét. — Meggazdagodtál? Sógora is közbeszólt: — Elég volt, gyerekek — mondta. — N e önts ú j b o r t a régi hordóba. Az asszony egy kis kofferral a kezében állt és hallgatott. Marin hozzá f o r d u l t r — Csukd be az ajtót, ne h ű l j ö n ki a szoba. Ott a krumpli, süss belőle v a c s o r á t . Magda kinyitotta a bőröndjét, egy ú j inget húzott elő belőle és á t n y ú j t o t t a f é r j é n e k . Ujjain nevetségesen lebegtek a gombok, m i n t az é r e t t mogyoró. Amikor a sógor elment, Marin felállt és széttépte az inget. Magda a f a l n a k támaszkodott, a háta mögött t a r t o t t kezeivel. Szemei tompán,, szürkén csillogtak. .Aztán Marin dühösen felfordította a bőröndöt, amelyikből női r u h á k hullottak ki. Mindent bedobott a kályhába, még a k o f f e r t is széttépte és a tűzbe vetette. Kiegyenesedett. Nehezen, szakadozva lélegzett. — Szóval és betűvel: vége! — Vége! — suttogta száraz torokkal Magda. Este, amikor lefeküdtek és Marin maga mellett érezte felesége lángoló, remegő" testét, a k k o r m á r nem a lángossütödére és az olajra, h a n e m a r r a a m é l y h a n g ú k i s lányra gondolt, aki az étteremben a La Palomát énekelte. Magda az építkezésen kezdett dolgozni. G y a k r a n m e g f o r d u l t a v á r o s b a n is — hivatalos céllal, meg bevásárolni. Marin tudta, hogy gyerekük lesz, és azt a j á n l o t t a feleségének, hogy vásárolja meg a szükséges holmikat. Egy a l k a l o m m a l Togoto azt mondta neki: — Kikapós az asszonyod, barátocskám! Állandóan egy férfivel látom a v á r o s ban. Marin lehordta a diszpécsert. Még a kutyát sem kell állandóan pórázon t a r t a ni, Magda pedig nem kutya, h a n e m a felesége. A gépkocsi tovább berregett. Ablakaiba sovány f a á g a k ütköztek. Meszelt o s z lopok maradoztak el mellette, melyek a z út szélét jelezték. M a r i n megállt a r é g i vízkifolyó csőnél, és meglökte sógorát a lábával: — ö n t s vizet a hűtőbe. A sógora cammogva, morogva cuppogott, még mielőtt kinyitotta volna szemeit:: — Nagy a mi sofőrbánatunk. Marin ugyancsak leszállt. Ismét alá tartotta f e j é t a jéghideg víznek. F ü l é b e n zúgott a vér, halántéka lüktetett. A pillanatnyi frisseség gyorsan elmúlt és i s m é t f á r a d t s á g vett erőt r a j t a . Édes csápjait nyújtotta feléje az álom. Ez m á r n e m k í n zó lopakodás, csúszás, h a n e m nagyobb hatalom, m i n t a tizennyolc órai s z o l g á l a t o t teljesítő sofőr. Az utolsó tíz kilométer van h á t r a az építkezésig.

Marin bekapcsolta a motort és rátaposott a gázpedálra. A kocsi nekilendült.. Már nem érezte a talpát az állandó pedálnyomkodás miatt. Szemei e l ő t t c s o d á latos képek táncoltak. A m i k o r meg a k a r t a fogni ezeket a képeket, a s e m m i b e markolt. Balról egy száraz vízgyűjtő, jobbról kövek, elölről s á r g a út v e t t e k ö r ü l r Ismét megállt, levetette csizmáját. 1028.

A Skoda nehezen köhögve kapaszkodott fel a hegyre. — Sógor! — kérlelte k o m á j a . — Csukd be az ablakot. Megfázom. Marin felemelte az ablakot. Meztelen lábai a pedál hideg f é m é t érezték és felfrissültek. Az álmosság irányt változtatott: most a fejétől haladt lábai és könyöke felé. Marin a r r a gondolt, hogy mindezért a vágyain és sógorán kívül a hivatalnokok is bűnösek. Amikor a lakóházépítést befejezték, úgy döntöttek, hogy Marin •ott fog élni, de az irodások mind inkább elodázzák a dolgot. Azt mondták, hogy .nincs legépelve a kérvény. Mert ha a lakást el tudná intézni, M a g d á n a k nem kellene a gyerekkel az építkezésre jönni. Remek kis kuckót kapnának. Marin h á r o m szor is megnézte. M á r a karnisokat is megrendelte. Kis terasz van a lakásban, a .csapból pedig hideg és meleg víz folyik. Este, amikor hazatér a munkából, meleg vízben fürödhetne, és nem lenne benzin- és olajszaga. Akkor biztosan Magda sem fog sohasem a lángossütödére gondolni. Csak össze ne vesszünk a gyerek nevén. A l i g h a kerül erre sor. Az A n d r e j jó név. Nemcsak azért, m e r t az a p j á t is úgy hívták, h a n e m általában az: A n d r e j Marinov. Jól fog csengeni. Emlékezett a közleményre, ami a diszpécseri iroda a j t a j á r a volt szegezve: „újévkor fenyőfaünnepélyt rendezünk. Minden sofőr jegyeztesse fel gyermeke nevét a szakszervezeti bizottságnál". „Én is felíratom A n d r e j e m nevét" — döntötte el M a r i n . „Még kicsiny, egyhetes, még semmit sem ért, de felíratom. Föltétlenül." Örömmel gondolt erre. Ha m a j d esik a hó, hóembert is építeni fog neki. Pontosan olyat, amilyet az ő a p j a csinált valamikor neki. Köténnyel, lapáttal, vörös répaorral. S m a j d ha A n d r e j iskolába jár, síléceket és bőrtáskát fog venni neki. Az út ismét egyenes és sima volt. A fehér kilométerköveken levő számok érték e egyre m a g a s a b b lett, de Marin nem nézett a számokra. Becsukott szemmel is megm o n d t a volna, hol van az adott pillanatban és mennyi van még h á t r a az építxe.zésig. H á r o m éve. H á r o m éve mindennap két utat tett m e g . . . H á n y kilométer ez? Megfeszítette gondolatait. Nemcsak kíváncsiságból, h a n e m azért is, hogy elűzze az álom m i n d m e g ú j u l ó rohamait. Szidni kezdte a kilométerórát. Nem t u d j a rendesen m u t a t n i a távolságot. Nem .mozgatja semmi, mégis f u t n a k r a j t a a számok. Mégse e m b e r ez a gép. Marin még . idegesebb lett, a r r a gondolva, hogy nem tudott válaszolni Kirkornak, aki emberszerű gépekről mesélt nekik. Azt mondta, hogy ezután az emberi nem lassacskán e l t ű n i k a földről. A vasemberek többet fognak dolgozni, fegyelmezettebbek lesz^ :nek, ós n e m fognak baleseteket sem okozni. Marin a k k o r mondani a k a r t valamit, de belesült. — Nem lehet ez így. — Pedig az egészet olvastam. Marin bizonytalanul legyintett, megfeszítette nyakizmait, de a j k a i t m i n t h a l a k a t r a zárták volna. — Kevés az e m b e r szókészlete — m o n d t a a sógor. Kirkor elmosolyodott és fölényesen bólintott. — A vasemberek minden zsebe szókészlettel lesz tele. Marin nem szerette a könyvet. Nem ismerte úgy a dolgokat, m i n t Kirkor, de biztos volt abban, hogy nem a n n a k van igaza. Mi lenne akkor a világgal. A vase m b e r e k nem tudnak sem szeretni, sem nevetni, sem haragudni. Mindent elvégeznek az e m b e r e k helyett? Nem, ez nem lehet. Az e m b e r nem tud meglenni m u n ka nélkül. Hogy fog ő a k k o r élni, ha valaki kidobja a Skodából? Ami igaz, az igaz: olvasni kellene. Nagyszerű lakása lesz, két szobája, konyh á j a , Az n e m nagy baj, hogy a konyha közös használatú lesz. Kirkor rendes ember. .Jó az is, hogy vele lesz a konyha közös használatban. Míg az asszonyok főznek, együtt üldögélnek, újságot olvasnak, az örmény m a j d elmondja, hogy a Lokomotív ezen a meccsen is jobb volt, mégis vesztesen hagyta el a pályát. Persze, hogy olvasni kellene. A Kirkorral váló beszélgetés után, amikor Magda m á r megfürösztötte a gyereket, bemegyünk a meleg szobába. Bekapcsoljuk a rádiót, az ágyra fekszem és olvasni fogok. Fényes, -meleg szobában. És ha mindez r e n d b e n lesz, be "lehet iratkozni az esti tagozatra, ahol padok, fekete tábla és csengő v á r j a . Csengő. Csengő. Csengő . . . Erős súrlódó hangot hallott. — összeráztad az agyvelőm — dörzsölte szemét a sógor, az ablakon kinézve. A gépkocsi eleje l-afutott az útpadkára. Jó, hogy a jobb kerék egy kőbe akadt. Marin alig t u d t a felnyitni szemhéját. Ingét lehúzta, csak az atlétatrikót hagyta magán. Lenyitotta az összes ablakot is. Az éjjeli hideg élesen metszett bele bőrébe. A pedálra lépett, és hátsó sebességre kapcsolt. Aztán ismét az elsőre váltott. Meggyújtotta a fényszórókat is. A két fehér fénysávban ismét feléledt az őszi út: a földre hullott falevelek, a t e j f e h é r köd, a csupasz faágak. 1029.

Az építkezés m á r egészen közel volt. M á r csak egy hegyhát m a r a d t h á t r a . A z , a m i r e most kapaszkodtunk fel. A garázsban sokan voltak. M a r i n t levél várta. Kis szürke, gyűrött borítékban^ — Neked küldték. Az egyik sofőrünk hozta — m o n d t a Toszko. Marin felbontotta a borítékot. Sógora közben a körülállókhoz fordult: — Még a második forduló a l a t t történt. Ahogy e l é r t ü k a falut, egy lakodalom közepébe csöppentünk. Éppen népi táncot, horót táncoltak. Marin szemei előtt a levél betűi is horót táncoltak. Fekete b e t ű k f e k e t e horót. A levelet Magda ű*ta: „Mással utazom el. A gyereket a bölcsődében hagyom. Nem kell vele t ö r ő d nöd. Nem a tied, más valakié. M a r a d j a Skodáddal, h a neked a n n y i r a tetszik. Csókolgasd azt. H a d d szüljön neked gyereket. Én élni akarok. Veled csak k í n l ó d tam. Magda." A sógor n e m fejezte be a kitalált történetet, a m í g egy doboz cigarettát n e m kapott. Marin az a b l a k n á l állt, csak az utat látta. Az utat, a m i a r r a v e z e t . . . Arra,, a m e r r e Magda m e n t a másikkal. F e j b e kéne verni őket a kurblivassal. A sógor egy fél kenyeret és egy nagy darab szalámit vásárolt. Felvágta és f a latozni kezdett: — H a r a p j te is, k o m á m , h a r a p j csak. Ha vasból lennél, m a a k k o r is e l f á r a d tál volna. Marin n é m á n kiment. Mert különben a sógorát v á g t a volna f e j b e a k u r b l i v a l . A garázsudvaron egy bódé állt. Magda dolgozott benne, m i n t elszámoló, m i e l ő t t a szülőházba m e n t volna. A fiú szemei tompán, lázban égtek. Lehajolt, f e l v e t t e a kurblivasat, és az a j t ó b a s ú j t o t t vele. Reccsenés h a l l a t s z o t t . . . Ú j a b b ü t é s . . . Még: egy. Kezeivel belemarkolt a f a a j t ó b a : — Kurva — kiáltotta a bódéra. A deszkák f á j d a l m a s a n felnyögtek. Még egy ütés és vége. A bódé szétesett. Egyedül bolyongott a decemberi szélben, mellét kitárva. A decemberi hideg á t j á r ta testét, de nem húzta össze k a b á t j á t . Nem érdekli, mindegy. Hadd legyen beteg, hadd haljon meg. Csak Toszko f o g j a sajnálni, hogy a 36—61-es Skoda nem teljesíti a tervet. Marin alig tudott bemászni kocsijába. Ledobta m a g á t az ülésre. Megfázott.. Álmos volt és kimerült. Fojtogatta a kín. Kezéből két gomb hullott ki csörögve. Ezeket a gombokat Magda hozta az i n g gel. Szép, sima, fényes, mogyoró nagyságú gombok voltak. Későn m e n t reggelizni. Az első székre ü l t le, és odébb tette a v i r á g v á z á t . Az ablak melletti rádiókészülék némán gubbasztott. Szürpölve ette meg levesét,, és merev tekintettel nézett ki a z ablakon a semmibe. (Az ablakon keresztül a z t a bódét látta, amelyikben Magda dolgozott. A földön heverő, piszkos deszkái e l szürkültek. Az egész világra sírt a deszkákról a végtelen szürkeség, a m e l y i k t ő l még a hegyeit színe is porfelhő szürkévé vált.) Toszko jött be. Ügy kiáltott az egyik étkezdei kislányra, m i n t h a főnök lenne. Aztán Marinhoz f o r d u l t : — Komám, lekésel. A fenyőünnepélyre huszadikáig kellett volna feliratkozni.. — Mi? — Marin n e m értette. Toszko kényelmesen elhelyezkedett és nagy e m b e r i gondokról kezdett beszélni, a gyerekek s z á m á r a állítandó fenyőről, az e m b e r e k egészségéről, m i n t a m a i kor legnagyobb értékéről; arról is beszélt, hogy most az országban ennyi m e g e n n y i üdülő és sporttelep van. Az e m b e r e k harsányan k a c a g t a k körülöttük: Toszko sohasem volt még üdülőben, de sporttelepen sem. Marin lassan felkelt és eltávozott. A diszpécser n e m t u d t a befejezni gondolatát. A szemközti oszlopon Kirkor a hangosító berendezést javította. A m i k o r m e g látta a sofőrt, laz ö r m é n y hangosan szólt oda hozzá: — Hej, barátom! Megtaláltad a kifejezést? Marin n é m á n m e n t el mellette, de a z örmény h a n g j a utolérte. — Tegnap este a folyóiratban azt olvastam, hogy m á r j á r a z első r o b o t e m b e r Marin felbőszült: — Az n e m jó, ha a vasember jár. — Lehet, hogy rövidesen ide is ellátogat. Marin fogai között sziszegte: — Na-a-a! — zárta ökölbe kezét — Na-a-a! Ezt m u t a t o m a v a s e m b e r e d n e k M a j d meglátja! 1030.

Az örményt a nevetés rázta, Marin pedig a r r a gondolt, hogy az oszlop, a m e lyikre Kirkor mászott, hajladozik az ö r m é n y súlya alatt. A r r a gondolt, hogy a fenyőfához vásárolt baba is úgy hajladozik, a m i t a f i á n a k szánt. A f i á n a k ? Csodálatos. Ez másnak, a lángossütőnek a f i a . . . És először gondolf arra, hogy Magda becsapta. Becsapta őt azzal, hogy ez nem az ő fia, de csak azért, hogy bosszút álljon a Skodáért. Mert ha a f i ú n a k kis feket e szeme van, és merész vonalú szája, s ha úgy nevet, mint ő . . . Amikor m e g l á t j a a babát, föltétlen nevetni fog. Még a k k o r is, h a most nem lehe 1 felismerni, kire hasonlít. (Ebben a korban nehéz megállapítani, kire hasonlítanak a gyerekek. A vita m a j d a k k o r dől el, ha felnőnek.) Ha úgy fog gondolkodni, mint Marin, h a ú g y f o g j a szeretni a m u n k á j á t , h a . .. — Ha vasból leszünk, nem h a l u n k meg, m e r t . . . Marin m á r nem hallgatta Kirkor szavait. Amikor a Skoda elhagyta a portáit,. Marin kinyitotta az ajtót, és kiáltott Toszkónak: — í r d be a könyvedbe! í r d fel a fenyőünnepre A n d r e j Marinovot is! A nyitott ablakon keresztül hallani lehetett, hogyan fütyül Kirkor. Nem t u d ni miért, de Marin — Kirkorra gondolva — meg volt győződve: az örmény sohas e m t a g a d j a meg azt, hogy megtanítsa a fiát a villanyszerelés fortélyaira. Csak fel ne gyulladjon a gyerekben a Lokomotív iránti szeretet. Mert ez a csapat mindig: veszteni szokott. B á r ki t u d j a ? Lehet, hogy mire A n d r e j felnő, a Lokomotív m á r jó csapat lesz. Ez persze mindegy. A gyereknek csak az lenne a rossz, ha a. f i l l é r e s lángossütő hatása alá kerülne. Pedig ilyen e m b e r is akad bőven. A L o k o m o t í w a l meg m a j d csak megleszünk v a l a h o g y . . . Bálint

István

fordítása

ILLÉS LAJOS

PETŐFI ELSŐ VERSE BOLGÁR N Y E L V E N * A Csitaliste c. folyóirat 1872. é v f o l y a m á b a n jelent meg Petőfi első verse bolgárnyelven. A m a g y a r szakirodalom 1959-ig m é g létezéséről sem t u d o t t Ni-no Nikolov Petőfi Bulgáriában c. vázlatában meg s e m említi ezt a fordítást. Magyarországon Waldapfal József h í v j a fel r á először a figyelmei a z ú j bolgár gyűjteményes Petőfi-kötethez írt előszavában-, amikor megnevezi a fordítót és művét. Pedig milyen é r d e k e s é s kalandos utat j á r t meg ez a rövid vers, amíg eljutott Magyarországról a konstantinápolyi bolgár folyóirat lapjaira. Egy f i a t a l bolgár diák a vers fordítója: Atanasz Trifonov Iliev. Tizenkilenc éves, amikor 1871-ben P r á g á b a kerül, ahol szláv filológiát tanul az egyetemen. A Csitaliste egymásután közli írásait. Többek között Byron életéről ír egy t a n u l mányt (1871. nov. II. 5. 214. 1.), m a j d h a m a r o s a n Lord Byron költészetéből címmel versfordításokat jelentet meg a 'költő műveiből. Foglalkozik a népköltészet esztétikai kérdéseivel is. Í r á s á n a k címe: A természet a bolgár népdalokban és népmesékben (1872. j ú n i u s 15. II. 18. 845. 1.) A Csitaliste ugyanebben a s z á m á b a n Iliev két versfordítását is közli. Az egyik vers költője: Mácha, a másiké Petőfi. A h a t v a n a s évek második felében a bolgár hazafiak 'többször megkísérelték,, hogy fegyverrel h a r c o l j a n a k a felszabadulásért. 1867-ben P a n a j o t Hitov és Filip To-tju, 1868-ban Sztefan Karadzsa és Hadzsi Dimiter csapatai kezdenek harcba. A fegyveres f o r r a d a l m i akciók n e m sikerülnek, de a küzdelmet n e m a d j á k fel. Üj vezetők: Vaszdl Levszki, L j u b e n Karavelo-v állnak a mozgalom élére, -s m e g i n t elkezdődik a m é g szélesebb körű szervező és előkészítő munka. Az emigrációban heves viták folynak a fegyveres harc és az egyezkedés irányzatainak hívei között. E n-ehéz harcok, a sikertelen, sok áldozattal j á r ó forradalmi -akciók légköre, a haza sorsáért érzett aggodalom -formálta a fiatal Ilievet. Lelke fogékonnyá válhatott- — érthető módon — a byroni világfájdalom és életérzés iránt. A cseh J a n Neruda n e m zedékének a cseh irodalomban Byron az egyik kedves költője. Iliev — versfordításait közvetlenül megelőző írásai vallanak erről — Byron költészetét tanulmányozta és népszerűsítette. Így érthető az is, hogy a m i k o r megismerte Petőfi költészetét, a k k o r » A Tanulmányok a b o l g á r-m a g y a r t é n e t é b ő l című, készülő műből.

irodalmi

k a p c s o l a t o k

tör-

1031.

a m a g y a r f o r r a d a l m á r költőnek é p p e n az a fejlődési szakasza r a g a d t a meg, m e l y nek termése a reménytelenség, a z elkeseredés, a f á j d a l o m komor, m e g r e n d í t ő érzés sugározta, s a fiatal Petőfi drámai viaskodását m u t a t j a — keserű l á t o m á saival, kínzó magányával és elszigeteltségével. Ismeretes, hogy Byron szelűeme o t t kísért a Felhők-ciklusban, lliev ebből választott ki egy rövid hatsoros verset, m e lyet cseh szöveg ailapján lefordított bolgár nyelvre is. E r r e 1965-ben t a l á l t a m r á Pozsonyban. Közöljük a vers bolgár szövegét és nyersfordítását, továbbá azi anedeti s z ö vegét is.

HA III f f TE HAJJEJKfílf

(Hib

üembetfu)

Te3b naiuume nadejtcdu, nmmema npenpacHU, JJemamb UUCOKO, cmuzamb do neőeca HCHU\ Hob naií SUCOKO Kamb neóe docmuzmmb H eb eo.inuamb neóeceiib eb3Öyxb n/iyeamb, ffb opjtoeo Kpu.to ce KMopu;— ffeücmeumeAHocmb dox.wicdb, Aoaeifb 3AU, 3acMeü ce zpo3Ho moít... saMepu . . . H-doAy ecuHKu zu Ha,\iepu. A. T.

