Virtuália. hanggal tökéletesen valószerűvé tett jelenségekből

~ULTUHn

Satyajit Karinthy Bara

Ray Frigyes Margit

Hirsch Tibor

Virtuália

Tudjuk, hogy nagy dolgok vannak készülőben. Hogy mennyire nagyok - ezt már nem tudjuk. Lehet, hogy csak a mozi, a televízió, a videó mellé tolakszik egy újabb, velük egyenlő fontosságú, életünket, kultúránkat befolyásoló audio-vizuális eszköz. Lehet, hogy ez az új eszköz felváltja-kiszorítja a mozit is, a televíziót is, a videót is. Lehet, hogy elterjedése nyomán nemcsak a mozgóképfogyasztásnak, hanem általában a mesterséges képek, hangok használatának új szabályai alakulnak ki, eltűnnek a régiek. Lehet, hogy új művészet születik, melynek majdnem rögtön - szinte születésével egyidőben - lesz napi mű-kritikája, elmélete, története. Lehet, hogy nemcsak új művészet születik, hanem művészetek halnak meg. Például meghal a filmművészet. Vagy a régebbi, ennél is hátborzongatóbb jóslat teljesedik be: meghal az irodalom. És innentől kezdve a negatív előjelű "nagy dolgok" következnek: jövőkutatök - média-futurológusok - olyan rémálmai. melyek azonban még inkább indokolják. hogy együtt készüljünk föl arra a valamire, aminek eljövetelét sejtjük. A mai, ismereteit olvasással gyarapító ember számára mindenesetre rémálomszerű az a lehetséges jövő, melyben nemcsak a papírra nyomtatott szöveg, hanem a hagyományos írásbeliség minden formája eltűnik, és hangokat jelölő betűk évezredei után az egyiptomi hieroglifákhoz hasonló képíráshoz térne vissza a számítógép színes, plasztikus - netán mozgó - ikonjait már ma is nagy biztonsággal használó új és még újabb generáció. A mai gondolkodó ember számára aki meghatározott szellemi tevékenységet ért gondolkodáson - még inkább rémálom egy olyan világ, amelyben, miután szimulációs játékok, szellemes oktató programok végeláthatatlan sora segíti eligazodni az embert a valóságban, agyunk annyira igazodik a minden szellemi munkát segítő szemléletességhez, hogy már nem is próbál elvonatkoztatni, az interaktív eszközökkel tanulmányozható képpel,

hanggal tökéletesen valószerűvé tett jelenségekből a lényegre következtetni: megelégszik azzal, hogy használni tudja őket. Szemleletesen "látni" és vele egyidőben megérteni a jövő mérnöke - sőt, talán tudósa - számára ugyanazt jelenti majd, amit a természetben élő vadember számára ma is jelent, aki környezetében jól eligazodik, sőt, igazi világképet épít úgy, hogy a hozzá vezető agyrnunkában dedukciót, absztrakciót minimálisra csökkent. A készülő nagy dolgoknak, úgy tűnik, közük lesz a komputerek világához, a kép- és hangtechnika legújabb csodáihoz. A nagy dolgokhoz divatszavak tartoznak. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a divatszavak tessék-lássék fogalmai milyen hierarchiába rendeződve, egymáshoz hogyan, hányféleképpen kapcsolódva írják majd le a jövő félelmetes jelenségeit. Természetesen azt sem tudhatjuk, mely kifejezések lesznek a fél évtizede zajló informatikai nyelvújítás túlélői. Mindenesetre válasszunk ki most közülük (szinte találomra) kettőt.

Interaktivitás Az interaktivitás magyarításával eddig kevesen kísérleteztek. A szót hallva egy olyan gépet kell elképzelnünk, melynek

működését audio-vizuális jelek kísérik, esetleg a gép értelme maga a jeltovábbítás. E gép aktivitása tehát abban áll, hogy képpel, hanggal megszólítja emberi felhasználóját. Az visszajelez, mire a gép aktivitása - az irányából érkező jelfolyam - esetleg megváltozik. Az interaktivitás fogalmának kizárólag a jelhasználó gépek világában van értelme. Ugyanis csak itt nem magától értetődő az interaktivitás. Hiszen ha egy gépet munkára fogunk, és nem emberi beavatkozás nélkül dolgozó robotról van szó, a gép használójának is munkát ad. Mindketten "aktívak", és aktivitásuk interrelációban van: kölcsönösen igazodnak egymáshoz. Más a helyzet a jelekkel dolgozó, elsődleges rendeltetésük szerint felhasználóiknak jeleket kínáló gépekkel. Ezek egyelőre nem mind feltétlenül interaktívak. A hagyományos televíziót például tudjuk úgy nézni, hogy nem kerülünk vele interaktív kapcsolatba - vagyis a készülékből áradó kép- és hangözönt figyelemmel kísérjük, de nem befolyásoljuk, ezt ugyanis sem a technika, sem a televíziós műsorok jelenleg érvényes használati szabályai nem teszik lehetővé. Ha számítógép képernyője elé ülünk, már legtöbbször interaktív viszonyt ajánl fel számunkra a gép, illetve a rajta futó operációs rendszerre telepített program. Ismét egy különös jóslat: a szakemberek szerint hamarosan eltűnnek az informatika vilá-

gából azok az eszközök, melyek jelekkel - mondjuk képpel, hanggal - dolgoznak ugyan, mégsem interaktívak. A televízió, a rádió és a mozi helyét tehát az interaktív televízió, rádió, mozi foglalja el - sőt, zenehallgatáskor is lehetséges az aktivizálódás. a bekapcsolódás a produkcióba, a hangszerelés, az előadói stílus meghatározása. Mindez már nem a jövő, hiszen interaktív televíziós szolgáltatások már léteznek, és a zenei multimédiás szoftverek - az interaktív gépzene - piaca is egyre bővül. De azért jelenidőben sem beszélhetünk minderről, hiszen azt érezzük jelennek, ami magától értetődő. Márpedig a totális informatikai interaktivitás még nem az. A személyi számitógép en játszható, kisebb-nagyobb pénzbedobálós vagy éppen zsebbe csúsztatható célgépeken élvezhető audio-vizuális játékok ma se gyerek, se felnőtt számára nem számítanak ismeretlen technikai csodának. Más kérdés, hogy nem mindenki találkozott még e játékok legbonyolultabb, leglátványosabb példányaival. Akármilyen egyszerű játékról van is szó, a képernyőn túl egy külön világot kell elképzelnünk. amibe az interaktivitást támogató eszközök - joystick, egér, billentyűzet - segítségével besétálhatunk .. Ha a játék "fejlettebb", a képernyőn túli világ bonyolultabb, tehát "világszerűbb". Világszerűbb, vagy mert a látvány részletekben gazdagabb, vagy mert, akárcsak a valódi világ, ez sem mutatja meg magát az egy helyben szemlélődőnek; mozogni kell benne, helyet és helyzetet változtatni, kalandot keresni: vagyis elérni, hogy a lényeg cselekedeteink hatására maga bújjon elő a látszatok mögül. Fentebb a "valósággal dolgozó" gépek szükségszerű, és a jelekkel (tehát virtualitással) dolgozó okos gépek lehetséges interaktivitását említettük. Azt viszont - talán mert magától értetődő - nem hangsúlyoztuk, hogy a gépek használója, az ember, a tágan értelmezett interaktivitás micsoda lehetőségeivel rendelkezik, ahogy persze

valamennyi élőlény. A valóságos világ ugyanis nem szokta korlátozni a vele szemben megvalósítható interakciók fajtáit; ezt rábízza az élőlényekre. a benne élő-mozgó "interaktív játékosokra", Ha sok érzéki csatornán gyűjtik a világ híreit, ha sok eszközük van a világ alakítására, ha bőségesen megáldotta őket a természet érzékszervekkel, akkor egyenesen lubickolhatnak az életnek nevezett interaktivitásban. Komputer-játékot játszva azonban nemcsak a játékos interaktív eszköz-gazdagsága, hanem a gép-világ interaktív tárgy-gazdagsága is meghatározza, mennyire életszerű a játék. A valóságos világban semmi sem vonhatja ki magát az interaktivitást (is) meghatározó törvények hatálya alól, ám a gép-világban egyelőre - kevés törvény, kevés dologra és csak következetlen ül érvényes. A gombokkal, joystickkel, egérrel irányított verekedő figura a játékos akaratának engedelmeskedve például élethűen forgatja a kardot, de a játékosnak arra már nincs lehetősége, hogy az általa mozgatott harcossal fölvetessen egy előtérben heverő, ugyancsak élethűnek látszó kavicsot. és leleményesen fegyverként hasznáitassa vele a küzdelemben. Természetesen arra sincs módja, hogy a harcos fölfüggessze a harcot, és békés beszélgetésben győzze meg ellenfelét. A kavics - legalábbis ebben a játékban - olyan kulíssza, mely a karddal ellentétben látszatra (virtuálisan) sem engedelmeskedik a mechanika törvényeinek: nem lehet fölemelni, nem lehet eldobni. Az ellenség festett arckifejezése - lehet ugyan gonosz, elszánt, titokzatos, jóindulatú - hasonlóképpen kulissza-arc, egy kulissza-lélek tükre, mely sem a lélektan törvényeinek, sem más emberi szabályszerűségeknek nem engedelmeskedik: vele "csak" harcolni lehet. A gépek azonban egyre többet tudnak. Következésképpen a gép-világok is. Egyre kevesebb bennük a kulissza, és egyre több az olyan elem, amivel interaktív kapcsolat lehetséges, vagyis ami össze-

függő, következetes törvény- és szabályrendszer hatálya alá esik. A gravitáció egyformán hat kardra és kőre. A sértés vagy hízelgés ugyanúgy hat(hat) a gép-világ előtérbe tolakodó főszereplőire, mint a háttérben megbúvó statisztákra, ha éppen "életszerű" önkénnyel őket választjuk ki arra, hogy interakcióba lépjünk velük. A gép-világ küIönböző vetületeire vonatkozó törvények és szabályok sokasága alkotja tehát a virtuális valóság egységes rendjét. Ezt a rendet, a majdnem mindenre, de legalábbis minél több világ-elemre érvényes törvények és szabályok sokaságát maga az interaktív játék ellenőrzi, korlátait is az interakció közben tapasztaljuk meg. A világteremtő technika aktuális állása és a világteremtés célja dönti el, milyen interakció lehetséges és szükséges. Elképzelhető, hogy az interakció éppen csak szemlélődő sétát jelent egy virtuális múzeum termeiben, ahol minden három dimenzióban mutatja meg magát. Mozgáslehetőségeink itt korlátlanok, és mozgásunkhoz igazodik a látvány. Viszont nem nyúlhatunk semmihez. E világ teremtői tehát éppen a tárgyak érintésénél helyezték el a korlátokat. Máskor helyhez kötve lövöldözünk: alakíthatjuk. de nem járhatjuk be világunkat. Előfordul, hogy lőhetünk is, mozoghatunk is. Vagy mozgathatjuk a tárgyakat olyan tempóban, amit magunk választunk meg. Ehhez nemcsak jó reflexek kellenek, hanem az az összetett készség, amit közönségesen kézügyességnek neveznek. Vagy szépérzék. Vagy logika és intuíció, ha a tárgy-mozgatás egyben tárgy-választást is jelent, mely a gép-világ kinálta rejtélyek és feladatok megoldásának folyománya. Végül lehet az interakció igazi kommunikáció: társalkodás a gép-világ szereplőivel.

---Virtuális valóság Emlékszik-e valaki a Roger nyúl a pácban című, felnőttek, gyerekek számára egyaránt nézhető amerikai krimi-paródiára? Ebben a filmben külön világban, számukra kitalált természeti törvényekhez igazodva élnek a rajzfilm-figurák, és külön világban a hús-vér emberek. És ami a legérdekesebb: a két világ közt "áijárás" van: csak az a fontos, hogy a rajzfilmalak, csakúgy, mint a hús-vér szereplő,' észben tartsa, melyik világban jár éppen; melyik világ törvényei, fizikája, kémiája, biológiája érvényes ott és akkor; melyik csak rá, melyik a többiekre... Amiben a Roger nyúl ..., Az utolsó akcióhős, a klasszikus Alice-mesék és sok más megfilmesített vagy megfilmesítetlen történet hasonlít: átjárást feltételeznek a kitalált dolgok világa és a valóságos világ között (ahol a kitalált dolgok világát kitalálják), megengedve azt is, hogy ha egyszer a kitalált dolgok világa kitalált világ, akkor mindenféle szabályokat-törvényeket is kitalálhatunk hozzá, tetszésünk szerint. Minthogy az eszközök állandóan tökéletesednek, nem igazán fontos, hogy éppen ma, éppen az 1994-es esztendőben, milyen technikával tartjuk a gép-világgal a kapcsolatot. Az azonban mégsem teljesen mellékes, hogy a virtuális valóság kifejezés ma kezd igazán elterjedni, amikor a gép-világ már nemcsak a monitoron túli világot jelenti. Ma már speciális kesztyűk segítségével valóban a kezét használhatja a játékos, ha a gép-világba küldött virtuális énjének éppen a kezére van szüksége, vagy mozgásérzékelők segítségével a virtuális-én tekintetét is irányíthatja saját fejének, szemének mozgatásával. Végül rendelkezésre áll a különleges rnonitorszemüveg, drótnélküli összeköttetésben a látszat-valóságot adagoló Géppel. Itt már arra sincs szükség, hogya virtuális világba kiránduló hús-vér ember virtuális énjével képviseltesse magát a gép-világban. Nincs tehát akadálya, hogy valaki egy üres futballpályán bolyongjon, fején a sisakkal, a sisakban a beépített monitorszemüveggel, kezén, testén megfelelő érzékelőkkel. És miközben az igazi valóságban tágas térben, akadály nélkül kószál, a virtuális valóságban - saját kép és hang-illuziói szerint - szűk ösvényen, sűrű erdőben bolyong, égig érő gyémántkastélyhoz érkezik, sárkányokkal viaskodik. .. És itt a bökkenő. A virtuális világ szabályainak, törvényeinek összefüggő szövevénye fantasztikus, azaz nem valóságos is lehet. A világ-teremtő ember a kiindulási paramétereket adja meg: a gép azután gépies következetességgel megkonstruálja a rendet. Építhet olyan világot, melyben sárkányok, gyémánt-kastélyok vannak. Vagy olyat, amelyikben nincs gravitáció. De dolgozhat aprócska

AZ INTERAKCIÓKKAL KIKÖVEZETT ÚT Egy tíz éves gyereknek nem kell elmagyarázni, mi a jó egy videojátékban. Elég, ha leültetik egy Sega Genesis vagy Super Nintendo elé, benyomják neki a programtárat, és ő máris messze jár; testestül-lelkestül elmerül egy látszólagos, ám mégis valóságosnak tűnő világban, amely szebb, mint az álom, többet ér az aznapi vacsoránál, és ezerszer gazdagabb élményt nyújt, mint az iskola. A felnőttek kimaradnak ebből. Talán ez az oka annak, hogy a videojáték-őrületet a legtöbb amerikai felnőtt - beleértve a szórakoztatóipar fejeseit is - egyszerűen zsákutcának tekinti. Húsz éve tart Pong és Pacman karrierje, az Atari tündöklik és megbukik, a japánok felfutnak, a videojátékot mint műfajt mégsem sorolják be az amerikai kultúra fő áramlatába, melyet a mozi és a főműsoridős televíziózás képvisel. Ez így volt mostanáig. Ami 'eddig kiskarnaszok divathóbortjának tűnt csupán, mára hatalmas pénzcsináló gépezetté nőtte ki magát, mely magához szippantja Hollywood legkreatívabb elméit, befektetésre és tettekre sarkallja a médiával és kommunikációval foglalkozó szakembereket. A videojátékok csupán az Egyesült Államokban évente 5,3 milliárd dollárt hoznak a konyhára és ez 400 millióval több, mint amit az amerikaiak mozijegyre költenek. A videojátékokból befolyó összjövedelem éves átlaga eléri a 10 milliárd dollárt is, és .egyetlen világpiacra dobott szupersláger több, mint 500 millió dollár bevételt jelent. A videojáték gyártás fejlődését manapság egy technikai követelmény határozza meg, mely egyben átalakítja az egész szórakoztatóipart is. Amerika telemédia óriásai - az AT&T and Time Warner-tól a Tele-Communications INc-ig és a hamarosan létrejövő Paramount Viacom mammutvállalatig - súlyos milliárdokat költenek arra, hogy napjaink passzív televíziózását kétirányú, interakciós információs úthálózattá alakítsák át, melyen nemcsak mozífilmeket, kerekasztal-beszélgetéseket és híreket sugároznak majd, hanem a világ legjobb videojátékait is hozzáférhetővé teszik. Hirtelen egy új médium és egy új piaclehetőség bukkant fel, azon a ponton, ahol Hollywood, a Sziliciumvölgy és az információs úthálózat találkozik. A videojáték ebbe a gyorsan fejlődő interakciós szórakoztató műfajba tartozik, és ma még azt sem tudni, mi lesz az új t lálmány neve. Multimédia? Interakciós mozgófilm? Új Hollywood? Az új műfaj köré gyűlő szakemberek azt hangsúlyozzák benne, ami saját szakmájukat legjobban érinti. Hollywood nagyfőnökei mozifilmek és Tv-show-le terjesztésének eszközét látják benne. A számitógépgyárosok arra szeretnék felhasználni, hogy gépeiket minden amerikai otthonba eljuttassák. A kábeltévé társaságok pedig abban bíznak, hogy a fiatal generációtbűvöletbe ejti majd az információs úthálózat, s így ráveszi szüleit a méregdrága rácsatlakozási költségek finanszírozására. Ma még a videojáték tervezők vannak előnyben. Az elmúlt évtized technikai fejlődése olyan eszközöket adott a kezükbe, melyek hi-

r-

hetetlen hatalommal ruházták fel őket: a nagysebességű grafikai chipek milliónyí színárnyalatot képesek létrehozni és ezt a másodperc tört része alatt a képernyőre villantani; a digitális információtömörítő technikák enciklopédiák egész sorát tudják egyetlen ezüstlemezre rávinni; a száloptikás kábel a fény sebességével képes korlátlan mennyiségű adatot a világ bármely részébe eljuttatni, a szimulációs technikák pedig az illúziók világába röpítik a játékosokat. A programozókhoz csatlakozott már egy új hollywoodi csapat is, amely a számítógépes trükkök és effektek kipróbálása után készen á,1l egy új szórakoztató műfaj megteremtésére. E?t majd bárhová el lehet juttatni egyszerű kábelen, meg lehet vásárolni egy modul on, és le lehet játszani egy compact lemezről is. Mind a két szakma alkotói lelkesedéssel beszélnek az interaktív mozifilmekről, melyeken szintetikus színészek alakítják a szerepeket, a néző pedig megszabhatja a főhős lépéseit, sőt megfelelő eszköz segítségével maga is beléphet e virtuális világba, ahol ettől kezdve maga is főszereplővé válik. Az elmúlt két évben a két szakma - Hollywood és a Sziliciumvölgy képviselői kiállításokat rendeztek, laboratóriumokat látogattak meg, és úgy tűnik, termékeny eszmecserét folytattak. Néhányan állást is változtattak. Strauss Zelnick a 20 th Century Fox filmvállalat elnöki székét hagyta ott, hogy a Crystal Dynamics elnevezésű videojáték gyártó cég élére állhasson. A szezon nagy slágere azonban nem videojáték, hanem egy új lejátszóeszköz. A Panasonic hamarosan bemutatja videokészülék nagyságú fekete dobozát, melyet egy vadonatúj Szilíciumvölgybeli társaság, a 300 hozott létre és a REAL Multiplayer névvel ruházott föl. 32 bites processzorával kétszeres ütőerőt képvisel a 16 bites Super Nintendo és Sega Genesis rendszerekkel szemben, és ha hozzávesszük speeialisan kialakított grafikus chipjét, elmondhatjuk, hogy a Multiplayer a legtökéletesebb készülék, melyet az otthonok számára valaha terveztek. Ez magában persze nem garantál még semmit. Más cégek is próbálkoztak már csúcsteljesítményű gépekkel, hogyelcsábítsák a Nintendo-generációt, de hiába. S ennek a gépnek van még egy apró hátránya is: ára éppen hétszerese egy Segának vagy Nintendo-nak. Mindenesetre a játékipar és a Wall Street is komolyan veszi 300-ékat, annál is inkább, mivel mögöttük állnak az információs úthálózat kiépítésén dolgozó üzletág nagy moguljai, élükön pedig Amerika egyik legkarizmatikusabb vállalkozóját láthatjuk. Trip Hawkins, a 300 alapítója és elnöke egyike volt azoknak, akik előre látták, hogy Hollywood és a videojátékipar a boldog egyesülés felé haladnak. Évek óta mondogatja, hogy a videoárkádok népszerűbbek a moziknál. Ezt az állítást könnyen alá tudta támasztani számadatokkal is. Mint az Electronic Arts, a világ vezető videojátékgyártó cégének elnöke (mellesleg ez volt az első olyan vállalat, mely programozóit rocksztárnak kijáró nimbusszal

övezte), folyamatosan perlekedett az elektronikai szakmával amiatt, hogy nem tudott kiegyezni egyetlen szabványban. és az egész ipar megrekedt a Beta-VHS megosztottság állapotában. Amikor senki sem tűnt érdekeltnek abban, hogy kitaláljon egy új rendszert, Hawkins úgy döntött, nem vár tovább. Arra vállalkozott, hogy a hollywoodi mozifilm vizuális erejét és a videojáték interaktivitását összehozza. A megoldás - akár sikere lesz a piacon, akár nem abba az irányba mutat, amerre az interakciós média halad. Hawkins compact lemezeken árulja majd játékait - ugyanazokon az ezüstkorongokon, melyek meghódították a zenei világot, és a legtöbb számítógéptípus adattároló eszközei lettek. Riválisaival ellentétben, Hawkins a compact lemezt csupán ideiglenes megoldásnak tekinti. A jövőben az interaktív mozifilmek száloptikás kábelhálózaton jutnak majd el az amerikai otthonokba. az ehhez szükséges hálózatot pedig a kábeltévé- és telefontársaságok fogják kiépíteni. Sőt, a Multiplayer új változatát egyenesen a coaxiális kábelre lehet majd rácsátlakoztatni, így az új készülék kábeltévéként és videoszabályozóként is üzemel, s megnyitja az utat a hőn óhajtott információs úthálózat kiépítése felé. Hawkins tisztánlátását dicséri, hogy információs útrendszerének víziója, és a videojátékok kijelölt sávja ezen az úton másokat is befektetésre buzdított. A legtehetségesebb játéktervezők közül350-en invesztáltak be Hawkins üzletébe. Régóta támogatja őt az AT&T a Time Warner és Matsushita (övé az egyik legnagyobb hollywoodi stúdió, a Panasonic and Universal.) Hawkins és partnerei számára rossz hír, hogy nem csak ők fáradoznak az információs keringési rendszer kiépítésén. Az Atari már bejelentette 200 dolláros játékgépét, mely Jaguár néven kerül majd a boltokba és könnyen elhomályosíthalja a 300 cég ragyogását. A Segáról és a Nintendoról is az a kósza hír járja, hogy ők is dolgoznak már a 300 ütőképességű gépük kifejlesztésén. A Nintendo szakemberei pedig azt is elárulták. hogy hatalmas ugrással igyekeznek a többiek elé kerülni, mégpedig egy 64 bites chip köré épített masinával, melynek teljesítménye éppen háromszorosa lesz a Hawkinsékénak. A Segának is vannak ütőképes kártyái. Megállapodtak a Time Warnerral és a Tele-Communications Inc-kel, hogy kábeltévé rendszerükön létrehoznak egy úgynevezett Sega csatornát, melyre az előfizetők havi ötven játék erejéig rácsatlakozhatnak. Egy másik fontos egyezség alapján a Sega szövetséget kötött az AT&T-vel egy különleges modul létrehozására. Az Edgar 16 nevű modul segítségével egy Sega Genesis tulajdonos összemérheti majd erejét hasonló készülék birtokában lévő társával a világ bármely pontján, egyszerűen a telefonvonalakon keresztül. Mostanáig a videojátékok törzsközönsége a 8-14 éves fiúk korosztálya volt. Ennél a csoportnál a legnyilvánvalóbb, hogy a játék vonzereje magában az interaktivitásban rejlik, abban tehát, hogy be lehet avatkozni az események menetébe. A hasonló korú lányokkal ellentétben, akik könnyen el tudnak szakadni a videojátéktól, úgy tűnik, a fiúk mélyebb, ele-

mibb szinten merülnek el benne. Sokan egyszerűen fel sem tudnak állni a gép mellől, akkor sem, ha házi feladatot kellene írniuk, vagy éhesek. Ha egészségük rovására megy, akkor sem tudják abbahagyni. Mi ennek az oka? Sherry Turkle pszichológus, a Második én (The Second Self) című könyv szerzője szerint, a magyarázat a fiatal fiúk és lányok eltérő fejlődési ütemében keresendő. A kiskamasz korú lányok szociálisan és szexuálisan is gyorsabban érnek, mint a hasonló korú fiúk. Ebben az időszakban egyszerű hétköznapi helyzetekben a fiúk nehezen tudnak a lányokkal interakcióba lépni, ez számukra nehéz, és kellemetlen élmény. Éppen ezért szívesen vonulnak vissza olyan területekre, ahol biztonságban érzik magukat, sporttevékenységbe, cserkészkedésbe, vagy - a számítógépes játékok menedéket nyújtó világába. Itt várják ki azt az időt, amikor újra tudnak majd mit kezdeni a lányokkal. Ez a folyamat bizony hosszú évekig is eltarthat. A legtöbb videojáték sajnos, az árkádok pénzbedobós gépeinek mintájára készült, és nem azzal a céllal, hogy kamaszodó kisfiúk törékeny énjét megtámogassa, hanem éppen ellenkezőleg, hogy becsapja és kifossza őket. Az utóbbi évtizedben a videojáték gyártók azért küzdenek, hogy a vevőkört a pretinédzser fiúk körén túl kiterjesszék másokra is. A Barbi és Kis hab leány alakja köré épített videojátékok nyilvánvalón a kislányokat célozzák meg. A színskála túloldalán az olyan sportjátékok állnak, mint például a John Madden FootbaLI (Hawkins egyik korábbi sikerdarabja), melyet tervezői arra szántak, hogya túlkoros fiúk sőt a felnőtt férfiak is - szégyenkezés nélkül hódolhassanak tovább videojáték szerivedélyüknek. Hátra van még a legnagyobb feladat: kitalálni, mi módon lehetne elcsábítani azt a széles réteget, amely a bestseller könyvek, filmek és TV-sorozatok legnapyobb fogyasztója, vagyis a felnőtt nők körét. Es itt jön be a képbe Hollywood, a szó szoros értelmében is. A filmcsinálóknál jobban senki sem tudja, hogyan kell egy sztorit a képernyőre vinni és élettel megtölteni. A Voyeur egyik főszereplője. Zabriski szerint: "Minél előbb kapcsolódnak be színészek és rendezők a műfaj kialakításába, annál hamarabb fog eljutni a legszélesebb közönséghez.!" Hollywood és a Sziliciumvölgy kapcsolata a 80-as évek elejére nyúlik vissza, amikor a filmgyártók és a videojáték készítők úgy döntöttek, mindkét fél számára hasznos, ha rajzfilmek és élőszereplős filmek adaptációs jogát eladják videojátékok céljára, (rendszerint csekély, 1020%-os részesedésért). Az Atari így szerezte meg a Peanut család, Miki egér, és a Muppetek felhasználási jogát. 1982-ben ugyanez az Atari 23 millió dollárért megvásárolta az E.T. adaptációs jogát, s el is készült belőle a világ legrosszabb videojátéka. Az 1984-es évet ezért a "katasztrófa éver-ként emlegetik, mely csődbe juttatta az Atarit, ahová kis híján magával rántotta anyavállalatát, a Warner Communications-t is. A kereskedők raktárpolcain még ma is ott porosodnak az eladhatatlan E.T. kazetták.

Az adaptációs játék - néha fordított előjellel - tovább folyik. Ma Hollywoodban éppen a videojátékok alakjai kelnek életre a filmvásznon és a TV műsorokban (tavaly a Super Mario testvéreket, az idén Senic-ot a sünt láthattuk), a gyerekek pedig tudják, hogy bármelyik akciógyanús film vagy sorozat 6 hónapon belül játék formában is kapható lesz. Ahogy a videojáték ipar robbanásszerű fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, a hollywoodiak is észrevették, hogy az a bizonyos 10% részesedésük egyre több pénzt hoz a konyhára. Kézhez kapták ezeket a hatalmas jogdíj-csekkeket,minden évben az előző évi dupláját. Végül valakinek eszébe jutott, és megkérdezte: Mi miért nem vagyunk benne ebben a bizniszben? Miért hagyjuk ott másnak a 90%-ot?" Elkezdődött a konszolidáció időszaka. Minden magára valamit is adó hollywoodi stúdió vagy vásárolt egy videojáték vállalatot, vagy házon belül nyitotta meg interakciós osztályát, esetleg mindkét lehetőséget megragadta. Régebben azt kérdezték: mi a kockázata annak, ha befektetek ebbe az üzletbe? Az idén inkább azt kérdezik: mit kockáztatok, ha nem fektetek bele?" Ma, ha egy filmstúdió szerződést ír alá egy videojáték céggel, munkatársai részt vesznek a játék megalkotásában a tervezéstől az elkészülésig. Amikor Steven Spielberg kitalált egy történetet, majd rájött, hogy inkább videojátékra való, mint mozifilmre, egyszeruen felkereste barátját. George Lucast és az ő videojáték gyárában hamarosan elkészült a barlangi kalandokra invitáló: The Dig című alkotás. A Sony Interactive vállalatnál van egy videojáték osztály, ahol minden, a Columbia által megvásárolt filmforgatókönyvet feldolgoznak és később eldöntik, melyikből lesz videojáték. Ha látnak benne fantáziát, akkor egy erre kinevezett csapat máris megírja a forgatókönyv videojáték változatát. Amit ilyenkor hozzáadnak. azt a kreatív fiúk a Sonynál !PM-nek nevezik s ez nem más, mint a percenkénti interakciók száma. Bizonyos esetekben a filmesek vannak előnyben. Ha például egy odapasszoló filmrészletet kell találni a játékhoz, mint ahogy a Sony tette a CliJfhanger és a Drakula elkészítésekor. A Spectrum Holobyte is ilyen munkálatokat végez a Star Treken, a 300 pedig a Next Generation játékverzióján dolgozik. Az is előfordul, hogy plusz jeleneteket vesznek fel az eredeti helyszíneken. ha a játékváltozat ezt megkívánja. Hogy a videojátékok szereplőit még valóságosabbá tegyék, színészeket használnak fel modellként. Az Acclaim nevű videojáték cég, amely a híres-hírhedt Mortal-Kombatot gyártotta, egy különleges "mozgástanulmány stúdiót" hozott létre. Itt az történik, hogy miközben mondjuk egy harcművész elvégez egy mozgássort - fut, üt, vág, rúg -, a testére szerelt 100 darab érzékelő folyamatosan képet küld egy kamerára. A mozgás sort rögzítik, majd digitalizálják, ezután pedig ráviszik a számítógépben tárolt "meztelen" drótmodellre. A modellt később

"felöltöztetik", ruhát, arckifejezést és egyéb vonásokat adnak rá a "texture mapping" elnevezésű számítógépes eljárás segítségével. A Voyeur elkészítésekor a Propaganda Films élő szereplőket filmezett le egy üres helyiségben, majd digitalizált képüket számítógéppel megtervezett tárgyakkal - asztallal, ággyal, stb. - kombinálva össze. A hamarosan megjelenő Switch videojáték rendezője, Mary Lambert kibérelte az egyik hollywoodi stúdiót. A jelenet, amelyben Debora Harry filmszínésznő testhez símuló, mélyen dekoltált ruhában sétál egy egyiptomi relikviákkal díszletezett teremben, a 30-as évek Hollywoodját juttatja eszünkbe. Ekkor azonban a körülötte lévő hatalmas oszlopok dominó ként dőlnek össze, egyik a másik után. "Ennyi - szólal meg ekkor a rendező. Nagyszerű volt." Bármennyire lenyűgözőek is az ilyesfajta produkciók, semmiféle garancia nincs rá, hogy élvezetes videojáték születik belőlük. Igazán sikeres videojáték tervező - bár nyolcat-tízet névszerint is számon tartanak közülük - épp olyan ritkán születik, mint ahány Spielberg vagy Scorcese a filmiparban. A videojáték tervezőnek olyan feladatokat kell kiagyalnia, melyek nehézségi foka éppen megfelel a küzdés szellemének. A veszélyeket és jutalmakat a megfelelő ütemben kell elhelyeznie, és végül, de nem utolsósorban intuitív kapcsolatban kell állnia a közeggel, amellyel dolgozik. "Hollywood nem ért az interakcióhoz - jelentette ki Brian Moriarty, aki a Zork játékokat tervezte, és most éppen Spielberg The Digjén dolgozik. - Ha a gyors zsákmányszerzésben bíznak, akkor csalódni fognak. Itt nem adják könnyen a sikert." Majd kiderül, kinek van nagyobb szüksége a másik fél képességeire, a hollywoodiaknak. akiknek még sok mindent meg kell tanulniuk a számítógépről. vagy a Sziliciumvölgy-belieknek, akiknek viszont meg kell tanulniuk sztorit írni. Találkozásuk története és a köztük szövődött románc már egy film szüzséjét rajzolja elénk. Ha valaki még azt is kitalálja, hogyan lehet interaktívvá tenni és ráhelyezni az infoúthálózatra, akkor talán egy jó videojáték is születhet belőle. (Time, 1993. szept. 27.) Kugler Gyöngyi fordítása

eltérésekkel is: teremthet olyan ál-valóságot, melyben a víz kilencvenkilenc fokon forr. Ez a világ csak annyiban fog különbözni az igazitól. amennyiben az egy celziusos eltérésnek a természettudományok összefonódó rendszerében következményei vannak. (Persze, hogy vannak!) A virtuális világ-utazó hol fölveszi a sisakot és a kesztyűt, hol leteszi. Meglehet, erre sem lesz mindig szükség. Olyan pápaszemet visel majd, mint a mai olvasószemüveg: ha átnéz fölötte, az igazi valóságot látja. ha belenéz, a virtuálisat. De mi lesz, ha keverni fogja? Ha úgy váltogatja a sárkányos, nulla-gravitációs, gyors-vízforraló valóságokat, mint manapság a tévé csatornákat? Ez a jövőnket befolyásoló, egyelőre nehezen leírható, de bizonyára veszélyes majdani szenvedély természetesen egészen más, mint a tévénézés szenvedélye, annak sokszor leírt káros következményeivel. Aki túl sokat nézi a televíziót mondják =, annak tudata beszűkül, fantáziája elcsökevényesedik, elveszti képességét a kreatív gondolkodásra, hiszen mások - a filmek, műsorok készítői - kreatívak helyette. A virtuális kalandok viszont nagyon is megdolgoztalják az agyat: elemző és alkotó feladatokat adnak. A világok eltérő szabály-rendszereit mind ismerni kell, észben kell tartani őket, és hozzájuk igazodva cselekedni. A veszély - ha maga a veszélyforrás megvalósul majd - egészen más irányból leselkedik. Ha a homo ludens túl sok ilyen öntörvenyű világban próbálja ki az erejét, el nem butul ugyan, de előbbutóbb elfelejt kikukucskálni világ-olvasó monitor-szemüvege fölött. Vagy ami még hátborzongatóbb: kikukucskál, de már nem tudja, merre van a hús-vér "fent" és a virtuális .Jent", Ráadásul ez a derék hús-vér halandó a hálózatba kapcsolt számítógépek segítségével más hús-vér emberek videoképmásával is barátkozhat. Ezek ízlése bizonyára közös, ha egyszer

készüléküket ugyanarra a gépvilágra kattintották. Mondjuk, a sárkányokéra. Mondjuk, a tömegvonzás nélkülire. Mondjuk, a 99 celsius-forráspontúra. Egy ilyen hálózatba kapcsolt virtuális világban mindenesetre sok ember nyüzsög majd. Egyesek személyiségét pszichológiai receptkönyvek ajánlatai szerint állítja össze a gép, nagyjából úgy, ahogy ez a mai Hollywoodban szokás. Ezek közé keverednek az igazi játékosok virtuális énjei. Természetesen ezek is, azok is elegánsan animált, szépen kidolgozott plasztikus testtel, hi-fi minőségű hanggal rendelkeznek. Valószínűleg megmutatkozó személyiségjegyeik alapján is csak annyira lehet megkülönböztetni őket egymástól, mint a mai kiszámíthatatlan művészfilm-hősöket a többé-kevésbé kiszámítható kommerszfilm-hősöktől. És ha egyszer a hús-vér ember jobban érzi magát a virtualitás veszélytelen sárkányai közt, mint a halálosan komoly valóságban, akkor közte és a program-író akaratából létező szintetikus emberek között már nincs is nagy különbség ... Ez nem lesz művészet, de nem lesz az emberiség intellektuális ópiuma sem. Ha utódaink valóban "burokban születnek", és valóban csak annyiszor lesz dolguk a valósággal, ahányszor szemüvegük fölött fölpillantanak. akkor csupán a jövő emberének elképzelhetetlen, mégis elképzelendő életvilágáról van szó. És ha mindez a valóságos, kitüntetett figyelmet már nem igénylő Kánaán eljövetele előtt következik be? Ha az ember előbb zavarodik bele a virtualitásba, minthogy ezt megengedhetné magának? Akkor is értékelnünk kell a meglepő fordulatot: bomba és környezetszennyezés helyett játékos elmebaj végez kései utódainkka L Hirsch Tibor

Szeptembertől

az Örökmozgó

~~

~

musoran

Satyajit Ray: A látogató Agantuk, 1991

A látogató, mint minden Ray-film: filo.zofikus és egyben realisztikus indittatású mű.

