TAMÁSI VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
2014. FEBRUÁR
Víz’P’Art a Tamási Galérában Fiatal művészek állítottak ki Tamásiban
A február 16-ig látható tárlaton Juhos Janka ötvös, ékszertervező, Gwizdala Dáriusz szobrász és Takács Gabriella textiltervező újító szemléletű alkotásaiból kaphat ízelítőt a közönség. A három alkotónak ez a második közös bemutatkozása. Juhos Janka, aki 2012-ben nyerte el az alapítvány Szabó Dezső (1888-1971) festőművészről elnevezett művészeti ösztöndíját, a 2010 óta készített négy ékszertervét állította ki. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzős hallgatója munkáiban a kísérletező és a hagyományos formák közti harmóniát keresi. Ékszereivel több külföldi kiállításon is megismerkedhettek már az érdeklődők, például a New York-i Museum of Arts and De-
Tartalomból Mozdulj Tamási Kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek, babakocsisok és négylábúak: január 18-án mindenki szedte a lábait az I. Közös Tamási Futáson. Folytatás a 7. oldalon
Gryllus Vilmos városunkban A népszerű művész Maszkabál című előadásával igazi farsangi hangulattal varázsolta el a kicsiket és nagyokat egyaránt a Könnyü László Városi Könyvtárban. Részletek a 4. oldalon
Tamási objektíven keresztül 2014 A „Tamási emlékév” kapcsán a Városi Művelődési Központ fotópályázatot hirdet „Tamási objektíven keresztül 2014” címmel. Részletek a 3. oldalon
sign tavalyi ékszerkiállításán, amelyen az iparművész a New York-i Magyar Kulturális Intézet, a Balassi
Intézet közreműködésével vehetett részt. A tárlaton Gwizdala Dáriusz, az alapítvány tavalyi ösztöndíjasa
Aabsztrkt címet viselő szoborcsoportjának részeit is láthatja a közönség; a sorozat minden darabja
Forrás: MTI
Három fiatal képző- és iparművész, a szekszárdi Víz’P’Art Közalapítvány ösztöndíjasai, illetve különdíjasa mutatkoztak be a Tamási Galéria január 29-én nyíló kiállításán.
hétköznapi tárgyakból átalakított absztrakt kompozíció. A képzőművészeti egyetem hallgatója alkotásaival, amelyek maradéktalanul visszaalakíthatóak késsé, szorítóvá vagy székké, megfogalmazása szerint az idea és a funkció kontrasztját szeretné kiélezni. A tavaly az alapítvány különdíját elnyert Takács Gabriella textiltervező szintén kísérletező munkákat tár a látogatók elé: egy kézi szövésű, többrétegű, kilencféleképpen felvehető kabátot, valamint egy mellényként viselhető paplant, amelynek méretét öt zsinór és két hajtás segítségével lehet csökkenteni. A tervező olyan kötésmintát szeretne kikísérletezni, amely nemcsak a szövet szerkezetét adja meg, hanem a ruhadarab szabását is. A szekszárdi közalapítvány idén harmadszor adja ki a kétszázezer forintos ösztöndíjat, amellyel évente egy fiatal Tolna megyei képző- vagy iparművész tanulmányaihoz vagy kutatómunkájához nyújt támogatást.
A magyar kultúra napja A jeles napon Varró Dániel, József Attila-díjas költő látogatott el Tamásiba A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük. Ebből az alkalomból az ország számos pontján rendeznek ünnepi programokat, koncerteket, író-olvasó találkozókat, különböző előadásokat. A magyar kultúrát 1989 óta ünnepeljük január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E napon tehát különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Az „Együtt a tudásért” című pályázat keretein belül – a Könnyü László Városi Könyvtár szervezésében - január 22-én Varró Dániel, József Attila-díjas költő, műfordító látogatott el városunkba, s tartott két előadást: egyiket a Béri Balogh Ádám Gimnáziumban, másikat a Vályi Péter Szakképző Iskolában. Az előadás a “Szerelmi költészet nehézségei” címet kapta, vázát pedig a költő 2007-ben megjelent Szívdesszert című kötete adta. Varró Dániel az egy-egy órás előadás ideje alatt elmesélte a hallgatóságnak, hogy hogyan is lett költő, illetve a már említett kötetéből olvasott fel több verset. A verseskötet a szerelem külső és belső helyszíneit veszi számba, mint egy kis szerelmi enciklopédia. A kapualjakat és mozikat, strandokat
és libegőket, reggeleket és estéket, féltékenységet, boldogságot. A humoros, néhol keserű hangvételre váltó versekből álló előadást a diákok élvezettel hallgatták végig. A hallottakat a végzős vályis tanulók hasznosíthatják talán a leghamarabb, hiszen nekik a magyar
szóbeli érettségi tételeik között egy “Varró Dániel-tétel” is megtalálható lesz majd júniusban. Bár ez az ünnep nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepeink közé, mégis már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi érté-
kekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak. Varró Dániel előadásaival mind a diákok, mind a részt vevő tanárok méltón emlékezhettek meg a magyar kultúra napjára.
2 GAZDASÁG - KÖZÉLET 2014.
A polgármester válaszol A polgármester válaszol rovatunkban Ribányi József polgármester urat ezúttal a januári történésekről, illetve a 2014-es esztendő feladatairól kérdeztük. • A beszélgetésünk idején, január 27-én a reggeli hőmérséklet -10, -12 Cº volt. A maihoz hasonló időjárási viszonyokban életmentő segítség a fasegély. Képes az önkormányzat minden rászoruló családon segíteni? –– Szerencsére nincs egyedül az önkormányzat a rászorulók megsegítésében. Nagyon örülök, hogy még a múlt év decemberében a Kapos-Koppány Térsége Fejlődéséért Alapítvány - melyet két tamási vállalkozás, a Tam-Bau Kft. és a Bujdosó Ügyvédi Iroda hozott létre – több mint 800 ezer forint értékben, 51 m³ tűzifát juttatott 51 rászorulónak. Az 1-1 m³-re vonatkozó fajegyet én adhattam át a művelődési központban az érintetteknek, akiknek az alapítvány által kiválasztott fakereskedő még a hónap során ingyen ki is szállította a fát. A rászorulók kiválasztásában az önkormányzat munkatársai
Testületin történt Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete január 22-én tartotta munkaterv szerinti rendes ülését. A legfontosabb napirendi pontokról tudósítunk. • Ribányi József polgármester beszámolót tartott a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, továbbá tájékoztatott a testület tevékenységét érintő fontosabb intézkedésekről, közéleti eseményekről. A képviselő-testület döntött arról, hogy a város területén elhelyezett szelektív hulladékgyűjtő edények, valamint a mindenkori illegális hulladéklerakók körüli területeken képfelvevő készülékeket helyez el. Összesen hat darab kamerát helyeztek ki, amelyhez a szükséges forrást az önkormányzat saját költségvetéséből biztosította. • Módosították a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról és annak igénybevételének szabályairól szóló rendeletet. A rezsicsökkentés a módosítást követően kiterjed a társasház esetében közös tulajdonban, továbbá lakásszövetkezet tulajdonában lévő ingatlanrészekre is. • A II. világháborús emlékmű áthelyezésével kapcsolatos döntéshozatal is megszületett: a képviselő-testület felkérte és megbízta a Tamási Városért Közalapítványt, hogy az emlékmű áthelyezésével, rendbetételével, valamint az emlékmű mellett lévő emléktáblák minőségi cseréjével kapcsolatos munkákat megrendelje, adományokat gyűjtse.