ÜAuee

Mmajmme, II, 845, 1872. Magyarul szó szerinti (nyersfordításban) így hangzik: Reményeink Ezek a reményeink, gyönyörű madarak, Magasan repülnek, fel a ragyogó égig! De mikor felérnek a legmagasabb égig, Es úsznak a szabad égi levegőben, ahol elfárad a sasnak a szárnya; Jön a valóság, a gonosz vadász, Rettentőn felnevet... céloz ... Es mind lelövi őket. A vers

eredeti pedig a

magyar szövege következő:

Szállnak r e m é n y e i n k . . . Szállnak reményeink, e szép madarak Midőn legjobban szállanak, S szíják a mennyei tiszta léget, Hol már sas sem tanyáz. Jön a való, e zord, vadász, S lelövöldözi őket. A. T. Iliev elsőnek Petőfi Szállnak reményeink című versét fordította l e bolg á r n y e l v r e a Felhők ciklusból. Az eredeti szöveg a fordítások során erősen m ó dosult. A hatsoros vers nyolcsorossá nőtt. A 2. sor („Midőn legjobhan s z á l l a n a k " ) gondolata kibővült, é s belekerült a versbe egy teljesen ú j sor (a gondolat) is, a m i t •nem találunk meg a z eredetiben. („Rettentően f e l n e v e t . . . c é l o z . . . " ) . A bővülés jellege: az eredeti koncentrált kifejezés fellazulása, részletesebb kibontása. M e g v á l tozott a szótagszám, a rím-képlet (Petőfi: 10, 8, 10, 6, 8, 7; Iliev: 13, 13, 11, 11, 10, 10, 9, 9; a rímképlet: Petőfinél a, a, b, c, c, b; Ilievnél: a, a, b, b, c, c, d, d,). E módosulások következtében Iliev műfordítása i n k á b b s z a b a d átköltésnek t e k i n t hető, mint szöveghű átültetésinek. Nyilvánvalóan n e m fordító m u n k á j a s o r á n , h a nem elsősorban a többszörös közvetítés f o l y a m a t á b a n a l a k u l h a t o t t át a v e r s e r e :1032

•deti szövege. A cseh P e t ő f i - f o r d í t á s o k — m i n t t u d j u k — n é m e t szövegek a l a p j á n "készültek. (A v e r s feltételezhető ú t j a : magyar—német—cseh—bolgár szöveg.) H a -erre a többszörös k ö z v e t í t é s r e gondolunk, a k k o r c s o d á l k o z h a t u n k azon, hogy a v e r s - e n n e k e l l e n é r e mégis m e g ő r i z t e — m e g l e p ő módon — e r e d e t i m o n d a n d ó j á t , h a n .gulatát, egyes lényeges képeit. Sőt, n é h á n y s o r t (eredeti: 1, 4, 5, 6 sorát) híven, pontosan tolmácsol. A v e r s a változások e l l e n é r e is P e t ő f i - v e r s m a r a d t , s e z a k ö r ü l m é n y növeli Xliev fordítói k í s é r l e t é n e k becsét, é r t é k é t . Iliev a Szállnak reményeink-et cseh f o r d í t á s b a n i s m e r t e meg. A k o r ú j , h a l a d ó -cseh n e m z e d é k é n e k k ö r é b e n imár a z ö t v e n e s é v e k végén ós a h a t v a n a s években) r e n d k í v ü l n é p s z e r ű és i s m e r t volt Petőfi egyénisége és költészete. „A m a g y a r f o r r a d a l m i e s z m é h e z v a l ó közeledés k i f e j e z ő j e P e t ő f i v e r s e i n e k v i s s z h a n g j a é s népszer ű s é g e " — í r j a K a r e l Kreici (Filológiai Közlöny, 1957.) — „A m a g y a r f o r r a d a l o m n a g y költője Heinével, B y r o n n a l , B é r a n g e r - v a l , Victor Hugóval, Nyekraszovval •és Miczkiewicz-csel e g y ü t t úgyszólván p r o g r a m s z e r ű k i f e j e z ő j e lesz az ú j költői n e m z e d é k eszmei i r á n y v o n a l á n a k , a n n a k a költői n e m z e d é k n e k , a m e l y e t elsősorb a n é p p e n N e r u d a képvisel." A m i k o r Iliev P r á g á b a n élt — Petőfi igen népszerű, -s v a l ó b a n eleven h a t ó e r ő a cseh i r o d a l o m b a n . 1871 végén a d t á k ki pl. P e t ő f i -verseinek n a g y o b b g y ű j t e m é n y é t : K a r e l Túrna és F r a n t i s e k B r á b e l m ű v é t . E r r ő l írta N e r u d a lelkes cikkét a Národné Listy-ben. A kötet a cseh közjogi h a r c o k k o r á b a n keletkezett, a m e l y e k b e n Túrna is részt vett. A kötet l é t r e j ö t t é n e k sikeres k ö r ü l m é n y e i t jól fejezi ki előszavának bevezető m o n d a t a : „A f ü g g e t l e n ségért h a r c o l u n k . . . " Természetes, hogy Ilievet elérik e hatások, visszhangot kelt e n e k benne, a n n á l is i n k á b b , m e r t a haza f ü g g e t l e n s é g é n e k v á g y a tölthette el •az ő szívét is. N e r u d a n e m z e d é k é v e l való kapcsolatát, illetve f e l é j ü k i r á n y u l ó r o k o n s z e n v é t m u t a t j a az, hogy M á c h á t és P e t ő f i t együtt, egyszerre f o r d í t j a és j e l e n t e t i meg a Csitalistében. A n a g y cseh költőt, K a r e l M á c h á t n a g y r a becsülte, tisztelte és szerette J a n N e r u d a és n e m z e d é k e , a k á r c s a k Petőfit. Az ötvenes évek végén az Életképek körül •csoportosult N e r u d a vezetése m e l l e t t a Május („Máj") a l m a n a c h ú j írói generációja. „ T ö b b mirtt valószínű, hogy f i a t a l íróink o r g á n u m u k e m e elnevezésével Petőfii "Életképeihez v a l ó c s a t l a k o z á s u k a t a k a r t á k kinyilatkoztatni — o l v a s s u k e r r ő l I. Dolansky t a n u l m á n y á b a n (Filológiai Közlöny, 1955.) — m e l y egykor a »Fiatal M a gyarország« k ö z p o n t j a volt. A cím, k i v á l a s z t á s á r a h a t á s a l e h e t e t t u g y a n a z e m l é k e zésnek M á c h a prózai í r á s á n a k k e d v e l t c í m é r e (»Életem képei«). A Május k ö l t ő j é t tisztelő » m á j u s i « generáció nyilván ú j irodalmi t ű z h e l y é n e k n e v é b e n k í v á n t a összek ö t n i m i n d k é t f o r r a d a l m i h a g y o m á n y t : a hagai i r o d a l o m é t é s osztrákellenes felikelését." A cseh irodalom P e t ő f i i r á n t i érdeklődése és szeretette segítette a z első P e t ő f i vem, l e f o r d í t á s á t b o i s á r n y e l v r e . Megem.Utiük. hogy .Tókiai első bolgár n y e l v ű novellás k ö t e t é n e k m e g j e l e n é s é t is a cseh irodalom m o z d í t o t t a elő (Kartinu iz zsivota. "Szófia, 1883.) Erről lekes k r i t i k á t közölt a Z o r a — Vazov folyóirata 1885-ben és sürgette J ó k a i m á s m ű v e i n e k lefordítását, s különösen a „hazafias regényeit" ajánl o t t a a b o l g á r í r ó k é s olvasók figyelmébe. Iliev n e m f o r d í t o t t t ö b b e t a költőtől a z eddigi k u t a t á s o k , bibliográfiai m u n k á k ' t a n ú s á e a szerint.. Valószínűleg s z e r e p e t játszott. e b b e n á cseh függetlenségi h a r c o k "kedvezőtlen a l a k u l á s a : „ . . . a cseh r e m é n y e k f ü s t b e m e n t e k , a lelkesedést csügged é s v á l t o t t a fel, a m a g y a r o k i r á n t i rokonszenvet k e s e r ű s é g . . . " A m a g y a r kiegyezés romboló h a t á s a i k e z d t e k kibontakozni, és s z á r n y á t szegték a közeledésnek a 'két nép között. A cseh i r o d a l o m m á r n e m k ö z v e t í t e t t e a m a g y a r m ű v e k e t . Az ú j írónemzedék m á r m á s u t a k o n járt, m i n t N e r u d á é k . P e d i g a, cseh é s a bolgár i r o d a l o m 'kapcsolata t o v á b b r a is eleven m a r a d t . A CsitaMste sok f o r d í t á s t közöl a cseh írók művedből (FraintáSek Celakovsiky, P a v e l S a f a r i k , Josef Juingmain.n, K a r e l Túrna, "Bozena Némcová s m á s o k írásait). M á r a nevek i s jelzik a bolgár t á r s a d a l o m belső igényeit k i f e j e z ő é r d e k l ő d é s i r á n y á t . O l y a n cseh í r ó k a t f o r d í t a n a k , a k i k m i n d nagy szerepet j á t s z o t t a k a cseh nemzeti nyelv és m ű v e l ő d é s m e g a l a p o z á s á b a n é s -fejlesztésében. N y i l v á n v a l ó — s _ k e s e r ű e r r e gondolni! — a k ö z v e t í t é s f o l y a m a t á n a k megszakadása jórészt a z a k k o r i m a g y a r u r a l k o d ó osztály, a kiegyezés u t á n i á l l a m szlávellenes p o l i t i k á j á n a k k ö v e t k e z m é n y e . A. T. Iliev időközben e l u t a z i k P r á g á b ó l Belgrádba, m a j d h a z a t é r és S z t a r a Zagorában vállal t a n í t ó i állást. S z á m o s cikke, t a n u l m á n y a j e l e n t m e g a h e t v e n e s években. 1875-ben orosz nyelvből f o r d í t j a le Piszarev, f o r r a d a l m i d e m o k r a t a gondolkodó és író egyik m ű v é t (A szellemi fejlődés rövid története Európában). Belgrádi t a n u l m á n y a i i d e j é n s z i n t é n k a p h a t o t t ösztönzéseiket a P e t ő f i - f o r d í t á s r a . Z m a j Jovanovics kiváló szerb költő az ötvenes évektől kezdve r e n d s z e r e s e n p u b l i k á l t a A r a n y ós P e t ő f i m ű v e i t s z e r b nyelven. Bizonyára kezébe k e r ü l h e t t e k Z m a j kötetei. A z orosz f o r r a d a l m i d e m o k r a t á k k ö r é b ő l is sugárzott f e l é j e P e t ő f i szeretete. 5 Tiszatáj

1033

Iliev érdeklődésének megszűnését — m i n t m á r e m l í t e t t ü k — f ő k é n t a kiegyezés- kori Magyarország nemzetiségi politikája következményének t e k i n t h e t j ü k . Iliev nevével csak egyszer találkozunk a regeboi m a g y a r szakirodalomban. Strausz Adolf említi meg a Bolgár neptcoUesi gyújtemeny-hez írt előszavában, a m i kor áttekinti és jellemzi a különböző bolgár népköltési gyűjteményeket, s k ö z t ü k szól A. T. Iliev művéről is (Népköltészeti müvek és szokások gyűjteménye, össze- • g y ű j t v e a különféle bolgár vidékeken. Szófia, Ch. St. ch. Tacev, 1889.). S t r a u s z . az eisó nagyoDo m ü f o r u n a s - k o t e t e t jelentette meg magyarul, mely a Doigar n é p költészetből a d válogatást. Iliev m ű v é r ő l azt írja, hogy „ t a r t a l o m t e k i n t e t é b e n 'kiválik". *

A Sztanko Vrazról és Vörösrnartyról szóló cikktől (Csitaliste, 1872.) e l t e k i n t v e . nem találtunk a 60-as, 70-es években olyan adatot, a m i a s z e r b és horvát irodalm a k közvetítő szerepére utalna. Pedig Z m a j Jovanovics jelentős műfordítói tevékenységet f e j t e t t ki a 19. század második felében. L e g n é p s z e r ű b b m ű f o r d í t á s a i k ö z t . találjuk Az őrült c. verset is. Kulturális, irodalmi tájékoztatás, indítás, ösztönzés természetesem m i n d e n k o r a legkülönbözőbb irányból jöhet, de nem e g y f o r m á n , . nem mindig, és nem is m i n d e n k o r talál visszhangra vagy ébreszt hatást. Láthat— juk ezt Iliev munkásságában is. A cseh irodalom Petőfi versének lefordítására' ösztönözte, de ugyanakkor a szerb irodalom hasonló indításai még n e m é r t é k el,. s nem keltettek benne visszhangot. Ezek s az orosz irodalom ösztönzései Ivam Vazov nagy bolgár költő és író figyelmét keltették fel, aiki Petőfi Az őrült c. v e r sének lefordításával megalapozta Bulgáriában Petőfii m i n d m á i g t a r t ó s e g y r e n ö vekvő h í m e v é t é s szeretetét.

A BOLGÁR ÍRÓK S Z Ö V E T S É G É N E K ELMÉLETI PÁRTKONFERENCIÁJA 1966. október 25 és november 2 között a bolgár írószövetség széles k ö r ű t a nácskozást rendezett Szófiában a bolgár irodalom fejlődésének kérdéseiről. Az e l méleti jellegű konferenciának az kölcsönzött különös jelentőséget, hogy ö s s z e h í vására a Bolgár K o m m u n i s t a P á r t küszöbönálló IX. kongresszusa előtt k e r ü l t . sor, s hogy azon a testvéri írószövetségek delegátusai is részt vettek. A S z o v j e t uniót Mihail Lifsic, a m a r x i s t a esztétikatörténet világszerte ismert k u t a t ó j a k é p viselte, Jugoszláviából Augusztin Sztipcsevics, Romániából Gheorghe Achifel volt a konferencia vendége ,a Magyar Írók Szövetsége képviseletében pedig Illés L a j o s és e sorok írója látogatott Szófiába. A négy m u n k a n a p b ó l álló tanácskozássorozat A pártpolitika az irodalom területén és mai irodalmunk helyzete címmel elemezte a legutóbbi évek bolgár irodalmi és művészeti életének fejlődését. Pantelej Zarev- szófiai i r o d a l o m t ö r t é n é s z professzor és kritikus főbeszámolója Az irodalom feladatai és általános helyzete' címmel hangzott el, s azt több részletes k o r r e f e r á t u m követte. Ivan Rúzs A mai'regény, Sztojan Karolev A történelmi regény, Rozalia Likova A kisregény és elbeszélés, E f r e m Karafilov A költészet, Dimiter Kanosev A dramaturgia, EmilPetrov A filmdramaturgia, Pavel Vezsimov A szatíra, Nikolaj J a n k o v Az ifjúsági és gyermekirodalom, Minko Nikolov pedig Az irodalmi kritika kérdéseiről a d o t t elő, s a részletproblémákat hozzászólások is megvilágították. Nagy sikere volt Mihail Lifsic szabadon előadott, t a r t a l m a s és szellemes f e l szólalásának: a pártosságról és elkötelezettségről beszélt, az ókori görögök, D a n t e és Petőfi p é l d á j á t emlegette. A jugoszláv delegátus a művészi alkotószabadság kérdése köré szőtte gondolatait, Illés Lajos az évszázados bolgár—magyar i r o d a l m i kapcsolatok történetét vázolta, v a l a m i n t a K u l t u r á l i s és Elméleti Munkaközösség" tevékenységét ismertetve, a hazai elméleti vitákról és eredményekről a d o t t számot,. míg a másik m a g y a r felszólalás irodalomtörténet, és k r i t i k a viszonyát, illetve a : legutóbbi években e l é r t hazai sikereit próbálta körvonalazni.

A konferencia- idején többször is alkalmunk nyílott airra, hogy Lifsic e l v t á r s sal 'beszélgessünk. Sokszor szóba hozta egykori m a g y a r ismerőseit, b a r á t a i t és: 1034.

elvtársait: Czóbel Ernőt, Gábor Andort, Hidas Antalt, Illés Bélát, K u n Bélánét, K u n Ágnest és Lukács Györgyöt. Vendéglátóinkat viszont érthetően mindenekelőtt a bolgár—magyar irodalmi kapcsolatok jelene érdekelte. Nagy tetszést a r a t v a m u t a t t u k fel a konferencián Juhász Péter és Sípos István első m a g y a r nyelvű bolgár irodalomtörténetét, ők pedig az első bolgár József Attila-kötetet (Nino Nikolov m u n k á j á t ) , Sánta Ferenc Húsz ó r á j á n a k és Szabó István novelláinak bolgár fordítását a j á n d é k o z t á k nekünk. Gazdag múltú történelmi kapcsolataink szép szimbólumaként megkaptuk a fotokópiáit a bolgár származású, nagy magyar garibaldista, Dunyov István Bulgáriában most előkerült, értékes magyar nyelvű leveleinek. Jelképes egybeesés, hogy a bolgár földön is otthonra lelt Kossuth és Garibaldi e bolgár-magyar h a r costársa születésének éppen most ünnepeljük 150. évfordulóját. KOVÁCS SÁNDOR IVÁN

Somogyi

3*

József:

Tamási

Áron

1035

KRITIKA H A G Y O M Á N Y ÉS Ö R Ö K S É G (Markovits. Radion: Szibériai Garnizon (Irodalmi K ö n y v k i adó, B u k a r e s t 1965); Hidas A n t a l : Ficzek úr (Szépirodalmi 1966); Sinkó Ervin: Optimisták (Fórum Könyvkiadó, Növi Sad 1965); Zalka Máté: A bolygók visszatérnek (Szépirodalm i 1966). Azt a négy könyvet, melyekről ez az összefoglaló i s m e r t e t é s szól, véglső s o r o n a véletlen hozta össze, de tematikai együvétartozásuk is van. Viszonylag gyors egymásutánban jelentek m e g egy nemes törekvésnek az e r e d m é n y e k é n t . K u l t ú r politikánk egyre több gondot fordít „elsüllyedi" i r o d a l m u n k , főleg a1 k é t világháború közti haladó, illetve szocialista irodalom felfedezésére és közkinccsé t é t e lére. Szocialista irodaim,unk e r e j é t bizonyítja, hogy s z e m b e t u d nézmi a m ú l t t a l , felül t u d j a vizsgálni a korábbi helytelen irodalompolitikái gyakorlatot is,- m e l y e z e ket a jelentős alkotásokat kirekesztette mai irodalmunk vérkeringéséből és ¡kiiktatta irodalomtörténetünk lapjairól. A feledés é s a feledtetés felszámolása folyik, s o k megnyugtató eredményt m u t a t h a t u n k fel már, de nagyon sok tennivaló v a n m é g há.tra. Értékelésre é s ú j r a é r t é k e l é s r e csak ekkor k e r ü l h e t sor, ha. a z ,.a,nróm,unk á t " elvégeztük. Ha „ a p r ó m u n k á t " írunk, akkor szövegkiadásokra, adatoló filológiára, kortársi visszaemlékezésekre gondolunk. H a értékelést és ú j r a é r t é k e l é s t e m l e g e t ü n k , a k k o r a r r a utálunk, hogy a k é t világháború közötti i r o d a l m u n k ¡megítélésében — objektív és szubjektív ökoik m i a t t — kornolv a r á n y e l t o l ó d á s o k n a k v o l t u n k t a n ú i jó ideig. Emlékezünk a r r a , hogy ennek az időszaknak kizárólagos r e p r e z e n t á n s a i a nyugatosok voltak, s mily ¡nagy harcba került József Attilát először m e l l é j ü k , m a j d pedig föléjük emelni. Nehezen lehetett elhinni, hogy nagy proüetárköltőnk körül ilven h a t a l m a s ű r tátong. Ekkor indult meg szocialista i r o d a l m u n k t u d a t o s f e l k u t a t á s a és feltérképezése. Szabolcsi Miklós és Illés László biztos kezű i r á n y í tásával nagyszabású m u n k a kezdődött. Hosszú i d ő r e szóló p r o g r a m o t jelöltek ki. Semmiképpen sem könnyíti a munkát, hogy szocialista i r o d a l m u n k jelentős része az emigrációban született. Különböző országok k ö n y v t á r a i n a k , l e v é l t á r a i n a k gondos á t k u t a t á s a szükséges tehát, h a alapos m u n k á t alkarunk végezni. A négy könyv sorsa közös a b b a n is, hogy a z anyaországon kívül, a t t ó l t ö b b nyire távol íródott, és évtizedek kellettek, hogy e l j u s s a n a k hozzánk. Az írók t ö r e k vése észlelhető, hogy tudniillik „a munkásosztály eszmeiségétől á t h a t o t t i r o d a l o m képes legyen a nemzeti irodalom rangiára emelkedni, m a j d 'ha a 'körűIménvek: m e g é r n e k erre". Ez a híd, ez az éltető kapocs a m ú l t és a jelen, az író s z á n déka és mai irodalmunk igénye között. Hiszen a k ö r ü l m é n y e k megértek. A négy regény, mélyek elemzése s o r á n a közös és e l t é r ő vonásokra k í v á n u n k r á m u t a t n i , érdemi összehasonlításra törekszünk, a fenti külső összetartozásuk után, a k ö v e t kező: Markovits Rodion: Szibériai Garnizon, Hidas A n t a l : Ficzek ú r (a h a t k ö t e t e s irodalom,történet még Ficzek polgártárs címen emlegeti), Sinkó Ervin: O p t i m i s t á k , Zalka Máté: A bolygók visszatérnék. Talán megüti az olvasót Markovits Rodion neve, akkor is. ha megélte' a könyv „szédületes" sikerét, vagy a k k o r is, h a h a l l o t t róla a ..bestseller" listán. Előrebocsátjuk, hogy n e m a k a r j u k piedesztálra emelni, még csak szocialista bestsellernek sem fogjuk a j á n l a n i , de a méltalan feledésből mindenképpen fel kell támasztani és ki kell jelölni az őt megillető helyet a h a l a d ó könyvek között. A regények egybevető elemzése közben megkíséreljük m o t i v á l n i a szerzőikről eddig a köztudatban kialakult képet. Keletkezésük

ideje,

körülménye

Mind a négy könyv a 20-as évek végén é s a 30-ais é v e k első f e l é b e n 'keletkezett 1927 és 1934 között. Mindegyik írót m á r e l ő b b is foglalkoztatta a regény, terve. Markovits Rodion 1927. f e b r u á r j á b a n búcsút m o n d a z ügyvédi p á l y á n a k , é s elmegy újságírónak egy szatmári laphoz. Mint írással m á r k o r á b b a n i s foglalkozó e m b e r (novellás könyve jelent meg annakélőtte), f e l k í n á l j a egy kolozsvári ú j s á g n a k egy készülő regényének t é r v é t A megállapodás sikerül, é s a l a p fél esztendeig^ k ö zölte folytatásos regényként a Szibériai Gamizonit. N e m s o k á r a m e g v e t t e a r e g é n y t 1036.

