Vízépítő Kör Passau - Bécs szakmai kerékpártúra

Vízépítő Kör Passau - Bécs szakmai kerékpártúra 2010. augusztus 24-30.

1

Előszó A 2009-es Mura menti biciklitúra után készített füzet előszavában arról írtam, bizakodom, hogy majd a jövőben is sikerül hasonló jó túrákat szerveznünk, hagyományt teremtenünk. Talán túlzás azt állítani egy közösség életében, ha kétszer megszervezünk valamit, az már hagyomány, de nagy lépésnek tekinthetjük afelé.

2010-ben is az Osztrák Magyar Akció Alapítvány támogatásával vághattunk neki szakmai kerékpárutunknak. Nagyobb létszámmal, dupla költséggel és hosszabb távnak. Más jellegű, a magyar tájképhez közelebb álló vidékeken tekerhettünk keresztül, s bár az osztrák Duna szakasz kanyarjai lenyűgözőek, soha nem cserélnénk el a mi kanyarunkkal.

Ám az ottani mérnökkollégák munkájának gyümölcseit irigykedve szemléltük több száz kilométeres utunkon. Az utak, hidak, vasutak, vízlépcsők elhelyezése, kivitele, minősége követendő célként lebeghet szemünk előtt.

A közös főzések, sátrazások, elázások (szigorúan az esőtől értve!) új barátságokat hoztak a résztvevők között, s megfiatalította a jelenlévő tanszéki kollégákat is.

A Vízépítő Kör újra felvirágzott, s kirándulásai után a más szakirányt választó hallgatók is érdeklődnek.

Ha jövőre is sikerülne újból elkerekezni valahová, hagyományt teremtenénk!

Hajnal Géza

-2-

Vízépítő Kör Passau – Bécs kerékpártúra Túrabeszámoló

Első nap: Passau A nagy Duna-túrára az egyetemünk fő épülete elől indultunk. Miután mindenki megérkezett és már a csomagok és a biciklik is be voltak pakolva, elindultunk Passau felé. Az utazás zökkenőmentes volt, így a tervezett időben meg is érkeztünk első szálláshelyünkre a passaui kempingbe. Itt nem sokat időztünk, a kipakolás és sátrak felállítása után elindultunk várost nézni. A kempingtől alig pár száz méterre található Németország legrégebbi sodronyhídja, amin áthaladva tudtuk megközelíteni a belvárost.

1. kép : Németország legrégebbi sodronyhídja

-3-

Die Dreiflüssestadt – vagyis a három folyó városa, így nevezik a németek Passaut. Az óvárosát egyik oldalról a Duna, másik oldalról az Inn fogja közre és a vár mellett csatlakozik a keskeny Ilz. 738-tól egy évezreden keresztül Passau volt a legnagyobb német püspökség központja. Első királyunk Passau védőszentje után kapta az István nevet. Elindultunk a sétálóutca irányába, ahol két kőoroszlán fogadja a sétálókat. A sétáló utcán fagyizók, kávézók, éttermek sokasága csábítja a turistákat. A sétálóutcát elhagyva megnéztük a St. Paul templomot, amely 1680-ban barokk stílusban felújított városi plébániatemplom. A templom melletti kis alagút után jobbra fordulva megérkeztünk a Dóm térre. A város minden fontosabb látnivalójához könnyű odatalálni, ugyanis az útjelző táblák megfelelő eligazítást nyújtanak a turisták számára.

2. kép: St. Paul templom

3. kép: St. Stephan dóm

A Dóm téren elénk magasodik a St. Stephan dóm. Az épület az 1600-as években leégett, csak egy torony, a szentély, és egy alsó kripta maradt meg belőle. A tűzvész után építették újjá barokk stílusban, freskói, kőfaragásai olasz mesterek munkája. A dóm belső díszítése gyönyörű, egyenesen lenyűgöző. Érdemes megnézni az orgonát, ami a világon a legnagyobb, több mint 16744 sípja van. Ezek közül a legnagyobb 11,3 m, a legkisebb 6 mm hosszú. Többször tartanak itt orgonakoncertet is. A faragott, aranyozott szószék a 16 szobrocskával 1726-ban Bécsben készült. A dóm udvarát most éppen tatarozták, de azért be lehet menni, körben a fal mentén régi sírkövek találhatók, közepén pedig egy díszkút.

