VI. 7-8. 2006. július-augusztus
ingyenes
„Aki legény, jöjjön velem kaszálni!” — Negyedszer
„Házunk tája” Testületi tájékoztató
2. oldal Önkormányzati választások 2006 tájékoztató
3. oldal
Agrárfórum Augusztusi aktualitások
4. oldal
Saláta (apró-ságok és miegymás) XIII. Forráskúti Falunap II. Forráskúti Lovasnap programajánló
5. oldal Iskolai hírek Olvasói levél
6. oldal Anyakönyvi hírek Apróhirdetés
9. oldal Orvosi ügyelet Moziműsor, Vásárnaptár Közérdekű telefonszámok
10. oldal
Aki ismeri a nótát, már folytatja is: „Megmutatom, hogy kell a rendet vágni!” Mi megpróbálkoztunk vele. Kaszásaink már annyi eredményt fel tudnak mutatni, hogy kaszálás néven nem szántják a tarlót, és épen maradt minden kacs. Mára, a kombájnok korában, (nagyobb gyakorlat és tapasztalat híján) ez már eredmény. De ne menjünk a dolgok, vagyis a kaszavágás elébe. Már akkor megmelegedett a szív, amikor a Művelődési Ház környéke megtelt lovas fogatokkal és ünnepelni vágyó emberekkel. Külön öröm, hogy nem kevesen tiszteltek meg bennünket a szomszédos, vagy messzebbi településekről. Menetünk ugyan okozott kisebb fennakadást a közúti forgalomban, de jól eset, hogy bárki, bármennyire is sietett, szitkok helyett mosollyal nyugtázta, a forráskútiak nem hagyják elfelejtődni hagyományaikat. Nekik, így utólag is köszönjük a türelmet! De vissza a kasza éléhez, amit Ocskó Géza birtokán fentünk élesebbre, hogy fogja az árpa szárát. Rövid alku után nekifogtunk a „táblának”. Suhog a kasza, dől a rend, gyűlnek a kévék, és újfent kiderül, hogy a FIKUSZ arató bandája lelkesedésével képes minden tudásbeli hiányosságát pótolni. Mert jegyezzük meg, hogy a bandából senki sem élt még akkor, amikor az ország ezen fertályán abbahagyták a kézi aratást, cséplést.
Viszont ekkorra be is borult. Mármint az ég, úgyhogy áldomás kutyafuttába’, loholás a cséplőgéphez lóhalálába’, mert látszott a nóta, hogy „Szeged felől – Szeged felől, jön egy fekete felhő.” És megvalósulni látszott, hogy „…megver a nagy eső.” Néhány csepp híján azért megúsztuk, úgyhogy felpöfögött Rácz Mihály traktorja, és a cséplőgép is életre kelt. Aztán kezdtek eltünedezni a kévék a garatban. Sajnos a magfelhordó alja hiányzott, ezért a molnár a gép alatt fekve kereste a szemet, nem a molnár-állásban. De minden évben szokott lenni valami kis gikszer. Mert „Nem könnyű mesterség ez, kérem!” Sok gyakorlat, tudás, szorgalom, kitartás és komoly összefogás kellett és kell ma is ahhoz, hogy a mindennapi kenyér az asztalra kerülhessen.
