Vincze Gábor B. Szabó István belsı számőzetésben

Vincze Gábor B. Szabó István belsı számőzetésben (A volt államminiszter Békésen 1947 és 1952 között)

B. Szabó István az 1920-as évek második felében lépett a politika mezejére. Eleinte csak szőkebb pátriájában, Békésen igyekezett a gazdatársadalom érdekeit képviselni, majd miután 1930-ban részt vett a Független Kisgazdapárt békési „zászlóbontásán”, bekapcsolódott az országos politikába is. Az 1939-es országgyőlési választások után az FKGP listáján bekerült a parlamentbe, ahol a párt „paraszt szárnyához” tartozott. Több alkalommal fölszólalt, beszédeiben következetesen a gazdatársadalom és a vidéki szegény rétegek érdekeit igyekezett képviselni. A német megszállás után hazamenekült Békésre – mintegy belsı számőzetésbe vonult vissza, akárcsak majd 1947 ıszén. Békés 1944. októberi orosz megszállása után nekiállt újjászervezni a pártot, majd az év végén „behívták” a Debrecenben létrehozott ideiglenes nemzetgyőlésbe. Fél évig a Dálnoki Miklós Béla vezette ideiglenes kormány hadügyi államtitkára, majd 1946 februárjától az év végéig a Nagy Ferenc-kormány államminisztere (tárca nélküli miniszterelnök-helyettese) volt. Ekkor a Rákosiék mögött álló Vorosilov marsall (a Szövetséges Ellenırzı Bizottság vezetıje) „óhajára” Pfeiffer Zoltánnal együtt föl kellett menteni. 1947 tavaszán a Független Kisgazdapárt antikommunista szárnyának vezéralakjaként létrehozta az ún. Alkotmányvédı Csoportot1 és igyekezett ellenállni a kommunista „nyomulásnak”. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a pártvezetésben lévı, Dinnyés Lajos, Dobi István és Ortutay Gyula nevével fémjelezhetı kollaboránsokat nem sikerül eltávolítani, augusztus 12-én bejelentette Dobinak kilépését abból a pártból, melynek egyik alapítója volt.2 Az 1947. augusztus 31-i „kékcédulás” választások után értelmetlennek találta a politikai küzdelem további folytatását – már csak azért is, mert a Rajk László-vezette belügyminisztérium még azt is megakadályozta, hogy a Pfeiffer Zoltán-féle Magyar Függetlenségi Párt listáján egyáltalán képviselıjelölt lehessen.3 Emiatt érthetıen csalódottá, 1

A csoportnak 122 képviselı volt a tagja, a névsor B. Szabó István hagyatékában található. Izsák Lajos a Kádár-korszakban megjelent munkájában mindössze 50-60 képviselıre tette B. Szabó követıit, az „alkotmányvédıket”. Lásd Izsák Lajos: Polgári ellenzéki pártok Magyarországon 1944–1949. Kossuth, Budapest, 1983. 157. o. 2 A kilépést bejelentı levelét közli Szőcs László: A demokrácia megmentésének elbukott kísérlete. (http://www.archivnet.hu/politika/a_demokracia_megmentesenek_elbukott_kiserlete.html?oldal=7) A hagyatékában fönnmaradt azonban egy jóval terjedelmesebb fogalmazvány (ugyanazon dátum alatt), melyben a kilépés indoka között elsısorban azt jelöli meg, hogy személye ellen „az utóbbi idıben a baloldali blokk részérıl mindinkább erısbödı támadások indultak meg”, és tudomására jutott, hogy két nappal korábban Rákosi és Révai beszédeikben tovább támadták ıt. Keserően megjegyezte azonban, hogy pártja részérıl soha semmiféle védelmet nem kapott, ezért arra kell következtetnie, hogy „a párt maga is talán szívesen venné, ha a pártból távozva megszőnnének ezek a támadások.” Magyar Nemzeti Levéltár, Békés Megyei Levéltár Békési Fióklevéltára (BFL), B. Szabó István irathagyatéka, XIV.95. fond, (egyelıre rendezetlen anyag), gépelt levélfogalmazvány. 3 Az átlátszó trükkrıl az emlékiratában („Az élet viharában”) számol be: szándékosan összecserélték egy azonos nevő, de már féléve halott (!) békési személlyel, aki az 1945-ben „fasiszta” szervezetnek nyilvánított Turul Szövetség helyi vezére volt 1944 elıtt. Hiába bizonyította be igazát, maga Rajk László kommunista belügyminiszter személyesen közölte vele, hogy semmiképp sem lehet képviselıjelölt… Az emlékirat egy része – mindenféle elıszó és jegyzetapparátus nélkül – megjelent a Valóság 2007. 2., 3., és 4. számaiban, a továbbiakban ez utóbbi számban olvasható részekbıl fogunk idézni.

1

talán reményvesztetté is vált, hazament tehát Békésre, hogy ismét neki fogjon gazdálkodni. Teljes kivonulása a közéletbıl kényszerő, fájdalmas, ám racionális választás volt. (Gondoljunk csak arra, hogy harcostársainak nagy része 1949–50-ben vagy emigrációba kényszerült, vagy börtönbe, jobb esetben internálótáborba került. Minden bizonnyal így járt volna ı is, ha a fıvárosban marad.) Hiába mondott azonban búcsút a nagypolitikának, mert „a fokozódó falusi osztályharc”, a „kulákság elleni harc” éveiben neki sem lehetett nyugta. Bár szinte teljes passzivitásba vonult, továbbra is ı testesítette meg a megyében a „reakciós kizsákmányolókat”, szinte elsı számú közellenségnek számított. Emiatt a korábban elkezdıdött sajtótámadások sem szőntek meg ellene.4 (1949 ıszén ıt tekintették a békési „kulákok”, a „vérszopó piócák”5 vezéralakjának…6) 1. A „kuláklistára” helyezett kisgazda totális kifosztása A volt államminiszter, majd „kulák” kifosztása, anyagi tönkretétele részben az emlékiratából, részben a hagyatékában fennmaradt korabeli dokumentumokból, részben pedig az ügynök-jelentésekbıl többé-kevésbé jól nyomon követhetı.7 Amikor haza jött Békésre gazdálkodni, még kilencvenöt hold földje volt – tehermentesen. Ezen kívül három tanyája, a Jantyik utcai háza, hat lova, ökrei, tehenei, félszáz disznója. Három év múlva ezekbıl csak a háza maradt meg – annak nagyobb részében is idegenek laktak. 1948. augusztus 20-án Rákosi Mátyás az emlékezetes kecskeméti beszédében8 meghirdette az erıszakos kolhoz-szervezés, és a „kulákság” elleni harc programját. A Békésre visszavonult B. Szabó István ennek hallatán nyílván tudta, hogy nehéz világ fog várni reájuk is, ezért ısszel az államnak – haszonbérlet fejében – „fölajánlott” több mint ötven holdat. Ezt az emlékiratában azzal indokolta, hogy abban az idıben mezıgazdasági idénymunkást alig lehetett kapni, ám valószínőbb, hogy arra gondolhatott, ezzel elkerüli a „kuláklistára” kerülést. Errıl azonban szó sem lehetett. Arról az emlékiratában nem beszélt, és a hagyatékában sem találtunk erre vonatkozó iratot, hogy mikor került fel a „kuláklistára”, de ki lehet jelenteni, nagy valószínőséggel erre már 1948 ıszén sor került.9 1949-ben igyekezett minden beszolgáltatási- és adókötelezettségének eleget tenni, (ennek ellenére a megyei pártlap, a Viharsarok azzal vádolta meg, hogy „szabotálta a terménybeadást…”10), ez azonban nem sikerült – nem sikerülhetett. 1949 ıszén elkezdıdtek az árverések. Egy 1949. szeptember 8-i árverési hirdetménybıl kiderül, hogy – a 17.912 forintos adóhátraléka miatt – árverésre bocsátották egyebek mellett a Puch oldalkocsis motorkerékpárját11, egy féderes „Eszterházy” hintót12, egy aratógépet és több lábasjószágot. 4

Lásd például Barcs Sándor kirohanását a Független Magyarország 1948. november 1-i számában, ahol „aranyfogú basaparasztnak” titulálta néhány más jobboldali kisgazda politikussal együtt. 5 Arra a kérdésre, hogy ebben a korban ki is volt a „kulák”, lásd Bolgár Dániel: A kulák érthetı arca. Fogalomtörténeti vázlat. In Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Új utak a szocialista korszak kutatásában. (Szerk.: Horváth Sándor). Nyitott Könyvmőhely, Budapest, 2008. 50–93. o. 6 Viharsarok, 1949. szeptember 9. „Megkezdték a békési kulákok elszámoltatását”. 7 A járásbíróság 1949 és 1956 közötti iratai hiányoznak a Békési Fióklevéltárból, emiatt nem lehet pontosan rekonstruálni, hogy összesen hány eljárást folytattak le ellene, és azok milyen következményekkel jártak. 8 A kecskeméti beszédet közli: A dolgozó parasztság a szövetkezés útján. In Rákosi Mátyás: Építjük a nép országát. Szikra, Budapest, 1949. http://mek.niif.hu/04600/04670/04670.htm#18 9 A megtorlás elsıként az egyik lányát, Irént sújtotta, akinek 1948 szeptemberében a Közgazdaságtudományi Egyetem elutasította a felvételi kérelmét. (Ez a retorzió azonban feltehetıen még nem elsısorban a „a kulákcsemetének”, hanem „a reakciós, jobboldali kisgazda politikus” lányának szólt…) 10 Viharsarok (Békési szám), 1949. szeptember 2. „Ki a községházáról a reakcióval!” 11 Ezt azonban még 1948 decemberében eladta. Errıl természetesen szabályos adás-vételi szerzıdés készült, a rendırség tudomásul vette a tulajdonos-változást. Ennek ellenére egy évvel késıbb az adóhivatal

