tett az ember hosszú idõtartamban az állandó barlangi életmód helyzetébe, az éltetõ tûzhely közelébe. Itt és ekkoriban érlelõdhetett, koncentrálódhatott az a szellemi energia, amely a jelképes és naturális ábrázolások megalkotásának kényszerét és kielégülési formáját létrehozta. E cselekvés motivációit többféleképpen magyarázhatjuk. A lényeg, amely ettõl kezdve sokféle módon megnyilvánul: a világ ember által való tükrözése, maradandó kifejezése. Egy roppant fordulatnak a kezdete, amelyben az objektivált valóságot regisztráló alany elkülöníti magát a regisztrált világ jelenségeitõl, hogy ezáltal úrrá lehessen felettük. A barlanghelyzet a híres platóni idea-keletkezési hasonlat kiindulópontja is egyben. 28. A történelmi múlt sokféle módon üzen nekünk. Írások, ábrázolások, épületek, használati tárgyak, mûemlékek – ez egykori élet megannyi jelzése. Számomra a régi idõk valóságát a legközvetlenebbül és legerõsebben a korabeli zene közvetíti. Anélkül, hogy magasabban képzett muzikális szakemberek lennénk, a legtöbben képesek vagyunk az elõadott mûvek stílusából, gesztusaiból, belsõ arányaiból és még sok jellemzõjébõl érzékelni a kor szellemiségét, esztétikumát, amelyben keletkezett. A kora kereszténység misztikus rajongását a gregorián dallamok éteri zengése közvetíti. Élvezhetjük a reneszánsz madrigálok friss, burjánzó életörömét. A barokk fejedelmi udvarok hivalkodó, fenséges pompáját méltóságteljes felvonulási indulóik, ünnepi táncaik reprezentálják. De a barokk zene gyönyörû, szerkesztett rendjében tanuljuk meg azt is, hogyan emelkedhet lelkünk az érzelmes keresztényi áhítat magasságaiba. A bécsi klasszikusok a választékos rokokó mûveltség arisztokratikus eleganciáját formálták meg alkotásaikban. A romantikus mesterek elénk varázsolták, örökérvényûen fejezték ki érzésvilágunk titokzatos mélységeit és fénylõ csúcsait. A 20. századi zene pedig a legszélesebb skálán tárta fel nagyszerû európai kultúránk végjátékát, tragikus fináléját. 29. A katolicizmus eszmeiségében neveltek, nyolc éven át a székesfehérvári ciszterekhez jártam gimnáziumba. Ennek ellenére mindig megmaradtam azon a „történelmi” állásponton, hogy a kereszténység csupán egyik változata a földön elterjedt, hosszú távon életképes vallásoknak. Krisztus küldetését is egy kiemelkedõ történelmi sorsnak tekintem. Ugyanakkor a kereszténység felmérhetetlen kultúraformáló jelentõségét teljességgel elfogadom és átérzem. Jézus szelíd tanítása meglágyította a megtértek pogány lelkét, nyomában új érzelmi kultúra virágzott ki, megtermékenyítve a hétköznapi cselekedeteket éppúgy, mint a legmagasabb mûvészetet. A bûnöktõl való megváltás és üdvözülés kilátása pedig a legnagyobb vigaszok közé tartozik, amit az ember egy vallástól kaphat. 151
151
Napi teendõimben öntörvényûen gondolkodom. Képességeinket, hajlamainkat, késztetéseinket és gátlásainkat a bennünk lakozó létfenntartó erõk megnyilvánulásának tekintem. Funkciójuk, véleményem szerint, az optimális életvezetés elõsegítése. Néha szemben találjuk magunkat a „szabad akarat”-ot kihívó, nehéz, morális döntés parancsával. Ám az ilyen döntések felelõsségének átérzése és az erkölcsi igényesség önmagunkkal szemben szintén belsõ adottságok, amelyek az úgynevezett általános erkölcsi normáknak (amelyek a fejlett társadalmakban közel azonos tartalmúak) elfogadására és követésére inspirálnak. A „jó lelkiismeret” ugyanis szintén az optimális közérzet egyik meghatározója. Idõvel, túltekintve rutin életünk szokványosságain, eljuthatunk a leghatalmasabb erõforrás, a végsõ ok következetes tudatosításához, amelynek okozataként lett ez a világ és benne a mi egyéni, eszmélõ létezésünk. Van, aki ekkor belsõ dialógusba kezd a Teremtõvel. Sokan naiv önzéssel faggatják, kérlelik, sürgetik Õt, személyes szükségleteiktõl, kívánságaiktól hajtva. Én ebben mértéktartóbb, tartózkodóbb vagyok. Lehetséges, hogy ha tiszta öntudattal élem meg végsõ percemet, rátalálok a megfelelõ megszólításra. Lehet, hogy az Alkalom erre kiválaszt. 30. A homo historicus jelképe számomra Kálti Márk, ahogyan õt a Képes Krónika egyik S-betûs iniciáléjában ábrázolták. A szerzõ nyitott faketrecében, magányosan végzi munkáját. A környezetétõl elválasztó zöldes keretfal élénk színû intarziával díszített. A jelenetet övezõ finom, keleties girlandok a kor elegáns szellemiségét érzékeltetik. A miniatúra biztató, derûs humánumot sugároz.
152
VISSZATEKINTÉS AZ IDÕSZÁMÍTÁS MÓDSZEREIRE A III. ÉVEZRED KÜSZÖBÉN Buda József
Most, amikor a 2–3. évezred fordulóján 2-vel kezdjük az évszámozást gondolunk-e arra, hogy az idõszámítás hogyan alakult ki, s vált gyakorlattá? Érdemes néhány percet szánni arra, hogy az idevágó ismereteket áttekintsük. Az idõ az emberi gondolkodás nehezen definiálható fogalma. A kanti filozófia az idõt szubjektívnek tekinti, tiszta a priori szemléletnek. Ezzel szemben áll az idõ realisztikus felfogása, amely szerint az idõ objektív módon létezik és benne folynak le az események. Az idõ folyamatos azaz nem áll idõpontokból, amelyek abstractiók, mert két bármilyen közeli pont között is folytatódik az idõ, iránya pedig a jelentõl a jövõ felé tart. Az idõ elõrehaladtában biztosítja ugyan az események folyamatosságát és egymásutániságát, de kérlelhetetlen sajátossága, hogy visszafordíthatatlan, az elvesztegetett percek, órák visszahozhatatlanok. Az idõbeli jelenségek objektív sorrendje azonban megkülönböztetendõ e sorrend szubjektív felfogásától. Már régtõl fogva fõleg a csillagos ég látszólagos mozgása a Napnak, a Holdnak a „járása” voltak azok a jelenségek, amelyek idõmérésre használhatónak bizonyultak. Például ha a Nap két egymás utáni delelése közt lefolyt idõt vették alapul, akkor a valódi napot, így a valódi napidõt kapták, mérésre pedig feltalálták a napórát és a homokórát. Az idõ mérésével kialakult a kronológia. Az idõszámítás (kronológia) az a tudomány, amely az idõmérés egységeit egyenként és egymáshoz való viszonyában vizsgálja. Azt is nyilvántartja, hogy az elmúlt és a ma élõ népek a különbözõ korszakokban milyen egységeket és miként használtak fel az idõszámításra. Az idõszámítás az elõbbiek szerint két elembõl áll: • év = matematikai-csillagászati elem, • éra = technikai-történelmi elem.
153
153
ÉV Az Év-esztendõ, egy bizonyos egységként felvett idõköz, leginkább az az idõ, melyre a Földnek szüksége van ahhoz, hogy az ekliptikát befussa, amely alatt az évszakok ugyanazon sorrendben ismétlõdnek. A gyakorlatban megkülönböztetünk: • csillagászati évet, és • polgári évet.
A csillagászati év az egységül elfogadott idõköznek másodpercekig terjedõ tartama. Többféle csillagászati évet különböztetünk meg aszerint, hogy mit tekintünk kiindulási pontként. Tropikus év alatt a Föld a tavaszi nap-éjegyenlõségbõl kiindulva ugyanoda tér vissza. Neve onnan ered, hogy a Napnak ugyanazon térítõhöz (tropicus) való visszatérését számolták ki. Az ingadozás alapján középértékkel számolva: 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ezen számérték Kr. u. 2270-ben következik majd be. Sziderikus vagy csillagászati év az az idõ, amely alatt a Föld a Nap körüli pályáját egyszer teljesen befutva – mely alatt a Nap a látszólagos pályáján – ugyanazon álló csillaghoz tér vissza. A sziderikus év hossza: 365 nap, 6 óra, 9 perc, 9,35 másodperc. Csillagászati hold-évvel is találkozunk még a nap-éveken kívül. A csillagászati hold-év 12 fényváltozati (szinodikus) hónapból áll, amelynek hossza: 354 nap, 8 óra, 48 perc, 34 másodperc. A nap-év és a hold-év közötti kikerekített 11 napi különbséget nevezzük epaktának. A polgári év az alapul felvett csillagászati évben foglalt egész napok száma. A polgári év alapja lehet: • a tropikus év 365+1/4 nap tartamú nap-év, vagy • szabad hold-év, amely 354+1/2 napot, vagy • kötött hold-év, amelyben a hold-évet egy idõrõl-idõre közbeiktatott 13. hónappal a nap-évvel hozzák szinkronba. Mivel sem a nap-év, sem a hold-év nem ad ki egész napokat, ezért a nap-évnél egy 366. napot adnak hozzá, minden negyedik évben. A holdévnél egy 355. napot adnak hozzá kettõ- vagy háromévenként. Ezek a szökõnapok, illetve szökõévek. A kötött hold-év 13 hónapos alakja szintén szökõév.
154
154
TÖRTÉNELMILEG NEVEZETESEBB ÉVALAKOK • Egyiptomi év 12 harmincnapos hónapból és 5 kiegészítõ napból álló nap-év. A hónapokat az ókori egyiptomiak már hetekre osztották. • Actiumi év az egyiptomi év módosítása, amelyet az egyiptomiak és a rómaiak is használtak. Az actiumi csata után, Kr. e. 30-ban vezették be. Minden negyedik évben augusztus 28-29 között egy plusz napot iktattak be. • A kaldeusok és a babiloniak a hold-évet használták, de volt az egyiptomiakkal egyezõ nap-évük is. A hold-évük 354 és 360 nap között ingadozott. • A kínaiak éve 12 holdhónapból áll. Ha azonban a Nap az év elteltével még nem futotta be az állatkör illetõ jegyét, még egy hónapot kellett az évhez adni. Arra, hogy ezen plusz hónap hány napos és milyen idõközökben kell az évhez adni, nem volt határozott szabály. 60 éves ciklussal számolnak, néhol egy 10 éves „Kan” (törzs) és egy 12 éves „Chi” (ág) kombinációjával. • A hinduknál többféle nap-év volt használatban (365+1/4 nappal) 12 hónapra osztva, amelyek addig tartottak (29–31 napig), ameddig a Nap egy-egy állatövi csillagzatban tartózkodott. • A perzsa év 365 napos nap-év, 12 hónappal és az év végén hozzáadott öt nappal. • A zsidó év kötött hold-év, amely 29, illetve 30 napból álló 12 hónap. A nap-évvel történõ szinkronizálás miatt egy 19 éves ciklusban hétszer (éspedig a 3., 6., 8., 11., 14., 17., és 19. évben) egy 13. hónap közbeiktatása történik meg. Mivel a 8. és 9. hónapnak lehet 29 vagy 30 napja, ezért háromféle „rendes” és háromféle „szökõ” évük van: 353, 354, 355 és 383, 384, és 385 nappal. Az évkezdet szeptember-október hónapokra esik, úgy hogy az egyházi év a tavaszi-napéjegyenlõség utáni új holddal kezdõdjék. • A görög év kezdetben 12 harmincnapos hónapból állt, tavaszra, nyárra és télre volt felosztva. A késõbbiekben náluk is a 354 napos hold-évre tértek át, melyet egy 13. hónap közbeiktatásával igyekeztek a tropikus évvel összeegyeztetni. Az attikai évben a hónapok 3 dekádra voltak osztva és az újholddal kezdõdtek. Kr. e. 432-ben bevezették a Metonnak tulajdonított és róla elnevezett 19 éves ciklust a 3., 5., 8., 11., 13., 16., és 19. évben iktatva be egy-egy szökõhónapot. • A római év (Romulus-i) kezdetben 10 hónapos volt felváltva 30, illetve 31 nappal. Az év hossza így 304 napos volt. (Numa Pompilius-i) 12 hónapból álló 355 napos hold-év. A nap-évhez való viszonyításhoz – görög minta szerint – minden második évben 155
155
egy hónapot iktattak még be. Az ilyen módon képzett év viszont 8 nappal hosszabb lett, mint a tropikus év, ezért egy-egy évben kevesebb napot kellett közbeiktatni, ami lassan olyan zavarra vezetett, hogy végül az õszi ünnepek, az automnáliák tavaszra, az aratás idejére való cerealiák pedig télre estek. (Iulius Ceasar) A naptár anomáliáinak kijavítására bevezette az ún. zavarok évét (annus confusionis), így az év 445 napossá vált, s ekkor alakult ki az elsõ Iuliáni-év, amely 365 napos nap-év. Minden negyedik évben február 23. után egy szökõnap (bissextilis) lett beiktatva. Az év hossza ily módon 365+1/4 napossá vált. A 12 hónap elnevezése is ettõl az idõtõl (Kr. e. 46.) származik. Az új idõszámítás Kr. e. 45. január 1-vel lépett érvénybe az alexandriai matematikus, Szószigenész támogatásával és M. Flavius Scriba közremûködésével egyiptomi minta alapján. Kezdetben az intercalatiot hibásan hajtották végre a pontifexek a pogány Róma fõpapi kollégiumának tagjai. Kr. u. 8-tól azonban a Julianus naptár zavartalanul érvényesült, sõt még a keleti tartományokban is ez jutott fokozatosan elfogadottá. A Iuliáni idõszámítás is eltért a tropikus év hosszától 11 perc és 14 másodperccel, ami évszázadok alatt ismét idõeltolódást eredményezett. Augusztus császár is jelentõséget tulajdonított a kronológiának, így utasítást adott a fasti Capitolini, vagyis a Capitoliumi naptár megszerkesztésére. I. Nagy Péter cár annak érdekében, hogy Oroszország felzárkózzék Európához, a hagyományos bizánci eredetû idõszámítás helyett elrendelte a Iulián-naptár használatát 1700. január 1-tõl kezdõdõen. 1918ben került csak bevezetésre az európai idõszámítás. • A Gergely-féle év. XIII. Gergely pápa 1582-ben módosítást hajtott végre. A Iuliánusi 365 napot és a négyévenkénti szökõévet megtartotta, de a százados évek közül csakis a 400-zal oszthatókat tette szökõévekké. Október 4-ét közvetlenül 15-e követte, s ezzel megszüntette azt az idõeltolódást, ami a Iulianus-naptár bevezetésével a „nap-év” és a naptár eltérésébõl adódott. Ezen új idõszámítás a tropikus évtõl már csak 415 évenként tér el 3 órával és csak 3320 év alatt egy nappal. (A Iulianusés a Gergely-naptár között 1900-ra már 13 nap különbség adódott.) A naptárreformot a legtöbb katolikus ország átvette. Hazánkban az 1588. évi országgyûlés a 28. tc-e rendelte el az új naptár bevezetését. A magyar rendek szerették volna megtartani az ó-naptárt, de az uralkodó végül is elérte annak bevezetését. A protestáns országokban 1700-ban, Nagy-Britanniában 1753-ban, Oroszországban 1918-ban, Görögországban 1923-ban, Romániában 1924-ben tértek át az új idõszámításra. Kelet-Európa és a Balkán-félsziget ortodox vallású országok egyházai megmaradtak a régi idõszámításnál. • Az arab év (török év) szabad-hold-év, amely 354 napos, illetve szökõévenként 355 napos. Bevezetésére Kr. u. 622. július 16-tól, az ún. 156
156
•
•
•
•
hidzsrától számítódik. Hónapjaik 29, ill. 30 naposak. A szökõévek 30 éves ciklusban kerülnek vissza 11-esével. A maják matematikai, csillagászati ismeretekkel és írásbeliséggel rendelkeztek. Idõszámításuk két egymáshoz kapcsolódó ciklust foglalt magába. Az egyik egy rituális-kultikus ciklus 260 nappal, a másik pedig 365 napos nap-év. Mindkettõ egy 52 éves (18980 napos) periódust eredményezett. Az aztékok naptárrendszerének egyik nagy egysége a 365 napos év (xihuit), illetve a xiuhpohualli (évek számlálása). Az évük 18 húsznapos hónapból + 5 napból állt. (Nem tudjuk pontosan, hogy az évet az elsõ vagy utolsó napjáról nevezték-e el. Cortes 1519-ben az 1. Nád évében érkezett oda.) A másik naptárrendszerükben minden nap számot (1-tõl 13-ig) és nevet kapott (20 napnév létezett). A számok 1-tõl 13-ig és a 20 napnévbõl álló sorozat megszakítás nélkül ismétlõdött. (1-alligátor, 2-szél, 3-ház, …… 13-nád. 1-jaguár, 2-sas, … stb.). 260 naponként (13×20) ismétlõdik együttesen e napok neve és száma. Ezt a ciklust nevezték tonalpohuallinak („napok számlálása”) A 260 és 365 napos ciklusok permutációja 52 éves periódust eredményezett, azaz 52 évenként ismétlõdött az éveknek nevet adó napok száma és elnevezése. Az inkák a hold 12 periódusára alapozták az idõ felosztását. A hónapjaik az újhold megjelenésének idején kezdõdtek, s a ciklus végével fejezõdtek be. A hónapot ugyanúgy nevezték, mint a Holdat: ”Quilla”. A heteket a hold negyedei szerint számolták, de a hét egyes napjait nem nevezték el. Egyik nap úgy mint a másik a napkeltétõl a napnyugtáig tartó munka ideje volt. Kivételt csak az ünnepnapjaik képeztek. Az év kezdetére vonatkozóan különféle feljegyzéseket találhatunk. Úgy tûnik, hogy az évek többszörösét nem használták. Említés történt azonban egy 100 és 1000 éves ciklusról. Ez utóbbit mint nagy nap-évet „Capa-Choata” névvel említették. Nem számolták években a korszakokat sem, az események idõpontjának mérésére nem is volt szavuk. A francia köztársasági év. 1793. október 6-án a nemzeti konvent elhatározta egy új naptár bevezetését, melynek kezdetét a köztársaság kikiáltásának napjára, 1792. szeptember 22-re tették. Az évet 12, egyenként 30 napos hónapra osztották, így a Gergely-naptár szerint az év vége december 16-ra adódott. A hónapot 3 dekádra osztották, 10 naponkénti munkaszünettel. Ezen naptár 1805. december 31-ig volt érvényes 5, szökõévben 6 kiegészítõ nappal.
