smeretelméleti közhely, hogy egyes dolgok nemlétét nem lehet bizonyítani. Az alábbi sorok sem a cáfolat igényével íródtak. Megvizsgálva egyes trianoni legendákat,
Mint minden legendateremtési kísér letre, erre is születtek ellenlegendák: szá mosán kiemelték, hogy Apponyi beszé de minden ízében korszerűtlen volt, al kalmatlan az antant rokonszenvének
i
i hí3■i
íi11 rr V" f y_ 3
ván - azt a nézetet képviselték, hogy kés leltetni kell a kiutazást, mert részben a vi lágpolitikai kapcsolatok módosulása (az Egyesült Államok kivonulása a békekon ferenciáról), részben a regionális erővi-
____ ,
_ i J__i
ÜL
■f '• Í P ®
vt
A 2 ° - sg«-
xadimagyar történelem egyik legtragikusabb eseméJ, t i nye a trianoni békeszerződés. A magyar WmmS® : közvéleménynek hatalmas szellemi terhet j e lentet f á s idegen megszállással és a békeszerző* déssei kapcsolatos m egaláztatás és az odáig vezető ú t-feld o lg o zá st A magyarok viszonyulását Trianonhoz nem az önvizsgáló magatartás Jellemezte*. A sokk öly mértékű volt, hogy kiirthatatlanul terjedték a gyakran önfelmerttést is magukban foglaló mítoszok, legendák és tévhitek. inkább keletkezésük forrásvidéke volt ér dekes. Az e történetek utáni nyomozás szükséges a történeti igazság megisme réséhez - már ha van ilyen egyáltalán.
fiz flp p o n y i - l e g e n d á r i u m Apponyi Albert - az 1920-ban már hetvennegyedik évében járó kitűnő szónok, volt miniszter, házelnök - a magyar bé kedelegáció vezetőjeként Párizsban kifejtett működése révén a legismertebb. A legendárium szerint 1920. január 16án három nyelven (franciául, angolul, olaszul) elmondott beszéde kiemelkedő csúcspontja volt a történeti Magyaror szág védelmének. Apponyi bravúrosan képviselte a magyar álláspontot. Fran cia ármánykodásra azonban e tényeket minden különösebb reflexió nélkül le söpörték az asztalról. Ez a történet ős változata.
‘f -
megnyerésére, sőt egyes feldolgozások szerint Apponyi és Teleki Pál között alap vető ellentét feszült a képviselendő ma gyar álláspontot illetően. A magyar álláspont kialakítása koránt sem egyetlen ember műve volt. A szak értői munkálatokat már 1918 októberé ben elindította Teleki Pál. A hamarosan több tucat térképész, rajzoló és statiszti kus bevonásával készülő anyagok gyár tása - mélyülő koncepcionális viták kö zepette - a Károlyi-féle polgári demok ratikus kormányzat működése idején is folytatódott. 1919 augusztusától új len dületet vett a munka. Georges Clemenceau, a békekonferen cia elnöke 1919. december 1-jén felszó lította a magyar kormányt, hogy küldje el megbízottait Párizsba. A meghívással kapcsolatban kétféle álláspont alakult ki a kormánytagok és a delegáció vezetésé vel megbízott politikusok között. Egye sek - például Apponyi vagy Bethlen Ist-
szonyok változása (Gyenyikin fehér had seregének 1920 tavaszára prognosztizált megerősödése) az antantot rövidesen kiiktatja az „erőtényezők” közül. Ezzel szemben például Horthy Miklós a mi előbbi kiutazás mellett tört lándzsát. Jel lemző adalék, hogy a Budapesten nagyon aktív csehszlovák hírszerzés révén a pá rizsi döntéshozók gyakorlatilag azonnal értesültek a magyar minisztertanácsban kialakult álláspontokról. A delegáció 1920. január 5-én kelt út ra. A január 16-án, előzetes jegyzékvál tások után elmondott híres Apponyi-beszéd valójában egy nyelven - franciául hangzott el, amelynek egyes fejezeteit az idős politikus röviden összefoglalta an golul, majd a végén néhány mondatot szólt olaszul. Ez természetesen nem ki sebbíti a gróf nyelvtudását, mindössze ár nyalja a képet. Apponyi kiemelte a Kárpát-medence történelmi egységét, és ál láspontját gazdasági, természetföldrajzi