Egy középosztálybeli kalkuttai család életébe váratlanul gyanús idegen érkezik: egy több mint harminc éve eltúntnek hitt nagybácsi, aki évtizedek óta nyughatatlan kaland- és tapasztalatkereséssel tölti életét. A film története a hagyományos indiai családmodell próbája, az idősebb rokon tisztelete és a körülötte kifeszűlő gyanú hálója körül mozog. Megjelenik a párbeszédekben az indiai tradíció és a nyugat összehasonlítása, a vallás és a hagyomány szerepe a mai korban, és a váratlan balszerencsének hitt nagybácsi alakja a film végére az emberi értékek

internacionális szimbólumává nemesedik. Igazi Satyajit Ray alkotás ez, amely a kérdések felvetésében messzemenően otthonosabb. mint az egyértelmű feleletekben. Válaszaik csak hiánypótlók és erősen leegyszefÚsítettek,s az indiai "többértelműség" hagyományos lehetőségeit a mai középosztály értékeire vetített, de bárhol érvényes formában adják elő. A megismerés katartikus élménye áll ellentétben a megszokássá rögzült egyoldalúsággal, valahogy úgy, ahogy élettapasztalatai sokszinűsége miatt egyre kiismerhetetlenebbé válik a nagybácsi alakja, Ray - mint minden filmjében - igen

egyszerű eszközökkel dolgozik. Nem akar mást mutatni, mint ami egyszefŰen látható, nem akar semmiféle mesterséges hatást előidézni. Megkérdőjelezi a félelmet, a gyanús ismeretlentől való szorongást, a családi kötelékek hatalmát, a tudomány szerepét és a pénz hatalmát is. A lehető legpuritánabb eszközökkel veti fel a legfontosabb kérdéseket és gondosan ügyel arra, nehogy egyértelmű válaszok hangozzanak eL Satyajit Ray minden indiai jellegzetessége egyértelművé válik abban a törekvésében, hogy hisz a tapasztalat és - ugyan ki nem mondva - a hagyomány taníthatóságában, még akkor is, ha maga nem mer felkent tanítóvá vál-

ni. A kérdésekkel tanít, és megkímél minket az esetleges válaszok adta túlságosan könnyen is feldolgozható lelkiilla pottóL ' A látogató nagybácsíja. aki folyamatosan úton Vat" a film végén újra útnak indul, örökül hagyva összes felvetését, melyekre maga sem talált egyedül üdvözítő feleletet. Valahogy úgy, ahogy 1992 április 23-án Satyajit Ray, India új és hamisítatlanul indiai művészetének egyik 'legnagyobb alakja hagyott itt minket..; , Kozma András .

f

i

I

m Romário Baggio

L---------------------------~--~--------Broi:=n~----------------------------~---------. Sztoicskov Hagi Maradona Campos Escobar

Foci vébé World Cup színes amerikai tévéközvetítés Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA),1994 Magyarországon forgalmazza a Magyar Televízió

Ezek után mindenkit meglepett, hogy simán kikaptak RomániátóL De még nem volt semmi veszve. A házigazdákat kellett volna legyőzniük a továbbAz idei világbajnokságnak volt egy jutáshoz. Csakhogy az amerikaiakat is szépséghibája. Az Egyesült Államok- fűtötte a siker vágya. Foggal-körömban rendezték meg. Egy olyan ország- mel küzdöttek, és néhány ígéretes tában, ahol egyáltalán nem kedvelik a madást is tudtak vezetni. Egyik akciólabdarúgást. Hát éppen ezért kell ott juknál a labda rendkivül veszélyesen rendezni - érvelt a FIFA. Mindent el ívelődik a kolumbiai kapu elé. A hátrakell követni, hogy az amerikaiak is futó Escobar önfeláldozóan szögletre végre megszeressék a világ legnépsze- akar menteni, ám valahogy szerencsétrűbbnek tartott csapatjátékát! Hiába, lenül találja el a labdát, és az a saját vannak még nemzetközi szervezetek, kapujába vágódik. ÖngóL Az amerikaamelyek mindenre készek a kultúra iak lelkes játéka ellen ezek után végterjesztéséért. És ha van ország, amely képp nincs ellenszer. Ök győznek rászorul az efféle támogatásra, Ameri- Kolumbia kiesik. A vesztesek hazaka feltétlenül az. Végre óriási hasznot utaznak. Pár nap múlva a hajnali órákhúzhat valamibőL A kelet-európai gaz- ban, Medellín egyik bárja előtt négyen daság is' valami hasonló lehetőségre körbefogják a bűnbakot. Andres Escovár. De hát errefelé túl népszerű a foci. bart, sértegetni kezdik, majd ketten Az idei világbajnokságnak volt egy pisztolyt rántanak és szitává lövik. szomorú szenzációja. A csoportmérkőVolt ennek a világbajnokságnak egy zések alatt Diego Maradonánál dop- egészen furcsa csapata. Oroszország. A pingszer használatát mutatta ki egy szovjet futball sosem ért el igazán vizsgálat, és a játékost azonnal kizár- nagy sikereket, de azért a tág élmeták a további küzdelmekbőL Maradona zőnyhöz tartozott, illett tartani tőle. Az a nyolcvanas évek vitathatatlanul leg- ország felbomlása után megszűnt a nagyobb labdarúgója volt. Már vissza- CCCP-s mez is. Sokan azt hitték, a kétvonult, de az argentín válogatottnak fejű sas majd végre kihozza a fiúkból a sehogy sem ment nélküle, és a vezetők maximumot. A játékosokat azonban szinte térden állva könyörögtek neki, nem dobta fel, hogy ők az elsők, akik még egyszer szedje össze magát, és ve- az orosz hazáért küzdhetnek - ráadágyen részt a vébén. Az egykori sztár sul Amerikában. A külföldi klubcsapaengedett a rábeszélésnek. A szakértők tokban szereplő "sztárok" fellázadtak a nem vártak sokat ettől a visszatéréstől, "szakmailag alkalmatlan" szövetségi de Maradona olyan szenzációs játékot kapitány ellen, nem fogadták el a rekprodukált az első mérkőzésen, hogy lárnszerződéseket sem, és otthagyták a tátva maradt a szájuk. Argentína ismét válogatottat. (Dobrovolszkij kijelentetegy nagy csapat benyomását keltette, te, nincs az a pénz, amivel őt rá lehetsokan rögtön a torna első számú esé- ne venni, hogy Reebok cipőben lépjen lyesének kiáltották ki. És akkor... De pályára.) A maradék készletből összehát a doppíngvizsgálatnál nincs kegye- tákolt csapat aztán valami egyedüllem. A FIFAnem tűri a csalást, a tisz- állóan szánalmas produkció t nyújtott tátalan eszközöket. A FIFA maga a első két vébé-mérkőzésén. Az immár tisztesség. A sportág óriásával sem tesz kék-fehér mezes orosz focisták olyan semmilyen kivételt. Pedig Maradona kedvetlenül játszottak a brazilok és a nem érdemelte meg, hogy ilyen csúfo- svédek ellen, mintha századrangú san kelljen távoznia. Egy olyan szakma edzőmérkőzésekkel gyötörnék őket. kivételes tehetségű művésze volt, ahol Ólomlábakon tébláboltak a gyep szőtörik, ficamodik a láb, leválik a porc, nyegen, tanácstalanul gurigatták a labés maximum tíz évig lehet villogni, ha dát - hol egymásnak, hol az ellenfélaz ember nem adja el, ha mindenkit le- nek =, méla egykedvűséggel fogadva a fut, ha kicselezi az összes védőt és be- bekapott gólokat. Az embemek néha rúgja... Nem, egy ekkora zsenit nem az volt az érzése, minél gyorsabban túl lehet ilyen megaiázó módon megbiin- akarnak esni a kiesés fájdalmas élrnétetni egy ostoba félrelépés miatt. Má- nyén. Sorsuk 180 percnyi vergődés sok itt a csalók, a bűnözők. után meg is pecsételődött. Már csak Volt ennek a világbajnokságnak egy egy gyakorlatilag tét nélküli "búcsúfájdalmas tragédiája. Kolumbia olyan mérkőzés" volt hátra számukra. Végremek eredményekkel érkezett a torná- sőkig fokozva a szereplésüket kísérő ra, amelyek komolyesélyessé avatták. értetlenséget, ezt aztán lelkesen végig-

hajtották, és bevágtak Kamerunnak egy hatost. Szalenko egymaga öt gólt szerzett, ami rekordteljesítmény a vébék történetében, és elég volt ahhoz, hogy végül holtversenyben a torna gólkirálya legyen. Az idei világbajnokságnak volt egy komoly problémája. Nehéz volt eldönteni, hogy me!yik csapatnak drukkoljon az ember. En legalábbis így voltam vele. Megszűntek a politikai fogódzók, Magyarország megint elbukott a selejtezőkön, és a teljes elüzletiesedés, a játékosok gátlástalan adás-vétele következtében valahogy abszolút egyneművé vált az egész profi labdarúgó világ. A játéktudásban síncsenek már igazán markáns különbségek, s ezzel megszűnt a korábban mindig biztosan orientáló "gyengébbek-erősebbek" felosztás lehetősége is. Teljesen közömbösen nézem a Nigéria-Olaszország találkozót a legjobb nyolc közé jutásért. Régen biztos lerágtam volna a körrnöm az afrikaiakért. De ezek a nigériaiak már nem elesett, gyönge kis afrikaiak (aminek azért valahol örülni kelll), hanem ugyanolyan profik, mint ellenfeleik. Nem bánom persze, hogy vezetnek

Andres Escobar

t-O-ra, és az esélyesebb olaszok nyaka körül szorul a hurok, csak semmi sem motivál különösebb izgalomra. Két perc van még hátra, talán annyi sem. Sacchi mester kétségbeesetten áll az 01dalvonalnál, de kitartóan üvöltözi be utasításait. Jó lenne, ha ez az agresszív figura elbukna, ugyanakkor imponáló, hogy a "vég" küszöbén sem roppan össze. És mázlija van. Az olaszoknak sikerül kialakítaniuk egy lövőhelyzetet. és Baggio betalál. Hosszabbítás. Kár, de tulajdonképpen mindegy. Győzzön Olaszország. Győz is. Volt ennek a világbajnokságnak egy kifejezetten megható mérkőzése. Bulgária-Mexikó, szintén a nyolc közé jutásért. Egyik csapat sem szíporkázó, de végtelenül rokonszenves. A bolgárok egyik motorja a Hamburgban játszó középpályás, az erősen kopaszodó Lecskov, aki igen nagy hibaszázalékkal irányít, de így is szinte állandóan nála a labda. A másik Hriszto Sztoicskov, a Barcelona éke.· Hihetetlenül temperamentumos figura, szünet nélkül geszti-

kulál, kiabál, reklamál, hajszolja a többieket - és gólokat lő. A mexikóiak támasza (lelki értelemben is) remek kapusuk, a még egészen fiatal Camp os, akit csak szeretni lehet remek védései és kisfiús lelkesedése láttán. A tét mindkét együttes számára óriási, hiszen igen komoly eredmény lenne számukra a továbbjutás, amire egymás ellen egyformán esélyesnek érzik magukat. A találkozó döntetlenül végződik (1-1), a hosszabbításban már senki sem mer kockáztatni, a csapatok a tizenegyesek "végzetére" bizzák magukat. Az edzők kijelölik az öt-öt végrehajtót, akik a kezdőkörben várakoznak. Pokoli feszültség. És akkor Campos odamegy a bolgár játékosokhoz, és egyenként kezet fog velük: .akarkire mosolyog is a szerencse. köztünk nem lesz harag". Gyönyörű pillanat. A fiú ráérez a sorsközösségre, a gladiátorszerepre, és a "halálos" párbaj előtt búcsút vesz ellenfélnek kikiáltott társaitól. Néhány perccel később Campos már a kapuban áll, vele szemben Lecskov. Eddig a bolgárok voltak szerencsésebbek. Mihajlov kétszer is védeni tudott, s ha most Lecskov belövi a tizenegyest, továbbjutottak. A középpályás mély lélegzetet vesz, nekifut, és hatalmas erejű lövést küld kapura. A kis Campos jó irányba vetődik, de tehetetlen: a labda bevágódik a bal felső

sarokba. Vége. A bolgárok egymás nyakában. Camp os ott marad hason fekve a füvön. Arca lefelé fordítva. Sír. Aztán megint az ünneplő bolgárokat látni. De hol van Sztoicskov? A fenegyerek Campost vigasztalja. Magába fojtja a győzelem mámoros érzését, és higgadt hangon magyaráz neki. Ó is tisztában van mindennel. Egymást átölelve vonulnak az öltöző felé. Az idei világbajnokság kedvenc csapata (számomra) végül Románia lett. Amit Argentína ellen nyújtottak a nyolcaddöntőben. teljesen felvillanyozott. Hihetetlennek tűnt, hogy ma még lehet ilyen szellemes, könnyed, rapszodikusan elegáns, egyetlen középpályás-karmesterre épített játékot produkálni. Ismét korábbi idők meccseinek önpusztító izgalmát éltem át a románok sikeréért, 3-2 után már fel-alá jár-

káltam a szobában. Mindhárom góljuk önmagáért beszél. Szabadrúgás a balszélről, nem messze az alapvonal tól. Feláll egy sorfal, de mindenki beadást vár. Ám Durnitrescu lazán a kapuba csavarja a labdát. Később egy támadás közben Hagi kerül játékba. A csapat világklasszis irányító játékosa meglehetősen reménytelen helyzetbe keveredik a jobbszélen. Nyugodtan megáll, felnéz. Előtte argentín védők. Mi legalábbis ezt látjuk. Ó valami mást. Laposan berúgja köztük egy üres térbe a labdát, Durnitrescu érkezik, és blazírt módon továbbpöccinti a hálóba a kifutó kapus mellett. Végül ellentámadás a második félidőben. Durnitrescu vágtat előre a labdával, balra tőle jó helyzetben Selymes fut, várja az átadást. A kétségbeesetten hátrarohanó argentínok is ezt a megoldást várják. Durnit-

rescu azonban egy csel után jobbra tálal Hagi elé, aki futtából hálószaggató gólt lő. Ez játék. Tele belső hullámzásokkal, kiszámíthatatlanul eredeti és dilettáns megoldásokkal. Ezen a világbajnokságon sem történt azonban csoda. Pedig egy karnyújtásnyira volt. Amikor Bulgária mindenki e1képedésére legyőzte az örök esélyes Németországot is, és bejutott a legjobb négy közé(!), százezrek kezdtek Románia-Bulgária döntőről beszélni. Ám a kelet-európai megdicsőülés álma csupán néhány órát tartott. A románok a negyeddöntőben nem vették igazán komolyan a svédeket, brazilos játszadozással akartak túljutni rajtuk, és bár így is többször kezükben volt a továbbjutás, komolytalankodásuk tizenegyesrúgásokig sodorta őket, majd a balszerencse szárnyán repülhettek haza. A következő akadályt már a bolgárok sem tudták venni. Pedig ha egy csapat úgy ráérez a játékra, mint ők a németek ellen, akkor már általában nem áll meg a végső győzelemig. A bolgárok megálltak. A négy közé jutást vébé győzelemként kezdték ünnepelni, államelnökük tévébeszédet mondott egy nagy nép feltámadásáról, a sajtót elárasztották az euforikus hangvételű cikkek. Mindez dekoncentráltságot eredményezett Sztoicskovéknál, így nem csoda, hogy az olaszok Baggio vezényletével viszonylag könnyen elbántak velük az elődöntőben. Az idei világbajnokság ismét a kőkemény professzionalizmus diadalát hozta. A döntőt az előzetes várakozásoknak megfelelően két focinagyhatalom, két háromszoros győztes, Brazília és Olaszország vívta. Káprázatos egyéni megmozdulások tarkították a küzdelmer, de a túlzott óvatosság, a taktikai utasítások már-már valószínűtlenül fegyelmezett betartása következtében nem esett gól, ezért végül - a vébék történetében először - tizenegyesrúgások döntöttek a tomagyőzelemről. Ebben a brazilok kerekedtek felül. (Az olaszok mintha érezték volna, hogy a mázlinak is van határa, és büntetőkkel világbajnokságot nyerni a sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó brazilokkal szemben már túl nagy igazságtalanság lenne.) Romárióék átvették a kupát, és ezzel az 1994-es foci vébé is véget ért. Forgács Iván

FÜRDŐGATYA, - strandfilmek

Autósmozi, kertmozi, nyár, szabadság, happy, szórakozás. Hogy ez utóbbi kinek mit jelent, azt nehéz lenne körülírni. Számolatlanul öntik elénk a forgalmazók a szórakoztató filmeket. Van, aki kalandfilmen relaxál, mások a "vicceset' szeretik, a romantikán is sokan tudják aktívan kiszellőztetni az agyukat. A forgalmazók által közölt nézettségi- és tetszésindexek rendre magas osztályzatot mutatnak. Nevetünk a vígjátékokon és izgulunk az akciókon. Igen, mi, sőt a felmérésekből azt is tudni, hogy a mozibajárók nagy része - a konvencionális elképzeléssel szemben - érettségizett, illetve diplomás. Szóval, szeretjük a marhaságokat. A jégkrémekről is igen-igen sokan tudjuk, hogy fagyasztott cukor nutraszvítezett lónyállal keverve, mégis nyaljuk. amig itt a szezonja. így van ez egészen addig, amíg nem leszünk filmkritikusok, akik már nem szellőztetni, hanem tölteni akarják a fejüket, s akik még a Manhattan-szendvicsről is mindenáron lebeszéInék az embereket, hogy inkább a régi, hagyományos főzöttfagyit egyék, vagy a fantáziadús és szokatlan fagylaltkelyhet. A filrnkritikus is nyaral néha, ilyenkor aztán legtöbbször kénytelen úgy viselkedni, mint a családja vagy a barátai. A többiek moziba akarnak menni. A Balatonon, a kertmozikban és egyéb szórakoztató bázisokban nem vetítenek art-filmeket, az amerikai mételyből fog választani az egyébként jóízlésű család (baráti kör). Lebeszélhetetlenek, ezt éli meg első pofonként a kritikus. Sorbanállás a jegyért, szotyi, kóla, rágó, pisilés, közelítünk az ezreshez. A második pofon, amikor kiderül, hogy másoknak két kiló egy mozijegy, a cugehőrök nélkül. Jön a film, a kritikus még egyszer előre szól, hogy ő megmondta, és ő látta már, és őt majd ne okolják. A sztori banális, a rendezés sematikus, a helyzetek elcsépeltek, a párbeszédek valótlanok, a főszereplő csaj ugyanolyan, mint a többi filmjében, a pasi viszont meghízott. Ellenben érdemes lesz odafigyelni a szomszéd kutyájára, egyszer átszalad az úttesten, hát az pont olyan, mintha a fiatal Visconti ötlete lenne. Ki ez a csaj? - kérdeznek vissza a többiek, és a kritikus érzi, amint megnyílik alatta a föld. Süllyed vele a szék, egyre lejjebb, ugyanis a többiek szemlátomást nem törődnek a sematizmussal, mosolyognak a banalitásokon. hangosan nevetnek a poénokon. fejcsóválva előre

megmondják, hogy mikor mit fog válaszolni a bánatos férj, és nem idegesíti őket, ha szóról szóra kitalálják. Tetszik nekik a lány, aki mellesleg a kritikusnak is tetszett, amikor először látta. Az áthallásokat nem értik, mert télen csak ritkán érnek rá moziba menni, olyankor inkább valami különlegességet néznek meg. Remekül szórakoznak, nem zavarja őket a hollywoodi céltudatosság, annál inkább a kritikust, aki egész télen amerikai filmeket nézett, muszájból. Szörnyü1ködve hallgatja a film utáni beszélgetésfoszlányokat: "jó kis hülyeség volt". ilyenkor a kritikus: 1. offenzívába kezd, és még szigorúbb bírálatban részesíti a kommersz alkotásokat, hiszen ha még a saját értelmes barátain is a szellemi leépülés jeleit figyelheti meg, akkor mi lesz az ártatlan tömegekkel?! Ráadásul a két kiló értékfedezete sincs biztositva, ezért hat feketén-fehéren meg kell mondani egy filmről. hogy az jó vagy rossz, nehogy későn derüljön ki. 2. nem ír több kritikát, mert az emberiség menthetetlen. 3. deffenzív stratégiát választ, nincs fekete-fehér, ámyalgatni próbálja a szürkét. (A történet és annak konklúziója szempontjából felesleges pontosan körűlhatárolni, hogy filmkritikusról vagy filmesztétáról van-e szó.) A kritikus utolsó, k.o.-val felérő pofonja: a "viscontis" jelenetet a kutyával természetesen senki sem vette észre, mert éppen csípett egy szünyog, ment a vonat, kiborult a szotyí, beszélgettek. A mostani nyári filmekről általában elmondható, hogy "jó kis hülyeségek". Annyi azonban biztos, hogy nem idegesítőek. Mindegyik teljesíti a műfaji elvárásokat, bár egy kivételével nem fognak bevonulni az esztétika tankönyvekbe. Amúgy is a filmipar az egyetlen a művészetek között, ahol az a szokás tartja magát, hogy a "magasművészetet", a "giccset", a "kommerszet", a .félkommerszet". a "dokumentumot", a "professzionálist", az .amatört" és a "kisérletit" egyazon mércével kell mérni. Ugyanazzal az elvárásrendszerrel közelítünk a különböző szintű és funkciójú filmekhez, mindegyiket ugyanahhoz akonszenzuális "Tókéleteshez" mérjük, időben és térben egyaránt szüntelenül hasonlítgatjuk őket. Ugyan kinek jutna eszébe a piaci akvarellek értékelése közben Mirót emlegetni, vagy a Júlia-regények recenzálásakor Füst Milán lélekismeretét visszasírni. Felesleges lenne a szájbarágós párbeszédeket szidni, amikor direkt olyanok. Remélhetőleg nem az okosodás reménye vezeti

-

Ace Ventura (Állati nyomozoo)

A szomszéd nője mindig zöldebb című film nézölt. A főszerepekben Jack Lernrnon és Walter Matthau parádéznak, gondolom ez lehet az, amit jutalomjátéknak szokás nevezni. Walter Matthau és Jack Lemmon. Ráadásul egy filmben. Ha ezen kívül semmi mást nem csinálnának másfél órán keresztül, akkor is jól szórakoznánk. De ők ezzel nem érik be. Két szomszédot játszanak, együtt legalább százötven évesek, és ötven éve élnek egymás mellett. Mára az maradt a legnagyobb vágyuk, hogy ne vizeljék le minden egyes alkalommal a cipőjük orrát, és minél gyorsabban tudjanak meghalni. Ebbe az "idillbe" érkezik egy bombázó vöröshajú özvegyasszony, aki hirtelen jobban megfiatalítja a két csotrogányt, mint egy háromhetes léböjtkúra fokhagymával. Literszám öntik magukra a kölnivizet. kidobálják a lyukasorrú zoknikat. érdekelni kezdi őket a képzőművészet és a politika, a Káma Szútráról nem beszélve. Felülnek a veszedelmes sírnotorra. ami köztudomásúlag a vígözvegyek paripája. Idejük nagy részét ezidáig az tette ki, hogy egymás idegeire mentek. Minél roszszabb a szomszédnak, annál jobb nekem, gondolták évtizedeken keresztül. Hótorlaszt emelni a másik bejárata elé, büdös halat dobni az autójába, gusztustalan pletykákat mesélni róla, távírányítóval elállítani a kedvenc csatornáját. .. Ezek ám a jó mókák. Válogatás nélkül, minél vaskosabb humorokat. hátha feldobja a talpát a vén csirkefogó. Hogy miért? Amiért Max és Móric. Csak. Mert gonoszkodni jó, ráadásul mindig a másik kezdi. Elválaszthatatlanok, összeköti őket a hecc. Igazi barátok a zríben. A vígözvegy - egy jó kis képzavarral - csak olaj a tűzre. Így már igazi tétje van a versenynek. Van-e nagyobb öröm nyolcvan évesen, mint felcsípni a szomszéd nőjét...?! A forgatókönyv egy harmincéves fiatalember rnűve, aki nagyapjának akart emléket állitani. Sikerült. Plusz még a lékhalászatot is megismerhetjük, ahol a lékbelsők Fábry Sándor dizájncenteres tollára valók. Ha sorban haladunk a nevetős filmeken, akkor az

igazán figyelemre méltó. Megnézésre mégis csak azoknak ajánlanám. akik bírják idegekkel a tömény baromságot. A főszereplő fickó tulajdonképpeni one man show-ját láthatjuk. [im Cartey-nek hívják, filmvásznon még nem nagyon találkoztunk hozzá hasonlóval. Az amerikai szórakoztatóipar foglalkoztatja ezt a típust, általában komikusként a kabaréban, nálunk leginkább konferansziénak mondanánk (ha nem lenne örökre foglalt ez a poszt Kellér Dezsőnek). Carrey is kabaréban kezdte, igaz, ott tizenöt-húsz percnél tovább nem kell egyfolytában pörögni. Az Ace-ben megállás nélkül valami olyasmit csinál, amit épeszű ember soha. Fintorog, nyerít, ugat, csücsörít, ugrál, riszál, csámpít, böfög, nyelvet ölt, kacsázik. hunyorog... Az a legfantasztikusabb, hogy nem csak "helyzetben" bohóckodik, hanem egyfolytában, olyankor is, amikor a há ttérben áll. A mostani színészek között egyedülálló, hisz még a legjobbakon is látszik, hogy szerepelnek, míg Jírn Carrey egyszeruen ütődött. "Hozottból" oldja meg a szerepet. A forgatókönyv és a rendezés méltó kiegészítői a fiú zsenijének, elég, ha elképzelünk egy várost, ahol állatnyomozóra van szükség. Jelenetről jelenetre csúcsot döntenek az összezsúfolható blődségek számában, miközben finom utalásokkal jelzik, hogy azért ők megnézték forgatás előtt a menő filmeket is. Amikor például az egyik főrendőrnőről kiderül, hogy ő bűnöző férfi volt már egy kósza szerelmi aktus idején is, akkor a The Crying Game vendéglátósszintetizátoros változatát hallhatjuk. Az már csak egy aprócska részlete a filmnek, hogy mellesleg kettőszázhúsz állatot is foglalkoztatnak benne. Kisebb blődség, így jóval elviselhetőbb

A hajsza A főszerepben Charlie Sheen, aki legutóbbi szerepei alapján tuti biztosíték a vigasságra. Van itt szökevény, túsz, autósüldözés, szerelern, csillagos ég, szex, váltságdíj, rendőrök. riporterek és milliomosok. Izgalom, száguldás, csak nem úgy. Vígjáték ez, sőt tulajdonképpen paródia, ám nem egyes konkrét filmeket parodizálnak benne az alkotók, hanem egy Magyarországon eddig még szerencsére ismeretlen televíziós műfajt, az élő üldözést. Amerikában a kábelhírcsatornák kedvenc műsora lett

ICETEA,

PIHI ber automatikusan paródiának nezi a legkeményebb akciót és a legmézesebb románcot is. Ez persze nem baj, csak viszonylag ritkán fogjuk elhinni és komolyan venni a rendező szándékát. Ha egy film elején felbőg az oroszlán, akkor az jó lesz. Gyerekkorunkban nagyjából ennyit tudtunk a filmgyártás rejtelmeiről. Most már azt is megtanultuk, hogy ez a Metro-Goldwyn-Mayer, és sajnos nem mindig garancia az oroszlánbőgés. Azonban legújabb tingli-tangli vígjátékukat, a

Palira vettem a papát

a rendőrségi egyenes adás. Ariporterek bent ülnek a yardon, és a szenzációs pillanatra várnak, amikor megcsörren a rendőrségi telefon, eseményt jelentenek rajta, és indul az intézkedés. Hétköznapokon egy-egy érdektelen áruházi tolvaj jut a csemegére éhes újságíróknak, de néha beüt a jackpot. Gyilkosság, rablás, erőszak, szökevény, jó kis zaftos dolgok, szenzációs anyagot lehet belőle csinálni a szenzációra éhes közönségnek. A siker titka, hogy nem szabad leszakadni a zsernyákokról. Azok amúgy is flottul megfelelnek a média elvárásainak. mindent elmagyaráznak, képernyő- és mikrofonképesek. Az igazán belevaló csatornák lerázhatatlan riportereinek a rendőrinfók sem elegek, ők maguk kezdenek el nyomozni, részt vesznek az üldözésekben is, amelyeket percről percre sugároz a tévé. Ezt parodizálja jó humorérzékkel A hajsza. Szerencsére nálunk még nincs meg az alap, egyelőre csak az írott bulvársajtóban látszódik ez a félreértelmezett hírközpontú tendencia. A paródiák másik fajtája az, ahol az elmúlt év filmszenzációit, azok kulcsjeleneteit karikírozzá.k. Hosszú idő óta ezek a legszórakoztatóbb filmek, százszor több energiát fektetnek az elkészítésükbe. mint egyik-másik nagyfilmébe. A forgatókönyv minden esetben szellemes, a színészek gyakran saját maguk karikatúráját alakitják, ahogya

Végzetes ösztön -ben is. Ezek a filmek általában részletgazdagabbak, a látványviláguk egységesebb, mint a paródia tárgyát képező alapfilmeké. Gondoljunk csak a Nagy durranásokra, a Csupasz pisztolyra, a Rocky horrorra. A Végzetes ösztön, ahogy a címe is sejteti, a rendszeres mozilátogatók számára ígér önfeledt szórakozást, hiszen ők lesznek azok, akik versenyezhetnek a saját memóriájukkal, hogy hány másik film jut eszükbe ennek az egynek a láttán. A film plakátján könnyítésképpen ott állnak a legegyszerűbben azonosítható alapsztorik, ám az igazán szemfülesek mondatokra, sőt bútordarabokra is ráismerhetnek. A komikum az idegen helyzetekből fakad, a környezetből. Hiszen semmi nevetnivaló nincs azon, ha egy civilruhás rendőr ránk szól, hogy hagyjuk a kulcsot a kocsiban és azonnal szálljunk ki, mert szüksége van rá bűnüldözés közben; ám ha mindez dodzsemezés közben történik... Sőt, a dodzsemben még légzsák is működik! A film alkotógárdájának gyorsaságát dicséri, hogy már a Ruby Cairóra is reagálnak. Egyre azért vigyázni kell ezekkel a paródiákkal. Utánuk jó ideig nem szabad "rendes" filmet nézni, mert az em-

címűt a főszereplő Macaulay Culkin kortársai biztos élvezni fogják, mindig sikeresek azok a filmek, ahol a gyerekek át tudják verni a felnőtteket. Culkin, a tizenegy éves sztár egyedill elviszi az egész filmet, a többiek csak asszisztálnak hozzá. A sztori nem különösebben érdekes (felnőtt szemmel), egy kotnyeles gyerek megakadályozza, hogy az apja újból rossz útra térjen, sőt nőt is szerez neki, méghozzá egy nyomozónőt. A papa a címboráival együtt alaposan belekerül a slamasztikába, ám a végén, hogy senki ne menjen haza nedves zsebkendővel. jó kövér, gurulós happy end mosolyog ránk. Macaulay Culkin feje többszáz oldalas tanulmányt érdemelne. Arcán ott van az, amit itt, Közép-Európában tömören "amerikának" hívunk, és az, amit ott Amerikában "amerikainak" gondolnak. A kisfiút imádják, hiszen a nézők magukat látják benne sráckorukban, és titkon remélik, hogyagyerekük is ilyen lesz, mert ha igen, akkor viszont minden esély megvan rá, hogy olyan felnőtt lesz belőle, mint ők maguk. Rendes, talpraesett, éleseszű, olyan, aki a jég hátán is megélne. aki kedves és mosolygós, de átlát a szitán. A nézők természetesen nem ilyenek voltak, csak szerették volna, de húszharminc év nagyon-nagy idő érelmeszesedett agyunk számára, ha saját egykori jófejségünkről van szó. Egyszerű, rendes és becsületes, a maga módján értelmes, és meg tudja védeni az igazát. Tömören ugyanez érvényes a

Ruby Cairo főszereplőnőjére is. Az emberiség örök problémájával indul a film, képesek a következő két mondatot a színészek szájába adni, amikor kiderül, hogy lezuhant és meghalt a fiatal pilótaférj: "De hát az emberek nem halnak meg így, egyik pillanatról a másikra! - Dehogynem. A tévében is látni sokszor!" És ez nem vígjáték, ezt szemmel láthatóan átlagosan értelmes középosztály-

beli szereplők mondják. Az IQ aztán egészen a film végéig ezen a szinten marad, de ha valaki nem akar mindig magánál okosabbakat látni a vásznon, akkor jól fog szórakozni. (A szórakozást most romantikus-kalandos formában értve.) Körülbelill annyi csavar és izgalom került bele, mint mondjuk a Nílus gyöngyebe, és akkor mindenki eldöntheti, hogy szereti-e az ilyesmit. A pilóta csinos özvegye (Andie MacDowell) egyedül marad két kisgyerekkel és egy láda kiegyenlítetlen számlával. A sok limlom között véletlenül rábukkan több köteg összegumizott és megjelölt baseball-kártyanaptárra, még tiszta szerencse. hogy jól ismerte a férjét meg a turfjelzéseket. így a naptárakról szép sorban le tudja olvasni az ura titkos bankszárnlaszámait. Világköriili útra indul, be akarja hajtani mindenhonnan a pénzét, a tiz bank jó alibi arra, hogy még színesebb és még kalandosabb legyen a film, igaz, maximálisan betartva a skanzenfotózás szabályait. Panamában, a Bahamákon, Jersey-ben, Kelet-Berlinben, Athénban ...Cairóban fordul meg, mindenütt egy képnyi időt tölt el, láthatjuk az adott helyre legjellemzőbb utcarészletet, miközben "tipikusan öltözött" járókelők azt a két-három szót ismételgetik az anyanyelvükön, amelyet mindenhol a világon azonosítani tud az "átlag néző" (például bella szinyóra, ahtung-ahtung, kalirnéra). A feleség egyre talpraesettebb és egyre gazdagabb, a pénzét pedig egyre többen keresik rajta kivül. Az utazgatásokon az is kiderül, azon túl, hogy milyen szép a világ, hogy mindent behálóz a Vöröskeresztnél jóval nagyobb és a szabad kőműveseknél jóval rejtélyesebb mozgalom - a Tápláld a világot! Ennek koordlnátora a jóképű és csokoládébarna Liam Neeson a Schindler listájából, aki állítólag nem tud arról, hogy dyonil cJoridot is tartalmaznak a jótékonycélú búzászsákok. A továbbiakban a tetőfokára hág az izgalom, tetőződik a romantika is, az újkeletű szerelmespár például a hajnalpírban mássza meg Keopsz sírját. Az igazságra fény derül, a gonoszok elhullanak, a szerelmesek összeköltöznek, ha valaki rendes és rendíthetetlen egyszerre, akkor előbb-utóbb boldogulni fog.

Ha a televízióban félévente egyszer levetítenek egy hasonló színvonalú kalandfihnet, hetekig beszélünk róla. Néha-néha mozifilmekkel is megesik, hogy emlékezni lehet rájuk. Minden bizonnyal ilyen lesz például a

Kalifornia - A halál nem utazik egyedül Road-movie-ként forgalmazzák, holott találóbb lenne a bűnügyi megjelölés. A road-movie kifejezés annyiban stimmel, amennyiben azt jelenti, hogy "a szereplők nem emberi erő hajtotta járműveken közlekednek egyik helyről a másikra; útjuk közben üzemanyagot vásárolnak; a járműből szinte mindig zeneszó hallatszik; legalább egyszer valami rettenetes útmenti motelban fogják tölteni az éjszakát; a szereplők.kel általában olyankor történik valami, ha megállnak; mégis hangsúlyt kap a jármű léte, szóba keriil az ára, a típusa, a tulajdonságai, vagy egyszerűen elromlik (road-movie-s szakkifejezéssel élve: bedöglik)". A Kaliforniáie igaz a fentebbi állítás, hiszen megtudjuk egy Lincolnról, hogy nyolc mérföld enként megzabál egy liter benzint, az utasok a film végéig tíz méternél messzebb soha sem távolodnak el az autótól, de olyankor mindig történik velük valami. És ez a valami az, amitől mégis inkább krirnit, pontosabban bűnügyi történetet látunk. A szabályokhoz hűen az alapszituáción kivül nem is mondható el több, jó filmről lévén szó. Két pár véletlenszerűen összekerül egy autóban. Az egyik páros egy írópalántából és egy fotósból áll, a másik pedig az író szavaival élve - két fehér lumpenproletárból. A lurnpik azért vágynak Kaliforniába, mert ott állandóan van gyümölcs a fán, a sok napsütéstől okosabbak az emberek, és az első havi lakbért mindig csak hó végén kellene kiperkálni. A fotós érvényesülni megy Kaliforniába, az író viszont a sorozatgyilkosságok helyszínei t akarja útközben tanulmányozni. Az útitársak vegyes érzelmekkel méregetik egymást, majd a két férfi egymásra talál, hiszen mindkettőt a gyilkolás érdekli. Ám egyikük azt is tudja, hogy milyen ölni. Apránként, lépésben derülnek ki a dolgok, általában a motiváció is hihető, pedig ez manapság egyre ritkábban fordul elő. A színészek is hitelesek, a

helyszíneket is gondosan válogatták össze, az utolsó előtti képek a Nevada és Kalifornia határán lévő Dreamiand fantázianévre hallgató Nukleáris Kutatási Teriileten pedig felérnek egy posztmodern példaalbumrnal. Kár, hogy a végén megint nem bíznak bennünk, és arcba mondják, hogy "bizony, bizony, semmit sem lehet tudni a pszichéről, mindegyikünkben bennünk lakik a potenciális gyilkos, de csak azok ölnek, akiknek nem kell elszámolniuk a lelkiismeretükkel". (Legyünk nagyvonalúak, és ne kérjük számon az amerikai tucatfilmgyártókon az európai általános műveltség alapjaihoz tartozó Dosztojevszkij zanzásítását.)