Az egyházi év az egyház ünnepelte vasár és ünnepnapokat foglalta egy polgári éven belül. Kezdete: A római katolikus és protestáns egyházakban az advent elsõ vasárnapja november 26 és december 4 között. Az ortodox (görög keleti) egyházakban a kereszt felmagasztalása napján szep157
157
tember 14-én. Az anglikán egyházban Gyümölcsoltó Boldogasszony napján március 25-én. Naptár és kalendárium. (A latin calendae-bõl származik) Az év napjainak hónapok és hetek szerinti jegyzéke, amelyben még az ünnepek és a névnapok, a holdváltozások, az évszakok kezdete, a fogyatkozások, vagy más égi jelenségek is bennfoglaltatnak. Naptárként nevezték az egyes népeknél használt év- és idõszámítást is. Már nagyon régóta használatos a 29 vagy 30 napos hónap és 365 napos év, mint hosszabb idõköz. A hónapot a Hold fényváltozásai alapján, az évet a Nappal egyidejûleg kelõ vagy nyugvó csillagok visszatérésével határozták meg. Az év kezdetét az egyes népek különbözõ idõpontokra jelölték meg: pl. • az egyiptomiak, a föníciaiak, a perzsák és a görögök a nyári napforduló utánra (solstitium) tették, • a zsidók szeptember és október közötti idõre, • a rómaiak az évet kezdetben a tavaszi napéjegyenlõséghez, késõbb a Juliáni év bevezetése után január 1-hez kötötték, • a kereszténység kezdetben március 1-ét, majd december 25-öt, késõbb március 25-öt, végül január 1-ét jelölte meg. A hét mint idõegység: eredetileg a naptártól független volt. A római „hét” nyolc napból állt, s a nundinales megjelölés fõleg a parasztok vásár és ünnepnapja volt, amikor a falusiak az Urbs-ba, vagyis Róma városába jöttek, ahol egyúttal a bíráskodási és népgyûlési nap is volt. Szabályozása Kr. e. 287-es Hortensius-féle törvényben történt. Ezt a rendszert Kr. u. a 3. században váltotta fel a hét napból álló „hét”, amelyben minden egyes nap elsõ órájának vezérlõ bolygója (egy-egy bolygóisten) adta az elnevezést az egyes napoknak. A hét, mint idõegység keleten a zsidóknál is megtalálható. A hetedik napot, mint keresztény ünnep Kr. u. 321-ben Constantinus a dies Solis-ra, vagyis a „Nap napjára” Krisztus feltámadásának napjára rögzítette. Az ókori népek naptárai rendszeresen kõre vésetten maradtak ránk. Az egyiptomiaké papiruszokon; a rómaiak naptárait márvány és viasztáblák õrizték meg. Az almanach (az arab: al-manjach = mérték, idõ szóból) mind keleten, mind nyugaton csillagászati, kalendáriumszerû táblákat jelentett, asztrológiai s más megjegyzésekkel. Az újkorban a hivatalos adatok mellett rövid történeteket, költeményeket, adomákat is csatoltak a kalendáriumi részhez. Lassanként az irodalmi rész foglalta el a naptári adatok helyét. Nálunk legnevezetesebb Kisfaludy Károly 1822-ben indított Aurórája lett. Amíg a mai naptár alakja nem jutott használatba, a legfontosabb na158
158
pokat hónapok szerint latin versbe foglalták össze, melyeket a kezdõ szavakról Cisio Janus néven nevezték. A cisio szó a Circumisio Christi-t jelentette, a Janus pedig mutatta, hogy januárról van szó. A legrégibb Cisio a Beharsz-féle a XIII. század elsõ felébõl. A magyar Cisiok legrégebbike a Peer-kódex XVI. sz-beli kéziratos Cisiója (1580-ból). A fennmaradt legrégebbi nyomtatott magyar Cisio 1592-ben Debrecenben jelent meg. Az eddig ismert legrégebbi nyomtatott magyar kalendárium 1621-bõl való. Ezekben a kalendáriumokban az úgynevezett praktikák is fellelhetõk, azaz az egyes napok asztrológia jelentõségéhez kapcsolták a teendõket: pl. mikor jó eret vágni. A francia forradalom hatásaként jelentkezõ népszerûsítõ, ismeretterjesztõ törekvés egyik leghatásosabb eszközül a naptárt tette, s így lassanként egész naptár-irodalom alakult ki. Hazánkban ilyen értelemben a lõcsei kalendárum volt sokáig a leghíresebb.
ÉRA Az Éra (latinul: aera) egy határozott idõponttól egyformán és egyöntetûen számított évek sorozata. A számítás kiindulópontja, azaz az éra epochaja lehet: • természetes éra • mesterséges éra • világ éra.
• Számos éra epochajaként történelmi esemény szerepel: „Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izrael fiai kijöttek Egyiptomból, amikor Salamon király már negyedik éve uralkodott Izraelben” (Királyok Könyve 6.1.) Szeleukosz Nikator gyõzelme a Gaza melletti ütközetben Kr. e: 313ban, epochaja a szeleukidák féle érának. Kr. u. 622. a hidzsra nevû éra kiindulópontja, amikor is Mohamed Mekkából Medinába távozott. • Egy-egy jelentõs természeti esemény (pl. nagy földrengés, teljes napfogyatkozás, stb.) is lehet az éra kiindulópontja: „két esztendõvel a földindulás elõtt” mûködött Ámosz próféta. • A mesterséges érát a történelemírók önkényesen választották, hogy segítségével a tények nagy tömegében a könnyebb áttekinthetõséget biztosítsák. Ilyen mesterséges érák, pl. az aera ab urbe condita (Kr. e. 754), amelynek epochaja Róma megalapítása, vagy az aera ab Incarnatione Domini, Krisztus születése. 159
159
• Megkülönböztetünk még ún. világ érát, amely a világ teremtését vette az évszámítás alapjául, pl.: a bizánci, amely Krisztus születéséig
5509
Iulius Sextus Africanus Kr. u. 240 körül
5502
az alexandriai Panodorosz Kr. u. 412 körül
5493 (Ádám teremtését)
a zsidó
3760
a Luther szerinti
3960
évet jelölte meg. A világ teremtése és vége közötti idõ foglalja magába a világtörténelmet, ami egyszeri és megismételhetetlen esemény.
TÖRTÉNELMILEG NEVEZETESEBB NAPTÁRALAKOK – ÉRÁK • Keresztény idõszámítás Mint ismeretes a kereszténység a Római Birodalom keretei között bontakozott ki, így érthetõ, hogy a kereszténység kezdete a korabeli idõszámítás rendszeréhez kapcsolódott, amely azonos volt a Római Császárság idején használt kronológiával. A középkor elején a különféle idõszámítások zûrzavart okoztak. Eddigre a Iulianus-féle holdnaptár a hétnapos héttel a kereszténység számára is használhatónak bizonyult, de az abszolút idõszámítás kezdete ingadozott. Többféle modell vetélkedett egymással: – a „római korszakot”, melynek kiindulópontja Róma alapítás volt, a korai középkorig használták, – a római provinciákban a Római Birodalomba való betagozódás volt az idõszámítás kiindulópontja, – használatos volt még az uralkodók hivatalba lépésétõl számítani az évek sorozatát (pl. Diocletianus császár uralkodásának kezdetétõl, Kr. u. 284. VII. 29-tõl). A Diocletianus trónra lépésétõl kezdõdõ idõszámítást használták még századunkban is a koptok Ethiópiában. Amikor Dionysius Exiguus, szkíta szerzetes a következõ év húsvétjának kiszámításához az idõszámítás biztos kezdõpontját kereste, nem akart a keresztényüldözõ Diocletianus római császárra hivatkozni. Ehelyett idõben visszament Jézus születéséig, amely számításai szerint Róma városalapítása a 754. év december 25-re esett. „…a mi ciklusunkat nem akartuk ennek a (…) keresztényüldözõnek emlékéhez kötni, hanem felvetettük, hogy kezdetként az idõt évek szerint jegyezzük fel, a mi Urunk Jézus Krisztus születése óta, hogy reményeink kezdete ismert legyen elõttünk …” 160
160
Krisztus születésének éve így nemcsak történeti-teológiai, hanem naptári szempontból is elsõ ízben az idõ középpontjába került, az idõszámítást Krisztus elõtti és Krisztus utáni periódusokra osztva Kr. u. 525-ben. Dionysius gondolata, hogy az idõszámítást Krisztus születésétõl kezdjék, kedvezõ fogadtatásra talált. Ekkor a Diocletianus óta eltelt éveket azonossá tették a Krisztus születése óta eltelt évekkel, kiszámítva, hogy Krisztus a római idõszámítás szerint 754-ben született, s ez lett az új számítás szerinti elsõ esztendõ. Dionysius úgy tartotta, hogy Jézus az 1. év december 25-én született. Nulladik évet nem iktatott be. Utólagos számítások szerint Jézus Krisztus valójában a nevét viselõ kor megelõzõ 4. vagy 7. évében született. (Máté 2,1-bõl tudjuk, hogy Jézus Nagy Heródes idején született, aki legkésõbb Kr. e. 4-ben meghalt. Máté 2,2-ben említett csillag feltûnésébõl indulnak ki mások. Kepler pl. kiszámolta, hogy a Jupiter és a Szaturnusz Kr. e. 7-ben háromszor pontos konjugációban állt a Halak jegyében, a Tavaszpont közeledtével, és úgy gondolta, hogy a mágusok a korforduló jelét látták. Ily módon Dionysius megállapításai lettek a keresztény világ idõ és ünnepnap számításainak alapjai, annak ellenére, hogy kezdetben ez a kronológiai rendszer nem volt népszerû. Nagy Károly a Frank Birodalom egy Consilium Germanicium-ra szóló meghívójában tette hivatalossá elõször az ab incarnatione Christi-t. Elõbb csak Itáliában honosodott meg (532-tõl), majd a 7. századtól azon kívül is elterjedt. Ezen idõszámítást korrigálta XIII. Gergely pápa naptárreformjában 1582. X. 4/15., amikor is 1582-ben október 4-ét közvetlenül 15-e követte. • Bizánci idõszámítás A bizánci idõszámítást Kr. u. a VII. században 602-ben kezdték használni. Eszerint az idõszámítás kezdete a Világ teremtésének idõpontja, amely Kr. e. 5509. szeptember 1. volt. • Zsidó idõszámítás A zsidó naptár ciklikus alakja a zsidók széjjelszóródása után keletkezett és azt általában Rabbi Hillél Hanaszi-nak (Kr. u. 358.) tulajdonítják. Õ állapította meg a teremtés utáni elsõ újhold idejét, a 19 éves holdciklust, az ünnepek rendjét és a hónapok hosszát. A teremtés napjának 3760. október 7-ét jelölte meg. Krisztus utáni X. század óta a zsidóság körében ezen „világkorszak” lett általánosan elfogadott és Izraelben ma is ez a hivatalos idõszámítás. Így pl. 1998. szeptember 26-án kezdõdött az 5759. év. 1999. szeptember 11-én 5760, 2000-ben október 1-én kezdõdött az 5761. év. • Ókori görög idõszámítás A négyéves ritmusban megrendezett elsõ olimpiai játék idõpontjától határozták meg idõszámításukat az antik görögök. Az elsõ olimpia Kr. e. 776. évre datálódott. Eszerint a krisztusi korszak 0. éve a 193. olimpia 3. évére adódott. 161
161
• Hindu idõszámítás Svayambhu, a Magától-Létezõ az õ saját akaratából létrejött és a sötétségben szunnyadó mindenségbõl megteremtette a látható és láthatatlan világot. Elõször elmélkedés által a vizeket hozta létre, s azokba helyezte saját magvát. Ez aztán aranytojássá lett s ebben jött létre Brahma az egész világ teremtõje. A tojásban egy esztendeig tartózkodott, azután két részre osztotta tojást s megteremtette belõlük az eget és a földet, s a köztük lévõ ûrt, az égi tájakat, s a vizek medencéit, úgyszintén az értelmet, az öntudatot, a lelket s az érzéseket. Megteremtette az összes lényeket, az elemeket s elnevezte õket a védák szavaival. Úgyszintén megteremtette az isteneket s az áldozatokat. A tûzbõl, szélbõl s a napból „fejte” az rg- yajur- és a sama- védákat. Megteremtette az idõt, a csillagokat… Svayambhu közvetlen leszármazottja a Manu s a többi hat utódja. Ebbõl a Manu nemzetségbõl alkották meg és õrizték meg az egész világmindenséget, ki-ki a maga világkorszakában. A Manu-törvénykönyve szerint négy világkorszak (yuga) létezik: krta – treta – dvapara – kali. Ezek közül az elsõ három már elmúlt. A negyedik, amelyikben élünk, Kr. e. 3102. február 17-18 között éjfélkor kezdõdött és még 432000 évig fog tartani. Az elsõ korszak az aranykor volt, s a leghosszabb mert 1728000 esztendeig tartott. A többi korszak egyre rövidült és rosszabbodott. A második, vagy ezüstkor 1296000 évig, a harmadik pedig 864000 éven át állott fenn. A krta korszak négyezer isten-évbõl áll, a szürkület elõtte és utána ugyanennyi századot ölel fel. A következõ három korszak megfelelõ szürkületekkel együtt fokozatosan egy-egy ezerrel, illetve százzal rövidebb. Ez a 12 ezer esztendõ, vagyis a négy korszak együttvéve alkotja az istenek egy korszakát. Ilyen korszakokból ezer együttvéve annyi, mint Brahmának egy nappala s az éjszakája ugyanolyan hosszú. Ezen nappal és éjszaka végén az alvó Brahma felébred s megteremti a manas-t (ész, értelem, lélek). Ez pedig módosítván magát, létrehozza egymásból sorban az elemeket azok megkülönböztetõ lényeges tulajdonságaival. Az istenek egy korszaka, vagyis 12 ezer isten-év hetvenegyszer véve alkot egy Manu-idõszakot (manvantara-t). A Manu-korszakok, vagyis a világ teremtései és lerombolásai számtalanok. A hindu mitológia szerint Brahma megteremti, Visnu megtartja, és Siva elpusztítja a világot. Egy Brahma nap egyenlõ egy kalpával és ez 1000 úgynevezett nagyvilágkorszakot foglal magában, s ezek mindegyike 4320000 emberi évet tesz ki. A nagy világkorszak négy világkorszakból áll, melyek idõtartamban és minõségüknek megfelelõen csökkenõ sorrendben követik egy162
162
mást. Mindegyiknek megvan a maga hajnala és alkonya. Idõtartamuk isteni és emberi években számolva az alábbi (1 isteni év 360 emberi év): krta:
4.800 isteni-év
1.728.000 emberi-év
tréta:
3.600
1.296.000
dvápara:
2.400
864.000
kali:
1.200
432.000
12.000
4.320.000
Összesen:
A hindu naptári év november 7-én, a Dévi istennõ (fény istennõje) ünnepével kezdõdik. A hindu hitvilág szerint mi most a jelenlegi Brahma életének második felében, a kali hajnalán élünk, amely Kr. e. 3102. február 18-án Krisna halálával kezdõdött és a tulajdonképpeni kali majd csak Kr. u. 32899. évben veszi kezdetét. • Buddhista idõszámítás Buddhista világnézet szerint a világ folyamatának kezdetét vagy végét éppúgy nem lehet elképzelni, mint a világ térbeli határait. Buddha kifejezetten elutasította, hogy arról nyilatkozzon, hogy vajon a világ örökkévaló vagy nem örök, véges vagy végtelen. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a buddhizmus nem ismeri el a világ kezdetét, sem minden dolog teljes befejezõdését, hanem csak a világok keletkezésének és pusztulásának kezdet és vég nélküli sorát. Nem egy, hanem végtelenül sok világrendszert tételeznek fel. A buddhisták a vallásalapító halálának évét, Kr. e. 544-et tekintik idõszámításuk kiindulójaként. • Kínai idõszámítás A régi kínai idõszámítás a hold-éven alapult. A hold-naptár éveit 60-as ciklusban jelölték. Ezeket nem számokkal fejezték ki, hanem minden év elnevezését két írásjegy adta, az elsõ tag, a „törzs” tíz, a második tag, az „ág” 12 írásjegyének egyike. Ha a ciklusok írásjegyeit sorban párosítjuk egymással, akkor pontosan 60 variáns adódik. Immár 4637 éve létezik ezen rendszer, amely Kr. e. 2637-tõl kezdõdik. A 60. esztendõt Nagy Év-nek nevezik. Ebben a rendszerben öt hagyományosan számon tartott elem egyszer mind a 12 állatjegyes holdévvel kapcsolódik össze. Az õsi kínai bölcsek ugyanis azt tanították, hogy a világmindenséget öt elem – a Fa, a Tûz, a Föld, a Fém, és a Víz – szabályozza. Az öt elem sorrendje megegyezik a kínaiak öt évszakával, azok mindegyikéhez tartozik egy elem: a tavaszhoz a Fa, a meleg idõhöz a Tûz, az év derekához a Fém, a hideg, nedves évszakhoz a víz. Az õsi tanítás úgy szól, hogy minden elem a korban utána következõt hozza létre. A kínai kalendáriumban párosával sorolják az éveket az elemekhez. A 2000 és 2001-et egyaránt 163
163