-4-

4. kép: A dóm udvara

A St. Stephan- dómhoz nagyon közel található a Püspöki palota. A palotának két része van, egyik a Régi rezidencia, amelyen világosan felismerhetők a román és gótikus stílusjegyek. Az Új rezidencia viszont már klasszikus barokk épület. A barokk-rokokó épületegyütteshez tartozik az 1783-ban épült egykori hercegérseki operaház, mely ma a Városi Színház otthona. A Dóm mellett továbbhaladva elérkezünk a niedernburgi kolostorhoz, amelynek magyar vonatkozása is van. Ide tért vissza ugyanis férje halála után bajor Gizella, I. István királyunk felesége, aki ezután haláláig a kolostorban élt. A régi kápolnában találhatjuk a sírját, és egy üveg ereklyetartóban láthatjuk a csontjait, amely mellett képek is mutatják a feltárásuk folyamatát. Gizella sírja körül piros-fehér-zöld nemzetiszín-szalagos koszorúkat láthatunk, amelyet magyar látogatók helyeztek el.

5. kép: Gizella királynő sírja

-5-

A közelben található a Modern Művészetek Múzeuma, a XX-XI század művészeinek alkotásaival. Innen egy kis utcácskán legurultunk a Duna partra, innen már közel van a „Dreiflüsseeck”, vagyis a félsziget csúcsa, ahol a Duna és az Inn összefolyik. Ez egy park, sétányokkal, padokkal, játszótérrel. A Duna itt kb. 125 m, az Inn 180 m széles. Mivel az Inn sebesebben folyik, régebben magas vízállásnál felduzzasztotta a többi folyót. Csak az erőművek megépültével változtak meg az áramlási viszonyok.

6. kép: A három folyó városa

Innen látható a Duna másik partján magasodó Felső-vár (Oberhaus), az Ilz torkolatánál pedig a később épült Alsó-vár (Niederhaus). A felső várban képtár, és helytörténeti kiállítás látható. A várba át lehet sétálni a Luitpold-hídon át, azután kis kanyargós úton fel a hegyre. Nem csak a múzeum, hanem a kilátás miatt is érdemes felmenni a várba. Innen gyönyörűen rálátni Passau óvárosára.

-6-

7. kép: Parti sétány

8. kép: A Felső vár

Visszatérve a Duna partjára, a Rathausplatz, vagyis a Városháza tér volt utunk következő állomása. A városháza homlokzatával a Dunára néző gótikus mű. Szép díszes épület, egy óratoronnyal. Homlokzatát művészien kidolgozott erkély, szobrok, és címerek díszítik. A torony alján egy mérce van felfestve, itt lehet látni, hogy mikor volt árvíz a városban, és melyik évben milyen magasan állt a víz. (Legutóbb 2002-ben). A városháza melletti kis fehér ház a sárga ablakkeretekkel a város egyik legrégebbi és legpatinásabb szállodája. A városháza mellett, a jobb oldalon található az Üvegmúzeum, ahol kb. 30000 üvegféleség csodálható meg a biedermeiertől a szecesszión át az art-decoig. Sötétedéskor visszamentünk a campingbe, majd a bőséges vacsora utána nyugovóra tértünk.

9. kép: A városháza épülete

-7-

Második nap: Passau - Kaiserhof

Túránk második napján a sátrak lebontása és a biciklik felmálházása után elhagytuk a táborhelyet, majd Passau városát is és a Duna bal partján nekivágtunk utunk 1. szakaszának. Alig tettünk meg 1-2 km-t, mikor egy fából faragott sellő szoborhoz értünk. Itt készítettünk néhány csoportképet, amihez egy kis magyar zászló is előkerült, amely ezután a körvezetőnk biciklijére erősítve hirdette, hogy mely országból érkeztünk. (Persze így is előfordult, hogy egy ember lelkesen utánunk kiáltotta, hogy „Italy”, de mi felvilágosítottuk, hogy „Hungary”.)

10. kép: Az első sellővel

Lindau és Erlau falucskát elhagyva Obernzellbe érkeztünk, ahol tartottunk egy kis pihenőt, megtekintettük az obernzelli plébániatemplomot, néhányan képeslapot, esetleg csokoládét vásároltak, majd elhaladtunk a faluban található kastély és a kerámiamúzeum előtt is. Továbbhaladva megcsodálhattuk a túlparton elterülő Kasten falut, annak templomát és a tanácsházát. A templom a nemrég feltárt falfestményeiről híres.

