VILÁGVÁROS VAGY VILÁGFALU. -avagy fenntartható építés és településfejlesztés Budapesten és az agglomerációban

VILÁGVÁROS VAGY VILÁGFALU -avagy fenntartható építés és településfejlesztés Budapesten és az agglomerációban

ÖNKORMÁNYZATI ANYAG 2004

Megjelent a Phare Access (2001 HU 0104-03-01-0017) támogatásával

Program szerkesztõ biztoság tagjai: Novák Ágnes, Medgyasszay Péter, Szántó Katalin, Beliczay Erzsébet Szerkesztésben közremûködött: Bleicher Krisztina Szerzõk: Dr. Fleischer Tamás, Dr. Kontra Jenõ, Koszorú Lajos, Medgyasszay Péter, Novák Ágnes, Schuchmann Péter, Tosics Iván Tördelés, borító: Zorkóczy Zoltán Nyomtatás, kötészet: Timp Kft. Felelõs Vezetõ: Cse Tibor Borító: Schuchmann Péter budapesti agglomeráció: Az urbanizált területek jelenlegi kiterjedésének; és a Az urbanizált területek várható kiterjedése összehangolt fejlesztési és rendezési szabályozás nélkül - címû ábráinak kombinációja A kiadvány újrafelhasznált papírból készült: a belívek 80g-os CyclusOffset papírra; a borító 250g-os Keaykolor Recycled Mineral alabástrom színû papírra. A papírt az Europapier szolgáltatja.

Kiadja a Független Ökológiai Központ Alapítvány, Budapest 2004

Önkormányzati anyag

Világváros vagy világfalu

TARTALOMJEGYZÉK 0 Bevezetõ

7

1 Medgyasszay Péter, FENNTARTHATÓSÁG AZ ÉPÍTÉSZETBEN Környezeti problémák, emberi tevékenységek léptéke és az ökológiai lábnyom fogalma Fenntarthatóság és az építészet kapcsolata A településrendezés és az építészet környezetterhelése, az egyes környezetterhelési elemek nagyság-rendje, súlypontok Környezetterhelés csökkentésének lehetõségei Földhasználathoz kapcsolódó környezetterhelés csökkentése Energiahasználathoz kapcsolódó környezetterhelés csökkentése A hulladékképzõdéshez kapcsolódó környezetterhelés csökkentése A vizek szennyezéséhez kapcsolódó környezetterhelés csökkentése Fenntarthatósági célok és indikátorok, lehetséges stratégiák

9 9 10

2 Tosics Iván, VÁROSI FENNTARTHATÓSÁG ÉS BUDAPEST VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A nagyvárosi régiók fejlõdésének mai tendenciái Szuburbanizációs folyamatok az USA-ban és Európában A szuburbanizáció következményei, a fejlõdés fenntarthatóságát veszélyeztetõ problémák Új tendenciák a nyugat-európai szuburba-nizációban: a peremvárosok kialakulása... Nemzetközi tapasztalatok a nagyvárosi szuburbanizációs fejlõdés problémáinak kezelésére Az európai tervezési-szabályozási gyakorlat Hollandia példáján Egyes városok példái a kedvezõtlen tendenciák kezelésére, megállítására, megfordítására A városi fenntarthatóságról szóló viták és elképzelések az Európai Unióban A fenntartható városi fejlõdést akadályozó tényezõk és ezek leküzdésének módozatai A városok fejlõdését érintõ elõírások és támogatási rendszerek az Európai Unióban Budapest városfejlõdése és a Városfejlesztési Koncepció A budapesti városfejlõdés a város és környékének növekedése szempontjából Budapest Városfejlesztési Koncepciója A városi fejlõdés fenntarthatóságával kapcsolatos egyes konkrét dilemmák A legaktuálisabb mai problémák Budapest és környéke fenntartható fejlesztése szempontjából Összefoglaló: Budapest város-fejlõdése és a fenntarthatóság

21 21 21 22 23 23 24 24 25 25 27 27 27 29 33 34 36

11 13 13 14 18 19 19

3 Schuchmann Péter, A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ JELLEMZÕ FOLYAMATAI, FEJLÕDÉSI PERSPEKTÍVÁI. 39 Történeti áttekintés, az agglomerálódási folyamat bemutatása, annak jellemzõi a területi fejlõdés egymást követõ szakaszaiban 39 A városfejlõdés fõbb mozgató erõinek történeti áttekintése 39 A budapesti agglomeráció lehatárolásának változásai 40 A Budapesti agglomeráció tervezésének dokumentumai 40 A Budapesti agglomeráció jellemzõi, a térség helye a magyar térszerkezetben 40 A térség folyamatainak jellemzõi 41 A folyamatok befolyásolására potenciálisan rendelkezésre álló eszközök 42 A folyamatok befolyásolására irányuló tervezési törekvések 42 A budapesti agglomeráció fejlesztési tanács területfejlesztési koncepciója 43 Közép-Magyaroszági Régió stratégiai prog-ramja 44 Pest Megye Struktúraterve 46 Mik a szakma teendõi? 54 4 Dr. Fleischer Tamás, A FÕVÁROSI AGGLOMERÁCIÓ FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓJA Bevezetés Öt új trend mutat a sûrû lokális kapcsolatok felértékelõdésére Új társadalmi és intézményi folyamatok Új gazdasáûgi tér van kialakulóban Új feltételként megjelenik a környezettel való harmónia követelménye Új hálózati felismerések

0

TARTALOMJEGYZÉK

55 55 56 56 56 57 57 5



Új technológiai lehetõségek A térbeli fenntarthatóság belsõ és külsõ követelményei A belsõ struktúra hordozói a kapcsolatrendszerek és az ezeket megtestesítõ fizikai kapcsolatok Egy régió összerendezett mûködésének feltétele a megfelelõ belsõ hálózat rendelkezésre állása A belsõ struktúra mintázata meghatározó abban, hogy életképessé válik-e egy adott térség A fõvárosi agglomeráció fenntartható kölekedése A fõvárosi agglomeráció speciális problémái Az agglomeráció közlekedési struktúrájának alapelvei A közlekedés intézményi követelményei Az elvárható környezetbarát megoldás: egy intelligens, fenntartható térségi közlekedési rendszer néhány jellemzõje Néhány fõ gondolat nyomatékosítása

6

58 58 59 59 60 61 61 62 64 64 65

5 Koszorú Lajos, A VÁROSI REHABILITÁCIÓ LEHETÕSÉGEI A rehabilitálandó lakóterületek problémájáról általánosan A budapesti városmegújítás feladatai Esettanulmányok A Középsõ Józsefváros akcióterület fejlõdési /rehabilitációs/ szempontú terület-osztályozás Az értékelés fõbb megállapításai A fejlesztési program stratégiai alapja Akcióterületi beavatkozások jellege Az iparterületi rehabilitáció Összefoglaló megállapítások Kõbányai út térsége esettanulmány Stratégia Összegzés A Józsefvárosi esettanulmány fõbb megállapításai A Kõbányai úti esettanulmány fõbb megállapításai

67 69 69 70 70 70 72 72 73 73 75 75 78 79 79 79

6 Novák Ágnes, FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET KÖZÉPÜLETEKBEN A környezeti összhang vizsgálatának lehetõségei A területhasználat jellemzõi A települési környezet jellemzõi A tervezési folyamat jellemzõi A használat, fenntartás jellemzõi A beépített anyagok jellemzõi Az energiafelhasználás jellemzõi Az vízfelhasználás jellemzõi A hulladékkezelés jellemzõi

81 82 82 83 84 85 86 88 89 91

7 Dr. Kontra Jenõ Ph.D., FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET ÉPÜLETGÉPÉSZETI ELEMEI Magyarország energiafogyasztása, egyes energiapolitikai kérdései Megújuló energiaforrások Az égéskor keletkezõ káros anyagok A többszörösen összetett hõellátó rendszerek Energia megtakarítási lehetõségek Épületrekonstrukciók utáni korszerûenergiaellátás Hõtechnikai épületgépészeti lehetõségek Lég- és klímatechnikai rendszerek Vízellátás-csatornázás Kistelepülések szennyvízkezelése Gázellátás

93 93 93 95 95 96 96 97 98 98 98 99

Függelék Független Ökológiai Központ Kiadványai

103 104

TARTALOMJEGYZÉK

0



VILÁGVÁROS VAGY VILÁGFALU? -avagy fenntartható építés és településfejlesztés Budapesten és az agglomerációban BEVEZETÕ A rendezvény címe bennem a Környezettudományi Központ 2000-ben, “Terjeszkedés, vagy ésszerû városnövekedés?” címen szervezett rendezvénysorozat egyik munkamegbeszélésén merült fel. Az igen magas szakmai szintû rendezvénysorozaton számomra egyértelmûvé vált, hogy Budapest és az agglomeráció vezetõi Budapest világvárosi ambíciói mellett alapvetõ társadalmi, gazdasági, területfejlesztési, közlekedési problémákkal nem foglalkoznak és a jobbára spontán alakuló folyamatok az agglomerációs területek és Budapest összenövése, egy 60 km átmérõjû összefüggõ település kialakulása felé mutatnak. A lakhatatlan városból az agglomerációba menekülõ lakosság azonban csak ideiglenesen javítja életminõségét, hiszen a nagyváros munkalehetõségei és iskolái miatt a családok minden korosztálya ingázásra kényszerül. Mivel a jó tömegközlekedési lehetõségek nem épülnek ki e spontán városi terjeszkedés nyomán az agglomerációba kiköltözõk döntõ hányada egyre több idõt kénytelen tölteni az egyre zsúfoltabb közutakon, szennyezve saját és várostársai környezetét. Világviszonylatban gondolhatunk az olajért (vagy olajért is) zajló (folytatott) iraki háborúra, de észre kell, hogy vegyük a globális felmelegedés jeleit a Balaton vízszintjén is, mely a turisztikai bevételek látványos csökkenésén keresztül emberek megélhetési forrását veszélyezteti.

megvitatandó elméletek a fenntarthatóságot erõsen szem elõtt tartó “városias kistérségek” elmélet (Szántó Katalin) az Autonóm Város felvetése (Ertsey Attila) és a fenntartható energiagazdálkodás az építésben (Medgyasszay Péter). A rendezvények, és a projekt során készülõ kötetek célja, hogy az építés engedélyeztetési folyamatában részt vevõ építészek, mûszaki elõadók, illetve a településrendezési koncepciók jóváhagyásában részt vevõ polgármesterek, jegyzõk, képviselõk között széles körben eszmecserét indítson el. A rendezvények ismertetik az elfogadott stratégiai dokumentumok tartalmát, megvilágítják a jelen gyakorlat problémáit, és tanácsokat, ötleteket, jó példákat adnak egy fenntarthatóbb épített környezet kialakításához, mely környezet csak a társadalmi részvétel és partnerség elve mentén jöhet létre. A projekt megvalósítását a PHARE HU 0104-03-01-0017 számú támogatása tette lehetõvé. Az elképzeléseinket ismertetõ pályázatot 2003. márciusában ajánlásával Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke is támogatta, amit ezúton is köszönünk. Medgyasszay Péter ügyvezetõ igazgató, a projekt vezetõje Független Ökológiai Központ 2003. 12. 01.

Az elmúlt években több olyan dokumentum született, mint a 2003. évi XXVI. törvény, az Országos Területrendezési Tervrõl (OTrT), a 2003. márciusában elfogadott Budapest Városfejlesztési Koncepció (BVK) és jelenleg elfogadás alatt álló Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terv (BATrT) amely hosszú távon rendezni hívatott az agglomeráció és a városi terjeszkedés kérdését. Az önkormányzati képzés háttéranyagaként összeállított kiadvány a téma neves szakembereinek tollából (Fleischer Tamás, Koszorú Lajos, Schuchmann Péter, Tosics Iván) ismerteti az elfogadott dokumentumokat, illetve az azokban rejlõ fenn-tarthatóság felé mutató elképzeléseket. Az elméletibb, illetve településfejlesztést érintõ kérdések mellett gyakorlatban könnyen alkalmazható szempontokat kívánunk bemutatni, miként lehet egy épület környezeti fenntarthatóságát értékelni (Novák Ágnes), és milyen épületgépészeti technológiák (Kontra Jenõ) javasolhatók környezettudatos, fenntartható házak építéséhez, engedélyezéséhez. A rendezvény nem csak a jelenrõl és az eddig elfogadott dokumentumokban rejlõ lehetõségekrõl kíván szólni. Jelen kiadvány párjaként az építészeknek szóló rendezvényeken olyan elméletek is bemutatásra kerülnek, melyek a jövõ gyakorlatában, illetve az OTrT és a BVK és a BATrT frissítéséhez újabb adalékokkal szolgálhatnak. Ezen újszerû

0

BEVEZETÕ

7



FENNTARTHATÓSÁG AZ ÉPÍTÉSZETBEN Medgyasszay Péter Független Ökológiai Központ

A hétköznapokat élve ritkán tudatosodik bennünk a környezettõl való függõségünk. Ha mégis meghalljuk a napi problémákon keresztül a környezetvédelem fogalmát, akkor vagy távoli földrészek pusztuló állataira, erdeire, vagy környezetvédelmi beruházásokra, mint hulladéklerakó, szennyvíztisztító gondolunk. A fenntarthatóság fogalma pedig sokszor csak olyan úri huncutságnak tûnik, ami ránk nem vonatkozik. A következõ írás a fenntarthatóság és az építészet, konkrét szakmai tennivalit próbálja áttekinteni, érzékeltetve a legfontosabb cselekvési területeket.

Környezeti problémák, emberi tevékenységek léptéke és az ökológiai lábnyom fogalma Ha nyitott szemmel járunk saját lakókörnyezetünkben, illetve az országban, olvassuk a nagyvilág híreit, szemmel látható a környezet változása, az emberi tevékenységek egyre nyomasztóbb környezetterhelése. Saját lakókörnyezetben, az egész agglomerációra talán legjellemzõbb környezetterhelés a gépjármû-forgalom okozta zaj és légszennyezés, valamint az egyre nagyobb területeket érintõ lakó-, ipari-, és kereskedelmi funkcióval történõ beépítés. Országosan e helyi problémák mellett már érzékelhetõ a felszíni vizek fokozódó, idõszakos, és folyamatos elszennyezõdése, a vizek mennyiségének változása. A Föld egészére kevésbé lehet személyes tapasztalatunk, csak az újságok és tudományos írások információira támaszkodhatunk. Ezen források többnyire egybehangzóan állítják, hogy az erdõterületek rohamosan csökkennek, Ciprus méretû jéghegyek szakadnak le évente az Antarktiszról, Afrika legmagasabb, hófödte hegycsúcsairól dokumentálhatóan szorul vissza a hósapka, soha nem látott szélsõséges esõzések okoznak katasztrófákat a világ számos helyén, ahol ezelõtt ilyen mértékû csapadékot soha nem tapasztaltak. Tudományos körökben, és a napi sajtó szintjén is kérdésként fogalmazódik meg, hogy ezen környezeti változások mennyire köthetõk az ember tevékenységéhez, hasznosak-e az emberiségnek? A legnagyobb vita a globális felmelegedés megítélése körül folyik, mivel több érdekcsoport és nemzet úgy ítéli meg, hogy a felmelegedés nem elsõsorban emberi tevékenységekhez köthetõ. Vitatott az a vélekedés is, hogy egyes jelenleg hideg országoknak (mint Oroszország) elõnyöket biztosít-e a globális felmelegedés, mivel állandóan befagyott tengerek lesznek hajózhatók, állandóan fagyott területeken lehet mezõgazdasági illetve bányászati tevékenységet folytatni. A Föld azonban egy évmilliárdok alatt kialakult érzékeny atmoszférával, azaz légkörrel, és ökoszisztémával, azaz

1

MEDGYASSZAY PÉTER, FENNTARTHATÓSÁG AZ ÉPÍTÉSZETBEN

élõlények közösségével rendelkezik. A földi élet kezdetén, mintegy 3,5 milliárd [1] évvel ezelõtt teljesen más életközösségek éltek, egy teljesen más légkörben. Az akkori élõlények némelyike megkötötte a légkör szén-dioxid tartalmát, oxigént termelt, mely egyes élõlényeknek méreg volt, többek viszont létre jöhettek a megváltozott légkörben. Jelenleg az oxigén a légkörben 20,95 % arányban van jelen, ami az elmúlt 200 millió év, azaz az emlõsök megjelenése óta közel változatlan. E kényes arányra jellemzõ, hogy amennyiben a légkör oxigéntartalma 2 %-kal nõne, a Föld erdeinek szinte összessége öngyulladással égne el [2]. A Föld hõmérséklete az elmúlt 2 millió éve közel azonos, hidegebb és melegebb idõszakok csaknem szabályszerû váltakozásával. Jelenleg egy melegebb idõszakot élünk, melyhez hasonló utoljára 130 ezer évvel ezelõtt volt a Homo Sapiens kialakulásának idején. Az utolsó hidegebb, jégkorszaki periódus 15 ezer éve volt és azóta a Föld hõmérséklete folyamatosan emelkedik. A globális felmelegedés kapcsán legtöbbször a szén-dioxid légköri aránya merül fel, mely egyéb más gázokkal és a vízgõzzel együtt üvegházként a Föld légkörében tartja a Nap hõjét. A szén-dioxid légköri aránya 0,04 % alatt van, azonban folyamatosan emelkedik, az ipari forradalom óta kimutatható arányban az emberi tevékenységek következtében. [3] Úgy hiszem a földi életért nem kell aggódnunk, hiszen évmilliók, évmilliárdok óta valamiféle életnek teret mindig biztosított. Amennyiben azonban az évmilliárdok során a Föld légkörébõl “kivont”, és a föld mélyében “tárolt” szén-dioxidot a fosszilis energiahordozók elégetésével hirtelen visszajuttatjuk a légkörbe évmilliárdokkal ezelõtti légköri összetételt idézhetünk elõ, melyben nem volt és a jövõben sem lesz helye az embernek! Az emberi tevékenységek léptékét hajlamosak vagyunk alábecsülni, azonban pár megdöbbentõ adattal láttassuk a környezetalakítás és környezetterhelés léptékét: 1) Az elmúlt 50 év alatt a Föld lakósága megkétszerezõdött. [4] 2) Az elmúlt 25 év alatt megduplázódott az összes energia9

Világváros vagy világfalu fogyasztásunkra leginkább jellemzõ fosszilis energiafogyasztás. [5] 3) Az emberiség 1996-ban annyi földet mozgatott meg, mint amennyit a világ folyói összesen. [6] Mindezek a tények azt mutatják, hogy az emberiség létszáma, és technikai fejlettsége nyomán olyan környezetalakító tényezõvé vált, mely a Föld öko-, és atmoszférájára is hatással tud lenni, hatással van. A környezetterhelés léptékére nagyon szemléletes módszer Matis Wackernagel és W.E Rees, által kidolgozott és publikált “Ökológiai lábnyom” értékelési módszer. [7]

Önkormányzati anyag séges, hogy megtalálja helyét az õt környezõ rendszerben, hogy erejét ne környezete és a “Földanya” rombolására, hanem építésére fordíthassa.

Fenntarthatóság és az építészet kapcsolata A környezetterhelés lehetetlenségét felismerve manapság szerencsére - egyre többet használjuk a fenntarthatóság, a fenntartható fejlõdés fogalmát - sajnos azonban - sokszor megkérdõjelezhetõ értelmezéssel. A fenntartható fejlõdést a következõképpen definiálták [8]: A fenntartható fejlõdés a fejlõdés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövõ generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetõségétõl. (ENSZ - Közös jövõnk jelentés, 1987) A fenntartható fejlõdés a folyamatos szociális jobblét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk. A növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlõdés pedig azt, hogy jobbak. (A növekedés az anyagi gyarapodás következtében elõálló méretbeli változást, míg a fejlõdés a nagyobb teljesítõképesség elérését jelenti.) (Herman Daly)

A módszer lényege, hogy sorra veszi az emberi tevékenységek és lét fenntartásához szükséges fõbb tevékenységeket és megbecsüli azok elõállításához szükséges terület igényét. Egy adott népesség ökológiai lábnyoma az összes lakos által fogyasztott összes termék elõállításához szükséges területtel egyenlõ. A vizsgálat utolsó eleme, hogy összeveti a vizsgált népesség ökológiai lábnyomát a ténylegesen rendelkezésre álló területtel, természeti erõforrásokkal. A módszer erõsen alábecsüli a valós környezetterhelést, mivel csak 5 fogyasztási osztályt vizsgál (élelmiszer, lakás, közlekedés-szállítás, fogyasztási javak, szolgáltatások) és azzal a feltételezéssel él, hogy a vizsgált technológiák hosszú távon fenntarthatók. A módszer tanulsága, ami sok egyéb fenntarthatósági számítással is egybe vág, hogy a földi népesség jelenleg a Föld újratermelõdõ biológiai produktivitását meghaladva, a Föld tartalékait felélve éli hétköznapjait. A legmegdöbbentõbb számítás azonban az, hogy több elõrejelzés, és várakozás szerinti gazdasági fejlõdést és népességnövekedést feltételezve, a jelenlegi technológiákat használva az XXI. sz. közepe táján állandósuló népességû emberiségnek további 5-11 Földre lenne szüksége! Mindezen tényeket és felmerülõ kérdéseket összefoglalva, a tudományos, analizáló gondolkodás mellett érdemes megpróbálni analógiákkal is megérteni a Föld és az emberiség kapcsolatát. Véleményem szerint azt mondhatjuk, hogy az emberiség kamasz korszakába lépett, amikor a testi fejlõdés után tudati, szellemi fejlõdés szük10

A fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erõforrások jövõ gene-rációk számára történõ megõrzésével egyidejûleg. (Világ Tudományos Akadémiáinak Deklarációja, Tokió, 2000) A fenntartható fejlõdés elõsegítése érdekében több nemzetközi nyilatkozat, cselekvési terv született, és több szerzõdést készítettek elõ, melyek közül sajnos még keveset ratifikáltak. Az elmúlt 30 év legfontosabb eseményeit az alábbiakban soroltuk fel: 1972 “A növekedés határai” riport. 1972 Stockholmi konferencia az emberi környezetrõl (UN). 1979 Berni konvenció a lakókörnyezet védelmérõl (Európai Bizottság). 1979 Genovai konvenció a légszennyezésrõl (UN). 1980 Global 2000 riport (USA). 1983 Környezet és Fejlesztési Világ Bizottság (UN). 1987 Montreáli megállapodás az ózonkárosító gázok ellen. 1987 “Közös jövõnk” (a Brundtland Bizottság és az UN közös jelentése). 1990 Green Paper a városi környezetrõl (EU). 1992 Riói csúcstalálkozó (UN) - Agenda 21.. 1994 Európai Környezetvédelmi Ügynökség megalakulása (EU). 1995 Kyotói konferencia a globális felmelegedésrõl. 2000 Hágai konferencia a globális felmelegedésrõl. 2002 Johannesburgi világkonferencia a fenntartható fejlõdésrõl. MEDGYASSZAY PÉTER, FENNTARTHATÓSÁG AZ ÉPÍTÉSZETBEN

1


Önkormányzati anyag Érezhetõ, hogy a fenntartható fejlõdés nem pusztán környezeti probléma. Tárgyalásakor mindig három szempontot, a környezeti, a társadalmi és a gazdasági vonatkozásokat kell vizsgáljuk.

A bioépítészetet Németországban holisztikus értelmezéssel használják, melynek része az ökoépítészet is mi azonban a késõbbiekben a bioépítészetet Magyarországon használatos fogalma szerint használjuk.

Hol érhetõ tetten a terület- és településrendezés, illetve az építõipar szerepe, felelõssége a fenntartható fejlõdésben?

A településrendezés és az építészet környezetterhelése, az egyes környezetterhelési elemek nagyságrendje, súlypontok

Megfogalmazható, megfogalmazódott a fenntartható építés definíciója, mely elsõsorban a fenntartható erõforrás-használat kérdésére és egészséges épített környezet létrehozására koncentrál. Környezetterhelésünk több, mint 50 %-a ugyanis lazán vagy szorosan az épületek és a közlekedési rendszerek fenntartására, létesítésére fordítódik, és egészségünket alapvetõen határozza meg, hogy milyen épületekben töltjük életünk 80-90 %-át. Az építészek, tervezõk felelõsségét tovább fokozza, hogy döntéseik, terveik legalább évtizedekig, de akár évszázadokig determinálják a környezet és energiahasználatot (lakható város vagy szétterülõ város közlekedési területigénye és a közlekedés energiaigénye; fûtési energiafogyasztás, stb.). A fenntartható építés definícióját C. Kibert a CIB 1994-ben Tampában rendezett szimpóziumán a következõképp fogalmazott meg: “Egészséges épített környezet létesítése és felelõs fenntartása az erõforrások hatékony kihasználásával, ökológiai elvek alapján.” A fenntartható építés, tehát, mint a fenntartható fejlõdés, a fenntarthatóság egyik ága elsõsorban környezeti és gazdasági kérdésekkel foglalkozik. A társadalmi jólét kérdése mint megkerülhetetlen ható tényezõ jelen van a fenntartható építés gondolatiságában is, azonban a kérdéssel foglalkozó szakemberek cselekvési területének korlátossága miatt a társadalmi kérdésekre csak érintõlegesen tud hatást gyakorolni. Mielõtt a fenntartható építés területén szükséges és lehetséges tennivalókat tekintenénk át, érdemes pár szóval szólni arról a fogalmak tisztázása érdekében, mit értünk környezetbarát-, környezettudatos-, energiatudatos építésen, ökoépítészeten, bioépítészeten. A fenti fogalmak mindegyike a fenntartható építés részének tekinthetõ, elsõsorban nem településrendezési tartalommal, egymással átfedésben. A környezetbarát-, környezettudatos-, ökoépítészet elsõsorban az épület és a környezet viszonyára koncentrál. Minél kevésbé környezetterhelõ anyagok használatával kíván építkezni, és alapvetõ célja, hogy az épületek fenntartása a természet körfolyamataihoz hasonlóan minél inkább zárt rendszereket képezzen. Elsõsorban az energiagazdálkodás, a vízgazdálkodás, szennyvízkezelés és a hulladékkezelés témaköreire fókuszál. Az energiatudatos építés kifejezetten az építés legnagyobb környezetterhelõ elemére a települések, épületek energiagazdálkodási problémáira koncentrál. És végül szólni kell a bioépítészetrõl, mely talán Magyarországon a legkevésbé ismert, sokszor pejoratívan használt fogalom, amikor nem a ház és a környezet, hanem a ház és a benne lévõ ember viszonya az elsõdleges szempont.

1


Érdemes átgondolni és tudatosítani, hogy az építéshez, az épületek fenntartásához milyen környezetterhelés köthetõ, mely aspektusára érdemes koncentrálni, hogy a fenntarthatósághoz az építés eszköztárával minél nagyobb hatékonysággal járulhassunk hozzá.

Az épített környezet megújulás ciklusai Város 1000 év Utca szerkezet 500 év Épület 100 év Felújítás 20 év Birtokbavétel 10 év Építés 1 év Alexander, N (1990) Sqeezing Spread Cities: Improving the Energy Efficiency of Large Cities (Thesis: Melbourne, Ausztralia) [9]

Talán az építéshez kapcsolódó legnagyobb környezetterhelés a földhasználat. Az épített környezet kialakítása ugyanis mindenképpen a környezet átalakításával, jellemzõen az élet lehetõségeinek csökkenésével, egysíkú élet kialakulásával jár, mely évtizedekig, évszázadokig determinálja az adott területet. A környezetterhelés következõ lényegi eleme az energiahasználat. Az épített környezet létrehozása és fõleg fenntartása jelentõs mennyiségû energiát igényel, melyet manapság szinte 100 %-ban fosszilis energiaforrásokból fedezünk, hozzájárulva a globális felmelegedéshez. A háztartások energiafogyasztása nem csak az energiaszolgáltatók által számlázott közvetlen fogyasztásból áll. Közvetett energiafogyasztásként jelentkezik az elfogyasztott ételekbe, igénybe vett szolgáltatásokba (pl.: oktatás, higénia, stb.), illetve a közüzemi rendszerek fenntartásába fektetett energia. A továbbiakban csak a közvetett energiafelhasználás azon részét tekintjük, melyek az építészet eszközeivel - tehát a városszerkezet kialakításával, illetve az egyes épületek tervezésével, kialakításával befolyásolhatók.

Átlagos holland háztartás energiafelhasználása, 1990-ben, kWh-ban, Noorman nyomán [10].

Ezen adatokból kiderül, hogy az építészethez kapcsolódó fenn-tartási energiaigény meglehetõsen magas (mintegy 65%), mely a közvetlen energiafelhasználáson túl (fûtés, elektromos áram, benzin), magába foglalja a házkarbantartás, a közüzemi rendszerek fenntartásának, és az utazás háztartásokra esõ közvetett energiafelhasználását.

11



A háztartások teljes energiamérlegéhez hozzátartozik a ház/lakás építési energiaigénye is. Ez az érték az un. primér energiaigénybõl számítható, mely magába foglalja az építõanyag kitermeléséhez, elõállításához és szállításához felhasznált energiát. A helyes nagyságrendek érzékelésére azt kell megvizsgálni, hogy a háztartás teljes életciklusára vetítve miként alakulnak az energiafogyasztás eddig említett tételei. Egy a budapesti agglomerációban található háztartás, egyszerûsített energiafelhasználási diagramja felvázolható, amennyiben a magyar építési szokások szerint 80 éves életciklusra tervezhetõ épület energiafelhasználását vizsgáljuk. A budapesti agglomeráció egy háztartásának energiafelhasználási Paréto-diagrammja.

tamú, a környezetbe nem visszaforgatható szerkezetek beépítéséhez vezetnek. Az épületek élettartama során szükséges felújítások, illetve az épület élettartama végén esedékessé váló bontás után óriási mennyiségû, használhatatlan törmelék keletkezik. Jellemzõ adat, hogy Magyarországon az iparban, a mezõgazdaságban 90, a településeken, a kommunális szektorban kb. 25 millió tonna hulladék keletkezik évente. Az építési hulladékok ebbõl a mennyiségbõl viszonylag kisebb mértéket tesznek ki, kb. 700-800 ezer tonna évenkénti mennyiségben, melynek azonban csak 1-2 %-át hasznosítják újra. Az épített környezetben keletkezõ hulladék nagyobb mennyisége azonban nem az épületek bontásához, hanem az épületek üzemeltetéséhez, a benne folyó élet fenntartásához köthetõ. Magyarországon jelenleg egy emberhez évente 500 kg szilárd és 2000 kg folyékony hulladék képzõdése köthetõ [11]. Ezen hulladékok jelentõs része szelektív hulladékgyûjtés esetén újrahasznosítható lenne.

Az egyszerûsített ábra azt szemlélteti, hogy egy agglomerációban élõ család menynyi energiát fordít a háztartására az épület 80 éves élettartama - életciklusa alatt. A közvetlen energiafogyasztáson túl a közlekedés

Hogy megtudhassuk az energiafogyasztás, így a környezet állapotának romlásában leginkább szerepet játszó tényezõket, un. Parétó-diagramban ábrázolhatjuk az energiafogyasztás egyes tételeit (80 éves felhasználást összesítve). A diagram ismeretében bizton állítható, hogy az energiafelhasználás racionalizálásakor elsõ sorban a fenntartási energiafogyasztás csökkentésére kell koncentrálni. Külön figyelmet igényel a közlekedés kérdése. A városszerkezet optimalizálásával, a városi életminõség javításával jelentõs energiaráfordítás takarítható meg. Az építéshez kapcsolódó környezetterhelés követezõ lényegi eleme a hulladékképzõdés. A jelenlegi építési technikák elsõdlegesen a gyors és alacsony árú építést preferálnak, melyek az esetek döntõ többségében kis élettar-

12

Az építés és területrendezés szerepe e jelentõs hulladékmennyiség csökkentésében viszonylag korlátozott, de nem elhanyagolható. A szelektív gyûjtéshez szükséges térszükséglet megteremtése városrendezési és lakóépület tervezési szinteken is meg nem oldott feladatot állít a jogalkotók, az építéshatóság és a gyakorló tervezõk felé. A környezeti elemek szerinti csoportosítás utolsó környezetterhelési eleme a vizek szennyezése. Magyarország ugyan vízben gazdag országnak mondható, azonban ez a gazdagság egyre inkább kétséges. Az elmúlt évek árvizei és a tiszai ciánszennyezés világított rá legjobban, hogy rettentõ függõségben élünk. Vizeink 8090%-a az ország határain kívülrõl érkezik, annak mennyiségét és minõségét nem tudjuk kontrollálni. Nincs befolyásunk arra, miként vágják tarra a Kárpátok erdõit, hogy a hirtelen olvadás, vagy csapadék megkötés nélkül kerüljön a folyókba. Nincs befolyásunk arra, hogy a természeti kincsek kiaknázása során milyen technológiákkal dolgoznak, milyen ránk nézve veszélyes folyamatok zajlanak. De problémák vannak a magyarországi vízbázisokkal is. Mennyiségük ugyan elégséges, de az 50-es évektõl rendkívül szétnyílt közmûolló következményeként a vízbázisokba jutott szenny-


1



vizek az ország sok területén tették ihatatlanná a felszín alatti vizeket.

nem egy szûk szakterület kérdése, hanem az emberi élet alapvetõ kereteire keres válaszokat.

Az 1995. évi LVII. sz. “Törvény a vízgazdálkodásról” törvény szerint az önkormányzatok vizekkel, vízi létesítményekkel kapcsolatos feladatait a következõkben rögzíti (12):

Le Corbusier koncentrált városokban gondolkodott, mely teret hagy a természeti környezetnek, míg Wright decentralizált településekben látta a jövõt, melyekben lakó-, ipari és intézményi területek épülnek szervesen össze és ezen települések hálózata a természet részeként tud mûködni.

! ivóvízellátás, ! szennyvízelvezetés, összegyûjtött szennyvizek tisztítása, ! csapadékelvezetés, ! helyi vízrendezési és vízkár-elhárítási feladatok ellátása. Magyarországon, és az agglomerációban is jellemzõ, hogy az ivóvíz ellátás közel 100 %-ban megoldott. A szennyvízelvezetés és tisztítás azonban sem országosan, sem Budapesten, sem az agglomerációban nem kellõen megoldott, és kérdéses a csapadékvizek elvezetése, illetve helyi hasznosításának kérdése is. Az Országos Vízügyi Honlap, illetve a KSH lakásstatisztikai adatai alapján a csatornázott, illetve tisztított szennyvizek állapota a következõ táblázatban illusztrálható [13,14]: Lakások Csatorná- Elvezetés Nem tisztíszáma val ren- után tisztított (ezer db) delkezõ tott szenny- szennylakások vizek vizek* (%) aránya (%) aránya (%) Budapest 823 92,56 17,5 83,9 Pest megye 376 40,95 42 82,8 Országos 4 061 54,32 38 79,5 * A telken belül tisztított szennyvizek kis mértékben csökkentik a nem tisztított szennyvizek mértékét.

A csapadékelvezetés problémája azért kérdéses, mivel a jelenlegi vízügyi koncepció elvi és praktikus okokból még mindig az, hogy a csapadékvizek minél gyorsabb elvezetése mellett foglal állást. Az egyre aszályosabb idõszakok azonban rá kell hogy ébresszenek arra, hogy a csapadékok megtartása és helyben történõ hasznosítása, ha nagyobb beruházást is igényel, fontos feladat.

A közelmúlt és napjaink településfejlõdési tendenciáit a kötet további írásai részletesen mutatják be, melyek összességeként mindenképpen elmondható, hogy a jelenlegi városfejlesztési tendenciák ellentmondanak a fenntarthatóság elvének. Az ökológiai eltartó képesség ugyanis két irányból csökken. Egyrészt a növekvõ területbeépítések a természeti környezetet csökkentik, méghozzá jellemzõen olyan módon, hogy az emberen kívül más élõlényeknek csak erõsen korlátozva nyújt életlehetõséget a beépített terület. Másrészt a szétterülõ beépítések révén megnõ az ott lakók terület-, és energiafogyasztása, mely mind a környezetre, mind a lakosságra és a közösségekre többletterheket ró. Azt hiszem, a földhasználat, a településrendezés kérdése nem válaszolható meg az egész ország, vagy az országot magába foglaló ökológiai egység, a Kárpát-medence területrendezési kérdéseinek végiggondolása nélkül. Sajnos jelenleg a politikai hangulat nem kedvez a Kárpát-medence ökológiai egységében való gondolkodásnak, ami azonban várhatóan az EU csatlakozás után pár évvel-évtizeddel változni fog. Nem kell, hogy megkerüljük azonban az ország területrendezési kérdéseinek átgondolását a településrendezési kérdések megvitatása elõtt. Az Országgyûlés 1996-ban fogadta el az Országos Területfejlesztési Koncepciót, majd 2003-ban az Országos Területrendezési Tervet. Mindkét törvény alapvetõen pozitív elveket hangsúlyoz, azonban a napi gyakorlatban nem tapasztalhatók a kiegyensúlyozott településstruktúra felé történõ elmozdulás jelei.

Az építés és területrendezés kompetenciába tehát elsõsorban a szennyvizek tisztításának kérdése tartozik, valamint figyelmet kell fordítani a csapadékok megtartására, helyben történõ hasznosítására is.

Környezetterhelés csökkentésének lehetõségei Földhasználathoz kapcsolódó környezetterhelés csökkentése A földhasználat kérdésére adható elvi és gyakorlati válaszok szakmai körökben is évtizedek óta vitatottak. Már az 1920-as években felfedezhetõ, hogy a modern kori építészet két meghatározó alakja Le Corbusier, illetve Frank Lloyd Wright két alapvetõen eltérõ alapelv mellett fogalmazta meg az épített környezet jövõképét. Ugyan akkoriban a fenntarthatóság kérdése szakirodalmilag még nem A beépítés sûrûsége és a lakosonkénti üzemanyag fogyasztás között kapcsolat létezett, azonban itt is érezhetõ, hogy a fenntarthatóság mutatható ki a világ nagyvárosait elemezve. [17]

1


13

Világváros vagy világfalu A jövõ területfejlesztési és településfejlesztési gyakorlatának alapvetõ része kell legyen, hogy mind az országban a Budapest központúság csökkenjen, a termelési és közigazgatási funkciók decentralizálódjanak, több országos központ alakuljon ki. További prioritás, mely a budapesti agglomerációban élesen jelentkezik, hogy a lakó és ipari-, kereskedelmi fejlesztések egymással összhangban valósuljanak meg. Az iparosított és globalizálódó termelés és presztízsfogyasztással párosulva kimondott fejlesztési koncepciók ellenében is övezetes településfejlesztést valósít meg. A lakó-, kereskedelmi-, és ipari területek ugyanis elválnak egymástól, társadalmilag gazdaságtalan többletközlekedési igényeket gerjesztve. Gondoljunk csak bele, kinek jó, ha akkora üzletközpontok létesülnek, melyeket csak gépkocsival lehet megközelíteni? Úgy hiszem egyedül a kereskedõknek, akik bérleti díjat és szállítási költségeket tudnak megtakarítani. A vásárlók a pénztárban ugyan kevesebbet fizetnek, mint egy belvárosi áruházban, azonban az utazásra fordított idõt, a gépkocsi üzemeltetés közvetlen és összes közvetett költségét nem veszik számításba, hiszen azokról hajlamosak megfeledkezni. Környezetterhelés szempontjából feltétlenül elõnytelen a kereskedelmi létesítmények város szélre települése, mivel jellemzõen zöld beruházással valósulnak meg, azaz természeti területek beépítésével jönnek létre. A rendszer fenntartása már csak a vásárlók üzemagyag fogyasztásán keresztül is lényegesen rosszabb hatásfokú, pazarlóbb, mint a belvárosi áruházak gyakorlata, hiszen a sok alacsony fogyasztású személygépkocsi fogyasztása lényegesen több, mint pár áruszállító gépkocsifogyasztása. Ugyancsak kedvezõtlen tisztán lakó funkcióval bíró lakóparkok, illetve beépítések kialakulása. Amennyiben a megélhetéshez szükséges munkahely, az oktatás, a kulturális lehetõségek, a kellõ minõségû vásárlási lehetõségek nem találhatók meg a lakókörnyezetben, ismét olyan többlet közlekedési igény generálódik, mely hosszú távon sem a lakóknak és természetesen a környezetnek sem elõnyös.

Önkormányzati anyag Azt hiszem a közeljövõ legfõbb tennivalója a településrendezéshez kapcsolódó környezetterhelés csökkentésére a többé-kevésbé jól rögzített elvi koncepciók finomításán túl azok szabályzókkal történõ betartatása, hogy a napi gazdasági érdekek és érdekcsoportok ne alakíthassák az ember számára lakhatatlanná a közvetlen környezetünket és a tágabb világot.

Energiahasználathoz kapcsolódó környezetterhelés csökkentése A földhasználathoz kapcsolódó környezetterhelés mellett, ahhoz szorosan kapcsolódóan legjelentõsebb környezetterhelés az energiahasználat. A területrendezéshez és építéshez kapcsolódó energiafogyasztás racionalizálásáról összefogó kiadvány készült 2001ben a Szent István Egyetem Ybl Miklós Mûszaki Fõiskolai Karán, ezért itt most csak egyes lényegesebb, illetve kevésbé köztudott elvi és gyakorlati megoldásokat ismertetünk. (20) Az energiafelhasználás csökkentésének két fõ stratégiája van [18]: 1) A veszteségek csökkentése, és 2) a nyereségek növelése. A továbbiakban sorra vesszük a lehetséges gyakorlati lépéseket. A település klímatudatos tervezése mindkét stratégia elemét képezheti. Az épületetek és épületszerkezetek hõveszteségének csökkentése elsõsorban a veszteség csökkentõ stratégia lehetõségeit, a passzív energiafelhasználás lehetõségei pedig elsõsorban a nyereségnövelõ stratégia lehetõségeit ismerteti. Az újszerû energiaforrások és hõtermelõ berendezések bemutatása során azt villantjuk fel, hogy a hazai klimatikus viszonyok mellett szinte elengedhetetlen fûtési energiaigényt miként lehet megújuló illetve hulladék energiával fedezni.

A település klímatudatos tervezése A külsõ környezet állapotának változásait az ember megpróbálja kiegyensúlyozni, hogy az év teljes idõtartama alatt komforthatárain belül maradjon. Ez a törekvés rendszerint jelentõs nem megújuló energiafogyasztással jár.

A klímatudatos tervezés eszközeinek alkalmazásakor alapvetõen három dologgal kell tisztában lenni.

Los Angeles egyik elõvárosa [17]

14

1) Biztos sokan megtapasztalták azt az élményt, amikor egy rekkenõ nyári napon az Alföld valamely vidéken kirándulva tikkadtan egy erdõs részbe értek - hõkomfortunk javulása intenzíven érzékelhetõ. Ugyanezen a tájon egy borús õszi napon sétálva alig érzünk valami változást hõkomfortunk állapotában. A klímatudatos tervezés eszközei elsõsorban szélsõséges meterológiai viszonyok között jelentõsek. MEDGYASSZAY PÉTER, FENNTARTHATÓSÁG AZ ÉPÍTÉSZETBEN

1


Önkormányzati anyag 2) Az energiahasználat csökkentési lehetõségek elemzése során azzal is tisztában kell lenni, hogy a klímatudatos tervezési, majd épületszerkezeti, majd gépészeti eszközök alkalmazása egyre nagyobb hatásfokkal képes a külsõ környezet szélsõségeit csökkenteni, azonban ezen eszközök egyre magasabb energiafelhasználással járnak, melyek egyre kevésbé fenntarthatók. 3) A klímatudatos tervezés elemei általában hosszabb idõtávon fejtik ki hatásukat (pl. az utcák kedvezõ tájolása kb. 500 év), mint a gépészeti (20 év) vagy épületszerkezetek (50-80 év). Ha azt nézzük, hogy egyes energiahatékonyságot növelõ intézkedések “mennyit hoznak a konyhára”, elõfordulhatnak olyan szituációk, ahol a sok kicsi megtakarítás összege nagyobb, mint az egy rövid ideig tartó, nagy hatékonyságú megtakarítás. Klímajavító céllal ültetett vegetáció Szélvédelem A szélvédelemmel, mint veszteségcsökkentési stratégiai módszerrel a következõ pozitív hatások érhetõk el: A külsõ hõmérséklet növelése, ! csökkenti a felületi hõátbocsátási együtthatót, ! csökkenti a ház légcsere számát, ! csökkenti a falazatra jutó csapóesõt, így a többlet hõveszteséget. Mindezen hatások összességeként a részletes kifejtést nem ismertetve mintegy 15-20 %-os fûtési energia megtakarítás érhetõ el.

A szélvédelem hátrányai és lehetséges anomáliái: ! A helyhez kötött vegetáció fûtési energiafogyasztás csökkentése csak vegetációra merõlegesen érkezõ, hûvös erõs szél elleni védekezés esetén szignifikáns (ezen szél nem fúj állandóan, tehát a számított maximális hatásfok csak ritkán realizálható). ! Nem kellõen kiválasztott vegetáció télen a nyári állapothoz képest csak mintegy 50%-kal képes csökkenteni a szél negatív hatásait.

1


! A hatékony vegetáció a telepítés (és az azt megelõzõ tervezés) után csak mintegy 10 évvel terebélyesedik ki. ! Szoláris házak fûtési energiafogyasztása a növényzet árnyékvetése miatt összességében akár nõhet is. ! Nem megfelelõen telepített növényzet pszichológiai problémákat okozhat (naplemente hiánya, stb.). ! Nem megfelelõen kiválasztott növényvegetáció rendkívül zajos lehet. Hõterhelés csökkentése A hagyományos energetikai számítások csak a fûtési energiafelhasználásra koncentrálnak. Nem mellékes azonban a “magyar nyár”. A napsugárzás elõször a Föld - illetve a ház felszínét melegíti fel, majd fokozatosan a levegõt. A növényzet, a következõ módon képes a felesleges hõnyereség - a hõterhelés - távoltartására: Leárnyékolja az épületet, ! leárnyékolja a talajt, így az nem képes felmelegedni, ! megköti a port, ezzel csökkenti a helyben kialakuló üvegházhatást, ! a fotoszintézis melléktermékeként vizet bocsát ki, mely párolgása során hûti a környezetet. Mindezen hatások összességeként akár 6-8°C-al is csökkenhet a helyi hõmérséklet. A magyar hétköznapi gyakorlatban lakóházak esetén nem általános a klímagépek alkalmazása. Az energiafogyasztás csökkentése így korrekten nem számszerûsíthetõ. A klímagépek árának, beszerelésének, üzemben tartásának figyelembe vételével azonban jelentõs megtakarítás mutatható ki.

Összességében az mondható el, hogy Magyarországon a hazai mérsékelt szélviszonyok, a hideg teleken lombhullató õshonos vegetáció, és a lehetséges napárnyékolás miatt a szélvédelem mint fûtési energia csökkentõ lehetõség hatása általánosságban nem jelentõs. Annál jelentõsebb viszont a nyári hõterhelést csökkentõ hatása. Elsõdlegesen ezen szempontok szerint kell a telepítést tervezni.

15

Világváros vagy világfalu Új településrészek kiválasztása, szabályozása Az új telepítés kiválasztása és a beépítési intenzitása elsõsorban a nyereségnövelési stratégia eleme. Lehetõségeinek alkalmazásával elérhetõ pozitív hatások: ! Több napfény éri a házat és a telket, mely az energetikai szempontokon túl egészségügyileg is rendkívül fontos a napsugárzás fertõtlenítõ hatása miatt. ! Több passzívan hasznosítható nyereség az épületen belül, ! több aktívan hasznosítható nyereség az épület gépészete által, ! magasabb külsõ hõmérséklet, a kedvezõbb benapozottság révén. További, veszteségcsökkentõ aspektusok: ! Intenzívebb beépítés esetén kevesebb lehûlõ felület adódik. ! A nagyobb beépítési intenzitás kedvezõbb a tömegközlekedés kialakítására. ! A közmûvek gazdaságosabban kiépíthetõk.

Az elsõ ábrán a házak a domborzat lejtésviszonyaitól függetlenül egyenlõ távolságra kerültek elhelyezésre. Az északi, keleti és nyugati lejtõkön lévõ házak leár-nyékolják egymást. A második ábrán olyan sûrûséggel telepítették a házakat, hogy ne vessenek egymásra árnyékot. [19]

Mindezen hatások összességeként a részletes kifejtést nem ismertetve, az egyéb építészeti eszközök függvényében mintegy 5-50 %-os energia megtakarítás érhetõ el. A helykiválasztás, beépítési sûrûség klímatudatos meghatározásának hátrányai, lehetséges anomáliái: ! Nyáron többlet hõterhelések jelentkezhetnek. A részletes számítás ismertetése nélkül Olgyay kutatásai szerint [22] tartható az az ökölszabály, hogy hazai viszonyok mellett a déli lejtõk közepére történõ telepítés hoz legkedvezõbb eredményt a túlzott hõterhelés elkerülése és az optimális hõnyereségek kihasználásához.

16

Önkormányzati anyag ! A lehetséges megtakarítás számításakor külön kell választani a jelenlegi építési kultúra, illetve a szoláris építészet által elérhetõ differenciákat. A jelenlegi kultúra szerint épülõ házak ugyanis kevesebb nyereséget realizálnak. A szoláris építészet szerint épülõ házaknak azonban még nincs Magyarországon kultúrája, a tervezési, kivitelezési kultúra, a tömeges megrendelõi igények minimum 10 év múlva várható. ! A családi házas beépítés jelenlegi általános építésügyi szabályozása mellett (kb. 1000 m2-es telek, max. 6 m-es gerincmagasság) nem szignifikáns a különbözõ lejtõkitettségû területekre telepített épületek egymásra vetett árnyékának negatív hatása. Matus nyomán [19] a következõképpen foglalhatók táblázatba az építés- ökológiailag/-biológiailag kedvezõ területek. Még egyszer hangsúlyozni érdemes, hogy a telepítésrõl szóló döntés több száz évre határozza meg a település lehetséges nyereségeit, veszteségeit. Összességében azt mondhatjuk, hogy csupán tájolás kérdése jelenleg nem hoz jelentõs energia megtakarítást, a közeljövõben alkalmazható építészeti eszközökkel azonban

jelentõs megtakarítás érhetõ el. A telepítésnek azért van kiemelt szerepe az energetikát vizsgálva, mert rossz döntés esetén a jövõbeni megtakarítások akár évszázadokig is ellehetetlenülnek.

Épületek energiaigényéhez kapcsolódó, környezetterhelést csökkentõ lehetõségek Az épületekkel kapcsolatban talán legtöbbször említett környezetterhelõ elem az energiahasználat, és azon belül is elsõ helyen szereplõ fûtési energiaigény. Legegyszerûbb, leggyakrabban használt csökkentési módja az épület külsõ szerkezeteinek hõszigetelése. E témában a lehetséges technikai megoldások felsorolása, részletezése köteteket tölthetne meg, a továbbiakban csak a hõszigetelés súlypontjairól, illetve a szabályozás kérdéseirõl fejtenénk ki pár gondolatot.


1



Jelenleg, az EU csatlakozás elõtt már, illetve még nincs hatályos hõtechnikai szabvány. A jelenlegi gyakorlatban az eddig használt, MSZ-04-140-2:1991 szabvány él, mely egységnyi térfogatra esõ fajlagos hõáram alapján határozza meg az épületek hõszigetelési elõírását. [20]

Passzív energiahasznosítás alatt elsõdlegesen azokat a tervezési módszereket, szerkezeteket értjük, amelyek gépészeti berendezés nélkül, az épületszerkezetek tudatos formálásával képesek a szükséges (elsõsorban fûtési) energia csökkentésére, szoláris energia hasznosítására, az épület hûtésére.

Németországban egy nem szakmai közegnek is érthetõbb hõigény meghatározást használnak, mely azt adja meg, hogy egy ház egy négyzetméterére vetítve mennyi energiát igényel, illetve használ évente.

Hibridnek pedig azokat a megoldásokat nevezzük, amikor a gépészeti berendezések csak a szerkezetekkel passzívan energiahasznosító épület hatékonyságát növelik.

A fûtési igény csökkentésének legkézenfekvõbb módja nem a szerkezetek hõszigetelésének fokozása. Érdekes adatsort lehet bemutatni, hogy egy, a ma használatos magyar szabvány szerint épült családi házban, egy 1900-as években épület belvárosi bérházban, illetve egy 1970-es években épült panelházban található lakás mekkora hõigénnyel bír. Lakás típusa Hõigény (kWh/m2a) Ma használatos magyar szabvány szerint 223* épült családi ház 1900-as években épület belvárosi bérház 225* 1970-es években épült panelház 170*

Az épületek külsõ szerkezeteinek mindenki által ismert hõszigetelési lehetõségei természetesen nem megkerülhetõk és semmiképpen nem elhanyagolhatók. Az új építésû épületek esetén komplexen kell kezelni az összes külsõ szerkezet hõszigetelését, ahogy azt helyesen a gyakorló tervezõk a manapság használatos hõtechnikai szabvány szelleme szerint már megszokhatták. A manapság szokásos hõszigetelési értékek, hõszigetelõ anyag vastagságok tekintetében a közeljövõben lényeges fejlõdés várható, amit jól illusztrál a Németországi szabványok fejlõdését bemutató diagram.

*A Független Ökológiai Központ elõzõ kutatási eredményei szerint Energy+ dinamikus épületszimulációs programmal számolt értékek. (23)

Az épületszerkezetek legendás hõszigetelõ képessége ellenére tehát nagyon fontos az épületek lehûlõ felületének kérdése. Úgy hiszem azonos típusú épületek esetén ez a kérdés nem szignifikáns - azaz nem kell félgömb alakú családi házak építése felé törekedni -, azonban érdemes tisztában lenni azzal, hogy többlakásos házak építése esetén azonos anyaghasználattal nem csak az építés, hanem az üzemeltetés is lényegesen gazdaságosabb. További, kevésbé szem elõtt tartott szempont az épületek tájolása, mely kérdés az utcák kijelölésén keresztül visszavezet a klímatudatos telepítés kérdésére, de az épület telken belüli elhelyezése a napenergia aktív és passzív hasznosíthatóságát alapvetõen determinálja. Érdekes e témában megemlíteni, hogy Ausztriában A szabadon álló háznak 40 %-kal nagyobb nem engedélyeznek olya hõvesztesége ugyanazon kubusra vonat- an újonnan épülõ csakoztatva. [24] ládi házat, melynek nincs déli tetõfelülete, ahol a napenergia aktív hasznosítása megoldható melegvíz- vagy elektromos áram termelés céljából. Kevésbé ismertek jelenleg Magyarországon a passzív és hibrid szoláris tervezés elemei és alkalmazásának lehetõségei. E témában meg kell említeni a különféle télikertek, napcsapdák, hõvisszanyerõk, az épület alaprajzi és szerkezeti tervezésének lehetõségét és szükségességét, melyeket számítógépes épületszimuláció támogatásával érdemes és kell alkalmazni.

1


Itt érdemes megjegyezni, hogy Németországban a hivatalos, mindenkire érvényes szabványokon túl úgynevezett alacsony energiájú és passzív ház fogalmát is használják. Az alacsonyenergiájú ház az átlagnál jobban hõszigetelt épületet takar: falait 12-20 centiméteres hõszigetelés borítja, a tetõben 2530 centiméteres, míg a pincefödémen 9-12 centiméter vastag hõszigetelés található. Olyan házak tartoznak ebbe a kategóriába, melyek a német szabványnál legalább 30%-kal kevesebb fûtési energiát igényelnek. (40 - 79 Kwh/m2 fûtési hõigénnyel). A passzívház fogalma alatt olyan különlegesen hõszigetelt épületet kell érteni, melyben szükségtelen a konvencionális fûtési rendszer beépítése. A belsõ hõterhelés (világítás, háztartási berendezések, lakók, háziállatok által termelt hõ) a napenergia hasznosításával együtt a hõszükséglet döntõ hányadát fedezi. A ház alacsony hõenergiaigénye a szabályozott szellõzõrendszer által biztosítható, így a fûtés elhagyásával megspórolt pénzbõl fedezhetõ a különösen vastag hõszigetelés és a korszerû légtechnika költségének egy része. A német hõtechnikai szabványhoz képest 75-85 %-os energiamegtakarítás érhetõ el az alábbi szabályok betartásával, mely négyzetméterenként 15 kWh/m2 fûtési igényt jelent.

17

Világváros vagy világfalu Ehhez azonban a falakba 30-40 centiméter vastag hõszigetelés beépítése szükséges - így k<0,15 W/m2K érték érhetõ el -, az ablakokat háromrétegû speciális üvegezéssel kell ellátni, különleges keretet felhasználva, hogy a k<0,8 W/m2K érték biztosítható legyen. Természetesen ezen háztípusok csak speciális, kevéssé elterjedt szerkezetekkel építhetõk meg, ami a jelenlegi energiaárak mellett bizonytalan gazdasági megtérüléssel kecsegtet. [21]

Újszerû energiaforrások és hõtermelõ berendezések A közeljövõben építendõ épületek a Magyarországi klimatikus viszonyok között jellemzõen továbbra is hagyományos fûtési rendszerekkel fognak üzemelni. A fenntarthatóság és a környezetterhelés szempontjából azonban nagyon fontos, hogy milyen gépészet, milyen primér energiaforrás használatával biztosítja az épület igényeit.

Önkormányzati anyag Megújuló energiaforrások hasznosítása: ! biomassza hasznosítás, ! napenergia hasznosítás, ! geotermikus energia hasznosítás, ! szélenergia hasznosítás, ! vízenergia hasznosítás. Hulladék energiaforrások hasznosítása: ! szemétégetés, ! depóniagáz hasznosítás. Az átlagostól lényegesen nagyobb hatásfokú nem megújuló energiaforrások hasznosítása ! kapcsolt hõtermelés, ! hõszivattyúk

A hulladékképzõdéshez kapcsolódó környezetterhelés csökkentése A hulladékgazdálkodás elsõ számú elvi prioritása a hulladékok mennyiségének csökkentése, majd az újrahasználat és az újrahasznosítás lehetõségének megteremtése. Az elõzõekben leírtak alapján legfontosabb terület a használat során keletkezõ hulladékok mennyiségének csökkentése. Az építés, településfejlesztés ezen a téren jellegénél fogva kevés szereppel bír, a keletkezõ hulladékok mennyiségének csökkentése az egész fogyasztói társadalom szemléletének gazdasági prioritásainak megváltoztatását kívánja.

Az ausztriai Unterrabnitzban lévõ, napenergia felhasználással kombinált biomassza hõközpont békésen illeszkedik a falu látképébe [25]

A jelenleg általánosan használt nem megújuló energiaforrások ugyanis azokat a környezeti problémákat fokozzák, melyek az emberi élet földi létét veszélyeztetik, míg az ún. megújuló erõforrások belátható idõtartamon belül - kb. egy emberöltõ - megújulni képesek és többnyire jellegükbõl adódóan nem terhelik a környezetet. Itt legszemléletesebben a biomassza (pl. tûzifa) használatával lehet illusztrálni, hogy felhasznált tûzifa - fenntartható erdõgazdálkodást feltételezve -, 5-30-80 év alatt megújulni képes, és égése során csak annyi CO2-t bocsájt ki, amennyit növekedése során a levegõbõl szublimált. Elõnybe kell részesíteni tehát a fenntartható mértékben használt megújuló energiaforrások használatát, melyek jellemzõen helyben termelõdõ és elérhetõ források, áruk nem függ a világgazdaság aktuális trendjeitõl, ezért nagyobb fokú szabadságot biztosít a települések, és lakói számára. A Független Ökológiai Központban készített “Autonóm Kisrégió - Országos Ajánlás” [12] szerint az ország nagy részén megoldható ilyen saját erõforrásokra épülõ energiarendszerek kiépítése. A következõkben olyan hagyományostól eltérõ technológiákat soroljuk fel, melyek elvi lehetõséget biztosítanak fenntartható energiarendszerek kiépítésére. A lehetséges berendezéseket csoportosítani célszerû az általuk használt primér energia függvényében [20]: 18

A keletkezett hulladékok újrahasználata, és fõként az újrahasznosítás lehetõségének megteremtése terén azonban jelentõs környezetterhelés csökkentési potenciálok vannak az építés, településrendezés szakembereinek kezében. A legfontosabb teendõ a háztartási hulladékok szelektív gyûjtési lehetõségének megteremtése. Az egyre növekvõ hulladékhalmok ugyanis jelentõs mennyiségû újrahasznosítható nyersanyagot rejtenek magukban, melyek vegyes kommunális hulladékként csak a hulladéklerakókba kerülhetnek. A településeken belüli hulladékgyûjtõ udvarok és hulladékszigetek száma dicséretesen nõ, azonban ezek a megvalósult példák többnyire pár lelkes ember, vagy nemzetközi kötelezettségvállalások és elköltendõ támogatások eredményei, melyek utólagosan, sokszor nem a legmegfelelõbb helyekre települnek. Településtervezési elvnek kell lenni, hogy minden lakásból gyalogos távolságon belül szelektív hulladékgyûjtõ tartályok legyenek elérhetõk, melyekbõl a külön gyûjtött hulladék már nyersanyagként újrahasznosítható üzemekbe szállítható. Az új épületek építésénél szintén feladat a szelektív hulladékgyûjtés lehetõségének biztosítása, hiszen a szelektív gyûjtés a lakáson és a házon belül is nagyobb tereket igényel, mint a vegyesen gyûjtött hulladék. Létrehozó Cél Független Ökoló- Használt és bontott giai Központ építõanyagok újra használatának segítése Hulladék Hulladékátvevõk Munkaszövetség országszerte Hulladék Használtcikkek adásMunkaszövetség vétele Budapesten

Elérhetõség www.nemsitt.hu

www.humusz.hu www.humusz.hu


1



A hulladékok újra használatára számos lehetõséggel élhetünk, fõként civil szervezetek segítségével az információs technológia kínálta lehetõségeket igénybe véve:

takaríthatunk meg, hanem a helyben történõ öntözéssel a mikroklímát javíthatjuk, és az élet sokféleségének teremthetünk életlehetõséget.