a Fém uralja. Utána két Víz jegyû év következik, s majd így sorban tovább a körforgás szerint. A legújabb 60 éves ciklus 1984-ben kezdõdött! Az „ág” tizenkét írásjegye egyben a 12 állatöv valamelyikének felel meg. A 12 állatjegy egy másik szisztéma szerint 6 párra oszlik. Minden pár elsõ csillagjegye aktív (Jang) a második passzív (Jin) tulajdonságú: Alkotó Patkány – gyakorlatias Bivaly Versengõ Tigris – diplomatikus Nyúl Temperamentumos Sárkány – okos Kígyó Derûs Ló – ravasz Kecske Ügyes, szeszélyes Majom- jó ízlésû Kakas Hûséges Kutya – szeretetteljes Disznó Az állatöv évei így követi egymást: Patkány – Bivaly – Tigris – Nyúl – Sárkány – Kígyó – Ló – Kecske – Majom – Kakas – Kutya – Disznó. 1984-ben így a patkány éve volt, amely a ciklus befejeztével 1996-ban kezdõdött újra. 2000-ben ily módon a Fém jegyû „Sárkány” éve következett. A holdhónapok 29, illetve 30 napból állnak. Mivel a hold-év rövidebb, mint a nap-év, ezért idõnként póthónappal egészítik ki. A hagyományos ünnepeik is a hold-naptárhoz igazodnak, amely több-kevesebb módosulással egész Kelet-Ázsiában elterjedt. A hold-naptár ünnepei vallásos hagyományokon alapulnak, s mélyen beivódtak az emberek lelkébe, s még a pártállami gyakorlat sem tudta azokat eltörölni, fennmaradtak mint családi ünnepek. A Tavaszünnep (Csun-Csie) a holdnaptár szerinti új év kezdõnapja. A hivatalos évkezdõ szerepét elveszítve is megmaradt a legfontosabb kínai ünnepnek, három munkaszüneti nappal. (Kína déli részén a hold-újév valóban egybeesik a tél végével, a tavasz kezdetével.) A hagyomány szerint az utolsó holdhónap 24. napján a házi tûzhely istene elindul az égbe, hogy jelentést tegyen a család egész évi tevékenységérõl. Ilyenkor leszedik a házban található díszes fametszeteket, a kapu díszfeliratát, hogy a tûzhely szellemének visszatértekor – erre az óévbúcsúztató napon éjfélkor kerül sor – új képekkel, feliratokkal, lelkes petárdadurrogatással fogadják. A házak elé pedig díszes lampionokat függesztenek ki. Kínában az újév kezdete 1990-ben január 27-én, 1995-ben február 16-án volt, 2000-ben február 5-én volt. A kínai naptár elsõ hónapja (kb. február) a Tigrisé, a 2. a Nyúlé, a 3. a Sárkányé, a 4. a Kígyóé, 5. a Lóé, 6. a Kecskéé, 7. a majomé, 8. a Kakasé, 9. a Kutyáé, 10. a Disznóé, 11. a patkányé, a 12. (kb. január) a Bivalyé. Hasonlóan ilyen 12 részre van felosztva a nap is. Csakhogy a kínai nap a mi idõmérésünk szerinti 23. órával kezdõdik egy-egy kétórás idõszak: 23 órától 01-ig tart a Patkány órája 1-3 a Bivalyé, 3-5-ig a Tigrisé, 5-7-ig a Nyúlé, 7-9 a Sárkányé, 164
164
9-11 a Kígyóé, 11-13 a Lóé, 13-15 a Kecskéé, 15-17 a Majomé, 17-19 a Kakasé, 21-23 a Disznóé. Kínában a polgári forradalom gyõzelme után, vagyis 1911 óta az európai naptárt is használják. • Japán idõszámítás A japánoknál az évszámozás a császár trónra lépésével kezdõdött. Az év ebben a számítási módban nem januárban, hanem április 1-én kezdõdik, innen számítják a költségvetési évüket is. A japán idõszámítás kezdete az Istennel egyenrangúnak tekintett császár, Dzsimmu tenno trónralépésétõl (Kr. e. 660) kezdõdik. A legutóbbi császár 1989-ben lépett trónra. Kr. e. 552-t tekintik a buddhista vallás hivatalos elismerése évének. Kr. e. 604-ben átvették a kínai naptárt. 1873. január 1. a Gergely-naptár bevezetésének éve. Európai szokást elfogadva január 1-én ünneplik az újévet, méghozzá három napos munkaszüneti nappal. • Mohamedán idõszámítás Mohamed próféta Mekkából Medinába történt távozása után 17 évvel Omar kalifa a mohamedánok idõszámítását a hidzsrá-hoz kapcsolta. Ezen idõszámítás Kr. u. 622. július 6-val, mint az elsõ évi muharren hónap 1. napjától kezdõdik. A mohamedánok holdhónapokkal számolnak. A 354 napra terjedõ holdéveket a nap-évhez nem számítják át, így a keresztény idõszámítás 32 esztendeje 33 mohamedán évet tesz ki. A mohamedán naptár átszámításához táblázatokat dolgoztak ki. • Azték idõszámítás Az azték naptárban a hónap 20 napból állt. A hetük 13 napos volt. Az egyes napokat jelképekkel jelölték meg. A hónap úgy állt össze, hogy a 13 naphoz hozzáadtak annyit, amennyi a 20-hoz hiányzott. Az újszülöttek is az említett jelképek szerint kapták a nevüket. Attól függõen, hogy milyen napon születtek lett az egyik neve Kígyó, a másiké Gyík, a harmadiké Nyúl, és így tovább. Minden héten ugyanazon figurák ismétlõdtek, újakat nem adtak hozzá, csupán a napok számát írták melléjük az év végéig. Az évnek négy jegyét ismerték. „Az egyik évet „ház”-nak hívták, a másikat „nyúl”-nak, a harmadikat „nád”-nak, a negyediket pedig „kovakõ”-nek. Nem mindegyik jel került sorra egy évben, hanem minden egyes esztendõ külön jegyben állt: az egyik évben a „nád”-éban, és így tovább. Ezen jegyek segítségével tartottak számon minden eseményt az év folyamán, elsõsorban a legnevezetesebbeket. „Egy bizonyos számú kovakõévében ez és ez történt” – írták. Az idõ folyását „keréken” ábrázolták. A kerék 52 évbõl állt, amikor ez letelt, a legutolsó éjszakán szertartást végeztek, minden edényt darabokra törtek és eloltottak minden tüzet. Azt tartották, hogy a kerék leteltével véget ér a világ, s ez bármely kerék utolsó napján bekövetkezhet. Ha pedig vége lesz a világnak – gondolták – több ételt úgy sem készítenek 165
165
már és nem is esznek, hát nincs szükségük sem edényekre, sem tûzre. A világ vége biztos jele az lett volna, ha reggel nem kel fel a Nap, úgyhogy az egész éjszakát rettentõ szorongásban töltötték az aztékok, és egyre lesték, hogy vajon megvirrad-e. Az elsõ hajnali derengésben azután megszólaltak a dobok, kürtök és fuvolák és mindenféle hangszerek, kifejezvén azon örömüket, hogy istenük újabb 52 esztendõvel ajándékozta meg õket. Új edényeket vásároltak, tüzet pedig a fõpapjuk által gyújtottból vittek haza. Naptáruk végül is 365 napot tartalmazott. A növények sarjadásával vette kezdetét és a következõ rügyfakadásig tartott. Az évet „xizill”-nek nevezték, azaz ami a zöld levelek neve volt. A kereket pedig „toximolpili”-nek, ami viszont annyit jelent, mint a zöld levelek csomója, vagyis az éveké. Voltak szökõéveik is, amelyben „felesleges” napokat jelöltek. A közép-mexikói népek hitvilága szerint az istenek négy világot és négy napot teremtettek és pusztítottak el egymás után. A jelenkorban az ötödik korszakban élünk. Két isten lépett máglyára, hogy Nanahuatzin-ból Nap, Tecuciztecatl-ból pedig Hold legyen. A Nap így létrejött ugyan, ám meg sem moccant addig, amíg táplálékul meg nem kapta az élet hordozóját, a vért, az istenek vérét. Az égi pályáján tehát az istenek önfeláldozása indította el, azonban a Nap folyamatos mozgását az égen és visszaútját az alvilágban, ismételt gyõzelmét az éjszaka felett csak folyamatos emberáldozatok biztosíthatják. Biztosak voltak abban, hogy az ötödik világ is elpusztul, mint a korábbi világok, az emberáldozatok csak késleltethetik ezt. * Az áttekintésbõl látható, hogy az egyes népek különbözõ módszereket dolgoztak ki az idõ múlásának számítására. Néhány nép a történelmének kezdetét a Világ teremtésétõl számítja. Mások történelmi eseményhez, uralkodók trónra lépésének idejéhez, stb., kötötték az idõszámításukat. Európában az idõszámításunkat egyértelmûen Krisztus születésének idejéhez, mint történelmi tényhez kapcsoljuk. Ezért joggal vetõdik fel a kérdés, hogy hogyan értelmezzük a napjainkban hazánkban még most is idõnként olvasható, hallható idõszámítás elõtt, illetve idõszámítás után terminológiát, aki ezt használja milyen idõszámítási módszerre gondol?
166
166
167
167
168
EGY PADOVAI MAGYAR ORVOSPROFESSZOR: STEER MÁRTON Dörnyei Sándor
A középkorban – hazai orvosképzõ egyetemi intézmények hiányában – fõleg olasz egyetemeket kerestek fel a tanulni vágyó magyar fiatalok. A reformációtól kezdve, Itáliát háttérbe szorítva, a német és németalföldi városok váltak az orvosjelöltek úticéljaivá. A 18. század utolsó harmadában a nagyszombati orvosi kar létrehozása, a bécsi egyetem színvonalának emelkedése, valamint adminisztratív eszközök (a Habsburg birodalom határain kívüli egyetemek látogatásának a nehezítése, az ott szerzett diplomák honosítás nélküli el nem ismerése, majd a nem katolikusok diplomaszerzésének a lehetõvé tétele) útján az osztrák birodalom határai közé szorították a magyarországi diákok egyetemválasztási lehetõségeit. Az nem igényel különösebb magyarázatot, hogy ebben az idõben a Magyarország határain kívüli egyetemen tanulni vágyók legnagyobb számban Bécset keresték fel. Feltûnõ azonban, hogy a 19. század elsõ felében az osztrák birodalom keretébe tartozó két itáliai egyetem magyarországi származású hallgatóinak a száma hirtelen ugrásszerûen megnõ. Érvényes ez a megállapítás elsõsorban Padovára, de – bár kisebb mértékben – Paviára is. Padovában 1751 és 1816 között (66 év!) mindössze két jogász és egy meghatározatlan karhoz tartozó diák szerepel az anyakönyvben, medikus egy sem. 1817 és 1850 között (34 év!) viszont összesen 56 hallgató iratkozik be, közülük 40 az orvosi, 8 a jogi, 3 a bölcsészeti, 2 pedig a teológiai karra, s hozzájuk csatlakozik még az egyetemen vizsgázó 3 bába.1 A 40 orvostanhallgató közül 27 doktori diplomát is szerzett Padovában (26 doctor medicinae, 1 pedig a Pesten megszerzett doctor medicinae mellé a doctor chirurgiae címet). Az itáliai egyetemekre törekvõk számának ez az emelkedése nyilván többféle okkal magyarázható, Padova esetében azonban az is szerepet játszhatott, hogy ebben az idõben három olyan professzor is akadt a tanári karban, aki Magyarországról származott. A pécsi Rosas Antal csak rövid ideig, 1819-tõl volt a szemészet taná1
Szögi László: Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom egyetemein. I. 1790–1850. Bp. – Szeged, 1994.; Veress Endre: Olasz egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai. 1224–1864. Bp., 1941.
169
169
ra, 1821-ben már a bécsi egyetemre hívták. Az iglói Lippich Vilmos kissé több idõt töltött Padovában, õ 1834-tõl 1841-ig volt a „különös kór- és gyógytan” tanára. Néhány jelentõsebb munkája is Padovában született. Õ is Bécsbe került. Róla pár éve Kiss László rajzolt gondos arcképet.2 Az elõzõeknél jóval tovább, huszonegy esztendeig tartott a harmadik magyarországi professzor, Steer Márton mûködése. Róla szeretnék ez alkalommal megemlékezni, hiszen szakirodalmunk tulajdonképpen még nem vett tudomást róla. Az is indokolja, hogy felelevenítsük alakját, hogy a 2000. év alkalmából Olaszországban rendezett tudományos konferencia-sorozat egyikén, a biológia és bioetika kérdéseivel foglalkozó Workshop on Life címû rendezvényen, Modenában 2000 szeptember 3-án Martino Steer Memorial Lecture hangzott el.3 A megnyitó plenáris ülésen elnöklõ Martino Rizzotti padovai biológia-professzor megemlékezésében hangsúlyozta, hogy Steer Mártonban – tudományos jelentõségén túl – az olasz-magyar tudományos kapcsolatok egyik fontos megszemélyesítõjét is látják. A Martino Steer Memorial Lecture-t a magyar származású világhírû biokémikus, Julius Rebek jr. (vagyis ifjabb Rebek Gyula), a San Diego-i Skaggs Institute of Chemical Biology igazgatója tartotta. Elõadása a biológia alapvetõ kémiai jelenségeinek a modellezésével foglalkozott. Steer Mártonról bevezetésül meg kell említenem, hogy nevének helyes ejtése „Szter”, a család ugyanis nem német eredetû. Az elsõ ismert õs, Steer János – a hagyomány szerint – a skóciai katolikusüldözések elõl menekülve került végül Erdélybe a 17. század közepén. Az I. Apafi Mihály seregében lovas muskétásként szolgáló Steer János 1665 febr. 16-án kapott a fejedelemtõl nemességet „csicsópolyánai” elõnévvel és az akkor Belsõ-Szolnok vármegyéhez tartozó Csicsópolyánán nemesi birtokot.4 A család körében máig él az a feltevés, hogy a Steer név tulajdonképpen az Alister névbõl csonkult. Kempelen nagy családtörténeti munkája közöl egy leszármazási táblát a Steer családról, amelyet 1898-ban Steer Ferenc kúriai bíró és Steer Miklós kassai orvos mellékelt nemességigazolást kérõ belügyminisztériumi beadványukhoz. Ezen a családfán Steer Márton nem szerepel, õ ugyanis nem volt közvetlen felmenõje az említett kérelmezõknek. Az ott található Steer Tamásnak, Steer Ferenc és Miklós dédnagyapjának a testvére lehetett az a Steer Ferenc, vagyis „Franciscus Steer, civis Ung. Rosnaviensis, ex comit. Gömöriensi”, aki 1747-ben a kassai akadémián promoveált.5 Ez 2
3 4 5
Kiss László: Lippich Vilmos, az orvosi statisztika és az alkohológia elfeledett úttörõje. Orvosi Hetilap 1996. pp. 191–193. 2 Workshop on Life. Sept. 3–8. 2000. Modena, Italy. Book of abstracts. 62. Kempelen Béla: Magyar nemes családok. IX. köt. Bp., 1915. p. 442. Quod bonum, felix, faustum, fortunatumque sit huic almae Episcopali S. J. Universitate Cassoviensi ... [Cassoviae], 1747.
170
170
a Steer Ferenc lehetett Steer Márton nagyatyja. Az õ fia, szintén Steer Ferenc neve megtalálható Szinnyei életrajzi gyûjteményében,6 mint „a nagyszombati latin iskolában rend szerint való tanító és prosenior”. Megemlíti két magyar nyelvû, nyomtatott alkalmi versét 1799-bõl, illetve 1804-bõl. Így érkeztünk fiához, Steer Mártonhoz. Az apja, Steer Ferenc 1806 elején halt meg. 1806 jan. 21-én iktatott végrendelete a nagyszombati levéltárban fennmaradt.7 1806 jan. 14-én pedig özvegye vagyoni állapotát is felmérte a városi elöljáróság.8 Steer Ferenc özvegye, Steer Márton édesanyja, Palsovits Julianna 1772-tõl 1868-ig, tehát 96 évig élt,9 s tekintélyes nagyszombati családból származott. Édesatyja városi szenátor, majd polgármester volt. Steer Márton 1798-ban született, szeptember 6-án keresztelték a plébániatemplom anyakönyve szerint. Így még nem volt nyolc éves, amikor édesapját elveszítette. Feltehetõ, hogy iskolázását édesanyjának a bátyja, Palsovits Antal (1771–1864) is segítette. Õ 1801-tõl szobi, 1817-tõl pedig szentbenedeki plébános volt, késõbb (1836) a bécsi Pazmaneum igazgatója és pozsonyi kanonok lett.10 Steer Márton 1844-ben sógorával, Giovanni Cicognával latin versben köszöntötte Palsovits Antalt 50 éves papi jubileuma alkalmából.11 Bizonyára a hála volt az alapvetõ indíték, hogy ez a vers megszületett és nyomtatásban is megjelent. Steer Márton középiskolai tanulmányait a bécsi egyetem gimnáziumában végezte 1810-tõl, majd 1819-ben iratkozott be a bécsi egyetem orvosi karára másodunokatestvérével, Steer Ferenccel egyidõben, aki gyógyszerészetet tanult, s késõbb Kassán volt gyógyszertár-tulajdonos.12 (Az õ fiai voltak az említett nemességi igazolást kérõk.) Steer Márton tanulmányai végeztével, 1824 áprilisában szerezte meg a doktori oklevelet. Értekezése kissé szokatlan kérdést tárgyalt: „Milyen nyelven kell az orvosi könyveket írni?”13 Az elég terjedelmes (54 lap) munkát „mindazoknak ajánlja, akik törekvéseiben segítették”. A dolgozatban mind a klasszikus ókori és kortárs irodalomban, mind pedig az orvostudomány történetében való alapos jártasságát bizonyította. Horatiustól Goethéig és Schillerig terjed az említett írók sora, és Hippokratésztõl Paracelsuson át a legnevesebb, akkor „modern” orvosokig hivatkozik a szakmai tekintélyek6 7 8 9 10 11
12 13
Szinnyei József: Magyar írók élete és mûvei. XII. köt. Bp., 1908. 1414. has. MG Testamenta, è. 1556. 3–30–14. MG Deputationalia: 2–101–29. Gyászjelentése az Országos Széchényi Könyvtár Kisnyomtatványtárában. Szinnyei: i. m. X. köt. 236. has. Cicogna, Joannes – Steer, Martinus: Antonio Palsovits Tyrnaviensi abbati infulato et canonico Posoniensi post quinquagesimum annum a primo missae sacrificio hodie sollemniter litanti. Patavii, 1844. Szögi: i. m. p. 78. és p. 93. Dissertatio inauguralis philosophico-medica examinans quonam idiomate libri medici sint conscribendi? Viennae, 1824.
