Vidék az emberekért - elhatározáson alapuló vidékpolitika
Vidékpolitikai Program 2001-2004 Összefoglaló Vidékpolitikai Bizottság, Finnország
Vidék az emberekért - elhatározáson alapuló vidékpolitika Vidékpolitikai Program 2001-2004 1. A vidékpolitika tartalma és alapjai 2. Vidéki területek a politikában és a közigazgatásban 3. Tágabb és szűk értelemben vett vidékpolitika
A helyi és regionális akciók feltételeinek javítása A régiók vidékpolitikája 9. A regionális politika és a vidékpolitika eszközeinek egyensúlya 10. A Vidékpolitikai Program javaslatai Az alapvető struktúrák és a vidéki élet Iparpolitika és foglalkoztatás Innovációs környezet és szakértelem Közigazgatási és adózási rendszer 11. A Vidékpolitikai Program javaslatainak költségei
4. Vidékpolitika Finnországban 5. A vidékpolitika irányelvei 6. A vidékpolitika megszervezése 7. A tágabb értelemben vett vidékpolitika eszközei Vidékpolitikai Program A különböző politikai szektorok befolyásolása A központi közigazgatás vidékpolitikája 8. A szűkebb értelemben vett vidékpolitika eszközei 2000-2006 között Európai Uniós programok és a Vidékpolitikai Bizottság
2
Vidék az emberekért - elhatározáson alapuló vidékpolitika A vidékfejlesztési programok célja a vidék életképességének szintentartása és fejlesztése. A vidék életképességet az ott élő embereken keresztül lehet megítélni, az ő tapasztalataik alapján, és annak fényében, ahogy ők látják saját munkalehetőségeiket, a vidéki szolgáltatásokat, és életkörülményeket, illetve a vidék fejlődését elősegítő kezdeményezéseket. Finnország jelenleg szerkezetváltáson megy keresztül, amely számos különböző szektort érint párhuzamosan. Ez a váltás a különböző ágazatokban tapasztalható változásokban, munkalehetőségkoncentrációban és a nagyobb lakossági központok felé mutató elvándorlásban követhető nyomon. A jelenlegi tendenciák alapján a vidéki területek lesznek az átalakulás nagy vesztesei, hacsak nem erősödik meg jelentősen a vidék fejlesztésére és vidékpolitika kialakítására irányuló szándék és a rendelkezésre álló eszközök. Finnországra településszerkezetére a kis városok és falvak jellemzőek, és a nagy területeken elszórtan élő ritkás populáció. Helsinki és környéke - a legtöbb európai nagyvároshoz hasonlóan különbözik az ország más részeitől. Miután Finnország nagy kiterjedésű ország és az integrálódó Európa része, a gazdasági versenyképesség fenntartásához és fejlesztéséhez olyan hálózatra van szükség, amely összefogja a régiós központokat. Mint az EU leginkább mezőgazdasági jellegű országának, Finnországnak aktív vidékpolitikára van szüksége, ahol a városi és vidéki területek együttműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy a régiók közötti egyensúly biztosítható legyen. A gazdasági fejlődés a költségek növekedéséhez, a régiók közötti egyenlőtlenséghez és komoly
társadalmi problémákhoz fog vezetni, ha a gazdasági növekedés és az eredmények megoszlása nem igazodik megfelelően egymáshoz. A finn vidék több különböző típusú települést foglal magába, vannak közel város méretű lakossági központok, nagyobb és kisebb falvak és szétszórt települések is. A vidéki területek központjában általában helyhatósági központok és falvak vannak. A népsűrűség kisebb, mint a városokhoz kapcsolódó vidéki területeken, amelyek egyébként az országnak körülbelül felét teszik ki. A vidéki területek közti különbségek központi szerepet játszanak a vidékpolitikában: a ritkábban lakott vidéki területeken a fő hangsúly az adott vidék erősségeire helyeződik, míg a lakossági központok közelében a törekvések arra irányulnak, hogy a vidéki és városi területek együttműködése intenzívebb legyen. A finn vidék történelmének fontos eleme az együttműködés kultúrája, amely az integráció és a hálózatok modern világában egyre nagyobb szerepet kap. Fokozatosan egyre szerteágazóbb és többirányú programokra lesz szükség a vidéki területeken, hiszen egy néhány ágazatra épülő vidék már nem életképes. A fejlődés kulcsa társadalmi forrásokban rejlik. Ezeket azzal lehet erősíteni, hogy a vidéken élők életkörülményeire odafigyelünk, és az újonnan érkezők számára vonzóbbá tesszük a vidéki életet. A vidéki területekre kidolgozott fejlesztési programok többsége csak bizonyos területekre vagy szektorokra korlátozódik. A Vidékpolitikai Program a finn vidékre egészként tekint, ahogy a változást befolyásoló társadalmi és politikai eszközökre is. A program az egész országra vonatkozik.
3
1. A vidékpolitika tartalma és alapjai Az 1991-ben indult első Vidékpolitikai Programban a következő meghatározás szerepel: „A vidékpolitika mindazon célok és intézkedések összessége, amelyeknek a vidéki területek pozíciójának erősítését kívánják elérni a társadalomban és a regionális struktúrában. Célja a vidéki területek életképességének elősegítése, a szerkezeti problémák enyhítése, a vidéken élők életkilátásainak, valamint a szolgáltatások és közösségek működésének javítása, illetve a vidéki területek versenyképességének és vonzerejének növelése az ottlakás és a vállalkozások szempontjából egyaránt.” Ezen – a mai napig érvényes – meghatározásból tisztán látszik, hogy a vidékpolitikának igen széleskörű küldetése van, amelynek fontos eleme, hogy növelni kell a vidéken lakó emberek számát. A vidékpolitikát öt állandó prioritás mentén alakították ki: - A vidéki területeken folytatott gazdasági tevékenység reformja - A szaktudás (know-how) és a humán erőforrások fejlesztése - A meglévő szolgáltatási hálózat megerősítése - A lakókörnyezet minőségének javítása és a közösségi szerkezet fejlesztése a vidéki területeken - A természeti erőforrások fenntartható hasznosítása Külön adminisztrációs rendszer, szaktudás és fejlesztési munka kapcsolódik minden egyes prioritáshoz, de a vidékpolitika feladata a megfelelő módszerek kidolgozása valamennyi vidékfejlesztési területen és a különböző erőforrások együttes felhasználása. A vidék és a vidékpolitika értéke számos különböző szempontból bizonyítást nyert már. A ritkán lakott területek miatt szükség van vidékpolitikára és a fejlesztési munkához speciális eszközök
kellenek. A nemzeti gazdaság profitál a vidéki területeken fellelhető termelési tényezők hasznosításából, és a változatos gazdasági tevékenységek elősegítéséből. Az elvándorlás jelentős költségnövekedést okoz mind a köz- mind a magánszférában. Vidékpolitikára a centralizáló erők kiegyensúlyozásához, és a vidékfejlesztés jelenlegi, ágazat-alapú gondolkodásmódjának kiszélesítéséhez is szükség van. Jelentős kihasználatlan fejlődési potenciál van a vidéki területekben, akár lakóhelyként, akár az élelmiszer-, vagy a faipar terén, illetve kulturális és turisztikai szempontból. Az élelmiszertermelés függetlensége és a megfelelő önellátási rendszer kiépítése garantálja a krízishelyzetek átvészelését. A vidék a nemzeti identitás és a kulturális erőforrások egyre fontosabb eleme, és komoly szerepet játszik a biológiai sokszínűség megőrzésében. A Finn Alkotmány lefekteti a szolgáltatásokhoz, a megfelelő életminőséghez és életkörülményekhez való egyenlő hozzáférés alapjait, amiben benne foglaltatik a szabad lakóhely-választáshoz való jog is – beleértve a vidéket is. A vidéki területeken folytatható tevékenységek feltételei és tárháza kitűnő lehetőségeket biztosít a kulturális, környezetvédelmi, szociális és gazdasági szempontból fenntartható fejlődésnek. A speciálisan szétszórt társadalomszerkezet, a megújuló természeti erőforrások és helyi kultúrák, amelyek mind kapcsolódnak a globális rendszer működéséhez, a vidéki területek komoly erősségei. A vidékpolitika általában arra törekszik, hogy az integráció és globalizáció ne vezessen szükségszerűen a migráció felerősödéséhez, illetve a fejlődési egyenlőtlenségek növekedéséhez. Finnország egyre inkább két részre oszlik a jólét különböző szempontjai alapján. A gazdagság, a gazdasági tevékenységek és az
4
egészségügy a városi központok köré csoportosul, de ezzel párhuzamosan ott a munkanélküliség is, sőt, annak legnegatívabb „válfaja”, a tartós munkanélküliség. A városokhoz kapcsolódó vidéki területek az 1990-es évek vége felé komoly fejlődést tudtak felmutatni, és a lakosság jóléti mutatóit alapul véve jó lakóhelynek bizonyultak. A vidéki központokban, ugyanakkor, viszonylag alacsony az életszínvonal, bár a pszichoszomatikus betegségek is elég ritkák. Nem ez a helyzet a ritkán lakott vidéki területeken, amelyre a kutatók Finnország közigazgatási térképének perifériájaként tekintenek. Ezeken a területeken alacsony az életszínvonal, nem is igen várható változás, és számos szociális nehézség terheli a lakosságot. Ez egyben az egész ország problémája is, hiszen Finnország területének fele ritkán lakott területnek tekinthető és az ezeken a területeken élő emberek száma több mint fél millió.
2. Vidéki területek közigazgatásban
a
politikában
és
a
Valamennyi nagyobb politikai párt készített valamilyen vidékpolitikai összefoglalót vagy programot, és a vidékfejlesztés elismerten fontos politikai kérdés. Általános az egyetértés a vidékfejlesztés legfontosabb elemeiben, és a vidékpolitika jelenlegi eszközei mind szerepelnek a politikai pártok programjaiban. Az összkép, ugyanakkor, még mindig meglehetősen zavaros már csak a következő négy ok miatt is: - Az előbb említett dokumentumoknak csak kis százaléka vette alapul a vidékpolitika célkitűzéseit és eszközeit. - Az Európai Uniós programokat figyelmen kívül hagyták a politikai szándék megfogalmazásakor.