Az új építések során szintén jelentõs szerepe van az építés résztvevõinek, elsõsorban a tervezõknek és kivitelezõknek a majdan keletkezõ hulladékok mennyiségének csökkentésében. Feltétlenül törekedni kell olyan építõanyagok használatára, melyek az épület bontása után visszakerülhetnek a természeti körforgásba, valamilyen formában újrahasznosíthatók. Sajnos egyenlõre az építõipari termékek minõségi vizsgálatakor ezen szempontot még nem vizsgálja az Építésügyi Minõségellenõrzõ Innovációs Kht., azonban vannak hazai és EU törekvések, hogy az építõanyagok környezetterhelése, visszaforgathatósága a termékeken fel legyen tüntetve, azt a tervezésnél figyelembe lehessen venni. A mai funkcionális és reprezentatív igények kielégítésére sok helyen elkerülhetetlen hosszú élettartamú, nehezen visszaforgatható, sokszor nagy menynyiségû ipari módosítást igénylõ anyagok, szerkezetek alkalmazása. Törekedni kell azonban arra, hogy ezek a szerkezetek úgy és oda épüljenek be, hogy az épület teljes életciklusát kiszolgálják.

Fenntarthatósági célok és indikátorok, lehetséges stratégiák

A vizek szennyezéséhez kapcsolódó környezetterhelés csökkentése Amint a nagyságrendeket, proritásokat taglaló részben leírtuk a legfontosabb feladat országosan, az agglomerációban és Budapesten is a szennyvizek tisztítása. Budapest vonatkozásában a kérdés rendezõdni látszik, hiszen a tervezett szennyvíztisztítók a jellemzõen csatornázott szennyvizek tisztítását el fogják végezni. Gondot fog azonban okozni a keletkezõ szennyvíziszap kezelése, mely várhatóan eddig nem létezõ környezetterhelést fog okozni azzal, hogy a szennyvíziszap keletkezése és kezelése térben elválik egymástól és az óriási mennyiségû anyag mozgatása nagy közúti forgalomnövekedést fog okozni. Az agglomeráció településeinek területén sok helyen érdemes a nagy beruházás-igényû és jelentõs fenntartási költségvonzattal járó, a tájban mûvi berendezésként megjelenõ mesterséges tisztítási eljárások helyett a természetes tisztítási eljárások számbavétele, alkalmazása. A kistelepülésekre javasolható növénnyel telepített tisztítók (mint a nádágyas szennyvíztisztító) létesítése és fenntartása lényegesen kevesebb költséggel és energiafelhasználással jár.

A fenntarthatóság, a fenntartható fejlõdés és fenntartható építés tág definíciójának megfogalmazása után, a környezetterhelés elemeinek és a környezetterhelés csökkentésének lehetõségeinek ismeretében meg kell kísérelni fenntarthatósági célokat megfogalmazni, melyek teljesülésének mérésére pedig fenntarthatósági indikátorok felállítása javasolt. A fenntarthatóság elérése érdekében, a fenntartható építés területén, vita indításaként például a következõ fenntarthatósági célok határozhatók meg: 1) Beépített területek optimalizálása oly módon, hogy a kialakult térstruktúra méltó emberi környezetet biztosítson, mely az erõforrásokat legkisebb mértékben veszi igénybe, és a természeti és táji környezetnek legnagyobb teret biztosít. 2) Az épületek energiafogyasztása ne legyen több, mint az ország területén megújuló energiából hasznosítható, e célra igénybe vehetõ energiamennyiség. 3) Az épület anyagai és az épületbe kerülõ anyagok elenyészõ mennyiségben kerüljenek hasznosíthatatlan hulladékot befogadó hulladéktelepekre. 4) Az épített területek vízfogyasztása optimalizálódjon, a szennyvizek csak tisztítva kerüljenek vissza a vízkörforgásba. Ezen stratégiai célok csupán felvetések, melyeket szakértõi, döntéshozói-, és társadalmi szinten is tovább kell finomítani. Az európai szinten is szükséges társadalmi párbeszéd egyik jó kiindulási alapja lehet az Építésügyi Minõségellenörzõ Innovációs Kht. által koordinált fenntartható építés EUkonform magyar indikátorrendszere kutatás, és elkészült indikátor rendszer, mely a célok pontos megfogalmazását és a megvalósításhoz szükséges további indikátorok lehetõségét is magába foglalja. (http://crisp.cstb.fr) A környezetterhelés-csökkentési lehetõségek összefoglalásaként a kiadvány függelékeként mellékelünk egy ellenõrzõ kérdéssort településfejlesztési koncepciók értékelésére, mely a fent kifejtett szempontok megfelelõsét segít megvizsgálni.

A gyökérteres rendszerek és a mesterséges tisztítók alkalmazhatóságáról részletesebben foglalkozik a Független Ökológiai Központban 1999-ben készített Autonóm Kisrégió Országos ajánlás (12), mely PDF formátumban letölthetõ a “http://www.foek.hu A vizekhez kapcsolódó környezetterhelés csökkentésének második prioritása az esõvizek helyben történõ gyûjtése és hasznosítása. Mind településtervezési léptékben - biotópok kialakításával, mind telken belül esõvízgyûjtõ ciszternák, és hasznosító rendszerek kiépítésével elsõsorban öntözési célra helyben tarthatjuk az esõvizet. Ezzel nem csak az ivóvízhasználat mennyiségét csökkenthetjük, így energiát

1


19



Hivatkozások 1 Heinrich, Hergt: Ökológia - SH atlasz, Springer Hungária Kiadó Kft. Budapest, 1994. 2 Lovelock, J.E.: Gaia - a földi élet egy új nézõpontból, Göncöl Kiadó. Budapest. 3 Mészáros, Ernõ: A VEAB “Tudomány és társadalom” c. sorozatában 2003. április 2-án elhangzott eloadás szerkesztett változata. http://www.pikk.hu/ujhorizont/2003_4/11.html 4 Report for the Club of Rome’s: The limits to growth, 1972 5 Report by The World Resources Institute: World Resources 1994-95; 1994 6 UN, Long-Range World Popullation Projections: Two Centuries of Population Growth,1950-2150; 1992 7 Wackernagel, M., Rees, W.E.: Ökológiai Lábnyomunk, Föld Napja Alapítvány. Budapest, 2001. 8 Gyulai, Iván: A fenntarthatóság fogalma és lényege, a fenntartható fejlõdés, MTVSZ. Budapest, 2002. 9 Alexander,N (1990) Sqeezing Spread Cities: Improving the Energy Efficiency of Large Cities (Thesis:Melbourne,Ausztralia) 10 Noorman, Klaas Jan; Uiterkamp, Ton Schoot (ed): Green Households? - Domestic Consumers, Environment and Sustainability, EARTHSCAN. London, 1998. 11 Független Ökológiai Központ: Környezetkimélõbb Építés Adatbázis www.feok.hu/korkep 12 Autonóm kistérség, országos ajánlás http://www.foek.hu/nyomtatottkiadv/index.html#kisregio 13 Országos vízügyi honlap www.vizugy.hu 14 KSH: Lakásstatisztikai évkönyv 2000. Budapest, 2001. 15 Barótfi, István; Kazi, János; Medgyasszay, Péter; Ónodi, Gábor; Szûcs; Miklós: Energia és térrendezés Bács-Kiskun Megyében, ECOSTEP program, 2001. www.bacskiskun.hu/ecostep/energia-terrendezes 16 Barton, Hugh et al: Sustainable Settlements - A Guide for Planners, Designers and Developers, UWE. UK, 1995. 17 Lord Rogers of Riverside (ed.): Towards an Urban Renaissance, Urban Task Force. London, 1999. 18 Zöld, András: Épületenergetika, Mûegyetemi Kiadó.Budapest, 1996. 19 Matus, Vladimir: Design for Northtern Climates, Van Nostrand Reinhold Company. New York, 1988. 20 Medgyasszay, Péter; Ertsey, Attila; Osztroluczky, Miklós: Energiagazdálkodás az épített környezetben (fõiskolai jegyzet), Szent István Egyetem Ybl Miklós Mûszaki Fõiskolai Kar Épített Környezet Tanszék. Budapest, 2001. 21 Medgyasszay, Péter; Jároli, József: Ökológia az építésben I-II., Építési Piac, 2003/4, 37. évf 3. szám pp. 61-65.; In Építési Piac 2003/6, 37. évf 5. szám pp. 27-30. 22 Olgyay, Victor: Design With Climate, Princeton University Press, New Jersey, 1973 (1963) 23 Medgyasszay, Péter; Jároli, József; Szécsi Ilona: Ma használatos és környezetkímélõbb újonnan épülõ lakóház típusok teljes életciklus alatti energia- és költségigénye, a környezetkímélõbb háztípusok piaci lehetõségei. (kutatási jelentés, témavezetõ Medgyasszay Péter) http://www.foek.hu/korkep/0-0-7-.html 24 Glücklich, Detlef: Energiatakarékos lakóház, Mûszaki Könyvkiadó. Budapest, 1989. 25 Medgyasszay, Péter: A fenntartható fejlõdés és a környezettudatos, környezetkímélõ építés néhány építészeti lehetõsége, In: Építési Piac 1997/22. Budapest

20


1



VÁROSI FENNTARTHATÓSÁG ÉS BUDAPEST VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Tosics Iván Városkutatás Kft

A fenntartható nagyvárosi fejlõdés problematikáját sohasem csak maga a szûken vett város, hanem a városrégió határain belül kell vizsgálni. Ezért ebben az írásban a „funkcionális városrégiók” (FUR, ld. Berg et al, 1982) fejlõdésének fenntarthatósági problémáival foglalkozunk. Az elemzés kiemelt szempontja a fenntarthatósági problémák zöméért felelõs szuburbanizáció folyamata és az erre adható válaszok kérdésköre.

I. A nagyvárosi régiók fejlõdésének mai tendenciái A tanulmány nem a szuburbanizációnak, mint a „nem fenntartható városfejlõdés” egyik legfõbb okozójának a leírására, illetve az ezáltal okozott problémáknak az ismertetésére, hanem a szuburbanizáció által okozott problémák kezelésének lehetséges módozataira koncentrál. Ennek megfelelõen a szuburbanizáció mai tendenciáinak és következményeinek áttekintése csak vázlatos, fõleg utalásokat tartalmaz részletesebb elemzésekre.

Szuburbanizációs folyamatok az USA-ban és Európában Az amerikai szuburbanizáció folyamatainak – a tengernyi angol nyelvû irodalom mellett – jó áttekintését adják San Martin, 2001 és Blasier, 2001 írásai. A számok azt mutatják, hogy az USA legtöbb nagyvárosában a lakosság növekedési üteménél jóval gyorsabban növekedett a város és környéke által beépített terület nagysága, azaz a városrégió laksûrûsége erõsen csökkent (az 1500-2500 fõ/km2 értékrõl 800-1300 fõ/km2 értékre). A szétterülõ városrégiókban mind nagyobb helyet foglalnak el a családiházak és az egyéni autós közlekedés lehetõségét biztosító utak és autópályák. ! San Martin hivatkozott írásában példának hozza fel Phoenix városát, melyben (az agglomerációt is figyelembe véve) a laksûrûség az 1950-es 2431 fõ/km2-rõl 1990-re 904-re csökkent. Megdöbbentõ az az ábra, amely Phoenix térképén elhelyezi egymás mellett Párizs, Róma, Manhattan és San Francisco térképeit és még mindig bõven marad hely... A város körüli phoenixi agglomeráció új lakókörzeteinek laksûrûsége 888, aminek alapján arra lehet következtetni, hogy a következõ 40 év várható lakónépességnövekedése 6800 km2 mezõgazdasági terület megszûnését jelentheti (ezáltal a beépített terület az 1950-es 44 km2-rõl és az 1990-es 1087 km2-rõl 7000 km2 fölé növekedhet). Az elképesztõ méretû és gyorsaságú amerikai szuburbanizáció fõ okait a hivatkozott szerzõk nem a városi lakosság saját tevékenységében, hanem a családiház iránti

2

„amerikai álom” beteljesülését lehetõvé tévõ állami támogatási rendszerekben, különösen pedig az alábbiakban jelölik meg: ! a családiház-építést ösztönzõ jelzálog-hitel rendszer ! az USA 1956-as szövetségi törvénye az autópályákról, amely óriási támogatásokkal lehetõvé tette az autópálya hálózat hosszának megtöbbszörözését ! a benzin árának alacsony szinten tartására irányuló szövetségi politika ! az adórendszer átalakítása, mely után az önkormányzatok elsõdleges bevételi forrása az ingatlanadó ! az állami támogatások rendszerének átsúlyozása a városon kívüli fejõdés infrastrukturális többletköltségeire. A nyugat-eeurópai városok esetében is bekövetkezett a szuburbanizációs periódus, amikor a városok környéke indult fejlõdésnek. Ez azonban az amerikai városokhoz képest idõben késõbb és jóval kisebb intenzitással jelentkezett. A közép-eeurópai városokban pedig még ennél is késõbb, csak

TOSICS IVÁN, VÁROSI FENNTARTHATÓSÁG ÉS BUDAPEST VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

21



az 1990-es évektõl és egyelõre csak viszonylag kisebb ütemben figyelhetõ meg a lakosság városokból való kiköltözése. Az eddigi városfejlõdési tendenciákhoz képest ezekben a városokban így is drámai hatású a szuburbanizáció, különös tekintettel arra, hogy a városi népesség átrendezõdése stagnáló, vagy éppen csökkenõ városi térségekben következik be, mint ahogy azt a következõ táblázat (Tosics, 2001:67, Budapest esetében újabb adatok alapján módosítva) mutatja.

azonban egyéb, zömében ugyancsak kedvezõtlen hatásai is vannak. Így könnyen beláthatók a negatív társadalmi hatások: a társadalmi elkülönülés növekszik, nõnek az egyenlõtlenségek a nagyobb gazdasági potenciállal és jobb közlekedési mobilitási lehetõségekkel rendelkezõ, illetve az olyan társadalmi csoportok között, akik gazdasági okok, koruk vagy fogyatékosságuk miatt autót használni nem tudnak. A szétterülõ város amúgy sem kedvez a közösségi fejlõdésnek, a közéletnek, a társadalmi kapcsolatoknak.

Népesség

Az amerikai elemzések tehát eléggé borúlátó képet festenek a szuburbanizáció által dominált városfejlõdésrõl. Tény, hogy az elemzett problémák ellenére Amerika legtöbb államában a kompakt városfejlõdés alapfeltételét jelentõ tömegközlekedés fejlesztésének társadalmi támogatottsága kicsi. Az elemzõk ugyanakkor rámutatnak arra, hogy vannak olyan tényezõk, amelyek hatására a szuburbanizálódás mértéke elõbb-u utóbb csökkenhet. Ilyen tényezõ az, hogy a szétterülés mértéke és az ennek hatására romló környezeti viszonyok már maguknak a kiköltözötteknek, illetve a kiköltözni vágyóknak sem tetszenek. Emellett pénzügyi elemzésekkel bizonyítható, hogy már a szuburbiák maguk sem feltétlenül járnak jól a kiköltözés ösztönzésével (a vonzóerõt jelentõ alacsony helyi ingatlanadók mellett a lakóterületi földhasználat rontja a település költségvetési mérlegét, mert az adóbevételeknél gyorsabban nõnek a szolgáltatási kiadások).

1995 város

Budapest Prága Varsó

1906 1210 1629

2010/1995

agglom. város % agglom. 599 170 782

86 97 101

130 112 109

együtt 97 99 104

A népességváltozás elõrejelzése közép-európai fõvárosokban 2010-ig Források: Budapest, 2002; Prága: Turba-Mejstrik, 1999; Varsó, 1999.

A szuburbanizáció következményei, a fejlõdés fenntarthatóságát veszélyeztetõ problémák Az amerikai elemzések a nagymértékû szuburbanizáció drámai következményeirõl számolnak be. Különösen szembetûnõ az egy fõre jutó üzemanyag-ffogyasztás és a várossûrûség összefüggése (San Martin, 2001:14): a 10 fõ/ha körüli laksûrûségû Houston, illetve Phoenix lakóira évente 2500 liter benzinfogyasztás esik, szemben a 60-80 fõ/ha sûrûségû nyugat-európai városokkal, ahol az egy fõre jutó fogyasztás ennek egy-ötöde, 500 liter körüli. Az elõvárosi övezetek területi szétterjedése a párhuzamosan kiépülõ autópálya-rendszerek következtében a munkába-járási idõt esetleg csökkentheti, de a munkába járáson túl sok más utazási igényt gerjeszt (a bevásárlási, családi és más személyes célokból tett utazások az összes utazás 3/4-ét is kitehetik). Mindezek miatt a 3 gépkocsira van szuburbiákban lakóknak házanként 2-3 szükségük, ami jelentõs költségeket jelent, hiszen egy gépkocsi éves fenntartása 5000 USD körüli összeg. Az amerikai háztartások a lakás után az autózásra költik a legtöbbet, jövedelmük egyötödét. Az elõvárosokban napi 60-65 km az átlagos gépkocsi-használat, ami 3 órás utazási idõt jelent. Ha az autókhoz kapcsolódó támogatásokat eltörölnék, az externáliákat internalizálnák, a rejtett költségeket közvetlenül az autósokra terhelnék, az autózás költsége akár 89 %-al is megnõne. A gépkocsik számának növekedése miatt fokozódik a nyomás az autópályák további bõvítésére, ami viszont újabb kitelepüléseket indukál. A családiházas lakóparkokban az épített környezet 40-50 %-át utak és felszíni parkolók teszik ki, aminek következtében növekszik a hõsziget effektus (a lebetonozott felületek kisugárzása), és az árvizek kockázata, ami miatt költséges felszíni vízelvezetõ rendszereket kell építeni. Jelentõsen nõ a levegõ-sszennyezettség, a szálló por, ózon, szénmonoxid mennyisége, melyek 55-75 %-át az autók okozzák. Az elõbbiekben a gyors szuburbanizálódás közvetlen környezeti hatásai kerültek áttekintésre. E folyamatnak 22

A részletes amerikai elemzésekhez képest Magyarországon viszonylag ritkák a számokkal is megfelelõen alátámasztott érvelések a szuburbanizáció hatásait illetõen. A városból való kiköltözés okozta problémák nagyságát Budapesten egy elemzés (Éri, 2001:6) a következõkkel illusztrálja: ! a térbeli kiterjedéssel nõ az útépítés és közmûfejlesztés iránti igény (az egy fõre jutó vízvezeték hossza 1999-ben Budapesten 5,8 m, az agglomerációs övezetben ezzel szemben 21,5 m, a csatornahossz Budapesten 6,2 m, az agglomerációs övezetben 24,3 m), ami magasabb létesítési, majd pedig fenntartási költségeket is jelent ! az általános iskolai tantermek száma 1900-2000 között Budapesten nem változott, az agglomerációs övezetben viszont 14 %-al nõtt (a lakásállomány növekedésével azonos mértékben), a középiskolások száma 10 ezer lakosra Budapesten 119, az agglomerációs övezetben 47, és az agglomerációból beingázó középiskolások száma 10 év alatt duplájára, 20 ezerre nõtt ! az ingázók száma napi 200 ezer fõ, a város bevezetõ útjain a munkanapi forgalom a 90-es évek folyamán 17 %-al nõtt. Ezzel párhuzamosan a zöldövezet gyorsan zsugorodik, a levegõszennyezettség nõ. A Levegõ Munkacsoport szakértõinek (Lukács–Beliczay, 2001:35) számításai szerint Budapesten a tömegközlekedés 4000 jármûvet használ, a városi lakók 600 ezer autójából naponta 200 ezer el is indul, és további 150 ezer lép be a városhatárokon. A BKV, MÁV és Volán 1997-ben 60 Md-ot fordított a budapesti tömegközlekedésre, a 750 ezer autó tulajdonosa 350 eFt/év alapon számolva 260 md-ot, míg 200 md Ft-ra tehetõk az externális költségei az autóhasználatnak. Míg a tömegközlekedési jármûvek teljes helyfoglalása 152 e nm (30 nm-jármû, 4 m követési távolság, mindegyik mozog), addig az autókra ugyanez 600 e


2


Önkormányzati anyag nm-el több (8 nm-jármû, 4 m követési távolság, 100e mozog egyszerre). A légszennyezõ anyagoknak 60 %-át személyautók, 34 %-át teherautók, 6 %-át autóbuszok bocsátják ki. Budapesten az utazások 60 %-át a tömegközlekedés bonyolítja le, ez a személyszállítás összköltségeinek 16 %-át teszi ki, a légszennyezés 10 %-át, a balesetek 3 %-át, és a helyfoglalás 2 %-át okozva. A 40 %-nyi személyautó-közlekedésre az összköltségek 84 %-a, a légszennyezés 90 %-a, a balesetek 97 %-a, és a helyfoglalás 98 %-a jut. A szerzõk szerint Budapesten belül riasztó adatokkal illusztrálható az egészségromlás, utalva arra, hogy a környezeti kiadások alacsony szintje, a társasházi anarchiák, piszkos kapualjak, hajléktalanok, kéregetõk, zugárusok, udvar és tornaterem nélküli iskolák, zöldterületek és sportolási lehetõségek hiánya miatt mennyire rossz a városban élni, és a kiköltözõk is súlyosbítják a helyzetet azzal, hogy naponta visszajárnak autóval a városba.

Új tendenciák a nyugat-európai szuburbanizációban: a peremvárosok kialakulása és a város-zsugorodás A nyugat-európai szuburbanizációs folyamatok legújabb elemzései új tendenciákra hívják fel a figyelmet. Ha nem pusztán a lakossági költözésekre koncentrálódik az elemzés, hanem a munkahelyek és kereskedelmi, valamint szabadidõs-szórakoztató funkciókra is, akkor kimutatható a szuburbiák közötti differenciálódás. Egyes nagyobb városok környékén megfigyelhetõ monofunkciós szuburbiák kialakulása, míg másoknál a városkörnyéken differenciált funkciókkal kialakuló peremvárosok jönnek létre. Bontje – Burdack (2003) elemzésükben párhuzamot vonnak az új európai peremvárosok és az amerikai „edge cities” között. Párizs és Amszterdam példáján kimutatják, hogy a kialakulóban lévõ európai peremvárosok, a látszólagos hasonlóság ellenére, néhány jellemzõjükben különböznek amerikai társaiktól: ! létrejöttükben a közösségi tervezés és beavatkozások sokkal nagyobb szerepet játszanak, ! közelebb vannak a nagyvároshoz, inkább a város peremén alakulnak ki, semmint azon túl, önálló peremvárosként, ! ennek megfelelõen nem annyira alternatívái a nagyvárosnak, mint annak kiegészítõi, a policentrikus fejlõdés megnyilvánulásaként. Ez az új szuburbán fejlõdési típus egyelõre csak Európa néhány, legdinamikusabbnak tekinthetõ nagyvárosi régiójában figyelhetõ meg, de nagy valószínûséggel „mintát ad” a többi nagyvárosi régió fejlõdésének is. Ugyancsak viszonylag újkeletûek azok az elemzések, amelyek a figyelmet a szuburbanizációs folyamatoknak a kibocsátó városokra való hatására koncentrálják. Nem véletlen, hogy ezeknek az elemzéseknek az egyik fõ cent-ruma Németországban található, hiszen itt, különösen a keleti tartományokban, a poszt-szocialista nagyvárosok csökkenését a szuburbanizáció „szokásos” tényezõin kívül a gazdasági átalakulás drámai hatásai is fokozzák. A

2

„város-zsugorodás” (Schrumpfung) elemzése egyrészt a városokon belüli legnyilvánvalóbb következményekre koncentrál: Bürkner (2003) bemutatja a lakásállomány üresedési rátájának növekedését és ennek a lakótelepi állomány jövõjére való hatását, Moss (2003) a város-zsugorodásnak a városi közmû-ellátó rendszerekre való hatásait tárgyalja. Emellett természetesen több elemzés is foglalkozik azzal, hogy milyen stratégiákkal lehet a folyamatot fékezni, kedvezõtlen hatásait csökkenteni (Matthiesen, 2003: a tudásbázisra épülõ város-régió, Hesse, 2003: a város-zsugorodás, mint ciklikus folyamat).

II. Nemzetközi tapasztalatok a nagyvárosi szuburbanizációs fejlõdés problémáinak kezelésére Az amerikai „növekedés-kontroll” technikák Egy korábbi írás (Tosics, 2003) részletes áttekintést ad a robbanásszerû szuburbanizáció és a dezurbanizáció tendenciáira reagáló amerikai módszerekrõl, a „növekedés-kontroll” technikáiról. E technikáknak lényegében három típusa van: ! Az egyik véglet a növekedés abszolút korlátozása: a fejlesztésre engedélyezett területek behatárolása, korlátozások az építési engedélyezésben (övezetesítés, belterületi határok létesítése és megerõsítése, területbevonások betiltása, zöldgyûrûk, mezõgazdasági területek fokozott védelme), a megengedett fejlõdés korlátozása, általában vagy idõszakonként (lakosságszám felsõ határ, négyzetméter vagy lakásegység felsõ határ, évenkénti engedélyek számának felsõ határa) ! Az abszolút korlátozás enyhébb esete az “átvihetõ fejlesztési jogok” (transportable development right, TDR) módszere, amelyben területileg, pl. megyénként szétosztásra kerülnek az elméletileg lehetséges fejlesztési jogok. Ezeket a területen belül, “küldõ” és “fogadó” területek (önkormányzatok) megállapodása alapján újra lehet osztani, egy fogadó terület pénzért megvásárol(hat)ja egy küldõ terület fejlesztési jogait. ! A másik végletet jelentõ esetben a növekedés korlátozása nem abszolút értelemben történik, hanem azzal a céllal, hogy fennmaradjon az egyensúly a természeti értékek (föld, víz, levegõ) és a lakóterületi-, kereskedelmi és ipari fejlõdés között. Ennek egy lehetséges módja a költségeknek a fejlesztési projektre hárítása (megfelelõ közösségi létesítmények elõírása, az infrastruktúra kiépítésének elõfeltételként való kikötése, hatásvizsgálatok kötelezõvé tétele és a fejlesztõk terheinek fokozása megemelt rákapcsolási díjakkal). A növekedés-kontroll eszközeirõl alkalmazásuk kezdetétõl fogva éles viták folynak. A támogatók kiemelik, hogy ezek az eszközök biztosítják a környezet védelmét, a kívánatos közösségi értékek megõrzését és az anyagi lehetõségekkel alátámasztott fejlõdést. Az ellenzõk szerint ezzel szemben ezek kizáró, diszkriminatív eszközök, melyek leginkább a már “révbe értek” önérdekeit szolgálják a további odavágyókkal, különösen az alacsony és közepes jövedelmûekkel, a kisebbségekkel szemben. A növekedés-kontroll negatív hatásainak tartják továbbá a telek- és ingatlanpiac megzavarását, az árak emelkedését, a gazdasági hatékonyság csökkenését.


23



Az európai tervezési-szabályozási gyakorlat Hollandia példáján A városi terjeszkedés problémáival kapcsolatos tervezésiszabályozási lehetõségek jól illusztrálhatók Hollandia példájával, mivel ez az ország mindig élenjárt az innovációkban a területi tervezés és a nagyvárosi közigazgatás terén. Salet (2003) alapján a nagyvárosok fejlõdésének problémáival kapcsolatos holland tervezõi beavatkozások, stratégiák a következõ szakaszokra oszthatók: ! A 60-as években új városok létesítése került elõtérbe. Belátva azt, hogy a városok forgalma elérte az elviselhetõség határait, és a kiköltözés mindenképpen megindul, a terjeszkedés elkerülésére a nagyvárosok körül több új növekedési gócpont létrehozására került sor, amivel a cél a köztes területek megvédése volt. Az új városok olyan laksûrûséggel kerültek kialakításra, amely lehetõvé tette a tömegközlekedés és a városi szolgáltatások rentábilis kialakítását. Ezek a feltételek nem azonnal, de 30 év távlatában teljesültek, és az új városok azóta is jól mûködnek. ! A 70-es és 80-as évek politikája a lakott, városi és a nem lakófunkciójú területek szigorú elkülönítésén alapult, azt célozva, hogy mindenfajta növekedési törekvés a városon belül maradjon (kompakt város). Ez kevéssé volt sikeres, a politika és a tervezõk népszerûtlenné váltak, a városok terjeszkedése felgyorsult. ! A 90-es évek új stratégiája: városi szolgáltatások regionalizálása, városi hálózatok létrehozása, amelyekben a tömegközlekedés és városi szolgáltatások regionális méretekben megszervezhetõk. A lakóövezetek visszaszorításával párhuzamosan cél a nagyobb változatosság kialakítása az új városi régiók területfelhasználásában (vízbázisok hasznosítása, tematikus parkok, stb). Tiltó jellegû korlátozások helyett a cél a városi területek vonzóvá tétele az innováció, a beruházások számára, pl. a városok elõnyeinek (kulturális elem, csomópont-lehetõség) kihangsúlyozásával. Az eszközök között megtalálhatók a kulturális és gazdasági projektek, az egyes régiókon belüli, a régiók versenyképességét növelõ, és régiók közötti városi hálózat, az infrastruktura fejlesztése, intermodális közlekedési terminálok létrehozása, stb. Egy további beavatkozási lehetõséget jelent a városi közigazgatás átalakítása. A 80-as években a nagyvárosok kezdeményezték a kormányzati rendszer átszervezését, kétszintû rendszert javasolva. A felsõbb szintnek (regionális: városi tartomány) „… rendkívül kiterjedt jogosítványokat kellett volna kapniuk elsõsorban az adóztatásban és a finanszírozásban, a területi tervezésben, az infrastruktúra fejlesztésében és fenntartásában, a lakásgazdálkodásban és a földhasználatban. Az alsó szintnek (Amszterdam kész volt akár 16 kerületi önkormányzatra osztani a várost) a kisebb jelentõségû, helyi politikával kapcsolatos ügyek jutottak volna. Ezt az átszervezési elképzelést a Belügyminisztérium is támogatta, rendkívül határozottan ellenezték azonban a nagyvárosok környezetében mûködõ önkormányzatok. Maga a lakosság is az átszervezés ellen voksolt … nem bízott a városi tartományok rendszerében. Az átszervezés látványos kudarcba fulladt. … a többi 24

településhez képest szegény nagyvárosok és a kisebb, de viszonylag gazdag környezõ önkormányzatok között túl nagyok voltak a strukturális különbségek ahhoz, hogy egységes igazgatás jöjjön létre.” (Salet, 2003:60) „… célravezetõbb az önkormányzatok és a tartományok helyzetének a megszilárdítása, valamint a funkcionális szervezeteken és az önkormányzatok közötti együttmûködésen alapuló rugalmas megoldások kidolgozása.” A városok és a környéküket tartalmazó tartományok viszonyában vannak közös érdekek, az azokra vonatkozó együttmûködéssel kell kezdeni (német példákból kiindulva az egyik elsõ lépés a mindkét felet pozitívan érintõ közlekedési szövetség kialakítása lehet). „A költségvetési újraelosztással kapcsolatos ügyekben, és … a ’NIMBY’ ügyekben … a kormányzás magasabb szintjein kell a problémákat rendezni. A ’felsõbb hivatal’ puszta léte együttmûködésre késztetheti az egymással versengõ önkormányzatokat. A magasabb szintû kormányzati szervezet legrosszabb esetben kijelölheti a helyi differenciálódás elfogadható mértékét.” Salet konklúziója szerint bármennyire is szeretnék a tervezõk, nem lehet egyoldalúan a közösségi preferenciákra összpontosítva eredményt elérni, figyelembe kell venni az egyének vágyait is. Az utóbbiakra tekintettel lévõ fejlesztési elképzelés hatásosabb lehet, mint a puszta korlátozások. A választók preferenciái és az önkormányzatok elszámoltathatósága között ésszerû egyensúlyt kell kialakítani.

Egyes városok példái a kedvezõtlen tendenciák kezelésére, megállítására, megfordítására A már idézett korábbi írás (Tosics, 2003) beszámol Berlin, Stuttgart és Bécs esetérõl, mintegy konkrét példákon illusztrálva a fenntartható fejlõdésért folytatott küzdelem lehetõségeit.

Berlin és Brandenburg Berlin és Brandenburg külön tartományok, és Brandenburg hasonló módon „körülöleli” Berlint, mint Pest megye Budapestet. A 90-es évek közepén komoly formában felmerült a két tartomány egyesítése. Habár ez a lakossági népszavazáson megbukott, egy közös tervezési hatóság felállításra került közös érdekeltségû, hosszú távú, kötelezõ érvényû fejlesztési programok kidolgozására. E hatóság munkájára alapozva kialakították a közös tervezés rendszerét, a politikai szintet is beleértve. Ezzel az intézményi és döntéshozási háttérrel folyik a munka Berlin térségében a fejlõdés “decentralizált koncentrációján” alapuló fõbb regionális fejlesztési célkitûzések eléréséért. A Berlin és Brandenburg területére érvényes területfejlesztési terv szerint a növekedési lehetõséget az önkormányzatok között úgy kell elosztani, hogy a már meglévõ belterületek, illetve a központoknak kijelölt (tömegközlekedéshez közelebb lévõ) települések fejlõdése kapjon elsõbbséget. Az azonos térségben lévõ önkormányzatok közötti közös tervezés elõsegítésére Berlin és Brandenburg közös elhatározással új megoldással kísérletezik: a város környékén négy “szomszédsági fórumot” alakítottak ki, melyekben az adott


2


Önkormányzati anyag térség regionális tervezési hatóságainak, a városoknak, a falusi körzeteknek és a berlini kerületeknek állandó képviseletük van. A szomszédsági fórumok elsõ lépésben az információk és tapasztalatok cseréjét jelentik, de ezen az alapon késõbb alapjaivá válhatnak az együttmûködés intenzívebb formáinak.

Bécs és Alsó-Ausztria 1978-ban létrehoztak egy tervezési hatóságot három szövetségi állam (Bécs, Alsó-Ausztria és az agglomerációval szomszédos Burgenland) részvételével Keleti Tervezési Hatóság (PGO) néven. Ez a hatóság a területfelhasználással kapcsolatos tevékenységek koordinálását látja el, döntést csak egyhangúlag hozhat, de az így hozott határozatoknak sincs jogi hatályuk, csak közös ajánlásoknak tekinthetõk. Olyan témákban van esélye sikerre, amelyeknél viszonylag egyszerû politikai konszenzust elérni és amelyek esetében a projektek megvalósításához állami szubvenció is kapható. Eredményesen mûködik továbbá ez a hatóság az egész régió képviseletében, például a nemzetközi szinten. A PGO azonban sokszor nem tud politikai kompromisszumot elérni (példa erre a városon kívüli nagy bevásárlóközpontok esete, melyre az egyes államok eltérõ érdekei miatt mindezideig nem sikerült közös szabályozást kialakítani), és arra sem képes, hogy ellenõrizze a közösen elfogadott határozatoknak a helyi önkormányzatok által történõ végrehajtását. A PGO mûködésének pozitív eredménye három regionális társulás megalakítása (Rekreációs Területek Szövetsége, Keleti Régió Közlekedési Szövetsége, Hulladékkezelési Tervezési Szövetség).

Stuttgart és környéke A 90-es évek elején a stuttgarti régiónak is megoldást kellett találnia arra a problémára, hogy néhány év leforgása alatt 90 ezer munkahely szûnt meg, és emiatt naponta 650 ezer ember volt kénytelen településhatáron túlra ingázni (egyharmaduk tömegközlekedéssel). Megszületett a felismerés, hogy az éles szembenállás helyett a régióban lévõ városoknak és más településeknek össze kell fogniuk egymással annak érdekében, hogy az egész stuttgarti régió megfelelõ eséllyel indulhasson a régiók európai és világméretû versenyében. 1994-ben megalapították a Stuttgarti Régió Egyesülést, amely magán a városon kívül öt megyét foglal magába, összesen 179 településsel. Az Egyesülésnek 87 tagú, közvetlenül választott “parlamentje” van. Célja az összehangolt közlekedésszervezésen túlmenõen a tömegközlekedés deficitjének a csökkentése, pl. a közlekedési szolgáltatók versenyeztetésével. Kulcsszerepet játszik a regionális tervezésben, mely többek között kiterjed a régió fejlõdési tengelyeinek a kialakítására, az egyes települések szerepének körvonalazására, az új lakó- és ipari területek kijelölésére, a zöldfelületek kialakítására, az infrastruktúra legfontosabb elemeinek (erõmûvek, hulladékkezelõk és lerakók, vízi és közlekedési létesítmények) elhelyezésére. Az Egyesülés részt vesz a két legfontosabb beruházás, a föld alatti központi vasútállomás és az új központi vásárváros megvalósítását célzó a “Stuttgart 21” projektben is.

2

III. A városi fenntarthatóságról szóló viták és elképzelések az Európai Unióban A fenntartható városi fejlõdést akadályozó tényezõk és ezek leküzdésének módozatai Az EU 6. Környezeti Akcióprogramja keretében folyamatban van a Városi Környezet Tematikus Stratégiájának kialakítása. Ennek elõsegítésére létrehozták a Fenntartható Városfejlõdési Menedzsment Munkacsoportot, amely átfogó értékelést készített a fenntartható városi fejlõdést akadályozó tényezõkrõl és javaslatokat dolgozott ki az akadályok leküzdésének módjaira (EU, 2003). A fenntartható városi fejlõdést akadályozó legfontosabb tényezõk a Munkacsoport szerint a következõk: ! A közigazgatási határok és a funkcionális régiók eltérései és az ezekbõl fakadó konfliktusok: A városhatár gyakran a beavatkozási lehetõségek határát is jelenti, lehetetlenné téve a város és környéke problémáinak egységes kezelését. Az adminisztratív széttagoltság által leginkább hátrányosan érintett ágazatok a közlekedés, a területrendezés, a lakásügy, a természetvédelem. Ezek széttagoltságának következménye a szuburbanizáció, a városi szétterülés, a természeti értékek felélése. Az adminisztratív széttagoltság további következményeként az adórendszer is a szétterülõ fejlõdés katalizátorává válik, amennyiben a városkörnyéki települések számára a fejlõdés, nagyobb adóbevétel a lakosság, illetve az egyéb funkciók növelésén keresztül válik leginkább elérhetõvé. ! A vertikális (adminisztratív szintek közötti) kooperáció hiánya: A városi fenntarthatóságot befolyásoló tényezõket az EU irányelvek, illetve a nemzeti politikák eltérõ adminisztratív szintekhez (országos, regionális, helyi) kötik, és sok esetben az ezek közötti kooperáció hiánya akadályozza a cél elérését. (Így például a helyi önkormányzatok levegõtisztaság növelésére irányuló erõfeszítéseit erõsen behatárolja, ha a területükön áthaladó országos vagy regionális jelentõségû utakon nem befolyásolhatják a forgalom nagyságát.) ! A horizontális (ágazatok és helyi szereplõk közötti) kooperáció hiánya: A hagyományos szektoriális felelõsségfelosztás következtében a kompetenciák és az érdekek konfliktusa erõsen behatárolja a problémák megoldásának lehetõségeit. Az önkormányzat különbözõ osztályai, a többi közösségi szereplõ (pl. közmûvállalatok), illetve a magánszereplõk mind eltérõek a szervezeti felépítést, a finanszírozást, mentalitást, prioritásokat, érdekeket tekintve. Ilyen körülmények között még az azonos témakörbe tartozó intézmények (pl. területhasználat, mobilitás, levegõ-tisztaság védelem) között is nehéz az együttmûködést elérni, nem beszélve a különbözõ (pl. gazdasági, környezeti, szociális) relevanciájú intézmények kooperációjáról. ! Nem kielégítõ közösségi részvétel: Az érintett lakosság bekapcsolása a tervezési folyamatba sok esetben csak látszólagos, nem a lakossági csoportok érdekeinek feltárására és együttmûködésük megnyerésére, hanem csak a már meghozott döntések legitimizálására irányul. A


25



lakosság nem kellõ idõben és kellõ mélységgel történõ bevonása oda vezethet, hogy még a fenntarthatóságot szolgáló fejlesztési elképzelések is megbukhatnak a lakosság ellenállásán. ! A környezeti problémákra vonatkozó adatok (pl. fenntarthatósági indikátorok), eszközök, gyakorlatok hiányosságai: Az adatok hiányosságai nagy problémát jelentenek, különös tekintettel arra, hogy megakadályozzák a más városokkal, régiókkal való összehasonlítás és abból való következtetés (benchmarking) lehetõségét. Ezen túl általánosan jellemzõ a sztenderdizált módszerek és az egyes szereplõknek adható „jó gyakorlat” típusú leírások és javaslatok hiánya. Az akadályok megszüntetésére irányuló legfontosabb megoldási javaslatok a Munkacsoport megfogalmazása szerint a következõk: ! A közigazgatási határokon átnyúló kooperáció elõsegítése: Az EU támogassa a regionális és a nagyvárosi politikák koordinációját. Ennek keretében az országos, a regionális és a nagyvárosi szint együttmûködésében kialakításra kell kerüljön a Városi Környezet Fejlesztésének Nemzeti Akcióprogramja. A kiindulópont a funkcionális városrégió legyen, melynek lehatárolását szakmai elemzések alapján kell véglegesíteni. ! A környezeti fenntarthatóságot mérõ és ellenõrzõ módszerek fejlesztése: A nagyvárosi regionális szerveknek integrált regionális területhasználati és környezeti információs rendszert kell kialakítaniuk és mûködtetniük, az EU folyamatban lévõ modell-programjai felhasználásával, a nemzeti szint támogatásával. Meg kell ismerni és el kell terjeszteni a környezeti fenntarthatóságra az egyes EU országokban, városokban már alkalmazott módszereket, mint az LA21 (Local Agenda 21, az 1992-es Earth Summit-on, Rio de Janeiro-ban elfogadott környezeti globális akcióterv városok feladataival és felelõsségével foglalkozó része), illetve az EMAS (Environmental Management Audit Scheme, ISO 14000). Meg kell teremteni új hatás-kiértékelõ módszerek, mint a TIA (Territorial Impact Assessment) alkalmazásának lehetõségét, az adatok és térbeli szcenáriók kialakításának oldaláról. Ki kell alakítani a regionális és városi szinten alkalmazható tematikus indikátorok rendszerét, az EU folyamatban lévõ indikátor-fejlesztési programjainak (pl. Urban Audit II) eredményei alapján. ! A vertikális kooperáció lehetõvé tétele és elmélyítése: Ki kell dolgozni a regionális és a nagyvárosi szint egymással való kooperációját is tartalmazó többoldalú szerzõdések módszerét. A szociális és a foglalkoztatási szektorokban már sikerrel alkalmazott OMC (Open Method of Co-ordination, Nyílt Koordinációs Folyamat) módszerét be kell vezetni a környezeti fejlõdés esetére is, összefüggésben a Városi Környezet Fejlesztésének Nemzeti Akcióprogramjának kialakításával. Mindezek mellett országos szinten a finanszírozási eszközökkel (adókkal, támogatásokkal) az olyan együttmûködési és fejlesztési programokat kell támogatni, amelyek elõsegítik a fenntartható fejlõdést (pl. a területrendezésben, a közlekedésben).

26

! A horizontális együttmûködés támogatása: Az integrált városi fejlesztési tervek kidolgozásához az LA21 résztvevõi folyamata javasolható. Ehhez szükséges nemzeti szinten támogatni az LA21 módszerek alkalmazását, amelynek eléréséhez EU támogatási programokat kell indítani. A javaslatok megvalósíthatóságát nagyban könnyítené, ha az EU által elfogadásra és kibocsátásra kerülne egy „Városfejlõdési Keret Direktíva” (hasonlóan a víz és a zaj direktívákhoz), amely kötelezõvé tehetné a tagállamok felé a városfejlesztési akcióprogramok elkészíttetését és bizonyos alapvetõ adminisztratív követelmények kielégítését. Ha ilyen direktíva kiadása nem lehetséges, akkor csak ad-hoc eszközök állnak rendelkezésre, amelyeket egy „Fehér Könyv” formájában lehetne kiadni, mint az EU javaslatok összefoglalása. Ebben szerepelhetnének ! a városi környezet-menedzsment rendszereire vonatkozó (az EMAS-hoz hasonló) javaslatok ! a helyi önkormányzatokat fenntarthatósági programjaikban segítõ támogatási rendszerek ! adatok begyûjtését és egységes indikátorok elõállítását támogató programok ! a városi fenntarthatóság szempontjának figyelése és beépítése a Strukturális Alapok támogató programjainak értékelési rendszerébe. Az eljárási rendszer oldaláról nézve fontos lenne a különbözõ kormányzati szintek kapcsolatára vonatkozóan a “nyílt koordinációs folyamat” alkalmazása a fenntartható városfejlõdés témakörében is. Ez a módszer, amelyet az EU már most is alkalmaz, például a nizza-i csúcson elfogadott Szociális Akcióterv vonatkozásában, példa arra vonatkozóan, hogyan lehet az EU szerepét rugalmasan megjelölni egy olyan témakör vonatkozásában, amelyet az EU fontosnak tekint Európa jövõje szempontjából, de nem akarja a nemzeti kormányoktól átvenni a feladat fõ felelõsségét, azaz nem akarja e szférát az Alapegyezmény részévé tenni. ! A nyílt koordinációs folyamat kiindulópontja az EU kidolgozott akcióprogram. Ezek után meghatározott határidõn belül a tagországoknak nemzeti akciótervet kell készíteniük, amelyben két éves idõtartamra konkrétan meg kell jelölniük, hogyan fordítják az alapelveket politikai gyakorlattá. A nemzeti akcióterveket az EU Bizottsága kiértékeli (ha szükséges, módosításokat javasol), majd két év elteltével a teljesítésrõl szóló beszámolókat is értékeli. Végsõ soron az EU kijelöli a fõbb elérendõ célokat, de rábízza az országokra, hogy ezeknek az adott körülmények között legoptimálisabb megvalósítási módszereit meghatározzák. A nemzeti kormányoknak nemcsak a fõ kihívásokat, a politika prioritásait és a beavatkozás eszközeit kell meghatározniuk, hanem azokat az indikátorokat is, amelyeken keresztül lemérhetõ, hogy a valós folyamatok valóban a kívánt cél irányába haladnak. Az EU a folyamat stimulálásán és koordinálásán kívül betölti még az információközpont szerepét is, amennyiben a nemzeti akcióterveket, azok összehasonlító alapon készített kiértékelõ beszámolóit és a megvalósítás “legjobb gyakorlatait” minden más ország számára hozzáférhetõvé teszi.


2


Önkormányzati anyag A városok fejlõdését érintõ elõírások és támogatási rendszerek az Európai Unióban Az EU környezetvédelmi jogszabályok központi része az ún. környezetvédelmi törvény, amelynek legnagyobb részét mintegy 70 irányelv és 21 rendelet képezi. A csatlakozó országok esetében a szilárd hulladék gazdálkodásról, valamint a városi szennyvizekrõl szóló irányelvek esetében kell a legnagyobb és legköltségesebb lépéseket megtenni az EU elõírások teljesítése érdekében. Ezen irányelvek végrehajtása a helyi önkormányzatokra hárul. A szigorú EU normák és a közép-kelet-európai országok jelenlegi valósága közötti eltérés nagyságát a következõkkel lehet szemléltetni.

Hulladékbegyûjtés: öt éven belül meg kell felelni a szilárd hulladék visszanyerésére és újrahasznosítására vonatkozó magas normáknak (ezeket alsó és felsõ értékhatárok definiálják) – pl. a hulladék 25-45%-át kötelezõ újrahasznosítani, tartalmazva a különbözõ anyagokra vonatkozó eltérõ normákat. ! Magyarország esetében a települési szilárd hulladék 18%-a még csak nem is kerül begyûjtésre (ami az illegális szemétlerakóhelyek problémájához vezet), és a 2700 lerakóhely 70%-a nem felel meg a környezetvédelmi elõírásoknak. Nyilvánvaló, hogy az EU normák még egy alacsonyabb határértékének elérése is hatalmas beruházást igényel.

Szennyvízbegyûjtés és tisztítás: az EU elõírja a 2000-nél nagyobb lélekszámú településeknél szennyvíztisztító telepek létesítését. 2005 végére mindenfajta szennyvíz begyûjtése és tisztítása kötelezõ lesz még a 2000-n nél kevesebb lakossal rendelkezõ települések számára is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden szennyvizet be kell gyûjteni és leeresztés elõtt utókezelni. ! Még a jelenlegi (alacsonyabb) norma is komoly gondokat okoz a közép-kelet-európai országok számára, akiknek óriási a lemaradásuk ezen a téren. Magyarországon például, a települések mindössze 60%-a rendelkezik csatornahálózattal. Budapesten jelenleg a szennyvíznek csak mintegy 30%-át utókezelik a Dunába eresztés elõtt. (Fodor, 1998:246-249) A környezetvédelmi jogszabályi elõírások teljesítéséhez szükséges beruházási költségek rendkívül nagyok. Szintén jelentõs ráfordításokra lesz szükség a környezetgazdálkodás intézményi rendszerének felállításához, melynek célja biztosítani a hatékony végre-hajtást, a nyomonkövetést és az érvényrejutást. A csatlakozási folyamattal kapcsolatban jelentõs az EU tagállamok környezetvédelmi szervezeteinek aggodalma: amennyiben az EU környezetvédelmi törvénye nem kerül teljes mértékben végrehajtásra, más irányelvek azonban igen (a piacok megnyitása az ipar számára, a környezetvédelmi szempontból káros Közös Agrárpolitika), akkor ez a folyamat a környezetkárosítás receptjévé válhat. Javaslatuk: az EU ne adhasson felmentést, sem halasztást a környezetvédelmet érintõ kérdésekben, és segítségét azokra a országokra összpontosítsa, melyek a környezet fenntartása szempontjából legkedvezõbb módon közelítik

2

meg a csatlakozás kérdését. (FoEE-EEB, 1998:51-58) Közép-kelet Európa környezetvédõ csoportjain belül is vannak kritikus álláspontok az Európai Uniót illetõen. Ezen nézetek szerint az EU környezetvédelmi törvénye a speciális regionális körülményekre nem alkalmazható és nem elfogadható, e törvény és a gyakorlatok gyors átvétele könnyen az ellenkezõ irányba vezethet és a helyzet romlását okozhatja. (Szófiai konferencia, 1998:8) “Míg az európai politikusok többsége figyelmének középpontjában az infrastruktúra fejlesztése és egy erõsebb európai gazdaság áll, könnyen figyelmen kívül hagyják azokat az értékeket, melyekkel Kelet-Európa rendelkezik. Ez igaz például a lakosság azon részére, mely még egy sokkal szerényebb, kevésbé fogyasztás-centrikus életmódot folytat, mely egyre gyorsabb ütemben veszi át a Nyugat meggondolatlan fogyasztási szokásait, beleértve a természeti erõforrások riasztó kimerítését és az óriási hulladék-felhalmozódást.” Álláspontjuk szerint kívánatos lenne egy kicsivel több alkalmasság és rugalmasság a környezetvédelmi törvényben, hogy jobb eredményeket, valós javulást lehessen elérni a törvénynek a közép-kelet-európai országok speciális regionális körülményeihez igazított jobb alkalmazhatósága által. Egészen más oldalról, az EU Strukturális Alapok támogatási rendszereit és ezeknek a regionális, illetve a nagyvárosokat érintõ elemeit vizsgálva lényegében hasonló következtetésekre lehet jutni. A fenntartható városfejlõdés szempontjából legfontosabb problémák és az EU támogatási rendszerek prioritásai között ugyanis jelentõs konfliktusok adódnak a csatlakozó országok nagyvárosai szemszögébõl. A szennyvíztisztítással, az ivóvíz és a tavak vízminõségével, a hulladék-elhelyezéssel kapcsolatos környezetvédelmi direktívák nagyon erõsek, kötelezõ teljesítésük lényegében a legtöbb beruházási eszközt és EU támogatást évekre le fogja kötni. Így a Strukturális Alapok támogatásaiból a közép-európai nagyvárosi problémák városfejlesztési szakértõk szerint legfontosabbnak tekinthetõ összetevõire, a nagyvárosi tömegközlekedés fejlesztésére és a nagy lakótelepek fenntartási problémáira alig vagy semmi se fog jutni. Ezzel távlatokra sokkal nagyobb problémák keletkeznek, mint amilyeneket az EU által kötelezõen elõírt direktívák teljesítése megold.

IV. Budapest városfejlõdése és a Városfejlesztési Koncepció A budapesti városfejlõdés a város és környékének növekedése szempontjából Az elmúlt 100-150 évben a budapesti városfejlõdés különbözõ szakaszaihoz kapcsolódóan idõrõl idõre megváltozott a mindenkori városkörnyék fejlõdésének üteme és módja. Alapvetõen a következõ három eltérõ típus különböztethetõ meg: kelet-európai (szub)urbanizációs modell, belsõ szuburbanizáció, nyugati típusú szuburbanizáció A városkörnyéki települések fejlõdése eleinte inkább az ország többi részérõl a fõvárosba törekvõ, de oda a magas lakásárak és bérleti díjak (valamint a szocialista idõszakban az adminisztratív korlátozások) miatt bejutni nem tudó vidékiek letelepedésének következménye. Ez a speciális városfejlõdési típus nevezhetõ kelet-eeurópai (szub)urbanizációs modellnek.


27



Van persze ebben az (lényegében Magyarország Pest megye Budapest BP agglom. (78) egészen az 1960-as évekig tartó) Ezer fõ Vált. (%) Ezer fõ Vált. (%) Ezer fõ Vált. (%) Ezer fõ Vált. (%) idõszakban is Budapestrõl való 1993 10310 964,9 1995,7 579,5 kiköltözés, de mint ahogy azt Gyáni 19941 10277 -0,3 973,3 +0,8 1930,0 -1,2 585,1 +1,0 (1992:85) megjegyzi, a kiköltözés, 1995 10246 -0,3 985,1 +1,2 1906,8 -1,1 588,8 +0,6 különösen a II. világháború elõtti -0,3 994,5 +0,9 1886,2 -1,3 615,1 +4,52 idõszakban éppen fordítottja az 1996 10212 -0,7 1006,2 +1,1 1861,4 -1,2 618,3 +0,5 amerikai mintának: Budapesten nem 1997 10135 1998 10092 -0,4 1018,2 +1,2 1838,7 -1,2 628,6 +1,7 a szegények tolták belülrõl kifelé a -0,5 1032,7 +1,4 1811,5 -1,5 540,5 +1,9 gazdagokat, hanem fordítva. A 1999 10043 legszegényebbek, nem lévén esélyük 20003 10196 1080,0 1774,0 n.a. saját bérlakás szerzésére, a magas 2001 10175 -0,2 1089,5 +0,8 1739,6 -1,9 648,0 lakbérek megfizetésére, kénytelenek 2002 10142 -0,3 1105,4 +1,4 1719,3 -1,2 691,3 +1,9 voltak a város környékére költözni, Népességszám változás az év végi adatok alapján Forrás: Budapest Statisztikai Évkönyve 1993-1999, (1900 és 1910 között 80-100 ezer Népszámlálás 2001. részletes adatok képviseleti minta alapján ember költözött ki Kis Budapestrõl az szerváltás utáni nyugati beruházások jelentõs része a volt szoakkori környékre, Gyáni, 1992:86). Szelényi (1990:176) cialista nagyvárosok peremén, a városkörnyéken, zöldmezõs megfogalmazásában a magasabb státuszú rétegek formában valósulnak meg. A magyar esetben ezzel szemben szukcessziója maga elõtt sodorta az alacsonyabb stá- inkább az “ajándékozás-jellegû” lakásprivatizáció hatása tuszúakat. A külsõ telepek ezért szegénytelepek, nem pedig jelentõs, melynek következtében a városi lakosság egy része gazdag kertvárosok. Mindez igaz a kapitalista város- olcsón hozzájuthatott lakása tõkeértékéhez. Mindezek fejlõdési periódusra, amikor a városépítõ tõke felett fokozatosan növekedõ mértékben lakóhely-változtatásra gazdagok, bérlakás-építõk, illetve saját lakásépítõk (külsõ ösztönöznek, amennyiben a középrétegek elmenekülnek a részek) rendelkeztek, a közvetlen állami beavatkozás mi- leromló soklakásos házakba való bizonytalan beruházás nimális volt, és ami volt, az is inkább az elõbbiek érdekeit problémájától. A 90-es évektõl, a gyors jövedelem-differenvédte (igaz ez az azóta kissé túlzó legendákkal övezett FKT, ciálódással párhuzamosan megindul a városkörnyék elit Fõvárosi Közmunkák Tanácsa mûködésére is). településeire a gazdag családok kiköltözése. Ezzel A szocialista idõszak kezdetén, 1950-ben, Nagy Budapest rendeleti úton történt létrehozásával az addigi agglomeráció hirtelen a város részévé, annak külsõ övezetévé vált. Az adminisztratív beköltözési korlátozások most a fõváros új, még külsõbb agglomerációs övezetével kapcsolatban éreztették hatásukat. Emellett megindult egy „belsõ szuburbanizáció” is, mivel az új lakások jelentõs hányada (különösen az 1970-es évektõl) a külsõ kerületekben épült, és az ezekbe beköltözõk zöme a belsõ kerületekbõl jött. Az 1960-as évektõl Budapesten is megindul a városból való nyugati típusú kitelepülés, ami eleinte azonban még különbözik a nyugati mintáktól, hiszen elsõ hullámát a fiatal városi lakástalanok egy része alkotja, akik a városon belül egyik elosztási csatornában sem juthattak lakáshoz, ezért a kalákás magánlakás-építés formájában építették elsõ lakásukat. Budapesten nem igazolható Fassman hipotézise, amely szerint a poszt-szocialista idõszakban a kelet-európai lakossági szuburbanizáció nagyobb hullámát megelõzi a tõke városkörnyékre vonulása, illetve az, hogy a rend1990 Állandó bejelentett lakó -2203 Ideiglenes bejelentett lakó 682 Összesen -1521

1992 -5918 811 -5107

párhuzamosan, a városi lakbérek (és rezsiköltségek) emelésének, illetve a városi munkanélküliség megjelenésének hatására az alacsonyabb státuszú rétegek egy része is kimenekül a városból, de inkább a távolabbi, olcsóbb megélhetést nyújtó, kevésbé felkapott városkörnyéki településekre (szociális szuburbanizáció). Ez a rövid áttekintés mutatja, hogy a budapesti szuburbanizáció összetett folyamat, amelyet az egyes idõszakokban is különbözõ, eltérõ tényezõk alakítanak. Az azonban kétségtelen, hogy a folyamat a 90-es években, különösen az évtized második felétõl felgyorsul, és jelentõs mértékben hozzájárul a fõváros népességvesztéséhez. Ezt mutatják a következõ táblázatok (Gerõházi-Szabó-Tosics, 2002 alapján, az adatok továbbvezetése és az elemzés Gerõházi Éva munkája). A 2001 februárjában történt népszámlálás alapvetõen más módszertannal történt, mint a korábbiak. Ebbõl adódóan a 2000 év végi – valójában 2001 év eleji – adatokat az 1999es adatokkal nem lehet összehasonlítani, de az összehasonlítás lehetségessé válik a 2000 utáni adatok tekintetében. Ekkor látszik, hogy a tendenciák töretlenek, és változó intenzitással ugyan, de az általános népességfogyással szemben a

1993 1994 1995 1996 -8106 -10856 -10778 -11601 129 -1740 -1469 1022 -7977 -12596 -12247 -10579

1997 1998 1999 2000 2001 2002 -11864 -13442 -15433 -16981 -14300 -11889 -1194 -278 -1076 -733 -924 -906 -13058 -13720 -16509 -17714 -15224 -14795

Budapest migrációs egyenlege Pest megyével szemben a 90-es években Forrás: Budapest Statisztikai Évkönyvei 1 Az 1994-re publikált népesség adatok sajnos nem felelnek meg a valóságnak az egyes települések esetében. 1994.január elsejétõl a legalább 2 éve érvényben lévõ ideiglenes lakcímeket az önkormányzati hivatalokban meg kellett erõsíteni, aki ezt nem tette meg, annak regisztrálása automatikusan megszûnt. Ez azonban a KSH szerint nem migrációként lett regisztrálva, mert a valóságos mozgás nem akkor történt, hanem csak a települések szerinti lakosságszám szerkezetét változtatta meg. Ennek megfelelõen az 1994-re bekövetkezõ drasztikus csökkenés pl. Budapest esetében nem tükröz valós lakosságszám csökkenést. 2 Ez a nagy arányú népességnövekedés nem feltétlenül valóságos folyamat, részben adódhat a statisztikai rendszer változásából, hiszen 1996-ban közölte le a KSH elõször a 78 településre vonatkozó agglomerációs adatokat. 3 A 2000 év végi adat valójában a 2001 februári népszámlálási adat, amely azonban módszertanilag másképpen készült, mint az elõzõ évek népességadatai – a számlálóbiztosok nem a lakcím bejelentést vizsgálták, hanem azt a tényt, hogy az adott címen hányan laknak életvitelszerûen. A 2000-es adat a korábbi adatokkal tehát nem hasonlítható össze maradéktalanul, ezért nem is számolunk lakosságszám változási arányt.