-8-

Pár kilométer után elértük utunk első vízépítési műtárgyát a német-osztrák határon elhelyezkedő jochensteini erőművet. A műtárgy, amely 1952-56 között épült, egy hatnyílású duzzasztóműből, az erőműből és egy iker hajózsilipből áll. Az erőműben elhelyezett 5 Kaplan-turbina 152 MW teljesítményt és 850 GWh kapacitást biztosít. A felvíz és az alvíz között kialakított 7,5 m szintkülönbséget a hajók a hajózsilip segítségével tudják leküzdeni. Pont jókor érkeztünk, így megfigyelhettük, hogyan is történik a zsilipelés. Az alvízi szakaszon a hajózsilipre rávezető műtárgy végénél látható az a szikla, ami miatt a műtárgyat építették, ugyanis a műtárgy megépülte előtt, gyakran szenvedtek itt hajótörést a nem elég éber hajósok.

11. kép: A jochensteini vízlépcső hajózsilipje

Az erőművet elhagyva átléptünk a német-osztrák határon, amit egy tábla jelzett, majd pár kilométer után a niederrannai hídon áttértünk a folyó jobb partjára. Itt rövid szakaszon egy nem túl forgalmas országúton vezetett az utunk, amely kissé emelkedett, de így még szebb kilátásunk nyílt a Duna-völgyre. Schlögen település előtt újból leereszkedtünk a folyó partjára, hogy a schlögeni folyókanyarulat szépségét minél közelebbről láthassuk. Itt csaknem 180 fokos fordulatot tesz a folyó és újból észak-nyugatra veszi az útját.

12. kép: Az osztrák „Dunakanyar”

-9-

Végig a folyóparton haladva, a hangulatos kis Inzell településen átvágva hamar elértük az aznapi szálláshelyünket, a Kaiserhof kempinget, amely gyönyörű helyen terült el. Szemközt Untermühl település rendezett épületeit láthattuk közvetlenül a part mentén, fent a domboldalon pedig egy festői várat. Miután mindenki megérkezett, vacsorát készítettünk, felállítottuk a sátrakat, néhányan megmártóztak a Duna egész kellemes hőfokú vizében, néhányan pedig elkerekeztek a közeli áruházig és bevásároltak. A jól sikerült vacsora után hamar aludni tértünk, mert tudtuk, hogy másnap még hosszabb szakasz vár ránk.

Harmadik nap: Kaiserhof - Au an der Donau

A napot közös reggelizéssel kezdtük, majd a már rutinná váló sátorbontás következett, ám a csodálatos környezetben ez sem esett nehezünkre. 10 óra tájékában nekivágtunk az előttünk álló 70-80 km-nek. A Duna jobb partján haladtunk egészen az aschachi vízlépcsőig, melyről megtudhattunk néhány fontosabb információt. 4 db függőleges tengelyű Kaplan-turbina található benne, melyek átmérője 8,4 m, építése 1959-1964-ig zajlott, éves termelése 1648 GWh, a turbinák legnagyobb teljesítménye 287400 kW. Az osztrák vízerőművek közül ennél a legnagyobb a fel- és alvíz közti különbség a maga 15,3 méterével. Ez a magasságkülönbség csak jelentős visszaduzzasztással volt biztosítható, ami számokban is megmutatkozik, mivel 40 km-en át emeli a vízszintet. Újra biciklire szállva elindultunk következő állomásunkig, mely az Ottensheim-Wilhering-i vízlépcső volt. Ez az erőmű szerényebb paraméterekkel rendelkezik, mint az előző, mindezt annak ellenére, hogy 5-el több turbina található benne, ám ezek átmérője 5,6 m. 1970-1974-ig építették, éves termelése 1135 GWh és legnagyobb teljesítménye 183000 kW. A szintkülönbség „csak” 10,5 m, a visszaduzzasztás pedig 16 km. 13. kép: Az aschachi vízlépcső

- 10 -

A vízlépcső után 1-2 km-rel Wilhering település fogadott minket, ahol kompra szállva Ottensheimbe érkeztünk. Rövid technikai pihenő után folytattuk utunk, mely az aznapi túra legnagyobb városához vezetett. Linzbe érkezve, a hosszabb menetelés következtében többfelé esett konvoj újra egyesült és együtt vágtunk neki a városnak, ám ez is csak a szabadidő kikiáltásáig tartott. A rendelkezésünkre álló 1 órában mindenki pótolhatta energiaveszteségét és feltölthette sörkészletét. Linzből elindulva tudatosult bennünk, hogy kissé késésben vagyunk, aminek később következménye is lett, de majd erre is kitérek. Egy újabb kimerítő szakasz után elérkeztünk az aznapra jutó utolsó vízlépcsőhöz.