FEBRUÁR
Képviselői ügyfélfogadás
működtek közre. Ezúttal azok a nénk önkormányzati és vállalkozói Tamási Város Önkormányzata tájékoztatja Önöket, hogy a Tamási 40 év felettiek kaptak tüzelőt, akik támogatású versenyszámokat renVáros Önkormányzati Képviselő-testületének képviselői 2014. febaz önkormányzathoz faigénylést dezni, s a köztük lévő időt színvoruár hónapban az alábbiak szerint tartanak ügyfélfogadást a Tanyújtottak be. Nem volt kitétel a nalas programokkal kitölteni, ezzel mási Közös Önkormányzati Hivatal kis tanácskozótermében (7090 családi állapot, egyedülállók is kap- is vonzóbbá tenni a látogatóknak. Tamási, Szabadság u. 46-48.): tak a támogatásból. Nagyon örülök, Feltett szándékunk, hogy a rendehogy ilyen vállalkozások is ző nem kérhet belépti díjat, vagyFebruár 13. (Csütörtök) 10.00-11.00 Miskolczi Zoltánné vannak városunkban, akik is újra ingyenes lesz a rendezvény. Február 20. (Csütörtök) 10.00-11.00 Dr. Bujtás István karitatív módon segítenek Szeretnénk a közönség színvonaFebruár 27. (Csütörtök) 10.00-11.00 Lakatos Sándor a rászorultakon. Az Ka- lasabb ellátásáról is gondoskodni. Március 6. (Csütörtök) 10.00-11.00 Szabóné Zsubori Emőke pos-Koppány Térsége Fej- Ezzel kapcsolatban már tárgyaltam Tamási Város Önkormányzata lődéséért Alapítvány már Varga-Pintér Rudolffal, a Tamási korábban több alkalom- Gyermek Közétkeztetési Nonprofit számításaink szerint ez 400-450 ért. A jövőben is előnyünkre válna, mal segített más területen Kft. vezetőjével. Nagyobb figyelmet ezer forintot jelent. A pályázatban ha tamási országgyűlési képviselőt is, például a múlt évben a fordítunk a közönség elhelyezésre mintegy 75 millió forint építés van, választanánk. Kedvező hatásúnak francia testvérvárosunkból is, kellő számú ülőhelyről gondos- s egy igen jelentős eszközfejlesztés ítélem a jövőbe tekintve a pakérkezett 60 tagú zenekar kodunk, amelybe a pincehelyiek is is. Az óvodai beruházás kapcsán si atomerőmű beruházásról aláírt vendégül látásában. besegítenek. Augusztus 15-én az köszönetet mondok a gyermekek- szerződést. A megyei szakképzés Természetesen önkormányzatunk önkormányzat fogadást ad, a Vá- nek, az óvoda valamennyi dolgozó- ösztönzésére, a munkanélküliség igyekszik a lehetőségeihez mérten lyiban fogom köszönteni a verseny- jának, s természetesen a szülőknek a csökkenésére, a megyei vállalkotüzelővel is segíteni a nélkülözőkön. zőket, a verseny lebonyolításában megértésükért, az építkezéssel járó zások bekapcsolódására, az infraJelenleg is több önkormányzati tu- közreműködőket. Összegezve tehát, kellemetlenségek elviseléséért. struktúra fejlesztésére gondolok. lajdonú területen folyik fagyérítés, reményeink szerint az eseményre • A Tamási Táj januári számá- Erre természetesen a megyének is kivágás. Azért, hogy ebben a nagy újra nagy számban kilátogató in- ban összegezte a 2013-as eszten- fel kell készülni a következő 7 éves hidegben meggyorsítsuk a kiter- gyenes, izgalmas díjugrató- és fo- dőt. Kérjük, hogy a mostaniban uniós pénzügyi ciklusban, e mentén melést, az önkormányzat szerző- gathajtó versenyszámokat, érdekes tegyen egy idei előretekintést! kell elkészíteni a terveket. dést kötött egy vállalkozóval, aki a kiegészítő programokat láthatunk –– 2014-ben több nagy jelentőséEz évben tarják még az európa kitermelt fa feléért vállalta a terü- kényelmes körülmények között, gű projekt elindulását várom a köz- parlamenti, majd ősszel az önkorletek tisztítását. Örömmel mányzati választásokat. mondhatom, hogy újabb 2014-ben nagyobb hangTamási Város Önkormányzatának hitelállománya (2014. február 4-ei állapot) 40 m³-nyi faanyag gyűlt súlyt kapnak útjaink, járHitel megnevezése Igénybevett összeg Felvétel Fennálló Lejárat össze az ÉVÜ Kft.-nk dáink felújítása mind a e Ft időpontja tartozás e Ft időpontja telephelyén, s éppen ma belterületen, mind a külSzennyvízberuházáshoz 45.770 20054.915 2020. egyeztettem arról, hogy a területen. Olyan évtizedek (Raiffeisen Bank) 2006 cég ingyenesen kiszállítja óta elhanyagolt utakat is Beruházási célhitel 64.779 2006. 10.681 2025. a napokban az 1-1 m³felújítunk, mint a Váradypályázatok önrészéhez I. nyi tűzifát, hogy ezzel is közt, a Dózsa György (OTP Bank) Beruházási célhitel enyhítsék a hideg okozta utca alsó szakaszát, illet3.473 2006. 2.399 2025. pályázatok önrészéhez II. megpróbáltatásokat. Ezve a Szarka-hegyi hidat a (OTP Bank) úttal azoknak az 50 év Rákóczi utcával összekötő VW Transporter TONI-hoz 1.520 2008. 99 2014. felettieknek juttatunk tüjárdát. Idén újabb kerék(Budapest Autófinansz.Zrt.) zelőt, akik eddig még nem párút készül el, amely így Jelzáloghitel 50.000 2011. 15.000 2014. február kaptak. teljes összeköttetést biz(Hungária Tak.szöv.) Dám kötvény (Raiffeisen Bank • A januári testületi tosít majd a regölyi és pári 500.000 2007. 214.038 2027. 3.357.000 CHF) ülésre készült beszámokerékpárutakkal, illetve az lójában meglepve olegyik ága kivezet majd a Tamási Holnapjáért kötvény 1.000.000 2009. 328.827 2028. (Erste Bank, 3.694.945 EUR) vastuk, hogy már január hajdani laktanyáig. Várjuk 9-én egyeztetett Szarka a Magyar Labdarúgó SzöLikvid hitel -jelzáloghitel 120.000 2012. 36.000 2014. január (É-Tolna Megyei Tak.szöv.) Ferenccel, az Appalossa vetség engedélyét, hogy elMűködési hitel 436.347 2013. 178.657 2014. február Egyesület vezetőjékezdhessük a városi sport(Erste Bank) vel a 2014-es Tamási telep fejlesztését, amelyhez Lovasnapokról. Miben a kézilabdacsarnokhoz haÖsszesen 2.221.889 790.616* állapodtak meg, milyen sonlóan számítunk a válla* Az Országgyűlés által elfogadott Magyarország 2014. évi központi latok társasági adójára is. változásokra számíthat a költségvetésről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 67-68.§-ai rendelkeznek a közönség? A 2014-ben létrejöntelepülési önkormányzatok és társulásaik adósságának állam által történő nek a kormányablakok, s –– A lovasnapokra nagy konszolidálásáról, mely alapján az 5000 fő feletti települések adósságának teljes ez érinti majd a polgárhangsúlyt kívánunk fekkörű átvállalása fog megvalósulni a törvényben meghatározott kivételekkel! tetni az idén. Okultunk a mesteri hivatalunkat is. tavalyi évből, a közönség A jelenleg még nálunk és a versenyzők visszajellévő járási hivatal irodái zéseiből. A mostani tárgyalásunkra amelybe beletartozik majd a csalá- beszerzések, az engedélyeztetési el- átköltöznek a földhivatal épületémeghívtam még Piringer Istvánt, a dias hangulat, a színvonalas ellátás járások után, gondolok a geotermia, be. Erről egyeztettem január 7-én Pincehelyi Lovas Egyesület képvi- is. a szennyvíz, az ivóvízjavító beruhá- László-Varga Zsuzsával, a megyei selőjét és Csike György helyi vállal• A Városi Művelődési Központ- zásainkra. A lakosság megértését és kormányhivatal főigazgatójával kozót, aki érintett a lovas sportban ban elhelyezett gyermekcsopor- türelmét kérem, hisz a munkálatok és Porga Ferenccel, a járási hivatal is. Közösen átbeszéltük a tavalyi év tok visszatérhettek az óvodába. Ez miatt fel lesz túrva a város. Tavas�- vezetőjével. A felszabaduló irodák hibáit, hiányosságait. Egyértelművé azt jelenti, hogy befejeződött az szal, márciusban a közterület bon- egyikében kívánjuk elhelyezni a vált, hogy vissza kell állítani az ese- intézményfelújítás? tási engedélyek megszerzése után polgárőr egyesületünket, hogy a mény népünnepély jellegét, vissza –– Nem, a beruházás még folya- indulhatnak a munkálatok. Szinte közreműködésükkel még hathatókell hoznunk a fogathajtó verseny- matban van. Részben elkészült mind a három egyszerre, egymás sabban tudjunk a különböző rongászámokat úgy, hogy természetesen már az alsó épület nyílászáróinak mellett zajlik majd. lásokkal, a lakossági bejelentésekkel megőrizzük a díjugratás magas a cseréje, végeztek a központi aula 2014 a választások éve is lesz. A foglalkozni. Szeretnénk a városi színvonalát. Túlságosan