érvekkel is alátámasztotta, továbbá kifej tette a magyar kultúrfölény mellett szóló érveket is. Beszéde végén megemlítette, hogy a magyar kormány előre elfogadja az elcsatolt területeken majdan tartandó népszavazás eredményét. Ezen elemek egyike sem volt meghökkentő az antant államférfiai számára. A csehszlovák de legáció - amelynek pedig lényegesen ke vesebb oka volt rá - ugyanúgy élt törté nelmi típusú érvekkel, mint gazdaságiak kal vagy stratégiaiakkal. A kultúrfölény emlegetése pedig része volt a 19. század imperializmusának. Az antant és a későb bi kisantant diplomatái legfeljebb szem beszegezték vele azt, hogy a magyar ál lam valójában elnyomta nemzetiségeit. A magyar határok kérdése egyszerűen tú lontúl régóta, legalább 1919 kora nyara óta lezárt ügynek számított. Apponyi be széde később bevonult a legendák vilá gába. A politikus halálakor még azt is ja vasolták, hogy törvénybe kellene iktatni. 1920. február végétől olasz és brit döntéshozók körében felmerült, hogy a magyar határokat mégis módosítani kel lene. Lloyd George brit miniszterelnök a januári meghallgatás alkalmával is na gyon megértőnek mutatkozott egyes ma gyar követelésekkel szemben. Valószí nű, hogy a magyar békedelegáció által ja nuár-február folyamán átnyújtott, immár etnikai alapon is érvelő memorandumok valamelyike tette meg hatását. A Külügy
em lékezzünk !
miniszterek és Nagykövetek Tanácsa Londonban 1920. március 8-án ismét elő vette a magyar határok ügyét. Az éles vita végén a házigazdák javaslatára született kompromisszum a szerződés végleges szövegét kísérő levélre tett javaslatot. E levélben a helyszíni határmegállapítás során végrehajtható területi módosítások ra is lehetőség nyílott volna. Egy évvel később, a határmegállapító bizottságok létrejöttekor Franciaország már kizárt
A hűség városa. Sopron visszaadása, 1922. januári.
bármiféle jelentős határmódosítást, és egy külügyminisztériumi feljegyzés meg is erősítette: a kísérőlevélre csak azért volt szükség, hogy Magyarországnak „megkönnyítsék a szerződés aláírását” vagyis lenyelessék vele a békát. A hirtelen brit retirálásnak oka lehetett az is, hogy Franciaország a világ más te rületein, jelesül Kis-Ázsiában kompen zálta Nagy-Britanniát. Valóban: bár a közvetlen kapcsolat nem bizonyított,
Sátoraljaújhely,folyója”, a Ronyva patak
legalábbis szembeszökő, hogy az 1920. április 25-én aláírt San Remó-i egyez mény feltűnően előnyös volt Nagy-Britannia számára. Az aláíró nagyhatalmak újraosztották egymás között a kelet-euró pai és a közel-, valamint közép-keleti kő olajpiacokat, és határoztak az egyes né met kőolaj-érdekeltségek átvételéről is. Az egybeesés azért is elgondolkodtató, mert az olasz diplomácia képviselői San Remóban akarták felvetni a magyar ha tárok számukra nem megnyugtatóan ren dezett kérdését. A fentiek fényében bajos tehát azt ál lítani, hogy a nagyhatalmak lesöpörték a magyar delegáció érveit; meghallgatták őket, de más, számukra akkor súlyosabb nak tűnő stratégiai, gazdasági megfonto lások Magyarország ellen szóltak. Ez per sze szemernyit sem enyhítette a magyar ság traumáját.