2

November 18-án újabb árverési hirdetményt bocsátottak ki, ebbıl pedig az derül ki, hogy az elızı két árverés eredménytelen volt, még az állatok (malacok, csikó) sem keltek el. Mindez azonban kálváriájának csupán egyik stációja volt, ugyanis újabb és újabb követelésekkel zaklatták az elkövetkezı idıszakban. Ezek közé tartozott az is, hogy 1949 decemberében a Terményforgalmi Nemzeti Vállalat egy állítólagos 17.415 forintos tartozását akarta behajtani rajta – minden bizonnyal ezt sem sikerült kifizetnie. Az 1950. esztendı elsı napjaiban kirendelték a fogatával reggel nyolc órára a községházára. Mivel az értesítést csupán elızı nap este kapta meg, másfél órás késéssel tudott megjelenni a helyszínen, a volt aratója ugyanis csak akkor ért be a tanyáról a kocsival. A gazdajegyzı följelentése alapján a járási fıjegyzı január 19-én megbüntette ötezer forintra, amit megfellebbezett, és sikerült május 31-én töröltetnie a büntetést. Elıfordult azonban olyan eset is, amikor nem úszta meg ilyen szerencsésen az ügyet. 1950. február 3-án Mészáros László államvédelmi alhadnagy azt jelentette, hogy megtudta, a „kulák” kijátszotta a termelési szerzıdés megkötését, mert „a tanyásával köttetett szerzıdést a tanyása nevére. A községházán tanyása azt mondta, hogy a földet felébe munkálja, amikor azonban kivizsgálták, megállapították, hogy még semmilyen szerzıdés nincs kötve egymás között, vagyis a feles mővelést még nem vállalta fel a tanyás.” Emiatt a járási fıjegyzı átment a rendırkapitányhoz, és azt javasolta, hogy állítsák az ügyészség elé, vagy internálják! Ez ügyben megkérdezték a helyi ávóst is, akinek az volt a véleménye, hogy mivel úgy sem kapna akkora büntetést, amit ı „megérdemel”, ezért inkább pénzbüntetést javasol…13 (Errıl az ügyérıl nem tett említést az emlékiratában.) Májusban a tejbeadási kötelezettség nem teljesítése miatt indult ellene eljárás, de 15-én a járásbíróság a vádat ejtette ellene, mert közben a kötelezettségének eleget tett. A hónap végén az adóhivatal 29.004 forint éves jövedelemadót vetett ki rá. Ezt azonban képtelen volt kifizetni – ezt pedig az államvédelem is megtudta, ugyanis a békéscsabai Gáti György fıhadnagynak az ügynöke jelentette, hogy a célszemély elmondta neki, „adótartozásai már több 10.000 frt-ot tesznek ki, úgyhogy azok kifizetése” egyszerően lehetetlen.14 İsszel végrehajtási eljárást indítottak ellene, melyet megfellebbezett, és kérte az eljárás végrehajtásának felfüggesztését. A Békés megyei tanács VB pénzügyi csoportja egy hónapra fölfüggesztette az eljárást, de „a szerzett zálogjog épségben tartása mellett”. Az iratok hiányában nem tudható, hogy az árverést mikor tartották meg, ám egy november közepén kelt ávós jelentésben az olvasható, hogy egy „B. egyénnek” („bizalmi személynek” – vagyis ügynöknek) elárulta: „a napokban minden ingó és ingatlan vagyonát adóhátralék fejében elárverezték”, ezért most már „semmi sem köti ıtet Békéshez […] hamarosan el szándékozik hagyni Békést.”15 (Ekkor merült föl benne elıször, hogy a Budapesten lakó két lányához költözne. Erre azonban majd „csak” 1952-ben került sor.) Az egyik legfájóbb dolog számára az volt, hogy a rádiókészülékét is elárverezték, mert – miképpen az egyik december 7-i ávós jelentésben fogalmaztak – „nem bír meglenni a nyugati rádiók hallgatása nélkül”. Ezért az egyik barátja készülékét kérte kölcsön, aki amúgy sem nagyon használta azt, de errıl az adóhivatal tudomást szerzett, és megjelent a lakásán a végrehajtó, hogy azt is elvigye – tudta meg a fenti ügynöktıl a békéscsabai ÁVH-kirendeltség – azonban „ı megelızte ıket és vissza adta a rádiót Vass Lajosnak. Ezért most sikkasztás felszólította, hogy szolgáltassa be az „adótartozás fejében lefoglalt és elárverezett” motorkerékpár hajtási igazolványát. Annak nincs nyoma, hogy ennek az ügynek mi lett a végkifejlete. 12 A hintó a késıbbi árveréseken sem kelt el (utoljára 1950. május 16-án, majd 26-án próbálkoztak vele, de érdeklıdı hiányában nem lehetett megtartani az árverést), ezért augusztus 29-én az adóhivatal „szabadkézbıl”, féláron adta el a hintót. A jegyzıkönyv aláírását B. Szabó István megtagadta! 13 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), B. Szabó István személyi dossziéja, O11.246., 55. o. (A személyi dossziéban található iratokat minden esetben betőhően idézzük.) 14 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 65. o. 15 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 61. o.

3

miatt eljárás fog ellene megindulni.”16 A gyanútlan célszemély azt is elárulta az ügynöknek, hogy a megyei tanács pénzügyi osztályáról kapott „fülest” arról, hogy a kölcsön kapott rádiót is el akarják kobozni. Megint eljárás indult ellene, ezúttal sikkasztás vádjával, amit megfellebbezett. Mivel a bírósági tárgyaláson nyilvánvalóvá vált, hogy a foglalási jegyzıkönyv hamis, az ügyész ejtette a vádat. Ezzel kapcsolatban az emlékiratában megjegyezte: „a többi feljelentés alapján sem tudott soha a bíróság elítélni, mert azok is mind hamisak voltak.”17 A következı évben, 1951-ben tovább folyt a szervezett, a kommunista hatalom rendelkezései által „törvényesített” kifosztása. Arról, hogy a több alkalommal megtartott árverezéseknek milyen következménye lett, két forrással is rendelkezünk. Önéletírásában – igaz, év megjelölése nélkül – ezt írta: „Az egyik szobában meghagytak két ágyat, de csak azért, mert a végrehajtók ottlétekor éppen otthon volt nálam az unokám, másképpen csak egy ágyat hagytak volna. Meghagytak még két széket, egy asztalt, egy kályhát, meg egy ruhásszekrényt. A többi szobában nem hagytak semmit. A konyhából elvittek mindent. A meghagyott néhány lábast és fazekat a földre kellett rakni fızés közben, mert nem hagytak egy asztalt sem a konyhában. […] Leszedték az összes csillárt, függönyt. Összeszedték a szınyegeket, elvitték a tőzifát, üres és tele hordókat, pincétıl a padlásig mindent!”18 Egy 1951. január 23-i ávós jelentés hasonlóképpen festi le az állapotokat. (A jelentést író békéscsabai Bögre Gábor hadnagy informátora a szövegbıl kikövetkeztethetıen valószínőleg az egyik szemközti házban lakó személy volt, aki részletesen leírta a Jantyik utcai ház beosztását, berendezését.) „A lakás igen szegényesen van berendezve, telefon nincs a lakásban. Villany világítás van, de sem csillár, sem búra nincs, csak síma villany égıket használnak. A lakáshoz tartozó részeket az informátor átvizsgálta, de ott semmi féle élelmiszer tartalékot nem talált. Háztartási alkalmazottjuk nincsen.”19 29-én a fentieket még azzal egészítette ki, hogy „Megállapításunk szerint igen szerényen él, tartalékkal nem rendelkezik. Nincs annyi terménye, hogy a földjét tavasszal be tudja vetni.”20 Ebbıl a jelentésbıl az is kiderül, hogy ekkor már nem egyedül laktak a házban, melyet csak azért nem tudtak a hatóságok kisajátítani, mert az telekkönyvileg nem a idıs szülıké volt, hanem a három lányé. Rajtuk kívül Nagy Zoltán és családja lakott ott, akik nagyon jó viszonyban volt a B. Szabó-házaspárral, az egyik árverezés elıtt a bútorok egy részét áthordták magukhoz, (de „lebuktak” – tudta meg az Államvédelmi Hatóság csabai hadnagya az informátorától). A másik lakó Körözsi László szegényparaszt, a régi tanyása volt. Január 29-én velük kapcsolatban azt írta Bögre, hogy „mindkét család sajnálattal nyilatkozik B. Szabóról és nem helyeslik azokat a megszorításokat, amelyek érintik azt. Egyik családfı sem alkalmas arra, hogy B. Szabó ténykedését és a hozzá bejáró személyek megfigyelését velük végeztessük. Egyik személy sem alkalmas a beszervezésre.”21 Habár a Jantyik utcai házuknak csak egy kis részét lakhatták, úgy látszik, egyes elvtársaknak (vagy elvtársnıknek) ez sem volt elég: mindenáron szerették volna az idıs házaspárt eltávolítani a házukból. 1951. február 25-én Bögre hadnagy megtudta az ügynökétıl, hogy a célszemély házát a községi tanács iskola céljára igénybe akarja venni. „Ha ez megtörténik – vélte –, akkor B. Szabónak ki kell menni lakni a tanyájára,22 vagy pedig a Békésen férjnél levı leányához kell költöznie. B. Szabónak igen értékes háza van, és ha annak igénybevétele megtörténik, akkor már semmi sem köti ıt Békéshez.”23 Az is kiderült 16

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 78. o. B. Szabó István emlékirat. II. rész. In Valóság, 2007. 4. sz., 66–67. o. 18 B. Szabó István emlékirat. II. rész. In Valóság, 2007. 4. sz., 65. o. 19 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 79. o. 20 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 172. o. 21 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 172. o. 22 Az egyik 1951. márciusi jelentésbıl kitőnik, hogy Kamut határában volt még egy tanyája. 23 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 183. o. 17

4

azonban a jelentésébıl, hogy a „kuláknak” nyilvánított kisgazda politikusnak errıl nem volt tudomása. Mivel az elkövetkezı hetekben-hónapokban a kisajátítás kérdésében semmi sem történt, lehetséges, hogy ez az egész csak valamelyik párt- vagy tanácsi funkcionárius „spontán ötlete” volt. Ennek azonban ellentmondani látszik, hogy két év múlva, 1953. január 12-én Tarr Lajos tanácselnök-helyettes fölszólította, költözzenek ki a még számukra meghagyott helyiségekbıl is, mert azokat kiutalták „a jelenleg hajléktalan” dr. Horváth Miklósnak, ık pedig költözzenek a Tóth utca 8. szám alatti házukba. A határozatot természetesen megfellebbezte, aminek helyt is adott az igazgatási osztály, mivel meggyızıdtek arról, hogy az (egyébként a felesége és a sógornıje tulajdonában lévı) ingatlanban már lakik két család, harmadik nem férne el benne. 1950–52 folyamán számos eljárás folyt ellene,24 újabb és újabb adóterhet raktak a nyakára – amelyeket lehetetlen volt teljesíteni. „Bírósági eljárás folyt ellenem: tej beszolgáltatásért, termény beszolgáltatásért, paprikatermesztés elhanyagolásáért, sikkasztásért, disznó beszolgáltatásért, és más kihágási eljárás is folyt ellenem” – olvasható az emlékiratában.25 A sok közül most csak a „paprikaügyét” említjük meg – ezzel kiváltképp sok baja volt. 1951 nyarán ezer forintra akarták büntetni, mert „az elıírt területnél kevesebb paprikát termelt”. Ebben az esetben is fellebbezéssel élt. Az iratokból csak annyi derül ki, hogy a gyulai államügyészség békési kirendeltsége október végén határozatot hozott a nyomozás megszüntetésérıl, de az ügy nem „aludt el”. 1952-ben újabb ítélet született, amit természetesen újfent megfellebbezett, minek eredményeképpen az év végén a BM Kihágási Tanácsa új eljárás lefolytatására utasította az alsófokú hatóságot. Úgy látszik azonban, hogy még sem sikerült a „kulák” bőnösségét kellıképpen bizonyítani, ugyanis 1953 nyarán a megyei tanács igazgatási osztálya – mint másodfokú kihágási bíróság – hatályon kívül helyezte az elsıfokú bíróság ítéletét és új bizonyító eljárás lefolytatására utasította… Valószínőleg az egész ügy végül elévült. Visszatérve az 1951-es esztendıre, tavasszal „boldogan” közölte a „Kerekes” fedınevő ügynökkel, hogy „sikerült megszabadulni” a maradék földjétıl, mert az egyik, egyébként földnélküli jó embere kivette haszonbérletbe, majd azzal, mint saját tulajdonában lévı földdel belépett a téeszcsébe. A DÉFOSZ-ban26 azonban rájöttek az ügyeskedésre, és nem írták alá a szerzıdését.27 Végül a még megmaradt földjétıl egy évvel késıbb szabadult meg. 1952. augusztus végén – az ávós jelentés szerint – „örömmel újságolta” el az ügynöknek, hogy „a kamuti földjét elfogadták és már szántják is”…28 A folyamatos kínlódásról szintén egy ávós jelentésbıl szerezhetünk tudomást: állandóan van egy-két olyan ügye, amiért esetleg elítélhetik. Azonban iparkodik mindenben eleget tenni a követelményeknek – mondotta – nehogy eljárást tudjanak indítani ellene. A beszolgáltatások […] jóval magasabbak, mint jelenlegi jövedelme”.29 Nem csoda, hogy elképesztıen eladósodott (jobban mondva eladósították!). 1952 augusztusában „Kerekes” találkozott B. Szabó István feleségével, aki gyanútlanul elmondta neki (nem is sejtvén, hogy ez az információ másnap már a békéscsabai ÁVH-n lesz olvasható…), hogy „náluk jártak a végrehajtók, 66.000 frt. adóhátralékért, azonban látta a végrehajtó, hogy nincs semmijük sem, így dolga végezte nélkül elment”…30 Az 1952-es adóívbıl kiderül, hogy a december 31-ig fölszaporodott adóhátraléka 69.807 forintot tett ki, 24

Egy példa a sok közül: 1952 elején azért büntették kétszázötven forintra, mert – a hivatal szerint – Karácsony másnapján elmulasztotta fölsöpörni a háza elıtti járdát… 25 B. Szabó István emlékirat. II. rész. In Valóság, 2007. 4. sz., 66. o. 26 A DÉFOSZ: Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége – 1948-ban hozta létre a kommunista párt. 27 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 207. o. 28 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 300. o. 29 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 232. o. 30 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 294. o.