A holló és Poe azonnali összekapcsolása is inkább európai szokás, Amerikában csak annyit foglalkoztak a dologgal, hogy egy igazi hátborzongató filmet "csináltak", madárral, hollowinnel, irracionalizmussal. Teljességgel eldönthetetlen, hogy jó film-e vagy sem, ugyanis 100 perces klipet látunk. A rendező és az operatőr (Alex Proyas és Dariusz Wolsky) befutott reklám- és videoklipkészítők. A hollóban minden eddig szerzett ismeretüket kamatoztatják, a film a maga nemében, azt hiszem tökéletes, csak nem igazán szeretném, ha ezentúl ilyenek lennének a filmek. A napi tizennyolc órát számítógépező és MTV-néző generációk képsebességi igénye nyilván csak ezekkel a technikai megoldásokkal elégíthető ki, értelemszerűen a befogadási sebességük is lényegesen jobb, mint a nernMTV-generációénak. Eddig is ezerszer leírták már, ezentúl is le fogják írni a pszichológusok, hogy ez a sebesség türelmetlenséghez és ag-

resszivitáshoz vezet, mert túlzottan felpörgeti az agyat és ugrásszerűen növeli az adrenalinszintet; de .erről éppen annyit fognak még pro és kontra cikkezni, mint arról, hogy a pornó termeli-e a pornográfiát. A hollóban nincs harminc másodpercnél hosszabb jelenet, azokban is vagy maxírnum négy mondat hangzik el, vagy nyolc belső vágás látható. (Az a rosszabb, amikor beszélnek!) A vágások élessége és váltása ütésszerű, melyet az hangsúlyoz, hogy az eredetileg is acid-techno filmzeneből a vágások pillanatában a dob hallatszik erősebben, a képhez aktuálisan kötődö háttérzörej pedig kábé ezerszeresére van turbózva. A gyorsaság és a zajosság mellett a képi túlzás erősíti a jeleneteket. Mivel maxírnurn fél percünk van rá, hogy mindent észrevegyünk és megértsünk két nagy vágás között, ezért a lényegesnek szánt információkat ki kell "emelni". Például a főgonosz, miközben látványosan szemet eszik, beleszippant az előtte tornyosuló kokóba; a normál adagon hirtelen talán nem állna meg a tekintetünk, ezért másfél kilónyi kupacot halmoznak fel elé, amivel az Egyesült Államok hadseregét is jobb kedvre lehetne deríteni. Ugyanilyen arányban nagyobb minden szimbolikus tárgy a képen, mint a valóságban. Az egyes jelenetekben a terek zsúfolásig tele vannak tárgyakkal és személyekkel, ez is a gyorsaság érzetét növeli. A dolgok dzsungeléből általában a beszélő személy egyik-másik testrésze, vagy egy fontosnak ítélt tárgy éles. Az élesség foka és helye folyamatosan változik, így a képek a szokatlan belső dinamikától szinte megállás nélkül hullámoznak. Ha egy pillanatra sikeriil az éles folt mellé néznünk, akkor kiderül,

hogy a képek zsúfoltsága mennyire mesterkélt, mennyi felesleges tárgyat tartalmaz. Például a rendőr lakásán a homályban felfedezhetünk egy kosárlabdát és egy sosem használt szaxofont a skygarnitúra közepén csendéletben elrendezve. (A szemünk szinte nem is látja őket, csak a tudatalattink fogja fel a kultikus tárgyak "üzenetét": ez a rendőr laza és jófej.) Ez a megoldás is a reklámfilmezés alaptrükkjeihez tartozik, látszik, hogy profik dolgoztak rajta. A szimbolika nemcsak a tárgyválasztást uralja (lásd holló, kosárlabda ... ), hanem a fényválasztást is. Azokban a jelenetekben például, ahol a Rosszak szerepelnek, hideg színekben vibrál a kép, a helyszín meghatározó anyaga mindig az acél. A film rnisztikus hangulatát emeli a gyakori optikaváltás. A már leírt képsebesség mellett hol a holló szeméből nézünk kifelé, hol minket néz a holló, aztán mi leszünk a toronyablakból kiugró Brandon Lee - esés közben nézelődünk. A történet szerint a főhőst és barátnőjét az előző év hallowinjén brutálisan meggyilkolták a helybéli gonoszok, akik néhány éve a Devil's Night - az ördögi gyújtogatás és pusztítás hívei. A holló visszahozza a fiút a földre, hogy méltó bosszút állhasson. És ő bosszút áll. Az egész egy oltári nagy zagyvaság, a világon létező összes misztikus jelképet egybehordták. A főszerepet - a produkció közbeni váratlan haláláig - Brandon Lee, az akciófilmek királya játssza. Ha akciófilrnnek tekintjük A hollót, akkor ez a műfaj csúcsa, és egyben talán a halála is. Ennél több akció egyszerűen nem fér bele egy filmbe. Kuczogí Szilvia

Miért tetszenek nekem az amerikai filmek?

Ami a cím után következik, nem ígérkezik "szabályos" filmtörténetnek. Nem szigorú "dogmák" szerinti tudományos "elemzés". Hiszen a cím sem kijelentés, hanem kérdésfeltevés. Magyarázatkeresés egy sajátos, több évtizedes jelenségre: az amerikai film mítoszára. Sokan most talán arra gondolnak, mi szükség van erre. Megszólal valaki a közönség még mindig hatalmas táborából, egy ismeretlen nézőtárs. és az élvezetet nyújtó Titkot akarja boncolgatni. De hát miért ne, hiszen minden nézőt nyugtalanít a kérdés: van-e valami megfogható oka annak, hogy az amerikai filmek "óceánja" irányt szab csaknem az egész világ filmtermésének? A továbbiakban kiragadott példák is

bizonyítani fogják: igen, van. Az amerikai filmeknek egyedülálló a témagazdagságuk és az eszköztáruk. Minden időszakban "hízelegnek" a nézőiknek. nem mernek akármivel előállni, a lekicsinylő "mindent be lehet adni" szemlélet helyett legkisebb részleteikben is gondosan kimunkáltak. Igazi mesterművek, az élet varázslata sugárzik belőlük, és naivnak tűnő meseiségükkel is legégetőbb kérdéseinkre keresik a választ. Életformát, viselkedésmintákat teremtenek, hatnak a divatra. A western mítoszhoz képest vajon mit adnak a fiatalságnak az európai "kosztümös filmek" élettelen, archiv jelenségei (például a francia testőrfigurák vagy a román betyárok)? Csupán tetszetős múltidézést.

1. A mozdulatlan utazás Véleményem szerint ez minden filmnéző vágya. A "teljesség" felé haladás, minél egyszerűbb és elérhetőbb eszközökkel. Márpedig az amerikai filmek kifejezetten utaztatnak. Közös vonásuk, hogy ők teszik meg a kezdőlépéseket felénk, érdeklődést keltenek, valósággal kikényszerítik a "felszállást", a nézői azonosulást. Ennek rengeteg módja van, és gazdagon élnek is velük. Egyik sajátos varázseszközük például, hogy láttatnak. Akár egy kisvárost látunk, akár a sajátos nagyvárosi forgatagot, akár jó, akár rossz oldálát

az amerikai életnek, a filmjelenetek háttere önmagában is vonzerő, és kilépést jelent a szürke hétköznapokból. az unalmas megszokottságból. Szemeinkkel valósággal belélegezzük az ábrázolt közeget. Bejutunk a múltba, a je-

3. Az Óceán mélye is lehet , szep

lenbe, a jövőbe, a fantázia és a szépség birodalmába.

2. A cselekvő értelem Az amerikai filmek ritkán igényelnek szellemi erőfeszítést. Az irodalmi adaptációk is ezzel szerettetik meg magukat, és az eredeti művet. Ugyanakkor bőségesen kínálnak forrásokat a szellemi élményhez. Pillantsunk bele egy húszéves filmbe, nézzük meg, hogyan teremt az amerikai mozi ezen a szinten is kapcsolatot nézőivel. A nagy Waldo Pepper (The Great Waldo Pepper, 1975; 2. kép) talán legszuggesztívabb jelenetéről lesz szó. Hogy a valóságban megtörténhetett volna, aligha hihető. Waldo Pepper, a Robert Redford által megformált nagy

aviatikus lassan, alig két méter magasan elrepül egy (díszletként is élethű) amerikai kisváros házai között. Ez a jelenet magával ragadó, bizarr, szokatlan. Sokkal érdekesebb, mint a film második részében látható légibravúráradat. Kifejezetten szép, és továbbgondolkodásra késztet. Waldo Peppernek sikerült megvalósítania egy fantasztikus álmot. Repül. Igen, repül, de elrugaszkodva a földtől már nem láthat be a házak belsejébe. Aki akar, eltűnödhet ezen, az élet kijátszhatatlanságán, aki nem, repülhet tovább Redforddal. gyönyörködhet a cselekvő értelemben, ami szintén nem kevés. Nos, ennyi mindent kínál fel egy látványos, "hatásvadász" amerikai filmjelenet. Más kérdés, hogy vannak nézők, akik ezekből a dolgokból semTIÚtsem érzékelnek. Bizonyára ők is a magasban vannak.

Sajnálatos tény, hogy 1991 óta eléggé szűk csatornán és ritkán kerülnek régi filmek a közönség érdeklődő rétegei elé. Miután az 1930-as évek második felétől 1943-ig belvárosi középiskolás tanuló voltam, és csak osztályfőnöki engedéllyellátogathattam a mozielőadásokat, fél évszázaddal később az egykori Filmmúzeumban (ma Broadway mozi), bérletsorozatok keretében ismerkedtem meg számos klasszikus amerikai filmalkotással. amelyek ma ismét "e1süllyedtek". Úgyszólván sohasem veszik elő őket, mert más esztétikai értékrendszerben mozognak, mint a mai filmek. Az "álmok világát", legyenek azok akár szép, akár ijesztő álmok, egyaránt élővé tudták tenni ezek a régi rnűvek, köztük a némafilmek is. Alkotóik voltak a Film Atyjai, felejthetetlen, szívhezszóló munkáik közül felújítást kívánna némelyik, így a nagymama-unoka kapcsolat kedvességét érzékeltető A nagymama fiacskája (Grandma's Boy, 1922) Harold Lloyddal. vagy A Generális (The General, 1926) a faarcú, mégis ellenállhatatlanul mulatságos Buster

KeatonnaJ. A némafilm királya persze Chaplin volt, bár meghatározó alakja lett a hangosfilm művészetének is... Senki sem tudott hozzá hasonló finom gúnnyal társadalmi-politikai jelenségeket ábrázolni. Szeressük hát e "régiségeket"!

4. Misztikum mitológia

és

Volt már szó aról, hogy az amerikai filmek azért népszerűek és szeretetre méltóak, mert olyan világot tárnak a nézök elé, amely ha kissé különbözik is a valóságtól, mégis kézzelfogható: közelít felénk, önmagunkat fedezhetjük fel benne. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy e filmgyártás világuralmában nagyon fontos szerepet játszik a rnisztikum. Mintha az egész gépezetet Encolpio felkiáltása irányítaná Fellini Satyriconjából: "Avanti, mortales, implete Vos cum simnis!" (Előre, halandók, töltekezzetek álmokkal!) A misztikumtererntés egyik legegyszerűbb módja, ha a filmek témája mitológiai. Az amerikaiak gyakran éltek ezzel a megoldással, s így szinte észrevétlenül teljesítettek egy kulturális missziót. Milliókkal ismertették meg a világ nagy mitológiáit, vallásait. Láthatóvá és követhetövé tudták tenni a görög istenségek leszármazását, megelevenítették a könyvekben élettelen TIÚtológiai alakokat, a bibliai történeteket, az arab szunnita mondavilág csodáit. Misztikum az emberi test belseje is. Voltak amerikai filmek, amelyek ide vezették el nézőiket. a vérben, az erekben utaztatva őket. Ki tud ellenállni egy ilyen lehetőségnek?

5. Vonzerő a harmincas évek filmjeiben Csupán emlékeimet idézem fel, mikor megemlítem, TIÚtetszett az ekkor játszott amerikai filmekből. bár ismétlem, elég nehezen, csak osztályfőnöki engedéllyel juthattam el moziba. Máig szeretem a mesevilágban játszódó filmeket, és én is úgy vélem, hogy ebben a műfajban az Oz, a csodák csodája (The Wizard of Oz, 1939;1. kép) felülmúlhatatlan. A legelbűvölöbb jelenet az volt, amikor a Sza1maember (Ray Bolger), a Bádogember (jack Haley) és az Oroszlán (Bert Lahr) a szép Dorothyval (Iudy Carland. Liza MinelIi anyja) tánclépésben haladtak a mesebeli tájon a film fülbemászó dallamát énekelve ("We want to go to the Wizard, to the wonderful Wizard of Oz"). Csak szeretettel lehet visszagondolni a szép Deanna Durbin na meg Mickey Rooney néhány filmjére (Száz férfi, egy kislány, One Hundred Men and a Girl, 1937; Andy Hardy sorozat). Zárójelbe tették az iskola napi fegyelmét, empátiára és természetességre neveltek. Aztán jött az Alexander's Ragtime Band (1938).Talán felesleges magyarázni, mi tetszett benne akkor, a hazai valóság sivársá-

gában. A szekatlan karriertörténet. a "minden lehetséges csak tehetség legyen" gondolata. A remek zene és a monumentális luxuskűlsők nélkül persze nem tudom, mennyire ragadott volna meg a demokratizmus szelleme.

6. Elzárkózás Mikor szeretett törpeállamunk belesodródott a hadüzenetekbe. ez egyben az angol és amerikai filmek behozatali tilalmát jelentette. Itthon sok jó film készült: a negyvenes évek első felében a lelkes patriotizmus, az éles társadalmi ellentétek elkenése és a katonakultusz dominált bennük. Ezzel próbálták pótolni mindazt, amit a nézők azelőtt az amerikai filmektől kaptak, és most hiányzott ... A háború után újból lehetőség nyílt az amerikai filmek "importjára". Ekkor, 1946-ban mutatták be Orson Welles alkotását, az Aranypolgárt (Citizen Kane, 1941), amit a fővárosi közönség igen mérsékelt érdeklődéssel fogadott. Valahogy senki sem volt kívánesi a nyomasztó társadalomkritikára, Amerika másik arcára, és kevesen tudtak mit kezdeni Orson Welles enyhén szólva ellenszenves egyéniségével. (Hiába választották be később, 1958-ban második helyen a világ legjobb 12 filmje közé, a filmművészet e klasszikusának ma is kevés a nézője.) A sztálinista korszak megint elzárkózást hirdetett, amit a lágyuló diktatúra már képtelen volt folytatni. Egyre több amerikai filmet mutattak be, köztük régieket is, bár sikerük akkoriban még "kíhivást" jelentett ...

7. Kihívások Vájkáljunk csak kissé a nem is olyan "elsüllyedt" múltban. A kaleidoszkópban sok tetszetős alkotás színei villannak fel, részben pasztellszínűek, részben Technicolor alkotások, legendás sztárokkal. De fekete-fehérben is elbűvölt Jeanette MacDonald és Nelson Eddy az örökzöld Orgonavirágzásban (Maytime, 1937) és a Nyugat leányában (The Girl of the Golden West, 1938).A filmek zenéje, a hatásvadász vadnyugati beállítások, az édeskésen feloldott

álkonfliktusok ópiumot adtak a nézők kifogyhatatlan sokaságának. A mesterkélten szép, ízlésficamoktól mentesen giccses, virágözönbe boruló történetek impozáns látványvilágukkal kívédhetetlenúl hatottak az érzelmekre. Nem volt véletlen a négyórás Elfújta a szél (Gone with the Wind, 1939) évekíg tartó sikere sem. Tetszett, mert nem szürke regénymásolat volt, kíelégített bizonyos történelmi érdeklődés t, és remek képkompozícióikat kínált (gondoljunk a lovaglásjelenetekre). Az amerikai film mindenféle mozgást dinamikus látvánnyá képes koreografálni, a valódi tánc már-már lazításnak tűnik. A legvonzóbb táncospár Fred Astaire és a "géppuskalábú" Ginger Rogers volt. Astaire frakkos és cilinderes, utolérhetetlenül elegáns sztepptáncai t azóta sem érte utol senki. Ezek a filmek fölényes tetszetősségükkel azt hirdetik: "Látjátok? Ez Amerika! Hol vagytok ti, európaiak mitőlűnk?" Bár lehet, hogy mindez csupán belevetítés. és valójában a szegény magyar néző bánkódik: "Hát igen, ez Amerika. Hol vagyunk mi ettől?"

aztán látszólag bármilyen messzire távolodunk is hétköznapi életterünktől. emberi létszféránkban maradunk. A vásznon megjelenű filmmesék valóságélményt keltenek. Az amerikai film ezt a hatást egyrészt hagyományosan realisztikus ábrázolásmódjával éri el, másrészt pedig varázslatosan szuggesztív színészegyéniségeivel. Néhányukról már volt szó, két újabb kedvencemet sem hagyhatom azonban említés nélkül. Az egyik Jack Nicholson, akí bármilyen kitalációt képes mélyértelmű en hitelesíteni vég nélkül formálható, mégis jellegzetes arcával. A másik Harvey Keitel. Ezt a színészóriást nálunk kevesebben ismerik. Talán most, a Zongoralecke (The Piano, 1993)

8. Az amerikai élet Tagadhatatlan, hogy az Újvilág életéről sok a pozitív képzelgés. Pedig folyamatosan készültek olyan filmek is, amelyek belevágnak az lét sűrűjébe. A Saroküzlet (The Shop Around the Corner, 1940) a kískapitalizmust mutatta be. Az akkor még fiatal James Stewart faarcú kereskedősegédje telitalálat volt, a film pontosan ábrázolta a miliőt, és igen érzékletesen jelenítette meg az anyagi kiszolgáltatottságot. Az amerikai film általában perszonifikálva jeleníti meg az élet árnyoldalait. Edward G. Robinson, majd később Rod Steiger alakításai a "gyűlöljenek, de féljenek tőlem" magatartásmodelljén keresztül tették egyértelművé, hogy ebben a világban is van mifől félni. Nem kell tehát feltétlenül az európai filmekre jellemző expresszionista-szürrealista túl-

l

I Xeromatiné címmel elektrografikai kiállítássorozat indult az örökmozgó Könyvesbolt Galériájában. (Budapest, VII. Erzsébet krt. 39.) A FÁMEÁrnyékkötők Csoport alkotói kéthetenként váltakozó tárIattai lépnek a közönség elé. 1994 augusztusában Haász Ágnes és Soós Evelin, szeptemberben Zsubori Emil és Rudolf Hervé műveit láthatják az érdeklődők.

zásokba esni a félelmetesség érzékeltetéséhez. Lehetne még szólni az Olajvárosról (Boom Town, 1940) vagy Elia Kazan filmjeiről. de az amerikai élet filmes ábrázolásának sajátosságait mégis a western múfaján keresztül lehet a leginkább megragadni. Sokáig azt hittem, hogy amit a westernekben látok, az mind kitaláció, mese. Ennek ellenére olyannyira elfogadtam életmodellnek, hogy közege, értékrendje. hőseinek viselkedése sokáig számomra is követendő mintává vált. Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy ezek a kalandfilmek az amerikai történelemből táplálkoznak, és hogy a cowboyok tehénpásztorok. A jelenség egyedülálló. Nem lehet annyival elintézni, hogy a történelmi valóság mitizálódásáról van szó. Itt ugyanis nem kevesebb történik, mint hogy a mítosz elszakad történelmi gyökereitől, egy általánosabb szinten viszont realitásként hat, egyeteme-

I

sen értelmezhető és átélhető valóságmodellé válik.

9. A mese valósága A westernben minden sajátosságával együtt az amerikai film általános képlete érvényesül. Hollywood mesévé gyúrja a valóság elemeit, jelenségeit. Tévedés azonban, hogy álomvilágot formál belőlük. Éppen az az érdekes, hogy az elénk kerülő fiktív közegek szinte mindig modellértékűek. Ezért

egyik főszerepében végre fölfigyelt rá a hazai közönség. Pedig már a Taxisofőr (TaxiDriver, 1976;3. kép) is sokat elárult kivételes karakterforrnáló képességéről. em mindig az tetszik, ami erőltetetten művészi, hanem ami könnyedén szórakoztatva, szinte észrevétlenül gondolkoztat el az életről. Szeretem az amerikai filmeket. Hatással vannak rám, nézem őket, és sehogy se érzem, hogy ettől kevésbé lennék ember, mint mások. Kratky Tamás

Az Ikrek hava

Kísérletet teszek az európai és az amerikai kommersz szűken értelmezett filmes eszközeinek összehasonlító értelmezésére. A lehetőség szinte egyedülálló, hiszen két olyan filmet vethetek össze, melyeket azonos történet alapján forgattak, s még főszerepüket is egyazon színész játssza, Gérard Depardieu. Az egyik a francia Hanta-palinta (Mon pere, ce héros, r: Gérard Lauzier), a másik az amerikai Apám, a Ms (My Father, the Hero, r: Steve Miner), A filmek készítésének körülményei nem ismertek, azon túl, hogy az európai változat készült előbb (1991), s annak ihletésére, szinte kilenc hónapra rá követte az amerikai. Az újraforgatás okait nem ismerjük, nem is kutattunk utána, hogy az információk ne befolyásolják az elemzés tárgyilagosságát. Ha az új adaptáció legyártásának gazdasági megfontolás volt az oka - ami egyébként nagy valószínűséggel feltételezhető -, úgy az európai és az amerikai filmkészítés tágan értelmezett technikai különbségei különös erőteljességgel jelentkezhettek. A filmek megtekintése után minden előzetes megfontolás nélkül kiválasztottam belőlük 4 azonos jelenetet. Egyedül arra figyeltem, hogy minél kevesebb legyen az összehasonlítás szempontjait zavaró elem. A kísérlet célja: összevetni a jellemzően európai és amerikai filmkészítést a kompozíció, a vágás és a világítás szempontjából. Az anyag feldolgozása vezetett a felismeréshez, hogy a vizsgált filmkultúrák között feltárható különbségek nem filmtechnikai. technológiai jellegűek, mint ezt hajlamos voltam feltételezni, hanem alapvetően az eltérő dramaturgiaból származnak. Az illusztrációk képernyőről készültek, minőségükért illik elnézést kérnem. Kísérletünk szempontjából azonban talán még hasznos is silányságuk, mert így semmi sem tereli el figyelmünket az elemzés valódi tárgyáról. Játékos munkámban igen komoly részt vállalt Kuczogi Szilvia, akinek ezúton is szeretném megköszönni segítségét.

AMERIKAI

1.

A történet Az apa (Gérard Depardieu), aki külön él feleségétől és 14 éves lányától, közös megegyezéssel nyári vakációra viszi gyerekét. A trópusi fürdőhelyen a helyzetét szégyellő lány 18 évesnek hazudj a magát, apjáról pedig azt híreszteli. hogy a szeretője. A fürdőhely közönsége az apa ellen fordul, aki nem sejt semmit a történtekről, így nem is érti, mitől az ellenszenv.. A lány megismerkedik egy fiúval, aki bosszút akar állni a "szeretőn" . Elviszi vízisíelni, és komolyan veszélyezteti a férfi testi épségét. A film végére természetesen minden jóra fordul, kiderül az igazság, majdnem mindenki boldog.

A kompozíció Az apa a fürdőhelyen találkozik egy fiatalemberrel, akit bemutat a lányának, majd fürdeni indul, hogy a fiatalokat magukra hagyja, de az ellenszenves fiú inkább vele tart. Az apa és a fiú a víz felé rohannak. A vizsgált kép a férfi és a fiú futása (1). Az európai változatban az objektív 25-32 mm-es, enyhén nagylátószö-

2.

EURÓPAI

1.

gű optika. Fix gépállás, valamivel a szemmagasság alatt. A horizont a kép felső ötödében helyezkedik el, a tenger és a föveny találkozása a kép középtengelyét képezi. A két alak a kamera mellől fut be a képbe, az optika sajátossága folytán gyorsan távolodnak. A kamera nem követi őket. A képen nagyszámú egyéb motívum is van. Harántirányban átmozgó két gyerekalak, homokban ülő napozó figura, a parttal párhuzamosan fürdőruhások. A kép bal oldalán egy partra vetett csónak. Az égen halvány, alig kivehető felhők. A napszak késő délelőtt, a Nap a kamerával átellenesen, vele szemben helyezkedik el, de magas állása miatt nem ellenfény (gégen), az árnyékok rövidek. A futás folyamán a figurák mozgását végigkíséri a szem, mégis, ahogy közelítenek a vízhez, úgy válnak egyre hangsúlytalanabbá és az egyéb szereplőkkel egyenrangúvá. A kép tágas, sok motívumot tartalmaz, de nem tesz különbséget közöttük. A főhős, ha rövid időre is, de az "élet részévé" válik, viszonya a tájhoz alárendelt, az arányok tapasztalatilag indokoltak. A jelenet hossza 10 másodperc (s). Az amerikai változatban ugyanezt a jelenetet látjuk. A férfi és az őt követő fiatalember fut a vÍZ felé. A rendező itt két beállítást tart szükségesnek. Az alakokat távolabbról filmen, teleobjektívvel, így a nézőtől való távolodásuk lelassul (okát lásd a Pilmkultúra idei februári számában). Az első beállításban kevés jelzésértékű eget látunk, a víz határozza meg a szereplők hátterét. A kamera alacsonyan helyezkedik el, a homokból viszonylag keveset látunk. A beállítás első pillanatait egy erőteljes, életlen átmozgás határozza meg (wish). Az életlen előtér még inkább a jelenet főszereplőire irányítja a figyelmet. A képen ezen túl már csak két motívum van jelen, egy szörfvitorla és két sétáló. A jelenet második beállítása szintén nagytelével készült (250-300 mm), de a gép egészen alacsonyan helyezkedik el. Az egész hátteret a monumentális hatást keltő víz alkotja. Az alakok gyakorlatilag egyedül vannak a képen, már csak egészen a szélén látható egy ülő alak, illetve a vízben egy úszó bukkan fel életlenül a két főszereplő takarásából. A két beállítás a klasszikus vágási szabályokat semmibe veszi, csupán egy dolog lényeges, hogya kép fő motívumát semmi ne zavarja, mindvégig egyértelműen uralja a képet; nem rendel a főmotívum mellé semmit, nem helyezi a térbe emberi léptékkel felmérhetően, egyfolytában kíemel. A beállítás hossza 14 s. A képek a történet szempontjából mindkét esetben tökéletesen lényegtelenek. Mi indokolja hát használatukat? Valószínűleg csupán ösztönös rendezői gesztusok, diszek, mégis alapvetően különböznek. Az amerikai változat nem engedi meg magának egyetlen beállítás erejéig sem, hogya főhőst bármínek is alárendelje, mindvégig kiemeli, még annak árán is, hogy esetleg rövid helyzetleíró képet adjon a környezetről. A történetvezetés szempontjából e lényegtelen motívumot is arra használja, hogy a főhős fontosságát hangsúlyozza. Az amerikai individualizáció távoli jeleként értelmezhető ez a beállítás. Francia variánsa a természet és az ember viszonyát az európai kultúra hagyományos arányai szerint ábrázolja. Nem tartom valószínűnek, hogy ezek a gesztusok feltétlenül átgondoltak. Működési mechanizmusuk meglehetősen talányos, de létezésüket több példa is igazolja.

Snittelés Egy jelenetben az egymást követő képek jelentik a filmnyelv semmivel nem összehasonlítható sajátosságát. A jeleneten belüli vágások ritmusa, a képek hossza, egymáshoz való viszonya, a gépállások változatossága

2.

a rendezői stílusnak, egy iskolának, vagy akár a filmezés kultúráj ának lehet a jellemzője. A fiú, akinek a kislány szintén előadja a "szerető verziót", mint amolyan fürdőmester féle, vízisíelni viszi az apát. Úgy akarja megbosszulni a csónakban ülő lány sérelmeit, hogy veszélyes helyzeteket idéz elő (2). Itt máris külön kell választani a két filmet, mert míg az európai változatban a veszélyes helyzetek tulajdonképpen véletlenszerűek, az amerikaiban direktek, durvák, végzetesek, az eseménysor az akciófilmekben megszokott pragmatista elv szerint épül fel, egyedüli célja az izgalomkeltés, a néző adrenalinszintjének növelése. Nem jellemzi a hősöket, azok viselkedése végig rendkivül egysíkú. Az európai változatban a jelenet 45 beállításból áll, és 105 másodpercig tart, az amerikai 81 beállítása 230 másodperc. Már ebből az egyszeru összehasonlításból is mindenki számára nyilvánvalóvá válik a hangsúlyok eltolódása. Míg a francia filmben a rendező kokettál ugyan az izgalommal, a jelenetet jellemzésre használja. Amerikai kollégája ezzel szemben extrém helyszínre rendezi, a száguldás egy része szűk csatornában játszódik, ahol bármennyire is vígjátéki a film alaptónusa, valódi életveszélyt élünk meg. Az apa életéért küzd, többször nagy sebességgel közelít a sziklás parthoz, s másokat is veszélyes helyzetbe hoz. A beállítások nem egyszer különösek. Az indulás pillanatában egy víz alatti képen pörög fel a csónak propellerje, elénk idézve számtalan film véres történéseit. A magatehetetlenül száguldó apa küzdelmét többször láthatjuk helikopterből, illetve félközeliben. Depardieu vicsorog, artikulálatlanul üvölt. A fiú közömbös, a lány hisztérikus. Az európai ikertestvér képtelen ennyire faragatlan lenni. Ösztöneiben van a jellemzés kényszere. Egy akciójelenetet esetleges szándékai ellenére sem tud csupán akcióként értelmezni, csalódást okozva az alantas nézői elvárásoknak. És itt megint egyértelműen kiderül, hogy a filmes technikákat nem lehet öncélúan használni. A két film céljai alapvetően különböznek, ezért aztán hiába egyezik a forgatókönyv, alapvetően más a végeredmény. Az amerikai film feladja az árnyaltságot, nem jut tere és ideje a részletekre, elnagyol, rendkívül pragmatikus, a dolgok legfelső rétegén mozog. Az amerikai feldolgozás pontosan azt hozza ki ebből a történetből, ami benne van. A francia nem igazán vállalja föl magát. Nem hiszem, hogy Steve Miner filmje különösebben nagy sikert aratott volna az USAban, de abban szinte biztos vagyok, hogy Európában megbukott az eredeti változat.

dózisnak. Ez a fényképezés hibátlan, ha nem kételkedünk, földöntúli örömöt ad; ragyogunk mi is, mint a gégenek (ellenfények). Az éjszakai tengerpartot beezüstözi az arcátlanul kékre szűrőzött 12 kW-os fémhalogén, tudjuk, hogy az éjszaka nem ilyen, hogy a Hold nem tud a víz tükrében szernkápráztatóan ragyogni, de hát ő az erősebb. A francia változat azonos jelenetében egy csúfos - lám a világ gunyora - amerikai éjszalaival megoldott operatőri attrakciót szenvedhetünk. Az amerikai éjszalait, bármilyen meglepő, az amerikaiak találták ki, még a fekete-fehér korszakban. Nem kell mást tennünk, mint alulexponálni a beállítást, és azon a kép nagy része besötétedik, kivéve a napsütötte hegyoldalt és a főhős bal arcfelét, ami csak kismértékben lett alulexponálva. Akár a Hold sütötte éjszakák. (Ahogy azt Móricka elképzeli.) A színes film megjelenése rövid időre megbénította az alkotó fantáziát, ám meg-

AMERIKAI

3.

A világítás Alapvető eltérést tapasztalhatunk a világítási megoldások terén is. Általánosságban úgy tapasztaltam, hogyakommercionális (nyereségorientált) filmek világítása nagyon racionális, biztos hatásokra törekszik. Talán ez nevezhető profizmusnak. Ahol sötét van, ott koromfekete tündöklés, ahol süt a nap, ragyog minden. Nem is volna ezzel tulajdonképpen semmi baj, ha nem konvencionálisan, a jelenet tartalmától, a feltételezhető valós fényviszonyoktól függetlenül ismétlődnének az egyes megoldások. Az amerikai változatot elöntik a gégenek, ellenfények. Míg Európában félve, kissé szégyenlősen használjuk ezt a díszítőfényt, addig Amerikában arcátlanul, gátlástalanul és legfőképp indokolatlanul tobzódnak. Legyen nappal vagy sötét éjszaka, a szereplők feje körül glóriát sző az ízléstelenség (3). Európában nappali külsőben nagyon óvatosan alkalmazzák a világítást, éppen csak annyira, amennyit a nyersanyag hiányosságai követelnek (lásd Filmkultúra, 1994 január). A tengerentúlon a fal mellett szorosan álló alak körül is dicsfény ragyog. Es valahogy mégis, ha az ember végignézi az amerikai filmet, megszűnnek a részmegoldások feltűnő durvaságai, kénytelen elfogadni azt, amit lát, kritikátlanul bedőlve a kikísérletezett, pontosan adagolt over-

4.

született egy felvételi szűrő, mellyel sötétkékké varázslódik minden, amit alulexponálunk. csak a szükséges ragyogó nap súrolja meg a hősök bal arcfelét. Mindez olyan, mintha éjszaka lenne, igaz, csak a buta kutya ugrik neki a fa~a festett kolbásznak. Mindenesetre olcsó megoldás.

A gépmozgás A lány apja segítségével engesztelő levelet ír a szerelmének. Az európai változatban egy sötét szállodai szobában vagyunk tanúi a jelenetnek. Csak egy kis asztalon ég a lámpa. Az apa jót akar, de türelmetlen a lányával, föl-le rohangál a szobában. A kamera svenkkel kíséri a mozgást. Egy-egy beállítás erejéig a kislányt látjuk. A kameramozgások, illetve a színész mozgása láthatólag nem előre megkomponált, tele van esetlegességgel, az operatőr stativról. egy helyben állva, a gép opti-

EURÓPAI

3.

4.

kai tengelyének mozgatásával tartja képen belül a főszereplőt. Ha már túlságosan kimozdult az alak, vagy feltűnően hibás a kép, a rendező vág, rendszerint a lány fix közelijére. Az ilyen nagy belső indulattal töltött jelenetek felvételi technikája a következő. Felveszik az egész jelenetet egyetlen gépállásból. Ez az úgynevezett muszter, az a beállítás, amelyhez minden esetben igazodik a rendező. A többi közeli vagy félközeli beállitás általában a szereplők egy-egy gesztusát kívánja kiemelni. Ezeket a közelieket a muszter felvétele után készítik el, amikor a jelenet már kialakult, a rendező tudja, hová kell helyeznie a dramaturgiai hangsúlyokat. Az opera tőr jelzi, hogy a jelenet mely pillanataiban volt a gép vagy valamelyik szereplő olyan pozícióban, amely használhatatlanná teszi a képet. Ezekhez is készülnek úgynevezettvágóképek. Az amerikai változatban a jelenetet egy teraszra komponálja a rendező. A szereplők egy asztalnál ülnek egymással szemben, nem mozdulnak el a helyükről, s a kamera egészen lassan, a jelenet teljes hosszában tengelyirányban közelít a két alakhoz. A meglehetősen visszafogott kép az apát másként írja le, érdektelenebb, laposabb jellemrajzza1. 1 beállitásból áll, 45 másodpercig tart, míg európai megfelelője 16 beállításban dolgozza fel a jelenetet, 90 s alatt. Rendkívül tanulságos a film első jeleneteinek egyike. A lány megismerkedik a tengerparton a fiatalemberrel. aki a víz alól bukkan fel, búvárszemüvegben (4.). A filmekben eltérő módon alakul ki egy eltérő kapcsolat, s éppen ezért talán itt érhető leginkább tetten az elbeszéléstechnika különbözősége. A lány mindkét esetben lemegy a vízhez. Az európai változatban ez 75 másodpercig tart, az amerikaiban csupán 30 s. A franciák ezt a filmes léptékkel meglehetősen hosszú részjelenetet arra használják, hogy a lányt 9 beállításon keresztül átvezetik egy romantikus, növényzettel körülvett omladozó kőépületen. 75 másodpercen át csupán leírnak, gyakorlatilag nem történik semmi, de azt hiszem, a dolog unalmasra sikeredett. A képsor három egymásra halmozott, eltérő méretű totállal kezdődik, a további snittekben belső montázst láthatunk, ahol a szereplő a kamerához közelítve egy tágabb beállitásból szűk, szinte premier plán képet alakít. Az amerikai változat lényegesen célratörőbb, hiszen négy beállítással megoldja a feladatot. A helyszínnek nincsenek kultúrtörténeti reflexiói, végig veszélyes sziklák között vezet a lány útja. Elandalítás helyett valamilyen megfoghatatlan feszültséget próbál kelteni a rendező. A vízhez érkezést követően mindkét esetben megjelenik a fiú, majd a fiatalok beszélgetni kezdenek. Az európai változatban ismét 75s telik el, míg átlépünk a következő dramaturgiai egységbe. Az amerikai változat itt is lényegesen pragmatikusabb. 20 másodpercre van szüksége, hogy két idegen viszonyát leírja, de ennek megfelelően lényegesen elnagyoltabb. A beszélgetés már nem mutat ilyen nagy eltérést, az európai változatban 60 s a dialóg, az amerikaiban 45. A jelenet belső tagolása érdekes viszonyt jelez. A franciáknál a dialógus a teljes jelenet 35%-a, míg az amerikaiaknál ez az arány 50% körül van. Az információsűrűség az amerikai filmben lényegesen magasabb, európai testvérében az emocionális ráhatás a túlsúlyos. A film alapkonfliktusa az európai változatban a 9. percben exponálódik, az amerikaiban elégségesnek tartják a 17. percben bemutatni a harmadik kulcsfigurá t. Egy filmpár filmnyelvi, filmtechnikai elemzése alapján természetesen nem fejthető meg sem az amerikai, sem az európai film titka. Viszont ismétlem, egy ilyen összevetés tudatosíthatja azt a nem meglepő tényt, hogya filmi eszközök csak valamilyen dramaturgiai szándék fényében értelmezhetőek. Önmagukban nem léteznek.

