Vitéz lélek * Első felvonás. Komoly játék három felvonásban. Történik Erdélyben, néhány évvel az összeomlás után

Vitéz lélek* Komoly játék három felvonásban 1940

Szereplő személyek BALLA PÉTER LÁZÁR AMBRUS BORÓKA NIKITA SÁRI, a felesége KRISTÓF ROZÁLI, a felesége PANNA CSORBA BÜLLENTS CIGÁNY GYERMEK GYERMEKEK

Történik Erdélyben, néhány évvel az összeomlás után

Első felvonás Színhely: szegényes szoba, elhanyagolt s rozzant székely falusi házban. Szemben ajtónyílás, melyen a bejárás történik, rozoga tornácon keresztül. Maga az ajtó, sarkából leesve, ott áll a kijárás mellett a falhoz támasztva, belül a szobában. Az ajtó mellett kétfelől ablak. Ezeken sem áll már a tábla, csak az egyiken a fél szárny. Balról kopott, széles kanapé. A kanapétól egy méterre, a szoba közepe felé, régi és megviselt asztal, tőgyes fiókkal. Az asztalon kinyitva egy könyv, a Biblia. Az asztal fölött dróton lógó lámpa, csámpás ernyővel. Az asztal mellett két felemás szék. Jobbról négylábú füttő; befödött korondi fazék a tetején. A füttő mellett háromlábú, kicsi szék. Falusi szerszámok a bal sarokban. A jobb sarokban egy drótszegen néhány ruhadarab lóg. A szoba szegénységet, de szerzetesi lelkületet mutat. Az ablakon át rozzant kerítés látszik. A szín a ház környezetét is mutatja: az elárvult, füves házkörnyéket, s messzebb néhány régi falusi házat. A ház mellett egy-két virágzó orgonabokor.

Idő: május, kora délután. ROZÁLI Félig iparos, félig falusi huszonhat éves fiatalasszony. Szép és nyílt tekintetű. Úgy jön be, mint egy templomba. KRISTÓF Harmincéves falusi gépész. Fekete bakancs, szürke harisnya, tiszta színes ing, mellény és biciklisapka van rajta. Felesége után két lépéssel jön. Látszik, hogy kellemetlen neki ez az idejövetel, de a felesége kedviért megteszi. Kellemetlen helyzetét pökhendiséggel akarja feledtetni. Sapkáját sem veszi le egész idő alatt. ROZÁLI A szoba közepén megállva, körülnéz. A rókának is jobb fészke van. Megfordulva, Kristófnak. A rókának is jobb fészke van! KRISTÓF Nincs itthon a róka… Indul a füttő felé, a kicsi székhez. Ha itthon volna, másodszor látnám… Mert eddig csak egyszer láttam, amióta hazakerült. Egyszer a szamarával, öt hét alatt. Leül. Akkor is béléptem előle egy kapun, hogy ne találkozzunk. Esetleg restelkedett volna, s miattad is átallottam a találkozást. ROZÁLI Anyás kíváncsisággal vizsgál mindenfélét, majd a fazékról leemeli a fedőt. Valamit főz magának… KRISTÓF Rászól. Ne tarts házkutatást! Úriember nem kíváncsi semmire. Vagy osztán felkelek innét, s elmegyek ebben a percben! Részemről úgyis megalázkodás, hogy a kedvedért idejöttem! ROZÁLI Nem megalázkodás. KRISTÓF Hát mi a fene? Az urad vagyok, s az ő célpontja voltál! Hát nem megalázkodás, hogy mégis eljöttem ide?! ROZÁLI Emberség. Semmi egyéb. KRISTÓF Ha emberség, kerítsd elé hamar, hogy legyen vége ennek az emberségnek. ROZÁLI Odamegy az ablakhoz, kihajlik és kiált. Péter! Péter!

PÉTER Künn, messzecske. Itt vagyok. Ki az? ROZÁLI Gyere egy kicsit! Majd meglátod. Visszafordul. Te, Kristóf! Csináljunk úgy, hogy előbb én megemlítem neki, ami becsület dolga. Lassan az asztal felé megy. Osztán te eléadod az alkalmazást, ahogy megbeszéltük. Jó lesz? KRISTÓF Jó. Csak már essünk túl rajta. Pakliból olcsó cigarettát vesz elő, s öngyújtóval rágyújt. Sem apám, sem nagyapám nem volt szamaritánus. ROZÁLI Mosolyogva. Isten neked tartogatta. KRISTÓF Nekem, egy katonaládában… PÉTER Belép, meglepődik, majd mosolyogva. Adjon Isten! Puha szárú katonacsizma van rajta, fehér harisnya, fehér ing, fekete mellényke kigombolva és katonasapka. Leveszi a sapkáját. Hogymint, Kristóf? Kezet fog véle. KRISTÓF Feláll, de sapkáját nem veszi le. Szervusz, Péter. Megvagyunk. Dologgal. Hát te? Leül. PÉTER Kezet fog Rozálival is. Isten hozott, Rozáli! Nézzünk oda: hogy kitőtél, milyen szépen! S megurasodtál… Kristóf felé. Érdem szerint. Rozálinak.No, ülj le te is, foglalj helyet. Az asztal mellett leülteti. Derűsen. Ne vegyétek rossz neven, hogy csak ilyen alkalmatosság van itt nálam. Gondoltam, úgyis építek majd, hát ennyiben hagytam, ahogy vót. S így osztán se künn, se benn: ahogy Nikita bácsi mondja. Okos ember nem is veszi le itt a sapkáját. KRISTÓF Önkéntelenül a sapkája felé nyúl. Húzásban van a levegő. PÉTER Nevetve, miközben az asztalra teszi a sapkáját, s maga is leül az asztal mellé. Van, aki a vendégeit is megköti ilyenkor, nehogy a levegő kihúzza őket az ablakon. A két férfi kényszeredetten nevet. ROZÁLI

Közben maga elé húzta a Bibliát, s nézegette. A kényszerű helyzetben olvassa. „Várjad az Urat, és őrizd meg az ő útját, és fölmagasztal téged, hogy örökségül vedd a földet; és látni fogod, mikor elvesznek a bűnösök…” PÉTER Kezét a Bibliára teszi. Csend. PÉTER Bizonyosan valami ügyetök van velem. Ugye? KRISTÓF Azért jöttünk. ROZÁLI Igen, mert az Isten nem úgy végezte, ahogy mi gondoltuk, Péter. Te esztendőkig jártál a házunkhoz, mert szerettük egymást. De nem tudtunk egybekelni mégsem. Mert jött a háború, s téged elvittek katonának. Négy esztendeig vártam reád, Péter! Azt mindenki tudja itt a faluban. Aztán a többiek hazajöttek, te nem jöttél haza. Azt gondoltam, sohasem jössz immár haza. Így lettem a Kristóf felesége. Az a becsület, hogy ezt, itt, az uram előtt, megmondjam neked. KRISTÓF Gondoltam én is: ha olyan erősen akarja, hát mért ne mondja meg. Szemtől szembe. S előttem. PÉTER Igaz. Amit a szív beszélt, az mulandó volt. De nem hiába múlt el, ha becsület virágzott belőle. KRISTÓF Becsület, s jóság. PÉTER Jóság? ROZÁLI Úgy, ahogy Kristóf mondja. Mert mi nemcsak becsületesek akarunk lenni hozzád, hanem jók is. Emberségesek. Akik segítünk neked, amiben lehet. Mert így, ahogy most csinálod, semmire sem mész. Gondold csak el: már öt hete, hogy hazakerültél, s nincsen sehol semmi! S ami van, az a semminél is sokkal rosszabb, mert a falu csúfjára s a magad vesztire vettél egy szamarat, csináltál utána egy kicsi szekeret, s avval kacagtatod magadot! PÉTER

Ti nem tudjátok, hogy én mért vettem szamarat. Senki sem tudja. A csillag az eget jelenti! KRISTÓF Hallgass ide, Péter, mondok én valamit. Tételezzük fel, hogy a te szamarad nem az eget jelenti, hanem az amerikai nemzeti bankot. Akkor is azt mondom, hogy függeszd fel a szamarat. Add el, ha megveszi valaki. Ha nem veszi meg, csapd el a világba, hadd menjen, amerre a füle húzza. Nem ide való állat. Nevetség tárgya lettél miatta. Az emberek kikerülnek, ha látnak. Máris csak egynéhányan vagyunk, akik barátsággal viseltetünk irántad, de holnap nem akad már senki a faluban, aki bétegye ide a lábát, a te házadba. Elhiszed-e? PÉTER El. KRISTÓF Akkor repíted a szamarat, ugye? PÉTER Nem. KRISTÓF Egyszerre feláll, s egyre nagyobb rábeszéléssel magyaráz. Hallgass ide, Balla Péter! Én is három esztendeig voltam katona, s annyi helyet béjártam, hogy a világon annyi nincs is. Sok olyan emberrel beszéltem, aki okosabb volt, mint amilyen én vagyok, vagy te vagy. S tudod-e, hogy mit kerekítettem ki a legvégire igazságnak? A gépet! Legfontosabb a gép. Te, Péter! A pénzt gépekkel csinálják, a jó ruhánakvalót gépekkel csinálják, az újságot gépekkel csinálják. Te! Még embert is csinálnak gépekkel! ROZÁLI Mintha a körmire akarna ütni Kristófnak. No-no! … PÉTER Nevet. KRISTÓF Nem ellened mondom, Rozáli, de igaz. Én olvastam az újságban, hogy tudnak géppel embert csinálni! De ne tudjanak, akkor is nyilvános dolog, hogy a gépek világában élünk. Ha pedig abban élünk, haladjon mindenki véle; ahogy én is véle haladtam, amikor cséplőgépet vettem. Péterhez.Mit gondolsz, hány véka búzát keresett nekem a cséplőgép a tavaly? Háromszázharminckettőt! GYERMEKEK Az ablak alatt. Három méter Csizmaszár,

Balla Péter Bakszamár!

Csend. KRISTÓF Péter, a tiéd nőstény? PÉTER Az. GYERMEK Három méter! Balla Péter!

KRISTÓF Odamegy az ablakhoz, s kihajolva kiáltja. Hogy akasszanak fel, sok tolvaj! Visszafordul, s beszéd közben előbbi helyére megy. Egyszóval… Hol is hagyám el? PÉTER …hogy háromszázharminckét vékát kerestél a tavaly. KRISTÓF Úgy van. Annyit kerestem a géppel. Nem dicsekvésből mondom ezt, hanem mért? Semmi egyébért, kedves barátom, csupán egy dolog miatt, amit mi otthon Rozálival ketten megbeszéltünk. Vagyis azt mondjuk neked: Péter, hagyd abba azt a szamár életedet, s gyere hozzánk a gép mellé. Én egy hónap alatt teljesen gépészt csinálok belőled! S aztán aratáskor te elindulsz a géppel, s amit kerestek, annak harmadrésze legyen a tiéd! Jól van-e? PÉTER Erre az egyre nem számítottam. ROZÁLI Kristóf, adjunk neki gondolkozási időt. KRISTÓF Nem adok! PÉTER Jobb is, ha nem adtok. Mert én is adtam volt egyszer Rozálinak, s addig gondolkozott, amíg melletted ébredett fel, Kristóf! Ezt nem azért mondom, hogy

szemetekre vessem, mert minden jól van így, ahogy van. Rozáli becsületes volt, az ura is becsületes volt. Most rajtam a sor. KRISTÓF S te mit mondasz, lássuk! Leül a kicsi székre, s megint rágyújt. PÉTER Én azt mondom, hogy valamikor szerelmet beszélt a szív, s az mulandó volt. Nem bírta ki a hosszú időt. A hét esztendőt, amit én hányódva töltöttem. Hármat a harctéren, s négyet az idegenben. S a tetejiben még a nemzetem is le volt verve, amikor hét év múlva ide visszajöttem; s apám el volt temetve. A viharban széjjelfoszlott a fészek is, amelyben születtem. Itt ültem napokig Mutatja. az ajtóban, minek a szárnyát letörve találtam. Jób csak a szemétdombon ült, én hazámnak a romjain ültem! Jób csak testi sebekkel ült, én lelkemben a tövisekkel!… Itt ültem napokig, s azon gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni. Kristóf! Engemet is gépek vettek körül hét esztendeig. Egyik süvített, a másik zúgott, a harmadik bolondított. Te dicsérted őket, én szamarat vettem a helyökbe. S azt gondoltam: én ezzel a szamárral felépítem, amit a gépekkel lerombolt az ember! Ott kezdem legalól, ahol egy vesztett embernek s egy vesztes nemzetnek mindig kezdeni kell. Kicsiből, alázatosan és hittel. Isten és föld között indultam el, s ott megyek egyenesen végig; s majd amikor megállok, azt fogják mondani nekem: mivel hittél és meg nem tántorodtál, te vagy az ember s a magyar! ROZÁLI Kristóf, adjuk el a gépet! KRISTÓF Feláll, s Péterhez. Egy rongyos biciklit sem adnék a szamaradért. Megértetted? PÉTER Az én szamaramnak nincsen ára. KRISTÓF Szóval nem jössz a gép mellé? PÉTER Rozáli, mit olvastál a könyvből? „Várjad az Urat, és őrizd meg az ő útját, és fölmagasztal téged, hogy örökségül vedd a földet; és látni fogod, amikor elvesznek a bűnösök…” ROZÁLI Magához húzza a könyvet, fejét ráhajtja, és sírni kezd. KRISTÓF Péterhez, ingerülten. Micsoda dolog?! Ne bőgesd a feleségemet! PÉTER Férje vagy, de nem tudod, ki bőgeti őt.

GYERMEKEK A kapunál. Balla Péter, Három méter!

SÁRI NÉNI A kapunál. Nem takarodtok mindjárt el innét! KRISTÓF Rozáli! Fel onnét, s gyere! Egy-kettő! ROZÁLI Feláll. SÁRI NÉNI Hatvanéves, sovány és eleven mozgású falusi asszony. Tányért hoz, asztalkendővel letakarva. Isten áldjon meg! Hát ti is itt vagytok, Kristóf? A tányért leteszi az asztalra. PÉTER Csak ő fogadja a köszönést. Isten áldja meg, Sári néni! KRISTÓF A hirtelen harag után fölényesen. Azért nincs harag. Kezet fog Péterrel. Gyere, Rozáli! Kimegy. ROZÁLI Kezet fog Péterrel. Nagyon elszakadtunk, Péter! De köszönöm, hogy Kristóf miatt nem ítéltél el. Kimegy. SÁRI NÉNI Tojásrántottát hoztam. Ülj le, s egyél! PÉTER Leül, s enni kezd. Jó szomszédasszony maga, Sári néni. Mivel tudjam egyszer meghálálni? SÁRI NÉNI Avval, hogy egyél. Leül az asztal mellé. Ezek mit akartak? PÉTER Híttak gépésznek, magukhoz. SÁRI NÉNI

Hogyne! Nem a más cselédjének nevelt volt anyád. Légy te csak a magad ura. Örökké még a nyomorúság sem tart. Kerítünk egy jó feleséget, a szamarat a fenébe tesszük, s ide helyibe lovat veszünk! Osztán lesz ház, s benne gyermeksírás. PÉTER Kicsi macska nem lesz? SÁRI NÉNI Az is lesz! S olyan bajusza neki, hogy integet a melegben. Az emberek sárgára válnak az irigységtől, mint a tök. Kis szünet után. Csak nekem szót kell fogadni, fiam. Nem lehet a világot folyton hergelni, mint a kutyát. Megharapja az embert, fiam. Nem hallod, milyen morgás van máris?! A gyermekek csúfolódnak a szamár miatt, s az emberek zúgnak ellened! PÉTER Vétettem valamit nekik? SÁRI NÉNI Nem vétettél, fiam, de mégis gyűlölködnek. Mivel szamarat tartasz, s általában is másképpen gondolkozol, mint ők; s mivel nem vetsz ügyet se rájok. Olyan az emberiség, mint egy hangyaboly, fiam: mind egyforma hangyák vadnak benne. Te szárnyas hangya vagy: megbojdítottad az egészet. Az ecetet mind reád eresztik, s megölnek. PÉTER Pököm az ecetjükre. SÁRI NÉNI Én nem azt tenném, látod. PÉTER Hát mit? SÁRI NÉNI Ami őket legjobban ingerli, odavetném nekik a szamarat. PÉTER Én, a szamarat?! SÁRI NÉNI Azt, a szamarat! Hogy kapják bé, s hallgassanak! PÉTER Feláll. Hányszor megmondtam, hogy a szamarat nem árulom el! Sem el nem adom, sem ember ahhoz hozzá ne nyúljon! Én kigondoltam valamit, ahhoz megvettem a szamarat, s megyek a magam útján. Maga azt hiszi, hogy csak emberek vannak a földön, s csak az ő irányukba tartozunk becsülettel?! Sok minden van még az emberen kívül, Sári néni! Mert van Isten, vannak állatok; van föld, vannak fák, s felettük

csillagok! Hát azok iránt nem tartozunk becsülettel? Én csaltam és hazudtam már eleget: többet nem csalok és nem hazudok! SÁRI NÉNI Mind elveszünk, fiam… PÉTER Mért vesznénk el? SÁRI NÉNI Azért, mert igazad van; s mégsem úgy van. PANNA Harmincöt éves leány, kicsit rendetlen, együgyű és botladozó. Lassan beszél, s mintha galuska volna a szájában. Itthon vadnak? Aggyon Isten! Kezet fog Péterrel. Hogy élhetsz még, Péter? Sári nénire csak ránéz. Hát maga, Sári nénöm? SÁRI NÉNI Ülj le, Panna. PANNA Csak egy kicsit akarok maradni, mert a disznyóknak salátát kell adni. SÁRI NÉNI Ülj le, mert olyant húzok reád, hogy huszárrá változol, ebben a helyben. PÉTER Foglalj helyet, Panna. PANNA Akkor leülök egy kicsit, ha Péter is mondja. Leül az asztal mellé. SÁRI NÉNI Kereken hány hold, ami egyedül a tiéd, Panna? PANNA Elég van nekem. Mert szántó vagyon huszonhat, kaszálló tizenhárom, s erdő huszonegy. Sokszor még átkozódom is, hogy a birtok mellé egyedül vagyok, kopogó fejemre. SÁRI NÉNI S férjhez mennél-e? PANNA Tátott szájjal kacag, majd Péterre néz. SÁRI NÉNI Szintén Péterre néz.

