Vélemény az új Felsőoktatási Törvény koncepciójához Dunaújvárosi Főiskola Dr. Bognár László, rektor Általános megjegyzések egy vidéki állami főiskola nézőpontjából Az új Ftv. koncepciója több helyen említi, sőt prioritásként fogalmazza meg a kisebb vidéki főiskolák helyzetének javítását, ami nagy örömmel tölt el bennünket. Az elmúlt években kifejtett erőfeszítéseink visszaigazolását látjuk abban, hogy legalább a kommunikáció szintjén megfogalmazódott a vidéki főiskolák térségbeli szerepének elismerése, a helyi értelmiség, a képzett munkaerő vidéken tartásának gazdasági, társadalmi fontossága. Az alábbi táblázat jól mutatja azt, hogy az elmúlt évek felsőoktatás-politikája, felvételi és egyéb ösztönző rendszerei milyen tendenciák mentén rendezték át a felsőoktatásba felvett hallgatók számát a vizsgált 4 kategóriában (budapesti egyetemek, budapesti főiskolák, vidéki egyetemek, vidéki főiskolák). FŐVÁROSI EGYETEMEK ÖSSZESEN /7 db/
VIDÉKI EGYETEMEK ÖSSZESEN /9 db/
FŐVÁROSI FŐISKOLÁK ÖSSZESEN /10 db/
VIDÉKI FŐISKOLÁK ÖSSZESEN /13 db/
2001.
19%
40%
19%
22%
2002.
18%
42%
17%
23%
2003.
19%
44%
17%
20%
2004.
20%
42%
16%
22%
2005.
21%
42%
16%
21%
2006.
23%
43%
15%
19%
2007.
25%
42%
16%
17%
2008.
26%
43%
17%
2009.
27%
43%
16%
14% 14%
*
*
Az a tény, hogy az utóbbi 9 évben a vidéki főiskolákra felvett hallgatók aránya az összes „hallgatói piac” 22%-áról 14%-ára csökkent, jól mutatja a megállíthatatlannak tűnő tendenciát. Vizsgálataink szerint a kialakult állapot mögött 3 jól körvonalazható, meghatározó körülmény, terület áll. A jelenlegi egységes képzési szerkezet és felvételi rendszer mellett a főiskolák csak mint kis „másodrendű” egyetemek működnek. A főiskoláknak mint a duális intézményrendszer egyelőre „megtűrt” szereplőinek nincs és nem is lehet más pozitív jövőképük, mint az egyetemmé válás, hiszen nincs meg a rájuk szabott, különös, hosszú távú, kiszámítható társadalmi szerep, ami mentén sikeres főiskolai szintű stratégiákat fogalmazhatnának meg. Budapest mint város vonzereje és dominanciája, ami megjelenik mind a hallgatói élet, mind a későbbi munkaerőpiaci belépés során *
Young & Partners: „Duzzadó egyetemek, zsugorodó főiskolák avagy tanuljon mindenki Budapesten?”, Budapest, 2010. 1/6
A MAB szerepe és működése, ami a „teljes” függetlenségéből (még a mindenkori kormányzati felsőoktatás-politikától is) adódik és a kialakult képzési szerkezet- és elvárásrendszer mellett egyértelműen az egyetemi szféra dominanciáját erősíti. A fentiek alapján, általános megközelítésben, az új Ftv. koncepcióját aszerint értékelem, hogy az az említett 3 fő területen mennyire jelent előrelépést, fogalmaz meg intézkedéseket, ill. jelent garanciákat a vidéki főiskolák számára.
Képzési szerkezet, intézményrendszer A legnagyobb hiányosságot abban látom, hogy a koncepció nem tekint ki, nem ad prognózist az elkövetkező évek képzési igényeire, nem fogalmazza meg az egyes speciális szektorokban várható képzési szükségleteket. Látni kellene, hogy az elkövetkező évtizedben hány fő képzési igénye jelenik meg a felnőttképzés, a felsőfokú szakképzés, az alapképzés, a mesterképzés, ill. a doktori képzés területén, és hogy abból az állam milyen létszámú képzést támogat a különböző intézményi kategóriák (egyetem, főiskola, szakiskola, állami, magán, egyházi) finanszírozására. Csak egy ilyen áttekintés, elemzés és hosszú távú stratégia jelenthet megnyugtató alapot bármelyik intézményi kategória számára ahhoz, hogy megfogalmazhassa sajátos jövőképét, idomulni tudjon az elvárásokhoz. Ennek hiányában az intézmények továbbra is a „verseny egymás ellen” szellemében élik mindennapjaikat, hiszen az életben maradás vagy megszűnés kérdését továbbra is a „háttérben” lehet elintézni, a kormányzati vagy a MAB lobby lesz a meghatározó, hiszen senki nem hiszi el igazán, hogy egy kiüresedő intézmény vagy intézménykategória sokáig fenntartható még akkor sem, ha a mostani szándék (a 70%-os alapfinanszírozás) implicite a most fennálló állami intézményrendszer változatlan fenntartását sugallja. A javasolt képzési szerkezet (akadémiai és gyakorlati BA/BSc, egységes MA/MSc, egységes PhD) a főiskolákra jelentkezők számára zsákképzést jelentene, a főiskolák mint intézmények számára vállalhatatlan regionális szerepet szánna. A Dunaújvárosi Főiskola számára, az ország közepén, erősen iparosított környezetben az iparvállalatok egyértelmű elvárása és igénye, hogy a régióban a gyakorlati kutatási, fejlesztési feladataikat itt helyben tudjuk segíteni. Ez bizonyos szakterületeken egyértelműen az MA/MSc, sőt egy-egy szűk területen akár doktori képzési igényt is jelent. A számunkra kívánatos, hosszútávon fenntartható képzési szerkezetet és intézményrendszert az alábbi séma jelentené. (A szakirányú továbbképzést ill. az osztatlan képzést nem ábrázoltuk.) Ez a séma ma kompatibilis a modern képzési struktúrával rendelkező európai országokéval és a bolognai rendszer elvárásaival.