a FIKUSZ aratóbandája
Nekünk a kiskaszás aratás hagyományőrző játék, de nincs fél százada, hogy ez még a könyörtelen valóság volt. S örömmel nyugtázhattuk idén immár negyedik alkalommal: Arattunk! Jó kedvvel! tv
Önkormányzati hírek ”Testületi” tájékoztató A Képviselő-testület 2006. június 28-án tartotta következő soros ülését. Az ülés első napirendi pontjaként a Pénzügyi Társulással kapcsolatos ügyek tárgyalására került sor. A tervezett közigazgatási reform és az önkormányzatokat érintő pénzügyi szabályozás iránya afelé mutat, hogy a forrásokat a többcélú társulásokon keresztül jutassák települési szintre, így célszerűbben és hatékonyabban tudjuk majd felhasználni. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása jelenleg több szakterületen végzi közös szervezéssel a feladatellátását. A Társulási Megállapodásban rögzítettek szerint elláthatja saját feladatellátás útján a belső ellenőrzést. Ezen okok a Pénzügyi Ellenőrzési Igazgatási Társulás 2006. december 31-i hatállyal történő megszűntetését indokolják. A testület elfogadta ezt a döntést. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása és a Pénzügyi Ellenőrzési Igazgatási Társulás között kötendő ellenőrzési napokra finanszírozási megállapodást hagyott jóvá. A Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a finanszírozás kapcsán javaslatot tett a Pénzügyi Ellenőrzési Igazgatási Társulás ellenőri létszámának 1 fővel történő csökkentésére. A testület elfogadta a javaslatot, illetve Tompa város kilépését a társulásból. Második napirendi pontként a telkesítéssel kapcsolatosan adott tájékoztatást a polgármester úr a testületnek. Az kialakított építési telkekből 13 már gazdára talált. Egyebek napirendi pontban többek között szó volt a közelmúltban a Polgármesteri Hivatalba történt betörésről is. Ennek kapcsán döntés született arról, hogy riasztó rendszer kerüljön kiépítésre a hivatal épületében, az iskolában, valamint a Művelődési Ház egész területén. A köz-gyógyellátás rendszere a szociális törvény ismételt módosítása miatt jelentősen változik, így szükségessé vált a helyi szociális rendelet módosítása is, melyet a testület egyhangúlag elfogadott. A testület tájékoztatást kapott az egészségügyet érintő egyes változásokról is. Az állam megvonja a vérvizsgálatokra a finanszírozás egy részét, így jelentősen csökkenteni kell a laborvizsgálatok számát. A testület határozott arról, hogy lehetőséget kíván biztosítani egy bizonyos vizsgálati szám elvégzéséhez és ehhez felszerelést és a havonta jelentkező fenntartási költségeket bizto-
2. oldal
sítja az Ancilla-Med Kft részére. Az egyebek napirendi pontban továbbá döntöttek arról, hogy térségi program keretében Zákányszék község, mint gesztor egészségprogramban való részvételünket támogatja, így lehetőség nyílik jelentős pályázati pénzek megszerzésére. A testületi ülés alkalmával Kovács Mónika meghívta a Képviselőket a július 09-én megrendezésre kerülő aratóünnepre. A testületi ülést zárt üléssel ért véget, amelyen a képviselők a Díszpolgári cím és a Forráskútért Érdemérem odaítéléséről döntöttek. A döntés eredményét a XIII. Forráskúti Falunapon ismerhetik meg Vetróné Czékus Terézia
A Szociális Bizottság következő ülésének időpontja: 2006. augusztus 23. A kérelmek leadási határideje az ülés előtt 3 munkanappal.
Mihálffyné Király Alexandra
FELHÍVÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Forráskúti Lakosokat, hogy a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodáján a következő ellátásokat lehet igényelni: - Közgyógyellátási igazolvány - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény - Rendszeres szociális segély - Temetési segély - Ápolási díj - Első lakáshoz jutók támogatása - Időskorú járadék - Átmeneti segély - Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság Mihálffyné Király Alexandra - Lakásfenntartási támogatás Windecker Melinda Bővebb tájékoztatást a feltételekről az ügyintézőktől kérhet.
Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan hiányolták júliusban a hír-Forrást, mely most augusztusban a júliusival öszszevont számban jelent meg. Az összevonás oka, hogy két hónap alatt gyűlt össze egy újságra való hír. Sajnos néhány közérdekű információt viszont így nélkülözniük kellett júliusban, ezért szíves elnézésüket kérjük! Megértésüket és türelmüket köszönjük! Szerkesztőség
Házunk tája TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Forráskúti Lakosok! A köztársasági elnök 2006. október 1. napjára tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati és a megyei közgyűlési tagok megválasztását. A választási határidők és részletszabályok közötti könnyebb eligazodást segítve ismét két alkalommal kívánom Önöket tájékoztatni. Először a jelölés és a fontosabb határidők, eljárási szabályok kerülnek ismertetésre, majd a következő számban a szavazás részletszabályairól kívánom tájékoztatni Önöket. A névjegyzékbe történő felvételről szóló értesítőt az ajánlószelvényekkel együtt már kézhez kapták. A névjegyzéket 2006. augusztus 2-től augusztus 9ig közszemlére tettük a Polgármesteri Hivatalban. Igazolás: igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján 2006. szeptember 29-én 16. 00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy az 2006 szeptember 26-ig megérkezzen, az illetékes helyi választási irodához. Igazolást legkésőbb 2006. szeptember 29-én lehet kiadni. Jelölés: minden borítékban három jelölő cédula található. Települési önkormányzati képviselőt a sárga színű ajánlószelvény kitöltésével és a jelöltnek vagy megbízottjának történő átadással lehet ajánlani. Képviselőjelölt az lehet, akit a településen lakóhellyel rendelkező választópolgárok legalább 1 %-a jelöltnek ajánlott. Polgármester-jelöltet ajánlani a rózsaszínű szelvény kitöltésével és átadásával lehet. Polgármesterjelölt az lehet, akit a településen lakóhellyel rendelkező választópolgárok legalább 3%-a jelöltnek ajánlott. A megyei közgyűlésbe listát ajánlani a fehér színű ajánlószelvény kitöltésével és a jelölő szervezet képviselőjének vagy megbízottjának történő átadással lehet. Az a lista indulhat a választáson, melyet a választókerültet választópolgárainak legalább 0,3%-a ajánlott. Forráskúton a választópolgárok száma a névjegyzék adatai alapján: 1728 Jelölés Az ajánló választópolgár az ajánlószelvényre rávezeti családi és utónevét, lakcímét, személyi azonosítóját, az ajánlott személy családi és utónevét, a jelölő szervezet nevét, illetőleg a független jelölés tényét. Az ajánlószelvényt az választópolgár saját kezűleg aláírja. Felhívom minden választópolgár figyelmét, hogy egy választópolgár csak egy képviselőjelöltet ,egy polgármester-jelöltet és egy listát ajánlhat.