Várakozó csend. PÉTER Ehelyt Sári nénihez menj férjhez, né! PANNA Inkább azt mondd meg, hogy hol van a szamár. PÉTER Künn van a pajtában. PANNA Akkor megyek, s egy kicsit megnézem. Kifelé indul. NIKITA Az ajtóban találkozik Pannával. Hetven felé járó falusi ember, nagyon rokonszenves és tréfás; akkor is csak somolyog, amikor kacag. Hova viszed a fejedet, Panna? PANNA Megyek, s megpillantom a szamarat. Kimegy. NIKITA Hogy telik, Péter? Leül a füttő mellé a kicsi székre. PÉTER Elég jól, Nikita bácsom. A felesége ennem adott, s most éppen meg akar házasítani. NIKITA Evvel a Pannával-e? PÉTER Véle. Leül az asztal mellé. SÁRI NÉNI Maga utánam jött, Nikita? NIKITA Én utánad. SÁRI NÉNI Há métt? NIKITA Azért, mert nem előtted jöttem. Péternek magyarázza. Ha a birtoka egy öllel kevesebb volna, ezt a Pannát el is lehetne venni feleségül, akármilyen bátran.

PÉTER Egy öllel? NIKITA Eggyel: ő magával! PANNA Bejön, az ajtón belül megáll, s egy kicsit szamarat. Röhög. Nagyobb a bunkója, mint a nyele.

röhögve. No,

megnéztem

a

NIKITA Megkaptad-e, hogy hol van az eleje? PANNA Olyan, mint a majom. NIKITA Az olyan: az apja a te apáddal testvér vót. PANNA Maga heába csúfolódik, mert nem engem hínak Nikitának, aki mindig csak henyélt. Valahol Montenegróban, ahol király vót. No, adjon Isten mindenkinek, ami kell. Kimegy. SÁRI NÉNI Nagy tudománya van ennek a Pannának. De ezt igazán mondom, te Péter! Így nem látszik róla, de a legjobban tud írni s olvasni az összes fejérnépek között. A kátékizmust elmondja elejétől végig, tudja az összes magyar királyokat; s hát még lázítani hogy tud! Örökké gyűjtögeti a leányokat, s arra biztatja őket, hogy ne menjenek férhez. NIKITA Sári nénihez. Bár korodbéli lett vóna! CSORBA A kapunál kiált, hivatalos hangon. Balla Péter! PÉTER Az ablakhoz megy, s kihajlik. Itt vagyok, a házban. Lassan visszamegy a székhez, de nem ül le. SÁRI NÉNI Ki szóla? PÉTER A bíró s az albíró. Jőnek bé a kapun. SÁRI NÉNI

Izgatottan feláll, ellép az asztaltól. Puffadjanak meg! Nem jóban járnak ezek ketten. CSORBA Bejön. Tisztességet, erőt, egészséget! Az ajtótól két lépésre megáll. Ötvenöt éves, jó húsban lévő falusi ember; csizmában, harisnyában, fekete zakóban és fekete kalapban. Kalapját nem veszi le. BÜLLENTS A bíró mellett, fél lépéssel mögötte. Adjon Isten! Kalapját leveszi. Harmincöt éves, sovány, egyik lába lőcsláb. Bakancs, harisnya s posztóujjas van rajta. SÁRI NÉNI Aggyon Isten nektek is. PÉTER Üljenek le, bíró úr. CSORBA Köszönöm, nem élünk vele. Hivatalos dologban vagyunk, s hamar akarunk végezni. SÁRI NÉNI Tám nem adót rótok? CSORBA Nem. NIKITA Pedig itt az ajtóra s az ablakokra lehetne. CSORBA Megnézi Nikitát, aztán Péterhez. Magyar ember kevés szóból szokott érteni, Péter. Mü azért jöttünk, hogy a szamarat tüntesd el! PÉTER Nem loptam a szamarat. CSORBA Nem mondtam, hogy loptad. Azt mondtam, hogy tüntesd el! PÉTER Van-e törvény arra, hogy nem szabad szamarat tartani? CSORBA Törvény van arra, hogy a falu nyugalmát senki meg nem háboríthatja. Te pedig megháborítottad a szamárral; s úgyszintén emberi viseleteddel is, melyet a szamár nélkül nem folytatnál bizonyosan. Az írásokban is az áll, hogy a székely nemes nép, ki a szamarat nem is nézheti, nemhogy tartsa! Te régi szokásunkat megszegvén, szamarat

vettél; s úgy élsz itt, mintha nem volnál közülünk való. Az emberek háborgásban vadnak emiatt, s téged akármelyik órában szamarastól kiirtnak. NIKITA Csúfolódva. Sírjunk-e előre? CSORBA Megvetően nézi Nikitát. BÜLLENTS Nikitához. Kied menjen a szamár mellé! NIKITA Téged a helyedből nem szorítlak ki. GYERMEKEK A kapunál. Három méter Csizmaszár, Balla Péter Bakszamár!

SÁRI NÉNI A fületek lesz három méter! Gyorsan kifut, hogy megfogja őket. CSORBA Péterhez. Hallod? PÉTER Hallom. CSORBA Ma este nyoma vesszen a szamárnak! Érted-e? PÉTER Nem fog nyoma veszni. CSORBA Ez az utolsó szavad? PÉTER Nem. CSORBA Hát?

PÉTER Társat veszek neki. SÁRI NÉNI A fülénél fogva kilencéves fiúgyermeket hoz, ki ijedtében folyton szabadulni szeretne. Három méter… Három méter… Gyere csak a bíró elé! Odaállítja a bíró elé. No, most mondjad! CSORBA Ki fia vagy? Mivel a gyermek nem felel, rákiált. Ki fia vagy? GYERMEK A Demény Mózes édesapámé. CSORBA Milyen verset kiabáltál? GYERMEK Szamár-verset. CSORBA Hogy szól? Mivel a gyermek nem felel, rákiált. Hogy szól a vers?! GYERMEK Három méter, Balla Péter!

CSORBA Mért kiáltottad a verset? GYERMEK Játékból. CSORBA S akiről szól, láttad-e a szamarat? GYERMEK Megcsillanva. Láttam. CSORBA Milyen vót? GYERMEK Szép! CSORBA Szép?!… Ide a füledet! Megfogja. S mi vót rajta szép?

GYERMEK A kereszt a hátán. PÉTER A gyermekhez. Gyere ide! A zsebébe nyúl. Gyere! Nem bántlak, ne félj semmit. Amikor a gyermek megindul feléje, leül az asztal mellé. GYERMEK Odamegy Péterhez, a két térde közé. PÉTER Úgy látod… S nézz a szemembe, ne félj! Még a nagyokat sem bántom én, nemhogy az ekkorákat. Nem vagy te hibás; s nem hibások a társaid sem. Mondd meg nekik! Mondd meg azt is, hogy én nem tréfából vagy eppen csúfságból vettem a szamarat. Hanem jó példának a mostani üdőben. Hadd lássa a világ, hogy leverve is meg tud élni a magyar, s nem lesz a más cselédje! Még akkor sem, ha szegény. Inkább egy szamarat veszen kezdetben, ahogy a szegény asszony egy tojást veszen csak. GYERMEK Tetszik neki, úgy nevet. PÉTER S ahogy a szegény asszony el szokta ültetni a tojást, én is úgy fogom elültetni a szamarat. Elültettem, s szorgos munkával négy lovat fogok kikölteni belőle! Négy lovat, amilyen azelőtt vót! GYERMEK Örül. PÉTER Ezt kell hirdetni, fiam! GYERMEK Jó! PÉTER Megveregeti az arcát a gyermeknek. No, úgy legyen; s mi legyünk barátok!… Nesze, itt van egy fényes! Odaadja. S fuss, ahogy csak tudsz! GYERMEK Fut kifelé, s futtában. Dicsértessék a Jézus Krisztus. NIKITA A csendben. Megfogant! CSORBA De mü eltörjük a tojást, öreg! Büllentshez, parancsol. Albíró, indulj a pajtába, s ereszd el a szamarat!

PÉTER Feláll, hogy beléavatkozzék a dologba. CSORBA Kisajátítjuk! NIKITA Nekem is kell egy parcella belőlle. CSORBA Adunk magának is; a mocsaras feliből. Büllentshez. Indulj, s vezesd ki a szamarat! BÜLLENTS Indul. PÉTER Hozzá ne merjen nyúlni senki! Utána ugrik, és elejébe áll. Ebben a házban s ezen az udvaron én vagyok a gazda! Itt az történik, amit én akarok! A törvény szerint is! CSORBA Meggondolja magát; majd Büllentshez. Hát jól van. Akkor előbb vezesd ide, ide bé a házba. Itt megbecsüljük, a község kifizeti az árát, s csak azután visszük el. Sári nénihez. Sári néni, menjen, s keressen még egy becsüs embert, s hozza ide! SÁRI NÉNI Gyorsan elmegy. CSORBA Hamar! Ide bé a házba a szamarat! Látni akarom! NIKITA Feláll, s Péterhez. Péter fiam, te csak ülj le szépen. Majd én kibüllenek evvel az albíróval. Büllentshez. Gyere, Büllents! Büllents és Nikita kimennek. PÉTER Leül, fejét a két tenyerébe támasztja. GYERMEKEK A kapunál. Jobb a szamár A négy lónál, Balla Péter

A bírónál!

CSORBA Gyorsan az ablakon kihajolva. A nyakatokat kifacsarom! SZAMÁR A pajta felől felbődül. BÜLLENTS A szamár után szintén bődül egyet. PÉTER Már a versnél felütötte volt a fejét, most gyorsan és határozottan kimegy. CSORBA Olyan mozdulatot tett, mintha nem akarná ereszteni Pétert. Aztán mégsem mer útjába állni. Ahogy egyedül marad. Vetett volna fel engemet is a tűz langja, amikor bíró lettem!… Leül a székre, hol Péter ült; fonnyadtan ül, s innét kezdve már egykedvű. NIKITA Büllentset hozza, derékon segítve. BÜLLENTS Fél arca maszatos-véres, szája félrefacsarodva. CSORBA Nem áll fel, csak előredől a széken. Hát ezt mi találta?! NIKITA Lebélyegezte a szamár, mint a pénzt. CSORBA Megrúgta? NIKITA Meg. A sarokban a szegről leakasztja a törölközőt, avval törölgeti a Büllents arcát, majd az állát is elköti véle. BÜLLENTS Ahogy félrefacsarodott szájjal tud, úgy beszél. Lehajoltam, hogy eloldjam a kötelet, s akkor így… egyet… Mutatja, hogy miképpen rúgta meg a szamár.De azt még láttam, hogy Nikita bácsi kacsintott neki, a szamárnak. Hogy most rúgjon, most!… NIKITA Éppen fogja Büllentsnek az állát, hogy helyre kösse. Ne hazudj, mert az állkapcádat leejtem a földre! Felköti az állát, aztán leül a régi helyére. CSORBA

Hát Péter? Hol van? NIKITA Most teszi fel a szamárnak a kitüntetést. SÁRI NÉNI Egy üstfoltozó cigánnyal a háta mögött. Gyere, Máté! Gyere! Csodálkozva Büllentsen. Hát ennek mi baja lett? CSORBA A szamár megrúgá. CIGÁNY Vasrúdon üst lóg a vállán, ide-oda pillogtatva úgy várakozik. Ha már itt vagyok, mit csináljak itten? NIKITA Becsüld meg a szamarat. CIGÁNY Körülnéz. Melyiket, instállom? CSORBA Visszatartott nevetéssel int. Menj el! Nem kell már. CIGÁNY Szó nélkül elmegy. SÁRI NÉNI Így hát a szamár győzött, s nem az elöljáróság. CSORBA Feláll. De még nincs béfejezve, Sári néni! Csak mára ennyi elég. Az ámment holnapra hagyjuk. Gyere, Büllents! Kimegy. BÜLLENTS Az Isten döglessze meg! A bíró után kimegy. SÁRI NÉNI Csinála bajt eleget ez a szamár… Maradt volna a tojásában! Leül az asztal mellé. Hol van Péter? Nem tudja maga, vén Nikita? NIKITA Künn van. SÁRI NÉNI Elpusztítják szegényt, mert az ágak hegyin jár örökké az esze. Akaratos. Ellenkezik mindenkivel, pedig olyan szíve van, mint a tiszta forrás. De csak a szamár, csak a szamár! Hogy a nyavalya törte volna ki a szamarát, mert a’ lesz a veszte!…

Heába tanítja az ember, hogy legyen olyan, mint más rendes férfiú: feleséget vegyen, s ne szamarat! Nikitához. Tekintené legalább magát, ha már a többitől nem akar példát venni. Magának is felesége van, s nem szamara! PÉTER Bejön. NIKITA Cseréljünk, Péter! PÉTER Meg sem hallja; elgondolkozva leül az asztal mellé. SÁRI NÉNI Ez a szamár még sok bajnak lesz a fészke, te Péter! Valamit csinálni kéne véle. A bíró is azt mondá, hogy holnap folytatni akarja a háborút. Megeshetik, hogy még a csendőröket is idehozza. PÉTER A szamárnak győzni kell, Sári nénöm! Mert ez nemcsak szamár, hanem jel, melyben nekem csak győzni szabad. Látja-e, most is hogy megrúgta az albírót! Pedig nem volt rúgós soha. S amikor én kimentem, tudja-e, milyen volt?! A szőre lázadva mindenütt felállt, csak éppen ott hajlott egymásra szelíden, ahol a keresztje van. S amikor megsimogattam az orrát, megcsókolta a kezemet, pedig a szemiben két kicsi tüzes kard villogott!… NIKITA Komolyan. Lélek van benne. SÁRI NÉNI Tiszta bolondok vagytok! Megbolondítotok még engemet is, mire észrevenném. Mert valami bennem is azt mondja, hogy nem rendes szamár ez a mü szamarunk. GYERMEK A kapunál. Jobb a szamár A négy lónál, Balla Péter A bírónál.

Csend. NIKITA Keresztes vitéz van benne.

PÉTER Feláll, s hittel mutat Nikitára. Igaz, Nikita bácsom! Keresztes vitéz van benne! Aki eljött, hogy amiben én hiszek, az valóra váljék! Hogy a sírt, melyben üdvösségünk nyugszik… AMBRUS Belép. Itt lakik Balla Péter? Hatvanéves, szelíd s egy kicsit átszellemült arcú férfiú. Puha szárú csizma, kicsit bő fehér harisnya van rajta; fekete zakó, fekete nyakkendő s fekete kalap. PÉTER Furcsa meglepődés után. Itt. Mért keresi? AMBRUS Leveszi a kalapját, s kettőt beljebb lép. Te vagy, fiam? PÉTER Én. AMBRUS Kicsi beszédem volna veled. Kezet fog Péterrel. Nem sok, de fontos. PÉTER Tessék leülni! Mutatja az ülőhelyet az asztal mellett. S mondja el. AMBRUS Szelíd mosollyal. De egyedül szeretnék maradni veled. Csak veled. Sári nénire s Nikitára néz, engedelmet kérve. NIKITA Akkor mü elmegyünk, Péter. Feláll. AMBRUS Nem sok. Hamar megleszünk. PÉTER Nikitához. Kicsi idő múlva jöjjenek vissza. NIKITA Jó. Kimegy. SÁRI NÉNI Vissza, vissza. Kimegy. AMBRUS Más ember ilyenkor engedelmet szokott kérni. Leül. De én nemigen megyek olyan házba, ahol ezt mondanom kéne. Én legalább azt hiszem. PÉTER

Szintén leül. AMBRUS Onnét van ez, mert senkinek hátrányát nem akarom. Neked sem. Meg fogod látni. De akár jót akarunk, akár rosszat: valahol el kell kezdeni, ugye? Azért mondom, hogy valahol, mert az elején semmit sem kezdhetünk, mivel kezdet nincsen. Én legalább azt hiszem. Erősebben Péterre néz. Vagy tudsz valami olyant mondani nekem, aminek kezdete lenne? PÉTER Gondolkozik. Hamarjában nem tudok. AMBRUS Látod, én sem tudok, pedig én efféléken sokat gondolkoztam. Most is, ahogy jődögéltem a falu felé, azon tusakodtam, hogy vajon volt-e legalább egy boldog ember a világon. Már igazi boldog, ahogy kell. Te mit gondolsz, lám? PÉTER Ha tudnám, kivel beszélek. AMBRUS Kedvesen. Ejnye, hát mért nem üttél egyet a fejemre! Egészen megfeledkeztem arról, hogy bémutassam magamot. No, nem baj. Nevem Pakot Ambrus, varsági lakos. PÉTER Isten éltesse! AMBRUS Köszönöm, öcsém. Öreg ember mondja. Egyszóval ott lakom a nagy erdő kebelén, Varság faluban. Valamicske birtokom is van ott, de inkább toplómunkával foglalkozom. Mindenféle tárgyakot csinálok abból, s eladom. Sokat járom a világot, már húsz esztendeje. Megélek belőle, nem panaszkodom. Egyedül vagyok. Jobban mondva, van egy leányom. Egy. Huszonegy esztendős lesz az őszön. PÉTER Ő is Varságon él? AMBRUS Ott. Örökké ott, ahol én. Hacsak lehet, nem hagyom el magamtól, hiszen egyébnek úgysem tudok örvendeni, csak neki. Egyedül. Tudod, úgy fogom fel a dolgot, hogy a világ egy nagy-nagy gyümölcs volt az én számomra; s a leányom az a kicsi mag, ami benne van a gyümölcsben, legbelől a közepiben. A gyümölcsöt én már megettem, öcsém, csak a magja maradott meg. De azt eltettem. Ügyelek reá. PÉTER Felmelegedve. Egyszer-egyszer én is gondolok efféléket, de nem tudom ilyen szépen szavakba foglalni.