Trianonok A Magyarország és a Szövetséges és Tár sult Főhatalmak és Hatalmak közötti, el ső világháborút lezáró békeszerződést 1920. június 4-én látta el kézjegyével Drasche-Lázár Alfréd és Benárd Ágos ton. Kezdetben úgy tűnt, hogy a bolgár hoz hasonlóan a magyar békeszerződést is Neuilly-ben írják majd alá. A Trianonpalota mint az aláírás helyszíne csak 1920 májusának végén bukkant fel. A Trianon-
26
palotával kapcsolatban elképesztő tájé kozatlanság jelent meg egyes magyar művek lapjain. Kézikönyvek egész sora - Akadémiai Kislexikon, Magyarország történeti kronológiája, A magyarok kró nikája, Pannon Enciklopédia - közli hi básan az aláírás helyét. A sokak tudatában megrögzült Kis Trianon-verzió ellen szól elsősorban az a tény, hogy ebben a palotában egyszerűen nincs akkora terem, amely befogadhatta volna az aláírásra összegyűlt diplomatá kat és a megjelent nevesebb személyisé geket, összesen legalább hetven-nyolcvan embert. Legegyszerűbben a korabe
li újsághírek alapján lehet igazságot ten ni e kérdésben. A jobboldali Le Figaro tudósítása szerint az 1. utászezred adta a díszőrséget, a görög király zsakettet és keménykalapot öltött a nagy alkalomra, és az aláírásra kijelölt hatalmas terem tá volról sem volt tele. A magyar delegáció délután negyed ötkor hagyta el szállását, a versailles-i Hotel des Réservoirs-t, és a magyar küldöttek negyedórával később szignálták a békeszerződést. A L ’Illustration című népszerű hetilap szintén foglalkozott a magyar békeszer ződéssel, és fontosnak tartotta megje gyezni, hogy az esemény véget vetett „10 millió magyar mintegy 20 millió nemze tiségifeletti uralmának”. Hangvételük ben, hosszúságukban különböztek ezek a tudósítások, egyvalami azonban közös bennük: mindegyikük a Nagy Trianonpalotába helyezte az aláírást. Az épületet 1670 és 1687 között építették, egyszerű nyári pavilonnak, majd Jules HardouinMansart építész tervei alapján 1687-88ban átépítették, később XIV. Lajos ked vesének, Madame de Maintenon-aak ajándékozta a lakot. A magyar békeszerződést tehát a Nagy Trianon-palotában, az 52 méter hosszú és 7 méter széles Galérie des Cotelle-ben (Cotelle-csamokban) írták alá. A terem Jean Cotelle festőművész huszonegy, versailles-i életet megörökítő 17. száza di festményéről kapta a nevét. A hatal mas csarnok a Nagy Trianont és az ún. Trianon-sous-Bois (nagyjából: „Liget fe lőli Trianon”)-számyat köti össze. A Trianonra emlékező publicisztikák ban rendszeresen felbukkan, hogy az utód államok képviselői, legfőképpen a csehek, alig észrevehető vízfolyásokat hajózható folyóként kívántak bemutatni, így akarták
ciemencEflu A szóbeszéd szerint Georges Clemenceau azért volt oly elutasító, mert a magyarokat okolta fia elrontott házasságáért. A magyar meny szereplése elvitathatatlan, ám a képet feltétlenül szükséges árnyalnunk. Clemenceau-nak amerikai feleségétől háI rom gyermeke született: két lány és egy fiú, Michel, 1873-ban. A fiatalember mezőgazdaI sági tanulmányokat folytatott, majd Mai gyarországon, egy csallóközi cukorüzem ve zetésében dolgozott. Magyarországi tartózko dása során ismerte meg Michnay Idát, egy [ hétgyermekes járásbíró csinos leányát, aki a visszaemlékezők szerint „olyan szép volt, mint egy angyal”. Összeházasodtak, majd az ifjú pár Magyarországon telepedett le. Eskü vőjükre Clemenceau is Magyarországra láto gatott. Két gyermekük született, Pierre és Georges. A házasság azonban hamar megi romlott. Michel elvált feleségétől, és 1905ben visszatért