Jelöltet, illetőleg megyei listát ajánlani 2006. szeptember 8-án 16. 00 óráig lehet, illetve ugyanezen időpontig lehet bejelenteni őket az illetékes választási bizottságnál. ( Helyi Választási Bizottság) Érvénytelen az az ajánlás, amelyet nem a hivatalos ajánlószelvényen adtak le, vagy nem a fentebb ismertetett szabályok szerint kitöltött ajánlószelvényen adtak le, vagy az ajánlási szabályok megsértésével gyűjtöttek. Aki ugyanazt a jelöltet többször ajánlotta, annak valamennyi ajánlása érvénytelen. Aki több jelöltet is ajánlott, annak szintén valamennyi ajánlása érvénytelen. A választási irodák egy úgynevezett jelöltajánlás számítógépes ellenőrző rendszert üzemeltetnek, melynek lényege, hogy a kettős ajánlást (vagyis amikor a tilalom ellenére egy választópolgár két képviselő vagy polgármester jelöltet is ajánl) a szelvények ellenőrzésekor azonnal ki lehet szűrni. Választási szervek: A községben a választások idején az alábbi választási szervek működnek: Szavazatszámláló bizottságok a szavazókörökben Helyi választási bizottság Helyi választási iroda A szavazatszámláló bizottságok megválasztása az országgyűlési képviselők általános választását megelőzően megtörtént, amennyiben változtatások válnak szükségessé az összeférhetetlenségi szabályok miatt, úgy ezen változtatásokat a későbbiekben a képviselő-testület megteszi. A Helyi Választási Bizottság tagjainak a képviselőtestület az alábbi személyeket választotta: Gyuris Árpádné Forráskút, Felszabadulás u. 38., Stalter Józsefné Forráskút, József Attila u. 38., Vass Ilona Forráskút, Jókai u. 16. Póttagnak: Zádori Jánosné Forráskút, Jókai u. 5., Gyuris Edit Forráskút, Rózsa u. 8. A Helyi Választási Bizottság székhelye a Polgármesteri Hivatalban található. A megválasztott tagoknak korábbi munkájukat megköszönöm. A Helyi Választási Iroda tagjai változatlanok:Dr. Szentirmay Sára elnök, Windecker Sámuelné helyettes, Mihálffyné Király Alexandra, Ördög Attila, Windecker Melinda jegyzőkönyvvezető, Nagypálné Vidács Anikó jegyzőkönyvvezető, Tandari Józsefné jegyzőkönyvvezető. A Helyi Választási Iroda székhelye a Polgármesteri Hivatalban található. A választás további szabályairól az újság későbbi számában adok részletes tájékoztatást. Tisztelettel: Dr. Szentirmay Sára, HVI elnök
3. oldal
Agrárfórum Júliusi aktualitások
Mezőgazdasági képzések Uniós támogatással!