-
A vidékfejlesztéshez szükséges erőforrások és az ezzel kapcsolatos átcsoportosítások még nem szerepelnek a politikai programokban. A vidéki és városi területek közötti együttműködés és partnerség valamennyi politikai programban szerepet kap ugyan, de igen kevés szó esik ezen együttműködés konkrét, gyakorlati tartalmáról.
A politikai pártok programjai hangsúlyozzák, pl. a regionális és helyi fejlesztések jelentőségét, a vidéki képzések színvonalát, és a környezetvédelmi szempontokat. Fontosnak tartják, hogy a szolgáltatási rendszert mind jóléti, mind foglalkoztatási szempontokat szem előtt tartva építsék ki, és utalnak a vidéki területek három részre osztására, illetve ezen felosztás figyelembe vételére a fejlesztéseknél. Valamennyi program foglalkozik a fafeldolgozással és a fából nyert energia szélesebb körű felhasználásával. A programok fontos eleme az a törekvés, hogy csökkentsék a fejlődés útjában álló regionális és közigazgatási akadályokat, és kiemelt szerepet kap mindenhol az érintett felek hatékony együttműködése. Ugyanakkor, az együttműködés fokozását célzó konkrét lépések mutatnak néhány igen jelentős különbséget. A pártoknak eltérő elképzeléseik vannak a közigazgatási és regionális szervezetekről, így nincs teljes politikai egyetértés a vidékfejlesztési kérdések gyakorlati megvalósításáról, ami eddig is sok nehézséget okozott és növelte a bürokráciát. A Finn Parlament jelenleg egy vidék-hálózat kiépítésén dolgozik. Emellett szükség lehet, egy - a politikai pártok részvételével életre hívott - közös munkacsoportra, amely az Európai Parlament finn tagjaival együtt megvizsgálná az EU bővítés vidéki dimenzióihoz
5
kapcsolódó stratégiákat és a nemzeti vidékpolitikára vonatkozó követelményeket. A különböző minisztériumok adminisztrációjában és politikájában a vidéki területek ritkán kapnak ugyan kiemelt hangsúlyt, mégis próbálnak új irányvonalakat találni, folytatni az infrastruktúrának az információs társadalom által megkövetelt fejlesztését, és igyekeznek támogatni az információs és kommunikációs hálózatokon alapuló szolgáltatásokat. Az EU-s regionális fejlesztési program bevezetésének legkézzelfoghatóbb hatása a fejlesztési munkára rendelkezésre álló források növekedése volt. A projekt-munkához kezdeményezőkészségre és szaktudásra is szükség van, és eleinte mindkettőből kevés volt. A megnövekedett források mellett az 199599-es program-időszak legfontosabb eredménye a kisvállalkozások megerősödése, a helyi akciócsoportok létrehozása és munkája, valamint a felerősödött internacionalizálódás és együttműködés volt. Ugyanakkor, a tágabb értelemben vett vidékpolitikára nagyobb hangsúlyt kell fektetni és a program- és projektszervező képességeket is tovább kell mélyíteni. A korábbi tervezési időszakban a vidékfejlesztésre fordított közpénzek összesen körülbelül 6,2 milliárd finn márkát tettek ki, ami 1,24 milliárdot jelent évente. Egy hasonló beosztás alapján a jelenlegi tervezési időszakra rendelkezésre álló források körülbelül 9 milliárd finn márkára tehetők, azaz 1,29 milliárdra évente. A vidékfejlesztési intézkedések finanszírozására rendelkezésre álló összegek egyformák a két tervezési időszakban, de várhatóan az Objective 2 programból származó pénzek a vidéki területeken nem a lakosságon belüli arányuk alapján kerülnek elosztásra, és a regionális központok növekvő jelentősége a tervezési időszak alatt hozzájárul ahhoz, hogy csökkennek a vidéki területeken felhasználható források. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi tervezési
időszakban a vidékfejlesztésre rendelkezésre álló források kisebbek lehetnek, mint a korábbi időszakban.
3. Tágabb és szűk értelemben vett vidékpolitika A tágabb értelemben vett vidékpolitika a különböző közigazgatási szektorokon belüli és rajtuk keresztül elért akciók befolyásolására vonatkozik. A tágabb értelemben vett vidékpolitika a különböző politikai és közigazgatási szektorok célkitűzéseit és gyakorlatát kívánja olyan módon befolyásolni, hogy ezek erősítsék a vidéki területek életképességét, vagy legalábbis kísérletet tesz arra, hogy minimálisra csökkentse az okozott károkat. Az intézkedések olyan fontos kérdéseket céloznak meg, mint a közlekedés javítása, a mezőgazdaság feltételeinek megteremtése, és az adózási rendszernek az egyre inkább nemzetközivé váló gazdaság követelményeihez való igazítása. Ezen intézkedéseknél többek között a vidék az egyik célterület. Bizonyos esetekben előre megjósolható az intézkedéseknek a vidéki területeken tapasztalható hatása, de igen gyakran csak az idő múlásával válnak egyértelművé a következmények. A regionális nézőpont erősödése a döntéshozatalban, illetve a különböző közigazgatási területek munkájában létfontosságú a vidék számára. A különböző ágazati politikák kialakításában résztvevő döntéshozóknak döntéseik hatására is figyelniük kellene az érintett régiókban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy alaposabban át kell gondolni a különböző minisztériumok stratégiáinak regionális vonatkozású szegmenseit és felmérni azok regionális hatásait. A finn 6
jóléti politikát a régiók érdekeit szem előtt tartva kell kialakítani. Mindennek nem pusztán a régiókon kell alapulnia, hanem a közigazgatási területeket a vidék-város dimenzió alapján is kellene osztályozni. A statisztikai rendszereknek is a jelenleginél jobban kell segíteniük a regionális szempontokat és a döntéshozatalt. A szűk értelemben vett vidékpolitika csak a kifejezetten a vidék fejlesztését célzó intézkedéseket és eszközöket foglalja magában.
Az Európai Unió szerint a regionális fejlődést a különböző szektorok céljainak és szaktudásának integrálásával lehet elérni, és így az integrált vidékpolitika az európai vidékpolitika központi eleme. A gyakorlatban ez egyrészt a központi közigazgatásban működő horizontális együttműködés keretében, másrészt regionális és helyi partnerségekben valósul meg. Az integrált vidékpolitika legfontosabb formái a program-jellegű kezdeményezések és legfontosabb eszköze a projekt-munka.
A szűk értelemben vett vidékpolitika elsődleges célja a megújuláson alapuló vidékfejlesztés, legyen szó a törvényi szabályozás, a gazdasági források, szaktudás vagy a hatóságok megújulásáról. Ehhez speciális kutatásokra, szervezési intézkedésekre, programfelelősökre, törvényekre és rendeletekre, valamint speciális költségvetési alfejezetekre van szükség mind állami, mind regionális közigazgatási szinten.
A „tág” és a „szűk” besorolás önmagában nem vonatkozik a megoldások és eszközök méretére vagy jelentőségére. Például egy bizonyos közigazgatási szektor belső normarendszere a tágabb értelemben vett vidékpolitikához tartozik, míg az EU vidékpolitika programja a szűk értelemben vett vidékpolitika eszköze a maga széleskörű folyamataival és forrásaival.
Annál hatékonyabb a szűk értelemben vett vidékpolitika, minél jobb eszközök állnak rendelkezésére a piac-központú, regionális és globális kezdeményezésekhez. Ez különösen olyan régiókra vonatkozik, ahol alapvető szerkezetváltásra és –fejlesztésre van szükség. A szűkebb értelemben vett vidékpolitika abból indul ki, hogy a fejlesztési munka számos különböző szempont szem előtt tartásával kíván fejlődést elérni különböző szinteken. A vidékpolitikák alapjai:
4. Vidékpolitika Finnországban
-
a régiók, az egyes régiók speciális jellemzői és progamjai, a szektor-határokon átívelő együttműködések, széleskörű partnerség és a szereplők aktív közreműködése.
Az 1940-es évek támogatási politikájában tapasztalható regionális különbségtétel a kibontakozóban lévő vidékpolitika egyik korai jelének tekinthető. A vidéki területekről történő elvándorlás ugrásszerűen növekedett az 1960-as évek végén, és a kormányzat a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás mellett egyéb módszereket próbált találni a ritkán lakott területeket segítésére. A ritkán lakott területeken nagyobb reformok indultak a szolgáltatások, pl. az iskolai képzés és az egészségügyi központok terén. A ritkán lakott területeken ebben az időszakban bevezetett intézkedések között szerepelt pl. a vidéki területek energiaellátásának és tömegközlekedésének javítása, a ritkán lakott 7
területek kiskereskedéseinek támogatása, valamint az általános iskolák minimum tanuló-létszámának meghatározása. A korábbi – javarészt a tágabb értelemben vett vidékpolitika részét képező vidékfejlesztési intézkedések között szerepelt a falusi akciók számának növelése az 1970-es évek második felétől, és a foglalkoztatáspolitikán alapuló képzési rendszer kiépítése, az egyetemek részvétele a vállalkozók képzésében, illetve különböző közigazgatási projektek és a vidéki iparágakat segítő források finanszírozásának új formái az 1970-es évek második felében és az 1980-as években. Ezen intézkedések közül sok ma már nincs érvényben, ami növeli a fejlesztési eszközök kialakításának szükségességét a szűk értelemben vett vidékpolitikában. A tágabb értelemben vett vidékpolitika szempontjából a finn mezőgazdasági politika számos olyan elemet tartalmazott, amelyeket a vidéki területek működése indokolttá tett, és az 1960-as és 1970-es években a regionális politika túlnyomórészt a vidéki területekre irányult. A háborút követő időszakban a gyors újjáépítés iránti igény miatt sok közigazgatási szektor a vidékfejlesztéshez kapcsolódó érvekkel próbálta igazolni saját lépéseit és szükségleteit. A helyzet aztán változott és számos szektorban a vidéki területek ellen fordult a fejlesztési munka. A feldolgozóipar és a kereskedelem a lakossági központokban található nagyobb egységekre koncentrálódott, akárcsak a köz- és magánjellegű szolgáltatások. A mezőgazdaságban végbement szerkezetváltás a földek számának drasztikus (évente több ezres) csökkenéséhez vezetett és az erdőgazdálkodás gépesítéséből adódóan több tízezer rész- és teljes munkaidős állás szűnt meg. Szűk értelemben vett vidékpolitikára volt szükség ahhoz, hogy ellensúlyozza ezeket a negatív irányba mutató folyamatokat.