5

egy 1953. június 5-i fizetési felhívás pedig már 71.665 forintról szólt. (Ehhez hozzá kell tennünk, hogy 1953 elejére országosan már mintegy 1 milliárd forintra halmozódott fel a gazdák – behajthatatlan – adóhátraléka!) Bár a Nagy Imre-kormány – reformprogramjának részeként – eltörölte a gazdák amúgy is behajthatatlan adósságának egy részét, és úgy tőnhetett, hogy B. Szabó István további „állami fosztogatása” véget ér, ennek ellenére a községi tanács VB pénzügyi osztálya még 1955 májusában is felszólította, hogy fizessen be 2.665 forintot és kamatait a „házingatlanának értékesítése köztartozás kiegyenlítése” címén. Ez már csak azért is érthetetlen lehetett számára, mert a Jantyik utcai ingatlanát nem adta, nem is adhatta el – hiszen nem az ı, hanem mint említettük, a három leány nevén volt. A következı évben, 1956-ban a pénzügyi osztály ismét felszólította, hogy ezúttal tizenötezer forintot fizessen be adótartozása miatt, ellenkezı esetben „gondoskodni fognak” a Tóth utcai ingatlan értékesítésérıl. (Erre a család közlése szerint valami oknál fogva még sem került sor.) Végül, már a forradalom leverése után, 1957 tavaszán a korábban az államnak „fölajánlott” földekért „cserébe” 71.665 forint adóhátralékot töröltek. (Ezt még 1955 májusában kérte!) Valószínőleg ekkor szabadultak meg végleg a még fennálló tartozástól… 2. Sikertelen kísérlet egy, a környezetéhez tartozó személy beszervezésére 1948–49-ben A korszak hírhedett politikai rendırsége, a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztálya, majd az Államvédelmi Hatóság nem hitte el, hogy valóban visszavonult a politikától, és csak birtoka mővelésével foglalkozik. Biztosak voltak benne, hogy ez csak egy álca, és valójában titokban „tovább szervezkedik” más „reakciós elemekkel” együtt. Egy 1948. szeptember 8-i jelentésben – az FKGP megyei titkárának, a gyulai Nádházi Andrásnak31 bizalmas közlésére hivatkozva – arra hívták fel a figyelmet, hogy a Békési Kisbirtokosok Egyesületének és a Kisgazdapártnak közös a helyisége, és az ivója, és a volt kisgazda tagok most bejárnak oda, ott politizálnak. Az informátor szerint az egyesület megyei szervezeteit B. Szabó István és társai „fedıszervként” használják. A jelentésrıl futárposta ment az ÁVH központjába, melynek következtében Száberszky József ezredes 15-én értesítette a szolnoki ÁVH-kirendeltséget, hogy a békési célszemély „a Békés vm.-i Kisbirtokosok Egyesületét használja fel illegális tevékenységének fedıszervéül.”32 Egy másik információja szerint pedig Z. Bereczki Gábor, a sógora33 1945-ben „liszt-panama” miatt a rendırségre került, de a volt államminiszter kiszabadíttatta, és elsimította az ügyét. Errıl a két ügyrıl sürgıs információkat kért. Erre való hivatkozással Halek Ernı34 fıhadnagy, osztályvezetı-helyettes 30-án azt jelentette – mivel megbízható informátorral nem rendelkeznek –, azt nem tudta konkrétan megállapítani, hogy a Kisbirtokosok Egyesületében irányítása alatt folyik-e „illegális” tevékenység, de valószínőleg igen. Most azon dolgoznak a munkatársaival – írta –, hogy szők baráti körébe beépítsenek valakit. Z. Bereczkit a BM 31

Nádházi András (Gyula, 1903. – 1981.) kisparaszti családban született, 1930-tól 1950-ig Békésen lakott, saját földjén gazdálkodott. 1945. februárban lépett be az FKGP-be, 1947 januárjától a párt Békés megyei szervezetének titkára, 1948. januártól fıtitkára. 1949-ben a Függetlenségi Népfront listáján lett képviselı. 1950-ben Gyulán megalakította a Petıfi Tsz-t, amelynek elsı elnöke lett. 1951-ben a „szovjet szocialista mezıgazdaságot” tanulmányozta a Szovjetunióban. Az ’56-os forradalom alatt bujkálnia kellett, novemberben újjászervezte a téeszt, amelynek elnöke maradt. Egy idıben a Hazafias Népfront megyei titkára és népbírósági ülnök is volt. 32 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 30. o. 33 Z. Bereczki Gábor nem a sógora, hanem az unokaöccse, az anyja B. Szabó István édestestvére volt. Sógorként említik késıbb is egyes ávós iratok. 34 Halek Ernı volt áv. fıhadnagy 1945 és 1949 között Szolnokon látta el az osztály helyettes vezetıjének teendıit, majd 1950-ben elbocsátották állásából. 1951 májusában letartóztatták és internálták. 1953-ban ı is kiszabadult Kistarcsáról, és rehabilitálták. A rendszer iránti hőségét az „ellenforradalom” leverése után alkalma volt bizonyítani: 1956-ban már a karhatalom soraiban „küzdött”…

6

Gazdaságrendészeti Osztály annak idején valóban letartóztatta „gazdasági bőntett” elkövetése miatt, de két hét múltán ismeretlen indokok alapján hazaengedték.35 Október 5-én és 6-án a Békés járási kapitányság (ismeretlen nevő) államvédelmi elıadója több környezettanulmányt készített, majd azt jelentette, hogy megállapította, B. Szabó „szoros kapcsolatot csak a rokoni ágain keresztül tart fent, akik a Z. Bereczki családból tevıdnek össze.” Végül javaslatot tett a beszervezendı személyre is: „B. Szabó szők baráti köréhez való beépülésre két személyt javasolok: Dr. Telegdi Pált [helyesen Lajost – V. G.] és Bondár Imrét, de legalkalmasabb volna Z. Bereczki Gábor.”36 Hamarosan kiderült azonban, hogy a fenti személyek – más-más ok miatt – nem alkalmasak a beszervezésre. Emiatt november 12-én Halek utasította a békési államvédelmi elıadót, hogy „sürgısen tegyen javaslatot egy olyan személy beszervezésére, aki nevezettek bizalmát élvezi és nem vezetıje B. Szabó társaságának. Egyben felhívom, hogy B. Szabó és baráti körének kapcsolatait derítse fel és azok, valamint B. Szabó jelenlegi tevékenységérıl terjesszen fel részletes jelentést.”37 Ügynök beszervezésére – egyelıre – nem került sor, de a békési ávós információi alapján Halek azt jelentette Budapestre, hogy „B. Szabó, mint református presbiter, Békésen a legutóbbi lelkészválasztásnál széleskörő agitációt fejtett ki Nagy Lajos szélsıjobboldali gondolkodású lelkész mellett, akit nagyrészt az ı agitációja következtében lelkésszé választottak.” Azt is megjegyezte, hogy a békési célszemély mellé való „beépülésre” megtette a szükséges intézkedéseket, és ez ügyben Szolnokról ki fog küldeni egy nyomozót Békésre.38 A békési államvédelmi elıadó egy hét múlva Morvai Györgyöt javasolta beszervezni, bár azt megjegyezte, hogy ı nem közvetlen barátja, csak hetenként kétszer-háromszor beszélgetnek, de élvezi a célszemély bizalmát. A szolnoki ÁVOkirendeltségen ezzel azonban nem voltak megelégedve, ezért felszólították a békési ávóst, hogy a környezettanulmányát egészítse ki, és állapítsa meg, hogy a „B-személynek” kiszemelt Morvai „milyen módon befolyásolható. Állapítsa meg azt is, hogy tanyáján ki az a négy-öt személy, akik az utóbbi idıben összejönnek.”39 Az év utolsó napján a békési ávós azt jelentette, hogy végeredményben Morvai csak jó barátja B. Szabónak és Z. Bereczkinek, de ık semmilyen fontos dologba nem avatják be, csak egy „vicces, pletykás embernek” tartják. Végül jelentéséhez hozzá tette: „B. Szabó az utóbbi idıben minden tevékenységét a ref. egyháznál éli ki és a legutóbbi futárral beküldött jelentésemben említett Vass Lajossal van szoros barátságban, valamint Kreszán likırgyárossal. Morvai tanyáján a szomszédságában lévı két szomszédja szokott néha megjelenni kártyázni, akik mind a ketten kisparasztok. Megfigyelésem szerint tehát Morvait ezidıszerint nem lehet és felesleges is volna beépíteni, mert fent nevezettek ténykedésébe nincs beavatva.”40 Teltek-múltak a hetek, hónapok, de még mindig nem sikerült senkit sem beépíteni B. Szabó István szőkebb környezetébe, annak ellenére, hogy a szolnoki ÁVO vezetıje még 1948 novemberében azt ígérte egy jelentésében a budapesti központnak, hogy a célszemély mellé való beépülésre a szükséges intézkedéseket megteszi, és az eredményrıl a jelentést futárpostával fölküldi. Mivel nem történt semmi, 1949. április 2-án Farkas László ezredes utasította a szolnoki államvédelmi osztályt, hogy a „B. Szabó mellé való beépülést haladéktalanul hajtsa végre, illetıleg nevezett környezetébıl erre alkalmas személyt hozzon javaslatba.”41 Öt nap múlva Szele Miklós ırnagy osztályvezetı-helyettes válaszában a békési 35

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 144. o. ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 32. o. 37 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 35. o. 38 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 38. o. 39 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 40. o. 40 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 41. o. 41 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 42. o. 36