Falugazdász tájékoztatója
Kérem Tisztelt Ügyfeleimet, hogy ismét nézzék át az előző számban leírt tájékoztatómat. A közelmúltban kapták meg a 2006 évi területalapú támogatások visszaigazolását, ami nem határozat csak adategyeztetés céljából küldik meg. Akkor kell írásban visszajelezni, ha a viszszaigazolt területek és hasznosítások nem egyeznek az eredeti beadvánnyal. A visszaigazolásnál a sorok végén szereplő nem szó félreérthető, az csak arra vonatkozik, hogy ebben a térségben KAT (Kedvezőtlen Adottságú Támogatás) nem igényelhető. A támogatásról szóló határozatot csak az ellenőrzéseket követően a nyár végén vagy ősszel fogják megkapni, amely tartalmazni fogja az összegeket is. Kérem, hogy a hiánypótlásra történő felszólításnál tartsák be a 15 napos jogvesztő határidőt. Minden eredeti kérelmet érintő változást lehetőleg az ellenőrzést megelőzően kell a Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségének bejelenteni. Újra felhívom a figyelmet, hogy a tehéntámogatást július 31-ig lehet beadni. Az agrárkörnyezet-gazdálkodásban érintetteknek szeptember 30-ig kell az elkészített tápanyag-gazdálkodási tervet az MVH-nak beküldeni. Bármely gazdálkodást érintő kérdésben keressenek a fogadónapokon, (Forráskúton szerdán 816 óráig.) Tisztelettel: Géczi Lajos falugazdász
Ezüstkalászos gazda Aranykalászos gazda Mezőgazdasági vállalkozó Mezőgazdasági gépkezelő Méregraktár kezelő Falusi vendéglátó Növényvédelem 80 órás /zöldkönyv/ Környezet-és természetvédelem, tanyaturizmus Kommunikáció a falusi vendéglátásban Tanfolyamonkénti összköltség: 10.000 Ft
Móra Ferenc ÁMK Mórahalom, Barmos György tér 2. Tel.: 62/281-059, 70/3321-182 Jelentkezési lap letölthető: www.morahalom.sulinet.hu
Tel.: 06 70 / 948 00 13
Falugazdász ügyfélfogadási órái: Hétfő Kedd Szerda Péntek
Forráskút – – 800-1600
Üllés – 800-1600 –
Zsombó 800-1600 – 800 - 1200
Hasznos weboldalak mezőgazdasági termelőknek: www.nfh.hu www.agraroldal.hu www.nfa.hu www.hnt.hu www.agrarkamara.hu www.agroinform.hu 4. oldal
Falunapi horgászverseny A Forráskúti Horgászegyesület idén is megrendezi a falunapi horgászversenyét a község lakói számára. A verseny helyszíne a Horgász-tó, ahol augusztus 26-án 6 órától – ½ 7-ig van gyülekező, a verseny 7 órától 12 óráig tart. A versenyre forráskúti lakosok nevezhetnek (kivétel horgászegyesületi tagok) ifjúsági és felnőtt kategóriában. Mindenkit szeretettel várnak a Szervezők!
Falunapi programajánló
Helyszín: Forráskúton a Művelődési Ház és a Park Délelőtt 00
6 -tól Horgászverseny a Horgász-tónál. (részletek a 4. oldalon!) 00 9 -tól Ünnepi szentmise a száz esztendős Templomban, szegvári néptáncosok menettánca a főutcán, Park felszentelése, utána megemlékezés a II. világháború hősi halottairól. Közreműködik a Budapest Pünkösdfürdői Boldog Özséb Plébánia Eusebio Énekkara, Pálvölgyi Ferenc vezényletével. 00 12 A vendégeket köszönti Fodor Imre polgármester, a Falunapot Vincze László országgyűlési képviselő nyitja meg (a színpadon). Díszpolgári cím és Forráskútért Érdemérem átadása.
1220-tól Ebéd – a rendezvénysátorban, muzsikál a DOMIX. Délután 30
14 tűzoltó bemutató a Borostyán étterem mögötti füves területen, 00 15 tól ugrálóvár, Eurobungy, arcfestés, vásár a Parkban és környékén, 00 14 ALL STAR labdarúgó mérkőzés. FORRÁSKÚT SE – BOGÁD FC (Baranya megye) csapatai közt a Sportpályán, utána 00 17 bajnoki mérkőzés Forráskút – Zákányszék a Sportpályán.
Színpadi produkciók: 00
15 - tól
Gyermekműsor, majd azt követően fellép többek közt a Tini NOX és a Mini NOX, az Őszirózsa Népdalkör, a Ficánka óvodás tánccsoport, az általános iskola színjátszó csoportja valamint tánccsoportja, a FIKUSZ, a Juharfa együttes, a csíkszenttamási néptánc-együttes … Matyi és a Hegedűs Zsomboys Club 54 Desperado Tűzijáték Utcabál a Zsomboys-szal.