28


2


Önkormányzati anyag budapesti agglomeráció – és ennek köszönhetõen az azt tartalmazó Pest megye – népességnövekedése folytatódik. Az adatok alapján úgy tûnik, mintha a kiköltözési tendencia kissé kevésbé intenzívvé válna, hiszen, elsõsorban az állandó vándorlásnak köszönhetõen, Budapest migrációs vesztesége némileg alacsonyabbá vált. A kérdés az, hogy ez a változás abból adódik-e, hogy egyre kevesebben hagyják el a fõvárost, vagy pedig abból, hogy egyre többen költöznek vissza. A kérdés megválaszolásához segítségül hívhatjuk a következõ táblázatot:

1999 2000 2001 2002

Budapestrõl Pest megyébe 32150 32644 29885 30518

Pest megyébõl Budapestre 15641 14930 14661 15723

A migráció iránya szerinti megoszlás

Több szakértõ beszél arról, hogy egyre jelentõsebb a fõvárosba történõ visszaköltözés. A statisztikai adatok alapján ezt nem lehet megerõsíteni, az elmúlt idõszak adataiban még nem lehet ezt a tendenciát felfedezni. A trendek megfordulása szempontjából kiemelt jelentõsége van az állandó vándorlásnak, hiszen ez mutatja meg azoknak a számát, akik hosszabb távon is az adott települést választják lakóhelyül. Az állandó vándorlásokat tekintve megfigyelhetõ, hogy a Pest megyébõl Budapestre történõ költözés tekintetében stagnálás tapasztalható. 1999-ben 7.573-an, 2000-ben 7.065-en, 2001-ben 6.667-en, 2002-ben pedig 7.462-en költöztek Pest megyébõl Budapestre állandó státusszal. Semmiképpen sem állíthatjuk tehát, hogy jelentõsen megnövekedett volna a visszaköltözõk száma, vagy legalábbis ez nem jelenik meg a statisztikákban. A budapesti lakosságvesztés csökkenésének oka tehát sokkal inkább az lehet, hogy a korábbinál valamivel kevesebben költöznek ki a városból, nem pedig az, hogy a kiköltözöttek tömegesen visszaköltöznének. A csökkenõ kiköltözés egyik oka a lakásépítés trendjeinek változása lehet, amire a következõ adatsorból lehet következtetni. (Sajnos csak a lakásépítési adatok elemezhetõk, mert az agglomerációra nincsenek meg külön az építési engedélyek adatai.) Az agglomerációban tehát Budapest Agglomég mindig nagyobb meráció ütemû a lakásépítés, mint 1999 16 45 Budapesten, az olló 2000 17 53 azonban jelentõsen szûkült 2001 25 63 az utóbbi 1-2 évben. A 2002 37 71 jövõre vonatkozóan még 10000 lakosra esõ lakásépítés évenként többet mondana a trendek változásáról az építési Befejezett Építési engedélyek számának lakásépítés engedélyek alakulása, ami azonban 1999 2904 4901 csak Budapestre meglévõ 2000 3113 9091 adat, itt tehát összehason2001 4434 11128 lításra nincs mód. 2002 6473 10219 Lakáslakásépítés és az építési engedélyek alakulása Budapesten, évenként

Az építési engedélyekben a 2000. évben tapasztalt ugrásszerû növekedést a felépített lakások száma 2002-re igazolta vissza. Az építési engedélyek 2001-2002-es adatai alapján valószínûsíthetõ, hogy a korábbiakhoz képest magas budapesti lakásépítési ütem 2003-2004 években is folytatódik, habár a lakáshitelezés 2003. év végi visszafogása valószínûleg érezteti majd a hatását. A városi lakosság számának csökkenése tehát továbbra is jelentõs, mégha az utóbbi 1-2 évben a csökkenés üteme némileg mérséklõdött is. Budapest negatív migrációs egyenlege önmagában nem jelent negatív tényezõt a fenntartható fejlõdés szempontjából. Annál jelentõsebb azonban annak hatása, hogy a kiköltözöttek döntõ hányada naponta jár vissza a városba. Ennek hatásaira vonatkozóan már idéztük a Levegõ Munkacsoport szakértõinek becslését.

Budapest Városfejlesztési Koncepciója A Koncepció kidolgoztatásának története 1997-ben került közbeszerzési eljárással a szakértõi csapat kiválasztásra. 1998: az elsõ változat publikálása, két szeminárium, internet-vitafórum, sok beérkezõ észrevétel és javaslat. 1999: a “mélyfúrások” idõszaka, a városfejlesztés legfontosabb témaköreire koncentrálva. 1999. november: a második változat megvitatása a háromnapos Budapest Városfejlesztési Konferencián 2000. március: hat alkalommal félnapos megbeszélések budapesti kerületek csoportjaival 2000. augusztus: a harmadik változat publikálása, amely azonban nem kerül részleteiben megvitatásra, a Kabinet további egyeztetéseket lát szükségesnek a szakértõk és a fõvárosi illetékesek között 2001. december: a negyedik változat elkészül, miután kompromisszumos megoldások születtek a politikailag vitatott kérdésekben a Koncepció módszereirõl és idõhorizontjáról 2002. tavasza: a kerületeknek és más szerveknek való kiküldés, Budapesti Városfórum sorozat megtartása, a vélemények értékelése és beépítése 2002. augusztus: a Koncepció ötödik változatát a Kormány pozitívan véleményezi, közgyûlési elfogadásra ajánlja 2003. március: a Fõvárosi Közgyûlés elfogadja a Koncepciót

A Koncepció alapvetõ megfontolásai4 Budapest fejlesztését illetõen a 90-es évek végére kifogytak a legitimitással is bíró, nagy, átfogó, távlati elképzelések. Egyúttal a város fejlõdésének összes lényeges feltétele megváltozott, nemcsak a belsõ feltételeket (a Kormánnyal, a környezõ településekkel, a kerületekkel, a piaci szereplõkkel való kapcsolatot), hanem a nemzetközi környezetet illetõen is. A 90-es évek végén elfogadott új Általános Rendezési Terv átfogó fejlesztési koncepció hiányában maga kellett feltételezésekkel éljen bizonyos alapvetõ fejlõdési irányokra nézve. A gazdasági fejlõdés erõsödése, a társadalmi átrendezõdés felgyorsulása is hozzájárult ahhoz, hogy elkerülhetetlenné vált egy olyan anyag elkészítése, amely nemcsak a városfejlõdés térbeli,

4 A Koncepcióról szóló fejezetek alapvetõen támaszkodnak a Koncepció különbözõ változataiban megjelent elemzésekre, azok tartalmi, helyenként szószerinti idézetével.

2


29



térszerkezeti kérdéseivel foglalkozik. Szükségessé vált egy olyan városfejlesztési jövõkép és irányvonal, ! amelyben a legfõbb szereplõk (a közszereplõk Fõváros, kerületek, agglomerációs gyûrû települései, régiós vezetés, Kormány -, a lakosság, a piaci szereplõk) egyetértenek, ! amelyre hivatkozva el lehet kezdeni koordináltan elõrelépni a javasolt fontosabb fejlesztések megvalósításáért, ! amelynek alapján meg lehet akadályozni a Koncepcióval ellentétes fejlesztéseket a Fõváros, a kerületek, a Kormány, a beruházók, a lakosság részérõl, ! amelynek segítségével erõsíteni lehet a kerületekkel, a magánfejlesztõkkel való koordinációt, kooperációt és közösen lehet folytatni a lobbizást az országos szervek felé, ! amelybõl kiindulva meg lehet kezdeni a városfejlesztés új intézményrendszerének létrehozását. A Városfejlesztési Koncepció elsõsorban a közszféra szemszögébõl fogalmazza meg a szükséges feladatokat, tudomásul véve, hogy ma a közszféra csak részleges szerepet játszik a város fejlõdésében, a megvalósuló fejlesztések döntõ többsége magánforrásokon és magánelhatározásokon alapul. A Koncepció továbbá elsõsorban a Fõvárosi Önkormányzat szerepére koncentrál, azt célozva, hogy a Fõvárosnak aktívabb vezetõ, illetve koordináló szerepet kell játszania, amit el is várnak a közszféra többi szereplõi a Fõvárostól. A Városfejlesztési Koncepció vitái során nyilvánvalóvá vált, hogy a kerületek a Fõvárostól várnak iránymutatást ! stratégiai alapkérdésekben (pl. MO vonalvezetése, akcióterületek kijelölése), ! technikai eszközökben (pl. társasház-támogatások helyes módszerei), ! egyes funkciók egységesítésében (pl. szociális támogatások, egységes parkolási koncepció), ! a városfejlesztés többi szereplõjével való alkuban (ld. MÁV és körvasúti körút ügye), ! az agglomerációs településekkel való koordinációban. A Városfejlesztési Koncepció alapállása szerint a kerületek önállóságának megtartása mellett, a kerületekkel egyeztetve a Fõvárosnak meg kell határoznia a városfejlesztés prioritásait, nagy programjait és a megvalósítás módját, amihez a világos koncepció alapján meg kell nyerje a többi közszereplõ, a lakosság és a piaci szereplõk együttmûködését is. Budapest Városfejlesztési Koncepciója a 2015. évig, azaz kb. 15 éves idõtávlatra elõretekintõ anyag. A városfejlesztés fõ céljait, a közszféra - és kiemelten a Fõvárosi Önkormányzat - beavatkozási stratégiáját és prioritásait kívánja meghatározni. A Városfejlesztési Koncepció célja stratégiai iránymutatás az ágazati koncepciók készítéséhez és felülvizsgálatához. Elfogadása után a Koncepció remélhetõen alapvetõ részévé válik a fõvárosi tervkoordinációnak, segítve az ágazati koncepciók összehangolását és meghatározva a szakági gondolkodás fõ irányvonalait. Ez

30

annyit jelent, hogy az ágazati terveknek és programoknak mindaddig az elfogadott Városfejlesztési Koncepció által meghatározott célok megvalósítását kell az ágazat szempontjából pontosítaniuk, ameddig az elfogadott koncepciótól való eltérést kellõképpen indokolni nem tudják, vagy a koncepció felülvizsgálatra nem kerül. A Városfejlesztési Koncepció nemcsak a belsõ koncepcionális és konkrét tervezõ munka számára mutat irányt, de azzal, hogy világosan megfogalmazza a város jövõbeli céljait és beavatkozási stratégiáit, a mainál koordináltabb fejlesztési folyamatot kíván indítani. Ez egyszerre jelenti a kiszámíthatóbb, kedvezõbb környezetet a magán szereplõk számára és a konzisztens, határozott alapról indítható kooperációt és koordinációt a többi közszereplõvel (kerületek, agglomeráció, régió, Kormány).

A városfejlõdés gazdasági és demográfiai keretfeltételei 1. Budapest pozíciója az európai térben: Budapest kiemelkedõ közlekedési központ az autópályák tervezett rendszerében (TEN) ! a külföldi mûködõtõke beruházások 50-60 %-a Budapestre koncentrálódott, ami az összes budapesti beruházások közel felét tette ki; prognózisok szerint a beruházások üteme továbbra is magas lesz, évi 2-3 Md dollár körül fog alakulni (az önkormányzat direkt bevétele azonban kisebb lesz ebbõl), ! Budapest pénzügyi vonatkozásban “hídfõ” szerepet tölthet be Nyugat Európa és Délkelet Európa városai között; itt alakulhat ki a térség legjelentõsebb logisztikai központja, ! az EU csatlakozás tovább erõsíti a nagyvárosi régiók kiemelkedõ szerepét, Budapest várhatóan fokozatosan átveszi Bécs szerepét EU határvárosként. 2. A gazdaság alakulása: optimális esetben megindulhat a magyar gazdaság felzárkózása a fejlettebb országokhoz, és a termelési szerkezet adottságai (a piaci szolgáltatások magas aránya) miatt a fõvárosi GDP növekedése meghaladhatja az országos átlagot 3. A népesség alakulása: Budapest egy csökkenõ népességû ország fõvárosa, melynek magának is csökken a lakossága; a folytatódó demográfiai fogyás mellett a városból való elvándorlás negatív egyenlegét a külföldiek, elsõsorban III. világbeliek várhatóan gyorsuló, elsõsorban illegális bevándorlása csak hosszabb távon fogja kiegyenlíteni, így 2015-rre 1.7 millió alá csökkenhet a lakosság száma. Budapesten belül elsõsorban a belsõ városrészek túlzsúfolt részein várható gyors, akár 25 %-os lakosságszám csökkenés, míg a város peremén stabilizálódhat a lakosságszám (belsõ szuburbanizáció) 4. Munkaerõhelyzet: a munkaerõpiacon foglalkoztatás növekedésre lehet számítani, ami a csökkenõ lakosságszámmal szembeállítva alacsony munkanélküliség arányt és újra növekvõ ingázást valószínûsít.


2


Önkormányzati anyag Jövõkép A Budapesti Városfejlesztési Koncepciónak három alapelve van a következõ 20-30 éves idõszakra. Ezek közül az elsõ a gazdaság fejlesztéséhez szükséges feltételek megteremtése: ennek értelmében az infrastruktúra fejlesztése alapvetõ, amit nem érdemes korlátozni, mielõtt ki nem épülnek az alaprendszerek A másik alapelv a város lakhatósága-éélhetõsége, az életminõség és a környezeti feltételek javítása. A harmadik a méltányosság, a szociális helyzet javításának szükségességét hangsúlyozza. A rendszerváltás óta, a piacgazdaság és a demokratikus politikai rend kombinációjaként Budapest számára ismét lehetõségként adódik, hogy a nyugati urbanizációs hagyományok, eredmények és jövõképek rendszerében határozhassa meg fejlõdését. Budapest történelme, épített környezete mutatja számunkra, hogy a város korábbi dinamikus fejlõdési periódusai, adminisztratív, gazdasági, oktatási és kulturális ereje egy nagyobb térségben elfoglalt innovációs és közvetítõ szerepkörbõl fakadt. A mai fejlesztések átgondolásakor is a városnak ebbõl a tradíciójából kell kiindulni. A másik kiindulópont az 1990-es évek európai fejlõdésében keresendõ, amikor is felerõsödött Európában az az álláspont, hogy e kontinens egyik lényegi Amerikától erõsen különbözõ - vonása a kiegyensúlyozott városhálózat. A városok policentrikus rendszerében él az európai lakosság 80%-a. Európában a városoknak kiemelt szerepük volt, és ezt a globalizálódó világban is meg kell tartani. Az európai szervezetek szintjén egyre határozottabban kijelölt cél a városok vezetõ szerepének visszaállítása a társadalmi és kulturális integráció helyeiként, a demokrácia bázisaként, a gazdasági fejlõdés motorjaként, egyúttal tudatosan megõrizve a környezet minõségét. Az európai regionális fejlesztés legutóbbi idõben kikristályosodó, városcentrikus irányvonala fontos üzenet Budapest Városfejlesztési Koncepciója számára. Arra ösztönöz, hogy a megoldásokat Budapest konkrét mai problémáira a város történeti fejlõdéséhez kapcsolódó értékek megõrzése mellett a kompakt európai város keretei között kell megtalálni. Budapest Városfejlesztési Koncepciója a város hosszútávú jövõképének kulcsfontosságú elemeként tûzi ki, hogy Budapest, illetve az ország központi régiója az egyesült Európa integráns részeként, nemzetközi metropolisszá formálódjon, és kedvezõ geo-politikai helyzetét optimálisan kihasználva erõsödõ regionális központtá váljon és keletdélkelet Európa felé elsõdleges közvetítõ szerepet tölthessen be. E fõ cél érdekében egyszerre szükséges a város térszerkezetének, mûködésének, gazdaságának, termelõ infrastruktúrájának hatékonyság-elvû fejlesztése, a város és környéke életminõségének javítása, és a fejlõdésben lemaradók helyzetének javítása. Azt kell tehát elérni, hogy a gazdasági potenciál növekedésével, a regionális szerepkör erõsödésével párhuzamosan a város élhetõ, lakható hely maradjon, továbbá hogy a társadalmi különbségek tovább ne élezõdjenek, a szegényekkel, kisebbségekkel, a bevándorló külföldiekkel való szolidaritás valósággá váljon.

2

A város számára a legnagyobb fejlesztési kihívást az jelenti, hogy megtalálja azokat a pozíciókat, lehetõségeket, amelyek a XXI. század elején új dinamikát adhatnak fejlõdésének. A külsõ politikai és gazdasági feltételek ehhez nagyon kedvezõen alakulnak, utoljára talán a 130 évvel ezelõtti Gründerzeit idején voltak ehhez hasonlóan jó feltételei a városfejlõdésnek. Nagyrészt a városon, tágabb értelemben a közszférán múlik az, hogy sikerül-e a város fejlõdése javára optimálisan kihasználni a kedvezõ lehetõségeket. Ez csak akkor lesz lehetséges, ha a Fõváros optimálisan, a közös érdekekbõl kiindulva kooperál a közszféra többi szereplõivel, a lakossággal, a piaci szereplõkkel.

A város nagytávlatú jövõképének alapvetõ értékei és a hosszútávú fejlesztés stratégiai céljai A város hatékonyságának, élhetõségének/lakhatóságának, szolidaritásának és a különbözõ szereplõk közötti kooperációnak a növelése összetett célrendszer, mely nem valósítható meg egy vagy két kiemelt stratégiai programmal. Ilyen értelemben Budapest Városfejlesztési Koncepciója különbözik néhány külföldi város koncepciójától, melyekben kisszámú program/projekt “zászlóshajó” szerepet kapott (pl. Koppenhága-Malmõ: a híd, Bilbao: nagy múzeum). A Budapest jövõképében kijelölt, egymással egyensúlyban elképzelt alapvetõ értékek (gazdasági hatékonyság, életminõség, társadalmi fenntarthatóság) közelítésére hét alapvetõ stratégiai célt jelöl ki a Városfejlesztési Koncepció: A gazdasági hatékonyság növelését szolgálják: ! (I) a gazdasági szektorok hatékonyságának növelése, ! (II) a városon belüli közlekedés feltételeinek javítása, ! (VII) a város regionális kapcsolatainak fejlesztése. Az életminõség javítása megköveteli ! (III) a városi épített környezet javítását, ! (IV) a természeti környezet és az infrastruktúra fejlesztését, ! (V) a város kulturális, szabadidõs és sport lehetõségeinek javítását. A társadalmi fenntarthatóság biztosításához a szolidaritás aspektusa szükséges ! (VI) a szegények és szegény városrészek helyzetének javítása, az egészségügy fejlesztése.


31



Térszerkezeti koncepció Különálló stratégiai célként foglalja össze a térbeli fejlõdésre vonatkozó elképzeléseket a térszerkezeti koncepció. A Koncepció térszerkezet-fejlesztési alapelve az alábbi értékek megtartása és kiterjesztése: ! kompakt és tagolt várostest, ! optimálisan vegyes funkciójú városrészek, ! többközpontúság, ! belakható közterek, szabad területek összefüggõ rendszere. Ezek az alapelvek az európai városi tradíciókban gyökereznek és sokban eltérnek más (pl. az amerikai) települési kultúrák városformáitól. Kiemelt stratégiai területek, térszerkezeti elemek: A belsõ városrészek komplex rehabilitációja: ! Városrehabilitációs program, ! Közlekedés szabályozás / Parkolási program, ! Közterület megújító program. Az átmeneti zóna területi tartalékainak feltárása: ! Körvasúti körút, ! intermodális csomópontok, ! területrészek átstruktúrálását beindító projektek. A Duna, mint várostengely és a parti zóna kiemelt fejlesztése. A külsõ városrészek arányosabb fejlesztése: ! „Belvárosok” program, ! kapcsolati rendszerek fejlesztése, ! közmûvek fejlesztése. A városi központrendszer kiegyensúlyozott fejlesztése: ! Nagyobb városi terek fejlesztése, mint alközpontok, közterek, ! nagy ingatlanfejlesztési projektek, mint új központképzõ elemek, ! nagyobb bevásárlóközpontok, mint központképzõ elemek.

! új intézményi megoldásokra van szükség a városfejlõdés alapvetõ irányainak kijelölése, a folyamatok megfigyelése és kiértékelése, a városkörnyékkel és a régióval való térségi együttmûködés, kooperáció hatékony megoldása érdekében.

A koncepcióval kapcsolatos nézetkülönbségek a megbízó és a szakmai csapat között 2000 szeptemberében jelentõs nézetkülönbségek merültek fel a Budapesti Városfejlesztési Koncepcióval kapcsolatosan a politikai és a szakértõi oldal között. A fõvárosi vezetés oldaláról teret nyert a Városfejlesztési Koncepció leszûkítésére irányuló álláspont, amely szerint: ! a Koncepciónak csak a város fizikai szerkezetének változtatásával, a közszféra ebben vállalható szerepével kellene foglalkozni, ! az aktív gazdaságpolitika ne legyen stratégiai cél, mert ezzel kapcsolatban a Fõvárosnak nincsenek teendõi, ! az intézményi megoldásokra vonatkozó javaslatokat ki kellene hagyni, vagy legalábbis „puhábban” megfogalmazni, ! a szociális célkitûzések tetszetõsek, de nem megitélhetõek, nem vállalhatók. A leszûkítésre irányuló megbízói szándék kifejezése után a Koncepció tervezési munkálatai megakadtak. Fél év szünet, és a Koncepció irányításában történt személyi változás után indultak újra az egyeztetõ megbeszélések, amelyek újabb fél év után kompromisszummal zárultak: megszülettek a Koncepció befejezését és politikai elfogadtatását lehetõvé tévõ megállapodások a fõváros vezetése és a szakmai csapat között. Ezek lényege a következõ: ! A tervezési idõszakokat tekintve 3 idõszak válik el egymástól: a nagytávlat szintjén a jövõkép kerül megfogalmazásra, a 15 éves hosszú táv esetében már szükséges a kompetenciák meghatározása (melyik szereplõnek mi a feladata), a közép-távú idõszak esetében pedig a 7 éves finanszírozási és fejlesztési tervet kiindulásként figyelembe kell venni

Eszközök és intézményrendszer A város mai mûködésének elemzésébõl fontos következtetések adódnak az eszköz- és intézményrendszer átalakítására vonatkozóan: ! az összetettebb városfejlesztési feladatok megoldásához a feladatok koncepcionális/tartalmi vonatkozásait tekintve is szükséges a mainál jóval erõsebb horizontális kapcsolatrendszer kialakítása a különbözõ ügyosztályok, a bizottságok és a döntéshozók között; ! erõsíteni szükséges a Fõváros projektmenedzselési képességét, hogy a fontos, nagy projektek a megfelelõ komplexitással megvalósíthatók legyenek; ! a kezdeményezõbb aktívabb közösségi szerepvállaláshoz szükséges lenne egy aktívabb vagyongazdálkodás kereteinek kialakítása és fokozatos bevezetése; 32


2


Önkormányzati anyag ! Kompetencia probléma: a Fõváros és a többi szereplõ feladatait annál pontosabban meg kell határozni, minél inkább közelítünk a nagytávlattól a középtáv felé ! A tervezési módszer szintjén ügyelni kell a tervezési idõszakok kapcsolatára: a 30-40 évre szóló ‘nagytávlatú’ idõszak adja a 15 éves hosszú távú programnak kereteit, utóbbi pedig a 7 éves terv koncepciójaként szolgál ! Fenti pontosításokkal párhuzamosan elfogadást nyert a Koncepció tágabb, komplexebb megközelítésmódja, beleértve a nem fizikai (gazdasági, kulturális, szociális, stb.) témakörök, valamint az eszköz-intézményrendszerre vonatkozó elgondolások szerepeltetését. A 15 éves távlatra szóló koncepció közgyûlési elfogadása óta a megbízó és a szakmai csapat közötti viták a finanszírozási feltételek körül csúcsosodnak ki, abban, hogy a város mindennapi mûködtetésének, illetve a hosszabb távra szóló fejlesztési elképzelések megvalósításának célkitûzései közötti feszültségek hogyan ítélendõk meg.

A Koncepció szakmai és társadalmi megvitatása A Koncepció kidolgozásának folyamatában mind az öt szakmai változat jelentõs fórumokon került megvitatásra. Ezek közül is kiemelkednek a következõk: ! a három napos Városfejlesztési Konferencia 1999 novemberében, ! a hat csoportban, kerületi vezetõk részvételével, a Fõváros-kerület viszonynál jobb politikai légkörben lefolytatott kerületi viták 2000 tavaszán, ! a négy szakmai vita, „Városfórumok” szervezése 2002 tavaszán: mindegyik vitán legalább 110, egyes vitákon 140-150 résztvevõ vett részt, így összességében mintegy 500-550 volt a résztvevõk teljes száma. A viták komolyságát jól mutatja, hogy a Városfórumok során még az országos választások elõtti felfokozott légkörben is sikerült lényegében politikamentes vitákat tartani. Ezeknek a vitáknak a hatására megváltozott a stratégiai célok rendszere is, megerõsödött és külön stratégiai céllá vált a természeti környezet minõségének javítása.

A Budapesti Városfejlesztési Koncepció további alakítása A koncepció politikai elfogadását követõen, a Közgyûlés határozatának megfelelõen, elkezdõdött a középtávú Városfejlesztési Program kidolgozása. Ennek a Koncepción kell alapulnia, de annál konkrétabbnak, határozott prioritásokat tartalmazónak kell lennie, figyelembe véve a megvalósítás valós esélyeit is. A Program kialakításával párhuzamosan folyik a munka a végrehajtás rendjének kidolgozására, amelynek biztosítania kell a megvalósítás ellenõrzését, a Koncepció módosításának lehetõségeit is. Ezzel kapcsolatban kidolgozás alatt áll a végrehajtással foglalkozó szervezeti rendszerre vonatkozó elképzelés, hiszen intézményi biztosítékokat kell teremteni a program végrehajtásának elõsegítésére és ellenõrzésére.

A városi fejlõdés fenntarthatóságával kapcsolatos egyes konkrét dilemmák Érdekes dilemmák derülnek ki a fenntartható városfejlõdés témakörében, ha összehasonlítjuk Budapest Városfejlesztési Koncepcióját és a Védegylet „Növekedés vagy fejlõdés?” címû anyagát. Lényegében azonos helyzetértékelésbõl kiindulva a két anyag egyes kérdésekben többé vagy kevésbé eltérõ következtetésekre jut. ! DBR metró kérdése: a Koncepció ezt a városfejlõdés alapvetõ feltételének tekinti, mivel a metró rendszer befejezését, teljessé tételét jelenti (nem véletlen, hogy Bécs legtöbb metróvonalának meghosszabbítását tervezi), a Védegylet viszont élesen ellenzi mentesítése: a Védegylet sokkal ! Közterületek forgalom-m merészebb célokat fogalmaz meg, még a Blaha Lujza tér forgalmát is csillapítanák. A Koncepció számára dilemmát jelent a területi és a határoló utak forgalom-csökkentése (lehet-e pl. a Károly körutat és a Bajcsy Zsilinszky utat beszûkíteni, ha éppen ennek a kapacitására alapozva kellene a Belvárost lezárni az autók nagy része elõl?), míg a Védegylet lényegében mindenhol forgalom-csillapításra törekszik gazdálkodás: a Védegylet szakértõi elleneznek ! Parkolás-g minden belterületi parkolásfejlesztést, a Koncepció ezt a kérdést komplexebb módon közelíti, mivel a Belváros kereskedelmi funkcióinak fejlesztése (a Védegylet által is kiemelten szükségesnek tartott „Fõ utca program”) külföldi tapasztalatok alapján megköveteli a parkolási lehetõségek megteremtését (így pl. a müncheni, nürnbergi városközponti, sétálóutcához kapcsolódó áruházak attól mûködnek, hogy mellettük ott a parkolóház) ! Kisvárosok a nagyvárosban: a Védegylet anyaga élesebben fogalmazza meg a városrészek és alközpontok önállóságának és vegyes funkcióinak erõsítésére vonatkozó követelményeket, amelyeket a Koncepció is tartalmaz, csak kevésbé hangsúlyosan ! A nagysebességû vasút (Magistrale) Budapestre behozatalát és a kapcsolati rendszer megfelelõ kialakítását a Koncepció a gazdasági fejlõdés egyik alapfeltételeként értékeli, ezzel szemben a Védegylet ellenzi, mindaddig, amíg az egyéb vasúti fõvonalakon megvalósul a 100 km feletti sebességre alkalmas pálya, a mellékvonalak is megfelelõ állapotba kerülnek és az elõvárosi közlekedés is kiépül ! A meglévõ zöldterületek védelmét mindkét anyag fontosnak tartja, a Védegylet azonban feltétel nélkül kimondaná a belterületbe bevonása teljes tilalmát, míg a Koncepció ezt egy átfogó regionális szabályozás életbe léptetésével látná csak hatásosnak (amíg Budapesten kívül nem lehet ezt elérni, a városon belüli lépés nem hatásos, amit jól mutat az a példa, hogy a XVII. kerületben ugyan sikerült megakadályozni egy bevásárlóközpont felépülését, ennek eredménye azonban a fenntarthatóság szempontjából még rosszabb lett: Monoron fog a bevásárlóközpont megvalósulni). A két anyag közötti különbség összefoglalóan abban fogalmazható meg, hogy míg a Koncepció egyensúlyt próbál teremteni a város fejlõdésének hatékonysági és fenntarthatósági szempontjai között, addig a Védegylet

2


33



egyértelmûen a fenntarthatóság szempontját helyezi minden más szempont elé. A Koncepció differenciáltabb megközelítési módját több tényezõ indokolja, magyarázza. Egyrészt az a tapasztalat, hogy azokban a nyugati országokban, városokban, ahol nincsenek különleges pénzügyi források (pl. olajjövedelem, vagy kiemelkedõ turizmus, stb.), a fenntarthatósági beruházások jelentõs pénzügyi fedezetét csak a gazdaság „felpörgetésével” lehet megteremteni (ld. pl. Lille, Lyon, Barcelona), tehát a gazdasági hatékonyság megteremtését nem lehet elhanyagolni a fenntarthatóság szempontjának egyoldalú kiemelésével. Másrészt figyelembe kell venni, hogy a fõváros pénzügyi lehetõségeinek szûkössége (a Kormánnyal való változó, esetenként nehezen elõre jelezhetõ viszony) és a kerületekkel való ambivalnes kapcsolat, a kétszintûség problémái erõteljes gátját jelentik annak, hogy a Koncepció „vizionáriusabb” legyen. Az adott körülmények között a Koncepció különben meglehetõsen „bátornak” tekinthetõ, hiszen felveti az aktív és a fenntarthatóságot szolgáló térségi politikának, a szociális-kulturális kérdéskörök kiemelt kezelésének, valamint a gazdaság befolyásolásának szükségességét, amelyek eddig egyáltalán nem szerepeltek a fõvárosi vezetés elképzelései között.

értelemben egyaránt nehéz, a politikai rendszer megszilárdulásába, tehát idõbe, és emellett nagyon sok pénzbe kerül, ami a gazdasági viszonyok stabilizálódása idején nem áll erre a célra rendelkezésre. Ilyen körülmények között csak hipotézisek fogalmazhatók meg arról, hogy milyen eszközök alkalmazhatók a közép-európai városokban a városi terjeszkedés korlátozására. Az elsõ megállapítás az lehet, hogy a szuburbanizációs folyamatok felgyorsulása után már nagyon nehéz a szabályozás lehetõségeit megtalálni. Lipcse példája (Pfeiffer, 1999) azt bizonyítja, hogy az állami támogatással megvalósuló agglomerációs beruházások (lakások, irodák, bevásárlóközpontok, munkahelyek) következményei ellen a város semmilyen szabályozással nem tud sikeresen fellépni. A német állam által a kelet-német tartományokban beruházóknak differenciálatlanul adott adókedvezmények olyan mértékben felgyorsították a középrétegek városokból való kiköltözését, hogy a városi vezetõk által elhatározott nagyszabású belváros-rehabilitációs, lakótelep-felújítási és egyéb programok eredménye is kétségessé vált. Budapest esetében a szuburbanizációnak jelenleg nincs még explicit állami támogatása - habár az új lakástámogatási rendszer (az új lakásépítéseknek a lakóházfelújításokkal szembeni kiemelt támogatása) és az autópályaépítések felgyorsítása ebbe az irányba hat. Fontos feladat tehát a kiemelt állami elképzeléseknek a - külföldi példák alapján bizonyítható - másodlagos hatásaira felhívni a figyelmet. Az amerikai növekedés-kontroll technikák, illetve a nyugateurópai regionális tervezési módszerek sok innovatív elemet tartalmaznak, melyek egy része adaptálható lenne a középeurópai nagyvárosok esetére is. Mindennek elõfeltétele azonban a közösségi szektor megerõsítése és széttagoltságának csökkentése. Az önkormányzati széttagoltság mai szintje Magyarországon szinte automatikusan kizár mindenfajta területi koordinációt, szabályozási lehetõséget.

V. A legaktuálisabb mai problémák Budapest és környéke fenntartható fejlesztése szempontjából A kelet-közép-európai városokban az amerikai városok 50-es és 60-as éveinek szuburbanizációs folyamatai csak a 90-es években, és jóval kisebb mértékben jelentkeznek. A közép-európai városok – az amerikaihoz képest egyelõre viszonylag lassú, de várhatóan felgyorsuló – szuburbanizációjának kezelési lehetõségeit tekintve a kulcskérdés az, hogyan lehet a nagyvárosi népességvesztést, illetve az agglomeráció gyors növekedését úgy szabályozni (és esetleg korlátozni), hogy ez ne járjon a városias térségek kontrollálhatatlan szétterülésével (Gerõházi-Szabó-Tosics, 2002). Az amerikai és nyugat-európai példákban áttekintett ellenõrzõ, korlátozó mechanizmusok legtöbbike egyelõre hiányzik a kelet-közép-európai városok új, piaci fejlõdési fázisában. Ezek létrehozása ugyanis politikai és gazdasági 34

A városi szétterülés problémájának kezeléséhez, az egyéni és piaci érdekekkel szemben a közösségi érdekek hatékony képviseletéhez az elsõ lépést tehát az önkormányzati rendszer finomításával kell megtenni. A változtatás lényege az kell legyen, hogy az állam jogi és pénzügyi alapot biztosít a települések feletti, koordinatív szint kialakításához és mûködéséhez. Az önkormányzati alapjogokat abban az értelemben szûkíteni kell, hogy a település határain túlterjedõ hatásokkal járó fejlesztési kérdésekben kötelezõ legyen az egyeztetés, és a koordinációs szint javaslatainak figyelembevétele. Egy ilyen települések feletti, koordinatív szint kialakítása csak akkor lehetséges, ha ennek mûködésébe a települési önkormányzatok ténylegesen beleszólhatnak, azaz ha ez nem elsõsorban a korábbi megyék funkcióját látja el, hanem alulról is építkezõ, a települések érdekeit figyelembevevõ módon mûködik. Lényeges feltétel, hogy az államnak is „korlátoznia kell önmagát”, decentralizációval biztosítva ennek az új szintnek a tényleges önállóságát sok fontos témakörben. Budapest példáján illusztrálva az elmondottakat, a városi terjeszkedés itt kétféle problémát is felvet:


2


Önkormányzati anyag ! a városon belüli kompaktság megõrzése kapcsán a fõváros-kerület rendszer szabályozási problémáját, mivel egységes stratégia kell az új beruházások és a megújítás dilemmájának kezeléséhez (brownfield ipar vagy zöldmezõ, bevásárlóközpontok vagy a meglévõ bolthálózat fejlõdése, új lakásépítés és rehabilitáció dilemmája), ! a város és agglomerációja konfliktusait (brownfield ipar belül vagy zöldmezõ kint, bevásárlóközpontok belül vagy kint, új lakásépítés belül vagy kint), amelyek a fõváros és az agglomeráció, a Pest-megye és települései közötti viszonyt érintik. A lehetséges megoldások - a nyugati példák alapján Budapest esetére az alábbiak lehetnek (Gerõházi-SzabóTosics, 2002): ! a városon belüli problémák kapcsán a Budapesti Városfejlesztési Koncepció, mint stratégiai terv kell központi szerepet játsszon a kooperatív megoldások kialakításában. Ebbõl az alapállásból kell Fõvároskerület megállapodásokat kidolgozni a fejlesztési volumenek szabályozására, pl. az iparterület nagyságát illetõen, rábízva az átmeneti övezet kerületeibõl és a Fõváros képviselõibõl álló bizottságra a fejlesztési jogosultságok tényleges elosztását, ! Budapest és agglomerációja viszonylatában a Közép Magyarországi Régió és ennek fejlesztési koncepciója, illetve stratégiai terve kellene a városkörnyéki problémákat kezelje - a jogi alapot az Agglomeráció Területrendezési Terve jelentené, de emellett kompenzációs megoldásokat is ki kellene dolgozni. Ezek az elképzelések ma még kicsit utópisztikusnak tûnnek. Budapest példája is azt igazolja, hogy közép-Európában a koordinálatlan városfejlõdési folyamatok szabályozásához, az európai városfejlõdés értékeinek megtartásához több regionális szintû (a központi állam alatti, de az egyes önkormányzatok feletti) intézményre, jogi szabályozásra van szükség. A gyors, nagymértékû és politikailag determinált decentralizáció után a települések feletti szint újbóli kiépítése az új évezred elsõ évtizedének egyik nagy kihívása kelet-közép Európában.

számára elfogadhatóbb irányító testület alakul ki. ! Nem változik lényegesen a mai helyzet, nem sikerül a régió önkormányzati, vagy közigazgatási egységgé emelése, de még a regionális testületek összetételének megváltoztatása sem. Világos, hogy a felvázolt három változat alapvetõen különbözõ feltételeket jelent a város és környéke fejlõdése, és így a szuburbanizációs folyamatok befolyásolhatósága szempontjából. A térségi, ezeken belül a szuburbanizációs folyamatokat a közigazgatási rendszer mellett a szabályozási tervezés (a térségi területhasználat szabályozhatóságának foka), a finanszírozási szabályok (a regionális szint bevételeinek köre és az elosztás szabályai) és a fejlesztési tervezés (a fejlesztési eszközök elosztásába való beleszólás mértéke) befolyásolják. Ezeknek az eszközöknek az erõssége a felsorolás sorrendjében csökkenõ, azonban mindegyik jelenthet erõs hatalmat, a legjobb pedig, ha össze vannak kötve (pl. a fejlesztési tervezés befolyásolhatja a szabályozási tervezést és megszabhatja a fejlesztési források elosztásának prioritásait). A saját bevételekkel rendelkezõ regionális szint erõs befolyást tud gyakorolni a térségi együttmûködés alakulására, ugyancsak fontos befolyást jelenthet a térségi területhasználat kereteinek meghatározása. Ehhez képest sokkal gyengébb eszköz pusztán a fejlesztési források egy része feletti rendelkezés. Minél gyengébb a regionális szint, annál kevésbé lehet a térségi folyamatok befolyásolásában az önkormányzati finanszírozás, illetve a szabályozási tervezés eszközeire támaszkodni, annál inkább csak a fejlesztési tervezés, és az ágazati pénzeszközök elosztási szabályainak a fejlesztési tervezés prioritásai szerinti megváltoztatására irányuló törekvés maradhat eszközül a térségi kooperáció kiváltására.

Ma Magyarországon a fõváros és környéke fejlõdésének törvényi-szabályozási feltételeit illetõen elvileg három változat képzelhetõ el: ! Olyan demokratikusan választott régió alakul ki, amelynek önálló forrásai vannak, és amely néhány térségi, jelenleg önkormányzatokhoz rendelt feladatot is ellát. (Ez az „erõs régió” esetleg elképzelhetõ delegált alapon is, amennyiben felsõ szintû törvény kötelezõ települési társulásként határozza meg a régiót, számára önálló forrásokat és eddig az önkormányzatok által ellátott feladatokat ad.) ! Megmarad a mai, kötelezõen létrehozott, delegált regionális testület, amelynek továbbra sincsenek olyan jogosítványai, amelyeket a települési önkormányzatoktól átvenne. A mai helyzettõl eltérõen azonban jelentõsen megváltozik a Regionális Fejlesztési Tanácsok összetétele, abban nagyobb súlyt kapnak a térség, valamint a fõváros képviselõi, azaz a mai helyzethez képest mûködõképesebb, a térség minden szereplõje

2


35



A mai körülmények között a fõváros és környéke fejlõdésének törvényi-szabályozási feltételeit illetõen felvázolt elsõ változat irreális, mert két-harmados törvények (Önkormányzati Törvény, Alkotmány) megváltoztatását feltételezi, amire jelenleg nem teremthetõ meg a politikai egyetértés. A második változat reálisabbnak látszik, a Területfejlesztési Törvény módosításának tervezete legalábbis ebbe az irányba mutat. De még ha ki is alakulna a Közép Magyarországi Régió Fejlesztési Tanácsában egy mainál arányosabb képviseleti rendszer, akkor is alapvetõen a fõbb szereplõk kooperációs akaratán és készségén múlik, milyen lesz valójában a város és környéke közötti együttmûködés.

VI. Összefoglaló: Budapest városfejlõdése és a fenntarthatóság Ma Budapesten a fenntartható városfejlõdés szempontjai még meglehetõsen alárendelt szerepet játszanak a város fejlõdését ténylegesen befolyásoló döntéshozatalban, különösen a nyugat-európai városokhoz viszonyítva. Változást csak fokozatosan, a környezeti elemeket legalább közvetve felvállaló programoktól lehet remélni. Fontos szerepet játszhat az elfogadott, komplex célokat kitûzõ Budapesti Városfejlesztési Koncepció bázisán kialakításra kerülõ budapesti középtávú Városfejlesztési Program, amely fõleg közlekedési, térszerkezeti elemeiben képviselhet fenntarthatósági szempontokat, a végrehajtásra vonatkozó szabályozás pedig tartalmazhat a kerületekkel való együttmûködésre vonatkozó elképzeléseket. Emellett fontosak Budapest Környezetvédelmi Programja 4 évenként esedékes felülvizsgálatai is, amelyekben – különösen, ha közben kötelezõ érvényû EU direktívák is elfogadásra kerülnek – a végrehajtási utasításban, az intézkedési terv szintjén kell megfogalmazni az egyes ügyosztályok, valamint a költségvetési, a finanszírozási és fejlesztési terveket készítõ egységek által kötelezõen betartandó elveket.

Budapest azonban egyedül, még ha kifejezetten akarná is a város vezetése, nem képes a városfejlõdés fenntarthatóságát biztosítani. A város törekvései mellett legalább ugyanilyen fontos a regionális együttmûködést és a fenntarthatóságot segítõ országos szabályozás kialakítása és megfelelõ mûködtetése. Miniszteriális szintrõl kell biztosítani az EU elveinek megfelelõ, jogilag harmonizált törvényeknek nemcsak az elfogadását, hanem a megfelelõ végrehajtását is, azt, hogy regionális, önkormányzati szinten a környezetvédelmi programokat ne csak elkészíteni kelljen, hanem végrehajtani is, a feladatok, felelõsségek megfelelõ kialakításával. Egy további kulcskérdés, hogy a város és környéke együttmûködésére vonatkozó szabályozás és az ennek végrehajtására vonatkozó biztosítékok egy megfelelõ jogosítványokkal és pénzügyi lehetõségekkel ellátott regionális szervezethez kerüljenek, amely képes összehangolni a város és környéke fejlesztésének sokszor ellentétes érdekeit. Az elkövetkezõ idõszakban, a közelgõ EU csatlakozással elõtérbe kerül a Strukturális Alapok támogatásai megszerzésének kritériuma, és ezzel könnyen kiélezõdhetnek a fejlõdés gazdasági hatékonysága és a környezet fenntarthatósága közötti konfliktusok. Elõnyös lenne a területfejlesztés és területrendezés törvényi szabályozásának felülvizsgálata és a közigazgatási reform végrehajtása során egy erõs (Budapest esetében a várost és vonzáskörzetét egyaránt tartalmazó) regionális szint kialakítása, a szabályozási funkciók megfelelõ koncentrálásával. Az erõs regionális szabályozás már csak azért is szükséges, mert különben az EU támogatások hatására megnövekvõ beruházások könnyen a szétterülés fokozódásához vezetnek (ld Madrid példáját). Ugyanakkor Budapest és vonzáskörzete (közös régióként!) mindig speciális megoldást is fog igényelni az általános regionális rendszeren belül.

Hivatkozások Berg, L. - Drewett, R. - Klaassen, L.H. - Rossi, A. - Vijverberg, C.H.T. 1982: A study of growth and decline. Urban Europe, Volume 1. Pergamon Press Blasier, P, 2001: A terjeszkedés és az Egyesült Államok tapasztalata: ki törõdik vele? In: terjeszkedés vagy ésszerû városfejlõdés? Környezettudományi Központ, Budapest, 2001 pp.28-32 Bontje, M. – Burdack, J, 2003: Are there European Edge Cities? Az EURA – Eurocities – Városkutatás „Európai városfejlõdés, kutatás és politika” címû, 2003. augusztusi budapesti konferenciájára készített tanulmány Budapest, 2002: Budapest Városfejlesztési Koncepciója. Elfogadva a Fõvárosi Közgyûlés 2003. március 27-i ülésén. Projekt menedzser: Tosics Iván (Városkutatás Kft) és Pallai Katalin (F38 Kft, 2000. decemberéig). Budapest, 2002. Bürkner, H.J, 2003: Normative Überlegungen zu Steuerungsproblemen. In: Schlagwort Schrumpfung... IRS aktuell, No 40, Juli 2003. Institut für Regionalentwicklung und Strukturplanung, Erkner Éri, V, 2001: Bevezetés. In: terjeszkedés vagy ésszerû városfejlõdés? Környezettudományi Központ, Budapest, 2001 pp.68 EU, 2003: Working Group on Sustainable Urban Management. Interim Report, June 2003 (kézirat) Fassmann, H. 1997: Veranderung des Stadtesystems in Ostmitteleuropa (The changing urban system in East Central Europe). In: Kovács, Z. - Wiessner, R. (eds) 1997: Prozesse und Perspektiven der Stadtentwicklung in Ostmitteleuropa.

36


2



Münchener Geographicshe Hefte, 76. L.I.S. Verlag, Passau Fodor, 1998 Az EU csatlakozás településkörnyezeti aspektusai. In: Csefkó Ferenc (szerk) EU-integráció – önkormányzatok. ÖSZT - ICMA – USAID, 1998:229 FoEE-EEB, 1998 EU Accession and Environment: Introduction. Friends of Earth (FoEE) European Environmental Bureau (EEB) Belgium, 1998 Gerõházi, É – Szabó, J – Tosics, I, 2002: A szuburbanizáció jelensége és a budapesti agglomeráció. Kézirat. Városkutatás Kft, 2002 május Gyáni, G, 1992: Bérkaszárnya és nyomortelep. A budapesti munkáslakás múltja. Magvetõ, 1992 Hesse, M, 2003: Schrumpfung – im Kopf? In: Schlagwort Schrumpfung... IRS aktuell, No 40, Juli 2003. Institut für Regionalentwicklung und Strukturplanung, Erkner Lukács, A – Beliczyay, E, 2001: A városi terjeszkedés hajtóerõi Magyarországon. In: terjeszkedés vagy ésszerû városfejlõdés? Környezettudományi Központ, Budapest, 2001 pp.33-38 Matthiesen, U, 2003: Die „lernende Stadtregion”. In: Schlagwort Schrumpfung... IRS aktuell, No 40, Juli 2003. Institut für Regionalentwicklung und Strukturplanung, Erkner Moss, T, (2003) Schrumpfungsprozesse und die „unsichtbare Stadt”. In: Schlagwort Schrumpfung... IRS aktuell, No 40, Juli 2003. Institut für Regionalentwicklung und Strukturplanung, Erkner Salet, W, 2001: Városok versenyképessége Európában. In: terjeszkedés vagy ésszerû városfejlõdés? Környezettudományi Központ, Budapest, 2001 pp.56-61 San Martin, Ignacio, 2001: A városi agglomerációk sajátosságai és jellemzõi az arizonai Phoenix példáján. In: terjeszkedés vagy ésszerû városfejlõdés? Környezettudományi Központ, Budapest, 2001 pp.10-17 Sofia Conference, 1998: Towards Local Sustainability in Central and Eastern Europe. Conference in Sofia, Bulgaria, 12–15 November, 1998. Report on the second regional conference in the framework of the European Sustainable Cities & Towns Campaign. Municipality of Sofia, CEMR, ICLEI Szelényi, I, 1990: Városi társadalmi egyenlõtlenségek. Akadémiai, 1990 Tosics, I, 2001: A városi terjeszkedés visszaszorításának közgazdasági, jogi, intézményi eszközei és ezek hazai alkalmazásának problémái. In: terjeszkedés vagy ésszerû városfejlõdés? Környezettudományi Központ, Budapest, 2001 pp.62-74 Turba, M - Mejstrik, J, 1999: Strategy report. Metropolitan Region Prague. Contribution to the European Metropolitan Regions Project. Prague, 1999 Városkutatás, 1998: Bányai, J - Gerõházi, É - Kálmán, J - Kovács, R - Sárkány, Cs - Tosics, I - Török, Z. Szuburbanizációs tendenciák és településfejlesztési stratégiák Budapesten és agglomerációjában. Városkutatás Kft, 1998 január (kézirat) Védegylet, 2002: Növekedés vagy fejlõdés? Állásfoglalás Budapest jövõjérõl. (Szerkesztette Kajner Péter). Védegylet füzetek 4. Budapest, 2002. Warsaw, 1999: Warsaw Development Strategy until the year 2010. A synthesis. Warsaw City Hall, Department of Land Development, 1999

2


37



A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ JELLEMZŐ FOLYAMATAI, FEJLŐDÉSI PERSPEKTÍVÁI, A FOLYAMATOK BEFOLYÁSOLÁSÁRA IRÁNYULÓ TÖREKVÉSEK Schuchmann Péter PESTTERV Kft.

Történeti áttekintés, az agglomerálódási folyamat bemutatása, annak jellemzõi a területi fejlõdés egymást követõ szakaszaiban A városfejlõdés fõbb mozgató erõinek történeti áttekintése Budapest városi fejlõdésében az elsõ jelentõsebb terjeszkedés a városegyesítés idõszakára tehetõ, melyet a fõváros kapitalista fejlõdésének megindulása, a belsõ városrészek gyors kiépülése, körülötte erõteljes ipartelepítések, a fõváros körüli települések (pl. Újpest, Rákosok, Soroksár) gyors növekedése jellemeztek. Budapest és környéke fejlõdése a századfordulót követõen újabb lendületet kapott. Ekkor kis Budapesten a népességkoncentráció növekedett, ami a város peremén új települések kialakulásához vezetett, nagy kiterjedésû parcellázások történtek a betelepülõ népesség befogadására, mely fejlesztés nem volt átgondolt, a települések nem voltak felkészítve ezekre a változásokra. Ekkor alakul ki az a településszerkezet és jellemzõ területfelhasználás. Nagy Budapest 1950-b ben történt kialakításával a korábbi agglomeráció települései a fõváros részévé vállnak, mely nagyvárosi egység fejlõdése-változása négy jellemzõ korra tagolható: A térség fejlõdése a második világháborút követõen az iparfejlesztés felgyorsítása, az országos kapacitások centralizálása volt politikai proiritás, melynek következményeként az iparban, igazgatásban erõteljesen, de a kereskedelemben is a fõváros súlya meghaladta a 70%-ot. Az erõltetett iparfejlesztéssel párhuzamosan a mezõgazdaság átalakítása emberek tömegének megélhetését csökkenti a vidéki térségekben és irányítja, (kény-szeríti) õket a városi térségekbe, ugyanakkor a Budapestre való betelepedést korlátozták a fõvárosi ipar védelmében. E gazdasági és városfejlesztési politika következményeként az ipari, termelési és a népességi koncentráció tovább növekedett, ami mellett erõteljesen jelentkezett a környezet minõségének romlása. A fõváros környéki településeken elenyészõ a helyben történõ foglalkoztatás, a nemzeti jövedelem zöme Budapesten termelõdik meg, az újraelosztás nem biztosítja a növekvõ különbségek kiegyenlítését. A felduzzasztott város környéki településeken sem a mûszaki infrastrukturális ellátottság, sem az intézményi ellátottság nem biztosított.

3

A hetvenes évtizedben a 68-as új gazdasági mechanizmus hatására jelentõsen bõvülnek a fejlesztési források a települések fejlesztésére, erõteljes lakásépítések kezdõdnek, erre a korszakra tehetõ a lakótelep építések kezdetei. A budai oldal beépítése felgyorsult, a korábbi kertségek, beépítetlen nagy telkek, gyümölcsösök megosztásával és társasházi formában való beépítésével megkezdõdött a zöldfelületek máig tartó csökkenése. Ez idõben a város északi részeiben néhány városszerkezeti jelentõségû fejlesztési beavatkozás is történt (pld. az Árpád híd kiszélesítéséhez kapcsolódó közúti hálózatfejlesztés, a Szentendrei HÉV metrókapcsolatának megteremtése, tudatos – igaz részben elhibázott -városfejlesztés a híd pesti és budai oldalán lakótelepek építésével. A nyolcvanas években az általános gazdasági, társadalmi válság, a perspektívák hiánya a városi fejlõdésre is rányomja bélyegét. A térségre 1985-ben jóváhagyott regionális terv is nélkülözte a világos jövõképet. Az utolsó, jelenleg is zajló városfejlõséi periódus kezdete a rendszerváltozás idõszakára tehetõ, amikor is nagy területi feszültségek, konfliktusok és a térszerkezetet meghatározó közlekedési infrastrukturális hiányok jellemzik Budapestet és agglomerációját. A rendszerváltozást a budapesti gazdaság összeomlása követte, melynek következményeként a korábban ingázó rétegek tömegei váltak munkanélkülivé. Kialakulnak ugyanakkor az önkormányzatiság törvényi és infrastrukturális intézményei, megkezdõdik a helyi érdekek érvényesítése a helyi településfejlesztési célok megfogalmazása, és erõteljes állami támogatással felgyorsul a korábbi ellátási hiányok felszámolása (az ország és a települések teherbíró képességének növekedésével párhuzamosan). A politikai, gazdasági rendszerváltást követõen a budapesti gazdaság gyorsan átstrukturálódik, stabilizálódik, új, többirányú gazdasági kapcsolatok alakulnak ki, a városkörnyék gazdasága erõteljes fejlõdésnek indul, helyi munkahelyek, zöldmezõs beruházások iparban, kereskedelemben (25%-ra csökken Budapest súlya) raktározással, logisztikával kapcsolatok szolgáltatásokban. A mûszaki infrastruktúra gyors fejlesztésével kiegyenlítõdnek a korábbi különbségek, sõt az új fejlesztések által létrehozott kapacitás tartalékok miatt a városkörnyék jelentõs tartalékokkal rendelkezik, amely elõny az új lakóterületek kialakításáért, a helyben való foglalkoztatást bõvítõ, a helyi gazdaságot erõsítõ új vállalkozások letelepítésért folyó versenyben. A területi kiegyenlítõdést tovább erõsíti, hogy csökkennek az életminõségben korábban megvolt különbségek, ami további vonzerõt jelent e települések számára.

SCHUCHMANN PÉTER, A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ JELLEMZÕ FOLYAMATAI, FEJLÕDÉSI PERSPEKTÍVÁI...

39



A budapesti agglomeráció lehatárolásának változásai Az „agglomeráció” területe a városfejlõdés korai szakaszaiban elsõsorban a mai külsõ kerületekre, majd – új települések megjelenésével (pl. Szigethalom, Szõdliget, Gyál, Felsõpakony), illetve a korábban apró települések környékének dinamikus növekedésével (Érd, Dunakeszi) a fõvárost övezõ belsõ településgyûrûre terjedt ki. A második világháborút követõen a nagy Budapesten kívüli 34, a hetvenes évektõl – már hivatalosan is Budapesti agglomerációként lehatárolt tervezési és adatgyûjtési térségként – a Fõváros és 44 Pest megyei település tartozott az agglomerációba. Az agglomerálódási folyamat területi kiterjedését mutatja, hogy a lehatárolás 1996. évi felülvizsgálatát követõen a KSH és az akkor illetékes minisztérium (KTM) együttes javaslatára Budapesten kívül már 78 Pest megyei település került agglomerációként meghatározásra. (Ma ez a szám – a települési önkormányzatok idõközben bekövetkezett szétválása miatt – 80-ra változott). A ténylegesen együtt élõ térség ennél is nagyobb, kiterjed a Dunakanyar tágabb térségére, déli irányban a Csepel sziget, illetve a Soroksári (Ráckevei) Duna délebbi térségeire, DK-i irányban pedig – az M5 autópálya hatására Inárcs, Kakucs térségére is. A lehatárolás szempontjai között korábban szinte kizárólag és meghatározó volt az ingázás mértéke, a lakóhelyi – munkahelyi kapcsolatok. A mai szempontok differenciáltabbak, ezen túlmenõen figyelembe veszik a gazdaság kapcsolatrendszerét, valamint a rekreáció szempontjait. (Megállapítható, hogy tervezési és fejlesztési szempontból minden kérdést abban a területi kiterjedésben kell vizsgálni és megoldani, amelyben az az összefüggések figyelembe vételével lehetséges.)

A Budapesti agglomeráció tervezésének dokumentumai 1960-b ban készült, 1965-ben, majd 1969-ben került felülvizsgálatra Budapest és környéke terve, amely elõször vette számba a város és környéke legfontosabb adottságait, összefüggéseit. A terv fõváros centrikus, a környezõ térség szerepe kiszolgáló jellegû volt. A terv prognózisai elavultak. Ebben az idõszakban érvényes volt a Budapestre való betelepedési korlátozás és a környék 50 km-es körzetére vonatkozó ipartelepítési tilalom. 1972-7 74 között készült regionális rendezési terv Budapest és 44 Pest megyei település területére (9 településcsoportra) (1:10.000 méretarányú vizsgálatokon alapuló 25.000 méretarányú terv, amely területi alkalmasság vizsgálatából indult ki és a Fõváros szempontjain kívül elõször vette figyelembe a környezõ települések fejlesztésének szempontjait, valamint a „racionális földhasználat” szempontjait. 1984-8 85-ben készült el az a – lényegében távlati jövõkép nélküli – terv, amely kormányhatározattal került jóváhagyásra, de e határozat elemei nem kerültek lebontásra sem az ágazati, sem települési feladatokra. (E terv 40

formálisan még ma is érvényben van, csak a fõvárosra vonatkozó elemeket helyezték hatályon kívül annak ellenére, hogy jogértéke a rendszerváltást követõ önkormányzati törvény elfogadásával alapvetõen kérdõjelezõdött, a terv tartalma több vonatkozásban elavult. E terv betartása – betartatása (amelyre voltak hatósági törekvések) – véleményem szerint inkább akadályozta, mint segítette volna a kilencvenes években megindult pozitív irányú folyamatokat. Az is igaz ugyanakkor, hogy érvényes terv nélkül e folyamatok területileg koordinálatlanul folytak, a különbözõ fejlesztések helykiválasztásánál háttérbe szorultak a térség egészének érdekei és a szakmai szempontok.) Az 1996. évi XXI. számú – a területfejlesztésrõl és területrendezésrõl szóló – törvény szerint a Budapesti agglomeráció „kiemelt térség” (mint statisztikai és tervezési terület) a melynek területére területrendezési tervet kell készíteni és azt törvénnyel jóváhagyni. E törvény kell, hogy rendelkezzen azokról a helyi önkormányzatokra kötelezõ elemekrõl, amelyek érvényesítése országos és térségi érdekbõl - a térség egésze hosszú távon fenntartható fejlõdésének biztosítása, térszerkezetének alakítása érdekében - szükséges (és az adott idõszakban még lehetséges). A terv elkészült, a tervrõl szóló törvény tervezete elõször 2001-ben került elõterjesztésre (az önkormányzati érdekellentétek miatt eredménytelenül). 2003-ban – az idõközben (2000 és 2003 között a terület-felhasználás jogi státuszában történt jelentõs változások átvezetésével) az elõterjesztés átdolgozásra került és ismételten megkezdõdött a Kormány elé terjesztés elõkészítése. A tervek szerint – amennyiben a nélkülözhetetlen politikai támogatás biztosítható lesz - a törvény tervezete 2004 második félévében kerül a Parlament elé.

A Budapesti agglomeráció jellemzõi, a térség helye a magyar térszerkezetben A Budapesti Agglomeráció a Fõvárost és a városkörnyéki agglomerálódó településeket egyaránt magába foglaló múltjában, jelenében és jövõjében - egymással sok szállal kapcsolódó, egymásra utalt, de közigazgatásilag megosztott térség. Az agglomeráció Közép-E Európa legnagyobb monocentrikus népességi-,, termelési-,, és szellemi koncentrációja, ahol az ország területének mindössze 2,7 %-án él a magyar népesség több mint negyede és itt termelõdik meg a nemzeti jövedelem mintegy 40 %-a. Ez a terület, mely a Közép-Magyarországi Régió magterülete, az ország központi térsége, a magyar térszerkezet sajátos eleme, szerepénél fogva más régiók fejlõdésének is befolyásolója. Mivel az ország egyik legintenzívebben hasznosított, leginkább terhelt területe is, ezért csak koordinált fejlesztéssel és összehangolt tervezéssel lehet megfelelni az európai térszerkezetben is felértékelõdõ szerepkörébõl fakadó kihívásoknak. A térség Budapesttel együtt 81 települést tartalmaz, összesen 25.000 km2 területen terül el, (ebbõl 525 km2 Budapest, 19.500 km2 a Pest megyei terület). Budapesten él 1.770.000 fõ, az agglomerációs térség népessége 678.500 fõ, ami a négy évvel ezelõtti népességhez képest 60 ezer fõvel több (ami 2 db újabb, Gödöllõ méretû települést jelent). Országos mértékben is elmondható, hogy gazdasági


3


Önkormányzati anyag szerepe igen jelentõs, hiszen a külföldi mûködõ tõke beruházásainak 2/3-a ebbe a térségbe került, szellemi kapacitások, egyetemek, kutatóintézetek itt koncentrálódnak. Jelentõsége a népesség és a gazdaság sûrûsége szempontjából is növekvõ. Az agglomeráció szerkezete - az ország történetileg kialakult - közlekedési szerkezetével megegyezõen sugaras szerkezetû, hiányoznak a gyûrû irányú szerkezeti elemek. Területi adottságai rendkívül sokszínûek, táji szerkezet, területhasználat karaktere és intenzitása miatt a terület rendkívül heterogén. A jelen folyamatait tekintve az agglomeráció településrendszerére a budapesti központrendszer átalakulása, a közigazgatási-intézményi és a kereskedelmi-szolgáltató központok szétválása, a Pest megyei területen a települések súlyának és szerepének növekedése, új városok kialakulása és a kertvárosi gyûrû erõsödése jellemzõ.

