VEGYESEK. Az erdélyi Múzeum-Egylet orvos-természettudományi szakosztálya 1890. február hó 9-én tartott közgyűlésének jegyzökönyve. Jelen volt az elnökön és titkáron kivül 24 szakosztályi tag. I. Elnök a közgyűlést a következő beszéddel nyitja meg:
Tisztelt Közgyűlés! Üdvözlöm a jelenlevő tisztelt tagtársakat, kik megjelentek, hogy szakosz tályunk ez évi közgyűlésén, mely a 2 - 2 évre terjedő cyclusok hetediket befe jezi, meghallgassák tisztviselőinek jelentéseit a szakosztály múlt évi működéséről, szellemi életéről és anyagi állapotáról. Erről a titkárnak évi jelentése fogmmdjárt hű képet adni, melynek alapján meg fogják Ítélhetni, hogy szakosztályunk miként felelt meg azon feladatának, melyet anyaegyletünk alapszabályai es ügyrendünk kittíznek. Mutt-i Ha működése sikert mutathat fel, azt egyrészt mindazon buzgó tagtár saknak köszönjük, kik szellemi munkájukkal az elmúlt évben is hozzájárultak a siker eléréséhez, másrészt anyaegyletünknek, mely a működéséhez megkíván tató anyagi eszközöket megadta. A midőn ez alkalommal is a szellemi es anyagi támogatásért hálás köszönetünknek adok kifejezést, bátor vagyok azt a jovore is kikérni. . , , Múlt évi közgyűlésünkön volt már szerencsém bejelenthetni, hogy a Delés külföldi tudományos társulatokkal 3 évvel ezelőtt megindított csereviszony mennyire haladott volt. Miután ezen csereviszony fentartása a múlt évben is rám volt bizva, ezúttal jelenthetem, hogy azt rendesen keze lem es lehetoleg tovább fejlesztettem is. A múlt évnek elején 14 hazai és 60 külföldi társulattal voltunk már összeköttetésben; azóta még 1 hazai és • J J ^ ' ^ S S ^ vekedett a számuk. Jelenleg tehát 15 hazai és 66 külföldi tudom, taisulattal vagy orvos-természettudományi folyóiratok szerkesztőségével állunk mai csereviszonyban, a mint azt az ide mellékelt jegyzék feltünteti A mindenfelől bee kezett társulati kiadványokat a múlt évben is anyaegyletunk könyvtarába be szolgáltattam; sajnos azonban, hogy kellő helyiség hiányában ezen^advanyokai a múlt évben sem lehetett a szakosztály tagjai számára könnyen hozzáférhetővé tennünk. Ezen hiányon valami módon és minél előbb segítem kell.
— 108
-
Végül a két évi elnökségem alatt tapasztalt szíves támogatásért hálás köszönetet mondva, szakosztályunk évi közgyűlését megnyitom. Ezután elnök a múlt közgyűlés hitelesített jegyzőkönyvét mutatja be, Dr. Maizner János és Szenkovieh Márton tag urakat a felveendő jegyzőkönyv hite lesítésére és a szakosztályi titkárt Dr. Belky János tnrt jelentésének előadására kéri fel. 2. A titkár felolvassa a következő jelentést: Tisztelt közgyűlés! Szakosztályunk 1889-ik évi működése a helyes úton való fejlődésnek és az alapszabályaiban kijelölt feladat következetes betartásának képét tünteti elő. Daczára azon nehézségeknek, melyek hazánkban többé-kevésbbé minden hasonczélu társulat működésére zsibbasztólag hatnak, és melyek társulatunknál talán még jelentékenyebbek, mint máshol, — a múlt év adataira való visszapillantás, ha nem is a rohamos haladás, hanem a társulatunk czéljának és eszközeinek inkább megfelelő lankadatlan zaj nélküli törekvésről és annak sikeréről győz meg bennünket. A csereviszony eddigi eredményéről t. elnökünk már megemlékezett és igy áttérhetek szakosztályunk belső életének vázolására. Szakosztályunk a múlt évben — a közgyűléstől eltekintve — három vá lasztmányi ülést, — hét orvosi és öt természettudományi szakülést tartott, — öt népszerű tudományos estélyt rendezett. A választmányi üléseken a következő fontosabb ügyek intéztettek el. A választmány az Értesítő nyomdai kiállítására nézve Ajtai K. Albert nyomdájával kötött szerződést, mely tekintve a kiállítás minőségét és költségét, előnyösnek bizonyult. Az Értesítő füzeteinek bizományban való eladásánál a füzetek ára ívenkint 