2/6
Képzési szerkezet és intézményrendszer
PhD/DLA
Doktori képzés legalább egy tudományterületen Főiskolai (professional) MA/MSc (felsőfokú végzettség + + felsőfokú szakképzettség
Felsőfokú szakképzettség
Alapképzés
Egyetemi (academic) MA/MSc (felsőfokú végzettség + + felsőfokú szakképzettség
Közvetlenül átjárható „kompenzálás” a mesterképzésen belül
Mesterképzés
Főiskolai (professional) BA/BSc (felsőfokú végzettség + + felsőfokú szakképzettség
Doktori képzés több tudományterületen
Közvetlenül átjárható „kompenzálás” a doktori képzésen belül Mesterképzés
Főiskola (College)
Szakegyetem (University of Applied Sciences)
PhD/DLA
Egyetemi (academic) BA/BSc (felsőfokú végzettség + + felsőfokú szakképzettség
Alapképzés Felsőfokú szakképzettség
Felsőfokú szakképzés
FŐISKOLA
Felsőfokú szakképzés
EGYETEM
Természetesnek vesszük, hogy egy vidéki főiskola tevékenységének döntő hányadát a felsőfokú szakképzés és az alapképzés tölti ki. Elfogadhatatlan azonban, hogy az intézménytípus számára a kutatásban, fejlesztésben való szerepvállalás esetleges, a törvény szerint megengedhető, eltűrt legyen. Meg kell adni a lehetőséget arra, sőt ösztönözni kell, hogy egyes szűk területeken a régió igényeivel összhangban a főiskola mesterképzést, sőt doktori képzést is folytathasson. Az a főiskola, amelyik képes legalább egy területen doktori képzést nyújtani, használhatná az University of Applied Sciences (magyarul talán szakegyetem) elnevezést. Ez lehetne a főiskolai szektor jövőképében az a stratégiai elem, ami kívánatossá tenné az „inkább erős főiskola, mint gyenge egyetem” jövőképet. Szerencsésnek tartjuk az alapképzés és a mesterképzés szintjén a professional ill. az academic megkülönböztetést. Ennek azonban elsősorban arra kell vonatkoznia, hogy az adott képzés melyik intézménytípusban folyik. A kétfajta képzés mindegyikének egy olyan egységes képesítési követelményrendszer alapján kellene felépülnie, ami előírja azokat a minimálisan egységes szakmai követelményeket, amelyek beépítésével a kétfajta képzés között az átjárhatóság közvetlenül megvalósítható. Ugyanakkor a képzési követelményrendszer tág teret kell hagyjon arra, hogy az egyes intézménytípusok ill. maguk az egyes intézmények magukra szabják az egyes képzéseket, versenyezzenek az egyes szakterületeken. Az alapképzésből a mesterképzésbe kerülők kicsit eltérő szakmai előképzettségének szintre hozása, „kompenzálása” egyértelműen a mesterképzési szakokon történik. Ugyanez mondható el a különböző intézményekből egy adott doktori képzésbe kerülőkről. A szakmai kompenzáció nyilvánvalóan a doktori képzés keretein belül oldható meg. Az intézményrendszer működésénél szólnék még pár szót a Gazdasági Tanácsokról. A Gazdasági Tanácsok egy vidéki főiskola esetében egyértelműen pozitív szerepet tölthetnének be. Azt természetesnek vesszük, hogy a fenntartó állam felügyelni kívánja az intézményre bízott vagyonnal való gazdálkodást. Én itt most azt emelném ki, hogy a segítő attitűdű, a delegáló minisztériummal szoros, napi kapcsolatban lévő tanácstagok megteremthetik a szükséges és szoros együttműködést a minisztériumok és az intézmények között. Természetesen ehhez az kell, hogy a delegált tag tényleg átlássa az intézmény működését, feladatait és problémáit, illetve hogy a tagok a minisztériumi hierarchiába szervesen épüljenek bele. Valószínűleg ez csak „főállású” gazdasági tanácstagokkal képzelhető el, akik kellő időt, energiát tudnak és akarnak rászánni erre a kapcsolattartásra.