A szűk értelemben vett vidékpolitika kialakítása az 1980-as években kezdődött, de eleinte igen szerény eredményeket ért csak el. A célkitűzéseket pontosabban fogalmazták meg, de a vidékpolitikának még mindig nem voltak saját eszközei. Az Európa Tanács kezdeményezésére 1988-ban induló Aktív Vidék Kampány felnyitotta a politikai döntéshozók szemét, és még ugyanebben az évben, részben a kampány ihletésére, elindították a finn Vidékfejlesztési Projektet. Ezzel a programmal a szűk értelemben vett vidékpolitika felelős végrehajtó testületet kapott a regionális fejlesztésért elsősorban felelős Belügyminisztérium, és a Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium képviselőinek részvételével. A Vidékfejlesztési Projekt legfontosabb eredménye az első Vidékprogram megfogalmazása volt, és a nemzeti fejlesztési programok finanszírozása szintén ezzel a projekttel indult meg. A Vidékfejlesztési Projektet a Vidékfejlesztési Tanácsadó Testület megalakulása követte, amely 1992 elejétől 1995. május 1-ig működött. 1993 őszén a Kormány egy Vidékpolitikai Jelentést terjesztett elő a Parlamentnek a l. A Vidékfejlesztési Tanácsadó Testületet követően két, különböző közigazgatási szektorokból érkező köztisztviselőket tömörítő Vidékpolitikai Bizottság alakult. Az egyes kérdéseket a titkári hivatal, különböző témákhoz kapcsolódó munkacsoportok, illetve nemzeti projektek keretében dolgozzák ki. A Vidékpolitikai Bizottság tulajdonképpen egyszerre horizontális hálózat, együttműködési rendszer és egy információgyűjtő szervezet. A miniszterelnök, Paavo Lipponen által kinevezett kis, szakemberekből álló munkacsoport megfogalmazta a második, „Aktív vidék” címet viselő vidékpolitikai programot, amelyet 1996 elején fogadtak el. A korábbi dokumentumokhoz képest az ebben a programban szereplő javaslatok már konkrétabbak voltak és
8
nagyobb hangsúly került a fejlesztési munka helyi és regionális vonatkozásaira. A második Vidékprogramban megfogalmazott javaslatok többsége megvalósult a gyakorlatban is. A vidékpolitika speciális eszköztárának kidolgozása valamivel több mint 12 éve folyik. Az eszközök és a segítségükkel elért eredmények nem voltak megfelelőek a vidéki területeket sújtó károkhoz és megszorításokhoz mérten, amelyeket a különböző közigazgatási szektorok és magánüzletek tevékenysége váltott ki. A szűk értelemben vett vidékpolitika kiszélesedett, míg a tág vidékpolitika beszűkült. A vidékpolitika fejlődése folytatódik, beleértve számos új, aktív elemet. A közeljövőben várható kihívások között szerepel a tág és szűk értelemben vett vidékpolitika közti egyensúly megteremtése és ezek tudatosítása. Egyik sem helyettesítheti ugyanis a másikat.
5. A vidékpolitika irányelvei A lakosság számában és szerkezetében megfigyelhető változások alapján pontosan nyomon követhető a vidék életképessége, „élhetősége”. A felelősségteljes vidékpolitika olyan intézkedéseket keres és valósít meg, amelyek növelik a vidéki területek vonzerejét, és ezáltal megpróbálnak véget vetni az elvándorlásnak. A vidéknek új állandó lakosokra van szüksége, és olyan „másodlagos” lakosokra, akik kikapcsolódásképpen mennek vidékre. A vidéki területeken igen széleskörű gazdasági tevékenység folyik. A vidékpolitika hangsúlyozza, hogy az egyes vidéki ágazatok szétválasztása a vidék életképességének záloga. Ehhez olyan intézkedésekre van szükség, amelyek a növénytermesztési szektorok
fejlesztését célozzák meg és növelik az erre a célra rendelkezésre álló forrásokat. A regionális tervezésnek a természetnek, a terményeknek és a mesterséges környezetnek az adott régióra jellemző adottságaiból kell kiindulnia, és az ezeknek leginkább megfelelő szaktudást és vállalkozásokat kell támogatnia. A lakóhelyhez és információs hálózathoz kapcsolódó új elvárásoknak köszönhetően számos információhoz kötődő munkalehetőség van a vidéki területeken is. A modern információs technológia vívmányainak kihasználását mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. Az állam garantálja és, ahol szükséges, támogatja, hogy mindenkihez lakóhelyétől függetlenül jutányos áron eljussanak az információs hálózatok. Az információs társadalom korában az egyenlőség azt is jelenti, hogy mindenkinek ugyannyiba kerülnek a szolgáltatások. A vidékpolitika egyik sarokköve az innovációs környezet kialakítása a vidéki területeken. Alapvető fontosságú, hogy az egyes régiókban az egész oktatási rendszer - az általános iskoláktól a középiskolai oktatáson és szakképzésen át, egészen az egyetemekig - elkötelezze magát az együttműködés mellett, annak érdekében, hogy régiójának gazdasági tevékenysége fejlődjön. A finn vidék jellegzetessége a többfunkciós mezőgazdaság és a több irányú tevékenységet folytató földművesség. A vidékpolitika szempontjából a mezőgazdasági politika intézkedéseinek tervezésénél a földek sokszínűségéből kell kiindulni, a bevételszerzés és termelési szerkezet különbségei alapján, és a földeken folyó munkához kapcsolódó várakozások fényében. A fejlődésnek számos alternatív útja és iránya van. A vidéki területek előtt álló gazdasági lehetőségek között szerepel egyrészt az alapvető
9
ágazatok átszervezése, másrészt a vidék speciális igényein alapuló új gazdasági lehetőségek kihasználása.
tekinteni a jólét igazságos eloszlására törekvő, kiegyensúlyozott regionális fejlesztésre és a növekedés elősegítésére.
A kultúra és a fejlődés közötti kapcsolat minden vidékfejlesztési munkában ismert és elismerten fontos tényező, és még akkor is mindig figyelembe veszik, ha az adott intézkedés elsődleges célja nem a kultúra vagy a művészet támogatása. A vidéki kultúrát ismertebbé kell tenni, külön kiemelve annak jelentőségét a finn kultúrában, és biztosítani kell továbbfejlődésének lehetőségeit. Ez hozzájárul a vidéki élet szépségéhez, új munkalehetőségeket teremt és elősegíti a városi és vidéki területek közötti együttműködést.
A városi-, együttműködési- és vidékpolitikák egy kiterjedt és jól működő egészet kell, hogy alkossanak a finn adottságoknak leginkább megfelelő vidékfejlesztési modellben. A tágabb értelemben vett vidékpolitika a vidéki és városi politikák összehangolásával kezdődik, aminek köszönhetően a társadalomra komoly terheket rovó negatív elvándorlási tendenciák kordában tarthatóak, és ezzel a nemzeti fejlődés is optimalizálható. A vidékpolitika támogatja és fejleszti a vidéki területek helyzetéhez kapcsolódó pozitívumokat, miközben a várospolitika rávilágít a lakossági központok szerepére a pozitívumok kiaknázásában és tovább erősítésében. A finn embereknek lehetőségük van választani, hogy városban vagy vidéken kívánnak-e élni.
Finnországban az önkormányzatok a jóléti szolgáltatások legfőbb biztosítói. A vidékpolitika egyik fontos célkitűzése a nagyobb közigazgatási egységek közti különbségek megszüntetése, illetve csökkentése, szem előtt tartva, hogy maga a közigazgatási rendszer is folyamatosan változik. Az államnak a vidéki önkormányzatok számára nyújtott támogatásaival biztosítania kell az adókból és egyéb hozzájárulásokból finanszírozott alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést az ország valamennyi részében. Ahhoz, hogy a vidékpolitika valóban sikeresen tudja biztosítani a vidéki területek életképességét, körültekintően kidolgozott fejlesztési rendszerekre van szükség nemcsak a nagyobb közigazgatási egységekben, hanem a falvakban és szubregionális egységekben is. A regionális vidékfejlesztésnek új eszközöket kell találnia az állampolgárok és a régiók közötti egyenlőség javítására. A köz- és magánpénzeknek a regionális központokban történő felhasználása növeli a kapcsolódó vidéki területek jólétét is. Ugyanakkor ez még nem elég a kiegyensúlyozott regionális fejlődéshez, a forrásokat a központoktól távolabb lévő vidéki területek fejlesztésére is kell fordítani. Nem lehet egymástól elkülönülő, alternatív lehetőségként
A vidékpolitika olyan tartós tevékenység, amelynek céljait és eszközeit nem a közigazgatási területek vagy a gazdasági szektorok közti korlátok határozzák meg. A vidékpolitika segítségével olyan vidék alakulhat ki, amelynek fontos szerepe van a társadalmon belüli munkamegosztás kiépítésében, és amelyet örömmel választhatnak lakóhelyükül az emberek.