AMBRUS Fiatal vagy még. Én legalább azt hiszem, azért. PÉTER Három esztendeig voltam a háborúban, s négyet idegen országban. AMBRUS Tudom. Mindent tudok rólad, amit tudni lehet. Tudom, hogy a legnagyobb szegénység fogadott, amikor hazajöttél. Tudom a szamarat, a gondolkozásodat s a magaviseletedet. Ha nem tudnám, én soha ide nem jöttem volna. Csak éppen egyet nem tudok. PÉTER Mit, Ambrus bátyám? AMBRUS Várj csak, hadd gondoljam meg, miképpen kérdezzem. Mert nem könnyű megértetni, amit én szeretnék. Valahogy tán úgy mondhatnám, hogy szerinted létezike, aki meghót? PÉTER Várjon, mert ezt jól meg kell gondolni. AMBRUS Gondolj a meghóltak közül azokra, akiket legjobban szerettél. PÉTER Elmerülve. Azokra gondolok. Apámra s anyámra. Csend. PÉTER Egyszerre felemeli a fejét, s határozottan. Létezik! AMBRUS Kezét az asztal fölött a Péter kezére teszi, s szinte könnyekkel a szemében. Köszönöm, édes öcsém. Mivel úgy vélekedel ebben, ahogy én. Visszahúzza a kezét. Amíg ezt nem hallottam, nem akartam elmondani, hogy valójában miért is jöttem. S nem is mertem volna. De most közel kerültünk egymáshoz, lelkünkben is, úgy veszem észre; s így elmondhatom. PÉTER El, akármit. AMBRUS

Már tárgyilagos hangon. Említém az előbb, hogy van egy kicsi birtokom. Erdőm van, nem akármilyen. Ötven hold. S van egy kicsi pénzem is. Száz holdra való. Egy része aranyban. Egy zacskót emel ki a zsebéből. Itt van, né! Nézd meg! Odaadja. PÉTER Megnézi, majd az asztal közepére helyezi, s a tenyerét a homlokára teszi. AMBRUS No, mi az? PÉTER Sok… Leveszi a kezét, s határozottan. A szamarat akarja? AMBRUS Nem. PÉTER Hát? AMBRUS Hozomány. PÉTER A lánya után? AMBRUS Igen. PÉTER Feláll, és kettőt-hármat lép a szobában, aztán vissza. S nekem mért mutatja? AMBRUS Csak. PÉTER A leányt szokták mutatni először. AMBRUS Most lesz huszonegy esztendős, szeptemberben. Megígértem neki, hogy huszonegy éves korára férhez adom. Húsz esztendeje gyűjtöm a hozományt, annyi ideig faragtam a taplót érte. Sapkát, mellényt, rózsát, keresztet s mindent. Télennyáron. Jártam a világot, mint egy hazátlan. Egyedül csak érte! Hogy legyen neki, amikor férhez adom. De én adom férhez, azt megmondtam! Nem akárkihez. Sokat gondolkoztam, hogy milyen az igazi ember, mert olyant akartam neki. S amikor meghallottam rólad, hogy miképpen élsz s miképpen gondolkozol, azt mondtam magamban: menj, Ambrus, és nézd meg, hátha ez lesz az igazi. PÉTER

Gyarló vagyok én, Ambrus bátyám. AMBRUS Csak Isten tökéletes, öcsém. S tán nem vétkezem, ha azt mondom: Isten után az én leányom következik: Ida! Én neveltem kicsi korától, mert az anyja meghalt, szegény. Mindennap láttam, ahogy nőtt fokról fokra; s amikor nem voltam otthon, a szívemben jelöltem meg a fokot, hogy mekkorát nőtt. S ahogy bontakozott, mint a bimbó, s kezdett nyílani: azt is én láttam egyedül. Most kinyílva áll a napfényben, a szélben s az esőben. Most a legszebb, amikor Isten kegyelméből téged megtaláltalak, ki talán méltó lennél hozzá. Méltó a lelkéhez, mely illatával megszállta az erdőket; a szeméhez, melyben megszépül minden, mint a csillogó harmatban; a homlokához, mely a barna cipó meleg domborulata… Kinek járását őzek utánozzák, s hangját a vadgalambok… PÉTER Nagyon szép lehet! AMBRUS Szép; s te méltó lennél hozzá, talán… PÉTER Izgalomban van; hirtelen nem is tudja, mit mondjon. Aztán a pénzre mutat az asztalon. Úgy áll itt ez a pénz, mint a felhő a tiszta égen. Tegye el! AMBRUS Az erdőt is tegyem el? PÉTER Azt is. AMBRUS S a leányomat is?! PÉTER Nem akarom megbántani: sem magát, sem őt. AMBRUS Lassan feláll. Jól van, elteszem mind a hármat. Zsebébe teszi a zacskót. Így… S most kérj engedelmet, öreg Ambrus… Aztán elmehetsz. PÉTER Bocsásson meg… S higgye el nekem, soha nem kívántam magamnak, hogy néma legyek. De most szeretnék néma lenni. Hogy ne tudtam volna s ne tudnám kimondani, ami fáj magának, de igaz nekem. Ketten vagyunk, s együtt töltjük a poharat, bátyám… Maga szeretetet tölt belé, s én a lelkemet. De az ember nemcsak lélekből áll, hanem testből is. Mindenki. A maga leánya is! Miképpen gondolhatnék hát arra, hogy feleségül vegyem őt, akit nem szeretek! Mert miképpen szerethetném, ha nem ismerem őt! AMBRUS

Nem üsmered?! Visszaereszkedik a székre, s nagy súly alatt. Az én leányom csak lélekből áll. PÉTER Egyszerre leül, s ámulva. Lélekből?! AMBRUS Ez a tulajdonsága neki a többi lányok felett. PÉTER Meghalt? AMBRUS Igen, meghalt. Négyesztendős korában. Én úton voltam a portékával, s ő egy hegyi esztenán maradt, ismerősöknél. Elbolygott az esztenáról, s a vadállat megölte. Mire hazaérkeztem, már el is volt temetve. Csak egy kötött zöld sapka maradt utána, piros bojttal a tetején… Igen, kicsi gyenge testét eltemettük… De akit szeretünk, azt mondtad te is: az létezik akkor is, ha meghal. S ez így van, mert itt lakozik ő, itt él a szívemben. Neveltem, gondoztam… Majdnem sír. Hozományt gyűjtöttem neki… Ő nagy lett, s én már öreg vagyok. Gondoltam, kiveszem a szívemből, s a te szívedbe teszem, hogy éljen tovább itt a földön is, amikor engem eltemetnek… Gondoltam, kiveszem a szívemből, s feleségül adom neked… PÉTER Odamegy Ambrushoz, s megfogja a kezét. Apám!… AMBRUS Elönti az öröm. Szívedbe veszed, fiam? PÉTER Igen. Szívembe veszem. AMBRUS Feláll, s megindultam. Mit mondhat neked most az öreg Simeon?… A Péter vállára ejti a fejét. Átölelve tartják egymást. NIKITA és SÁRI NÉNI Belépnek. Látván a helyzetet, csendesen húzódnak be, s szeretnének észrevétlenül maradni. Sári néni leül a füttő mellé a kicsi székre. Nikita int neki, hogy menjen onnét, mert az az ő helye. PÉTER Észreveszi őket. Nikita bácsom! Maga mondta, hogy lélek van a szamárban, egy keresztes vitéznek a lelke! Hát én most meghirdetem a keresztes háborút: a test

háborúja után a lélek háborúját! Ha ebben győzünk, megnyertünk mindent, s mü pedig győzni fogunk, ugye?! NIKITA Győzni! PÉTER Maga lesz a népfelkelők parancsnoka! NIKITA Sári néni felé kiáltja, mint a parancsot. Kelj fel, Sári! SÁRI NÉNI Vigyázzba felugrik. Mind nevetnek. NIKITA Pihenj. Függöny

Második felvonás Színhely: szoba erdei faházban. A ház Butyka Lázár erdei ács otthona. A kék szín és a tölgy színe uralkodik. Az ajtók és az ablakfák kék színűek, de a bútorok jó része festetlen tölgy. A szoba mutatja, hogy erdei faházban van, ács otthona, s hogy lány is van a háznál. Szemben ajtó, mely tornácra nyílik. Nyitott ajtónál jól látható a tornác, miből lépcső vezet a földre. A tornác fölött erdők látszanak, s messze a tisztásokon egy-egy erdei faház. Az ajtó mellett kétfelől nagyocska ablak, virág s főleg muskátli van bennük. A jobb ablak alatt széles pad (kanapé), melyen az ács szokott aludni. Jobb bütüben háromfiókos régi „kaszten”, tetején poharak, üvegek s a leány szerszámai. A kanapé és a „kaszten” között a sarokban mindenféle ácsszerszámok. Balról a túlsó sarokban egy cserepes tűzhely. Tőle innét a fal közepén fél méterrel emelkedik egy új szoba, melynek ajtajához kis lépcső vezet. A szoba közepén tölgyfa asztal, négy faragott szék s felette lámpa. A tűzhely előtt s jobbról a szerszámos sarok előtt is egy-egy ülő-csutak. A kanapén pokróc és tarka hajú párna, most kelt fel onnét az ács. A tűzhelyben fahasábok lánggal égnek. Idő: az első felvonás után három héttel, júniusban, pirkadó hajnalban.

LÁZÁR Ötvenéves, megtermett férfi. Kicsit vad, ingerlékeny és gyanakvó. Bakancsban, térdén foltos fehér harisnyában és ingben a tűzhely mellett ül a csutakon. Könyv van a kezében, s a láng fényébe hajolva olvas. Mintha ahhoz imádkozna, akibe szerelmes. „Támogassatok engem virágokkal, erősítsetek engem almákkal; mert lankadok a szerelem miatt… Ajtóm zárát kinyitám szerelmesemnek, ő pedig eltért és eltávozott… Térj vissza, légy hasonló, én szerelmesem, a vadkecskéhez és a szarvasok fiához… Tégy engem, mint pecsétet, szívedre, mert erős, mint a halál, a szeretet; kemény, mint a pokol, a buzgó szerelem, annak lobogása tűz és lángok lobogása…” A könyvet leteszi, arcát két tenyerébe hajtja. Künn már reggeli fény van. PANNA Bejön. Adjon Isten az ácsoknak is jó reggelt. LÁZÁR Az első szóra meglepetten felkapja a fejét, aztán megint tenyerébe hajtja. Jó reggelt. PANNA Nem néz reám? LÁZÁR Mit nézzek rajtad? PANNA Ha maga nem tudja, hogy egy leányon mit kell nézni, akkor kérdezze meg Balla Pétertől, mert ő tudja. Csakhogy nem rajtam gyakorolja magát, hanem a maga leányán. LÁZÁR Feláll. Az én leányommal te ne bajolj! Mi dologban jöttél? PANNA Maga olyan, mint a medve, kinek a boccsát kerülgetik. LÁZÁR Mi dologban jöttél ilyen jókor? PANNA Azért jöttem ilyen jókor, hogy magát itthon kapjam. Mert meg akartam mondani, hogy mit beszélnek a faluban. Azt beszélik, hogy Balla Péter a maga leányát, Borókát veszi el feleségül, s maga azért akar Péternek házat építeni. Én nem tudtam hinni, hogy maga szamaras legényt választott vejinek, de immár hiszem-forma. LÁZÁR

Indulatát legyőzve. Te Panna! Ha én nem vónék magyar ember, most kivetnélek téged a házamból. De így csak azt mondom: menj el, s állj az élire a zuvat-népségnek, s mondjad nekik: utánam, emberek! Akkor vezesd el őket a szamárhoz, s annak a tükriben mind nézzétek meg magatokat, egymás után. PANNA Maga is abban a tükörben borotválkozik? LÁZÁR Abban. PANNA Akkor megyek, s megpucolom. Kimegy. LÁZÁR Nevetve. Adék egy célt ennek is… A sarokból egy faragófejszét vesz elő, s fenőkövet. BORÓKA Frissen kijön a másik szobából. Fehér ing, piros mellényke, szoknya és színes cipőcske van rajta. Huszonkét évesnek látszik, élénk mozgású és bátor tekintetű. Jó reggelt, édesapám! LÁZÁR Nagyon kedves Borókához. Jó reggelt, Boróka! Felkeltél ilyen harmatosan? BORÓKA Fel, úgyis csak nyugtalankodtam abban az ágyban. Egész éjjel forgolódtam. Egy csillag mindig bésütött reám, mint a kés. LÁZÁR Leül a csutakra, s fenni kezdi a kővel a fejszét. Bésütött reád, mint a kés! Mért nem sütötted vissza? Nézi a követ, hogy száraz. Gyere, cseppents egy kicsi vizet erre a kőre! BORÓKA Az ablak talpán egy virágos csupor áll, s abból önt a kőre. A házépítéshez feni? LÁZÁR Feni a fejszét. Az ember sohasem tudja, mire feni. BORÓKA Kivel viaskodott az előbb! Mintha úgy hallottam vóna. LÁZÁR Jól hallottad, mert csakugyan viaskodtam. Egyet magammal, s egyet kolontos Pannával. BORÓKA Önmagával? LÁZÁR

Jól tudod, hogy örökké magammal viaskodom. Kivált este s reggel. BORÓKA Tudom, s mégse tudom. Mert maga nem mond nekem semmit, csak viaskodik, viaskodik. S győz egyet reggel, s győz egyet este. Folyton csak győz… De aki sokat győz, az egyszer veszt. LÁZÁR Vagy mindent megnyer. BORÓKA Mit akar megnyerni? Hát nem a magáé itt minden? LÁZÁR Felnéz Borókára, s jelentőséggel. Nem. BORÓKA Megvonja a vállát, s elfordul, de hirtelen visszafordul. Panna mit akart? LÁZÁR Azt hiszem, engem. BORÓKA Hogy vegye el? LÁZÁR Igen. BORÓKA Sok birtoka van! LÁZÁR Abbahagyja a fenést, s úgy néz Borókára, mintha csak azért mondta volna az egészet, hogy megtudja, ami most jön. S te nem bánnád, ha én megházasodnám, Boróka? BORÓKA Ha szeretne valakit, nem bánhatnám. Legalább jőne egy kicsi jó zakota a házba; s maga sem élne úgy, mint egy haszontalan vértanú, aki keresztfán hál minden éjjel. Igaze? LÁZÁR Ne tanítsd apádot, Boróka! BORÓKA Én nem tanítom, csak kérdem, hogy igaz-e. LÁZÁR Igazad lehet… De vajon nem vagyok-e én öreg immár? Vajon hozzám jőne még, akit szeretek? Te mégis fejérnép vagy, s jobban tudod az effélit: mit gondolsz?

BORÓKA Én még a csutakhoz is hozzámennék, ha szeretném. Csakhogy a csutakot nem tudnám szeretni. LÁZÁR S milyen embert tudnál? BORÓKA Nevetve. Mutatnék egy mintát, ha elvinne engemet is a házépítéshez. LÁZÁR A fenőkövet a sarokba dobja ültéből. Micsoda házépítéshez? BORÓKA A Péteréhez! Ma hetfü van, s úgy egyeztek vót maguk, hogy hetfün mennek házat építeni, Balla Péternek. A vén toplós Ambrus bácsinak is azt mondta maga, hogy csak jöjjön ide már jó reggel, hogy osztán együtt indulhassanak. Nem oda fente a faragófészét? LÁZÁR Oda fentem. BORÓKA S akkor mért kétszínkedik? LÁZÁR S hát te mért akarnál jőni oda? Amikor más házakot építettem, akkor nem kívánkoztál. Csak most kívánkozol. Ahogy világodott, már felkeltél, egy félóráig mosdattad magadot, osztán felöltöztél, s most kívánkozol. Nem mondanád meg, hogy mért kívánkozol? BORÓKA Csak. LÁZÁR Egyszerre feláll. Csak?! A fejszét a csutakba vágja. De mért?! BORÓKA Ne vagdossa a fészét! LÁZÁR Mért ne vagdossam? A csutakba vágtam belé! Most! Mért kívánkozol Péterhez? BORÓKA Én nem Pétert mondtam, hanem házépítést! S oda azért kívánkozom, mert amióta béállott a nyár, még nem búttam ki ebből az erdőből. Egyszer sem! Örökké csak a fákot nézem, a lovakat ügyelem, s mocskolódom evvel a kicsi gazdasággal. Az essőt várom, ha süt a nap; vagy a napot, ha es… Hajnalban kelj fel, s este feküdj le! S

közben embert sem látok, csak magát, aki folyton süllög, s meresztgeti reám azt a szomorú két szemit. Ez az én életem. De nekem többet nem kell! Adja oda a madaraknak. Őket tegye kalickába, s ne engemet! Eresszen az emberek közi, s legfőképpen a házépítéshez! LÁZÁR Kicsordultál, mint a keserű pohár. BORÓKA Nem, mint a keserű pohár, hanem mint a tiszta tó, amelyik egészen teli lett fekete vízzel. Fekete vízzel: rabsággal! Amivel maga gyűjtötte teli, apa létire! De immár nem fér több belé! LÁZÁR Jobb vóna, ha nem pattognál, Boróka… Mert a pattogásban meglátszik, hogy a hátad ezüst, s a hasad sárga, mint a kétszínű halaknak. Pedig én azt vártam vóna, hogy inkább igaz gyermek légy, ki az apjának mondja meg legelőbb, amit a fejiben forgat, s amit a szíve virágzik. S te nem szólottál egy szót se nekem, ellenben mástól kell hallanom. BORÓKA Mit, mástól? LÁZÁR Azt, hogy Balla Péterrel szót értettél. Most mondá Panna, hogy az emberek már házasítanak tikteket. A nap pereme kiütközik az erdő tetején. BORÓKA Az ablakon át észrevette a napot. Bár igaz vóna, de nekem eddigelé Péter még nem szólott semmit. Lázár felé. Olyan, mint maga: viaskodik ő is, s az ember nem tudja, hogy mért. Mert nem szól, csak viaskodik. Kinyitja az ajtót, s látszik a kelő nap. Egyik egyfelől viaskodik, s a másik másfelől… Né, még ez is viaskodik, ez a nap? De ez legalább fölkél, s ha nem is szól semmit, legalább elveszi az erdőt feleségül… LÁZÁR Kirobban. Elég legyen! Nem pillangót neveltem, aki cikázzék! Se nem költöző madarat! Rosszfélét sem, aki férfiak után futkosson! A tisztességes lányok más háznál is otthon ülnek! Reggel felkelnek, igazítják a házat, s este ülnek az apjokkal! Te is itthon ülsz, s nem méssz sehova! Péterhez ugyanvalóst nem! Megértetted? BORÓKA Meg, de nem foghatom fel. LÁZÁR