A térség folyamatainak jellemzõi Mi jellemzi a térség folyamatait? Mi indokolja a területi folyamatok regionális szintû befolyásolására koordinálására - irányuló tervezõi törekvéseket, a térségi együttmûködés szorgalmazását? A térség egészére vonatkozik, hogy várhatóan felértékelõdik szerepe mind a közép-európai, és mind a magyarországi térszerkezetben (EU csatlakozás belátható közelségbe kerülése, a Helsinki folyosók által való többirányú érintettség, gazdasági és kulturális szervezõ és közvetítõközpont szerepkörbõl adódó értéknövekedés). E felértékelõdõ szereppel, illetve lehetõségekkel ellentétben a Budapesti agglomeráció, illetve Közép-Magyarországi Régió – mint egységes fejlesztést és rendezést igénylõ térség legitimitási problémákkal küzd. A térség lehetõségeinek, érdekeinek, szerepkörének európai, de legalábbis kelet-közép-európai összehasonlítási rendszerben való tisztázatlansága miatt fejlõdése hátráltatott. A nagytérségi központi szerep betöltéséhez hozzásegítõ pozíciókért folyó versenyben az érdekérvényesítési technikáinak kiforratlansága jellemzõ. Megfigyelhetõ, hogy a térség gazdasága dinamikusan bõvül, és fejlõdése struktúrájának és területi szerkezetének átalakulása látható. A korábban meghatározó - és szinte kizárólagos - budapesti gazdaság átalakulása és erõsödése mellett a regionális gazdaság megjelenése új elem a városkörnyék közlekedési infrastruktúrával kellõen feltárt településein. A gazdasági kapcsolatrendszer fokozatosan kétirányúvá válik, az agglomerációban a helyi vállalkozások száma és ereje nõ, az ingázás (azon belül is a nagyobb távolságról való bejárás) csökken, a munkahely–lakóhely kapcsolatok lassan kétirányúvá válnak. A népesség területi elhelyezkedésének változása tapasztalható, hiszen miközben (csökkenõ magyarországi népességszám mellett) a régió népességének egésze változatlan, Budapest népessége a természetes fogyás és a szuburbanizáció együttes eredményeként csökken, míg Pest megye népessége növekszik. A régióban sajátos népességcsere zajlik. Az 1991-1998 közötti években összesen 206 ezer budapesti és 96 ezer - az ország más megyéibõl származó - lakos telepedett le Pest megyében.

3

Ebben az idõszakban Pest megyébõl 128 ezren költöztek a fõvárosba, 93 ezren pedig az ország más térségeibe. A nagyfokú mobilitás új - mennyiségi és minõségi - igényekkel lép fel úgy a lakóterületek kialakítása, mind az oda költözõk színvonalas intézményi ellátása vonatkozásában. A szuburbanizáció az egyéni közlekedés (közút-gépkocsi) növekedésével járt együtt, amely megkövetelné a hatékony tömegközlekedési hálózat létrehozását, ennek forrásai azonban hiányoznak. A fõváros és az agglomeráció gyûrûje közötti közlekedési kapcsolat mûszaki, finanszírozási és szervezeti vonatkozásaiban egyaránt megoldatlan. A jelenleginél kiegyenlítettebb területi fejlõdéshez – a korábbi fejlettségi különbségek mérsékléséhez is - térszerkezeti elemek hiányoznak, a területi folyamatokat (a gazdaság és a népesség kedvezõbb területi elhelyezkedését) erõteljesen befolyásoló térszerkezeti elemek alig fejlõdnek. A régió szerkezeti hiányai területfejlesztést, településfejlesztést korlátozó tényezõk. Az elmúlt évtizedben a fõvárosban a Lágymányosi híd, az Egér út megépítése, a Hungária körút továbbépítése, a 6-os út új bevezetése, a fõvároson kívüli térségben pedig az M-0 továbbépítése, az 51-es út új nyomvonalon vezetése, az M-5 autópálya továbbépítése, a 405-ös út valamint 2/a út átadása jelentett olyan változást, amely a térszerkezetet befolyásolta. A régió egészében számos, a térszerkezetet és ezzel a régió kiegyenlítettebb fejlõdését meghatározó elem évtizedek óta hiányzik. Többek között az M-0 keleti és északi szektora, Budapesten a belsõ városrészeket tehermentesítõ harántirányú utak, kapcsolatok, az ezeket szolgáló Duna hidak, a fõvároson kívüli térségben a 4-es autópálya, az agglomerációs út, a középvárosi központok fejlesztését szolgáló belsõ feltáró út, a váci híd stb. A regionális koordináció szükségességének további indoka, hogy a rövid távú érdekek elõtérbe kerülnek, a hosszú távú érdekekkel szemben a településfejlõdést érintõ jelentõs döntések során (elsõsorban a korábbi kiegyenlítetlen fejlõdés, az elmaradt fejlesztések nagy volumene, az ebbõl – és a fokokozott lakossági elvárásokból - adódó fejlesztési kényszerek miatt). A települési érdekek markánsan érvényesülnek, miközben a regionális érdek megnyilvánulása hiányzik, illetve háttérbe szorul a térszerkezetet és a területfelhasználást érintõ döntésekben, (a folyamatok irányításában és befolyásolásában az állami szabályozással befolyásolt települési döntési szint meghatározó szerepe). A terület-ffelhasználás jelentõsen kiszolgáltatott a vállalkozói szféra érdekeinek, a települések és a területtulajdonosok rövidtávú anyagi érdekeltségének. A terület-felhasználás koordinálatlansága miatt a terület-felhasználási és környezethasználati konfliktusok száma növekszik. A térségi koordináció hiányát tovább fokozza, hogy a területfejlesztésrõl és területrendezésrõl szóló törvényben a Budapesti agglomerációra, mint kiemelt térségre vonatkozó területrendezési szabályozás mindmáig hiányzik. A már igénybe vett területek („barnamezõk”) újrahasznosítását érdemben támogató fejlesztése politika és a térségi koordináció hiányában az új területek igénybe vétele felgyorsult, a városi területek kiterjedése a tájban gyorsan növekszik, míg e - korábban már mûszakilag igénybe vett, fekvésükhöz, értékükhöz képest alulhasznosított - területek rehabilitálása


41



lassú. A mûszakilag igénybe vett területeknek és az új beépítésre szánt területeknek - a térség egésze fejlesztése számára hosszú távon indokolhatónál - lényegesen nagyobb és véletlenszerû kiterjedése, a zöldterületek fogyása, az összefüggõ zöldfelületi rendszer kialakítása esélyének folyamatos romlása figyelhetõ meg. A térségben nincs társadalmi és politikai konszenzuson alapuló legitim fejlesztési célrendszer, illetve ezen lehetséges célok megvalósulását szolgáló ösztönzõ, szabályozó és kompenzációs mechanizmusok hiányoznak, vagy gyengék. A regionális érdekek kialakításához szükséges területi és ágazati szintû kapcsolatok, illetve a szinteken belüli és az egyes szintek közötti kommunikációs hálózat vagy hiányzik, vagy nem mûködik megfelelõen. A térségi együttmûködés alacsony szintjének oka, hogy az alulfinanszírozott települések között versenyhelyzet alakult ki a fejlesztési források és a helyi gazdaságot erõsítõ, a települési mûködtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges pénzügyi forrásokat kiegészítõ beruházások és vállalkozások megszerzésében és letelepítésében (akár a hosszútávra kitûzött településfejlesztési céljaik feladásával is). Mindezen tényezõk külön-külön és együttesen is indokolják a térség egésze térstruktúrájának regionális szemléletû vizsgálatát és a régió fejlesztési céljai érdekében meghatározott, ütemezett fejlesztését. A Budapesti Agglomeráció fejlõdése ugyanis fordulóponthoz érkezett. Bizonyos fokig a gazdaság- és területfejlesztési politika választása, hogy kialakul-e egy metropolisz léptékû, modern nagyvárosi („világvárosi”?) térség Budapestbõl és az agglomerációs gyûrûjébõl, avagy a nagyváros dinamizmusának visszafogásával egy sokkal decentralizáltabb, strukturálatlanabb, és a nagyvárosi fejlõdés konfliktusait feloldani képtelen folyamat válik meghatározóvá. A Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Koncepciójában rögzítettek szerint térségi együttmûködéssel modern metropolisz létrehozása azért is fontos, mert a Budapesti Agglomerációnak esélye nyílik egy, az országosnál nagyobb térség - Közép- és Kelet-E Európa - egyik központjává válnia. Vagyis a fejlõdési folyamatok tudatos formálása során nemcsak a jelen konfliktusait kell megoldania, hanem fel kell hívnia a figyelmet azokra az újonnan kínálkozó lehetõségekre is, amelyek lévén a Budapesti Agglomeráció, mint modern metropolisz-térség, az európai nagyvárosi hálózathoz csatolódhat és központi (alközponti) szerepet tölthet be. A kihívás nagy, a kínálkozó lehetõség elszalasztása ugyanis az egész ország fokozatos perifériára szorulását hozhatja magával.

A folyamatok befolyásolására potenciálisan rendelkezésre álló eszközök Budapest és az agglomeráció fejlesztésére a következõ elvi, de gyakorlatban megvalósítható, megvalósítandó eszközöket, intézkedéseket lehet felsorolni: 1)Térségi és kistérségi együttmûködés létrehozása, fokozása. 2)Regionális – térségi – intézményrendszer (ilyen jelen42

leg nincs a budapesti agglomeráció vonatkozásában, 1996-99 között létezett a Budapesti agglomeráció fejlesztési Tanácsa). 3)A területi folyamatok befolyásolására, a fejlesztési és a rendezési (szabályozási) eszközkészletet egyaránt komplexen alkalmazó területi tervezés, legitim terület-fejlesztési koncepciók és programok készítése és elfogadása. 4)Közösségi részvétel és érdekérvényesítés a fejlesztési célok meghatározása, a konkrét fejlesztési megoldások kidolgozása és elfogadása során, hiteles tájékoztatás a területhasználati és környezeti konfliktusok okairól, feloldásuk módjában érdekeltek eltérõ érdekeirõl. 5)A rendelkezésre álló források jóváhagyott fejlesztési programok mentén történõ felhasználása. 6)A speciális térségi célokat szolgáló regionális ösztönzõ, támogatási és kompenzációs rendszerek kidolgozása és alkalmazása (pl. térségi alap a zöldövezet kialakítására). 7)A térségi fejlesztési koncepció céljaival összhangban lévõ területrendezési terv: !a térszerkezet regionális összefüggéseinek meghatározása, ! a mûszaki hálózatok térbeli rendszerének, ! a települések térbeli rendszerének, ! valamint az ökológiai térszerkezetnek meghatározása, ! területfelhasználás térségi szabályozása. 8)Településrendezési tervek (térségi koncepciókkal összehangolt településfejlesztési koncepciók, területrendezési tervvel összhangban lévõ településszerkezeti és szabályozási tervek). 9)Komplex hatásvizsgálatok.

A folyamatok befolyásolására irányuló tervezési törekvések a térségre (az agglomerációt érintõen a régióra, a megyére) készült legjelentõsebb területfejlesztési koncepciókban, programokban és területrendezési tervekben foglaltak szerint. Alábbiakban azoknak a koncepcióknak és terveknek a fõ javaslatait foglaljuk össze, amelyek - ugyan egymástól elszigetelten, tartalmilag sem kellõen összehangoltan, - de ennek a Budapest körüli térnek fejlesztésére, rendezésére: térbeli-, gazdasági-, társadalmi és környezeti folyamatainak befolyásolására irányultak (különbözõ hatékonysággal). Az elemzés nem teljeskörû, csak a térség alakítása szempontjából leglényegesebbnek tartott tervanyagok tartalmát foglalja össze, ezek közül sem foglalkozik Budapest városfejlesztési Koncepciójával, amelynek felelõs tervezõje (Tosics Iván) aki ennek az elõadássorozatnak másik elõadója és e koncepció térségre vonatkozó elemeit ismerteti majd. A feldolgozásra került program és tervanyagok: 1)A Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács Területfejlesztési koncepciója 2)Közép-Magyarországi Régió Stratégiai Programja 3)Pest Megye Struktúraterve 4)A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve


3


Önkormányzati anyag A budapesti agglomeráció fejlesztési tanács területfejlesztési koncepciója

összehangolt, magas szintû életminõséget lehetõvé tévõ, a természeti környezetet megõrzõ és a társadalom kiegyensúlyozott átalakulását célzó fejlesztése a cél.

(BAFT, 1999. július. Készítette: a RÉGIÓ 8 tervezõi munkacsoport, elõzetesen elfogadva a 30/1999. (VI. 30) BAFT sz. határozattal. A koncepció kormány elé terjesztése és elfogadása – a Fejlesztési Tanács megszûnése, illetve a Közép-M Magyarországi Régió Fejlesztési Tanácsába olvadása miatt – elmaradt, az új átdolgozott változat elkészítése pedig várat magára.)

A Koncepció egyik legfontosabb eleme az a felismerés, hogy az adott lehetõségek optimális kihasználására Budapestnek és a körülötte lévõ agglomerációs gyûrûnek együttmûködõ térségként kell fejlõdnie. Ez ugyanolyan fontosságú, koncepcionális változás, mint ahogyan 125 éve Pest-Buda helyett kialakításra került Budapest, és 50 éve Kis Budapest helyett létrejött Nagy Budapest. Ma természetesen nem adminisztratív város-kibõvítésrõl van szó, a Budapestrõl a Budapesti Agglomerációra (metropolisz-térségre) való hangsúlyáttolódásnak elsõsorban a fejlesztés koncepcionális elemeiben kell megjelennie. Ez a legjobb válasz a globalizáció és az európai városrégiós verseny kihívásaira, és a helyi kereslet és differenciálódó igények kielégítésére egyaránt.

A Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Koncepciója abból indul ki, hogy a térség kedvezõ geopolitikai helyzete lehetõvé teszi új funkciók, szerepkörök kiteljesítését. Az agglomerációs térség számára olyan pozitív lehetõségek látszanak feltárulni, amelyekre egy évszázada volt utoljára példa. Lehetõvé válik, hogy az agglomerációs térség speciális szerepet töltsön be, mint Európa keleti, befektetési szempontból vonzó, de sok szempontból ma még kockázatos térségei elõtti utolsó, ma már szilárd és védett. A Koncepció az új lehetõségek kiaknázásához az alábbi stratégiai célokat jelöli ki: ! A térséghez a fejlett nyugat-európai térbõl és a globalizálódó világból közvetlenül idevezetõ infrastruktúrák, kapcsolatok, intézmények fejlesztése, a kapu-szerep optimális kiépítéséhez. ! A térségbõl a dél-délkelet európai nagyrégió felé vezetõ kapcsolatok (és ezeknek az országon belüli városok/régiók felé vezetõ részletei) kiépítése, rendbehozása, fejlesztése, a híd-szerep kiépítése. ! Magának a metropolisz térségnek a kellõ nagyságú területen való vonzó kiépítése, a különbözõ funkciók optimális elhelyezésével. A budapesti agglomeráció regionális súlyának, szerepkörének alakulása jórészt attól függ, hogy kapuvárossá fejlõdésének adottságaiból milyen kiterjedésû vonzáskörzetben és milyen mélységgel képes önmaga, az ország és a dél-délkelet európai térség számára fejlõdést indukáló lehetõséget teremteni. Amilyen mértékben erõsíti kisugárzásával környezetét, tehát amennyire erõs térnek lehet a központja, illetve amilyen mértékben képes tágítani a Nyugat-K Kelet közötti (termelési, kereskedelmi, kulturális) kommunikációt, oly mértékben nõhet meg súlya a városhálózatok alkotta térszerkezetben. A kapcsolati alkalmasság mértéke a kapuváros funkció erejétõl és a transzfer képesség adta “hídszerep” erejétõl függ. A kapuváros: az alkalmassá válás, míg a híd-sszerep az alkalmasság érvényesítése. A nemzetközi lehetõségekre és a hazai/helyi keresletre való megfelelõ reagálás a budapesti térség újfajta gazdaságirányítói és stratégiai döntéshozói szerepet betöltõ “cseretérré” fejlesztése. A cél az, hogy ebbe a cseretérbe elsõsorban innovatív funkciók, fejlesztéssel foglalkozó stratégiai beruházók/részlegek jöjjenek. A Budapesti Agglomeráció részleges pénzügyi központ, kereskedelmi centrum, a nagy nemzetközi vállalatok elosztó és piacszerzõ helye lehet, ahol erõs az információ feldolgozás és közvetítés, jelentõs az oktatás és a kultúra szerepe. Mindezen funkciók kielégítésére a metropolisz terének

3

A metropolisz-térség fejlesztése egységes koncepciójával nemcsak a fõváros, az agglomeráció és a közép-magyarországi régió, hanem az egész ország is nyer, mivel az erõs és versenyképes központi térség beruházásokat vonzó képessége (kapu-szerep) és az ország, a régió többi része felé való kisugárzása (híd-szerep) révén az ország egészét tekintve is nagyobb fejlõdési lehetõségek tárulnak fel, mint az Agglomerációt háttérbe szorítani próbáló fejlesztéspolitika esetén. A koncepció állást foglal amellett, hogy rövid távon a gazdaság hatékonysága és versenyképessége a kulcstényezõ, ez teremtheti csak meg az életminõség és a fenntartható fejlõdés egyéb elemeinek fedezetét, melyek hosszabb távon a koncepció ugyanolyan súlyú elemeivé válhatnak. Fontos része a koncepciónak a térszerkezeti stratégia kialakítása, amely három pilléren nyugszik: ! A kiegyensúlyozott térszerkezet, amely a zöldfelületek megtartására, a korlátlan szétterülés megakadályozására való törekvést jelenti, a fejlesztések területi koncentrációjával a már urbanizált területekre és a központrendszer elemeire, a természeti területek beépítetlenül hagyásával, ! a decentralizált koncentráció, amely egy új típusú munkamegosztás a térség póluspontjai, (al)központjai között, és azok kapcsolati rendszereinek megteremtése, az egész régión belül a policentrikus településrendszer kialakítása, a teret szervezõ pólusok, kitüntetett helyek, intelligens terek, monumentumpontok fejlesztésével és az egész térség életminõségének, életkörülményeinek javításával, ! az ”azonos különbözõség”, azaz az elemek tartalmi differenciálásának és az azonos minõség biztosításának kettõs elve, amelyben mindenki megtalálhatja egy közel azonos minõségen belül a számára vonzó másságot a különbözõségek, a terek, helyek lokális karakterének megõrzésével. A Koncepció körvonalazza a kijelölt stratégiai célok közelítésének módszereit, eszközeit. Külön foglalkozik az egyik legaktuálisabb problémával, a régió kialakításával és mûködtetésével. Állást foglal a decentralizált régiók mellett, ahol a Regionális Fejlesztési Tanács célja a régió elképzeléseinek megfogalmazóiként aktívan befolyásolni az országos területfejlesztési politikát, nem pedig a Kormány elképzeléseit


43



közvetíteni a régió felé. Az RFT-k a területfejlesztés szervezettebbé, koordináltabbá tétele érdekében meg kell kapják az ágazatoktól is az ehhez szükséges jogosítványokat és anyagi eszközöket.

A gazdaságban modernizációs gócok alakulnak ki a korábbi igen gyenge belsõ tõkeakkumuláció feltételeinek, ma is jelen lévõ hatásai mellett. Emiatt dualitás kialakulásának folyamatai tapasztalhatók.

A Koncepció állásfoglalása szerint a Közép-magyarországi Régió kialakítása után is szükséges, hogy szûkített jogosítványokkal, de tovább mûködjön az agglomerációs szint a Regionális Fejlesztési Tanács mellett.

A Közép - Magyarországi Régió fejlesztése szempontjából igen fontos esélyt jelent a szerves fejlõdés alapján megindult modernizáció, a folyamatos struktúra módosításra alkalmas térbeli és reálszférabeli gócok, csomópontok létrejötte. Ennek a folyamatnak a beindulása önmagában véve a piacgazdasági erõk jelenlétét fejezi ki, hiszen a piaci hatásokhoz való adaptációs képesség megnyilvánulása.

Közép-Magyaroszági Régió stratégiai programja A Stratégiai Program a KMR Fejlesztési Tanácsa megbízásából készült 2000-ben a TERRA STÚDIÓ Kft generáltervezésében. (Felelõs tervezõ: Laki Ildikó) A Stratégiai Programot a Fejlesztési Tanács elfogadta és a területfejlesztési pályázatok kiírásánál figyelembe veszi. A Közép-Magyarországi Régió területfejlesztési programja szerint a Régió a fenntartható fejlõdés és a modern Európához való felzárkózás szempontjából egy sor igen kedvezõ exogén és a történelmi fejlõdésébõl eredõ belsõ adottsággal rendelkezik. Ezek kihasználása azonban eddig koordinálatlannak tûnik, emiatt nem is érte el az optimális szintet. Ezek, a feltétlenül meghatározóan pozitív hatású feltételek az alábbiak: ! A nemzetközi közlekedési útvonalakhoz kapcsolódó földrajzi elhelyezkedése és az abból adódó lehetõségek. ! A KMR centrális földrajzi elhelyezkedésébõl és a fentiekkel is összefüggõen történelmileg kialakult centrum szerepe, helyzete az országon belül. ! Sokszínû természeti adottságai, amelyek, különösen a fõvárosnak, ritkán elõforduló és speciális karaktert kölcsönöznek. Ezeknek a feltételeknek az optimális kihasználása a KözépMagyarországi Régió fejlõdésének alapját képezi, de egyúttal az egész nemzetgazdaság fejlõdésének is egyik meghatározó tényezõje. A kialakult centrum jellegbõl adódóan - elsõsorban a fõvárosnak - az ország egészéhez képest jelentõsen magasabb a fejlettségi szintje, gazdasági, technológiai, tudás színvonalbeli és piacgazdasági nyitottsága. Emiatt pedig folyamatos - bár alacsony színvonalú és inkább laza kapcsolódása a nemzetközi gazdasági és kulturális környezethez, melybõl adódik: ! a fõváros gazdaságának vonzereje a külföldi tõke számára, ! a gazdaság képessége mélyreható - mély válságon keresztül megvalósult - szerkezetváltás megvalósítására, ! a gazdaság stabilitásának elõrevetíthetõsége, ! esélye a versenyképesség és adaptációs készség fenntartására, ! lehetõsége hazai interregionális és nemzetközi nagyrégiós szerepkörök betöltésére, ! lehetõsége különösen kedvezõ és vonzó életfeltételek kialakítására. 44

A modernizációra képes szerkezetek kialakulása azonban nem hatja át teljes körûen a gazdaság és a társadalom egész szövetét. A modernizációs gócok egy része maga is külsõ piaci erõk hatásának a következménye. Mivel a magyar gazdaság egésze, ezen belül a KMR gazdasága is a belsõ tõkeakkumuláció hiányának következményeivel, a hazai tõke hiányával küszködik, a belsõ gazdaság kettéválásának veszélye látszik kialakulni a vállalkozói szférában és emiatt a társadalomban is. Mind a gazdaságban, mind a társadalomban dualitás kialakulása van folyamatban és fokozódásának megvan a veszélye. Ahhoz, hogy ez a nem versenyképes szféra képes legyen hozzákapcsolódni a tõkeerõs szférához, illetve azt magához tudja kapcsolni, teljesen új konstrukciók kialakítása és ezek mûködésének támogatása szükséges. A lemaradó, sok esetben leszakadó társadalmi szférák, gazdasági szektorok a mély struktúrák inhomogén jellegére utalnak. Erõs a tudati, kulturális és intézményi átalakulás szükségessége. A fejlõdés elõmozdítása érdekében ennek az átalakulásnak a felgyorsulását kell elõmozdítani a fejlõdéshez szükséges feltételek megteremtésének programjaival.

A Közép-Magyarországi Régió Fejlesztési Stratégiája Hosszú távú cél, jövõkép: A Közép-Magyarországi Régió egy közepesen fejlett metropolisz térség, mely ! súlyának és jelentõségének megfelelõen harmonikusan illeszkedik az európai városok hálózatába, ! nemzetközi szerepköröket kialakítva bekapcsolódik az országon átívelõ (áru, szolgáltatás, tudás és tõke) transzfer folyamatokba, ! Magyarország többi régiójával való hatékony együttmûködés bázisán fejleszti és megújítja gazdasági, kulturális, tudományos, stb. vezetõ szerepét, ! a gazdasági és társadalmi környezet fejlesztésével biztosítja népessége számára a kiegyensúlyozott és egészséges élet feltételeit. A stratégia elvei: 1) A Közép-Magyarországi Régió stratégiája a centrum jelleg miatt három metszetben fogalmazható meg: ! nemzetközi metszet, melyben a stratégia központi eleme a nemzetközi folyamatokba való bekapcsolódás, illetve reintegrálódás;


3


Önkormányzati anyag ! hazai interregionális metszet, melyben a stratégia vezérfonala a Régió potenciáljainak az ország, illetve a társrégiók fejlõdésének szolgálatába állítása a kooperativitás és komplementaritás jegyében, illetve a kölcsönös érdekek mentén; ! régiós metszet, melyben a stratégia a fejlõdés irányát a társadalmi-gazdasági esélyegyenlõség biztosításában határozza meg. 2) A régió fejlesztési stratégiájának fókuszában a növekedésorientált, forrásbõvülést és a fenntarthatóságot elõsegítõ fejlesztéspolitika áll, mely társadalmi és gazdasági esélyegyenlõséget kíván biztosítani a régió minden szereplõje számára. 3) A régió változatos, heterogén jellegébõl adódóan a horizontális megközelítés és a területileg differenciált fejlesztéspolitika kombinációja indokolt. 4) A javasolt intézkedések kis számú, nagy társadalmigazdasági hozadékot eredményezõ kulcsterületre koncentrál. 5) A regionális fejlesztési stratégiában azok a fejlesztéspolitikai elemek kerülnek hangsúlyozásra, melyek hatásukban regionálisak (de nem feltétlenül esnek a regionális kompetenciába). 6) A fenti elvek részben kiegészítik, részben sajátos, régióspecifikus értelmezését adják az Európai Unió területfejlesztési irányelveinek. Stratégia célok A Közép-Magyarországi Régió területfejlesztési célrendszerét öt egymással egyensúlyban és szoros interakciókban lévõ stratégiai cél alkotja. E célok magukba foglalják egyrészt a klasszikus területfejlesztési célhármast: ! a gazdaság teljesítõképessége javítása (“versenyképesség”), ! az emberi életminõség javítása (“életminõség”), ! a környezet fenntartható fejlõdése (“fenntarthatóság”), melyet kiegészít a társadalmi szolidaritási alapokon nyugvó, európai utas területfejlesztési politika további mellérendelt céljai: ! területi és szociális kiegyenlítés (“esélyegyenlõség”), és végül a Régió számára is meghatározó jelentõségû, az európai csatlakozási folyamattal összhangban megfogalmazott stratégiai cél: ! az Európai Unió területfejlesztési normáihoz való illeszkedés (“adaptáció”). E célrendszer elegyes elemeinek ötvözése révén fogalmazódnak meg a régió fejlesztési prioritásai funkcionális megközelítésben. Prioritások és azok érvényesítése érdekében tervezett programok: 1) A Közép-M Magyarországi Régió nemzetközi áru-,, szolgáltatás, tudás és tõketranszfer szerepköreinek megerõsítése A KMR, mint nemzetközi jelentõségû metropolisz térség

3

számára, az országot, illetve a tágabb közép-keleteurópai térséget érintõ globális folyamatok sajátos lehetõségeket hordoznak. E folyamatokba való innovatív bekapcsolódás útja a régió számára a valóságos és virtuális közvetítõ, transzfer funkciók kiépítése. Javasolt stratégiai programok: ! Bekapcsolódás a nemzetközi árutranszfer rendszerek hálózatába, a már kialakított szerepkörök bõvítése. ! A fõváros nemzetközi nagyvárosi láncszemmé alakítása. ! Nemzetközi tudásközpont jelleg erõsítése. ! Multinacionális, illetve külföldi érdekeltségû cégekkel való kooperatív szerep kialakítása. 2) A Közép-M Magyarországi Régió motor szerepének kiteljesítése A KMR a az ország magterületét alkotja, az ország politikai, közigazgatási, gazdasági döntési centrumai itt helyezkednek el. Szerepe kiemelkedõ a kulturális, tudományos élet, valamint az innováció szempontjából, az ország térszerkezetének meghatározója és alakítója, fejlõdése a nemzetgazdaság egészére kihat. A Régió stratégiáját az együttmûködését az állami döntéshozatali szinttel, illetve a társrégiókkal a kooperativitás, illetve komplementaritás jegyében, a kölcsönös elõnyök kiaknázására való törekvés jellemzi. A KözépMagyarországi Régió motor szerepének kiteljesítése érdekében javasolt stratégiai programok: ! A gazdaság szerkezetváltásának továbbfejlesztése. ! A hazai vállalkozások versenyképességének növelése. ! Fenntartható növekedési modell feltételeinek biztosítása. ! Decentralizált fejlõdési gócok erõsítése. 3) Lakható élettér kialakítása A KMR az ország lakossága mintegy egyharmada részére biztosít változó minõségû lakóhelyet, illetve életteret. Ezért, illetve a kedvezõtlen demográfiai folyamatok miatt hatványozottan fontos a vonzó, lakható élettér kialakítása és a népesség számára kiegyensúlyozott és egészséges élet- és lakókörülmények biztosítása. A lakható élettér megvalósítására javasolt stratégiai programok: ! Leszakadó térségek rehabilitációja. ! Az esélyegyenlõség biztosítása a leszakadó népességi csoportok számára. ! Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése. ! Decentralizált központok. ! A régió turisztikai potenciáljának fejlesztése. 4) Térségi kohézió erõsítése A térség belsõ kohéziójának erõsítése egyrészt a szerves fejlõdés folyamataiból következik. Másrészt az európai csatlakozási tendenciák a régió létét, mint alapkritériumot feltételezik. Javasolt stratégiai programok: ! A régió belsõ közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése. ! Térségi marketing. ! A regionális intézményrendszer fejlesztése.


45



Pest Megye Struktúraterve

A Pest Megyei Struktúraterv vizsgálati területei

Pest megye Struktúraterve a megyei Önkormányzat megbízásából készült 2002-2003-ban a megyei terv térszerkezeti programjának megalapozására. Készítette a Quo-Vadis és a PESTTERV Kft koordinálásával mûködõ tervezõi team, jóváhagyta a megyei Közgyûlés 2003 decemberében.

Fentiek alapján a STRUKTÚRATERV – a fejlesztési elképzelések térbeni elrendezése és ábrázolása, illetve a térség térszerkezetére gyakorolt meghatározó hatása alapján – elsõsorban négy fõ területtel foglalkozik:

Mi is a struktúraterv? A struktúraterv a magyar területi tervezés kísérleti jellegû eleme. Miután a területfejlesztésrõl és területrendezésrõl szóló törvény túlzottan szétválasztotta egymástól a terültfejlesztési és a területrendezési tervezés rendszerét (más a területi lehatárolás, más a megbízó, az egyeztetési kör, a jóváhagyó) és nem kellõen biztosított a fejlesztési és rendezési tervek közötti összhang. A „STRUKTÚRATERV” az összehangolás egyik lehetséges (a mai hivatalos tervezési rendben ismeretlen, ezért kísérleti jellegû) eleme. Célja, hogy a térség adottságainak, lehetõségeinek, lehetséges fejlõdési forgatókönyveinek konzekvens végiggondolásával, (a térség meghatározó szereplõinek bevonásával) meghatározza a térség jövõképét és ehhez illeszkedõen javaslatot tegyen arra a térszerkezetre, amely hosszútávon a leginkább szolgálja a térség egésze fenntartható fejlõdését. Az országos területfejlesztési politika célkitûzése a kiegyensúlyozott térszerkezet kialakítása és a területi különbségek mérséklése. Ennek a célnak megfelelõ sarkalatos feladat a természeti környezettel összhangban lévõ, az ország régióinak területi összetartozását erõsítõ nagy közlekedési rendszerek gyorsított kiépítése, különös tekintettel a keresztirányú hálózati elemekre, valamint a fõvárosban koncentrálódó fejlett technikai és technológiai fejlõdés és eredmények közvetítése a távolabbi régiók, térségek felé. Ebben a transzfer feladatban a térségnek kimagasló szerepe van, helyet adni a nemzetközi K+F bázisoknak, infra-,, és infrastruktúrával, képzett munkaerõvel rendelkezésre állni, vonzóvá válni a magasabb technológiák számára. A fejlesztési politikájában erõsíteni szükséges a szomszédos megyékkel és régiókkal való együttmûködést, különösen az õt körülvevõ városgyûrûvel való gazdasági kapcsolat fejlesztését. A térség (a régió, a megye, az agglomeráció) belsõ, harmonikus területi fejlõdése a struktúraterv szerint: ! a településrendszer egyensúlyosabbá tételét, ! a szuburbanizációs folyamat és a környezeti érték védelmének összehangolását, ! a fõváros és a megye egymást támogató fejlesztését, ! a gazdasági és az infrastuktúrális feladatok ellátásában közös fellépést igényli.

1) A településrendszer fejlesztése: a fõvárosi külsõ kerületek alközpontjainak valamint az agglomerációs települések funkcionális együttmûködésének serkentésére, a Régió egyes térségei területi fejlettségi különbségének oldására. Azon külsõ településkapcsolatok erõsítése, amelyen keresztül a régió transzfer szerepe meg tud nyilvánulni 2) Az infrastruktúra, ezen belül elsõsorban a közlekedési és a közmû infrastruktúra fejlesztése: az országos hálózat domináns jelenléte által kialakult térszerkezet oldása a keresztirányú közúthálózati elemek fejlesztése a kiegyensúlyozottabb területhasználat és a régió belsõ elérési viszonyainak javítása érdekében valamint a régió minél teljesebb körû közmûvesítése. 3) A gazdaság fejlesztése a tudásbázis, a technológiai transzfer, a nemzetközi tõke és innováció területén a fõváros közelsége által nyújtott elõnyök kihasználására, a foglalkoztatottság javítására, a régió gazdaságának fejlesztésére mind az ipari, mind a mezõgazdasági és szolgáltatási ágazatban 4) A természeti környezet állapotának védelme, a zöldfelületi hálózatok alakítása a területi versenyképesség javítása céljából.

A térség fejlõdésének lehetséges forgatókönyvei A struktúratervben vázolt forgatókönyvek keretfeltételeit a világgazdaság, a politika folyamatai erõteljesen befolyásolják: ! A világ - ezen belül az európai gazdaság dinamizmusának, világgazdaságban elfoglalt helyének - alakulása. ! Az európai (és a magyar) gazdaság fejlesztési forrástermelõ képességének változása, (az európai forrásokhoz való hozzájutás feltételeinek alakulása az EU következõ tervezési idõszakában). ! A keretfeltételek között nem közömbös, hogy alakul és milyen irányokat vesz a migráció a világban, Európában, és az országon belül. (Mely népcsoportok milyen nagyságú csoportjai és milyen célterületek felé mozdulnak a következõ évtizedekben és ez milyen változásokat eredményez a Magyarország eltérõ adottságú régióinak demográfiai viszonyaiban). ! Globálisan hogy alakulnak a környezeti (ökológiai) keretfeltételek, amelyekhez hosszabb távon Magyarországnak is alkalmazkodnia kell.

Ennek eszköze a felhalmozott szellemi tõke közös hasznosítása, a centrális közlekedési helyzetbõl fakadó intermodális kapcsolódás együttes megvalósítása illetve kiterjesztése, az információs infrastruktúrák közös fejlesztése.

46


3


Önkormányzati anyag Lehetséges forgatókönyvek: 1)A trend folytatódik, azaz: ! nem történik tudatos beavatkozás a térség folyamataiba, folytatódnak a jelenlegi trendek, ! nem változik a térbeli folyamatokat befolyásoló, a centralizációt erõsítõ fejlesztési politika, ! nem alakul ki együttmûködés a térség szereplõi és települései között, fennmarad a verseny a fejlesztési források bármi áron való megszerzéséért, ! a térség hosszabb távon veszít versenyképességébõl az európai városok versenyében, ! a spontán területi folyamatok eredményeképpen csökken a biológiailag aktív zöldterületek kiterjedése, romlik a hosszú távon való fenntarthatóság esélye.

3)A fenntarthatóság szempontjai érvényesülésével felrajzolható forgatókönyv.

4)A koncentrált decentralizáció, a policentrikus fejlesztés forgatókönyv.

2)Gazdasági versenyképesség szempontjait érvényre juttatását feltételezõ forgatókönyv.

A lehetséges forgatókönyvekrõl folytatott viták megerõsítették a kidolgozásban részt vevõ szakértõk véleményét, hogy a négy forgatókönyvbõl – a térség hosszú távú érdekeit figyelembe véve - nem lehet egyet kiválasztani (nem is ez volt a cél a lehetséges szcenáriók felrajzolásával). Továbbá létezik olyan, a „trend folytatódik” forgatókönyvben felvázoltaktól eltérõ megoldás a térszerkezet alakítására, amely hosszú távon jobban szolgálja úgy a megye, mint a nagyobb régió – fejlesztési koncepciókban több helyen deklarált - fenntarthatóbb és kiegyenlítettebb fejlõdését. A négy forgatókönyv megoldásainak értékelése, hatásainak elemzése alapján elkészült - a térszerkezet alakítását alapvetõen befolyásoló - közlekedési hálózat, a településrendszer és a zöldhálózati rendszer fejlesztésére vonatkozó -

3


47



idõben ütemezett - javaslat, mely alapját képezi a STRUKTÚRATERV 5. forgatókönyvének. Erre, az 5. forgatókönyvre épül a térstruktúra fejlesztésének komplex javaslata is.

A Pest Megyei Struktúratervben megfogalmazott javaslatok összefoglalása A javaslat lényege a térstruktúra fokozatos átalakításának a programja, a centralizációt tovább erõsítõ „sugarasgyûrûs” struktúráról a decentralizációt, a pólusképzést jobban segítõ „négyzethálós” irány felé. Egyértelmû, hogy az elsõ idõszakban nem lehet hirtelen és alapvetõen változtatni a trendeken, még akkor sem, ha már teljes egyetértés lenne az érintettek körében a változtatás szükségességérõl. A már elõkészítés alatt lévõ elemek ezért a közeljövõben várhatóan megvalósulnak. Ezt követõen –amennyiben ehhez a megye kistérségei, a fõváros és a környezõ régiók támogatása is megszerezhetõ –meg lehet kezdeni a térstruktúra felülvizsgált célok szerinti átalakításának elõkészítését, a jelenleg hatályos ágazati és térségi tervek felülvizsgálatát és módosítását, Pest megye Struktúratervében tervezett új elemek érvényesítésével. E forgatókönyvben a térstruktúrát meghatározó hálózatok folyamatosan távolodhatnak a „trend folytatódik” forgatókönyvben rögzítettektõl és elõször a gazdaságélénkítés forgatókönyvében, majd a pólusfejlesztés, egyszersmind a környezetorientált forgatókönyvekben foglaltak irányába fordulnak. A térstruktúra fokozatos átalakításának programját egy ábrasorozat mutatja be, amelyben a fõközlekedési hálózat megvalósításának javasolt idõrendi sorrendjén túl, a pólusképzés, pólusfejlesztés és a tájfejlesztés kiemelt célterületei is meghatározásra kerülnek.

ben kezdõdõ következõ tervezési idõszakának végére - javasolt struktúra került ábrázolásra. A végsõ változat – közúti közlekedés vonatkozásában három útkategóriát ábrázol, vastaggal a régiókat összekötõ magasabbrendû utakat, közepes vastagságúval a városokat összekötõ fõutakat és vékonnyal a falvakat összekötõ feltáró utak. A szövegközti sémaábrák az elsõ két útkategóriát emelik ki, mert a térszerkezet formálása szempontjából indokolt koncepcionális változtatások ezekben a kategóriákban tetten érhetõek. A települések közötti feltáró úthálózat fejlesztése minden idõszakban feladat, de e forgatókönyv kedvezõ hatásai kibontakoztatása érdekében a jelenlegi tervekben rögzítetteknél elõbb indokolt megvalósítani azokat az elemeket, amelyek a decentrumok, a térségi foglalkoztatási és szolgáltatási központok gyorsabb elérhetõségét javítják, illetve azokat, amelyek adott térség jobb átjárhatóságát szolgálják. Az ábrasorozat az idõszakonkénti útkategória érzékeltetésén túl az ütemezett kiépítés érzékeltetésére helyezi a hangsúlyt. (pl.: elõször fõútként épül ki egy nyomvonal és a következõ fázisban válik magasabb rendû - gyorsforgalmi - úttá.) A javaslat pólusképzés vonatkozásában egyrészt azokat a térségeket emeli ki, amelyekben adott idõszakban - a tervezett közlekedési hálózatfejlesztés következtében - nõ a térségi és helyi gazdaság potenciálja, és a keletkezõ többletforrások elõsegíthetik a településfejlesztés kistérségi és helyi célkitûzéseinek megvalósulását. Másrészt azok a célterületek kerültek meghatározásra, ahol adott idõszakban - a közlekedési hálózatfejlesztéstõl függetlenül - olyan beavatkozásokra (vagy beavatkozások elõkészítésére) van szükség, amelyek elõsegítik e térségek és központjaik felzárkózását, gazdasági potenciáljuk, szolgáltatási színvonaluk erõsítését. A zöldhálózat fejlesztése vonatkozásában azok a térségek kerültek lehatárolásra, ahol adott idõszakban a térségfejlesztés kiemelt eszköze a tájfejlesztés, (a meglévõ táji-, természeti értékek védelme és fejlesztése), a táj turisztikai potenciáljának bõvítése. Az elsõ idõszakban 2003-2 2006 között közlekedési hálózatfejlesztés vonatkozásában várhatóan azok az elemek valósulnak meg, amelyek a jelenleg érvényes tervekben és hálózatfejlesztési és pénzügyi tervekben jóváhagyottak. Számítunk az MO keleti szektor kiépítésével gödöllõi átkötéssel, a mai DNy-i MO szakasz új sávokkal történõ bõvítésével, a dunaújvárosi híd és (6-os út és 51-es út közötti) kapcsolatrendszere megvalósulásával, a 10-es út agglomerációs jelentõségû fõútként való kiépítésével Pilisvörösvár elkerülésével, mai 4-es út négysávosításával és települési elkerülõ szakaszainak kiépítésével elõször Vecsés, Üllõ, elkerülésével.

(A 2003-2015 közötti közbensõ idõszakokat rögzítõ ábrákon közlekedési hálózat vonatkozásában feketék az akkor meglévõ elemek és pirosak a javaslat szerint az abban az idõszakban megvalósítandó hálózati elemek. Célállapotként (az utolsó ábrán) a 2015-re – az EU 200748

A kormányprogram szerint ebben az idõszakban épül meg a 6-os út Dunaújvárosig tartó szakasza új nyomvonalon elsõ ütemben fõútként. Ez a nyomvonal válhat távlatban - új Esztergomi Duna híddal - a Szlovákia és É-Európa felé kapcsolatot biztosító tengely alapjává. Ez a kapcsolat teszi feleslegessé a 2-es út M2-vé


3


Önkormányzati anyag fejlesztését, (nem lemondva annak agglomerációs útként is indokolt távlati négysávosításáról) Ebben az idõszakban indokolt a Zsámbék – Tök és Perbál elkerülése a Zsámbéki medencében és Örbottyán – Veresegyház - Szada elkerülése a Gödöllõi dombvidéken. Ebben az ütemben átmenetileg a Zsámbéki medencében kiépített - településeket elkerülõ - út biztosítja az É-irányú kapcsolatot, ez a terhelés azonban a következõ idõszakokban az É-D irányú 6-os út továbbépítésével kiváltásra kerül. A javaslat fontos része, hogy nem tartja szükségesnek autópályaként (magasabb rendû útként) kiépíteni sem a 10-es utat, sem a 4-es sem a 2-es utat. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a javaslat nem arról szól, hogy nem szükséges ezeknek az utaknak fejlesztése, esetenként új nyomvonalon több sávval való kiépítése, csak arról, hogy hosszú távon nem indokolt, hogy ezen utak Pest megyei szakaszai nagytérségi – átmenõ, tranzit – forgalmat vonzzanak és bonyolítsanak le. Jelen térstruktúra javaslat e forgalom lebonyolítására olyan (kb. 2015-re kiépülõ) új hálózatot javasol, amelynek É-D-i és K-Ny-i elemei a jelenleg tervezettnél nagyobb távolságba haladnak el a fõváros mellett, nem hozva minden forgalmat a már jelenleg is túlterhelt fõvárosra. Ez a javaslat ugyanakkor nem csökkenti Budapest és a belsõ agglomeráció szerepét (elsõ idõszakban a tervezett hálózatfejlesztéssel még növeli is), de hosszabb távon fokozatosan lehetõséget ad a fõváros tehermentesítésére, nemzetközi szerepkörei élhetõ környezetben történõ kibontakoztatására. A javaslat szerint megvalósuló új – illetve idõben elõrehozottan megvalósuló - hálózati elemek elõsegítik a decentrumok helyzetbe hozását és fejlesztését, ezzel a térség lakosságának hosszú távú érdekeit jobban szolgáló kiegyensúlyozottabb területfejlesztést. Ebben az idõszakban tehát tovább erõsödik a fõváros MO által (és a hozzá kapcsolódó bevezetõ fõutak által) érintett külsõ kerületeinek és a belsõ agglomeráció gyûrû K-i szektorának súlya és jelentõsége Gyáltól Gödöllöig (Veresegyházáig). Gödöllõ regionális szerepe tovább növekszik. A közlekedési hálózatfejlesztés lehetõvé teszi, hogy már ebben az idõszakban oldódjon a Ny-i és a D-i agglomerációra nehezedõ – ott már jelentõs zsúfoltságot, területhasználati és környezeti konfliktusokat okozó – nyomás. A gazdaságfejlesztésre alkalmas területek kiterjedjenek keleti, majd északkeleti irányban az autópálya csomópontok által kijelölt pólusokhoz kapcsolódó terekben. A keleti térségben találkozik két jelentõs európai közlekedési folyosó, ez a tér lesz a közeljövõben a területigényes – a közlekedéshez, a logisztikához kapcsolódó - gazdaság fejlesztésének kiemelt célterülete. E térben is kiemelkedõ jelentõségû a Ferihegyi repülõtér és környéke összehangolt fejlesztése. A térségfejlesztés deklarált céljai, a településfejlesztés prioritásai valamint a tájvédelem érdekei együttes figyelembevételével az új 10-es út mentén hasonló funkciójú gazdaságfejlesztés nem kívánatos. A 10-es út fõ funkciója az agglomerációs és a térségi forgalom lebonyolitása.

3

A megyei térségi és mikrotérségi központok erõsítése érdekében ebben az idõszakban folytatni kell a középfokú ellátást szolgáló létesítmények kialakítását és kapacitásbõvítését, valamint a „FÕUTCA” programot. Új fejlesztési póluspontok is megjelennek. A dunaújvárosi híd és a 6-os út megépítése e térség gazdasági potenciálját tovább emeli, megnyitja a sokirányú kapcsolatok kiépítésének lehetõségét, elõnyös Dunaújvárosnak és mikroagglomerációjának, de kedvezõbb helyzetbe hozza az 51-es út és a 6-os út menti Pest megyei területeket is. A zöldhálózat fejlesztés vonatkozásában ennek az idõszaknak feladata a ZÖLDÖVEZET MEGÁLLAPODÁS elõkészítése és megkötése. Az életminõség célul kitûzött javítása, hosszútávon is fenntartható fejlesztés érdekében olyan - térségileg koordinált - területhasználatra van szükség, amelynek egyik eszköze lehet az a megállapodás, amelyet az érintett kistérségek és települések kötnek a területhasználat koordinálása, a táj ökológiai és turisztikai potenciáljának védelme és fejlesztése érdekében. Ebben az idõszakban kiemelt cél a Duna jobb és bal partját egyaránt magában foglaló Dunakanyar táji-, természeti adottságainak fejlesztése, a KULTÚRPARK elõkészítése, valamint az Ipoly mente és a Tápió mente NATÚRPARK létrehozása. A második idõszakban 2006-2 2009 között számolunk közlekedési hálózatfejlesztés vonatkozásában Budapesten a Körvasút sori körút, a hozzá kapcsolódó Duna híd (10-es úti kapcsolattal) valamint a külsõ kerületi út kiépítésével, a 4-es fõúton pedig Monor és Pilis majd Abony elkerülésével. Ebben az idõszakban folytatni javasolt a dunaújvárosi híd térségi kapcsolatrendszerének továbbépítését, az M8-as út fõútként történõ megvalósítását egyrészt nyugati irányban a 6os úttól az M7 felé tartó (az M8 – Székesfehérvár közötti új kapcsolat kiépítését is magában foglaló) útként, másrészt az M5-tõl keletre haladó nyomvonalon. Itt a javaslat eltér az Országos Területrendezési Tervben is rögzített - Kecskemétet érintõ - nyomvonaltól és attól északabbra, Cegléd és Nagykõrös között javasolja az utat megépíteni annak érdekében, hogy távlatban az M4 jelentõs kerülõ nélkül kiváltható legyen az M8 – M5 felhasználásával. Az M8 ezen szakaszának elõrehozott és módosított nyomvonalon való kiépítése kiemelt fontosságú úgy Dél-Pest megye, mint a területileg kapcsolódó Szolnok megyei területek fejlesztése érdekében is. Ebben az idõszakban ki kell építeni a Csepel szigeti gerincutat, valamint meg kell kezdeni a Tápió menti fõút elõkészítését is, mely Pest megye déli részének, Cegléd, Nagykõrös, Abony és környéke szempontjából kiemelkedõ jelentõségû, a térségfejlesztés és a gazdaságfejlesztés új lehetõségeit teremti meg. Erõsíteni javasolt a fõváros körüli fejlesztési pólusok közül Székesfehérvár, Kecskemét és Szolnok térségeinek, a Pest megyei kistérségi centrumok közül Monor és Szigetszentmiklós fejlesztési potenciálját. Tököl térségében a szigeti gerincúton túlmenõen a dunai kikötés lehetõségének megteremtése hozzájárul Tököli repülõtér funkcióinak bõvítéséhez, logisztikai szerepe növeléséhez.


49



A tájfejlesztés és a környezetvédelem kiemelt célterülete ebben az idõszakban a Soroksári (Ráckevei) Duna, valamint a kiterjedésük, funkciójuk szempontjából térségi jelentõségû bányatavak térsége Budakalásztól Szigetszentmiklóson át Délegyházáig. A zöldövezet területén kiemelt támogatást kell nyújtani a táj adottságainak, érzékenységének megfelelõ tájgazdálkodáshoz valamint a táj turisztikai potenciálját növelõ, a települési környezet minõségét javító erdõtelepítésekhez, valamint a térségi jelentõségû – a térstruktúra szempontjából meghatározó jelentõségû (zöldfolyosókat alkotó) - folyó és patakvölgyek revitalizációjához. A harmadik idõszakban 2009-2 2012 között javasolja a terv az M8 51-es út és M5 között hiányzó szakaszának fõútként történõ kiépítését. (Ezzel válik e térségben teljessé az ország derékvonalában tervezett K – Ny irányú kapcsolat, amely lehetõvé teszi, hogy a nemzetközi és a belföldi távolsági forgalom egy része az MO kikerülésével haladjon.)

kiépített valamennyi szakaszának magasabbrendû útként, autópályaként történõ kiépítésével. Ezzel kiteljesedik az a K-Ny-i és É-D-i tengelyekbõl álló hálózat, amely képes az MO tehermentesítésére és lehetõvé teszi, hogy az európai közlekedési folyosók a fõvárostól nagyobb távolságba haladjanak el. A tervezett megoldás miközben biztosítja minden térség és mikroagglomeráció gyors elérhetõségét, kapcsolatrendszereik bõvítését, elõsegíti a túlzott centralizáció kedvezõtlen hatásainak kiküszöbölését. A hálózat a korábbi sugaras-gyûrûs rendszert oldó - a térség belsõ kapcsolatrendszerét javító - harántoló elem kiépítésével válik teljessé (Ráckeve-Kiskunlacháza-Dabas térségében, a Tápió, illetve a Galga mentén). Fenti ismertetés a térszerkezet sugaras-gyûrûsbõl a lehetséges négyzethálós rendszerbe való átfordítása kísérletének lehetséges menetét – lépéseit – kívánja a fõ elemek rögzítésével érzékeltetni.

Ebben az idõszakban javasolt az M8 – M3 között javasolt új nyomvonal kiépítése, mely a Szolnok, Jászberény (hatókörzetében Nagykáta) érintésével távlatban Salgótarján – Szlovákia felé javasolt keleti oldalú É-D-i tengely fontos elem. Ebben az idõszakban ezzel az É-D-i tengellyel kapcsolatot teremtve el kell, hogy készüljön a Tápió menti út.

A tervezett hálózatok segítségével formálódó településhálózat decentralizáltabb, a centrumok és a térségi (mikrotérségi) központok fejlõdésének esélyei bõvülnek, miközben a térség gyorsan elérhetõ, a téregységeket határoló „gyors” zónák mögötti „lassú” terekben biztosítottak maradnak a lakás, a pihenés rekreáció környezeti feltételei.

Folytatódhat tovább az MO építése is, Duna híddal, a nyomvonal 10-es úti kapcsolatig történõ – a táj-, a természetvédelem és a települési érdekek együttes figyelembevételével egyes szakaszokon mélyvezetésben történõ megvalósításával, a hozzá szervesen kapcsolódó: Budakalászt, Pomázt, majd Szentendrét elkerülõ utak egyidejû megépítésével.

A gyors zónák és a központok biztosítják a térségi és a helyi gazdaság bõvítéséhez szükséges területeket, a térségben való foglalkoztatás lehetõségeinek bõvítését. A térségi gazdaság helyben maradó haszna hozzájárul a városi és kisvárosi szolgáltató központok és alközpontok – helyi sajátosságokat és egyéni karaktert is figyelembevevõ - dinamikus fejlesztéséhez, a bõvített körû szolgáltatásokhoz való hozzájutás esélyegyenlõségének javításához.

A második és harmadik idõszakban tervezett új nyomvonalak kiépítésének többletköltségei részben a páros számú fõutak autópálya paraméterekkel történõ kiépítése helyett fõútként való kiépítésével elérhetõ megtakarításokból fedezhetõek. Ezek a fejlesztések tovább erõsítik a fõváros körüli „csapágyvárosok” potenciálját, elõsegítik a gazdaság térbeli koncentrációjának oldását. Pest, Heves és Szolnok megye határterületein is új gazdaságfejlesztési lehetõségeket teremtenek Szolnok, Jászberény, Hatvan térségében. A kapcsolódó fejlesztések tovább erõsítik a tápiószelei és a nagykátai mikrotérségek gazdaságfejlesztésbe való bekapcsolódásának lehetõségeit. Az MO továbbépítése az északi és északnyugati agglomeráció szempontjából jelentõs, erõsíti Szentendre – Pomáz, illetve Pilisvörösvár térségi szerepköreinek kibontakoztatását. Zöldhálózatfejlesztés kiemelt feladata ebben az idõszakban a minõségi elemek erõsitése, az ökológiai gazdálkodással érintett területek térséggé bõvitése, az erdõtelepitési program folytatása valamint a patakvölgyek rehabilitációjának kiterjesztése. A negyedik idõszakban 2012-2 2015 között számol a terv az M8, M6 és a keleten tervezett É-D-i tengely addig fõútként

50

A javasolt ZÖLDÖVEZET MEGÁLLAPODÁS érvényesítésének köszönhetõen megõrzõdnek a táj értékei, karakteres elemei, területtakarékosabbá és koordináltabbá válik a területfelhasználás. Az erdõterületek megújításával, új területek erdõsítésével, a patakvölgyek és az érzékeny területek tájgazdálkodásának támogatásával, a beépített területek kiterjesztésének ésszerû szabályozásával kialakul a tagolt térszerkezet, ahol a növekvõ kiterjedésû urbanizált területek jellemzõen szigetszerûek lesznek, a zöldhálózati elemek pedig jellemzõen folyamatosak maradnak. Ebben a térszerkezetben a „gyors” elemek elõször a sugárirányú utak mentén, majd a kiépülõ harántirányú utak mentén úgy terjednek – illetve a decentralizáció eredményeként úgy keletkeznek új pólusok – hogy a koncentráltan megjelenõ területi kiterjedés nem veszélyezteti a „lassú” zónák értékeinek megõrzését. A térszerkezet átalakulásától várt kedvezõ hatások nem elérhetõek az alábbi – a struktúraterv beavatkozási területeit meghaladó – tényezõk érvényesítése nélkül: Közlekedés vonatkozásában: ! A tömegközlekedés térségi integrált rendszerének gyorsított fejlesztése, (a vasút hálózat - közte kiemelten az elõvárosi vasút hálózatának - fejlesztése, a megállókhoz kapcsolódó P+R rendszerek kiépítése, a kényszerû


3


Önkormányzati anyag átszállások, valamint az utazási idõ csökkentése és az utazási és az átszállási körülmények lényeges javítása. ! A budapesti tömegközlekedés térségivel összehangolt, illetve önálló fejlesztése. ! A Duna adta lehetõségek kihasználása a közlekedés fejlesztésében. ! A térség fejlõdése szempontjából kiemelt jelentõségû repülõterek és kapcsolatrendszereik fejlesztése (elsõ és második idõszakban a Ferihegyi térségre, - az érintett külsõ kerületek, Vecsés, Üllõ illetve Ecser összehangolt fejlesztésére-, második és harmadik idõszakban Tököl, a negyedik idõszakban pedig Kiskunlacháza térségére koncentrálva). Területfejlesztés vonatkozásában: ! A koncentrált decentralizációt elõsegítõ fejlesztési eszközök következetes alkalmazása. ! A település és térségfejlesztést befolyásoló finanszírozási rendszerek (adórendszerek, újraelosztási rendszerek) felülvizsgálata és a térségi célkitûzések megvalósulását jobban szolgáló módosítása. ! A térségi központok és alközpont települések fejlesztésének támogatása. ! A táj fenntartása, adottságaiban rejlõ gazdasági és társadalmi lehetõségek környezetkímélõ kihasználása, térségi zöldövezet kialakítása.