7

ávósra kente a kudarcot: „az elıadó mulasztása miatt a beépítésre nem került sor”, majd másnap ismételten és határozottan utasította ıt, hogy haladéktalanul kutasson fel egy beépülésre alkalmas személyt, és annak környezettanulmányát, valamint a beszervezési javaslatát a legrövidebb idın belül terjessze fel az osztályához. „Nem engedhetı meg, hogy egy-egy ilyen fontos ügy hónapokon keresztül elfeküdjön anélkül, hogy abban érdemleges intézkedést tennénk vagy eredményt érnénk el, annál is inkább, mert ez esetben az ügy elveszítheti aktualitását.” – fejezte be a dühös Szele.42 Ennek ellenére a következı hetekben sem történt semmi az ügyben, ezért május 2-án megint utasította a békési ávóst, hogy a legközelebbi futárpostával küldje fel a jelentését. (Az iratra rágépelve a határidı: „AZONNAL!” – háromszor aláhúzva!) Ezek után 6-án két igazoló jelentést is írt a megijedt békési ávós. Elıször azt jelentette, hogy 1948-ban „Végh hdgy. bajtárs több ízben kint volt ebben az ügyben, és több napot szentelt arra, hogy nevezett mellé beépül. [sic!] Csinált is több beépülést, azonban, hogy ez milyen eredményre vezetett, arról én nem tudok.” Amikor ı kézbe vette az ügyet, rájött, hogy a célszemély környezetében nincs beépítésre alkalmas személy, egyébként pedig az utóbbi idıben „annyira elzárkózik, hogy nem lehet egyáltalán látni senkivel.”43 Azért nem tudta a kapott utasítást eddig teljesíteni – mentegetızött –, mert eddig nem talált beépítésre alkalmas személyt. A második jelentésében már azt írta, hogy megfigyelése szerint a célszemély hetente kilátogat a tanyájára és akkor fölkeresi a vejét, ifj. Fábián Gábort. Annyira visszavonult életet él, hogy hozzávetılegesen három hónapja – barátjával, Telegdi ügyvéddel együtt – az „egyházi győlésekre” (vagyis a presbitérium győléseire) sem jár el, ezért nem tud egyelıre „beépítési javaslatot” küldeni. 9én Szele jelentést küldött a kudarcról a központba, és azt is megjegyezte: a célszemélyt „erıs megfigyelés alatt tartom és ha ismét tevékenykedni kezd, és társasági köre kialakul, a mellé való beépülést végrehajtom, illetve javaslatom megteszem.”44 1949. június 3-án Bíró II. Sándor próbarendır tett jelentést: „B. Szabó István a társadalmi élettıl teljesen visszavonult, s úgy látszik, hogy még a személyes kapcsolatokat is igyekszik megszakítani, mivel senkivel sem érintkezik a családtagjain kívül. Állandóan a tanyáján tartózkodik és a városba45 csak nagyon ritka esetben jön be, akkor is hamarosan visszatér a földjére, ahol ı vezeti a mezıgazdasági munkálatokat.” Ennek ellenére igyekszik „alkalmas személyt” találni a mellé való beépülésre.46 Bár Mészáros László áv. alhadnagy még 1950. január 17-én azt jelentette, hogy „a mellé való beépülés már részben megtörtént”, és a közvetlen közelébe való beépülésre felterjesztette a beszervezési javaslatát,47 a fennmaradt iratokból úgy tőnik, hogy B. Szabó István szőkebb környezetéhez tartozó személy beszervezésére csak valamikor 1950 ıszén került sor, amikor személyi dossziét nyitottak rá. 3. „Kerekes” és társai A B. Szabó István közvetlen környezetében beszervezett ügynökökrıl csak kevés információval rendelkezünk, de a legtöbbet „Kerekes”-rıl lehet tudni, mert ı adta a legtöbb jelentést. Iratok hiányában nem lehet tudni, hogy mikor szervezték be, a jelentésekbıl úgy tőnik, hogy ez 1950 ıszén történt meg. Minden bizonnyal ekkor készült az a dátum nélküli feljegyzés, melyben az olvasható, hogy „B. Szabó István mellé hálózati vonalon »Kerekes« 42

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 44. o. ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 46. o. 44 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 48. o. 45 Békés 1973-ig nagyközség volt (ámbátor a múltban több alkalommal volt mezıváros, amire a békésiek mindig nagyon büszkék voltak), ennek ellenére a tanyai gazdák mindig úgy mondták, „a városba” mennek, és nem „a nagyközségbe”. 46 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 50. o. 47 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 52. o. 43

8

nevő B. egyén van beszervezve. »Kerekes« munkáját pontosan végzi, a kapcsolatot rendszeresen betartja, jelentéseiben B. Szabóról pontos és konkrét anyagokat hoz.”48 Ettıl kezdve a „Kerekes” fedınevő „B. személy” szorgosan adta a jelentéseit, volt idıszak, hogy hetente-kéthetente. Mirıl is szóltak a jelentései? Szinte mindenrıl. Jelentett B. Szabó István gazdasági kifosztásának folyamatáról, és arról, hogy a különbözı hatósági zaklatások ellen miként próbált védekezni (elárulta, hogy folyamatosan fellebbez és az idınyerésre játszik). Ezen kívül természetesen jelentett a politikai nézeteinek változásáról, a rendszerrıl alkotott véleményérıl (az „isten [sic!] nem akarhatja az ilyen istentelen szocializmust” – mondta egyszer az ügynöknek49), és arról, hogy eleinte mennyire reménykedett abban, hogy egy újabb háború végén fölszabadulnak az orosz megszállás alól. (Ekkoriban ebben reménykedett egy ideig az ország többsége is!). Késıbb azt is jelentette, hogy „barátja” egyre inkább csalódottan konstatálta, hogy a kommunista uralom talán tartós is lehet… Emellett jelentett az emigrálási szándékáról is, illetve arról, hogy egy idı után letett arról. (Errıl lásd késıbb.) Egy idı után azonban úgy tőnik, hogy bármilyen szorgos is volt, megrendült benne a bizalom. Bögre Gábor békéscsabai áv. hadnagy, és fınöke, Habuda Zsigmond százados50, az 1951. január 5-i operatív intézkedési tervükben azt írták, hogy „Kerekes”, „bizalmas baráti viszonyban van” a célszeméllyel és „hetenként rendszeresen fel is keresi a lakásán”, de nem bíznak meg benne teljesen, az az érzésük, hogy nem teljesen ıszinte (bár erre bizonyítékuk nincs!), „a látszat az, hogy vele érez”, ráadásul az írásos jelentéseibıl hiányoznak a konkrétumok, csak vele elbeszélgetve lehet ezeket kiszedni belıle. A másik ügynökük „Csaba” pedig nem volt közvetlen kapcsolatban B. Szabóval, ezért újabb ügynök beszervezését javasolták (erre azonban – legalábbis a megmaradt iratok szerint – egy ideig nem került sor). Végül megjegyezték: „Az újabb ügynöki mellé épülésen kívül szükséges még B. Szabó lakása környékén legalább két elvi kapcsolatot is létesíteni. Az elvi kapcsolatok azért szükségesek, hogy azokon keresztül pontosan feltudjuk deríteni a B. Szabó mozgást.”51 (Az „elvi kapcsolat” alatt a „hálózaton kívüli”, ún. társadalmi kapcsolatot értették.) „Kerekes”-nek köszönhetıen azért annyit megtudtattak róla az ÁVH emberei, hogy nagyon óvatos, érezte, hogy figyelik, emiatt egyre inkább visszavonult mindentıl és mindenkitıl. Ezt 1950 decemberében így indokolta meg gyanútlanul az ügynök elıtt: „neki így a legbiztonságosabb, így nem lehet azt mondani, hogy szervezkedik, mert ha ı eljárna valahová, akkor azt állítanák, mert tudomása [van] arról, hogy neki minden lépését figyelik, nem mozdulhat ki a lakásából anélkül, hogy a békési kommunista pártnak arról tudomása ne lenne.”52 Késıbb azonban „megemberelhette” magát „Kerekes”, ugyanis 1952. július 16-án Köves Miklós békéscsabai áv. hadnagy azt jelentette, hogy „Az ügynök az általunk elintézett illetményét megkapta, ami igen jó hatással volt rá.”53 Tehát „szolgálataiért” még pénzt is kapott. 1951. április 1-én Bögre hadnagy azt jelentette, hogy „B. Szabó István mellé újabb beépüléseket hajtottam végre, ezen keresztül a megfigyelését szorosabbra vontam. Ténykedésérıl, kapcsolatairól és esetleges vidéki útjairól a jelentésemet fokozatosan terjesztem fel.” A jelentésben említett „újabb beépülés” valószínőleg az a beszervezési kísérlet volt, melyrıl két hónappal késıbb, június 11-én Kocsis Lırinc áv. alhadnagy jelentett: „március hónap folyamán B. Szabó István fokozottabb figyelése érdekében beszerveztem Vass Lajos békési kulákot, aki B. Szabóval szoros kapcsolatot tart fenn. Vass tartása során felmerült a 48

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 15. o. ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 62. o. 50 Habuda Zsigmond áv. százados szervezte meg, és vezette 1951 novemberéig az ÁVH Békés Megyei Osztályát, majd a BM megyei fıosztályának megszervezéséig Arany László áv. százados töltötte be a pozíciót. (1950-ben az MDP Békés megyei bizottságának is a tagja volt.) 51 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 69. o. 52 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 63. o. 53 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 289. o. 49

9

gyanú, hogy nevezett elárulta megbízatását, miután B. Szabó tett olyan említést, hogy a hatóságok ıt figyelik. A legutóbbi ügynöki jelentés alapján kétségen kívül megállapítást nyert, hogy Vas dekonspirált, B. Szabónak elárulta a megbízatását, és azt is közölte vele, hogy az Államvédelmi Hatóság érdeklıdik B. Szabó iránt. Ilyen körülmények között szükségessé vált Vass Lajos ırízetbevétele, amelyre vonatkozóan a VI. Fıosztálynak javaslatot terjesztettem fel. Vast konspiráltam kívánom az osztályra elıállítani, és itt módszeres kihallgatás alá vonni.”54 Tehát a „kulák” Vas Lajos inkább vállalta azt, hogy a dekonspirálása (vagyis azzal, hogy leleplezi magát barátja elıtt, és figyelmezteti a veszélyre) miatt az ÁVH bosszút fog állni (a „módszeres kihallgatás” nem sok jót sejtet…), akár börtönbe is kerül, mint sem hogy besúgó legyen. Bátorsága ritkaságszámba ment abban az idıben… (Sajnos további sorsát nem ismerjük.) Az eddig említett „Kerekes” és „Csaba” fedınevő hálózati személyek mellett egy jelentésben felbukkant „Orbán Mihály” informátor neve, akirıl csak az sejthetı, hogy a célszemély tanyája környékén élt (esetleg egy ottani mezıır vagy dőlıbiztos volt), valamint olykor jelentettek róla a „18/1”, „18/3” „8/12” és „32/18/1” fedıszámú „B. személyek” is. 4. Ávós összeesküvés-elméletek: „az egyik irányítója a tiszántúli reakciónak” Bár közvetlen környezetébe – 1948-49-ben – nem sikerült beépíteni ügynököt, a rákosista államvédelem továbbra is szoros ellenırzés alatt tartotta, ugyanis szentül meg voltak gyızıdve arról, hogy részt vesz valamilyen illegális szervezkedésben. 1949 szeptemberében a „32/18/1” fedıszámú ügynök két jelentést küldött B. Szabóval kapcsolatban. 5-én arról számolt be, hogy beszélt Dobi János55 költıvel, aki állítólag elfecsegte neki, hogy a célszemély „felvette a kapcsolatot illegális úton a Nagy Ferenc vonallal és megállapodtak abban, hogy adott esetben megkapják az utasítást a tenni valókra.” A kapott utasításokat a Budapesten lakó lányai Mikulits Dezsı békési közjegyzın keresztül továbbítják a számára. Most megállapodtak Dobival abban, hogy ettıl fogva az „illegális utasítások” közvetítıje ı lesz. Azt is mondta az ügynök szerint, hogy az értesüléseit „közvetlenül a budapesti amerikai követséghez kell továbbítania.” (Az ügynök utasítást kapott arra, hogy állandóan tartsa a kapcsolatot Dobi Jánossal, hogy rajta keresztül értesülhessenek „B. Szabó és az illegális vonalának tevékenységérıl.”)56 A 21-i jelentésben az olvasható, hogy a volt államminiszter „az egyik irányítója a tiszántúli reakciónak”, sıt, a „saját elmondása szerint” „a Békés és Biharmegyei fasisztákat az egyházmegyei prezsbitériumi [sic!] üléseken és az ülések után megtartott bizalmas beszélgetéseket irányítja.” Amerikai kapcsolatokkal is rendelkezik az ügynök szerint, és a következı utasításokat adja: „felkészülni, hogy illegális tevékenységet tudjunk kezdeni. A jelen pillanatban még nem lehet semmit sem csinálni, de állandó készenlétben kell lenni.” Egyébként azt terjeszti magáról – jelentette az ügynök –, hogy „személyes mentességet élvez, mert – állítása szerint – Rákosi Mátyástól ígéretet kapott, hogy ıt semmilyen körülmények között »sem fogják üldözni«.” (Az ávós tiszt a jelentés végén megjegyezte: ügynöke „egészen szoros kapcsolatot tart fenn” Dobival.)57 Október 3-án egy ismeretlen fedınevő, de igen fantáziadús ügynök a „B. Szabó István – Dobi János féle szervezkedésrıl” hatoldalas jelentést állított össze. Ebben azt állította, hogy „B. Szabó István békési kulák, volt F.K.P. államminiszter a tiszántúli területeken a református 54