Mit nem foghatsz fel? BORÓKA Azt, hogy mért tüzel így Péter ellen. Más apa tán még örülne is, hogy ilyen veje lehet. Nem ivó, nem tekergő, a jót megbecsüli, s törekedik eléfelé minden erejivel! Mért ellenzi hát?! LÁZÁR Az az én bajom. BORÓKA Péter pedig az enyim! LÁZÁR A fejszét kikapja a csutakból. Inkább evvel a fejszével hasítom kettőbe a fejedet! Evvel, itt a kezemben! Megindul kifelé, majd az ajtóban megáll, mutatja a természetet, s már kedvesen, mintha játékszert mutatna gyermeknek. Nézd meg, hát nem gyönyörű ez a nagy természet! Itt élni, ebben! Még az úri kisasszonyok is örökké csak ilyen helyekre vágyódnak, hol a madarak nagy tarkaságban vadnak, bugyborékol a forrás, domborodik a tövin a gomba, s érik az eper!… Éva is ilyenben vót, a Paradicsomban. BORÓKA De Ádámmal, nem egyedül! LÁZÁR Hadd el Ádám! Nekünk nincs almánk, amivel megkínáljuk. Lép egyet, s ismét visszafordul, hogy ezt végezte. Itthon dolgozunk, s nem megyünk házépíteni. Én sem megyek! Építse meg maga Péter, a szamarával! PANNA Éppen akkor érkezik Lázár mellé a tornácba. Ámmen. BORÓKA Elfordulva, békétlenül. Dugjon egy szalmaszálat belé, a gyönyörű nagy természetbe, s fújja fel… PANNA Közben belépett, s megáll. Feekőtél, menyasszon? Zászpagyökereket tart a kezében, megcsonkított zöld szárakkal. BORÓKA Jöjjön csak ide a szemem elé! Maga mért üszkütöli apámot, ellenem s Péter ellen? PANNA Én csak azt mondtam, amit hallottam. BORÓKA Jobban tenné, ha magát adná férhez, s nem engemet.

PANNA Igende előlem mindig elkapkodják a legényeket. BORÓKA Elfordul, mert nevetni kell ezen a Pannán. Aztán közelebb lép Pannához, s tanítja. Nem szabad a lábuknál fogni a legényeket, mert akkor rúgnak! Az eszüket kell megfogni, s elvenni tőlük. PANNA Röhögve mutatja a gyökereket. Most azt akarom, hogy az eszit vegyem el. BORÓKA Az micsoda, a keziben? PANNA Zászpagyükér, mérges. BORÓKA Megdöbbenve. Mit akar véle? PANNA Engem Balla Péter kicsúfolt egyszer, mert azt mondta vót, hogy menjek férhez Sári nénihez. Pedig én tudom, hogy férhez menni csak ahhoz lehet, akinek különbsége van. De ő azt gondolja, hogy mindenki buta, csak ő okos… No, most megmutatom neki, hogy még az eszit is el tudom venni, mert neki a szamár az esze … BORÓKA Elszörnyedve, nem akarja hinni. Mit beszél maga?! PANNA Megfőzöm a gyükeret, s a szamár a levit megissza, s a hasát az ég felé fordítja. BORÓKA Lám, mutassa! PANNA A hasamot? BORÓKA Nem. A zászpát. PANNA Odaadja a gyökereket. Hét van. BORÓKA A gyökereket a tűzbe veti. PANNA

Megrökönyödve nézi, bambán. BORÓKA Visszajön Pannához, s merőn a szemébe nézve. Tudja, mi maga? Ott benn a lelkiben gyilkos! PANNA Egy pillanatig küszködik, aztán bőgésre fakad. A lábán sem tud állni, székre rogy az asztal mellett, s ráborul az asztalra. Én nem vagyok gyilkos, csak harcolok. BORÓKA Mért harcol? PANNA Hogy vegyen feleségül… BORÓKA Szerencsétlen!… PÉTER Bejön. Csizmában van, panyókára vetett zekében s fekete kalapban. Kicsit elkínzottnak látszik, de szelíd, s inkább vidám, mint szomorú. Jó reggelt, Boróka! BORÓKA Nagyon meglepődik a Péter váratlan érkezésén, s mintha rosszat sejtene. Péter! Ilyen üdőben! Hát mindenki azt gondolja, hogy te otthon várod az építőket! Valami baj van?! PÉTER Leveszi a zekéjét és a kalapját, odaadja Borókának. Nincs semmi baj. Én legalább azt hiszem. Mindent elmondok. Azért jöttem. BORÓKA Közben a zekét s a kalapot a kanapéra teszi. PÉTER Pannára int, ki az asztalra borulva sír még most is. Hát ez mért bőg itt? BORÓKA Int Péternek, hogy simogassa meg Pannát. PÉTER Megsimogatja Pannának a fejét. PANNA Péterre tekint, s gyönyörűség van könnyes arcán. Milyen jól bizsereg mindenem, amikor simogatsz… Feláll. Elmenjek?

Péter és Boróka egymásra néznek, hogy mit feleljenek. BORÓKA El. PANNA Akkor elmegyek, mert én ebben a fészekben úgyis csak kakukkmadár vagyok. Elmegy. BORÓKA Sajnálkozva néz Panna után. Szegény Panna… Legyint. Különben mind ilyenek vagyunk mü asszonyemberek: csak egy simogatásra vágyakozunk, de a férfiak simogatás helyett enmagokkal viaskodnak… Ugye, Péter? PÉTER Igen, mert mü férfiak Istenhez szeretnénk hasonlítani. Leül az asztal mellé. BORÓKA Leül Péter mellé. Pedig jobb vóna a boldogokhoz hasonlítani, akik szeretik egymást. Nem? PÉTER Nevetve. Ezt apádtól kérdezzük meg. Hol van? BORÓKA Egyet veszekedett velem, s aztán elpuffogott egy fészével az erdő felé. PÉTER Veszekedett? BORÓKA Igen, megbőgetett. Miattad. PÉTER Halljunk oda! BORÓKA Azt mondta, hogy nem vagyok igaz gyermek. Mert nem mondtam meg neki, amit én se tudtam. PÉTER Micsodát? BORÓKA Azt, hogy te engem el akarsz venni feleségül. PÉTER

Lesüti a fejét, hallgat. BORÓKA Holnap is veszekedni fog velem. PÉTER Hát holnap mért? BORÓKA Azért, mert te most sem szólasz semmit. PÉTER Most már szólok, Boróka. De eddig nem szólhattam, mert magam sem tudtam, hogy mit szólhatnék. Csak viaskodtam magamban; amióta ismerlek, folyton. De osztán a tegnap délután elhatároztam, hogy eljövök, s még a házépítés előtt megmondom neked az utolsó szót, hogy én téged nem szerethetlek. BORÓKA Meglepetésében feláll. Mit mondasz?! PÉTER A tegnap. De ma igen! BORÓKA Visszaül. Jaj, hogy megijesztettél!… PÉTER El is jöttem egészen a házig, de itt a ház előtt valami megfogta a lábamot, s nem tudtam béjőni, hogy megmondjam az utolsó szót. Gondoltam, elhúzódom az erdőbe, s ott még egyszer jól megfontolom, hogy mitévő legyek. S én biza az egész éjszakát itt töltöttem az erdőben, nem messze a háztól. Egyik szememmel az ablakodat néztem, s a másikkal választott csillagomat az égen. Itt te aludtál az ablak megett, s ott egy másik leány a csillag háta megett: s én azon tusakodtam, hogy melyiket válasszam a kettő közül. BORÓKA Ámulva. Kutya legyek, ha én értem, amit mondasz. PÉTER Nem érted ezt a szép és igaz beszédet? BORÓKA Lehet, hogy szép és igaz beszéd, de én csak az egyszerűt értem, mert én még ártatlan vagyok, Péter. PÉTER Hát azt érted-e, hogy amikor én a tél végin hazajöttem az idegenből, mindent romlásban találtam itthon?

BORÓKA Azt igen. PÉTER Nohát: amikor én láttam ezt a romlást, azt mondtam magamban, hogy abból a kicsiből, ami megmaradt, mindent újra kell kezdeni, s mindent újból fel kell építeni. Mindent úgy, ahogy azelőtt vót! A gazdaságot is, a népet is, a nemzetet is. S elhatároztam, hogy én ebben a törekedésben példa leszek az emberek előtt. Vettem hát egy szamarat, s feltettem magamban, hogy én evvel a szamárral s az erős hitemmel mindent visszaállítok a régi virágzásába. A gyermekek csúfoltak, az emberek kitaszítottak magok közül, de engemet nem tudtak a hitemben megingatni. S amikor legjobban egyedül vótam, eljött hozzám egy idegen ember, hogy neki van egy leánya. BORÓKA Csodálkozva, felébredt féltékenységgel. Egy idegen ember, hogy neki van egy leánya?! PÉTER Ambrus bácsi. BORÓKA A tömjénfüstös vén fejivel! PÉTER S akkor kettőnk között történt valami, amit úgy lehetne nevezni, hogy szívembe költözött a kegyelem. BORÓKA Úgy hívják a lányt? PÉTER A leánynak már nincsen neve, de én a szívembe vettem. BORÓKA Feláll. Hogy híjják?! Hol van?! PÉTER Idának hívják; s itt van a szívemben. BORÓKA De testileg hol van?! PÉTER A temetőben. BORÓKA S te a bolondok házában! PÉTER

Hiába mondasz akármit, mert ez így van, Boróka. Így történt. S mü másnap eljöttünk ide Ambrus bácsival, hogy a házépítést apáddal megbeszéljük. Akkor láttalak meg téged először. Egy nappal korábban kellett vóna. Csak egyetlen nappal! Mert én attól fogva folyton csak tusakodom, hogy mitévő legyek. Gondold el: egy lányt a szívembe fogadtam, s egy másikot megszerettem. Akit a szívembe fogadtam, az nekem az égi kegyelem vót, maga az Ég. S akit pedig megszerettem, az a földnek legnagyobb ajándéka, maga a Föld. Az ég és a föld pedig: együtt a világ! BORÓKA A nap az apósod, s a hold az anyósod? Ugye? PÉTER Hiába mondod ezt is, Boróka. Mert nézz oda: az egész ember testből és lélekből áll, aminthogy az egész világot a föld és az ég alkotja. Az egész emberhez az egész világ talál, vagyis a testet megilleti a föld, s a lelket az ég. Én pedig egész ember akarok lenni, vagyis kell nekem az ég képiben az Ambrus bácsi leánya, aki csak lélek; s kellesz a föld képiben te, aki valóságos módon is létezel. Ida nélkül a hitemhez lennék hűtlen, s elveszteném a keresztes háborút, amit a szamárral meghirdettem! Nélküled pedig boldogtalan lennék, mert testtel rendelkező szerelmes ember vagyok én is. Folyton azon tusakodtam, hogy valamiképpen egyet csináljak a kettőből, mint ahogy van a test és a lélek. De ezt nem tudtam megcselekedni, egészen ma reggelig. De ma reggel… te Boróka! Feláll, s elragadtatással mondja. Ma reggel, amikor kibukkant a meleg, nagy piros nap, s elöntötte fénnyel az eget és a földet! Abban a fényben megmutatta nekem az Isten, hogy az ég nincs külön a földtől, mert egyik a másikra borul, és egybeköltöznek, mint a test és a lélek! Isten műve ez! Én pedig tőle tanulok, s a magam dolgában úgy cselekszem, mint Isten az övében!! BORÓKA Értem! Egymásra akarsz borítani minket: Idát s engemet… Mutatja. Egymásra! PÉTER Egymásra! BORÓKA S én vagyok a föld? PÉTER Te vagy a föld! BORÓKA Önérzetében bántva. Csakhogy én kiszököm az eged alól, Péter! Nem támasztom Idát, se reggel, se este. Ámmen! PÉTER Szomorúan. Te nem érted, Boróka. BORÓKA

Szerelmes indulattal. Azt gondolod, hogy mindenki buta, csak te vagy okos?! Hát nem okos vagy te, hanem bolond! Értsd meg, hogy nem támasztom a te Idádot, sem egybe nem költözöm senkivel! Nem hagyom, hogy a fejemre ültess egy lelket. Nekem is van egy! Az is sok! PÉTER Az indulat elborítja, mert nagyon szereti és kívánja Borókát. Egyszerre gőgös lesz és zsarnok. Ne feleselj nekem, hanem csináld úgy, ahogy mondom! Mert én Istentől tanultam, hogy mit cselekedjem veled! Az enyim leszel, vagy a másikhoz méssz, a csillag háta mögi! Ezt megértetted?! BORÓKA Nem vagy te Isten! PÉTER Az ő képit viselem! LÁZÁR Bejön, fejsze a kezében. Zord. BORÓKA Ahogy a tornácban megpillantja Lázárt, ijedten Péterhez. Vigyázz!… PÉTER Velem tartasz? BORÓKA Már csak inteni tud a fejével, hogy igen. LÁZÁR Lassan előrejön, jobb markában a fejsze, Péterrel szembeáll. Látszik, hogy mindenre el van szánva. A fejszés karjával int Borókának, aki ott áll Péter mellett, s rászól. Te onnét állj félre, leány! BORÓKA Oldalt húzódik, de inkább Péterhez közel. Pétert félti, de az egész jelenet alatt bátran viselkedik. LÁZÁR Péterhez. Hát így egyeztünk vót mü ketten, Péter? PÉTER Ebben a dologban mi még nem egyeztünk, mü ketten. LÁZÁR Én csak egy dolgot üsmerek, amiben nekünk egyezni lehet, nekünk ketten. S abban az egyben egyeztünk is, a házépítés ügyiben. Úgy vót az egyezség, hogy Ambrus idejő utánam ma reggel, s te otthon vársz minket. Igaz-e?

PÉTER Igaz. LÁZÁR Hát akkor most mit keresel itt, az én házamban? Tudtom nélkül, suttyomüdőben! Hallani akarom! PÉTER Azért jöttem, hogy ezt megmondjam magának. De kérdés nékütt akartam megmondani. Ahogy becsületes emberek között szokás. Maga ellenben most reám rontott, mint egyik vad a másikra. De én mégis szeretnék ember maradni, s azért elsőbben megkérdem: a fejszének feleljek-e a kérdésre, vagy az apának? LÁZÁR Egyiknek se, hanem nekem! A fejszét a sarokba veti. Nekem! Butyka Lázárnak! PÉTER Butyka Lázártól nem kérem ezt a leányt, hanem elviszem. LÁZÁR Igende én az utat felvágom csákánnyal s felégetem tűzzel! S azon is egyedül fogsz visszamenni, mert a leány itt marad! Mert én vagyok az apja, s én pedig így határozok felőle! PÉTER Ha az apja, akkor adja hozzám feleségül. LÁZÁR Nem adom. PÉTER S mért? LÁZÁR Az az én dógom. PÉTER Akkor nem az apja, hanem a rabtartója! LÁZÁR Nem tőled kérdem, hogy kije! PÉTER Apjáé a leány, hogy felnevelje. De amikor felnő, rabságban tartani joga nincs! Akkor azé lesz, akinek Isten rendelte. Az enyim! LÁZÁR

De én itt állok, Balla Péter! Előbb engem győzzön le, aki tud! S akkor sem adom Borókát! Akkor is csak rabolni lehet őt, rablónak! PÉTER Uralmát teljesen elveszti. Hát akkor rabolni fogom! LÁZÁR Ha tudod. PÉTER Mint a hiúz a medvének, úgy ugrik Lázárnak, s derékon ragadja, hogy a földre terítse. BORÓKA Ahogy Péter ugrik. Segítség! Megölik!… Szét akarja választani. NIKITA Tarisznyával a nyakában s nagy bunkós bottal a kezében belép. Abban a pillanatban felismeri a helyzetet, a bottal egy óriásit üt a földre, s elkiáltja magát.Megállj, ember! LÁZÁR és PÉTER Eleresztik egymást, hátat fordítva, morogva s szuszogva szétmennek, s ruháikat rendezik. Lázár le is ül aztán a szerszámos sarok előtti csutakra. NIKITA Előrejön, megáll, a botot úgy tartja, mint a püspök. Borókához. Mért ütött ki ez a háború? BORÓKA Miattam. NIKITA Megnézi Pétert, aztán Lázárt. Álljatok vissza hamar, s küzdjetek meg a feleségemért is! LÁZÁR Eddig meghót vóna, ha maga nem jő. PANNA Szükségtelen a halál, mert a gyász megvan úgyis… Eredj, Boróka, s a fekete lobogót duvaszd ki a házra! BORÓKA Nincsen gyászlobogónk. NIKITA Akkor sírjatok! PÉTER Ne mókázzék, Nikita bácsi! Nem látja, hogy nincs itt lakodalom!?