171
171
re. A felvetett kérdést több irányból közelíti meg, végül arra a következtetésre jut, hogy „libros medicos latino idiomate esse conscribendos”, vagyis: az orvosi könyveket latin nyelven kell írni. Okfejtésében magasztalja a latin nyelv szépségét, az évszázados hagyományt, a latin nyelv elterjedtségét Európában, nemzetközi használatát stb. (Érdemes megjegyezni, hogy disszertációján kívül csak egy szakmai közleménye latin, a többi olasz nyelvû, egyébként pedig írt magyarul és németül is.) A „doctor medicinae” cím után megszerezte a „doctor chirurgiae”-t is. Oklevelének megszerzésétõl alig telt el másfél év, 1826. dec. 23-án – 28 éves korában – kinevezték a padovai egyetemre a patológia és a materia medica tanárává, egyúttal az intézethez tartozó patológiai és gyógyszertani múzeum igazgatójává. A tanszék nevét hamarosan patológia és farmakológiára változtatták. Tanszékét 1827. márc. 5-én foglalta el.14 Padovai mûködése alatt tudományos munkásságot is fejtett ki. Érdeklõdése elõterében eleinte a kolera állott, errõl készült elsõ Padovában megjelent munkája. Ez általában a kolera betegségrõl, különösen a „ragályos ázsiai-európai” koleráról tanítványainak tartott elõadásait tartalmazza.15 Még ugyanabban az évben, 1831-ben Magyarországon járhatott, hiszen Nagyszombatban kelt az a levél, amelyet ki is nyomtatott. Ebbõl a 2 lapos kis írásból csak egyetlen fennmaradt példányról tudunk, az is a bethesdai National Library of Medicine-ben van.16 A levelet Giuseppe Antonio Montesantonak, a paviai egyetem akkor már évtizede nyugdíjban lévõ professzorának, az orvosi irodalom és orvostörténet egykori tanárának, a padovai Tudományos és Mûvészeti Akadémia elnökének írta, s beszámolt benne a kolera általa alkalmazott kinin-kezelésének eredményeirõl. Még 1831-ben Padovában megjelent Lenhossék Mihály országos fõorvosnak a keleti kolera és a különbözõ járványos betegségek kezelésével foglalkozó könyve olaszul.17 Feltételezhetõ, hogy e fordítás kiadásában Steer Mártonnak is szerepe volt. 1832-ben adja ki következõ munkáját, méghozzá az elõzõ évben Magyarországon dühöngõ járványok tapasztalatairól.18 Elsõsorban a váltólázzal foglalkozik, s ennek egyik változataként beszél a koleráról. Itt ismét kitér a kinin-kezelésre, utalva Montesanto professzornak írott levelére. A váltólázas betegségekben Sydenham, Morton és más szaktekintélyek megálla14 15
16
17
18
Padova. Archivio Universit. Rettorato 1826–27. no. 210. Quaedam de cholera generatim et speciatim de cholera asiatico-europaea contagiosa. Praelectiones habitae coram discipulis. Patavii, 1831. Index-catalogue of the Library of the Surgeon-General’s Office, United States Army. Vol. XIII. Washington, 1892. p. 648. Considerazioni sulla maniera di curare il cholera morbus oriantale e le varie malattie epidemiche. Padova, 1831. Cenni intoro la natura del morbo che infieri nell’ Ungheria nell’ anno 1831 sotto il nome di cholera asiatico. Padova, 1832.
172
172
pításait idézi, és ezekre alapozza saját terápiáját. A magyarországi kolerajárvány ismertetése során egész sor pesti professzort (Bene, Schordann, Stáhly, Tognio) említ, s hivatkozik barátaira: a pesti Eckstein Frigyesre, az egri Hanák Mihályra, a selmecbányai Rovenszky Pálra, a nagybecskereki Verzár Emánuelre és a nagyszombati Frey Vincére, akiktõl – feltehetõen jórészt levélben – tájékoztatást kapott a járvánnyal kapcsolatban. Freyrõl megemlíti, hogy õt még gyermekkorában ismerte meg. Az így szerzett ismereteket kiegészítette saját tapasztalataival, amiket nyílván magyarországi látogatása idején szerzett. Az olvasók számára szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a kolera valamelyik változata ismét jelentkezhet, s ez voltaképpen Itáliát, különösképpen a magyarországi járványos területekkel legszorosabb kapcsolatot tartó venetoi tartományt is fenyegeti. 1832-ben a padovai Tudományos és Mûvészeti Akadémián elõadást tartott. Ebben ismét a kolerahelyzettel foglalkozott a járvánnyal fenyegetett Itália, mindenekelõtt Veneto tartomány szempontjából. Ez az elõadás is megjelent nyomtatásban.19 A késõbbi években figyelme más területek felé fordult. 1836-ban a lembergi egyetem anatómia professzorának, Joseph Berresnek Microscopische Beobachtungen über die innere Bauart der Nerven und CentralTheile des Nerven-Systems címû munkáját ismerteti kis füzetben az olasz szakemberek számára.20 Maga is foglalkozott mikroszkópos vizsgálatokkal, hiszen 1852-ben egy újságcikkben említi, hogy szeme már nem olyan éles, mint volt, mert a mikroszkóp meggyengítette.21 A fõleg milánói szakfolyóiratokban megjelent további közleményei különbözõ tárgyúak. A kolera mellett foglalkozik bennük az influenzával, valamint az elektro-magnetizmus gyógyászati alkalmazásával.22 Munkássága alapján több tudományos társaság választotta tagjai közé, így a már említett Accademia di Scienze, Lettere ed Arti di Padova, az Ateneo di Treviso, az Accademia Scientifico-letteraria dei Concordi di Rovigno, az Accademia degli Agiati di Rovereto. A karkovi egyetem orvosi kara dísztagságával tisztelte meg. A magyarországi orvosokkal való kapcsolatát bizonyítja fentebb már ismertetett munkája is. A Budapesti Kir. Orvosegyesület 1846-ban levelezõ tagjává választotta. Ugyancsak 1846-ban megküldte az Egyesületnek a selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozó kis írását, amelyrõl késõbb lesz szó.23 19
20
21 22
23
Cenni intoro lo stato attuale dell’epidemia tellurica dominante (detta cholerica) riguardo all’Italia e sopratutto alle Province Venete. Milano, 1832. Microscopische Beobachtungen … von Dr. Joseph Berres … Espozizione transuntiva delle anatomiche indagini del celebrato autore sul tessuto dei nervi con illustrazioni e deduzioni fisico-patologiche. Padova, 1836. Pressburger Zeitung 1852. 259. sz. nov. 5. Hirsch, August: Biographisches Lexikon der hervorragenden Ärzte. Bd. 5. Wien – Leipzig, 1887. p. 517. Társalkodó 1847. febr. 4. – Orvosi Tár 3 (1846) 10. köt. No. 25. p. 386.
173
173
Kapcsolatot tartott bécsi orvosi körökkel is. 1832-ben részt vett a Német Orvosok és Természetvizsgálók bécsi ülésén,24 s ugyanekkor a nemrég megjelent munkáját eljuttathatta volt professzorának, Joseph Franz Jacquinnek. (A sajátkezûleg dedikált példány ma az Országos Széchényi Könyvtárban található.) Veress Endre a padovai egyetem magyar hallgatóiról írott könyvében azt írja, hogy Steer „kiterjedt tudományos mûködése dacára nem igen volt népszerû sem a tanulók, sem a polgárok körében, úgy hogy az 1848 márciusi események valósággal elsöpörték, s hazájába tért; teljesen igaza lévén egy olasz méltatójának, midõn azt írta róla, hogy kortársai politikai elfogultságukban nem méltatták érdeme szerint tudományos értékét”.25 Népszerûségére, tudományos és oktatói munkásságának elismerésére vonatkozóan – sajnos – nincsenek egykorú, hiteles adataink. Egyik – feltehetõen eredetileg padovai – tanítványa, az osztrák Franz Wurm 1831. január végén Bécsben doktorált, s értekezését mégis egykori oktatójának, Steer Márton professzornak ajánlotta.26 Steer padovai tanársága mindenesetre 1848 márciusáig tartott. Veress fenti állítását konkrét adatokkal nem támasztja alá, így talán azt következtethetjük ki belõle, hogy az itáliai forradalmi napok során a Bécsbõl jött Steer Mártont osztrákbarát idegennek, az olasz hazafias mozgalmakkal szembenállónak minõsítették. Eléggé valószínûnek látszik, hogy ezért kellett hazatérnie, mintegy menekülnie. Feltételezésünkhöz hivatkozunk Steer Márton egy levelére, amely az egri Fõegyházmegyei Könyvtárban található.27 Ezt a levelet 1847 márciusában írta Pyrker László egri érseknek, aki 1820 és 1827 között velencei pátriarka volt. A levél közeli ismeretséget árul el. Steer a már 75. évében járó érseket itáliai, elsõsorban velencei üdülésre hívja. Hivatkozik közös ismerõseikre, hiszen mintegy az õ megbízásukból igyekszik rábeszélni az érseket az olasz útra. A hivatkozott ismerõsök sorában olyanokat találunk, mint Dandolo admirális,28 Bianchi marsall,29 Ahrenberg herceg, Mathilde Schwarzenberg, vagyis a forradalmi mozgalmakkal nyilván korántsem szimpatizáló osztrák arisztokraták és Bécshez hû magasrangú olasz katonák. Ez a levél tehát bepillantást nyújt abba a társasági körbe, amellyel Steer Márton Padovában kapcsolatban állt. 24 25 26 27 28
29
Gemeinnützige Blätter 1832. szept. 20. Veress: i. m. p. 224. Wurm, Franciscus: Dissertatio inauguralis medica de diureticis. Vindobonae, 1831. Jelzete: MS 1041/83. Silvestro Dandolo (1766–1847) a velencei köztársaság utolsó admirálisa, majd osztrák viceadmirális, az osztrák haditengerészet fõparancsnoka. Emlékére Ferenc József egy hadihajót nevezett el. Ferdinand Bianchi (1768–1855) az osztrák hadsereg marsallja, az 55. gyalogezred tulajdonosa. 1820-tól nyugállományban Treviso melletti birtokán élt. 1848-ban a forradalmi kormány egy idõre õrizetbe vette mint Ausztria hívét.
174
174
Steer Mártont 1848 augusztusában – távollétében – megfosztották katedrájától. 1852 júniusában engedélyt kért a padovai egyetemtõl, hogy folytathassa oktatói munkáját. A rektor a kérést avval utasította el, hogy úgy hallotta, hogy Steer 1848 végén már valamilyen tudományos elfoglaltságot talált magának.30 Errõl a kósza hírrõl semmiféle bizonyító adatot nem találtunk. Az azonban feltétlenül elgondolkodtató, hogy miért várt Steer 4 évet a padovai egyetemre való visszatérésre. Azt sem tudjuk, hogy 1852-ben Padovában volt-e, amikor a kérést benyújtotta az egyetemhez, vagy még Magyarországon tartózkodott. Életének az 1848 utáni szakaszából csak szórványos és nem egészen egyértelmû adataink vannak. Veress és a szlovák életrajzi lexikon – Szinnyeire tévesen hivatkozva – azt állítja, hogy Steer hazatérve Nyitrán és vidékén orvosi gyakorlatot folytatott.31 Ezzel szemben sem Linzbauer 1859-i,32 sem Oláh 1876-i33 orvosi névtárában nem szerepel a gyakorló orvosok között. Hazatérése utáni idõbõl egyetlen olyan megnyilatkozását találtuk, amely kapcsolatban van orvosi voltával. 1853-ban a Pressburger Zeitungban négy folytatásban közleménye jelent meg az akkori járványos lázról („Fieber-Epidemie”).34 A kissé tanáros írás elõször a betegségeknek a környezettel (idõjárás, talaj, táplálék stb.) való összefüggéseit ismerteti. A Pozsony megyében, 1852-ben kiterjedten jelentkezõ járványt a rossz terméssel, a takarmányhiány miatt tömegesen levágott szarvasmarhák húsának olcsó kiárusításával, ennek következtében a lakosság táplálkozási szokásainak a megváltozásával, illetve a szervezet ellenálló képességének a csökkenésével magyarázza. 1866-ban ugyan részt vett a magyar orvosok és természetvizsgálók 11. pozsonyi vándorgyûlésén, a névsorban azonban úgy szerepel, hogy lakhelye Padova, foglalkozása egyetemi tanár. 1872-ben újra elment a herkulesfürdõi, majd 1874-ben a gyõri vándorgyûlésre, ekkor azonban lakhelyül Nyitrát adta meg, és nyugalmazott egyetemi tanárnak mondta magát. 1872-ben és 1874-ben a Nyitra megyei legtöbb adót fizetõk (virilisek) jegyzékében nyitrai földbirtokosként szerepel.35 A földbirtokot talán – legalábbis részben – felesége révén szerezte, hiszen Korossy Jozefa (1812– 1885) a Nyitra megyében birtokos korossi és kishelybényei Korossy-családból származott, édesanyja pedig köpösdi gróf Tolvay Julianna (1768– 1838), a fõrangú család utolsó leszármazottja volt.36 30 31 32 33 34
35
Padova. Archivio Universit., 1845–66. Rettorato, Atti riservati 1852. no. 86. Veress: i. m. p. 220. – Slovenský biografický slovnik. 5. köt. Martin, 1992. p. 343. Linzbauer, Franz Xaver: Statistik des Medicinal-Standes. Wien, 1859. Oláh Gyula: Magyarország közegészségügyi statisztikája. Bp., 1876. Unsere gegenwärtige Fieber-Epidemie. Pressburger Zeitung 1853. okt. 20–23. No. 239– 242. Nyitra 1874. okt. 7.
175
175
Steer Márton a mezõgazdaság iránt már korábban is érdeklõdött. 1844-ben cikket írt a Magyar Gazdába a selyemhernyó-tenyésztésrõl.37 Ebben ismerteti a lombard-velencei tartományban, különösen Treviso környékén a legutóbbi 15 évben hatalmas mértékben fellendült foglalkozási ágat, amely jelentõsen hozzájárult a lakosság anyagi jólétének emelkedéséhez. Az itáliai példa alapján lelkesíti a magyarországi lakosságot, hogy minél szélesebb körben terjesszék ezt az igen jól jövedelmezõ kereseti ágat. Javasolja, hogy ennek érdekében létesítsenek egy „nemzeti társulatot”. Cikke visszhangra talált, mert a lap még ugyanabban az évben hosszabb cikkében ismertette a selyemhernyók tenyésztésének a módszereit, a gubók beváltásának a módját, a beváltó helyeket.38 Gondolatait kissé részletesebben kifejtve, 1846-ban kis könyvecskét is adott közre Pesten errõl a témáról.39 Ezt a Hetilap, Kossuth eszméinek a terjesztõje ismertette, a közleményhez a lap egyik szorgos munkatársa, Mátéffy hozzászólt, Steer aztán válaszolt is az észrevételekre.40 A társulat alapítására vonatkozó javaslatát pedig az Ipar-czímtár 1847. évi kötete toldotta meg azzal, hogy közzétette az „indítványozott nemzeti selyemtenyésztõ társulat” tervezetét.41 A következõ években is foglalkozott ezzel a kérdéssel: 1852-ben a Pressburger Zeitungban írt elég hosszan, 1856-ban pedig a bécsi Allgemeine Land- und Forstzeitungban az osztrák lakosságot is igyekezett megismertetni a selyemtenyésztés hasznával. Ezt a közleményt azután a Magyar Gazda magyar fordításban hozta, mint „Steer Márton páduai tanár és hazánkfia” írását.42 Több mezõgazdasági vonatkozású írása jelent meg 1852 és 1854 között a Pressburger Zeitungban. Közülük legjelentõsebb a Gemeinde-Baumschulen címû. Ez a közleménye, illetve a benne elõadott tervezet követõre is talált. Nyitra megye több falujában létesítettek falusi faiskolát, s fõleg a gyümölcsfák (nem utolsó sorban a selyemtenyésztést is szolgáló eperfák) telepítésével növelték a lakosság kereseti lehetõségeit. A terv egyébként a bécsi lapok, elsõsorban a nálunk is elterjedt Wanderer figyelmét is felkeltette.43 36
37 38 39
40 41 42 43
Zarándy A. Gáspár: A Tholvay grófok. Turul 1905. pp. 36–38. és Kempelen Béla: Magyar fõrangú családok. Bp., 1931. pp. 234–236. Magyar Gazda 1844. febr. 4. 145–149. has. Magyar Gazda 1844. 687–696., 710–715., 723–727. has. A selyemtenyésztés befolyása a családok és állodalmak jólétére. Felszólításul honfiaihoz. Pest, 1846. Hetilap 1846. 1152–1156., 1192–1195., 1386–1388. Ipar-czímtár. Pesten, 1847. 212–214. Gazdasági Lapok 1856. 433–434., 445–447. Pressburger Zeitung 1852. No. 292–293. dec. 15–16. Steer neve csak a különlenyomaton szerepel. A Nyitra megyei fatelepítésekrõl és a bécsi visszhangról Pressburger Zeitung 1853. No. 95. ápr. 27. és No. 126. jún. 5.
