1. oldal
Felsővárosi Harangszó
2015. szeptember
2. oldal
Felsővárosi Harangszó
2015. október
Szegedi kirándulás, 2015. szeptember 19. Reggel ¼ 7-kor indult autóbuszunk 47 utassal Dél-magyarországi kirándulásunkra. Rövid megállás után 9 órára Szegedre értünk. A Hősök Kapuja emlékműnél szálltunk le, melynek freskóit 12 ezer – első világháborúban – elesett szegedi honfitársunk emlékére festette Aba-Novák Vilmos, s mely 1990-ig levakolt állapotban várta helyreállítását. Innen pár perc alatt a szegedi Dómhoz – a Fogadalmi templomhoz – értünk, melyet a szegedi polgárok és adományozók az 1879. évi hatalmas árvíz emlékére emeltek. A templomban József atya szép misét celebrált, ezt Pálinkás Gyöngyi énekművész útitársunk tette még emlékezetesebbé az Ave Maria és a Panis Angelicus eléneklésével. Kondé Lajos plébános atya részletes tájékoztatást adott a dóm múltjáról, jelenéről, illetve közeljövőjéről („kis templom kis gond, nagy templom nagy gond”), hiszen a dóm felújítása néhány nap múlva fejeződik be (valóban a szentmise alatt is folytonos fúrás-faragást, csiszatolást hallottuk, de ez volt az ára, hogy egyáltalán bemehettünk, s ezt is nagy baráti támogatással). A Magyarok Nagyasszonya Fogadalmi templomot Shulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján építették 1913-1930 között neoromán stílusban. A Dómot kívül, belül mozaikok, szobrok, domborművek sokasága díszíti. Legjelesebb alkotása Fadrusz János Krisztus a keresztfán című szobra, amely az 1900-as Párizsi világkiállításon fődíjat nyert. A templom másik érdekessége: a szentély mozaikján Máriát szegedi papucsba és alföldi szűrbe öltöztetve ábrázolják. A Dóm orgonája egyébként nagyságát tekintve a harmadik Európában. A mise után végigsétáltunk Szeged gyönyörű belvárosán, majd a Móra Ferenc Múzeum következett. A lelkes és jól felkészült vezető különösen két nagy festményről tartott érdekes tájékoztatást: Vágó Pál művéről, a nagy szegedi árvízről, illetve Munkácsy Mihály Honfoglalás festményének vázlatáról. S ne felejtkezzünk el Giorgio Vasari Angyali üdvözlet című képéről sem, mely nemrég a raktárból került elő egy lelkes restaurátor kutatómunkája alapján. Az ebédet a Kőrössy Halászcsárdában fogyasztottuk el. A szegedi halászlé igen jól sikerült, de azt hisszük, a tárkonyos leves sem vallott kudarcot. Örömünket fokozta, hogy ezután 45 perces kisvasutas városnézést folytattunk a szép parkok és többségükben szecessziós stílusú paloták között, továbbá láttuk az egyetemek épületeit is. (Gondoljunk Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas hazánkfiára, aki a C vitamint fedezte fel.) Szeged újjáépítését a hazai polgárok áldozatvállalásán túlmenően számos ország támogatta. A belváros a sikeres felújítások után nemrég Európa Nostra díjat kapott. Az Alsóvárosi ferences templom és rendház meglátogatása következett. A szeretetre méltó vezető részletes áttekintés adott, meghallgattuk Pálinkás Gyöngyi szép Mária-énekét, majd végezetül megszemléltük a kolostor gyógynövény-parkját is. 18 órakor elindultunk haza, és ¼ 9-kor meg is érkeztünk. Köszönet Karcsi sofőrnek, valamint Hévey Ági és Laci, Szabó Csilla és Tury Miklós gondos szervezéséért. És az idő is pompás volt! Egy régi mondás szerint, ha angyalok utaznak, szép az idő. Herczeg András & Marika
3. oldal
Felsővárosi Harangszó