Franciaországba, majd másod szor is megnősült. Jóval később ő is politikai | pályára lépett és nemzetgyűlési képviselő lett. I Nem őrizhetett rettenetes élményeket Ma gyarországról, mert 1945 után néhány évig tagja volt a francia parlament magyarbarát képviselőcsoportjának. A Clemenceau család történetének nem ez az egyetlen monarchiabeli vonatkozása. ! Georges Clemenceau Ady Endre szerint „el sőrendű amatőr” drámaíró volt, akinek A bol dogságfátyola című darabját 1906 májusában I bemutatta a budapesti Nemzeti Színház. Ezenj felül a „Tigris” - ahogy politikustársai nevez ték a francia államférfit-1891 és 1913 között i minden évben kúrára ment Karlsbadba. Nya! ralóhelyéről élénken figyelte a Monarchia poj litikai életét. Kereste a kapcsolatot Rudolftrón örökös körével, sőt találkozott is a főherceg gel. Clemenceau közvetítője a liberális, franI ciabarát körök felé Moritz Szeps újságíró, a Neues Wiener Tagblatt tulajdonosa volt. Szeps két lánya közül az egyiknek, Bertának állító| lag Clemenceau is tette a szépet, míg fivére, | Paul elvette feleségül a másikat, Sophie-t. Cle menceau kapcsolata a Szeps családdal egészen ! a háború előttig megmaradt, s csak akkor sza| kadt meg, amikor a IV. Károly-féle béketapo1gatózások során a Tigris nem volt hajlandó foI gadni korábbi hódolata tárgyát, Bertát, akit i Bécsből küldtek hozzá. Clemenceau 1906 és 1909 között, jóval túl élete delelőjén, a Dl. Köztársaság miniszter| elnöke lett. Magyarországon ekkor a komoly {alkotmányos válság után hatalomra jutott volt I függetlenségi és hatvanhetes politikai erők ből álló koalíció kormányzott. A dualizmus ellenzékének hatalomra jutása eleinte nagy re ményekkel töltötte el a francia külpolitika iráj nyitóit. Abban bíztak, hogy a Monarchia szláv ! nemzetiségeivel kibékülve a magyarok né| metellenes irányban befolyásolják a kettős bi; rodalom külpolitikáját. A nagy reményeket a | függetlenségi, alkotmánypárti politikusok sem
m ng y a r menve
| j
I j j
|
[ I
igyekeztek lelohasztani. Éppen ellenkezőleg. Az új magyar kabinet nemzetiségi politikája, Bosznia annexiója, a magyar agráriusok által buzgón szorgalmazott vámháború Szerbia el len, a szerbiai francia fegyverrendelések elbuktatása azonban hamar felemésztette a fran cia szimpátiát. A francia miniszterelnök ek kor szerezhetett rossz tapasztalatokat a ma gyar politikai elitről. Clemenceau későbbi rossz véleménye emellett valószínűleg abból fakadt, hogy a magyar küldöttek a békekon
ferencián egy érdes modorú, arrogáns öreg úrral találkoztak. Az 1920 elején megbukott francia minisz terelnöknek nem voltak álmatlan éjszakái a közép-európai rendezés miatt. A békekonfe renciáról szóló emlékiratában nem vesztege tett sok szót a térségre. Fia másfél évtizeddel korábbi válása 1919-ben valószínűleg nem kavart benne mély indulatokat. Franciaország vélt vagy valós érdekei vezették, nem sze mélyes sérelme...
27
elérni a határ számukra minél kedvezőbb megvonását. E történet mögött ott bujkál a vád is, hogy az antanthatalmak kellő tu dás híján döntöttek a térség sorsáról.
Ipoly-Ronyva-szindróm a Egybevetve az utódállamok területi kö veteléseit és az antant határjavaslatait, lát ható, hogy a kialakult határok a két állás pont közötti kompromisszum eredményei voltak. A határok megvonásánál elsődle ges szempont az etnikai volt, majd ezt oly mértékben korrigálták a stratégiai elvvel, hogy az nyugodtan tekinthető az etnikai elv semmibevételének. A békekonferencia elé terjesztett cseh memorandumok egyike sem tartalma zott az Ipoly vagy a Ronyva hajózható ságára vonatkozó állítást. Egyszerűen azért, mert a csehszlovák-magyar határt Benes és Masaryk ennél jóval délebbre képzelte el. E javaslatok értelmében még