00
18 40 18 - től 00 20 00 21 00 22 10 22 -től
Egész nap a Rendezvénysátorban a Borostyán étterem gondoskodik Rendezvénysátor étel és ital fogyasztási lehetőségről! A Falunapra ebédjegyek elővételben kaphatók! A Művelődési Házban, a Borostyán étteremben, Horváth Istvánné Ibolyánál és Zámbó Józsefnénél vásárolhatják meg augusztus 10 - 23.-ig! Ebéd kínálatunk: Marhapörkölt körettel vagy Pacalpörkölt körettel vagy Rántott pulykamell körettel egységes áron: 650 Ft/adag.
2006. augusztus 27. vasárnap a Forráskúti Lóbarát Egyesület szervezésében Helyszín a temetővel szemben lévő füves terület . 00
Program: 11 zenés „ébresztés” falunap után: zenés, fogatos felvonulás a falu utcáin. 30 12 a Lovasnap megnyitása, köszöntőt mond Fodor Imre polgármester. 45 12 lovasbemutató. 00 13 ebéd (birkapörkölt 800 Ft/adag. Ebédjegyek elővételben a falunapi ebédjegyek árusító helyein kaphatók.) 00 14 órától: díjlovaglás, fogathajtó-versenyek. 00 18 eredményhirdetés, díjkiosztás. Tombolahúzás, fődíj egy csikó. Napközben lovagoltatás, kocsikázás! Gyerekeket „aszfaltrajzLÓ” verseny és kötélhúzás várja. A rendezvénysátorban a nap folyamán élőzene szórakoztatja a vendégeket. Étel és ital fogyasztás lehetőségéről a Borostyán étterem gondoskodik. A verseny sikeres megrendezése érdekében bármilyen jellegű támogatást elfogadunk!
Mindenkit szeretettel várunk, mindkét nap! 5. oldal
Saláta Iskolai hírek Ennek a nyárnak is elérkezik a vége, s megkezdődik a 2006/2007-es tanév. Köszöntjük az iskola első osztályába lépő legkisebbeket! Balogh Márkó, Bárkányi Csaba, Budai Viktor, Czékus Renáta, Dudás Gergő, Gábor Dorina, Gyöngyi Bence, Gyuris Bence, Gyuris Regina, Gyuris Martina, Kara Viktória, Kiss Renáta, Kocsispéter Máté, Kovács István, Kovács Vivien, Kucska Krisztián, Monostori Zsófi, Sólyom Csaba, Tálas Dávid, Vass Bianka, Zádori Vivien, Zeisler Milán. Néhány fontos időpont: Aug. 28. hétfő: tankönyvvásár az iskolában 1-4. osztály. Napközis étkezés fizetése a Borostyán étteremben. Aug. 29. kedd: tankönyvvásár az iskolában 5-8. osztály. Napközis étkezés befizetése a Borostyán étteremben. Augusztus 30. szerda 9 óra: javítóvizsga. Szeptember 1. péntek 8 óra: ünnepélyes tanévnyitó, utána minden osztálynak 3 osztályfőnöki óra. Ebéd, délután ügyelet a napköziben. Tankönyv árak: 1. osztály: 6.740 Ft, 5. osztály: 9.444 Ft, 2. osztály: 6.385 Ft, 6. osztály: 10.635 Ft, 3. osztály: 6.965 Ft, 7. osztály: 13.164 Ft, 4. osztály: 9.605 Ft, 8. osztály: 13.086 Ft. Ajánlott füzetcsomagok: 1.osztály: 2 db kockás, 3 db vonalas, 1 db sima A/4-es,1 db üzenő füzet, 3 csomag írólap, 2 db dosszié A/4-es lapoknak, 3 db HB-s ceruza, 2 db postairon, tisztasági csomag, színes korongok, színes pálcák. A rajz és technika felszerelést közösen vesszük majd meg az osztály számára. 2. osztály: 4 db vonalas, 3 db kockás, 1 db sima, 1 db 3. osztályos vonalazású füzet /üzenő/ , 40 db félfamentes és 40 db famentes rajzlap, 2 csomag színes papír, 2. osztályos technika csomag, 33 cm-es vonalzó, 6 db-os tempera, ragasztó, dosszié, 2 csomag írólap. 3. osztály: 6 db vonalas (12-32-es 3. osztályos ) 3 db kockás, 1 db sima, 1 db hangjegy füzet, 40 db félfamentes és 40 db famentes rajzlap hozzá dosszié, 2 csomag színes papír, ragasztó, gyurma , olló, vízfesték (12-es), tempera (6-os), 4-es 6-os és 10-es ecset, 12 színű zsírkréta, vonalzó. 4. osztály: 8 db vonalas, 5 db kockás, 1 db hangjegy, 1 db szótárfüzet. 5.osztály 7db vonalas, 5 db kockás, 3 db sima, 1 db hangjegy, 1 db szótárfüzet, 30 db félfamentes és 30 db famentes rajzlap + dosszié, 1 db házi feladat füzet, 1 csomag írólap, 1 szögmérő, 1 körző 6.osztály: 7 db vonalas, 5db kockás, 3 db sima, 1 db hangjegy, 1 szótárfüzet, 30 db félfamentes és 30 db famentes rajzlap + dosszié, 1 csomag írólap, 1 csomag színespapír készlet, 3 db milliméter papír, 1 üveg fekete tustinta 7. osztály: 6 db vonalas, 5 db kockás, 7 db sima, 1 db hangjegyfüzet, 1 csomag írólap.