6. A vidékpolitika megszervezése A vidéki területek fejlesztéséről folyó egyeztetés még mindig szervezetlen. Túlsúlyban vannak az egyes elkülönülő folyamatok megoldására szerveződő egyeztető fórumok, és így többnyire a negatívumok kerülnek előtérbe. A vidékpolitikával általában nem igen foglalkoznak, és az egyetlen gyakran felhozott kérdés az EU strukturális alapjai által megnyíló lehetőségek kiaknázása. A 10
mezőgazdaság szorosan összefonódik a vidéki területekkel, és a politikai szintű vita messze elmarad a jelenlegi vidékpolitikai gyakorlattól. Ez az amiért a vidékpolitikának folyamatos termékfejlesztésre van szüksége, és csak most kezdődött meg a kiépítési folyamat. A vidékpolitika szisztematikus kialakítása lassú folyamat, mert párhuzamosan figyelnie kell a munkamegosztásra, az EU intézmények, valamint a finn közigazgatási rendszer egymáshoz viszonyított helyzetére, amihez további, az egyes politikák közötti hangsúly-különbségekből adódó nehézségek társulnak. Ugyanakkor a vidékpolitika már most önálló politikai szektorrá nőtte ki magát, amelynek a működése folyamatos ellenőrzést igényel, többek között az alkalmazott eszközök felülvizsgálatát és megerősítését. A vidékés várospolitikák sem alá-, sem fölérendeltségi viszonyban nem állnak az ágazati politikákkal. Joguk és kötelességük a társadalmi fejlődés célkitűzéseinek megfogalmazása, amelyek általában nincsenek összhangban az ágazati politikáknak az adott területre korlátozott célkitűzéseivel. Amennyiben az ágazati politikák nem képesek vagy nem hajlandóak súlyuknak megfelelően kezelni a vidéki területeket, a vidékpolitika alternatív célkitűzéseket fog a döntéshozók figyelmébe ajánlani. Egy horizontális politikai szektornak saját speciális eszközökre van szüksége. Enélkül a vidéki területek életképessége a többi ágazatban született esetleges döntések, és az ott végzett fejlesztési munka függvénye lenne. Az Agenda 2000 alapján az EU vidékfejlesztési intézkedéseit egyetlen rendeletben (1257/1999) foglalták össze. Az EU lehetővé tette, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére szánt forrásokat az új vidékfejlesztési programokra fordítsák, de ezeket a lehetőségeket nem használták ki kellőképpen. A tagállamok a Bizottság előzetes becsléseihez képest sokkal kisebb mértékben használták a
vidékfejlesztés újfajta módszereit, mint arra lehetőségük lett volna. Így az innovatív vidékfejlesztési munkára biztosított lehetőségeket nem aknázták ki teljes mértékben. A közelmúltban a vidékfejlesztésben résztvevő szakértőkkel készült interjúk alapján a vidékfejlesztésről, illetve annak más ágazatokhoz való kapcsolatáról készült becslések szerint a legnagyobb negatívum, hogy a vidékpolitika céljai és eszközei nem elég egyértelműek. A becslések szerint a vidékpolitikának nincs igazán ereje. Ugyanakkor arra is szükség van, hogy erősebb intézkedések és akciók induljanak. A tágabb és szűk értelemben vett vidékpolitikára történő felosztás még nem terjedt el teljesen, és nem alkalmazzák a politikai életben és a közigazgatásban sem. Ez a probléma rávilágít az ágazati igazgatás módszerei és a horizontális cselekvés összehangolásához szükséges módszerek közti eltérésekre. A tágabb értelemben vett vidékpolitika megvalósításához szükséges szervezeti háttér már rendelkezésre áll, de a Vidékpolitikai Bizottság munkája nem elég ismert és elismert. A felmérések szerint, a vidékfejlesztés pozitívumai a következők: -
az ágazati politikák túlsúlya ellenére a közigazgatási szektorok közti együttműködés fokozódott mind a központi, mind a regionális közigazgatásban a Vidékpolitikai Bizottság aktivitása nőtt a vidékpolitikai gondolkodás fokozatosan mélyül a helyi fejlesztési munka jelentősen felerősödött
Az elmúlt években elsősorban a szűk értelemben vett vidékpolitika területén sikerült előrelépéseket elérni. Annak érdekében, hogy a
11
tágabb értelemben vett vidékpolitika is sikeres legyen a módszerek elfogadottságának és szervezettségének jelenlegi szintje nem elégséges.
-
képzés, kultúra és szaktudás -
7. A tágabb értelemben vett vidékpolitika eszközei A tágabb értelemben vett vidékpolitika sikeréhez elengedhetetlen, hogy a vidékpolitika különböző szempontjai szerepet kapjanak a politikai döntéshozatalban. Ennek elérését szolgálja a Vidékpolitikai Program és a különböző politikai szektorok befolyásolása.
-
A Vidékpolitikai Program egy olyan politikai és adminisztratív dokumentum, amely az állampolgári kezdeményezéseket és szervezeteket is bevonja a vidékfejlesztési munkába. A Vidékfejlesztési Program -
vidékpolitikai célokat tűz ki a különböző ágazatoknak 3-4 évenként felülvizsgálják politikailag teljesen vagy részben elfogadott elfogadása előtt és után is sor kerül az akciókért felelős szervezetekkel folytatott tárgyalásokra kidolgozása és felülvizsgálata, valamint a hálózatépítési és kutatási projektek kidolgozása a Vidékpolitikai Bizottság feladata, az egyes témákért felelős csoportokkal együttműködve
A különböző politikai szektorok befolyásolása a szektorok irányelveire és a hangsúlykülönbségekre is vonatkozik.
környezetvédelem -
-
a környezet tisztaságának és szépségének megőrzése, és a környezetnek a fenntartható fejlődés irányelvei szerint történő hasznosítása iparpolitika
-
az elemi-, szak- és egyetemi képzés, valamint a szakértői központokban folyó képzés helyszíneinek és tevékenységének oly módon történő alakítása, hogy az ne a központosításhoz járuljon hozzá, hanem inkább új lehetőségeket és foglalkoztatási területeket teremtsen a vidéki területeken olyan aktív intézkedések bevezetése, amelyek a nemzetköziesedést és technológiai tudást növelik a vidéki területeken kulturális szolgáltatások biztosítása
a vidéki területekben rejlő természetes és új lehetőségek kihasználása az információs technológiához és a telekommunikációhoz kapcsolódó munkalehetőségek számának növelése az alvállalkozás lehetőségének megteremtése a természethez és turizmushoz kötődő vállalkozások számát növelő intézkedések mezőgazdasági politika
12
-
a földműveléssel foglalkozó emberek többirányú tevékenységének támogatása annak elősegítése, hogy a földműveléssel foglalkozókhoz is eljussanak különböző szociális ellátások a finn viszonyokhoz igazodó Földhasználati Szerződések létrehozása
-
foglalkoztatáspolitika -
-
erdőgazdálkodás -
-
a faipari termékekhez kapcsolódó iparág jelentős terjeszkedése és fából származó energia-felhasználás növelése az erdőgazdálkodás bevétele a fejlesztés alatt álló alapvető bevételi források vagy a Földhasználati Szerződések rendszerébe adópolitika
-
az adópolitika eszközeinek felhasználása az igazságos regionális fejlődés biztosítására olyan esetekben, amikor ez jobb gazdasági eredményeket tud produkálni, mint más eszközök
-
közlekedés- és kommunikációs politika
-
a kisebb utakból és vasútvonalakból álló hálózatok fenntartása a nagyobb utak és vasútvonalak mellett megfelelő információs hálózat kiépítése és fenntartása az ország valamennyi részében egységes áron. A kormány egyenlő hozzáférést garantál az információs hálózat szolgáltatásaihoz valamennyi régióban.
-
a foglalkoztatás javítását célzó intézkedések regionális szintű megvalósítása a partnerség elvének alkalmazása valamennyi közigazgatási szinten a harmadik szektor által kínált lehetőségek kihasználása szociális és egészségügyi politika
-
jólképzett szakemberek biztosítása a szociális és egészségügyi szolgáltatások különböző formáinak fejlesztése közösség tervezés és lakáspolitika
-
-
a munkaerőpiactól függetlenül az emberek lakóhelyválasztásából kell kiindulni a meglévő közösségeknek az elvándorlás, illetve a nagy szupermarketek és bevásárlóközpontok kiépülése következtében bekövetkező szétforgácsolódásának megelőzése a telekommunikáció feltételeinek fejlesztésével, illetve a kisvállalkozóknak, és a bérből és fizetésből élőknek nyújtott adókedvezmények útján a lakosságvesztéssel küzdő területeken az állandó lakosok és a pihenés céljából odatelepülők (nyaralók) közti különbségtételből adódó építkezési akadályok csökkentése; az építkezések környezetvédelmi és tájvédelmi szempontból történő felülvizsgálata a hatóságok feladata
13
A tágabb értelemben vett vidékpolitika keretében végzett fejlesztési munka célkitűzései és hangsúlyai nem irányulnak a lakossági központok ellen, de nem tartják szerencsésnek a központok felé tapasztalható nagyfokú elvándorlást és az olyan szociálpolitikai intézkedéseket, amelyeknek negatívan befolyásolják az állampolgárok közti egyenlőséget vagy társadalmi igazságosságot. Az elmúlt években a gazdasági nehézségek miatt a gazdasági növekedésre törekvő szociálpolitika túl nagy hangsúlyt kapott, míg a vidéki területeknek a növekedés és versenyképesség erősítésére alkalmas erőforrásaival nem törődött senki. Ha ez a tendencia folytatódik és a nagy kiterjedésű, elszórtan lakott ország településszerkezete megváltozik, a szolgáltatási rendszert és a lakóhelyeket is át kellene alakítani, ami azt jelentené, hogy az adófizetőknek olyan változásért kell fizetniük, amit nem is akartak.