176
176
A járványos lázról szóló cikksorozatban említi, hogy 1848-ban javasolta, hogy az ínséges évekre számítva a falvak létesítsenek magtárakat, így élelmiszertartalékot. Mezõgazdasági írásainál érdekesebb számunkra az a közoktatási reformtervezet, amelyet 1848-ban nyújtott be az elsõ magyar felelõs kormány vallás- és közoktatási miniszteréhez. A beadványt ismertetõ Hajdu János ezt a hazai németségnek az 1848-i pedagógiai reformmozgalmakban való részvételének tekinti.44 Steer nevének téves értelmezése, a beadvány német nyelve és a szerzõ számára ismeretlen volta okozhatta félreértését. Steer öntudatos magyar volt, hiszen a Magyar Gazdában megjelent, fentebb már említett cikkét úgy írta alá, hogy „nagyszombati magyar, páduai egyetemi tanár”. A tervezet (National Studienreformplan für Ungarn) tulajdonképpen már korábban és részletesebb formában készült, a magyarországi politikai változások azonban arra ösztönözhették Steert, hogy az eredeti tervezet rövidebb változatát juttassa el a minisztériumhoz, remélve, hogy több sikere lesz, mint elõzõleg, amikor bizottság tárgyalta, mégsem lett belõle semmi. Két érdekes – és máig korszerû, akkor azonban igen újszerû – kiindulási alapra építi fel javaslatát. Magyarországnak gazdagodásához sokkal jobban ki kellene aknáznia természeti kincseit, s ennek egyik útja a természettudományok nagyobb szerephez juttatása az oktatásban. A másik kiindulási alap az ország sok nemzetisége. A fejlõdés szerinte a népek összefogásával képzelhetõ el, ehhez viszont meg kell tanulni már az iskolában egymás nyelvét. Itáliai tapasztalatait felhasználva dolgozta ki a közoktatás új rendszerét. Az iskolarendszer ötfokozatú: a falusi (nép-) iskola, a kerületi iskola, a megyei iskola (gimnázium), a területi (akadémiai) és az országos tanintézet (egyetem). Az egyetemen az eddigi négy kar (teológiai, jogi, bölcsészeti és orvosi) mellé egy ötödiket javasolt, s azt matematikainak nevezte el. Ez, alapgondolatának megfelelõen, három alosztályban mérnököket, mezõgazdászokat és bányászokat képezne, akik vezetõ szerepet játszhatnának az ország természeti kincseinek kiaknázásában. Az orvosi karra vonatkozó legfontosabb javaslata az volt, hogy az oktatásban nagyobb szerepet kell kapni a gyakorlati képzésnek. Kérdés, hogy egyetemi tanulmányai alatt Bécsben, vagy professzorként Padovában szerzett tapasztalatai vezették ehhez a gondolathoz. Vagy mennyire ismerte a pesti egyetemnek a betegágy melletti oktatást szûk korlátok közé szorító klinikai helyzetét? Mind a selyemhernyó-tenyésztés fellendítésére, mind az oktatásügy 44
Hajdu János: Eötvös József báró elsõ minisztersége (1848). Bp., 1933. pp. 182–185.
177
177
reformjára vonatkozó javaslatai Steer Mártonnak azt a szándékát tükrözik, hogy messze az ország határain kívül mûködve sem szakadt el hazájától, hanem kereste azokat a területeket, amelyeken – itáliai tapasztalatait is hasznosítva – bekapcsolódhat a reformkor hazai gazdasági, kulturális megújulást célzó mozgalmaiba. A magyarországi személyes kapcsolatok közül már említettük orvosbarátait, akiktõl az 1831-i kolerajárványról kapott tájékoztatást, valamint Pyrker László egri érseket. Felbukkant azonban még egy szál, amely hazai személyhez köti, s ez újabb oldalait mutatja be. Gróf Keglevich János volt Bars megyei fõispán, fõudvarmester (1786– 1856) hatalmas mappákban megõrizte levélfogalmazványait.45 Ezek között található egy levél „Professor Stéer”-nek 1846. ápr. 17.-i keltezéssel. Keglevich nagy könyvtárat gyûjtött, amelyben a szokásost jóval meghaladó arányban voltak természettudományi mûvek. Képtára és régiségei szinte múzeummá alakították kastélyát. A Steer Mártonhoz intézett levélben is szó van egy Gay-Lussac kötet megküldésérõl, valamint két kõintarzia megszerzésérõl. A levél hangneme korábbi ismeretségre utal. Keglevich meg is hívja Steert birtokára, Tapolcsányba vagy Ugrócra. Hozzáteszi, hogy István fia (késõbb az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa) bizonyára örülni fog, hogy magyarul beszélhet vele. Steer Márton 1879. május 4-én halt meg Nyitrán, tehát 82 évet élt. A szórványos adatokból kirajzolódó vázlatos életrajz egy tevékeny, igen sokoldalú ember képét idézi elénk, ezért is érdemes emlékét felidézni.
45
Országos Széchényi Könyvtár Kézirattár. Fol. Lat. 3866/VIII.
178
178
A MAGYAR FOGTUDOMÁNY KEZDETE Forrai Judit
MAGYARORSZÁG A XVIII. SZÁZADBAN A 18. századi gazdasági és kulturális fejlõdés epicentrumát Anglia, Franciaország és Hollandia alkotta. A keleti „peremzóna”1 fejlõdése –beleértve Magyarországot – gazdaságilag, politikailag és kulturálisan idõben eltolódott az oszmán birodalom európai hódítása miatt (1541–1686). A Habsburg birodalom, mely Európa legfiatalabb birodalma volt, 1683-ban verte vissza Bécsben a török hódítókat, majd három évvel késõbb Budát foglalták vissza a török hadseregtõl. Magyarországon a 150 évig tartó török uralom elválasztotta az országot az akkori nyugati fejlõdéstõl. A török kivonulást követõ új állami szervezet felépítése, a magyar feudális rend megszilárdulását jelentette. Az 1784-es népszámlálás szerint a Habsburg Monarchia demográfiai helyzete úgy alakult, hogy míg a Habsburg Monarchia össznépessége 23 millió fõ volt, addig a magyar korona országaiban (Magyarország, Erdély, Horvátország és a határõrvidék) 9,3 millió fõt számláltak, ez a 43,4%-a birodalomnak. A népesség nem egyenletesen oszlott el Magyarország területen. Az északi bányavidék és az ország nyugati része sûrûbben lakott volt, e terület nem került török uralom alá, szorosabban kapcsolódott a nyugati gazdasághoz, kereskedelemhez, s így sokkal fejlettebb szintet ért el, mint az ország keleti része. A magasabb kulturális fejlettség tette lehetõvé Nagyszombaton az egyetem alapítását (1635) és ezen belül az elsõ hazai orvosi fakultás létrehívását (1769). Magyarország mezõgazdaságát általánosan elmaradt feudális jellegû agrártechnika jellemezte. A 18. század elsõ felében a dunántúli területeken sikerült áttérni extenzív majorsági gazdálkodásra, a termékeket pedig az örökös tartományokban értékesíteni. A gazdaság élénkítése céljából Mária Terézia bizonyos növényeket termesztésekor mentesítést adott a kilenced és a tized megfizetése alól (1774).2 A kereskedelem az európai piacok átrendezõdése miatt növekedett, csúcsát a napóleoni háborúk alatt érte el. A franciák által lezárt tengeri 1 2
Kosáry D.: Újjáépítés és polgárosodás 1711–1867. Bp., Háttér Kiadó, 1990. pp. 5–17. Mária Terézia idõszakáról lásd részletesen: Marczali H.: Maria Therezia. 1717–1780. Bp., MTT, 1891. 322 p.
179
179
kereskedelem helyett a gabonaszállítást keletrõl szárazföldi út váltotta fel.3 Abban az idõben úgy köszöntették egymást a gazdák: „Adjon az Isten kevés esõt és csendes háborút”. A gabonaszállításhoz szükséges szárazföldi közlekedésre azonban Magyarország nem volt felkészülve. Utak hiánya, vadvizek akadályozták a kereskedelmet. Ezért II. József korszerûsítette az úthálózatot, de a folyók szabályozása, a csatornák építése csak tervezési szinten maradt. Az ipari forradalom hatása lassan ért el Magyarországra. A gabonatermelésre szakosodott magyar nemesség, a céhes viszonyok között megrekedt városok éppúgy érdekeltek voltak a „Magyarország Ausztria éléskamrája” szerep fenntartásában, mint az ausztriai ipari és pénzügyi körök,4 így a fejlõdést semmi sem segítette ahhoz, hogy látványos változás jöjjön létre. A porosz-osztrák háború következtében a sziléziai ipar-és bányavidék elveszett, így az ipar fejlesztése elkerült Magyarországról Csehországba. Ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar ipar elmaradt helyzetbe került a Habsburg gazdaságpolitika miatt. Ennek következtében a polgárság sem fejlõdött ki olyan mértékben, mint a nyugati országokban – az ország lakosságának több mint 80% falusi paraszt, jobbágy maradt. A kis számú polgárság viszont etnikailag megosztott volt: németek, örmények, görögök, szerbek, horvátok, románok és zsidók alkották. A hazai polgárság emancipációjának elsõ jelei 1790 körül jelentkeztek, egy-két nagyobb városban. A nemesség az ország lakóinak mintegy 5%-át tette ki, ami kb. 400 ezer nemesi rangú személyt jelentett. A politikai hatalom az egyházi és a világi nagybirtokosok kezében volt. A felvilágosult reformok nemesi kezdeményezõit az 1790-es években már az új értelmiség tagjai is támogatták. A 18. sz. elején az új eszméket és tudományos eredményeket nagyrészt a katolikus és protestáns egyházi értelmiség sajátította ki és közvetítette a világi közösség felé. A 18. század utolsó harmadában már az állam próbálta átvállalni az értelmiség kinevelését, mint majd látjuk a késõbbiekben. Tehát a kulturális elit nemesekbõl és kisszámú polgári értelmiségiekbõl állt. Az egyik oldalon a társadalmi rang, a vagyon és a politikai befolyás állt, a másik oldalon a hivatás-szerûen végzett értelmiségi munka (orvos, ügyvéd stb.), amely a megélhetés fõ forrása lett. A Habsburg birodalom a katolikus vallás hegemóniáját igyekezett biztosítani a monarchián belül. Magyarországot viszont az etnikumok sokfélesége mellett több vallási felekezet jelenléte is jellemezte. Bár a lakosság többsége a katolikus egyházhoz tartozott, a kálvinisták, lutheránusok, unitáriusok, görög-katolikusok, keleti ortodoxok és zsidók az ország egyes területein koncentrálva éltek. 3
4
Acsády I.: A magyar birodalom története a kútfõk alapján a mûvelt közönség számára. 2. köt. Bp., Athenaeum, 1904. p. 601. Kosáry D.: op. cit. p. 18.
180
180
FOGBETEGSÉGEKET GYÓGYÍTÓK, ÖNGYÓGYÍTÁS ÉS SEGÍTSÉG Népi gyógymódokat alkalmazó egyszerû emberek házi orvosságokat használtak. A háziorvosságokról szóló könyvecskéket gyûjtögetõ falusi papok szedték össze. Ilyen például Szent-Mihályi Mihály a lotzsonádi plébános, aki 1791-ben adta ki a Házi-Orvosságok c. könyvecskét. Ahogy írja, lelkipásztori hivatala alatt összegyûjtött tapasztalataiból és elbeszélésekbõl állította össze a faluban élõknek segítségül a háziorvosságokat. Részletesen ír a száj rothadásáról, a fogfájásról. Nagy szerepet tulajdonít a vöröshagymának és a fokhagymának, amely a fog „féreg” ellen nagyon hatásos. „Fogvonást” (húzást) pedig csak akkor lehet elvégezni, ha már nem fáj a fog és a dagadás is leapadt. Vérzés esetén szorító-kötés és ecetes víz ajánlatos, de a legjobb, ha tisztán tartják a szájukat és a fogukat az emberek. Tehát a prevenció segíti elõ, hogy a borbélykéztõl messze kerüljenek.5 Megjelennek füveskönyvek is, melyek a házipatikák létrehozásához elengedhetetlenek. Ilyen pl. Csapó József Debrecen orvosának gyûjteménye 1792-bõl, melyben a virágok és füvek nevét alfabetikus sorrendben rakja: a növények nevét népi, latin, francia és német nyelven írja le, utána azok alakját, lelõhelyét, majd belsõ és külsõ hasznosságát részletesen tárgyalja. Jellemzõ, hogy mindegyik virág vagy fû, melyet fogfájásra ír elõ csak külsõ alkalmazásra javasolja.6 Nemcsak a felnõtt lakosság számára készültek ezek a gyógyulást szolgáló könyvek, hanem ebben az idõben íródott az iskolás gyerekek számára a katekizmus egészséget tárgyaló könyve is, melyet Kiss József udvari orvos írt. Ez a könyv kérdés-felelet formájában tanítja meg a gyerekeknek, hogyan lehet az egészséget becsülni, megõrizni. Címe is mutatja „Minden nem orvosnak, a köznépnek”. Tulajdonképpen a több mint 300 kérdésbõl csak kettõ foglalkozik a fogazattal. „Mitõl kap a gyermek, úgy közönségesen, mint minden ember rossz fogakat? Ha piszkos a lakószobája, ha igen melegen eszi az ételt, italt, ha puncsot gyakran eszik, ha sokat piszkálja a fogát, ha fogporral gyakran dörzsöli ínyét és fogait, ha melegen fedi fejét”. Tehát a mechanikai szennyezõdés, a fizikai ártalmak, az édesség káros a fogakra. Másik kérdés azzal foglalkozik, mit kell tenni, hogy jók maradjanak a fogai a gyermeknek? Étkezés után szorgalmasan kell mosni a fogat, sokat kell friss levegõn tartózkodni és kávéra, édességre nem kell vágyódni.7 17895
6
7
Szent-Mihályi M.: Házi-Orvosságok. Vátzon, 1791. 290, 33 p. (Új kiadása: Thorma Múzeum. Kiskunhalas. 1966.) Csapó J.: Uj füves és virágos magyar kert, mellyben mindenik fûnek és virágnak neve, neme, ábrázatja, természete és ezekhez képest különbféle hasznai, értelmesen megjegyeztettek. Posonyban, Landerer Mihály, 1775. 306, 19 p. (2. kiad.: 1792.) Kiss J.: Egésséget tárgyazó katechismus… Sopronyban, 1796. p. 88.
181
181
ben indul meg a Mindenes Gyûjtemény, e periodika célja, hogy közhasznú dolgokról ismeretanyagot nyújtson köznapi szinten. Így a fog-fájás ellen próbált háziorvosságról,8 a fogak tisztaságáról,9 az emberek egészséges nevelkedésérõl,10 ad részletes tájékoztatás. Az ország lakóinak fogkezelése az öngyógyításra épült. Azonban voltak „segítõk” különbözõ szakmájú illetve vállalkozó emberek, akik a fogfájáson próbáltak segíteni népi gyógymóddal, vagy speciális szerszámmal. Ilyen segítõk a következõk: (a) A lithotomusok, a Balkán félszigetrõl érkezõ „görög herélõ doktorok” medicus testiculorum, sebészi munkát végeztek. Mária Terézia 1759. május 29-i rendeletében engedélyezte ezen mesterek mûködését, azzal a megkötéssel, hogy mesterségükön kívüli sebészetet nem végezhetnek.11 Ennek ellenére õk is részt vettek a fogak gyógyításában. (b) Fürdõ-orvosok. A fürdõk, gyógyvizek tudományos leírása, a vizek alkotó elemeinek tanulmányozása a század elején divatossá válik a nyugati országokban. Európa-szerte foglalkoztak a gyógyvizekkel. 1717-ben Hoffman Frigyes Halléban és a Hahn fivérek elemezték a gyógyvizek alkotó elemeit és azok hatását a gyógyításra illetve a gyógyulásra. Van Swieten a bécsi udvari elsõorvos 1763-ban a magyar fürdõkrõl beszámolót kért. A hazai fürdõknek régi hagyománya volt.12 Gyógyító hatását sokan alkalmazták. A fürdõkben ún. fürdõés seborvosok vigyáztak a betegekre. Magyarországon ez nem volt új dolog, hiszen Körmöczbánya hatósága Stubnya nevû fürdõjében már 1568-ban fürdõs és seborvost állíttatott.13 Bár az északi, aranyban gazdag bányavidéken a bánya is alkalmazott orvosokat az un. bányaorvosokat, azonban mégis a tömeges gyógyvizek országos összeírása, a fürdõk célszerû kihasználása, a rendszeres fürdõorvos alkalmazása csak a század második felére tevõdik Magyarországon. Minõségi különbség volt a tanult chirurgus és a fürdõs tudásszintje között, lenézettek voltak a fürdõben dolgozók felkészületlenségük miatt. Azonban õk is segítettek a fogfájós embereken. 8 9 10 11
12
13
Mindenes Gyûjtemény 1789. XIV. levél. p. 206. ibid.. 1790. IV. pp. 359–366. ibid. 1792. VI. pp. 35–44. Demkó K.: A magyar orvosi rend története, tekintettel a gyógyászati intézmények fejlõdésére Magyarországon a XVIII. század végéig. Lõcse – Bp., 1894. p. 511. A meleg forrásvizek gyógyító hatását Budán már a rómaiak is ismerték (Aquincumban), majd késõbb a török hódítók fürdõvárossá tették Budát. Az ország nyugati felén Balatonfüreden, amely a Tihanyi Apátsághoz tartozott frekventált fürdõhely volt, ahol a hidroterápiát alkalmazták betegségekre. 75 szoba, 7 vendéglõ, 80 ló, a környezõ falvakban 170 vendégszoba, 51 konyha/vendéglõ, 318 ló állt a gyógyulni vágyók rendelkezésére. Az apátság fizette a fürdõorvost 400 Ft/év, a sebésznek 200 Ft/év és a gyógyszerésznek 100 Ft-ot évente. Demkó K.: op. cit. Bp., Dobrowsky és Franke, 1894. p. 513. ibid. p. 512.