6. oldal
8.osztály: 6db vonalas, 5 db kockás, 6 db sima, 1 db hangjegyfüzet, 1 csomag írólap, 30 db félfamentes és 30 db famentes rajzlap + dosszié, 1 db szótárfüzet, 1 db vonalas MÉDIÁRA. Kisegítő 3 – 4. osztály: 3 db háromvonalas (2.o.os), 1 db kockás, 1 cs írólap. Kisegítő 7. 8. osztály: 5 db vonalas, 1 db sima, 1 db kockás, 1 cs írólap. Iskolavezetés
Olvasói levél Felhívjuk Tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy az „Olvasói levél” rovatban megjelenő írásokat Szerkesztőségünk nem bírálja felül, illetve nem korrigálja azokat, tartalmukért felelősséget vállalni nem tudunk. „Elveszett aranygyűrűmet keresem” „Hihetetlen dolog történt velem! Bizonyára önök is olvasták apróhirdetésem, miszerint elveszett aranygyűrűmet keresem. Lehet, mosolyogtak is rajtam, a plakátaimon, naivságomon. Most szeretném elmondani, hogy büszke vagyok falunkra, vannak még nálunk becsületes emberek. Megkerült a gyűrűm. Az apróhirdetésem véletlenül kezébe akadt a megtalálónak, Rácz Erzsébetnek, aki miután felvette velem a kapcsolatot becsülettel viszszaszolgáltatta a számomra oly értékes ékszert. Ezúton is szeretném megköszönni Erzsi néninek becsületességét, jó szándékát. Engedje meg, hogy így az újság sorain keresztül is köszönetet mondjak, úgy érzem tette példaértékű, melyre mindannyian büszkék lehetünk! Köszönöm szépen!” Kondász Andrea Forráskút, 2006, július 7.
Remény Nagycsaládos Egyesület hírei Az Egyesület tagjai közül 14 család vett részt az üllési erdei iskolában megrendezett gyermeknapon, június 18án. A rendezvényt számos sportvetélkedő színesítette, melyen a forráskútiak ki-válóan szerepeltek. Az ÁNTSZ felhívására parlagfű mentesítésen vett részt idén is - mint eddig minden évben - a Remény Nagycsaládos Egyesület 22 fős „kis” csapata.
Remény Nagycsaládos Egyesület vezetősége .
Saláta Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról tájékoztatás Tisztelt ügyfelek! Minden új és régi ( régi: akinek 2006. június 30-án jár le) ügyfél, aki szeretné igénybe venni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt teendői a következők: - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény nyomtatványt kell kérni az Önkormányzattól. - A nyomtatványt pontosan kitöltve, igazolásokat hozzácsatolva ( jövedelem, orvosi stb) visszahozni a Hivatalba 2006. június 30-ig. Azért van jelentősége, hogy a kitöltött nyomtatvány visszaérkezzen 2006. június 30-ig mert a települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a.)a tárgyév július 1-jén fennáll, a tárgyév július hónapjában b.)a tárgyév november 1-jén fennáll, a tárgyév november hónapjában pénzbeli támogatást folyósít (5.000.- Ft/gyermek). Általános tudnivaló a támogatás feltételeiről A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított 1997. évi XXXI. Tv (továbbiakban gyvt) alapján a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény akkor állapítható meg, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a.)