eltolódott a burkolásával, a csoportszobák fes- köztársasági elnök úr április 6-ra kamerarendszert is elérhetővé tenni rendezvény a versenysport irányába. tésével. A teljes beruházást a nyár írta ki az országgyűlési képviselők a számukra. Az elmúlt időszakban 2014-ben sajnos az időpont nem végén fejezzük be. A nyári szünet- választását. Az összevonásokat kö- több térfigyelő kamerát helyeztünk kedvező, augusztus 20-a szerdára ben elvégezzük a csoportszobák vetően Tolna megyében 3 választási ki a közterületeinkre. Az újra elszaesik, s nem kapcsolódik hozzá se csiszolását, lakkozását, a vizesblok- körzet lesz. porodó illegális szemétlerakókat előtte, se utána szabadnap. Abban kok felújítását. Az épület kap egy Tamási a korábbi paksi körzettel kívánjuk ezzel megakadályozni. maradtunk, hogy a verseny két- külső homlokzatszigetelést, illetve együtt alkotja az egyiket. Azt gon- Szeretnénk, ha a polgárőreink a napos jellege maradjon meg, ezért új gépészeti rendszer lesz benne dolom, hogy Tamási jó pozícióval közterületfelügyelőinkkel együttelőtte hétvégén, augusztus 16-17- kialakítva. Egy 10 KW-os nap- indul. A FIDESZ-KDNP jelöltje működve jobban tudnák garantálni én rendezzük meg lovasnapokat. elem kerül fel a tetőre, amely majd tamási személy, Hirt Ferenc, aki 8 a város rendjét, tisztaságát. 20-án az önkormányzati ünnepség- a hálózatra is fog termelni. Az évi éves parlamenti tapasztalattal ren• Polgármester úr, köszönjük a re kerül sor. elszámoláskor derül majd ki a vele delkezik, s az elmúlt két ciklus alatt nyilatkozatát. ÖJ A lovasnapok kapcsán szeret- nyert megtakarításunk. Az előzetes már sokat tett térségünk fejlődésé-
XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM közéLET 3
A Tamási Táj korábbi számaiban több alkalommal írtunk már a komplex telepprogram célkitűzéseiről. A program sikeres pályázatát a tamási Innovációs és Technológiai Központ munkatársai készítették. A konzorcium vezetője Tamási Város Önkormányzata, közreműködő partnerei Tamási Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, valamint a Humán Innovációs Csoport Nonprofit Kft. A 2013. december 31-ig megvalósult eredményekről, az egyes szereplők által végzett munkáról január közepén egy szakmai beszámoló készült, melyet szerkesztett formában megosztunk Olvasóinkkal. A városi önkormányzat folyamatosan biztosította a szociális munkát, melynek keretében a már két foglalkoztatott szociális munkás mellett alkalmazta a harmadik személyt is. A célcsoport körében 50 fő bevonása is megtörtént. 2013. december 18-án lezárultak a rácvölgyi Csillagpont Közösségi Ház felújítási és átalakítási munkálatai, melyet a Vobis Expert Kft. végzett el. A közösségi ház eszközbeszerzését a Schneider Informatikai Kft. nyerte el, mellyel az önkormányzat december 20-án megkötötte a szerződést. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat teljesítette a „Keresztény ünnephez
kötött rendezvény programelem”-ben vállalt feladatát. A december 6-án a közösségi házban Szent Miklós tiszteletére megrendezett Mikulás-ünnepségen 120 hátrányos helyzetű, roma származású gyermek részesült Mikulás-csomagban. Az önkormányzat a rendezvény szervezésével a Tamási Gyermek Közétkeztetési Nonprofit Kft.-ét bízta meg. A Humán Innovációs Csoport Nonprofit Kft. szakmai szervezésében egy 12 fős csoport 320 órás OKJ konyhai kisegítő képzésen vett rész, s december 12-én valamennyien sikeres vizsgát tettek. A képzés elméleti oktatásának helyszíne a közösségi ház volt, míg a gyakorlati oktatásnak egy működő intézményi konyha nyújtott helyet. Az intenzív heti 5 nap, 8 óra/nap képzés alatt a résztvevők részére a Kft. a költségvetésben tervezetteknek megfelelően megélhetési, képzési támogatást nyújtott, az autóbuszbérletet a városi önkormányzat biztosította. A képzési csoport ezt követően változatlan összetétellel folytatta tanulmányait egy 30 órás álláskeresési modulon, amely december 19-én zárult. Ezt követte a tervezett utolsó, a családi napközi vezetői képzés december 20-tól, amelybe még egy fő bekapcsolódott. A közösségfejlesztési folyamat a szakmai kapcsolatok kiépítésével folyik.
Tamási objektíven keresztül 2014
A Városi Művelődési Központ fotópályázatot hirdet „Tamási objektíven keresztül 2014” címmel. A pályázatra a következő feltételekkel lehet nevezni: • A fénykép a pályázat időtartama alatt (2014. február 15.2014. szeptember 15. között) készül, és beérkezik 2014. szeptember 15-ig a pályázat e-mail címére:
[email protected] • A fényképek témája: Tamási – épületek, utcák, terek, életképek – • Egy pályázó legfeljebb 2 db, digitális vagy filmes eljárással, saját maga által készített fotóval pályázhat. • A fényképeket a nevezési lappal együtt kell beküldeni. A nevezési lap elérhető a www.tamasimuvhaz.hu. honlapon. TECHNIKAI FELTÉTELEK A feltöltendő fénykép JPG formátumú, RGB (Adobe RGB vagy sRGB) színterű digitális állomány lehet. A kép mérete 21 cm x 30 cm, 300 dpi felbontású legyen (a fájl mérete ne haladja meg a 10 MGB-ot). • A digitális képbe képfeldolgozó programmal történő beavatkozás minimális lehet (fényerő, kontraszt, szaturáció beállítás, vágás). A kép tartalmi elemeinek a módosítását, montázst, a képelemek eltávolítását vagy beillesztését a bírálók nem fogadják el. •A képek beküldésével a beküldő azok tulajdonjogát a Városi Művelődési Központnak adományozza. Díjazás I. díj 10.000 Ft értékű számítástechnikai utalvány II. díj 8.000 Ft értékű számítástechnikai utalvány III. díj 5.000 Ft értékű számítástechnikai utalvány A beküldött fényképeket a Városi Művelődési Központ honlapján lehet megtekinteni 2014. október 18-tól, valamint 2014. október 18-tól november 9-ig a Tamási Galériában, ahol a beadott pályamunkákból nyomtatott formában válogatás kerül bemutatásra.
http://www.tamasimuvhaz.hu
Aktuális projektek, fejlesztések a városban Kerékpárutak Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a települések a kerékpárutak kialakítására, hiszen az egészséges életmód követőin túl mind többen fedezik fel, men�nyivel olcsóbb és környezetkímélőbb, ha az ember két keréken jár dolgozni, vagy épp iskolába. Tamási Város Önkormányzata is elkötelezett az aktív pihenési lehetőség fejlesztésében. Ennek érdekében felújításra került a város központjától északi irányba a kerékpárút, valamint Európai Uniós forrásból megépült a Páriba, illetve Regölybe vezető kerékpárút. Városunkban az elmúlt időszakban két kerékpárút került átadásra és ebben a félévben még egy épül. A meglévő kerékpárutak egyike a több mint 148 millió forint támogatásból a Tamási-Pári vonalon, a másik a közel 70 millió forint támogatású Tamási-Rácvölgy vonalon épült meg. Az önkormányzat tervezi, hogy a különböző helyszíneken megvalósított, illetve építés alatt lévő, tervezett kerékpárutakat, egyes hiányzó hálózati elemek kiépítésével, illetve részben kerékpározható egyéb közutak fel-
használásával egységes hálózattá alakítja. A hálózat egyik újabb vonala a várost a Tamási-Regöly kerékpárúttal összekötő szakaszának a Koppány melletti része, mely az Erdőrész utcánál csatlakozik Szarkahegy felé. A szakasz egyben a Tamási-Rácvölgy kerékpárút folytatása, amely a Szarkahegy és Vágóhíd utcákhoz is csatlakozik. A másik épülő vonal az előzőekben részletezett kerékpárút meghosszabbítása a 65 sz. főútig a meglévő TamásiPári kerékpárúttal szemben, mely folytatása a Tamási-Pári kerékpárútról kiindulva a Gonozdpatak mellett halad a 61. sz. főútig. A tervezett kerékpárút egészen a laktanyáig fog érni. A beruházásokra nyertes pályázatoknak köszönhetően kerül sor, az előbbire több mint 220, míg az utóbbira bő 270 millió forint támogatást kapott a város. A beruházások várhatóan még az idén befejeződnek. A zöld környezet, a friss levegő garantáltan feltölti az itt kikapcsolódást keresőket, amelyhez a beruházások révén az összességében közel 21 km-es kerékpárút hálózat nagyban hozzájárul majd.