A központi közigazgatás vidékpolitikája A tágabb értelemben vett vidékpolitika, az Európai Uniós programok és a Vidékpolitikai Bizottság által végzett fejlesztési munka ugyanannak a vidékpolitikának egyes részei. A három terület célkitűzéseit összhangba kellene hozni, még ha ez a gyakorlatban az akciók kiterjedt voltánál fogva - igen sok szereplő bevonását kívánja is meg, akik nem lehetnek mindig teljesen tisztában a többi vidékpolitikával foglalkozó szervezet tevékenységével. Az EU-s politikák megvalósításának első lépése mindig a felelősségek és tevékenységi körök szétválasztása volt mind a központi irányításban, mind regionális szinten – aminek nem egyszer negatív hatása volt. A programokat egy önálló szakértői csoport vezette, és a közigazgatás más részeit teljesen kihagyták. Egy ilyen helyzet kialakulása semmiképp nem kívánatos a rendszer fejlesztése szempontjából, mert túlságosan kevés ember határozza meg a vidékpolitikával
kapcsolatos célokat és eszközöket, és folytatódik a parttalan vita a nem kellő pontossággal megfogalmazott célkitűzésekről. A választóvonal különösen a vidékpolitikában érintett ágazati közigazgatás és a szűkebb értelemben vett vidékpolitika alkalmazói között érezhető. Ezzel szemben az EU-s programok és a tagállami intézkedések nem különülnek el élesen, mert ugyanazok a személyek intézkednek mindkét oldalon. A regionális közigazgatásban kissé tisztázatlan lehet a helyzet, hiszen nincsen az összes régiónak saját fejlesztési programja, de a fő hangsúly az EU programokon keresztül történő finanszírozáson van. A központi közigazgatásban a vidékpolitikában érintett felek a minisztériumok ágazati főosztályai a tágabb értelemben vett vidékpolitika esetén, az EU programokhoz kapcsolódó különböző közigazgatási szektorokat összekötő titkári hivatal, a felügyelőbizottság, amely még több különböző felet tömörít, és a Vidékpolitikai Bizottság, amely önmagában kooperációs testület.. A Vidékpolitikai Bizottságnak is van saját titkársága, amelyen keresztül a bizottság gyakorlati munkáját végzi. Az egyes témakörök köré szerveződő munkacsoportok többsége 10-15 főből álló szakértői csoport, és az adott kérdéshez kapcsolódó program megfogalmazásakor kiemelten fontos a kutatók és a központi közigazgatás képviselőinek részvétele. A regionális vállalkozások és a különböző szervezeteket képviselő szakértők szerepe jelentősen megnő, amikor megkezdődik a programok gyakorlati megvalósítása. A munkacsoportok olyan feladatokat végeznek, amelyek a vidékfejlesztésben érintett szereplők szerint központi irányítást igényelnek; ilyen például a fejlesztési programok kidolgozása, képzések szervezése és azok tartalmi ellenőrzése, az információáramlást könnyítő eszközök fejlesztése, nyilvántartások létrehozása és vezetése, illetve a kutatás és kutatásfinanszírozás számára új
14
elképzelések kigondolása. Több hasonló munkacsoport összehívása a régiókban egy hatékonyan működő hálózat kiépüléséhez vezet, ami lehetővé teszi a feladatmegosztást és az információcserét az egyes érintett felek között, ami csökkenti a költségeket. A Vidékpolitikai Bizottság feladata - a tágabb értelemben vett vidékpolitikához kapcsolódó, illetve azt alakító program-szintű munka - a vidékfejlesztés szempontjából fontos témák kidolgozása, elmélyítése és új módszerek kidolgozása - a vidékpolitika szervezésének fejlesztése - a vidéki területeken induló új kezdeményezések működtetése, mint pl, a falusi ombudsman rendszer vagy a helyi akciócsoportok - a stratégiai szempontból fontos vagy átfogó jellegű hálózatok és vidéki kutatóprojektek finanszírozása
8. A szűkebb értelemben vett vidékpolitika eszközei 2000-2006 között A vidékpolitika helyzete 2000 őszén nagyban különbözött az öt évvel ezelőtti helyzettől, még ha az EU Agenda 2000-es reformja nem is egészen hozta meg a várt eredményeket. Ami a legfontosabb, nincsenek többé „fehér területek”, a vidékpolitika eszközei valamennyi régióban alkalmazhatóak, még ha jelentős különbségek is vannak a rendelkezésre álló források tekintetében. A mezőgazdasági- és vidékpolitika közeledett egymáshoz, a regionális fejlesztési programok szerkezete sokkal átláthatóbb lett, és a programok száma is kisebb, mint a korábbi tervezési időszakban.
A 2000-2006-os programidőszakban a szűk értelemben vett vidékpolitika legfontosabb eszközei az EU által finanszírozott 1., 2. és 3. Célkitűzés (Objective 1.,2.,3.) programok, a Vidékfejlesztési Program és a közösségi kezdeményezésre indult LEADER+ program, valamint a helyi akciócsoportok egyéb tevékenysége, az EU programok megvalósulását támogató Vidékpolitikai Bizottsági munkacsoportok, illetve a nemzeti fejlesztési projektek és kutatások.
Európai Uniós programok és a Vidékpolitikai Bizottság Finnországban az Európa fejlődő területeit célzó Objective 1 program eredménye igen jó volt. Kelet- és Észak-Finnország került be a programba, ami a finn lakosság 20,3%-át jelenti. Finnországban volt a legalacsonyabb az egy főre jutó támogatás az EU-ban, mivel az Objective 1 program egyes célkitűzéseihez kapcsolódó EU támogatások összege különböző volt. Ugyanakkor a támogatások összege magasabb volt, mint az Objective 6 programnál, amit a korábbi tervezési időszakban alkalmaztak. Az Objective 1 program költségvetése Észak- és Kelet-Finnország számára összesen 21,6 milliárd finn márkára tehető, és a vidékfejlesztési prioritásokra ebből 25,9% , azaz 5,6 milliárd finn márka jut. Az Európai Unió hozzájárulása az Objective 2 programhoz Finnországban 2,9 milliárd finn márka, ami a program közfinanszírozásának 40%-a. Az Objective 2 program éves finanszírozási kerete Dél- és Nyugat-Finnországban majdnem 1,9 milliárd finn márkára tehető. Az Objective 2 programban, ugyanakkor az önkormányzati és különösen a magán finanszírozások aránya jelentős. Az önkormányzatok körülbelül az állami finanszírozás 18%-ával járultak hozzá a forrásokhoz, míg a magán finanszírozások aránya körülbelül az össz-források 45%-át jelentette, azaz valamivel több, mint 13,1 milliárd finn márkát.
15
Az Objective 2 program által érintett lakossági arány (30,5%) jelentős, de a program elsődleges célja a vállalkozói tevékenység versenyképességének és képzettségének javítása, így azok a régiók profitálnak leginkább az Objective 2 programból, amelyekben jelentős a vállalkozói tevékenység és erős lakossági bázisuk van. Ebben a helyzetben, amikor kevesebb vidéki terület került a programba, mint azt remélték, és az egyetlen rendelkezésre álló strukturális alap az Európai Regionális Fejlesztési Alap volt, illetve kisebb mértékben az Európai Szociális Alap, a program hatása a vidéki területeken nagyban függ a városi és vidéki területek együttműködésének mértékétől a programok gyakorlati megvalósításában. Az Objective 3 program keretében az EU 2,4 milliárd finn márkával járul hozzá a képzésekhez, ami az állami forrásokból származó 3, 2 milliárddal és a magántőkéből befolyt 2,7 milliárddal együtt összesen 8,9 milliárd finn márkát jelent. Ebből a helyi közigazgatási egységek hozzájárulása 0,5 milliárd. Átlagosan 25%-kal csökkentek a támogatási összegek az előző program-időszakhoz képest. Az Objective 3 valamennyi, az Objective 1-ből kizárt területre vonatkozik és ezeknek a területeknek az össz-lakossága Nyugat- és Dél-Finnországban 4,1 millió, így a rendelkezésre álló összeg fejenként csak 83 finn márka. Az egyetlen strukturális alap, amely valamilyen szinten kapcsolódik ehhez az Objective programhoz, az az Európai Szociális Alap, és a programból származó előnyök eljutása a vidéki területekre nagyban függ a munkaügyi szervek hozzáállásától. Vidékpolitikai szempontból ezek sok kívánnivalót hagytak maguk után, mert azok a fontos célcsoportok, akikre leginkább ki kellene terjednie a képzésnek, nem mindig munkanélküliek, hanem alulfoglalkoztatottak, és a képzettség javítás nem mindig teremt ugyan új munkahelyeket, de segíthet megtartani
a meglévő munkahelyeket vagy lehetőséget teremthet új gazdasági tevékenység folytatására. A Vidékfejlesztési Program két nagyobb részből áll: a Horizontális Vidékfejlesztési Programból és a Regionális Vidékfejlesztési Programból. A Horizontális Vidékfejlesztési Program főbb elemei a kompenzációs engedmények (LFA) és környezeti támogatások. A programban szerepelnek továbbá kisebb összegű korkedvezményes nyugdíjtámogatások, illetve a korábbi programidőszakból elmaradt póttámogatások. A Horizontális Vidékfejlesztési Program éves összköltségvetése 4,3 milliárd finn márka. A viszonylag magas összegű támogatás egyrészt a környezet-menedzsmenttel kapcsolatos lépések szükségességének köszönhető, másrészt annak, hogy - különösen Finnországban - a piaci árak csökkenése miatt a földművelők valamiféle kompenzációra tartanak igényt. A Horizontális Vidékfejlesztési Program számára rendelkezésre álló forrásokhoz viszonyítva a Regionális Vidékfejlesztési Program évi 330 millió márkás támogatása igazán csekélynek mondható. Az Objective 3 programhoz hasonlóan a Regionális Vidékfejlesztési Program az Objective 1-en kívül eső területekkel foglalkozik. Csak a 12 legnagyobb város központjai nem kerültek be a programba, és az ezeken a területeken élő emberek száma 2,3 millió. Optimista becslések alapján a magán finanszírozás aránya az össz-források kb. 40%-a, és így a Regionális Vidékfejlesztési Program költségvetése erre a hét éves időszakra kb. 4 milliárd finn márka. A Regionális Vidékfejlesztési Program hatásköre kisebb, mint az Objective 5b programé, amely részben ugyanazokkal a területekkel foglalkozik, és a Regionális Program rendelkezésére álló források is kisebbek. Finnországban az EU hozzájárulása a LEADER+ Közösségi Kezdeményezéshez összesen 329 milliárd finn márka. Részesedésük
16
az állami és közigazgatási támogatásokból körülbelül hasonló lesz, és a magánforrások körülbelül a finnországi LEADER+ program finanszírozásának 35%-át adják. Így a LEADER+ program költségvetése a jelenlegi program-időszakban kb. 1 milliárd márkára tehető. A helyi akciócsoportok munkájából leszűrt tapasztalatok mind Finnországban, mind más Uniós országokban nagyon pozitívak. Jelentősen növelik a fejlesztési munka hatékonyságát, összehozzák az adott régió gazdasági és szellemi erőforrásait, és ezzel párhuzamosan kiegészítik és megerősítik az Objective programok módszereit és eredményeit. Rajtuk keresztül jobb eredményeket lehet elérni a vidékpolitikában. Az EU-s programokat nem lehet pusztán a rendelkezésre álló források alapján értékelni. A Finnországban felállított helyi akciócsoportok száma 58, és ezek 422 közigazgatási egység régióiban működnek. A helyi akciócsoportok közül 25 kerül be a LEADER+ programba. Ha megvalósulnak a Finnország által kitűzött célok, a LEADER+ program által érintett területek lakossága körülbelül 1 millió lesz. A helyi akciócsoportokon alapuló munkát ki kellene terjeszteni az egész országra, annak finanszírozását pedig a LEADER+ programból, az Objective 2 programból vagy a Regionális Vidékfejlesztési Programból, esetleg – ha szükséges – nemzeti forrásokból kellene megoldani. A Vidékpolitikai Bizottság munkacsoportjaiban egyaránt részt vesznek olyan csoportok és hálózatok, amelyek állandóak, és olyanok, amelyek viszonylag rövid ideig működnek. A csoportok felállásának feltételei rögzítve vannak, tehát az állandóbb témakörök esetében is rendszeresen felülvizsgálják a csoportok összetételét és a résztvevők kiválasztását.