az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 120%-át (2006-ban 30.960.-Ft-ot) aa.) ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy ab.)ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyos fogyatékos, vagy ac.) ha a nagykorúvá vált gyermek megfelel a 20. § (3) vagy (4) bekezdésében foglalt feltételeknek. b.) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 110%-át (2006-ban 28.380.-Ft-ot ) az a.) pont alá nem tartozó esetben, c.) feltéve, hogy vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külün-külön vagy együtteses a törvényben meghatározott értéket. a.)külön-külön számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hússzorosát(2006ban:516.000.-Ft-ot) b.)együtt számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hetvenszeresét(2006-ban 1.806.000..-Ft-ot) meghaladja. Kérelem nyomtatványt és további felvilágosítást az Önkormányzatnál Mihálffyné Király Alexandrától kaphatnak. Mihálffyné Király Alexandra s.k. ügyintéző
7. oldal
Saláta Így készül a templomunk története… Hamarosan templomszentelés és sokan biztosan azon gondolkodnak, vajon hogy áll a templom történetének a megírása. Őszintén szólva, egy kicsit jóval nagyobb falat akadt a torkomra, mint amire számítottam, de ennek örülök. Hál’ Istennek rengeteg történetet, anekdotát meséltek a templomról, az itt szolgálatot teljesítő atyákról, harangozókról, valamint sok ötletet kaptam, hogy hol keresgéljek még. A fényképeket is köszönöm, hiszen minden hitelesebb, ha kép is társul az írás mellé. Itt szeretnék elnézést kérni azoktól, akikhez még nem jutottam el, pedig szóltak, hogy tudnak adni fényképet vagy valamilyen adalékot a templom történetének a megírásához. Az időm véges, de ígérem, hogy pótolni fogom az elmaradásom, és a közeljövőben felkeresem Önöket. Most csak kapkodom a kezem, hogy mindent hitelesen le tudjak írni. A levéltári keresgélésnek sem értem még a végére, ennek talán oka az is, hogy kicsit kibővítettem a munkám. Ha már ott vagyok, akkor nemcsak a templomról, a faluról is kijegyzetelek minden fontos tudnivalót. A kutatás végére hagytam az egyház archívumában való keresgélést, azzal az indíttatással, hogy ott minden rendezetten le van írva és már CSAK rendszerezni kell az ott lévő információkat. Szerettem volna, ha Önök a kezükben foghatják templomszenteléskor a kiadványt, de már látom, hogy ennek nincs realitása. Kicsit későn fogtam hozzá az anyaggyűjtéshez, vagy túl aprólékos vagyok? Nem tudom! Egy biztos, nem szeretnék egy összecsapott munkát kiadni a kezemből. Aki ismer, az tudja, egy kicsit maximalista vagyok, de azt gondolom ebben az esetben a gyorsaság nem mehet a minőség rovására. Továbbra is várom az Önök segítségét, és köszönöm mindazoknak, akik eddig támogattak a történetírásban. Szívélyes üdvözlettel: Kocsis Mária
Tisztelt Forráskúti Választópolgárok! Ezúton szeretném bejelenteni Önöknek, hogy a 2006. október 1-i helyhatósági választásokon polgármester-jelöltként kívánok indulni. Kérem szíves támogatásukat! Köszönettel: Kocsis Mária
8. oldal
Borostyán étterem Forráskút, Petöfi u. 3/a.
Telefon: 287-118 Kellemes környezetben, mérsékelt árakkal várjuk vendégeinket! Ebédajánlatunk: Menüétkeztetés 450Ft/adag, előfizetve 420 Ft/adag. Valamint egyéb menü lehetőségek!
Vállaljuk továbbá családi rendezvények lebonyolítását előjegyzés alapján, 120 főig! Nyitva tartás: hétfőtől – vasárnapig: 11-21 óráig.
Várjuk kedves vendégeinket!
.
Érettségizni vágyók figyelem! Gimnáziumi képzés esti tagozaton helyben!
A Kiskundorozsma Középfokú Oktatásért Alapítvány által működtetett Dorozsmai Felnőttktatásai Középiskola felvételt hirdet a 2006/2007-es tanévre a gimnázium 9., 10. és 11. évfolyamon induló osztályaiba. A képzés helye Szeged, Szent János tér 2-4. (Kiskundorozsma Orczy István Általános Iskola). Kezdje meg, vagy folytassa tanulmányait egy jó hangulatú közösségben! Kis létszámú csoportok, családias hangulat. Felvétel alsó korhatára 16 év, felső korhatár nincs! Regisztrációs díj, tandíj nincs! Tanulmányi eredménytől függően átlag havi 1500 Ft térítési díjat kell fizetni. Tanulóinknak különböző kedvezményekre jogosító diákigazolványt biztosítunk! Érdeklődni a 06 70 / 276 97 67-es telefonszámon Máhig józsef tanár úrnál lehet. Beiskolázási jelentkezési lapok a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban illetve a dorozsmai könyvtárban kitölthetők. Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 30. Minden érdeklődőt várunk! Kiskundorozsmai Középfokú Oktatásért Alapítvány
minden, ami belefér Anyakönyvi hírek Gólyahírek Morar Paula Mirabellának és Rabi Józsefnek
József Krisztián nevű gyermeke született. Gratulálunk!