Szennyvíz beruházás
A beruházáshoz kapcsolódó támogatási szerződést már megkötötték. A beszerzések, közbeszerzések elindítása, és az ezekhez kapcsolódó szerződések szintén megkötésre kerültek. A kivitelező közbeszerzése lezárult, az önkormányzat leszerződött a nyertessel. Az építési engedély megszerzése folyamatban van, amely birtokában lehet a kivitelezést megkezdeni tavasszal. A kivitelezés ütemezés, ütemterv szerint fog haladni, a munka megkezdése előtt lesznek ezek az anyagok véglegesítve. Ezek alapján lesz lehetőség a lakosságnak információt nyújtani az egyes utcák érintettségéről. Óvoda beruházás Az óvoda beruházás az elmúlt év ősszel kezdődött meg, a kivitelezés folyamatban van. A többfunkciós aula burkolata már megújult, a csoportszobák nyílászáróit is kicserélték. Folyamatban van az új csoportszoba kialakítása is, ehhez vizesblokk és öltöző is készül. Tavasszal végzik el a külső hőszigetelési munkálatokat és az előtetők kialakítását Műszaki osztály
FIZETETT HIRDETÉS
Komplex telepprogram
4
közérdekű
A Tamási Fúvós Egylet és a „Tamási Fúvószenekarért” Alapítvány nevében tisztelettel megköszönjük minden kedves támogatónknak a részünkre felajánlott SZJA 1%-os felajánlásokat, ami a 2013. évben 660.000 forint volt. Ezt az összeget kották, hangszerkellékek vásárlására fordítottuk. Köszönettel várjuk ez évben is az SZJA 1% felajánlásukat! Tamási Fúvós Egylet 18854330-1-17 „Tamási Fúvószenekarért” Alapítvány 18852259-1-17 A BIOKOM NKft. tájékoztatja a Tisztelt Tamási Lakosságot, hogy Tamási Ügyfélképviselete változatlan helyen (Tamási, Szabadság u. 53.), de módosult nyitvatartási idővel áll partnerei rendelkezésére.
Sérelmek a pszichiátrián Ha Önnel vagy ismerősével, hozzátartozójával pszichiátriai kezelése során visszaélést követtek el, illetve ha tudomása van ilyen esetről (jogtalan beszállítás, szexuális zaklatás,
bántalmazás, gyógyszer túladagolás stb.), írja meg panaszát a következő címre, vagy hívja az alábbi telefonszámot.
Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? Ha gyermeke „tanulási problémára” vagy „viselkedési rendellenesség” miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-63-55, 06-70-330-5384 E-mail:
[email protected] www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
Ügyfélképviselet új nyitva tartása: Hétfő: 8.00-11.00 Kedd: 8.00-11.00 és 13.00-15.30 Szerda: 8.00-11.00 és 13.00-15.30 Csütörtök: 13.00-15.30 Péntek: zárva Szintén megváltozott a Tamási Hulladékudvar nyitva tartása, amely továbbra is a Koppánypart u. 3. szám alatt szolgálja ki a Tamási Lakosságot. Új nyitva tartás: Hétfő: 12.00-16.00 (Vegyi anyagok és csomagolási hulladékok átvétele csak 14.00 és 16.00 óra között) Kedd-szerda: zárva Csütörtök: 8.00-12.00 Péntek: 8.00-12.00 Együttműködésüket előre is köszönjük! BIOKOM Nonprofit Kft. – Tamási Ügyfélképviselete 7090 Tamási, Szabadság u. 53. Tel.: 74/471-239 www.biokom.hu
Segítsen, hogy segíthessünk!
2014-ben nem kevesebb, mint öt hosszú hétvégével tervezhetnek a munkavállalók és a munkáltatók
A Látássérültek Esélyegyenlőségéért Egyesület köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-ával és adományaikkal támogatták 2013 évi tevékenységét.
A húsvét - és pünkösdhétfő - miatt április 21-ével és június 9-ével fog meghosszabbodni egy-egy hétvégénk. A rendelet szerint pedig a 2014ben csütörtökre eső május 1. is hosszú hétvégévé egészül ki május 2. pihenőnappá nyilvánításával. Október 23-át, az 56-os forradalom kitörésének napját szintén hosszú hétvége keretében ünnepelhetjük, ugyanis október 24-én, pénteken nem kell dolgozni. A szerdára eső december 24. is pihenőnap lesz, így egy igazán hosszú, ötnapos karácsonyi hétvégével számolhatunk. A pihenőnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombatonként kell ledolgozni. Emiatt lesz május 10., október 18. és december 13. munkanap. május 2. - péntek: pihenőnap május 10. - szombat: munkanap október 18. - szombat: munkanap október 24. - péntek: pihenőnap december 13. - szombat: munkanap december 24. - szerda: pihenőnap Március 15. sajnos szombatra esik majd, ahogy Mindenszentek napja, azaz november 1. is. Az új év első napja - január 1. -, valamint az államalapítás ünnepe - augusztus 20. - viszont egyaránt szerdai napra esik, ami még két munkaszüneti napot jelent.
A felajánlott összeget rászoruló látássérült fiatalok tanulmányainak segítésére, működési költségekre, oktatási, kulturális, sportolási célokra és gyógykezelésekre fordítottuk. Segítsen, hogy segíthessünk! Továbbra is szívesen várunk minden felajánlást és kérjük, támogassa ez évben is az egyesületet személyi jövedelem adója 1%-ával. Adószámunk: 18863022-1-17 Felhívjuk Kedves Tagjaink figyelmét, hogy a 2014 évi tagdíjak befizetése februárban esedékes. Fogadóórák ideje: Minden szerdán 14-16 óráig a Városi Művelődési Központ 3.sz. termében.
Májusban lesz az első hosszú hétvége idén
femina.hu
Elnökség
2014.
FEBRUÁR
Rendelési idők 2014-ben Recepció (kartonozó) 7.00-14.00 Előjegyzés 8.00-14.00-ig kérhető a 06-74/470-798-as telefonszámon! Körzeti orvosok Dr. Csendes Lajos Hétfő, szerda, péntek 13.00-16-00 Kedd, csütörtök: 8.00-12.00 Dr. Szatmári László Hétfő, szerda, péntek 8.00-12.00 Kedd, csütörtök: 13.00-16.00 Dr. Tímár Tibor Hétfő, szerda, péntek 8.00-12.00 Kedd, csütörtök: 13.00-16.00 Dr. Séllei Lajos Hétfő, szerda, péntek 13.00-16.00 Kedd, csütörtök: 8.00-12.00 Gyermekorvosok Dr. Rátkai Ildikó Hétfő és szerda: 8.00-11.00 és 15.00-16.00 Kedd és csütörtök: 8.00-11.00 Minden második pénteken 8.0011.00 Dr. Hóbor Béla Hétfőtől-csütörtökig 8.00-11.00 Minden második pénteken 8.0011.00 Fogászat Dr. Párkányi Krisztina Hétfő-szerda-péntek: 7.00-12.00 (iskolafogászat) Kedd és csütörtök: 12.00-17.00 (felnőttrendelés) Dr. Marton György Hétfő-szerda-péntek: 12.00-18.00 Kedd és csütörtök: 7.00-13.00 Dr. Juhász Schlatter Bernadett Hétfő és péntek: 8.00-12.30 Kedd és csütörtök: 13.00-17.30 Szerda: 8.00-13.00 Szakrendelések Laboratórium Vérvétel: Hétfő, kedd, csütörtök, péntek 7.00-9.30 Szerda 7.00-9.30 és 11.00-13.00 Eredménykiadás: hétfőtől-péntekig 11.00-13.30 Röntgen Hétfőtől-péntekig: 8.00-13.00 Leletkiadás: hétfőtől-péntekig 10.00-től Ultrahang Előjegyzés alapján Hétfőtől-péntekig: 9.30-13.30 Nőgyógyászat Kedd: Dr. Lakatos László 10.0014.00 Csütörtök: Dr. Zelcsényi László 10.00-14.00 Péntek: Dr. Bencze Zoltán 9.0013.00 Onkológia Dr. Tóth Lajos Hétfő 9.00-12.00 Dr. Antalffy Zsolt Csütörtök: 9.00-14.00
Pszichiátria Dr. Lányi Ildikó Kedd, szerda, csüt.:8.00-14.00 Péntek: 8.00-12.00 Neurológia (Ideggyógyászat) Előjegyzés alapján Dr. Radnai Péter Kedd: 11.00-15.00 Péntek: 8.00-12.00 Kardiológia Előjegyzés alapján Dr. Bereczki Mária Péntek: 8.00-14.00 Dr. Tóth Tamás Szerda és csütörtök: 8.00-14.00 Diabetológia Előjegyzés alapján Dr. Maros Éva Kedd: 7.30-15.30 Belgyógyászat Előjegyzés alapján Dr. Tóth Tamás Hétfő és csütörtök 8.00-14.00 Urológia Dr. Sipos Béla Hétfő és szerda 8.00-14.00 Bőrgyógyászat Dr. Frey Erzsébet Kedd: 9.30-15.30 Péntek: 9.30-12.30 Szemészet Dr. Király Andrea Hétfőtől csütörtökig 8.00-13.00 Sebészet traumatológia Hétfőtől-péntekig: 9.30-13.30 Ortopédia Előjegyzés alapján Dr. Cseh Edit Szerda:9.30-13.30 Dr. Tóbi Zoltán Csütörtök 8.00-11.00 Fül-orr-gégészet Dr. Dávid Tibor Hétfő: 8.00-13.00 Dr. Elhag Ahmed Mohamed Szerda: 8.00-13.00 Rheumatológia Előjegyzés alapján Hétfő, szerda, péntek: 8.00-14.00 Kedd (osteoporosis): 8.00-14.00 Sportorvos Bejelentkezés alapján Hétfő: 8.00-13.00 Bejelentkezés: 06-30/650-6970 Tüdőgondozó Előjegyzés alapján, beutaló szükséges! Kedd, szerda, csütörtök 7.00-13.00 Dohányzás leszokás segítő egyéni foglalkozás: kedden 13.00-15.00 Dohányzás leszokás segítő csoportos foglalkozás: szerdán 13.0015.00 Tamásiban tüdőszűrés nincs, erre Szekszárdon, Dombóváron vagy Siófokon van lehetőség!
XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM oktatás - nevelés - kultúra 5
Könyvtári hírek Mozgalmasan telt a január a könyvtár háza táján - érdekes programok minden korosztálynak Csilicsali Csalavári Csalavér A MiaManó Színház gyermekműsorát tekinthették meg a tamási és értényi óvódások január 24-én, pénteken a Könnyü László Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény olvasótermében, amely pályázati forrásból valósult meg. A társulat még csak néhány éve alakult, de a fogadtatás annál örömtelibb, hiszen számos művelődési házban, színházban, művészeti fesztiválon, valamint szabadtéri rendezvényen sikerült már örömet szerezniük a gyerekeknek.
A műsort mesefoglalkozás nyitotta a gyermekkönyvtárban Eckert Lívia előadásával, zárásként pedig egy bohóc trükkös lufi hajtogatásával nyűgözte le a gyerekeket. A kért lufifigurákat minden gyerek haza is vihette e csodás napra emlékezve.
Mentés másként
Január 27-én Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense színvonalas és egyben szórakoztató előadása által az irodalom világába nyerhettek mélyebb bepillantást a fiatalok. Megismerhették Arany János balladáinak és Katona József Bánk bánjának értelmezési lehetőségeit és ma is aktuális
üzenetét korunk embere számára. A neves irodalomtörténész délután a pedagógusoknak tartott hasznos szakmai előadást, este pedig a nagyközönség is találkozhatott vele. Mentés másként című könyve bemutatásán keresztül a versek jelentőségét, a versek átmentésének új módjait mutatta be a mai emberek életébe.
Új nyílászárók, szép, tiszta, festett falak és az aulában egy új linóleum várta őket. Bár a felújítás egy kicsit elhúzódott, mindenki örömére itt vannak újra a megszokott helyükön. Az eleinte furcsa körülményeket mindenki megszokta és jól berendezkedett, alkalmazkodott az ottani körülményekhez. Köszönjük a türelmet mindenki részéről (Művelődési Ház, óvó nénik, szülők, gyerekek). Még néhány munkálat ugyan vissza van a szeptemberben induló óvodai csoport kialakításában, de ez a körülmény nem zavarja a rendes medrében folyó óvodai életet.
Jótékonysági est Az óvoda 5 csoporttal szerepelt a jótékonysági műsoron Minden évben örömmel készülünk erre a rendezvényre, mert jó érzéssel tölt el bennünket, hogy segítünk. Ebben az évben is sok szülő jelent meg ezen az estén és támogatta a rászoruló gyerekeket. Köszönjük az óvó nénik munkáját és a szülők támogatását és a gyerekek lelkesedését! Jövőre újra ott leszünk! Lakatos Viktória
Már a hónap első napján, szombaton délelőtt igazi családi programmal várták a kicsiket és nagyokat, szülőket, nagyszülőket a könyvtárba, hiszen Gryllus Vilmos koncertjei minden korosztály számára felejthetetlen élményt jelentenek. A Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész, zeneszerző műsorára nagy volt az érdeklődés, az ónos eső dacára a könyvtár olvasóterme zsúfolásig meg-
telt. Gryllus Vilmos igazi farsangi hangulattal varázsolta el a jelenlévőket: egy farsangi jelmezbál figurái mutatkoztak be, elevenedtek meg a dalokban – például a banya, a tündér, a lovag és a sárkány, a virágcsokor vagy a teknősbéka - melyeket gyerekek és felnőttek egyaránt vidáman énekeltek.
Waldorf-hírek
Örömteli évkezdés 2014. január második hetében a 4 óvodai csoport – akik a Művelődési Házban türelemmel várták a csoportszobák és az aula megújulását – visszatérhettek az óvodába
Bál, bál, maszkabál
Az elmúlt időszakban több értékes rendezvény is zajlott a Tamási Waldorf Pedagógiai Alapítvány szervezésében a TÁMOP-6.1.2-11/1. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód pályázat keretén belül Dr. Rátkai Ildikó – gyermekorvos - 4 alkalomból álló előadássorozatot tartott elsősegélynyújtás témakörben. Az elsősegélynyújtás, amelyet kézikönyvekből és tanfolyamokon elsajátíthat az ember, nem egészen ugyanolyan, mint amivel a valóságban találkozik. A legtöbben érzünk valami lámpalázat, amikor az „igazi” helyzettel szembekerülünk. Ezért is éreztük nagyon hasznosnak, mindenre kiterjedőnek a doktornő előadásait. Beszélt a balesetek megelőzéséről, a baleset bekövetkezésekor a teendőkről, a sérülések helyes ellátásáról. Elmondta, hogy mit tartalmazzon az otthoni elsősegély-doboz. Lehetőségünk volt az újraélesztési eljárást nemcsak elméletben elsajátítani, de egy ambu-babán gyakorolni is az újraélesztés technikáját (mesterséges lélegeztetés és a vérkeringés helyreállítása). Ujvári Éva képzőművészeti terapeuta a művészeti terápiák közül a Liana Collot d’ Herboiseféle fény-sötétség-szín festésterápia rejtelmeibe vezetett be bennünket. Magyarországon – miután befejezte az ötéves hágai festésterápiás képzést – felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt dolgozik. A Collot festésterápia egy olyan irányzatot képvisel, mellyel nemcsak gyógyítani lehet az emberi lénytagok egyensúlyzavarait, ha-
nem egyben diagnosztikus segítséget is adhat a rejtett működészavarok feltárásában. Mélyen ható átalakító erejük van a színeknek, ha a fény-szín-sötétség törvényeinek megfelelően dolgozunk velük. A gyakorlatok által a gyógyulás irányába vezeti az embert a terapeuta. Sokszor intellektuálisan tudjuk a megoldást, fejben rendezzük el a dolgokat, de az érzés, az akarat szintjén már nem megy. Erre hat a művészeti terápia. Lelki, fizikai szintre hatnak vissza a gyakorlatok. Nem kibeszélem, hanem megtörténik. Az előadása során lehetőségünk volt az elméleten túl a gyakorlatban is megtapasztalni a fény és a sötétség „játékát” szén-rajz gyakorlat segítségével, melyet valamennyi résztvevő elkészített. Egy különös világba „repített” bennünket. Dr. Szőke Henrik komplex szemléletű gyermekorvos az allergiákról tartott interaktív előadást.