-
Finn élelmiszerek vidéki turizmus telekommunikáció természetes termékek vidéki nők a helyi akciócsoportok munkája Finn faipar ritkán lakott vidéki területek a vidéki és városi területek együttműködése ellátó szolgáltatások fiatalok vidéki tanácsadó szolgáltatások helyi élelmiszerek
Tartós, hosszú távú munkára van szükség például a finn élelmiszerekkel foglalkozó munkacsoportban, és a vidéki turizmus, a telekommunikáció, a ritkán lakott vidéki területek és a vidéki nők kérdésköre is hosszú távú együttműködést igényel. Az ellátó szolgáltatásokkal és fiatalokkal foglalkozó munkacsoportok munkáját szisztematikusabban is meg lehetne szervezni a biztató kezdeti próbálkozások után. A vidéki és városi területek együttműködéséért felelős munkacsoportnak nem elég megfogalmaznia a témához kapcsolódó kérdéseket és problémákat, de több évre szóló folyamatos akciókkal kellene előre lépni ezen a területen. A finn faiparral foglalkozó munkacsoport egyfajta tanácsadó testületként működik a faipar fejlesztését célzó nagyobb volumenű projekteknél. A helyi akciócsoportok munkáját az a Vidékpolitikai Bizottság segíti, amely a LEADER+ Közösségi Kezdeményezéshez kapcsolódó kérdésekkel is foglalkozik a közigazgatásban és a Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztériumban.
17
A munkacsoportok egyaránt alkalmasak hosszú távú fejlesztési munkára és bizonyos kérdések rövid távú feltérképezésére és megoldására. A munkacsoportok megvizsgálták a mezőgazdasági- és vidékpolitika kapcsolatát, a környezetvédelmi és vidékpolitika együttműködéséből adódó lehetőségeket, képzési és vállalkozási programterveket állítottak össze és felmérték a tanácsadó szolgálatok kialakításának lehetőségeit. Az új tervezési időszakkal a munkacsoportokéhoz hasonló tevékenység indul regionális szinten: munkaprogramok, témakörökhöz kapcsolódó programok és esernyő projektek formájában, és különböző területekért felelős koordinátorok segítségével. Ez növeli a regionális fejlesztési programok hatékonyságát. A vidékpolitikai mechanizmusok következtében a Vidékpolitikai Bizottságnak rendelkezésére állnak bizonyos források a fejlesztésekre és a vidékhez kapcsolódó kutatásokra. Ezeket a forrásokat a munkacsoportok munkájának segítésére, a különböző szektorokban induló programok megvalósítására, illetve hálózati projektekre és kutatásokra használják. Az EU-s programok és az általuk nyíló lehetőségek fényében a szükséges nemzeti finanszírozás 35 millió márkára tehető. A projekt finanszírozás a Vidékpolitikai Bizottság tevékenységének szerves része, és a munkacsoportok vagy a velük együttműködő felek által kiépített hálózatok finanszírozására használják. A munkacsoportokhoz hasonlóan a vidékfejlesztés területén működő egyéb szervezetek pl. a Sziget Bizottság (Island Committe) és a Finnországban folyó falusi tevékenységekkel foglalkozó szervezet, a Finnish Association for Village Activities. Az első a szabadidős, vagy „másodlagos” lakóhelyek körét kívánja kiszélesíteni különböző módszerekkel, az utóbbi pedig a helyi szervezeteket támogatja, a
falusi bizottságok munkáját szolgáltató szervezetként, a helyi akciócsoportokat pedig hálózati egységként segíti. A nemzeti vidékpolitika-finanszírozáson keresztül igyekeznek megteremteni a feltételeket a vidéki területeken folytatható tevékenységekhez és növelni a képzettség és szaktudás színvonalát a termékfejlesztési egységek és szakértőközpontok segítségével. A kutatás-fejlesztés nemzeti finanszírozásának igazodnia kell az érintett tevékenységekhez. Miután ezek a források a vidékkel kapcsolatos kutatások finanszírozására is kiterjednek, amit egyéb, pl. Európai Uniós alapok igen mérsékelten támogatnak, nagyon nagy a nemzeti kutatás-fejlesztési források jelentősége, még ha viszonylag kis összegekről van is szó.
A helyi és regionális akciók feltételeinek javítása A regionális fejlesztési munka egyik kulcsfontosságú eleme a helyi kezdeményezések térhódítása. Ha a vállalkozások, az állam, illetve a közigazgatási egységek is fokozatosan kivonulnak a vidéki területekről, nem marad más, mint a helyi kezdeményezések, amelyek egyébként az EU regionális fejlesztési programjaiban is nagy hangsúlyt kapnak. Ezek azok a feltételek, amelyek meghatározzák, hogy a finn vidék képes-e véghez vinni a fejlesztéseket. Még mindig sok szervezet, hagyomány és helyi kezdeményezés van, de ezeknek kevés emberi és anyagi erőforrás áll rendelkezésére. Annak érdekében, hogy sikeres legyen a helyi kezdeményezéseken alapuló vidékfejlesztés, a hiányos forrásokat össze kell vonni. Most tartunk a munkának körülbelül a felénél. A faluk több felelősséget vállalva fokozatosan egyre aktívabbak lettek. Például a sok éven át
18
kidolgozott falusi ombudsmani rendszer mára bevezethető minden térségben. A közigazgatási egységek és a helyi akciócsoportok közti együttműködés fokozatosan erősödik, amely növeli az érintett felek közös felelősségét. A falusi kezdeményezések és a helyi munkacsoportok munkája naprakésszé, illetve az EU-s korszaknak megfelelővé teszi a régiók szerkezetét. A nagyobb közigazgatási egységek mellett jól működő fejlesztési rendszereket kell bevezetni a falvak és szubregionális egységek szintjén is, hogy fenntartható legyen a vidéki területek és a vidékpolitika életképessége. A jól-működő falusi társulások megszervezése 3-5 évbe telik, míg a helyi akciócsoportok már 2001ben működőképesek lesznek. Az állam legfontosabb feladata a folyamat gazdasági erőforrásainak a biztosítása, és az erre fordított néhány tízmillió hamarosan megtérül az EU regionális fejlesztési programjainak köszönhetően. Ennél is fontosabb, hogy sikerüljön megakadályozni azt, hogy nagykiterjedésű vidéki területek egyre passzívabbá váljanak, ami szükségszerűen elnéptelenedéshez vezetne.
A régiók vidékpolitikája A vidékpolitika megszervezésének egyik speciális jellemzője, hogy a különböző regionális és közigazgatási szinten folyó akciók egyformán fontosak. A helyi aktivitás önmagában nem elég, ahogy a regionális vagy országos kezdeményezések sem, vagyis mindegyik fontos szerepet tölt be a vidékfejlesztésben. A régiók és a Foglalkoztatási és Gazdasági Fejlesztési Központok rendelkeznek a regionális fejlesztéshez szükséges erővel és pénzügyi forrásokkal. A vidékpolitika szempontjából, ugyanakkor még korántsem teljes a folyamat.
A regionális közigazgatás igen összetett, és sok szempontból nem egészen egyértelmű a hatáskörök megoszlása. Az állami hatáskört párhuzamosan gyakorolják az önkormányzatok és az állam, és a politikai pártok nem jutottak egyezségre ezek egymáshoz viszonyított helyzetét illetően, így az adminisztratív eljárások jelentős része igen bonyolult. Úgy tűnik, hogy a regionális közigazgatás nincs igazán tisztában a vidéki területek alapvető működési mechanizmusainak sérülékenységével. Bizonyos források ugyan hozzáférhetővé váltak a falvak fejlesztésére és a helyi akciócsoportok munkájára, de a célkitűzések nem túl nagyratörőek, ahogy az az Objektiv 1 program Kelet- és Észak-Finnországra vonatkozó dokumentációjából kiderül. A régióknak sincsenek megfelelő szervei és képviselői, akik a vidékpolitika felelősségét magukra vállalnák. A Foglalkoztatási és Gazdasági Fejlesztési Központok vidéki főosztályainak hatásköre túl kicsi, így ezek nem tudnak a vidékpolitikáért első helyen felelős szervként fellépni. Másrészről viszont a Régiók Bizottságának tevékenységi köre túl tág ahhoz, hogy kiemelt figyelmet fordítson a vidékfejlesztésre. A Régiók Bizottságának vidék-szekciójának, vagy egy ahhoz hasonló szervezetnek kellene magára vállalnia a vidékpolitika célkitűzéseinek és kezdeményezéseinek összehangolását és irányítását, a regionális szinten történő vidékfejlesztésben érintett főbb szereplők bevonásával. Jelentős eltérések vannak a régiók között a munkacsoportok tevékenységi körét és aktivitását illetően. Annak érdekében, hogy a vidékpolitikának hatékony eszköztára alakuljon ki, regionális szinten is szükség van a Vidékpolitikai Bizottság munkacsoportjainak megfelelő emberekre. Egy ily módon kialakuló hálózat képes lenne megfelelően elosztani a fejlesztési feladatokat az érintett felek
19
között, és így csökkennének a költségek is. A jelenlegi adminisztrációs és finanszírozási rendszer nem alkalmas a vidékfejlesztéshez kapcsolódó feladatok elvégzésére.
9. A regionális politika és a vidékpolitika eszközeinek egyensúlya
10. A Vidékpolitikai Program javaslatai A „Vidék az emberekért” program összesen 108 javaslattal áll elő, amiből ebben az összefoglalóban a 23 legfontosabbat ismertetjük teljes egészében, míg a többinek csak a témáját adjuk meg. A javaslatok mögött zárójelben található, hogy az adott javaslat milyen számon szerepel a Vidékpolitikai Programban.