a pesti Génius ¡könyvkiadó és 1928 karácsonyának fenomenális könyvsikere lett. H a v o n t a jöttek 3ci a z ú j a b b kiadások, s nemcsak Európa, h a n e m Amerika is érdeklődött a könyv iránt. A regényben a volt ügyvéd a világháborús fbgolytábori élményeit írta meg. Sikere a 20-as és. 30-as évek fordulóján olyan könyvek világhírnevével vetekedett, mint Remarque: Nyugaton a helyzet változattam, Hemingway: Búcsú a fegyverektől, Kuncz Aladár: Fekete kolostor, hogy csak a legismertebbeket említsük. Aztán a regény feledésbe .merült, m e r t m a g a Markovits is csak egy ízben alkotott ehhez a művéhez mérhetőt. A liegény ú j kiadásáért a bukaresti Irodalmi Könyvkiadót illeti dicséret. Hidas Antal a nagyszabású regénytrilógia első kötetét 1934-ben fejezte be. A kéziratot m a g y a r u l írta, könyv a l a k b a n 1936-ban jelent meg Moszkvában, orosz nyelvem. Hamarasam 12 kiadást é r t meg, beleszámítva a különböző külföldi 'kiadásokat is. Magyarul viszont most jelent meg először, mégpedig Makai I m r e oroszból átültetett fordításában, melyet természetesen a szerző is átnézett. Hidas maga m o n d j a el könyve utószavában a Ficzek ú r különös sorsát. A személyi kultusz idején k i j u t o t t hányadtatásai közben a magyar nyelvű kézirat elveszett. A trilógiának a második é s h a r m a d i k kötetét m á r i t t h o n írta meg, emigrációból való hazatérése u t á n : Márton és barátai (1959), Más muzsika kell (1963). A Ficzek ú r mostani m a g y a r nyelvű megjelenésével vált egészében ismertté a hazai olvasók, előtt Hidas Antal háromkötetes regényeposza. Sinkó Ervin Optimisták c. regénye megírásának körülményeiről, a m ű sorsáról maga az író t á j é k o z t a t j a olvasóit. Egy regény regénye c. naplójegyzetében. A Magyar Tanácsköztársaságról szóló m ű v é t 1931-ben kezdte el írni Jugoszláviában, és 1934 telén fejezte be Párizsban, az emigrációban. Több mint két évtizedig tartott, amíg a kézírat hányódott országról országra, városról városra, aszerint, hogy az írót hova vetette az emigráns sors, míg végül megjelent 1955-ben Jugoszláviában. Az a kiadás n e m jutott el a magyar olvasó kezébe, így ez a tavalyi második edíció jelentette a végleges hazatérést. A kézirat első bírálói Romáin Rolland, Kun Béla rögtön meglátták rendkívüli jelentőségét. Rolland „bámulattal adózott" a regény pszichológiai gazdagságának, K u n Béla pedig „kegyetlenül igaz" könyvnek nevezte. Markovit®, Hidas, Sinkó könyvei a felszabadulás után nem jutottak el a m a gyar olvasókhoz. Zailka Máté kötetei, h a m ó d j á v a l is, de ismertté tették nevét, viszonylag szélesebb körben. Megjelent magyarul talán k é t nwelláis könyve, és a Doberdo c. nagysikerű regénye. A bolygóik visszatérnék c. regény kézirata 1954-ig ismeretlen volt, m a j d a z író özvegye 1957-ben ai Párttörtóneti Intézetnek a d t a . Zalka a regényen 1928—1934-ig dolgozott, de a terv 1924 óta foglalkoztatta. A kézirat első kötetét legépeltette és megjegyzéséből a r r a l e h e t következtetni, hogy véglegesnek szánta. Bár szóba jöhet az a feltevés is, hogy azok bíráló megjegyzéseit, akik előtt közben a kézirat ismertté vált, esetleg tervbe vette felhasználni. A 'második kötetet 1934-ig írta, de nem fejezte be. Arról nincs tudomásunk, hogy 1934 u t á n foglalkozott volna vele. A szovjet-oroszországi interdivízióban részt vevő m a gyar csapatokról szóló m u n k á j a , élete fő m ű v e tehát most került az olvasók elé. Különös sorsú könyvekről .kap hírt itt az olvasó. Szánté mindegyik regénynek a sorsa egy külön, regénybe illik. Hogy így alakult, az nem. a latin m o n d á s igazolására van. Hatoent s u a fiata libella. A könyveknek is m e g v a n a m a g u k sorsa. Ilyen különös sorsok csak különös k o r b a n adódnak. Eddig többnyire évszámokról írtunk, a keletkezés Idejéről. Sorsukhoz viszont hozzátartozik keletkezésük kora is. A Szibériai Garnizon az első világháború után tíz esztendővel először öntötte művészi f o r m á b a az olvasó számára azt a révületet, amelyben még a 20-as évek végén is éltek az emberek Európában. Konkrét példákon ismerte meg a z ellenforradalmi terror a l a t t nyögő olvasó a fasázálódás embrionális f o r m á j á t . A regényben kíméletlenül leleplezett parazita úri rend megváltozott f o r m á b a n t o v á b b él és uralkodik. A magyar proletárdiktatúra leverése árán u r a l o m r a jutó m a g y a r ellenforradalom, a németoszági munkásmozgalom vérbe fojtása, Mussolini „marcia 6u R a m a " - j a ugyanazt a döbbenetet és nyomasztó érzést váltotta ki a z emberekben. Az ú j r a felgyülemlett háborús rémület felismeréséhez és megértéséhez, i m p e rialista jellegének elítéléséhez aidott támaszt a Szibériai Garnizon. Egy kettősség jegyében született meg a regény: 10 éves távlatban feloldott egy görcsöt, melvet a négy évig dúló imperialista háború okozott, akkor, amikor m á r a történelmi távlat ehhez módot nyújtott, s ugyanakkor m á r ú j a b b révület fogba görcsbe e m berek millióit Európábain. A demokratikus és háborúellenes irodalom példás és kiemelkedő alkotása Markovdits könyve. Nem több, mint demokratikus és anitimiliüarista, de az — feltétlenül. Hidas Antal és Zalka Máté regényeik megírásakor Moszkvában éltek, emigrációban. Ez sokban kedvezett az íróknak, hiszen ott voltak egy új, szocialista 1037.

irodalom bölcsőjénél. De ez a z t ás jelentette, hogy n e l d k is m e g 'kellett járni, m i n t íróknak, az utat, amely elvezetett a szocialista realizmushoz, é s a m e l y n e m volt mindig göröngyöktől mentes. 1932-ben a Szovjetunióban feloszlatták a k o r á b b a n életre hívott RAPP-ot, mely a t é n y f e l t á r ó valóságirodalom jelszavát írta zászlajára, •kialakult egy nagyobb perspektívát n y ú j t ó úgynevezett n é p f r o n t p l a t f o r m . E n n e k történelmi részletezésébe n e m t u d u n k belemenni, elég az hozzá, hogy s z o r o s a b b kapcsolat jött l é t r e a demokratikus 'kultúra hagyományai és a jelen művészete k ö zött. A művészi horizontok ennek következtében n a g y m é r t é k b e n kitágultak é s k i bontakozott egy, a proletár internacionalizmus a l a p j á n álló szocialista irodalom (természetesen a magyar emigránsok m ű v é s z e t é r e is jellemző ez), a m e l y valóban „a munkásosztály eszmeiségétől átitatott irodalom" lett é s képes a r r a , hogy a „ n e m zeti irodalom r a n g j á r a " emelkedjen. Kivirágzik hát a szocialista realizmus t a l a j á n a népfrontos irodalom, ekkor születik Zalka Máté D o b e r d ó j a é s A bolygók visszatérnek, Hidas Anitái Ficzek ú r j a , Barta. Sándor Arainyásókja stb. Simkó Ervin a f ö n t e b b említett hányódások közben írta m e g az O p t i m i s t á k a t . Legkevésbé s e m volt ideális a helyzet a szépirodalom művelésére. Naplójegyzetében megindokolja az író, hogy miért fogott mégis e „'kegyetlenül igaz" regény m e g í r á s á r a : „És még egy oka: volt a n n a k , hogy ezt a k ö n y v e t a legnehezebb k ö r ü l m é n y e k között is meg a k a r t a m írni: a z idő, a m i k o r írtam, a legsötétebb reménytelenség, a fasizmus feltartóztathatatlan előretörésének kora volt, ezzel 3 k o r r a l az 1919-es év — a m i k o r holnapra v á r t u k m á r a z ú j eget és ú j földet — olyan e l l e n t é t b e n volt, hogy nosztalgikusén idéztem fel a reményeknek ezt a korszakát." Különös kor volt teháit e k ü l ö n ö s sorsú 'könyvek m e g í r á s á n a k ideje, d e n e m volt mindennapi a z a k o r séma, amelyről vallanak. Az ábrázolt

és megvallatott

kor

Hidas regénye, a Ficzek úr, 1899. március h a v á b a n azon a napon kezdődik, amikor „I. Ferenc József Ausztria császárja és Magyarország k i r á l y a . . . téli v a d á szatra Gödöllőre érkezett". A regény utolsó l a p j a i n Fdczekné kétségbeesve k i á l t fel, hogy kitört a háború. Hidas könyve tehát s z á z a d u n k első m á s f é l é v t i z e d é n e k regényes megjelenítése, hiszen egy család sorsán történelmi f o l y a m a t o k a t m u t a t be- A regény címszereplő „hőse" — idézőjelbe kell tenni a szót — egy pesti kis suszter. Előttünk pereg le az a hasztalan 'küzdelem, m e l y e t c s a l á d j a b o l d o gulásáért, később pedig a puszta megélhetésért folytat. A könyv m i n d e n sorából érződik a szakadatlan harc és egyben a reménytelenség csődje. H a r c a m e d d ő , e r ő feszítése pedig tragikomikus, félreérthetetlenül példázza, hogy az egyéni b o l d o g u l á s lehetetlen.' Ezen nem segít a z egyén lázadása, a z csak z s á k u t c á b a vezet. A z egyedüli helyes ú t a szervezett munkásokhoz vezet, a h o v á azonban m a j d fia, M á r t o n j u t el a trilógia második részében. A Ficzek család kétségbeejtő elnyomorodásából n e m lehet azt a 'következtetést levonni, a regény elolvasása után, hogy Hidas a z elnyomorodás krónikása lett, h a n e m egy dinamikus t á r s a d a l o m r a j z t á r u l elénk. Egy család történetén túl a m a g y a r munkásmozgalom hősi k o r s z a k á t örökíti meg. m e l y „ a n n a k a mozgásnak és fejlődésnek a harcai, a m e l y 1919-hez vezetett". T á r s a dalmi tablót k a p u n k a regényben, melyben az í r ó a m u n k a é s a tőke e l l e n t m o n dásában vergődő kispolgárra tereli az olvasó figyelmét. Nem nehéz ígv r á j ö n n i , hogy Hidas Antal regényének alapállása a kispolgár életfelfogásának és t á r s a d a l o m l á t á s á n a k teljes tagadása. Ficzeik úron van a l k a l m u n k derülni, a r e g é n y b e s o k h u m o r szorult, de naev-nagy t r a g i k u m á t ígv lehet csak elviselni, hiszen a s u s z t e r komikus a l a k j á t szatirikus vonásokkal húzza m a r k á n s a b b á . Ficzek ú r egy m o d e r n e b b Don Quijote, m e r t az o b j e k t í v társadalmi törvényekről h a m i s illúziói v a n n a k . Markovits Rodion regénve pedig a világháború 'kitörésének n a p j a i b a n kezdődik. „Hőse" — itt is hangsúlyozni kell az idézőjelet — kisember, állástalan kistember, aki nagy emberek a i á n l á s á v a l kilincsel még nagvobb e m b e r e k a j t a i á n l Mégiscsak hallatlan önzés ilyenkor a magunk kis ügyes-bajos dolgaival, például állásgondunkka.1 előjönni, a m i k o r az ország b ő r é t viszik a vásárra. K ü l ö n b e n is az emberek a háború kitörése okozta örömmámorban úsznak. A kapitalista r e n d szert vádoló írás a Szibériai Garnizon, és ez a z „első oldalaitól, a r e n d s z e r r e l , a polgári élet normáival, a militarizmussal és a z imperialista h á b o r ú v a l s z e m b e n i száraz h u m o r ú szkepszisben jut kifejezésre". P o n t o s a b b a n kifejezve: először gúnyol, aztán 'kételkedik, végül bomlaszt. A Szibériai Garnizon hőse — maisa a z {ró — nágvon hasonlít Sveilme. Mankovits i s a hősiességet állítja polleng^me, és u g y a n azzal a katonai szoldateszkával találja m a g á t szemben, m i n t HaSek r e g é n y é n e k címszereplője. A valóság Markovits esetéhen is kívülszoru! a hős t u d a t á n , esetlen, csetíő-botló, együgyű ember lesz ő is. Naivsága és együgvűsége á r t a t l a n u l leleplező 1038.

-válaszokat csal k i a hatalmasságoktól. Nincs emberiesség, csak szolgálati szabályz a t van. És v a n helyette korruptság, melyben „a monarchia vezető rétege, az • orosz százezerholdasok és a német iparbárók" egyet jelentenek. Ezzel a szövetség;gel szemben a katonák érzik: „egyedül vagyunk". S az imperialista hadsereg f r o n t r a vonuló katonáiból szinte egyformán buggyan ki a természetes ellenérzés: „Mit tud o m én, milyen katona vagyok? Én nem vagyok katona, egyáltalán nem vagyok k a t o n a Nős vagyok, családapa vagyok, diplomás vagyok, katona nem • v a g y o k . . . Az ellenség előtt félni fogok." De szükség van mindenkire, arra is, aki fél. A h á borús gépezetben, ebben az embertelen mechanizmusban mindenkinek helyén kell lenni. Itt a rendet az abszurditás és az ésszerű ti en.ség képezi. ..Megdöbbentő ez az i egység. Ilyen egységes világnézet még nem volt" — m o n d j a Markovits svejki -.naivsággal, 'leleplezőn. Méltán állapítja meg a kötet elé írt kitűnő előszavában Meliusz József, hogy Markovits Rodion Szibériai Garnizon ja a Habsburg-ellenes m a gyar irodalom d a r a b j a . Találkozik ebben a cseh Hasekkal, a horvát Krlezával és --a román Rebreanuvál. Sinkó Ervin így kezdi az Optimistákat: „Ez a történet a z első világháború,' • végével, voltaképpen a z ezerkilencszáztizennyolcadik év október h ó n a p j a utolsó éjs z a k á j á v a l és az egykori Magyarországnak a b b a n a százezernél is több lakost számláló alföldi fészkében kezdődik, melyet hivatalosan Szabadka szabad királyi város á n a k neveztek." A r e g é n y tehát az 1918/19-es f o r r a d a l m a k koráról szól. Kicsit kulcsregény, m e r t a z író a sajáit ú t j á t is beledolgozta a főszereplő, Báti József .alakiába. Ez a fiatal generáció A dv forradalmi költészetének szellemén nőtt fel. ' Fejlődésük, érésük olvasható ki Sinkó regényéből. A két részre osztott regénybe nem kívánkozik mesterséges cezúra: az első rész a proletárforradalmat előkészítő küzdelemről szól, a második pedig a megvalósult proletárdiktatúra ábrázolása. A regény azt feszegeti, hogyan h a t n a k a történelmi idők az emberek t u d a t á b a n •és az élethez való viszonyukban. Egyéni sorsok történetét m o n d j a el, de a z emberek viszonyát n e m a történések, h a n e m az eszmék alkotják. ,,Ha mások m e g í r h a t j á k .az emberek, a történelmi emberek tetteit, a történelmi időkben, m i é r t n e lenne •szintén érdékes megírni a történelmi idők szerepét egy-egy semmiképp sem történelmi, úgynevezett m a g á n e m b e r életében? — teszi fel a kérdést p r o g r a m j á t megfogalmazva. Visszafordítva: a z egyszerű ember, aki elégedetlen kora t á r s a d a l m á val, hogyan válik cselekvő e m b e r r é a f o r r a d a l o m idején. Így lesz a regény a z -eszmék és a valóság szembesítése. Az Optimisták minden lapján kísért a történelmi hűség varázsa, v a l a m i n t az a tiszteletreméltó é s követésre érdemes, k o n zekvens etikus magatartás, mely meghatározza tárgyához való viszonyát. Vari •ereje, bátorsága -a h i b á k a t és tévedéseket is felsorolni: „Végleges f o r m á k a t kerestünk. s a j á t személyes életünk számára, m i n t h a m á r a végleges f o r m á k n a k eljött volna az ideje:" : Zalka Máté regényeinek és novelláinak központi t é m á j a általában a m a g y a r és az orosz nép szabadságküzdelme, amely sok vonatkozásban szoros kaDCsolatban van egymással. A bolygók visszatérnek 1919-ben játszódik a polgárháborútól vérző U k r a j n á b a n . Az órosz polgárháború talán legveszélyesebb szakasza ez, m e r t a fehértábornokok támadásait a külföldi intervenció tette egyre súlyosabbá. A regény történésének színhelyén igen bonyolult a helyzet: Gvenyikin délkelet felöl támad, belül pedig a burzsoá nacionalisták P e t l j u r a vezetésével lázadnak fel a néphatalom ellen. Nyugatról a lengyel burzsoázia vicsorog, Pilsudszkiék serege vár ott állig felfegyverzetten. Ugyanakkor k i k i á l t j á k nálunk a Magyar Tanácsköztársaságot, Németország is a f o r r a d a l o m előestéjén van, szinte egész Európa f o r r ó katlan... Ebben a szituációban Lenin kidolgozta az „ukrán csatorna" tervét. A polgárháborúban harcoló internacionalista, vöröscsa.pa.tok és a volt hadifoglyok U k r a j nában t ö r j e n e k u t a t az u k r á n Vörös Hadsereggel együtt a Kárpátokig, és t e r e m t senek kapcsolatot a m a g y a r proletárállam hadseregével. A terv, sajnos, nem sikerült, mert közben az u k r á n helyzet súlyosra fordult, és nyáron a magyar diktatúrát leverték. A regény középpontjában a magyar interdivízió és harcai állnak. A magyar internacionalisták életét, harcait í r j a meg Zalka úgy, hogy benne van az «egész kor, bonyolult ellentmondásaival együtt. N e a részletek pontosságát, hitelességét keresse az olvasó ebben a kétkötetes történelmi regényben, hisz Zalka maga nem v e t t részt ezekben a harcokban, másutt teljesített fontos megbizatásokat. A regény legérdekesebb színfoltjai azok a részek, ahol Zalka az internacionalisták életét •ábrázolja. Forradalmi h a g y o m á n y a i n k legszebb fejezeteit olvashatjuk: hogyan vált -az oroszországi proletárforradalom harcosává sok-sok ezer magyar katona, akik •előzőleg az első világháború orosz hadifogoly-táboraiban sínylődtek. Emberek, akik rmegjárták a háború minden poklát, emberek, aikik most úgy harcoltak, úgy verekedtek, amelyre a z imperialista h á b o r ú b a n n e m volt példa. Zalka teimatokaiilag 1039.