a Szentendrei-sziget északi csúcsán fek vő Kisoroszi is az új államhoz került volna, majd a vonal nagyjából folyama tosan az Északi-középhegység déli lejtőinek vonalát követve, a Sajó és a Hemád völgyében némileg északra ka nyarodva, Miskolc alatt ismét délnek ha ladva a Tiszától északnyugatra fekvő összes területet leválasztotta volna Ma gyarországról. Eduard Benes csehszlovák külügymi niszter és Karéi Kramar miniszterelnök Párizsban, a Tízek Tanácsának 1919. feb ruár 5-ei ülésén terjesztette be és indokol ta meg az új állam határjavaslatait. Beter jesztett követeléseiket a mértéktelenség és számtalan esetben a pirulás nélkül előadott hazugság jellemezte. Ezeket az igényeket azonban még az antant képviselői is túl zottnak találták. A csehszlovákok állás pontja a magyar határral kapcsolatban egyébként hosszas vitákra adott alkalmat, a magyar-csehszlovák határt megállapító szakértői antantbizottság 1919. március
elejére alakított ki olyan konszenzusos ál láspontot, amely többé-kevésbé a maival egyezően húzta meg a határt. A Tanácsköztársaság Vörös Hadsere ge által megindított északi hadjárat után a Clemenceau-jegyzék már az Ipolyon át nyúló vonalat állapított meg, azért, hogy biztosítsa Csehszlovákia számára a Csata-Ipolyság-Losonc vasútvonal haszná latát. A békeszerződés konzerválta ezt az állapotot. A helyszíni határmegállapítás során éppen a magyar fél elsődleges cél kitűzése volt az, hogy a határt visszatol ja a folyóig. A korszak helyi sajtójának áttekintése után nyilvánvaló, hogy a közéleti diskur zusban a húszas évek első felében nem szerepelt a hajózható folyó képe. A sérelmi típusú iratokban sem találunk erre utalást, és a helyi közigazgatás vagy a ha tármegállapító bizottság dokumentumai ban sem. A határmegállapító bizottságok manipulálásáról ekkoriban már nem le hetett szó, sem egyik, sem másik irány-
bán. Hiszen a bizottságoknak mindig vol tak magyar tagjai is, másfelől a határt csak minimális mértékben módosították a helyszíni szemlék nyomán. Sátoraljaújhely és a Ronyva patak ese te hasonló és ugyanígy dokumentálha tó. A helyi sajtó 1919 és 1927 között nem is említette a hajózható folyó ügyét, pedig ugyancsak sokat foglalkozott a ha tárral. A szóbeszéd a Ronyva „hajózha tóságáról” 1927 táján indult meg: a Re víziós Liga idegen nyelvű fényképes brosúrában mutatta be a békeszerződés képtelenségeit. A történet első említése azonban csak 1927 végére datálható, amikor a korban ismert, „megélhetési irredenta” politikus, Urmánczy Nándor egyik cikkében utalt rá. A sátoraljaújhe lyi sajtóban, helytörténeti munkákban nem szerepelt a kérdés. A Rothermere-kampány és a Revíziós Liga megalakulásának évében felbukka nó legendák azonban tartósaknak, sőt gyorsan terjedőknek bizonyultak. A har mincas évek közepén már Szegedtől dél re is volt olyan időszaki vízfolyás, ame lyet a köztudomás szerint hajózható folyónak állítottak be a szerbek. Mindkét helyszínen, ahol hajózásra nyilvánvalóan alkalmatlan vízfolyásokról születtek tör ténetek, a határ valóban vitás volt egy da rabig. De nem a víz, hanem a vasútvona lak miatt. A sátoraljaújhelyi vasúti „del ta” is azért volt életbevágó Csehszlová
kia számára, mert erre vezetett az egyet len vasútvonal, amely a szlovák ország részt összekötötte Kárpátaljával.