14. kép: Linz büszkesége

15. kép: Abwinden-Asten vízlépcső

Az Abwinden-Asten erőművet Kovács Péter mutatta be. Ezen erőmű 1976-1979-ig épült, az előzőhöz hasonlóan 9 db 5,7 m átmérőjű, vízszintes tengelyű Kaplan-turbina közvetíti az energiát. Éves termelése 995 GWh, legnagyobb kapacitása 168000 kW. 9,3 m szintkülönbség van és 27 km a visszaduzzasztása. A nap végéhez közeledve és kissé eltérve az építőmérnöki vonaltól, a mauthauseni koncentrációs tábor megtekintését tűztük ki célul. A táborról nagyvonalakban annyit érdemes tudni, hogy öt hónappal az Anschluss, vagyis Ausztria Német Birodalomhoz történő csatolása után az SS hozta létre, a fogvatartottakat olcsó munkaerőként használták a gránitkőfejtőben. Ma megtekinthetőek a koncentrációs tábor épen maradt épületei és létesítményei, a mauthauseni koncentrációs tábor történetét 16. kép: A koncentrációs tábor bejárata

bemutató múzeum, valamint egy állandó kiállítás „Ausztria nemzeti szocialista koncentrációs táborban” címmel. Az erőműtől elindulva még nem sejtettük, hogy ez a program szolgáltatja az egész túra legnagyobb emelkedőjét. A nehéz akadály leküzdése után sem örülhettünk, - 11 -

mivel az orrunk előtt zárt be a tábor. A külső szoborparkot azért megtekinthettük, így nem volt teljesen hiábavaló a munkánk. Már nem volt más hátra, mint elfoglalni a szállásunkat, amely Auban volt. A sátorverést követően jó hangulatban elfogyasztottuk a vacsorát és fáradtan, ám de várva a következő nap izgalmait, nyugovóra tétünk.

Negyedik nap: Au an der Donau - Marbach

Reggeli és a magyar honfitársainktól való búcsúzkodás után nekiindultunk egy újabb nyeregben töltendő napnak. Nem sokkal a kemping után friss töltésmagasítási munkákat figyelhettünk meg. Egy nagy tábla is büszkén hirdette, hogy mindez kb. 60 millió Euróba kerül a sógoroknak, de nyilvánvalóan megéri. Szép terméskövekből beton segítségével erős falat készítettek a töltéskoronára, illetve a töltés alatti átereszeket erősítették meg ebből a pénzből. 13 kilométer megtétele után elértük a bal parton a Wallsee és Mitterkirchen települések közé épült vízlépcsőt, ahol Tresz Csabi tartott egy rögtönzöttnek látszó előadást a műtárgyról.