ott folytatja tehát, ahol Markovits Rodion abbahagyta, de szemlélete k ö v e t k e z e tességével, proletár internacionalista elkötelezettségével többet és mélyebben l á t t a t meg a korból é s a z emberekből. A személyiség,

a néptömegek

és a

történelem

Első .meglepetés akkor é r bennünket, a négy k ö n y v e t elolvasván, h a a z o k b a n — a nagy időkre való tekintettel — hősöket keresünk. Ezekben a m ű v e k b e n c s a k idézőjelbe tehető hősök vannak. A „történelmi e m b e r e k " helyét és szerepét — ahogyan Sinkó nevezte őket f e n t e b b idézett vallomásában — t ö r t é n e l m i i d ő k b e n átvette az ún. magánember, a kisember, a k i „semmiképp s e m történetim". A m á sik meglepetéssel a k k o r szolgál a négy iró, ha végigolvasván a .könyveket, é s z r e vesszük, milyen felfokozott szerepet szánnak és t u l a j d o n í t a n a k — a t ö r t é n e l m i időknek megfelelően — a szélesebb néptömegeknek. Markovits Rodion regényében m á r a háborús 'kiképzés s o r á n megfigyelhető,. hogy semmi nyoma sincs az emberiességnek. M i n d e n módszer, m i n d e n t ö r e k v é s a r r a irányul, hogy a 'katonákkal, a kisemberekkel megsejtessék vagy t u d a t o s í t s á k , az egyedüllétet, a kiszolgáltatottságok s ezzel .minél nagyobb félelemérzést k e l t s e nek bennük. Kialakul egy sajátságos zárt, mechanikus gépezetre emlékeztető vagy" hasonlító szerkezet. A m a g á r a 'maradottság d r á m a i felismerése Markovitsnál h u moros jelleget kap, m e r t a törvényszerűségek a z élet véletlenjeiben jelentkeznek. A háborús gépezetben 'kiszabott szerepet kénytelen, m i n d e n k i vállalni és játszani. A hadifogolytábor első tiszti gyűlésén „egy rövid n a p alatt, a szervezettan t ö m e g ből kialakult a z 'alkotmányos .monarchia állama, m a g u k vették m a g u k r a , n e m i s tudták hogyan,_ de m á r volt vezetőjük, m á r volt p a r l a m e n t j ü k , sőt a z t hitték, m á r van általános szavazati joguk is". Ekkor még áll a monarchia, á m b á r erősen inogva,, mert „a polgári r e n d a tudatokban még reflexszerűen k o n z e r v á l j a önmagát". V a n a regényben egy figura, Bődy Jóska, aki sok m i n d e n t észrevesz és t á r s a i n á l világosabban ítél meg. Az 6 ú t j a valószínű a szocializmushoz vezetett volna, m o n d j u k Gara Viktor hadseregébe, hiszen maga Markovits is Zalka M á t é oldalán h a r c o l t a szovjet hatalom védelmében. Bődy r á j ö n a r r a , hogy a m i k o r a tábori h a t a l m a s o k : legtöbbet beszélnek a felelősségről, 'akkor m á r nincs is felelősség. Felismeri, d e n e m k e r ü l szembe a többivel, így 'kispolgári álláspontot foglal el, de ez az e g y e d ü l i lehetséges a lágerélet kezdetén. Markovits m i n d e n n é l meggyőzőbben m u t a t j a be, hogy a tisztek, hamis t u d a t a n e m a véletlen szüleménye, h a n e m egy m e g h a t á r o z o t t osztályérdeké. Ezeknek a z a k t í v katonatiszteknek a fogolytáborban is társadalmi, r a n g j u k n a k megfelelően kell élni, természetesen a z e m b e r t lealacsonyító m u n k a i nélkül. A felsőbbség mellett a legénység is szerepet 'kap a Szibériai Garnizonban. M a r kovits azonban itt n e m elsősorban a közkatonaságról ír, m i n t Barbusse v a g y Re— rnarque. Szerepére Méliusz m u t a t r á : „A legénységnek nála a m o l y a n Tiborc s z e r e p e van: a háttérből felvillanó jelenetekben figyelmeztet a történelem t u l a j d o n k é p peni nagy kérdéseire." A legénység véleményét, t a l á n szerepét is a tartalékos t i s z tek képviselik, akik a polgári életben csak közlegények a tiszturaikhoz képest. A f o r radalmi e r j e d é s ezekben i n d u l meg, amikor megfogalmazzák — Markovitscsal együft— a háború értelmetlenségét. A Szibériai Garnizon szerzője a háború é s a m o n a r c h i a leleplezéséig, elítéléséig j u t el. Mint író n e m vállalja azt, amit m i n t k a t o n a tett. „Nem teszi m e g azt a lépést, a m i r e vörösgárdista m ú l t j a kötelezné." Zalka Máté, Illés Béla é s SinkóErvin ú t j á r a léphetett volna. Hidas Antal Ficzek ú r j a sem történelmi hős, nagyon i s kisember, d e n e m a meglapuló k i s e m b e r típusa. Hiszi magát valakinek, n e m h a j l a n d ó f e l m é r n i r e á l i s lehetőségeit. Ür n e m lehet, proletár viszont n e m a k a r lenni. Ezért törődik össze a történelem malomkerekei között. D e Ficzek mellé közben f e l s e r d ü l n e k a gyerekek, f ő k é n t Márton, aki t a n u l v a a p j a tapasztalataiból, t o v á b b lát a n n á l , é s aki. „szélmalomharc és fantazmagóriák, szalmaiáng-lelkesedés és e r n y e d t letörések helyett gondolkodni kezd, összehasonlítani, mérlegelni és következtetni". M á r t o n e l j u t , a tudatos forradaknárságig, de a z ő útja n e m vezetett volna ilyen egyértelműen) a szervezett munkásmozgalomhoz, h a a p j a n e m tiltakozott volna k é z z e l - l á ü o a l ellene. Ezért Ficzek úr k á l v á r i á j a Márton ö n t u d a t r a é b r e d é s é n e k egyik biztosítéka. Ficzek ú r és családja legjellemzőbb s a j á t j a a kiszolgáltatottság, a védtelenség, a kapitalizmus deprimáló e r e j e miatt. Ficzek F e r e n c a kisember nagyszerűen m e g f o r m á l t típusa, aiki szélmalomharcot vív a t ö r t é n e l e m ellen. A 'történelem nemi: u r a k a t csinál, h a n e m proletárokat, ő pedig n e m a k a r a z lenni — és ez a végzetestévedése. 1040.

Hidas ¡kitűnően r a j z o l j a meg a regényben szereplő többi szegényember k é p é t is. Bár az írónak nagyobb érzéke v a n a ¡társadalmi folyamaitok ábrázolása iránt, de a személyiségek jellemének megrajzolásában is elsőrangú. Markovits figyelme a fogolytábor zártságában a „felsőbbség" felé irányul, Hidas viszont 'az alsó néprétegék széles és elmélyült t a b l ó j á t a d j a . Mindegyik ábrázolási m ó d az a d o t t é l e t a n y a g belső törvényszerűségeiből következik. Hidas Amtai társadalmi körképét a kisemberek szemüvegén és sorsán keresztül r a j z o l j a meg. A korabeli valóságnak, megfelelően tárul elénk az akcióképes munkásosztály megosztottsága. A k o r m á n n y a l „szövetségre lépő" szociáldemokrácia kíméletlen bírálatban részesül. A Népszava helyettes szerkesztője,. Scbnitter Géza végletesen ellenszenves figura. Bírálták, hogy nem felel meg a tényeknek. A regényben — tartalmilag és esztétikailag — n e m kifogásolható. Hiszen a folyamatot is nagyszerűen érzékelteti a Ficzek ú r í r ó j a : Schnitterék hogyan teszik á r t a l m a t l a n n á az igazi forradalmárokalt, Bátorít és Novákot. A vasesztergályos Nóvák erőtől duzzadó a l a k j a elég erős ellenpólus ahhoz,, hogy Schnittert ellensúlyozza. Nóvák ösztönös mozgalmi érzéke előbbre j á r a m u n kásmozgalom tudatos szintjénél. Bukásával tragikus hőssé válik, ós. ennyiben ell e n p o n t j a a tragikomikus Ficzek Ferencnek. Novákot a történelem, igazolni fogja,, Ficzek u r a t esetleg — s a j n á l j a . A forradalomhoz a Nóvák Györgyök ú t j a vezet. A forradalomhoz vezető u t a t vizsgálja a l a k j a i n Sinkó Ervin is. Merőben m á s módon a z o n b a n minit Hidias Antal. Mint m á r említettük, az e m b e r e k viszonyát itt a történelemhez n e m a történések, hanem a z eszmék képezik. Az, egyéni sorsok történetét felvonultató regényben a z író azt vizsgálja, hogy a történelmi idők m i n t h a t n a k az e m b e r e k t u d a t á b a n és a z élethez való viszonyukban. Sinkó in-eim egész, egy esztendőt tesz mérlegre, kevesebbet, m i n t a m á s i k h á r o m regény bármelyike. Egy fiatal nemzedék f o r r a d a l m á r r á érését í r j a meg. S a j á t i f j ú k o r i társaságáról szól,, azokról a fiatalokról, a k i k „hittek abban, vagy úgy tettek, m i n t h a hinnének, h o g y nagy dologra volnának képesek, ha m a j d egyszer üt az ő ó r á j u k " — í r j a a regényben. Központi f i g u r á j a Báti József, a vidéki városból Budapestre f e l k e r ü l t f o r r a d a l m á r fiatalember. Emberi 'kapcsolatainak terebélyesedésére épül a regény, a r r a , hogy miiként alakítják, f o r m á l j á k jellemét a külső é s belső h a t á sok. A h á n y fiatal van, annyiféle f o r r a d a l m á r van: Báti, Czimmer Erzsi, Török Géza,. L á n á r t Ákos. Mind különböző a l k a t ú figurák. Báti mellett azonban n e m őik k a p n a k fontos szerepet, ők csak m o t i v á l j á k a képet, h a n e m 'két másik mellékszereplő. Kozm a György, a háborús r o k k a n t munkás, aki szerintünk a l e g m a r k á n s a b b a l a k a regényben, és' e l l e n p á r j a Eisinger Dénes, az ügyefogyott gyáva pincér, 'aki r e t t e g m i n d e n f é l e politikai akciótól, ám a tanácshatalom 'alatt embersége ú j értelmet 'kap. R á i s m e r ü n k a regényben n e m egy történelmi a l a k r a : Korvin Ottó, L u k á c s György, K u n Béla, Szamuely Tibor. A regény történelmi e r e j e ós jellege n e m a történelmi hűségben rejlik, h a n e m az egész regény eszmei hatásában. Zalka Máté itt tárgyalt regényében n e m a történelmi személyiségek érdeklik,, hanem a harc egyszerű közkatonái. Azt állítja az olvasó elé reflektorfényben, hogy a „háborúkból kiemelkedő tömegek a f o r r a d a l m a k tisztító tüzében, ö n t u d a t r a é b redésük pillanatáig" milyen, u t a t tesznek meg. Szereplőinek többsége a k o r élőa l a k j a volt, valóságos szerepet töltött be a n n a k idején. Például Gtara Viktor a regény f ő f i g u r á j á t Gavró Lajosról mintázta, a magyar bányászból lett intorinacionalista bolsevik forradalmárról. A modellből azonban Zalka típust teremtett,, az ¡internacionalista k a t o n a típusát. Jól m e g f o r m á l t típusok még a regényben Ács komisszár, H o r v á t h ezredparancsnok, Kuithy doktor (az ő a l a k j á b a n az író személyes élményeit is feldolgozza), Sárközi Zsigmond paraszthuszár. Daskó é s Mednyánszky a l a k j a elég sematikusan vam megrajzolva. Zalka Máté regényének a z o n ban igazi hőse a nép. Sokain e könyv megjelenése előtt erényének tartották, hogy kitűnően t u d j a ábrázolni a tömegek mozgását. Mosit állítjuk, hogy ez m é g i n k á b b meggyőz b e n n ü n k e t . A közömbös, fásult, m e g f á r a d t emberek hömpölyögnek, hol ide, hol oda kötődve a létbizonytalanság határán. Ebben a kavargó forgatagban, megtalálhatók k a l a n d o r tisztek és agitátor munkásbakák, tudatos f o r r a d a l m á r o k és lázító b u r z s u j nacionalisták. Zalka realista író, n e m kozmetikázza a valóságot. A t ö r t é nelem ezeket a z embereket e r r e a posztra állította, és megálltak a helyüket. Gara Viktor és társai büszke patriotizmussal és meggyőződéses internacionalizmussal szolgálták a h a l a d á s ügyét. Jellemékkel és típusokikai, ¡történelmi hitelű személyekkel és költött alakokkal ismerkedtek meg az olvasók e regényék lapjain. Valamennyinek hőse azonban a nép. Hol felemelt fejjel, és kiegyenesített derékkal, hol megtörve és csatát vesztve,, csüggeteg — de mindenképpen hőse a XX. század első két évtizede történelmének. STENCZER FERENC 104L

A H E L Y T A R T Ó KÉT D R Á M Á J A Rolf H o c h h u t h : A helytartó. (Európa K. 1966); S a u l Friedländer: XII. Pius és a Harmadik Birodalom. (Kossuth K. 1966). XII. P i u s n a k a náci Németországgal szemben t a n ú s í t o t t m a g a t a r t á s a , 'külö- nősen, a m i a zsidóság irtásához a d o t t mintegy hallgatólagos beleegyezését illeti, m i n d e n szenvedélyes vitát s minden fáradságos k u t a t á s t m e g é r d e m l ő kérdés. A p á p a személy szerinti felelősségéneik tisztázása csak a 'katolikusok nézőpontjából l e h e t probléma, a k i k b e n n e eszmeviláguk megtestesülését l á t j á k . A t ö r t é n e t t u d o m á n y , mely n e m t a r t j a lehetségesnek, hogy világméretű események a l a k u l á s á b a n a z •egyeseknek meghatározó szerepük legyen, a dolog i r á n t a z é r t érdeklődik, m e r t m e g kell találnia a választ minden lényeges kérdésre, m e l y közrejátszott a b b a n , hogy •a nácizmus létrejöjjön s rögeszméből tragikus valósággá váljék. Figyelmet kell tehát f o r d í t a n u n k m i n d e n mozzanatra, mely közelebb segíthet az okok f e l d e r í t é s é hez, s ezáltal lehetővé teszi, hogy megismétlődésüknek elejét vegyük. Nem csekély t e r e t kap ebben a pápaság és a H a r m a d i k Birodalom kapcsolata, s a z é r t k í s é r j ü k érdeklődéssel azt a szenvedélyes polémiát, mely Rolf H o c h h u t h d r á m á j a k ö r ü l s z í n r e kerülése óta folyik, m e r t e n n e k során e g y r e - m á s r a j u t n a k n a p f é n y r e a n é l külözhetetlen dokumentumok, melyek előbukkanása H o c h h u t h nélkül m é g soká váratott volna magára. A Helytartó t e h á t mindenekelőtt abból a szempontból érdemel figyelmet, hogy mind a politikai, mind a t u d o m á n y o s életben f e l r á z t a a kedélyeket, s indítójává vált egy tisztázó folyamatnak, mely nagy lehetőségeket Tejt m a g á b a n a második világháborút megérlelő jelenségek o k a i n a k felderítésére, s legalábbis egy keresztmetszetben bepillantást e n g e d h e t a t á r s a d a l m i e r ő k m é lyébe, melyek az eseményeket mozgatták, s m i n t a vita f e j l e m é n y e i m u t a t j á k , részben mozgatják m a is. A csatározások valóban tág mezőn folynak, hol színházi ^botrányoktól a tanulmánykötetekig számos fegyvernemet v o n u l t a t n a k fel a s z e m ben álló felek. Egyszerre több d o k u m e n t u m g y ű j t e m é n y is m e g j e l e n t ezzel kapcsolatban, m a g a a Vatikán is közzéteszi l e v é l t á r á n a k vonatkozó anyagát, (az e l m ú l t h e t e k b e n a d t a közre a vatikáni k ö n y v t á r XII. Piusinak a n é m e t püspökökhöz i n t é zett leveleit is: Lettres de Pie XII aux évéques allemands, 1939—1944.), s így különböző irányból é s 'különböző mélységben k ö z e l í t h e t j ü k m e g a m i n k e t é r d e k l ő problémákat. Magyarul most Saul Friedländer összeállítása jelent meg Széli J e n ő fordításában. A Helytartó k ö r ü l kitört v i h a r szele előbb é r t el hozzánk, m i n t a s z í n d a r a b , melyet 1963-ban m u t a t t a k be, Magyarországra a z o n b a n csak az idén k e r ü l t el, .előbb a Thália Színház erősen rövidített előadásában, u t ó b b pedig Kalász M á r t o n teljes szövegű fordításában o l v a s m á n y k é n t is. A hírből — a katolikusok világszerte kitörő tiltakozásából — azt hihettük, hogy H o c h h u t h a vallással s z e m b e n álló •oldalról t á m a d j a a pápát, s valami olyasmit igyekszik bizonyítani, hogy a katolicizmus alul m a r a d t a nácizmussal szemben. Nos, a d a r a b mélyen vallásos m e g győződésre enged következtetni, nemcsak hogy katolikus, de egyenesen teológiai .alapokra helyezi a felvetett kérdésit. Ilyenformán a t é m a v á r a t l a n u l messze esik tőlünk, m e r t n e m azt fejtegeti, hogy a z imperializmus k o r á b a n elegendő-e a z a z ideológiai fegyverzet, a m i t a kor által felvetett p r o b l é m á k k a l s z e m b e n a v a l l á s n y ú j t a n i tud, hanem, hogy eléggé vallásos e m b e r volt-e XII. Pius, m i n e k m e g í t é lése n e m a mi dolgunk, h a n e m a római egyház belügye. A d a r a b középpontjában Riccardo és a Doktor a l a k j a áll s z e m b e n egymással a szemit ágostoni filozófia t a l a j á n , m i n t a J ó é s Rossz teológiai síkra terelt p á r h a r c á n a k küzdő felei, 'kik körül startisztaiként mozognak a többiek, maga a címszereplő pápa is. Hochhuth szenvedélyének teljes erejét e k é t f i g u r á r a ruházza, m í g többi .alakja h á t t é r b e szorul. Szereplői csak részben költöttek, egy részüket élő s z e m é l y e k ről mintázta', s ez a f u r c s a kettősség — élőlények a szimbólumok között — a z t eredményezi, hogy csak a végletes jellemek b e m u t a t á s á r a talál módot. Lélegző e m b e r e i — különösképpen az íróilag r o p p a n t nehezen m e g r a g a d h a t ó Gersbein a l a k j a — nehezen alkalmazkodnak a filozófia mezején teremtődött helyzetekhez, melyekhez — valljuk meg őszintén — a huszadik századi nézőnek és olvasónak sincs sok érzéke. A teológiai tételéket k i f e j e z ő szimbólumok megértése é s á t é r zése n e m csekély erőpróbát ró r á n k , s ezért a d a r a b nagy részével s z e m b e n idegenül állunk. Lenyűgöző h a t á s u k csak azoknak a jeleneteknek van, m e l y e k b e n a z író a nácizmus kegyetlenkedéseit állítja elénk, ezek azonban csak a kulisszák szerepét k a p j á k a szándék szerint, s hogy mégis előtérbe nyomulnak, n e m a n n y i r a a tervszerűségnek, m i n t i n k á b b a z ábrázolt konnaik é s a m i személyes e m l é k e i n k n e k 1042.

a következménye. A mondanivaló és a szemléletmód oly erősen megköti a szerző kezét, hogy a d r á m a egésze csak a vele teljesen azonosulni tudóiknak n y ú j t h a t élményt, míg a többiek kénytelenek n é h á n y r e m e k b e szabott részlettel megelégedni, fóleg azokkal, meiyekoen a k é t m o n u m e n t á l i s főalak lép a színre, Riccardo é s a Doktor. Lényegében Hochhuth s z í n m ű v e egy k a t o l i k u s lélek vívódását t á r j a fel, a n n a k teljes melységét, de k o r l á t a i t is: n e m a nácizmust gyűlöli, h a n e m a gyilkosságot, s a p á p á t n e m a z é r t v o n j a felelősségre, m e r t támogatta a hitleri r e n d szert, h a n e m azért, m e r t n e m igyekezett szolidabb módszerekre szorítani, s ezzel s o k a k b a n m e g r e n d í t e t t e a Krisztus h e l y t a r t ó j á b a vetett hitet. F r i e d l ä n d e r könyvében d o k u m e n t u m o k a t olvasunk egymás után, t u c a t s z á m , . .meglehetősen szenvtelen hangú, vagy legalábbis tartózkodó magyarázatokkal é s á t vezető megjegyzésekkel. Ezekből a z iratokból a z o n b a n olyan k é p t á r u l a szemünk elé, a m i t e g y h a m a r n e m f o g u n k elfelejteni. Í m e egy részlet a d r á m á b a n is szereplő Gersteinnek a pápa s z á m á r a írt jelentéséből: „A Diesel kipufogó gázával ölik meg az embereket. De a Diesel-motor n e m m ű k ö d i k ! . . . Az e m b e r e k v á r n a k a g á z k a m r á k b a n . Hiába. Kihallatszik a sírásuk, a z o k o g á s u k . . . 2 óra 49 perc elteltével — a stopper m i n d e n t regisztrált — a Diesel beugrik. Eddig a pillanatig m é g élnek a z emberek a négy 'kamrában, négyszer 750 e m b e r négyszer 45 k ö b m é t e r e n összezsúfolva! — eltelik további 25 perc. Ügy van, m á r sokain m e g h a l t a k . L e h e t látni a z a p r ó kémlelőnyílás üvegén á t . . . " S egy lappall a l á b b a p á p a karácsonyi üzenete, mely a r r a szólít fel „minden nagylelkű és becsületes érzésű e m b e r t " , hogy ne n y u g o d j é k „addig, a m í g a föld v a l a m e n n y i n é p é b e n és nemzetében n e m nőtt légióvá azoknak a csapata, a k i k el v a n n a k tökélve a r r a , hogy visszavezetik a t á r s a d a l m a t az isteni törvény m e g i n g a t h a t a t l a n s ú l y p o n t j á h o z . . . Ezzel a fogadalommal az emberiség tartozik a megszámlálhatatlan h a l o t t n a k , . . . a z o k n a k a százezreiknek, akik minden vétek nélkül, kizárólag n e m zetiségük v a g y f a j u k miatt, h a l á l r a vagy lassú pusztulásra v a n n a k ítélve". A H o c h h u t h d a r a b j á b a n felvetett 'kérdésekre ezek a k o r á n t s e m szimbolikus értelmű a k t á k a d n a k választ, s ezért a k é t k ö n y v csak e g y ü t t olvasható. Ezek a z ügyiratok n e m a z Antikrisztus birodalmáról a d n a k helyszínrajzot, h a n e m airról, az állítólag m e g m a g y a r á z h a t a t l a n rokonszenvről, mely a m a g á n e m b e r k é n t t á m a d h a t a t l a n becsületű helytartót a gonosztevőkhöz fűzte. Hochhuth m u n k á j á n a k eléggé nem hangoztatható érdeme, hogy a k é r d é s t felteszi, s kényszerít a válaszadásra, ö n m a g a azonban nem a d választ. Kétségtelenné teszi XII. Pius felelősségét, de még i n k á b b misztifikálja e n n e k a bizonyos rokonszenvnek a z érthetetlen voltát. Bár szenvedélyesein t á m a d ó h a n g j a joggal ébreszti fel azt a hitet, hogy egyértelműen m e g h a t á r o z h a t ó álláspontból r o h a n ki, végeredményben m a g á r a h a g y j a a z olvasót. F r i e d l ä n d e r jóval szerényebben, de n e m remegő kézzel m u t a t r á arra, hogy a- pápai m a g a t a r t á s Oka a k o m m u n i z m u s terjedésétől való fóleflem. A hcls igazi d r á m á j a n e m a s z í n d a r a b b a n , h a n e m a d o k u m e n t u m g y ű j t e m é n y b e n bontakozik ki. H o c h h u t h o t a l a p á l l á s a a r r a 'kényszeríti, hogy a Vatikán és a H a r m a d i k Birodalom viszonyában a katolicizmus belügyét lássa, holott a konfliktus szélesebb kereteket kíván, m e r t t á r s a d a l m i rendszerek szembenálLásáról v a n szó. így áll elő az a. f u r c s a helyzet, hogy a „száraz", hivatalos iratok d r á m a i k o n f l i k t u s a d r á m a i b b a drámáénál, s a klasszikus követelményeknek is jobban megfelel, b e m u t a t v á n a z egyéni becsület ós a társadalmi — ezúttal osztálytársadalmi — é r d e k e k tragikus •összeütközését. KULCSÁR P É T E R

1043.