13 krban állapíttatott meg, mely összegből 3 kr az eladót illeti. A szerkesztő bizottságból eltávozása végett kilépő Entz tnr. helyébe a választmány a népszerű szak szerkesztésére Dr. Farkas Gyula tnrt kérte fel. A Múzeum-Egy let pénztárosának Móricz István urnák elhalálozása folytán a szakosztály pénz tárának kezelése a titkárra bízatott, miáltal az ügykezelés igen jelentékeny egy szerűsítése éretett el. A hét orvosi szakülésen előadásokat tartottak, illetőleg előterjesztéseket tettek: 1. Dr. Brandt József. Érdekes bezárt sérvdemonstratio (betegbemutatással). 2. Dr. Maizner János. A kolozsvári orvos-sebészi tanintézet története. Há rom előadás. 3. Dr. Purjesz Zsigmond. Betegbemutatás. 4. Dr. Engel Gábor. Egy műtő-asztal bemutatása. 5. Dr. Belky János. A magyar bűnvádi eljárás törvényjavaslata orvosi szempontból. 6. Dr. Genersich Gusztáv, a) Adatok a chloralamid altató hatásához, b) Sclerosis laterális amyotrophica egy esete (betegbemntatás),
— 109 — 7. Dr. Bókai Árpád, a) Újabb gyógyszerekről, b) Tanulmányok a veszett ségről, c) Az epe és alkotó részeinek hatása a bélmozgásokra. 8. Dr. Turcsa János. Koponyasértés esete (betegbemutatás). 9. Dr. Roth Adolf. Czombcsonttörés esete fenjáró betogen bemutatva. Tehát összesen 9 szerző 12 tárgyról. Az 5 természettudományi szakülésen előadást t a r t o t t a k : 1. Dr. Abt Antal. <e) Egy Jamin-féle aczélmágnes bemutatása és erejének össze hasonlítása más mágnesekkel, b) a Fréres-féje registráló thermometer be mutatása s ezzel kapcsolatban a hőmérsék változása Kolozsvártt 1889-ben ápril 1-től szeptember 30-ig. c) Siemens mérőhidjának bemutatása igen kis vezetési ellentállások meghatározására. 2. Dr. Entz Géza. A madarak költözése. Zeyk Miklós hátrahagyott irományaiból. 3. Dr. Koch Antal, a) A Kolozsvár vidéki felső durvamész taglalása. 6) Erdély felső tertiaerjére vonatkozó új adatok, c) Csetrás hegységi lajtamészkp kövületeinek ismertetése, d) A Komál diluviális kavicsában legújabban talált ősemlős maradványok. 4. Méhely Lajos. Előfordul-e a Keresztes béke Magyarországon? &• Dr. Bálint Sándor, a) Észrevételek Dr. Cserny Bélának „Gyulafehérvár kör nyékének faunája" czimü két enumeratiójára. b) A múlt év nyarán Szé kelyföldön gyűjtött rovarok. Két közlemény. 6- Dr. Farkas Gyula. Az egymásra leteríthető felületek problémájáról. 7. Dr. Primics György. A Vlegyásza hegyvonulat térképe. 8 - Hangái Octáv. Növénytani közlemények. 9 - Dr. Istvánffy Gyula. Az új apochromatikus objectivekröl. 10. Dr. Demeter Károly. Bryologiai közlemény. í i - Schwab Frigyes. A Cicindella elegáns előfordulása Erdélyben. 12. Dr. Gerevich Emil. A fölfelé menő láncztörtekről. 13- Szabó Péter. A hajlítható mennyiségtani inga mozgása. Összesen 13 szerzü 19 tárgyról. A népszerű estélyeken előadásokat tartottak: 1- Dr. Martin Lajos. Az időmérőkről egy tengerészeti chronometer bemutatásával. 2 - Végh Lajos dr. A telegraphiáról, különös tekintettel Hughes betünyomtató gépére. A Morse és Hughes-rendszer bemutatásával. 3 : Dr. Fabinyi Rudolf. Chemiai synthesis, erő és munka. 4 - Dr. Roth Adolf, a) Súlyos izületgyuladások és alsó-végtag gyógyításának uj, — a betegek feljárása mellett eszközölhető módjáról. 6) A germczoszlop es végtag elgörbülések gyógyításának műtét és fájdalom nélküli módja A felsorolt előadások Értesítőnkben nagyrészt közöltettek. Az Értesítő terjedelme a m ú l t évben 41 és '/, ív volt 17 ábrával, tehát az előző évihez kepest öt ívvel nagyobb. . . ,.., Az Értesítőt ajándékba kapták ugyanazon könyvtárak, egyletek testüle tek stb. mint a m ú l t évben. Ismertetés végett megküldetett az Értesítő a Ko lozsvár, Ellenzék, Erdélyi Hiradó, Magyarság helybeli lapoknak, továbbá a P e s t , Napló. Nemzet. Egyetértés. Pester Lloyd és a Vasárnapi Újság szerkesztőségének.
