VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890-1946 Szervtörténet: A törvényhatóságoknál a felügyelői állás megszervezését a 230000/1925. sz. BM rendelet mondta ki. Ezen utasítás figyelembe vételével készítette el a megye a tűzrendészeti szabályrendeletét, amely szabályozta a megelőző intézkedéseket, azok ellenőrzését, a tűzoltó eszközök karbantartásának kötelességét, valamint a tűzrendészeti felügyelőnek ezzel kapcsolatos feladatait. A felügyelőség feladatkörét a következőben határozták meg: „a tűzoltóságok szervezését előmozdítani, az egyes tűzoltóságokat, azok felszerelését, a tűzoltószerek jó karban létét és megfelelő elhelyezését, továbbá a tűzőrségi készenlétet állandóan szakszerűen felülvizsgálni és ellenőrizni” kötelesek. Az ellenőrzésekről naplót, a megye tűzrendészeti állapotáról pedig negyedéves jelentéseket kellet az alispán számára készíteni. A BM rendelet a tűzrendészet helyzetéért közvetlen az alispánt és a szolgabírókat tette felelőssé, de „ellenőrzési és felügyeleti jogot a tűzrendészeti felügyelők útján… gyakorolják, kik is a megjelölt hatóságok tűzrendészeti szakértői”. A megye szabályrendelete értelmében „két rendes felügyelői állás megszerveztetik”. A felügyelők személyéről – a vármegyei tűzoltó szövetség előzetes meghallgatása után – a főispán döntött, a kinevezés korlátlan időre szólt. A felügyelők hatásköri és területi beosztását a vármegye alispánja állapította meg. A vármegyei tűzrendészeti felügyelőknek a járási felügyelőkhöz, valamint a vármegyei tűzoltó szövetséghez való viszonyára a szövetség alapszabályai voltak irányadók. A gyakorlat során a felügyelő hatáskörébe tartozott a lakóházak és egyéb magán- és középületek tűzbiztonsági szempontból való felülvizsgálata, tűzoltó tanfolyamok rendezése, tűzoltó egyesületek pénzzel és felszerelésekkel történő támogatása, tűzoltó szerek és eszközök beszereztetése, karbantartásuk ellenőrzése. Az önkéntes községi és városi tűzoltó testületek jelentéseit bekérte, és munkájukat ellenőrizte és felülvizsgálta. Az 1940-es évektől a légoltalmi ügyek is hozzá tartoztak. A felszabadulás után a 10250/1945. sz. ME rendelet végrehajtása tárgyában hozott 271000/1946. sz. BM rendelet foglalkozott ismét tűzrendészeti kérdésekkel. Az alispánt a tűzrendészeti felügyelet középfokú hatósággá nyilvánította, szakértőként állította mellé a tűzrendészeti felügyelőt, aki egyben a vármegye tűzoltó parancsnoka is volt. Feladatköre a korábbiakhoz képest nem változott, bizonyos vonatkozásokban bővült. Havonta kellett jelentést tennie az alispán valamint az országos tűzoltóparancsnok számára. A fond szerkezete: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tűzrendészeti felügyelőjének 1928-1936. évek közötti iktatott ill. iktatás nélküli iratanyaga nagyon hiányos. 1937. évtől folyamatosan, évenként újrakezdődő iktatással iktattak. A fondnak iktatókönyve nincs, kutatás az iratok egyenkénti átnézésével lehetséges. Nem kerültek besorolásra a városok és községek tűzoltó testületeitől beérkezett éves jelentések, ezek a járások betűrendes sorrendjében megtalálhatók. Hasonlóan a községek és városok tűzrendészeti vizsgálati jegyzőkönyvei is a járások betűrendjében, ezen
belül az iktatószámok sorrendjében találhatók meg. Az iratanyag végére került néhány vegyes iktatású, a tűzrendészeti felügyelőhöz küldött, az iratok közé be nem sorolható irat.
2
VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890, 1893, 1928-1947
a/ Iratok
/1890-1893/ 1928-1947
3,50 fm
b/ A tűzrendészeti felügyelő helyettesének iratai
1931-1942
0,10 fm Összesen: 3,60 fm
+ 2 kötet: PPS vm. tűzrendészeti felügyelőjének 1936-1938. évi iktatókönyve 1939-1947. évi iktatókönyv + 1 doboz limbus /0,11 fm/: Központi járás tűzrendészeti felügyelőjének 1938-1945. évi iratai Nagykátai járás tűzrendészeti felügyelőjének 1938-1940. évi iratai Kunszentmiklós tűzrendészeti felügyelőjének 1942. évi iratai
3
VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890, 1893, 1928-1947 a/ Iratok 1890, 1893, 1928-1947 Terjedelme: 3,50 fm, 35 doboz , 35 raktári egység Raktári helye: Mester utca, földszint, 6. állvány, 4-5. polc R. e. 1. doboz
2. doboz 3. doboz 4. doboz 5. doboz 6. doboz 7. doboz 8. doboz 9. doboz 10. doboz 11. doboz 12. doboz 13. doboz 14. doboz
Év 1928 1932 1933 1934 1936 1937 1937 1937-1938 1938
Iktatószám
Mell.: A Tűzrendészeti Közlöny számára küldött, 1811. év Sz. András /nov./ hó 27-én tartott kisgyűlés jegyzőkönyve a tűzkárról.