EGY É V T I Z E D N O V E L L Á I ÖRKÉNY

ISTVÁN:

JERUZSÁLEM

„Amikor kiszálltam, jött a puli. F a r k csóválva jött, roggyant térdekkel. R a jongva nézett r á m . Látta, hogy a u t ó m van; fölnyújtotta a fejét, hogy v a k a r j a m meg. M e g v a k a r t a m a fülét. — K o r r u p t féreg — gondoltam m a g a m ban. — K o r r u p t f é r e g — gondolta a puli." Ezzel zárul Örkény Jellempróba c. kis karcolata. De nem csak ez, valamennyi írása „jellempróba". A kérdés — az író alapvető kérdése, melyet szinte minden hősének személy szerint föltesz —, m i az a próbakő, a m i t az e m b e r n e k állnia kell, hogy e m b e r n e k tekinthesse önmagát. Az alapkonfliktus mindig erkölcsi probléma — sokszor megválaszolatlanul m a r a d ó probléma (de 6okszor é p p a kérdezés szenvedélye emeli a novellák művészi hitelét) —, kezdve a legkorábbitól, a Hunnia Csöködön-től egész a Macskajáték-ig. Azt jelentené ez, hogy Örkény István prózája mintegy két évtizeden át mozdulatlan m a r a d t ? Semmiképpen sem. Bár a novellák mélyén meghúzódó, a kérdések m a g j á t képező problematika lényegében ugyanaz: csak m á s e m b e r e k n e k más próbát kell megállni; d e az író művészi szemléletében igen nagy változás m e n t végbe. S ha most túl lépünk a köteten, és szemügyre vesszük a K o r t á r s augusztusi számában m e g j e l e n t Tóték c. kisregényt, akkor jól látható, hogy ez a v á l tozás szerves összefüggésben van azzal, a m i t az író ábrázolni, közölni, m o n d a n i akar. A Tóíéfc-ról visszatekintve m á s színezetet k a p n a k a kötet utolsó d a r a b j a i is. 1954-ben jelentkezett Örkény u t o l j á r a novellás kötettel, s így a Jeruzsálem hercegnője címen összegyűjtött írások végeredményben az utóbbi évtized termését n y ú j t j á k . Csak néhány elbeszélés — a Hunnia Csöködön ciklus — régebbi keletű (ezt egyébként k ü l ö n jelzi is az író). Mégsem véletlen, hogy például a Lila tinta — az említett ciklus egyik darabja — itt szerepel most a kötetben: Örkény egy korábbi írói korszakának legjava írásai ezek. A Hunnia Csöködön — 1947-ből — kitűnő sodrással v i l l a n t j a fel Csököd széthulló „arisztokráciáját", s egy hasonló agóniát jelez A párbaj c. elbeszélés is, míg az ötvenes évek elején született Lila tinta m á r az ú j s a régi r e n d összeütközését, ellentmondásait próbálja megfogni, de közel sem sematikusan, még csak n e m is „tipikusan" — egykori kritikusai b á n t o t t á k is ezért a szerzőt —, 1044.

HERCEGNŐJE

d e hitelesen, egy egyéni esetben mégismegéreztetve a kor levegőjét. E n é h á n y írás, melyet az író m i n t e g y átemelt k ö t e t é b e egy régebbi k o r s z a k á ból, a l e g h a g y o m á n y o s a b b f o g a l m a k szerint is r e a l i s t á n a k nevezhető. B á r itt isérezzük, hogy v a n h a j l a m a bizarrságra, a) groteszkumra, d e ez egyelőre csak színező elem. A kötet ú j a b b n o v e l l á i n a k nagy része szervesen kapcsolódik e h h e z a vonalhoz. De lassan m e g v á l t o z n a k az. egyensúlyi pontok. A Levelek a kollégiumba a m a g a n e m é b e n a z egyik l e g j o b ban megfogott írás. Egy falusi a p a levelei kollégiumba k e r ü l t lányához, a k i t t á r sai Csimpisznek csúfolnak, m á r - m á r p a ródiaszerűen m u t a t n a k r á az a p a beteges: „szeretetére". S é p p ez az ú j : a p a r ó d i a . Á levelek s o r á t egy, a z a p a és l á n y a k ö z ti párbeszéd z á r j a le, melyben a z í r ó „eltorzítja" a novella realitását: ez a Gsimpisz, aki ö n m a g á b ó l m é g s e m m i t sem t e remtett, szinte t e l j h a t a l o m m a l dönt az: a p j a fölött, ura az a p j á n a k . De é p p itt látni a l e g j o b b a n e „torzítás" f u n k c i ó j á t : a kérdés, a felvetett probléma e g y s z e r r e r e f l e k t o r f é n y b e kerül. Erről a pontról k i i n d u l v a é r t h e t j ü k : csak meg a Macskajáték c. kisregényt,, a kötet záró d a r a b j á t . Egy e m b e r — adott esetben egy öregedő asszony —, aki a n n y i r a csak a külsőségekben, a n y n y i r a csak a felszínen él, hogy ö n m a g á t szinte á l l a t t á degradálja, egyenesen a b s z u r d n a k tűnik, hogy e m b e r n e k n e v e z zük. Maga az alak mégis a n n y i r a v a l ó ságos, a n n y i r a közülünk való, m i n t h a személyes i s m e r ő s ü n k lenne. Az a b s z u r ditás tény. S ezt n e m fejezheti ki m á s k é p p az író, m i n t h a a „reális" cselekményt „abszurdba" fordítja. S itt m á r n e m az a kérdés, hogy ki a. „ k o r r u p t féreg". Az egyén erkölcsi próbatételénél m é l y e b b összefüggéseket keres a z író. Jól m u t a t j a ezt az e m l í t e t t Tóték c. kisregény, melynek elemzésem á r n e m ide tartozik. De a n n y i t m i n denesetre m e g á l l a p í t h a t u n k : ú g y tűnik,, m i n t h a Ö r k é n y István életérzésünknek, azokat a p o n t j a i t t a p i n t a n á k i — e g y r e biztosabb kézzel —, ahol é p p m e g c s ú szik a m a e m b e r é n e k egyensúlya, ahol. félelmének, b i z o n y t a l a n s á g á n a k f o r r á s a . van. í r á s a i z á r t egységek, m i n d k ü l ö n világLehetőségeit é s eszközeit t u d a t o s a n haszn á l j a . Szereti a képeket, s k é p e i e g y r e tisztábbak, fogalmazása e g y r e t ö m ö r e b b Művészi hitelességének egyik l e g b i z t o -

.sabb forrása, hogy hősei szemével t u d j a felvázolni a világnak azt a d a r a b k á j á t .melyekben ezek a hősök élnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek kevésbé s i k e r ü l t vagy félresikerült novellák a kötetben. Miért n e m ragad meg például a Húsz perccel zárás előtt vagy A hattyú halála? Mert a novella nem öntörvényeit. .hanem külső — m o n d j u k pszichológiai — törvényszerűségeket követ. A kötet egészében mégis jó összefogla-

ló és jel, mely 'kitűnő olvasmány és jelentős ú t m u t a t ó Örkény olvasóinak. Saját h a n g j a van, melyet talán odasorolh a t n á n k Mándy vagy Déry groteszkjei mellé, de ez mégis más. Az erjedés valahol a z író alkotóműhelyében folyik. í r á sai, melyeket fölvett a kötetbe, a maguk nemében m i n d letisztult alkotások, határozott körvonalaik vaninak. (Szépirodalmi Könyvkiadó 1966.) PÁLYI ANDRÁS

A REGÉNYCIKLUS ZÁRÓDARABJA GYÖRY

DEZSŐ:

Az e m b e r sorsa a születés előtt kezdőd i k : a történelemben. Ezért é l j ü k át szívesen a hogy volt izgalmát. A miért lett így kíváncsisága furdal. Ez vezette az írót a m ú l t a t faggatni, ez az, .ami m a g y a rázza is egyfelől Győry Dezső történelmi .gyökerű regényciklusának szép sikerét. A késői osztálytársadalmak természetének egyik m e l l é k h a j t á s a a nemzet és a .nép f o g a l m á n a k elkülönülése. Fokozott a b b a n jelentkezett ez n á l u n k egy elavult uralkodó osztály vezetőszerepe folytán. Ma m á r világos, hogy nincs külön nemzeti érdek és népi érdek. Történelmünk f o l y a m á n azonban e kettő legjobb -esetben is csak párhuzamosan haladt, soha n e m egy mederben. S o m m á s a n : e feszültség ábrázolására épül, és a történelmi fejlődéssel egybevágóan igyekszik szintézist teremteni Győry „virágciklusa" 4Viharvirág, Sorsvirág. Tűzvirág). A ciklus darabjai, így a nemcsak terjedelmét tekintve h a t a l m a s Tűzvirág is, teljesen a u t o n ó m n a k tekinthetők. Meséje a kiegyezés korától halad a Tanácsköztársaságig. Fókuszában az első világháborút megelőző korszak, illetve a háború áll. Csak perspektivikusan lehetne első szocialista f o r r a d a l m u n k regényének is nevezni. Az író átgondolt szerkesztését dicséri, hogy e szakadékokkal szabdalt korszakon á t töretlen, szigorú logikával vezeti hősét, i f j a b b Kalla Mihályt a történelmileg adott, egyedül helyes cél felé. Ez az egyensúly-koncepció teszi — érzésünk szerint —, hogy hol több, hol kevesebb korhangulat szüremlik be a műbe. így a Tanácsköztársaság reményben izzó n e héz napjainak mozgalmassága viszonylag visszafogott ábrázolást nyer, míg a látszólag nyugodt „béke-kor" festése igen eleven. Az e l j á r á s művészi szempontból indokolt, hiszen a főhős jellemének f e j lődésére a megelőző korszak gyakorol döntő befolyást, n e m a nagy sorsforduló. 'Kalla Mihály m á r megtalálta becsületé-

TŰZVIRÁG hez méltó helyét, meglelte harcát, egyéni boldogságát. A történelem i r á n y a változhat, ő maga nem. A közfelfogás szereti a z első világháborút derült égből jött m e n n y k ő n e k tekinteni. Győry érdeme, hogy m e g m u t a t j a a viharfelhőket, leleplezi a m a g y a r fiók-imperializmus frázisokkal kendőzött igazi arculatát, okát a d j a a népirtó háborúnak. Kelléktára különösen gazdag alak o k b a n : emberek, farkasok, hiénák kelnek életre tolla alatt. A győztes kapitalizmus varázslója a pénz, a beteg f e u dalizmusé a rang. Ki melyiknek és m e n y nyire kerül bűvkörébe, az szabja meg, ki m a r a d tiszta, ki lesz aljas, kit kell gyűlölni, kit kell szlánni. Idősebb Kalla Mihály a mérce: tőle v a n n a k elevenebb figurák, de nagyobb jellem egy sem. Bem apó hadnagya negyvennyolc eszméjét olyam következetességgel képviseli, hogy m a g a is mellé magasztosul. Rendkívüli ember, szabálytalan kapitalista: inkább vállalja a csődöt, minthogy szegény m u n kásemberek pénzén mentse magát. A létra alsó fokán a pénz j á r m á b a züllött cinikus gyilkos, Rámosy K á l m á n áll. Köztük a kevésbé jó és gonosz alakok. A Fáy famíliát az üres rangkórság mételyezi, Rámosy Tivadart a pénzimádat. R u b i n j á n a k meg mindegy: a m e l j á k éppen elérhető. És ők vezetnek, irányítanak, ö k njrüzsögnek a Parlamenttől a redakciókig. s forognak a politikai széljárásnak megfelelően. A munkásosztályt Töréki nyomdász és Pokorágyi mérnök képviselik. N e m telj e s proletáröntudattal, de hibátlan becsülettel. Az értelmetlen háború s z á m t a l a n borzalma körülöttük csapja ki a t á r s a dalom haladó elemeit, a szerveződő m u n kásságot, a radikális falusi és városi é r telmiséget. A ranglétrán lassan lefelé, de emberségben egyre f ö l j e b b j u t v a érkezik hozzájuk i f j a b b Kalla Mihály is, Bem a p ó hadnagyának végső örömére. Negyvennyolc legtisztább szelleme így oltódik 1045.

az érlelődő ú j , magasabb r e n d ű f o r r a d a lom eszméibe; ekkor nyer valódi t á r s a dalmi rangot az emberséges ember. Ezt a h a t a l m a s anyagot a főhős életútja, h á r o m szerelmének története fogja egybe. Jellemzően a regény eszmeiségére: Kalla Mihály először Fáy Máry szeretője, később Máry titkolt féltestvérének polgári szemmel szerencsés férje, de a szerelemben való megnyugvást az egyenrangú társ, Töréki Ilu jelenti számára. Győr y kiváló jellemábrázolónak bizonyul azáltal, hogy hőse egyénisége, magánélete és társadalmi cselekvése között mindig f e n n t a r t j a a harmóniát. Ebből az írói módszerből következik, hogy a regény más szereplői is hihetők, fejlődésük t á r sadalmi létüktől függő, s a történelem kohójában formálódik jellemük véglegessé. Még öreg Kalla Mihály is nemesedik, miint a palackba zárt óbor. Győry stílusa, nyelve friss, lendületes, erőteljes. A regény robusztus k ü l s e j e el-

lenére is gyors r i t m u s t diktál. A végig, érdekfeszítő m o n u m e n t á l i s m ű n e k — t a lán éppen t e r j e d e l m e m i a t t — j a v á r a vált volna viszont, h a a h á b o r ú v a l f o g lalkozó fejezetekben nagyobb tömörítésretörekszik az író. A Tűzvirág Kalla Mihály életének, e s z mélésének r a j z a . De nemcsak az övé. Életrajza a soknemzetiségű m o n a r c h i a agonizálásának is. Kiáltó e l l e n t m o n d á sok k o z m i k u s konfliktusa lép színre a pusztulást hozó h á b o r ú b a n , hogy v é g ü l is u t a t t ö r j ö n m a g á n a k az igazság. G y ő ry egyének és népek sorsában m o n d b á tor, helytálló ítéletet, alapos elemzéssel mutatva rá, m i a jövő: szocializmus i n ternacionalista alapon. M u n k á j á n a k ez: az értelme, ebben rejlik a m á n a k s z á n t legfőbb tanulság. (Magvető Könyvkiadó• 1966.)

LOVRITY

ENDRE

DOKUMENTUMÉRTÉKŰ KIADVÁNYOK — HIBÁKKAL KUBINYI

FERENC:

SIRATNI

A szerző, aki az elmúlt években K r é nusz János m á r t í r h a l á l t halt somogyi pedagógus életének regényes feldolgozásával (Egy ballada története) tette n e vét ismertté a Magyar Tanácsköztársaság története i r á n t érdeklődő, közönség körében, most Latinca Sándor p á l y á j á nak megrajzolására vállalkozik, s m u n k á j á b a n diákkorától követi nyomon h ő sének ú t j á t . A kétségtelenül n e m csekély f e l a d a t vállalásáért csak elismerés és dicséret illetheti a szerzőt, s m u n k á j á t is az elismerés h a n g j á n méltatnánk, ha azt a szerző nem m i n t a l a p a d a t a i b a n történelmileg is hiteles, „könyvtárakban, levéltárakban és idegen országokban" végzett k u t a t ó m u n k a és d o k u m e n t u m o k a l a p j á n írott m ű k é n t a j á n l a n á az olvasó figyelmébe, és sikerülne elkerülnie az alább elősorolt kínos tárgyi tévedéseket. Ezektől m á r a m ű első fejezete sem mentes, amelyben a szerző látható élvezettel számol be a diák Latinca kalandos odesszai útjáról. Leírása kétségkívül színes, csupán az a sajnálatos, hogy a források tanúsága szerint Latinca keleti ú t j á r a n e m diákkorában, h a n e m jóval utóbb, az érettségi, az önkéntes esztendő és a tiszti vizsga után k e r ü l t sor, és ez alkalommal csupán R o m á n i á b a n és Törökországban fordult meg (Párttörténeti Intézet Archívuma, a t o v á b b i a k b a n : PIA Kaposvári Büntetőtörvényszék 1919 — 1046.

CSAK

HAZÁT

LEHET

B. 2112 V.). Oroszországba csak jóval később, 1918-ban j u t o t t el, s e z ú t t a l s e m Odesszába, h a n e m A l e x a n d r o v b a , a h o l részt vett a m u n k á s o k f o r r a d a l m i m o z g a l m á b a n (Kommunista népvezérek egymás között. Levélváltás Kun Béla és Latinca Sándor között Nóvák képviselőügyében. Üj-Somogy, 1919. szept. 24.). Ugyanígy n e m igazolható f o r r á s o k k a l a z í r ó n a k az az állítása sem, m i s z e r i n t L a tinca azért utazott volna Mittweidába,. hogy ott ismerőse r o k o n á n á l állást v á l laljon. Mint erről ő m a g a nyilatkozott,. M i t t w e i d á b a azért ment, m e r t el a k a r t a végezni az ottani gépészeti és e l e k t r o technikai főiskolát, a m i t n e h é z a n y a g i körülményei m i a t t n e m valósíthatott meg. (PIA K a p o s v á r i B ü n t e t ő t ö r v é n y szék 1919 — B. 2112 V.). A szerző L a t i n ca nyelvismereteként a n é m e t e t , a r o m á n t , a f r a n c i á t , a spanyolt és az olaszt említi, ezzel szemben a f o r r á s o k a m a gyaron kívül csupán a n é m e t r ő l és a r o m á n r ó l t u d n a k . (PIA Kaposvári' B ü n t e t ő törvényszék 1919 — B. 1456 III.). Az írószerint Latinca lelkes z e n e b a r á t volt, é s „magas szálfa-egyenes a l a k j a az O p e r a ház előcsarnokában" g y a k r a n volt l á t h a tó. Nincs a l a p u n k kétségbe vonni, hogy; Latinca v a l ó b á n szerette a z e n é t és az; operákat, a b b a n a z o n b a n - m á r erősen k é telkedünk, hogy „magas szálfa-egyenes'" a l a k j á b a n az O p e r a h á z közönsége • g y a k -

r a n gyönyörködhetett volna, mivel kisközepes termetű volt, mindössze 160 és egynéhány centiméter (Kaposvári Állami Levéltár, a Kaposvári Megyei Börtön £ogolytörzskönyve 556/1919. sz.). Mindezek szóra sem érdemes apróságok volnának, ha az író ú j a b b a l nem hozakodna elő. így Latinca, somogyi tartózkodását közvetlenül megelőző böhönyei ú t j á t 1918. december 20-ra teszi, holott az erre vonatkozó forrásban december 29. szerepel (Országos szervezkedés. Világszabadság, 1919. jan. 14.). A szerző szerint dr. Neubauer Ferencnek, Somogy megye 1919. f e b r u á r 15-én kinevezett kisgazda kormánybiztosának első dolga volt, hogy betiltotta a termelőszövetkezetek szervezését. A nevezett személy a valóságban sem erre, sem másr a n e m adott rendelkezést, mivel a k a posvári szociáldemokrata munkásság heves ellenállása m i a t t sohasem foglalta el állását. A termelőszövetkezetek betiltására pedig még hivatalba lépése esetén sem a d h a t o t t volna rendelkezést, mivel a földfoglaló-mozgalom Somogyban csak 1919. f e b r u á r végén bontakozott ki. A fentiekből az is világos lehet, hogy a „vesszen N e u b a u e r " kiáltástól 1919. febr u á r 10-én még n e m lehetett hangos a kaposvári utca, és e n a p d é l u t á n j á n még nem kerülhetett sor Neubaer dr. lemondására, mivelhogy még ki sem volt nevezve. Fals a szerzőnek az az adata is, hogy Somogyban a munkásság 1919. m á r cius 11-én r a g a d t a magához a hatalmat. Erre m á r az előző nap, 1919. március 10én sor került (Kaposvári Állami Levéltár, Somogy megye f ő i s p á n j á n a k iratai 583/1919.). Nem áll az sem, hogy L a t i n ca Nagyatádi Szabó 1919. március U - i kaposvári ú t j a a l k a l m á v a l rendezett t ü n tetés során beszédet mondott volna (Szabó István miniszter szankcionálja a termelőszövetkezetek létesítését. Somogyi Hírlap, 1919. m á r c . 12.). A szavak, a m i ket a szerző e r r e az alkalomra Latinca szájába ad, v a l ó b a n elhangzottak, csak éppen n e m akkor, h a n e m egy hónappal korábban, a kaposvári m u n k á s s á g m á r említett f e b r u á r 10-i tüntetésekor (A kaposvári munkásság tüntetése, Somogyvármegye. 1919. febr. 11.). N e m fedi a valóságot, hogy később, a k o m m ü n idején a somogyi vezetők Nagyatádi Szabó tagfelvételi k é r e l m é t elutasították volna. É p p ellenkezőleg, lelkes cikkekben üdvözölték a kisgazda vezér „megtéréMARKOVITS

sét" (Szabó István a proletárok táborában. Kisgazdák kövessétek vezéreteket! Somogyi Vörös Üjság, 1919. ápr. 20.;. Szabó István elvtárs. Somogyi Vörös Ú j ság, 1919. ápr. 24.). Még hosszan sorolhatnánk a kisebbnagyobb csetlés-botlásokat, de talán a fenti, távolról sem teljes felsorolás isvilágosan utal a r r a az ellentmondásra, amely a forrásokban megörökített történeti valóság és a feldolgozás között feszül. Még csupán egyet legyen szabad: megjegyeznünk: Latinca Sándor m i n d e n kor c-vel írta nevét. Éppen ezért h e lyénvalónak találtuk volna, ha a szerzőaz általa tagadhatatlanul nagyra értékelt hős életének e mozzanatát is figyelemre méltatja, és feldogozásában a c betűs írásmódot alkalmazva, segített volna abban, hogy a rontott írásmód helyére a történelmileg is hiteles forma: térhessen vissza. B í r á l a t u n k a t olvasva joggal védheti magát a szerző, hogy amit ő művelt, az n e m történelem, s feldolgozása lényegében az irodalmi és a történelmi feldolgozás h a t á r á n foglal helyet. Ezzel t e r m é szetesen nem vitatkozunk. Szabad legyen mégis kérdésként f e l t e n n ü n k : n e v ü k ö n nevezett, valóságosan létezett történeti személyiségek ábrázolása kapcsán v a j o n elkövethetők-e olyan súlyos tévedések,, m i n t amilyeneket a szerző elkövetett?' Véleményünk szerint semmiképp. Ilyen e k n e k még egy kifejezetten irodalmi feldolgozásban sem lehet helyük, á m b á r az esetben kétségtelenül szabadabb teret nyerhet az írói fantázia, és v é g e r e d m é nyében nem kötelező a történelmi h i telesség sem. Tekintve, hogy n e m t a r t o z u n k - a z i r o d a l o m t u d o m á n y művelői közé, n e m l e het f e l a d a t u n k a m u n k a irodalmi értékének lemérése. Csak annyit jegyezhet ü n k meg, hogy a m a g u n k részéről élvezettel olvastuk a könyvet, és a legőszintébben sajnáltuk, hogy az írónak n e m sikerült elkerülnie a buktatókat. M i n denesetre a fentiekből eléggé kézenfekvőnek látszik az a tanulság, hogy ilyen esetekben a történelmi feldolgozásnak a z irodalmi előtt kell járnia. Ez a k ö r ü l m é n y pedig élesen világít r á á r r a az adósságra is, amellyel történetírásunk. Latinca Sándor emlékének tartozik. (Kossuth Könyvkiadó 1966.) KÁVÁSSY SÁNDOR

GYÖRGYI—TÓBIÁS ÁRON: A CENZÚRA ÁRNYÉKÁBAN

Markovits Györgyi és Tóbiás Áron A cenzúra árnyékában c. könyvének m ű f a j á t nehezen lehet meghatározni. F o r r á s kiadványnak is nevezhetnénk, ha össze-

állítói jobban ügyeltek volna a közlés szigorúbb, tudományos követelményeire, ennek h í j á n azonban csak összekötő í r á sokkal megtűzdelt dokúmentumváloga1047.