„Isten bizalmasa” – Miért hiszek?-sorozat A keresztény könyvhéten találtam Beer Miklós püspök atya beszélgetős könyvére. Jó pár gondolata, felvetése igen érdekes, ezért szeretném ismertetni. A paphiányról: „Igen, van. Ugyanakkor, visszatekintve az elmúlt évekre, azt látom és úgy értelmezem, hogy a Jóisten nagy türelemmel rávezet bennünket, hogy a keresztségben kapott általános királyi papságunkat vegyük komolyan, és mindenki a maga adottságainak megfelelően, a családban, a munkahelyén, saját hivatásában érezze azt, hogy Isten szeretetének közvetítője. A Szentatya ebben a bizonyos, A mustármag reménye című könyvében főhivatású papként emlegeti azokat, akik nőtlenségükben és a fölszenteltségükben sajátos feladatot kapnak. Na de éppen azért, hogy a többieket, a királyi papságban részesülőket irányítsák, osszák szét közöttük a feladatokat, de ne helyettesítsék őket.” Vagyis nőjünk fel, legyünk felnőtt keresztények, és ne mindent papjainktól várjunk. Ugyanitt: „Bízom abban, hogy most, amikor a korábbiakhoz képest jóval kevesebben vannak a szolgálati papságban, mindenki megérti, hogy a lelkipásztorokat tehermentesíteni kell az adminisztratív terhek alól, hogy ők tényleg a tanításra, a liturgiára, a közösség irányítására fordíthassák energiájukat. A napi egyéb feladatokat pedig nyugodtan rábízhatnák a világi munkatársakra. És akkor kiderül, hogy nincs is paphiány...” Ahol paphiány van, ott az igeliturgia egyenértékű a vasárnapi szentmisével? – „Igen, ezt meg kellett értenünk. Igen, és fontos, hogy ebből a – csúnya szóval meghatározva – fogyasztói, szolgáltatói egyházból kinőjünk.” Szemléletváltásról is beszél a püspök atya: „Új szempontom a vasárnapnál, hogy az a Szentháromságnak az ünnepe. Hálaadás a teremtés csodáiért, Jézus feltámadásának az átélése és a Szentlélek pünkösdi csodája. Ezeket minden vasárnap együtt ünnepeljük.” „Sok helyen havonta már csak egyszer tudunk misézni. … Ha nincs lehetőség szentmisére, a közösség mindig ugyanabban az időben jöjjön össze imádságra, hálaadásra, dicsőítésre.”
A Testvériség Angyala
2015. szeptember
Az egészségügy helyzetéről: „Egyházmegyénk minden kórházában van főállású lelkigondozó. … Harmonikusan működnek együtt az orvosokkal és ápolónőkkel. … A fiataloknak szeretném feladatul adni, hogy vállalják szeretetszolgálattal egy-egy idős ember gondozását. Látogassák őket, beszélgessenek velük, vásároljanak nekik, váltsák ki a gyógyszereiket, takarítsanak, segítsenek ügyes-bajos dolgaikban.” „Lehetőség szerint minden család vállalja egy nehéz körülmények között élő család támogatását. … Sokat jelent például a személyes találkozás, a másik meglátogatása, meghallgatása.” A papi utánpótlás helyzetéről: „A papképzésben is szükség van reformokra. Felelős bátorsággal új oktatási formákat kell találni. Mai tapasztalatom szerint nem szabad gyerekeket a papnevelésbe bevonni. Hagyni kell őket személyiségükben megérni és a hitükben is felnőni.” A váci egyházmegyében van cigánymissziós, kórházlelkész, családreferens, ifjúsági referens pap. Az egyház lelki megújulásáról: „A legfontosabb a családközösségek megerősítése.” A zenéről: „A zene által olyan sajátos benyomásra tesz szert az ember, amelyet csak transzcendens módon lehet értelmezni. … Ez túlmutat a hétköznapi emberi létállapot keretein.” Ezért Vácon is nagyon él a zenei kultúra. Egyházmegyei és papi találkozók: „Csodálatos dolog, hogy egyre többen ismerik meg egymást, és beszélnek közös gondjaikról-örömeikről. … Például unos-untalan ismétlem, hogy milyen nagy szükség van a papi közösségekre, hogy beszéljenek egymással, ne magányosodjanak el. … Nem külföldi testvérvárosokra van szükségünk, hanem egy másik egyházközségre például.” Temetésekről: „Mindig nagyon nehezen indultam el a temetőbe. Megszenvedtem, mit mondjak, mi az, amivel a Jóisten a gyászolók fájdalmát enyhíteni akarja… Sokszor említettem mostanában papjaimnak, amire a Központi Szemináriumban Gál Feri bácsi tanított meg a hatvanas években, hogy egyetlen szószéket soha nem fognak elvenni tőlünk, és ez a ravatal, ahol mindig prédikálhatunk.” Szeretettel: Hatásné Anikó
Október a Szűzanya hónapja, ilyenkor az Egyház a rózsafüzér imádkozására biztat bennünket. Amikor közösségben imádkozunk, megtapasztalhatjuk, hogy nem csak a vér szerinti rokonainkkal élhetünk testvérként, hanem az egész imádkozó közösség testvéri közösséggé válik.