182
182
(c) A hajvágó borbélyok, akiknek szintén céhes szervezetük volt. 1722ben a német sebészek és 1745-ben a magyar borbélyok váltottak privilégiumot.14 A német sebészekhez tartoztak a fürdõtulajdonosok, akik késõbb leváltak a testülettõl. A magyar borbélyok elsõsorban hajnyírási és borotválási teendõket láttak el. A 19. század elejére mûhelyeikben már borbély-sebész diplomájuk van, de mindkét foglalkozást folytatják. Városi felügyelet alá tartoznak. A régi öröklött mûhely mûködéséhez nem szükséges semmilyen követelmény, míg az új mûhelyek nyitásához a város megköveteli az orvosegyetemi vizsgát. A végleges megoldás 1865-ben két külön foglalkozásra osztja a megszûnõ céhet tanult és vizsgázott sebészekre, valamint diploma nélküli borbélyokra, akik fodrászok.15 (d) Az olajárusok (olejkárok) azok a tót kereskedõk, akik fenyõolajjal kereskednek Oroszország, Szibéria és Észak-Magyarország között. Hátukon vitték a különbözõ „varázs-szereket”. Eljutottak Nyugatra is, Franciaországba, ahol terméküket: rozmaringos vizüket „eau de la reine d’hongrie”-nak nevezték.16 A fogfájás és más betegségek ellen kiválóan alkalmazták olajukat, melyet Túróc megyében a batizfalviak és a gerlachfalviak készítettek, majd nagy nyereséggel adták tovább, mint Balsamum Hungaricum.17 1680-ban jelent meg az elsõ, majd 1774-ben a második kiadása Badracharzan Mátyás (Magister Oleorum) és Zey András füzetének, az olajok külsõ- belsõ hasznáról.18 (e) A vásári foghúzók, akik megszabott helypénzt, taksát fizettek vásárok idején, s egyik faluból a másikba vándoroltak. A foghúzást nagy közönség elõtt végezték, a látványosság ezért sok embert vonzott. (f) A kuruzslók nagy elõszeretettel kezelték a fogfájós betegeket. Mária Terézia 1768-ban rendelte el a boszorkányperek teljes beszüntetését, de addig sok „boszorkányt” égettek meg. Gyakran bûneik közé tartozott a sikertelen gyógyítás, vagy foghúzás. Például Tamás Zsazsát 1741-ben égették meg olyan foghúzás miatt, amelybe a páciense belehalt.19 14
15
16
17
18
19
Nagy I.: A kézmûvesipar fejlõdése és a céhrendszer reformja a XVIII. században. In: Tanulmányok Budapest Múltjából. 17. köt. Bp., 1966. p. 80. és Ernyey J.: Adatok borbélysebészeink XVIII. sz. életéhez. Orvosi Hetilap, 1927. pp. 189–191. Dóka K.: Pest város polgári közegészségügyének megszervezése (1850–1852). Communicationes de Historia Artis Medicinae 69–70 (1973) p. 194. Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek. Bp., Eggenberger, 1929. II. p. 163. (A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 121.) Ernyey J.: Balsamum Hungaricum és Oleum Carpaticum. Gyógyszerészi Közlöny, 1909. No. 38–45. pp. 601–602, 615–618, 630–633, 647–649, 663–666, 679–681, 694–695, 712– 713. Huszár Gy.: A magyar fogászat története. Bp., Medicina, Bp., 1965. p. 45. (Orvostörténeti Könyvtár) Szekszárdi Levéltár. Büntetõ per. (Bp.). III/174.
183
183
AZ ORSZÁG FOGÁSZATI ELLÁTOTTSÁGA A fogak orvoslása sohasem tartozott a régi idõkben az orvosi tudományhoz, legmagasabb képzettséget a sebész-céhekben szerezhették a borbély-sebészek.20 Magyarországon az elsõ sebész céhek a 18. század elején alakultak meg, pl.: Budán (1703), Debrecenben (1735), Pápán (1750). A borbély-sebészek hatáskörét elõször 1745-ben Pozsonyban megjelent Torkos-féle Taxa Pharmaceutica Posoniensis21 szabályozta, és az egész országra nézve kötelezõvé és elfogadottá tette.22 Ebben az elõírásban árszabályozást is találunk, de nem konkrét összeget, hanem alsó és felsõ határral megjelölt fizetési sávokat, melyeket befolyásol a fizetõképesség, a sebek nagysága, valamint a sebészi feladat nehézsége. Szabályozták a mûködési területet, a szakmai kompetenciát, kötelezõ volt az orvosok rendeleteit pontosan teljesíteni: súlyos esetben nemcsak céhtársakat, hanem orvost kellett hívni, nem készíthettek sebészgyógyszereken kívül más gyógyszereket. A Taxa elõírásait a Helytartótanács kötelezõvé tette. A sebészeket a kormány az orvoshiány pótlásának tekintette az ország legnagyobb számú szegény lakossága számára. Egy rendelet (1752) meghagyta, hogy azon a területen, ahol nincs sebészcéh, ott a megyének kell tartani a chirurgust, hogy a szegényeket ingyen gyógyítsa, és a gyógyszereket mérsékelt áron adja el. A sebészek képzését ezért fontosnak tartotta a kormányzat, de sebész-céhbe csak olyanokat vehettek fel, akik elõzetesen érdektelen (tehát nem elfogult) mesterek elõtt tettek vizsgát.23
A VIDÉK CHIRURGUSAI Az 1752-es rendelet alapján minden megyében és minden városban közköltségen nyilvános orvostudort kellett alkalmazni.24 Késõbb megengedték, hogy a megyei fõorvos mellett megyei sebész is legyen, aki a már alkalmazott borbély is lehetett. A Balaton déli partja alatt elterülõ vidékén, Somogy megyében – az országos 1770-es egészségügyi rendezés alapján – helytartótanácsi rendelet szerint az ott dolgozó sebészeknek, borbélyoknak és bábáknak approbatiós vizsgát kellett tenni a megye fõorvosa elõtt.25 A megyében mûködõ 13 chirurgus vezetõje Friesel József János fõorvos, aki Bécsben szerezte 20 21 22 23 24
25
Huszár, op. cit. p. 45 Torkos J.: Taxa Pharmaceutica Posoniensis. Pozsony, Royerianis, XII, 50, 4 p. Demkó op. cit. p. 498. Linzbauer X. F.: Codex Sanitario-Medicinalis. I–VII. Budae, 1856–1861. II. köt. p. 264. Varga L.: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében. Communicationes de Historia Artis Medicinae Suppl. 1. (1962) p. 5. OL. Htt. It. Acta San. Lad. A. Fasc. 34. No. 16/II. 1771. május 7-én kelt rendelet
184
184
diplomáját. Évi fizetése 500 forint, de a szegény betegeket ingyen volt köteles gyógykezelni. Csanád megyében az 1784-bõl származó egyik helytartótanácsi rendelet arról intézkedik, hogy a megyei physicusoknak évi jelentést kell készíteni a megyéjükben uralkodó betegségekrõl, gyógyításokról és a mûködõ gyógyítókról.26 E rendelet alapján Rigler József megyei physicus jelentésébõl tudjuk, hogy az adott évben 5 chirurgus mûködött.27 Tolna vármegye 1768-ban a helytartótanácsi elõírás szerint fizikust alkalmaz 500 forintos fizetéssel. A központi egészségrendezéssel Tolna megye egészségügyi hálózata is bõvül. 1772-ben már 15 sebész mûködik, s 70%-uk letette az elõírt sebészvizsgát. Eltz Jánost is elküldik vizsgázni, késõbb õ lesz a megyei fõsebész. Feladatai közé tartozott a megyében mûködõ börtönök (Tolna, Hõgyész, Szekszárd, Földvár) rabjainak orvosi ellátása is. Schõn János is levizsgázik s a Völgységben lesz járási sebész. Tanulmányi idejük alatt helyettesük Schauz Márton tolnai és a dombóvári Amanseder József lesz. Mindkét helyettes vétett az etikus sebészi viselkedés ellen, Schaduz elhanyagolta a szolgálatot és durva volt, Amanseder pedig már délelõtt részegen dülöngélt, s ezért mindkettõjüket elbocsátották.28 A megyében egy megyei fõsebész, két megyei sebész (Anrod József és Eltz János ifj.) és 11 járási sebész mûködik. Az ország északi bányavidékének keleti részén Abaúj vármegye központjában Kassán 1754-ben hagyták jóvá a sebészcéh szabályait. Mária Terézia 1760-ban engedélyezte az új szabályokat, mely szerint a mestereket „Artis Chyrurgiae ac Barbitonsoriae Magister”-eknek nevezik. Witzay József és Hartman József voltak a céh mesterei, tagjai még Thill Péter, Kiss Imre és Adrianyi János. Witzay évi fizetése 48 forint volt, késõbb 100 forintra emelkedett.29 1784-ben a Helytartótanács felszólítja Kassa városát, hogy egy hónapon belül terjessze fel a sebészek névsorát, hogy ellenõrizzék rendelkeznek-e a megfelelõ képesítéssel és vizsgával. Összesen 6 chirurgus bizonyítványáról van szó. Ebbõl két sebészt (Berhard Flórián és Polaky Mihály) eltiltanak a korábbi gyakorlattól a vizsga hiányában. Witzay és Adriany pedig magas korukra való tekintettel kérik a Helytartótanácsot, hogy ne kelljen újra vizsgázniuk a rendelkezés szerint. Azonban kérésüket elutasítják és így Witzaynak a tiszteletben álló öreg physicusnak le kell mondani az állásáról. Korabeli mûhiba-pert is tárgyalt Kassa városa. Ferdinandy Pál vizsgá26
27 28
29
Balázs P.: A levéltárakban õrzött idõszaki orvosi jelentések a XVIII. század végérõl. Communicationes de Historia Artis Medicinae 3 (1956) pp. 106–132. Szegedi Állami Levéltár. Közgyûl. irat. 1785. 6. sz. Károly L.: Tolna megye egészségügye a 18. században. Communicationes de Historia Artis Medicinae 170–173 (2000) pp. 51–76. Molnár B.: Kassa orvosi története. Kassa, Wiko, 1944. p. 217.
185
185
zott sebész (chirurgus examinatus) 1784. áprilisában Figura János városi tisztviselõ beteg foga helyett egy épet húzott ki, a beavatkozás során megsértette a páciens állkapcsát, ami elfertõzõdött, s a csont a késõbbiekben nekrotizalt (elhalt). E szerencsétlen beavatkozás után a még szájban maradt beteg fogát más húzta ki. A tisztviselõ panaszára a város 20 forint bírságra ítélte a sebészt, valamint a gyógyítási költségek megtérítésére. Ferdinandy nem nyugszik bele az ítéletbe, fellebez az Egyetem Fakultásához és a Helytartótanácshoz. A per megegyezéssel és három vastag csomag ügyirattal záródik.30 Az elõírásoknak megfelelõen a következõ chirurgusok kaptak kassai polgárjogot: Széchenyi László (1791), Mátéffy József, Sárkány Sámuel (1798), Kozák Pál (1799) és Wirkner Károly István (1800). A kassai sebész-céh magiszterei: 1778–82 Kiss Imre, Adriany János 1783–85 Adriany János, Bernhard Flórian 1789–95 Adriany János 1796 Koppenhage 1797 Lang György Az egyetemi szakoktatás következtében végül a kassai borbély-céh 1872-ben szûnik meg.31 Az erdélyi Kolozsváron már mûködõ bölcsészeti és jogi fakultás mellett Mária Terézia 1775-ben felállította az Orvos Sebészi Tanintézetet, ahol bevezette a sebészet, bonctan és szülészet tanítását. Az universitas jelleget azonban II. József 1786-ban elvette és visszafejlesztette a salzburgi és a laibachi minta alapján: Lyceum Academicum Regium-má.32 A sebészképzés 1798-ban, mint Classis Chirurgia folytatódik, majd csak 1808–1817 nyeri vissza az Institutum Medico-Chirurgicum nevet. A sebészeti tanfolyam kezdetben egy évbõl áll, a tantárgyak növelésével a tanfolyam kétévessé válik. A Tanintézetben nyert képesítés alapján a sebészi gyakorlat csak Erdély területére érvényes.33 A Tiszán-túli területekrõl nem véletlen, hogy nincs adat. Ugyanis ezen a területen egy 1773-as feljegyzés szerint nincs sem orvos, sem tanult, regisztrált sebész.34 A gazdasági elmaradottság, a lápos vidék, ked30 31 32
33
34
ibid. p. 222. ibid. p. 232. Gortvay Gy.: Az újabbkori magyar orvosi mûvelõdés és egészségügy története. Bp., Akadémiai Kiadó, 1953. p. 80. Kezdetben a Sebészorvosi Kar egyetlen tanárból Laffer Józsefbõl (1741–1798) áll. Õ tanította a bonctant, a sebészetet és a szülészetet. 1787-ben egy állatgyógyászati tanszéket is felállítanak, amelynek élére Fuhrmann Pétert nevezik ki. 1791-ben a szemészet tanárává Müllersheimi Molnár Jánost (1741–1812), és 1794-ben az élettan, sebészet, ásványtan és kémia tanárává Etienne Andrást (1751–1797) nevezik ki, így összesen 4 tanárral tanít a Kolozsvári Orvos-sebészi Tanintézet. Erdély Magyar Egyeteme. Kolozsvár, Erdélyi Tudományos Intézet, 1941. p. 218. OL. Helyt. Fund. Lad. D. Fasc. 17. III. 579. 1773
186
186
vezõtlen geológiai területek nem segítették elõ a települések fejlõdését. A meglévõ dokumentumok az ország nyugati felébõl, vagy a gazdag északi bányavidékrõl maradtak meg.35 Az Orvosi Kar alapításáig a sebészek képzését a sebész-céhek szabályozták. Az addig virágzó sebészi céhrendszer az egyetemi orvosi kar mûködésének hatására hanyatlásnak indult, míg hosszú évtizedek után, lassanként borotváló és hajnyíró iparosok céhévé válik. Borbélyok és sebészek helyzetét véglegesen 1865-ben rendezik. Ekkor két részre osztják a borbélymûhelyt tartó sebészeket. A diplomások a sebésztársulathoz, a diploma nélküliek (borbélyok) pedig a fodrászokhoz tartoznak. Ezzel megszûnik a mûhelyes céh társaság, és a borbélyok is a szabad ipart ûzõ fodrászok testületéhez kerülnek.36 A 18. század elején az ország fejletlensége, a polgárság kialakulatlansága és az orvoshiány miatt szükség volt foghúzó és fogakat gyógyító képzetlen személyekre. A tudomány fejlõdése, a polgári igény kialakulása, a táplálkozási szokások megváltozása, a nagyfokú urbanizáció fogja csak kialakítani a tömeges fogászati orvosi kezelés igényét, a szakma fejlõdésének magas fokát. Csak a polgárság lesz fizetõképes megrendelõje az orvosi képzést igénylõ fogászati egészségügyi szolgáltatásnak, melynek idõszaka a 18. század végére tevõdik hazánkban. Ennek a hosszan tartó fejlõdésnek az elsõ lépéseit követhetjük nyomon az általunk vizsgált idõszakban.
AZ EGYETEMI ORVOSKAR ALAPÍTÁSA A 18. század elején a katolikus egyház erõsödése, expanziója volt jellemzõ. Az iskolák, az oktatás az egyház kezében volt. A jezsuiták rendje a feudális jelleget õrizte. XIV. Kelemen pápa 1773. július 21-én kelt és augusztus 16-án kihirdetett Dominus ac Redemptor noster kezdetû brevéjével feloszlatta a Jézus Társaságot, a jezsuita rendet, s Mária Terézia ugyanezen év szeptemberében megszüntette a rendet a Monarchiában. A magyar oktatásügyet mindez nagyon közelrõl érintette, mert a rend több mint kétszáz éven át jelentõs befolyást gyakorolt az oktatásra az alsó fokú ifjúságneveléstõl az iskolaügyön keresztül a legfelsõ szintû oktatásig. A katolikus területeken gyakorlatilag csak a kisebb bázissal rendelkezõ, a helyi sajátosságokat jobban figyelembe vevõ piarista iskolahálózat jelentett alternatívát a jezsuitákkal szemben. A Poroszországgal folytatott külpolitikai versengés, valamint az a tény, hogy a telepítési, modernizációs és közegészségügyi politika folya35
36
Gyõry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935. Bp., Kir. Magy. Egyetemi Nyomda, 1936. p. 18. (A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története. 3. ) Budapest Fõváros Levéltára, Pesti tan. ir. II. 721/1865.