Művészet techno-nadrágban 11. Animációs

Filmfesztivál,

Az erőltetettnek tűnő ám a fesztivál fődíjas filmjére, az angol The Wrong Trousersre utal (A hibás nadrág, rendező: Nick Park). A szórakoztató gegekkel tűzdelt gyurmafilm főszereplője. ságba, idézőjelek közé helyezi a sabloGromit kutya egy "ex-NASA techno- nokat - az új közegben élvezhetövé. nadrágot" kap gazdájától, Wallace-tól sőt mulattatóvá téve a megszokott és ajándékba. E különleges nadrág körül többnyire megúnt cselekményfordula- amely képes egyedül megsétáltatni a tokat. kutyát, míg kényelmes gazdája otthon Talán már korábban illett volna pihen - bonyolódík a történet. Az megernlítenem, hogy Nick Park munanyagiakban szűkölködő páros kényte- kája nyerte el idén a kategória Oscarlen kiadni egy szobát. Az új lakó, egy díját. Ez a tény, valamint a filmet minrezervált pingvin (úgy látszik, a Batdenütt kisérő közönségsiker volt a hátmart visszatér után ez az állatfaj a nega- tere annak a vitának, ami a fesztivál tív hősök toposzába merevül) lassan eredményeit bejelentő sajtótájékoztatón kiszorítja Wallace mellől a hűséges zajlott. Több résztvevő ugyanis nehezGromitot, majd a rútul átalakított nad- ményezte, hogy a födíjat egy közönségrág segítségével foglyul ejti a gazdát és film kapta, egy tisztes iparosmunka az ellopja a Természettudományi Múze- eredetibb és egyénibb darabok helyett. um féltve őrzött gyémántját. A végén A zsűri azonban éppen a közönségsípersze pórul jár, és ki más leplezné le, kert emelte ki (az animációs műfajt majd kapná el, mint a leleményes Gro- népszerűvé kell tenni ahhoz, hogy mit... Nick Park a hollywoodí filmek pénz is legyen újabb filmekre és kísérdramaturgiai és műfaji sablonjait hasz- letekre), sőt egyik tagja ultima ratiónálja krimielemekkel beoltott komédiá- ként arra hivatkozott, hogyeza film jában. A játékfilmtől eltérő kulisszák posztmodern (mert műfajvegyítő?), s közé helyezett, gyurrnafigurákkal elját- már ezért is megérdemli az elismerést. szott történet azonban ironikus távolE szolid vita aránylag pontosan je-

Zágráb

lezte, hogy az intézményes stílushoz való viszony (azaz, a képzavart tovább bonyolítva: hol szorít a techno-nádrág?) nemcsak a játékfilmben lényeges, de érzékeny pontja az animációs műfajnak is. És itt nem feltétlenül (legalábbis nem csak) a Disney-stílus egyeduralmáról, de nem is annak tómegtermelésre készült, a tévécsatornakat elárasztó mutánsairól van szó. A formakritériumok és -lehetőségek az animációban ugyanis tágabbak, mint a játékfilmben. hiszen a különféle anyagok és technikák (gyurma-, agyagbáb- stb.), rajz- és grafikai stílusok sokkal szélesebb skálán mozoghatnak. Ráadásu! azáltal, hogy az animáció nem a reprodukáló fényképhűségen, a "valósághoz való viszonyon" alapul, a fantázia és a kreativitás birodalmának szabadságát élvezheti. Mégis, s talán részben emiatt, szorosabban kötött a

technológiához, az aprólékos műhelymunkához. Apropó, műhelymunka. Az idei zágrábi fesztiválon is egyértelműen megmutatkozott a kortárs brit animáció évek óta tartó fölénye. Ez nem feltétlenül művészi teljesítményt jelent bár azt is =, hanem az anyagi és technikai lehetőségek bőségét. Azt a háttértöltetet, szerenesés adottságot, ami a nyolcvanas években a brit független filmnek is új lendületet adott. A különféle college-ok, az Arts Counsíl, a British Film Institute által nyújtott lehetőségeket. Elegendő pénzt, hogy műhelyek létrejöhessenek és megmaradjanak, a folyamatos alkotómunka feltételeinek megteremtését. (Nem véletlen, hogy a legjobb producer díjat az angol Royal Art College kapta.) Ez a pénzügyi stabilitás keletről nézve több, mint szerenesés adottság. Kivételes lehetőség inkább, amit nálunk egyelőre lehetetlen biztosítani. Részben ez magyarázza, hogy egy sor kelet-európai animációs művész dolgozik nyugati műhelyekben, cégeknél, kint fejezi be "itthon" elkezdett munkáit (így Svankmajer, de bolgárok, oroszok is). Igaz, az aránylag zökkenőmentes finanszírozás és a technikai feltételek zavartalansága önmagában még nem jelent automatikus művészi sikert. Ebben az esetben ugyanis a számítógépes animáció és a virtuális valóság japán illetve amerikai zsonglőreinek egyeduralmára kellene számítani. Az ilyen jellegű hitech művek azonban hiányoztak a mostani seregszernléről. Zágráb kétévente ad otthont az animációs fesztiválnak. Kezdetben, a hetvenes évek elején - az itteni animációs iskola fénykorában - egyike volt a legjelentősebbeknek. az elmúlt években azonban némiképp csökkent a népszerűsége. Ez persze alapvetőerr a délszláv háborúval magyarázható, hiszen ettől tartva idén a vártnál kevesebb vendég és újságíró érkezett. Pedig két évvel ezelőtt, a jelenleginél jóval nehezebb körülmények között is megtartották a fesztivált. Mindez pontosan jelzi a rendezvény közvetlen (kultúr)politikai üzenetét: demonstrálni a művészet és a nemzetközi kapcsolatok, találkozók nélkülözhetetlenségét. Az idei versenyprogramban 24 ország 60 filmje - köztük hat magyar szerepelt. Ezen kívül külön vetítéssorozatot szenteltek a magyar animáció

történetének - Macskássy Gyula 1967es Ceruza és radí~ától a legfrissebb darabokig, másfél órás blokkban vetítve az itt is hallatlanul népszerű Gusztávfilmeket =, valamint az életmű-díjjal kitüntetett Dusan Vukotic munkásságának. (Szintén a magyar animáció megbecsülését jelzi, hogy Zágrábban Szilágyi Varga Zoltán volt a vendége az Animációs Film Nemzetközi Szövetsége által szervezett Beszélgetések egy mesterrel című sorozatnak.) Az esti vetítések előtti programsávban pedig mindennap egy-egy zsűritag kedvenc filmjeit mutatták be - a műfaj történetét és sokszínűségét reprezentál va. Első pillantásra feltűnő a fesztiválon szerepelt filmek közül a groteszk és morbid, a bizarr hangulatú munkák nagy száma. Mintha a műfajban rejlő lehetőségek és szabadság terelné erre a stílust, a kifejezésmódot. Gyakoriak voltak a horror-, a rémtörténetek. ilyen a versenyen kívül bemutatott, Annencyban díjnyertes Tize Sandntan (Az álomhozó, r: Colin Batty, Paul Berry, lan Mackinnon), egy angol rémmese feldolgozása. Expresszionista hatáselemekkel, díszletekkel dúsított bábfilm egy kislányról. akinek álmában holló vájja ki a szemét. Ez a motívum, a kitépett/kivájt szem, elvesztett látás amúgy két díjnyertes darabnak is főtémáját adta. A legjobb első film, a B/indscape (Vakvilág, r: Stephen Palmer) egy hirtelen megvakult férfi tévelygéseit, kalandjait mutatja be. A szépen, egyszerű vonalakkal megrajzolt film alapötlete. hogya fekete-fehér képek csak ott és akkor váltanak színesbe, ahol és amikor a vak férfi megérint egy-egy tárgyat, fát vagy növényt. Ezzel a mozzanattal érzékletessé tudja tenni a vakság természetrajzát. A designért különdíjban részesült francia Petite jeune fil/e dans Paris (Egy fiatal lány Párizsban, r: Lys Flowerday) vidékről Párizsba érkezett hősnője. megszédülve a város szépségétől, elvész,

sőt tökéletesen feloldódik benne, méghozzá nem metaforikusan, hanem szó szerint véve. Először karját, majd további testrészeit veszti el, pontosabban elragadja tőle a város és annak lakói, míg teljesen szét nem hullik. Nem kevésbé bizarr az amerikai Gaham Wilson's Diner (Gaham Wilson étkezdéje. r: Gaham Wilson), a Music Television kultuszfigurái, Beavis és Butthead vérés, szadisztikus humorával előadott történet abetérőket megsemmisítő, megzabáló non-stop éttermekről. Az idei stuttgarti fesztivál egyik díjnyertese volt az angol The Sound of Music (A zene hangja, r: Phil Mulloy). A sokkoló hatású, (már rajzstílusában is) brutális film főhőse, Wolf nappal ablaktisztítóként találkozik a polgári otthonok és munkahelyek diszkrét külseje mögött rejlő perverz szokásokkal és játékokkal. Ejjel egy bárban szaxofonozik, s így szemtanúja és résztvevője annak a mániákus fogyasztásnak, melyben a vendégek mérhetetlen étvágyát csakis további vendégek lemészárlása, majd feltálalása tudja kielégíteni. TIzenegy perc lendületes agresszió, kilépés a realitásból a rémálmok (agyrémek?) világába - ahol a fogyasztói társadalom már önmagát fogyasztja el -, s mindez Alex Balanescu hasonlóképp zilált, szaggatott zenéjére. Ezt a filmet évekkel ezelőtt egy kelet-európai fesztiválon talán azért díjazták volna, mert "radikális kritikával illeti a nyugati fogyasztói társadalmat". Zágrábban a hivatalos díjak közül egyet sem kapott, az informális díjakat (horvát filmkritikusok díja, horvát egyetemisták díja stb.) azonban szinte kivétel nélkül besöpörte. A bizarr és groteszk filmek sorából egyszerűségével vált ki az iráni LiI, Lili, Hozak (Csibe a tóban, r: Vajihollah Fard Moghaddam). Apapírkivágásos technikával készült film egy régi helyi népmesét, a tóba esett csibe kedves, bár túlságosan hosszúra nyújtott törté-

netét dolgozta fel. A fulladozó csibét szülei nem tudják kimenteni. csak az állatok összefogása segíthet rajta. Stílusukban hasonlóan eltértek a fősodortól a magyar filmek is. Mind a kecskeméti stúdiót képviselő filmek: a gyerekek furcsa, szürreális fantázia- és játékvilágát bemutató vegyes technikájú Zöldfa utca 66 (Horváth Mária, 2. képiink), az aprólékos munkával készült filozofikus Szikra (Miklós Árpád), amely egy ember arcán, annak változasán keresztül mutatja be a test, az érzékek átalakulásának rendszerét, a Leo és Fred sorozat kedves epizódja, a Hőség (Weiss Béla); mind pedig a Varga Stúdió filmjei: a szentendrei Vajda Lajos Stúdió képzőművészeinek szürreális humorú karaktereiből. figuráiból építkező Bestiák (Varga Csaba, Ivan Lazin), vagy a különféle felületeket a látvány logikája alapján montázssorba rendező Felület (Pásztor Ágnes) - a fesztivál kevés nonfiguratív munkáinak egyike. A történetsablonoktól való szabadulás, az autonóm adaptáció (sikertelen illetve sikeres) kísérlete tett érdekessé két versenyfilmet. Az orosz-angol koprodukcióban készült Hamlet (Natalja Orlova) a gyönyörű festmény-rajzok, a míves technika, a minden részletében kidolgozott látvány ellenére művészi bukás, ugyanis Shakespeare drámáját alig félórás történet (akció) zanzává sűrítve annak lényegét és mélységét veszítette el. A technika ebben az esetben legyűrte az "anyagot". Eredetibb kísérlet volt a Traces: Written on the Body (Nyomok: Írás a testen, r: Amy lawrence, 3. képünk), Kafka Büntetőtelepének adaptációja. A rövid, háromperces film egy motívumot, az emberi test feletti uralom technikáját emeli ki az eredeti műből, A kalligrafikus írás-rajzok a film végére betöltik a képmezőt, s egyben a megbüntetendő férfi testét: "halálra írják". A német-bolgár koprodukcióban ké-

szült Die Gorgo (Gorgófő, Anri Kulev) a görög és a keresztény mitológia motívumaiból építkező filozofikus parabola. Az expresszív rajzok, ötletesen átalakuló figurák örvénylése azonban kissé zsúfolt látványvilágot és kusza, aIIegóriát szimbólummal egybemosó történetet eredményeztek. A rövid kategória (30 mp-től 5 percig) első díját egy gyilkos szatíra, a Britannia (Ioanna Quinn) nyerte. A brit nemzetkaraktert kigúnyoló film főhőse, a világon uralkodni vágyó, az ellenkezőket szétmarcangoló buldog a történet (nemzetfejlődés? retardáció?) végére kicsiny ölebbé szelídült. A másik kategória (5 percnél hosszabb filmek) nyertese a kanadai ÚI basse cour (Hátsó udvar, r: Michele Cournoyer, 1. képünk) volt. A könnyed, elegánsan egyszerű figurákkal megrajzolt film a születés és átalakulás metamorfózisát, a szerelem illékony, gyöngéd pillanatait ábrázolta, a katalógus szövegét idézve: "ezer el nem mesélt szerelmes történet csendjét vísszahangozva" . E kategória második díját David Alexander Anderson gyönyörűen fényképezett vegyes technikájú filmje, az In the Time of Angels (Angyalok ideje) nyerte. Rejtélyes mese egy lányról, aki az angyali kísértésről nem tudja eldönteni, hogy az a végzet vagy a jótevő jelentkezésee.

A fesztivál néhány filmje azt példázta, hogy az animációt alkalmazott művészetként is lehet igényesen, eredetien használni. A különdíjas holland filmgeg, a Safesex: The Manual (Biztonságos szex: Kézzel, r: Greg Lawson) egyszerű és plasztikus, humoros illusztrálása annak a kényes problémának, hogy hogyan (illetőleg hogyan ne) húzzuk fel a kotont. A frappáns filmecske jutalma a "Nevelés humoron keresztül" névre keresztelt díj volt. És ha ez így van, ha az animáció alkalmazott művészetként is alkothat maradandót, akkor ez annak a bizonyítéka, hogy a címben emlitett techno-nadrág akár kényelmes és illő viselet is lehet... Varga Balázs

~

~

NYILT FELJELENTES . aromat Magyar Akadémia kultúraelhárítói ellen ~

Július 16. és 20. között úgy hozta a jószerenesém. hogy Rómában tartózkodhattam, mivel a Massenzio nevű Római Nyári Fesztivál keretében rendezett Magyar Filrnnapokon a Gyerekgyilkosságok volt a nyitó film. Zalán Vince és Zsugán István kedves társaságában érkeztem meg a X. Leó pápa által vágatott Via Giulián álló Magyar Akadémiára. Belül, az udvaron egy kempingnadrágos úr téblábolt talpig pipában, és zavartan közölte velünk, hogy ő "nincs itt", ő "nyaral", és ha a felesége nem zárta volna ki, akkor ő most bent lenne, de nem számunkra. Oké - mondom én =, mégis ön ki, aki "nincs itt"? Hát ő a Kelemen Jimmy, a nagy filozófus - homályosít föl Zsugán =, ő az Akadémia igazgatója. Mit mondjak, elég tré antré. Másfél éve, filmem sikerének köszönhetően, szinte havonta a világ más-más városába érkezem, nemcsak fesztiválok, hanem magyar intézetek meghívására is. Varsóban Krasztell István várt a repülőtéren, és Engelmayer Ákos nagykövet úr nyitotta meg a Magyar Filrnheteket. Aki Varsóban él, mozog, és a magyar filmet feltehetően kedvelő lengyel, mind meghívták. Emlékezetesen gyönyörű napokat töltöttem itt a ő jóvoltukból, a mai napig levelezem azokkal a lengyel kritikusokkal, akiknek Krasztell István mutatott be. De voltam Indiában is, ahol Várkonyi László nagykövet úr és az éppen Delhiben tartózkodó Demszky Gábor főpolgármester úr vette a fáradságot, és átjött Calcuttába, a filmem premierjére. Hajtó Péter, az indiai Magyar Intézet vezetője repülőtéri érkezésemtől hazarepülésemig értő kalauzom volt, aki nélkül elvesztem volna a nagy Indiában. Nagyon sokat köszönhetek neki és kedves családjának, hogy e rövid idő alatt mindent láthattam. épülhetett a lelkem a sok gyönyörűségtől. amit megmutattak, és kapcsolataik révén egy picit ráléphettem arra a hídra, amely a ma&yar és az indiai kultúra között ível. Erdekes módon Indiában még a gazdasági vezető is szakitott annyi időt rám, hogya világhíres "nagy vasat", az Iron Pillar Near Kutabot megmutassa. Ezzel szemben Rómában Kelemen János, a Magyar Akadémia igazgatója és helyettese (érthetetlen okból külügyi kinevezéssel), Hajnóczi Gábor, vala-

mint (a Művelődésügyi Minisztérium pályázatát furcsa módon elnyerő) művészeti titkár, Sulyok Miklós szerintem a magyar kultúra elhárítóiként funkcionálnak. A Borrornini tervezte lenyűgözően szép palota Róma értelmiségi negyedének egyik legrangosabb utcáján, a Via Giulián a magyar állam tulajdona. Az épületet a külügyi, diplomáciai testület alkalmazottain kívül tudomásom szerint egy négy főből álló magyar takarítószemélyzet lakja családostól, bár ezt a munkát a világon mindenütt helyi alkalmazottak végzik, mert állitólag igy olcsóbb. Ezen kívül van körülbelül 14 csodás kis apartman az itt tanuló, kutató tudósok és művészek számára. Ezek a szobák a nyári hónapokban üresen állnak, mert "a vezetés nyaral". A palota belül virágtalan. Ez igen komoly teljesítmény egy olyan helyen, ahol még az utcai villanyoszlopokon is növényerdő burjánzik. Csak a belső udvar van teljesen kihasználva nyáron is, itt parkolnak a személyzet régi és új autói. (Más földi halandóknak már tilos a parkolás.) Júliusban és augusztusban. a turizmus főszezonjában üresen tátong a palota. Gothár Péter nem akkora művész, hogy ez idő tájt pár hetet eltölthessen benne, hiába fizetne az apartmanért. Nem elég nagy kutya a román nagykövet sofőrjéhez képest, aki viszont családostól itt nyaralhat. (Gothár arról sem tudott, hogya filmnapokon vetítik egy filmjét.) Üresen tátong 14 apartman, miközben akármelyikünk "fele királyságát" adná, ha néhány hetet tölthetne az Örök Város szívében, ahol minden ház, sarok, vízköpő, utcakő évszázadok óta inspirálja a világ rnűvészeit. Az idén Sugár János, Soós Tamás, Kelemen Károly Iestőművész és Bachman Gábor építész járt előttem ösztöndíjasként e falak között. Hazatérve beszéltem Bachmannal és Kelemennel lecsekkolni, mik voltak abenyomásaik, hátha csak mi érkeztünk rossz passzban. Bachman Gábor mesélte, hogy mikor felkereste egyedül - nem Sulyok Miklós művészeti titkárral - a mai ró-

mai avantgárd művészek galériáit fenntartó két legprogresszívabb kiadót, Franco Purinit és Francesco Mcschinit. felajánlották neki, hogy írjon egy cikket az októberi Domusba. Mikor aztán a fordításhoz segítséget kért az Akadémián, Sulyok Miklós művészeti titkár azt válaszolta: "Lefordíttatni nem a mi dolgunk." Bachman emlékezett Esterházy Péter itthoni tanácsára, hogy ha baj van, forduljon bizalommal a nagykövethez. Szörényi László úrhoz, az egy jó fej. És valóban, ő és munkatársa, Takács Olga szívélyesen segített neki a cikk megírásában, adaptálásában. Kelemen Károly fájdalmas római emléke, hogy volt egy kiállítási terv, mely szerint négy olasz és három ott tartózkodó magyar művész mutathatta volna be műveit az Akadémián. Ám Sulyok Miklós művészeti titkár úgy vélte, ő nem galérista, mint a Hegyi Lóránt, és különben is: a Soós szar, a Bachman nem festő, a Kelemen meg festhetne már a macikon kívül valami mást is. Amúgy a műtermek a pincében vannak, tehát csak műfénnyel lehet dolgozni, viszont az apartmanok hatalmas ablakain őrjöngve tűz be a nap, mert sötétítőfüggöny vagy (urambocsá!) egy-egy négyezer forintos Predom levegőforgató az nincs. Sulyok Miklóst állami pénzen hazautaztatták a februári Filmszemlére filmeket válogatni, de a nyitó film, Mészáros Márta Magzat című alkotása annyira nem tetszett neki, hogy több filmet már meg sem nézett. Mi a Római Nyári Fesztiválon, a Colosseum után egy most megnyílt régi romkertben, az A.I.A.C.E. (Művészfilmek Olasz Baráti Szövetsége) által megrendezett Magyar Filmnapokon vettünk részt, elképesztő díszletek között. A szervező, Emanuela Imparato, a fan-

tasztikusan kedves olasz hölgy is nagy magyar filmbarát. és a lelkét kitette, hogy jól sikerüljön minden. Elmondta, hogy már megőrült az idegességtől. mert a filmek az utolsó pillanatban érkeztek meg. Azóta kiderítettem, hogy Kiss Anikó a minisztériumból június 25-én, a menetrendszerű Malév járattal feladta a filmeket, de Sulyok Miklós csak július l3-án ment értük a repülőtérre, ahol az addig dobozba zárt tekercsek 40 fokos melegben repedeztek. (A celluloid, ha kiszárad, törik, a vetítés alatt darabokra szakad. Egy-egy új kópia százezrekbe kerül.) Vannak emberek, akik be vannak oltva az ellen, amit csinálnak. Ezek nagyon sokat tudnak ártani. Nekem fáj, hogy tehetségtelen bürokraták nemcsak egyszerűen elveszik azt az egyedülálló lehetőséget tőlem és alkotótársaimtól, hogy Rómában szívhassuk a művészetet magunkba, hanem megnehezítik, sőt lehetetlenné teszik a magyar és az olasz kulturális élet integrációját. Persze Róma még így is fantasztikus város, de kár beléjük. Kelemen János, Hajnóczi Gábor, Sulyok Miklós állítólag még évekig... Könyörgöm, szakítsák meg őket! Aki hallja, adja át! Szabó Ildikó

Tragédia

Tragédia az őserdőben (Selva trágica) fekete-fehér brazil film, 1964 rendezte: Roberto Farias írta: Ersani Donato, fényképezte: José Rosa, zene: Luiz Bonfa, szereplök: Reinaldo Farias, Rejane Medeiros, Mauricio de Valle, Joffre Soares, Aurelio Teixerra Az Örökmozgó bemutatója (augusztus 27-28.) Az Örökmozgó nyílt hétvégi filmklubjában már tart az a négy filmből álló latin-amerikai sorozat, melynek utolsó darabjaként Roberto Farias 1964-ben rendezett mozija kerül a vetítőgépekre. Most, hogy a berlini fesztiválra A folyó harmadik partja címmel ismét friss filmet hozott a brazil új hullám (cinema novo) egykori meghatározó rendezője, dos Santos. semmiképpen sem tűnik kárba veszett időnek, ha beüliink a va-

az őserdőben

lamikori alkotótárs közel harmincéves produkciójára, annál is inkább, rnivel a Tragédia az őserdőben különböző műfajok sablonjait egymásba dolgozó struktúrája lehetőséget nyújt mind az új hullám, mind a belőle táplálkozó, de a kommersz (a melodráma és a kalandfilm) irányában fejlődő alkotói megoldások tanulmányozására. A formai érdekességek áttekintése előtt elevenítsük fel a film 1969-es magyarországi fogadtatását! Az akkori kultúrpolitika általában szerette a latin-amerikai műveket, egyrészt többékevésbé progresszív (vagyis radikális) baloldaliságuk miatt, másrészt azért, mert bőven akad t köztük az amerikai imperializmus neokolonizáló törekvéseit leleplező (propaganda)anyag. Farias munkája ebből a szempontból hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyan "Sötét képekben ábrázolja az erőszakot, a rabszolgaság némileg moderni-

zált változatát" (Magyar Hírlap), de "nem óhajtja megvádolni az igazi bűnösöket" (Magyar Rádió, Láttuk-hallottuk). Farias .Jranyagségát" a sajtónak kellett rendbe hoznia, igaz, ez csekély időbeli csúsztatást igényelt: az 1900 környékén játszódó történetet 1969-be helyezve már döröghetett a felháborodás: "Rabszolgatartás 1969-ben - létezik ilyesmi? Igen! Bár Brazíliában 1888ban törvényt hoztak a rabszolgatartás eltörléséről - egyes ültetvényeken még ma is sokan élnek fogolyként." (Népszava) A brazil új hullám első alkotásainak három 1961-ben forgatott dokumentumfilmet és Glauber Rocha egyik játékfilmjét lehet tekinteni. 1965 szeptemberében brazil rendezők beszélgetésre jöttek össze, melynek jegyzőkönyvét olvasva pontosan elkülönítheljük a cinema novo két irányzatát. Glauber Rocha és a hozzá közelállók

csoportja a társadalom aktuális problémáinak felmutatására törekedett: "Mi ábrázoltuk azt, hogy egy elmaradott társadalomban élünk, és történelmileg ki vagyunk zárva a modern világból, éppen ezért jobban kellene ismerniink ezt a realitást, amelyben éliink, hogy megláthassuk a felszabadulás útját." Ugyanakkor például Joaquim Pedro de Andrade és mások a történelem újraérté-

kelését tűzték célul maguk elé: rr- •• olyan témákat kell felvetni, melyek a múltban erednek, de mivel nem fiktív problémák, tanulsággal szolgálnak a jelen számára is." (Louis Marcorelles: Rencontre avec le Cinerna Nővo. Cahiers du cinéma, 1966/3; Találkozás a Cinema Nőve-val. MFI, kézirat.) Ez a beszélgetés egyben már a cinema nővo hosszan tartó válságperiódusának kezdetét is jelzi. A rendezők ugyanis pontosan megfogalmazták célkitűzéseiket, ám még sokáig nem tudtak egységes választ adni arra a kérdésre, hogy miképpen lehet őszinte és puritán ábrázolásmóddal gondolataikat a közönség széles rétegeihez eljuttatni. Farias a kommerszfilmek dramaturgiáját próbálta meg érvényesíteni a Támadás a postavonat ellen (O Assalto ao Trem Pagador, 1962) és a Tragédia az őserdőben című filmjeiben, ám próbálkozásait a szakma idegenkedéssel fogadta. Ekkor még sokan hittek abban, hogy a hagyományos brazil kultúra elemeit és kifejezőeszközeit felhasználva értékes és élvezhető vizuális formanyelvet tudnak teremteni, illetve, hogy a nemzeti irodalom jelentős alkotásainak filmes adaptációira is megtelnek a mozik. E két kísérlet kudarca után kései elégtételt jelenthetett Farias számára, hogy 1972-ben, az Új Film VII. - Pesaróban rendezett - szemIéjén Gustavo Dhalnak, a cinerna növo teoretikus\ rendezőjének is a következő konklúzi-

óra kellett jutnia: "Rájöttünk, hogy az ő (a nép) ízléséhez és szükségleteihez kell igazodnunk, nem a mienkhez, még akkor sem, ha szándékunk kifogástalan, ha semmilyen oldalról sem érheti semmilyen támadás" (Filmkultúra, 1972/6). A Brazília észak-keleti részén elterülő századeleji sertaovilág hiteles ábrázolásával Farias a történelem demisztifikálásából kívánta kivenni a részét. A Tragédia az őserdőben helyszín- és időválasztása egyaránt alapvető fontosságú lehetett a rendező számára. Az előbbi azért, mert a cinerna nővo mítoszromboló programjának célpontjai, a brazil szórakoztató filmek közkedvelt hősei a sertaoban élő legendás banditák (cangacierok) voltak, éliikön a legnépszerűbbel. a brazil Robin Hoodnak is tekinthető Limiaóval. Azzal pedig, hogy a történet egy-két évtizeddel a brazíliai rabszolgaság eltörlése után játszódik, ám szereplői, a changaik továbbra is kiszolgáltatottak a teatermelő latifundiumok vezetőinek, Farias abban a hitünkben próbál megingatni, hogy a történelmi dimenziójú változásokhoz elég egy-két törvény deklarálása. A cinema növo valójában "az 'éhség filmművészete' (... ) változatos tanúvallomásra, konstatálásra (és támadásra) törekszik az ország lakóinak nagyobb részét sújtó nyomor ellen." (Michel Capdenac: Découvertes des Cinémas de la Falm. Les Lettres Francaises, 1965/február; Az "éhség filmjeinek" felfedezése. MFI, kézirat.) Michel Capdenac megállapításának alátámasztására jónéhány példát citálhatunk a Tragédia az őserdőbenből. A kevésbé harsányak közé tartozik az a naturalisztikus életkép-pillanat, mely a megszedett és összekötözött tealevélköteget hátára emelő férfit mutatja, háttérben asszonyával és két kisgyermekével, akik kint ülnek a földeken, míg a családfő a teacserje leveleit vágja, a munka vé-

geztével pedig mögötte haladva térnek vissza a táborba; vagy említhetnénk a mulatságot megelevenítő jelenetsort, amelyből megtudhatjuk, hogy a vigasságok alkalmával összeterelik az ültetvényen élő asszonyokat és lányokat, akiknek szórakoztatniuk kell a nappal munkát végző férfiakat, majd levezetni azok szexuális feszültségét, és másnap reggel aztán a kielégített férfiak száma alapján vehetnek fel pénzt az ültetvény vezetőitől, miközben a még tapasztalatlan lányok egyikét aléltan szedik össze a sárból. Egy-egy fogalom tömör, közérthető képi ábrázolása nem kevés hatásvadász jelenet forrása lett a filmben. Az ültetvény munkásainak kizsákmányolását mutatja az a hosszan exponált kép, mely a tealevélköteg súlyától felállni alig képes férfi küszködését mutatja, előtérben egy őr mozdulatlan lábával. A kiszolgáltatottság (mint kulcsfogalom) a cselekményvezetés szintjén bomlik ki. A főszereplő"Pablito idős barátja, Pita hiába szedi le azt a 700 kilónyi tealevelet húsvétig, amit az ültetvény vezetője szabadon engedése fejében rótt ki rá, mondvacsinált okból nem engedik el a táborbóL Pablitónak a kiszolgáltatott helyzetéből következő elviselhetetlen tehetetlenséget egyszer akkor kell nagyon intenzíven megélnie, amikor nem tudja megvédeni szerelmét, Florát azokkal az őrökkel szemben, akik el akarják vinni a lányt a mulatságra; másodszor pedig akkor, amikor Casimio rendfenntartó csapatával egy rövid időre el kell hagynia a tábort, és az ültetvény egyik felügyelője, Isac máris megerőszakolja Florát. Mindez arra készteti Pablitót, hogya film eleji sikertelen szökés után újra megpróbálja Pitával és Florával a lehetetlent. A film melodramatikus részeinek középpontjában Pablito és Flora szerelme áll. A történet elején megtudhatjuk, hogy a már napok óta szökésben levő Pablitóhoz és három társához a lány csak úgy hozzászegődött. Az ültetvényről magukkal hozott (lopott?) tealeveleket felvásárló feketéző, mikor hiába kéri Pablitót, hogy adja el neki a lányt, átokszerűen veti oda lóhátról a férfinek: "terhedre lesz". Később ugyanerről próbálja meggyőzni Pita is, figyelmeztetve, hogy ha Pablito a nap végeztével a levágott tealevé1mennyiségre Florának is kér kukorica- és húsjegyet, soha nem fogja tudni ledolgozni büntetését. Ez a szerelem azonban lelki tehertétel is Pablito számára, aki a helyi hagyományoknak megfelelően érintetlen nőre vágyik, Flora pedig már nem szűz. A főhős állapotát Farias metaforikusan is kifejezi. Mikor a férfi megtudja, hogy Isac megerőszakolta szerelmét, elzavarja kalibájukból Flo-

rát, amit hamarosan megbán és marcangolni kezdi önmagát. Ekkor Pita látszólag azért, hogy elterelje a szót arról kezd beszélni, milyen könnyű elejteni a csörgőkígyót, mert a farka végén szarufüggelékek vannak, melyek zörgésükkel helyváltoztatás közben elárulják a kígyó mozgását. A csörgőkígyó-metafora a film végén teljesedik ki: Flora a szökés közben teljesen kimerül, és mikor már nem tud továbbmenni, Pablito is mellérogy a földre. A lány hisztérikus követelésére aztán már hiába indul tovább, az időveszteség elég üldözőinek ahhoz, hogy még a paraguayi határ előtt lelőjék. Az öreg Pitának sikerül csak megmenekülnie, aki nem időzött annyit Flora mellett. A Tragédia az őserdőben kalandfilmes vonatkozásai a szökés ábrázolásában, illetve Pablito és üldözője, az ültetvény fegyveres védelmével megbízott Casimio kapcsolatában érhetők tetten. Casimio kiemelkedik a többi felügyelő közül, hiszen nem kegyetlen (nem engedi például, hogy egyik embere rávesse magát a menekülés során magára maradt, kimerült, védtelen Florára) és kiváló nyomolvasó (a menekülők által lecsapott bozótágak nedvességtartalmából meg tudja állapítani, hogy körülbelül tíz perc távolságra lehetnek tőlük a szökevények, és ha Florát elhagyják, átjuthatnak a határon). Méltó ellenfele tehát Pablitónak, így a főhősnek erkölcsileg kell Casimio fölé emelkednie. Utolsó beszélgetésiikben Pablito, aki ekkor már több sebből vérezve fekszik egy kiszáradt fatörzs nyújtotta rejtekhelyen, miután egy szemtőlszembeni tűzpárbajban megölte két üldözőjét, egy szívességet kér ellenfelétől. Casimio arra gondol, hogyaszökevény talán szabad utat akar kialkudni, ám Pablito megdöbbenti: további küzdelem nélkül vállalja a halált, de szeretné, ha Casimio nem mondaná el Florának, hogy nem sikerült átjutnia Paraguayba. "Mindig olyan testvért szerettem volna, mint amilyen te vagy" - halljuk Casimio végszavát. A kalandfilmeknek ez a toposza (az erkölcsi diadallal együtljáró fizikai megsemmisülés) lehetőséget nyújt a rendező számára, hogy szomorú és kilátástalan tónusban zárja filmjét. És míg a kamera utoljára végigpásztáz a sertaon, Papnak, az ültetvény vezetőjének szavai idéződhetnek vissza a nézőben: ,,A tea világa könyörtelen."

Tanner Gábor

Kertes

Kertes házak utcája fekete-fehér magyar film, 1962 rendezte: Fejér Tamás írta: Csurka István, fényképezte: Hildebrand István, zene: Vujicsics Tihamér, szereplők: Bara Margit, Gábor Miklós, Pálos György, Tábori Nóra, Schubert Éva Budapest Filmstúdió Az Örökmozgó bemutatója (szeptember 13.) Régi filmekre ma már inkább csak a filmtörténet megszállott rajongói ülnek be. Bizonyára nem véletlenül. Hiába a hagyomány- és tekintélytisztelet, az egykor oly jelentősnek minősített filmek közül egyre többet érzünk anakronisztikusnak. Képtelenek vagyunk már ráhangolódni a bennük megjelenő értékrendre. világszemléletre. Ugyanakkor vannak olyan filmek, amelyek nem tartoztak soha a kiemelkedő művek közé, s valahogy mégis jobban ellenállnak az időnek. Fejér Tamás filmje, a Kertes házak utcája is közéjük tartozik. Mitől őrizte meg érdekességét, hiszen első pillantásra nem' több, mint a korszakra jellemző "életforma filmek" egyike. A "hogyan éljünk" kérdése, az egyéni választás, a magánélet és a tár-

házak utcája

sadalmi szféra közötti diszharmónia mind visszatérő téma a hatvanas évek kelet-európai filmjeiben, melyek egyszerre adtak teret a publicisztikai megközelítésnek, a valóságelemzésnek és a lélektani ábrázolásnak. A történet néhány nap alatt játszódik egy vidéki kisvárosban. Itt él a helyi gyár munkásból lett tehetséges főmérnöke, Máté József (Pálos György) feleségével, Pannival (Bara Margit), az egykori szövőnővel, Máté egész életét munkája tölti be, a gondtalan anyagi lét, a szép családi ház csak felesége miatt fontos számára. Pedig Panni boldogtalan, az aranykarkötő. a névnapjára vásárolt karóra, a szeretetnek ezek a tárgyiasult megnyilvánulásai csak pillanatokra hívják elő mosolyát. Ismerős kisvárosi állóvíz. melyet egy kívülről érkező vendég kavar fel. A gyár műszaki ellenőrzésére küldött Palotás (Gábor Miklós) vonzó megjelenése, a vidéki közeggel és szokásokkal ellentétes könnyed, laza viselkedése felszínre hozza a Panniban élő feszültségeket. A nő szépsége, egész alakját átsugárzó belső szomorúsága kiváltja Palotás vonzalmát. aki ezt keresetlen merészséggel tudtára is adja. Kalandnál többet ugyan nem ígérhet felesége és két gyereke miatt, de ez is elég ah-

hoz, hogy felrobbantsa Mátéék ideálisnak tűnő házasságát. Panni az átélt napok után nem tudja folytatni eddigi életét, és úgy dönt, elköltözik otthonról. A férfi visszautazik a családjához. Élményei hatására felesége hétköznapjairól érdeklődik, majd a választói megnyugodva gyorsan cigarettára gyújt, lekattintja a villanyt, és elalszik. Az efféle történetek Strindbergtől Bergmanig életformák válságát, a társadalmi lét mélylélektanát ragadják meg a jelentősebb művekben. A Kertes házak utcájának "szerelmi" háromszöge is túlmutat önmagán, s újszerű módon fejez ki valamit a korszak magyar filmművészetében. De mit? A film pontosan jeleníti meg a "fridzsider szocializmust", a lassan elérhetővé váló minőségi anyagi javak utáni egyre fokozottabb vágyódást. (Máté titkárnője is ezektől lenne boldog, s csupán irigységből nevezi kispolgároknak tulajdonosaikat.) Fejér Tamás és Csurka István közvetve érzékeltet valamit az értelmes élet hatvanas évekre jellemző eszményéből, amely az egyén boldogságát (nálunk immár József Attila verseinek ihletésére) a társadalmi kiteljesedésben vélte fölfedezni. Mindez azonban ma már másodlagosnak tűnik.