A budapesti agglomeráció területrendezési terve A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve (és a tervrõl szóló törvényjavaslat) -a továbbiakban: BATrT elkészítésérõl a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló 1996. évi XXI. törvény (Tft.) rendelkezett. A törvény 7.§ a) pontja szerint a Kormány döntéseiben biztosítja a regionális politika érvényesülését, ennek keretében elõkészíti és az Országgyûlés elé terjeszti az országos és kiemelt térségekre vonatkozó területrendezési terveket és azok önkormányzatokra is kötelezõ elemeit. A Tft. 5. § f) pontja és az Országos Területfejlesztési Koncepcióról szóló 35/1998. (III. 20. ) OGY határozat II. fejezetének 5.2 pontja a kiemelt térségek közé sorolta a Budapesti Agglomeráció térségét, amely rendezéséhez országos érdekek fûzõdnek. Mint az elõzményekben rögzítettekbõl is kitûnik, az agglomerációban a térségi szabályozás sürgetõ, hiszen az ország legdinamikusabban fejlõdõ térségében a térszerkezet és a térségi terület-felhasználás törvényi szabályozásának hiánya, illetve jelentõs idõbeli elhúzódása miatt napról-napra olyan elhatározások, terület-felhasználási döntések születnek, amelyek hatása a térség egésze szempontjából kedvezõtlen, és amelyeket - mint kialakult állapotot - utólag már nem, vagy csak nagy anyagi áldozatokkal lehetséges megváltoztatni. A törvénytervezet az Országos Területrendezési Terv (OTrT), a Budapesti Agglomeráció 2001-ben elkészült és egyeztetett Területrendezési Terve, valamint a térségben érintett települési Önkormányzatok 2001 óta elfogadott településrendezési tervei együttes figyelembevételével került kidolgozásra. A terv „elõkészítõ fázisának”

3

munkarészei a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjérõl szóló 184./1996. (XII. 11.) Kormányrendeletnek megfelelõ körben 1999. júniusa és novembere között, a „tervi fázisban” pedig 2000. júliusa és novembere között kerültek széleskörû egyeztetésre. A hivatalos egyeztetési eljárás eredményeinek figyelembe vételével 2000. év végére elkészült tervdokumentáció tartalmazta a települések véleményének figyelembevételével átdolgozott térségi szerkezeti tervet, a térségi szabályozási tervet - annak részeként azokat az övezeti lehatárolásokat, amelyeket (a tervrõl szóló törvény elfogadása után) a települések rendezési tervei készítésénél és jóváhagyásánál figyelembe kell venni -, a térségi területrendezési szabályzat tervezetét, valamint a terv érvényesítése során várható környezeti, gazdasági, társadalmi hatások értékelését. Az így véglegesített szakmai dokumentum képezte alapját annak a törvénytervezetnek, amely 2001. elsõ félévében készült el. A 2001. nyarán lefolytatott tárcaközi egyeztetés eredménye alapján a közigazgatási államtitkári értekezlet 2001. szeptemberében a törvénytervezetet a térségi folyamatok indokolt szabályozása érdekében a Kormány elé terjesztésre alkalmasnak minõsítette. A Kormány azonban - a törvény elfogadásával kapcsolatos várható ellenérdekeltségek miatt - meg sem tárgyalta az elõterjesztést, így nem foglalt állást sem a zöld szervezetek támogatásával akkor javasolt - a területi átminõsítések leállítására vonatkozó - moratórium szükségességérõl, sem az ennél lényegesen differenciáltabb térségi szabályozást tartalmazó területrendezési terv elõterjesztésérõl. Így az elõzõ Parlamenti ciklusban az Országgyûlés már nem foglalkozott sem az Országos Területrendezési Tervrõl, sem a hasonló sorsú Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervérõl szóló törvényjavaslattal. Az Agglomeráció Területrendezési Tervérõl szóló törvény megalkotásának elmaradása újabb haladékot adott a települési Önkormányzatok számára saját, térségi koordináció nélkül megalkotott, településrendezési tervei elfogadására. A településrendezési tervezés felgyorsulásában - bár szerepet játszott a térségi szabályozástól való félelem -, a folyamatot több tényezõ együtthatása befolyásolta: ! Új – markáns - településfejlesztési koncepciók fogalmazódtak meg, amelyek többsége – bár különbözõ hangsúllyal – de célul tûzi ki a kedvezõ gazdaságföldrajzi helyzet minél erõteljesebb kihasználását, az életminõség komplex javításához szükséges feltételek biztosítását és a környezet megóvását. ! Az épített környezet alakításáról szóló törvény 2003 december 31-i határidõt szabott az OTÉK szerinti új településrendezési tervek elfogadására. ! Tényleges fejlesztési (fejlesztõi) igények fogalmazódtak meg amelyek befogadásához szükséges az új terv kidolgozása, illetve - ha már van OTÉK alapú terv – annak a módosítása. ! A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve készítésének „elõkészítõ” és „tervi” fázisában nagy példányszámban dokumentált és egyeztetett tervanyagok tudatosították a térség szereplõivel a terv célkitûzéseit és az ennek szolgálatára kidolgozott - a helyi önkormányzatok számára kötelezõen betartandó - szabályozási (több vonatkozásban korlátozási) elemeket.


51



Az érintett települések többsége arra törekedett, hogy még a térségi szabályozás törvényerõre emelkedése elõtt – alapvetõen saját, helyi érdekeik által meghatározottan – elkészüljenek és jóváhagyásra is kerüljenek azok a tervek amelyek a késõbbiekre lényegesen nagyobb és szabadabb mozgásteret biztosítanak a területek felhasználásában az érintett Önkormányzatok számára, mint amit a térségi szabályozás lehetõvé tett volna. 2001 júniusa és 2002 év vége közötti idõszakban az agglomerációba tartozó Pest megyei településbõl 50 településben (az érintett települések több mint felében) folyt új településrendezési terv készítése, egyeztetése vagy elfogadása. A helyi településrendezési tervekben elfogadásra került változások nyomon követése folyamatosan megtörtént. A helyi Önkormányzatok által elfogadott változtatások többsége a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve tervanyagaiba (illetve a törvénytervezet mellékleteibe) is átvezetésre került, annak ellenére, hogy az elfogadott szerkezeti és terület-felhasználási változások egy része nem volt összhangban, esetenként pedig ellentétes volt a térségi terv eredeti célkitûzéseivel. A tervezés ebben az idõszakban már csak követni tudta a térségben bekövetkezett helyi kezdeményezésû változásokat. A tervezés és az egyeztetés során a Megbízó jogi szakértõi egyértelmûvé tették, hogy a terv a továbbtervezés során nem tartalmazhat a jóváhagyott településrendezési tervekben elfogadott állapothoz képest területi visszaminõsítésre vonatkozó javaslatokat. A tárca – a beépítésre szánt települési és a beépítésre nem

52

szánt mezõgazdasági területek ingatlanérték különbségének nagysága miatt - nem tartotta lehetségesnek, hogy a terv elfogadása során a visszaminõsítésekbõl adódó kártalanítás anyagi következményeit a Parlament (és a költségvetés) felvállalja. A 2002 évi választások, illetve az Országos Területrendezési Tervrõl szóló 2003. évi XXVI. törvény elfogadását követõen került ismét elõtérbe az Agglomeráció Területrendezési Tervérõl szóló törvény elõterjesztése. A Terv a területhasználat jogi szabályozásában bekövetkezett változások miatt ismételten átdolgozásra került. Tekintettel arra, hogy a térség Önkormányzatai új településrendezési terveiket újrafogalmazott településfejlesztési koncepciókra alapozták, kijelenthetõ, hogy (a jóváhagyott településrendezési terveikben foglalt elhatározásokat is figyelembevevõ) – a törvényjavaslat tartalma jelen formájában összhangban van a térség települései hosszú távú fejlesztési célkitûzéseivel.

A terv sajátosságai és kapcsolata a térség területfejlesztési koncepciójával A BATrT célja a kiegyensúlyozottabb fejlõdés térbeli-fizikai kereteinek, területi lehetõségeinek és korlátainak meghatározása a természetes és épített környezeti értékek védelmének biztosítása mellett. Hosszú távú érvénnyel tartalmazza az országos és térségi jelentõségû közlekedési- és közmû hálózatok helyét, az urbanizált-,, a mezõgazdasági-,, illetve a természeti területek rendszerét, valamint a területek használatának átfogó, a településrendezési tervekben érvényesítendõ szabályozását.


3


Önkormányzati anyag A terv egyeztetési anyaga (2000. június) tételesen bemutatta a Budapest Agglomeráció elkészült, de még nem jóváhagyott hosszú távú fejlesztési koncepciójában megfogalmazott értékeket és alapelveket, a térszerkezet fejlesztésére vonatkozó stratégiai célokat és mindezek érvényesülését szolgáló területrendezési eszközöket. A rendezés eszközeivel a fenntartható fejlõdés kereteit biztosító térszerkezetet és a koordinált területfejlesztés feltételeit lehet rögzíteni, amelyek elõsegítik egy hosszú távon is mûködõ- és fejlõdõképes régió kialakulását.

A terv elfogadásáról szóló törvényjavaslat felépítése A törvényjavaslat - az elfogadott Országos Területrendezési Tervre alapozva, azzal összhangban, annak lehatárolásait a térség sajátosságai figyelembevételével pontosítva - a Budapesti Agglomeráció térségére tartalmaz elõírásokat a szerkezeti tervben meghatározott infrastruktúra létesítményekre, és térségi terület-felhasználási kategóriákra, továbbá az övezeti tervben meghatározott térségi övezetekre vonatkozóan. Ezen elõírásokkal összhangban kell a térségben lévõ településeknek meghatározni a terület-felhasználásra, az építésre és létesítésre vonatkozó helyi szabályokat. A törvényjavaslatot szöveges és rajzi mellékletek egészítik ki.

ingázási kényszer csökkenésében, másrészt közvetve a lakosság ellátására szolgáló intézmények és ellátó rendszerek erõteljes fejlõdésében juthat kifejezésre. A terv egyfajta „visszafogott” urbanizációs felfogást képvisel. Ez összhangban van a terv fenntartható térségi fejlõdést megfogalmazó céljaival is. A terv a modern globális urbanizáció mai trendjei, a korlátlanul növekvõ nagyvárosi település-együttesek fejlõdését követõ területi társadalmi problémák ismeretében fellép a túlzott terjeszkedéssel összefüggõ környezeti ártalmak, a természeti és a táji környezeti elemeket felemésztõ és károsító területi folyamatok ellen. Kiemelkedõ jelentõségûek azok a tervben rögzített szerkezetfejlesztési és terület-felhasználási javaslatok, amelyek megvalósulása esetén csökken a közlekedésbõl származó környezeti terheléssel érintett települési területek aránya, az átmenõ forgalom csökkentésével, vagy kikapcsolásával a mainál kiterjedtebb területen teremtõdik meg a lehetõség a nyugodt települési környezet kialakítására, a lakókörnyezet és a településközpontok minõségének javítására.

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve környezeti hatásai A tervezett térszerkezet és terület-felhasználás, illetve az ezekre vonatkozó elõírások környezeti szempontból összességében kedvezõek, mert korlátozzák a települési területek spontán és gyorsuló ütemû kiterjedését a tájban, lehetõséget adnak a térség hosszútávon fenntartható fejlõdéséhez szükséges ökológiai rendszer legértékesebb elemeinek védelmére. A tervezett rendszer - ahol ez még lehetséges - megakadályozza a szomszédos települések beépített területeinek összenövését, hozzájárul a fejlesztési koncepcióban kitûzött strukturált és tagolt térszerkezet megvalósításához. A térség sajátosságai miatt a környezet- és természetvédelem érdekei csak kompromisszumok árán hozhatók összhangba az urbanizációs fejlõdés érdekeivel. Az országos és térségi érdekû szerkezeti (hálózati) elemek továbbtervezés során történõ pontosításához a terv például elõírja, hogy ezeket az ökológiai szempontból legérzékenyebb ÉNY–i és ÉK–i szektorokban a legnagyobb körültekintéssel, az érintett területek minél kisebb károsításával (ha azt a környezeti hatásvizsgálatok indokolják mélyvezetésben) kell megoldani. A terv övezeti rendszere alapvetõen védelem-ccentrikus, az övezeti elõírások döntõ többsége a védett természeti területekre, a tájrehabilitációt igénylõ területekre, a tájképvédelmi területekre, valamint az egyes környezetvédelmi szakterületek szempontjai szerint lehatárolt területekre vonatkozik.

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve társadalmi hatásai A BATrT társadalmi hatásai összességében várhatóan kedvezõek lesznek, hiszen a térségi szerkezeti tervben rögzített szerkezetfejlesztési elemek megvalósítása esetén nõ (és térségi szempontból kiegyenlítettebbé válik) a gazdasági fejlõdés üteme. A terv által indukált gazdasági fejlõdés társadalmi hatása egyrészt új munkahelyek megjelenésében, a foglalkoztatási lehetõségek bõvülésében és ezzel az

3

A tervhez részletes, az alátámasztó anyagok között önállóan dokumentált környezeti, társadalmi, gazdasági hatásvizsgálat készült.

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve gazdasági hatásai A tervezett szerkezetfejlesztés megteremti annak a lehetõségét, hogy a korábbi területi különbségeket eredményezõ – erõteljesen koncentráló – gazdasági fejlesztés helyett egy lényegesen kiegyensúlyozottabb, a térségek, a települések és a


53



területek adottságaira, potenciáljának kihasználásara építõ dekoncentrált területi fejlõdés valósuljon meg. A tervezett szerkezetfejlesztés nemcsak a térség kiegyensúlyozott gazdasági fejlõdését szolgálja, de hozzájárul az érintett területek ingatlanértékének növekedéséhez. A rendezési terv célja egy intenzívebb típusú területgazdálkodás megindítása, a jelenleg ezzel ellentétes folyamatok lassítása, hosszú távon visszafordítása. A tervezett közlekedési hálózati elemek hozzájárulnak a szállításból, a logisztikából származó gazdasági elõnyök kihasználásához, a térségi gazdaság potenciáljának növeléséhez, kapcsolatrendszerének bõvítéséhez, a helyi gazdaságok erõsítéséhez. A mezõgazdasági mûvelés nem intenzív formáinak támogatása átmenetileg csökkentheti a terület eltartó képességét, így a mûveléshez szükséges munkaerõ mennyiségét, ez azonban olyan kis számú réteget érint, amely a térség egésze foglalkoztatási szerkezetében nem okoz számottevõ változást. A mezõgazdasági célú ingatlanok értéke is csökkenhet az érintett területeken, de az értékkülönbséget a területfejlesztés és az agrárkör-nyezetvédelem kompetenciájába tartozó kompenzációs rendszer kidolgozásával és érvényesítésével lehet ellensúlyozni és a térség egésze hosszú távú érdekei szerint formálni. A területrendezési tervben rögzített környezetvédelmi szabályok érvényesítése a településrendezési tervekben korlátozza bizonyos tevékenységek és funkciók elhelyezését, ugyanakkor a megfelelõ környezetminõség a gazdaság más szereplõinek érdekeit védi. A terv a térségi adottságok és sajátosságok, valamint a területi érzékenységek figyelembe vételére ösztönöz a területfejlesztésben. Fenti tervek és programok hatása a tényleges területi- gazdasági társadalmi és környezeti folyamatok alakulására jelentõsen különbözõ, de mindeddig viszonylag alacsony hatékonyságú volt. Ezzel együtt e tervek célkitûzéseinek és elfogadott eszközrendszerének áttekintése képet ad a térség konfliktusai kezelésére irányuló eddigi tervezési törekvésekrõl.

Mik a szakma teendõi? Kiemelve ebben a Független Ökológiai Központ által szervezett rendezvény célközönségének - a széles értelembe vett építésszakmának, illetve az önkormányzati szférában dolgozó szakembereknek - lehetõségeit és felelõségét e témában az alábbiak fogalmazhatók meg: ! a területi folyamatok sokoldalú elemzése, a hazai és külföldi tapasztalatok hiteles közvetítése, ! a folyamatok figyelemmel követésére és elemzésére alkalmas területi monitoring rendszer kiépítésének és mûködtetésének kezdeményezése és támogatása, ! a reálfolyamatok széleskörû bemutatása, a spontán folyamatok veszélyeinek reális - nem eltúlzott - érzékeltetése, a koordinált beavatkozások és fejlesztések elõnyeinek érzékeltetése, ! a folyamatok tudatos befolyásolásához szükséges társadalmi támogatottság megszerzése, ! felhívni a figyelmet a jelenlegi területi tervezés ellentmondásaira, hiányosságaira, szakmailag elõkészíteni a törvényi szabályozás szükségessé váló módosítását, ! a terjeszkedés költségeinek és komplex társadalmi-, gazdasági-, környezeti hatásainak sokoldalú elemzése, ! valós, - az érintett önkormányzatok, az itt élõ lakosság és a térség egésze hosszú távú érdekei alapján szervezõdõ - tényeges együttmûködés és partnerség kiépítésében való részvétel a területfejlesztésben, ! a területi folyamatok befolyásolására a fejlesztési és a rendezési (szabályozási) eszközöket komplexen alkalmazó területi tervezés rendszerének kialakítása, ! a közösen elfogadott fejlesztési célok szolgálatában sokirányú, hatékony - egymást erõsítõ - fejlesztési és rendezési eszközkészlet kidolgozása és alkalmazása, ! az indokolatlan mértékû és koordinálatlan városnövekedés megállítását szolgáló fejlesztési programok kidolgozása, részvétel azok megvalósításában, ! elõsegíteni a térségi rendezési terv, térségi szabályozás érvényesítését.

Hivatkozások: Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve (térségi szerkezeti terv, térségi övezeti terv, a Területrendezési Tervrõl szóló törvényjavaslat); PESTTERV Kft, 2003; Felelõs tervezõ: Schuchmann Péter Pest megye Struktúraterve (2004-2015); Quo Vadis Consulting Kft. - PESTTERV Kft., 2003; Felelõs tervezõ: Gauder Péter, Schuchmann Péter A Közép-Magyarországi Régió Hosszútávú Stratégiája és Programja; Terra Stúdió Kft, 2001; Felelõs tervezõ: Laky Ildikó A Budapesti Agglomeráció Területfejlesztési Koncepciója; Régió 8 Szakértõi Munkaközösség, 1999; Stratégiai munkacsoport: Barta Györgyi, Fodor Lászlóné, Gauder Péter, Molnár László, Ongjerth Richárd, Pukli Péter, Sali Emil, Schuchmann Péter, Tosics Iván

54


3



A FŐVÁROSI AGGLOMERÁCIÓ FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓJA Dr. Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet

Korábban a térségi kapcsolatrendszerek elsõsorban a központ jó elérhetõségére épültek. Ennek a felfogásnak az átértékelését indokolja számos olyan új trend, amit napjainkban tapasztalunk. Társadalmi vonatkozásban a korábban monofunkciós városkörnyéki települések egyre inkább sokfunkciós és egymással sokoldalú kapcsolatban álló hálózatokká kezdenek átváltozni. Az uniós folyamatok során is várhatóan(?) felértékelõdik a regionális és térségi szemlélet, megerõsítést kap a többszintû kormányzás ideája. A sokirányú kapcsolatok fontosságát jelzik a korszerû gazdaság fejlõdésének olyan tendenciái, mint az agglomerálódás és a helyi klaszterek képzõdése. Környezeti oldalról ezzel párhuzamosan veszélyek is megfogalmazódnak, amennyiben a spontán szétterjedõ települések, valamint a közöttük létrejövõ közlekedési kapcsolatok felélik a még meglévõ zöldterületeket, ökológiai folyosókat. Az említett három pillérnek, tehát a gazdaságnak, a társadalomnak és a környezetnek a szempontjait kell összehangolni a térben ahhoz, hogy az egyes térségek tartós, fenntartható fejlõdési pályán legyenek képesek biztosítani saját jövendõ életlehetõségeiket. A fenntartható közlekedési tennivalók átgondolásához negyedik és ötödik pillérként számításba kell venni a hálózatokkal és a technológiával kapcsolatos trendeket is. A hálózatokkal kapcsolatban nem annyira új folyamatokról, mint inkább új felismerésekrõl van szó: a természetben és a társadalomban egyaránt nagyon hatékonynak bizonyuló u.n. kis-világ hálózatok sûrûn összehálózott gócokból és ezeket lazán összekötõ további kapcsolatokból állnak; ma még nyitott kérdés, hogy a tapasztalatok milyen mértékben vihetõk át például kistérségi hálózatok szervezõdésére. Az ötödik pillért a közlekedési megoldásoknak az az átrendezõdése képezi, amit az infokommunikációs technológiának a közlekedési alkalmazásai tesznek elérhetõvé. Például alacsony forgalom esetén személyszállításban mind az utasok, mind a szolgáltató számára lehetõvé válik az igények összehangolása, majd a tényleges igények szervezett kiszolgálása. Az általános trendek mellett a fõvárosi agglomeráció konkrét viszonyaiból kiindulva jutunk el olyan alapelvek rögzítéséig, mint az egypólusú centralizált viszonyok oldása, kiegyensúlyozott partnerkapcsolatok elõsegítése, sûrû helyi hálózatok biztosítása, vonzó és integrált helyi, elõvárosi és településközi kollektív közlekedés létrehozása, az átmenõ forgalom számára kevésbé zavaró harántirányú tengelyek kijelölése, kompakt települési belterületi struktúrák megõrzése, és az életminõség javulásának elõtérbe állítása. Az alapelvek érvényesítésében kulcsszerepe van a térségi intézményhálózatnak, konkrétan a közlekedési szövetség létrehozásának.

Bevezetés Nagyon jól ismert az az évszázados folyamat, amelyben a közlekedési technológia fejlõdése korábban elképzelhetetlen távolságok elérését, sebességek kifejtését tette lehetõvé, ráadásul egyre nagyobb tömegek számára. A közlekedési lehetõségek változása folyamatosan átrendezte a teret, és megváltoztatta a közlekedési célpontokat, a településeket, a városokat, a közöttük kialakuló funkciómegosztást, mozgásigényt. A közlekedés fejlesztésével foglalkozó szakemberek ma is nagyon nyitottak mindazok iránt az igények iránt, amelyek a leírt folyamat mentén alakultak ki, azaz még távolabbi célpontok megközelítésére, még nagyobb sebességek kifejtésére és még tömegesebb helyváltoztatás lebonyolítására irányulnak. Ugyanakkor sokkal nagyobb zavarban vannak azokkal a jelzésekkel kapcsolatban, amelyek arra mutatnak, hogy ez a folyamat túl messzire ment, és a közlekedés eddigi logikája köré szervezett életvitel nem csak

4

elõnyöket, hanem hátrányokat is jelent; hogy a kellemes életviszonyok kialakításának számos fontos tényezõje a folyamat közben méltánytalanul háttérbe szorult. A közlekedés hagyományos fejlesztési logikája mentén kialakuló igények, célok jól érzékelhetõk ágazati keretek között, miközben ezek a célok nem szükségképpen esnek egybe egy átfogóbb térségi, nemzeti, integrált megközelítés alapján megalapozható célrendszer fõ irányaival. Mind az országos ágazatpolitikában (közlekedéspolitikában) mind pedig egy-egy térség közlekedésfejlesztési irányainak megalapozásában kulcsfontosságú kérdéssé válik, hogy vajon sikerül-e szerves kapcsolatot teremteni az általános igények és célkitûzések (társadalmi-politikai célok) és az ágazati eszközrendszer felhasználását szabályozó elõírások között. Úgy gondoljuk, hogy a közlekedési hálózatok térségi hatásai egy kölcsönhatás formájában érvényesülnek, és a hálózatok akkor segítik elõ a térség fejlõdését, ha képesek megfelelni

DR. FLEISCHER TAMÁS, A FÕVÁROSI AGGLOMERÁCIÓ FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓJA

55



azoknak a kívánalmaknak, amikre a térségnek az adott idõszakban szüksége van. Nincsenek tértõl és idõtõl független, örökké érvényes pozitív hatásmechanizmusok: míg az egyik korszakban a központok megerõsítése elõnyös és szükséges lehet, addig egy másik periódusban éppen a települések közötti kiegyenlítés elõsegítése szolgálhatja a térség érdekeit. Ez a dolgozat a jelenkori térségi közlekedés iránti igények és elvárások feltérképezésébõl indul ki. Bár a fõváros és a fõvárost körülvevõ települések térsége (együtt: fõvárosi agglomeráció) az országon belül nagyon is egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, mégis célszerûnek tûnt elõször általában foglalkozni a hazai térségi viszonyokkal, csak ezt követõen fókuszálva a fõváros környékének specialitásaira. A tanulmány a következõ módon épül fel: Öt olyan meghatározó tényezõt veszünk sorra, amelyek, megítélésünk szerint, alapvetõen megváltoztatják a kistérségi és a helyi kapcsolatigények hagyományosan kialakult szervezõdését. Az öt tényezõ a következõ: új társadalmi folyamatok (változások a szuburbanizációs tendenciákban, kormányzási-intézményi átrendezõdés); új gazdasági jelenségek (agglomerálódás és klaszterképzõdés); új környezeti követelmények (fenn-tarthatósági meggondolások); új hálózati felismerések (kis világ hálózatok); és új technológiai lehetõségek (az információs technológia birtokbavétele). A követelmények figyelembevételével a cél ma egy gazdag mintázatú belsõ kapcsolatrendszer kialakítása kell legyen, ami emellett gazdaságos, mûködõképes; a lakosság és a társadalom túlnyomó része számára vonzó, miközben figyelembe veszi a környezeti korlátokat. A tanulmány ezen követelmények alapján szakmapolitikai célkitûzéseket fogalmaz meg az átlagos hazai kistérségektõl sok tekintetben eltérõ fõvárosi agglomeráció számára. A legfontosabb célkitûzések a hálózati struktúra kialakítására, valamint a közlekedés intézményrendszerére vonatkoznak.

Öt új trend mutat a sûrû lokális kapcsolatok felértékelõdésére Új társadalmi és intézményi folyamatok: Súlypont eltolódás érzékelhetõ az ország /megye /település szintek felõl a régiók /kistérségek irányába. A folyamatnak van egy felülrõl irányított intézményi-p politikai mozgatórugója, és térségi szinten van egy spontán módon alakuló tendenciája. Az Európai Unión belül a nemzeti kormányzatoktól nem csak az unió irányába mozdultak el hatáskörök, de az uniós adminisztráció felállása a kormányzati jogosítványokat lefelé, a régiók javára is kezdte átcsoportosítani. A funkciók természetébõl adódóan egy szint megerõsödése elsõsorban a szomszédos szintek rovására képzelhetõ el, tehát a régió szintje az országos és a megyei szint rovására, a kistérségi szint a megyei és a települési rovására erõsödhet. Ugyanakkor kistérségi-városkörnyéki szinten a szuburbanizáció jelenségével folyamatosan megteremtõdött a 56

települési és a kistérségi funkciók összemosódásának a háttere. Olyan funkciók, amelyek korábban feltétlenül helyi, településen belüli elintézést igényeltek, egyre inkább településközivé, térségivé válnak: pl. lakás-munkahely, lakásbevásárlás, lakás-mûvelõdés stb. kapcsolatok. A közlekedésnek, mint technikai lehetõségnek a huszadik századi fejlõdése kétségtelenül alapul szolgált a szuburbanizáció létrejöttéhez. A folyamat kezdetét a vasútépítések idõszaka jelentette, ezen belül is a helyi érdekû vasutak kiépülése a városkörnyékek feltárására. A korai folyamatok kifejezetten kompakt települések alakulását segítették elõ, amennyiben a vasút megállóhelyei meghatározták a jól elérhetõ térségeket. Egy késõbbi idõszak, a gépkocsi elterjedése változtatta meg ezt a tendenciát azáltal, hogy folytonossá tette térségi hozzáférést, lehetõvé téve a települések szétterülését, összeépülését. A szuburbanizáció elõrehaladása elõször egyes funkciókat elkülönülten talált meg, és monofunkcionális zónákat, – alvóvárosokat, üdülõtérségeket, adminisztratív központokat – hozott létre. Hozzájárult a merev funkcionális beosztáshoz az a hierarchikus településhálózat-szervezés is, ami Magyarországon 1971-tõl emelkedett a hivatalos településhálózat-fejlesztési koncepció rangjára. Maga a szuburbanizáció nem tekinthetõ új jelenségnek, hiszen az elmondottak szerint is több mint száz éve tartó folyamatról van szó. Az újdonságot a településközi kapcsolati igények fokozatos megváltozása jelenti. A korábbi monofunkciókhoz tapadó egydimenziós kapcsolatok (alvóváros stb.) helyett sokoldalú térbeli kapcsolatok, a térbeli együttélés igénye jelenik meg. Monofunkciók helyett a funkciók széles skálájának a racionálisan szervezhetõ elérésére van igény nem csak a városban lakók, de a térség bármely településén lakók részérõl. A jobb elérhetõség megteremtése komplex feladat; nemcsak a közlekedés leckéje, hanem részben a területfelhasználási racionalitáson is múlik (azaz közelebb is lehet hozni a célpontokat egymáshoz). Funkcióhiányos települések „tervszerû” kialakítása helyett megoldást kell nyújtani a sokrétû funkciók helyben történõ kielégítésére; jóllehet a ’helyben’ többé már nem feltétlenül ’településen belülit’ jelent, de mindenképpen kényelmesen elérhetõt, közelit.

Új gazdasági tér van kialakulóban: Egymással kapcsolatban álló termelõk és szolgáltatók sûrû térbeli koncentrációi jönnek létre. Miközben az elterjedt szlogen szerint a fizikai közelségnek napjainkban lecsökkent a jelentõsége, a gyakorlatban számos ennek ellentmondó tapasztalatot lehet rögzíteni. Új gazdasági folyamatok jelentek meg, vagy kerültek az érdeklõdés középpontjába. Két fontos közgazdasági iskola is fókuszába állította a gazdaság térbeli csomósodási jelenségeit. Paul Krugman1 agglomerálódásnak nevezte el azt a rendszeresen tapasztalt jelenséget, hogy különbözõ, egymással piaci vagy ellátási kapcsolatban álló termelõk elõszeretettel települnek egymás közelébe, ezáltal sûrûsödési pontokat hozva létre a térben. A meginduló folyamat önerõsítõ, további termelõk szívesen csatlakoznak a kialakuló csoporto-


4


Önkormányzati anyag suláshoz. Az egyes termelõnek egyszerû oka van erre a választásra, nevezetesen az a tapasztalat, hogy az agglomerálódásba való belépés minden résztvevõ számára jövedelem növekedést jelent ahhoz képest, mintha távol maradna. Bonyolultabb a többlet forrásának a magyarázata. Kínálati oldalát az u.n. külsõ méret-gazdaságosság nyújtja: az agglomerációban résztvevõk meg tudnak egymással osztani olyan költségeket, (speciális karbantartás, marketing stb.) amelyek a nagyobb együttes igény következtében fajlagosan olcsóbbá válnak. Ennél azonban jelentõsebb lehet a keresleti oldal szerepe: az agglomeráció léte felhívja a figyelmet az ott tömörülõ termelõkre, szolgáltatókra, különösen, ha valamilyen közös profilról van szó. (Tudjuk, hogy ha régi könyvet keresünk, Budapesten a Múzeum körútra érdemes elmenni.) Az agglomerálódáshoz hasonló jelenség kutatását alapozta meg Michael Porter2 aki a klasztereket (~fürtösödést) úgy definiálta, mint egymással összekapcsolódó társaságok és intézmények földrajzi koncentrációját. Bár a klaszter fogalmát használják nem térben, hanem más termelési dimenziók mentén közelinek tekinthetõ cégek kapcsolatára is, mi itt a térbeli klaszterekre kívánunk utalni, mint olyan szervezõdésekre, amelyek alkalmasak arra, hogy egy kisebb térségen belül sajátos termelési profilt hozzanak létre sok szállal egymáshoz kapcsolódó szervezetek. A termelés és a szolgáltatások térbeli összekapcsolódása nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy e kapcsolatok mentén közlekedési pályákra is igény van, mégpedig térségen belül sokirányú kapcsolatok lebonyolítását biztosítani képes közlekedés lehetõségével.

Új feltételként megjelenik a környezettel való harmónia követelménye Csak röviden utalunk olyan, térségi szinten egyre élesebbé váló környezeti problémákra, mint a települések szuburbanizáció kapcsán már érintett szétterjedése, térbeli összenövése, ezáltal a még meglévõ zöldterületek elfoglalása és beépítése, az ökológiai folyosók megszûnése. Olyan környezeti igények, mint a kibocsátások csökkentése, a területfoglalás mérséklése, az élõvilág védelme stb. szigorú követelményeket támasztanak továbbá a közlekedéssel szemben is, ami sok esetben az összes közlekedési mennyiség mérséklése nélkül nem is teljesíthetõ. Az ilyen irányú elmozdulást megkönnyíti, ha a szállítási és utazási igények egy olyan részét, amit éppen az olcsó közlekedés hozott létre, és amit az ehhez idomuló területfelhasználási mintázatok rögzítettek hosszú távra, most egy fordított folyamat keretében sikerül a sûrûn és tömegesen látogatott célpontok egy részének közelebb települése révén kiváltani.

zonylag ritkábban elemzett szegmensével, a térbeli fenntarthatósággal. Elõtte azonban még áttekintjük a térségi kapcsolatok átrendezõdésének két további befolyásoló tényezõjét.

Új hálózati felismerések: A természetben és a társadalomban is megtalálhatók a sûrûn behálózott lokális gócokból felépülõ kis-vvilág hálózatok. A közlekedési földrajz a hálózatok strukturális jellemzõit, az egyes csomópontok számára biztosított elõnyöket, vagy a hálózatok egészének centralizáltságát részletes, más hálózatokkal összehasonlíthatóvá, mérhetõvé tett mutatószámokkal képes leírni. Ilyen mutatók például a hálózat éleire és csomópontjaira vonatkozó arányszámok, vagy a lehetséges kapcsolatok összességéhez viszonyító telítettségi viszonyszámok. (Rodrigue 1998). A hálózatok keletkezését, formálódását is képesek nyomon követni egyes gráfelméleten alapuló hálózat leírások. A véletlen gráf fix csomópontokból áll, és az ezek között létrejövõ kapcsolatok alakulása képezi a folyamat dinamikáját. Egy újabb megközelítés, a kis-vvilág hálózatok elemzése (Barabási 2003, Buchanan 2003) dinamikus gráfokkal dolgozik, ahol nem csak az élek, hanem a csomópontok száma is változik. Barabási skálafüggetlen hálózatoknak nevezte el azokat a hálózatokat, amelyekre igaz, hogy az egy-egy csomópontból kiinduló kapcsolatok száma hatványeloszlást követ. Kiderült, hogy a hatványfüggvény írja jól le a sütõélesztõ fehérjéi közötti kölcsönhatások eloszlását is, az Internet kapcsolatait (néhány kulcsfontosságú szerverhez nagyon sokan kapcsolódnak, nagyobb számban olyan szervezetek következnek, amihez kevesebben és így tovább); de hasonló képet ad a weblapokra történõ hivatkozások feltérképezése is. Továbbá, ilyen eloszlást mutat az Egyesült Államok légiforgalmi rendszere is, (1. ábra) vagyis néhány nagyobb csomópont nagyon sok járatot fogad naponta, ennél több, még mindig nagy csomópont kevesebbet, és többségben vannak azok a repülõterek, ahonnan kevés járat indul. Ugyancsak a (4.1 ábra) arra is felhívja a figyelmet, hogy az úthálózat viszont nem tekinthetõ skálafüggetlen hálózatnak, ami nem is meglepõ, hiszen itt egy csomópontban többnyire négy él találkozik (egyszerû keresztezõdés) néha csak három (T elágazás) néha négynél több, de ritkán több ötnél is (hiszen a csomópont kezelhetetlenné válna). A szövetségi úthálózat konfigurációját tehát a véletlen gráf írja jól le.

A továbbiakban ebben a dolgozatban nem külön a környezettel kívánunk foglalkozni, hanem a fentebb tárgyalt társadalmi igények, gazdasági igények és a környezeti feltételek közös érvényesítését lehetõvé tevõ kerettel, a fenntarthatósággal; mégpedig annak is egy vis1 Krugman, Paul (1991) International Trade 2 Porter, Michael (1990) Competitiveness of Nations

4

4.1 ábra. Véletlen és skálafüggetlen hálózatok Forrás: Barabási (2002)


57



De vajon milyen törvényszerûség állhat a skálafüggetlen hálózatok mögött, ami a fehérjék kötõdését ugyanúgy képes szabályozni, mint az Internet hálózatát kiépítõ embereket? Barabási megmutatta, hogy két szabályban összefoglalható az az algoritmus, ami alapján skálafüggetlen hálózatok generálhatók. A két szabály: (1) nem eleve adott a gráf csomópontjainak a száma, hanem növekszik (2) nem véletlenszerûen jönnek létre a kapcsolódások, hanem preferenciálisan: egy csomópontnak a további kapcsolat kialakítására vonatkozó esélye olyan arányban nõ amennyi kapcsolattal a csomópont már rendelkezik („akinek van, annak adatik”). A kis világ hálózatok felfedezése mindenképpen egy szélesebb keretbe helyezi a hálózattal kapcsolatos korábbi megfontolásokat. A természetes módon fejlõdõ hálózatok többnyire nem rács jellegûek, hanem sajátos architektúrát alkotnak, sûrûn behálózott lokális gócokból állnak, ezt egészítik ki a gócokat összekapcsoló esetleges távolsági kapcsolatok. Ez a szervezõdés lehetõvé teszi, hogy viszonylag kevés áttétellel (’hat kézfogással’) igen távoli pontok között is kapcsolat létesülhessen, ami a közlekedésre lefordítva úgy interpretálható, hogy az algoritmus alkalmas a viszonylag kevés átszállást igénylõ globális közlekedés hálózati hátterének a kialakítására. Kevésbé bíztatóak ezeknek a hálózatoknak a kiszolgáltatottságával kapcsolatos tapasztalatok: a skálafüggetlen hálózatokban ugyanis nagyon könnyen beazonosíthatók a legsebezhetõbb gócpontok.

Új technológiai lehetõségek: Az informatika behatol a közlekedési problémák megoldásába. A közlekedés mindig éllovasa volt a technológia megújulásának. Talán leginkább közvetlen a kapcsolat az ipari forradalom idején volt, amikor elõbb a gõzhajó, majd a vasút révén maga a közlekedés képviselte a technológiai fejlesztés húzóágazatát. Ma ez nyilvánvalóan nincs így, a mai mûszaki fejlõdésben a kommunikációs technológia tölt be egy hasonló szerepet. Ugyanakkor fontos tapasztalat, hogy azok az ágazatok képesek megújulni és a fejlõdés élvonalában maradni, amelyek át tudják venni, magukba képesek fogadni az infokommunikáció friss eredményeit. A bankrendszer vagy a kereskedelem, a kohászat vagy az oktatás olyan mértékben válhat korszerû ágazattá, amennyi-re innovatív tud lenni az infotechnológia felhasználásában, amennyire képes saját korábbi ágazati tevékenysége apró korrekciói helyett felismerni a technológiai háttér által kínált vadonatúj lehetõségeket. Bár viszonylag sok utalás történik a kommunikáció fejlõdésre, mint olyan változásra, ami tehermentesíti a közlekedést, ennél is lényegesebb kérdés, hogy a közlekedés mennyire tudja ma felhasználni és alkalmazni a saját feladataiban az infotechnológiát, és hogy ennek nyomán mennyiben old meg elavult feladatokat korszerû eszközökkel, vagy képes közlekedési szakmai szinten újszerû megoldásokat létrehozni. Míg a távolsági közlekedés, az autópálya, a nagysebességû vasút elsõsorban közlekedési hardver technológiai fejlesztésben alkalmazza a legújabb mûszaki lehetõségeket, addig a 58

településen belüli és kistérségi közlekedés problémáit fõként szervezési és szabályozási szinten lehet lényegesen javítani. Úgy is fogalmazhatunk, hogy olyan problémákról van szó, amelyeket a gyorsabb, erõsebb, nagyobb (jármû, motor, út) segítségével, vagy több közlekedéssel nem sikerült megoldani: – a célpontok messzebb mentek, átrendezõdtek (városszéli bevásárlóközpontok stb.). A szuburbanizálódó élettér fenntarthatóvá tétele ma azt igényli, hogy a közlekedés technológiája után a közlekedés szervezési és szabályozási oldala is megfelelõ mértékben korszerûsödjön azoknak a funkcióknak az ellátásához, amelyeket az élhetõ kistérség egészséges fejlõdése megkövetel.

A térbeli fenntarthatóság belsõ és külsõ követelményei A térség gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból egyaránt legyen képes tartósan kiegyensúlyozott életlehetõséget nyújtani a helyben érintettek számára; ezt ne mások rovására tegye, ugyanakkor ebben mások ne akadályozzák meg. A fenntarthatóságot, fenntartható fejlõdést legtöbbször az u.n. Bruntland-bizottsági jelentés (Közös jövõnk 1987) alapján definiáljuk: eszerint e fejlõdés lényeges eleme, hogy ne éljük föl a rendelkezésre álló javakat a jövõ nemzedékek elõl. Ez a megközelítés a fenntarthatóság idõbeli dimenzióját hozza elõtérbe, amit még tömörebben úgy is összefoglalhatunk, mint az intergenerációs szolidaritás követelményét. Az intergenerációs szolidaritás egyirányú, aszimmetrikus viszony, ugyanis kései utódaink, akiknek a sorsáért aggódunk, semmit sem tehetnek viszonzásképpen a mi érdekünkben. A fenntarthatóság szempontjából hasonlóan fontos szerepe generációs viszonyoknak is, vagyis az egyidõben van az intra-g élõk között kialakuló kapcsolatoknak. Az intra-generációs viszony kétirányú, hiszen generáción belüli összefüggésben egyrészt az idõbeli szolidaritás mintájára megfogalmazható a térbeli szolidaritás követelménye (azaz ne éljük fel a javakat mások elõl, úgy éljünk, hogy ezáltal ne lehetetlenítsük el mások életkörülményeit); – de a viszony ezzel nem zárul le, hiszen a veszélyeztetettség fordítottja is elõfordulhat, nevezetesen, hogy mások életmódja kezdi el korlátozni a mi generációs szolidaritás mellett lehetõségeinket. Ezért az intra-g a fordított irányú elõvigyázatosságra is fel kell készülni, amit generációs önvédelemnek vagy térbeli önvédelemitt intra-g nek nevezünk el. A térbeli önvédelem témakörében Manuel Castells (Castells 1996) vezetett be egy minden bizonnyal megalapozó jelentõségû fogalompárt, ami jól elõsegíti a térbeli fenntarthatóság e tartományának a megértését. Castells értelmezi a helyek terét, ami éppen fenntarthatósága érdekében szorul védelemre az áramlások teréhez képest. ’Helyek terén’ a bennünket fizikailag körülvevõ teret, vagyis azt a mindennapi környezetünket kell érteni, aminek számunkra jelentése és jelentõsége van. Az ’áramlások tere’ az erre a környezetre gyakorolt külsõ hatásokat hordozó erõtér. Castells védelem címén nem elzárkózást ajánl, vagyis nem azt, hogy kizárjuk a külsõ hatásokat, vagy hogy akadályozzuk meg minden belsõ


4


Önkormányzati anyag változás létrejöttét; hanem az összhang és a mérték szükségességére figyelmeztet. A külsõ hatások csak olyan mértékig fogadhatóak, amennyire a belsõ struktúrák ehhez alkalmazkodni képesek; vagy megfordítva, egy adott külsõ hatás fogadására a belsõ struktúrákkal fel kell készülni. A túl erõs és túl hirtelen érkezõ külsõ hatások nem szolgálják, hanem felbomlasztják a belsõ struktúrákat, éppen ennek ellenében van szükség a védelemre.

A belsõ struktúra hordozói a kapcsolatrendszerek és az ezeket megtestesítõ fizikai kapcsolatok A fentebbi, teljesen elvontnak tûnõ megközelítés nagyon is fontos gyakorlati tennivalókra figyelmeztet bennünket akkor, amikor közlekedési hálózatokról kezdünk gondolkozni. A helyek tere és az áramlások tere egyaránt lefordítható ugyanis egy térség közlekedési (és gazdasági, társadalmi) kapcsolataira: nevezetesen a helyek terét a térségen belüli kapcsolatrendszerek képesek megfelelõen feltárni, ellátni, megerõsíteni; míg az áramlások tere számára a térséget megközelítõ, az azon áthaladó, továbbá a térséget elkerülõ pályák nyújtják a mozgás fizikai lehetõségét. (4.2 ábra) Mind a ’terek’ mind a ’pályák’ kategorizálása azonban relatív: ami egy megye egésze számára belsõ kapcsolat, az egy település szempontjából külsõ megközelítés vagy akár tranzit-irány is lehet: ennek megfelelõen sem a ’helyek tere’ sem az ’áramlások tere’ nem abszolút kategóriák. Éppen ezért még elvileg sem lenne lehetséges teljes és egyoldalú prioritást megfogalmazni közöttük valamelyik javára.

4.2 ábra. Különbözõ hálózati kapcsolatok egy régióhoz képest: Forrás: Plogmann [F.: Die Bedeutung der Verkehrsinfrastruktur für das regionale Entwicklungspotential. Beitrage zur Siedlungs- und Wohnungswesen und zur Raumplanung 664, 1980 Münster] és Button (1998) nyomán, saját kiegészítéssel.

A helyek terének az áramlások terével szembeni védelme a kapcsolatrendszerek szempontjából azt jelenti, hogy a külsõ kapcsolatok kiszolgálása, kiépítésének mértéke e szint fontosságának maximális elismerése mellett sem szakadhat el attól a mértéktõl, ahogy a belsõ kapcsolatrendszerek az adott térséget belülrõl ellátni képesek. Egy teljességre törekvõ tárgyalásban külön kellene elemezni mind a négy bemutatott viszonylatot, tehát a feltárás mellett a megközelítést, az átszelést és az elkerülést is. Ezzel kapcsolatban korábbi munkákra utalunk (Fleischer 2001), itt csak a kistérségek szempontjából fontos negyedik viszonylatról, a többrétegû közlekedési rendszer belsõ feltárást ellátó hálózatairól akarunk beszélni.

4

Egy régió összerendezett mûködésének feltétele a megfelelõ belsõ hálózat rendelkezésre állása Egy térség belsõ életében, mûködésében végsõ soron nem a közlekedési hálózatok jó mûködése a fontos, hanem az, hogy (a közlekedés nézõpontjából kifejezve) a közlekedési kiindulópontok és végpontok világa prosperáljon. A végpontok világán egyaránt értjük az emberek tartózkodási helyeit (lakásokat, szórakozási célpontokat stb.), illetve az intézményeket és termelõhelyeket. Elszigetelt egyedi termelõhelyek, vagy egyének azonban nem léteznek, de mindenképpen csak kivételt képeznek: a tipikus az, hogy beágyazódnak egy kapcsolatrendszerbe. Minél nagyobb arányban képes egy térség belsõ kapcsolat formájában biztosítani az egyes igényelt összeköttetéseket, annál inkább kötõdni fognak a térséghez a kialakuló tevékenységek, annál nehezebb az adott tevékenységet a térségbõl kiragadni és máshová vinni. Ez természetesen igaz a termelés–erõforrás, termelés–munkaerõ kapcsolatokra is, de érvényes a termelés–termelés, termelés–szolgáltatás összefüggésekre is. Itt is visszautalunk a fentebb tárgyalt agglomerálódási és klaszter-kképzõdési tendenciákra, amelyek közös jellemzõje, hogy sokoldalú, sokirányú kapcsolatokon alapulnak, ebben a vonatkozásban élesen megkülönböztethetõen a korábbi idõszakot jellemzõ kötött és hierarchikus kapcsolatoktól. Ahhoz, hogy a térségi gazdaság mûködésében kialakuljanak a fenti kapcsolódások, az egyik alapvetõ feltételt jelenti a megfelelõ fizikai hálózatok rendelkezésre állása. Természetesen nem a fizikai hálózatok kiépítése hozza létre a belsõ aktivitást, a kapcsolatokat, de a hálózat hiánya meg tudja akadályozni e kapcsolatok fejlõdését; sõt, a hiányzó fizikai összeköttetés ésszerûtlennek képes mutatni már kialakult kapcsolatokat is. Itt egy kölcsönösségrõl van szó: a kishatósugarú, szomszédsági (gazdasági, kulturális stb.) kapcsolatok kialakulása és az ennek megfelelõ hálózatok megépülése a két tevékenység harmóniája esetén képes felerõsíteni e megindult folyamatokat (pozitív visszacsatolás). Ha viszont ez a harmónia megbomlik, ha megszûnik a belsõ térségi struktúra szerves épülése, visszafejlõdnek a már kialakult kapcsolatok is; majd mindez visszahat a struktúrára, az szervetlenné válik, szétesik, nem õrzi többé a térség belsõ értékeit. (Ez is pozitív visszacsatolás, de most a bomlasztás irányában.) Egy térség fizikai hálózatai memóriaként õrzik a korábban kialakult kapcsolatok pályáit, és megkönnyítik, hogy hasonló irányú kapcsolatok ismét létrejöjjenek. A hálózatok éppen ezen tulajdonságaik miatt képesek a kapcsolati kultúra strukturális elemeiként funkcionálni, és elõsegíteni az adott térség belsõ kohézióját, együttélését, tevékenységi profilok kialakulását, az idõben egymást követõ események egymásra épülését. Csak a belsõ struktúrával rendelkezõ térségnek van esélye arra, hogy koherens módon szelektálja a kívülrõl érkezõ hatásokat (az „áramlások terét”) és ezáltal legalább bizonyos mértékû ráhatással bírjon az adott régiót kívülrõl érintõ eseményekre. A leírtak illusztrálására a (4.3 ábrán) bemutatjuk Lengyelország vasútvonalainak a térképét. Abban az idõben, a XIX. század második felében, amikor a vasútvonalak kiépül-


59


Önkormányzati anyag igényelték egy fejlettebb fizikai kapcsolatrendszer kiépítését. A közlekedési hálózat egyetlen tényezõ a viszonylagos fejlettség összetevõi között, önmaga nem hoz fejlõdést – de a fordított állítás már megkockáztatható: hogy ugyanis ha a fejlettebb országrészben annak idején nem épül ki a fejlõdése által igényelt sûrû belsõ hálózat, akkor nem biztos, hogy a térség egésze száz évvel késõbb is az ország gazdagabb része maradt volna.

A belsõ struktúra mintázata meghatározó abban, hogy életképessé válik-e egy adott térség A gazdaság agglomerálódási és a klaszterképzõdési folyamatairól fentebb már megemlítettük, hogy ezek jellegzetesen sokirányú kapcsolódásokat, választási lehetõséget is kínáló hálózatokat igényelnek. 4.3 ábra. A történelmi határok és a lengyel vasúthálózat. Forrás: Rey V (1991) Borders vs. Networks

tek, Lengyelország éppen nem létezett: területe megoszlott Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország között. A vasútvonalak mintázata megõrizte számunkra az egykori határvonalat: láthatjuk, hogy meddig terjedt a gazdaságilag fejlettebb Németország. A (4.4 ábra) ugyancsak Lengyelországot mutatja, de már a XX. század végén. A térképen sötét folt mutatja a településeknek azt a 20 %-át, ahol a legalacsonyabb az egy fõre esõ jövedelem. Azt láthatjuk, hogy a fejlett és a fejletlen területek lényegében nem változtak száz év alatt sem: ezen a térképen is kirajzolódik ugyanaz a határvonal, amit a vasúthálózat ábrája is érzékeltetett.

Utaltunk arra is, hogy a térségen belüli struktúra mintázata szoros összefüggést mutat azzal a mintázattal, amibe maguk a – fizikai struktúra által leképzett – tevékenységek rendezõdtek. Vagyis egy egyközpontú, hierarchikusan felépült tevékenység- és kapcsolatrendszer nyomán a “memória”, tehát a kiépült struktúra is egyközpontú hierarchikus szerkezetté alakul, sõt továbbra is a hasonló struktúrájú tevékenységek fennmaradásának kedvez. A szigorúan hierarchikus felépítésû struktúrák jellemzõje, hogy a csomópontjaik megkerülhetetlenek, és éppen ezáltal kulcshelyzetûekké válnak, azaz minden tõlük lefelé esõ szinten elhelyezkedõ pont kiszolgáltatott helyzetbe kerül hozzájuk képest. Ugyanez a tulajdonság, vagyis a szabadságfok nélküliség teszi másfelõl a hierarchikus szerkezetek mûködését merevvé és egysíkúvá, minden változással szemben nehézkessé, ugyanakkor a fennmaradás szempontjából sebezhetõvé és rugalmatlanná. Az (4.5 ábra) centripetális, befelé húzó rendszernek nevezi a hierarchikus, egyközpontú hálózatokat és szembeállítja vele a nyitott rácsszerkezet centrifugális struktúráját.

4.4 ábra. A lengyel települések legalacsonyabb egy fõre esõ jövedelemmel rendelkezõ 20%-a 1998-ban. Forrás: Gorzelak G – Jalowiecki B (2002) European Boundaries

4.5 ábra. Centripetális és centrifugális hálózatok megkülönböztetése Copyright © Dr. J-P Rodrigue, (1998-2003), Dept. of Economics & Geography, Hofstra University

Csak félreértések elkerülése érdekében húzzuk alá: nem azt állítjuk, hogy Lengyelország nyugati fele azért lett fejlettebb, mert sûrûbbre épült a közlekedéshálózata, vagy különösen, hogy az ország többi részét most az lendítené fel, ha ott is nagy számban vasútvonalak épülnének! A sûrûbb hálózat egy indikátor, egy mutató, ami visszatükrözi azt, hogy ott intenzívebb kapcsolatok léteztek a társadalomban és a gazdaságban, olyanok, amelyek

A hálózatokkal foglalkozó irodalom útbaigazítása szerint a hátrányos tulajdonságok feloldása érdekében arra van szükség, hogy az egyes elemi pontok egyutas kényszerkapcsolata helyett sokirányú kapcsolati hálók alakuljanak ki. A sokirányú kapcsolatok spontán kialakulásának azonban az egyik leküzdendõ akadálya maga a korábbi mûködésmódot tükrözõ meglévõ hálózati struktúra, továbbá az ennek magasabb csomópontjaiban kialakult kulcspozíciók3, és e relatív elõnyök védelmében létrejövõ ellenállás.

60


4


Önkormányzati anyag Egy térség belsõ közlekedési hálózatának az alakításakor feltétlenül a fõ célok közé kell emelni olyan sokoldalú kapcsolatrendszer biztosítását, amely csökkenti az egyes települések kiszolgáltatottságát, és lehetõvé teszi alternatív helyi fejlõdési forgatókönyvek megvalósulását. Természetszerûleg a sokoldalú kooperációs formák kialakulásának gazdasági, kulturális, oktatási, szabadidõs stb. dimenziókban kell végbemenniük, és csak egy elemük az általában valamilyen szinten meglévõ vagy korábban létezett fizikai közlekedési kapcsolat megtartása, feljavítása, megerõsítése, fejlesztése, valamint e belsõ struktúra hálós szerkezeti folytonosságának hangsúlyozása. A rácsszerkezet lényege, hogy a térség különbözõ pontjait a lehetõségekhez mérten hasonló feltártsági pozíció felé közelíti, azaz valamelyest csökkenti (és nem növeli) a helyzetükbõl adódó különbségeket. A korábbi kényszerkapcsolatok megléte miatt erre a fajta esélykiegyenlítésre általában szükség van a térség központja és a többi település között is, ami nem jelent többet, mint annak a felismerését, hogy a térség összessége számára kell optimális feltételeket teremteni a fejlõdéshez, és ez nem szükségképpen azonos a korábbról megörökölt belsõ viszonyok konzerválásával. A térség jó belsõ feltárásával a helyi választási lehetõségek növelése irányába kívánjuk elmozdítani a pozíciókat, a térség egészének a megjavuló esélyeire alapozva a régió életképességének a javulását. Úgy gondoljuk, hogy a térség központját éppen az teheti fontossá, ha egy növekvõ fontosságú térséget tud képviselni, azaz a központnak valójában abban kell felismernie az érdekeltségét, hogy a régió egésze fejlõdjön.

A fõvárosi agglomeráció fenntartható kölekedése A fõvárosi agglomeráció speciális problémái A fentiekben öt olyan trendet vizsgáltunk, amelyik az ország egészén érvényesül és befolyásolja a közlekedéssel szemben támasztott igényeket. Önmagában a fenti általános elvek azonban nem alkalmasak arra, hogy bárhol közvetlenül helyi közlekedési projekteket jelöljünk ki ezek alapján, hiszen minden térségnek megvannak az általános hasonlóságok mellett a speciális helyi jellemzõi, adottságai, amelyek figyelembevétele nem mellõzhetõ. Ehhez képest is egyedi képet mutat a fõvárosi agglomeráció. Az eltérés fõ okát Budapest szerepe és mérete képezi. A fõváros egyszerre része egy metropoliszokból álló európai hálózatnak, fõvárosa az országnak, centruma egy Közép-Magyarországi régiónak, meghatározó része a két és fél milliós agglomerációnak, és mindemellett önmagában egy 23 kerületre osztott város. Térbeli vonatkozásban talán még ennél is tagoltabb szövetrõl van szó, ahol ma mindenképpen erõsen jelen van egy koncentrikus gyûrû-rendszer is: a hagyományos Belváros, a városárok vonaláig terjedõ sûrû beépítésû övezet, a „KisBudapest” határáig terjedõ átmeneti zóna, az 1950-ben hozzácsatolt övezet, a városhatárra ráépült belsõ agglomerációs gyûrû, és az agglomeráció külsõ övezete.

Természetesen a sor tovább folytatható, eljutva a 60-80 kilométerre elhelyezkedõ csapágyvárosokig, és tovább. Ez a szerkezet rávilágít arra, hogy sok kis lépcsõrõl, nagyszámú funkcionális átmenetrõl van szó, és ebben a szövetben egy bárhol meghúzott éles határvonal, erõs megkülönböztetés mesterségesen hoz létre térbeli feszültséget a vonal egyik és másik oldala között. Ez a megállapítás vonatkozik az olyan címkézésekre is, mint a gazdag/szegény, jár-neki/nem-jár-neki stb. Másfelõl az is megállapítható, hogy a térség adminisztratív beosztásából adódóan a településeket képviselõ önkormányzatok alkuereje egyáltalán nem tükrözi a leírt finom átmeneteket, és komoly veszélyeket rejt magában az a tény, hogy a halmozódó feszültségek nem az együttmûködés, hanem az elkülönülés erõsítése irányába mozdíthatják a különbözõ feleket. Részben a fenti, részben néhány további probléma átgondolásával az elmúlt idõszakban egy szélesebb körû megyei struktúraterv részeként (Pest Megye Struktúraterve 2003) Tombácz Endrével megfogalmaztuk a térség fenntartható jövõképének néhány sarkalatos pontját (Tehát nem csak a közlekedésrõl van szó, de a fenntartható közlekedési koncepció nyilván nem lehet független azoktól az elvektõl, amelyek a térség egészének a fenntartható fejlõdését kívánják megalapozni). A korábban ismertetett, térbeli fenntarthatóságra és térbeli önvédelemre vonatkozó megfontolások képezték azt a gondolati keretet, amit a fenntarthatóság térségre vonatkoztatott forgatókönyve megalkotásakor szem elõtt tartottunk. A továbblépéshez nyilvánvalóan arra volt szükség, hogy az agglomerációt/Pest megyét, mint a helyek terét értelmezzük, azaz megfogalmazzuk azt a struktúrát, rendet, kultúrát, amit megõrzendõnek és fenntartandónak gondolunk, (és amit az ott élõk megõrzendõnek és fenntartandónak gondolnak); és ugyancsak megfogalmazzuk az áramlások terét, és vele azokat a változásokat és hatásokat, amelyek a kívánatos elemek fennmaradását veszélyeztetik. Ugyanakkor egy következetes leltárkészítésben nem kerülhetõ el további tények számításbavétele sem: nevezetesen azok a belsõ folyamatok, amelyek leküzdendõ, hátráltató tényezõt jelentenek; illetve olyan külsõ hatások, amelyek befogadását éppen elõ kell segíteni.

A fõváros kisugárzása és a térség identitása Az elsõk között kiemelendõ problémapontok közé tartozik a fõváros-megye viszony. Nem aktuális politikai kérdésnek, hanem a térségi struktúra egyik alapkérdésének tekintjük azt, hogy miként definiálják az itt lakók az általuk ’hely’-nek tekintett térséget: ebben helyet kap-e a fõváros és a megye együttese, vagy ellenkezõleg, a másikra, mint ’külsõ’ hatásra tekintenek-e. ! Veszélyesnek, és a fenntarthatóság szempontjából károsnak ítéljük a helyzet olyan felfogását, miszerint a fõváros kisugárzása egy külsõ hatás, ’áramlási tér’, amire Pest megyének eleve nincsen hatása. Ilyen helyzetértékelésre támaszkodik az a (legalább is vitatható) védekezési stratégia, amelyik az elkülönülésben, a fokozott elzárkózásban látja a kiutat és az országban a fõvárossal szemben próbál új szövetségi rendszert keresni.

3 Scharle Péter járadékszedési pozíciónak nevezi az ilyen kulcspozíciókat. (Hozzászólás egy korábbi megfogalmazáshoz)

4


61



! A fenntarthatósági forgatókönyv alapja egy ettõl gyökeresen eltérõ probléma-felfogás, amelyik abból indul ki, hogy Pest megye belsõ értékei, amelyeket meg kell védeni, nem függetlenek a fõváros közelségétõl. Ahhoz, hogy ezeket az értékeit a megye megvédje, éppen, hogy a fõvárossal való partnerségben kellene felkészültebbé válnia a jelenleginél: A stratégiának arra kell irányulnia, hogy ebben az irányban következzen be javulás. Ehhez azon struktúrák megerõsítésére van szükség, amelyek partnerré teszik az agglomerációs településeket az együttmûködésen belül. A témakörök a múltból nagyrészt adottak, hívószavakkal Természet, Vízforrás, Munkaerõ, Lakóhely, Telephely, Élelmiszer-forrás, Hétvége, Pihenés, Lerakóhely, Tisztítóbázis. Közös érdek, hogy a fenti fogalmak mentén kibontható folyamatok lineáris, egyirányú áramok helyett zárt, teljes ciklusában figyelembevett körfolyamatokként legyenek kezelve, rendszerösszefüggésükben, és a teljes érdeklánc világos áttekintésével. Ebben a felfogásban tehát a fõváros és térsége együtt alkotja a térbelileg folytonos és sokdimenziós kapcsolatrendszerrel átszõtt ’helyek terét’, ahol komplex együttmûködési rendszer kiépítésére van szükség.

Két kulcselem: a belsõ kapcsolatrendszer kiteljesítése és az éles térbeli határok oldása A fenntartható fejlesztéspolitika törekvései között az elsõ helyen a belsõ kapcsolatrendszer kiteljesítése áll, ami a térségen belül a feltételek kiegyenlítésére, a hierarchikus viszonyok tompítására koncentrál. Itt tehát kevésbé a csúcs- vagy elit (technológiák és fogyasztók) idevonzása kerül a középpontba, mint inkább az idevonzott tényezõk eljuttatása a teljes térségbe, a fogadókészség piramisa széles alapjának a megteremtése. (Befogadható technika, elterjeszthetõ turizmus, igénybevehetõ szolgáltatás). A tudatosságnak a kapcsolatrendszer sokoldalúságára kell nagyobb súlyt fektetnie, és nem pedig a letelepítendõ tartalomnak a központi kiválasztására. A forgatókönyv másik térbeli törekvése az éles térbeli határvonalak oldása, tompítása, éles váltások helyett fokozatos kis lépcsõk kialakításának az elõsegítése. Minden olyan folyamat, amelyik funkcionális egységeket térben szegregál, ellene dolgozik ennek a törekvésnek. A szegregálódás bizonyos tényeit kényszerûen tudomásul kell venni, de nem lehet a térségi beavatkozás feladata a szegregálódás elõsegítése, az erre való ösztönzés.