Budapest kontra vidék, avagy hogyan lesz hallgatója a vidéki főiskolának Örömmel olvastuk a koncepcióban, hogy az oktatásért felelős miniszter a mindenkori felsőoktatás-politikai stratégia mentén átirányítási jogosultságot kapna. Szerintünk ez a felhatalmazás szükséges és helyes, azonban nem szabad, hogy ez legyen az intézmények közötti hallgatói elosztás elsődleges eszköze, még a vidéki főiskolák esetében sem. A 90-es évek elején már megéltünk egy hasonló rendszert, amikor a főiskola elsőéves hallgatóinak jelentős része úgy kezdte el az első évét, hogy eleve csalódottan, a kényszernek engedve próbálta hozzáigazítani saját elképzeléseit a kényszer szülte helyzethez. Az alulmotivált, csalódott hallgatókból nem lehet hosszútávon egy sikeres főiskolát építeni. 4/6
A fő cél az, hogy az adott régió jó, sőt talán legjobb tanulói számára vonzó legyen a régió intézményét választani. Ezt egy olyan motivációs rendszer, csomag megalkotásával lehetne elérni, ami több részből állhatna, de nyilvánvalóan a meghatározó elem egy, az intézmény által nyújtott regionális ösztöndíjrendszer. Ennek az ösztöndíjrendszernek a működtetésével, a jogosultak körének, ill. az ösztöndíj mértékének állandó finomhangolásával lehetne elérni, hogy a régió kiváló képességű tanulói számára is vonzó legyen a közeli városban maradni.
A MAB szerepe A Magyar Akkreditációs Bizottság ma is a magyar felsőoktatás egyik legfőbb hatalmi ága. Az új koncepció szerint döntéseit még a miniszternek is csak indoklással szabadna megváltoztatni. A MAB-nak ez a hatalmi szerepe európai viszonylatban is szokatlan, mint ahogyan azt a MAB tevékenységét véleményező Nemzetközi Tanácsadó Testület 2010. október 29-30-án is megállapította. Néhány megállapítás az összefoglalóból: „Sok országban különbséget tesznek egyrészt a minőségbiztosítás vagy akkreditáció, másrészt engedélyezés között. A felsőoktatásért felelős kormányzati hatóság engedélyt adhat új vagy létrehozott program vagy intézmény működésére (sajátos nemzeti vagy regionális érdekeltség alapján), míg a minőségbiztosítási vagy akkreditációs testület mint szakértőkből álló független testület ítéletet mond valamely jövőbeli vagy meglévő intézmény vagy program minőségéről.” „A Testület megismétli korábbi ajánlását nemzetközi szakértők felhasználására a lehető legnagyobb mértékben a minőségre való törekvés bővítése érdekében nemcsak a MAB-on belül, hanem az értékelt programokon és intézményeken belül is.” „A Testület ajánlja, hogy a MAB támogassa az egyes intézmények egyedi jellegét minőségbiztosítási intézkedéseivel. Az intézményi profilok differenciálódása csökkentheti a hallgatói létszám növelésére, mint az intézmények részére pénzügyi szükségszerűségre helyezett súlyt, és növelheti a MAB mint támogató szervezet jelentőségét.” Ma a MAB a saját értékrendje alapján működő olyan testület, ami a minőség biztosítását olyan szempontok alapján végzi, ahol a minőség definícióját inkább a „minőség az egyetemi professzorok szemüvegén keresztül” megfogalmazás írná le helyesen. Valószínűleg helyes ez az egyetemi tanári fokozatok odaítélésénél és a doktori iskolák színvonalának biztosításához, de semmiképpen nem szerencsés új szakok alapításánál, indításánál. A szakok alapítását, majd az egyes intézményekben való indítását elsősorban a mindenkori oktatáspolitika kellene, hogy vezérelje, ez alapvetően hatósági szerep. Ez a megközelítés teszi lehetővé azt, hogy az egyes képzésektől elvárt tartalmat, minőséget, kompetenciákat leginkább a felhasználói szféra, a gazdaság és az ipar képviselői, a különböző szakmai kamarák jól definiált, kiszámítható elvárásai alapján biztosítsuk. A MAB-nak a szerepe ezen a területen az időközi tanácsadás, auditálás kellene, hogy legyen. Természetesen ehhez is jelentősen át kellene alakítani a tanácsadó testületek összetételét, hogy az ténylegesen a felhasználói szféra elvárásait közvetítse.
5/6
A MAB mostani összetétele, működése és az új Ftv-ben megfogalmazott, gyakorlatilag változatlan szerepe örökös szélmalomharcra készteti a főiskolai szektort, a döntően az egyetemi intézményekből delegált szakértői bizottságokkal és plénummal szemben.
6/6