-tást kapott kezébe az olvasó. A szerkeszt ő k bevezetőjükben u t a l n a k is a g y ű j t e m é n y válogatás jellegére. „A szerkesztés i m u n k á b a n a r r a törekedtünk — í r j á k —, hogy az olvasó maga alakíthasson képet a két háború közötti időszakról — ahogyan a cenzúra á r n y é k a alól m a . . . napvilágra kerülnek alkotók és művek." M u n k á j u k nem minden előzmény nélküli. A Tiszatáj is több érdekes közleményt jelentetett meg tollúkból. Markovits Györgyi két, 1964-ben m e g j e l e n t kötete: az Üldözött költészet és a Magyar Pokol méltán keltette fel az érdekődést az olvasók számára m a is hozzáférhetetlen egykori ki- és betiltott kiadványok, illetve a korszak irodalmi perei iránt. A szerkesztők jelen kötetükkel többet kív á n t a k n y ú j t a n i az előzőeknél: a Horthykorszak (legtágabb értelemben vett) cenz ú r á j á n a k keresztmetszetét k í v á n t á k bemutatni. H á r o m részre tagólt könyvük tényleg gazdag publikálatlan vagy kevéssé ismert levéltári és könyvtári forrásokban. Az első részben a törvények, r e n deletek, bizalmas átiratok és betiltási végzések világába n y e r ü n k betekintést. Az első d o k u m e n t u m — egyébként indokolatlanul — 48-as sajtótörvényünk, amely örökre eltörölte az „előző vizsgálatot". (Sajnos, ez az „örökre" n e m bizonyult maradandónak, de ez sem indokolja, hogy a mostani szövegközlésből kimaradjon.) Az utolsó pedig a S z t ó j a y - k o r m á n y egyik, a „sajtóellenőrzésről" kiadott rendelete. Az anyag összeállítása egészében jó, egyes d o k u m e n t u m o k azonban kissé m e g b o n t j á k a rész egységét. Így például a Belügyminisztériumnak a m u n k á s : szavalókórusok ellenőrzéséről, m a j d betiltásukról kibocsátott körrendeletei n e m .a sajtószabadságot, h a n e m az egyesülési jogot sértették. A szerkesztők a törvény.szövegek közlésében több h i b á t ejtettek. Az 1848: XVIII. tc. első szakaszát h á r o m .olyan ponttal bővítették ki, amelyek a későbbi módosulásban sem találhatók meg (34. 1.). E súlyos tévedés mellett é p pen csak említést érdemel az 1938: XVIII. tc. pontatlansága s az, hogy a szerkesztők rendszerint n e m jelzik egyes közléseik kivonat voltát. Az 1921. j a n u á r 21-i minisztertanács jegyzőkönyvének a katonai cenzúra „túlkapásairól" szóló ré,sze (57. 1.) m i n d e n megjegyzés nélkül csak a korszakot jobban ismerő olvasónak mond valamit, m á s t esetleg megtéveszthetnek F e r d i n a n d y Gyula szavai. Itt is — m i n t az 1944. március 29-i jkv. «setében (165. 1.) — hiányoljuk a minisztertanácsi előterjesztéshez kapcsolódó határozat közlését. Az sem hagyható szó nélkül, hogy v a n n a k hiányos levéltári jelzetek (98, 115. 1.), máshol a megkettő-

zésük okoz z a v a r t (394. 1.), m í g egy f o r r á s mellől egyszerűen elhagyták az u t a lást (159. 1.). Mindez azzal jár, h o g y a szerkesztők n y o m á n induló k u t a t ó csak hosszabb u t á n j á r á s s a l t a l á l j a meg az e r e deti forrást, amelyről n e m d e r ü l ki, h o g y melyik l e v é l t á r u n k b a n őrzik. A kötet gerincét alkotó Költő vagyok, szólj ügyészedre c. rész a korszak i r o d a l m i pereit veszi sorra. F ő k é n t jegyzőkönyveket, v á d i r a t o k a t és ítéleteket k ö zöl többek között József Attila, R a d n ó t i Miklós és a népi írók bíróság elé állításáról. (Itt e m l í t j ü k meg, hogy az u t o l só rész, amely Nagy L a j o s l a p j a u t á n Az író beleszól címet kapta, ezekre m i n t egy válaszul a s a j t ó szabadságát k ö v e telő írói megnyilatkozásokat t a r t a l m a z . ) Igaz, a periratok j a v a része m á r i s m e r t az e kötetben é r t h e t e t l e n ü l egyetlenegyszer sem e m l í t e t t Üldözött költészet c. m u n kából is, nagyobb publicitást azonban csak most k a p t a k . K á r , hogy a szerkesztők n e m tagolták j o b b a n a n y a g u k a t . (Ebből a szempontból jó példa Szabó F e rencnek A „Dicsőséges nagyurak" egy szegedi izgatási pörben c., itt ú j r a közölt cikke (344—355. 1.) E rész sem m e n t e s a fentebb említett pontatlanságok némelyikétől. Így például a Kir. K ú r i a a 232. lapon közölt szöveg szerint n e m József Attilát, h a n e m a Kir. Ítélőtábla ítéletét mentette volna fel. — A m i e z u t á n a t a r talmi p r o b l é m á k a t illeti, é r d e m b e n csak az összekötő szöveg képezheti a k r i t i k a tárgyát. Ez néhol túlzottan m a g y a r á z g a tó jellegű ugyan, egészében mégis jól kapcsolódik az anyaghoz. Csupán K á r o l y i M i h á l y n a k Tiétek a föld c. í r á s á v a l k a p csolatban l á t u n k problémát. A szerzők előbb költői megérzéssel azt í r j á k , hogy a könyv „eljutott f a l u r a , a szegényparasztokhoz, éppen azokhoz az olvasókhoz, a k i k n e k í r ó j u k szánta" (313. 1.). Később, amikor a d a t o k a t keresnek, k é n y t e l e n e k kijelenteni, hogy „erről (ti. az e l t e r j e d é s ről) -egyelőre keveset t u d u n k " . V a l ó b a n . Így viszont feleslegesnek látszik az előző megállapítás. S z ű k r e szabott recenziónkban n e m fogl a l k o z h a t u n k a m u n k a sok f o n t o s k é r d é séve! Figyelmünket inkább a szembet ű n ő pontatlanságokra f o r d í t o t t u k . Ez természetesen n e m jelentheti azt, hogy a szerkesztők vállalkozását s i k e r t e l e n n e k ítélnénk. Ellenkezőleg! K ö n y v ü k e t — elsősorban rendkívüli anyaggazdagsága f o l y t á n — csakis hasznosnak t e k i n t h e t jük. A cenzúra árnyékában inspiráló v á logatás, a m e l y további k u t a t á s r a ösztönöz irodalom- és jogtörténészeket egya r á n t . (Magvető Könyvkiadó 1966.) RUSZOLY J Ó Z S E F

1048.

KÖNYVESPOLC

NEMESKÜRTY ISTVÁN: EZ TÖRTÉNT MOHÁCS UTÁN A nemzet fogalmának meghatározása, -értelmi és érzelmi t a r t a l o m m a l való .megtöltése, kifejezésre juttatása ügyében annyi s oly szögesen ellenkező ösztönzé.seket k a p t u n k már, hogy z a v a r u n k talán csak generációk m ú l t á n tisztul r e n d .szerré. Az ú j kép most alakul: elméleti viták zajlanak, s a kutatók műhelyéből >új tények kerülnek elő az ismeretlen vagy ismertnek csak hitt részletekhez. Lassan formálódik a kép, m e r t a •viták és eredmények jobbára csak azokhoz j u t n a k el, kik maguk is foglalkoz.nak velük. Nemeskürty vállalkozását —t u d a t f o r m á l ó erejét tekintve — jelenték e n y e b b n e k kell t a r t a n u n k , m e r t Mohács m a is „téma", s aki erről beszél, mindenkihez szól, különösen, h a igyekszik formailag távol m a r a d n i a n e m szakember számára olykor riasztó, tudo.mányos színezetű tárgyalásmódtól. Nem e s k ü r t y hallatlanul izgalmas, f o r d u l a tos eseménytörténetet tár elénk, s ennek segítségével döbbent r á arra, hogy a török uralom nem természeti katasztrófaként zuhant az országra, a bukás n e m .a szerencsétlen csatavesztés következménye volt, h a n e m egyedüli oka az uralkodó osztály árulása, mely anarchiába sodorta az országot, s nem engedte jóra fordítani azt a tizenöt évet, mely a vere-ség után még lehetőséget n y ú j t o t t a talpraállásra. Maga az a tétel, mely a m o h á csi csatát megfosztja a köztudatba gyökeresedett jelentőségétől, lényegében nem új, hiszen nyilvánvaló, hogy egy nemzet életének korszakolásában a napoknak csak szimbolikus értelmük lehet, s valamint a feudalizmus nem Róma bukásának n a p j á n jött létre, a magyar feudális állam felívelő és hanyatló korszaka között is hosszabb átmeneti időszaknak kell lennie. A jelkép tehát ezután is jelkép m a r a d . Viszont ítélete, melyet a m a .gyar uralkodó osztályra mond, szigorú, •de igazságtalan. Egyrészt a társadalmi és gazdasági alapok elemzése nélkül pusztán az események alakulásának t a n u l mányozása n e m vezethet megbízható eredményhez, hiszen — bocsánat az ötletért! — mire következtethet ugyanebből egy török? Nyilván s a j á t feudális u r a l kodó osztályának derekasságára. Másrészt a történetírásnak még olvasmányos formában sem lehet feladata, hogy dicséretet vagy megrovást osszon. Személyekről szólván talán elképzelhető ez, de egy (6 Tiszatáj

társadalmi osztályt n e m lehet felelősségre vonni azért, hogy a termelési mód által meghatározott keretek között mozog. Nemeskürty szemléletéből az következik, hogy ha az u r a k tisztességesebbek lettek volna, Magyarországon még m a is virágoznék a feudalizmus. Kitűzött célját kétségkívül telibe találja: az anarchikus állapotokról és a zavarosban halászó u r a k ról olyan élethű képet fest, hogy filmre kívánkozik. Figyelmét azonban túlságosan erre koncentrálja. Mint maga is mondja, tényekben n e m hoz újat, s a korábbi irodalomra támaszkodik. Ezzel azonban óhatatlanul beleesik a régi történetírók h i b á j á b a is, kik a magyarságot a nemességgel azonosították, s a török megszállást megelőző évekről úgy tudósít, hogy sem a magyar társadalom másik osztályáról, sem a törökökről nem hallunk, így a kép egyoldalúvá válik. Ez a hiányosság vezet egyébként a fent jelzett szemléletbeli hibához is: csak a nemességgel foglalkozik, s ezért az okokat is csak abban keresheti. (Szépirodalmi Könyvkiadó 1966.) K.

P.

RALPH FOX: A REGÉNY ÉS A NÉP Regényekben is r i t k á n találunk izgalmasabb egyéniséget e könyv szerzőjénél, Ralph Foxnál. Élete szakadatlan küzdelem az angol és az európai m u n kásmozgalomban. Húszévesen SzovjetOroszországba látogat, cikkeket, tanulmányokat ír az angol munkásmozgalomról, a marxizmus klasszikusairól. 1936-ban készül ©1 A regény és a nép c. esszégyűjteményével, s még ugyanebben az évben meghal a köztársaságért valahol Spanyolországban. Az utókor lassan felfedezi villanásnyi életének eredményeit. E könyve éppen most kel ú j életre, s ez n e m pusztán a megjelentetés tényének következménye. Mindebben nagy része van annak, hogy a szerző gondolatai szervesen kapcsolhatók a legjobb mai nyugati m a r x i s t á k (E. Fischer, R. Garaudy) gondolatköréhez. Nincs ebben a könyvben nyoma sem a dogmatizmusnak. így ír egy helyütt a szerző: „Márpedig n e m látom be, miért kellene megtagadni a helyet, az irodalomban az ördögtől." A könyv első része, az első hét fejezet, számunkra jól ismert, ha nem is mindig megoldott kérdéseket tárgyal, a marxista irodalomszemlélet alapvető kérdéseit, az alap- és felépítmény kér1049

déseit az irodalom vonatkozásában. M á r itt is tetten érhető az a hallatlan felkészültség, az a történészi alaposság, amely aztán a könyv második felében jut igazán szerephez, ahol a szerző s a j á t korának kérdéseire keres választ, s tételeinek illusztrálásaképp az angol iiodalom alapvető fejlődési szakaszait is felvázolja; m a r x i s t a szemmel, utat m u t a t v a egy azóta is késlekedő m a r x i s t a angol irodalomtörténet számára. R. Fox irodalomszemdéletében fölfedezhetünk néhány, s z á m u n k r a igen érdekes vonást, pl. e g y f a j t a heves romantikagyűlöletet, amely n á l u n k Lukács György realizmus-antirealizmus koncepciójában vált kristályossá. A könyv utolsó négy fejezete a szocialista realista regény megszületésének p r o b l é m á j a körül forog. A szerző imponáló asszociatív készséggel, nagyvonalúan, rengeteg világirodalmi analógiával vázolja föl a leendő szocialista realista regény m ű f a j á n a k körvonalait. S eközben nem restell kritikus létére s a j á t m a g a által konstruált példákat állítani az írók elé. E példák sejtetik a z t a nagy Dimitrov-regényt, amely a szerző korai halála miatt n e m születhetett meg. (Kossuth Könyvkiadó 1966.) SIMONCSICS

PÉTER

EPERJESSY K Á L M Á N : A MAGYAR FALU TÖRTÉNETE Háromszáz kisalakú oldalon csak a z vállalkozhat a m a g y a r falu m ú l t j á n a k összefoglalására, aki e nagyon sokoldalú téma legalaposabb ismerői közé tartozik. Eperjessy K á l m á n — gazdag életműve, különösen a településtörténetben, a helynevek komplex kutatásában, régi t é r k é p kincsünk f e l t á r á s á b a n és tudományos kiaknázásában s n e m utolsósorban a helytörténeti kutatások gyakorlati m ü velése és módszereinek kidolgozása terén felhalmozott kiemelkedő eredményei b i r tokában — a legméltóbb szerző egy ilyen szintézis megalkotására. A 9 fejezetet tartalmazó kis köttet régóta nélkülözött, alapvető kézikönyv lesz a helytörténet búvárlói, a pedagógusok és a honismereti szakkörök tagjai kezében. Ezért is jelent .meg a Magyar Történelmi Társulat gondozásában, kitűnő lektorok közreműködésével. Hatalmas a d a t a n y a g r a építve m i n t összefoglaló m ű is sok ú j szempontot ad a továbbiakhoz, nagyszerűen látja, hol kell és hol lehet előbbre vinni a z eddigi eredményeket. Külön is értékesek számunkra, a k i k az Alföld déli részén élünk, 1050.

a tájunkról vett szemléltető példák, Eperjessy K á l m á n m i n d e n dolgozata, így ez is, p é l d a m u t a t á s arra, hogy m i n d e n helyi é r d e k ű n e k , látszólag kisszerűn e k bizonyos m é r t é k i g éppúgy súlya é s helye v a n a n a g y összefüggésekben, m i n t a legfőbb meghatározó tényezőknek, h a a kutatás a sokoldalúság igényével f o lyik s nein süllyed a provincializmus hín á r j á b a . Kiemelést é r d e m l ő vonása a k ö tetnek, hogy a szerző következetesen b e építette a szomszéd néppekkeű. való t ö r téneti, gazdasági, életmódbeli-kulturális kapcsolatokat. A m u n k a legjobb fejezetei részint azok, ahol Eperjessy K á l m á n több évtizedes kutatásaira építhetett (A falu az ország településtörténetében, A falukép kialakulása, Helynevek születése és elhalása), másrészt a f a l u szocialista fejlődéséről szóló s a k ö t e t e t lezáró kitekintés. A k i t ű n ő m u n k a egyik kisebb a r á n y talanságát az utolsó 100—150 esztendő, elsősorban a kapitalista fejlődés k i h a t á sainak rövidebb tárgyalásában l á t j u k . E z legkevésbé a szintézis n a g y m u n k á j á t vállaló szerző bűne, h a n e m itt is a z ú j és legújabbkori falutörténeti, a g r á r t ö r téneti, n é p r a j z i k u t a t á s o k még m i n d i g fennálló gyengesége t ű n i k elő. A kissétúlzottan általánosnak érezhető n y o l c a dik fejezet (Néphagyományok és szellemi élet) és a helyenként hasonló részeket m a g á b a n foglaló bevezető f e j e z e t (A falu történetének kutatása és forrásai} a t e r j e d e l e m erőszakolt összehúzásának nyomait viselik. Ehelyett m e g f o n t o l h a t ó lett volna a szellemi k u l t ú r a k é r d é s e i n e k külön kötetben történő összefoglalása, illetve egy részletezőbb forrási s m e r t e t ö beillesztése. Az oldalszámok c s ö k k e n t é sére i r á n y u l ó törekvés jelei m u t a t k o z n a k a nagyon jól használható s a legújabbe r e d m é n y e k e t is felsorakoztató i r o d a l m i t á j é k o z t a t ó b a n is. Az első fejezettől a negyedikig m ó d nyílt v a l a m e l y e s részletességre az irodalom felsorolásában, a t tól kezdve a z o n b a n szinte a z esetlegességig rövidítettnek látszik t ö b b h e l y ü t t is. Ilyen t e r j e d e l e m mellett egyszerűen képtelenség l e n n e a teljesség igényével előállni. Rosszul tette a különben r a n g o s S t u d i u m sorozat szerkesztősége, hogy g a rasoskodott a z oldalakkal! Megjegyzéseink n e m csökkenteni a k a r j á k a kötet értékeiről m o n d o t t a k a t . Eperjessy K á l m á n k ö n y v e az első összefoglal á s a falu történetéről a z utóbbi é v t i zedekben. méltó folytatása a szerző gazdag m u n k á s s á g á n a k . (Gondolat Könyvikiadó 1966.) sz. F.