4. oldal
Felsővárosi Harangszó
2015. szeptember
A Biblia sokszor beszél a philadelphiáról, a testvéri szeretetről. A Testvériség Angyala megmutathatja neked, hogy mennyi fivért és nővért kapsz ajándékul, ha magad is testvérként közelítesz hozzájuk. Anselm Grün benedekrendi szerzetes szerint az első keresztények alapvető tapasztalata az volt, hogy a keresztény egyház minden tagja fivérükké és nővérükké vált. Ha mindannyian közös mennyei Atyánkhoz imádkozhatunk, az azt is jelenti, hogy Atyánk keze alatt valamennyien testvérek vagyunk. Maga Jézus „testvérének és nővérének” nevez mindenkit, aki a mennyei Atya akaratát teljesíti. (Mk 3,35). Amikor Krisztus köré gyűlünk, és készek vagyunk az Atya akaratát teljesíteni, valamennyien Krisztus testvérei és nővérei vagyunk. Így új család jön létre, amelyben mindenki egyenjogú. A Testvériség Angyala bebizonyítja nekünk, hogy senki sem feljebbvaló a másiknál. Gyakran mások rossz oldalát, negatívumait nézegetjük, jobbnak érezzük magunkat náluk, és lenézzük őket. Így nem vesszük észre, hogy saját gyengeségeinket vetítjük ki rájuk. Az a viselkedésmód, hogy hibáinkat másokra vetítsük, széles körben elterjedt. Ezáltal különbnek tarjuk magunkat a többieknél, és így védekezünk az ellen, hogy önmagunkról megismerjük az igazságot. Aki azonban igazán megismeri önmagát, felhagy azzal, hogy saját hibáit fel akarja fedezni másokban. Minden ember igazi testvérévé lesz. Mindenkiben önmagára ismer. A Testvériség Angyalát érzelmi kapcsolat fűzi a lelkünkhöz. Helmut Hark evangélikus lelkész és terapeuta azt állítja, hogy érzelmi, bensőséges szeretetkapcsolat áll fenn a lélek és az angyal mint a lélek vezetője között. Ha egy művészeti albumban megpillantunk egy angyalt, gyakran megérint bennünket érzékeinkre ható kisugárzása. Az angyalok sokszor szárnyat kölcsönöznek a léleknek, s így sajátos módon keltik életre a szeretett személyt. Az angyal érzékeinket megmozgató ereje gyógyító hatást gyakorol ránk. Azt kívánom neked, hogy sokszor találkozz a Testvéri Szeretet Angyalával! Azt is kívánom ráadásul, hogy te magad is légy a testvéri szeretet bátorító és életadó angyala mások számára, így a mi számunkra is! Herczegné Marika
A ragyogás
A Bibliában igen sokszor szerepel a világosság, a fény mint a sötétségnek, a bűn sötétjének, a tudatlanság és félelem sötétségének ellentéte. A világosság az első teremtmény, amit Isten jónak látott (Ter 1,3). A zsoltáros szerint maga Isten a fény, ami megvilágosítja az ember életét (Zsolt 18,29). A fény a jele az igazságosságnak, a bölcsességnek (Bölcs7,26.29). Az Újszövetségben a fény Krisztus köré csoportosul, és összekapcsolja őt az Istennel, aki a világosság Atyja. Krisztus „az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít” (Jn 1,9), és az ő világossága hozza el az üdvösséget minden nép számára (Lk 2,30). A hívő a világosság fia lesz (1 Tesz 5,5). Mindezeken a helyeken a latin nyelvű Bibliában a lux vagy a lumen szót találjuk. Mindkettő egyszerűen fényt, világosságot jelent, ahogyan a mai használatuk, továbbélő alakjuk is. Van azonban néhány helye az Újszövetségnek, ahol hasonló értelemben nem ezeket a főneveket, hanem a claritas szót találjuk. Ez a clarus melléknévből ered, aminek valószínűleg a legrégebbi jelentése az, hogy „világos, világító”, de leggyakoribb jelentése az, hogy „ragyogó”. A lux főnév jelzőjeként „ragyogó fényt” jelent, de előfordul a derült időt hozó szelek jelzőjeként is, akkor pedig úgy hangzik, mint a szocializmus korszakának közismert dalában: „fényes szellők”. Beszédre vonatkoztatva a clarus lehet „tisztán érthető, ragyogóan felépített”, emberre vonatkoztatva pedig „ragyogó eszű”, ezért „híres, tiszteletet érdemlő”. Felsőfoka (clarissimus) a császárkorban a consul, a senator, a pontifex hivatalos jelzője lett. Így hát ennek a sokjelentésű melléknévnek a nőnemű alakjából lett női név, a Klára