A film hatásának titka a lebegtető dramaturgia, a sejtetéses képi ábrázolás. Szinte érzékelhetetlen' fokozatossággal szorul háttérbe a racionalitás. Sokszor csupán hangulatok, helyszínek árulkodnak a szereplők gondolatairól, érzelmeiről. Pannit mintha a kopott vidéki szálloda sivársága ébresztené rá helyzetére. A Palotással töltött éjszaka után olyan nyomasztó az ébredés, mint a szoba, falán akiábrándító ártáblával. A lényeg az, hogy Mátéhoz hasonlóan mi sem értjük pontosan Panni boldogtalanságának okát. Igaz, feladta egykori vágyát, hogy textiltervező legyen, és a kisváros háziasszonyainak egyhangú életébe kényszerült. Mégsem az eltartott, kalandot kereső nő szokványos típusa. Nem is szenveleg, mint a legjobb Antonioni filmek asszonyszereplői. Bara Margit talányosságot sugárzó megjelenése kivételesen izgalmassá teszi alakját. Egész lényéből megfoghatatlan szomorúság árad, ami teljesen nyitottá teszi magatartásának értelmezését. Minden mozdulata, ahogy a vacsorához terít, ahogy leszedi az asztalt, vagy ahogy vásárol, felöltözik, unalommá vált megszokást sejtet, amibe előbb-utóbb csak beleörülni lehet. Inkább csak szemlélődik, alig beszél. Szótlansága, vállalt magánya lehet az egyedüli védekezés a mindent körüllebegő unalom ellen. Találkozása Palotással sem a felszabadító szerelmet jelenti számára, csupán tudatosít benne valamit. Egy másfajta élet igényét. Erről a másfajta életről azonban semmit sem tudni. Csak annyi bizonyos, hogy Panni kivonul a létező világból. És lebegése a boldogság és a halál között ma is bárkit magával ragadhat. Gyürey Vera

Nemes Károly

SATYAJIT RAY Az

Indulás

Ray találkozása a filmmel egyéni módon történt, s ez meghatározza alkotásai sajátosságait is. Ennyiben filmművészeti tevékenységének legfontosabb szakasza munkásságának kezdete. Ekkor alkotta azokat a A k o z e műveket, amelyek világhíressé tették, és a korábbinál fokozottabb mértékben irányították rá a Nyugat figyelmét az indiai filmre. Satyajit Ray nagyapja író és hegedűművész volt, sőt bizonyos nyomMint annyi minden, például a zene, a film sem ismert határokat: a Lumiere testvérek már 1896-ban eljutottak Indiába és Bombayban megis- dai eljárások úttörője is Indiában. Rabindranath Tagore barátjának mertették a helybelieket az új találmánnyal. Nyilvánvaló, hogy mondhatta magát, aki gyakori vendég volt a Ray-házban. Az apa író, hamarosan követőik is akadtak, bár az első indiai játékfilm viszonylag festő és festőművész volt: gyermekfolyóiratot alapított, amelyet saját későn, 1912-benkészült el. Az indiai piacot legalább 80 százalékban kül- nyomdájában készített, és maga rajzolta hozzá az illusztrációkat is. Ebbe földi filmek uralták, de a hazai művek is egyre népszerűbb é váltak tör- az igen tehetséges családba született bele Satyajit Ray 1921-ben. Apja ténelmi és mitológiai témáikkal. Bár a hangosfilm rendkívüli korán - 1923-ban - meghalt, a család nehéz anyagi helyzetbe került, problémákat okozott a tizenhat hivatalos nyelv és számtalan nyelvjárás ezért Rayt nagybátyja nevelte. Miután tizenkilencévesen közgazdász okmiatt, mégis megjelenésével alakult ki az indiai mozi filmtípusa. Sajátos- levelet szerzett a kalkuttai egyetemen, Tagore segítségével a költő iskoságai: hossza többszöröse az európai filmekének és számtalan zenei, il- lájába, a Santiniketanba került, ahol 1942-ig tanult, főleg grafikai művéletve táncbetét tarkítja, amelyeket igen látványosan adnak elő. Ezt a szeteket. 1943-ban mint rajzoló lépett be a brit tulajdonban lévő Keymer filmtípust követelte a közönség, így aztán olyan mennyiségben készül- hirdetési ügynökség kalkuttai fiókjához, de hamarosan művészeti vezető tek a filmek - már 1934-ben 164 -, hogy India fokozatosan a világ máso- lett, igen magas fizetéssel. Ray kezdettől rajongott a moziért, és még a szakkönyveket is elolvasdik filmgyártó országává emelkedett Japán után. Ez azonban elsősorban ta, többek között Szergej Eizenstein írásait. Külön figyelmet szentelt a mennyiséget jelentett. A minőségi változáshoz nagyjából három tényező járult hozzá: India kiadott forgatókönyvek tanulmányozásának. Gyakran figyelte, hogyan önállósodása 1947-ben és ezt követő fokozódó európaizálódása; az ak- rendez unokatestvére, Nitin Bose a New Theatre-ben. Majd 1947-ben, a kor lendülete teljében lévő olasz neorealizmus hatása, melynek szemé- függetlenség elnyerésekor Das Guptával közösen létrehozta a Kalkutta lyes közvetítője Roberto Rossellini volt; végül a filmgyártás állami ösz- filmtársaságot. Erre ez indította, hogy már igen korán megpróbált forgatönzése, melynek köszönhetően 1953-ban megalakult a Film Finance tókönyveket írni megjelent irodalmi művekből. Külön szerencse volt Corporation. Ez tette lehetővé olyan realisztikus művészfilmek készíté- számára, hogy vállalata egy időre Londonba küldte, ahol több filmet látsét, amelyek ugyan nem számíthattak nagy közönségre, de képesek vol- hatott: különösen az olasz neorealistákért lelkesedett. Visszatértekor Jean tak folytatni azt az elmélyült valóságvizsgálatot. amelyet az indiai film Renoir éppen Indiában forgatott, így Ray megfigyelhette az akkor már már a háború után megkezdett. Az olyan rendezők mellett, mint Khwa- világhírű rendező alkotói módszerét. Ügynökségi munkája mellett Ray könyvillusztrációkat és könyvboríja Ahmad Abbas (A fóld gyermekei) és Bimal Roy (Két hektár fóld), Raj Kapur munkásságában kapcsolódott össze a szinte szociografikusan rea- tókat készített, így tűnt fel neki Bibhuti Bhusan Banerji műve, aPather lisztikus és az oldottabban társadalomkritikus irányzat. E fellendülés Panchali (Úti dal), amelyről rögtön az jutott eszébe, hogy filmre kéne folytatójaként lépett színre Satyajit Ray, akire persze az indiai film to- vinni. Az örökösöktől többen meg akarták vásárolni a könyv filmjogát, vábbi alakulása is befolyással volt, miközben ő is hatott az indiai filmre. akik végül azért adták Raynak mindössze hatezer rupiáért, mert ismerRay hatása leginkább Abbasnál és Tapan Sinhánál mutatkozott meg a ték az illusztrációit, és tudták, mennyire szereti ezt az általa illusztrált hatvanas években, amikor ők lettek a legjelesebb képviselői egy követ- könyvet. Ezzel indult el Ray filmrendezői pályafutása, amely összekapkező megújulási törekvésnek. 1968-ban publikálta Mrinal Sen - Mani csolódott forgatókönyvírói tevékenységével. Ray természetes környezetet képzelt el, s azonnal keresni is kezdte a Kaullal írt - Új film című kiadványát a párhuzamosság elméletéről, mely szerint a filmet közelíteni kell az élethez. Meg kell szüntetni a ha- helyszínt, akárcsak a naturszereplőket, mert semmiképpen sem akarta gyományos alkotásokkal kötött kompromisszumot; nem hivatásos színé- filmjét ismert színészekkel forgatni. Igen részletes forgatókönyvet készíszeket és dokumentális felvételeket kell alkalmazni. Részben ennek nyo- tett, amellyel azután elkezdett pénzért házalni. A vállalatokat azonban mán indult meg az új problémák ábrázolása, mely később a nyolcvanas nem a forgatókönyv érdekelte, hanem az, hogy milyen sztárok fognak években teljesedett ki: Govind Nihalani a Féligazságban már a rendőri szerepelni a filmben, ki lesz a zenei betétek szerzője, hová iktatják be a korrupció t, a Küszöbben pedig az indiai nő helyzetét taglalta és kiállt táncokat. Nagy nehezen talált csak Ray olyan céget, amely a naturszeemancipációja mellett, akárcsak Shyam Benegal a prostitúció kapcsán replők és az eredeti helyszín ellenére is vállalta a pénzügyi fedezet egy (Piac). Ezekhez és sok más műhöz adott segítséget az 1980-ban a Film részét. Maga Ray csaknem mindenét eladta, hogy elkészülhessen a film, Finance Corporation helyére lépő, sokkal hatékonyabb National Film amelyből egyébként néhány felvétel megtekintése után a vállalkozó kivonult. Amerikai szakemberek elismerő nyilatkozataival Ray NyugatDevelopment Corporation. Az indiai filmnek mindig, a háború utántól pedig szinte folyamatosan Bengália kormányzójához fordult, aki - teljesen szokatlan módon - segívolt olyan irányzata, amelyet nem egyszerűen a komersszel szembenálló tett, így a filmből állami vállalkozás lett, amelyet meghívta k a New művészeti igény jellemzett, hanem a társadalomkritika vagy inkább a York-i Modem Művészetek Múzeumának indiai művészetekről rendetársadalomvizsgálat sokszor szinte dokumentáris módszere. Ebben a kö- zett kiállítására. Az 1955-ben készült film hazai bemutatójára 1956-ban zegben kapott ösztönzést és játszott meghatározó szerepet Satyajit Ray, került sor és jelentős sikert aratott. A nyelvi probléma persze komoly aki alkotásaival az indiai film egyéni hangvételű klasszikusává emelke- akadályt jelentett, hiszen az indiai-pakisztáni határegyezmény után az indiaiak alig tíz százaléka beszélte a bengáli nyelvet, az indiai nyelvű dett.

g

filmeket nem színkronizálták, feliratról pedig a sok analfabéta miatt szó sem lehetett. Az amerikai, majd a cannes-i meghívás, a nyugati siker hazájában is sikeressé tette Rayt, akinek ez a műve és későbbi filmjei elfogadtatták a feliratozást, az új gyártási és finanszírozási módszereket, sőt még a cenzúrában is változást hoztak. Arra a kérdésre, hogy miért csinál filmet, Ray így válaszolt: no •• a filmek iránti szeretetből készítek filmet. A filmalkotás folyamatának minden pillanatát élvezem." (Montage, 1966/5-6.) Ray a filmben talált rá önmagára, a film segítségével kapcsolódott a valósághoz. Az a közel negyven alkotás, amelyet rendezett, ennek a kapcsolatnak a szorosságát mutatja. Ez érhető tetten néhány kiemelt alkotás - laza csoportosításban történő - tárgyalásakor, miközben hangsúlyoznunk kell, hogy az Aputrilógia volt Ray pályáján az alapmű, melyet nem is haladott meg.

A trilógia és az indiai

valóság

a trilógia második része - Aparajito (A leigázhatatlan, 1956)- nem tudta érvényesíteni azt a kettősséget, amelyet az első részben a szülők és Durga valóságfelfogása képviselt. Apu életéről az Aparajito csupán információkat közöl: Benáresből az apa halála után a család visszaköltözik falura, majd Apu a nagyvárosba megy tanulni, miközben anyja elmagányosodik. A harmadik rész, az Apu sansar (Apu világa, 1959) a felnőtt Aput mutatja be. Felesége, akinek szerelme nagyon sokat jelentett, fiuk szülése közben meghal. Apu keserűségében csak öt év múltán képes megkeresni fiát, s az egymásra találás lassan visszatéríti az életbe. Apu sorsa egy kicsit a felemelkedő India útját szimbolizálja, annak az Indiának a változását, amelyre Apu először Durga szemeivel csodálkozik rá, és amelyben egyedül meglehetősen elveszettnek érzi magát. Az első részben Durga az esőben táncolt és belehalt. A víznek - az áldó és ártó Gangesnek - a harmadik részben is nagy szerepe van. Az életet, a tisztulást jelenti. Apu a folyó mellett határozza el magát a házasságra, majd itt győzi meg barátja, hogy keresse meg a fiát. A vízhez kapcsolódik a szerelern. majd a társra találás. A művészet pedig a szerelemből fakad. Az író Apu is hangsúlyozza, hogy művészete nem lehet teljes, amig meg nem ismeri a szerelmet. India - föld, víz, falu, város, nyomor, felemelkedés, társra találás és újra társkeresés, de főleg tűnődés az ország sorsáról és az életérzésekről. Egyszerre érvényesül a dokumentáris hangvétel nagyon sok jól megfigyelt - életformát jellemző, hangulatteremtő - részlettel, és a meditáció e világról, a hozzá való viszonyulás különböző lehetőségeiről. Apu alapjában a nők szemével nézi Indiát. Durga szemével. az anyja szemével. a felesége, Aparana szemével. Végül rákényszerül az önállóságra, mert most már neki kell gondoskodnia agyerekéről: berendezi életüket Indiában, ám ez is csak úgy lehetséges, hogy szemléletébe és cselekvéseibe belesűrűsődött az őt formáló nők ereje.

Nők,

Satyajit Ray a maga és mások számára egyaránt felfedezte filmjeiben Indiát, amelynek igazi arculata rejtve marad a felületes érdeklődők előtt. Ehhez a trilógia első részében - aPather Panchallban (úti dal, 1955) egy lázadást használt fel. Egy kislány, Durga lázadását. A pénzhiánnyal küszködő szülők, a fel-feltűnő élősködő nagynéni és a kisöcs. Apu veszik körül a kislányt, meg a hagyományok, szokások, szabályok. Durga gátlástalanul lop, nemcsak gyümölcsöt, hanem gyöngysort is, éli a maga nyomorúságtól függetlenített életét. Körülötte mindenki nyomorog, gyötrődik, Durga játszik. Élvezi a zenekart, a piac életét, s táncol, ezzel fejezi ki magát. Apu, aki mellette nő fel, Durga halálával egyedül marad. Hiába élnek a szülei, számára puszta lett a világ: üres az udvar, a romos házba kígyó csúszik be; távolodik és belevész az estébe a családot vivő szekér, amelyen az anya sír. Győzött a nyomor, a halál, de főleg az értetlenség. Apuban lassan tudatosul, hogy így nem lehet élni, de

család,

vallás

A trilógia a keresés drámája, amelyben központi szerep jut a nőknek. A nők India életében is jelentős szerepet játszanak, s egyáltalán nem csak a szokásos feminista mozgalmak szintjén. Ezt ábrázolja Ray több filmje, elsősorban a Charulata (A magányos feleség, 1964).Ray a Charulatát legjobb filmjének tartotta, ezt tekintette opus magnurnnak. Első forgatókönyvét még 1958-ban írta Rabindranath Tagore A szétdúlt fészek című rnűvéből, amelytől jelentősen eltért. Az, hogy a film szinte egyetlen helyiségben játszódik, és csupán öt szereplője van, már utal a kamarajellegre, a lelki kapcsolatok és problémák középpontba helyezésére. az árnyalatok jelentőségére. Mit kezdhet magával Indiában - a múlt század végén - egy író-szerkesztő felesége, aki maga is művelt, és írni vágyik? Felvilágosult férje munkája miatt ugyan nem sok figyelmet fordít rá, annyit azonban megtesz, hogy a házhoz hozza unokaöccsét, Amalt, aki szintén író és a folyóirat ügyeinek intézése mellett rábízza felesége szórakoztatását is. Amal és a feleség, Charu között szerelem szövődik, amely azonban nem teljesedhet ki, mert a férfinek kapcsolata van egy gazdag lannyal. akivel házasságukat követően Angliában élhetne. A búcsúnál a szerelmesek keze kimerevedik, mielőtt még elémék egymást. Nem házasságtörésről van itt szó, hanem az indiai nő életéről, vágyairól, felemelkedési lehetőségeiről. Tagore művében a magát megcsalatva érző férj végleg elhagyja a feleségét, Ray viszont más befejezést választott. A két magányos ember együtt marad, ami persze nem boldog feloldás, de a feleség már tudatában van saját értékének. Mindez ki-

lyezkedés a hagyományokkaL) A tanító egyik tehetős volt tanítványához fordul hát segítségért. De az új generációban már nem működnek az egykori értékek. A tanítvány felesége megtiltja férjének, hogy többet adjon húsz rúpiánál, és még azt is sajnálja. Nyugaton az asszony távolléte a családtól már megszokott dolog, bár az, hogy az egész családot ő tartja el, ott sem igen fordul elő. Indiában egy ilyen szituáció akkora változást jelent, mint egy radikális politikai fordulat. Értékrend, kapcsolatrendszer, életforma változik meg, legfőképpen pedig a nőhöz való viszony. Mindebben ott van már annak az előjele, hogy később egy nő, Indira Gandhi lehetett India miniszterelnöke.

Társadalomkritika

csit talán rnelodramatikus, de mindenképpen viktoriánus szellemű, amit az öltözékek, a viselkedésformák is sugallnak. Nem csupán egy nő szeszélyéről szól tehát a film, hanem világváltoztatásról. A női tematikához, amelyet persze nem egyedül a Charulata képvisel, két másik témakör is csatlakozik. Az egyik a hagyományos indiai család felbomlása, a másik a vallás problémája. A Devi (Az Istennő, 1990) című filmjével kapcsolatban Ray elmondta, hogy nem vallásos és reménykedik abban, hogy a tudomány - például a parapszichológia - idővel magyarázatot ad a ma még érthetetlen jelenségekre. Filmjeiben azonban nem igazán a vallással, hanem inkább a vallásos fanatizmussal szállt szembe, a személyes sorsokba avatkozó vallásossággal, amely az emberi lényeget támadja (A.Szofjan: Sza tyjadzs it Rej. Moszkva, 1979. Azok az idézetek, melyek után nincs feltüntetve forrás, mind ebből a könyvből valók.). A Devi esetében egy olyan indiain keresztül, aki álmában menyét Káli istennőnek látja, s ezért kömyezetét az asszony imádatára kényszeríti. Lassan maga a nő is hinni kezdi, hogy transzcendentális erők működtek közre születésében, s ettől a hittől művelt és szerelmes férje sem tudja eltéríteni. A belénevelt vallási dogmák nem engedik szabadulni apósa hatása alól, előbb megőrül, majd meghal. Mindez az 1949 és 1956 közt zajló nagy agrárreform-mozgalom idején történik, amikor a haladó erők a régi szokások ellen harcolnak. A családi élet kialakult szabályait azonban szinte lehetetlen megtörni. Az új asszonya férj házába kerül, ahol az idősebb generáció, az após uralkodik, aki nemcsak tiszteletet, hanem teljes hitet és engedelmességet követel. Ez ellen a férj szerelme is erőtlen: felesége ugyan elindul vele, hogy elhagyja a házat, de az istennő szobrát meglátva visszafordul. Ray több más művében is tiltakozott a fanatizmus ellen. A Kapurusho-Mahapurush (A gyáva és a szent, 1965) című filmjének .Szent ember" epizódjában egy gonosz papot leplez le a szatíra eszközeivel. Kívül-belül undorító ez az ember: zsíros, megereszkedett arc, zavaros szem, lógó ajkak; ráadásul tolvaj is, szolgája pedig az ő utasítására gyújtogat. Az utolsó képen a ravaszul mosolygó pap mellett haladó szolga vállain ott himbálóznak azok a női táskák, amelyeket a tűz okozta zűrzavarban sikerült megszerezniük. Aligha lehet ennél a naturalisztikus filmnél visszataszítóbbnak láttatni az emberi ocsmányságot. A hagyományos család bomlásával foglalkozó filmek közül is csak az alapvető tendenciát legmarkánsabban jelző alkotást emelhetjük ki. A Mahanagar (Nagyváros, 1963)már címében is utal arra, milyen körülmények idézik elő a régi család típus bomlását. Tudni kell, hogy Indiában a tanító köztiszteletnek örvendett, és tanítványainál lényegében családtagnak számított. A film tanító hőse már öreg, nem tudja eltartani a családját. Fia munkanélkülivé válik, és menye megy el dolgozni, amibe nem tud belenyugodni. (Az, hogy a feleség munkát vállal, már szembéhe-

Raynak nincsenek nyiltan politizáló filmjei, noha ő maga, ha nem is szenvedélyesen, de politizált. 1966-ban részt vett azon a tüntetésen, amelyen az éhező bengáliak ellen szervezett jobboldali akciókkal szemben tiltakoztak (az úgynevezett "Mozgalom a kenyérért" keretében). Sokan emlékezhetnek arra is, amikor Ray Kalkutta központjában felolvasta az indiai kulturális személyiségek tiltakozását a vietnami háború ellen. A hagyományos értelemben vett társadalomkritika filmjeiben is jelen van, méghozzá igen éles formában. Bizonyítékul elegendő néhány művet felsorakoztatni. A Pratidwandi (Ellenfél, 1970) pontosan kifejezi, hogy Ray a társadalmi átalakulást nem erőszakos úton képzelte el. A bürokráciával való leszámolást viszont alapvető kérdésnek tartotta. A film hőse a munkaerőgazdálkodási bizottság előtt kifejtett nézetei miatt nem kap munkát. Apja halála miatt kell állást keresnie, amihez fontos középfokú végzettséggel rendelkezik. Sikkasztó barátját csakúgy megveti, mint nővérét, aki munkája megtartása érdekében viszonyt tart fenn a főnökéveL Az álmai egyre véresebbek. végül - saját szíve dobogását hallgatva - eljut a forradalom szükségességének gondolatához. De erre is érzelmei ösztönzik. Ray negatív képekkel próbálja meg érzékeltetni az indulati világ másságát. A hős, apja halála, bátyja agyonlövése. a majdnem meztelen prostituált és a bizottság tagjai láthatók sajátos ütemezéssel negatívban. Az utolsó jelenetet bombarobbanás zaja kíséri. Két világot rajzol meg a film, újra és újra visszatérve a bürokratikusan ténykedő bizottsághoz: a tétlen hős világát, akiben forr az indulat, és a valóság képét, mely egyre inkább átalakul számára. A két világ találkozása idézi elő a film végén egyéni tiltakozás formájában - a lázadást. A bizottság terme előtti hosszú folyosón zsúfolódik az öt munkahelyre jelentkező hetven ember, s a forróságban csak húszan tudnak leülni a kitett székekre. Amikor az egyik várakozó elájul a hosszú álldogálástól. a hős beront a bizottsághoz, újabb székeket követelve. A válasz: aki elájult, nyilvánvalóan beteg, tehát máshol kell munkát keresnie. Amikor a hős visszamegy a folyosóra, az ott várakozókat csontvázaknak látja, és a következő gondolatok fogalmazódnak meg benne: "Minket itt nem tartanak embereknek. Úgy viszonyulnak hozzánk, mint csonthalmokhoz". Visszarohan a bizottság-

hoz, lerántja az abroszt a tintatartókkal. és felrúgja az asztalt. Egy korabeli kritikus feljegyezte, hogy amikor Kalkuttában bemutatták a filmet, a nézőtéren ennél a jelenetnél kitört a taps. A bürokratikus mechanizmus emberellenes működése nem sajátosan indiai probléma, mint ahogy a munkanélküliség, a nyomor sem az. Bizonyos fokig és valamilyen formában mindenütt jelen vannak. Felvetésük ezért megfelelt Ray azon törekvésének, hogy szélesebb közönséghez szóljon, ne maradjon meg az indiai sajátosságok, sőt egzotikumok közvetítésénél. Hazája jellegétől persze nem függetlenítette magát, ennél azonban jelentősebb volt a társadalomkritika általánosítására irányuló szándéka. A Seemabaddha (Korlátolt Felelősségű Társaság, 1971) főszereplője éppen a Pratidwandi hősével ellentétes oldalt képviseli: az irányítókat. A prológusban a jól öltözött, autón járó Shamol be is mutatkozik: egy brit vállalat részlegvezetője, hajdan tanító volt, de jobban akart élni, ezért került ide. Egyetlen vágya, hogy igazgató legyen, és olyan pompás szobában üljön, mint a mostani főnök. Ezzel az önbemutatással ütközik Ray Shamol-képe. Egy Irakba küldött szállítmány selejtes. A hiba kijavítására nincs idő. Ráadásul még a munkások sem sztrájkolnak, hogy erre lehetne fogni a késést. ilyen helyzetben csak a provokáció segíthet, amire már nem egyszer volt példa. Éjszaka bomba robban az üzemben. Shamol időt nyert és megmenekült. Hogy közben meghalt az őr, ezerkétszáz munkás átmenetileg nem dolgozhat és nem kap fizetést, az nem szán\ít. A felső réteg morális torzulásainak bemutatása csak kitérő Raynál, aki elsődlegesen a másik oldallal foglalkozott. Ezt tette Ashani Sanket (Távoli mennydörgés, 1973) című filmjében is, amely már a háborúra is utalt. Kicsit meglepte a kritikát és a közönséget, hogy ezt a nyomorról szóló alkotást Ray színesben forgatta. Ez azonban külön lehetőséget biztosított számára az 1942-43-as történet ábrázolásánál. A bengáliai falu lakói, a tóban fürdő vidám lányok nem tudják, hogy a felettük elszálló repülő a háború jele, sőt azt sem tudják, mi az a háború. Ez az idill azonban csak az éhínségig tart. Amikor a rizs már megfizethetetlen, a tömeg betör a kereskedő raktárába. Nem állíthatja meg senki, még a köztiszteletben álló brahmin (a pap) sem. Az éhség mindent megváltoztat. A brahmin felesége őrö1rú megy a malomba, ami ebben a kasztban elképzelhetetlen. Barátnője, aki szintén férjes asszony, felajánlja magát annak, akinek módja van elutazni az éhező faluból a városba. Ananga, a pap felesége nem tud segíteni az érinthetetlen kasztból jövő kolduson, aki ott hal éhen a küszöbén. S nem ez az egyetlen halál a filmben. A befejezés vándorútra induló, ennivalót kereső emberek tömegét mutatja, amely félelmetessé dagad a film utolsó kockáin. Anglia háborús erőfeszítéseket tett, és áldozatokat várt Indiától is. Ezért törhetett ki a jó termés ellenére éhínség. Itt már végképp érthetetlen, hogyan lehet így bánni emberekkel, népekkel, miként jelentheti a félgyarmatiság ezt a sorsot. Kiteljesedett tehát az a kritika, amelyből már a Seemabaddhaban is kijutott a briteknek. Nem szabad elfelejteni, hogy Indiában a háború alatt fölerősödtek a függetlenségi törekvések, amelyeket a britek könyörtelenül elfojtottak. Mint ahogy azt sem lehet figyelmen kivül hagyni, hogy a hetvenes évek elején nagyon erős volt a szovjet orientáció (elég az 1971-es szerződésre gondolni). ami mindenkire hatással volt, bár Raynak alapvetően nem volt ilyen irányultsága. Ez az orientáció táplálta a társadalomkritikát is. Ray képes volt a kegyetlen kritikai ábrázolásra (ezt igazolja például a korrupcióellenes Jana Aranya; Az ügynök, 1975), alapjában véve azonban egyre inkább hitt az emberben. Ennek A nép ellensége című Ibsen-mű nyomán készített Ganashatru (1989) kapcsán hangot is adott: "Az én változatomban a történet egy bengáli kisvárosban játszódik, ahol a templomot afféle szent helynek tartják. A városban kolerajárvány tör ki, a helyi, igen nagy becsben álló orvos kideríti, hogy a templom vize fertőzött. És itt kezdődnek a bajok. A darabtól eltérően azonban egy fiatalokból álló csoport az orvos mellé áll, és a kutatási eredmények végül eljutnak Kalkuttába, ahol az összes újság közli a hírt. Úgy érzem, ha egyáltalán beszélhetünk arról, hogy valami megváltozott száz év óta, akkor az a fiatalok hozzáállása a dolgokhoz." (Sight and Sound, 1989/1.) Ez a megenyhült kép bizonyára nem független Ray életkorától, betegségétől. Szívműtéte után, 1983-ban az orvosok öt évre eltiltották a munkától. Ray tipikusan az a rendező volt, aki mindent maga akart csinálni. Maga írta a forgatókönyvet, maga rendezte és fényképezte a filmjeit (később az operatőri munkát átengedte a fiának), maga szerezte a zenét és

producerként is tevékenykedett. A hosszú szünet után boldog volt, hogy újra dolgozhatott, de a korábbi keménység már nem volt meg benne. S 1992-ben meghalt. Előtte azonban még elkészített egy jelentős alkotást, amelyben az emberbe vetett hite még inkább felerősödött, azzal a misztikummal párosulva, amely sohasem volt idegen Raytól. Egyszer arról beszélt, felfedezte egy Tagore-kéziratban, hogy a költő kommunikált a rendező sok évvel korábban elhunyt apjának, Sukumar Raynak a szellemével. "Végül már arra gondolok - mondta -, hogy a miszticizmus integráns részét képezi az indiaiak lelki életének." (Express, 1988. IV. 15.) Az Agantuk (A látogató, 1991) tárgyalása előtt azonban vissza kell tekinteni egy korábbi alkotására, a Jalsagharra (Zeneszalon, 1958).

Két

világ

Indiában

Egy egész népet sújtó külső elnyomás magától értetődően erősíti fel a nemzeti érzést annak esetleges nacionalista túlzásaival együtt, különösen ami a saját hagyományokat és mítoszokat illeti. Ugyanakkor más országokhoz hasonlóan India előtt is a modernizálódás - a Nyugathoz való közeledés - problémája állt. Ez a konfliktus az egyéni létben is megmutatkozott. A nacionalizmus az egyik oldalon, az angolok túlzott utánzása a másikon. Ray elmondta, hogy amikor Kanchenjunga (Expedícióban, 1962) círnű filmje "bemutatta egy bengáli polgárcsalád életét, amely már jóideje nadrágra cserélte dhotiját és folyékonyan használta az angolt, a közönség nem volt hajlandó tovább nézni a filmet: nem felelt meg annak a képnek, amelyet Indiáról őriztek magukban". A Zeneszalon hőse egy hajdan gazdag arisztokrata, aki teljesen elszegényedett és magára maradt. Szürke, eseménytelen életébe valósággal berobban a szomszéd, akinek fia nagyszerű villát építtet. Mahim a házavatóra meghívja az öreg Biswambhart, aki azonban rangon alulinak tartja a részvételt egy ilyen - számára parvenünek számító - szomszéd összejövetelén. A sértést azonban el akarja kerülni, ezért utolsó ékszereiből ő rendez ugyanabban az időben egy zenés-táncos estet. A meghívott Mahim szánakozva nézi a kopott udvartartást, de a zene és a tánc hatása alól ő sem tudja kivonni magát. Amikor azonban megajándékozná a résztvevőket, a ház gazdája büszkén jelenti ki, hogy ebben is övé az elsőbbség. Kiosztja utolsó érrnéit, majd - fia halálhírétől is nyomasztva - kilovagol a partra, s a vágta végén a nyeregből kirepülve hal meg. Itt a két világ szinte didaktikus nyíltsággal csap össze a minden tekintetben modernizálódást képviselő, Nyugat felé tekintő újgazdag és az elszegényedett, de a régi szokásokhoz, életformához még a cifra nyomorúság formájában is ragaszkodó arisztokrata szembenállásában. A látogató - már a jelentős időkülönbség miatt is - másképpen, sokkal árnyaltabban, szinte mögöttes jelentésként érzékelteti ezt a két világot. A Bose családhoz teljesen váratlanul látogató érkezik, egy állítólagos nagybácsi a női ágból, aki 1955-ben elutazott Indiából. s azóta nem is kaptak hírt felőle. Európát, a világot megjárt idegennek számít tehát, akire gyanakodva néznek, hátha szélhámos. Hiába mutatja meg az útlevelét, lehet az hamis is. A férj rafinált barátját is meghívja, hogy faggassa ki a nagybácsit, akit végül felszólítanak: igazolja magát hitelt érdemlően, vagy menjen el. Közben a gyerekek, akiknek sokat mesélt, megszerették, s rokonszenvet ébresztett egy ismerős színészházaspárban is. Másnapra azonban eltűnik: egy öreg rokont ment meglátogatni. Ide megy utána a házaspár. S bár visszatér hozzájuk, de csak búcsúzni. Egy látványban nem bővelkedő - zeneszámokat alig tartalmazó - kamaradrámáról van tehát szó, amelynek középpontjában a gyanakvás áll,

Perspektíva

az ellenérzés a mássággal szemben, a félelem az ismeretlentől, a saját életforma védelme. Itt is egy zárt világ áll szemben a tágabb horizontú élettel. Ebben a zárt világban az anyagi problémák (az örökség kérdése), illetve a beidegződött szabályok, a kialakult, szinte kötelező hagyományok az elsődlegesek. Majdnem minden mozdulat mechanikusan - rítusra emlékeztetően - ismétlődik. Mindennek és mindenkinek megvan a meghatározott helye. A gondok szürkesége, az állandóan ugyanúgy ismétlődő mozzanatok unalma, a változás lehetőségének hiányából fakadó tespedtség uralja ezt a családi légkört. A nagybácsi végtelen tapintattal igyekszik alkalmazkodni ezekhez a körülményekhez, ami azonban képtelenség. Ö a nyitottságot hozta magával, az új élmények keresésének igényét, s a befogadásukra való készséget. Mindez ellentétes a kicsinyességgel, a földhözragadtsággal, s még inkább azzal az önvigasztalással, amit a lokális - talán éppen nacionalista - patriotizmus büszkesége táplál. Ez az eltompultság olyan fokú, hogy még a család itt élő öreg rokonát is az idegenként kezelt látogató fedezi fel, otthona gyönyörű természeti környezetével együtt. "Én egyszerre vagyok a Nyugat és a Kelet teremtménye" - mondta Ray. 1991-ben- a film készülési évében - ez már az egész országra érvényes. Kipling, aki 1933-ban halt meg, még mondhatta, hogy "Kelet az Kelet, Nyugat az Nyugat". Nincs abban semmi különös, hogy éppen a független Indiában és nem a még gyarmati sorban lévő országban vetődött fel igazán élesen ez a probléma. Akkor a viszonylatok leegyszerűsödtek. Most viszont a kapcsolat olyan módjáról van szó, amely tudati változást követel: a nemzeti identitás megőrzését, ugyanakkor nyitottságot. A látogató csupán mesélt a családnak, főleg a minden iránt sokkal inkább érdeklődő gyerekeknek, de ezzel is egy másik világot villantott fel, amelynek hiányát sokféleképpen lehet megélni, de amelytől nem lehet elzárkózni többet.

Ray művészetében formai szinten is van változás. Kezdetben - és természetesen dokumentumfilmjeiben - még nagyon sokat bízott a közvetlenül, ha úgy tetszik, pszeudo-dokumentarista módon bemutatott tényekre, magukra a megidézett jelenségekre alapozva a hatást. Ez fontos és szükséges volt a zenés-táncos kommerszfilmekkel szemben, egy másik India bemutatása érdekében. Idővel azonban, ahogy egyre inkább interperszonális konfliktusokon át fejezte ki a hagyományos család bomlását, a vallási fanatizmussal való szembenállást. a társadalmi helyzet bírálatát, ez a féldokumentáris módszer már nem volt elegendő, mert fokozottabb mértékben kellett a hősök belső világát feltárni. Ehhez, az indiai változások tudati síkon való ábrázolásához már bonyolultabb kódokra (álomjelenetekre, összevető szerkezetekre) volt szükség. S az a Ray, aki bizonyos vonatkozásban kezdeményező szerepet játszott az indiai filmben, ezzel egyre inkább egy szélesebb filmművészeti áramlat részese lett. Ritwik Ghatak is foglalkozott a széthulló családokkal. a vallási konfliktusokkal, még inkább Mrinal Sen, akinek Romok című filmjében nyugatias életet képviselő farmernadrágos fiúk érkeznek autón egy rom-faluba. Még az indiai zenés-táncos filmekben hollywoodias hatást érvényesítő Kamal Amrohi is a kasztrendszert rombolta Tiszta szio című show-filmjében, Ketan Mehta Tavasz ünnepe pedig egy diáklázadás történetét adta elő. És még folytatható azoknak a műveknek a sora, amelyek tudatosítani próbálják India konfliktusait, problémáit, arra törekedve, hogy egyben az általános emberit érintsék bennük. Ez vonatkozik A látogatóra is, mert egyáltalán nem csak az indiai családra jellemző a bezárkózás, a szürkeség, az élményszegény sekélyes élet valamiféle önvigasszal. Az emberibb életre buzdítás általános érvényű. Satyajit Ray tehát az indiai filmművészet alkotójaként olyan kulturális-társadalmi értéket képvisel, amellyel nem csupán az indiai szellemiség szerelmeseinek érdemes megismerkedniük, hanem mindazoknak, akiket még érdekel az Ember.