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 223. o. Dobi János (Hajdúdorog, 1925. – ?) költı. 1945-ben szovjet katonák az utcán fogták el és csak három évi fogság után térhetett vissza. Írásai 1944 óta jelentek meg, 1948-ban saját kiadásban verseskötete látott napvilágot. 1968 nyarán Svájcba „disszidált”, az emigrációban az Új Látóhatár közölt tıle verseket. 56 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 148. o. 57 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 149. o. 55

10

egyházközségek szervezetét [sic!] fedıszervként felhasználva, illegális mozgalmat szervez. A mozgalom célja, hogy mindenütt a helyi kulákokra, volt fasiszta politikusokra támaszkodva a dolgozó parasztokat és polgári elemeket a demokrácia ellen hangolja, passzivitásra, szabotázs-cselekményekre uszítsa és politikailag elıkészítse ıket egy általuk várt amerikai intervenció esetén a rendszerváltozás aktív végrehajtására.” (Az aláhúzás itt és a továbbiakban is eredeti kiemelés!) Az ügynök szerint a B. Szabó szeptember elején elmondta, hogy „felvette az aktív kapcsolatot” Nagy Ferenccel, illetve „az általuk szervezett Nemzeti Bizottmány vonalával”. Állítólag azt is elárulta, hogy a Nemzeti Bizottmány „illegális magyarországi szervezetében fontos szerepe van Peer Viktornak58 és Padányi Gulyás Bélának.59” Május végén fölkereste Dobi Dénes volt hajdúdorogi kisgazda funkcionáriust (Dobi János apját) és megbízta azzal, hogy „görögkatolikus kapcsolatai körében szervezzen be embereket demokráciaellenes propaganda folytatására és a demokratikus rendszerrel szembeni passzivitás szervezésére.” Júniusban Debrecenben hasonló okok miatt kereste meg Kövendy Gyula60, Zsom Miklós61, Vincze János, Kálmán Ferenc volt kisgazda funkcionáriusokat, Lévay Zoltán62 volt Sulyok-párti képviselıt és Kun Géza presbitert. Amúgy – az ügynök szerint – rendszeresen eljár Debrecenbe „presbiteri összejövetelekre”. (A református egyházzal kapcsolatban bizonnyal teljesen tájékozatlan ügynöknek fogalma sem lehetett arról, hogy B. Szabó István egyházkerületi tanácsbíróként járt olykor Debrecenbe!) Az ÁVH „megállapítása” szerint „nagyszámú kulákokból és volt horthysta funkcionáriusokból álló kapcsolatokat irányít a tiszántúli területeken, akik politikai passzivitásra, és a termelés szabotálására uszítanak.”63 A „fontosabb aktív politikai kapcsolatai” között megemlítették İry Istvánt64, Vásáry Istvánt65 és Józsefet66, valamint Dobi 58

Helyesen: Perr Viktor Sixtus (Gyulafalva, 1891. – Bonyhád, 1964.) 1915-ben szentelték pappá, 1930tól tagja az FKGP-nek. Tagja volt az Ideiglenes Nemzetgyőlésnek, majd az 1945-ös választás után az országgyőlésnek. Mivel ellenezte a köztársaság kikiáltását, a baloldali pártok támadásainak kereszttüzében állt, emiatt 1947 nyarán kilépett a pártból, és a Demokrata Néppárthoz csatlakozott. 1952-ben Grábócon lett plébános. A forradalom alatt Szekszárdon részt vett az FKGP újraalakításában. 59 Padányi-Gulyás Béla (Técsı, 1903. – Genf, 1988.) tevékenyen részt vett a hazai és a nemzetközi diákmozgalomban, tevékenykedett a Revíziós Ligában is. 1931-ben lépett be az FKGP-be. 1945-ben nemzetgyőlési képviselı lett, majd az FKGP Külügyi Osztályát vezette, 1948-tól a Magyarok Világszövetségének ügyvezetı elnöke. 1949. október 1-én letartóztatták, majd „kémkedés” vádjával 15 évre ítélték. Az ’56-os forradalom leverése után emigrált, Svájcban élt haláláig. 60 Kövendy Gyula (Székelykövesd, 1892. – Debrecen, 1978.) 1930-ban lépett be az FKGP-be, 1945-ben a párt helyi elnöke lett. Év közben a helyi rendırség leinternálta, ám ekkor még pár hét után szabadult. 1949 elején „szabotázs” vádjával tartóztatták le, de három hónappal késıbb kiengedték. Ezután a bár földje nagy többségét „fölajánlotta” az államnak, 1950 elején kiutasították Nyírábrányból, haláláig testvérénél élt Debrecenben. 61 Zsom Miklós (Nádudvar, 1887. – Szentes, 1956.) 1922-ben belépett a Nagyatádi-féle kisgazdapártba, 1931tıl az FKGP tagja lett. A 2. világháború után közremőködött a párt újjászervezésében. 1945-ben nemzetgyőlési képviselıvé választották. Az 1947. évi választásokon nem jelölték, ezért tovább gazdálkodott a birtokán. 1949-ben belépett a helyi termelıszövetkezeti csoportba, haláláig ott dolgozott. 62 Lévay Zoltán (Balassagyarmat, 1903. – 1984.) a két világháború között Debrecenben volt ügyvéd, 1944ben részt vett az FKGP újjászervezésében. 1945-ben a nemzetgyőlés tagja lett. 1946 márciusában 19 társával – köztük Sulyok Dezsıvel – kizárták a pártból. A Magyar Szabadságpárt (MSZP) alapító tagja, annak 1947-es megszüntetése után a Független Magyar Demokrata Párt listáján került az országgyőlésbe. A ’40-es évek végén visszavonult a politikától, Debrecenben, majd Balassagyarmaton élt. 63 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 149. o. 64 İry István (Debrecen, 1899. – 1963.) az FKGP alapító tagja volt, 1944 végén bekerült a párt országos vezetıségébe. 1945-ben és 1947-ben a nemzetgyőlés, illetve az országgyőlés tagja lett. Mivel szembekerült a Dobi–Dinnyés-féle kollaboránsokkal, 1948-ban lemondott a képviselıségérıl és párttisztségeirıl, haláláig visszavonultan élt Debrecenben. 65 Vásáry István (Debrecen, 1887. – 1955.) 1929 és 1934 között Debrecen polgármestere volt, 1938-tól lett tagja az FKGP-nek, majd a listáján 1939-ben, és 1945-ben tagja lett a nemzetgyőlésnek. Fél évig az ideiglenes kormány pénzügyminisztere volt. 1946 márciusában ıt is kizárták a pártból, ezután Sulyokkal megalapította az MSZP-t. A párt 1947. júliusi önfeloszlatása után a Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Párthoz

11

Jánost és Z. Bereczki [Gergely? – a keresztnevet nem írták, V. G. megj.] „volt F.K.P. képviselıt.” (utóbbi sohasem volt FKGP-képviselı…) „B. Szabó István szervezetének mőködési területén több alkalommal voltak demokráciaellenes tüntetések, fasiszta röpcédulák. A szálak mindig B. Szabó István, vagy kapcsolatai felé vezettek.” Az egyik „emberüket”, Vásáry Miklóst 15 évre ítélték, mert a téesz földjén „aknát helyezett el”, és a robbanásnak halálos áldozata volt.67 Dobi Jánoson keresztül az ügynök által elképzelt „szervezkedéshez” kapcsolódik a Vigília címő katolikus értelmiségi folyóirat köré csoportosuló „demokráciaellenes, klerikális intellektuellek csoportja”, Mihelits Vid68, Sík Sándor69, Bálint Sándor70, Rónay György71. Ezek után B. Szabó és néhány elıbbi kapcsolata rövid „karakterisztikáját” közölte.72 Mindenkit lefasisztázott. Az elkövetkezı idıszak ávós jelentéseiben rendszeresen visszatérı motívum volt az, hogy a presbitériumot használja „fedıszervül” az „aknamunkájához”. Például egy 1949. december 15-i jelentésében az áll, hogy „látszólag visszavonult a politikától, valóságban pedig […] rendszeresen eljár a ref. egyház prezsbiter üléseire, s ennek ürügye alatt rendszeres megbeszéléseket folytat Bodnár Imre, K. Kovács Sándor, Csapó László, Kocsor Mátyás és Z. Bereczki Gergely kulákokkal.”73 Mivel élénk egyházon belüli tevékenysége fölöttébb idegesítette az ávót, újabb és újabb információkat kértek –, de ezekkel valójában semmire sem mentek. 1950. augusztus 18-án egy öt oldalas összefoglaló készült Budapesten, melyben egyebek mellett azt írták, hogy „széles körő kapcsolatot épített ki a Békés környéki kulákokkal, ugyanakkor tartotta a kapcsolatot a budapesti jobboldali politikusokkal is. Így az 1948. október 12-i hálózati jelentés bizonyítja, hogy B. SZABÓ ISTVÁN KOVÁCS BÉLA volt titkárnıjével, KISS TÓTH ILONÁVAL áll szoros kapcsolatban, aki a Budapesten lévı jobboldali politikusoktól összeszedi a (MFP) csatlakozott. Ismét bekerült a parlamentbe, de 1947 novemberében törvénytelenül megsemmisítették a mandátumát. Ezután visszavonult a közélettıl. Idıszakos munkákból élt, a házát kisajátították. 66 Vásáry József (Debrecen, 1890. – 1975.) az 1930-as évek elejétıl együttmőködött az FKGP-vel és Eckhardt Tiborral, bár a pártba nem lépett be. 1944 végén az ideiglenes nemzetgyőlés képviselıje lett. 1944–1946 között az ideiglenes kormány, a Tildy-, és a Nagy Ferenc-kormányok földmővelésügyi államtitkára volt, valamint nemzetgyőlési képviselı. 1946 márciusában ıt is kizárták, ezután ı is részt vett a Sulyok-párt megalapításában. A párt 1947. júliusi önfeloszlatása után bátyjával együtt Pfeifferhez csatlakozott. 1947 novemberétıl ı is visszavonult a politikai élettıl. 1951-ben kitelepítették. Az ’56-os forradalom alatt részt vett az FKGP újjászervezésében. Rövid vizsgálati fogság után, az év végén Svájcba távozott. 1972-ben hazatért. 67 Vásáry Miklós volt honvéd százados a százholdas birtokán három aknát talált. Mivel feltételezték, hogy ezzel valami szándéka volt, 15 év fogházbüntetésre ítélték, annak ellenére, hogy még ı jelentette, hogy a birtokán robbanószert talált. 1956-ban rossz egészségi állapotára hivatkozva javasolták szabadon bocsátását. Lásd a vizsgálati dossziéját: ÁBTL, V-5623. 68 Mihelics Vid (Béla) (Csátalja, 1899. – Budapest, 1968.) újságíró, szerkesztı. Érettségi után a ciszterciták zirci kolostorában töltött egy évet, majd a rendházat elhagyva 1922-ben bölcsészdoktor lett, 1928ban pedig jogtudományi oklevelet szerzett. A ’20-as évektıl a keresztényszocialista mozgalom egyik vezéralakja. 1945-tıl 1947-ig az Új Ember fıszerkesztıje. 1947-ben a Demokrata Néppárt országgyőlési képviselıjévé lett. 1949-tıl a Vigilia fımunkatársa, majd 1964-tıl fıszerkesztıje. 69 Sík Sándor (Budapest, 1889–1963) piarista tanár, irodalomtörténész, költı, mőfordító, cserkészvezetı. Szülei katolizált zsidók voltak. 1903-ban lépett a piarista rendbe, a budapesti egyetemen magyar–latin szakos diplomát szerzett, utóbb ledoktorált. A magyar cserkészmozgalom egyik alapítója. 1929-ben a szegedi tudományegyetem professzora lett. 1949–64 között a Vigilia fıszerkesztıje. 70 Bálint Sándor (Szeged, 1908. – Budapest, 1980.) néprajztudós, egyetemi tanár. Szegeden szerzett magyar– történelem szakos diplomát, 1934-tıl az egyetem magántanára. 1945-ben a (Keresztény) Demokrata Néppárt tagjaként, az FKGP listáján került a parlamentbe, majd a „kékcédulás” választások után is képviselı lett, de 1948-ban lemondott a mandátumáról és visszavonult a politikától. 1947-tıl a szegedi egyetem tanára, 1965-ben koholt vádakkal felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 71 Rónay György (Budapest, 1913. – 1978.) katolikus író, költı, mőfordító, szerkesztı. Budapesten szerzett magyar–francia szakos diplomát, majd különbözı szerkesztıségekben dolgozott, 1945-tıl a Vigiliánál, annak 1969-tıl haláláig felelıs szerkesztıje. 1947 és 1949 között a KDNP színeiben volt parlamenti képviselı. 72 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 267-272. o. 73 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 153. o.