Az alapvető struktúrák és a vidéki élet A szűkebb értelemben vett vidékpolitika és a benne foglalt Európai Uniós regionális fejlesztési programok nem helyettesíthetik a tágabb értelemben vett regionális- és vidékpolitika eszközeit, amelyeket ismét meg kell vizsgálni a regionális politikai szemszögéből a különböző ágazatok szempontjainak figyelembevételével. Ennek a szükségessége vitathatatlan, különösen az 1995-99-es tervezési időszak egyenetlen lakosság növekedésének fényében, amikor is a népesség csak néhány szubregionális egységben nőtt, mindenhol máshol csökkent. Mind a közösségek, mind az állam és a nemzetgazdaság szempontjából megtérülnek a pozitív regionális hatások. A jelenlegi tervezési időszak gazdasági forrásai valamivel kisebbek az előző időszaknál, de a felhasználók és a források felhasználásának mechanizmusa most teljesen más szinten áll. Így semmiképpen nem túlzás azzal számolni, hogy az eredmények legalább olyan jelentősek lesznek, mint az előző tervezési időszak eredményei. Maga a vidék mindenesetre jóval aktívabban vesz részt a folyamatokban, mint korábban, saját vállalkozóival földműveseivel, szakértő szervezeteivel, falszövetségeivel, helyi akciócsoportjaival és az információ és szaktudás átadására kiépült hálózataival.
Információs szolgáltató központokat és internetes oldalakat hozunk létre a fővárosban és környékén azoknak, akik vidékre kívánnak költözni. A vidéki területekre költözést fontolgató családok számára tanfolyamokat szervezünk. A falvakban segítő szolgáltatások indulnak az újonnan odaköltözők számára, amelynek keretében az új lakosoknak segítenek beilleszkedni a falu szociális hálózatába.(7) A helyi önkormányzatoknak nyújtott állami támogatási rendszer átalakításával a kiterjedt nyaralóövezettel rendelkező településeknek javulnak az esélyei arra, hogy a megfelelő szolgáltatásokat biztosítsák a pihenés céljából odaérkezőknek. A nyaralók által fizetett ingatlanadók kikerülhetnének az adóbevételek egyensúlyozásából, vagy állami támogatásban részesülhetnének a pihenés céljából odaköltözők, esetleg a vagyonadózási rendszer annyiban átalakulhatna, hogy az elsődleges és másodlagos lakhelyükön egyaránt dolgozó személyek adóbefizetései a munkavégzés mértékével arányosan osztódjanak el az érintett önkormányzatok között. (11) A falvak átfogó fejlődésének biztosítása érdekében az államnak kell finanszíroznia a falvak fejlődéséhez kapcsolódó regionális és
20
falusi
Az építkezések fokozottabb ellenőrzése és támogatása információk segítségével. (9)
A helyi akciócsoportok tevékenységét ki fogják terjeszteni az egész országra a LEADER+ program, az Objective 1 program és a Regionális Vidékfejlesztési Program, illetve, ha szükséges, a nemzeti fejlesztési alapok forrásainak felhasználásával. (28)
A rugalmasság növelése a földhasználattal kapcsolatos tervezésnél. (10)
országos szolgáltatási feladatok ombudsmanok tevékenységét. (22)
ellátásáért
felelős
A kisebb utakért felelős munkacsoport javaslatának megfelelően a magánutakra fordított állami támogatások összege 151 millió finn márkára nő, így ezen a területen az erdei utak fenntartásának éves költségeivel összesen 180 millió márkára van szükség. (55) Az önkormányzatokat arra ösztönzik, hogy többirányú szolgáltatást nyújtó közös szolgáltatási központokat hozzanak létre az állammal, szubregionális egységekkel és egyéb szolgáltatókkal együttműködve. (58) A Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium megkezdi a Földhasználati Szerződési rendszer kiépítését, amely hasonlít a Franciaországban használt CTE szerződések rendszeréhez, csak átfogóbb. 2002-ben és 2003-ban a helyi és regionális mintaprojekteket is bevonják a folyamatba. (74) _______ Közösség-tervező szakemberek képzése és önkormányzati földfelmérő hatóságok létesítése. (1)
A nagy létszámú nyaraló hálózattal rendelkező régióknál kisebb egységek számára lakossági ombudsman kijelölése kifejezetten az ott nyaralók számára. (12) Azon irányelvek kidolgozása, amelyek mentén a nyaralóházakat állandó lakóhellyé lehet alakítani. (13) A különböző építési szabályozások eltörlésének hatásvizsgálata a nyaralók és az állandó lakóhelyek esetében. (14) A vidéki és városi területek közti kölcsönhatás figyelembevétele a regionális stratégiák kidolgozásánál. (17) Városi programok indítása a vidéki és városi területek közötti együttműködés elősegítésére. (18) Regionális programok kidolgozása a falvak aktivizálására. (24) A falusi bizottságok átszervezése faluszövetségekké, és falu-tervek kidolgozása. (25) A szolgáltatási jegy-rendszer működésének tesztelése. (52)
Rockzenei és egyéb zenei programok sugárzása „vidékről” a Radio Mafia és Radio Suomi rádióállomásokon. (6)
A szolgáltatás-áramlási rendszer kiterjesztése valamennyi vidéki területre. (54)
21
Befektetési vagy rendkívüli kiskereskedések számára. (56)
segélyek
biztosítása
a
falusi
A postai szolgáltatók megfelelő kompenzációja. (57) Kulturális szolgáltatásokhoz való szélesebb körű hozzáférés biztosítása a kulturális szervezetek hálózatba szerveződésével és a helyi szervekkel való együttműködés keretében. (64) Regionális és helyi kulturális környezet és különböző környezetmenedzsment programok létrehozása.(65) A vízellátás és szennyvízelvezetés tervezésének fejlesztése a vidéki területeken és a nyaraló-övezetekben. (67) Programok kidolgozása a természetes vízcsatornák, folyómedrek helyreállítására. (68) A Hulladék Törvény és a nemzeti hulladékgazdálkodási terv figyelembe vétele az önkormányzati tervezéseknél. (69) Regionális hulladékgyűjtési rendszer kiépítése. (71)
Iparpolitika és foglalkoztatás Megvizsgálják annak lehetőségét, hogy fiatal vállalkozói támogatást biztosítsanak a 30 év alattiaknak a kis és középvállalkozások erősítésére a népességcsökkenéssel küzdő területeken, valamint annak a lehetőségét, hogy csoportos hitel formájában támogassák a fiatalokat. A hitelek megszerzésére vonatkozó információ a fiatalok számára is elérhető formában kerül nyilvánosságra.(5)
A megfelelően képzett önkormányzati munkaerő biztosításának érdekében, különösen a ritkábban lakott területeken, egy az önkormányzati dolgozókra vonatkozó stratégia kidolgozása indult meg, a közigazgatási szektorban érdekelt munkaerőpiaci szervezetek, a Finn Helyi és Regionális Hivatalok Szövetsége és az állam együttműködésével. (51) Az erdőgazdálkodási szektorban foglalkoztatott munkaerő biztosításának érdekében az Oktatásügyi Minisztérium, a Nemzeti Oktatásügyi Tanács, a Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium, valamint különböző érdekcsoportok a Savotta 2000 projekt alkalmazását sürgetik az érintett területeken. Kiemelt hangsúlyt kap az erdőgazdálkodási munka vonzerejének növelése a fiatalok körében. (80) A kisebb élelmiszeripari vállalkozások fejlesztési hálózatához szükséges források biztosítására összesen évi 5 millió finn márka áll rendelkezésre, és erősödik az együttműködés az egyes szereplők között. (85) A munkaerőpiac szereplőinek megállapodásra kell jutniuk az állammal a telekommunikációval kapcsolatos irányelveket illetően, ha ezt a munka jellege lehetővé teszi. (97) _______ A munkaerőpiaci követelményekre felkészítő orientációs időszak növelése és árnyalása. (3) A vállalkozóképzés mértékének növelése. (4) A munkaügyi központok működési feltételeinek biztosítása. (8)
22
Együttműködési programok kidolgozása falvak és lakossági központok számára. (23) A foglalkoztatási jogszabályok és a kisvállalkozások működéséhez kapcsolódó bürokrácia rugalmasságának növelése olyan esetekben, amikor az életképességnek több forrása is érintett. (32) A vállalkozásokat támogató intézkedéseknél a fiatalok kiemelt célcsoportnak számítanak. (39) A szubregionális közigazgatási egységek közti együttműködés támogatása a vidéki tanácsadó szolgáltatások terén. (40) A Foglalkoztatási és Gazdasági Fejlesztési Központok vállalkozási szolgáltatásainak tesztelése a szubregionális fejlesztési egységekben. (41)
A finanszírozási feltételek javítása további erdőterületek vagy erdőrészesedések vásárlása esetén. (75) A közös tulajdonú erdőterületekkel kapcsolatos jogi szabályozás reformja. (76) Az Örökösödési Törvény 25. fejezetében szereplő rendelkezések hatáskörének kiterjesztése. (77) A regionális erdőgazdálkodási programok és a Huomisen metsät (A holnap erdői) kampány megvalósítása. (78) A 2001-2005-ös WoodEurope kampány elindítása. (82) A kisebb élelmiszeripari vállalkozások piaci megjelenésének javítása. (84) A turisztikai termékek marketing kampányának megszervezése. (87)
Ez új multiszektoriális gazdasági koncepció kialakítása. (44) Kulturális rendezvények szervezése a vidéki területeken. (59)
A természetes árukkal foglalkozó iparág promóciós programjának kidolgozása. (91)
A vidéki és városi területek közötti együttműködés növelése a kultúra és a turizmus terén. (60)
A természetes környezethez kapcsolódó vállalkozásokban érintett szereplők hálózatának kiépítése. (94)
A hivatásos művészek munkalehetőségeinek növelése a vidéki területeken. (61)
Egy garancia- és hitel alap létrehozása kezdeményezések támogatására. (101)
A mezőgazdasági javítása. (73)
vállalkozók
szociálpolitikai
az
állampolgári
lehetőségeinek
23