— 110 — Szakosztályunk tagjainak száma az 1889-ik évben 258; ezek közül hely beli 107, vidéki l ó i ; az 1888. évi létszámhoz képest tehát a szaporulat 2. Helybeli tagjaink sorából az év folyamán elhunytak: Dr. Bartók István, Dr. Szombathelyi Gusztáv, szakosztályunknak mindketten 187(5 óta tagjai, — továbbá Dr. Éltes Károly apát-plebános, ki 1877-ben lépett tagjaink sorába, — Móricz István a Múzeum-egylet pénztárosa és egyszersmind szakosztályunk pénz tári kezelője és Dr. Bendess Jenő szakosztályunk titkári segédje. A vidékiek közül Dr. Antal Géza a hazai orvosi tudomány egyik fáradhatatlan bajnoka, Dr. Tóthmayer Ferencz a tragicus véget ért fiatal orvos és végre Dr. Felszeghy János Kis-Küküllőmegye főorvosa. Az elhunytaknak nem csak száma, hanem egyénisége miatt is a múlt évet a súlyos veszteségek esztendejének kell tarta nunk, áldást kívánván elhunytaink emlékezetére. A múlt évben belépett új tagok névjegyzéke a következő: Hely belie k: Ádám Endre szigorló orvos. Dr. Genersich Gusztáv egyetemi tanársegéd. Hangái Oktáv kereskedelmi-akadémiai tanár. Dr. Jancsik Imre egyetemi tanársegéd. Dr. Kerekes Gyula kir. fogházorvos. Dr. Lechner Károly egyetemi tanár. Dr. Osvátli Gerő egyetemi tanársegéd. Szabó Péter tanárjelölt. Végh Lajos távirótiszt. Vidé kiek: Bodnár Lajos evang. ref. tanár. Dr. Heimich Ernő orvos. Dr. Kain József körorvos. Méhely Lajos állami főreáliskolai tanár. Dr. Róth Adolf orvos. Serédy Ilona állami felső leányiskolái tanítónő. Szakosztályunk pénztári kezelése a múlt évben a következő eredményt tünteti fel: 1. 2. . 3. 4. 5. 0. 7. 8.
I. B e v é t e l . Pénztármaradék áthozatal az 1888 évről. 344 frt 17 íj.í Muzeum-egyleti átalány. ...'. . . . 2000 „ — Évi tagdíjak 490 „ — Mellékletek szétküldéseért. . . . . . 9 „ 90 Takarékpénztári kamat 40 „ 43 Herbich munkájának eladásából. . . . 19 „ 24 Értesítő eladásáért 1 „ 10 Postadíj megtérítésben • „97 Összesen: 2905 fr. 81V3
kr. ». „ „ „ „ „ „ kr.
— 111 — II. K i a d á s . 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Az Értesítő nyomdai kiállítása . . . . 1323 írt Az Értesítő expediálása, szolgák . . . 86 „ Szerzői és szerkesztői tiszteletdijak . , 1063 Titkári irodai kiadások 67 Az értesítő tisztelet példányainak bekötéseért 4 „ Titkár-segéd jutalmazás 100 „ Összesen : 2645 fr.
40 kr. 10 ,. 96 50 70 „ — „ 78 kr.