17. kép: Csaba a vízlépcsőről mesél…

- 12 -

1965-től 1968-ig épült, érdekessége hogy ez volt az első vízlépcső Ausztriában, melyet szárazon építettek, azaz megépítették a folyó mellett, majd a Dunát ráterelték a műtárgyra. Az alvíz és felvíz között 10,8 méter szintkülönbség van, az átömlő víz hat darab függőleges tengelyű Kaplan-turbinát hoz mozgásba, melyek a szinkrongenerátorok forgó részeit mozgatják. Éves termelése 1,319 millió kWh tisztán, mindenféle káros kibocsátás nélkül. Az előadás után átkerekeztünk a műtárgyon – szorgosan kattingatva fényképezőgépeinkkel – hogy a jobb parton folytassuk utunkat. Ezen a 13 kilométeren a kerékpárút elkanyarodott a Dunától, így nem is találkoztunk vele egészen Ardagger am Marktig. Csinos kis településeken haladtunk át, amelyeken virágzik a körte-kultusz. Sok fából faragott körte emlékmű hirdeti, hogy mi a fő termése a vidéknek. Ardagger am Marktban bevártuk egymást, majd együtt felbicikliztünk az ardaggeri apátsághoz, mely a településtől három kilométerre található. Megtekintettük Felső-Ausztria legrégebbi császári alapítású templomát, mely tényt a templom falán levő kétfejű sasok is igazolnak. A templom még a színes Margit-ablakáról is híres, mely 1240 óta meg van. (Nos, Ausztriának nem jutott olyan sors, hogy gyakran feldúlták volna idegen nemzetek…) Sajnos a csúnya felhők egyre gyűltek, így hamar elindultunk vissza a Dunához hogy folytassuk utunk. A Grein melletti közúti hídon átkelve ismét bal parton haladtunk, hogy az „arany városkába” érjünk. Így hívták ugyanis Greint, mivel – okosan – egy roppant veszélyes Dunaszakasz mellé építették. Itt ugyanis a hajókról lepakoltak mindent, hogy könnyebben vontassák át az örvényeken a hajókat. A szekéren haladó áruk megvámolására joga volt Greinnek, így szépen gazdagodott a festői kisváros. Ez a szeszélyes folyószakasz még a hazánkban nagyon közkedvelt Sissi császárné életét is veszélyeztette egy alkalommal, ugyanis hajója itt süllyedt el esküvőjére menet. A Duna belépcsőzésével természetesen megszűnt a veszély, így sokkal nyugodtabban haladnak el itt a hajósok múltbeli kollégáiknál. Sajnos itt ért utol minket az égi áldás, így erre az alkalomra tartogatott „kelméket” vettünk fel az átázás kivédésére. Greinben találkoztunk Mészáros Csaba tanár úrral, aki két napra csatlakozott a csoportunkhoz, azonban velünk ellentétben négykerekű fedett járművel szelte a kilométereket. A greini kastélyba együtt mentünk fel, ahol egy hajózási múzeumot rendeztek be, tekintettel a település múltjára. A múzeum épülete a magyarok nélkül nem jöhetett volna létre: ugyanis mikor Bécsnek büszke vára Mátyás bús hadát nyögte, az akkori császártól – ahogy az lenni szokott bajban – sok hűbérura elfordult. A helyi Prüschenk testvérek azonban pénzügyileg támogatták az uralkodót, és miután minden jóra fordult – császári szemszögből – engedélyt kaptak egy kastély felépítésére, mely nem hadi célra épül. A múzeum sok makettel szemlélteti az egykori hajókat, cölöpverő gépeket, és sok korabeli szerszám és használati tárgy erősíti a hitelességét. A kastély nagytermében előadást tartott Mészáros Csaba tanár úr a 20 kilométerre levő Ybbs-Persenbeug-i vízlépcsőről, mivel az esőre való tekintettel megegyeztünk, hogy a társaság nem várja ott meg egymást. - 13 -

18. kép: Az Ybbs-Persenbeug-i vízlépcsőről

Ez az erőmű 1954-től 1959-ig épült a főmederben. Éves termelése 1336 millió kWh melyet 7 Kaplan-turbinával összekötött szinkrongenerátor termel. Érdekessége hogy az északi parton három álló, a déli parton három álló és egy utólag beépített fekvő csőturbina van. Középen öt darab egyenként 30 méter széles tábla biztosítja a duzzasztást. A hajózsilip két egyenként 24 méter széles, és 230 méter hosszú medencéből áll a persenbeugi oldalon (északon).

Greintől mindenki szabad kezet kapott, hogy mikor érjen a marbachi szállásra, ugyanis az eső miatt az érdeklődési hajlam az útközbeni látnivalók iránt nagymértékben csökkent. Így a szomorú időben csak kevés vidám pillanat volt, mert mindenki a meleg vacsorát és a száraz sátrat látta a lelki szemei előtt.

Persenbeugba érve vidáman konstatáltuk, hogy elállt az eső, de tekintettel a csapat tagjainak térbeli elhelyezkedésére nem volt semmilyen közös program. Volt, aki a profi kerékpárosokat megszégyenítő tempóval robogott a tábor felé, és volt, aki még Ybbs-be is áttekert mivel kíváncsisága hajtotta lábát.

- 14 -

19. kép: Rossz idő- jó hangulat

Ybbs Greinhez hasonlóan a hajók vámolásának köszönheti gazdagságát, illetve erős hajós céhhel rendelkezett. Érdemes tudni, hogy a vízlépcső építésekor fel kellett áldozni egy kastélyt, amely a képen látható persenbeugival volt szemben, azonban azt ne feledjük, hogy a vízlépcső nélkül minden bizonnyal sokkal magasabb lenne a hajós özvegyek és árvák száma.

20. kép: IV. Károly szülőhelye a persenbeugi kastély

- 15 -

Persenbeugtól már nem volt messze Marbach, ahol estére sátrat vertünk. Vacsorafőzés és evés közben elmeséltük egymásnak az aznapi élményeinket, majd nyugovóra tértünk.