B É K É S ISTVÁN: MAGYAR PONYVA JPITAVAL „A Magyar Ponyva Pitaval kezdet és -kísérlet. Első k a p a v á g á s a hazai m ű v e lődéstörténet, társadalomtörténet egyik ugaron m a r a d t területén" — í r j a m ű véről a z utószóban Békés Lsrtván, teljes joggal. A közel félezer oldalra terjedő kötet m a g v a s bevezetőjében kitűzött célokait, a XVIII. század végétör század u n k elejéig egyre bővebb á r a d a t b a n a nép közé k e r ü l t „aljairodalom" hazai termékeinek a legszélesebb értelemben vett kultúrtörténeti feldolgozását, a v a lósággal történő szembesítését, a mögött e r e j l ő társadalmi, politikai é s üzleti .szándékcuk f á t y l á n a k fellebbentését lenyűgöző tájékozottsággal érte és végezte el. Lektorai és segítői a m a g y a r t u d o m á n y o s élet i s m e r t és megbecsült személyiségei, a k i k m e g l á t t á k a könyv úttörő, hiányt pótló szerepét. A szerző magabiztosan igazodott e . a bűnügyi p o n y v a dzsungeljában, s eddig alig ismert összefüggések, tematikai kapcsolatok egész s o r á t tárta fel -az irodalomtörténész, a folklórkutató, a nyomdahistorikus számára, de a jogtörténész h a s z n á l a t á r a is. Talán f u r c s á n hangzik m a már, mégis tudom,ásul kell vennünk, hogy a Magyar Ponyva Pitavalb a n sokoldalúan elemzett, mai szemmel földhözragadtul gyermetegnek látszó, m e s t e r k é l t e n „izgalmassá" tett aprónyomtatványok jobban es gyakrabban, tömegesebben eljutottak az egyszerű •emberekhez, m i n t a m a r a d a n d ó alkotásokat n y ú j t ó szépirodalom! A dolgozó nép világképének, ízlésének, érdeklődésének 100—150 esztendőre visszanyúlóan kevés olyan 'kitűnő f o r r á s a van, m i n t a ponyvairatok, a kezdeti, s u t a betűéhséget, a világ dolgai é s eseményei i r á n ti tétova kíváncsiságot sokszor célzatosan kielégítő p á r lapos 'kiadványok, jellegzetes hangvételükkel és Drimitív külsejükkel. Ezért is kitűnő az a megoldás, hogy a kötet szöveggyűjteményt és konikrét szövegelemzéseket tartalmaz, -s nagyon sok ponyvafüzet címlapjáról közöl fotókópiát. Illusztrációs a n y a g a általában gazdag. Saját v i d é k ü n k szemszögéből nézve a gyűjteményt, örömmel kell nyugtáznunk, hogy a Rózsa Sándorról eddig szétszórtan megjelent kutatások anyagát ez a könyv f o g j a össze a legjobban. Eddig ismeretlen anyag feltárására n e m vállalkozott ugyan, de a hozzáférhetetl e n régebbi írások adatainak hasznosítása m a j d n e m ezzel egyenértékű. A nagy hírű b e t y á r Bogár testvérek históriáját szintén kitűnően feldolgozta Békés István; Részletesen és izgalmasan, <6*

az események hátterét 'kibogozva m u t a t j a be a hírhedt vásárhelyi méregkeverők (Jáger Mari és társai) ügyét szellőztető ponyvákat. Egyébként a sok közölt szöveg között mindössze egy szegedi akad, 189u-ból; a Dél-Alföld többi területéről a vidéki potnyvakiadó-centr u m n a k számító Mezőtúr termékei szerepelnék gyaikratn. A kötetben egyetlen gyengébben hasznosított forrást t a l á l t u n k : a népköltészet beillesztése, a n y a g á n a k a ponyvákkal történő egybevetése m é g további tanulságokat hozhat. (Minerva Kiadó 1966.)

SZABÓ FERENC

BALÁZS J Ó Z S E F - F O R G Ö ISTVÁNJ U H A R I FERENC: TÉNYKUTATÁSOK AZ ÁLLAMIGAZGATÁSBAN. MAKÓ 1961-64. Régóta foglalkoztatta a makói járás vezetőit, hogyan lehetne az államigazgatási m u n k a hatékonyságát fokozni, hogyan t u d n á a vezető gyorsan áttekinteni apparátusa erejét, képességét, mozgékonvságát és azt, hogy m i r e f o r d í t j á k m u n k a i d e j ü k e t , milyen hatásfokkal és eredménnyel dolgoznak a beosztottak. Ezek a meggondolások vezették a végr e h a j t ó bizottságot, amikor a szakszervezettel közösen pályázatot írtak ki az államellenőrzési munka mérésének és ellenőrzési módszereinek kidolgozására. A beérkezett hét p á l y a m u n k a készítőiből munkabizottság alakult, mely 1960ban javaslatot terjesztett a végrehajtó bizottság elé. A javaslat megvitatása és elfogadása után a végrehajtó bizottság elrendelte az államigazgatási munka rendszeres és módszeres mérését. Ilyen előzmények után folyt az adatgyűjtés 1961—64-ig. E négy év tapasztalatait és eredményeit összegzi ez a hat ív terjedelm ű könyv, melynek dr. Balázs József egyetemi a d j u n k t u s , dr. Forgó István járási tanácselnök és J u h a r i Ferenc szervezési főelőadó a szerzője, s amihez dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának vezetője írt előszót. Mivel a központi szervek által végzett szokványos adatgyűjtés csak részleges képet n y ú j t az egyes szakigazgatási szervek m u n k á j á r ó l , helyileg megalkották a statisztikai felmérés a l a p j á u l szolgáló adatfelvételi és feldolgozási táblázatokat, valamint kidolgozták a felmérés módszerét. A m u n k a méréséhez szükséges statisztikai lapokat úgy állították össze, hogy a járási dolgozók tevékenysége napomként, havonként, szakigazgatási szervenként gyorsan összesíthető, könnyen feldolgozható legyen, és a felmérés mi1051

nimális időt igényeljen. A lapok vezetését a tanácsi dolgozók személyesen végzik, ez az önfényképezés módszere. A munkafényképezés során pontos adatok születtek a m u n k a i d ő szakigazgatási szervenkénti megoszlásáról, valam i n t a m u n k a i d ő kihasználtságáról. Választ k a p t a k arra, hogy az életkor, a nem, az iskolai végzettség és a szolgálati idő milyen hatással van a m u n k a v é g zésre. A kötet szerkezeti felépítése igen logikus. Alapos elméleti fejtegetéssel kezdődik, melyben az államigazgatási m u n k a mérésének elvi kérdéseit összegezik. H á rom fejezetet szentelnek a Makón végzett ténykutatásoknak. B e m u t a t j á k m a gát a mérési rendszert, a bőséges statisztikai adatok a l a p j á n elemzik a járási szakigazgatási szervek tevékenységét, és végül sommázzák az eddigi e r e d m é n y e ket. E szilárd szerkezetű koncepcióba csak a második fejezet n e m illik szervesen bele, melyben a járás általános hely-

zetét taglalják, b á r e n n e k ismerete nélkül légüres t é r b e n lebegnének a kötet egyes megállapításai, de u g y a n akkor az is bizonyos, hogy e helytörténeti k ö r k é p t a r t számot a legszélesebb olvasók érdeklődésére. Kétségtelen, a jövő történészei s z á m á r a f o r r á s é r t é k ű e k lehetnek e megállapítások. Kétségkívül ú t t ö r ő m u n k á t végeztek volna a m a k ó i a k a k k o r is, h a csak a z államigazgatási m u n k a m e g j a v í t á s á t célzó méréseket végzik el, de itt nem á l l t a k meg, h a t h a t ó s a n h o z z á j á r u l t a k elméletileg és módszertanilag e g y a r á n t az államigazgatási statisztikának m i n t ú j t u dományágnak kialakításához. K e z d e m é nyezésükre számos helyen felfigyeltek: Borsod megye, továbbá a szegedi és m e zőkövesdi j á r á s m á r a praktikus, k ö n y nyen és olcsón megvalósítható m a k ó i példát követi. (Hódmezővásárhely 1966.)

Gacs Gábor:

1052

TÖTH FERENC

Emlék

KRÓNIKA TUDOMÁNYOS

ÜLÉS - A TÖMÖRKÉNY

ÉVFORDULÓ

JEGYÉBEN

A M a g y a r I r o d a l o m t ö r t é n e t i T á r s a s á g n o v . 3—5-ig, a k t u á l i s v á n d o r g y ű l é s é n e k k e r e t é b e n — T ö m ö r k é n y I s t v á n s z ü l e t é s é n e k százéves é v f o r d u l ó j á t ü n n e p e l v e — t u d o m á n y o s szimpoziont r e n d e z e t t S z e g e d e n ( a m i n t e r r ő l l a p u n k m á s helyen m á r megemlékeztünk). Nov. 3-án T ö m ö r k é n y e m l é k ü l é s sel k e z d ő d ö t t e t u d o m á n y o s t a nácskozás. P a p p Gyula, a városi tanács elnökhelyettese köszöntötte a vendég e k e t , m a j d K e r e s z t ú r y Dezső, az I r o d a l o m t ö r t é n e t i T á r s a s á g a l e l n ö k e m é l t a t t a T ö m ö r k é n y jelentőségét. (Mindkettőjük beszédét lapunk m á s helyén közöljük.) C z 1 n e M i h á l y t á v o l l é t é b e n az e r e d e t i l e g k o r r e f e r á t u m r a k é s z ü l ő M a d á c s y László t a r t o t t e l ő a d á s t T ö m ö r k é n y r ő l . A szép s t í l u s s a l m e g í r t e l ő a d á s b a n v i l á g i r o d a l m i p á r h u z a m o k a t v o n t , ö s s z e v e t e t t e T ö m ö r k é n y p a r a s z t l á t á s á t Balzacéval, Maupassant-éval, Turgenyevével. Előadásának nagy részében Tömörkény tájszemléletet vizsgálta és t á j l e í r á s a i t m é l t a t t a , ezt a z o n b a n — ú g y é r e z z ü k — n e m eléggé meggyőzően. Nov. 4-én délelőtt K a r d o s T i b o r e g y e t e m i t a n á r E r a s m u s r ó l tartott e l ő a d á s t ; a n a g y h a t á s ú n é m e t a l f ö l d i h u m a n i s t a s z ü l e t é s é n e k 500. é v f o r d u l ó j á t ü n n e p e l t e ezzel a T á r s a s á g . U g y a n e z e n az ü l é s e n h a n g z o t t el K o m o r I l o n a a d junktus korreferátuma. Délután K o m l ó s Aladár, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke nyit o t t a m e g az ülést, a m e l y e n W é b e r A n t a l t i t k á r b e s z á m o l ó j a h a n g z o t t el a T á r s a s á g m ű k ö d é s é r ő l . B e s z á m o l ó j á b a n azt is b e j e l e n t e t t e , h o g y valószínűleg m ó d n y í l i k a n a g y h a g y o m á n y ú , és t a l á n e l h a m a r k o d o t t a n m e g s z ü n t e t e t t I r o d a l o m történet című folyóirat újraindítására. Ugyanekkor B á n I m r e egyetemi tanár előterjesztésével megvitatták a R é g i M a g y a r P r ó z a i E m l é k e k k i a d v á n y s o r o z a t p r o b l é m á i t , és a s o r o z a t m á r e l k é s z ü l t első k ö t e t é n e k (Szepsl C s o m b o r M á r t o n m ű v e i ) szerkesztési, k i a d á s i elveit. A v i t á b a n fölszólalt S z a u d e r J ó z s e f , T a r n ó c z M á r t o n , G y e n i s Vilmos, K l a n l c z a y T i b o r és K o l t a y - K a s t n e r J e n ő . A f ö l s z ó l a l á s o k r a K o v á c s S á n d o r I v á n t a n á r s e g é d , a Szepsl C s o m b o r - k i a d á s e l ő s z a v á n a k és j e g y z e t e i n e k k é s z í t ő j e válaszolt. Nov. 5-én D i ó s z e g i A n d r á s n a k , a K r i t i k a c í m ű f o l y ó i r a t f ő s z e r k e s z t ő j é n e k r e f e r á t u m a h a n g z o t t el a s z e c e s s z i ó r ó l . E l ő a d á s á b a n először azt vizsgálta, h o g y v a n - e a s z á z a d f o r d u l ó n a k ö n á l l ó stílusa. Diószegi ezt az ö n á l l ó s t l l u s i r á n y t a s z e c e s s z i ó b a n véli f ö l i s m e r n i . E l e m e z t e e s t í l u s i r á n y v i l á g t ö r t é n e l m i v o n a t k o z á s a i t , u t a l t az O s z t r á k — M a g y a r M o n a r c h i a s z á z a d f o r d u l ó i v i s z o n y a i r a , a m e l y b e n a szecessziót u r a l k o d ó s t í l u s i r á n y z a t n a k t a r t j a , és k é t k o r s z a k á t k ü l ö n bözteti m e g , m e l y e k k ö z ö t t a c e z ú r á t a N y u g a t i n d u l á s a k ö r ü l i i d ő r e l e h e t t e n n i . A s z i m b o l i z m u s t Is a szecesszió f o g a l m i k ö r e alá s o r o l j a , n e m önálló stíl u s i r á n y . A szecesszió m á s o d i k k o r s z a k a s z e r i n t e az első (a k i l e n c v e n e s évek) t a g a d á s á t j e l e n t i . A szecesszió a h á b o r ú végével z á r u l , d e h o s s z ú ideig m é g él, l e h i g g a d t f o r m á b a n . „ L é t e z e t t t e h á t a m a g y a r szecesszió; k é r d é s : é l j ü n k - e ezzel a f o g a l o m m a l ? " — f e j e z t e b e e l ő a d á s á t n é m i szkepszissel. Az e l ő a d á s t h á r o m k o r r e f e r á t u m egészítette k i : P ó k L a j o s I r o d a l o m t ö r t é n é s z n a g y e r u d í e i ó v a l a k o m p l e x vizsgálat lehetőségeit vázolta a szecesszió k é r d é s é b e n ; B e r n á t h M á r i a m ű v é s z e t t ö r t é n é s z r e n d k í v ü l m e g g y ő z ő e n beszélt a m a g y a r f e s t é s z e t szecessziós j e g y e i r ő l , a l k o t ó i r ó l , a k i k l e g i n k á b b a gödöllői iskola k ö r é b ő l k e r ü l t e k k i ; m e g á l l a p í t o t t a , h o g y e n n e k a s t l l u s i r á n y n a k n e m volt o l y a n szervezett i s k o l á j a , m i n t pl. az i m p r e s s z i o n i z m u s n a k . Beszélt a m ű v é s z e t t ö r t é n é s z f ö l a d a t a i r ó l a szecessziós f e s t é s z e t v i z s g á l a t á b a n : szét kell v á l a s z t a n i az é r t é k e s t a sok rossztól. D e m é n y J á n o s z e n e t ö r t é n é s z t ö b b d o k u m e n t u m m a l Igazolta a f i a t a l B a r t ó k k a p c s o l a t a i t k o r a szecessziós zenei képviselőivel, de ő is, m i n t m ű v é s z e t t ö r t é n é s z t á r s a , ó v a k o d o t t a f o g a l o m k i t e r j e s z t é s é t ő l , n e m beszélt B a r t ó k szecessziós j e g y e i ről, c s a k a k a p c s o l a t r ó l . A vitában Angyal Endre, N a g y Miklós, V a j d a G y ö r g y M i h á l y , Kristó Nagy I s t v á n szólalt f ö l ; K o m l ó s A l a d á r z á r s z a v á b a n t ö b b p o n t o n v i t a t k o z o t t Diószegi A n d r á s s a l , és h i á n y o l t a a szecesszió f o g a l m á n a k p o n t o s m e g határozását. N o v e m b e r 4-én este a M a g y a r I r o d a l o m t ö r t é n e t i T á r s a s á g t a g j a i t b a r á t i b e szélgetésen f o g a d t a a M a g y a r í r ó k S z ö v e t s é g é n e k szegedi c s o p o r t j a és a T i s z a t á j szerkesztősége. I. M.

LÍRAI FELJEGYZÉSEK

AZ EURÖPAI

KÖLTÖTALALKOZÖRÖL

Hazautaztak külföldi vendégeink, mindenki leírta, elmondotta már véleményét — hasznos volt, miért sikerült, miféle hibát követtünk el! — az európai költőtalálkozóról. De simuljunk még néhány percre a megmozdult tenger csendesedő hullámaihoz, kis időre idézzük meg a hat nap eseményeit! Az itt-ott felparázsló gondolatokat, bensőségesebb történeteket, közvetlen hangú baráti szóváltásokat, amelyek egy-egy szünetben vagy két koccintás között hangzottak el, jobbára kimaradtak a napi sajtóból, s nem lesznek benne a konferencia anyagát összegyűjtő, néhány hónap múlva megjelenő kötetben sem — amelyek azonban emberibb közelségbe hozzák az egész eseményt, földrészünk költőinek emlékezetes budapesti konferenciáját. *

A találkozónak bevezető előadása

európai hangvételt, méltóságot I l l y é s Gyula adott, midőn a költészet nemzetköziségének és

első napi egyetemes-

1053.

ségének Kérdését boncolgatta, abból indulva ki, hogy ha már beszélni kell e problémáról, valami nincs rendben a dolog körül. Nincs meg az egyetemesség, vagy nem hat kellőképpen. Szerinte a mai ember — s benne a költészet — elmagányosodása a mai társadalmak megosztottságának, a civilizáció erős iramú fejlődésének következménye. S nekünk bátran támadásba kell mennünk az emberi e g y e t e m e s s é g első területeinek, a költőinek m e g s z e r z é s é r e . *

Bartók és a magyar költészet! E két, egymáshoz közel eső fogalom párhuzamba állítása volt az indító gondolata Sőtér István referátumának, mely a „magyar költészet — európai költészet" című tanácskozást bevezette. Érdekes kiemelnünk Sőtér előadásából, hogy a magyar költészet sajátosságait magyarázva külföldieknek, irodalomtudósunk mindig Bartók zenéjével próbálta megértetni az ismeretlent, Bartók zenéjét használta fel kalauzul, példázatul a magyar líra szellemének, lelkületének feltárására. — Bár az analógia nem tökéletes — mondotta Sőtér István —, sok olyan jelenség van a magyar versirodalomban, amit nem lehet Bartókkal érzékeltetni, mégis líránk egésze mintha újból és újból ugyanazt az utat tenné meg, amit Bartók megtett. *

Több várt vendég különböző okok miatt nem jöhetett el Budapestre. Közülük szinte valamennyien együttérző táviratban, levélben köszöntötték a konferenciát. Ro g er C a ill o i s az UNESCO közgyűlése miatt maradt Párizsban, Lőrinczi László romániai magyar költő pedig családi okok folytán Bukarestben. — Meggyőződésem — mondja Lőrinczi távirata —, hogy a megbeszélések nagymértékben erősitik majd a nemzetköziség szellemét a népek irodalmi kapcsolataiban. *

A műfordítás problémái körül kialakult vita szinte minden jelesünket csatasorba állította. S amennyire érdekes R adó György azon paradox megállapítása, hogy a műfordítás mindig két nyelv stílus formáinak, stílusnormáinak összehangolása, annyira elgondolkoztató Devecseri Gábor, amikor a fordított mű viszonthatását, saját költészetünkre gyakorolt intuitív erejét emlegetve veti fel a kérdést: — Nem f o r d í t u n k - e, mikor verset írunk? Példával magyaráz. Említi Hatvanit, aki Párizsból hozta magával C a tullu s-forditását, a New Yorkban felolvasta Ady nak, ki az élmény hatására nyomban írni kezdte a kávéházi asztal márványlapjára S z a p p h ó szerelmes énekét. S az igy, a nagy latin költő ihlete által lett szép magyar vers! *

A találkozó rendező bizottsága igen érzékenyen reagált a nagyvilág eseményeire. S ez helyes volt. Tanácskozás közben jött például a hir, a konferencia bulletinje rögtön tudomásunkra is hozta, hogy L e on y i d Martinovot irodalmi Gorkij-díjjal, Konsztantyin Szimonovot pedig „Élők és holtak" című forgatókönyvéért a filmművészeti Vasziljev-dijjal tüntette ki az OSZSZK minisztertanácsa. Az irodalmi Nobel-díj odaítéléséről szintén az európai költőtalálkozó idején döntöttek. Darvas József felkérésére ekkor Artúr L u n d k v i s t méltatta a Svédországban élő, zsidó menekült költőnő, N e l l y Sachs munkásságát, s emlékezett meg a másik idei Nobel—díjas író, költő, S a m u e l Agn on kitüntetéséről. A záróülés táviratban köszöntötte a 85. születésnapját ünneplő P i c a s s ót is, s nem mulasztotta el, hogy költészetünk két ragyogó külhoni propagátoráról, a nemrégen elhunyt Gara László ról és Cs u k o v s z k i j ról megemlékezzen. *

F orbáth Imre, az idős csehszlovákiai magyar költő, a találkozó legérdekesebb vendégei közé tartozott. Hetven felé már, s átvészelve két infarktust, még mindig kedves, kedélyes, fiatalosan szellemes. S amellett, hogy javíthatatlan avantgardistának vallja magát, van benne jó adag önirónia is. Nyújtom eléje az „Árion" fűzött példányát, s mutatom. Váci Mihály neve fölött hova jegyezze autogramját. Szemüveget vesz elő, a fehér lapra tűnődik, majd mielőtt tollat ragadna, ritka bajusza alól m e g k é r d i : — S mondja, nem kompromittálom én Váci Mihályt? Egyébként Forbáth volt az, aki talán a legszebben fogalmazta meg a költészet hivatását a vita folyamán. — Utat építeni embertől emberhez, nemzettől nemzethez! Ezt tartom a költészet döntő hivatásának — mondotta. — Sokan nem hisznek ebben. Azt mondják, hogy sok Hitler, sok Vietnam volt már. Nincs igazvk. A tömegméretű felháborodás megakadályozhatja az újabb vérontást. Miért ne lehetne a költő egyik agitatív tényezője az embertelenség elleni felháborodásnak, lázadásnak ?! *

E dv in Gordon, a nyurga, szakállas, szenvtelennek tűnő fiatal újságíró képviselte a költőtalálkozón az Amerika Hangja rádióállomást. — Sokat várok maguktól — mondta a kölcsönös bemutatkozás után, a m i ből rögtön arra következtettem, hogy nem véletlenül vetődött éppen ezekben a napokban Budapestre. Megfeleltünk volna Gordon úr várakozásának, reményeinek? Alig hiszem! Már a második napon kereket oldott, itt hagyta a tanácskozást szőröstül, költőstül. Valóban! Tizenhét nemzet képviselői, ha olykor ismételték is egymást, nagyon rövid idő alatt közös nevezőre jutottak a Gordon úrnak nyitván nem tetsző oly fontos kérdésekben, mint a költészet szerepe mai életűnkben, vagy a humánum kritériuma és vállalása, amit a román M iron R adu Pa-

r a s c h i v e s c u így fogalmazott meg: Világunkban mélyesíti meg, a jót pedig az ember. S minket érdekeljen ! Még 1947-ben, Hódmezővásárhelyen, a D élsz i g et irodalmi estje után mondta el vendégünk, Szabó Lőrinc, hogy miként segítette az ostrom alatt házát, családját egy kirgiz kapitány, T émir k ul U m e t o l i. Neki köszönhette könyvtárának megmaradását is. (Vö.: Tiszatáj 1965. 2. sz. Dalos György cikke. A szerk.) Umetoli költő volt, költő ma isi S mint az első számú bulletin mellékletéből értesülök, itt van a szovjet költöáelegációval. Nem sokat teketóriázunk. K a b a e b o Lóránt, aki a Szabó Lórinc-monográfián dolgozik, kocsit szerez, s huszonegy év után visszük a kirgiz költőt a Volkmann utca 8-ba, Szabó Lőrinc özvegyéhez, leányához. Nagy a meglepetés, nagy az öröm. Kérdések, feleletek záporoznák. Az özvegyet a hála fűti, Umetolit a régi, kedves költöbarát emléke iránti tisztelet. . . Badacsonyban Váci Mihályt rajzos, jó kedvében találom. Megkérem, rajzolja le a kirgiz poétát. Legalább ennyi emlékünk maradjon Umetoliról, messzi Kirgizia dalnokáról, aki most a „szűz földek" hódítóiról irja legújabb poémáját. A karikatúra elkészül, s ma már legkedvesebb emlékeim közé tartozik. *

az

a rosszat a zsarnok ember sorsa kell

szehogy

G ol o b, ez a szőke, magas növésű, hányaveti, egyébként szimpatikus fiatal szerb-horvát költő, igen epés megnyilatkozásaival hívta fel magára a figyelmet. Jóval a Petőfi, Ady, József Attila romániai hatását, példáját méltató Mihail B e n i u c, s F r e n a u d, Guillevic, S z u r k o v után szólalt fel, és öt percen át csak méltatlankodott, kritizált. Hogy ezen a konferencián mindenki csak ágál, mintha a Comedie Française színpadán lenne, nem hallani mást közhelyeknél, frázisoknál, holott magunk közt vagyunk, mi költők, tehát saját dolgainkról kellene beszélni nagyon őszintén. Komolyság, mértéktartás jellemezte ezt a találkozót, bár szélsőséges nézetek, ideológiák képviselői ültek a padsorokban, így visszhang nélkül maradi három napon át Golob kissé ízléstelen kifakadása. Garai Gábor, a konferencia titkára azonban záróbeszédében kötelességszerűen, de nagyon finoman reflektált az ünneprontó szavakra. — Golob barátunk kifogásolta tanácskozásunkat, a felszólalásokat. Hogy mi csak közhelyeket mondunk, ami nem lehetett célja a konferenciának. Ez utóbbiban igaza van — mondotta Garai. — De kérdem éh: nem üres frázis volt, amikor a költői alkotómunka feltételeiként a béke, szabadság, jólét szavait suhogtatta untalan a hallgatóság feje felett Golob barátunk . . .?!