187
187
matosan növelte Magyarország jelentõségét a birodalomban, arra késztette Mária Teréziát, hogy a nagyszombati jezsuita egyetemet a bécsi minta alapján teljes képzést kínáló universitas-szá fejlessze, vagyis a hiányzó orvosi fakultást megalapítsa. A magyar egészségügy megszervezésének csak egy része volt az orvosi kar felállítása, az ország központosított egészségügyének megreformálását az 1770-ben kiadott egészségügyi jogszabály (királyi dekrétum) a Generale Normativum diu re Sanitatis alapján hajtották végre. Ez intézkedik a közegészségügyi viszonyok javításáról, elõírja a teendõket a fertõzõ betegségek és különösen a járványok idején, harcot indít a kuruzslás ellen. A megyei orvosok kötelességévé teszi a megyékben dolgozó orvosok, sebészek, borbélyok, bábák és egyéb gyógyítással foglalkozók, valamint a gyógyszertárak ellenõrzését és etikai elõírást is tartalmaz. A elsõ bécsi orvosi iskola megalapítója Gerhard van Swieten (1700– 1772), aki Mária Terézia udvari orvosa (a leydeni Boerhaave tanítványa), szervezi meg az orvosi fakultást 1769-ben – az alapító okirat szerint. Az elsõ tanévet 1770. november 8-án ünnepélyes keretek közt nyitották meg, majd az orvosi fakultáson három hét késéssel kezdték meg az oktatást.37 Az orvosi fakultáson a következõ öt tanár tanított: 1. Schoretits Mihály (Veszprém megyei tiszti fõorvos) kór- és vegytant, 2. Prandt Ádám Ignác élet- és gyógyszertant, 3. Winterl Jakab József vegy- és növénytant, 4. Krzowitzi Trnka Venczel (római szent birodalmi lovag) bonctant, 5. Plenk Jakab József sebészetet és szülészetet. A tanárok fizetését évi 1200 forintban állapították meg.38 A napi tanrend szerint a hallgatóknak a következõ órákat kellett látogatni:39
37
38 39
idõpont
tanár
tárgy
8–9
Schoretich
pathologia és praxis medica
9–10
Prandt
physiologia
10–11
Trnka
anatomia
14–15
Prandt
materia medica
15–16
Plenk
chyrurgia
16–17
Winteré
chemia
A késés oka, hogy nem készültek el a helyiségek, így az élettan, kórtan, gyógytan és gyógyszertan tanszéke a királyi convictusban, a növény és vegytané az Albertinumban, az anatómiáé és sebészeté a trinitaritusok kolostorában volt elhelyezve ideiglenesen. OL. H. F. L. D. F. 17. 5629.1770. No. 2. Demkó, op. cit. p. 444. OL. H. F. L. D. F. 17. II
188
188
Tulajdonképpen nem elõadásokat tartottak, hanem felolvasásokat (praelectiones), mert csak felolvasni és diktálni volt szabad a tananyagot, olyan könyvekbõl,40 melyet az ország közegészségügyi hivatalának vezetõje a protomedicus írt elõ és engedélyezett.41 A tanítás ingyenes volt. Az egyetem rangját a professzorok azzal kívánták megszilárdítani, hogy 1770. november 25-én a consistoriummal (professzori tanács) elfogadtatják a királynõhöz felterjesztett javaslatot, hogy az országban egy olyan orvos se folytathasson gyakorlatot, akit nem Nagyszombaton avattak orvossá. Azt kívánták elérni, hogy a másutt végzett tisztiorvosoknak is vizsgázniuk kelljen a kar elõtt, valamint a sebészeket is kötelezzék megismételt vizsgára.42 E komoly szakmapolitikai érdeküket továbbították az udvar felé, azonban a bécsi érdekek nem mindenben egyeztek ezzel. A Nagyszombaton nyert diplomák kizárólagos érvényességét elérni nem sikerült, mert a Kancellária a következõ rendelkezést hozta: „A jövõben az orvosok, tisztiorvosok, sebészek, akik a magyar királyság területén kívánnak gyakorlatot folytatni, a nagyszombati egyetemen tartoznak vizsgázni, csupán a bécsi egyetemen approbált orvosok ûzhetnek minden újabb vizsga nélkül Magyarországon is, úgy mint a birodalom bármely tartományában vagy országban gyakorlatot. A már állásban levõ tisztiorvosoktól újabb vizsga letétele nem kívántatik, csak abban az esetben, ha valamely nagyobb mûködésû állásra pályáznak. A sebészek és bábák, újabb vizsga után folytathatják gyakorlatukat. A városokat kötelezik, hogy saját szegénybetegei részére kórház-i és gyógyszerellátásról gondoskodjanak. A kért orvosi pecsétet megkapja a kar: »Sigillum Facultatis Medicae Universitatis Tyrnaviensis«.”43 Van Swieten 1772-ben bekövetkezett halála után az egyetem felügyeletét Störck vette át, aki korántsem oly lelkesedéssel és elkötelezettséggel viselte szívén a Kar dolgait. Kifejezett rosszindulat, közöny, a fejlõdés megakadályozása, kedvezés a bécsi Orvosi Kar javára – ez volt jellemzõ Störck politikájának 30 évére. A katolikus egyház hegemóniája érvényesült az egyetem szellemiségében is, s ez a többi felekezet számára diszkriminalizált intézkedéseket 40
41 42
43
Az engedélyezett könyvek a következõk voltak: vegytanból: Boerhaave, növénytanból: Linné, élettanból: Boerhaave, Institutiones de methodo medendi, van Swieten Commentaria in omnes aphorismos Hermanni Boerhaavi de cognoscendis et curandis morbis (Európában az egyik legtöbbet forgatott orvosi könyv volt), Mahrer, gyógyszertanból: Boerhaave, Krantz, Cartheuser, bonctanból: Scharschmidt, Winslow, Albini, sebészetbõl: Winslow, Verdieux, Heister, szülészetbõl: Krantz, Plenk, Steidele mûveit használták. Demkó K.: A magyar orvosi rend története a XVIII. század végéig. Lõcse – Bp., 1894. p. 443. Gyõry op. cit. p. 49. OL. H. F. L. D. 17.5629:1770. No. 5. Természetesen jogart, vállköpenyt (epomis decanalis) és pecsétet is kérnek a királynõtõl. Gyõry op. cit. p. 54.
189
189
hozott. Az egyetemen csak a katolikus hallgatók kaphattak doktorátust, ami arra jogosította a végzõ diákot, hogy az egyetem tanárává válhatott. A doktorátust az egyetem nevében a rektor adta át. A más felekezethez tartozó diákok csak licentiatust kaptak, ami ugyan az orvosi gyakorlathoz elegendõ volt, de nem oktathattak ilyen végzettséggel az egyetemen. Ezzel a diszkriminatív rendelkezéssel tartotta kézben a katolikus egyház az oktatást. A stúdium sikeres befejezését igazoló oklevelet a kar igazgatója aláírásával kapták meg. 1779-ben avatták az elsõ ágostai vallású doktort és 1786-ban graduált az elsõ zsidó orvos.
A SEBÉSZET OKTATÁSA Az egyetemen az orvosképzés mellett sebészek számára is lehetõvé tették a magas szintû oktatást. A Helytartótanács jelölte ki a sebészeti tanfolyamok felügyelõjét, Plenk Jakab – a sebészet és szülészet professzora – személyében. Sebészeti tanfolyamra bárki jelentkezhetett, s a helybéli sebészeknek meg volt a joguk, hogy legényeiket, tanoncaikat elküldjék a tanfolyamra. A gyakorlat szerint a céhmesterek minden nap kikérdezték tanoncukat, hogy megbizonyosodjanak arról, haladnak-e a tanulásban és meg fogják-e állni helyüket a jövõben. Az anatómia volt a sebészet alapja. A nyilvános rendes tanár adta elõ az osteologiát, az ún. száraz bonctant, a cadaver-demonstrációt, az élettani vonatkozásokat, a törvényszéki orvostant, a sebészet rövid történetét, és az akkori tudásnak megfelelõen oktattak a különbözõ betegségekrõl, pl. a daganatokról, sebekrõl, törésekrõl és ficamokról, valamint a kórjelzéstõl a terápiáig mindent, ami a gyógyításhoz szükséges volt. Mûtéteket mutatottak be hullákon, demonstrálták a mûszereket, kötszereket. A hallgatók gyakoroltak a boncteremben, némelyik tanár megengedte, hogy felügyelete mellett egy-egy hallgató betegeket operáljon. Sebészeti vizsgákat csak az tehetett, aki kellõen hosszú ideig látogatta a kórházakat. Két vizsgát kellett tenni ahhoz, hogy sebész oklevelet szerezzen a hallgató. (a) Az elsõ vizsga: anatómiából, elméleti és gyakorlati sebészetbõl, valamint a leggyakoribb belbetegségek felismerésébõl állt. (b) A második vizsga követelménye: a sebészeti mûszerek felismerése, elnevezése, kötözõ anyagok ismerete, mûtét végzése hullán vagy annak hiányában phantomokon. A vizsgáztatói csoport (az examinatorok) tagjai: a kari elnök, a dékán, a bonctan és sebészet tanára és két sebész-senior. Sikeres vizsga esetén eskütétel után a végzett diák megkapta a magisteri oklevelet, amely a se190
190
bészet gyakorlására jogosította fel és a hivatalos eskü megfogalmazta a sebész etikai hozzáállását szakmájához.44 A sebészek vizsgadíjai: Az elsõ és a második vizsgáért, az elnök, a dékán, a két tanár és a két polgári sebész senior részére együttesen 42.60 forintot, a kar jegyzõjének az eskü felolvasásáért 4.18 forintot, a kari pénztárnak 3 forintot, a diplomáért 6 forintot, a dékánnak a diploma pecsétjéért 4 forintot, vagyis összesen 57.78 forintot kellett fizetni a sebésznek, mire oklevélhez jutott. Ez az összeg rangsorban a harmadik kategória volt az egyetemen, mert az orvosdoktori szigorlati díj 183.42 forint, a gyógyszerészeti vizsgadíj 79.88 forint, a szülészi 42.66, a bába diploma 35.00 forintba került.45
AZ EGYETEM BUDÁN 1777-ben Budára az ország közepére, a budai várhegyre költöztették az egyetemet. Ebben az évben lépett érvénybe a Ratio Educationis az új oktatási és nevelési rend, mely a megszûnt jezsuita rend helyett elsõ ízben kísérelte meg állami felügyelet alá vonni a hazai oktatást és nevelést.46 E törvény 125. paragrafusa foglalkozik a sebészek képzésével: 44
45 46
„Mikor a borbély a hivatalára felvétetik akkor tartozik így esküdni: Ego N. N. juro per Deum omnipotentem, me proditis sanitati legibus, agendi normae officio meo elementi impraescripta fideliter obtemperaturum ee, aegros meae curae commissos summis viribus artis adjuvabo, unice de caetero esso intentu, ut publicae salutis ratio, quantum ad me attinet, in salvo sit, quamobrem id, quod causae gravitas exegerit, ad superiores referre non intermittam, promitto, me aeque cura vigilanti officio meo peruncturum esse, quae honestum virum, Christianum decet: Secreta mihi concredita non viabo in loco, ubi qui aegrotat, Medici copia non fit, adeoque in me medendi cura devolvatur, aegris summa diligentia adero, remediis, quae optima esse cognovero, si fas fuerit, medicorum etiam adsentium consilio usurus. Sic me Deus adjuvet. Ezt arra a nyelvre forditsa a felesketõ amelyet a felesketendõ borbély ért.” Rácz, 1794. II. pp. 204–210. Borbélyok esküje (szabad fordításban): Én N. N. esküszöm a mindenható Istenre, az egészségnek megnevezett törvényei szerint a mesterségem kötelezõ normáinak hûségesen megfelelek, a gondjaimra bízott betegeket a mesterek teljes törvénye szerint gondozni fogom, különösen szem elõtt tartva, hogy szolgálni fogom a közjó dolgát, amennyiben ez rám tartozik, ezért ha a dolog súlyossága úgy kívánja nem hárítom el, fogadom, hogy egyformán, virrasztó gonddal a felelõsségemet, a kötelességemet teljesítem, úgy ahogy az tisztességes keresztényi férfiúhoz méltó, a rámbízottakat nem fogom szétfecsegni, azon a helyen ahol valaki beteg és nincs orvos, a gyógyítás gondja rám hárul, a betegnél minden igyekezetemmel állok, orvosságok amelyeket legjobbként ismertem meg és szabad az orvosok beleegyezésével azt tanáccsal fogom adni. Isten engem úgy segéljen. Gyõry op. cit. pp. 96–98. Mészáros István: A magyar nevelés története 1790–1849. Bp., Tankönyvkiadó, 1968. In: Nagy Péter Tibor: Járszalag és aréna. Egyház és állam az oktatáspolitika erõterében a 19. és 20. századi Magyarországon. Bp., Új Mandátum, 2000.
191
191
„A sebészet növendékei mint különféle sebészmesterek neveltjei jönnek az egyetemre, hogy ezt a tudományt teljes alapossággal megtanulva sebészmesteri címet szerezzenek maguknak, valamint jogot arra, hogy sebészi tevékenységet végezhessenek a falvakban és a városokban: ezért õket városi és falusi sebészeknek szokták nevezni, különbséget téve köztük és az orvosdoktorok között... az országban használatos népnyelven kell elõadni, a hallgatósághoz nem nagy szóáradattal, hanem röviden, világosan, egyszerûen kell szólni”.47
AZ EGYETEM PESTEN 1784-ben újra költözik az egyetem, most Pestre, Királyi Magyar Egyetem Regia Scientiarum Universitas Hungarica néven. A sebészet professzora Plenk volt 1783-ig, amikor is Bécsbe helyezik át a Katonai Orvos-sebészi József Akadémiára (Josephinische med.-chir. Akademie), közismert nevén a Josephinumba, a növény- vegytani és sebész tanárának. Helyét Stáhly György vette át haláláig (1802), majd õt követi Rácz Sámuel, akit négy ízben választottak meg az orvosi kar dékánjává. 1813-ban új tanulmányi rend lépett életbe a pesti egyetemen a bécsi mintát követve, amely szerint új tárgyakkal egészítették ki az eddigieket. A polgári és falusi sebészek számára tartott tanfolyam kötelezõ tárgyai a következõk: • I. évben: Tanulmányi bevezetés, anatómia, élettan, általános kór- és gyógytan, elméleti sebészet, gyógyszertan és vényszerkesztéstan, dietetika, sebészi kötözés • II. évben: Sebészi mûtéttan, törvényszéki orvostan, szülészet, állatgyógyászat, belgyógyászati és sebészeti betegek klinikája Ha ezt a tanrendet összehasonlítjuk az 1770-es tantervvel, világosan látjuk, hogy sokkal magasabb szinten, többfélét tanítanak a sebészeknek. Tulajdonképpen egy vidéki körorvos tudásanyagát adják át a kornak megfelelõen. E tanfolyam elvégzése után magister chirurgiae oklevelet kaptak a vizsgázók. A szakmák differenciálódtak, szülészeti (obstetricator), bába (obsterix), szemészi (oculista), és fogász (magister artis dentariae) speciális vizsgát tehettek. Ezt a fogászmesteri címet már az 1799/80-as tanévben elnyerhették a hallgatók.48 A fogászoknak a következõ szigorlati tárgyakból kellett még vizsgát tenni: a száj bonctanából, a fogak és a környezõ részek kór- és gyógytanából, valamint a fogászati eszközök alkalmazásának ismeretébõl. A szigor47
48
Ratio Educationis. 1777-i és 1806-i kiadás magyar nyelvû fordítása. Bp., Akadémiai Kiadó, 1981. pp. 272–273. Hõgyes Endre: Emlékkönyv a budapesti királyi magyar Tudomány-Egyetem orvosi karának múltjáról és jelenérõl. Bp., Eggenberger, 1896. pp. 129–130.
192
192
lat és a diploma díja 55 forint 54 krajcár volt.49 (Összehasonlításul: egy városi bába éves fizetése 1769-ben 70 forint volt.) 1884-ben Pesten orvosdoktorrá avatott, majd Bécsben fogászatot kitanult és Pestre visszatelepült Nedelko Döme lett a fogászat elsõ rendkívüli tanára a pesti egyetemen. Rövid mûködése után e tárgy oktatása egyetemi szinten megszûnt érdeklõdés hiányában, és csak késõbb 1880ben alapította meg Árkövy József a Fogászati Intézetet. Addig csak vizsgázott sebészek, fogászmesterek dolgoztak, illetve a borbélyok vállalták magukra a fog gyógyításának szerepét. Az egyetem Promotios könyvébe50 1800-tól jegyzik a sebész hallgatók vizsgáját. Az elsõ bejegyzés a legfontosabb adatokat tartalmazza: név, születési dátum, vagy kor, származási hely és vallás, valamint a vizsga eredményét a következõ módon:. 1. Jacobus Löffler, Nyitra megye Holics városból. 25 éves, vallása: zsidó. Magánhallgató. 1800. október 22-én vizsgázott jó/bene eredménnyel. 2. Josephus Novello. Az olaszországi Vicenzébõl való 20 éves. 1804. április 5-én jó/bene eredménnyel végzett. 3. Samuel Löffler, Nyitra megyébõl Holics városból való, 38 éves, zsidó vallású 1808. augusztus 31-én vizsgázott jó/bene eredménnyel. Az egyetemen 1800–1808 között 8 tanév alatt összesen 3 sebészhallgató vizsgázott (ebbõl két magyar és egy külföldi diák). Nem volt nagy érdeklõdés, illetve igény e szakma iránt.
BUDA ÉS PEST VÁROS FEJLÕDÉSE Buda, Pest és Óbuda önálló, fejlõdõ városok voltak. II. József 1783. november 28-i rendelete Pozsonyból az addigi magyar fõvárosból Pestre vitette a magyar királyi udvari kamarát. 1784-ben szintén Budára szállítatta a kincstári hivatalt, majd 1790-ben a Szent Korona is Budára is került. Ez az az idõszak, amikor a politikai és gazdasági változások hatására a magyar társadalmi és tudományos élet alapjait lerakták. (Így került a nagyszombati egyetem is Budára.) A hivatalos és kötelezõ, valamint a kereskedelmi könyvvezetési nyelv a német volt.
49 50
Gyõry T. op. cit. pp. 299. Orvostudományi Karon végzett hallgatók jegyzéke. Promotios Könyv. SOTE Levéltár. 1/f. II.
193
193
Pest dinamikusan fejlõdik, a lakosok számának gyarapodása a következõképpen alakul:51 esztendõ
lakosok száma
1780 1787 1792 1797 1802
13.550 22.417 26.684 26.732 29.570
A megnövekedett lakosság nem egyenlõen oszlik el Pest városának városrészeiben 1802-ben.52 Városrészek
házak száma
utcák és terek száma
Belváros Ferencváros Lipótváros Terézváros Józsefváros
645 247 203 840 969
57 3 15 28 26
A közel 30.000 lakos foglalkozását és a nemzetiségeket is nyilvántartották (1803).53 Szám 27 29 25 21 90 32 78 16 29 14 5 13 51 52 53
Foglalkozás
Szám
Pék Mészáros Fûszeres Kávés Fiakeres Szabó, magyar Szabó, német Köpenyszabó Szûcs Parókakészítõ Lakatos Lakatos, német
150 17 19 2 7 17 2 3 4 84 1 64
Foglalkozás Ügyvéd Orvos Sebész Fogorvos Gyógyszerész Borbély Mérnök Könyvnyomda Könyvkereskedõ Cipész, német Cipész, tót Csizmakészítõ
Peisner I.: Budapest a XVIII. században. Bp., Singer és Wolfner, 1900. p. 141. ibid. p. 199. ibid.. p. 200.