12

híranyagot, és azokat számukra [áthúzva, helyette kézzel a lap szélén: „jobboldali”] megbízható egyénekkel B. SZABÓ számára leküldi.” Az ügynökjelentések szerint ı szervezte a megyei „kulákságot”. A jelentés ismeretlen nevő államvédelmi tisztje hivatkozott egy 1949. szeptember 5-i ügynökjelentésre, mely szerint B. Szabó István fölvette a kapcsolatot Nagy Ferenccel. A 18/3as fedıszámú ügynök szerint a presbitériumi győléseket „politikai megbeszélésekre” használja föl, és találkozik Bodnár Imre, K. Kovács László, Csapó László, Kocsor Mátyás, Z. Bereczki Gergely, Z. Bereczki János, Mezı Sándor, P. Kovács Imre, Balogh Gábor, Dutkán László,74 P. Varga János „kulákokkal”, valamint Balogh Mátyás lelkipásztorral,75 és Szabó Sándor volt „Pfeiffer-párti” képviselıvel tartja a kapcsolatot. Egy 1950. január 24-i ügynökjelentés szerint 21én meglátogatta a jelentés megírásakor már letartóztatásban lévı Zsedényi Béla76 „angol kémet”, egy 1950. április 24-i ügynökjelentés szerint pedig az elıbbieken kívül „szoros kapcsolatban állt” Kovács István, Csókfalvi Andor, Hídvégi István, Pásztor Gyula, dr. Körber Tivadar, dr. Szálas Gyula, dr. Sebı Elek77 „kulákokkal”, illetve orvosokkal. „A fenti személyek kártyázás ürügye alatt egymás lakására járnak, hallgatják az amerikai és az angol rádiók híreit, azt felnagyítva továbbadják a lakosságnak. Ezek egyenként érintkeznek B. SZABÓ ISTVÁNNAL, aki ezekre az összejövetelekre nem jár el. Az egyenkénti találkozások B. SZABÓ ISTVÁN sógoránál, Z. BERECZKI GÁBOR vagy Z. BERECZKI GERGELY lakásán történnek meg, ahová B. SZABÓ konspiráltan szokott eljárni. Ezekrıl a találkozásokról nevezett késın éjjel tér haza.”78 Az ávós fantázia ebben a korban nem ismert határt. Újabb és újabb összeesküvési elméleteket konstruáltak (a legismertebbnek a „Magyar Közösség-ügy”, az ún. köztársaságellenes összeesküvés tekinthetı). Az egyik ilyen összeesküvés-elméletnek B. Szabó István is részese lett, 1951 nyarán ugyanis összefüggésbe hozták a Sárréten, SzeghalomFüzesgyarmat térségében szervezıdı „Sárréti Sasok” nevő, valóban létezı antikommunista szervezkedéssel, mivel a Szeghalmon élı öccse, Sándor belekeveredett az ellenállási mozgalomba. A „Sárréti Sasok”-kal kapcsolatban lefolytatott nyomozás során több ávós jelentés foglalkozott a volt államminiszterrel. A békéscsabai Fazekas István fıhadnagy, és a korábban említett Habuda százados által aláírt 1951. július 17-i jelentésben az áll, hogy a szervezkedés köröstarcsai csoportja „közvetlen kapcsolatot tart fenn B. Szabó István és Z. Bereczki Gergely békési lakosokkal.” Az ellenállási mozgalom két tagja – állítólag – azt mondta az egyik informátornak, hogy „egy nagy koponyát tartanak a szervezkedés részére, és azt óvják, hogy le ne bukjon. Ez a személy B. Szabó István volt államminiszter.”79 Ugyanebben a jelentésben megemlítettek egy „békési angolszász-barát 74

Helyesen: Dutkon László (Békéscsaba, 1913. – Békés, 1976.). Zenepedagógus. 1940-ben került Békésre, jelentıs népdalgyőjtı tevékenységet folytatott. 75 Balogh Mátyás (Békés, 1887. – Vác, 1953.) a debreceni református teológia elvégzése után erdélyi, majd partiumi falvakban volt parókus lelkész. 1932-ben hívta meg Békés gyülekezete lelkipásztorul. Aktívan részt vett a helyi közéletben, 1937-tıl támogatta a helyi FKGP-t. 1953. március 13-án tartóztatta le az ÁVH, „izgatás” vádjával. Vácon tartották fogva, de a július 20-ára meghirdetett gyulai bírósági tárgyalását már nem érte meg, mert elızı nap a váci rabkórházban elhunyt. 76 Zsedényi Béla (Aknasugatag, 1894. – Budapest, 1955.) 1925-tıl a miskolci evangélikus jogakadémia tanára, számos jogelméleti és államjogi publikáció szerzıje. 1944 elején Budapesten ügyvédi irodát nyitott. Az év végén behívták az Ideiglenes Nemzetgyőlésbe, majd házelnökké választották, e minıségében 1945. decemberig a Nemzeti Fıtanács elnöke volt. Az 1945. novemberi választások után a nemzetgyőlés tagja lett, mint kiemelkedı közéleti személyiség. 1947-ben az MFP alapító tagja volt, a „kékcédulás” választásokon után ismét bekerült a törvényhozásba. Mandátumát novemberben – a párttársaiéhoz hasonlóan törvénytelenül – megsemmisítették. 1950 májusában koholt vádak alapján letartóztatták, novemberben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, 1955 februárjában a Győjtıfogházban halt meg. 77 Dr. Sebık Elek (Békés, 1883. – 1961.) a nagyváradi jogakadémián szerzett jogi diplomát, majd hamarosan Békésen nyitott ügyvédi irodát. Szociálisan érzékeny, a közösségért sokat tevékenykedı személyisége volt Békésnek. 78 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 156–160. o. 79 Idézi: İze Sándor – İze Sándorné: Sárréti Sasok. Nemzeti ellenállási mozgalom Kelet-Magyarországon 1948–1952. Kárpátia Stúdió, Budapest, 2012. 60.

13

társaságot” is. Ennek az állítólagos szervezkedésnek a vezetıje dr. Durkó Gábor volt, aki közvetlen kapcsolatot tartott fönn B. Szabóval és Z. Bereczkivel. Egy „Kiss” fedınevő ügynök azt is állította, hogy Békésen a „B. Szabó István volt államminiszter által vezetett szervezkedésben külön csoportot vezet” egy bizonyos Krucsó Mihály. „Kiss” – állítólag – azt is megtudta, hogy egy olyan „nagyobb arányú szervezkedés”-rıl van szó, melynek csak Békésen „kb. 400 tagja van”!80 Emellett azt is állította, hogy a „jobboldali kisgazda” „szerteágazó kapcsolatokkal rendelkezik”, a Dunántúlra, a fıvárosba és Debrecenbe „konspirált körülmények között szokott elutazni”, és ami a leghihetetlenebb: „kapcsolattal rendelkezik az angol követség felé, ahol a nagynénje81 dolgozik. […] A megye területén több konspiráció szálai hozzá vezetnek.” A békéscsabai ávósok fantáziája annyira meglódult, hogy egyenesen azt állították: „a megye egész területén, de azon túl is egy nagyobb arányú szervezkedés mőködik.” Ennek pedig „megyei viszonylatban a legfelsıbb vezetıje B. Szabó István volt államminiszter.”82 Tovább nem is részletezzük. Ezek a „tények” köszönıviszonyban sem voltak a valósággal. A megyében „nagyobb arányú szervezkedés” csak a „Sárréti Sasok” volt – ez azonban a régió egy jól körülhatárolható részére terjedt ki. Az Orosháza-Hódmezıvásárhely térségében szervezıdı Fehér Gárda ellenállási mozgalomnak83 (melynek szálai Csorvásig nyúltak) még annyi köze sem volt Békéshez, és B. Szabó Istvánhoz, mint az elıbbinek. Valójában a fenti anyagban leírtaknak semmilyen valóságalapja sem volt. Ezt a véleményünket az is megerısíti, hogy a volt államminisztert a sárréti szervezkedéssel kapcsolatban még csak ki sem hallgatták. (1953 novemberében még egy alkalommal felbukkant az egyik ávós jelentésben, hogy – igaz, egyoldalú információ szerint – állítólag részt vesz egy helyi „angol legitimista szervezkedésben”,84 de erre késıbb nem tértek vissza, valószínőleg az ÁVH-n sem voltak meggyızıdve az információ valódiságáról.) Az elkövetkezı idıszak sem szőkölködött különféle fantáziadús elképzelésekben a volt kisgazda politikussal kapcsolatban. 1951. október 18-i jelentésében Tóth Mihály áv. hadnagy a „8/12”-es fedıszámú ügynök információit foglalta össze: „Az ÁVH adatai szerint kapcsolatban áll Békés megyei kulákokkal, és a megyei FKP. szervezetek egyes vezetıivel, háttérbıl egyik irányítója a Békés megyei FKP. szerv. aktivizálódásának.”85 Ezek után végképp érthetetlen: ha mindez igaz, akkor miért nem volt foganatja az ırizetbevételi javaslatnak, miért nem tartóztatták le 1951 folyamán? 5. Tervek a megfigyeltetésére, javaslatok az ırizetbe vételére Bögre Gábor hadnagy és az osztályvezetıje, Habuda Zsigmond a már korábban idézett, 1951. január 29-i jelentésükben arra is felhívta a figyelmet, hogy a B. Szabó-házzal szemközti, Jantyik. u. 14. sz. alatti épületbıl (ennek tulajdonosa egy 40 holdas „kulák”, de a négy közül két szobájában egy volt bankigazgató lakik) és a mellette lévı, 16. sz. alatti házból (ennek tulajdonosa egy idıs, 30 holdas „kulák”) jól szemmel lehetne tartani B. Szabóék házát, de azt is megjegyezték, hogy „a környéken nem laknak olyan elvtársak, akiket elvi alapon belehetne szervezni és azokkal B. Szabó lakását ellenıriztetni.”86 Éppen ezért maradtak végül annál a javaslatnál, hogy a 14. szám alatti házból figyeltessék a célszemélyt. „A ház igen alkalmas bölcsıdének, Békés község pedig most, a közeljövıben akar ilyet felállítani. Ezért a házat a 80

I. m. 61. Egy 1951. március 6-i jelentésben azonban már Z. Bereczki Gergelyrıl írnak, mint aki a budapesti svájci követségen teljesít szolgálatot. 82 İze, i. m. 63. 83 Lásd Bán András: A Fehér Gárda mozgalma a Dél-Alföldön. In Belvedere Meridionale, 2009. 5–6. sz., 33–49. o. 84 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 325. o. 85 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 232. o. 86 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 79–82. o. 81