NIKITA Te bőgj a legjobban, Péter! Ordíts, mint a vad oroszlán! PÉTER Mért ordítsak? Felgyújtotta valaki a házamot? Azt gondolja, hogy bánom? Mit bánhat már egy ember, kinek a vérit gyújtották fel, hogy ragadozó legyen! NIKITA Nem bánod? PÉTER Nem! NIKITA Akkor vess keresztet a keresztes vitézre, mert az éjjel elveszett. PÉTER Megrémülve, de nem akarja hinni. Micsoda?! Mi veszett el?! NIKITA A szamár. PÉTER Az én szamaram?! NIKITA Aa! PÉTER Megragadja vállban Nikitát, majd rázni kezdi. NIKITA Már a vállonragadás előtt elkezdte. Hajnalban általmentem, hogy enni adjak neki, de már nem vót szamár. PÉTER Rázza. Mit mondtam vót a tegnap magának? Megmondtam vót-e, hogy ügyeljen a szamárra? Hát heába beszéltem! Heába könyörögtem! Most mit csináljak magával? Agyonüssem?! Micsi-náj-jak magával?! NIKITA Belőlem nem rázhatod ki, Péter, mert én nem nyeltem le a szamarat… PÉTER Elengedi Nikitát, s rémülten ide-oda néz. BORÓKA Csakugyan elveszett, Nikita bácsi?

LÁZÁR Belevág. Ne kérdezzétek többet! Országok is vesznek el, nemcsak egy szamár… PÉTER Lesújtva és nyugtalanul ide-oda mozog, s magának. Az vót nekem… Hitem országa… Leül a tűzhelynél a csutakra, arcát tenyerébe hajtja. Az Isten legyen irgalmas hozzám… BORÓKA Leül az asztal mellé. Most már mi lesz? NIKITA Úgy vélem, hogy lopás nem történt, mert nyomot nem találtam. Sem a faluban nincs a szamár, azt én állítom. Hanem elment magától, feltett céllal; s abból rossz nem fog származni, úgy gondolom. PÉTER Magának. De az Isten nem vót irgalmas, most az egyszer… Csak kiválasztott a többi közül, hogy próbára tegyen… NIKITA Ne búsulj, Péter, mert én is kiválasztottam a kutató embereket. Két sereget állítottam fel: s mint szamárbiztos, meghirdettem nekik a népfelkelést, osztán elindítottam, hogy keressék mindenfelé a szamarat. S meghagytam nekik, hogy egyremásra jelentést hozzanak nekem, ebbe a házba. LÁZÁR Nem kapott maga sem más főhadiszállást? NIKITA Hadiállapot van, Lázár! SÁRI NÉNI Feltűnik a tornácban, s a háta mögött az üstös cigány. Mind a kettőnek a kezében frissen vágott alkalmi bot. Sári néni izgatott, méltatlankodó állapotban van, az ajtóból visszafordulva mondja a cigánynak. Gyere csak, gyere! Hadd számoljunk itt az uram előtt! NIKITA Nagy várakozással. No, itt van az egyik kutató sereg! SÁRI NÉNI Nikita, üsd agyon ezt a cigányt! Itt a szemem előtt! NIKITA Hát azt mért? SÁRI NÉNI A ciherben megkívánt engem.

NIKITA A cigányhoz. Hogy tudtad a feleségemet megkívánni? CIGÁNY Bizonisten csak azt mondtam neki, hogy a sorkára lépek, ha nem siet. NIKITA S a szamár? CIGÁNY Nincsen. NIKITA Egy félórán belül idehozd a szemem elé! CIGÁNY Indul kifelé, de visszafordul. Ugye, olyan nagy füle van neki? NIKITA Olyan, mint egy óriás nyúl. CIGÁNY Elmegy. NIKITA Sári nénihez. Sári, indulj te is! Egy félórán belől itt legyen a szamár, mert a sorkadra lépek, ha nem. SÁRI NÉNI Közben odament Péterhez, s vigasztalólag a fejére tette a kezét. Péter, fiam… Akkor szól vissza Nikitának. Tedd le azt a botot, úgysem fél senki tőled.Péterhez. Péter fiam, hadd el, ne búsulj azért a szamárért! Né, látod, itt van Boróka is, aki többet ér a világ minden szamaránál! PÉTER Ítélet ez, Sári néném… Valami nagy bűnt kellett elkövetnem, különben nem veszett vóna el a szamár… Ítélet ez!… BORÓKA Ismét bolondokat beszélsz, Péter! LÁZÁR Hadd el, jól beszél az! Tudja ő, hogy bűnös. PÉTER Tudom… Most már tudom… Mert elveszett a szamár, amivel győzni akartam. Akiben lélek vót, s akiben hitem vót!… CSORBA és BÜLLENTS

Bejönnek. CSORBA Adjon Isten! PÉTER Ahogy megpillantja őket, gyorsan feláll, és feléjük lép. Keserű és ellenséges. Ismét itt vadnak! Mit akarnak ismét? Nincs már szamár, elveszett! CSORBA Tudjuk. Azétt jöttünk. PÉTER Nem kell már kisajátítani! Elment a faluból! Ünnepelhet a bíró és az elöljáróság! Az egész falut kitörheti az öröm! … CSORBA Ne támadj reánk, mert jóban jöttünk, Péter. PÉTER Jóban már nem jöhet hozzám senki. Csak egy. Aki hozza nekem a szamarat. BÜLLENTS Az álla most is félreáll a rúgástól. Hátha mü jobbat hozunk a szamárnál! PÉTER Halljam. CSORBA Hallgass ide, Péter. Téged becsül alapjában az egész falu, azt én tudom. S becsüllek én is, mert jóravaló ember vagy. Amit nem akartál magadtól megtenni, az most Isten hírivel megtörtént. Ne sajnáld azt a szamarat, hanem nyugodjál belé az elvesztésibe, s menjünk előre. Mü ettől a naptól kezdve a pártodra állunk; s megsegítünk téged, ahogy kell. Hirdess kalákát, s mü felépítjük a te házadot, csak a fát, a követ s a szeget kell neked bészerezni. Ennél egyebet nem akartam mondani. A többi reád tartozik. BÜLLENTS A rúgás is meg van bocsátva. NIKITA Ha így tudtam vóna, hármat rúgattam vóna véle. CSORBA No, mit szólasz, Péter? PÉTER Nem a bírót, hanem a szamarat választom.

CSORBA Ingerülten. Engem ne ragassz a szamarad mellé! NIKITA Borókához. Fordulj félre, Boróka, amíg szétválasztjuk őket! BORÓKA Nem kell veszekedni, Péter. PÉTER Én nem veszekedem, de amikor pártomot kellett vóna fogni, akkor ellenem buzdította az egész falut! Ki akart irtani a szamarammal s a hitemmel együtt! Hogy legyek béka én is a tespedő vízben, mint ő s a többi! Most jön hozzám?! Most hozza a bírói pecsétjit, hogy a szerencsétlenségemre ráüsse?! Nem kell! Megfogadtam a lelkem oltára előtt, hogy a hitemmel s a hűségemmel megyek a magam útján! Ha bűnt követtem el, jóvá fogom tenni, s akkor visszaadja Isten nekem a szamarat. De az utamból mindenki álljon félre, s leghamarébb a bíró! Több szavam nincs. CSORBA Péterre intve. Kösd meg, Büllents! PÉTER Hajszál híján ugrik is. Elég legyen! Lázár és Boróka felugranak, hogy közbevessék magukat. Feszült csend. CSORBA Gyere, Büllents! Nekünk legyen több eszünk. BÜLLENTS Hát Nikita bát itt hagyjuk? CSORBA Nikitához. Igaz, hogy maga a szamárbiztos? NIKITA Ami biztos, az mind én vagyok. CSORBA Induljon itt előttünk kifelé! Közmunkára kell menni! NIKITA Most-e vagy mindjárt? CSORBA és BÜLLENTS Megragadják Nikitát, s kirepítik maguk előtt az ajtón.

NIKITA Az ajtóban. Sári, ne hagyj! PÉTER Maga csak maradjon, Sári néném! Ezt én igazítom el. Indul kifelé. BORÓKA Péter! Meg akarja állítani. Péter! LÁZÁR Megfogja Borókának a karját. Te ittmaradsz! SÁRI NÉNI Isten meresztett vóna meg szamarat s férfiút… egyaránt… Utánuk megy. LÁZÁR Sári néni után beteszi az ajtót. Vonulj oda bé, oda a másik szobába! BORÓKA Nem vonulok! LÁZÁR Takarodj bé! BORÓKA Apám maga vagy rabtartóm? LÁZÁR Felragadja Borókát az ölébe, beteszi a másik ajtón a szobába, s a kulcsot az ajtóra ráfordítja. Mindenkinek van egy szamara. Csakhogy arra ügyelni kell… AMBRUS A tornácban. Lázár! Itthon vagy-e? Benyit, s megpillantja Lázárt. Adjon Isten, Lázár! Bejön. LÁZÁR Itt vagyok. AMBRUS Csizmában van, s fehér bő harisnyában; fekete mellénye fölött a fehér ing kigombolva a nyakán. Fekete kalap rajta, s esernyő a kezében. Ha készen vagy, mehetünk is. LÁZÁR Ülj le egy kicsit, mert beszélni akarok veled. AMBRUS Leül az asztal mellé; esernyőjét s rá a kalapját az asztalra teszi. Igazi házépítő üdő van, te Lázár! Ami házat ilyenkor építenek, örökké teli lesz napsugárral s melegséggel.

LÁZÁR Közben leült Ambrus mellé. Teli, ha teli. AMBRUS Meglepődve, de kedvesen. No!… Talán nincs valami baj, hogy így szólasz? LÁZÁR Mondám, hogy beszélni akarok veled. Valamit nem értek, Ambrus. Mert ha igaz, te semmiféle rokona nem vagy Péternek, sem atyjafia nem vagy. S mégis pártfogásodba vetted őt erősen. Ennek az okát szeretném tudni, hogy mért. AMBRUS Több ez, mintha rokonom vagy atyámfia volna. LÁZÁR Vén varjú vagy, Ambrus, mégis magosra szálltál! AMBRUS Te pedig mord vagy, Lázár. LÁZÁR Mord. AMBRUS S mért? LÁZÁR Nehezen kezdi, de egyre jobban zuhog belőle a szó. A leányom miatt, Ambrus. Sok bajom van véle. Te azt nem is tudod… Senki sem tudja… Ha vadmacskát tartanék, arra sem kéne jobban ügyelni, mint erre a leányra. Vad, s harap! Zsákmányra áhít örökké. A kezin s a lábán a körmök ki vadnak eresztve!… A szeme villog; s a vére messzire süt, úgy ég! Ha egyszer nem ügyelek, megsurran, s nem látom többet soha. Csak a vadász, aki elejti!… Elejti, amikor a harmatot nyalja, vagy amikor szimatolja a szellőt… Ezért vagyok én mord, Ambrus! Mord? Inkább szerencsétlen. AMBRUS Kezét a Lázár kezére teszi. Jóbnak mindene elveszett, s testét rút fekélyek borították el: mégis találkozott békességben az Istennel… Neked pedig mindened megvan. A te szádon ne panasz nyíljék, hanem zsoltár! LÁZÁR Zsoltár?! Kinek? Mért? Ha nem vóna Isten, eddig rég boldog vónék, Ambrus! Mert akkor nem lett vóna, aki reám ossza ezt a terüt, minél nagyobbat emberre nem osztott még!… AMBRUS Micsoda terüt?

LÁZÁR Ami bennem van! Mert tűzhely vagyok én, ahol a lobogó tűz soha ki nem aluszik!… AMBRUS Nem tudnék én segíteni rajtad, Lázár? LÁZÁR Nem. AMBRUS Más sem? Senki sem? LÁZÁR Egy igen. Egy! BORÓKA Döngeti az ajtót. LÁZÁR Felugrik, s kiáltva az ajtó felé. Ne rágd a kötelet! AMBRUS Ki van ott? BORÓKA Felszakítja az ajtót, s ott áll. LÁZÁR Visszamész-e, vaj agyonüsselek?! BORÓKA Üssön agyon! AMBRUS Feláll. Ne bántsd ezt a leányt, te Lázár! Int Borókának. Gyer ide, gyermek! LÁZÁR Elfordul, küszködik magában. BORÓKA Odamegy Ambrushoz, kinek a karja alá húzódik. Mindig dug engem édesapám az emberek elől… Nem akarja, hogy legényekkel találkozzam, mert nekem nem szabad szeretni! Csak a többi leányoknak szabad… Mert ami másnak idejiben dicséretes boldogság, az nekem vétek! Hát mit vétettem én az Istennek vagy a szülőnek?! Az egyikre örökké csak szépen gondoltam, s a másikot szorgalmason gondoztam… Könnyezik. Egyebet ennél nem csináltam… Nem rabságot érdemlettem

vóna érte, hanem legalább egy kicsi örömet… Csak annyit, hogy a szívem vágyát követhessem… LÁZÁR Keze fejével a szemét törölgeti. AMBRUS Borókához. Látod-e, neked nincs rossz apád, csak sok medvét látott, itt a hegyen… LÁZÁR Az Úristen legyen a tanúm, te Ambrus, hogy az egy jón küjjel egyebet nem akarok ennek a gyermeknek… De a fejem, mint a katlan! S a szívemben kísértetek laknak, hogy egyszer elviszi valaki, s akkor egyedül maradok… nála nélkül… AMBRUS A törvényt te sem győzheted le, Lázár! A kalász termik, de egyszer üresen marad… Mert a szem kihull, hogy új kalász legyen belőle! BORÓKA Onoka! Ugye, Ambrus bácsi! AMBRUS E’ még a nevit is tudja! BORÓKA A neve, legyen neki… Gondolkozik. Péter! Balla Péter! AMBRUS Megdöbben, a karját leveszi Borókáról. Mit beszélsz te?… Balla Péter?! LÁZÁR Balla Péter. AMBRUS Az nem lehet! … LÁZÁR Gúnyosan. Nem lehet, de törvény! S a törvényt senki sem győzheti le, azt mondád az előbb! Hát most itt van! Mert ő a törvény: Balla Péter! Kit érdemesnek találtál! S akit Boróka is érdemesnek talált! Gyere hamar, építsük fel a házát! Jutalmul, hogy ő már lerontotta az én házamot. Mert ma reggel suttyomba idejött, hogy a leányomat elvigye! S amikor szépszerivel nem lehetett, hát nekem szökött, itt ezen a helyen, mint egy farkas! AMBRUS Leroskad az asztal mellé egy székre. BORÓKA

Lázárnak. Maga is ropogtatta őt! Nikita, Sári néni és Péter egymás után bejönnek. NIKITA Ahogy az ajtót megnyitja. Van egy kicsi közmunka? PÉTER Amint megpillantja Ambrust, egyenesen hozzá megy, s ölelőleg a vállára teszi a kezét. Apám… AMBRUS Feláll. Hogyan nevezheted apádnak, akit megtagadtál? PÉTER Apámnak nevezem, mert még él, kit szívembe adott. Ha büntetni akar maga is, most visszaveheti élve. Mint ahogy Isten is elvette tőlem a szamarat, élve! AMBRUS Megdöbbenve. A szamarat?! PÉTER Az éjjel elveszett, nyomtalanul. NIKITA Ambrushoz. Nem látja, népfelkelés van miatta! LÁZÁR Erre-arra néz, mert nem érti ezt a kapcsolatot Péter és Ambrus között. Nikitához. Ezek mit apámoznak itt?! NIKITA Nem hallod: miséznek! AMBRUS Félelemben. Jel adatott, Péter. Rettenj meg, s tarts bűnbánatot. Mit cselekedtél? BORÓKA Mért tartson bűnbánatot?! Megölt valakit? Mind élünk! AMBRUS Borókához. Nem tudod, mit beszélsz, Boróka fiam! BORÓKA Keserűen. Nno! Eddig csak egy apám vót, most lett egy második is! Tiltakozva. Csakhogy nekem nem kell! Egy is sok! Menjenek le a nyakamról!

LÁZÁR Megrendelésre nem csinálunk árvát. Péter csak rettenjen meg, s tartson bűnbánatot. GYERMEKEK Künn a tornácban. Hol vagy, szamár? Mozdulj meg! Balla Péter, Fordulj meg!

Mind ámulva tekintenek az ajtó felé. NIKITA Ez a másik sereg. A kicsi népfelkelők! GYERMEK Belép. NIKITA Ide, ide! GYERMEK Egyenesen Nikitához megy, s szalutálva jelenti neki. Jelentem alásson, kutatjuk a szamarat, ahogy kell! NIKITA Jól van. S hol keresitek? GYERMEK Mindenütt, s mondjuk a verset. NIKITA Jól van. Száguldjatok, mint a régi magyarok! GYERMEK Megszöki magát. Hujrá! Kiugrik az ajtón. GYERMEKEK Rögtön utána hangosan, távolodva. Hol vagy, szamár? Mozdulj meg!

Balla Péter, Fordulj meg!