Házasságkötés Gyuris Péter és Zagyi Boglárka Enikő fogadott örök hűséget egymásnak. Sok boldogságot!
Halálozás Gyuris István (élt 79 évet) Vass Jánosné Balogh Gizella (élt 84 évet) Hozzátartozóik fogadják részvétünket!
Helyesbítés! Baka József (élt 93 évet) neve a hír-Forrás májusi számában hibásan jelent meg. Hozzátartozói szíves elnézését kér-jük figyelmetlenségünkért, valamint fogadják részvétünket ! Szerkesztőség
9. oldal
apró-ságok Vásártartások Mórahalom Augusztus 20. Állat és kirakodó vásár, Ruzsa Augusztus 27. Állat és kirakodó vásár, Kistelek Szeptember 3. Állat és kirakodó vásár Kiskundorozsma Szept. 9. Állat és kirakodó vásár
Orvosi ügyelet A központi orvosi ügyelet bevezetése után Üllés és Forráskút A RENDELÉSI IDŐN KÍVÜL HÉTFŐTŐL – CSÜTÖRTÖKIG 16-17 ÓRÁIG, PÉNTEKEN 12-17 ÓRÁIG LÁT EL SÜRGÖSSÉGI KÉSZENLÉTET. Hétköznap reggel 7 – 8 óráig Dr. Joó András ügyel. Forráskút (287-034, 06 30/99-52-023) Aug. 15, 16, 18, 24, 29. Szept. 5, 6, 12, 15, 20, 25, 27. Dr. Joó András (62/282-007, 06 30/9282-007) Aug. 14, 17, 22, 28, 31. Szept. 8, 11, 13, 18, 22, 28. Dr. Csonka Erika (62/582-417, 06 30/362-8459) Aug. 21, 23, 25, 30. Szept. 1, 4, 7, 14, 19, 21, 26, 29. KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK: Polgármesteri Hivatal 287-222, fax 287-323 Fodor Imre polgármester 70 / 38 28 031 Polgárőrség 30 / 546 99 01 Monostori Zsolt KMB 30/29 34 701 és 20/209 53 15 Mórahalmi Rendőrőrs 581-040 fax:581-041 ORVOSI KÖZPONTI ÜGYELETEK: ÜGYELETEK: Ruzsai ügyelet 62/285-076 Ruzsa, Rózsa u. 2. Mórahalmi ügyelet 62/280-592 Mórahalom, Kölcsey u. 2. Szegedi ügyelet 62/474-374 Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17.
Nézünk, mint a moziban Hétfőnként este 20. órától Aug. 14. Egy gésa emlékiratai (feliratos am. film.) Aug. 21. Verdák (magyarul beszélő, amerikai animációs mesefilm) Aug. 28. X-Men: Az ellenállás vége (magyarul beszélő, am. film)
Szept. 4. A Rózsaszín Párduc (magyarul beszélő, am. vígjáték hír Forrás – Forráskút község lapja
Hétvégi állatorvosi ügyelet Aug. 12-én 6 órától 14-én 6 óráig Dr. Retkes Sándor Szeged, Dugonics u. 10/a. Tel: 06 20/48 54 656 Aug. 19-én 6 órától 21-én 6 óráig Dr. Papp Zalán Üllés, Vásártér u. 1. Tel. 06 20/97 39 149 Aug. 26-án 6 órától 28-án 6 óráig Dr. Nyári László Zákányszék, Kossuth u. 51. Tel: 06 30/499 72 41
10. oldal
Szerkesztőség: Jerney János Művelődési Ház Levél: 6793 Forráskút, Petőfi S. u. 3. Telefon/fax: 62/287-023 és 287-222/167 vagy110 E-mail:
[email protected] Főszerkesztő: Kovács Mónika Megjelent: 2006. 08. 12. 1000 példányban Lapzárta: minden hó utolsó csütörtök. Megjelenés minden hó testületi ülését követő második héten. Az újság minden háztartás számára ingyenes, de a segítségnek – akár anyagi, akár más jellegű – nagyon örülünk. Amennyiben lapunkat nem kapta meg; kérjük, jelezze a Szerkesztőségben.