1938 1939
1-98 2-257 258-628 1-379, 462, 573-792 793-1081 1-449
1939
451-462
1940 1940 1941 1941 1942 1942 1942 1943 1943 1943 1944 1944 1944
1-370 371-792 1-300 301-756 3-40 41-640 641-738 1-250 251-609 1-553 30-528 + sz. n. 1-82 1-22 1-16 1-11 1-28 1-53 1-245
1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946
Megjegyzés
Könyvleltárak 197/1938 sz. alatt a városok és községek légoltalmának megszervezéséről szóló rendelet 70/1939. sz. alatt a PPSK vm. hivatalos lapjának január 12-i száma + tanfolyam névsor + gázálarc ügyek
Vegyes iratok Vegyes iratok + tervrajzok Területi tűzoltó jelentések az 1943-as évről Tűzrendészeti elnöki iktató
+ tűzrendészeti ügy újjászervezésével kapcs. anyag 59125/1946 sz. Pest m. központi igazgatásának ügybeosztása; 24/1946. sz. alatt a vármegye újjáépítési tervének végrehajtása 4
R. e. 15. doboz
16. doboz 17. doboz 18. doboz 19. doboz 20. doboz 21. doboz 22. doboz 23. doboz 24. doboz 25. doboz
26. doboz
27. doboz
27. doboz /folytatás/
28. doboz 29. doboz 30. doboz 31. doboz
Megnevezés Országos tűzrendészeti felügyelői rendeletek Tűzrendészeti rendelet tervezetek: Aszód Alsódabas Abony Budakörnyéki járás Dunavecse Gödöllő Gyömrői járás Kalocsa Kalocsai járás Kiskőrös Kiskunfélegyháza Központi járás Kunszentmiklós Monor Nagykáta Ráckeve Szentendre Vác Vác Városok Vállalatok 22. 032/1940 kig.sz. alispáni rendelet járási tűzrendészeti felügyelők tűzrendészeti vizsgálatának foganatosítása Tűzrendészeti vizsgálatok jegyzőkönyvei: – járási tűzrendészeti felügyelők jkv. – községi tűzrendészeti felügyelők jkv. Községi tűzrendészeti vizsgálatok jegyzőkönyvei: Abonyi járás Alsódabasi járás Aszódi járás Budakörnyéki járás Dunavecsei járás Gödöllői járás Gyömrői járás Kalocsai járás Kiskörősi járás Kiskunfélegyházi járás Központi járás Monori járás Nagykátai járás Ráckevei járás Szentendrei járás Váci járás Vegyes tűzrendészeti vizsgálatok jkv. Vegyes tűzrendészeti vizsgálatok jkv. Kimutatások a járások tűzrendészeti helyzetéről Kimutatások a községek tűzrendészeti állapotáról Községek tűzoltó felszereléseinek kimutatása Járási tűzrendészeti felügyelői jelentések 5
Évkör 1938-1940 1941 1941
Megjegyzés
1941 1941 1941 1941 1941 1941 1941 1941 1941 1941 1940
1938-1943 1940 1943
1943
1943
1938-1943 1938-1943 é. n. 1939 1936 1946
PPSK. vm. hiv. lapja 1940. április 4-i száma
R. e.
32. doboz 33. doboz
34. doboz 35. doboz
Megnevezés Községi jelentések a tűzoltóságok helyzetéről, újjászervezéséről Önkéntes tűzoltóegylet éves jelentései Fecskendő ügyek Tűzoltók jutalmazása Községek segélyezése az országos tűzrendészeti alapból Elnöki légó és OM iratok Tűzoltóverseny osztályozási lapjai Dr. Lukács Zoltán tűzrendészeti felügyelő személyes iratai A Gödöllői Önkéntes Tűzoltó Egylet alapszabálya Az Alsónémedi Önkéntes tűzoltó egylet alapszabálya A Magyarországi Tűzoltó Szöv. segélyező pénztárának módosított alapszabálya „Tűzrendészet” szabályrendelet fogalmazvány Sajtótermékek: - PPSK vm. hivatalos lapja /febr. 6./ - Tűzoltók lapja /jan.15. - Tűzrendészeti értesítő /május/ Központi járás tűzrendészeti felügyelőjének iratai: - Építési engedélyek - Tűzoltó parancsnokok kioktatása Gyömrői járás tűzrendészeti felügyelőjének iratai
Évkör 1946
Megjegyzés
1943 1938 1938-1943 1937-1938 1941-1944 1931 1942+ é. n. Mell.: Tűzrendészek Közlönyére von. ir. 1890 1893 1930 é. n. 1947 1947 1940 1943-1945 1925 1925 1939
+ 2 kötet: PPS vm. tűzrendészeti felügyelőjének 1936-1938. évi iktatókönyve 1939-1947. évi iktatókönyv Budapest, 1980. Készítették: Patkó Istvánné és Szántai Katalin levéltáros lt. előadó Ellenőrizte: Dr. Lakos János levéltáros Látta: Dr. Lakatos Ernő levéltár-igazgató Gépelte: Mayer Györgyné
6
VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890, 1893, 1928-1947 b/ A tűzrendészeti felügyelő helyettesének iratai 1931-1942 Terjedelem:0,10 fm, 1 doboz, 1 raktári egység Raktári helye: Mester utca, földszint, 1. állvány, 4. polc
R. e. 1. doboz
Év 1931 1933 1935 1936 1937 1938 1940 1942
Iktatószám 31 1-44 32 15 1-81 3-35 sz. n. sz. n.
Megjegyzés
+ 1 doboz limbus /0,11 fm/: Központi járás tűzrendészeti felügyelőjének 1938-1945. évi iratai Nagykátai járás tűzrendészeti felügyelőjének 1938-1940. évi iratai Kunszentmiklós tűzrendészeti felügyelőjének 1942. évi iratai Budapest, 1980. Készítették: Patkó Istvánné és Szántai Katalin levéltáros lt. előadó Ellenőrizte: Dr. Lakos János levéltáros Látta: Dr. Lakatos Ernő levéltár-igazgató Gépelte: Mayer Györgyné
7