Várakozással mindenki Péterre néz. PÉTER Vívódásából felemelkedve. Hol van az ács? LÁZÁR Itt vagyok. PÉTER Szedje a szerszámjait! Indulunk építeni! BORÓKA Bölcsőt vagy koporsót? PÉTER A hitemnek bölcsőt, s a szerelemnek koporsót. BORÓKA Küszködve. S amit mondtál, hogy az ég és a föld… Amikor kibukkant a nagy piros nap, s annak a fényében az ég és föld… egymásra borultak… s egyek lettek… Az nem igaz?!… PÉTER Az alkotó műve az, Boróka! Ember nem teheti meg. BORÓKA S ha megkerítem neked a szamarat? PÉTER Nem ember, hanem a hűség és a hit fogja nekem azt visszaszerezni. BORÓKA Az enyim vagy a tiéd? PÉTER Az enyim. Az én hűségem Idához, és az én hitem a munkában. BORÓKA Remegve az indulattól, elfordul. LÁZÁR Nagy lélek ez! Olyan házat építünk neked, Péter, mint Salamonnak! BORÓKA

Hirtelen szembefordul Péterrel; s mint aki felveszi véle a harcot. Hát jól van! Ha te építed nekem a koporsót, én a bölcsőt fogom építeni! S aki bölcsőt épít, az jobban tud harcolni, Péter! S azé lesz a szamár is, akit én fogok megtalálni, s nem te! S az én keresztes vitézem lesz, s nem a másé! Csak az enyim, s nem a bolondoké, akik nem érdemlik őt meg! Te azt hirdetted, hogy győzni fogsz a szamárral: nem győztél! Most én hirdetem, hogy győzni fogok véle; s megmutatom, hogy én győzni fogok! Szamárbőgés a tornácban. Mint a csodára, mindenki arra fordul. NIKITA Az iskoláját, csakugyan itt van a szamár! Nagy várakozásban odamegy az ajtóhoz, és kinyitja. PANNA Vigyorogva áll az ajtóban. Én bőgtem!… Függöny

Harmadik felvonás Színhely: szoba abban az új falusi házban, mely ez első felvonásban lévő régi és rozzant ház helyébe épült. A ház körül még az építés munkálatainak nyomai; különben az első felvonásbeli környezet, melyből reménységgel emelkedik ki az új ház. A nézőtér felé bütüvel áll a ház, melyből szín gyanánt egy szoba látszik. Az egész ház építése és a szoba berendezése nagyon hasonlít a Butyka Lázár havasi hajlékához. Látszik, hogy nemcsak ugyanaz az ember építette, hanem a gazda is hasonlót kívánt magának hajlékul. A szoba hátsó falán ajtó, melyhez két lépcső szolgál. Ezen lehet bemenni a második szobába, mely ezzel a két lépcsővel magasabbra épült az első szobánál. A bal falon is van egy ajtó, melyen a járás történik. A jobb falon két ablak áll, szemmel az udvar felé. Hátul a jobb sarokban a cserepes tűzhely, előtte két kicsi szék. A tűzhelyen innét a jobb fal mellett áll a széles kanapé, melyen aludni is lehet. A szoba közepén asztal, mellette négy szék, s fölötte lámpa, amely kezdetlegesen van odaakasztva a gerendába. Hátul a bal sarokban tükrös mosdó, a ruhafogas is ott van, s mindenféle szerszámok a földön. A bútorok nagyjából újak, jó részük nincs is megfestve; s ami meg van, az kék. A felvonás első felében künn mindegyre kopácsolnak s fűrészelnek. Idő: a második felvonás után tíz héttel, szeptemberben.

SÁRI NÉNI és NIKITA Együtt bejönnek, Sári néni elöl. SÁRI NÉNI Kosarat hoz, szép fehér asztalkendővel leterítve. A kosárban abrosz van, borospoharak, szép domborúra sült cipó és kenyérvágó kés. Amint utána Nikita is bejön, visszaszól neki. Azt a bort tegye az asztalra! NIKITA Nagy metszett üvegben bort hoz. Ne alája tegyem? SÁRI NÉNI Székre teszi a kosarat, s miközben beszélgetnek, gondosan megteríti az asztalt. Magát teheti oda is. NIKITA Az üveget az asztalra teszi. SÁRI NÉNI Ahogy az abroszt teríti, látja, hogy útjában van az üveg. Vegye le onnét azt a bort! NIKITA Elveszi az üveget. S mostan hova tegyem? SÁRI NÉNI Ne beszéljen folytonosan, inkább küszködjék egy kicsit, mint más. Tegyen fel célt magának, vegyen szamarat, s építsen házat. Itt van maga előtt a Péter személyiben a példa: ragadja meg! NIKITA Házasság tekintetében megragadom! SÁRI NÉNI Megnézi Nikitát. Nikitából s a kutyából nem lesz szalonna… Mert most is egy aranyfazakat tartottam eléje, amiben gyémántok voltak. Ő belényúlt, s egy darab szenet vett ki belőle. Azt a darabot, amelyik a sok gyémánt között Péternél a házasság volt. NIKITA A gyémánt elvakít, s a szén melegít. SÁRI NÉNI Magát én mikor vakítottam el? NIKITA Soha! SÁRI NÉNI

De a szén mellett megfagyna, vén bolond! Amiképpen Péter is megfagy, azt én tudom! Amikor nap nap után látni fogja, hogy itt van ez a szép ház, de házasember létire nincsen felesége, aki mosson, főzzön s neki népesítsen. Hanem csak ő van egyedül, nem a felhőkben, hanem a földön, egy lélek-feleséggel! NIKITA Az az igazi: van is, nincs is. SÁRI NÉNI Befejezte a terítést. Tegye ide azt a bort, az asztal közepire! NIKITA Odateszi az üveget. PÉTER Munkából bejön. Felsőtestén ing, nyakán kigombolva, és mellény. A lábbelije fűrészporos. Nyugtalan, mint aki öröm és szomorúság között villog. Nem szól, hanem ide-oda megy a szobában. SÁRI NÉNI és NIKITA Nézik Pétert, s várakoznak. PÉTER Hirtelen megáll, az asztalra int a fejével. Áldomás? SÁRI NÉNI Házat szentelünk. PÉTER Házat… Ami egyben bölcső és koporsó. SÁRI NÉNI Ne légy háládatlan, Péter! NIKITA Így szól a parancs! Leül az asztal mellé. PÉTER Micsinájjak, ha úgy érzem, ahogy mondtam! Ha bölcsőnek érzem ezt a házat: a hit és a becsület bölcsőjének; s ha koporsónak is látom: az öröm s a boldogság koporsójának! SÁRI NÉNI A feleséged miatt mondod? PÉTER Amiatt. NIKITA S a szamár miatt.

PÉTER A szamár miatt is, az igaz, akit nem tudánk megtalálni. Pedig ezt a házat legfőképpen neki köszönhetem, mert ő úgy hordozta az én hitemet s becsületemet, ahogy a virágos ág hordozza a tavaszt. De a tavasz elmúlt, s a virágos ágon gyümölcs termett: itt ez a ház. S lehet, hogy ezzel el is végezte rendeltetésit a szamár, de a feleségem rendeltetése csak most kezdődnék! NIKITA Amikor a szamáré bevégződött. SÁRI NÉNI Mondtam én neked sokszor. PÉTER Sokan sokfélét mondtak, de én csak magamra hallgathattam. Belőlem pedig úgy szólt örökké egy hang, hogy akit szeretünk, az a halálon túl is létezik nekünk; s hogy amiben erősen hiszünk, az valóság lesz egyszer. NIKITA Még lehet! SÁRI NÉNI Nikitához. Magától test és lélek elriad. PÉTER Én már úgy vagyok, mintha valóságosan látnám Idát, a feleségemet. Ez a különös! Úgy látom, mint itt magukat. Szép leánytermetével kinyílva áll a napfényben, a szélben s az essőben… Lelkének illatával megszállja az erdőket… A szemében megszépül minden, mint a csillogó harmatban… A homloka olyan, mint a barna cipó meleg domborulata, a járása őzeké, s a hangja vadgalamboké … SÁRI NÉNI Szipog s a szemét törölgeti. Boldog, akit így szeret valaki. NIKITA Változzál lélekké, s akkor én is úgy szeretlek téged. PÉTER Mindnyájan lélekké változunk egyszer, Nikita bácsi. De most megfordítva beszélünk, mert én arra vágyakozom, hogy a lélek változzék testté. Legyen itt valóságosan, üljön az asztal mellett, nézze magát a tükörben, s fonja a karját a nyakam köré… NIKITA Rontsa el, ami szép!? SÁRI NÉNI Meggyőződéssel. Rontsa el hát: az az élet!

PÉTER Mosolyogva. Nem bánnám, ha egy kicsit elrontaná. NIKITA Nem szeretnék Isten lenni, Péter. PÉTER Pedig maga megcsinálná nekem, hogy Ida ne csak létezzék, hanem legyen is. Megcsinálná, ugye? NIKITA Lehet, hogy meg, mert akit szeret az Isten, annak bajt küld a nyakára. PÉTER De maga csak ember. NIKITA Ember egyengeti az Isten útját. PÉTER Ezt maga mire mondja? NIKITA Én arra mondom, hogy az egyengetést megkezdhetjük, ha te is akarod. PÉTER Hogyne akarnám! NIKITA Akkor várj, s hallgass ide! Feláll. Kezdjük az elején, s mondjuk ki: nem elég csak annyi, hogy te elhitessed magaddal az Ida létezésit. Hanem úgy is kell csinálni mindent, mintha valóságosan élne, s itt laknék ebben a házban! Most éppen elment valahová, várni kell őt; s legyen neki mindene, ami egy asszonynak kell. Állandó helye az asztal mellett, szobája ott az ajtó mögött, s ruhája vasárnapi. S egy fénykép róla, az a legfőbb! PÉTER Fénykép? NIKITA Ahhát! PÉTER Az iskoláját, Nikita bácsi! Ha valaki egy fényképet tudna csinálni róla, neki adnám ezt a házat! De nem tud senki, mert olyan gép nincs.Lázadva. Mert a gép tökéletlen! Amit én el tudok képzelni, azt a gép nem tudja elképzelni; s amit én látok, azt ő nem tudja látni, hogy levehesse nekem! Csak az a nagyszájú Kristóf mondta, hogy a géppel mindent lehet csinálni. Most itt van Ida: hát lehet egy képet csinálni róla?! Nem lehet. Verje meg a Krisztus!…

NIKITA De festő tud! Az olyan képfestő. Anneki a mestersége. PÉTER Eleven személy nélkül vagy fénykép nélkül? NIKITA Úgy. PÉTER Üsmer maga olyan képfestőt? NIKITA Üsmerek. Léder Ottó, ott lakik a városban. PÉTER S az a Léder festett már le valakit ilyen módon? NIKITA Igen. Szűzmárját. SÁRI NÉNI Úristen, milyen bolondok vattok!… PÉTER Sári nénihez komolyan s egy kicsit csodálkozva. Bolondok?… Halottakról fényképet aki tart, nem ütközik meg azon senki. Ha utána lehet, előtte nem lehet?… NIKITA Megcsinálja azt Léder úr. Te elmondod neki töviről hegyire, hogy Ida milyen kinézésű: s ő úgy megfesti neked, mintha éppen szólani akarna. PÉTER Holnap reggel induljon, Nikita bácsi, s délebédre itt legyen a festővel! Megértette-e? NIKITA Az úgy megfesti délután, mint reggel az eget a nap. LÁZÁR Munkából bejön, kezében két bádogkereszt. Itt vadnak a keresztek a ház tetejire. Hova tegyem? NIKITA Sári, hova tegye Lázár a keresztet? SÁRI NÉNI Nikitához. A háta közepire.

PÉTER Lázárhoz. Tegye csak le oda a padra, Lázár bátyám. LÁZÁR Leteszi a padra a két keresztet; aztán körülnéz, mintha akarna valamit, de nem azon kezdi. Megértük ezt a napot is, hálistennek. PÉTER Meg. LÁZÁR Ezelőtt tíz héttel még nem gondoltuk, hogy a mai napon meg lesz terítve az asztal, a te új házadban. PÉTER Nem. De meg van. LÁZÁR Csak az én asztalom nincs még megterítve. Minden a fiókban van. PÉTER Megterítjük azt is, ha itt van az ideje. LÁZÁR Úgy gondolom, hogy itt van. S ha lennél olyan jó, most megteríthetnők mü ketten. PÉTER Ketten? LÁZÁR Csak mü ketten. NIKITA Sári nénihez. Gyere, Sári, hadd dolgozzanak ők is. Sári néni, Nikita kimennek. PÉTER Üljön le, Lázár bátyám. LÁZÁR Köszönöm. Leül az asztal mellé. PÉTER

Szintén leül az asztal mellé, lehetőleg Lázárral szemben. Hát béfejeztük. Csak a keresztet kell még feltenni rea. LÁZÁR A házat bé, ezt a házat. Most magamnak szeretnék építeni valamit. De nem házat, hanem templomot. Amire tizenhét esztendeje vágyakozom… Hogy arra is feltehessem a keresztet, amit olyan nehezen hordoztam idáig. PÉTER Mindnyájan hordozunk egy keresztet, s méltó helyre akarjuk felütni. Ez az emberi élet. LÁZÁR Akkorát nem hordozott senki, mint én. PÉTER Nagy keresztnek nagyon méltó hely kell. LÁZÁR A helyet én kinéztem, már rég az ideje. Annál méltóbbat szív s lélek nem is találhatna. Ott van a tetőn, jó magosan. Ha béhunyom a szememet, ott látom az Istent is, amint ül várakozva: csak éppen falat kéne vonni köréje, s már kész vóna a templom!… PÉTER S mi az akadály? LÁZÁR Meg kéne tisztítani az utat, ami oda felvezet; s magamot, hogy oda feljuthassak. PÉTER Akarat van? LÁZÁR Avvan. PÉTER S mi nincs? LÁZÁR Segítség. PÉTER Értem. LÁZÁR Segítesz nekem? PÉTER

Ha tudok. Maga is segített nekem. Önkéntelenül. Mert Boróka az én utamot is megzavarta volna, s lelkemet a vágy. De amikor megellenezte maga a házasságot, a szenvedésből megtisztulva keltem fel. Igaz, hogy boldogtalanul. LÁZÁR Tudom, mit okoztam neked, Péter. S láttam, hogy miképpen viselted szerelmi sorsodat, mert titkon figyeltelek. Erős lélek vagy, s tiszta ember. Ha nem ilyen volnál, én soha nem jöttem volna hozzád az én nagy titkommal, hanem hordoztam volna tovább, ahogy idáig tettem. Mert nagy titkom van nekem, Péter! Amit veled tettem s ellened, az mind az én nagy titkomból való… Elérzékenyedve megfogja a Péter kezét. Bocsáss meg nekem… Segíts nekem!… PÉTER Rettentő idegfeszültség látszik rajta, mert az jut eszébe, hogy Lázár talán szerelemben él a saját lányával. Borókával?!… Véle van a nagy titka?! LÁZÁR Véle. PÉTER Feláll, s borzalommal. Ilyen vadállat maga?! LÁZÁR Szenvedő arccal s tiszta szemekkel felnéz Péterre, s szelíden. Vadállat? Nem, Péter… Igaz ember vagyok én… gyötrődő igaz ember… Csak éppen titkom van nekem, de az a titok tiszta! PÉTER Elszégyelli magát. Mondja hát meg. LÁZÁR Megmondom, Péter. Eltökéltem, hagy neked megmondom. Feláll. Boróka nem az én leányom. PÉTER Ámulva. Nem a maga leánya?! LÁZÁR Nem. PÉTER Hát?! LÁZÁR Néha úgy tetszik, mintha nem mondana egészen igazat. Vér szerint nem az enyim, csak egyébként. De ezt senkinek nem mondtam, soha… Nem is tudja senki… Te vagy az első… Az ajtóra tekint. Nem jő bé ide senki?

PÉTER Nem. Mondja csak bátran! LÁZÁR Amikor meghót a feleségem, ezelőtt húsz esztendővel, egyedül maradtam abban a hegyi hajlékban, amit te is jól ismersz. Szerettem a feleségemet, s nem akartam az emlékit is eltemetni avval, hogy másodszor megházasodjam. Úgy éltem egyedül, mint a holló; s azt hittem, megbolondulok. Üsmertem ott egy családot, akik pásztorok vótak. Azokhoz elmentem egyszer-egyszer, hogy emberek között legyek, s öt ügyes gyermek is vót a családban. Ez vót az ötödik gyermek, ez a Boróka… PÉTER S hogy került magához? LÁZÁR Hogyan került vóna?! Elkértem, s ők ideadták. Örökbe. PÉTER S azok a pásztorok most is ott laknak? LÁZÁR Elkőtöztek, ki Magyarországra, még akkor. PÉTER Ezt értem, idáig. Csak kettőt nem értek. Egyik az, hogy mért kell titkolni ezt a dolgot; s a másik az, hogy mért ne lehetne férjhez adni. LÁZÁR A kettőnek egy oka van, s mégpedig az, hogy Boróka nem tudja a titkot. A mai napig abban a hitben él, hogy én az édesapja vagyok. Amíg kicsi vót, folyton halogattam, hogy a valót megmondjam neki; s amikor leány lett, már nem mertem megmondani. Féltem, hogy lelkiben megrázkódik; s most egyébtől is félek. PÉTER Mitől? LÁZÁR Attól, hogy el találom szalasztani, mivel nem merészkedik többet egy fedél alatt hálni velem. PÉTER Gyanakodva. Nem merészkedik? LÁZÁR Vad a leány. PÉTER Ha vad, ha nem vad: meg kell mondani neki az igazat!

LÁZÁR Segítesz nekem? PÉTER Meglepődve. Én mondjam meg neki?! LÁZÁR Te. PÉTER Izgalomban. Én, akinek a sebei még nem gyógyultak bé?!… Hogy ismét felszakadjanak, amikor látom a szemit s hallom a hangját?… Keményen a Lázár szemébe. Mit gondol maga: nekem egyszer nem vót elég a megpróbáltatásból?! Ismét tűzbe lépjek?! Én is ember vagyok! LÁZÁR De erős ember vagy, Péter. Veled baj nélkül átalmegyen Boróka ezen a pallón is; nekem pedig meglesz az utam fel a tetőre, hogy ott templomot építhessek, s arra rátehessem a keresztet. PÉTER Én állítsak jászol mellé mindenkit, miközben nekem is korrog a lelkem?! LÁZÁR Azt hittem, vége a szerelemnek. PÉTER Akartam, hogy vége legyen: s vége van! LÁZÁR Hát akkor mitől félsz? PÉTER Aki sáskán akar élni a pusztában, az nem megy az éléskamarába. LÁZÁR Hát akkor micsinájjak? PÉTER Micsinájjon? Kérje meg apósomat, az öreg Ambrust. PANNA Bejön, vigyorogva. Tudom, hol van a szamár. PÉTER Felüti a fejét, s boldog izgalomban. Micsoda?! Mit tudsz? PANNA

Kikutattam a helyet, ahol a szamár tartózkodik. PÉTER Hol van?! PANNA Nem mondom meg, csak egyedül neked, négyszemközt. PÉTER Lázárhoz. Vállalom a dolgot, Lázár bátyám. Ha csakugyan megvan a szamár, akkor vállalom. Megyek magával fel a hegyre, s mindent eligazítunk. LÁZÁR Helyes. Kimegy. PÉTER Megfogja vállon Pannát. Hol van a szamár? PANNA Annak ára van, hogy én megmondjam. PÉTER Mi az ára? PANNA Nem több s nem kevesebb, csak annyi, hogy mü ketten háljunk együtt. PÉTER Elengedi Pannát, s tréfásan. Annyit nem adok. PANNA Appedig nem sok. Egy éccaka hamar eltelik… PÉTER Vakarja a fejét. Tudod mit, Panna! Előbb mondd meg, hogy hol van a szamár, s akkor meglátjuk, hogy mit tudunk csinálni. PANNA Vigyorog, mint aki átlát a szitán. Ha én előbb megmondom a szamarat, akkor te megcsalsz engem. PÉTER De hátha te csalsz meg! PANNA Röhögve. Attól nem kell félni… PÉTER Itt van a faluban?