Ötödik nap: Marbach - Krems

A bőséges reggeli után ismét lebontottuk a sátrakat (már nagyon nagy gyakorlatunk volt benne), bepakoltuk a táskákat a kocsiba és útnak indultunk Melk felé. Az indulás után nem sokkal Pöchlarn településnél átkeltünk a Dunán, és tartottunk egy rövid pihenőt, mely alatt meghallgattuk, hogy miről is nevezetes a régi Nibelung-város és hogy milyen izgalmak közepette szállították át a Szarajevóban meggyilkolt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd és neje holttestét egy viharos éjszakán 1914-ben. Első úti célunk a campingtől mintegy 15-17 km-re levő melki vízlépcső volt, melyet Mészáros Csaba tanár úr mutatott be nekünk. A vízlépcső – melyet 1979-1982-ig építettek – a Duna 2038. folyamkilométerénél fekszik és kilenc Kaplan-turbina dolgozik benne, hogy a folyó jobb partján futó elektromos távvezetékekbe elektromos árammá alakítsa a rajta keresztülfolyó 2700 m3/s víz energiáját. Az erőmű teljesítménye 1222 millió kWh. A 9,6 méteres szintkülönbség legyőzéséhez tartozik hajózsilip és halút is természetesen.

21. kép: A melki vízlépcső

- 16 -

Miután elérkezett az idő hogy továbbinduljunk, újra nyeregbe pattantunk és meg sem álltunk a melki apátságig. Lélegzetelállító látvány volt az apátság ablakából letekinteni a városra és a Dunára. Bejártuk az egész apátságot, melynek templomában éppen egy esküvő volt. Sétáltunk a díszkertben, megtekintettük a több mint 85.000 kötetes könyvtárat, melynek érdekessége hogy mind a 85.000 könyv egyforma, arany vésetekkel díszített bőrkötésben van. Az apátságban töltött csodálatos két óra után továbbindultunk a Duna menti bicikliúton és kicsivel lejjebb áttértünk a bal partra. Nagyon sajnáltuk, hogy egyszerre csak egy parton lehet haladni, mert legszívesebben mindent megnéztünk

22. kép: A melki apátság

volna. Miután felsoroltuk a teljesség igénye nélkül a bal és jobb part látnivalóit, arra a döntésre jutottunk, hogy menjünk a bal parton. A Melk és Krems közötti rész a biciklis turistakönyv szerint a királyszakasz. Valóban lélegzetelállító látványt nyújtott a panoráma. Erős koncentrációt igényel, hogy az ember ne csak a tájban gyönyörködjön, hanem néha az utat is figyelje maga előtt. Következő célunk Willendorf, ahol az első emberábrázolást találták: a Willendorfi Vénuszt. Mindannyian elcsodálkoztunk, amikor a kis városi múzeumban kiderült, hogy maga a Vénusz mindössze 11 cm magas. Az 1908-ban – a Duna parti vasút építésekor – talált lelet korát 35.000 évesre becsülik a szakemberek. Willendorfban a felbecsülhetetlen értékű szobrocska erősen felnagyított mása látható, kis kövér eredetijét a bécsi Természetrajzi Múzeum széfjében őrzik, tehát az ott kiállított Vénusz is csak másolat. Miután megnéztük az ásatás helyét és ettünk, ittunk, eljött az ideje hogy induljunk is tovább. Ezután nem volt több megbeszélt találkozási pont. Mindenki az eszébe véste, hogy hol van az aznapi szállás, és a saját tempójában továbbindult kisebbnagyobb csoportokban. 23. kép: A Vénusz

A csoport nagy része megállt St. Michael városában levő templomnál, ahonnan varázslatos kilátás nyílott a Duna-völgyre. A templom tetején levő furcsa szobrokat kezdtük találgatni, hogy mik lehetnek, majd az útikönyv adott felvilágosítást hogy valószínűleg nyulak. Kicsit mindenki elidőzött itt. A templomban egy egyházi zenekar gyakorolt a közelgő koncertjére. Sokan közülünk több tíz percig hallgatták őket.