Ismertette az allergia keletkezésének okait, életkori előfordulásukat, a diagnosztikai eljárásokat. Elmondta, mit tehetünk az allergiák esetén, hogyan küszöbölhetjük ki őket s hangsúlyozta a gyermekkori betegségek jelentőségét az allergiák megelőzésében. Előtérbe helyezte a tudatos életforma mint antiallergiás életvitel jelentőségét. E szerint lehetőleg minél inkább bio minőségű élelmiszert kell fogyasztani, kevesebb és minél későbbi intellektuális fejlesztést tart jónak. Védőoltások tudatos megválasztását javasolja. A fertőzések kezelési formájánál is a
nyűgös, de még nem annyira beteg, hogy orvoshoz forduljunk vele vagy orvosunk nem elérhető vagy éjszaka történik mindez. Meg tudjuk-e magunk ítélni, mennyire komoly a helyzet, meddig várjunk, várjunk-e? Tudjuk-e, szabad-e a hagyományos gyógyszereket elhagyni, de akkor mi van helyettük? Megtanultuk, hogyan lehet a köhögő és torokfájós gyermek panaszait különféle torok- és mellkaspakolásokkal enyhíteni. Megtudtuk, mit kezdjünk lázas gyermekünkkel lázcsillapító kúp nélkül. Volt gyömbéres lábfürdőzés, hagymás fülpakolás… Vala-
körültekintést preferálja. Az antibiotikum, lázcsillapító igen tudatos adását kéri. Fontos, hogy a természetes anyagokkal minél korábban, az idegenekkel pedig minél később találkozzon a gyermek. Wagner Andrea egészségpedagógus a beteg gyerekek otthoni ápolásának gyakorlati fortélyaira tanította meg a jelenlévőket. Elmondta, mit tehetünk fiatal, még kevés tapasztalattal rendelkező szülőként, ha gyermekünk lázas, fáj a füle,
mennyien magabiztosabbá váltunk az egészségnapon elsajátított praktikáktól. Szeretettel várunk valamennyi érdeklődőt további rendezvényeinken is! Gyuricza László a temperamentumokról tart előadást február 28-án. Hoppál Bori pedig a női test csodáit tárja fel március 8-án a Művelődési Központban. Ludvig Erzsébet, Szijártóné K. Németh Edit
6 oktatás - KÖZélet
Pályaválasztás A TÁMOP 3.3.8-as pályázat keretein belül valósította meg pályaválasztási tevékenységét a Szent László TISZK Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézmény a környékbeli általános iskolákban –– A térségi iskolák végzős évfolyamait kerestük fel vályis diákkísérőimmel osztályfőnöki órák és egyéb szervezett keretek között Tamásiban, Iregszemcsén, Gyulajon és Nagykónyiban – mondta Szécsi Beáta, a Vályi Péter Szakképző Iskola tanára, a programelem szervezője. - Felismertük, hogy az iskolák és a diákok közötti kontaktusnak nagyon fontos szerepe van a későbbi szakmaválasztás szempontjából. Bár a mai világban rengeteg olyan lehetőség adott, ahol a családok tájékozódni tudnak az egyes középiskolák képzési ajánlatairól, ám a környező hátrányos szociokulturális hátterű általános iskolák tanulói sokszor csak a személyes találkozások (például volt iskolai tanulók) vagy osztályfőnökeik által jutnak információkhoz, hiszen sokuknak nincsen otthon internet, vagy számítógép sem. Az is kiemelkedő jelentőséggel bírt a programelem megvalósítása során, hogy személyesen találkozhattunk a diákokkal:
nagyon jó volt azt megtapasztalni, hogy a kortársaik beszámolói után záporoztak a kérdések, és számos témát sikerült átbeszélnünk, amely világossá tette a továbbtanulás előtt
akkor talán jobban döntenek és a későbbi „valós életben” jobban helyt tudnak állni. A családok számára, mint kiderült, nagyon fontos, hogy gyermekük a közelben tanulhasson,
álló diákok számára, hogy vajon jó úton járnak-e. Jó volt látni azt, hogy az általános iskolák tanárai, diákjai szívesen fogadtak bennünket, érdeklődők voltak, hiszen a mai, állandóan változó, bizonytalan világunkban fel kell ismernünk, hogy ha többet mutatunk meg gyermekeinknek a világ lehetőségeiből,
és a Vályiban a lehetőségek igen széles körűek: szerezhetnek szakmát, érettségit, és a felnőttképzés területén is számos lehetőség adódik számukra. Bízom benne, hogy sikerült hozzájárulnunk ahhoz, hogy a diákok a számukra legideálisabb döntést hozhassák meg a továbbtanulás kapcsán.
hiszen nem egy, hanem legalább két vagy három tanár tanítja majd ugyanazt a csoportot. Ennek az a célja, hogy a gyerekeknek alkalmuk legyen különböző kommunikációs helyzetekkel találkozni, azokhoz alkalmazkodni. Nem a nyelvtan megtanítására fektetjük a hangsúlyt, hanem a szóanyag felépítésére, melynek segítségével a további
évfolyamokon haladhatunk a tananyaggal. Játékosan, interaktív tananyag, internetes feladatok, drámajátékok felhasználásával adjuk át az ötödikeseknek azt a használható nyelvtudást, amelyre a későbbiekben szükségük lesz. Talán korainak tűnhet itt megemlíteni, de a hozzánk érkező diákoknak, akár kicsik, akár nagyok, az a célja, hogy előrehozott nyelvi érettségi, illetve egy vagy lehetőség szerint két nyelvvizsga birtokában búcsúzzon az utolsó évben a gimnáziumtól. Szeretettel várunk minden jelentkezőt, jelentkezési lapok a gimnázium titkárságán igényelhetők!
Pék szakképzés indul a Vályiban
Régen úgy mondták, hogy a kenyér az élet. Az elmúlt évtizedekben alaposan átalakultak táplálkozási szokásaink, de a kenyér továbbra is meghatározó táplálékunk maradt. Pék nélkül nincs kenyér, a pékekre tehát mindig szükség lesz. A pék szakmunkás kis-, közép- és nagyüzemekben kenyérféleségeket, péksüteményeket, cukrászkészítményeket állít elő. A Vályiban induló új szakképesítés célja, hogy a sütő, tésztaipari munkás és pék
A Rászoruló Gyermekekért Alapítvány január 17-én gálaműsort szervezett a Tamási Művelődési Központban
a szakképző iskola diákjai énekes és táncos produkciókat adtak elő. A műsor sikerét jelzi, hogy a nézők megtöltötték a művelődési ház összes ülő- és állóhelyét. Az alapítvány az est bevételét a tamási oktatási intézmények nehéz sorsú tanulóinak megsegítésére fordítja.
Az idei jótékonysági est a Rászoruló Gyerekekért január 17-én került megrendezésre. Most is, mint mindig, izgatottan vártuk a fellépés pillanatát. A produkciók szenzációsak voltak, az előttünk szereplők már
A Béri Balogh Ádám Gimnázium 2014. január 11-én tartotta nyílt napját a leendő nyolcosztályos képzés iránt érdeklődő diákok és szüleik számára
A 2014/2015-ös tanévben egy vadonatúj szakképzésre, a pékre is jelentkezhetnek a diákok a Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményben
A tapsért érdemes… A rendezvényen felléptek a város oktatási és nevelési intézményeinek növendékei. Az óvodások táncoltak, az általános iskola, a gimnázium és
Gimis hírek A hozzánk érkező negyedikes diákok jó hangulatú órákat látogattak, ismerkedhettek tanárainkkal, az iskolával és a programokkal. Nagy érdeklődéssel figyelték az angol-, német- és informatika órákat, hiszen a következő tanév különlegessége, hogy az induló 5. osztály nyelvi előkészítő évfolyam lesz. Ez azt jelenti, hogy a gimnáziumba jelentkező gyerekek heti 18 órában tanulhatják az idegen nyelvet – angolt vagy németet -, heti 3-3 órában matematikát és magyart. A nyelvoktatás formája is eltérő lesz az eddig megszokottól,
2014. FEBRUÁR
szakterületen korszerű ismereteket szerezzen a diák, így kisebb vagy nagyobb sütőipari üzemben munkát vállalhasson. Fő célkitűzés olyan naprakész szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik a szakmai ismeretek birtokában kitartó munkával, jól jövedelmező tevékenységet szeretnének végezni. Elhelyezkedési lehetőségek: pékségekben, látványpékségekben, péktermékeket forgalmazó kereskedelmi egységekben, bevásárlóközpontokban. A munkaerőpiacon folyamatosan keresnek pék szakmunkásokat, elhelyezkedési esélyeik tehát nagyon jók. A pék szakképzést ajánljuk mindazoknak, akik:
• szeretik a tésztasütési, gyúrási, mérési, kelesztési munkálatokat • érdeklődnek az élelmiszeripar ezen ágának előállítási folyamatai iránt • kíváncsiak a „Hogyan is készül…” munkafolyamatokra • azzal kívánnak foglalkozni, amit szeretnek, és meg is akarnak belőle élni Képzéseinkről és a felvétellel kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatást adunk az iskolában személyesen vagy a 74/471-127 telefonszámon, e-mailben a
[email protected] címen. Igazgató: Kissné Herczeg Anikó Pályaválasztási felelős: Müller Katalin Andrea