14

Községi Tanács a kuláktól igénybe veszi a bölcsıde céljára. A bölcsıde felállítása eltart még kb. egy hónapig. Addig a házból igen alkalmas lesz a figyelést végezni. Amennyiben a figyelésnek hosszabb ideig kell tartani, mint ahogyan a bölcsıdét felállítja a község, úgy igényelnek erre a célra egy másik lakást. Az elıbbi lakás pedig, mivel arra a célra igen alkalmas, illeg.[ális] lakásunk lesz.”87 Márciusban újabb ötletük támadt: a házban van még egy üres helység, és ebbe akarták áthelyezni a békési Ingatlanforgalmi Irodát, ahová „egy nıtlen, beszervezett elvtársat fogunk elhelyezni. Ez az elvtárs az iroda mellett fog lakni is. B. Szabó István legbizalmasabb barátairól kt.[-t – vagyis környezettanulmányt V. G. megj.] készítünk, és presszi.[ós] anyagot győjtünk. A legalkalmasabb személyt ügynökként beszervezzük.”88 Pár hónappal késıbb kiderült, hogy ezt az elképzelést sikerült realizálni. B. Szabó elárulta az ügynöknek, hogy teljesen visszavonult, mert „az az észrevétele, hogy állandó megfigyelés alatt áll”, pár héttel korábban az utcáról figyelték, de nemrég a házukba betelepítették az ingatlanközvetítıt, és „az iroda alkalmazottai vannak megbízva a figyelésével”.89 Az elsı ırizetbevételi javaslatait 1951. március 23-án, majd 24-én készítette el Czvetkovics László áv. ırmester. Ezekben B. Szabó István „horthysta” múltját egyebek mellett az 1939 és 1943 között elhangzott képviselıházi beszédeivel és korabeli cikkeivel próbálta bizonyítani. A „felszabadulás” utáni „kommunista- és népidemokrácia-ellenes” magatartását pedig az akkori beszédeivel igyekezett alátámasztani. Például amikor 1946-ban államminiszter lett, „beszédeiben élesen támadta a Kommunista Pártot és a Szovjetuniót. 1946. július 28-án Sárváron az FKP. ülésén elmondott beszédében féktelenül uszított a földreform ellen. Kijelentette, hogy »a parasztság az elsı az országban, és ı azért ellensége a koalíciónak, mert a földreform során a földeket a Magyar Kommunista Párt akarja kisajátítani.« A demokratikus rendırségrıl gúnyosan kijelentette, hogy »ma olyan rendırség van, mely tolvallyal együtt lop.«” Felhozta ellene, hogy az 1946. szeptember 1-i tiszafüredi pártgyőlésen „védelmébe vette a szabotáló kulákokat, s követelte, hogy azok internálását szüntessék meg, s azok, akik internáló táborban vannak, ártatlanul kerültek oda, és ıket szabadon kell engedni, mert »azok becsületes emberek és személyi bosszú áldozatául estek«. Beszédének további részében a népbíróság megszüntetését és »diktatúra mentes uralom megvalósulását« követelte. Majd megjegyezte, hogy »Magyarország önálló államéletet akar élni s nem akar tag állam lenni«. Végül kijelentette, hogy »ne a malmokat államosítsák, hanem a rendırséget, hogy az ne egy Párt rendırsége legyen, hanem az államé, mert a magyarok nem akarnak pártoskodni, és magyar ember soha nem lesz kommunista. A kommunizmust elfogjuk törölni, ebben még Rákosi Mátyás sem fog megakadályozni bennünket. Mi magyarok akarunk maradni, ez az ország nem eladó keletnek, és nem engedjük, hogy a 18%-os kisebbség diktáljon Magyarországon.« – idézte a volt államminisztert. Azt is vádként hozta fel ellene, hogy az FKGP „jobboldali képviselıibıl »alkotmányvédı csoport« néven koalícióellenes blokkot” hozott létre, és adataik szerint az elítélt „angol kém” Zsedényi Béla, és a „disszidens” Pfeiffer Zoltán irányítása alatt állt ez a csoport.90 A javaslatot a felettesek nem hagyták jóvá (az a gyanúnk azért nem, mert túl kevés konkrétumot tartalmazott), ezért az ambiciózus alhadnagy április 3-án egy újabb – hét oldalas91 – javaslattal állt elı. Ebben fölsorolta a korábbi, 1945 elıtti „bőneit” („a Horthy rendszer egyik kiszolgálója volt” stb.), majd az 1945 utáni „szovjetellenes”, „demokráciaellenes” stb. tevékenységét ismertette. Azt állította, hogy 1947-ben a „jobboldali magatartása és 87

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 171. o. (A bekezdés szélén olvashatatlan nevő ávós piros ceruzával megjegyezte: „Mennyire reális a terv? Ki lehet a kulákokat azonnal költöztetni? Milyen módon? Biztos, hogy innen tudják figyelni a házat? Beszéljük azt meg Habuda szds.-al”.) 88 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 186–188. o. 89 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 227–228. o. 90 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 350–353. o. 91 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 210–216. o.

15

tevékenysége” miatt „kizárták” a pártból. (Ez azonban nem igaz!) Ismét hivatkozott egy 1948. október 12-i hálózati jelentésre, meg arra, hogy adataik szerint a volt államminiszter Békés megyében „a kulákokat és jobboldali volt FKP. funkcionáriusokat a népidemokrácia ellenes cselekmények végrehajtására, rémhírek terjesztésére és a parasztság körében folytatandó népidemokrácia ellenes, szövetkezetellenes agitációk végrehajtására szervezi.” Végül azt javasolta, hogy a volt államminiszter „jobboldali népidemokrácia ellenes tevékenységére vonatkozólag” hallgassák ki a már letartóztatott Zsedényi Bélát, Pártay Tivadart92, Rubleczky Gézát,93 és néhány más volt kisgazda politikust. (A megmaradt iratanyagból úgy tőnik, erre valóban sor került, de ezúton az ÁVH semmi érdemleges információhoz sem jutott.) 6. „Disszidálási” szándék: az ávó fantáziálása vagy valóság? B. Szabó István emlékiratában – talán óvatosságból – nem tesz említést arról, hogy többször fölmerült benne, el kellene hagyni Békést, sıt, úgy tőnik, azt is komolyan fontolgatta az ötvenes évek elején, hogy elmenekül az országból. Annyi bizonyos, hogy az ÁVH-hoz 1950 nyarán futott be elıször olyan információ, hogy „disszidálni” akar. Oláh János áv. hadnagy július 3-án jelentette, hogy „B. egyénük” információja szerint „fél, hogy ıt is letartóztatják, és ezért az országban valahol elrejtızött, hogy a disszidálást elıkészítse.” Az ávós utasította az ügynököt, tudja meg, hogy kinek a segítségével szándékozik „disszidálni”.94 Feltételezett szándéka tovább foglalkoztatta az ÁVH embereit. Egy – korábban részben már idézett – 1950. október 3-i jelentésben is az olvasható, hogy „azt emlegeti gyakran, hogy ha nem következik be hamarosan a rendszer változás akkor nyugatra fog disszidálni és ott várja ki azt az idıt amikor majd haza jöhet.”95 A hónap végén Bögre Gábor hadnagy (egyébként meglehetısen zavaros szövegő) jelentésében azt írta róla, hogy igen tart attól, ha a politikai helyzet „fokozódik”, sor kerülhet a „politikailag megbízhatatlanok” összeszedésére, ezért nagyon gondolkodik azon, hogy akkor el kellene tőnnie, külföldre kéne menekülnie, mert huzamosabb ideig úgy sem lehet az országban bujkálni. Bögre november 10-i operatív intézkedési tervében azt javasolta, hogy „figyelését még jobban megkell szigorítani, mert minden eddigi adatunk arra szóll, hogy nyugatra fog kimenni, a már kiszökött sógora, Z. Bereczki Gábor után. Tudja a módját annak is, hogy a határon hogy tud illegálisan átmenni, mert megállapításunk szerint sógora is az ı segítségével tudott disszidálni. Csak nem minden héten felutazik Budapestre, megkell szervezni a Budapesti útjainak a lefigyelését is.”96 November 23-án utasította mindkét ügynökét („Kerekes”-t és „Csabá”-t), hogy mással ne is foglalkozzanak, csak azt figyeljék, mikor akar kiszökni az országból.

92

Pártay Tivadar (Dombóvár, 1909. – Budapest, 1999.) 1932-ben lett az FKGP tagja, 1939-tıl pártigazgató, az országos nagyválasztmány tagja. 1945 és 1948 között parlamenti képviselı. 1949-ben letartóztatták, Kistarcsára, majd Recskre internálták. 1953-ban szabadult, ezt követıen fizikai munkásként dolgozott. Az ’56-os forradalom napjaiban részt vett a párt újjászervezésében. 1957 májusában letartóztatták, de a következı év júliusában szabadlábra helyezték. Még 1952-ben, Recsken szervezték be ügynöknek, a Kádár-korszakban is aktív informátor volt, többek között B. Szabó Istvánról is adott jelentéseket, az 1958-as perében terhelı vallomást tett rá. 1988-ban részt vett az FKGP újjászervezésében. 93 Rubleczky Géza (Budapest, 1909. – 1953.) 1928-ban Párizsban szerzett vegyészmérnöki diplomát. 1939ben a Magyar Revíziós Liga titkára lett. 1943-ban belépett az FKGP-be, részt vett a polgári tagozat megalakításában. 1945-ben a pártpropagandát irányító fıosztály vezetıje és az intézıbizottság tagja lett. Nagy Ferenc lemondatása után az újjáalakult polgári tagozat alelnökévé választották. 1948 áprilisától a párt politikai bizottságának tagja, júliustól a nagy-budapesti szervezet elnöke. 1950. május végén letartóztatták, majd koholt vádak alapján tizenöt évre ítélték. A börtönben belehalt a kínzások okozta sérüléseibe. 94 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 58. o. 95 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 13. o. 96 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 28. o.