Nagy Csaba

Privát filmesztétika Karinthy

Frigyes filmtémájú

rr ••• ha időm volna, legszívesebben könyvet írnék a hangosfilm jövőjéről, lévén ez a kérdés döntő példák és igazolások forrása egy nagyobb és fontosabb probléma végleges megértéséhez: hogy miképpen függenek össze Élet és Mfívészet, Természet és Technika, Ember és Fejlődés." (Wagner és hangosfilm)

Az emberiség történelme során kialakuló, új és új eredményekkel gazdagodó tudományos és művészeti ágak fogalomkészlete gyakran a mindennapi élet egyes területeire is különös hatással volt. Bizonyos eszközök használata, működési elvük megértése, jelenségek alapos megfigyelése, illetve mindezek beépülése a nyelvhasználatba sokszor évszázadokon át éreztette hatását. Az új kor hajnalán élő ember óraműnek látta a világot, vagy ha hozzá hasonlóan gondolkodóra talált, akár azt is mondhatta, hogy "egy srófra jár az agyunk". A mechanika és a "mechanikus" gondolkodásmód alakította ki a modem civilizációt, a racionalizmust, az ész uralmát. A huszadik század elejének nagy felfedezései is csaknem ekkora hatást váltottak ki már a kortársakból is. Az érzékelés, a tapasztalás új variációit kínáló találmányok a mindennapi gondolkodás területén is új lehetőségeket nyújtottak. és a már létező jelenségek megértéséhez is addig ismeretlen közvetítő módszereket kínáltak. A századforduló változásainak, jelentős társadalomalakító találmányainak egyik legjobb példája a mozi, mely szinte születése pillanatában metaforává, modellalkotóvá vált. Gyors "felhasználásának" kedvezett az

írásairól

is, hogy a társadalomtudományok a lelki jelenségek és a 'pszichikum felé fordultak, illetve hogy e kutatások eredményei lecsapódtak a hétköznapi gondolkodásban. A képzelet. az Én, a belső látás stb. modellezésének kiváló eszköze lett a mozgókép, mely nem is más, mint reprodukció, az élet, vagy inkább az életről alkotott képünk rögzítése. Nem csoda hát, hogy bár még ki sem épült körülötte a bonyolult társadalmi intézményrendszer, a kor, és főleg bizonyos csoportok gondolkodásában már annyira központi helyet foglalt el a mozi, hogy akár az utcán, akár a különféle újságok, könyvek lapjain bátran alkalmazták a.belső látás, a romantikus történet vagy akár a gyors akciósor metaforájaként a mozgóképektől kölcsönzött kifejezéseket. Az "emberiséget előre vivő" találmányok, a technika, a fejlődés, a modernség iránt elkötelezett fiatal írók, művészek kitüntető figyelemmel

fordultak a film felé. Moziszaklapokban publikáltak, filmmel foglalkozó cikkeket jelentettek meg, vagy később, a magyar kinematográfia "iparibb" korszakában, forgatókönyvek készítésénél működtek közre. Ez az érdeklődés gazdagította Karinthy Frigyes írásműveit is. Életművében több mint félszáz, rövidebb-hosszabb filmtémájú írást találhatunk; legnagyobb részüket tartalmazza az Ungvári Tamás szerkesztette életmű-sorozat, de az elmúlt években megjelent, addig kiadatlan írásokból összeállított válogatások is többet közreadtak belőlük. A filmes cikkek nagyon magas száma nemcsak Karinthy tájékozottságára, társadalmi környezetére utal; nagyobb szerepet játszik benne polgári környezetének tagjainál jóval erősebb technikai, természettudományos érdeklődése is. Fantáziáját főleg a találmányok rejtett lényege, filozófiája izgatta. Novelláiban, humoreszkjeiben sorra bukkannak elő kórházak, orvosok, orvosi műszerek, betegek, fizikusok, pilóták, repülőgépek, a rádió, a mozi és egyáltalán minden, ami a huszadik század első felében a fejlődést, a tudományt jelképezhette. A témák, motívumok metaforává alakításának tudatosságában természetesen nagyok lehetnek a különbségek az egyes írásművek vagy az egyes szerzők között. A mozi, a film általános használatú metaforává vált, ma is előfordulhat bármely huszadik században játszódó írásban. Bár a mozi funkcióinak változása jelentésmódosulásokat hozott létre, ma is szinte pontosan ugyanazt értjük a "néz, mint a moziban", vagy az "életünk filmje" kifejezéseken. mint ötven-hatvan évvel ezelőtt. Az ilyenfajta álandósult jelentésű kifejezések használata jellemzi Karinthy barátjának - pártfogoltjának -, Rejtő Jenőnek a regényeit is. Művei azért is rendkívül jó példák, mert szerzőjük, mint könyvei valamennyi, a ponyvairodalomból kiemelt elernét, ezeket is a végletekig túlhajtotta, groteszk komikum forrásává tette. ,,-Nézd ... rajtad látni, hogy nemes vér folyik az ereidben. Valld be, hogy megölted azt a nőt ... vagy ismerd be, hogy elkártyáztad az ezred zsoldját, mint gárdatiszt, szóval, mondd el a hangosfilmedet s feküdjünk le... " (Az előretolt helyőrség) A mozi ilyen irányú metaforikus alkalmazása szinte kizárólag a felhasználói oldalra utal, "élvezkedő", fogyasztói szemléletet képvisel. A mozgóképet csak mint társadalmi jelenséget kezeli. Az efféle kultusz fő tere a vetítőhely, maga a mozi, s minden, ami ezt megelőzi, már csak a vetítés folyamata, vagy a néző szemszögéből értékelhető. "Az államtitkár után Sir Yolland volt a legmagasabb vendég ezen az estélyen. Összesen öt vagy hat ember volt a világon, akikkel társadalmilag érintkezett. (... ) Állítólag lapokat sem olvas. Évek múlva derült csak ki, hogy sejtelme sincs a hangosfilm létezéséről, mert talán életében sem volt moziban." (A láthatatlan légió) Rejtő kifejezései tulajdonképpen bemutatnak egy adott helyzetet, anélkül azonban; hogy az alapvető sémákon túl bármit is elárulnának e rendszer lényegi működéséről. Csupán a jelenségek felszínével találkozhatunk így, magyarázat nélküli, puszta rögzítésükkel. Karinthy számára mindez nem lehetett elegendő. Vonzódása a technikához, ami többek között a mozira is ráirányította figyelmét, nem engedte, hogy megkerülje a belső lényeg megismerését. Legtöbbször nem is filmekről vagy mozikról, hanem magáról a mozgóképről, a képi mozgásrögzítés, vagy inkább a mozgókép es valóságrögzítés általa elképzelt ideáltípusáról írt. "Ideális mozija" nem is mozi már: színes, hangos és plasztikus, a való élet tökéletes rögzítése, a képi valóság megalkotása, maga a halhatatlanság, a teremtés. Ehhez képest bármely létező mozgókép (nem is beszélve a mozgókép-drámákról) csak alantas utánzat lehet. Nem véletlen hát, hogy Karinthy filmtémájú írásai között alig találhatunk konkrét filmkritikát. Felfedezhetünk viszont lelkendező eszmefuttatásokat, krokikat, szatírákat, filmparódiákat, egyszóval karinthyádákat. Nagy részük két-három oldalas cikk vagy humoreszk. Hosszabb, eleve ciklusba sorolt vagy összefüggő szöveg nagyon kevés íródott: az Így írtok ti mintájára készített Amiről a vászon mesél (filmparódiák, 1938); az 1923-as Két álom (-mozgóképjáték három felvonásban és három film-

ben), valamint az Utazás a koponyám körül (1937) círnű regényének második fejezete, a Keskenyfilm. Legelső filmes írása a Nyugatban jelent meg, 1909-ben, A mozgófénykép metafizikája címmel. (Érdekes, hogy ez az írás nem szerepel a későbbi Karinthy-győjteményekben, csak az 1966-os Miniatűrök és az 1971-es Írók a moziban című kötetekben.) Jelentőségét nemcsak az adja, hogya Hevesy Iván kritikáival később a filmszaklapok között is előkelő rangot kivívő folyóiratba ez a cikk vezette be az a mozgókép et, hanem az is, hogya filmhez fűződő kapcsolatában e fiatalkori írásához képest haláláig alig találunk változásokat. Korai jóslatai számtalanszor visszaköszönnek életművében. Karinthy, aki rövidebb írásait rendszeresen átdolgozta, egy-egy ötletét évtizedes különbséggel vetette papírra, e tanulmányát különös becsben tartotta: még idézte is a benne foglaltakat. rr- •• ha ebben a hangulatban mondanám el érzéseimet: az jönne ki belőle, mint mikor húszéves koromban írtam az első repülőről. az első mozgóképről - ájult, szinte dadogó áradása az ittas bámulatnak. dadogó és szárnyaló himnusz az emberiséghez.(Ki emlékszik rá? L'homme, qui vole! A mozgófénykép metafizikája)." (A beszélő film Budapesten) Mindig ugyanarról, a film hatalmáról írt, a kortárs szemével. akit megérintett a találmány nagyszerűsége. "Hogy mondanivalómat tisztán lássam magam előtt: szeretném ezt a cikket azzal a tétellel kezdeni, amivel befejezni akarom: a mozgófényképet az emberi lelemény legcsodálatosabb alkotásának látom." - olvashatjuk A mozgófénykép metafizikája bevezető soraiban. A mozgókép és a köré épülő intézményrendszer részben művészetet, részben "rideg és művészietlen ipart" hozott létre, de mindez csak szükségszerű velejárója az emberi mozgás képét rögzítő találmánynak. Karinthy helyes érzékkel választotta külön a technikát és a társadalmi képződményeket az elvtől, "azoktól az alkotásoktól. melyekben az emberi lélek szubjektivitása és lirizmusa: az úgynevezett örökszép nyilatkozik meg". A mozgókép lényegét tehát nem aszerint kell megítélnünk. hogy adott pillanatban mit, mennyit produkál, mindez csak fejlődés, technika és ízlés kérdése. A találmány igazi lényege annak mélyében rejtőzik, s "létrejötte - ezen nem lehet vitatkozni - csak idő kérdése. Elméleteket csak tisztult fogalmakkal csinálhatunk, s ilyen kell legyen a tökéletes mozgókép fogalma. Ez a mozgókép tehát színes, abszolút plasztikus és abszolút éles. (... ) Mi tehát ez a tökéletes mozgókép? A mi a Létben nekünk objektív: szín, fény és perspektíva (... ) s ezeknek változása, a mozgás, az a rnód, ahogya világ nekünk megjelenik: - mindez éppoly tökéletesen megvan a képen, minthogyha a mi öntudatunkban jelent volna meg annak idején maga az élő objektum, amelyről felvevődött." A tökéletes mozgókép a valóság pontos mása: olyan, mintha a magunk szemével látnánk. o - .. S ami belőlem szimplán érzékelhető valóság: a szín, forma és mozdulat, az a lény, aki mint jelenség, igazán voltam: objektív dolog, konkrét igazság - amelyből csak az öntudat zavaros fikciója hiányzik" A romantikus gondolkodó hajlamos rá, hogy erről a "zavaros fikció"-ról könnyedén megfeledkezzék, s a tökéletes képmást a halhatatlansággal és az újrateremtéssel azonosítsa. "Avagy nem az a halhatatlanság-é ez, amelyről allegóriákban beszélnek a költők? Azt jelenti ez, hogy az az én, aki akkor az Andrássy úton sétált, nem szűnt meg és nem halt meg; a mozgófénykép levette őt - s száz meg száz év múlva, ami benne objektív valóság, tehát fizikai megjelenés, újjászületik unokáink szemében, ha lepereg előttük a szalag."(A mozgófénykép metafizikája) A filmre vett élet halhatatlansága csupán látszólagos, mert hiába a rögzítés, ha az új életre keltés a jövő nézőjétől függ. A filmszalagba zártak csupán percekre. a vetítés idejére élednek újjá - akár az emlékeinkben rögzített képek. "Egy percig élek még, Aztán a gép forog / És halhatatlan lelkem rohan tovább a gépen, / Gépből életbe vissza, életből vissza, képen." (Prológus egy cirkusz-ftlmhez) A mozgókép átalakítja az emberi gondolkodást azzal, hogy megváltoztatja az idő érzékelését. Az örökéletű ábrázolás eltörli a múltat; az egyszer rögzített pillanat újra és újra jelenidőként válik láthatóvá a mozivásznakon. "Múlt és jelen összefolyik. távol századok fonódnak egybe - régen porrá és hamuvá lett ősök, mi: megjelenünk az utódok előtt és járunk közöttük." (A mozgófénykép metafizikája) Ez a fajta öröklét azonban kétélű. A tökéletes rögzítés a feledés és a jelentéktelenség elvesztésével is együtt jár: "végtelen jelentősége lehet ezentúl minden mozdulatodnak. fejed félrefordításának. szemed rebbenésének. mert hiszen örökéletűvé lehet."(idem)

Az efféle tökéletes mozgókép természetesen még ma is csak a jövő ígérete. 1909-ben Karinthy nem vett, s mint a jelenség metafizikáját kutató idealista gondolkodó nem is vehetett tudomást a technikai fejlődés korlátairól, a filmszalag élettartamáról. az óriási képtömeg által létrehozott információs gátról, és más olyan tényezőkről. melyek később segítettek elsajátítani a mozgóképek helyes használatát. Ma már minden "néző" tudja, hogya fényképezőgép leneséje sem a lelkét elrabolni, sem az öröklétet biztosítani nem fogja, vagy hogy a papír és a celluloid éppolyan múlandó anyag, mint hús-vér önmaga. Az "isteni pillanat", az egészséges fejlődés megindulás ának lehetőségét látta a technikai fejlesztés kiugró időszakaiban, a hangosfilm megje- ja az érkező látványokat és hangokat, de az idők mélyéből, a múltból is lenésekor vagy az első televíziós kísérletek hallatán. Sajnos csakúgy, azt varázsolja oda, amit gazdája kíván." (Színház? Mozi?) A lehetőség, hogy az információ korlátlanul megszerezhető, csökkenti mint a mozgókép esetében, a kezdeti lépések itt sem tükrözték a feltárult lehetőségeket. rr- •• jellemző művészietlen, kapkodó, pénzéhes, techni- a múlt jelentőségét: rr- •• képzelet helyett valóság, következtetés helyett kás korunkra, hogya vállalkozók nem tudták művészien kihasználni maga a végeredmény, helyben, házhoz szállítva." (Naplóm) A távolbalátó gép efféle megvalósulása azonban az emberi kapcsolaazokat a lehetőségeket, amikre már mai formájában is alkalmas volt a hangfilm - persze, nekik siker, hatás kellett, csak gyorsan, gyorsan, mi- tok egész rendszerét is megváltoztatja. Megszűnik a magánélet, az elzárelőtt más rátenné a kezét." (A beszélő film Budapesten) A hang megjelené- kózás lehetősége, potenciálisan minden ember minden pillanatban mozse azonban meg is szüntette a mozgókép egyetemességét, s újraterem- góképes rögzítés "áldozatává" válhat. "A bokor mögé heverednék szép tette a nyelvi problémákat. ". ..aktuálissá vált megint a nagy Bábel-kér- kedvesemmel - s már indulna feléje téveteg kezem =, ekkor harsogó rödés, amit a század képírástendenciája, a soknyelvű szó helyébe közért- hejt áraszt felém öt világrész rádiómegafonja, s kedvesem riadtan húzóhető képet helyettesítő civilizáció próbált, megoldás helyett, erőszakkal dik vissza, miközben egy pillantást vet mindenlátó kistükrébe - jaj, vigyázz, az istenért, a mamám épp most nézett ide Kamcsatkából, ahová megkerülni." (Beszélő mozis A hangosfilm újabb lépés azon az úton, amely a kezdetleges mozgó- tegnap utazott rakétán." (Távolbalátás) Az ironikus sorok mögött keserűkép-felvételekkel kezdődik. A végcél a Karinthy által megjövendölt ab- ség rejtőzik. Újra csak hiába a ritka pillanat, a társadalomalakító erejű, szolút tömegkommunikáció, ami a technikailag tökéletesen fejlett moz- rendkívüli találmány, ha felhasználói nem képesek élni vele. Mindezek a góképpel talán a közlés teljes demokratizmus át biztosítja majd. "Még gondolatok Karinthy idealizmusát mutatják: nem tudott kibékülni a haegy-két évtized, és az Ember megszüntet minden természetes távolsá- ladás lassúságával. az apró lépések erőfeszítéseivel, nem tudta elfogadni got, fölöslegessé tesz minden mozgást, ugyanakkor, amikor a sebesség a találmány és széleskörű alkalmazásának szintje közötti minőségbeli hihetetlen fokozásával máris parányivá zsugoritotta a távolságokat. Szo- különbséget. A közönség igényeinek, befogadóképességének korántsem bája akkor csakugyan Aladdin csodakastélyává alakul át: ha a Messze- ugrásszerű fejlődése állandó csalódással töltötte el. Ez eredményezte az halló Fület összekapcsolja a Messzelátó Szemmel, a szoba egyik fala ab- általában vett mozgókép misztifikálását, ami az ironikus fantasztikum, a lakká változik, amin a Földkerekség panorámája húzódik el szédítő for- gúnyos táradalomképek felé hajlította írásait. gással, és ott áll meg, ahol akarja." (Rádiót.. Rádíó! .. .) A számunkra elképzelhető tökéletesség csak ebben a fantasztikus viA hang és a kép egyidejű, nagy területre szóló közvetítésének lehetősége felborítja a tömegkommunikáció eddigi rendszerét. Karinthy azon- lágban létezik. Karinthy a filmes témákon túl is vonzódott e "műfajban, mint kora gondokodóinak többsége, a megvalósuló elektronikus hoz": számtalan krokija, humoreszkje játszódik valami távoli jövőben, képtovábbítást nem tudta műsorszórásként vagy hírközlésként. csak gépek között, egy fenekestül felfordult világban (A tanulság, Látogatás a közvetlen. távolsági, emberi kommunikációként elképzelni, mely során Művésznőnél, A rekonstruált ember, Az lnkarnátor, Hölgyeim és Uraim, íme végtelen számú kép- és hanginformáció között szelektálhat korlátlanul a az ember', Temetésem stb.) A tanulság a már-már klasszikussá váló "életünk filmje" szókapcsolatfelhasználó, egy telefonhoz hasonló telekommunikációs eszköz segítséra épül, mégpedig szó szerint. Hőse öngyilkos lesz, de a másvilágra kegével. rülve annyit ügyetlenkedik, hogy Szent Péter vetítőgépében elszakad a "A Világfül után kinyílik a Világszem. Szakemberek mondják, hogya rádióhullámon továbbítható tökéletes mozgókép meg van oldva - egész film. ,,-Marha!- kiabált Péter =, most hogy szedem le a korongról? Le rövid idő kérdése, hogy hangfelvevő-készülékünket, Aladdin csodalám- kell forgatni az egészet, hátulról visszafelé. Ez jól fog festeni. Menjen páját, kiegészítsük Tanagra csodatükrével. egy kis üveglappal. Ezen az vissza, ahonnan jött! És ezzel elkedzte forgatni az életem filmjét, hátulról visszafelé." üveglapori. ha kettőt csavarok, megjelenik az Eastern-Square, déli napAz Inkamátor egy anyagátvivőkészülékkel kombinálja a vetítést, és sütésben, a sógorommal amint éppen átmegy a kocsiúton. ha hármat csavarok, tetszés szerint a Déli-sarkvidék, ha négyet csavarok, a Szaha- 1826-ban - feltalálja az anyagvetítőgépet. "Megfelelő készülékkel bárra-sivatag, további csavarásokra Lady Windermere fogadóestélye, eset- mely anyagot erőelemeire bonthatok fel, az erőelemeket aztán átvetítem leg villamos kivégzés a Sing-Sing-fogházban. A létező világ, mint bár- akárhová, ahol megfelelő felfogókészülék összeszedi őket." A Hölgyeim és uraim, íme az ember! lényege egy álom: az akadémiai mely percben hozzáférhető körkép - íme, a legközelebbi kor képe." előadónak nincs szüksége szépen fogalmazott mondatokra, mert" az (Naplóm) A korlátlan képalkotás lehetősége a mozgóképek mennyiségi szaporo- előadás (... ) abból állana, hogy ez a bennem felvillant kép minden egyes dását is magával hozza. Ha a készüléken bármit láthatunk, ami a világ- hallgatóm képzeletében megjelenne, pontosan úgy, mint bennem, mint ban történik, ha bármi mozgóképpé válhat, akkor a technikai lehetősé- valami miniatűr hangos film, a koponya belső falára vetítve." gek mellett magunkban is ki kell fejlesztenünk a válogatni tudás képességét. "Hozzá kell szoknunk (... ), hogy az összefüggéseket, a dolog értelmét és jelentőségét fel tudjuk fedezni az egymáshoz hasonlító, egymástól különböző képek kaleidoszkópjában ... " (Naplóm) A képek ilyen mértékű beépülése a mindennapok életébe funkcióváltást hoz magával: az addigi olcsó népszórakoztatásból közmű-jellegű használati eszköz lesz. "A tökéletes mozgókép, az Übermozi, ha úgy tetszik, valóban nem is lehet más, mint kiegészítője annak a csodapalotának, melyben a századvég gyermeke lakik majd, s ahol a szobák egyik fala távolbalátó mozgóképpel, rádióval és vetítővel felszerelve a végtelenbe nyíló kaput jelent, mely nemcsak a térnek minden sarkából fogad-

mesterét, aki majd megszólaltatja ... ( ) Húsz éves voltam, mikor az első mozgókép lepergett Budapesten. ( ) Másnapra készen volt tanulmányom, A mozgófénykép metafízikája a Nyugat számára, melyben az évezredekre szóló filmkultúra megszületését jelentem ... (... ) Ott álltunk a megszületett csecsemő bölcsője mellett, s követeltük magunknak, mint a magunkét. De percek alatt kínai falat épített köréje a kalmármohóság, s egyszerre azon kaptuk rajta magunkat, hogy ez a kínai fal nem azért épült, hogy laikust és a kontárt, hanem azért, hogy bennünket, az új kultusz papjait zárja ki egyszer s mindenkorra, a szentélyből. (...) ... azt állították, hogy nincs is másról szó: filmipar van csak, filmköltészet nincs." (A mi idtJnk következik most!) "Ne csodálkozz, hogy a feltámasztott múlt Eleven Tükre, a hangos film, csak a közelmúltat kinntornázza s nem ama távolit, mely a távoli jövendőt hirdetné, a visszatérő nagy hullámok csúcsairól. A kép még nem méltó a kerethez, a tartalom messze mögötte marad a lehetőségnek, amit az Idő Negyedik Dimenzióját feltáró emberisteni Találmány jelent. Nyolcezer évvel ezelőtt, a lerögzített emberi szó találmánya, a betű, nagyobb sikerrel startolt, mint remekebb s nagyszerűbb unokája, a film - a film Homéroszától és Szókratészétől messze vagyunk még, a jelek szerint, a technika szárnyán emelkedő civilizációnak meg kell állania, hogy bevárja testvérét, a kultúrát. (... ) Jöjjön hát Technokrácia, a megváltó Gépisten." (Gépisten, jöjjön el a te országod)

A rekonstruált ember, a Látogatás a MűvészntJnél és a Temetésem talán a három leggroteszkebb írás e típuson belül. Az első kettő szinte motívumaiban is azonos: A rekonstruált ember monológja valahol a távoli jövőben hangzik el, úgy kilencezer év múlva. Az egyetemi tanár egy beszélőgéppel felszerelt vászonra vetítve ad elő benne hallgatóinak, akik beszélőgéppel felszerelt falra vetített mozgóképtarútványok. "Feltalálták a gépet, mely villamos úton saját magától felveszi az ember életjelenségéból mindazt, ami benne lényeges: a hangot, a mozdulatot, a képet, mindazt, amit érzékkel felfogni lehet, s az értelem sem maradt ki, hisz (... ) az értelem csak érzetek útján felfogott képzetek összessége és vonatkozása, semmi egyéb. Így rögzítődött és rekonstruálódott halhatatlan, tökéletes szervetlenné az ember lényege." Csaknem ugyanez az alapgondolata a másik novelIának is: a népszerű színésznő vetítővásznon jelenik meg egy újságírónak; ez az ő magánélete, csak ebben a formában létezik. "Egyenesen beléptem egyelegánsan beszegett, ízléses leA hivatalos filmgyártással, filmiparral szemben a valódi értéket a fügpedőbe -, a művésznő magánlepedője. (...) Ott állt a lepedő közepén s getlen amatőrök képviselhetik. A mára kissé pejoratívvá vált kifejezés mozdulatlanul nézett maga elé." (Látogatás a MíivészntJnél) Kevésbé rugaszkodik el a valóságtól a harmadik írás, a Temetésem. A Karinthynál még egyszerűen csak "magánfilmezőt" jelentett. "Itt egy szerző elképzeli a helyzetet: saját temetésén óriási mozivásznat fog majd ember álmodott, csak egy ember kapta le látomását, de az az egy aztán felállíttani, hogy az elhangzott gyászbeszédekre az előre felvett mozgó- százszálalékig benne van a művében." (Lélek a film keskenyvágányain) Az képpel válaszolni tudjon. " ...kivilágosodik a fehér ernyő, s megjelenek amatőrfilmesek igazi értéke ez a függetlenség és a másféle esztétikai mirajta magam is, színesen és plasztikusan és elevenen, kedvesen hajlong- nőség. Az a fajta alkotásmód, melyet huszonöt évvel korábban, A mozgóva a lelkes tapsokra. Aztán csengő hangon (Western-Electric!)beszélni fénykép metafizikája soraival "jövendölt": rr- •• tagadhatatlan, hogy rajz, festmény, szobor abból a szükségérzetből származott eredetileg, hogy kezdek." Témájában kevésbé fantasztikus, mégis ide illő A megrögzített hűség is. megrögzítsük a jelent a jövőnek. Ennek a problémának abszolút megolHőse szerelmes egy színésznőbe, de rajongása csak úgy teljesedik be, dását jelenti a mozgókép: (...) nem közeledik a valósághoz (...), hanem hogy megvásárol egy mozgóképrészletet, melyen szerelme öt percig magát a valóságot adja, úgy, mintha megfigyelő és látó agyunkat magát egyedül látható. "E nőnek hűségében megbízhattam: hiszen ugyanazt raktározná el a megfigyelt és látott dolgokkal együtt." Karinthy számára az igazi filmművészetet tehát a valóság leglényegeteszi és ugyanúgy, bármennyiszer hívjam életre a vetítőgép bűvös lámpáján keresztül, mindig egyformán, újra és újra, szoknyájának minden sebb elemeit megragadó mozgóképek képviselik. Nem pusztán híradó libbenése változatlanul megismétlődik, megmásíthatatlan végzetszerű- jellegű dokumentarizmus, gépies felvételek sorozata ez, hanem szembeséggel, hála a nagyszerű találmánynak, mely a futó, kicsi percből moz- helyezkedés a szórakoztatóipar számára készülő fikciós mozgóképekkel. Ami igazán fontos, az a valóság képpé alakulásának folyamata, a halhadulatlan örökkévalóságot tud teremteni." A mozgókép ideáltípusának ilyen fokú degradálódása legfőképp az tatatlanná tevő, látszólag örökéletű mozgókép. A rendkívüli eseményeket rögzítő filmkamera különös értékek teremelv, a technikai-gondolati lehetőség és a tényleges megvalósulás, a filmek, filmdrámák közötti minőségbeli különbség miatt alakulhatott ki tésére képes. A valóság pár pillanatig tartó szeletét kiemelheti az időből, Karinthynál. A csalódottság már néhány évvel az első cikkek után is átértelmezheti, és szimbolikus jelentéssel ruházhatja fel. ". ..egy külföldi érezhető fogalmazásarc nem illik egymáshoz a tartalom és a forma, a filmhíradó fotográfusa (... ) odafurakodott a lángoló gép közelébe is... pompásnál pompásabb mozipaloták silány filmeknek adnak otthont. "A (...)...ez a másfél percnyi kegyetlen és részvétlen önuralom tette lehetőlegelőkelőbb színházi előadásokhoz méltó nyitány elhallgat azonban, vé, hogy szerte a világon, egyelőre csak a térben sokrnillió ember, az hangtalan előkelőséggel lebben szét a függöny: - a többi már unalom és időben pedig, maradandó rögzítésről lévén szó, még sok száz millió átélhesse a részvétnek és borzalornnak azt a termékeny szenzációját, amit szalmacséplés és népmulatság és művészietlenség és primitívség." (Mozi egy megtörtént tragédia jelent. Túlélőknek és az utókornak, ha volt vaés panoptikum) Hiába a sokszor kiváló nyersanyag, ha a filmgyártók a valódi értékek laki, aki hírt adott róla." (A fotográfus) Az élet filmszalagra rögzítése soha nem lehet pusztán gépies másolás. helyett csak a külsőségeket, az olcsó látványosságot részesítik előnyben. "Néhány technikailag is gyatra papírmasé jéghegy, prospektusokból ki- A gép mögött álló tudatos, válogató emberi akarat nélkül a végeredvágott Oroszország, a párizsi díszletekből megmaradt anyaggal felhígít- mény nem a nyers valóság képe, hanem egyes részleteinek hamis, véletva, pár ócska ruha, a la 1878 - kész a külsőség. Hát a belsőség?" (Tolsz- lenszerű reprodukálása lesz. " ...a fotografálás (...) célja az élet (...) számára készült moziban nem az, hogy mást (...) lássak a valóságból, mint toj) Véleményének átalakulása főleg kései, 1935 körül írt cikkein vehető amennyit a két szertelen szememből látni szoktam - hanem éppen az a észre. A hajdani lelkesültség ekkor már csak emlék, a találmány nagy- célja, hogy a valóságot viszontlássam. ( ) A moziban nem megismerni, szerűségét elhomályosította a köré fonódó ipari gépezet. A Pesti Napló, hanem felismerni szoktuk a valóságot " (A gép hazudik) A film a valóilletve a Színházi Élet hasábjain fennmaradt két írás Karinthy filmesztéti- ságnak olyan részleteit is megmutathatja nekünk, melyeken rendes kökájának legkeserűbb lapjai. "Valamikor, negyedszázaddal ezelőtt (...), rülmények között figyelmünk keresztülsiklik. Így ebben az esetben a fiatalon és káprázó szemmel azt hittük, írók és költők, képzeletbiroda- mozgókép már a megismerést szolgálja. "A jövő állóképét csak úgy tulom kiválasztott népe, kisujjunkat se kell mozgatni, magától, tulajdon dom elképzelni, hogy filmszalagot vesznek fel a természetesen mozgó, természeténél fogva hull majd az ölünkbe ez a pazar ajándék, ez a hal- beszélő, eleven emberről, s ebből vágják ki aztán nagyításra a legmegfelatlan, hihetetlen új hangszer, hogy megkeresse és megtalálja bennünk lelőbb kockákat." (Kecskemét, észak sarki útinapló)

A filmművészet határait, valódi értékeit kutatva Karinthy sem tud eltávolodni kora esztétikájának központi kérdéseitől, színház és mozi együttes kezelésétől. Számára a probléma már nem egyik vagy másik létjogosultsága vagy művészet-jellegének elismerése, hiszen egyértelműen a mozi mellett foglal állást. Szerinte minden művészet célja a valóság ábrázolása és értelmezése - erre pedig a világot közvetlenül, nem pedig elvont fogalmakon keresztül bemutató mozi a legalkalmasabb. A színművészet csak a film nyelvének teljes kifejlődésével válhat majd igazi művészetté, mert csak ez képes rögzíteni, megörökíteni a produkciókat. "Művészet csak az lehet, ami független a Jelentől, maradandó és állandó hatás - s ezt a feltételt a színpad nem tudja megadni a testével alkotó embergéniusznak. amikor szabadon hagyja mozogni a térben, de az időben megbénítja őt." (Színház? Mozi?) A mozgókép formanyelvének dinamikus fejlődése, hajlékonnyá válása szinte eltűntette a különbséget a filmszínész és a színpadi színész játéka között. A kétféle ábrázolásmód technikája azonban egyre élesebben válik el egymástól: "A színpad, minden trükkjével együtt, beleszámitva a modern forgókorongokat, s vetített díszleteket. olyan durva és erőszakolt és szorongató kerete volt az álom és valóság e korlátlan áradozásának, mintha felhőt és pirkadatot dugaszolt palackokban árusítanának. vagy mintha egy Mendelssohn-koncertet szájharmonikán adnának elő." (Szophoklész meghal, Shakespeare él). A folyamatosan tökéletesedő - egyelőre hangoss á, később színessé, majd talán plasztikussá váló - mozgókép tudja először megközelíteni azt a technikai szintet, mely alkalmassá válhat a wagneri értelmű összművészet létrehozására. "Mert (...) a hangosfilm jövőjének lényege éppen abban van, hogy egyesíti mindezeket a művészeteket, s ezzel minden művészet és ábrázolás végső célját ostromolja meg: maradék nélküli és maradandó mását adni a múlandó valóságnak." (Wagner és hangosfilm) Film és színház egymásmellettisége kölcsönös változást eredményezett. A huszadik század felgyorsult világa felgyorsította a művészeteket is: előtérbe került az akció, a cselekvés intenzívebbé vált. "A korszellem (...) igyekszik leépíteni a cselekmény, a történés körül évezredek alatt melléktermék gyanánt felgyűlt szavak, beszédek, gondolatok, reflexiók fölöslegét. (...) Mindenütt egyre több a mozdulatot ábrázoló kép, egyre kevesebb a szöveg. Ami szöveg megmaradt, az is inkább csak képmagyarázat, felirat, közvetítés." (Halló, halló, itt rádió!) A mozgóképek nagy többsége az igazi értékteremtés helyett a túlhajtott, felfújt, mesterségesen rendkívülivé tett szenzációt képviseli - "amit a túlbuzgalom. a közönséget minden áron és minden eszközzel kiszolgálni akaró túlbuzgalom főzött ki. .. rr (Hangos híradó) Talán nem is csoda, hogy a mozirajongó Karinthy írásai között alig találunk filmismertetőt vagy kritikát. Ez a műfaj szinte nem is érdekelte, mint ahogy nem foglalkozott a konkrét művekből kikristályosítható esztétikával sem. Kis számú filmkritikája sem kritika a szó valódi értelmében. A film csak kiindulópont, a végkövetkeztetés pedig legtöbb esetben a már ismert gondolat: "a' találmány maga máris tökéletesebb, mint a találmány felhasználása: a rendezés." (A beszélő film Budapesten) A kritikusi hozzáállás sokszor csak felvett magatartás, "indok" a mozilátogató közönség megismeréséhez. "Igazán minden várakozást kielégített ez a fenevadas film, nőm ájuldozott és borzongott, és kijelentette, hogy nem fog aludni tudni, ezek a rémes bestiák fogják kísérteni álmában, különösen a zsiráf... rr (Fenevadak közt a legsötétebb Afrikában) Ember és mozi kapcsolatának nem egyszer olyan apró részleteire figyelt fel, melyek arról informálnak. hogy közel húsz év alatt megváltozott a közönség magatartása. "Egy idő óta (...) szokatlanul élénk az eleven vászon közönsége. (...) Mintha mostanában értünk volna odáig, hogy a közönség napirendre tért a csoda fölött. (... ) A közönség tapsol a moziban. (... ) Tetszését nyilvánítja, megjutalmazza a színészeket, akiknek árnyéka van csak jelen - az árnyékkal izen az elevennek." (Tapsolnak a moziban) Kis számú valódi filmkritikájának egyike a Tolsztoj Feltámadás című regényéből forgatott filrnről készült írása, bár a kiemelt film itt is inkább csak a stílus, egy filmkészítési mód bírálata, mint alapos kritika. A cikk felépítésmódja a lehető legszokványosabb: kétharmad részben az eredeti

könyv értékeit méltatja, egyharmad részben a hollywoodi feldolgozást bírálja. "Mindegy ezeknek Tolsztoj, Eugén Sue, Bernard Shaw, Pirandello, Sudermann, vagy Rinaldo Rinaldini - megfilmesítik ezek, a teremtésit neki, Kant filozófiáját és Pascal gondolatait csakúgy, mint CourtsMahlert és az Ezeregyéjszaká-t. Rémes." (Tolsztoj) Természetesen a Karinthyra igazán jellemző kritikusi hozzáállást olvashatjuk ki e műveiből is: nem a filmbírálat a lényeg, nem Hollywood, hanem maga a Film, a mozgókép és annak minden rejtett sajátossága. rr- •• annyit mászkál a fejemben mostanában ez a sok kérdőjeles gondolat: írás, szó, kép, rnűvészet, a szó halála, a képletesség térhódítása, a film jelentősége, jövője, viszonya szülőanyjához, a szépirodalomhoz, kép és gép, gép és ember, ember és némber és a többi, és a többi. Hadd látom, okosabb leszek-e ettől a filmtől." (Tolszto]) Számtalan hírlapi cikke, apró tanulmánya mellett tehát alig végzett rendszeres filmkritikusi munkát Karinthy. Legalábbis nem a megszokott módon: zömmel gúTIyrajzok, ironikus tartalomismertetések (Démon, A beszélő film Budapesten. Egy nap, Galamb az ölyvek között, Fenevadak közt ... stb.), divatos, de silány termékek primitív meseszövésének és látványos külsőségeinek epés "lehúzásai" kerültek ki keze alól. "A szóban forgó nő úgynevezett Démon, a szép vámpír, illetve vérivó kígyó, ma még modernnek számitó hősnője a wedekindi Lulu-féle dráma- és regényirodalomnak és az ebből alakult közfelfogásnak. (... ) ... többek között például azért hagyja faképnél szegény Valentinót, aki pedig férfinak van olyan csinos fiú, mint vámpírunk nőnek, mert egy rablóvezér tetszik meg neki, egyesegyedül annál az oknál fogva, hogy már sok embert ölt, tehát feltehető róla, hogy vámpírunkért még néhány tucatot hajlandó ölni." (Démon) Ugyanebben a maróan gúnyos írásában figyelmeztet a mozgókép időhöz kötöttségére is. A mozik vásznán az évtizedeken át is változatlanul újraéledő pillanat múltat rögzítő, konzerváló szerepe csak a híradófelvételeken valósulhat meg. A játékfilm gyorsabban avul, a tizenöt évvel ezelőtti felvétel tizenöt évvel ezelőtti divatot is ábrázol.j.A tizenöt évvel ezelőtti női ruha jelmeznek számít ez esetben, míg maga a darab korszerű akar lenni.(...) Ruhája ósdibb, mint amilyen régi - ami régi, az lehet megható és tragikus, az ósdi okvetlenül nevetséges." A közönség pillanatnyi ízlését kiszolgáló mozgókép ezt a korszerűtlenséget nem viseli el. Karinthy filmes írásai közűl talán a legismertebbek és legnépszerűbbek azok a paródiák, melyeket az Igy írtok ti újabb kiadásainak lapjain találhatunk. Eredetileg ezek önálló kötetben, Amiről a vászon mesél címmel jelentek meg 1938-ban. Ebben tizennyolc írást találhatunk. közülük három csak áttételesen kapcsolódik a filmhez. A maradék tizenötöt viszont még több, e kötetbe fel nem vett paródia egészíti ki (Kinetofonszkeccsopereii, A burdenbenghi bumeráng, Filmuadon, Shearer és Howard stb.) Filmparódiákat írni valószínűleg jóval nehezebb dolog, mint irodalmiakat, hiszen egy alapvetően vizuális műfaj jellegzetességeit, fonákságait kell verbálisan ábrázolni s parodizálni. A legegyszerűbb típusú szövegekben ez a túlhajtott cselekmény vázlatos ismertetésével sikerült. A humor forrása itt legtöbbször maga a fantasztikus fordulatokkal gazdagon díszített sztori, vagy a film témájának és az adott környezetbe egyáltalán nem illeszkedő motívumoknak az ellentéte. Ezek általában helyszínek, szereplők, szófordulatok és furcsa helyzetek. Önmagában minden valódi és hiteles, ám együtt parodisztikus, és nagyon jellemző modernizálódó világunkra. a mindent bekebelező amerikai stílusra. "Atlantisz. A Kotro-filmgyár monstre-produkciója a Kr.e. 5629 június hatodikán bekövetkezett Nagy Özönvízről. mely teljesen elpusztította Atlantiszt, a bűnös várost, Amerika büszkeségét, Mózes és más riporterek egykorú feljegyzései alapján, hiteles rekonstrukcióban, zenebetétekkel." (Atlantisz) Más esetekben a paródia nem vezethető vissza konkrét filmre, alapját

a telítettség túl sűrű ismétlődése, azaz a mozielőadások rendjének figyelemmel kísérése adja. .Poxhíradó, Világhíradó. Egyetemes híradó, Mindent lát híradó, Külön híradó, Beszélő Híradó Süketnémák Részére, Összefoglaló Híradó, Európa Legnagyobb Híradója. azután a Világ Legjobb Híradója. végre Ennek a Mozinak Legjobb Híradója. Álló vetítés, a Cég Jelképe: a káoszból kivillámló fénysugarak, pörgő spirálkorong, a kialakuló Naprendszer sikerült felvétele, utána a buddha Elefánt, mely a földtányért tartja, miközben méltóságosan lóbálja ormányát, és hosszan kukorékolva elhalványul." (Híradó, Miki egér) Szinte valamennyi írásban jelentős szerepet kap a filmek és a mozik körül kialakult hirdetések rendszere is. Különösen az alcímek és beharangozások sorozatában figyelhetjük ezt me_g:"A ZÖLD HALÁL VAGY A BORZALOMFILM.SZENZÁCIÓS RÉMSEG!Jön! Jön! Jön! JÖVÖ HÉTEN MUTATJABE A BORZÓ-MOZI!!!ELÖZETESJELENTÉS!Csak felnőtteknek nagyszülők kíséretében! ELÖZETES ORVOSI VIZSGÁLAT KÖTELEZÖ!Szívbajosok kizárva! - Erős idegzet! HARCTERETJÁRTAK ELÖNYBEN!Morgue-alkalmazottaknak tíz százalék kedvezmény! HÓHÉROK FÉL ÁRON! A büfében szíverősítők, kárnforinjekciók, felmosószappan áll a nagyérdemű közönség rendelkezésére, FÉSÜ ÉS HAJKEFE MINDEN PÁHOLYBANÉgnek meredt hajak lesirnítására." (A zöld halál) Rikítóak és harsányak ezek a paródiák, amint harsányak voltak a filmek is, melyek nyomán készültek. Legfanyarabb közülük talán a paródiakötetbe fel sem vett írás, mely a korai némafilm bálványozott sztárja,