194
194
Ezek az adatok világosan mutatják a város akkori gazdasági, kulturális helyzetét. Most nézzük konkrétan a korabeli városi címjegyzékek alapján Pest fogászati ellátottságának fejlõdését 13 év (1802–1815) tükrében. Pest 1802-ben Lakosság Orvosdoktor Sebész Fogász
29.370 fõ 17 fõ 19 fõ 2 fõ
Tehát egy fogorvosra 19.685 fõ ellátása jutott. Mivel a hivatalos nyelv a német volt, a címjegyzékben megfelelõ betûkkel jelölték a különbözõ foglalkozásokat: az orvosok neve elõtt H.D. – Herr Doctor, a sebészeknél H.M. – Herr Magister és a fogászoknál H. – Herr.54 1803-ban csak két fogászt találunk a címjegyzékben. H. J. Löffler (Zahnartzt), aki a Lipótvárosban a Hauptgassén a Jungsches Hausban lakik, a másik fogász Johann Mayer szintén ugyanabban az utcában az ún. Chemnitzerschen házban lakik. Az azonos lakcím mutatja, amely késõbb bizonysággá válik, hogy a fogorvosok a Belvárosban telepednek meg és egy ún. „fogorvos negyedet” hoznak létre a század végére. 1805-ben nem változik a két mûködõ fogász neve, de J. Löffler a Marktplatzra költözik a Marokkói udvarba. 1815-ben Pest lakóinak száma már 41.882 fõre emelkedett, a városban mûködõ orvosdoktorok száma 39 fõ, ezen belül dolgozik praktizáló orvos egyetemi orvosok és asszisztens katonaorvos szanatóriumi orvos sebész doktor szemorvos fogorvos sebészmester
22 13 1 3 2 1 3 31
Tehát tizenhárom év alatt – ellentétben a lakosság növekedésével – a fogorvosok száma alig emelkedett,55 vagyis csak J. Löfflernek a fia, junior 54 55
Adressbuch der Stadt Pesth. Paul Rath. Pest, Adda Landererin. 1803. p. 129. Adressbuch der kön. Freystadt Pest. Pesth zu finden bey Leyrer. Pest, Eggenberger u. Müller. 1815. p. 97.
195
195
Löffler, aki apja szakmáját választotta, együtt rendeltek a lipótvárosi Neue Stadt utca 12-ben, míg Johann Mayer a Gross Bruck-on lévõ Heinrischen házban folytatja fogorvosi tevékenységét. Azonban nemcsak a pesti címjegyzékekben találhatjuk meg az orvos és rokon-foglalkozásúakat, hanem a Matricula Civium Pesthiensium fóliánsában is, mely a város lakóiról õrzi az információkat: a regisztrált pesti polgárok nevét, származását, polgárságának keltét, foglalkozását, esetleg lakását, és városi tisztségét, valamint háza eladását és az új tulajdonosnak a nevét. Ezt a könyvet 1750-tõl vezették. A pesti polgárságért 12 forintot kellett fizetni, de a bennszülött pestieknek ez csak 6 forintjukba került. Késõbb a tarifa megváltozott. Nem minden mûködõ orvos (1. melléklet) vagy sebész (2. melléklet) kérte a pesti polgárságot, így az adatok nem pontosak.56 Az orvosok viszonylag kis száma abból adódik, hogy az orvosi munka javát a sebészek végezték. Közel száz év alatt 59 sebész nyert polgárjogot 1790-tõl, amelyet magister chyrurgiae név alatt említi a matricula.
FOGAKKAL ÉS BETEGSÉGEIKKEL FOGLALKOZÓ SZAKIRODALOM 1. Tudományos irányzat (A) Plenk József Jakab (1739–1807) 1777-ben adta ki az elsõ magyarországi fogászati tankönyvet Doctrina de morbis dentium ae gingivarum, melyben a fogászatot önállóan tárgyalja és a fogászat minden ágára: az anatómiára, fejlõdéstanra, protetikára, konzervatív kezelésre, szájsebészetre, sõt orthodontiára is kiterjed. A négy fejezete: morbi dentium, gingivarum, alveolarum és morbi sinuum maxillarum. A mû tudományos alapossággal készült, megelõzve korát, orvosi szemlélettel: indikációs és kontraindikációs rendszerbe foglalva. Plenk a klasszikus képzettségû orvosokat akarta a fogászat mûvelésére megnyerni. Ennek érdekében a tárgyat a tudományos világ nyelvén, az orvosok képzettségéhez méltó alapossággal, részletességgel és rendszerességgel tanította.57 Az újkori fogászat megalapítója Pierre Fauchard 1728-ban jelentette meg a fogászati tudomány kétkötetes alapmûvét (Le chirurgien dentiste ou traité des dents), melyet 1733-ban németre fordítottak, majd több kiadást 56
57
OL.: F. L. D. Matricula civium Pesthiensium. OL.: F. L. D. Fasc. 17. II. 1892:1772. B. L.: H. F. L. D. 17. II. OL.: H. F. L. D. Fasc. 17. II. Hübner Béla: Irodalmi emlékeink a fogászat újkorából 1830-ig. Fogorvosi Szemle, 1935. pp. 107–111.
196
196
ért meg. Bár korszerû tudományos szemlélettel alapvetõ európai mûvet írt, melyet sok nyelvre fordítottak le és alkalmazták az egyetemi oktatásban, Plenk mégis szakított ezzel a gyakorlattal és önállóan írta meg fogászati könyvét. A francia tudós könyvéhez képest ez egy kisebb lélegzetû mû volt, és tudományos értéke sem volt azonos. Hogy ebben politikai, vagy szakmapolitikai érdekek vezérelték-e Plenket pontosan nem tudjuk, de érdeme, hogy megírta és magyarra fordították az elsõ, egyetemi engedéllyel rendelkezõ tankönyvet. Plenk orvosi szemlélete, irodalmi tájékozottsága messze meghaladta korát, munkáiból egyértelmûen kitûnik, hogy valóban õ volt az elsõ hazai stomatológus.58 Most nézzük a könyv újszerûségét és tudományos értékét! Az elsõ fejezet a fogak kialakulásával, fejlõdéstanával foglalkozik. Az elõtörés oka a »vis vitalis« vagyis az életerõ, amely elindítja a fogakat a szájüreg felé. Ha nagy ez az erõ, elõbb jönnek ki a fogak, ha kisebb akkor idõben késõbb indul el a fogzás. Helyük meghatározott, de akadhat olyan rendellenes helyen növõ fog is, amelyik a szájpadláson tör utat magának, vagy más nem a megszokott helyen. Lehetnek szám felettiek és hiányosak is. A protetikának nagy szerepet tulajdonít, mert szerinte minden foghiány megköveteli a fogak pótlását. Tehát a helyreállító protetika híve, melynek segítségével a rágóképességet kell optimalizálni. A hiányzó fogakat elefántcsontból vagy víziló csontjából faragták ki. Az így elkészült fogakat pecsétviasszal és fonalakkal rögzítették a szomszédos fogakhoz. Emberi hullák fogát is felhasználták, valamint az élõ emberek – fõleg szegények – kihúzott fogával pótolták a hiányt.59 Ezek az elsõ hazai implantációk. A donor kora nem lehetett több negyven évnél, a befogadó pedig 24 évnél. Ezt a kort tartották optimálisnak ahhoz, hogy sikeres legyen a beültetés. A beültetett fognak azonosnak kellett lenni a kihúzottal. A konzervatív fogászatban a dentis plumatio azaz fogtömés anyaga az arany és ólomlemezek voltak. Csak metszõ-, szem- és kisõrlõ- fogakat tömtek, tehát a rágófogakat nem konzerválták. Kontraindikált a fájdalom és a különösen nagy lyuk. A tömõanyag lemezkéit a szûk nyíláson a cavitásba behelyezték és kis mûszerrel egymáshoz tömörítették, végül a tömést limával (reszelõvel) elsimították. A tömés után gyakori a fogfájás, annak mértéke szerint újra ki kell venni a tömést és várni kell a fájdalom elmúlásáig, vagyis az akut pulpitisbõl a necrosisba, vagyis az ideg elhalálásába megy át a gyulladásos folyamat. Szájsebészeti beavatkozások a foghúzás vagy dentis evulsio. Indikáció58
59
Lásd még: Salamon H.: A magyar stomatologia (fogászat) története a legrégibb idõtõl napjainkig. Bp., 1942. 752 p. Victor Hugo: A nyomorultak c. könyvében plasztikusan írja le a kis Cosette anyjának nyomorát. Ahhoz, hogy kislányát ellátni tudja elõször a haját vágatja le és adja el parókának, majd a felsõ elsõ ép metszõfogait, hogy gazdag embernek beültessék az ép, egészséges, frissen húzott fogakat.
197
197
ja: a fájdalom, ha a szuvas fog egyenetlen szélei sértik a szájat, nyelvet, ha az állcsontokat megbetegíti (fistula, epulis, prulis). Kontraindikáció: ínygyulladás, ólommérgezés, scorbut. A borbélyképzést is fontosnak tartotta Plenk. Másik könyve – A borbélyságnak eleji, melyeket németül és deákul kiadott Plenk József, a borbélyságnak tudósa, és Budán a borbélyoknak és bábáknak királyi tanítója – Rácz Sámuel fordításában 1782-ben jelenik meg magyarul. Ebben a könyvében a borbélyoknak ír külön a fogakról (De dentibus) „A fogak az állkapca vályúiban ülnek, 16-an vannak”. Jellemzõ, hogy ebben a korban még természetes volt, hogy mindenkinek kinõtt a harmadik moláris foga.” A legutolsó zápfogak a megállapodott idõben ütnek ki, és ezért okosság fogának is neveztetnek”. Leírja részletesen a különbözõ típusú fogakat, anatómiai képletüket (a gyökeret és a koronai részt külön), valamint a belsõ felépítését a fogaknak: „minden gyökéren egy lik vagyon, mellyen az érzõín és az életér a fogba, a vérér ellenben a fogból kimegyen”. Tehát az idegellátottságot is leírja, valamint a keringésrõl az artériás be és vénás elfolyásról számol be. A denticióról is ír, a tejfog megjelenését a 7. hónapra teszi, a tejfog váltása a hetedik esztendõre várható.60 (B) 1763-ban íródott Zurbrucken Mihály doktori székfoglaló disszertációja Odontalgia címmel, amikor az új állása elfoglalásakor Chemnitz városban kezdett dolgozni a bécsi egyetem után. A disszertáció három részbõl áll: a fogak és az íny bonctana, a fogfájás okai és a fogfájás gyógykezelése. Latin nyelven íródott, csak annyiban érdekes, hogy témája és szerzõje magyar származása révén a magyar fogorvoslás egyik megalapítója. (C) Ehrenbergi Eckstein Ferencet (1769–1833) is meg kell említeni, aki a pesti egyetemen végzett – 1797-ben szerezte diplomáját –, s Kõszeg város tisztifõorvosa, majd 1799-ben a pesti egyetemen a sebészet és a szülészet tanára lett. Tevékenysége annyiban kapcsolódik a fogászathoz, hogy megjelentette a Tabellische Darstellung der gebrauchlichsten Instrumente munkáját, melyben szakszerûen sematikus rendszerbe foglalta össze a használatos mûszereket – ideértve a fogászatiakat is –, alakjuk és használhatóságuk szerint osztályozva azokat. A könyvet Andreas V. Pfisterernek ajánlja. A könyv három fejezete a sebészi mûszerek, kötések és gépek leírásából áll, német nyelven. Az elsõ fejezetben felsorolja a különbözõ fogfogókat (die Zeihzange, die Zahnzange) mûszereket (die Zungenspattel, der Zahnhebel) és említést tesz egy depurátor-szerû mûszerrõl is (Zahnschabeisen). A mûfogakat pedig a fogászati gépek közé sorolja (Die künstliche Zahne).61 Eckstein úttörõ munkát végzett a korabeli orvosi mûszerek katalogizálásában. 60
Plenk J.: A borbélyságnak eleji. Budán és Pesten, Weingand és Köpf, 1782. pp. 16–17.
198
198
2. A népszerûsítõ tudomány (A) A 18. század elsõ felében a szakirodalmi munkák sivár korszakában Miskolczy Ferenc gyõri chirurgus, a sebészi irodalom egyik hazai úttörõje Norr Erhard, Chirurgischer Wegweiser (1706) címû munkáját fordította le magyar nyelvre. A könyv magyar címe: Manuale chirurgicum, avagy chirurgiai útitárs. Ez volt az elsõ magyar nyelvû, sebészeknek való tankönyv. A mûvet zsebkönyv formátumban, Szentgyörgyi Adolf gyõri püspök támogatásával 1742-ben nyomtatták ki. Minden chirurgus zsebében ott lapult, s utazás közben olvasgatták, amely a mindennapi munkájukban nagy segítséget jelentett. A könyv kilenc fejezetbõl áll, a következõ témák szerint: anatómia, égi jegyek, a dagadások, friss sebek és törések, kelevények, tisztátlanság, csontok kifordulása vagy ficamodása, csonttörések, különb-különb féle esetek és a kilencedik a borbélymesterséghez tartozó mûszerekrõl és orvosságokról ír részletesen. A fogászati témákat együtt tárgyalja a sebészettel. E könyv sokkal szegényesebb, korszerûtlenebb, mint a kor európai tudományosságában elfogadott francia Fauchard-kézikönyv, a hazai iparfejlesztés mintájára hazai tudományfejlesztést pártoló politika a német eredetû könyvet juttatja monopolhelyzetbe. Azonban hazai viszonylatban nagy érdeme Miskolczynak e könyv megjelentetése. A sebész céhek céhlevele, szabályozásuk, mûködésük magyar nyelven történt, tehát elengedhetetlenül szükség volt magyar nyelvû „útikönyvre”. Hosszú évtizedekig forgatták ezt a kézikönyvet borbélyok és sebészek. A tábori sebészláda leltárából megtudjuk, milyen eszközöket használtak ebben az idõben a fogak eltávolításához. „Szájhoz való instrument: sráf (sróf) fog-vonó, pellikán, ketske-láb, fetskendõ, nyelv-emelõ, golóbitshúzó-kalán, flastrom-kenõ-ispót, olló.”62 A könyv külön érdekessége, hogy a magyar nyelvújítás elõtti idõszakban íródott, tehát korabeli nyelvi emlékeket is õriz, melyek nyelvészeti érdekességnek számítanak. A nyelvújítás utáni mûszavak helyett Miskolczy egyéni szakkifejezéseket alkalmaz. (B) Rácz Sámuel (1744–1807) az elsõ, aki az Egyetemen magyar nyelven tartotta meg elõadásait. Ellentétben Plenkkel – akinek nem akadtak követõi, s nagyszerû mûve hatás nélkül maradt – Rácz a mûveletlen, falusi borbélyok szellemi és erkölcsi színvonalát akarta az orvosi szinthez közelíteni, az általuk ûzött mesterséget tudománnyá alakítani. Ha figyelembe vesszük a korabeli statisztikát, mely szerint Magyarország lakosságának több mint 80%-a paraszt, jobbágy, akkor igazat kell adnunk Rácz felis61
62
Hübner B.: Irodalmi emlékeink a fogászat újkorából 1830-ig. Fogorvosi Szemle 1935. p. 170. Miskoltzy F.: Manuale Chirurgicum. Gyõr, Steibig J., 1742. p. 429.
199
199
merésének, hogy a tömeges gyógyítás igénye a borbélyszinten realizálódik e korban. Könyvei magyar nyelven jelentek meg. Az Orvosi oktatás c. könyvének elõszavában azt írja: „azért rendelték az egek Felséges Asszonyunknak, hogy behozza országunkba az orvosi tudományt, hogy a falusi Borbélyokat oktatná a közönségesebb nyavalyák orvoslására. Tapasztalt dolog, hogy a mezei nép többire csak Borbélyokra bizattatik. Doktorok mindenütt nem lehetnek. Az is nyilvánvaló dolog, hogy a borbély a belsõ nyavalyához semmit sem tud, és mégis mindenféle betegséget orvosol. A tudatlan ember is bátrabban folyamodik borbélyhoz, mintsem doktorhoz, mert fél a doktornak adandó fizetéstõl.”63 A fogfájás ellen a következõket tanácsolja: laxativa, ecetes kovász. A gyógyszerek összetételét latinul is és magyarul is megadja: No. 13.
No. 13 R. Ferm. pan. acid. libr. 1
3 lót konyhasót:
sal. cmm
annyi megtöretett mustármagot. Jó erõs ecettel csinálj tésztát
farin.fam.sinap. aa.unc.sinap acet. Fortis. q.u.f. pasta
Az odvas fogba szegfûolajat (caryophyllus offic.) ajánl. Ha a fog kihúzása után a vérzés nem akar elállni, akkor fele erõs ecetet és fele erõs égetett-bor a szájba tartva sokat használ, de legjobb ruhát tépni rá, és bészorítani, némelykor a kihúzott fogat visszatenni, nyomás alatt tartani. Tehát kompresszió un. szorító kötést kell alkalmazni.64 Ha összehasonlítjuk Pápai Páriz Pax Corporisában leírt javallataival azt látjuk, hogy semmiben nem különbözik a fogellátás. „Ha rossz a fog vonasd ki. Ha vére meg nem akar állani, tépett ruhát golyóbis formán csinálván, azt tartsd rajta az ujjoddal keményen egy óráig, vagy égett gálic-követ nyomj oda felyül, ecetes tépett ruhát nyomván reá ujjaiddal.”65 Tehát nem Rácz írta ezeket az ajánlott gyógymódokat, hanem régi tapasztalatok alapján ahogy Pápai írja:” régieknek tudó írásokból, mind pedig maga sok beteg körül való tapasztalataiból summáson összeszedett és sok ügyefogyott szegényeknek hasznokra, mennyire lehetett értelmesen összeszedve” adta ki gyûjteménye könyvét. Következõ nagylélegzetû mûve Rácznak a Borbélyi tanításoknak háromkötetes mûve. Azokat a tudományokat foglalja össze amelyek a bor63
64 65
Rácz S.: Orvosi oktatás, mellyben a leggyakrabb és legközönségesebb belsõ nyavalyáknak jelei és orvosságai röviden leiratnak. Budán, Landerer, 1776. 152, LXIV p.; 2. kiad. (mellyet az autor magáénak ismert, szaporitott és megjobbitott. Az orvosságoknak magyar és deák lajstromával). Pozsony és Kassa, Landerer, 1778. p. 4. Ibid. p. 165. Pápai Páriz F.: Pax Corporis. 1. kiad.: Kolozsvár, Misztótfalusi, 1690. (Modern kiadása: Bp., Magvetõ, 1984. p. 100.)
200
200