Pénztármaradék 1889. év végén 257 fr. 03'/ 3 kr, mely összegből 71 frt. mint az 1890-ik évre szóló tagsági díj fplyt már be. Dr. Markusovszky Lajosjörökitő tag tagsági dija, melynek kamatai 1887-ben a bevételek közé olvasztattak, jelenleg 1887-től számított kamataival együtt 40 frt 38 krt tesz ki. Ezekben volt szerencsém szakosztályunk szellemi működésének és anyagi sáfárkódásának főbb mozzanatait a tek. közgyűlés elé terjeszteni, azon kéréssel, hogy azt tudomásul venni méltóztassék. A közgyűlés ugy az elnöki megnyitót, mint a titkári jelentést helyeslőleg tudomásul veszi. 3. A pénztárvizsgáló bizottság jelentése. A pénztárvizsgáló bizottság tagjai: Dr. Farkas Gyula, Dr. Benel János és t*r. Primics György nevében Dr. Benel János olvassa fel a következő jelentést: Tekintetes közgyűlés ! Alólirottak f. február hó 6-án d. u. 3 órakor meg jelentünk az egyetem törvényszéki orvostani intézet helyiségében, szakosztályunk titkáránál Dr. Belky János egyetemi tanár urnái és átvizsgáltuk az általa 1889. évi deczember hó 7-e óta kezelt szakosztályunk pénztárának számadásait. A bevételi és kiadási napló rovatalainak tételeit összeadva meggyőződtünk, hogy szakosztályunk vagyona rendesen és pontosan kezeltetett. Szakosztályunknak 1889. évben bevétele volt: a) az 1888. évi pénztári maradékban 344 frt Í.7 1 /, kr. b) az év folytán különböző czimeken befolyt a pénztárba • • 2561 „ — „ Összesen: 2905 frt 8 1 ' / 2 k r . Ezzel szemben az 1889. év folytán a kiadások összege t e t t : 2648 frt 78 k r t . n Ezt levonva a bevételi összegből, maradt pénztári maradék sk 257 frt 03'/!, k r . gyanánt: • ' ' ' ', ,• a mit tényleg a pénztárban meg is találtunk; meg pedig: a) 7482. sz. kolozsvári takarékpénztári könyvecskén elhelyezve. 110 fit krt. b) 9784. sz. c) készpénzben
„
»
»
. " . . . " . . 106 frt 65'/ 2 k r t . -— Összesen: 257 frt 037a k r t , Ezek u t á n kérjük a Tekintetes közgyűlést méltóztassék Dr Belky J á n o s tek u t á n x e r UK a , „ v n n k titkárát a további elszámolás terhe alól egyetemi tanár u r a t és szakosztályunk ö w a r m
— 112 — felmenteni. Kolozsvártt, 1890. február hó 6-án Dr. Farkas Gyula, Dr. Benel János. Dr. Primics György. A közgyűlés a jelentést tudomásul vévén Dr. Belky János egyetemi tanár, szakosztályi titkár urat az 188ü-re szólt számadásokért való felelősség alól fel menti s neki a pénztár pontos kezeléseért. teljes elismerést és köszönetet szavaz. 4; Uj tagokul ajánlják: K l u g N á n d o r : 1. Donogány Zakariás, 2. Wettenstein József, 3. Nyerges Gábor, 4. Dr. Höncz Kálmán, 5. Virányi Istvánt; F a b i n y i B u d o l f : Behm L.-et. Egyhangúlag mind a ü-an megvájasztatnak. 5. Elnök jelenti, miszerint az ügyrend 6. §.-a értelmében a tisztikar, s ez évben elnök és titkár is választatnak, és felkéri a közgyűlésen megjelent tago kat, hogy először az elnökre és titkárra* adják be szavazatukat. A szavazatszedő bizottságba felkéri: Dr. Benel János elnöklete alatt Dr. Nyiredi Géza és Dr. Balta Gyula tagtárs urakat, A szakosztály elnökének Belky János s titkárnak Farkas Gyula egyhan gúlag választattak meg. 6. Ezek után elnök felszólítja á közgyűlés tagjait, hogy orvosi és termé szettudományi alszakok szerint csoportosulva adják be szavazataikat az illető szakelnökre, jegyzőre s 3 választmányi tagra. Az orvosi alszak szavazatainak beszedésére Dr. Benel János elnöklete alatt Dr. Balta Gyula és Fein Hermann; a természettudományi alszak szavaza tainak beszedésére Dr. Koch Ferencz elnöklete alatt Dr. Primics György és Dr. Nyiredi Géza tagtárs urakat kérte fel. A szavazatok boszodetvén és Összeszámittatván, Benel János tagtárs az orvosi alszak részéről jelenti, miszerint lő beadott szavazat közül: szakelnöknek : Genersich Antal 14 szavazattal szakjegyzőnek: Benel János 12 „ választmányi tagoknak: Purjesz Zsigmond 11 „ Klug Nándor 10 „ Lechnor Károly 10 „ választattak meg. A természettudományi alszak részéről Koch Ferencz tagtárs jelenti be a választás eredményét, mely szerint 11 szavazat közül: szákelnöknek: Koch Antal 8 szavazattal szakjegyzőnek: Primics György 8 „ választmányi tagoknak: Fabinyi Rudolf 9 „ Abt Antal 8 „ Koch Ferencz 5 .„ választattak meg. Ezzel a közgyűlés bevégezteti. Kelt, 1890. február hó 9-én.
Dr. Korh Antal,
Dr. Maizner János,
szalioszt. elnök.
mint tanú.
Szenkowirh Márton, mint jegyzőkönyvi hitelesítő.