Valdemár Psylander filmjeinek dömpingje nyomán keletkezett. "Mondom, puszta volt még a Föld, nem éltek rajt' emberek, mikor a Szentlélek megérkezett, éppen a Bűnös szerelem című képet adták, melyben Psylander játszotta a világ teremtését. Nagyon eluná magát a Szentlélek, és bémenvén, megnézte azt a képet. Hat napig nézte vala, de hogy akkor se lett vége, elunta magát, s gondolta, hogy a hetedik napon megpihen. Csakhogy könnyű volt ezt mondani, Psylander Valdemár nem akart pihenni, aszongya, ő vasárnap is játszik, és még hátravan ezernyolcszáz méter. Ekkor elhatározta magát a Szentlélek, hogy teremt Embert a mozgókép mintájára, ellesi a mozgókép formáit, és leutánozza, és megpróbálja, talán ezek a mozgókép mintájára készült lények is tudnak éppen úgy mozogni, mint az, mely esetben megspórolta a vetítőkészüléket és a vásznat. (... ) A Szentlélek bejelentette találmányát a Nordiskfilmnek ... " (Új Genézis) A filmesitéta Karinthy-kép teljesebbé tételéhez végül nem szabad megfeledkeznünk azokról a töredékekről sem, melyek egy-egy sor vagy bekezdés erejéig vallanak szerzőjük filmes elkötelezettségéről. Ezek azok az elszólások, metaforák, melyeket az emberek nemegyszer önkéntelenül fogalmaznak meg, amikor hasonlatokat keresnek a látással, emlékezettel, mechanikus rögzítéssel kapcsolatos gondolataik kifejezéséhez. Az eddigiek után talán nem meglepő, hogy rendkívül nagy számban, s a legváltozatosabb formákban találhatunk ilyeneket a különböző Karinthy-írásokban. Egy-egy művön belül ugyanannak a jelenségnek néha több különböző értelmezését is felfedezhetjük. A mozgókép egyszerre válhatott az árnyalt, érzelemdús ábrázolás (".. .foto~afáló módszerében élet lüktetett: nem állóképet adott, hanem mozgó filmet") és a hideg, precíz rögzítés metaforájává ("... az eseményeket látó fotografálógép klasszikus élességét és tömörségét. .."); az álomszerű, - nem valóságos létezés ("Mint valami ködfolt, árnyék vagy odavetített kép lebegek az utcakövek fölött... ") vagy a fizikai korlátokat alig ismerő alkotásmód metaforájává ("Gondolja el, elkezdek rajzolni egy tornyot, s mikor a közepénél tartok, a torony átváltozik sündisznóvá. Így nem lehet dolgozni. Még mozifelvevőgéppel se."). (Mennyei riport) A film formanyelvének. bemutatásának szakszavai kiválóan alkalmazhatók a gondolkodás, a figyelem, vagy az élet bármely más területének modellezésére. "ÖSszevissza folydogál minden egymásba, tarkán és áttetszően, mint egy megőrült filmen." (Mennyei riport) " .. .lustán pislogok magam elé, a gondolatok gépe álmosan moccan ... " (Meleg van) "Tekintsen engem képnek, hadd pörögjön tovább ... " (Utazás Faremidóba) A DOLGOZATHOZFELHASZNÁLT KARINTHy-íRÁSOK: A beszélő film Budapesten A burdonbenghi bumeráng A bűnös asszony A fotografált gondolat A fotográfus A gép hazudik A jövőbelátó gép A kivonatos irodalom A lélek arca Allah kernencéje A megrögzített hűség A mi időnk következik most A mozgófénykép metafizikája Antal és Tamás A rekonstruált ember A Sátán szanatóriuma A tanulság Atlantisz A vízbe ugró művészbecsület Az Inkarnátor A zöld halál Beszélő mozi Chaplin Csók az autóban Démon Drámamozi

Egy éjszaka a dzsungel poklában Egy nap Ég a napmelegtől... Élő tükör Fenevadak között a legsötétebb Afrikában Film Filmgyártás Filmtémák Filmvadon Galamb az ölyvek között Gépisten, jöjjön el a te országod! Halló, halló, itt rádió ... Hangos híradó Híradó, Miki egér Hölgyeim és uraim, íme az ember!

Johnson.Jeffrles boksz-mérkőzés Kalendárium - recept 1936-ra Karinthy Frigyes revüje Képírás Két álom Ki lopte el a témát? Kinetofonszkeccsoperett Kis eszközök, nagy hatás Látogatás a Művésznönél Lélek a film keskenyvágányain Meleg van Mennyei riport (részletek) Mik Monstre film Mozi és panoptikum Naplóm Németek és nők Önarckép Őzike és a vadállatok Pasteur vagy a tudományos film Prológus egy cirkusz-filmhez Rádió!. ..RádióL. Rémhírterjesz1ők Shearer és Howard Színház? Mozi? Szophoklész meghal, Shakespeare él Tapsolnak a moziban Távolbalátás Temetésem Tolsztoj Új Genézis Ultramodern Idők vagy Chaplin mint vtlágcár Utazás a koponyám körül (Keskenyfilm című fejezet) Utazás Faremidóba (részletek) Vajúdnak a hegyek Világ színjátéka Wagner és hagonsfllm "Wir sind unschuldig" Zlegfetd, a Cupringerek klrálya

A tanulmány a Magyar Mozgókép Alapítvány Józsa Péter ösztöndíj ának támogatásával készült.

Mozgás Az animáció tankönyve

rgyiilsításához il jól alkalm technika elsajátításán át Avatott kalauza lehet a I foglalkozóknak a