A beépítés, a zöldterületek és a kollektív közlekedés kapcsolata Komplex volta miatt, továbbá a jelenlegi folyamatok dinamikája miatt is kiemelendõ kérdéskör a területhasználatnak az a formája, amelyik zöldterületek beépítéseként foglalható össze. Hagyományos piacgazdaságokban a szuburbanizáció jelensége a közlekedési technológiák és módok fejlõdésével párhuzamosan, azaz egy viszonylag hosszabb idõszak alatt ment végbe. Ez a lassúbb folyamat részben a társadalmat is fokozatosan szoktatta hozzá a változásokhoz, ugyanakkor a szabályozás számára is idõt hagyott arra, hogy legalább a legkirívóbb problémákra reagálni legyen képes. Ehhez 62

képest Európa keleti felében a piac és a települési önkormányzatiság igen gyors váltást eredményezett, és a kialakuló folyamatok felkészületlenül érték éppen az újonnan létesült önkormányzatokat. Olyan pozitív tradicionális értékek, mint a viszonylag kompakt települési beépítés és az összefüggõ zöld ékek és sávok megléte ebben a térségben a legutóbbi idõkig fennmaradtak. Fennmaradásukban szerepet játszott, hogy a társadalomnak egy igen jelentõs része számára a tömegközlekedés jelentette a mobilitás egyetlen lehetséges formáját, márpedig a tömegközlekedés nem folytonos, hanem jellegzetesen pontszerû kiszolgálást tesz csupán lehetõvé, és akadályozza azt, hogy a sûrûn látogatott lakó és munkahelyi funkciók túl távol kerüljenek a települések megállóval ellátott belsõ részétõl. Lényegében az egyéni közlekedés általánossá válása adta a technikai hátterét a felgyorsuló szuburbanizációnak. A folyamat ellentmondásosságát mutatja, hogy rövid távú bevételi érdekek mentén az önkormányzatok és a beruházók együttmûködve áldozzák fel a hosszú távon egyre jelentõsebb értékké váló zöldterületeiket; sõt ezzel maguk az önkormányzatok akadályozzák meg, (könnyebb ellenállást kínálva fel zöldmezõs beruházások irányában) hogy a tõke a zöldmezõs beruházások helyett részt vállaljon a települések belsõ részének megújításában. A tömegközlekedés használata továbbra is elõsegítené a települések belsõ részének a prosperitását, lényegében a korábbi módon való további fejlõdését. Ehhez azonban egy vonzó és kényelmes tömegközlekedésre van szükség. A tömegközlekedés önmagában vizsgált piaci hatékonysága, és az ennek alapján való esetleges visszafejlesztése oda vezet, hogy az itt megtakarított összegeknek (a környezeti veszteséggel itt nem is számolva) pénzben és viszonylag rövid távon is a többszörösét kell az önkormányzatoknak a szétterült település infrastruktúrájának a fejlesztésére fordítani, amikor követni kényszerülnek az egyéni közlekedés logikájába kényszerített településfejlõdést. Itt tehát a településfejlõdés és a közlekedés-ffejlõdés közös rendszerként történõ átgondolása képez kulcsot a források egy lehetséges ésszerûbb használatához.

Az agglomeráció közlekedési struktúrájának alapelvei A térség kifelé irányuló szerepkörének értelmezése A lokális fenntarthatósági törekvések érvényesülésének nem feltétele, hogy a magyar fõváros regionális dominanciára, minden áron központi szerepkörre, a közép-európai térségbõl való kiemelkedésre törekedjen. Éppen ellenkezõleg, a régió erejét és stabilitását éppen azzal lehetne fokozni, ha együttmûködésben, „összehuzalozva” tudna fejlettebbé válni. Ahogy Európa, úgy Közép-Európa is csak tömbként, egységként esélyes arra, hogy (akár az unión belül is) valódi tényezõvé válhasson. Nagyon is provinciális törekvésnek tûnik egy leszakadó, leírt térség „viszonylag elviselhetõ” helyszíneként központtá válni, ehhez képest az életmód, a környezet, a kultúra (választott prioritásaink) szempontjából mindenképpen ígéretesebb lenne olyan térség (esetleg szürkébb) részévé válni, amelyik viszont rajta van a térképen.


4


Önkormányzati anyag Ráadásul éppen ez a kevésbé direkt pozíciószerzési törekvés lehet eredményesebb még a gazdaságcentrikus logika mérõszámai szerint is: ugyanis a belsõ kiegyensúlyozottság elérése többek között eredményes tõkevonzó hatást is ígér. Abból a helyzetértékelésbõl, miszerint a magyar fõváros térsége jelenleg igen elõnyös (és felértékelõdõ) külsõ pozícióját is kevéssé képes elõnyökké változtatni, pontosan arra következtethetünk, hogy a térségi adaptációs készség javítására kell nagyobb erõfeszítéseket tenni, nem pedig arra, hogy a meglévõ jó pozíciónkat további tengelyeknek a fõvárosba nyalábolásával még elõnyösebbé fokozzuk. Van egy általános trend, amit a telephelyválasztásban úgy fogalmaznak meg, hogy ma már a ’puha tényezõk’ válnak a szelekció ’kemény tényezõivé’ azaz egy nemzetközi vállalat letelepedésekor a kényelem, a nyugodt élet, a közbiztonság, vagy a szabadidõ eltölthetõsége legalább olyan súlyt képvisel, mint korábban a víz, a munkaerõ, az energia rendelkezésre állása. Ez a gondolatmenet érvényesül a közlekedésen belül is, ahol egyre nagyobb jelentõségre tesznek szert egy térségben a puha jellemzõk: a menetrendszerûség, megbízhatóság, kényelem stb. Ebben az összefüggésben állítjuk, hogy a jelenlegi trendben túlzott hangsúlyt kap az a törekvés, amelyik az agglomerációt a fõváros irányába további autópályákkal kívánná áttörni (M2, M6, M10), miközben mindez kifejezetten ellene dolgozik a térség jobb élhetõségének, életminõségének.

thetõ. Ez a struktúra éppen ellentétes a nagy monolit funkcionális park-jellegû alzónákra való tagoltsággal, ahol lakópólusok, tudáspólusok, logisztikai pólusok, környezeti rekultivációs funkciójú zónák és természetvédelmi területek nagy foltjaiból áll össze a térség. Vannak olyan funkciók, amelyek ipari méretû fizikai koncentrációval végezhetõk csak hatékonyan, ezek természetesen jobban el fognak különülni (pl. a logisztikai funkciók egy része). Az azonban egyáltalán nem cél, hogy az élet szervezõdése is hasonló technokrata és egyszerûsítõ sémát kövessen a térségen belül. A nagytérségi, régióközi kapcsolatoknak racionálisaknak és a térség kiszolgálására alkalmasaknak kell lenniük, de ezeknek a tengelyeknek keretezniük kell a helyi teret és nem felbomlasztani vagy helyettesíteni a helyi kapcsolatok rendszerét (4.6 ábra). A nagytömegû fizikai mozgatással járó logisztikai funkciók racionalitásához tartozik, hogy tengelyeket alakítanak ki és

A térség belsõ kapcsolati rendszere A közép-európai térség egészének kell innovációs és kommunikációs, tudásgazdag stb. irányú fejlõdési pályára lépnie ahhoz, hogy a hasonló irányba tartó fejlett Európával lépést tudjon tartani. Ez jellegzetesen sokközpontú és integratív feladat, ami akkor mûködik, ha partnerek vannak hozzá, és kiterjedt pályák kötik õket egymással össze. Minden egyes pont értékéhez hozzátartozik annak sokirányú kapcsolatrendszere, kapcsolatgazdagsága. Központi szerepkör igénylése ebben a kontextusban azt jelenti, hogy másoknak ne legyen olyan kiterjedt a kapcsolati hálója, hogy mások legyenek valamennyire ráutalva a központra. A térség egésze szempontjából a benne igényelt központi szerepkör kényszerkapcsolatként, szûrõként, fékként, akadályként, veszélyként, nagyobb sebezhetõségként is megfogalmazható, sõt a központi szerepkör fenntartásában való érdekeltség kifejezetten akadályozza az elavult kapcsolati struktúra felszámolását, a térségi kapcsolatrendszer kiteljesítését. A fenntartható térségi forgatókönyv azt a célt kívánja elõsegíteni, hogy lehetõség szerint ne szeparálódjanak és koncentrálódjanak a térségen belül az elõnyös, illetve a hátrányos funkciók, hanem éppen ellenkezõleg, ezek minél változatosabb térbeli mintázatot nyújtsanak. Természetesen Budapest és egy kiragadott megyei település soha nem lesz azonos súlyú: de a közöttük létrejövõ viszonyok attól lehetnek többrétûek, és kölcsönös érdeken alapulóak. A sokrétû hálózatok a gazdag mikroszerkezeti struktúra kialakulását tudják a térségen belül elõsegíteni, ahol a keresleti-kínálati kapcsolatoknak egy jelentõs része kistérségen (de legalább is kis távolságon) belül kielégí-

4

4.6 ábra. (a) A jelenlegi terv a fõvárosba érkezõ négy autópályát további négy sugárirányú gyorsforgalmi kapcsolattal kívánja kiegészíteni (M2, M4, M6, S10). (b) A fenntartható forgatókönyv újabb sugárirányú gyorsforgalmi utak helyett a térség peremén vinné el az átmenõ forgalom tengelyeit Forrás: Pest Megye Struktúraterve 2003.


63



pólusokat hoznak létre: de kifejezett hiba és funkciókeverés lenne ezekhez a pólusokhoz igazítani az életmód, lakás, munka, üdülés, szórakozás, kereskedelem helyben lebonyolítható tevékenységeit. A fenntarthatóságot szem elõtt tartó forgatókönyv nem a logisztika racionalitását állítja a középpontba, hanem megfordítva, a felsorolt funkciók, életmód-eelemek kellemes és kedvezõ lebonyolíthatóságát, és éppen azt várja el a logisztikától, hogy szolgálja ki a számos más szempontnak jól megfelelõ térbeli elhelyezkedésû társadalom igényeit.

Irányelvek a közlekedési kapcsolatok megoldására A leírt elvek alapján a fõvárosi agglomeráció térségében a közlekedés szerkezeti fejlesztésére a következõ irányelvek állapíthatók meg: ! a sugárirányú térségi kapcsolatok gerincét sûrûn közlekedõ, igényes elõvárosi vasúti rendszernek kell ellátnia. ! a távolsági átmenõ közúti forgalom számára a régiót érintõ, de a nagyforgalmú belsõ térséget elkerülõ nyomvonalakat kell kijelölni, illeszkedve az országos léptékû rácsszerkezet követelményeihez (Székesfehérvár–Dunaújváros–Cegléd K-Ny tengely, ill. Komárom–Székesfehérvár és Salgótarján–Kecskemét É-D tengelyek) ! az agglomeráción belül is a rácsszerkezet irányait kell megerõsíteni: a Zsámbéki-medence ill. Gödöllõ térségében kialakuló É-D tengelyek tulajdonképpen átveszik a korábban az M0-nak szánt harántoló szerepet. (A 60-as években az M0 tervezett helye még a Hungária körút volt, azóta a nyomvonal fokozatosan csúszik kifelé, ma már a megépült részek sem a jelenlegi helyükön épülnének meg.) ! Az agglomeráció településeinek egymás közötti célforgalmát döntõen a jól karbantartott és sûrû közúti alsóbbrendû úthálózatnak kell viselnie. Ez egyrészt javítja a belsõ kapcsolatokat, másrészt tehermentesíti a nagyobb távolságú országos kapcsolatokat hordozó fõutakat. ! A térségben mind az alsóbbrendû utaknak, mind a fõutaknak külön-külön végigjárható, de egymással természetesen kapcsolatokat is képezõ hálózatokat kell képezniük.

A közlekedés intézményi követelményei A térség társadalmi, gazdasági, környezeti igényeibõl jól levezethetõ az a hálózati mintázat, eszközmegosztás, tömegközlekedési kapacitásigény és közlekedési beavatkozási szükséglet, amire a mûszaki megvalósítás érdekében szükség van. Az átfogó szakpolitikák, tervezetek nem is ilyen jellegû szakmai megoldások hiányán szoktak elvérezni, hanem azon, hogy nem áll fel a megvalósítás érdekében tevékenykedõ intézményi struktúra, és összehangolt végrehajtás helyett ötletszerû és parciális érdekek szerint kihajtott, az átfogó elképzelésektõl független projektek kerülnek megvalósításra. Az agglomeráció térségében a fentiek érvényességét jól alátámasztja az a második évtizede tartó tehetetlenkedés, ami a közlekedési szövetség felállítása körül zajlik. Jelenleg 64

a vita fõleg azon folyik, hogy milyen kompenzáció illeti a vállalatokat a mai rendszerben adott támogatásoknak és árkiegészítéseknek a csökkenéséért. Vagyis az állam és az önkormányzatok tartják fönn adópénzekbõl azt a jelenlegi szisztémát, ami a rendszer megváltozásának az akadályát képezi, mert ellenérdekeltté teszi a vállalatokat a változásban. Ha ugyanezeknek a pénzeknek az odaítélési feltételét képezné a szövetség terén történõ elõrelépés, akkor a kérdésnek már régen meg kellett volna oldódnia. Ugyanez a létrejönni sehogy sem akaró közlekedési szövetség lehetne az alapja annak az intézménynek, amely képes lenne átlátni és befolyásolni az agglomeráció teljes területére kiterjedõ közlekedési kérdéseket. A Szövetség ugyanis nem csupán a közlekedési vállalatok közös szervezete, hanem a fenntartók (állam és önkormányzatok) valamint az utasok (egyének és közületek) szervezeteit is tömöríti, és ezáltal a társadalmi elvárások és a mûszaki és gazdasági lehetõségek között kialakítható kompromisszumok létrehozásának ideális helyszínévé kell válnia. Kollektív közlekedésen belül maga a Szövetség fokozatosan bõvülõ feladatkörök koordinációját végezheti: tarifaszövetség, közös menetrend közzététele, menetrendi koordináció, állomási tájékoztatás, állomási parkolás, esetleg idegenforgalmi tájékoztatás stb. Ha pedig egyszer kollektív személyszállításban létrejön a térségi szövetség intézménye, az a továbbiakban mintául szolgálhatna más térségi közlekedési kérdések (áruszállítások, közúti szabályozás, térségi parkolási rendszer stb.) megoldásához is.

Az elvárható környezetbarát megoldás: egy intelligens, fenntartható térségi közlekedési rendszer néhány jellemzõje Az agglomerációs közlekedés peremfeltételét úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a mai városokat jellemzõ, vagy azt megközelítõ kapcsolatgazdagságot kell kialakítani térségi szinten, de úgy, hogy közben nem exportálhatjuk a térségre a természetet sok tekintetben felváltó, eltakaró, mindent leburkoló mai urbánus mintázatot. Ennek a célnak a szolgálatába kell állítani a mai technológia lehetõségeit. Látszólag az agglomerációban – a város belsejéhez képest – nincs helyszûke, ezért indokolatlannak tûnhet a kollektív közlekedési formák erõs prioritása. Ezzel szemben az utazásoknak legalább az egyik végpontja döntõen települések belsõ magját érinti, igen nagy részben városközponti területeket, ahol a preferencia indokolt. A kérdés tehát úgy merül fel, hogy melyek azok a területek/idõszakok, ahonnan/amikor célszerû a teljes utazást kollektív közlekedésre terelni, és melyek azok, ahol egy közbensõ ponton célszerû átváltani a kollektív közlekedésre. Az intelligens közlekedési rendszerek alkalmasak ilyen típusú összetett feladatok megoldására: erre alább általános elveket mutatunk be, míg az egyes megoldások konkrét térbeli alkalmazása már a közlekedési szövetség keretében létrejövõ intézményre hárul. (1) A fenti feltételeknek megfelelõ kistérségi/helyi hálózat maga is kétszintû: továbbra is van egy vegyesfunkciós, gyalogostávolságokon alapuló kompakt mikrotér, (a legkisebb települések, nagyobb települések esetén egyegy megállóhely szûkebb körzete, szomszédsági egység).


4


Önkormányzati anyag Fontos és csak részben közlekedési feladat a legfontosabb napi szolgáltatások olyan módon való megszervezése, hogy azok e mikrotér elhagyása nélkül is ellátottak legyenek. (2) Közlekedési-logisztikai feladat is e szervezés azon térségek esetén, amelyek lakosszáma, vásárlóereje csak egy töredék boltot, gyógyszertárat, postát, stb. képes eltartani, ezért a kistérségi szinten való szervezés elkerülhetetlen. Eldöntendõ kérdés, hogy mi szervezhetõ gazdaságosabban: olyan tömegközlekedés, melyben mindenki maga szervezi magának a mikrotere elhagyásával járó beszerzéseket, vagy pedig a tömegközlekedési hálózat mentesítése ezen utazások jelentõs részétõl, jól szervezett kistérségi kiszolgálórendszerrel. Úgy gondoljuk, hogy távlatilag az alacsony forgalmú térségekben egyre inkább fel kell oldani a személyszállítás és az áruterítés merev elkülönítését, és közös logisztikai megoldásra kell törekedni, egy-egy kistérségi diszpécserközpont kialakításával, amelynek fõ feladata a jelentkezõ térségi szállítási igények és a rendelkezésre álló jármû(vek) útvonalának állandó jellegû összehangolása. (3) Az agglomerációs települések döntõ többsége legalább is a nap egy részében ellátható menetrendszerû közlekedéssel. Technikai, gazdaságossági és szervezési szempontból egyaránt mérlegelendõ, vajon a kisforgalmú napszakokban itt bevezethetõ-e ahhoz hasonló ellátás, mint ami egyébként a menetrendszerû tömegközlekedéssel nem ellátott, alacsonyforgalmú térségeket jellemzi. (4) A menetrendszerû helyi közlekedés tartományát is jelentõs mértékben megnöveli, ha az ellátást nem országosan egységesített nagy buszokra alapozva és országos vállalat keretei között szervezik meg. A kistérségi felügyelet alá tartozó helyi kollektív közlekedés, amelynek irányítói adott esetben helyi taxi fuvarozóval és falugondnokokkal is elszámolási kapcsolatban állnak, a jelenleginél jóval nagyobb rugalmassággal képesek akár menetrendben megjelölt szolgáltatást is az igényekhez igazodó kapacitással ellátni.

Néhány fõ gondolat nyomatékosítása Azt állítottuk, hogy a térségi struktúra hordozója az a belsõ kapcsolatrendszer, ami a térségben létrejön. A társadalmi és gazdasági kapcsolatok részben létrehozói, részben haszonélvezõi a kialakuló fizikai kapcsolatoknak. Egy korszerû gazdaság kapcsolatrendszerének a jellemzõje a sokoldalú, sokirányú kapcsolatokat nyújtó hálózat. Másfelõl azt tapasztaljuk, hogy a korábbi településnél nagyobb térség, egy város és környéke, vagy az agglomerációs térség egésze válik egyre inkább azon sokoldalú kapcsolatrendszer egységévé, ami korábban egy települést jellemzett. Kialakulóban van tehát az a térségi egység, amelyik mind társadalmi igény oldalról, mind pedig gazdasági szervezõdés oldaláról egyre inkább átveszi a belsõ struktúrával rendelkezõ „hely” szerepét. A korábban elsõsorban sugaras kapcsolatra szervezett rendszernek (napi kapcsolatainak, termelési és szolgáltatási folyamatainak) egyre inkább át kell alakulnia a térségen belüli lehetséges kapcsolatok gazdagságát kiaknázni képes hálózati térré. Összességében úgy gondoljuk, hogy a közlekedési hálózatok térségi hatásai egy kölcsönhatás eredményeként jelentkeznek, és akkor segítik elõ a térség fejlõdését, ha képesek megfelelni azoknak a kívánalmaknak, amikre a térségnek az adott idõszakban szüksége van. Nincsenek tehát tértõl és idõtõl független, örökké érvényes pozitív hatásmechanizmusok, az adott korszak trendjeivel kell szinkronban lennie a közlekedési fejlesztéseknek. Ez az agglomeráció esetében ma a rács-struktúra irányában való átalakulással, a közlekedési szövetség intézményrendszerének a mielõbbi kialakításával és a korszerû információs technológia által lehetõvé tett szolgáltatási és szervezési lehetõségek kiaknázásával érhetõ el.

Fentiek alapján a közlekedési szövetség feladata, hogy az utaskiszolgálás szempontjainak elõtérbe helyezésével, de a közlekedési üzemi funkciókat is segítve tájékoztató, információs, szervezési, intézményi és eseti kapcsolatot hozzon létre a térségi kollektív közlekedés következõ fõbb rétegei között: a) kistérségi, vagy annál kisebb egységet kiszolgáló diszpécserszolgálat olyan térségekben, ahol a rendszeres menetrendszerû közlekedés nem rentábilis (a személyközlekedés mellett áruszállítási kapcsolatokat is megszervez) b) olyan térségek kollektív közlekedési ellátása, melyek a mainál rugalmasabb szervezéssel, menetrendszerû szolgáltatással még elláthatók; c) a ma is mûködõ szolgáltatások felhasználva az információs lehetõségeket mind az utaskapcsolatokban, tájékoztatásban, mind pedig az átszállási igények kulturált lebonyolításában d) a térséget kívülrõl megközelítõ járatok állomásaihoz, pályaudvaraihoz való kapcsolódások e) megállóhelyek, utastájékoztatási pontok, P+R parkolóhelyek (autós és kerékpáros kiszolgálópontok).

4


65



Hivatkozások Barabási, Albert-László (2003) Behálózva. A hálózatok új tudománya. Magyar Könyvklub, Budapest. Buchanan, Mark (2003) Nexus, avagy kicsi a világ. A hálózatok úttörõ tudománya. Typotex, Budapest. Button, Kenneth (1998) Infrastructure investment, endogenous growth and economic convergence. Athe Annals of Regional Science Vol. 32. No. 1. pp.145-162. Castells, Manuel (1996), The Rise of the Network Society. The Information Age: Economy, Society and Culture Volume I. Blackwell. Fleischer Tamás (2001) Régiók, határok és hálózatok. Tér és Társadalom, Vol.15. No. 3-4.. pp.55-67. Gorzelak G – Jalowiecki B (2002) European Boundaries: Unity or Division of the Continent? Regional Studies, Vol.36. 4. Közös jövõnk (1987) /másképpen az u.n. Bruntland-jelentés/ UN World Commission on Environment and Development, Oxford/New York. Pest Megye Struktúraterve (2003) Szerkesztõk: Gauder Péter és Schuchmann Péter. Pest Megye Önkormányzati Hivatala Rey, V (1991) Borders vs. Networks in Eastern Central Europe. Flux No. 3. Rodrigue, J-P et al. (1998) Transport geography Web Site. Bishop’s University, Dep. of Geography. http://people.hofstra.edu/geotrans/index.html

66


4



A VÁROSI REHABILITÁCIÓ LEHETŐSÉGEI A környezet fenntartható fejlesztése, megújítása, hatékony használata Koszorú Lajos Teampannon Kft.-Pardes Iroda-Palatium Kft.

Az európai és a budapesti városfejlõdés alapvetõ értéke a kontinuitás, a városok térszerkezetének, épületállományának, kulturális rétegeinek és mûszaki rendszereinek történeti egymásra épülése. Az ezredforduló Budapestjén a „lakni” és „dolgozni” nagyléptékû paradigmaváltásáról van szó, ami egybeesik több más, igen jelentõs struktúraváltással. A gazdaság, a társadalom, a nagyvárosi életvitel, a közlekedéstechnológia, az információtechnológia, a gazdaság és életmód egymásra torlódó megújulása mellett a gondok is felhalmozódtak. A budapesti lakásállomány elöregedését, a legrosszabb minõségû lakások kiugróan magas arányát, a felújítások és a lakásépítés elmaradását súlyosbítják az infrastrukturális és környezeti hátrányok. A folyamat lényeges sajátossága, hogy a korábbi lakás- és lakókultúra mûszaki és fizikai leromlását, majd szétrobbanását a társadalmi különbségek gyors növekedése felerõsítette (szuburbanizáció, citysedés, lakóparkok, lakásszektor tulajdonváltása, magasabb minõségi igények megjelenése). Az egyre differenciálódó keresletet a kínálat - még az agglomerációs szintet beszámítva - sem tudta követni. Budapest esetében a XIX–XX. századforduló spekulációs lakásépítése egy sajátos környezeti kultúrát nagy tömegben hozott létre. Az eklektikus Budapestre, bátran mondhatjuk, hogy európai érték. Ennek az értéknek a megõrzése és az új értékek teremtésének dilemmája a rehabilitáció nagy kérdése. A XIX.–XX. század fordulóján a lakóterületek intenzitásának növelése volt a piac követelménye, míg jelenleg az ezzel ellentétes törekvések, az alacsony sûrûségû, kertvárosi modellek tekinthetõk vezetõ piaci terméknek. Mindeközben hiányoznak azok a szakmai és várospolitikai elvek és szabályozások, amelyek értékteremtõ irányban alakítanák a folyamatokat. Jelenleg hallatlan tõkebefektetéssel egy zsákutcás újjáépítés zajlik, fõként az agglomerációban, és Budapest peremkerületeiben. A kiépülõ 8-10 lakás/ha sûrûségû területek Budapesten fenntarthatatlan költségvonzatú lakókörnyezetet jelentenek. A modern élhetõ város 30-6080 lakos/ha-os sûrûségû mintáit modellszerûen ki kellene alakítani és erre fõvárosi és kormányszintû kiemelt támogatásokat kell biztosítani. Ennek alsó sûrûségi sávjában maradnak a lakóparkok, azonban ezek a „pszeudo falvak” nem tekinthetõk általános városi mintának. Ezzel párhuzamosan a munka világában is drámai gyorsaságú átalakulások történtek, hiszen 10-15 év alatt olyan hallatlan mértékû változás zajlott Budapest foglalkoztatási piacán, amire európai nagyvárosok esetében - legalábbis a gyorsaság tekintetében - kevés példa akad. A leépült és részben megújult ipari termelés mellett a tercier szektor, a kisvállalkozások tömeges megjelenése, a biztonsági szolgáltatások, irodaszektor és a logisztika mind-mind új

5

KOSZORÚ LAJOS, A VÁROSI REHABILITÁCIÓ LEHETÕSÉGEI

foglalkoztatási keretet jelentenek, melyeknek az eddigiektõl eltérõ tér és kapcsolatigénye van. E jelentõs mértékben zöldmezõs folyamat során elsõsorban a fõvárosban és a belsõ agglomerációs településgyûrûben történtek a fejlesztések, míg a város ipari gyûrûje az átmeneti zóna nagymértékben kiürült és felaprózódott. Ez a folyamat értékelte le az átmeneti zónát. A város fenntartható fejlesztési pályára állításának és a város kompakt megtartásának elengedhetetlen feltétele a városszerkezet sûrûségi törésének csökkentése, kezelése, az átmeneti övezet átstruktúrálása és újrahasznosítása. Az 1999-ben elfogadott budapesti rehabilitációs program kiemelt kérdése a belsõ városmag és az átmeneti zóna megújítása. A kibontakozó megújítási folyamat a szûkös források és a nagyságrendileg nagyobb feladat szorításában lassan fejlõdik ki. A program ennek megfelelõen a források koncentrációját és folyamatos bõvítését javasolta. A prioritások meghatározásán túlmenõen bevezette az akcióterületek rendszerét, ezek némelyikén már látható eredményekkel megindult a városmegújítás. A program szerint sort kell keríteni a közmûvek rekonstrukciójára, az önkormányzati lakásállomány minél teljesebb felújítására, a társasházak kiemelt támogatásával közös részeik megújítására. Az eredeti elképzelések szerint az akcióterületek körének bõvítése révén a belsõ területeken az elkövetkezõ két évtizedben 30-40 helyen lehetne a megújítást megindítani. Az épületfelújítási és bontási programok mellett a városrehabilitációs program kiemelt szerepet szán a közterületek megújításának, az “agórák” kialakításának. Már az eddigi budapesti tapasztalatok is megmutatták, hogy helyes az a feltételezés, hogy a közterületek megújítása jelentõsen javít egy-egy terület megítélésén, és vonzóvá teheti a fejlesztõk szemében. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy meginduljon egyegy terület megújulása. Nem csak a gyalogos felületek bõvítésérõl, ahol lehet újabb közterületek kialakításáról van szó, hanem a közterületek általános minõségének javításáról, zöldnövényzet telepítésérõl, a parkolási feltételek javításáról. Tekintettel arra, hogy a közterületek rendezésének egyik feltétele a parkolási helyzet javítása, önálló parkolási programot is kell indítani, hiszen a gyalogos területek bõvítése, a 67


Önkormányzati anyag A városfelújítás az elavult és elhasználódott, különbözô területfelhasználású településszerkezeti egységek építményeinek (épületek, mûtárgyak és közmûvek) tervszerû és szervezett felújítását, korszerûsítését, átépítését, szükség esetén újjáépítését jelentô városépítési mûveletek összesítô, átfogó fogalma. A városfelújításnak több rész esete van, a feladat tárgyától, jellegétôl és a beavatkozás mikéntjétôl függôen:

jelenlegi murvás parkolók beépítése a mai helyzetet még ronthatja is. Szükséges tehát, hogy a közterületeket mentesítõ mélygarázsok, vagy inkább parkolóházak létesüljenek, és az alulhasznosított földszintek átalakításával is készüljenek parkolóhelyek, melyeknek mindenekelõtt a lakóterület saját lakossági igényeinek kiszolgálását kell megoldaniuk. Budapest Városfejlesztési Koncepciója hasonló súllyal kezeli a rehabilitáció kérdését. Kiemelt jelentõségû javaslat a város kompaktságának és ezzel összefüggésben a területek újrahasznosításának hangsúlyos kezelése. A rehabilitációval kapcsolatban a Budapest Városfejlesztési Koncepció középtávú prioritásai és végrehajtási rendje /2003.dec./ megerõsíti a korábbi elhatározásokat és a rehabilitációt integrálja a fejlesztési politikába. A szinergikus területi fejlesztési zónák, a horizontális átfogó programok, valamint az ágazati kompetenciájú kisebb programok egyaránt nevesítve tartalmazzák a rehabilitációs feladatokat. Az elmúlt két évtizedben a “rehabilitáció” fogalma egyfelõl mindinkább a városmegújítás szinonímájává vált, másfelõl azonban a szakmai gondolkodásban még ma is erôsen kötôdik a jelentôs beavatkozásokat feltételezô, idealisztikus “tömbrehabilitáció” fogalmához. Az ENSZ 1979-es ajánlása a meglévô városrészek felújítására és korszerûsítésére a városfelújítás, városmegújulás (Stadterneuerung, urban renewal, renovation urbain) fogalmát használja. A rehabilitáció szabatos meghatározása érdekében az alábbi fogalmak alkalmazása látszik szükségesnek:

68

!konzerváló-rrestauráló típusú városfelújítás (az állomány és a városszerkezet megôrzésével, illetve helyreállításával), elsôsorban az építészeti örökség legértékesebb együtteseinél (pl. a Várnegyed) !szanálási típusú városfelújítás (az állomány, a városszerkezet messzemenô megtartásával a lakóérték feljavítása), bármely zóna lakóterületein (pl. lakótelepek) !rehabilitációs típusú városfelújítás (az állomány és a városszerkezet “kíméletes” átépítése), elsôsorban a belsô és átmeneti zónákban (pl. a Klauzál tér körüli tömbök) !rekonstrukciós típusú városfelújítás (az állomány és a városszerkezet radikális átépítése, akár teljes bontással) elsôsorban a belsô és az átmeneti zónákban (pl. Újpest városközpontja, Óbuda Dunaparti beépítése) A szakma a “rehabilitáció” és a “városfelújítás” fogalmát leginkább szinoním értelemben használja. Rehabilitációnak tekinthetô az a városmegújítási folyamat, amely a városfejlôdés spontán folyamatain túllépve, szervezett formában, a köztestületek tudatos szerepvállalásával törekszik az elavult és elhasználódott városi területek felújítására, korszerûsítésére, átépítésére. Az ideális rehabilitáció kapcsán minden koncepció célkitûzése, hogy egymással párhuzamosan, egységes elvek szerint kezelje a rehabilitáció különbözô aspektusait. Ennek megfelelôen össze kell hangolni a ! városfejlesztési célkitûzéseket, amelyek a városszerkezeti fejlesztések figyelembe vételével a város (és az agglomeráció) területfelhasználásának tagozódását igyekeznek kiegyensúlyozott keretek között tartani a kompaktság, az intenzív területhasznosítás és a fenntarhatóság érdekében; ! a lakáspolitikai célkitûzéseket (a lakóterületi rehabilitáció esetében), melyek a városi lakásviszonyok fejlesztésének kérdéseire kívánnak válaszolni, figyelembe véve a lakáspiaci mobilitás tendenciáit és a rehabilitációs folyamat hatását a lakásstrukturára; ! iparpolitikai célkitûzéseket (az iparterületi rehabilitáció esetében), amelyek kezelni kívánják a város szerepvállalását az ország szekunder szektorában, és amelyek befolyásolni kívánják a város munkahelystrukturáját, ami közvetve és közvetlenül is kihat a közlekedés- és a munkakultúra alakulására valamint a környezetminõség javítására; KOSZORÚ LAJOS, A VÁROSI REHABILITÁCIÓ LEHETÕSÉGEI

5

Önkormányzati anyag ! a szociális célkitûzéseket, melyek az érintett városrészek szociális sturkturájának változását vagy megôrzését határozzák el; ! az értékvédelmi célkitûzéseket, amelyek az épített és a természeti környezet városi karaktert meghatározó elemeinek megôrzését, valamint az egyes városrészek és közösségek identitásának közegét kívánják biztosítani.

A rehabilitálandó lakóterületek problémájáról általánosan Budapest évek óta rendelkezik elfogadott városrehabilitációs programmal, ami keretet ad a közszereplõk beavatkozásának. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyértelmû irányultsággal bíró városmegújítási folyamat zajlana a városban. A történeti városrészek megújulása, modernizálódása a budapesti városfejlõdés folyamatának egyik legfontosabb jellemzõje lesz a közeljövõben. Ahhoz, hogy Budapesten a történeti városrészek megtarthassák fejlõdõképességüket, hogy folyamatosan szerepet kaphassanak a város gazdasági folyamataiban, a jelenlegi gyakorlaton túl olyan fejlesztési politika kialakítására és tudatos alkalmazására van szükség, ami a közszereplõk és a városfejlesztésben érdekelt magánszereplõk együttmûködését, egymást erõsítõ munkáját kiindulópontként kezeli. A tapasztalatok alapján nagy biztonsággal megállapítható, hogy a spontán fejlõdési folyamatok önmagukban nem fogják magukkal hozni a belsõ városrészek megújulását, a városi élettér minõségének javulását, társadalmi viszonyainak kedvezõbb alakulását. A városmegújítás feladatai nem egyformán jelentkeznek az egyes történeti városrészekben: bizonyos területek kedvezõ pozíciójuk és adottságaik miatt - önmaguktól is képesek megújulásra, míg másokon olyan negatív folyamatok indulnak meg, amelyek a fizikailag és erkölcsileg elavult területektõl távol tartják a városfejlesztõ erõket. A leromlott területeken az ingatlanprojektek jövedelmezõsége csökken, és kockázata is növekszik ennek eredményeképpen az ingatlanérték általánosságban is lecsökken, új projektek nem indulnak. Látható, hogy már rövid távon jelentõs várospolitikai gondot okoz a szlömösödés és a szegénynegyedek területi szegregációja. Hosszú távon mindez már a városszerkezetet is kedvezõtlenül befolyásolja, amikor a történeti városmag szerepét veszti, a városfejlõdés könnyen az extenzív, szuburbanizációs fejlõdési pályára terelõdik.

A budapesti városmegújítás feladatai A városmegújítási folyamat szükségességét, a közszereplõkre háruló feladat nagyságát az alábbi néhány gondolat és adat illusztrálja. A budapesti belsõ városrészekben található a város lakásállományának harmada, mintegy 260 ezer lakás. Ezek jelentõs többsége 1945 elõtt épült lakóházakban található, melyeknek csak elenyészõ része van a rendszeres felújításoknak köszönhetõen megfelelõ mûszaki állapotban. Az épületek nagy része második, vagy harmadik életciklusát éli, jelentõs, nagy felújítások vagy folyamatos karbantartás nélkül. Több mint 60 ezer lakás nem komfortos, ezek nagy része csak igen nagy ráfordítás-

5


Világváros vagy világfalu sal tehetõ azzá. Jellemzõen megoldatlan a gépkocsi tárolás kérdése, a helyzetet csak az teszi elfogadhatóvá, hogy a területen élõ alacsony jövedelmû lakosság körében az átlagnál kisebb a gépkocsi ellátottság. Mára egyértelmûen látható a társadalmi szegregáció eredménye: a legrosszabb adottságú lakásokat a legalacsonyabb jövedelmû, legkevésbé iskolázott társadalmi csoportok foglalják el. A folyamat befejezettnek tekinthetõ. A belsõ területek adják az olcsó lakások kínálatát, a szlömösödõ területek érthetõ módon távol tartják maguktól az új fejlesztéseket, sajátos gettósodási folyamat csíráivá alakulnak. Sajátos vonás az idõs lakosság - elsõsorban egyedül élõ idõs nõk - nagy arányú jelenléte, ami utal a lakosság jövedelmi helyzetére, a terület megújulásában várható gyenge szerepvállaló képességére. Mindez nyilvánvalóan átalakítja a közterületek, a kereskedelmi hálózat és a közintézmények képét. Miközben a városfejlõdés természetes velejárója az átépülés, jelenlegi felfogásunk és értékrendünk szerint az építészeti örökség védelme ennek korlátokat állít. Budapesten az elmúlt évek során ebben a kérdésben szélsõséges álláspontok ütköztek. A korábbi évtizedek kiegyensúlyozottabb szemléletét követõen ma mindkét irányból az elbizonytalanodás érzékelhetõ. A városvédelem és a mûemlékvédelem erõsen bõvítené a megõrzendõ régi épületek körét, ami viszont az ingatlantulajdonosok, illetve fejlesztõk szándékaival nem egyeztethetõ össze. Alapvetõ tehát, hogy az értékvédelem egyfelõl egyértelmûen és realisztikusan foglamazza meg prioritásait, másfelõl, hogy a gazdasági szabályozórendszerben is folyamatosan érvényre jusson az épületfelújítás, a meglévõ épületek újrahasznosításának szempontja. Amennyiben az országos lakásprogramok csak az új lakásépítést preferálják, akkor esélyt sem hagynak az épületfelújításokra épülõ rehabilitációs programokra. Másfelõl viszont az értékvédelmi célzatú támogatási rendszerek kisebb csodákra képesek. Mind a fõvárosi, mind az országos támogatási rendszerek tapasztalatai azt mutatják, hogy szinte jelképes összegek is jelentõs energiákat és forrásokat szabadítanak fel, és az ingatlantulajdonosokat valóban az értékvédelem céljaihoz illeszkedõ feladatok elvégzésére ösztönzik. Összefoglalva elmondható, hogy a belsô területi rehabilitáció legfôbb akadálya, hogy a területek funkcionális és erkölcsi avulásuk révén csak korlátozott mértékben képesek olyan kínálatot biztosítani, ami megfelel az új fejlesztési törekvéseknek és igényeknek. A funkcionális avulás egyik alapvetô eleme a közlekedés és a gépjármûtárolás kérdése. Az erkölcsi avulást leginkább a zsúfoltság és a környezetszennyezés következményei okozzák. Látni kell, hogy ! a városrendezési, értékvédelmi kötöttségek; ! a fejlesztések jogi és tulajdonjogi nehézségei; ! a magas elôkészítési költségek és újszerû összetett szervezési feladatok; ! az alacsony megtérülés és más bizonytalanságok; ! a kereslet kivonulása a belsô területekrôl együttesen erôsen fékezik a területek megújulását.

69

Világváros vagy világfalu Esettanulmányok A Budapestre jellemzõ, fentiekben körvonalazott gondok nagyságáról és a lehetséges megközelítésekrõl két rehabilitációs terület esettanulmányának ismertetése adhat ízelítõt. A két esettanulmány alapján áttekinthetõ az eltérõ funkciójú, építészetû és perspektívájú területekrõl való gondolkodás, tervezés és „várospolitikai gyakorlat” mikéntje.

Önkormányzati anyag szegény negyedének konzerválása a felújításhoz felhasználható források további szûkülését okozta volna. A fentiek alapján a mívesen kodolgozott terv javaslatai az adott társadalmi-gazdasági körülmények között nem az értékvédelmi szempontú megújuláshoz, hanem a térség szegénynegyed státuszának megõrzéséhez vezethettek volna.

A Középsõ Józsefváros akcióterület

A Középsõ Józsefvárosi akció terület kijelölése során az 1989-es Perczel Anna féle, az 1996-os SEM IX.-MAHILL és az 1998-ban végzett Teampannon vizsgálatoknak, valamint az Önkormányzat és a RÉV Rt. adatainak felhasználásával alakultak ki a rehabilitációs és rekonstrukciós területek – mûszaki és városrendezési szempontok szerint – lehatárolt területi kontúrjai. A vizsgálatok arra irányultak, hogy meghatározzák egyfelõl a beavatkozások minimumát, másfelõl a lehetséges másik szélsõ értéket is, vagyis azt, hogy milyen következményekkel járhat egy erõteljes leromlást követõ nagyléptékû átépítési folyamat.

Elõzmény

A vizsgálatokról

A rendelkezésre álló magán és közcélú források nem tették lehetõvé az 1989-ben (Perczel Anna féle RRT) kidolgozott terv szerinti magas szintû restauráló-konzerváló megújulást, az eredeti részletek megõrzését, a leromlott, egykor igényes szerkezetek pótlását. A pénzhiány miatt csak csökkentett színvonalú, „mezítlábas” felújításra kerülhetett volna sor, vagyis ekkor eltûntek volna azok a részletek, melyek az egyediséget, a józsefvárosi miliõt adják. Az alig korszerûsíthetõ lakásstruktúra fennmaradásának súlyos társadalmi következménye lett volna. Budapest

Az egész Józsefvárosra elkészült egy fejlõdési szempontú területosztályozás, mely eltérõen a szokásos városrendezési vizsgálatoktól a változásokra illetve azokra a potenciálokra összpontosított, melyek a változások kiváltó okai illetve hajtóerõi lehetnek. Módszertanilag lényeges a változásnak, mint elõjel nélküli fogalomnak a használata annak érdekében, hogy az értékelés érzékeny maradjon mind a kedvezõ irányú fejlõdési folyamatok, mind pedig a leromlással, elszegényedéssel, pusztulással járó folyamatok irányában.

Az elsõ esettanulmány a Józsefvárosból való, amely Corvin-Szigony projektként került be a 90-es évek végén a szakmai köztudatba. A Józsefváros Rehabilitációs Stratégiájának keretén belül került kidolgozásra a Középsõ Józsefváros akcióterület fejlesztési terve (Teampannon RÉV8,1998).

fejlõdési /rehabilitációs/ szempontú területosztályozás Módszertani Alapvetés: A rehabilitációs szempontú területosztályozás a különbözõ szintû rehabilitációs beavatkozások célterületeinek lehatárolását tûzte célul. Fontos módszertani eredménynek tekintjük a fejlõdési /rehabilitációs/ szempontú területosztályozás kidolgozását. A módszer lényege: az adott terület társadalmi adottságainak és potenciáljainak, települési és épített környezetének és a térszerkezeti szituációjának, valamint a terület gazdasági és/vagy tõkepotenciáljának együttes értékelése. Az értékelés eredménye: ! az idõszakosan egyensúlyos helyzetû területegységek meghatározása; ! az egyes tényezõ együttesek feszültségeibõl adódó jelentõsebb változásokkal érintett területek elhatárolása. Vizsgálatok: Az egyes szervesen összetartozó, „homogén” területegységek fejlõdési potenciáljuk szerinti osztályozása és lehatárolása sok szempontú vizsgálat és adatelemzés eredményeként alakult ki. A helyszíni vizsgálatok megkezdése elõtt módszertani útmutató és a helyszíni bejárás során alkalmazandó adatlap került kidolgozásra. A meglévõ adatok aggregálásával és a területbejárás során rögzített információk strukturálásával jutottunk el a KARAKTERES EGYSÉGEK LEHATÁROLÁSÁ-hoz. A karakteres egységek lehatárolása a módszertani alapvetésben meghatározott területosztályozási szempontok integrálása és szintetizálása nyomán került kialakításra.

70


5



A területosztályozás fõbb szempontjai: (A területosztályozás részben a rendelkezésre álló statisztikai adatok - 1990-es népszámlálási adatok számlálóés városrendezési körzetenként -, valamint a digitális tervezési térkép elemzésével, részben pedig 20-25 célszerûen kiválasztott „minta” helyszín bemutatásával és értékelésével történt.) 1. Szerkezeti adottságok: ! a városszerkezet, mint lehetõség és korlát, ! térszerkezeti konfliktusok és lehetõségek, ! a beépítési struktúra, mint adottság és tradíció (beépítési típusok). 2. Fizikai jellemzõk: ! sûrûségi mutatók (lakás/ha; fõ/ha; fõ/lakás; m2/fõ; üres telkek aránya; zöldfelület/telekterület; közterület/ telekterület; nettó szintterületi mutatók), ! az épületállomány fizikai jellemzõi (építés kora; lakások komfortfokozata; romeltakarítási mutató). 3. A lakónépesség társadalmi összetétele: ! demográfiai, ! iskolai végzettség szerinti. 4. Homogenitási tényezõk: ! lakóterület/intézményterület, ! lakóterület/kereskedelem, szolgáltatás, ipar, ! lakóterület nettó tömbterület/nettó zöldfelület. 5. Ingatlanpiaci adatok: ! lakások piaci értéke, ! telkek piaci értéke, ! parkolás hatása, ! fõbb ingatlanpiaci tendenciák, folyamatok.

5


Karakteres területegységek lehatárolása (a fenti szempontok szintetizálása és térbeli strukturálása), az egyes területegységek összegzõ minõsítése 1. a fenti mûszaki jellemzõk és 2. a szociális térstruktúra szempontjai alapján. Ez a beosztás többé-kevésbé homogén adottságú területegységekre bontotta a tervezési területet. A területegységek fejlõdési-ffejlesztési szempontú osztályozása: A lehatárolt területegységekre jellemzõ fejlõdési-változási potenciálok egymáshoz és a tágabb környezethez viszonyított rendszerezése. A beállt és változásban lévõ területegységek osztályozása és további csoportosítása. Az eredményként kapott integrált rendszerû területosztályozás olyan többékevésbé homogén területegységekre bontja a tervezési területet, amelyekhez a rehabilitációs célú beavatkozások különféle típusait, eszközeit és ütemezését lehet hozzárendelni. Az osztályozás alapján belátható idõre megállapíthatók a fõbb területi és kezelési prioritások, a területosztályozás pedig segít a kezelés stratégiájának kidolgozásában, annak térbeli és idõbeli strukturálásában. Az objektív paraméterek, valamint a fejlõdési - változási potenciálok ötvözése nyomán kialakuló területosztályozás túllép a korábbi vagy normatív, statisztikai paraméterek, vagy morfológiai, városépítészeti szempontok alapján való terület71

Világváros vagy világfalu osztályozásokon. Néhány új szempont kitüntetett jelentõségének felismerése nyomán jutunk árnyaltabb eredményhez: 1. a jelenleg zajló eltérõ típusú folyamatok megfelelõ pontosságú térbeli azonosítása és értékelése, 2. komplex környezetminõség (fizikai és társadalmi) alakulását meghatározó okok rendszerezése, 3. a nagytehetetlenségû társadalmi és várospusztulási folyamatok, a korlátok és lehetõségek értékelése, 4. szociális térstruktúra feltárása, 5. ingatlanpiaci áttekintés (folyamat térkép). A módszerrel elkülöníthetõk a beállt és a változásban lévõ „homogén területegységek”. A beállt területek meghatározó adottságai, folyamatai, szerkezeti egységei egyensúlyban vannak. A terület kiépítése, térszerkezete, társadalmi viszonyai és gazdasági potenciálja hosszabb távra tekintve és a környezõ városi szövetbe illesztve nem igényel jelentõs várospolitikai súlyú beavatkozást. A beállt minõsítés nem jó vagy rossz értékszempontú, hanem a terület egyensúlyos helyzetére utal. A változásban lévõ területek a fõ adottságaik közötti feszültségek és konfliktusok, vagy éppen a szinergikus hatások következtében valamilyen irányban elmozdulnak, szerkezetileg vagy karakterükben változnak. E területeken olyan változások zajlanak, melyek várospolitikai jelentõségû beavatkozást és szabályozást igényelnek. Az értékelések szerint három jellemzõ területegység típus határozható meg a változásban lévõ területek csoportjában: ! Fejlõdõ terület ! Bizonytalan jövõjû terület ! Krízis terület

Önkormányzati anyag Az értékelés fõbb megállapításai ! A rehabilitációs és újjáépítési tapasztalatok egyik általános következtetése, hogy a leromlás oka a túlzott lakó/lakás sûrûség (a területen bruttó 350 fõ/ha fölötti ez az érték), aminek következménye a beavatkozások magas költség- és szervezésigénye. Az önkormányzat által irányított folyamatok eredményeként a vizsgálatok idején 380 db telekbõl 70 db üres volt, ami az intenzitást kismértékben csökkentette. Ez a terület felszabadítás azonban a telkek piaci árának 2-5-szörösébe került. (A jellemzõ befektetõi álláspont szerint „drága telekre” magas intenzitással kell építeni.) ! A terület lakásállománya budapesti viszonylatban a legöregebbek közé, az átlagos lakásméret a legkisebbek közé tartozik. A komfortfokozat jellemzõi szintén a legrosszabbak fõvárosi viszonylatban. ! A közterületek növelése szükséges. Ennek mérete függ a rehabilitáció típusától és az átépítés mértékétõl. Szükség van a belsõ úthálózat közlekedési és keresztmetszeti tagolására. ! A terület közlekedési feltártsága, elérhetõsége kívülrõl jó. A térségben spontán módon kialakult parkolási állapot – sok „murvás parkoló” – megõrzendõ, új eszközökkel fejlesztendõ. A parkolás rendezettsége, a rehabilitáció sikerének feltétele. ! A tervezési terület zöldfelületi ellátása minden határ alatt van. Erõteljesen törekedni kell a fellazításra, és egy rendszerbe szervezett zöldhálózat kialakítására. ! A terület intézményellátása kielégítõ, de nem felel meg a korszerûbb, magasabb igényeknek. ! A jelenlegi közterületek nem képesek megfelelni egy magasabb státuszú helyi társadalom közlekedési igényeinek. ! Az új épületek – a városnak ezen területén – 50 év feletti élettartamúak kell, hogy legyenek. A Józsefváros, a fõváros és a polgárok érdeke, hogy idõt álló, jó minõségû, megújulásra képes környezet jöjjön létre. ! Az új környezet jövõben várható területhasználati és sûrûségi-terhelési normáit úgy kell megcélozni, hogy a megmaradó lakásállománnyal és épülettömeggel egyensúlyos és arányos összképet alkosson. ! Lényeges, hogy a térség igen kicsi átlagos lakásterülete jelentõsen növekedjen. Ennek módozatai: szükséglakások megszüntetése, kislakások összevonása, nagy lakások építése.

A fejlesztési program stratégiai alapja A területen a változások öntörvényûek; kusza szétfolyó, kaotikus a jelenidejük. A különféle érdekek és szereplõk beavatkozásai összehangolatlanok, egymás hatásait már rövid távon is gyöngítik, elmélyítve a válságos területek problémáit. A Józsefvárosi Rehabilitációs Stratégiában körvonalazott a lakásprogram, mely a társadalmilag hatékonyabb eltérõ szintû rehabilitáció megvalósítása érdekében az épületállomány osztályozását is elõírja. Ennek érdekében vizsgálatoknak a rehabilitáció és újjáépítés egymásba fonódó folyamatában bizonyos szélsõ határok mentén kidolgozott alternatívákat kell meghatározniuk. 72


5



A lehatárolás által körülrajzolt lehetõségek igen szélsõséges megoldásokat vetettek fel. Azt lehetett rögzíteni, hogy az elmúlt évtized várospusztulási folyamata miatt a korábbi rendezési terv által elõírt kb. 80%-os megmaradófelújítandó épületállomány arány jelentõs mértékben felülvizsgálandó. Nemcsak az idõközbeni bontások és prog-resszív leromlás lépett ezen túl, hanem az ennél sokkal súlyosabb tényezõként jelentkezõ gazdasági-jogitársadalmi feltételek megváltozása miatt is másképpen kell kezelni a rehabilitációt az akcióterületen.

A másik az átépítés, nagyobb léptékû ingatlanfejlesztés, árnyalt városrendezési és építészeti keretek között. A nagyobb lépték azt jelenti, hogy a jelenlegi telekosztás egységeinél nagyobb, összefüggõ területek válnak egyszerre fejleszthetõvé. Az árnyaltság pedig arra utal, hogy a tömbök méretét el nem érõ lépték szabályozása kívánatos. A terület fõbb útvonalaihoz (Baross, Práter, Nap utcák) kapcsolódóan a (tulajdoni viszonytól független) társasházi támogatási rendszerrel kombinált közterület és parkolás fejlesztõ rehabilitáció kívánatos, ahol a funkcióváltás is megengedett, egyes területeken támogatott.

A tízezernyi lepusztult, amortizálódott és építészeti-kulturális és gazdasági okokból fel nem újítható lakás és a bennük élõ sajátos szubkultúrák rendkívül nagy ellenállású térbelifizikai és társadalmi környezetet alkotnak, ebbõl következik, hogy a feladat tõke- és szervezésigénye rendkívül magas. A kiinduló feltétel azt is jelenti – a fõvároskerület és a gazdaság adottságait figyelembe véve –, hogy itt több tízéves folyamattal kell számolni. A megállíthatatlan leromlás által felgyorsított folyamat fékezése volt az egyik elsõdleges cél, melynek eszköze a romeltakarítás. Minden nosztalgikus gondolat ellenére csak, az emberi értelemben lakhatatlan, legalsó lakásosztályok eltûntetése állíthatja meg a terület rohamos, eszkalálódó pusztulását.

A szabályozási koncepcióban rögzített szerkezeti megkötések és mûszaki paraméterek határozzák meg a térszerkezeti-városrendezési kereteket. Hangsúlyozni kell, hogy a meghatározott paraméterek önmagukban biztosítják, hogy a városrészben ne alakuljanak ki ingatlanfejlesztési „csúcslehetõségek”, melyek a területre drasztikus fejlesztési nyomást jelentenének. Így a közcélú források felhasználásával és a hosszú távú beruházásokban érdekelt befektetõk bevonásával egy szerves városmegújítási folyamat épülhet fel. A várospolitikai prioritások eldöntése és további részletes szabályozás kidolgozása remélhetõleg új építészeti értékeket teremt a területen.

Az értékvédelmi törekvések alapvetõ céljának mindenekelõtt a kontinuitás biztosítását, a városrész folyamatos fejlõdését hordozó elemeinek (szerkezet és egyes épületek) a megõrzését tekintettük. Alapvetõ cél a tervezési terület kialakult szerkezetének megõrzése, szükséges mértékû korszerûsítése. Ennek során néhány utcaszakaszon a szabályozási szélesség kis mértékû növelése javasolható, ill. a szerkezetbe illeszkedõ új közterületek-utcák nyithatók. Az épületállomány tekintetében a terület identitásának és városon belüli szerepének biztosításához szükséges egy kellõ minimum megõrzése az értékvédelem eszközeivel. Az ának elemzések szerint e helyen az épületállomány 40%-á megõrzése és helyreállítása szükséges.

Az alábbi szabályozási program azt célozza, hogy a fejlesztések a hely értékének megfelelõen új piaci és építészeti értéket képviselõ környezetet alakítsanak ki, melynek a megmaradó épületállomány szerves részévé válik. Az így létrehozható sajátos karakter révén érvényesülhet az ingatlanpiacon az egyediség értéknövelõ hatása. Mindez biztosítja a folyamatosságot és a terület identitását, a XXI. századra tekintõ szolid, idõt álló minõséget, a vegyes funkciókat, ami így együttesen korszerû építészetet eredményezhet.

Akcióterületi beavatkozások jellege Az akcióterület vonatkozásában a rehabilitáció két alapesetének van a legnagyobb szerepe. Az egyik a klasszikus rehabilitáció házról-házra, kõrõl-kõre elvégzendõ értékõrzõ-megújító munkája. A terület értékesebb épületállománya és a karakteres utcák megõrzésére irányul ez a szervezett és jelentõs külsõ forrásokat igénybe vevõ folyamat.

Az iparterületi rehabilitáció Budapest sajátos kérdése az ún. átmeneti zóna leromlott iparterületeinek jövõje, mert a történeti városmag egykori külvárosi ipari övezete most romló, depressziós terület. Ennek átstrukturálása, területeinek “újrahasznosítása” a városfejlesztés számára számos elõnnyel bíró lehetõséget kínál. Az iparterületek rehabilitációjának kérdése nem intézhetõ el a városrendezés oldaláról néhány globális szempont felvetésével (pl. környezetvédelem, átstrukturálódás, övezetváltás, zöldbe ágyazottság). Különösen nem ebben a mondhatni történelmi pillanatban, amikor a tulajdonváltás mellett strukturális változások is zajlanak, melynek sodrában kevesebb befektetéssel is átfogóan érvényesíthetõk a várospolitikai meggondolások.

5


73

Világváros vagy világfalu Az iparterületi rehabilitáció problémáját az alábbi fõ tényezõk jellemzik: Funkció és szerkezetváltás: az ipari szerkezetváltás számos esetben az iparvállalatok csôdjével és felszámolásával járt, ami az ingatlanmozgás hosszabb-rövidebb idejõ lefékezését eredményezte. A szerkezetváltás következtében megváltozott a szervezetek nagyságrendje, a korábbi nagyvállalati telephelyeken számos kis- és középméretû vállalkozás kezdett mûködni. Döntõen megváltozott a termelési struktúra, az ipari területeken - földrajzi helyzetüktôl függõen - megjelentek a kereskedelmi, intézményi és raktározási funkciók. Az egyes telephelyeken belül egyre több vegyes funkció jelenik meg. A szerkezetváltás eredményeképpen ugyanakkor látványosan lecsökkent az ipari foglalkoztatottak száma, és folyamatosan átalakultak a területek közlekedési szokásai. Tulajdonosváltás: az állami vagyon privatizációja döntôen megváltoztatta az iparterületek tulajdonosi szerkezetét. A privatizáció során hatalmas méretû, részben rejtett - a tulajdoni lapokon meg nem jelenô - ingatlantulajdonos váltás történt. A bemutatott esettanulmány jól jelzi a folyamatokat. Az egyik legjellemzôbb alapeset, amikor egy ingatlan több új tulajdonos birtokába kerül, melynek egyenes következménye a telekmegosztás szándéka. A városrendezési alapprobléma abból fakad, hogy a privatizáló szervek - tudatlanságból fakadó jóhiszemûséggel vagy üzleti megfontolásból - nem közlik a vásárlóval, hogy a tulajdonjog nem egyenlô a telekalakítási és építési jogosultsággal. Így jönnek létre olyan telephelyek, amelyek egyszerûen egy tulajdonváltás szakszerûtlen lebonyolításának a foglyaivá válnak. Az osztatlan közös tulajdonra nehezebb a kölcsön, a terhelés, az építési engedély beszerzése. Elindul egy rehabilitációt gátló spirál. Ezt követôen az új tulajdonosok többé-kevésbé tudatosan felmérik a szerzett ingatlanok hasznosítási lehetôségeit, s kínálatukkal valamilyen formában megjelennek az ingatlanpiacon. Ez a rehabilitáció egyik csapdája, ugyanis ingatlan spekulációra kényszeríti azokat is, akik kvázi olcsó telephelyet szerezve termelni kezdtek volna. Az önkor-

74

Önkormányzati anyag mányzatok néhány kivételtôl eltekintve nem törekedtek ingatlantulajdon megszerzésére, illetve tulajdonosként valamilyen telekpolitika, esetleg városszerkezet alakítás folytatására. Környezetvédelem: A környezetvédelmi helyzet sok szempontból kedvezônek mondható, mivel a korábbi termelô tevékenységek megszûnésével a környezeti állapotban jelentôs javulás állt elô (levegô-, zajszennyezés, szennyvíz kibocsátás), ami mai kiinduló állapotnak tekintendô. A környezetvédelmi szempontok, elvárások, - a jelenleg folyó ipari szerkezetváltás és a széleskörû tulajdonváltás során rehabilitációs mûveletek nélkül is érvényesíthetôk. Az új tulajdonosok a legtöbb esetben telket kívánnak alakítani, vagy építési, bontási munkákat, illetve termelô tevékenységeket kívánnak engedélyeztetni. Ez a folyamat kiváló alkalmat nyújt egy igen olcsó iparterületi minôségjavításra, hiszen az új eljárások során olyan engedélyekre van szükség amlyek támasztanak bizonyos érvényesítendô környezetvédelmi feltételeket. Ugyanakkor súlyos, megoldásra váró feladatot jelent az ipari területeken hátrahagyott talajszennyezés, a megszûnô telephelyek létesítményeinek felszámolása. A többszempontú integrált szabályozás hiánya alapvetô problémája a rehabilitáció kibontakozásának. A mûszakijogi (városrendezési) szabályozás mellett a legfontosabb az adórendszer átalakítása országos és helyi szinten rehabilitációra való érzékenység szempontjából valamint az ehhez elengedhetetlenül szükséges további jogi feltételek alakítása (társasházi, nyilvántartási, pénzügyi, statisztikai), megteremtése. A fôváros a korábbi fejlôdési szakaszaiban az expanziós ugrások után tömör, besûrûsödô módon térben folyamatos szövetként fejlôdött. A város periferikus használatú szegélyeire (temetô, kórház, laktanya, gyakorlótér, legelô, vásártér) a közigazgatási határra ráfejlôdtek az akkori agglomerálódó települések. A város századeleji területi növekedése után keletkezett félkör alakú átmeneti zónában megindult az új funkciók betelepedése, ezzel párhuzamosan pedig a régiek kiszorítása a lassan a városba integrálódó település gyûrû külsô szegélyére. Mostanára jórészt lezajlott az ipar visszavonulása átalakulása kitelepülése.