PANNA Azt nem mondom meg. PÉTER Te láttad a szamarat, a saját szemeddel? PANNA Ingyen aztot sem mondom meg. PÉTER Tréfálkozó kedve után a türelmét is elveszti. Akkor távozz innét! Menj ki a házamból, minél hamarább! PANNA Fenyegetve. Nem teszed meg, amit kértem?! PÉTER Nem! PANNA Lesújtva, düh és sírás között. Mivel érdemlettem meg, hogy engemet mindenki megvessen?!… Egyre emelkedik a hangja, míg végre dührohamban ordít.Még egy ilyen buta szamaras ember is, mint amilyen te vagy, kevély Péter!… Hadd el, mert meglesz ennek a jutalma! Mert az Isten megpofoz téged, s én pedig megmérgezem a szamarat, hogy dögöljék meg!… Becsapja maga után az ajtót. SÁRI NÉNI, NIKITA A hangos szó után az ajtócsapásra beugranak. Mi a baj? Mi a baj? PÉTER Láthatólag restelli a dolgot, aztán elmosolyodva. Kísértésnek vótam kitéve… SÁRI NÉNI Pénzt ajánlott? PÉTER Csak egy éjszakát töltsek véle, azt ajánlotta, s akkor megmondja nekem, hogy hol van a szamár. SÁRI NÉNI Csodálkozva. Hogy töltsél véle egy éccakát? NIKITA A szamárért bármire képes, lelkesen jelentkezik hát. Tőtök én! SÁRI NÉNI Mintha nem hallotta volna jól, de rettentő szigorúan. Micsinál maga?! NIKITA

Szenvedni akarok! PÉTER Lehet, hogy egy csókért is megmondaná. NIKITA Megadjuk! Gyorsan indul kifelé. SÁRI NÉNI Utána kiált Nikitának. Álljon meg! NIKITA Megáll. SÁRI NÉNI A homlokára! NIKITA Oda. Kimegy. SÁRI NÉNI Ideje vóna, Péter, hogy ennek a szamár-dolognak egyszer vége legyen… PÉTER Tusakodva kezdett járni a szobában, majd hirtelen megáll, és élesen ránéz Sári nénire. Tud maga titkot tartani? SÁRI NÉNI Eddig tudtam. PÉTER Akkor üljön le, s fogadja meg, hogy amit most tőlem hallani fog, arról ebben az életben senkinek nem szól. SÁRI NÉNI Már ül, s nagyon kíváncsian áll a feje. PÉTER Szintén leül. Sohasem értettem meg, hogy az ács mért nem akarta hozzám adni Borókát. Ma aztán béjött ide az ács, s a titkot felfedte előttem. Olyan dolgot mondott, ami ámulat; s lehet, hogy nem is egészen tiszta. De elhatároztam, hogy a végire járok, s ebben magának segíteni kell. SÁRI NÉNI Bennem bízhatsz, azt az egyet mondhatom. PÉTER Azt állítja az ács, hogy Boróka nem az ő leánya.

SÁRI NÉNI Ne beszélj! PÉTER Azt. SÁRI NÉNI Hanem kié? PÉTER Örökbe fogadta egy pásztortól, ki még akkor elköltözött a hegyről, ki Magyarországra. SÁRI NÉNI Hazudik! PÉTER Nagy izgalomban. Hazudik?! Az ács?! Feláll. Tudni akarom az igazságot! Elszántan Sári néni szemébe. Mi hát az igazság?! SÁRI NÉNI Kicsit meghunyászkodva, mintha titokzatos természeti erőt érezne. Én csak annyit tudok, hogy üsmertem a feleségit, s hogy vót nekik egy leányka-gyermekük. S azt is hallottam vót, hogy az asszon meghót… Nagyon gondolkozik. Mégpedig úgy tizenhat-tizenhét esztendővel ezelőtt. Benne égett egy csűrben, a csíksomlyói búcsú alkalmával… De a gyermek megmaradt, az apjával, a hegyen… Ezt bizonyosan tudom! Feláll. PÉTER S leányka-gyermek vót? SÁRI NÉNI Leánka! PÉTER Akkor én jól éreztem, hogy az ács nem mondott igazat. Ő tudja, miért… De egyet én is tudok: azt, hogy itt világosságot kell gyújtani! Érti, Sári néni: világosságot kell gyújtani! ROZÁLI Kopogtat az ajtón. PÉTER Lelkiállapotából fölmerülve, bosszúsan. Szabad. ROZÁLI, KRISTÓF Szelíden és tiszta arccal bejönnek. ROZÁLI

Áldjon meg az Isten, Péter! KRISTÓF Bal karja fel van kötve, s keze feje gézbe van csavarva egészen; ahogy belép, kalapját illedelmesen mindjárt leveszi s a felkötött karjához dugja; egyenesen Péterhez megy, s kezet fog véle. Isten áldását kérem reád s a házadra, Péter. PÉTER Köszönöm, Kristóf. SÁRI NÉNI Péterhez. Kutassak utána? PÉTER Kutasson, de én ne legyek benne. SÁRI NÉNI Bízd csak reám. Kimegy. KRISTÓF Most én mondtam Rozálinak, hogy jöjjünk el hozzád, mint a tékozló fiúk. A tavasszal ő mondta vót, most én mondtam. PÉTER Jól tettétek. Üljetek le! KRISTÓF, ROZÁLI Leülnek. KRISTÓF Már leülés közben. A tegnap jöttem haza a kórházból, evvel a csonka kezemmel… A gépnek köszönhetem, semmi egyébnek… Akit úgy magasztaltam előtted, amikor a tavasszal felkerestünk volt téged. PÉTER S miképpen történt a szerencsétlenség? KRISTÓF Békapta a kezemet, mint a farkas, s négy ujjamat helyből lemetszette. PÉTER Jól mondod: mint a farkas. KRISTÓF Csúnyábbat is mondanék reá, ha kapnék hamarjában olyan szót. ROZÁLI Mondjad, hogy szörnyeteg.

KRISTÓF Nem bánom, legyen szörnyeteg! De akkor mi vagyok én, ki a szörnyeteget a legfelső fokra felmagasztaltam?! Reám mondjatok nevet!Várakozással tekint Rozálira, s azután Péterre. Ne sajnáljátok, hanem mondjátok, hogy Isten barma vagyok! PÉTER Mindnyájan tévedünk, Kristóf! KRISTÓF De akkorát senki sem tévedett, mint én! Ezért haragszom magamra, Péter! Mert én nem a tévedésben akartam első lenni, hanem a faluban! ROZÁLI Immár így van. KRISTÓF Így. ROZÁLI Péternek vót igaza, s nem neked. KRISTÓF Azt én most bélátom; s meg is tagadom azt a régi Kristófot, aki mániába esett. Sokat markoltam, s a nagy markolásban mindent elvesztettem, még a négy ujjamot is! Úgy kellett vóna, hogy én is gép helyett szamarat vegyek, s ott kezdjem legalól. Mert akkor nekem is házam vóna ma, s lelki nyugodalmam! PÉTER Meghatottan. Sokat szenvedtem én is, Kristóf… De a sok szenvedésnél többet ér nekem, hogy te így beszélsz. KRISTÓF Elérzékenyedve. Rozáli is azt mondta, hogy benned segítő barátot találunk. ROZÁLI Sohasem felejtettem el, Péter, hogy mit olvastam én a te asztalodon, abban a régi házban. „Várjad az Urat, és őrizd meg az ő útját”, úgy szólott az írás. Te vártad Őt, s meg is őrizted az útját. Én is vártam, de az utat nem tudtam megőrizni, mert a nyár folyamán magamban eltökéltem vót, hogy Kristófot otthagyom, s idejövök hozzád. Akkor történt a szerencsétlenség. Isten megmutatta nekem az elveszett utat, s ilyenformán most már halálomig ott maradok nyomorék uram mellett, akit el akartam hagyni, amikor ép ember vót. KRISTÓF Ne búsulj, Rozáli! Újrakezdjük az életet! Péterre mutat. A minta szerint. PÉTER

Ebben a pillanatban valami nagy dolog világosodik meg előtte; s nagy lelki izgalomban. Tudjátok-e, hogy mi történik most, amikor ti így beszéltek? Isten egy kicsi hógolyót adott a kezembe, ami hitből és akaratból vót, patyolat fehéren! Én elindítottam ezt a hógolyót, s most úgy látom, hogy görgeteg lesz belőle! ROZÁLI Egyszerre felállva. Péter, add nekünk a szamarat! PÉTER Zavartan, hogy nincs meg a szamár. A szamarat?… NIKITA Bejön. Hazudott. PÉTER Az ács? NIKITA Nem az ács, hanem Panna. Egy kerékkötő lánccal megkötöztük, hogy reakésztessük a vallomásra, de nem tudja, hogy hol van a szamár. Ingyen akart véteni a hatodik poroncsolat ellen. KRISTÓF Feláll; s mintha be akarnák csapni. Nincs meg a szamár?! PÉTER Nincs. De én veszek nektek egyet, ne búsuljatok! KRISTÓF Nekünk új szamár nem kell! PÉTER Nikitához. Nikita bácsi, a pokol tűziből is elé kell keríteni a szamarat! NIKITA Egy életem, egy halálom! Kimegy. PÉTER Nektek adom. KRISTÓF Csak legyen meg! PÉTER Bízzatok, ahogy én bízom. ROZÁLI Adná az Isten, hogy kerüljön meg, mert ez vót, ami neked is szerencsét hozott. Bízzunk; s menjünk, Kristóf!

SÁRI NÉNI Bejön. Hazudott. KRISTÓF Tudjuk már; gyere, Rozáli! Kristóf, Rozáli kimennek. SÁRI NÉNI Csodálkozva. Honnét tudhatják ezek, hiszen én senkinek se szóltam! PÉTER Elgondolkozik, nemigen figyel oda. Az öreg mondta. SÁRI NÉNI Nikita? PÉTER Ő. SÁRI NÉNI S ő honnét tudja? PÉTER Láncot tettek rea, úgy vallatták. SÁRI NÉNI Az ácsot?! PÉTER Felkapja a fejét. Fenét az ácsot! Én Pannáról beszélek, akit a szamár ügyiben megvallattak… No, mit mondott az ács?! SÁRI NÉNI Én az áccsal nem beszéltem, hanem másokkal. PÉTER S mások mit mondtak? SÁRI NÉNI Amit én. Boróka édesleánya neki. PÉTER Küldje bé az ácsot! SÁRI NÉNI

Az ajtóból szólítja az ácsot. Lázár, gyere bé egy kicsit! Künn marad. LÁZÁR Bejön. PÉTER Üljön le egy kicsit, Lázár bátyám. Beszélni akarok magával. LÁZÁR Zavartan viselkedik; nem az asztal mellé ül, hanem a kanapéra. Nocsak. PÉTER Három-négy lépést sétál Lázár előtt, aztán megáll, s a szemébe. Maga mért nem mondott nekem igazat? LÁZÁR Egyszerre feláll. Én?! PÉTER Üljön csak le! LÁZÁR Leül. PÉTER Maga azt mondta nekem, hogy Boróka nem édesleánya magának. Igaz? LÁZÁR Igaz. Most is ezt állítom. PÉTER A felesége mikor hót meg? LÁZÁR A feleségem? Gondolkozik. Ezelőtt tizen… hét esztendeje. Most a nyár elejin múlt tizenhét esztendeje. PÉTER Benne égett egy csűrben, a csíksomlyói búcsú alkalmával. LÁZÁR Kínosan, hogy Péter ilyen jól tudja. Benne… A pünkösti búcsún… PÉTER S magának volt egy édesgyermeke tőle: leány! LÁZÁR Vót.

PÉTER S avval mi lett? LÁZÁR Meghót. PÉTER Ezt maga nem mondta nekem! LÁZÁR Kifelejtettem. PÉTER Most hány éves volna, ha élne? LÁZÁR Most?… Huszonegy. PÉTER S Boróka mennyi? LÁZÁR Ő is huszonegy. PÉTER Esztendőre igen egyformák; s azonkívül maga sem mondta Borókának, hogy fogadott leány. S ha fogadott, azt is férjhez lehet adni, maga pedig nem akarta. Itt homály van, Lázár bátyám! Valami titok! Rákiált. Igaz?! LÁZÁR Szúrósan. Nem lesz igen sok a vallatásból? PÉTER Tudni akarom az igazat! LÁZÁR Feláll; úgy áll Péterrel szemben, mint vetélytárs vetélytárssal. Szeretem a leányt. Én akarom elvenni feleségül. Neki akarom építeni a templomot, fenn a tetőn. Ez az igazság! PÉTER S a pásztor, akitől örökbe vette? LÁZÁR A pásztor hazugság vót! Mert ha tudni akarod, loptam a leányt! Loptam magamnak, a másik helyibe, aki meghót! Felneveltem, s megőriztem tisztaságban! Ehhez erő kellett és ember, nagy erő és nagy ember! Ott feküdni minden éjjel az erdei hajlékban, véle szomszédos szobában! S érezni, ami az írásban van, hogy „kemény,

mint a pokol, a buzgó szerelem, annak a lobogása tűz és lángok lobogása”! Este megragadni az Isten lábát, hogy a vágy ellen erőt adjon; s éjjel a tűzben forgolódni! Nem kicsi dolog az, Péter! Én azt tettem! PÉTER Úgy szereti? LÁZÁR Úgy! PÉTER S ki az apja? LÁZÁR Azt már nem tudom. PÉTER Nem tudja? Hát kitől lopta? LÁZÁR A földtől. Az édes anyaföldtől! Köménymagot szedett a fűben, jó puskalövésnyire valami hegyi esztenától. Szép vót, négyesztendős vót: nekem éppen megfelelt, hogy kicseréljem az enyimmel, kit a vadállat széjjeltépett. PÉTER Megrendülve. Mit beszél maga?!… Széjjeltépte, s egy másikkal kicserélte?!… Mintha a lábai remegni kezdenének az izgalomtól, leül az asztal mellé, szembe az álló Lázárral. Ahogy görnyedve lesi a szót, egyre jobban látszik rajta, hogy emlékszik: Ambrus szerint Idát is vadállat tépte széjjel. LÁZÁR Széjjel. Az édesgyermekemet. Egy nyári napon, águsztus elejin. Magammal vittem, ahogy máskor is szoktam vót, s amíg én dolgoztam az erdőn, ő elfutkorászott, s odabolondult. Másnap reggel találtam meg. Egy tisztáson feküdt. De már nem vót formája, úgy széjjelmarcangolta vót valami vadállat. PÉTER S őt cserélte ki? LÁZÁR Őt. PÉTER S hogy? Miképp?! LÁZÁR Űzött a kín, s mentem számítás nélkül. Ide, oda. Úgy láttam meg a leánkát a fűben. Zöld sapka vót a fejin, s a sapkán piros bojt.

PÉTER Kimeredt szemekkel feláll. Ződ sapka?! … LÁZÁR Nem érti, hogy mért meredezik Péter. Zöld sapka, ződ! Kötött zöld sapka, s annak a tetejiben piros bojt. Még most is látom magam előtt,Megjátssza. ahogy levettem a fejiről, s a ruháját is levettem, az egészet. Összeszaggattam, mint az én gyermekemét a vadállat. Vérrel békentem, s a másik ruhával kicseréltem. Csak a sapkát nem, a ződ sapkát. Mert azt melléje letettem, úgy, ahogy vót. S akkor az idegen leánkát elhoztam magamnak, s az enyimet holtan otthagytam másnak, hogy temesse el, mint sajátját. PÉTER Kigyúlva. Lázár bátyám! Boldog önkívületben megragadja Lázárnak a derekát, felemeli és visszaereszti. Aztán gyorsan járkálni kezd, s fütyörészve mondja.„Várjad az Urat, és őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örökségül vedd a földet; és látni fogod, amikor elvesznek a bűnösök…” LÁZÁR Csodálkozik, mintha Péter meghibbant volna. Péter! PÉTER Boldogan s játékosan. Tessék parancsolni! LÁZÁR Bocsáss meg nekem… PÉTER Mért bocsássak meg? LÁZÁR Amiért elmédet megzavartam egy kicsit. PÉTER Kicsit?! Egészen!! Künn zaj. SZAMÁR Bőg a ház előtt. PÉTER Felüti a fejét. GYERMEKEK Künn.

Az új ház is Felépült, A szamár is Megkerült!