meghatározták a hangulatunkat, így mi is mindent beleadva, önfeledten táncoltunk és énekeltünk. Vastapsot kaptunk és ez boldoggá tett bennünket! A tapsért érdemes sokat készülni! Ovisok, általános- és középiskolások szép pillanatokat szereztek a közönségnek. Fergeteges este volt! Minden fellépő nevében köszönjük a tapsot, támogatást azoknak, akik ott voltak, és azoknak is, akik a szervezésben, előkészületekben segítettek! Külön köszönet a Tamási Rádió csapatának a reklámért. Huzlinger Zsófia és Tóth Kármen 6.a
Polgárőrség Tisztelt Tamási Polgárok! Tamási városa az itt élők lakóhelye, és többségének munkahelye is. A város közbiztonságát, rendjét, tisztaságát megtartani, vagy fokozni valamennyiünk közös feladata! Városunkban 1997-óta polgárőrség működik Az egyesület civil szervezet, mely tagja a Megyei-és Országos Polgárőr Szövetségnek. Egyesületünk közhasznú szervezet, polgárőreink az 1999. évi CXX. törvény 6.§./1/ pontja alapján közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek. Tevékenységünket határozza meg a 2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól. Non-profit szervezet lévén létfenntartásunk, technikai és egyéb felszereléseink biztosítása, önkormányzati támogatásból, közadományokból, szponzori támogatásokból, pályázati pénzekből valósul meg. Az egyesület célja és feladata: - A bűncselekmények megelőzése. - A bűnalkalmak korlátozása, a vagyonvédelem javítása. - A bűnelkövetést elősegítő körülmények feltárása. - A közbiztonság erősítése. - A rendőrség társadalmi támogatásának fokozása. - A lakosság társadalmi, önvédelmi törekvéseinek előmozdítása, biztonságérzetének növelése, ezen keresztül a lakóközösségi kapcsolatok erősítése. - A vagyonvédelmi tevékenység korszerűsítése. - Bűnmegelőzési információk közvetítése. - Nemzetközi bűnmegelőzési tapasztalatok, módszerek, ajánlások honosítása, népszerűsítése. Amennyiben fentiekkel azonosulni tudsz, és tenni akarást, elhívatottságot érzel a fentiek megvalósításáért, minimális időd is engedi, és ellenszolgáltatás nélkül tudnál velünk szolgálni, úgy szeretettel várjuk jelentkezésedet. Telefonszámunk: Péter Csaba elnök +36-30- 997-3902 Ha mégsem éreznek /érzel energiát a tevékenységhez, de segíteni szeretnének /szeretnél az egyesület munkájának hatékonyságában, akkor kérünk TÁMOGASD az egyesületet! Adód 1% -a nálunk jó helyre kerül, „csak” egy pár perc , nekünk rengeteg segítség! Tamási Polgárőr Egyesület Adószámunk: 18860579-1-17 Minden további anyagi támogatást a következő számlaszámon tudunk fogadni! Hungária Takarék Tamási Kirendeltsége Tamási Polgárőr Egyesület Számlaszám: 71800219-10002199 Köszönjük a segítséget! Péter Csaba elnök Tamási Polgárőr Egyesület
XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM közélet
Hírek a II. világháborús emlékműről Tisztelettel tájékoztatjuk a város lakosságát, hogy a II. világháborús emlékmű áthelyezésének, megszépítésének munkái megkezdődtek. Jelenleg a leendő „pihenő park” területének és ezzel egyidőben a „Hősök kertjében” az emlékmű új helyének geodéziai felmérése, vagyis a talajban fekvő vezetékek (víz, gáz, szennyvíz, elektromosság, telefon) pontos helyének megállapítása folyik. Elkészült a neveket tartalmazó új gránit táblák terve és a már egyszer bevált kőfaragó mester Tajti Zoltán kiviteli árajánlata is megérkezett. A Tamási Városért Közalapítvány Kuratóriuma (társadalmi vezető testülete) és a város vezetői az árajánlatot elfogadták és döntöttek az alapítvány számláján jelenleg levő összeg sorsáról. Átutalható a kivitelezőnek anyagbeszerzési előlegként. Az emlékművel kapcsolatos munkák szakmai irányítására Szakács Mihály építészt kérte fel a város polgármestere. Örvendetes tény, hogy az emlékmű költségeihez máris érkeznek adományok. Városunk két díszpolgára, Gyugyi László világhírű fizikus és Lakatos Benjámin közgazdász, aki egyébként egy nemzetközi energetikai cég vezérigazgatója tiszteletdíjukat felajánlották az emlékműhöz. Az adományozók közé tartozik az ÉVÜ Kft. is mert az előző emlékműnél végzett asztalos, lakatos, kőműves és kertészeti mun-
7
Kell a testnek, kell a léleknek
kájukat végül nem számlázták le. Ugyancsak adományként készítette el Miklós Károly az ÉVÜ Kft. vezetője a Trianon Emlékmű körüli díszburkolat tervét. Kerületünk országgyűlési képviselője Hirt Ferenc is az ügy mellé állt. Segítséget, közbenjárást ígért, ha az új emlékhely költségei meghaladnák a rendelkezésre álló és az ezután összegyűlő pénzösszeget. Előre is köszönjük! A város képviselő-testülete is hasonló határozatot hozott. Adomány továbbra is az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet Dózsa György utcai Kirendeltségén a „Tamási Városért Közalapítvány” 70900086-10004029 sz. számlájára fizethető be. Az emlékmű körüli díszburkolatnak még nincs végleges terve. Felkérjük azokat, akik ilyen területen szakképzettek és segíteni szeretnének, hogy keressék meg a szervezők valamelyikét, akik szívesen fogadnak a díszburkolatra vonatkozó esztétikai terveket. A város polgármestere ezúton arra kéri azokat, akiknek a II. világháborúban elvesztett hozzátartozója van és valami ok miatt nem kerültek fel az elesettek névtáblájára, a vonatkozó okirattal (holttá nyilvánítás) keressék fel a város jegyzőjét. Türelemmel és bizakodva várjuk a tavaszt és a tényleges építő munkák kezdetét. Szervezők
A 2013 júniusában átadott Trianon emlékmű kivitelezésének munkálataiból oroszlánrészt vállaltak a tamási TAM-BAU Kft. munkatársai. A 2014-es évben - ismét sok ember összefogásával - a II. világháborús emlékmű szépülhet meg. Kólya Józseffel, a TAM-BAU Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk. • Annak idején dr. Deák Gábor, Szalai Iván és Tóth József keresték meg Önt a Trianon emlékmű kapcsán, és kérték a segítéségét. Miért gondolta fontosnak, hogy támogassa ezt a kezdeményezést? –– Valóban, a tavalyi év elején kerestek meg az urak, és felvázolták, hogy milyen emlékművet szeretnének megvalósítani a városban. Azt gondolom, hogy túl sok győzködésre nem volt szükség a részükről, hiszen cégvezetőként, illetve cégem egészét tekintve is pozitív fogadtatásra talált a gondolat nálunk. Azt ígértem nekik, hogy amilyen segítségre szükségük lesz, lehetőségeimhez mérten természetesen segítünk. Cégünk patriotizmusa ismert Tamásiban, így munkatársaim is rögtön az ügy mellé álltak. Végig jelent voltunk ebben a nemes
cselekedetben, a többi résztvevő kollégával együtt, például Tajti úrral. Azt gondolom, hogy magasztosat és nagyot alkottunk, összességében mindenki, aki ennek az emlékműnek az elkészítésében részt vett. Elvitathatatlan a már említett három úr szerepe és hozzáállása ebben a projektben, és szerintem, aki ebben a kivitelezésben részt vett, az méltóan emlékezett a Trianoni emlékmű által fémjelzett történelmi eseményre. • Milyen munkálatokkal segítették az emlékmű megvalósulását? –– Elsősorban az emlékmű környezeti kialakításban vettünk részt: az aljzatbetonozásban, az alépítményi munkákban, a térkövezésben, illetve a térkövezés szegélyezésében segédkeztünk. Nyilván itt megvoltak a parázs beszélgetések arról, hogy mi hogyan legyen a színekkel, kinézettel kapcsolatosan, amelyek során végül közös nevezőre jutottunk, és kialakult ez a mindenki számára megfelelő megjelenés. Ezek a folyamatok természetesek egy ilyen közös munka során, hiszen sokan sokféleképpen láttuk, képzeltük el az emlékművet, és fontos, hogy mindenki véleményét meghallgassuk,
odafigyeljünk a javaslataira. Örülök, hogy gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni, és Tamási büszke lehet erre a létesítményre, azt kívánom, bár több ilyen kezdeményezés lenne, amelyben ilyen összefogás valósul meg. • Idén ismét lehetőség nyílik az összefogásra, ezúttal a II. világháborús emlékmű kapcsán. Tervezik, hogy ebben is tevékenyen részt vesznek? –– Úgy gondolom, hogy hasonló módon ugyanúgy partnerek leszünk ebben a projektben is. Beszéltünk az urakkal és egyeztettünk már róla, a főbb célokat is kijelöltük. Úgy látom, hogy ki-ki erejéhez és lehetőségeihez mérten vállal részt egyegy ilyen kezdeményezésben. Abból a környezetből, ahonnan jöttem, és abban a környezetben, ahol éltem és élek most is, ott mindig hittem a közösség erejében. Ezek a fajta célok, melyek összehozzák az embereket, nagyon fontosak. A világháborús hősök emlékére állítandó emlékmű, illetve annak a környezeti kiemelése ismét egy olyan cél, amelyet mindenki támogat. Gondolatom szerint egy-egy ilyen projekt, mely közösségé formál, egyaránt kell a testnek, és a léleknek is.