az egyik legszebb nevünk: jelenthet ragyogó szépségűt, ragyogó eszűt egyaránt. A clarus melléknévből lett claritas főnév is legjobban a „ragyogás” szóval adható vissza magyarul. Érdekes, hogy ott fordul elő, ahol magának Istennek a dicsőségéről, szentségéről van szó, annak a megjelenési formája a fény fogalmánál nagyobb fogalom, a claritas. Claritas Dei circumfulsit illos – olvassuk Jézus születésének leírásakor (Lk 2,9). – „Isten ragyogása körülvette őket” (ti. a pásztorokat) az angyal megjelenésekor. A Jelenések könyvében (21,23) ugyancsak claritas Dei (=Isten ragyogása) illuminavit eam – „világítja meg azt,” ti. az Égi Jeruzsálemet. Ennek a megkülönböztető szóhasználatnak a párhuzamait megtaláljuk a római irodalomban is. Horatius a főisten jelzőjeként használja a clarus melléknevet az olimposzi isteneknek a rosszat képviselő gigászokat legyőző harca leírásakor. Vergilius, amikor eposzában Aeneast, a rómaiak ősatyját mutatja be, azt írja, hogy anyja, Venus istennő olyan széppé tette, hogy „clara in luce” (=ragyogó fényben) jelent meg. De nem is a szóhasználat a legelgondolkodtatóbb itt, hanem az, hogy a görögök és az őket utánzó rómaiak úgy gondolták, hogy az isteni lényeknek, legalább egynek közülük rendkívüli módon képviselnie kell a ragyogó szépséget és a ragyogó szellemet. Ez az eszményi isten lett Apollón (latinul Apollo), akinek mellékneve Phoibosz (latinul Phoebus), vagyis „ragyogó”. Ez a név ismerős lehet a Magyar Tudományos Akadémia jelmondatából: Post nubila Phoebus. „Felhők után a ragyogás” szokott jönni, ezt
5. oldal
Felsővárosi Harangszó
lehet remélni úgy az egyének, mint a nép életében. A ragyogás megtapasztalása, megcsodálása nyilván a Naphoz fűződött, amely sugaraival éltet, de ölni is tud. Apollón így lett a napsugár, ugyanakkor a gyors halál istene. A klasszikus korban már az értelem fényének a megtestesítője, akihez minden csodált szellemi tevékenységet kötöttek. Ő irányította a jósokat, hogy segítsenek az embereknek eligazodni a jelen, esetleg a jövő bonyolult kérdéseiben. Az ő ragyogó elméje ismerte fel a betegségek ellenszereit. Ő hangolta össze az életet szebbé tevő művészeteket védő istennőknek, a Múzsáknak a tevékenységét. Az igazság titkainak, a tudománynak a kutatása is az ő pártfogása alatt történt. Sokan úgy vélik, hogy Apollón ennyire sokféle hatásköre már az egyistenhit felé mutat. Különösen akkor látjuk ezt valószínűnek, ha hozzávesszük, hogy Apollón hívei azt tartották: ez a hatalmas és tiszta isten a lelki szennyet is letörölheti, a bűnösnek csak követnie kell az isten papjai által adott utasításokat. Apollónt sokan tisztelték, sokan
2015. szeptember
ábrázolták. Legtöbb képzőművészeti ábrázolása ragyogó szépségű ifjúnak mutatja. Ő lett az értelem által uralt férfiszépség megtestesítője, de a ragyogást árasztó, minden szépet pártfogoló isten is. Ilyennek látjuk a budapesti Operaház Lotz Károly által festett mennyezetfreskóján. Ókori ábrázolásain, főleg, ha Héliosz napistennel azonosították, sugárkoszorú veszi körül a fejét. Innen származik a keresztény művészet korong alakú, ragyogó sárga dicsfénye, amellyel Krisztus istenségét jelezték. Később, a barokk festészetben az egész alakot körülölelő sugárzás lett belőle. A ragyogás, ami Istenünket jellemzi és jelzi, árad felénk a monstranciából, ami előtt időzve mintegy „lelki napfürdőt” vehetünk. Magunkba is fogadhatjuk az Eucharisztiában, bensőnket is beragyoghatja. És ahogy a költő Garai Gábor mondja: „Akinek benső ragyogása van, Sosem lehet végleg boldogtalan.” (Szőke Ágnes)
Köszönjük Idának az évtizedes hűséges szolgálatot! Isten áldása kísérje életét!
6. oldal
Felsővárosi Harangszó
2015. szeptember