5

Önkormányzati anyag Döntô kérdés az átmeneti zóna jövôbeli szerepének tisztázása, hiszen ez az, ami tagolhatná a tömörödô, homogenizálódó városszerkezetet. Az ipari övezetek rehabilitációja során alakulhat ki a város új térszerkezeti eleme, mely a több funkciós területhasználattal, lazább beépítésével kifele (külsô kerületek) és befele (city) sajátos, mondhatni organikus kapcsolatokkal gazdagítaná a várost. Az organikus kapcsolat azt jelentheti, hogy a szomszédos kiépített, beállt térségekbôl hiányzó funkciók számára a “rehabilitáció” - a terület sajátos megújítása során a szükséges területeket bíztosíthatja (zöldfelületek, közparkok, sportterületek, intézmények, stb.). Az átmeneti zóna megújítása eredményeként jelentõs területi tartalékok szabadulnak fel a városközponthoz közeli területeken, melyeken fontos hiányzó funkciók helyezhetõk el. A fejlesztési folyamat eredményeként az átmeneti zónának sajátos, funkciógazdag „parkvárossá” kell átalakulnia. E köztes sávban lehet leginkább ellensúlyozni a belsõ pesti városrészek igen alacsony zöldterületi ellátását is. A város központjához esõ leromlott területek felélesztése, pedig sok olyan funkció számára helyet biztosíthat, amelyek ennek hiányában a városon kívül települnek meg. A fõváros szerepe a térségben a lakóterületi fejlesztések ösztönzése, a kerületekkel és a magán építõ/befektetõ szektorral való kooperációban. Az átmeneti zónában egyrészt zöldmezõs beépítéssel másrészt a felhagyott ipari területek megtisztításával a környezetileg kedvezõbb helyeken lehetõség nyílik jelentõs lakásépítési projektek (pl. III. Mocsáros-dûlõ, Kõbánya, Csepel északi csúcsa, „Újferencváros”) elõkészítésére. Cél – az átmeneti övezet felértékeléséhez való hozzájáruláson túlmenõen - jó városszerkezeti elhelyezkedésû, tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkezõ lakóterületek kialakítása, melyeken a budapesti lakáskínálat fontos új elemeként városias, korszerû lakásformák létesülhetnek. A térség javuló állapota és pozíciója elegendõ a vállalkozások vonzásához, megtelepüléséhez is. A zónában zajló és megtelepülõ gazdasági tevékenységek így a késõbbiekben a fejlesztések fedezetét jelentõ adóalapként jelentkeznek, a megfelelõ rendszerek kialakítása esetén. Nagyjelentõségû a terület potenciális szerepe Budapest jövôbeli ipari-technológiai-logisztikai funkcióinak letelepítésében, a város országos és nemzetközi szerepének meghatározásában A Körvasútsori körút hídjainak kiépítése a város tényleges többközpontúvá fejlõdésének feltétele. Az új dunai átkelések megvalósítása és a Duna mentén kibontakozó fejlõdés szinergikus erõi alakíthatják ki azokat a helyeket, melyek az új városrész és agglomerációs térségi központokat befogadhatják.

Az ipari övezetek megújulásának lehetôsége A mai gyakorlat alapján az alábbi lehetõségek modellezhetõk ! spontán folyamat során: maximum részletes rendezési terv készül a változás szabályozására. Ez a típus, amely a leggyakoribb, a jelentôsebb tulajdonosi érdekeknek

5


Világváros vagy világfalu megfelelôen egy-egy városrendezési tervmûvelettel kialakítja a terület új mikroszerkezetét és az építési szabályokat. A többit az élet elrendezi. ! irányított folyamat során: A részletes rendezési terv mellett fejlesztési típusú szabályozás is készül a terület átstrukturálására. Egy-egy támogatási rendszer keretében egyenként (telek épület) vagy csoportosan megindítják a rehabilitációt. ! szervezett folyamaton át: A részletes rendezési és fejlesztési tervi szabályozás mellett a megvalósításra külön cselekvési program is kidolgozásra kerül. A szereplôk és források (Fôváros, kerület, tulajdonos, vállalkozó) pontos azonosítása után a különbözô szereplôk közötti kooperáció és az átalakulási folyamat m?ködtetésére megfelelô szervezet kerül felállításra. Helyi és fôvárosi adópolitika is bekapcsolódik a szervezett folyamatba, valamint azok az állami források, melyek egy-egy különleges területi vagy ágazati probléma kezelésére hivatottak. A budapesti Rehabilitációs Program szerint az ipari területek megújulása csak határozott városi iparpolitika alapjaira épülhet fel. A város jövôbeli térszerkezete szempontjából stratégiai jelentôségû az átmeneti zóna déli és keleti szektora problémáinak kezelése és e területen a városfejlôdés folyamatainak tudatos irányítása.

Összefoglaló megállapítások Az iparterületek átalakulásának egyik lehetôsége a kitelepülés, az ipar radikális átrendezôdése és szerkezetváltása zöld mezôs ipartelepítéssel. A további változatok a brown-field folyamatokkal írhatók le: a megszûnés új funkció, tevékenység számára ad lehetôséget, korszerûtlenedés - lecsúszás - avulás (a mai normáktól való eltérés pl. intenzitás, környezet-szennyezés, rendezetlen tulajdon- és telekviszonyok) - megújulás, területek megosztásával új, dinamikus termelô és tulajdonosi struktúrák kiépítésével. Míg az elsô megoldás az iparfejlôdés spontán folyamata lehet, de városszerkezeti-környezeti okokból nem ad megoldást a városfejlôdés elemi kérdéseire, a második többnyire csak szervezetten és tudatos városfejlesztési-szerkezetalakítási koncepciókkal valósítható meg.

Kõbányai út térsége esettanulmány A koncepció Budapest Városfejlesztési Koncepciója és az érintett kerületek fejlesztési és szabályozási dokumentumai – megegyeznek abban, hogy a Kõbányai út és térsége az átalakuló ipari területek, a rozsdaterületek szerteágazó problematikáját koncentrált módon veti fel. Jelen koncepció a Kõbányai út térségének e feltételekhez illeszkedõ, a pozitív és optimista lehetõségeket erõsítõ fejlõdésének megalapozását szolgálja. Olyan, az ágazatokat integráló fejlesztési célokat fogalmaz meg, amelyekre építve a legfontosabb stratégiai lépéseket meg lehet határozni. A koncepció feladata ennek megfelelõen, hogy – elsõsorban a közösségi szféra, azon belül mindenekelõtt az érintett kerületi önkormányzatok és a Fõvárosi Önkormányzat rövid-, középés hosszú távon érvényesülõ döntései, intézkedései és beavatkozásai számára – egységes rendszerbe foglalt hivatkozási 75

Világváros vagy világfalu alapként, koncepcionális keretként szolgáljon az egyes lépések közötti összhang növelése, a szinergikus (egymást felerõsítõ) hatásokban rejlõ lehetõségek kihasználhatósága és az egymás pozitív hatásait kioltó lépések elkerülése érdekében.

Kihívások A kihívások a tágabb városi környezet meghatározó fejlõdési folyamataiból, a szûkebb terület adottságaiból fakadnak és a terület pozícióváltása során a kívánatos folyamatokat elõsegítõ vagy éppen gátló tényezõként jelentkeznek. Központ közeli fekvés, jó elérhetõség és megközelíthetetlen zárványok A fejlesztés itt – a meglévõ urbánus területek összvárosi igényeket kielégítõ kínálatát kiválóan kiegészítõ – nagyterületû funkciók (sport, intézmény, zöldterület) elhelyezésére alkalmas ingatlanokat szabadíthat fel. E kínálat hasznosítása révén a terület funkcionálisan integrálódhat a környezõ urbanizált térségbe, s így ismét szerepet kaphat a város mindennapi életében, gazdasági terében. Ezen az adottságon a városfejlesztés a kapcsolatrendszer bõvítésével, a meglévõ feltáró elemek, az „artériák” mûködésének javításával, a zárványterületek belsõ kohéziójának, „immunrendszerének” javításával segíthet. Rozsdaterületek: felértéklõdés kontra szlömösödés Olyan, koncentrált és megfelelõ szabályozás esetén hatalmas relatív elõnyöket biztosító területekrõl van szó, ahová szívesen települ a tõke, s amely tõkebetelepülésnek a városra és a körülötte elhelyezkedõ térségekre is jótékony hatása lehet (munkahelyteremtés, közösségi fejlesztések, innovatív potenciál növelése, oktatásfejlesztés, vállalkozásgenerálás, továbbgyûrûzõ hatások érvényesülése, regionális súlyú infrastruktúra és közlekedésfejlesztések). Az ingatlanpiac bõvítése, az alacsony értékû, de nagy kiter-

76

Önkormányzati anyag jedésû területek kínálati pozíciójának javítása önmagában is vonzó lehetõséget jelent, még akkor is, ha tudni lehet, hogy az adott helyen a negatív körülmények miatt ez a folyamat nem ígéri a ráfordítások legkedvezõbb megtérülését. A kínálat létrehozásának kockázatát a potenciális közösségi felhasználók „kereslete” csökkentheti. Bármilyen rehabilitációs program megvalósításánál számításba kell venni, hogy a jelenleg itt élõ szociálisan hátrányos helyzetû lakosság nagyobb számban a területen marad. Társadalmi transzferzóna: esélyek és veszélyek A Kõbányai út környéki területen nagy súllyal van jelen a transzferfunkció, ami a termékek áramlása mellett mindenekelõtt kulturális szempontból érdemel kiemelt figyelmet. A kialakult Keleti Kapu nemcsak a fõváros keleti kapuja, hanem Európa jelentõs részéé is. E szerepkörök igen komoly energiákat rejtenek, melynek tudatos felhasználása a várospolitika számára fontos feladatot jelent. Spontán folyamatok kontra irányított fejlõdés A jelenlegi realitásoknak inkább egy olyan irányított-szabályozott fejlesztési folyamat felel meg, amely a Public-PrivatPartnership elvnek megfelelõ vállalkozói, tulajdonosi és önkormányzati kooperációra épül, és az egyes célokhoz rendelhetõ változatos eszközrendszert alkalmaz (elõvásárlási jog, változtatási tilalom, ingatlanpiaci kínálat kialakítása, önkormányzati és fejlesztõi közös beruházások, integrált fejlesztési program kidolgozása stb.).

Jövõképek A fejlõdés spontán alrendszerei és a fejlõdést befolyásoló külsõ és belsõ tényezõk alapján körvonalazni lehet a jövõképek absztrakt forgatókönyveit. Ezek a változatok segítik modellezni azt a folyamatot és jövõt, ami létrejöhet a térség fejlõdése során, a különféle társadalmi-gazdasági, ökológiai és szervezeti-intézményi tényezõk hatására. Miután e tényezõk erõteljesek és a folyamatok iránya nyitott, a jövõ


5

Önkormányzati anyag viszonylag széles kontúrokkal rajzolható meg. ! A “Szomorú Rozsdaövezet, Keleti Bazár” forgatókönyv ! A „Vasvirág” forgatókönyv ! A „Magyar Csoda” forgatókönyv

Alapelvek A reális szempontokat – és mindenekelõtt a várható szervezeti/lebonyolítási folyamat decentralizáltságát – figyelembe véve a koncepció a “Vasvirág” jövõkép megvalósulását tekinti elérendõ célnak. Látni kell azonban, hogy még ez a reálisabb célokat felvetõ javaslat is sokrétûen összehangolt várospolitika felépítését teszi szükségessé. A Kõbányai út térségében kétféle megközelítési mód kínálkozik: ! Az ún. adaptációs stratégia lényege az, hogy a meglévõ-alakuló folyamatokhoz, mint az elképzelt fejlesztések spontán környezetéhez való adaptációt állítja a tervezés középpontjába, lebontva természetesen a nem kívánatos és leválasztható elemeket, jelenségeket. A tervezés ebben az esetben sem mond le a kreatív jövõformálásról, ehhez azonban a nagyváros fejlõdési folyamatába beilleszkedõ tervezõi megközelítésre és gyakorlatra van szükség. Veszélye ennek az evolúciós stratégiának a „leragadás” és egyes napi, vagy rövid távú jelenségek túlhangsúlyozása. Az ebbõl fakadó aránytévesztés egy ekkora terület esetében, amely a VI. és VII. kerület méreteivel azonos, igencsak kritikus lehet. Az adaptációs stratégia figyelembe tudja venni a 200 hektárnál nagyobb területen folyó változások rendkívül nagy tehetetlen-

5


Világváros vagy világfalu ségét és a változáshoz szükséges hosszú idõt. A folyamat irányításának kellõ rugalmassága ugyanakkor csak megfelelõ visszacsatolási rendszer mûködtetése mellett biztosítható. ! Az ún. „víziós”, elõretekintõ tervezés lényege a futurisztikus jövõképnek megfelelõ környezetalakítási javaslatok kidolgozása. Ez esetben kevésbé a zajló folyamatok, sokkal inkább a kívánatos jövõkép a meghatározó. Itt a tõkekorlátok, illetve a majdani piacfüggõ kereslet kell, hogy fékezzék a túlfûtött tervezõi víziókat. Nagyon lényeges figyelembe venni a városok kvázi önszabályozó mûködését, ami a nem kívánatos, vagy alig integrálható elemeket – rendszereket a maga sajátos immunrendszerével elszigeteli, kilöki, leértékeli, transzformálja. Ezek persze generációs léptékû, hosszan tartó folyamatok (pl. a léptékvesztett lakótelepek sorsa, stb). A jövõre irányuló megközelítéseknél két egyaránt fontos szempontrendszer felépítésére kell hosszabb távon is koncentrálni: a több lépcsõs szerkezetalakítás – strukturálás és a fõvárosi fejlesztési- vállalkozói- ingatlanpiaci rendszerbe kapcsolás elõsegítése. A vizsgálatok és a SWOT analízis alapján a Kõbányai út térsége fejlesztése során a hagyományos városrendezõi, valamint az ingatlanpiaci és városmarketing rendszerekbõl felépülõ – megfelelõen nyitott és rugalmas kevert – beavatkozási módszer alkalmazását tartjuk célravezetõnek.

77

Világváros vagy világfalu Stratégiai célok A vizsgált terület abszolút értékét az adja, hogy a város jelenlegi, még határozottan és dinamikusan felfelé ívelõ fejlõdési ciklusába a térség kedvezõ adottságai jól beilleszthetõk. A beavatkozások közvetlen és elsõrendû célja ennek megfelelõen a terület felértékelése, ingatlanpiaci pozíciójának javítása és kihasználása.

Városszerkezeti integráció A terület pozícióváltásának alapvetõ feltétele a város urbánus szövetszerû térségei és az átmeneti zóna típusú területek közötti feszültség csökkentése. A terület integrációjának felépítése során megoldandó a zárványok nyitása vagy elhatárolása a környezõ szövettel összefüggésben, miközben a funkcionális kapcsolatok fejlesztése is szükséges a közvetlen környezettel: ! A Kõbányai út feltáró szerepének szervezett kialakítása és a keresztirányú kapcsolatok bõvítése. ! A kapcsolatok javítása a fejlõdõ külsõ fõhálózatokhoz, a keresztirányú közlekedés hálózat és tömegközlekedés rendszerbe illesztése (Orczy/Fiumei út, Bihari/Pongrác út): az M4-es út A környezet stabilitását biztosító elemek erõsítése, mindenekelõtt az Orczy tér és a Mázsa tér térségének fejlesztésével. ! Ganz-Mávag terület hálózati és funkcionális integrálása. ! A terület szövetszerû integrációja érdekében a területen kívül fekvõ új, ide is kisugárzó fejlesztések kezdeményezése. (Elõzõ oldali ábrán)

Funkcionális integráció és szerepváltás ! A városszövetbe illeszthetõ korszerû, környezetbarát ipari munkahelyek, kereskedelmi és irodai tevékenységek megtelepülésének ösztönzése. ! A zárvány jellegû lakóterületetek gettósodásának megfékezése, a legrosszabb adottságú lakások (vagy egyes ipari területek) bontása árán új, jobb minõségû lakásállomány létrehozása. ! Nagy területigényû, sport, szabadidõ, kulturális célú (zöldfelületi) intézmények, valamint városüzemeltetési funkciók (remíz, gázmûvek, temetõ, zöldfelületi rendszer fasorok, új útkapcsolatok) elhelyezése. ! A “keleti bazár” jellegû kereskedelmi tevékenység lokalizálása, konszolidálása:

Stratégia ! Az elsõ, rövidtávú lépés az erõforrások és a támogató, illetve korlátozó szabályozási eszközök rehabilitációs szempontú koncentrációja. ! A második, rövid-középtávú lépés a magisztrális csomópontoknak az országos innovációs-modernizációs hálózatokra való rácsatlakozásának elõkészítése lehet, de már most “fel kell szabadítani” e célból a területeket és meghatározni a szabályozási eszközöket, hogy a következõ lépések mozgásterét biztosítsuk. 78

Önkormányzati anyag ! A harmadik lépés pedig e csomópontok és hálózatok, illetve az itteni tevékenységek kiterjedésének megindítása - moderálása, amit elvi szinten már most programozni kell. Cél, hogy megindulhasson a budapesti központi modernizációs zóna kelet – délkelet irányú hatásának kiterjedése a már most kalkulálható majdani körülményeknek megfelelõen. A terület sajátosságait figyelembe véve az integrált szemléletû és nyitott felépítésû stratégia ajánlható. A stratégia középpontjába, a koncepció elfogadása után egy többlépcsõs optimalizációs program felépítését kell állítani. A stratégiában kiemelt jelentõségû a többszintes szerkezetalakítás (hálózatok, területhasználatok) és a tervezett, vagy valós folyamatok szelektív megerõsítése.

A Szerkezetváltás stratégiája A térség szerkezetváltása alapvetõen a környezõ urbánus szövetbe való integrálódást szolgálja. A beavatkozás fõ céljai az alábbiak: ! a zárványhelyzet oldása, a zárványként megmaradó területek rendezése, erõsítése, ! a fejlõdési pólusok kedvezõ hatásainak kiaknázása, ! a szomszédos területhasználati egységek léptékének közelítése, a hálózati rendszerek illesztése.

A szerepváltás stratégiája A terület szerepváltásában elérendõ fõbb célok: ! A visszahúzódó nehézipari és vasúti tevékenység helyén rendezett raktározási, kereskedelmi és környezetbarát ipari tevékenység megtelepítése. ! A lakóterületek szintentartása, minõségi fejlesztése a szlömösödés elkerülése érdekében. ! Új funkciók letelepítése. Napjainkban már nincs olyan nagyvárosi és települési fejlesztõ erõ, amely egyetlen szereplõ elképzelései alapján irányítaná, végrehajtaná egy, a térségünkhöz hasonló méretû városrész megújításának feladatait. Ennek megfelelõen a koncepció az állami-fõvárosi-kerületi-lakossági-vállalkozói kooperációt kiemelten kezeli a közérdek prioritása mellett. A folyamat során olyan módszerek, együttmûködésekfórumok létrehozására és mûködtetésére van szükség, amelyek érdekegyeztetõ, konfliktusmegelõzõ és kezelõ módszereik révén elérhetik az érintett szereplõk kooperációját és a tágabb térség stabilizálódására is kedvezõ hatást gyakorolhatnak. A jövõ várospolitikája számára a Kõbányai úti terület megújításának folyamata megkerülhetetlen „innovációs helyszínként” igen sokrétû tapasztalattal szolgálhat. Az egyeztetõ fórum tagjai a Fõváros, a VIII. és X. kerületi fõépítészei, a Fõvárosi Környezetvédelmi és Közlekedési ügyosztályok, MÁV, BKV és a Ganz képviselõi, a fejlesztõk, a tulajdonosok, a lakosság és az etnikai csoportok képviselõi, az Orczy fórum, a RÉV Rt. és a X. kerület hasonló szerepû szervezetei, szakértõk, moderátorok.


5


Összegzés A Józsefvárosi esettanulmány fõbb megállapításai: ! A sûrû szöveten belül is jelentõs eltérések vannak az adottságokon alapuló várospusztulási és városfejlõdési folyamatok között. ! Szükség van a strukturáló és osztályozó elemzésre a kellõen differenciált stratégia kialakítása érdekében. ! A területen a felgyorsult várospusztulási folyamatok miatt és a tõkehiányos szereplõk miatt, a restaurálókonzerváló, vagy a mértéktartó rehabilitációs megközelítés irreleváns lett. ! A terület nagymértékû leromlottsága és a helyi társadalom elesettsége miatt felhalmozódott gondok következtében a befektetõk és a vállalkozói tõke elkerülte a területet. ! A szûk akcióterületre vonatkozó javaslat: az eltérõ rehabilitációs technikákat keverten kell alkalmazni. " rom eltakarítás, szerkezetalakítás, újjáépítés (Corvin – Szigony sétány térsége) " rehabilitációs típusú városmegújítás (Práter utca és Üllõi út mente) " szanálási típusú megõrzés A területen a RÉV8 Rt. korszerû felfogás mellett szûkös tõke háttérrel dolgozik erõteljesen a romeltakarításon és már az újjáépítés eredményei is láthatók.

5



A Kõbányai úti esettanulmány fõbb megállapításai: ! A kerületnyi kiterjedésû terület kettõs periféria. Az átmeneti zónába esõ Józsefvárosi és Kõbányai térségek a kerületek felõl nézve, periférián vannak. (Miközben a Hungária körúton belül nincs még egy ekkora összefüggõ fejleszthetõ terület.) ! A nagy területû ipari-közlekedési telephelyek funkcionális kiürülését a pusztuló környezetbe illeszkedve, spontán folyamatok során betelepült kínai piacok olcsó kereskedelme és a kapcsolódó szolgáltatások követték. ! A területen az egymásnak ellentmondó érdekek és törekvések alakultak ki az ezredforduló éveiben. A harmad-negyed területre összehúzódott megújult ipar mellett a totális amortizációig használható pótalkatrész gyártó avult technológiák, kínai és kelet-európai munkaerõ piac, keleti olcsó áruk logisztikai központja valamint kis- és nagykereskedelme, részlegesen kivonuló Máv – vannak jelen a területen. ! Az érdekelt önkormányzatok és nagy területtel rendelkezõ szereplõk, még nem alakították ki stratégiájukat. Aktivitásuk alacsony szintû. ! A területen a nagy kiterjedés, a sûrû beépítettség, a tisztázatlan környezeti állapot és az általános leromlottság miatt, csak a nagy kockázatokat is vállaló, a szürke gazdasággal is összefonódó tõke jelent meg. ! A kidolgozott stratégia a szerkezet- és szerepváltásra irányul, mely a terület helyzetbe hozását biztosíthatja. Ehhez elengedhetetlen, hogy a terület piaci és önkormányzati szereplõi között felépüljön az a szervezet, amely képes az érintettek szempontjait koordinálni, és a megújulás évtizedes folyamatát felépíteni.

79



Hivatkozások A tanulmányban felhasználtam mindazokat a rehabilitációs anyagokat, amelyek kidolgozásában részt vettem, illetve amelyek kidolgozását irányítottam: Budapest Rehabilitációs Programja 1997-1998 Budapest Városfejlesztési Koncepció 1999-2003 Józsefváros Rehabilitációs Stratégiája és a Középsõ Józsefváros akcióterületi programja 1998 Kõbányai út térsége városfejlesztési koncepció és stratégia 2001-2002 Számos iparterületi és belsõ városi szabályozási terv 1995-2003 Koszorú Lajos, Kõbányai út és térsége városfejlesztési koncepció és stratégia

80


5



FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET KÖZÉPÜLETEKBEN Novák Ágnes Épített Környezetért Alapítvány

A lakó és középületek szerepét a környezetalakításban és az életminõségben nem lehet eléggé túlértékelni. Ha bõvítjük a kört és nem csupán az épületeket, hanem az épített és természeti környezetet is figyelembe vesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy életünk legnagyobb részében az innen érõ hatások özönében létezünk. (Egyes statisztikák szerint az európai életmódra jellemzõ, szabadidõs tevékenységekben az épületben-tartózkodás az angolok esetében 95 %, míg a svédek esetében 80 %, vagyis az angolok összes szabadidejüknek 5 %-át töltik szabadban, míg a svédek 20 %-át.) Ha az idõmérleget tovább bontjuk, akkor láthatjuk, hogy a nem szabad idõ nagy részét a lakásban vagy középületben töltjük, és a lakosság egyre nagyobb aránya ezeket a tereket munkahelyként is használja. Ezért nem lehet túlértékelni ezen terek életminõséget befolyásoló hatását. Ugyanakkor nem vállalkozhatunk arra, hogy megszabjuk, milyen a jó lakó vagy középület, hiszen számtalan befolyásoló tényezõt kellene valamilyen egységes rendbe szedve értékelni. Mégis, szükség van arra, hogy idõrõl idõre átgondoljuk azokat a folyamatokat, amelyeket felismerünk, azokat vessük össze a fenntartható fejlõdésrõl alkotott elképzeléseinkkel, és megkíséreljük közelíteni a két folyamatot. A környezeti állapot elkerülhetetlennek tûnõ romlása, és az épített környezet brutalizálódása miatt nem tehetjük meg, hogy nem tesszük meg legalább azokat a lépéseket, amire valóban van rálátásunk és befolyásunk. Az egyik legnagyobb problémát abban látom – másokkal együtt – hogy elhisszük, pénz nélkül semmire sem mehetünk, holott sok esetben nem többletforrások lennének szükségesek, csak körültekintõ tervezés. Más esetekben a mérnökök és a döntéshozók sincsenek abban a helyzetben, hogy jó döntést tudjanak hozni, hiszen maguk sem rendelkeznek a megfelelõ ismeretekkel, vagy motivációval. Sõt nagyon sok esetben a szabályozók viszik kényszerpályára õket. Szükség lenne tehát olyan elemzésekre, vagy akár ajánlásokra, amelyek az önkormányzatok és települések, valamint azok lakóinak távlati értékeit veszik figyelembe, és segítik õket a helyes megoldási lehetõségek kiválasztásában. Nem véletlen, hogy más-más klimatikus vagy társadalmi környezetben a tervezés eltérõ eleme válhat fontossá. Sokat tanulhatunk a szélsõséges helyzetekbõl, illetve a más tradíciókkal rendelkezõ országok építési elõírásaiból is. Olaszországban sok gondot okoz a különbözõ korokból származó mûemlékekhez való illeszkedés. Legújabban azzal kísérleteznek, hogy egyes - nem kiemelt jelentõségû területeken - olyan szabályozást alakítsanak ki, ami a környezetbe való illeszkedést elemzi, vagyis nem egy-egy formai elemnek kell illeszkedni, hanem a “hely szellemének” megfelelõen kell tervezni. Ebben az esetben

6

NOVÁK ÁGNES, FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET KÖZÉPÜLETEKBEN

is elõfordulnak szubjektív elemek, de maga a módszer inkább támogató-terelõ, semmint radikálisan tiltó, amit persze könnyû lenne kijátszani. (Ismerjük ezt a magyar építési gyakorlatból is: nincs az az ereszvonal elõírás, amit ne lehetne jónéhány centivel meghaladni.) Ily módon a Milánói Egyetem várostervezési tanszékén azon dolgoznak, hogy a környezeti összhangot pontszámokkal kifejezve értékeljék, és így ellenõrizzék a terveket. Hasonló szándékot mutat a svájci BauBioDataBank létrehozása. Az adatbázis kidolgozói az anyagok elemzésével a szerkezeteket jellemzik, és a szerkezetekbõl összeállított épület kap egy Öko-Index-et, ami minõsíti a tervezett vagy megvalósított épületet. Az anyagok értékelése során hangsúlyos szerepe van a gyártásnak (energiaigény, CO2 és SO2 szennyezés) és az újrahasznosíthatóságnak, míg az épület elemzése során fontos a hõszigetelés minõsége és az alternatív energiafelhasználás. Az adatbank létrehozói sok problémával találkoznak, amelyek közül a legjellemzõbb, hogy a gyártók nem adnak adatot (például az energiatartalomra), így sok esetben csak perrel fenyegetõzve juthatnak hozzá a nyilvánosságra is tartozó adatokhoz. Nálunk ez fokozottan érvényes, hiszen szinte minden üzleti titoknak minõsíthetõ, holott például a kéndioxid szennyezés a környezet életfeltételeit rontja. Fontos jelenség, hogy a fogyasztók maguk is igyekeznek információkat szerezni, és ahogy az élelmiszerek dobozára kötelezõ ráírni, hogy milyen anyagokat tartalmaz, remélhetõleg minden terméknél fontos lesz az információ. A továbbiakban megkísérlem összefoglalóan bemutatni azt, hogy az építés hatását a környezetre hogyan lehet értékelni, és egyes adatok tekintetében számszerûsíteni is. A bemutatott értékelési módszer szubjektív elemeket is tartalmaz, de reményeim szerint segédinformációként mindenképpen a helyes irányba tereli tevékenységünket. Elsõként a külsõ környezetet kell elemeznünk.

81



A környezeti összhang vizsgálatának lehetõségei A környezeti összhang elemeinek vizsgálata során bizonyos, hogy másképpen kell értékelni egyes megoldásokat a különbözõ beépítési és használati jellemzõkkel rendelkezõ “övezetek” esetén, vagyis más problémakör számít kiemelten fontosnak a “sûrû városi”, és a “külterületi” vagy “tanya jellegû” beépítés esetén. Ebbõl a szempontból Magyarországon négy fõ kategóriát lehet alkotni ! sûrû városi, ! átlagos városi, ! kistelepülési, és ! külterületi vagy zöldmezõs új építési területek. Ezt ki kell egészíteni a

A területhasználat jellemzõi A területhasználat elemzése az egyik leginkább övezetérzékeny kategória, ami nyilvánvalóvá válik, amint egyes elemeit megvizsgáljuk. A továbbiakban a baloldalra kerülnek a negatívként értékelt folyamatok, míg a jobboldalra a pozitívnak tartott jellemzõk. A két érték közötti skála az esetek nagy részében jellemezhetõ a -5......+5 skálán, ahol a 0 jelenti a nem értékelhetõ vagy nem jellemzõ hatást. Sajnos sok esetben az osztályzás nem ennyire egyszerû. Van, amikor bizonyos adatok segítenek a számszerûsítésben (lásd késõbb), azonban sok esetben a skálán való elhelyezés szubjektív elemeket is tartalmaz. Azonban kellõ odafigyeléssel és önértékeléssel néhány elemzés elkészülte után már nem sokat tévedünk. tönkreteszi a termõtalajt megvédi/létrehoz termõtalajt jó termõterületet épít be rossz termõterületet épít be az élelmiszer termelést saját használatra élelmiszert kizárja termel

! fizikai vagy kulturális értelemben különösen érzékeny jellemzõjû területekkel, ami jelenthet történelmi, és/vagy építészettörténeti jelentõségû területet, vagy különösen érzékeny táji területeket. Az utóbbi esetben azonban egészen bizonyos, hogy minden építés - a fenntartáson kívül - “szennyezéssel” jár, vagyis teljesen egyedi és nagyon szenzibilis megoldásokat kell kialakítani a területen dolgozó összes szakember bevonásával. Erre a kategóriára a késõbbiekben lesznek utalások, de lényegében ezzel nem foglalkozom tovább. A további elemzések megkezdése elõtt tehát elõször az építési környezet fenti szempontok szerinti meghatározása a feladat. Ezek után az elemeket kell vizsgálni, és a vizsgálati eredményeket kell elemezni. A környezeti összhang (vagyis illeszkedés) vizsgálatának elemei

a

környezeti

A következõkben az egyes felsorolása után részletesen is kitérek a negatív szélsõértéktõl a pozitív szélsõértékig terjedõ elemzésre. A vizsgált összetevõk: ! területhasználat, ! települési környezet, ! a tervezési folyamat, ! használat, üzemeltetés kérdése, ! a beépített anyagok kérdései, ! az energiafelhasználás, ! a vízfelhasználás, ! a hulladékkezelés kérdései. A felsorolt összetevõk egyes elemeit a következõkben részletesen is bemutatom. Az értékelõ skála kidolgozása összetett feladat, melyet egyes esetekben lehet számokkal és elõjelekkel kifejezni, ami az összehasonlítást segíti, míg más esetekben “csupán” szubjektív megítélésre van mód, ami azonban igenis lehet iránymutató az esetek többségében. 82

Malmö, Svédország; Az elhagyott tengerparti teherkikötõ helyén létrehozott új városrész, mely a régi városközponttól 10 perc sétaútra található (Bo2000 lakásépítési kiállítás, ahol a lakásokat a kiállítás végeztével bezárták); A tengerparttól beljebb esõ területeken is létrehoztak vízfelületeket. A skandináv országokban kiemelten kezelik a városi vízfelületeket. NOVÁK ÁGNES, FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET KÖZÉPÜLETEKBEN

6


Önkormányzati anyag Az elsõ kategóriát nyilván nem kell részletesen elemezni, azonban világos, hogy erre különösen a kistelepülési illetve külterületi övezetek esetében kell odafigyelni. Egészen bizonyos, hogy azokon a területeken ahol az élelmiszertermelés fontos, vagy a termõtalaj minõsége megõrzendõ ezt értékként kell kezelni. A jó termõképességû terület idõlegesen talán nem tûnik különösebben nagy értéknek, de akár az élelmiszertermelés, akár az erdõtelepítés akár az energetikai célú termelés a késõbbiekben kiemelten fontos lehet. Ennek megfelelõen helyesebb a már leromlott termõképességû területek építési célú felhasználása, mintsem új területek bevonása az építésbe. Ebbõl a szempontból pozitívan értékelendõ, pl. a fõvárosra kialakított barna mezõs beruházások koncepciója, illetve az elhagyott ipari területek revitalizálása. Középületek esetében arra kell kiemelt gondot fordítani, hogy az épület környezete a pszicho-szociális komfort javítására, és a kedvezõbb mikroklíma biztosítására gazdag növényállománnyal, és megfelelõ zöldterülettel rendelkezzen. Amennyiben a zöldfelület aránya csak korlátozott, kiemelten fontos a másodlagos zöldfelületek biztosítása (zöldtetõ, zöldhomlokzat, többszintû növényzet), illetve a többszintû lombos vegyes növényzet telepítése. Az épület környezetében legyen füves terület, cserjékkel és fás területekkel, és a tervezett lombhullató és örökzöld növényzet ne legyen tájidegen.

A települési környezet jellemzõi Az építés helyszínéül szolgáló település jellemzõinek elemzése szintén övezet-érzékeny kategória. A vizsgált tényezõk nem minden helyszínen azonos jelentõségûek, de alapjukban azt megmutatják, hogy melyik irányba helyes haladni. Az egyes elemek magyarázata az alábbiakban következik. növeli a közlekedési terhelést kizárja a mezõgazdasági tevékenységet egynemû épülettípusokat alkalmaz korlátozza a nap és szél energiáit a helyi munkaerõt kizárja nem akadálymentes

csökkenti a közlekedési terhelést megengedi a mezõgazdasági tevékenységet változatos épülettípusokat alkalmaz befogadja a nap és szél energiáit helyi munkaerõt foglalkoztat akadálymentes környezetet eredményez

pedig teljesen háttérbe szorul, holott az ország területének nagyobbik fele kényelmesen alkalmas kerékpározásra, és a városokban is lehetne gyalogosan közlekedni, ha megfelelõ járdák és motiváló környezet lenne. Ez utóbbi közlekedési fajták nem kívánnak energiaimportot, és egészségmegtartó hatása is lenne. (Érdemes példának tekinteni a svéd közlekedésszervezést több szempontból is. Egyik érdekessége a kerékpáros-utak használata, információs ellátottsága és szervezettsége, holott az idõjárás jóval kedvezõtlenebb, mint nálunk. A kerékpárutakat télen futósínnel is lehet használni, így mindennapos látvány a síléccel érkezõ irodai dolgozó a nagyobb városokban is. Mindamellett, hogy egészséges és nem szennyezõ ez a tevékenység, erõsíti a szociális kapcsolatokat is, ellentétben az autópályák merev hierarchiába rendezõ agressziójával.) A fentiek miatt is fontos, hogy az új építéssel ne indukáljuk a közlekedés növekedését. Sajnos a nagy bevásárlóközpontok ennek éppen az ellenkezõ hatását keltik, nagy tömegeket vonzanak, és a bevásárlások nagy része így már nem is oldható meg autó nélkül. Azt is észre kell venni, hogy így a vásárlás szinte egész napos idõtöltéssé-szórakozássá válik, más elfoglaltságokat kiszorítva a családok életébõl. (Visszatérve a svéd modellre: szombaton délután kettõkor bezárnak az üzletek, így a hétvége a szabadidõs tevékenységeké és nem a bevásárlásé, holott Svédországban magasabb a foglalkoztatottság, mint nálunk.) A változatosság az épülettípusok esetében azt jelenti, hogy többféle - egymással kiegyeztethetõ - funkció elõnyös a település szempontjából. Így nagyobb lehetõség van a sokszínû használatra, a hosszabb üzemeltetésre, az átalakíthatóságra, és végsõ soron ez a változatosság szintén a közlekedési terhek csökkentését jelenti. Amennyiben lehetõség van nem szennyezõ ipar, szolgáltatás, oktatás és kereskedelem vegyes telepítésére a lakókörnyezetben, az minden bizonnyal csökkenti a gépkocsi-közlekedés iránti igényt. Ezzel együtt a biztonságos gyalogos és kerékpár-közlekedés lehetõségét biztosítva a változatos kialakítás hosszabb távon is lakhatóvá teszi a települést. A változatosság ebben az esetben nem formai tobzódást jelent, mert egy bármilyen formagazdagon tervezett lakótelep - mai nevén lakópark - magán fogja viselni annak minden hátrányos jegyét (elkülönülés, elzárkózás, társadalmi rétegzõdés stb.).

A közlekedési terhelés csökkentése alapvetõ feladat lenne nem csupán a szûkebb környezet számára, hanem az egész földi légkör állapotára nézve. Ezen a globális elõnyön kívül természetesen a lokális elõnyök rövid idõn belül érzékelhetõk a lakókörnyezet közelében a por és zajterhelés csökkentésével. Nem egyszerû elvárni a közlekedés iránti igény csökkentését akkor, amikor a gépkocsi-közlekedés egyre terjed, és sajnos a tömegközlekedés aránya és színvonala csökken. Mindemellett a kerékpáros vagy gyalogos közlekedés

6


Malmö, Svédország; A lakásokat úgy tervezték, hogy minden lakásból legalább egy helyrõl a tenger látványát lehessen élvezni, így a természeti környezet a városrész elemeiben is folytatódik, a lakosokban is tudatosul.

83



Katalónia kisvárosi környezet . Az akadálymentes környezet minden használó számára kényelmet és biztonságot jelent.

A középületek esetében különösen fontos, hogy gyalogos távolságon belül elérhetõek legyenek az alapfokú ellátás egységei, ideértve az óvodát és általános iskolát, de a boltot, piacot és postát is. Ezek szintén növelik a települések és településrészek megtartó erejét, és csökkentik a közlekedési terhelést. A lakókörnyezetébõl kiszakított kisiskolás nehezebben talál barátokat, a közeli bolt pedig lehet, hogy nem rendelkezik a hipermarket választékával, de legalább nem kell a parkolóban bozótharcot vívni… A nap és szélenergia használatának lehetõsége ma még nem jogi kategória, de a fosszilis tüzelõanyagok erõteljes használata után belátható idõn belül ezek használata is elõtérbe kerül, ami a légkör általános állapotára jótékony hatással lesz. Ki kell emelni azt a nehezen számszerûsíthetõ elõnyt is, hogy a nagy szolgáltatóktól való függés csökkenését is jelenti az alternatív energiaforrások használata. (Errõl részletesebben Ertsey Attila: Az Autonóm Ház címû fõiskolai jegyzete szól.) A megújuló, és ezen belül a nap- és szélenergia használata egyébként is csökkenti a környezet terhelését, mert a vezetékek és szállítóközegek építése is csökken. A napenergia-hasznosító berendezések közül igen kedvezõ a megtérülési ideje a használati melegvizet termelõ kollektoroknak. Ez általában 8-15 év, vagyis ennyi idõ után a berendezés már “ingyen” dolgozik. A településtervezés során biztosíthatjuk a napenergia vagy szélenergia jobb kihasználását is, aminek az elõnyével a lakók-építtetõk késõbb élhetnek. Ez olyan többletértéket adhat az egyes lakóterületeknek, ami a kilátáshoz vagy a különleges táji értékhez hasonlítható. A használati melegvíz napenergiával segített megtermelése különösen elõnyös a nagyfelhasználók esetében: uszodák, kórházak, sportlétesítmények esetében a fenntartó számára fokozott elõnnyel jár ezek alkalmazása. Épületbiológiai elõnyt jelent a kisfeszültségû áramot termelõ kollektorok alkalmazása, mert a világításon kívül más célra is használható 24 V-os hálózat, és a hozzá tartozó tároló nem jelent többletterhelést a belsõ terek elektromágneses terében, vagyis csökken az emberi szervezet környezet általi terhelése. Ez is arra figyelmeztet, hogy már a települési környezet alakítása során gondosan ügyeljünk az alternatív energiaforrások jövõbeni hasznosítására is. 84

Sok esetben az áramtermelõ füg-göny (vagyis az ablaküvegbe integrált áramtermelõ szálak) használata azoknál az épületeknél kü-lönösen elõnyös, ahol a nappali idõszakban is szükséges mesterséges megvilágítás: pl. könyvtárak olvasótermei, illetve a számítógépes munkahelyek is idetartoznak. Ezekben az esetekben ugyanis a homlokzatokon megtermelt energia azonnal hasznosulhat a belsõ felhasználással.

A helyi munkaerõ foglalkoztatásának sok elõnye van, ami közül az egyik legkézenfekvõbb a közlekedési terhelés csökkentése. Ezen túlmenõ elõnyök is láthatók: ha helyi anyagokat és építési technikákat ismerõ munkaerõt alkalmazunk, annak az építés szempontjából van elõnye, míg a társadalom és a szûkebb környezet számára is fontos a helyi munkaerõ foglalkoztatása és képzése. További elõny, hogy az így létrehozott településrészlet, vagy épület az embereken keresztül is szervesül a helyi közösségbe, kisebb lesz a vandalizmus veszélye is. Az akadálymentes környezet biztosítása már mindenki számára jog, míg az építtetõk és üzemeltetõk számára kötelezettség is. Nem kell hosszasan magyarázni, hogy az akadálymentes környezet mindenki számára kényelmet és biztonságot eredményez. Nem kell mozgássérültnek lenni, hogy szívesen használjuk a rámpát vagy liftet, hogy értékelni tudjuk azt, hogy a környezetrõl megfelelõ információval rendelkezünk, és hogy a mellékhelyiséget kényelmesen használhassuk. Errõl sokat tudnának beszélni a kisgyermekesek, az alacsonyak, a “túl soványak” a “túl kövérek”, vagyis mindenki, aki éppen nem “átlagos”. (Errõl részletesebben szólnak: Fischl Géza - Pandula András: Tervezési segédlet az akadálymentes épített környezet megvalósításához, 2002 BM Építési Hivatal)

A tervezési folyamat jellemzõi A tervezési folyamat elemzése talán nem tûnik olyan fontosnak a környezet szempontjából, mint az elõbb említett hangsúlyos tényezõk. Ha részletesebben vizsgáljuk a kérdést, megtaláljuk azokat az összefüggéseket, amelyek miatt jelentõsnek találjuk ezt a tényezõt is a környezethez való alkalmazkodás szempontjai között. a tervezés elkülönül a a tervezés összehangolt a használótól használóval elfordul a természeti figyelembe veszi a terkörnyezettõl mészeti környezetet nem alkalmazkodik a helyi a helyi kultúrához alkalkultúrához mazkodó elfeledi a helyi építési figyelembe veszi az építési hagyományokat tradíciókat NOVÁK ÁGNES, FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET KÖZÉPÜLETEKBEN

6



Skócia, veterán kórház nõvértovábbképzõ épülete. A meglevõ épület felhasználásával létrejött új funkció illeszkedik a tradíciókhoz is.

A használótól való elkülönülés kérdése azt tükrözi, hogy a tervezõ milyen kapcsolatban van a megvalósuló épületeket használó helyi társadalommal, ez kölcsönös kapcsolat-e, van-e mód arra, hogy a társadalom nehezen számokba önthetõ igényeit figyelembe vegye. A kulturális, vallási, etnikai és szociális helyzetet mennyire ismerte meg a tervezési folyamat kapcsán. Ha ez szoros kapcsolatot, és mély ismeretet jelent, bizonyosak lehetünk abban, hogy a megvalósított terv sokáig a használók megelégedésére fog szolgálni. A természeti környezethez való viszony a tervezés fázisában is lényeges kérdés. Természetes, hogy az építészeti filozófia is tükrözi ezt a viszonyt. Szinte akármelyik építészeti irányzatot tekintjük, egyik sem mondta ki, határozottan, hogy Le a természettel!, mégis sokszor azt látjuk, hogy a természet elemei csupán, mint díszítõelemek épülnek be a tervbe. Természetesen létezik olyan építészeti elgondolás is, amelynek megvalósítása során még a nagyon is ipari mûnek tekinthetõ szemétégetõ kialakítása során is figyelembe veszik a természeti környezetet. (Ld. 60. oldal BorlängeEnergie épülete és megvalósítása.) Ma már nagyobb építési tevékenység esetén Környezeti Hatástanulmányt és vizsgálatot kell készíteni, aminek egyik eleme - sok egyéb mellett - a növény és állatvilágra gyakorolt hatás leírása. Ilyen módon tehát a táji, természeti környezet figyelembevétele csak elõnyös lehet. Ha nem tervezünk tájidegen kertet és zöldfelületeket, ha ismerjük a helyi állatvilágot, és biztosítjuk élõhelyét, a jövõ számára is megõrizzük azokat. Egy-egy alapkõletételekor elhelyezett irat bizonyára fontos információkat tartalmaz, de furcsállnánk, ha bele kellene foglalnunk azt is: itt egy békás élõhelyet szüntettünk meg, vagy minden sündisznócsaládnak el kellett költözni nagyratörõ parkosítási terveink miatt. Célunk a helyi állat és növényvilág megõrzése, és esetleg gazdagítása legyen, elhelyezhetünk egy-egy ritka növényt, de semmiképpen ne akarjunk a honos fajoktól megszabadulni. A fentiekben leírtak szinte teljesen megismételhetõk a helyi kulturális értékekkel kapcsolatban. A kultúra részének tekintett sokféle elem nem csökevényesedhet el. A kulturális sokszínûség sorvasztása, és az óriásplakát által sugalmazott “kultúra” terjesztése a szellemi környezetszennyezés*

6


Írország, Dublin, a várost átszelõ Liffey mentén kialakított gyalogos és kerékpárossáv csökkenti a forgalom rossz hatását. A helyi kultúrához alkalmazkodás szép példája.

kézzelfogható példája. A svéd tájat nem szennyezik óriásplakátok, pedig ott is van ipar, van áru és kereskedelem. Furcsa, hogy ebben a jóléti országban nem kelt közfelháborodást, ha az üzletek szombaton délben bezárnak, mert az emberek a hétvégét nem a bevásárlóközpontokban, hanem a természetben és családjukkal töltik. Saját kultúrájuk, vallásuk, tradícióik szerint töltik el a hétvégét. A kulturális értékek és tradíciók többet jelentenek, mint szórakozási formát, ebben testesül meg az oktatás, a mûvelõdés, a családok együttélése is, a közösségek és szomszédsági közösségek léte. Ez ugyanolyan védendõ érték, mint a természeti értékek.

A használat, fenntartás jellemzõi A használat és fenntartás kérdése különösen jelentõs ma, amikor a technikai lehetõségek talán túlságosan is csábítanak a “korszerû” eszközök alkalmazására. Mindenképpen fontos, hogy a fenntartás, mûködtetés átlátható legyen, és különösen lakás esetében csak ott legyen automatizált, ahol annak igaz értelme van. Különleges esetekben azonban valóban érdemes a legkorszerûbb automatikát alkalmazni ha az nélkülözhetetlen (irodaházak fûtését, világítását automatizáló rendszerek, sérült emberek környezetében, stb.). a javítás nehézkes nem változtatható elemek és funkciók a használók kizártak a mûködtetésbõl az épület nem adaptálható nincs lehetõség karbantartásra

lehetõvé teszi az öntevékenységet változtatható elemek és funkciók a használók részesek a mûködtetésben az épület adaptálható teret biztosít a karbantartáshoz

A javítási, karbantartási munkák sokszor terhesnek tûnnek a használók számára, azonban ha ez megoldható, vagyis van mód az eszközök tárolására és megfelelõ ismertetés is rendelkezésre áll az épületrõl és annak szerkezeteirõl, akkor sok esetben elõnyös, ha ezt a használók is végezhetik.

85

Világváros vagy világfalu Amennyiben az általunk tervezett anyagok és szerkezeti megoldások nem akadályozzák az öntevékeny mûködtetést, biztosak lehetünk abban, hogy az épület élettartama növekszik és minõsége sokáig magasabb marad, mintha erre nem fordítunk gondot. Ebbõl a szempontból a legfontosabb az olyan anyagok használata, amelyek szépen öregszenek. Ilyen például a fa, a természetes kõ, és a tégla. A gépészeti eszközök tekintetében sajnos nem ilyen egyszerû a helyzet. A fûtésszabályozás esetében nagyon fontos a megfelelõ automatika, mert ezzel jelentõs károsanyagkibocsátás elõzhetõ meg. A nyílászáró és a biztonsági rendszerek automatizálása is elõtérbe került. A biztonsági rendszerek esetében ez érthetõ, de az árnyékolók és nyílászárók esetében általában elõnyösebb a kézi szabályozás. Kivétel ez alól az akadálymentesített lakások esete, ahol viszont nagyon fontos az önálló életet élõ személy számára, hogy esetleg távirányítással, gépi eszközökkel mûködtesse az ablakokat és ajtókat. Középületek esetében is sok esetben elõnyös az automatikák alkalmazása, mert a használótól nem várható el a tudatosság. Pl. a mellékhelyiségek érzékelõs megvilágítási rendszerei, vagy az önmûködõ csaptelepek nagy arányú megtakarítást jelentenek az üzemeltetés során.

Önkormányzati anyag A beépített anyagok jellemzõi Az értékelés viszonylag egyszerûnek tûnik a beépített anyagok vizsgálata során. Mint minden esetben, itt is nagyon fontos, hogy a már meglevõ értékek - jelen esetben épületek, épületrészek, szerkezeti elemek és anyagok - újrahasznosuljanak. Az építõanyagok beépített energiatartalmának számszerûsítésre is mód van. nem hasznosít bontásból anyagot messzirõl szállít anyagot magas gyártási energiájú anyagok nem újrafelhasználható anyagok nem megújuló forrásokat használ mérgezõ/szennyezõ anyagot használ beépített energiatartalom: több mint 2.000kWh/m2

bontásból származó anyagot hasznosít helyi anyagokat használ alacsony gyártási energiájú anyagok újrafelhasználható anyagok megújuló forrásokat használ nem mérgezõ/szennyezõ anyagot használ beépített energiatartalom: kevesebb mint 500kWh/m2

Az épületek mindegyikének adaptálhatónak kell lenni a fogyatékos személyek számára. Egyelõre még csak kis számban épülnek olyan lakások és munkahelyek, amelyek akadálymentesnek tekinthetõk. A legtöbb fejlett országban már az is törvényben elõírt, hogy az épületnek átalakítással - ha olyan helyzet adódik - alkalmasnak kell lennie a fogyatékos ember számára is. Szerencsére azonban ez sokkal inkább szellemi befektetés kérdése, és kevésbé a pénzé. A legtöbb tervezési elv az akadálymentes környezet biztosításában olyan környezetet eredményez, ami minden használó számára elõnyös. A tágasabb mellékhelyiségek kényelmesebbek az idõsek vagy a kisgyereket mosdatók számára is. Az alacsonyab- Bontott anyagok felhasználása városi lakóépület esetében. Glasgow, ban elhelyezett kapcsolók mindenki számára kényelmesek, környezetbarát lakóépület. és a megfelelõ szélességû ajtók más szempontból is elõnyösebbek. Meg kell ismernünk ezt a tervezési elvet és A bontásból származó anyagok újrahasznosítását elsõdlegeáltalánosan is alkalmazni kell. Nem véletlen, hogy az ilyen sen az építési helyszínen kell megvalósítani, kivéve ha az tervezés mára az Universal Design - Általános Tervezés erõteljes környezetszennyezéssel jár, vagy egyéb technikai okok miatt különleges bánásmódot kell alkalmaznunk. Ez nevet viseli. utóbbi esetben természetesen a bontott anyagokat el kell A karbantartás kérdése nagyban hasonlít a javítás szállítani, és arra alkalmas feltételek között kell az újrakérdésére. Egyszerû terek és rendszerek, jól karbantartható hasznosításra alkalmassá tenni. (Jelenleg gondot okoz az, anyagok, felületek és burkolatok alapvetõek ebbõl a szem- hogy a bontott anyagok minõsítése nem megoldott, illetve pontból. A laminált padlószerkezetek például elõnyösnek igen költséges és csak nagy mennyiség esetében lehet gaztûnnek, de mivel felújításra, karbantartásra csökkent daságos. Persze kérdés, hogy ha egy kisméretû tömör tégla lehetõség van, ezért elõnyösebb a parketta burkolat. 100 évig állta a sarat, akkor miért nem fogadjuk el ezt a Másrészt a ragasztott csempe burkolatok sem alkalmasak tényt biztosítékként?) a karbantartásra, mivel egy-egy elem cseréje szinte kivitelezhetetlen. Ebbõl a szempontból is elõnyösek a hagy- Az építõanyagok szállítása - a nagy súlyok miatt - sok ományos megoldások és az egyszerû gépészeti környezetterhelést okoz. Sajnos legtöbb esetben a gyártók és kereskedõk a közúti szállítást részesítik elõnyben, ami a szerelvényezések. környezetterhelést csak fokozza. További érv a kamionos szállítás ellen, hogy az útrongálás a tengely-terhelés ötödik hatványával arányos, ami azt jelenti, hogy egy kamion több kárt tesz az utakban, mint százezer személygépkocsi. 86


6



Ráadásul a hazai gazdaság szállításigényessége háromszor akkora mint az EU átlaga, mert rengeteg a fölösleges, össze-vissza szállítgatás. Ugyancsak ide tartozik, hogy hazai mérések alapján a dízeljármûvek 40%-a túllépte a még elfogadható füstkibocsátási értéket, sõt ezen belül az ilyen esetek felében a határérték kétszeres-háromszoros túllépését is mérték. A városi levegõszennyezés mértékét súlyosan befolyásolja a szállítási szennyezés. Hasonlóan megdöbbentõ adatokat találunk, ha a zajterhelést vizsgáljuk. Mindenképpen törekedni kell a szállítás csökkentésére és a vasúti szállítás igénybevételére. (Az alföldi nádat ugyan helyben válogatják, de onnan Ausztriába szállítják, ahonnan újra visszakerül, pl. a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévõ épületekre. No comment.) További kellemetlenségeket is okozhat a messzirõl való szállítás. Átlagos esetben nincs szükség arra, hogy tengerentúlról vásároljunk garázskaput, vagy több ezer kilométer távolságból tetõfedõ anyagot. A hazai gyártás és munkaerõ elõnyben kell részesüljön annak érdekében is hogy ne legyünk kiszolgáltatva egy-egy multinacionális cégnek. Egyéb elõnye is van a helyi anyagok beépítésének: az anyagok gyártása és beépítése szakértelmet kíván, aminek a helyi anyagok esetén tradíciója van, így valószínûleg kevesebb lesz az építési hiba is, illetve a helyi tudás és a mikroklíma ismerete megvédhet attól, hogy az amúgy esetleg igen kiváló anyagot rosszul alkalmazzuk. Továbbmenve az anyagválasztással kapcsolatában elõnyben kell részesíteni azokat, melyeknek kicsi a gyártási energiatartalma, (gyártás, beépítés, fenntartás, bontás ciklusra vetítve). Az általunk alkalmazott anyagok esetében arra is figyelemmel lehetünk, hogy magasabb energiatartalmú anyagok beépítése esetén azok tartósan legyenek a használatban, illetve az újrahasznosításuk megoldható legyen. Elemzések szerint például sok esetben a hagyományos kisméretû tömör tégla - melynek gyártási és építési energiaigénye kétségtelenül magasabb, mint a korszerû hõszigetelõ elemeknek - alkalmazása mégis elõnyös, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez elõzõek bontás után újra felhasználhatóak, míg utóbbiakból bontás után csupán nagy halom törmelék marad. Néhány évtized múlva valószínûleg mód lesz a törmelék valamilyen felhasználására, de sohasem úgy, mint az a tömör téglák esetében könnyedén megtehetõ. Ugyanígy rengeteg nehézséget okoz a sokszor feleslegesen beépített beton és vasbeton az épületek szerkezeteinél. Az épületbiológiai hátrányokon túlmenõen elképzelni is nehéz, hogy mit kezdünk majd a nagypaneles épületekbõl kikerülõ rengeteg vasalt beton falelemmel, vagy az éppen mostanában beépítésre kerülõ betonfödémekkel, ha ezek az épületek is bontásra éretté válnak. A megújuló források használata sokszor akadályba ütközik az építés során. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a legújabb kutatások és fejlesztések éppen ezen a területen várhatók. Ki gondolt volna régebben, az olajbõség korában arra, hogy kenderbõl készült hõszigeteléssel rukkoljon elõ? Korábban úgy gondoltuk, hogy a természetes anyagok romlandók és sérülékenyek. Ma már

6


Bontott anyagokból létrehozott kemping fogadóépülete Svédországban.

tudjuk hogy a legnagyobb technikai felszereltséggel elõállított “korszerû” hõszigetelõ anyaggal is lehet rossz belsõ állapotot létrehozni, és végsõ soron a szerkezet is károsodhat. (Ilyen esettel találkozhatunk, pl.: ha a korszerû soküreges falazóelemet kívülrõl ragasztott hõszigetelõ habbal látjuk el. Ha erre ráadásul egy vékony mûanyag vakolat kerül, garantálhatjuk a belsõ oldali penészkárt és egészségtelen belsõ klímát. Átértékeltük tehát, hogy mi a korszerû, és az egészség érdekében elõnybe kerültek a természetes anyagok. Az esetek legnagyobb részében ez azzal az elõnnyel is járhat, hogy a helyi anyagok nagyobb arányban kerülhetnek beépítésre. Így például a mûanyag-hab hõszigetelések helyett egyes vidékeken a fagyapot a jó helyettesítõ anyag, míg más helyeken a kender vagy újrapapír hõszigetelés. Ilyen párhuzam található a belsõ burkolatok vagy tetõfedõ anyagok esetében is. Kézenfekvõnek tûnik teljesíteni azt az igényt, hogy ne építsünk be mérgezõ és szennyezõ anyagokat. Ehhez azonban rendelkezni kellene megfelelõ információval. Sajnos a gyártók nagy része ezt nem tekinti nyilvánosságra valónak. A különbözõ minõsítések legtöbbször erre nem térnek ki. Általában elmondható, hogy egyelõre “gyanúsnak” lehet tekinteni a petrolkémiai ipar termékeit és azokat a termékeket, amelyek formaldehidet tartalmaznak (építõlemezek, szálas hõszigetelõ anyagok stb.) az olyan jól ismert veszélyes anyagokról nem is beszélve mint az azbeszt. A beépített energiatartalom sok mindentõl függ, de nagyon jól mutatja, hogy a bevitt energia mennyisége arányban áll a környezetszennyezéssel (legalábbis a CO2 és SO2 vonatkozásában). Így a szélsõértékként bemutatott értékek már megkönnyítik az osztályozást. A beépített energiatartalom vizsgálata a középületek esetében szélsõséges eredményeket mutat. Lakások esetében is lehet hétszeres a különbség, ami a nagyobb léptékû épületeknél tovább növekszik. Középületek esetében arra kell kiemelt figyelmet fordítani, hogy az épület bontható legyen (ld. Debrecen, Kölcsey Mûvelõdési Központ sorsa), és az üzemeltetési költségek melyeket amúgy mi magunk finanszírozunk - alacsonyak legyenek. Ami még nagyon fontos, a biztonságos használat és az épületek szemléletformáló szerepe.