Másfél napot a Balatonnál is töltöttek vendégeink. Itt beszélgettünk J e lenő K a r s t o v á val. A nagy moszkvai könyvkiadó, a Progressz szerkesztője. O patronálja a magyar irodalmat, kezében futnak össze mindazon szálak, melr ;k a magyar költők, írók műveinek oroszra fordításával, megjelentetéséi< l kapcsolatosak. Sajnálkozik! — Annyi jó, nagyon tehetséges magyar költőt ismerek, s mégse telik többre évente egy-egy antológiánál. Hiába! Kevés a papír, köt bennünket a terv, s aztán ott még a kereskedelem, amely nem rajong a verseskönyvekért, pedig ha valahol, nálunk, a Szovjetunióban van kultusza a költészetnek! Később azonban kiderül, hogy mégse olyan vigasztalan a helyzet, mint beszélgetésünk elején hittem. J u h á s z Ferenc cet. Nagy László val tárgyalt már egy-egy versválogatás dolgában, s ki szeretnék adni jövőre D é r y Tibor legújabb regényét. Lám, igy válik mindjárt gyakorlattá, amit az olasz költő, Gia nni T o ti mondott: Ablakot tár a világra, közelebb hozza egymáshoz az irodalmakat ez az összejövetel! Nagy sikere volt a füredi költői estnek, a SZOT-üdülő színháztermében. S másnap reggel is sokan gratuláltak még a nagy svéd iró-költö A r t ú r L u n d k v i s t nek I Hogy találékonyságával, hidegvérével ő mentette meg a műsort! Van benne igazság. Gondolja csark el az olvasó: Lundkvist a televízió és filmhíradó lámpáinak tüzében arról beszél, hogy ő, Európa vándormadara, mennyire jól érzi magát Magyarországon, köztünk, ahol minden csupa lendület, csupa tűz... S ebben a pillanatban: BummI A színpad magasában felrobban egy ezres égő, lángra lobbantva a függönyt, a hulló parazsak pedig futamodásra késztetik Lundkvistet s a tolmács Lon tay L á s z l ó t . Tíz perccel később, tüzek és pernyék múltán azonban már ismét ott áll a színpadon, s harsány derültség közepette jegyzi meg: — Még mondja valaki, hogy a költőkben nincs megidéző, mágikus erű! A tűzről beszéltem. S v o i l a ! — int a függönyfoszlányokkal, szenes gerendával elsiető műszakiakra. 1055

A Budapest Táncegyüttes műsora után a badacsonyi művelődési ház klubj á b a n beszélgetünk Mihail B e niu c román költővel és Köp e cz i B é l ával, a pártközpont kulturális osztályának vezetőjével. Beniuc elragadtatott hang o n d i c s é r i a művészcsoportot, mely az Európa minden zugából idesereglett közönségnek, íróknak, költőknek — mint mondja — a r a n n y a l n y o m tatva adta le n é v j e g y é t . — De nem csak a magyar muzsikának. táncnak vagyok tisztelője, hanem az Önök költészetének is! Szeretem Aranyt, Petőfit. Adyt. velük már gyerekkoromban megismerkedtem. tekintve, hogy magyarlakta községben nőttem fel — teszi hozzá később. — Sokat fordítottam tőlük románra, lequtóbb vedig József Attila 100 versének átültetésével végeztem. A forditéskötet még a télen megjelenik Bukarestben . . . A találkozó külföldi és magyar költői a konferencia ideie alatt több irod a l m i e s t e n szereneltek a fővárosban. Az egyiken hallaattam Benivcot. kinek szocialista hitvallástól átitatott művészete jelentős helyet foglal el a mai román és euróvai lírában. A galambősz. alacsony termetű költő, ki az idén publikálta ..Fnv közember útja" címmel első regényét, magyarul olvasott fel verseiből. — Él a vén Vezúv szive! — kiáltotta szenvedéllyel a jobbára fiatalokból álló közönség fülébe egyik költeményének utolsó sorát. S ez a mondat kifejezte emberi, költői magatartásét, benne sűrűsödött dac. helytállás, kihívás mindazokkal szemben, akik netán eltemetnék az ören voétát. vaay pedin a szocializmus Honét, életének éltető elemét veszélyeztetnék. Méltán Elmúltak hét ország Viszontlátásra

volt

az európai költőtalálkozó napjai. így éltek költői, akiktől Darvas József búcsúzott jövőre, itt, nálunk Magyarországon, vagy

szép,

*

együtt elnöki valahol

őszinte hat

sikere! napig tizenzáróbeszédében: Európában!

(—y->

KRITIKA

- HITEL

NÉLKÜL

„Az »ágyúval verébre« fordított esete történt F e n á k e 1 Judittal, p e c a b o t o t f o g o t t o l y a n h a l a k r a , a m e l y e k ellen c s a k a s z i g o n y h a s z n á l . N e m i s c s o d a , h a a b o t e l t ö r t a s ú l y a l a t t . " E z t az é r t é k í t é l e t n e k s z á n t k é t m o n d a t o t o l v a s t a m Rusznyák Mártának a M a g y a r N e m z e t 19«6. o k t . 16. s z á m á b a n m e g j e l e n t k ó n y v k r i t i k á j á n a k b e f e j e z ő részében. H a e m e g á l l a p í t á s t elemző b e v e z e t é s előzt e v o l n a m e g , n e m t e n n é m szóvá f u r c s a s á g á t . T u d j u k , h o g y a n a p i l a p n e m alkalmas hosszabb kritika, mélyebb elemzés közlésére. Elsősorban a tájékoztatás a f e l a d a t a , a z o l v a s ó i e l i g a z o d á s s e g í t é s e . A z Is n y i l v á n v a l ó , h o g y e g y - e g y i l y e n k i s k ö n y v r e c e n z i ó b a n b e n n e v a n a r e c e n z e á l ó v é l e m é n y e ls. D e ezt a v é l e m é n y t n e m ú g y m o n d j a ki. m i n t föllebbezhetetlen bíró é s ítész, h a n e m a m ú e l e m z é sével vezeti rá olvasóját tételeinek, ítéleteinek Igazára. R u s z n y á k M á r t a „kritik á j a " a f ö n t i d é z e t t k é t m o n d a t e l ő t t 104 s o r b a n k i s i s k o l á s á n e l m o n d j a a r e g é n y c s e l e k m é n y é t , é s v é g ü l üt e g y e t a s z e r z ő n , d e l e s ú j t ó v é l e m é n y é n e k s e hol sem a d j a magyarázatát. Annak a n a p i l a p n a k h a s á b j a i n , ahol §ós E n d r e . Antal Gábor. G y ö r e I m r e r e m e k kis kritikáit s z o k t u k olvasni, e n y h é n szólva stílusvétség R u s z n y á k M á r t a írása, a m e l y b ő l é p p e n a z e g y i k l e g f o n t o s a b b k r i t i k u s i e r é n y h i á n y z i k : a m ú m e g é r t é s é r e való t ö r e k v é s . N e m F e n á k e l Juciit véd e l m é b e n Í r t a m e z t , h a n e m az o l y a n k r i t i k u s i m a g a t a r t á s s a l s z e m b e n p r o t e s t á lok, a m e l y megelégszik kinyilatkozással — a m ű e l e m z é s n e h e z e b b , é r t ő b b , d e e r e d m é n y e s e b b m u n k á j a helyett.

1056

Ára:

6,—

KIS SZEGEDI IRODALOMTÖRTÉNI XIX.

Az e l l e d o r r a d a l r u a t k ö v e t ő e n a szegedi d a l m i élet h a m a r t a l p r a állott, s a konszol c i ó e r e d m é n y e k é n t — v i d é k i l a p j a i n k közli s ö n e k — m á r 1957 s z e p t e m b e r é b e n ú j r a i j e h n t a Tiszatáj. P r o g r a m o t és koncepciót galló b e k ö s z ö n t ő j é t t u l a j d o n k é p p e n csak a c e m b e r i s z á m k ö z ö l t e : K i r á l y I s t v á n toll „ A k ö l t ő és k o r u n k " c . m m e l . Ez a U m á n y n e m c s a k em.ékezés József Attilára, n e m „ t ü n t e t é s " is „ a s z o c i a l i s t a j ö v ő m e J „ E g y evvel az e l . e n í o r i a d a i m i t á n a d á s vb v e v e s e u t á n i d é z z ü k a n u s z é v e h a l o t t J< Attila e m l é k é t . . . A m ú l t m i n d i g irányt t a t és k ö i e . e z ls . . . E g y n a g y k ö l t ő g y ó n s z é p s z a v a v e s i a s z . v o e , u o g y a z OKOS Í s ny>lt e r t e l e m e l ő t t n e m f e d n e t i el s o h a : mi a szocializmus győzni fogó igazsagall i i t a K i i ' a l y I s t v á n , a k i 1957 e s 1959 Közti m a g y a r i r o d a l o m t ö r t é n e t p r o f e s s z o r a vol szvgetií e g > e v - i n e n . N a g y r e s z t a z o s o a o l i nevelő és orientáló t e v e a e n y s é g . c e k kos heto, hogy Szeged irouainia — a oozs.f . la-i h a g y o m á n y o k a t k ö v e t v e — s z i l á r d a n ciaiista eszmei a i a p o a o n szerveződött i hogy a helyi i r o d a l m i é l e t eleven i gasat biztosító együttes tényezővé válható szocialista l r o u a l o m és a marx.sta • t i K a e g y m á s t erősítő, d i a l e k t i k u s kó.csöi t a s a . N e m lei.et vitás, h o g y a l e g u t o o o i é v n e k ez a K o z o s i e . , l o d e s v o l t a l - g í o n i o : e.ednienye. Eoool ke.l s z á r m a z t a t n u n k a vürciaiis tenUvnciak, az egészséges f e j l ő s o k á i g a k a d á l y o z ó n e l y l e r t é - . n o r u l á k ei ko.etkezcveseoD likvidálasát, azt a min k a o o e r v e u y r e jutó, s oiind l o o o e a e t je.le aliaspunvot, nogy a ü . ó n szegedi a r s po-t* kai cs szegedi sikei e k k e l m á r n e m lehet laai m a g y a r u ó Szegeuen. A z 195.-1967 k ö z ö t t i f e j l ő d é s t ö r t é n e t i szén be.ül h a l o m fázist lavunk m e g k u l o n tethetőnek. Az ötvenes évek végén a harcos, röp f o r m á t u m ú Tiszatajban - m a j d centrális r u m o k o n is — n a g y e r ő v e l h a l l a t o t t m a g a szegedi kritika. Kiss Lajos, K r a j k ó Ane Szabolcsi Gábor, K a r á c s o n y i Béla és m l írásai esztétikai, irodalompolitikái vagy a közvetlenebb politikai k é r d é s e k b e n védtéi k o m m e n t á l t á k a m a r x i s t a g o n d o l a t , a szc lista i r o d a l o m é s t á r s a d a l o m i g a z á t , s l v é . e t l c n , h o g y p l . K i s s L a j o s „Ellet é s e s z k a " c . t a n u l m á n y k ö t e t é t (1960) s z é l e s k ö r ű m é r é s f o g a d t a . Ezzel p á r h u z a m o s a n , e k k a i f e l l e n d ü l é s t ő l e r ő s í t v e a s z e g e d i Írók n e m z e d é k e bontott szárnyat. Az ú j a t jel m o z g á s is f ő k é n t a z e g y e t e m r ő l I n d u l t el, a z 1959-ben. K i r á l y I s t v á n é s K i s s L a j o s s kesztésében megjelent „Szegedi Fiatalok tológiája" a város valamennyi számotteve atai alkotójat összefogta. Miként a kritikát i f j ú Í r ó k a t is a s z o c i a l i z m u s n a k e l k ö t e l e tiszta s z á n d é k o k k a l jellemezhetjük. A 1957 e l ő t t i n d u l t s k o r á b b a n ls e m l e g Írók mellett clyan kitűnő, fiatal tehetség tett ismertté az Antológia, m i n t B á r d o s F e n á k e l J u d i t , H a t v a n i D á n i e l , P a p p Li Ratkó József, Simái Mihály vagy Tóth I írói k i b o n t a k o z á s u k h o z — a lapon kivfl c s u p á n első lépésként — a T i s z a t á j í r o d Kiskönyvtár biztosított t á g a b b lehetősége i t t j e l e n t e k m e g 1957 u t á n A n d r á s s y L; Dér Endre, a H ó d m e z ő v á s á r h e l y e n élő Ká József. Lődi F e r e n c . Siklós J á n o s és Szab Gábor, később a gyulai Csoór István, Po Zoltán első vagy k o r á b b i a k s o r á t követő t e t e i Is. 1961 e l e j é n — a m i k o r S z a b o l c s i Gábi Andrássy Lajos vette át a Tiszatáj szeri tését — m á r egy ú j irodalomtőrténész-krit g e n e r á c i ó is j e l e n t k ° z e t t S z e g e d e n a z 19! Antológiában szereplő szépirók nemzedék

noMiw. w C i t a m ú i király l . l . á . :

A KÖLTŐ ÉS KORUNK* • llt nyíltan a burktiton, »ut- a iliai » - wj» . " i-f«itúaó véchtel K»»«vén>-e komoly oonmcl mérte («1 • kopér » • proletér wrlal izmus ess- kétvéraat Ujat. a fa«yot esáltopta- ny«üétA a bcasóücs calolal r i i « bUU «r-xakai. a halt vMWfcké órr- mu*. uM«a így a aok kacOI: Jócarf ai- ma* anaépot a nép akkori hasA- lan formai mMtaUéaban 'Mik fal • áAMAxaw. A oép mindi* jét LétU a ayomort 4a a ktet- as Jrtnl rkkod k*ltáeset*nek lóumérlaajoMjalbao kU*k ki ma elnyomott nép «jetim JusaéL Dri Arra iréay l'jik a («yebnrt. ízt a pnmiolaiot. araaty faf- holnapba vrtrtt hitét a •

Tmtm ét a ^I^TT^DJ é h f i f milTTnau MakaA fal*»- UIVMZMtMl JMtoh. b asoaban

»*Wf* *it* • • —msa« wrtéba "T C]ft mmt AtUla aam tudott mogaMaa ax amkaHsép aMrthajtd. Ipai « • maaállapHAmM ma mér VJO abu*6 Mrok I. a ipa ppfeaóo as Móo. Biz úgysaolván rajuk közhely.- A Mavja* a,lena- -léneUni AöyU4 halyoak luuú dnlaokai nu-au újból omló ir rostáján- a t - ^ ú)b6, mindaddig «» f»1 krll mi« a t eayéni á t r l r s ólu l mindenki számára érvmvrs iaaoúMá arm rrrkénté* • 11 Ih i aal forróaltja : mindent lagadó fink \ .*!! wytmrntéé • a poMliué ¡ ^ ¿ ¡ S S T L i L • h MMinrrcaak l.tsu«a«a mi ?******?!.yy » oldd tok oott Taltosttattt a falja-e mag Jözaaf Atilla MN*- ' EJ»™** , , _ •bál — — i tfétk, . a km, Isrtanrk eav nrayedaataad * irodalmában a kózponil helyet? Ma Z ,1 .... a politikai költészet Mrtti. aysnakJ«* 1 » ¡trTWw^llL^ v* hallflaua Idajéti kulönonm *zbkkomolysnan amnnmjust illa» a mai- ^ nn Hl u ravártrlmú ra nrfll «maipyt m izmyaoa a.. ... l—m

•Al A/S v AkPAD HA.1/A József

rta:A ' X f f ' ^ i Í T íaÜ nfc = pnnrthMMQat.«.-. ; klaaaslriiái váltóita fcL Képalkotó • Könnyebb a doiai nk. "lemhei • is ellenállna u. nul het^urMydníf. EWalawthaljllaho/zuia Hoznak ehhez a Iw.lla^ E ? . Z *» f ia ntptmri zarlhrz a Iáiról, a sarrrlrmr.4 »-Irt- l ^ j T T ktoaaslkum.nk

CUtűa: CL

Dunánáf

•ékéire iÍNkeüKm

A Horth) -uralom lavag-ilm. loi- hanaulatokon ét la ó bassaU De a lé évatben bontakozott ki koltcaar- «r-kban is mindenütt ott karc— a Az ember forradalma m-m «ekele Bénító sulival nehcardrtl Mű nr máatu a szív Wlkl Wet t J&s-f lyesedhetrtl rl mefhokki-nto. pol• •amaaira • kattóa ein>nmés az Attila k<4l4azrt4nrk sslvr a pollti- surpukkatito formai lézaduaaa ifbaarialiau ha'almak • a haza» ki- k»i koltézaci volt. József Aliilkn..! 0 eieJótól kezd a lűk. tek Aki csak esztéta, metrud erre a ve az emberári indult harcba. Nem uralma Az rélaacra vulgarizaléara. a méta- é müvésn i

saként. Biró Ferenc, Csaplár F e r e n c , Csetri L a j o s , D a n i s s G y ű r ő , F e j é r A d á m , l l i a Mihály, Szabó Ferenc, Tóth Minlós és V j r ó s László kritikai írásai - a helyi irodalomfejlűdés mellett f i g y e l e m m e l kísérték az országos t e n d e n c i á k a t is, s t á b o r u k k é s ő b b o l y a n e r ő vel gazdagodott, mint a szegedi e g y e t e m r e került T a m á s A t t i l a . A 60-as é v e k k ö z e p é r e - a m i k o r i s 1965 m á r ciusától á Tiszatáj újra a szé.esebb perspektívákat biztosító f ü z : t f o r m á t u m b a n jelenhetett m e g — e r ő t e l j e s e n hallatott m á r m a g á r ó l a s z e g e d i s z é p l r ó k „ h a r m a d i k n e m z e d é k e " : Kassai K e l e m e n J á n o s , Rigó B é l a . S z e p e s i Attila és Veress Miklós. Indulásukat a sokoldalúság teszi s z i m p a t i k u s s á , h i s z n e m c s a k k ö l t ő k , de e l h i v a t o t t k r i t i k u s o k is.

Januári számunktól kezdődően h e l y e n . (A s z e r k . )

' . . . rab, « . ».«# IMM, - f l M. _ «N. M.J4MÍ *im, rot, U , Ml u W. mméM. *k ou*k > i.ubj. _

,

u m»M .. _ - u h u m . .V^MéluMV «.n M .. ... »1 n w m ta, »M ' tattal. ta tata** Mtaok «tata» ta At.Ot c

S z e g e d n e k a z u t ó b b i é v t i z e d b e n la v o l t a k á t u t a z ó írói — B e d e A n n a t ö l t ö t t itt p l . e g y é v e t —, s a k a d t e g y m e g g y ö k e r e z ő i s : M o c s á r Gábor, akinek eddigi pályaképe jól példázza, h o g y a z i g a z Író „ m i n d e n ü t t o t t h s n " v a n , társadalmi hasznosságát és hatását mit s e m csökkentheti regionalitása, ha nem d e b r e c e n i v a g y szegedi irodalmat akar csinálni, h a n e m Debr e c e n b e n v a g y S z e g e d - n Is elképzelhetőnek tartja a területileg oszthatatlan é s m i n d e n ü t t egyforma mércével mérendő magyar irodalom szolgálatát.

„Kis szegedi művészettörténet"

SrKMc&t*

k m *

cimmel Indítunk cikksorozatot

e