" Vagy: "Ha a k a jelenet végével, vagy a mondat kezdete a jelenet elejével, durvább lesz a hatás; ha viszont a dialógust olcsúsztatjuk. simább lesz." Hasonló, kiragadott mondatok nek ismeretében) állítások (nyilván az idézett emitt, szöveg más kömyezctégyakran előb!~~~~~~~.Ii!~'_~~~~~~~~~!~~~~~~~-i!~~~~~~~~~~~fj pesten. Gyorsan mcs, m videós nyári továbbképzéseken - gnzdára találtak azok is. Marsovszky Emőke írta A kutcemj:»Tizenhét év után, Bartók István és Itis L'S a Kiluszá«, kifcstés című részeket. Blcicr Edit szerkcsztésébcn, a Magyar Az utóbbit taglaló sorok a ceruzás graMozgókép Alapítvány tarriogatásával fika és az operatőri fotografálás közötti látott napvilágot az utód: M":gtÍs. A: munkafolyarnattal kapcsolatosak; az IIII ill Itíció tllllkiillyl>1' (Budapest, 1993. 214 előbbi alcírnrncl kezdődők pedig il kaoldal). E leszármazott módosítva, korrakteresen véglegesített, illetve il megszcrű kiadásban - viszonylag szűk teradott figurapózok közötti rajzokkal jcsztésben - kerül(t) piacra (felelős kifoglalkoznak. "Első látásra a háttér adó: Blcier Edit, Pannónia Film Vállacsak egy sz íncs papírlap. amely a figulat Talerit Iroda). A könyv - találó círa -rnögött kellemes színfolt és semmi mének dinamikus betűi M. Tóth Évát más. Nem is érdemes sok szót vesztedicsérik - szellem i-szerkezeti gerince gctni rá, gondolnánk, pedig a háttér lényegében vá ltoza tlan maradt: az rnese, információ, hangulat." - olvas1976-os, 1978-as konstrukció izrnosohatjuk Richly Zsoltnak Allálterek círnű dott, differenciálódott tovább. "A felalfejezetében (a "naracssárgá"-ban ez a frissítés egyik célja - rögzíti a Mo:gtÍs téma még nem kapott külön teret). Kibevezetője -, hogyafilmkészítés ma maradt viszont a Mo:gtÍsból, szintén időszerű tudnivalói váljanak hozzáférelőd jéhez viszonyítva, A: eszlI/éll.lli anihctővé. ( ... ) Az egykori újdonságot nuüor. Lim, ennyire halad, változik az szakmai körükben ma már becses ritatelier élete. A választott technikajával kaságként tartják számon. Ez a lcgen"csupán" optimálisan dolgozó animadássá vált 'narancssárga könyv' szoltor napjainkban akár már eszményinek gált jelen átdolgozott L'S bővített kiadáis titulálható, ha a rendezendő filrn-, sunk alapjául, ( ... ) Közel két évtized a tévé-, videóanimáció eszmeiségét siketechnikai művészctckben igen nagy rül műfajszerűcn megjelenítenie. Az idő. A hajdan korszcrű eljárások közül Es:kii:iik és kclh'kek címszó íróit (Marma már sok feledésbe mcrült, ugyansovszky, Richly) már-már tőmondátokilk kor ujabb L'S újabb rnódszcrek válkal eligazftó, tárgyszerű gyártási praknak mindcnnnpossá." A legtöbb eljáras tikuru vezérelte: műhelymunkába (fcjczetcím: TCc!lIIikll) most is aktuális, visszacsatolandó sorokkal találkozunk. érdemes, sőt az érintetteknek szükséAz illesztő stifttől. s cellektől kezdve ges is megtanulni őket: a szerzői fantriaz aquarell és a tempera közötti guas-

~~~';~Ei;~i~ ~~~:~~

táskor kifejező gelltZ.IllIJIII! re, szuggesztív helyzetek révén tődjenek meg; hatásossá váljék mozgóképi, animációs világ. N "hogyan készül?", "miért hang?", "mitől mozog a kép, áll(t)"? -, s a hasonló kérdések iránt gékony nézőknek persze nem kell mélyedniük a technika múhelyfogásaiban. Már maga az élményszerű találkozás velük közelebb viheti őket a nyolcadik rnűvészethez. Bensőségesebbé (nem bennfentessé) teheti mozis, tévés, videós randevújukat a megelevenítettekkel. Olvasónak. filmnézőnek. de az ani-

az animációs anyaga, újabb generáció elMagyar IparrnűvéVizuális Kommunikáció Animációsfilm Szakán az

__

~_

az első, alapozónak nevezett év veszi kezdetét. A tantervnek meg elően: négy éven keresztül stúdium-le kéket, befejezésképpen pedig rövid diplomafilmet készítenek a hallgatók. Ez ideig több mint harminc (nem kis szám ez művészképzésnél) diplomafilm született. Jópár közülük eredményesen szerepelt külföldi (pl. Stuttgart, AIU1ecy, szatellit tévécsatornák s némelyiket sok millió nézo "Az animációs hallgatók - tudom I a szakot vezető Bleier Edit tatójából - érintőlegesel.Cl~_"""IJI!'I'I'~' a l'

"I!'III~_"""'.

a __ nia Film Kft. keretein belül, például. Avagy a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. Ez utóbbi Játék-szakának diákjai amolyan pluszként harmadik éve tanul/gat/nak f/Clninüicióu!"; cl Pannóniában pedig már tizedik esztendeje szcrveznek rajzfilmrajzoló szaktanfolyamokat - bizonyára itt is, ott is jól jön egy kis Mo:grls. A Technika círnű, fentebb már szóbahozott oldalak bármelyik alcíménél lapozzuk is fel a kiadványt: alapos, részletekbe rncnő - kauzális, levezetett gondolatrncnctű - instrukciók sorakoz nak, szólnak arról, hogy egy anima rnunkatársnak, szerzőnck mikor mit hogyan indokolt rcalizáln: S az is írva vagyon, miért. Azért, I

."~IIII.:

tó a kép és a hang az állóképet mcgrnoz va, komponalva vezesse n;' ben fajsúlyos - csel én téhcz. A közlcndő ege" tan h,lt,ísos drarnatiz ..j'.~Il'I'I1" krcált világiÍba u pub urno dolná, ha egy,íltuliÍn nem ism lissz» nÚlgötti történéseket, (1 te\·t'kenyst'g apró s n.igyobb rt'szIc tcit: mi mindcn szükségcltcf 1110gegy igell egyszerű "b(lrnlj" II mozgat.is.ihc»: is) Szemleletes. riÍ ' zet k-ír.isok. vonal.is ,í b rák, p.ir . infotc

A Kitekinté« plasztikusabb tárgyalása végett külföldi és hazai alkotókat, , ikat is megszélaltat Antal István

1I1!!!!!~::(;'~['kr.lrouiklls nnimáci« lehelösése/ben

dulópont lehet a téma továbbszövéséhez. Bartók ós Matolcsy rncggyőzően érzékelteti a rnűfa] szülctését, küzdclmcs lit j á t, létéért - s a közönségért vívott csatáit, ma is fel-fellángoló szabadságharcát. "Már az őskori sziklaényeken feltűnik az animációnak eleme, ami él III éli napig il 1110Zérzékeltetésének az alapju." - E "dióbélhez" vezető sorokkal induló

( l. Whitney, Robbins, Foldes. Trurnall, Swartha, Rafferty, Blashficld, Rybczinski, Háyward. Cuba: illetve Bódy, Csízy, Bartók, Cérnes, Kismányoky). .Egyszerűcn ott tartunk a komputergrafikával. hogy nézem a dolgokat, és nem jövök rá, hogy hogyan csinálták meg azt, ami ott csillog előttem." (Art Cruickshank) A "beszéltetett" szerzőkkcl együtt, utalva értelmezi Antal a jövőidéző jelen gépanirnációját, s annak entitásait. cl már-már végtelen rnozga tási, ki fejezesi lehetőségeket. Széles és ígéretes horizontot rajzol fel. Polémia és idevágó .rnísc" itt is elkel/het/ne. Például: "Az a párhuzam - állítja Cuticrrcz =, amely u zenei és az animációs ritmus között fennáll, sokkal mélyebb, mint hogy egyszerű egybeesésnek vagy rnctaforának tekinthctnénk." Vessük ezt össze mondjuk jankovicsnak az animáció és a rnuzsika kapcsolatáról szóló, korábban idézett gondolatával' Többek közott ezen is cltöprenghetünk: valóban mindig élesen különbözött az animáció aprólékossaga, szcrnélyességc az egyéb filmes formák nyelvétől - ahogy azt Antal kérdezi? Továbbá: "A videó, komputer és speciál-effokt filmek, valamint klipek elterjedése és a filmeket lazító hatása óta kérdéses, hogy ez a különbözöség valójában annyira alapvető és lényegi-c?" Újabb polémiára mozgósító kérdés. Antal István (szcrintcrn pozitív clfogultsrigú attitűdje ellenére) u tárgyult terület kitűnő szakembere. Sorai élvezetcsek. anyagismeretc alapos, gondolatvezetése nem kevésbé. Lenyügliző, szellemi csapóajtókkal is Linket ez az írás. nul hosszú, terje'gészéhez képest. ki a Ki tekin It;" u oldalszama

---.

Féjja Sándor

Filmtörténész a takaró alatt Féjja Sándor új könyvéről

HOLNAP FÉJJA SÁNDOR NYOLCÉVES lESZEK,___........

Az egész estés fi/manimációr6/

Szívesen írnám, hogy hézagpótló művet köszöntök. de nem tehetem, mert az animáció ügyében a feladat nem is hézag kitöltése, hanem szakadék áthidalása. A műfaj népszerűsége az egyik oldalon - a nézők ismeretei a másikon. Féjja Sándor könyve megbízható, erős hidat ver a szakadék két partja között. És hogy miért van erre szükség? Gondoljunk csak az egész estés magyar animációs filmek hazai fogadtatásának ellentmondásaira! Nem kevés produkció meghaladta a milliós nézőszámot, egy-egy év legnézettebb filmje többször is e műfajból került ki. Más darabokat viszont közöny és értetlenség kísért, mind a közönség, mind a kritika részéről. Nyilván volt különbség a filmek között - de kettőn áll a vásár! A naiv rácsodálkozás, ösztönös tetszés vagy nemtetszés mellett nem ártana ismerni is azt a műfajt, amelyről véleményt nyilvánítunk. Márpedig a forgalmazás rosszvoltából az egész estés animáció külföldi terméséből legfeljebb mutatóban jelent meg néhány az itthoni mozivásznon vagy képernyőn. Számos meghatározó alkotót és alkotást, iskolát és tendenciát még hírből sem ismerünk. Nincs mihez viszenyítani, nem tudjuk, merre tart a műfaj Walt Disney óta. Féjja Sándor megpróbál tenni valamit a magyar néző filmanimációképének korszerűsítése vagy éppen kialakítása érdekében: megkísérli áttekinteni az immár közel évszázados művészeti ág fejlődését. Ennek során többször említi a eimben idézett ágyneműt, hiszen az szabja meg, hogy meddig nyújtózkodhat. "Néha kellő méretű, máskor öszekuporodni sem igen tu-

dunk alatta (...) előfordul az is, egyelőre, hogy nem találjuk meg a takarót." Mindezen nehézségek ellenére a szerző teljesítménye példaértékű. A rendelkezésére álló alig kétszáz lapon biztos arányérzékkel vázolja az egész estés filmanimáció legfontosabb tudnivalóit. Összefoglalója elsősorban történeti jellegű, de kitér az alapvető elméleti kérdésekre, film és közönség viszonyára is. Könyve első felét a külföldnek szenteli; az olvasó ezek után már kellő alapokkal rendelkezik a második részhez, a hazai termés tárgyalásához. Eredményes Féjja Sándor igyekezete, hogy a szűk terjedelmi határok között a tárgy tágabb összefüggéseit is bemutassa. Az egész estés animációs filmet olyan rendszerben helyezi el, amelyben megtalálja helyét a műfaj egyik forrásvidéke, a képregény éppúgy, mint az élőszereplős film. A műfajon belül kitekint az egyedi rövidfilmekre és a sorozatokra. Az egyes nemzetekről szólva röviden még azokra az országokra is kiterjed a figyelme, amelyekben nem készült animációs nagyfilm... Könyve ennyivel is többet nyújt, mint amit alcime ígér. Ami pedig a témát illeti: a szerző meggyőző magabiztossággal fogalmazza meg, ami igazán fontos a rendező személyevel, célkitűzéseivel, a film cselekményével, grafikai stílusával, dramaturgíájával vagy éppen közönségvisszhangjával kapcsolatban. A nemzetközi körkép mellett rendkívül jelentős eredménynek tartom, hogy a szélesebb olvasóközönség számára először válik megragadhatóvá a magyar animációs film története. Ennek egyik eszköze a precíz periodizáció: hat korszak megkülönböztetése a kezdetektől napjainkig. Ugyancsak az eligazodást segíti a filmek tipizálása. Az egyedi rövidfilmeket öt csoportba sorolja a szerző, Az egész estéseknek első megközelítésben két típusát különbözteti meg, az újító és populáris filmeket. Az utóbbi öt alcsoportja: rajzfilmek a comics közelében; ragozásfilm - cezúrákkal; pirruszi bábfilmek; portré-animációk; a natúrfilm érintése. Több csoportban is szerepelnek a "hosszúra nyúlt" sorozatok, azaz a szériák epizódjaiból összeállított hoszszú filmek. Féjja Sándor egy fejezetecskében foglalkozik az "egészestésítés"

problémáival, mielőtt rátérne az "igazi" nagyfilmekre. Hatot vizsgál részletesebben az újítók, ötöt a populárisak közül. Elemzései elsősorban dramaturgiai jellegűek. Míg a külföldi filmanimáció és a magyar rövidfilmek esetében elsősorban tájékoztatnak a leírtak, a többnyire jól ismert hazai egész estésekkel kapcsolatban inkább orientálni próbálnak. Féjja Sándor meglátásaival bizonyára lesz, aki egyetért, lesz, aki nem. Mindenképpen értékelendő azonban "szemnyitogató" hatásuk: ilyen szempontok alapján is lehet gondolkodni ... Vékony kötetben sok információt közölni: óriási feladat, aminek megoldása - mint már említettem - Féjja Sándornak mintaszerűen sikerült. Bizonyára telhetetlen vagyok, de néha eszembe jutott hátha a betűhelyek jelentős szaporítása nélkül is lehetett volna tovább fokozni az adatbőséget ... A külföldi filmeknél a zárójelben említett rendező legalább keresztnevének kezdőbetűjét megkapja - a magyar produkcióknál még azt sem. A hazai egész estés filmek nemzetközi szakmai elismerését jelzik a fesztiváldijak. A szerző a legrangosabbakat rendre fel is sorolja. A Fehérláfia esetében azonban nem szól arról, hogy 1984-benLos Angelesben beválasztották minden idők legjobb ötven animációs filmje közé. Ha már Amerikánál tartunk: a Peanuisképregény rajzfilm-változatának szereplőí közül a szerző Linust és Lucyt említi. Az olvasó talán könnyebben azonosítaná a filmet Charlie Brown vagy még inkább Snoopy neve alapján. Igazán csak a szőrszálhasogatás kedvéért teszek szóvá egy-két apróbb pontatlanságot. A tűvászon-technikánál semmit sem festenek: a kép a tűk árnyékának finom hálózatából rajzolódik ki. A szovjet multiplikáció fellegvára 1936-ban Szojuzgyetmultfilm néven alakult meg; a gyerekközönségre utaló gyet rövidítést később hagyták ki. Kovásznai György 1963-as korszakteremtő filmjének címe helyesen: Amonolág. Behatóbb vizsgálatot igényeine annak pontosabb meghatározása, mennyiben köszönhetjük Popeye-nek a "jeep" (dzsip) szót. Nem hagynám ki az ügyből az amerikai hadsereget, amelynek illetékesei pályázatot írtak ki egy mozgékony, sokféleképpen felhasználható,

általános célú (general purpose) jármű megtervezésére. Az angol etimológiai szótárak szerint a kifejezés kezdőbetűinek kiejtett változatát írják "jeep"-nek. Könyve végén a szerző köszönetet mond kiadójának. Valóban köszönet illet mindenkit, aki a kultúra terjesztéséhez hozzájárul - de ... Nem hagyhatom említés nélkül, hogy a könyvön a kiadói szerkesztés leghalványabb nyomait sem lehet felfedezni. A betűhibák különösen kínosak, ha személynevekben fordulnak elő. Szemadán Györgyről és Hereskó Jánosról olvasni legalább olyan szomorú, mint Geothéről és Servantesről. A könyvből hiányoznak az idegen mellékjeles betűk, így nemcsak a román és horvát nevek és szavak hibásak, de Mélies és a Lumiere testvérek említése is. Más idegen nevek és kifejezések írásmódját inkább ne is feszegessük... Többször elmarad az idézet bezárása vagy a főszövegből a jegyzetszám; nincs különbség a kiskötőjel, a nagykötőjel és a gondola~el között - magam is restel1nék tovább hivatkozni azokra az esetekre, amikor a kiadvány szövege ellentmond a magyar helyesírás szabályainak. Visszatérve feladatom kellemesebb részéhez: nyugodt szívvel ajánlhatom Féjja Sándor kitűnő munkáját mindazoknak, akiket érdekel. nemcsak az animáció, hanem a filmkultúra egésze is. Hiszen éppen ez a könyv győzi meg olvasóját, hogy az animáció nem holmi "toldalékműfaj", hanem a hetedik művészet után a nyolcadik: a natúrfilm nagykorúvá érett, egyenrangú testvére. (Quality Film' 1994; a könyv árusításáról a kiadónál lehet érdeklődni: 1136 Bp., Victor Hugo u. 6-8. tel/ fax: 129-4284) . Bartók István

k

u

I

t

ú

r

a

Kevés közeli, sok totál Kapecz Zsuzsa: Tükörírás Regények első mondata általában mindent eldönt. Mint amikor a karnagy megpendíti a hangvillát és magasba tartja, hogy rezgéseit mindaddig halljuk, amíg egybe nem olvadnak a csenddel, úgy hat a prózai mű felütése: ha ez az első hang tiszta, ha hoszszan eltart, ha sokat sejtet, de keveset árul el, máris a szerzö foglyai vagyunk, engedjük becsalogatni magunkat az általa teremtett világba. Hivatásos olvasó sincs másképp ezzel, legfeljebb rögtön megkísérli az általa ismert regénytípusok, ábrázolási módszerek valamelyikébe besorolni a szöveget. "A sintér fia néma volt" - íme, Kapecz Zsuzsa (a fanyarul egyéni hangú, eddigi egyetlen verseskönyvével is rangot szerzett költő) első regényének indítása. Mit lehet dekódolni ebből a néhány szóból? A némaság a modem irodalomban éppoly jelképes értékű, mint Jancsó filmjeiben a meztelenség. Sejtet valami rendkívülit, a hétköznapiságon túlit, esetleg kivételes sorsot előlegez. Méginkább efféle várakozás ébred bennünk, ha ez a néma fiú "a sintér" gyermeke. A szímbólummá vált foglalkozások közül való a sintérség, csakúgy, mint például a hóhérkodás. A sintér a kegyetlenség képzetét kelti, rideg és kiközösített emberek vállalkoznak ilyen tevékenységre - általában korábbi kudarcok, fogyatékosságok, titkolt vétkek miatt, netán azért, mert rejtőzködniük kell. Ha a sintér fia néma, ha a történet - mint hamar kíderiil - nem egy meghatározott, néven nevezett helyen játszódik, hanem "a" völgyben, "a" völgylakók között, s a továbbiakban felbukkanó szereplőkről sem tudunk meg többet, csak annyit, hogy egyikük "az" idegen, másikuk "a" tanító (bár állandó jelzője szerint ő még "részeges" is), az itt élő emberek favágók vagy szénégetők, a sintér a Bibliából olvas fel "a vértől" és "az engesztelésről" szóló talányos idézeteket - az olvasó nem tud másra gondolni, mint olyasfajta elvont, végig lebegtetésben tartott tételregényre, amilyen - e nemben a legjobbként - a Sátántangó volt, Krasznahorkai László műve. Azt, hogy a sok között mindössze két szereplőnek, Andrásnak és Blankának van neve is (bár csak kereszt-), a realizmusra beállított olvasó kacérkodásnak vélí - a tömérdek eldöntetlen és eldönthetetlen motívum között csillanjon fel annak reménye, hogy amint haladunk mind beljebb a történetbe, minden más is megneveztetik és elhelyezhető lesz az író által sugallt koordináták között. Nem holmi konkrét mesére számítunk,

nem pepecselő kisrealizmusra. de valamiféle egységes és általános érvényű létértelmezésre. Leginkább a néma fiú humanizálódásának folyamata ígérkezik ilyen főszálnak. Oldódása, értelmének kinyílása, kialakuló emberi kapcsolatai, viszonylatainak telítődése T0kon- és ellenszenvekkel ezt sejteti. Sokáig a regényidő is eldöntetlen, s amíg a mozin kívül (ami azért száz éve létező valami, tehát kormegjelölésnek túlságosan is tág, a huszadik század elején és végén egyaránt felbukkanhat a mesében) elő nem keriil egy rugóskés, arról sem tudunk sokat, most játszódik-e, arniról olvasunk, vagy hetven, ötven, netán húsz éve? Nyilvánvaló, hogy szándékos ez az időtlenítés - gondolja a posztmodern élményeken edződött olvasó -, éppen az a szerző célja vele, hogy ne kössük a történetet adott ország adott polgárainak egy meghatározott történelmi korszakban tettenérhető viselkedéséhez, világfelfogásához, konfliktusaihoz. Legyen az előttünk végbemenő folyamat zavarba ejtően sokféleképp értelmezhető, tágabb jelentésű, elvontabb, de egyetemesebb. Amit így elveszítíink a réven - átélhető, hiteles, megkapó jeleneteket, humort, tragédiát, a kettő elegyét, meghökkentő dialógusokat. emlékezetes emberi kontaktusok emlékét -, azt megnyerjük a vámon, Kapecz Zsuzsa szuggesztív és láttató erejű, több totál plánt, mint közelit alkalmazó filmszerű leírásaiban, a lecsupaszított, részleteitől megfosztott történet üzenetének áthatóbb erejében. Erre készülünk fel a regénynek mintegy az első harmadáig. Aztán egészen szokatlan váltás tanúi leszünk: léket, vagy inkább rést kap a koncepció, és süvítve távozik rajta míndaz, ami idáig a mű legfőbb jellegzetességének látszott. Helyette átalakul szinte napra készen aktuális (éppen csak a nyomdai átfutás ideje miatt orrhosszal lemaradó) politikai kulcsregénnyé. A völgy: a rendszerváltás utáni Magyarország. A völgylakók: a politika által megosztott lakosság. És feltűnnek a parlamentből, pártgyúlésekről, portrémúsorokból ismerős, könnyen beazonosítható, egydimenziós figurák: az egyikről lehetetlen'

nem fölismerni Csurkát, a másik direkt Király B. Izabella, a harmadik Torgyán, a negyedik Antall József... A völgyiakó fiatalok "tarkobakos" kölönítménye a bőrfejűeket képviseli, még a nemzeti ünnep is "március idusán" van, és hiába "idusán", ez már nem emeli fel a dírekt politizáló történetet egy elvontabb szférába. Itt már az sem változtat a dolgokon, ha a bölcs közmondásban egzotikus állat, például krokodil szerepel, amely köztudomásúlag nem éppen magyar idióma, vagy ha Szent Patrik napját ünnepli a nép, hiszen másfelől olyan mondatokkal találkozni, amelyek csakis a hazai befogadó (olvasmány)élményeire építenek: "Még nyíltak a völgyben a kerti virágok, még zöldellt a nyárfa az ablak előtt, de a bérci tetőt már hó takarta el, amikor Blanka... " A beavatottságnak, a ráismerésnek ez a - valljuk meg: olcsó öröme nem kárpótol azért, hogy egyre erőszakoltabbnak érezzük az eredeti helyszínt és a regényt indító szereplők puszta jelenlétét is a cselekményben. Mintha kényszerűséget jelentene, hogy most már kezdeni kell velük valamit ám az írót igazából a nagypolitika machinációi érdeklik. Félreértés ne essék: Kapecz Zsuzsa politikai állásfoglalása nem csupán rokonszenvet ébreszt e sorok írójában, de nézeteit, értékítéleteit szinte maradéktalanul osztja is. Író és olvasója közt nincs vita afelől, kik voltak itt az elmúlt négy évben a farizeusok, a demagógok, a népet "fölhasználó" s közben úri gőggel megvető államférfiak, kik a gyúlöletszítók, ordas eszmék visszacsempészői a köztudatba és így tovább. Éppen csak ennek a véleménynek a szinte direkt, jóformán áttétel nélküli közlése nemhogy nem kívánta meg azt a regényvilágot, amelyet Kapecz Zsuzsa "a sintér fia néma volt" mondattal építeni és berendezni kezdett, de sosem szervesülvén azzal, épp ellentétes vele. Ez gondokat okoz a cselekménybonyolításban is, hiszen egy kis völgyi település meglehetősen átlátszó írói beavatkozással tehető csak ismételten a politikai csatározások színterévé vagy ürügyévé. A völgylakók saját, öntörvényű élete az előbbit üti, a regény kétféle szándéka és terepe közti ellentmondást pedig még feltűnőbbé teszi. A szerző maga is érezhette ezt, mert a mű vége felé ismét megpróbálja a visszatérést a nyitány tónusához, ám ez már - a maga állította

akadályok miatt - nem sikerülhet. Az újólag felhangzó biblikus mondatok, a néma fiú mint az igazságosztó végzet megtestesítője, "a" Vezér, aki a végső pillanatokban fölbukkan, hogy azt sejtesse, nem lesz jobb az sem, ami eztán következik, a Blankában növekvő magzat mint az élet ("az Élet") folytatódásának szimbóluma - az előzőleg leírt direkt politikai motívumokkal keveredve már kongóan üres, a regényszövet sejtelmességén befoltozhatatlan szakadás keletkezett. Sajnálatos módon a szuggesztív, a félkonkrétság állapotában lebegtetett írói elbeszélőmód, a dialógust legfeljebb függőbeszéd formájában ismerő ábrázolási technika lelemények után átvált ötletek és petárdák alkalmazására. Effélékre: a Magyar Út Körök regénybeli megfelelői a Völgybeli Ösvény Körök, s "Csipkeverő Képviselőasszony"-nak hívják a szkinhedek hazai pártfogóját. Azt a bújócskát azonban, hogy a modelleket fel is lehessen ismerni meg nem is, egyrészt a publicisták, humoristák jobban tudják játszani, másrészt ebbe a regénybe sehogyan sem illik. Erős aránytévesztés is ekkora jelentőséget tulajdonítani az elmúlt évek parlamenti csetepatéinak még fél év, és egyre kevesebb dologra, egyre halványabban fogunk emlékezni. Aki Kapecz Zsuzsa regényére netán évek múlva lesz kíváncsi, jóformán meg sem érti lábjegyzetek és kommentárok nélkül, miféle aktuálpolitíkai történések miféle áttételek segítségével ábrázoltattak itt. A szerző verseskötetének Tükrös volt a címe, és nyilván nem véletlenül Tükörírás e mostani regényé. Az írói szerepnek ez a felfogása - leplezzék le bár ezerszer a "tükrözési elméletet" valóságos értékelésen alapul: valóban minden azon múlik, mit tükröztet a világ, az alkotó mást aligha mutathat. Csakhogy épp ez az ígéretes, de beteljesítetlen regény figyelmeztet arra, hogy egyetlen tükröt nem érdemes kétféleképpen csiszolni, mert ha a látvány egyik fele hiteles, a másik meg "görbe", a kettő nem illik össze. (Ab Ovo Kiadó)

Nádra Valéria

Dr. Maturg, avagy a láthatatlan munkás ... Radnai Annamária

A dramaturg: a rendező barátja. (Nádasdy Kálmán)

• "Mi leszel, ha nagy leszel? Dramaturg!" Van ilyen párbeszéd? ilyen párbeszéd nincs. Kizártnak tartom, hogy valaki már középiskolás korában elszántan arra törekedjen, hogy dramaturg lesz. Találkoztam gimnazistákkal, akik erre a szakmára készülnek - megkerestek ismeretlenül a színházban =, de beszélgetés közben erősen kételkedtem szándékaik komolyságában, ugyanis fogalmuk sem volt, hogy mire vállalkoznak. Komolytalan dolognak tartom, ha valaki olyasmi akar lenni, amiről azt sem tudja, mi az. Még azt is jobban lehet tudni, hogy ki a karmester, pedig az is egy elvont foglalkozás. (Nyilván nemcsak mozgásművész. aki ott tornázik a zenekar előtt.) Ha megkérdezik, hogy .rní az a dramaturg?", és sűrűn megkérdezik, igazából mindenki azt mondja el, hogy ő mit csinál. Így nincs is két ember, akinek a munkaköre pontosan fedné egymást. Mindenkinek a lelkialkata és a kihasználhatósága határozza meg, hogy mire kapható. Nálunk én járok a nyomdába a színházi kiadványokat ellenőrizni, én beszélek a grafikusokkal - ami nem kifejezetten dramaturgi munka, de valahogy így alakult ki anyaszínházamnál, a Radnóti Színházban. Ugyanakkor foglalkozom színpadi szövegekkel, drámákat ajánlok bemutatásra, együtt dolgozom írókkal, rendezőkkel. beszélgetek a díszlettervezővel. ilyenformán én nem is dramaturg, hanem mindenes vagyok. (Takarítani még nem takarítottam - eddig.) • Miért döntöttél úgy, hogy dramaturg leszel? Mikor és hol csúsztál el? A gimnáziumban irodalmi-drámai osztályba jártam, tehát az irányultságom megvolt: irodalom + dráma = színház. De hogy mit akarok ezzel, arról fogalmam sem volt. Elmentem a József Attila Színházba, ahol hat évig voltam asszisztens. A személyimbe azt

vagy húsz százaléka tanítható, a többit a gyakorlatban kell elsajátítani, tehát a szó jó értelmében - nagyrészt rutin. • Volt már rá példa, hogy magyar írták, hogy segédrendező, segéddrama- dramaturg drámaíróvá nőtt ? turg. Ott aztán kizárásos alapon jöttem Igen, csak az időrendjét nem tudom, rá, hogy melyik akarok lenni. hogy Forgács András előbb volt-e dramaturg, s aztán kezdett el írni, vagy • Miért nem maradtál segédrendező? Az szerintem kifejezettem fiatalok- fordítva. Kárpáti Péter dramaturg szanak való szakma. Arra nagyon jó, kon végzett, dolgozik is, mégis a dráhogy megismerd a színházat, a műkö- mái alapján híresült el, nem pedig dradését, a struktúráját, a rendezők típumaturgként. Itt jegyezném meg, hogy sait, a színészek karakterét és megta- ezzel a mesterséggel nem könnyű elhínulj kommunikálni az emberekkel. De resülni. Csak a legközelebbi szakma a segédrendező önálló véleménye egy- tudja, hogy ki a jó dramaturg. szer csak utat kér és tör. Már nem tud- • Főleg azok, akikkel már dolgoztál. ja elhallgatni, ha valamit másképp nem pedig azok, akikkel még dolgozgondol. Pedig ő a rendező munkatársa, hatsz. Nagyon kevesen tudják. Hírek jöna rendező segítsége, nem dolgozhat a rendező ellenében, akkor sem, ha véle- nek-mennek, hogy ez milyen ügyes, de ménykülönbségek vannak köztük. ennek alapján még nem fogják lehívni Békéscsabára. Ismeretlenül biztosan ilyenkor az ember vagy továbblép. vagy elhagyja a pályát. Persze vannak nem tudod magad eladni. Tökéletes kivételek, a nagy öreg asszisztensek, abszurditás azt mondani egy főiskolásde az a ritkábbik fajta. Na, így derült nak, hogy menjen ki valahova fél éves ki, hogy én inkább dramaturg akarok gyakorlatra, az lesz a diplomamunkája. lenni. Láttam, hogy rendező vagy szí- Megállapíthatatlan lenne, hogy az elnész nem akarok lenni, körbenéztem: készült előadásban mennyi az ő mundíszítő? - nem bírnám fizikailag. Azt kája. Ha én elkezdenék munkát keresviszont éreztem, hogy a dramaturg ni - képzeljük el ezt az életidegen szifontos ember lehet, mert a színházban tuációt =, nem tudnék referencia anyamindig kiabáltak, hogy: "hóóól a dra- got összeállítani. Fel tudnék sorolni maturg?! - ha valami szövegzűr volt előadásokat, most már filmeket is, mepéldául. A hat év alatt három drama- lyekben dolgoztam. de ez mind kevés. turgot éltem túl a József Attilában. Nem lehet kimutatni, hogy azokban Mindig azt láttam, hogy ha ott volt, mennyi vagyok én. nem lehetett tudni, mit csinál, de ha • Ha választhatnál, melyik drámának nem volt ott, rögtön süvöltöztek utána. lennél dramaturgja? Hogy mi a szerepálmom? Igazából Ekkor határoztam el - mivel érdekelt a színpadi szöveg, szívesen beszélgettem nincs kedvenc drárnám, illetve amelyik színészekkel és rendezőkkel a darabról az, azt annyira jónak tartom, hogy szívesen ülnék a próbáin, beszélgetnék =, hogy dramaturg leszek, de olyan, aki mindig ott van. Aztán elvégeztem róla, viszont nem szívesen nyúlnék a főiskolát. Előtte már elég sokat tud- hozzá a szövegéhez. De rendszeresen tam a színházról, a dramaturgságról beleszeretek egy-egy darabba, mindig szinte semmit. van aktuális napi szereJmem. • Mit tanultál a főiskolán? Hogy ta• Dolgoztál olyan drámán, amit utálnítottak? tál? Megtanultunk színdarabot OLVASMagát a drámát? NI. Ez ugye nem azt jelenti, hogy el- • Igen. kezdjük az I. felvonás 1. jelenetétől és Nem. az V felvonás utolsó jelenete után le- • Annyit dolgozol vele, hogy egy idő tesszük a könyvet, hanem azt, hogy után megszereted? szempontok szerint, elernzőn olvaPersze! sunk. Ezt főleg az osztályfőnöknek, • Még akkor is, ha rossz dráma? Osztovits Leventének köszönhettük. Igen, ugyanis a saját munkádat kezAmi nekem igazán jó volt, hogy héza- ded szeretni benne. A saját erőfeszítégos lexikális tudásomat pótolhattam. seid valahogy értéket adnak a műnek. Mindezek ellenére úgy gondolom, Persze a kérdés az, hogy miért nem hogy ennek a szakrnának csak a tíz szereted azt a darabot. Pusztán azért,

mert rossz, vagy mert a problémája nem áll közel hozzád, vagy a főhőse ellenszenves. Én azt nem szeretem, ha rosszul van megírva, vagy ha maga a dráma, a mű kérdéseinek felvetése teljesen elhíbázott. Akkor viszont nem is foglalkozom vele, és ha mások is rossznak találják, senki sem erőlteti színpadra. • Mekkora beleszólás od van abba, hogy a Radnóti Színház melyik darabot mutatja be? A végső döntésbe édes-kevés. Nem azért, mert nem szólhatok bele, hanem mert általában négyen ülünk az úgynevezett rendezői értekezleten. Bálint András igazgató, Valló Péter rendező, Morcsányi Géza dramaturg kollegám és én. Mindannyian iszonyú sok darabot olvasunk el, köztük nagyon jókat is. De hogy melyik ötöt mutajtuk be, az mindig nagy kérdés. Mindent figyelembe kell vennünk. Hány szereplős, jól ki lehet-e osztani a szerepeket. a színház technikai adottságai megfelelnek-e, találunk-e rendezőt. Az Árad a gazság círnű darabot nagyon jól ki tudtuk volna osztani a Radnőtiban. csak nálunk kicsi a színpad és nincs technika, tehát mi az egydíszletes színművekre hajtunk. Ezenkivül rendezőt sem találtunk rá. Akinek odaadtuk. annak egyszerűen nem tetszett, nem bukott rá. Senkire sem lehet ráerőltetni egy darabot, hogy rendezze meg, ha nem érintette meg. Jobb is, hogy így történt, mert aztán olyan rendező tette színpadra - Deák Krisztina, az Arany -János Színházban =, akinek fontos volt, aki meg akarta rendezni. • Hány darabot olvasol hetente? Négyet-ötöt. • Ez szórakozás vagy munka? Muszáj. Nem azért, mert holnap megkérdezik, hogy ma mit olvastam. hanem mert jobb, ha az ember renge-

rossz élményem is, amikor azt éreztem, hogy nincs semmi befolyásom a produkcióra. Ettől nagyon kiborultarn. előtte ugyanis el voltam kényeztetve, mert mindig megkérdezték, hogy mi a véleményem. A rendezők és a színéteg darabot ismer. Amikor tavasszal szek is. Az írókkal szerintem nagyon jó a viszonyom, ez nem biztos, hogy a összeállítjuk a következő szezon műsorát, nem tudunk egy hónap alatt két- szakmai érdemem, mindenesetre jóban száz darabot újraolvasni. Nem is lehet vagyunk. Ragaszkodnak hozzám, akikészben tartani. Nekem is van egy füze- kel eddig dolgoztam. Szám szerint, tem, amibe rövid jegyzettel beírom, egészen pontosan két író. Jól kijövünk hogy mit olvastam. Amióta sportolok, egymással. Nagyon nagy pofon volt, azóta szobabicklin olvasok. Szerintem amikor rájöttern, hogy ez nem mindenez sokat lendít a színházon. Így lega- kivel megy így. De ehhez is hozzá kell lább rendszeresen olvasok. Hogyha szokni, természetes, hogy vannak egyotthon vagyok, ráérek, és olvashatnék szeri találkozások. is, de nem biztos, hogy kedvem van • Ha egy dramaturgnak megvan a telszindarabot látni. A szobabiciklizés vi- jes rálátása a darabra, mi az, amitől szont jó mederben tartja az olvasási mégsem tudja megrendezni? Miért nem szokásaimat. Szendrő József szerint a rendeznek dramaturgok? Hát ... valamiféle önkontroll miatt dramaturg az, aki több ezer darabot elolvas, amit soha senki nem fog meg- szerintem. Annak elismerése, hogy a nézni. Nekem nagy szerenesém. hogy két dolog egészen másfajta készséget könnyen olvasok. Ma már egy óránál kíván. Talán túl nagy jelentőséget tulajtöbbet nem vesz igénybe egy darab. donítok a lelki beállitottságnak meg az Ennyit olvasok naponta, ez is a mun- alkatnak. de én tudom, hogy ezért nem rendeznék. ezért nem is foglalkokakörömhöz tartozik. zom a gondolattaL illetve egy frászt • Lehet rutinból drámát olvasni? Lehet. Húú, ezek szemét dolgok, de nem foglalkozom vele! Mikor látom, tényleg vannak fogások. Először is rá- hogy valaki hülyeséget hűlyeségre halnézek az írásképre, hogy hogyan van moz, mindig eszembe jut: én miért ne gépeIve. Mindennapos eset, hogy vala- rendezhetnék?! Hülyeségeket én is tuki küld egy darabot a színháznak. Ha dok mondani, és hátha én nem is mongyanús külsejű a csomag, vagy már a danék annyit?J Persze azért ez nem így címből ránézésre látom, hogy körülbe- van. Szerintem ehhez túl sok bennem lül milyen lehet, ami benne van, akkor a kétely. elolvasom az első öt oldalt és az utolsó • Az önbizalom hiányzik? Alapvetőert igen. Ami a dramatur~ötöt. Ez tényleg rondán hangzik, de ez a beküldött darabok kisebb százaléká- nál erény, az rendezőnél hátrány. En minden véleményt meghallgatok a dara vonatkozik. Rengeteget küldenek, az isten energiája sem lenne elég rabról. Nem biztos, hogy befolyásol, mindet végigolvasni. Valójában majd- de meghallgatom. Ez befogadói alapálnem mindet elolvasom. de mint dra- lás. A rendezőé pedig kibocsátói. Nagy maturg igazából nem dolgozom rajtuk baj, ha a rendező befolyásolhatóvá váteljes erővel. Különböző sablonjaim lik - ha mondjuk mindenkire odafivannak, hogy mit válaszoljak rájuk le- gyel. Szabályozni kell azoknak a szávélben. Nagyon nehéz volt kidolgozni, mát, akikre a rendező hallgathat. Nyilegy évembe került. Nem szabad meg- ván úgy gondolom, az a legjobb, ha én sérteni a szerzőt, de az sem jó, ha azt befolyásolom. Azért is jó a dramaturg, veszi ki belőle, hogy mi most dolgozni mert van egy ember, akivel meg lehet fogunk a művön, a visszautasítás tehát osztani a gondokat, akivel mindent nem lehet nagyon részletes. Ezek álta- meg lehet beszélni, hiszen ő is nagyon jól ismeri a dolgokat, a darabot, a szílában rossz darabok. nészeket, mindent. Két rossz véglet • Vannak erőszakos szerzok, akik van. Ha a rendező mindenkit meghallvisszaírnak, visszajárnak? Szerencsére személyesen ritkán jön- gat, vagy ha senkit sem. Nekem semnek, ezt általában posta útján el lehet mi kedvem másokra ráerőltetni a nézeintézni. Szörnyű élmények is vannak. teimet. Felajánlhatnék színészeknek Ha esetleg elvesztem a darabot, vagy helyzeteket, lehet, hogy elég pontosan otthon rárakódik ezer dolog és elfelej- tudnám elemezni a szituációkat, de tem. Aztán egyszercsak jön egy levél: nem lenne kedvem végigvinni a gya"Kedves Annamária! Azért legalább a korlatban a végső megvalósulásig, darabot visszaküldhetné egy fél év mert azt gondolom, hogy ki vagyok után!!! Üdvözlettel: a szerző." ilyenkor én, hogy megmondjam? A rendezőnek ég a képem, mert igaza van, vissza- nagyon "önhittnek" kell lennie. Hinnie kell magában, hinnie kell, hogy úgy küldhetném. van jól, ahogy ő gondolja. • Mennyire meghatározó a próbán, hogy Te mit mondasz? Mennyire fon• Vegyük például a Shakespeare-drámákat! Mi újat tud mondani a dramatos, hogy Te mit gondolsz a darabról? Eddig olyan rendezőkkel és írókkal turg a Hamletről, amivel már megprótalálkoztam - a jelenlegi direktorom. bálkozott a fél világ? Mi többet tudBálint András is olyan ember -, akik- nál mondani a rendezőnek? A kérdés az, hogy kell-e újat monkel jól megértettük egymást. Azért volt

dani egyáltalán, és ez a dramaturg feladata-e? Szerintem a Hamlet rendezői darab. Lehet benne olyan dramaturgi munka, ami a rendező elképzeléseit segíti elő. Ha a rendező valamilyen fantasztikusan új dolgot fedezett fel a műben, vagy egészen speciális elképzelése van róla, akkor felkérhet egy dramaturgot, hogy az elgondolásait a szöveggondozásban segítse elő, tehát bizonyos vonalakat erősítsen, másokat húzással gyengítsen. A Hamletnél problémás, de nem elképzelhetetlen a jelenetek átcssoportosítása sem. Sok esetben elvégezhető olyan szakmunka, amivel a rendező elképzeléseit kiszolgálhatjuk. Ez attól is függ, hogy milyen a dramaturg. Különböző típusú dramaturgok vannak! Vannak kifejezetten ideológus vagy esztéta dramaturgok, akiknél tényleg kérdés, hogy miért

nak egymáshoz meg úgy ... - tehát leírta az ő álmát a darabróL • Levelező szakon végezte el a dramaturg munkát? Igen. A húzásra - a rabszolgamunkára - nyilván volt egy külön ember. Strauss leírta a vizióit. Ez ugye már közel áll a rendezéshez. mert ott is ez a kulcsszó: vízió, hogy mit lát a rendező a fejében. Én a kétkezi dramaturgok közül való vagyok. . • Mennyire általános az, hogy a rendező elképzeléseinek megfeleláen meg kell erőszakolnod aszöveget? Meglehetősen általános (nevet) ... elég gyakori. A húzás jellegzetes dramaturgiai munka. Ezen kivül is van még hab a tortán! A dramaturg nyilvánvalóan a szöveget imádja, hiszen az az elsődleges érintkezés az írott anyaggal. A dramaturg mennybemene-

nem rendeznek, hisz nekik határozott elképzeléseik - sőt ideológiáik - vannak egyes darabokróL Nemrég olvastam, hogy Botho Strauss - ő a dramaturg bölények egyike, Peter Steinnel szokott dolgozni - a műsorfüzetben irodalmi tanácsadóként volt feltüntetve. Aztán kiderült, hogy ez miből állt. Írt egyesszét a rendezőnek. Luc Bondinak Ibsen fo/m Gabriel Borkmanjáról. Nagyon asszociatív írás, teli képekkel, sötét színekkel, a szereplők így nyúl-

tele: amikor ő maga hozhat létre igazi szöveget. Az én vesszőparipám a kortárs dráma. A holt szerző már nem dumál vissza, de az élő szerzőt muszáj figyelembe venni, mert ő is ott van, él, lélegzik a nézőtéren, izgul és zokog. ilyenkor a szöveg egyenrangú a rendezővel. Nem lehet össze-vissza húzni, beleírni, mert van egy ember, aki megköszörüli a torkát, hogy "bocsánat, én azt azért írtam úgy, mert úgy gondolom.... rr

• Meg kell várni, míg kihal, ha valamit változtatni akarsz a szövegen? Meg kell beszélni vele. Én végtelenül tisztelem az író elképzeléseit. Lehet, hogy ez szolgalelkűség, akkor én a szolgalelkű dramaturg típusba tartozom. Mindenesetre én az író elgondolásain belül maradva próbálom meg jobbá tenni a szövegét. Először is azt kell bebizonyítanom. hogy teljesen jóindulatú vagyok és nem a saját mennybemenetelemet akarom előkészíteni, hanem az övét. • Volt már arra példa, hogy valamelyik élő szerző nagyot változtatott volna a darabján a Te tanácsodra? Igen, mind a két emlegetett kortárs szerző esetében. Szilágyi Andor El nem küldött levelek című darabját egy nagy ollóval szerkesztettem. Ó írt egy színdarabot, én szétvagdostam apró darabokra és másképp ragasztottam össze, de úgy, hogy az ő eredeti elképzeléseit nem sértette, tehát a darab története, hangulata megmaradt. Megengedte, hogy ezt megcsináljam, mert elhitte, hogy így izgalmasabb, feszültebb lesz. Aztán azzal viccelődött, hogy legközelebb hoz nekem egy kosárban szavakat, rakjam össze úgy, ahogy akarom. A másik esetben Németh Ákos Anita című darabjában eredetileg nem volt gyilkosság, később pedig beleírta. Ez óriási változás, ugyanis a gyilkosság elég erős színpadí effektus, főleg, ha nyílt színen történik. Ekkor esett meg velem, hogy egy kollégámmal ültem a társalgóban. a darabról kérdezgetett, mert ő írja és szerkeszti a színház szórólapjait. Egyszer csak azt mondja, hogy "tulajdonképpen ki tudja, hogy Te mit csinálsz?". Ez annyira abszurd volt, hogy egy színháznál vagyunk, és ilyet kérdez! • Van ember a nézotéren, aki tudja, hogy a látott darabon Te mit dolgoztál? Nincs, nincs. Még a színházon belül is csak azok tudják, akikkel közvetlen napi kapcsolatban vagyok. A többiek legfeljebb azt látják, hogy papírokat hozok, írok rájuk vagy leadom őket, telefonálok. jövök egy szerzővel, megyek egy rendezővel... • Elég láthatatlan munka. Abszolút! Aki mégis azt veszi a fejébe, hogy dramaturg lesz, annak nagyon sok válsággal kell számolnia. Időről időre jönnek mélypontok, amikor az ember azt is elátkozza, hogy színház van a világon. Éppen mert láthatatlan, totál hálátlan munka. Egy sikerorientált szakmában olyan foglalkozást űzöl, aminek sosíncs sikere, legalábbis látható, látványos sikere. Azt

még az életben nem olvastam kritikában, hogya dramaturgiai munka kiváló volt. Rosszat még csak-csak. Ismert színházi duma a dramaturgról. ha siker van, semmi közöd hozzá, de ha bukta van, az a te hibád. Számolni kell vele, hogy minímális azoknak a száma, akik elismerik a munkád. Egy-két rendező vagy szerző. A színészek már más ügy. Ha egy színész azt mondja, hogy ebben a produkcióban juj, de jó volt a dramaturgl, akkor baj van. Az valami olyasmit jelent, hogy a rendező rovására volt jó. Még a színészeknek sem lenne szabad észrevenniük.hogy a dramaturg jól vagy rosszul működik-e, mert neki elsősorban a rendezővel kell kommunikálnia. és aszerint a színészekkel. • Nehéz regényt szinpadra tenni? Ez erősen magán vélemény, szerintem a lehetetlenséggel határos. • Mit tudsz csinálni, ha mondjuk az áll a regényben, hogy a fóhos fél órán keresztül szaladt az utcákon? Hát ez az! Igazán kifogástalan regényadaptációt talán még nem is láttam. A jobbik eset, ha maga az író teszi színpadra, ő ugyanís nem a regényt adaptálja, hanem a saját olvasatát. En azt tartom jó adaptációnak. amelyik színte elveti a regényt, tehát önálló színpadi darabbá válik. Amelyik viszont nagyon hű akar lenní a regényhez, az nem mindig sikerül. Ha a regényben felvetett probléma érdekli az írőt, aki szinte új darabot ír róla a regény szereplőinek részvételével, az izgalmas tud lenní. • Könnyebb regényboi forgatókönyvet írni? Talán igen. A film - ha olyan - közelebb állhat az elbeszéléshez. az elmeséléshez. A színpadon erre azt mondjuk: drámaiatlan. Történjen meg, ne elmondják, hogy mi történik. Nem véletlen, hogy sokkal jobbak a regények filmfeldolgozásai. Színte pontosan ábrázolhatóak azok a részek, amelyekben az író több száz oldalon egyetlen dialógus nélkül csak leír. Ezt filmen nagyon jól meg lehet mutatni, színpadon színte lehetetlen. • Mindazt, amit a fóiskolán és a szakmában tanultál, hogyan tudod átadni a mostani dramaturg szakosoknak, akiket mint tanársegéd tanítasz? Azt mondtam az elején, hogy színte lehetetlen iskolapadban megtanulni a szakmát. Na, ugyanezt mondhatom el a tanításáról is. Amit én gondolok a darabról, az az én véleményem, az én olvasatom. Senkitől sem várható el, hogy ezt leírja, bevágja és ugyanúgy gondolja, ahogy én. Ezért azt találtam

ki, hogy megpróbálok kommunikální az osztállyai a színházról. Ugyanazt próbáltam meg, amit a saját tanulmányaim alatt hasznosnak találtam, tehát nézeteket, szempontokat adok, amelyekkel szerintem megközelíthetőek a darabok. A második félévben novellákat adaptáltunk így együtt. • Vitatkoznak azzal, amit mondasz? Nem, de nem azért, mert nem tudnának, hanem mert méltóságukon alulinak érzik, hogy vitatkozzanak. Többségük már valamilyen felsőfokú végzettséggel érkezik, tehát az a praxisuk, hogy van egy tanár, aki előad, és azzal nem vitatkoznak, még akkor sem, ha nem értenek vele egyet. • Te is vizsgáztatsz? Nem, én csak tanársegéd vagyok. Ott vagyok Osztovits Levente vizsgáin, de csak dísznek. Hozzám is írnak dolgozatokat, úgyhogy jól ismerem őket. Ezek alapján mindig egyeztetjük Osztovits-csal a vizsgáztatást. • Milyen feladatokat adtál nekik? Például azt, amit én a legjobban szerettem és utáltam a főiskolán: a szinopszis írást. Tehát, hogy a darab tartalmát egy oldalon vagy kötött terjedelemben kell leírni. Ez nagyon hasznos, én a mai napig csinálom, ha bonyolult feladat előtt állok. ÓSszeszedi az embert. • Nyugati színházaknál van dramaturg? Olyan formában, mint Magyarországon, szerintem nincsen. Illetve - úgy tudom - a magyar dramaturg az egy német-orosz hibrid. Német színházakban vannak dramaturgok, de a munkakörük erősebben szakosított. Amit én az előbb típusna k hívtam, arra ők külön szakosodtak, tehát van dramaturg, aki csak a műsorfüzettel foglalkozik, a másik a rendezővel beszélget, a harmadik csak szöveget húz. Nálunk míndezt egy ember csinálja. Az orosz színházaknál és filmeknél pedig afféle komisszár feladat volt dramaturgnak lenní. Minden produkció mellé kirendeltek egy dramaturgot, aki arra ügyelt, hogy politikailag megbízható előadások szülessenek. Innen származik az averzió a szakmánkkal szemben

- mind a mai napig. Ebből a két fajtából állt össze az a fajta magyar dramaturg, akitől elvárják, hogy kívülálló legyen, de azt is megkivánják, hogy nyakig benne legyen a produkcióban, csinálja meg ezt is, azt is, legyen pontos és végtelenül precíz hivatalnok, ugyanakkor érzékeny művész, akinek szabadon szárnyal a képzelete. Jól még csak-csak teljesíthet az ember, de kifogástalan dramaturgnak lenni képtelenség. Eggyel több ok, hogy ne légy magaddal túlságosan megelégedve. Vagy hát... pillanatokra. ilyen pillanat volt, amikor Szilágyi Andorrai letettük a színház asztalára az elkészült darabot. Aztán az öröm két perc múlva elszállt, mert kezdődtek a zűrök. Milyen legyen a díszlet, a jelmez, a minden. Arányait tekintve tehát igen szomorú dolog. • ?!?Akkor miért?!? Bizonyíthatóan nem a fizetésért csinálja az ember. Nem véletlen, hogy mindannyian mindent csinálunk. Írunk újságokba. ide-oda, mindenbe belevágunk . • De vannak forgatókönyvek ... Ííígen, abból talán meg lehetne élni, de azt sem csak a pénzért csinálja az ember. Mire elkészül a film, a kapott gázsit már rég el is felejtetted. Na most, hogy elsoroltam, mennyi megpróbáltatást és nehézséget kell vállalni... megint eszembe jut, hogy elmegyek hajósinasnak vagy valami rendes pénzkereső szakma után nézek. Elegem van a nyomorgásból és abból, hogy rendezők, színészek és szerzők mondják meg, hogy én mit csináljak... aztán valahogy mégse megyek el. Valami hivatástudat vagy mi a bánat hajtja előre az embert. Nagyon furcsa. Mindenesetre nagyon elszántnak kelllenní. Ozsda Erika

Helyesbítés A Magyar Filmintézetkiadásában megjelent FILMÉVKÖNYV 1994-ből sajnálatos módon a filmforgalmazókközül kimaradt a

SATURNUSFILM 1066 Budapest, Mozsár u. 9. Telefon/Fax: 269-:-1399 Ügyvezető igazgató: Vadasdi Péter

UIP-DUNA NEMZETKÖZIFILMKft. 1021 Budapest, Tárogató út 2-4. Telefon/fax/rögzítő: 176-7291, telefon: 176-2333 Ügyvezető igazgató: Bálint Péter Marketing és reklám: Ratkay Lilla Filmforgalmazás: Tóth Béla Videoforgalmazás. Csócsis Zsolt Film- és videogyártás: Szenti Ildikó

A szerkesztő mind az érintettek, mind az olvasók szíves elnézését kéri.

Somogyi Lia

+

+ Csapda

1

A .modernítás" kifejezés a politikában bizonyára magában foglalja azt a legújabb abszurditást, hogy számos országban, Olaszországtól Magyarországig, a politikai baloldal hagyományos feladatait részben a jobboldal és a szélsőjobboldal pártjai vállalják fel. A marginalizálódó rétegek és az állami jóléti intézkedések védelme a jobboldal programjaiban és propagandájában egyre erősebb hangsúllyal szerepel, míg a szocialista-szociáldemokrata pártok a neoliberalizmus járszalagján a nemzetközi pénzintézetek restrikciós-monetarista politikájának kritikátlan védelmezőjeként tűnnek fel továbbra is, mintha valóban általános társadalmi "modernizációról", nem pedig további elszegényedésről lenne szó. Ez a történelmi helyzet az utóbbi évtizedben ezeket a pártokat és politikai erőket sok helyen fokozatosan politikai vákuumba szorította, s a nagy győzelmeket még nagyobb vereségek követték. Elegendő a Francia Szocialista Párt, a német szociáldemokrácia, az angol vagy éppen az olasz baloldal sorsára utalni, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb vereségeit felidézzük. De a svéd szociáldemokrácia sorsa vagy a spanyol szocialisták sejthető jövője is ugyanezt a "modellt" reprezentálja. A történelmi tapasztalatok fényében pontosan tudjuk, hogy "jobbkézzel baloldali politikát csinálni" nem lehet. A nemzeti populizmus bebizonyította, hogy nem képes megoldást találni a recesszióból való kilábalásra. A tradicionális baloldal a tőkével kötött kompromisszumot egy sajnálatos paradoxonnal oldja: rájött Kelet-Európában is, még mélyen az államszocialista időszakban, hogy viszont "jobboldali politikát lehet csinálni balkézzel". Más kérdés, hogy ez általában a baloldal öszszeomlásához vezet, de úgy vélték. úgy vélik, hogy amíg ez kiderül, időt lehet nyerni, s aki időt nyer, életet nyer. Ennek következménye, hogy a szocialista-szociáldemokrata pártok a tőke nyomására gyakran kiszolgáltatják a választókat a jobboldalnak (több értelemben is). Másképpen fogalmazva: előkészítik a gazdasági és politikai feltételeket egy jobboldali fordulat számára. Mármost ez a felelőssége megvan Magyarországon a Magyar Szocialista Pártnak is, hiszen később nem mondhatja, hogy ennek nem volt tudatában, csupán sodródott az eseményekkel. Félő, hogy a szociál-liberális koalíciónak éppen a fent említett bukás lesz majd az ára, ha a "modernizációt" csak azokkal fizettetik meg, akik munkával szerzik jövedelmeiket. Mindebben persze nem szabad valamiféle történelemfeletti sorsszerűséget látni, sem valamiféle szubjektív "rosszakara tot". A dolgok objektíve nagyon is meghatározottak. A történelmi feltételek nemcsak teremtődnek, hanem öröklöttek is.

Baloldali kormányzás jobbkézzel? Csapda 2 Az MSZP belső szerkezetében is megnyilatkozik a reg! államszocialista rendszer több vonása. Ez eltérő formákban ugyan, de az "új kelet-európai demokráciák" összes "testvérpártjára" jellemző. Ilyen klasszikus vonás, hogy hatalmi pozícióban az "utódpárt" radikálisan szembenálló érdekeket kíván integrálni, egyfajta "gyűjtőpártnak" mutatja magát. Sokan - jobb- és baloldali kritikusok egyaránt - a korporációs rezsimek létrejöttének veszélyét látják, amiről már a konzervatív nacionalista kormány időszakában is jelentek meg elemzések. Tény, hogy az MSZPben mind a munkavállalók, mind az újtőkések, mind a nemzetközi pénztőke érdekképviselete világosan körvonalazódik. Az MSZP 209 fős parlamenti frakciójában jelen van a párt elmúlt négy éves "hagyományát" reprezentáló pártelnök-miniszterelnök (Hom Gyula); jelen van a munkaadók, a tőkésvállalkozók országos kamarájának elnöke (Baráth Etele); jelen van az országos szakszervezeti szövetség elnöke (Nagy Sándor); jelen van a multinacionális cégek és a pénztőke embere (Békesi László), -aki maga is számos felügyelőbizottság tagja és élvezi az egész SZDSZ legmelegebb támogatását; jelen van a párt országos munkástagozatának vezetője, a pártelnökség tagja (Vargáné, Kerékgyártó Ildikó), több olyan miniszter, akik a párt baloldali tömörülésével szimpatizálnak; és hasonló súllyal jelen vannak a párt úgynevezett nemzeti irányzatának képviselői is. A párt és a frakció egybentartása huzamosabb időn keresztül csak akkor lehetséges, ha széles tömegbázis van a háttérben. A nagy kérdés az, hogy a neoliberális monetarizmus új kiadása alkalmas-e egy ilyen viszonylag stabil tőmegbázis fenntartására az adott súlyos gazdasági válságkörülmények között. Az MSZP felelőssége óriási, hiszen történelmileg szinte példa nélküli, hogy ilyen méretű szavazótábort tudhat maga mögött egyetlen politikai párt. A kérdés: átengedi-e az MSZP a szociális és kulturális-népjóléti intézkedések védelmét és képviseletét a jobboldalnak, vagy vállalja a tradicionális szocializmusnak ezt az örökségét, arnit választói egyébként elvárnak tőle. A "tradicionális" állarnszocializmus számos alapvető vonásával. mindenekelőtt a paternalista, "atyai" állarn mítoszaval, az alattvalói tudattal illene szakítani végre. De ez csak úgy lehetséges, ha az újszocializmus fehéren-feketén vállalja, hogy kiindulópontja az autonóm egyének társadalmi esélyegyenlősége. E nélkül ugyanis senki nem kaphat védelmet a bürokráciának, illetve a tökének való kiszolgáltatottságtóL De ezt az üzenetet vajon vállal-

ja-e a szocialista párt? Szocialista-e a szocialista párt? Vállalja-e például, hogy a kultúrpolitikai döntéseket átengedi maguknak a tudósoknak és a művészeknek, vagy továbbra is klikkek, kis politikai csoportocskák döntenek egyík vagy másik "iskola" vagy műhely támogatásáról? Szembe mer-e szállni a gazdasági és politikai monopóliumok létrejöttével vagy sem? Nos ezek azok a kérdések, amelyek pártfórumokon még csak fel sem vetődnek ... Mint láttuk, az MSZP igen különböző politikai erők koalíciója, de életben maradása attól is függ, képes lesz-e vállalni modem szocialista jelleget, az eredeti programjában vázolt "demokratikus szocializmust".

Csapda

3

A politikai és a gazdasági hatalom strukturális átalakítása az előző négy esztendőben végbement ugyan, de nem zárult le. Ennek a helyzetnek a következménye, hogy sokan úgy vélik: a rendszerváltás "nem sikerűlt", illetve "kevesek számára sikerűlt". Sok ember annak az illúziónak a fogságában él, hogy a rendszerváltás "kijavítható". Ugyanígy gondolkodik azonban az "új" hatalmi elit is: a dolgok lényege marad változatlanul, de "a hibákat kijavítjuk", "megszabadulunk a hatalmi önkényeskedéstől", a "samsulázástól" (értsd: az emberek becsapásától, a demagógiától), az állami vagyon további fosztogatásától, az életszínvonal további csökkenésétől. Végül is ezért szavazott a választók többsége a szociál-liberális koalicióra. Igen ám, de minden arra utal, hogy az említett törekvések csupán azt jelentik, hogy most majd lesz "jó privatizáció", most majd lesz "megfelelő hatalomkoncentráció", ami feltételezi a "párbeszédet a társadalommai". Nem maga a társadalom intézi tehát a maga ügyeit, saját megválasztott képviselői útján, akiket visszahívhat, mint ahogyan az a rendszerváltást megelőzően már "rendszer" volt. Nem. A hatalom méltóztatik "párbeszédet folytatni" a társadalommal. (Lehet persze hivatkozni arra, hogy a keresztény-nemzeti koalíció erre sem volt hajlandó - de meg is bukott ... ) Úgy látszik, az előző kormány kártevéseiből sem lehet tanulni. Sőt, mintha ugyanazt lehetne "jól" csinálni. Lássuk először, hogyan is állunk a privatizációvaL A "keresztény-nemzeti" kormány bukásának periódusában azzal dicsekedett, hogy a liberális receptnek megfelelően az állami tulajdon 50%-át privatizál ta. A dolog persze félig volt csak igaz. Mocsári József közgazdász szerint a bűvös 50% helyett a valóságban az állami tulajdonnak csak körülbelül 20%-át privatizálták ilyen vagy olyan módon, 30% pedig vagy a

csődtörvény. vagy a direkt pusztítás más formáinak segítségével szőrénszálán "eltűnt": "elavult", a "konkurencia felszámolta" stb. Felelős nincs, hiszen a kormányt "a nép választotta", marad a kormány leváltása. Igen ám, de mit olvashatunk a Népszabadság 1994. július 26-i számában Csillag István, hivatásos liberális privatizáló tollából? Azt, hogy "a privatizációs játszma" (ez "játszma" volt - sic!) nem sikerült a "késlekedés", a "túlkínálat", a "tőkehiány", a "vagyonelrablás" miatt. Gátolta a privatizálást "az állami ellenőrök árumegállító joggal felruházott népes csapata". Ezt sem mondták még Csepi úrnak, aki az egyík "fő felelős" az állami vagyon történelmileg példátlan elherdálásáért, kiárusításáért. Csillag úr erről az egészről annyit mond, hogy az "eltelt négy év jó volt arra, hogy kijárjuk a privatizációs iskolákat és ne felkészületlenül, abefektetők makulátlanságában bízva alkudozzunk, spekuláljunk." Mondhatnánk erre, hogy ez azért tanulópénznek kissé sok volt, ekkora vagyonnal előbb-utóbb illene majd elszámolni. De a fekete leves csak ezután következik: "A privatizáció mai irányzata még inkább csak az lehet, ami már 1990-ben is volt: amire csak van vevő, eladni, s olyan gyorsan, ahogyan csak lehet." Az idézett szerzőnek még az sem jut eszébe, hogy a privatizálandó cégek színe-javát már régen "elcsaklizták" méghozzá (figyelem!) parlamenti törvények nélkül. Ide kellene visszatérni, és kvázi jól csinálni ... ? Hát engedjék meg, mi, akik a koalíció mellett foglaltunk állást, ezt már nem vállaljuk. Nem hisszük, hogy erre bárki szavazott volna. Valami újat, mást akartak a szavazók, bár szegény Békesi László sokszor elmondta, hogy ő maga nem tud semmi újat. A választók vessenek magukra. A leghíresebb magyar bankár, a reformkommunista, majd liberális Fekete János július 29-i nyilatkozata szerint a privatizációs bevételek eltűntek: "A Németh-kormány száz százalékban magyar tulajdonban lévő országot adott át, s négy év alatt ez a helyzet alapvetően megváltozott. Nem ellenzem a külföldi tőke bevonását, sem a privatizációt, de szeretném tudni, hogy az ebből származó bevételek hol szerepelnek." Másképpen feltéve a kérdést, Fekete úr így fogalmazott: "Hová lett a hat és félmilliárd dollár?" Ez az, amire nincs válasz. Fekete úr mint jó bankár egyet tud, tovább is pontosan kell törleszteni az adósságot. Ennek érdekében bármilyen új kiadású sokkterápia igazolható, hiszen a világon a legszentebb és legfontosabb dolog a költségvetési egyensúly ... Krausz Tamás ifolytatjuk)