87



Az energiafelhasználás jellemzõi Az elõzõ szempontok szinte mindegyikében felmerült az energiahasználat kérdése. A mi éghajlati viszonyaink között igen nagy jelentõsége van ennek a kérdésnek. Szerencsére már sokan gondot fordítanak a téli hõveszteségek csökkentésére, ugyanakkor kevésbé ügyelnek arra, hogy a nyári idõszakban az esetleges túlzott felmelegedést passzív eszközökkel csökkentsék. Sajnos sok esetben túlságosan is kézenfekvõ a pazarló, és sok esetben az egészségre is káros légkondicionáló berendezések használata. Így érdemes megvizsgálni ezt a kérdést is alaposan. Bármilyen furcsa, az új hõszigetelési szabványok lassan terjednek el, és nincs mód a szabvány karbantartására sem, pedig ez azt is jelentené, hogy a jelenlegi értékek tovább szigorodnának. nem használ napenergiát nem veszi figyelembe a hõtárolást elvesztegeti a hulladékenergiát nem használ szél- és bioenergiát mellõzi a természetes szellõzést több mint 300 kWh/m2/év

napenergia-hasznosító figyelembe veszi a hõtároló kapacitást hulladékenergiát hasznosít használ szél- és bioenergiát számításba veszi a természetes szellõzést kevesebb mint 80 kWh/m2/év

Minden esetben arra kell törekedni, hogy az épület szerkezetei nagyon jó hõszigeteléssel készüljenek. Érdemes megjegyeznünk, hogy a hozzánk hasonló klíma adottságú osztrák és német területeken általában a következõ hõszigetelési jellemzõkkel rendelkezõ szerkezeteket használnak: talajon fekvõ padló: 0,25 W/m2K, pincefödém: 0,35 W/m2K, külsõ fal: 0,25 W/m2K, lapostetõ: 0,20 W/m2K, beépített magastetõ: 0,15 W/m2K, ablakok: 1,20 W/m2K

A nagyon jól hõszigetelt épület mellett arra is tekintettel kell lenni, hogy a napenergia hasznosítása lehetséges legyen. Ennek vannak passzív és aktív eszközei. Sokan gondolják, hogy a passzív napenergia hasznosítás “csupán” jó tervezést kíván. A jellemzõen déli irányba tájolt nagy üvegfelületekkel befogott napenergia tárolása, és az éjszakai hõveszteségek csökkentése, illetve a túlzott nyári felmelegedés elleni védelem valóban megoldható olyan hagyományos eszközökkel, mint a nehéz padlószerkezet, a külsõ oldali, hõszigetelt árnyékoló, sokszor azonban ennél is többet tehetünk. Az alternatív napenergia-hasznosító berendezések (napterek, tömegfalak, kollektorok) egyelõre még drágák, alkalmazásuk esetében viszonylag magas a megtérülési idõ. Várható azonban, hogy ebben az irányban is nagy technikai áttörés lesz. Az esetleges állami támogatás komoly elõrelépést jelenthetne az építésben. Az alternatív energiaforrások közül a napenergia hasznosítása nálunk is jól megoldható. A folyadékos kollektorok, vagy éppen az elektromos áramot termelõ napcellák már szerencsére kereskedelmi forgalomban kaphatók. Itt egyelõre a legnagyobb akadályt az jelenti, hogy a nyert energia hogyan és mennyi idõre tárolható be. Éppen ezért a hõtárolás kérdése igen fontos. Amennyiben az általunk létrehozott épületben nincsenek erre alkalmas szerkezetek (nagy tömegû falak, födémek, kavicságy stb.), akkor még hõtárolásra alkalmas tömeget is el kell helyeznünk valahová. A hulladékenergia hasznosítás is általában a jó tervezés függ-vénye. Ehhez azt kell megoldanunk, hogy az épületünk szélnek és kedvezõtlen tájolásnak kitett területeit fûtetlen mellékterekkel védjük, amelyek így csökkentik a hõveszteségeket, de még az eltávozott hõ is hasznosul ezen terek temperálásával. Erre jellemzõen alkalmas a gépkocsitároló, a kamra és a hobbiszoba, valamint az egyéb tárolók. A szél és bioenergia felhasználása általában olyan körülmények között alkalmazható gazdaságosan, ahol nagy területtel rendelkezik az épület, vagy egyéb gazdasági tevékenység is jellemzõ. Más esetekben település szintû

Az elõbbi épület napenergia hasznosító elemei. Az épület alatti kút a volt bánya mélyére vezet. ezt használják fel a napenergia és geotermikus energia fûtési célú használatánál.

88


6


Világváros vagy világfalu Ma már vannak olyan számítógépes segédeszközök, amellyel a megfelelõ megvilágítás modellezhetõ, és így a világítási energia értékét is számolni lehet. A természetes megvilágítás figyelembe vétele nem csupán csökkenti az energia felhasználást, hanem kedvezõ fényviszonyokat is teremt, ami a lelki egészségre nagy hatással van. Az éves fûtési-hûtési energiaigény ne legyen nagyobb mint 150 kWh/m2év, de érdemes az értéket leszorítani 80-100 kWh/m2év-re.

Az vízfelhasználás jellemzõi

Welsz, Energia Központ helyi épülete, a borús táj ellenérenapkollektoros áramtermeléssel kialakított épület.

összefogásra is szükség van ahhoz, hogy ezeket az alternatív és megújuló forrásokat használhassuk. Valószínûleg egy jó ideig ez még nem válik a lakások energiaforrásává, bár éppen a bioenergia, illetve a szemétlerakók energiájának gazdaságos hasznosítása már a városi mértéket kívánja meg. Ha a település lakosságának száma meghaladja a 40 000 fõt, ez a megoldás járható a földgáz használat helyett. A természetes szellõzés és megvilágítás kérdése azóta lett különösen fontos, amióta egyrészt az energia megtakarítások érdekében a nyílászáró szerkezetek fejlesztése a filtrációs veszteségek csökkentésének irányába indult meg. Ezzel elérték azt a furcsa helyzetet, hogy már olyan mértékben lecsökkent a filtráció - és ezzel a filtrációs hõveszteség - hogy az ablakokba szellõzõket kell beépíteni, ami bizonyos páratartalom elérése esetén önmûködõen szellõzteti a mögöttes tereket, így kerülve el a penészesedést. A jó belsõ légállapot nemcsak azt jelenti, hogy a belsõ tér páratartalma nem okoz penészkárt, de az is fontos, hogy a levegõ belsõ minõsége megfelelõ legyen, és minél kisebb legyen a szagszennyezés is. Erõsen szennyezett területen a szellõzõvel és filterrel felszerelt ablakok fontosak lehetnek, míg a nem szennyezett területen a nagyon jó légzáró ablak esetleg éppen az épületben felgyülemlett festék, ragasztó stb. adalék anyagok kijutását akadályozza meg. Semmiképpen se alkalmazzunk tehát túl sok fix üvegezésû nyílászárót, és kerüljük el a teljesen légzáró, szellõzõ nélküli ablakok beépítését, különösen akkor, ha az épületben sok nem természetes anyagot (festéket, burkolatot, nyílászárót, hõszigetelést stb.) használunk. A természetes megvilágítás kérdése hasonló a szellõzéshez. Ha a hõveszteségek csökkentése a cél csupán, elõfordulhat hogy nem megfelelõ megvilágítás lesz az eredmény. Ezt el kell kerülni. Általában azt az elvet kövessük, hogy a jó égtáj felé (DK, D, DNY) kétrétegû, hõszigetelõ üveggel ellátott, magas ablakot helyezünk el, míg a rossz égtájak felé (NY-tól K-ig) háromrétegû üvegezéssel ellátott, de csak a szellõzés és megvilágítás szempontjából feltétlenül szükséges méretû ablakot építsük be. Nagyobb terek esetében a felsõ megvilágítás, illetve az irányított megvilágítást lehetõvé tévõ fénykémény tervezése is indokolt lehet.

6


Az építészek nagy része hajlamos arra, hogy ezt a területet ne is vegye figyelembe, hiszen ez a gépészek feladatának része. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy a gondosan megválasztott gépészeti szerelvényeken túlmenõen a megfelelõ építészeti tervezés is igen sokat tehet a felesleges vízfogyasztás csökkentésére. Egyes területeket nem lehet csupán a gépésztervezõre hagyni, hiszen a konkrét kialakítások tervezéséhez építészeti megoldások szükségesek. rombolja a természetes foróvja a természetes forrárásokat sokat nem hasznosítja az esõvizet hasznosítja az esõvizet nem hasznosítja a szürke hasznosítja a szürke szenszennyvizet nyvizet nem víztakarékos víztakarékos megoldásokat használ ivóvízfelhasználás < 25 ivóvízfelhasználás > 150 l/fõ/nap l/fõ/nap éves ivóvízfelhasználás < éves ivóvízfelhasználás > 9,54 m3/fõ 54 m3/fõ Városi környezetben hajlamosak vagyunk arra, hogy ne ügyeljünk a talajfelszín alatti vizekre. Sajnos az esetek nagy többségében ennek az a racionális háttere, hogy a nagyvárosok alatti vízkészletek teljesen elszennyezõdtek akár az ipari tevékenység, akár a kommunális szennyvizek nem megfelelõ kezelése miatt. A vízkészletek szennyezõdésén kívül a felszín alatti mûtárgyak is megbontják a talajvíz természetes viselkedését. Ismeretes a talajvíz feltorlódásának jelensége, amikor a felszín alatti lassan mozgó víz útját egy mûtárggyal (pl. mélygarázs vagy alagút) elzárják, és néhány év vagy évtized alatt a víz feltorlódik és a környezõ épületek addig nem károsodott pincéi elvizesednek. Ezen túl a feltorlódott víz azt is jelenti, hogy a természetes tisztulási folyamat és a vízpótlás megszûnik. Sajnos ez a rombolás igaz lehet az értékes források esetében is, a bányamûvelés, a nagy felszín alatti munkák már eddig is sok esetben okoztak rövid idõ alatt nagy károkat. Az ilyen jellegû problémák - mivel sokszor csak évek múltán jelentkezik a káros hatás - sokszor elkendõzhetõk mind az összefüggések a károkozás és az adott tevékenység között, mind a kár gazdasági jelentõsége. A meglevõ források védelme alapvetõ fontosságú, hiszen az ivóvíz stratégiai kérdéssé válik, egyes országokban már azzá is vált. Európa sem lesz mentes a vízszennyezés káros hatásaitól. Az olyan tervezés, ami a káros hatásokat növeli, és rombolja a természetes forrásokat, kerülendõ.

89


Önkormányzati anyag A szürke szennyvíz hasznosítása Magyarországon szinte ismeretlen. Szürke szennyvíznek azt a felhasznált vizet nevezzük, ahol a hálózatból nyert víz a felhasználás során csak kevéssé piszkolódik. Fürdés, mosdás, zuhanyozás során – különösen, ha környezetbarát tisztálkodó-szereket használunk (ez is ismeretlen Magyarországon) a lefolyó víz hõje és maga a víz is újrafelhasználható lehet. Ezzel a rendszerrel elérhetõ, hogy a drága ivóvíz felhasználása radikálisan csökkenjen (mint tudjuk, egy átlagos lakás esetében a felhasznált ivóvíz 40%-a a vízöblítéses WC-ben köt ki), és a fekete szennyvíz által okozott környezeti terhelés is kevesebb lesz.

Delft, Hollandia, az egyetem központi könyvtára, zöldtetõs kialakítással. Ez a megoldás hasznosítja a csapadékvizet, és egyben javítja a mikroklímát is.

A rendelkezésre álló esõvíz hasznosítása egészen a burkolt utak nagymértékû megjelenéséig, elterjedéséig természetes volt. A hajdani lakó és ipari épületek esetében nyilvánvaló volt az esõvíz felhasználás jelentõsége, mivel az kiválóan alkalmas locsolásra, mosásra (lágyítást nem igényel, legfeljebb mechanikai szûrést), tûzivíznek, egyes esetekben ipari folyamatokban is. A vezetékes víz a városi környezetben már elszennyezett talajvizek miatt közegészségügyi szempontból is kiemelkedõ fontosságúvá vált. Az állandó vízminõség, szennyezés-mentesség könnyen és ellenõrzötten biztosítható. A teljesen centralizált, túlzottan nagy hálózatok esetében azonban ez hátrányos is lehet: bármilyen probléma óriási tömegû embert érint, hatalmas vezetékrendszert és vízmennyiséget kell kiváltani. A felhasznált vezetékes víz mennyiségének csökkentése alapvetõ érdeke lenne mindenkinek. Ennek elsõ lépése, hogy a szennyvízvezeték és a csapadékvíz rendszer külön mûködjék. A különválasztásnak egyéb elõnyei is vannak: az esetleges túlterhelés idõszakában - nagy záporok idején - elkerülhetõ a szennyvíz visszatorlódása és a fertõzések, ugyanakkor csökkenti a szennyvíztisztító telepek költséges mûködését is. Egy-egy épület tervezése esetén is figyelhetünk erre. Különleges példa erre a német nagyvárosokra érvényes elõírás. Ott ugyanis az az elv, hogy a szilárd burkolatokról lefolyó csapadékvíz a hálózatot terheli, így fizetni kell az elvezetett vízért. A díjat azonban lehet csökkenteni: a telkeken kisebb arányban készítenek szilárd burkolatot, vagyis csak ott ahol az valóban szükséges (ami az altalaj esetében jó hatású és a növényzet is változatosabban tervezhetõ). A másik csökkentõ tényezõ hogy zöldtetõk alkalmazása esetén (mivel a földnek és növényzetnek vízmegtartó szerepe van) ezt a díjat csökkentik és csak 50%-ot kell fizetni. Abban az esetben, ha bemutatják, hogy a csapadékvizet egyéb módon is hasznosítják, teljes díjcsökkentést lehet elérni. 90

Az épületek energia és vízfelhasználása nyomon követhetõ épületenként és együttesen is, a tömb lakóit a felhasználásról táblázatokon és információs táblákon is értesítik. A különösen kedvezõ eredményeket szembesítik az átlagossal, így az itt lakók büszkék lehetnek környezetbarát viselkedésükre is. Vagyis az elért eredményeket tudatosítják, és példaként állítják mások elé is. Az így kialakított rendszer ugyanolyan életminõséget és komfortot jelent, mint a megszokott városi komfort, az egyetlen megkötés, hogy csak az elõírt környezetbarát mosó és tisztítószereket használhatják. A rendelkezésre álló esõvíz mennyiségére jellemzõ, hogy sok esetben elegendõ lenne a szükséges tüzivíz biztosítására. A fentiekbõl is látható, hogy az esõvíz mennyisége nem elhanyagolható a háztartások vízfelhasználásához mérten sem. Nálunk különösen kedvezõ helyzetet eredményez, hogy a csapadékeloszlás idõben viszonylag egyenletes. Így a víztároló méretét az éves csapadékvíz-mennyiség 5-8%-ában érdemes meghatározni. (vagyis 22-30 napos tárolóként.) A fentiekbõl következik, hogy az esõvíz célszerû felhasználásával a vezetékes víz iránti igény látványosan csökkenthetõ. Az esõvízgyûjtéshez nem kell különleges szerkezet, hiszen az elfolyást mindenképpen meg kell oldani, többletköltséget egyedül a tároló megépítése és a víz visszaforgatásához szükséges berendezés jelent. A másik oldalról megtakarításként jelentkezik a csökkent víz- és szennyvízdíj. Egyes számítások alapján a szükséges beruházás 5-7 év alatt térül meg. Ezután a berendezés már ingyen dolgozik nekünk. Azt is meg kell említeni, hogy ezzel csökkentettük a kommunális szennyvíz mennyiségét, hiszen a mai településeken a csapadékvizet is szennyvízként kell kezelni. A szennyvízmennyiség csökkentése lehetõvé teszi, hogy ne kelljen új berendezéseket építeni, és a meglévõk hatékonyabban mûködjenek, a környezetet kevésbé terhelve. A fentiekben már utaltam arra, hogy a víztakarékos megoldások, és berendezések alkalmazása milyen nagy arányban csökkentheti a vezetékes víz iránti igényt. A naponta többször használt eszközök (csaptelepek, WC-öblítõ szelepek stb) cseréjekor vagy beépítésekor is különös figyelmet fordítsunk ezek megválasztására. Mûködési elvük az, hogy a vízsugarat jobban porlasztják, vagyis a permetezés mechanikailag erõsebb lesz. Nem lehet azonban olyan finom permetet létrehozni, mely a levegõbe olyan apró vízcseppeket porlaszt, ami a tüdõbe belélegezve - a keverõ-csaptelepben és melegvizes tartályokban felszaporodásra hajlamos és a vízcseppekkel hordozott baktériumokkal - súlyos tüdõgyulladást vagy légúti fertõzést okozhat.


6


Önkormányzati anyag A hulladékkezelés jellemzõi A hulladék kérdését az építészek - a vízfelhasználás problémaköréhez hasonlóan - szintén nem szokták átgondolni, inkább használati vagy gépészeti kérdésnek tekintik. A hulladékkezelés pedig - enyhe túlzással - a tervezõasztalon kezdõdik. Az épület tervezése, építése, üzemeltetése és bontása során egyaránt van lehetõségünk a hulladékmennyiség csökkentésére. pazarolja az építési/bontási hulladékot pazarolja a szilárd hulladékot nem szelektált és nem újrafelhasznált hulladé szennyvízzel terhel az éves szilárd termelés: nagyobb mint 3,6 m3/év/fõ

bontási hulladékot hasznosít lehetõvé teszi a hulladék hasznosítását szelektál és újrafelhasznál komposzt-toalettet használ az éves szilárd termelés: kevesebb mint 0,5 m3/év/fõ

Az elsõ kérdés, hogy a helyszínen esetlegesen megtalálható építõanyagok illetve hulladékok mennyire felhasználhatók. Ha úgy találjuk, hogy azok nem mérgezõek vagy károsak egyéb módon az egészségre, mindenképpen akkor járunk el helyesen, ha azokat hasznosítjuk, és nem törmeléklerakóban helyezzük el. A felhasználásnak a legtöbb esetben nem lehet akadálya az, hogy az adott anyag vagy szerkezet bontásból származik. Ha semmiképpen sem tudjuk felhasználni, akkor meg kell keresni az egyéb hasznosítás lehetõségét, vagy el kell adni. Magyarországon sajnos még nincs kialakult rendszere a bontott anyag felhasználását segítõ eladói hálózatnak, de bárki lehetne kezdeményezõ, bizonyára sokan megkeres-

nék. Az építkezéssel kapcsolatban keletkezõ hulladékmennyisége az építés idõtartama alatt is jelentõs. Az egyes szerkezetek megvalósítása esetén - hanyag tervezés, nem odafigyelõ kivitelezés esetén - a keletkezett hulladék mennyisége elérheti az összes építési volumen 10 %-át is. Ez nagyon magas érték, ami azon túl, hogy feleslegesen növeli a költségeket, a környezetet is jelentõs mértékben terheli. Sok olyan hulladék is van, ami nem újrafelhasználható (levágott tetõfedõ elemek, összetört béléstestek vagy hõszigetelõ anyagok, megkötött beton vagy habarcs). Sok esetben ezek elszállítása az építés helyszínérõl újabb költségnövelõ tényezõ. Természetesen ez is olyan terület, ahol a jó tervezés és a gondos kivitelezés sokat tehet a veszteségek elkerülésére. Minden esetben figyelembe kell venni az alkalmazott anyagokat és szerkezeteket, és annak megfelelõen kell kialakítani a részleteket. Ha úgy látjuk, hogy az egyes szerkezeti megoldások sok hulladékot eredményeznek - például tördelt tetõidom - el kell gondolkodni azon, hogy: ! megfelelõ anyagot választottunk-e (példánkban nagyelemes tetõcserép helyett szabdalt tetõidom esetében, bitumenes zsindely), ! az esetlegesen keletkezett hulladék felhasználható-e más célra (például ha a hõszigetelõ anyagok gyártási mérete és az eltérõ tervezés miatt leesõ hõszigetelõ anyag felhasználható-e más szerkezetek vagy vezetékek, - fûtéscsövek stb. - hõszigetelésére). Megfelelõ tervezéssel és kivitelezéssel a hulladék mennyisége 2-4 %-ra csökkenthetõ. Az így keletkezett hulladék esetleges felhasználását is érdemes azonban végiggondolni. A hulladékkezelés és elõnyös esetben újrahasznosítás település szintû megoldására Magyarországon még alig van jó példa. Egyes háztartások esetében azonban (fõleg a gazdasági kényszer, és a paraszti háztartás modellek ebbõl a szempontból szerencsés fennmaradása) példamutatóan alakult a háztartás hulladékkezelése. Bizonyára a munkavállalók nagy része is hajlandó lenne a szelektív gyûjtésre, ha ez azzal járna, hogy kevesebbet kellene fizetnie a szemétszállításért, vagy más haszna származna belõle. Jelenleg a szemét-kérdésben érdekeltek egymásra mutogatnak: az emberek nem szelektálnak, mert nehézkesnek és gazdaságtalannak tartják a szelektált hulladéktól való megszabadulást (gépkocsival kell elvinni a kijelölt hulladékud-

Komposzttoalett és szelektív toalett használata középületeknél csökkenti a szennyvízterhelést.

6


91



varokba: és amelyik családnak nincs autója?). A “szemetesek” pedig a “termelési mennyiségben“ érdekeltek. Ha szelektálunk, kevesebb lesz a szemét, kisebb lesz a termelési érték és a haszon is. Persze nyilvánvaló, hogy mindannyian rosszul járunk így. A környezet további terhelése már nehezen megoldható, tehát rövid idõn belül szerencsére itt is változásra számíthatunk. (Az EU-tól való elmaradásunk a környezetvédelemben az egyik legjelentõsebb...) A tervezõ a lakókörnyezet tervezése során azt teheti, hogy a szelektálásnak helyet biztosít, és lehetõvé teszi a területen a komposztálást is. Az újrafelhasználás megszervezése az ipar és a “településgazdák” feladata, mi azt tehetjük, hogy ahol lehet, elõtérbe helyezzük az újra felhasznált és/vagy újrafel- Autonóm mûködtetésû hotel épület Svédországban. Az épület semmilyen vezetékes kapcsolattal nincs kötve az ellátórendszerekhez. Villamosenergia: használható anyagok beépítését (ld. korábbiakban). napcella és szélmotor

A komposzt-WC vagy bio-toalett (ami jelentõs mértékben Fûtés: fa, napkollektor Melegvíz: napkollektor Szennyvízkezelés: komposztcsökkenti a fekete-szennyvíz képzõdését) gyors elterjedése toalett és szürkeszennyvíz hasznosító terület. Élelmiszerbõl is félig önellátó: nem várható. A kerti WC-nek van hagyománya falusi tejüzem, kertészet tartozik hozzá. környezetben, és bizonyára ezek esztétikusabb, higiéniku- zajokat - már a közbensõ szinten is tartályt kellene kialakísabb és szagmentesebb kialakítása is elképzelhetõ. tani, aminek az ürítése nehézkesebb. Természethez kötõdõ épületeknél (látogató központok, terA fentiekben bemutatott értékelés szerint nagyon elõnyösnek mészetben létesített épületek) esetében helyénvaló lenne az tartjuk, ha az éves szeméttermelés a lakókörnyezetben nem alkalmazásuk. haladja meg az 500 liter/év/fõ értéket, és nagyon Elképzelhetõ és megoldható komposzt-toalett (vagy száraz környezetszennyezõnek tartjuk, ha meghaladja a 3 600 WC) használata kétszintes épület esetében is. Ebben az liter/év/fõ értéket. esetben az egymás fölötti szinteken alaprajzilag megfelelõ eltolásban kell a helyiségeket kialakítani úgy, hogy minden WC-hez külön csõ tartozzon, és a lakószintek alatt helyezkedik el a szagmentesen lezárt, közös, rozsdamentes acélból készült tartály, aminek tartalmát évente ürítik ki. Magasabb szintszám esetén hogy elkerüljük a felesleges

Hivatkozások Nagy Gyöngyi - Novák Ágnes - Osztroluczky Miklós Zöld szerkezetek - Green design 168 oldal 232 képpel és ábrával, szines (kiadta az Épített Környezetért Alapítvány, megrendelhetô: www.labor5.hu) Novák Ágnes Kaland a ház körül 112 oldal 170 képpel és ábrával, szines (kiadta az Épített Környezetért Alapítvány, megrendelhetô: www.labor5.hu) Pandula András - Fischl Géza Akadálymentes építészet - Accessible Design 104 oldal, 197 képpel fekete-fehér (kiadta az Épített Környezetért Alapítvány, megrendelhetô: www.labor5.hu) Ertsey Attila, Az Autonóm Ház 32 oddal, 43 ábra és kép, fekete-fehér (kiadta az Épített Környezetért Alapítvány, megrendelhetô: www.labor5.hu)

92


6



FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET ÉPÜLETGÉPÉSZETI ELEMEI Dr. Kontra Jenő Ph.D. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék

Magyarország energiafogyasztása, egyes energiapolitikai kérdései 2003-ban Magyarország összes energiaigénye 1055 PJ volt, melynek megoszlását, és felhasználási tendenciáját a következõ ábra mutatja:

ás termelési kötelezettséget jelent. A különféle megújuló energiaforrások (vízenergia, napenergia, szélenergia, geotermia, biomassza) hasznosításának lehetõségei függnek a forrás mennyiségétõl, a rendelkezésre állás rendszerességétõl, valamint a hasznosítás gazdaságossági feltételeitõl és ebbõl lehet számolni ki a potenciálisan felhasználható mennyiséget, ami viszont a körülmények változása miatt folyamatosan változó érték. A fosszilis tüzelõanyagok kedvezõ ára, az elérhetõségük, a rendelkezésre állásuk, nagyobb fajlagos energia tartalmuk, korszerû felhasználási technológiájuk értelemszerûen hátráltatja a megújuló energiaforrások hasznosításának gyors növekedését.

Az ábra tanulságaként problémaként fogalmazható meg, hogy az ország primér energiafelhasználásában a gázfogyasztás dominanciája állapítható meg. A hazai gázkitermelés ugyanakkor az igények felét sem tudja biztosítani, így a nehezen tárolható energiaforrásból jelentõs külföldi függõség alakult ki. A gázfelhasználás problémája mellett további gond a megújuló energiaforrások hasznosításának alacsony aránya, mely erõforrások decentralizáltan nagy mennyiségben állnak rendelkezésre az ország területén. Az energiafelhasználáson túl az ország komoly energiapolitikai kérdése, hogy mivel fogja jövõben elektromos energiaigényét elõállítani. A jelenlegi energiapolitika nyugat-európai feleslegek hasznosítására épít, és nem tervezi középtávon országos ellátást biztosító alaperõmûvek létesítését. A következõkben leírt gépészeti berendezések és technológiák ötleteket, példákat adnak arra, miként lehet a gázfelhasználás racionalizálásával “decentralizált erõmûvi kapacitást” kiépíteni, illetve miként lehet a megújuló energiaforrásokat hatékonyan hasznosítani.

Megújuló energiaforrások Magyarország energiafogyasztásából 3,6 %-át tették ki a megújuló energiaforrás felhasználások, azaz 37 PJ-t. A villamos energia termelés 0,5-a történt megújuló alpont (194 milliók Wh). Az EU elvárások alapján 2010-re az ország megújuló energia felhasználását meg kell duplázni, viszont a villamos energia termelés tekintetében – a 2001/77/Ek irányelvek elõírásainak kiterjesztésével – a jelenlegi félszázalékot 3,5 %-ra kell növelni, ami kb. 1600 millió kWh-

7

A megújuló energiaforrás felhasználási arányokat nézve, megállapítható, hogy magyarországi viszonylatban a teljes energia felhasználás 3,6 %-át képviselõ összes megújuló energia-felhasználás 77,6 %-át a tûzifa és egyéb növényi hulladékok teszik ki. A geotermia a 9,6 %-ot, a megújulókból termelt villamos energia 3,0 %-ot, egyéb szilárd hulladékok 8,1 %-ot, míg a hasznosított napenergia csak 0,2 %-ot tesz ki az összes felhasználáson belül. A szeméttelepi, valamint a települési szennyvizekbõl nyert biogázból és a kommunális szemétégetési hõ hasznosításából 1,5 % származik.

DR. KONTRA JENÕ PH.D., FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZET ÉPÜLETGÉPÉSZETI ELEMEI

93


Önkormányzati anyag Az EU hosszabb távú elvárásai, Magyarország nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségvállalásainak teljesítése is szükségessé teszi, hogy az energiaellátásában a megújuló energiahordozók a jelenlegi részarányt jelentõsen (legalább 6-7 %) meghaladják.

Falusi hõközpont

Az elõre lépés érdekében a helyi adottságokat figyelembe véve kell alkalmazni az EU-ban használt és elfogadott támogatási elveket, és a hazai támogatási programok kidolgozása mellett minden lehetõséget meg kell ragadni, hogy már az EU-ba belépés elõtt is, de a belépést követõen még inkább részesüljön Magyarország is azokból az EU támogatásokból, amelyek segítségével a megújuló energiákra vonatkozó célkitûzések megvalósíthatók. Az EU energiapolitikai alapelvei között kiemelt jelentõségû a megújuló energiahordozók felhasználásában a bõvítése. A csatlakozás után – alkalmazkodva az uniós követelményekhez – a megújuló energiahordozók teljes energiafelhasználásunkon belüli részarányának lényegesen meg kell haladnia a jelenlegi mértéket (az Unió tagállamai a tervek szerint 2010. környékén 12 % körüli részarányt kívánnak elérni, ami a hazai részaránynak 3-4-szerese). Magyarországon a megújuló energiaforrások aránya az összes forráson belül 3-4 %-ra tehetõ. A hagyományos energiahordozók árának az elmúlt években bekövetkezett igen erõteljes emelkedése miatt a megújuló energiaforrások versenyképességének esélyei javulnak. Mindazonáltal a biomassza, a kommunális hulladékok, valamint a geotermikus energia kivételével középtávon még nem lehet a megújuló energiaforrások valóságos piacával számolni. A nap-, a szél- és a vízenergia felhasználásának lehetõségei – az országos természeti adottságainak következtében – mérsékletek. Egyes területeken azonban, megfelelõ közgazdasági feltételek kialakításával e lokális energiaforrások gazdaságosan hasznosíthatók.

94

A megújuló energiaforrások hasznosítását jelenleg jogszabály is támogatja (a közcélú villamosmûvek villamos energia vásárlási árának megállapításáról szóló rendelet kötelezõvé teszi a megújuló energia-forrásokból termelt villamos energia átvételét). Ennek ellenére az energetikai és a környezetvédelmi jogi és közgazdasági szabályozásnál a jövõben fokozottabb figyelmet kell fordítani a megújuló energiaforrások gazdaságos hasznosításának bõvítésére, vizsgálni kell a megújuló energiaforrások támogatásának módosítását. Az EU úgynevezett direktívákban (irányelvekben) fejezi ki közös szándékát, akaratát, és ezeket a tagországok figyelembe veszik. Az épített konstrukciókra vonatkozó irányelv például a következõ követelményeket írja elõ: ! mechanikai megfelelõség és stabilitás, ! tûzbiztonság, ! higiénia, egészséges környezet, ! biztonságos használat, ! gazdaságosság és takarékosság az energia felhasználásban. Ezek a legáltalánosabb követelmények, amelyet minden konkrét termék, terv vagy alkotás esetében alkalmazni kell. Az irányelvek gyakorlati érvényesülését különbözõ szabványok, központi és helyi intézkedések, hatósági ellenõrzések segítik elõ. Látható a fenti felsorolásból, hogy az egészséges környezetnek és az energia-takarékosságnak kiemelt szerepe van. Az egyes EU országokban különbözõ intézkedésekkel, módszerekkel oldják meg a feladatokat, de tervezik egy egységes követelményrendszer bevezetését is. Ilyen lesz például az épületekre vonatkozó elõírás, vagy a megújuló energiaforrások hasznosításának kötelezõvé tétele ott, ahol erre lehetõség van, de említhetnénk a környezetszennyezési adó bevezetését is.


7


Önkormányzati anyag Az égéskor keletkezõ káros anyagok Az energiahordozók elégéséhez oxigénre van szükség, a tüzeléskor tehát fogy a környezõ levegõ oxigénje, ugyanakkor különbözõ káros anyagok keletkeznek, amelyek általában ma még döntõ részben az atmoszférába kerülnek, tehát szennyezik a levegõt. A tüzelõanyagok lehetnek szilárd, cseppfolyós vagy gáznemû anyagok. Ezek szenet, hidrogént, oxigént, ként és kis mennyiségben egyéb anyagokat tartalmaznak. Az égéskor legnagyobb mennyiségben széndioxid keletkezik, amely annak ellenére, hogy nehezebb a levegõnél, elkeveredik vele. Részaránya a levegõben az utóbbi két évszázad alatt 30 %-al megnõtt és globális problémákat idéz elõ, a jövõben pedig természeti katasztrófák okozója is lehet. Elegendõ levegõ jelenlétében az égési folyamat során a teljes carbon mennyiség széndioxiddá alakul át. Ha a tökéletes égéshez szükséges mennyiségnél kevesebb levegõ áll rendelkezésre, akkor szénmonoxid is keletkezik, amely a füstgázzal szintén az atmoszférába jut. A szénmonoxid már egészen kis koncentrációban is káros az egészségre, akadályozza a vérben az oxigén szállítását.

oxidoké pedig 13 %-al növekedett meg az elmúlt százötven évben. Az emberek a környezet romlásából legközvetlenebbül a levegõ minõségének változását érzékelik. A mérési adatok azt mutatják, hogy ma hazánk területének közel 4 %-a súlyosan szennyezett, és itt él a lakosság majdnem 30 %-a. Mérsékelten szennyezett területen él az emberek 23,7 %-a. Ha ezt a két számot összeadjuk, az látszik, hogy ma az ország lakosságának több mint a fele szennyezett levegõjû területen él. A legsúlyosabb helyezet a városainkban alakult ki, ahol igen gyér a növényzet.

A többszörösen összetett hõellátó rendszerek Fõ jellemzõjük az alap-energiahordozó, amely ideális esetben: ! geotermális energia és ! földgáz. A hõszivattyú kompresszorának hajtása gázmotorral gazdaságos, mert a gázmotorról levett hõt is felhasználjuk. Másik megoldás, hogy közvetve hajtjuk meg a hõszivattyút: a gázmotorral villamos generátort hajtunk, és az áram felhasználásával mûködik a hõszivattyú. A hõszivattyú beépítésének elõnye kettõs:

A tüzelõanyagokban több kevesebb mennyiségben jelen lévõ különbözõ kéntartalmú vegyületekbõl a tüzelõberendezésekben kéndioxid illetve kis mennyiségben kéntrioxid képzõdik, amelyekbõl a légkörben a jelen lévõ víz hatására kénessav, illetve kénsav keletkezik. Ezek a savak az ún. savas esõ formájában jutnak a talajra, illetve a Föld felszínén elhelyezkedõ épületekre, építményekre. A savas esõ károsan befolyásolja a természetes vizek és a talajok biológiai egyensúlyát, pusztítja az erdõket és a szabadban lévõ építményekben felmérhetetlen korróziós károkat okoz.

! gázmotoros meghajtással gazdaságosabban termelünk villamos áramot, mint a hõerõmûben, ! abszolút energia-megtakarítást ad földgázból, mert fõleg a termálvíz energiatartalmát hasznosítja.

A tüzelés során keletkezõ nitrogénoxidokra sokáig nem figyeltek fel, pedig egészségkárosító hatásuk hasonló a szénmonoxidéhoz és a savas esõk kialakulásában is fontos szerepet játszanak. A nitrogén-oxidok az égési levegõben lévõ nitrogénbõl és az égésnél jelen lévõ oxigénbõl képzõdnek. Jelentõsebb mennyiségben 100°C fölötti hõmérsékleten keletkeznek, ezért a tüzeléstechnikusok arra törekszenek, hogy a láng hõmérséklete a kazánokban ne legyen túl magas. Ezt sok esetben úgy érik el, hogy hidegebb füstgázáramokat kevernek a lángba. A szilárd szennyezõdések, a por és a korom kis mennyiségben keletkezik a legjobban beszabályozott tüzelõberendezésben is, és a kéményeken át környezetünk levegõjébe kerül. Igen nagy szerencse, hogy a korom csak kis mennyiségben juthat be szervezetünkbe. A koromban lévõ úgynevezett kondenzált gyûrûs vegyületek, amelyek több benzolgyûrûbõl épülnek fel, az állatkísérletek szerint ugyanis erõsen rákkeltõ hatásúak. Az elmúlt két évszázadban a fosszilis energiahordozók rohamosan növekvõ felhasználása következtében az emberi környezet elképesztõ ütemben romlott. Rendkívüli mértékben megnõtt az üvegházhatást kiváltó gázok mennyisége a légkörben. A szén-dioxid mennyisége 28 %kal, a metán koncentrációja 50 %-al, a dinnitrogén-

7

Tehát épületcsoportok rekonstrukciója során, illetve új városnegyed, lakónegyed építésnél mindenképpen javasolt a gázmotoros hõszivattyús egység beépítése. Ha a kogenerációs egység többlet villamos áramot fejleszt, a felesleget az áramszolgáltató vállalat kötelezõ módon átveszi és állami dotációs felárat fizet érte, ami külön pénzügyi hasznot hoz. Nagyobb volumenû, több száz lakásos épület rekonstrukciók, új lakónegyedek építése esetén az összetett hõtermelés a gaz-


95

Világváros vagy világfalu daságos megoldás. A tartalék csúcskazán beépítése célszerû. Jelen esetben 400 kW csúcskazán-teljesítményt kell beépíteni ahhoz, hogy a téli leghidegebb napokon is biztosítani tudjuk az egyes helyiségek elõírt belsõ hõmérsékletét. A tartalék kazánkapacitás beépítésénél két nézet terjedt el a szakemberek körében: ! teljes, 100 %-os tartalék beépítése földgáz tüzeléssel, ! csupán a csúcskazán jelenti a tartalékot földgáz tüzeléssel. A tartalék kazán jelentõsége csekély, mert éppen az épületek építészeti, épületfizikai javítása teszi feleslegessé a túlzott, esetleg 100 %-os kazántartalék beépítését. Ugyanis a geotermális energia szolgáltatás kimaradása esetén lenne szükség tartalék kazánok üzemeltetésére. Kijavíthatók, tehát csökkentett hõellátás vagy teljes fûtési szünet maximálisan egy napig tarthat. A fokozottan hõszigetelt épületek rendelkeznek akkora hõtároló kapacitással, hogy egy napos fûtési szünetet áthidalhat a falakban, födémekben tárolt hõ. Ehhez természetesen a külsõ oldali hõszigetelést kell alkalmazni az épületek rekonstrukciója során. Ilyen módon az épületfizikai rekonstrukció mintegy megtérül a hõtermelõ berendezések beépítésénél is, és természetesen folyamatosan kisebb üzemköltségeket jelent a fûtési idõszakban. A hazai távhõellátásban alap-energiahordozóként az 1970-es és 1980-as években jelent meg a geotermális energia. Jellemzõ a távhõellátásban a szénhidrogén felhasználás abszolút és arányaiban való növekedése, ezen belül is a földgáz meghatározó szerepe. A jelenlegi idõszak-ban a távhõellátás versenyképessége annak árától függ, ezen belül meghatározó az alap-energiahordozó költség részaránya. A távhõellátásért felelõs tulajdonosoknak, az önkormányzatoknak igen korlátozott cselekvési lehetõségük van az adott energiaszerkezetben, vagyis a hõszolgáltatás versenyképessé tételében. Ezen a nehéz helyzeten lényegesen változtatat, hogy Magyarország számos településén, fõleg az Alföldön jelen van a geotermális energia, amelyet még mindig nem használunk fel jelentõségéhez mérten épületfûtésre. A kisebb távhõrendszerek fajlagos költségei nagyobbak, tehát az 1-2 hévízkút energiáját hasznosító energiaellátás nagyságrendjében igen versenyképes a geotermális energia. Országos szinten a távhõszolgáltatásban a geotermális energia részaránya alig haladja meg a 0,4 %-ot.

Önkormányzati anyag Az ország speciális adottságai miatt külön figyelmet kell szentelni az elektromos energiahatékonyság növelésének. A kiemelt figyelmet egyrészt az indokolja, hogy az ország adottságai nem teszik lehetõvé elégséges mennyiségû tiszta elektromos áram elõállítását. A szén és olaj alapú villamos alaperõmûvekben meglehetõsen rossz hasznosítási fokkal (30%) termelhetõ elektromos áram, ami a szállítási és egyéb veszteségek miatt még kisebb mértékben tud a végfelhasználónál hasznosulni. Az elektromos igény csökkentésének fõbb lehetõségei: ! világítási energiaigény csökkentése (közterületeken és belterekben), ! iparban technológiai villamos energiaigény racionalizálása. Önkormányzatok A 2003. évi NEP-2003-3 Beruházás Pályázat- Teljes Támogat Energ. típusa ok (db) beruh. ás (mFt) takar. klts (mFt) (TJ/év)

En klts takar. (mFt/év)

Belsõ világítás korszerûsítés Utólagos hõszigetelés Nyílászáró korszerûsítés Fûtéskorszerûs ítés Többféle technológia

15

155,33

41,90

11,04

12,79

27

249,49

74,14

10,07

13,33

1

4,08

1,22

0,30

0,34

5

115,40

34,61

9,37

16,32

17

338,87

99,08

29,40

41,47

Összessen

65

863,17

250,95

60,18

84,25

Épületrekonstrukciók utáni korszerûenergiaellátás

Az energiaigény csökkentésének legnagyobb lehetõsége a hõigény csökkentése, mely elérésére a következõ alapvetõ lehetõségek állnak rendelkezésre:

Napjainkban az elavult belvárosok, belsõ kerületek teljes körû rekonstrukciója zajlik több nagyvárosban és kisebb településen. Nemcsak városrendezés, új települési arculat, újfajta belváros kép létesül, de megújulnak az egyes lakó- és középületek is. Legtöbbször a régi – hõtechnikailag is elfogadhatatlan állapotú – épületek bontásra kerülnek, helyettük új, jól hõszigetelt, korszerû nyílászárókkal ellátott, energiatudatos épületegyütteseket alkotnak a tervezõk.

! épületek hõszigetelése (falak, nyílászárók, stb.), ! hõtermelõ és hõleadó berendezések hatékonyságának növelése, ! iparban technológiai hõigény racionalizálása.

Az új épületek mellett, a megmaradó, régi – esetleg mûemléki jelentõségû – épületállomány épületfizikai javítását is elvégzik. A tetõszerkezetek fokozott hõszigetelésével a hõátbocsátási tényezõk a rétegrendre vonatkozóan k = 0,2 – 0,3 m2K értékre csökkennek, az ablakok

Energia megtakarítási lehetõségek

96


7



ható a geotermális hõ, ha a szokásos fûtési rendszerek hõmérsékletszintjéhez képest kisebb hõmérsékleteken adott. Pl. 60-70°C-os termálvízzel az év nagy részében tudunk fûteni, ha fõleg sugárzó fûtéseket üzemeltetünk, és csúcshõtermelõt kapcsolunk be a rendszerbe. A geotermális energia felhasználása azért is célszerû, mert a fûtési rendszerbõl elfolyó, egyszer már felhasznált termálvíz (pl. 30°C alatti hõmérsékleten) alkalmas lehet hõszivattyús rendszer forrásoldalának.

Hõtechnikai épületgépészeti lehetõségek Kondenzációs kazánok A leggazdaságosabb gázkazánok, amelyekre jellemzõ a 105109 %-os éves hatásfok, a modulációs égõ, a zárt égésû kivitel, a digitalizációs információs- és hibakijelzõ rendszer. A legfontosabb tulajdonsága, hogy az égéstermék vízgõztartalmából felszabadított hõt hasznosítja. Környezetvédelmi szem-pontból kiváló készülékek. Minden eltüzelt gáz m3 után 1,1-1,3 kWh energiával többet hasznosít.

Itt kell szólni a korszerû kéményekrõl

k = 1,0 – 1,5 W/m2K hõátbocsátása lesz a jellemzõ. A fajlagos hõigények a korábbi 30-40 W/m3-rõl 5-10 W/m3-re csökkennek. Ez azt jelenti, hogy a városi legnagyobb hõfogyasztók, az épületek névleges hõigénye lényegesen kisebb lesz, vagyis az éves hõenergia fogyasztás is sokkal kisebb lehet. Így a lakossági- és kommunális energiaköltségek csökkenése megtörténhet, annak ellenére, hogy az energiaárak állandó növekedésével kell számolnunk. Ha adott a korszerûsített épületállomány, akkor ehhez igazodik az épületgépész tervezõ, aki ugyancsak az energiaköltségek csökkentésére törekszik, amikor a legalkalmasabb konstrukciót építi be a házba. Nevezetesen a hõleadók megfelelõ kiválasztásával kettõs célja van: egyrészt az alacsonyhõmérsékletû sugárzó fûtéseket széles körben alkalmazva, másrészt a megújuló energiabázison üzemelõ optimális rendszereket, kiegészítõ fûtéseket tervez. A gazdasági helyzet változása, az európai energia árarányokhoz való fokozatos igazodás azt mutatja, hogy az épületrekonstrukciók során szakítani kell a mai elterjedt szokással, nevezetesen az egy lakás - egy fali gázkazán mûködtetésével. Az egyedi lakásfûtés egyre drágább lesz, míg a központi fûtés, a távhõellátás hosszú távon gazdaságosabb megoldást mutat. Célszerû lesz, a több épületbõl álló, néhány száz lakás nagyságrendû, rekonstrukció utáni városnegyedeket távfûtõrendszerrel ellátni. Környezetvédelmi szempontból a fûtõmû jó hatásfokú hõtermelõje mindenképpen elõnyösebb, mint a sok egyedi kéménnyel mûködõ fûtési üzem.

Az új gázkészülék konstrukciók alacsony hõmérsékletû füstgázt bocsátanak ki, a gravitációs mûködés már nem garantálható, ezért ventilátorra van szükség a füstgáz kijuttatásához. A zárt égésterû kazán a helyiség légterétõl hermetikusan elzárt. Így lehetséges a tökéletesen záró ablakok, ajtók melletti biztonságos kazánüzem, és ezen felül elmúlik az a veszély, hogy a vizes helyiségek elszívó szellõzése égésterméket szívjon vissza a nyitott kéménybõl. Megjelentek a piacon a zárt égésû gyûjtõ kémények is, amelyekre a gyártó legalább 20 év garanciát vállal.

Hõmennyiségmérés A távhõellátás fogyasztói, a társasházak központi kazánjairól táplálkozó lakások, hõfogyasztók joggal elvárják a hõenergia fogyasztással arányos elszámolást. Ehhez az egyes helyiségek, fûtõtestek hõfogyasztás mérése szükséges, vagyis az ún. költségosztási-mérési rendszer kiépítése. Elõfeltétele a központi fûtési rendszer korszerûsítése. Egy radiátorra jutó beruházási költség kb. 800-1200 Ft. Ehhez járul az elpárolgás elvén mûködõ költségosztó ampullacseréje, ami kb. 400 Ft évente, radiátoronként. A rendszer a FÕTÁV-nál bevált.

A fûtési rendszerek felújítása A felújítások alapvetõ célja a gazdaságos üzemre való áttérés és a fizikai megújulás. A legkisebb ráfordítással járó, és jelentõs megtakarítást eredményezõ mûvelet a teljesítményszabályás kiépítése. A legnagyobb volumenû változtatás a kazáncsere, a kazánházi átalakítás, a teljes hálózat korszerûsítés, a hõleadók cseréje. A megtakarítási lehetõségek gázenergiára vetítve:

A hõtermelés oldalán kiterjesztett, összetett rendszereknek van jövõje. Az alap energiaellátást, - ott, ahol rendelkezésre áll a geotermális energia, - ezzel a megújuló energiafajtával kell megalapozni. Még akkor is felhasznál-

7


! kondenzációs kazán beépítésével ! korszerû szabályozással ! hõfogyasztásméréssel

25-30 % 10-12 % 5-8 %

97



Új épületek fûtési rendszerei

Vízellátás-csatornázás

Az építendõ új épületeknél a legkorszerûbb, legbiztonságosabb és energiatakarékos megoldásokhoz kell ragaszkodni. Néhány példával illusztrálva:

Ezen a területen nem annyira az új berendezések és készülékek, mint inkább a hálózatok, a csõvezetékrendszerek megújulása a jellemzõ. Az elmúlt 10-20 évben nagy változás történt: a régi, horganyzott acélcsöveket felváltották a réz és mûanyag csõvezetékek. Ma elmondható, hogy a rézcsõ túlzott térhódításával szemben a legjobb választás a térhálósított polietilén csõ, amelyet bátran lehet falhoronyban, födémben, padlóban vezetni. Kötései biztosak, tartósak. Ezzel megszûnnek a korróziós problémák, és a vízvezeték meghibásodásából eredõ épületszerkezeti károsodások. Ahol mégis a rézvezetéket részesítik elõnyben, ott a rézcsövet csakis a horganyzott acélcsõ után szabad a folyásirány szerint beépíteni, mert fordítva elektrokémiai korróziót okoz.

! kis lakásoknál nem feltétlenül a lakásonkénti saját kazán telepítése a jó megoldás (pl. garzon lakás), mert nehéz a HMV-fûtési igény kielégítése, ! nyílt égésterû gázkészüléket ne tervezzünk kis lakásba, oda zárt égésterût kell beépíteni, ! padlófûtést csak az arra alkalmas helyiségben szabad mûködtetni, ! egy lakás- egy bekötés (mérés) elvét célszerû tervezni a központi fûtéseknél ! nagy csarnokok, nagy belmagasságú terek fûtését sugárzó fûtéssel kell biztosítani.

Lég- és klímatechnikai rendszerek Energetikailag a hõvisszanyerõk beépítése minden nagy rendszerhez javasolt: regeneratív és rekuperatív hõvisszanyerõket alkalmazunk, amelyekkel 60-70 %-os hõmegtakarítást lehet elérni. A klímarendszereknél fõleg a technológiai klímák fejlõdése figyelhetõ meg: pl. konyhatechnológiai segédsugaras elszívóernyõk, vagy uszodai hõszivattyús ködtelenítõk, illetve split klímák. Az irodaépületek, közösségi helyiségek fan-coil rendszereinek továbbfejlesztésével alakult ki a klímagerenda, ami a frisslevegõ ellátását is biztosítani tudja például túlnyomásos rendszerben a helyiségben tartózkodók számára, és télinyári igényt ki tud elégíteni.

Kerülni kell a nagy hálózati nyomást épületeken belül, (max. 5 bar legyen a csapolók elõtt a nyugalmi nyomás). Mindenképpen ajánlott az ivóvízhálózatban a víz szûrése, központi szûrõ beépítésével. Ahol a víz kemény volta indokolja, vízkezelõ beépítése is javasolt: mágneses vagy vegyi lágyítás megoldja a vízkõkiválást. A csatornázási rendszerek épületen belül ma már szinte kizárólag mûanyagcsöves hálózattal jelennek meg. Ez vonatkozik az esõvíz belsõ elvezetésére is. Újabban célszerûen szétválasztjuk a fekáliás és fekália mentes szennyvizeket, az utóbbiak helyi hasznosítása céljából. Fontos EU-követelmény a szennyvizek helyi részleges tisztíthatósága. Pl. újfajta olajleválasztók, zsírfogók. Elterjedtek az újfajta házi szennyvíztisztítók, a biológiai tisztítók: két- és háromfázisú vizinövényes talajszûrõk.

Kistelepülések szennyvízkezelése 15 fõ/ha lakósûrûség alatt korszerû, egyedi szennyvíztisztítót célszerû létesíteni, de a kezelt vizet nem szabad élõ befogadókba engedni, inkább öntözésre, WC-öblítésre kell használni. A kistelepülések költséges csatornázása helyett

A lakóépületek kisteljesítményû szellõzési rendszereinek hõvisszanyerõi gazdaságos szellõztetést biztosítanak. Az elszívó szellõzések sokventiltoros változatai automatikus üzemmel, gyûjtõszellõzõként megbízhatóan mûködnek. A szellõzések zajcsökkentése területén jelentõs eredményeket értek el a gyártók.

98


7



sokszor a természet-közeli, földmunkával kedvezõbb kezelést lehet elérni. Lehet tavas tisztítás, az elárasztott felszínû vízinövényes tisztító, kétfázisú rendszerek, háromfázisú rendszerek. Épületeken belüli, újszerû berendezés az ülepedés-mentes átemelõ, távfelügyeleti üzemeltetõ rendszer.

Gázellátás A gázellátás területén szigorú elõírásokat kell betartani, és csakis az illetékes gázszolgáltató által jóváhagyott tervek szerint kivitelezhetõ a gázhálózat. Újabban a falba süllyesztett mérõ-nyomáscsökkentõk betervezhetõk, a búvárharangos védelem a földbe süllyesztett nyomásszabályozót teszi lehetõvé. Új gázkészülékek a PB - vagy földgáztüzelésû hõlégfúvók, a gáz sötétsugárzók, a lángmentes infrasugárzók, és a kogenerációs egységek gázmotor blokkjai. A gázmotoros hõ- és áramtermelõ blokkok új, nemes energiát állítanak elõ, átlagosan 85-87 %-os összhatásfokkal, ezért – ha dotációs átvételi áron eladható a villamosenergia, - gazdaságos üzemû.

7


99


FÜGGELÉK 1 Medgyasszay Péter, FENNTARTHATÓSÁG AZ ÉPÍTÉSZETBEN Ellenõrzõ kérdéssor településfejlesztési koncepciók értékelésére energia és térrendezés kap-csolatainak figyelembe vételével A kérdéssor végiggondolása lakó funkciójú fejlesztési területek kijelölésére, fejlesztési irá-nyok megfogalmazására nyújt útmutatást, rávilágítva az energia és térrendezés kapcsolatára. A kérdéssor Barton, 1995. és Lord Rogers, 1999. publikációinak átdolgozásával készült.

I) Áttekintõ értékelés ! Szükséges-e a fejlesztés? ! Kapcsolódik-e meglévõ nagyobb léptékû koncepciókhoz? ! Számoltak-e, ha igen milyen módszerrel, milyen idõtartamra vetítve energiafelhaszná-lást, környezetterhelést? ! Lehetséges-e máshol a fejlesztés, az milyen kondíciókkal képzelhetõ el? ! Van-e alternatív funkció a fejlesztési területre, az milyen kondíciókkal képzelhetõ el? ! Át van-e gondolva a jövõbeni fejlesztés koncepciója az adott területen? ! Bevonták-e a jövõbeni, illetve környékbeli lakókat, felhasználókat a tervezésbe?

II) A kiválasztott terület értékelése ! Volt-e a terület valaha beépítve? ! A koncepció használja-e a területen lévõ épületállományt? ! Van-e infrastruktúra, milyen közintézmények vannak az adott területen? ! Van-e fölös infrastrukturális kapacitás? ! Városközponttól való távolság? ! Hogyan illeszkedik a meglévõ, a fejlesztési területet körülvevõ településstruktúrába? ! Tervezett beépítés sûrûsége? ! Munkahely, szórakozás, kultúra, egyéb funkció van-e a fejlesztési tervben? ! Az egyéb funkciók telepítésének sûrûsége, a megközelítés módja? ! A meglévõ/tervezett úthálózat lehetõvé teszi-e a gyalogos, kerékpáros közlekedést? ! A tömegközlekedési megállók valamelyike minden lakóegységbõl megközelíthetõ-e gyalogosan 400 men belül?

100

Önkormányzati anyag ! Volt-e közlekedéstervezõ bevonva? ! A terület talajtani képességei? ! A terület topográfiája, kitettsége? ! Milyen növényzeti adottságok vannak a területen? ! Vannak-e fagyveszélyes, illetve szélnek erõsen kitett területek a fejlesztési területen? ! A fejlesztési elképzelések lehetõséget kínálnak-e a növények teljes évben jelentkezõ hõcsillapító hatásainak kiaknázására? ! Zöld felület / burkolt felület arány? ! A tervezett utcák, közterek lehetõvé teszik-e minden épület dél + 30-45°-os tájolását? ! Meglévõ, illetve a tervezett épületek mennyire árnyékolják le a terület meglévõ és ter-vezett épületeit (földszintre értelmezve)?

III) Épület, épületgépészet, üzemeltetés ! A napenergia aktívan és passzívan hasznosítható-e? ! Geotermikus energia hasznosítható-e? ! Biomassza hasznosítható-e, hol van a közelben biomassza felesleg, milyen mennyi-ségben? ! Vannak-e rekultiválható hulladéklerakók a közelben? ! A tervezett állapotban, illetve a közeljövõben megoldható-e a távhõ rendszer, kapcsolt hõtermelés alkalmazása? ! Van-e a fejlesztési koncepcióra szóló energiastratégia? ! Ezt mennyire egyeztették közmûvekkel, mennyire vág egybe a nagyobb léptékû fej-lesztési elképzelésekkel? ! Van-e követelmény az egyes épületek energiahatékonyságára? ! Minden helyiség természetes világítása és szellõzése megoldott-e? ! Nyílászárók-falfelületek arány az épületek északi/keleti/nyugati/déli homlokzatain? ! Épületek, épületszerkezetek egyszerû karbantartása megoldott-e? ! Minimalizáltak-e a hõveszteségek, maximalizáltak-e a nem hagyományos energiafor-rások használata?

IV) Anyaghasználat ! Alacsony energiatartalmú építõanyagokat építettek-e be? ! Meglévõ szerkezeteket hasznosítottak-e? ! Definiálták-e a helyi építõanyagokat, vizsgálták-e az alkalmazás lehetõségeit? ! Szerkezetek áttekintése az energetikai követelmények függvényében. ! A szerkezeteket végiggondolták-e passzív napenergia hasznosítás szempontjából? ! A nagy energiaigényû szerkezeteket tartós funkcióra építették-e be?

FUGGELÉK



FÜGGETLEN ÖKOLÓGIAI KÖZPONT KIADVÁNYAI MEGRENDELHETŐ Budapest, 1035 Miklós tér 1. Tel: (1) 368-6229; Fax: (1) 250-1546 e-mail: [email protected]

NYOMTATOTT KIADVÁNYOK Ács János, Dr. Kancsal Károlyné, Dr. Vásárhelyi Judit, Zentai Kinga: EGYÜTT EGYMÁSÉRT, EGYÜTT A JÖVÕÉRT - Tapolca és vonzáskörzete ökológiailag fenntartható fejlõdése felé, FÖK. Budapest, 2003. Ára: ingyenes + (postaköltség) Kovács Bence, dr. Badai Tamás: MITÕL DÖGLIK A LÉGY? - Kiskáté a környezeti ügyekben való tájékozódásról, FÖK. Budapest, 2003. Ára: ingyenes + (postaköltség) Dr. Neumeuer Éva (ed.): GYÓGYNÖVÉNYEK SZÁRÍTÁSA KORSZERÛEN, NAPENERGIÁVAL, FÖK. Budapest, 2001. Ára: 350 Ft (+ postaköltség) Zentai Kinga és Schád Péter: A ZAJTERHELÉS MINT KÖRNYEZETSZENNYEZÉS ÉS A NÖVÉNYZET SZEREPE A ZAJ CSÖKKENTÉSÉBEN, FÖK. Budapest, 2001. Ára: 350 Ft (+ postaköltség) Dr. Ecsedi István: A DEBRECENI ÉS TISZÁNTÚLI MAGYAR EMBER TÁPLÁLKOZÁSA, FÖK. Budapest, 1996 (1935). Ára: 550 Ft (+ postaköltség) dr. Vásárhelyi Tamás: SZITAKÖTÉSZET, FÖK. Budapest, 1994. Ára: 150 Ft (+ postaköltség)

CD-ROM Nemere Természetjáró Kör: BESZÉLÕ KÖVEK, FÖK. Budapest, 2001. Ára: 1500 Ft (+ postaköltség) dr. Vásárhelyi Judit (ed.): BÖLCSÕD E TÁJ, FÖK. Budapest, 2001. Ára: 2500 Ft (+ postaköltség)

INTERNETRÕL ELÉRHETÕ, illetve LETÖLTHETÕ KIADVÁNYOK Ertsey Attila (ed.): AUTONÓM KISRÉGIÓ - Országos Ajánlás, FÖK. Budapest, 1999. Letölthetõ: http://www.foek.hu/nyomtatottkiadv/autonomkisregio.pdf (3,89MB) Mathis Wackernagel (et. al.): ÖKOLÓGIAI LÁBNYOMSZÁMÍTÁS MATHIS WACKERNAGEL MÓDSZERÉVEL - magyar nyelvû változat, 2003. Letölthetõ: http://www.foek.hu/nyomtatottkiadv/okolabnyom.zip (0.05MB) KÖRKÉP - Környezetkímélõbb építés adatbázisa http://www.foek.hu/korkep

FÜGGETLEN ÖKOLÓGIAI KÖZPONT KIADVÁNYAI

101



NEMSITT.HU - használtépítõanyag-börze http://www.nemsitt.hu KÖRNET - Tájvédelmi böngészde http://www.foek.hu/kornet ZÖLD ZSIBONGÓ http://www.foek.hu/zsibongo ZÖLD SZERVEZETEK http://www.foek.hu/zsibongo/szerv.htm KIHALT GERINCES ÁLLATOK http://www.foek.hu/dodo

102

FÜGGETLEN ÖKOLÓGIAI KÖZPONT KIADVÁNYAI

VILÁGVÁROS VAGY VILÁGFALU. -avagy fenntartható építés és településfejlesztés Budapesten és az agglomerációban

Recommend Documents