- 17 -

Továbbindulva sok szép tájon vitt keresztül az utunk, ám sajnos nem volt elég idő mindenhol megállni. A térség híres a szőlő- és baracktermesztéséről, ezért többen vásároltak itt barackpárlatot, bort, lekvárokat, olajokat. Este nyolc órára mindenki sikeresen elérte az aznapi tábort, amely még Krems előtt volt, Stein település mellett. Eredeti tervünk az volt, hogy egy gyors városnézést teszünk még este Kremsben, de sajnos nem maradt annyi időnk, így ezt a következő napra halasztottuk. A sátrakat már nagy tapasztalattal állítottuk fel és zökkenőmentesen ment a főzés is. Összeszokott csapattá váltunk így a túra vége felé. Főzés közben sajnos eleredt az eső, így behúzódtunk a vacsoránkkal az egyik étkező helységbe, ahol késő estig beszélgettünk egymással.

24. kép: a festői szépségű Dürnstein

Hatodik nap: Krems – Bécs Ez volt az egész túra alatt a leghosszabb táv. Ennek megfelelően korán keltünk, és Krems felfedezésével kezdtük a napot. Ez egy régi középkori város, ahol szép műemléképületek között kerekezhettünk. A Steiner kapun léptünk be az óvárosba. Ennek a kapunak a különlegessége magyar szemmel, hogy rajta van a címerünk, emlékeztetve az OsztrákMagyar Monarchiára. Végigmentünk a sétálóutcán, ahol azonban vasárnap lévén minden üzlet zárva volt. Innen utunk a Dunán át vezetett. Nagyon küzdelmes út volt, mert szembeszélben haladtunk kilométereken át. Az autópályához nagyon közel kerültünk a szakaszon. Amikor a hollenburgi várrom mellett haladtunk annyira közel került, hogy a Duna és az autópálya közötti körülbelül 20 25. kép: Az altenwörthi vízlépcső m-es parti sávon kerekeztünk. - 18 -

3 km-t tettünk meg ilyen helyzetben, de a végére sem sikerült megszokni az elzúgó kocsikat. Az Altenwörth erőmű volt a következő megállóhelyünk. Erről az erőműről tudni kell, hogy Ausztria legnagyobb erőműve 328 MW teljesítménnyel. Építését 1976-ra fejezték be. Kapacitása 1968 GWh, melyet 14 m esés mellett képes termelni. Az erőművet elhagyva kissé szétszakadt a társaság, mert a Traisen folyó torkolatánál több útvonalon lehetett tovább tekerni. Kellemes lankás úton haladtunk erdőkön keresztül egészen Tullnig. A városban éppen valamilyen rendezvény volt, amelyen a város lakói és az éppen arra járó turisták is részt vettek, beleértve minket is. A városháza gyönyörű épülete előtt volt a sátor, amelyben fúvósok adtak koncertet. Itt ebédeltünk miután megnéztük a város nevezetességeit. Különlegességnek számít a város csontkamrája, amely 11 szögletű, és a 13. századi temetkezés fontos helye volt. Mellette található a városi plébánia templom, ami a román építészet egy szép alkotása. Belül a hívek gondoskodó keze látható, gyönyörű vágott virágcsokrokkal díszítették. 26. kép: Tulln

Szép főterének közepén 17. századi Mária-oszlop áll a Babenberg Hof előtt. A Duna-part érdekessége volt a Hundertwasser hajója, amivel állítólag a művész a folyót járta. Itt már egészen le van lassulva a Duna, mert Greifenstein erőmű duzzasztásának hatása egészen idáig ér. További érdekessége, hogy ez a Dunaszakasz hasonló ártéri erdőkkel bír, mint a magyar Szigetköz, és hasonló gondokkal is rendelkezett. Ezek a problémák 1985 után, mikor a duzzasztógátat üzembe helyezték, néhány évvel meg is szűntek. Ez az erőmű szintén 14 m vízszintesés mellett, 1717 GWh kapacitással és 293 KW teljesítménnyel dolgozik. Ez volt az utolsó dunai erőművünk. 27. kép: A greifensteini erőmű

Utunk Klosterneuburgba vezetett. Próbáltunk minél gyorsabban odaérni, mert meg akartuk nézni St. Leopold hordóját. Nagy bánatunkra kiderült, hogy a hatalmas hordó csak novemberben 15-én látogatható, amikor le is lehet a tetejéről csúszni. Ezek ellenére nagy élmény volt a kolostor, mert gyönyörű volt az épület kívülről és belülről is. A templom mellett található VI. Károly palotája. Az Escorialhoz hasonló kastélyt akart létrehozni, - 19 -