Innovációs környezet és szakértelem A nagyobb földrajzi területeket kiszolgáló képzések szervezése támogatásban részesül. Különböző finanszírozási rendszerek hivatottak biztosítani, hogy a ritkábban lakott területek változó képzési igényei folyamatosan szem előtt legyenek tartva. (29) A szakértői központok létrehozásának és hálózatépítésének felgyorsításához évi 10 millió márkás alaptámogatásban részesül a Vidékpolitikai Bizottság. Ez a Belügyminisztérium szakértői központokért felelős szerveivel együttműködve valósul meg. (31) A vidéki területek biológiai, technológiai és szociális szempontból történő tanulmányozásának irányvonalával párhuzamosan a vidékfejlesztésre előirányzott kutatási alapok elosztásának részletes nyomon követését is vizsgálják. Kidolgozásra kerül egy hosszú távú keretprogram a vidékfejlesztést szolgáló interdiszciplináris kutatások irányainak lefektetésére. (33) A vidéki területeknek az információs társadalomba való betagozódását elősegítendő hatékony információ-áramlási hálózatokra van szükség az ország minden részében. Ezek a piac működésének szabályai alapján nem a ritkán lakott területeken fognak kiépülni, így az államnak kell biztosítania, hogy a modern információs infrastruktúra az ország egész területére kiterjedjen. (42) A finn technológiai hivatal, a Tekes és a finn nemzeti kutatásfejlesztési alap, a Sitra regionális tevékenysége, illetve ezek együttműködése jelentősen fel fog erősödni. (43) _______
Az egyetemi oktatás és az egyetemeken folyó kutatási tevékenység regionális lefedettségének, szerkezetének és fejlesztési igényeinek a kiértékelése. (30) Öt vidékfejlesztéssel foglalkozó professzori állás létrehozása (34) Felsőfokú képesítés megszerzésének Vidéktanulmányok program keretében. (35)
lehetősége
a
A Maaseudun Uusi Aika (Új Vidékpolitika) című folyóirat fejlesztésének támogatása és szakértői nyilvántartás létrehozása. (36) A Finn Akadémia egyik kiemelt kutatási területe a vidékkutatás. (37) A statisztikai adatok hozzáférhetőségének adatfeldolgozó rendszerek fejlesztése. (38)
javítása
és
az
Az YLE Finn telekommunikációs cég digitális szolgáltatásainak felhasználása a tanárképzésben. (45) A kisebb általános iskolák hálózatépítése. (46) Virtuális iskolahálózatok, újfajta táborozásos iskolarendszerek kiépítése és egy új tanítási program kidolgozása a vidéki területeken. (47) A szakképzéseket szervező közös önkormányzati testületek kezdeményezéseinek kiterjesztése a középfokú oktatásra. (48) Oktatáspolitikai program a régiók kulturális örökségének és jellegzetességeinek támogatására. (49)
24
A szociális és egészségügyi ellátási projektek keretében kifejlesztett modellek bevezetése. (50)
A szövetségekben és szervezetekben fellelhető szaktudáshoz kapcsolódó erőforrások feltérképezése. (100)
A kultúra eladhatóságához kapcsolódó képzés fejlesztése. (62)
A projekteken alapuló fejlesztési munka gyakorlatának kialakítása. (108)
A kulturális örökség tanítását segítő tananyagok készítése az iskolák számára. (63) A hulladékgazdálkodással szolgáltatások bővítése. (70)
kapcsolatos
lakossági
tájékoztató
Közigazgatási és adózási rendszer
Az erdőtulajdonosok képzésének és tanácsadásának kiszélesítése. (79)
A minisztériumok felmérik a saját területükhöz kapcsolódó regionális problémák jelentőségét, és annak megoldási eszközeit a vidék-város dimenzión vagy a szubregionális közigazgatási egységeknek megfelelő önkormányzati besorolás alapján. A Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium által közösen kialakított regionális hatásvizsgálatra van szükség ahhoz, hogy a megfelelő adminisztratív intézkedések megszülessenek. (16)
Az élelmiszeripari kis- és középvállalkozások erősítése, és a vállalkozók szaktudásának elmélyítése. (83)
Mind a városi, mind a vidéki programokban fontos elemként jelenik meg az együttműködés. (20)
A turizmushoz kapcsolódó termékfejlesztési és minőségbiztosítási szaktudás javítása fejlesztési projektek keretében. (86)
A társasági adózás hátrányainak csökkentéséhez meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy az állami hozzájárulásként elosztásra kerülő társasági adók egy részét az önkormányzatok rendelkezésére bocsátsák. Ily módon a társasági adókat a régión belül lehetne szétosztani az adott közigazgatási egység népességével arányosan vagy a vállalkozás helyszínétől független más szempontok alapján. (26)
Az élelmiszeripari tanulmányozása. (72)
termékek
életciklusának
fokozottabb
A természetes termékekkel foglalkozó szektor számára képzési programok szervezése. (92) A telekommunikációban rejlő lehetőségek kihasználását szolgáló menedzsment és képzési rendszer létrehozása. (96) A telekommunikáció gazdasági és környezeti kiértékelésére alkalmas eszközök és modellek létrehozása. (99)
A közlekedési eszközökhöz való egyenlő hozzáférés biztosításához meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a ritkábban lakott területeken található közigazgatási egységekben eltöröljék az autóhasználathoz kapcsolódó fizetési kötelezettségeket. (53)
25
Abban a 90 közigazgatási egységben, ahol 1980 és 1999 között a legnagyobb volt a népességcsökkenés (ez a települések kb. 20%-a) meg kell vizsgálni bizonyos adókedvezmények bevezetésének a lehetőségét. A kedvezmények a 2002-2011 közötti időszakra vonatkoznának, és annyiban differenciáltak lennének, hogy a népességvesztés által leginkább sújtott 45 közigazgatási egységben legyenek legmagasabb a kedvezmények. Az átmeneti időszakban a kedvezmények kisebbek lennének. A kedvezmények megadását ahhoz a feltételhez kötnék, hogy a helyi önkormányzatok dolgozzanak ki egy lakás- és ipar-fejlesztési programot, amely a kedvezmények pozitív hatását tovább erősíthetné. (104) A 2002 és 2006 közötti időszakban a vidékpolitikához kapcsolódó kutatás-fejlesztési állami finanszírozás összege évi 35 millió finn márka. (107) _______ A tanulmányaikat befejező vidékiek vagy vidékre költözők számára biztosított adókedvezmények. (2)
A tőzegfa utáni adózási rendszer felülvizsgálata. (81) A gyümölcslevek üditőadójának eltörlése. (88) A természetes termékekből származó jövedelemadó harmonizációja. (89) A finn erdei gyümölcsök és segélyrendszer kiterjesztése. (90)
gombák
tárolását
támogató
A telekommunikációs lehetőségeket kihasználó vállalkozásoknak nyújtott adókedvezmények és finanszírozási támogatások. (95) A vállalkozás és a másodlagos lakóhely fogalmának, illetve a nyaralókon végzett felújítási munkákhoz kapcsolódó adókedvezményeket érintő kérdéseknek a kidolgozása. (98) Az első külsős alkalmazott után fizetendő társadalombiztosítási díj csökkentése 50%-kal. (102)
Vidék- és várospolitikai programok a politikai pártok számára. (15) A munkáltatók állami nyugdíj-hozzájárulásának csökkentése. (103) A különböző közigazgatási szektorok által felvázolt egymásnak ellent mondó irányelvek összehangolásáért felelős munkacsoport létrehozása. (19)
A munkába utazással kapcsolatos kedvezmények maximumösszegének eltörlése a vidéki területeken. (105)
Együttműködést segítő csoportok létrehozása a szubregionális közigazgatási egységekben. (21)
A politikai pártok jelöltjei is részt vesznek a Vidékpolitikai Bizottság munkájában. (106)
Az Áfa-rendszer felülvizsgálata annak fényében, hogy a vidéki önkormányzatoknak szerényebb lehetőségeik vannak a szükséges szolgáltatások megvételére és beruházásokra. (27)
26
11. A Vidékpolitikai Program javaslatainak költségei Javaslat
Az államgazdaságra gyakorolt éves teher – a megnövekedett kiadások vagy csökkent adóbevételek miatt A tanulmányaikat befejezők számára Csekély biztosított adókedvezmények (2) Erőforrásközpontok létrehozása és 5 millió finn márka (folyamatosan) * fenntartása (8) A helyi akciócsoportok munkájának 24-54 millió finn márka (nemzeti kiterjesztése az egész országra (28) finanszírozás)* Szakértői központok létrehozása (31) 10 millió finn márka* Öt professzori állás vidéktanulmányok 2,5 millió finn márka témakörben (34) Az autóhasználattal kapcsolatos 160 millió finn márka kötelezettségek eltörlése a ritkán lakott területeken (53) A magán és erdei utak állami 137 millió finn márka (összesen 180 támogatása (55) millióra van szükség)* Az élelmiszeripari kisvállalkozások 2,5 millió finn márka (összesen 5 fejlesztési hálózatának forrásai (85) millióra van szükség)* A gyümölcslevek üdítőadójának 3 millió finn márka eltörlése (88) A finn erdei gyümölcsök és gombák 3 millió finn márka* tárolási támogatása (90) Természeti termékek promóciója (91) 1,5 millió finn márka (összesen 2 millióra van szükség)* A telekommunikáció támogató Csekély* vállalkozások pénzügyi támogatása (95) Lakossági garancia- és hitelalapok (101) 50 millió finn márka Az első külsős alkalmazott utáni Csekély társadalombiztosítási költségek 50%-os csökkentése (102) Az elszigetelt területek kedvezményei 1,7 milliárd finn márka (az (104) elvándorlással leginkább küzdő 90
közigazgatási egység bevonásával) 0,7 milliárd finn márka (az elvándorlással leginkább küzdő 45 közigazgatási egység bevonásával) utazás kedvezmény- Csekély eltörlése a vidéki
A munkába maximumának területeken (105) A Vidékpolitikai Bizottság kutatás- 15 millió finn márka (összesen 35 fejlesztési alapjai beleértve a falusi millióra van szükség)* ombudsman-rendszerrel (22 és 107)
A Vidékpolitikai Program következőképpen alakul: -
-
hatása
a
nemzetgazdaságra
a
az elszigetelt területek kedvezményei 1,7 vagy 0,7 milliárd márkára tehetők egyéb intézkedésekre 416-446 millió márka jut, amiből a csillaggal jelöltek részesedése 196-226 millió márka; ezeknek várhatóan átfogó hatása lesz és segíthetik a vidékfejlesztési munkát; ezek a források hamar újratöltődnek; és bizonyos előre megjósolhatatlan hatások is felmerülhetnek az elvándorlásnak a Vidékpolitikai Programon keresztül történő csökkentése az állami forrásokból jelentős megtakarításokhoz vezet, és így a program nettó költségei alacsonyak lesznek.
27