16

Újabb fordulatot jelentett az ügyben, hogy az ÁVH Határırség IV/4., Felderítı Osztályának helyettes vezetıje, Kovács Dénes ırnagy egy 1950. december 22-i átiratában értesítette az illetékeseket B. Szabó közeli szökési szándékáról. Megtudták ugyanis, hogy egy régi ismerısét (akirıl nem tudta, hogy a határırség szegedi felderítıcsoportjának „hálózati egyéne”) megkérte, „a lehetı legrövidebb idın belül segítse ki Jugoszláviába”. A szökésére vonatkozólag 28.-ában állapodott meg az ügynökkel. Kovács azt is közölte, hogy a „figyelését hálózati úton megszerveztettem, valamint a fenti idıpontban tettenéréssel fogjuk lebuktatni.”97 Szerencsére valami oknál fogva meggondolta magát és a megbeszélt december 28-i találkozóra nem ment el az újszegedi hídfıhöz. Utóbb két képeslapon mentette ki magát. Amikor 1951 elején kiderült, erısen gondolkozik azon, hogy jobb lenne, ha Békésrıl Budapestre költözne, az ÁVH részérıl ezt csak egy „elterelı akciónak” tartották. Miként Czvetkovics László ırmester fogalmazott: „feltehetı, hogy a Budapestre való költözését azért híreszteli, hogy szökési szándékáról a figyelmet elterelje.”98 Azért sem akarták elhinni, hogy valóban komolyan foglalkoztatja a fıvárosba történı költözés gondolata, mert „Kerekes” jelentéseibıl tudták, rendszeresen levelezik unokaöccsével, Z. Bereczki Gáborral, aki a feleségével az elızı évben kiszökött az országból, és egy trieszti menekülttáborban várták, hogy tovább mehessenek Kanadába. „Kerekes” 1951. február elején még azt jelentette Bögre hadnagynak, hogy – a határırizet megszigorítása ellenére – továbbra is fontolgatja a „disszidálás” lehetıségét, mert szerinte a határzárt ellenére ki lehetne szökni, de attól tart, hogy az otthon maradt családtagjait emiatt retorziók érnék. Egy hónappal késıbb, március 3-án „Kerekes” Habudát is hasonlóképpen informálta: ha szóba került közöttük a „disszidálás” kérdése, „mindég úgy nyilatkozott, hogyha egyedülálló ember volna, akkor nem sokat gondolkozna a dolgon, de így a családját nincs lelke itthagyni, mert ı ha elmenne, a családját tenné ki a legnagyobb kellemetlenségnek. Többször mondta azt is, hogy ı nem teszi meg, amit egyesek megtettek, és itthagyták a népet, ı ki fog tartani az ı hívei, választói között a végsıkig.”99 A „disszidálás”’ kérdésében az utolsó jelentés pár nappal késıbbi. „Kerekes” közölte Bögrével, B. Szabó István elmondta neki, hallotta, hogy egy községi fıjegyzı „disszidálni” akart, elkapták, de nem csak ıt vették ırizetbe, hanem a családtagjait is, ezért úgy döntött, nem kockáztatja, hogy szökése esetén a három lányán, feleségén és unokáin álljanak bosszút, ıket börtönözzék be helyette. 7. Felköltözése Budapestre Korábban volt már szó arról, hogy az ÁVH 1950-ben megtudta, elkeseredésében azzal a gondolattal foglalkozik, hogy felköltözik lányaihoz Budapestre. Egy 1951. január eleji ügynökjelentésbıl arról is értesültek, hogy ez ügyben konkrét lépésre is sor került: megkérte volt frakciótársát, Milassin Kornélt,100 hogy keressen számára a fıvárosban lakást, ugyanis sürgısen Budapestre akar költözni, mert lehetetlenné vált a Békésen való maradása. A jelentés szélén Szamosi Tibor áv. százados, az I/2-a alosztály vezetıje megjegyezte, hogy ha valóban felköltözne, „aktívabbá tenné az FKP. volt politikusainak csoportját. Szerzünk mi 97

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 161. o. ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 165. o. 99 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 180. o. 100 Milassin Kornél (Kalocsa, 1883. – Budapest, 1956.) az elsı világháborúban hivatásos tisztként harcolt. 1918 ıszén az egri katonatanács elnöke lett, ezért 1920-ban rendelkezési állományba helyezték. Utóbb reaktiválták, de hamarosan ezredesként nyugdíjazták. 1930-ban az FKGP alapító tagja volt, 1944 decemberétıl a párt megyei elnöke. 1945 elejétıl másfél évig fıispán, közben a párt Országos Intézıbizottságának tagja. 1945-ben képviselı lett, de az ıt ért támadások miatt 1947 februárjában kilépett az FKGP-bıl, és Sulyok pártjához csatlakozott. A „kékcédulás” választások után visszavonult a politikai élettıl. 1950-ben kitelepítették Egerbıl, 1952-tıl Budapesten segédmunkásként dolgozott, egy ideig B. Szabó István munkatársa volt. 98

17

lakást B. Szabónak és az ügynök ajánlja fel neki. A lakásba beszerelt technika segítségével komoly eredményt lehet elérni.” Ez alá egy olvashatatlan nevő ávós azt írta, hogy „Óvatosan, átgondoltan meg lehet csinálni.”101 Egy január 20-i jelentésbıl azonban kiderült, a volt kisgazda politikus eléggé bizonytalan a költözést illetıen, még nem döntötte el, hogy ott hagyja-e maradék békési birtokát. Február elején megtudták az ávósok, hogy – a két lány szőkös lakáshelyzete ellenére – mégis csak fel akar költözni, ráadásul a feleségével együtt. Czvetkovics ırmester erre azt javasolta, hogy mielıtt a szülık felköltöznének, a Veress Pálné utcai lakást be kellene „poloskázni” (vagyis lehallgató-készüléket kellene elrejteni). A fennmaradt iratokból úgy tőnik, erre valami oknál fogva még sem került sor. 1951 márciusában még az is fölmerült benne, hogy a feleségével együtt a Dunántúlra költözik. Az ügynökjelentésekben többször lehet olvasni, hogy átlátogatott a Dunántúlra (az ÁVH legnagyobb bosszúságára errıl mindig csak utólag szereztek tudomást), és több alkalommal fölkereste egy régi barátját. A hónap közepén elárulta a bizalmasának – a „Kerekes” fedınevő ügynöknek –, hogy mindennap várja az értesítést (szerencsére azt nem mondta meg, hogy honnan és kitıl), és akkor elköltöznek a feleségével a Dunántúlra, olyan helyre, ahol ıt senki sem ismeri. Úgy tőnik, errıl a tervérıl késıbb letett, mert 1951 második felében már nem beszélt errıl „Kerekes”-nek. Ezzel szemben 1952 szeptemberében azt közölte, hogy úgy látja, „a kulákok lassan eltőnnek, egy részük börtönbe, másrészük munkát vállal. Úgy gondolja, hogy a tavasszal ı is elmegy valahová dolgozni.”102 Arra, hogy pontosan mikor költözött el Békésrıl, az emlékiratában nem tért ki, csak annyit írt, hogy „a bíró közvetve azt üzente, hogy jól tenném, ha itt hagynám Békést, mert a végtelenségig nem lehet a támadásokat kivédeni. Ekkor még volt három hold földem, annak a termését be kellett takarítanom.”103 Szeptember 23-án Köves Miklós csabai áv. hadnagy – „Kerekes” információi alapján – azt jelentette, hogy jegyzett tervkölcsönt és békekölcsönt is – úgy tőnik, igyekezett otthon elrendeznie a dolgát, mielıtt felköltözött. A hagyatékában található egy hivatalos irat, mely szerint elsı munkahelyére 1952. november 3-án lépett be, és ez az É.M. 29/3. Csatorna és Vízvezetéképítı Vállalat volt, Debrecenben. Emlékiratában azt írta errıl az idıszakról, hogy egy szennyvízcsatorna építésén vettek részt, a munkakörülmények pedig szörnyőek voltak. („A szállásunk egy városszéli korcsma elhanyagolt kamrája volt, olyan hideg volt benne, hogy majd meg fagytunk.”104) Egy hónap múlva ott hagyta a cívisvárost és fölutazott Budapestre. Ott az elsı idıben az Üzletberendezési Vállalatnál lóápolóként dolgozott. A volt államtitkár, államminiszter, a Köztársasági Érdemrend tulajdonosa ruházatát teljesen átjárta az istállószag, ezért nem mert emberek közé menni. Tíz hónap múltán, 1953 szeptemberében végre megszabadult ettıl a munkahelyétıl és egy régi ismerısének köszönhetıen a XIII. kerületben egy ktsz-nél ládaszegezı munkás lett, végre oda költözhetett a lányaihoz a Veress Pálné utcába. Errıl természetesen Békésen „Kerekes” nyomban beszámolt az ávónak. (Érdekes, hogy a személyi dossziéjában 1952 szeptembere és 1953 júliusa között egy anyag sem található.) „Kerekes” azután is szorgosan adta a jelentéseit, miután „barátja” Budapestre költözött, ugyanis amikor két-három hetente hazajött, vasárnap minden esetben találkoztak, és az ekkor szerzett információkat megosztotta tartótisztjével. Ezekbıl, és egy budapesti „B. személy” jelentéseibıl megtudta az ÁVH, hogy „állandóan kapcsolatot tart fenn külömbözı jobboldali beállítottságú személyekkel, feltehetı, hogy demokrácia ellenes tevékenységet fejt ki”, bár erre nem volt bizonyítékuk.105 Egy 1954. 101

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 164. o. ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 304. o. 103 B. Szabó István emlékirat. III. rész. In Valóság, 2007. 5. sz., 66–67. o. 104 BFL, B. Szabó István irathagyatéka, XIV.95. fond, Emlékirat, 119. o. 105 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 325. o. 102

18

december 9-i környezettanulmány szerint „jelenleg is széleskörő kapcsolatokkal rendelkezik, úgy Békés, valamint Békésmegye területén, mint Budapest területén.” Emiatt még ekkor is „hálózati operatív ellenırzés” alatt tartották.106 (A személyi dossziéját 1955. április 21-én lezárták, de korántsem lehet kizárni, hogy a forradalom kitöréséig hátralévı idıben nem készültek róla jelentések.) 8. Epilógus: ki is valójában a sokat idézett „Kerekes”? A „Kerekes” (olykor „Kerekes Ferenc”) fedınevő „B. egyént” (hálózati személyt, ügynököt) 1950 ıszén szervezték be B. Szabó István mellé, akinek személyi dossziéjában több mint félszáz jelentés található tıle. (Elképzelhetı, hogy ennél több jelentés készült, ugyanis, a békéscsabai Bögre Gábor ávós hadnagy 1951. február 17-i jelentésében azt írta, hogy az ügynök hetente föl szokta keresni a célszemélyt.) Ami az illetı kilétét illeti, a tartótisztek jelentéseiben akad néhány árulkodó jel. Például több jelentésen az olvasható, hogy az ügynök a vasárnapi istentisztelet után találkozott a célszeméllyel, olykor a presbiterek bibliaórája után, sıt, egy alkalommal a lelkészi hivatalban beszélgettek. Kocsis Lırinc áv. hadnagy egyszer megemlítette, hogy az esperes az ügynököt osztotta be a köröstarcsai egyházközség kánoni látogatására. Mindezek a momentumok nyilvánvalóvá teszik, hogy a hálózati személy egy békési református lelkipásztor volt. A kérdés ezek után „csupán” csak az, hogy ki? „Kerekes” jelentéseinek nagy része azzal kezdıdik, hogy fölkereste a célszemélyt, akinél ott „találta” Túróczy László református lelkészt. Az ügynökjelentéseknek volt egy bevett formulája (1956 elıtt, és az után is): a hálózati személy – mintegy „álcázásképpen” – egyes szám harmadik személyben írt önmagáról. Tehát esetünkben egyértelmő, hogy „Kerekes”/„Kerekes Ferenc” és Túróczy László egy és ugyanaz a személy. Az esetleg felmerülı kételyt Záluszki Mátyás áv. hadnagy, osztályvezetı-helyettes oszlatja el, aki az 1954. május 14-i összefoglaló jelentésében azt írta, hogy „B. Szabó mellé »Kerekes« fedınevő ügynök van beépülve, melyen keresztül figyeljük tevékenységét és derítsük fel kapcsolatait”. A jelentés végén pedig az olvasható, hogy a célszemély „Békésre hazajövetkor felkereste a régi FKP. vezetıségi tagokat s biztatta ıket, hogy legyenek talpon, miután hamarosan vissza kell állítani a volt FKP. és NPP. szervezeteket. Ezt a értesülését közölte K.L. Szabó Gábor békési lakos volt FKP. vezetıvel, Z. Bereczki Gábor Békési lakos volt FKP. vezetıvel s Túróczy László Békési ref. pappal, azaz az ügynökünkkel.”107 A végsı – és egyelıre megválaszolhatatlan – kérdés pedig már csak az, hogy vajon mivel zsarolták meg a lelkipásztort, hogy az ÁVH ügynöke legyen? Az idı múlásával talán erre a kérdésre is választ kaphatunk…

106

ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 353. o. (Az ellene folyó sajtótámadások sem maradtak abba, lásd a Viharsarok Népe 1953. november 13-i számát: „Vessenek véget Békésen is a háborús gyújtogatókat szolgáló kulákszabotálásoknak”.) 107 ÁBTL, B. Szabó István személyi dossziéja, O-11.246., 339. o.

19