NIKITA Berohan. Megvan a szamár! Boróka visszahozta! PÉTER Úgy áll, hogy ekkora öröm hihetetlen. Ki hozta vissza?! NIKITA Boróka! LÁZÁR Az én leányom?! NIKITA Aa! BORÓKA Vasárnapi öltözetben, szenvedésben megtisztult arccal bejön. Isten áldja meg a házat s a szerencsés lakóját! Egyenesen Péterhez megy, s ahogy fogják egymás kezét. Tégedet, Péter… PÉTER Küszködik, nem tud szólni, könny hull a szeméből. BORÓKA Csodálkozva, gyöngéden. Sírsz?… Mért sírsz?… PÉTER Boldogságomban. LÁZÁR Borókához. Te hogy kerülsz ide? BORÓKA Elengedi a Péter kezét. Boldogtalanságomban, apám! Megkerestem s visszahoztam a szamarat. Gondoltam, ha már én boldogtalan vagyok, Péter legalább legyen boldog. Ajándékot hoztam neki, az új ház mellé! PÉTER Nikita bácsi! Vigye a szamarat Kristófhoz, s a nevemben adja nekik! Mondja meg, azt üzenem, hogy legyenek ők is boldogok. Mert mi boldogok lettünk a kereszt

jegyében, amit a szamár a hátán hordozott. Mindent felépítettünk, amit akartunk; s most megvesszük a szamár helyibe a négy lovat, ahogy azelőtt vót! Menjen hamar! NIKITA Meg sem nézed, úgy vigyem el? PÉTER Én jobban látom őt, mintha nézném. NIKITA Én is úgy vagyok a feleségemmel. Kimegy. BORÓKA Szomorúan. Azt hittem, örömet szerzek neked a szamárral. PÉTER Szereztél, Boróka. LÁZÁR S honnét kerítetted elé? BORÓKA Egy pásztornál találtam meg, a hegyi legelőn. PÉTER Öt gyermeke volt neki, ugye? BORÓKA Öt. Honnét tudod? PÉTER Nevet. Olyan boldog vagyok, hogy én mindent tudok, Boróka! BORÓKA Boldogan, kicsit évődve. Csakugyan? Rólam is? PÉTER Rólad is. LÁZÁR Figyelmeztetőleg Péterhez. Még nincs itt az ideje, Péter! PÉTER Mindennek itt van az ideje AMBRUS Kopogtat az ajtón, aztán belép. Öltözetén látszik, hogy ünnepre jött. Kezében egy virágcsokrot hoz, piros és fehér őszirózsából. Isten áldja meg a házat, aki benne lakik, s aki építette! Péterhez megy elsőnek, megöleli, és az arcát megcsókolja. Aztán nyújtja neki a

virágot. Ezt hoztam neked a szentelőre. Akit te szívedbe fogadtál, annak a sírhantján nőttek, hogy az ő képében bélépjenek ebbe a házba, téged oltalmazzanak és megtartsanak. PÉTER Köszönöm, apám. Elveszi a csokrot. AMBRUS Borókához megy, s az arcát neki is megcsókolja. Aztán kezet fog Lázárral, s ahogy kezük összeér. Téged is ebből az alkalomból, Lázár! Megcsókolja az arcát. PÉTER Közben nézte a virágokat, aztán a kanapéról elvette az egyik bádogkeresztet, s most nyújtja Boróka felé. Boróka, kösd oda ezeket a virágokat ehhez a kereszthez! BORÓKA Amivel a csokor össze van kötve, azzal a virágokat kötözni kezdi a kereszthez. AMBRUS Péterhez. Hát felépült mégis! PÉTER Fel. AMBRUS Lázárhoz. Szebbet nem építettél soha, Lázár! LÁZÁR Nem ajándékba építettem. AMBRUS Hirtelen eszébe jut valami. Várj, ajándék! Péterhez. Hoztam még neked valamit, Péter! A zsebéből elővesz egy kis csomagot, selyempapírban, s odaadja Péternek. PÉTER Kibontja a selyempapírt, miből a kötött zöld sapka kerül elő, piros bojttal a tetejében. AMBRUS Az övé volt, ezt az egyet nem temették véle. Én megtartottam, s megőriztem. LÁZÁR Ahogy meglátja a sapkát, sápadtan majdnem összeesik. Rogyva leül az asztal mellé a székre. PÉTER Tartja a sapkát. Angyalok kötötték ezt a zöld sapkát, s a bojtot Mária tette rea!… Ugye, apám? AMBRUS Kolozsvárról hoztam volt a gyermeknek, akkor tavasszal.

BORÓKA Készen van a munkával, felemelve mutatja. Szép így? PÉTER Add ide! Elveszi. Ki szokta feltenni a házra a keresztet? AMBRUS Aki építette a házat. LÁZÁR Nehezen odaemeli a fejét, s nézi a virágos keresztet. AMBRUS Mért vagy olyan halovány, Lázár? LÁZÁR Szörnyű erővel uralkodik magán. Valami az agyamban, patkós csizmával úgy táncol… Táncol, s mind azt rikótozza, hogy koporsót építettem magamnak… PÉTER Nem koporsót, hanem bölcsőt! LÁZÁR Neked. PÉTER S magának nyugodalmat. AMBRUS Csodálkozva, hogy így beszélnek. Valami titkotok van nektek? LÁZÁR Összeszedi minden erejét. Nincs. Feláll. Add ide azt a keresztet! Amit én építettem, arra nekem kell feltenni ezt is… Elveszi a keresztet, és kimegy. PÉTER Ambrushoz. Segítsen neki, apám! Nehogy le találjon esni. AMBRUS Igazad van. Kimegy Lázár után. BORÓKA Csodálkozva. Egyszerre megöregedett. PÉTER Meg. BORÓKA

Úgy sajnálom szegényt!… PÉTER Én is. BORÓKA Pedig magamot is sajnálhatnám. PÉTER Évődve. S engem nem? BORÓKA Te boldog vagy! PÉTER Boldog. BORÓKA Van új házad. PÉTER Van. BORÓKA S feleséged a szívedben. PÉTER A szívemben; s ha megölellek, akkor a karomban is. A háztető sarkán vállig feltűnik Lázár egy létrán, s felteszi a keresztet. BORÓKA Ámul, alig tudja kimondani. Hát itt marasztasz?!… PÉTER Itt. Az ég és a föld egybeköltözött. Te vagy mind a kettő. BORÓKA S apám beleegyezett? PÉTER Már rég! BORÓKA S most a feleséged leszek?! PÉTER

Int, hogy igen. BORÓKA Végtelen hálával közeledik Péterhez, s meg akarja csókolni. PÉTER Kedvesen elhárítja a csókot. Előbb házat szentelünk, hécskám!… Te megszeged szépen a kenyeret, s én pedig töltöm a bort. BORÓKA Felveszi a kenyeret, s a késsel keresztet rajzol reá. Az Atyának, és Fiúnak, és a Szentlélek Istennek nevében! PÉTER Miközben tölti a bort. Ámmen! Függöny

A hivatkozás helye Jegyzet 1940. október 30-án fejezte be Tamási ezt a színművét, amely a budapesti Nemzeti Színházban 1941. január 25-én került színre. Rendezője Pünkösti Andor volt. Ekkor írta Németh László: „A Tamási-bemutató mindig nagy izgalom számunkra. Itt nemcsak egy mű, egy drámai szerző harcol az életért, hanem a magyar dráma egy-egy törekvése. Tamási Áron szépirodalmunk legnagyobb kísérletezője: műveiben mindig a műfajt próbálja újjáteremteni. Mennyire sikerült ez ma neki a színpadon? Milyen szerencsés volt ő maga, s hogy szolgálták, akik a drámai alkotásból színpadi sikert csinálhatnak: rendező, színpad, kritika? A Vitéz lélek-ben a férfiak valamennyien vívódnak; min vívódik a szerző? Tamási Áron, mint induló író, egy elvitathatatlan tartományt kapott: a Székelyföldet. Azóta azon küzd: hogy tudja ezt akkorává növeszteni, mint a világ s az emberiség? Elindult a világba, mint Ábel: a Hargitától Amerikáig székelyesítve a világot tündér kedélyével. Aztán hazament, otthon maradt. Azóta a nagy mondanivaló s a művészi irrealitás felé utazik: egy színes gyümölcs magjából a mesék égig érő fáját akarja kihajtatni. Ezt csinálja a Jégtörő Mátyás-ban s három színdarabjában. Ebben a harmadikban talán a legvakmerőbben… Az egyik szimbólumot, a szamarat ismerjük már Tamási régi novellájából. A székely a szamarat még nézni sem tudja. Balla Péter azonban mindnépestől olyan mélyre esett, ahonnan már csak az alázatos munka képével, a szamárral lehet a nemes székelynek is kikapaszkodnia. A novellának elég volt a szamár; a színdarabnak több kell. Az alacsonyabb és szívósabb munkához az égi kegyelem: magasabb eszményiség. Ezt hozza meg a szomszéd faluból Ambrus gazda, aki halott lányát a szamaras emberhez hozzáadja. A halott mátka: ez a második szimbólum, s jelenti az életen túlra vetett hitet… Mint minden irodalmi mű, a színdarab is csak akkor igazi alkotás, ha mondanivalójával a nyelvet új feladatokra, új megoldásokra, új szikrázásokra tudja szorítani. A nyelvi vívmányoknak ez a szikrázása itt a legnagyobb mértékben megvan. A rövid mondatoknak formájuk, élük, nyilallásuk, meglepetésük van. Ez a színpadon sem vész el; a nyelv drámai s költői egyszerre. A székely falu élete is friss, jó ízekkel csap be a színpadra… A darab fogyatékosságának én a második szimbólum beiktatását s forgatását érzem. Az égi lány szárnya nem emeli úgy a darabot, mint ahogy a költő kimérnökölte… A Vitéz lélek előadása nem könnyű feladat. Mégis csak székelyeket, egy kis székely világot kell elénk állítania: életet, melyet a színészeknek csak egyike-másika ismerhet. Ennél is nehezebb a szimbólumok felvonójára a sok szögből, deszkából álló Nemzeti-színdarabot úgy fölrakni, hogy az időnként vissza ne billenjen. Közben még azt is retusálnia kell, amit kifogásoltunk: az égi lányt úgy fonni belé a darabba, hogy váratlan ne érjen, s később se feszélyezzen. A rendezés a realitás és mese határain volt a legbizonytalanabb. A színfalak hangulata tökéletes; az emberek mozgása jó; a ruhák akár rosszabbak is lehettek volna; a táj- és műnyelvek bábele csak azt bántotta, aki

észrevette, azt azonban, hogy a valószínűtlent nem tudták éppolyan természetesen eljátszani, mint a valóságot, az egész darab megsínylette. A különöst, meseszerűt ugyanis nem úgy kell elhitetni, hogy az ember kézzel-lábbal mutatja, mennyire szokatlan, hanem ha úgy fogadja, ahogy a mese: a maga világának természeteként. Apáthy Imre, a szamaras székely, legtörekvőbb színészeink egyike. Mint az Énekes madár-ban, itt is az egész lelkét beledobta a Tamási ügyébe. Beszédje, különösen a csendesebb részekben, kitűnő. A mondatok csak az ő szájából jöttek az igazi Tamási-ízzel és éllel. Kár, hogy arca játék közben sokszor üres marad, s a fizikumából hiányzó erőt indulati erőlködésekkel kellett pótolnia a kitörésekben, vagy amit ő kitörésnek fog fel. Vívódásai így túl élesen válnak el kedélyeskedéseitől; a szimbólumokat ezzel inkább csupaszítja, ahelyett hogy az élet hüvelyét vonná rájuk. Érdemes volna szerepét egyszer Biharytól látnunk. Nehéz szerepet kapott Hosszú Zoltán. Ő Ambrus gazda; neki kell a sírontúli jegyességet, a második jelképet a darabba behoznia s képviselnie. Ha egy kicsit messzebből érkezik is s több kísértet-fénnyel, mint szükséges: első jelenetében nagyon jó, minden Dani bás hangsúly nélkül, komolyan, a népi bibliás emberek tördelt hangján beszél. Azt hittük, az ő alakítása lesz a legjobb; a másik két felvonásban azonban ősz fejével mintha elveszett volna a színes cselekményben. Lehotay, a nevelt lányába szerelmes ács: az indulatos ember nehéz, darabos vívódását testtel, arccal, mozdulattal egész kiválóan játszotta meg. Beszéde azonban, különösen a harmadik felvonásban, éppoly hibás volt. A dadogó, akadozó tájnyelvből svábos magyarság lett. Szeleczky, a negyedik főszereplő már csak szépségével is arra való, hogy a meséket hitesse. Ő mindig olyan, mintha most nyelte volna le Tamási Énekes madar-ában a ragyogtató tojást. Tehetségének azonban nem ártana, ha minden tízezer méter film után egy-egy olyan szerepet kapna, amely kapcsolatban tartja a drámai művészettel… Csak vegye komolyabban a drámai múzsát, tudja ő azt is, amit a szerep s nem a közönség kíván: az erdei vadmacskát s a fanyar, édes borókát is. Más kérdés, hogy hangot hol vesz ekkora színházhoz? A darabnak két kifogástalan alakítása van: a Berky Lilié s még inkább a Gózoné. Ők játsszák a főhős körül segédkező Nikita házaspárt. Berkynek a beszéde tökéletes, Gózonnak a humora hibátlan. Már másodszor tűnik fel Vándory Margit, aki az idétlen Pannát, a férfiakat üldöző asszonyt, Kalibánt alakítja.” (Híd, 1941. január 28., 6. sz.) Illés Endre mindezt így látta: „Ha Tamási mondatait olvasom: nem lobogott olyan tisztán, ahogyan Tamási írása cikázik és ég. Nem volt olyan játékos, olyan égő, olyan hajlékony, olyan nemes, amilyen a darab. Minden komoly írás szorongató varázslat: a színészek játéka nem volt az. Ahol a dráma és a játékosság lángjai csapnak fel: ott a dráma nem perzselt, de a játékosság kedves volt. Ahol a hit és az erő ostromolják a lehetetlent: ott éreztem a hitet, de kevésbé éreztem az erőt. Ahol a világ sokszínűsége húz szivárványt a magasba, ott hiányzott a szivárvány, de a világot – a színpad világát – mégis megszerettem.” (Erdélyi Helikon, 1941. március, 3. sz.) A Tamási-drámák sorsán, hosszú távon elért és elérhető sikerein eltöprengő Németh Antal írja, egy évvel később: „Az erdélyi színműírás végleges pozíciót foglalt el a Nemzeti Színház színpadán Tamási Áron három színjátékának egymás utáni színi évadban bekövetkezett előadásával… Tamási harmadik darabja, a tavaly bemutatott Vitéz lélek, igazán szép sikert aratott. Ezúttal megértőnek bizonyult a sajtó nagyobbik része és a közönség is. Pedig a darab alapjában véve akusztikailag nem túl szerencsés körülmények között került színre. Ennyire bensőséges, a lélek rejtett szépségeit, halk rezzenéseit megmutató finom, költői játék a Nemzeti Színház hibás akusztikájú nézőterén, kivált pedig a Városi Színház gyilkos, hangnyelő hombárjában csak részben fejthette ki hatását. Mégis, még így is megérezték, hogy itt a népi színjáték szükségképp elérkezett a lélek síkjaira. Pedig mekkora földet kellett bejárnia a népszínművek matricabirodalmán, a sablonok honán, a naturalizmus és realizmus sok sarán és piszkán át, amíg eljutott idáig! Mennyi szépség, mennyi emberi igazság, mennyi lélek árad itt Tamási bőségszarujából! Milyen jó lenne tanulmányt írni ezekről a »valószínűtlen« alakokról! Milyen jó volna összehasonlítani őket például a Maeterlincknek szimbolikus figuráival! Milyen szükséges lenne keresni a társaságukat a világirodalomban! És milyen jó lenne összevetni a Maeterlincknek hozsannázó egykorú honi kritikákat ugyanazon bírálók piszkálódó Tamásikritikáival! Hogy látnók, mennyivel jobb sora volna nálunk az idegennek, mint a »csak« magyar talentumnak; annak ellenére, hogy Tamási és vele együtt az erdélyi írók éppen azt teremtették meg, ami eddig hiányzott irodalmunkból: a helyhez, tájhoz kötött népi drámát.” (Magyar Figyelő, 1942. június, 3. sz.) A kolozsvári Nemzeti Színház 1941. március 21-én mutatta be Tamási „komoly játékát” – Tompa Miklós rendezésében. Tudjuk, az író elégedettebb volt a kolozsváriak teljesítményeivel, mint a fővárosiak elért eredményeivel. Vásárhelyi Z. Emil megítélése szerint Budapesten „a második felvonás tette próbára a színész erejét, s bizony az együttes a legkritikusabb ponton elejtette a darabot. Itt a dráma súlya áttolódik a történésről a cselekményre; vivő erőt cserélnek. A színészek azonban ahelyett, hogy amint azt Tamási Áron cselekedte, fokozatosan ereszkednének a happy end boldog és emberi megoldása felé, szinte menekülve az első felvonás emberfelettien szép, túlfeszült atmoszférájából, boldogan lubickolnak a megszokott és biztos vizeken. Ahogy először érzik a lábuk alatt a Nemzeti-repertoár biztos síneit, többet nem hajlandók visszatérni abba az atmoszférába, amiért a Tamási-mű íródott.” (Pásztortűz, 1941. február, 2. sz.) Nem sokkal később játszották a drámát a szegedi Városi Színházban: 1941. október 31-én Kertész Dezső rendezésében adták elő. Színháztörténeti érdekesség, hogy fellépett Bodor Tibor, Horváth Tivadar, Horváth Jenő és Bessenyei Ferenc is. A hódmezővásárhelyi színház színköri műsorai sorában volt újra látható, 1945. június 5-től. Várhelyi Endre rendezte ezt, majd a színház Makón, október 9-én ismételte előadását, s még egy alkalommal játszották, de ekkor már Osváth Béla jegyezte az előadást.

1974. október 17-én a kassai Thália színpadán tűnt fel újra a Vitéz lélek, Beke Sándor rendezésében, túlzottan erős dramaturgiai beavatkozással. 1976. május 21-én pedig Bohák György vitte színre a veszprémi Petőfi Színházban. 1981. december 12-én a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház művészei mutatták be, Tompa Miklós rendezésében.