Kisebb geszták és legendák Az egyik legnehezebben ellenőrizhető történet arról szól, hogy az utódállamok némelyike (főként Románia) kéjnőket és/vagy hazafias szellemű bojárlányokat bocsátott az antant államférfiainak ren delkezésére. Ha létezett is ilyen hölgy csapat, működésük legalábbis kudarcként értékelendő. Mária román királyné - leg gyakrabban az ő nevéhez kötik az akciót - valóban járt 1919 tavaszán Párizsban és Londonban, hogy a nyugati politiku sokat megnyeije Románia ügyének. Kül detése azonban az udvarias fogadtatás el lenére sem volt sikeres: a Bánság Jugo szlávia és Románia közötti megosztását nem sikerült megakadályoznia, és a ma gyar-román határ kérdésében az illeté kes albizottság nem minden román igényt támogatott: nem került Romániához sem a Nagykároly-Mátészalka-Csap, sem a Kötegyán-Békéscsaba-Lökösháza vas útvonal. A bukaresti titkos szerződéshez képest a románokat sérelmek érték, amelyeket Bratianu miniszterelnök nem is hagyott szó nélkül. A román fél elégedetlenségét
csak növelte, hogy az antanthatalmak kisebbségi szerződés aláírására akarták rá bírni Romániát. A trianoni békeszerződés igazságtalan sága és a tarthatatlanságában való hit miatt a békeszerződés érvényét sokan szerették volna lejártnak vagy legalábbis meghatá rozott időre szólónak tudni. így keletkez tek olyan tévhitek, hogy a békeszerződés huszonöt, ötven, hetven vagy nyolcvan évre szólt. A trianoni békeszerződés nem tartalmaz sem erre utaló mondatot, sem titkos záradékot, amely ezt a hiedelmet megerősítené. A békeszerződés 19. cik kelye a Nemzetek Szövetségéről szólva ugyan kijelentette: „A Közgyűlés időnkint felhívhatja a Szövetség tagjait az alkal mazhatatlanná vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak újabb megvizsgálására, amelyeknekfennmaradása a világbékét veszélyeztetné.” De ilyen értelmű határozatot a Nemze tek Szövetsége közgyűlésének egyhan gúan kellett volna hoznia. És még egy ilyen, erősen valószínűtlen döntés után is legfeljebb mindenféle jogkövetkezmény nélküli felhívás kibocsátására lett volna felhatalmazása a genfi székhelyű szerve zetnek. A trianoni békeszerződés egyéb ként hatályon kívül van: az 1947-es pári zsi békeszerződés váltotta fel. A magyar revízió két világháború kö zötti képviselői számos esetben hivatkoz tak arra, hogy az igazságtalan magyar
29
békeszerződésnek külföldön is számos ellenfele van. Ez így is volt; számos brit, amerikai, olasz, sőt francia politikus gon dolta úgy, hogy a Magyarországra kényszerített béke állandó feszültségforrást te remtett a Duna völgyében. Mellettük azonban működött számos olyan publi cista, politikus vagy egyszerű kókler, aki a magyar ügyön valószínűleg csak nye részkedni akart. Meggazdagodni nem le hetett, de a Dísz téri Külügyminisztérium sajtóosztálya által folyósított apanázs so kakat segített ki átmeneti pénzzavarok ból. Akadt francia politikus, aki olyan
magyar kisebbségekről szóló könyvért vett fel pénzt, amelyet később nem írt meg, felesége pedig selyemharisnyákat hozhatott be illegálisan az országba, hogy azokat értékesítse. E figurák közül az egyik legismertebb Henri Pozzi, akinek a harmincas évek kö zepén két könyve is megjelent magyarul, számos kiadásban. A békeszerződés nyolcvanadik évfordulója óta emlékhely is hirdeti Pozzi harcát a magyar igazsá gért a budapesti Szabadság téren. Pozzi, a róla szóló méltatások közléseivel ellen tétben, nem volt diplomata. A jogász vég
zettségű publicista a harmincas években kezdett serénykedni a magyar-francia kapcsolatok területén - jó okunk van fel tételezni, hogy díjazás fejében. Itteni mű ködése azonban sem Párizsban nem aratott elismerést (mert egy időben, egyszerre kétfelé dolgozott), sem Budapesten. Ar ról nem is szólva, hogy Magyarországról szóló cikkei néhol egészen elképesztő tá jékozatlanságról tanús
kodnak. Lényeges tehát, hogy különbség tétessék a racionálisan és távlatosan gon dolkodó, a magyar határok megvonását elítélő külföldi politikusok, újságírók és azok között, akik anyagi vagy személyes érdekből álltak a magyar ügy mellé.
Az elvszerűtlenül és igazságtalanul meg vont határok vagy a határon túli magyar kisebbségek helyzete miatt a trianoni bé keszerződés szelleme ma is kísért. Van hagyatéka a történeti tudatban is. Azon ban nem mindegy, hogy a folklorizált tör ténetek milyen mértékben és körben hat nak. Önmagukban akár mulatságosak is lehetnének, történeti tudatunk alkotóele meként azonban kifejezetten kártéko nyak: elterelik a figyelmet Magyarország felbomlásának valódi okairól, és teljes séggel kiiktatják az önreflexiót. Azt a kri tikus megközelítést, amelyet például Né meth László vallott Erdéllyel kapcsolat ban, de talán az egész Kárpát-medencé re érvényesen: „az elveszett Erdély nem csak terület. Erdély vizsga volt s az, hogy nem tudtuk megtartani: levizsgázás.” f a ABLONCZY BALÁZS
30