28. kép: Klosterneuburg

29. kép: A templom

azonban halála után lánya Mária Terézia nem folytatta a nagyszabású építkezést, így egy kisebb volumenű 5 kupolás palota készült el. 1616 óta itt őrzik a főhercegi kalapot, amely az osztrák koronázás egy fontos kelléke. Legurultunk az apátság dombjáról és elindultunk Bécs felé. Innentől fogva GPS vezetett minket, mert a szállásunk Bécs délkeleti részén volt, amihez több mint 15 km-t kellett a városban tekernünk. Nagyon korrekt autósokkal találkoztunk, akik türelmesen megvárták, hogy meglehetősen nagy csoportunk áthaladjon a csomópontokon. Talán mindenki számára a legmeglepőbb az volt a városban, hogy mennyien vannak a különböző közparkokban vasárnap késő délután. Rengeteg náció képviseltette magát, és néha a Donauinselen olyan érzése volt az embernek, hogy nem is Európában jár. A rendezettség és a tisztaság itt is megvolt, de a mentalitás sokkal melegebb és befogadóbb volt a csoporttal szemben. Mindenki örömmel integetett nekünk.☺ Ebben a campingben már érezhető volt hogy egy nagyvárosba értünk, mert iszonyú sokan voltak. Sátorral már csak elvétve találkozunk, és a terület is sokkal zajosabb volt, mint az előző napokban.

- 20 -

Hetedik nap: Bécs Ezen a napon a rossz időre és a Bécs városában 30 ember biciklivel való kormányozhatatlanságára tekintettel “BKV”-ra (Bécsi Közlekedési Vállalat) ültünk. A városban a BOKU (Universität für Bodenkultur Wien; University of Natural Resources and Life Sciences, Vienna) vizes tanszékén várt bennünket Helmut Habersack professzor, aki egy előadást tartott „The Integrated River Engineering Project on the Danube East of Vienna” címmel. Az előadásban, ahogy a címe is mutatja integrált folyómérnöki munkákról beszélt a Dunán, Bécstől keletre. Ezen belül bőven kifejtette a Duna Bécstől keletre fekvő területein felmerülő problémákat, a projektet, a monitoring program koncepcióját és levonta ebből a megfelelő következtetéseket. A problémák során két fő ellentét alakult ki a hajózás és az ökológusok között, hiszen ők eltérő érdekeket képviseltek a viták során. Ebben a vitában a mérnöknek kell a mérleg nyelvének lenni, így bizony ilyen feladatokra is fel kell készülnünk, ez a projekt is mutatja, hogy a hagyományos mérnöki tudást megfelelő kommunikációs háttérrel lehet csak kamatoztatni.

30. kép: BOKU

A professzor nem csupán a hagyományos hidrológiai és hidraulikai megközelítésekről beszélt a projekt kapcsán, hanem a kisebb hangsúlyt kapó hordalékmozgási, illetve hidromorfológiai jellemzőkről is. A későbbiekben még maradt egy kis időnk a Bécs belvárosával való ismerkedésre. A csoport nagyságára való tekintettel ez már szabadprogramként zajlott. Megnéztük a Stephansdomot, az Operházat – csupán kívülről -, elhaladtunk a Hofburg, az osztrák Parlament, a Museums Quartier, a Szépművészeti és a Természettudományi Múzeumok (itt őrzik a Willendorfi Vénuszt is, aminek megtalálási helyét behatóan tanulmányoztuk) mellett. Akik a kísérő kisbusszal utaztak kicsit jobban látták a belvárost, mint akik metróval, így Hundertwasser egyes építményeit is láthatták. 31. kép: A dóm

- 21 -

Délután 5-re aztán már mindenki teljesen összepakolt, így a megérkező kisbuszokba bepakoltunk mindent, illetve biztonságosan elhelyeztük kerékpárjainkat az utánfutón. Már sötétedés után értük el Budapestet, így a kipakoláskor a csomagok azonosítása nem kis erőfeszítést igényelt, bár nem is azt bántuk a legjobban, hanem inkább azt, hogy ennek a gyönyörű hétnek vége lett, és csak időlegesen (hiszen találkozunk mi még körgyűlések alkalmával) is, de ki kell szakadni ebből a társaságból.

A túrabeszámolókat készítette:

1. nap: Barta Eszter 2. nap: Kiss Melinda 3. nap: Németh Dániel 4. nap: Tresz Csaba 5. nap: Pálfi Gergely 6. nap: Horváth Andrea 7. nap: Kéri Barbara

- 22 -