SPORT
Kézilabda mérkőzések NB-II felnőtt Április 12. 17:00 TAM-BAU Tamási KC - Vasas SC II Április 27. 15:00 Bácsbokodi NKSE - TAM-BAU Tamási KC Május 2. 17:00 TAM-BAU Tamási KC - Kozármisleny SE II Május 10. 18:00 Tolna KC - TAM-BAU Tamási KC Május 17. 17:00 TAM-BAU Tamási KC - PTE-PEAC NB-II junior Február 15. 15:00 TAM-BAU Tamási KC - Pécsváradi Spartacus SE Április 12. 15:00 TAM-BAU Tamási KC - Vasas SC-ASI DSE II. Május 2. 15:00 TAM-BAU Tamási KC - Kozármisleny SE II Május 17. 15:00 TAM-BAU Tamási KC - PTE-PEAC OSB Február 4. 16:30 Tolna KC - TAM-BAU Tamási KC Február 14. 16:00 TAM-BAU Tamási KC - Nagykanizsai Izzó SE Február 18. 16:00 Szekszárdi FGKC - TAM-BAU Tamási KC
Terematlétikai bajnokság
Mozdulj Tamási Az első közös futás Kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek, babakocsisok és négylábúak: január 18-án mindenki szedte a lábait az I. Közös Tamási Futáson A Mozdulj Tamási Mozgalom első rendezvénye január 18-án került megrendezésre, és az első találkozás a közös futásról szólt. Már a kezdés előtt sok lelkes ember gyűlt össze a regisztrációs pultnál, s végül 144-en adták be regisztrációs lapjukat, hogy elindulhassanak a közös futáson. A mozgásra vágyók között többen akadtak, akik egész családjukkal látogattak ki a rendezvényre,
Terematlétikai bajnokságot rendezett a dunántúli régióban a Tamási Omega AC atlétikai klub 2014. január 18-án. A Sport21-es pályázaton nyert összegből Somogy, Tolna, Baranya megye atlétikai egyesületeit látták vendégül a Tamási Általános Iskola tornacsarnokában. 2 korcsoportban, 8 fős csapatokban versenyzett Szekszárd, Pécs, Tamási és Dusnok együttese. A versenyszámok között szerepelt sprintváltó, akadályváltó, medicin labdalökés, 3-as-,5-ös ugrás, magasugrás. Az U11-es korosztályban 4. míg az U13-as korosztályban 2. helyezést ért el Tamási csapata. Az atlétika objektív mérőszámaival, a gyerekek által elért eredmények alapján értékelték a csapatokat. A rendezvény a testnevelés munkaközösség és az Omega AC atlétikai klub nélkül nem jöhetett volna létre.
így szinte minden korosztály képviseltette magát. Voltak, akik babakocsit tolva, vagy kisgyermekkel indultak neki a távnak. Mivel ez a rendezvény nem a versengésről, hanem sokkal inkább a közös mozgásról szólt, ezért többen elhozták
Fotó: Wolf Dávid
magukkal négylábú kedvenceiket is. A rajt előtt közös bemelegítésre került sor, ahol a mozogni vágyók felkészülhettek a futásra. Miután mindenki teljesítette az általa választott távot - akadt, aki többször is - megkezdődött a trófea gyűjtés. A regisztrációs pultnál az összes futó kapott egy trófea gyűjtő füzetet, bele pedig az első trófeáját, amelyet később értékes ajándéktárgyakra válthatnak majd. A Mozdulj Tamási Mozgalomnak nem ez volt az egyetlen rendezvénye - hiszen
vár még az érdeklődőkre gyalogtúra, kerékpártúra, és újabb futás is - , természetesen minden részvétel után a füzetekbe újabb trófea kerül. Aki még eddig nem tette, tekintse meg és kedvelje a Tamási Szabadidő és Sport Egyesület oldalát a facebook-on: itt mindig értesülhet a következő eseményről, megtekintheti a rendezvényen készült fényképeket és az eredményeket is elolvashatja. A rendezvény szervezői köszönik mindenkinek az aktív részvételt, a sportolni vágyóknak, a segítőknek, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy egy remek hangulatú sportesemény jöhetett létre Tamásiban. Reméljük, legközelebb is legalább ennyien, vagy még többen leszünk egy hasonlóan jókedvű találkozón! Holub Zsóka
8 HIRDETÉS - PROGRAMAJÁNLÓ - KÖZÉLET 2014. FEBRUÁR
TAMÁSI VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
FEBRUÁRI PROGRAM
7090 Tamási, Szabadság u. 50. Telefon/fax: 74/471-105 Február 13. 13.30
Kiállítások 2014. február 28-ig a művelődési központban
„A tél fényei”
Misi Mókus kalandjai
a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti csoportjainak bemutatója
Február 13. 14.00
Megtekinthető az intézmény nyitva tartási idejében.
A Gimnázium napközis csoportjának
2014. február 28-től március 23-ig a TAMÁSI GALÉRIÁBAN Tamási, Szabadság u. 29/2. (Kultúrák Háza, a volt Bíróság udvarán)
játszóházi foglalkozás a 2.c. osztályosoknak
Kézműves foglalkozás Valentin napi pop-up képeslap készítése Február 18. 13.00
Misi Mókus kalandjai
játszóházi foglalkozás a 2.d. osztályosoknak Február 18. 14.00.
Kézműves foglalkozás a 4. b. osztályosoknak
Madárka kalitkában készítése Február 19. 17.30
SZŐLÉSZETI, BORÁSZATI előadássorozat 2. előadása
Beszámoló a 2013. évi hegyközségi változásokról. Előadó: Debella László a Hegyközség elnöke. Bemutatkozik a Felsőnyéki Szőlőhegy Kft.(pincészet) Február 20. 14.00.
Kézműves foglalkozás a 4. c. osztályosoknak
Madárka kalitkában készítése Február 21. 10.00
CSIPIKE GYERMEKSZÍNHÁZI BÉRLET 3. előadása
RÓKA RUDI KALANDJAI a Pitypang színpad előadása Alkalmankénti jegyár: 700 Ft Február 25. 14.00
2014-ben is hirdessen hangsebességgel, változatlan árakon!
MISZLA ART
III. Nemzetközi Képzőművészeti Szimpozion 2013. kollektív kiállítás
Megnyitó: február 28. péntek. 16.30 óra A kiállítást megnyitja: Csapó György a Városi Művelődési Központ igazgatója Közreműködik a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola A kiállítás megtekinthető: Naponta 14.00-18.00 óráig. Hétfő szünnap.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Tamási Csoport
Leggyorsabb és leghatékonyabb reklámozási lehetőség a rádióreklám. A Tamási Rádió már 12. éve megbízható és nagyon jó hallgatottsági mutatókkal működik, közel 45.000 ezer embert érünk el egyidejűleg. A reklámfelületeink nagy hatékonysággal rendelkeznek!
Reklámajánlatunk:
Napi hirdetés: 4-szeri elhangzással 2.000,-Ft + Áfa. Hétnapos hirdetés: napi 3-szori elhangzással, összesen 21 sugárzás, 10.500,-Ft+Áfa.
2014. február 21-én (pénteken) 18.00-kor a következő előadást szervezi
Mesefoglalkozás Február 25. 16.30
Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából a Würtz Iskola falán lévő emléktáblánál Február 25. 14.00
Kézműves foglalkozás a Gimnázium kollégistáinak Csuhézás február 26. 14.00
Misi Mókus kalandjai
játszóházi foglalkozás a 2.a. osztályosoknak Február 26. MOZI
a Tamási Művelődési Központban Előadás címe:
Keresztényként Európában Előadó:
Dr. Surján László
Európai parlament alelnöke, képviselő Kárpát-medence megbékélés mozgalom alapítója (Charta XXI.)
Behálózva
Színes, feliratos, angol-amerikai thriller, 2013 12 éven aluliaknak nem ajánlott! Jegyár: 600 Ft Február 26. 17.30
SZŐLÉSZETI, BORÁSZATI előadássorozat 3. előadása
Syngenta Növényvédelmi Kft. 2014-es szőlő növényvédelmi ajánlata, új termékek bemutatása. Előadó: Tarczal Erik területi képviselő. FitoHorm megoldások a szőlőben. Előadó:Keresztes Zoltán a FitoHorm Kft. területi képviselője Február 27. 14.00
Kézműves foglalkozás
a Gimnázium napközis csoportjának Csuhézás Február 28. GYERMEK MOZI
Csodabogarak – Az elveszett hangyák völgye
Színes, szinkronizált, francia animációs kalandfilm, 82 perc, 2014 6 éven aluliaknak nem ajánlott! Jegyár: 350 Ft.
Anyakönyv
2014. január hónapban házasságot kötöttek:
Borbély Melinda-Holzwarth Steffen Sok boldogságot az ifjú párnak!
2014. év január hónapban elhunytak:
Szabó Mihály Weldi Józsefné Kovács Piroska Péti Jánosné Beberika Gizella Részvétünk az elhunytak hozzátartozóinak!
Bencze Gyöngyi anyakönyvvezető
TAMÁSI TÁJ Szerkesztőség:
Lakatos Sándor, Miskolczi Zoltánné, Szabóné Zsubori Emőke, Sógorka Péter Felelős szerkesztő: Szinák Renáta 7090 Tamási, Szabadság u. 46. E–mail:
[email protected] Telefon: 06 (74) 570-800 Felelős kiadó: Ribányi József 7090 Tamási, Szabadság u. 46. Telefon: 74/ 570–800 Kiadja: King Company Kft. 7174 Kéty, Hegedűs Gy. u. 256. Nyomda: KC Press 7090 Tamási, Vágóhíd u. 1. ISSN 0865-218X